HERCZKU MÓNIKA • ELBOCSÁTOTTAK? Állj fel, és kezdj új életet!
Copyright © Herczku Mónika 2009
Szerkesztette: Wäring Zsuzsa Borító és tipográfia: Czeizel Balázs Tördelés: Hock Balázs
ISBN 9789639710542
Megjelent a Sanoma Budapest Zrt. gondozásában 1037 Budapest, Montevideo u. 9. Tel.: 437-1100 Felelôs kiadó: Szabó György vezérigazgató Könyvkiadás: Szemere Gabriella Nyomdai kivitelezés: Szekszárdi Nyomda Zrt. Felelôs vezetô: Vadász József
Megrendelhetô a www.polc.hu online könyváruházban.
HERCZKU MÓNIKA
e l bocsátottak? Állj fel, és kezdj új életet!
1 Hogyan éld túl az elsô idôszakot? Miért pont én? – Érzések – Búcsú a cégtôl – Gyászidô Miért nehéz? – Az elsô napok otthon
„V
an két perced?” – kérdezte angol fônököm és becsukta maga mögött az irodám ajtaját. Kissé feszélyezettnek tûnt, amikor átnyújtott egy papírt, aminek a tetején ott virított a FELMONDÁS szó. „Sajnálom, hogy éppen nekem kell ezt átadnom, tudom, hogy milyen sokat tettél a cégért, de megszüntetjük a munkakörödet, és felmondjuk a munkaviszonyodat.” Úgy éreztem, mintha gyomorszájon vágtak volna. Ez most komoly? Hogy lehet engem innen kirúgni? Én voltam a cég elsô magyarországi alkalmazottja…én intéztem az irodabérlést…én vettem fel az embereket…én küzdöttem a munkaügyi felügyelôkkel…én fordítottam le a kézikönyveket…én túlóráztam, hogy minden mindig készen legyen…én vigasztaltam a korábban elbocsátottakat és biztattam ôket békés megegyezésre…engem innen nem lehet csak úgy kirúgni! Vagy mégis lehet, ilyen személytelenül, két perc alatt, a nyári szabadságom kezdete elôtti napon? „Itt írd alá” – mutatott fônököm türelmetlenül a felmondólevél aljára. Kicsorduló könnyeim végigfolytak a hivatalos papíron, és úgy éreztem, az életem darabjaira hull. Hogyan éld túl az elsô idôszakot? · 5
A fenti jelenet húsz évvel ezelôtt szinte még ismeretlen volt Magyarországon, az elsô elbocsátások után féltünk kimondani a szót, hogy munkanélküli, úgy is kezeltük ôket, mintha leprások lennének. Az elmúlt két évtized során azonban volt idônk és módunk hozzászokni a kirúgásokhoz, már tudjuk, a munkanélküliség nem jelenti azt, hogy rosszul végezte a munkáját, vagy megbízhatatlan, esetleg szakmai tudása a nullával egyenlô, hanem hogy rossz helyen volt rossz idôben, és nem volt, aki szót emelt volna érte. Elbocsátottak, mert a cég bevételei nem növekedtek? Elbocsátottak, mert a cég kivonul Magyarországról? Elbocsátottak, mert két cég fuzionál, és a másik cégnél dolgozó fogja átvenni a te munkádat? Elbocsátottak, mert nem elég hatékony a cég, és spórolni kell a költségekkel? Elbocsátottak, mert új vezetô érkezett, és az „új seprû jól seper” elve alapján most megválik a régi emberektôl? Elbocsátottak, mert gazdasági válság van? Elbocsátottak… – szinte mindegy is, hogy miért, hiszen a további lépéseket neked kell megtenni.
Miért pont én? Elbocsátottak, leépítettek, kirúgtak, átszerveztek. Életünk legnagyobb tragédiája munkánk elvesztése. Miért okoz ekkora stresszt, ha meg kell válnunk a munkahelyünktôl? Gondoljunk bele: a munkánk meghatározza, hogy kik vagyunk: Kovács János ügyvezetô igazgató, Szabó Petra vezetôi asszisztens, dr. Kiss Péter ügyvéd stb. Ma már talán nem csak a férfiakra jellemzô, korábban rájuk mondták inkább, hogy identitásuk a munkájuktól függ, számukra ezért nagyobb trauma annak (még ha csak átmeneti) elveszítése. A munkánk rendszert visz az életünkbe, tudjuk, hogy minden reggel fél kilencig be kell érnünk az irodába, hétfôn 10.30-kor kezdôdik az osztályvezetôi értekezlet, dél és egy óra között ebédelünk, a nagy ügyfelekkel kedden és szerdán tárgyalunk, csütörtökön délután háromtól ügyvezetôi értekezlet van, délután fél hat-hatig vagyunk bent az irodában, nyáron két hét szabadságra megyünk, karácsony és szilveszter között is szabadságon vagyunk. Munkánk meghatározza ismeretségi körünket, hiszen a legtöbb szakmai, 6 · elbocsátottak?
emberi kapcsolatunk a cégen belül szövôdik (minél nagyobb a vállalat, ahol dolgozunk, ez annál inkább érvényes). A csoport, a projekttagok, az osztály dolgozói azok, akikkel több idôt töltünk, mint saját családtagjainkkal. Továbbképzések, tréningek, vállalati bulik, közös ünnepi estek és évzáró partik, külföldi kiküldetés, szakmai konferencia és hosszan sorolhatnánk, hogy milyen események, hétköznapi összejövetelek során szôhetjük, alakíthatjuk kapcsolati hálónkat. A munka célt ad a mindennapoknak, van hely, ahol meg kell jelenni, feladatokat kell végezni, az elvárásoknak meg kell felelni. Ha mindez sikerül, ez növeli önbecsülésünket. Szinte az egész életünk a munkánk és a karrierünk köré szervezôdik, csoda hát, hogy amikor elveszítjük, úgy érezzük, kirántották alólunk a talajt? Én tudom, mirôl beszélek. Sajnos, ismerem a jelenséget. Velem is többször megtörtént, hogy kihúzták a lábam alól a talajt, de karriertanácsadóként is nagyon sok embernek próbáltam és szerencsére tudtam segíteni abban, hogyan jöjjön ki ebbôl a könnyûnek nem mondható helyzetbôl.
Érzések A felmondás természetesen érzelmileg felkavar. Hisz most adták át a felmondásodat. Dühös vagy? Csalódott, és kérdezed: miért pont te, és miért nem a szomszéd szobában ülô, egész nap kávézgató kollégád? Becsapottnak érzed magad, hiszen a fônököd egészen mást ígért? Megkönnyebbültél végre, hiszen már hónapok óta Damoklész kardjaként lebegett a fejed fölött: lehet, hogy neked is menned kell? Szeretnél bosszút állni és beperelni az egész bagázst? Rettegsz attól, el tudod-e tartani a családodat? Félsz a bizonytalanságtól? Szomorú vagy, hogy nem találkozol naponta a megkedvelt/szeretett kollégáiddal? Hogyan éld túl az elsô idôszakot? · 7
Mindegyik érzés jogos, helyénvaló a legelsô idôszakban. Persze, lehetsz dühös, amikor már rég figyelmeztetted a fônöködet a látható veszélyre, és ô mégsem tett semmit. Úgy érzed, bírósághoz kell fordulnod, hiszen csak 40 év felettieket küldtek el a leépítésnél. Naná, hogy csalódott vagy, hiszen a kolléganôid megtarthatták az állásukat, pedig semmivel sem tudnak többet vagy dolgoznak jobban, mint te. Nyugodtan éld át ezeket az érzéseket, mert ha nem adod át magad most az elején, hanem elnyomod ôket, akkor hosszú távon bajt okozhatnak, súlyos betegségek elôidézôi is lehetnek. Ahhoz, hogy a múltat le tudd zárni és tovább tudj lépni, el kell engedned a bosszúvágyat. Nézd át a szerzôdésed, konzultálj munkajogásszal, és ha még ezután is úgy gondolod, fordulj bírósághoz. De óva intelek! Elsô hirtelen felindulásodban ne adj be keresetet, hiszen a munkaviszonyod megszûnése után erre még egy teljes éved van.
Búcsú a cégtôl Ha neked mondtak fel, akkor kötelezô a felmondási idôd felére felmenteni a munkavégzés alól. Így még van két heted, amit bent kell töltened a munkahelyeden. Egyre elterjedtebb az a gyakorlat, hogy a felmondás után kapsz harminc percet vagy egy órát, hogy összecsomagold a személyes holmidat, leadd a céges autót, mobiltelefont, laptopot és minden egyebet, amit a cégtôl kaptál. Cserében azonnal megkapod a kilépô papírjaidat és a felmondási idôre járó béredet, és a szabadságmegváltással együtt még aznap átutalják a bankszámládra. Becsukod magad után az ajtót, és többet nem kell a kollégák szemébe nézni, észrevenni a pusmogást a büfében, nem kell századszorra is elmondani, mi történt. Drasztikusan gyorsan zajlanak az események, de hidd el, hogy megkönnyíti az elválást és a gyászmunkát is meggyorsítja. A másik megoldás, amikor a cég ledolgoztatja veled a felmondási idô felét, azaz még 10 munkanapon keresztül bejársz a munkahelyedre. Még beszélgethetsz a kollégáiddal, hátha valaki tud egy állást. Ne légy óvatoskodó, mondd el nyugodtan, hogy megválnak tôled (hiszen a folyosói pletykákból már úgyis szinte mindenki tudja), és kérj segítséget. 8 · elbocsátottak?
Ha a fônököddel barátságosan váltatok el, hozzá is fordulhatsz. Vedd elô a céges szervezeti ábrát, és jelöld be azokat, akiktôl segítségre számíthatsz. Tudom, ilyenkor nem könnyû kérni, de gondolj arra, ha nem fordulsz hozzájuk, ôk szinte biztos, hogy nem fognak téged keresni. Nem egyszerû beülni a kollégák közé, viszont lesz idôd arra, hogy – a munkád átadása mellett – felhívd cégen kívüli kapcsolataidat, elmeséld, mi történt, és kérheted a segítségüket, szóljanak, ha hallanak valamilyen munkáról. Használhatod a cég infrastruktúráját, elkészítheted az önéletrajzodat, elküldheted toborzó cégeknek, átnézheted az állásportálok kínálatát. (Ezekrôl részletesen a 8. fejezetben olvashatsz). A hangyaszorgalmú Judittól 10 év munkaviszony után vált meg az egyre nagyobb veszteséggel mûködô, német érdekeltségû cég. Judit nagyon megijedt a hír hallatán, hiszen a cégtôl lakáshitelt vett fel, valamint vészesen közeledett az ötödik x felé, tehát esélyei a gyors elhelyezkedésre nem voltak biztatóak. Két álmatlan éjszaka után „mit veszíthetek” alapon bement a fônöknôjéhez, és megkérte, ha tud valakirôl, aki hozzá hasonló kaliberû és tapasztalatú munkatársat keres, szóljon. Judit ôszintén elmondta, hogy nagyon nehéznek érzi a helyzetét, mert az ô korában, kevéske idegennyelv-tudásával, bizony nem lesz könnyû megfelelô állást találnia. Empatikus fônöknôje szerencsére tudott segíteni. Néhány napon belül a fülébe jutott, hogy az egyik állami érdekeltségû cégnél megüresedett egy állás, amelynek betöltésére Judit akár alkalmas is lehetne. Megpályázta és el is nyerte, azóta is ott dolgozik. Ebben a történetben csak nyertesek vannak. Judit, aki túl tudta tenni magát a felmondás okozta sokkon és szomorúságon, és képes volt segítséget kérni; a fônöknôje, aki szívességet tehetett egy volt évfolyamtársának és Judit karrierjét is segíthette, valamint Judit új cége nyert egy megbízható és szorgalmas munkatársat. Ha a munkáltató úgy dönt, hogy a felmondási idô egy részét le kell dolgozni, akkor célszerû ezt az idôt korrekt módon és emelt fôvel végigcsinálni. Kerüld el azt a tipikusnak mondható hibát, hogy elkeseredettségedben elkezded a maradókat sértegetni, gúnyos megjegyzéseket tenni a cégre, a fônöködre és a menedzsmentre. Hogyan éld túl az elsô idôszakot? · 9
Tanácsos az ügyfeleket, üzleti partnereket a távozásról rövid e-mailben értesíteni, és az új elérhetôséget megadni. Gyorsan vásárolj egy új mobilszámot, akár egy feltöltôkártyás megoldás is megteszi, de fontos, hogy el tudjon érni bárki, aki állás ügyben keres, nehogy emiatt ess el egy lehetôségtôl. Illik befejezni a folyamatban levô munkákat, és a feladatok átadását átadási-átvételi jegyzôkönyvben rögzíteni, ez a te érdeked is, hiszen így dokumentáltad, hogy a munkakörödet hiánytalanul átadtad. Távozz elegánsan – nemcsak lovagiassági okokból, hanem azért is, mert ez egy viszonylag szûk piac, ne keltsék szakmai körökben rossz híredet, illetve gondolj arra, lehet, hogy üzleti kapcsolatba kerülsz még a volt cégeddel, találkozol volt fônököddel, szükséged lehet valamelyik exkollégád valamely kapcsolatára.
Gyászidô Minden veszteség fáj, minden fájdalom feldolgozásához és elengedéséhez idôre van szükségünk. Adjunk magunknak idôt arra, hogy meggyászoljuk az elôzô munkánkat. Hagyjuk, hogy az indulataink lecsillapodjanak. Gondoljuk át, mi vezetett idáig, és a tanulságokat levonva tegyük meg a következô lépéseket. Az, hogy kinek mennyi idôre van szüksége a trauma feldolgozásához, nagyon egyéni. Nyilvánvalóan a már megteremtett egzisztenciánk fenntartása érdekében sem ülhetünk tétlenül, bár azt gondolom, ilyen esetben mindenkinek magának kell eldönteni, hogy meddig tart a gyászidôszak. Találkoztam már olyan hölgyekkel és urakkal, akik délelôtt megkapták a felmondólevelüket, délután már elküldték önéletrajzukat fejvadász cégeknek, és bizony találkoztam olyanokkal is, akiknek az elbocsátás után hónapok kellettek ahhoz, hogy feldolgozzák az eseményeket. Hanna gyorsan feldolgozta az eseményeket. Miután megtudta a fônökétôl, hogy hó végén a cég megválik tôle, azonnal felhívott, hogy tudok-e neki valamit ajánlani? Éppen tudtam. Egy multinacionális cég akkoriban kezdte meg tevékenységét Magyarországon, és 10 · elbocsátottak?
a lengyel származású ügyvezetô igazgató mellé kerestünk kollégákat, többek között asszisztenst is. Hanna édesanyja lengyel, így kiválóan beszél lengyelül. Másnap találkoztak a cég vezetôjével; Hanna nyelvtudása és az azonos kulturális háttér nagyon sokat nyomott a latban, így azonnal megállapodtak a feltételekben. Következô héten Hanna már az új helyén dolgozott. Géza nem tudta ilyen könnyen feldolgozni, hogy egy nagy multicég kereskedelmi igazgatói székébôl váratlanul elküldték. Naphosszat ült otthon a nyári kánikulában az elsötétített szobában, és az elmúlt idôszak eseményein rágódott. Ismerôsei közül senkit nem hívott fel, mert szégyellte, ami vele történt. Céges mobilját vissza kellett adnia, így ô sem volt elérhetô. Lassan elmúlt a nyár, és még mindig nem tett lépéseket. A volt cégénél egy korábbi üzleti partnere kereste, és amikor meghallotta, hogy mi történt, kinyomozta Géza otthoni telefonszámát (szerencséje volt, hogy nem Szabónak hívták). Megbeszéltek egy találkozót, és mivel mindig becsülte Géza szakmai tudását és a feladatokhoz való hozzáállását, közös vállalkozás létrehozását javasolta a még mindig az elôzô helyét gyászoló Gézának, akinek ez kellett ahhoz, hogy lezárja a múltat és gôzerôvel vesse bele magát a mai napig is sikeresen mûködô vállalkozás megszervezésébe. Gézának is szerencséje volt, ugyanúgy, mint Hannának, csak amíg Hanna pro-aktív módon elébe ment a szerencséjének, Géza megvárta, amíg a sors tálcán kínálja neki a lehetôséget. Szerencsére kínálta. Ha utcára kerülünk, ez nemcsak azt jelenti, hogy elveszítettük a munkánkat és a havi fizetésünket, hanem szembe kell nézni azzal, hogy sok minden más is megváltozik. Önbecsülés Életünk a munkánk köré szervezôdik, identitásunkat ez határozza meg. Ha elveszítjük, akkor elkezdünk félni attól, hogy körülöttünk minden megváltozik. Elbizonytalanodunk. Ha itt nem voltam elég jó, akkor máshol még megfelelô lehetek? Jók az adottságaim, megfelelô a szaktudásom? Mi lesz, ha hosszú ideig nem találok munkát? Hogyan éld túl az elsô idôszakot? · 11
Társadalmi szerep / identitás Bár manapság már nem ritka, ha valaki elveszíti a munkáját, nem megbélyegzett, de azért még mindig nehéz kimondani: „éppen munkanélküli vagyok”. Identitásunk, társadalmi szerepvállalásunk a munkánk köré szervezôdik, ezért nehéz ennek veszteségét feldolgozni. Jövedelem Ha nincs megtakarításunk, mibôl fogunk élni? Hogyan fizetjük ki a törlesztendô részleteket és a rezsit? Mibôl veszünk ennivalót? Mibôl iskoláztatjuk gyerekeinket? El kell adnunk az autót? Le kell mondanunk a nyaralásról? Mit tegyünk a megtakarításainkkal? Próbáljunk-e inkább baráti/rokoni segítséget kérni? (Nehéz kérdések. A pénzügyekrôl a következô fejezetben olvashatsz.) Függetlenség Sokunknak a munka ad anyagi függetlenséget. Van önálló jövedelmem, nem függök a szüleimtôl, a férjemtôl, a feleségemtôl. Jóléti elemek Lehet, hogy búcsút kell mondani a kényelmes céges autónak, a laptopnak, elmaradnak az éttermi vacsorák, hétvégi kiruccanások, péntek esti bowling a haverokkal stb. Eddigi életszínvonalunkból biztos, hogy engedni kell. Ingatlanok és ingóságok (lakás-autó) Sokan hitelbôl törlesztjük autónkat, otthonunkra jelzálogot tett a bank. Ha nincsen rendszeres jövedelmünk, hogyan oldjuk meg, hogy ne vigyék el a házat a fejünk fölül?
Mi teszi még nehézzé a munkahely elvesztését? Változás Alapvetô emberi érzés a biztonságra való törekvés. Ha a változást nem mi kezdeményezzük, nem mi tartjuk a kezünkben, akkor ezt negatívan éljük át, félelemmel telve várjuk, mit hoz a jövô. 12 · elbocsátottak?
Döntéseket kell hozni Sokan nem szeretnek dönteni. Félünk, hogy rossz döntéseket hozunk és rossz irányba indulunk el, és ennek bizony súlyos következményei lehetnek, ettôl még rosszabbul érezzük magunkat. Családi kapcsolatok A munkahely elvesztése miatt feszültté válik az otthoni légkör, mindenki idegesebb lesz, hamarabb elôjönnek a gondok, nehézségek, kommunikációs problémák.
Útmutató a munkahely meggyászolásához / elbúcsúztatásához • Fogadd el, hogy elveszítetted. • Engedj szabad folyást az érzéseidnek. • Ne próbáld azonnal felváltani egy másikkal. • Beszélj érzéseidrôl és az átélt élményekrôl barátaidnak, szeretteidnek. • Törôdj magaddal. • Adj idôt magadnak, amennyi a felépüléshez, továbblépéshez kell.
Mitôl félsz? Barátkozz meg a félelemmel. A félelem bénít. Jobb, ha megbarátkozol vele és átgondolod, hogy pontosan mitôl félsz, jobb, mintha csak úgy általában a nagy ismeretlentôl rettegnél. Attól félsz, hogy: • Elveszítetted életed értelmét? • Elveszíted társadalmi megbecsültségedet? • Elveszíted anyagi javaidat, melyekért keményen dolgoztál? • Ismeretlen nehézségekkel találod szemben magad? • Családod pénzügyi helyzete megrendül? • Munkahelyet kell váltanod? • Interjúkra kell járnod? Hogyan éld túl az elsô idôszakot? · 13
• Visszautasítják a jelentkezésedet? • Változtatnod kell? • A család életére kiható döntéseket kell hoznod? • Hibázol? • Kiszolgáltatottá válsz? • Kudarcot vallasz? Fogalmazd meg kérdéseidet a félelmeiddel kapcsolatban: • Anyagilag hogyan éljük túl? • Lehet, hogy túl idôs vagyok már ahhoz, hogy új állást találjak? • Mit fognak mondani a barátaim? • Hogyan mondjam el a családomnak? • Eltitkoljam a szomszédaim elôtt? • Elviszi a bank a házamat? • Ki akar majd engem alkalmazni?
Az elsô napok otthon És eljön az elsô nap, amikor reggel nem csörög az óra, alhatsz, ameddig kedved tartja… Ha hozzászoktál, hogy mindennap eljársz dolgozni, az elején biztosan furcsa lesz, hogy egész nap otthon vagy, és hiányozik a régi rutin. Gondolj arra, hogy amíg dolgoztál, hányszor mondtad? „Bárcsak lenne idôm…!” • Mire is? Utolérni magadat a háztartási munkában? • Elrendezni a fiókokba betuszkolt hivatalos papírokat? • Megcsinálni a polcokat a garázsban? • Találkozni régen nem látott barátokkal? • Elutazni távoli rokonokhoz? • Több idôt tölteni a gyerekeiddel?
Figyelj magadra! Ha a legjobb barátod veszítené el az állást, mit tennél? Meghallgatnád, igyekeznél felvidítani, tanácsokkal látnád el, esetleg több közös programot szerveznél vele? Magaddal is bánj úgy, mint a legjobb barátoddal tennéd. Hagyd abba 14 · elbocsátottak?
az önostorozást! Ne vádold magadat, az történt, ami történt. Gondolj pozitívan a jövôre. Tölts el sok idôt szeretteiddel, meglátod, ez feltölt. Olvass jó hangulatú könyveket. Hallgass zenét. Meditálj, mélyedj el a gondolataidban. Tudod, hogy a gondolatoknak és a szavaknak teremtô erejük van? Találd ki, milyen munkát szeretnél végezni, és képzeld el, hogy hamarosan el is nyered az áhított állást. Hidd el, csodákra képes a vizualizáció (vágyaink képként történô megjelenítése). Kérlek, ne tetszelegj az áldozat szerepében, s ne mondogasd magadban: • Nem becsültek meg. • Nem volt joguk így kirúgni. • Nem vagyok elég jó, semmihez sem értek rendesen. • Nem fogok megfelelô munkát találni az én koromban…stb. • Végeláthatatlanul folytathatnám, de nincs értelme. Ha pozitív gondolatokkal és elszántsággal, no meg türelemmel rendelkezel, akkor hidd el, sikerülni fog. A magam részérôl azzal segítelek, hogy végigkísérlek az álláskeresés és találás göröngyös útján, és segítséget nyújtok a csapdák elkerülésében. Készen állsz?
Hogyan éld túl az elsô idôszakot? · 15
2 Húzzuk meg a nadrágszíjat! – Családi megszorító intézkedések – Készíts táblázatot – Gondolataid szélmalmai – Ki jogosult álláskeresési járadékra?
H
a nincs munkád, jövedelmed sincsen. Az elbocsátottak egyik legnagyobb félelme, hogyan tudják megôrizni pénzügyi stabilitásukat. Elég-e a tartalék addig, amíg sikerül újból munkához jutni? De van-e egyáltalán valamennyi tartalékunk?
Az utolsó munkában töltött napon az összes dokumentációval együtt meg kell kapnod az elszámolást, hogy mekkora összeget utalnak a bankszámládra. Ki kell fizetniük a felmondási idôre járó béredet, az adott évre esô, addig ki nem vett szabadságodat (szabadságmegváltás). Lehet, hogy jár végkielégítés is, ha három évnél hosszabb idôt töltöttél a cégnél, vagy ha jogutód nélkül szûnt meg. A végkielégítés mértéke az ott töltött évek számával arányban változik, azaz 3-6 év közötti idôre 1 havi átlagfizetés, 6-9 év közöttire 2 havi átlagfizetés jár. Minél hosszabb idôt töltöttél el a cégnél, annál magasabb lesz a végkielégítés összege, különösen, ha van Kollektív Szerzôdés (KSZ), akkor a törvényben elôírtnál magasabb összegre is jogosult vagy. Ennek feltétlenül nézz utána! Amennyiben menedzserszerzôdésed van, vagy sikerült közös megegyezéssel távoznod, esetleg újabb összegekhez is hozzájutsz. 16 · elbocsátottak?
Az általános magyar gyakorlat szerint a munkaviszony megszûnését követô 72 órán belül még alanyi jogon el lehet menni betegállományba, vagy gyerekápolási táppénzre, ezzel is biztosítható egy ideig a családi kassza bevétele. Minél hamarabb összesítsd – ha eddig még nem tetted volna meg – , hogy havonta milyen kiadásaid vannak, és ezzel szemben mekkora összeg áll rendelkezésedre. Ebbôl viszonylag gyorsan kiderül, hogy kb. mennyi ideig tudod a számláidat fizetni. Kiadás
Ráfordított összeg/hó/Ft
Bevétel
Ft/hó
Lakáshitel-törlesztés
45 000
Házastárs jövedelme
120 000
Közös költség
30 000
Családi pótlék
12 700
Összes:
132 700
Áram Víz
7 000 4 000
Autóhitel
25 000
Benzin
12 000
Kötelezô biztosítás
3 000
Telefon+Kábeltévéelôfizetés
8 000
Internet Mobiltelefonok
4 000 10 000
Lakásbiztosítás
3 000
BKV-bérlet
8 000
Napközi
7 000
Élelmiszer
50 000
Cigaretta
10 000
Ruhanemû/cipô
15 000
Sportszakkör Szabadidô, szórakozás Összes:
4 000 20 000 266 000
Látható, hogy bizony több a kiadás, mint a bevétel. Húzzuk meg a nadrágszíjat · 17
Ilyenkor érdemes összehívni a családi kupaktanácsot és átgondolni, hogyan lehetne egy-két lyukkal beljebb húzni azt a nadrágszíjat, azaz:
Hol lehet lefaragni a családi költségvetésbôl? Ha úgy ítéled meg, hogy hamar szorítani kezd a cipô, akkor érdemes mihamarabb közölni a pénzintézetekkel, milyen helyzetben vagy, és próbáld átütemezni a hiteleket vagy változtatni a feltételeken. A jelenlegi helyzetben ez nyilván nem lesz könnyû, de érdemes elôre jelezni a problémát, hiszen a pénzintézeteknek is az az érdekük, hogy a hiteledet szerzôdés szerint törleszd. Próbálj meg alkalmi munkát szerezni vagy félállásban elhelyezkedni. Tudom, nem könnyû. Ez az a helyzet, amikor minden lehetôséget meg kell fontolni, ahol rendszeres bevételt remélhetsz. Gondolj arra, hogy csak átmeneti ez a munkád, amint megtalálod a tapasztalataidnak és képzettségednek megfelelôt, távozol. Irén megpróbált humánpolitikai szervezôként elhelyezkedni, de egyik próbálkozása sem járt sikerrel. Barátnôje megkérdezte, mivel intézményük éppen áttérôben van a net alapú ügyfélkezelésre, és ehhez rengeteg adatot kell bevinni a gépekbe, hajlandó lenne-e Irén ezt az adatbeviteli munkát otthonról végezni? Kapva kapott a lehetôségen, míg a gyerekek iskolában voltak, bevitte az adatokat a számítógépes rendszerbe, délután tanult és játszott csemetéivel. Esténként pedig álláshirdetésekre küldte a pályázatait. „Miért derogálna két diplomával adatbeviteli munkát végeznem?” – kérdezte szomszédja hitetlenkedô félmosolyára. „Ez csak alkalmi munka, ami éppen annyit fizet, hogy a havi költségeinket ki tudjuk egyenlíteni, ezért ugyan egész nap a képernyôt nézem, de legalább átmeneti segítséget jelent, és nem kell semmit sem eladni.” • Ha nem kell naponta bejárnod dolgozni, kevesebbet használod az autódat, kevesebbet kell tankolnod, lehet, hogy bérletet sem kell vásárolnod. • Ha nem jársz naponta dolgozni, nem ugrasz le a büfébe egy kávéra, 18 · elbocsátottak?
nem csábulsz el egy csokira, nem mész a kollégákkal a jó kis olasz étterembe egy pizzára, tehát már spóroltál is valamennyit. • Megragadom az alkalmat, hogy amennyiben dohányzol, biztassalak arra, szokjál le a cigarettáról. Egy doboz cigaretta ára közel ötszáz forint, számold ki, havonta bizony jelentôs összeget költesz. Erre a pénzre nagy szükség lenne máshol. Arról nem is beszélve, hogy a nikotinelvonás okozta stresszt is jobban tûröd, ha nem kell naponta értelmetlen csatákat vívni a fônökkel és a kollégákkal. Egészséged szempontjából pedig egyértelmû a nyereség. • Vedd szemügyre vásárlási szokásaidat: mennyi kész vagy félkész, mirelit ételt veszel? Tudnál-e spórolni azon, ha inkább te fôzöl? Hiszen most idôd is van. Lehet, hogy itt a kedvezô alkalom, hogy megtanulj fôzni. Hová jársz bevásárolni? Nincs a környéken esetleg olcsóbb diszkont áruház vagy piac? Persze kalkuláld bele a közlekedés költségét is, mert lehet, hogy amennyivel olcsóbban kapod az élelmiszert, annyival többe kerül a benzin. • Ha van segítséged a háztartás vezetésében, vagy a gyerekek felügyeletében, gondold át, hogy erre most is szükség van-e? • Nézd át, milyen tarifával veszed igénybe a telefontársaságok szolgáltatásait. Lehet, hogy érdemes szolgáltatót vagy tarifacsomagot váltanod. Nem jársz-e jobban egy feltöltôkártyával, mert tapasztalataim szerint, ha tudod, hogy például telefonálásra egy hónapban hétezer forintod van, akkor igyekszel rövidre fogni a mondandódat. • Ne zárkózz be, hiszen szükséged van a barátaid, szeretteid társaságára, most idôd is van rájuk, csak gondolj arra, mely programok nem költségesek. Például meghívhatod ôket pogácsapartira, vagy elkészíthetitek közösen a vacsorát. Érdemes a neten keresni ingyenes hétvégi gyerekprogramokat, vagy szervezhettek a közeli kirándulóhelyekre, várromhoz gyalogtúrát. Ha a barátaid tudják, milyen helyzetben vagy – és az ô anyagi helyzetük jobb –, várhatóan felajánlják, hogy ôk fizetik a vacsora vagy sör árát. És ebben az esetben ezt a gesztust nyugodtan fogadd el. Húzzuk meg a nadrágszíjat · 19
Gondolataid szélmalmai/Gondolkodj el! Írj két tíz pontból álló listát. Az elsô listára írd fel, mi az, amire SZÜKSÉGED VAN, amelyek NÉLKÜLÖZHETETLENEK AZ ÉLETEDHEZ. Tégy egy pipát azok mellé, amelyekre ugyan szükséged van, de ennek ellenére nincsenek meg. A másik tízes listára írd azt, amit nagyon AKARSZ. Pipáld ki azokat, amelyeket úgy érzed, megérdemelsz. Hasonlítsd össze az AKAROM és a SZÜKSÉGEM VAN RÁ listát.
