HELYI TANTERV IX. GÉPÉSZET ÁGAZAT 2016.09.01-től érvényes kerettanterv szerint Gyártósori gépbeállító A szakképesítés azonosító száma: 34 521 05 KOMMUNIKÁCIÓ – MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9. évfolyam Heti 3 óra Évi 108 óra A 9. évfolyamon heti három óra áll rendelkezésre. A helyi tanterv az éves óraszám 100%-át fedi le, azaz 108 órát határoz meg. A kerettantervet megvalósító KOMA program ezen az évfolyamon három, az osztály számára megvalósítható projektfeladatot is ajánl: az első három hónapban (trimeszterben) egy virtuális osztálykönyvet hozhatnak létre a diákok, amely alkalmas az osztály megismerésére, a közös munka, közös feladatvégzés kereteinek megtalálására. A második harmadban osztályújságot készíthetnek, ennek megvalósításához már magasabb szintű együttműködésre van szükség. A harmadik harmadban egy történetet írhatnak közösen (ehhez készíthetnek fotókat, rövidfilmeket is). A 9. évfolyam legfontosabb céljai: – a szóbeli és írásbeli kommunikáció fejlesztése, hátránykompenzálás; – a teljes mondatokban való fogalmazás igényének felkeltése; – ismerjék fel és alkalmazzák a helyesírási alapelveket; – saját vélemény megfogalmazása szóban és írásban; – a köznyelvi és irodalmi szöveg különbségeinek felismerése; – ismerjenek fel néhány jelentéstani elemet a művészi nyelvben; – ismerjenek fel néhány alakzatot és szóképet; – legyenek képesek rokon értelmű szavakkal változatosabbá tenni mondanivalójukat; – legyenek képesek szóban és írásban logikusan elmesélni egy történetet; – ismerjék néhány egynyelvű szótár használatát; – legyenek képesek néma olvasással szövegek megértésére és az olvasottak felidézésére; – legyenek képesek történetet írni előre meghatározott szempontok segítségével; – tudjanak vázlatot készíteni megadott szempontok alapján; – legyenek képesek stílusváltásra hivatalos helyzetben; – ismerjék fel a manipuláció eszközeit a különböző médiumokban és műfajokban; – szerezzenek gyakorlatot a vizuális, a hangzó és a komplex információk megértésében; – ismerjék meg az online kommunikáció módjait, írott és íratlan szabályait. Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Személyes kommunikáció – Tömegkommunikáció 1
Órakeret: 15 óra
Az általános iskolából hozott, igen változatos szintű kommunikációs ismeretek. A kommunikáció elemeinek ismerete. Alkalmazkodás a Előzetes tudás kommunikációs helyzetnek megfelelő normákhoz. Hajlandóság az együttműködésre. A szóbeli kommunikáció személyes sikerének fokozása a kommunikáció verbális és egyéb összetevőinek tudatosításával. Az üzenet kódolásának és dekódolásának gyakorlása. Az udvarias, A komplex köznyelvi normának megfelelő kommunikáció igényének műveltségfelébresztése és gyakorlása. A személyközi és a társadalmi, valamint a területhez tömegkommunikáció fogalmának megismerése, ezek kapcsolható megkülönböztetése. A tömegkommunikáció csatornáinak és fejlesztési eszközeinek ismerete, a manipuláció felismerése. Az online feladatok kommunikáció módjainak, írott és íratlan szabályainak megismerése; az egyén felelősségének tudatosítása az internetes kommunikációban. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Önismeret, énkép, énkép-kommunikáció, én és a csoport. A OKÉ-tematika kommunikáció alapmodellje, összetevőinek azonosítása, illeszkedő részei. értelmezése. Társadalomismeret: A nonverbális kommunikáció elemei, sajátosságai, működési társadalmi mechanizmusai (pl. testbeszéd, térközszabályozás, arcjáték). kommunikáció, A közös nyelv és a nonverbális kommunikáció szerepe a tömegkommunikáció, megértésben; a verbális és a nonverbális kommunikáció centrum-periféria. összhangja; dekódolás. Természetismeret, A verbális kommunikáció jelentősége és lehetséges formái. A matematika: kommunikáció sikere, a kulturális és a nyelvi szabályok szerepe a kommunikációs megértésben. képességeket fejlesztő Etikett a kommunikációban. Kommunikáció az interneten. Netikett gyakorlatok. a Facebookon, e-mailben és online csevegés közben. Idegen nyelv: Előzetes elvárások a kommunikációban, a megértés csapdái, emberi nonverbális játszmák. kommunikáció, A kommunikáció szintjei. A társadalmi kommunikáció fogalma. A testbeszéd, eltérő társadalmi kommunikáció csatornái. Centrum és periféria. A szabályok különböző társadalmi kommunikáció egyéb területei: hivatalos szövegek (pl. kultúrákban. menetrend, betegtájékoztató, banki dokumentumok, álláshirdetések értelmezése). Tömegkommunikáció és műfajai. A manipuláció fogalma és hatásmechanizmusai. Kommunikációs gyakorlatok és játékok. Az értő figyelem felkeltése, fenntartása beszélőként; hallgatóként pedig gyakorlása. Énkép, kommunikáció, testbeszéd, mimika, gesztusnyelv, arcjáték, Kulcsfogalmak/ térközszabályozás, kódolás, dekódolás, üzenet, rétegnyelv, kommunikációs zavar, tömegkommunikáció, hír, vélemény, fogalmak manipuláció, sajtó, netikett. Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Vizuális és verbális kommunikáció kapcsolata; Órakeret: Hivatalos kommunikáció 13 óra Ismeretek a kommunikáció verbális és nonverbális elemeinek működéséről, a tömegkommunikációról és a manipulációról.
2
Ismeretek a vizuális kommunikációról, gyakorlat a képi nyelv elemzésében. A kommunikáció kulturális meghatározottságának tudatosítása. A reklámnyelv megfigyelése és megértése különböző reklámhordozók esetében, a manipuláció felismerése. Filmnyelvi kommunikációs eszközök felismerése, megismerése és A komplex alkalmazása. műveltségA vizuális, a hangzó és a komplex információk megértésének területhez továbbfejlesztése. kapcsolható A színek jelentéshordozó szerepéről való tudás elmélyítése. fejlesztési Ismerkedés a zenei nyelvvel, a nyelv zenéjének tanulmányozása. feladatok A hivatalos és a társalgási stílus megkülönböztetése saját gyakorlatban. Hivatalos kommunikáció műfajainak, szövegtípusainak, szabályrendszerének megismerése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A kommunikáció kulturális meghatározottsága, kulturális OKÉ-tematika antropológiai szempontok; a divat, az öltözködés jelentéshordozó illeszkedő részei. szerepe. Társadalomismeret: Reklám, plakát, graffiti: a meggyőzés vizuális eszközei, kommunikáció meggyőzés, manipuláció. társadalmi és kulturális Reklám: rádióreklám, internetes reklám. A meggyőzés hangzó és meghatározottságai. komplex eszközei, meggyőzés, manipuláció. Természetismeret, A képi nyelvben és a verbalitásban rejlő meggyőzési lehetőségek, matematika: ezek kipróbálása. kommunikációs Megértés szöveggel és szöveg nélkül, a kontextus és a hagyomány képességeket fejlesztő szerepe, kulturális útjelzők. Hangzó szövegek és képi információk feladatok. megértése. Idegen nyelv: a nem A filmnyelv mint kommunikációs forma. nyelvi jelek és a A vizuális és a verbális kommunikáció kapcsolata. kontextus szerepe az A vizuális kommunikáció eszközei, a képek jelentése és idegen nyelvi olvashatósága. kommunikációban. A színek jelentése, színszimbolika a köznapokban és a művészetekben. Zene és kommunikáció, zenei nyelv, a nyelv zenéje. A zenei nyelv egyetemessége. Részvétel a hivatalos kommunikációban, a hivatalos kommunikáció aktuális műfajai: felelés, beszámoló, vizsga stb. Pályázatok. Állásinterjú. A hivatalos dialógus mint műfaj. Gyakorlatok, szerepjáték. Vizualitás, képi nyelv, filmnyelv, nemzeti kultúra, szubkultúra, Kulcsfogalmak/ célközönség, színszimbolika, dialógus, zenei nyelv, a nyelv zenéje, fogalmak intonáció, beszédtempó, hivatalos kommunikáció. Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Órakeret: 13 óra A nyelvi jelekről és a nyelvi jelrendszerről az általános iskolában tanultak. A helyes beszéd és a helyesírás egyéni szintje. A A nyelv és a nyelvtan rendszere
3
legalapvetőbb nyelvtani ismeretek, a nyelvi elemek felismerése. Egyéni fejlesztési szükségletek felismerése, a helyes beszéd és a helyes írás iránt kialakuló motiváció. A nyelvi jelekről és a nyelvi jelrendszerről tanultak felfrissítése, kiegészítése. A helyes beszéd és a jó helyesírás igényének felkeltése, A komplex megerősítése. A nyelvtani ismeretek hasznosságáról való műveltségmeggyőződés kialakítása, megerősítése. Az általános iskolában tanult területhez leíró nyelvtani ismeretek felfrissítése, az alapvető hiányosságok kapcsolható pótlása feladatok megoldása során. A szóelemek és a szófajok, fejlesztési valamint a szintagmák felismerésének fejlesztése, szókincsbővítés. A feladatok teljes mondatokban való fogalmazás igényének felkeltése. A helyesírás fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A nyelv fogalma, nyelv és beszéd. Társadalomismeret, A beszéd jellemzői – az egyénre jellemző beszédmód. idegen nyelv, A jel, a jelzés, a jelrendszer fogalmának megismerése, illetve természetismeret, ismétlése. A nyelv mint jelrendszer, a nyelvi jelek típusai. matematika: A nyelv szintjei, a leíró nyelvtan egységei (hangtan, morfématan, helyesírás. szótan, mondattan, szövegtan). Idegen nyelv: a Hang, fonéma, betű. A hangok jelölése írásban, a betű. nyelvek egyedisége és Hangtörvények. rokonsága. A hangtörvényekből fakadó helyesírási szabályok felelevenítése, helyesírási feladatok egyéni szükségletek szerint. A hangok szerepe a beszédben. A hangok keletkezése, tiszta ejtés. A szófajok beszédbeli és mondatbeli szerepe. A szófajok felismerése, szavak csoportosítása. Morfémák, szóelemek, szóalakok. A toldalékok szerepe a szó- és a mondatalkotásban. Szóalkotó játékok. Szintagmák keresése és jelölése. A szókincs fejlesztése a határozós és a jelzős szintagmákhoz kapcsolódva. A tulajdonnevek és az igekötős igék helyesírása. Általános helyesírási gyakorló feladatok az egyéni problémák feltárására és egyéni fejlesztésre. A helyesírás önálló fejlesztésének módjai, az önellenőrzés eszközei. Kulcsfogalmak/ Nyelv, beszéd, beszédmód, jelrendszer, jeltípus, hang, betű, hasonulás, összeolvadás, morféma, szóelem, szóalak, toldalék, szintagma. fogalmak Tematikai egység/ Órakeret Mondat – szöveg – jelentés Fejlesztési cél 13 óra Az előző félévben tanult nyelvtani ismeretek. Előzetes tudás A mondattani és a szövegtani ismeretek felidézése és bővítése gyakorlati feladatok során. A központozás mint helyesírási probléma A komplex gyakorlása. műveltségAz értő néma és hangos olvasás fejlesztése kreatív feladatokkal. A területhez jelentéstani ismeretek fejlesztése, szerepük felismerése a művészi kapcsolható nyelvben és a hétköznapi kommunikációban. Szövegelrendezés. fejlesztési A szókincs bővítése, a fogalmazási készség fejlesztése. Ismerkedés az feladatok egynyelvű szótárak használatával.
4
Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A mondat fogalma, a mondat szerkesztettsége és modalitása. A Társadalomismeret, modalitás szerepe a közlő szándékának kifejezésében. Írásjelek. idegen nyelv, Az egyszerű és az összetett mondat felismerése, csoportosítása természetismeret, gyakorlati feladatok során. Az összetett mondat típusainak matematika: megkülönböztetése, összetett mondatok alkotása szerkezeti helyesírás. modellek alapján. A szöveg és a szövegkohézió. Szövegértési feladatok. A Idegen nyelv: a szövegelemzés lehetséges módszerei. A szövegkohézió nyelvi szófajok ismeretének elemei, a lineáris kohézió (pl. névmások, toldalékok vizsgálata a szerepe a szófajokról és a morfémákról tanultak felidézésével). nyelvtanulásban; A szövegkohézió jelentésbeli elemei, globális kohézió (pl. a cím, a szövegértést segítő téma, a tétel- és kulcsmondatok, kulcsszavak; a bekezdések logikai technikák. viszonyának vizsgálata köznapi, irodalmi és saját szövegekben). Szövegfonetikai eszközök. Hangos olvasás, interpretálás, előadóművészet. A fonetikai eszközökkel való tudatos bánásmód gyakorlása. A hangalak és a jelentés viszonya. Azonos alakú, egyjelentésű, többjelentésű, rokon értelmű, hangutánzó és hangfestő szavak felismerése, gyűjtése, csoportosítása. A rokon értelmű szavak szerepe a szóbeli és az írásbeli kommunikáció változatosságában, pontosságában és választékosságában. Szókincsbővítő feladatok. Egyszerű és összetett mondat; kijelentő, felszólító, felkiáltó, óhajtó és kérdő mondat; kohézió, bekezdés, kulcsszó, kulcsmondat, fonetika, Kulcsfogalmak/ hangalak, jelentés, azonos alakú, egyjelentésű, többjelentésű, rokon fogalmak értelmű, hangutánzó és hangfestő szó, alakzat, ismétlés, fokozás, túlzás. Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Szövegértés, szövegalkotás I. Órakeret A szövegek szerkezete 13 óra Különböző szövegek folyamatos olvasása. Az olvasottak lényegének felismerése. Kérdések megfogalmazása az olvasott szöveggel Előzetes tudás kapcsolatban. Törekvés a gondolatok célhoz illeszkedő kifejezésére, írásban. Különböző megjelenésű és műfajú szövegek átfogó megértése, a szöveg szó szerinti jelentésén túli üzenet értelmezése, a szövegből információk visszakeresése. A szöveg tartalmának összefoglalása, A komplex jegyzet és vázlat önálló készítése. Az olvasott szöveg tartalmával műveltségkapcsolatban saját vélemény megfogalmazása szóban és írásban. területhez Szövegalkotás során a különböző mondatfajták használata. A kapcsolható helyesírás alapvető szabályainak ismerete. Szótárak (papíralapú és fejlesztési internetes) gyakorlott használata, saját szókincs fokozatos bővítése. A feladatok szövegek tagolása, főbb szerkezeti elemeinek ismerete. A forrásellenőrzés szempontjainak megismerése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A szöveg jellemzői, tartalmi és formai elemei. OKÉ-tematika illeszkedő részei. 5
Különböző szövegek – különböző szándékok: szerzők, Társadalomismeret, szövegalkotási célok, hogyan változik egy-egy szöveg a szándéktól idegen nyelv, függően. természetismeret, Különböző célok – különböző szövegműfajok (típusok, jellemzők) matematika: – olvasástechnika, olvasás és szövegértés, hangos és néma olvasás szövegértést, utáni értés. szövegalkotást Szövegek tagolása, szerkezeti elemek, kapcsoló elemek. fejlesztő feladatok, Az írásbeli és a szóbeli szövegalkotás eltérései, az eltérések okai, hangos és néma típusai. olvasás gyakorlása. Szókincs bővítése, szótárak, kézikönyvek használata. Internetes szótárak, helyesírás-ellenőrző programok, szótárprogramok használata, internetes keresés, források ellenőrzésének kérdései. Rövid szóbeli szövegek leírása – írott szöveggé alakítása. Kulcsfogalmak/ Szöveg, szövegalkotási szándék és cél, szövegrész, kapcsolóelem, szótár, szó szerinti jelentés, üzenet. fogalmak Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Szövegértés, szövegalkotás II. Órakeret A történetalakítás eszközei 13 óra Az olvasott szövegről saját vélemény megfogalmazása szóban és írásban. Különböző megjelenésű és műfajú szövegek megértése. Előzetes tudás Információk keresése a szövegben. A szöveg tartalmának összefoglalása, önálló jegyzet és vázlat készítése. Történet létrehozása előre meghatározott szempontok alapján, a A komplex történet részeinek, felépítésének meghatározása. A történetek műveltségvariálhatóságának megtapasztalása, kipróbálása. területhez Meghatározott szempontok szerint kiselőadások, referátumok önálló kapcsolható elkészítése. Különböző beszédműfajok meghatározása és fejlesztési megkülönböztetése. Különböző beszéd/szövegműfajok jellemzőinek feladatok ismerete. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A történet fogalma, funkciója. OKÉ-tematika Történetalakítás: a történet alapegységei, történetépítés. A történet illeszkedő részei. variálhatósága, különböző műfajok. Saját történet létrehozása, szereplők, történetelemek kiválasztása, Társadalomismeret, cselekménybonyolítás. idegen nyelv, A szöveg makroszerkezetének három egysége: bevezetés, tárgyalás, természetismeret, befejezés. matematika: Beszédműfajok/szövegműfajok. Elbeszélés, élménybeszámoló, szövegértést, felszólalás, hozzászólás, érvelés. szövegalkotást Köznyelv, irodalmi nyelv, nyelvi norma, szleng, rétegnyelvek, fejlesztő feladatok, csoportnyelvek. hangos és néma A kiselőadás, a referátum és a vázlat készítésének szabályai. olvasás gyakorlása. Forrásmegjelölés, forrásellenőrzés. Történet, bevezetés, tárgyalás, befejezés, bekezdés, elbeszélés, Kulcsfogalmak/ élménybeszámoló, érvelés, rétegnyelv, nyelvi norma, referátum, fogalmak kiselőadás.
6
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Irodalom – művészetek – média I. Órakeret Művészeti ágak, műnemek, műfajok 13 óra A rímes, ritmikus szöveg megkülönböztetése a prózától. Ismeretek Petőfi Sándor, Arany János, Gárdonyi Géza tanult műveiről, irodalmi Előzetes tudás alkotásokról való egyszerű saját szöveg alkotásának képessége. A köznyelvi és irodalmi szöveg különbségeinek felismerése. A komplex Műnemek és műfajok felismerése. A magas és tömegkultúra műveltségkülönbségeinek felismerése. Az ízlés fogalmának megértése, a modern területhez kommunikáció műfajainak megismerése. A művészeti ágak kapcsolható megkülönböztetése. A manipuláció működési mechanizmusának fejlesztési belátása, a fikció fogalmának megértése, az alternatív valóságok feladatok szerepének belátása. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Irodalom: OKÉ-tematika Az irodalmi és a köznyelvi szövegek eltérései, az irodalom mint illeszkedő részei. nyelvhasználat: az irodalmi szöveg felhívó jellege. Társadalomismeret: Az irodalom mágikus jellege. tömegkultúra, média. Az irodalom szerepváltozása, virtuális valóságok. Idegen nyelv: Műnemek: epika, dráma, líra. egyszerűbb, rövid Az egyes műnemek legjellemzőbb műfajai. irodalmi művek eredeti Napló és blog mint irodalmi műfajok, illetve az internet műfajai. nyelven való olvasása. Levél, e-mail, sms, blog (eltérő nyelvezet, eltérő etikett). A Nyugat c. folyóirat. Internetes irodalmi lapok (Pl. Litera, Irodalmi Jelen, Spanyolnátha). Kortárs szerzők versei, szövegei. Groteszk, egyperces novellák. (Javasolt szerzők /művek, műrészletek/: Madách Imre, Arany János, Móricz Zsigmond, Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula, Ady Endre, József Attila, Karinthy Frigyes, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Ottlik Géza, Örkény István, Parti Nagy Lajos, Karafiáth Orsolya, Varró Dániel, Jónás Tamás, Szabó T. Anna.) Művészet/Média: A művészet fogalma, művészeti ágak. Ismerkedés a következő fogalmakkal: magas kultúra, tömegkultúra, kommersz, ízlés. Az írott sajtó műfajai. Fikció, manipuláció, hazugság, átverés, demagógia stb. Facebook, világháló, játékok, alternatív valóságok. Irodalmi szöveg, köznyelvi szöveg, műnem, műfaj, magas kultúra, Kulcsfogalmak/ tömegkultúra, fikció, manipuláció, virtualitás, alternatív valóság, fogalmak groteszk, ízlés.
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Irodalom – művészetek – média II. Órakeret Az irodalom és a vizuális kultúra formanyelve és 15 óra eszközei Az irodalmi és a köznyelvi szövegek közötti különbségek felismerése. Önálló szóbeli és írásbeli megnyilatkozások irodalmi művekről. Az
7
alapvető műnemek és műfajok jellemzőinek ismerete. A népköltészet, műköltészet, mese, elbeszélés fogalmak ismerete. Az irodalom kezdeteivel kapcsolatos alapvető ismeretek elsajátítása. A leggyakoribb alakzatok és szóképek felismerése. A komplex Néhány epikai műfaj, valamint az elbeszéléssel kapcsolatos fogalmak műveltségismerete és alkalmazása. területhez Művészfilmek és kommersz filmek közötti különbség felismerése. kapcsolható Filmes adaptációk (képregény, regény, remake) jellemzőinek fejlesztési megállapítása. feladatok Ismerkedés az irodalom határterületeivel. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Irodalom: OKÉ-tematika Oralitás – az irodalom kezdetei, népmesék, monda, legenda. illeszkedő részei. Műköltészet: eposzok, fabulák, anekdota, aforizma. Legfontosabb alakzatok és szóképek (pl. versszak, rím, alliteráció, Társadalomismeret: ismétlés, felsorolás, fokozás, ellentét, metafora, megszemélyesítés, társadalmi környezet, szimbólum). szubkultúrák. Dalszövegek, kortárs költészet (pl. rap-szövegek, Lovasi András, Kiss Tibor, Parti Nagy Lajos, Kukorelly Endre, Marno János). Idegen nyelv: egyszerű Novella, regény (pl. Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, F. Kafka, irodalmi szövegek és B. Hrabal). falfirkák idegen Az elbeszélő szerepe és típusai. nyelven, az idegen Cselekménybonyolítás, jellemábrázolás. nyelvű filmek Korrajz, társadalmi kontextus, szubkultúrák megjelenése a megértése a képi nyelv szövegben. Hagyomány, kánon, történetiség. elemeinek Színhely, időkezelés, beszédmód, valóság és fikció. felismerésével. Művészet/Média: Graffiti az őskorban és az ókorban (pl. barlangrajzok, pompeji falfeliratok, egyiptomi sírok). Graffiti ma: művészet vagy kulturális környezetszennyezés. A képregény mint műfaj, híres képregények. Képregények filmes adaptációi (pl. Superman, Batman, Pókember, Sin City, Amerika kapitány, Asterix stb.). A képregény mint művészet (pl. R. Lichtenstein). Művészfilm, kommerszfilmek, reklámfilmek, plakátok. Filmes gegek, átverés, képi humor, rajzfilm, némafilm (pl. Chaplin, Stan és Pan, Buster Keaton). Film és irodalom kapcsolata – adaptáció vagy új műalkotás, remake-ek. Népköltészet, műköltészet, alakzat, szókép, epika, novella, regény, Kulcsfogalmak/ cselekmény, korrajz, hagyomány, szubkultúra, graffiti, képregény, fogalmak művészfilm, közönségfilm, adaptáció. Az egyes tanulók önmagukhoz viszonyítva a korábbinál tudatosabban és A fejlesztés várt sikeresebben kommunikálnak. Ismerik a kommunikáció összetevőit, eredményei a 9. tudnak olvasni a nonverbális jelekből. Igyekeznek alkalmazkodni a évfolyam végén helyzetnek megfelelő kommunikációs normákhoz.
8
A tanulók ismerik a kommunikáció fajtáit, meg tudják különböztetni a hírt és a véleményt. Online kommunikációjuk tudatos, ismerik az internetes kommunikáció veszélyeit és illemtanát. A tanulók a pedagógus segítségével felismerik egyéni fejlesztési szükségleteiket, kialakul a helyes beszéd és a helyes írás iránti motiváció, fejlődik az önellenőrzés, az önálló tanulás képessége. A tanulók rendelkeznek a legalapvetőbb nyelvtani ismeretekkel, felismerik a nyelvi elemeket. A tanulók kissé biztosabb leíró nyelvtani ismeretekkel rendelkeznek, ezeket képesek gyakorlati feladatok során alkalmazni. Törekszenek arra, hogy szóban és írásban is teljes mondatokban fogalmazzanak, és törekszenek arra, hogy kevés helyesírási hibát ejtsenek. A tanulók hangosan és némán is értőn olvasnak. Az olvasott szöveg tartalmával kapcsolatban saját véleményt fogalmaznak meg szóban és írásban. Képesek a szövegben információkat keresni. Képesek különböző típusú szövegek tartalmának összefoglalására, jegyzet és vázlat önálló készítésére. Önállóan használják a hagyományos és az internetes szótárakat. Ismerik a forráskritika alapvető szempontjait. Ismerik a netikett alapvető szabályait és ezek alkalmazását. Képesek az irodalmi és köznyelvi szövegek közötti különbségek felismerésére. Képesek önálló szóbeli és írásbeli megnyilatkozásokra irodalmi művekről. A tanulók ismeretei bővülnek a képi, hangzó és a komplex eszközöket használó kommunikáció, különösen a reklámok és a filmek terén. Felismerik a durva manipulációt. Képessé válnak néhány filmnyelvi eszköz felismerésére és alkalmazására. A tanulók felismerik az egyszerű szövegek témáját, kulcsszavait, meg tudják határozni a bekezdések témáját és ezek kapcsolatát. Fejlődik írásjel-használatuk és olvasási készségük. A tanulók gyakorlatot szereznek a vizuális, a hangzó és a komplex információk megértésében. Elmélyül a színek jelentéséről szerzett tudásuk. Képesek stílusváltásra hivatalos helyzetben. Felismernek néhány jelentéstani elemet a művészi nyelvben, és képesek rokon értelmű szavakkal változatosabbá tenni mondanivalójukat. Képesek szóban és írásban logikusan elmesélni egy történetet. Tudnak legalább egy nyelvi szótárt használni. Képesek néma olvasással szövegek megértésére és felidézésére. Képesek történet írására előre meghatározott szempontrendszer segítségével. Tudnak vázlatot készíteni megadott szempontrendszer alapján. Felismerik a helyesírási alapelveket, és helyesen alkalmazzák őket. Képesek néhány alakzat és szókép felismerésére. Ismernek néhány epikai műfajt, ismerik és alkalmazzák az elbeszéléssel kapcsolatos fogalmakat.
9
10. évfolyam Heti 2 óra Évi 72 óra A Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom tanterv a 10. évfolyamon már alapvetően a pályaorientációra, a mindennapi életben való eligazodásra készít fel, a kulcskompetenciák fejlesztését is ennek rendeli alá. Továbbra is szerepe van az alapvető kulcskompetenciák fejlesztésében is. A Natban megfogalmazott nevelési célok közül elsőrendű a szerepe a felelősségvállalásnak, a demokrácia iránti elkötelezettségnek, a tudatos állampolgári létnek, a pályaorientációnak. A tanulókat fel kell készíteni a vizsgaszituációkra, a pályaválasztásra, az önálló, tudatos kommunikációra, a kulturált nyelvhasználatra, a mindennapi életben gyakran felmerülő szövegtípusok megértésére. A 10. évfolyamon heti két óra áll rendelkezésre, a helyi tanterv az éves órakeret 100%át, azaz 72 órát határoz meg. A kerettantervet megvalósító KOMA program két, egy-egy félévet átívelő, közös, az osztály számára megvalósítható projektfeladatot ajánl: az első félévben képregényt készíthetnek az előző évben megírt történetből, a második félévben a munka világára készülhetnek fel, és életpálya-tervezéssel foglalkozhatnak. A 10. évfolyam legfontosabb céljai: – fejlődjön a tanulók tanulási technikája, alakítsanak ki pozitív viszonyt a jövőbeli tanulás különböző módozataihoz; – értsék meg az egész életen át tartó tanulásra való képesség és motiváció fontosságát; – kommunikációjuk során nem kortársi helyzetben kerüljék a szlenget és a vulgarizmust; – legyenek képesek folyamatosan és meggyőzően felolvasni érvelő szövegeket; – készüljenek fel a különböző vizsgahelyzetekre; – legyenek képesek önálló, néma, értő olvasásra, meghatározott szempontok alapján különböző műfajú szövegek írására; – tudjanak rövid, elmondásra vagy felolvasásra szánt és arra alkalmas, különböző műfajú szövegeket írni; – legyenek képesek különböző műfajú szövegek önálló írására előre megadott szempontok önálló alkalmazásával; – ismerjék a lényegkiemelés eszközeit; – használják tudatosan a digitális eszközöket, legyenek tisztában a világháló használatának etikai szabályaival és az internet használatának veszélyeivel. Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok
A sikeres kommunikáció – nyelvi és kommunikációs Órakeret repertoár a gyakorlatban 18 óra Jártasság az írásbeli és szóbeli véleményalkotásban. Tömegkommunikációs ismeretek. Tény és vélemény megkülönböztetése. Véleményformálás szóban és írásban. Az önértékelés és a társértékelés szerepének ismerete a tanulás sikerességében. A tanulási technikák, az önértékelés és a társértékelés fejlesztése. A formális és az informális tanulási lehetőségek közötti tájékozódás. Írásbeli és szóbeli véleményformálás művészeti alkotásokról. Az udvarias társalgás gyakorlása, a vulgarizmus csökkentése, elutasítása. Az érvelési technika, a vitakészség gyakorlati fejlesztése.
10
A tanulók és mások által írott szövegek meggyőző előadásának gyakorlása és e képesség, valamint a rögtönzés fejlesztése. Felkészítés a vizsgahelyzetekre. Az egész életen át tartó tanulásra való képesség és motiváció fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A kommunikációs zavarok, konfliktusok feloldásának eljárásai. OKÉ-tematika Generációs megértési nehézségek: eltérő nyelv, eltérő jelentés (pl. illeszkedő részei. szleng, réteg- és csoportnyelvek). A kulturális szignálok használatának, a kommunikációs maximák Társadalomismeret: érvényesülésének vizsgálata. kommunikáció Személyes erősségek és gyengeségek megfogalmazása, megerősítés társadalmi és kulturális és segítő bírálat a társaknak. A művészeti ágakhoz való viszony meghatározottságai, beépítése az önértékelésbe. tömegkommunikáció, Formális és informális tanulás, tehetség, kreativitás. média, film. A családi viszonyok és a társalgási stílus történeti változásai. Disputa: érvelő szövegek alkotása szóban. A disputa szabályainak Természetismeret, megismerése, egyszerűsített játék. matematika: Tömegkommunikáció, televízió, internet. A média vélemény- és kommunikációs ízlésformáló szerepe. képességeket fejlesztő Pénz és tömegkommunikáció (pl. reklám, show, klip). Állásfoglalás gyakorlatok. az életstílusok, szerepminták körében, értékválasztás. Társalgási stílus különböző beszédpartnerek esetén. Udvarias Idegen nyelv: udvarias társalgás. A vulgarizmus kerülése. társalgás, Kulturált nyelvi megoldások kényes témák megbeszélésére. véleménynyilvánítás. Különböző stílusrétegek műfaji sajátosságainak megfelelően írt saját és kész szövegek felolvasása, előadása, illetve rögtönzése. Kulturált véleményalkotás, önértékelés, egymás munkájának és teljesítményének értékelése indoklással, fejlesztési tanácsokkal. Érvelő műfajok és szövegek, a meggyőzés szolgálatában. A vizsga mint a meggyőzés színtere. Formális és informális tanulás, egész életen át tartó tanulás; disputa, Kulcsfogalmak/ érvelés, érv, cáfolat, tételmondat; vulgarizmus, előadói stílus, fogalmak testbeszéd, arcjáték, hangerő, hanglejtés, értékválasztás, érvelés. Tematikai egység/ Órakeret Nyelv és társadalom – nyelvi rétegek, stílusrétegek Fejlesztési cél 18 óra Az eddig szerzett stilisztikai ismeretek. Előzetes tudás A stílusrétegek megkülönböztetése. Jártasság kialakítása a szépirodalmi művek néhány stílusjegyének felismerésében. A komplex Fejlődés a társalgási stílus gyakorlásában a vulgarizmus negatív műveltségvoltának tudatosítása. területhez A szövegalkotási, felolvasási és előadási jártasság fejlesztése. kapcsolható Az alapvető nyelvtörténeti ismeretek felelevenítése és bővítése; a fejlesztési szinkron nyelvváltozatok közötti tájékozódási képesség megalapozása. feladatok A tanuló számára fontos nevek eredetének, jelentésének megismerése.
11
Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A jeltermészet jelentősége a nyelvben. A jelek típusai (ikon, index, Társadalomismeret, szimbólum). A nyelvtan szerepe az egyén életében, tanulásának idegen nyelv, haszna. Játék a mondatokkal, nyelvi cselekvésekkel. természetismeret, A szóbeliség és az írásbeliség stílusjegyei a magánéleti és a matematika: félhivatalos, publicisztikai helyzetekben. helyesírás. A tárgyalt művekről szóló rövid kritikák, blogbejegyzések Idegen nyelv: a koherenciájának elemzése. globalizáció Ismerkedés a publicisztikai, az előadói (szónoki) és a tudományos következtében (népszerű tudományos, ismeretterjesztő) stílus jegyeivel szövegek nemzetközivé vált alapján. A különböző stílusrétegekbe tartozó szövegek felismerése. szavak, néhány Nyelvtörténeti ismeretek, a magyar nyelv eredete, a szókincs diáknyelvi és szleng történeti rétegei néhány szöveg vizsgálatával. elem idegen nyelven. Nyelvújítás, a technika és a globalizáció szerepe a nyelv változásában. Szógyűjtés a technikával, a divattal és a zenével kapcsolatban – köznyelvivé vált idegen és új szavak. Ismerkedés az utónévkönyvvel, a nevek eredetével és jelentésével. Nyelvváltozatok, nyelvjárások. Egy-egy a tanulók által ismert vidék nyelvjárásainak jellegzetességei. Tájszavak. Nyelvváltozatok, ifjúsági és diáknyelv. Szleng és argó. Szlengszótárak. A határon túli nyelvhasználat egy-két változata: kétnyelvűség, kevertnyelvűség, kettős nyelvűség. Koherencia, publicisztika, stílusárnyalat, társalgási stílus, művelt Kulcsfogalmak/ köznyelv, szleng, argó, nyelvtörténet, finnugor nyelvcsalád, fogalmak nyelvváltozat, nyelvjárás, tájszó. Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Órakeret 18 óra Önálló, néma, értő olvasás, meghatározott szempontrendszer alapján Előzetes tudás különböző műfajú szövegek írása, vázlatírás. Különböző műfajú szövegek önálló írása, előre megadott szempontrendszer önálló alkalmazása, a lényegkiemelés eszközeinek A komplex alkalmazása. műveltségKépes instrukciók szöveggé formálása, illetve szöveges információk területhez képpé alakítása. kapcsolható Egyszerűbb retorikai feladatok megoldása, retorikai szövegek önálló fejlesztési alkalmazása. feladatok Mindennapi szövegtípusok (önéletrajz, névjegy, álláshirdetés, kérvények stb.) megértése és önálló létrehozása. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Álláshirdetések elemzése és alkotása személyes tényezők OKÉ-tematika figyelembe vételével, önismeret. illeszkedő részei. Lényegkiemelés különböző műfajú, családi témájú szövegekben Társadalomismeret, (pl. újságcikk, blogbejegyzés). idegen nyelv, Érvelő szövegek vizsgálata és alkotása. természetismeret, Képes instrukciók szöveggé formálása v. szöveges instrukciók matematika: alapján egyszerű képek alkotása (összeszerelés, folyamatábra stb.). szövegértést, Írásbeli ítéletalkotás, kritika, értékelő szöveg írása. szövegalkotást Nézőpontváltás a szövegben. fejlesztő feladatok, Szövegértés, szövegalkotás – retorikai gyakorlatok
12
Egyedi névjegy tervezése, megalkotása. hangos és néma Retorikai feladat, ünnepi beszéd alkotása (pl. ballagásra, olvasás gyakorlása. születésnapra, esküvőre, eljegyzésre, keresztelőre). A retorika nyelven kívüli eszközei. Retorikai feladat, beszéd alkotása tetszőleges témában. Érvelő szövegek olvasása és alkotása. Vers- vagy prózaírás sablon segítségével. Alapvető stilisztikai ismeretek rendszerezése, gyakorlati alkalmazása szövegalkotás során. Kulcsfogalmak/ Lényegkiemelés, érvelés, ítéletalkotás, kritika, nézőpontváltás. fogalmak Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Irodalom – művészetek – média Órakeret Műalkotások befogadása 18 óra Műnemek és a hozzájuk kapcsolódó legfontosabb műfajok ismerete, szempontok szerinti véleményalkotás irodalmi művekről. Irodalmi művekről, filmekről való véleményalkotás önálló kifejtése. Művészeti irányzatok közötti különbségek felismerése. Műalkotások megértésével, értelmezésével, befogadásával kapcsolatos legfontosabb ismeretek elsajátítása.
A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Irodalom: OKÉ-tematika Különböző műnemű és műfajú irodalmi művekről közös illeszkedő részei. beszélgetés és elemzés tematikus bontásban. (Javasolt szerzők: Ady Endre, József Attila, Áprily Lajos, Radnóti Társadalomismeret: Miklós, Kányádi Sándor, Dsida Jenő, Tamási Áron, Márai Sándor, kisebbségi lét, határon Szilágyi Domokos, Esterházy Péter, Kovács András Ferenc túli magyarság. műveiből részletek, Katona József, W. Shakespeare, E. Ionesco drámáiból részletek.) Idegen nyelv: idegen Önéletrajz, életrajz, útirajz az irodalomban. nyelvű filmek felirattal A krimi, sci-fi, kalandregény jellemzői, témái. vagy anélkül, képi Képversek, hangköltemények. nyelv, falfirkák. Művészet/média: Legfontosabb avantgárd irányzatok jellemzői (pl. expresszionizmus, futurizmus, dadaizmus, szürrealizmus, kubizmus, konstruktivizmus). Művészeti ágak, műfajok, kifejezőeszközök, üzenet, hangulat. Műalkotás és műkedvelés, hobbi, giccs. Művészfilm és közönségfilm. Műalkotások (vers, zene, film, tánc stb.) befogadása és kommentálása, a befogadó szerepe a művek értelmezésekor. Kulcsfogalmak/ Avantgárd irányzatok, műkedvelés, hobbi, giccs, befogadó, műértelmezés. fogalmak A fejlesztés várt Fejlődnek a tanulók tanulási technikái, a tanulók felismerik az egész eredményei a 10. életen át tartó tanulás szükségességét. évfolyam végén 13
Ismerik a hétköznapokban használatos dokumentumok típusait, azok kitöltésének módját, eligazodnak a hivatalos ügyekben használatos formanyomtatványok között, kitöltésükben alapszintű jártasságot szereznek. Többségük legalább nem kortársi beszédhelyzetben kerüli a szlenget és a vulgarizmust. A tanulók képesek folyamatosan és meggyőzően felolvasni érvelő szövegeket. Felkészültek a vizsgahelyzetek kommunikációs szempontú kezelésére. Rendelkeznek alapvető nyelvtörténeti ismeretekkel, tudják, hogy egy időben is többféle nyelvváltozat létezik. Képesek önálló, néma, értő olvasásra, meghatározott szempontrendszer alapján különböző műfajú szövegek írására, vázlatírásra. Tudnak rövid, elmondásra vagy felolvasásra szánt és arra alkalmas szövegeket írni. Képesek különböző műfajú szövegek írására, előre megadott szempontrendszer alkalmazásával, ismerik a lényegkiemelés eszközeit. Képesek a retorika alapvető eszközeit alkalmazni érvelő szövegek szóbeli előadásakor. Tisztában vannak a média vélemény- és ízlésformáló szerepével, felismerik a manipuláció eszközeit. Kulturáltabban mondanak véleményt a műalkotásokról nemtetszés esetén is, képesek véleményüket egy-két érvvel alátámasztani. Felismerik a művészeti irányzatok közötti különbségeket. Felismerik a képszerűség néhány stíluseszközét és a szépirodalmi stílus néhány jellegzetességét szépirodalmi művekben. 11. évfolyam Heti 2 óra Évi 62 óra A 11. évfolyamon heti egy óra áll rendelkezésre. A helyi tanterv az éves óraszám 100%-át fedi le, azaz 31 órát határoz meg. A Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom helyi tanterv a 11. évfolyamon továbbra is a pályaorientációra, a mindennapi életben való eligazodásra készít fel, és szerepe van az alapvető kulcskompetenciák fejlesztésében is. Ugyanakkor a csoport összetételétől függően a pedagógus szabadon dönthet arról, hogy az egész csoportot vagy annak egy részét már előkészíti, tantárgyilag megtámogatja a kétéves érettségire felkészítő osztályban való továbbtanulásra. A 11. évfolyam legfontosabb céljai: – a szóbeli és írásbeli kommunikáció fejlesztése; – saját vélemény megfogalmazása szóban és írásban; – a köznyelvi és irodalmi szöveg különbségeinek felismerése; – ismerjék fel a jelentéstani elemeket a művészi nyelvben; – legyenek képesek néma olvasással szövegek megértésére és az olvasottak felidézésére; 14
– – – – – – – – – – – – –
tudjanak vázlatot készíteni; legyenek képesek stílusváltásra hivatalos helyzetben; ismerjék meg az online kommunikáció módjait, írott és íratlan szabályait; fejlődjön a tanulók tanulási technikája, alakítsanak ki pozitív viszonyt a jövőbeli tanulás különböző módozataihoz; értsék meg az egész életen át tartó tanulásra való képesség és motiváció fontosságát; kommunikációjuk során nem kortársi helyzetben kerüljék a szlenget és a vulgarizmust; legyenek képesek önálló, néma, értő olvasásra, meghatározott szempontok alapján különböző műfajú szövegek írására; használják tudatosan a digitális eszközöket, legyenek tisztában a világháló használatának etikai szabályaival és az internet használatának veszélyeivel; az olvasott, feldolgozott irodalmi művek érzelmi, gondolati befogadásának támogatása; a művek műfaji természetének megfelelő szöveg-feldolgozási eljárások megismerése, alkalmazása; különböző műfajú és hangnemű lírai alkotások értelmezése; költői képek, alakzatok, szókincsbeli és mondattani jellegzetességek jelentésteremtő szerepének megértését elősegítő elemző-értelmező tevékenységek; a költői nyelvhasználat összetettségének felismertetése, a grammatikai eszközök funkciójának tudatosítása.
