Hallottam egy viccet. A legutolsó szerkesztőségi ülésen megbeszéltük, hogy én álnéven írok egy-egy viccet, de természetesem társadalmi aktualitással

10.szám

1 / 63

Hétköznapjaink Hallottam egy viccet Szili Leó A legutolsó szerkesztőségi ülésen megbeszéltük, hogy én álnéven írok egy-egy viccet, de természetesem társadalmi aktualitással.

Hallottam egy viccet… (1.)

Az ánti-ántivilágban bemegy egy vásárló az üzletbe, s rámutatva egy árura érdeklődik az áráról. 10 korona - mondja az eladó. Ugyanez az áru a szemben lévő üzletben csak 8 korona – lepődik meg a vevő. Akkor menjen át abba az üzletbe, s vásárolja meg ott – tanácsolja a boltos. Ott ez éppen most nem kapható – válaszolja a vevő. Ja, ha nálam sem lenne kapható, én csak 3 koronáért kínálnám – világosítja fel az eladó

Csak azt tudnám, hogy miért a FIDESZ gazdaságpolitikai koncepciója jutott eszembe erről a viccről... Szili Leó

Hallottam egy viccet.../2/ Szili Leó A sorozat következő darabja

Hallottam egy viccet…(2.)

Meghal egy jó ember, s felkerül a mennyországba Szent Péter elé, aki mondja neki: - Nos, édes fiam, mivel a világon mindenütt terjed, mi is bevezettük a demokráciát. Ezek szerint te is választhatsz, hogy hová akarsz kerülni. A pokolba vagy a mennyországba? - Atyám - lepődik meg a jóember - én egyiket sem ismerem. Mi alapján válasszak? - Jól van, édes fiam – válaszolja Szent Péter – egy nap elmész a mennyországba, s egy nap a pokolba. Csak utána kell választanod. Úgy is történik. Első nap a mennyországban járva hallatszik az éteri zene. Mindenki sétál. Nyugalom. Tömény unalom. Másnap azonban a pokolban teljesen mást talál. Egy bárban hangulatvilágítás mellett ülnek az ördögök, s csinos nők társaságában isszák a legfinomabb italokat, miközben vérpezsdítő zene szól, s a szeparékban is zajlik az élet. Két nap elteltével ismét Szent Péter elé kerül a megboldogult. - Nos fiam, hogy döntöttél? – kérdi - Én, Atyám, a pokolba szeretnék kerülni – válaszolja kissé zavarban. - Legyen a döntésednek megfelelően! – egyezik bele Szent Péter. Azonnal repül is a pokolba, ahol a kénköves bűzben mocskos ördögök elkapják, s azon nyomban dobják bele az üstbe. - Atyám! Mi történt? – kiabálja elhaló hangon Szent Péter felé. - Ja, fiam. – dörgi vissza Szent Péter - véget ért a kampány! Ez most már a valóság.

Így működik a polgári demokrácia…

2 / 63

Májusi teendők a kertészetben Cs. Nagy László Teendőink röviden ugy is megfogalmazhatók, hogy védünk és nevelünk. Ebben az időszakban szinte mindent védeni kell a kórokozóktól és a kártevőktől. A védekezés módja lehet vegyszeres és mechanikai. Ez utóbbi is tovább osztható anyagfelhasználást nemigénylő megoldásokra, mint pl. a fertőzött hajtádok és termés-kezdemények kézzel történő eltávolitása, avagy anyag-igényes megoldásokra.

Májusi teendők a kertészetben

Teendőink röviden ugy is megfogalmazhatók, hogy védünk és nevelünk. Ebben az időszakban szinte mindent védeni kell a kórokozóktól és a kártevőktől. A védekezés módja lehet vegyszeres és mechanikai. Ez utóbbi is tovább osztható anyagfelhasználást nem igénylő megoldásokra, mint pl. a fertőzött hajtádok és termés-kezdemények kézzel történő eltávolitása, avagy anyag-igényes megoldásokra. Ez utóbbi keretében elsősorban a kizárásos módszer tartható eredményesnek, amikoris a növényzetet fóliával, függönnyel, flakonnal, a kártevők riasztásával, stb. védjük meg nemcsak a kártevőktől, hanem az egyes kórokozóktól is. A különféle kártevők megjelenését, azok számát és aktivitásuk időtartamát is jól nyomon követhetjük a védendő növényzet közelében elhelyezett un.csali-folyadékokkal, amelyek több-komponensü üsszetételével szinte mindenféle kártevő elcsiphető. Igy pl. különféle befőttek, szörpök és kevés ecet összevegyitése révén nyerhető elegyet félbevágott üditőitalos flakonba töltve ( 2-3 dl-nyit ) és a védelmezendő növényzet közelében elhelyezve, napi rendszerességgel informálódhatunk a kártevők fajtánkénti inváziójáról. Külön is emlitésre méltó a napelemes kerti lámpák hatásossága az esti aktivitásu kártevők üsszefogásának gyakorlati megoldásában és eredményességében, különösen, ha esőelleni védelemről is gondoskodunk. Ezeket a csalikat csak ritkán ( hetenként ) kell cserélni, mert összetevőik konzerváló szert is eleget tartalmaznak. Különösen érdemes alkalmazni a szőlő fóliás védelmét, amely véd a jégkár, a madárkár, a darazsak, a madarak és a szőlő kórokozói ellen is egyuttal. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy az érés időpontját is jóval előbbre hozza s igazi bio-termék fogyasztását teszi lehetővé. A módszer lényege abban áll, hogy a támrendszer oszlopainak csucsán végighuzunk egy vastagabb huzalt s mintegy fél méterrel alacsonyabban mindkét oldalon még egyet-egyet, lehetőleg egy méteres térközzel, hogy a szőlő lombozata tudjon fejlődni oldalirányba is. Ezt követően a felső huzalon átteritünk egy olyan széles fóliacsikot, amelynek szélei a fürtök magasságáig érnek le. Ezt követően a fóliát százas szögekkel az oldalhuzalokhoz rögzitjük egyszerü áttüzéssel, méterenként. Ezzel kész az egész évi védelem. A zöld-munkákat és az esetlegesen szükségessé váló növényvédelmet a fólia-ernyő nem fogja akadályozni. Az télire is fennhagyható, jól véd a kedvezőtlen időjárási hatásoktól. Az igy védett szőlő soraira hulló csapadék megduplázódva, pontosan a gyökérzónába hullik, azaz, még a kevés is jobban hasznosul. Ez különösen igaz, ha a sorokban talajpárologtatást minimalizáló flakonburás megoldást alkalmazunk. Ez abból áll, hogy a nagyobb ürtartalmu flakonokat félbevágva harangok módjára a talajba sülyesztjük, szorosan egymás mellő, s a közöket földdel kitöltjük. A flakon-harangok alatt a talaj mindig nedves, nyirkos lesz, még a legnagyobb szárazságban is, mert a föld párologtatása soha, egy pillanatra sem szünetel, még télen sem. ( Ezt bizonyitják az általam eszközölt mérések több év átlagában is. ) Ezzel a módszerrel a vizhiány is minimálisra csökkenthető, illetrve esetenként teljesen megszüntethető. A májusi teendőkhöz kell sorolni a szőlő hajtásválogatását, valamint a gyümölcsritkitást is. A hajtásválogatást minél korábban célszerü elvégezni, amit az első kacs megjelenését követően hibátlanul végezhetünk el,tudva azt, hogy a kacs megjelenését követően már nem képződnek ujabb fürtkezdemények. Ujabban nem javasolják az üres kacsok teljes eltávolitását, csupán néhány levélre történő visszacsipését, mert segit az asszimilátumok képzésében. A gyümölcsválogatást főként a darabosabb gyümöcsöt termő és tulságosan is berakodott fáknál célszerü mielőbb elvégezni, szem előtt tartva, hogy a csüngő helyzetben lévő gyümölcs szár körüli mélyedése sok kórokozó számára nyujt kedvező feltételeket és a gyümölcsrepedés is innen indulhat el, ezért a lecsüngő gyümölcsöket távolitsuk el. Jó tudni, hogy egy-egy darabosabb gyümölcs kineveléséhez legalább 2O-25 levél szükséges, mivel a jövő évi termés is az adott évben alapozódik meg. Az olyan kártevők ellen,mint a levéltetvek, célszerü a bio-termesztésben is alkalmazott káli-szappanos permetezéssel védekezni, 2 százalékos koncentrációban. Ez jó hatásfoku.

Környezet és egészségvédelem Cs. Nagy László E két témakör és fogalom szoros kapcsolódása egyre inkább tudatosul a lakosság körében.. A tudósok megállapitásai és a megfigyelhető természeti jelenségek azt mutatják, hogy az emberi létet biztositó környezetben visszafordithatatlan, végzetes változások játszódnak le. A legnagyobb kihivást az éghajlati változás jelenti.

Környezet és egészségvédelem

E két témakör és fogalom szoros kapcsolódása egyre inkább tudatosul a lakosság körében.. A tudósok megállapitásai és a megfigyelhető természeti jelenségek azt mutatják, hogy az emberi létet biztositó környezetben visszafordithatatlan, végzetes változások játszódnak le. A legnagyobb kihivást az éghajlati változás jelenti. Ennek oka az üvegház-hatásra vezethető vissza, s ez egyértelmüen az emberi tevékenység következménye. Az utóbbi másfél évtizedben korábbivá vált a kitavaszosodás és későbbi a hideg őszi napok kezdete, országszerte nő az aszályhajlam, rapszódikusabbá vált és egyben csökkent is az éves csapadék eloszlása és mennyisége. Mindezek a tényezők szükségszerüvé teszik a növénytermesztéssel foglalkozó lakosság szakmai tevékenységének olyan irányu változtatását, hogy a klimatikus tényezők kedvezőtlennek mutatkozó hatását ne csak ellensulyozzák, hanem azokat megfelelőképpen hasznositsák is a hozamok és a minőségi mutatók javitása céljából., mert hisz erre is van lehetőség.Vegyük példaként a széndioxid mennyiségének megnövekedett szintjét. Amagasabb hozamokra képes fajták széndioxid igénye is magasabb, mint a kisebb hozamu fajtáké. Ebből következik, hogy mielőbb át kell térni az uj, nagyobb terméseket biztositó fajtákra. A csapadék-eloszlás kiszámithatatlansága a korai, rövidebb tenyészidejü fajták alkalmazásával többé-kevésbé jól ellensulyozható. Azon kivül a talaj és a növényzet által történő viz-párologtatás is csökkenthető pl. talajtakarással, amely egyuttal a talaj-közeli légréteg hőmérsékletét és száritó hatását is jelentősen csökkenti, továbbá a termesztett növények sor- és sorközi árnyékoló hatását is jó hatással lehet érvényesiteni. E szempontból célszerünek tartható a kulisszás termesztési mód alkalmazása, amikoris az

3 / 63

olyan félárnyék-kedvelő növények, mint az uborka, a bab, az ujzélandi spenót és a külőnbőző tőkfélék is sikeresen termeszthetők a csemegekukorica, a napraforgó, sőt a saját tapasztalataim szerint a csicsóka árnyékolásában is. Ez esetben a csicsóka-gumót február végén tejfeles pohárban és kevés földben célszerü előhajtatni, majd pedig április végén kiültetni, hogy az uborka, avagy a tökfélék kiültetésekor már árnyékot adhassanak és tárendszert helyettesithessenek, miután ettől az időtől már együtt növekszenek. Ugyanez vonatkozik a csemegekukoricára is, amelyet csövének letörése után is meghagyunk árnyékolónak, illetve támasztéknak. A továbbiakban a talajok és a növényzet vizpárologtatását hatásosan csökkenthetjük pl. selejt függönykből, kialakitható takarással, amely egyben jó védelmet jelent a különféle kártevők ellen is. E célból javaslom a fejes saláta, a retek, a különféle káposzták és a karalábé váltakozó soru ültetését, palántázását, E korai növények után ugyancsak a függöny alá ültethetünk paradicsomot, paprikát , vagy vethetünk bokorbabot. Márciusban már a szabad földbe is vethetünk korai borsót, petrezselymet, sárgarépát, sóskát és spenótot is. Nyáron is biztos levéltermést nyerhetünk az ujzélandi spenótról, amely oxálsavat nem tartalmaz s ennek folytán terhes anyák és kis gyerekek is nyugodtan,veszély nélkül A hónap elején végezzük el a szőlő, az alma, a körte, a birsalma és valamennyi bogyósgyümölcsü metszését is. A csonthéjasok metszését a rügypattanás időpontjában kezdjük el. A jól metszett fák legfőbb jellemzője, hogy átláthatók, szellősek. A korona ágait e célból vizzel telt flakonoknak az ágakra történő aggatása révén a megfelelő térközbe irányithatjuk a vizszintestől kissé magasabb szögben. Az igy irányitott ágak pár hónap elteltével tehermentesithetők, mert már ugy maradnak, ahogy beállitottuk őket. A metszéseket lehetőleg azon nyomban kövesse a télvégi lemosó permetezés elősször réztartalmu vegyszerrel, amely a biotermesztésben is engedélyezett, majd pedig pár óra mulva az agrolos permetezés, a használati javaslat szerinti koncentrációban. Amennyiben a vegyszerek régebbiek, ugy egy negyedével lehet növelni a töménységet. A permetezésekről ma már kötelező a permetezési napló vezetése, különösen akkor, ha a termés piaci értékesitésre kerül. Erről ne feledkezzünk meg+

Nyelvészkedjünk - vegyük észre, mi van a szavak mögött Értökös Négy nyelvi jelenség vizsgálata

Nyelvészkedjünk - vegyük észre, mi van a szavak mögött

Az angol néha nagyon alattomosan furakodik be a nyelvünkbe: nem más szó csak annak vonzata szorítja ki a nálunk megszokott ragot. Íme egy példa a sok-sok közül. „... A 46 éves hölgy egy regensburgi cégnek dolgozik már 13 éve.” Természetesen egy szabadúszó ügyvéd dolgozhat egy ideig valamilyen cégnek, aztán dolgát végezvén más vállalatnál vállal el új föladatot. Egy kis cég is szívesen dolgozik – bedolgozik – egy nagyobb cégnek. Az említett hölgy azonban nem bedolgozott, hanem annál a német cégnél dolgozott, annak volt állandó alkalmazottja. De hát az angol „work - dolgozik” igének „for” a vonzata...

A rengeteg angol nyelvűről szinkronizált filmben „oké” szót egyre gyakrabban fordítják magyarra. Talán a rövidsége miatt következetesen azt mondják helyette, rendben. És mit ad isten, alig hallani mostanában a beleegyezés kifejezésére, hogy jól van, egyre csak rendben, rendben, rendben... Szerintem ez így nincsen rendben.

Hogy nem csupán az angol nyelv túláradó hatása rontja anyanyelvünk kifejezőképességét, a joggal népszerű rejtvényújságból, a Fülesből idézek egy mondatot: „Be kell valljam, eddig még nem vettem részt egyetlen versenyen sem...” Gondom az első tagmondattal van, amely valójában két tagmondat. Az első közülük a kell. Azt jelenti, szükség van rá. Mire van itt szükség? Beismerésre. Arra, hogy beismerjem. Másképpen: kell, hogy bevalljam. A mondat megfogalmazója megtakarított egy kötőszót, amely az alanyi mellékmondatot kapcsolja az állítmányhoz. Már az általános iskolában megtanultuk, hogy az összetett mondatok tagmondatait vesszővel választjuk el egymástól, ezt beszédben rövid szünettel, hangmagasság-változtatással jelezzük is. Nem így az idézett mondatban. Mondják, én sajnos nem beszélek románul, ez a nyelvi szerkezet onnan került hozzánk. Mert Erdélyből jött, divat lett, széltében-hosszában használják. Úgy illik a nyelvünkbe, mint a budapesti vasúttörténeti park elé a székelykapu.

Még hadd szóljak egy belső nyelvi fejleményről, pontosabban tudatos torzításról. A napi híreket hallgatva ki kellett nyitnom az Idegen Szavak Szótárát meg a Magyar Nyelv Értelmező Kéziszótárát, ellenőrizendő, nem én tudom-e rosszul a civil szavunk jelentését. Nem, tényleg azt jelenti, „nem katona”. Persze öreg kézikönyvek idős gazdája tudja, hogy az egyes szavak használati köre az idők során változik. Új szervezetek, mozgalmak vették maguknak jelzőül, hogy megkülönböztessék magukat az állami intézményekhez kapcsolható szervezetektől. Most azonban lám mit olvasok A Magyar Nemzet internetes kiadásán: „Hatalmas tüntetést szerveznek civilek az előre hozott választásért”. A Civil Összefogás Fórum névre keresztelt társaság a Fidesz politikai céljainak megvalósításáért kíván agresszíven akciózni. Megkérdezném Makovecz urat, hogy én, aki nem értek egyet sem a mozgalma céljaival, sem módszereivel, aki szavazni sem a rossz mellett, hanem a rosszabb ellen megyek évek óta, akkor én nem civil vagyok? Hát mi a frászkarika? Értem én! A civil szó e fogalomkörének kisajátítása épp úgy a kirekesztés, a társadalom megosztásának eszköze, mint már korábban a nemzeti és a magyar jelzőkkel tették. Adyt idézem: „...habzó szájúaknak,

4 / 63

Magyarkodóknak, köd-evőknek, Svábokból jött magyaroknak Én nem vagyok magyar?” És én nem vagyok civil?!

Hallottam egy viccet 3 Szili Leó A sorozat hzarmadik darabja.

Hallottam egy viccet…../3/

Egy fiatal srác sétál az erdőben, s találkozik egy rőzsegyűjő öregasszonnyal. Te fiam, ha engem magadévá teszel, akkor teljesítem három kívánságodat. – javasolja az anyóka. A fiú elkezd gondolkodni: ronda is, öreg is, de három kívánság az azért mégiscsak három kívánság. Teljesíti az öregasszony kérését. Amikor végeztek, az anyóka megkérdezi: - Hány éves vagy te tulajdonképpen? - Húsz – válszolja a fiú - És még mindig hiszel a mesékben!!! – csodálkozik el az öregasszony.

5 / 63

Húsz éve történt a rendszerváltás, s mindig sokan hisznek a mesékben…

Kortársam története Szász Benjamin Az alábbiakban közölni kezdjük Szász Benjamin Kortársam története című memoárját orosz nyelven a szerző fordításában . Az orosz szöveget lektorálta Irina A. Ber.

Kortársam története

Az alábbiakban közölni kezdjük Szász Benjamin Kortársam története című memoárját orosz nyelven a szerző fordításában . Az orosz szöveget lektorálta Irina A. Ber.

Бенямин Сас

История моего современника Введение

Первоначально оно не входило в мои планы .Я не собирался его писать т. к. считал необходимым только коротко поведать о том, что побудило меня писать воспоминания,и предпослать их тексту из ложения моих основных теоретических принципов. Но после того, как эта первая ( « информационная и теоретическая» ) часть была написана, неожи данно стало возможным опубликовать её в одном из сборников, и под названием Вместо введения, я отдал её в печать. Так первая часть воспоминаний попала в руки рецензензента, который ,как только увидел словосочетание « рабочий класс » в лежащем перед ним тексте, « учуял » , обладая, банальным мещанским мышлением , стиль « партийных решений» .Между тем, непредвзятый читатель увидит ниже, что стиль и характер главы Вместо введения никакого отношения к бывшим партийным решениям не имеет. Её содержание просто не допускает подобного стиля. Этого критика, на самом деле, не устраивала не стиль изложения ,а сам факт того, что в то время, когда в Венгрии существуют политические группы, которые хотели бы выкинуть из словаря венгерского языка словосочетание рабочий класс ,-я подвергаю анализу понятие, заключённое в нём. Вот тогда-то придирки и замечания подобного рода убедили меня в том , что короткое предуведомление к моим воспоминаниям всё же нужно делать. Оно - и стало Введением. Кто знаком с эстетикой Гегеля и основными принципами античных философов, легко может уловить положения , которые я позаимствовал у них и встроил в систему своих взглядов. Естественно, я не обошёл вниманием теоретические принципы и других мыслителей. Однако данную концепцию, взятую как единое целое и положенную в основу моего анализа , нельзя найти у других авторов, и поэтому я спокойно признаю её своей и ни на йоту не отступлю от неё, пока факты не убедят меня в ошибке. Так как мемуары не являются частью научной литературы , то я не считаю обязательным для себя указывать, кем именно моё мнение подтверждается или кем отвергается ,с кем я спорю. Но не желая обременять читателя ненужной здесь научной педантичностью, позволю себе всё-таки некоторые комментарии ,чтобы быть верно понятым. Так например я косвенно ссылаюсь на Жана Кальвина. -на великую личность реформации. Его девиз - „Soli deo gloria' (только Богу принадлежит слава )- стал крылатой фразой среди последователей -кальвинистов. Этот девиз великого француза не только формулировал его мнение о роли личности в истории , но и выражал мнение о себе самом как об очень скромном участнике исторических событий. Я привожу в своём тексте эту крылатую фразу на венгерском языке ,заменив в ней лишь одно слово .Так я выразил свою полемику , своё согласие с данной исторической личностью. Тот, кому эта фраза известна, вспомнит все споры, связанные с ней. Не исключено , что заметит и мою полемику. Он может принять моё мнение , может отвергнуть его, но, если он не глупец, не станет обижаться. Ну , а если читатель ничего не заметит,- что в данном случае наиболее вероятно ,-то и тогда, надеюсь , основное содержание текста , самое важное в нём всё-таки будет воспринято. Мемуары как жанр носят документальный характер, что делает возможным синтез объективного изображения с субъективной оценкой. По-настоящему художественными они являются только в том случае, если остаются достоверными. Обычно читатели и интересуются

6 / 63

мемуарной литературой ради её достоверности. А если это так, то я могу спокойно утверждать вслед за Стендалем, что зеркало не отвечает за то, что в нём отражается, ибо оно может показывать только то, что находится перед ним. Не я буду виноват в том, что изображение часто будет безобразным, как, впрочем , и в том , что возникнут перед глазами прекрасные картины. Как безобразное -не моя вина, так и прекрасное - не моя заслуга. Я позаимствовал название моих мемуаров у Вл. Г. Короленко. Если угодно, это можно назвать плагиатом. Но я надеюсь, что моя вина будет прощена за то, что я открыто признаю её. Дело в том, что это название очень точно выражает и моё намерение : писать прежде всего, не о себе, а о своих современниках, о старших и младших, о венграх и не венграх. Не только время, но и место будет меняться. Особенно большую роль в моих мемуарах суждено сыграть бывшему Советскому Союзу и Болгарии. Произведение, которое написано с критических и самокритических позиций не может рассчитывать на всеобщее признание, но это меня не волнует. Я желаю быть достоверным и правдивым и хочу добиваться признания только у тех, кто любит истину.

Pusztába kiáltott szó? Az iskolafalu-kezdeményezés Értökös A korábban megjelent írás fölelevenítése

Jó társakat keresek...

Pusztába kiáltott szó? Az iskolafalu-kezdeményezés

Abból a meggondolásból, hogy a marxista baloldal lépjen végre túl az elszenvedett vereség okozta zavarodottságon és ne csak az elkövetett hibákon rágódjon, három baloldali internetes weboldalon (http://www.vilagszabadsag.hu/2/fl.php?f=85.frg , http://www.attac.hu/ecrire /articles.php3?id_article=881 , http://hungary.indymedia.org/node/2703 ) jelentettem meg – lassan két éve - egy javaslatot.

E javaslat szerint a tankötelezettség teljes időtartama alatt mind elméletben, mind gyakorlatban oktatni kell az élelmiszer-termelés hagyományos módjait.

Mivel nem vagyok mezőgazdasági szakember, természetesen nem a tárgykör szaktantárgyi mozzanatait fejtegettem, hanem mint pedagógus a gyakorlati oktatás mikéntjéről mondtam el elképzeléseimet. Ezek lényege pedig, hogy a gyakorlati oktatás helyszíne az ú. n. iskolafalu legyen olyan, a 19.-20. század fordulóján létezett igazi falu mintájára, amelyben egy-egy „falusi portán” mint hajdan egy sokgyerekes család, 6-10 különböző korú gyerek évente háromszor egy héten át az „iskolaszülők” - jól képzett szaktanárok - vezetése mellett éli a valamikor volt parasztcsalád mindennapi életét.

Az írásomra elektronikus levélben hívtam föl a legfőbb illetékes, Hiller István figyelmét is, a miniszter úr azonban válaszra sem méltatott (vagy talán csak „levélbontó” munkatársai nem tartották fontosnak a témát.)

Olvasói körben sem vert föl nagy port az elképzelés. Ismerőseim közül többeknek tetszett, mások a mai magyar társadalom fogadókészségét tartották valószínűtlennek. Egy mezőgazdasági szakember szerint olyan jó ötlet, hogy akár ő is kitalálhatta volna. A kevés hozzászóló egyike - Tak nicknevű szerint „ez üzleti alapon is működhetne, magánvállalkozásba építve, és a szülők anyagi hozzájárulásával, hiszen ez nemcsak felér, de túl is tesz a manapság egyre divatosabbá váló falusi turizmus lehetőségein. Igaz, így magánvállalkozási formában csak a pénzesebb befektetők, és a módosabb szülők gyerekei részesülnének egy egészségesebb környezet jótékony hatásaiban, ezért valóban jó lenne, ha az állam is felkarolná a kezdeményezést.” Véleményére rövidesen szerény szépirodalmi kísérlettel reagáltam, mert nekem bizony nagyon nem esne jól a dolog „üzleti alapon”: http://www.vilagszabadsag.hu/index.php?f=628

Álljon itt néhány gondolat a korábban kifejtett elképzelésből:

Miért éppen élelmiszer-termelés? A társadalmi környezettől generált számos szükséglet mellett egyetlen, a létezéshez egyedül elengedhetetlen az élelem. Kezdetben, de a kialakulásunk óta a leghosszabb időszakaszban a természetben készen előforduló táplálékot kerestünk, zsákmányoltunk magunknak. Nagyjából nyolc évezred óta tudatosan, jobbára közös munkával állítja elő az emberiség a neki szükséges élelmiszert, nagyrészt önellátásra, de a többlet, a fölösleg kifordította sarkából az

7 / 63

ősközösségi társadalmat, lehetővé tette az osztálytársadalom kialakulását. A tőkés társadalom egyre több embert szakít ki falusi környezetéből és alkalmaz az iparban, a szolgáltatásokban. A városokban felnőtt nemzedékek ma már alig-alig tudják, honnan kerül asztalukra a kenyér, a hús, a sokféle tejtermék.

Felelős szakemberek nem ok nélkül kongatják a vészharangot: az utóbbi kétszáz év emberi – ipari – tevékenysége visszafordíthatatlan változásokat indított el a Föld időjárásában. A globalizációs folyamatok nem csak hogy nem küszöbölték ki, hanem elmélyítették a válságokat. Mind többször fordulhat elő egyes régiók ellátásának teljes összeomlása, amikor is a készség szintű mezőgazdálkodási ismeretek az életben maradást szavatolhatják.

Miért nagycsaládi modellben? A legszegényebb, legelmaradottabb társadalmi rétegeket leszámítva a születések száma erősen csökken a fejlettebb országokban. Ennek számos negatív társadalmi hatása jelezhető előre. A családokban egyre több az egyedüli gyerek, aki nélkülözni kénytelen a testvérek színes társaságát és elszenvedni a szülők, nagyszülők esetenként terhes, eredőjében káros szeretetét. Az egyke mentálisan károsodott személynek tekinthető, aki nehezen tud közösségbe beilleszkedni, miközben a Föld túlnépesedését csak a születések számának szervezett, tudatos korlátozásával lehet és kell is csökkenteni.

A közösség, az emberi faj természetes létközege csak úgy életképes, ha kiskoruktól fogva szoknak hozzá a gyerekek. Azonos korú óvodai, iskolai vagy sorkatonai csoportban a rivalizálás a jellemző, amely a közösségi kohézió ellen hat. A soktagú család tagjait viszont természetes hierarchia – alá- és fölérendeltség – fűzi egymáshoz , az így nevelődött ember könnyen megtalálja a helyét a későbbi felnőtt közösségében is.

******

Két esztendő nem olyan hosszú idő – mondanám, ha nem rohanna a világ egyre gyorsuló ütemben a katasztrófa felé, ha ez a jobb sorsra érdemes javaslat szemernyit mozdult volna a megvalósulás felé. Nem hagyom, hogy pusztába kiáltott szó maradjon. Jó társakat keresek, akik akarnak, tudnak tenni a jobbért: most az iskolacsalád-tervezet részletesebb kidolgozásáért, elindításáért. Megtalálom őket, ha addig élek is...

Értökös [email protected]

8 / 63

Hírek Weblapszerkesztő tanfolyam A Szerkeszt? Bizottság a Munkáspárt 2006 budapesti pártirodájában

Értesítünk minden érdeklődőt , hogy a Munkáspárt 2006 budapesti pártirodájában weblapszerkesztő tanfolyam indult el kezdők részére. A tanfolyam ingyenes. Érdeklődni lehet a [email protected] e-mail címen , valamint a 06-30-636-08-26 mobil telefonszámon az oktatónál személyesen. A Szerkesztő Bizottság

Antifasiszta civilszervezetek nyilatkozata . A rendszerváltás 20. évében itt a â01Ehétköznapi fasizmusâ01D. A szélsőjobboldal erőszakkal félemlíti meg a társadalmat, különösen a legszerencsétlenebbeket, a cigányságot.

Antifasiszta civilszervezetek nyilatkozata A rendszerváltás 20. évében itt a â01Ehétköznapi fasizmusâ01D. A szélsőjobboldal erőszakkal félemlíti meg a társadalmat, különösen a legszerencsétlenebbeket, a cigányságot. Ózdon, március 9-én, két magyar gárdista hátulról megtámadta Aradi Dánielt és csúnyán megverte, több fogát kiverte. Ez már a második támadás volt ellene. Aradi Dániel és barátai korábban bátran felléptek a szélsőséges megmozdulások ellen, a cigányság mellett. Ezúttal a hatóságok is behódoltak a szélsőjobboldali erőszaknak. Amikor a Magyar Gárda Ózdon koszorúzott, a rendőrség nem a rendezvényt izolálta, hanem a cigánytelepeket zárta körül és megtiltotta az ott lakók mozgását. Az aláíró antifasiszta civilszervezetek â013 a jogilag érvényes, de a jogrendünkben és a közéletünkben egyre inkább figyelmen kívül hagyott Párizsi Békeszerződés szellemében â013 a leghatározottabban követelik a szélsőjobboldali tevékenység felszámolását, mindenekelőtt a szélsőjobboldali erőszak megfékezését! Szolidárisak vagyunk a bátor antirasszista aktivistával, Aradi Dániellel! Budapest, 2009. március 10.

AZ AMERIKAI KONGRESSZUS KUBÁT ÉRINTŐ TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁSA. A BLOKÁD MARAD A Kubai Köztársaság magyarországi nagykövetségének anyaga A KUBAI KÖZTÁRSASÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGÉNEK Sajtóközleménye

Az amerikai kongresszus Kubát érintő törvénymódosításai: A blokád életben marad.

Március 11-én Barack Obama amerikai elnök kihirdette az új költségvetésitörvényt, mely több módosítást is tartalmaz az Egyesült Államok kubai politikájával kapcsolatban. Az említett törvény három olyan módosítást tartalmaz, mely Washington kubai politikájának tekintetében 'enyhítést', 'könnyítést', 'politikai változást' jelent.....

A KUBAI KÖZTÁRSASÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGÉNEK Sajtóközleménye

Az amerikai kongresszus Kubát érintő törvénymódosításai: A blokád életben marad.

9 / 63

Március 11-én Barack Obama amerikai elnök kihirdette az új költségvetési törvényt, mely több módosítást is tartalmaz az Egyesült Államok kubai politikájával kapcsolatban. Az említett törvény három olyan módosítást tartalmaz, mely Washington kubai politikájának tekintetében 'enyhítést', 'könnyítést', 'politikai változást' jelent. José Serrano demokratapárti képviselő eziránti kezdeményezése egy átfogó, szinte az egész kormányzati apparátust finanszírozó csomag részeként került megszavazásra, megkönnyítve ezzel a módosítások elfogadását a kubai származású, illetve az ellenforradalom érdekeit szolgáló más képviselők heves ellenállása ellenére is. A március 11-én kihirdetett törvény alapján a Kincstári Hivatal új, a kubai emigránsok hazalátogatásáról szóló szabályozást tett közzé, amely megszünteti a 2004 júniusában bevezetett korlátozásokat. A törvénnyel ellentétben, mely szeptember 30-ig érvényes, a jelen engedélynek nincs elévülési ideje. Emellett a Kincstári Hivatal olyan „irányelveket' tett közzé, melyek értelmében az Egyesült Államokban élő kubaiak évente egyszer látogathatják meg rokonait Kubában. A Bush kormány 2004-es döntésével szemben, mely mindössze napi 50 dollár elköltését engedélyezte a hazalátogató kubai emigránsok számára, mostantól a kubai amerikaiak, akik kedvező anyagi helyzetüknek köszönhetően megengedhetik maguknak a hazalátogatást, naponta 179 dollárt költhetnek. Az engedély értelmében a hazalátogatás korlátlan időre szól. Ezen kívül, lehetőség nyílik speciális, „esetenkénti' döntés alapján kiadható utazási engedélyek megszerzésére is a megengedett egyszeri hazalátogatáson túl, bár erre vonatkozóan nincsenek egyértelműen meghatározott döntési kritériumok. Másfelől, a törvény utasítja az amerikai kincstár titkárát egy általános utazási engedély kihirdetésére, mely lehetővé teszi a mezőgazdasági és gyógyszeripari termékek reklámozása, értékesítése céljából tervezett kubai utazásokat. A gazdasági blokádot alkotó intézkedések ellenőrzéséért felelős Külföldi Vagyont Ellenőrző Hivatal (OFAC) szerint az általános engedélyt az elkövetkezendő hetekben közzéteszik. Az OFAC által e témában március 11-én közzétett irányelvekre vonatkozóan maga a kincstári titkár nyilatkozta, hogy az új amerikai kormányzat továbbra is azt a Bush kormány által bevezetett korlátozást kívánja alkalmazni, melynek értelmében az élelmiszert szállító hajók az amerikai exportőrök részére történő kifizetéséig nem hagyhatják el az amerikai kikötőket. Egyúttal a március 11-i törvény a rádión és televízión keresztül folytatott Kuba ellenes propaganda háborúhoz szükséges pénzügyi keret jóváhagyásáról is rendelkezik. A jelen jogszabály ismét tiltja az amerikai alapok műszaki segítség vagy karbantartás céljából való felhasználását egy sor ország esetében -köztük Kuba. Jóllehet a Kubát érintő módosítások elfogadásával a Kuba ellenes maffia, és ennek kongresszusi képviselői elszenvedték első vereségüket, a gyakorlatban ez nem változtatja meg a több amerikai kormányzat által is elrendelt ostromgyűrűt, melyet a kubai nép ellen létesítettek. Ezek a módosítások nem állítják helyre az USA-ban élő kubaiak hazalátogatáshoz való jogát és nem biztosítják az amerikai állampolgároknak a szomszédos sziget látogatásához való jogát sem.

AZ USÁ-BAN FOGVATARTOTT ÖT KUBAI POLITIKAI FOGOLYRÓL A Kubai Köztársaság magyarországi nagykövetségének sajtóközl A KUBAI KÖZTÁRSASÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGÉNEK SAJTÓközleménye AZ USA-BAN FOGVA TARTOTT ÖT KUBAI POLITIKAI FOGOLYRÓL Március 6-án tizenkét amicus curiae (a bíróság barátja) beadvány került az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elé az Ötök ügyében január 30-án benyújtott felülvizsgálati kérelem támogatása céljából. Ez példa nélküli eset az amerikai igazságszolgáltatás történetében, hiszen ez eddig a legnagyobb számú amicus kérelem, ami a Legfelsőbb Bíróságot egy ítélet felülvizsgálatára sürgeti....

A KUBAI KÖZTÁRSASÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGÉNEK SAJTÓközleménye AZ USA-BAN FOGVA TARTOTT ÖT KUBAI POLITIKAI FOGOLYRÓL Március 6-án tizenkét amicus curiae (a bíróság barátja) beadvány került az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elé az Ötök ügyében január 30-án benyújtott felülvizsgálati kérelem támogatása céljából. Ez példa nélküli eset az amerikai igazságszolgáltatás történetében, hiszen ez eddig a legnagyobb számú amicus kérelem, ami a Legfelsőbb Bíróságot egy ítélet felülvizsgálatára sürgeti. Az említett kérelmet benyújtó személységek között van tíz Nobel-díjas, példának okáért Jose Ramos-Horta, Kelet-Timor elnöke, Adolfo Pérez Esquivel, Rigoberta Menchú, José Saramago, Wole Soyinka, Zhores Alferov, Nadine Gordimer, Günter Grass, Darío Fo és Mairead Maguire. Hasonló beadványt nyújtottak be többek között a mexikói szenátus, a panamai országgyűlés, Mary Robinson, Írország volt elnöke (1992-1997) és az ENSZ emberi jogi főmegbízottja (1997-2002). Az amicus kérelem elfogadásához aláírója kétezer dollárt köteles befizetni a Legfelsőbb Bíróságnak. Az ilyen jellegű beadványokat csak amerikai ügyvédeknek szabad benyújtani. Ez alkalommal példa nélküli módon az összes eljáró ügyvéd az átlagosan 30 ezer dollárt kitevő honoráriumáról lemondott. E rendkívüli nemzetközi támogatás jól mutatja, hogy az öt becsületes kubai nem kém, hanem igazi terroristaellenes harcos, kinek a dél floridai tevékenységével számtalan életet sikerült megmentenie. 1

Az összes amicus kérelem szövege Thomas Goldstein amerikai ügyvéd honlapján található: http://www.scotusblog.com/wp/amicus-briefs-filed-in-thecuban-five-case.

10 / 63

1 Thomas C. Goldstein (Tom Goldstein) alapítótársa a Goldstein and Howe cégnek (http://www.goldsteinhowe.com), Washington, DC, mely cég az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elé kerülő perekre specializálta magát. Az amerikai Legfelsőbb Törvényszékről szóló Scotusblog alapítója, melynek főszerkesztője és a Legfelsőbb Törvényszék döntéseiről továbbra is ír elemzéseket, összefoglalókat. Tagja úgyszintén a Stanford jogi Tanszéknek és a Harvard Jogi Iskolában, ahol a Legfelsőbb Törvényszék pereiről tart tanfolyamokat.

Beépülés az Alpha 66-ba Saul Landau riportja Interjú Gerardo Hernandezzel, a Kubai Ötök vezetőjével Ez a beszélgetés 2009. április 1-jén készült. Forgatócsoportunk az Igazságügyi Minisztériumtól kapott engedélyt, hogy beszéljen az „elítélttel", egy börtönhivatalnok jelenlétében.

Beépülés az Alpha 66-ba Interjú Gerardo Hernandezzel, a Kubai Ötök vezetőjével

Saul Landau riportja Ez a beszélgetés 2009. április 1-jén készült. Forgatócsoportunk az Igazságügyi Minisztériumtól kapott engedélyt, hogy beszéljen az „elítélttel", egy börtönhivatalnok jelenlétében. Az 1998-as letartóztatása előtt Gerardo Hernandez irányította a Kubai Állambiztonság azon ügynökeinek műveleteit, akik erőszakos csoportokba épültek be Miami körzetében azzal a szándékkal, hogy megakadályozzák őket abban, hogy terrorista támadásokat hajtsanak végre Kuba turisták által látogatott helyei ellen. A teljesség igényével jegyeztünk le mindent.

