Harmadik fejezet Iszlám: A háború vallása Tudtad?
• Mohamed azt tanította a követőinek, hogy nincs jobb (vagy szentebb) dolog, mint a dzsihád háború. • Mohamed azt mondta az embereinek, hogy a nem muszlimoknak csak három választási lehetőséget ajánljanak fel: áttérés, leigázás vagy halál. • Ezek a tanítások nem csekély jelentőségű tanítások vagy történelmi ereklyék - a mai napig tanítják a főárambeli iszlámban.
A Korán elég egyértelmű azzal kapcsolatban, hogy a muszlimoknak háborúzniuk kell a hitetlenekkel, de önmagában nem teljesen érthető. A Korán teljes egészében egy monológ: Allah az egyedüli beszélő (néhány figyelemre méltó kivételtől eltekintve), és nem igazán törődve az elbeszélő folytonossággal, az életéből vett különböző eseményekről és a korábbi muszlim prófétákról (elsősorban Ábrahámról, Mózesről és Jézusról) beszélget Mohameddel. Ez a Korán olvasását olyanná teszi, mintha belépnénk egy privát beszélgetésbe két ismeretlen ember között. Zavarba ejtő, zavaros és végső soron érthetetlen. Itt van szükség a hadiszra, Mohammed hagyományaira. A hadisz olyan kötetek gyűjteménye, melyek történeteket tartalmaznak Mohamedről, melyekben elmagyarázza (vagy néha a követői magyarázzák el), hogy hogyan és milyen körülmények között születtek a Korán különböző versei; vitás kérdéseket tárgyal és példával szolgál. Néhány ahadiszban (a hadisz többes száma) Mohamed Allahnak azon üzeneteit idézi, melyek nem szerepelnek a Koránban. Ezeket úgy nevezik, hogy hadisz qudsi vagy szent hadisz és a muszlimok ugyanannyira figyelembe veszik őket, mint a Koránt, Allah kinyilatkoztatott üzenetét. Más ahadisz, melyeket a muszlimok hitelesnek tartanak, csak másodlagosak a Koránhoz képest és gyakran a Korán szövegek egyszerűen értelmezhetetlenek nélkülük. Sok ahadisz, nem meglepően, a háborúra összpontosít.
PC mítosz: Az iszlám háborús tanításai csak aprócska elemei a vallásnak Rendben, mégha a Korán tartalmaz is háborúról szóló verseket, ez mégsem jelenti azt, hogy a muszlimok egyetértenének ezzel, nem? Elvégre is rengeteg keresztény van, aki nem veszi komolyan a keresztény doktrína minden aspektusát, nemde? Természetesen. Mindazonáltal nem kétséges az erőszakos dzsihád központi szerepe az iszlámban. Valójában az iszlám Prófétája ismétlődően kihangsúlyozta, hogy a követői számára nincs jobb dolog, mint dzsihád háborúban résztvenniük. Amikor egy muszlim megkérte, hogy nevezze meg a „legjobb cselekedetet”, amit valaki tehet, azon felül hogy muszlim lesz, a Próféta így válaszolt: „Allah útján dzsihádban (szent háborúban) részt venni.”1 Elmagyarázta, hogy „védelmezni a muszlimokat a hitetlenektől Allah útján csupán egy napra is, jobb, mint az egész világ és, ami benne van.”2 „Egy utazás, melyet a dzsihád érdekében teszünk este vagy reggel, nagyobb jutalmat érdemel, mint a világ és minden, ami benne van.”3 Mohamed arra is figyelmeztetett, hogy azokat a muszlimokat, akik nem vesznek részt a dzsihádban, meg kell büntetni: „Mohamed határozott volt a dzsihád szükségét illetően, nem csupán saját maga számára, hanem minden muszlimnak. Figyelmeztette a hívőket, hogy <
>”4 Azok akik a dzsihádokban harcolnak, a Paradicsomnak egy magasabb szintjét fogják élvezni, mint mások:
Abu Sa’id Khudri egyik művében mesélte, hogy Allah Küldötte (béke legyen vele) ezt mondta (neki): Abu Sa’id, bárki, aki örömmel elfogadja Allahot Urának, az iszlámot vallásának és Mohamedet apostolának az jogosult arra, hogy belépjen a Paradicsomba. Abu Sa’id csodálkozott ezen és azt mondta: Allah Küldötte, ismételd el. Allah Küldötte elismételte és hozzátette: Van egy másfajta cselekedet, mely egy férfi pozícióját százszor magasabbra emeli a Paradicsomban. Két fokozat között a különbség akkora, mint a föld és menny közötti távolság. Abu Sa’id ezt mondta: Mi az a cselekedet? Ezt válaszolta: Dzsihád Allah útján! Dzsihád Allah útján!5
