legnehezebb döntésem. Mégis elhagytam. Megnyitottam a szívemet neki, ő meg viszonzásképpen összetörte. Hallottam, hogy szeret, azt is, hogy csak a

RAINE MILLER All In Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2013 A fordítás alapjául szolgáló mű: Raine Miller: All In Fordította Bikics Milán Az alábbi irodalmi mű szerzői jogi védelem alatt áll a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján. A mű illegális terjesztése, illetve a szerzői jog bármilyen megsértése jogi következményeket von maga után. Ezt a könyvet neked ajánlom, Brynne. Nélküled nem lettem volna képes megírni. …s oda A fogadás. Merészség, légy barátom! Bátorság, fegyverezz tetőtől talpig Fel engemet… WILLIAM SHAKESPEARE: Cymbeline, I. 6. PROLÓGUS 2012. június London Otthagytam Ethant a liftnél, hiába könyörgött, hogy ne menjek. Hosszú idő óta ez volt a

legnehezebb döntésem. Mégis elhagytam. Megnyitottam a szívemet neki, ő meg viszonzásképpen összetörte. Hallottam, hogy szeret, azt is, hogy csak a múltamtól akar megvédeni. Hallottam, tisztán és érthetően. Ez azonban a tényeken mit sem változtatott: tudtam, hogy el kell menjek. Újra és újra feltör belőlem a vészjósló érzés: Ethan tudja. Persze nem minden az, aminek látszik. A benyomások nem tények alapján születnek. Érzelmek nyomán formálódnak a gondolatok, nem okvetlenül kellenek hozzá megtörtént események. Ethan kapcsán is ez a helyzet. Naná, ez csak később esett le; idővel, ahogy lecsengtek az engem alakító történések, képes voltam más szemszögből szemlélni a dolgokat. Ethannel minden olyan gyorsan, hevesen, robbanásszerűen történt. Már a kezdet kezdetén elmondta, mi mindent akar. Először is, engem. Azután, igen, még azt is mondta, hogy szeret. Soha nem okozott neki gondot annak kifejtése, hogy mit szeretne tőlem, vagy hogyan érez irántam. És most nem pusztán a szexre gondolok. Igaz, ami igaz, kapcsolatunk oroszlánrészét a szex töltötte

ki, azt azonban mégsem mondhatom, hogy a szex volt minden. Ethan könnyen feltárja az érzelmeit, ami az én esetemben már nem megy olyan könnyen. Néha úgy éreztem, hogy Ethan mintha fel akarna falni. Kezdettől lehengerelt, és zsarnoki szeretőnek bizonyult. Egy viszont biztos: mindent szívesen fogadtam tőle, bármit kínált is. Ez nyomban ki is derült, amint elhagytam. Ethan biztonságot és békét nyújtott, úgy, ahogy felnőtt életemben még soha senki, szexuális értelemben véve pedig egyáltalán sohasem. Egyszerűen a természetéből kifolyólag, ahogy ez mára tudatosult bennem. Nem azért volt zsarnoki és irányító velem, mert uralkodni akart rajtam. Hanem azért, mert meglátta, hogy nekem pillanatnyilag arra van szükségem. Ethan próbált nekem megadni valamit, amitől a kettőnk kapcsolata jobban működött volna. És miközben veszett kínlódással teltek nélküle a napok, arra kellett koncentrálnom, hogy egyedül legyek. Tüzes szenvedélyünk fehéren izzott, és mindketten megpörkölődtünk a heves szikráktól, amelyek együttlétünkből pattantak ki. Tudom, hogy a gyógyuláshoz időre van szükség.

Ettől azonban nem csillapul a fájdalom. Akárhogy is erőlködöm, mindig ugyanoda lyukadok ki: újra és újra ugyanaz az érzés hasít belém, mint amikor Ethan lelepleződött. Tudja, mi történt velem, ezért aztán nem szerethet engem soha többé. Kizárt dolog. 1 A kezem pokolian lüktetett, szívverésemmel azonos ritmusban. Csak a számat tátottam a bezáródó liftajtóra. A felvonó már elragadta Brynne-t tőlem, és egyre távolabb vitte. Gondolkozzunk csak! Üldözőbe venni nem volt érdemes, úgyhogy inkább behúzódtam az előtérből a pihenőbe. Odabent Elaina épp kávét főzött. Nem nézett föl, úgy csinált, mintha ott se lennék. Okos lány. Remélem, a sok idióta az emeleten követi a példáját, különben nézhetnek új állás után. Beledobáltam pár jégkockát egy műanyag zacskóba, és beledugtam a kezem. Basszus, de csíp! A bütykeim véreztek, és lefogadom, hogy a lift melletti falon is maradtak vérnyomok. Kezemet a jégben tartva visszasomfordáltam az irodámba. Szóltam Francesnek, hogy hívja a karbantartókat. Be kell foltozni a falon azt a vérfoltos lyukat.

Frances bólintott, értette a helyzetet. Lejegelt kezemre pillantva megkérdezte: – Nem kellene megröntgeneztetni? – Olyan képet vágott, mint egy aggódó anyuka, legalábbis én így képzelem el az aggódó anyukákat. Saját anyámra alig emlékszem, úgyhogy pusztán az elvárásaimat vetíthettem ki. – Nem. – Nekem a nőm kell, nem egy kibaszott röntgenkép! Keresztülcsörtettem az irodámhoz, és bezárkóztam. Kivettem egy üveg Van Goghot az italhűtőből, felbontottam. Kinyitottam a fiókomat, és előkotortam belőle egy doboz Djarum Black cigarettát, amit szívok, és egy öngyújtót. Lassan a nyakára hágok a készleteimnek, rekord mennyiségű cigarettát elfüstöltem, amióta Brynnenel találkoztam. El ne felejtsem, ideje lenne feltölteni. Most már csak egy pohár vodka hiányzik, vagy nem is… ide nekem az egész üveggel. Fájós, összeroncsolt kezemmel meghúztam az üveget. Kit érdekel a kurva kezem? A szívem tört össze! Rámeredtem a fényképére. Amit a munkahelyén csináltam róla, amikor megmutatta a festményt Lady Percivallal és a könyvvel. Emlékszem, hogy a telefonommal fényképeztem, és kellemesen

csalódtam, mert a kép jól sikerült. Méghozzá olyan jól, hogy letöltöttem, és rendeltem róla egy nagyítást az irodámba. Mindegy volt, hogy szimpla mobillal készült a kép – Brynne-t bármilyen lencsén át nézzük, mindenképpen gyönyörű. De különösen a szemlencsémen keresztül nézve szép. Néha már majdhogynem fáj, ha ránézek. Visszaidéztem a reggelt, amit akkor együtt töltöttem vele. Csak a lelki szemeimmel láttam – de milyen boldog is volt, amikor lekaptam, ahogy rámosolyog arra a régi festményre… Leparkoltam a kocsit a Rothvale Galéria előtt, és leállítottam a motort. Rémes nap volt, esős, hűvös; persze a kocsimban nem esett. Brynne mellettem ült, munkához öltözve, gyönyörűen, szexin, mosolygósan; nekem már pusztán ez szárnyakat adott volna. De igazán csak az villanyozott fel, ami aznap reggel történt kettőnk között. És most nem a baszásra gondolok. Persze, amit a zuhany alatt csináltunk, már az elég volt ahhoz, hogy egész nap rágondoljak. Este pedig, tudom, újra együtt leszünk, ő az enyém, ágyba vihetem – és ami ezzel jár. Ennél viszont szerintem ütősebb volt a beszélgetésünk. Végre úgy éreztem, hogy felengedett valamelyest. Hogy törődik velem annyira,

mint én ővele. Lassan itt lesz az ideje, hogy a jövőnket tervezgessük. Annyira szeretnék vele maradni! – Mondtam már, mennyire szeretem, amikor rám mosolyogsz, Ethan? – Még nem – válaszoltam, ajkamról lehervasztva a mosolyt –, de mondd el. A taktikázást hallván megrázta a fejét, és kinézett az ablakon az esőbe. – Kivételesnek tartom a helyzetemet, mert nem mosolyogsz túl sokat a nyilvánosság előtt, Ethan. Visszahúzódónak jellemeznélek. Amikor rám mosolyogsz, attól… hát… attól elalélok. – Nézz rám! – Vártam, hogy reagáljon; tudtam, hogy megteszi. Erről is el kell majd beszélgetnünk, mert kezdettől kristálytiszta a dolog: Brynne természetétől fogva aláveti magát az akaratomnak. Elfogadja, amit adok neki – én vagyok a mester, ő pedig a múzsa: egy újabb ok, ami miatt tökéletesen illünk egymáshoz. Elalélsz tőlem, mi? Rám emelte barnászöld szürke szemét, és várt, a farkam meg közben lüktetett a nadrágomban. Ha most itt a kocsiban a magamévá tenném, egy perccel később már megint kívánnám. Igazi függőséget okoz ez a lány.

– Istenem, de gyönyörű vagy, amikor ezt csinálod! – Amikor mit csinálok, Ethan? Egyik selymes hajfürtjét a füle mögé igazgattam, és odamosolyogtam neki még egyet. – Nem érdekes. Egyszerűen csak boldoggá teszel. Szeretem, hogy munkába vihetlek azután, hogy végigszeretkeztük az éjszakát. Ettől elpirult, én meg újra meg szerettem volna baszni. Nem, nem is igaz. Szerelmeskedni akartam vele… szép lassan. Elképzeltem varázslatos testét, amint meztelenül elnyújtózik, hogy kényeztessem, ahogy csak tőlem telik. Csak az enyém lenne. Egyedül az enyém. Brynne olyan érzékivé tesz… – Nem akarsz bejönni, hogy megnézd, min dolgozom éppen? Rá tudsz szánni egy kis időt? Ajkamhoz emeltem a kezét, és beszívtam a bőre illatát. – Már azt hittem, sose kérdezed meg. Vezessen, kérem, Bennett professzor asszony! Felnevetett. – Talán egy napon az leszek. Fekete ruhában fogok járni, szemüveget és kontyot viselek majd. Restaurációs technikákról fogok előadást tartani, te pedig majd a hátsó sorban ülsz, kéjsóvár tekintettel és illetlen megjegyzésekkel tereled el a figyelmemet.

– Aha, és azután beidézel az irodádba, hogy ott megfenyíts? Bennett tanárnő majd nem engedi, hogy hazamenjek? Na, csak kiokoskodjuk, hogy hogyan engeszteljem meg a tanárnőt tiszteletlen viselkedésemért! – És az ölébe hajtottam a fejemet. – Nem vagy észnél – nevetett, és ellökött magától. – Gyerünk befelé! Átrohantunk az esőn az esernyőm védelme alatt; Brynne karcsú teste végig hozzám simult. Virág- és napfényillata volt; úgy éreztem, hogy én vagyok a legszerencsésebb férfi a világon. Bemutatott az idős biztonsági őrnek, aki láthatólag fülig szerelmes volt belé, majd hátravitt egy tágas, műteremszerű szobába. Széles asztalok, festőállványok, jó fényviszonyok, és rengeteg volt benne a nyílt tér. Odavezetett egy nagyméretű olajfestményhez; a képen egy sötét hajú, komoly nő volt látható, megkapóan kék szemmel, kezében könyv. – Ethan, köszönj szépen Lady Percivalnak. Lady Percival, ő a barátom, Ethan Blackstone. – Úgy mosolygott a festményre, mintha a legjobb barátnők lettek volna. Udvariasan meghajoltam a festmény előtt. – Asszonyom – mondtam illedelmesen. – Hát nem fantasztikus? – kérdezte Brynne.