Álláskeresési járadék Mikor vagy jogosult álláskeresési járadékra? Magyarországon 2008-ban a havi átlagkereset nettó 117 000 forint volt. Ha ezt összevetjük az álláskeresési járadékok összegével, látható, hogy ez utóbbiak már rövid távon sem fedezik a megélhetési költségeket. A leginkább kritikus ágazatok a közigazgatás, a mezôgazdaság, az élelmiszeripar és az egészségügy, ahol nehéz munkához jutni. A kereskedelemben és a vendéglátásban kicsit jobb a helyzet. A régiók közül Észak-Magyarországon, valamint Észak- és Dél-Alföldön nehezebb, Közép-Magyarországon és Közép-Dunántúlon nagyobb az esély új munkahely szerzésére. Az a munkanélküli, aki egy-két hónapon belül nem talál új állást, igen nagy valószínûséggel hosszú távon munkanélküli lesz. Jól szemlélteti ezt a statisztika: a regisztrált munkanélküliek 45,8 százaléka egy éve vagy annál régebben keres állást. A hazai munkanélküliség átlagos idôtartama 16,4 hónap. Álláskeresési járadékban csak az a személy részesülhet, aki: álláskeresô, és a munkanélkülivé válását megelôzô négy évben legalább háromszázhatvanöt nap munkaviszonnyal rendelkezik, valamint 20 · elbocsátottak?
rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra nem jogosult, továbbá táppénzben nem részesül, munkát akar vállalni, de önálló álláskeresése nem vezetett eredményre, és az illetékes állami foglalkoztatási szerv sem tud számára megfelelô munkahelyet felajánlani. Mit tartalmaz a munkaügyi központtal megkötött álláskeresési megállapodás? Az álláskeresési megállapodás tartalmazza: az álláskeresô munkaügyi központ kirendeltségénél történô jelentkezéseinek gyakoriságát, az álláskeresônek az álláskeresése érdekében folytatott tevékenységének, a munkába lépés vállalt idôpontjának, az álláskeresô által keresett munkahely fôbb jellemzôinek leírását. Az egy napra járó álláskeresési járadék az álláskeresô havi átlagkeresetének a harmincad része. Mennyi az álláskeresési járadék összege? Az álláskeresési járadék összegét két szakaszra bontva eltérôen állapítják meg. Összege az elsô szakaszban az álláskeresô korábban elért átlagkeresetétôl függ, a második szakaszban a járadékot a minimálbér figyelembevételével számítják ki. A járadék összege az elsô szakaszban, a folyósítási idôtartam feléig, de maximum 91 napig terjedhet. Ez ma legfeljebb havi bruttó 82 000 forintot jelent. Miután az álláskeresési járulék jövedelemnek számít, személyi jövedelemadót és nyugdíjbiztosítási járulékot kell fizetni. Így a bruttó összegbôl nettó 59 200 forint marad (20 százalék szja és 8,5 százalék nyugdíjjárulék mellett). A második szakaszban a 91. naptól az összeg az álláskeresési járadékra való jogosultság kezdô napján hatályos minimálbér 60 százaléka. Ez ma havi bruttó 41 400, nettó 29 600 forint. Ha a járadékban részesülô a járadék folyósítási idejének kimerítését megelôzôen határozatlan idôtartamú, teljes vagy legalább napi négy óra munkaidejû, részmunkaidôs munkaviszonyt létesít, kérelmére, a folyósítási idôbôl még fennmaradó idôtartamra járó juttatás összegének felét egy összegben ki kell fizetni. A kifizetés további feltétele, hogy az álláskeresési járadékban részesült személy a járadék megszüntetésétôl a kifizetés elôzôekben meghatározott napjáig Húzzuk meg a nadrágszíjat · 21
folyamatosan munkaviszonyban álljon, ezt a munkaadónak kell igazolnia. A kérelmet az álláskeresési járadék folyósítási idejének lejártát követô 30 napon belül kell benyújtani, és a juttatást a kérelem benyújtásától számított 60 napon belül kell kifizetni. Ha ezt kifizetik, úgy kell tekinteni, hogy az álláskeresô az álláskeresési járadék folyósítási idejét kimerítette. A járadék folyósításának kezdô napja A folyósítás kezdô napja az állami foglalkoztatási szervnél történô jelentkezésének napja. Ha a munkaviszonyt az álláskeresôvé válást megelôzô 90 napon belül a munkavállaló rendes felmondással, vagy a munkaadó rendkívüli felmondással szüntette meg, az álláskeresô részére álláskeresési járadék csak 90 nap elteltével folyósítható. Milyen esetben szüntetik meg a járadék folyósítását? Meg kell szüntetni a járadék folyósítását: • ha az álláskeresô kéri, álláskeresési járadékban részesül, és törlik a nyilvántartásból, • rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra válik jogosulttá, • keresô tevékenységet folytat (kivéve a rövid idôtartamú, legfeljebb kilencven napig tartó keresô tevékenységet, mert ekkor szüneteltetni kell a folyósítást), • olyan képzési lehetôséget fogad el, melynek során a minimálbért elérô rendszeres támogatásban részesül, • oktatási intézmény nappali tagozatán folytat tanulmányokat, • a járadékfolyósítási idejét kimerítette, • meghalt. Ha a járadék megszüntetésére azért kerül sor, mert az álláskeresési járadékban részesülôt törlik a nyilvántartásból, vagy úgy létesített munkaviszonyt, hogy elmulasztotta annak bejelentését a munkaügyi központnál, a járadék újból csak a megszüntetés kezdô napjától számított 90 nap elteltével folyósítható, az egyéb feltételek megléte mellett. A bejelentési kötelezettség azt jelenti, hogy a járadékban részesülô az általa folytatott keresô tevékenységet legkésôbb a munkakezdést megelôzô napon, a keresô tevékenység megszûnését a megszûnést követô napon köteles az állami foglalkoztatási szervnek bejelenteni, kivéve az alkalmi munkavállalói könyvvel történô foglalkoztatást. 22 · elbocsátottak?
Ilyenkor az alkalmi munkavállalói könyvet a járadék számfejtése elôtt kell a kirendeltségen bemutatni. Milyen esetben szüneteltetik a járadék folyósítását? Szüneteltetni kell a járadékot, ha az álláskeresô: • terhességi, gyermekágyi segélyben, gyedben, gyesben részesül az ellátás folyósításának idôtartamára, • elôzetes letartóztatásban van, vagy szabadságvesztés vagy elzárás büntetését tölti, kivéve, ha a szabadságvesztés-büntetést pénzbüntetés átváltoztatása miatt állapítják meg, • közhasznú munkavégzés alatt, • rövid idôtartamú, legfeljebb kilencven napig tartó keresô tevékenységet folytat, feltéve, hogy bejelentési kötelezettségének eleget tett, • keresetpótló juttatásban részesül, • alkalmi munkavállalói könyvvel munkát végzett – az alkalmi munkavállalás napjaira (ebben az esetben az állami foglalkoztatási szerv külön határozat meghozatala nélkül a munkavégzés napjaira nem folyósítja a járadékot). • Ha a szünetelés oka megszûnik, az egyéb feltételek fennállása esetén a járadékot tovább kell folyósítani. (Forrás: magyarország.hu és ugyvezeto.hu)
Húzzuk meg a nadrágszíjat · 23
3 Ha egy ajtó becsukódik, egy másik kinyílik – Gyôztesek és vesztesek – Mindenkinek van egy bôröndje – Rendrakás
Z
árjuk be az ajtót! Minden veszteség – bármilyen fájdalmas az adott pillanatban – pozitív változás elôidézôje is lehet, rengeteg újdonságot hozhat magával. Ha elbocsátottak – és ha szerencséd van, nem üres zsebbel indulsz, van néhány havi tartalékod –, akkor ugyan kiesel a napi munka ritmusából, kollégáiddal és munkatársaiddal nem tartod már aktívan a kapcsolatot, nem lesztek részesei egymás mindennapjainak (tisztelet a kivételnek, hiszen munka közben is lehet barátságokat kötni), viszont több idôt szánhatsz magadra. Ilyenkor érdemes beiratkozni intenzív nyelvtanfolyamra, informatikai készségfejlesztô kurzusra, elkezdeni a rendszeres testmozgást, vagy idôpontot egyeztetni egy karrier-tanácsadóval. Régen nem látott barátokkal, ismerôsökkel leülhetsz egy kávézóba, hogy megtudd, kinek merrefelé mozdult a karrierje, másrészt begyûjthetsz rengeteg ötletet, ajánlást, információt. Valaminek a vége egy másik, jobb élet kezdetét is jelentheti. Próbálj meg pozitívan gondolkodni, amely – elismerem – nem mindig könnyû, hiszen úgy érezheted, hogy kirántották alólad a talajt, becsaptak, elbocsátottak attól a cégtôl, amelynek piaci pozíciójáért, az ügyfelek elégedettségéért sokat dolgoztál, rengeteg hétvégét töltöttél 24 · elbocsátottak?
túlórázással, nem egyszer a nyári szabadságodról jöttél vissza, ha sürgôs feladatot kellett megoldani. Vigyázz, minél jobban belelovalod magadat az áldozat szerepébe, annál nehezebben fogsz kitörni ebbôl a helyzetbôl. Ha minden ismerôsödet, barátodat, rokonodat és szomszédodat is a szerencsétlenségeddel „szórakoztatod”, nehezen tudsz karriered építésébe kezdeni. Ha a változást veszteségként éled meg, a külsôd is ezt tükrözi: enervált leszel, arcszíned fakóvá válik, válladat elôreejted, lépteid elvesztik ruganyosságukat, az egész testtartásod a „vesztes vagyok” üzenetet fogja közvetíteni. De ha az elbocsátást egy új lehetôségnek fogod fel, úgy értelmezed, hogy kiszabadultál a már rég „nem szeretett börtön” falai közül, lehetôséget kapsz, hogy az életed új fordulatot vegyen, akkor egész külsôd ezt a pozitív várakozást fogja tükrözni. Te egy vesztessel vagy egy gyôztessel beszélgetnél szívesebben?
Kálmán a gyôztesek közé tartozik. Egy nagy telekom cégnél töltött be felsôvezetôi pozíciót, amikor egy átszervezés köntösébe bújtatva – valójában a fônöke bosszúja, szakmai féltékenysége miatt – cége, amelyhez ezer szállal kötôdött, megvált tôle. Kálmán elhatározta, hogy „csak azért is” megmutatja, és nem hagyja magát földbe döngölni: a végkielégítést induló vállalkozásába forgatta, hitellel kiegészítve egy, az anyavállalatához közeli területen mûködô kereskedelmi céget hozott létre. Megmutatta, hogy az elôzô cégénél elért sikerei nem voltak légbôl kapottak. És milyen az élet? Fônökétôl, aki Kálmánt szakmai féltékenység miatt elbocsátotta, két évvel késôbb hasonló módon vált meg a cég.
Ági nagyon élvezte, hogy miután elbocsátották, napjai szabadok lettek, a kötelezô határidôk, megbeszélések és ügyféllátogatások mind ködbe vesztek. Valósággal megrészegítette a sok szabadidô, a gondolat, hogy mostantól saját maga gazdálkodik a napjaival. Elôször is elhatározta, kialussza magát; az elsô idôkben fél kilencig aludt, majd minden héten egyre tovább és tovább. Lassan már 11 óra elôtt ki sem dugta az orrát
Ha egy ajtó becsukódik, egy másik kinyílik · 25
az ágyból. A napjai szervezetlenül teltek, leginkább evéssel, tévénézéssel és végeláthatatlan telefonos csevegéssel töltötte rengeteg idejét. Ági 4 hónap után vette észre, hogy nagyratörô álmaiból semmit se kezdett megvalósítani, fogalma sincs, hogyan szeretne továbblépni, és az anyagi tartalékai is kimerülôben vannak. Nem volt könnyû megértetni Ágival, hogy a napjaiba rendszert kell vinni, különben az idô is kifolyik a kezei közül, és ha már ennyi rengeteg szabadideje van, próbálja meg azt a lehetô leghatékonyabban kihasználni, hogy a napi rutin kialakítása megkönnyíti azt az idôszakot, amikor már nincs a régi helyén, de az újat még nem találta meg. Azt tûztük ki célul, hogy naponta 2 órát foglalkozik szakmai jövôjével. Ez nem sok, de telefonhívások, szakcikkek böngészése, keresgélés az interneten bôven belefér. A szakmai információk felkeltették Ágiban a lelkesedést és egyre markánsabban kezdett kirajzolódni egy saját pr-ügynökség víziója. Végül Ági megtalálta a saját útját, ha nem is olyan gyorsan, mint Kálmán, és egy tanácsadó segítségével sikerült kijönnie az önsajnálat egyre mélyülô gödrébôl.
Rakjunk rendet a bôröndünkben! Mindenkinek vannak bôröndjei, és nem azokra a kisebb-nagyobb, kopottabb vagy vadonatúj nagy táskákra gondolok, amelyeket nyaralás, vagy szakmai konferenciára történô utazás elôtt sóhajtva próbálunk telerakni, arra a néhány napra feltétlenül vinni kívánt személyes holmival. Ezek a bôröndök virtuálisak. Van, aki kisebb, van, aki nagyobb bôröndöket cipel magával, melyeket jól megpakolt gyerekkori sérelmekkel és traumákkal, ifjúkori csalódásokkal és felnôttkori fel nem dolgozott helyzetekkel. Persze a bôröndökben rengeteg élmény, tapasztalat, siker és dicséret is van. Bôröndjeinket mindenhová magunkkal visszük, de hogy ne kelljen annyit cipelni, próbáljunk kicsit rendet rakni – egyelôre legalább az egyikben. Nyisd ki a „munkahelyi tapasztalatok” címkéset. A munkában töltött évektôl függôen lehet, hogy a bôröndöd még egészen könnyû, de 26 · elbocsátottak?
lehet, hogy alig lehet lezárni, mert csak úgy ömlik ki belôle minden. Nézd meg, mi minden van benne, rakd rendbe a „kincseidet”. Gondold meg, mennyit tanultál, mióta az elsô munkahelyeden zöldfülûként elkezdtél dolgozni!
Milyen tudást tettél a bôröndödbe az elmúlt évek alatt? Csak néhány ötletet adok. Javaslom, egészítsd ki a listát, utána könynyebben tudsz dönteni. • Szakmai tudás • Iparági tapasztalat • Pénzügyi ismeretek • Vállalatvezetési ismeretek • Informatikai jártasság …………………….. ……………………. ……………………. …………………….
Milyen ún. „puha készségeket” (soft skills) szereztél? (puha készségek: a társas érintkezésben használt készségek) Gondold végig, mennyi továbbképzésen, tanfolyamon és tréningen vettél részt (mindenütt tanultál valamit). • Vezetôi tapasztalatok • Konfliktuskezelés • Prezentációs technikai ismeretek • Idôgazdálkodás • Interjútechnika • Beosztottak teljesítményének értékelése ……………………………………….. ……………………………………….. ……………………………………….. Ha egy ajtó becsukódik, egy másik kinyílik · 27
Mit tanultál saját munkahelyi viselkedésedrôl? Mi az, amit szeretsz, mi az, amivel nem tudsz megbékélni? • Csak úgy tudok dolgozni, ha pontosan elmondják a feladatot. • Szeretem az idômet saját magam beosztani. • Szeretem, ha rendszeres idôközönként ellenôrzi a fônököm, hogy éppen hol tartok a feladataimmal, és jóváhagyja az addigi munkámat. • Szükségem van arra, hogy napjában többször is konzultáljak a hasonló feladaton dolgozó munkatársaimmal. • Nem szeretem, ha jópofáskodó kollégák megzavarnak a munkámban. • Szeretek reggel korán bemenni és az érdemi feladatokat elvégezni, mire délelôtt beindul a verkli. …………………………………………………….. …………………………………………………….. …………………………………………………….. …………………………………………………….. Minek kellene búcsút mondanod? • Tudom, hogy nem könnyû, de az a cél, hogy úgy teremts rendet, hogy szembenézel önmagaddal, ebben természetesen az is benne van, hogy nem mindig cselekedtél vagy viselkedtél úgy, hogy arra a késôbbiekben maradéktalanul büszke lehetsz. Mindnyájan kerültünk már olyan helyzetbe a munkahelyünkön, amelyet legszívesebben elfelejtenénk, de utána azonnal megfogadtuk, hogy ilyet többet nem! • Nem várom meg, míg a konfliktusok elmérgesednek, már kezdeti stádiumban idôt szakítok a helyzet tisztázására. Féligazságokat hallva nem rontok be a fônökömhöz, nem kérem számon rajta, hogy miért én… Ha folyamatosan túlterhelt vagyok, akkor nem fogadom mosolyogva az újabb hétvégi munkát. …………………………………………………….. …………………………………………………….. …………………………………………………….. …………………………………………………….. 28 · elbocsátottak?
Ha belenézel a bôröndbe, máris nagyobb rendet találsz. Helyére került, hogy milyen szakmai tudással és milyen készségekkel rendelkezel, tudod, hogy milyen preferenciáid vannak a munkamódszerek megválasztásában és a napi munkarutin kialakításánál. Ezeket berakjuk a bôrönd megfelelô rekeszébe, hogy majd egy adott pillanatban elô tudjuk venni. Tudjuk már azt is, hogy mi az, amit nem szeretnél magaddal vinni, milyen helyzetek vezetnek nálad munkahelyi konfliktushoz, rossz közérzethez, stresszhez vagy kiégéshez; no, ezeket dobd ki a bôröndödbôl, mert rájuk a továbbiakban nem lesz szükséged. Gratulálok, a bôröndöt lecsukhatjuk, és feltehetjük a polcra. Legalábbis addig, ameddig egy másik bôröndben rendet raktunk. De nézzünk csak bele még egyszer a bôröndünkbe, biztosan mindent átnéztünk? Nem felejtettünk ki valamit? Hopp, egy titkos zseb! Mit mond a címke? Félelmek, korlátok. No, a következôkben ezekkel foglalkozunk.
Ha egy ajtó becsukódik, egy másik kinyílik · 29
4 Félelmek, korlátok Titkos zseb – Mitôl félsz? – Korlátok – Döntsd le ôket!
B
ôröndünkben találtunk egy titkos zsebet, melynek a létezésérôl eddig nem is tudtunk – vagy nem akartunk tudni. Kényelmesebb volt félelmeinket inkább elrejteni, mint szembenézni velük? Ha már megtaláltuk a titkos zsebet, akkor nézzük meg, mi mindent halmoztunk ott fel az elmúlt években. Van-e valami, amire nincs szükségünk, sôt kifejezetten jót tenne, ha megszabadulnánk tôle? Legtöbbször a korlátot mi állítjuk magunk köré. Hosszú évek fáradtságos munkájával sulykoljuk: „ez nekem úgysem fog menni”, „nem lehetek olyan szerencsés, hogy pont én kapjam meg ezt a jól fizetô állást, hiszen nem beszélek elég jól angolul”, „miért pont egy 38 éves, kétgyerekes anyukát akarnának kinevezni ebbe a pozícióba”, „nyugdíj elôtt pár évvel már nem rúghatok labdába”… Korlátaink és félelmeink legyôzésére az egyik legjobb módszer, ha megpróbáljuk megkeresni, honnan erednek, miért állítottunk korlátokat? Gondoljunk vissza gyerek- és serdülôkorunkra, fiatal felnôtt éveinkre, vagy a közelmúltra, amikor szüleink, tanáraink, rokonaink, ismerôseink, fônökünk vagy kollégáink megjegyzése, vagy módszeres „agymosása” hatására elkezdtük azt gondolni, hogy nem, ez nekem biztosan nem sikerülhet… 30 · elbocsátottak?
Ha megtaláljuk a forrást, tudatosítsuk magunkban, honnan ered a félelmünk, miért állítunk magunk elé olyan képzelt korlátokat, amelyek elôtt automatikusan lefékezünk, pedig akár könnyûszerrel át is ugorhatnánk azokat. Ennek a fejezetnek nem célja, hogy bûnbaknak kiáltsuk ki szeretteinket, egykori tanárainkat, fônökeinket, hanem hogy megismerjük félelmeink eredetét és tudjuk, mikor, miért, milyen korlátokat emeltünk, melyek azután belénk gyökereztek, állandó jelenlétükkel mérgezik az életünket, korlátozzák tetteinket.
Mitôl félünk? Csaba évek óta készül megírni könyvét – amelynek megjelenésétôl szakmai elismerésének jelentôs emelkedését és bankszámlájának növekedését is várja – , de az elsô néhány 10 oldalon még nem jutott túl. „Tudod, mindig annyi dolgom van, amikor nekikezdenék az írásnak, akkor mindig történik valami. Megbíznak egy halaszthatatlanul fontos munkával, vagy megbetegszik az édesanyám, esetleg beugrik egy külföldi utazás.” Csaba folyamatosan készül álmai megvalósítására, de valami mindig közbejön. Egyszerûbb csak készülni, ábrándozni, hogy milyen jó lenne, ha… – mint szembenézni a feladattal és megoldani azt. Mi történik, ha nem sikerül, ha Csaba számára egyértelmûen kiderül, nem tudja megírni a nagy mûvet, mi történik, ha rájövünk, hogy dédelgetett álmaink csak álmok maradnak, mert a megvalósításhoz nem vagyunk elég ügyesek, okosak, szorgalmasak? Kudarc ér bennünket. Kényelmesebb halogatni álmaink megvalósítását, „már majdnem készen állok”, mint belevágni és végigcsinálni. Feladataink tologatásának magyarázata, hogy védekezünk, félünk a kudarctól. Kérdezd meg magadtól, mikor jársz rosszabbul, ha belevágsz és nem sikerül? Vagy ha bele sem kezdesz és minden marad úgy, mint eddig volt? Nos, melyik a rosszabb?
Félelmek, korlátok · 31
Sokszor tapasztalom, hogy boldogtalan kapcsolatokba, nem megfelelô állásokba kapaszkodunk, nem tudunk tôlük megválni, mert félünk az ismeretlentôl, attól, hogy még rosszabb lesz. Vilmos egy nagy mûszaki kereskedelmi láncnál pénztárosként dolgozott. Meglehetôsen unalmas munkáját egyáltalán nem élvezte, de családjának nagy szüksége volt a biztos jövedelemre. (manapság milyen a biztos jövedelem???) Arról álmodozott, hogy saját mûszaki kereskedést nyit, de félt a bizonytalan vállalkozói léttôl, félt a vállalkozással együtt járó csapdáktól és inkább maradt a helyén. Félt felszakítani a megszokás védôburkát, noha munkájában boldogtalan volt, semmilyen kihívás nem érte. Biztonságban akarta érezni magát, ezért inkább feladta álmait arról az életrôl, amely után vágyakozott. Félelmeink nemcsak akadályozzák céljaink elérését, de önbeteljesítô jóslatokká is válhatnak, mint ahogy ez Erzsivel is történt. Erzsinek naprakész tudása volt munkaügyi és társadalombiztosítási kérdésekben, és szorgalmas, lojális munkatársnak ismerték meg fônökei a cégnél töltött két év alatt, ezért kinevezték munkaügyi vezetônek. Erzsi félt, hogy új pozíciójában szakmailag nem állja meg a helyét, félt, ha egykori kolléganôi beosztottai lesznek, nem tudja számon kérni ôket, tartani velük a kapcsolatot. Attól is félt, egyszer csak kiderül, félreismerték és ô nem is alkalmas erre a munkakörre, és akkor elveszíti az állását. Félelmei állandóan jelen voltak gondolataiban, és valóban egyre több hibát vétett. Amikor a Felügyelô Bizottságnak készített éves jelentésben több lényeges hiba is bekerült, fônökei megváltak tôle. Így vált önbeteljesítôvé Erzsi állandó félelme. Félelmei mindenkinek voltak, vannak és lesznek. Kérdés csak az, hogy ki irányít? Ha hagyod, hogy a félelmeid átvegyék az irányítást, akkor bénító erôvel hatnak az életviteledre, fejlôdésedre, kapcsolataidra, karrieredre. Ha nem engeded ki a kezedbôl az irányítást, akkor félelmeiddel a kapcsolatod olyan lesz, mint azokkal a távoli rokonaiddal, akik néha felkeresnek, bár nem örülsz a látogatásuknak, de kezeled ôket.
32 · elbocsátottak?
Korlátok, korlátok, korlátok Szülôi elvárások Karrier-tanácsadóként sokszor találkoztam azzal a jelenséggel, amikor a szülôk a be nem teljesedett álmaikat rávetítették gyermekükre, vagy családi hagyományokra hivatkozva akarták pályaválasztását, esetenként egész életvitelét befolyásolni. A szülôket sok esetben valóban a jó szándék vezeti („legyen a gyermekemnek jobb, mint nekem volt”, vagy „ezen a területen legalább tudok neki segíteni”), de gyakran a gyermek túlzott megfelelési kényszere vagy a szülô szigora rossz irányba indítja el a karriert. Zsuzska illedelmes és engedelmes kislány volt, anyukája szeme fénye. Mindent megkapott, amit Magyarországon a 70-es években lehetséges volt, balettórára járt, magánóvodába íratták szülei, és hetente kétszer külön némettanár csiszolta tökéletesre nyelvtudását. Természetesen kitûnô tanuló volt, mert édesanyját ez tette boldoggá. Az illemtudó és engedelmes kislány, illedelmes, de kissé engedetlen serdülôvé fejlôdött, aki, noha szülei azt várták tôle, hogy jó nevû egyetemen szerezzen diplomát, bejelentette, hogy kozmetikus szeretne lenni. Megpróbálta széttörni a szülôi elvárás gyémántkemény burkát, amit az „amíg az én házamban laksz, azt csinálod, amit én mondok” kezdetû szózat követett, amely úgy fejezôdött be, hogy meg ne próbáld szándékosan elrontani a felvételidet, mert akkor jövôre is újra meg kell próbálnod.” Zsuzska a könnyebbik utat választotta (valóban ez volt a könnyebbik?), és felvételizett az elitnek számító egyetemre. Egyetemi éveiben zsebpénzét tolmácsolással egészítette ki, így került kapcsolatba a világhírû kozmetikai céggel, amely akkoriban vetette meg a lábát Magyarországon. A cég egyik felsôvezetôje fantáziát látott a lendületes, talpraesett, fiatal lányban, és követve a cégnél bevett szokást, hogy mindenki a ranglétra alján kell hogy kezdje a karrierjét, asszisztensi munkakört ajánlott Zsuzskának. „Nem azért taníttatunk, hogy titkárnô legyél” – zárták rövidre a szülôk otthon a vitának sem nevezhetô másfél percet, amit ennek a témának a megbeszélésére szántak. Az egyetem elvégzése után szülei elvárása szerint gimnáziumban kezdett el tanítani, amelyet igazából csak nagyon ritka pillanatokban Félelmek, korlátok · 33
élvezett. Hiába végzett jeles eredménnyel, nem érezte magát sem elég tehetségesnek, sem elég elkötelezettnek, hogy a következô néhány évtizedet tanári pályán dolgozza végig. Minden reggel rosszkedvûen indult munkába, ahol minimális sikerélménye volt. Néhány év küszködés után a családalapítás jelentett menekvést a nemszeretem hivatás elôl. Férjhez ment és kis korkülönbséggel 2 gyermeket szült, akikkel 5 évet töltött otthon. A gyes alatt semmilyen új ismeretet nem szerzett, munkahelyével a kapcsolatot nem tartotta. Az 5 év elteltével úgy érezte, nem tud visszamenni, így inkább otthon maradt és családanyaként élte életét. Amikor gyermekei iskolások lettek, így kesergett: szeretnék elhelyezkedni, de nem a régi szakmámban, nem tudom, mitévô legyek. Van egy szakmám, vagy inkább hivatásom, amelyet nem szeretek, soha nem is szerettem, lassan 40 éves vagyok és semmihez nem értek, azonkívül, hogy két idegen nyelven még valahogy elbeszélgetek. Ha annak idején más irányba indultam volna el, már milyen messzire juthattam volna!”
Makacs, mint az öszvér Számtalanszor találkoztam azzal a jelenséggel is, amikor valaki úgy érzi, gondolja, hogy neki valami „jár”, mert sokat tanult, keményen dolgozott, mindent megtett a sikerért… ami rendben is van, de az aktuális munkaerô-piaci helyzet, a kereslet és a kínálat befolyásolja az elképzeléseinket, melyekre figyelnünk kell.
Gyurit már gimnazista korában is a marketing érdekelte, és elhatározta, hogy egy nagyvállalat marketingigazgatója lesz. Felvették egy gazdasági fôiskolára, amelyet sikeresen elvégzett, és már a tanulmányi idôszak alatt félállásban munkát vállalt egy külföldi érdekeltségû élelmiszeripari cég marketingosztályán, mint gyakornok. A szorgalmas és lelkes fiú munkájával a marketingigazgató elégedett volt, Gyurit a diplomaosztás után fôállásban marketingasszisztensként alkalmazták. Napi 10-12 órákat töltött az irodában, ennek gyorsan meglett az eredménye, 1 év elteltével egy márkamenedzser távozott a cégtôl, és a helyére hôsünket nevezték ki. „Nagyobb feladat, nagyobb kihívás, viszont jó 34 · elbocsátottak?
úton vagyok a marketingigazgatói szék felé”, gondolta Gyuri elégedetten és még keményebben dolgozott. Másfél év múlva a cég néhány napos tréningre küldte az ifjú márkamenedzsert. Itt találkozott egykori évfolyamtársával, aki egy kereskedelmi szolgáltató cégnél dolgozott, és elmesélte Gyurinak, hogy ott éppen marketingvezetôt keresnek. Javaslatára és támogatásával beadta a pályázatát. A fiatal, ambiciózus fiút felvették, kinevezték marketingigazgatónak. Gyuri ekkor 26 éves volt. Az eddigieknél sokkal nagyobb feladat, óriási felelôsség szakadt a nyakába, vezetôként is helyt kellett állnia, úgy, hogy mind a négy munkatársa idôsebb volt nála, de el kellett fogadtatnia magát a vállalat felsôvezetôi körével is. Néhány hónap után látszott, hogy Gyurinak túl nagy a feladat, sem szakmailag, sem vezetôként nem érett még meg a feladatra, és viszonylag békésen elváltak útjaik. Gyuri sajnos, nem látta be, hogy még tanulnia kellene és tapasztalatokat szereznie ahhoz, hogy szakmai vezetôként funkcionálhasson, csak a jól csengô marketingigazgatói cím és a vele járó autó, pc, vacsorák lebegett a szeme elôtt. A felmentési ideje alatt megkezdte az álláskeresést, interneten, újságokban, ismerôsökön keresztül, de kizárólag marketingigazgatói pozíció érdekelte. Több fejvadásznál megfordult, akik azt tanácsolták neki, hogy fogadjon el egy marketing fômunkatársi vagy szakértôi állást, majd néhány év múlva lehet belôle marketingigazgató, de Gyuri nem adta alább. Amikor utoljára hallottam róla, már hat hónapja keresett állást.
Kapcsolt vágyak Elôfordul, hogy összekapcsolunk két vágyat, s az egyik megvalósulásától tesszük függôvé a másik elindítását is, azonban a két dolgot külön kell választani, nem szabad egymáshoz láncolni. Rita 3 éve dolgozik egy nagy szolgáltató ügyfélszolgálatának call centerében, ahol fején mikrofonnal, egy boxban ülve gyorsan és szakszerûen kell tájékoztatnia az ügyfeleket a szolgáltatásokról, és rögzítenie a gépbe az új adatokat. Rita sokszor egyhangúnak érzi a munkáját, és nagyon szeretne olyan helyen dolgozni, ahol nemcsak hallja, hanem látja is az ügyfeleket, akikkel éppen beszél. Az adatrögzítéstôl Félelmek, korlátok · 35
is szívesen megszabadulna. Ritát problémamegoldó gondolkodása és leleményessége, valamint kedvessége alkalmassá tenné, hogy a cég ügyfélszolgálati irodájában dolgozzon. Ezt Rita is így érzi, de meggyôzôdése, hogy kövérkés testalkatán nevetségesen állna az ügyfélszolgálatosok egyenruhája, és mindenki az ô elônytelen idomait bámulná, esetleg bántó megjegyzéseket tenne rá. Rita ezért úgy gondolja „majd ha lefogyok 10 kilót, akkor beszélek az ügyfélszolgálat vezetôjével.” Rita ezt másfél éve ismételgeti magában.
Bûntudat Úgy érezzük, hogy tartozunk valakinek, valamivel és cserbenhagynánk ôt, ha a váltás mellett döntenénk. Bence két éve végzett egy mûszaki fôiskolán. A diploma megszerzése után sokáig nem talált állást, hiszen pályakezdôként nagyon nehéz elhelyezkedni. Hosszú, kereséssel töltött hónapok után a „mindegy, hogy mi, csak legyen már valami” állapotba került. Így amikor néhány nap múlva édesapjának régi jó barátja minôségellenôri állást ajánlott számára fémmegmunkáló üzemébe, elfogadta. Az elsô perctôl kezdve tudta, hogy erre a munkára túlképzett, képességeit nem tudja hasznosítani, de kényszerhelyzetben volt. A cégtulajdonos megbízott benne, és napi 8 órába bôven belefért a munkája. Egy év múlva már sóvárogva hallgatta, milyen érdekes munkája van néhány volt csoporttársának. Úgy érezte, hogy szellemileg leépül, semmi perspektívát nem látott maga elôtt. „Figyelj, most már van egy év munkatapasztalatod, nézz körül megint a piacon” – javasolta az egyik volt tankörtársa. Bence menne, de úgy érzi, hogy a cégtulajdonossal szemben hálátlan lenne, ha másik munkát keresne, hiszen amikor szüksége volt rá, akkor segítô kezet nyújtott feléje. Bence bûntudatában ôrlôdik, és egyelôre kivár.
36 · elbocsátottak?
Gondold át, hogy milyen korlátokat állítasz magad elé! Nagyon kérlek, ne ugord át a gyakorlatot, tudom, hogy nem könnyû ezt elfogadni. Az adandó válaszokhoz mélyre kell ásnod, de hidd el, hogy a sikeres jövôdhöz erre szükséged van! Elôször próbáld megfogalmazni a cselekedeteidet korlátozó gondolataidat. (Nem tudok olyan munkakört betölteni, ahol számokkal kell foglalkoznom, semmi matematikai érzékem nincs, és állandóan hibát hibára halmozok.) ………………………………………………………. ………………………………………………………. ………………………………………………………. Második lépésben próbáld megmagyarázni, miért gondolod, hogy a fenti állítás megfelel a valóságnak. Milyen bizonyítékokat, visszajelzéseket tudsz felsorolni, amelyek ezt megerôsítik? (Tanulmányaid során mindig gyengén produkáltál matematikából? Ha számokkal kell dolgoznod, valóban rengeteg hibát követsz el? Fônököd rendszeresen visszaadja a táblázataidat, mert tele vannak hibával?) ………………………………………………………. ………………………………………………………. ………………………………………………………. Ha elfogadtad, hogy lehetôségeidnek te magad állítasz korlátot azzal, hogy már gondolatban elveted azokat, mélyedj el, gondolkodj, tudsz-e ezen változtatni? (Lehet, hogy idôközben rájöttél, hogy egyszerûen nem szeretsz számokkal dolgozni, a matematikai érzékeddel semmi baj. Arról van szó, hogy nem tartod elég kreatív feladatnak táblázatok összeállítását. Lehet, hogy a munkakörödet kellene kicsit átalakítani?) ………………………………………………………. ………………………………………………………. ………………………………………………………. Félelmek, korlátok · 37
Gondold át, hogy szeretnéd-e a változásokat állandósítani az életedben, ha igen, akkor milyen lépéseket kell tenned. (Ha valóban úgy gondolod, hogy szeretnél kevesebbet foglalkozni számokkal, és inkább részt vennél a céges rendezvények szervezésében, akkor ezt mondd el a fônöködnek, lehet, hogy nyitott kapukat döngetsz.) ………………………………………………………. ………………………………………………………. ………………………………………………………. „Amikor a boldogság ajtaja bezárul, egy másik feltárul, ám mi gyakran olyan sokáig állunk a csukott ajtó elôtt, hogy észre sem vesszük azt, amelyik feltárult elôttünk.” (Helen Keller)
Remélem, rájöttél, hogy milyen ajtókat csuktál már be az életedben; a következô fejezetekben segítek az ajtók nyitogatásában. Most már bezárhatod a bôröndöd titkos zsebét, amelybôl kivettük a félelmek, a korlátok jelentôs részét. Látod, mennyivel kisebb lett?
38 · elbocsátottak?