Saul Landau: Mi volt a küldetése és milyen célja volt? Gerardo Hernandez: Az Egyesült Államokban általában is, de különösképpen Floridában számos csoport tervezett és hajtott végre terrorcselekményeket Kubában. Mi információkat gyűjtöttünk az Alpha 66, az F4 Commandos, Kubai-Amerikai Nemzeti Alapítvány (CANF) és a Testvérek a Megmentésért (Brothers to the Rescue) nevű szervezetekről. Sok év telt el, és remélem, hogy semmi nem kerülte el a figyelmemet, de úgy gondolom, ezek voltak azok a fő csoportok, amelyekben dolgoztunk [beépültünk]. SL: Mit tudott meg a beépülés során? GH: Az első dolog, ami megdöbbentett az a büntetlenség volt, ami ezeknek a csoportoknak a működését jellemezte, megsértvén az Egyesült Államok törvényeit. Márpedig a (70-es évekbeli) Semlegességi Törvények állítólag azt mondják, hogy egyetlen szervezet sem használhatja az amerikai földet arra, hogy terrorista tevékenységet folytasson egy másik ország ellen. Az Alpha 66 esetében az akciók végrehajtói egy gyors hajóról rálőttek a kubai partok mentén lévő célpontokra. Mikor visszatértek Miamiba, mindig sajtótájékoztatót tartottak és nyíltan beszéltek a tettükről. És ha valaki azt találta kérdezni: „Hé, ezzel nem sértitek meg a semlegességi törvényeket?", azt válaszolták: „Nem igazán, mivel mi először a Karibtérség sok Key-ének egyikére mentünk, és csak ezután mentünk Kubába. Így tehát technikailag el sem hagytuk az Egyesült Államokat.". Nyíltan csinálták ezt, és az Egyesült Államok hatóságait nem terhelte felelősség. SL: Melyik években történtek ezek? GH: Ez így megy 1959 óta. A 1990-es években én személyesen kezdtem foglalkozni ezzel. Amióta itt vagyok a Victorville [Kalifornia] börtönben, körülbelül három éve, azt hiszem 2005-ben, letartóztattak egy kubait ebben a megyében, rengeteg, különböző típusú fegyvert találtak a házában. Az első dolog, amit mondott, hogy „Nézzék, én az Alpha 66 tagja vagyok és ezeket a fegyvereket a kubai szabadságért folytatott harcban használom.". Ezzel védekezett. SL: A Kubai Ötök mindannyian önkéntesek voltak? Hogy tud valaki beépülni egy ellenséges csoportba egy ellenséges országban? És aztán úgy dolgozni, mintha az országa ellensége és az ellenségei barátja lenne? GH: Igen, mindannyian önkéntesek. Ami engem illet, én nem vagyok egy ambiciózus katonaember. Diplomatának tanultam. Hat évbe telt, hogy diplomát szerezzek a nemzetközi és politikai kapcsolatokból. Ezután Angolába utaztam egy nemzetközi önkéntes misszió tagjaként. Mialatt Angolában voltam, úgy tűnik, hogy felkeltettem a kubai hírszerző szolgálatok figyelmét, és mikor hazatértem, megkerestek ezzel a küldetéssel. Azt mondták, hogy „Tudjuk, hogy ön diplomatának tanult, de ismeri országunk bizonyos problémáit ezekkel a terrorista csoportokkal, akik azért jönnek Floridából, hogy különféle bűncselekményeket kövessenek el, szükségünk van valakire, aki odautazik, és végrehajtja ezeket a feladatokat.". Mondhattam volna, hogy „Nem, én diplomáciát tanultam, diplomata akarok lenni.", de azok a kubaiak, akik a Forradalommal nőttek fel, tudják, hogy az elmúlt ötven év során országunk szinte háborús körülményekkel nézett szembe. Kubában, aki nem is ismer személyesen valakit a terrorizmus áldozatai közül, az is tud legalább arról a repülőgépről, amit Barbados felett robbantottak fel, hetvenhárom embert megölve ezzel [1976 októbere]. És ki ne tudna arról a bombáról [1997], amely megölte Fabio di Selmót [olasz turista, a havannai Copacabana Hotel vendége, ahol egy salvadori férfi robbantott, akit állítása szerint Luis Posada Carriles bérelt fel], hogy csak néhány esetet említsek? Egy óvoda előtt az ellenforradalmárok egy [gáz] tartályt gyújtottak meg. Ezek az akciók részei a kubai emberek tudatának. Így hát azt mondtam a hírszerzési tiszteknek, „Igen, kész vagyok végrehajtani ezt a küldetést.". SL: Hogyan sikerült beépülni ezekbe a csoportokba? Hogyan győzte meg őket? Egy olyan embert, mint amilyen José Basulto [a Brothers to the Rescue vezetője] például? GH: Az itt élő kubaiak számára minden mindennel összefügg. A kubaiaknak az Egyesült Államokban hatalmas kiváltságai vannak, olyan kiváltságok, amilyennel a világ semmilyen más állampolgára nem rendelkezik. Kubaiak bárhogyan érkezhetnek, akár hamis útlevéllel is, csak annyit kell mondaniuk,

11 / 63

„A szabadságot keresem itt.", és az Egyesült Államok azonnal megad nekik minden dokumentumot, amire csak szükségük van. Szóval Basulto esetében, például, az elvtársaink egyike, aki beépült a Brothers to the Rescue-ba, eredetileg egy repülőgépet „lopott" el Kubából. René [Gonzalez, a Kubai Ötök másik tagja] iderepült a géppel, és, szokás szerint, úgy fogadták, mint egy hőst. Nagy feltűnést keltett, és később csatlakozott a Brothers to the Rescue-hoz. A munkája az volt, hogy információkat gyűjtsön a szervezetről. Ha tehát arra kíváncsi, hogy miként sikerült beépülni, akkor azt mondhatom, hogy úgy használtuk a szervezetet, mint saját alapítványunkat erre a feladatra, kihasználva azokat a kiváltságokat, amiket minden kubai megkap, amikor ebbe az országba érkezik, annak ellenére, hogy nem egyszer repülőket térítenek el, fegyvert nyomva a pilóta fejéhez. Nézze meg az olyan embereket, mint amilyen Leonel Matias, aki [1994-ben eltérített egy hajót Kubából és ennek során megölt egy tengerészeti tisztet] megölt valakit egy hajón, idejött azzal a hajóval, nála volt a fegyvere; és a holttestet is megtalálták. És mindezek ellenére nem kellett semmilyen eljárással szembenéznie az Egyesült Államok igazságügyi rendszerében. Ezek az emberek automatikusan kegyelmet kapnak. Mi pontosan ezt az előnyt használtuk ki, hogy eljussunk egy bizonyos szintre ezekben a szervezetekben. Amikor a Brothers to the Rescue-t említem néhányan talán azt gondolják, hogy „Ez egy humanitárius szervezet, amely balseros-okat [tutajosokat] ment ki.". Épp ellenkezőleg, amíg a tevékenységük csupán a balseros-ok kimentésére korlátozódik, nem lesz semmilyen problémájuk a kubai hatóságokkal. Amit viszont az emberek rendszerint nem tudnak az az, hogy José Basulto, a szervezet vezetője régóta nyilvántartott terrorista. A CIA képezte ki, és titokban beszivárgott Kubába a '60-as években. 1962-ben egy gyors hajón Kubába ment, és a kubai partok mentén lévő célpontokra, köztük egy szállodára lőtt ki gránátokat. Még Basultóval magával sincs probléma, noha ismerjük a múltját, ha akcióit balseros-ok kimentésére korlátozza. Azonban 1995-ben az Egyesült Államok és Kuba bevándorlási egyezményeket írt alá éppen arra nézve, hogy a nyílt tengeren feltartóztatott hajókat nem viszik többet az Egyesült Államokba, hanem visszafordítják őket Kubába. Ekkor az emberek nem adtak már több pénzt Basultónak és a szervezetének, mondván: „Miért adjunk pénzt Basulto szervezetének? Amikor ha a parti őrséget hívja, azok úgyis visszafordítják a balseros-okat Kubába?" Így amikor Basulto látta, hogy veszélybe került a vállalkozása, kitervelte a kubai légtér megszállását [1995], hogy így tartsa meg az emberek támogató hozzájárulását. Mi bemutattuk ezt a bizonyítékot az ügyünk során. Még ha a sajtó nem is akart ennek túl sok figyelmet szentelni...nos, ők nem akarnak ehhez hozzányúlni. Nem származik előnyük belőle. Úgy értem a nyilvános sajtónak. A dokumentumok bemutatják, hogy hogyan próbált ki Basulto és a Brothers to the Rescue Kubába szánt saját készítésű fegyvereket. Mikor Basulto tanúvallomást tett a tárgyalásunkon [2001], az ügyvédeink megkérdezték tőle, hogy mit szándékozott tenni azokkal a fegyverekkel. Ahogy erről a tárgyaláson készült jegyzőkönyv tanúskodik, láthatólag senki sem akart odafigyelni a válaszra. Az emberek hajlamosak voltak úgy beszélni a Brothers to the Rescue-ról, mintha az egy humanitárius szervezet lenne, mellőzve a terrorizmus témáját; ahogyan figyelmen kívül hagyták azt is, hogy az FBI is beépült ebbe a szervezetbe. Az FBI-nak volt egy embere a csoporton belül, aki információkat szolgáltatott a Brothers to the Rescue tevékenységéről. Miért épülne be az FBI egy humanitárius szervezetbe?

Saul Landau jelenleg filmet forgat (Jack Willis-szel) a Kubai Ötökről. A másik filmje elérhető DVD-n a [email protected] weboldalról. Munkatársa a Politikatudományok intézetének és szerzője a A BUSH AND BOTOX WORLD (Counterpunch A/K) című könyvnek.

MEGHIVÓ EU – VÁLASZTÁS ÉS A BALOLDAL szervez?k A MÁJUS ELSEJE TÁRSASÁG rendezvénye

A MÁJUS ELSEJE TÁRSASÁG FÁKLYA KLUBJA

MEGHÍVJA ÖNT

A 2009. június 16.-án 15 órakor A BP. II. ZSIGMOND TÉR 8. I. EM. NAGYTERMÉBEN TARTANDÓ ELŐADÁSRA ÉS VITÁRA

TÉMA:EU – VÁLASZTÁS ÉS A BALOLDAL ELŐADÓ: WIENER GYÖRGY

12 / 63

ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ HOZZA MAGÁVAL BARÁTAIT- ISMERŐSEIT MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK

13 / 63

Művészet Karácsonyvárás Koosán Ildikó vers

Karácsonyvárás

Koosán Ildikó

Várom, fenyőtűk zöldaranyát hó-fény, hogy lepje, áttetsző jégtükör, jégcsengő, dérfodros legyen az ág, ünnepi harangon, hogy kibuggyanjon a visszafojtott csend, kísérjen földön, égen ez a törékeny üvegvirág... Várom, három királyok kíséretében egyszer csak eljön, s az ember szívében, halkul egy percre a zajos világ.

Szombathely, 2008 december 9.

Globális Koosán Ildikó vers

Globális

Koosán Ildikó

Ez a globális válságú világ fényben tocsogó karácsonyfája,

14 / 63

laza, hányaveti, a„mit bánom én , mi lesz"! tényszerű filozófiája, élénk a kereslet, félpénz az ára. Sort állnak... bankok osztanak hitet, tovább gondolni? ugyan már!, Minek? Venni, szerezni, gyűjteni, kaparni, napi harácsnál mást mit is akarni?... Vásárolt örömért mekkora roham! Csalódás, undor kupacolt hegyekbe', s mire érkezik az Este, csillogó üresség, ember-meleg egy csepp se.

Szombathely, 2008 december 17

.

December Koosán Ildikó vers

December

Koosán Ildikó

Pattog az illatos hasáb, lángingerén ezernyi felizzó szentjánosbogár sziporka-táncát kezdi.

Orkán hátán a zord idő, most jó öled keresni, hóförgeteg... én itt veled... és nem jár erre senki.

Hajtsd hát a vállamra fejed míg hallgatjuk a csendet, esténk örömre nyílik épp, a gondolat melenget.

Zsongító selymes félhomály

15 / 63

bíztat...Bőrödhöz érek, nincs kor, nincs tér, csak mozdulat, csak pelyhek... hófehérek...

2008 december.

Ez ma a tét ! Koosán Ildikó Lírai vers

Koosán Ildikó: Ez ma a tét !

Tömény hiányok, s az embervilágú fényrepülés közt vakbuzgón rést tapogatva, már idelátszik: teher a régi humánum, s az erkölcsi szózatok ünnepi éve lejárt. Más gonddal henceg, más rügyben feslett, a csődkalodában zárt modern világ.

Interaktív légy, ilyen a módi, loboncos eszmék tér-idején közös gubancunk megkerülése vétek, zsebünkre játszik, rulettezik az Élet…. (Ráadásképen sárviadal dúl,

16 / 63

full változatban) Mélyre zuhanhat mind aki vesztes, saját sírjába fortyog a lét, kijutni innen rongyba, gatyába, vagy benne rekedni ez ma a tét!

2009. március 29.

Cofi kabátja Szepes Erika A szerző novellája egy sokat viselt ruhadarabról szól JAVITVA

Cofi kabátja Zsófi unokám öltözteti Cofi névre hallgató, teljesen kopasz gumibabáját. - Először a sapkát, azután a zoknit, nadrágot, kabátot és a pulóvert - mondja neki didaktikusan, ámde megáll kezében a mozdulat: a pulóvert nem lehet ráhúzni a kabátra. Némi pityergéssel kezdődő, majd újra erőre kapó lendülettel letépi a kabátot a babáról - ettől az egyik karját tartó gumi meglazul, és a kar, csak úgy mutatóba, fityeg, felrángatja rá a pulóvert, majd az egész ruhaépítményt megkoronázza a kabáttal. Miközben a gyereket nézem elandalodva („Micsoda arany fürtök! Micsoda ibolyakék szemek!' - mondják a szembejövő nénik és bácsik), hirtelen hevesen kezd verni a szívem. - Na, miaffene van - mormolom magam elé, és igazán nem tudom, mi okozta nekem ebben az idillben a szívdobogást. Nézem a gyereket, aki nyelve hegyét kidugva - ha nagyon figyel valamire, mindig ezt teszi - egy díványra ülteti Cofit, nézem a kopasz Cofit, és nem értem a szívdobogást. Majd hirtelen régről ismertnek látom a baba kabátját: apró zöld-barna-homokszín kockás tweed, tipikusan az ötvenes évek szövőiparának terméke. Hogy kerül ez Cofira? Megpróbálok alászállni tudattalanomba, hátha rejlik ott valamiféle magyarázat Cofi kabátja és az én szívdobogásom összefüggésére. Elsőként tüntetem el magát a babát és ruhatárának a kabáton kívül eső részét. Marad a kabát és Zsófi. Nem férnek meg emlékezetem ugyanazon képsíkján. Zsófi élesebb, tisztább, valójában itt látható előttem. A kabát - baba híján - teljesen elveszti alakját, merő rongydarabbá válik. És itt az első nagy szívdobbanás. Ez a valami eredetileg nem Cofi kabátja volt. Nézem az anyagot, a mintát, tapintom a textúrát. A második szívdobbanás a textúra érintésére érkezik: én azzal az anyaggal meleg testi kapcsolatban álltam. Az én ruhám volt? Igen, érzem a bőrömön. De még valami mást is érzek: én ehhez az anyaghoz hozzábújtam, odasimultam, és mintha kívülről melegített volna, nem a testem befedésével. Melegített, hozzábújtam, odasimultam - e ponton behunyom a szemem, és tisztán látom a képet: anyám hajdani télikabátja volt ebből az anyagból. Hosszú évekig viselte, amíg már a kolléganői is le nem utálták róla. Anyámat ugyanis, így az ötvenes évek elején-közepén, nem igazán érdekelte a divat. Rá kellett szólni, hogy vegye már le a kabátot, mert tavasz van végre, és meleg van. Akkor előhúzta az átmeneti kosztümjét - ebből is egy volt, egy szürketéglaszín csíkos -, és addig hordta, míg elő nem vetettük vele az apró virágos nyári ruhát. Nyár után a folyamat visszafelé működött. Galyatetőn üdültünk egyszer, az akkori SZOT-üdülőben. Anyámat megörökítette valaki fényképen: a tweedkabátban ül az üvegverandán, a napfényben, és köt. Ha jobban megnézem, apámnak készít meleg pulóvert, „mégiscsak jobb, mint a konfekció', mely az üdülés végére teljességében varázsolódott elő a röntgenelőhívó oldat okozta állandó gyulladástól gyötört kezei közül. Szemüvege alól huncutul és okosan csillog a szeme; ritka vidám pillanatainak egyikét csípte el az ismeretlen fotós. Eltelt néhány év, és a sokat szolgált tweedkabátot a röntgenes kollektíva leparancsolta róla. Vett hát egy másikat, egy egyszínű szürkét szőrmegallérral, újabb öt évre. De mi legyen a tweeddel? Ételt és ruhát nem dobunk ki, ez volt a ki nem mondott parancs, gondolom, több millió, háborút átélt más családban is. Ha maradt a paprikás krumpliból, lett belőle grenadírmars. Ha anyám levedlette a tweedet, valamire fel kellett használni: lett belőle nekem télikabát. - Majd jön a Betty néni és megvarrja! Betty néni a házivarrónő volt, ami azt jelentette, hogy volt néhány „családja', akiknél javítást, átalakítást háznál vállalt, már ahol volt varrógép. Nálunk volt, mert anyám a legszükségesebbeket maga javította, de komolyabb munkákra Betty nénit kellett hívni. Addig összegyűjtöttük az egész család minden foltozni, javítani, átalakítani való holmiját, és Betty néni egy-két nap alatt mindent megcsinált, kora reggeltől késő estig szinte szünet nélkül kattogtatta a varrógépet.

17 / 63

Törődött, hajlott hátú, rosszul járó néni volt, én akkor azt hittem, hogy azért olyan hajlott a háta, mert sokat görnyedt a varrógép fölött. Nagyobb lányként már tudtam, hogy púposnak és sántának született, és két szülése - egy lánya és egy fia volt - súlyosbította betegségét. Soha nem panaszkodott; ha beszélt, mindig a lányával büszkélkedett: okos, de főként nagyon szép, a Torday Terivel együtt nyertek iskolai szépségversenyt. Lánya valóban szőke volt, kék szemű, karcsú, és mindketten - Torday is - Marina Vlady filmbéli boszorkányfrizuráját viselték. És miközben gimnáziumi egyenruhájáról mesélt („Milyen szép volt benne az én Juditkám!'), beteg lábával, amelyet a magas szárú fűzős gyógycipő sem tudott megerősíteni, egyre csak hajtotta, hajtotta rendületlenül a Singervarrógépek pedálos generációjának nálunk lakó példányát. Kattogását ma is hallom, orromban érzem a cserépkályha fanyar, füstös illatát, látom a szoba homályát, mert a varrógéphez nem gyújtottunk csillárt, csak egy kislámpa égett Betty néni előtt. A homályból kiemelkedik Betty néni ellenfénybe állított sziluettje, és szinte kiröppen keze alól a tweedkabát, amelynek rendeltetése ettől kezdve az, hogy telente engem melegítsen. Sok-sok télen át, amíg ki nem növöm. Alig vártam már azt a pillanatot, amikor anyám is úgy látja majd, hogy kinőttem, és kapok egy másikat. Újban nem reménykedtem, mert most a szürke átalakítása volt soron. De hát az osztálytársnőim előtt ez is újnak fog számítani. Elkészült a szürke, melynek egérszerűségét a műszőrme gallér és a csontszínű gombok valamelyest feledtették, meg egy kockás sál, ami magában ronda volt ugyan (piros-zöld kockás), de a sok szürke mellett szinte megszépült. De mi legyen a tweeddel? Ételt és ruhát nem dobunk ki. Ha marad a pörköltből, lehet belőle töltelék hortobágyi palacsintába, töltött paprikába. A tweedből pedig nekem lesz egy kötényruha, ami jó meleg, és el lehet hordani alatta a kopottabb, foltozott blúzokat, pulóvereket. Eközben múlott az idő, és alsó tagozatból felsőbe kerültem, az ötvenes évek pedig második felükbe fordultak. Kezdtek beszivárogni az IKKA-csomagok, bennük a bámulatos „nyugati' ruhakölteményekkel, nejlonharisnyákkal. Én a tweed kötényruhát viseltem, a kopott pulóverek fölött, és néha iszonyúan szégyelltem magam. És eljöttek a hatvanas évek, és szerencsére kinőttem a kötényruhát. De - mint tudjuk - ételt és ruhát... Tehát Betty néni - még hajlottabban, még lassabban sántikálva - eljött, és varrt nekem a kötényruhából egy szoknyát. - Egy kockás szoknya mindig divatos - mondta mosolyogva, amikor látta, hogy majdnem elsírom magam az ő új remekművében. Ettől kezdve inkább a mindenki által utált és megvetett kék köpennyel takartam el a „mindig divatost'. Amit a hatvanas évek első felében - minő felszabadulás! - kinőttem. Ételt és ruhát... Betty néni, varrógép, mellény. Hogy jobban melegítse télen, a kabát alatt, a hátamat. A hatvanas évek közepétől minőségi változás következett. Leérettségiztem és azt kértem, hogy ne alakítsák tovább a tweedet, éppen eleget nyúztam már. Betty néni amúgy is súlyos beteg lett, néhány év múlva meg is halt. Utáltam a tweedet és az összes átalakított ruhát, de Betty néni monoton kopogása a varrógépen azért gyakran hiányzott. Egy egyetemista azt hiszi, hogy már felnőtt. Úgy öltözik, ahogy akar, persze csak annyira akarjon, amennyire pénze van. Sálat vettem, táskát, cipőt, a télikabát meg maradt a szürke. És akkor, egy hirtelen ötlettől vezérelve, elővettem a tweedet, és kézzel - soha nem tanultam meg géppel varrni - varrtam belőle magamnak egy szütyőt vagy tatyót. Ki milyen névvel ismeri. Szóval, egy vállra akasztható tarisznyát, aminek mélyén eltűnt a kulcs, a személyi, az uzsonnaalma, tetejére kerültek a könyvek. - Milyen jó tatyód van! - mondta valaki, és én végre egyszer büszke lehettem a tweedre. (Könnyű lenne egy jó pszichológusnak kiderítenie, hogy tudatalattim működése következtében a ruhaanyagot azért minősítettem át táskává, hogy soha többé ne lehessen belőle ruhaneműt eszkábálni...) Diploma, állás, férjhezmenetel - a polgári lét sematikus kellékei. És - ami mindenképpen kilóg a sematizmussal illetett állapotok közül - a gyerek. („Micsoda göndör hajú, mosolygó arcú kislány!' - mondták a szembejövő nénik és bácsik.) Úgy kétéves lehetett (a második gyerek, a fiú még nem született meg), amikor első és azóta is kedvenc babáját megkapta. Egy anyaszült meztelen gumibaba volt, ijesztően fennakadó szemekkel (akkoriban ezt alvóbabának nevezték). - Fel kéne öltöztetni - mondtam a lányomnak úgy, hogy anyám is értse: varrjon neki ruhaneműket, otthon van ideje bőven, én meg dolgozó nő vagyok. Anyám nekiállt, és a lakásban található minden anyagból (ne szépítsük: rongyból) varázsolt valami ruhaszerű ruhaneműt. Anyám meghalt. Lányom anyuka lett. Övé a szőke fürtös, ibolyaszemű Zsófi. Lányom vett neki kétéves korában egy gumibabát, anyaszült meztelen, kopasz fejű csúfságot. Unokám elnevezte Cofinak, és ráadta a lányom - az ő anyja - gyermekkori játékai között talált tweed babakabátot. - A tweed elnyűhetetlen - mondta Betty néni, az én szívem pedig ettől az emléktől kezdett úgy zakatolni, mint Betty néni a varrógéppel. S minthogy ételt és ruhát... nem tudtam kidobni a babakabátot felnőtt koromban, hiszen anyám készítette két kezével, mint azt a fényképen megörökített hajdani pulóvert.

"Az angyalok második lázadása" Hódos Mátyás - regényrészlet

Részlet Hódos Mátyás „ Az angyalok második lázadása” c. könyvéből

- Nos - kezdte meg az elbeszélést Rose - mint említettem, Magyarországon születtem, az ország nyugati felén, egy kis faluban. Szüleim szegény emberek voltak, kevés földdel, sok gyerekkel. Hatan voltunk testvérek. Gondok között éltünk, de a mindennapi kenyerünk, viselő ruhánk megvolt. Sorsom előre látható, kimérhető volt. Felnövök, 15-16 éves koromban beállok cselédnek valamelyik birtokra, vagy városba, családhoz és ha nem ejtenek teherbe és ezért nem ölöm magam vízbe, vagy nem iszom lúgkövet, mint az unokanővérem, összegyűjtöm a stafírungomat, férjhez megyek és folytatom szüleim életét. Nem így történt. Közbeszólt a háború. Édesapámat még 14-ben elvitték katonának. Ott maradt Édesanyám a hat gyerekkel. Én a második voltam, a legkisebb még karonülő.

18 / 63

Gazdaságunk férfi nélkül egyre inkább leromlott, mind nehezebb lett az élet. Az ennivalót megtermeltük, de ruházkodásra, cukorra, petróleumra, gyufára, iskolaszerre, orvosra, gyógyszerre egyre kevésbé futotta. A ház, a gazdaság karbantartására sem tudtunk költeni. 1919 elején nagyon leromolva, de hazakerült Édesapám. Ez volt számára a reménység tavasza. Földet, segítséget ígértek, valami támogatást kaptunk is, de talpra állni nem tudtunk, mert az idő is rövid volt. Ami kis többletünk termett, azt odaadtuk a városok élelmezésére. Édesapámat beválasztották a falu vezetőségébe - ahogy akkor mondták - a direktóriumba. Ez volt a baj, mert pár hónap múlva félig civil, félig katonaruhás fegyveresek szállták meg a falut, összeszedték a direktóriumi tagokat meg a zsidókat, és nyilvánosan megbotozták őket. Hiába mondták a falusiak, hogy valamennyien éveket töltöttek a harctéren, nagy családjuk van, semmi nem számított. A volt elnököt a templom előtt felakasztották, a többieket ló után kötve elhurcolták. Én sírva próbáltam Édesapámat visszatartani, ostorral megvertek, csupa seb lett a testem. Az elhurcolt embereket útközben lelövöldözték, szekéren hozták vissza a holttestüket estére. A pap nem volt hajlandó beszentelni, a temető árkába kellett őket elásni. Ma is ott fekszenek. (* Hasonló eset történt 1919. augusztus 22-én a Fejér megyei Kislángon) Most azután ottmaradtunk a legnagyobb szerencsétlenségben és nyomorban. Alig volt kitartásunk karácsonyig. Attól kezdve napról napra éltünk, vagy ettünk, vagy nem. Nem csoda, hogy az 1920-as szörnyű spanyolnátha járvány Édesanyámat és valamennyi testvéremet elvitte. Egyedül maradtam. Anyám nővére vett magához. A házunkat eladtuk ahogy lehetett, de az érte kapott pénz egy-kettőre elértéktelenedett. Nagybátyám bányász volt. Ő is kompromittálta magát a forradalom alatt, külföldre kellett menekülnie. Franciaországban kapott munkát. Hamarosan utána jöttünk, azóta itt élek. - Nem kényeztette el az élet - mondotta Nectaire résztvevően. Még ő is, aki annyi bajt, szerencsétlenséget, nyomorúságot látott az évezredek során, átérezte egy 12 éves gyerek kálváriáját. - És hogyan lett magából francia? - kérdezte érdeklődéssel.

Nagybátyám az északi bányavidéken dolgozott. Elvállaltam mindenféle munkát, csakhogy könnyítsek helyzetükön. Ott is volt két kisgyerek, én meg már 15 éves voltam. Könnyen tanultam és hamarosan jól beszéltem franciául. Fiatal, nagyon igyekvő és szerény voltam, így a helybeliek lassan megkedveltek. Az egyik bányamester megkérdezte, nem vállalnám-e el idős, beteg édesanyja gondozását, aki délen, Valence közelében, az Isere partján lakott. Öt évig éltem a folyóparti házban. Madame Valois-val igen megszerettük egymást. Nem volt sok iskolája, de csodálatosan melegszívű és intelligens asszony volt. Szép ruhákban járatott, elvégezhettem a középiskolát. Mellette voltam az utolsó percéig. Sokszor mondta, hogy nekem orvosnak kellene lennem, mert szeretem az embereket. Amikor meghalt, annyi pénzt hagyott rám, amennyi elegendő volt az egyetem elvégzéséhez. Fia tiszteletben tartotta anyja akaratát, nem támadta meg a végrendeletet. Így lettem orvos és így lettem francia, aki délies kiejtéssel beszél. - Jó, hogy elkerült onnan, ahol talán a szülői szereteten kívül semmi jóban nem volt része - mondta Nectaire. - Azt hiszem, igaza van, uram - válaszolta Rose és mélyet sóhajtott. A huszadik században embereket ló után kötve, halálra vonszolni.... Rettenetes... Mint a hunok! Megjegyzés: A hunok a Pireneusoktól az Urálig, egész Európában mind a mai napig az esztelen pusztítás és emberirtás szinonimái.

Mosoly 1., Mosoly 2. Rácz Era Lírai vers

Rácz Era: Mosoly 1.

ráncba tört kendő kezében kérges virág temető várja de útközben rám mosolyog

Mosoly 2.

19 / 63

tétova jólét nyújtja a télbe takarni szótlan a kéz szól a mosoly

Versek dr. Szarka István Legutóbbi költeményei

dr. Szarka István versei

ELJÖTT A ZÁKÁNY

Háború vége, télvég, a szántás hideg porrá fagyott göröngyein macskacsontváz, fönn piros égben varjúseregek – így lábadoztam,

aknaüzem is élt még az erdőn, ma szívszorító múzeum, hol az ősi Bányász Színpad megfogyva bár, de emlékezik olykor az ifjúságra,

a gólyavári délelőttök szintén szembejőnek, ha arra járok – biokémia, mintha szerelem, Straub tanár úr óriás varázsló!

A dunavölgyi tározó hajnalában halászgat-e a kékmadár? A Vértes belsejében a pillanat vajon megállna-e, ha rám találna?

S kilencvenegyben, a kurta mámor után eljött a Zákány, a szervezett bűn joga, állama, szellemisége – meg a pár tucat befektető.

(Január 2o.)

20 / 63

A KÖVETKEZŐ TEREMTÉSIG

Belegebedhetsz, első csak egy van, mi hatmilliárd, mégis, mit tegyünk, ölni, hogy alfahím légy, több mint elég az állati magaslat, a szerzés-bírás ösztöne is mivé tett, gondold el egyszer, és altasd el a szörnyet, a gyűlölet halálos harcait magad ellen nyugtasd le már, hiszen ember leszel.

A hatalomkór-vírus passzálásához szintén megfelelőbb nálad a fekete lyuk, hol a magába zuhogó világ kiterjedését elveszíti, időből kihull, virulens vírusod ott őrzi a kódját az éppen következő teremtésig – s hátha tanult az Isten.

(Január 21.)

SPORTSZERŰ

Az alvég meg a télvég a felvég meg a bélvég a vesztend meg az esztend majdcsak megérti ezt kend

reccsen az ónos ágvég hányadik a világvég marsol a világhimnusz katasztrófaturizmus

dúl az atlantisz-móka vagy a vízözön óta reped-reped az ős-ég omolnak be a tőzsdék

21 / 63

cinkelt lapjait osztja itt a bessznek a hossza ott a hossznak a bessze téged tesz a rulettre

téged megint szopatnak aztán a hosszúvastag igen ott nyomul beléd kisköcsög világcseléd

mikorra megtanulnád hófúvásban a hullád mert mindig fölborúl ez azután háború lesz

lépj már vágtat a vér még ó magadét ha élnéd sportszerű harcban és nem poshadt kis túlélésben

(Január 31.)

22 / 63

SZENTKETTŐSSÉG

Fiú- meg lányszerelmek táján újítsd a nyelvet, mert ugye jön a trendi, vakhitedet belengi,

utána jön a retró, hiszen a föld felett, ó, mint szükséges rossz, robog a humán biorobot –

ez kell, s növekvő számban! Ez a csöpp méz a számban, mert közben, mégis, élünk, él a reményke vélünk.

És a lé. Nincs humor, lásd, törvénye a tumorlás, föléli, kicsi golyhók alólatok a bolygót.

Ennen magában pancsol. Néki az se parancsol, ki megszemélyesíti. Világgá terped – így ni:

fütyinunás fiúlány, csupa rés, csupa nyúlvány, ikrek, ő meg a bűne, sejtjükig egybetűnve:

egy-bőrben szentkettősség, szörnyű utódját-ősét hogy lelné, agya gyenge – akkor most mi legyen, he?

(Február 4.)

KÁRTALANÍTÁS NÉLKÜL

Ide hajnallik február tizedike,

23 / 63

katapult ágyainkon borzasan elűcsörgünk, szól a madár, három platángömb tüskéz a teleholdon, örvend korai kutyafalka, világítóhal gépkocsik nekivágnak, fölfejlődnek rángó kis konvojokba, megbetegített Európa-erdőn lesnek reánk az árfolyamok, röhögnek sunyi csapdák, nagy élvezettel fürge kis kövérkés centrumok vadásszák a perifériákat, vékony jég alatt űrarcok lebegnek el – mindentudón és mindenünnen mégis nagyhatalmú csecsemőink figyelnek, nőiség Tundzsa-völgyén lélegeznek a rózsák, hát megcsináljuk, s kártalanítás nélkül, barátaim.

MAGASABBRA

Mégis, már böjti szél ez, rügyeimben fölérez lágy enzim, forró hormon, s ní, jő szembe a dolgom: Fényhaza léthatárig tágul és fölvirágzik, melege idetalál, hajtása ágacska már, borsos hím- s mézes nőnem sétál újult mezőben, gyógyító, zsenge fű ez, és minden egyszerű lesz, távhődíj, adóscsapda – emberkém! Magasabbra!

(Március 1.)

24 / 63

CSATTOGÁNY

Szakítószilárd sodronykötelet ver tíz öles zengő csőhöz a szél, csattog a csíkos zászló, lejjebb fűzött bakancs a macskakövön, ezek, ezek a mái csattogányok, jégkor szélében, vaskor belsejében.

(Március 7.)

MÁRCIUS 15-ÉN

Aszályos téli világ mocskát lemosva, gázburkát átöblítve szél megáll, eső eláll – legnagyobbjaink (a fák) függőcseppvilágokat dédelgetnek az Átesőben…

De fáj! de fáj, hogy mily szép lehetne minden, fölfedező túránk a parkerdőkön s miutcáinkon hazafelé, műhelyeink, holnapi magunk felé, valami élhetőbe.

TAVASZI KLIP

Távoli múltból, messzi jövőből csak ők, csak ők, az iható folyók, a

25 / 63

megheverhető lombárnyékok a ligetes mezőkben!

Az ég, az operált vak szem a kötés mögül bennünket sejt már, az óceán kiheveri majd a barbárság korát, és megbocsátja lángoló kútjainkat a föld.

A lélek csinoska városai kimosdva-kimeszelve, délelőtt, főtér, hangoló szimfónikus –

az agy domborzatán ily álmok klipjei villonganak. A bőrünk beleborzong.

(Március 28.)

ÁPRILIS Reguli Ernőnek

Kicsiny gyümölcsösöd mutattad, holt barátom: – Valaha zsongott – most egy-két rossz darázs…

Üzenem, azóta sincs jele a jónak, lángolni készek a Föld fájdalmas határai,

alázó kényszerek tévelyegnek az ujjainkban, agyunk lefagyva, ritmustalan a szív,

pedig csak tőlünk! ha lesz valaha zsongás.

(Április 12.)

26 / 63

Egy egyedülálló könyv Jakócs Dániel Jannisz Mociosz - Szepes Erika : Kézfogás Válogatás napjaink görög és magyar költészetéből Budapest , 2008. Recenzió

Jakócs Dániel : Egy egyedülálló könyv Jannisz Mociosz - Szepes Erika : Kézfogás Válogatás napjaink görög és magyar költészetéből Budapest , 2008.

Miért egyedülálló ez a könyv? Azért, mert eddig nem volt az újgörög-magyar magyar-újgörög irodalmi kapcsolatok történetében olyan antológia, amely egyetlen kötetben , egymás mellett párhuzamosan mutatja be mindkét nép költészetét mind a két nyelven . Így az olvasó, ha tud magyarul is és görögül is, minden verset eredetiben és fordításbanis olvashat. Nem szükséges különösen hangsúlyozni azt, hogy ez a körülmény különösen a kétnyelvű görög kisebbségnek előnyös, természetesen nemcsak nyelvi szempontból. Az antológia magyar verseit Szepes Erika válogatta Szerdahelyi Istvánnal együtt , akik a magyar verstan legjobb szakemberei , a görög verseket pedig Jannisz Mociosz a görög irodalomtudomány és verstan egyik legjobb szakembere. Tartalmi szempontból az antológia szerkesztői igyekeztek úgy válogatni a verseket, hogy a két nép költészetének több tendenciája legyen jelen, de egyetlen költemény se legyen ellentétben a legszélesebb értelemben vett humanizmussal. Ennek pedig egyrészt az lett a következménye, hogy nem mindenkinek tetszenek egyformán az antológia bizonyos költeményei, másrészt a versek összessége alapján képet kapunk arról, hogy miként érzett és gondolkodott történelmi korszakunkban a két nép jelentős többsége. Ebből a szempontból ez az antológia kortörténeti dokumentum. A szerkesztőknek a válogatás során figyelembe kellett venni a versek fordíthatóságát is . A nagyon nehezen fordítható verseket nem vették fel a kötetbe .Végül köszönet illeti a műfordítókat . Ők mint a mai magyar költészet alkotói is a legnagyobb formaművészek közé tartoznak ,sajnos közülük többen - Gyimesi László, Rigó Béla, Varga Rudolf -banális véletlenek miatt eredeti verseikkel kimaradtak az antológiából. Ez az antológialegnagyobb hiányossága. A görög költők és műfordítók formaművészetét megítélni az Elliniszmosz olvasói illetékesebbek nálam. A műfordítók és a szerkesztők teljesen ingyen dolgoztak . A szerkesztők részéről az antológia megjelenése még komoly anyagi áldozatokkal is járt , mert a külföldi utazások költségeit maguk fedezték . A mai társadalmi körülmények között ezek a tények magukért beszélnek.

P .S. A kötet megrendelhető az Eötvös József kiadónál ,1025, Budapest , Zsindely u. 7. címen 3400 forintért levélben. A kiadó, ha megkapja a rendelők telefonszámát , egyeztetés után elviszi a könyveket a Vécsey utcába. Ez a recenzió megjelent az Elliniszmosz görög nyelvű lap májusi számában .

27 / 63

Olvasnivaló A Kárpát-medence dinoszauruszai F?zy István A Nopcsa bárók ősi magyar nemesi család, melynek a birtokai Erdélyben vannak. Az ifjú Ferencet a Mária Terézia által alapított bécsi Thresianumba küldték tanulni, mint előtte sok más magyar nemes ifjút. „A nyarakat azonban testvéreivel otthon töltötte, Hunyad megyei birtokukon. 1895-ben, egy ilyen nyári vakáción történt, hogy az akkor 12 éves Nopcsa Ilona, a báró testvérhúga, ősállatcsontokat talált Szentpéterfalva határában....

Főzy István:

A Kárpát-medence dinoszauruszai

A Nopcsa bárók ősi magyar nemesi család, melynek a birtokai Erdélyben vannak. Az ifjú Ferencet a Mária Terézia által alapított bécsi Thresianumba küldték tanulni, mint előtte sok más magyar nemes ifjút. „A nyarakat azonban testvéreivel otthon töltötte, Hunyad megyei birtokukon. 1895-ben, egy ilyen nyári vakáción történt, hogy az akkor 12 éves Nopcsa Ilona, a báró testvérhúga, ősállatcsontokat talált Szentpéterfalva határában.... ...A szünidő leteltével a fiatal Nopcsa visszatért Bécsbe, hogy folytassa tanulmányait. Magával vitte az otthon talált csontokat is, s a leleteket megmutatta Eduard Suessnek, a kor híres-neves földtanprofesszorának. Megállapították, hogy a csontok krétakori „sárkánygyíkoktól', azaz dinoszauruszoktól valók. Először úgy tervezték, hogy a bécsi akadémia expedíciót szervez Erdélybe, a leletek földtani körülményeinek tisztázására, s további anyaggyűjtésére. A feladattal Suess asszisztensét, Gustav Edler von Arthabert bízták meg. Az Akadémia azonban egyre halogatta a vállalkozáshoz szükséges pénz kiutalását, így azután, miként Nopcsa megemlékezett a dologról: „A nagy handabandázással megindult üggyel többé senki sem törődött.' Ekkor a fiatal báró ismét felkereste Suesst, aki arra biztatta hogy a leleteket maga dolgozza fel. Mikor Nopcsa tiltakozott, hogy a professzor lehetetlent kíván, hiszen nincsenek őslénytani, csonttani ismeretei, Suess csak ennyit mondott: -Hát tanulja meg!'

Így indult egy tudósi életpálya, mert Nopcsa Ferenc korának egyik legkiválóbb, nemzetközileg is elismert palaontológusa lett. A 12 nyelven beszélő Nopcsa Ferenc kalandos életében azonban sok minden mással is foglalkozott. Beutazza a Balkánt, Albániát, s miközben kis híján albán király lesz aközben 58 kisebb-nagyobb tudományos munkát ír Albániáról. Ezek között van régészeti-, etnográfiai tanulmány s átfogó nagy monográfia is. Egy ideig a monarchia kémeként is működött. A háború után felhagyott a politikával, s csak a tudománynak élt. Bár felajánlották neki a bukaresti Földtani Intézet vezetését is, mégis 1925-ben a Stefánia úton levő Magyar Királyi Földtani Intézet vezetését vállalta el.

Ezt a rendkívüli életpályát mutatta be Főzy István, a Magyar Természettudományi Múzeum Föld- és Őslénytárának főmuzeológusa, a 2000-ben megjelent „Nopcsa báró és a Kárpát medence dinoszauruszai' című könyvében. Nopcsa Ferenc életével és munkásságával együtt a szerző ismerteti a Kárpátmedence őslénytani leleteit is. 2004-ben jelent meg a mű átdolgozott, s kibővített második kiadása „A Kárpát-medence dinoszauruszai' címmel. Ebben a szerző az első könyv eredményeit átvéve pontosabb és részletesebb áttekintést ad a Kárpát-medence eddigi őslénytani leleteiről. A legújabbakat is ismertetve, s érzékeltetve a román-magyar tudományos együttműködést. A második könyvben a lapok oldalszélein jelezve vannak a földtörténeti korok - segítve a leletek időbeni elhelyezését.

Mindkét könyvben szép ábrák, rajzok, térképek és fényképek segítik a megértését egy olyan tudománynak, mely a kívűlállók számára ismeretlen. A szerző olvasmányos stílusa külön erénye a könyvnek, mely a tudományos alaposságból semmit nem veszít.

A mostanában gomba módra szaporodó külföldi eredetű dinoszauruszokról megjelent könyvek közül magasan kiemelkedik, s nem csak a magyar vonatkozásai miatt.

28 / 63

29 / 63

Politika Kire szavazzunk június 7.-én? Elmélkeld? Demokritsz Hazafelé menet egy nagyon rokonszenves, fiatal nő kezembe adta a „Lehet más 2009” című kampányújságot. Amikor elolvastam azt vettem észre, hogy lényegében ugyanazt szeretné, amit már régebben is mondtam és írtam. Környezetünk védelmét ésennek érdekében áttérést a megújuló energiaforrásokra és annak biztosítását, hogy helyreálljon a természeti környezet egyensúlya. ....

Elmélkeldő Demokritsz

Kire szavazzunk június 7.-én? Hazafelé menet egy nagyon rokonszenves, fiatal nő kezembe adta a „Lehet más 2009” című kampányújságot. Amikor elolvastam azt vettem észre, hogy lényegében ugyanazt szeretné, amit már régebben is mondtam és írtam. Környezetünk védelmét és ennek érdekében áttérést a megújuló energiaforrásokra és annak biztosítását, hogy helyreálljon a természeti környezet egyensúlya. A többi részletkérdésben valószínű, hogy még sokat kell vitatkozni. A lényeg azonban az, hogy velük lehet beszélgetni és vitatkozni. Nem személyeskednek, nem akarnak senkit elkergetni, bíróság elé állítani vagy agyagba döngölni. Goromba, kulturálatlan személyeskedés helyett pozitív programjuk van. A program humanista része nagyon rokonszenves. Tőlük függetlenül is ugyanezt gondoltam. Nem veszekedést, vitatkozást akarnak a szomszéd népekkel, hanem együttműködést -gondolkodást. Meghívásukra ott voltam, amikor a Humanista Mozgalom megalakította a Humanista Pártot. Nagyon jól éreztem magam köztük és máig őrzőm azt a kis könyvecskét, amelyben az egyetemes emberi nemzet tagjává nyilvánítottak. Legjobb gondolkodóink, íróink, költőink is úgy érezték, hogy a magyarság és az emberiség összefügg és összetartozik. Ennek az igazi nemzeti hagyománynak a folytatói még akkor is, ha nem rakták tele nemzeti színű szalaggal plakátjaikat. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki kiábrándult a „nagy pártokból”, hogy ne maradjon otthon, szavazzon rájuk. Aki a kritikáját csak távol maradásával fejezi ki, az az antihumánus kirekesztőket segíti hatalomra. Van kire szavazni, és nekik is lehetőséget kell adni ahhoz, hogy a gyakorlatban mutathassák meg képességeiket. Jóindulatukban nem kételkedem.

Politikai replikák Elmélked?Démokritosz A jelenlegi gazdasági válság okairól

E Elmélkedő Demokritosz: P

Politikai replikák

1.replika Megkaptam az egyik külföldi marxista folyóirat legújabb számát. Mivel barátainkra is érvényes, hogy nézetekkel vitatkozunk és nem konkrét személyekkel, a folyóirat nevét elhallgatom. A címlapon arcképek sorakoznak, és alattuk vastag betűkkel a kérdés : Kiket kell hibáztatnunk a válságért? Minden marxista számára világos és egyértelmű a válasz: Senkit. Aki tényleg megértette Marx közgazdasági elemzését, az tudja, hogy a tőkés termelés fejlődésének szükségszerűen visszatérő szakasza a válság, amely a kapitalista termelés lényegéből következik. A tőkések sem akarnak válságot. A marxistáknak pedig még a legélesebb eszmei harc hevében sem szabadna megfeledkezni saját elméletükről. Nagyon egyszerű lenne a dolog , ha néhány tőkés gonoszsága lenne az oka a válságoknak. ( Ezt nálunk a szélső jobboldal és a jobboldal akarja elhitetni a naiv emberekkel , hogy a felelősséget a kapitalizmus helyett riválisaira hárítsa át. ) Mivel a válságok oka a kapitalizmus, a válságot csak a kapitalizmussal együtt lehet megszüntetni. Ezt mindenki megértheti, aki logikusan tud gondolkodni.

30 / 63

Tudomány Amit már régen másként kellett volna csinálni A VILÁGSZABADSÁG szerkeszt?sége ... A népi demokratikus fejlődés első éveiben a különböző szintű elméleti tanfolyamokon számtalanszor tanították és ismételgették, hogy a termelőeszközök fejlődése határozza meg a termelési viszonyokat és a termelési viszonyok visszahatnak, miután létrejöttek, a termelőeszközök fejlődésére, illetve az összes termelőerő fejlődésére. ...

