Harmadik Fejezet: Karácsonyi történet toxikusokkal 2060. december 20. hétfő, 22:42; valahol Szentes határában Az IFA teherautó korához és méreteihez képest finoman állt meg a tóparton. Egy hoszszú kabátos, kapucnis alak ugrott ki a vezetőfülkéből és anélkül, hogy becsukta volna az ajtót, hátrament a platóhoz, aztán lenyitotta azt. Majd miután rámpát csinált néhány vastag fapallóból, legurított majd egytucatnyi hordót. Szorosan egymás mellé állította őket. Amikor végzett, egy ütött-kopott katonai ponyvával letakarta a fémalkalmatosságokat. Odahajolt a csomóhoz és így szólt: – Most már nem kell sokáig várnod. Holnap ilyenkorra szabad leszel! Ezzel visszaült a járműbe és elhajtott a város irányába, hogy még néhány mágikus öszszetevőt beszerezzen a másnapi rituáléhoz, amelyet pontosan a téli napforduló éjjelén kell elvégezni. 2060. december 22. 9:08, szerda; Szentes, Széchényi Liget Árnyacska leállította a rozoga Gaz-Willy terepjárót a strand külső parkolójában, mely a liget tőszomszédságában volt. Egy pillanatra nosztalgikus érzés futott rajta át, ahogy megpillantotta a fürdő épületét, mely körbevette a három teljesen felújított medencét. – Az unokaöcsém már biztosan nem fog megtanulni úszni – gondolta enyhe keserű szájízzel, majd elindult a ligetben található Sámánszövetség építménye felé. Ahogy belépett az épületbe, megcsapta az orrát a főtt étel illata és a jellegzetes hajléktalan szag, ami a levegőben keveredett. – Szerencse, hogy van mit ennem és van hol aludnom még – gondolta. Tekintetével a barátnőjét kereste, a szövetség egyik tagját. A sportos testalkatú, hosszú hajú Ló sámánnő éppen teát osztott a sorban állóknak. Az igazi neve Erdei Boglárka volt, de az Utcán mindenki csak Boginak szólította. – Bogi! Szia! – köszönt oda Árnyacska. – Szia! Ülj le hátul! Tíz perc és megyek! – intett Bogi. Majd negyedóra telt el, mire a sámán megjelent az ebédlő hátsó részében. – Sokan vannak – állapította meg a dekás, miközben a fejével előre bökött. – Igen – bólintott Bogi. – Ilyenkor ünnepek környékén többen jönnek. Most egyébként is hidegebb van odakint. Bár jövőre már nem csinálom. Három év elég volt. Árnyacska nem igazán tudott erre mit mondani. – Mi a helyzet a pasikkal? – kérdezte témát váltva. – Vannak. Tudod, mint a régi hirdetésben: Lófarkas lány hasonló testi adottságú fiú társaságát keresi – válaszolt viccelődve Bogi. Ezen mindketten jót nevettek. Még vagy negyedórát beszélgettek, mikor egy csapzott hajú kamaszfiú rontott be az ebédlőbe. – Segítsetek! – kiáltotta kétségbeesetten. – Egy szellem megtámadta a Kossuth téren az embereket! – mutatott kifelé. Legelsőként Árnyacska ocsúdott fel a döbbenetből. – A zsaruk! Mi van a zsarukkal?! – kiáltott rá a srácra. – Egyszerűen szétverte őket. Iszonyatos vérengzést csinált! – Kölyök, ha megpróbálsz megvezetni! – dörrent egy mély férfi hang, majd belépett a helyiségbe Szerzetes, aki a szövetség vezetője volt.