5 Megbirkózni a változással Változás, jaj?! – A változás folyamata – Stressz – Komfortzónák – Idôrablók
S
zeretjük életünk eseményeit, mindennapjait irányítani. Az elôre eltervezett változásokra fel tudunk készülni, ellenôrizni tudjuk azokat. Ám ha váratlanul, például egyik napról a másikra elveszítjük a munkánkat, az irányítás kicsúszik a kezünkbôl. Dühösek leszünk. Ahhoz, hogy ismét átvegyük az irányító szerepet, alkalmazkodnunk kell a megváltozott helyzethez. Hogyan érhetô el mindez? • Optimista hozzáállással • Önmagunkra és befelé figyeléssel • Idônk beosztásával és jövônk megtervezésével • Ha figyelünk az egészségünkre
A változás folyamata Lehet, hogy a változás egy pillanat alatt következik be, de feldolgozása és elfogadása hosszabb idôbe telik. Az egyéntôl és a változás jellegétôl függôen ez az idôtartam erôsen változó, de ugyanazokon Megbirkózni a változással · 39
a fázisokon kell keresztül mennünk a folyamat során, hogy a végén úgy érezzük, feldolgoztuk a történteket, és a tanultakkal gazdagodtunk és kiegyensúlyozottabbakká váltunk. A változás folyamatának 6 fázisa: 1. lépés: sokk Itt szembesülsz a változással, adott esetben most tudod meg, hogy ki vagy rúgva. Ekkor általában semmit nem tudsz tenni, szinte megbénulsz a hír hallatán. 2. lépés: tagadás Még itt sem tudsz sokat tenni, csak ingatod a fejed, hogy „ez velem nem történhet meg.” 3. lépés: düh és ellenállás „Bezzeg a csókos Kovácsot nem nyomják ki, mit képzelnek ezek, majd én megmutatom nekik, hogy velem nem szórakozhatnak!” Itt már tehetetlen dühöt érzel, és ellenállást a változással szemben. Nagyon fontos, hogy meg tudd fogalmazni az érzéseidet és ne fojtsd el magadban, mert amíg nem lépsz túl ezen a szakaszon, addig nem leszel képes új életet kezdeni. 4. lépés: elfogadás Lassan kezded elfogadni a helyzetet, zajlanak az események, a régi rend nem fog visszaállni. „Végül is, untam már ezt a munkát, most legalább kereshetek egy sokkal érdekesebbet. És a pénz sem volt túl jó.” 5. lépés: gyógyulás Már megvan benned a hajlandóság a jövôddel való foglalkozásra. „Merre induljak tovább? Megnézem az álláshirdetéseket.” 6. lépés: kihívás Képes vagy továbblépni, a változást már nem kezeled csapásként, hanem lehetôségként. Lehetôség egy jobb jövôre. „Most már csak a képességeimnek megfelelô munkát vállalok el, és persze legalább harminc százalékkal több pénzért”. 40 · elbocsátottak?
Egészség – Stressz Életünk során minden olyan esemény, amely jelentôs mértékû alkalmazkodást kíván, stresszt okoz. A bennünket ért stressz hatásának mérésére Holmes és Rahe 1967-ben kidolgoztak egy módszert, melynek során azt vizsgálták, hogy az egyes események által keltett stressz milyen hatással van az egészségünkre. (Lásd az alábbi táblázatot.) Életesemény
Érték %
Házastárs halála Válás Különélés Börtön Baleset vagy betegség Házasságkötés Állás elvesztése Kibékülés a házastárssal Nyugdíjazás Családtag betegsége Terhesség Szexuális problémák Új családtag befogadása Üzleti problémák Anyagi helyzet változása Közeli barát halála Új munkaterület Jelzálog érvényesítése Új beosztás a munkahelyen Gyermek elköltözése otthonról Probléma anyóssal, apóssal Kitûnô személyes teljesítmény Feleség munkába állása, vagy munka abbahagyása Iskola kezdete vagy vége Életkörülmények változása Személyes szokások megváltozása Vita a fônökkel Költözés Iskolaváltoztatás
100 73 65 63 53 50 47 45 45 44 40 39 39 39 38 37 36 30 29 29 29 28 26 26 25 24 23 20 20
Megbirkózni a változással · 41
Hobbiváltoztatás Templomba járási szokások megváltoztatása Társasági szokások megváltoztatása Alvási szokások megváltoztatása Étkezési szokások megváltoztatása Üdülés Karácsony Apróbb szabálysértések
19 19 18 18 15 13 12 11
Néhány életesemény stresszpont értéke 100 fokozatú skálán Holmes és Rahe kutatásai alapján (T. Holmes – R. Rahe: The social readjustment rating scale, 1967) Karikázd be azokat az eseményeket, amelyeken átmentél az elmúlt két évben. Add össze a hozzájuk tartozó százalékokat. Ha az eredmény 300 vagy annál magasabb érték, akkor sajnos, 80 százalék az esélyed, hogy a stressz hatására komoly betegséged alakuljon ki. Nem akarlak ijesztgetni, hiszen nem vagyunk egyformák, vannak, akik többet bírnak, vannak, akik kevesebbet. Mindenesetre érdemes elgondolkodni azon, hogyan csökkentheted az életedben jelen levô stresszt. Eredmény:…………………….
Az életedben jelen levô stressz kezelése és csökkentése Stresszhatás volt, van s lesz is az életünkben. Ha a környezetünket és az eseményeket nem tudjuk megváltoztatni, befolyásolni, akkor a változások fogadásán kell elgondolkodnunk. Ha nem változtatunk, akkor a stressz hatása menthetetlenül felbukkan: fizikai, érzelmi, mentális területen, vagy akár magatartásunkban. Fizikai: fejfájások, gyakori megbetegedések, izomgörcsök, kimerültség, bôrirritációk, szorító mellkas. Érzelmi: önbizalomvesztés, depresszió, fásultság, elidegenedés, zsörtölôdés. 42 · elbocsátottak?
Mentálisan: örökös aggódás, részrehajlás, rémálmok, zavaros gondolkodás, józan ítélôképesség hanyatlása. Magatartás: hajlam balesetekre, étvágy elvesztése, szexuális élet zavarai, alkohol- és cigarettafogyasztás emelkedése, álmatlanság, nyughatatlanság.
Stressz csökkentése Beszélgess barátokkal a történtekrôl, és a velük kapcsolatos érzéseidrôl. Sportolj, mozogj rendszeresen. A sporttal endorfin (örömhormon) szabadul fel a szervezetben, és máris jobban érzed magad. Ne heverj egész nap a kanapén. Csökkentsd a koffein- és a cukorbevitelt, hogy elkerüld/tompítsd a hangulat-ingadozásokat. Étkezz kiegyensúlyozottan, naponta négyszer-ötször kisebb adagokat, egyél sok zöldséget, gyümölcsöt. Kerüld el a „hamis barátokat” – az alkoholra, drogokra és a túl sok nikotinra gondolok. Relaxálj, meditálj, járj el masszázsra, szaunába. Légy optimista és pozitív szemléletû (Tudod, mindig jobb, ha a pohár félig tele van, mint ha félig üres). Keresd a pozitív kisugárzású, vidám emberek társaságát, akik feldobják a hangulatodat. Ha három-négy lehangolt, fáradt ember ül le beszélgetni, együtt még rosszabbnak látják a helyzetüket. Mosolyogj, nevess, ahányszor csak alkalom adódik rá. Ne húzd fel magadat apró dolgokon. Ha úgy érzed, hogy sírnod kell, sírjál. Földhöz is csaphatsz egy-két tányért, ha ez enyhíti a benned tomboló feszültséget. Nem kell feltétlenül elfogadnod mindenkinek a kéretlen „jó” tanácsát. Nyilván segítô szándékkal nyújtják, de emlékezz, mindenkinek a maga útját kell járni! A te helyzeted nem biztos, hogy egyezik a szomszédod sógorának nyûgével és útkeresésével.
Megbirkózni a változással · 43
Komfortzónák kialakítása A komfortzónák életednek azon területei, melyek nem változnak. Az életedben lezajló változás ezekre nincs hatással, ezek megmaradnak, és számodra biztonságot, állandóságot jelentenek, azaz ellensúlyozzák a stresszt. Lehetséges komfortzónák: • esti kutyasétáltatás • kapucsínózás a barátnôkkel • sörözés a cimborákkal • hobbi • heti bevásárlás • családi reggeli • kertészkedés • péntek esti lazulás • úszás + szaunázás hetente kétszer Melyek a te komfortzónáid? …………………………………………………. …………………………………………………. ………………………………………………….
Gazdálkodás az idôvel Sok szabadidô – kevés pénz Mi történik, ha megszûnik az évek során jól begyakorolt napi rutinod? Hirtelen rengeteg szabadidôd van. Persze jólesik, hogy nem kell reggel fél hétkor kipattanni az ágyból és végigstresszelni a napot, hogy sikerül-e megvalósítanod az elvégzendô teendôket, ráérôsen kezdhetsz neki a napnak, és késôbb sem kell gondolnod az idô múlására. Ez így rendben is van, de óva intelek attól, hogy átess a ló másik oldalára, és egyszer csak észreveszed, hogy az idô kifolyik a kezedbôl, telnekmúlnak a napok és semmi sem történik.
44 · elbocsátottak?
Ha megteheted, pihend ki magadat az elsô egy-két hétben, hiszen bôven van mit feldolgoznod, megemésztened. Utána azonban alakítsd ki a napirendedet, és naponta legalább 2-3 órát tölts el aktív álláskereséssel. Az új állás megtalálása sajnos, nem megy egyik napról a másikra. A tapasztalat azt mutatja, minél magasabb pozícióban szeretnél elhelyezkedni, annál tovább tart. Ha vezetôi állást keresel, fel kell készülni a 6-8 hónapos, vagy esetleg még hosszabb munka nélkül töltött idôszakra is. Kívánom, hogy legyél azon szerencsések egyike, akiknek gyorsan, néhány héten belül sikerül elhelyezkednie. Mindenképpen gondolj arra, hogy esetleg lesz három vagy akár hat hónapod, amikor sok lesz a szabadidôd, tehát lesz idôd olyasmire, amit korábban nem csinálhattál, viszont vedd számításba, hogy lesz-e elég pénzed a tervek megvalósításához, hiszen nem tudhatod, mikor sikerül ismét rendszeres jövedelemhez jutnod. Amíg dolgozol, addig van pénzed, de kevés a szabadidôd, most a sok szabadidô-kevés pénz helyzet nehezíti az életedet. Az elôzôekben már javasoltam, hogy próbálj úgy tekinteni erre az idôszakra, mint lehetôségre, egy új élet kezdetére. Átalakíthatod a napirendedet, beiktathatsz rendszeres programokat, eljárhatsz biciklizni, futni (ezek viszonylag kevés pénzt emésztenek fel), rendbe teheted a házat és környékét, elolvashatod a könyveket, melyeket évek óta szeretnél. Megnézheted kedvenc filmjeidet. Indíthatsz blogot a neten, és ezen keresztül cseveghetsz sorstársaiddal. Jelentkezhetsz az óvodai/iskolai szülôi munkaközösségbe, és részt vehetsz az ovi/suli udvarának szépítésében vagy a karácsonyi mézeskalácssütô verseny megszervezésében. Ha anyagilag megengedheted magadnak, utazz el, fizess be egy wellness-hétvégére, mert a környezetváltozás mindig jót tesz, és új élményekkel gazdagodsz a jövôdet illetôen is. A lényeg az, hogy ne kanapén heverve, értelmetlen médiázással töltsd a napjaidat, mert bizonyos idô elteltével, visszatekintve ezekre a bizony nem könnyû napokra, bánhatod, ha hónapokat töltöttél el az önsajnálat zsákutcájába tévedve. Jobb lesz arra gondolni, igen, ekkor frissítettem fel az olasznyelv-tudásomat, ekkor szigeteltem a házat, ekkor tanítottam meg a fiamat úszni, ekkor… Megbirkózni a változással · 45
A legnagyobb idôrablók: Halogatás (meg kellene csinálni, de elôbb inkább megsétáltatom a kutyát, elolvasom a napi sajtót, elugrok kutyaeledelért stb…) Értelmetlen médiázás (nem érdekel ez a film, sôt a többi sem, de inkább itt hevergetek, minthogy nekikezdjek a teendôimnek) Nem tudsz „nemet” mondani (nem akarom megtenni, amire megkért, mert nem fér bele a napomba, de inkább mégis megcsinálom, hogy ne legyen ebbôl is vita) Lustaság (annyira jó egész nap itt ücsörögni, dehogy hívogatom a régi ismerôsöket, nem jó bemenni a belvárosba ebben a melegben) Rossz idôérzék (rengeteg idôm van még, nem kell kapkodnom…) Tervezés hiánya (mindig lesz valahogy, a többieknek is elôbb-utóbb megoldódott a problémája, ha mégsem, majd szólok Pisti haveromnak, ô mindenkit ismer) Kéretlen hirdetések olvasgatása (bár most nem aktuális a lakáscsere, azért gyorsan végigfutom ezt a három oldalt, csak kíváncsiságból) Megszakítások (a szomszéd beugrik egy doboz gyufáért, és 40 percen keresztül mesél a reumájáról)
Mi rabolja el a legtöbb idôt a te életedben? …………………………………………………………………………. A sikeres idôgazdálkodás feltételei: • Állítsd fel a fontossági sorrendet az elvégzendô feladatok között • Ne halogasd a tennivalóidat • Tûzd ki a céljaidat 46 · elbocsátottak?
• Tervezz • Figyelj az egészségedre és a téged érô stresszre
Figyeld meg, ha elôre megtervezed a napjaidat, és leírod, hogy milyen feladataid vannak, akkor sokkal gyorsabban fogsz haladni a teendôk elvégzésével, tehát a célodat is hamarabb eléred.
Megbirkózni a változással · 47
6 Építkezés Hogyan tovább? – Tervezés – Motiváció – Személyes rajz – Mit jelentesz a többieknek? – Heuréka! – Kutatómunka – Csapdák – Újrakezdôk
A
z elôzô fejezetekben megnéztük, hogyan éljük át a hirtelen változást, hogyan reagálunk, ha kikerülünk a munkaerôpiacra, vagy mit kell tennünk, ha éppen oda tartunk. Kinyitottuk a „munkahelyi tapasztalatokkal” telezsúfolt bôröndünket és rendet tettünk benne. Megismertük félelmeinket, korlátainkat és megpróbáltunk minél többtôl megválni, a maradékot pedig kezelni. Ebben a fejezetben a jelenre és a jövôre tekintünk. Itt az ideje eldönteni:
Hogyan tovább? Többféleképpen dönthetsz: Mondhatod, hogy ugyanazt akarod folytatni, amit eddig csináltál, csak másik vállalatnál. Ebben az esetben érdemes elgondolkodnod azon, hogy mi vezetett az elváláshoz, milyen hibákat követhettél el mint vezetô vagy munkatárs, milyen tanulságot tudsz levonni a történtekbôl. Dönthetsz úgy is, hogy maradsz az iparágban, de más pozícióban. 48 · elbocsátottak?
Kipróbálnád magad vezetôként, vagy ha eddig értékesítettél, mostantól inkább beszerzéssel szeretnél foglalkozni. Józanul gondold végig, hogy mit jelent az elérni kívánt pozíció. Ha nem dolgoztál még azon a területen, talán vannak ismerôseid, barátaid, beszállítók, kollégák, ügyfelek, akik ismerik, és vannak tapasztalataik. Kérdezd ki ôket, hogy pontosabb kép rajzolódjon ki benned. Józan eszedet is segítségül hívhatod, képzeld el, vajon mit foglal magában a munkakör, milyen feladatok lehetnek ott, milyen készségekkel és képességekkel (kompetenciákkal) kell rendelkezni. Nézzük a beszerzôt Mit csinál? Vásárol, beszerez. Megismeri a piacot, felkutatja a piaci szereplôket, körbenéz, hogy kitôl érdemes ajánlatot kérnie, pontosan megfogalmazza az elvárásait, paraméterez, majd a beérkezett ajánlatokat minôsíti, a legígéretesebb beszállítókkal leül tárgyalni, a tárgyaláson határozottan képviseli cége érdekeit, figyel az ár-érték arányokra, képes minôsíteni az ajánlott csomagot, elôkészíti a szerzôdéseket. Milyen az ideális beszerzô? • Képes rendszeres, szisztematikus munkára (felkutatja a piaci szereplôket, értékeli az ajánlatokat) • Képes fontossági sorrendet felállítani (melyik beszállítóval miért és milyen sorrendben tárgyaljon) • Célirányosan kommunikál, tárgyal (határozottan képviseli cége érdekeit) • Numerikus képessége kiemelkedô (ajánlatok értékelése, szerzôdés elôkészítése) • Kapcsolatot épít és ápol (beszállítókkal kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás) • Ismeri az adott piacot és a termékeket (egyébként hogyan is tudná megrendelni a legjobb minôséget a legjobb beszállítótól?) • Megvesztegethetetlen, lojális a cégéhez (így biztos, hogy a legjobb feltételekkel szerzi be az árut)
Ha sikerült ismerôsöktôl tájékozódni a munkakörrôl, és ha már te magad is átgondoltad, és még mindig úgy érzed, hogy kedved van Építkezés · 49
a munkához, akkor tedd meg a soron következô lépéseket, melyekrôl a következô fejezetekben olvashatsz bôvebben. Az igazán nehéz feladattal akkor szembesülsz, ha nem csak iparágat, hanem szakterületet is akarsz váltani, azaz valami egészen mást szeretnél csinálni, mint eddig. Elôfordul, hogy egészen pontosan tudod, merre kell elindulni, de ügyfeleim – tapasztalataim szerint – inkább halvány, derengô elképzelésekkel szoktak megkeresni. Nem tudják, hogy feladják-e a megszokottat, ahol vannak tapasztalataik, amit ismernek, sikeresek is, vagy belevágjanak valami újba? És ha az új mellett döntenek, vajon képesek lesznek-e azon a területen is sikereket elérni, perspektívát és biztonságot nyújt-e az új? Anyagilag megéri-e?
Tervezés Kezdjük el jövônk tudatos tervezését! Kalandra fel! Több úton is elindulhatunk jövônk tudatos tervezése során. Az elsô út 3 fôbb állomása: 1. Tudd, hogy mit akarsz/tisztázd, hogy mit is akarsz 2. Vizualizáld a jövôt 3. Írd le a tervedett
1. Tudd, hogy mit akarsz/tisztázd, hogy mit is akarsz Nézz bele a visszapillantó tükörbe! Gondold át eddigi pályafutásod alapján, hogy mi az, amit tényleg szeretsz a munkádban, miért éri meg reggel felkelni? • Maga a cég? • Hatalom? • Munkatársak? • Pénz? • Elismerés? • Hála és megbecsülés? • Az a tudat, hogy sikeresen teljesítetted a feladatodat? 50 · elbocsátottak?
• Intellektuális kihívás? • Határaid feszegetése? • Csapatmunka? • Pletykák és munkahelyi események?
Mi motivál? Biztonság – Mennyire fontos számodra a biztonság? Hány embert tartasz el magadon kívül? Szeretnélek emlékeztetni arra, hogy „biztos munkahely” már nem létezik a 21. században. Tekintély/Elismerés – Mennyire fontos a beosztásod? Lényeges számodra a prémium, hogy márkás céges autód legyen? Törekszel arra, hogy versenyeket nyerjél, díjakat kapjál? Küzdöttél azért, hogy a legszebb kilátású iroda a tied legyen? Pénz – Mennyi pénzre van szükséged? Mennyit érsz a munkaerôpiacon? A béreden felül milyen pluszt, juttatási csomagot (céges autó, magánnyugdíj- és egészségpénztár, cafeteria) szeretnél? Hogyan tudnál több pénzt keresni? Népszerûség/Ismertség – Azt szereted, ha a munkád során sok ember vesz körül? Ideális munkahely számodra az, ahol társadalmi életet is lehet élni? Fontos, hogy szeressenek? Feladat – Fontos, hogy mindig elfoglalt légy? Szereted a határaidat feszegetni, vagy inkább az adott utasításokat követed? Kreatívnak tartod magadat? Dicséret – Fontos számodra, hogy a munkádat megköszönjék és megdicsérjenek? Elôléptetés – Az elôrejutás fontos számodra? Szeretnél a szakterületed csúcsvezetôjévé válni, vagy másodvonalbeli vezetô lenni, esetleg jó közlegény lennél inkább?
Építkezés · 51
Fontos, hogy ezekre a kérdésekre ôszintén válaszolj magadnak, mert így tudatosul benned is, hogy elôzô munkahelyeiden, munkáidban mit nem szerettél, mi volt, amit fontosnak találtál, tisztán megismered a motivációidat. Ezek átgondolása segíthet abban, hogy legközelebb milyen munkahelyet és milyen munkát keress. Válaszaid persze változhatnak az éppen aktuális élethelyzetedtôl függôen. Légy ôszinte. Ha úgy érzed például, hogy a pénz motivál, vállald fel.
Személyes rajz (önéletrajz) Ha még nem tudod pontosan, mit szeretnél, de úgy érzed, hogy eljött a váltás ideje, akkor azt javaslom, írj egy önéletrajzot. Nem olyan, ún. amerikai típusúra gondolok, amelyet a potenciális munkáltatóknak küldesz, hanem egy nagyon személyeset. Írhatod kézzel, kerek mondatokban megfogalmazva, vagy jegyezd fel a kulcsszavakat. A lényeg az, hogy a száraz adatokon kívül (iskolák, munkahelyek, nyelvtudás) essen szó arról is, hogy mi akartál lenni gyerekkorodban, milyen pályát képzeltél el magadnak középiskolásan, miért adtad fel az álmodat, milyen emberek társaságát élvezed leginkább, milyen emberekkel szeretnél/tudsz együtt dolgozni, milyen munkatevékenységet kedvelsz leginkább, mivel töltöd a szabadidôdet, hol tartasz a karrieredben, mit tartasz fontosnak a szakmai és a magánéletedben. Személyes rajzod nyugodtan lehet néhány oldal, használhatsz kiemelô tollat, belefirkálhatsz, aláhúzhatod, kidekorálhatod, mint hajdanán a tankönyveidet. A lényeg az, hogy érezd magadénak, hiszen rólad szól, a tied. Ha gondosan és többször átolvasod személyes rajzodat, olyan tendenciákat fedezel fel, melyek besorolhatók a következô három csoport egyikébe: • aranyszál • megszakított álmok • erôs motiváció
52 · elbocsátottak?
Aranyszál Szakmai életünket végigkísérô jelenség; lehet egy magatartásforma, lehet egy szakmai terület, lehet egy bizonyos készség állandó felbukkanása. Ha végiggondolod szakmai életutadat (és ebben segít a személyes rajz), akkor könnyen lehet, hogy találsz valamit, ami szinte mindig jelen volt és van, mint egy aranyszál húzódott végig az eddigi szakmai életeden, csak soha nem tudatosodott benned. Elmesélek egy történetet, ahol sikerült az aranyszálat felgombolyítanunk. András a 40-es éveiben járó, szakmai körökben jól ismert menedzser. Azzal a problémával keresett meg, hogy szakmailag valahol irányt tévesztett, úgy érzi, túl gyakran vált munkahelyet, már nem izgatják az elôtte álló feladatok, ami egy vezetônél nem egészséges. „Régen mindig azt mondtam, hogy a nap 24 órából és egy éjszakából áll, úgyhogy egy hét alatt egy hegyet simán elhordunk a helyérôl, ma meg már egy értekezlet levezetése is nehezemre esik.” Végignéztük András életútját; képzettsége, nyelvtudása megfelelô, informatikai ismeretekkel bír. Pályafutását az egyetemrôl kikerülve szabadúszó tolmácsként kezdte. Úgy érezte, megtalálta számítását, utazott, értékes kapcsolatrendszerre tett szert, nyelvtudását magas szinten használta. Munkaideje kötetlen volt, élvezte a változatosságot, az új konferencia-helyszíneket, az új kapcsolatokat. Néhány hónapon belül tolmács- és fordítóügynökséget alapítottak egyik kollégájával, mert a rendszerváltás környékén óriási volt az igény jól képzett tolmácsokra és fordítókra. Tolmácsok közvetítésével kiugróan jól kerestek. Keményen megdolgoztak a pénzükért, a napi 10-12 órás tolmácsolás elôtt és után intézték a cég ügyeit, ajánlatokat írtak, ápolták kapcsolataikat. Rövid idô alatt ismertek lettek, irodavezetôt, asszisztenst alkalmaztak. Az egyik privatizáció alatt levô magyar nagyvállalatnak is dolgoztak, ahol Andrásnak felajánlották, legyen osztályvezetô az újonnan alakuló vállalatnál. Az anyacéggel kellett a kapcsolatot tartania, futó projekteket koordinálnia, mindezt persze idegen nyelven. Andrást érdekelte a feladat, de a saját vállalkozását nem akarta otthagyni. A cégvezetés jelentôsen ráígért a juttatási csomagjára, és közben a saját cégének az ügyeit is intézhette. Mélyvízbe dobták, gôzerôvel dolgozott, Építkezés · 53
a külföldi cégvezetôk ügyeinek koordinálása rengeteg idôt és energiát emésztett fel, de mindezt kompenzálta, hogy érezte, számítanak rá, fontos a munkája. Gyakran este 10-ig is dolgozott, nem akarta lekésni a határidôket, minden munkát szeretett volna gyorsan és jól megoldani. Közben nem maradt ideje a saját vállalkozására. Társa egyedül már közel sem boldogult olyan jól, mint amikor közösen dolgoztak, az igények is csökkentek a tolmácsok iránt, az iroda forgalma stagnált. András az év végén vezérigazgatói kitüntetésben és extra prémiumban részesült. A vállalati folyamatok kialakultak, az üres pozíciókat betöltötték, lassacskán minden a helyére került. Andrásnak már nem kellett 12 órát dolgoznia, a napi 8 órába minden belefért. Ráért és rájött, hogy ôt ez az egész már nem érdekli, túl bonyolultnak találta a céges bürokráciát, nehézkesnek a szervezetet, és egyre rosszabb kedvvel ment be dolgozni. Edzés közben egyik ismerôsének panaszkodott, aki rögtön új lehetôséget ajánlott: a felnôttképzéssel foglalkozó cégénél most indítják el a tréning üzletágat; legyen András a vezetôje. Kapóra jött az ajánlat, könnyen és gyorsan elvált a vegyesvállalattól, és teljes erôbedobással a tréning üzletág elindításán dolgozott. Ismét megkereste régi ismerôseit, elmélyedt a tréning szakirodalomban, szervezett, koordinált, egyszóval elemében volt. Az edzôtermi ismerôs is úgy gondolta, hogy jobb embert nem is találhatott volna. Beindultak a tréningek, egyik ügyfél hozta a másikat, a bevételi mutatók meredeken emelkedtek. András felvett értékesítôket, menedzselte az új trénerek betanítását, és amikor minden jól ment, ismét úgy érezte, hogy unatkozik, és ezt a „játékot” is megunta. A tolmács- és fordítóiroda még mûködött, de a bevételük minimális volt. Elhatározta, hogy otthagyja a tréningcéget és visszatér saját vállalkozásához, és felfejleszti, hogy úgy mûködjön, mint fénykorában. Andrást az építkezés, a fejlesztés érdekli, addig motivált, ameddig felfuttatja a céget, bevezet egy új szolgáltatást. A mûködtetés már nem jelent kihívást számára. Amikor mások nyugodtan hátradôlnek, hogy most már élvezhetik eddigi kemény munkájuk gyümölcsét, András akkor már menne is tovább, mert számára csak az új feladatok jelentenek kihívást, a napi rutin megöli kreativitását és motivációját. Itt az aranyszál; ez kísérte végig Andrást egész eddigi pályája során, számára az alkotás, az új felépítése a kihívás, azaz neki ilyen feladatokat kell keresni, rövid távú projekt munkákra szerzôdni és nem hosszú 54 · elbocsátottak?
távú feladatokban gondolkodnia. Ettôl a munkaerôpiacon ô nem lesz értéktelenebb, sôt. Fontos, hogy ha neked is van aranyszálad, mely felismerhetôen átszövi a karrieredet, akkor ezen a szálon lépj tovább, ez ad választ a kérdésedre, hogy „merre tovább?”
Megszakított álmok Anett kisiskolás kora óta gyerekorvos akart lenni, a gimnáziumi évei alatt külön biológia és fizika szakkörre és elôkészítôre járt, tanulmányi versenyeken szép helyezéseket ért el. Tanárai s osztálytársai is úgy gondolták, hogy jó eséllyel fog felvételizni az orvosi egyetemre. A szalagavatója környékén derült ki, hogy üzletember édesapja megvett egy bútorgyárat és hatalmas tervei voltak: fellendíteni a termelést, javítani az eladásokat, elindítani az exportot. Elôször persze kellett egy kis portfólió-tisztítás és jelentôs létszámleépítés. Az édesapa családtagjaira is számított a gyár beindításánál. Anett idôsebb testvéreinek tetszett a vállalkozás ötlete és perspektívája. Édesapja kérte Anettet, hogy 2 évre függessze fel tanulmányait, mert a cég jövedelmezôvé tételéhez megbízható emberekre van szüksége. Anett beadta a derekát és elsajátította a nemzetközi kereskedelem, fuvarozás és vámolás rejtelmeit, miközben a vállalkozás export-importjáért felelt. Évek teltek el, a vállalkozás egyre sikeresebb lett, és egyre kevesebbet beszéltek az egyetemrôl. Úgy tûnt, Anett is elfelejtette egykori álmát. Azért keresett meg, mert a családi vállalkozás mellett szeretett volna mással is foglalkozni, és késôbb függetlenedni a családjától. Tisztában volt azzal, hogy 10 év kihagyás után nem tud felvételizni az orvosi karra, illetve 28 évesen nincs türelme 6 évig tartó egyetemi tanuláshoz, szakvizsgához. Úgy érezte, az a hajó már elment. Kétségtelen, 10 év kihagyás után nehéz beülni az orvosi egyetem padjaiba és tanulni, évekig készülni a szakvizsgákra, ügyelni, megszokni a szerényebb anyagi körülményeket, de ha nagyon erôs a motiváció, akkor érdemes elgondolkodni a folytatáson. Úgy gondolom, Anett a kereskedelemben szerzett tapasztalatait, Építkezés · 55
tárgyalástechnikáját, vezetôi, szervezôi ismereteit más szakterületen is kamatoztatni tudná. Fel kell mérnie, hogy milyen lehetôségek vannak az egészségügy menedzselésében, vagy a felfutóban lévô wellness- és rekreációs szolgáltatásokban, gyerekeknek kialakítható programokban. Lehet, hogy úgy dönt, visszatér gyermekkori álma megvalósításához, és felvállalja ennek minden nehézségét, cserébe azért, amit az álmok valósággá váltásával nyerhet. Dönthet úgy is, hogy maradjon csak egy szép álom, az élet immár végérvényesen más. Amit eddig tanult, az mindenképpen hasznos volt, készségekre, ismeretekre tett szert, melyeket a következô munka során felhasználhat, kapcsolatokat alakíthatott ki, melyek által gazdagabb lett, szaknyelven azt mondhatom: bôvült a munkaerô-piaci portfóliója.
Erôs motiváció Imrét egy vezetôképzô iskola egyik MBA-tanfolyamán ismertem meg. A bemutatkozásnál elmondta, hogy egy háztartási termékeket forgalmazó nemzetközi cég értékesítési vezetôje, feladata a cég nagy ügyfeleivel történô kapcsolattartás. Az elsô néhány óra után feltûnt, hogy minden alkalomra készül és mindig igyekszik a lehetô legjobban megoldani a feladatát. A tanfolyam legaktívabb résztvevôje volt. Az órák közötti és utáni beszélgetésekbôl állt össze Imrérôl a kép. Nagyon egyszerû körülmények közé született egy kis nógrádi faluban, és már kisiskolásként tudta, hogy ô többre akarja vinni, mint a szülei és bárki a környezetében. Ennek kulcsa a tanulás lehet, így mindig kitûnô bizonyítványt vitt haza, mely bejuttatta ôt a környék egyik jónevû középiskolájába és annak kollégiumába. A 14 éves fiú 80 kilométerre került a családjától, addigi barátaitól, és meg kellett tanulnia egyedül is talpon maradni, amely nem volt könnyû, a legnehezebb idôszakokban is öszszeszorította a fogát és az álmaira gondolt, hogy egyszer majd jómódú ember lesz, aki egy nagy, fekete autóval megy vissza szülôfalujába, és mindenki ôt fogja csodálni. A sikeres érettségi után felvették egy kereskedelmi fôiskolára. Tanulmányai mellett dolgozott, hogy el tudja magát
56 · elbocsátottak?
tartani; dolgozott pincérként, rendszeresen eljárt statisztálni, matematikából középiskolásokat korrepetált, edényekkel ügynökösködött. Hamar rájött, hogy a legnagyobb bevétele értékesítésbôl származik. Határozott, de nem erôszakos fellépése, jó kommunikációs készsége, megbízhatósága az egyik legjobb ügynökké tette. A fôiskola mellett – diplomát mindenképpen akart szerezni – minden idejét az értékesítési fogások elsajátításának szentelte, több könyvet is elolvasott, tréningen vett részt, és a gyakorlatban azonnal tesztelte újonnan megszerzett tudását. Mire a fôiskolát elvégezte, már 2 év sikeres üzletkötôi tapasztalata volt, így amikor egy jó hírû cég termékforgalmazásra üzletkötôt keresett, Imre jelentkezett és meg is kapta az állást. Azóta sincs megállás. Mindig, mindenben a legjobb akar lenni, amíg a kollégái 100 százalékot teljesítenek, ô csak akkor nyugodt, ha sikerült 110 százalékot hoznia. Töretlen ambíciója, szorgalma és eredményei okán 2 éve kinevezték a cég értékesítési vezetôjévé. Innen már csak egy ugrás az értékesítési igazgatói pozíció. Imre most erre hajt. A cél érdekében napi 10-12 órát dolgozik, mellette beiratkozott egy MBA-kurzusra, mert az értékesítési igazgatói beosztás sem a végcél, még onnan is van följebb. És ennek mi az ára? Egyszer mesélte csak megtörten, hogy egyáltalán nincs ideje saját magára, arra, hogy feltöltôdjön. Este 8-9 óra elôtt nem ér haza, otthon várja a felesége, a kisgyereke, hogy néhány percet még játsszanak, utána elôveszi a laptopját, még dolgozik, majd bezuhan az ágyba. „De tudod – mesélte csillogó szemmel –, amikor megkaptam a mostani sötétkék Volkswagen Passatomat és elautóztunk a családdal a szülôfalumba, akkor tényleg sokan megcsodálták az autót. De megyek én még oda nagyobb és szebb autóval is!”