Amit már régen másként kellett volna csinálni

Aki a Világszabadságon elolvassa mindazt a kritikát, amit szerzőink a mai valóságról írtak, és ráadásul ezt összehasonlítja azzal, amit népi demokratikus korszakunk kétségtelen, hangsúlyozom, hogy kétségtelen előnyeiről és eredményeiről írtunk, akkor könnyen támadhat az a benyomása, hogy mi ezt a népi demokratikus korszakot szeretnénk kisebb-nagyobb javításokkal visszahozni, röviden besorol bennünket a nosztalgiázók táborába. Pedig ez nem így van, s ráadásul az ókori materialistákig visszanyúló dialektikus világnézetünk szerint nem is lehetséges, mert nem lehet kétszer belelépni ugyanabba a folyóba. A mai restaurált kapitalizmus sem ugyanaz, amilyen az 1945 előtti magyar kapitalizmus volt, de nem is olyan, amilyen a nyugati volt 1945 előtt. Mindez nem jelenti azt, hogy az emberiség történelme szempontjából haladásnak könyvelhetnénk el az európai országokban végbement kapitalista restaurációt. Van regresszió is a történelemben. Nem ok nélkül akarják a kapitalizmus mai hívei a progresszió és a regresszió fogalmát is kitörölni az emberiség tudatából, de ne törődjünk velük. a mi feladatunk azt vizsgálni, hogy a szocializmus szempontjából mit csináltak a szocialista irányú fejlődés első gyakorlati képviselői rosszul. Erről a mai kapitalizmus hívei mélyen hallgatnak, vagy nem is gondolkoznak rajta komolyan, mert ők is ugyanúgy csinálják. A népi demokratikus fejlődés első éveiben a különböző szintű elméleti tanfolyamokon számtalanszor tanították és ismételgették, hogy a termelőeszközök fejlődése határozza meg a termelési viszonyokat és a termelési viszonyok visszahatnak, miután létrejöttek, a termelőeszközök fejlődésére, illetve az összes termelőerő fejlődésére. Ezzel senki sem vitatkozott és majdnem mint hittételt elfogadták az esetek többségében, ami nem jelenti azt, hogy máskérdésekben nem voltak élénk viták. Azon senki nem gondolkozott, hogy mit jelent ez a tétel a kapitalizmus és azon belül a magyar kapitalizmus vonatkozásában. A kapitalista termelési viszonyok létrehozták az ipari forradalmat és ennek eredményeként a kapitalista viszonyoknak megfelelő technikát. Ennek alapja a gőzgép volt és szinte egyetlen energetikai alapja a szén. Később a belső égésű motorok felfedezése után a kőolaj és termékei is egyre fontosabb szerepet kaptak, de a lényeg nem változott, az egész fejlődésnek olyan energiaforrás volt a feltétele és bázisa, amelyről előre tudni lehetett, hogy elfogy és ezért ez a fejlődés tovább nem folytatható. A fejlődés elején azonban a készletek kimeríthetetlennek látszottak, a szomorú vég a ködös távolba tűnt. Gomba módon nőttek a vasművek, szaporodtak a szénbányák, és akkor még senki sem sejtette, hogy milyen őrült tempót diktál a kapitalizmus abszolút törvénye, az értéktöbblet termelése és a tőke forgási sebességének a hatása az értéktöbblet mennyiségére. Minél gyorsabb a tőke forgási sebessége, annál nagyobb lesz az értéktöbblet is. (Tőke III. kötet 4. fejezet) Ez a törvény pedig nem engedi meg a tőkés verseny körülményei között, hogy olyan termelőeszközöket alkalmazhassanak, amelyek eredményeként a befektetett tőke lassabban térül meg, bár olcsóbb hosszú távon. A szénhidrogének felhasználásának ütemét növelte az állandóan fejlődő hadiipar és haditechnika is, ezért mindaz, ami az ipari forradalom kezdetén csak távoli köd volt, mára látható közelbe került. Ennek ellenére a szénhidrogének felhasználásának őrült üteme folytatódik, és folytatódik az őrült gyorsaságú környezetszennyezés, valamint a harc a világ olajtartalékainak megszerzéséért. Most pedig gondoljunk népi demokratikus fejlődésünk első éveire. Az „acél és a szén országa leszünk” – hirdettük büszkén, és azok is lettünk. A fejlődést az elején természetesen csak ott lehetett folytatni, ahol a kapitalizmus abbahagyta, de utána már az egész fejlődést alapjaiban más vágányra lehetett volna és kellett volna állítani, mert akkor már látni lehetett, hogy a technikai fejlődés kapitalista útja zsákutcába visz, azaz az értéktöbblet minél gyorsabb felhalmozására kényszerülő termelés gyorsan elpazarolja a meg nem újuló energiaforrásokat és bekövetkezik a vég. Röviden összefoglalva a tőkés termelési viszonyok ellentétbe, végzetes összeütközésbe kerültek a termelőerők fejlődésével és ezért meg kell szüntetni őket, ha nem akarjuk, hogy elpusztuljon az emberiség. Az energiahordozók amúgy is viharos gyorsaságú elhasználását még fokozták a háborúk. Gondoljuk csak át, hogy a II. világháború összes frontvonalán mennyi kőolajat pazaroltak el pusztításra, hogy mennyi kőolaj veszett kárba a hidegháború és a helyi háborúk miatt. Nyugodtan mondhatjuk, hogy mindezt a még meglévő tartalékokból rabolták el, amivel termelő gépeket lehetett, lehetne működtetni, lakásokat fűteni, és ez a pazarló folyamat nem állt meg a II. világháború után. A hidegháború és a helyi háborúk idején folytatódott a pazarlás és ma sem ér véget. Elegendő Irakra utalni valamint arra a tényre, hogy különböző katonai tömbök hadi repülőgépei szünet nélkül járőröznek az egész Föld felett. Ma már az emberiség gondolkodó része tudja mindezt, konferenciákat hívnak össze, hogy legalább csökkentsék a káros gázok kibocsátásának mértékét. A kormányok jelentős része azonban -az USA-val az élen – megtagadja az elengedhetetlen intézkedéseket vagy vonakodik megtenni azokat. Pedig ezek az intézkedések sem jelentenék a tényleges megoldást, mert csak a káros anyagok mennyiségét csökkentenék a légkörben, holott teljesen meg kellene szüntetni a káros anyagok légkörbe jutását. A hadiipar-és technika környezetszennyező határának fokozódásával párhuzamosan nő a békés célokra gyártott gépkocsik száma, és ezért azok is egyre több ártalmas anyagot bocsátanak ki. Egyesek erre azt válaszolják, hogy jelentősen javultak a gépkocsik motorjai, kevesebb káros anyagot engednek ki a levegőbe, kevesebb oxigént használnak el stb. Lehet, hogy ez igaz, de ez a javulás nem ellensúlyozza azt az ártalmat, amit a gépkocsik számának gyors növekedése okoz. Mindezt a városok lakói naponta tapasztalják érzékszerveikkel is, nincs szükség műszerekre. Emlékszem, hogy egyesek, amikor 30-40 évvel ezelőtt azt mondtuk, hogy a kapitalizmus akadályozza a termelőerők fejlődését, milyen önelégült, fölényeskedő és ostoba mosollyal hivatkoztak a nyugati meseautók műszaki színvonalára. Ezek az urak nemhogy nem láttak tovább az orruknál, az orrukig sem láttak. Most pedig látniuk sem kell semmit. Kocsijukkal együtt órákra beszorulva valamelyik város közlekedési dugójába orrukkal is érzékelhetik e csodálatos fejlődés következményeit. A folyamat pedig szinte a tehetetlenség törvényei szerint halad előre, és a mai helyzetet szemlélve megállíthatatlannak látszik. Az egész mögött pedig – ahogyan már utaltunk rá – a kapitalizmus abszolút törvénye, az értéktöbblet termelésének állandó növelésére való törekvés húzódik meg, ezért nem hat a józan ész. Az emberben egyre erősebben nő a vágy elmenekülni innen valahová. De hová? Talán falura? Ott még tényleg tisztább a levegő, nagyobb a csend, de ott is jelen vannak korábbi fejlődésünk negatívumai. A népi demokratikus fejlődés utolsó 35 évében a magyar mezőgazdaság a világ mezőgazdaságának az élvonalába került, de milyen úton? Ugyanazokat a technikai módszereket alkalmaztuk, mint a fejlett nyugati kapitalista országok, műtrágyák, vegyi gyomirtás, erősen mérgező permetezőszerek. Nálunk talán erősebb volt a szakmai ellenőrzés, ügyeltek arra, hogy frissen permetezett áruk ne kerüljenek piacra, de a fejlődés útja ugyanaz volt, kútjaink nagy részének a vize ihatatlan a nitráttartalom miatt stb. stb. A mi

31 / 63

mezőgazdaságunkat felülről szétverték, de mi van Nyugat-Európában? Zömében ugyanaz a kemizálás, ami volt korábban. a látszólag mutatós, szép élelmiszerekkel egyre több ártalmas vegyszert vagy éppen mérget fogyasztunk el. Az élelmiszereket ártalmas anyagokkal kezelik azért, hogy a vásárlók számára vonzóbbak legyenek. a szebb áru a rosszabb. Most ott tartunk, hogy sokszor azért kell egy élelmiszerért többet fizetni, mert nem csináltak vele semmit, mert nem kezelték vegyileg, hogy vonzóbb legyen. Idáig a népi demokratikus korszakban soha sem „fejlődtünk”, de már akkor is létezett „engedélyezett ételfestékkel színezett” málnaszörp. Nem is vettünk soha. A kertben termettet málnából házilag készített málnaszörpöt pedig nem kellett színezni, piros volt magától. Az előbbiek alapján eszembe jutott egy Hruscsov-ellenes vicc a hatvanas évek elejéről. a vicc szerint betiltották az örmény rádiót, éspedig azért, mert helytelenül válaszolt arra a kérdésre, hogy utol lehet-e érni és le lehet-e hagyni Amerikát. Az örmény rádió válasza az volt, hogy igen, le lehet hagyni, de nem kell, mert Amerika a szakadékba rohan. a vicc szerzői akkor nem is gondolták, hogy az ironikusnak szánt csattanó mennyire igaz lett szó szerint. A történelemnek is megvan a maga iróniája. Igen, Amerika az ökológiai katasztrófa szakadékába rohan. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy mi ennek nem örülünk, mert jót kívánunk az amerikai népnek is, és mert az ökológiai katasztrófa nekünk is végzetes. A világ összefügg. Mi annak örülnénk, hogy rakéták, hadi repülőgépek, atombombák helyett az amerikai „gazdasági elit” az Amerikában is létező nyomor és hajléktalanság megszüntetésére, valamint az alternatív energiaforrások felhasználásának fejlesztésére költené a pénzt. A józan ész ezt követelné, de nem ezt teszik, mert a tőke logikája mást diktál. Most csak az a kérdés, hogy mi következik be hamarabb: az ökológiai katasztrófa vagy a fosszilis energiahordózók, különösen a szénhidrogének fogynak el, mielőtt a teljes katasztrófa bekövetkezne. Most még talán van alternatíva, és nem következik be a nagy költőnek, Vas Istvánnak a sumér-zsidó özönvíz mítosz felidézésével versbe foglalt jóslata az emberiség pusztulásáról. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy ebből a megrázó költeményből legalább három versszakot ne idézzek: Az Úr „Nem átkozza meg az emberért a Földet, Az Úr megfogadta, Hiszen gonosz annak ifjúságától fogva Szíve gondolatja.

És ennekutánna vetést meg aratást Megad már a földnek, Tavasz, nyár, ősz és tél, a hideg és meleg Soha meg nem szűnnek.

Úgyis eljön majd az idő, mikor ennek Véget vet az ember: Amit az Úr nem bírt, ő maga elvégzi Tűz- és szennyözönnel.

Mindezt röviden összefoglalva elmondhatjuk, hogy azok a termelési viszonyok, amelyek az ipari forradalom alapján létre jöttek, és konkrétan a kegyetlen hajsza és verseny a profitért, nem teszik lehetővé, hogy az egész ipari és mezőgazdasági fejlődést a megújuló energiaforrásokra támaszkodva más, humánus alapokra helyezzük. A kapitalizmust meghaladó új társadalomban a termelés célja a racionális emberi fogyasztás lesz és nem a profit öncélú növelése. A volt népi demokratikus országok és a Szovjetunió legnagyobb hibája az volt, hogy a kapitalista társadalom műszaki technikai fejlődésének modelljét folytatta. Új modellt kellett volna kidolgozni, más technikát kellett volna létre hozni, ennek pedig az egész társadalmi fejlődésben messzemenő következményei lettek volna. Itt most csak egyre utalunk. A társadalom életében sokkal nagyobb szerepet kellett volna adni az értelmiségnek és azon belül is az alkotó műszaki tudományos értelmiségnek. Ez nem így történt, és ez volt az egyik fő oka a népi demokratikus országok és a Szovjetunió felbomlásának. Most pedig utólag ebből a szempontból nézzük meg tárgyilagosan és igazságosan a megtett utat, mert már a fejlődés kezdetén is voltak olyan törekvések, amelyek a szükséges irányba próbálták vinni a fejlődést. Még Lenin életében elindult a Szovjetunióban a vízierőművek hálózatának a kiépülése és ezen a területen komoly eredményeket értek el. A mezőgazdaságban is sikeres kísérletek folytak a termelés növelésére új rezisztens fajták kikísérletezésével és specifikus vetésforgóval, amely lehetővé tette, hogy csak mérsékelt legyen a műtrágya használata. Nálunk Magyarországon is egész sor rezisztens növényfajtát kísérleteztek ki a kutatók és ezek széles körben el is terjedtek a termelésben. Bulgáriában is hasonló volt a helyzet, de azt kevesen tudják, hogy Bulgáriában különösen nagy szerepet játszott a vízi energia az ország áramellátásában. Bulgáriának szinte nincs kőolaja és kevés a szene. az ország domborzata pedig lehetővé teszi, hogy a tavaszi hóolvadás víztömegét tárolókban fogják fel, és később elektromos energia termelésére és öntözésre használják. Már 1947-ben megindult a víztárolók építése, az első víztárolók egyikét Illyés gyula is megénekelte a „Rosicánál” című versében bulgáriai útjakor. Azóta, de még a rendszerváltás előtt, teljesen kiépült az országot átfogó vízierőművek rendszere, amely a nemrégen leállított kozloduji atomerőművel együtt lényegében biztosította az ország áramszükségletét. A kozloduji atomerőmű tényleg felújításra szorult, de abban jogosan kételkedik Bulgária lakosságának nagy része, hogy meg kellett szűntetni. Valószínűnek látszik, hogy külföldi érdekcsoportok nyomására állították le. Visszatérve Magyarországhoz elmondhatjuk, hogy nemcsak a biotermelésben voltak biztató kezdeményezések. Kísérleti szinten Szegeden márt 1963-ban fűtöttek négy lakóházat geotermikus energiával. A kísérlet eredményes volt. E sorok írója 1975-ig egy ilyen házban lakott. A kísérlet valószínűleg azért nem folytatódott, mert az akkor feltárt algyői kőolaj-és földgázmező könnyebb és gyorsabb megoldást biztosított. A geotermikus, azaz a termálvízzel való fűtés nem volt drága. A korai zöldségtermesztésben a termálvizes fűtés sikeresen terjedt az országban. Már az 1970-es évek végére (pontosan nem emlékszem), már ki volt dolgozva az egész Magyarország teljes lakossági áramfogyasztásának szélenergiával történő biztosítására. A koncepció realizálását elnapolták, és azóta sem tért vissza hozzá senki. Végül ott volt a bős-agymarosi vízierőmű terve, amelyet már elkezdtek építeni. A rendszerváltás és az ún. „zöldek” szégyene, hogy ezt a beruházást meghiúsították. Már az is jellemző, hogy épp a környezetvédelemre hivatkozva harcoltak egy olyan erőmű ellen, amely valószínűleg szükségtelenné tett volna több, a levegőt erősen szennyező hőerőművet. Nekem már az is furcsa, hogy több ún. „zöld” csoportocska épp a környezetvédelemre hivatkozva nagy hangon harcol a környezetbarát energiaforrások ellen, és egy szava sincs az egész légkört szennyező szén, kőolaj és gáz használata ellen. Nem a kőolaj és gáz kitermelésében érdekelt

32 / 63

gazdasági körök trükkjével állunk-e itt szemben? Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az „új”, alternatív energiaforrásokra való áttéréstől az emberiség jövője függ. Ha sikerül az ökológiai katasztrófát elkerülni, és egyben szakítani a piacgazdasági fundamentalizmussal, mert ennélkül nem lehetséges a siker, akkor a mai társadalmat felváltó új és tényleg demokratikus társadalom el fogja ismerni a népi demokráciák és a Szovjetunió kétségtelen eredményeit, amit a dolgozó nép érdekében elértek. A jövő szocializmusa fel fogja használni a megdöntött szocialista fejlődés pozitív tapasztalatait, hibáiból levonja a szükséges következtetéseket, és az egész gazdasági és technikai fejlődést elindítja azon az új úton, amelyen az első tétova lépéseket a volt népi demokratikus országok és a Szovjetunió mégiscsak megtették. Nem lehet kétszer belelépni ugyanabba a folyóba. E cikk elején prológusként is közöltük, de nemcsak akként, Makkai László akadémikus cikkét az anyagi kultúra történetének kutatásáról. Ebben ő felidézte „Marx híres párhuzamát” a termelőerők és a termelési viszonyok összefüggéséről: szélmalom-feudalizmus, gőzmalom-kapitalizmus. Még ha merészségnek is tűnik, az elmúlt technikai fejlődés ismeretében mégis bátorkodunk kiegészíteni a marxi párhuzamot egy harmadik elemmel: megújuló (alternatív) energiák (amelyben benne van a szélenergia is), szocializmus. Ezzel pedig a technikai fejlődés visszatér, csak összehasonlíthatatlanul magasabb szinten és csak annyiban, amennyiben az racionális volt, a régihez, a feudalizmus energetikai modelljéhez.

A VILÁGSZABADSÁG szerkesztősége

A „Megújuló energiaforrások” valamint „ A biotermelés gyakorlati kérdései” című cikkeket a szerzők a Szerkesztőség kérésére írták. A Szerkesztőség ezeket a cikkeket téziseknek tekinti egy a jövőben kialakuló párbeszédhez, ezért örömmel fogad minden erre vonatkozó cikket, levelet, tanulmányt.

Válság elméletek Morva Tamás A támpont 2008. 17, 18 és 2009. 1. és 2. számaiban folytatásokban megjelent elemzés a tőkés gazdasági válságokról.

A válságelméletek történetéből (1)

Hosszú hallgatás vagy bizakodó nyilatkozatok után a válság kíméletlenül betört hazánkba is és a napi sajtó, rádió és tv, szakfolyóiratok és irodalmi írások témájává vált. Az alábbi írás azoknak szól, akik fel akarják újítani korábbi ismereteiket, vagy akik most akarnak ismerkedni a válságok elméletével, hogy kiigazodjanak a mindennapok eseményeiben és a különféle megnyilvánulások ellenmondásos kavargásában.

A gazdasági válságoknak sokféle fajtája és oka van. Természeti katasztrófák, időjárás változások, háborúk, technikai találmányok és újítások bevezetése, pénzügyi válságok különböző formái, mint hiperinfláció, bankcsőd stb. A kapitalizmus fejlődése bizonyos fokán, az évszámát is meg tudjuk adni, 1825-ben, bekövetkezett az első általános gazdasági válság, vagy másként az első túltermelési válság. Azóta a tőkés gazdasági fejlődés ciklusosan halad előre, rendszeres időközönként követik egymást a válságok, a pangás, a megélénkülés és a virágzás periódusai, amelyeknek vannak általános törvényszerűségei és eseti, az adott időszak sajátosságaiból fakadó megkülönböztető vonásai. A technika és a gazdaság, a nemzeti és a világpiac fejlettségi szintjéből következően minden válság különleges és akként is kell kezelni, de sajátosságaik ellenére mind alá vannak vetve az általános törvényszerűségeknek. Ebben az írásban a jelző vagy időpont megjelölése nélkül használt válság szó, a kapitalizmusra jellemző általános túltermelési válságokra, ezek megkülönböztető ismérveire és törvényszerűségeire vonatkozik.

A válságok lehetősége

Az angol és francia tudósok által alapított és művelt klasszikus politikai gazdaságtan története a 17. század második felében kezdődött és a 19. század első két évtizedéig tart. Lerakta a munka-értékelmélet alapjait, de az általános válságok elméletével nem foglalkozott, illetve e korszak utolsó évtizedeiben tagadta a túltermelési válságok lehetőségét. A tőkés fejlődés e kezdeti időszakában nem voltak általános túltermelési válságok, és a piac törvényeinek mind teljesebb érvényesülésétől a gazdaságok töretlen fejlődését remélték. Marx írja Adam Smithről, akinek fő műve, A nemzetek gazdagsága, 1776-ban jelent meg: „Smith még nem ismeri a túltermelés jelenségét, a túltermelésből eredő válságokat. Amit ő ismert, azok puszta hitel- és pénzválságok, amelyek a hitel és bankrendszerrel együtt maguktól beköszöntenek. Valójában a tőke felhalmozásában a nép általános gazdagságának és jólétének feltétlen gyarapodását látja. Másrészt a belső piac puszta kifejlődését külföldi, gyarmati és világpiaccá egy mondhatni relatív (magán-való) túltermelés bizonyítékának fogja fel a belső piacon". (MEM, 26/II. 490. old.)

A. Smith műve alapvető befolyással bírt a politikai gazdaságtan fejlődésére, követői igyekeztek feldolgozni a tanulságokat és kibontani elméletének ellenmondásait. Részben ennek a törekvésnek, részben a 18. század végén és a 19. század elején a legfejlettebb országokban mutatkozó válság tüneteknek a hatására a kor közgazdászai foglalkoztak a gazdasági válságok problémájával, de azt igyekeztek bebizonyítani, hogy általános túltermelési válságok nem jöhetnek létre. Azért érdemes foglalkozni ezzel a kérdéssel, mert ma is vannak közgazdasági nézetek, amelyek - közel két évszázad tapasztalatai ellenére - újra és újra tagadni próbálják a tőkés túltermelési válságok lehetőségét.

33 / 63

A tagadásnak az elméletét James Mill és J. B. Say fogalmazta meg, mint Say-törvény ment át a szakmai köztudatba. A törvény szerint a kínálat megteremti a saját keresletét, vagy másként az összesített kínálat mindig összhangban van az összesített kereslettel. A Say-törvényt D. Ricardo is átvette. „A termelt javakat - írta Ricardo - mindig termelt javakkal vagy szolgáltatásokkal vásárolják meg; a pénz csak a közeg, amelynek révén a cserét lebonyolítják. Lehet, hogy egy fajta áruból túl sokat termelnek, s annyira túl van telítve a piac, hogy nem fizeti vissza a ráfordított tőkét; de ez nem lehetséges valamennyi áru tekintetében; ..." .(D. Ricardo: On the Principles ... 1986. évi kiadás, 291-292. old.). Marx nagyra értékelte Ricardo hozzájárulását a politikai gazdaságtan elméletének fejlesztéséhez, de ezt a tételét éles bírálatban részesítette. Több írásában foglalkozott a válságok lehetőségének bizonyításával, aminek a fő érveit a következőkben lehet összefoglalni:

1. Az árucserében az adás és vétel két önálló műveletté válik, térben és időben eltávolodhat és el is távolodik egymástól. Az árucsere azáltal vált és válik a termékcserével szemben a termelőerők fejlesztésének emelőjévé, hogy megszünteti a termékcsere szűk természeti korlátait és létrehozza a városi, a regionális, a nemzeti és a világpiacot és a pénzt, mint sajátos árut. Az árucserében az eladó az árut pénzért értékesíti, és mivel a pénz általános egyenértékes, az eladónak módja van választani, hogy hol, mikor és minek a megvásárlására fordítja a pénzét. Továbbá ugyanaz a pénzdarab, mint forgalmi eszköz több kézen megy keresztül, önálló körforgása alakul ki. A pénz a forgalomban helyettesíthető értéktelen papírjegyekkel, de akkor is értékmérőként funkcionál és jelenléte mind az eladásnak, mind a vételnek előfeltétele. A két művelet közé ékelődése lehetővé teszi a két esemény szétválasztását, lehetővé teszi, hogy az eladást ne helyben és ne azonnal kövesse vétel, vagyis hogy a két fázis között szakadás jöjjön létre. Tehát már ez az első lépés is megteremti a válságok lehetőségét.

2. Érdemes felfigyelni, hogy Ricardo érvelésében a pénz csak mint közvetítő közeg, mint forgalmi eszköz jelenik meg. Marx a pénz szerepét lényegesen összetettebben írja le. A válságok lehetősége szempontjából a pénz fizetési eszköz funkciójának az a szerepe, hogy tovább bővíti a lehetséges szakadékot eladás és vétel között. A pénzt ugyanis korlátlanul fel lehet halmozni, és akinek pénze van az hitelezhet, és aki pénz szűkében van, kölcsönt vehet fel. Megjelenik tehát a hitelező (a kapitalizmus előtti korban például az uzsorás, vagy az adóbérlő) és az adós közötti viszony. A pénz, mint fizetési eszköz mozgása elszakad a közvetlen áruforgalomtól, kitágítja az árueladás és a vétel közötti távolságot, új személyeket és műveleteket iktat közbe. Ezáltal tehát tovább bővül a válságok lehetősége. De ezzel még nem válaszoltuk meg azt a kérdést, hogy ez a lehetőség milyen feltételek mellett és miért válik valósággá? (A következő számban ezzel a témával folytatjuk cikksorozatot). (2008. 10. 31. Megjelent a TámPont 2008. 17. számában)

Marx az 1857. évi világgazdasági válságról

A válság kezdete óta gyakorta emlegetik Marxot, ami önmagában véve kedvező jelenségnek tekinthető. A közvéleményben él a tudat, hogy Marx kapitalizmus-kritikáját már sokszor igazolta az élet. Sajnos azonban kevesen olvassák és ismerik valóban Marx nézeteit, és ez még inkább elmondható azokról a vezető politikusokról és újságírókról, akik sokszor csak a maguk igazolására, hitelesség látszatának keltésére hivatkoznak rá.

Marx az 1856-1860-as években a politikai gazdaságtan bírálatára vonatkozó tanulmányainak összefoglalásával és kötetbe rendezésével foglalkozott. Ennek eredményeként jelent meg 1859-ben az első füzet „A politikai gazdaságtan bírálatához" címmel, amely érték és pénzelméletének első tudományos kifejtése. A füzetet nem követték újabbak, Marx később a kéziratot átszerkesztette és átdolgozta, és 1867-ben érték- és pénzelmélete A Tőke első kötetében az értéktöbblet, a munkabér és a felhalmozás elmélettel együtt jelent meg. Elméleti munkássága mellett azonban - elsősorban pénzkereseti okokból - intenzív publicisztikai tevékenységet is folytatott, amelyben Engels is aktívan részt vett. Cikkeik amerikai lapokban jelentek meg. Marx írta a gazdasági és politikai tartalmú cikkek zömét, míg Engels elsősorban a katonai és hadászati jellegű cikkeket. E munkásságuk során behatóan foglalkoztak az 1857-es gazdasági válsággal, a gyarmatosítással, Anglia és Franciaország gazdaságával és politikájával.

Néhány idézetet közlünk Marx az 1857-es válsággal foglalkozó cikkeiből, amelyek a másfél évszázadnyi távolság ellenére sok hasonlóságot mutatnak napjaink eseményeivel és egyes nézeteivel.

„Az általános kereskedelmi válságot, amely 1847 őszén következett be Európában és 1848 tavaszáig tartott, a londoni pénzpiac pánikja vezette be, amely április utolsó napjaiban kezdődött és 1847. május 4-én érte el tetőpontját. Azokban a napokban minden pénzügylet teljesen leállt; május 4-től fogva azonban csökkent a nyomás, és kereskedők meg újságírók gratuláltak egymásnak a pánik teljesen véletlenszerű és átmeneti jellegéhez. Néhány hónappal később kitört a kereskedelmi és ipari válság, amelynek a pénzügyi pánik csak tünete és előfutára volt. Az európai pénzpiacokon most az 1847-es pánikhoz hasonló mozgolódás tapasztalható. A hasonlatosság azonban nem teljes. Ahelyett ugyanis, hogy, mint az 1847-es pánik, nyugatról keletre - Londonból Párizson át Berlin és Bécs felé - haladna, a mostani pánik keletről nyugatra halad; kiindulópontja Németország volt, innen terjedt át Párizsra, és végül elérte Londont. Akkor a pánik, minthogy lassan haladt előre, helyi jelleget öltött; most gyors terjedése következtében azonnal egyetemes jellegében jelenik meg. Akkor körülbelül egy hétig tartott; most máris három hete tart. Akkor kevesen gyanították, hogy a pánik egy általános válság előfutára, most ebben senki sem kételkedik, kivéve azokat az angolokat, akik a Times című lapot olvasva úgy képzelik, hogy ők csinálják a történelmet". {A cikket Londonban 1856. október 3-án írta és a New York Daily Tribune 1856. október 15. számában jelent meg. MEM, 12. k. 50. old.}

„Amikor az amerikai válság hírei elérték Anglia partjait, az angol közgazdászok egy elméletet állítottak fel, amely, ha szellemességre nem is, de legalább eredetiségre igényt tarthat. Azt mondták, hogy az angol kereskedelem egészséges, de - jaj! ügyfelei, és mindenekelőtt a jenkik betegek. Hogy egészséges egy kereskedelem, amelynek egészsége csak az egyik oldalán áll fenn, ez olyan gondolat, amely tökéletesen méltó egy brit közgazdászhoz". {A megírás ideje: 1857. november 13. és a New York Daily Tribune 1857. november 13. számában jelent meg. U. o. 298-299. old.}

34 / 63

„Egészében véve azonban ... az 1848-tól 1857-ig terjedő periódus feltűnően hasonlít az 1826-tól 1836-ig és az 1837-től 1847-ig eltelt periódusokhoz. Igaz elmondták nekünk, hogy a brit szabadkereskedelem mindezt meg fogja változtatni, de ha semmi egyéb nem is bizonyosodott be, az legalább világos, hogy a szabadkereskedelem doktorai kuruzslók csupán". {Angliában ugyanis az ipar 1857-ben a bőséges termés ellenére példátlan összeomlást szenvedett. A megírás ideje: 1857. november 13. és a New York Daily Tribune 1857. november 30. számában jelent meg. U. o. 302. old.}

„Mindazonáltal éppen az a körülmény, hogy a múlt minden figyelmeztetése ellenére a válságok szabályos időközökben megismétlődnek, kizárja, hogy végső okukat egyes személyek gátlástalanságában keressük. Ha a spekuláció egy adott kereskedelmi periódus vége felé az összeomlás közvetlen előfutáraként jelenik meg, nem kellene megfeledkezni arról, hogy magát a spekulációt a periódus megelőző fázisában hozták létre, ennélfogva maga is eredmény és esetleges, nem pedig végső ok és lényeg. Azok a közgazdászok, akik azt állítják, hogy az ipar és a kereskedelem szabályszerű görcsös rohamainak magyarázata a spekuláció, a természetfilozófusok ama mostanában kihalt iskolájához hasonlítanak, amely a lázat tartotta valamennyi betegség igazi okának". {A megírás ideje: 1857. november 27. és a New York Daily Tribune 1857. december 15. számában jelent meg. U. o. 313. old.} (Közli a TámPont 2008. 18. száma)

A válságelméletek történetéből (2)

Marx és Engels a válságok keletkezéséről és okairól

Az előző cikkben láttuk, hogy milyen szerepe van az árucserének és a pénznek a válságok lehetőségének kialakulásában. Az árucsere megjelent a közösségek közötti érintkezésben, az ősközösségi társadalmak bomlási folyamatában, jelen volt és jelentős fejlettségi szintet ért el a rabszolga, az ázsiai és a feudális társadalmakban. A kereskedelmi tőke és a pénzzel kereskedő és uzsoratőke formájában megjelentek a tőke kezdeti, Marx kifejezésével, özönvíz előtti formái. Az egyszerű árutermelésnek a térhódítása azonban nem vezetett általános gazdasági válsághoz azon egyszerű oknál fogva, hogy ezekben a társadalmakban az árutermelés az alapvető termelési módba beilleszkedve, azt kiegészítve fejlődik, és a termelési viszonyok jellegét nem az árutermelés határozta meg.

A nyugateurópai feudális társadalmakban a világ többi részét megelőzve jöttek létre a kapitalizmus kifejlődésének a feltételei, és a kapitalizmus érettségének bizonyos fokán a túltermelési válságok lehetősége törvényszerű folyamattá vált. Válságnak azt nevezzük, amikor szakadás lép fel az újratermelési folyamatban, megakad az áruforgalom és a pénzforgalom folytonossága; a válságban „az árutermelés és az áruforgalom minden törvénye fejtetőre áll" (Engels: Anti-Dühring, MEM 20. k. 271-272. old.). A válságban a tőzsdéken hatalmas összegek válnak semmivé. Egy részük fiktív tőke volt, ami csak a bankok és vállalatok könyvelésében létezett, közvetetten azonban ezek is hatással voltak a termelési és értékesítési folyamatokra. Más részük a befektetett állótőke vagy az eladatlan árukészletek valóságos elértéktelenedését, alkalmilag fizikai megsemmisülését vagy megsemmisítését fejezi ki.

A pénzügyi válság azonban csak az újratermelési folyamat fennakadásának bevezetője és kísérő jelensége. A pénzügyi válságot kiváltó ok, hogy a gazdaságban lassul a felhalmozás, nem indulnak új beruházások, visszaesik a termelés, megnehezül az értékesítés, eladatlan készletek halmozódnak fel, bekövetkezik a fogyasztás viszonylagos és abszolút csökkenése. A válságban hatalmasra duzzad a munkanélküliség, miközben a gyárak berendezései állnak és pusztulnak. Nincs hitel éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség volna rá. Milliók éheznek, miközben árukészletek semmisülnek meg, vagy semmisítik meg őket. A kiskereskedők és kisiparosok is tömegesen mennek csődbe. Mindez napról-napra szemléletessé teszi a kapitalizmus ellenmondásait, a rendszer gazdasági csődjét. (A rendszerválságnak azonban más, további politikai feltételei vannak, amit itt nem tárgyalunk).

A válság lehetőségének bizonyítása és a válság megjelenési formáinak leírása azonban még nem ad választ arra a kérdésre, hogy miért következnek be a válságok?

A válság okai

Mint Marx bizonyította, az egyszerű árutermelés is ellenmondásos folyamat, amely éppen a belső törvényszerűségektől (az értéktörvénytől) való szüntelen eltéréseken keresztül halad előre. A kereskedelem fejlődése és a piacok tágulása, az eredeti tőkefelhalmozás, amelyet felgyorsítottak a nagy felfedezések, más földrészek kincseinek kirablása, a gyarmatosítás kezdetei, új igényeket támasztottak, külső forrásokat hoztak létre. Felgyorsult a kézműipar átalakulása, megváltozott a termelési mód. Az ipari manufaktúrák, majd a gyári, nagyipari üzemek dinamikusan fejlődtek. A tőkés termelés megjelenése, és a piaci viszonyokba való beágyazódása átalakította az egyszerű árutermelést, újabb, mélyebb ellenmondásokat hozott létre.

1. Társadalmi termelés - egyéni elsajátítás ellenmondása

A válság alapvető oka maga a tőketulajdon, amely az alapja a tőkés termelési viszonyokból fakadó törvényszerűségeknek. Míg az egyszerű árutermelésre a saját munkán alapuló kistermelés a jellemző, a kapitalizmusban az idegen munka elsajátításán alapuló nagyipar veszi át a vezető szerepet. A tőketulajdonos társadalmi termelőerőket hoz mozgásba, a munkamegosztásban, specializációban és kooperációban rejlő energiatöbbletet hasznosítja saját céljaira. A gyárakban megvalósított társadalmi termelés azonban továbbra is az egyéni elsajátításnak alárendelve működik. „A válságokban - írja Engels a társadalmi termelés és a kapitalista elsajátítás közti ellenmondás erőszakosan tör ki". (MEM 20. k. 271. old.)

35 / 63

2. A termelés határtalan bővítése - a fogyasztás korlátozottsága közötti ellenmondás

A tőketulajdon meghatározza a tőkés termelés célját. Marx figyelmeztet, hogy sohasem szabad elfelejtenünk, hogy „a tőkés termelés lényegében nem más, mint értéktöbblet termelése"... „hogy ennek az értéktöbbletnek a termelése - s az értéktöbblet egy részének tőkévé való visszaváltoztatása, vagyis a felhalmozás,... a tőkés termelés közvetlen célja és meghatározó indítéka". (MEM 25. k. 232. old.) E célból következik egyfelől a termelés határtalan bővítésére való törekvés, másfelől a munkás bérének a munkaereje újratermeléséhez szükséges mértékre, vagy az alá való korlátozása, valamint az, hogy a munkaerőt csak akkor alkalmazzák, ha munkája értéktöbbletet, profitot hoz. A termelés céljából fakad a túltermelés szükségszerűsége. „Minden valóságos válság végső oka - írja Marx - mindig a tömegek szegénysége és fogyasztásuk korlátoltsága, szemben a tőkés termelésnek azzal a törekvésével, hogy a termelőerőket úgy fejlessze, mintha azoknak csak a társadalom abszolút fogyasztóképessége szabna határt". (MEM 25. k. 462. old.)

3. Szervezettség a vállalatokban - anarchia a társadalmi újratermelésben

Az árutermelésben a termelők magántulajdonosokként, magántermelőkként jelennek meg, de a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyük révén szoros függőségben vannak egymással. A csizmadia azért tud csak a szakmájával foglalkozni, mert a piacon veszi a bőrt, a fonalat, a tűt, és mert a megélhetéséhez szükséges élelmiszereket vagy a házigazdaságában állítja elő, vagy a piacon vásárolja meg. A piaci viszonyok a termelők háta mögött, mint spontán folyamat jönnek létre, változásaik a kereslet és kínálat, az árak ingadozásában, és az árarányok változásában jutnak kifejezésre.

A tőkés termelés azonban a piaci viszonyokban is minőségi változást hoz létre. Amikor a kisipart felváltja a nagyipar a maga belső munka megosztásával és szervezettségével, erőteljes specializáció indul meg, új iparágak születnek, a gazdasági viszonyok áttekinthetetlenebbé és szövevényesebbé válnak. A termelés szervezettsége a gyáron belül, és az anarchia az újratermelés összfolyamatában, egymással ellenmondásba kerül. Az újratermelési folyamat aránytalanságai is kiváltó okai lehetnek a válságnak, mert „a tőkés termelésben az egyes ágak arányossága az aránytalanságból jön létre mint állandó folyamat, mert itt az egész termelés összefüggése vak törvényként ráerőszakolja magát a termelés szereplőire" (MEM 25. k. 244. old.)

4. A munka termelékenységének emelkedése - a profitráta tendenciális esése

A tőke bővített újratermelése nem azonos összetételben megy végbe, a tőkefelhalmozás megváltoztatja az állandó és a változó (a munkabérbe fektetett) tőke arányát, a tőke szerves összetételét. A munka termelékenységének a növekedése abban jut kifejezésre, hogy növekszik az állandó tőke, vagyis az alkalmazott technika és az időegység alatt feldolgozott anyagok aránya a változó tőkéhez, vagyis a szükséges munkaerőhöz képest. A profitráta, ami nem más, mint a profit aránya a befektetett össztőkéhez, csökkenő tendenciát mutat, mivel a változó tőke aránya a felhalmozás folyamatában csökken, értéktöbbletet (profitot) pedig csak a munka hoz létre. „... a profitráta a tőkés termelés sarkantyúja (ahogyan a tőke értékesítése e termelés egyetlen célja), a profitráta esése meglassítja új önálló tőkék képződését és úgy jelenik meg, mint ami fenyegeti a tőkés termelési folyamat fejlődését; elősegíti a túltermelést, a spekulációt, a válságokat, a felesleges tőkét felesleges népesség mellett". A profitráta esése a polgári közgazdászokat nagyon nyugtalanította, anélkül, hogy okát meg tudták volna fejteni. Ezért Marx fenti idézete így folytatódik: „A közgazdászok tehát, akik, mint Ricardo, a tőkés termelési módot abszolútnak tartják, itt érzik, hogy ez a termelési mód önmaga elé emel korlátot..." (MEM 25. k. 230. old.) (Folytatás a következő számban). (2008. 11. 05. Megjelent a TámPont IV. évfolyam, 2009. 1. számában)

A válságelméletek történetéből (3)

A tőkés újratermelés ciklusai

Az előző írásban bizonyítottuk, hogy a válságok ismétlődő jelentkezése a kapitalizmus egész korszakára érvényes törvényszerűség. A visszatérő válságok periódusossá teszik a tőkés újratermelési folyamatot. Egy periódus a válság kezdetétől a következő válság kezdetéig tart, és ezen belül négy szakaszt (ciklust) különböztetünk meg: válság, pangás (depresszió), megélénkülés, virágzás. A szakaszolás szigorúan véve csak a monopolkapitalizmust megelőző szabad versenyes korszakra jellemző, de több-kevesebb módosulással később is megmutatkozik.

A tőkés újratermelés ciklusainak az alapja az állótőke megújításának, megtérülésének és bővítésének szakaszos jellege. Ezt a kérdést Marx a tőke második kötetében tárgyalja és Rosa Luxemburg tette beható vizsgálata tárgyává. „Igaz, hogy az állótőke a maga teljességében vesz részt a termelési folyamatban, de csak használati tárgyak tömegeként. Épületek, gépek, igásállatok sokasága kerül be teljes testi mivoltában a munkafolyamatba. Az értéktermelésben azonban - és éppen ez az állótőke sajátossága - csupán értékük egy részével vesz részt" (A tőkefelhalmozás, Kossuth 1979. 57. old.). A termelési folyamat naturális és pénz oldala közötti eltérés a gépi nagyiparban az ágazatok közötti arányosság problémájaként jelenik meg. „Ha a gépgyártásban alkalmazott össztőke csak akkora volna is, hogy a gépi berendezés évi kopását pótolja, akkor is sokkal több gépi berendezést termelne, mint amennyire évente szükség van, mivel a kopás részben csak eszmeileg létezik és valóságosan csak évek bizonyos sora után kell in natura pótolni". (K. Marx, MEM 26/II. 449. old.).

36 / 63

Az eszközök, szerszámok gyártásának ez a sajátossága a kisméretű termelésben nem okoz általános problémát, mert az igények időben elosztva jelentkeznek és a termelők szakmai megoszlása viszonylag rugalmasan igazodik a piac többé-kevésbé állandó igényeihez. A gépi nagyipar létrejöttével azonban az állóalapok iránti kereslet nem arányosan oszlik el az időben, egymással versenyezve azonos időszakokban csúcsigény jelentkezik, míg más időszakokban a kereslet erősen visszaesik, és ha már az első általános gazdasági válság kialakult, akkor a nagy felújítások és új beruházások tömege folytatólag hullámzóan nő, majd visszaesik. Hasonló jelenség tapasztalható a lakásépítésekben és a tartós fogyasztási cikkek lakossági beszerzésében is. A válság időszakaiban az új lakásról és az új beszerzésekről kell a családoknak először lemondani.

A válságokat megelőző időszakban már megkezdődik az állótőke elemei iránti kereslet csökkenése, ami egy ponton túl gátszakadásszerűvé válik és bekövetkezik a válság. A konjunktúra kutatás ezért különös figyelmet fordít a megrendelések és a nagybeszerzések alakulására az építőiparban és a gépiparban. Az állam, ha megvan a szándék erre, megkísérelheti, hogy beavatkozzon a folyamatba állami beruházások indításával és keresletbővítő intézkedésekkel. Az 1929-33-as nagy válság után számos technika alakult ki a ciklus befolyásolására. Mivel azonban a kapitalizmusban az állami szektor súlya a magánszektorhoz képest kicsi, és az állami pénzeszközök is korlátozottan állnak rendelkezésre, a beavatkozás, még ha időben jön is, legfeljebb csak mérsékelni képes a válság romboló hatását.