Tüzetesebben is szemügyre vettem a képet. – Hát, megfogja az embert, annyi szent. A mögött a szempár mögött mintha egy történet rejtőzne. – Közelebb hajoltam a könyvhöz, amelynek a címlapja kikandikált a lady keze alól. Nehezen volt olvasható a cím, de aztán rájöttem, hogy franciául van. Így már könnyebben ki lehetett betűzni. – Különösen a könyv körüli részen dolgozom – mondta Brynne. – Évtizedekkel ezelőtt a kép megpörkölődött egy tűzben, és elég nagy küzdelmet okoz a könyvről az odaégett lakkot lehámozni. Amúgy különleges könyv lehet. Még egyszer rápillantottam a címre. Chrétien. – Franciául van. A Christian név francia változata – mutattam rá. Elkerekedett a szeme, hangja izgatott lett. – Igazán? – Igen. És biztos vagyok benne, hogy a könyv a Le Conte du Graal. A Szent Grál története. – Brynnere sandítottam, és megvontam a vállam. – A hölgy a képen Lady Percival, nem? Hát nem Percival az a lovag, aki a Grált az Artúr királymondakörben megleli? – Te jó ég, Ethan! – izgatottan karon ragadott. – Hát persze! Percival… ez az a történet!

Megfejtetted! Lady Percival csakugyan nagyon ritka könyvet tart a kezében. Tudtam, hogy különlegesség! Az első Artúr-legenda, amit följegyeztek, még valamikor a 12. században. A könyv Chrétien de Troyes Perceval és a Grál története című munkája. – Merengve nézte a festményt, arca ragyogott a boldogságtól és a felhőtlen örömtől, én pedig fogtam a mobilomat, és megörökítettem a pillanatot. Nagyszerű profilképem lett Brynneről, amint Lady Percivalra mosolyog. – Hát, örülök, hogy segíthettem, kicsim. Nyakamba szökkent és szájon csókolt, karját szorosan körém fonta. Ez a világon a legcsodálatosabb érzés! – Ó igen! Rengeteget segítettél. Még ma felhívom a Mallerton Társaságot, és elújságolom, hogy mire jöttél rá. Biztosan érdekelni fogja őket! Évfordulós kiállítás lesz a jövő hónapban… kíváncsi vagyok, hogy vajon ezt a festményt beválogatják-e. Brynne izgatottan továbbáradozott, elsorolta, amit csak tudni érdemes ritka könyvekről, ritka könyvekről készült festményekről, továbbá ritka könyvekről készült festmények restaurálásáról. Arca egészen kipirult a rejtély megoldásának izgalmától. Az a mosoly és az a csók, amit nekem

adott, aranyat ért. …Kinyitottam a szemem, és próbáltam visszanyerni az öntudatomat. A fejemet mintha péppé verték volna egy deszkával. Az üveg Van Gogh már félig üresen szomorkodott. Djarum csikkek hevertek az asztalhoz tapadt arcom körül szanaszét. Orromba poshadt szegfűszeg- és dohányszag ivódott. Lehámoztam magam az asztalról, és a tenyerembe temettem az arcomat, könyökömet az asztalra támasztva. Ugyanarra az asztalra, amelyiken alig pár órával ezelőtt végignyújtóztattam és megbasztam Brynne-t. Igen, megbasztam. Igazi, hamisítatlan baszás volt, és olyan jólesett, hogy csípte a szememet a visszaemlékezés. Mint az őrült, úgy villogott a telefonom. Felfordítottam, hogy ne lássam, ki hív. Tudtam, hogy úgysem ő az. Brynne nem fog fölhívni. Ebben biztos voltam. A kérdés csak az volt, hogy én mikor merjek rácsörögni. Éjszaka volt már. Odakint sötétség. Hol lehet most? Vajon nagyon megbántódott és szomorú? Sír? A barátai vigasztalják? Utál engem? Hát, ja, mindegyik kérdésre tudom a választ. És még csak

nem is tudok utánamenni, nem tudom jóvátenni a dolgot. Nem kellesz neki. Szóval, ilyen ez a szerelem. Ideje megtudnom Brynne-ről az igazságot, és szembenéznem azzal, hogy mivel ártottam neki. Ezért az irodában maradtam, és szembenéztem vele. Képtelen voltam hazamenni. Ott túlontúl sok tárgy volt, ami rá emlékeztetett, és ha láttam volna a cuccait, attól végleg bediliztem volna. Úgy gondoltam, inkább bent maradok, és olyan lepedővel alszom, amelyből nem az ő illata árad. Amibe nincs beleivódva Brynne illata. Pánikhullám hasított belém, föl kellett állnom. Felemeltem a hátsóm a székről. Lábamnál megpillantottam egy rózsaszín anyagdarabot a földön. Rögtön tudtam, hogy micsoda. A csipkés bugyi volt az, amit az íróasztalos akció során lehúztam róla. A picsába! Eszembe jutott, hol is voltam, amikor befutott az üzenet az apjától. Mélyen elmerülve őbenne. Pokoli kín volt megérinteni valamit, ami nem is olyan régen Brynne bőrével érintkezett. Két ujjal felcsippentettem a bugyit, és zsebre vágtam. A zuhanyzó ordítva követelte, hogy letusoljak.

Átmentem a hátsó ajtón keresztül az irodámhoz csatlakozó magánlakosztályba. Minden vadonatúj volt: ágy, fürdőszoba, tévé és egy kis konyha. Igazi menedékhely egy elfoglalt agglegény számára, aki olyan sokáig dolgozik, hogy már nincs értelme hazamennie. Nem is menedékhely volt ez, inkább kéjlak. Ide hoztam azokat a nőket, akiket meg akartam baszni. Persze, csakis munkaidő után, és sose maradtak itt éjszakára. Kihajítottam őket, még jóval napfelkelte előtt. Persze ez még azelőtt volt, hogy Brynne-nel találkoztam. Őt sose akartam idehozni. Őt kezdettől fogva másnak éreztem. Különlegesnek. Ő volt az én szépséges amerikai nőm. Brynne nem is tudott erről a lakosztályról. Két másodpercen belül leesett volna neki a tantusz, és gyűlölt volna miatta. Megdörzsöltem a mellkasomat, és megpróbáltam lecsendesíteni az égető fájdalmat. Megeresztettem a zuhanyt és levetkőztem. Ahogy a forró víz a testemre záporozott, nekidőltem a csempének, és szembenéztem a helyzetemmel. Nincs már melletted! Mindent elbasztál, és már nem kíváncsi rád.

Az én Brynne-nem másodszor is elhagyott. Először stikában lépett le, mert egy rossz álom megrémítette. Ezúttal viszont elfordult tőlem, és kisétált, még csak vissza se nézett. Láttam az arcát, most nem a félelem hajtotta el. Hanem az árulásom fölött érzett végtelen düh, hogy eltitkoltam előle az igazságot. Megrendült bennem a bizalma. Túl nagyot kockáztattam, és rajtavesztettem. Olyan nagy volt a kísértés, hogy visszahúzzam magamhoz! De aztán megtartóztattam magam, és inkább belebokszoltam a falba. Alighanem elrepedt pár csontom. Azt mondta, ne hívjam soha többé. Elzártam a zuhanyt, és kiléptem a tálcából. Amint a víz lefolyt, a távolinak ható csobogás üressége csak tovább sajdította keblemet. Levettem egy frottírtörölközőt, és beletemettem az arcomat. Amikor felnéztem, belerévedtem a tükörbe. Ott álltam meztelenül, vizesen, mint egy rakás szerencsétlenség. Egyes-egyedül. Ráébredtem még egy másik igazságra is, miközben anyaszomorító, seggfejű önmagam tükörképét bámultam. A soha nagyon hosszú idő. Lehet, hogy adok neki egy-két napot, de a soha szóba se jöhet.

Elvégre a tényállás mit sem változott: Brynne-nek védelem kell, mert még mindig veszélyesnek ígérkező fenyegetéseknek van kitéve. Nem engedhetem, hogy valami történjen azzal a lánnyal, akit szeretek. Azt soha! Belemosolyogtam a tükörbe; szórakoztatónak találtam, hogy még ebben a szánalmas állapotomban is milyen okos vagyok! Hiszen tökéletesen példáztam, hogy miként lehet a soha szót helyesen használni. 2 Száműzetésem második napja. Totál szívás! Kavarogtam erre-arra, intéztem a dolgaimat, de valahogy semmi sem volt az igazi. Meddig tart még a cudar világ? Most akkor fölhívjam vagy sem? Ha jobban belegondoltam a helyzetembe, azonnal beficcent a para, úgyhogy inkább hagytam az egészet. Akárcsak őt. A belsőmben tátongó űr cselekvésre szólított, de tudtam, hogy korai lenne még újra nyomulni. Időt kell hagynom neki; nem akarok beleesni még egyszer ugyanabba a hibába! Rámenősködtem, és keményen bepróbálkoztam nála. Hogy lehettem ekkora önző pöcs!

Az utcán parkoltam le, az előtt a ház előtt, amelyben felnőttem. Szépen nyírt pázsit, rendezett porta és csinosan formára igazított sövény fogadott. Apa sohasem fogja itt hagyni. Hamisítatlan makacs vénember az öreg, nem megy el arról a helyről, ahol anyával éltek. Itt is fog meghalni. Fölemeltem a hideg sört a kocsiülésről, és beléptem a kapun. Egy fekete macska iramodott el előttem, aztán leült és várt. Már nem kiscica, de még nem is egészen felnőtt. Amolyan süldő jószág. Leült a küszöb elé, megfordult, és csak nézett. Élénkzöld szemével hunyorgott, mintha csak nógatott volna, hogy nosza, mozdítsd már a lusta segged, és eressz be gyorsan! Vajon mikor szerezhette apa a macsekot? Megnyomtam a csengőt, kinyitottam az ajtót, és bedugtam a fejemet. – Apa! – A macska a fénysebességnél is gyorsabban besurrant a résen, hogy csak pislogtam. – Mióta van macskád? – Kiabáltam, és kimentem a konyhába. Betettem a sört a hűtőbe, aztán ledobtam magam a kanapéra. A távirányítóval beüzemeltem a tévét. Európabajnokság, az kurvajó! Legalább egy pár óráig

nyugtom lesz, kiverhetem a fejemből a lányt. Csak a focira kell koncentrálnom, közben remélhetőleg lecsúszik a hat sörből négy. És szabadon sírhatok apának. Hátravetettem a fejem, és behunytam a szememet. Valami szőrös és puha belemászott az ölembe. Visszajött a macsek. – Ohó, szóval te itt vagy, és Korminak már be is mutatkoztál. – Apa időközben besettenkedett mögöttem. – Minek neked macska? – Alig vártam a választ. Amíg gyerek voltam, sosem volt cicánk. Apa felhorkant, és leereszkedett a székére. – Minek? Nem én akartam, csak úgy beköltözött. – Azt elhiszem. – Végigsimítottam a kezem Kormi fényes szőrén. – Abban a minutumban, hogy az ajtót kinyitottam, úgy suhant be, mintha az övé lenne a hely. – A szomszédom megkért, hogy etessem, amíg ő a nagybeteg édesanyját gondozza. Hozzá kellett költöznie, úgyhogy megörököltem a kis egérfalót. De jól megértjük egymást, azt hiszem. – Mármint te meg a szomszéd, vagy te meg a macska? Apám ravaszkásan nézett rám, összeszűkített szemmel. Jonathan Blackstone természettől fogva