Imrének erôs motivációja segítségével sikerült kitörnie környezetébôl, és kitartó tanulással, szorgalommal szép karriert elindítania, mely még csak közelíti azt, melyet menedzserünk elképzelt. Imre biztos, hogy elégedettebb így, de kérdés, hogy nem áldoz-e fel túl sokat a sikerért? A személyes rajzokban nagyon ritkán található ilyen erôs, mindenen
Építkezés · 57
átsütô motiváció, amely a nehézségek leküzdésében mindig segített Imrének. Van-e olyan motivációs szál a te életedben, amely nyomon követhetô? Téged mi motivál? Segíteni az embereken, megismerni a világot, védeni a környezetet, meggazdagodni, külföldön dolgozni, írni egy könyvet, sikeres céget mûködtetni? Keresd meg tetteid mozgatórugóját! Miért a jelenlegi hivatásodban, szakmádban dolgozol? Mi motivált arra, hogy ezen a területen dolgozz? Csak a te döntésed volt, vagy a család elvárásának kellett megfelelni? Esetleg nem volt jobb ötleted? Vagy családod csak áldozatok árán tudott taníttatni, és cserébe választottad ezt a magas presztízsû feladatot?
Hogyan jellemeznéd magadat? A feladatot megoldhatod úgy is, hogy arra válaszolsz, hogy mások hogyan látnak téged. Illetve te hogyan vélekedsz magadról, mely szavakkal lehetne munkához való viszonyodat és munkahelyi tevékenységedet leírni. befogadó
agresszív
ambiciózus
versengô
nyugodt
gondoskodó
óvatos
asszertív
megbízható
tudatos
kreatív
diplomatikus
elkötelezett
vállalkozó szellemû
hatékony
ösztönzô
dinamikus
könnyedén veszi a dolgokat
barátságos
energikus
rugalmas
újító
keményen dolgozó rendszerszemléletû
határozott
kezdeményezô
logikus
jól szervezett
segítôkész
objektív
pro-aktív
stratégiában gondolkodó
meggyôzô erôvel bíró
nehezen döntô
precíz
gyakorlatias
58 · elbocsátottak?
Mit jelentesz a többieknek? Nem vagyunk egyedül a világban. Az életed, az életviteled hatással van másokra, mint ahogy ôk is hatnak rád. Folyamatosan adunk és veszünk jeleket. Talán már hallottál az ún. „Pillangó effektusról”, vagyis, hogy minden gondolatoddal, tetteddel, érzéseddel mindent befolyásolsz. Akarva-akaratlanul folyamatosan jeleket adunk, sugárzunk környezetünknek, melyekre az reagál. Mi sugárzik belôled, milyen üzenetet közvetítesz magadról a környezeted felé? Feltehetem a kérdést úgy is, hogy mit jelentesz a környezetedben élôk számára? Gondolj elôször a családodra. Mikor keresnek meg? Milyen céllal? Mikor építenek rád? Mire használnak téged? Most lépj tovább, és nézz körül a tágabb környezetedben. Munkatársak, fônök, szomszédok, ismerôsök. Mikor hívnak fel vagy ugranak át hozzád? Milyen hatással vagy rájuk?
Észrevettél valamilyen irányvonalat? Látsz valamilyen tendenciát? Marcsi nagyon elcsodálkozott, amikor meglátta az elôbbi kérdésekre adott válaszait. A logisztikai cég egyik kis raktárbázisán raktárosként dolgozott, átvette és kiadta az árut. Ritkán fordult elô, hogy pici irodájában nem ült valaki, vagy nem várta valaki az iroda elôtt, hogy Marcsi ráérjen 5 percre, hogy kikérje a véleményét. Igen, szinte mindenki ügyes-bajos dolgaival kereste fel, és várta józan (vagy éppen kijózanító) válaszait, bölcs útmutatását. A családtagjai és szomszédai is problémáikkal szaladtak hozzá. Úgy tûnt, mindenki tôle remél segítséget, megoldást és útmutatást. A kérdésekre adott válaszaiból jött rá, hogy nincs jó helyen, nem biztos, hogy egy raktárban kell hátralévô éveit eltöltenie. Hivatásszerûen is emberekkel Építkezés · 59
és problémáik megoldásával kellene és szeretne foglalkozni. Elôször munka után heti néhány órában dolgozott egy lelkisegély-szolgálatnál, majd látva, hogy ez az a pálya, amit mindig is elképzelt magának, feladta állását, továbblépett. Az egyik budapesti családsegítô szolgálat alapító tagja és motorja lett.
Lehet, hogy még csak halványan dereng valami a távolban, de ezt még nem mernéd irányvonalnak nevezni? Hadd kérdezzelek tovább! Ha barátaiddal, ismerôseiddel beszélgetsz, mit mondanak, milyen pályát kellene, kellett volna választanod? Tükröt tarthatnak eléd, így lehet, hogy érdemes megfogadnod a tanácsukat. Tamás közepes érettségije után nagybátyja ajánlására az egyik egyetemen technikusként kezdett dolgozni; beállította a projektort, elindította a videót, segített a prezentációk lebonyolításában. Munkája során ritkán kellett megszólania, így kollégái számára hónapokig nem derült ki, hogy Tamásnak hihetetlenül jó a humora és mindenbôl képes viccet csinálni. Munka után Tamás poénjain derült az egész sörözô. Egy idô múlva kollégái elkezdték mondogatni: neked nem itt a helyed, valamilyen kabarémûsorban kellene szerepelned, jelentkezz a tévénél stb. Tamás hónapokig gondolkodott, majd egy kabaréjelenettel félénken kopogtatott az egyik televíziós csatornánál. Megvették az ötletét, és rövid idôn belül bekerült az egyik országos show geggyártó csapatába. Egykori kollégái azóta is nosztalgiával emlegetik Tamás vicceit. Tamás képes volt változtatni az életén, miután rájött, hogy céljai (megnevettetni az embereket) egybeesnek azzal, amire munkatársai a neki tartott tükörben folyamatosan rámutattak.
Heuréka! Heuréka? Mi a célod az életben? Mit szeretnél elérni? Honnan tudod, hogy rátaláltál? Szinte azonnal jobban érzed magad, és felszabadultan ismételgeted: hát persze, hogy ez eddig miért is nem jutott eszembe? 60 · elbocsátottak?
Ha megtaláltad a célodat, rendeljünk hozzá tevékenységi köröket, azaz nézzük meg, hogy véleményed szerint mely tevékenységek/foglalkozások azok, melyek megfelelnek az általad meghatározott célnak. Kérlek, készíts egy listát azokról a munkakörökrôl vagy pozíciókról, melyekrôl úgy gondolod, hogy illeszkednek céljaidhoz. Egyelôre ne gondolkodj azon, van-e hozzá kedved, tehetséged, csak írj egy listát. Detti célja az volt, hogy az emberek életét jobbá tegye. Hosszú listát írt az elképzelhetô munkakörökrôl: Rendezvényszervezô Személyi edzô Vezetôi asszisztens Tanár Dekoratôr Konduktor Alapítványi titkár Kineziológus Feng shui-szakértô Esküvôiruhakölcsönzôszalon-vezetô Terapeuta Virágkötô Kozmetikus Ajándéküzlet-vezetô Belsôépítész A lista megírása után áttanulmányoztuk és módszeresen rövidítettük. Az elsô körben a tanár, a konduktor és a terapeuta kerültek le a listáról, mert Detti úgy ítélte meg, hogy nem tud évekig ülni az iskolapadban és tanulni, valami gyorsabb megoldásra lenne szüksége. Hasonló okból vetette el a belsôépítészetet is. Rendezvényszervezô Személyi edzô Vezetôi asszisztens Dekoratôr Építkezés · 61
Alapítványi titkár Kineziológus Feng shui-szakértô Esküvôiruhakölcsönzôszalon-vezetô Virágkötô Kozmetikus Ajándéküzlet-vezetô Az esküvôiruha-szalon és az ajándékbolt nyitásához jelentôsebb indulótôkére van szükség, így Detti ezt a két lehetôséget is elvetette. A kineziológus munkáját nem érezte magáénak, mint ahogy a vezetôi asszisztensét sem, mert nem akart egy vállalati hierarchiába betagozódni. Rendezvényszervezô Személyi edzô Dekoratôr Alapítványi titkár Feng shui-szakértô Virágkötô Kozmetikus A következô fordulóban Detti kihúzta a kozmetikust, mert úgy gondolta, hogy nem neki való, ô jobban szeret nyüzsögni, jönni-menni, ugyanerre a sorsra jutott az alapítványi titkár is. Rendezvényszervezô Személyi edzô Dekoratôr Feng shui-szakértô Virágkötô A végére egy 5 tételbôl álló listánk maradt: rendezvényszervezô, személyi edzô, dekoratôr, feng shui-szakértô, virágkötô. Dettivel végiggondoltuk, hogy melyik munkának mi a szépsége, hol lehetnek a nem szeretem pontjai, anyagilag mekkora biztonságot jelenthet, mennyire nehéz vagy könnyû betörni vele a szolgáltatási piacra? 62 · elbocsátottak?
Úgy láttam, hogy Detti nem lelkesedik a hosszú tanfolyamokért; minél hamarabb szeretné elindítani vállalkozását. A beszélgetésünk vége felé a rendezvényszervezô-dekoratôr-virágkötô hármas látszott a leginkább megvalósíthatónak. Azt javasoltam Dettinek, hogy gondolkodjon tovább a három területre koncentrálva, mert nincs kizárva, hogy a megoldás a hármójuk valamilyen kombinációja lesz. És az is lett! Következô találkozásunkkor Detti örömmel újságolta, hogy esküvôszervezô céget fog indítani. Nagyszerû, mert benne van a rendezvényszervezés, érteni kell a dekorációhoz, különös tekintettel a virágokra, és a korábban tôkehiány miatt kihúzott esküvôiruha-szalonokkal és ajándékboltokkal is lehetôsége lesz Dettinek a kapcsolattartásra. Kedvére nyüzsöghet, emberekkel foglalkozhat, és egy jól megszervezett és hibátlanul lebonyolított esküvô valóban boldoggá teszi a résztvevôket.
Javaslom, hogy kezdd el írni a listádat. Ne feledd, végül már nemcsak azt fogod tudni, hogy mi az, amit nem akarsz, hanem azt is, hogy mi az, amit igen!
Kutatómunka Ha már csak néhány lehetôséget hagytál a listádon, akkor nézz körül, kiket ismersz, akik azokon a területeken dolgoznak, és közvetlen információval szolgálhatnak. Ha nincsenek ilyen ismerôseid, akkor kezdj bele a kutatómunkába, találd meg az ismerôsöd ismerôsét, érdeklôdj rokonaidtól, barátaidtól, családod, akár szomszédaid körében, hogy ismernek-e valakit, aki az adott területen dolgozik. Lehet, hogy ezt kicsit kellemetlennek érzed, de hidd el, hogy egy ismeretlen is szívesen segít, különösen, ha már van 4-5 kérdésed, tehát tudsz célirányosan kérdezni, ezzel megkönnyíted az ô dolgát is. A kérdéseidre kapott válaszokat írd föl, akár táblázatot is készíthetsz, mert a végén kezelhetetlenül sok információhoz jutsz. Milyen kérdéseket tehetsz fel az adott területen tevékenykedô Építkezés · 63
szakembernek: (javasolt végzettség, tapasztalat, ideális szakmai háttér, fontos személyiségjegyek, a munka elônyei, a munka hátrányai, emberi kapcsolatok, bejutás a piacra, anyagi kilátások, középtávú piaci lehetôségek, marketing) A beszélgetések során lehet, hogy újabb ajtók nyílnak meg, esetleg valaki megemlít egy új lehetôséget, vagy felvetôdik egy közeli munka vagy pozíció, amely számodra még izgalmasabb kihívásnak tûnik, mint az eredeti elképzelésed. Persze az is elôfordulhat, hogy a beszélgetések során világossá válik elôtted, hogy ez nem a te utad. Amennyiben ez a helyzet, akkor vedd elô a listádat, és a következô munkakörrôl kezd el gyûjteni az információkat.
Képzettség Szinte hallom, amint mondod, találtam egy jó lehetôséget, de nem vagyok képzett. Nem, vadászpilóta vagy agysebész nem lehetnél, de te most ezek közül egyik iránt sem érdeklôdsz. Vedd sorba, hogy milyen tanfolyamokon kellene részt venned, milyen tréningeket kellene látogatnod, milyen képesítésre van szükséged? Milyen gyorsan tudod ezeket megszerezni, és mennyibe fognak kerülni? Ne állíts magad elé azonnal korlátokat. Emlékszel a fejezet elején a tervezés három lépésére? Most elérkeztünk a másodikhoz:
2. Vizualizáld a jövôt! Képzeld el magadat az adott munka végzése közben, engedd szabadjára a fantáziádat, találd ki, milyen környezetben, kikkel dolgozol együtt, képzeld el magadat a cég egyenruhájában, képzeld el, hol iszod meg a délelôtti kávédat, hogy mutatkozol be a telefonban. Tudod, a gondolatoknak hatalmas erejük van.
64 · elbocsátottak?
Elérkeztünk a harmadik lépéshez:
3. Írd le a tervedet! Ha már döntöttél, kiválasztottál egyet az ötleteid közül (nem akkor, amikor még formálódnak), írásban válaszolj a következô kérdésekre: Mit fogsz csinálni? Hogyan fogod csinálni? Mikor vágsz bele? Milyen segítségre van szükséged? Milyen akadályokat kell legyôznöd? Hogyan gyôzöd le ôket? Honnan fogod tudni, hogy sikeres vagy (mivel méred a sikert)?
Csapdák Persze, mondod, könnyû mindezt elképzelni, de a megvalósítás számtalan akadályba ütközhet, különösen a jelenlegi gazdasági helyzetben. Nos, nézzünk néhány csapdát! 1. sz. csapda – Elárasztanak a befizetésre váró csekkek. Szeretnél új életet kezdeni, új területen dolgozni, de nincsen idôd az új életed körvonalazására és a részletek kidolgozására, mert a sárga csekkek folyamatosan érkeznek, be kell ôket fizetni, és fenn kell tartanod a családodat. Kényszerpályán mozogsz, ezért elfogadod az elsô, nagyjából megfelelô állásajánlatot. Bizonytalan idôre eltolod vágyaid megvalósítását. A kényszer nagy úr és van olyan helyzet, amikor valóban az a fontosabb, hogy a kis sárgákat idôben feladd, és a bank ne vigye el a fejed fölül a lakást, vagy alólad az autót. Arra biztatlak, hogy ha egy idôre el is halasztod álmaid megvalósítását, akkor se add fel teljesen az álmaidat. 2. sz. csapda – Ne öntsd ki a fürdôvízzel együtt a gyereket. Úgy érzed, teljesen más területen szeretnél dolgozni, eleged van a bankszektorból, építôiparból stb. Ha alaposan átgondolod, hogy miért is akarod olyan nagyon itthagyni a szakmai környezetet és egészen más területre menni, akkor lehet, hogy megvilágosodik, hogy nem az iparággal vagy a munkával van gondod, hanem rossz fônököt fogtál ki, Építkezés · 65
aki lekicsinylô beszólásaival megkeseríti az életedet, vagy kiállhatatlan kollégákkal áldott meg az ég, az is lehet, hogy nem engedtek feljebb jutni, valaki más szeretett volna a székedbe ülni stb. Arra biztatlak, hogy gondold meg, milyen messzire szaladsz és egyáltalán érdemes-e elszaladnod, vagy inkább kihasználod a már meglevô kapcsolatrendszeredet és szakmában szerzett tapasztalataidat. 3. sz. csapda – Itt hagyok csapot-papot. Eleged van már a mammon-imádó, gyilkos versenyt gerjesztô vállalati világból? Ki akarsz szállni a mókuskerékbôl, és szeretnél kecskesajtot gyártani saját kis farmodon? Lehet, hogy az ötlet jó, de az is lehet, hogy nem neked találták ki. Mielôtt túlságosan beleéled magadat, javaslom, hogy menj el egy kecskefarmra vagy egy biogazdaságba, és nézd meg, hogyan mûködik a rendszer. Válaszolj a kérdésre: valóban ezt szeretnéd, fogod bírni erôvel, energiával, pénzzel stb.? Nem az álmaidtól akarlak megfosztani, pusztán arra biztatlak, hogy nézd meg jól, közelrôl, hogy mivel jár az életformaváltás, tapasztald meg, hogy hogyan telnének a napjaid a gazdaságban. Az elején derüljön ki, hogy ez nem neked való, akkor van lehetôséged más terület felé kacsintgatni.
Újrakezdôk/Visszatérôk Ha néhány hónapig vagy évig nem voltál jelen a munkaerôpiacon, akár azért, mert gyeden/gyesen voltál, akár azért, mert idôs hozzátartozódat ápoltad, akár azért, mert nem volt szükséged arra, hogy dolgozz, akár azért, mert világ körüli utazáson voltál, nos, a visszatérés nem lesz könnyû. Úgy érezheted, hogy a világ elment melletted. Lehet, hogy topmenedzser voltál, az is lehet, hogy túl vagy a bûvös 40. életéveden, esetleg minimális tapasztalattal a hátad mögött kezdesz álláskeresésbe, az érzéseid hasonlóak lesznek: rendelkezem-e még a szükséges készségekkel, ismeretanyaggal? Hová fejlôdött azóta az iparág? Lépést tudok-e tartani az informatikai fejlôdéssel, fejlesztésekkel? Hová lettek a régi ismerôseim, mûködtethetô-e még a régen nem használt kapcsolatrendszerem? Rengeteg bizonytalanság van a munkaerôpiacra visszatérôkben. Külön könyvet lehetne 66 · elbocsátottak?
írni a munkaerôpiacra visszatérni vágyó kisgyerekes anyukákról, mert az ô helyzetük különösen nehéz. Elôször tedd fel magadnak a következô kérdéseket: Mi lenne az ideális, ha azonnal fôállásban (heti 40 óra) kezdenék dolgozni, vagy elôször egy heti 20-30 órás munkát kellene keresni és fokozatosan térni vissza a teljes munkaidôhöz? Hány órát tudok (szeretnék) naponta a munkahelyre oda- és hazautazással tölteni? Mi történik, ha a gyerekem beteg lesz? Ki fog rá vigyázni? Nagymama, bébiszitter, szomszéd néni? Mi lesz, ha túlóráznom kell? Milyen készségeimet kell elôször fejleszteni (gyorstalpaló angol, számítógépes ismeretek)? Mennyi pénzt kellene ahhoz keresnem, hogy megérje visszamenni dolgozni? Kisgyerekes anyukák esetében be kell kalkulálni a gyermekfelügyelôt, napközit, ovis ebédet, a munkahelyi menzát, benzin- vagy bérletpénzt, egy-két új ruha, cipô megvásárlását. Ki segít megírni az önéletrajzomat és felkészülni az interjúkra? Kezdjem el hívogatni a régi ismerôseimet, vagy próbálkozzak a hirdetésekkel? Mi lenne most a legjobb, választani egy olyan munkahelyet, munkakört, ahol gond nélkül megoldom a feladatokat néhány év kihagyás után is, vagy keressek egy izgalmas, új feladatkört? Szánj rá néhány délutánt, hogy megtaláld a megoldást. A helyzet nyilván nem egyszerû, még azoknak sem könnyû visszatalálni, akik épp most hagyták ott az utolsó munkahelyüket. Viszont nem reménytelen, csak nyitott szemmel és szívvel kell járni. Minden lehetôséget érdemes megfontolni, egyiket se utasítsd el anélkül, hogy legalább egy beszélgetésre ne mennél el. Soha nem lehet tudni, hol találkozol egy jó lehetôséggel, lehet, hogy a beszélgetés során hozzájutsz olyan információkhoz, melyek érdekessé teszik a munkakört, vagy a cég lát benned fantáziát, és ha beválsz egy alacsonyabb munkakörben, akkor 1-2 év múlva feljebb tudsz lépni.
Építkezés · 67
7 Én, a termék Miért termék? – Elvárások – Vállalatok – Munkavállaló a 21. században
M
egmagyarázom a fejezet címét. Az ember a legritkább esetben aposztrofálja magát termékként, különösen nem eladandó termékként. Valahogy visszatetszést keltô, „mi vagyok én, egy árudarab?” Amikor az üzletkötôket tréningezik, megtanítják, hogyan kell eladni egy terméket. Vannak üzletkötôi fogások, kifejések, metakommunikáció, amelyek megfelelô alkalmazásával a termék könnyebben eladható. Gyakorlatilag nekünk is ezt kell tennünk. Ebben a fejezetben körbejárjuk azt, hogy miért kell magunkat terméknek tekinteni, melyek azok a változások és kihívások, melyek ebbe az irányba terelik erôfeszítéseinket. A következôkben szót ejtünk a hogyanról, azaz ha már termékként adjuk el magunkat, akkor mit tegyünk, hogy sikeresek legyünk és megtaláljuk azt a munkát, amelyre vágyunk?
A jól körülhatárolható, munkaköri útmutatóval leírható munkák az ipari forradalom után, az iparosodás idôszakában kezdtek elterjedni. Az akkori feladatok és fejlesztések ellátásához erre volt szükség. 68 · elbocsátottak?
Napjainkra azonban a munka fogalma nagyot változott, nem beszélve a munkaköri leírásokról. Manapság már mást értünk termelékenységen, hatékonyságon, ma a vállalatok egyre több külsô tanácsadót, szakértôt, kölcsönzött munkaerôt foglalkoztatnak.
Mirôl szól ez a fejezet? • Mit várnak el a munkavállalótól a 21. században? • Milyen erôforrásokat tudsz mozgósítani? • Hogyan tudod megismerni a piacot? • Kik az ügyfeleid? Kérlek, ne mondd rögtön, hogy te nem vagy ügynök, hanem programozó, minôségi ellenôr vagy dietetikus, hidd el, hogy a megváltozott piac minden szereplôjének választ kell tudni adni a fenti kérdésekre. Gondolom, nem akarsz olyan helyzetbe kerülni, mint egyik ügyfelem, akivel a következô kérdezz-felelek „játékot” játszottuk. „– Mit szeretnél csinálni? – Elhagyni a pedagógusi pályát, abbahagyni az énektanítást. – Végzettséged? – Énektanár. – Milyen munkatapasztalatod van? – Énektanítás. – Van-e ismeretségi köröd, kapcsolati hálód? – Leginkább énektanárokat ismerek.” Igen, így nem könnyû.
Én, a termék · 69
A 21. századi munkavállaló Ha elhatároztad, hogy új alapokra helyezed a karrieredet, két dolgot kell figyelembe venned: a piac igényeit és saját erôforrásaidat. Az elsô a vállalatokkal és a bennük zajló folyamatokkal kapcsolatos, a második a saját erôforrásaiddal történô gazdálkodás. Napjainkban a vállalatok is hatalmas változáson mennek keresztül, munkakörök szûnnek meg, alakulnak át, cégek jelentenek csôdöt, olvadnak össze. A valamikor sokat hangoztatott „biztos állás” ma már gyakorlatilag nincs, az igények folyamatosan változnak, melyekhez meg kell tanulnod alkalmazkodni. A változások menedzselése is megtanulható/elsajátítható. A változásoktól általában tartunk, azt hisszük, csak rosszabb jöhet, pedig épp úgy ledönthet minket, mint ahogy segíthet is elôrelendíteni dolgainkat. Nézzünk néhány helyzetet, amelyek megmutatják, hogyan kezeljük a változásokat. Amikor már érezhetô a változás szele a munkahelyeden, akkor ugye mondogatod: ha túl vagyunk ezen az átszervezésen, akkor majd mindenki megnyugszik, és minden megy tovább úgy, mint eddig, ebben a nagy szervezetben ezek a változások engem nem érintenek, ameddig jó munkát végzek, addig van jövôm a cégnél, a régóta itt dolgozókat nem érinti az átszervezés És hiszel is ezekben? Ugye nem? Valljuk be, hogy legtöbben félünk a változástól, amely ismeretlen jövôt hozhat. Sok-sok kifogással és halogatással találkoztam akkor is, amikor a változás már szinte tapintható volt, hogy úgy mondjam, az ajtó elôtt toporgott. De sokan vagyunk, akik még ilyenkor is a magunk gyártotta ideológiát hangoztatjuk, gyôzködjük magunkat: „Ne hagyd ott a „biztos” munkahelyedet, amikor olyan nehéz manapság jó állást találni” Igazán jó állást sosem könnyû találni. Ezért a következô fejezetekben felkészülünk/felkészítelek arra, hogy azért neked mégis sikerüljön. Természetesen idejében el kell kezdeni keresgélni, és nem a felmondással a zsebedben szaladgálni fûhöz-fához, és kapkodni. 70 · elbocsátottak?
„A legjobb pozíciókat az elit iskolákban végzôk szerzik meg” Ez így féligazság. Tény, hogy gyakorlott humánerôforrás-vezetôk, fejvadászok tudják, hogy egyes szakmákra az ország melyik egyetemén, fôiskoláján készítik fel legjobban a hallgatókat, és hol az átlagosnál gyengébben. De hogy hol szerezted a diplomát/képesítést, az csak a pályakezdés utáni 1-2 évben számít igazán, késôbb a szerzett tapasztalatok már többet nyomnak a latban. Marcell pályafutása jó példa a fentiekre. Édesapja határozott kérésére katonai fôiskolán szerzett diplomát, de meg sem fordult a fejében, hogy a honvédségnél fusson be karriert. Diplomája megszerzése után több mint száz cégnek küldte el önéletrajzát, de egy cég kivételével sehol sem érdeklôdtek iránta, még egy interjúra sem hívták be. Az egyetlen cég egy – akkor a hazai piacon még nem meghatározó – pénzügyi szolgáltató volt, ahol gyakornokokat kerestek. Marcell kompetenciái (ügyfél-orientáltság, erôs motiváció, vezetôi potenciál, meggyôzôerô) egybevágtak a cég által összeállított munkakör-profillal, így ô lett az alkalmazott hat friss diplomás egyike. Szerencséjére a szolgáltató cég csak a diploma meglétét tartotta fontosnak, így egyenlô eséllyel indult a többiekkel, és a fiatalember egy ígéretes álláshoz jutott. „40 éves kor felett már ne akarj szakmát/hivatást/karriert váltani, mert úgysem fog sikerülni” Ha meg sem próbálod, akkor biztosan nem sikerül. Ha ismered a piaci elvárásokat, tudod, hogy mire van kereslet és biztos vagy abban, hogy neked ott kell folytatnod a szakmai pályafutásodat, akkor arra biztatlak, vágj bele! Felgyorsult világunkban a munkaadók sokszor kimondatlanul is 40 éves kor környékén húzzák meg a határt. Nehezebb a helyzeted, mintha 30 éves lennél (a munkáltatónak sokszor ez az ideális kor), de nem reménytelen. Egyes cégek tevékenységi körétôl, kultúrájától, vezetési stílusától erôsen függ, hogy a kiválasztott új kolléga vagy beszállító milyen életkorban van, mennyire illeszkedik a cég munkatársai, üzleti partneri köréhez.
Én, a termék · 71
„Olyan pályát kell választani, aminek biztos a jövôje, például telekommunikáció/informatika” Igen, ezek valóban felfutó ágazatok, de néhány éve ezeken a területeken is komoly leépítések és átrendezôdések voltak, tehát a biztos munkahely itt sem garantált. Egyre több az informatikai szakember, és igazán annak terem babér (karrier), aki kijön a monitor mögül és beszél az ügyfelekkel, ráhangolódik az igényeikre, és professzionális szolgáltatást nyújt, amellett, hogy e gyorsan változó ágazatban karbantartja tudását, folyamatosan képzi magát és beszél idegen nyelven is (leginkább angolul). „Manapság csak a rámenôs, üzletkötôi stílussal lehet elôrejutni” Ismét egy féligazság. A klasszikus ügynöktípus, akit ha kidobnak az ajtón, visszamegy az ablakon, ma már valóban nem kelendô. Ma az a jó üzletkötô, aki kiválóan ismeri a termékét, ismeri, felismeri az ügyfélben a lehetséges vásárlót, ismeri, tudja, hogy az mit kíván, nos, ô valóban nyerô helyzetben van. „Ne gondolkodj váltáson/vállalkozás beindításán, ha családfenntartó vagy” Vagyis ne kockáztass, ne válts, mert az bizonytalan. De lehet, hogy néhány hónap múlva megszûnik a cég és nem lesz munkád, áthelyezik a központját egy másik városba, de sorolhatnám tovább, mert tudod, ma már nincsen biztos állás. Vállalkozónak lenni valóban nagyobb bizonytalanság, de nagyobb a siker lehetôsége is. Ezek a „bölcsességek” egy régi világból származnak, és napjainkban már nem érvényesek. Vigyázz, hogy ne hagyd magadat rossz irányba sodorni ezekkel az idejétmúlt intelmekkel, mert lehet, hogy egy ígéretes lépés elôtt megtorpansz, és valami ál-biztonságérzés hajkurászása miatt nem hozod meg életed egyik fontos döntését.
Vállalatok és munkák a 21. században Minden éremnek két oldala van. Ahogy a munkavállalók és a velük szemben felállított követelmények is változnak, úgy a munka világa, a vállalatok sem olyanok már, mint 25 évvel ezelôtt voltak. 72 · elbocsátottak?
Az a bizonyos, klasszikus „jó munkaerô”, aki csak szolgai módon végrehajtja az utasításokat, akinek az egyénisége felolvad a cégben, akit azért küldenek tanfolyamra, mert „megérdemli”, és a fônöke biztos benne, hogy a következô 15 évben nem megy el a cégtôl, mert nála a lojalitás a prioritási skála legfelsô részében helyezkedik el, no, ilyen típusú munkavállalókra csak azoknál a cégeknél van szükség, ahol a vezetés és a középvezetôi állomány is ugyanezeket az elveket vallja. Félreértés ne essék: nem gondolom, hogy a munkavállalók lojalitása cége iránt elítélendô vagy rossz lenne. Sôt! Minden cégnek fontos, hogy megbízható munkatársakra és vezetôkre építhessen, legyenek kulcsemberei, akik ismerik a folyamatokat, termékeket, szolgáltatásokat, akikben a felsôbb vezetés is megbízik. Ilyen emberek nélkül nem is érdemes karriertervezést, utánpótlás-menedzselést végezni. Akkor érdemes elgondolkodni a lojalitásról, mint értékrôl, amikor a munkaerô inkább csak melegedni jár be a munkahelyére, mint produktív munkát végezni. Amikor úgy érzi, hogy „biztos helye” van, nem kell magát különösebben gyötörnie, hogy igazán kiemelkedô teljesítményt nyújtson. Azért lojális a céghez, mert nincs bátorsága megmérettetnie magát a munkaerôpiacon, mert sejti, hogy a nem karbantartott tudásával, munkához való hozzáállásával csak a jelenlegihez hasonló vagy rosszabb kondíciókat találna. Összegezve: nem biztos, hogy a cégnek jó, ha marad, mert lehet, hogy egy új munkaerô produktívabb munkát végezne, és az egyénnek sem jó, ha a „langyos pocsolyát” választja, vagyis inkább a nem-szeretem-de-ezt-márlegalább-ismerem döntést hozza meg, ahelyett, hogy megpróbálná magából a maximumot kihozni. A cégek jelentôs része még a megszokott hierarchikus rendben dolgozik: csúcsvezetô-felsôvezetôk-középvezetés-munkatársak, és a klasszikus piramis-elrendezésben, azaz legszélesebb a legalsó, az ún. nem vezetôi szint, ezt követik a közép-, illetve felsôvezetôi szintek, egyre keskenyülve, és a csúcson foglal helyet a cég elsô számú vezetôje. Egyre erôsebb az a tendencia, amikor „kiszerveznek” bizonyos tevékenységeket, például bérszámfejtést vagy informatikai hátteret. Ezt nevezik angolul outsourcing-nak. A cég elbocsátja dolgozóit, majd mint vállalkozókkal köt szerzôdést, akik így külsôsként végzik ugyanazt (vagy ahhoz hasonló) munkát, mint amit addig csináltak. De, ha marad Én, a termék · 73
még szabad kapacitásuk, vállalkozóként más cégeknek is dolgozhatnak. Az alkalmazottból máris vállalkozó lett. A telekommunikáció és az informatika fejlôdése lehetôvé teszi, hogy munkánk egy részét (esetleg egészét) távmunkában, otthonról végezzük, amelyhez a cég biztosítja a számítógépet, internetes hozzáférést, faxot stb., de ugyanezt vállalkozóként saját számítógépünkkel, irodai eszközeinkkel is megtehetjük. A határok kezdenek elmosódni. Néhány évvel ezelôtt vállalkozóként dolgoztam egy féléves projekt egyik hr-szakértôjeként egy multinacionális cég nemzetközi csapatában. Ugyanabban az irodában ültünk, ugyanazokra a megbeszélésekre jártunk, a projekt vezetôje ugyanazt a minôségû munkát kérte számon az alkalmazottaktól és a vállalkozóktól. A különbség csak annyi volt, hogy a cég intranetes, belsô levelezési rendszerének bizonyos részeihez nem férhettem hozzá. A cég nagylelkûségeként a munkatársaknak szánt karácsonyi ajándéktollból is kaptam egyet. Meg kell barátkoznod a gondolattal, hogy a „8-tól 4-ig dolgozom és pontban 4 órakor eldobom a tollat” mentalitással már nem kerülhetsz a gyôztesek közé. De ki kerülhet a gyôztesek közé? Milyen a 21. század ideális munkavállalója? Akkor vagy kelendô a munkaerôpiacon, ha olyan készségekkel, képességekkel és tapasztalatokkal rendelkezel, amelyeket a munkáltatók manapság keresnek. Ügyfélközpontúság Ha bele tudod magadat képzelni egy ügyfél helyébe és tudod, hogy egy bizonyos helyzetben mit vár el tôled, milyen munkamódszert, eszközöket, esetleg kommunikációt, és a feladatot ennek megfelelôen meg is tudod oldani, akkor sikeresnek könyvelheted el a munkát, és nyerhetsz támogatókat a cégen vagy a szakmán belül. Folyamatosan törekedned kell arra, hogy ügyfeleid tökéletesen elégedettek legyenek. 74 · elbocsátottak?