A második világháború utáni időszak sem volt mentes a válságoktól, korábbi kisebb visszaesések után két súlyosabb világválság zajlott le 1974-75-ben és 1981-83-ban, míg a kilencvenes és a kétezres évek elején enyhébbek voltak a finomkodva recessziónak nevezett válságok. Egészében azonban sikerült elkerülni, hogy az akkor legnagyobb gazdasági erejű országok (USA, Nyugat-Európa, Japán) válságainak mélypontja egyidejű legyen. Ehhez az is hozzájárult, hogy a nyolcvanas évek végén a politikai váltás új piacokat nyitott meg a világbankok és világvállalatok számára. A válság szakaszokat rövidebb pangási időszakok után fellendülő szakaszok követték, ami segítette, hogy a 29-es válság tanulságai feledésbe merüljenek.

Az 1980 utáni időszakban érvényesülő neoliberális gazdaságpolitika tagadja a válságok lehetőségét és okait, az államot közvetlenül a multinacionális nagybankok, a nagytőke szolgálatába állítja, és ezért jelenleg mind az igazi szándék mind a hatékony beavatkozáshoz szükséges eszközök hiányoznak.

A mostani válságot megelőzően is voltak jelek az építőiparban és a gépiparban az értékesítés nehézségeinek szaporodására, a válság azonban, mint a múltban, a tőzsdén köszöntött be. Az árfolyamok zuhantak, nagybankok és ügyfeleik mentek csődbe, a meghirdetett nagyvonalú állami tőkeinjekciók pedig hatástalannak mutatkoztak. És ha kicsit elhúzódva is, de sorra jelentkeznek a tipikus válságtünetek. A termelés és a profitráta, valamint a beruházások visszaesnek, tömeges elbocsátások vannak, a munkanélküliség nő, míg az infláció mérséklődik (a reál-árszínvonal csökken). Leáll a hitelezés, óriási a pénzhiány, eladatlan készletek várnak megsemmisülésükre, vagy megsemmisítésükre.

A csökkenő infláció ellenére nehéz lesz megvédeni a munkában maradók reálbéreit, a lakosság fogyasztását a munkanélküliek növekvő száma és a csökkenő bérek egyaránt lefelé szorítják. A fejlett országokban is felduzzadt tartós munkanélküliségben és szegénységben élő rétegek most tovább fognak bővülni. A válságban lefelé mutató láncreakció alakul ki. A termelés és a piac szűkülésének a kisebb és gyengébb tőkésvállalatok nem tudnak ellenállni és kénytelenek csődöt jelenteni. A kistermelés és kiskereskedelem még inkább kiszorul a piacról. A válságban nem szűnik meg vagy csökken a konkurenciaharc, ellenkezőleg a piaci kényszer hatására kiéleződik. A tőkeerős bankok és vállalatok igyekeznek versenytársaikat kiszorítani és vállalkozásaikat felvásárolni. A válságok időszakában tehát felgyorsul a tőkék centralizációja és a válság után kevesebb, de még tőkeerősebb vállalkozásokkal indulhat majd az új fejlődési szakasz.

A válság a tőkés rendszer ellenmondásai kiéleződésének terméke, de a pusztítás, amit a válság okoz, egyúttal megtisztítja a talajt egy új nekilendülés számára, megnyitja az utat az új technikák és technológiák alkalmazása előtt. A válság tehát míg egyfelől megrendíti a tőkés rendszert, feltárja múló történeti voltát, mint egyfajta biztonsági szelep a túlfűtött gazdaságot lehűti, hogy a pangást követően újra rendeződve ismét meginduljon a termelés növekedése.

A válság viharos eseményeit a pangás lecsitult, nyomott időszaka követi, aminek az oka az, hogy a válság szakaszában sem a termelés és fogyasztás, sem az egyes termelési ágak közötti összhang még nem tud létrejönni. Idő kell, hogy a fellendülésben létrejött aránytalanságok kiegyenlítődjenek, az új technikai szükségleteknek megfelelő arányok kialakuljanak, és kiheverje a gazdaság a válság okozta megrázkódtatásokat. A szabadversenyes korszak tapasztalatai szerint a pangást a megélénkülés és fellendülés, majd a virágzás követi. Felfelé ívelő kölcsönhatás bontakozik ki a gazdaságban. Újraindulnak a beruházások, emelkedik a termelés, emelkednek az árak és a profitok, lépés hátrányban és kisebb ütemmel, de növekszik a lakosság fogyasztása is, egészen addig, amíg újra be nem következik a válság.

Kérdés, hogy visszajön-e, és mikor ez az „aranykor"? A múlt század harmincas éveinek egész első felére a depresszió volt a jellemző, nagyon lassú volt a kilábalás, az Egyesült Államokban már 1937-ben egy új válság kezdett kibontakozni. Igazi fellendülést Európában csak a háborús felkészülés hozott magával. Magyarországon Darányi Kálmán miniszterelnök 1937 végén jelentette be az úgynevezett győri programot, ami állami eszközökkel és a nagybankokkal összefogva fellendítette a nehézipart, a magyar ipart igyekezett gazdaságilag felzárkóztatni az akkor már erősen fegyverkező hitleri Németországhoz. Szerencsére a történelem nem azonosan ismétli meg önmagát, de a kiútból és a rávezető gazdaságpolitikai változásokból sem az Európai Unióban, sem Magyarországon még nem látni semmi biztatót. (2009. 01. 13. Megjelent a TámPont IV. évfolyam, 2009. 2. számában)

37 / 63

Széljegyzetek Morva Tamás „ A válságelméletek történetéből” című cikkéhez Elmélked? Demokritosz A Világszabadság legutóbbi számában megjelent Morva Tamás áttekintő cikke a válságelméletek és a gazdasági válságok történetéről. Ez a cikk, több részletben már korábban megjelent nyomtatásban a Támpontban, de így együtt, jobb lehetőséget nyújt a válságok összefüggő átgondolására, a leglényegesebb, legáltalánosabb sajátosságok megragadására és megvéd attól, hogy elvesszünk a részletekben.

Elmélkedő Demokritosz Széljegyzetek Morva Tamás „ A válságelméletek történetéből” című cikkéhez

A Világszabadság legutóbbi számában megjelent Morva Tamás áttekintő cikke a válságelméletek és a gazdasági válságok történetéről. Ez a cikk, több részletben már korábban megjelent nyomtatásban a Támpontban, de így együtt, jobb lehetőséget nyújt a válságok összefüggő átgondolására, a leglényegesebb, legáltalánosabb sajátosságok megragadására és megvéd attól, hogy elvesszünk a részletekben. Mivel madártávlatból a nagy gazdasági korszakokat látjuk, módunk van arra is, hogy továbbgondoljuk ezeknek a korszakoknak egyéb és szintén lényegi tulajdonságait, amelyek egyben a gazdasági fejlődés következményei. Soha nem szándékoztam cikket írni ezekről a kérdésekről, ezért az évek folyamán nem készítettem jegyzeteket olvasmányaimról, csak saját érdeklődésem kielégítésére olvastam, és természetesen nem merültem el a részletekben, de úgy érzem, hogy gondolataimhoz könnyen meg lehetne találni a szüksége és részletes tényeket a szakirodalomban. Először az 1929-33-as válság kérdéséhez szeretnék visszatérni. Erről helyesen azt írja Morva Tamás, hogy „igazi fellendülést Európában csak a háborús felkészülés hozott magával.” Ez volt a helyzet Magyarországon is. Ha az eseményeket a politikai események síkján nézzük, akkor az 1933-as év Hitler hatalomra jutásának az ideje és egyben a háborús felkészülésnek a kezdete. Azok az országok, ahol a fasizmus először politikai hatalomra jutott, voltak az új háború előkészítésének legfőbb kezdeményezői és mozgató rugói. Ugyanakkor belső fasizálódási folyamat indult el pl. Franciaországban is. A fasizmus tehát politikai eszköz volt, amelynek a segítségével az európai kapitalizmus végre hajtotta azt a háborús készülődést, amelyre szüksége volt a válságból való kilábolásra és a gazdasági fellendülésre. Következésképpen a fasizmusra a kapitalizmusnak „szüksége” volt a gazdasági válság megoldásához. Csak a gazdasági válságnak, az abból való kilábolásához szükséges fegyverkezési versenynek és a fasizmus politikai gyakorlatának az együttes vizsgálata alapján érthetjük meg igazán a történelmi összefüggéseket. Ennek a „fellendülésnek ” a végeredményét ismerjük. Soha nem látott pusztulás emberéletben, anyagiakban és kulturális értékekben egész Európában. A II. világháború erkölcsi rombolását máig nem heverte ki Európa. Ha a II. világháborút, mint a gazdasági válság megoldásának eszközét nézzük, ha megértjük, hogy ténylegesen az is volt, akkor a háború összes elesett katonája a kapitalizmus áldozata volt függetlenül attól, hogy melyik oldalon harcolt. A fasizmus oldalán harcoló országok katonái és az antifasiszta országok katonái között az volt a különbség, hogy a fasiszta hadseregek katonái egyszerre voltak egy gyilkos rendszer eszközei és áldozatok, míg az antifasiszta országok katonái csak áldozatok voltak. A II. világháború után a reményt keltő helyzet nem tartott sokáig. A békés állapotot felváltotta a hidegháború, amit Churchill fultoni beszédétől (1946 október) számítanak. A hidegháború addig soha nem látott fegyverkezést indított el a fejlett tőkés országokban és biztosított egy viszonylag folytonos gazdasági fellendülést, szinte teljes foglalkoztatottságot 1975-ig. Tehát a hidegháború töltötte be azt a szerepet 1946 után, amit az 1933 utáni háborús felkészülés a II. világháború előtt, a gazdasági fellendülés, a virágzás korszakát a cikluson belül. A gazdasági fellendülés, a szinte teljes foglalkoztatottság tette lehetővé, hogy a fejlett európai tőkés országok munkásságának a bérharcai eredménnyel járjanak. Az ún. jólléti állam és a hidegháború között gazdasági összefüggés van. Az ún. jóléti állam korszakában folyamatosan ment a szocializmus eszményei ellen harc a fejlett tőkés országokban, és egyben a nyugati munkásosztálynak tett engedményeket a kapitalizmus propagandájára használták fel a népi demokratikus országokban. A tőke ideológusai úgy tettek, mintha a szociális vívmányokat a kapitalizmus adta volna saját akaratából a dolgozóknak. A valóságban pedig a népi demokratikus országok és a Szovjetunió eredményei nagyon fontos szerepet játszottak abban, hogy az európai tőke kénytelen volt jelentős engedményeket tenni saját munkásosztályának. Hogy ez tényleg így volt a mai eseményeken túl, amikor a tőke visszavonta az összes fontos engedményt, az is bizonyítja, hogy a dolgozók szociális viszonyai először a viszonylag szerény gazdaságú népi demokratikus országokban jöttek létre és a „ jóléti államok” csak követték őket. A legnagyobb „vívmány” azonban a tartós foglalkoztatottság, a kapitalizmusban addig soha nem látott létbiztonság volt. Már már tényleg úgy látszott a felszínen, hogy a kapitalizmusban valóban megszűntek a válságok. Ennek nagyon nagy volt az ideológiai hatása nálunk is, különösen a szocializmussal már megbékélt, de lelke mélyén még mindig egy gazdag kapitalizmus illúzióját ringató kollaboráns értelmiség körében. Hogy miért akartak hinni egy olyan kapitalizmusban, amelyik a valóságban soha sem létezett sehol, azt valamikor tanulmányozni kell, most azonban nekünk elég annyit megállapítani, hogy a tőkének sikerült a fegyverkezési versennyel egy termelési perióduson belül rendkívül hosszú, 28-29-éves virágzó ciklust biztosítani. Ezt a ténylegesen marxista (és nem marxizáló) közgazdaságtannak érdemes lesz összes összetevőjében komplex módon elemezni. Már Plehanov ironizált a burzsoá ideológusok azon gyakorlatán, hogy mindig az éppen lezajlott válságot kinyilvánították az utolsónak, ami után több már sose lesz. Mi sem természetesebb, hogy a burzsoázia ideológusai most is ezt tették. Boldogan hirdették, hogy nincs többé válság, hogy Marx csak a XIX. században volt érvényes és a XX. századra elavult és azokat, akik ezt nem fogadják el betokosodott dogmatikusoknak nyilvánították stb. stb. Most szeretnék ezen urak közül néhánnyal ismét személyesen találkozni, és megkérdezni tőlük, hogy mit is mondtatok 1970-ben. Hol van az a ti válságmentes kapitalizmusotok. Most, ha még élnek hallgatnak és úgy tesznek mintha semmit sem mondtak volna. Közben, ahogy a régi magyar közmondás állítja, egyszer volt Budán kutyavásár, 1974/75-ben a hidegháborús fegyverkezés (és a helyi háborúk, Korea, Vietnám, stb.) ellenére beköszöntött a válság. Azóta, ahogyan Morva Tamás is írja 1981-83-ban is volt egy válság és, a 90-es évek elején pedig az európai tőkének azért sikerült elkerülni a komolyabb válságot, mert a kapitalista restauráció következtében tönkre ment a kelet-európai országok gazdasága. A kelet-európai gazdasági összeomlás után az európai és északamerikai tőke megszerezte ezen országok iparának legjavát és piacának nagy részét és ezzel elkerülte egészen napjainkig a válságot. Hogy mibe került ez Közép és Kelet Európának tudjuk, mi tudjuk legjobban. Egy válság előtt álló tőkés világ részei lettünk és ez a tőkés világ a mi rovásunkra kerülte el a válságot. Az elmúlt 18 évben újabb túltermelési válság alakult ki és ennek a feleslegeit már nem tudta felvenni a Kelet- Európában megszerzett új piac. Ne legyenek illúzióik, a kapitalista gazdaságnak nincsenek igazi eszközei a válság megoldására. Egyetlen régi eszköze van, a háborús készülődés, és a helyi háborúk, és már több éve ezt teszi. Az ún. „peresztrojka” ideológusai vagy tévedtek vagy hazudtak, amikor azt állították, hogy a kapitalista restauráció árán megszűnik a világ különböző részei között a katonai szembenállás és békés korszak köszönt ránk. Pont az ellenkezője történt. Nálunk sokan komolyan elhitték, hogy a tőkés világ csak azért haragudott a népi demokratikus országokra és a Szovjetunióra, mert ott „kommunizmus” volt. Természetesen a tőkés világ nem örült, hogy nem a kapitalista úton fejlődtünk, de a háborúk oka a gazdaságban mélyebben húzódott és a Szovjetunió és a népi demokráciák bukása után is megmaradt.

38 / 63

Végezetül a fentiek kapcsán még egy illúziót szeretnék megemlíteni. Az 1981-83-as válsággal véget ért az a korszak, amikor a válság végén a termelés növekedésével együtt nőtt a munkahelyek száma és javult a dolgozók helyzete. A kör bezárult. A termelés növekedése vagy nem vezet a munkahelyek számának növekedésére vagy éppen a munkahelyek számának csökkenésére fog vezetni. A társadalom mai problémáit csak a kapitalizmussal együtt lehet megszüntetni. Minden más álszent és üres fecsegés, vagy ahogyan Kossuth szerette mondani angol szóval humbug. A fenti eszmefuttatás során csak a főbb tendenciákat érintettük, tudjuk, hogy a kisebb szakaszokon belül jelen voltak az alapvető fejlődést árnyaló tényezők. Ezenkívül elemzésünkből kimaradt az áttekintett korszaknak két nagyon fontos tendenciája, a gyarmati rendszer szétesése és az elmaradott országok harca a gazdasági felemelkedésért, a nyomor megszüntetéséért. A másik rendkívülien fontos sajátossága ennek a korszaknak, hogy a természeti környezet egyensúlyának a megőrzése az emberiség megmaradásának a feltételévé vélt, és ezt a kérdést sem lehet vizsgálni a modern kapitalizmus alapvető sajátosságaitól elszakítva, hiszen annak a következménye. Ezekre a kérdésekre utólag, és nem egyszer vissza kell térni, de most szétfeszítette volna egy internetes cikk kereteit.

(Folytatása következik.)

Lev Tolsztoj és Luther Márton dr. Jakócs Dániel L. Tosztoj Lutherról alkotott véleménye

Az alábbi tanulmány már régebben megjelent nyomtatásban a TANULMÁNYOK A LUTHERI REFORMÁCIÓ TÖRTÉNETÉBŐL Luther Márton születésének 500. évfordulójára című kötetben A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya Budapest , 1984

Jakócs Dániel: Lev Tolsztoj és Luther Márton

Luther Márton életművének, szellemi örökségének hatása az európai kultúrában egészen napjainkig követhető. Ennek egyik érdekes bizonyítéka Lev Tolsztoj útkeresésének, világnézeti és művészi fejlődésének története. Tolsztoj műveiben Luther Márton nem tartozik a leggyakrabban idézett szerzők közé, B. Pascal, Rousseau, Goethe, Kant, Herzen ebben a vonatkozásban messze meghaladják őt, és ez teljesen érthető is. De egy történelmi személyiség jelentőségét a későbbi korok kultúrájában, íróinak fejlődésében nem mérhetjük az idézetek számával. Tolsztoj több mint fél évszázados írói és világnézeti fejlődése során többször nyúlt vissza a nagy reformátor szellemi hagyatékához, általában mindig más szempontból és másként. Lev Tolsztoj viszonyának alakulása Luther Mártonhoz szellemi útkeresésének, világnézeti fejlődésének függvénye. Mielőtt azonban a kérdés részletes tárgyalására térnék, a következőket szeretném megjegyezni. Nem tartom feladatomnak sem Luther Márton, sem pedig Lev Tolsztoj hibáinak bírálatát. Először is könnyű feladat lenne Luther esetében fél évezred, Tolsztoj esetében pedig egy évszázad múltán hibáikat megbírálni. Engels 1892-ben A természet dialektikája című művének bevezetésében a reneszánsz általános jellemzésére a következőket írta: „A legnagyobb haladó forradalmasodás volt ez, melyet az emberiség addig megélt, olyan kor, melynek óriásokra volt szüksége, és óriásokat is nemzett, a gondolkodóerő, a szenvedély és a jellem, a sokoldalúság és a tudományosság óriásait. A burzsoázia modern uralmát megalapozó férfiak igazán minden voltak, csak nem polgárian korlátozottak. — Majd miután Leonardót, Dürert, Macchiavellit méltatta, így folytatja. — Luther nemcsak az egyház Augeiasz-istállóját söpörte ki, hanem a német nyelvét is, megteremtette a modern német prózát, és megírta szövegét és dallamát annak a győzelmi bizonyosságtól áthatott korálnak, mely a XVI. század Marseillaise-e lett.'1 Igen, Luther Márton a gondolkodóerő, a szenvedély és a jellem, a sokoldalúság és a tudományosság óriása volt. Azt hiszem, legkövetkezetesebb tisztelői sem mondhatnak nagyobb dicséretet ennél. Pedig Engelst, a dialektikus materializmus egyik kidolgozóját nem lehet elfogultsággal vádolni Luther Márton iránt. Épp ezért is idéztem bevezetésként az ő véleményét. Természetesen az előbbi sorok csak általánosságokban fejezik ki nézetét Luther Mártonról, konkrét kérdésekben a véleménye nem mindig volt és nem is lehetett ilyen egyértelműen elismerő, ez a tény azonban semmit sem változtat az általános értékelésen. Mint az Engels-idézetből is látszik, Luther Márton a sokoldalúság óriása volt, és épp ezért érthető, hogy Lev Tolsztoj Luther Márton tevékenységét először nem arról az oldaláról ismerte meg, mint amelyikről várhatnók. Élete folyamán naplót vezetett, így pontosan megismerhetjük olvasmányait és az ezekkel kapcsolatos gondolatait, s természetesen életének eseményeit is. Luther Márton nevét először naplójában említi. 1860-ban európai úton volt, és huzamosan tartózkodott Németországban. Itt, Kissingen-ben írta a következőket: „Tegnap július 19. Pedagógiatörténetet olvastam. Luther nagy. Sétálni mentem.' Majd július 22-én így folytatja: „Pedagógiatörténetet olvastam. ... A vallásreformátor Luther — a forrásokhoz.'2 Ebből a naplójegyzetből csak annyit tudunk meg, hogy Luthert Tolsztoj pedagógiai tanulmányai kapcsán ismerte meg, és mint pedagógust tartotta nagynak. Azt azonban nem tudhatjuk, hogy konkrétan Luther milyen pedagógiai nézeteit és miért tartotta helyesnek. Valamennyivel több fényt vet a kérdésre A népoktatásról című 1862-ben írt cikkének egyik változata. Itt Tolsztoj ezt írja: „Az újkori történelemben a reformáció korától, Luther leveleitől kezdve az oktatás saját alapjait nem egyedül a kinyilatkoztatásban kezdi keresni, hanem a gondolkodásban és a filozófiában. Luthertől Pestalozziig egész sor pedagógus és filozófus, Comenius, Wolf, Bacon, Rousseau stb. ezen az úton mennek.” 3 Mint látjuk, Tolsztoj itt Luther érdemét épp abban látja, hogy a pedagógia művelőinek nem kellett többé csak a kinyilatkoztatásra támaszkodniuk, hanem önálló, független kutatásokba kezdhettek; azaz Luther levelei megnyitották az utat a filozófiai alapon nyugvó pedagógia szabad fejlődése számára.

39 / 63

Tolsztoj nem írt többet Luther pedagógiai nézeteiről, de megismerkedvén tevékenységével és műveivel), érdeklődése Luther egyénisége és művei iránt továbbra is megmaradt. Tolsztoj sógornője, Jelizaveta Andrejevna Bersz azonban még 1862-ben Tolsztoj kérésére cikket írt Lutherről. A cikk kéziratát Tolsztoj javította és publikálta Jasznajana Poljana című folyóiratában. Tolsztoj könyvtárában megvan Moritz Meurer Luthers Leben für christliche Leser aus den Quellen erzahlt című könyve (Dresden, 1850). A könyvben Tolsztoj széljegyzeteket készített. Mivel azonban Jelizaveta Bersz cikke és Moritz Meurer könyve Tolsztoj széljegyzeteivel elérhetetlen volt e tanulmány írása közben, kénytelen voltam pusztán a művekre hagyatkozni. Az 1860-as években Tolsztojt a pedagógiai kérdések mellett főleg a történelmi szükségszerűség és az egyéni szabadság problémája foglalkoztatta. Ezt akarta saját maga számára tisztázni, és olvasmányait is ennek megfelelően választotta meg. Ebből a szempontból fordult ismét Lutherhez. Egyrészt történelmi olvasmányai nyomán gondolkodott Luthernek a reformációban és következésképp a történelemben betöltött szerepéről és jutott — lényegileg helyesen — arra a következtetésre, hogy nem lehet a reformációt pusztán Luther tevékenységével és személyiségének sajátosságaival magyarázni, mint ahogy általában a történelmet sem lehet a nagy egyéniségek tevékenységéből levezetni.3 Másrészt a lutheri predestináció tételében lényegileg a történelmi szükségszerűség megfogalmazását látta. Különböző fogalomrendszerben kifejezve, de alapjában a történelmi szükségszerűség gondolatának megfogalmazását vélte felfedezni a zsidó, a keresztyén, a mohamedán vallásban, egyes antik és újkori filozófusok műveiben egyaránt.4 Konkrétan a lutheri predestináció tételéről nagyon jól tudta, hogy az a Bibliából származik, és értelmezése Augustinushoz áll a legközelebb. A mai evangélikus teológia is ezt vallja a lutheri predestináció eredetéről.5 „Az Ótestamentum a predestinációról beszél (Jer. 10,23), arról, hogy az ember cselekedetei nincsenek saját hatalmában. Krisztus arról szól, hogy egy hajszál sem esik le az ember fejéről az Atya akarata nélkül... '6 Nem véletlen, hogy a szükségszerűségről és a predestinációról szóló elmélkedések a Háború és béké-ben vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzetekben, piszkozatokban találhatók, mert maga a mű ezeknek a kérdéseknek a kutatása eredményeként jött létre. A Háború és béke a sajátos tolsztoji válasz erre a kérdésre, amelynek a leglényegesebb tétele az, hogy a történelmi fejlődést a nép hozza létre szigorúan érvényesülő szükségszerűség szerint. Ha figyelembe vesszük, hogy a predestináció tételében és a történelmi szükségszerűség elméletében ugyanannak a gondolatnak különböző fogalomrendszerben történt megfogalmazását látta, akkor érthetővé válik, hogy az 1870-es évek végén bekövetkezett világnézeti fordulat már az 1860-as évek elején elkezdődött. Annak ellenére, hogy Tolsztoj világnézete folyamatosan változott, hogy Tolsztoj élete végéig állandóan tanult és állandóan helyesbítette önmagát, ehhez a gondolathoz mindvégig hű maradt. Az életút című művében, amelyet halála előtt pár héttel fejezett be, Luthert idézve a következőket írta: „Minden az ég hatalmában van, kivéve a mi óhajunkat Istent szolgálni vagy magunkat. Nem akadályozhatjuk meg a madarakat, hogy fejünk felett elrepüljenek, de hatalmunkban van megakadályozni, hogy rajtunk fészkeljenek. Pontosan ugyanúgy nem tilthatjuk meg a rossz gondolatoknak, hogy fejünkbe felvillanjanak, de hatalmunkban van megakadályozni, hogy ott fészket rakjanak, hogy gonosz cselekedeteket melengessenek és költsenek ki.'7 Tolsztoj a szükségszerűséget predestináció jellegűnek fogta fel, és a predestináció kérdésében egész élete során a legközelebb a lutheri értelmezéshez állt. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy Tolsztoj történelmi koncepciójának kialakítása és továbbfejlesztése során nem használta fel az újkori társadalomfilozófusok műveinek igen jelentős részét. Világnézeti fejlődésének egyik érdekessége, hogy Luther tevékenységének egyértelműen pozitív értékelése éppen világnézeti fordulata után (1879) szűnt meg. Ez logikusan következett abból a tényből, hogy 1879 után fontossá váltak számára olyan kérdések is, amelyek azelőtt kevésbé fontos részletkérdéseknek számítottak. 1879 után Tolsztoj nagyon elmélyült teológiai és egyháztörténeti tanulmányokba kezdett, ennek eredményeként írta meg A dogmatikus teológia vizsgálata című munkáját, amelyet 1884-ben fejezett be. Ebben a művében már az egyházat mint emberi szervezetet bírálja. Itt még nem éppen elfogulatlanul — Luthertől kezdve az újkori, azaz protestáns teológusokat rosszabbnak tartja a pravoszlávoknál és katolikusoknál, mert a protestáns teológusok ugyan az egyházat az összes hivő gyülekezetének tartják szavakban, a valóságban azonban számukra is ember alkotta szervezet. A katolikusok és a pravoszlávok legalább nyíltan beszélnek, szerintük az egyház a püspökök, a pápa, tehát földi intézmény.8 Tolsztoj pedig világnézetéből kiindulva ellenfele volt minden hierarchikus intézményrendszernek. Később az egyház kérdésében a protestantizmust elítélő szigorúsága enyhült, és sokkal igazságosabb általános véleményt alakított ki. „A lutheránusok számára — írja Tolsztoj — az Isten egyháza azoknak az embereknek a gyülekezete, akik elfogadják a Bibliát és Luther kátéját.'9 Ennek pedig szerinte az volt a következménye, hogy az egyházból kizárnak mindenkit, aki Krisztus és az apostolok tanításához bármit is hozzátett. Ezt a gondolatát annyira fontosnak tartotta, hogy más szavakkal bár, de többször megismételte, és megtalálhatjuk a már idézett Az életút című művében is.10 Aki a történeti tényeket ismeri, tudja, hogy Luther nem volt ennyire elfogult, és csak azokat az újításokat vetette el, amelyek szerinte a Bibliával ellentétesek voltak. De az alapvető tolsztoji állásponton ennek a figyelembevétele sem változtatna. Szerinte az intézménnyé szervezés ténye már eleve kizárja azokat, akik formálisan nem tartoznak az egyház szervezetéhez. „Az egységes egyház fogalma — írja Tolsztoj — csak azért keletkezett, mert a két oldal vitájában és nézeteltérésében mindegyik, a másik oldalt eretneknek nevezve, csak a saját oldalát ismerte el tévedhetetlen egyháznak.'11 Majd kissé lejjebb így folytatja: „Ha most van katolikus egyház, amely magát tévedhetetlennek tartja, ez csak azért van, mert létezik pravoszláv és lutheránus egyház, amelyek saját magukat tartják tévedhetetlennek, és ezzel tagadják az összes többi egyházat.'12 Ezért Tolsztoj elvetett minden szervezett egyházat, és úgy látta, hogy az egyházak nemcsak idegenek, hanem mindig ellenségesek voltak Krisztus igazi tanításával szemben.13 Ennek talán legfontosabb tolsztoji magyarázatát szintén Az életút című művében találhatjuk meg. „Az egyház, az igazi egyház, azaz az egyformán és ezért igazán hivők kapcsolata mindig láthatatlan. Isten országa bennetek van... A látható egyház térben és időben egyesítve az embereket, lerombolja az igazi belső egységet, külső egységgel helyettesítve azt.'14 Mint látjuk, Tolsztoj úgy vélte, hogy az intézménnyé szervezett egyház szükségszerűen csak formális lehet. Ezenkívül azonban más oka is volt arra, hogy elvessen minden egyházat mint intézményt. „Az állam kísértését az egyház előítélete támogatja'15 — írta 1908-ban. De már jóval korábban is ez volt a véleménye, amit több kijelentése mellett Feltámadás című műve is bizonyít. Tolsztojnak az volt a véleménye, hogy saját korának állama a dolgozó osztályok elnyomásának eszköze.16 Ugyanakkor azt látta, hogy ezt az államot az intézményes egyházak vezetői mindenütt támogatják. A véletlenek összjátékának eredményeként a magyarországi evangélikus egyház egyik képviselője is megerősítette Tolsztoj negatív véleményét a szervezett egyházról általában, és konkrétan az evangélikus egyházról is. Tolsztoj ismerte Szeberényi Lajos munkáját a nazarénusokról, és kitűnő érzékkel vette észre benne a hivatalos államhatalom védelmezőjét.17 Így az európai legnagyobb egyházak vezetőinek konkrét tevékenysége is oka volt annak, hogy Tolsztoj olyan élesen bírált minden szervezett egyházat. Tolsztoj saját korának gyakorlatából indult ki. D. Dr. Ottlyk Ernő jellemzése erről a korszakról lényegileg alátámasztja azt, amit Tolsztoj írt Szeberényi Lajos kapcsán is. .,.. .Az 1867-es kiegyezéstől elhatalmasodott egyházunk összeszövődése a nagybirtok és a nagytőke érdekeit képviselő politikai magatartással. Egyházunk összes magas világi pozícióiban arisztokraták és a nagybirtok-nagytőke rendszerének emberei ültek.'18 Ezt a helyzetet látta Tolsztoj Európa legtöbb országában, és ezért álláspontja teljesen érthető. Több magyarországi és külföldi protestáns egyházzal együtt a magyar evangélikus egyház magatartása és véleménye azóta gyökeresen megváltozott, de ez csak 1945 után következett be. Tolsztoj jellemzése saját korában érvényes volt. Ugyanakkor általános egyházellenes álláspontjából még nem következett, hogy Luther Márton egész teológiai és tudományos tevékenységével szembefordult volna. 1879 után érdeklődése fokozottan a Biblia felé fordult, és korának keresztyénségét az evangéliumi tanítás mérlegére tette. Az eredeti keresztyénséghez az evangéliumok eredeti, hamisítatlan értelmezéséhez való visszatérést tűzte ki célul. Ezen az úton vélte megoldani az emberiség nagy kérdéseit. A Bibliához való visszatérés, az evangéliumok helyes értelmezésére való törekvés jellemezte nemcsak Luther Mártont, hanem az egész reformációt. Ez volt elméleti szempontból a reformáció legfontosabb sajátossága. Ha Tolsztoj más következtetésekre jutott is, mint Luther, de ebben a vonatkozásban a reformáció hagyományait folytatta. Épp ezért nem véletlen, hogy Tolsztoj, amikor az evangéliumokat görögből oroszra fordította, Luther bibliafordítását segédeszközként használta. Érthető, hogy a fordítási problémák gyakran értelmezési problémák is voltak, és hogy a konkrét munka során volt, amikor elfogadta, volt. amikor elvetette Luther megoldását. Helyhiány miatt a filológiai problémák-ismertetésére nincs lehetőségem. Tolsztoj is némi iróniával írt aprólékos fordítói munkájáról, a szó szerinti hűségre való törekvéséről. Fordítói-értelmezői munkájában különös figyelmet szentelt az etikai vonatkozású részeknek, elsősorban Hegyi beszéd-nek. Jellemző ebből a szempontból, hogy Tolsztoj szándékos pontatlansággal vádolta Luthert, mert az ítélni jelentésű görög igét ,,verdammen'-nek fordította németre. Tolsztoj a korabeli német köznyelv alapján ennek az igének csak az „elátkoz' jelentését ismerte. Ezért Luthert azzal gyanúsította, hogy az állam védelmében a Hegyi beszéd

40 / 63

bíráskodást, ítélkezést tiltó parancsát az átkozódás tilalmává akarta tompítani.19 A 16. századi német nyelvben azonban a „verdammen' igének volt „elítél' jelentése is, amely feltehetően később elhomályosult20 . Így Tolsztoj vádja alaptalannak bizonyult. Tolsztoj természetesen nem maradt meg a filológiai problémáknál. Folyamatos történelmi és vallástörténeti tanulmányai során 1884 tavaszán eljutott Erazmus és Luther vitájához is. Ekkor naplójában a következőt írta: ,, .. .Olvastam Erazmust. Milyen buta jelenség Luther reformációja, íme, a butaság és a korlátoltság diadala. Az eredendő bűntől hit által történő megszabadulás és a jó cselekedetek hiábavalósága felér a katolicizmus összes előítéletével. Az állam és az egyház viszonyáról szóló (borzalmasan képtelen) tanítás csak butaságból következhetett.'21 A tiszteletlen hangnemen ne lepődjünk meg, mint minden napló, ez is csak saját használatra készült, és nyersen-közvetlenül tükrözi a pillanatnyi hangulatot. Feltehetően Erazmus vitakészsége és stílusa egyoldalúan befolyásolta Tolsztojt. A fenti sorok nemcsak Tolsztoj pillanatnyi véleményét fejezik ki, hanem azt az erős hatást is, amit Erazmus műve, annak logikája kifejtett. Van azonban ebben a gondolatmenetben sajátosan tolsztoji elem is: az állam és az egyház viszonyáról kifejtett lutheri nézetek tagadása. Napjainkban nem alaptalanul tekintik Luthert az állam és az egyház szétválasztásáról kialakult modern nézetek egyik elődjének. Tolsztoj azonban elvetett mindenféle államot, és ebből kiindulva már legalábbis megalapozatlan és értelmetlen lesz bármiféle elképzelés az állam és az egyház viszonyáról. Mint már előbb szó volt erről, Tosztoj véleménye az állam megítélésében később sem változott. A megváltás tanával kapcsolatos kérdésekben azonban még ingadozott. Ezt bizonyítja az egyik, pár hónappal később keletkezett naplófeljegyzése. „.. .Olvasom Augustinust — írja. — Sétáltam az országúton. Hirtelen teljesen megnyugodtam. Sokat gondolkodtam azon, hogy Pál, Augustinus, Luther ... megváltásról szóló tanításának … hatalmas jelentősége van. A harc, a saját erőnkbe vetett remény csak gyengíti az erőt. Nem kell kínozni magunkat, nem kell megfeszíteni a húrt, és ezzel gyöngíteni azt. Hanem táplálni kell magunk az élet táplálékával. Ugyanaz, mint a megváltás.'22 Tehát a megváltásban az élet táplálékát látta. Amikor ezeket a sorokat írta, nem Luthert olvasta, hanem Augustinust, de jól tudta a kapcsolatot a kettő között, és így Lutherra is gondolt. Ekkori lelkiállapotában a megváltás gondolatában talált megnyugvást. Soha olyan közel nem állt Tolsztoj Lutherhez, mint ekkor. Mindez azonban inkább volt múló hangulat, mint szilárd meggyőződés. Igaz, hogy az előbbi sorokat nemcsak hangulata hatására írta, hanem abban Augustinus műve is nagy szerepet játszott, és ezért ekkor ellentétes véleményt vallott, mint Erazmus olvasásakor. Nagyon hamar azonban teljesen eltávolodott Luther és Erazmus vitájának problémáitól. Már 1880-ban volt olyan feljegyzése, amelyben unitárius gondolatokról írt, és Luthert is említette23. Itt azonban még nem elemezhetők ki világosan az összefüggések. 1885-ben azonban már biztos, hogy tanulmányozta az unitárius teológiát24. Ennek a ténynek a jelentőségét nem akarom eltúlozni. Egészen biztos, hogy Tolsztoj belső szellemi fejlődésének eredményeként ismerkedett az antitrinitárius gondolatokkal. Ezt tanúsítják kijelentései is. De miután önállóan antitrinitárius eszmékhez jutott el, tudatosan fordult a 19. századi unitárius teológiához és használta fel annak gondolatait 25. Így 1885 után Tolsztoj számára a hittételekről, illetve a dogmákról folytatott viták elvesztették korábbi jelentőségüket. A keresztyénség antitrinitárius jellegű felfogásához élete végéig hű maradt.26 Miután Tolsztoj a dogmákat elvetette, gondolkodásában a keresztyénség etikai oldala került előtérbe. A keresztyénség etikai tanítása számára továbbra is megőrizte isteni és következésképp normatív jellegét, a dogmákat azonban az igazi keresztyénség szempontjából külsődleges és lényegétől idegen dolgoknak tartotta. A dogmák keletkezését az emberiség gyermekkorával, valamint a teológusok hamisításával magyarázta. Az igazi keresztyénség Tolsztoj szerint eredetileg dogmáktól mentes, örök érvényű tanítás volt, amelyre csak későbbi fejlődése során rakódtak rá lényegétől idegen jellegű és eredetű dogmák. A feladat — Tolsztoj szerint — ennek a dogmáktól mentes igazi keresztyénségnek. az igazi krisztusi tanoknak a helyreállítása volt. Isten országa nem földöntúli misztikus világ, hanem az emberben van, vagy ahogyan az Újszövetség megfelelő helyét idézve írta: „Isten országa bennetek van.' Ennek az új koncepciónak a jegyében ítélte meg ezután az egész keresztyénség történetét és ezen belül Luther Márton és az egész reformáció szerepét. Mint már írtam, Tolsztoj véleménye szerint a középkor folyamán a katolicizmus teljesen meghamisította az eredeti krisztusi tanokat, és ezért azokat meg kellett szabadítani a ferdítésektől. Ezt a munkát kezdte el a reformáció és ezen belül Luther Márton. Tosztoj véleménye szerint Luther Márton érdeme volt. hogy megtörte a pápa tekintélyét, megcáfolta a katolicizmus dogmáit. Másrészt azonban Tolsztoj sajátos logikája szerint Luther hibája volt, hogy számolt a múlt megszentelte hagyományokkal, hogy figyelembe vette kora emberének szokásait, és csak addig ment el, ameddig saját korának embere képes volt követni.27 Ezért a reformáció befejezetlen művét tovább kell folytatni. Ezután érthető, hogy Tolsztoj érdeklődése fokozatosan a reformáció kisebb hatású, de radikálisabb képviselői felé fordult, akiknél, mint például Chelcickynél, a keresztyénség etikai kérdései játszottak fontos szerepet. ,,.. . Chelcicky... nem vitatja az egyházi-pápai dogmákat, mint elődje, Husz, és mint Luther, Melanchton, Kálvin, akik utána éltek és tevékenykedtek, hanem megmutatja, hogy azoknak az embereknek az élete, akik magukat keresztyéneknek tartják, nem keresztyéni.. .'28 Ezzel egyidőben Tolsztoj arra a meggyőződésre jutott, hogy az igazi keresztyének mindig az eretnekek voltak, hogy az eretnek mozgalmak törekedtek az eredeti, ősi, igazi keresztyénség megértésére és alkalmazására. „Az eretnekség a mozgás megnyilvánulása az egyházban. . . a tanítás élő értelmezésének kísérlete. A teljesítés, a megértés, az előrehaladás minden egyes lépését eretnekek tették meg: eretnek volt Tertullianus is, Origenész is, Augustinus is, Luther is, Husz is, Savonarola is, Chelcicky is és a többiek is.29 Mint látjuk, tulajdonképp a reformáció és ezen belül Luther is az eretnek mozgalmak része lett. Tolsztoj nézeteinek ilyen jellegű alakulása feltehetően nem volt független a „liberális teológia' nézeteitől sem. Ennek a kérdésnek a vizsgálata azonban egy újabb tanulmány feladata. Egy azonban bizonyos: Tolsztoj ekkor már nem gondolta, hogy Luther bizonyos vonatkozásban rosszabb a katolicizmusnál. Az egyháznak mint szervezetnek a kritikája ellenére Luther tevékenységét egyértelműen pozitívan értékelte, az igazi keresztyénséghez vezető út egyik állomásának tekintette. Tolsztoj szempontjából ezt az értékelést annak ellenére pozitívnak tarthatjuk, hogy a keresztyénség lutheri értelmezését egyáltalán nem tekintette végállomásnak. Tolsztoj azonban itt nem állt meg. Komoly ismeretei voltak a nagy világvallásokról, és ezért nem volt nehéz felfedeznie azok tanításában a keresztyénséghez hasonló tételeket. Ennek a ténynek a felismerése utáni tudatosan kereste a többi világvallásban az evangéliumi tanokhoz hasonló gondolatokat. A Mindennapra című művének későbbi változatait úgy építette fel, hogy a bibliai gondolatok mellett vagy után hasonló tartalmú tételeket idézett más vallások szent irataiból. Arra a meggyőződésre jutott, hogy ,,. . .a mai, valamint az összes régi nép hitében vannak változó tételek, de vannak olyanok is, amelyek örök érvényűek. Ezek az örök érvényű tételek alkotják az igazi vallást.'30 Így szerinte a keresztyénségből és minden más vallási rendszerből csak azok a tanok fogadhatók el igazinak, amelyek valamilyen formában a többi vallásban is megtalálhatók. És ezzel látszólag eltávolodott a keresztyénségtől, hogy az egyetemes és minden ember számára elfogadható vallást teremtse meg. De csak látszólag, mert a kiindulópont számára a keresztyénség, illetve az Újszövetség maradt. Az alapvető evangéliumi tételekhez kereste és találta meg más vallásokban a párhuzamos helyeket. Természetesen figyelembe kell vennünk, hogy nagy mértékben Tolsztoj egyéni megközelítési módjától, világnézetétől is függött, hogy mit tartott az evangéliumokból lényegesnek, fontosnak, és mit tartott nemcsak lényegtelennek, hanem az evangélium szellemétől idegen, későbbi betoldásnak. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy az evangéliumokból indult ki, hogy a tolsztoji értelemben vett igazi evangéliumi tételek voltak a kritériumok. A más vallásokban megtalált és az evangéliumi tanokkal párhuzamos gondolatokat a keresztyénség részeként, elemeként fogta fel. „Az igazi keresztyénség nem valamilyen a többitől különálló kizárólagos tanítás, hanem azoknak az örök isteni igazságoknak a legteljesebb és korunk számára legvilágosabb kifejezése, amelyeket egyformán elfogad a világ összes nagy vallási tanítása.'31 Ezt Tolsztoj 1909 februárjában írta, és ezért végleges véleményének tekinthető. Ennek a tolsztoji álláspontnak két következménye volt. Egyrészt az így értelmezett keresztyénség számára egyetemes érvényűvé vált, a más vallásokban is megtalálható örök érvényű isteni igazságok legteljesebb, legvilágosabb és legkorszerűbb kifejezése, a vallási fejlődés csúcspontja lett. Másrészt azonban az így értelmezett keresztyénség szempontjából el kellett vetnie több olyan tételt, illetve dogmát, amelyet a történelem során kialakult keresztyén egyházak többsége nem volt hajlandó megtagadni, de amelyek a más vallásban nevelkedett emberek számára elfogadhatatlanok. Így a keresztyén örök érvényű igazságok száma kevesebb lett, mint amit a történelmi keresztyén egyházak többsége vall. Ez azonban Tolsztoj számára nem jelentett problémát, mert az ilyen jellegű tanokat már korábban, az 1880-as évek folyamán elvetette. A tolsztoji értelemben vett keresztyénség nem tartalmaz új vallási tételeket, legfontosabb követelményeit megtalálhatjuk az Újszövetségben. Konkrét példaként az általános szeretet parancsolatát szeretném felhozni. Tolsztoj szerint ez az igazi keresztyénség legfontosabb tétele. Mindennapra című műve utolsó változatában idézi ennek egyik megfogalmazását: „És mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent, mert az Isten szeretet.'32 (1Jn

41 / 63

4,7—8) Ezzel párhuzamosan idézi Krisnát: „...Megtalálván a szeretetet megtudjátok, hogy a szeretet javai végtelenek, és hogy birtokolván e javakat, többé nincs mit kívánnotok.'33 Mint látjuk, itt nemcsak a legfontosabb erkölcsi elvet ismertük meg, hanem az istenfogalomnak azt a meghatározását is, amit Tolsztoj az „igazinak', az igazán evangéliuminak tartott. És a szeretet mindenhatósága elvének igazi krisztusi, evangéliumi voltát épp az bizonyítja Tolsztoj szerint, hogy a hinduizmusban is megtalálható. Ha most ezt összevetjük azzal, amit Luther Márton írt a keresztyéni kötelességről, akkor azt látjuk, hogy ebben a vonatkozásban Tolsztoj nagyon közel állt az Evangélium lutheri értelmezéséhez. Luther Márton Kis Káté-jának a végén a következőket írta: „Általában mindenkinek: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Minden más parancsolat ebben az igében foglalható össze.'34 Tolsztoj másik központi gondolata szorosan kapcsolódik a szeretetről vallott nézeteihez. „Isten országa bennetek van.' Ez egyik művének a címe és egyben szó szerinti idézet az Újszövetségből.35 Ugyanez a helyzet Tolsztoj legtöbb lényeges etikai gondolatával: valamilyen formában az evangéliumokban megtalálhatók. Ezért Tolsztoj nem szerénységből és teljesen őszintén írhatta le 1897. december 2-án naplójában a következő sorokat. „Beszélgettem Dusánnal. Azt mondta, hogy ő akarata nélkül képviselőmmé vált Magyarországon, és ezért hogyan kell neki cselekednie?. . . Nem volt és nincs semmilyen tanításom, semmilyen tolsztojánizmus, az igazságnak van egy örök, az evangéliumokban világosan kifejezett tanítása... És miután az ember megértette ezt a tanítást, szabadon közvetlen kapcsolatba lép az Istennel, és többé senkitől sem kell semmit kérdeznie.'36 Azt hiszem, e sorokat — mutatis mutandis — Luther Márton is aláírta volna, hogy amikor Tolsztoj ezt leírta, ha nem is Luther Márton, de a reformáció nyomdokain haladt. Nincs és nem is lehet okunk kételkedni abban, hogy Tolsztoj ezeket a gondolatokat teljesen őszintén, meggyőződésből írta le. És mégsem fogadhatjuk el mindezt teljesen, annak ellenére, hogy legtöbb etikai gondolatának megfogalmazását tényleg megtalálhatjuk valamilyen formában az evangéliumokban, amint azt már fentebb írtam. Azért nem fogadhatjuk el Tolsztoj sorait teljesen, mert ő az evangéliumokat nagyon eredetien, egyéni módon interpretálta. Interpretációjának eredetisége akkor látszik igazán, ha nézeteit egységes egészként vizsgáljuk. Ehhez a sajátos interpretációhoz úgy jutott el, hogy közben a reformáció korának vitáit és azon belül Luther tevékenységét is tanulmányozta, átgondolta. Természetesen nézeteinek kialakításakor felhasználta a 19. század második felének tudományos, filozófiai és teológiai szakirodalmát. Így mindent összefoglalva elmondhatjuk, hogy Tolsztoj saját nézeteinek kialakításakor Luther Márton tevékenységét is tanulmányozta, ez szerepet játszott világnézetének fejlődésében, és, bár Luther művét nagy kritikával fogadta, egészében véve pozitívan értékelte, a predesztináció kérdésében pedig lényegileg helyesnek tartotta Luther felfogását. Mindennek az ismeretében jobban megérthetjük nemcsak Tolsztoj világnézetét, hanem végső fokon művészetét is, azt, hogy miként volt egyszerre egyetemes emberi, miként haladta meg az európai kultúra határait és maradt mégis mélyen európai.