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Órakeret 8 óra Romantika, népiesség, népdal, dal, helyzetdal, elbeszélő költemény, életkép, episztola, felező tizenkettes versforma. Ismeretek Petőfi életútjáról, műveiről. Előzetes tudás Anyám tyúkja; Füstbe ment terv; János vitéz; Az Alföld; Nemzeti dal és más lírai alkotások. Petőfi jellemző témáinak, műfajainak, poétikai megoldásainak, A tematikai egység versformáinak megkülönböztetése, jellemző hangnemeinek (pl. humor nevelési-fejlesztési és irónia) befogadása. A kreativitás, a képzelőerő, a képzettársítási képesség fejlesztése. céljai Felkészítés önálló műértelmezés megfogalmazására. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Petőfi Sándor életműve. A tanuló Hon és népismeret: Pályaszakaszok (életérzések, ismeri az életmű főbb alkotói Petőfi emlékhelyek. költői magatartás) és jellemző korszakait; Petőfi helyét, szerepét alkotások. a magyar irodalom történetében; Földrajz: A népi szemléletmód hatása; Petőfi életútjának költészetének jellegét; romantika és népiesség. topológiája. tisztában van a romantikus korstílus és a népiesség Témák (pl. szerelem, táj, ars Vizuális kultúra; stílustendenciájának poetica), versciklusok; lírai Ének-zene: együtthatásával; műfajok és líratípusok (pl. a romantika műelemzések során megismeri dalok, helyzetdalok, ódák, művészete, Petőfi Petőfi jellemző témáit, műfajait, elégiák, rapszódiák; tájlíra, poétikai megoldásait, versformáit; művek feldolgozásai forradalmi látomásvers) (hangoskönyv, megkülönbözteti jellemző változatossága; hangnemeit (pl. humor és irónia); színház, rajzfilm, dal). Életmű – Petőfi Sándor
15
képes önálló műértelmezés megfogalmazására; műismereti minimuma: két vagy három lírai alkotás elemző feldolgozása, pl. Az alföld; Verses epika (pl. Az apostol). Szeptember végén; Nemzeti dal; képessé válik Petőfi életművének bemutatására. Kulcsfogalmak/ Népiesség, elbeszélő költemény, versciklus, helyzetdal, tájlíra, látomásköltészet, ars poetica, komikus eposz, költői szerep, váteszköltő. fogalmak Tematikai egység/ Órakeret Életmű – Arany János Fejlesztési cél 6 óra A bűn és bűnhődés erkölcsi kérdései. Romantika, népiesség, elbeszélő költemény, életkép, episztola, ballada, ütemhangsúlyos és időmértékes verselési formák, felező tizenkettes Előzetes tudás versforma. Ismeretek Arany életútjáról, műveiről; kapcsolat Petőfivel. Arany: A walesi bárdok, Rege a csodaszarvasról, Toldi, Családi kör. Az Arany-életműben felvetett erkölcsi, magatartásbeli kérdések felvetése és értelmezése. A lírai beszédmód változatainak értelmezése; korszakjellemző beszédmódok néhány jellegzetes alkotásának A tematikai egység összevetése, az életmű főbb alkotói korszakainak, Arany költői nevelési-fejlesztési szerepének, költészete jellegének megismertetése. Műelemzés, értelmezés: Arany jellemző lírai témái, műfajai, poétikai megoldásai, céljai versformái és néhány verses epikai alkotása. Felkészítés lírai és epikai alkotások önálló értelmezésének megfogalmazására. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Arany János életműve. A tanuló Informatika: Pályaszakaszok (életérzések, ismeri az életmű főbb alkotói könyvtári és internetes költői magatartások) és jellemző tájékozódás. korszakait; Arany költői alkotások. szerepét a magyar irodalom A romantika utáni költőszerepEtika: történetében; költészetének lehetőségek és lírai tendenciák. bűn, bűnhődés, jellegét; testvérféltékenység. műelemzések során Jellemző lírai tematika (pl. ars megismeri Arany jellemző poeticák), hangnemek, műfajok lírai témáit, műfajait, poétikai (pl. elégiko-óda, elégia) és megoldásait, versformáit és szerkesztésmód, verstípusok (pl. néhány verses epikai idő- és értékszembesítés, alkotását; létösszegzés) a nagykőrösi és a megismeri a lírikus és epikus kései költészetben (Letészem a költőszerep szembeállítását, lantot, Epilogus). változó megítélését; képes lírai és epikai A ballada műfaji sajátosságai; alkotások önálló tematikus és szerkesztésmódbeli értelmezésének különbségek a két megfogalmazására; a Toldi és balladakorszak alkotásaiban a Toldi estéje néhány (egy-két ballada pl. Szondi két szempontú összevetésére; apródja, Ágnes asszony). műismereti minimuma: Két vagy három lírai alkotás elemző feldolgozása, pl. Az alföld; Szeptember végén; Nemzeti dal
16
A Toldi estéje elemző bemutatása.
egy-két ballada; Toldi estéje; Letészem a lantot, Epilogus; képessé válik Arany életművének bemutatására; egy-egy szóbeli témakörben kijelölt feladat kifejtésére, memoriterek tolmácsolására. Elbeszélő költemény és verses regény, ballada, ütemhangsúlyos- és Kulcsfogalmak/ időmértékes formák (és együtthatásuk), verstípusok (idő- és fogalmak értékszembesítés, létösszegzés). Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Életmű – Ady Endre
Órakeret 8 óra
A Nyugat; stílusirányzatok a századelőn. Annak megértése, hogy a kulturális hagyományhoz, a nemzethez kötődés, a sorsvállalás sokféle hangon és módon jelentkezhet. A A tematikai egység hazaszeretet és haladás kérdései. nevelési-fejlesztési Ady költészetének befogadása: főbb alkotói korszakai, költői szerepe, költészetének jellege. Műelemzések, összpontosítva Ady jellemző céljai köteteire, szerkesztési módszereire, lírai témáira, poétikai megoldásaira. A kreativitás, a képzelőerő, a képzettársítási képesség fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Ady Endre életműve. A tanuló Történelem, társadalmi Kötet- és cikluskompozíció; ismeri az életmű főbb alkotói és állampolgári költői szerepvállalás, az korszakait; Ady helyét, költői ismeretek: innováció szándéka. szerepét a magyar irodalom társadalmi Klasszikus modernség, modernizáció, történetében; költészetének szecessziós-szimbolista városiasodás, a modern jellegét; látásmód; a versritmus újságírás. tisztában van a 20. század megújítása. eleji magyar irodalom sajátosságaival és a megújítás Vizuális kultúra: Meghatározó korszakok (pl. Ady-illusztrációk. szándékával; költői indulás, világháború), műelemzések során kötetek (pl. Új versek, ), témák, Földrajz: megismeri Ady jellemző motívumok (pl. magyarság, Ady-emlékhelyek köteteit, szerkesztési istenes, létharc, látomásszerű topológiája. módszereit, lírai témáit, tájvers, ars poetica; élet-halál, motívumait, poétikai hajó, ugar ) alapján Informatika: megoldásait; jellemző alkotásainak tájékozódás a Nyugat képes önálló értelmezése; pl. Góg és Magóg digitalizált versértelmezések fia vagyok én …; A Magyar változatában. megfogalmazására; Ugaron; Héja-nász az avaron. műismereti minimuma; Góg és Magóg fia vagyok én...; és még két-három mű; képessé válik az Ady-életmű jellemzőinek bemutatására. Kulcsfogalmak/ Klasszikus modernség, szecessziós-szimbolista látásmód, tagoló vers, kötetkompozíció, ciklikus szerkesztés. fogalmak 17
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Életmű – Kosztolányi Dezső
Órakeret 6 óra
Kosztolányi egy novellája és lírai alkotása(i), memoriterek. Törekvés a társadalmi, közösségi és egyéni konfliktusok szellemi hátterének megértésére, a morális gondolkodásra és ítéletalkotásra. A személyiség, az egyediség tisztelete, a közös emberi sorsból fakadó A tematikai egység szolidaritás. nevelési-fejlesztési Kosztolányi jellegzetes lírai témáira, poétikai megoldásaira céljai összpontosító műelemzések. Kis- és nagyepikájából néhány jelentős darab értelmezése. A kreativitás, a képzelőerő, a képzettársítási képesség fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Kosztolányi Dezső életműve. A tanuló Történelem, társadalmi Pályaszakaszok, életérzések, ismeri az életmű főbb alkotói és állampolgári költői magatartásformák; ismeretek: korszakait; Kosztolányi világkép, művészetfelfogás urbanizáció, kulturális helyét, szerepét a magyar (homo aestheticus); élet, sajtó. irodalom történetében; stílusirányzatok (pl. írásművészetének jellegét; impresszionizmus, Mozgóképkultúra és tisztában van a Nyugat első expresszionizmus); viszonya az nemzedéke tevékenységével, médiaismeret: anyanyelvhez. Kosztolányi-művek jelentőségével; filmes feldolgozásai. műelemzések során Jellemző lírai tematika; megismeri Kosztolányi hangnemek, műfajok, jellemző lírai témáit, poétikai Etika; Filozófia: versciklusok (pl. A szegény filozófiai, lélektani megoldásait; kis- és kisgyermek panaszai; Hajnali irányzatok, pl. a nagyepikájának néhány részegség, Halotti beszéd. freudizmus és hatása. jelentős darabját; Novellák (pl. A kulcs, Fürdés képes lírai és epikai stb.) és novellaciklusok (Esti alkotások önálló Kornél-novellák). értelmezésének megfogalmazására; Utalás egy-egy téma, motívum, műismereti minimuma: poétikai jellemző kortárs Kosztolányi egy novellája; irodalmi megjelenítésére; az lírai alkotásai, Hajnali evokáció, az intertextualitás részegség, Halotti beszéd; néhány példája. képessé válik a Kosztolányiéletmű jellemzőinek bemutatására (legalább két lírai alkotás, egy novella alapján); a műveiről szóló vélemények, elemzések értelmezésére, kritikus befogadására. Kulcsfogalmak/ Versciklus, novellaciklus, példázat, lélektan. fogalmak Tematikai egység/ Életmű – Babits Mihály Fejlesztési cél A Nyugat mint folyóirat és mozgalom. Előzetes tudás 18
Órakeret 6 óra
A lét erkölcsi aspektusai a háború, világégés idején. Betegség és prófétai küldetés értelmezési lehetőségei. A vívódó, az örök értékeket védő, a A tematikai egység magyarság sorsát egyetemes horizontba helyező művek megismerése. nevelési-fejlesztési Babits főbb alkotói korszakainak, helyének, szerepének megismertetése, műértelmezések: jellemző témák, hangnemek, motívumok, poétikai céljai megoldások feltárása. A kreativitás, a képzelőerő, a képzettársítási képesség fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Babits Mihály életműve. A tanuló Vizuális kultúra: Pályaszakaszok, kötetek, költői ismeri az életmű főbb alkotói Babits- portrék. magatartásformák (pl. korszakait; Babits helyét, pályakezdés; világháborúk ideje; szerepét a magyar irodalom Informatika: kései költészet); életérzések, adattárak internetes és a Nyugat történetében; világkép, értékrend, közlések (pl. a Nyugat), írásművészetének jellegét; művészetfelfogás (homo hanganyagok. tisztában van a Nyugat első moralis); a bölcseleti, filozófiai nemzedéke tevékenységével, érdeklődés hatásai. Magyarság és Etika; Filozófia: jelentőségével; európaiság. filozófiai, etikai műelemzések során irányzatok és hatásuk. megismeri Babits jellemző Szerepe a Nyugat mozgalmában; lírai témáit, poétikai irodalmi kapcsolatai; esszé- és megoldásait és a Jónás irodalomtörténet-írói, műfordító könyvét; tevékenysége. képes Babits-művek önálló értelmezésének Stílusirányzati sokszínűsége (pl. megfogalmazására; impresszionizmus, szecesszió, műismereti minimuma: egyszimbolizmus); klasszicizálás, két vers és Jónás könyve; antikizálás; hagyomány és képessé válik a Babits-életmű modernség egysége. jellemzőinek bemutatására. Jellemző lírai tematika, költői magatartás, a prófétaszerep elutasítása vagy vállalása. A választott művekhez kacsolódó fogalmi ismeretek. A Jónás könyve, mint az ószövetségi példázat parafrázisa. Jónás és az Úr magatartása. Nyelvhasználati és hangnemi összetettség. Kulcsfogalmak/ prófétaság, küldetéstudat, rájátszás. fogalmak Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Órakeret 6 óra József Attila: Altató; Betlehemi királyok; Mama; művek az 5–8. évfolyamról. Életmű – József Attila
19
Az esztétikai élmény hatása az önismeretre, a világismeretre. Igény és képesség az ízlés önálló fejlesztésére. Egyén és közösség viszonyrendszerének ellentmondásossága. Annak felismerése, hogy a társadalmi-szociális elkötelezettség és az egyéni lét értelmezése egyszerre van jelen az életműben. Az életmű főbb alkotói korszakainak A tematikai egység többféle megközelítésmódot alkalmazó megismertetése. József Attila nevelési-fejlesztési helye, szerepe a magyar irodalom történetében; írásművészetének céljai jellege. A kreativitás, a képzelőerő, a képzettársítási képesség fejlesztése. Műelemzések: jellemző lírai témák, stílusirányzati jellemzők, poétikai megoldások feltárása. Felkészítés önálló versértelmezések megfogalmazására, vélemények, interpretációk befogadására. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok József Attila életműve. A tanuló Informatika: Pályaszakaszok, életérzések, költői ismeri az életmű főbb könyvtári és internetes magatartásformák (pl. Tiszta tájékozódás József alkotói korszakait; József szívvel;); világkép, Attila Attila helyét, szerepét a költészetfelfogás. dokumentumokról. magyar irodalom Stílusirányzatok és stílustendenciák történetében; hatása. Ének-zene: írásművészetének jellegét; megzenésített műelemzések során Jellemző lírai tematika (pl. költemények. megismeri József Attila Külvárosi éj; Óda); gondolati jellemző lírai témáit, költészet; kései költészet (pl. A Etika; Filozófia: motívumait, poétikai Dunánál; szerelmi, pl. Óda; korabeli irányzatok és megoldásait; tragikus önsors versek, pl. Karóval képes önálló hatásuk; filozófiai jöttél). Versszerkezetek, kérdésfelvetések. versértelmezések verstípusok, hangnemek, formák, megfogalmazására; témák, motívumok gazdagsága. műismereti minimuma: Komplex költői képek négy-öt műve; (síkváltások). képessé válik az életmű A választott művekhez kapcsolódó jellemzőinek bemutatására; fogalmi ismeretek. egy-egy szóbeli témakörben kijelölt feladat kifejtésére. Utalás egy-egy téma, motívum, poétikai jellemző kortárs irodalmi megjelenítésére; az evokáció, az intertextualitás néhány példája. Kulcsfogalmak/ Komplex kép, síkváltás, szabad vers, létösszegzés, időszembesítés, önmegszólítás. fogalmak Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Órakeret 8 óra A tanult szóbeli, írott és elektronikus szövegtípusok és jellemzőik. A Előzetes tudás szöveg információinak és gondolatainak értelmezése és értékelése. A tematikai egység A szöveg tartalmának, céljának megfelelő jegyzetelési technika nevelési-fejlesztési kialakítása. A társalgás általános szerkezetének, szabályszerűségének megfigyelése. céljai Szövegértés, szövegalkotás
20
A leggyakoribb hivatalos szövegtípusok szerkezetének, formájának megismertetése, tárgyszerű és funkcionális hivatalos szövegek alkotásának képessége. Az esszéírás technikájának megismerése és alkalmazása különböző témájú és típusú esszé írásakor. A kritikai gondolkodás és a felelősségérzet fejlesztése elektronikus, internetes szövegtípusok hitelességének, megbízhatóságának vizsgálata, az internetes szövegek adta nyilvánosság etikai, jogi kérdéseinek értelmezése során. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Önálló szövegfeldolgozás. Hatékony jegyzetelési és vázlatírási Történelem, társadalmi technikák megismerése, adekvát alkalmazásuk. és állampolgári ismeretek: Különböző magánjellegű és hivatalos szövegek szerkezetének, különböző típusú jellemzőinek megismerése, hivatalos szövegek alkotásának források feldolgozása; képessége. esszéírás. Az anyaggyűjtés módjai írott és nem írott források felhasználásával, az idézés szabályai.
Valamennyi tantárgy: vázlatírás, jegyzetelés.
Az esszé típusai, jellemzői, az esszéírás folyamata. A tanulmány, az értekezés jellemzői, kidolgozásának állomásai.
Informatika: információkezelés, forrásfelhasználás, hivatkozás, szöveges adatbázis, az internethasználat jogi, etikai kérdései.
Néhány, gyakoribb internetes szöveg szerkezetének, megjelenésének, közlési szándékának megfigyelése, a tapasztalatok felhasználása a szövegbefogadáskor, az internetes szövegek nyilvánosságának kérdése, etikája. Internetes szövegalkotási gyakorlatok (pl. szöveges adatbázis, forrásjegyzék összeállítása, fórum, blogbejegyzés írása). Kulcsfogalmak/ Hivatalos levél, kérvény, önéletrajz, motivációs levél, meghatalmazás, elismervény. Esszé, értekezés, tanulmány. fogalmak Tematikai egység/ Órakeret A szöveg Fejlesztési cél 6 óra A szövegértési és szövegalkotási képesség megfelelő szintje. Elbeszélő, magyarázó, dokumentum típusú szövegek kommunikációs funkcióinak, Előzetes tudás fő jellemzőinek ismerete. Beszélt és írott nyelvi, továbbá internetes szövegek eltéréseinek azonosítása. A szövegszervező erők megismertetése és alkalmazása a gyakorlatban. A szöveg általános szerkezetének, a szövegértelem összetevőinek A tematikai egység nevelési- megfigyelési és értelmezési képességének fejlesztése a legjellemzőbb fejlesztési céljai szövegtípusokon. A szövegelemző képességek fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A szöveg fogalma, jellemzőinek megfigyelése, megnevezése, Történelem, társadalmi rendszerezése. és állampolgári A szóbeliség és az írásbeliség hatása a szövegformálásra. A szóbeli ismeretek: és írott szövegek szerepe, eltérő jegyei. A szövegfonetikai eszközök a forrásszövegek és az írásjegyek szövegértelmező szerepe. típusai. Idegen nyelvek: 21
A szöveg szerkezete: a szöveg és a mondat viszonya, az idegen nyelvi szövegegységek. szöveg/ek kultúrafüggő A szövegértelem összetevői: pragmatikai, jelentésbeli és nyelvtani felépítése. szintje. Szövegtípusok jellemzői megjelenés, műfajok és nyelvhasználati színterek szerint. Szövegek összefüggése, értelemhálózata; intertextualitás. A szövegértés, szövegfeldolgozás technikája, olvasási típusok és stratégiák. Szöveg, szövegösszefüggés, beszédhelyzet. Szövegmondat, bekezdés, tömb, szakasz. Szövegtípus. Kulcsfogalmak/ Szövegműfaj (elbeszélő, leíró, érvelő). fogalmak Nyelvhasználati színterek szerinti szövegtípus (mindennapi, közéleti és hivatalos, tudományos, sajtó és média, szépirodalmi). Szövegfonetika (hangsúly, hanglejtés, hangerő, szünet, beszédtempó). Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Órakeret 8 óra A kommunikációs céloknak megfelelő papíralapú és elektronikus szövegalkotás. A papíralapú és számítógépes jegyzetelés technikájának, módjainak ismerete. Előzetes tudás Az elbeszélés, jellemzés, vélemény, esszé formai és tartalmi jellemzőinek ismerete. A kommunikációs célnak, műfajnak, címzettnek, kontextusnak megfelelő stíluseszközök. alkalmazása. Gondolkodásfejlesztés, az önkifejezés fejlesztése: a papíralapú és A tematikai egység elektronikus szövegek eltérő és hasonló jellemzőinek megfigyelése. nevelési-fejlesztési A szövegalkotási képesség fejlesztése: a megismert szövegtípusokban a közlés céljának, a helyzetnek megfelelő stílusban történő szövegalkotás. céljai Esszéírási gyakorlatok. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Lényegre törő, világos felépítésű, információban gazdag, kifejtett Informatika: szöveg alkotása a tájékoztató, érvelő, meggyőző, vitázó szövegszerkesztési, közlésformák valamelyikében. könyvtárhasználati, információkeresési ismeretek. Kulcsfogalmak/ Szövegalkotás, szövegszerkesztés, érvelő esszé. fogalmak Szövegalkotás
22
Társadalomismeret 9. évfolyam Heti 2 óra Évi 72 óra Ez az év olyan nevelési célok megvalósítására ad lehetőséget, mint a tanulók ún. történelmi gondolkodásának elmélyítése és kiszélesítése, valamint a tanulás, az iskola, a tudás értékeinek, hasznának felismertetése, a társadalom, a közösségek és az egyén kapcsolatának vizsgálata. Ezek a tartalmak olyan tevékenységeken keresztül valósulhatnak meg, amelyek mind az egyének, mind az osztályközösségek számára fejlesztést tesznek lehetővé. A tanulók nem megfelelő szintű kulcskompetenciái, illetve a meglévő kompetenciák bővítésére, fejlesztésére adnak lehetőséget, mint például a szóbeli és írásbeli kifejezőkészség, az önálló véleményalkotás, a kritikai gondolkodás vagy a térbeli tájékozódás. A 9. évfolyamon a társadalomismeret tantárgyi célja az, hogy a tanulók képesek legyenek: – az európai és a magyar történelem és társadalom alapvető folyamatainak megértésére; – annak felismerésére, hogy a magyar nemzet történelme sokféle egyéb nemzetiség és etnikum (pl. német és zsidó etnikum) együttműködésének az eredménye is; – az egyén szerepének értékelésére, a szűkebb és tágabb közösséghez tartozás felelősségének elfogadására; – a társadalmi normák erkölcsi értékének és gyakorlati hasznának felismerésére, betartására; – értékelni a tudást, megbecsülni iskolát, az osztályközösséget, osztálytársaikat, valamint kihasználni a szakközépiskola által biztosított tanulási lehetőségeket. Fejlesztési feladatok minden tematikai egységre vonatkozóan Ismeretszerzés, tanulás A forrásokban és -feldolgozásokban található információk gyűjtése. A történelem tárgyi emlékeinek felismerése, értelmezése élőszóban vagy írásban. A filmek, filmhíradók értelmezése. Történelmi esemény, intézmény, szervezet megismerése források alapján. Tájékozódás kézikönyvekben, az ismeretterjesztő folyóiratokban és az internet valamely magyar nyelvű keresőprogramjában. Ábra készítése a tankönyv, a munkafüzet, szakirodalom felhasználásával. Kritikai gondolkodás Különböző típusú források elemzése, ellentétes felfogású forrásrészletek összehasonlítása, értelmezése, feldolgozása. Azonos eseményről, jelenségről készült különböző forrásrészletek összehasonlítása. A forrásokban fellelhető leegyszerűsítő vélemények kritikus értelmezése tanári rávezetéssel. A média forrásértékének, jellegének felismerése, elemzése. Eltérő álláspontok felismerése megadott történelmi források és tudományos feldolgozások szövegében; az eltérések okainak vizsgálata. Kiemelkedő történelmi személyiségek döntéseinek értékelése. A történelem meghatározó jelentőségű történelmi személyiségei szerepének értékelése. Kommunikáció A korszakokra vonatkozó történelmi szakkifejezések helyes használata. A történelmi fogalmak magyarázata. Egy téma bemutatása többféle módszer és eszköz (élőszó, térkép, kép, filmrészlet, tárgyak stb.) ötvözésével. Egy-egy előre megadott kérdés kapcsán saját vélemény megfogalmazása, kifejtése. Érvelési technikák ismerete és alkalmazása szóban és 23
írásban. Előadás készítése (meghatározott terjedelemben) történeti témákról, segédeszközök felhasználásával. Hosszabb adatsorok, grafikonok, ábrák alapján történelmi változások felismerése és bemutatása. Szemléletes diagramok és grafikonok készítése gazdasági, társadalmi, demográfiai folyamatokról. Táblázatkészítés demográfiai, gazdasági és társadalomtörténeti adatok bemutatásához. Jártasság a feladatlapok kitöltésében; tájékozottság javítási elveiben és módszereiben. Tájékozódás időben és térben Fontosabb folyamatok vagy jelenségek időrendjének összeállítása. Időrendi táblázat készítése. Az időben való jártasság bemutatása élőbeszédben, írásban és a térképen. A térben és időben játszódó események közötti kapcsolat felismerése. Időrendi táblázatok és térképek összehasonlítása, rajzok és térképek készítése. Az egyetemes és a magyar kronológiák használata. Történelmi jelenségek természeti feltételeinek megállapítása a szaktanár útmutatása alapján. Történelmi helyek azonosítása mai térképeken. Sematikus rajz készítése egy-egy történeti táj egységeiről. Tematikus történelmi térképek adatainak összehasonlítása (pl. gazdasági fejlődés, népsűrűség, nemzetiségi összetétel változása). –
Tematik Órakeret ai 4 óra Európa a világban, egység/ Magyarország Európában – Fejleszté si cél Alapvető topográfiai ismeretek; elemi tájékozódás Európa és Előzetes tudás Magyarország térképein. Képes térben elhelyezni saját lakóhelye fontosabb intézményeit, nagyobb városainkat, Magyarországot, a szomszédos országokat és az A tematikai Európai Unió országait a kapcsolódó térképeken. egységhez Azonosítani tudja Magyarország megyéit és úthálózata fontosabb kapcsolódó nevelési egységeit. célok Felismeri a térkép legfontosabb elemeit (vizek, domborzati jelölések, államhatárok, települések), azonosítja azokat a térképen. Ismeretek/Témák Kapcsolódási pontok Lakóhelyünk és környezetünk a térben. Természetismeret: térképhasználat. Magyarország területi tagozódása.
Matematika: mennyiségek összehasonlítása.
Magyarország és Európa.
Idegen nyelv: földrajzi nevek; idegen nyelvű honlapok, alkalmazások.
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Osztályközösség-építés: ismeretek Magyarországról, az EU-ról. Közép-Európa, Nyugat-Európa, Kelet-Európa, Dél-Európa, ÉszakEurópa, Európai Unió, régió, ország, állam, szövetség, rendszerváltás, demokratikus berendezkedés, úthálózat, infrastruktúra. Múlt és jelen képekben és szövegekben I. Európa bölcsői Az általános iskolában tanultak. 24
Órakeret 8 óra
Képes az európai civilizáció gyökereinek feltárására, az ókori demokrácia alapelveinek vázlatos összehasonlítására a modern demokrácia alapelveivel. A tematikai A tanuló felismeri, hogy egy több évszázadon keresztül fennálló állam egységhez felemelkedésében és hanyatlásában több tényező együttes hatása játszik kapcsolódó nevelési szerepet, valamint, hogy a hosszú életű birodalmak társadalma, célok gazdasági élete, politikai berendezkedése folyamatosan változik. Tudja, hogy az antik kultúra a görög és a római kultúra kölcsönhatása során alakult ki, látja ennek az európai civilizációra gyakorolt hatását. Ismeretek/témák Kapcsolódási pontok Az európai civilizáció kezdetei. Természetismeret: tájékozódás a térképen. Vallás, kultúra és sport az antikvitásban.
Matematika: adatok értelmezése. Idegen nyelv: földrajzi és személynevek.
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
A tematikai egységhez kapcsolódó nevelési célok
Osztályközösség-építés: a személyiség szerepe, információforrások használata. Fogalmak: polisz/városállam, demokrácia, rabszolga, egyistenhit, zsidó vallás, kereszténység, Biblia, Újszövetség, olimpia. Személyek: Szolón, Jézus, Theodosius. Topográfia: Balkán-félsziget, Athén, Róma, Júdea, Olimpia. Kronológia: Kr.e. 776 (első ókori olimpia), Kr.e. 5. század (athéni demokrácia kialakulása), 395 (a Római Birodalom felosztása), 476 (a Nyugat-római Birodalom bukása). Múlt és jelen képekben és szövegekben II. Órakeret A középkor századai 10 óra Az általános iskolai előzmények. Érti a keresztény vallás szerepét az európai szellemi és hatalmi expanzióban, azonosítja az egyház társadalomépítő és -szabályozó tevékenységét, megérti távlatos jelentőségét. Tudatosítja az iszlám vallás civilizációformáló szerepét. Feltárja a középkori keresztény civilizáció örökségét, és kimutatja a középkori városi civilizáció továbbélését a modern európai civilizációban. A tanuló felismeri és tudatosul benne, hogy a magyarság eredetére vonatkozó álláspontok különbözősége a források rendkívüli hiányosságából és az egyes szaktudományok (történettudomány, régészet, nyelvészet) kutatási eredményeinek egymásnak olykor ellentmondó adataiból fakad. Megérti, hogy a kereszténység felvétele és az erre épülő államalapítás teremtette meg a magyar állam megerősödésének és fejlődésének feltételeit. Felismeri, hogy az Árpád-korban megszilárdult a keresztény magyar állam. A korszak jelentős uralkodói politikai életpályájának megismerésén keresztül belátja, hogy a több nemzetiségből álló Magyar Királyság a közép-európai régió egyik legerősebb államaként fejlődött, sorsa több
25
ponton összekapcsolódott a környező államok és Nyugat-Európa fejlődésével. Ismeretek/ témák Kapcsolódási pontok A középkori Európa birodalmai, társadalom Természetismeret: tudósok, felfedezők. és világkép. Matematika: adatok értelmezése. A magyar honfoglalás és az államalapítás. Idegen nyelv: földrajzi nevek, személynevek. A középkori Magyar Királyság helye Európában. Fogalmak: hun, barbár, gróf, lovag, lovagi erény, keresztes háború, egyház, pápa, Korán, iszlám, finnugor, nyelvrokonság, sztyeppe, törzs, honfoglalás, pogány, vármegye, Árpád-ház, jobbágy, forint, zsoldos hadsereg (pl. fekete sereg). Személyek: Attila, Nagy Károly, I. Ottó, Mohamed, Árpád, Géza, Vajk/I. István, IV. Béla, III. András, Károly Róbert, I. (Nagy) Lajos, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás. Topográfia: Frank Birodalom, Német-római Császárság, Bizánc, Kulcsfogalmak/ Konstantinápoly, Szentföld, Kárpát-medence, Vereckei-hágó, Oszmán fogalmak Birodalom, Nikápoly, Mohács. Kronológia: VII. század (az iszlám vallás alapítása), 800 (Nagy Károly császárrá koronázása), 895 táján (a honfoglalás), 1000 (I. István megkoronázása), 1054 (az egyházszakadás), 1241–42 (a tatárjárás), 1301 (az Árpád-ház kihalása), 1308 (Károly Róbert királlyá választása), 1342 (I. [Nagy] Lajos), 1453 (Konstantinápoly elfoglalása), 1456 (a nándorfehérvári diadal), 1458–1490 (I. [Hunyadi] Mátyás uralkodása), 1526 (a mohácsi csata). Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Múlt és jelen képekben és szövegekben III. Órakeret Az újkor hajnala 6 óra Az általános iskolai előzmények. Belátja, hogy a világ különböző civilizációit összeköti az emberi alapszükségletek biztosításának igénye (élelem, biztonság, világ megértésének igénye stb.). Megérti, hogy a kultúrák találkozása milyen esélyeket, veszélyeket hordoz magában. A tanuló belátja, hogy Amerika felfedezése gyökeresen megváltoztatta a világ képét. Felismeri, hogy a kereskedelmi utak feletti ellenőrzés általában jelentős hatalmi pozíciót is jelent, valamint, hogy a A tematikai kereskedelemi utak terén lezajló változások átrendezik a régiók közötti egységhez gazdasági erőviszonyokat, hosszú távon jelentős gazdasági, társadalmi kapcsolódó és politikai következményekkel járnak. nevelési célok Belátja, hogy az oszmán-török katonai fölény mellett a politikai megosztottság is hozzájárult az ország három részre szakadásához. Megérti a részekre szakadt ország helyzetét a két nagyhatalom ütközőzónájában, és belátja, hogy a török kiűzését a hatalmi erőegyensúly felbomlása tette lehetővé. Átlátja a másfél évszázados török uralom rövid és hosszú távú következményeit. Ismeretek /témák Kapcsolódási pontok Felfedezések – a civilizációk találkozása. Természetismeret: tudósok, felfedezők. 26
Vallási megújhodás Európában.
Matematika: adatok értelmezése.
Államformák és uralkodók az újkori Európában.
Idegen nyelv: földrajzi nevek, személynevek.
A Magyar Királyság a birodalmak szorításában. Fogalmak: világkereskedelem, selyemút, karavella, gyarmatosítás, reformáció, evangélikus, református, kapitalizmus, alkotmányos monarchia, parlament, abszolutizmus, végvár, kuruc. Személyek: Kolumbusz, Luther Márton, XIV. Lajos, Szapolyai János, Habsburg Ferdinánd, Dobó István, II. Szulejmán, Zrínyi Miklós, II. Rákóczi Ferenc. Kulcsfogalmak/ Topográfia: Anglia, Franciaország, Versailles, Buda, Eger, Szigetvár, fogalmak Ónod. Kronológia: 1492 (Amerika felfedezése), 1517 (Luther fellépése, a reformáció kezdete), 1541 (Buda török elfoglalása, az ország tényleges három részre szakadása), 1552 (Eger sikertelen török ostroma), 1566 (Szigetvár eleste), 1703–11 (a Rákóczi-szabadságharc), 1707 (az ónodi országgyűlés), 1711 (a szatmári béke). Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Múlt és jelen képekben és szövegekben IV. Órakeret A modern világ születése 12 óra Az általános iskolai előzmények. Látja, hogy a felvilágosodás állította középpontba a világmindenség megértésének igényét, a tudományos megismerés elsőbbrendűségét, és hogy ezzel a tudományok fejlődésének új korszaka kezdődött. Belátja, hogy a hatalommegosztás és a képviseleti elv általánossá válása a polgári államokban a demokratikus jogok gyakorlásának kiterjesztését eredményezte. Felismeri, hogy az ipari forradalom, amely új energiaforrások hasznosítása mellett új technikai eszközök alkalmazásával és a termelési formák átalakításával létrehozta az ipari társadalmat, a népesség számszerű gyarapodását, urbanizációt és az ipari munkásság létszámának növekedését eredményezte. A tematikai Tudatosul benne, hogy Magyarország a Habsburg Birodalom részét egységhez kapcsolódó nevelési képezte, megérti a birodalmiságból fakadó problémák lényegét, és reális képet alkot Magyarország birodalmon belüli helyzetéről. célok Érti, hogy a korszakot a nemzeti és a liberális eszme megerősödése, valamint az európai centrumhoz való fölzárkózás kényszere határozza meg. Belátja, hogy ezek nyomán fogalmazódott meg a jobbágyi és rendi viszonyok megszüntetésének, az érdekegyesítés, a közteherviselés, valamint a nemzeti nyelv és kultúra megteremtésének szükségessége, amelyek a polgári viszonyok és a nemzeti önállóság megteremtését célozzák. Tudja, hogy e célok megvalósítása állította középpontba azokat a nagyformátumú politikusokat, akik túllépve egyéni érdekeiken, egymást kiegészítve, a közösség hosszú távú érdekeit szolgáló reformprogramok mellé állították a közvéleményt. 27
Megérti, hogy a kiegyezés reális kompromisszum volt, amely megfelelt a kor erőviszonyainak. Látja a kiegyezés hosszú távú hatásait Magyarország fejlődésére, mely folyamatban a hazai zsidó polgárság kiemelkedő szerepet játszott. Ismeretek/ témák Kapcsolódási pontok Forradalmak kora Európában. Természetismeret: tudósok, felfedezők. A Magyar Királyság a Habsburg Birodalomban.
Matematika: adatok értelmezése. Idegen nyelv: földrajzi nevek, személynevek.
A reformkor és az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc. A dualizmus kora.
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Fogalmak: felvilágosodás, tolerancia, egyenlőség, szabadság, enciklopédia, forradalom, Emberi és polgári jogok nyilatkozata, jakobinus diktatúra, terror, ipari forradalom, belső vándorlás, betelepítés, Ratio Educationis, nyelvrendelet, jobbágyrendelet, nyelvújítás, ipari forradalom, gyár, környezetszennyezés, jobbágyfelszabadítás, áprilisi törvények, honvédség, aradi vértanúk, dualizmus. Személyek: Bonaparte Napóleon, Mária Terézia, II. József, James Watt, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Batthyány Lajos, Deák Ferenc. Topográfia: Bécs, Pozsony, Budapest, Nagy-Britannia, Amerikai Egyesült Államok, Németország, Osztrák-Magyar Monarchia. Kronológia: 1789. július 14. (a Bastille ostroma, a francia forradalom kitörése), 1793–1794 (a jakobinus diktatúra), 1804 (Napóleon császárrá koronázása), 1740–80 (Mária Terézia), 1780–1790 (II. József), 1825– 1848 (a reformkor), 1848. március 15. (forradalom kitörése Pesten), 1848–1849 (forradalom és szabadságharc Magyarországon), 1867 (a kiegyezés). Múlt és jelen képekben és szövegekben V. A szélsőségek évtizedei
Órakeret 8 óra
Az általános iskolai előzmények. Látja az első világháború kirobbanásához vezető okokat, és azok komplex jellegét. Felismeri, hogy a korábban kialakult nagyhatalmi egyensúly felbomlása, a gyarmatokért való versengés, a létrejövő katonai szövetségek, a fegyverkezési verseny és a megoldatlan balkáni helyzet együttesen vezetett a háborúhoz. Érti, hogy az új hadászati A tematikai eszközök és módszerek alkalmazása elhúzódó harcokkal és óriási egységhez ember- és anyagi veszteséggel jártak, és minden állampolgárt érintettek. kapcsolódó nevelési Felismeri a békerendszer keltette új ellentmondásokat, különös célok tekintettel a kelet-közép-európai régióra. Felismeri, hogy a háborús pusztítás, különösen a vereség és a gazdasági válságok egyik következménye a szélsőségek térnyerése. Érti, hogy a két világháború közötti magyar kül- és belpolitika egyik legfontosabb mozgatórugója a trianoni békeszerződés és annak Előzetes tudás
28
hatásaira való reflektálás volt. Tudatosulnak benne a trianoni békeszerződés politikai életre, gazdaságra, társadalomra és közgondolkodásra gyakorolt hatásai, valamint a bethleni konszolidáció eredményei, hazai és nemzetközi összefüggései. Tudja, hogy mennyi áldozattal, pusztítással járt a második világháború, és hogy a holokauszt az emberiség, valamint az egész magyarság tragédiája. Megérti, miként került a háború során Magyarország kényszerpályára, és ez milyen következményekkel járt az ország sorsát illetően. Tisztában van a háborús vereség és a megszállás közvetett és közvetlen következményeivel (pl. malenkij robotra elhurcolt magyar és német származású civilek, német nemzetiségű lakosság kitelepítése, a szlovákiai magyarok áttelepítése). Belátja, hogy Európában és hazánkban a XX. századi kirekesztésen alapuló (bűnbakképzésen alapuló) népirtások nem mehettek volna végbe a többségi társadalom tevőleges vagy hallgatólagos támogatása, valamint apátiája nélkül. Ismeretek/ témák Kapcsolódási pontok Az első világháború és következményei Természetismeret: tudósok, felfedezők. Európában, valamint Magyarországon. Matematika: adatok értelmezése. A totális diktatúrák jellemzői. Idegen nyelv: földrajzi nevek, személynevek. Magyarország a két világháború között. A második világháború és következményei Európában, valamint Magyarországon. Fogalmak: antant, központi hatalmak, jóvátétel, kiegyezés, kommunizmus, bolsevik, államosítás, diktatúra, Tanácsköztársaság, ellenforradalom, revízió, általános választójog, gazdasági világválság, nemzetiszocializmus, egypártrendszer, fajelmélet, antiszemitizmus, zsidóüldözés, deportálás, haláltábor, holokauszt, soá, porraimos, kényszermunkatábor, gulág. Személyek: Ferenc Ferdinánd, Károlyi Mihály, Kun Béla, Lenin, Sztálin, Adolf Hitler, Horthy Miklós, Bethlen István, Szálasi Ferenc. Topográfia: Budapest, Szarajevó, Párizs, Trianon, Auschwitz, Hirosima. Kulcsfogalmak/ Kronológia: 1914. június 28. (a szarajevói merénylet), 1914–1918 (az fogalmak első világháború), 1918 (az őszirózsás forradalom), 1920 (a trianoni békediktátum aláírása). 1938 (a náci Németország megszállja Ausztriát), 1939. szeptember 1. (Németország megtámadja Lengyelországot, kitör a második világháború), 1941 (Magyarország belép a háborúba), 1943. január (a doni katasztrófa), 1944. tavasz (a németek megszállják Magyarországot), 1945. május 8. (a második világháború lezárása Európában), 1945. április (Magyarország felszabadítása a náci uralom alól, a szovjet megszállás kezdete, a háború vége Magyarországon), 1945. augusztus (atomtámadás Hirosima és Nagaszaki ellen).
29
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Múlt és jelen képekben és szövegekben VI. Órakeret A megosztott világ 8 óra Az általános iskolai előzmények. A tanuló értelmezi a háború utáni helyzetet és a megosztott világ kialakulásának folyamatát. Felismeri a hidegháború keltette helyi háborúk máig ható következményeit. Felismeri, hogy a modern technológia, a globalizációs folyamatok, a szabadság ideológiája és a kommunikációs rendszerek milyen szerepet töltöttek be a szovjet típusú rendszerek bukásában. Felismeri a szovjet megszállás és az ebből fakadó korlátozott állami szuverenitás következményeit. Megérti, hogy Magyarországnak 1956A tematikai ban a rendkívül kedvezőtlen nemzetközi helyzetben, az erőegyensúlyra egységhez épülő politikai viszonyrendszerben nem sikerült kiszakadnia a szovjet kapcsolódó nevelési tömbből. Felismeri, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc célok jelenlegi demokratikus rendünk egyik talpköve. Ismeri a Kádárrendszer jellegét, és tisztában van annak mozgásterével. Képes sokoldalúan elemezni a Kádár-rendszer válságának és bukásának okait, körülményeit, felismeri a rendszer lényegi reformálhatatlanságát. Képes a globalizációs folyamatok, kihívások és az egységesülő Európa előnyeinek és hátrányainak sokoldalú feldolgozására. Tisztában van a rendszerváltozás előtti és az azt követő időszak politikai és gazdasági rendszere közötti legfontosabb különbségekkel. Ismeretek/ témák Kapcsolódási pontok A kétpólusú világ és a megosztott Európa. Természetismeret: tudósok, felfedezők. Magyarország vasfüggöny mögött.
Matematika: adatok értelmezése.
1956-os forradalom és szabadságharc.
Idegen nyelv: földrajzi nevek, személynevek.
A szovjet tömb felbomlása, a demokratikus viszonyok kiépülése. Tudományos és technikai forradalom. A környező országok, határon túli magyarok. Az Európai Unió alapelvei és intézményei. Fogalmak: hidegháború, szuperhatalom, fegyverkezési verseny, vasfüggöny, Szovjet Kommunista Párt, berlini fal, ÁVH, vallásellenesség, centralizáció, választási csalás, koncepciós per, államosítás, termelőszövetkezet (téesz), kétkeresős családmodell, kitelepítés, emigráció, gulyáskommunizmus, rendszerváltás, MDF, SZDSZ, FKgP, FIDESZ, KDNP, MSZP, Európai Unió, schengeni Kulcsfogalmak/ övezet. fogalmak Személyek: Gagarin, Neil Amstrong, Hruscsov, Kennedy, Gandhi, Rákosi Mátyás, Kádár János, Nagy Imre, Reagen, Mihail Gorbacsov, Antall József. Topográfia: Korea, Kuba, Vietnám, Berlin, Afganisztán, Csehszlovákia, Csehország, Szlovákia, Jugoszlávia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Koszovó. 30
Kronológia: 1949 (a kommunista alkotmány), 1961 (a berlini fal építése, Gagarin űrrepülése), 1969 (az első Holdra szállás), 1956. október 23. (a forradalom kirobbanása), 1956. november 4. (szovjet támadás indul Magyarország ellen), 1973 (első olajárrobbanás), 1989. június 16. (Nagy Imre és társainak újratemetése), 1990 (szabad országgyűlési és önkormányzati választások), 1991 (Jugoszlávia bomlásnak indul), 1993 (Csehország és Szlovákia szétválása), 2004 (Magyarország és kilenc másik állam csatlakozása az Európai Unióhoz).
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Múlt és jelen képekben és szövegekben VII. A magyar társadalom a rendszerváltás után.
Órakeret 8 óra
Az általános iskolai előzmények. Reális kép alakul ki a tanulóban Magyarország szerepéről és lehetőségeiről az európai integráción belül, továbbá ismeri fontosabb külkapcsolatait, és tudatosul benne a jelentősebb nemzetiségi és A tematikai emigráns közösségek híd-szerepe. egységhez Képes a nemzet, kisebbség és a helyi társadalmak fogalmak szakszerű kapcsolódó nevelési használatára. célok Képes a társadalom makro- és mikrostruktúráját alkotó elemeinek azonosítására, a társadalom tagoltságából eredő egyenlőtlenségek felismerésére, azok okainak azonosítására. Ismeretek/ témák Kapcsolódási pontok Az ezredforduló magyar társadalma. Természetismeret: tudósok, felfedezők. Előzetes tudás
A mai magyar társadalom jellemzői, problémái.
Matematika: adatok értelmezése. Idegen nyelv: földrajzi nevek, személynevek.
Hazánk kiemelkedő tudományos-technikai, kulturális és sportteljesítményei. szabadpiac, privatizáció, társadalom, munkanélküliség, társadalmi egyenlőtlenség, gazdagok, középosztály, szegények, népességfogyás, várható élettartam, elöregedés, korfa, iskolázottság, létminimum, Kulcsfogalmak/ deviancia (bűnözés, öngyilkosság, kábítószer-fogyasztás, mentális fogalmak betegségek, prostitúció), norma, nemzetiségek, cigányság társadalmi helyzete, felekezeti megoszlás, hungarikum, világörökség.
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Múlt és jelen képekben és szövegekben VIII. A tanuló társadalom.
Órakeret 6 óra
Az általános iskolai előzmények. A tanuló felismeri az iskola szerepének jelentőségét az egyén és a A komplex társadalom életében. műveltségTisztában van a tanulással kapcsolatos jogokkal és kötelességekkel. területhez Látja a tanulás és a munkaerő-piaci szerepvállalás összefüggéseit. kapcsolható Felismeri és elfogadja a tanulási és munkatevékenység emberformáló és fejlesztési feladatok értékteremtő erejét. Előzetes tudás
31
Ismeretek/témák Az oktatás és iskola a múltban.
Kapcsolódási pontok Természetismeret: tudósok, felfedezők.
A tanuló társadalom és az élethosszig tartó tanulás.
Matematika: adatok értelmezése.
Kulcsfogalmak/ fogalmak Tematikai egység/ Fejlesztési cél
A fejlesztés várt eredményei az évfolyam végén
Idegen nyelv: földrajzi nevek, személynevek. oktatás, iskola, tanítás, tudásépítés, tanuló, tanuló felnőtt, képzettség, képzetlenség, információs társadalom, élethosszig tartó tanulás.