1
– Szűz Máriára esküszöm! – kiáltotta kétségbeesetten a fiú. – Ismerem Tibit. Nem hazudna – mondta Bogi határozottan, miközben mélyen a Szerzetes szemébe nézett. – Akkor kapjuk el a rohadékot! – mondta Szerzetes. – Árnyacska vigyél fel bennünket! A dekás tudta jól, hogy a szövetségnek nem nagyon van járműve és a Nádvágóktól, azaz Izomagy bandájától szoktak kölcsönkérni. – Nyomás! – csak ennyit mondott és kiviharzott az ebédlőből. Miközben a fél tucat ételosztóból még ketten tették le a kezükben lévő dolgokat, és indultak Bogi és Szerzetes után az egyre idegesebben zsibongó ebédlőből. 9:46; Szentes, Kossuth tér, „Fehérház” Árnyacska teljes erejéből a fékre taposott. Szerencsére sikerült megállítania a terepjárót fél méterre a bérház betonfalától. A négy sámán azonnal kiugrott a járműből. Árnyacska tudta, hogy nem sok mindent tehet, de azért kitépte a fejéből a kábelt, amivel a kocsiba csatlakozott és ő is követte a többieket. A négy varázsló teljes erejéből rohant a lény felé, ami egy megtermett troll méreteivel rendelkezett. A parkolóban az ember formájú béka savas nyálával köpte le a Társulás rendészeti Fordját. A nyál, ahogy a járműhöz ért, sisteregve füstölni kezdett. – A rohadt életbe! – mondta Szerzetes, aki Kutya követője volt. – Bogi! Idézz meg egy városszellemet és támadjátok hátba! – utasította a Ló sámánt, mire Bogi grimaszolt egyet, mintha nem tetszene, hogy parancsolgatnak neki, de aztán elkezdett halkan kántálni. – Menyét! Kisvirág! Támadás! – mondta a másik két sámánnak, majd ő is elkezdte maga köré gyűjteni a manát, hogy védelmi burkot készítsen belőle maga és a társai köré. A beteges zöld színű béka egy újabb köpetet küldött immáron az újonnan érkezettek felé. Szerencsére Szerzetes gyorsabban felhúzta a vibráló energiafalat, mint ahogy árthatott volna a Sámánszövetség tagjainak a toxikus nyál. Ebben a pillanatban Bogi mellett megjelent egy szemétből formálódott, egyméteres forgószél. – Gyere utánam! – mondta a forgószélnek Bogi, majd használta Lótól kapott mágikus képességét. Tudott olyan sebességgel szaladni, akár a szél, így egyetlen másodperc alatt az épület közepén lévő árkádnál termett, majd bevárta a sokkal lassabb szellemet. – Támad meg az óriásbékát! – utasította a tér szellemét, aztán egy harci varázslatra kezdett összpontosítani. Bár nem értett annyira a harchoz, mint Kisvirág, aki Görény útját járta; de bármelyik harciasabb sámánnal fel tudta volna venni a versenyt. Útjára engedte a kékesen csillogó energialövedéket, amely egyszerre csapódott be a városszellem csapásával. Ezt láthatóan megérezte az óriásbéka. Megfordult, hogy visszasújtson a Ló sámánra. Ezt a pillanatot használta ki a szövetség másik három tagja, és mágikus össztüzet zúdítottak a toxikus vízi szellemre. Ez jól láthatóan legyengítette a lényt. – Tűnj el! – kiáltotta Szerzetes és megkezdte a visszaűzést. Ám ekkor egy mocskos vízhullám csapott le az égből, és ledöntötte a lábáról a három sámánt. Vastag füstfelhő szállt fel, Árnyacska szerencséjére távolabb állt az összecsapástól, de ebből a távolságból is tisztán érezte a sav által összemart hús és fém szagát. Előkapta a fegyverét, de a támadó varázsló már eltűnt a Petőfi szálloda tetejéről, mint ahogy az óriásbéka a parkoló közepéről. Bogi odarohant Szerzeteshez, a mesteréhez és a manát kezdett átáramoltatni magán, majd gyógyítani kezdte a sav marta sebeket.
2