mindig igen jó megfigyelő volt. Nem tudtam elrejteni előle semmit. Mindig kiszagolta, ha részegen jöttem haza, az se maradt titokban, hogy a dohányzásra rákaptam, de arról is azonnal értesült, amikor sráckoromban bajba kerültem. Valószínűleg azért lett ilyen, mert már kicsi korunktól fogva egyedül nevelt bennünket. Habár anya korán meghalt, nővérem, Hannah és én sohasem szenvedtünk hiányt szülői figyelemben. Apa érzékei hihetetlen módon kifinomodtak: mint egy véreb, minden vészt rögvest megszimatolt. Ez alkalommal sem hagyta cserben az orra. – Mi a frász történt veled, fiam? Brynne, ő történt velem. – Ennyire feltűnő? – A macska az ölemben dorombolni kezdett. – Ismerem a gyerekemet, és látom, ha valami nincsen vele rendjén. – Apám egy percre kiment a szobából. Két felbontott sörrel tért vissza, az egyiket a kezembe nyomta. – Mexikói sör? – emelte fel a szemöldökét, és gondolkodóba estem, hogy vajon így festek-e én is, amikor ezt csinálom. Brynne ezt a szemöldökfelhúzást több ízben is szóvá tette. – Ja. Jó is az, amikor a zöld citrom íze kúszik lefelé az

ember torkán. – Húztam egyet a sörből, és megsimogattam újsütetű ébenfekete barátomat. – Egy lány a baj. Brynne a neve. Megismerkedtünk, belezúgtam, és annyi, már le is épített. – Rövid voltam és velős. Mi mást is mondhattam volna a saját apámnak? A lényeget elmondtam, másra nem is igen emlékeztem. Fájt a szívem a lányért, aki elhagyott. – Aha, akkor már értem. – Egy pillanatra elhallgatott, mintha magába szállt volna. Ennyire talán mégsem kellett volna megkönnyebbülnie. – Édes fiam, tudom, hogy már nem először mondom, szóval nem lesz nagy újság: szépségben az anyádra ütöttél, isten nyugtassa szegényt. Amit tőlem örököltél, az a neved meg legfeljebb a termeted. A szépfiú-adottságaid miatt nagyon is könnyű dolgod volt a nőkkel. – Soha nem is hajkurásztam a csajokat, apa. – Nem is állítottam ilyesmit. Pont ez a lényeg, hogy neked a kisujjadat sem kellett mozdítanod. A csajok hajtottak téged. – Csóválgatta a fejét, ahogy visszarévedt. – Atyaég, azok a nők szétszedtek! Szinte biztos voltam, hogy egyszer fennakadsz, amint a magodat szórod, és idő előtt nagypapát csinálsz belőlem!

Olyan szemmel méregetett, amiben benne volt az, hogy kicsit több időt töltött annak idején aggódással, mint amennyit szeretett volna. – De sosem kerültél horogra… – Eltűnődött, tekintete szomorú lett. Az iskola befejezése után katonának álltam, és elköltöztem hazulról. Kevésen múlott, hogy nem a másvilágra… Apa megpaskolta a térdemet, és húzott egyet a söréből. – Még senkit nem akartam úgy, ahogyan őt. – Elhallgattam, és úgy istenigazában inni kezdtem. Valaki gólt lőtt, úgyhogy kicsit odairányítottam a figyelmemet, miközben a macskát simogattam. Apa egy ideig türelmesen várakozott, végül nem állta meg kérdezősködés nélkül. – Mit csináltál, ami miatt ejtett? Nagyon fájt hallanom a kérdést. – Hazudtam neki. Vagyis elhallgattam előle az igazságot, és rájött. – Óvatosan letettem a macskát az ölemből, és kimentem a konyhába egy másik sörért. Végül kettőt hoztam be. – Miért hazudtál neki, fiam? Belenéztem apám sötét szemébe, és kiböktem, amit még soha nem volt alkalmam nyíltan kimondani.

– Mert szeretem. Szeretem, és nem akartam megbántani azzal, hogy felhozok egy sötét emléket a múltjából. – Ezek szerint fogtad magad, és szerelmes lettél! – Sokatmondóan bólintott és végignézett rajtam. – Minden tünet erre mutat. Azonnal tudnom kellett volna, amikor megjelentél. Úgy nézel ki, mint aki egy híd alatt éjszakázott. – Dobott engem, apa. – Felnyitottam a harmadik sörömet, és fölvettem a macskát az ölembe. – Ezt már mondtad – szólt apa szárazon, és továbbra is úgy nézett rám, mintha nem is a fia lennék, hanem holmi álruhás idegen. – Akkor miért hazudtál a nőnek, akit szeretsz? Jobb, ha könnyítesz a lelkeden, Ethan! Apámban megbízom, az életemet is a kezébe tenném. Másnak el se tudnám mondani, ebben egészen biztos vagyok; kivéve talán a nővéremet. Mély levegőt vettem, és kitálaltam. – Évekkel ezelőtt egy pókerversenyen ismertem meg Brynne apját, Tom Bennettet. Zsugáztunk, jól kártyázott. Na, nem olyan jól, mint én; mindenesetre összehaverkodtunk. Nemrég kapcsolatba

lépett velem, és megkért egy szívességre. Vonakodtam megtenni – nem azért, de hát látod, mennyi a melóm jelenleg. Nem pesztrálhatok egy amerikai művészpalántát, aki mellesleg modell is, miközben itt ez a rohadt olimpia a kiemelt ügyfelekkel! A macska összerezzent az ölemben. Apa szemöldöke felszaladt, azután kényelembe hozta magát a karosszékében. – De aztán csak megtetted – mondta. – Hát igen. Átküldött egy képet a lányáról, amivel kíváncsivá tett. Brynne mellékállásban modell, és… hát egyszerűen gyönyörű. – Bárcsak már a lakásomon lenne a fényképe. De a fotó megvásárlásakor kikötötték, hogy a képnek még hat hónapig az Andersen Galériában kell lógnia. Apám tovább hallgatta a történetemet. – Beállítottam a galériába, és pár pillanatnyi nézegetés után meg is vettem azt az átkozott képet, mintha valami nyevegő költő bújt volna belém, vagy mi! Megláttam a lányt, és máris készen lettem volna az összes testőrömet ráállítani, hogy őrizzék! – Megráztam a fejem. – A franc essen bele, apa! – Anyád imádta a költőket. Keats, Shelley, Byron. – Finoman elmosolyodott. – Megesik néha az

ilyesmi. Találsz magadnak valakit, és onnantól kezdve megszűnik a világ. A férfiak időnként szerelembe esnek, fiam, így van ez, mióta világ a világ. Végül te is erre a sorsra jutottál. – Még egyet kortyolt a söréből. – Amúgy… miért kell Brynne-nek védelem? – Annak a lezuhant amerikai képviselőnek az utódja miatt. Tudod, Oakley szenátor Kaliforniából. Szóval, a szenátornak van egy fia, bizonyos Lance Oakley, aki annak idején Brynne-nel járt. Valami baj történt… és végül kikerült egy szexvideó… – Itt megálltam, mert észrevettem, hogy mennyire felkavarhatja apát mindez. – De akkor még nagyon fiatal volt – mindössze tizenhét éves –, és rettentő érzékenyen érintette a dolog. Ez az Oakley iszonyú nagy fasz volt vele. Most pszichológushoz jár… – Felpillantottam, hogy lássam, mint veszi be apám gyomra az elmondottakat. Ittam egy keveset a sörömből, mielőtt belevágtam volna a befejezésbe. – A fiút elküldték Irakba, Brynne pedig idejött a Londoni Egyetemre. Művészeti tanulmányokat folytat, és festményeket restaurál, egész elképesztő hozzáértéssel. Apa meglepetésemre nem reagált arra a sok csúnyaságra, amit elmondtam.

– Megérzésem szerint a szenátor nem szeretné, ha nyilvánosságra kerülne, hogy a csintalan gyereke rossz fát tett a tűzre. – Láttam, hogy felpaprikázta a dolog. Apám nemzetiségre való tekintet nélkül gyűlöli az összes politikust. – Sem a szenátor, sem pedig a mögötte álló párt. Egy ilyen botrány miatt elveszíthetik a választásokat. – És mi a helyzet az ellenpárttal? Gondolom, azok pont akkora vehemenciával szaglásznak, mint amekkorával Oakley-ék igyekeznek eltüntetni a nyomokat – mondta apám. Értetlenkedve ráztam a fejem. – Miért is nem dolgozol nekem, apa? Jól látod az összefüggéseket. Legalább tíz ilyen fickóra volna szükségem – mondtam kissé csúfondárosan. – Ha! Boldogan segítek, ha szükséged van rám, de fizetést nem kérek! – Igen, ezt nagyon jól tudom – mondtam, egyik kezemet felemelve. Már régóta szeretném bevenni apát az üzletbe, időről időre felemlegetem, de mindig elvicceli a dolgot. Nem fogadna el tőlem pénzt a vén csökönyös bolond. – Valami történt, ami arra utalt, hogy Brynne-nek testőrre van szüksége? Kicsit légből kapottnak tűnik nekem az egész. Miért kért fel az apja?

– Úgy tűnik, a szenátor fiának még mindig zabszem van a seggében. Otthon volt eltávon, és összeszólalkozott valakivel egy kocsmában. Kitört a verekedés, egy haverja ottmaradt. Az ilyesmit nem csípik a politikusok, nem is csoda. Az ellenfelek vájkálni kezdhetnek olyan dolgokban, amikben nem kéne. Lehet, hogy ez csak elszigetelt incidens, ám az elpatkolt cimbora történetesen tudott a videó létezéséről. Brynne apját teljesen feltüzelte az eset. Az ő szavait idézve: „Ha azok, akik tudnak a videóról, egyszer csak meghalnak, akkor az én kislányomat védeni kell.” – Megvontam a vállam. – Arra kért, hogy segítsek. Kezdetben nemet mondtam, és másik céget ajánlottam, de aztán küldött egy képet a lányáról és… – …és te nem tudtál nemet mondani, miután a képet megpillantottad – fejezte be a mondatomat apa. Tudtam, hogy érti, mit érzek Brynne iránt. – Nem. Nem tudtam – csóváltam meg a fejem. – Teljesen lenyűgözött. Elmentem a galéria kiállítására, és megvettem a róla készült portrét. És miután a terembe lépett, apa, egyszerűen nem tudtam levenni róla a szememet. Gyalogolni akart a metróhoz az éjszakában, ezt nem hagyhattam,

ezért bemutatkoztam, és rávettem, hogy elvihessem kocsival. Azután békén akartam hagyni, tényleg így volt, apa. Az öreg megint elmosolyodott. – Mindig szerettél megvédeni másokat, fiam. – De végül sokkal több lett nekem ez az egész, mint puszta meló. Brynne-nel akarok lenni… Ránéztem apámra, amint ott ült, és csendesen hallgatott. Nagy testében még mindig hatalmas erő szunnyadt, pedig már hatvanhárom éves volt. Tudtam, hogy megért. Nem kellett tovább magyaráznom a bizonyítványomat, s ez a tudat megkönnyebbüléssel töltött el. – És megtudta, hogy az apja bérelt fel téged a védelmére? – Igen. Meghallott egy telefonüzenetet az irodámban. Az apja majd’ felrobbant, amikor megtudta, hogy járok a lányával, szörnyen kiakadt. – Végül is, miért ne tudja meg apa az egész zűrzavart, amibe kerültem. – Akkor bizonyára úgy érezheti, hogy elárultad: ismerted a szenátornak vagy kinek a fiával kapcsolatos viszonyát, és mégsem mondtad el neki, hogy tudod – rázta meg fejét apa. – Mégis, mit gondoltál? El kéne mondanod neki, hogy egy fickót már megöltek, és lehet, hogy legközelebb ő

kerül sorra. Meg persze azt, hogy szereted, és biztonságban akarod tudni. Egy nőnek az igazság kell, fiam. Ha arra vágysz, hogy ismét megbízzon benned, el kell mondanod neki mindent. – Már megtörtént – sóhajtottam egy hatalmasat, és a kanapé támlájának támasztva fejemet a plafont kezdtem bámulni. Kormi nyújtózott egyet, és befészkelte magát az ölembe. – Hát akkor csak győzködd tovább. Kezdd az igazsággal, a többi meg majd jön magától. Vagy visszafogad, vagy nem. Te mindenesetre ne add fel. Próbálkozz, ameddig csak akarsz. Elővettem a mobilomat, és megmutattam a képet apámnak, amelyen Brynne a festményével látható. Mosolygott, amint szemüvegén keresztül a fotó tanulmányozásába merült. Valami azt súgta, hogy közben anyámra gondol. Pár pillanat múlva visszaadta a telefont. – Elbájoló teremtés, Ethan. Remélem, lesz rá módom, hogy egy szép napon majd találkozhassam is vele. – Apa egyenesen a szemembe nézett. Látszott, hogy ezt most nem csak úgy együttérzésből mondta, hanem véresen komolyan is gondolta. – A szívedet kell követned, fiacskám… senki nem fogja helyetted megtenni.

