PE-Energia Akadémia 23-9 Újraolvasás 9.
Három írás – egy aggodalom A paksi üzemzavar szólásra késztet Április 10-én a Paksi Atomerőműben az eddigi legsúlyosabbnak ítélhető üzemi esemény következett be. Az esemény nem üzem közben, hanem a reaktoron kívül, az évi nagykarbantartás keretében végzett vegyi tisztítási technológia alkalmazása során következett be, miközben a tisztításban résztvevő harminc üzemanyag kazetta, nem kielégítő hűtésük miatt súlyosan károsodott. A környezetbe kismértékű radioaktív kibocsátás történt, ezért a Nemzetközi Nukleáris Esemény Skála szerinti harmadik („súlyos üzemzavar”) fokozatba kellett sorolni. Ez az első ilyen fokozatú esemény a Paksi Atomerőműben, amely komoly aggodalomra ad okot. Önmagában a környezetszennyezés mértéke miatt nem kellene most a nyilvánossághoz fordulnom, amiatt viszont igen, ami ide vezetett. Az esemény bekövetkezése nem volt szükségszerű, de egy jó ideje érlelődött valami hasonló esemény, matematikai kifejezéssel élve egyre nőtt a bekövetkezés valószínűsége. Az erőmű üzemeltetése egy évekkel ezelőtt elindult kedvezőtlen folyamatnak a legújabb, immár nyilvánosságra került figyelmeztető állomásához érkezett. Jó néhány éve német egyetemistáknak tájékoztató előadást tartottam a hazai atomenergetikáról, mely alkalommal – úgy gondolom – büszkeséggel számolhattam be a Paksi Atomerőmű eredményes működéséről, és a hazai szakemberek ebben betöltött pozitív szerepéről. Az előadás utáni kérdések – érthető módon – viszont csupán az 1986-ban bekövetkezett csernobili balesethez kapcsolódtak, és elsősorban a nukleáris biztonság kérdését firtatták. Személyes és szakmai meggyőződésem alapján igyekeztem bizonyítani, hogy az atomerőművek biztonsága tekintetében megnyugtató a helyzet. Ezt például azzal is alátámaszthattam, hogy csernobilt kivéve, a világ összes atomerőművében eddig nukleáris eredetű haláleset nem történt. Akkor viszont hogyan következhetett be a csernobili katasztrófa? Erre a kérdésre akkor azt válaszoltam: vegyék tekintetbe, hogy ez a mindeddig egyedülálló tragikus baleset egy megbízhatatlan és szervezetlen ország erőművében, rendkívülien felelőtlen emberek közreműködésével következett be, amidőn egy üzemi kísérlet közben hat ízben sértették meg a biztonsági előírásokat. Néhány éve sajnos a Paksi Atomerőműben is elindult a fellazulás folyamata, amelynek figyelmeztető jelzéseit fel kellett volna ismerni, és a folyamatot már régen meg kellett volna állítani. A folyamatnak egy korábbi fontos állomására utalok csak e helyen: 1996-ban a 2. blokk karbantartása során egy nagyméretű fémtárcsa maradt az egyik gőzfejlesztő primerköri kollektorában, amely a blokk üzembevétele után több száz darabra töredezve egy évig tartózkodott az üzemelő primerköri hurokban, noha az egyik szigorú előírás szerint idegen test nem maradhat a primerköri rendszerben. Annak idején az első híradás arról szólt, hogy „vasreszeléket” találtak a rendszerben. Nem kívánok e helyen az akkori üzemzavarra részleteiben kitérni, csupán a korrekt tájékoztatás fontosságára kívánom a figyelmet felhívni. Mindenesetre a lakosság bizalmi indexét jelzi, hogy a mostani üzemzavarral kapcsolatban tolna megyei szülőfalumból megnyugtatást várva, telefonon felhívtak és tájékoztattak arról, hogy egyes szülők nem merik kiengedni gyermekeiket az utcára. Másutt felvásárolták a gyógyszertárak jódtabletta készleteit. Valami rendkívüli történt tehát abban az atomerőműben,