– Ne engem! – mondta a kutya sámán. – Nézd meg inkább a többieket! – Nem mester. Előbb téged! – ellenkezett Bogi. Eközben Árnyacska odasétált a még mindig földön fekvő Menyéthez, és megvizsgálta, de nem találta a pulzusát. – Hívja már valaki a mentőket! – kiáltotta oda a rendőröknek, akik csak most kezdtek felocsúdni az alig fél percig tartó mágikus összecsapásból. Kisvirág felnyögött. – Mindjárt itt lesznek a mentők! – kiáltott vissza az egyik rendőrtiszt. – Helyes! – bólintott a dekás, de tudta, hogy Menyétnek már ez is késő. 15:42; Széchényi Liget, Sámánszövetség városi gyülekező helye – Menyét meghalt! – jelentette be hivatalosan Szerzetes az épületben lévő irodájában, ahol összegyűltek az összecsapás után a sámánok és Árnyacska. – Te jól vagy? – fordult Kisvirághoz a kutya sámán. Mire Görény követője csak bólintott. – Frankó karácsonyi ajándék! – mordult fel a dekás. – Örülök, hogy itt vagy, Árnyacska, de nem emlékszem, hogy meghívtalak volna! – csapott az asztalra a sámán, akinek a hangja olyan volt, mintha ölni készült volna. – Menyét nekem is a barátom is volt! – kiáltotta Árnyacska a könnyeivel küzdve. – Tudom, – mondta sokkal nyugodtabb és csendesebb hangon Szerzetes – de most olyan dolgokat kell megbeszélnünk, amik csak a körre tartoznak – folytatta a kutya sámán. – Ám, hogy ne maradj teljesen munka nélkül nézz utána a támadónknak. Mivel semmiféle asztrális nyomot nem találtam a városközpontban. – Rendben. Hátha találok valamit a Hálón – bólintott a törp. – A díjazásom a szokásos, csahos! – mondta Szerzetesnek, miközben profán módon utalt a férfi totemére. A sámán elengedte a füle mellett a sértést és csak bólintott: – Nem csalatkoztam benned – tette hozzá. A dekás elköszönt és távozott. Szerzetes végigpillantott a többi sámánon. Leginkább Bogi úszta meg az összecsapást, mivel ő kívül állt az orvul támadó varázsló látóterén, bár ő maga is kapott a varázslatból. Óvatosan tette egy kevésbé fájdalmas pozícióba a karját, mivel a sav főleg ott érte. Ám tudta, neki még szerencséje volt. Kisvirág fél arcát és a mellkasát végig marta a bűbáj és jól láthatóan erős fájdalmai voltak a beadott gyógyszerek ellenére. – Miért nem pihensz le? – kérdezte a görény sámántól. Mire az óvatosan nemet intett a fejével: – Nem vagyok fáradt. El akarom kapni a rohadékot, aki megölte Menyétet! – felelte eltökélten. – Erős a gyanúm, hogy egy toxikus szabad szellem volt, ami ránk támadt – folytatta Szerzetes az események elemzését. – Akkor el kell utazni a metasíkjára és megtudni a valódi nevét – vágott közbe Bogi. – Csak így győzhetjük le! – Pontosan így kellene tennünk, ha nem szorítana bennünket az idő – bólintott a kör vezetője. – Ám te vagy az egyetlen, aki jelenleg képes lenne erre, te viszont annyira legyengülnél, hogy nem tudnánk a varázslót is legyőzni. – De mester! Készen állok a küldetésre! – erősködött a lány. – És a varázslót is le tudnánk utána győzni!
3
– Nem! – mondta ellenkezés nem tűrően Szerzetes. Kisvirág már nem volt magánál, elaludt a fájdalomcsillapítóktól, amiket a sérüléseire kapott. – Kellett neki ellenkeznie – bökött Görény követőjére Szerzetes. – Gyere, fektessük le a pihenőbe, aztán gyógyítok rajta egy sort. Ezzel Bogival ketten megfogták az ájult sámánt és átvitték egy másik szobába, ahol kényelmesen tudott pihenni. 17:04; Szentesi katolikus, Szent Anna templom Aki kívülről látta a templom harangtornyát, nem mondta volna meg, hogy a csúcsot megerősítették, hogy két Felébredt lénynek adjon otthont, melyek fejenként másfél mázsát nyomtak. Tamás atya a torony feletti hangszigetelt szoba közepén állt, és lehunyt szemmel tartotta fent a varázslatait, melyek lehetővé tették számára, hogy az egyik vízköpőjét irányítva az állat szemeivel lássa a várost és annak mágikus aktivitását. Tamás atya fejlett technikai eszközökkel is megoldhatta volna, ám úgy tartotta, nem volna ildomos sem az egyház, sem a hívők pénzét elpocsékolni, amikor az Úr áldottá tette. Valamint attól tartott, hogy a délelőtti támadás résztvevői észrevennék, ha maga röpködne egy sárkányrepülővel, mivel ha a toronyból figyel, sok mindent lát, de nem mindent. Illetve, ha az állatot kiszúrják, akkor legrosszabb esetben csak a vízköpőt ölik meg, míg ő maga fedezékben maradhat, és tovább védelmezheti a nyáját és vele együtt Szentest. Bár mi tagadás, sajnálta volna elveszíteni akár Durust, akár Obvolot, mivel sokat segítettek neki az utóbbi években neki. Egyelőre nem mozdult semmi, legalábbis Durus érzékszerveivel, illetve