A tanulók teljesítményének a mérése
Órakeret 2 óra
A tanuló ismerje Magyarország helyét Európában, földrajzi, politikai elhelyezkedését, a magyar államszervezet főbb szereplőit, az önkormányzati intézményeket, a tömegmédia fontosabb csatornáit, a manipuláció eszközeit. Képes legyen értékelni, megbecsülni az egyéni és közösségi értékeket, a tudást, a tanulást, és értse az egész életen át tartó tanulás személyes és társadalmi szükségességét. A tanuló legyen tisztában a társadalom és gazdaság alapvető tulajdonságaival, ismerje fel a történelemben zajló változásokat és azt, hogy ezeknek az ismerete nélkülözhetetlen a napjainkban zajló társadalmi, gazdasági, politikai, művészeti folyamatok (és azok változásainak) a megértéséhez. 10. évfolyam Heti 1 óra Évi 36 óra
A 10. évfolyam programját a tanulók forrás- és tevékenység-központú munkáltatása határozza meg. A tanév célja, hogy a tanulók képessé váljanak: – a társadalom és legfontosabb intézményeinek megismerésére, a működésük megértésére; – a különböző világképek jellemzőinek felismerésére, a világvallások azonosítására; – a politika világában való eligazodásra, saját értékeinek és érdekeinek megfelelő döntések meghozatalára; – a gazdaság leglényegesebb információinak megértésére, az egyén gazdasági lehetőségeinek felmérésére és a pénzügyekben való tájékozódásra. Fejlesztési feladatok minden tematikai egységre vonatkozóan Ismeretszerzés, tanulás A forrásokban és -feldolgozásokban található információk gyűjtése. A történelem tárgyi emlékeinek felismerése, értelmezése élőszóban vagy írásban. A filmek, filmhíradók értelmezése. Történelmi esemény, intézmény, szervezet megismerése források alapján. Tájékozódás kézikönyvekben, az ismeretterjesztő folyóiratokban és az internet valamely magyar nyelvű keresőprogramjában. Ábra készítése a tankönyv, a munkafüzet, szakirodalom felhasználásával. 32
Kritikai gondolkodás Különböző típusú források elemzése, ellentétes felfogású forrásrészletek összehasonlítása, értelmezése, feldolgozása. Azonos eseményről, jelenségről készült különböző forrásrészletek összehasonlítása. A forrásokban fellelhető leegyszerűsítő vélemények kritikus értelmezése tanári rávezetéssel. A média forrásértékének, jellegének felismerése, elemzése. Eltérő álláspontok felismerése megadott történelmi források és tudományos feldolgozások szövegében; az eltérések okainak vizsgálata. Kiemelkedő történelmi személyiségek döntéseinek értékelése. A történelem meghatározó jelentőségű történelmi személyiségei szerepének értékelése. Kommunikáció A korszakokra vonatkozó történelmi szakkifejezések helyes használata. A történelmi fogalmak magyarázata. Egy téma bemutatása többféle módszer és eszköz (élőszó, térkép, kép, filmrészlet, tárgyak stb.) ötvözésével. Egy-egy előre megadott kérdés kapcsán saját vélemény megfogalmazása, kifejtése. Érvelési technikák ismerete és alkalmazása szóban és írásban. Előadás készítése (meghatározott terjedelemben) történeti témákról, segédeszközök felhasználásával. Hosszabb adatsorok, grafikonok, ábrák alapján történelmi változások felismerése és bemutatása. Szemléletes diagramok és grafikonok készítése gazdasági, társadalmi, demográfiai folyamatokról. Táblázatkészítés demográfiai, gazdasági és társadalomtörténeti adatok bemutatásához. Jártasság a feladatlapok kitöltésében; tájékozottság javítási elveiben és módszereiben. Tájékozódás időben és térben Fontosabb folyamatok vagy jelenségek időrendjének összeállítása. Időrendi táblázat készítése. Az időben való jártasság bemutatása élőbeszédben, írásban és a térképen. A térben és időben játszódó események közötti kapcsolat felismerése. Időrendi táblázatok és térképek összehasonlítása, rajzok és térképek készítése. Az egyetemes és a magyar kronológiák használata. Történelmi jelenségek természeti feltételeinek megállapítása a szaktanár útmutatása alapján. Történelmi helyek azonosítása mai térképeken. Sematikus rajz készítése egy-egy történeti táj egységeiről. Tematikus történelmi térképek adatainak összehasonlítása (pl. gazdasági fejlődés, népsűrűség, nemzetiségi összetétel változása). Tematikai egység/ Fejlesztési cél
A tanulók teljesítményének a mérése
Órakeret 2 óra
Társadalom és intézményei múltban és jelenben – Órakeret Intézményeink működése 10 óra Általános iskolai előzmények. A tanuló képes a hivatalos és magánügyek megkülönböztetésére. Ismeri a legfontosabb országos intézmények – országgyűlés, kormány, A tematikai minisztériumok, bíróságok, adóhivatal – feladatait, működését (a egységhez kapcsolódó nevelési múltban és a jelenben). Átlátja a helyi intézmények – önkormányzat, polgármesteri hivatal, az egészségügyi, az oktatási és egyéb funkciójú célok helyi intézmények – rendszerét, azok feladatait. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
33
A modern polgári állam funkciói, intézményei.
Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: szóbeli és írásbeli szövegalkotás, hivatalos stílus.
A demokratikus berendezkedés, a hatalommegosztás.
Osztályközösség-építés: a helyzetnek megfelelő magatartás.
A mai magyar állam főbb jellemzői. Az önkormányzat intézményei. Különböző ügyek intézésének gyakorlata, a kulturált viselkedés gyakorlása. Különböző emberi élethelyzetek megfigyelése, következtetések levonása, magatartásminták elemzése, értékelése. Mindennapi élethelyzetek elbeszélése, eljátszása. Állam, államszervezet, önkormányzat, hatalmi ág, demokrácia, Kulcsfogalmak/ alkotmány – Alaptörvény. fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Órakeret 10 óra
A világkép
Általános iskolai előzmények. A tanuló megismeri a különböző világkép-magyarázatokat, felismeri jellegzetességeiket és értékeli azokat. A komplex Tisztában van a globalizáció legfontosabb jelenségeivel és műveltségfolyamataival, értelmezi azok mindennapi életre gyakorolt hatásait, területhez képes önálló vélemény megfogalmazására a fentiekkel kapcsolatban. kapcsolható A tanuló képes feltérképezni a generációk közötti kapcsolódások fejlesztési feladatok (egymásrautaltság, értékrendbeli változások, konfliktusok) jelentőségét, annak nehézségeit. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Világmagyarázatok, a világról alkotott kép Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: változásai. A sokszínű világlátás. Vallások, különböző megközelítési módok, nézőpontok. világvallások (különös tekintettel a zsidó, a keresztény és az iszlám vallásra). Természetismeret: környezetvédelem, fenntarthatóság. A fogyasztói társadalom, a jóléti állam és a világgazdasági válságok. Osztályközösség-építés: a tanulás szerepe; család; vallási közösségek. Demográfiai problémák Európában és a világban. A globalizáció és a fenntartható fejlődés. A globális világ kihívásainak hatása hazánk fejlődésére. Alapvető globális problémák
34
tudatosítása. A kulturális globalizáció előnyei és hátrányai. Generációk, generációs kérdések, konfliktusok. Az időskor és a különböző nemzedékek eltérő életmódja. A nemzedékek közti szolidaritás. Az együttélés szabályainak kialakítása és rendeltetése. A család funkciójának és szerepének változásai napjainkban. Világkép, civilizáció, filozófia, vallás, hit, fundamentalizmus, ateizmus, egyistenhit, többistenhit, világvallás, földrajzi felfedezés, idealizmus, materializmus, gazdasági, társadalmi, politikai rendszer, berendezkedés, Kulcsfogalmak/ fejlődő és fejlett ország, globalizáció, fenntartható fejlődés, terrorizmus, fogalmak információs társadalom, klímaváltozás, környezetszennyezés, migráció, nyugdíjrendszer, társadalmi szolidaritás, inaktív korú népesség. Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
A politika világa – a demokratikus politikai Órakeret berendezkedés 7 óra Általános iskolai előzmények. A tanuló ismeri a politikai alapfogalmakat, egyben értelmezi azokat a mai magyar politikai életre. Történelmi példákon keresztül felismeri a A komplex szélsőséges politikai irányokban rejlő veszélyeket (pl. a műveltségnemzetiszocialista és a kommunista diktatúrák bűntettei [kirekesztés, területhez megkülönböztetés, holokauszt, Gulág]). Képes a demokrácia kapcsolható működésének modellálására, a jogok és kötelességek rendszerének fejlesztési feladatok átlátására. Megismeri az Alaptörvény fontosabb részleteit, rendelkezéseit. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A gazdaság, a társadalom és a politika Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: kapcsolata. szövegértés. A politikai berendezkedések: a demokrácia és Osztályközösség-építés: társadalmi és a diktatúra. közösségi szerepek. A rendszerváltás Magyarországon. Az Alaptörvény főbb pontjai. A politizálás színterei. A politikai pártok ma Magyarországon. Politika, demokrácia, diktatúra, kirekesztés, fajgyűlölet, Kulcsfogalmak/ antiszemitizmus, holokauszt, Gulág, párt, politikai jog, rendszerváltás, fogalmak alkotmány, Alaptörvény, jogállam. Tematikai egység/
Gazdaság, gazdálkodás, pénzügyek 35
Órakeret
Fejlesztési cél Előzetes tudás
5 óra
Általános iskolai előzmények. A tanuló képes közgazdasági és pénzügyi ismeretek, összefüggések megértésére. Hasznos ismeretekkel rendelkezik az egyéni gazdálkodás A komplex (egyéni költségvetés) terén, valamint tisztában van az ország műveltségköltségvetésének legalapvetőbb kérdéseivel (milyen területekből áll, területhez miből finanszírozzák). Megfelelő tudással, realitásérzékkel kapcsolható rendelkezzen ahhoz, hogy felelős gazdasági döntést hozhasson –képes a fejlesztési feladatok különböző lehetőségek összevetésére, mérlegelésre, felelős döntések meghozatalára. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A legfontosabb közgazdasági fogalmak Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: (gazdasági ágazatok, gazdasági szereplők, szituációs játékok. tőke). Matematika: egyszerű gazdasági számítások. Az egyén gazdálkodása, a háztartások gazdálkodása. Osztályközösség-építés: egyéni és családi költségvetés, tervezés. A legfontosabb pénzügyi ismeretek (bankok, banki szolgáltatások, számlák, hitel, kamat, megtakarítás, thm, bankkártyák, valutaárfolyam, jelzálog). Egyéni költségvetés készítése. Mindennapi élethelyzetek elbeszélése, eljátszása. Gazdasági ágazat, költségvetés, vállalkozás, tőke, banki szolgáltatás, Kulcsfogalmak/ pénzügyi tranzakció. fogalmak Tematikai egység/ Fejlesztési cél
A fejlesztés várt eredményei az évfolyam végén
A tanulók teljesítményének a mérése
Órakeret 2 óra
A tanuló képes legyen a körülötte lévő társadalmi-természeti környezet változásait érzékelni, véleményt nyilvánítani a különböző események kapcsán; tudja, hogy milyen társadalmi normák érvényesek rá, és ezek betartásával legyen képes saját érdekeinek megfelelően cselekedni. A tanuló legyen tisztában a társadalom és a gazdaság alapvető tulajdonságaival, ismerje fel a történelemben zajló változásokat, és azt, hogy ezeknek az ismerete nélkülözhetetlen a napjainkban zajló társadalmi, gazdasági, politikai, művészeti folyamatok (és azok változásainak) a megértéséhez.
36
Matematika 9. évfolyam Heti 3 óra Évi 108 óra Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Órakeret 30 óra Elemi számolás, alapműveletek, tízes számrendszer, algebrai kifejezés, Előzetes tudás képlet behelyettesítési értéke, zsebszámológép használata. A tájékozódás fejlesztése a világ mennyiségi viszonyaiban. A komplex Megismeréshez szükséges képességek fejlesztése (tapasztalat, műveltségképzelet, emlékezés, gondolkodás, rendszerezés, ismerethordozók területhez használata). Problémakezelés és -megoldás fejlesztése. Akarati, kapcsolható érzelmi, önfejlesztő képességek fejlesztése, az együttéléssel fejlesztési kapcsolatos értékek erősítése (kommunikáció, együttműködés, feladatok motiváltság, önszabályozás, énkép). Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A racionális számok írása, olvasása, összehasonlítása. Kommunikáció – Műveletek racionális számokkal. magyar nyelv és A tízes számrendszer használata, ábrázolás számegyenesen, irodalom; szövegértés, alapműveletek, hatványozás (10 hatványai) elvégzése, kommunikáció, négyzetgyökvonás (számológéppel). önismeret, Algebrai kifejezések (összevonás), képletekbe behelyettesítés tanulási technikák, (képletgyűjtemények használata). Nevezetes azonosságok kooperáció. felismerése. Informatika. Százalékszámítás, egyenes fordított arányosság használata. Természettudományi Számrendszerek. tárgyak. Oszthatóság, lnko, llkt fogalma, használata. Prímszámok összetett számok. Törekvés, aktív munkára, kreativitásra, kommunikációra, kooperációra. Eredmények korrekt szöveges megfogalmazása. Matematikai ismeretek helyes alkalmazása. Növekvő igény az önellenőrzésre. Fogalmak, szakkifejezések felismerése. Zsebszámológép használata. Szám, alapművelet, hatvány, négyzetgyök, azonosság, normál alak, Kulcsfogalmak számegyenes, százalék, számhalmazok, lnko, lkkt.
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Számtan, algebra
Gondolkodási módszerek, halmazok, kombinatorika, Órakeret valószínűség, statisztika 25 óra Elemi szinten a halmaz, grafikon, szöveges feladat, valószínűség fogalmának felismerése. Alapfokú számolási készség, egyszerű, rövid szövegek értő olvasása. Tájékozódás a számegyenesen (racionális számkör).
37
A tájékozódás fejlesztése a világ mennyiségi viszonyaiban, a térben és az időben. Megismeréshez szükséges képességek fejlesztése (tapasztalat, képzelet, emlékezés, gondolkodás, rendszerezés, ismerethordozók használata). A kreativitás fejlesztése (adott feltételek szerint). Akarati, érzelmi, önfejlesztő képességek fejlesztése, az együttéléssel kapcsolatos értékek erősítése (kommunikáció, együttműködés, motiváltság, önszabályozás, énkép). Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Halmazokkal kapcsolatos műveletek végzése (elem, válogatás, Kommunikáció – ábrázolás). Wenn diagram. magyar nyelv és Számhalmazokon végzett műveletek. irodalom; Intervallumok ábrázolása számegyenese. Műveletek végzése, osztályközösség-építés; jelölések megtanulása. társadalomismeret; Grafikon, diagram, koordinátarendszer – értelmezés, tájékozódás, szövegértés, ábrázolás. kommunikáció, A nyelv logikai elemeinek felismerése a matematikában önismeret, (összehasonlítás, viszonyítás, rendezés, relációk, műveletek: és, tanulási technikák, vagy, ha - akkor, minden, van olyan, nem minden, egyik sem, nem). kooperáció, adatsorok, diagramok Szövegértelmezés gyakorlati feladatokban (adatok kiválasztása, értelmezése. lejegyzése, becslés, kiszámítás, ellenőrzés). Fizikai ábrák A valószínűség gyakorlati fogalmának megismerése („biztos”, leolvasása. „lehet, de nem biztos”, „lehetetlen”), valószínűségi játékok, problémák. Statisztika a hétköznapi életben, számítások a mindennapi életben. Statisztikai számítások, adatok értelmezése. A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok
A fogalmak felismerése, alkalmazása hétköznapi, tantárgyi, gyakorlati előfordulásaikban. Aktív, kreatív munkavégzés, a kommunikáció, kooperáció javuló szintje. Közelítő fejben számolás, becslés (nagyságrend). Az önellenőrzés igénye, alkalmazása. Ismerethordozók kezelése, tudatos használata. Halmaz, intervallum, számegyenes, pontosság (hibahatár), Kulcsfogalmak nagyságrend, koordinátarendszer, statisztikai fogalmak, grafikon, diagram, logikai művelet, statisztika, valószínűség.
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok
Órakeret 25 óra Számolás racionális körben, számegyenes, koordinátarendszer. A tájékozódás fejlesztése a világ mennyiségi viszonyaiban, a térben és az időben. Megismeréshez szükséges képességek fejlesztése. A kreativitás fejlesztése (adott feltételek szerint). Akarati, érzelmi, önfejlesztő képességek fejlesztése, az együttéléssel kapcsolatos értékek erősítése (kommunikáció, együttműködés, motiváltság, önszabályozás, énkép). Függvények, sorozatok, egyenletek, algoritmus
38
Ismeretek/fejlesztési követelmények Egyes gyakorlati összefüggések matematikai modelljének megalkotása (egyenes arányosság, táblázat, képlet, függvény, ábra). Egyenletek, egyenlőtlenségek megoldás, mérlegelv. Elsőfokú egyismeretlenes egyenletre vezető szöveges feladat megoldása. Algoritmusok felismerése, alkalmazása, pl. sorozatok, számtani sorozat, mértani sorozat, kamatszámítás. Arányos mennyiségek, fordított arány, százalék, százalékszámítás alkalmazása játékos, beugratós, gyakorlatias feladványokban. Függvényábrázolás, lineáris és másodfokú függvény ábrázolása. Érték készlet, értelmezési tartomány. Önálló, aktív munka, kreativitás, kommunikáció és kooperáció javuló szintje. Többféle megoldási út keresése.
Kapcsolódási pontok Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom; természetismeret; szövegértés, kommunikáció, önismeret, tanulási technikák, kooperáció, természetismereti adatsorok, diagramok, függvények értelmezése, köznapi gazdálkodási ismeretek.
Az ismeretek helyes alkalmazása gyakorlati problémákban. Logikus, fegyelmezett, kritikus/önkritikus gondolkodás. A helyes megoldások számának keresése (mikor lehet több is?). Önellenőrzés igénye, rutinszerű alkalmazása. Ismerethordozók kezelése, tudatos használata. Sorozat, függvény, egyenlet, definíció (képlet, szabály), grafikon, Kulcsfogalmak táblázat, diagram, algoritmus, kamat.
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
A geometria alapjai
Órakeret 28 óra
Alapfokú tájékozódás a térben, egyszerű alakzatok és testek felismerése, elemi mérés (vonalzó, szögmérő, mérőszalag), vázlatos rajzolás, derékszögű koordináta-rendszer ismerete, képletgyűjtemény használata. A tájékozódás fejlesztése a világ mennyiségi viszonyaiban, a térben és A komplex az időben. Problémakezelés és -megoldás fejlesztése. A kreativitás műveltségfejlesztése (adott feltételek szerint). Akarati, érzelmi, önfejlesztő területhez képességek fejlesztése, az együttéléssel kapcsolatos értékek erősítése kapcsolható (kommunikáció, együttműködés, motiváltság, önszabályozás, énkép). fejlesztési A matematika épülésének bemutatása (geometria története: a feladatok földmérés gyakorlati szükségességéből). Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Alapvető geometriai fogalmak ismerete (sík és tér, pont, egyenes, Kommunikáció; félegyenes, szakasz, távolság, szög, párhuzamosság, merőlegesség, természetismeret; síkidomok és térbeli testek). társadalomismeret; Háromszög, négyszög, sokszög, kör felismerése, tulajdonságai szövegértés, megállapítása (Thalész-tétel). kommunikáció, Tulajdonságok, szabályosság, szimmetria felismerése, alkalmazása önismeret, egyszerű esetekben. tanulási technikák, Derékszögű háromszög adatai, Pitagorasz-tétel (oldalak és szögek kooperáció, kapcsolata – szögfüggvény). térbeli relációk, Előzetes tudás
39
Szimmetriák, transzformációk. Egybevágóság, hasonlóság felismerése, alkalmazása egyszerű következtetésekben.
szabályosságok. Térlátás műszaki tárgyak tanulásánál.
Mérés (módszerek, mértékegységek alkalmazása), kerület, terület (gyakorlati pl.) kiszámítása. Mértékegységek használat. Egyszerű testek fajtáinak felismerése (gúla, kúp, hasáb, henger, gömb). Alapadatokból terület, térfogat képletgyűjteménnyel kiszámolása. Vektorok fogalma. (Szak)rajz, ábra olvasása, értelmezése. Geometriai problémák vázlatos ábrázolása, modellezése. Sokszöge, kör, kerület, terület számolás. Kreativitás, kommunikáció, kooperáció, önismeret fejlődése. Az eredmények korrekt szöveges megfogalmazása. Logikus, fegyelmezett, kritikus/önkritikus gondolkodás. Közelítő fejszámolás, becslés (nagyságrend), pontosság (hibahatár). Kulcsfogalmak
Sík, tér, szög, síkidom, test, mérés, kerület, terület, térfogat, felszín, szimmetria, síkidom, nevezetes alakzatok.
10. évfolyam Heti 2 óra Évi 72 óra Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Órakeret 14 óra Gyakorlottság a számolásban, alapműveletek, tízes számrendszer, Előzetes tudás algebrai kifejezés, képlet behelyettesítése. Megismeréshez szükséges képességek fejlesztése (tapasztalat, A komplex képzelet, emlékezés, gondolkodás, rendszerezés, ismerethordozók műveltséghasználata). Problémakezelés és -megoldás fejlesztése. A kreativitás területhez fejlesztése (adott feltételek szerint). Akarati, érzelmi, önfejlesztő kapcsolható képességek fejlesztése, az együttéléssel kapcsolatos értékek erősítése fejlesztési (kommunikáció, együttműködés, motiváltság, önszabályozás, énkép). feladatok Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Alapműveletek, hatványozás azonosságai négyzetgyökvonás. Kommunikáció – (számológéppel). magyar nyelv és Négyzetgyökvonás azonosságai. irodalom; Algebrai kifejezések műveleti szabályok alkalmazása, képletek, szövegértés, behelyettesítés (képletgyűjtemények használata). kommunikáció, Pontosság (hibahatár), számolás fejben, papíron, géppel, becslés, önismeret, kerekítés. tanulási technikák, kooperáció. Önálló, aktív munka, kreativitás, kommunikáció, kooperáció javuló szintje. Számtan, algebra
40
Eredmények korrekt, szöveges megfogalmazása. Matematikai ismeretek helyes alkalmazása gyakorlati problémákban. Önellenőrzés igénye. Zsebszámológép gyakorlott használata. Szám, alapművelet, hatvány, négyzetgyök, normál alak, becslés, Kulcsfogalmak pontosság (hibahatár), ellenőrzés, számegyenes. Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Gondolkodási módszerek, halmazok, kombinatorika, Órakeret valószínűség, statisztika 25 óra Halmaz, grafikon, szöveges feladat, valószínűség fogalmának felismerése, számolási készség, szövegek értő olvasása, tájékozódás a Előzetes tudás számegyenesen. A tájékozódás fejlesztése a világ mennyiségi viszonyaiban, a térben és az időben. Megismeréshez szükséges képességek fejlesztése A komplex (tapasztalat, képzelet, emlékezés, gondolkodás, rendszerezés, műveltségismerethordozók használata). Problémakezelés és -megoldás területhez fejlesztése. A kreativitás fejlesztése (adott feltételek szerint). Akarati, kapcsolható érzelmi, önfejlesztő képességek fejlesztése, az együttéléssel fejlesztési kapcsolatos értékek erősítése (kommunikáció, együttműködés, feladatok motiváltság, önszabályozás, énkép). Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Halmazokkal kapcsolatos műveletek végzése (részhalmaz, metszet, Kommunikáció unió, ábrázolás). Intervallum ábrázolása. osztályközösség-építés; Grafikon, diagram, koordinátarendszer használata. természetismeret; A nyelv logikai elemeinek tudatos alkalmazása a matematikában társadalomismeret (összehasonlítás, viszonyítás, rendezés, relációk, műveletek: és, szövegértés, vagy, ha - akkor, minden, van olyan, nem minden, egyik sem, nem). kommunikáció, Szövegértelmezés gyakorlati feladatokban (adatok kiválasztása, önismeret, lejegyzése, megoldási terv, becslés, kiszámítás, ellenőrzés), tanulási technikák, matematikai modellalkotás. kooperáció, Gráfok, kombináció, variáció alkalmazása egyszerű problémákban. adatsorok, diagramok Valószínűség gyakorlati fogalmának alkalmazása („biztos”, „lehet, értelmezése. de nem biztos”, „lehetetlen”), valószínűségi játékokban, problémákban. Események fogalma, Statisztika a hétköznapi életben (adatgyűjtés, mintavétel, relevancia, következtetések, modusz, medián, átlag fogalma). Grafikonok leolvasása, értelmezése. Aktív, kreatív munkavégzés, a kommunikáció, kooperáció javuló szintje. Eredmények korrekt, szöveges megfogalmazása. Logikus, fegyelmezett, kritikus/önkritikus gondolkodás. Közelítő fejben számolás, becslés (nagyságrend). Ismerethordozók kezelése, tudatos használata.
41
Kulcsfogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Halmaz, számegyenes, koordinátarendszer, grafikon, diagram, logikai művelet, statisztika, valószínűség.
Órakeret 20 óra Számolás racionális körben, számegyenes, koordinátarendszer, függvények ábrázolása értéktáblázatból, sorozatok fogalma, hatványozás, kamatszámítás, százalék fogalma. A tájékozódás fejlesztése a világ mennyiségi viszonyaiban, a térben és az időben. Megismeréshez szükséges képességek fejlesztése (tapasztalat, képzelet, emlékezés, gondolkodás, rendszerezés, ismerethordozók használata). Problémakezelés és -megoldás fejlesztése. A kreativitás fejlesztése (adott feltételek szerint). Függvények, sorozatok, egyenletek, algoritmus
A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok Ismeretek/fejlesztési követelmények Gyakorlati összefüggések matematikai modelljének alkalmazása (egyenes/fordított arányosság, táblázat, grafikon, képlet, függvény). Elsőfokú egyismeretlenes egyenletre, egyenletrendszerre vezető szöveges feladat megoldása, ellenőrzés, megoldhatóság vizsgálata. Egyenlőtlenségek megoldása. Algoritmusok: pl. sorozatok, számtani sorozat – egyszerű számítások gyakorlati problémákban; mértani sorozat elemeinek számolása; kamatszámítás (kamatos kamat számítása). (Fejtörők, beugratós, gyakorlatias feladványok.)
Kapcsolódási pontok Magyar nyelv és irodalom, társadalomismeret; idegen nyelv: szövegértés, kommunikáció, önismeret, tanulási technikák, kooperáció.
Önálló, aktív munka, kreativitás, kommunikáció, kooperáció javuló szintje. Többféle megoldási út keresése. Eredmények korrekt, szöveges megfogalmazása. Közelítő fejszámolás (nagyságrend), becslés, pontosság. Logikus, fegyelmezett, kritikus/önkritikus gondolkodás. Önellenőrzés igénye, rutinszerű alkalmazása. Ismerethordozók kezelése, tudatos használata. Százalék, sorozat, függvény, képlet, szabály, grafikon, táblázat, Kulcsfogalmak diagram, algoritmus. Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok
Órakeret 13 óra Tájékozódás a térben, alakzatok és testek felismerése, elemi mérés, vázlatos rajzolás, képletgyűjtemény használata. A tájékozódás fejlesztése a világ mennyiségi viszonyaiban, a térben és az időben. Megismeréshez szükséges képességek fejlesztése (tapasztalat, képzelet, emlékezés, gondolkodás, rendszerezés, ismerethordozók használata). A kreativitás fejlesztése (adott feltételek szerint). Akarati, érzelmi, önfejlesztő képességek fejlesztése, az A geometria alapjai
42
együttéléssel kapcsolatos értékek erősítése. A matematika épülésének bemutatása (geometria története). Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az alapvető geometriai fogalmak ismerete és használata (sík és tér, Kommunikáció – pont, egyenes, félegyenes, szakasz, távolság, szög, párhuzamosság, magyar nyelv és merőlegesség). irodalom; Síkidomok és térbeli testek felismerése (modell, absztrakció társadalomismeret; fogalma). idegen nyelv: szövegértés, kommunikáció, Tulajdonságok, szabályosság, szimmetria felismerése, alkalmazása önismeret, térbeli egyszerű esetekben. relációk, Derékszögű háromszög adatai, Pitagorasz-tétel (oldalak és szögek szabályosságok, kapcsolata – szögfüggvény). szimmetriák. Egybevágóság, hasonlóság felismerése, alkalmazása. Mérés (módszerek, mértékegységek használata), kerület, terület (gyakorlati pl.) kiszámítása. Egyszerű testek fajtái tulajdonságainak megállapítása (gúla, kúp, hasáb, henger, gömb). Alapadatokból terület, térfogat, felszín becslése, képletgyűjteménnyel kiszámolása. Rajzok értelmezése (műszaki, szakmai példák). Vektorok fogalma, egyszerű alkalmazások. Geometriai problémák vázlatos ábrázolása, modellezése. Kreativitás, kommunikáció, kooperáció, önismeret fejlődése. Logikus, fegyelmezett, kritikus/önkritikus gondolkodás. Közelítő fejszámolás, becslés (nagyságrend), pontosság (hibahatár). Önellenőrzés igénye, rutinszerű alkalmazása. Tájékozódás térben, időben, folyamatokban. Ismerethordozók kezelése, tudatos használata. Sík, tér, szög, távolság, mérés, kerület, terület, térfogat, felszín, Kulcsfogalmak szimmetria, nevezetes síkidomok, szabályos testek.
11. évfolyam Heti 2 óra Évi 62 óra Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A komplex műveltségterülethez kapcsolható
Órakeret 18 óra Elemi számolás, alapműveletek, tízes számrendszer, algebrai kifejezés, képlet behelyettesítési értéke, zsebszámológép használata. A tájékozódás fejlesztése a világ mennyiségi viszonyaiban. Megismeréshez szükséges képességek fejlesztése (tapasztalat, képzelet, emlékezés, gondolkodás, rendszerezés, ismerethordozók használata). Problémakezelés és -megoldás fejlesztése. Akarati, Számtan, algebra
43
érzelmi, önfejlesztő képességek fejlesztése, az együttéléssel kapcsolatos értékek erősítése (kommunikáció, együttműködés, motiváltság, önszabályozás, énkép). Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A racionális számok írása, olvasása, összehasonlítása. Kommunikáció – Műveletek racionális számokkal. magyar nyelv és A tízes számrendszer használata, ábrázolás számegyenesen, irodalom; szövegértés, alapműveletek, hatványozás (10 hatványai) elvégzése, kommunikáció, négyzetgyökvonás (számológéppel). önismeret, Algebrai kifejezések (összevonás), képletekbe behelyettesítés tanulási technikák, (képletgyűjtemények használata). Nevezetes azonosságok kooperáció. felismerése. Informatika. Százalékszámítás, egyenes fordított arányosság használata. Természettudományi Számrendszerek. tárgyak. Oszthatóság, lnko, llkt fogalma, használata. Prímszámok összetett számok. Törekvés, aktív munkára, kreativitásra, kommunikációra, kooperációra. Eredmények korrekt szöveges megfogalmazása. Matematikai ismeretek helyes alkalmazása. Növekvő igény az önellenőrzésre. Fogalmak, szakkifejezések felismerése. Zsebszámológép használata. Szám, alapművelet, hatvány, négyzetgyök, azonosság, normál alak, Kulcsfogalmak számegyenes, százalék, számhalmazok, lnko, lkkt. fejlesztési feladatok
Tematikai egység/ Órakeret Függvények, sorozatok, egyenletek, algoritmus Fejlesztési cél 18 óra Számolás racionális körben, számegyenes, koordinátarendszer. Előzetes tudás A tájékozódás fejlesztése a világ mennyiségi viszonyaiban, a térben és A komplex az időben. Megismeréshez szükséges képességek fejlesztése. A műveltségkreativitás fejlesztése (adott feltételek szerint). Akarati, érzelmi, területhez önfejlesztő képességek fejlesztése, az együttéléssel kapcsolatos kapcsolható értékek erősítése (kommunikáció, együttműködés, motiváltság, fejlesztési önszabályozás, énkép). feladatok Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Egyes gyakorlati összefüggések matematikai modelljének Kommunikáció – megalkotása (egyenes arányosság, táblázat, képlet, függvény, ábra). magyar nyelv és Egyenletek, egyenlőtlenségek megoldás, mérlegelv. irodalom; Elsőfokú egyismeretlenes egyenletre vezető szöveges feladat természetismeret; megoldása. szövegértés, Algoritmusok felismerése, alkalmazása, pl. sorozatok, számtani kommunikáció, sorozat, mértani sorozat, kamatszámítás. önismeret, Arányos mennyiségek, fordított arány, százalék, százalékszámítás tanulási technikák, alkalmazása játékos, beugratós, gyakorlatias feladványokban. kooperáció, Függvényábrázolás, lineáris és másodfokú függvény ábrázolása. természetismereti Érték készlet, értelmezési tartomány. adatsorok, diagramok, 44
Önálló, aktív munka, kreativitás, kommunikáció és kooperáció javuló szintje. Többféle megoldási út keresése.
függvények értelmezése, köznapi gazdálkodási ismeretek.
Az ismeretek helyes alkalmazása gyakorlati problémákban. Logikus, fegyelmezett, kritikus/önkritikus gondolkodás. A helyes megoldások számának keresése (mikor lehet több is?). Önellenőrzés igénye, rutinszerű alkalmazása. Ismerethordozók kezelése, tudatos használata. Sorozat, függvény, egyenlet, definíció (képlet, szabály), grafikon, Kulcsfogalmak táblázat, diagram, algoritmus, kamat.
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Gondolkodási módszerek, halmazok, kombinatorika, Órakeret valószínűség, statisztika 18 óra Halmaz, grafikon, szöveges feladat, valószínűség fogalmának felismerése, számolási készség, szövegek értő olvasása, tájékozódás a Előzetes tudás számegyenesen. A tájékozódás fejlesztése a világ mennyiségi viszonyaiban, a térben és az időben. Megismeréshez szükséges képességek fejlesztése A komplex (tapasztalat, képzelet, emlékezés, gondolkodás, rendszerezés, műveltségismerethordozók használata). Problémakezelés és -megoldás területhez fejlesztése. A kreativitás fejlesztése (adott feltételek szerint). Akarati, kapcsolható érzelmi, önfejlesztő képességek fejlesztése, az együttéléssel fejlesztési kapcsolatos értékek erősítése (kommunikáció, együttműködés, feladatok motiváltság, önszabályozás, énkép). Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Halmazokkal kapcsolatos műveletek végzése (részhalmaz, metszet, Kommunikáció unió, ábrázolás). Intervallum ábrázolása. osztályközösség-építés; Grafikon, diagram, koordinátarendszer használata. természetismeret; A nyelv logikai elemeinek tudatos alkalmazása a matematikában társadalomismeret (összehasonlítás, viszonyítás, rendezés, relációk, műveletek: és, szövegértés, vagy, ha - akkor, minden, van olyan, nem minden, egyik sem, nem). kommunikáció, Szövegértelmezés gyakorlati feladatokban (adatok kiválasztása, önismeret, lejegyzése, megoldási terv, becslés, kiszámítás, ellenőrzés), tanulási technikák, matematikai modellalkotás. kooperáció, Gráfok, kombináció, variáció alkalmazása egyszerű problémákban. adatsorok, diagramok Valószínűség gyakorlati fogalmának alkalmazása („biztos”, „lehet, értelmezése. de nem biztos”, „lehetetlen”), valószínűségi játékokban, problémákban. Események fogalma, Statisztika a hétköznapi életben (adatgyűjtés, mintavétel, relevancia, következtetések, modusz, medián, átlag fogalma). Grafikonok leolvasása, értelmezése. Aktív, kreatív munkavégzés, a kommunikáció, kooperáció javuló szintje. 45
Eredmények korrekt, szöveges megfogalmazása. Logikus, fegyelmezett, kritikus/önkritikus gondolkodás. Közelítő fejben számolás, becslés (nagyságrend). Ismerethordozók kezelése, tudatos használata. Halmaz, számegyenes, koordinátarendszer, grafikon, diagram, logikai Kulcsfogalmak művelet, statisztika, valószínűség.
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Órakeret 8 óra Tájékozódás a térben, alakzatok és testek felismerése, elemi mérés, Előzetes tudás vázlatos rajzolás, képletgyűjtemény használata. A tájékozódás fejlesztése a világ mennyiségi viszonyaiban, a térben és A komplex az időben. Megismeréshez szükséges képességek fejlesztése műveltség(tapasztalat, képzelet, emlékezés, gondolkodás, rendszerezés, területhez ismerethordozók használata). A kreativitás fejlesztése (adott feltételek kapcsolható szerint). Akarati, érzelmi, önfejlesztő képességek fejlesztése, az fejlesztési együttéléssel kapcsolatos értékek erősítése. A matematika épülésének feladatok bemutatása (geometria története). Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az alapvető geometriai fogalmak ismerete és használata (sík és tér, Kommunikáció – pont, egyenes, félegyenes, szakasz, távolság, szög, párhuzamosság, magyar nyelv és merőlegesség). irodalom; Síkidomok és térbeli testek felismerése (modell, absztrakció társadalomismeret; fogalma). idegen nyelv: szövegértés, kommunikáció, Tulajdonságok, szabályosság, szimmetria felismerése, alkalmazása önismeret, térbeli egyszerű esetekben. relációk, Derékszögű háromszög adatai, Pitagorasz-tétel (oldalak és szögek szabályosságok, kapcsolata – szögfüggvény). szimmetriák. Egybevágóság, hasonlóság felismerése, alkalmazása. Mérés (módszerek, mértékegységek használata), kerület, terület (gyakorlati pl.) kiszámítása. Egyszerű testek fajtái tulajdonságainak megállapítása (gúla, kúp, hasáb, henger, gömb). Alapadatokból terület, térfogat, felszín becslése, képletgyűjteménnyel kiszámolása. Rajzok értelmezése (műszaki, szakmai példák). Vektorok fogalma, egyszerű alkalmazások. Geometriai problémák vázlatos ábrázolása, modellezése. A geometria alapjai
Kreativitás, kommunikáció, kooperáció, önismeret fejlődése. Logikus, fegyelmezett, kritikus/önkritikus gondolkodás. Közelítő fejszámolás, becslés (nagyságrend), pontosság (hibahatár). Önellenőrzés igénye, rutinszerű alkalmazása. Tájékozódás térben, időben, folyamatokban. Ismerethordozók kezelése, tudatos használata. 46
Kulcsfogalmak
Sík, tér, szög, távolság, mérés, kerület, terület, térfogat, felszín, szimmetria, nevezetes síkidomok, szabályos testek.
TERMÉSZETISMERET 9. évfolyam Heti 3 óra Évi 108 óra Tematikai egység/ Hogyan működik a természettudomány? Órakeret Fejlesztési cél A tudomány módszerei 4 óra Tapasztalatok a megfigyelésről. Előzetes tudás Kísérlet és egyszerű megfigyelés különbségének megértetése. A komplex A modellek szempontfüggőségének és a mérések jelentőségének műveltségbemutatása. területhez Eredmények ábrázolása (grafikon), illetve grafikon leolvasása. kapcsolható fejlesztési feladatok Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Közös cél: Legalább egy megfigyelés, kísérlet és mérés közös Matematika: grafikus megbeszélése. ábrázolás. Lehetséges változatok: Versrészlet és tudományos leírás összehasonlítása. Saját megfigyelések összegyűjtése. A megfigyelések szempontfüggőségének fölismerése. (Pl.: Kinek milyen fiú/lány tetszik? Milyen házban szeretnék lakni?) Megfigyelés leírásának elemzése. (Mire volt kíváncsi a kutató? Mit figyelt meg? Mire következtetett?) A kísérletezés célja: saját kísérletek és ismert kísérletek összegyűjtése. A független és a függő változó fölismerése. A mérés szerepe a mindennapokban, pl. lázmérés, földmérés, tömegmérés. Példák a „modell” szó hétköznapi (pl. topmodell, vasútmodell) és tudományos (atommodellek, demográfiai növekedési modellek, a szív mint szivattyú) használatára. Modell és makett különbsége (pl. emberi szív) – mi érthető meg belőle, mi nem: közös megbeszélés. Eltérő modellek/makettek ugyanarról a jelenségről (pl. emberábrázolások), szempontfüggőség felismerése. Órai mérés: a megpendített húrhosszak és hangmagasságok (oktáv, kvint, kvart) mérése pl. gitáron, citerán. Az eredmény ábrázolása. Példák gyűjtése igazolható feltevésekre: az előrejelzés szerepe a hétköznapokban (népi időjárás-előrejelzések) és a tudományban (meteorológiai hálózat, életmód és betegségek kockázata). Tudományos ismeretterjesztő filmrészlet megtekintése (pl. D. Attenborough: Az élő bolygó – részlet). 47
Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: az ember eltérő megjelenítései. Filmes műfajok (dokumentum- és művészfilm). Érvelés.
Hétköznapi vita és tudományos vita eljátszása egy konkrét probléma kapcsán. Mérés, modellezés, feltevés, igazolás, törvény, tudományos leírás, Kulcsfogalmak szimuláció, makett. Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Órakeret 8 óra Függőleges és vízszintes irány, derékszög, koordináta-rendszer, sebesség, a kör kerülete, hasonlóság a geometriában, óra, nap, hónap, Előzetes tudás év. A térbeli és időbeli tájékozódás fejlesztése. A mozgások leírása, az ehhez szükséges mennyiségek, jellemzők ismerete, használatuk gyakoroltatása. A komplex Az égtájak és a Földről látható égi mozgások összekapcsolása, a műveltségföldrajzi hálózat lényegének megértése. Tematikus térképek jeleinek területhez leolvasása. kapcsolható A föld- és a napközéppontú világkép összehasonlítása: azonos fejlesztési jelenség különböző szempontú értelmezése. Földrajzi, csillagászati és feladatok biológiai ismeretek összekapcsolása. Rendszerek változásának nyomon követése. Folyamatok kimenetelének előrejelzése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Közös cél: A tájékozódás és a csillagászat kapcsolatának Matematika: megismerése (égtájak, égi mozgások). A távolságok fölmérésének koordináta-rendszer, geometriai módszere. A hasonlóság fölismerése, a nagyítás, geometriai hasonlóság, kicsinyítés mértékének meghatározása. váltószög. Fizikai, biológiai, kémiai és csillagászati jelenségek sebességének összevetése. Időegységek. Az idő, sebesség, gyorsulás Kommunikáció – mértékegységeinek használata, átváltása. magyar nyelv és Az út, elmozdulás, sebesség, gyorsulás fogalmának ismerete, irodalom: vetület, használata mozgások leírásában. nézet, perspektíva a Az egyenes vonalú egyenletes és az egyenletesen gyorsuló mozgás; művészetekben. a szabadesés gyorsulása fogalmának ismerete és alapvető összefüggései. OsztályközösségA körmozgás, kerületi sebesség, szögsebesség, centripetális építés: jeles napok. gyorsulás fogalmának és összefüggéseinek ismerete. Tájékozódás térben és időben
Lehetséges változatok: Kémiai reakciók gyorsaságának függése a hőmérséklettől és a katalizátoroktól. A csillagászati és a mágneses északi iránymeghatározás bemutatása. A legegyszerűbb napóra (gnomón) és a déli irány kapcsolata: a Nap naponkénti égi mozgása. A csillagok égi mozgása, csillagképek. A Föld gömb alakjának bizonyítása, következményei. Gömbi formák síkra vetítése (síktérkép), a torzítás szükségszerűsége. Háromszögelés alkalmazása a térképezésben: ismeretlen magasságú épület magasságának megmérése. A földátmérő megmérése. A Hold és a bolygók távolsága – ókori és 48
mai mérések értelmezése. Hosszúsági és szélességi körök rendszere, a GPS lényege. Tematikus térképek értelmezése. Milyen gyorsan múlik? – a szubjektív és objektív időfogalom összevetése. A nap (a Nap látható mozgása és a Föld forgása alapján), az évszak és az év (a Nap évi mozgása és a Föld keringése alapján). A bolygók és a csillagok mozgásának különbsége. A mozgásokat jellemző mennyiségek közti összefüggések kvalitatív és kvantitatív alkalmazása. Tájolás, torzítás, csillag, bolygó, hosszúsági és szélességi kör, tematikus térkép, nap- és földközéppontú modell, másodperc, perc, Kulcsfogalmak óra, nap, évszak, év, elmozdulás, sebesség, gyorsulás, kerületi sebesség, szögsebesség, centripetális gyorsulás, reakciósebesség, katalizátor. Tematikai egység/ Órakeret Lendületbe jövünk, azaz többet ésszel és erővel! Fejlesztési cél 5 óra Sebesség, gyorsulás. Előzetes tudás A változások okainak és összefüggéseinek megismerése. Az A komplex állandóság és a változás oksági összefüggéseinek felismerése. A műveltségjelenségek közös jellemzőinek felfedezése. Alapfogalmak területhez megalapozása (természettudományos megismerés, kölcsönhatás, erő, kapcsolható rendszer, állapot, változás, egyensúly, folyamat). fejlesztési feladatok Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Közös cél: A Newton-törvények kvalitatív és egyszerű kvantitatív Társadalomismeret: alkalmazása. A tömeg fogalma. A súrlódási erő szerepe a tudósok és koruk. mindennapokban, a tapadási, csúszási és gördülési súrlódás megkülönböztetése. Kommunikáció – A lendület-megmaradás törvényének kvalitatív alkalmazása. magyar nyelv és irodalom: Lehetséges változatok: irodalom és A lendületmegmaradás felismerése a mindennapokban: – művészetek a rakétameghajtás. tudományban – Centripetális erő ismerete és felismerése mindennapi tudomány az alkalmazásokban. irodalomban és a Tömegvonzás ismerete, kapcsolat felismerése a bolygók művészetekben. mozgásával. A súly és a súlytalanság fogalmának ismerete. A tömeg és a súly megkülönböztetése. Tömeg, tehetetlenség, lendület, fizikai törvény, centripetális erő, Kulcsfogalmak súrlódási erő, tömegvonzás, súly.
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Halmazok 49
Órakeret 8 óra
Gázok, folyadékok, halmazállapot-változások, az időjárás elemei Hőmérséklet, légnyomás, térfogat, sebesség, halmazállapot. Előzetes tudás Tájékozódás a környezet kölcsönhatásairól. Tájékozódás a hazai földrajzi, környezeti folyamatokról. A komplex Az időjárás napi változásainak megértése. Meteorológiai jelentések műveltségértelmezése. Kísérletek végzése, grafikonelemzés. területhez Magyarázatkeresés a tapasztalt időjárási jelenségekre. Az emberi kapcsolható gazdálkodás és a természeti feltételek kapcsolatának fölismerése fejlesztési néhány fontos hazai példán. feladatok A környezetvédelem néhány példájának megismertetése, az érdeklődés felkeltése a környezettudatosság iránt. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Közös cél: Társadalomismeret: Az időjárási elemek, ezek változásait befolyásoló fizikai hatások (a történeti ökológia. napsugárzás, a léghőmérséklet, a légnyomás, a szél, a levegő Önellátó és fogyasztói vízgőztartalma, a csapadékfajták) közti összefüggések társadalom. megfogalmazása. Példák a gazdálkodás és a természeti környezet közti összefüggésekre. A halmazállapot-változások alapvető jellemzőinek ismerete. A Celsius-skála alappontjai, az olvadáspont, forráspont feladatmegoldás-szintű ismerete. Az gáztörvények (Boyle–Mariotte, Gay–Lussac-törvények) kvalitatív ismerete és alkalmazása. A Kelvin-skála és a Celsiusskála kapcsolatának ismerete. Lehetséges változatok: Időjárási frontok. Grafikonok, folyamatábrák elemzése. Saját megfigyelések, egyszerű kísérletek értelmezése. A Kárpát-medence természetes növénytakarója, élővilága, vízrajza. (Pl. Alföld: tölgyesek, szikesek, homoki gyepek, ligeterdők; középhegység: tölgyesek, bükkösök, sziklagyepek; magashegységek: lucosok, törpefenyves, hegyi rét; lápok). A gazdálkodás hatása az élővilágra: fokgazdálkodás, erdőirtások, bányászat, folyamszabályozás, állattenyésztés, városiasodás, vízvezeték, monokultúrák, kemikáliák, természetvédelmi területek, biogazdálkodás. Vízkincsünk. A folyószabályozás és árvízvédelem módjai, problémái. Víznyerés, ivóvíz, víztisztítás. Gyógyvizek. Erdőgazdálkodás, erdőtípusok. Sziklagyepek: természetvédelmi érték. Talaj: összetevői, termőereje, védelme (szikesedés, erózió, trágyázás). A gáztörvények: Boyle–Mariotte, Gay–Lussac kvantitatív ismerete és alkalmazása. A nyomás, hidrosztatikai nyomás meghatározása. Elemi feladatmegoldás, Arkhimédész törvényének ismerete. Az úszás, lebegés, merülés feltételeinek megállapítása és következtetések. Hidraulikus emelő működési elve. Pascal-törvény.