amelyre az egész ország méltán büszke lehetett. Szakmai vezetőként magam az egyik legfontosabb feladatnak a korrekt bizalmi légkör fenntartását tartottam, a lazaságokkal és az elvtelen engedményekkel sohasem tudtam azonosulni. Az említett negatív folyamat elindulásáért és eszkalálódásáért egyértelműen a politikát teszem felelőssé, amely behatolt az atomerőműbe, egy ipari létesítménybe. Ahány kormány, annyi új és egyre nagyobb létszámú igazgatóság és felügyelő bizottság, annyi új vezérigazgató, lefejezésekkel és átszervezésekkel. A részvénytársasággá alakulás (1992) utáni első igazgatóság még csupán ötfős volt, mindegyik tagja országosan elismert és nagy tapasztalatú szakember. Ezt követően vezetői szinten egyre inkább lényegtelené válik a szakmai követelmény, a szakmai hozzáértés. Az elnöki és vezérigazgatói posztokon megjelennek a pártkatonák, az igazgatóságokban a haverok, vagy akiknek jövedelem kiegészítés dukál, de akiknek nincsenek energetikai, erőműves, pláne speciális atomerőműves ismereteik. Az igazgatósági ülésekre előkészített döntési anyagokat e tagok szakmai felkészültség hiányában nem is érthetik, noha a fontos döntések itt születnek. Ha a hatalom így packázik az atomerőmű biztonságával – mert ez felelőtlen, ostoba és hazárd játék – akkor mi várható a dolgozóktól? Az erőmű legnagyobb szakszervezete már több értékelést készített a belső humánpolitikai helyzetről, és felhívta a vezetés, valamint a tulajdonos figyelmét az aggasztó problémákra. Egy külső cég is átvilágította e szempontból az erőművet, és egyértelműen megállapította, hogy a dolgozók és a vezetés között megromlott a viszony, bizalomvesztés alakult ki, a korábbi jó munkahelyi légkör jelentősen romlott. Egyre rosszabb a helyzet. Nemcsak az atomerőműben, hanem az egész villamos energia iparágban kedvezőtlen helyzet alakult ki, amelynek a veszélyeire magam is többször felhívtam a figyelmet. A minisztériumban, az energiahivatalban, az MVM-ben is sorra megjelentek az energetikai területen szakképzetlen vezetők és ejtőernyősök, aminek szükségszerű következménye a szakmai fegyelem fellazulása. Vajon meddig lehet még ezt az ostoba, politikai szembenállásból eredő játékot folytatni? Vajon mibe kerül ez az országnak? De Pakson nemcsak, és nem elsősorban a jelentős anyagi kárról van szó, hanem a nukleáris biztonságról, és annak egyik – ha nem a legfontosabb – feltételéről és garanciájáról: a humán tényezőről. A dolgozók szakmai elkötelezettségéről, felelősségtudatáról, a megkérdőjelezhetetlen bizalmi viszonyról, a munkahelyi légkörről van szó, amelyek mindmind alapvetően befolyásolják a munkahelyi stabilitást, az elvégzett munka minőségét. Bizonyossággal kijelenthető, hogy e tekintetben a helyzet lényegesen rosszabb, mint tíz évvel ezelőtt volt. Ezért a politikát, az egymást követő kormányokat súlyos felelősség terheli! A gyakori politikai indíttatású vezető váltások, az ezeket követő átszervezések, az ezekkel járó átmeneti, bizonytalan időszakok, az egzisztenciális belső feszültségek minden bizonnyal közrehatottak a munkahelyi közérzet romlásában, mely közegben szükségszerűen megnő a személyi hibás üzemzavarok bekövetkezésének a valószínűsége. A bekövetkezett újabb esemény felveti a nukleáris biztonságtechnikai felügyelet, tehát a hatóság (OAH) felelősségét és szerepét is. Nemcsak a konkrét üzemzavarral kapcsolatban, hanem az említett többéves folyamat során tanúsított magatartása tekintetében. Hiszen ilyen helyzetben a hatóságnak fokozott szigorral és következetességgel kell eljárnia! Ezzel szemben a felügyelet bizonyos hatósági jogköröket, „együttműködés” keretében átadott az erőmű biztonsági igazgatóságának. Vajon a mostani üzemzavarra vezető, a reaktorból kiemelt, nagyaktivitású kazettákat érintő, tehát kritikusnak tekintendő tisztítási technológiát a hatóság miképpen engedélyezte és alkalmazását miképpen felügyelte? Avagy ezt a jogkört is átadta az erőműnek? (A hatóság nyilatkozataiból ugyanis bizonyos elhatárolódás érződik.) Természetesen e fontos kérdésekre is ki kell terjednie a kivizsgálásnak.