Jegyzetek

1 Lev Tolsztoj Összes Művei, jubileumi kiadás, 48. köt. 26–27. Tanulmányomban a Tolsztojtól származó idézeteket ebből az egyetlen teljes, eredeti orosz nyelvű kritikai kiadásból vettem. A továbbiakban mindig erre a kiadásra hivatkozom. Tolsztoj szövegét saját fordításomban adom meg, de a jegyzetekben zárójelben közlöm az eredeti orosz szöveget is. ('... Вчера 19 июля. Читал истори педагогики. Лютер велик. Ходил гулять ...Лютер реформатор в религии-к источникам...') A Tolsztoj által említett pedagógiatörténet szerzője K. G. Rummer volt. Lásd: N. N. Guszev: Летопись жизни и творчества Льва Николаевича Толстого ([Moszkva 1959,215) . 2 2 Lev Tolsztoj, uo., 8. köt. 408. lap. [' В новой истории со времени реформации, со времени писем Лютера , образование начинает искать основ не водном откровеннии, а в мысли и философии. От Лютера и до Песталоцци, целый ряд педагогов и философов : Комениус , Вольф, Бакон, Руссо и т.д. идут по этой дороге .']

3 Lev Tolsztoj, uo., 4. köt. 312., 15. köt. 189.

4 Lev Tolsztoj, uo., 15. köt. 243.

5 D. Dr. Ottlyk Ernő: Luther élete és műve (Bp. 1983. 57–61).

6 Lev Tolsztoj, uo., 15. köt. 225. [' Ветхий завет говорит о предопределении ( Еремия 10, 23) о том, что действия человека находятся не в его власти. Христос говорит о том, что волос не спадает с головы человека без воли отца...']

7 Lev Tolsztoj, uo., 45. köt. 374. ['Всё ио власти неба,кроме нашего желания служить богу или себе. Нам нельзя мешать птицам пролетать над нашей головой , но мы властны не давать им на ней гнездиться. Точно также нельзя возбранить дурным мыслям промелкать в голове нашей, но в нашей власти не давать им свить себе там гнездо, чтобы высиживать ивыводить злые поступки.'] Ezt a gondolatot Tolsztoj annyira fontosnak tartotta, hogy négyszer idézte műveiben. A fenti idézet egy része magyar fordításban is megtalálható a Jer örvendjünk, keresztyének! című kötetben a 132. lapon. Összeállította D. Karl Witte. Fordította Szabó József (Győr, 1944). Az iménti idézet pontos szövegét nem tudtam Luthernél megtalálni. Hasonló szöveg található WA 2, 124, 24–32. sorban.

42 / 63

8 Lev Tolsztoj, uo., 23. köt. 223.

9 Lev Tolsztoj, uo., 28. köt. 47. [' Для лютеран божественная церковь совпадает с собранием людей, признающих Библию и катехизис Лютера.']

10 Lev Tolsztoj, uo., 44. köt. 105., 45. köt. 286.

11 Lev Tolsztoj, uo., 28. köt. 47. [' Понятие единой церкви возникло из того. что при разногласии и споре двух сторон, каждая. называя другую сторонуересью, признавала только свою сторону непогрешимою церковью.']

12 Lev Tolsztoj, uo., 28. köt. 48. ['...если есть теперь церковь католическая, утверждающая свою непогрешимость, то только потому, что есть церкви... православная , лютеранская , каждая утверждающая свою непогрешимость и этим самим отрицающая все другие церкви .']

13 Lev Tolsztoj, uo., 28. köt. 54.

14 Lev Tolsztoj, uo., 45. köt. 293. ['Церковь, истинная церковь, то есть соединение людей истинно и потому одинаково верующих, всегда внутренняя. Царство божие внутри вас есть ....Церковь же внешняя соединяя людей во времени и в пространстве , нарушает истинно внутреннее единение, подставляя на место его наружное.']

15 Lev Tolsztoj, uo., 44. köt. 395. [' Соблазн государства поддерживается суеверием церкви.']

16 Tolsztojnak az állammal kapcsolatos nézeteiről és anarchizmusáról már korábban írtam a Место Л. Н. Толстого в историко-литературной концепции Г. В. Плеханова című cikkemben (Hungaro–Slavica Bp. 1978. 93–95).

17 Lev Tolsztoj, uo., 68. köt. 29–30. Szeberényi Lajos később ellenségesen elfogult könyvet írt a marxizmusról és az oroszországi szocialista forradalomról.

18 D. Dr. Ottlyk Ernő: Luther élete és műve (Bp. 1983. 245).

19 Lev Tolsztoj, uo., 23. köt. 326.

20 J. Grimm: Deutsches Wörterbuch (II. köt. 707). Itt szeretném külön megköszönni Márvány János kollégámnak, a nyelvtudományok kandidátusának a nyelvtani kérdésekben nyújtott segítségét.

43 / 63

21 Lev Tolsztoj, uo., 49. köt. 65. [' Читап Эразма . Что за глупое явление реформация Лютера . Спасение от первородного греха верою и тщета добрых дел стоят всех суеверий католичества . Учение ( ужасное по нелепости) об отношениях церкви и государства могло только вытечь из глупости.' ]

22 Lev Tolsztoj, uo., 49. köt. 98. [' Читаю Августина . Ходил по шоссе . Вдруг совершенно спокоен. Много думал о том что учения искупления Павла, Августина, Лютера,...имеет великое значение. Борьба, надежда на свои силы ослабляет силы. Не мучить себя, не натягивать струны и тем не ослаблять ёё . А кормить себя пищей жизни. То же самое , что искупление.' ]

23 Lev Tolsztoj, uo., 48. köt. 328. lap.

24 1885-ben N. N. Strachovnak a következőt írta Tolsztoj: „George után találtam még egy amerikait, aki nekem megtetszett, ez Theodor Parker, a negyvenes évek unitárius prédikátora, nézze meg.” [' После Georg-a я нашёл ещё одного американца, который мне понравился, это Theodor Parker проповедник 40-х годов унитарианец , посмотрите.'] Lev Tolsztoj, uo., 63. köt. 221. Theodor Parker unitárius lelkész és teológus volt, Tolsztoj ismerte teológiai műveit.

25 Jól érezte az unitárius vallás és Tolsztoj nézeteinek hasonlóságát Perczelné Kozma Flóra. (Lásd: Tolsztoj és a szabadelvű egyházak című munkáját, Bp. 1905.)

26 Ennek igazolására Tolsztojnak egy 1909-ben leírt gondolatát idézem: „Azt gondolom, hogy az az állításunk, hogy hiszünk abban, amiben nem tudunk hinni: az égi királynőben, az égben az angyalokkal, Krisztus testben történt mennybemenetelében, a mennyországban, a pokolban és az ehhez hasonlókban, nem adhat nekünk semmilyen megnyugvást, csak biztosan megfoszt bennünket az igazi vallásos érzéstől.” (' Но думаю , что наше утверждение о том, что мы верим в то , во что не можем верить : в царицу небесную, в небо с его ангелами, с вознесением Христа в теле, в рай, ад и т.п., не может дать нам какое-либо спокойствие, но может только лишить нас настоящего религиозного чувства .'] Lev Tolsztoj, uo., 79. köt. 56.

27 Lev Tolsztoj, uo., 42. köt. 48., 37. köt. 256.

28 Lev Tolsztoj, uo., 42. köt. 47. ['Хелчицкий... не оспаривает, как предшественник его Гус и как Лютер, Меланхтон, Калвин, церковные папские установления и догматы. он только, показывает то, что жизнь людей, считающих себя христианами, не христианская...']

29 Lev Tolsztoj, uo., 28. köt. 54. ['Ересь есть проявления движения в церкви,...попытка живого понимания учения. Всякий шаг движения впурёд, понимания и исполнения учения совершался еретиками: еретиками были и Тертуллиан,и Ориген ,и Августин, и Лютер, и Гус, и Саванаролла, и Хелчицкий и др.']

30 Lev Tolsztoj, uo., 43. köt. 4. ['В иерованиях, как современных, так и всех прежних народов, есть правила изменяющиеся, но есть и такие, которые вечны. Эти-то вечные правила и составляют истинную религию.']

44 / 63

31 Lev Tolsztoj, uo., 79. köt. 57–58. ['Истинное христианство это не есть какое-либо отдельное от других, исключительное учение, а есть наиболее ясное для нашего времени выражение вечных, божеских истин, одинаково признаваемых всеми великими религиозными учениями мира...']

32 Lev Tolsztoj, uo., 43. köt. 11. ['...И всякий любящий рожден от Бога и знает Бога, потому что Бог есть любовь.' ]

33 Lev Tolsztoj, uo., 43. köt. 14. ['...Найдя любовь, узнаете , что благолюбви бесконечно, и что, имея это благо , вам больше нечего желать.']

34 Konkordia Könyv. Az Evangélikus Egyház Hitvallási Iratai (Bp., 1957. II. köt. 75.)

35 Lukács 17:21

36 Lev Tolsztoj, uo., 53. köt. 168. [' Разговоривал с Душаном .Он сказал, что так как он невольно стал моим представителем в Венгрии, то как ему поступать.?... Никакого тольстовства и моего учения не было и нет , есть одно вечное учение истины... ясно выраженное в евангелиях... И как только человек понял это учение, он свободно вступает в непосредственное общение с Богом и спрашивать ему уже нечего и не у кого. '] A fenti idézetben Tolsztoj Dusan Makovicky szlovák orvost említi, aki az író utolsó éveiben orvosa és odaadó segítőtársa volt.

ÖNTEVÉKENYSÉG, TÁRSADALOM, TUDOMÁNY VARJAS ANDRÁS HUMANISTA TÁRSADALMI EGYETEM FÜZETEI ÚJ SOROZAT, 2. SZÁM BUDAPEST, 2004 A következő témák a Humanista Társadalmi Egyetemen Öntevékenység, Társadalom, Tudomány című szeminárium keretében három félév során elhangzott előadások, és az azt követő viták egy részének anyagára épülnek.

HUMANISTA TÁRSADALMI EGYETEM FÜZETEI ÚJ SOROZAT, 2. SZÁM BUDAPEST, 2004 HUMANISTA TÁRSADALMI EGYETEM VARJAS ANDRÁS ÖNTEVÉKENYSÉG, TÁRSADALOM, TUDOMÁNY

Bevezetés

A következo témák a Humanista Társadalmi Egyetemen Öntevékenység, Társadalom, Tudomány címu szeminárium keretében három félév során elhangzott eloadások, és az azt követo viták egy részének anyagára épülnek. Az írott változat részben orzi az élo beszéd sajátosságait. Mivel maga a témafelvetés és a megközelítés újszerusége bizonyos bevett formák módosításának szükségességét igényelték, az olvasás fokozott rugalmasságot, mondhatnám konstruktivitást kíván a megértésre törekvo részérol. A kifejtések során az önálló tapasztalat megszerzését, az ennek alapján történo együttgondolkodás igényét, vitakultúránk fejlesztését és nem a gondolkodás végeredményének megfogalmazását tartottam szem elott, vállalva a személyes hangvétel ódiumát. A mai gyorsan bovülo-változó és ugyanakkor sok válságjelenséget mutató korban olyan készségeket kell kifejlesztenünk, melyek segítenek a gyakran egymástól távol eso témák és tényezok közötti kapcsolat megtalálásában. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy konkrét javaslatok kidolgozása nem feladatunk. Ez az anyag talán adalék lehet a társadalomtudomány társadalmasulásának hosszú folyamatához. A könnyebb áttekinthetoség érdekében elozetesen megadom azokat a témákat, amelyeket az egyes szemináriumi eloadások érintenek: I. -a tudományok rövid fejlodése -a mai genetika egy speciális aspektusa -mai zöldmozgalmak

45 / 63

II. -szükségleteinkrol III. -a szükségletkielégités három módjáról IV. -a termelok jogaihoz jutásáról -munkásmozgalom, tudás és hatalom néhány történelmi helyzetben V. - egy konkrét tudományos soktényezos vizsgálati módszerrol VI. -a társadalmasulás néhány mai jellegzetességérol: táguló rendszer, szukülo szemlélet? -rendszer stabilitás és a társadalomtudomány társadalmasulása VII. -megjegyzések módszertani kérdésekrol,kapcsolatainkról

I. ( 2002.03.03.) A tudományok rövid fejlodése A mai genetika egy speciális aspektusa Mai zöldmozgalmak

Az elmúlt óra anyaga tudománytörténeti volt (a matematika, fizika, kémia, biológia néhány fejlodési jellegzetessége). Mindegyik tudomány fejlodése tárgyalható egyrészt saját természete szerint, másrészt a termelésben betöltött szerepe szerint. Annak alapján, hogy éppen melyik dinamizálja dominánsan a termelést, bizonyos idoszakok kijelölhetok. Lehet azt mondani, hogy a fizika a 20. század elso felében volt alapveto hatású, ezt követte a kémia, és most a biológia korát éljük. Az egyes tudományok domináns szerepe természetesen nem jelenti azt, hogy a többi tudomány nem fejlodik, és kölcsönhatásuk nem lesz egyre intenzívebb. A tendencia azonban nyilvánvaló, és amit én itt felvetettem az az, hogy amibol óriási tudáshiány van, az a következo szervezettségi szintje az anyagnak, és ez a társadalom. Ennek tudománya a 19. századbeli kialakulása után megtorpanást mutat, miközben óriási mennyiségu tapasztalat és megoldatlan probléma halmozodott fel. Az a véleményem, hogy a következo idoszak legkomolyabb változását a társadalomtudomány fogja produkálni. Mindezt önmagában a tudományok fejlodése is mutatja, mely az egyre összetettebb mozgásfomák tanulmányozása irányába halad. Ha megnézzük az egyes tudományokban muködo logikák változását, e területen kimutatható a formállogikából a dialektikus logikába való átmenet, amelyben azonban még csak a résztudományos eredmények területén következett be komolyabb áttörés. Az új tapasztalati körök értelmezése minden esetben felvetette a formállogika korlátozott voltát. Úgy is lehet fogalmazni, hogy az igazán nagy tudósokhoz fogalmak köthetok. A valóságnak új részét tapasztalva, ha ez eléggé általános tulajdonságát mutatja az anyagnak, akkor ebbol vagy új fogalom alkotható, vagy régi fogalmaink tartalmának megváltoztatása válik szükségessé. Példaként a relativitáselméletet említettem. A kis sebességek birodalmában tér-ido fogalmaink változatlansága jó leírásnak bizonyult, ám a fény sebességéhez közelítve tapasztalataink kikezdték ezt a korlátozott közelítést (is). Általános gondolkodásunkra jellemzo, hogy minél inkább rugalmas, annál inkább képes használt fogalmaink tapasztalati körét konkrétan felvázolni. Ebben az esetben tudja, hogy mirol beszél. Különben csak a fogalomról alkotott általános vélekedés a gondolati és pszichológiai háttere a beszélgetésnek. Magyarán az, hogy mindenki így beszél, körülbelül mindenki ilyen értelemben használja a fogalmat, tehát alkalmas a párbeszédre. Az ilyen fogalmi meghatározás azonban alkotó jellegu alkalmazásra nem alkalmas. Lassan kezdünk eljutni a mai korhoz. Ha már a múltkor a tudomány szerepével foglalkoztunk, maradjunk ennél a területnél. Nem tudom kinek sikerült elolvasnia a ''Puccsisták a laboratóriumban'' (Ezredvég 2002. 1. sz.) címu cikket? Elmondom röviden a lényegét. A cikk abból az optikából vázolja fel korunkat, hogy az a dinamikus biológiai fejlodés, amelyet most tapasztalunk, milyen jellegzetességeket mutat. A cím utal a szerzo állásfoglalására. A genetika rendkívül gyors fejlodése jelentosen befolyásolja egyrészt a társtudományok fejlodését, másrészt mindennapi életünk legkülönbözobb területeit. A toke, amely nagyon érzékeny az extraprofitra, elég hamar felfedezte e területet a maga számára, és mára már óriási iparágak épültek rá, nagyon nagy beruházásokkal. Úgy gondolom, hogy e jelenséget eloször megérteni kell, a megértést semmi esetre sem pótolhatja az erkölcsi értékítéletünk. A toke, logikája szerint minél elobb eredményeket akar elérni, minél elobb ezeket az eredményeket piacra akarja vinni, hogy o legyen az elso, aki lefölözi a haszon nagyrészét. Tehát óriási gyorsaságra való törekvés van benne, ami egyrészt dinamizálja a tudományt, másrészt felveti mindazt a problémát, amit az említett írás tárgyal. A gyors eredményre való törekvés a kontroll hiányát is jelenti egyben. Több szempontból is. Az orvostudomány például nagyon hatékonyan be tud avatkozni az emberi szervezet muködésébe és ezzel olyan betegségeket is képes meggyógyítani, amelyekbe korábban belehaltak. A kórházakban ott vannak a betegek, ezek között a gazdagok is, akik hajlandók sokat fizetni, párezer dollárt (vagy még magasabb összegeket), ha életben maradnak, tehát megvan a fizetoképes kereslet. De mik a - jó esetben sikeres - beavatkozásnak a szélesebbköru következményei? Mennyire lehet ezt rövid ido alatt kikutatni? Az érdekeltek körén kívüli szaktudósok jelentos része állítja, hogy az elvégzett vizsgálatok nem teljesköruek, az ilyen körülmények között, lokális, szukköru célok érdekében kifejlesztett szerek gyakran nagyon nagy problémákat okoznak. Az elobbieken túl ennek módszertani okai is vannak, melyre késobb még visszatérek. Ez a tudományon belüli része a kérdésnek. A tudományon kívüli rész viszont, ami legalább ilyen fajsúlyos, hogy ezek a kutatások ma már dollármilliárdokért a legnagyobb titoktartás közepette folynak, a résztvevok teljes megvétele mellett. Ez azt jelenti, hogy a beavatottaktól eltekintve mindenki kívül reked a folyamatokon. Tehát bár az eredmények az egész társadalmat érintik, az egész folyamatra a társadalmi kontroll teljes hiánya a jellemzo. A nem a szuk szakterületen dolgozók érvei ''laikus'' megjelölést kapnak. Ezek eredményeként a rövidtávú célok érdekében elvesznek a tágabb megfontolások. Egy-egy nyilvánosságra kerülo balsikeru fejlesztés természetesen módosítja az elobbi képet, de mekkora áldozatok szükségesek az egész rendszer korrekciójához? A cím ehhez a tartalomhoz kötheto: a fékevesztett szaktudós - aki sokszor tényleg eloreviszi a tudományt - mindenfajta kontroll nélkül puccsot hajt végre tudományos körben, és ez a puccs átterjed a társadalomra és azt alapvetoen befolyásolja. Ez egy helyzet, melyet ezen a ponton még ne ítéljünk meg erkölcsileg, eloször csak vázoljuk azt fel. (Egyébként a cikk írója már tanított az 1968-as diákmozgalmak során a londoni

46 / 63

ellenegyetemeken.) Ha már itt vagyunk, térjünk ki egy, az elobbi témához rokonítható területre, és ez a zöld mozgalmak és a tudomány viszonya. Nézzük tehát egy kicsit általánosabban a problémát. A zöld gondokodásmód a hatvanas években kezdett kialakulni. Az ipari társadalmak már produkálták azokat a beavatkozásokat, amelyek nagyon hatékonyak voltak, és amelyek kiterjedtségüknél fogva már az élovilág alapveto létfeltételeit érintették (vízet, levegot, földet, sugárzási viszonyokat stb.). Ennek hatására laikus oldalról felvetodött a veszélyeknek a kérdése, hasonló pozíciókkal, mint amilyeneket az elozo témánál felvázoltunk. Ezek a mozgalmak nagyon sok gondolkodó embert aktivizáltak nemcsak a hétköznapi emberek, hanem a tudósok körében is. Az a kérdés húzódott meg a felvetések mélyében, hogy ha szuk csoportérdekek kis rendje következtében nagyon nagy rendetlenséget okozunk a világban - és a tokekoncentrációval ez szükségszeruen bekövetkezik -, akkor az hogyan hat az egész muködésére. Milyen gondolkodási formákhoz, társadalmi folyamatokhoz kötheto egy olyan típusú gondolkodás, amely képes a tágabb összefüggések feltárására és kezelésére, az ember-ember és az embertermészet kapcsolat megváltoztatására, a hosszútávú életfeltételek kölcsönös biztosítására. Ebben a kapcsolatban nem a korlátlan legyozés, hanem a kölcsönös érdek-érvényesíthetoség játssza a domináns szerepet (tanulva a biológiai rendszerek ide vonatkozó megoldásaiból). Ennél a pontnál minimum két kérdést fel kell vetni. Az egyik felvetés az, hogy ilyen bonyolult kérdés fokozott tudományossági igényt támaszt. A hagyományos megközelítések pedig nem azok. A zöld mozgalmak által felvetett kérdések ugyan nagyon jelentos korproblémákra hívják fel a figyelmet, de a logika, amellyel e kérdéseket kezelik, még a kor tudományának szintjét sem éri el. Itt jön a dolog másik része, hogy az a szaktudós, aki még csak korrumpálva sincs, tisztán szaktudósi mivoltából kifolyólag tiltakozik a laikus gondolatmenetek ellen. Magyar viszonyok között ehhez még megemlítendo az a tény, hogy a magyar zöld mozgalmak jelentos részben a nyolcvanas években valójában politikai mozgalmak voltak, és terheltek voltak mindazon problémákkal, melyeket kritizáltak. Saját tapasztalat szerint ugyanúgy érzéketlenek voltak például bonyolult rendszerek feltérképezésére alkalmas vizsgálati módszerekre, mint a ''hivatalos'' tudomány. Ennek a helyzetnek a megértéséhez érdemes (mint általában is) a zöld mozgalmakat egy új jelenség kialakulásának folyamataként kezelni. Ekkor jobban érthetové válnak azok a ''gyermekbetegségek'', melyek jellemzoek ezekre a mozgalmakra. Sok ilyen és ehhez hasonló jelenség van korunkban, ezért is érdemes ebbe mélyebben belegondolni.

II. (2002.09.22.) Szükségleteinkrol

Mai foglalkozásunk elején próbáljunkk belegondolni abba, hogy a 21. század elején az emberek milyen mértékben tudnak öntevékenyek lenni? Milyen képességek és milyen társadalmi viszonyok kellenek ahhoz, hogy mindenki aktív részese lehessen a folyamatoknak, nem pedig elszenvedoje? A technika és a tudomány fejlodésével kialakul az az eszközrendszer, módszertan és az a szellemi bázis, amelyek segítségével az emberek megalapozottabban és aktívan tudnak kapcsolódni a környezetükhöz? Ez hosszú történelmi folyamat, mely a munkamegosztás kifejlodésével és a kiszolgáltatottsággal jár együtt mind a mai napig. Egy ideig az emberiség még ezen az úton megy tovább. Miközben az osztálytársadalmaknak a technika, a tudomány, az emberi viszonyok finomságai és a kultúra terén óriási teljesítményei vannak, a profit elérésére leszukített célrendszer mai kapitalista viszonyok között kevéssé képes tükrözni azt, hogy az emberi beavatkozás és a szükségletek kielégítése milyen mértékben optimalizált. A mai helyzetünkben már azok az emberi tevékenységek, melyek igényeink kielégítését szolgálják, veszélyes mértékig támadják magukat a legalapvetobb szükségleteinket. Gondolok itt elsosorban egészségtelenné váló környezetünkre, nemcsak környezetvédelmi oldalról, hanem egészségügyi és emberi-kapcsolati szempontból egyaránt. A rentgeteg eszköz és információ egyre kevésbé szolgálja az ember életének a minoségét. Magyarán szólva állítólagos kényelmünk érdekében egyre jobban minden a fenekünk alá van téve, miközben valódi tevékenységünk, a környezetünk átláthatósága egyre jobban szukül, eszközeink egyre kevésbé szolgálják valódi szükségleteinket. Ezek kielégítése helyett megjelennek azok az újabb és újabb gerjesztett igények, amelyek ebben a megbomlott világban egyre újabb szükségleteket jelentenek. Ezeket a szükségleteket elkezdik kielégíteni, és így egyre jobban megyünk bele a zsákutcába. Vegyük az élelmiszerek példáját. Ha megbomlik a szervezet immunrendszere és megvizsgáljuk ennek okait, kiderül, hogy a muélelmiszerek, amiket etetnek velünk, a gyógyszerek, vagy gyógyszernek nem minosülo gyógyhatású készítmények olyan hatásokat váltanak ki, melyekre a szervezetet (mely évmilliók során kialakult ki) nincs felkészülve. Amikor megjelennek a tünetek, akkor bejelentkezik az üzletiszéra, amely kapva kap ezeken a tüneteken, és az ebbol következo új igényeken. Nem az immunrendszerünk gyozi le a bajt, hanem egy újabb kegyszer, mely a probléma megoldása helyett újabb tünetet produkál. Így megyünk tovább ezen az úton. Még konkrétabb példát hozva (név említése nélkül): az egyik jelentos, e területen dolgozó kutató vizsgálataiban kiderítette, hogyha a sejtek környezetében a kálium koncentrációja meghalad egy bizonyos mértéket, akkor ott rákosodási folyamatok indulnak el, és erre cikkében felhívta a figyelmet. Az általa kifejlesztett készítmény tömeges forgalmazása során az engedélyezo szerv követelésére mégis további káliumot adott a szerhez. Magyarán engedett annak a káros mechanizmusnak, amely önmagát élteti. Mintha egyre inkább az lenne az érdek, hogy minél több hibával terhelve muködjön a mechanizmus, mert akkor több látszólagos szükséglet jelenik meg a piacon, és így lehet ebbol üzletet csinálni. Pedig a valódi megoldás az elobbi példánál maradva kálium bevitelünk csökkentése lenne, és akkor egy csomó dolog megoldódik. De ha az ember bemegy a boltba, akkor nem tudja, hogy milyen sót vesz: NaCl-t, vagy KCl-t. Pedig eredetileg nem volt kérdés az emberi fogyasztás pár ezer éves történelme során, hogy a kosó, a konyhasó, az NaCl, ami biztosítja a szervezet számára rendkívül fontos nátrium bevitelt. Ez a helyzet már felvet egy csomó módszertani kérdést: hogy határozhatom meg azt, hogy a boltban vásárolt só NaCl vagy KCl, öntevékeny vagyok, vagy elfogadom a propagandát, hogyan muködik ebben a kérdésben az a társadalom amelyben élek, és így tovább. Ezek a kérdések minden nap felvethetok. Adott esetben, ha tényleg rákosodási folyamatok indulnak el, az emberek kapkodnak fuhöz-fához. Ilyen folyamatokkal vagyunk körülvéve. Nem azért mondom ezt, mert huhogni szeretnék. Úgy gondolom, hogy nem jó dolog az, ha egy termék eladója - legyen az akár szellemi termék - a vevo veszélyérzetére építi a reklámját, de a veszélyhelyzetet valamilyen mértékben tudatosítani kell. Véleményem szerint, ha komolyan gondoljuk azt, hogy értelmiségek vagyunk, akkor az a dolgunk, hogy megoldásokat találjunk, és nem az, hogy felvázoljunk egy kilátástalan helyzetet. Mert a helyzet soha nem kilátástalan, és az a dolgunk, hogy megtaláljuk belole a kivezeto utakat. Ha ez egy humanista egyetem, akkor elsosorban ez a célja. Ha az emberek kinyitják a rádiót vagy a tv-t, vagy beszélgetnek egymással (külföldiek elmondják sokszor, hogy a magyarok csak panaszkodni tudnak egymásnak), nagyon ritkán mondanak jó híreket. Ez nem véletlen, a magyar történelemben annyi kudarc és változás volt még a mi életünkben is (alapveto változások), hogy az emberek ezt nagyon nehezen élik meg, és nagyon szkeptikusak. Nagyon sok olyan dolog, amelyet eredetileg értékként próbáltak velük elfogadtatni, kudarcra lett ítélve vagy válságba került. Egy ido után az ember a ''józan szkepticizmus'' hatása alá kerül, és azt mondja: itt csupa próféta volt, és körülöttem sok mindent mondtak az emberek, elhitették, hogy jót akarnak és ennek alapján újra összeszervezodtünk, nekifeszültünk, felépítettük ezt az országot, a végén eladták, immár nagyon sokadszor. Ilyen helyzetben én azt hiszem, hogy ezekkel a dolgokkal egyre tisztességesebben szembe kell nézni, és megvizsgálni, hogy valójában miért így zajlottak ezek a folyamatok, és mik azok a lehetoségeink, amik megalapozhatják azt, hogy másképpen történjenek velünk és általunk a dolgok. Itt fontos, hogy általunk, nemcsak velünk, mert ha az ember ''megérti'' az ügyeket, akkor lehet, hogy könnyebben tudja elviselni, de az még kevés, az is kell, hogy egy kicsit befolyásolni is tudja. Mai alkalommal a szükségletek kielégítésének különbözo szintjeit kezdem el felvázolni. Elsoként az állati viselkedést említem, mely sok vonatkozásban rendkívül tanulságos. Egy állat, amely nem szervezett társadalomban él, viszont a természettel nagyon eros kölcsönhatásban, milyen stratégiákat alakíthat

47 / 63

ki szükségleteinek kielégítésére, hogy az élete, a faja valahogy fennmaradjon? Azt lehet látni, hogy egy állat a világfelfogó képességeit, az érzékszerveit maximálisan aktivizálja ahhoz, hogy élhesse az életét, táplálékhoz jusson, elkerülje a veszélyeket, párt szerezzen magának, szaporodjon stb. Az érzékszerveinek finomságáról, azt hiszem, mindenki meggyozodhet, akinek van állata. Ha egy kutyát például kivisszünk az utcára, akkor intenzíven elkezd szaglászni, minden szagról eldönti, hogy ez neki megfelelo-e, és mire jó. Kiszabadulva a természetbe egyszeruen elkezdi biológiai lényét muködtetni. Szerzi a tapasztalatokat, és ennek alapján dönt: odamegyek, odapisilek, ott nem maradok tovább stb. Ha úgy veszem, ebben az esetben o egy sokkal függetlenebb életet él a póráz ellenére, mint amiben mi élünk. Ezzel csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az érzékszerveink fejlesztése, érzékenységünk fenntartása, egyéni tapasztalatok szerzése nagyon fontos számunkra. Röviden szeretnék kitérni egy könyvre, melyet pár nappal ezelott olvastam, címe ''A leves hazudik''. Arról szól, hogy az ízeknek olyan mértéku kifejlesztése folyik (több ezer ízt állítanak elo mesterségesen), hogy ma már a profit maximalizálása érdekében az élelmiszerek forgalmazása jelentos mértékben ezek segítségével történik. Nyilvánvaló, hogy ha mikrogrammnyi mesterséges ízzel azt a hatást lehet kelteni, mint néhány dekagramm természetes anyaggal, akkor az elobbit választják, mert a költségek így lényegesebb alacsonyabbak. Az USA-ban forgalmazott eperízu készítményekhez pl. annyi eperre lenne szükség, mint a Föld teljes epertermésének húszszorosa. Ezt az ízt faforgácsból állítják elo, minimális költséggel. Becsapják érzékszerveinket, és erre tudatosan építenek. Ez a manipuláció problémáját is felveti, melyben nagyon nagy mértékben benne élünk. A toke célja az, hogy minket manipulálva fogyasztókká váljunk. Ennek érdekében sok mindent bedob a pszichológiától a biológia legújabb eredményeiig, és kijátssza az érzékszerveinket. Mi következik ebbol? Az, hogy az érzékszerveink elkezdenek megtéveszteni minket. A kisebbik baj az, hogy megvesszük és megesszük, a nagyobbik az, hogy a szervezet szabályozási mechanizmusa felborul. Ha elindul a nyálelválasztásom, amikor megérzem az eper illatát, és nem epret fogok kapni, akkor más következik be, mint amire a szervezet felkészült, ugyanis nemcsak a nyálelválasztás indul el ilyenkor, hanem sok egyéb folyamat is. Ilyenkor olyan disszonancia alakul ki a szervezetben, amely kóros eltérésekhez vezethet, és ha sok ilyen hatás éri, akkor vezet is. Itt vannak a bajok. Azt hiszem sok minden benne van ebben a példában, ami arra kell ösztökéljen minket, hogy megtanuljunk egy kicsit tudatosabban élni. Ennek az egész szemináriumnak valahol itt van a célja. Azt próbáljuk körbejárni, hogy mi mindenre kell odafigyelni, minek nem szabad bedolnünk, és milyen lehet az a gondolkodási mód, amely rugalmasan tudja kezelni ezt a problémát. Mert minden merev gondolkodás könnyen befolyásolható. A saját tapasztalatainkra kell építenünk, ezeket a tapasztalatokat nagy odafigyeléssel kell megszereznünk, mert csak arra tudunk alapozni. Hiszen az is egy tapasztalat, hogy elottünk van a termék, milyen jó eperíze van, minden, ami jellegzetes, az ott van benne, édes és savanyú, a színét is biztosítják, a borítón csodálatos eper látható, tehát a hihetoség szintjéig van összeállítva minden, és mégis csak látszat az egész. Az a kérdés, hogy mi meddig hiszünk e látszatnak, és mikor kezdünk rajta ''átlátni''. *** Nagyon-nagyon szemérmesen kezeljük a kapitalizmus válságát (e mögött az elmúlt 50-100 év sok leegyszerusítéssel lejáratott marxizmusa is meghúzódik, és itt nem Marx munkásságáról, hanem a társadalomban széles körben muködtetett ideológiáról beszélek, amikor a folyamatok állandó elemzése helyett az aktuális politikai vonal igazolása érdekében szajkózások folytak). Az emberiség egy valahol egyre inkább egységesülo rendszer felé halad, amely egyre komolyabb beavatkozásokat hajt végre a természetben, és egyre intenzívebben alakítja át a maga viszonyait is, miközben egyre kevesebb a korrekció lehetosége. Egyre kevesebb ember van olyan helyzetben, hogy a célokat meghatározza, és ki tudja küszöbölni a környezetében keletkezett hibákat, a nagy folyamatokról (így a pl. a nagy nemzetközi tokefolyamatokról) nem is beszélve. Mi kell ahhoz, hogy ezek között a folyamatok között egyrészt eligazodjunk, másrész javítani tudjunk? Ehhez milyen eszközökre, módszerekre és gondolkodási módra van szükség, és milyen módon tudunk másokkal együttmuködni? Másrészrol a toke-bérmunka viszonyban, mivel a toke érdekérvényesíto képessége minoségileg erosebb, mint a bérmunkáé, ez utóbbinak is meg kell tanulnia az érdekeit a kor szintjén érvényesíteni, jövobe mutató módon, mert szervezetei látható módon elavultak. Ilyen válságos helyzetben mindig az alapok újragondolása a célravezeto.