Mohamed kontra Jézus. Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben….” Jézus (Máté 5:11-12) Öljétek meg őket, ahol csak rájuk leltek, és űzzétek ki őket onnan, ahonnan kiűztek benneteket! A megkísértés (fitna) rosszabb, mint az ölés. Korán 2:191
Egy másik alkalommal „egy ember jött Allah Apostolához és ezt mondta: <<Mondj egy olyan cselekedetet, amely (jutalmát tekintve) vetekszik a dzsiháddal.>> Ezt válaszolta: << Nincs ilyen cselekedetet. >>”6
Három választási lehetőség Az egyik fő hadiszban Mohamed három választási lehetőséget vázol fel, melyet a muszlimok a nem muszlimoknak ajánlanak fel: Sulaiman b. Buraid apjától származik az elbeszélés, hogy amikor Allah Küldötte (béke legyen vele) kinevezett valakit vezetőnek valamely hadsereg vagy különítmény élére, nagyon ajánlotta, hogy féljen Allahtól és legyen jó azokhoz a muszlimokhoz, akik vele vannak. Azt mondta: Harcolj Allah nevében és Allah útján! Harcolj azok ellen, akik nem hisznek Allahban! Csinálj szent háborút… Amikor találkozol az ellenségeiddel, akik többistenhívők, három választási lehetőséget ajánlj fel nekik. Ha bármelyiket elfogadják ezek közül, akkor te is fogadd el ezt, és ne árts nekik. Ajánld fel nekik, hogy vegyék fel az iszlámot! Ha elfogadják, akkor fogadd el te is, és állj el az ellenük folytatott harctól… Ha visszautasítják, hogy elfogadják az iszlámot, akkor követeld meg tőlük a gizját. Ha beleegyeznek, hogy fizessék azt, akkor fogadd el tőlük és fogd vissza magad. Ha elutasítják, hogy fizessék az adót, akkor kérd Allah segítségét és harcolj ellenük.7 A három választási lehetőség a hitetlenek számára: 1. Vedd fel az iszlámot! 2. Fizess gizját, a nem muszlimokra kirótt fejadót, mely (ahogy majd látni fogjuk) a lealacsonyító előírások teljes rendszerének azon sarokkövét képezi, melyek intézményesítik a nem muszlimok alacsonyabb rendű státusát az iszlám jogon belül. 3. Háború a muszlimokkal. Tartsuk szem előtt, hogy a „békés együttélés, egyenrangúként egy pluralista társadalomban” nem része a választási lehetőségeknek. Egy másik hadiszban, melyről a hagyományok gyűjteményében többször megemlítik, hogy a muszlimok a legmegbízhatóbbnak tartják, Mohamed azt mondja, hogy „arra lett utasítva, hogy harcoljon az emberek ellen”, amíg azok muszlimokká nem válnak, és azok ellen, akik elutasítják, hogy az életüket és a tulajdonaikat feláldozzák ezért. „A Próféta világosan beszélt a saját felelősségéről, hogy háborúzzon azért a vallásért, amit ő alapított: << [Allah] arra
utasított, hogy addig harcoljak az emberek ellen, amíg tanúságot tesznek arról, hogy nincs más isten, csak Allah, és Mohamed az ő küldötte és imákat (As-Salat) mondanak és zakatot adnak. Ha mindezt végrehajtják, akkor megmentik az életüket és a tulajdonaikat tőlem, az iszlám törvények ellenére és a fizetségükről majd Allah gondoskodni fog.>>”8 Napjainkhoz hasonlóan: Osama felszólítja Amerikát, hogy vegye fel az iszlámot A Próféta példáját követve, 2002 novemberében, Osama bin Laden felszólította az amerikaiakat, hogy térjenek át az iszlámra a „levél az amerikaiakhoz” üzenetében: Mire szólítunk fel és mit akarunk? (1) Az első dolog, amire felszólítunk, hogy térjenek át az iszlámra… Ez a dzsihád vallása Allah útján, tehát Allah szavai és vallása mindenek fölött áll.