Késő délután jöttem el apámtól, hazamentem, és három órán keresztül gyúrtam az edzőtermemben. Addig téptem a testem, amíg az izmaim sajogva remegtek, és csurom veríték lett minden tagom. Jólesett viszont utána a habfürdő. És a cigaretta. Most már tényleg túl sokat szívok. Lejjebb kéne adnom belőle, nem tesz jót. De a picsába is, túl erős a késztetés. Amíg Brynne-nel voltam, meg tudtam állni, hogy ne gyújtsak rá. Amióta viszont szakított velem, láncdohányos lettem, mint egy sorozatgyilkos, akiről a legelső beszélgetésünkben viccelődtünk. Szájamból fityegett a Djarum cigi, úgy néztem a habot a kádban. Brynne imádott fürödni. Otthon nem volt rendes fürdőkádja, mondta is, hogy mennyire hiányzik neki egy. Tetszett, hogy meztelenül ücsörög a kádamban. Meztelenül… Ez az emlékkép mindig megviselt, mégis órákat töltöttem azzal, hogy elképzeltem magam előtt. De hát végül is ez az alapja annak, hogy egyáltalán megismerkedtünk. Brynne meztelenül… Tom Bennett ugyanazt a fotót küldte át, amit a kiállításon megvettem. Ha gyakorlati szempontból szemléljük a dolgokat, pusztán

egy gyönyörű meztelen test képéről van szó, amit bárki megcsodálna, akár férfi az illető, akár nő. Ám a kép együtt azzal, amit az apja elmondott, hogy milyen sérülékeny, vonzó és lenyűgözően szép, no meg az a tudat, hogy veszélyben van, és valaki bánthatja… mindez arra ösztönzött, hogy kövessem az utcán, és biztonságban hazafuvarozzam. Nem fordíthattam neki hátat, a lelkiismeretem nem engedte. Csak egyszer kellett találkoznunk, és az agyam máris őrült fantáziálgatásba kezdett. Amíg ott beszélgettünk, végig egyvalami járt a fejemben: Brynne meztelenül. Egy óra múlva a fürdővizem kezdett kihűlni, érthető módon el is vesztette vonzását. Ki is kászálódtam a kádból, és elkezdtem keresgélni a könyvet. John Keats levelei Fanny Brawne-hoz. Apa említett valamit, amitől a könyv eszembe jutott. Megpendítette, hogy anyám szeretett nagy költőktől olvasni. Brynne tudtommal imádja Keatst. Annak idején a kanapén hagyta a könyvet, és én rákérdeztem. Brynne bevallotta, hogy szereti a költőt, és csodálkozott, hogy nekem is megvan. Apa minden könyvet nekem adott, amit a kuncsaftjai a taxijában felejtettek. Gyűlölte volna kidobni

őket, ezért a jobb darabokat mindig hazahozta. Amikor a lakásomat megvettem, idehurcolt pár rekesz olvasnivalót, hogy a polcokat megtöltse, a verseskötet is köztük volt. Kerek perec megvallottam Brynne-nek, hogy én sohasem olvasnék semmit Keatstől. Hát, nagyot tévedtem. Keats ügyesen bűvészkedik a szavakkal, el kellett ismernem. Mindössze huszonöt évesen halt meg, ehhez képest rendesen megpakolta érzelemmel távol lévő barátnőjéhez írott leveleit. Átéreztem a költő fájdalmát. Pontosan olyan, mint az enyém. Úgy döntöttem, hogy írok neki levelet, tollal és papírra. Az irodába vittem a könyvet, ahol tartottam jó minőségű levélpapírt. Simba kiintegetett az akváriumából az uszonyával, amikor elsétáltam mellette. Mindig csemegére áhítozik. Nem bírok ellenállni a kérincsélő állatoknak, ezért bedobtam neki egy kis fagyasztott rákot, és néztem, ahogy behabzsolja. – Brynne szeret téged, Simba. Talán ha beadnám neki, hogy sóhajtozol utána, és nem eszel, visszajönne. – Nahát, most meg már egy halhoz beszélek. Hogy süllyedhettem ilyen mélyre? Kedvem szottyant elszívni egy cigarettát, de megtartóztattam magam, megmostam a kezem és

leültem írni. Brynne, „El sem tudom képzelni, milyen mély örömmel töltene el, milyen nagy boldogság lenne szabadon lélegezve kószálni itt e partvidéken, mint egy szarvas, ha emléked meg nem béklyózná képzeletem. [...] Kérdezd meg magad, szerelmem, nem nagyon kegyetlen dolog-e ez tőled, hogy így megbénítottál, hogy így elvetted a szabadságom. (1819. július 1.) Akármennyit gondolkoztam is, a legboldogtalanabb napjaim és éjszakáim dacára, nem találtam semmit, amivel kigyógyítsam magam a Szépség iránti rajongásból, épp ellenkezőleg, annyira szenvedélyemmé vált az, hogy szerencsétlen vagyok nélküled, vagy a türelmes beletörődés tompa levegőjén tartom fenn magam, ami nem nevezhető életnek. [...] Nem tudom elképzelni, bármi más forrása is lehet az olyan szerelemnek, mit én Te irántad érzek, mint a Szépség. (1819. július 8.)”{1}

Biztosan felismerted Keats szavait. Elkezdtem olvasni a könyvet, amit úgy szeretsz. Elmondhatom, hogy megértettem a költő szavait. Miss Brawne rabul ejtette a szívét, ezt próbálja neki szavakba önteni. Te is így ejtetted rabul a szívem, Brynne. Hiányzol. Gondolatban mindig velem vagy. Megvigasztalna, ha még egyszer elmondhatnám, amit egyszer már elmondtam; talán még hinnél is nekem. Szerény próbálkozás, de talán kifejezi majd, hogy mit is érzek. Végtelenül sajnálom, hogy nem tudattam veled, amit a múltadról tudok, és azt még inkább, ahogy ez az egész kiderült. Egyvalamit viszont tudnod kell, mert ez a meztelen igazság. Nem állt szándékomban elvállalni a védelmedet. Egy másik ügynökséget akartam ajánlani apádnak. De képtelen voltam megtenni, mert találkoztam veled. Még azon az első éjszakán el akartam mondani, hogy az apád testőrt kíván melléd

állítani, de amikor láttam, hogyan nézel rám, Brynne, rám tört egy érzés – vonzódni kezdtem hozzád. Mocorgott valami a bensőmben, és hirtelen minden a helyére került. Megleltem volna a kirakós játék elveszettnek hitt darabját? Nem tudom, mi volt az, csak azt tudom, hogy akkor történt, amikor először találkoztunk. Próbáltam tartani a távolságot, és próbáltalak visszaengedni megszokott mindennapjaidba, de kudarcot vallottam. Abban a percben magadba szippantottál, hogy megláttam a portrédat. Muszáj volt megismerjelek. Veled kellett lennem. Hogy rám nézz, és meglásd, ki is vagyok. Most már tudom, hogy szerelmes lettem. Beleestem egy gyönyörűséges amerikai lányba. Rólad beszélek, Brynne. Sokszor el akartam mondani, hogy miért néztelek ki magamnak abban a galériában. Ám minden alkalommal türtőztettem magam, mert féltem, hogy megsértenélek. Amikor az ágyamban felriadtál, láttam, mennyire kísért a múlt. Nem tudom pontosan, mit álmodhattál, de az biztos, hogy minden erőmmel

megvédenélek attól, aki bántana. Elmondani, hogy az apád felbérelt, mert befolyásos politikai ellenfelek áskálódásától tart? Ettől kiszaladtál volna a világból. Az meg engem borítana ki, ha esetleg valaki érzelmileg vagy máshogyan ártani próbálna neked. Tudom, mondtad, hogy ki vagyok rúgva, de ha bármi történne, ha esetleg valaki fenyegetne, mindenképpen szólj, én pillanatokon belül ott termek. Halálosan komolyan gondolom. Hívj. Olyan nagyon különleges vagy, Brynne. Veled kapcsolatban annyi érzés kerülget: érzelmek, álmok, gondolatok; mély megértés, amely olyan távlatokba röpít, hogy soha nem képzeltem, hogy valaki mellett át lehet élni ilyesmit. Azonban nekem is vannak démonjaim. És félek velük nélküled szembeszállni. Mostanában azt sem igen tudom, élek-e vagy halok, azt viszont biztosan, hogy hogyan érzek irántad. Még ha gyűlölsz is amiatt, amit veled műveltem, én töretlenül szeretlek. Hiába nem akarsz látni, én szeretlek.