III. ( 2002.09.29.) A szükségletkielégítés három módjáról

Most rátérek a szükségletkielégítés három különbözo szintjére. Kezdeném az állatvilággal, melyet az elozo alkalommal már említettem. Nézzük meg tehát, hogy az állatok, amikor szükségleteiket ki akarják elégíteni, milyen eszközökkel rendelkeznek ehhez, és van e ennek valamifajta ''kultúrája''? Elmondok egy-két konkrét viselkedési példát, melyek a továbbiakban hasznosak lehetnek számunkra. Az egyik példa: egy majomanyának volt két kölyke. A kisebbiket magán hordozta, a nagyobb ment utána. Ha nagyobb elrontotta a gyomrát, a majomanya tudta, hogy erre egy bizonyos növény gyógyulást jelent, ezért abba az irányba ment, ahol ez a növény termett, így vezette rá a fiát a növény használatára. A másik példa az orrom elott zajlott egy kis faluban. Egy macska a kölykét tanította fára mászni. A macskamama a kicsivel felment kb. 1 méter magasságba egy fára, ott voltak egy kicsit, majd lementek. Utána a kismacska elindult a fán felfelé, a mama nem ment vele, lentrol figyelte. A kismacska lépésrol lépésre szerezte a tapasztalatokat, közben az anyján szinte látni lehetett az anyai aggódást, de hagyta. Mindez kb. tíz perc alatt történt. Mondanék egy harmadik példát is. Bizonyos madarak a veloscsontból a velohöz úgy jutnak hozzá, hogy felviszik a csontot nagy magasságba, és onnan kosziklára ejtik, adott esetben többször is. Egy ido után eltörik a csont, és így tudják kienni a velot. Mit mondunk ezekre az állatokra? A macska emberközelben él, de a másik ketto vadonélo állat, mégis mennyire racionálisan viselkednek. A macskától hány pedagógus és szülo tanulhatna, ehhez képest mennyi eroszakosság és áltudatosság figyelheto meg saját viselkedésünkben. Hol állunk ma pedagógiailag összevetve a macskával? A majom-példából látható, hogy a természet megismerése és lehetoségeinek kihasználása mindennapi majomgyakorlat. Vessük ezt össze a saját gyakorlatunkkal. A harmadik példa egy meglehetosen összetett technológiai lépéssor. Ez az elso szintje a dolgoknak. Ezekbol érzékelheto a természeti viszonyok teljessége. Ezek után áttérek az emberre. Az öntevékenység elemeit keressük, amikor már nagyon eltávolodtunk tole, állati értelemben mindenképpen. Tehát a közvetlen tapasztalatszerzéstol, azok összevetésétol, a feltételek (és eszközök) összecsoportosításától, valódi szükségleteink érvényre juttatásától, a kielégítés módjának, eredményének mérlegelésétol, a hibák elkerülésétol, az érzékelo képességek fejlesztésétol. Az emberre, mint biológiai lényre most nem akarok külön kitérni, mert úgy gondolom, hogy az elobbi példák ebbol sok mindent megmutatnak. És ezek mai, mindenki számára megfigyelheto jelenségek. Most áttérnék egy nagy ugrással az emberi társadalom egyik, többezer éves stabilitást mutató formájára, melynél az emberi munkamegosztás már megköveteli az adott szintnek megfelelo eroteljes szervezettséget. Ez az ázsiai termelési mód. Nem olyan régen könyvet olvastam egy múltszázadbeli magyar földrajztudósról, aki Kínában járt, és Kína belsejében még elég érintetlen természeti viszonyokat talált, melyekbe ugyanakkor egy nagyfokú szervezettséget mutató társadalom volt beleépülve. Gondoljunk bele csak két lényeges termelési körülménybe dél-ázsiai viszonyok között. Rizst termelnek, jó természeti adottságok mellett. Jó a földjük, van víz a környéken, bo a termésük, de ezért ki vannak téve a rabló támadásoknak: valakik ki akarják sajátítani termelésük eredményét. Mi következik ebbol? Az egyik az, hogy a rizstermeléshez speciális feltételeket kell kialakítani, öntözéses gazdálkodást kell megvalósítani, ehhez a folyót szabályozni kell, csatornákat kell építeni, el kell árasztani a földet vízzel, a megfelelo technológiával. Másrészt viszont meg kell védeni ezt a közösséget a külso támadásokkal szemben. Ezen helyzet bizonyos vonatkozásai nem is állnak olyan távol tolünk, mint gondoljuk. Amikor egyetemre jártam volt egy pár

48 / 63

vietnami évfolyamtársam, akik elhívtak egy filmvetítésre, ahol az otthoni életet mutatták be. Ott láttam eloször hosszasabban rizstermesztést, és meglepett, hogy faekével szántottak. Megkérdeztem a vietnami barátomat, miért dolgoznak még mindig ezeréves technikával. Azt válaszolta, két lehetoségük van: vagy használják azt a technikát, amelyik kialakult, és ott helyben készítik, vagy megveszik a fejlett japán technikát, amire nincs pénzük. Közösségi szükséglet, hogy a munkát közösen kell elvégezni, a vízkultúra csoportmunka, közben azonban bizonyos embereket ki kell vonni a termelésbol a védelem számára. Mindkét szükséglet nyilvánvaló, és a közösséget szolgálja. Ez komoly szervezési munkát igényel. És kialakul az a szervezet, melyben a faluközösség választja a vezetoit, de ebbol kino egy másik szervezet, amely az ilyen faluközösségekre épülo nagyobb egység, és amelynek a tetején a despota áll. Ezen a ponton érdemes megállni, és belegondolni abba, hogy az eredeti közösségi, közvetlen emberi szükségletekre ráépül egy olyan szervezet, amely a világ egyik legelnyomóbb rendszerévé válik. Mindenfajta demokratikussága, pl. a vezeto közvetlen választása, megszunik. A despota pozíciója öröklött pozícióvá válik. Ha most itt lenne egy szakember, aki ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, akkor biztosan elkezdené finomítani ezt a képet, de attól még az alapfolyamat ez. Tehát az eredeti emberi szükséglet kielégítése, emberellenessé válik. Miért? Mert az egész folyamathoz nagyfokú fegyelemre van szükség, mindkét tevékenység csak nagyfokú szervezettség mellett muködoképes, amit akkor és ott csak egy hierarchikus struktúra tudott biztosítani. *** Hogyan válik az ellenkezojévé valami? Az eredeti cél az egyéni és közösségi szükségletek kielégítése. Hogyan oszlik a rendszer az embereket szétválasztó, uralkodói és kiszolgálói pozíciókra? Ebbe az egészbe beleépül az is, hogy a despota a közösségi igényeket a kor szintjén mégiscsak kielégítse. Bár nagyon brutális az uralkodási forma, állandó hivatkozás történik arra, hogy a nagyfonök az a nagy közösség érdekeiben nagyfonök. (Csak zárójelben teszem hozzá - mielott elhagynánk az ázsiai termelési módot -, amikor az ember a hetvenes években olvasta az errol szóló írásokat, akkor közvetlen asszociációi voltak az osztálytársadalmak kialakulásáról az osztálytársadalmak megszunésének folyamatára.) Akkor rátérnék a harmadik szintre, a kapitalizmusra. Ez tényleg óriási történelmi ugrás, legalább akkora, mint az elozo. Amikor kialakul a munkamegosztás, a fogyasztó és a termelo elválik egymástól, közbeiktatódik a csere, a pénz és a pénz-piaci viszonyok, ez mind az eredeti természeti viszonyokat szétveri. A korábbi emberi kapcsolatrendszer fokozatosan árutermelo viszonnyá alakul át. A naturális gazdálkodás, a saját szükségletre való termelés és a többlet arányai megváltoznak. Egy ido után a többlet válik jelentosebbé a direkt szükséglet kielégítéséhez képest, olyannyira, hogy átveszi a domináns szerepet a társadalmi folyamatokban. A kapitalizmus fejlodése az eredeti gyarmatosítástól a globalizációig az a folyamat, melyben a természeti viszonyok folyamatosan és egyre jobban visszaszorulnak. Egy gyarmatosításnál még mondhatja azt a ''civilizátor'', hogy o technikát visz Afrikába. Igaz, hogy az igazi célja rabszolgák szállítása az amerikai gyapotföldekre, de az még egy közvetlen viszony, sok természeti jellegzetességgel. Vegyük Angliát! Anglia birtokolja Indiát, és kihasználja természeti adottságait. Eladott ideológiájára jellemzo az a csodaszép idézet, mely az angol India-ügyi miniszter egyik, 1925-ös nyilatkozatából származik: ''Minél világosabbá válik, hogy a népesség egyes csoportjainak ellentétei mélyek és kiengesztelhetetlenek, annál inkább hangsúlyozandó az a tény, hogy csakis mi vagyunk hivatva az egység fenntartóinak szerepére.'' ''Mind a hinduk, mind a muzulmánok körében megnövekedett a szélsoséges szervezetek befolyása, olyan csoportoké, amelyek inkább a hívok térítésével, illetve visszatérítésével törodtek, mint a brit uralom felszámolásával.''/A második idézet a szerzo megjegyzése/(Dzsaváharlál Nehru ''India felfedezése'' Bp., Európa K., 1981, 788. l.). Ennek még 2002-ben is boven van mondanivalója a magyar állampolgár számára is. A gyarmatbirodalomban bizonyos szubjektív és naturális elemek még muködtek. A gyarmattartó szubjektív szerepe még lényeges volt, mint ahogy a feudalizmusban is az volt. A fejlett kapitalizmusban azonban már lényegtelen, mert teljesen a pénz-piaci viszonyok határozzák meg a funkciókat. Most már a kapitalizmusnak és a munkamegosztásnak teljesen kifejlodött szakaszában járunk, ahol a pénz-piaci viszonyok mindent áthatnak. Mire gondolok? Ha egy tokésnek van egymillió dollárja,és be akarja fektetni, megnézi, hogy milyen szükségletek alakíthatók ki az emberek számára, a legnagyobb profit mellett. Mennyi kelléke van ennek! Mennyi mindent kell tudásban, szervezettségben, technikában, technológiában kialakítani, a pszichológiától a fizikáig. A pénztulajdonosnak azonban már ez az egész folyamat is közömbös, ot a döntésében csak a pillanatnyi maximális profit érdekli. A többi a szakemberek dolga. Az eperíz példánál maradva, az ízhatás elérése olcsóbb, mint az eper. Igaz, hogy nekünk fogyasztóknak eperre lenne szükségünk. Az íz a félretájékoztatásunkat lehetové tevo eszközzé válik. A fogyasztó rabszolgává válik, amikor elore megtervezik tulajdonságaiban, szükségleteiben, keretfeltételeiben, döntéseiben, és a program végrehajtásának minden elemét birtokba veszik. Nem a hatalom direkt eszközeivel, nem gyarmatosítással. Hanem úgy, hogy otthon a tévébol nap mint nap ezt okádják felé. Tehát az emberi munkamegosztás kezdeteitol a pénz-piaci viszonyok totálissá válásáig egy hosszú történelmi folyamaton megy keresztül az emberiség. Ennek most egy jól látható állomásánál vagyunk, amikor a pénz-piaci viszonyok szinte már teljesen áthatják a társadalom egészét, amikor az összes érték, az összes komponens mérésének, összevetésének és értékelésének egyetlen mércéjévé vált. A mérés összehasonlítás, a különbözoségben az azonosság megtalálása és mennyiségi összevetése. Ez a pénz szerepe, és ezzel egy történelmileg kiteljesedo rendszer alakult ki. A neoliberális gazdaságszemlélet ennek a közgazdasági tükrözodése vagy leírása. A neoliberális gazdaságszemlélet domináns érvényesülése ma az amerikai- és a világgazdaságban, ez a totálissá váló folyamat a globalizáció. Itt nem egyenletes kifejlodésrol van szó, mivel Amerikában, amikor kialakult a kapitalizmus, ott nem voltak elozményei, ott a kapitalizmus tényleg a pusztából tudott kialakulni. Egy francia társadalomban azonban fontos történelmi elozmények vannak, ott van a kultúra. Ha a francia kultúrában pl. a 17. században valami határozott érték volt, annak máig ható következményei vannak a politikára. Ezek az értékek nagyon lényeges dolgokat tükröznek az emberi szükségletbol, és ez akadályozza azt, hogy a pénz-piaci viszonyok a francia politikus gondolkodásában totálissá váljanak. Tehát nem tud annyira egyoldalú lenni. A piaci viszonyok történelmi fejlodése, totálissá válása szempontjából ez hátráltató tényezo, amivel az Egyesült Államoknak nem kellett szembenéznie. Az amerikai fejlodésnek ez a dönto alapja. Ezeket nem árt átgondolni. Visszatérve a ''szinte'' szóra, ahol még nem válik teljessé ez a folyamat, az a környezetvédelem ügye. Bár az amerikai politikai és gazdasági alapállásban mintha már itt is teljessé válna, ha jól érzékelem. A nemzetközi környezetvédelmi világkonferenciákon az Egyesült Államok a zöldmozgalmakkal szemben jelent meg a CO2 kibocsátás csökkentésének ügyében. Az akkori és a mai gazdasági szerkezet mellett saját kibocsátását adottságnak kezelve nem hajlandó a csökkentésre. Magyarán az önös érdekek megjelennek, mindent lefordít a pénz nyelvére, azt mondja, muködjenek a piackonform szabályozások a környezetvédelemben is. Mert az amerikai elnökök ezt mondják (ha nem mindegyik, pl. az elozo garniturában Gore alelnök mondott néhány más dolgot is, de amit csinálnak az valójában ez: jöjjenek a piackonform eszközök és azok majd helyére teszik a természeti értékeket). Ha én értékként kezelem a levego tisztaságát, akkor adjam-vegyem a szennyezés kibocsátásának jogát, és akkor majd egy ido után a piac beállít egy bizonyos értéket. Ez azt jelenti, hogy a pénz-piaci viszonyokat mindenre ki akarom terjeszteni, a direkt természeti értékekre is. A levegore is, a vízre is, az oserdore is. Errol a típusú szabályozásról - amit ok szabályozásnak hívnak - azonban a másik oldalról el lehet mondani, hogy ez mennyire nem szabályoz, mennyire korlátolt a beavatkozás hatékonysága. De ez már egy következo kérdés. Ez annak a kérdése, hogy kialakulhat-e egy másik típusú társadalom, ahol más kapcsolatai lesznek az embereknek, és az emberi tevékenység hatékonyságának a lemérésére is más módszerek muködnek, vagy más módon muködnek ezek az eszközök a viszonyok megváltozása következtében. A közgazdaságtudomány legjobb tudomásom szerint erre még nem adott választ, és ez a legnagyobb restanciája. Amerika azért központi hatalom mind a mai napig, mert a meglévo eszközrendszert a legkövetkezetesebben muködteti. Ez egy borzasztóan rossz hatékonyságú rendszer azért is, mert a döntések és a rendszerkorrekciók a döntési centrumba vannak telepítve. Visszautalva az

49 / 63

állatokra - ha annak a majomkölyöknek a hasa tovább fáj, miután ette azt a bogyót, akkor az anyja azt észre fogja venni, és a tapasztalatait felhasználva elviszi egy másik helyre, és etet vele egy másikat, és vagy meggyógyul az a kölyök, vagy elpusztul. Az a majomanya annak a lehetoségnek a birtokában van, hogy lemérheti: jó volt-e a gyerek számára az a bogyó, vagy nem. A dolgoknak ez a lemérése az eredmény szempontjából alapvetoen sérül a nagyon fejlett kapitalizmusban. Ahol egy centrumban és egyre kevesebb ember határozza meg, hogy mik legyenek az én szükségleteim, ott ezek a szükségletek sérülnek. Még akkor is, hogy orvosi beavatkozásra fordítják a nemzeti össztermék egyre jelentosebb hányadát. Meg lehet nézni, hogy az amerikai rendszerben és másutt is hogyan mennek fel az egészségügyi költségek. Tehát mit csinálnak? A beavatkozás rossz eredményét egy másik iparág piacbovüléseként kezelik, nem pedig az okok megszüntetésével foglalkoznak. Tehát nem az E...-t vonják ki a forgalomból, mely még ki nem mutatott módon rákosodási folyamatokat indít el, hanem az MRI és egyéb drága diagnosztikai berendezések iránti igényt elégítik ki. És így épülnek egymásra a hibák, és a hibák újabb szükségleteket, majd azok kielégítését indukálják. Ezek munkamegosztási kérdések egyik oldalról, viszont beavatkozási kérdések másik oldalról, és a rendszer rugalmassága és életképessége, magyarán egészségessége sérül egyre inkább, az egészségességet legtágabb értelemben véve. A teljessé váló kapitalizálódási folyamatot nem úgy lehet megérteni, pláne megváltoztatni, hogy kívül állok az eseményeken. Tessék meggondolni, hogy ott áll velem szemben egy ember nehéz helyzetben, szeretnék rajta segíteni. Van valami elképzelésem, hogy milyen helyzetben van, de ha nem jön létre közöttünk kapcsolat, nem tudok neki segíteni. Ugyanakkor az is elofordulhat, hogy a segítokészségem következtében nagy konfliktusok alakulnak ki... *** Ha válságos jelenségek vannak, mindig felvetodik a válság megoldásának a problémája. Egyre több ember mondja, hogy valamit csinálni kell, ez így tovább nem megy. Ilyen-olyan problémáim vannak, nekem személy szerint is. A következo kérdés az, hogy ki ennek az oka. Ilyenkor mindenfélét lehet mondani. Elso szinten lehet azt mondani, hogy az a másik népcsoport (amelyik egyébként ugyanolyan helyzetben van mint te), de annak a másiknak meg azt mondják, hogy te vagy az oka, és ketten kioltjátok egymás törekvéseit, közben pedig a manipulálók röhögnek a markukba. Ez a szokásos manipulációs technika. És muködik is. Méghozzá elég komolyan muködik. Fél évvel ezelott a választási küzdelmeknél tapasztalhattuk, mennyire építenek az ilyen típusú logikára. A következo szint - ez a ''baloldali'' közelítés -, amikor azt mondom, hogy ennek az oka a kapitalizmus, a kapitalizmust kell megváltoztatni. Mivel a kapitalizmus alapvetoen érdekellentétre épül, a bérmunka-toke ellentétre, a toke az oka az egésznek, tehát a bérmunkásoknak szervezodniük kell, és le kell gyozniük a kapitalistákat. Én úgy gondolom, hogy a marxi társadalomszemlélet valahol más, még akkor is, ha ez - ahogy így elmondtam - úgy tunik, hogy marxista gondolatmenet volt. Szerintem Marx sokkal mélyebben gondolkodott a történelmi folymatokról. O úgy gondolkodott, hogy a kapitalizmus szükségszeru foka az emberi fejlodésnek, és amitol ez a fejlodési fok felválthatóvá vagy túlhaladhatóvá válhat, az ennek a folyamatnak a továbbfejlodése. Mint minden rendszer, megszületik, van felfutó szakasza, ebben a felfutó szakaszában nagyon komoly megoldásokat hoz létre, magasabbszintu feltételrendszer alakul ki, mint a korábbi rendszerben. Egy ido után azonban ez a rendszer eljut egy olyan állapotba, amikor viszonyai már egyre több problémát okoznak, ugyanakkor rengeteg produktum, ami benne kialakult, megteremti annak a lehetoségét, hogy ez a rendszer egy másik, új rendszerrel legyen felváltható, és az emberekben magukban is egyre jobban érlelodik ennek a megváltozásnak az igénye. Ez belso történelmi fejlodésbol, az anyag történelmi mozgásából levont következtetés vagy elmélet, amely nélkülözi azokat a közvetlen társadalomkritikai elemeket, amelyek az osztálytársadalmakban az emberek egymással szembenállásából következnek. Számomra a marxi szemlélet nem tokésellenes szemlélet, hanem kapitalizmuskritika. A ketto között óriási különbség van. Mert ha egy rabszolga gyulöli a rabszolgatartóját, és már olyan kibírhatatlanok a viszonyai, hogy felkel ellene, és netán legyozi, ebbol még nem lesz feudalizmus. Ha a termeloerok fejlodése eléri már azt a szintet, hogy igényli az új kereteket, akkor következik be a feudalizmus, de ez sem olyan egyszeru folyamat. Ehhez rengeteg kelléknek ki kell alakulni. És én errol beszélek. Szerintem a valódi társadalomvizsgálat a kellékek fejlodésének a vizsgálata: a társadalmi fejlodés kellékeinek a vizsgálata. Azok a közvetlen erkölcsi kritikák, melyek a fennálló társadalom igazságtalanságára vonakoznak véleményem szerint leszukített szemléletu bírálatai a társadalomnak. Mert elsosorban azt kell megvizsgálnom, hogy mi az, ami a történelmileg adott az anyagi helyzetbol (termeloerok, termelési viszonyok jelenlegi együttesébol) következik. *** Az emóciót és az értelmet mindig együtt kell kezelni. Egy kicsit árnyalom a képet. Ha van egy helyzet, melyben az embert úgy érzi, hogy annak értékelésében az emocionális oldal túlteng, a tudományos része pedig szinte sehol sincsen, akkor elkezdi hangsúlyozni ez utóbbi oldalt, akkor viszont úgy tunik a beszédébol, hogy az elobbirol (tehát az érzelmi oldalról) nem vesz tudomást. Pedig szerintem az indulat nagyon fontos dolog, az erkölcsi megítélés is fontos dolog, mert bennük integráltan jelenik meg az ember véleménye arról a korról, amelyben él. Nem szabad azonban engedni, hogy az indulatok elborítsák a gondolkodást, foleg ha ezek gondolkodáspótlók, és elmarad az elemzés. Egy másik példát véve. Marx azt mondja A toke bevezetojében (nem szó szerint idézve), az a tudományos módszer, amely a vizsgálat során nem foglalkozik az elemzés végeredményével. Hagyja muködni az anyagot a saját természete szerint, a végén ki fog jönni belole a folyamat, feltéve hogy tisztességesen csinálja meg az elemzést. Az emóciónak nagyon nagy szerepe van a gondolkodás elején is meg a végén is, de nem szabad, hogy közben is szerepe legyen.

IV. ( 2002.10.06. ) A termelok jogaihoz jutásáról Munkásmozgalom, tudás és hatalom néhány történelmi helyzetben Az osztálytársadalmak, a gazdaság fejlodésével és a kapitalizmus totálissá válásával, földméretuvé váltak. Ez Marx számára már mint tendencia jelen volt. Erre a folyamatra százötven évvel késobb is rácsodálkozunk, pedig nyilvánvaló, hogy a gyarmatosítás során a kapitalizmus a maga rendszerét, a toke-bérmunka viszonyát a pénz-piaci viszonyok uralkodóvá válását fokozatosan kiterjeszti, maga pedig fokozatosan átalakul abba a formába, amelyet ma megélünk. Marx számára ez a folyamat elidegenedési folyamattal jár együtt. Egyrészt az ember elveszti a társadalomalakító képességét, mert egy beláthatatlan mechanizmus részévé válik, és a viszonyok uralkodnak rajta. Másrészt a bérmunka-toke ellentét, a társadalmi termelés és az egyéni kisajátítás ellentmondása: az emberi tevékenység egyre összetettebbé és egymásra épültebbé válik, ugyanakkor ezt az összetett és kiterjedt tevékenységet egyre kevesebben irányítják, és a gépezetben egyre többen vannak kiszolgáltatott helyzetben. Közben azonban a technika és a tudomány megoldásai eszközrendszert és szervezeti kereteket teremtenek arra, hogy ezekkel felszerszámozódva kezünkbe vehessük saját sorsunk intézését. Marx számára ez a szocialista forradalom tartalma: egy új, tudatos társadalom kialakulásának a perspektívája, amikor az emberek egymás közti viszonya tudatossá válik. Vagyis tudatossá válik az emberek számára, hogy emberek között élnek, hogy társadalmi lények, hogy embereknek adnak önmagukból, emberektol kapnak a maguk számára, és mindezt valahogy harmonikusan, kiegyensúlyozottan, méltányosan kell megélni. Tehát Marx társadalmi váltásban gondolkodott, további következtetései azonban már nagyon hézagosak, mivel az o életében még nagyon kevés csírája látszott ennek, és Marx nem jövendomondóként, hanem a történelmet elemzo tudósként tendenciákban gondolkodott. A folyamatokban rejlo törvényszeruségek meghatározására törekedett, a kor szintjén, az általa vizsgálható anyagon. Ez a kapitalizmus meghatározott fejlettségi fokát és a tudomány adott fejlettségi szintjét jelentette. Már ezen a szinten sok minden látszott abból, hogy a proletariátus, mint elnyomott osztály milyen módon képes - az akkori szinten a kor viszonyainak megfeleloen egyetlen lehetoségként - a hatalom megragadására, majd második lépésként - és ennek módja már kevésbé volt Marx idejében látható - a hatalom megszüntetésére, és önmagának felszabadításán keresztül az emberi viszonyok felszabadítására. Hogy hogyan alakult ez a folyamat az elmúlt százötven évben, ennek vizsgálata lenne a mi korunk egyik legfobb feladata. De természetesen egy kapitalizálódó folyamatban, mely

50 / 63

Magyarországon az elmúlt 20-30 évben végbement, az uralkodó osztálynak - amely az uralkodó ideológia letéteményese (ez megint egy marxi gondolat) nem érdeke ennek a feltárása. *** A kapitalizmus nagyon életképes társadalom, amely a pénz-piaci viszonyokra építve egy alapveto folyamatot valósít meg a történelem során: az társadalmasult emberi tevékenység mérését. Valamilyen módon - ha az ember tevékenykedik - annak hatékonyságát mérni kell, különben nincsen civilizáció. A különbözo dolgokban megtalálni az azonosságot, és az azonos dolgokban a különbözoséget, ez az összehasonlítás muvelete: fizikai megfogalmazással a mérés folyamata. E nélkül a dolgok vagy rendszertelen, összefüggéstelen elemek halmazát vagy a változatosság hiányának sivár világát mutatják. Mindkét gondolati megrögzülésre, beszukülésre boven van példa. Ennek leképezodése az emberi tevékenységre alapveto kérdés. Azt is mondhatnám, hogy ennek kialakuló ''technológiája'' a társadalmasulás folyamata. Az, hogy milyen mértékben képes az adott összevetés az emberi tevékenység társadalmi hatékonyságának mérésére, és milyen mértékben nem. Ezt mennyiségi és minoségi értelemben is vizsgálni szükséges. Mivel a kapitalizmus a pénz-piaci viszonyokat teljessé teszi, mennyiségi értelemben kiterjeszti az egész rendszerre: egyrészrol ebbol adódik nagy életképessége. Másrészrol viszont e mérce muködése adott viszonyok között, általános torzításai, és különbözo, az élet szempontjából fontos minoségek kimutatásának hiánya miatt (azzal, hogy a rövidtávú profitérdekek elnyomják a hosszútávú társadalom-természet kapcsolatrendszert harmonizáló érdekeket) a válságos jelenségek hosszú sora jön létre. De most maradjunk a mai témánknál. Az elso kérdés a marxi gondolatmenethez kötodik. Ez pedig az, hogy ha egyszer a pénz-piaci, toke-bérmunka viszonyokat felváltja egy tudatos társadalmi kapcsolatrendszer, akkor azt nyilvánvalóan tudományosan meg kell alapozni. Marx ehhez tette meg az elso lépést A toke megírásával, és a hozzá kapcsolódó egyéb tanulmányaival. Tehát felvázolta a gazdaság muködését, abból a célból, hogy a gazdaság az ember számára irányíthatóvá, szabályozthatóvá, kezelhetové váljon. Az ehhez szükséges gondolkodási eszközrendszert találta meg a hegeli dialektikus logikában. Ez hosszú út volt az o számára is, aki egyébként pont abban az idoszakban fejlodött ifjúvá és fejlett gondolkodású emberré, amikor a hegeli rendszer már a döglött kutya szerepét játszotta, nem véletlenül. Egy eredeti gondolkodó mindig próbál a dolgok mélyére ásni, és nem jelent korlátozást a számára, hogy általában a közvélemény és a ''tudományos közvélemény'' milyen módon foglal állást a különbözo kérdésekben. Mert ha egyszer megragadott valamit a folyamatokból, ami valóságos, ami elemezheto, aminek a törvényszeruségei feltárhatók, akkor egyedül ez az anyag az érdekes számára, a társadalmi viták pedig csak errol az alapról folytathatók. Ezt Marx le is írja A toke bevezetojében. *** Visszatérve Marxhoz, gondoljunk bele abba a történelmi helyzetbe, amelyben élt. Ez a Párizs Kommün, a munkásmozgalom kialakulásának idoszaka, korábban a géprombolás kora, és még korábban a közgazdaságtudomány alapjai kialakulásának az ideje. Azért mentem egy kicsit visszafelé, mert mi is visszafelé megyünk. Nyilvánvaló, hogy a géprombolás a kapitalizmussal szemben a gondolkodó ember számára nem perspektíva. Ez a jelenség a történelem nagyon sok pillanatában visszaköszön. Tehát az, hogy a tömegek elégedetlenek a helyzetükkel, és ösztönösen az oket közvetlenül zavaró tényezok ellen fordulnak. Ez természetesen nem old meg semmit. Ehhez képest az emberi produktum különbözo szintjén az emberiségnek el kell végeznie azt a munkát, melynek eredményeképpen az egész folyamat megértése megalapozottá válik. Ez a megértés aztán a termelo ember fokozatos, de folyamatos tudatosodásának, termelési tapasztalatainak, szükségleteinek hatására, helyzetének és valódi érdekeinek felismerésével cselekvo tudássá válik. Közben a viszonyok objektív megváltozásának szükségessége következtében eroforrásokhoz, cselekvési lehetoségekhez való hozzájutás nyílik a számára, és ez a folyamat jelent valódi perspektívát, nem pedig sérelmei ösztönös kiélésének a módjai. Rátérnék a következo idoszakra, az orosz forradalomra. Az 1905-1907-es forradalom bukása után Lenin számára, mint egy válságban lévo mozgalomban dolgozó ember számára alapveto kérdések vetodtek fel. Elbukott egy forradalom, mi a további teendo? Lenin a börtönben írja meg egyik filozófiai muvét, amelynek látszólag szinte semmi köze nincs a munkásmozgalom aktuális problémáihoz, viszont rentgeteg köze van az anyagszemlélethez, a gondolkodáshoz, és miután megírja ezt a muvét visszatér Hegelhez, o is elkezdi Hegelt olvasni a tízes évek elején. És utána 1917 nyarán, közvetlen a szocialista forradalom kitörése elott megírja az ''Állam és forradalom'' címu munkáját, ami konkrétan arról szól Lenin szavait szabadon idézve, milyen módon tanulhatja meg akár egy szakácsno is az állam vezetését. Ehhez vázolja fel a történelem addigi adalékait, és azokat a társadalmi, technikai mechanizmusokat, melyekkel az a cél, hogy a tömegek beleszólhassanak saját ügyeik intézésébe, megvalósítható. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy megint az alapokhoz kellett visszanyúlni a legkomolyabb elméleti szinten, mert Hegel olvasása ma sem sokkal könnyebb. A 21. század elején egy 19. század elején írott mu elolvasása, ha lehet mondani talán még nehezebb, mint annakidején volt. A nyelvezete borzasztóan nehéz, absztrakciós szintje magas, és a dialektikus logika, amelyet Hegel muködtet, ma sem tudatosodott az emberek számára. Lenin számára - aki szerintem nagy és tevékeny gondolkodó volt - az elméleti igényesség dönto szempont a társadalmi kérdések tárgyalásánál. Visszatérve az ''Állam és forradalom''-ra, a forradalom kitörése után mindenféle baja volt a mozgalomnak - most más jelleggel, mint korábban -, például hogy milyen káderei voltak. Utalnék arra a bizonyos végrendeletszeru levelére, amelyben Lenin Sztálinról leírja szeméyiségének veszélyeit, melyek aztán késobb tényleg kibontakoztak, és ennek ellenére azt kell, hogy mondja o is, hogy Sztálin egyike azon keveseknek, akiknek van némi köze az elméleti alapokhoz. Ilyen választási lehetoségei voltak akkor a mozgalomnak. Ugyanakkor fegyveres küzdelem folyt életre halálra, egy fejletlen Oroszországban, amely a kapitalizmus kifejlodésében még csak az elso lépéseket tette meg. Milyen történelmi helyzet ez, milyen módon határozta meg ezek után a Szovjetunió további fejlodését, milyen célok, és ezekhez milyen eszközök alakulhattak ki ilyen körülmények között? A Szovjetunió egész történelme során védekezésre kényszerült, és a fegyverkezési verseny által megkövetelt eroforrás koncentráció végig meghatározta a szovjet gazdaság egész helyzetét, hiszen nagyon kevés olyan idoszak volt a Szovjetunió fennállása alatt, amikor a közvetlen harcra való felkészülés igénye nem jelent meg. Ehhez alakultak ki az irányítási rendszerek, az eszközök. Tessék ezt összevetni az eredeti célkituzéssel, amely a kapitalizmus meghaladásaként az emberek gazdasági és politikai jogainak minoségi megváltoztatását, a társadalmi tulajdon kialakulását kívánta elérni. Ehhez képest az a történelmi helyzet, amelyben mindez bekövetkezett, még nem kedvezett ennek. Ezek után lehet arról beszélni, hogy Sztálinnak milyen bunei voltak - kétségtelen nagyok, elméletiek is, nemcsak politikaiak - de ez leegyszerusítése a társadalmi folyamatoknak. A Szovjetunió bukásának egyik nagyon lényeges tényezoje volt az USA részérol meghirdetett technológiai, fegyverkezési verseny. Eroforráskivonást eredményezett abból a társadalomból, amely elméletileg és perspektivikusan eroforrásait a társadalmi tulajdon kialakulásából nyerhette volna. Hiszen a kapitalizmust meghaladó elképzelések szerint az ember az embernek együttmuködo társa és nem legyozendo ellenfele. (Az ember természethez való viszonya is másképpen jelent meg Marx munkáiban). Mindezzel azt hangsúlyozom, hogy a kapitalizmust meghaladó nagy társadalmi átalakulás alapjai még nem voltak eléggé kifejlodve. Mégis fontos rámutatni, hogy az a tudatos gazdaságirányítás, amely a Szovjetunióban kialakult, nagyon komoly eredményeket produkált, még olyan értelemben is, hogy közvetve hatott az USA harmincas évekbeli gazdasági megújulására, a társadalmi, szociális folyamatokra és a tervezésre. Ha társadalmi oldalról nézzük a Szovjetunióban lejátszódó folyamatot, akkor egy kapitalizmust meghaladó társadalmi kísérlet legelso lépéseként mindazzal terhelt ez a társadalom, amivel az elozo társadalom. Lenin azt írja közvetlenül 1917 elott, hogy "derékig állunk a kapitalizmus mocskában". Tehát nem azt állítja, hogy a kapitalizmus mocskos, mi pedig, akik jó elképzelésekkel ott akarjuk hagyni az egészet, valahol másutt vagyunk, hanem azt, hogy mi magunk is benne vagyunk ebben a közegben, gondolkodásunkkal, létalapunkkal, a cselekvünk módjaival, eszközeivel stb. Ez oszintébb megközelítési módja a világ megértésének, mint ahogy ehhez a helyzethez visszanyúltak az úgynevezett ''történelemmagyarázók''. Jól lehet látni azt, hogy a pénz-piaci viszonyok teljessé válása az elmúlt 150 évben rentgeteg tudományos, technikai eredményt hozott létre. Nyilvánvalóan a profit optimalizálása vállalati szinten és a toke koncetrációja jelentos mértékben dinamizálja a termeloeroket, a technikát, emberi tudást. Ezek a tudások fejlodési tendenciájukat tekintve rendkívül érdekesek. Marx halála után 10-20 évvel elkezd kifejlodni a fizikának az a területe, amely anyagszemléletünkben teljesen új utat nyit. A 19. század végén a fizikusok jelentos része úgy fogalmazott, hogy már szinte mindent értünk a fizikai valóságból, csupán pár probléma van még hátra, de azok nem olyan elméleti kérdések, hogy ne lehesen oket megoldani. Egy-két évtized eltelik Marx halála után, és betör a tudományos gondolkodásba néhány nagyon alapveto szemléleti változás, az egyik a relativitáselmélet, a másik a kvantummechanika, melyek új alapokra helyezik a fizikai - és így a természet egészére vonatkozó - látásmódunkat. Számomra a 20. századi fizikának a

51 / 63

kialakulása a dialektika megújulásának az igényét jelenti. Kiderült, hogy azok a fogalmak, amelyekkel a fizika megközelítette a világot, abban a tapasztalati körben amelyben muködtek, jó megközelítéssel írták le a folyamatokat, de az új tapasztalati körökben újrafogalmazásra kell, hogy kerüljenek. Ezt az egész folyamatot, tehát a fogalmak megrögzítését és feloldását (Hegel megfogalmazása szerint: ''az ész harca abban van, hogy amit az értelem megrögzített, azt leküzdje'') tudatosabban kell kezelni. Rá kell jönnünk arra, hogy minden a tapasztalatainkból ered, és éppen ezért nagyon nyitottnak, és nagyon rugalmasan gondolkodóknak kell lennünk. Mert a tapasztalataink állandóan változnak, erre nyitottnak kell lennünk, és azok következtetéseknek, amelyeket ezekbol a jelenségekbol levonunk, változó viszonyok között kell igaznak lenniük, és ehhez mérten az eszközeinket is rugalmasan kell alakítanunk. Nem belemenve a fizikai részletekbe, a relativitáselméletrol azért annyit mindenki tud, hogy a tér-ido elképzelések tartalma megváltozik, és hogy a kvantummechanikában egy pici részecske, az nem sokkal egyszerubben viselkedo objektum, mint például egy elefáncsontgolyó. Sot, az elefántcsontgolyóról alkotott elképzeléseink sokkal egyszerubbek, mint az elektronra vonatkozóak. Az a törekvés, hogy feldaraboljuk a világot, és egyre egyszerubb - homogén - részekbol építjük majd újra fel ezt a nagyon változatos világot, az tévút. Erre valamikor végre rá kell döbbenni. Az emberi gondolkodás egyébként arra törekszik, hogy nagyon elemi dolgokból építsen fel nagyon bonyolult dolgokat, mert sokkal nehezebb az olyan gondolkodás, amelynek nincsenek fix pontjai. Tessék belegondolni, hogy azok a társadalmi jelenségek, amelyeket valahogy meg kellene érteni nagyon összetettek, és mi is benne vagyunk. Ezért ha az igényeinkkel, a sérüléseinkkel, a törekvéseinkkel terheljük meg azt az anyagot, amelyet meg akarunk érteni, még sokkal nehezebbé teszi a vizsgálatot. Ehhez nem kell újrafogalmazni magunkat, a magunk helyzetét, a magunk tudását? *** Az öntevékenységrol. Ma öntevékeny emberekre van szükség, akik a maguk szintjén megpróbálják megérteni, hogy milyen helyzetben vannak, és társadalmi lényként megpróbálják kialakítani a maguk számára a saját életük a befolyásolásának lehetoségeit. Arról szeretnék beszélni, hogy ennek milyen társadalmi és technikai-tudományos feltételei vannak, milyenek alakíthatók ki, illetoleg alakulnak ki ma a világban. Visszatérve a biológiához: az emberi beavatkozásoknak olyan mértéku, fantasztikus fejlodése alakult ki, hogy az már nemcsak a lehetoségeire, hanem az alapveto létfeltételeire is kihat. Azt mutatja ez a folyamat, hogy itt tudatos átgondolásra és beavatkozásra van szükség. A folyamatok robbanásszeru kifejlodése nem mentesíti az emberiséget attól, hogy az egésszel szembenézzen. És ami még nagyon fontos, hogy ezek a dolgok együtt vannak, összefüggéseikben. Akkor pedig a vizsgálati módszereknek is olyanoknak kell lenniük, amelyek alkalmasak arra, hogy ezeket az összefüggéseket feltárják. Azok a gyalogos módszerek azonban, amelyek a tudományok eszköztárában ma használatosak, kevéssé alkalmasak a bonyolult rendszerek vizsgálatára. Gondolok itt az elemi kísérleti technikákra és az eredményeiket feldolgozó matematikai módszerekre. Nemcsak a beavatkozások közvetlen hasznossága a nagyon fontos, hanem - amirol sokkal kevesebbet beszélünk, amivel pedig a biológia szembe találja magát - a biológiai szabályozórendszerek megértéséé is egy szervezetnek, a szervezetek együttesének, végso soron a földi életközösség szempontjából. Szabályozási kérdésrol van szó, és a szabályozási mechanizmusok technikai feltárásának elorehaladásával megint valami lényeges adalékhoz jutunk. Ez ugyanis társadalmi szinten átvezet ahhoz problémához, hogy a kapitalizmust meghaladó társadalmi váltás csak az együttélési folyamatok nagyfokú emberi tudatosulásával jöhet létre. Milyen tudásokra és technikákra van hozzá szükség, és a feltételek alakulása közben hogyan alakulnak a célkituzések? Tehát meggyozodésem, hogy a biológiai szabályozó rendszerek feltárása nagyon-nagyon fontos és szükséges adalék lehet a kapitalizmus meghaladásához. Ennek a hiánya eszköztelenné, és céljaiban is durvává tette a munkásmozgalmat. Ahhoz, hogy szabályozni lehessen valamit, információhoz kell jutni. Tessék az internetre, meg az információs rendszerekre gondolni, melyek technikailag most vannak kialakulóban. Ezek a rendszerek (mint minden új) úgy jönnek létre, hogy miközben kiküzdik a maguk létfeltételeit, saját maguk és környezetük egyaránt átalakul. A kialakuló földi méretu információs rendszerben az informálódásnak nagyon pici része csak az, hogy az információ közlekedni tud az információs rendszeren. Sokkal nagyobb része az, hogy milyen jellegu információk közlekednek? Ezek az információk használhatók, a világra jellemzoek, vagy manipulációs célra szolgálnak, a piaci törekvéseket szolgálják ki, melyeknek az a célja, hogy megtévesszék a másikat a még nagyobb profit stb. érdekében? Milyen viszonyok között alakulnak ki ezek a rendszerek, és milyen célokat szolgálnak? Mitol lesz valami életképes? Mitol lesz valami a másikat meghaladó? Véleményem szerint attól, hogy produkálja pozitive mindazt, amit a régebbi rendszer produkál, meg még valami pluszra is képes. E folyamatokat is most éljük meg, most tanuljuk a lehetoségeit, most tapasztaljuk az emberi kapcsolatokat átalakító hatásait. A szocializmus eddigi megközelítéseinek egyik legnagyobb problémája volt az, hogy a pénz-piaci viszonyok pozitív funkcióját nem értékelte kelloen. Tehát fel kell tenni a kérdést: Használható-e tovább a pénz, csak más tulajdonviszonyok mellett, vagy kialakíthatók más cseremódszerek is? Ahogy a technika fejlodik - és most csak egy kósza gondolat részemrol, semmifajta közgazdasági megalapozása nincsen, de el tudom képzelni - ha egyszer minden házban, minden ember számára a számítógépes hozzáférési lehetoség biztosított - és ez ma már nem beláthatatlan -, akkor mindenki tevékenységének jellemzoi fölvihetok a gépre. Ha közös megállapodások vannak, és rugalmas a rendszer (tehát önkorrekcióra képes), akkor tárolható, hogy ki mit szolgáltat, milyen erofeszítéssel. Azt is mutathatja a rendszer, hogy ki milyen jelzett igényekhez tud kapcsolódni, és a többi ember hasonló erofeszitéseihez képest ki mennyire hatékony. Ekkor a pénz-piaci viszonyok pozitív funkciója más értelmet nyerhet. Továbbá a mai helyzetben egy munkahely létesítése - az információs társadalmi viszonyok, a szellemi termelés viszonyai között - elérheto költség. Azon ''szükségletek'' költségei, amelyekre milliókat költünk háztartási szinten, ezzel összevethetok. Tehát a konkrét eszközrendszer kialakulása is nagy változásozásokat hoz. Összefoglalva: a tudományos-technikai lehetoségek fejlodésének gondolatkörében sokkal inkább érdemes az elmúlt százötven évet végiggondolni, mint abban a sok történelmi és politikai gondolatmenetben, amelyek az indulatok keltésén kívül semmit nem eredményeznek. A felgerjedt indulatok viszont jól kiszolgálják a politikai (gazdasági) hatalom céljait. Oszintén nézzen mindenki szembe magával csak az elmúlt egy év távlatában. Ehhez képest mivel kellene foglalkoznunk? Hát akkor errol beszélgessünk. *** Az eddigi gondolatmenetbol még kimaradt (ami a munkásmozgalom szempontjából is nagyon lényeges), az az individuum kialakulásának a kérdése. Marx azt mondja valahol, hogy a történelem úgy is tekintheto, mint az egyénnek a természeti viszonyok köldökzsinórjáról való leszakadásának a folyamata. A kapitalizmus, a pénz-piaci viszonyok teljesen áthatják az emberi viszonyokat, visszaszorítva az ezer évvel korábbi naturális viszonyokat, nemcsak a termelésben, hanem az emberi kapcsolatokban is. A feudális szerkezetnél az egymás alá rendelt emberek alkottak olyan struktúrát, amely szabályozta a társadalmat az aktuális igények szerint. A pénz-piaci viszony másképpen muködik. A tokés a profit, a munkás a munkaereje értékének a maximalizálására törekszik. Ez már nem az eredeti természeti viszony. Itt már nem valamelyik család, törzs, stb. részeként muködöm, hanem a piac elszigetelt tagjaként, ahol nekem életképesnek kell maradnom. Tehát ki kell alakulniuk az ehhez szükséges tulajdonságaimnak. Magyarországon 2002-ben ezt kell megtanulnunk, és ez fontos dolog. Itt az európai piac, mindenki képes legyen "eladni magát". Igaz, ez egyenlotlen verseny. És mivel a fejlodés egyenlotlen, ma nagyon sok olyasmit élünk meg, amit már a 19. században is lehetett vizsgálni. Ezért ismét hangsúlyozni szeretném, hogy az individuum kialakulása a jövo fontos kelléke. Mert gondoljunk csak bele, hogy amikor a Szovjetunióban vagy Kínában személyi kultuszról beszélünk, akkor mirol is beszélünk tulajdonképpen. Azok a feudális stb. viszonyok ugyan túlélték magukat. A társadalom egy deklaráció következtében nem változik meg egyik pillanatról a másikra, hanem a régi tudások, technikák és viszonyok élnek benne tovább. Ha a cári Oroszországban ill. a császári Kínában a 20. század elejéig tekintélyuralmi rendszerek domináltak, akkor egy hirtelen politikai változás után azért ugyanezek a viszonyok még továbbélnek. A forradalmi változásokat átélt emberek gondolkodásukat, helyzetüket figyelembe véve továbbra is alávetett viszonyok között éltek: a naturális alávetettség körülményei között. Ennek megfelelo képességekkel. Mondok egy példát: Kínában az 1950-es években vasútvonalat építettek, ennek útjában állt egy hegy, melyet át kellett fúrni. Mivel az egy szent hegy volt, a Kínai Kommunista Párt vezetoi leültek a helyi egyház vezetoivel, és megállapodtak. Mondok egy másik példát: 1949-ben Kínában gyozött a forradalom. Hogyan zajlik ez le egy kikötovárosban? Ebben az idoben a kínai dokkmunkások szervezeteinek élén egy-egy valóságos despota állt, aki abszolút élet-halál ura volt, o adta el a dokkmunkások munkaerejét. A kínai politikai vezetés ebben az idoszakban nem avatkozott bele ezekbe a viszonyokba. Azt mondta, hogy küzdjétek meg ti is a saját forradalmatokat. A munkacsapatok szervezettségüknél fogva muködtek, és többszáz éves hagyományaik voltak. Ezeket nem lehetett kívülrol megváltoztatni, ha hozzányúlnak akkor a