„Allah szavai és vallása” csak akkor „állhat mindenek fölött”, ha az iszlám törvényeket teljes mértékben alkalmazzák és betartják egy társadalomban. A dzsihadista teoristák és csoportok kijelentették abbéli szándékukat, hogy egy uralkodó- a kalifa- alatt egyesítsék a világ iszlám nemzeteit. Történelmileg a kalifa, a muszlimok, vagy legalábbis a szunniták, szellemi és politikai vezetőjeként, Mohamed utóda volt. A kalifátus 1924.-én összeomlott. Sok kortárs dzsihadista az iszlám világ szenvedéseit ehhez az eseményhez köti. Vissza akarják állítani a kalifátust, egyesíteni akarják az iszlám világot, és újból be akarják vezetni az iszlám jogot (sária) az iszlám országokban. Szaúd-Arábián, Iránon kívül a sária csak részlegesen van bevezetve, ha egyáltalán be van. A modern iszlám harcosok azon igyekeznek, hogy a sáriát, a dzsihád zászlaja alatt, a nem muszlim országokra kényszerítsék.
Ez nem csupán Mohamed véleménye. Ez a törvény! Oké, tehát Mohamed arra volt utasítva, hogy harcoljon az emberek ellen addig, amíg muszlimokká nem válnak vagy engedelmeskednek az iszlám törvényeknek. És a Korán háborúskodást tanít. De mindez nem jeleni azt, hogy a muszlimok tanulják mindezt, rendben? Nem láttuk a második fejezetben, hogy a Biblia bizonyos részeit a legtöbb zsidó és keresztény nem veszi szó szerint? Nem ugyanez a helyzet az iszlámmal? Nem csupán kínos verseket szedegetsz ki azzal a céllal, hogy az iszlámot rossz színben tüntesd fel? Egy szóval: nem. A kellemetlen tény az, hogy az erőszakos dzsihád háború a hitetlenekkel szemben nem egy eretnek dogma, melyet egy maroknyi szélsőséges kissebség vall magáénak, hanem a főárambeli iszlám teológia szerves része. Az iszlám figyelmét lekötik a jogi kérdések. Valójában az iszlám jog az egyéni viselkedés legaprólékosabb részleteihez is tartalmaz utasításokat, mint ahogy a kormányzás szerkezetét és az államok közötti viszonyt illetően is tartalmaz előírásokat. Továbbá a hitetlenekkel szembeni dzsihád háború központi szerepének félreérthetetlen jóváhagyását is tartalmazza. Ez igaz mind a négy alapvető szunnita muszlim iskola jogtudományára, melyhez a muszlimok nagy többsége tartozik világszerte: a malikiták, a hanafiták, a hanbaliták és a safiiták. Ezek az iskolák évszázadokkal ezelőtt alkottak törvényeket a dzsihád fontosságát és gyakorlásának módját illetően. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ezek a törvények már a múlté, és sokkal modernebb rendelkezésekkel szorították ki őket. Általánosan elfogadott alapelv az iszlám világban, hogy az „ijtihád kapuja” vagyis a Korán és az iszlám tradíció szabad vizsgálata azért, hogy felfedjék Allah rendelkezéseit, már évszázadokkal ezelőtt bezárult. Más szavakkal, az iszlám tanítások a legfontosabb témákban már régóta eldöntöttek, és nem kérdőjelezhetők meg. (Természetesen vannak reform gondolkodású muszlimok manapság, akik felszólítottak az „ijtihad kapujának” újranyitására, így az iszlámot újra lehet értelmezni, azonban ez idáig
ezeket a felhívásokat figyelmen kívül hagyták az iszlám világ legfontosabb és legbefolyásosabb tekintélyei.) Ezért, az „ijtihad kapujának” széleskörű nyitásától eltekintve- mely elég valószínűtlennek tűnik- ezek a rendelkezések maradnak irányadóak a főárambeli muszlimok számára. Mind a négy alapvető szunnita iskola egyetért a dzsihád fontosságát illetően. Ibn Abi Zayd alQuyrawani (i. u. 996), egy malikita jogász nyilatkozta: „A dzsihád az Isteni rendelkezések egyik utasítása. Ennek végrehajtása bizonyos személyek által, felmenthet másokat