az atya mágikus képességeivel semmi rendkívülit nem talált. Tudta, hogy a testén átáramoltatott mágikus energiák árát meg kell fizetnie. Ám abban bízott, hogy a másnapi misére ki fogja tudni magát aludni. – Meg kell találnom a délelőtti támadót – gondolta, ám mivel több, mint egy órája vizsgálata a várost eredménytelenül, úgy döntött, időlegesen felhagy a kereséssel. Óvatosan elengedte a varázslatait egymás után. Először a leggyengébbel kezdte, amikkel mágikus lényeket, szellemeket érzékel. Így már csak a saját érzékszerveire támaszkodhatott. Majd utolsóként a vízköpő irányításával is felhagyott. Ám mielőtt ezt megtette volna, még egy parancsot adott az állatnak. – Menj vadászni! – suttogta maga elé és eleresztette az állat tudatát. Ekkor csapott le rá az átáramoltatott mágikus energia utóhatása, mivel a három varázslat kimerülése egyszerre ütött vissza. A katolikus pap rosszul érezte magát, kis híján összeesett. – Most már tudom, hogy érzi magát az, aki részegen beleköt egy ork kidobóba – gondolta, és letántorgott a torony lépcsőjén a parókián található hálószobájába. 2060. december 22. szerda, 22:15; Mátyás király utca, Mátyás söröző Árnyacska kényelmesen ült a söntéspultnál és iszogatta a vizezett sörét. A hangszórókból recsegve szólt a magyar nosztalgia rock, még az évezred első évtizedéből. A dekás ezért is szerette ezt a helyet, mert régi zenéket játszatott Jani, a troll csapos, aki egyben a tulajdonos is volt. Igaz, otthon is meg voltak a zenék, de a Mátrixból nem mindig lehet városbeli információkat megtudni, meg kellettek a személyes kapcsolatok is. A kocsma szombat este ellenére nem volt túlzsúfolt. Voltak törzsvendégek, betévedt ti-
4
nédzserek, akik valamilyen éjszakai buliba indultak és megálltak a kocsmában „tankolni”. A törp dekásnak feltűnt, hogy a söntés másik végében ücsörgő öregembert senki sem zargatta, pedig Árnyacska is kéz alá tette a Ceska pisztolyát, mikor belépett ide. Bár tudta nagyon jól, hogy Jani gyorsan rendet tett, bárki hőbörögni kezdett a kocsmájába. Ám úgy vélte, nem árt az óvatosság. – Lehet, hogy Jani védelme alatt áll – gondolta a dekás. Kiitta a poharát, majd intett a trollnak, hogy jöhet a következő kör. A csapos odalépett, hogy töltsön, mire Árnyacska átnyújtott a sörért járó pénz tízszeresét. – Hallottál mostanában valami érdekeset? – kérdezte. – Pontosan mivel kapcsolatban? – kérdezett vissza a troll, miközben a zsebébe csúsztatta a bankjegyet. – Mágikus ügyletekkel kapcsolatban – pontosított Árnyacska. – Hallottam, hogy Izomagyék áthoztak valakit a határon, de azóta az illető eltűnt, mint a kámfor – mondta Jani. – Lehet, hogy az öreg többet tud – bökött a pult másik végére. – Nem voltam bent aznap, mikor Izomagyék itt jártak, az apó meg gyakorlatilag itt lakik. Őt kérdezd – ezzel visszafordult a munkájához. Egy csapat tizenhat körüli humán gyerek sereglett be a kocsmába és sört próbáltak venni, de troll látta, hogy van köztük egy tizenkét éves forma srác is. Már pedig ő kiskorúaknak nem ad alkoholt. Mikor közölte, hogy nem szolgálja ki őket, hangos szóváltásba keveredtek, minek következtében a csapos felmordult és csak annyit mondott: – Akkor húzattok vissza, ahonnan jöttetek! Kiskorúakat nem szolgálok ki! – bökött az ajtóra. A kölkök morogtak arról, hogy milyen a troll szexuális beállítottsága, illetve milyen dolgokat műveljen a saját édesanyjával, de ezen kívül nem nagyon mertek Janival kekeckedni. A csaposról lepergetek a sértések. Egy izmoktól dagadó troll egyébként is lenyűgöző látvány volt, ám ő még gyúrt is. Tehát csak még inkább fokozta a hatást. Közben Árnyacska odaült az öreg mellé egy szabad székre. – Jó estét! – mondta és intett Janinak, hogy töltsön még egyet az öregnek. – Janikám! Ne abból! – mutatott az üvegre az apó. – Hanem ami itt van a pult alatt. Abból. Erre a troll üveget cserélt. – Hallgatom, kislány! – fordult érdeklődve az öreg humán a dekás felé. – Bár furcsállom, hogy egy