50
A folyadékok összenyomhatatlanságának ismerete és konkrét példák. Bernoulli-törvény, Magnus-hatás. Úszás, lebegés, merülés, hidrosztatikai nyomás, felhajtóerő, gáztörvény, zárt rendszer, hő, hőmérsékleti skála, abszolút nulla fok, halmazállapot, olvadáspont, forráspont, napi hőmérsékletjárás, szél, Kulcsfogalmak páratartalom, harmat, dér, eső, köd, szmog (füstköd), életközösség, talaj, szikes, ligeterdő, monokultúra, talajvíz, rétegvíz, ivóvíz, gyógyvíz, biológiai tisztítás, kölcsönhatás, állapot, változás, egyensúly, stabilitás, folyamat, rendszer, környezet. Tematikai egység/ Órakeret Mechanikai energia Fejlesztési cél 5 óra Erő, sebesség, tömeg, elmozdulás. Előzetes tudás Alapfogalmak megalapozása, mélyítése (munka, energia, mechanikai A komplex energiafajták, energiamegmaradás, rendszer). A munka és az energia műveltségkapcsolatának tudatosítása. A reverzibilis és irreverzibilis folyamatok területhez megkülönböztetése konkrét példákban. kapcsolható fejlesztési feladatok Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Közös cél: Társadalomismeret: Az energia, munka, teljesítmény, hatásfok fogalmának ismerete, gazdaságföldrajz. elemi alkalmazása. Lehetséges változatok: A helyzeti és mozgási energia, emelési és gyorsítási munka összefüggéseinek alkalmazása. Az energiamegmaradás tényének, valamint a termodinamika első főtételének ismerete. Megfordítható és megfordíthatatlan folyamatok megkülönböztetése. Néhány mindennap használatos gép hatásfoka, valamint a 100%-os hatásfok elérésének fizikai lehetetlensége. Egyéb energiák hővé alakulása, disszipáció. Az örökmozgó lehetetlensége. Energia, munka, energiafajta, hő, teljesítmény, hatásfok, állapot, Kulcsfogalmak változás, rendszer, környezet, kölcsönhatás.
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A komplex műveltségterülethez kapcsolható
Az „embergép”: mozgás, légzés, keringés. Órakeret Az emberi mozgás, keringés és légzés élettana és 6 óra anatómiája A levegő térfogatának és nyomásának összefüggése. A nyomás mértékegységei. Az emberi mozgási és légzési rendszer mechanikai alapelveinek megértése. Az emberi szívműködés és keringési rendszer mechanikai alapelveinek megértése. Az egészséget veszélyeztető tényezők megismertetése, az egészséges életmódra való törekvés erősítése. 51
fejlesztési feladatok Ismeretek/fejlesztési követelmények Közös cél: A mozgás és légzés mechanikájának megismerése. A szív és az erek mechanikájának megismerése. Alapvető egészségvédelmi ismeretek elsajátítása.
Kapcsolódási pontok Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: az emberi test ábrázolásai.
Lehetséges változatok: Az emelő-elv szemléltetése az ízületekkel kapcsolt emberi csontok példáján. A fontosabb emberi csontok szerepe (makett alapján). Az izomműködés lényege. A csont és az ízületek sérülései, megelőzésük. A csontok felépítésének és szilárdságának összefüggése. A légzés funkciójának megbeszélése. A tüdő térfogatát és a légzés hatékonyságát befolyásoló tényezők áttekintése. A légzési szervrendszer részei, feladataik, a hangképzés. A védekező reflexek (köhögés, tüsszentés) szerepe. A légzőmozgások szemléltetése. Légzésszám-változás terhelés hatására (kiscsoportos feladat). A légzőrendszer egészségét fenyegető és megőrző hatások (sport, dohányzás, szmog, TBC). A szív fölépítése és működése (makett alapján). A vér és a nyirok, az erek szerepe. Véralvadás, vérzés, vérzéscsillapítás. A vérnyomás és a pulzus oka, mérése. A keringési rendszer egészségét fenyegető kockázati tényezők és egészségmegőrző hatások (magas vérnyomás, érelmeszesedés, trombózis, infarktus). Emelő, ízület, reflex, mellkas, rekeszizom, hajlító- és feszítőizom, Kulcsfogalmak légcsere, légzőfelület, szívpitvar, szívkamra, billentyűk, pulzus, vérnyomás, kockázati tényező, vér, nyirok, infarktus, trombózis.
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Formák és arányok a természetben Órakeret Elemek és vegyületek. Kristályrácsok. 8 óra Szerves molekulák a mindennapokban Tükrözés, forgatás következményei. Halmaztulajdonságok. Atom és molekula, szerkezeti képlet. Az arányok fontosságának beláttatása, rögzítése. Arányokat fenntartó és felborító erők fölismerése. Állandó és változtatható arányok fölismerése. Szerkezet és tulajdonság összefüggésének beláttatása. Szerkezet, arány és biológiai funkció összekapcsolása.
A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok Ismeretek/fejlesztési követelmények Közös cél: Az arány fontossága és számszerű jellemzése. A geometriai rend fölismerése az anyagok szerkezetében. Az anyagvizsgálat néhány 52
Kapcsolódási pontok Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom:
módszerének megismerése. Néhány óriásmolekula gyakorlati fontosságának megismerése konkrét példákon.
disszonancia, (a)szimmetria, kompozíció.
Lehetséges változatok: A harmónia ókori fogalma és az arányok. Szép és rút. Matematika: Aszimmetrikus (szivacs), sugarasan szimmetrikus (medúza) és százalékszámítás, tükörszimmetrikus (ember) lények. egyenes arányosság. A férfi, a női és a gyermektest arányainak összehasonlítása. Változó térfogat- és tömegarányok: elegyek, oldatok. A töménység Társadalomismeret; jellemzése (százalék). Arányok a konyhában (fűszerek, só, pácok) osztályközösség-építés: és az iparban (ötvözetek, beton). a fogyasztói Az élőlények növekedését megszabó arányok (korlátozó tényezők): társadalom hiánybetegségek, fény, víz stb. kialakulása, gazdasági Állandó tömegarányok: a vegyületek összegképlete egyszerű alapjai (fosszilis példákon. energiahordozók Kristályos (kősó) és amorf (gumi, üveg) anyagok szerkezete. Elemi használata). egység (cella). Molekulák térbeli rendeződése: membránok, habok, mosószerek, folyadékkristályos kijelzők. A kémiai elnevezések eredete és mai tartalma. Mesterséges szerves vegyületek (műanyagok, gyógyszerek, tartósítószerek). Előnyök, veszélyek mérlegelése. A szénhidrogének eredete, tulajdonságai, felhasználása (közlekedés, fűtés, vegyipar). Néhány oxigéntartalmú szerves molekula a mindennapokban (etilalkohol, aceton, ecetsav). Biológiai hatásuk. Egyszerű cukrok és összetett szénhidrátok a mindennapokban (szőlőcukor, keményítő, cellulóz). Biológiai szerepük. Néhány nitrogéntartalmú szerves molekula: vitaminok, aminosavak, fehérjék, DNS. Óriásmolekulák felépítése és lebontása az élőlényekben. Az óriásmolekulák érzékenysége: kicsapódás. Mérgezések és következményeik. Szimmetria, százalék, összegképlet, oldat, oldószer, amorf, membrán, Kulcsfogalmak felületaktív anyag, környezeti tényező, mono- és polimer, szénhidrogén, karbonsav, alkohol, aminosav, fehérje, kicsapódás. Tematikai egység/ Órakeret Elektromosság, mágnesesség Fejlesztési cél 5 óra Erő, energia, tömegvonzás, teljesítmény. Előzetes tudás Kölcsönhatások, erők alaposabb, rendszerszerűbb ismerete, ok-okozati A komplex kapcsolatrendszere, az információ terjedése lehetséges módjainak műveltségleírása az elektromágneses kölcsönhatásokon keresztül. Bővebb területhez ismeretek szerzése a bennünket körülvevő térről. Alapismeretek kapcsolható szerzése az elektromágneses hullámon alapuló eszközökről. fejlesztési feladatok Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Közös cél: Az elektromosság, mágnesesség mint kölcsönhatás megismerése. Társadalomismeret: felvilágosodás, 53
Lehetséges változatok: felfedezések, Példák a statikus elektromosság és a mágnesesség társadalmi hálózatok. gyakorlati/természetbeni megjelenési formáira, alapvető összefüggések felismerése. Az egyenáram fogalma, jellemzőinek ismerete, egyszerű áramkörök összeállítása, mérések végzése. Az Ohm-törvény alkalmazása egyszerű esetekben. Az elektromos energia és teljesítmény alapvető kvalitatív összefüggéseinek alkalmazása, különböző elektromos eszközök teljesítményének összehasonlítása. A váltóáram fogalmának, alapvető jellemzőinek megismerése. Az elektromágneses indukció jelensége, gyakorlati/természetbeni megjelenése. A transzformátor működésének gyakorlati jelentősége. Az elektromágneses hullám tulajdonságainak ismerete, példák a gyakorlati alkalmazásokra. (A spektrum különböző tartományaiban: mikrohullámú sütő, rádióhullámok, mobiltelefon stb.) Elektromos töltés, mágneses pólus, elektromos, mágneses tér, Coulomb-törvény, áramerősség, feszültség, ellenállás, egyenáram, Kulcsfogalmak váltóáram, elektromos fogyasztás, frekvencia, maximális feszültség, elektromágneses indukció, dinamó, transzformátor, elektromágneses hullám. Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Energianyerés az élővilágban. Táplálkozás, emésztés, Órakeret kiválasztás 5 óra Szerves molekulák. Energianyerő és energiaigényes folyamatok. A légzés funkciója. Az energiaáramlás nyomon követése az élővilágban. Táplálkozás, emésztés, keringés és kiválasztás összefüggéseinek felismerése az emberi szervezetben. Az anyagcsere és az emberi egészség kapcsolatának tudatosítása, az egészséges táplálkozás iránti igény felkeltése, erősítése.
A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok Ismeretek/fejlesztési követelmények Közös cél: Az anyag- és energiaátalakítások biológiai szerepének megértése az élővilágban és az emberi szervezetben. Anyagforgalom és egészség néhány összefüggése. Lehetséges változatok: Változatos energianyerés az élővilágban: ragadozók, növényevők, élősködők, lebontók, fotoszintetizálók. Táplálkozási hálózat. Az emberi emésztés helyszínei, emésztőnedvek (nyál, gyomornedv, epe, hasnyál). Az emésztés szabályozása: feltétlen és feltételes reflexek. A felszívott anyagok sorsa, a máj szerepe. Egészséges táplálkozás, túltápláltság, hiánybetegségek, mérgezések. Az alkohol hatása. 54
Kapcsolódási pontok Osztályközösségépítés: etikett, társas viselkedés. Egészséges életmód. Nemek, testképek.
Testkép, testépítés, táplálékkiegészítők kockázatai. A vér szerepe, vérkép. A felszívott tápanyagok sorsa a sejtben (energianyerés, átalakítások). Kiválasztás a vesén, a tüdőn és a bőrön át. A vizeletmennyiség és a belső környezet egyensúlyának, arányainak (homeosztázis) megőrzése. Heterotróf, autotróf életmód, emésztés, kiválasztás, felszívás, Kulcsfogalmak vérplazma, visszaszívás, szűrlet, vizelet. Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Órakeret 5 óra Energia, elektromos töltés, elektromágneses hullám, szimmetria, normálalak. Az anyag, kölcsönhatás, erők, energia, információ fogalmának mélyítése. Az állapot és a változás fogalmának bővítése az atomok mérettartományában bekövetkező jelenségek megismertetésével. Az energiagazdálkodással kapcsolatos felelősségtudat erősítése. Atomi aktivitás
A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok Ismeretek/fejlesztési követelmények Közös cél: Az elektronburok és az atommag szerkezetének áttekintése. Az atomenergia ismerete.
Kapcsolódási pontok Társadalomismeret: hidegháború.
OsztályközösségLehetséges változatok: építés: fenntarthatóság, Az anyag atomos szerkezetének tudatosítása konkrét jelenségeken atomenergia. keresztül. Az atommag és elektronhéj fogalmának megismerése. A rádióaktivitás 3 fajtájának, néhány gyakorlati alkalmazásának, hatásának megismerése az élő szervezetre. A maghasadás oka és feltételei, a láncreakció elve. Az atomenergia fogalma, felhasználásának gyakorlati módja és elvi lehetőségei. Előnyök és hátrányok mérlegelése. A Nap energiatermelése, hatása a földi életre. Atom, proton, elektron, neutron, egyensúly, energiaminimum, Kulcsfogalmak rádióaktivitás, atomenergia, maghasadás, láncreakció, magfúzió, napenergia, atomerőmű. Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A komplex műveltségterülethez kapcsolható
Órakeret 8 óra Az emberi szervezetben zajló fő kémiai átalakulások. Példák csoportban élő állatokra. Az emberi szervezet egységét fenntartó rendszerek működéseinek, kölcsönhatásainak megismerése. A testi és lelki egészség alapjainak tudatosítása, az egészséges életmód iránti igény erősítése. A védekező szervezet működéseinek bemutatása. A tanulás mint a környezethez való alkalmazkodás megismertetése. A szervezet egysége – idegrendszer és viselkedés
55
fejlesztési feladatok Ismeretek/fejlesztési követelmények Közös cél: Az önazonosságot (homeosztázist) fenntartó és az azt fenyegető főbb hatások áttekintése az emberi szervezet szintjén és a társas kapcsolatokban. A szabályozás és a vezérlés néhány formája az emberi szervezetben.
Kapcsolódási pontok Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: Érzelmek ábrázolása, kifejezése; verbális és nonverbális kommunikáció. Hazaés családszeretet, magány, vallás, lázadás stb. egyes irodalmi művekben.
Lehetséges változatok: Szabályozó szerepű emberi hormon (inzulin), cukorbetegség. Vezérlő szerepű emberi hormon (növekedési hormon), a testméretet megszabó tényezők. Hormonok és érzelmek kapcsolata. A reflexek fölépítése (térdreflex). Az idegrendszer szabályozó működése: a testhőmérséklet Társadalomismeret: az szabályozása. egyéni és csoportos Érzékszervek: az éleslátás feltételei (pupillareflex, élességállítás). agresszió példái. Az idegrendszer működését befolyásoló hatások (alkohol, drogok, Csoportnormák. gyógyszerek). Fájdalom, fájdalomcsillapítás. OsztályközösségAktív és passzív, természetes és mesterséges immunitás. építés: társas Védőoltások. együttélés, devianciák. Immunitás a mindennapokban: allergia, vércsoportok. Stressz és egészség, idegrendszer és immunitás kapcsolata. A tanulás alaptípusai az állatvilágban és az ember esetében. Az emlős állatcsoportok jellemzői (hierarchia). A társas kapcsolatok szerepe a főemlősök és az ember tanult viselkedéseiben: szülő-gyermek kapcsolat, kortárscsoportok, reklámok, függőséget okozó hatások, értelemadás. Segítőkészséget és agressziót kiváltó helyzetek. Tanult megküzdési stratégiák, tanult tehetetlenség. Az állati és az emberi kommunikáció jellemzői. Szabályozás, visszacsatolás, hormon, célsejt, szorongás, reflexív, vegetatív központ, tudatmódosítás, immunitás, antigén, stressz, Kulcsfogalmak feltételes reflex, próba-szerencse, bevésődés, utánzás, belátás, kulcsinger, motiváció, öröklött gátlás, hierarchia, agresszió, segítségadás (altruizmus), szabálykövetés. Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok
Mi a fény?
Órakeret 6 óra
Atom, elektron, tükör, rezgés, elektromágneses hullám. A részecske- és a hullámtulajdonság jellemzőinek felismerése a fény esetén, a kettősség tudatosítása. A fény hullámtulajdonságainak elemzése és felismerése a mindennapokban. A látható fény elektromágneses hullámként történő azonosítása.
56
Ismeretek/fejlesztési követelmények Közös cél: A fény tulajdonságainak áttekintése.
Kapcsolódási pontok Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: színek és fények a művészetekben.
Lehetséges változatok: A fényvisszaverődés, a fénytörés jelensége és alapvető kvalitatív szabályainak megállapítása. A sík, a domború és a homorú tükör leképezési szabályainak vizsgálata és gyakorlati alkalmazásai. A fényelhajlás jelensége. A fény elektromágneses hullám mivolta. A színek frekvenciaszabálya és a fénytörés frekvenciafüggésének következményei. A fotocella működésének alapjai, a fény „részecsketermészetének” megjelenési formái. A fénysebesség kitüntetett szerepe. Fénytörés, fényelhajlás, domború, homorú tükör, szín, foton, Kulcsfogalmak fénysebesség.
Tematikai egység/ Állandóság és változatok – információ, szexualitás, az Órakeret Fejlesztési cél emberi élet szakaszai 8 óra A férfi és női szervezet különbsége (anatómiai és genetikai). Előzetes tudás A látható jellegek és az öröklés kapcsolatának felismerése. A A komplex szexualitás genetikai szerepének megismerése. műveltségA nemi működések megismerése a családtervezés és az területhez egészségmegőrzés szempontjából. kapcsolható fejlesztési feladatok Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Közös cél: Matematika: Az öröklött és „szerzett” tulajdonságok megkülönböztetése, az valószínűség, öröklődés és a nemiség kapcsolata. A nemi működések biológiai gyakoriság, eloszlási háttere emberben. A genetika és a szexualitás egészségügyi görbe; kombinációk. vonatkozásai. A genetikai információ megváltozásának lehetséges következményei. Kommunikáció – magyar nyelv és Lehetséges változatok: irodalom; Egy gén – egy jelleg kapcsolatok (Rh-vércsoport, öröklődő osztályközösség-építés: betegségek). szexualitás, családi Mennyiségi és minőségi jellegek különbsége, a környezet szerepe. élet. Identitás. A nemiség szerepe a genetikai információ újrakombinálódásában Öregedés és halál, idős (az ivarsejtek sokfélesége, a testi sejtek genetikai azonossága). generáció. A genetikai információ megváltozása: mutációk. Mutációt okozó hatások (sugárzások, vegyületek). Genetikai szabályozás: szabályozott sejtosztódás (növekedés) és szabályozatlan osztódás (rákos góc). Rákkeltő tényezők, kerülésük. Az ember ivarszervei, biológiai funkciójuk. A hímivarsejt és a petesejt jellemzői. A női nemi ciklus szakaszai, a megtermékenyítés. Családtervezés. 57
Beágyazódás, magzati élet. A magzat védelme. Az újszülött és a csecsemő világa. Nemi érés, öregedés, halál. Betegségek szűrése, betegjogok. Gén, génváltozat (allél), mennyiségi és minőségi jelleg, recesszív (elnyomott) jelleg, mutáció, mutagén és rákkeltő (karcinogén) hatás, Kulcsfogalmak ivarsejt, ivarszerv, petefészek, tüsző/repedés, menstruáció, megtermékenyülés, tüszőhormon, sárgatesthormon (progeszteron), tesztoszteron, beágyazódás, magzat.
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Honnan hová? Órakeret Csillagászati, földrajzi és biológiai evolúció. 10 óra Az ember társas viselkedése Betegség és immunrendszer. Az öröklődés alapjai. Önzetlenség és agresszió. Atom, magfúzió, sebesség, gyorsulás, idő, körmozgás, bolygómozgás, tömegvonzás, kör, ellipszis. Különböző területek, jelenségkörök közötti kapcsolatok, összefüggések észrevétele, hasonlóságok, közös vonások felfedezése, megfogalmazása. Az idő- és térfogalom mélyítése, az időbeli tájékozódás fejlesztése a különböző léptékű folyamatok megismerése során.
A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok Ismeretek/fejlesztési követelmények Közös cél: Az egyirányúság fölismerése és magyarázata csillagászati, földtani és biológiai folyamatokban. Az emberi csoportok néhány biológiai jellemzőjének megfogalmazása.
Kapcsolódási pontok Társadalomismeret; osztályközösség-építés; kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: a haladásLehetséges változatok: eszme különböző A csillagok fejlődésének főbb állomásai. korokban; az A Naprendszer szerkezete, mérete, bolygóinak mozgása, mérete, ideológiák mint a típusai. hatalmi rendszer Legalább két-két jellemző csillagkép ismerete a téli és a tavaszi alátámasztói. égboltról, valamint két-két jellemző csillagkép ismerete az északi és A járványok és a a déli féltekéről. háziasítás A csillag, bolygó, üstökös, meteor megkülönböztetése. történelemformáló Szemléletes kép a táguló világegyetem elméletéről. szerepe. A Föld felszínének története: a vulkáni működések, földrengések Önzetlenség emberi oka, következményei. példái (irodalom, A jégkorszakok nyomai. történelem). Hegységképződés és pusztulás. Szokások, divat. Haladás (fejlődés) és biológiai evolúció. Szabálykövetés és Az evolúció darwini leírása. szabályszegés példái Közvetlen bizonyítékok (fosszíliák) és anatómiai érvek. az irodalomban és a A szelekció hatása (mesterséges, természetes). A háziasítás. történelemben. Ellenálló kórokozók terjedése. Tömegek viselkedését A biológiai evolúció közvetlenül az emberi társadalomra való leíró irodalmi példák. alkalmazásának veszélyei (szociáldarwinizmus, eugenika). Vitatott kérdések. (Az élet keletkezésének kérdése. A nagy kihalási hullámok lehetséges magyarázatai. 58
Az önzetlen viselkedés evolúciója. Az irányultság kérdése.) Technikai evolúció és a szokások evolúciója (divat, stílusok). Az emberi csoportokra jellemző társas viszonyok, a szabálykövetés és szabályteremtés példái. Az idegen csoportoktól való elkülönülés és az eltérő csoportok közti együttműködés biológiai háttere. Csillag, üstökös, meteor, bolygó, galaxis, csillagkép, Naprendszer, Univerzum, Föld-típusú bolygó, szupernóva, evolúció, alkalmazkodás, Kulcsfogalmak közös ős (leszármazás), természetes és mesterséges szelekció, önzetlenség. Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Az evolúció színpada és szereplői
Órakeret 10 óra
Anyagforgalom az élő szervezetben. Gazdálkodás a Kárpátmedencében. Tapasztalat szerzése technológiai, társadalmi és ökológiai rendszerek elemzésében. Az egyéni vélemények megfogalmazása során az érvelés, bizonyítás igényének erősítése. Evolúciós, környezetés természetvédelmi szempontok A komplex összekapcsolása, az ember természeti folyamatokban játszott műveltségszerepének kritikus vizsgálata. területhez A fogyasztási szokásokkal kapcsolatos ésszerű és felelős szemlélet kapcsolható erősítésével törekvés a tudatos állampolgárrá nevelésre. fejlesztési A környezet szépsége, az emberi kultúrák fenntarthatósága és a benne feladatok élők testi-lelki egészsége közti összefüggések megjelenítése. Törekvés kialakítása az alkalmazásra a fenntarthatóság és autonómia érdekében a háztartásokban és kisközösségekben. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Közös cél: Társadalomismeret; Az élőlények együttélését magyarázó feltételek, az ember osztályközösség-építés: szerepének elemzése. Környezet és egészség összefüggései, néhány járványok, lehetséges megoldási módszer értékelése. sivatagosodás, szikesedés, Lehetséges változatok: túlnépesedés, Az élőlény-populációk elszaporodása és visszaszorulása. erdőirtások, bányászat, Populációs kölcsönhatások példákkal. A biológiai indikáció. folyószabályozások Példák az életközösségekben zajló anyagkörforgásra (szén, következményei. nitrogén), az anyag- és energiaforgalom összefüggésére. Természetvédelem: Táplálékpiramis (termelő, fogyasztó, lebontó szervezetek). vadasparkok, nemzeti Az ember hatása a földi élővilágra a történelem során. Önpusztító parkok. Nemzetközi civilizációk és a természeti környezettel összhangban maradó szerződések. gazdálkodási formák. A természeti környezet terhelése: fajok kiirtása, az élőhelyek beszűkítése és részekre szabdalása, szennyezőanyag-kibocsátás, fajok behurcolása, megtelepítése, talajerózió. Fajok, területek és a biológiai sokféleség védelme. A természetvédelem lehetőségei. Helyi környezeti probléma felismerése, információk gyűjtése. A környezeti kár fogalma, csökkentésének lehetőségei. Ökológiai lábnyom. A közlegelők tragédiája: a klasszikus gazdaságtan és kritikája. Előzetes tudás
59
Az ökológiai krízis társadalmi-szemléleti hátterének fő tényezői (fogyasztás, városiasodás, fosszilis energia felhasználása, globalizáció). A Gaia-elmélet lényege. Kulcsfogalmak Szimbiózis, élősködés, versengés, Gaia-elmélet. Tematikai egység/ Projektek Órakeret Fejlesztési cél A tanulók éves teljesítményének mérése 7 óra Egyéni (tanulási) tapasztalatok; a tanév során elsajátított ismeretek. Előzetes tudás Projektek készítése, az ehhez szükséges képességek, kompetenciák fejlesztése. A komplex A tanulók teljesítményének mérése – komplex mérés a matematika és műveltséga természetismeret területén. (A mérés feladata annak ellenőrzése, területhez hogy a tanuló milyen mértékben igazodik el a természet szerveződési kapcsolható szintjei között, különös tekintettel az atomi és egyed feletti szintekre, fejlesztési képes-e a valószínűségi szemlélet alkalmazására mindennapi feladatok szituációk elemzése során is.) Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Részvétel a projekt tervezésében, lebonyolításában és Minden értékelésében; a projektmódszer megismerése. műveltségterület: a Szabad sáv: a választott tartalomnak és formának megfelelően. projekthez kapcsolható Részvétel a „tudáspróbán”. tartalmi elemek. Kulcsfogalmak Projekt, tervezés, külső és belső értékelés. A tanuló fogalmazza meg és konkrét példán ismerje föl az egyszerű megfigyelés és a kísérlet különbségét, a két vizsgálati mód célját. Értse a számszerűség jelentőségét a mérésekben, tudjon ábrázolni és leolvasni mért adatokat. Tudja jellemezni a mozgásokat sebességükkel, gyorsulásukkal. Értse a térbeli tájékozódás geometriai módszereinek lényegét. Tudjon tájékozódni térképeken. Értse a tehetetlenség fogalmát, a gyorsulás formáit, okát. Találjon kapcsolatot a tömeg és a súly között. Értse az ok és okozat közötti kapcsolatrendszert. Értse az energia, a munka, a hatásfok és a hő összefüggését. Ismerje az emberi szervezet működésének mechanikai A fejlesztés várt hátterét. eredményei az Magyarázzon mindennapokban tapasztalt jelenségeket anyagi évfolyam végén halmaztulajdonságokkal. Értse az éghajlat és az időjárás elemeinek fizikai hátterét, összefüggését hazánk természeti képével, gazdálkodásával. A tanuló értelmezze és ábrázolja a természetben megfigyelhető arányokat, ismerjen példákat vizsgálatuk módjára. Hozza kapcsolatba az anyagok szerkezetét tulajdonságaikkal, felhasználásukkal. Értse az elektromosság és mágnesesség alapjait. Értse az áram mágneses, valamint a mágneses tér változásának elektromos hatását. Értse a szervezetünkön átáramló anyag és energia szerepét, összefüggését egészségünkkel. Magyarázza el az élőlények egymásra utaltságát. Magyarázza el a biológiai rendszerek belső rendjét a 60
szabályozás és vezérlés segítségével. Értse az alkalmazkodás szerepét az egyéni és társas viselkedésben. Értse az anyag atomos felépítését, ismerje a proton, neutron, elektron helyét és szerepét az atomon belül. Legyen tisztában a radioaktivitás okával és élettani hatásával. Legyen tisztában az atomenergia felszabadulásának módjaival és lehetőségeivel, környezeti hatásaival. A tanuló értelmezze a tulajdonságok öröklődését családfán, különítse el öröklött és szerzett tulajdonságainkat. Legyen áttekintése a genetikai információról, a génműködés szabályozottságáról, egyirányú változásairól (egyedfejlődés) és zavarairól. Ismerje a Föld és alkotóanyagainak helyzetét a Naprendszerben és az Univerzumban. Ismerje a nemek kromoszomális meghatározottságát, a nemi ciklusok és a családtervezés hormonális-élettani hátterét. Ismerjen nagy léptékű, egyirányú változásokat az élő és élettelen természetben, ismerje ezek bizonyítékait, okait. Ismerjen az élőlény-populációk létszámát és változatosságát csökkentő és növelő tényezőket, az élőlények önszabályozó közösségeinek fölépítését. Tudjon példákat bemutatni az ember környezetfüggésére és környezetátalakító szerepére.
61
NÉMET NYELV 9. évfolyam Heti 2 óra Évi 72 óra
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
A nyelvtanulás célja
2 óra
Az általános iskolából hozott ismeretek az idegen nyelvek tudásának fontosságáról.
A tanulók általános iskolában szerzett tapasztalatainak számbavétele. A sikeres területek erősítése, fejlesztése, a kudarcok okainak feltárása, megoldások keresése az eredményes nyelvtanulás érdekében. Az elérendő nyelvi szintek tartalmának ismertetése. Célok meghatározása: a négy nyelvi alapkészség közül a beszédértés és a beszédkészség előtérbe helyezése. A kommunikatív helyzetgyakorlatok szerepének hangsúlyozása. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok
Az idegen nyelv tanulása során megélt sikerek és kudarcok tematikus összeállítása, elemzése. Egyéni helyzetelemzés a „Checklist” segítségével. A szakiskolai nyelvoktatás céljainak meghatározása, a tanév során feldolgozásra kerülő témák ismertetése, egyeztetés alapján a sorrendiség rögzítése. A tanár-diák együttműködési szabályok rögzítése. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: hivatalos szövegek értelmezése.
Az EU-tagállamokban beszélt nyelvek, nyelvcsaládok, nyelvrokonságok, jövevényszavak a történelmi eseményekhez köthetően, a digitális technológia szókészlete, idegen szavak a mindennapjainkban, nyelvi fordulatok, anyanyelvi sokszínűség, idegen nyelvi korrektség.
Hogyan tanuljam az idegen-nyelveket?
10 óra
Előzetes tudás
Az általános iskolában az idegen nyelvek tanulása során az alapkészségek területein: beszédértés, olvasásértés, beszédkészség, íráskészség, szóbeli interakció és az írásbeli interakció terén elsajátított technikák.
A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok
A környezet (osztálytársak, tanár, iskola), a nyelvtanulási szakasz legfontosabb célkitűzéseinek, tartalmainak megismerése, a tanulói vélemények figyelembe vétele ezek kialakításában. Az önálló tanulásra való képesség fontosságának beláttatása. A legalapvetőbb tanulótípusok megismerése, az ismeretek önmagára vonatkoztatása. A hatékony (nyelv)tanulási stratégiák használata. A stratégiai kompetenciák fejlesztése. Alapvető ismeretek szerzése a célnyelvi országokról, a célnyelvnek Magyarországon, Európában és a világban játszott szerepéről. 62
Ismeretek/fejlesztési követelmények
Kapcsolódási pontok
Ismerkedés az új osztálytársakkal, a nyelvtanárral, az iskolával. Természetismeret: Ismerkedés a tantervvel, a tantervi célok megismerése és idegrendszer és megvitatása, egyéni célok megfogalmazása. viselkedés. A szakiskolai tanulmányok során feldolgozandó témakörök megismerése és megvitatása. Ötletbörze a nyelvtanulás hatékonyságának növelésére. Nyelvórai szabályok – a közös munka kereteinek meghatározása. A célnyelvi országokkal kapcsolatos alapvető ismeretek rendszerezése, elmélyítése, valamint a célnyelvre, annak szerepére, hasznára vonatkozó ismeretek felfrissítése, újabb ismeretek megszerzése, bővítése. (A 10–11. évfolyamokon ez az óraszám az előző évfolyamokon tanultak tematikus ismétlésére szolgál.) Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Tanulási technika, tanulási stratégia: RJR- ráhangolás, jelentésteremtés, reflektálás; MURDER- MOOD – hangulatteremtés, motiválás. UNDERSTANDING – megértés; RECALLING – visszahívás; DIGEST – „emésztés”, feldolgozás; EXPANDING – kiterjesztés, önvizsgálat; REVIEWING – áttekintés, ismétlés.
Én és a családom
9 óra
Az általános iskolából hozott, a témakörhöz kapcsolódó szókincs, a szűkebb/tágabb családon belüli kapcsolatrendszer, az ebből fakadó feladatkörök anyanyelven. A generációk fogalma, a kommunikáció lehetséges módjai a szűkebb/tágabb családon belül.
Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Bemutatkozás (alapvető személyi adatok: családnév, keresztnév, kor, lakhely, állampolgárság, foglalkozás, esetleg kedvenc ételek, kedvenc időtöltés, háziállatok stb.). Családtagok bemutatása: rokoni kapcsolatok megnevezése, családtagok legfontosabb adatainak, jellemzőinek felsorolása (név, kor, foglalkozás, esetleg külső és belső tulajdonságok, kedvenc időtöltés stb.). 63
Társadalomismeret: állampolgári jogok és kötelességek, egyének és közösségek szerepe a történelemben.
Egy napom: a mindennapokra jellemző alapvető tevékenységek felsorolása, napszakokhoz, esetleg időpontokhoz való kapcsolása. A család egy hétköznapjának bemutatása, a családtagok feladatai. A témába vágó célnyelvi szövegek, hanganyagok feldolgozása alapján az adott nyelvterület országaiban élő hasonló korú fiatalok személyének, családjának megismerése. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: konfliktusok ábrázolása az irodalmi/művészeti alkotásokban.
Személyi adat, lakóhely, állampolgárság, foglalkozás, külső és belső tulajdonság, napszak, időpont, családon belüli feladatok.
Az otthonom
7 óra
Anyanyelven ismeri a lakhatási lehetőségeket, azok pozitívumait/negatívumait. Meg tudja nevezni a lakás helyiségeit, funkcióit, berendezési tárgyait, a mindennapi élethez szükséges eszközöket.
Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A tanuló szobájának, lakóterének bemutatása fényképek, rajz alapján. A kedvenc bútordarab bemutatása. A lakás egyéb helyiségeinek bemutatása. A lakás és közvetlen környezetének bemutatása (kert, park, üzletek, posta stb.). A szomszédok bemutatása. Az iskolától hazáig vezető útvonal leírása. A témába vágó olvasott célnyelvi szövegek, hanganyagok feldolgozása alapján a nyelvterület országaiban élő hasonló korú fiatalok lakókörnyezetének megismerése. Tárgyak, személyek összefüggő leírása egyszerű nyelvi eszközökkel. A témakörhöz kapcsolódó hallott és olvasott szövegek feldolgozása. A beszélgetések, illetve a hallott/olvasott szövegek feldolgozása során kapott információk feldolgozása, kreatív módon történő megjelenítése (szóban, írásban, rajzos formában). Különböző forrásokból származó, különböző személyekkel kapcsolatos információk összevetése, hasonlóságok és különbségek felfedezése. 64
Társadalomismeret: földrajz és település kapcsolata Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom:hivatalos szövegek, dokumentumok létrehozása
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Város, vidék, családi ház, sorház, bérház, albérlet, hajléktalanság, irány, hosszúsági mértékegység, online-vásárlás, online-tervezés, online-lakáshirdetés.
Az iskola és barátaim
7 óra
Anyanyelven ismeri az iskolatípusokat, azok képzési struktúráját, rendszerét. Tisztában van saját tanulmányi kötelezettségeivel, meg tudja fogalmazni helyét a rendszerben. Tudja a barátság fogalmat definiálni, ismeri a barátság működésének szabályrendszerét.
Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A magyarországi iskolarendszer megismerése, a különböző Társadalomismeret: szakaszok tartalmi/tantárgyi elvárásai nagy vonalakban. iskola a történelemben. Vizsgarendszerek a magyarországi közoktatásban. Az iskolai hétköznapok rendje, a benne tevékenykedők feladatköre, kötelességei és jogai. A nevelés-oktatás folyamata során barátságok kialakulásának lehetséges módjai, helyszínei, a hosszú barátság, egy életen át tartó barátság feltételei. Egy jó vagy a legjobb barát bemutatása, személyes adatok, külső, belső tulajdonságok. A barátom és én – hasonlóságok és különbségek megnevezése. Közös programok. A témába vágó olvasott célnyelvi szövegek, hanganyagok feldolgozása alapján az idegen nyelvterület országaiban élő hasonló korú fiatalok lakókörnyezetének megismerése. Egyszerű nyelvi eszközök felhasználásával lebonyolított, többnyire irányított beszélgetések pár- és csoportmunkában, illetve plénumban. Személyek, tevékenységek összefüggő bemutatása/leírása egyszerű nyelvi eszközökkel. A témakörhöz kapcsolódó hallott/olvasott szövegek feldolgozása. A beszélgetések, illetve a hallott/olvasott szövegek feldolgozása során kapott információk feldolgozása, kreatív módon történő megjelenítése szóban, írásban, illetve rajzos formában. 65
Különböző forrásokból származó/különböző személyekkel kapcsolatos információk összevetése, hasonlóságok és különbségek felfedezése.
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Előzetes tudás
Iskolakötelezettség, alapkészség és -képesség, tanulási stratégia, tantárgyi alapkövetelmény, vizsgakövetelmény, általános műveltség, élethosszig tartó tanulás, formális, non-formális, informális tanulás.
Ruhatáram télen-nyáron, bevásárlás
6 óra
Anyanyelven az évszakok jellemzői, az emberi szervezetre gyakorolt hatásuk, annak védekező mechanizmusa, illetve a tevőleges védekezés formái. Anyanyelven a korra, nemre jellemző, az évszakok változását követő, női/férfi ruhadarabok, kiegészítő kellékek, valamint a praktikusság és divat fogalmak.
Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az évszakok jellemzése, hatásai az emberi szervezetre. A női/férfi ruhadarabok és kiegészítők megnevezése, ezek interakcióban való használata. A tanuló kedvenc ruhadarabjai, hajviselet, smink és testékszerek. Mit vegyek fel? Öltözékek összeállítása a különböző élethelyzetekben/alkalmakra – az iskolában, buliban, osztálykiránduláson, farsangra, ünnepeken, színházban viselt ruhadarabok. Az időjárás megfigyelése napra/hétre/évszakra/égövre vonatkozóan. Esetleg: extrém időjárási viszonyok okozta katasztrófák. Új ruhadarab, cipő, kiegészítők vásárlása a szaküzletekben, plázákban, illetve online-áruházakban. Segítségkérés szóban, írásban. Ok-okozati összefüggések észrevétele az évszakok és az öltözködés között. A divat, praktikusság, az ár-érték arányának fogalma. 66
Társadalomismeret: a divat története Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: irodalmi és hétköznapi szövegek értelmezése.
A témakörhöz kapcsolódó hallott/látott/olvasott szövegek feldolgozása. Szövegszegény dokumentumok, grafikonok, térképek, diagramok értelmezése. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Előzetes tudás
Évszak, napszak, időjárási jelenség; second hand, online-vásárlás, bankkártyával történő fizetés, reklamálás, árucsere, természetes/környezetre káros alapanyag, a vásárlás mint szenvedélybetegség, fogyasztói társadalom, veszélyforrás, védekezés.
Eszem-iszom, étkezés
8 óra
A korábbi formális és informális módon elsajátított ismeretek az étkezéssel kapcsolatban, alapanyagok eredete, feldolgozási módjai, receptek értelmezése, ételek elkészítése otthon, vendéglőben, fast food vendéglőben, az egészséges táplálkozás ismérvei, a helytelen táplálkozás okozta betegségek.
Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az étkezési szokások – mikor, mit, hol szokott enni/inni a tanuló. Hogyan étkezik a család, mi a menü hétköznap, ünnepnap, baráti összejövetelek alkalmával? Milyen alkalmakkor étkezik a család házon kívül? Hogyan zajlik ez az esemény? Munkamegosztás a családban – ki vásárol, ki főz, ki teríti meg/szedi le az asztalt, ki mosogat? Az étkezési etikett otthon és vendégségben. Az egyszerű ételek receptjei, amelyeket a tanuló maga is el tud készíteni, az összetevők, az elkészítés módjának szóbeli ismertetése. Kedvenc ételek és az egészség megőrzése. Az egészséges étkezés alapszabályai. A család étkezésére költhető havi összeg, a gazdálkodási, döntési attitűd. Vásárlás a szupermarketben, piacon, pékségben, hentesnél és az őstermelőtől. Az étkezési szokások, az egészség megőrzése, illetve a betegség kialakulása közötti összefüggések felismerése.
67
Természetismeret: táplálkozás, emésztés, kiválasztás.
Egyszerű nyelvi eszközök felhasználásával lebonyolított, többnyire irányított beszélgetések pár- és csoportmunkában, illetve plénumban. Tárgyak, események, cselekvéssorok összefüggő leírása egyszerű nyelvi eszközökkel. A témakörhöz kapcsolódó hallott/olvasott szövegek feldolgozása. Szövegszegény dokumentumok, grafikonok, diagramok, statisztikai adatok értelmezése. A beszélgetések, illetve a hallott/olvasott szövegek feldolgozása során kapott információk feldolgozása kreatív módon – kollázs, rajz, fotó, poszter – történő megjelenítése. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Előzetes tudás
Bioélelmiszer, élelmiszeripar, adalék, tömegtermelés, alacsony tápanyagértékű élelmiszer, friss, tápanyagban gazdag élelmiszer, termelési, tenyésztési, főzési technológia, táplálkozás, egészség, betegség, főzés mint hobbi, élelmiszeripari foglalkozás, mezőgazdasági foglalkozás, fogyasztói társadalom, veszélyforrás.
Szabadidőmben
8 óra
A kulturális és sporttevékenységek egészséges aránya, a nyomtatott és elektronikus média eszközei, a közösségi aktivitások, a zene, a tánc, a színház, az utazás, a mindennapok sportja, extrém-sportok, egészség megőrzése, illetve annak veszélyeztetése, számítógép a munkánkban és a szabadidőnkben. Az elektronikus média mint a haladás, illetve a függőség eszköze.
Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Munkamegosztás a családban – a tanuló feladatai, amelyeket szívesen végez, és amelyeket nem. A tanuló kedvenc időtöltése, kedvenc filmje, kedvenc könyve/olvasmányai, olvasási szokásai, esti programjai, hétvégi programjai, kedvenc zenéje, tévénézési szokásai, haverok, bulik, közös programok. Sportok, amelyeket a tanuló űz/szeret– sport az iskolában és az iskolán kívül, tömegsport, versenysport, extrém sportok.
68
Természetismeret: állandóság és változatok – információ, szexualitás, az emberi élet szakaszai.
Az egészséges életmód feltételrendszerének megteremtése, annak akadályai, belső-külső tényezői. A belső béke, lelki egyensúly és a szabadidő eltöltésének módja és időtartama. A fizikális erőnlét, a szellemi és testi teljesítőképesség összefüggése. Statisztikai adatok elemzése és következtetések levonása. Szenvedélybetegségek kialakulásának okai, a gyógyíthatóság feltételrendszere. Tervezett szabadidős tevékenységek, avagy mit hoz a nap. Egyszerű nyelvi eszközök felhasználásával lebonyolított, többnyire irányított beszélgetések pár- és csoportmunkában, illetve plénumban. A témakörhöz kapcsolódó hallott/olvasott szövegek feldolgozása. A különböző forrásokból származó/különböző személyekkel kapcsolatos információk összevetése, hasonlóságok és különbségek felfedezése. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Szabadidős tevékenység, egészségmegőrzés, kikapcsolódás, erőgyűjtés, aktív/passzív tevékenység, szenvedélybetegség, testépítés, a szellem karbantartása, munka és szabadidő aránya, fogyasztói társadalom, veszélyforrás.
Válasszunk szakmát!