A mostani és eddig legsúlyosabb üzemzavar felkiáltójelként szólítja fel a jelenlegi kormányzatot, hogy haladéktalanul vessen véget az eddigi romboló gyakorlatnak. Állítsa meg, és fordítsa vissza az említett negatív folyamatot, hogy az atomerőműben a nukleáris biztonság az emberi tényező területén ismét a megfelelő szintre emelkedjék. A megoldás egyszerű: bízza az MVM-et (a tulajdonost) és a Paksi Atomerőművet szakmailag felkészült, elismert, hiteles és erkölcsiekben példamutató szakemberekre, és a politikát önkorlátozással tartsa távol az erőműtől. A vezetőket, az igazgatósági és felügyelő bizottsági tagokat politikai konszenzussal kérjék fel és nevezzék ki, hogy a következő választások után ne kerülhessen sor a politikai indíttatású leváltásukra, bármilyen kormányok alakuljanak is. Az esetleges pályáztatásokat is ebben a szellemben kell végrehajtani. A bizalom és stabilitás helyreállításának ez az alfája, e nélkül nem fog menni. S ezt követheti a tudatos és következetes építkezés. Az energetika irányítását is minden szinten vissza kell adni az energetikai szakmának, amelyet az elmúlt évek gyakorlata porig alázott. Budapest, 2003. április 27. Dr. Petz Ernő c. egyetemi tanár, a Paksi Atomerőmű volt vezérigazgatója ***
Mohammed el-Baradei Főigazgató úr részére Nemzetközi Atomenergia Ügynökség
Tisztelt Főigazgató Úr! Egész szakmai életem a magyar energetikához kötődik, 1991-94-ben a Paksi Atomerőmű felelősségteljes vezérigazgatói posztját is betölthettem. Ezért mély keserűséggel éltem meg az április 10-én, a Paksi Atomerőműben bekövetkezett rendkívül súlyos üzemzavar hírét. Sajnálatos módon ez egy hosszabb folyamat valószínűsíthető következménye. Az a rendkívül káros gyakorlat alakult ki, hogy 1994-től minden kormányváltozás után lecserélték a teljes igazgatóságot és felügyelő bizottságot, a vezérigazgatóval együtt. A szakmai szempontok helyett a politikai szempontok kerültek előtérbe. Egy atomerőműben ez romboló hatású. Magyarországon mégis megtörtént! Nagy érdeklődéssel tanulmányoztam a NAÜ szakértői vizsgálatának jelentését, amit szakmailag kitűnőnek tartok, de találtam – éppen az összefoglalásban – egy olyan mondatot, amiért most tollat kell ragadnom. Ez a mondat így hangzik: „A Paksi Atomerőmű vezérigazgatójával folytatott beszélgetés azt mutatta, hogy a vezérigazgató felelősségteljes, hozzáértő és jól informált szakember, elkötelezett a Paksi Atomerőmű biztonságának javítása
iránt, emellett megtette a megfelelő lépéseket az üzemzavar enyhítése érdekében”. Ezzel a mondattal több bajom is van, de a legnagyobb baj, hogy egy beszélgetés alapján aligha lehet megállapítani, hogy valaki hozzáértő szakember, különösen akkor, ha ez egyszerűen nem is igaz. Véleményem szerint a hozzáértésnek számos objektív kritériuma van (tanulmányok, szakmai végzettség, szakmai gyakorlat és tapasztalatok, korábbi alkotások, publikációk, a szűkebb szakmában megbecsültség stb.). Sajnos a vezérigazgató ezeknek a kritériumoknak távolról sem tud megfelelni, és ez mélyen sérti azokat az általam nagyra becsült jó szakembereket az atomerőműben és azon kívül, akik e kritériumoknak viszont megfelelnek. Sajnos, e mondat csökkenti a jelentés hitelességét. A jelentés megérkezése óta csend van, az illetékes miniszter által kilátásba helyezett intézkedések késnek. Amennyiben a helyzet komolyan nem változik, ha önkorlátozással a politika nem tartja magát távol a jövőben a Paksi Atomerőműtől, és nem bízza az erőmű irányítását szakmailag és erkölcsileg egyaránt hiteles szakemberekre, úgy arra a következtetésre kell jutnom, hogy a magyar politikai kultúra alkalmatlan egy atomerőmű felelősségteljes üzemeltetésére. Budapest, 2003. szeptember 14. Szívélyes üdvözlettel és munkájához sok sikert kívánva Dr. Petz Ernő címzetes egyetemi tanár *** Dr. Fellegi Tamás Miniszter Úr részére Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Tisztelt Miniszter Úr! A kiszivárogtatott információk alapján fordulok Önhöz, talán az utolsó előtti pillanatban. Úgy hírlik, hogy szept. 