ilyen fiatal hölgy az én társaságomat keresi. Árnyacska értette, mire akar a fickó kilyukadni, ezért sietve igyekezett megelőzni a félreértést. – Nézze! Se prosti, se zsaru, se genrontofil nem vagyok! Az öreg szemében értetlenség látszott. Közben Jani letette a pálinkát a pultra. – Mi a baj? – kérdezte a dekás. – Meglepődtem, hogy ismeri a genrontofil szót. – Csak azért, mert cigány vagyok? – kérdezte enyhe ingerültséggel a hangjában Árnyacska. – Nem! – vágta rá a fickó. – Csak meglepett a választékos beszéde fiatalsága ellenére. Ám, valamit csak akarhat tőlem, ha ideült mellém – mondta és belekortyolt a pálinkába, majd elégedetten csettintett a nyelvével. – Igaz – bólintott a dekás. – Úgy három hete, kb. éjfél után jártak itt öten. Négy humán
5
meg egy troll. A troll volt a vezér. Hallott valamit, miről beszélgettek? – Arról, hogy egy sikeres vadászaton vannak túl, leszállították az árut valami idegennek – mondta az öreg egyszerűen. – Volt arról szó, hogy milyen áru volt? – kérdezte a dekás, pedig pontosan tudta, hogy mit kellett kihozniuk a Társulás raktárából. – Hordókról volt szó, de nem értettem tisztán, mert akkor már nagyon el voltak ázva, megeredt a nyelvük – mosolyodott el az öreg, és egy újabbat kortyolt az italából, majd láthatóan élvezettel nyelte le az alkoholt. Árnyacska egy pillanatra elgondolkodott. El voltak ázva. Nem szerette a múlt évezred szlengjét, nem mindig értette. – Úgy érti esett eső? – kérdezte. – Nem – mosolygott az öregember. – Be voltak rúgva. – Említett egy idegent, aki a megbízó lehetett. Róla nem mondtak semmit? – kérdezte ismét Árnyacska. Az apó látszólag gondolkodóba esett, miközben körbenézett a kocsmában, hogy hallhatja-e valaki a válaszát. Ám a fiatal vendégek a saját dolgukkal törődtek. – Azt találgatták – kezdte a férfi. – Hogy milyen képességei lehetnek a megbízójuknak, Johnsonnak. – És mire jutottak? – kérdezte a dekás. – Nem tartják kizártnak, hogy erős mágikus potenciállal rendelkezik. Méghozzá nagyon erőssel! – válaszolt az öreg. Árnyacskának eszébe jutott Izomagy egyik elszólása, hogy le fog esni még egy-két zsírosabb munka a pasastól. Ha az volt egyáltalán, akire gondolt. A dekás végig gondolta, amit az öreg mondott, majd így szólt: – Ha eszébe jutna valami még valami papa; bármi, akkor értesítsen Janin keresztül – bökött a troll csaposra. – Nem fogja megbánni. Anyagilag. Ekkor a troll meghallhatta a nevét és felpillantott az órára, ami ott lógott a pult feletti falon. 23:17-et mutatott. Majd megköszörülte a torkát, miközben odalépett Árnyacskáékhoz. – Peti bácsi, menjen haza! Kicsit késő van már. Tudja, mit beszélünk tegnap. Meg várja az ágya – mondta Jani. – Hát ez az, hogy csak az vár – bólintott az apó, és felhajtotta a maradék italát. – Kislány, biztosan nem prosti? – fordult oda a dekáshoz. Árnyacska látta az öreg szemében a huncut fényt megvillanni, ami azt jelenthette, hogy csak ugratja a törpöt. Mire Árnyacska csak rosszallóan megrázta a fejét. Az apó lecsusszant a székről és felvette a kabátját, majd elindult az elülső ajtó felé. – Egy hónap múlva nem fogsz kidobni! Itt maradok záróráig! – szabadkozott az öreg. – Nem fogom, bátyja! – ígérte a troll. Aztán intett a sarokban ücsörgő fiatal orkoknak, mire kisebb veszekedés tört ki közöttük, de aztán az egyik felállt, az öreg után sietett, a hóna alá nyúlt és ki kísérte a kocsmából. – Mi volt ez az egy hónapos dolog? – kérdezte érdeklődve Árnyacska. – Jövőre betölti az öreg a 88-at. Öregebb, mint a kocsma, és amolyan védjegy lett itt. Jobban félek, hogy elesik, mint hogy valaki megtámadja éjjel. Árnyacska egy pillanatra elgondolkodott, az apó az ezredforduló előtt született. Sőt, a
6