ez alól. Mi malikiták fenntartjuk, hogy nem ajánlatos viszályba kerülni az ellenséggel, mielőtt meghívtuk volna Allah vallásának felvételére, kivéve akkor, ha az ellenség támad először. Mielőtt háborút hirdetnénk ellenük, lehetőségük van arra, hogy vagy áttérnek az iszlámra, vagy fizetik a fejadót (gizja.)”9 Hasonlóan, Ibn Taymiyya (i.u. 1328), egy hanbalita jogász, aki Osama bin Laden és más modern kori dzsihadisták egyik kedvence, kijelentette: „Mivel a törvényes háború lényegében dzsihád, és mivel a célja az, hogy a vállás teljesen Isten vallása legyen, és hogy Isten üzenete mindenek fölött álljon, ezért a muszlimok szerint, azokkal, akik ennek a célnak az útjában állnak harcolni kell. Azokat, akik nem ellenkeznek, vagy nem tudnak harcolni, mint a nők, gyerekek, szerzetesek, öreg emberek, vakok, mozgássérültek és ezekhez hasonlók, nem fogják megölni, hacsak ténylegesen nem harcolnak szavakkal (pl. propaganda) és tettekkel (pl. kémkedéssel vagy másképp támogatva a háborút).”10 A hanafita iskola hasonló magyarázatot ad: „Jogszerűtlen háborúzni olyan valakivel, akit soha nem szólítottak fel a hit felvételére, akitől előzőleg nem követelték meg, hogy magáévá tegye a hitet, mivel a Próféta erre utasította a parancsnokait. Arra utasította őket, hogy szólítsák fel a hitetleneket a hit felvételére. Az emberek így látni fogják, hogy a vallás miatt támadták meg őket, és nem azért, hogy elvegyék a tulajdonaikat, vagy a gyerekeikből rabszolgákat csináljanak. Ebből a megfontolásból kiindulva lehetséges, hogy talán eleget tesznek a hit felvételére való felszólításnak, azért, hogy megkíméljék magukat a háború nehézségeitől. … Ha a hitetlenek, miután megkapták a felhívást, és nem tesznek ennek eleget vagy nem fizetik a fejpénz adót, akkor a muszlimok kötelessége, hogy kérjék Isten segítségét és háborúzzanak ellenük. Mivel Isten a segítője azoknak, akik Őt szolgálják és az elpusztítója az Ő ellenségeinek, a hitetleneknek, ezért szükséges a segítségéért esedezni minden alkalommal. Emellett a Próféta utasított minket, hogy így tegyünk.”11 A safiita tudós Abul Hasan al-Mawardi (i. u. 1058), (aki Mohamed utasításait visszhangozza, hogy szólítsd fel a hitetleneket az iszlám elfogadására, vagy harcolj ellenük, ha elutasítják azt,) szintén egyetért: A Dar al-Harb (a háború küzdőtere) musrikun-jai (hitetlenjei) kétfélék. Az első típusba azok tartoznak, akiket elért az iszlám hívása, de elutasították és fegyvert ragadtak. A sereg emírjének [parancsnok, hadvezér] megvan a lehetősége, hogy harcoljon velük … annak megfelelően, hogy mi az, amit a muszlimok számára legjobbnak, és a musrikun számára legártalmasabbnak ítél meg …. A második típusba azok, akiket nem ért el az iszlám hívása, (bár ezek manapság kevesen vannak, mivel Allah mindenki számára világossá tette Küldöttének felszólítását). … Ellenük tilos … támadást kezdeni, mielőtt
felszólítanák őket az iszlám felvételére, hallanának a Próféta csodáiról, és érthetőek lennének a bizonyítékok, így ösztönözve őket az önkéntes elfogadásra. Ha még ennek ellenére is elutasítják ezt, akkor háborúzni kell ellenük, és úgy kell bánni velük, mint azokkal, akiket elért a hívás.12 A bizonyítéka annak, hogy ez nem csupán történelmi érdekesség, egy másik safiita iszlám jogi kézikönyv, melyet 1991-ben a legmagasabb szaktekintély a szunnita iszlámban, a kairói Al-Azhar Egyetem hivatalosan elismert. A kézikönyvet (Umdat al-Salik, angolul reliance of the Traveller), azért adták ki, hogy igazodjon „az ortodox szunni közösség hitéhez és