52 / 63

párttitkár lett volna a vezetoje, nagyjából ugyanabban a struktúrában, és semmilyen forradalmat nem hajtottak volna végre. Az ilyen, a konkrét helyzetet jobban figyelembe vevo megoldások is hozzájárultak ahhoz, hogy Kína túlélte azt, amit a Szovjetúnió nem. Az egyéniség - az önálló, ítéloképes, tudatos ember, aki felelos önmagáért, és ehhez megszerzi a szükséges képességeket - kialakulása történelmi termék, amely a történelmi fejlodés fontos kelléke. A tényleges öntevékenység nem szorul arra, hogy valaki kívülrol megmondja nekem, hogyan legyek öntevékeny. Mert az a valaki ezt úgy fogja tenni, hogy az az o számára való tevékenység lesz, nem pedig az én számomra megfelelo. *** Az elmondottakról kialakult vitában próbáljunk meg egy kicsit arányban gondolkodni, mert a vitában egyikötök azt mondja, hogy az már volt valami, a másik meg azt, hogy az még nagyon kevés. De gondoljatok csak bele, hogy valakinek, aki Magyarországról a hatvanas években egy Moszkvától alig száz kilométerre eso faluban jár, azt mondja egy ember: ''hát tudja, amikor még Sztálin volt a cár''. Tehát nagyon összetett viszonyokról van szó. Nem lehet azt mondani, hogy csak ez volt, meg csak az volt. Ez is volt, meg az is volt egyszerre. Azt a társadalmat rentgeteg feudális elem terhelte. A magyar társadalmat szintén terhelte, és terheli mindezideig. De ez valamilyen mértékben még a nyugat-európai társadalmakól is elmondható. Leninnek van egy levele, melyben felveti, kitörhet-e a forradalom egy olyan országban amelyik fejletlen, pedig Marx azt mondta, hogy a legfejlettebb országban fog kitörni a forradalom. Lenin itt megindokolja, hogy miért igen. De ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy aztán minden energiánkat arra majd kell fordítani, hogy megtanuljuk mindazt, amit a kapitalizmus addig produkált. A NEP-et még kidolgozta, de sok ideje már nem maradt. Azután jött Sztálin, aki kiépítette a maga hatalmi rendszerét az akkori konkrét viszonyok között. Ez a történelem, ez pedig nem az ideák világa. Ez a kérdés mind a mai napig állandóan felvetodik. A ''baloldalon'' még ma is úgy fogalmaznak, hogy "antikapitalista" mozgalom. Véleményem szerint viszont az egész folyamatot a történelemben kell elhelyezni, és a kapitalizmus történelmi produktumaival valósan kell szembenézni, és csak azután lehet meghaladni. De nem úgy haladhatjuk meg, hogy még el sem értük. *** Lenin sok mindent megpróbált, sokféle tanulási lehetoséget kezdett el muködtetni. A Központi Bizottságba közvetlenül munkásokat delegáltak (tanuljátok meg társadalmi szinten is kezelni a problémákat!), sok mindent egyéb kezdeményezése volt, de ezek csak az o életében léteztek, Sztálin idejében már egészen mást irányt vettek a folyamatok. A tudatosság fejlodésére visszatérve, a munkásmozgalmi vezetok szándékairól mondok egy további kínai példát. Kulturális forradalom idején a hatvanas években a vezetés kiadja a jelszót: ''tuz a vezérkarra''. Tömegek ébredezzetek párezer éves álmotokból, harcoljatok azok ellen, akik elkezdenek élosködni rajtatok. A vezetés kezdett eltávolodni a tömegektol, ami nálunk a politikai vezetés szintjén már szintén megtörtént. Elemezték is e folyamatokat a kínaiak 1957-ben, a magyar 56-os események kapcsán. Tudom, hogy a kulturális forradalmat ma másként illik értékelni. Az is nyilvánvaló, hogy az mennyi igazságtalansággal és rombolással járt együtt. Történt ott sok minden, de azok a társadalmi folyamatok sokkal összetetebbek voltak, és tanulságosabbak a jövore vonatkozóan, mint azt ma gondoljuk. Mert az, hogy tudatosan leküzdje a történelmi fejlodés elmaradottságait, kipótolja az óriási történelmi hiányokat és lerövidítse a fejlodés útjait, bele volt épülve a vezetok gondolkodásába (és most nem a karrieristák, hanem a valódi forradalmárok gondolkodására utalok). De bármennyire is összetett volt a vezetés gondolkodása, amikor kapcsolatba kerültek a konkrét társadalmi anyaggal, magával a társadalommal, mint egy állandóan változó rendszerrel, akkor kiderült, hogy az elméleti gondolkodásuk még nagyon kicsi kapacitású elméleti szinten, a társadalmasulás szintjén meg még kisebb. Hogy ne mondhassa a földesúr vagy a gyáros: Büdös paraszt, részeges munkás, hát mit tud ez. Majd végrehajtja amit én mondok neki, mert arra van kitanítva. Az én dolgaimba meg ne szóljanak bele, mert nem értenek hozzá nem elég elkergetni oket. Mert mitol tanul meg egy ember önállóan muködni? Attól, ha van muködési területe és eszközrendszere. Ahhoz azonban, hogy a tömegeknek valódi lehetoségei legyenek az önálló muködésük kialakítására, az akkori konkrét történelmi helyzet nem volt kedvezo. 1956 dilemmáit is érdemes ennek alapján megnézni. A valódi kommunisták azt mondták, annyi problémánk van, Rákosi annyi disznóságot csinált, annyira eltávolodott a tömegektol, de az a kérdés, hogy ezt fegyverrel akarjuk-e megoldani vagy társadalmi mechanizmusokkal. Magyarán elkezdjük társadalmasítani a tulajdont, és nem központban határozunk meg mindent. De erre az volt a válasz, ha ezt a társadalmasítást és decentralizációt elkezdjük, akkor jön az ellenforradalom, akkor beleszól a toke. Ráadásul ez egy olyan kiélezett helyzet volt, amikor az egyik társadalom a tudatos beavatkozásra épül, de a tudatosság még csak nagyon szuk köru és merev, mégis ez akarja a gazdaságot és társadalmat sokkal magasabb szinten megszervezni, mint a kapitalizmus. A másik oldalon ott van a kapitalizmus, amelyben a pénz-piaci viszony ugyan ösztönös, de a társadalom belso muködoképességét - abban a korban - több kevesebb sikerrel biztosítja. Ez a ketto összeütközik egymással. Egy angol politikus a Mindszenty-per kapcsán a budapesti angol követségrol azt írta Londonnak, hogy ebbe a perbe beavatkozni nem szabad, itt vannak a szovjetek, így legyozni a szocializmust nem lehet, hanem gazdaságilag kell. Mert az o mechanizmusaik erosebbek, mint az a tudatosság, amely itt szervezo ero. Valahol ráéreztek erre. Ehhez kell egy párszáz éves gyarmattartói politikai rafinéria is. Ezek a küzdelmek zajlanak, az ösztönös és a tudatos viszonyok küzdelme. De ez nem olyan dolog, hogy van a tudatosság, meg van az ösztönösség, az egyik maximálisan jó, a másik maximálisan rossz. Az egész átlátása és megfelelo muködtetése hosszú tanulási folyamatot igényel. A szocializmus politikai történetének egyik jellegzetessége az volt, hogy az eredeti jószándék kezdett ugyan muködni, de a hatalom megragadása után az addigi társadalmak rendkívül hatékony uralkodási technikái dönto mértékben aláásták az új társadalom irányába mutató folyamatokat. De mindenekelott azért gondoljunk bele a kor adottságaiba, pl. abba, hogy az ellenség beférkozésétol való félelem nem volt teljesen alaptalan. Hiszen ma se szeri se száma azoknak, akik - a saját bevallásuk szerint - az akkori viszonyok között , ellenállók voltak, aki pedig valóban építeni akarta a szocializmust, azt egy kézen meg lehet számolni. Hogy tudott egyáltalán fennmaradni a rendszer, ha valóban ilyen eros ellenállás muködött. Ilyen körülmények között, hogyan lehet a tudatoságot, az emberséget és az oszinteséget együtt muködtetni. *** A nemzetközi toke a hazai vezetés jelentos részének aktív részvételével eladósította az országot. Az USA oldaláról egy adalék ehhez a folyamathoz. McNamara, aki amerikai hadügyminiszterként 1968-ig részt vett a vietnami háborúban, miután belátta annak reménytelenségét, a Világbank elnöke lett. Ezután elindult a szocialista országok eladósodása. Magyar részrol, akik ebben résztvettek, ma büszkék erre. A mai helyzetben évente még mindig 800 milliárd Ft-ot fizet ki a költségvetés az adósságok kamataiként. A jelenlegi miniszterelnöknek pedig az a fo érdeme, hogy másokkal együtt o indította el ezeket a folyamatokat, és azokkal szemben blokkolta az információkat, akik felléptek volna ez ellen a folyamat ellen. Ez nagyon szép kép így önmagában, tessék belegondolni. És ez az ember nevezi ma magát a baloldal és a szociális érzékenység letéteményesének. Az egészben az a tragédia, hogy a mai politikai leosztásban még talán joggal is mondja. De ez nem társadalmi, hanem politikai megközelítés, és a politikai szereploket minosíti. *** Nem feltétlenül kell ilyen szavazáson résztvenni. Ezt a rendszert rossznak tartom, és azért beszélek itt, mert úgy gondolom, hogy más rendszer is kialakítható. Illúzió - ahogy korábban is elhangzott -, miszerint a vezetok majd megtanítanak minket. Valójában a tömegeknek fokozatosan arra kell rájönniük, hogy csak magukra támaszkodhatnak. És itt jön be az öntevékenység a dologba. *** A legközelebbi alkalommal arról szeretnék beszélni, hogyan alakul ki a hetvenes években Magyarországon egy új tudományos módszer, amely alkalmas soktényezos rendszerek vizsgálatára, és hogy reagált erre a fennálló gazdasági és társadalmi közeg (nagyon jellemzo módon mutatva azt, hogy mennyire életképtelen viszonyok voltak). De a kilencvenes évek másmilyen közegének hasonló reagálása is jellemzo (mert ez sem kevésbé életképtelen!), ahhoz képest, hogy ez a módszer olyan megoldást kínál, amely tényleg a jövobe mutat.

53 / 63

V. (2002.10.13.) Egy konkrét tudományos soktényezos vizsgálati módszerrol

Térjünk át az öntevékenység még konkrétabb feltételeire. E témában nagyon szubjektív eloadást fogok tartani, arról a tevékenységrol, amelyet én lassan harminc éve próbálok segíteni, és amely egy új anyagszemlélet kialakításának a folyamata. *** De elozoleg még két dologhoz kapcsolódnék. Egyrészt az elozo szabadegyetemi eloadáshoz, amelyik az európai integrációval foglalkozott. Mi szükséges ahhoz, hogy ez olyan integráció legyen, amelyben minél több ember véleménye kapcsolódni tudjon, érvényesíteni tudja magát? Ehhez új típusú mechanizmusokra van szükség a döntéshozatali rendszerben, a vizsgálati módszerekben, az információs rendszerekben, de elemi módon még a nyelvben is. Elemi kérdés az, hogy egyáltalában megértse egymást két ember. Gondoljunk bele abba, hogy az EU-ban pillanatnyilag 11 nyelv hivatalos, ha csatlakozik hozzá még 10 ország, akkor 20 nyelv lesz hivatalos. Ha megnézzük azt, hogy egyes országokon belül pl. Spanyolországban, Franciaországban jelentos további nyelvek vannak, akkor ez a szám még növekszik. A közös joganyagnak, az intézkedéseknek, a pályázati lehetoségeknek stb. elérhetoknek kell lenniük mindenki számára a saját nyelvén. Ha azt nézzük, hogy minden nyelvrol minden nyelvre kell fordítani, akkor az igen sok variáció ugrásszeruen növelné a fordítási költségeket. Ha egy hivatalos nyelv van, akkor ennek a megtanulása is hazai szinten többszázezer forint. Mekkora költség ez 500 millió ember esetében? E téren megintcsak a szegények, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a felzárkóztatási programokra, jutnak a leghátrányosabb helyzetbe. A munkásmozgalomban az eszperantó tanulása annak idején nagyon elterjedt volt, pontosan abból kiindulva, hogy az emberek megérthessék egymást egy könnyen elsajátítható nyelv segítségével. Most amikor a számítógépes fordítások elkezdenek muködni, újra felvetodik, hogy egy mesterséges nyelvvel amelyiknek nagyon egyszeru az algoritmusa -, a fordítás sokkal könnyebbé válhat, így alkalmazhat-e a gépi fordítás egy olyan közbenso nyelvet, mint az eszperantó? Másrészt az eszperantó megtanulása kb. tizedannyi költségu és ideju, mint mondjuk az angol nyelvé. A sok-sok politikai és gazdasági ellenérdek miatt azonban ez a kérdés megoldhatatlannak tunik. A másik, amihez kapcsolódnék, egy saját korábbi eloadásom, ahol szóba került egy József Attila idézet: Mig megvilágosúl gyönyöru képességünk, a rend, mellyel az elme tudomásul veszi a véges végtelent, a termelési eroket odakint s az ösztönöket idebent... ... A költo - ajkán csörömpöl a szó, de o (az adott világ varázsainak mérnöke) tudatos jövobe lát s megszerkeszti magában, mint ti majd kint, a harmóniát. (A város peremén, 1933) Ebben a nagyfokú változatosságban nem no-e meg az igénye egy olyan szemlélet kialakításának, amely egyrészt integráltabban, összefüggéseiben képes nézni a dolgokat, másrészt viszont egyszeru, a mindennapi élet szintjén alkalmazható? *** Ezek után rátérek a konkrét vizsgálati módszerre, amelyet közel harminc éve próbálok támogatni. Ez Tejfalussy András gradiens térképezések sorozatának a módszere. A gradiens szó valamilyen hatás változásának mértékére utaló matematikai fogalmat jelöl. Rövidítve GTS-módszer. (Vigyázat, azóta ezt a rövidítést már más célra is használják!) Ez volt az eredeti neve, majd a sok küzdelem hatására az antirandom vizsgálati módszer nevet vette fel, sok egyéb mellett. De ez a két elnevezés is meglehetosen jól utal arra, hogy mi ez a szemlélet, mi ez a vizsgálati módszer. Elnézést, hogy egy kicsit belemegyek a kutatási módszertanba, a legkülönbözobb szakmákból vagytok itt, de annyi talán nyilvánvaló, hogy ha vizsgálni akarok egy anyagot, akkor ez egy végtelen változatosságot mutató rendszer. Még a legegyszerubb anyag is, a saját belso mozgásaiban is, és a környezetével való kölcsönhatásaiban is az. Ha ezt vizsgálni akarom, vagyis fel akarom térképezni tulajdonságainak változásait a környezeti behatások következtében, akkor ezt a végtelen változatosságot megragadni képtelen vagyok. Tehát amennyire lehet, megpróbálom kimerevíteni ezt a rendszert, elkülöníteni a környezetétol, és egy bizonyos minoségu kölcsönhatás egy bizonyos mennyiségével hatva erre a rendszerre, azt vizsgálom, hogyan változtatta meg a rendszer az állapotát. Ennek a hatásnak a különbözo mennyiségeivel hatva az azonos kiindulási anyagra, megnézem az eltéréseket. Így lépésrol lépésre feltérképezem, hogy milyen változásokat eredményez a testen egy adott minoségu hatás. Ez azt jelenti, hogy bár a normál életében az a test sok különbözo kölcsönhatásnak van kitéve, én ehhez képest csak egy nagyon kis részét nézem meg a viselkedésének. Miért fontos ez? Azért, mert egy vizsgálatnál elemi követelmény, hogy az reprodukálható legyen. Ha én azt leközlöm, mint mérési eredményt, és valaki elolvassa pl. Buenos Airesben, az ottani laboratóriumban képes legyen ugyanazt megcsinálni. Én leírom a feltételeket, o ott megvalósítja, és ellenorizheti, hogy tényleg úgy viselkedik-e ugyanaz az anyag ott vagy sem. Egyrészt tehát ennek a nagyfokú megrögzítettségnek (mert itt meg kellett rögzítenem a hatást, és el kellett különítenem a rendszert a környezetétol) a reprodukálhatóság követelménye adja az indokát. Másrészt, ha engedném a hatásokat spontán módon muködni, a nagyon nagy változatosság megnehezítené az ok-okozati összefüggések feltárását. Mindkét szempont a megrögzítés irányába vitte el a gondolkodást.

54 / 63

A megrögzített lépésenként való feltérképezést viszont csak nagyon fáradtságosan tudom megtenni. Ráadásul abban az esetben, ha kölcsönhatásokat (kölcsönös egymásra hatásokat) szeretnék vizsgálni, az már ilyen módon egyre bonyolultabb. Mert azt a követelményt, hogy nagyon pontosan meg kell mondanom, hogy mi történt ott, már nem tudom végrehajtani. Ezen a ponton lépett be Tejfalussy Andrásnak egy nagyon lényeges gondolatmenete, amit aztán nagyon következetesen végigvitt. Ez pedig a megrögzítettséget indokoló két szempont újragondolásából adódik. A változatos környezeti hatások nagy rendetlenségével szemben a kísérleti térben nem megrögzített hatásokkal, hanem hatáseloszlásokkal kell dolgozni, úgy, hogy eloszlásaikat tekintve minimális változási zavarral, nagy rendben valósítom ezt meg. Másrészt a reprodukálhatóság szigorú követelményét fel lehet oldani azzal, hogy a kutatást folyamatként kezelve, több lépésben érem el a kituzött célt. Elso lépésben nem kell maximálisan pontosnak lennem, csak annyira hogy ne veszítsem el a lényeges jelenségeket. A kísérlet menete során egyre jobban fókuszálok a számomra érdekes hatás- és anyagtulajdonság tartományra. Maradjunk egy fémfizikai problémánál, mert a GTS-rendszer Csepelen alakult ki, a Fémmuben. Egy kohászati technológiában három alapveto lépés: az öntés, a hokezelés és az alakítás során állítjuk elo a kívánt félkész terméket. E lépésekkel alakítjuk ki a kívánt formát és anyagtulajdonság-jellemzoket. Az egyik lényeges tényezo ebben a sorban a hokezelés. Van egy újonnan kifejlesztett anyagom, és meg kell néznem, hogy ez milyen hokezelési jellemzok (hokezelés homérséklete, ideje, felfutési és lehutési paraméterek) mellett produkálja azt, amit a felhasználó kíván. És ha errol az anyagról kevés az elozetes tudás, akkor tényleg lépésrol lépésre csinálták meg a technológiát. Tehát a kísérlet során egy laboratóriumi kemencében, melynek a homogenitási pontossága +/- 1C° volt, tehát a kemence kezelési tere bármely két pontjának eltérése egy adott bármely idoben nem volt nagyobb mint 2C°, betették az anyagot pl. 5 órára, majd lehutötték, kivették és megnézték mi történt vele. Így feltérképezni az anyagot nagyon fáradságos, ido, energia és anyagigényes. Tejfalussy úgy gondolta, hogy elso lépésben nem kell pontosan tudjam azt, hogy az anyag melyik pontja pontosan milyen hokezelésnek volt kitéve. Nyissam ki ennek a nagyon pontos kemencének az ajtaját (elso lépésben így csinálta, és most a szemléltetés kedvéért mondom így), tegyem be félig az anyagot a biztonsági követelmények figyelembevételével. Ekkor az anyagon kialakul egy homérséklet eloszlás (egy homérséklet gradiens, a homérséklet változása a térben) és így az anyag különbözo részei (a kemencébe befelé haladva) különbözo (növekvo) homérsékletu kezeléseket kapnak. A folyamat után ott van az anyagon egy tulajdonság-sorozatom. Megnézhetem keménységmérovel, vezetoképességmérovel, megmaratom és megnézem a kristályszerkezetét stb. Ha rábökök egy pontjára ennek az anyagnak, akkor nem tudom olyan pontosan megmondani egy adott helyen a kezelési homérsékletet, mint zárt homogén tér esetén, akkor sem, ha a hokezelés során a homérséklet-eloszlást állandóan pásztázza egy homérsékletméro. Viszont elso lépésben nem is kell ez a pontosság, hanem az kell, hogy megtudjam, elérhetok-e a kívánt anyagtulajdonságok, vagy nem. Ha van ilyen hokezelési tartomány (ez is fontos, hogy ezek a tulajdonságok csoportba rendezodnek a szomszéd hasonló kezelése következtében!), akkor ha nem 1C°-ra, de 20 C°-ra durván meg tudom mondani, hogy ez hol van. És a következo lépésben kinagyítom ezt a teret, persze már nem úgy, hogy kinyitom a kemence ajtaját, hanem egy bonyolultabb szabályozással létrehozok egy olyan berendezést, amelyben szabályozni lehet a homérséklettartományt. Például van egy fémdoboz (retorta), amibe beleteszem az anyagot, és azt szabályozottan ki-be tudom mozgatni. Ha nagyon betolom, akkor majdnem homogén a kezelo tér, ha meg kihúzom, akkor nagyon inhomogén. Tehát a tartományra ráfókuszálok, és második lépésben már nem 500 C°-s homérséklettartományban vizsgálok, csak 50 C°-osban. A harmadik lépésben meg csak arra a tartományra megyek rá, amelyik a számomra fontos, és így majdnem olyan pontos vagyok, mint a homogén esetben, de közben én föntrol néztem rá az egészre, mint a vadászó sas. Ugyanis egy ido után, a fejlesztésnek ezen a pontján Tejfalussy András úgy jellemezte a módszert, hogy ez tulajdonképpen egy biológiai keresoprogram, mert egy sas is így keresi a réten egeret. Nem úgy, hogy megy a réten, mert neki a szárnya és a szeme a jó, nem a lába, és olyan magasságból sokkal hatékonyabban tudja áttekinteni az egész rétet, viszont az egérhez képest a földön nagyon lassú. Tehát ha ott van a földön, és onnan nézi, hogy van-e ott egér, akkor az egérnek van elonye. A sasnak elonye csak akkor van, ha a szárnyait muködteti. Ha csak futna az egér után, akkor nem kapná el. Ugyanez a kutatásban is igaz. Mert ha nagyon hosszadalmasak a vizsgálatok, akkor közben a kutatás feltételei is megváltoznak, és ha a vizsgálataim pl. öt évig tartanak, akkor a vizsgálat elején biztosan nem ugyanazok a feltételek voltak, mint a végén. Ezidáig az új vizsgálati módnak még egy lényeges elemét nem vázoltam fel. A dolog ugyanis ott kezd érdekes lenni, amikor a vizsgálat már két dimenzióban folyik: az alakítás és hokezelés együttes hatását akarjuk vizsgálni. Az elobb vázolt hokezelést egy téglatest egyik éle mentén elvégezve, meghatározott mértéku (homogén) alakítás után a testet az elobbi hokezelés irányára merolegesen újabb hokezelésnek tesszük ki. Tehát az adott test a két hokezelési tartomány teljes kombinációjában volt kezelve. Nézzünk egy másik konkrét példát, ahol nem csak a hokezelési homérséklet változik az anyagban. Ki volt már kohászati üzemben? Hárman. *** Láttatok már hengerlést? Amikor van egy anyagod, ami bemegy két párhuzamosan, ellentétesen forgó henger közé, és csökken a vastagsága. *** Képzeljük el azt, ami a hengerészek rémálma, hogy nem párhuzamos a két henger, hanem változó a köztük levo rés. Ezt úgy hívják, hogy kanyarhengerlés. Ilyenkor az anyag, amelyet ilyen hengerek közé teszek be, az kardosan meghajlik, mert az egyik széle kevésbé alakul, mint a másik. Tehát az eredeti téglatestbol, változó vastagságú deformált idom lesz. Viszont a hengerlési irányra merolegesen kialakul egy alakítási eloszlás, pl. 5-20 % között (az alakítás mértékét jellemezem ezzel). Ha ezt a kanyarhengerelt anyagot teszem bele az alakítási gradiensre közel merolegesen az elobbi kemencébe, akkor már két dimenzióban lesz ott ennek a két hatásnak az összes kombinációja abban a tartományban, amelyet vizsgálni akartam. Ebben a két dimenzióban van ott az anyagtulajdonság-térképem. És két dimenzióban lehet fókuszálni két-három lépésben. Talán most már értheto, mi volt ennek a névnek a fizikai tartalma, amikor azt mondtuk, hogy gradiens-térképezések sorozata: tehát itt nem megrögzített hatásokkal dolgozunk, hanem hatáseloszlásokkal, ezek a hatások nagyon nagy rendben vannak, nem egy lépésben, hanem több lépésben kutatunk, sorozatot használunk, és nem ugyanolyan vizsgálati módszerekkel, mert az elso lépésben nem használunk drága és finom vizsgálati mószereket, ahol csak a jelenségek meglétének feltárása a cél. Ha nincs érdekes jelenség, akkor újra kell indítani a keresést: kibovítjük a tartományt, új tényezoket vonunk bele a vizsgálatba. Ha pedig van, akkor ráfókuszálunk, amelyet (új anyagmintákon) a megfelelo tulajdonságú anyagtartományok nagyobb méretu eloállításával érünk el, és így egyre nagyobb a pontosság. Itt nagyon nagyfokú rend van a kísérletben, csak így lehet az összes variációt kivizsgálni. A szabadalmazási eljárások során az eljárás világviszonylatban újnak bizonyult, bár egy dimenzióban volt részben hasonló megoldás. Ha valaki járatos a kohászati kísérletekben, akkor a Jominy-kísérlet az acélok edzhetoségének vizsgálatára egy ilyen eljárás. E kísérletet a következo célra használják: Az acéloknál nagyon fontos technológiai lépés, hogy az anyagot magas homérsékletre felhevítik, aztán beledobják a hutofolyadékba (például vízbe), tehát nagyon gyorsan lehutik. Így alakul ki az a szerkezete az acélnak, amely a felhasználás szempontjából fontos. Az, hogy milyen gyorsan lehet lehuteni az anyagot, az geometriafüggo. Tegyük fel, hogy van nekem egy gömböm, amelyet le akarok huteni vízzel. Ha bedobom a vízbe, a külso része gyorsan lehul 80 C°-ra, de ekkor a belso része még 800 C°-on van. Hogy milyen gyorsan történik a hulés, az alapveto az edzhetoség szempontjából, tehát annak a vizsgálata, milyen az a hutési sebesség, amely felett beedzodik az anyag. Ez úgy történik, hogy egy adott vastagságú vizsgált anyag kis részét beleállítják folyó vízbe. A vízzel érintkezo rész gyorsan lehul, felette a többi hovezetés útján hul le (eltekintve a felület levego általi és a kisugárzás okozta hulésétol), így kialakul egy hutési sebességsor. És akkor megnézik, hogy milyen magasságig edzodik be az anyag. De ennél a - hagyományos kísérleti technikához képest nagy változatosságot megengedo - kísérletnél nagyon sok körülményt rögzítenek. Az MSz 9770-78 tíz oldalon keresztül sorolja a vizsgálati feltételeket (a víz homérsékletét, áramlási sebességét, a geometriai elrendezéseket, a próbatest méreteit stb.). A korábbi kísérleti technikában ez volt a maximális gondolkodási rugalmasság. Ehhez képest Tejfalussy eljárása nagyságrendekkel hatékonyabb. Hadd mondjam el ezek után, hogy még hétdimenziós kísérleteket is lehet végezni, ami talán meghökkento állítás. Maradjunk továbbra is a kohászatnál, az öntésnél. Szalagöntésnél volt egy olyan probléma, hogy a bronzszalag, tehát a rézötvözetszalag széle repedékeny volt a hengerlés során. Nagyon fontos dolog, hogy ez minél kisebb legyen, mert a selejtet nagymértékben növeli. Lényeges tehát annak tisztázása, hogy az öntés körülményei közül melyek befolyásolják a repedékenységet. Nagyon sok tényezoje van egy öntésnek: adalék anyagok, az öntés homérséklete, az öntés sebessége, a hutési arányok...stb. Összejönnek a tényezok. Hagyományosan úgy kutatnak, hogy öntenek egy 1,5 tonnás tekercset azonos körülményekkel. Majd öntenek egy másikat, más körülményekkel. Ha ezt a hatások mindegyikének 3 - 5 szintje mellett az összes lehetséges variációra hét dimenzióban meg akarnám

55 / 63

csinálni, akkor a Föld összes szalagöntési kapacitását évekig erre kellene fordítani. Ez már egy nagyon összetett program, melynek során ennek a hétdimenziós technológiai térnek a teljes variációs tartományát bejárom. Minden hatásnál a minimum és a maximun között ingadozom úgy, hogy miközben az egyikben végigmegyek a lehetséges értékeken a többi nem változik, majd a következo hatás következo értékénél csinálom meg ugyanezt stb. Ha vannak olyan hatások, amelyeket nagyon gyorsan tudok változtatni (és ezt meg lehetett csinálni), akkor egyetlen 1,5 tonnás tekercsre rá lehet képezni az összes variációt. Amikor Tejfalussy ezeket megcsinálta, és látta, hogy a kohászatban ezt a módszert mindenhol lehet használni, akkor kíváncsi lett, mi a helyzet az élolényeknél? Elment Martonvásárra, ahol Közép-Európa egyik legnagyobb mezogazdasági kutatóintézete van, ahol klímaházakban (fitotronokban) tesztelik a kinemesített növényeket, ill. a kifejlesztett vegyszereket. Minden, a növény számára lényeges környezeti hatást mesterségesen állítanak be egy szobában. Az asztalon, cserepekben nonek a növények, és egy idoben az egész asztalon azonosak a feltételek. Idoben persze változnak, mert a növény fejlodési ciklusában egy idojárási variációt játszanak le. Az eredeti Tejfalussy-féle eljárást itt alkalmazva, az asztal egyik éle mentén beállítottak egy homérsékleti gradienst (mondjuk 5 C°- 30 C° között), és a rá meroleges irányban létrehoztak egy fényintenzitás eloszlást a fénymennyezet megdöntésével. Így a két hatás adott tartományú összes kombinációja ott volt az asztalon. És láthatóan, mint élo függvény reagál rá mondjuk a búza. Nagyon szépen reagált. Ebbol is látható, hogy az anyagnak valami nagyon alapveto tulajdonsága jelenik meg. Az, hogy minden rendszer inhomogén, és a környezeti inhomogenitásokat önmagában úgy képezi le, hogy a környezeti inhomogenitások csökkentésével a rendszerben bekövetkezo jelenségek kinagyíthatók. Tejfalussy elektromérnök, aki nagy következetességgel ment végig ezen a kutatóúton. E módszer az öntevékenység nézopontjából több szempontból is érdekes. Én végzo fizikusként 1973-ban kerültem Csepelre a Színesfémkohászati Kutató Intézetbe. Azért mentem gyárba, mert nem tetszettek a független kutatóintézeti kutatók asztalfiók számára gyártott eredményei, inkább szerettem volna valami hasznosat csinálni. Szerettem az üzemet, különben is volt bennem valami társadalmi töltés, érdekelt, hogyan folynak a dolgok. Csepelen szabadon tudott az ember mozogni. Ha kísérletet csináltam az üzemen belüli laborban, utána kimentem, és megnéztem, hogyan muködik ez a termelésben. Itt kezdett el vonzóvá válni az új módszer. Ha én laborkörülmények között kikutattam valamit az 1C°-os pontosságú hokezelo berendezésben, akkor nekem nagyon nagy munka volt üzemi technológiát csinálni belole, mert az üzemi kemencében - amely akkora, mint egy szoba - 10-20 C°-os eltérések is vannak, tehát olyan technológiát kell csinálni, amelyik üzemi körülmények között is produkálja a normál minoségu anyagot. Ehhez viszont más típusú szemléletre van szükség. 1974 tájékán már nyilvánvaló volt számomra, hogy Tejfalussy módszere ebben a kérdésben nagy áttörést jelent, és ami még nagyon vonzó volt, hogy az ilyen módon végzett kutatások jelentos részét nem kellett a laborban végezni, tehát már elso lépésben magán a termeloberendezésen kutathattam, sot azt is monhatnám, hogy kutató sem kellett hozzá. Egy szakmunkás is meg tudta volna oldani a saját szintjén a saját problémáit. Persze ezt nem nagyon engedték volna, mert ahhoz, hogy az öntevékenységnek lehetoségeket biztosítsanak, egy más jellegu társadalom kell. Az újítási mozgalomnak minoségileg másnak kellett volna lennie, olyannak, hogy a maga szintjén mindenki tudjon újítani, de ehhez módszertanilag is, tudásban is fel kell a feladathoz noni, ehhez viszont lehetoségek kellenek. És ez egy tényleg nagyon szélesköru, mindenki számára alkalmazható módszer arra, hogy a saját körülményei optimumát megtalálja és beszabályozza. Ez a módszer azért is volt nagyon szimpatikus, mert szerintem a dialektikus áttörést valósította meg. Az teljesen szubjektív, amit most fogok elmondani, mert az én saját életemben történt meg velem. Miközben 1974 nyarán azt érzékeltem, hogy az ún. tudományos szocializmus milyen távol áll a társadalom mindennapi életétol, és annak konkrét meghatározottságától, érdekelni kezdett, hogy Marx mibol merített. Elkezdtem Hegel dialektikus logikáját olvasni, a Kislogikát. Szabadságot vettem ki, és olvastam a Kislogikát. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy Tejfalussy megcsinálja az anyagban azt, amit Hegel 150 évvel korábban leírt. És az az érdekes, hogy ez tényleg új. Az elso szabadalmi bejelentése1970-es. És Hegel filozófiailag errol beszél, amikor ezt mondja: ''Mindennapi tudatunkban is elofordul már az idealizmus. Azt mondjuk e szerint az érzéki dolgokról, hogy változók, vagyis éppen úgy megilleti oket a lét, mint a nem-lét. Csökönyösebbek vagyunk az értelmi meghatározások tekintetében. Ezeket mint gondolati meghatározásokat valami szilárdabbnak, abszolúte szilárdnak vesszük. Végtelen szakadék által egymástól elválasztottnak tekintjük oket, úgyhogy az egymással szembenálló meghatározások sohasem érik el egymást. AZ ÉSZ HARCA ABBAN VAN, HOGY AZT, AMIT AZ ÉRTELEM MEGRÖGZÍTETT, LEKÜZDJE.'' (Hegel: A filozófiai tudományok enciklopédiájának alapvonalai; elso rész: A logika. Akadémiai Kiadó, Bp. 1950. 77. old., kiemelés tolem). A kutatás és a gondolkodás megrögzítettsége a pontosságra való törekvés miatt, és feloldása a mozgások, a változatosság tudomásul vétele érdekében. Azzal, hogy a GTS-program folyamatában nézi a kutatást, belevitte ezt a rugalmasságot, és alkalmassá tette a kutatás módszertanát arra, hogy bonyolult rendszereket vizsgáljon. 1976-ben egy vastag könyvet állított össze ''A hazai kutatómunka hatékonyságának a megsokszorozása'' címmel a központi szervek számára a legkülönbözobb eredményekkel, a kohászattól a rákkutatásig. Az a nagyon érdekes, hogy Tejfalussy úgy csinálta a fejlesztéseket, hogy ha valamit kitalált, akkor megépítette a berendezést, kezelte és megvizsgálta az anyagot, csak utána fejlesztette tovább a módszerét. Így nem egy eljárást, hanem eljárások és berendezések hosszú sorát fejlesztette ki, és szabadalmaztatta. 1977-ben már több mint 70 külföldi bejelentése volt. Az alkalmazás során Tejfalussy András rövid idon belül a konfliktusok közepén találta magát. Bolonddá akarták nyilvánítani (ami soha nem sikerült). És ebben a törekvésben a rendszerváltozás semmi különbséget nem jelentett. A belügyminiszter és a mezogazdasági miniszter a nyolcvanas években irogatott egymásnak, hogyan próbálják minden eszközzel elintézni, nem az általa felvetett ügyeket, hanem ot magát. Tudniillik, ha o megvizsgált valamit, mindig talált megoldandó feladatot, és ha nem akarták megoldani, elment az illetékeshez. Természetesen akik disznóságokat csináltak, azoknak az érdekeit ez sértette, akiknek intézkedniük kellett volna, de elfedték a problémákat, azoknak az érdekeiket még inkább sértette. Így az ügy eljutott egészen a belügyminiszterig, aki intézkedni próbált - Tejfalussy lecsukatása érdekében. Ez valóban politikai pszichiátriai eljárás volt. A középkorban éreztem magamat. Amikor 1978-ban bementem Tejfalussy szobájába, aki az intézet muszerfejleszto részlegét vezette, a teljes kiközösítettség légköre vette körül, ami lerítt az emberek arcáról. Nem engedték dolgozni. Amikor eltávolították az állásából, a rákkutató berendezését kidobták a roncstelepre. Ezt a berendezést az ELTE Szerves Kémiai Tanszékén használták korábban, úgy, hogy a kutatási hatékonyság nagyságrendekkel növekedett. Ez a hetvenes években volt. 2003-ban a Mindentudás Egyetemén ennek a tanszéknek egy professzora (Furka Árpád) eloadást tartott a kombinatorikus kémiáról, melynek elmondása szerint az a lényege, hogy ha sok variációt annyi energiával lehet eloállítani mint egyet, akkor a sok variációt kell megcsinálni, és ezt állítása szerint o találta ki 1983-ban, de nem szabadalmaztatta. Tejfalussy elso szabadalma e tárgyban, mint már említettem 1970-es. Elmondok egy tipikus példát arra, hogyan intézték a dolgokat. Tejfalussy András gradiens fitotron szabadalma úgy jött létre, hogy az 1970-es eljárási szabadalomra alapozva Martonvásáron az MTA kutatóintézetével közös berendezést építettek 1974-76 során. Amikor a szabadalmi díj körül vita alakult ki, akkor az MTA kutatóintézetének az volt az alapállása, hogy bekerülési költség arányában számítsák ki a díjat. Ez nevetségesen alacsony lett volna, hiszen akkoriban 3 milllió forintba került egy hagyományos egyvariációs kanadai fitotron, ugyanakkor 800.000 forint volt a bekerülési költsége egy gradiens fitotronnak, amely annyi információt szolgáltatott, mint 50 darab hagyományos kanadai készülék. Mikor perre került az ügy, akkor a magyar bíróság szakértot rendelt ki a bekerülési költség meghatározására, akit a felperesnek, Tejfalussynak kellett volna fizetnie, o ezt abszurdnak érezte, és megtagadta. Ezt az MTA-nál úgy értékelték, hogy ''elvesztette'' a pert, holott csak lemondta. Ilyen és hasonló igaztalan megpróbáltatásokon gyakran kellett keresztül mennie. Tejfalussyban hamar megszületett az igény arra, amivel mi is próbálunk most foglalkozni,- az öntevékenység eszközeinek a kialakítására. Ez nagyon fontos dolog, de hagyományos módon nem megy. A gondolkodásba be kellett törnie egy dialektikusabb megközelítésnek ahhoz, hogy a hétköznapokban is használható legyen az eljárás. Hol van itt a hétköznapi használhatóság kérdése? Ha én komolyan veszem ezt a gondolkodási módot, akkor otthon is tudok GTS-kísérletet végezni. Maradjunk a konyhánál, az mindennapi dolog. A bejglit, hogy ki hogyan szereti, az igazán eltéro. Ahány ház, annyiféle bejgli. Hány tényezoje van a bejgli készítésének? Maradjunk a mákosbejglinél. A tésztát hogyan csinálom: milyen lisztet, milyen mennyiségben, mennyi tojással, margarinnal, élesztovel, tejjel, milyenek a gyúrás, a pihentetés körülményei. Milyen legyen a töltelékben a mák, a cukor, a mazsola, a meggy, a citromhéj aránya, és lassan összeáll a bejgli. Utána jön a sütés. Ez mind sok tényezo. Meg lehet csinálni egyetlen vagy néhány bejglin az összes variációt. Ha pontosan dolgozom, akkor minden részérol meg tudom mondani, körülbelül hogyan készült. Akkor jöhet a kívánsághangverseny, hogy ki hogyan szereti. Majd ezután a technológia pontosítása.