rendszerváltáskor sem volt sokkal fiatalabb, mint most Árnyacska. – Sok mindenen keresztülmehetett – mondta inkább magának, mint a trollnak. – Egy húszassal jössz az italért – mondta a troll. Árnyacska azt hitte, rosszul hall. – Egy húszassal? Ő itta meg, nem én! – Az öreg nem fizetett, tehát neked kell – mondta ellenkezést nem tűrő hangon a csapos. Így a dekás kénytelen-kelletlen előkaparta a maradék apróját. – Egy rohadt pálinkáért húsz nujen! Mi van benne, arany? – kérdezte, miközben kifizette az italt. – Nem, de igazi gyümölcs az igen. Nem szintetikus volt. – Húsz nujen egy kibaszott pálinkáért! – füstölgött tovább Árnyacska, miközben elindult a kerthelyiség mögötti zárt parkoló felé a kocsmán keresztül. Beszállt a terepjárójába, majd gyorsan átesett a biztonsági procedúrán és elhajtott az éjszakába. 23:48:15; Szentes, Vajda-telep Árnyacska becsatlakozott a dekkjébe, miután kényelmesen elhelyezkedett otthon az ágyán. A következő másodpercben már a Mátrix éjfekete égboltja alatt állt. Elindult a Társulás főrendszere felé. A hétvége, illetve az ünnep közelsége miatt nem nagyon számított ellenőrzésre a cég rendszerében, csak a jelenlétgátló programokra kell majd figyelnie, melyet dekás szlengben csak jégnek hívtak. Nanoszekundum alatt odaért a Társulás reccsjéhez, ahogy a dekások nevezték a belépési pontot vagy a rendszer elérési csomópontot. Két gyors gombnyomás a dekken, és Árnyacska mátrixbeli ikonja átváltozott egy céges karbantartóvá, még egy szerszámos láda is került a kezébe. A ládából egy kis tollseprű kandikált ki, amely a cég rendszeréhez vezető útjának nyomait tüntette el. A bejáratnál egy teljes testpáncélos biztonsági őr állt. Árnyacska az egyenruháról tudta, hogy nem egy biztonsági dekás áll őrt, hanem egy kapu JG. – Állj! – szólította fel, majd elé lépett. Árnyacska futtatta az álcázó programját, most pedig egy megtévesztőt indított el. A karbantartó ikonja átnyújtott egy belépési kártyát, mire a védő jég alaposan szemügyre vette. Szerencsére a program szubrutinja megtalálta a jelenlétgátló gyenge pontját, így „érvényes kódot” olvasott le a kártyáról. Majd visszaadta azt és félre állt az útból: – Mehet! Árnyacska belépett a Társulás rendszerébe. Megkereste a Kutatási és Fejlesztési osztályt, majd egy gyors „ajtó feltörés” után, belépett a részlegbe. Elindította a kereső programját, hogy átvizsgálhassa a területet. Igyekezett minél bizalmasabb információkat keresni, de tudta, nem fog egy vörös neon felirat villogni a titkos anyagok felett. Odalépett az adminisztrációs pulthoz és keresgélni kezdett a fiókokban. Nem sokára talált egy kimutatást, amelyben egy tucat hordónyi vegyszert vittek a Társulás szentlászlói telepére és helyeztek el a nyolcas raktárban. – Onnan hozták ki a cuccot Izomagyék – gondolta, majd megnézte a megrendelő nevét, dr. Hidvégi Aladár vegyészmérnök. Árnyacska tudta, hogy Hidvégi nem egészen vegyészmérnökként dolgozik a cégnél. Az egész városban köztudott volt, a Társulás mágikus kutatásaiért volt felelős. Gyorsan letöltötte a dekkjébe a szállítólevél másolatát és elindult, hogy megkeresse a doktor irodáját. Legalábbis azt, amelyik ebben a részlegben található. Egyre inkább kezdte érdekelni, hogy mi a fenét loptak el a Nádvágók három héttel
7
ezelőtt. Miután megnézte az irodák elrendezését az előtér falán, már könnyűszerrel megtalálta Hidvégi irodáját. Ám ott egy sorompó jégbe ütközött és sokkal erősebbe, mint az eddigiek. A szerszámos ládából ismét elővette a zárnyitó készletét, és óvatosan elkezdte kinyitni a tömör fémajtót, ami valójában egy masszív jég volt. Szerencsére gyorsan sikerült átverekednie magát az őr programon, és már bent is volt a virtuális irodában. Odament az íróasztalhoz és elkezdte módszeresen átkutatni, de a leglényegesebb, amit talált, az a szállítólevél volt a hordókról. Semmi mást. – Nem igaz, hogy csak ennyit tart itt! – gondolata dühösen Árnyacska, miután letöltötte a levél egy újabb másolatát a dekkjébe. Egy újabb keresést indított, aminek a mátrixbeli megfelelője úgy nézett ki, mintha házkutatás jogcímén elkezdené átdúlni a szobát. Amikor az irattartószekrényt nézte át, az alsó sor bal szélső fiókját véletlenül teljesen kihúzta. – A