Az ügyfél lehet külsô, például egy partner, egy vevô, de lehet belsô ügyfél is, mondjuk egy társosztály képviselôje. Próbáld kitalálni, hogy ügyfelednek milyen igényei vannak; milyen terméket vagy szolgáltatást szeretne kapni, és milyen feltételekkel… Az ügyfelek kielégítetlen igényeinek megtalálásán, kiszolgálásán keresztül be lehet jutni egy piacra. Ne felejtsd el, hogy a változás ugyanolyan gyors az ügyfeleid világában is, mint körülötted, és a tegnap még kiváló szolgáltatások ma már éppen csak megfelelôek, és holnapra már idejétmúltak lesznek. A folyamatos változás mindig új szükségleteket és igényeket szül, melyekhez, ha piacképes akarsz maradni, folyamatosan alkalmazkodnod kell, és képesnek kell lenned a megújulásra. Rugalmasság Felgyorsult világunkban folyamatosan reagálnod kell a változásokra, érdemes erre felkészülnöd: tanulnod kell folyamatosan alkalmazkodni az új szabályokhoz és körülményekhez, gyorsan fel kell tudnod dolgozni a problémákat. A biztosat nem a (munka) környezetedben, hanem magadban kell keresned. Lehetôségek észrevétele Járj nyitott szemmel és valld a „minden lehet piac” elvét! Találd meg a lehetôségeket! Jelenlegi szervezeted Nézz körül jelenlegi szervezetedben. Minden egység és csapat maradéktalanul megkap munkájához minden segítséget kielégítôen? Bizonyára nem. Látsz-e olyan ûrt, területet, amelyet szolgáltatásoddal be tudnál tölteni, hatékonyabbá téve ezáltal a munkát? Zsolt egy szolgáltató cég informatikaivezetô-helyettese volt, aki az informatikai üzemeltetésért felelt. Néhány hónappal azelôtt került a céghez. Folyosói suttogásokból és pletykákból azt szûrte le, hogy a cégvezetés az informatikai üzemeltetést szeretné kiszervezni a cégbôl a hatékonyság növelése és a költségek csökkentése érdekében. Szerencsére nem ijedt meg, hanem pro-aktív módon kezdett gondolkodni. Ha valóban így van, akkor mi lehetne az ô szerepe Én, a termék · 75
ebben az új felállásban? Cikkeket, szakmai fórumokat keresett a hálón a kiszervezésrôl, még egy egynapos képzésbe is invesztált, hogy többet tudjon meg a témáról. Ez idô alatt már szinte nyílt titokká vált a készülôdés az informatikai igazgatóságon. Zsolt tervezetet állított össze, amelyben kifejtette, hogyan lehetne a kiszervezést a leghatékonyabban megoldani. Megindokolta, hogy miért van szükség egy menedzserre, aki tartja a kapcsolatot a már kiszervezett egység és a bent maradt munkatársak között, aki a külsôk által elvégzett munka minôségét ellenôrzi és a kommunikációt megkönnyíti. Nem írta le nyíltan, de utalt rá, hogy ô tökéletesen alkalmas lenne erre a feladatra. A tervezetet közvetlen fônökének és a cég vezetôjének is eljuttatta. Jó volt az idôzítés; mindkét vezetôjének megtetszett az ötlet és Zsoltot bízták meg a kiszervezés megvalósításával. Ráadásul megígérték, ha ez zökkenômentesen megy, akkor megkapja a vezetôi pozíciót is. Zsolt gyakorlatilag kiszervezte saját maga alól a bôrfotelt, és a 20 fôs osztályát. A feladat megoldása után megkapta a beígért állást, sôt egy rövid átmeneti idôszak után a kiszervezett informatikusok önálló céget alapítottak, és szolgáltatásaikkal, mint új piaci szereplô jelentek meg. A cég vezetésére – micsoda fordulat! – egykori fônöküket, Zsoltot kérték fel. Milyen szerencse, hogy Zsolt a folyosói pletykákat hallva nem vált búskomorrá, hanem azonnal piaci lehetôséget keresett, és a helyzetet elemezve találta ki magának ezt a menedzseri állást, amely utána egy cégvezetôi székbe röpítette.
Szervezeten kívül Tagja vagy szakmai szervezeteknek? Ismered az ágazatot, ahol dolgozol? Tisztában vagy az itt történtekkel, tervekkel? Ismerôseidtôl, barátaidtól hallasz-e más cégekrôl információt? Rendszeresen olvasol szaksajtót? Meghallgatod a híreket? Internetezel? Minél több kérdésre tudtál igennel válaszolni, annál jobb, mert minél több információval bírsz, annál jobban képben vagy. Mit gondolsz, kinek van szüksége arra a csomagra, amit te kínálsz? Azaz rád, a TERMÉK-re? 76 · elbocsátottak?
A hírek, szakmai események figyelése legyen folyamatos, ne csak egyszeri, alkalmi. Az a legjobb, ha külön füzetben vagy fájlban vezeted az olvasott/hallott híreket, és igyekszel mindig naprakész lenni és figyelni, hol van az az ajtórés, ahová beteheted a lábadat.
Ön-pr Nehéz dolog ez nálunk, magyaroknál. Szemérmesek vagyunk, ha a sikereink kommunikálásáról van szó. Egyfajta szégyenlôsség lesz ilyenkor úrrá rajtunk, és ahelyett, hogy magabiztosan sorolnánk a szakmai sikereinket és eredményeinket, inkább azt várjuk, hogy a többiek maguktól jöjjenek rá, hogy mi milyen nagyszerûek is vagyunk. Az amerikaiak mennyivel jobbak ebben nálunk! Tudom, más az oktatás, más a kultúra. Az a tapasztalatom, hogy a munkát keresôk nincsenek tisztában azzal, hogy mennyit érnek a munkaerôpiacon. Hiába tudsz valamit jól, az még nem elég. El is kell hitetned, hogy a cégnek te vagy a legjobb választás. Felelj! Miért éppen x márka mellett döntesz, amikor terméket választasz, legyen az sportcipô, tévékészülék vagy egy üdítôital? A reklámok által sugallt életérzés, a megfoghatatlan ígéret vagy a felépített arculat miatt? A munkaerôpiacon is válogatnak, itt a szakember a termék. Fontos, hogy jól megkülönböztethetô és hiteles legyél, benned legyen a siker ígérete, mert így könnyebben választanak ki téged.
Hogyan kapcsolhatod az ön-pr-t magasabb fokozatra? • Szerezz minél szélesebb körben tapasztalatokat! • Fejezd be az iskoláidat, ne legyenek félbehagyott tanulmányaid! Kiábrándítóan sokan mondják manapság, hogy elvben megvan a diplomájuk, de gyakorlatban nincs, mert 2-3 éve nem sikerült letenniük a nyelvvizsgát. Szerinted ez pozitív üzenet egy leendô munkaadó számára? Ha ennyit nem tud megtenni, akkor ezen a munkahelyen vajon mennyire lesz kitartó? Mi történik, ha nehézséggel találkozik, itt is csak halogatja majd a megoldást? – ezek a kérdések bizony felmerülnek a munkáltató fejében. Én, a termék · 77
• Légy jelen az interneten! Ma már szinte általános gyakorlat, hogy az interjú elôtt beütik a nevedet a legnagyobb keresôbe, és megnézik, hogy milyen információkat dob ki rólad. Nem kizárt, hogy a legnagyobb közösségi oldalakon vagy szakmai portálokon is körbenéznek. Legyél ott szakmailag vállalható információkkal, interjúkkal. Nagyon fontos, hogy személyes információid és képeid is elfogadhatóak legyenek. • Promotáld magadat! A szerénység és a kivagyiság között nagyon széles a skála. Nem túl rámenôsen, de határozottan érdemes ajánlkozni prezentáció megtartására, szakcikk megírására, konferenciákon elôadás megtartására. Ez csak az elején megy nehezen, ha valóban érdekes a cikk, amit megírsz, ha könnyed az elôadásod, akkor hamarosan érkeznek újabb felkérések. Ázsiódat jelentôsen növeli, ha magabiztosan elmondod, hogy hol és milyen elôadásokat tartottál, milyen szakmai fórumokon jelentél meg. Lehet, hogy nem teszed nagy kedvvel, de gondolj arra, ha te nem is, mások élnek majd az ön-pr eszközével, és ôk kerülnek elônyösebb helyzetbe. Aki mer, az nyer.
78 · elbocsátottak?
8 Karrier-stratégiák Élesítsd a fejszédet! – A munkakeresés költségei – Kapcsolati háló – Internet – Újsághirdetés – Toborzóirodák – Karrier-tanácsadó – Milyen az ideális munkavállaló? – Ha másban gondolkodsz
Elôkészületek
A
munkaerôpiac sokat változott az utóbbi években, különösen a mostani gazdasági válság írja át bizonyos régiók és iparágak foglalkoztatási terveit. Ha már eldöntötted, mit szeretnél, és úgy döntesz, hogy maradsz vállalati alkalmazott, akkor itt az ideje, hogy nekiállj, mert ha jövedelem nélkül maradtál, akkor bizony minden nap duplán számít. Ideje nekiveselkedni, de felkészületlenül nem érdemes belevágni. Abraham Lincoln szerint: „Ha hat órám van egy fa kivágására, akkor az elsô 2 órát a fejszém élezésével töltöm.” Ha már tudod, vagy legalábbis sejted, hogy merre szeretnél elindulni, akkor a következôkrôl ne feledkezz meg: Piackutatás Térképezd fel a piacot, kik a fôbb szereplôi, milyen termékekkel, szolgáltatásokkal foglalkoznak, melyek az erôsségeik, gyengeségeik, hol van az a piaci rés, ahová te léphetsz be? Karrier-stratégiák · 79
Lépést tartani a technológiai fejlôdéssel Figyeld a technikai, technológiai újdonságokat, ne legyints, hogy „én ezzel már nem tudok lépést tartani.” Próbáld megérteni az újdonságokat. Ha másképp nem megy, kérd meg családod ifjabb tagjait, hogy magyarázzák el: miért, mitôl olyan jó ez vagy az. Továbbképzés Mennyire naprakész a szakmai tudásod? Ha úgy érzed, hogy szükséged van frissítésre, nyelvtudásod csiszolására vagy számítástechnikai ismereteid fejlesztésére, iratkozz be egy tanfolyamra. Hidd el, hogy a továbbképzésre fordított összeg megtérül. Alakíts ki stratégiát a munka keresésére. Határozd meg: • milyen készségeidet akarod használni? • milyen szinten akarsz bekerülni egy szervezetbe? • milyen piaci szegmensben akarsz dolgozni? • hol? • melyik területen? • mekkora fizetésért akarsz dolgozni? A keresés becsült költségei Számítógép, laptophasználat, papír, borítékok, nyomtató és fénymásoló használata, telefon-, postai és utazási költség (parkolás), újságok, szakkiadványok, könyvek. Hogyan kezdjél hozzá? • kapcsolati háló • munkakeresés a neten • toborzóirodák • újsághirdetések • karrier-tanácsadó Miért jó a kapcsolati háló használata? Fontos híreket, információkat szerezhetsz be a munkaerôpiacról és a szakterületedrôl. Láthatóvá válsz; minél több emberrel beszélsz, 80 · elbocsátottak?
annál nagyobb a valószínûsége annak, hogy valakinek „eszébe jutsz” egy adott munka kapcsán. Tudod, sokszor megkérdezik: „Nem tudsz valakit egy belsô ellenôri pozícióra?” Ha nemrég beszéltetek, esetleg az önéletrajzod is nála van, akkor jó eséllyel indulsz. Tapasztalatból tudom, hogy az ajánlásoknak óriási szerepe van, körülbelül háromszor akkora esélyed van az állás elnyerésére, mintha egy lennél a sok pályázó közül. Tudom, hogy nem könnyû hívogatni az ismerôsöket és huszadszorra is elismételni, hogy „éppen keresek...” Legrosszabb esetben azt mondják: „bocs, most nem tudok semmit, ha hallok valamit, akkor jelentkezem.” Na, bumm. Gondolj bele, hogy néhány hónap múlva, amikor te már az új helyeden dolgozol, ô fog téged hívni, mert akkor éppen ô jár a munkanélküli-cipôben. Ez ma már mindenkivel elôfordulhat. Elképzelhetô, hogy egy volt kollégád ajánl egy új területet, másik pozíciót, ami neked eszedbe sem jutott. Mielôtt elkezded a kapcsolati hálódat sûrûre szôni, tegyél fel magadnak néhány kérdést: • milyen munkát szeretnék most? • mik a karrierterveim a következô 1-2 évre? • mely célok a legfontosabbak most? • a célokat hogyan tudom elérni? • ki segíthet nekem céljaim elérésében? • honnan fogom tudni, hogy céljaim teljesültek? A következô táblázatok segítségével tekintsd át, hogy személyes és szakmai ismeretségi körödbôl kiket kereshetsz meg. A táblázatot ki is egészítheted, és utána módszeresen állj neki a kapcsolatfelvételnek. Személyes kapcsolatok: szomszédok
rokonok
háziorvos, fogorvos, gyógyszerész ovis- vagy iskolástársak szülei
közértes eladó, piaci árus
egyházközösség
sportklub védônô, kismamaklub
barátok volt iskolatársak fodrász, kozmetikus, manikûrös
Karrier-stratégiák · 81
Szakmai kapcsolatok: egykori ügyfelek
volt kollégák
volt fônökök
tanácsadók, fejvadászok
egykori iskolai tanárok
jelenlegi ügyfelek
beszállítók
szakmai szervezet tagjai
konferenciákon, továbbképzéseken megismert emberek
jelenlegi kollégák
iparági kapcsolatok
Kapcsolati hálóépítés: Soha ne munkát kérj, csak segítséget vagy információt. „Hallottál valamit…?” Legyél aktív, a lehetô legaktívabb! Járj el szakmai rendezvényekre, konferenciákra. Csatlakozz szakmai szervezetekhez. Javíts a megjelenéseden és csiszold prezentációs technikádat. Ajánld fel, hogy cserében te is utánanézel a beszélgetés során felmerült dolgoknak; jelezd, hogy te is nyitott vagy segítségre/ információadásra. Szakmai ismereteidet tartsd naprakészen. Nyomtass névjegyet jó minôségû papírra, legalább 100-200 darabot. Legyen rajta: név, beosztás vagy utalás, milyen területrôl jössz (pl. prszakértô, DTP grafikus, felnôttképzési tanácsadó stb.) telefonszámod, e-mail címed. A kapcsolatépítéshez és a kapcsolati háló hatékony mûködtetéséhez bizony idôre van szükség. Fontos: • amint kikristályosodik, hogy milyen irányban szeretnél továbblépni, kezdd el szövögetni a hálót; ha van, akkor kicsit foltozgasd, • legyél látható, hallható, olvasható, • vállalj elôadást, rendezvényeken szólalj föl, írj cikkeket a szakmai lapokban, • jelenj meg a neten, esetleg készíts hírlevelet, • minél többen tudnak rólad, annál valószínûbb, hogy valakinek eszébe jutsz. Tudod, nem az számít, hogy mit tudsz, hanem, hogy kit ismersz. 82 · elbocsátottak?
Internet Az internet gyökeresen átalakította az álláskeresési szokásokat. Nosztalgiával gondolok arra, hogy 15 évvel ezelôtt a postás hozta a jelentkezéseket egy, az újságban meghirdetett munkára, melyre vagy behívtuk a jelöltet egy interjúra, vagy postáztuk a nemleges választ. Igen, akkoriban még a magukra adó cégek keresték a munkatársakat. Ma az interneten rengeteg információt szerezhetsz a cégekrôl, az álláslehetôségekrôl, könnyen jelentkezhetsz, egyszerûen elküldheted önéletrajzodat a legtöbb helyre. Ha nincs számítógéped vagy internet-hozzáférésed, akkor sajnos, hátrányban vagy a többi álláskeresôvel szemben, de internetkávézóból is kereshetsz állást. Fontos, hogy megismerkedj az internetezés/mailezés alapjaival. Ha más megoldás nincs, regisztrálj ingyen, és legyen egy hotmailes, citromailes, yahoo-s címed. A legnagyobb és leggyakrabban használt internetes álláskeresô portálok: www.profession.hu www.jobpilot.hu www.jobline.hu www.cvonline.hu www.jobmonitor.hu www.monster.hu www.workmania.hu Ezeken könnyen el tudsz igazodni: az állásokra szakterületek szerint lehet rákeresni, de kereshetsz végzettség, nyelvtudás vagy régiók szerint is. Ha például diplomával, németnyelv-tudással logisztikai munkakörben Szegeden szeretnél dolgozni, akkor elôször rákereshetsz a logisztikai munkákra, utána a dél-magyarországi területen levô ajánlatokra, és szûkítheted a kört a végzettséged és a nyelvtudásod alapján is. A rendszer a megadott szempontok alapján listázza a számodra érdekes állásokat.
Karrier-stratégiák · 83
Az álláskeresô portálokon a keresésen kívül jelentkezhetsz is (regisztrálhatsz), és kérheted, hogy a szóba jöhetô állásokról rendszeresen tájékoztassanak e-mailben. Feliratkozhatsz a portál hírlevelére is, így értesítenek a rendezvényekrôl vagy az új lehetôségekrôl. Ha tudsz, regisztrálj, sôt töltsd fel az önéletrajzodat, mert az álláskeresô portálok szolgáltatásait a munkaadók is igénybe veszik, és az ott olvasható önéletrajzok alapján is keresik jövendô munkatársaikat. Ezzel is növeled az esélyedet, hogy könnyebben rád találjon a megfelelô munka és munkahely. A portálok legnagyobb elônye az ingyenességen kívül a gyorsaság, és az állandó frissülés. Két perc alatt átnézheted az új hirdetéseket és azonnal jelentkezhetsz. A hirdetések általában 2-4 hétig vannak fenn. Javaslom, hogy azonnal küldd el a jelentkezésedet, mert vannak olyan pozíciók, például asszisztens, amelyre a hirdetést követô 1-2 napon belül legalább 200 pályázat érkezik, és a toborzó az elsô 200 között nyilván fog legalább 20 alkalmas jelöltet találni, és a többi önéletrajzra már nem figyel. Az online keresés elônye még: ha kiderül, hogy melyik céghez keresnek új munkatársakat, egy kattintással a cég honlapját is megnyithatod, és azonnal képet kapsz a tevékenységérôl, elhelyezkedésérôl stb. A nagyobb portálokon találsz karrier-tanácsadó rovatot is, itt olvashatsz az önéletrajzírásról, praktikus tanácsokat kaphatsz az interjúhoz, vagy útmutatót a bérelvárásaid reális határairól. Sok cég a honlapján is meghirdeti üresedô állásait. Érdemes elôször egy listát összeállítanod azokról a vállalatokról, amelyeknél szívesen dolgoznál, és lehet, hogy közvetlenül is jelentkezhetsz. A listához javaslom a Budapest Business Journal kiadványát, a Book of List-et. Iparáganként közli a legnagyobb 2500 magyarországi cég elérhetôségét.
Toborzócég (Recruitment agency) Érdemes toborzócégeknek, irodáknak is elküldeni az önéletrajzodat. Ha éppen elôkészítenek olyan keresést, amelybe illik a profilod, akkor hamarosan megkeresnek telefonon, vagy elhelyezik adatbázisukba az önéletrajzodat. Az esetek többségében adatbázisból keresnek 84 · elbocsátottak?
szakembereket a pozíciókra, így van rá reális esélyed, hogy elôbbutóbb felveszik veled a kapcsolatot, de az is lehet, hogy soha többet nem is hallasz róluk. Néhány toborzóiroda internetes elérhetôsége (a részleteket a honlapjukon találod): www.kellyservices.hu www.profipower.hu www.grafton.hu www.randstad.hu www.pbs_job.hu Fejvadász cégek (Executive search) Általában nem adatbázisból, hanem ajánlásokkal, személyes kapcsolatrendszerükbôl kiindulva dolgoznak. Ezért is érdemes minél több szakmai rendezvényen megjelenni, „látszani”, hogy több fejvadász is megjegyezze a nevedet, és megkereshessen ajánlatával. Ettôl függetlenül küldd el az önéletrajzodat, ártani nem árt. Fontos, hogy tudd: mind a toborzócégek, mind a fejvadászok elsôsorban a megbízó cégek érdekeit képviselik, hiszen költségeiket a megbízóik állják. Szolgáltatásuk számodra ingyenes. Néhány fejvadász cég elérhetôsége: www.kornferry.com www.amrophever.hu www.egonzehnder.hu www.drpendl.hu www.recruitment.hu Munkaerô-kölcsönzô cégek (Temp agency) Rövidebb idôtartamra, helyettesítésre ideiglenesen közvetítenek. Nem biztos, hogy álmaid állását kínálják, de egy helyettesítésbôl lehet több hónapos elfoglaltság. Az is elképzelhetô, hogy a fôállásban alkalmazottak közül valaki elmegy, és a helyére téged vesznek fel, hiszen már megismertek, elégedettek a munkáddal. Lényeg, hogy a lábadat betedd az ajtórésbe.
Karrier-stratégiák · 85
www.workplus.hu www.manatwork.hu www.humancentrum.hu www.adecco.hu www.humanerok.hu Péter egy munkaerô-kölcsönzôn keresztül került egy nagy multicéghez, egy hétre kerestek angol tolmácsot. Az egy hétbôl 4 hónap lett, mert maximálisan elégedettek voltak a munkájával. Ezalatt az is kiderült, hogy Péter mûszaki diplomája is hasznosítható lenne a cégnél, nem beszélve talpraesettségérôl és problémamegoldó képességérôl. Péter immáron 8 éve dolgozik a jó nevû cégnél, az utóbbi 2 évben nemzetközi beruházási projekteket vezet. Egy hét angol tolmácsolással indult!
Újsághirdetések Az újságokban megjelenô hirdetésekre is érdemes azonnal önéletrajzot küldeni, vagy az adott telefonszámon minél hamarabb jelentkezni. Néhány újság, melyet érdemes nézegetni: Figyelô, HVG (Inkább diplomához, speciális szaktudáshoz kötött állásokat hirdetnek.) Metro, Expressz (Alkalmi munkák, szaktudást nem igénylô pozíciók esetében érdemes nézegetni, bár nem kizárólag ilyenek jelennek meg.) Költségkímélés okán a helyi könyvtárban vagy online is megnézheted a hirdetéseiket. Miben tud segíteni a karrier-tanácsadó? • segít meghatározni munkaerô-piaci értékedet, • tanácsot ad, hogy milyen irányban, melyik iparágban érdemes továbblépned, • megmutatja a javasolt cégtípust és ajánl cégeket, • rövid, közép- és hosszú távú életpályatervet készít, • tanácsot ad váltás elôtt vagy felmondás után, • összeállítja önéletrajzodat, 86 · elbocsátottak?
• felkészít az interjúra és a kompenzációs csomag megtárgyalására, • tanácsokat ad továbbképzéssel kapcsolatban
Az ideális munkavállaló Milyen az ideális munkavállaló a hirdetések alapján? Életkora 29-34 év, jó hírû egyetemen szerzett diplomát, legalább 3-5 éves munkatapasztalata van, multinacionális cégnél is dolgozott, van 1-3 év vezetôi gyakorlata, projektvezetésben is jártas, folyékonyan beszél/ír/olvas angolul és még egy idegen nyelven, kiváló a kommunikációs készsége, a nehézségeket azonnal átlátja és megoldja, egyszerre jó stratéga és a legapróbb részletekig alapos, szeret csapatban dolgozni, terhelhetô, motiválható, és szívesen túlórázik. Gondolom, a fentiek olvasása közben rájöttél, hogy az átlag munkavállaló nagyon messze van az ideálistól. A munkát vállalni szándékozók elenyészôen kis hányada felel meg a leírt feltételeknek. Mit tegyél, ha nem tartozol az ideális munkavállaló kategóriába? (Megjegyzem, attól, hogy a hirdetésekben megjelentek szerint nem te vagy az ideális munkavállaló, attól még találsz munkát, csak a nem éppen ideális részeket finoman el kell kendôzni. Olyan ez, mint a ruhavásárlás. Ha olyat veszel, amit nem rád szabtak, akkor szorít, kibuggyan a has, felkap a szoknya, feszül az ing, vagy totyakos a nadrág, lecsúszik a harisnya, a szoknya, nagy a nyakkivágás. Mind-mind csak ront az összképen. Ha a méretednek és alkatodnak megfelelôt próbálod fel, akkor látod a különbséget: jótékonyan eltakarja a kisebb hibákat és domborítja az elônyöket. Ugyanezt a taktikát folytatjuk az álláskeresésnél is.) Vizsgáld meg, miben térsz el az általában ideálisnak tartott jelölttôl: Kor – Ha túl vagy a ki nem mondott bûvös 40. életéveden, akkor sok helyen túlkorosnak számítasz. Rengeteg tapasztalatod van, de úgy tûnik, senkivel sem tudod megosztani. Jobb eséllyel indulsz, ha az ismeretségi körödön keresztül (kapcsolati háló) próbálsz segítséget kérni. Ne idegenkedj az informatikától, legyél felkészült és naprakész a szakmádban. Fontos, hogy egészségesnek és terhelhetônek, energikusnak mutatkozz az interjún, ezzel ellensúlyozva éveid számát. Bejelentett fôállásban szeretnél dolgozni, nem minimálbérre bejelentve Karrier-stratégiák · 87
vagy számlára. Iparágtól és területtôl függ, hogy felvesznek-e fôállásba; van, ahol könnyen megoldható, van, ahol szinte kizárt. Gyerekek – A 6. fejezetben adtam néhány ötletet a gyesrôl visszatérni vágyó anyukáknak. Tény, hogy ôk a világon sehol sincsenek könnyû helyzetben, ha munkát keresnek. A fejlettebb országokban ma már egy kismama talál 4 vagy 6 órás munkalehetôséget is, esetleg dolgozhat otthonról (home office) a hét bizonyos napjain. Arra is vannak példák, hogy egy munkakört ketten megosztanak (job sharing), és a hét elsô két napján az egyikük van bent az irodában, a fennmaradó három munkanapon pedig a kolléganôje. Néhány nagy cég támogatja kisgyerekes munkavállalója visszatérését, de egyelôre az ilyenek fehér hollónak számítanak. Kevés tapasztalat – Ha pályakezdô vagy, valóban nem könnyû a helyzeted. Szerezz minél hamarabb, lehetôleg már a tanulmányaid során valamilyen munkatapasztalatot. „Sima” gimnáziumi érettségivel sajnos, napjainkban nagyon nehéz elhelyezkedni, szerezz legalább alapfokú számítástechnikai ismeretet, intenzíven tanulj nyelveket. Ha szakközépiskolába jársz, végzéskor már legyen technikusi képesítésed, mélyedj el a szakmai tárgyakban, a nyelvtanulást se vedd félvállról. A felsôfokú iskolákba jelentkezôknek azt tanácsolom, hogy a jelentkezési lap beadása elôtt tudják meg, hogy az adott iskolának milyen a híre a munkaerôpiacon, milyen eséllyel indulhat egy ott frissen végzett fiatal az elsô állásért folytatott harcba? Mindenki tudja, hogy vannak olyan fôiskolák és egyetemek, amelyeknek rossz a hírük, és az ott végzett fiatalok bizony nehezen tudnak elhelyezkedni, a jó hírûek hallgatói elôtt könnyebben megnyitják kapuikat a cégek, különösen, ha szakmai gyakorlatról, egyetemi évek alatt végzett részmunkáról van szó. Szakmai gyakorlat és részmunkaidô: minden fôiskolásnak és egyetemistának ajánlom, hogy a tanulás mellett igyekezzen munkát vállalni, hogy képet alkothasson a vállalati életrôl, megismerje késôbbi szakterületét, mert kiderülhet, hogy valójában nem is ez érdekli, nem így, nem ilyen helyen képzeli eltölteni felnôtt életének mindennapjait. Ekkor még válthat szakot vagy iskolát. A diákévek alatt végzett munka mindenütt jó ajánlólevél. Keress referenciaszemélyeket, akikre 88 · elbocsátottak?
késôbb hivatkozhatsz, és ha a cégnél ennek van hagyománya, kérj referencialevelet is arról, hogy kollégáid és a feletteseid milyennek látták a munkához való hozzáállásodat, mennyire voltak elégedettek a munkáddal. A végzés elôtti évben már érdemes figyelemmel kísérni az állásbörzéket és Karrier Expo-kat. Ide üzleti stílusban (azaz nem farmerben) illik elmenni. Vigyél magaddal több tucat kinyomtatott önéletrajzot. Menj oda az általad érdekesnek tartott cégek standjához, mutatkozz be, mondd el, mit tanulsz, mikor végzel, és milyen terveid vannak. Érdeklôdj, hogy vannak-e náluk gyakornoki vagy ösztöndíjas programok, támogatják-e a pályakezdôket, terveznek-e bôvülést a közeljövôben. A nagy számok törvénye alapján, minél több cégnél sikerül leadnod az önéletrajzodat, annál nagyobb az esély arra, hogy valahonnan megkeresnek. Az állásbörzéken részt vehetsz próbainterjúkon, kitölthetsz pszichológiai teszteket, melyeket a tanácsadó cégek és a munkaadók is használnak, meghallgathatsz bemutatkozó prezentációkat. Használd ki ezeket a lehetôségeket, ingyen szerezhetsz rengeteg hasznosítható tapasztalatot, és elkezdheted szövögetni kapcsolati hálódat is. Fogyatékkal élôknek sajnos, még nehezebb elhelyezkedni, mint a pályakezdôknek vagy a kisgyerekes anyáknak, méginkább korlátozottak a lehetôségek. Ha fogyatékkal élô vagy, akkor nagy türelmet és kitartást javaslok az álláskeresésnél. Amennyiben lehetôséged van rá, a szûkebb és tágabb ismeretségi körben mondd el, hogy szeretnél dolgozni, és milyen típusú munka lenne a legjobb, ami otthonról végezhetô, vagy ha állapotod megengedi, inkább eljárnál, hogy részese lehess egy munkahelyi közösségnek. Nézz utána az interneten, hogy milyen alapítványokhoz, civil szervezetekhez fordulhatsz segítségért vagy tanácsért. És még valami, amit érdemes figyelembe venni: Utazás a munkahelyre – Manapság rengeteg idôt tölt el az ember a munkahelyre történô oda- és visszautazással. Budapest és a nagyvárosok környékének egyre duzzadó agglomerációja ontja reggelente a városi munkahelyre utazókat. Budapesten nem ritka a reggeli másfél, kétórás utazás, ha a munkahely és az otthon távol esik egymástól. Délután ugyanennyi vissza, és máris összejön naponta 3-4 teljesen Karrier-stratégiák · 89
improduktív óra. Rohanó életünkben luxus napi 3-4 órát elpazarolni, mert bár az autóból tudunk telefonálni, tudunk angolnyelv-leckét hallgatni, de gyakran nincs türelmünk, amikor a dugóban araszolva majd szétrobbanunk. Ha valakinek módja van rá, azaz a munkája megengedi és a cége is nyitott a megoldásra, akkor érdemes hetente 1-2 napot otthonról dolgozni. A munka hatékonysága nem fog csökkenni, az internetet, laptopot, mobiltelefont használva, állandó kapcsolatban lehetünk a bentiekkel, és a nap végére sokkal kevésbé leszünk fáradtak és stresszesek. Érdemes kipróbálni. Lehet, hogy nem te vagy a tökéletes munkavállaló, de hinned kell abban, hogy van olyan cég és van olyan terület, ahol éppen te leszel az ideális; csak egymásra kell találnotok.
Ha másban gondolkodsz… Ha úgy döntesz, hogy nem mégy vissza az álláspiacra, mert… úgy gondolod, hogy rossz esélyekkel indulnál, mert: • kisgyereked van, vagy • mert túlkoros vagy, • eleged van a vállalati világból. Akkor hozhatsz olyan döntést, hogy mással próbálkozol, pl.: • tanácsadói tevékenység, • vállalkozás indítása, • szabadúszás, • interim menedzsment, • MLM, • külföldi munka. Jelen gazdasági helyzetben óva intelek a meggondolatlan lépésektôl. A kényszervállalkozói lét sem biztos, hogy megoldást jelent. Akkor érdemes vállalkozni, ha van egy „bombabiztos” ötleted, ismered az ide vonatkozó szabályzókat, konzultáltál már könyvelôvel, hogy milyen járulékokat és adókat kell befizetned, ha megvan az üzleti 90 · elbocsátottak?
terved, ismered a hitelhez jutás feltételeit. Magyarországon az induló vállalkozások többsége az elsô év után csôdbe megy a vártnál kisebb forgalom, az erôs konkurencia, a tôkehiány, a likviditási nehézségek miatt. Tanácsadói tevékenységre vagy szabadúszásra (vagyis számlázásra) akkor biztatlak, ha a szakterületeden elismert szakembernek számítasz, tudásod naprakész, és nem riadsz vissza attól, hogy idôdnek legalább 50 százalékát eladásra, pr-ra és kapcsolatépítésre kell fordítanod. Informatika, hr, projektmenedzsment, egyes pénzügyi és számviteli szolgáltatások, marketing, vezetési tanácsadás: ezeken a területeken jellemzô a tanácsadó foglalkoztatása, hiszen nem tôkeigényes területek, a szaktudásra sok cégnek szüksége lehet, ahol éppen átszerveznek, leépítenek, összeolvadnak, kiszerveznek. Ha van egy laptopod, nyomtatód, faxod, szélessávú internethozzáférésed, egy üzenetrögzítôs telefonod és egy íróasztalod, akkor az otthoni irodád nagyrészt meg is van, most már csak ügyfeleket kell szerezned. Ez a nehezebb feladat, a korábban említett kapcsolati hálót gondosan kell szövögetned, minden lehetséges szakmai rendezvényen megjelenned, nevedet ismertté tenni, mert így tudsz ügyfeleket szerezni. Kudarctûrô képességednek az átlagosnál magasabbnak kell lennie, ha ezen az úton indulsz el. Interim menedzsment – általában szakértôi vagy vezetôi pozícióra szoktak a cégek határozott idôre és konkrét feladatra szakembert keresni. Ez az állástalanság gondját csak egy idôre oldja meg – de legalább megoldja –, és ha a cég elégedett, akkor kaphatsz egy másik megbízást, vagy közben találsz munkát. Magyarországon tudomásom szerint egyetlen cég foglalkozik a jelöltek közvetítésével, ôk a neten megtalálhatóak. MLM (Multi level marketing) – Biztosan neked is kínáltak már közeli és távoli ismerôseid kozmetikumokat, tisztítószereket, edényeket, vitaminokat és táplálék-kiegészítôket, amelyekhez közvetlenül, az eladási lánc kihagyásával juthatsz hozzá. Az is lehet, hogy ismered és használod is ezeket a termékeket. Ha azon gondolkodsz, hogy belevágsz ezek értékesítésébe, csak akkor tedd, ha valóban hiszel is Karrier-stratégiák · 91
a termékek gyógyhatásában, hasznosságában, mert nem leszel hiteles. Legyen fizetôképes ismeretségi köröd, és az átlagosnál jobban tûrd a stresszt, mert mint minden értékesítésben, az elutasítás itt is benne van a csomagban. Külföldi munka – Ha ez a könyv nem 2009 elején íródna, akkor biztatnálak, hogy próbálj szerencsét külföldön, gyarapítsd nyelvtudásodat, ismerkedj egy másik kultúrával, …de ma ezt nem javasolhatom. A gazdasági válság globális jelenség, napjainkban az eddig kedvelt, befogadó országokból is tömegesen térnek haza a munkavállalók.