Mindig szeretlek, mert az enyém vagy. Az enyém, Brynne. A szívembe zártalak, és onnan többé senki sem vehet ki. Te magad sem. E Egy hét telt el, mire elküldtem Brynne-nek a levelet. Ez volt életem leghosszabb nyüves hete. Annyi Djarumot szívtam, hogy majdnem tönkrementem anyagilag, és kis híján rákos lettem. Brynne a vizsgák közeledtével nyilván a tanulással volt elfoglalva, így kivártam, amíg végez az iskolai feladatokkal. A virágárustól lila virágot rendeltem, és mellétettem a levelet. Vasárnap délután adtam le a rendelést, de csak másnapra, hétfőre vállalták a kiszállítást. Brynne munkahelyi címét adtam meg, nem az otthonit. Brynne között és köztem még nincs vége semminek. Ezt a bűvös varázsigét ismételgettem minden nap. Más véleményt nem voltam hajlandó elfogadni. 3 Elérik, hogy elhiggy olyan dolgokat, amik nem igazak. Csak mondják és mondják, amíg el nem hiszed, hogy mindvégig az igazat sulykolták beléd. Ezek után harcolni is képes vagy hazugságokért. A leghatékonyabb kínzás nem a testet veszi célba, hanem a lelket. Az ember agya a

fizikailag elviselhető szenvedésnél lényegesen szörnyűbb félelmeket szül, ugyanakkor képes arra is, hogy a csakugyan elszenvedett fájdalmakat tompítsa. A hátamon az összeroncsolt húsra mintha savat öntöttek volna, az érzőidegeim vitustáncot jártak. A fájdalom olyan égető volt, hogy alig bírtam lélegzetet venni. Vajon mikor ájulok el? És ha felébredek, még ezen a világon leszek? Kétlem, hogy pár lépésnél messzebb juthatok. Alig láttam a szemembe csurgó vértől és a fejemre mért ütésektől. Ebben a földi pokolban fogok meghalni, talán már nincs sok hátra. Legalábbis reméltem, hogy mihamarabb elér a vég. Apám és Hannah nem láthatnak így. Remélem, soha nem tudják meg, mi lett a sorsom. Imádkoztam, hogy a kivégzésemről ne készüljön videofelvétel. Istenem, csak le ne videózzanak! Én aztán mázlista vagyok, mondhatom! Nem volt szerencsém, mert megtámadták az egységemet. Nem volt szerencsém, mert a gépkarabélyom beragadt. Nem volt szerencsém, mert élve estem fogságba. Ezek a rohadékok

a ruszkiktól tanulták a módszereiket. Kurvára szeretnek nyugati foglyokat ejteni. A brit különleges alakulat katonája pedig igazi főnyeremény nekik. Az országom a kisujját sem fogja értem mozdítani, feláldozható vagyok. Szeretem én az ilyen mázlit. Én leszek az áldozat a nagyobb jó, a demokrácia és a szabad akarat oltárán. Szabad akarat? Elmehet a picsába! Nekem nincsen olyan. Aki ma kínzott, imádta hallgatni a saját hangját. Folyton csak a lányról beszélt. Igazán befoghatná már a mocskos pofáját. Nem tudják, hol van… soha nem találják meg… még a nevét se tudják. Egyre ezt a pár gondolatot hajtogattam magamban, mert a pillanat csak ebbe engedett kapaszkodni. Egy pofontól eszméletemre tértem. A visszakézből érkező második pofon pedig teljesen fölébresztett. – Végig fogod nézni, ahogy megerőszakoljuk. Visítozni fog, amilyen egy kurva. Amerikai szajha, meztelenül pózol. – Arcul köpött, és a hajamnál fogva előrebillentette a fejemet. – Undorítók az asszonyaitok… mindent

megérdemelnek, mert rászolgáltak, hogy büdös kurvaként kezeljék őket. – Azzal a képembe röhögött. Jó alaposan megbámultam, hogy majd emlékezzek az arcára. Hátha egyszer még kerülök olyan helyzetbe, hogy kivághatom a nyelvét, és utána megölhetem. Valószínűleg megérezhette, hogy elképzeltem a halálát, mert nem tetszett neki a reakcióm. Belül megdermesztett a félelem. Hogyan akadályozzam meg, hogy megerőszakolják? Szerettem volna rimánkodni, de nem tettem. Csak bámultam rá, és a szívdobogásomat hallgattam; ez biztosított afelől, hogy életben vagyok. Egyelőre legalábbis. – Minden őr elkapja majd egy fordulóra. Aztán, amikor alábbhagy a kéjvágyunk, esetleg majd megengedjük neki, hogy végignézze a lefejezésedet. Tudod ugye, hogy ez a sors vár rád? Hátrahajtotta a fejemet, és elhúzta az ujját a nyakam előtt. – Könyörögni fogsz kegyelemért, mocsok disznó. Lemészárolunk. Akkor majd nem leszel olyan nagy legény. –

Az arcomba nevetett, sárga foga villogott a szakálla mögött. – Aztán az amerikai kurvádat is utánad küldjük, fejét vesszük neki is… Levegő után kapkodva ültem fel az ágyban, izzadtságtól csöpögő kezemmel a pöcsömet szorongatva. Nekidőltem a fejtámlának, és lassan ráeszméltem, hol is vagyok… és hál’ istennek hol nem. Ez már nem Afganisztán. Csak álom volt az egész. Az már régen történt. A rémálmom abból a fajtából való volt, amelyben az összes szar emlék, ami valaha megtörtént velem, összekeveredett egy szörnyű kotyvalékká. Megkönnyebbülten hunytam le a szemem. Brynne nem képezte részét az afganisztáni szörnyűségeknek. Ő már a jelen. Londonban él, dolgozik és tanul. Csak a tudatalattim mosta össze azzal a sok rosszal. Brynne biztonságban éldegél, itt a városban. Csak éppen nincs többé velem. Lenéztem forró és kemény farkamra, és rámarkoltam a szerszámra. Behunyt szemmel simogatni kezdtem. Ha csukva tartom a szemem, akkor vissza tudom idézni azt a napot az irodában. Muszáj

könnyítenem magamon. Ha elélvezek, akkor megszűnik ez az átkozott remegés, amit a kibaszott rémálmom csalt elő. Minden működhet. Ideiglenesen jó lesz. Visszaemlékeztem az első alkalomra, hogy Brynne meglátogatott. Piros csizma volt rajta meg fekete szoknya. Azt mondtam, üljön az ölembe, és a kezemtől elélvezett. De rohadtul izgató dolog, hogy odajött az irodámba! Gyönyörűnek láttam, ahogy elélvezett a karomban. Szinte darabokra hullott a kéjtől, amit én adtam meg neki. Brynne megpróbált elhúzódni, de nem hagytam. Persze a végén csak kisiklott az ölemből. Aztán amikor letérdelt, és megérintett a nadrágomon keresztül, már értettem, mit akar. Azt mondta, le akar szopni. Emlékszem, nagyon szerettem abban a pillanatban. Minden mesterkéltség nélkül volt őszinte és nagylelkű. Igazi, tökéletes, és az enyém! Nos, már nem az. Elhagyott. Becsukva tartottam a szemem, és visszagondoltam arra, amikor a gyönyörű ajak rácsukódott a farkam makkjára. Milyen nedves, meleg és különleges érzés volt ez az első alkalom! Milyen szép volt a pillanat, amikor lenyelte, és fölnézett rám azzal a jellemző, szexi és rejtélyes pillantásával.

Sohase tudtam, mire gondol. Elvégre mégiscsak nő. Mindenre élesen emlékeztem – hogy milyen hangokat adott ki, a hosszú hajára az arca két oldalán, hogy meleg ajka milyen nagyszerűen simogatott, és hogyan masszírozta és húzta dákómat egyre beljebb és beljebb a gyönyörű szájába. Emlékeztem arra a különleges alkalomra Brynnenel, ahogyan kivertem magamnak szánalmas és magányos jelenemben, amely csak üres élvezetet nyújthatott. De még az sem jött volna össze, ha közben nem gondolok rá. Felkiáltottam, ahogy az anyag már-már fájdalmas gyorsasággal kilövellt a farkamból, beterítve a lepedőt. Fényes fehér cucc a matt feketén. Brynne-ben lenne a helye! Lihegve dőltem a fejtámlának, és hagytam, hogy átjárja testem a könnyebbség. Haragudtam magamra, hogy ráemlékezve kivertem, mint valami kétségbeesett hülyegyerek. Kicsit sem érdekelt, hogy dzsuvás lett a lepedő. Ki lehet mosni. Az agyamat nem. Minden alkalomra emlékszem, amikor benne voltam. A fokozatosan rám telepedő üresség szinte fojtogatott, az élvezet meg sem közelítette egy igazi

aktus gyönyörét. Ez csak amolyan pótcselekvés, teljesen haszontalan. Biztos, hogy nem, Benny! Ahhoz túl szép a fickó, hogy a tulajdon kezéhez kelljen folyamodnia, ha orgazmusra van szüksége. Na, ja. Felkeltem, lehúztam a lepedőt, és mentem, hogy lezuhanyozzak. Nekem csakis Brynne kell, mással nem elégszem meg. Aznap délután Brynne megcsörgetett a mobilomon. Nem tudtam fogadni a hívását, mert egy ostoba tárgyaláson ücsörögtem. Kedvem lett volna megütni a hülye ügyfeleket, de aztán inkább a hangpostára irányítottam a hívást. – Ethan, én… megkaptam a leveledet. – A hangja gyöngének tetszett, és annyira sarkallt a vágy szaladni hozzá, hogy nem is tudom, végül hogyan álltam meg. – Köszönöm, hogy elküldted. A virágok is nagyon szépek. Én… csak azt akartam, hogy tudd, beszéltem apámmal, és tisztáztunk egyet-mást… Ekkor elvesztette az önuralmát. Tompa, szaggatott sírást hallottam. A szívem majdnem meghasadt tőle. – Most mennem kell… talán később tudunk majd beszélni. – Az utolsó mondatot már suttogta: –

Szia, Ethan. – Aztán letette. Majdnem betörtem a mobilom képernyőjét, olyan vadul tárcsáztam vissza a számot. Imádkoztam, hogy vegye fel, és váltson velem néhány szót. Végtelenül lelassult az idő, amíg a telefon kicsengett. Egyszer, kétszer, háromszor. A szívem zakatolt, a torkomat légszomj szorongatta… – Szia! – Egyetlen rövidke szó. De az ő hangján érkezett, és nekem címezte. A háttérből zaj szűrődött be. Autóforgalom lármája lehet. – Brynne… Hogy vagy? Zaklatottnak éreztelek a hangpostán. Tárgyaláson voltam… – Elhallgattam, mert rájöttem, hogy dadogok. Becsuktam a számat, és kétségbeesetten vágyódtam egy fincsi, fekete, szegfűszeges cigaretta után. Nagyot szuszogott a hallgatóba. – Ethan, azt mondtad, hívjalak, ha valami fura dolog történik… – Úristen, mi történt? Nem esett bajod, ugye? Merre jársz most? – Megfagyott bennem a vér attól, amit mondott és amilyen hangon mondta. – Az utcán vagy? – Most éppen futok. Ki kellett mozdulnom, és egy kis szünetet tartanom. – Megyek hozzád. Mondd meg, hol vagy pontosan.