gyakorlatához.”13 Miután úgy definiálja a„nagyobb dzsihádot”, mint „spirituális háború az alacsonyabb énnel szemben”, tizenegy oldalt szán az „alacsonyabb dzsihádnak.” Úgy definiálja ezt a dzsihádot, mint „háború a nem muszlimok ellen”, megjegyezve, hogy a szó maga „ etimológiailag a mujahada szóból ered, mely ’a vallás meghonosítsa érdekében folytatott háború’-t jelent.”14 Umdat al-Salik elég különleges definícióval adja meg ennek a háborúnak a jellegét: „A kalifa a zsidókkal, keresztényekkel, zoroasztriánusokkal harcol … addig, amíg azok muszlimokká nem válnak, vagy fizetik a fejadót.” Ezt követi egy megjegyzés egy jordániai jogásztól, mely összhangban van Mohamed azon utasításaival, hogy a hitetleneket szólítsák fel az iszlám felvételére, mielőtt harcolnak ellenük. A kalifa csak akkor háborúzik, ha „előtte felszólította a [zsidókat, keresztényeket, zoroasztriánusokat] hogy vegyék fel az iszlám hitet és gyakorlatot; és ha ezt nem tették, akkor felszólította őket, hogy lépjenek be az iszlám társadalmi rendjébe azáltal, hogy fizetik a nem muszlim fejadót (gizja) … miközben a régi vallásuknál maradnak.”15 Továbbá, ha nincs kalifa, a muszlimoknak akkor is dzsihádot kell folytatniuk.16 Ezek a törvények évszázadokon keresztül jól ismertek voltak, azok számára, akik emiatt szenvedtek. Palamasz Szent Gergely (1296-1359), egy görög szerzetes és teológus (manapság szentként tisztelik az ortodox egyházban), akit a törökök egy időre bebörtönöztek, határozottan megjegyezte a muszlimokról: „Ezek az aljas emberek, akiket Isten utál és gyalázatosak, azzal dicsekednek, hogy Istenük szeretete által kerekedtek felül a rómaiakon (bizánciakon). … Íjból, kardból és erkölcstelenségből élnek, abban lelik örömüket, hogy rabszolgákat szereznek, öldökölnek, fosztogatnak, rabolnak. … És nem csak hogy elkövetik ezeket a bűnöket, hanem ezen felül –aberrált módon– abban hisznek, hogy Isten helyesli mindezt.”17
PC mítosz: Az iszlám a béke vallása, amit a szélsőségesek egy kis csoportja elferdített. Természetesen ez minden, az iszlámmal kapcsolatos PC mítosz forrása. Mégis ennek kitartása és szívóssága a nagyszámú terhelő bizonyíték ellenére, melyet mind az iszlám teológia, mind napjaink újságai szolgáltatnak, nem csupán a naiv multikulturalizmusnak és cinikus kétszínűségnek köszönhető. Még a Muzulmán Testvériség teoretikusa Sayyid Qutb, - aki az erőszakos dzsihád huszadik századi első szószólóinak egyike - is azt tanította (irónia nélkül), hogy az iszlám a béke vallása. Mindazonáltal, egy igen különös békének az elképzelésével rendelkezett: „Amikor az iszlám a békére törekszik, akkor a célja nem az a fajta felületes béke, mely elvárja, hogy csak a Föld azon része legyen nyugalomban, ahol az iszlám követői élnek. A béke, amire az iszlám vágyik, az hogy, a vallás (azaz a társadalom törvényei) mentes az Istennek nem tetsző dolgoktól, hogy minden ember csak Istennek tartozik engedelmességgel, és nincsenek olyan emberek, akik mások felett uralkodnak. A Próféta – béke legyen vele - időszaka után csak a dzsihád mozgalmának utolsó állomásai követhetőek. A kezdeti vagy középső szakaszok nem alkalmazhatóak.”18