92 · elbocsátottak?
9 Önéletrajz/CV Milyen a jó önéletrajz? – Felépítés – Hogyan írják a pályakezdôk? A 40 felettiek? A hosszabb ideig nem dolgozók? A gyakran munkahelyet váltók? – Minták
A
z önéletrajz marketingcélokat szolgál. Ha egy meghatározott állásra jelentkezel, akkor az a feladata, hogy felkeltse az érdeklôdést, és behívjanak interjúra. Elküldheted a cégek és toborzóirodák adatbankjaiba, hátha valakinek megtetszik, és felveszi veled a kapcsolatot. Egy-egy példányt átadhatsz az ismerôseidnek. Ha állást keresel, az elsô kérés: „küldj egy önéletrajzot.” Az önéletrajz (CV) célja, hogy a közvetítô vagy leendô munkáltatód lássa, milyen munkatapasztalatokkal, készségekkel, képességekkel rendelkezel. A humán erôforrás szakemberek nagyon rövid idôt töltenek el egy önéletrajz átolvasásával. Általában 15-20 másodperc alatt futják át. Ennyi idô alatt a gyakorlott szem regisztrálja, hogy eddig milyen típusú, milyen hírnevû cégeknél dolgozott a jelentkezô (ha ismert cégnél dolgozott, kap egy plusz pontot), átfutják a feladat-, és felelôsségi köröket, pillantás az iskolákra, rendelkezik-e a szükséges végzettséggel és megnézik, milyen a nyelvtudása. Nos, körülbelül ennyi. Olyan önéletrajzot kell összeállítani, hogy a toborzó vagy hr-es a „telefonon felhívni” kupacba tegye, és ne a „várjunk vele” vagy a „nem” csoportba. Önéletrajz/CV · 93
Milyen a jó önéletrajz? • két A4-es oldalnál nem hosszabb (Ha hosszú a karrierút, akkor az interjúra vihetsz magaddal egy 3 oldalas verziót, de elsô lépésben törekedj arra, hogy 2 oldalnál ne legyen hosszabb.) • szövegszerkesztôvel írott (Nem kézírással! Elôfordul, hogy grafológus segítségét is igénybe veszik, ekkor kézírásos írásmintát kérnek, de erre külön kitérnek, ehhez hozzá kell járulnod.) • áttekinthetô, szerkesztett, könnyen olvasható • általában Times New Roman, Arial vagy Tahoma betûtípust használj, 11-12-es nagyságban, legfeljebb két fajtát • lehetôleg sima, jó minôségû fehér papírra nyomtasd ki • nyelvtanilag korrekt megfogalmazásokat használj, és ellenôrizd a helyesírást. (Nincs borzasztóbb, mint a helyesírási hibákkal teli önéletrajz. Mit sugall? A munkádban is igénytelen vagy, aki nem fordít energiát a részletek ellenôrzésére.) • az elsô oldalon, jól láthatóan tüntesd fel a nevedet, e-mail címedet és a telefonszámodat. • mielôtt elküldöd, ellenôrizd a nyomtatási képet, hogy a sortörések, bekezdések rendben vannak-e, nem csúsztak-e el az évszámok stb. Ha az önéletrajz elsô pillantásra rendetlen, akkor rólad is ugyanezt fogják gondolni, amikor kézbe veszik. • az önéletrajz nyelvezete érthetô és követhetô legyen, kerüld a szakzsargont, hiszen aki elôször olvassa az önéletrajzodat, az nem lesz szakmabeli, kivéve, ha valakinek az ajánlására már egy adott szakterület vezetôjének küldöd. Javaslatom: készíts egy „alap” önéletrajzot, melyet az adott pozíciónak megfelelôen finomíthatsz. Mire gondolok? Látsz egy hirdetést, amelyre szeretnél jelentkezni. Olvasd át alaposan, és a hirdetésben használt kulcsszavakból válassz ki néhányat és írd bele az önéletrajzodba. A hirdetés igéit is emeld át az önéletrajzba. Miért? Az önéletrajzodat várhatóan ugyanaz a hr-es vagy toborzó fogja olvasni és dönt rólad, aki a hirdetést is megfogalmazta. Ha a hirdetésben használt szavakat (saját szavai) látja viszont, rögtön szimpatikusabbnak, jobbnak fogja értékelni, és hamarabb ítél a javadra. Vannak úgynevezett „hívószavak”, például szervezetfejlesztés, ügyfélorientált 94 · elbocsátottak?
szemlélet, hatékonyságnövelés, profiltisztítás stb., nézd át a hirdetést, és a megfelelô kulcsszavakat írd át az önéletrajzba, a megfelelô helyre, az eredmény ugyanaz lesz, mint fent. Ha olyan munkakörre pályázol, ahová angol/német vagy más idegennyelv-tudás is szükséges, akkor tanácsos eze(ke)n a nyelve(ke)n is elkészíteni az önéletrajzodat. Ha gondjaid vannak bizonyos kifejezésekkel vagy a megfogalmazással, akkor hívd segítségül az internet böngészôjét. Napjainkban már vannak olyan ügynökségek, melyek vállalnak felkészítést idegen nyelvû interjúkra, segítik az idegen nyelvû önéletrajzírást; ha elakadtál, kérheted a segítségüket.
Az önéletrajz felépítése Személyes rész: neved, elérhetôséged. Szakmai tapasztalatok: munkahelyed, beosztásod, feladataid, beosztottak száma, felelôsségi köröd. A munkahelyeknél mindig visszafelé haladunk, tehát a jelenlegivel kezdd, és idôben menj visszafelé. Csak az utolsó 15 évet érdemes részletezni, az 1993 elôtti idôszakra csak a munkatapasztalatok végén 1-2 szóval és cégnévvel utalj. Az utolsó 15 év tapasztalatai bôven elegendôek. Ha a cég neve nem ismert széles körben, vagy várhatóan külföldi személy is jelen lesz az interjún, akinek semmit nem mond az itthon ismert vállalat neve, akkor érdemes néhány szóval jellemezni, például Magyarország legnagyobb telekommunikációs cége, német tulajdonú. Használd a következô igéket: elindít, átszervez, elér, kialakít, vezet, koordinál, menedzsel, átalakít, maximalizál, végigvisz – aktivitást sugalló igék, ezekkel jól körbeírható a tevékenységed. Végzettség, képzettség: A legmagasabb iskolai végzettségedet, az oktatási intézmény nevét, a végzettség megszerzésének évét, valamint a szakot, fakultációt írd ide (például Budapesti Gazdasági Fôiskola, 2002, üzemgazdász). Alapszabály az, hogy mindig az adott munkakörhöz kapcsolható Önéletrajz/CV · 95
végzettséget érdemes beírni. Ha négy diplomád van, de közülük csak az egyik fontos az állás elnyeréséhez, mert a többi még érintôlegesen sem kapcsolódik jelenlegi pályázatodhoz, akkor egyszerûen hagyd ki ôket. Vigyázz, nehogy túlképzettnek tûnj. A kivétel erôsíti a szabályt: ha vezetôi munkakörbe jelentkezel, akkor tüntesd fel az összes felsôfokú végzettségedet, mert ebben az esetben elôny, hogy több területet is megismertél alaposan. Pályakezdôknél érdemes mérlegelni: ha két piacképes diplomával jelentkezel, mondjuk asszisztensi beosztásba, akkor azt fogja gondolni a hr-es, hogy alulértékeled magadat, vagy csak ugródeszkának tekinted ezt az állást, és amint akad egy, a képzettségednek jobban megfelelô hely, azonnal továbblépsz, és ôk kezdhetik elölrôl a keresést. Friss diplomásoknak azt javaslatom, hogy az elsô diploma megszerzése közben – tehát már a tanulmányi idô alatt – is szerezzenek munkatapasztalatot, és a diploma megszerzése után dolgozzanak 1-2-3 évet, mielôtt belevágnak a következô diploma megszerzésébe. Sokszor találkozom 25-26 éves, 2 diplomás fiatal szakemberekkel, akiknek hiába van megfelelô képzettségük, nyelvtudásuk, egyszerûen nem tudnak elhelyezkedni, mert még semmilyen gyakorlati tapasztalatot nem szereztek. Néhány napos készségfejlesztô tréningeket csak akkor írj be ebbe a részbe, ha pályakezdô vagy, esetleg limitált a tapasztalatod, és „tölteni” kell az önéletrajzot. Komolyabb képzést, például egyetemek (különösen, ha külföldi, jó nevû intézményrôl van szó) által szervezett szakmai vagy vezetôképzô kurzusokat mindenképpen tüntess fel. A „Végzettség” és a „Szakmai tapasztalatok” sorrendje felcserélhetô. Pályakezdôk vagy limitált szakmai tapasztalatokkal rendelkezôk a „Végzettség” részt tegyék elôre, míg azok, akiknek bôven van szakmai tapasztalatuk, a szakmai tapasztalataikat a „Személyes adatok” rész után írják. Nyelvtudás Alapigazság, hogy nem a nyelvvizsgapapír számít, hanem a valós, gyakorlatban is használható tudás. A vállalatok nagyon szûk körét leszámítva, ahol érvényes nyelvvizsga-bizonyítványt kérnek, a legtöbb 96 · elbocsátottak?
helyen, ha a munkakör megköveteli az idegen nyelv ismeretét, akkor az interjú egy része az adott idegen nyelven zajlik. Itt feketén-fehéren kiderül, hogy megvan-e a munkakör betöltéséhez szükséges nyelvtudás. Alapfok, társalgási/középfok és tárgyalási/felsôfok szintû nyelvtudást érdemes megjelölni. Alapfokú az a nyelvtudás, amivel általános témakörökben el tudsz beszélgetni, egy rövid, nem szakmai e-mailt vagy faxot meg tudsz írni, telefonon meg tudsz szerezni egy egyszerû információt. Társalgási szintet (esetleg erôs társalgási szintet) akkor érdemes írnod, ha mindennapi társalgásban részt tudsz venni, gondolataidat el tudod mondani, vagy le tudod írni az adott nyelven, el tudsz olvasni szakmai leveleket, érted külföldi fônököd mondanivalójának lényegét. Tárgyalási szinten akkor vagy, ha akár a hétköznapi, akár az üzleti életben használt nyelvet érted, külföldiekkel fennakadás nélkül kommunikálsz, idegen nyelvû megbeszélésen a hozzászólás vagy a partner mondanivalójának alapos megértése sem okoz gondot. Ha a beszédértés és a beszédkészséged között jelentôs a különbség, azaz jól érted, amit mondanak, vagy gond nélkül megírsz egy levelet, de megszólalni már nem nagyon tudsz, akkor a nyelvtudásod szintje: írásban – erôs középfokú, szóban – gyenge alapfokú nyelvtudás.
Egyéb Érdemes a „Számítástechnikai ismeretek” alá beírni az általad ismert és használt programokat, például Microsoft Office (Word, Excel, PowerPoint), SAP, Oracle stb. Ha informatikusként kívánsz elhelyezkedni, akkor értelemszerûen ezt a részt bôvebben töltsd ki, esetleg már a munkatapasztalatoknál is részletezheted. Jogosítvány: ha van, jelezd, ha fontos lehet, hogy milyen kategóriára szól, azt is írd be. Csak akkor említsd meg, ha van gyakorlatod, mert ha van jogosítványod, de nem vezettél rendszeresen, akkor kellemetlen, ha a cég autóját az elsô héten összetöröd. Karriertréningeken sokszor felteszik a kérdést, hogy a személyes részben milyen információkat érdemes megadni. Életkor vagy születési dátum: csak ha 40 évesnél fiatalabb vagy. Nemzetiség/állampolgárság: multicégeknél lehet érdekes, ha regionális Önéletrajz/CV · 97
pozícióról van szó, egyébként nem fontos. Ha nem vagy magyar állampolgár, akkor megfelelô papírokkal, munkavállalási engedéllyel stb. rendelkezned kell. Családi állapot: opcionális, de karrier-tanácsadóként úgy vélem, ennek nincs helye az önéletrajzban. Hobbi: abban az esetben, ha a munkakör betöltéséhez fontos. Ha nem, egyszerûen hagyd ki. Mit értek ez alatt? Ha a hobbid az olvasás vagy színházba járás, esetleg a hímzés, az senkit nem érdekel. Ha sport, az már jobb, mert annak mindig feszültség-levezetô (stresszoldó) és erônlét-javító hatása van. Ezt minden munkaadó szereti. Mely sportágak mit sugallnak? Tenisz – kapcsolatépítés, labdajátékok – csapatszellem, squash – gyorsaság, gyôzelem, hosszútávfutás – kitartás, egyéni teljesítmény fontossága, extrém sportok – merészség, innováció. Ha értékesítési munkakörre jelentkezel, ahol sok emberrel jó kapcsolatot kell kiépíteni és ápolni, meggyôzô és kicsit agresszív is legyél, akkor a squash vagy egy labdajáték jól mutat a hobbi rovatban. A sakk kevésbé. Ezt a sportágat akkor írd be, ha elemzô munkakörre pályázol, mert ott emeli az ázsiódat. Ha valamilyen különleges hobbid van, azt tüntesd fel. Egy hr-es állásra pályázó jelölt az eszperantó nyelv tanulását jelölte meg hobbiként. Az angol hr-igazgató még soha nem hallott az eszperantóról, és rákérdezett. A hölgy érdekességeket mesélt a nyelv keletkezésének hátterérôl, használhatóságáról, és ezzel máris kiemelte magát a többi 50 jelentkezô közül. A hobbiról, szabadidôs tevékenységrôl való néhány perces csevegés áthidaló lehet az interjú témái között, feszültségoldó szerepe is van. Általános szabály, hogy csak olyat említs meg hobbidként, amihez valóban értesz, mert kellemetlen, ha az interjúztatónak szintén az a hobbija, és kiderül, hogy te semmit nem tudsz, mondjuk az asztrológiáról, noha hobbiként felsoroltad. Szavahihetôséged rögtön lecsökken. Vallásodat vagy politikai hovatartozásodat és szexuális orientációdat soha ne említsd az önéletrajzodban, és az interjú során se tegyél erre utaló megjegyzéseket.
98 · elbocsátottak?
Hogyan írj önéletrajzot… ...ha pályakezdô vagy? Kevés a munkatapasztalatod, ezért az elsô, személyes rész alá az iskoláidat, végzettségedet írd be, és itt legyél részletes és alapos. Írd be, hol végezted tanulmányaidat, melyik évben, melyik szakon, mirôl írtál szakdolgozatot, hová kaptál ösztöndíjat, milyen eredménnyel végeztél. Jelezd, ha valamelyik tanszéknek, professzornak dolgoztál, asszisztenskedtél. Ha nemzetközi szervezetnek (pl. AIESEC) tagja vagy, és ott is munkálkodtál, írd be. Minden eddigi munkádat, legyen az pincérkedés a Balatonon vagy au-pair Brightonban, említsd meg. Így teszed láthatóvá, hogy már dolgoztál, van fogalmad a munka világáról, megálltad itt is a helyedet. Mutass rá használható személyiségjegyeidre: például ambiciózus, csapatjátékos, innovatív, stratégiai szemlélettel bíró… Ha csak rövidebb, 1-2 éves munkatapasztalatod van, akkor a fentieken túl írj részletesen jelenlegi feladataidról, és említs meg minden továbbképzést, tréninget, amelyen részt vettél.
…ha 40 éven felüli vagy? Életkorodat, születési évedet ne tüntesd fel. Végzettséged megszerzésének évébôl ki lehet számolni. Ha úgy érzed, akkor az iskoláid elvégzésének dátumait se add meg, bár egy gyakorlott toborzó azonnal tudni fogja, hogy miért hagytad ki. Ha a kronologikus önéletrajzírást választod (azaz idôrendben haladsz visszafelé), akkor max. 1993-95-ig menj vissza. A kilencvenes, nyolcvanas, esetleg a hetvenes évek munkahelyeit csak röviden jelezd (például Agrimpex, bonyolító, 1978-85; Kossuth Nyomda, oktatási munkatárs, 1983-93), a dátumokat a lap jobb oldalára írd, ott nem olyan feltûnôek. Ha funkcionális önéletrajzot írsz (ezt tanácsolom), akkor ne vállalatonként, hanem feladatonként, felelôsségi körönként haladj. Így lehetôséged nyílik arra, hogy jobban kiemeld szaktudásodat, az elvégzett feladatokat, vezetôi tapasztalatokat stb. Az önéletrajzot mindig szabd az adott álláshoz. Nézd meg, hogy mely tapasztalatok a legfontosabbak a hirdetésben, és azokkal kezdd az önéletrajzodat, Önéletrajz/CV · 99
hogy már az elsô oldalon felkeltsd a hr-es érdeklôdését azért, hogy tovább is lapozzon.
…ha hosszabb ideig nem dolgoztál? Ha volt idôszak, mikor 2-3 hónapig munka nélkül voltál, ezt nem kell feltétlenül beírni az önéletrajzodba. Amennyiben az egyes cégeknél eltöltött idôhöz csak az évszámokat írod be, a hónapokat kihagyod, akkor ez nem fog kiderülni az önéletrajzból, az interjún elmondhatod. Ugyanez a helyzet a gyed-del és a beteg családtag ápolásával is. Pl. Magyar Posta 1999 – 2004, MOL 2004 – 2008 Lehet, hogy a két cég között 3 hónapot munka nélkül voltál, de ez az önéletrajzból így nem derül ki. Ne felejtsd el, hogy az önéletrajz egyik célja, hogy eljuttasson az interjúig, a személyes találkozásig. Ha ott szimpatikus vagy, akkor az a három hónap nem fog számítani. Az interjún elmondhatod, hogy egy évet gyed-en voltál a kisfiaddal, vagy a beteg nagymamádat ápoltad. Ha bármilyen okból nem dolgoztál, ne titkold el az interjún. Találkoztam olyan jelölttel, aki másfél évig nem dolgozott, mert addig tartott a családi házuk építése, melyet ô felügyelt. Bárkivel elfordulhat, hogy egyszerûen elfárad, kiég, esetleg világot lát, és néhány hónapot munka nélkül tölt el. Ez ma már sokkal elfogadottabb, mint néhány évvel ezelôtt volt. Arra viszont figyelj, hogy ne „bocsánatkérô” hangnemben beszélj errôl az idôszakról, hanem mint a feltöltekezés, családi feladatok vállalásáról. Készülj fel arra is, hogy mit válaszolsz, ha megkérdezik: ezen idô alatt hogyan tartottad naprakészen szakmai tudásodat, és hogyan tartottál lépést a szakma újdonságaival.
…gyakran váltottál munkahelyet? A munkáltatók nem szeretik a rövid idô alatt több munkahelyen dolgozókat, akik egyik helyrôl a másikra ugrálnak, akiket a szakirodalom jobhoppernek nevez. Egy munkavállaló betanítása, tréningezése mind költség a cégnek. Félnek attól, ha valakit felvesznek, és néhány hónap 100 · elbocsátottak?
után elválnak útjaik, elölrôl kezdhetik a toborzást-betanítást, ami extra költség. Szívesebben vesznek fel olyan embert, aki nem váltott 1-2 évenként. Ez különösen érvényes a vezetôi pozícióknál. Kutatók úgy tartják, hogy az új munkatárs az elsô évben betanul, viszi a pénzt a cégtôl, a második évben stabilizálódik a tudása, alaposabban megismerkedik a céggel, a szolgáltatás vagy a termék minden tulajdonságával, a munkája már nullszaldós. A harmadik évre épít ki olyan kapcsolati tôkét az iparágon belül, szerez elismertséget, vannak használható ötletei, amelyekkel már pénzt is termel, tehát innentôl lesz nyereséges a cég számára. 4-6 évenként már javasolható a pozíció- vagy cégváltás, de az 1-2 éves cserék túl gyorsak. A rövidebb, 1-3 hónapig tartó állásokat nem érdemes beírni az önéletrajzba. Ha ugyanazt a pozíciót töltötted be, de különbözô vállatoknál, akkor érdemes úgy írni: Területi képviselô (Coca-Cola, Amstel, Kraft – 2003 –2007) Feladatok: üzletek látogatása… 4 év, 3 állás – mindenképpen készülj fel, hogy az interjún erre rákérdeznek.
Minek kell kiderülnie az önéletrajzból? A céget az érdekli: • mit tudsz értem tenni? • mivel tudsz hozzájárulni a cég sikeréhez? • mit tettél eddig? • ezt nálam is meg tudod csinálni?
Önéletrajz/CV · 101
Önéletrajzminták
MINTA RITA SZEMÉLYI ADATOK Állampolgárság: magyar Lakcím: 1134 Budapest, Minta u. 22. Születési idô: 1982. 02. 03. Mobil: 06-40/1234-567 E-mail:
[email protected] VÉGZETTSÉG 2001 – Vásárhelyi Pál Külkereskedelmi Szakközépiskola, külkereskedelmi ügyintézô szak SZAKMAI TAPASZTALAT 2005 – 2008 Minta Hungary Kft., Irodavezetô • ügyfelek felkutatása, kapcsolattartás • árajánlatok, termékminták kiküldése • árurendelések továbbítása • piackutatás • irodai beszerzések koordinálása 2001 –2005 2Minta Zrt., vezetôi asszisztens • vezérigazgató munkájának segítése • napi jelentések készítése • irodai feladatok ellátása, koordinálása • fogadások szervezése NYELVISMERET Angol angol – tárgyalási szint Olasz olasz – alapfok SZÁMÍTÓGÉPES ISMERET Felhasználói szint – MS Office (Word, Excel, PowerPoint), Internet, e-mail TANFOLYAMOK, TRÉNINGEK Irodavezetôi tanfolyam (Minta iskola, 2006) Idôgazdálkodási ismeretek (Legjobb tréning, 2005)
102 · elbocsátottak?
ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK Név: Életkor: Lakcím: Tel.: E-mail:
MINTA ISTVÁN 31 év 1234 Budapest, Minta tér 5. 06-40/1234-567
[email protected]
KARRIERCÉL Eddigi munkahelyeimen szerzett szakmai ismereteim hasznosítása egy stabil hátterû vállalatnál, néhány éven belül vezetôi pozíció betöltése. VÉGZETTSÉG 2001 – Gyôri Egyetem Mûszaki Informatika szak. Rendszerszervezô szakirány SZAKMAI TAPASZTALAT 2006 – 2008 E-Minta Zrt. Informatikai biztonsági tanácsadó Részvétel a Zrt. biztonságpolitikai felméréseiben, javaslatok, szabályozások elkészítése a BSxxxx COBIT, Ibit szabványok, ajánlások szerint. Számítógép-hálózatok felmérése üzem-, adat- és információ-biztonsági szempontból. 2004 – 2006 E-Computer Kft. Projektmenedzser. Részvétel online játék fejlesztésében, webáruházak tervezése, fejlesztése, teljesíthetôségi tanulmányok elkészítése, részvétel a kft./cég internetes arculatának kialakításában. Kapcsolattartás az ügyfelekkel, a fejlesztések koordinálása. Adatbázis. Adatbázis- és programtervezés, programok megtervezése. 2001 – 2004 Ecég Kft. Rendszerszervezô gyakornok. A cég informatikai projektjeiben való részvétel. Piacvezetô szállítmányozó vállalatnál üzleti folyamatok újraszervezése (BPR). Informatikai megvalósíthatósági tanulmányok készítése. NYELVISMERET Angol:
alapfok
SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ISMERETEK Windows (9x, NT, 2000, XP), Microsoft termékek: Excel, Word, Access, PowerPoint, Visio, Lotus Notes, Rational Rose, CA termékek JOGOSÍTVÁNY B kategória (2000) SZABADIDÔS TEVÉKENYSÉG A-b-c-d Kiemelten Közhasznú Egyesület alapító tagja Sport: hegymászás
Önéletrajz/CV · 103
EUROPASS Minta – AZ EU-ban elvárt önéletrajztípus:
Személyi adatok: Vezetéknév/Utónév: Pályázó Péter Cím: Virág utca 20. H-1135 Budapest, Magyarország Vezetékes telefonszám: +36 123 4567 Mobil: +36 0630 123 4567 E-mail:
[email protected] Állampolgárság: magyar Születési dátum: 1965. február 28. Neme: férfi
Betölteni kívánt munkakör: pénzügyi vezetô
Szakmai tapasztalat Idôtartam: 2006 – 2009 Beosztás: pénzügyi és számviteli vezetô Fôbb tevékenység és feladatkörök: 3000 fôt foglalkoztató, 20 millárd Ft forgalmú termelôvállalat. A társaság pénzügyi és számviteli tevékenységének irányítása, az üzleti tervek és az ezeket megalapozó jelentések, az éves beszámoló elôkészítésének koordinálása, adóbevallások, jelentések határidôre történô teljesítésének biztosítása, likviditás- és cash menedzsment. 5 fô munkájának irányítása. Munkáltató neve és címe: D-E-G Nyrt. 1108 Budapest, Lóverseny tér 2. Tevékenység típusa, ágazat: gépgyártás
Idôtartam: 2000 – 2006 Beosztás: ügyvezetô Fôbb tevékenység és feladatkörök: saját tulajdonú cég kereteiben számviteli szolgáltatás és pénzügyi, befektetési tanácsadás Munkáltató neve és címe: Saját Kft. 2341 Kistarcsa, Kis u. 21. Tevékenység típusa, ágazat: pénzügyi számviteli szolgáltatás, befektetési tanácsadás
Idôtartam: 1994 – 2000 Beosztás: gazdasági igazgató Fôbb tevékenység és feladatkörök: 500 fôt foglalkoztató, évi 4-5 milliárd Ft nettó árbevétellel, 5 vidéki telephellyel rendelkezô vállalat. A társaság pénzügyi-gazdasági stratégiájának alakítása mellett az irányításom alatt dolgozó 40-45 fô munkájának összehangolása, ellenôrzése, létszám- és bérgazdálkodás irányítása, valamint az operatív pénzügyi irányítás. Munkáltató neve és címe: J-Ó Kft. 1011 Budapest, Mészáros u. 11. Tevékenység típusa, ágazat: informatika, kommunikáció
104 · elbocsátottak?
Tanulmányok Idôtartam: 1985 – 1988 Végzettség/képesítés: pénzügyi üzemgazdász Fôbb tárgyak: számvitel, pénzügy, tervezés, elemzés, statisztika Képzô intézmény neve: Pénzügyi és Számviteli Fôiskola (ma: BGF) Egyéni készségek és kompetenciák: Anyanyelv: magyar Egyéb nyelvek: Szövegértés Hallás utáni értés angol C2 mesterfokú német A1 alapfokú
Olvasás C2 mesterfokú A1 alapfokú
Beszéd Társalgás C2 mesterfokú A1 alapfokú
C2 A1
Írás Folyamatos beszéd mesterfokú C2 alapfokú -
Társas készségek és kompetenciák: csapatszellem,alkalmazkodási készség, kommunikációs készség Szervezési készségek és kompetenciák: projekt- és csapatirányítási tapasztalat, szervezôkészség, vezetôi kompetenciák. Számítógép-felhasználói készségek és kompetenciák: SAP integrált vállalatirányítási rendszer, Microsoft Office (Word, Excel, PowerPoint)
Önéletrajz/CV · 105
10 Jelentkezés a hirdetésre Jelentkezés telefonon – Fénykép – Referenciák – Kísérôlevél – Mézesmadzag
I
tt az ideje, hogy árgus szemekkel fürkészd a hirdetéseket az interneten, az újságokban. Ha találsz hirdetést, amelyrôl úgy gondolod, hasonlít az eddig végzett munkádhoz, vagy érdekel a meghirdetett állás, két dolgot tehetsz:
1. Ha a hirdetésben csak telefonszámot adtak meg, azonnal hívd a céget. Alkalmi munkákra, alacsonyabb képzettséget igénylô munkakörökre gyakran csak az alapvetô követelményeket, feltételeket írják le, és egy telefonszámot adnak. Például: targoncavezetôt keresünk. Feltétel: szaktanfolyam, gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány. Jelentkezés a xxx xxxxx telefonszámon 08-16 óra között. Mielôtt felhívod a telefonszámot, alaposan gondold át, hogy megfelelsz-e a feltételeknek. Mindig legyen nálad papír és toll. Ilyen esetben ne várj, azonnal hívd a számot, ami nyilán foglalt lesz, tehát készülj fel rá, hogy néhányszor próbálkoznod kell, mire a cég képviselôjével beszélni tudsz. Ha a megadott idôintervallum 08-16 óra között, 16.20-kor már ne telefonálj, mert vagy nem veszi fel senki, vagy ha igen, azt fogja mondani, hogy a hirdetésben megadott idôben hívd. 106 · elbocsátottak?
Kicsöng a telefon, felveszik. – „Jó napot kívánok, a meghirdetett állásra jelentkezem.” – „Melyikre?” Lehet, hogy egy cég egyszerre több állást is meghirdet, ezért mindig nevezd meg a pozíciót is. – „…a meghirdetett targoncavezetôi állásra jelentkezem.” Majd folytasd, hogy megvan a szükséges végzettséged, mennyi tapasztalatod van targoncázásban, és az erkölcsi bizonyítvány is rendben lesz, csak be kell adnod a kérelmet. Kérdezz rá, hogy mikor kellene kezdeni, helyileg hol van a cég, milyen az idôbeosztás. Próbálj meg minél korábbi idôpontot megbeszélni a személyes találkozásra. Ha azt mondják, hogy már holnap be lehet lépni, akkor – fôleg, ha munka nélkül vagy – azonnal mondjál igent. Ilyen esetben a gyorsaság és a rugalmasság fél siker. 2. Ha hosszabb a hirdetés, és az e-mail címüket is megadják, ahova a jelentkezésedet elküldheted, de telefonon is érdeklôdhetsz, akkor a számot csak akkor hívd, ha elôtte átgondoltad, hogy milyen kérdéseket szeretnél feltenni. Ha a hirdetés anonim, tehát nem írják ki a cég nevét, akkor ezt a telefonban sem fogják elárulni. – „Jó napot kívánok, a neten meghirdetett asszisztensi munkával kapcsolatban telefonálok, amirôl úgy gondolom, nagyon nekem való.” – „Konkréten mi érdekli?” Ha átgondoltad, hogy mi érdekel, akkor nem fog lebénítani ez a kérdés, megtudakolhatod, hogy milyen érdekeltségû a cég (magyar vagy külföldi), ennyit azért elárulnak; a város melyik részén található, nem mindegy, hogy Budafokra vagy Újpestre kell járni dolgozni; mettôl meddig tart a munkaidô. Fontos, hogy olyanra ne kérdezz rá, ami a hirdetésben is szerepel, mert így komolytalanná válsz. A hirdetésre is a lehetô leghamarabb küldd el az önéletrajzodat, és ha kérnek motivációs levelet, akkor azt is.
Jelentkezés a hirdetésre · 107
Fénykép az önéletrajzon A szabály az, ha kérnek fényképet, küldjél, ha nem, akkor ne küldjél. Vannak munkakörök, ahol fontos a kellemes külsô, mondjuk egy hoszteszi munkakörnél, ekkor jogosan kérnek fényképet. Ugyanakkor eleve hátrányos helyzetbe kerülhetsz, ha a kép alapján a korod vagy a külsôd miatt nem hívnak be további interjúra. Ha küldesz képet, akkor jó minôségût csatolj, vagy másold rá az önéletrajzra. Fekete-fehér, többszörösen másolt képek eltorzítják a vonásokat, rossz benyomást keltenek. Mostanában készült képet küldjél, ne évekkel ezelôttit, amikor még hosszú volt a hajad, 15 kilóval vékonyabb voltál, vagy még nem volt szakállad. Csalódást okoz, ha a kép alapján várnak valakit, és egy másik ember érkezik helyette. A fénykép igazolványkép nagyságú legyen, lehetôleg mosolygós. Családi képek, ajándékbontás a fenyô alatt, vagy napozás közben a tengerparton erre a célra nem alkalmasak.
Referencia A cégek egy része nem kér, mások kérnek referenciát, ez függhet a pozíciótól is. Magasabb beosztáshoz gyakrabban kérik, hogy nevezz meg néhány olyan személyt, akitôl az adott cég hr-ese vagy a toborzó érdeklôdhet, hogy milyen munkaerônek ismert meg, elvégezted-e rendesen a feladataidat, jó volt-e a kapcsolatod a kollégáiddal, alkalmazna-e ismét? Mielôtt bárkit referenciaként megjelölnél, beszélj az illetôvel, hajlandó-e pozitív információt adni rólad, megadhatod-e az elérhetôségét? Csak olyan személyt kérj fel, akirôl tudod, hogy jó a véleménye rólad, mert egyébként balul is elsülhet a dolog. Legtöbben korábbi fônökeiket adják meg, akikkel az utóbbi 5 évben dolgoztak együtt. Nem elképzelhetetlen – bár Magyarországon viszonylag ritkán alkalmazzák – a referencialevél, azaz a volt munkáltató röviden leírja véleményét a végzett munka minôségérôl és a munkavállaló személyiségérôl. Általában nehéz rávenni az amúgy mindig elfoglalt vezetôket a levél megírására, ezért az eltávozáskor a jellemzés 108 · elbocsátottak?
megírása, kiadása az alkucsomag része is lehet – akkor érdemes ezzel a kéréssel elôállni. Az interjún általában szokták kérni a referenciaszemélyek és a cégek nevét, addigra gondold végig és egyeztess, hogy ne akkor, ott kelljen kapkodnod.