Elcsöndesedett. Hallottam, ahogy az autók dübörögnek körülötte, és gyűlöltem a kényszerképzetet, ami rám tört. Hát hol is lenne máshol? Egyedül az utcán. Nincs mellette senki. Teljesen védtelen. – Mondd meg, légyszi. Látnom kell téged – muszáj beszélnünk. Okvetlenül meg kell tudnom, mivel izgattad fel magad annyira, hogy felhívtál, és üzenetet hagytál. – Semmi válasz. – Bébi, hogyan segítsek, ha nem mondasz semmit? – Megnézted? – A hangja megváltozott, hirtelen határozott lett. – Mármint mit néztem meg? – Jaj, bárcsak a karomba zárhatnám, másra se vágyom most! Nem értettem, mit akar. De hamar derengeni kezdett, mert hideg hallgatással válaszolt. – Megnézted, Ethan? Válaszolj a kérdésemre! – A szexvideót az Oakley kölyökkel? Felháborodott hangot hallatott. – Basszus, dehogy! Brynne… – Bosszantott, hogy egyáltalán ilyesmit kérdez. – Hogy tennék már ilyet… – Nem szexvideó az! – ordította a fülembe. A mellkasom úgy fájt, mintha kést mártottak volna belé. – Hát, pedig az apád azt mondta! – kiabáltam vissza, mert megzavart a kérdésével. Egyáltalán,

milyen elbaszott egy beszélgetés ez? Teljesen összekavarodtam tőle. Ha szemtől szemben állhatnánk, közel mehetnék hozzá, belenézhetnék a szemébe, és úgy hallgathatnám, több esélyem lenne. De ez a töredékes vitatkozás sehova se vezet. Még egyszer megpróbáltam, nyugodtabb hangon: – Brynne, hadd menjek oda, akárhol vagy is. Megint elsírta magát. Hallottam lágy hangját az egyre tompább háttérzajon keresztül. Egyáltalán nem tetszett, hogy egymagában futkos. Gyorsít körülötte a sok autó, a férfiak megbámulják, a szatírok zaklatják… – Mi mindent mondott neked, Ethan? Mit mondott rólam az apám? – Nem telefontéma… – Gyerünk. Ki vele! – Aztán mély hallgatás. Behunytam a szemem, tudván, hogy semmi mást nem fogad majd el tőlem, csakis a teljes igazságot. Kurvára rühelltem az egészet, de muszáj lesz elmondanom neki. Hogyan is kezdjem? Nem jutott eszembe jobb, mint hogy fejest ugorjak a történetbe. Előtte hangtalanul imádkoztam az anyukámhoz, ez erőt adott. – Azt mondta, hogy középiskolás korotokban te meg Oakley jártatok. Tizenhét éves múlhattál,

amikor Oakley a tudtod nélkül szexvideót csinált rólad, amit aztán közreadott. Erre kimaradtál az iskolából, és mindenféle zűrjeid lettek. A szenátor Irakba küldte a fiát, te meg idejöttél, hogy folytasd a tanulmányaidat. Most, hogy a szenátor alelnöki babérokra tör, minden erejével szeretné megakadályozni, hogy a videót bárki megnézze… vagy akár csak értesüljön róla. Apád elmondta még azt is, hogy Oakley egyik haverja szokatlan körülmények között elhalálozott. Tart tőle, hogy mindenki veszélyben van, aki csak tud a videóról… ez téged is érint. Annyira aggódott, hogy kapcsolatba lépett velem. Megkért egy szívességre: hogy vigyázzak rád, és tartsak szemmel mindenkit, aki megpróbál megkörnyékezni. Mit nem adnék egy cigarettáért! Fájdalmas dolog elviselni a vonal másik végén honoló csendet. Azonban pár végtelennek tűnő szempillantás múlva megérkezett a várva-várt reakció. Szavakból már lehet építkezni. Én csak a szavakból értek, mindössze azok alapján tudok a cselekvés útjára lépni. – Megijeszt, amit elmondtál – szólt Brynne. Fellélegeztem ennek hallatán. Nem azért, mert Brynne félt, hanem azért, mert éreztem, hogy szüksége van rám. Talán még vissza is fogad.

– Nem árthat neked senki és semmi, bébi, amíg én melletted vagyok! – Fura üzenetet kaptam a telefonomra két nappal ezelőtt. Egy férfi keresett. Valami újságtól. Nem tudtam, mit tegyek – és tegnap megkaptam a leveledet, amiben azt írod, hogy hívjalak, mihelyst valaki zaklatni kezd. A megkönnyebbülésemet egyik pillanatról a másikra mintha elfújták volna. – Na, ne szarakodjunk, Brynne! Merre vagy? Megyek érted! – Ha a fizika törvényei megengedték volna, isten bizony keresztülpréseltem volna magam a kikúrt telefonon! El kell jutnom hozzá, ennyi és pont! Lófasz a nyamvadt picsogásba, nekem a hús-vér Brynne kell, hogy végre rátehessem a kezem. – A Waterloo híd déli végénél vagyok. Naná, hogy ott vagy! A szememet forgattam. Már pusztán a Waterloo szó említése is idegesített. – Már el is indultam. Átmennél a Victoria rakpartra? Ott gyorsabban megtalállak. – Jól van. Elmegyek a szfinxig. – Ez már tetszett. Már kevésbé fél, és ez az érzés csodálatos ellenszernek bizonyult az idegességemre. Megyek, begyűjtöm a csajomat. Erről ő persze még nem

tud, de hát ez a hamarosan bekövetkező valóság. – Megteszi. Ha valaki odamenne hozzád, akkor maradj a nyílt utcán, ahol vannak körülöttetek mások is. – Tartottam a vonalat, amíg ő lesétált Kleopátra tűjéig, én meg mint az őrült hajtottam London közepe felé. – Megérkeztem – telefonálta. – Vannak ott mások is? – Igen. Turisták, párocskák, kutyasétáltatók. – Helyes. Most leparkolok. Odaérek mindjárt. – Azzal letettük. Szívem a torkomban dobogott. Találtam egy parkolóhelyet, letettem a kocsit, és kisétáltam a rakpartra. Vajon hogyan alakulnak a dolgok? Ellen tud-e majd nekem állni? Nem szándékozom feltépni a sebeket, de basszanak meg, ha ezt a szarságot, ami velem van, akár egy nappal tovább tűröm! Most már legyen vége! Akármi legyen is az ára, még ma megszabadulok a nyomoromtól. A nap éppen kezdett lemenni, amikor megpillantottam. Futónadrágja második bőrként feszült rajta. Háttal állt, a korlátra dőlve nézte a folyót. Lófarkát oldalra fújta a szél. Egyik hosszú lábát behajlítva a korlátra támasztotta, azon nyugtatta a kezét.

Lelassítottam, mert magamba kellett szívnom a látványt. Egy heti éhezés után végre élőben is láthatom. Itt áll előttem. Brynne. Át kell ölelnem. Már viszketett a tenyerem, hogy végre megérinthetem. De mintha megváltozott volna… lefogyott. Ahogy közeledtem hozzá, ez egyre jobban látszott. Úristen, csak nem koplalt egész héten? Vagy öt-hat kiló lement róla. Megálltam és néztem, mérgesen és aggódva. Legfőképpen azonban elámultam, hogy a múltjában éktelenkedő trágyakupac sokkal nagyobb, mint ahogy eleddig gondoltam. De jó nekünk, mindketten alaposan el vagyunk cseszve! Megfordult és észrevett. Pillantásunk találkozott, és erőteljes párbeszéd áramlott keresztül a köztünk tátongó éteren. Brynne tudta, hogyan érzek. Tudnia kellett. Már bőven elégszer hallotta tőlem. Igaz, ő még sose mondta ki azt, amit én már kimondtam. Annyira várom, hogy egyszer végre kimondja a szót: szeretlek. A nevemet mondta. Leolvastam az ajkáról. Nem hallottam semmit, mert fújt a szél, de láttam, hogy a nevemet mondja. Legalább annyira megkönnyebbültnek tűnt, mint én magam, hogy épenegészségben

látom, tőlem karnyújtásnyi távolságban. Még mindig ugyanolyan szép volt, mint valaha. Mégis lehorgonyoztam. Ha Brynne-nek kellek, akkor jöjjön oda hozzám, és mutassa ki ő is, hogyan érez. Megölne azzal, ha ezt nem tenné meg. Apának szóról szóra igaza van abban, hogy mindenkinek a saját szívét kell követni. Én a sajátomat követem. Brynne-nek is hasonlóképpen kell cselekednie. Ellépett a korláttól. A bensőm beleremegett, amikor habozni láttam. Mintha tőlem várná, hogy integessek vagy odamenjek hozzá. Azt már nem, bébi! Nem mosolyogtam. Igaz, ő sem; a kapcsolatot mindazonáltal már felvettük. Türkizkék sportfelsőt viselt, amely körbeölelte a mellét. Mintha csak meztelen lenne. Eszembe jutott, amikor alattam volt, és ölelkeztünkcsókolóztunk. Annyira kívántam, hogy fájt. Azt hiszem, ilyen a szerelem – óriási fájdalmat okoz, amire mindössze egyetlen orvosság létezik. Az én orvosságom Brynne. Szerelmeskedéseink emlékképei pörögtek az agyamban, ahogy rá vártam.

Szüntelenül kísértett a vágyam; olyan sóvárság lett rajtam úrrá, ami belülről szinte szétégetett. Lángoltam Brynne-nért. Keats aztán igazán tudta, miről is ír a verseiben. Kinyújtottam a kezem, és farkasszemet néztem vele, de a lábamat keményen lecövekeltem. Aztán láttam a változást: villant egyet az a gyönyörű szeme. Pedzette már, hogy mit akarok tőle. Leesett neki. Ebből is kiviláglott, hogy alapvetően mennyire jól megértjük egymást. Brynne megértett, és ezzel csak még egy löketet adott az éhségemnek. Közeledett, és egyszer csak fölemelte a karját. Közelebb jött, végül összeértek az ujjaink, és a szépen formált kis kéz az enyémbe siklott. A csukló felett megragadtam a karját, és egészen közel húztam. Ott volt velem, a testünk összesimult. Átöleltem, és fejemet a hajába temettem. Az illatot, amit oly jól ismertem, és amire annyira áhítoztam, végre megint az orromban éreztem. Fejembe szállt. Ismét az enyém! Brynne újra az enyém! Hátrahúzódtam, és a kezembe vettem az arcát. Így tartottam, hogy jobban szemügyre vehessem. Nem emelte le rólam a tekintetét. A barátnőm bátor teremtés volt. Az élet olykor szívás, de ő

helytállt, és nem szaladt el. Lenéztem az ajkára. Már pedig most meg fogom csókolni, akár akarja, akár nem. Remélem, hogy akarja. Isteni ajka ugyanolyan puha és édes volt, mint azelőtt. Sőt még inkább, mert túl soká kellett nélkülük meglennem. A csóktól a hetedik mennyországban éreztem magamat. Belefeledkeztem a pillanatba, és ügyet sem vetettem arra, hogy nyilvános helyen vagyunk. Amint Brynne visszacsókolt, teljesen elvesztem benne. Visszacsókolt, és az érzéstől, hogy nyelvét az enyémmel egybefonja, belenyögtem a szájába. Tudtam, mit akarok. Nem volt éppen túl sok vágyam: kell egy eldugott hely és Brynne, meztelenül. Bárcsak ilyen egyszerűek lennének a dolgok! De hát a tömeg kellős közepén ácsorogtunk a Victoria rakparton, és körös-körül egyetlen eldugott hely sem akadt. Félbeszakítottam a csókot, és a hüvelykujjammal végigsimítottam az alsó ajkán. – Velem jössz. Most rögtön. Belebólintott a kezembe, és én még egyszer megcsókoltam, köszönetem jeléül. Nem beszéltünk, amíg a Roverhez ballagtunk. Viszont fogtuk egymás kezét. Addig el sem

engedtem, amíg be nem segítettem a kocsiba. Amikor már az utasülésen csücsült, és bezártam az ajtót, végre jó alaposan megnéztem magamnak. Csontra soványodott, rendesen ki is akadtam rajta. Eszembe jutott, hogy még kapcsolatunk hajnalán hogyan kellett beleszuszakolnom a vizet meg a fehérjeszeletet. – Hová megyünk? – kérdezte. – Legelőször? Szerzünk neked valami ennivalót. – Ez egy kicsit ingerültebbre sikerült, mint amilyennek eredetileg szántam. Rábólintott és félrenézett, ki az ablakon. – Miután ettél, veszünk neked egy új mobilt, új telefonszámmal. A régire szükségem lesz, hogy lenyomozhassam azt, aki kapcsolatba akar lépni veled. Jó lesz így? Lenézett az ölébe, és újra csak bólintott. Már majdnem a karomba vontam, hogy megölelgessem és megnyugtassam, de ellenálltam a kísértésnek. – Azután hazaviszlek. Magamhoz – haza. – Ethan, ez nem jó ötlet – suttogta, és még mindig lefelé nézett. – Faszom a jó ötletekbe! – csattantam fel. – Legalább rám néznél? – Rám emelte tekintetét, és belesüppedt az ülésbe. A pillantásában vöröses tűz égett, amitől mintha szinte teljesen bebarnult

volna a szeme. Legszívesebben megráztam volna, hogy észre térítsem. Az elbaszott szakításunk már rég a múlté. Hazajön velem, és pont. A slusszkulccsal ráadtam a gyújtást. – Mit akarsz tőlem, Ethan? – Pofonegyszerű kérdés – feleltem illetlen hangon. – Vissza akarok menni tíz nappal ezelőttre. Vissza az irodámba, szeretkezni úgy, hogy a lábaddal átkulcsolsz! Azt akarom, hogy megint alám kerülj, Brynne, és ne úgy nézz rám, mint amikor otthagytál a liftnél! – Fejemet a kormánykerékhez nyomtam, és végre lélegzetet vettem. – Oké… Ethan. – A hangja reszketeg volt, és megalázottnak hangzott. – Oké, Ethan? – utánoztam csúfolódva. – Ez most mit jelentsen? Oké, hazamegyek veled? Oké, megint együtt vagyunk? Oké, hagyom, hogy megvédj? Vagy mégis mit? Ennél nekem azért több kell, Brynne! – A szélvédőhöz intéztem a szavakat, mert féltem az arcába nézni. Mi lesz, ha nem sikerül meggyőznöm… Felém hajolt, és a combomra tette a kezét. – Ethan, nekem… nekem az igazat kell tőled hallanom. Tudnom kell, mi történik körülöttem. Azonnal betakartam a kezemmel az övét.