56 / 63

*** Most ki szeretném egy kicsit szélesíteni a témát. Visszatérek arra, hogy a vélemények egyeztetésének milyen új technikái kellenek ahhoz, hogy egy olyan nagy rendszerben, mint az Európai Unió, az embereknek ne a fejük fölött, még bonyolultabb folyamatok irányítsák az életüket, hanem ok is egyre megalapozottabban részesei lehessenek a döntési folyamatoknak. A valódi demokrácia kritériuma ugyanis éppen az, hogy azok hozzák a döntéseket, akiket az érint, de ez még odébb van. Mégis vannak erre törekvések az Unión belül is, amikor azt mondják, hogy arra a szintre kell vinni a döntéseket, ahol a döntéshez a legmegfelelobb körülmények vannak meg. Ha van egy olyan helyi szabályozás, amelyik pontosabb az általánosnál, akkor azt kell alapul venni, tehát vannak ilyen törekvések. Kell is hogy legyenek, mert különben a rendszer olyan mértékben válik rugalmatlanná, hogy az egyre szélesedo válsághoz vezet. A GTS fejlesztése során, nagyon hatékonyan tudtunk a legkülönbözobb területeken dolgozni. Ha az ember elmegy mondjuk egy csapágygyárba, vagy egy üveggyárba, nem szakembere az adott témának. Rövid ido alatt képbe kell kerülnie. Tudnia kell, hogy milyen technológiai lépések, milyen követelmények vannak ott, a technológiák és a követelmények rendszerében hol milyen tapasztalatok alakultak ki, hol, milyen hibák vannak, stb. Ezt gyorsan fel kell tudni térképezni. Ezért Tejfalussy kifejlesztett egy számítógépes döntési programot APLA (Automatic Psycho-Logic Analyser) néven, melyben akárhány tényezo együttesében le lehet kérdezni a szakemberek véleményét, mátrix szeruen. Ezzel áttörheto az a száz év óta ismert pszichológiai korlát, amelynek lényege az, hogy az ember rövidtávú döntéseinél nem képes hét tényezonél többet figyelembe venni. A program során elemi válaszokat kell adni olyan kérdésekre mint pl.: egy adott technológiai lépésnek az anyag egy végso tulajdonságára vonatkozó hatását pontozd 0-10 között, minden lehetséges kapcsolat esetében. Van mondjuk 50 technológiai lépés és 20 végso követelmény. Ennek alapján a legjobb szakembereket és az érintetteket is ki lehet kérdezni. Egy nap alatt 2000 kérdésre válaszolnak. A válaszokat a gép egy megfelelo logika alapján kiértékeli, és meghatározza a megalapozott vélemények körét. Mert a megalapozott döntésekhez megalapozott vélemények szükségesek. A megalapozott vélemények körét és mértékét el kell tudni határolni a megalapozatlanoktól. Ez kikerülhetetlen. Mindaddig, amíg ebben nem lépünk technikailag elore, addig az úgynevezett demokratikus rendszerek csak az uralkodás formai kellékeként használatosak. *** Vegyük Fordot. Ha neki valaki 1930-ban a demokráciára hivatkozik, akkor o azt válaszolja: a döntéshozatal meg a mérlegelés egy szakma, ehhez én értek. Odamegyek én a munkáshoz is, és ha tud nekem valamit mondani, nagyon örülök, meg is jutalmazom, de dönteni csak én tudok. Ha demokratikus döntéshozatal alapján akarok dönteni, akkor abból az lesz, ami a Szovjetunióban van. Ahhoz, hogy a valóban demokratikus döntéseket ki lehessen alakítani, a technikákon is változtatni kell, és ezek még kialakulatlanok. Csakúgy, mint az emberi együttmuködés viselkedési technikái. A helyes megoldások nagyon sok téren kialakulóban vannak, és a GTS-nél kialakított eljárás ennek a folyamatnak nagyon fontos része lehet. Továbbra is e módszernél maradva, a kutatás elejétol a problémafeltárástól, a soktényezos kísérlet lefolytatásán keresztül, az eredmények értékeléséig mindez egy egységes rendszert jelent. Tejfalussy a kísérletek során keletkezett nagymennyiségu összefüggo adat értékelésére is kidolgozott egy számítógépes eljárást. Ez pl. 100.000 mezogazdasági kísérleti eredmény alapján kimutatta a kálium mutrágya mérgezo hatását. Az egész rendszer kialakítása egy ember nagyon következetes gondolkodásának és tevékenységének az eredménye. *** A tolerancia-vizsgálatok kérdése. A hagyományos kísérleti technikákban egy ötdimenziós rendszer vizsgálatánál 10-20 variációt szoktak megvizsgálni. A gyógyszervizsgálatoknál többszáz variáció fordul elo. Ebben az esetben a vizsgált hatások száma lényegesen magasabb. A hagyományos kísérletek azonban általában ''random'' kísérletek (a randomizálás zavarosítást jelent), ami azt jelenti, hogy a környezeti rendszertelen változatosságot, a kísérleti elrendezésbe bevitt további rendszertelenséggel próbálja meg kompenzálni. Ebbol viszont az következik, hogy nem lehet sok variációra vizsgálni, átláthatatlan, költséges és lassú az eljárás. Egy gyógyszer kikutatása és engedélyeztetése 10-20 év és párszázmillió dollár. A GTS teljes variációs terében nagyságrendekkel több variáció adott, mint a hagyományos kísérleteknél (legalább százszor több). Ha a környezeti rendezetlen változatosságokat nem rendetlenítéssel, hanem nagyfokú szimmetriával és a szomszédok közötti minimális eltéréssel próbálom meg kiszurni, akkor ez minoségileg hatékonyabb zavarszurési eljárás. A kísérlet során a szomszédok a többdimenziós térben is szomszédok, tehát az egymás zavarása hatásban és tulajdonságokban is a legminimálisabb. Ekkor a soktényezos kísérlet sokkal rövidebb ido alatt, olcsóbban lefolytatható. Egy további konkrét példa is jó megvilágítja ezt. Tokodon üvegampullákhoz gyártottak csövet. Az üvegkohóban több köbméter ezer C° feletti üvegolvadék van, és abból húzzák ki az üvegcsövet, de az üvegcso légbuborékos volt, ami nagy bajt jelenthet, ha a felületközeli buborék megsérül. Ehhez végeztünk üvegkísérletet. A gyártóberendezésnél a következot mondták nekünk: ha ennek a nagyon érzékeny rendszernek bármely pontján beavatkozunk, napokig magára kell hagyni a rendszert, hogy jellemzo eredményt kapjunk. Erre mi azt válaszoltuk: gyártsátok csak az üveget, és adjatok nekünk egy hetet, ezalatt mi a technológia összes variációját beállítjuk úgy, hogy mindig csak egy minimális változást hajtunk végre a rendszeren. Összesen 216 variációt játszottunk le három ismétlésben. Már a második ismétlés után annyira kézben volt a rendszer, hogy még a menetközben eloforduló zavar is kiszurheto volt. Miért? Mert egy nagyon nagyfokú rend valósult meg a leheto legminimálisabb elmozdulások mellett. Visszatérve a tolerancia kérdésére. Sokat beszéltünk az egészségesség feltételeirol. Ha egy rendszert javítani akarunk, akkor talán annak a megállapítása a legfontosabb, hogy milyen tartományban egészséges ez a rendszer, mit képes kompenzálni a környezeti hatásokból. Én most beteg vagyok egy kicsit. Ha betegebb lennék, le kellene feküdnöm. Sok egyéb mellett a homérsékleti viszonyokat valahogy stabilizálni kellene, mert nem tudnám tolerálni a környezeti hatásokat. Tehát egy rendszer egészségességére a környezeti hatások turése a jellemzo. A GTS alkalmas e kérdés megfogalmazására és tisztázására. A mezogazdasági eredményeknél maradva elmondható, hogy abban a tartományban ahol nagy a termés, egészséges a rendszer, a másik helyen pedig egészségtelen. Mi lehet az a hatás, amely egészségtelenné teszi a rendszert? Adott esetben a kálium bevitele. Ha magas a kálium szint, a növény nem képes a többi hatás változását tolerálni. Ha nem játszom le az összes variációt egy ilyen nagy rendben, akkor alig tudok az egészrol valami érdemlegeset mondani. Illetve szabadon csoportosítva a kevés és hiányos adatot, tulajdonképpen azt mondhatok, amit akarok. *** Az oszinteség fontos kérdés egy kísérlet végrehajtásánál. Alumíniumgyári példa, az 1980-as években. A PB-gázpalackok teljes gyártástechnológiáját optimalizáltuk. Ez elég összetett folyamat. Székesfehérváron történik a többtonnás tuskó öntése (AlMgSi ötvözet), hokezelik, hengerlik több lépésben, a szalagból tárcsákat vágnak ki, újra hokezelik, és felszállítják Budapestre az Alumíniumgyárba, ahol mélyhúzzák, esztergálják, pácolják, hegesztik, hokezelik és vizsgálják. Az eredetileg 40%-os selejtet 5% alá vittük le. Most csak egy konkrét munkaszituációra utalok. A pácolás és a hegesztés munkafázisainak körében felvetodött a selejtes hegesztés okainak feltárása. A pácolók, illetve a hegesztok csoportja kölcsönösen egymásra hárították a felelosséget. Egy ido után a MEO (=minoségellenorzési osztály) egyik vezetoje megelégelte a vitát, és bekente a hegesztési felületet kosszal, majd lehegesztette. A hegesztés tökéletesen sikerült. Ezek után elterjedt a gyárban, hogy a pácolók semmiért nem felelosek, csak a hegesztok. Ez volt a vélemény amikor odamentünk. Csináltunk egy 800 variációs kísérletet erre a problémakörre, és kiderült, igaz, hogy egészen speciális körülmények között nem nagyon érdekes a felületi kosz, de általában nagyon fontos. Így helyére kerültek a dolgok. A szakemberek is kezdték egymást elfogadni, mert objektív mérések voltak a dolgok mögött. Mindenki közremuködött a kísérletben, és mindenki látta a saját szerepét a folyamaton belül. Ehhez persze egy intelligens igazgató is kellett, aki nem arra hegyezte ki a dolgokat, hogy ki a felelos, hanem arra, hogyan lehet javítani a rendszer muködésén. Az oszinte viszony, a dolgokra való közvetlenebb reagálás képes kialakítani a jövo irányába mutató szemléletet.

57 / 63

*** A randomizálás - mint már említettük - zavarosítást jelent. A piacgazdaságban a zavarosítás a piaci tevékenység lényeges eleme. De most maradjunk az ipari-mezogazdasági kísérleteknél. A kísérleti technikában a randomizálás azt jelenti, hogy a legkülönbözobb mértéku hatásokat teszik egymás mellé teljesen véletlenszeru módon (pl. a legkisebb mellé a legnagyobbat), emiatt jól el kell egymástól választani a variációkat. A mezogazdaságban egy kísérleti térben a 0 és a maximális dózis egymás mellé kerülése esetén széles sávval el kell egymástól választani a kezelt parcellákat, mert jön az eso, és átmossa a hatóanyagot. Véletlenszerusítik az elrendezést, mert azt mondják, hogy a szántóföld annyira inhomogén - ebben az egyben van igazuk egyébként - , hogy akkora zavarokat visz bele a kísérletbe, hogy azt csak egy másik zavarral lehet kompenzálni. Hát nem lehet. Ezzel szemben - így fogalmazódott meg az antirandom kifejezés - a megoldás egy nagyfokú rend a legkisebb zavaró hatásokkal, nagy szimmetriákkal. A kísérleti tér bármelyik pontjáról eggyel elmozdulva csak egy technológiai hatás egy szintjével történik változás. Ez a szerzoi jogvédett méro-értékelo program lényege. *** Itt felvetodött, hogy kitalálták-e ezt korábban? Tejfalussy András azt mondta, ez annyira egyszeru, hogy olyan nagyon nem kellett neki kitalálni. Amikor az egyiptomiak olyan festékeket készítettek, amelyek máig megtartották a színuket, lehetetlen hogy nem ilyen módszerrel kísérletezték ki. Vagy ha megnézünk egy szabályozástechnikai könyvet, az azzal kezdodik, hogy két hatásnál már ne legyen a két hatás változása egymás felharmonikusa /egészszámú többszöröse/. Tehát valami random dolgot kell belevinni. Így kezdodik a tankönyv, a jövendo mérnökök pedig megeszik, mint kacsa a nokedlit. Ha valaki mégis megcsinálja az ellenkezojét, és megmutatja, hogy hát itt van, tessék megnézni milyen hatékony, akkor erre az a válasz, hogy az nem lehet, mert a könyvben az ellenkezoje van leírva. Ezen persze túl lehetett lépni, csak éppen szinte lehetetlen helyzetek árán. Egy ilyen esetünk volt a paksi Atomeromuvel. Gondoltunk rá már korábban is, mert eromuvi optimum szabályozásokat próbáltunk csinálni, és ennek során felvetodött, hogy ezeket a paksi szimulátorban igazán hatékonyan lehetne használni. Pakson muködik a négy blokk, mellettük van egy ötödik, egy szimulátor, melyben az emberekkel rendszeresen gyakoroltatják az esetlegesen bekövetkezo legkülönbözobb helyzeteket. Az emberek ezirányú felkészültségét karban kell tartani, mert ha jó a rendszer, akkor ''elalszanak'' az emberek, a tettrekészségük csökken. Sajnos, bár a feltételek kedvezoen alakultak, mégsem lett az egészbol semmi, pedig annyi lehetoség lett volna a hasznos munkára. Visszatérve az alapokhoz, egy állat például biztos, hogy ezeket a technikákat használja, mert az anyagnak egy alaptulajdonságáról van szó: az anyag inhomogenitás-tükrözési tulajdonságáról. Arról, hogy ha a nagy inhomogenitás hatására bekövetkezik egy jelenség, akkor ez a jelenség kinagyítható az inhomogenitás gradiensének csökkentésével. Így lehetoség van a szükséglet optimumára fókuszálni.

VI. (2002.11.24.) A társadalmasulás néhány mai jellegzetességérol: táguló rendszer - szukülo szemlélet ? Rendszer stabilitás és a társadalomtudomány társadalmasulása

Véleményem szerint a gyakorlati tevékenység kimagasló egyénisége, filozófusa volt Makarenko. A makarenkoi pofonról mindenki hallott. De mi is volt ez tulajdonképppen? Elmondom a konkrét történetet. Makarenko 1920 telén megkap egy lerobbant telepet, csavargó, szüleiket elvesztett gyerekek nevelésének céljára. Odajön egy pár gyerek, akik elkezdik lebontani a fészert, mert hideg van, futeni kell valamivel. Azt mondja nekik Makarenko: tisztítsuk meg az utat, erre azt válaszolják, hogy tisztítsátok meg ti, mármint a vezetok. O meg a gondnok elkezdik tisztítani az utat, odajön az egyik vagány, fellöki a telep gondnokát, és a kölykök nevetnek rajta. Makarenkoban forr a düh. Legközelebb azt mondja az egyik vagánynak (Zadorovnak hívták), hogy menjen ki fát vágni, amire a válasz az, hogy menj ki te. Erre elege lesz az egészbol, lekever neki egy pofont, a vagány nekiesik a kályhának, még egyet ad neki, majd felemeli, és még egyszer megüti. Teljes dermedt csönd van, fogja a kezében a piszkavasat, és el van szánva életre-halálra, ez a kicsi ember a nagy vagánnyal szemben. Utána azt mondja, most kimegyünk fát vágni, kezükbe adja a fejszét, de közben azon jár az esze, hátha a vagány most bosszút forral. Kimennek az erdobe fát vágni, és jól érzik magukat. Egyszercsak, az a fiú, akit pofonvágott, elneveti magát, és azt mondja (nem szó szerint): Na, jól megadta nekem. Ettol kezdve elkezd alakulni a dolog. Kitisztítják a mocskot, ami körülveszi oket, és elkezd épülni a telep. Itt jön a környezetvédelemmel való gondolati kapcsolat (nem szó szerint értendo!), ahogy felépülnek a dolgok. Ezek a gyerekek az utcán teljesen magukra voltak hagyva, elvégre háború zajlik. Miközben Makarenko azon gondolkodik, hogy mit csináljon, olvas. Azt írja, soha életében annyi pedagógiai könyvet nem olvasott, mint ekkor. De azt látja, hogy semmi nem használható a könyvekbol, mert neki arra kell figyelnie, amilyen helyzetben ok vannak, azokra az emberekre kell reagálnia, akik ot veszik körül. Sutba vágja tehát a könyveket, és elkezdi muködtetni a saját eszét, a nyitottságát, a rugalmasságát. Ebbol épül fel a továbbiakban ez a telep. A végén az a srác, akit felpofozott, az egyik legkedvesebb tanítványává válik, akibol mérnök lesz. Ezek a gyerekek a társadalom hasznos tagjaivá válnak. Eredetileg azon a szinten vannak, hogy dicsekednek egymásnak a finn késeikkel, és abban a tér-ido világban élnek, hogy egy fél óra múlva éhen fogok-e halni vagy nem. De egy ido után már nemcsak a mai önmagával foglalkozik, hanem a holnapival is, sot azzal is, hogy mellette egy másik gyerek él, hasonló helyzetben. Elkezd foglalkozni azzal, hogy a telep emberibb módon nézzen ki. Túllép az egyedi ember kiszolgáltatott mindennapiságán, közösségi, tudatos társadalmi lénnyé válik. Ennek a pedagógiai hoskölteményét írja le Makarenko. Miért érdekes ez az egész? A tudatosodási folyamat a tágabb rendszerekben való gondolkodás kényszerének kifejlodése konkrét helyzetekben és folyamatokban. Mert Makarenko konkrét folyamatokat írt le, és nem gyermekmesét. Az emberpalánták tudatos társadalmi lénnyé válásának folyamatát. Természetesen abban a korban. (Megjegyzem, ennek az egész tevékenységnek a végén, miután Makarenko felépíti a telepét, gyakorlatilag kirúgják, és soha többet nem megy vissza abba a táborba, amit o hozott létre. De óvakodjunk a politikai leegyszerusítésektol!) Az emberiség is ilyen fejlodési fokokon megy keresztül, egészen addig, amikor már olyan mértékben befolyásolja a környezetét, hogy az önmaga számára is veszélyessé válik, és rá kényszerül arra, hogy szembesüljön ezekkel a problémákkal. Nemcsak a levego, a víz, az élelmiszerek minoségérol van szó, amirol már beszéltünk. Itt van nálam a ''Zöldköznapi kalauz'' címu könyv, amelyben szerepel azoknak a bizonyos "E"-számoknak, az élelmiszer adalékoknak a listája, és egészségre gyakorolt hatásaik vizsgálatainak eddigi eredményei. Ezek az adalékok csak nagyon kis részét képezik azoknak az élelmiszermódosítási tevékenységeknek, amelyekkel közvetlen kapcsolatba kerülünk. *** Magyarán építkeznünk szükséges. Mi kell az építkezéshez? Az egyik a társadalmi, a másik a tudományos vonatkozása ennek a folyamatnak. Ezeket az összefüggéseket szerettem volna az elmúlt két félévben veletek átgondolni, és most eljutottunk oda, hogy megpróbálom az egészet egy kicsit összefoglalni. ***

58 / 63

A munkamegosztás történelmi fejlodésében az emberiség eljut oda, hogy az emberek dönto többsége más-más részterülettel foglalkozik, minden ember tevékenysége nagyon sok más ember tevékenységéhez kapcsolódik, együtt alakítanak ki valamit, miközben nem is tudnak egymásról, és ez annyira átláthatatlan, és befolyásolhatatlan az egyes résztvevok számára, hogy az eredeti emberi szükségletek kielégítése szempontjából az egész rendszer egyre rugalmatlanabb és javíthatatlanabb lesz. Mert pl. nyilvánvaló, hogy ha az egészségem megóvása érdekében egészségesen akarok táplálkozni, akkor olyan élelmiszerekre van szükségem, melyek az emberi szervezet számára sok millió év alatt hasznosnak bizonyultak, márpedig a mai élelmiszerek a legkevésbé sem olyanok. Egészen más módon készítik oket, más szempontok játszanak szerepet az eloállításuk során. A profitelvu költséghatékonyság, az érzékszerveink becsapása, stb... ''A leves hazudik'' címu könyv felvázolja, hogy illuziókat etetnek velünk, és ennek nagyon veszélyes következménye a szervezet szabályozási mechanizmusának becsapása. Így a szervezet nem képes természetes módon viselkedni, betegségek jelennek meg, például allergiák. Ez egy jelzés. Mindez arra mutat, hogy valami már egészségtelen ebben a rendszerben. Itt nem arról van szó, hogy ilyen körülmények között hagyományos értelemben nem lehet élni. Sot abban az illúzióban ringathatjuk magunkat, hogy sok szempontból ma jobban élünk, mint húsz évvel ezelott. De ha nem történik meg a hibák kiküszöbölése, akkor azok egymásra rakódnak. Közben az az érzésünk, hogy továbbléptünk, mert egy problémát megoldottunk. De azt a problémát esetleg úgy oldottuk meg, hogy egy további problémát keltettünk. Ráadásul nem is mi oldjuk meg a problémánkat, hanem 5000 kilométerrel odébb egy laboratórium éppen a korábbi probléma keletkezésének logikájával. De mi errol az egészrol nem tudunk semmit, csak akkor veszünk róla tudomást, ha valaki bejelentkezik, hogy valamilyen tünetegyüttes pár millió embernél ugyanúgy megjelent, és itt van rá az ellenszerünk. A korábbiakban már elmondott ivóvízszennyezésekre, a káliumtúladagolásból bekövetkezo halálozásokra sok ilyen álmegoldás van forgalomban. Ahelyett, hogy desztillálnánk a vizet, és vigyáznánk arra, hogy a napi kálium bevitelünk ne haladja meg az 1 grammot, ügyelve a Na/K élettani infúziós oldat összetételét megközelíto táplálkozásra. De ennek belátására nagyon nehezen lehet az embereket rávenni. Mert az ellenpropagandára rengeteg pénz van. Isszák az emberek a "Pi" meg a csökkentett deutérium tartalmú vizeket, és veszik a csökkentett Na-tartalmú (mérgezo káliumtartalmú) sókat, mert ezt beszélik be nekik. Miközben valódi NaCl tartalmú, a magyar szabványnak megfelelo só ma már szinte csak a kóser-só. És mindez az OÉTI és a többi hivatalos szerv aktív közremuködésével. Az úgynevezett egészségvédelem ma már az egyik legnagyobb iparág, lassan a környezetvédelem is azzá válik. Miért? Mert a piacon megjelennek az igények, és ezeket az igényeket profitelvu módon ugyanolyan üzleti megfontolások alapján próbálják kielégíteni, mint azoknál a tevékenységeknél, melyek a problémákat okozták. Sot, nagyon kapóra jön, hogy ez a piac egyre bovül, mert az egyre nagyobb egészség- és környezetrongálás nyomán egyre újabb igények jelennek meg. A zöld mozgalmak Magyarországon a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején sajnos alapvetoen politikai célból jöttek létre, a "fennálló szocializmus" liberális bírálataként. Konkrét tapasztalatom szerint a "Duna-kör" teljesen érzéketlen volt olyan vizsgálati eljárásra (Tejfalussy antirandom módszerére), amely alkalmas a soktényezos rendszerek valódi feltérképezésére. Pedig ez a dolog érdemi része. Úgy gondolom, hogy a valódi zöld mozgalmak, amelyek a környezetvédelem valódi problémáival konkrétan foglalkoznak, nagyon csíraállapotban vannak. A mozgalom dönto része még a régi módszerekkel és logikával kezeli ezeket az új típusú kérdéseket. Egy régi mechnanizmus, amely számára megjelennek muködésének problémái, az elso lépésben a saját muködési mechanizmusai alapján reagál ezekre a problémákra. Az új típusú megoldások, legyenek azok akár társadalmiak, akár technikaiak, szembekerülnek ezzel az egész folyamattal. Talán minden új így fejlodik ki, csak megélni nagyon nehéz. De ebben a kínlódó folyamatban alakul ki a valódi érték. 1976-ban leírta egy valóban környezetvédo tudós, Gánti Tibor, hogy a GTS az egyetlen módszer, amellyel a környezeti hatásokat összefüggéseikben lehet feltárni. Az egészségességi feltételeket nem lehet hagyományos egytényezos módszerekkel vizsgálni. Mert a rendszer nem úgy nyilvánul meg, hogy hol egészséges, hol egészségtelen a környezet számára. Mire érzékeny, mire ellenálló a rendszer? Ezt a problémafelvetést csak sok tényezo együttes vizsgálatával lehet kezelni. A hagyományos vizsgálatokhoz képest minoségileg rugalmasabb módszerrel. *** Mindezért nagyon fontos, hogy felépítsük az öntevékenység képességeit, amely elvezet kiszolgáltatottságunk csökkenéséhez. Makarenkora azért hivatkoztam, mert egyike azon keveseknek, akik egy nagyon nehéz helyzetbol a rugalmasságukkal, a világgal való érzékeny kapcsolatukkal a számukra adott helyzetbol az optimálisat tudták kibontakoztatni. Ez nemcsak pedagógiailag, hanem emberileg és a gondolkodás szempontjából is nagyon tanulságos dolog. Érdemes lenne ezt a helyzetet végre közgazdaságilag-társadalmilag elemezni. Az elmúlt egy év során végigmentem egy gondolatmeneten, megpróbáltam elmondani bizonyos alapjait annak, amit fontosnak tartok az öntevékenységgel kapcsolatban. Bizonyos alapállást és gondolkodásmódot akartam felvázolni, ezért olyan tárgyköröket is összekapcsoltam, melyeket nem nagyon szoktak ilyen összefüggésbe hozni egymással. *** Kapitány Gábor egy korábbi eloadásában a szellemi termelési móddal kapcsolatban azt fejtette ki, hogy a világ kezd lassanként átmenni egy másik termelési módba, amikor a gépek a fizikai munkákat nagyobb arányban végzik el, mint az ember. Az ember a gép mellé lép (lásd Marxnál is), egyre inkább az egész tevékenység szellemi részét végzi, a konkrét fizikai rész a gépek feladata. Ez viszont egy másik termelési mód. A hagyományos termelés során állandóan megújuló szükségleteket elégítek ki, mert a termék a szükségletkielégítés közben elhasználódik. Ha viszont szellemi terméket bocsátok a többi ember rendelkezésére, akkor ez a termék tartósan muködik, a felhasználás közben nem semmisül meg, nem kell újratermelni. Ennek az egésznek a forgalma, emberi kapcsolatrendszere más. Itt minoséget, nem mennyiséget termelek, és akkor felvetodik a kérdés, hogy ennek a minoségnek milyen lehet az adekvát mérése, más-e, mint ahogy a pénz méri a hagyományos emberi tevékenységet. A kérdést egyelore nyitva kell hagyni, de mindenesetre ez minoségi váltásra utal. *** Sok kérdés vetodött fel, egyiket sem érdemes lezárni. A vita során pl. többen hivatkoztak arra, hogy Marxnál már ezek a dolgok felmerültek. De a dolgokat mindig konkrétságukban, újra és újra érdemes megvizsgálni, mert az arányok eltolódásával minoségileg új helyzetek jönnek létre. Mint például a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet során: a naturális gazdálkodás átmegy árutermelo gazdálkodásba, bár az egyes elemek korábban is megvoltak. Ez a minoségi váltás óriási változásokat idéz elo az emberi viszonyok minden területén. Az újragondolás során az új gondolatok teszik alkalmazhatóvá a gondolkodást. Mert ehhez olyan közel kell jutnom a valóságos folyamatokhoz, hogy szinte a kezemben érzem oket. Kb. húszan voltak az eloadáson, és az volt nagyon érdekes a vitában, hogy mindenki magát adta, a maga tapasztalatait. És nem egymásnak feszültek ugyanannak a dolognak a különbözo részei és kioltották egymást, hanem építkezés folyt. *** Most csak abban a vonatkozásban vetettem fel a szellemi termelési módot, hogy vessük össze a környezetvédelmi problémával és Makarenkoval. Mert ami a dolog lényege: az egyre tágabb szemléletu gondolkodás. A nagyon szuk céljaimhoz és társadalmi helyzetemhez képest rákényszerülök arra, hogy tágabban gondolkodjam, emberben és természetben egyaránt. Tágul a világ, és azért idéztem Makarenkot, mert azoknak a gyerekeknek a számára kitágult a világ. A gyerek csak a saját szintjén és csak egy órával elore képes gondolkodni, mert folyton ketyeg a gyomrában a éhhalál, ehhez képest, ha egy kicsit jól lakik, akkor már nem csak a gyomra kényszerének hatására fog gondolkodni, képes lesz 2-3 órával is elore nézni, a szomszédjának, a többi gyereknek, a csoportnak, az országnak és az emberiségnek a szintjén. Környezetvédelmi oldalról hasonló a logika, fontos tehát, hogy ezeket szinteket kezdjük megérteni. Az emberi gondolkodás és történelem során is elojönnek ezek a kérdések. Nem töretlen, hanem nagyon ellentmondásos folyamatok során (a fejlodés során). Egy ember élete is milyen ellentmondásos, pedig az az o élete. Néha az egyik, néha a másik tényezo dominál, hangulati hullámzások jönnek létre, így emésztjük a világunkat... Ha a dolgokat folyamatában, és foleg hosszútávú folyamatában próbáljuk nézni, akkor mégiscsak arról van szó, hogy a tevékenységünk egyre jobban kitölti a rendelkezésünkre álló teret, és ahogy eddig ezt tettük az egy ido után csodöt mond, tehát váltásra van szükség. A leigázásra való törekvést fel kell váltania az együttmuködésre való törekvésnek. E váltás szükségességének igénye a mi életünkben is nyomon

59 / 63

követheto. *** Az emberben egy ido után megfogalmazódik a vitakultúra fejlodésének igénye. Egy ideig az azonos irányba mutató gondolatok iszonyú módon összecsapnak egymással. Az a két ember tud legerosebben vitatkozni egymással, aki majdnem ugyanabba az irányba próbál gondolkodni, és mind a ketto nagyon fontosnak tartja azt a dolgot, de máshonnan közelítik meg. Más a tapasztalati körük. Mind a ketten úgy érzik, hogy a másik rosszul szól bele a folyamatba, és ezért borzasztóan heves viták vannak. Ez is része az építkezésnek, sajnos. Egy ido után, amikor mind a ketto megerosödik, önbizalmat nyer, jobban tudja kifejteni a véleményét, mind a ketto befogadókészebb lesz a más típusú megközelítésekre, mert már elég összetett a szemlélete ahhoz, hogy el tudja helyezni a másik gondolatát is, mert tudja azt, hogy az megtermékenyíti az övét. Ebben a helyzetben elindul a beszélgetés. Az ember célja a kizsákmányoló társadalmakban az, hogy legyozze a másikat -lehet az a természet vagy egy másik ember - a saját szükséglete érdekében. Ez a tipikus logika, és ez a logika éppen a gyozelme esetén mond csodöt. A toke koncentrációja lassan eléri a maximálisan elérheto szintet. Mindent kisajátít a saját logikája szerint. Ugyanakkor beleütközik a természeti korlátokba: a biológiai szabályozó mechanizmusok felborulnak, a természetben és az embernél egyaránt. De a társadalom is felborul, mert olyan mértékben koncentrálódik a döntéshozatal, hogy az a társadalom alapveto muködését sérti. A döntési képességünknek egyre több feltétele alakul ki, egyre nagyobb szükség is lenne rá, de egyre kevesebb lényegi kérdésbe szólhatunk bele (a szubjektív szinten manipulált érzelmek persze nem ezt sugallják). Ebben a helyzetben születik meg a váltás szükségessége. Érdekes, ahogy összetalálkoznak ezek a folyamatok a mai korban. Ugyanúgy az együttmuködés irányába kell elmozdulni két magánembernek, ahogyan a társadalomban élo embereknek is. És nem egymás leigázásának az irányába. Persze ez az adott rendszerben, amely egy kizsákmányoló osztálytársadalom, nem valósítható meg. Mégis, ha mindazokat a komponenseket, amelyekrol beszéltem, összerakjuk, akkor szinte minden ugyanazt az irányt mutatja. De nem szeretnék naiv lenni: itt az egész folyamat még csak egy kifejlodo, csíraállapotban létezik. *** Nem arról van szó, hogy ha a tokés osztály ragaszkodik a hatalmához, akkor azzal szemben nem kell fellépni. De az egészet kell szem elott tartani, ami ebbol a folyamatból kialakul. Gyakran ért az a kritika, hogy az erkölcsi kérdést elhanyagolom az elemzés mellett. Tehát abból, hogy engem sért a mai helyzet, mert kiszolgáltatott vagyok másoknak, még nem az következik, hogy kiabálnom kell az utcán. Néha persze azt is kell, de az még nem elég, mert a társadalom nem ettol fog megváltozni, hanem attól, hogy milyen eszközök vannak a kezemben, mit tudok megcsinálni a magam képességei szerint és a másikkal együtt (mert társadalmi lények vagyunk!), ami jobb lesz, mint ami most van. *** Beszéltünk, hogy az állam az uralkodó osztály elnyomó szervezete. Ha tudom azt, hogy az uralkodó osztály mást mond és mást csinál, akkor nem ringatom magamat illúziókba, akkor nem várom el azt, hogy úgy muködjön, mint ahogy mondja magáról. Illetve néha elvárhatom, de csak taktikai fogásként, hogy szembesítsem a hazugságaival. Már a létezett szocializmus sem a tömegeknek adott egyre nagyobb politikai és gazdasági mozgásteret, hanem továbbra is azt sugallta, hogy a vezetésnek a dolga, hogy a tömegek helyett megoldja a tömegek igényeit. Magyarán, ha valami probléma van, akkor felfelé kell nézni, és azt kell kérni, hogy onnan felülrol intézzék azt el nekem. Tehát a vezetés akkor sem arra vett irányt, hogy egyre több lehetoséget adjon az embereknek a saját ügyeik intézésére. Pedig az eredeti marxi-lenini célkituzés ez volt, mely megbicsaklott a történelem adott helyzetén (a katonai szembenálláson, a viszonylagos társadalmi-technikai fejletlenségen). A vezetés általában nagyon jól tudja azt, hogy a társadalom jelentos része milyen helyzetben van. De neki nem az a célja, hogy ezeket a kérdéseket megoldja, hanem csupán a társadalom stabilitására törekszik a fennálló viszonyok - jelenleg a tokekoncentrációs viszonyok - között. És megteszi a szükséges intézkedéseket, ha ez a stabilitás - jelenleg a toke érdekei veszélybe kerülnek. A tömegeknek, ha a jogaikért harcolnak, akkor ezt figyelembe kell venniük. A történelem során a toke sokszor korlátozta magát a saját jól felfogott érdekében. Ez egy dinamikusan változó tér, amelyet finom és durva eszközökkel egyaránt módosítanak. *** Mint Kapitány Gábor az eloadásában említette, egy válságban lévo társadalomban, mint amilyen a feudalizmus volt a kapitalizmusba való átmenet idején, már szinte mindenkinek az átmenet volt az érdeke: a földesurak jelentos része megpróbált iparszeruen mezogazdálkodni, és a jobbágy is, ha a viszonyok engedték bérmunkás lett. Persze ezt a képet nagyon árnyaltan kell kezelni. A tokés számára egy ido után a szellemi termelési módban kialakuló hatalmas mennyiségu tudás, pl. a szervezési ismeretek, a beruházási döntések (persze, ha még egyáltalában foglalkozik ilyesmivel), melyek a társadalom muködésének nagyon lényeges elemei, mint a személyéhez kötött egyéni lehetoségek jelentkeznek, mint egyéni információk a szellemi termelési mód irányába. A régi uralkodó osztály józanabb része esetleg képes annak belátására, hogy itt egy közös társadalmi termék egyéni kisajátítása történik. A hatalom buvölete azonban sokszor borzalmakra képes. Tehát nagyon sok irányban kell gondolkodni, és nem szabad egy leszukített osztályszemléletu szembenállással megelégedni, bár nem lehet azt sem elvetni, mert kiélezett küzdelmekben nincs más lehetoség. *** Amikor egy társadalmi rendszer átalakul, lehet, hogy az elozohöz képest sok tekintetben visszaesés tapasztalható. A jobbágy ugyan röghözkötött és akár megbotozható volt az egyik oldalon, de ugyanakkor viszonylagos létbiztonságban élt a másik oldalon. A kapitalizmus kialakulásával ezt a létbiztonságot elveszti, és még szörnyubb helyzetbe kerül. A váltásoknál az új uralkodó osztály nem a régi elnyomott osztályból alakul ki, a történelmi fejlodés nem az igazságszolgáltatás fejlodése. Amikor az új társadalom kialakul, akkor gyakran a legborzalmasabb arcát mutatja. A kapitalizmus kialakulása során pl. megjelenik az uzsorás személyében, aki az égvilágon semmit sem foglalkozik azzal, hogy annak a közösségnek, amellyel kapcsolatba kerül, hogyan alakulnak a belso igényei. A szocializmusban meg ott volt a Gulág. *** Ha az ember materialista, és meghal, akkor azt mondják: megorizzük az emlékedet. Nem a mennyországba mész, hanem itt a Földön élsz tovább az összes produktumaidban, mindabban, amit az életedben tettél. És ez az emberi kultúrát gazdagítja. Tehát te magad társadalmasultál. Amilyen mértékig társadalmasulsz, olyan ember voltál. *** Szeretném ezt az egészet folytatni, de most már fokozottabban építve öntevékenységetekre. Köszönöm az Internet tanfolyam megszervezését, és az ötletet az öntevékenység-köztevékenység címre, mely az eredeti mellett nagyon lényeges, számunkra fontos tartalomra utal.

VII. Megjegyzések módszertani kérdésekrol,kapcsolatainkról

60 / 63

(Gondolattöredékek a különbözo eloadásokon elhangzottakhoz)

A görögöknél az innovatív alapállás, amikor játékos módon tapasztalatokat szerzek a világról, és megpróbálom a konstruktivitásomat fejleszteni, már teljesen elválik a konkrét termeléstol. Ez a jelenség mutatkozik meg a görög rabszolgatartók gyermekeinek játékainál, melyek nagyon komoly technikai ötleteket tartalmaztak, ugyanakkor ezek a technikák nem jelentek meg a termelésben, mert az egy másik területete volt a társadalmi muködésnek. *** A hegeli dialektikus logikának van egy nagyon lényeges része, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ez pedig az, hogy az emberi tapasztalati körben megfogalmazott szavak, fogalmak mindig az eredeti a tapasztalati körre vonatkoznak. Márpedig ha azok a tapasztalatok hosszú idon keresztül változatlanok, szavaink, fogalmaink joggal válnak merevvé, és a következo lépésben ezek a fogalmak kezdenek elszakadni az eredeti tapasztalatoktól. Számomra a dialektikus logika sokkal inkább ez: a fogalmak megalkotásának és muködtetésének a technológiája, tehát az, hogy tudatosan kezeljük a fogalmakat. Milyen tapasztalati körben alakultak ki, milyen körben muködtethetok, és hol kell már oket nagyon óvatosan kezelni, mert az új tapasztalatok már újrafogalmazást követelnek. Különösen megno ennek a szerepe egy minden szempontból változó korban! Ez majd kiköveteli a dialektikus logika jogaiba jutását! Egyébként az, hogy a merev gondolkodás könnyen manipulálható, mindennapi tapasztalatunk. A dialektikus logikával való foglalkozás nem olyan munka, amit egyszer kell elvégezni. Az ember állandóan forgatja a fejében, hogy elég huen közelítettem meg ezt vagy azt a kérdést, mennyire hiteles a megközelítésem. Közben rájön újabb dolgokra, és ez így csiszolódik. Legközelebb már ezeket az eredményeket is fel tudja használni. *** Nincs olyan, hogy tökéletesség. Csak megközelítések, törekvések vannak. Veszem ezt a kazettatartót. Olyan végtelen változatosság van benne, és mit tudok az ebben lejátszódó folyamatokról? De ettol még nem kell engedni, hogy ez a tárgy a fejünk fölé nojön. Meg tudom fogni, bele tudok tenni egy kazettát, le tudom tenni, és ha nem nyúlnak hozzá holnap is itt lesz. Valójában muködoképes számomra, ugyanakkor végtelen változatosságot jelent. Ezek után beszélhetünk-e a tökéletességrol, vagy arról érdemesebb gondolkodnunk, hogy számunkra mi a többé-kevésbé muködoképes tudás? A tökéletes tudás fikció, ha egy pici elemét tudnád tökéletesen, mindent tudnál tökéletesen. Ugyanakkor a törekvéseink mindig nagyon sokat jelentenek problémáink megoldása szempontjából. *** Az ösztönök, amelyek fajunk fejlodése során kialakultak, legalább olyan lényegesek életünkben, mint a gondolkodás. Két oldalról vetném fel a kérdést, mert az, hogy a legtudatosabb lényben is rengeteg ösztönösség muködik, és amit konkrétan tesz, abban legalább annyi ösztönösség van, mint tudatosság, ez valószínuleg így van. De a manipulálók ezt nagyon jól tudják, és a manipulálási technikák nagyon nagy része az ösztönökre épít. Ez kényszerhelyzeteket teremt, mert kellemetlen annak, akit manipulálnak, és rákényszeríti arra, hogy próbáljon a dolgok mögé nézni, magyarán próbáljon egy kicsit tudatos lenni. Ez nagyon nagy hajtóero. Másrészrol a gondolkodás során ne ezek között a merev formák, hanem rugalmasabb, dialektikusabb formák között gondolkodjunk, mert olyan korban élünk mely kényszerít erre. József Attilához visszatérve "gyönyöru képességünk a rend, mellyel az elme tudomásul veszi a véges végtelent, a termelési eroket odakint, s az ösztönöket idebent." Errol beszéltem a tudományok egymásra épülo fejlodésével kapcsolatban. Az egyre bonyolultabb szervezettségi szintu anyagvizsgálatok során a társadalmi mozgásformák vizsgálatának igénye már látható. Ezek a vizsgálatok követelik a sokkal rugalmasabb megközelítéseket. *** A technika fejlodése mindig két lehetoséget rejt magában, uralkodásra és a reális szükségletek kielégítésére egyaránt felhasználható. Hogy az utóbbi érvényesülhessen, ahhoz legtöbbünknek fel kell nonie (ez történelmi produktum), és ez a kérdés napjainkban aktuálisabb, mint valaha. Mert száz-százötven éve már egyre kiterjedtebb formájában vetodik fel a ember-ember és ember-természet harmonikusabb viszonyának a kérdése. Más oldalról nézve: meddig életképes még a mindenáron való gyozelem, illetve az alávetettség logikája? Az a szemléletmód, hogy legyozöm a természetet és mindenkit, aki nem én vagyok. Az a tény, hogy közben én is törvényszeruen és elkerülhetetlenül tönkremegyek, adja meg a változás esélyét. *** A mi egyetemünknek, véleményem szerint, az ilyen típusú közelítésekkel kell foglalkoznia. Szemben azokkal az egyetemekkel, amelyek szakmákra képeznek ki, tehát meghatározott jellegu tudást adnak a piac igényei szerint. A miénk egy társadalomtudományi egyetem, ahol integráltabban, a szintézis irányába haladva próbáljuk közelíteni azokat az emberi viszonyokat, amelyek között élünk. Hogy ez a tudás miként hasznosítható az ember életében, a szakmájában, a gondolkodásában, azt mindenkinek magának kell megtalálnia. De azt is fontos megtanulni, hogy otthon hogyan lehet elemi kísérleteket végezni, és ezzel saját tapasztalatot szerezni. Tehát a mindennapi életvitelhez hasznos információkat begyujteni. Ehhez én is szeretnék néhány megoldást javasolni. *** Úgy érzékelem, hogy vitakultúránkban is nagyot változtunk. Abban, hogy milyen módon építkezünk a beszélgetések során. Lépéseket tettünk afelé, hogy már ne legyozni akarjuk egymást, hanem több tapasztalat és gondolatmenet bevonásával egy helyzetet pontosabban felvázolni. Gondoljuk csak meg, mióta beszélnek a történelem során demokráciáról. De ezidáig még mindig valójában inkább a hatalom legitimálásának köpönyegeként használják. Kérdés azonban az, ha több ember közös döntésre akar jutni egy oket érinto kérdésben, milyen technikákat tudnak ma muködtetni? Hogyan tudunk valamilyen elemi dolgot megbeszélni a mostani helyzetünkben? Milyen döntési mechanizmus alakulna ki spontán? Ennek a kultúrának a fejlesztése elengedhetetlen az öntevékenységünk fejlesztéséhez is. A tokés társadalmi rend egyik fo stabilizáló tényezoje jelenleg éppen az, hogy egy milliárdos ha beruházási döntés elott áll, akkor bizonyos szakemberek megkérdezése mellett o még mindig jobban tudja egyedül el dönteni a kérdést, mint az az ötvenezer ember, akit ez a döntés közvetlenül érint. Mert nincsenek kialakítva a közösségi döntéshez szükséges módszerek. Arra hivatkoznak, hogy még mindig ez a muködoképes. Ahogy Churchill fogalmazott a polgári demokráciával kapcsolatban: minden baja van, de az általa ismertek közül mégis ez a legmuködoképesebb. Így van ez a kapitalizmussal is. Az új csak muködoképességének bizonyításával nyerhet esélyt az elobbi felváltására. És az új megoldásokat nagyon sok különbözo szinten ki kell próbálni, az öntevékenység és a köztevékenység lehetoségeinek bovítésével. Ez lehet a mi feladatunk is.

61 / 63

Irodalom: Hegel: A filozófiai tudományok enciklopédiájának alapvonalai; elso rész: A logika. Bp. ,1950. Marx: Muvei /A toke I. kötet/ Lenin Muvei (Szikra 1954.) 14.,25. 409-528. o.,33. 480-81. o.,36. 602-604. o. Ostársadalom és ázsiai termelési mód. Szerk. Tokei Ferenc; Bp., 1976. Enzensberger, Hans Magnus : Puccsisták a laboratóriumban. Ezredvég 2002/1. 64-69. o. Könczey Réka - S. Nagy Andrea: Zöldköznapi kalauz. Föld Napja Alapítvány, 1997. Grimm, Hans-Ulrich: A leves hazudik. Piliscsaba, 2001 Kiadó Dzsaváharlál Nehru: India felfedezése. Bp., 1981. József Attila: Összes versei: A város peremén 1933. Tejfalussy András: GTS szabadalmak; OTH szabadalomtár htp: aquanet.fw.hu Makarenko: Pedagógiai hosköltemény Kapitány Gábor: SZKP-KKP levélváltása (Népszabadság, 1963 07.16.) Varjas András: Mi van a vizünkben; Élelmezési Ipar, LV. évf. (2001.) 12. Dr. Harangozó Ferenc: Gradiens térképezési ... (Minoség és Megbízhatóság 1984/3) www.mindentudas.hu (forum)

62 / 63

63 / 63