11 óra
Családi tradíciók, sikerszakmák, divatszakmák, fizikai erőnlétet/ szellemi teljesítményt igénylő szakmák, hiányszakmák, alkalmazotti/beosztotti státusz, vállalkozói szemlélet. A formális Előzetes tudás tanulás során a tantárgyi tartalmak ismerete, a kiválasztott szakmáról szerzett ismeretek, a munkaerő-piaci helyzet aktuális ismerete. A munkába-állás feltételei, kereseti lehetőségek, munkahelyi biztonsági előírások, munkajogi viták, jogorvoslati lehetőségek. Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
69
Mit várok a holnaptól? – Képekkel, rajzokkal, rövid szövegekkel illusztrált beszámoló a közeli jövő terveiről. Mit várok a távolabbi jövőtől? – Képekkel, rajzokkal, rövid szövegekkel illusztrált beszámoló a távolabbi jövő terveiről: a család, az ideális partner, gyerekek, nagycsalád, lakáskörülmények; álmaim háza/lakása/kertje, utazások; álmaim országa/városa, foglalkozásom, munkakörülményeim, baráti köröm, társas életem, autóm. Foglalkozások a környezetemben – táblázatos összeállítás, előnyök és hátrányok megfogalmazása. A magyar iskolarendszer felépítése/képzési formák – helyem, lehetőségeim ebben a rendszerben. Összehasonlítás az idegen nyelvterületen kínálkozó lehetőségekkel. Álmaim foglalkozása, a munka világa, kereseti lehetőségek, munkaidő, munkakörülmények, munkatársak, érdekes, különleges foglalkozások, az álláskeresés lehetőségei, az állásinterjú formái, menete, elemei, fogalmak ismerete. Pontokba rendezett önéletrajz elkészítése, egyszerű bemutatkozó levél megfogalmazása. Szakmacsoportos rész Milyen foglalkozások tartoznak egy adott szakmacsoportba? Hol és hogyan lehet megszerezni a megfelelő szakmai képesítést (esetleg összehasonlítva az idegen nyelvű országokkal)? Milyen ismeretek, készségek, képességek szükségesek egy adott szakma gyakorlásához? Milyen tevékenységeket, feladatokat kell ellátni az adott szakmában dolgozóknak? Melyek a munkavégzés legfontosabb eszközei? Milyenek a munkakörülmények és a kereseti lehetőségek, perspektívák a jövőt illetően?
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok
Társadalomismeret: globalizációs jelenségek. Matematika: százalékszámítás, hatványozási ismeretek. Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: hivatalos szövegek, dokumentumok létrehozása.
Formális, non-formális, informális tanulás, tanulmányi idő, tandíj, tanulmányok abszolválása, álláskeresés, önéletrajz, állásinterjú, munkába állás, életpálya-építés, egész életen át tartó tanulás, családi bevétel, kiadás, diákmunka, alkalmi munka, főállás, mellékállás, értelmiségi lét, alkalmazotti/beosztotti lét, vállalkozói attitűd, megélhetés, korlátozott lehetőség, családi pénzügyi gazdálkodás.
Végre itt a nyár! – projekttervek
4 óra
Aktív/ passzív pihenés, országjárás, külföldi utazás, biciklitúrák, szállásfoglalás, étkezés, közlekedés, útikönyv, információgyűjtés, tapasztalatcsere. Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és alkalmazása. Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kompetencia fejlesztése. 70
Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Terveim a nyárra (mikor kelek, mivel/kivel töltöm a napokat, heteket, hónapokat), a valós és álom úticél megnevezése, szálláskeresés, információkérés. Bejelentkezés a szállásra – hotel, ifjúsági szállás, kemping –, reklamálás, probléma/panasz udvarias kinyilvánítása, segítség kérése, jegyvásárlás. Diákmunka nyáron – lehetőségek itthon és külföldön. Projektjavaslatok: - Plakát/kollázs készítése álmaink országáról/városáról. - Képekkel, reáliákkal illusztrált beszámoló egy osztálykirándulásról a partner osztálynak. - Utazás megtervezése az idegen nyelvű katalógusok kínálata, internet stb. alapján. - Kvízjáték összeállítása a célországgal kapcsolatos ismeretek köréből a párhuzamos osztály számára, vagy a csoportot kétfelé bontva. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Természetismeret: térképhasználat, országismeret. Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: információforrások használata (prospektusok, képek), szövegalkotás.
Hazai/külföldi nyaralás, kikapcsolódás, erőgyűjtés, relaxáció, lelki feltöltődés, útiterv, előzetes informálódás, alkalmazkodás, beilleszkedés, szellemi/fizikális pihenés, aktív pihenés.
A tanuló képes megnevezni és rendszerezni az eddigi tapasztalatait a nyelvtanulás során, képes eldönteni, hogy mely területek voltak sikeresek, illetve kudarcosak, képes a nyelvi készségek területein szerzett tudás/hiány mértékét meghatározni, képes megfogalmazni, hogy milyen erőfeszítésekre hajlandó a sikeres nyelvtanulás érdekében, együttműködést mutat a tanárával a célok elérése érdekében. Beilleszkedik az új tanulási környezetbe, megismeri és elfogadja az előtte álló tanulási szakasz legfontosabb célkitűzéseit, tartalmait, látja az általa tanult idegen nyelv szerepét, fontosságát saját maga és környezete életében. A fejlesztés várt Rendelkezik a célnyelvi országokkal kapcsolatos és a célnyelvnek a eredményei a 11. szűkebb és tágabb környezetében játszott szerepére vonatkozó alapvető évfolyam végén ismeretekkel. Érti és érzi a hatékony tanulás érdekében a tanulási stratégiák ismeretének fontosságát, képes a legalapvetőbb tanulási stratégiák alkalmazására. Ismeri és elfogadja a csoportban való nyelvtanulás eredményessége érdekében az általa betartandó szabályokat. Képes a „család”, az „otthon”, a „barát-osztálytárs” az „időjárásöltözködés”, az „élelmiszerek – étkezési szokások”, a „szabadidő” és a „szakma világa” témakörökhöz kapcsolódó hallott/olvasott szövegekből a legalapvetőbb információk kiszűrésére és felhasználására egy meghatározott kommunikatív feladat elvégzése érdekében. 71
Képes arra, hogy az idegen nyelvi kommunikatív helyzetekben egyszerű kérdésekre válaszoljon, vagy néhány nagyon egyszerű, összefüggő mondatban meséljen a fent említett témakörök tartalmairól. Ismeri és megfelelően alkalmazza a témakörökhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához szükséges alapvető szókincset és nyelvtani szerkezeteket. Érdeklődéssel, nyitottan fordul a másság felé. 10. évfolyam Heti 2,5 óra Évi 90 óra
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
A nyelvtanulás célja
2 óra
Az általános iskolából hozott ismeretek az idegen nyelvek tudásának fontosságáról.
A tanulók általános iskolában szerzett tapasztalatainak számbavétele. A sikeres területek erősítése, fejlesztése, a kudarcok okainak feltárása, megoldások keresése az eredményes nyelvtanulás érdekében. Az elérendő nyelvi szintek tartalmának ismertetése. Célok meghatározása: a négy nyelvi alapkészség közül a beszédértés és a beszédkészség előtérbe helyezése. A kommunikatív helyzetgyakorlatok szerepének hangsúlyozása. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok
Az idegen nyelv tanulása során megélt sikerek és kudarcok tematikus összeállítása, elemzése. Egyéni helyzetelemzés a „Checklist” segítségével. A szakiskolai nyelvoktatás céljainak meghatározása, a tanév során feldolgozásra kerülő témák ismertetése, egyeztetés alapján a sorrendiség rögzítése. A tanár-diák együttműködési szabályok rögzítése. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: hivatalos szövegek értelmezése.
Az EU-tagállamokban beszélt nyelvek, nyelvcsaládok, nyelvrokonságok, jövevényszavak a történelmi eseményekhez köthetően, a digitális technológia szókészlete, idegen szavak a mindennapjainkban, nyelvi fordulatok, anyanyelvi sokszínűség, idegen nyelvi korrektség. Hogyan tanuljam az idegen-nyelveket?
12 óra
Előzetes tudás
Az általános iskolában az idegen nyelvek tanulása során az alapkészségek területein: beszédértés, olvasásértés, beszédkészség, íráskészség, szóbeli interakció és az írásbeli interakció terén elsajátított technikák.
A komplex műveltségterülethez kapcsolható
A környezet (osztálytársak, tanár, iskola), a nyelvtanulási szakasz legfontosabb célkitűzéseinek, tartalmainak megismerése, a tanulói vélemények figyelembe vétele ezek kialakításában. Az önálló tanulásra való képesség fontosságának beláttatása. A legalapvetőbb tanulótípusok 72
megismerése, az ismeretek önmagára vonatkoztatása. A hatékony (nyelv)tanulási stratégiák használata. A stratégiai kompetenciák fejlesztése. Alapvető ismeretek szerzése a célnyelvi országokról, a célnyelvnek Magyarországon, Európában és a világban játszott szerepéről. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
fejlesztési feladatok
Ismerkedés az új osztálytársakkal, a nyelvtanárral, az iskolával. Természetismeret: Ismerkedés a tantervvel, a tantervi célok megismerése és idegrendszer és megvitatása, egyéni célok megfogalmazása. viselkedés. A szakiskolai tanulmányok során feldolgozandó témakörök megismerése és megvitatása. Ötletbörze a nyelvtanulás hatékonyságának növelésére. Nyelvórai szabályok – a közös munka kereteinek meghatározása. A célnyelvi országokkal kapcsolatos alapvető ismeretek rendszerezése, elmélyítése, valamint a célnyelvre, annak szerepére, hasznára vonatkozó ismeretek felfrissítése, újabb ismeretek megszerzése, bővítése. (A 10–11. évfolyamokon ez az óraszám az előző évfolyamokon tanultak tematikus ismétlésére szolgál.) Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Tanulási technika, tanulási stratégia: RJR- ráhangolás, jelentésteremtés, reflektálás; MURDER- MOOD – hangulatteremtés, motiválás. UNDERSTANDING – megértés; RECALLING – visszahívás; DIGEST – „emésztés”, feldolgozás; EXPANDING – kiterjesztés, önvizsgálat; REVIEWING – áttekintés, ismétlés. Én és a családom
11 óra
Az általános iskolából hozott, a témakörhöz kapcsolódó szókincs, a szűkebb/tágabb családon belüli kapcsolatrendszer, az ebből fakadó feladatkörök anyanyelven. A generációk fogalma, a kommunikáció lehetséges módjai a szűkebb/tágabb családon belül.
Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Bemutatkozás (alapvető személyi adatok: családnév, keresztnév, kor, lakhely, állampolgárság, foglalkozás, esetleg kedvenc ételek, kedvenc időtöltés, háziállatok stb.). 73
Társadalomismeret: állampolgári jogok és kötelességek,
Családtagok bemutatása: rokoni kapcsolatok megnevezése, családtagok legfontosabb adatainak, jellemzőinek felsorolása (név, kor, foglalkozás, esetleg külső és belső tulajdonságok, kedvenc időtöltés stb.). Egy napom: a mindennapokra jellemző alapvető tevékenységek felsorolása, napszakokhoz, esetleg időpontokhoz való kapcsolása. A család egy hétköznapjának bemutatása, a családtagok feladatai. A témába vágó célnyelvi szövegek, hanganyagok feldolgozása alapján az adott nyelvterület országaiban élő hasonló korú fiatalok személyének, családjának megismerése. Kulcsfogalmak/ fogalmak Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
egyének és közösségek szerepe a történelemben. Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: konfliktusok ábrázolása az irodalmi/művészeti alkotásokban.
Személyi adat, lakóhely, állampolgárság, foglalkozás, külső és belső tulajdonság, napszak, időpont, családon belüli feladatok. Az otthonom
9 óra
Anyanyelven ismeri a lakhatási lehetőségeket, azok pozitívumait/negatívumait. Meg tudja nevezni a lakás helyiségeit, funkcióit, berendezési tárgyait, a mindennapi élethez szükséges eszközöket.
Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A tanuló szobájának, lakóterének bemutatása fényképek, rajz alapján. A kedvenc bútordarab bemutatása. A lakás egyéb helyiségeinek bemutatása. A lakás és közvetlen környezetének bemutatása (kert, park, üzletek, posta stb.). A szomszédok bemutatása. Az iskolától hazáig vezető útvonal leírása. A témába vágó olvasott célnyelvi szövegek, hanganyagok feldolgozása alapján a nyelvterület országaiban élő hasonló korú fiatalok lakókörnyezetének megismerése. Tárgyak, személyek összefüggő leírása egyszerű nyelvi eszközökkel. A témakörhöz kapcsolódó hallott és olvasott szövegek feldolgozása. A beszélgetések, illetve a hallott/olvasott szövegek feldolgozása során kapott információk feldolgozása, kreatív módon történő megjelenítése (szóban, írásban, rajzos formában). 74
Társadalomismeret: földrajz és település kapcsolata Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom:hivatalos szövegek, dokumentumok létrehozása
Különböző forrásokból származó, különböző személyekkel kapcsolatos információk összevetése, hasonlóságok és különbségek felfedezése. Kulcsfogalmak/ fogalmak Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Város, vidék, családi ház, sorház, bérház, albérlet, hajléktalanság, irány, hosszúsági mértékegység, online-vásárlás, online-tervezés, online-lakáshirdetés. Az iskola és barátaim
9 óra
Anyanyelven ismeri az iskolatípusokat, azok képzési struktúráját, rendszerét. Tisztában van saját tanulmányi kötelezettségeivel, meg tudja fogalmazni helyét a rendszerben. Tudja a barátság fogalmat definiálni, ismeri a barátság működésének szabályrendszerét.
Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A magyarországi iskolarendszer megismerése, a különböző Társadalomismeret: szakaszok tartalmi/tantárgyi elvárásai nagy vonalakban. iskola a történelemben. Vizsgarendszerek a magyarországi közoktatásban. Az iskolai hétköznapok rendje, a benne tevékenykedők feladatköre, kötelességei és jogai. A nevelés-oktatás folyamata során barátságok kialakulásának lehetséges módjai, helyszínei, a hosszú barátság, egy életen át tartó barátság feltételei. Egy jó vagy a legjobb barát bemutatása, személyes adatok, külső, belső tulajdonságok. A barátom és én – hasonlóságok és különbségek megnevezése. Közös programok. A témába vágó olvasott célnyelvi szövegek, hanganyagok feldolgozása alapján az idegen nyelvterület országaiban élő hasonló korú fiatalok lakókörnyezetének megismerése. Egyszerű nyelvi eszközök felhasználásával lebonyolított, többnyire irányított beszélgetések pár- és csoportmunkában, illetve plénumban. Személyek, tevékenységek összefüggő bemutatása/leírása egyszerű nyelvi eszközökkel. A témakörhöz kapcsolódó hallott/olvasott szövegek feldolgozása.
75
A beszélgetések, illetve a hallott/olvasott szövegek feldolgozása során kapott információk feldolgozása, kreatív módon történő megjelenítése szóban, írásban, illetve rajzos formában. Különböző forrásokból származó/különböző személyekkel kapcsolatos információk összevetése, hasonlóságok és különbségek felfedezése. Kulcsfogalmak/ fogalmak Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Előzetes tudás
Iskolakötelezettség, alapkészség és -képesség, tanulási stratégia, tantárgyi alapkövetelmény, vizsgakövetelmény, általános műveltség, élethosszig tartó tanulás, formális, non-formális, informális tanulás. Ruhatáram télen-nyáron, bevásárlás
8 óra
Anyanyelven az évszakok jellemzői, az emberi szervezetre gyakorolt hatásuk, annak védekező mechanizmusa, illetve a tevőleges védekezés formái. Anyanyelven a korra, nemre jellemző, az évszakok változását követő, női/férfi ruhadarabok, kiegészítő kellékek, valamint a praktikusság és divat fogalmak.
Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az évszakok jellemzése, hatásai az emberi szervezetre. A női/férfi ruhadarabok és kiegészítők megnevezése, ezek interakcióban való használata. A tanuló kedvenc ruhadarabjai, hajviselet, smink és testékszerek. Mit vegyek fel? Öltözékek összeállítása a különböző élethelyzetekben/alkalmakra – az iskolában, buliban, osztálykiránduláson, farsangra, ünnepeken, színházban viselt ruhadarabok. Az időjárás megfigyelése napra/hétre/évszakra/égövre vonatkozóan. Esetleg: extrém időjárási viszonyok okozta katasztrófák. Új ruhadarab, cipő, kiegészítők vásárlása a szaküzletekben, plázákban, illetve online-áruházakban. Segítségkérés szóban, írásban. Ok-okozati összefüggések észrevétele az évszakok és az öltözködés között. A divat, praktikusság, az ár-érték arányának fogalma. 76
Társadalomismeret: a divat története Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: irodalmi és hétköznapi szövegek értelmezése.
A témakörhöz kapcsolódó hallott/látott/olvasott szövegek feldolgozása. Szövegszegény dokumentumok, grafikonok, térképek, diagramok értelmezése. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Előzetes tudás
Évszak, napszak, időjárási jelenség; second hand, online-vásárlás, bankkártyával történő fizetés, reklamálás, árucsere, természetes/környezetre káros alapanyag, a vásárlás mint szenvedélybetegség, fogyasztói társadalom, veszélyforrás, védekezés. Eszem-iszom, étkezés
10 óra
A korábbi formális és informális módon elsajátított ismeretek az étkezéssel kapcsolatban, alapanyagok eredete, feldolgozási módjai, receptek értelmezése, ételek elkészítése otthon, vendéglőben, fast food vendéglőben, az egészséges táplálkozás ismérvei, a helytelen táplálkozás okozta betegségek.
Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az étkezési szokások – mikor, mit, hol szokott enni/inni a tanuló. Természetismeret: Hogyan étkezik a család, mi a menü hétköznap, ünnepnap, baráti táplálkozás, emésztés, összejövetelek alkalmával? Milyen alkalmakkor étkezik a család kiválasztás. házon kívül? Hogyan zajlik ez az esemény? Munkamegosztás a családban – ki vásárol, ki főz, ki teríti meg/szedi le az asztalt, ki mosogat? Az étkezési etikett otthon és vendégségben. Az egyszerű ételek receptjei, amelyeket a tanuló maga is el tud készíteni, az összetevők, az elkészítés módjának szóbeli ismertetése. Kedvenc ételek és az egészség megőrzése. Az egészséges étkezés alapszabályai. A család étkezésére költhető havi összeg, a gazdálkodási, döntési attitűd. Vásárlás a szupermarketben, piacon, pékségben, hentesnél és az őstermelőtől. Az étkezési szokások, az egészség megőrzése, illetve a betegség kialakulása közötti összefüggések felismerése. Egyszerű nyelvi eszközök felhasználásával lebonyolított, többnyire irányított beszélgetések pár- és csoportmunkában, illetve plénumban. 77
Tárgyak, események, cselekvéssorok összefüggő leírása egyszerű nyelvi eszközökkel. A témakörhöz kapcsolódó hallott/olvasott szövegek feldolgozása. Szövegszegény dokumentumok, grafikonok, diagramok, statisztikai adatok értelmezése. A beszélgetések, illetve a hallott/olvasott szövegek feldolgozása során kapott információk feldolgozása kreatív módon – kollázs, rajz, fotó, poszter – történő megjelenítése. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Előzetes tudás
Bioélelmiszer, élelmiszeripar, adalék, tömegtermelés, alacsony tápanyagértékű élelmiszer, friss, tápanyagban gazdag élelmiszer, termelési, tenyésztési, főzési technológia, táplálkozás, egészség, betegség, főzés mint hobbi, élelmiszeripari foglalkozás, mezőgazdasági foglalkozás, fogyasztói társadalom, veszélyforrás. Szabadidőmben
10 óra
A kulturális és sporttevékenységek egészséges aránya, a nyomtatott és elektronikus média eszközei, a közösségi aktivitások, a zene, a tánc, a színház, az utazás, a mindennapok sportja, extrém-sportok, egészség megőrzése, illetve annak veszélyeztetése, számítógép a munkánkban és a szabadidőnkben. Az elektronikus média mint a haladás, illetve a függőség eszköze.
Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Munkamegosztás a családban – a tanuló feladatai, amelyeket szívesen végez, és amelyeket nem. A tanuló kedvenc időtöltése, kedvenc filmje, kedvenc könyve/olvasmányai, olvasási szokásai, esti programjai, hétvégi programjai, kedvenc zenéje, tévénézési szokásai, haverok, bulik, közös programok. Sportok, amelyeket a tanuló űz/szeret– sport az iskolában és az iskolán kívül, tömegsport, versenysport, extrém sportok. Az egészséges életmód feltételrendszerének megteremtése, annak akadályai, belső-külső tényezői. A belső béke, lelki egyensúly és a szabadidő eltöltésének módja és időtartama.
78
Természetismeret: állandóság és változatok – információ, szexualitás, az emberi élet szakaszai.
A fizikális erőnlét, a szellemi és testi teljesítőképesség összefüggése. Statisztikai adatok elemzése és következtetések levonása. Szenvedélybetegségek kialakulásának okai, a gyógyíthatóság feltételrendszere. Tervezett szabadidős tevékenységek, avagy mit hoz a nap. Egyszerű nyelvi eszközök felhasználásával lebonyolított, többnyire irányított beszélgetések pár- és csoportmunkában, illetve plénumban. A témakörhöz kapcsolódó hallott/olvasott szövegek feldolgozása. A különböző forrásokból származó/különböző személyekkel kapcsolatos információk összevetése, hasonlóságok és különbségek felfedezése. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Szabadidős tevékenység, egészségmegőrzés, kikapcsolódás, erőgyűjtés, aktív/passzív tevékenység, szenvedélybetegség, testépítés, a szellem karbantartása, munka és szabadidő aránya, fogyasztói társadalom, veszélyforrás. Válasszunk szakmát!
13 óra
Családi tradíciók, sikerszakmák, divatszakmák, fizikai erőnlétet/ szellemi teljesítményt igénylő szakmák, hiányszakmák, alkalmazotti/beosztotti státusz, vállalkozói szemlélet. A formális Előzetes tudás tanulás során a tantárgyi tartalmak ismerete, a kiválasztott szakmáról szerzett ismeretek, a munkaerő-piaci helyzet aktuális ismerete. A munkába-állás feltételei, kereseti lehetőségek, munkahelyi biztonsági előírások, munkajogi viták, jogorvoslati lehetőségek. Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
79
Mit várok a holnaptól? – Képekkel, rajzokkal, rövid szövegekkel illusztrált beszámoló a közeli jövő terveiről. Mit várok a távolabbi jövőtől? – Képekkel, rajzokkal, rövid szövegekkel illusztrált beszámoló a távolabbi jövő terveiről: a család, az ideális partner, gyerekek, nagycsalád, lakáskörülmények; álmaim háza/lakása/kertje, utazások; álmaim országa/városa, foglalkozásom, munkakörülményeim, baráti köröm, társas életem, autóm. Foglalkozások a környezetemben – táblázatos összeállítás, előnyök és hátrányok megfogalmazása. A magyar iskolarendszer felépítése/képzési formák – helyem, lehetőségeim ebben a rendszerben. Összehasonlítás az idegen nyelvterületen kínálkozó lehetőségekkel. Álmaim foglalkozása, a munka világa, kereseti lehetőségek, munkaidő, munkakörülmények, munkatársak, érdekes, különleges foglalkozások, az álláskeresés lehetőségei, az állásinterjú formái, menete, elemei, fogalmak ismerete. Pontokba rendezett önéletrajz elkészítése, egyszerű bemutatkozó levél megfogalmazása. Szakmacsoportos rész Milyen foglalkozások tartoznak egy adott szakmacsoportba? Hol és hogyan lehet megszerezni a megfelelő szakmai képesítést (esetleg összehasonlítva az idegen nyelvű országokkal)? Milyen ismeretek, készségek, képességek szükségesek egy adott szakma gyakorlásához? Milyen tevékenységeket, feladatokat kell ellátni az adott szakmában dolgozóknak? Melyek a munkavégzés legfontosabb eszközei? Milyenek a munkakörülmények és a kereseti lehetőségek, perspektívák a jövőt illetően?
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok
Társadalomismeret: globalizációs jelenségek. Matematika: százalékszámítás, hatványozási ismeretek. Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: hivatalos szövegek, dokumentumok létrehozása.
Formális, non-formális, informális tanulás, tanulmányi idő, tandíj, tanulmányok abszolválása, álláskeresés, önéletrajz, állásinterjú, munkába állás, életpálya-építés, egész életen át tartó tanulás, családi bevétel, kiadás, diákmunka, alkalmi munka, főállás, mellékállás, értelmiségi lét, alkalmazotti/beosztotti lét, vállalkozói attitűd, megélhetés, korlátozott lehetőség, családi pénzügyi gazdálkodás. Végre itt a nyár! – projekttervek
6 óra
Aktív/ passzív pihenés, országjárás, külföldi utazás, biciklitúrák, szállásfoglalás, étkezés, közlekedés, útikönyv, információgyűjtés, tapasztalatcsere. Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és alkalmazása. Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kompetencia fejlesztése.
80
Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Terveim a nyárra (mikor kelek, mivel/kivel töltöm a napokat, heteket, hónapokat), a valós és álom úticél megnevezése, szálláskeresés, információkérés. Bejelentkezés a szállásra – hotel, ifjúsági szállás, kemping –, reklamálás, probléma/panasz udvarias kinyilvánítása, segítség kérése, jegyvásárlás. Diákmunka nyáron – lehetőségek itthon és külföldön. Projektjavaslatok: - Plakát/kollázs készítése álmaink országáról/városáról. - Képekkel, reáliákkal illusztrált beszámoló egy osztálykirándulásról a partner osztálynak. - Utazás megtervezése az idegen nyelvű katalógusok kínálata, internet stb. alapján. - Kvízjáték összeállítása a célországgal kapcsolatos ismeretek köréből a párhuzamos osztály számára, vagy a csoportot kétfelé bontva. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Természetismeret: térképhasználat, országismeret. Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: információforrások használata (prospektusok, képek), szövegalkotás.
Hazai/külföldi nyaralás, kikapcsolódás, erőgyűjtés, relaxáció, lelki feltöltődés, útiterv, előzetes informálódás, alkalmazkodás, beilleszkedés, szellemi/fizikális pihenés, aktív pihenés.
A tanuló képes megnevezni és rendszerezni az eddigi tapasztalatait a nyelvtanulás során, képes eldönteni, hogy mely területek voltak sikeresek, illetve kudarcosak, képes a nyelvi készségek területein szerzett tudás/hiány mértékét meghatározni, képes megfogalmazni, hogy milyen erőfeszítésekre hajlandó a sikeres nyelvtanulás érdekében, együttműködést mutat a tanárával a célok elérése érdekében. Beilleszkedik az új tanulási környezetbe, megismeri és elfogadja az előtte álló tanulási szakasz legfontosabb célkitűzéseit, tartalmait, látja az általa tanult idegen nyelv szerepét, fontosságát saját maga és környezete életében. A fejlesztés várt Rendelkezik a célnyelvi országokkal kapcsolatos és a célnyelvnek a eredményei a 11. szűkebb és tágabb környezetében játszott szerepére vonatkozó alapvető évfolyam végén ismeretekkel. Érti és érzi a hatékony tanulás érdekében a tanulási stratégiák ismeretének fontosságát, képes a legalapvetőbb tanulási stratégiák alkalmazására. Ismeri és elfogadja a csoportban való nyelvtanulás eredményessége érdekében az általa betartandó szabályokat. Képes a „család”, az „otthon”, a „barát-osztálytárs” az „időjárásöltözködés”, az „élelmiszerek – étkezési szokások”, a „szabadidő” és a „szakma világa” témakörökhöz kapcsolódó hallott/olvasott szövegekből a legalapvetőbb információk kiszűrésére és felhasználására egy meghatározott kommunikatív feladat elvégzése érdekében. 81
Képes arra, hogy az idegen nyelvi kommunikatív helyzetekben egyszerű kérdésekre válaszoljon, vagy néhány nagyon egyszerű, összefüggő mondatban meséljen a fent említett témakörök tartalmairól. Ismeri és megfelelően alkalmazza a témakörökhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához szükséges alapvető szókincset és nyelvtani szerkezeteket. Érdeklődéssel, nyitottan fordul a másság felé. 11. évfolyam Heti 2 óra Évi 62 óra
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
A nyelvtanulás célja
2 óra
Az általános iskolából hozott ismeretek az idegen nyelvek tudásának fontosságáról.
A tanulók általános iskolában szerzett tapasztalatainak számbavétele. A sikeres területek erősítése, fejlesztése, a kudarcok okainak feltárása, megoldások keresése az eredményes nyelvtanulás érdekében. Az elérendő nyelvi szintek tartalmának ismertetése. Célok meghatározása: a négy nyelvi alapkészség közül a beszédértés és a beszédkészség előtérbe helyezése. A kommunikatív helyzetgyakorlatok szerepének hangsúlyozása. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok
Az idegen nyelv tanulása során megélt sikerek és kudarcok tematikus összeállítása, elemzése. Egyéni helyzetelemzés a „Checklist” segítségével. A szakiskolai nyelvoktatás céljainak meghatározása, a tanév során feldolgozásra kerülő témák ismertetése, egyeztetés alapján a sorrendiség rögzítése. A tanár-diák együttműködési szabályok rögzítése. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: hivatalos szövegek értelmezése.
Az EU-tagállamokban beszélt nyelvek, nyelvcsaládok, nyelvrokonságok, jövevényszavak a történelmi eseményekhez köthetően, a digitális technológia szókészlete, idegen szavak a mindennapjainkban, nyelvi fordulatok, anyanyelvi sokszínűség, idegen nyelvi korrektség. Hogyan tanuljam az idegen-nyelveket?
8 óra
Előzetes tudás
Az általános iskolában az idegen nyelvek tanulása során az alapkészségek területein: beszédértés, olvasásértés, beszédkészség, íráskészség, szóbeli interakció és az írásbeli interakció terén elsajátított technikák.
A komplex műveltségterülethez kapcsolható
A környezet (osztálytársak, tanár, iskola), a nyelvtanulási szakasz legfontosabb célkitűzéseinek, tartalmainak megismerése, a tanulói vélemények figyelembe vétele ezek kialakításában. Az önálló tanulásra való képesség fontosságának beláttatása. A legalapvetőbb tanulótípusok 82
megismerése, az ismeretek önmagára vonatkoztatása. A hatékony (nyelv)tanulási stratégiák használata. A stratégiai kompetenciák fejlesztése. Alapvető ismeretek szerzése a célnyelvi országokról, a célnyelvnek Magyarországon, Európában és a világban játszott szerepéről. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
fejlesztési feladatok
Ismerkedés az új osztálytársakkal, a nyelvtanárral, az iskolával. Természetismeret: Ismerkedés a tantervvel, a tantervi célok megismerése és idegrendszer és megvitatása, egyéni célok megfogalmazása. viselkedés. A szakiskolai tanulmányok során feldolgozandó témakörök megismerése és megvitatása. Ötletbörze a nyelvtanulás hatékonyságának növelésére. Nyelvórai szabályok – a közös munka kereteinek meghatározása. A célnyelvi országokkal kapcsolatos alapvető ismeretek rendszerezése, elmélyítése, valamint a célnyelvre, annak szerepére, hasznára vonatkozó ismeretek felfrissítése, újabb ismeretek megszerzése, bővítése. (A 10–11. évfolyamokon ez az óraszám az előző évfolyamokon tanultak tematikus ismétlésére szolgál.) Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Tanulási technika, tanulási stratégia: RJR- ráhangolás, jelentésteremtés, reflektálás; MURDER- MOOD – hangulatteremtés, motiválás. UNDERSTANDING – megértés; RECALLING – visszahívás; DIGEST – „emésztés”, feldolgozás; EXPANDING – kiterjesztés, önvizsgálat; REVIEWING – áttekintés, ismétlés. Én és a családom
7 óra
Az általános iskolából hozott, a témakörhöz kapcsolódó szókincs, a szűkebb/tágabb családon belüli kapcsolatrendszer, az ebből fakadó feladatkörök anyanyelven. A generációk fogalma, a kommunikáció lehetséges módjai a szűkebb/tágabb családon belül.
Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Bemutatkozás (alapvető személyi adatok: családnév, keresztnév, kor, lakhely, állampolgárság, foglalkozás, esetleg kedvenc ételek, kedvenc időtöltés, háziállatok stb.). 83
Társadalomismeret: állampolgári jogok és kötelességek,
Családtagok bemutatása: rokoni kapcsolatok megnevezése, családtagok legfontosabb adatainak, jellemzőinek felsorolása (név, kor, foglalkozás, esetleg külső és belső tulajdonságok, kedvenc időtöltés stb.). Egy napom: a mindennapokra jellemző alapvető tevékenységek felsorolása, napszakokhoz, esetleg időpontokhoz való kapcsolása. A család egy hétköznapjának bemutatása, a családtagok feladatai. A témába vágó célnyelvi szövegek, hanganyagok feldolgozása alapján az adott nyelvterület országaiban élő hasonló korú fiatalok személyének, családjának megismerése. Kulcsfogalmak/ fogalmak Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
egyének és közösségek szerepe a történelemben. Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: konfliktusok ábrázolása az irodalmi/művészeti alkotásokban.
Személyi adat, lakóhely, állampolgárság, foglalkozás, külső és belső tulajdonság, napszak, időpont, családon belüli feladatok. Az otthonom
5 óra
Anyanyelven ismeri a lakhatási lehetőségeket, azok pozitívumait/negatívumait. Meg tudja nevezni a lakás helyiségeit, funkcióit, berendezési tárgyait, a mindennapi élethez szükséges eszközöket.
Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A tanuló szobájának, lakóterének bemutatása fényképek, rajz alapján. A kedvenc bútordarab bemutatása. A lakás egyéb helyiségeinek bemutatása. A lakás és közvetlen környezetének bemutatása (kert, park, üzletek, posta stb.). A szomszédok bemutatása. Az iskolától hazáig vezető útvonal leírása. A témába vágó olvasott célnyelvi szövegek, hanganyagok feldolgozása alapján a nyelvterület országaiban élő hasonló korú fiatalok lakókörnyezetének megismerése. Tárgyak, személyek összefüggő leírása egyszerű nyelvi eszközökkel. A témakörhöz kapcsolódó hallott és olvasott szövegek feldolgozása. A beszélgetések, illetve a hallott/olvasott szövegek feldolgozása során kapott információk feldolgozása, kreatív módon történő megjelenítése (szóban, írásban, rajzos formában). 84
Társadalomismeret: földrajz és település kapcsolata Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom:hivatalos szövegek, dokumentumok létrehozása
Különböző forrásokból származó, különböző személyekkel kapcsolatos információk összevetése, hasonlóságok és különbségek felfedezése. Kulcsfogalmak/ fogalmak Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Város, vidék, családi ház, sorház, bérház, albérlet, hajléktalanság, irány, hosszúsági mértékegység, online-vásárlás, online-tervezés, online-lakáshirdetés. Az iskola és barátaim
7 óra
Anyanyelven ismeri az iskolatípusokat, azok képzési struktúráját, rendszerét. Tisztában van saját tanulmányi kötelezettségeivel, meg tudja fogalmazni helyét a rendszerben. Tudja a barátság fogalmat definiálni, ismeri a barátság működésének szabályrendszerét.
Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A magyarországi iskolarendszer megismerése, a különböző Társadalomismeret: szakaszok tartalmi/tantárgyi elvárásai nagy vonalakban. iskola a történelemben. Vizsgarendszerek a magyarországi közoktatásban. Az iskolai hétköznapok rendje, a benne tevékenykedők feladatköre, kötelességei és jogai. A nevelés-oktatás folyamata során barátságok kialakulásának lehetséges módjai, helyszínei, a hosszú barátság, egy életen át tartó barátság feltételei. Egy jó vagy a legjobb barát bemutatása, személyes adatok, külső, belső tulajdonságok. A barátom és én – hasonlóságok és különbségek megnevezése. Közös programok. A témába vágó olvasott célnyelvi szövegek, hanganyagok feldolgozása alapján az idegen nyelvterület országaiban élő hasonló korú fiatalok lakókörnyezetének megismerése. Egyszerű nyelvi eszközök felhasználásával lebonyolított, többnyire irányított beszélgetések pár- és csoportmunkában, illetve plénumban. Személyek, tevékenységek összefüggő bemutatása/leírása egyszerű nyelvi eszközökkel. A témakörhöz kapcsolódó hallott/olvasott szövegek feldolgozása.
85
A beszélgetések, illetve a hallott/olvasott szövegek feldolgozása során kapott információk feldolgozása, kreatív módon történő megjelenítése szóban, írásban, illetve rajzos formában. Különböző forrásokból származó/különböző személyekkel kapcsolatos információk összevetése, hasonlóságok és különbségek felfedezése. Kulcsfogalmak/ fogalmak Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Előzetes tudás
Iskolakötelezettség, alapkészség és -képesség, tanulási stratégia, tantárgyi alapkövetelmény, vizsgakövetelmény, általános műveltség, élethosszig tartó tanulás, formális, non-formális, informális tanulás. Ruhatáram télen-nyáron, bevásárlás
5 óra
Anyanyelven az évszakok jellemzői, az emberi szervezetre gyakorolt hatásuk, annak védekező mechanizmusa, illetve a tevőleges védekezés formái. Anyanyelven a korra, nemre jellemző, az évszakok változását követő, női/férfi ruhadarabok, kiegészítő kellékek, valamint a praktikusság és divat fogalmak.
Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az évszakok jellemzése, hatásai az emberi szervezetre. A női/férfi ruhadarabok és kiegészítők megnevezése, ezek interakcióban való használata. A tanuló kedvenc ruhadarabjai, hajviselet, smink és testékszerek. Mit vegyek fel? Öltözékek összeállítása a különböző élethelyzetekben/alkalmakra – az iskolában, buliban, osztálykiránduláson, farsangra, ünnepeken, színházban viselt ruhadarabok. Az időjárás megfigyelése napra/hétre/évszakra/égövre vonatkozóan. Esetleg: extrém időjárási viszonyok okozta katasztrófák. Új ruhadarab, cipő, kiegészítők vásárlása a szaküzletekben, plázákban, illetve online-áruházakban. Segítségkérés szóban, írásban. Ok-okozati összefüggések észrevétele az évszakok és az öltözködés között. A divat, praktikusság, az ár-érték arányának fogalma. 86
Társadalomismeret: a divat története Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: irodalmi és hétköznapi szövegek értelmezése.
A témakörhöz kapcsolódó hallott/látott/olvasott szövegek feldolgozása. Szövegszegény dokumentumok, grafikonok, térképek, diagramok értelmezése. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Előzetes tudás
Évszak, napszak, időjárási jelenség; second hand, online-vásárlás, bankkártyával történő fizetés, reklamálás, árucsere, természetes/környezetre káros alapanyag, a vásárlás mint szenvedélybetegség, fogyasztói társadalom, veszélyforrás, védekezés. Eszem-iszom, étkezés
7 óra
A korábbi formális és informális módon elsajátított ismeretek az étkezéssel kapcsolatban, alapanyagok eredete, feldolgozási módjai, receptek értelmezése, ételek elkészítése otthon, vendéglőben, fast food vendéglőben, az egészséges táplálkozás ismérvei, a helytelen táplálkozás okozta betegségek.
Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az étkezési szokások – mikor, mit, hol szokott enni/inni a tanuló. Természetismeret: Hogyan étkezik a család, mi a menü hétköznap, ünnepnap, baráti táplálkozás, emésztés, összejövetelek alkalmával? Milyen alkalmakkor étkezik a család kiválasztás. házon kívül? Hogyan zajlik ez az esemény? Munkamegosztás a családban – ki vásárol, ki főz, ki teríti meg/szedi le az asztalt, ki mosogat? Az étkezési etikett otthon és vendégségben. Az egyszerű ételek receptjei, amelyeket a tanuló maga is el tud készíteni, az összetevők, az elkészítés módjának szóbeli ismertetése. Kedvenc ételek és az egészség megőrzése. Az egészséges étkezés alapszabályai. A család étkezésére költhető havi összeg, a gazdálkodási, döntési attitűd. Vásárlás a szupermarketben, piacon, pékségben, hentesnél és az őstermelőtől. Az étkezési szokások, az egészség megőrzése, illetve a betegség kialakulása közötti összefüggések felismerése. Egyszerű nyelvi eszközök felhasználásával lebonyolított, többnyire irányított beszélgetések pár- és csoportmunkában, illetve plénumban. 87
Tárgyak, események, cselekvéssorok összefüggő leírása egyszerű nyelvi eszközökkel. A témakörhöz kapcsolódó hallott/olvasott szövegek feldolgozása. Szövegszegény dokumentumok, grafikonok, diagramok, statisztikai adatok értelmezése. A beszélgetések, illetve a hallott/olvasott szövegek feldolgozása során kapott információk feldolgozása kreatív módon – kollázs, rajz, fotó, poszter – történő megjelenítése. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Előzetes tudás
Bioélelmiszer, élelmiszeripar, adalék, tömegtermelés, alacsony tápanyagértékű élelmiszer, friss, tápanyagban gazdag élelmiszer, termelési, tenyésztési, főzési technológia, táplálkozás, egészség, betegség, főzés mint hobbi, élelmiszeripari foglalkozás, mezőgazdasági foglalkozás, fogyasztói társadalom, veszélyforrás. Szabadidőmben
7 óra
A kulturális és sporttevékenységek egészséges aránya, a nyomtatott és elektronikus média eszközei, a közösségi aktivitások, a zene, a tánc, a színház, az utazás, a mindennapok sportja, extrém-sportok, egészség megőrzése, illetve annak veszélyeztetése, számítógép a munkánkban és a szabadidőnkben. Az elektronikus média mint a haladás, illetve a függőség eszköze.
Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Munkamegosztás a családban – a tanuló feladatai, amelyeket szívesen végez, és amelyeket nem. A tanuló kedvenc időtöltése, kedvenc filmje, kedvenc könyve/olvasmányai, olvasási szokásai, esti programjai, hétvégi programjai, kedvenc zenéje, tévénézési szokásai, haverok, bulik, közös programok. Sportok, amelyeket a tanuló űz/szeret– sport az iskolában és az iskolán kívül, tömegsport, versenysport, extrém sportok. Az egészséges életmód feltételrendszerének megteremtése, annak akadályai, belső-külső tényezői. A belső béke, lelki egyensúly és a szabadidő eltöltésének módja és időtartama.
88
Természetismeret: állandóság és változatok – információ, szexualitás, az emberi élet szakaszai.
A fizikális erőnlét, a szellemi és testi teljesítőképesség összefüggése. Statisztikai adatok elemzése és következtetések levonása. Szenvedélybetegségek kialakulásának okai, a gyógyíthatóság feltételrendszere. Tervezett szabadidős tevékenységek, avagy mit hoz a nap. Egyszerű nyelvi eszközök felhasználásával lebonyolított, többnyire irányított beszélgetések pár- és csoportmunkában, illetve plénumban. A témakörhöz kapcsolódó hallott/olvasott szövegek feldolgozása. A különböző forrásokból származó/különböző személyekkel kapcsolatos információk összevetése, hasonlóságok és különbségek felfedezése. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Szabadidős tevékenység, egészségmegőrzés, kikapcsolódás, erőgyűjtés, aktív/passzív tevékenység, szenvedélybetegség, testépítés, a szellem karbantartása, munka és szabadidő aránya, fogyasztói társadalom, veszélyforrás. Válasszunk szakmát!
11 óra
Családi tradíciók, sikerszakmák, divatszakmák, fizikai erőnlétet/ szellemi teljesítményt igénylő szakmák, hiányszakmák, alkalmazotti/beosztotti státusz, vállalkozói szemlélet. A formális Előzetes tudás tanulás során a tantárgyi tartalmak ismerete, a kiválasztott szakmáról szerzett ismeretek, a munkaerő-piaci helyzet aktuális ismerete. A munkába-állás feltételei, kereseti lehetőségek, munkahelyi biztonsági előírások, munkajogi viták, jogorvoslati lehetőségek. Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához A komplex szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és műveltségalkalmazása. területhez Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kapcsolható kompetencia fejlesztése. fejlesztési Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, feladatok valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
89
Mit várok a holnaptól? – Képekkel, rajzokkal, rövid szövegekkel illusztrált beszámoló a közeli jövő terveiről. Mit várok a távolabbi jövőtől? – Képekkel, rajzokkal, rövid szövegekkel illusztrált beszámoló a távolabbi jövő terveiről: a család, az ideális partner, gyerekek, nagycsalád, lakáskörülmények; álmaim háza/lakása/kertje, utazások; álmaim országa/városa, foglalkozásom, munkakörülményeim, baráti köröm, társas életem, autóm. Foglalkozások a környezetemben – táblázatos összeállítás, előnyök és hátrányok megfogalmazása. A magyar iskolarendszer felépítése/képzési formák – helyem, lehetőségeim ebben a rendszerben. Összehasonlítás az idegen nyelvterületen kínálkozó lehetőségekkel. Álmaim foglalkozása, a munka világa, kereseti lehetőségek, munkaidő, munkakörülmények, munkatársak, érdekes, különleges foglalkozások, az álláskeresés lehetőségei, az állásinterjú formái, menete, elemei, fogalmak ismerete. Pontokba rendezett önéletrajz elkészítése, egyszerű bemutatkozó levél megfogalmazása. Szakmacsoportos rész Milyen foglalkozások tartoznak egy adott szakmacsoportba? Hol és hogyan lehet megszerezni a megfelelő szakmai képesítést (esetleg összehasonlítva az idegen nyelvű országokkal)? Milyen ismeretek, készségek, képességek szükségesek egy adott szakma gyakorlásához? Milyen tevékenységeket, feladatokat kell ellátni az adott szakmában dolgozóknak? Melyek a munkavégzés legfontosabb eszközei? Milyenek a munkakörülmények és a kereseti lehetőségek, perspektívák a jövőt illetően?
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok
Társadalomismeret: globalizációs jelenségek. Matematika: százalékszámítás, hatványozási ismeretek. Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: hivatalos szövegek, dokumentumok létrehozása.
Formális, non-formális, informális tanulás, tanulmányi idő, tandíj, tanulmányok abszolválása, álláskeresés, önéletrajz, állásinterjú, munkába állás, életpálya-építés, egész életen át tartó tanulás, családi bevétel, kiadás, diákmunka, alkalmi munka, főállás, mellékállás, értelmiségi lét, alkalmazotti/beosztotti lét, vállalkozói attitűd, megélhetés, korlátozott lehetőség, családi pénzügyi gazdálkodás. Végre itt a nyár! – projekttervek
3 óra
Aktív/ passzív pihenés, országjárás, külföldi utazás, biciklitúrák, szállásfoglalás, étkezés, közlekedés, útikönyv, információgyűjtés, tapasztalatcsere. Az idegen nyelv használata a feldolgozandó témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetekben. A négy nyelvi alapkészség fejlesztése, a tematikus szókincs bővítése. A témakörhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához szükséges legalapvetőbb nyelvtani szerkezetek felismerése és alkalmazása. Törekvés a folyamatosságra és az érthető kiejtésre. Az interkulturális kompetencia fejlesztése.