– Tudom, bébi. Nem volt szép tőlem, hogy titkolóztam előtted… Megrázta a fejét. – Nem, nem tudod. Hadd fejezzem be a mondandómat. – Ajkamhoz emelte az ujját, hogy végre befogjam. – Folyton félbeszakítasz. – Most már befogom. – Az ujjához kaptam a másik kezemmel, és a számhoz szorítottam. Megcsókoltam az ujját, és nem eresztettem el. Basszus, minden apró lehetőséget meg kell ragadnom. – Az őszinteséged és a szókimondásod kettő azok közül a tulajdonságok közül, amelyek miatt szeretlek, Ethan. Mindig tudattad, mit akarsz, mire készülsz, hogyan érzel. Nyíltan viselkedtél velem, ettől éreztem magam biztonságban. – Oldalra billentette a fejét és megrázta. – El sem tudod képzelni, mekkora szükségem volt erre. Nem féltem az ismeretlentől, mert mindig pontosan felkészítettél arra, hogy mi fog történni velünk legközelebb. Ez nagyon bejött nekem. Vakon megbíztam benned, és pont itt követted el a legnagyobb baklövést: nem mondtad el, hogy fölbéreltek a védelmemre. Agyfaszt kapok attól, hogy védeni kell engem. De nem gondolod, hogy

kurvára jogom van tudni róla? Atyám, de szexi a csaj, amikor felhúzza magát és káromkodik! Megadtam neki a diadalmenetet, végül is tök igaza volt. Amikor elhúzta az ujját a számtól, és végre engedett beszélni, jobbára csak tátogtam a szavakat, hang nem jött ki a torkomon. – Bocsánatot kérek. – És tényleg mélyen sajnáltam a dolgot. Nagy balfogást követtem el. Brynne a meztelen igazságot szerette volna hallani. Megvoltak a maga érvei; megszegtem az egyik követelményét. Álljon meg a menet. Az imént azt mondta volna: „ami miatt szeretlek”? – De… amióta az apámmal beszéltem, és olyasmiket mondott el nekem, amikről addig nem volt tudomásom, rájöttem, hogy nem teljesen a te hibád a dolog. Apu kért fel a munkára, nem te ajánlkoztál neki… a te szemszögedből próbáltam szemlélni a dolgokat. A leveled segített felnyitni a szemem. – Akkor megbocsátasz, és végre-valahára pontot tehetünk ennek a szarságnak a végére? – Reménykedtem, de nem voltam egész biztos a sikeremben. Csak válaszoljon egyértelműen, hogy

kitalálhassam, hogyan tovább. A kockázatokkal tudni kell számolni, de egészében véve elmondhatom, hogy jó esélyekkel indulok. – Ethan, annyi minden van még, amit nem tudsz rólam. Nem tudod például azt sem, hogy mi is történt velem valójában, ugye? Brynne tekintetében korát meghazudtoló gyötrődést véltem felfedezni. Ha tehetem, majd elűzöm róla az átkot. Bárcsak mondhattam volna, hogy nekem nem számít, mi történt vele. Ha rettenetes, és kínlódást okoz neki elmesélnie, akkor nem fogom erőltetni. De úgyis tudom, hogy kiadja magából. Kiteríti az asztalra az összes lapját, mert csak úgy képes továbblépni. – Azt hiszem, nem. Egész a közelmúltig nem tudatosult, hogy a múltad ennyire mély nyomot hagyott benned. Azt hittem, hogy politikai megfigyelőktől kell megvédenem, vagy ártó és nyerészkedő elemektől, attól függően, ki támad. De amikor megláttam, hogy a múlt démona kísért, addigra már szerettelek annyira, hogy ne akarjalak megijeszteni, ne adj’ isten, megbántani. Mindössze meg akartalak óvni, és együtt maradni veled. – A szavakat az arcába mondtam; olyan közel ült, hogy minden lélegzetvételnél magamba szívhattam a molekuláit.

– Tudom, Ethan. Mostanra már leesett. – Visszatelepedett az ülésére. – Azonban még mindig nem tudsz mindent. – Ismét kinézett az ablakon. – Nem fog neked tetszeni, ha elmesélem. Lehet… lehet, hogy nem is akarsz majd velem maradni, ha megtudod. – Ne is mondj ilyet. Pontosan tudom, mit akarok. – Megfogtam az állát, és magam felé fordítottam. – Gyerünk, kapjunk be valami finomat, és aztán majd elmondhatod, ami a lelkedet nyomja. Helyes? Egész finoman bólintott, azzal a belenyugvással, amit mesteri szinten művelt. Ettől teljesen megvadulok, magam is meglepődöm, hogy eluralkodik rajtam ilyenkor a birtoklás vágya. Mert ugyan sajog a lelke, és fél, viszont kemény csaj, és készen áll, hogy megverekedjen az őt kísértő démonokkal. De amit éreztem iránta, az nem változott. A szememben ő az én szépséges amerikai csajom, és örökre az is marad. – Nem mozdulok én tőled tapodtat se, Brynne. Többet nem hagyom magam levakarni. Legjobb, ha hozzászoksz a gondolathoz – mondtam. Szájon csókoltam, és elengedtem az állát.

Félmosolyt villantott, míg rükvercbe tettem a kocsit. – Annyira hiányoztál, Ethan. – Hát még te nekem, el se tudom mondani. – Kinyúltam, és megint megérintettem az arcát. Nem tudtam megállni. Hogy megérinthetem, az annyit tett: Brynne csakugyan velem van. Bőrének érintése, testének melege: jelek, hogy nem álmodom. – Most pedig enni fogsz. Valami tartalmasat, és én az első perctől fogva az utolsóig nézni fogom a gyönyörű szádat, amint a táplálkozás örömeibe merül. Halljam, mire volna gusztusod? – Nem is tudom… mondjuk egy pizzára. Nem igazán vagyok vacsorához öltözve – mosolygott szerényen, és végigmutatott magán. – Bezzeg rajtad öltöny van. – Az, hogy mi van rajtad, pusztán elenyésző fontossággal bír. – Ajkamhoz emeltem a kezét, és megcsókoltam rajta a puha bőrt. – Akármit viselsz, nekem tetszik… a legjobb, ha nincs rajtad semmi. – Próbáltam humort vinni az udvarlásba. Enyhén elpirult. Ettől hirtelen a farkamban dobogott a szívem. Bárcsak már otthon lehetnénk! Az ágyamban egész éjszaka csak kényeztethetném, és végig magam mellett tudhatnám. Többé nem

menekülhet. Egyszer azt mondta, hogy imádja, amikor a kezét csókolgatom. Nem is igen tartóztatom magam azóta. Nehéz megállnom, hogy ne simogassam és puszilgassam folyton, elvégre én nem olyasvalaki vagyok, aki megtagadná magától azt, amit akar. És őt akarom. Brynne halkan megköszönte a bókot, de még mindig szomorúnak tűnt. Valószínűleg rettegett a kilátásba helyezett beszélgetésünktől, de tudta, hogy muszáj megtörténnie. Saját érdekében el kell mondania valami súlyosat, nekem pedig végig kell hallgatnom. Ha ez szükséges ahhoz, hogy továbbléphessünk, akkor bármi is legyen az, végig fogom hallgatni. – Akkor tehát legyen pizza. – Elengedtem a kezét, hogy vezethessek. Nem volt könnyű megtennem. A lány, akit szerettem, mellettem ült a kocsiban. Éreztem az illatát, láttam, és ha kinyúltam, meg is tudtam érinteni, olyan közel volt. Végre, hosszú napok óta először, a szívtájéki szorongató fájdalom alábbhagyott. 4 Egy gyertyafényes-pizzás vacsora igazán kellemes tud lenni, ha az ember megválogatja a

társaságát. Számomra a legmegfelelőbb társaság éppen velem szemközt foglalt helyet. Innentől nekem voltaképpen mindegy is, hol vagyunk, csak együtt legyünk. Mivel Brynne-nek majd’ kilyukadt a gyomra, a Bellissima adott esetben mégiscsak ideális helynek bizonyulhatott; pláne, hogy utána még beszélgetnünk is kellett. Félhomályos, meghitt kis sarokba ültettek le. Egy üveg vörösbort és egy óriási olaszkolbászosgombás pizzát rendeltem. Próbáltam nem túl zavarba ejtően bámulni, ez azonban igen nehéz műveletnek bizonyult, annyira ki voltam éhezve a látványára. A szemem farkaséhes volt. Igyekeztem átvedleni megfontolt hallgatósággá. Velem átellenben Brynne minden jel szerint kényelmetlenül érezte magát. Szemmel láthatóan nem igazán tudta, hogyan s miként vágjon bele a történetébe. Rámosolyogtam, és megjegyeztem, milyen jó a pizza. Azon kaptam magam, hogy azt kívánom, bárcsak tovább enne inkább, de ezt a gondolatomat megtartottam magamnak. Nem ment el teljesen az eszem. Sokat tanultam a nővéremtől, Hannah-tól ez ügyben, és nem is felejtettem el a leckéket. A nők utálják, ha megmondják nekik, miből mennyit egyenek, vagy ne egyenek. Legjobb

lesz, ha békén hagyom. Aztán meg reméljük a legjobbakat. Amikor az élettörténetébe belekezdett, búsan a távolba révedt. Nem igazán tetszett a borongós gesztus és a fájdalmas hangszín, de ez jelentéktelen mellékkörülmény. – A szüleim tizennégy éves koromban szétmentek. Sajnos, nem kezeltem a dolgot túl jól. Egyedüli gyerek vagyok, valószínűleg önigazolás kellett, vagy talán bosszúból csináltam, amiért elváltak. Lényeg a lényeg, középiskolában elég nagy kurva voltam. – Elszántan rám emelte acélszürke árnyalatban játszó szemét, mint aki mindenáron maradéktalanul keresztül akarja juttatni mondandóját. – Így igaz, az voltam. Nem válogattam meg körültekintően a partnereimet. És nem érdekelt, hogy rosszéletűnek tartanak. Elkényeztetett voltam, éretlen, és igencsak ostobán hajszoltam az élvezeteket. No lám! Ez hát az este első meglepetése. Nem hittem volna Brynne-ről, és nem szívesen képzeltem el ilyennek, de senkinek nem makulátlan a múltja, és miért pont Brynne lenne kivétel? Felemelte a borospoharat és tűnődve szemlélte. Nem szóltam semmit. Hallgattam, és magamba szívtam a látványt.