francba! – átkozódott magában a lány. – Ez biztos riadót váltott ki! Ám ahelyett, hogy akár egy biztonsági dekás is rátörte volna az ajtót, a bútor behúzódott a földbe és mögötte megjelent egy vörösen izzó másik. Árnyacska odalépett az izzó vörös színű iratszekrényhez és az első fiókot kihúzva elkezdte az aktákat átlapozni. Későn vette észre, hogy a szekrény alól egy libazöld csáp nyúlt ki, és lassan a háta mögött a feje köré fonódott. – Egy szonda jég! – gondolta a dekás. – Nincs baj! – próbálta saját magát megnyugtatni. – Átverem! Ezzel egy álcázó programot indított el. A műérzet visszacsatoláson keresztül érezte, hogy a Mátrix ikonja köré még szorosabban csavarodik a csáp. Sőt! Két újabbat is észrevett, amik szintén a szekrény aló bújtak elő. – Az embernek ne legyenek rémálmai! – gondolta Árnyacska. Szerencsére az álcázó programban lévő szubrutin elegendő megtévesztő adatot hordozott ahhoz, hogy átverje a jelenlétgátlót. Ahogy végig futtatta a programot, a csáp gyorsan visszahúzódott, ahonnan jött, a társaival együtt. Így Árnyacska zavartalanul folytathatta a kutatást. Árnyacska elkezdte óvatosan, de módszeresen átkutatni a szekrényt. Talált egy-két olyan számlát, amin fel volt tüntetve, hogy a doktor úr rendelte a mérgezőanyagokat tároló hordókat, illetve fényképet, ahol ugyancsak ő volt látható félreérthetetlen pozícióban több hölgy társaságában, akik közül egyik sem volt a felesége. – Ez még jó lesz valamire – gondolta a dekás és letöltötte a dekk tároló memóriájába. Tovább keresgélt a fiókokban és megtalálta, amiért jött. Egy nagyon rövid jelentést szólt arról, hogy a tíz hordó egyikében található egy bebörtönzött toxikus vízi szellem. Árnyacska hátán végig futott a hideg. – Toxikus vízi szellem! – suttogta maga elé. A beszámolóban talált egy utalást egy mágikus formulára, miszerint, ha a téli napéjegyenlőség éjjelén végzik el az idézést, akkor a szellem képes további erőt meríteni speciálisan előkészített toxikus vízből. Árnyacska letöltötte a fájlt, hogy mihamarabb elküldje a barátnőjének, Boginak. Majd az órájára pillantott 23:54:28. – Van még időm – gondolta és tovább kutatott a bútordarabban. Egy másik fiókban talált egy rakás múlt századi, szalagos magnókazettát. – Maradiak ezek a cégesek! – mosolygott lenézően magában a dekás. Ahogy végigné-
8
zet a kazetták címkéjét az egyik fedelén megakadt a tekintete. Az volt ráírva, „Nádvágók – Izomagy”. Nem hallgatott bele, csak lemásolta magának a fájlt. Gyorsan aktiválta a „söprögető” programját, amivel eltüntette a nyomait, majd ahogy érkezett, szépen csendben elhagyta az irodát és a Társulás rendszerét. Miután kilépett Szentes hálózatába, rögtön bekapcsolta a telefonhívás opciót a dekken, és szöveges fájlként elküldte Boginak a toxikus vízi szellemről leszedett anyagot. 2060. december 24. péntek, 23:46; katolikus templom Hideg szél söpört végig a Szentháromság-tér felől. Tamás atya megállapította, hogy az ünnepek alatt már nem lesz hó, és lehet, így jó néhány ember meg fog fagyni. Ez nem derítette jókedvre, de azért igyekezett palástolni az aggodalmát a misére érkező hívek előtt, akiket a templomajtóban fogadott. Árnyacska leállította az egykori buszmegállóban a terepjáróját, majd rápillantott a mellette ülő Szerzetesre. – Honnan a fenéből tudjátok, hol fog lecsapni a szellem? – kérdezte enyhe kétkedéssel a hangjában. – Megálmodtam – válaszolta egyszerűen a sámán. Kisvirág, aki hátul ült Bogi mellett, láthatóan jobban volt, ám a szellemmel való összecsapásnak a nyomai még nem tűntek el teljesen az arcáról. – Legyetek rendkívül óvatosak! – figyelmeztette őket felemelt jobb mutatóujjal Szerzetes. – Egy mesterlövész nem ártott volna – jegyezte meg kissé cinikusan Bogi. – A Nádvágók, pontosabban Izomagy is benne van a buliban – fordult hátra Árnyacska. – Ugyanolyan sáros, mint a Társulásnál Hidvégi. – Emlegetett szamár – szólalt meg először a hátsó ülésről Kisvirág, miközben a fejével a templomajtó