Motivációs vagy kísérôlevél Az álláshirdetésekben azt szokták kérni, hogy „önéletrajzát és motivációs levelét küldje el az alábbi címre…” Mi a motivációs vagy kísérôlevél? Az önéletrajz fedlapja. Rövid, az önéletrajznál személyesebb hangvételû, néhány mondatos levél, melyben leírjuk, hogy miért találjuk vonzónak a meghirdetett állást, miért vagyunk alkalmasak ennek betöltésére, hogyan tudunk hozzájárulni a cég sikereihez, és végül kifejezzük kérésünket egy személyes beszélgetésre. A jó motivációs levél növelheti esélyünket egy interjúra, a rosszul megírt, összecsapott pedig ugyanennyivel csökkentheti. A helyesírást itt is ellenôrizd! Az önéletrajz pontokba szedett, felsorolásszerû tételeivel ellentétben itt szabadon fogalmazunk, kerek mondatokban. Ha vezetôi vagy kereskedelmi munkakörre jelentkezel, akkor konkrét számokkal és százalékokkal is jelezd, hogy mennyire voltál eddig eredményes. Például: „2 év alatt a cég forgalmát 56 százalékkal növeltem.” Kézzelfoghatóbbá teszi a sikereidet. A motivációs levél kézzel is írható. Ne maradjon le a megszólítás, a dátum és az aláírás.
Jelentkezés a hirdetésre · 109
Á.L.L.Á.S. Kft. Munka Piroska személyzeti vezetô részére 2009. január 13. Tisztelt Hölgyem,
A Profession weboldalán megjelent hirdetésükre jelentkezem, melyben angolnyelv-tudással és szervezési tapasztalattal bíró pr-munkatársat keresnek budapesti irodájukba. Mint mellékelt önéletrajzomból látszik, több éve dolgozom prasszisztensként egy multinacionális cégnél, marketing kommunikációs területen. Az angol nyelvet folyékonyan beszélem, így a kapcsolattartás a külföldi ügynökségekkel nem okoz gondot. Munkám nagy részét jelenleg is a napi feladatok megszervezése és a pr-menedzser feladatainak támogatása teszi ki. Az önök által meghirdetett munkakör szakmai perspektívát kínál jelenlegi munkámhoz képest. Kérem, adjanak lehetôséget, hogy személyes beszélgetés keretében is bemutatkozhassam önöknek. Tisztelettel Menô Benô Elérhetôség: mobil: 06 123 4567 E-mail:
[email protected]
110 · elbocsátottak?
Cég neve Címzett neve Beosztása Dátum
Megszólítás (ha nem tudjuk a nevét: Tisztelt Hölgyem/Uram) Hol és milyen formában találkoztunk a hirdetéssel Melyik pozícióra pályázunk – Eddigi tapasztalataink, amelyek a megpályázott pozíciónál fontosak lehetnek – Egyéni képességek, például nyelvtudás kiemelése Miért érdekel bennünket az állás Hogyan tudunk hozzájárulni a vállalat sikereihez – Bízunk benne, szeretnénk, hogy egy személyes találkozásra is sor kerüljön
Tisztelettel Aláírás
Jelentkezés a hirdetésre · 111
Mézesmadzag Az interneten és a hirdetési újságokban is találkozunk olyan „gyanús” hirdetésekkel, melyek gyors meggazdagodást, stabil jövedelmet, otthonról végezhetô, szakképzettséget nem igénylô munkát ígérnek. Sajnálatos módon igyekeznek kihasználni a nehéz anyagi helyzetbe került, és onnan kitörni vágyó emberek elesettségét és biztos egzisztencia utáni vágyát. (Alább bemutatok két hirdetést, melyekben csak a mézesmadzagot húzzák el a munkára és jövedelemre vágyók orra elôtt.) A gyors meggazdagodás illúziójával érdemes leszámolni, az otthonról végezhetô, könnyû, biztos jövedelmet ígérô munka sajnos nagyon ritka Magyarországon. Ha a hirdetésben csak postafiókcímet adnak meg, vagy egy mobilszámot, amelyet azonban soha senki nem vesz föl, csak egy üzenetrögzítô fogadja a hívásodat, akkor ennél a pontnál hagyj fel a hiábavaló próbálkozással, és örülj, hogy a pénzed megmaradt. Ne adj fel postán pénzt elôre, hiába ígéri a hirdetô, hogy ezért az összegért anyagokat küld neked, melyek szükségesek a munkavégzéshez. Ilyen esetekben legyél bizalmatlan, és ne hagyd, hogy megszabadítsanak már megszerzett forintjaidtól. Akarsz sok pénzt? Elszánt, kitartó, jó kommunikáció, sok pénz. A többi a felvételi után. Az önéletrajzokat az „xy” e-mail címre várom, ezt követôen kerülhet sor felvételi elbeszélgetésre. Csak olyanok jelentkezését várom, akik bírják a feszített munkatempót! Rajtad múlik Legális, becsületes, stresszmentes munkával nálunk 2-3 éven belül elérheti azt, amit eddig álmodni sem mert, és ezért nem kell eladnia semmit! Függetlenség, sok pénz, siker, fantasztikus emberek! Csak saját magán múlik, hogy él-e a lehetôséggel! Szaktudás nem szükséges, másodállásban is végezhetô. Ha nem hiszi, járjon utána!
112 · elbocsátottak?
11 Interjú Felkészülés az interjúra – Interjú – Mire keresi a választ az interjúztató? – Kérdések – Bér – Nôknek – Telefon- és stresszinterjú – Kérdések és lehetséges válaszok
A
várva várt interjún, ahol tudásod és szakmai tapasztalatod is mérlegre kerül, miközben az a tét, hogy hol fogsz dolgozni, vagy hogy fogsz-e dolgozni egyáltalán, nemcsak tudásodról kell számot adni, hanem kellemes, pozitív benyomást is kell keltened az interjúztatóban. Interjú elôtt Ha önéletrajzod felkeltette a cég vagy a toborzóiroda érdeklôdését, akkor a felvételi folyamat következô lépése az interjú. Ha az állást toborzócég hirdette meg, akkor az elsô beszélgetés az iroda egyik munkatársával történik. Amennyiben ô szimpatikusnak talál, továbbítja az önéletrajzodat és az interjú néhány fontos részletét a megrendelô céghez. Ott, attól függôen, hogy mekkora a vállalat, milyen pozícióra keresnek munkatársat, az elsô interjút várhatóan a hr-es szakember készíti veled, csak ezután találkozhatsz a leendô szakmai vezetôvel. Minél magasabb pozícióra jelentkezel, annál „több körös” az interjú. Vezetôi pozícióra pályázó 3-4 interjúra is számíthat. Ha szerencséd van, akkor egy úgynevezett „panel interjún” hallgatnak meg. Ez azt jelenti, hogy idôkímélés miatt az összes szakemberrel, Interjú · 113
akivel interjúznod kellene, egyszerre találkozol, és egyetlen beszélgetés során az asztal egyik oldalán te ülsz, a másikon pedig a vállalat képviselôi. Ennek az interjúnak az az elônye, hogy csak egy alkalommal kell megjelenned, ugyanakkor ezen az egy interjún hoznod kell a legjobb formádat, hiszen sok szakembernek kell, hogy szimpatikus legyél, akik mind mást várnak el tôled. Így nagyobb a tét. Mi az interjú célja? Az állás elnyerése. Kiválóan, kiválónak kell bemutatnod magadat, hogy te legyél a befutó, megelôzve a többi pályázót. Fontos a szakmai tudás, de talán még fontosabb, hogy jól el tudd magadat adni. Ön-pr nélkül nem fogsz gyôzni. Nem elég az, ha te tudod magadról, hogy jó vagy, ezt el is kell hitetned az interjúztatóval. Meg kell ôt gyôzni, hogy akkor jár a legjobban, ha téged alkalmaz. El kell adnod magadat.
Felkészülés az interjúra Behívás Valószínûleg telefonhívást kapsz, hogy x cég y pozícióra beadott pályázatoddal kapcsolatban szeretne behívni egy interjúra. Fontos, hogy tisztázd, pontosan hová kell menned, ott kivel fogsz találkozni (név szerint), és mi az illetô beosztása. Mindezt gondosan jegyzeteld le. Ha éppen nem tudsz jegyzetelni, akkor ajánld fel, hogy néhány perc múlva visszahívod az illetô toborzót vagy hr-est. Jó, ha tudod, hogy kivel találkozol elôször. Meg is kérdezheted. Ha a toborzóval, akkor nyilván kevesebbet beszéltek szakmai kérdésekrôl, mintha egy szakmádbelivel találkoznál elôször (bár ennek kicsi a valószínûsége, hiszen az elsô kör általában a toborzóké vagy a hr-esé). Noha valószínûleg több helyre is jelentkeztél, visszatetszést kelthet, ha hirtelen azt sem tudod, mirôl beszélnek a telefonban, nem jut eszedbe még a beosztás sem, amire jelentkeztél. Jó szolgálatot tehet a már korábban említett exceltáblázat, amely segít nyomon követni jelentkezéseid sorsát és státuszát. Hogy a kínos emlékezet-kiesést elkerüld, idônként nézd meg azt a bizonyos exceltáblát. Javaslom, nyomtasd ki, mindig legyen nálad. Ritkábban, de elôfordul, hogy e-mailben invitálnak interjúra. Mindenképpen 114 · elbocsátottak?
jelezz vissza, hogy az üzenetet megkaptad, és ott leszel. Ha az ajánlott idôpont nem jó, akkor mondd meg ôszintén, és javasolj másikat. Ha a cég javasol, akkor a másodikat már illik elfogadni, persze meg kell szervezni, hogy ki hozza el a gyereket az oviból, esetleg ki vigyáz rá stb. Ha már az interjú idôpontjának egyeztetése is nyögvenyelôsen megy, akkor problémás esetként könyvelnek el. Információgyûjtés Keress információt a cégrôl. Hívd segítségül az internetet. Keress rá a cég honlapjára, ha nem találod, akkor nézd meg a Google-ban. Mindenképpen jó pont, ha tudsz valamit a cégrôl, és az interjún ezt ügyesen beleszövöd a válaszaidba. Esetleg az interjút készítô kollégáról is találsz valamilyen információt, ha máshol nem, akkor a legnagyobb közösségi portálon vagy a LinkedIn-en is rákereshetsz. Nyugalom, nem kizárt, hogy téged is megkeresnek ugyanezeken a portálokon, úgyhogy álláskeresés elôtt gondold át, hogy milyen információt és fôleg milyen képeket hagysz fent magadról a világhálón! Ha ismerôsöd dolgozik a cégnél, érdeklôdj nála. A kapott információnál vedd figyelembe, hogy egy ott dolgozó soha sem tárgyilagos, ezért az infót szûrd át: abban segít, hogy informálisan többet tudj a cégrôl, mint a többi pályázó. Az interjú helyszíne Az interjú helyszínét – ha nem ismered pontosan az adott utcát vagy irodaházat – keresd meg a térképen, vagy használd az útvonaltervezôt (www.utvonaltervezo.hu). Fontos, hogy ne az interjú kezdete elôtt 3 perccel kérdezgesd idegesen az arra járókat, hogy merre is van a keresett épület.
Megjelenés – ruha teszi az embert A legfontosabb, hogy a rólad kialakult összbenyomás kedvezô (ápolt, tiszta és a munkahelynek megfelelô) legyen. Férfiaknak általában az öltöny (fekete, szürke, sötétkék vagy drapp), sötét cipô (lehetôleg ne barna), hozzáillô sötétszínû zoknival, amely érjen lábszárközépig, mert a kivillanó szôrös lábszár továbbra sem Interjú · 115
kedvelt. A nyakkendô színben harmonizáljon a fehér vagy kék inggel, és csíkos vagy apró mintás legyen. A jópofa zsiráfos mintát vagy a zenélô nyakkendôket felejtsük el, csakúgy, mint a diplomatatáskát. Hölgyeknek kosztümöt vagy nadrágkosztümöt ajánlok, a színskála szélesebb, mint a férfiaknál, de elsô interjúra ne öltözzünk talpig babarózsaszínbe vagy vörösbe. Ne menj átlátszó blúzban, kerüld a miniszoknyát, csakúgy, mint a feltûnô sminket, a csilingelô ékszereket és az erôs parfümöt. Általános szabály, hogy a kevesebb több. Jó minôségû harisnya és az egymáshoz passzoló cipô és táska is fontos része a megjelenésünknek. A szandált nem javaslom, még nyáron sem, inkább hátul nyitott cipôt vegyél föl, amely jobban illik a munkahelyre. Fontos, hogy külsôségekben is igyekezz belesimulni a munkakörnyezetbe. Pénzügyi szolgáltató cégeknél kedvelik a fekete öltönyt vagy a kosztümöt, ugyanakkor egy szoftverfejlesztô cégnél lazábban öltözködnek, egy kreatív ügynökségnél trendin és kreatívan érdemes felöltözni, a sötét öltöny/kosztüm nem ide való. A vezetôi pozícióra pályázónak szinte kötelezô elegánsan, üzletiesen, azaz kosztümben/öltönyben megjelenni. Nem gyôzöm eleget hangsúlyozni az ápoltságot, hogy mennyire fontos a rendben tartott, frissen mosott haj, nem jelenhetsz meg három centisre lenôtt hajjal, legyen ápolt és tiszta a körmöd, vasalt és tiszta a ruhád, valamint fényesre tisztított a cipôd. Nagyon fontos, hogy a fogazat is karbantartott, ápolt legyen. Kiábrándító a dohányzástól megsárgult, hiányos fogsor. A borostát is felejtsd el. A külsô nagyban meghatározza az elsô benyomást. Kisebb eséllyel indul az, aki túlsúlyos, vagy ápolatlan, esetleg szakállas. A cél az, hogy mindenki próbálja magából a lehetôségeihez képest a legjobbat kihozni, mert: „Nincs második alkalom arra, hogy jó elsô benyomást tégy.” Az elsô benyomás rengeteget számít. Kutatások bizonyítják, hogy az interjú elsô 1-2 percében eldôl, hogy az interjúztatónak szimpatikus-e a jelölt (ami nagyban befolyásolja, hogy az interjú végén javasolja-e a következô fordulóra), vagy nem.
116 · elbocsátottak?
Hogyan tehetjük magunkat szimpatikussá? Amikor találkozol az interjúztatóval, mosolyogj rá. Fellépésed legyen határozott, de nem nagyképû. Ne tartsd magadat görbén, testtartásod legyen egyenes. Határozottan fogj kezet, ne lagymatagon (ezt hívják döglött halnak), de ne is roppantsd össze az ujjait, hogy ezzel megmutasd, milyen erôs vagy. Kézfogásnál nézz a fogadó szemébe. Interjú közben is tartsd a szemkontaktust, azaz nézz rá, ne bámulj, de érdeklôdô tekintettel figyelj arra, amit mond, néha bólints. A siker kb. 60 százaléka a metakommunikáción múlik, vagyis az eredményhez jelentôsen hozzájárul, hogy milyen arckifejezéssel, mennyire érdeklôdô tekintettel, milyen testtartással ülsz. Sokat tehet hozzá a sikeredhez, ha kezeidet nem teszed karba, hiszen ez a zárt gesztus negatív, érdeklôdés hiányára utaló jelzéseket küld a beszélgetôtársad felé. Lábaddal ne dobogj, kezeddel ne kopogj, tolladdal ne csattogj, mert ezek idegességet sugallnak. És még egyszer: mosolyogj – a testbeszéded megítélése sokkal kedvezôbb lesz! Hozzáállásod legyen pozitív. Gesztikulálj, de csak mértékkel, a grimaszokat felejtsd el. Ha túlzásba viszed és harsány, túl határozott ember benyomását kelted, aki az amerikai „Hogyan legyünk sikeresek?” könyvek betanult mondatait ismétli, akkor öngólt rúgsz. Ha kellemes benyomást tudsz kelteni, mert látszik, hogy kezeled a helyzetet, nem vagy feszült, mosolyogsz, akkor nyert ügyed van. Ha az elsô néhány percben jó benyomásokat szerez rólad az interjúztató, akkor van esélyed rá, hogy az „angyalhatás” érvényesül, vagyis az addig szerzett jó tapasztalatok miatt már pozitívnak fogja értékelni a személyedet, és az interjú további részében is szimpatikus jelöltként kezel. Ha emberileg megnyered az interjúztatót, az már fél siker. Ennyire fontos az elsô benyomás! Dénes azonnal találkozni akart velem, mert 2 nap múlva fontos interjúra ment, és nagyon akarta azt az állást. Kétségbe volt esve, mert addig már legalább tucatnyi interjún volt, az elsô körbôl nem jutott tovább, a második körre egyszer sem hívták vissza. Érezte, hogy valahol valami hibát vétett. Elôször kértem tôle egy önéletrajzot. Az önéletrajz igényesen megírt, kiváló példány volt. Dénes a lehetô legjobb korban, 11.
Interjú · 117
az ország egyik legjobb egyetemén végzett, angolul, németül tárgyalási szinten beszél, rengeteg továbbképzésen vett részt, jelenlegi cégénél már 8 éve dolgozik, 2-3 évente került egyre magasabb pozícióba. Mi lehet itt a gond? Arra kértem Dénest, hogy a találkozásunkkor szimuláljunk egy interjúhelyzetet, azaz viselkedjen úgy, ahogy az interjún szokott, majd utána megbeszéljük a tanulságokat. Dénes komor arccal lépett a szobába, látszott rajta a feszültség és az idegesség. Mereven leült és gépiesen válaszolgatott a kérdéseimre. A beszélgetés közben vagy a jegyzetét nézte vagy a képet a falon. Az interjú 22. percében nézett elôször a szemembe. Az interjú alatt összesen három alkalommal nézett rám és egyszer sem mosolyodott el. Nem csodálom, hogy egyik cég sem hívta vissza a következô fordulóra. Egy vezetônek határozottságot és önbizalmat kell sugároznia, eredményesen kommunikálnia, melybe beletartozik a testbeszéd, az, hogy képes belenézni az emberek szemébe, és nem kerüli a tekintetüket. A feszült helyzetek oldásánál pedig alapvetô a mosoly. Dénesben tudatosítottam ezen „hiányosságait” és együtt örültem vele, amikor elnyerte az állást, amit annyira akart.
Érkezés a helyszínre Illik néhány perccel hamarabb érkezni a helyszínre. Nem örülnek, ha az interjú megadott kezdete elôtt 30 perccel megjelensz, mondván, hogy „kicsit hamarabb ideértem.” Valószínûleg akkor még az elôzô interjú folyik. Inkább sétáld körbe még egyszer a háztömböt, vagy várakozz az autóban. Amíg vársz az interjúztató megérkezésére, okosan használd ki a rendelkezésedre álló néhány percet. Nézz körül, figyelj, rengeteg információt gyûjthetsz a cégrôl, hallhatod, hogyan beszélnek egymással a munkatársak, hogyan öltözködnek stb. Keresd meg a mosdót, és ha megkínálnak, legjobb, ha egy pohár vizet kérsz. Interjú közben a kávézás és teázás; a cukor kevergetése, a tej öntögetése, a filter kihalászása csak elvonja a figyelmedet a beszélgetésrôl. A legegyszerûbb a víz, ha kiszárad a szád, segít, a kávét meg majd megiszod máshol. Interjúra soha ne menj be sem cigarettával, sem rágógumival vagy cukorkával a szádban. Mobilodat halkítsd le, vagy még jobb, ha kikapcsolod. 118 · elbocsátottak?
Bent a szobában Ideális esetben az interjú egy tárgyalóban készül, ahol senki és semmi sem zavarja meg a beszélgetésre szánt perceket. Nem jó, ha többször is benyitnak a szobába, kérdéseket intéznek az interjúztatóhoz, közben téged is felmérnek, csöng a telefon stb. De fontos, hogy ekkor is ôrizd meg a nyugalmadat, és mindig tudd, hogy hol tartottatok a beszélgetés menetében. A beszélgetések általában asztal mellett folynak, ritkábban süppedôs bôrfotelben, melyben nem biztos, hogy fesztelenül lehet társalogni, különösen szoknyában nem. Ha felajánlják, hogy válassz széket, és látod, hogy az interjúztató eddig hol ült, mert ott vannak a papírjai és a tolla, akkor, ha szögletes asztalnál folyik a beszélgetés, ne vele szemben, hanem derékszögben a mellette levô széket válaszd. Ha erre nincs lehetôség, akkor jobb híján ülj le vele szemben.
Interjú Az interjú menete Az általános gyakorlat szerint elôször neked kell mesélned a pályafutásodról, utána a cég képviselôje beszél az állásról, majd felteheted a kérdéseidet, a végén tájékoztatnak a további lépésekrôl. Legjobb esetben elôször a cég ismertetésére és a munka, a feladatok megbeszélésre kerül sor. Neked ez így mindenképpen kedvezôbb, hiszen információt szerezhetsz arról, hogy pontosan milyen feladatokra is keresnek szakembert, így a saját tapasztalataidat is úgy tudod elmondani, hogy a feladatokra szabod ôket. Az interjú hossza általában 45 és 90 perc között van. Ha 90 percnél tovább tart az interjú, az általában jó jel, mert arra utal, hogy az interjúztatónak szimpatikus vagy, szívesen beszélget veled. Az interjúkra a 80/20-as szabály érvényes, azaz a rendelkezésre álló idô 80 százalékában te beszélsz, 20 százalékban az interjúztató. Mire kíváncsiak? Aranyszabály: az interjú során az interjúztató a következô három kérdést tartja szem elôtt: Interjú · 119
El tudja-e végezni a munkát? Azaz: megvan-e hozzá a végzettséged, a tapasztalatod, végeztél-e ilyen feladatot, találkoztál-e már hasonló problémakörrel korábban is? El akarja-e végezni a munkát? Azaz: elég motivált vagy-e, hogy keményen dolgozzál majd a cégnél? Ez a pozíció szakmailag, anyagilag, presztízsben megfelelô lesz-e neked? Elég ambiciózus vagy-e, ugyanakkor nem vagy-e túl törtetô? Képes lesz-e beilleszkedni a meglevô csapatba? Azaz: illeszkedsz-e a cég kultúrájához, nem lógnál-e ki a többiek közül? Várhatóan képes leszel együtt dolgozni a kiállhatatlan Béla bácsival és az örökösen akadékoskodó Zsuzsával is? Az interjú néhány perces bemelegítéssel kezdôdik, ez a „jégtörés” idôszaka, célja, hogy oldott állapotba kerülj, rövid csevejjel indít az interjúztató. Ne lepôdj meg, ha arról kérdez, hogy könnyen odataláltál-e, esetleg rögtön a szabadidôd eltöltésére tér rá. Reakciód legyen barátságos, természetes, ez is része az interjúnak. Lehet, hogy rögtön találtok közös ismerôst, ez megkönnyíti a dolgokat. Fontos, hogy ne bizalmaskodj az interjúztatóval, mert a dolog visszájára sülhet el. Itt hívom fel a figyelmedet az úgynevezett STAR modellre, amely a következô angol szavak rövidítése: Situation – helyzet Task – feladat Action – cselekedet, tett Result – eredmény A kérdés úgy hangozhat el, hogy meséljen el egy helyzetet, amikor… Tehát egy adott helyzetben milyen feladatot kaptál, azt hogyan oldottad meg, mit tettél és ennek mi lett az eredménye. Például mesélje el, mi volt a legnehezebb feladat, amelyet csoportvezetôként kapott. Helyzet: a megrendelések csökkenése miatt a részlegednek két alkalmazottat el kellett bocsátania. Feladat: itt mesélhetsz arról, hogy például két embert el kellett küldeni a cégtôl, és a tíz munkatársad közül neked kellett ôket kiválasztanod. Cselekedet: igyekeztél gondosan eljárni, átnézted a teljesítmény120 · elbocsátottak?
értékelési lapjaikat, átgondoltad, ki az, akire leginkább szüksége van a vállalatnak, és igyekeztél szociálisan is érzékeny lenni, a családfenntartók helyzetét is átgondoltad. Eredmény: az általad tett javaslatot a vezetôség elfogadta, és a kollégáidnak is érvekkel tudtad alátámasztani döntésed helyességét. Mindkét munkatárstól sikerült békében elválni.
A következôkben leírok néhány kérdést, melyek a legtöbb interjún elôfordulnak. Gondolkodj a kérdésekre adandó válaszokon. Az a jó, ha minden válaszhoz rögtön egy konkrét példát is tudsz mondani. Nem biztos, hogy az interjúztató ismeri az önéletrajzodat, lehet, hogy abban a pillanatban látja elôször, mert az elôzetes kiválasztást nem ô végezte. Ezért légy arra is felkészülve, hogy 1-2 percben foglald össze eddigi szakmai tevékenységedet.
Az interjún gyakran elôforduló kérdések Meséljen valamit magáról, amit fontosnak tart. Ez egy magas labda az interjú elején. Jó, ha felkészülsz arra, hogy 2-3 percig szabadon mesélj magadról, dióhéjban összefoglalva a pályafutásodat, eredményeidet, szakmai ambíciódat. • Mi volt eddigi szakmai élete legnagyobb sikere? Miért? • Mi volt eddigi szakmai élete legnagyobb kudarca? Miért? • Miért ezt az egyetemet/fôiskolát választotta? • Miért ebben a szakirányban tanult tovább? • Melyik munkahelyén tanulta szakmailag a legtöbbet? • Ha visszaforgathatná az idô kerekét, milyen pályát választana? • Milyen nehézségek vannak az ön szakterületén? • Az elôzô munkahelyén mi volt a legnagyobb szakmai kihívás? • Hogyan oldotta meg? Nevezze meg 3 szakmai erôsségét/gyengeségét – ezt a kérdést remélhetôleg egyre ritkábban teszik fel, mert pozitívumot ügyesen Interjú · 121
talál az ember, fôleg ha átgondolja, hogy a meghirdetett munkakörre milyen az ideális jelölt, és az ô feltételezett tulajdonságai közül kiemel hármat. Mondjuk egy értékesítônél nyilván fontos a kapcsolatteremtés és -ápolás. Egy mérnöki munkánál fontos a precizitás és az alaposság. Projektvezetôi állásnál fontos a dolgok átttekintésének képessége. Negatívumokat viszont senki nem mond szívesen, különösen olyan helyzetben, amikor egy állás megszerzésérôl van szó. Ha mégis elhangzik a kérdés, olyan negatívumot érdemes mondani, amely akár pozitívum is lehet, például munkamániás vagyok, hajlamos vagyok rá, hogy addig haza se menjek, ameddig egy problémára nem találom meg a megoldást. Vagy: néha túl precíz vagyok, és addig nem küldök el egy levelet, ameddig minden vesszô nincsen a helyén. Persze ez jó egy asszisztensi munkakörnél, de ha egy projektvezetô teszi ugyanezt, akkor rögtön kérdésessé válhat, hogy képes-e a feladatokat súlyozni, és fontosságuk sorrendjében megoldani ôket. Szakmai háttered tükrében érdemes erre a kérdésre külön válasszal készülni. • Jelenleg alkalmazásban van? • Miért jött el az elôzô munkahelyérôl? • Miért váltott ilyen gyakran munkahelyet? • Mióta munkanélküli? • Akkor is érdekelné ez a munka, ha nem lenne munkanélküli? • Mit tenne, ha nem értene egyet a fônöke döntésével? • Ön szerint milyen az ideális/sikeres vezetô? • Elôzô fônökével milyen volt a kapcsolata? • Ha felhívnám az elôzô fônökét, mit mondana önrôl? • És a kollégái, ôk mit mondanának, hogyan jellemeznék? • Mi az, ami leginkább kiborítja egy munkahelyen? • Milyen problémái voltak a kollégáival az elôzô munkahelyein? • Milyen típusú emberekkel találja meg nehezen a közös hangot? • Egyedül vagy csoportban szeret dolgozni? • Volt már olyan fônöke, aki fiatalabb volt önnél? El tudta fogadni az utasításait? • Hány ember munkáját irányította vezetôként? • Hogyan jellemezné vezetési stílusát? • Hogyan képzeli el a karrierjét vállalatunknál? • Hogyan járulna hozzá ez az állás az ön karriercéljai teljesítéséhez? 122 · elbocsátottak?
• Hol látja magát 2-3-4 év múlva? • Miért önt válasszuk erre a pozícióra a több tucat jelentkezô közül? Az interjú második felében a toborzó vagy hr-es elmeséli azt, amit az elsô körben tudnod érdemes a cégrôl és a pozícióról, utána felajánlja, hogy ha vannak kérdéseid, akkor tedd fel azokat. A legrosszabb megoldás az, ha mosolyogva annyit mondasz, hogy köszönöm, nincs kérdésem. Ez az érdektelenség és a motiválatlanság jele lehet. Javaslom, hogy igyekezz néhány kérdést feltenni. Ha felkészültél az interjúra, akkor már a tarsolyodban vannak ezek a kérdések a neten olvasottak alapján, vagy lehet, hogy az interjún elhangzottakról szeretnél bôvebb információt kérni. Ne ess át a ló másik oldalára sem: a túl sok és együgyû kérdés sem javít a helyzeteden. Mutatkozz felkészültnek és célratörônek. Kérdéseid pozitív hangvételûek, elôremutatóak legyenek.
Néhány lehetséges kérdés: • Mikor kellene belépni? • Betöltötték ezt a pozíciót már korábban is? Miért váltak el útjaik? • Mi a legnagyobb kihívás ebben a munkakörben? • Mi lenne a legfontosabb feladat, amit azonnal meg kellene oldani? • Kit tekintenek a legnagyobb versenytársnak a magyar piacon? • Láthatnék egy szervezeti ábrát? • Ki a közvetlen felettes? • Kinek kell beszámolni ebben a munkakörben? • Szükség van az angolnyelv-tudásomra? • Kik tartoznának hozzám, kik lennének a munkatársaim? • Ki segítene a vállalat megismerésében? • Készítenek a cégnél az új belépônek 6 hónapos betanulási tervet? • Van a vállalatnál karrier-támogató program? • Mennyire rugalmas a munkaidô? Támogatják az otthonról történô munkát is? • Ha délután 5 órakor az irodaház elôtt állnék, akkor találkozhatnék a legtöbb kollégával? Vagy csak késôbb, mert túlóráznak? Interjú · 123
• Támogatja a cég a továbbtanulást? • Mûködik teljesítmény-értékelési rendszer? A prémium a teljesítményértékeléstôl függ? • Mi ennek a munkakörnek a legjobb és melyek a legnehezebb részei? • Utazni kell? Milyen gyakran? • Mekkora költségkeret (büdzsé) felett diszponálhat a munkakör betöltôje? • Melyek lesznek a szervezeti egység legfontosabb feladatai a következô 6 hónap során? • Tervezik ennek a részlegnek a fejlesztését? • Milyen a vállalati stratégia? • Hogyan jellemezné a vállalati kultúrát? • Mikor volt utoljára és terveznek-e leépítést? • Hány fordulós a kiválasztási folyamat? • Mikorra várható a következô forduló? • Ott kivel kell majd interjúzni? • Milyen nyelven? • Hány jelölt jut tovább a következô fordulóra?
Az interjú végén Jelezd, hogy érdekel az állás, szeretnéd, ha lenne alkalmad a következô fordulón is részt venni. Kérdezz rá, hogy mi a következô lépés és mikorra várható, hogy errôl értesítenek. Esetleg rákérdezhetsz az esélyeidre is, de tartok tôle, úgysem kapsz érdemi választ, hiszen lehet, hogy még 10 pályázóval találkoznak rajtad kívül, és még nem állítottak fel sorrendet. Fizetés/Béralku A fizetést soha ne hozd szóba, bízd ezt a kérdést az interjú vezetôjére. Meg fogja kérdezni, hogy mi az anyagi igényed. Nem érdemes viszszakérdezni, hogy mit tud a cég fizetni, mert ezt még egy zöldfülû toborzó sem fogja elárulni. Javaslom, hogy mondj összeghatárokat. Elképzelhetô, hogy a toborzó a jelenlegi béredre kíváncsi, és abból indul ki, hogy kb. ugyanannyit vagy 10-20 százalékkal többet szeretnél 124 · elbocsátottak?
keresni. Ennél nagyobb fizetésemelés ugyanarra a munkakörre irreális elvárás. Érdemes azt is tisztázni, hogy a fizetés havi szinten fix-e, ez az összeg kerül-e a munkaszerzôdésbe? A toborzó cég képviselôjétôl kérj segítséget: jelezze, ha az általad elképzelt sávot nagyon rosszul lôtted be. Az elsô interjú még nem a béralkuról, inkább csak az elképzelések egyeztetésérôl szól, hogy idôben derüljön ki, a két fél anyagi elképzelései nagyjából egy síkon mozognak-e. A fizetésrôl érdemes – ha van ismeretséged hasonló profilú cégeknél – elôre tájékozódni. A fizetés kalkulálásánál számít a cég nagysága, a tulajdonosi háttér, a munkatapasztalat. A nagy cégeknél általában szigorú a bérstruktúra, munkakörhöz kötött a bérkategória, kicsi a mozgástér, kisebb cégeknél általában szabadabb a pálya, egy jó alkuval esetleg elérhetô magasabb fizetés is. Fontos az értékelhetô munkatapasztalat. Hiába van már 10 éves gyakorlatod, de az adott munkakörben szükséges tudást és tapasztalatot csak az elmúlt 3 évben szerezted meg, akkor ez csak 3 évnek számít. Hazai cégeknél gyakorlat az, hogy a 3 hónapos próbaidôre a kialkudott bérnek a 90 százalékát fizetik, majd a próbaidô leteltével emelik a bért 100 százalékra. Ezt kérdezd meg. Pályakezdôknél az elvégzett iskola hírneve is számít. Aki jó nevû egyetemen vagy fôiskolán szerzett diplomát, kelendôbb a munkaerôpiacon és kezdô bére is magasabb lehet, mint a névtelen iskolából kikerülô kollégáé. Késôbb ez a különbség eltûnik, és már más szempontok számítanak, de az elsô állásnál még díjazzák az oktatási intézmény hírét is. Fontos, hogy milyen perspektívát tud kínálni a cég és mennyire stabil a háttere. Hiába kínálnak magas fizetést, ha 3 hónap múlva ismét az utcán találod magadat. Határozd meg azt a minimum összeget, amelyet minden hónapban meg szeretnél keresni. A fizetésekrôl a béralku során bruttóban beszélünk, de az interneten a www.hrportal/berkalkulator.hu honlapon megtalálod, hogy egy bizonyos összeg bruttója mit jelent nettóban. A béralkunál fontos, hogy a pályázót mennyire szeretné a cég megszerezni, vagy a munkáltató hány jelentkezô közül válogathat. Sajnos, manapság „sok az eszkimó és kevés a fóka.” Ha magasabb bruttó bérrel vesznek fel, mint amennyit az ugyanazon Interjú · 125
munkakörben évek óta ott dolgozók keresnek, akkor ez a cégen belül feszültséget kelt, és ezt minden vezetô szeretné elkerülni. Napjainkban a cégek inkább a nem bér jellegû juttatásokban tudnak rugalmasak lenni. A cégek jelentôs részénél mûködik cafeteria rendszer, azaz egy megadott keretösszegbôl meghatározott feltételek mellett összeállíthatod, hogy mit szeretnél: például üdülési csekk, egészségpénztári befizetés, tanulmányi támogatás, étkezési hozzájárulás, …bár a kialakítás alatt levô adószabályok várhatóan visszavetik a cafeteria népszerûségét. Nem érdektelen, hogy a fix havi bért egy évben 12, 13 vagy 14 alkalommal fizetik? A fix béren kívül kapható-e és milyen feltételek mellett bónusz vagy prémium, és ezt a cég vagy az egyén teljesítménye alapján fizetik? Értékesítési pozícióknál elképzelhetô a mozgó bér, vagyis a havi alapbérre bizonyos mutatószámok teljesülése esetén pluszt fizet a cég. Mindenképpen tisztázd a részleteket és a kifizetés feltételeit is. A juttatási csomag részeként laptop, mobiltelefon, autó, mint céges juttatás is elképzelhetô egyes munkakörökben. Kérdések nôknek A nôk általában nehezebb helyzetben vannak, amikor munkát keresnek, mint a férfiak. Amikor pályakezdôk, akkor a tapasztalatot hiányolják (ekkor még ugyanaz a helyzet a férfiaknál is); ha már szereztek némi gyakorlatot, akkor attól tartanak, hogy hamarosan elmennek szülni; ha már van gyerekük, akkor nem szívesen alkalmazzák ôket, mert a gyere(ek) miatt nem tudnak túlórázni, a gyerek(ek) megbetegedhet(nek) stb. Ha már nagyok a gyerekek és elegendô tapasztalata is van a hölgynek, akkor már elmúlt 40 éves, és a munkaerôpiac leírja. Vannak kivételek, de sajnos, a jelenség általános. Mit tehetnek a hölgyek, lányok, anyák, asszonyok? Anyaként nem könnyû szívvel, mégis azt javaslom, hogy önként ne hozd szóba a gyerekedet/gyerekeidet. Az önéletrajzba ne írd be a családi állapotodat és a gyerekekrôl se tegyél említést. A nôket érintô, diszkriminatív kérdések elvben nem is tehetôk fel, arról a 2003. évi CXXV. törvényben foglaltak rendelkeznek. A személyes, nem a munkavégzésre vonatkozó kérdéseket is vissza lehet, vissza kellene utasítani. 126 · elbocsátottak?