90
Nyitottság kialakítása a célnyelvet beszélő népek és kultúrájuk, valamint más népek és kultúrák iránt. Képesség kialakítása a saját népet és kultúrát kívülről, a külső szemlélő helyzetéből való szemlélésre. A stratégiai kompetencia fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Terveim a nyárra (mikor kelek, mivel/kivel töltöm a napokat, heteket, hónapokat), a valós és álom úticél megnevezése, szálláskeresés, információkérés. Bejelentkezés a szállásra – hotel, ifjúsági szállás, kemping –, reklamálás, probléma/panasz udvarias kinyilvánítása, segítség kérése, jegyvásárlás. Diákmunka nyáron – lehetőségek itthon és külföldön. Projektjavaslatok: - Plakát/kollázs készítése álmaink országáról/városáról. - Képekkel, reáliákkal illusztrált beszámoló egy osztálykirándulásról a partner osztálynak. - Utazás megtervezése az idegen nyelvű katalógusok kínálata, internet stb. alapján. - Kvízjáték összeállítása a célországgal kapcsolatos ismeretek köréből a párhuzamos osztály számára, vagy a csoportot kétfelé bontva. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Természetismeret: térképhasználat, országismeret. Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: információforrások használata (prospektusok, képek), szövegalkotás.
Hazai/külföldi nyaralás, kikapcsolódás, erőgyűjtés, relaxáció, lelki feltöltődés, útiterv, előzetes informálódás, alkalmazkodás, beilleszkedés, szellemi/fizikális pihenés, aktív pihenés.
A tanuló képes megnevezni és rendszerezni az eddigi tapasztalatait a nyelvtanulás során, képes eldönteni, hogy mely területek voltak sikeresek, illetve kudarcosak, képes a nyelvi készségek területein szerzett tudás/hiány mértékét meghatározni, képes megfogalmazni, hogy milyen erőfeszítésekre hajlandó a sikeres nyelvtanulás érdekében, együttműködést mutat a tanárával a célok elérése érdekében. Beilleszkedik az új tanulási környezetbe, megismeri és elfogadja az előtte álló tanulási szakasz legfontosabb célkitűzéseit, tartalmait, látja az általa tanult idegen nyelv szerepét, fontosságát saját maga és környezete életében. A fejlesztés várt Rendelkezik a célnyelvi országokkal kapcsolatos és a célnyelvnek a eredményei a 11. szűkebb és tágabb környezetében játszott szerepére vonatkozó alapvető évfolyam végén ismeretekkel. Érti és érzi a hatékony tanulás érdekében a tanulási stratégiák ismeretének fontosságát, képes a legalapvetőbb tanulási stratégiák alkalmazására. Ismeri és elfogadja a csoportban való nyelvtanulás eredményessége érdekében az általa betartandó szabályokat. Képes a „család”, az „otthon”, a „barát-osztálytárs” az „időjárásöltözködés”, az „élelmiszerek – étkezési szokások”, a „szabadidő” és a „szakma világa” témakörökhöz kapcsolódó hallott/olvasott szövegekből a legalapvetőbb információk kiszűrésére és felhasználására egy meghatározott kommunikatív feladat elvégzése érdekében. 91
Képes arra, hogy az idegen nyelvi kommunikatív helyzetekben egyszerű kérdésekre válaszoljon, vagy néhány nagyon egyszerű, összefüggő mondatban meséljen a fent említett témakörök tartalmairól. Ismeri és megfelelően alkalmazza a témakörökhöz kapcsolódó kommunikatív helyzetek megoldásához szükséges alapvető szókincset és nyelvtani szerkezeteket. Érdeklődéssel, nyitottan fordul a másság felé.
OSZTÁLYKÖZÖSSÉG-ÉPÍTÉS 9. évfolyam Heti 1 óra Évi 36 óra A 9. évfolyamon az Osztályközösség-építő (Egyéni és közösségfejlesztési program szakiskolai tanulók számára) programban a fejlesztés hangsúlyai a tanulással és az iskolával kapcsolatos motivációs bázis erősítésére, az iskolai és osztályközösségben történő beilleszkedés segítésére, a tanuláshoz szükséges kulcskompetenciák megerősítésére (írás, olvasás, számolás, szövegértés) irányulnak. Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Órakeret 6 óra
Én és az iskola
Az általános iskolai tudás felhasználható elemei (írás, olvasás, számolás, szövegértés).
Az előzetes tudás (kompetenciák) felmérése. A tanulás és az iskola fontosságának tisztázása az egyéni életút szempontjából. A komplex Az iskolának mint a tudás egyik hordozójának elfogadtatása. műveltségAz önismeret fejlesztése. területhez A tanuló helyének feltérképezése a családban, az iskolában és egyéb kapcsolható közösségekben. fejlesztési Az „énismeret” forrásainak és az „énképet” alakító tényezők feladatok szerepének erősítése. A tanulás tanulása: alapvető tanulási technikák megismertetése, gyakoroltatása és/vagy fejlesztése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A felmérő feladatlap szöveges és nem szövegalapú (ábra, grafikon stb.) feladatainak megoldása. Eligazodás a különféle típusú szövegekben, törekvés az értő olvasásra, az olvasottak, látottak értelmezésének kísérlete. Az iskola társadalmi és kulturális szerepének, fontosságának felismerése. A tanulással kapcsolatos technikák és módszerek fontosságának felismerése a tanulás hatékonysága és eredményessége érdekében. A tanuló önmagáról alkotott képe (tanulói önkép) és az önmagáról közvetített képe közötti különbség jelentőségének tudatosulása. 92
Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: szövegértés. Matematika: grafikonok értelmezése.
Alapvető tanulási technikák megismerése, gyakorlása.
Kulcsfogalmak/ fogalmak Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Egyén, közösség, társadalom, iskola, tanulási technika.
Család és iskola – fiúk és lányok/nők és férfiak az iskolában és a társadalomban
Órakeret 12 óra
Általános iskolai tanulmányok és egyéni (tanulási) tapasztalatok felhasználható elemei.
A családi hagyományok ereje és szerepének feltárása. A történelmi/társadalmi és családi példák hatásai egyének és közösségek életére. Közösségek kapcsolati háló(zata)inak megismerése. A komplex Egyéni és csoportos konfliktusok okainak feltárása. műveltségVálságkezelő stratégiák megismerése és lehetséges hatásaik felmérése. területhez Az ünnepek szerepének és jelentőségének bemutatása a család és a kapcsolható társadalom életében. fejlesztési Költségvetés-tervezés – családi szinten; a „fontos” és „nem fontos” feladatok dolgok megkülönböztetése. A tudatos vásárlói attitűd megalapozása. Reklámkezelési stratégiák megismerése, kritikus gondolkodás erősítése. A munka világára vonatkozó alapfogalmak megismertetése. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A családi hagyományok szerepének és fontosságának felismerése, a Társadalomismeret: család múltjának és az ott keletkezett értékeknek az ismerete. egyének és közösségek A fontosabb ünnepek tartalmi elemeinek ismerete a család és a szerepe a társadalom szempontjából. történelemben. A történelmi példaképek mintaadó szerepének felismerése az egyén és a társadalom szempontjából konkrét példák alapján. Kommunikáció – Az egyéni és közösségi kapcsolatok szintjeinek és típusainak magyar nyelv és ismerete. irodalom: Az alapvető konfliktuskezelő technikák megismerése. konfliktusok A családi szintű pénzügyi tervezés alapjainak ismerete és a tudatos ábrázolása az vásárlói szemlélet elsajátítása – mi fontos és mi nem? irodalmi/művészeti Foglalkoztatottak és munkanélküliek; munkajövedelmek és a alkotásokban. segélyek világa – alapvető ismeretek elsajátítása, információkeresés. Kulcsfogalmak/ Hagyomány, példakép, konfliktus, nemzeti ünnep, családi fogalmak gazdálkodás, foglalkoztatás, foglalkoztathatóság, munkanélküliség.
93
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
A környezetünk, amelyben élünk és az együttélés szabályai
Órakeret 8 óra
Általános iskolai tanulmányok és egyéni (tanulási) tapasztalatok hasznosítása
Az életünket szabályozó, mindennapi dokumentumok megismerése, tájékozódás, eligazodás. A testmozgás és a táplálkozás szerepének megismerése életünkben, az egészséges életmód iránti igény felkeltése. Időtervezés és időfelhasználás: az iskolával kapcsolatos tanulói munkaterhek figyelembe vétele. Írott és íratlan szabályok megismerése, igény felkeltése a betartásukra, hasznuk, értelmük belátása. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok
Eligazodás a mindennapokban történő tájékozódáshoz Kommunikáció – nélkülözhetetlen dokumentumokban – értelmezés, megkeresésük, magyar nyelv és használatuk gyakorlása (menetrendek, használati utasítások stb.). irodalom: irodalmi és Az egészséges életmód, egészségmegőrzés fontosságának belátása, hétköznapi szövegek lehetséges módszerek, tényezők gyűjtése (környezet, táplálkozás, értelmezése. mozgás stb. szerepe). Iskola és szabadidő – időterv készítése. Társadalomismeret: A társadalmi/közösségi együttélést szabályozó írott (és íratlan) törvény és jog szerepe szabályozók (törvények, normák, erkölcsi alapvetések) ismerete, a történelemben. törekvés a betartásukra a közös munka során. Kulcsfogalmak/ Környezet, életmód, életvitel, szabadidő; munkaidő, törvény, norma, fogalmak erkölcs. Tematikai egység/ Projektek Órakeret Fejlesztési cél A tanulók éves teljesítményének a mérése 6 óra Előzetes tudás Általános iskolai tanulmányok és egyéni (tanulási) tapasztalatok A komplex Projektek készítése, az ehhez szükséges képességek, kompetenciák műveltségfejlesztése (pl. kommunikációs, szociális kompetenciák). területhez A tanulók teljesítményének a mérése. kapcsolható fejlesztési feladatok Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Részvétel a projekt tervezésében, lebonyolításában és értékelésében; a projektmódszer megismerése. Szabad sáv: a választott tartalomnak és formának megfelelően. Részvétel a „tudáspróbán”. Kulcsfogalmak/ Projekt, tervezés, külső és belső értékelés. fogalmak
94
Minden műveltségterület: a projekthez kapcsolható tartalmi elemek.
A tanulók harmonikus beilleszkedése az iskola- és az osztályközösségbe. A fejlesztés várt Aktív részvétel az osztályközösséget érintő programokban és eredményei az feladatokban. évfolyam végén Aktív részvétel a személyes fejlesztésre irányuló köz- és szakismereti programokban. Bekapcsolódás és aktív részvétel a tanulói értékelésekben. Órakeret Tematikai egység Aktuális feladatok 4 óra A tanév munkarendje, házirend, feladatok Tűzrendészeti és balesetvédelmi tájékoztató A tanulmányi előmenetel, a szorgalom és magatartás értékelése Tananyag A tanulmányi kirándulás szervezése, előkészítése Megemlékezés ünnepeinkről Sportnap 10. évfolyam Heti 1 óra Évi 36 óra Az Osztályközösség-építő program célja a 10. évfolyamon az, hogy erősítse a további tanulás fontosságának belátását, hogy az eredményes iskolai előrehaladás, a tanulás sikeressége nélkülözhetetlen a szakmatanulás és a szakképzettség megszerzése szempontjából. Emellett azok a területek kapnak nagyobb hangsúlyt, amelyek az osztályközösségen túlnyúló szakmaiemberi és társadalmi-kulturális kapcsolatok kialakítására, ápolására, fenntartására irányulnak. Ebben a tanévben a fejlesztés hangsúlya(i) — az iskolai és az iskolán kívüli (folyamatos) tanulás erősítésére, — az iskolai és osztályközösségen túli szakmai, közösségi és egyéni kapcsolatok további fejlesztésére, a munkaerő-piaci és társadalmi integrációhoz szükséges szociális kompetenciák erősítésére tevődnek. Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok
A közösségek belső világa(i) A 9. évfolyam tematikai egységeiben tanultak, tapasztaltak. Az iskola hagyományainak megismertetése. A tanulás támogatása. A deviáns magatartások /szokások felismertetése. A szabadidő-felhasználás fontosságának felismertetése Bekapcsolódás a „tabutémákról” folyó beszélgetésbe.
95
Órakeret 14 óra
Ismeretek/fejlesztési követelmények Kutakodás az iskola múltjában, múlt és jelen összehasonlítása (pl. évfordulók, ünnepek, öregdiák-találkozók, jeles rendezvények, a múlt képe: tablók az iskola folyosóin). A (kortárs) tanulástámogatás szerepének ismerete és alkalmazása, tanulás kortárs mentorokkal. Határon innen és határon túl: mi az elfogadható, és hol kezdődik az elfogadhatatlan? – a társadalmilag elfogadható /elfogadhatatlan magatartások /szokások felismerése, megkülönböztetése. Mitől és miért „szub” egy „kultúra” (a képregényektől a tetoválásokig) – a (többségi) kultúra és a szubkultúra közötti összefüggések, különbségek felismerése. Nemek és terek: a plázáktól a stadionok világáig – a szabadidő eltöltésének megválasztása, az aktív és a passzív időfelhasználás különbségeinek ismerete. „Mutasd a ruhatárad, és megmondom, hogy ki vagy!” – a divat szerepének felismerése a társadalomban. A felelős gondolkodás – beszélgetés – cselekvés szerepének a felismerése a szex/szexualitás témakörben. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Kapcsolódási pontok Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: devianciák a művészetben. Társadalomismeret: a divat története.
Iskolai hagyomány, mentor, mentorálás, deviancia, deviáns magatartás, szubkultúra, plázakultúra, sport és kultúra, nemek és divat, szex, szexualitás.
Tematikai egység/ Órakeret „Itthon otthon vagyok!” Fejlesztési cél 14 óra Előzetes tudás A 9. évfolyam tematikai egységeiben tanultak, tapasztaltak.
A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok
A hazai régiók sajátosságainak megismerése különböző szempontok alapján. A régióktól a kistelepülésekig – a kulturális különbségek felismerése térben és időben konkrét példák alapján. Népi hagyományok, népi mesterségek – tájak és emberek. Vendégvárás – vendégjárás (gasztronómiai utazás hazai tájakon). Alapvető ismeretek szerzése a világvallásokról. A példakép értékének és értelmének felismerése az önépítés, önmegvalósítás szempontjából. Pályaorientáció, pályatervezés segítése. A hosszabb távú tervezéshez szükséges alapvető ismeretek nyújtása, az ezekkel kapcsolatos realitásérzék, felelősségtudat alapozása, erősítése.
96
Ismeretek/fejlesztési követelmények
Kapcsolódási pontok
A régiók egyes sajátosságainak megismerése adott és saját szempontok szerint. A hagyományos (népi) mesterségek ismerete, néhány hungarikum és a hozzátartozó tájegység összekapcsolása. A helyi sajátosságokban (vendégvárás – gasztronómia, borászat stb.) rejlő kulturális és gazdasági értékek fontosságának felismerése. Egyház(ak) és társadalom – a vallás szerepe a társadalomban és (kisebb) közösségekben. A példaképek szerepe a hétköznapokban és a média világában – a választás szempontjainak tudatosítása. Vízióim a jövő(m)ről – az egyéni pályatervezéshez szükséges alapvető ismeretek, a stratégiakészítés fontosságának a felismerése az egyéni életút szempontjából, a munkavégzés egyéni és társadalmi fontosságának felismerése, A banki műveletekkel kapcsolatos lehetőségek és veszélyek felismerése (pl. hitel, zálog, kölcsön).
Társadalomismeret: földrajzi viszonyok és a települések kapcsolata.
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom: hivatalos szövegek, dokumentumok létrehozása.
Ország, régió, tájegység, hungarikum, vallás, egyház, szekta, gasztronómia, példakép, pályatervezés, stratégiai gondolkodás, munka, munkabér, bank, hitel, kölcsön, zálog, uzsora.
Tematikai egység/ Projektek Órakeret Fejlesztési cél A tanulók éves teljesítményének a mérése 4 óra Előzetes tudás A korábbi tanórákon és projektekben szerzett tudás és tapasztalat. A komplex Projektek tervezéséhez, végrehajtásához szükséges kompetenciák műveltségfejlesztése. területhez A tanulók teljesítményének a mérése. kapcsolható fejlesztési feladatok Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Részvétel a projekt tervezésében, lebonyolításában és Minden értékelésében, a projektmódszer ismerete műveltségterület: a Szabad sáv: a választott formának és tartalomnak megfelelően. projekthez kapcsolható Részvétel a „tudáspróbán”. tartalmi elemek. Kulcsfogalmak/ Projekt, tervezés, kivitelezés, külső és belső értékelés. fogalmak
97
A tanuló részvétele a gyengébb eredményeket elérő tanulók tanulástámogatásában. A gyengébb eredményt elérő tanulók bekapcsolódása a kortárs tanulók tanulástámogató tevékenységébe. A fejlesztés várt A tanulók aktív részvétele az osztályközösséget érintő programokban és eredményei az feladatokban. évfolyam végén A tanulók képesek saját jövőjüket illetően reális karriertervek végiggondolására. Tudatosan alakítják és fejlesztik az iskolai és osztályközösségen túli szakmai/ közösségi és egyéni kapcsolataikat. Tudatosan építik/fejlesztik azokat a kompetenciáikat, amelyek a munkaerő-piaci és társadalmi integrációhoz nélkülözhetetlenek. Órakeret Tematikai egység Aktuális feladatok 4 óra A tanév munkarendje, házirend, feladatok Tűzrendészeti és balesetvédelmi tájékoztató A tanulmányi előmenetel, a szorgalom és magatartás értékelése Tananyag A tanulmányi kirándulás szervezése, előkészítése Megemlékezés ünnepeinkről Sportnap 11. évfolyam Heti 1 óra Évi 31 óra Az Osztályközösség-építő program célja a 11. évfolyamon az, hogy erősítse azokat a kompetenciákat, amelyek elősegítik az egyén számára a munkaerő-piaci és társadalmi integrációt, valamint az egyéni pálya- és karrierépítés tervezését. Ebben a tanévben a fejlesztés hangsúlya(i) — a társas kapcsolati kultúra, — a kultúra- és médiafogyasztás, — valamint a társadalmi-politikai együttéléshez és szerepvállaláshoz szükséges kompetenciák erősítésére tevődnek. Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok
Globalizáció – lokalizáció
Órakeret 8 óra
A 9. és 10. évfolyam tematikai egységeiben szerzett tudás és tapasztalat. A globalizáció (lokalizáció) fogalmának (és a hozzá kapcsolható folyamatoknak) az ismerete konkrét példákban. A nemzetközi térben szerveződő gazdasággal és munkaerő-piaccal kapcsolatos alapvető jellegzetességek ismerete. Alapvető politológiai alapfogalmak ismerete. A szűkebb és tágabb környezetben fellelhető kulturális sokszínűség felismerése és értékelése.
98
Ismeretek/fejlesztési követelmények
Kapcsolódási pontok
Globalizáció, többféle nézőpontból – a globális és a lokális: Társadalomismeret: elszigetelt világok versus hálózati világok. globalizációs A globális gazdaságtól a helyi piacig – mit vihetek a tőzsdére, és jelenségek, mit a helyi piacra? – összehasonlítás, megkülönböztetés, az állampolgári jogok és alapfogalmak megismerése, megértése konkrét példák alapján. kötelességek. Én és a politika – a nagypolitikától a helyi politikáig, az érdekképviselet eltérő szintjei és színterei; összehasonlítás, Matematika: megkülönböztetés, az alapfogalmak megismerése, megértése százalékszámítás, konkrét példák, esetek alapján. hatványozási A látható és a láthatatlan gazdaság (a fehér, a szürke és a ismeretek. feketegazdaság); munkaerőpiac nemzetközi térben – alapfogalmak megismerése, előnyök, hátrányok összevetése. Népek és kultúrák („Ahány ház, annyi szokás”); a sokszínű Kárpátmedence – kulturális kaleidoszkóp; távolabbi és közelebbi népek, nemzetiségek szokásainak megismerése, összehasonlítása, tapasztalatok megosztása. Kulcsfogalmak/ Globalizáció, lokalizáció, tőzsde, bux, index, parlament, párt, fogalmak ideológia, önkormányzat, választás, kulturális sokszínűség.
Tematikai egység/ Órakeret A civil társadalom – érdekvédelem Fejlesztési cél 4 óra Előzetes tudás A 9–10. évfolyamon tanultak. A komplex A társadalmi, gazdasági problémák iránti érzékenység megteremtése. műveltségA társadalmi igazságosság, méltányosság és szolidaritás értékeinek területhez tudatosítása. kapcsolható Az országos és helyi civilszervezet megismertetése, a tanulók számára fejlesztési érdeklődésre számot tartó szervezetek részletes bemutatása. feladatok Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Kommunikáció – Társadalmi, csoport- és egyéni érdekek és az érdekvédelem. magyar nyelv és Érdekellentétek felismerése, kezelése, erőszakmentes megoldása. irodalom: érvelés, vita. A társadalmi szerveződések. A civil társadalom. A fogyasztóvédelem. Önálló információgyűjtés, egy-egy konkrét szervezet munkájának részletesebb megismerése. Esetmegbeszélések.
Kulcsfogalmak/ fogalmak Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Osztályközösségépítés: egyéni és közösségi érdek, társadalmi és közösségi szerepek.
Civil társadalom, civil szervezet, önkéntesség, fogyasztóvédelem, érdekképviselet, érdekegyeztetés, szakszervezet, kamara, polgári engedetlenség, sztrájk. Kaleidoszkóp
99
Órakeret 8 óra
Előzetes tudás
A 9. és 10. évfolyam tematikai egységeiben szerzett tudás és tapasztalat.
A családi hagyományok szerepének és megőrzésük fontosságának felismerése. A kulturális fogyasztás sokszínű kínálatának és az ezekhez kapcsolható értékeknek az ismerete. Az egyén felelősségének belátása mikro- és makroszinten a családtervezés fontosságát illetően. A tolerancia fogalmának megértése. Alapszintű ismeretek szerzése a törvények (jogalkotás) világáról. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok
Mikrotörténetek a makrotörténelemben – a családi legendáriumok haszna, kultúra- és tapasztalatátadás rendje a nemzedékek között; élmények, tárgyi emlékek gyűjtése. Az operáktól a performanszig – a kulturális fogyasztás sokszínűségének megismerése, programajánlatok keresése, programtervezés. Családtervezés, gyermekvállalás – a döntések következményeinek felmérése.
Társadalomismeret: állampolgári jogok és kötelességek.
A nagycsaládok és a szinglik. Ő és én. Másság és tolerancia: elfogadó és elutasító attitűdök a társadalomban. A törvények világa – a hétköznapok szabályzóinak megismerése (az alkotmány, a törvények és a rendeletek). Hol húzódnak a határok: jogszerű és jogszerűtlen, törvényes és törvénytelen, szankciók – konkrét esetek megvitatása. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A komplex műveltségterülethez kapcsolható fejlesztési feladatok
Családi hagyomány, családtervezés, tolerancia, törvény, rendelet, alkotmány. Mit és miért tanultam az iskolában?
Órakeret 6 óra
A 9. és 10. évfolyam tematikai egységeiben szerzett tudás és tapasztalat. A „jó” iskola ismérveinek felismertetése (hatékonyság, eredményesség, minőség). Az „iskolai tudás” szerepének összekapcsolása a szakmatanulás és az életpálya-építés szempontjaival. Az LLL (élethosszig tartó tanulás) „filozófiájának” megismerése.
100
Ismeretek/fejlesztési követelmények
Kapcsolódási pontok
Az ideális iskola képe, ahogy mi (diákok) szeretnénk látni – Társadalomismeret: tervezés, megvitatás, vélemények ütköztetése. iskola a történelemben. Az iskolai tudás haszna és szerepe – elképzelések kialakítása, megvitatása. Az élethosszig tartó tanulás jelentőségének belátása, összekapcsolás az életpálya-tervezéssel. Kulcsfogalmak/ Minőség, hatékonyság, eredményesség, iskolai tudás, hétköznapi fogalmak tudás, élethosszig tartó tanulás. Tematikai egység/ Projektek Órakeret Fejlesztési cél A tanulók éves teljesítményének a mérése 2 óra Előzetes tudás A korábbi tanórákon és projektekben szerzett tudás és tapasztalat. A komplex Projektek készítéséhez, a közreműködéshez szükséges kompetenciák műveltségtovábbfejlesztése. területhez A tanulók teljesítményének a mérése. kapcsolható fejlesztési feladatok Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Részvétel a projekt tervezésében, lebonyolításában és értékelésében, a projektmódszer ismerete. Szabad sáv: a választott tartalom és forma alapján. Részvétel a „tudáspróbán”. Kulcsfogalmak/ Projekt, tervezés, külső és belső értékelés. fogalmak
Minden műveltségterület: a projekthez kapcsolható tartalmi elemek.
A tanuló ismerje fel a tudatos, saját értékeire épülő kultúra- és médiafogyasztás fontosságát. A fejlesztés várt Rendelkezzen azokkal a kompetenciákkal, illetve tudáselemekkel, eredményei az amelyek a társadalmi-politikai együttéléshez és szerepvállaláshoz évfolyam végén nélkülözhetetlenek. Ismerje fel a családalapítással és gyermekvállalással kapcsolatos egyéni döntések egyéni és társadalmi szinten megjelenő következményeit. Legyen elkötelezett a folyamatos tanulás és tudásbővítés mellett. Órakeret Tematikai egység Aktuális feladatok 3 óra A tanév munkarendje, házirend, feladatok Tűzrendészeti és balesetvédelmi tájékoztató A tanulmányi előmenetel, a szorgalom és magatartás értékelése Tananyag Szalagavató Megemlékezés ünnepeinkről Sportnap
101
TESTNEVELÉS ÉS SPORT 9. évfolyam Heti 4 óra Évi 144 óra
Tematikai egység/ Fejlesztési cél A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Órakeret 35 óra A két választott labdajátékra vonatkozóan: új játékfeladatok, szituációkban a technikai, taktikai és szabályismeretek bővítése, tudatos alkalmazása. Sportjátékok
Ismeretek/fejlesztési követelmények Legalább három labdajáték választása kötelező MOZGÁSMŰVELTSÉG A labdajátékokra felkészítő mozgásanyaga. Speciálisan előkészítő, rávezető, képességfejlesztő feladatok és testnevelési játékok. Labda nélkül végzett mozgások: szlalom futások, irányváltások, taposások helyben, súlypontemelkedések; ugrások páros, egy és váltott lábbal: a játékban való eredményes felhasználás érdekében.
Kapcsolódási pontok Matematika: logika, valószínűség számítás, térbeli alakzatok, tájékozódás.
Vizuális kultúra: tárgy és környezetkultúra, vizuális kommunikáció.
Labdás ügyességfejlesztés: egy- és két labdával A választott labdajátékok technikai és taktikai elemeinek gyakorlása, tökéletesítése, alkalmazása új variációkban, szituációkban. Kosárlabdázás Technikai elemek Fokozódó lendülettel, magasságban, távolságban biztonságosabban végrehajtott technikai elemek. Taktikai elemek: Kisebb, de azonos létszámú, egymás elleni csapatjáték félpályás és egészpályás gyakorlatokkal. Emberfölényes helyzetek támadásban, védekezésben. Emberfogás, területvédekezés. A speciális feladatok megoldása: feldobás, alap és oldalvonal-bedobás, Büntetődobás utáni támadás-védekezés. Kézilabdázás Technikai elemek végrehajtása fokozódó lendülettel, erőközléssel, magasabban és távolabbra, csökkenő hibaszázalékkal Labda nélkül: Gyorsfutások közben, a társ futómozgásának követése. Térnyerésre törekvés indulócselekkel mindkét irányba. A kapus mozgástechnikája. 102
Fizika: mozgások, ütközések, erő, energia. Biológia-egészségtan: az emberi szervezet működése, energianyerési folyamatok.
Labdával: Alaphelyzetek, alapmozgások, támadó, illetve védő játékos esetén. Labdakezelési gyakorlatok 2-3-4-es csoportokban, egy-két kézzel. Átadások talajról és felugrásból cselezés után. Indulócsel, átadócsel, lövő csel, cselkapcsolatok alkalmazása mindkét oldalra. Kapura lövések bevetődésből is. Taktikai elemek növekvő együttműködéssel és eredményességgel Támadó taktika: Zárás, leválás alkalmazása. Támadás befejezések lerohanásból rendezetlen védelem elleni játékból. Szélsőbefutások. Beállós játék. A test-test elleni játék a támadásban. Védekező taktika: Vegyes védekezés alkalmazása a játékban. Ütközés talajon és levegőben. 4:2 elleni védekezési rendszer. A test-test elleni játék a védelemben. Labdarúgás Technikai elemek végrehajtása fokozódó kitartással, variációban, lendületben, magasságban, távolságban, csökkenő hibaszázalékkal A labdás koordináció minőségi fejlesztése. Labdakezelések mozgás közben és irányváltoztatással, átadások különböző mértani alakzatokban. Rövid és hosszú labdaátadások talajon vagy levegőben. Átadások, átvételek mélységi, szélességi játékhelyzetek kialakításával. Induló-, futó-, átadási és lövő cselek védővel szemben. Fejelések technikái levegőből, társnak vagy kapura. Taktikai elemek gyakorlása a variációk növelésével és a végrehajtási minőség emelésével Posztok betöltése: kapus, védő, középpályás, támadó. Rombuszban 4 játékos feladatmegoldása mélységben, szélességben, folyamatos helycserékkel. Röplabda A labdához igazodást, mélységlátást elősegítő gyakorlatok, társtól dobott vagy falra játszott labdával. Célba ütések és érintő továbbítások mozdulatlan társhoz. A sáncolás technikája egyénileg és párban. Támadás és védekezés alapvető megoldásai. 2-3 fős támadási technikák védelem nélkül és védelem ellen. Védekező feladatok, biztosítás, helyezkedés. Versengés és együttműködés a labdajátékokban, a szabályok begyakorlásával, játékvezetési kísérletek. Az elsajátított játéktudásnak megfelelő színvonalú játékszabályok alkalmazása, betartása. Játék egyszerűsített és fokozatosan bővülő szabályokkal. Játék rövidített játékidővel, gyakorlás, osztálymeccsek. Differenciált mennyiségű és minőségű játéklehetőség biztosítása. Rövid játékvezetői gyakorlás a tanárral együtt, rögzített, egyszerűsített játékvezetésben. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Játékrendszer, taktika, támadási rend, védelmi rend, önszerveződés, megegyezésen alapuló játék.
103
Tematikai egység/ Órakeret Torna jellegű feladatok (szertorna) Fejlesztési cél 35 óra A tematikai egység A kreativitás fejlesztése, szabadabb, differenciáltabb részvétel a gimnasztika, torna, esztétikai sportok, sport-, történelmi-, és néptáncok mozgásrendszerén nevelési-fejlesztési belül. céljai Ismeretek fejlesztési/követelmények Kapcsolódási pontok MOZGÁSMŰVELTSÉG Gimnasztika Térbeli alakzatok – rendgyakorlatok: Alakzatok, mozgások zárt rendben, alakzatváltozások. variációk a ritmusban, a tempóban történő változtatással, rendgyakorlatok zene nélkül, zenére is. Szabadgyakorlati alapformájú gyakorlatok: 8-16 ütemű gimnasztikai gyakorlatok egyidejű fejlesztő hatással: hát-, has-, függesztő öv izomerősítésével. Az izommunka jellege szerint: nyújtó, erősítő, ernyesztő-lazító; arányosan, minden testrész mozgásaira kiterjedő gyakorlatok. Összetett, komplex, fizikai képességeket fejlesztő gyakorlatok Szabadgyakorlati alapformájú és természetes gyakorlatok egyénre szabottan, állandó gyakorlási jelleggel. Erőgyakorlatok az egyén számára optimális ellenállás leküzdésével. Aerob állóképesség-fejlesztő gyakorlatok a gimnasztika eszközeivel. Az elrugaszkodás /dobbantás/gyorsaságának fejlesztése. Az egyensúlyozás továbbfejlesztése. Mászások, függeszkedések differenciált követelménnyel, kontrollal. Torna – iskolai sporttorna: Célirányos előkészítő és rávezető gyakorlatok, mozgásszabályozó, alkalmazó, átállító és mozgástanuló jelleggel. Talajon és a helyi tanterv szerint választott legalább egy szeren a korábbi követelményeken túlmutató mozgásanyag tanulása, gyakorlása egységesen és differenciáltan. Akrobatikus gyakorlatok-talajtorna Tartásos gyakorlatelemek: tarkóállás, fejállás, kézállás, mérlegállások, spárgák, hidak. Mozgásos gyakorlatelemek: gurulóátfordulások különböző irányokba, tarkóbillenés, fejen átfordulás, cigánykerék, vetődések, átguggolások, átterpesztések, lábkörzések, dőlések, felállások, egységesen az alapformában differenciáltan variációkban. Az esztétikus és harmonikus előadásmód rávezető eljárásai (feszítések, fejtartás, válltartás, spicc kidolgozása). Szertorna fiúk számára: Korláton gyakorlás – sas lendület előre-hátra, támlázás előre- hátra, terpeszülés, harántülés, nyújtott támasz, hajlított támasz, lebegőtámasz, lebegő felkartámasz, felkarfüggés, alaplendület támaszban és felkarfüggésben, beterpesztések, támlázás, fellendülés előre beterpesztéssel támasz-ülőtartásba, kanyarlati leugrás. 104
Fizika: egyenes vonalú mozgás, periodikus mozgás, gravitáció, tömegvonzás, hatás-ellenhatás törvénye
Fizika: az egyszerű gépek működési törvényszerűségei, forgatónyomaték, reakcióerő, egyensúly, tömegközéppont.
Biológia-egészségtan: egyensúlyérzékelés, izomérzékelés, elsősegély.
Gyűrűn gyakorlás- kéz-, és lábfüggések, lefüggések, mellső függőmérleg, hajlított támasz, nyújtott támasz, alaplendület, lendületvétel, húzódás-tolódás támaszba, homorított leugrás. Szertorna – szerugrás, ugrószekrényen gyakorlás Gyakorlás és kontroll a tanuló előzetes tudása és testalkata figyelembevételével. Az 5–8. osztályban tanultak továbbfejlesztése, az első és második ív növelése. Felguggolások – homorított ugrások, vetődések, kanyarlatok, bukfencek, guggoló átugrások, terpeszátugrások, lebegőtámasz. Bemelegítés a torna gyakorlásához, ey specifikus jellegű mozgássor megtanulása. Célszerű gyakorlási és gyakorlásszervezési formációk működtetése növekvő tanulói önállósággal. A segítségadás technikái, felelős külső kontrollal – a hibajavítás beépítése a mindennapi gyakorlási szokásokba. Versenyszituációkon keresztül a szabályok – pontozási hierarchia és szemlélet – gyakorlása, az 9. osztályban tanultak továbbfejlesztése.
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Előzetes tudás
Atlétikai jellegű feladatok
Órakeret 27 óra
A térdelő-, és állórajt technikája, a fokozó-, és repülőfutás összehangolt kar és lábmunkája. A rövid és hosszú távú futásnál irambeosztási tapasztalat. Váltás alsó botátadással. Távolugrás: guggoló technika Kislabda hajítás beszökkenéssel. Lökő mozdulat oldalfelállásból, lendületvétellel.
Az atlétikai mozgásokat befolyásoló jellegzetes biomechanikai törvényszerűségek megismerése, egyre tudatosabb alkalmazása. Az emberi teljesítőképesség jelenlegi határainak viszonyítása a saját teljesítményhez, önismeret fejlesztése. Az egyéni /saját/teljesítmény túlszárnyalása, ösztönzés. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
MOZGÁSMŰVELTSÉG Futások, rajtok, felmérések: 60m, 400m, 800m, COOPER-teszt. Képességfejlesztő gyakorlatok Az 5-8.osztályban végzett futóiskolai feladatok gyorsabban, erősebben és tudatosabban. Iramfutások. Kitartó futás (aerob állóképesség), a távnak megfelelő egyéni iram kialakítása. Akadályok felett 5-4-3 lépéses ritmusfutások könnyített magasságon és távolságon. A sportági technika gyakorlása. 105
Biológia-egészségtan: aerob, anaerob energianyerés, szénhidrátok, zsírok bontása, hipoxia, VO2max, állóképesség, erő, gyorsaság.
Futások 30-60 méteren. A térdelőrajt szabályos végrehajtása a rövid és hosszú sprint számokban. A váltófutás botátadási technikája és szabályai: váltótávolság, segédjelek alkalmazásával. Gátfutás lendítő és elrugaszkodó lábmozgásának ismerete. A rövid,- közép-, és hosszútávfutás technikái közötti különbség. Játékok, versenyek Rajtversenyek, sprintversenyek. Fogójáték. Egyéni sor-, és váltóversenyek gyors-, akadály-, és váltófutással.
Földrajz: térképismeret.
Informatika: táblázatok, grafikonok.
Ugrások, szökdelések A képességfejlesztés gyakorlatai Az 5-8.osztályban végzett ugróiskolai feladatok Egylépéses sorozatelugrás, kétlépéses sorozatfelugrás. A sportági technika gyakorlása Az ugrás előtti utolsó három lépés ritmusának kialakítása. Az elrugaszkodó-, és a lendítő láb, a kar megfelelő mozgásának összehangolása. A lépő távolugró technika végrehajtása, aktív talajfogással. Az egyéni nekifutás távjának kijelölése. Az átlépő technika végrehajtása 5-7 lépés es íves nekifutással. A flop technika gyakorlása, az egyéni nekifutó távolság kimérése és rögzítése. Játékok, versenyek. Távolugróversenyek helyből és egyéni nekifutással. Magasugróversenyek egyéni nekifutással.(érintő ugrások). Egyéni sor-, és váltóversenyek ugró és szökdelő feladatokkal. Dobások A képességfejlesztés gyakorlatai. Különböző szerekkel változatos dobásformák végrehajtása egy és két kézzel, különböző kiinduló helyzetekből. Speciális erősítés kézi súlyzókkal, erőgépekkel. A sportági technika gyakorlása. Célba és távolságra dobások hajító, lökő és vető mozdulattal. Hajítás nekifutással, öt lépéses dobóritmussal. A lekészítés technikája, a beszökkenés szerepe. Szabályos lökés végrehajtása oldal vagy háttal felállásból súlygolyóval vagy medicinlabdával. Az egy-, és kétkezes vetési technikák megismertetése. Az ideális hajítási szög elérése az egyes dobásfajtáknál. Játékok és versenyek Kislabda-hajító és egyéb más szerrel végrehajtható versenyek helyből és nekifutásból. Dobóiskolai versengések. Bemelegítés gyakorlása a futások, ugrások és dobások végzése előtt. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Reakcióidő, mozdulat- és mozgásgyorsaság, lépéshossz, irambeosztás, lépésfrekvencia, pihenőidő; ugróláb, lendítőláb, felugrás, elugrás; optimális sebesség, maximális sebesség; súlypont, szögsebesség, pördület, fordulat, hatásellenhatás, belső ritmus, dinamizmus
106
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Alternatív és szabadidős mozgásrendszerek
Órakeret 23 óra
A helyi tárgyi feltételek függvényében legalább négy választott sportági mozgással a kívánt edzéshatás és élményszerzés elérése. Felkészítés az önálló A tematikai egység és önszerveződő sporttevékenységek űzésére. nevelési-fejlesztési A szervezet edzettségének és ellenállásának növelése a szabadtéri céljai. foglalkozásokkal. A testneveléssel és a sporttal kapcsolatos pozitív beállítódás kialakítása. Ismeretek, fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok MOZGÁSMŰVELTSÉG Grundfoci (lábtenisz) Technikai elemek fokozódó kitartással, variációkban, lendületben, magasságban, távolságban, csökkenő hibaszázalékkal. A labdás koordináció minőségi fejlesztése. Labdakezelések mozgás közben és irányváltoztatással, átadások különböző mértani alakzatokban. Rövid és hosszú átadások talajon vagy levegőben. Átadások, átvételek mélységi-, szélességi játékhelyzetek kialakításával. Induló-, futó-, átadási és lövő cselek védővel szemben. fejelések technikái levegőből, társnak vagy kapura. Taktikai elemek a variációk növelésével és végrehajtási minőség emelésével. Posztok betöltése: kapus, védő, középpályás, támadó Rombuszban 4 játékos feladatmegoldása mélységben, szélességben, folyamatos helycserékkel. Floorball Floorball – alapütések pontos végrehajtása Egyszerű cselek. Átadás tenyeres oldalról. Átadás átvétele tenyeressel. Fonákátadás. Átadás átvétele fonákkal Tenyeres húzott lövés. Átadás és átvétel futás közben. Átadás mozgó társnak. Átadás palánk segítségével. Labda megemelése. Lefordulás. Lövések blokkolása. Taktikai elemek: –Mozgás a szabad területeken –Lefordulás az ellenfélről –Védekező mozgás –Emberfogásos védekezés -1:0, 0:1-es, 2:0 alapgyakorlatok
Földrajz: időjárási ismeretek, tájékozódás, térképhasználat.
Asztalitenisz Alulnyesett rövid adogatás, oldalfalsos hosszú adogatások, adogatások fogadása, Befejező ütések, pörgetések, nyesések, droppütés, védőjáték. Egyéni és páros játék. A fair play szelleme és a személyes biztonság figyelembe vétele. Kooperáció, önkéntesség, szabálykövető magatartás, segítségadás, Kulcsfogalmak/ környezettudatosság, edzettség, fittség, zene, ritmusérzék, egyensúlyérzék, fogalmak bátorság, vakmerőség, közlekedési szabály.
107
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Önvédelmi és küzdő sportok
Órakeret 8 óra
Páros és küzdőjátékok, test-test elleni küzdelem fajtái. A grundbirkózás szabályai, mozgástechnikái. A dzsúdóval kapcsolatos technikák fajtái és alkalmazhatóságuk a küzdelmekben. Az egyén (ön)védelmét szolgáló egyszerűbb technikákban, küzdelmekben A tematikai egység magas fokú jártasság elérése. nevelési-fejlesztési A küzdő típusú sportágak, játékok tudatos alkalmazása során az önuralom céljai megerősítése, a társak tiszteletére, és a szabályok elfogadására szoktatás. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Történelem, társadalmi és MOZGÁSMŰVELTSÉG A test-test elleni feladatokat csak és kizárólag azonos nemű és közel azonos állampolgári ismeretek: keleti és magyar testalkatú tanulókkal végeztessük. harcművészet Előkészítő és rávezető gyakorlatok, játék a küzdésekhez. Biológia-egészségtan: Az 5-8 osztályos mozgásfeladatok variációinak gyakorlása, izmok, ízületek továbbfejlesztése. A testi és pszichés képességek megerősítése a mozgékonysága, anatómiai bonyolultabb feladatok elvégzésére. ismeretek, testi és lelki Alap kézgyakorlatok, húzó-taszító, lenyomó-emelő gyakorlatok, esésekharmónia zuhanások sérülésmentes elsajátítása, egészségi és élettani szabályok betartása. Etika: a másik ember Küzdőgyakorlatok szerrel, szer nélkül, társsal vagy önállóan. tiszteletben tartása Alapvető önvédelmi technikákat elsajátító gyakorlatok játékos és változó körülmények között, a képességek figyelembe vételével. Előzetes tudás
Grundbirkózás A 7-8 osztályos kerettantervben felsorolt fogások, kitolások, kihúzások, emelések, szabadulások, gyakorlása cselekvés biztos végrehajtása. Újabb elemkapcsolatok megismerése, megoldása. Az egyensúlyhelyzetek tudatos kihasználása, mögékerülések, kiemelések állásból, térdelésből, földharcban. Dzsúdó Eséstechnikák, földharc-technikák, állástechnikák, önvédelmi fogások, a 7-8 osztályban felsoroltak szerint. A technikák alkalmazása új variációkban, fokozódó erőkifejtéssel, bővülő szabályismerettel, önfegyelemmel. Önálló megoldások, kreatív alkalmazások támogatása a küzdelmek során. Páros és csapat küzdőjáték, tiszta győzelem, pontozásos győzelem, Kulcsfogalmak/ önismeret, tisztelet, tus. fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Egészségkultúra, prevenció
Órakeret: 8 óra
A testkultúrához tartozó, az általános műveltséget fejlesztő élettani, anatómiai tudás megalapozottá tétele. A tematikai egység Az egészséges életvitel szükségleteivel kapcsolatos értékek és az nevelési-fejlesztési egészségmegőrző szokásrendszer megerősítése. céljai Az élethosszig tartó sportoláshoz szükséges felelős döntések rugalmasan bővíthető információk rendszerezése. Ismeretek, fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok 108
MOZGÁSMŰVELTSÉG Általános bemelegítő mozgássor gyakorlása (futás, hajlítás, nyújtás, lendítések stb.) Stretching gyakorlatok bemelegítő és légző jelleggel. A sportági területeken tanult speciális melegítések ismétlése Részben önálló mozgásprogram-tervezés. Testépítés-a főbb izomcsoportok gyakorlatai. Gyakorlás, az edzettség fejlesztése, egyszerű edzéstervek. Edzés korszerű /alternatív/eszközökkel, erőgépekkel, fitneszgépekkel. Nemek közötti eltérések megjelenése az edzésmódszerekben, aktivitásban. Köredzés: változatos gyakorlatokkal.