felé bökött. Egy testőr kíséretében maga a doktor szállt ki a Mitsubishiből és sétált peckesen a templom felé. Már majdnem elérte a kaput, amikor hirtelen materializálódott előtte egy troll méretű beteges zöld színű béka. – Meghalsz! – bugyborékolta és leköpte a nyálával az embereket. A nyál nem csak Hidvégit, de a testőrt is eltalálta. A köpet erejétől mindketten a földre kerültek, mielőtt még bárki megmozdulhatott volna. Az utcán tartózkodó hívek megpróbáltak bemenekülni a templomba vagy a jégtől síkos aszfalton elfutni a lény elől. – Gyerünk! – kiáltotta Szerzetes, ezzel kiugrott a terepjáróból és a zsebéből elővett két mágikus talizmánt, mindkét kezébe egyet. Majd elindult a szellem felé. A másik két sámán és röviddel később a dekás is követte őt. Tamás atya összpontosított, és egy vibráló léglöket hagyta el a kezét. Ám amikor a léglöket becsapódott a békába, hatalmas szellemhúst robbantott ki annak testéből. A szellem felüvöltött. – Durus! Obvolo! Támadás! – utasította kiáltva a két vízköpőjét a pap, mire a templom csúcsáról lecsapott a két állat és marcangolni kezdték a szellemet, mire az tovább üvöltött, ám igyekezett hatalmas ökölcsapásokkal viszonozni a vízköpők támadását. Az utca árnyaiból egy hosszú kabátos alak bontakozott ki. Először Árnyacska vette észre természetes hőlátásának köszönhetően, valamint annak, hogy a civilek már mind el-
9
menekültek. Látta, hogy az illető mintha varázsolni készülne. Gondolkodás nélkül benyúlt a kabátja alá és előrántotta Ceska pisztolyát. Bár a fegyver kis kaliberű volt, ám erre az alkalomra robbanófejes lőszert tárazott be. Árnyacska hosszan célzott, majd gyors egymás után két lövedéket is kilőtt a varázslóra. Nem tudta, hogy melyik talált, de a fickó összeesett. Ebben a pillanatban az egyik vízköpőt a béka hozzávágta a templom falához, míg a másikat messze hajította az épület mellett található kereszteződésen túlra. Valahol a templom mellett található gimnázium előtt csapódott bele az aszfaltba. A szellem összpontosítani kezdett a rá varázsoló sámánokra, majd mindhárom elesett, ám Kisvirág nem veszítette el a koncentrációját és még elküldte a varázslatát, ami eltalálta a lényt újabb hatalmas darabot hasított ki belőle. A következő pillanatban a szellembéka eltűnt az utcáról. – Elmenekült! – mondta megkönnyebbülten Bogi és kifújta a levegőt. – Az asztrál síkon sincs! – kiáltott fel Szerzetes, aki az éteri világot figyelte. Az emberek a veszély elmúltával lassan visszamerészkedtek, majd éljenezni és hálálkodni kezdtek a sámánoknak és Tamás atyának. Ekkorra a rendőrök is kiértek, de Árnyacska már köddé vált. A varázsló holttestét elszállították a mentők, valamint ellátták a sebesülteket. – Köszönöm! – mondta Hidvégi Szerzetesnek és kezet fogott vele, mielőtt betették volna a rohamkocsiba, hogy a kórházba szállítsák a testőrével együtt. Tamás atya egy kicsit távolabb állt az egyik vízköpője teteme mellett. – Hűséges társ voltál, Obvolo! – mondta. – Isten véled! Árnyacska lefékezett a Vásárhely felé vezető úton, ahol egykoron benzinkút állt. – Az a rohadt troll! Mennyi ember fog még meghalni, mire valaki múlt időbe rakja azt a mocskos drogost! – dühöngött hangosan a dekás, miközben ritmusosan verte a terepjáró kormányát. Jó néhány perc kellett, mire lenyugodott és józanul tudott gondolkodni. – De, ha minden igaz, akkor a kezemben vannak annak a rohadéknak a tökei! – gondolta, miközben megütögette a kiberdekkjét, aminek a memóriájában 200 megapulznyi érdekes telefonbeszélgetés volt elmentve. Jó érzéssel arra gondolt: – Boldog karácsonyt, Köcsög! A szerző megjegyzése: A mű megírásában Billy Idol: Cyberpunk és Maximum the Hormone: Kaise Buiiki albumok hatalmas inspirációt nyújtottak. Valamint szeretnék köszönetet mondani azon olvasóknak, akik végig velem tartottak ezen a hosszú, Hatodik Világbeli utazásban. Mert nincs kizárva, hogy valamilyen formában még folytatni fogom Árnyacska és társai történetét.
10