A gyakorlat sajnos más. Természetesen a munkáltató szempontjai is érthetôek: felvesz valakit, betanítja a munkára, megvárja, míg tapasztalatot szerez, elkezd pénzt termelni, lassan megtérül a befektetett idô, pénz és energia, és akkor elmegy babázni, és az egész folyamatot elölrôl kell kezdeni. Ha az interjún szóba kerül a család, esetleg a munkahelyeknél elhangzik, hogy igen, X cégnél dolgoztam 2000 és 2006 között, 2001-2003 között gyed-en voltam, akkor várható a következô kérdés, hogy hány éves is a gyerek, ovis még, vagy már iskolás? Minden anyukának azt javaslom, hogy készüljön fel; ha szóba kerül a gyerek, mondja el, hogy a gyerekfelügyelet megoldott, mert a nagymama a szomszéd utcában lakik, apuka otthon dolgozik, van állandó bébiszitter, aki vigyáz a kicsire, ha beteg, a túlóra hetente x alkalommal megoldható. Bátran kijelentem, hogy a kisgyerekes anyukák jó munkaerôk, mert hatékonyabban szervezik a napjaikat, kevesebb idôt töltenek csevegéssel, mert idôben szeretnének odaérni a bölcsibe, oviba, iskolába a gyerekért. Adott esetben vállalják, hogy otthon, a gyerekek elalvása után befejezik a munkájukat, ha a munka jellege (például számítógéppel megoldható feladatok) ezt lehetôvé teszi. Ha még nincsen gyereked, akkor az esetleges kérdésekre nyugodtan válaszolhatod, hogy egyelôre nem tervezed, most a karrieredet szeretnéd még építeni, elôször ebben a munkakörben szeretnél jól teljesíteni stb. Nyilvánvalóan senki nem fogja azt válaszolni, hogy igen, bármelyik pillanatban jöhet a baba, már nagyon várjuk. Jelenleg ez a helyzet, ezen változtatni csak lassan és széles körû összefogással lehet. Stresszinterjú Pszicho-csata. A stresszinterjú célja a pályázó teherbírásának és streszsztûrô képességének felmérése. Olyan munkaköröknél szokás alkalmazni, ahol a napi munka során jelentôs stresszel kell megbirkózni, például értékesítés vagy ügyfélszolgálati munkakör. A kérdéseket ne vedd személyeskedésnek. A stresszinterjú célja, hogy teszteljék, kiélezett helyzetben hogyan reagálsz. Az önbizalomhiányban szenvedôknek különösen megterhelô ez az interjútípus, melynek célja, hogy a negatívumokra, a személyiség gyengeségeire rávilágítva hozzon ki a béketûrésbôl. Interjú · 127
Néhány kérdés: • Mért nem nézett a szemembe, amikor kezet fogtunk? • Mitôl ilyen hideg a keze, izgul? Van valami rejtegetnivalója? • Ha ilyen jó iskolába járt, akkor miért csak ennyit tudott kihozni magából? • Túl gyakran váltott munkahelyet, ennyire nem tud kijönni senkivel? Gondolj arra, hogy ez egy teszt, ôrizd meg a nyugalmadat, udvariasan és higgadtan válaszolj, és ne gyere ki a béketûrésedbôl, mert akkor búcsút mondhatsz az állásnak is, hiszen ott naponta kell hasonló helyzetekkel szembesülnöd. Telefoninterjú Elôszûrési eszközként egyre divatosabb a telefoninterjú. Célja, hogy viszonylag gyorsan – általában 15-25 perc alatt – kiszûrjék, hogy az önéletrajzok alapján „értékesnek” tûnô jelöltekkel vajon érdemes-e folytatni a beszélgetést. Ha igen, akkor behívnak a személyes elbeszélgetésre, ha nem, akkor neked is és maguknak is idôt, költséget takarítottak meg. A telefoninterjúra általában egyeztetett idôpontban kerül sor. Ha váratlanul felhívnak, és neked nem alkalmas, javasolj egy másik idôpontot, hiszen fontos, hogy nyugodt körülmények között tudd fogadni a hívást, legyen elôtted papír és toll, valamint a cégnek küldött önéletrajzod és motivációs leveled is. Miért nehéz a telefoninterjú? Mert nem látod beszélgetés közben a testbeszédet. Non-verbális jelek nélkül kell megértetned magad, nem látod beszélgetôpartnered arcát, gesztusait, nem tudod lemérni, mit váltanak ki belôle a szavaid, hogyan értékeli a válaszaidat. A telefonos interjúra is készülj fel, és ha szükséges, használd a jegyzeteidet. Külföldi érdekeltségû cégeknél elképzelhetô az idegen nyelvû interjú is, ami még nehezebb, hiszen azt is tesztelik, hogy az adott nyelvet mennyire magabiztosan használod ebben a kommunikációs formában. Ha nem értesz valamit, akkor nyugodtan kérdezz vissza, hátha a kérdés újrafogalmazása más formában segít a megértésében. Persze, ha túl gyakran kérdezel vissza, akkor feltételezik, hogy nem a vonallal, 128 · elbocsátottak?
hanem a nyelvtudásoddal van baj. Érdemes bizonyos töltelékszavakkal készülni, hogy válaszaid is gördülékenynek tûnjenek, de mondandód is értelmes legyen. Angolosoknak: to tell the truth… actually…from the time being…in my opinion….as a result of….stb. Az interjúk 10-es aranyszabálya: • légy ápolt • légy határozott • nézz a beszélgetôpartnered szemébe • fogalmazz egyértelmûen • készülj fel az interjúra • ne bizalmaskodj • mosolyogj • légy tisztában saját értékeiddel • exmunkaadódról ne nyilatkozz negatívan • ne mondj „nagyot” Megmagyarázom, mit értek azon, hogy: ne mondj „nagyot”. Néhány pályázónál tapasztaltam, hogy szeretik bizonyos tulajdonságaikat túlhangsúlyozni, például kiváló csapatjátékosként, remek értékesítôként, legyôzhetetlen tárgyalópartnerként jellemzik magukat. Ha szóba kerül, hogy támasszák alá ezt konkrét példával, bizony könnyen kiderül, hogy nem is illik rájuk az erôs jelzô. Ez bizony visszatetszést is kelthet egy interjú során.
Interjúteszt Készen állsz az interjúra? A táblázatban található kérdésekre válaszolj az igen vagy a nem oszlopba tett + jellel. A végén számold össze igen válaszaidat, és nézd meg az értékelést.
11.
Interjú · 129
Kérdés
igen
nem
1. Az interjún viselt ruháim tiszták, folt- és gyûrôdésmentesek, cipômet kitisztítottam. 2. Önéletrajzomat, motivációs levelemet, referencialistámat, névjegyet, tollat és papírt viszek magammal. 3. Tudom, hogy jutok el az interjú helyszínére, azt is tudom, hol lehet parkolni (ha autóval megyek). 4. Utánanéztem a cégnek, tanulmányoztam a munkakör leírását is (ha kaptam), és gondolkodtam kérdéseken. 5. Felkészültem arra, hogy 1-2 percig szabadon beszéljek magamról. 6. El tudom mondani, hogy az eddigi tapasztalataim, készségeim alapján miért vagyok alkalmas az állás betöltésére. 7. Vannak átgondolt válaszaim az elôre várható kérdésekre. 8. Ha a gyengeségeimrôl kérdeznek, vannak ôszinte válaszaim, amelyek nem rombolják a rólam kialakított képet. 9. Felkészültem a „Miért jött el az elôzô munkahelyérôl?” kérdés megválaszolására. 10. Mobiltelefonomat az interjú elôtt kikapcsolom.
Megoldás: Ha az igen válaszaid száma 10, akkor maximális pontszámot értél el, jó eséllyel indulsz, hogy sikeresen teljesítsd a feladatot, jól szerepelj az interjún. Ha 10-nél kevesebb pontot értél el, akkor lapozz vissza a fejezet elejére, és olvasd át újra. Tudod, akkor kopogtat a szerencse, ha a felkészülés találkozik a lehetôséggel. Az interjú egy lehetôség, már csak neked kell felkészülni, hogy a szerencse a te ajtódon is kopogtasson egy jó állás képében. Felkészültél?
130 · elbocsátottak?
Mit nem szeretnek az interjúztatók? Tapasztalataim alapján nem szeretik, ha a pályázó: • túlértékeli saját magát • ha érdektelen • ha túl rámenôs • ha tájékozatlan • ha irreális a fizetési igénye • ha nincs jövôképe, karriercélja • ha túl feszült és ideges
Lazításként néhány szemelvény a legfurcsább interjúim gyûjteménybôl: • amikor a pályázó elaludt az interjún; • amikor a kopasz pályázó az interjú közben kiment, és parókában jött vissza; • amikor a férj ragaszkodott hozzá, hogy a feleségével együtt ô is bejöjjön az interjúra, sôt a „nehezebb” kérdéseket is ô akarta megválaszolni; • amikor a pályázó interjú közben felhívta a feleségét, hogy ennyiért elvállalhatja-e az állást; • amikor a pályázó mindenáron el akarta mesélni, hogy az elôzô cége hogyan csalt adót.
Elképzelt interjúkérdések és lehetséges válaszok Az alábbi kérdések gyakran elhangzanak interjú közben. Válaszd ki az általad legjobbnak tartott választ, és olvasd el a kérdések utáni értékelésemet, ahol kiderül, melyik válasz a legjobb, és miért. A kérdésekbôl és a válaszokból ízelítôt kapsz arról, milyen válaszokat keresnek-szeretnek az interjúztatók, és miért.
11.
Interjú · 131
1. Meséljen el egy helyzetet, amikor konfrontálódott egy kollégájával A. Nem nagyon szoktam konfrontálódni a kollégáimmal, ha valami nem tetszik, akkor inkább kimegyek az irodából, és sétálok egy kört. Alapvetôen konfliktuskerülô vagyok. B. Egy kolléganôm az idegeimre ment azzal, hogy nem ellenôrizte a kezébôl kiadott munkáit, s ezzel az én munkámat hátráltatta. Leültünk és elmondtam, hogy ez mennyire zavar, és miatta maradok le a saját feladataimmal. Azt hiszem, az volt a gond, hogy nem látta át rendesen a folyamatokat, és azt, hogy milyen hatást gyakorolunk egymás munkájára. Mostanában már nincs vele gond. C. Egyik munkatársam minden nap késve jött be, és hamarabb távozott. Úgy gondoltam, ez nem korrekt velünk szemben, hiszen mi végigdolgozzuk a napot. El is mondtam neki ôszintén, hogy itt az ideje, hogy ô is bent töltse a munkaidejét a munkahelyén. Azóta nem szól hozzám, de fontosnak tartottam, hogy tudja, mi a véleményem, és ne bennem forrongjon csak az indulat. Ha a válaszod A. Nem ez a legjobb válasz. Passzív viselkedést feltételez, ami nem tesz jót a csoportos munkának, nem együttmûködô magatartás, ráadásul magadnak okozol plusz stresszt, ha elfojtod az érzelmeket. B. Ez a legjobb válasz. Ügyesen kezelted a helyzetet, nem söpörted a szônyeg alá a problémákat, jó kommunikációs készségrôl tettél tanúságot (amelyet szeretnek a munkáltatók), ráadásul úgy oldottad meg a problémát, hogy nem léptél másnak a tyúkszemére, azaz megmaradt a kollegiális kapcsolat, és nem lett sértôdés a dologból. C. Nem ez a legjobb válasz. Egyszerûen rázúdítottad az érzéseidet, ráadásul, ha kollégák vagytok, nem mondhatod meg neki, hogy mit csináljon. A csoportdinamikának pedig nem tesz jót, ha nem beszéltek egymással.
132 · elbocsátottak?
2. Miért jött el a legutóbbi munkahelyérôl? A. Csoportos létszámleépítés keretében elküldtek 50 embert, köztük engem is. A válság miatt egyre kevesebb lett a munka, megvonták a juttatások egy részét is, érezhetô volt a bizonytalanság, rossz volt a hangulat. Ha a cég nem lépett volna, lehet, hogy magamtól is eljöttem volna. B. Már évek óta dolgozom ugyanazon a helyen, ugyanabban a pozícióban. Egyszerûen meguntam, és érdekesebb munkára vágytam. C. Vannak kitûzött karriercéljaim, melyeket úgy érzem, nem sikerült még megvalósítanom. Kihívásokkal teli munkát keresek, ahol a cégem javára hasznosíthatom eddigi tapasztalataimat, és még elôre is haladhatok. Ha a válaszod: A. Válság idején érthetô a létszámleépítés és az elbocsátás. A válaszban viszont benne van egy adag passzivitás is: inkább kivártad, hogy elbocsássanak, de nem léptél hamarabb, hiszen akkor már korábban lehetett volna új állásod, és nem most kellene keresned. Persze más, ha végkielégítésre vártál. Ha egy kicsit átformálod ezt a választ, akkor elfogadható. B. Nem ez a legjobb válasz. Rossz hozzáállást tükröz, már unalmas, évek óta mozdulatlanul ugyanott, miért nem léptél eddig? Nem lehet, hogy csak álmodozol valamirôl? C. Ez a legjobb válasz. Azt mutatja, hogy vannak kitûzött céljaid, melyeket szeretnél megvalósítani. Lehet, hogy éppen felmondás alatt állsz, de ettôl függetlenül pro-aktívnak tûnsz, tudod, hogy mit akarsz, és a leendô céged is profitálhatna a tudásodból.
Interjú · 133
3. Mi volt a legnehezebb feladata a legutóbbi munkahelyén? A. A cafeteria rendszer kidolgozását kellett menedzselnem. Nem volt könnyû, de szép projekt volt. A fizetések rendszerét át kellett alakítani, az addigi juttatásokat felbruttósítani, és ennek alapján kialakítani a cafeteria rendszert, hogy egyetlen munkavállaló se járjon anyagilag rosszabbul, mint eddig. Eleinte nem volt pozitív a fogadtatás, de tervezett és jól irányzott kommunikációval sikerült mindenkit meggyôzni az új rendszer elônyeirôl. B. Hú, olyan sok nehéz feladatot teljesítettem, hogy most nem is tudnék egyet hirtelen kiemelni közülük. A lényeg, hogy a feladatokat mindig fontosságuk sorrendjében oldom meg, és a vállalati hierarchia minden szintjével jól tudok kommunikálni. Hatékony megoldásokat keresek, persze a vállalati politika és utasítási rendszer mindenkori betartásával. C. A teljesítmény-értékelési program bevezetésének kidolgozását kaptuk feladatul. Hétvégén és éjszakákon át is dolgoztunk rajta. Csináltunk egy próbabevezetést, azután a visszajelzések ismeretében módosítottuk, majd a végleges koncepcióval bevezettük. Utána egy erre alapuló tréninget is kidolgoztunk. Nagy projekt volt. Ha a válaszod: A. Ez a legjobb válasz. Konkrét példával állsz elô, kiderül belôle, hogyan dolgozol, és a nehéz helyzeteket is megoldod megfelelô kommunikációval. B. Semmitmondó válasz. Konkrét információt nem közölsz, csak általánosságban beszélsz. Az interjúztató nem kap új információt. C. Kaptuk, dolgoztuk, csináltunk… mindig többes számban beszélsz, nem derül ki, hogy mit csináltál te, és mit a többiek, miért voltál te a felelôs. A példa nem rossz, hiszen képet kapunk a projektrôl és a munkamódszerrôl, de több konkrétum és tisztább megfogalmazás kellene. 134 · elbocsátottak?
4. Van kérdése? (Hangzik el az interjú végén) A. Nem, köszönöm, nincs. Mindenrôl beszéltünk az interjún, ami érdekelt, és olvastam a cégük honlapját is, azt hiszem, mindent tudok, ami jelenleg fontos lehet. B. Igen, hogyne. Érdekel, hogy mennyi lesz a fizetésem? Van-e inflációkövetés a bérek kialakításánál? Milyen juttatási csomag jár ehhez a pozícióhoz? Étkezési jegyet is kapok? C. Igen, van néhány kérdésem. Mennyire fontos a részleg mûködése és fejlesztése cégen belül? Említette a túlórákat. Ez azt jelenti, hogy rendszeresen tovább bent kell maradni, vagy csak alkalomszerûen, ha a munka úgy kívánja? Ön szerint miért jó ennél a cégnél dolgozni? Ha a válaszod: A. Nem ez a legjobb válasz, érdektelenséget mutat, nem jó a kommunikációs készséged, ha nem tudsz legalább 2-3 kérdést feltenni egy beszélgetés után. B. Ez sem a legjobb válasz. Csak a pénzre és a juttatásokra figyelsz (persze, tudom, mindnyájan ebbôl élünk). Szerencsésebb megvárni, míg a pénz kérdését az interjúztató hozza fel. Sajnos, az is elképzelhetô, hogy ô már látja, hogy nem te leszel a befutó, és azért nem megy bele a részletekbe, de az is lehet, hogy a céges gyakorlat szerint az anyagiakat a következô fordulóban beszélik meg. C. Ez a legjobb megoldás. Legyenek kérdéseid a céggel és a munkával kapcsolatban. 5. Sorolja fel erôsségeit és gyengeségeit A. Erôsségem, hogy megbízható vagyok, lehet rám számítani. Keményen dolgozom. Gyengeségem, hogy ideges leszek, ha a kollégáim nem fejezik be a munkájukat idôben, mert akkor az én munkám is csúszni fog.
Interjú · 135
B. Gyengeségekrôl nem nagyon tudok, esetleg érthetnék jobban a számítógéphez. Erôsségem, hogy mindenkivel, még a nehéz emberekkel is megtalálom a hangot, nem szoktam magam semmin sem felhúzni, talán úgy fogalmazhatnék, hogy elég könnyed és laza ember vagyok. C. Egyik erôsségem az, hogy tudok rugalmas lenni, az eddigi cégeimnél hozzászoktam, hogy különbözô céges felépítményekben és cégkultúrákban dolgozzam, és képes voltam mindegyikhez rugalmasan alkalmazkodni az állandóan változó környezetben. Ami a gyengeségemet illeti, hajlamos vagyok túlpörögni, ezért rászoktattam magam, hogy figyeljek a feladataim megfelelô ütemezésére és a legjobb munkamódszerek alkalmazására. Ha a válaszod: A. Nem ez a legjobb válasz. A „megbízható” és a „lehet rám számítani” szinte ugyanazt jelenti. A legtöbb ember úgy gondolja, hogy keményen dolgozik. Eléggé sablonos válasz. B. Nem ez a legjobb válasz. Talán…esetleg…érthetnék – elég bizonytalan válaszokat adsz saját magadról. Az interjún határozott ember benyomását kell keltened, aki tisztában van saját erôsségeivel és gyengeségeivel is. C. Ez az. Az erôsséget pontosan körbeírod, nem csak egy melléknevet használsz. A munkáltatók számára manapság a legfontosabb a jó kommunikációs készség és a rugalmasság. Tudod, csak a változás állandó, és ehhez tudni kell alkalmazkodni. A gyengeséget a végén sikerült erôsséggé alakítani, hiszen a feladatok ütemezése és a megfelelô munkamódszerek alkalmazása bizony erôsség. Erre a kérdésre (is) érdemes készülni. Fontos, hogy legyen egy jó, akár elôre gyártott válaszod, és máris kaphatsz egy jó pontot.
136 · elbocsátottak?
12 Interjú után Utánkövetés – Nincs visszajelzés – Miért nem? – Türelem munkát terem
Van még feladatod az interjú után? Utánkövetô levél Ha jól sikerült az interjú, akkor, ha ismered az interjúztató e-mail címét, küldj egy rövid, 3 soros levelet, és köszönd meg a lehetôséget, továbbá ismételten jelezd érdeklôdésedet a pozíció iránt. „Kedves Szabó Ágnes! A mai napon az önök irodájában részt vettem a termékmenedzseri állás interjúján XYZ céghez. Köszönöm a lehetôséget, hogy behívtak az interjúra, és további részleteket tudhattam meg az állásról és a cégrôl. Szeretném hangsúlyozni, hogy az állás nagyon érdekel, mert eddigi tapasztalataimat kiválóan tudnám e stabil és jó hírû cégnél hasznosítani. Remélem, sor kerül a második beszélgetésre is, és lehetôségem nyílik a cég képviselôjét is meggyôzni alkalmasságomról. Üdvözlettel: Interjú után · 137
Ennek az úgynevezett „utánkövetô” levélnek nem kell hosszúnak lenni, a cél az, hogy még egyszer emlékeztesse az interjúztatót, hogy ott voltál és gondoljon rád is. Az interjút követô 1-2 héten belül jelentkeznek a cégek, ha rajta vagy a következô körre kiválasztottak listáján. Általában telefonon keresnek meg a következô idôpont egyeztetése miatt. Az is lehet, hogy már másnap keresnek. Ha nincs visszajelzés? Ha két hét után sem jeleznek vissza, akkor majdnem biztos, hogy ez az állás elúszott. Sajnos, manapság már sem a toborzó cégek, sem az állást meghirdetô cégek nem értesítik a jelöltet. Persze, tisztelet a kivételnek. Általánosságban a cégek 80-85 százaléka nem jelez vissza. Mit tehetsz ebben az esetben? Leírod a céget. Ha megvan az interjúztató telefonszáma, akkor hívd fel. Ekkor kiderülhet, hogy még nem döntöttek, valaki elutazott, megbetegedett stb., és még van remény. Vagy azt mondják, hogy nem kerültél be a következô körbe, csak nem értesítettek. Ez bármilyen bosszantó is, azt javaslom, hogy az udvariasság határát ne lépd át, mert akkor soha többet nem fognak keresni. Esetleg azt megjegyezheted, hogy „azt ígérték, értesítenek, és vártam a hívásukat.” Sajnos, ez manapság így mûködik. Napjainkban a munkakeresés több idôt, energiát és pénzt igényel, mint ezelôtt bármikor. Ha több interjú után sem kapsz visszajelzést, vagy sorozatos elutasításban van részed, akkor ez lelkileg valóban nagyon megterhelô. Elkezded keresni az okokat, hogy mi a baj velem? Semmi. Hidd el, hogy nem veled, hanem a céggel van „baj”. Miért nem? Lehet, hogy közben a cég vezetése úgy döntött, hogy cégen belülrôl neveznek ki valakit a meghirdetett állásba. Lehet, hogy a döntéshozók rosszul döntöttek, amikor nem téged választottak. Lehet, hogy úgy ítélték meg, nem illeszkedsz a cégkultúrába, és nem tudnál mindenkivel konfliktusmentesen együtt dolgozni. Lehet, hogy a középszerûség gyôzött a tehetség felett. 138 · elbocsátottak?
Lehet, hogy túl férfiasnak, túl nôiesnek, túl soványnak, túl kövérnek, túl kopasznak, túl jól öltözöttnek, túl tapasztaltnak találtak, és az elôkészített, kipárnázott fészekbe nem illesz bele. Lehet, hogy túlságosan hasonlítasz az elôdödre, akitôl haraggal váltak el. Lehet, hogy nálad tehetségtelenebbek készítették veled a beszélgetést és megijedtek, hogy hamar „lelépnéd” ôket. A toborzóirodáknál és a vállalatok hr-osztályain is történhet adminisztrációs hiba, lehet, hogy elkeveredett az önéletrajzod, már azt hitték, hogy kiértesítettek. Ez nekik is kellemetlen, hiszen mindenki félti az állását, ezért javaslom, ha megvan a számuk, hívd fel ôket. Azt is kalkuláld bele, hogy a legtöbb cég kész embert keres, akinek megvan a megfelelô tapasztalata; egyáltalán nincs vagy kevés az idô, energia és pénz arra, hogy megvárják, míg az illetô beletanul a feladataiba. Ezért is fontos, hogy próbáld testre szabni a keresést, azaz ne csak munkát, hanem szervezetet is keress. Gondold át, milyen típusú cégnél (kis, közepes, nagy, állami tulajdonú, magánvállalkozás stb.) dolgoznál szívesen. Türelem munkát terem Ebben a fázisban bizony nagyon türelmesnek kell lenned. A remény hal meg utoljára. Ne hagyd, hogy a kudarcok letörjenek. Tudom, hogy nagyon nehéz, de ebben a gazdasági helyzetben még kitartóbbnak és még optimistábbnak kell lenned, bizony mindennap figyelned kell a hirdetéseket, ismerôsöket kell keresned, ismeretleneket kell felhívnod, hiszen, ha nem látszol, akkor a szerencse sem fog rád találni. Vegyél egy nagy levegôt, ha úgy érzed, hogy a kétségbeesés kezd rajtad eluralkodni. Próbálj relaxálni, meditálni. A vizualizáció is csodákat tehet. Képzeld el, milyen lesz az új iroda, az új áruház, ahol dolgozol. Képzeld el magadat, amint elsô nap ismerkedsz a kollégákkal, lásd magadat munkád végzése közben. Tartsd meg a pozitív hozzáállásodat, és végig gondolj arra, hogy hamarosan megtalálod az új állást, az új lehetôséget. Ahhoz, hogy egy ilyen kiélezett helyzetben pozitív tudj maradni, Interjú után · 139
tenned kell az egészségedért is. Tölts minél több idôt a természetben, jó levegôn, sétálj egy folyó partján, ülj le egy parkban és figyeld a nevetô kisgyerekeket. Töltsd fel a szellemedet pozitív gondolatokkal, viszont a testedet ne töltsd fel túl sok alkohollal, mérsékeld a nikotin és a cukor bevitelét is. Tarts ki, hidd el, hogy elôbb vagy utóbb, de megérkezik a várva várt telefonhívás. „Gratulálunk, ön nyerte el az állást!”
140 · elbocsátottak?
13 Elsô nap az új munkahelyen Megjelenés – Simulj bele a tömegbe – Alkalmazkodj – Csak pozitívan – Adj magadnak idôt!
V
an új állásod, hogyan készülj fel az elsô munkanapodra? Mit érdemes szem elôtt tartanod, hiszen sok „elsô benyomásod” lesz, fontos, hogy a munkatársaidra és a fônöködre is pozitív hatást gyakorolj. A munkába állás elôtti napon készítsd ki a ruhát, amit fel fogsz venni; fontos, hogy az elsô napokban igyekezz belesimulni a környezetedbe, semmi feltûnô ruhadarab, szolid smink és frizura – így indulj munkába. Amíg nem látod, hogy milyen az öltözködési kultúra, van-e öltözködési szabályzat, addig maradj a jól bevált semleges, de üzleties megjelenésnél. Érkezz pontosan, keresd meg a közvetlen fônöködet, a munkahelyi etikett szerint ô fog körbevezetni. Ha aznap éppen nincs a helyén, akkor találd fel magadat, és mutatkozz be a kollégáknak. Ha eddig nem tettétek volna, akkor legkésôbb a munkába lépés napján kössétek meg a munkaszerzôdést, melynek kötelezô elemei: személyi alapbér, munkaköröd és a munkavégzés helyszíne. Ezeken kívül tartalmaznia kell a te és a céged adatait, valamint munkaköri Elsô nap az új munkahelyen · 141
leírás is tartozik a szerzôdéshez. Ha valami nem világos, mindenképpen kérdezz rá. Az elôzô munkahelyedrôl kapott „kilépô csomagodat” vidd magaddal, mert csak így tudnak a munkaügyön hivatalosan is beléptetni. Te vagy az új ember, tehát neked kell alkalmazkodnod a már bevett szokásokhoz, munkatempóhoz, napi rutinhoz. „Új seprû jól seper”, tartja a mondás, de az elsô napon ne tegyél semmire és senkire megjegyzést, ne kritizálj, hogy ezt a régi helyeden másképp csináltátok, és ne kezdd átalakítani az irodát, mert ezzel sokak ellenszenvét vívod ki. Igyekezz belesimulni a környezetedbe. Ha hívnak, menj el a kollégákkal kávézni vagy ebédelni. Nem ismered a munkatársi kapcsolatok szövevényes hálóját, ne kezdj el pletykálkodni, ne tegyél megjegyzéseket. A vállalati pletykafészek közeledését is kedvesen, de határozottan hárítsd. Egyszerre sok emberrel találkozol, próbáld memorizálni a neveket. Ha valamit nem tudsz vagy nem értesz, kérdezz. Az elsô napon még nincsenek buta kérdések, sokkal kellemetlenebb, ha egy hónap múlva derül ki, hogy valamit még mindig rosszul csinálsz. Igyekezz kideríteni – ebben a fônököd is segíthet –, hogy kihez fordulhatsz segítségért, ha megakadsz a munkában. Ma már sok cégnél mûködik az úgynevezett „Beillesztési program”. Az elsô munkanapodon a hr-osztály munkatársától személyre szabottan megkapod a „túléléshez” szükséges információk jelentôs részét. Ha gyes-rôl vagy gyed-rôl térsz vissza, valószínûleg csodálkozol, hogy mennyit változtak a munkamódszerek, és mennyi új kollégád van. Esetleg az egykori beosztottad éppen a fônököd lesz, ilyenkor vigasztald magadat azzal, hogy téged otthon egy édes kisgyerek vár, és az ô léte mindennél többet ér. Az elsô idôben furcsa és megterhelô lehet a munka ritmusa, hiszen egészen más típusú tevékenységekhez szoktál hozzá. Néha még a sok felnôttre is rácsodálkozol. Adj magadnak néhány hónapot, amíg sikerül visszazökkenned a munka világába. Gratulálhatsz magadnak, van új munkahelyed! Sok sikert és értékes szakmai feladatokat kívánok!
142 · elbocsátottak?
1. fejezet: Hogyan éld túl az elsô idôszakot?
5. oldal
Miért pont én? – Érzések – Búcsú a cégtôl – Gyászidô – Miért nehéz? – Az elsô napok otthon
2. fejezet: Húzzuk meg a nadrágszíjat!
16. oldal
Családi megszorító intézkedések – Készíts táblázatot – Gondolataid szélmalmai – Ki jogosult álláskeresési járadékra?
3. fejezet: Ha egy ajtó becsukódik, egy másik kinyílik
24. oldal
Gyôztesek és vesztesek – Mindenkinek van egy bôröndje – Rendrakás
4. fejezet: Félelmek, korlátok
30. oldal
Titkos zseb – Mitôl félsz? – Korlátok – Döntsd le ôket!
5. fejezet: Megbirkózni a változással
39. oldal
Változás, jaj?! – A változás folyamata – Stressz – Komfortzónák – Idôrablók
6. fejezet: Építkezés
48. oldal
Hogyan tovább? – Tervezés – Motiváció – Személyes rajz – Mit jelentesz a többieknek? – Heuréka! – Kutatómunka – Csapdák – Újrakezdôk
7. fejezet: Én, a termék
68. oldal
Miért termék? – Elvárások – Vállalatok – Munkavállaló a 21. században
8. fejezet: Karrier-stratégiák
79. oldal
Élesítsd a fejszédet! – A munkakeresés költségei – Kapcsolati háló – Internet – Újsághirdetés – Toborzóirodák – Karrier-tanácsadó – Milyen az ideális munkavállaló? – Ha másban gondolkodsz
9. fejezet: Önéletrajz/CV
93. oldal
Milyen a jó önéletrajz? – Felépítés – Hogyan írják a pályakezdôk? A 40 felettiek? A hosszabb ideig nem dolgozók? A gyakran munkahelyet váltók? – Minták
10. fejezet: Jelentkezés a hirdetésre
106. oldal
Jelentkezés telefonon – Fénykép – Referenciák – Kísérôlevél – Mézesmadzag
11. fejezet: Interjú
113. oldal
Felkészülés az interjúra – Interjú – Mire keresi a választ az interjúztató? – Kérdések – Bér – Nôknek – Telefon- és stresszinterjú – Kérdések és lehetséges válaszok
12. fejezet: Interjú után
137. oldal
Utánkövetés – Nincs visszajelzés – Miért nem? – Türelem munkát terem
13. fejezet: Elsô nap az új munkahelyen Megjelenés – Simulj bele a tömegbe – Alkalmazkodj – Csak pozitívan – Adj magadnak idôt!
141. oldal