Biológia-egészségtan: ismeretek az emberi test működéséről,
Motoros tesztek – központi előírás szerint. Az egészséges test és lélek megóvása. A testsúly, testtömeg összehasonlításos ellenőrzése. Stresszoldó és relaxációs gyakorlatok. Stretching, nyugalmi pulzus, munkapulzus, testépítés, köredzés, intenzitás, Kulcsfogalmak/ ismétlésszám, testtömeg index, helyes testtartás fogalmak Tematikai egység/ NETFIT felmérés Órakeret : Fejlesztési cél 8 óra BMI, Testzsír, hajlékonyság, szorító erő, ütemezett fekvőtámasz és felülés, inga futás (aerob állóképesség), helyből távolugrás, törzsemelés. Előzetes tudás Motiváció: előző évi feladatok túlteljesítése, az önmagához való fejlődés. Figyelem felkeltése, egész életen át tartó, fizikai aktivitás.
10. évfolyam Heti 2,5 óra Évi 90 óra
Témakör
Óraszám
1.
Sportjátékok (kosárlabda, röplabda, kézilabda, labdarúgás)
24 óra
2.
Torna jellegű feladatok (talaj, korlát, gyűrű, szekrényugrás)
24 óra
3.
Atlétika jellegű feladatok
16 óra
4.
Alternatív és szabadidős mozgásrendszerek
10 óra
5.
Önvédelem és küzdősportok
5 óra
6.
Egészségkultúra, prevenció (szétosztva a sportágak között)
5 óra
7.
NETFIT felmérések
6 óra
109
Tematikai egység/ Fejlesztési cél A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Órakeret 24 óra A két választott labdajátékra vonatkozóan: új játékfeladatok, szituációkban a technikai, taktikai és szabályismeretek bővítése, tudatos alkalmazása. Sportjátékok
Ismeretek/fejlesztési követelmények Legalább három labdajáték választása kötelező MOZGÁSMŰVELTSÉG A labdajátékokra felkészítő mozgásanyaga. Speciálisan előkészítő, rávezető, képességfejlesztő feladatok és testnevelési játékok. Labda nélkül végzett mozgások: szlalom futások, irányváltások, taposások helyben, súlypontemelkedések; ugrások páros, egy és váltott lábbal: a játékban való eredményes felhasználás érdekében.
Kapcsolódási pontok Matematika: logika, valószínűség számítás, térbeli alakzatok, tájékozódás.
Vizuális kultúra: tárgy és környezetkultúra, vizuális kommunikáció.
Labdás ügyességfejlesztés: egy- és két labdával A választott labdajátékok technikai és taktikai elemeinek gyakorlása, tökéletesítése, alkalmazása új variációkban, szituációkban. Kosárlabdázás Technikai elemek Fokozódó lendülettel, magasságban, távolságban biztonságosabban végrehajtott technikai elemek. Taktikai elemek: Kisebb, de azonos létszámú, egymás elleni csapatjáték félpályás és egészpályás gyakorlatokkal (1:1; 2:2 elleni kisjátékok). Emberfölényes helyzetek támadásban, védekezésben. Emberfogás, területvédekezés (2:1; 3:2 elleni kisjátékok). A speciális feladatok megoldása: feldobás, alap és oldalvonal-bedobás, Büntetődobás utáni támadás-védekezés. Röplabda A labdához igazodást, mélységlátást elősegítő gyakorlatok, társtól dobott vagy falra játszott labdával. Célba ütések és érintő továbbítások mozdulatlan társhoz. A sáncolás technikája egyénileg és párban. Támadás és védekezés alapvető megoldásai. 2-3 fős támadási technikák védelem nélkül és védelem ellen. Védekező feladatok, biztosítás, helyezkedés (2:2; 3:3 elleni kisjátékok). Versengés és együttműködés a labdajátékokban, a szabályok begyakorlásával, játékvezetési kísérletek. Az elsajátított játéktudásnak megfelelő színvonalú játékszabályok alkalmazása, betartása. Játék egyszerűsített és fokozatosan bővülő szabályokkal. Játék rövidített játékidővel, gyakorlás, osztálymeccsek. Differenciált mennyiségű és minőségű játéklehetőség biztosítása. 110
Fizika: mozgások, ütközések, erő, energia. Biológia-egészségtan: az emberi szervezet működése, energianyerési folyamatok.
Rövid játékvezetői gyakorlás a tanárral együtt, rögzített, egyszerűsített játékvezetésben (6:6 elleni játék). Kézilabdázás Technikai elemek végrehajtása fokozódó lendülettel, erőközléssel, magasabban és távolabbra, csökkenő hibaszázalékkal Labda nélkül: Gyorsfutások közben, a társ futómozgásának követése. Térnyerésre törekvés indulócselekkel mindkét irányba. A kapus mozgástechnikája. Labdával: Alaphelyzetek, alapmozgások, támadó, illetve védő játékos esetén. Labdakezelési gyakorlatok 2-3-4-es csoportokban, egy-két kézzel. Átadások talajról és felugrásból cselezés után. Indulócsel, átadócsel, lövő csel, cselkapcsolatok alkalmazása mindkét oldalra. Kapura lövések bevetődésből is. A húzás jelentősége a támadás vezetésében. Taktikai elemek növekvő együttműködéssel és eredményességgel Támadó taktika: Zárás, leválás alkalmazása. Támadás befejezések lerohanásból rendezetlen védelem elleni játékból. Szélsőbefutások. Beállós játék. A test-test elleni játék a támadásban. Védekező taktika: Vegyes védekezés alkalmazása a játékban. Ütközés talajon és levegőben. 4:2 elleni védekezési rendszer. A test-test elleni játék a védelemben. Párharcok jelentősége. Labdarúgás Technikai elemek végrehajtása fokozódó kitartással, variációban, lendületben, magasságban, távolságban, csökkenő hibaszázalékkal A labdás koordináció minőségi fejlesztése. Labdakezelések mozgás közben és irányváltoztatással, átadások különböző mértani alakzatokban. Rövid és hosszú labdaátadások talajon vagy levegőben. Átadások, átvételek mélységi, szélességi játékhelyzetek kialakításával. Induló-, futó-, átadási és lövő cselek védővel szemben. Fejelések technikái levegőből, társnak vagy kapura. Taktikai elemek gyakorlása a variációk növelésével és a végrehajtási minőség emelésével Posztok betöltése: kapus, védő, középpályás, támadó. Rombuszban 4 játékos feladatmegoldása mélységben, szélességben, folyamatos helycserékkel. Futsal labdarúgás. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Játékrendszer, taktika, támadási rend, védelmi rend, önszerveződés, megegyezésen alapuló játék.
Tematikai egység/ Órakeret Torna jellegű feladatok és táncos mozgásformák Fejlesztési cél 24 óra A tematikai egység A kreativitás fejlesztése, szabadabb, differenciáltabb részvétel a gimnasztika, torna, esztétikai sportok, sport-, történelmi-, és néptáncok mozgásrendszerén nevelési-fejlesztési belül. céljai Ismeretek fejlesztési/követelmények Kapcsolódási pontok
111
MOZGÁSMŰVELTSÉG Gimnasztika Térbeli alakzatok – rendgyakorlatok: Alakzatok, mozgások zárt rendben, alakzatváltozások. variációk a ritmusban, a tempóban történő változtatással, rendgyakorlatok zene nélkül, zenére is. Szabadgyakorlati alapformájú gyakorlatok: 8-16 ütemű gimnasztikai gyakorlatok egyidejű fejlesztő hatással: hát-, has-, függesztő öv izomerősítésével. Az izommunka jellege szerint: nyújtó, erősítő, ernyesztő-lazító; arányosan, minden testrész mozgásaira kiterjedő gyakorlatok. Összetett, komplex, fizikai képességeket fejlesztő gyakorlatok Szabadgyakorlati alapformájú és természetes gyakorlatok egyénre szabottan, állandó gyakorlási jelleggel. Erőgyakorlatok az egyén számára optimális ellenállás leküzdésével. Aerob állóképesség-fejlesztő gyakorlatok a gimnasztika eszközeivel. Az elrugaszkodás /dobbantás/gyorsaságának fejlesztése. Az egyensúlyozás továbbfejlesztése. Mászások, függeszkedések differenciált követelménnyel, kontrollal. Torna – iskolai sporttorna: Célirányos előkészítő és rávezető gyakorlatok, mozgásszabályozó, alkalmazó, átállító és mozgástanuló jelleggel. Talajon és a helyi tanterv szerint választott legalább egy szeren a korábbi követelményeken túlmutató mozgásanyag tanulása, gyakorlása egységesen és differenciáltan. Akrobatikus gyakorlatok-talajtorna Tartásos gyakorlatelemek: tarkóállás, fejállás, kézállás, mérlegállások, spárgák, hidak. Mozgásos gyakorlatelemek: gurulóátfordulások különböző irányokba, tarkóbillenés, fejen átfordulás, cigánykerék, vetődések, átguggolások, átterpesztések, lábkörzések, dőlések, felállások, egységesen az alapformában differenciáltan variációkban. Az esztétikus és harmonikus előadásmód rávezető eljárásai (feszítések, fejtartás, válltartás, spicc kidolgozása). Összefüggő talajgyakorlat a tanult elemek felhasználásával.
Fizika: egyenes vonalú mozgás, periodikus mozgás, gravitáció, tömegvonzás, hatás-ellenhatás törvénye
Fizika: az egyszerű gépek működési törvényszerűségei, forgatónyomaték, reakcióerő, egyensúly, tömegközéppont.
Szertorna fiúk számára: Biológia-egészségtan: Korláton gyakorlás –sas lendület előre-hátra, támlázások előre-hátra, egyensúlyérzékelés, terpeszülés, harántülés, nyújtott támasz, hajlított támasz, lebegőtámasz, izomérzékelés, elsősegély. lebegő felkartámasz, felkarfüggés, alaplendület támaszban és felkarfüggésben, beterpesztések, támlázás, fellendülés előre beterpesztéssel támasz-ülőtartásba, kanyarlati leugrás. Tanult elemek felhasználásával összefüggő gyakorlat bemutatása. Gyűrűn gyakorlás- kéz-, és lábfüggések, lefüggések, mellső függőmérleg, hajlított támasz, nyújtott támasz, alaplendület, lendületvétel, húzódás-tolódás támaszba, homorított leugrás. Összefüggő gyakorlat a tanult elemek, felhasználásával. Szertorna – szerugrás, ugrószekrényen gyakorlás 112
Gyakorlás és kontroll a tanuló előzetes tudása és testalkata figyelembevételével. A 9. osztályban tanultak továbbfejlesztése, az első és második ív növelése. (Nagymacska) Felguggolások – homorított ugrások, vetődések, kanyarlatok, bukfencek, guggoló átugrások, terpeszátugrások, lebegőtámasz. Bemelegítés a torna gyakorlásához, egy specifikus jellegű mozgássor megtanulása. Célszerű gyakorlási és gyakorlásszervezési formációk működtetése növekvő tanulói önállósággal. A segítségadás technikái, felelős külső kontrollal – a hibajavítás beépítése a mindennapi gyakorlási szokásokba. Versenyszituációkon keresztül a szabályok – pontozási hierarchia és szemlélet – gyakorlása, az 9. osztályban tanultak továbbfejlesztése.
Kulcsfogalmak/ Szaknyelvi kifejezés, elem, vezényszó. fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Előzetes tudás
Atlétikai jellegű feladatok
Órakeret 16 óra
A térdelő-, és állórajt technikája, a fokozó-, és repülőfutás összehangolt kar és lábmunkája. A rövid és hosszú távú futásnál irambeosztási tapasztalat. Váltás alsó botátadással. Távolugrás: lépő technika ideális technika kialakításával. Gerelyhajítás. Lökő mozdulat oldalfelállásból, lendületvétellel. Versenyre felkészítés.
Az atlétikai mozgásokat befolyásoló jellegzetes biomechanikai törvényszerűségek megismerése, egyre tudatosabb alkalmazása. Az emberi teljesítőképesség jelenlegi határainak viszonyítása a saját teljesítményhez, önismeret fejlesztése. Az egyéni /saját/teljesítmény túlszárnyalása, ösztönzés. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
MOZGÁSMŰVELTSÉG Futások, rajtok,felmérések: 60m, 400, 800, COOPER.teszt. Képességfejlesztő gyakorlatok 113
A 9.osztályban végzett futóiskolai feladatok gyorsabb, erősebb és tudatosabb végrehajtása. Iramfutások. Kitartó futás (aerob állóképesség), a távnak megfelelő egyéni iram kialakítása. Akadályok felett 5-4-3 lépéses ritmusfutások könnyített magasságon és távolságon. A sportági technika gyakorlása. Futások 30-60 méteren. A térdelőrajt szabályos végrehajtása a rövid és hosszú sprint számokban. A váltófutás botátadási technikája és szabályai: váltótávolság, segédjelek alkalmazásával. Gátfutás lendítő és elrugaszkodó lábmozgásának ismerete. A rövid,- közép-, és hosszútávfutás technikái közötti különbség. Játékok, versenyek Rajtversenyek, sprintversenyek. Fogójáték. Egyéni sor-, és váltóversenyek gyors-, akadály-, és váltófutással. Ugrások, szökdelések A képességfejlesztés gyakorlatai A 9.osztályban végzett ugróiskolai feladatok Egylépéses sorozatelugrás, kétlépéses sorozatfelugrás. A sportági technika gyakorlása Az ugrás előtti utolsó három lépés ritmusának kialakítása. Az elrugaszkodó-, és a lendítő láb, a kar megfelelő mozgásának összehangolása. A lépő távolugró technika végrehajtása, aktív talajfogással. Az egyéni nekifutás távjának kijelölése. Az átlépő technika végrehajtása 5-7 lépés es íves nekifutással. A flop technika gyakorlása, az egyéni nekifutó távolság kimérése és rögzítése. Játékok, versenyek. Távolugróversenyek helyből és egyéni nekifutással. Magasugróversenyek egyéni nekifutással.(érintő ugrások). Egyéni sor-, és váltóversenyek ugró és szökdelő feladatokkal. Dobások (gerelyhajítás) A képességfejlesztés gyakorlatai. Különböző szerekkel változatos dobásformák végrehajtása egy és két kézzel, különböző kiinduló helyzetekből. Speciális erősítés kézi súlyzókkal, súlyzókkal, erőgépekkel. A sportági technika gyakorlása. Célba és távolságra dobások hajító, lökő és vető mozdulattal. Hajítás nekifutással, öt lépéses dobóritmussal. A lekészítés technikája, a beszökkenés szerepe. Szabályos lökés végrehajtása oldal vagy háttal felállásból súlygolyóval vagy medicinlabdával. Az egy-, és kétkezes vetési technikák megismertetése. Az ideális hajítási szög elérése az egyes dobásfajtáknál. Játékok és versenyek
114
Biológia-egészségtan: aerob, anaerob energianyerés, szénhidrátok, zsírok bontása, hipoxia, VO2max, állóképesség, erő, gyorsaság.
Földrajz: térképismeret.
Informatika: táblázatok, grafikonok.
Kislabda-hajító és egyéb más szerrel végrehajtható versenyek helyből és nekifutásból. Dobóiskolai versengések. Bemelegítés gyakorlása a futások, ugrások és dobások végzése előtt. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Reakcióidő, mozdulat- és mozgásgyorsaság, lépéshossz, irambeosztás, lépésfrekvencia, pihenőidő; ugróláb, lendítőláb, felugrás, elugrás; optimális sebesség, maximális sebesség; súlypont, szögsebesség, pördület, fordulat, hatásellenhatás, belső ritmus, dinamizmus
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Alternatív és szabadidős mozgásrendszerek
Órakeret 10 óra
A helyi tárgyi feltételek függvényében legalább négy választott sportági mozgással a kívánt edzéshatás és élményszerzés elérése. Felkészítés az önálló A tematikai egység és önszerveződő sporttevékenységek űzésére. nevelési-fejlesztési A szervezet edzettségének és ellenállásának növelése a szabadtéri céljai. foglalkozásokkal. A testneveléssel és a sporttal kapcsolatos pozitív beállítódás kialakítása. Ismeretek, fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok MOZGÁSMŰVELTSÉG Grundfoci (lábtenisz) Technikai elemek fokozódó kitartással, variációkban, lendületben, magasságban, távolságban, csökkenő hibaszázalékkal. A labdás koordináció minőségi fejlesztése. Labdakezelések mozgás közben és irányváltoztatással, átadások különböző mértani alakzatokban. Rövid és hosszú átadások talajon vagy levegőben. Átadások, átvételek mélységi-, szélességi játékhelyzetek kialakításával. Induló-, futó-, átadási és lövő cselek védővel szemben. fejelések technikái levegőből, társnak vagy kapura. Taktikai elemek a variációk növelésével és végrehajtási minőség emelésével. Posztok betöltése: kapus, védő, középpályás, támadó Rombuszban 4 játékos feladatmegoldása mélységben, szélességben, folyamatos helycserékkel. Floorball Floorball – alapütések pontos végrehajtása Egyszerű cselek. Átadás tenyeres oldalról. Átadás átvétele tenyeressel. Fonákátadás. Átadás átvétele fonákkal Tenyeres húzott lövés. Átadás és átvétel futás közben. Átadás mozgó társnak. Átadás palánk segítségével. Labda megemelése. Lefordulás. Lövések blokkolása. Taktikai elemek: –Mozgás a szabad területeken –Lefordulás az ellenfélről –Védekező mozgás –Emberfogásos védekezés -1:0, 0:1-es, 2:0 alapgyakorlatok 115
Földrajz: időjárási ismeretek, tájékozódás, térképhasználat.
Asztalitenisz Alulnyesett rövid adogatás, oldal falsos hosszú adogatások, adogatások fogadása, Befejező ütések, pörgetések, nyesések, droppütés, védőjáték. Egyéni és páros játék. Mérkőzések, házibajnokságok. A fair play szelleme és a személyes biztonság figyelembe vétele. Kooperáció, önkéntesség, szabálykövető magatartás, segítségadás, Kulcsfogalmak/ környezettudatosság, edzettség, fittség, zene, ritmusérzék, egyensúlyérzék, fogalmak bátorság, vakmerőség, közlekedési szabály.
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Önvédelmi és küzdő sportok
Órakeret 5 óra
Páros és küzdőjátékok, test-test elleni küzdelem fajtái. A grundbirkózás szabályai, mozgástechnikái. A dzsúdóval kapcsolatos Előzetes tudás technikák fajtái és alkalmazhatóságuk a küzdelmekben. Az egyén (ön)védelmét szolgáló egyszerűbb technikákban, küzdelmekben A tematikai egység magas fokú jártasság elérése. nevelési-fejlesztési A küzdő típusú sportágak, játékok tudatos alkalmazása során az önuralom céljai megerősítése, a társak tiszteletére, és a szabályok elfogadására szoktatás. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Történelem, társadalmi és MOZGÁSMŰVELTSÉG A test-test elleni feladatokat csak és kizárólag azonos nemű és közel azonos állampolgári ismeretek: keleti és magyar testalkatú tanulókkal végeztessük. harcművészet Előkészítő és rávezető gyakorlatok, játék a küzdésekhez. Biológia-egészségtan: Az 9. osztályos mozgásfeladatok variációinak gyakorlása, továbbfejlesztése. izmok, ízületek A testi és pszichés képességek megerősítése a bonyolultabb feladatok mozgékonysága, anatómiai elvégzésére. ismeretek, testi és lelki Alap kézgyakorlatok, húzó-taszító, lenyomó-emelő gyakorlatok, esésekharmónia zuhanások sérülésmentes elsajátítása, egészségi és élettani szabályok betartása. Etika: a másik ember Küzdőgyakorlatok szerrel, szer nélkül, társsal vagy önállóan. tiszteletben tartása Alapvető önvédelmi technikákat elsajátító gyakorlatok játékos és változó körülmények között, a képességek figyelembe vételével. Grundbirkózás A 9 osztályos kerettantervben felsorolt fogások, kitolások, kihúzások, emelések, szabadulások, gyakorlása cselekvés biztos végrehajtása. Újabb elemkapcsolatok megismerése, megoldása. Az egyensúlyhelyzetek tudatos kihasználása, mögékerülések, kiemelések állásból, térdelésből, földharcban. Dzsúdó Eséstechnikák, földharc-technikák, állástechnikák, önvédelmi fogások, a 9.osztályban felsoroltak szerint. A technikák alkalmazása új variációkban, fokozódó erőkifejtéssel, bővülő szabályismerettel, önfegyelemmel. Önálló megoldások, kreatív alkalmazások támogatása a küzdelmek során.
116
Kulcsfogalmak/ fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Páros és csapat küzdőjáték, tiszta győzelem, pontozásos győzelem, önismeret, tisztelet, tus.
Egészségkultúra, prevenció
Órakeret: 5 óra
A testkultúrához tartozó, az általános műveltséget fejlesztő élettani, anatómiai tudás megalapozottá tétele. A tematikai egység Az egészséges életvitel szükségleteivel kapcsolatos értékek és az nevelési-fejlesztési egészségmegőrző szokásrendszer megerősítése. céljai Az élethosszig tartó sportoláshoz szükséges felelős döntések rugalmasan bővíthető információk rendszerezése. Ismeretek, fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok MOZGÁSMŰVELTSÉG Általános bemelegítő mozgássor gyakorlása (futás, hajlítás, nyújtás, lendítések stb.) Stretching gyakorlatok bemelegítő és légző jelleggel. A sportági területeken tanult speciális melegítések ismétlése Részben önálló mozgásprogram-tervezés. Testépítés-a főbb izomcsoportok gyakorlatai. Gyakorlás, az edzettség fejlesztése, egyszerű edzéstervek. Edzés korszerű /alternatív/eszközökkel, erőgépekkel, fitneszgépekkel. Nemek közötti eltérések megjelenése az edzésmódszerekben, aktivitásban. Köredzés: változatos gyakorlatokkal.
Biológia-egészségtan: ismeretek az emberi test működéséről,
Motoros tesztek – központi előírás szerint. Az egészséges test és lélek megóvása. A testsúly, testtömeg összehasonlításos ellenőrzése. Stresszoldó és relaxációs gyakorlatok. Stretching, nyugalmi pulzus, munkapulzus, testépítés, köredzés, intenzitás, Kulcsfogalmak/ ismétlésszám, testtömeg index, helyes testtartás fogalmak Tematikai egység/ NETFIT felmérés Órakeret: Fejlesztési cél 6 óra BMI, Testzsír, hajlékonyság, szorító erő, ütemezett fekvőtámasz és felülés, inga futás (aerob állóképesség), helyből távolugrás, törzsemelés. Előzetes tudás Motiváció: előző évi feladatok túlteljesítése, az önmagához való fejlődés. Figyelem felkeltése, egész életen át tartó, fizikai aktivitás.
11. évfolyam Heti 2,5 óra Évi 78 óra
Témakör
Óraszám
117
1.
Sportjátékok (kosárlabda, kézilabda, röplabda, labdarúgás)
22 óra
2.
Torna jellegű feladatok (szertorna)
18 óra
Atlétika jellegű feladatok
15 óra
Alternatív és szabadidős mozgásrendszerek
7 óra
3. 4. 5.
Önvédelem és küzdősportok
5 óra
6.
Egészségkultúra, prevenció (szétosztva a sportágak között)
5 óra
7.
NETFIT felmérések
6 óra
Tematikai egység/ Fejlesztési cél A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
Órakeret 22 óra A két választott labdajátékra vonatkozóan: új játékfeladatok, szituációkban a technikai, taktikai és szabályismeretek bővítése, tudatos alkalmazása. Sportjátékok
Ismeretek/fejlesztési követelmények Legalább három labdajáték választása kötelező MOZGÁSMŰVELTSÉG A labdajátékokra felkészítő mozgásanyaga. Speciálisan előkészítő, rávezető, képességfejlesztő feladatok és testnevelési játékok. Labda nélkül végzett mozgások: szlalom futások, irányváltások, taposások helyben, súlypontemelkedések; ugrások páros, egy és váltott lábbal: a játékban való eredményes felhasználás érdekében.
Kapcsolódási pontok Matematika: logika, valószínűség számítás, térbeli alakzatok, tájékozódás.
Vizuális kultúra: tárgy és környezetkultúra, vizuális kommunikáció.
Labdás ügyességfejlesztés: egy- és két labdával A választott labdajátékok technikai és taktikai elemeinek gyakorlása, tökéletesítése, alkalmazása új variációkban, szituációkban. Kosárlabdázás Technikai elemek Fokozódó lendülettel, magasságban, távolságban biztonságosabban végrehajtott technikai elemek. Taktikai elemek: Kisebb, de azonos létszámú, egymás elleni csapatjáték félpályás és egészpályás gyakorlatokkal. 118
Fizika: mozgások, ütközések, erő, energia.
Emberfölényes helyzetek támadásban, védekezésben. Emberfogás, területvédekezés. A speciális feladatok megoldása: feldobás, alap és oldalvonal-bedobás, Büntetődobás utáni támadás-védekezés. Versenyszabályok betartásával egész pályán folyamatos játék. Röplabda A labdához igazodást, mélységlátást elősegítő gyakorlatok, társtól dobott vagy falra játszott labdával. Célba ütések és érintő továbbítások mozdulatlan társhoz. A sáncolás technikája egyénileg és párban. Támadás és védekezés alapvető megoldásai. 2-3 fős támadási technikák védelem nélkül és védelem ellen. Védekező feladatok, biztosítás, helyezkedés. Versengés és együttműködés a labdajátékokban, a szabályok begyakorlásával, játékvezetési kísérletek. Az elsajátított játéktudásnak megfelelő színvonalú játékszabályok alkalmazása, betartása. Játék egyszerűsített és fokozatosan bővülő szabályokkal. Játék rövidített játékidővel, gyakorlás, osztálymeccsek. Differenciált mennyiségű és minőségű játéklehetőség biztosítása. Rövid játékvezetői gyakorlás a tanárral együtt, rögzített, egyszerűsített játékvezetésben. 6:6 elleni játék a versenyszabályok alkalmazásával. Kézilabdázás Technikai elemek végrehajtása fokozódó lendülettel, erőközléssel, magasabban és távolabbra, csökkenő hibaszázalékkal Labda nélkül: Gyorsfutások közben, a társ futómozgásának követése. Térnyerésre törekvés indulócselekkel mindkét irányba. A kapus mozgástechnikája. Labdával: Alaphelyzetek, alapmozgások, támadó, illetve védő játékos esetén. Labdakezelési gyakorlatok 2-3-4-es csoportokban, egy-két kézzel. Átadások talajról és felugrásból cselezés után. Indulócsel, átadócsel, lövő csel, cselkapcsolatok alkalmazása mindkét oldalra. Kapura lövések bevetődésből is. A húzás jelentősége a támadás vezetésében. Taktikai elemek növekvő együttműködéssel és eredményességgel Támadó taktika: Zárás, leválás alkalmazása. Támadás befejezések lerohanásból rendezetlen védelem elleni játékból. Szélsőbefutások. Beállós játék. A test-test elleni játék a támadásban. Védekező taktika: Vegyes védekezés alkalmazása a játékban. Ütközés talajon és levegőben. 4:2 elleni védekezési rendszer. A test-test elleni játék a védelemben. Párharcok jelentősége. Versenyszabályok betartásával egész pályán folyamatos játék. Labdarúgás Technikai elemek végrehajtása fokozódó kitartással, variációban, lendületben, magasságban, távolságban, csökkenő hibaszázalékkal A labdás koordináció minőségi fejlesztése. Labdakezelések mozgás közben és irányváltoztatással, átadások különböző mértani alakzatokban. Rövid és hosszú labdaátadások talajon vagy levegőben. Átadások, 119
Biológia-egészségtan: az emberi szervezet működése, energianyerési folyamatok.
átvételek mélységi, szélességi játékhelyzetek kialakításával. Induló-, futó-, átadási és lövő cselek védővel szemben. Fejelések technikái levegőből, társnak vagy kapura. Taktikai elemek gyakorlása a variációk növelésével és a végrehajtási minőség emelésével Posztok betöltése: kapus, védő, középpályás, támadó. Rombuszban 4 játékos feladatmegoldása mélységben, szélességben, folyamatos helycserékkel. Futsal labdarúgás. 4+1 elleni kispályás játék. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Játékrendszer, taktika, támadási rend, védelmi rend, önszerveződés, megegyezésen alapuló játék.
Tematikai egység/ Órakeret Torna jellegű feladatok és táncos mozgásformák Fejlesztési cél 18 óra A tematikai egység A kreativitás fejlesztése, szabadabb, differenciáltabb részvétel a gimnasztika, torna, esztétikai sportok, sport-, történelmi-, és néptáncok mozgásrendszerén nevelési-fejlesztési belül. céljai Ismeretek fejlesztési/követelmények Kapcsolódási pontok MOZGÁSMŰVELTSÉG Gimnasztika Térbeli alakzatok – rendgyakorlatok: Alakzatok, mozgások zárt rendben, alakzatváltozások. variációk a ritmusban, a tempóban történő változtatással, rendgyakorlatok zene nélkül, zenére is. Szabadgyakorlati alapformájú gyakorlatok: 8-16 ütemű gimnasztikai gyakorlatok egyidejű fejlesztő hatással: hát-, has-, függesztő öv izomerősítésével. Az izommunka jellege szerint: nyújtó, erősítő, ernyesztő-lazító; arányosan, minden testrész mozgásaira kiterjedő gyakorlatok. Összefüggő 48 ütemű gimnasztikai gyakorlat. Összetett, komplex, fizikai képességeket fejlesztő gyakorlatok Szabadgyakorlati alapformájú és természetes gyakorlatok egyénre szabottan, állandó gyakorlási jelleggel. Erőgyakorlatok az egyén számára optimális ellenállás leküzdésével. Aerob állóképesség-fejlesztő gyakorlatok a gimnasztika eszközeivel. Az elrugaszkodás /dobbantás/gyorsaságának fejlesztése. Az egyensúlyozás továbbfejlesztése. Mászások, függeszkedések differenciált követelménnyel, kontrollal.
120
Fizika: egyenes vonalú mozgás, periodikus mozgás, gravitáció, tömegvonzás, hatás-ellenhatás törvénye
Torna – iskolai sporttorna: Célirányos előkészítő és rávezető gyakorlatok, mozgásszabályozó, alkalmazó, átállító és mozgástanuló jelleggel. Talajon és a helyi tanterv szerint választott legalább egy szeren a korábbi követelményeken túlmutató mozgásanyag tanulása, gyakorlása egységesen és differenciáltan. Akrobatikus gyakorlatok-talajtorna Tartásos gyakorlatelemek: tarkóállás, fejállás, kézállás, mérlegállások, spárgák, hidak, tigrisbukfenc. Mozgásos gyakorlatelemek: gurulóátfordulások különböző irányokba, tarkóbillenés, fejen átfordulás, cigánykerék, vetődések, átguggolások, átterpesztések, lábkörzések, dőlések, felállások, egységesen az alapformában differenciáltan variációkban. Az esztétikus és harmonikus előadásmód rávezető eljárásai (feszítések, fejtartás, válltartás, spicc kidolgozása). Összefüggő talajgyakorlat a tanult elemek felhasználásával tornászos mozgással.
Fizika: az egyszerű gépek működési törvényszerűségei, forgatónyomaték, reakcióerő, egyensúly, tömegközéppont.
Szertorna fiúk számára: Biológia-egészségtan: Korláton gyakorlás – sas lendület előre-hátra, támlázás, guruló egyensúlyérzékelés, átfordulás előre, billenések, terpeszülés, harántülés, nyújtott támasz, izomérzékelés, elsősegély. hajlított támasz, lebegőtámasz, lebegő felkartámasz, felkarfüggés, alaplendület támaszban és felkarfüggésben, beterpesztések, támlázás, fellendülés előre beterpesztéssel támasz-ülőtartásba, kanyarlati leugrás. Összefüggő gyakorlat a tanult elemek felhasználásával. Gyűrűn gyakorlás- kéz-, és lábfüggések, lefüggések, mellső függőmérleg, hajlított támasz, nyújtott támasz, alaplendület, lendületvétel, húzódás-tolódás támaszba, homorított leugrás. Összefüggő gyakorlat leugrás, leterpesztéssel. Szertorna – szerugrás, ugrószekrényen gyakorlás Gyakorlás és kontroll a tanuló előzetes tudása és testalkata figyelembevételével. A 10. osztályban tanultak továbbfejlesztése, az első és második ív növelése. (Nagymacska lebegőtámasszal) Felguggolások – homorított ugrások, vetődések, kanyarlatok, bukfencek, guggoló átugrások, terpeszátugrások, lebegőtámasz. Bemelegítés a torna gyakorlásához, egy specifikus jellegű mozgássor megtanulása. Célszerű gyakorlási és gyakorlásszervezési formációk működtetése növekvő tanulói önállósággal. A segítségadás technikái, felelős külső kontrollal – a hibajavítás beépítése a mindennapi gyakorlási szokásokba. Versenyszituációkon keresztül a szabályok – pontozási hierarchia és szemlélet – gyakorlása, a 10. osztályban tanultak továbbfejlesztése. Kulcsfogalmak/ Szaknyelvi kifejezés, elem, vezényszó. fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Atlétikai jellegű feladatok
121
Órakeret 15 óra
Előzetes tudás
A térdelő-, és állórajt technikája, a fokozó-, és repülőfutás összehangolt kar és lábmunkája. A rövid és hosszú távú futásnál irambeosztási tapasztalat. Váltás alsó botátadással. Távolugrás: guggoló- lépő technika választható változata távolság mérésénél. Gerelyhajítás távolságméréssel. Lökő mozdulat oldalfelállásból, lendületvétellel. Súlylökés folyamatos végrehajtása becsúszásból, beszökkenésből.
Az atlétikai mozgásokat befolyásoló jellegzetes biomechanikai törvényszerűségek megismerése, egyre tudatosabb alkalmazása. Az emberi teljesítőképesség jelenlegi határainak viszonyítása a saját teljesítményhez, önismeret fejlesztése. Az egyéni /saját/teljesítmény túlszárnyalása, ösztönzés. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai
MOZGÁSMŰVELTSÉG Futások, rajtok, felmérések 60m, 400m, 800, COOPER-teszt. Képességfejlesztő gyakorlatok Az 10.osztályban végzett futóiskolai feladatok gyorsabban, erősebben és tudatosabban. Iramfutások. Kitartó futás (aerob állóképesség), a távnak megfelelő egyéni iram kialakítása. Akadályok felett 5-4-3 lépéses ritmusfutások könnyített magasságon és távolságon. A sportági technika gyakorlása. Futások 60-100 méteren. A térdelőrajt szabályos végrehajtása a rövid és hosszú sprint számokban. A váltófutás botátadási technikája és szabályai: váltótávolság, segédjelek alkalmazásával. Gátfutás lendítő és elrugaszkodó lábmozgásának ismerete készségszinten. A rövid,- közép-, és hosszútávfutás technikái közötti különbség. Játékok, versenyek Rajtversenyek, sprintversenyek. Fogójáték. Egyéni sor-, és váltóversenyek gyors-, akadály-, és váltófutással. Ugrások, szökdelések A képességfejlesztés gyakorlatai Az 10.osztályban végzett ugróiskolai feladatok Egylépéses sorozatelugrás, kétlépéses sorozatfelugrás. A sportági technika gyakorlása Az ugrás előtti utolsó három lépés ritmusának kialakítása. Az elrugaszkodó-, és a lendítő láb, a kar megfelelő mozgásának összehangolása. A lépő távolugró technika végrehajtása, aktív talajfogással. Az egyéni nekifutás távjának kijelölése. Az átlépő technika végrehajtása 6-8 lépés es íves nekifutással. A flop technika gyakorlása, az egyéni nekifutó távolság kimérése és rögzítése. /Felmérés technika és magasság szerint/. Játékok, versenyek. 122
Ének-zene: ritmus gyakorlatok Biológia-egészségtan: aerob, anaerob energianyerés, szénhidrátok, zsírok bontása, hipoxia, VO2max, állóképesség, erő, gyorsaság. Földrajz: térképismeret.
Informatika: táblázatok, grafikonok.
Távolugróversenyek helyből és egyéni nekifutással. Magasugróversenyek egyéni nekifutással.(érintő ugrások). Egyéni sor-, és váltóversenyek ugró és szökdelő feladatokkal. Dobások (gerelyhajítás) A képességfejlesztés gyakorlatai. Különböző szerekkel változatos dobásformák végrehajtása egy és két kézzel, különböző kiinduló helyzetekből. Speciális erősítés kézi súlyzókkal, súlyzókkal, erőgépekkel. A sportági technika gyakorlása. Célba és távolságra dobások hajító, lökő és vető mozdulattal. Súlylökés versenyhelyzetben. Hajítás nekifutással, öt lépéses dobóritmussal. A lekészítés technikája, a beszökkenés szerepe. Szabályos lökés végrehajtása oldal vagy háttal felállásból súlygolyóval vagy medicinlabdával. Az egy-, és kétkezes vetési technikák megismertetése. Az ideális hajítási szög elérése az egyes dobásfajtáknál. Játékok és versenyek Kislabda-hajító és egyéb más szerrel végrehajtható versenyek helyből és nekifutásból. Dobóiskolai versengések. Bemelegítés gyakorlása a futások, ugrások és dobások végzése előtt. Kulcsfogalmak/ fogalmak
Reakcióidő, mozdulat- és mozgásgyorsaság, lépéshossz, irambeosztás, lépésfrekvencia, pihenőidő; ugróláb, lendítőláb, felugrás, elugrás; optimális sebesség, maximális sebesség; súlypont, szögsebesség, pördület, fordulat, hatásellenhatás, belső ritmus, dinamizmus
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Alternatív és szabadidős mozgásrendszerek
Órakeret 7 óra
A helyi tárgyi feltételek függvényében legalább négy választott sportági mozgással a kívánt edzéshatás és élményszerzés elérése. Felkészítés az önálló A tematikai egység és önszerveződő sporttevékenységek űzésére. nevelési-fejlesztési A szervezet edzettségének és ellenállásának növelése a szabadtéri céljai. foglalkozásokkal. A testneveléssel és a sporttal kapcsolatos pozitív beállítódás kialakítása. Ismeretek, fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok MOZGÁSMŰVELTSÉG Grundfoci (lábtenisz) Technikai elemek fokozódó kitartással, variációkban, lendületben, magasságban, távolságban, csökkenő hibaszázalékkal. A labdás koordináció minőségi fejlesztése. Labdakezelések mozgás közben és irányváltoztatással, átadások különböző mértani alakzatokban. Rövid és hosszú átadások talajon vagy levegőben. Átadások, átvételek mélységi-, szélességi játékhelyzetek kialakításával. Induló-, futó-, átadási és lövő cselek védővel szemben. 123
Földrajz: időjárási ismeretek, tájékozódás, térképhasználat.
fejelések technikái levegőből, társnak vagy kapura. Taktikai elemek a variációk növelésével és végrehajtási minőség emelésével. Posztok betöltése: kapus, védő, középpályás, támadó Játék: lábtenisz egyéni, páros, egy pattanás-egy érintés, egy pattanás-három érintés. Floorball Floorball – alapütések pontos végrehajtása Egyszerű cselek. Átadás tenyeres oldalról. Átadás átvétele tenyeressel. Fonákátadás. Átadás átvétele fonákkal Tenyeres húzott lövés. Átadás és átvétel futás közben. Átadás mozgó társnak. Átadás palánk segítségével. Labda megemelése. Lefordulás. Lövések blokkolása. Taktikai elemek: –Mozgás a szabad területeken –Lefordulás az ellenfélről –Védekező mozgás –Emberfogásos védekezés -1:0, 0:1-es, 2:0 alapgyakorlatok Kispályás játék a szabályoknak megfelelően. Asztalitenisz Alulnyesett rövid adogatás, oldalfalsos hosszú adogatások, adogatások fogadása, Befejező ütések, pörgetések, nyesések, droppütés, védőjáték. Egyéni és páros játék a szabályok betartásával. Házibajnokság. A fair play szelleme és a személyes biztonság figyelembe vétele. Kooperáció, önkéntesség, szabálykövető magatartás, segítségadás, Kulcsfogalmak/ környezettudatosság, edzettség, fittség, zene, ritmusérzék, egyensúlyérzék, fogalmak bátorság, vakmerőség, közlekedési szabály.
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Önvédelmi és küzdő sportok
Órakeret 5 óra
Páros és küzdőjátékok, test-test elleni küzdelem fajtái. A grundbirkózás szabályai, mozgástechnikái. A dzsúdóval kapcsolatos Előzetes tudás technikák fajtái és alkalmazhatóságuk a küzdelmekben. Az egyén (ön)védelmét szolgáló egyszerűbb technikákban, küzdelmekben A tematikai egység magas fokú jártasság elérése. nevelési-fejlesztési A küzdő típusú sportágak, játékok tudatos alkalmazása során az önuralom céljai megerősítése, a társak tiszteletére, és a szabályok elfogadására szoktatás. Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Történelem, társadalmi és MOZGÁSMŰVELTSÉG A test-test elleni feladatokat csak és kizárólag azonos nemű és közel azonos állampolgári ismeretek: keleti és magyar testalkatú tanulókkal végeztessük. harcművészet Előkészítő és rávezető gyakorlatok, játék a küzdésekhez. Biológia-egészségtan: Az 10. osztályos mozgásfeladatok variációinak gyakorlása, izmok, ízületek továbbfejlesztése. A testi és pszichés képességek megerősítése a mozgékonysága, anatómiai bonyolultabb feladatok elvégzésére. 124
Alap kézgyakorlatok, húzó-taszító, lenyomó-emelő gyakorlatok, esésekzuhanások sérülésmentes elsajátítása, egészségi és élettani szabályok betartása. Küzdőgyakorlatok szerrel, szer nélkül, társsal vagy önállóan. Alapvető önvédelmi technikákat elsajátító gyakorlatok játékos és változó körülmények között, a képességek figyelembe vételével.
ismeretek, testi és lelki harmónia Etika: a másik ember tiszteletben tartása
Grundbirkózás A 10. osztályos kerettantervben felsorolt fogások, kitolások, kihúzások, emelések, szabadulások, gyakorlása cselekvés biztos végrehajtása. Újabb elemkapcsolatok megismerése, megoldása. Az egyensúlyhelyzetek tudatos kihasználása, mögékerülések, kiemelések állásból, térdelésből, földharcban. Versenyhelyzetek. Dzsúdó: gurulások, vetődések, esések. Eséstechnikák, földharc-technikák, állástechnikák, önvédelmi fogások, a 10. osztályban felsoroltak szerint. A technikák alkalmazása új variációkban, fokozódó erőkifejtéssel, bővülő szabályismerettel, önfegyelemmel. Önálló megoldások, kreatív alkalmazások támogatása a küzdelmek során. Páros és csapat küzdőjáték, tiszta győzelem, pontozásos győzelem, Kulcsfogalmak/ önismeret, tisztelet, tus. fogalmak
Tematikai egység/ Fejlesztési cél
Egészségkultúra, prevenció
Órakeret: 5 óra
A testkultúrához tartozó, az általános műveltséget fejlesztő élettani, anatómiai tudás megalapozottá tétele. A tematikai egység Az egészséges életvitel szükségleteivel kapcsolatos értékek és az nevelési-fejlesztési egészségmegőrző szokásrendszer megerősítése. céljai Az élethosszig tartó sportoláshoz szükséges felelős döntések rugalmasan bővíthető információk rendszerezése. Az óraszám szétosztva a sportágak között. Ismeretek, fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok MOZGÁSMŰVELTSÉG Általános bemelegítő mozgássor gyakorlása (futás, hajlítás, nyújtás, lendítések stb.) Stretching gyakorlatok bemelegítő és légző jelleggel. A sportági területeken tanult speciális melegítések ismétlése Részben önálló mozgásprogram-tervezés. Testépítés-a főbb izomcsoportok gyakorlatai. Gyakorlás, az edzettség fejlesztése, egyszerű edzéstervek. Edzés korszerű /alternatív/eszközökkel, erőgépekkel, fitneszgépekkel. Nemek közötti eltérések megjelenése az edzésmódszerekben, aktivitásban. Köredzés: változatos gyakorlatokkal. Motoros tesztek – központi előírás szerint. Az egészséges test és lélek megóvása. A testsúly, testtömeg összehasonlításos ellenőrzése. Stresszoldó és relaxációs gyakorlatok. 125
Biológia-egészségtan: ismeretek az emberi test működéséről,
Kulcsfogalmak/ fogalmak Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás
Stretching, nyugalmi pulzus, munkapulzus, testépítés, köredzés, intenzitás, ismétlésszám, testtömegindex, helyes testtartás NETFIT felmérés Órakeret : 6 óra BMI, Testzsír, hajlékonyság, szorító erő, ütemezett fekvőtámasz és felülés, inga futás (aerob állóképesség), helyből távolugrás, törzsemelés. Motiváció: előző évi feladatok túlteljesítése, az önmagához való fejlődés. Figyelem felkeltése, egész életen át tartó, fizikai aktivitás.
126
Munkavédelem 9. évfolyam Heti 0,5 óra Évi 18 óra A tantárgy tanításának célja A tantárgy oktatásának alapvető célja, hogy elősegítse a tanulók munkavégzésének kialakítását és önálló gondolkodásra való nevelését. Tegye képessé a tanulókat a munka világának, ezen belül a munkavédelem jellemzőinek és működésének megértésére.