Más szavakkal mondva, az iszlám a béke vallása, mely akkor fog bekövetkezni, ha már mindenki muszlim lesz vagy legalábbis az iszlám állam alattvalója. És hogy létrehozzák ezt a békét, a muszlimoknak háborúzniuk kell. Napjainkhoz hasonlóan: Csecsen dzsihadisták az iszlám jog dzsihádra vonatkozó részére hivatkoznak Az iszlám jogi értekezések, melyek a dzsihádot hangsúlyozzák, nem porosodnak a polcokon. A dzsihadisták arra használják őket, hogy meggyőzzék az újoncokat arról, hogy muszlimként az a kötelességük, hogy háborúzzanak a hitetlenek ellen. Az egyik példa erre 2003-ból, Ichkeriából, a Csecsen Köztársaság Állami Védelmi Hivatalának (Majlis al-Shura) Sária Tanácsától származik. A Sária Tanács az underground Jihad Today kiadványukban „A dzsihád és kivitelezése napjainkban” címmel jelentetett meg egy cikket. Ebben a négy fő szunnita jogtudományi iskolából háromra hivatkoznak, hogy a Csecsenföldön levő oroszok elleni dzsihádot igazolják: Először is, mi a dzsihád? •
A hanbalita iskola ezt úgy definiálja, mint személyes részvétellel, vagyonnal, szóval, stb. Allah útján a háborúban erőfeszítést tenni és energiát befektetni.
•
A malikita iskola egy muszlim kafirral (hitetlennel) szembeni háborújának (csatájának) tartja, akivel nem kötöttek olyan szerződést, amelyben Allah üzenetét dicsőíti, vagy aki a muszlimok területi jogait megsérti.
•
A hanbaliták azt mondják, hogy ez a kafirok (hitetlenek) elleni háború, ellentétben egy fegyveres harcal, ami például a muszlim határokon a lázadók, útonállók, vagy rablók ellen folyik
De mi van a mérsékelt muszlimokkal? Mint ahogyan bemutattam az első három fejezetben, az iszlám egyedülálló a világ vallásai között abban, hogy kifejlett dogmával, teológiával és jogi rendszerrel rendelkezik, mely a hitetlenek elleni háborúra utasít. Ugyanakkor, sokan azt fogják állítani, hogy a bizonyítékok felsorolásával, arra próbálom ösztönözni az embereket, hogy azt gondolják: minden muszlim terrorista, és hogy az arab vagy pakisztáni éjjel-nappali alkalmazottja titokban az Egyesült Államok erőszakos megbuktatását tervezi. Néhányan még azt is fogják mondani, hogy megpróbálok erőszakra buzdítani az éjjel-nappali alkalmazottja és más ártatlan emberek ellen. Természetesen ez teljes képtelenség, de azt mutatja, hogy valamiféle tisztázás szükséges. Először is, az a tény, hogy a hitetlenek elleni háború nem az iszlám elferdítése, hanem ismétlődően megerősítésre kerül a Koránban, a hadiszban, Mohamed példájában, és minden iszlám jogtudományi iskola előírásaiban, még nem jelenti azt, hogy minden muszlim terrorista. Több alapvető oka van ennek. Az egyik az, hogy a Korán bonyolult, klasszikus arab nyelven íródott, és a muszlim imák alatt csak ezen a nyelven lehet olvasni és recitálni. Azok közül, akik magukat muszlimoknak vallják, meglepően sokan csekély ismerettel rendelkeznek afelől, hogy ténylegesen miről is szól. Bár a média folytatja a „muszlim” és „arab” szó felcserélését, mégis a legtöbb muszlim világszerte manapság nem arab. Még a modern arab is, -ami kevésbé hasonlít a klasszikus koráni arabhoz- idegen számukra. Gyakran gépiesen memorizálják a Koránt, anélkül, hogy világos elképzelésük lenne arról, hogy mit is mond valójában. Egy pakisztáni muszlim egyszer büszkén mesélte nekem, hogy hosszú részeket memorizált a Koránból, és azt tervezte, hogy egy nap majd vesz egy fordítást, és így meg
tudja fejteni, hogy pontosan miről is szól. Az ilyen esetek annyira általánosak, hogy talán a legtöbb nem muszlimot meglepi. Napjainkig, más kulturális tényezők szintén megakadályozták a muszlimokat, különösen Kelet-Európában és Közép-Ázsiában, hogy az iszlám szerint cselekedjenek vagy többet tudjanak meg a tényleges tanításairól azt illetően, hogy hogyan kezeli a hitetleneket. Ez azonban változik: ezeken a területeken és a világban másutt, a muzulmán keményvonalasok bár nem mindig Szaúd-Arábia finanszírozza őket- mélyen