13-án lesz a Paksi Atomerőmű közgyűlése. Kérem, akadályozza meg, hogy a jelenlegi vezérigazgatót (Süli Jánost) leváltsák, minthogy hosszú idő után végre egy szakmailag felkészült, és minden tekintetben alkalmas személyt nevezett ki az előző kormány (nem is értem, hogy milyen csoda folytán). Az igazgatóságból a Wekler Ferencet és haverjait természetesen azonnal el kell távolítani. De hozzáértő szakembereket kell az új igazgatóságba kinevezni. Kérem hallgasson ez alkalommal egy, az egész szakmai életét a haza energetikájáért dolgozó szakemberre (a rövid életrajzomat mellékelem). Egyúttal szóvá kell tennem, hogy mélyen megrendített az MVM új kinevezett igazgatósága. Egyetlen energetikai szakember sem található soraiban. Ha a múlt folytatódik, csak más előjellel, annak nem lesz jó vége. Az energetika színvonala a termelésen és a szállításon, az
pedig egyértelműen a mérnökök munkáján múlik. Önök megfeledkeznek a mérnöktársadalom fontos szerepéről! A Paksi Atomerőmű kiemelkedő szerepet játszik. Nagyon kérem , olvassa el az idei könyvhét alkalmából Önnek is elküldött kis könyvemből (Pusztába kiáltott szavak) A paksi szindróma c. cikket, hogy érthető legyen a jogos aggodalmam. Egyébként gratulálok a régi, gyalázatosan korrupt nomenklatúra eltávolításában vállalt döntéseihez, csak közben ne kövessünk el újabb hibákat. Energetikai kérdésekben szívesen állok a Minisztérium rendelkezésére, a múltam nyitott könyv. Szívélyes üdvözlettel Dr. Petz Ernő c. egyetemi tanár
E-mail ***
Utóirat A nukleáris biztonsággal kapcsolatban megfogalmazott aggodalmak fokozottan érvényesek és időszerűek, minthogy azóta folyik a paksi blokkok üzemidejének újabb húsz évvel való meghosszabbítása, és a kormány, ill. a parlament döntött az atomerőmű két új blokkal való bővítéséről. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökségtől egy udvarias válaszlevelet kaptam, amely nem tért ki a felvetett tévedésre. Az üzemzavar után sem az atomerőmű vezérigazgatója, sem a nukleáris hatóság főigazgatója nem mondott le, noha Európa legsúlyosabb üzemzavara következett be Pakson. Sőt a vezérigazgató feljebb bukott, az MVM vezérigazgatói székét elfoglalva. Mígnem ott is kezdtek kihullani a szekrényekből a csontvázak. A Fellegi miniszter úr egyik beosztottjától is kaptam egy ugyancsak udvarias levelet, miszerint a javaslatommal elkéstem, mert a döntés már megszületett. Természetesen leváltották a vezérigazgatót, a teljes igazgatóságot és a felügyelő bizottságot. Hogy pontosan kik vannak ma az MVM és a Paksi Atomerőmű igazgatóságában és felügyelő bizottságában, nem tudom, de nincs is érkezésem a honlapjaikon megnézni. E területen már annyi csalódás ért! Pedig volna mit változtatni az atomos vonalon. Pl. megvizsgálni, hogy miképpen került 250 méteres mélységbe a kis és közepes aktivitású hulladékok tárolására szolgáló bátaapáti tároló, és miért került annyiba, amennyibe? Az utóbbi hónapokban meg kiderült, hogy miképpen csapolták meg az atomerőmű pénzügyi csatornáit. Szerencsére radioaktív szennyezők nem jutnak a környezetbe, szennyes pénzek viszont szivárognak (áramlanak?) kifelé. Az Állami Számvevőszék helyében jobban odafigyelnék. Ilyen a rendszerváltozás utáni Magyarország. Ki gazdagodik, ki szegényedik. No, nem az elvégzett munka arányában. Erre mondják a közgazdászok: eredeti tőkefelhalmozás. (Petz Ernő, 2014. 06. 14.)