Témakörök Munkabiztonság
6 óra
A baleset és a munkahelyi baleset fogalma. A munkahelyi balesetek és a foglalkozási megbetegedések fajtái. Veszélyforrások kialakulása. Személyi védőfelszerelésekkel szemben támasztott követelmények. A munkavédelmi oktatás dokumentálása. A munkabalesetek bejelentése, nyilvántartása és kivizsgálása. Kockázatelemzés fogalmai, kockázatelemzés, kockázatértékelés. A munkahelyen alkalmazott biztonsági jelzések. A munkavégzés fizikai ártalmai. Zaj- és rezgésvédelem. Munkahelyi klíma, a helyiség hőmérséklete, a levegő nedvességtartalma. A munkahelyek megvilágítása, a természetes fény. A színek kialakítása. A gázhegesztés és az ívhegesztés biztonsági előírásai. Anyagmozgatás, anyagtárolás szabályai. Villamos berendezések biztonságtechnikája. Egyéni és kollektív védelem. Munkaegészségügy. Kockázatbecslés. Kockázatértékelés. Időszakos biztonsági felülvizsgálat. Soron kívüli munkavédelmi vizsgálat. Jelző és riasztóberendezések. Megfelelő mozgástér biztosítása. Elkerítés, lefedés. Tároló helyek kialakítása. Munkahely padlózata.
Tűzvédelem
6 óra
Általános tűzvédelmi ismeretek. Tűzveszélyességi osztályok, jelölésük. Tűzveszélyes anyagok. 127
Tűzveszélyes anyagok tárolása. Tűzveszélyes anyagok szállítása. Tűzveszélyes anyagok dokumentálása. Az égés feltételei, az anyagok éghetősége. Tűzveszélyes tevékenységek. Tűzvédelmi szabályzat. A tűzjelzés. Teendők tűz esetén. Veszélyességi övezet. Áramtalanítás. Tűzoltás módjai. Tűzoltó eszközök. Tűzoltó eszközök tárolása beltérben. Tűzoltó eszközök tárolása kültereken. Porral oltó tűzoltó készülékek, alkalmazásának feltételei. Vízzel oltó tűzoltó készülékek, alkalmazásának feltételei. Habbal oltó tűzoltó készülékek, alkalmazásának feltételei. Halonnal oltó tűzoltó készülékek, alkalmazásának feltételei. Szén-dioxiddal oltó tűzoltó készülékek, alkalmazásának feltételei. Oltóhatás. Tűzmegelőzés. Tűzjelzés. Gépek, berendezések tűzvédelmi előírásai. Tüzelő- és fűtőberendezések elhelyezésének tűzvédelmi előírásai. Műszaki mentés. Elektromos kábelek elhelyezése, elvezetése. Hő és füstelvezető berendezések. Jelzőtáblák. Feliratok. Irányfények. Tűzgátló nyílászárók. Tűzvédő festékek. Dokumentációk.
Környezetvédelem
6 óra
A környezetvédelem területei. Természetvédelem. Vízszennyezés vízforrások. A levegő jellemzői, a levegőszennyezés. Globális felmelegedés és hatása a földi életre. Hulladékok kezelése, szelektív összegyűjtése tárolása. Hulladékgyűjtő szigetek. Gyűjtőhelyek kialakítása. Veszélyes hulladékok tárolása. Veszélyes hulladékok begyűjtése. Veszélyes hulladékok feldolgozása. 128
Hulladékok feldolgozása. Hulladékok újrahasznosítása. Hulladékok végleges elhelyezése. Hulladékok lebomlása. Az ipar hatása környezetre. Megújuló energiaforrások. Levegőszennyezés. Zajszennyezés. Hőszennyezés. Fényszennyezés. Talajszennyezés. Nehézfémek. Vízszennyezés. Szennyvízkezelés Környezetszennyezés egészségi hatásai. Fontosabb környezetvédelmi jogszabályok. Fontosabb Európai Uniós jogszabályok. Fémiparban keletkező szennyezőanyagok. Hűtő-, kenő-, mosófolyadékok felhasználása. Hűtő-, kenő-, mosófolyadékok tárolása. Az elhasználódott hűtő-, kenő-, mosófolyadékok hulladékkezelése. Az épített környezet védelme. Munkahelyi környezet természetbarát kialakítása.
Mechatronikai alapozó feladatok tantárgy 9. évfolyam Heti 5,5 óra Évi 198 óra A tantárgy tanításának célja A Mechatronikai alapozó feladatok tantárgy oktatásának alapvető célja, hogy elősegítse a tanulók mechatronikai gondolkodásmódjának kialakulását és fejlesztését, hozzájáruljon a mechatronikai szerkezetek működésének megértéséhez. A mechatronikai gondolkodásmód magában foglalja a gépészet, a villamosságtan és az informatika alapjainak és összefüggéseinek ismeretét.
Témakörök Géprajz
126 óra
Rajztechnikai alapszabványok, előírások, megoldások. Síkmértani szerkesztések, térelemek kölcsönös helyzete, vetületi és axonometrikus ábrázolás. Síkmetszés, valódi nagyság meghatározása, kiterítés. Áthatások, áthatások alkatrészrajzokon. Összeállítási és részletrajzok. Alkatrész és összeállítási rajzok fogalma. 129
Metszetábrázolások, szelvény egyszerűsített ábrázolások. Mérethálózat felépítése, különleges méretmegadások. Tűrés, illesztés. Felületi minőség. Jelképes ábrázolások. A munka tárgyára, céljára vonatkozó dokumentumok. A munkafolyamatokra, eszközökre, technológiákra vonatkozó dokumentációk. Egyszerű gépészeti műszaki rajzok. Egyszerű alkatrészek, szerkezeti egységek, művelet-, illetve szerelési terv.
Anyagismeret és technológia
72 óra
Alapanyagok csoportosítása és tulajdonságai. Anyagszerkezettani alapismeretek. Vasfémek és ötvözeteik, tulajdonságaik. Ötvözők hatása. Acélok, öntöttvasak, bronzok, alumínium ötvözetek jelölésrendszere. A legfontosabb acélfajták és alkalmazási területeik. Ötvözetlen szerkezeti acélok. Nemesíthető és rugóacélok. Betétben edzhető acélok. Hidegalakító szerszámacélok. Melegalakító szerszámacélok. Gyorsacélok. Nemvas fémek. Könnyűfémek. Nehézfémek. Szinterelt szerkezeti anyagok, keményfémek. Műanyagok. Hőre lágyuló és hőre keményedő műanyagok fajtái és tulajdonságai. Elasztomerek fajtái és tulajdonságai. Segédanyagok. Hőkezelések, feladatuk, csoportosításuk. Hőkezelő eljárások. Legfontosabb mechanikai tulajdonságok és mérőszámaik. Roncsolásos anyagvizsgálatokból, szakítóvizsgálatból, keménység vizsgálatból származó mérőszámok. Ütőmunka meghatározása és értelmezése. Forgácsolási technológiák Forgácsnélküli alakító eljárások
Mechatronikai alapozó feladatok tantárgy 10 évfolyam Heti 6 óra Évi 216 óra A tantárgy tanításának célja 130
A Mechatronikai alapozó feladatok tantárgy oktatásának alapvető célja, hogy elősegítse a tanulók mechatronikai gondolkodásmódjának kialakulását és fejlesztését, hozzájáruljon a mechatronikai szerkezetek működésének megértéséhez. A mechatronikai gondolkodásmód magában foglalja a gépészet, a villamosságtan és az informatika alapjainak és összefüggéseinek ismeretét.
Témakörök
Vezérléstechnikai alapismeretek
108 óra
Vezérlés fogalma Vezérlés alapelemei Vezérlő berendezések Érzékelők,szabályzók, beavatkozók Vezérlés eszköze Automatizálási rendszerek elemei Villamos alapjelenségek Atomszerkezet,töltések, fémek szerkezete Feszültségforrások Egyen és váltakozóáram jellemzői Egyszerű áramkör Áramerősség Ohm törvénye A villamos áram hatásai Az ellenállás számítása Mágneses alapjelenségek Villamos munka és teljesítmény Háromfázisú váltakozóáramú hálózat jellemzői Villamos biztonságtechnikai alapismeretek Villamos mérőeszközök és mérések Fluidtechnika alapjai, hidrosztatika, hidrokinetika Fluidtechnika fizikai alapjai Fizikai mennyiségek, erő, nyomás, munka, energia,teljesítmény, sebesség, gyorsulás fogalma és mértékegységei Pascal törvénye Erőátvitel, nyomásátvitel Átáramlási törvény Súrlódás és nyomásveszteség Áramlás fajtái, Reynolds szám Pneumatikai alapok Levegő előállítás Levegő előállítás, levegő előkészítők Pneumatikus végrehajtók,hengerek, fordítók, forgó légmotorok Pneumatikus útszelepek Sebességszabályozás pneumatikus rendszerekben Pneumatikus kapcsolási rajzokon alkalmazott jelek Pneumatikus alapkapcsolások, út - idő vezérlések, logikai vezérlések Funkciódiagramok 131
Hidraulika alapok Hidraulikus berendezések alapfelépítése Hidraulikus berendezések rajzjelei Hidraulikus berendezések tápellátása Hidraulika folyadékok fajtái, tulajdonságai Hidraulika szivattyúk fajtái, működési elve Hidromotorok fajtái, működési elve Axiáldugattyús gépek működése Hidraulikahengerek működése Hidroakkumulátorok Elzárószelepek Útváltók Nyomásszelepek, áramirányítók Villamos berendezések fő részei Vezérlőszekrény és készülékei Túláramvédelmi eszközök Mágneskapcsolók, relék Gépre szerelt villamos eszközök Aktuátorok, szenzorok Villamos motorok felépítése Villamos motorok működése és mérése AC motor DC motor Szervómotorok Villamos motorok fordulatszám és nyomaték szabályozása DC szabályzó Lágyindító Frekvenciaváltó AC szervó Szenzorok fajtái, működési elvek és bekötések Végállás kapcsoló Reed érzékelő Induktív közelítéskapcsoló Kapacitív közelítéskapcsoló Optoelektronikai érzékelők Munkahengerek pozíció érzékelői Digitális technika alapjai, bináris számrendszer Logikai kapcsolatok és igazság táblázatok Ipari folyamatok vezérlése PLC-vel PLC alapvető felépítése PLC programnyelvek Adatátvitel alapjai, párhuzamos , soros Soros adatátvitel szabványai Hibafelismerő és javító kódok Ipari kommunikációs hálózatok Profibusz, ASI, DeviceNet, Profinet, Ethernet Ethernet kommunikáció, IP cím kiosztás
132
Gépelemek
108 óra
Oldható és nem oldható kötések. Szegecskötés. Hegesztett kötések. Forrasztott, ragasztott kötések. Zsugorkötések kialakítása. Csavarkötések. Mozgatómenetek. Szabványos csavarok és csavaranyák. Csavarbiztosítások. Szeg- és csapszegkötések. Ék- és reteszkötések. Bordástengely, kúpos kötések, szabványos kúpok. Rugók feladata, csoportosítása. Lengéscsillapítók. Csövek, csőszerelvények. Tengelyek kialakítása és főbb felületeik. Siklócsapágyak. Gördülőcsapágyak fajtái, alkalmazása. Csapágybeépítések. Csapágyak kenése. Tengelykapcsolók fajtái. Fékek kialakítása, általános jellemzése. Lineáris vezetékek. Golyósorsók és golyósanyák. Fogaskerekek fajtái.
133
A gyártásszervezés alapjai tantárgy 11 évfolyam Heti 4,5 óra Évi 139,5 óra A tantárgy tanításának célja A gyártásszervezés elméleti alapjainak elsajátítása, az adott feladathoz tartozó műszaki leírások értelmezése, alkalmazása.
Témakörök Gyártásszervezési alapfogalmak
51 óra
A gyártás alapvető dokumentációi Alkatrészrajzok Összeállítási rajzok Műveleti utasítások Mérési, végellenőrzési utasítások Karbantartási utasítások Gyártási rendszerek formái A gyártási rendszer megválasztásának szabályai RCM és TPM karbantartás
Gyártó- és szerelősorok
51 óra
Sorozatgyártási rendszerek Szerelési rendszerek Gyártórendszerek fogalma, osztályozása Gyártási rendszerek fajtái Műhelyrendszerű gyártás Csoportrendszerű gyártás Folyamatrendszerű gyártás Egyedi és mozgómunkahelyes összeszerelés Futószalag rendszerű és automatizált gyártás Részegységeket előállító munkahelyek Robotok, gyártósori munkahelyek kialakítása és azok kapcsolata Gyártósorok irányítási rendszere CNC‐technika alkalmazása a gyártásban Palettás és konvejor gyártósorok
Gyártósorok logisztikai, minőségirányítási feladatai Korszerű logisztikai szervezési módszerek alkalmazása JIT ( Just in Time) 134
37,5 óra
KANBAN LEAN MRP Minőségbiztosítási rendszerek ISO 9000, ISO 9001 ISO 16949
Foglalkoztatás I. tantárgy 11. évfolyam Heti 2 óra Évi 62 óra A tantárgy tanításának célja A tantárgy tanításának célja, hogy a diákok alkalmasak legyenek egy idegen nyelvű állásinterjún eredményesen és hatékonyan részt venni. Ehhez kapcsolódóan tudjanak idegen nyelven személyes és szakmai vonatkozást is beleértve bemutatkozni, a munkavállaláshoz kapcsolódóan pedig egy egyszerű formanyomtatványt kitölteni. Cél, hogy a rendelkezésre álló 64 tanóra egység keretén belül egyrészt egy nyelvtani rendszerezés történjen meg a legalapvetőbb igeidők, segédigék, illetve az állásinterjúhoz kapcsolódóan a legalapvetőbb mondatszerkesztési eljárások elsajátítása révén. Majd erre építve történjen meg az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés és az induktív nyelvtanulási készségfejlesztés 6 alapvető, a mindennapi élethez kapcsolódó társalgási témakörön keresztül. Végül ezekre az ismertekre alapozva valósuljon meg a szakmájához kapcsolódó idegen nyelvi kompetenciafejlesztés. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Idegen nyelvek
Témakörök Nyelvtani rendszerezés 1
8 óra
A 8 órás nyelvtani rendszerezés alatt a tanulók a legalapvetőbb igeidőket átismétlik, illetve begyakorolják azokat, hogy munkavállaláshoz kapcsolódóan, hogy az állásinterjú során ne okozzon gondot a múltra, illetve a jövőre vonatkozó kérdések megértése, illetve az azokra adandó válaszok megfogalmazása. Továbbá alkalmas lesz a tanuló arra, hogy egy szakmai állásinterjún elhangzott kérdésekre összetett mondatokban legyen képes reagálni, helyesen használva az igeidő egyeztetést. Az igeidők helyes begyakorlása lehetővé teszi számára, hogy mint leendő munkavállaló képes legyen arra, hogy a munkaszerződésben megfogalmazott 135
tartalmakat helyesen értelmezze, illetve a jövőbeli karrierlehetőségeket feltérképezze. A célként megfogalmazott idegen nyelvi magbiztosság csak az igeidők helyes használata révén fog megvalósulni. Nyelvtani rendszerezés 2
8 óra
A 8 órás témakör során a diák a kérdésszerkesztés, a jelen, jövő és múlt idejű feltételes mód, illetve a módbeli segédigék (lehetőséget, kötelességet, szükségességet, tiltást kifejező) használatát eleveníti fel, amely révén idegen nyelven sokkal egzaktabb módon tud bemutatkozni szakmai és személyes vonatkozásban egyaránt. A segédigék jelentéstartalmának precíz és pontos ismerete alapján alkalmas lesz arra, hogy tudjon tájékozódni a munkahelyi és szabadidő lehetőségekről. Precízen meg tudja majd fogalmazni az állásinterjún idegen nyelven feltett kérdésekre a választ kihasználva a segédigék által biztosított nyelvi precizitás adta kereteket. A kérdésfeltevés alapvető szabályainak elsajátítása révén alkalmassá válik a diák arra, hogy egy munkahelyi állásinterjún megértse a feltett kérdéseket, illetve esetlegesen ő maga is tisztázó kérdéseket tudjon feltenni a munkahelyi meghallgatás során. A szórend, a prepozíciók és a kötőszavak pontos használatának elsajátításával olyan egyszerű mondatszerkesztési eljárások birtokába jut, amely által alkalmassá válik arra, hogy az állásinterjún elhangozott kérdésekre relevánsan tudjon felelni, illetve képes legyen tájékozódni a munkakörülményekről és lehetőségekről. Nyelvi készségfejlesztés
24 óra
(Az induktív nyelvtanulási képesség és az idegen nyelvi asszociatív memória fejlesztése fonetikai készségfejlesztéssel kiegészítve) A 24 órás nyelvi készségfejlesztő blokk során a diák rendszerezi az idegen nyelvi
alapszókincshez kapcsolódó ismereteit. E szókincset alapul véve valósul meg az induktív nyelvtanulási képességfejlesztés és az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés 6 alapvető társalgási témakör szavai, kifejezésein keresztül. Az induktív nyelvtanulási képesség által egy adott idegen nyelv struktúráját meghatározó szabályok kikövetkeztetésére lesz alkalmas a tanuló. Ahhoz, hogy a diák koherensen lássa a nyelvet, és ennek szellemében tudjon idegen nyelven reagálni, feltétlenül szükséges ennek a képességnek a minél tudatosabb fejlesztése. Ehhez szorosan kapcsolódik az idegen nyelvi asszociatív memóriafejlesztés, ami az idegen nyelvű anyag megtanulásának képessége: képesség arra, hogy létrejöjjön a kapcsolat az ingerek (az anyanyelv szavai, kifejezése) és a válaszok (a célnyelv szavai és kifejezései) között. Mind a két fejlesztés hétköznapi társalgási témakörök elsajátítása során valósul meg. Az elsajátítandó témakörök: személyes bemutatkozás a munka világa napi tevékenységek, aktivitás 136
lakás, ház utazás, étkezés Ezen a témakörön keresztül valósul meg a fonetikai dekódolási képességfejlesztés is, amely során a célnyelv legfontosabb fonetikai szabályaival ismerkedik meg a nyelvtanuló.
Munkavállalói szókincs
22 óra
A 24 órás szakmai nyelvi készségfejlesztés csak a 40 órás 3 alapozó témakör elsajátítása után lehetséges. Cél, hogy a témakör végére a diák folyékonyan tudjon bemutatkozni kifejezetten szakmai vonatkozással. Képes lesz a munkalehetőségeket feltérképezni a célnyelvi országban. Begyakorolja az alapadatokat tartalmazó formanyomtatvány kitöltését, illetve a szakmai önéletrajz és a motivációs levél megírásához szükséges rutint megszerzi. Elsajátítja azt a szakmai jellegű szókincset, ami alkalmassá teszi arra, hogy a munkalehetőségekről, munkakörülményekről tájékozódjon. A témakör tanulása során közvetlenül a szakmájára vonatkozó gyakran használt kifejezéseket sajátítja el. A munkaszerződések kulcskifejezéseinek elsajátítása és fordítása révén alkalmas lesz arra, hogy a leendő saját munkaszerződését, illetve munkaköri leírását lefordítsa és értelmezze.
Foglalkoztatás I. tantárgy 11. évfolyam Heti 0,5 óra Évi 15,5 óra Fejlesztendő kompetenciák Feladatok: -
Munkaviszonyt létesít Alkalmazza a munkaerőpiaci technikákat Feltérképezi a karrierlehetőségeket Vállalkozást hoz létre és működtet Motivációs levelet és önéletrajzot készít Diákmunkát végez
Szakmai ismeretek: -
Munkavállaló jogai, munkavállaló kötelezettségei, munkavállaló felelőssége Munkajogi alapok, foglalkoztatási formák Speciális jogviszonyok (önkéntes munka, diákmunka) Álláskeresési módszerek Vállalkozások létrehozása és működtetése Munkaügyi szervezetek Munkavállaláshoz szükséges iratok Munkaviszony létrejötte 137
-
A munkaviszony adózási, biztosítási, egészség- és nyugdíjbiztosítási összefüggései A munkanélküli (álláskereső) jogai, kötelezettségei és lehetőségei A munkaerőpiac sajátosságai (állásbörzék és pályaválasztási tanácsadás)
Szakmai készségek: -
Köznyelvi olvasott szöveg megértése Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban Elemi szintű számítógép használat Információforrások kezelése Köznyelvi beszédkészség
Személyes kompetenciák: -
Önfejlesztés Szervezőkészség
Társas kompetenciák: -
Kapcsolatteremtő készség Határozottság
Módszer kompetenciák: -
Logikus gondolkodás Információgyűjtés
A tantárgy tanításának célja A tanuló általános felkészítése az álláskeresés módszereire, technikáira, valamint a munkavállaláshoz, munkaviszony létesítéséhez szükséges alapismeretek elsajátítására.
Témakörök
Foglalkoztatási formák Munkajogi alapismeretek Munkavállalói jogok Munkavállalói kötelezettségek Álláskeresési módszerek Önéletrajz típusai, felépítése megírása Motivációs levél felépítése, megírása Állásinterjú előkészítése, tartalma Munkavállalás Munkaszerződés létesítése, módosítása, megszüntetése A munkaviszony tartalma Közterhek, járulékok 138
1 óra 1 óra 1 óra 1 óra 1 óra 2 óra 1 óra 1,5 óra 1 óra 1 óra 1 óra 1 óra
Munkanélküli lehetőségek 1 óra A munkanélküli jogai, kötelezettségei, a foglalkoztatást helyettesítő támogatások 1 óra
Gyakorlat Mechatronikai alapozó feladatok gyakorlata tantárgy 9. évfolyam Heti 0,5 óra Évi 18 óra A tantárgy tanításának célja A tantárgy alapvető célja, hogy a munkavégzés alatt vagy azon kívül is a tanulók képesek legyenek felismerni a balesetek során keletkezett sérüléseket és képesek legyenek az elsősegélynyújtás elvégzésére.
Témakörök Az elsősegélynyújtás alapjai Mentőhívás módja. Teendők a baleset helyszínén. Elsősegély nyújtásának korlátai. A baleseti helyszín biztosítása. Vérkeringés, légzés vizsgálata. Heimlich-féle műfogás. Rautek-féle műfogás. Elsősegélynyújtás vérzések esetén. Életveszély elhárítása. Újraélesztés. Mellkasnyomás technikája Légútbiztosítás lehetőségei. Légút akadálymentesítése. Lélegeztetés. Fizikális vizsgálat. Stabil oldalfekvő helyzet alkalmazása. Az eszméletlenség veszélyei. A sokk tünetei, veszélyei, ellátása. Idegen test eltávolítása szemből, orrból, fülből. Agyrázkódás tünetei, veszélyei, ellátása. Koponyasérülés tünetei, veszélyei, ellátása. Bordatörés tünetei, veszélyei, ellátása. Végtagtörések. Hasi sérülések. Gerinctörés tünetei, veszélyei, ellátása. Áramütés veszélyei. Áramütött személy megközelítése. Áramtalanítás. Áramütött személy ellátása. Égési sérülés súlyosságának felmérése, ellátása. Fagyás, tünetei, veszélyei és ellátása. Mérgezések tünetei, fajtái, ellátása.
6 óra
139
Leggyakrabban előforduló mérgezések. Marószerek okozta sérülések veszélyei, ellátása. Rosszullétek. Ájulás tünetei, ellátása. Epilepsziás roham tünetei, ellátása. Szív eredetű mellkasi fájdalom tünetei, ellátása. Alacsony vércukorszint miatti rosszullét tünetei, ellátása. Munka- és környezetvédelem a gyakorlatban Veszélyforrások kialakulása. Személyi védőfelszerelésekkel szemben támasztott követelmények. Személyi védőfelszerelések helyének meghatározása, tárolása. A munkavédelmi oktatás dokumentálása. A munkabalesetek bejelentése, nyilvántartása és kivizsgálása. Kockázatelemzés fogalmai, kockázatelemzés, kockázatértékelés. A munkahelyen alkalmazott biztonsági jelzések. A munkahelyen alkalmazott biztonsági jelzések helyének meghatározása. A munkahelyen alkalmazott biztonsági jelzések elhelyezése. A megfelelő biztonsági jelzés kiválasztása. A munkavégzés fizikai ártalmai. Zaj- és rezgésvédelem. Zaj és rezgésvédelem védőeszközeinek fajtái, alkalmazásuk. Munkahelyi klíma, a helyiség hőmérséklete, a levegő nedvességtartalma. A munkahelyek megvilágítása, a természetes fény. A színek kialakítása. A gázhegesztés és az ívhegesztés biztonsági előírásai. Hegesztő munkahelyek kialakítása, védő eszközök alkalmazása. Anyagmozgatás, anyagtárolás szabályai. Anyagmozgatás gépeinek, eszközeinek biztonságos használata. Védőeszközök alkalmazása. Villamos berendezések biztonságtechnikája. Speciális védőeszközök bemutatása, használata. Egyéni és kollektív védelem. Munkaegészségügy. Kockázatbecslés. Kockázatértékelés. Időszakos biztonsági felülvizsgálat. Soron kívüli munkavédelmi vizsgálat. Jelző és riasztóberendezések. Megfelelő mozgástér biztosítása. Elkerítés, lefedés. Tároló helyek kialakítása. Munkahely padlózata. Gépek védőburkolatainak kialakítása, elhelyezése. Sérülések ellátása Sebellátás. Hajszáleres vérzés. Visszeres vérzés. Ütőeres vérzés. Belső vérzések és veszélyei. Orrvérzés, ellátása. Mérgezések: gyógyszermérgezés, szénmonoxid (CO) mérgezés. Metilalkoholmérgezés. Csontok, ízületek sérülései: rándulás, ficam, törés. Fektetési módok. 140
6 óra
6 óra
Idegen test szemben, orrban, fülben. Elsősegélynyújtó feladata veszélyes anyagok okozta sérülések esetén. Elsősegélynyújtó feladatai villamos áram okozta sérülések esetén. Az eszméletlenség fogalmát, tüneteit, leggyakoribb okai, következményei. Az eszméletlenség ellátása. A vérzésekkel kapcsolatos ismeretek. A schock fogalma és formái. A termikus traumákkal, hőártalmakkal kapcsolatos ismeretek. Az ízületi sérülések formái, tünetei és ellátásuk módja. A csontsérülések formái, tünetei és ellátásuk (fektetési módok). A hasi sérülés formái, tünetei és ellátásuk módjai. A kimentés fogalma és betegmozgatással kapcsolatos ismeretek. A mérgezések fogalma, tünetei és ellátásuk módja. A belgyógyászati balesetek (áramütés). A leggyakoribb belgyógyászati kórképek, tüneteik és ellátásuk.
Mechatronikai alapozó feladatok gyakorlata tantárgy Heti 10,5 óra Évi 378 óra
A tantárgy tanításának célja A Mechatronikai alapozó feladatok gyakorlata tantárgy oktatásának alapvető célja, hogy elősegítse a tanulók mechatronikai gondolkodásmódjának kialakulását és fejlesztését, hozzájáruljon a mechatronikai szerkezetek működésének megértéséhez. A mechatronikai berendezések gépészeti, villamos alapelemeinek, szerelési egységeinek és azok kapcsolatainak megismerése a gyakorlatban, hozzásegíti a tanulót bonyolultabb berendezések, komplett gépsorok működésének megértéséhez és képessé teszi őket ezen berendezések karbantartására és javítására.
Témakörök Gépészeti alapmérések
108 óra
Külső és belső felületek ellenőrzése egyszerű eszközökkel. Külső felületek mérése, ellenőrzése tolómérővel. Külső felületek mérése, ellenőrzése talpas tolómérővel. Külső felületek mérése, ellenőrzése mikrométerrel. Belső felületek mérése, ellenőrzése mélységmérő tolómérővel. Belső felületek mérése, ellenőrzése mikrométerrel. Szögmérés mechanikai szögmérővel. Külső kúpok mérése, ellenőrzése. Belső kúpok mérése, ellenőrzése. Munkadarabok mérése digitális mérőeszközökkel. Munkadarabok mérése digitális tolómérővel, digitális mérőórával. Felületi érdesség ellenőrzése, mérése. Mérési dokumentumok készítése. Felvételi vázlatok készítése méretellenőrzésekhez. 141
Fémek kézi alakítása
270 óra
Egyszerűbb mérő és ellenőrző eszközök (mérőléc, tolómérő, szögmérő, derékszög, élvonalzó, szögidomszerek) használata Síkbeli és térbeli előrajzolás Síkbeli és térbeli előrajzolás eszközei, segédeszközei és mérőeszközeinek megválasztása adott feladat elvégzéséhez. Kézi megmunkálási gyakorlatok (darabolás, hajlítás, fűrészelés, reszelés, köszörülés, fúrás, süllyesztés, dörzsölés, hántolás, csiszolás, menetvágás, menetfúrás) elvégzése Forgács nélküli alakítási technológiák alkalmazásának megismerése, alkalmazott gépek, eszközök, szerszámok. Lemezhajlítás. Peremezés. Domborítás, ívelés. A dörzsárazás szerszámai és művelete. Tűrésezett furatok alak- és méretellenőrzése. Illesztés dörzsárazással. Forrasztószerszámok. Kemény-, lágyforrasztás. Általános minőségű hegesztési, forrasztási, ragasztási feladatok elvégzésének technológiája, szerszámai. A kézi forgácsoló műhely rendje, munka- és tűzvédelmi ismeretek rendszerezése Komplex feladatok elkészítése.
Mechatronikai alapozó feladatok gyakorlata tantárgy 10. évfolyam Heti 18 óra Évi 648 óra
A tantárgy tanításának célja A Mechatronikai alapozó feladatok gyakorlata tantárgy oktatásának alapvető célja, hogy elősegítse a tanulók mechatronikai gondolkodásmódjának kialakulását és fejlesztését, hozzájáruljon a mechatronikai szerkezetek működésének megértéséhez. A mechatronikai berendezések gépészeti, villamos alapelemeinek, szerelési egységeinek és azok kapcsolatainak megismerése a gyakorlatban, hozzásegíti a tanulót bonyolultabb berendezések, komplett gépsorok működésének megértéséhez és képessé teszi őket ezen berendezések karbantartására és javítására.
Gépészeti alapmérések
36óra
Munkadarabok alak- és helyzetpontosságának mérése, ellenőrzése. Körkörösség ellenőrzése, tengely ütésellenőrzése. Egyenesség mérése, ellenőrzése. Síklapúság mérése, ellenőrzése. Derékszögesség mérése, ellenőrzése. 142
Párhuzamosság mérése, ellenőrzése. Egytengelyűség mérése, ellenőrzése.
Gépelemek szerelése
154 óra
Szerelő munkahely, munkaterület kialakítása Kézi szerelőszerszámok használata Kalapácsok, fogók fajtái és használatuk Csavarkötések szerelése. Csavarkötések fajtái és rendeltetésük. Anyáscsavarok, fejescsavarok, ászokcsavarok. Csavarkötések szerelésének szerszámai. Állítható-, nem állítható csavarkulcsok. Általános csavarhúzók, gépszerelő csavarhúzó, műszerész csavarhúzó, villanyszerelő csavarhúzó. Csavarhúzó kiválasztása. Villáskulcs, csillagkulcs, csőkulcs. Csavarbiztosítások. Csavarkötések szerelésének munkaszabályai. Csavarkötések oldása, beszakadt csavar eltávolítása. Csavarok meghúzásának sorrendje. Nyomatékkulcsok használata. Nyomatékkötések szerelése. Reteszkötések szerelése. Bordás tengelykötés szerelése. Ékkötések szerelése. Seeger gyűrűk, biztosítógyűrűk szerelése. Csapszegek, illesztőszegek szerelése Csapágyak rendszerezése Gördülőcsapágyak jelölési rendszere Csapágybeépítések fajtái Csapágyhézag beállítása különböző típusú csapágyaknál Csapágyak kenése Gördülőcsapágyak tömítései és szerelésük Csapágy hibajelenségek és jellemző okaik Csapágyak kiszerelésének módszerei és eszközei Csapágyak beszerelésének módszerei és eszközei Tömítések alapvető fajtáinak jellemzői és szerelésük Rugós tömítőgyűrű, O gyűrűk, V tömítés, tömszelencék, ajakos tömítések szerelése Zsírzógombok, olajzógombok fajtái, használatuk, szerelésük.
Gépegységek szerelése és karbantartása Hajtástechnikai elemek szerelése Tengelybeállítás menete Egytengelyűségi hiba mérése A tengelybeállítás kézi eszközei A tengelybeállítás módszerei 143
229 óra
Élvonalzók, hézagmérők, mérőórák alkalmazása tengelybeállításkor Puha láb megállapítása és kiküszöbölése A tengelybeállítás korszerű eszközei, lézeres tengelybeállító műszerek Tengelykapcsolók alapvető fajtái és szerelésük Merev és rugalmas tengelykapcsolók szerelése és beállítása Fékek alapvető fajtái és szerelésük, beállításuk Szíjhajtások alapvető fajtáinak szerelése Szíjak fajtái és jelölésrendszere Szíjtárcsa beállítás Szíjfeszesség beállítás, mechanikus és elektronikus eszközei, szíjfrekvencia beállítása Lánchajtás szerelése és beállítása Fogaskerekes hajtóművek szerelése Csigakerekes hajtóművek szerelése Munkadarab befogó, adagoló, továbbító szerkezetek Egyetemes munkadarab befogó készülékek, tokmányok, gépsatuk, szorítópatronok szerelése Egyedi munkadarab befogó készülékek szerelése, szabványos készülékelemek használata Munkadarab befogó és továbbító paletták elemei Alkatrész adagoló berendezések Szalagos, konvejoros, palettás munkadarab továbbítás alapvető gépegységei Továbbító szalagok fajtái, szerelésük Szerszámbefogó egységek szerelése Késtartók, gyorsváltó késtartók Szerszámgép főtengelyek csatlakozó elemei Sszabványos Morse kúpok, SK kúpok Marótengelyek szerelése Képlékeny alakító gépek csatlakozó elemei Szerszám felsőrész csatlakoztatása a képlékeny alakítógéphez Szerszám alsórész csatlakoztatása a gépasztalhoz Vezetőlapos, vezetőoszlopos szerszámok csatlakoztatása Szerszámok szerelése és beállítása Hidegalakító szerszámacélból készült szerszámok tulajdonságai és kezelése Gyorsacél szerszámok tulajdonságai és kezelése Keményfém szerszámanyagok tulajdonságai Képlékeny alakítószerszámok főbb elemei Szabványos készülékelemek használata Lemezalakító szerszámok főbb elemei Kivágó, lyukasztó szerszámok felépítése Alakítószerszámok fajtái és kialakítása, vezetőlapos, vezetőoszlopos szerszámok Vágóélek kialakítása Vágóbélyeg , vágólap beállítása Vágórés beállításának módszerei Szerszámok tisztítása, karbantartása Szerszámok kenése Szerszámtörések főbb okai és megelőzésük Lineáris hajtások szerelése és beállítása Lineáris vezetékek fajtái Csúszó vezetékek, hidrosztatikus vezetékek Gördülő vezetékek 144
Mágneses vezetékek Gördülő vezetékek fajtái , profilsín vezetékek, golyóshüvelyes vezetékek Golyós sínes vezeték, lineáris kocsi felépítése, kenése, karbantartása Előfeszítési és pontossági osztályok Beépítési tűrések Profilsínek rögzítési módjai Vezetékek beépítési módjai Golyós és görgős vezetékek, gördülő papucsok beépítési, beállítási sorrendje Futógörgős vezetékek szerelése és beállítása, előfeszítés beállítása Golyóshüvelyes vezeték főbb elemei Golyóshüvelyes egység szerelése és pontossága Golyósorsós hajtások alapvető tulajdonságai Bolygógörgős hajtások Golyósorsós egység alapelemei, csapágyazása Golyós anya felépítése, kenése, karbantartása Gólyós orsók előfeszítése Golyós orsó beszerelése Komplett lineáris egység; lineáris vezeték és golyós orsós hajtás szerelési sorrendje Szervómotorral hajtott komplett lineáris egységek szerelése és karbantartása
Pneumatikus és hidraulikus szerelési gyakorlat
229 óra
Levegőelőkészítők elemei, beállításuk és karbantartásuk Légsűrítő berendezések, kompresszorok Pneumatikus végrehajtók felépítése és karbantartása Egyszeres és kettősműködésű munkahengerek Különleges pneumatikus munkahengerek Löketvégi csillapítás beállítása Henger felerősítések Útszelepek fajtái, felépítése, működtetése Zárószelepek fajtái és működése Sebességszabályozás fojtószelepekkel, primer és szekunder sebességszabályozás Nyomásirányítók működése Pneumatikus időszelepek Pneumatikus alapkapcsolások Direkt és indirekt henger működtetés Útfüggő, időfüggő és logikai vezérlésekkel működtetett kapcsolások Memória szelepek alkalmazása Módszeres hibakeresés Funkciódiagramok felhasználása hibakereséshez Hidraulikus berendezés elemei Hidraulika folyadékok fajtái és tulajdonságai Szűrők, eltömődésjelzők Tartályok elemei és karbantartása Komplett hidraulikus tápegységek működtetése és karbantartása Hidraulika szivattyúk fajtái Hidromotorok fajtái 145
Axiáldugattyús gépek működtetése Hidraulika hengerek működése Hidroakkumulátorok működtetése és karbantartása Elzárószelepek, útváltók , nyomásszelepek és áramirányítók működtetése Csővezetékek és csőcsatlakozások Hidraulikus alapkapcsolások Mérések hidraulikus berendezésekben, nyomásmérés, szivattyú jelleggörbe meghatározás, folyadékáram meghatározása, nyomás felépülés Hibakeresés hidraulikus berendezésekben Hidropneumatikus henger elve, alkalmazása Hidropneumatikus munkahenger felépítése és működése Hidropneumatikus henger működtetése Munkalöket beállítása Hidropneumatikus henger szerelése és karbantartása Hidropneumatikus henger feltöltése olajjal Pneumatikus és elektropneumatikus vezérlések Elektromos építőelemek Elektromos tápegység nyomógombok, kapcsolók Végállás kapcsolók Közelítő kapcsolók, Reed, induktív, kapacitív, optikai szenzorok Nyomáskapcsolók Áramlás érzékelők Relék és mágneskapcsolók PLC vezérlők alkalmazása PLC programozási nyelvek alkalmazása Pneumatikus és hidraulikus szimulációs és tervező programok használata Mágnesszelepek alkalmazása Mágnesszelepek felépítése Relés vezérlések alkalmazása Direkt és indirekt vezérlés Logikai vezérlések Jeltárolás Öntartás Időkövető vezérlések. Folyamatkövető vezérlések Elektropneumatikus relés kapcsolások megvalósítása Elektropneumatikus kapcsolások gyakorlati megvalósítása PLC-vel Elektrohidraulikus relés kapcsolások megvalósítása Elektrohidraulikus kapcsolások megvalósítása PLC-vel
11. évfolyam 1. Gépsorok szerelési és karbantartási gyakorlata tantárgy 1.1. A tantárgy tanításának célja
146
93 óra
A tantárgy tanításának célja elsajátítani a gépsorok üzemzavar elhárításának és rendszeres karbantartásának módszereit és gyakorlatát. Fontos tudatosítani a gépbeállító hatáskörét és feladatait váratlan üzemzavar esetén. 1.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak 1.3. Témakörök 1.3.1. Gépsorok üzemzavar elhárításának gyakorlata Üzemzavar fogalma Váratlan meghibásodások javítása Hibajelenségek felismerése Hibakeresési módszerek alkalmazása A gépbeállító feladatai üzemzavar esetén 1.3.2. TPM karbantartási gyakorlat A gépbeállító feladatai a TPM karbantartás során TPM karbantartási utasítások tartalma TPM karbantartási eszközök alkalmazása TPM karbantartás irányítása
62 óra
31 óra
1.4. A képzés javasolt helyszíne 1.5. A tantárgy elsajátítása során alkalmazható sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák 2. Gépsorok pneumatikus és hidraulikus elemeinek szerelési gyakorlata tantárgy óra
108
2.1. A tantárgy tanításának célja A tantárgy tanításának célja a pneumatikus, hidraulikus, hidropneumatikus és villamos szerelési egységek gépsorban betöltött szerepének és helyének és a velük kapcsolatos karbantartási feladatoknak a tudatosítása. 2.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak 2.3. Témakörök 2.3.1. Gépsorok pneumatikus berendezéseinek szerelése és karbantartása 31 óra Levegőelőkészítők szerelése és beállítása Pneumatikus aktuátorok szerelése Gépsorok pneumatikus kezelő, működtető elemeinek szerelése Szeleptömbök és szelepszigetek szerelése és karbantartása Levegőcsatlakozók, levegővezetékek szerelése és karbantartása 2.3.2. Gépsorok hidraulikus és hidropneumatikus berendezéseinek szerelése és karbantartása 31 óra 2.3.3. Szűrők cseréje Hidraulika folyadékok cseréje Hidropneumatikus hengerek karbantartása 147
Hidraulikus működtetésű alakító berendezések karbantartása Hidraulikus csővezetékek karbantartása Vezetékek tömítettségének ellenőrzése Hidraulikus tömítések meghibásodása 2.3.4. Gépsorok villamos és kiszolgáló berendezéseinek szerelési és karbantartási feladatai 31 óra Gépsorok biztonságtechnikai elemei Szenzorok karbantartása Kapcsolószekrények szellőztető- szűrőberendezéseinek karbantartása Elszívóberendezések karbantartása Hűtőberendezések, klímaberendezések karbantartása és felügyelete Kenőberendezések karbantartása A témakör részletes kifejtése 3. Szerszámkezelés gyakorlata tantárgy 201 óra 3.1. A tantárgy tanításának célja A tantárgy célja a gépsorokon működtetett szerszámokkal, azok készítésével, beállításával, karbantartásával kapcsolatos ismeretek gyakorlati alkalmazásának elsajátítása. 3.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak 3.3. Témakörök 3.3.1. Szerszámismeret Képlékeny alakítás szerszámainak, gépi berendezéseinek működése. Lemezalakító műveletek szerszámai Lemezalakító szerszámok felépítése és legfontosabb elemei. Kivágás, sajtolás szerszámainak, gépi berendezéseinek működése.
93 óra
3.3.2. Szerszámkészítési ismeretek Szerszámok gyártásának menete A szerszámkészítéskor használatos eszközök és technológiák. Lemezmegmunkáló szerszámok készítése. Hidegalakító szerszámok hőkezelése. Szerszámok hőkezelésének sajátosságai. Szerszámbevonatok
31 óra
3.3.3. Szerszámbeállítás Szerszámbeállítási módszerek Szerszámbeállítás mérőórával Szerszámbeállítás idomszerekkel Vágórés beállítás fényrés módszerrel Vágórés beállítás hézagoló lemezekkel
31 óra
3.3.4. Szerszámkarbantartás Szerszámok kenése Szerszámok meghibásodási formái
31 óra
148
Szerszámok újraélezése Szerszámok javítási technológiái
4. A gyártásszervezés alapjai tantárgy
93 óra
4.1. A tantárgy tanításának célja A gyártásszervezés elméleti alapjainak elsajátítása, az adott feladathoz tartozó műszaki leírások értelmezése, alkalmazása. 4.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak 4.3. Témakörök 4.3.1. Gyártásszervezési alapfogalmak A gyártás alapvető dokumentációi Alkatrészrajzok Összeállítási rajzok Műveleti utasítások Mérési, végellenőrzési utasítások Karbantartási utasítások Gyártási rendszerek formái A gyártási rendszer megválasztásának szabályai RCM és TPM karbantartás
31 óra
4.3.2. Gyártó- és szerelősorok Sorozatgyártási rendszerek Szerelési rendszerek Gyártórendszerek fogalma, osztályozása Gyártási rendszerek fajtái Műhelyrendszerű gyártás Csoportrendszerű gyártás Folyamatrendszerű gyártás Egyedi és mozgómunkahelyes összeszerelés Futószalag rendszerű és automatizált gyártás Részegységeket előállító munkahelyek Robotok, gyártósori munkahelyek kialakítása és azok kapcsolata Gyártósorok irányítási rendszere CNC‐technika alkalmazása a gyártásban Palettás és konvejor gyártósorok
31 óra
4.3.3. Gyártósorok logisztikai, minőségirányítási feladatai Korszerű logisztikai szervezési módszerek alkalmazása JIT ( Just in Time) KANBAN LEAN MRP Minőségbiztosítási rendszerek ISO 9000, ISO 9001
31 óra
149
ISO 16949 5. Beállítási, szerelési és karbantartási gyakorlat tantárgy
124 óra
* Háromévfolyamos képzés közismereti oktatással/kétévfolyamos képzés közismereti oktatás nélkül
5.1. A tantárgy tanításának célja A gépbeállítás, átállítás, működtetés és karbantartás folyamatainak elsajátítása, precíz, pontos, önálló munkavégzés kialakítása. 5.2. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak 5.3. Témakörök 5.3.1. Gépsorok átállítása ,működtetése, tervszerű karbantartása 62 óra Gépsorok átállítása átállítási terv alapján Munkafolyamatok tanulmányozása Munkahelyek feltöltése alapanyagokkal, alkatrészekkel és szerelési egységekkel Szerszámok és készülékek cseréje Próbadarab elkészítése Próbadarab ellenőrzése Átállítási dokumentáció kitöltése Kezeli az automatizált berendezéseket Előírás alapján elindítja /leállítja a rendszert, vagy alrendszert Érzékelőket, végrehajtókat, jelátalakítókat, tápegységeket ellenőriz és beállít Elektronikus vezérléseket, szabályozásokat kezel, működtet Tanulmányozza a kezelési/üzemeltetési/karbantartási előírásokat Dokumentációk alapján elvégzi és irányítja a szükséges beállításokat Dokumentációk és utasítások alapján méréseket végez és jegyzőkönyvet készít Karbantartási munkákat végez és irányít a karbantartási utasítás szerint Részvétel tervszerű TPM karbantartásban TPM kártyák tanulmányozása TPM feladatok végrehajtása Előre meghatározott , ütemezett karbantartási feladatok végrehajtása Dokumentálja az üzemeltetési, karbantartási munkákat 5.3.2. Módszeres hibakeresés, hibaelhárítás Módszeres hibakeresés, hibadiagnosztika mechatronikai rendszerekben Hibakeresés pneumatikus berendezésekben Hibakeresés hidraulikus rendszerekben Hibakeresés HMI panel hibaüzenetek alapján Csapágyhibák és okai Tömítés hibák felismerése és javítása
150
62 óra