befészkelik magukat a békés muzulmán közösségekbe, azáltal, hogy az erőszakos iszlámot „tiszta iszlámként” hirdetik és a muszlimokat a vallásuk teljes betartására szólítják fel.19 Ez a fajta toborzás a Koránra és más kulcsfontosságú iszlám szövegekre fókuszál. Vegyük például Sahim Alwan esetét, aki egy amerikai polgár és a lackawannai (New York) jemeni közösség vezetője és ezzel egyidőben az ottani mecset elnöke is. Avval a kiváltsággal rendelkezik, hogy az első amerikai volt, aki egy al-Kaida kiképzőtáborban vett részt. Miért ment oda? Kamal Derwish, -egy al-Kaida toborzó- győzte meg arról, hogy így tegyen. Alwan azt mondta: Derwish azt tanította neki hogy a Korán azt mondja: „meg kell tanulnod, hogy hogyan készülj fel. Hasonlóan ahhoz, mint ahogy felkészülsz mikor háborúba kell menned. Ha háború lenne, akkor dzsihádra kellene hívni téged. És ez volt magának a tábornak a célja, hogy itt megtanulhassák a fegyverek és más eszközök használatát.”20 Természetesen van néhány muszlim, aki azon dolgozik, hogy változást hozzon létre az iszlámon belül, azonban nehéz megítélni az indítékaikat. A kiemelkedő amerikai muszlim szószóló, Siraj Wahaj, például, gyakran mérsékeltnek van feltüntetve. Ő volt az első muszlim, akit 1991-ben imát mondott az amerikai kongresszusban. És miért is ne? Nem sokkal a szeptember 11.-ei támadás után, éppen azt mondta, amit az ijedős amerikaiak hallani akartak a muszlimoktól: „Most felelősségemnek érzem, hogy felszólaljak és, hogy dzsihádot folytassak a szélsőségesség ellen.”21 Az, hogy vajon a valódi gondolatai sokkal szélsőségesebbek-e, tisztázatlan marad. Mindenesetre, arra is figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok hanyatlani fog, hacsak nem „fogadja el az iszlám követeléseit.”22 Panaszkodott, hogy, „ha a muszlimok politikailag okosak volnának, akkor képesek lennének átvenni az Egyesült Államok irányítását és az alkotmányos kormányzatát egy kalifátusra lecserélni.”23 Az 1990-es évek elején Omár Abdel Rahman sejk beszédeit finanszírozta New York és New Jersey mecseteiben. Rahmant később elítélték a World Trade Center 1993-as felrobbantása kapcsán, és Wahajt úgy jellemezték, mint egy „nem megvádolt potenciális társ-összeesküvő.”24 Az a tény, hogy valaki, aki az Alkotmányt szeretné eltávolítani, imát vezetett azokért, akik megesküdtek, hogy fenntartják azt, csupán egy nagyobb, folyamatban levő probléma tünete: a kormány és a média ég a vágytól, hogy mérsékelt muszlimokat találjon –és ahogy a kétségbeesésük növekszik, a színvonal úgy csökken. Sajnos, nem könnyű találni olyan muszlim vezetőket, akik őszintén megtagadják az erőszakos dzsihádot és bármilyen szándékot most és a jövőben arra, hogy a nem-muzulmán országok nyakába varrják a sáriát. Ugyanakkor, számtalan muszlim van az Egyesült Államokban és a világ körül, akik nem akarnak semmit sem kezdeni napjaink globális dzsihádjával. Bár a teológiai alapjaik gyengék, mégis sokan hősiesen munkálkodnak azon, hogy egy életképes mérsékelt iszlámot hozzanak lére, mely megengedi a muszlimoknak, hogy békésen éljenek együtt a nem muszlim szomszédaikkal. Dicséretre méltó, amit tesznek, de ne essünk tévedésbe: ez a fajta mérsékelt iszlám manapság nem létezik jelentős mértékben a világon. Ahol a muszlimok békésen élnek együtt a nem muszlimokkal, mint amilyen Közép-Ázsia és más helyek, az nem azért van, mert a dzsihád tanításokat megreformálták, vagy elutasították. Csupán nem vesznek tudomást róluk, de a történelem azt tanítja nekünk, hogy ezeket bármikor fel lehet eleveníteni.
1
Bukhari, vol.1, book 2, no. 26; cf. Vol. 2, book 25, no. 1519 and many others. Bukhari, vol.4, book 56, no. 2892. 3 Muslim, book 20, no. 4642. 4 Abu-Dawud Sulaiman bin Al-Aash’ath Al-Azdi as-Sijistani, Sunan abu-Dawud, Ahmad hasan, translator, Kitab Bhavan, 1990, book 14, no. 2497. 5 Muslim, book 20, no. 4645. 6 Bukhari, vol.4, book 56, no. 2785. 7 Muslim, book 19, no. 4294. 8 Bukhari, vol.1, book 2, no. 25. 9 Ibn Abi Zayd al-Qayrawani, La Risala (Epitre sur les elements du dogme et de la loi de l’Islam selon le rite malikite.) translated from Arabic by Leon Bercher. 5th ed. Algiers, 1960, 165. Cited in Andrew G. Bostom, „Khaled Abou El Fadl: Reformer or Revisionist?, Htto://www.secularislam.org/articles/bostom.htm. 10 Ibn Taymiyya, „Jihad, „ in Rudolph Peters, Jihad in Classical and Modern Islam, Markus Wiener Publishers, 1996, 49. Cited in Andrew G. Bostom, „Khaled Abou El Fadl: Reformer or Revisionist?, Htto://www.secularislam.org/articles/bostom.htm. 11 From the hidayah, vol. I, 140, quoted in Thomas P. Hughes, A Dictionary of Islam (W.H. Allen, 1985), „JIhad,” 243-248. Cited in Andrew G. Bostom, „Khaled Abou El Fadl: Reformer or Revisionist?, Htto://www.secularislam.org/articles/bostom.htm. 12 Abu’l Hasan al-Mawardi, al-Ahkam as-Sultaniyyah (The Laws of Islamic Governance), Ta-Ha Publishers, 1996, 60. 13 Ahmed ibn Naqib al-Misri, Reliance of the Traveller (’Umdat al-Salik):A Classic Manual of Islamic sacred law, translated by Nuh Ha Mim Kelle. Amana Publications, 1999, xx. 14 Ibid., o9.0. 15 Ibid., o9.8. 16 Ibid., o9.6. 17 Quoted in Jonathan Riley-Smith, The Oxford Illustrated History of the Crusaders (Oxford University Press, 1995), 250-251. 18 Qutb, Milestones, 63. 19 See, for example, „Fears as young Muslims ’opt out,’” BBCNews, march 7, 2004. 20 Interview Sahim Alwan, „Frontline, October 16, 2003. http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/sleeper/interviews/alwan.html. 21 Peter Ford, „Listening for Islam’s silent majority,” Christian Science Monitor, November 5, 2001. 22 Debbie Schlussel, „Bush’s scary CAIR frieds,” WorldNetDaily.com, October 16, 2001. 23 Jagan Kaul, „Kashmir: Kashmiri Pundit View-point,” Kashmir Telegraph, May 2002. 24 Daniel pipes, „The danger Within: Militant Islam in America,” Commentary, November 2001. 2