– Pár évvel ezelőtt Kaliforniában az egyik híradóban felkaptak egy hírt, ami aztán hamar elterjedt. A seriff fia levideózott egy lányt egy bulin. Merevrészeg volt, amikor a srác meg két haverja megdugták a biliárdasztalon, aztán meg szórakoztak vele. Éreztem, ahogy feláll a tarkómon a szőr. Jaj, ne! – Emlékszem rá – mondtam, és igyekeztem visszafogni a reakciómat. – A seriff megpróbálta elsikálni az ügyet, de nem sikerült neki, úgyhogy végül csak horogra kerültek a szemétládák, elítélték őket. – Igen… azt az ügyet nem úszták meg. – Lenézett a pizzájára, aztán újra fölszegte a fejét. – De az enyémet igen. Üvegessé vált a tekintete, és hirtelen nekem is elment az étvágyam. – Buliba mentem Jessica barátnőmmel, és persze jól berúgtunk. Olyannyira, hogy nem is emlékszem semmire. Amikor felébredtem, akkor hallottam, hogy a fiúk vadul röhögve rólam beszélgetnek. – Nagyot kortyolt a borból, mielőtt folytatta volna. – Lance Oakley egy igazi seggfej, lelketlen pénzes gazember. Az apja akkor Kalifornia állam egyik szenátora volt. Nem is tudom,

egyáltalán miért kezdtem vele járni. Azt hiszem, egyszer randira hívott. Mint már említettem, nem hoztam jó döntéseket annak idején. Veszélyesen éltem. Nem igazán törődtem magammal, mint ahogy a viselkedésemmel se. De utálom ezt hallani. – Főiskolára járt egy másik városban, én végzős voltam a középsuliban. Alighanem úgy érezte, hogy mindig rendelkezésére kell állnom, amikor csak hazalátogat. Persze, egyikünk sem volt hűséges. Tudtam róla, hogy fűvel-fával megcsal. Ő meg azt hitte, elepedek érte, és amikor kiderült, hogy egy másik fiúval randizom, akit a futópályán ismertem meg, nagyon megharagudott. De azzal nem számoltam, hogy ennyire! – Te futottál iskolás korodban? – Igen, versenyszerűen. – Bólintott, és újra a poharába temetkezett. – Szóval… arra ébredtem, hogy tiszta homály az agyam, és nem bírom mozdítani a tagjaimat. Szerintem belecsempészhettek valamit az italomba… – Nagyot nyelt, de aztán bátran folytatta. – Rólam folyt a társalgás, de ez kezdetben nem esett le. Az sem, hogy mit műveltek velem. Hárman voltak, mindhárman hálaadásra jöttek haza. Nem is ismertem a másik kettőt, csak Lance-t. Nem az én sulimba jártak. –

Ivott még egy kicsit a borából. – Hallottam, hogy valakit kiröhögnek. Dicsekedtek egymásnak, hogy hogyan nyomtak fel neki biliárddákót és sörösüveget, és hogy mekkora kurva, hogy ezt még élvezte is. Brynne behunyta a szemét, és mélyet sóhajtott. Nagyon fájt, hogy így kellett szenvednie. A legszívesebben kinyírtam volna Oakley-t és a haverját, és azt kívántam, hogy bárcsak a másik cimborája is még életben lenne, mert akkor őt is utánuk küldeném! Nem sejtettem, hogy ennyire durva lesz. Azt hittem, csak tini szexpartiról van szó, amit valami marha levideózott. Nem pedig egy szerencsétlen tizenhét éves lány kegyetlen megerőszakolásáról. Megfogtam a kezét, és a magaméba szorítottam. Egy röpke pillanatig habozott, és szorosabban lehunyta a szemét, de végül nem húzódott el. Ismét meg kellett hajolnom a bátorsága előtt, és vártam, hogy folytassa a történetet. – Nem is tudtam, hogy rólam beszélnek, annyira kiesett minden. Amikor végre meg bírtam mozdulni, megpróbáltam feltápászkodni az asztalról. Kinevettek és otthagytak. Tudtam, hogy valakivel szexeltem, de azt nem tudtam, hogy kivel, és nem derengett semmiféle részlet.

Hányingerem volt a piától. Csak haza akartam jutni. Úgyhogy felöltöztem, megkerestem Jessicát, és ő hazavitt kocsival. Vad, artikulálatlan morgás tört föl a torkomból. Egészen kutyaszerűnek hallottam magam is. Nem tehettem róla. Brynne megdöbbenten fölpillantott, aztán lesütötte a szemét, és a kezemet nézte, amelyben a sajátja lapult. Összpontosítottam, és összeszedtem magam. Ha elvesztem a fejem, azzal Brynne nem lesz kisegítve, úgyhogy a hüvelykujjammal lassan cirógatni kezdtem a kezét. Nagyon reméltem, hogy érti, mit érzek, amikor azt kell hallanom, mennyire kihasználták egy védtelen lány helyzetét. Még mindig ezen kattogott az agyam. A bűncselekmény idején az elkövetők már nagykorúnak számítottak, míg a sértett még fiatalkorú volt. Különös. Nem értem, hogy Tom Bennett ezt az információt miért nem osztotta meg velem, amikor megbízott. Alighanem egyetlen gyermeke hírnevét próbálta megkímélni. Nem csoda, hogy eldurrant az agya, amikor megtudta, hogy lefeküdtünk. – Már rég elfelejtettem volna az egészet, ha nem készült volna az esetről videofelvétel. Fogalmam sem volt róla, hogy lefilmeztek. Amikor hétfőn iskolába mentem, már mindenki erről

pletykált. Látták a videót, hogy meztelen vagyok, csontrészeg, dugnak, és játszanak a testemmel, mintha csak valami tárgy lennék… Könnyek gördültek végig az arcán, de nem hagyta el magát. Folytatta, én meg csak fogtam a kezét. – Mindenki tudta, hogy én vagyok az. Az emberek egész hétvégén csak a videót nézték, és kézről kézre adták a felvételt. Tisztán látszottam rajta, de a fiúk a kamerán kívül maradtak, ráadásul a hangjukról sem lehetett volna őket beazonosítani, mert zenét kevertek a film alá. – Hangját a suttogásig halkította. – Ez volt a Nine Inch Nailstől a Közelebb (Meg akarlak baszni, mint egy állat). Videoklipet szerkesztettek, a dalszöveg sorait nagy betűkkel a kép alá illesztették… Hagyd, hogy megsértselek… hogy megszentségtelenítselek… hagyd, hogy beléd hatoljak… Elmélázott. A szívem kettéhasadt attól, hogy mit kellett elszenvednie. Kizárólag az lebegett a szemem előtt, hogy mi ketten együttmaradjunk. Leállítottam. Nem tehettem egyebet. Nem bírtam ezt ép elmével tovább hallgatni. Majd ha kettesben leszünk, folytathatja. Otthon majd rendesen megölelgethetem. Hogy hogyan tovább, azt meg majd meglátjuk.

Megszorítottam a kezét, hogy fölszegje a fejét. Nagy, világító szempár nézett vissza rám, amelynek színei egybemosódtak. Csillogó könnyeit szívem szerint lenyalogattam volna. – Engedd, kérlek, hogy hazavigyelek! – Fejbólintással nyomatékosítottam szavaimat. – Most kettesben szeretnék veled lenni. Más egyáltalán nem számít. Olyan hang jött ki a torkán, amitől megszakadt a szívem. Gyönge, sértett, nyers nyöszörgés. Azonmód felálltam az asztaltól, magammal húzva őt, és egyem a szívét, jött velem, nem ellenkezett. Pár bankjegyet hagytam az asztalon, aztán irány a kocsi. Besegítettem Brynne-t, és becsatoltam az ülésébe. – Biztos vagy te ebben, Ethan? – kérdezte. A szeme könnyes és piros volt. Halálosan komolyan néztem rá. – Még soha semmiben nem voltam ennyire biztos. – Odahajoltam hozzá, és a kezemet a tarkójára tettem, hogy jobban irányíthassam a csókomat. Alaposan megcsókoltam az ajkát, a nyelvemmel a fogát is végigsimítottam, hátha beenged. Brynnenek tudnia kellett, hogy még mindig kívánom. Még mindig harcban állt saját magával, és azzal, hogy már ismerem a múltját. Azt gondolta, hogy

már nem kell nekem, mert megtudtam a részleteket. A barátnőm alaposat tévedett. – A cuccaid még mind ott vannak, rád várnak. Jó, ha tudod… – mindössze néhány centi távolságról beszéltem egyenesen az arcába, tekintetemet a kifejező szemébe fúrva –, hogy eszembe sincs téged elereszteni. – Nagyot nyeltem. – Ha velem tartasz, engem szőröstül-bőröstül megkapsz, Brynne. Más lehetőség nincs. Mindent egy lapra teszel fel te is, én is. – Mindent egy lapra? – Megfogta az arcomat, és nem engedte el. A kérdése minden ízében őszinte volt. Elfordítottam a számat, hogy megcsókolhassam a tenyerét, amit az arcomhoz tapasztott. – Ez egy kártyás szakkifejezés. Azt jelenti, hogy az összes pénzedet felteszed a kezedben lévő lapjaidra. Nekem most te vagy a kezemben. Behunyta a szemét, ajka enyhén megvonaglott. – Még nem mondtam el mindent. Tovább is van. – Elhúzta a kezét. – Nyisd ki a szemed, és nézz rám! – mondtam gyengéden, de nagyon határozottan. Azonmód engedelmeskedett, és el kellett fojtanom egy kéjes nyögést, ugyanis nagyon

fölizgattak a gesztusai. – Nem bánom, akármi legyen is az. A legkevésbé sem zavar az sem, amit a vendéglőben mondtál el. – Kissé megráztam a fejemet, hogy meggyőzőbb legyek. – Az, hogy hogyan érzek, csöppet sem változott. Szerintem máskor is nyugodtan elmondhatod, lesz még rá alkalmad, ebben egész biztosak lehetünk. Majd amikor képes leszel rá… vagy amikor szükségét érzed. Végig foglak hallgatni. Amúgy is előbb-utóbb mindent meg kell tudnom, hogy jobban megvédhesselek. És megvédelek akár az életem árán is, Brynne. – Ó, Ethan. – Az alsó ajka reszketett. Ahogy rám meredt, szomorúságában éppen olyan szépnek tetszett, mint vidáman. Láttam, hogy több dolog is aggasztja – a múltja, hogy mit szólok hozzá, a veszélyek, amik Londonban leselkednek rá, az érzéseim iránta –, ezért aztán minden erőmmel igyekeztem letörölni az arcáról a kétséget. Azt kívántam, hogy bárcsak megszabadulna a terhétől, és békén hagynák élni, ha lehet, akkor velem egy lakásban. Amúgy még soha nem gondoltam ennyire komolyan ígéretet. Megvédem, de csak akkor, ha beleegyezik bizonyos dolgokba, mielőtt hazajön velem.

– De nem fogsz többet elszaladni, ugye, Brynne? Ha időre van szükséged, azt megértem, tiszteletben tartom, és ilyenkor magadra hagylak. Azonban mindenképpen lehetővé kell tenned, hogy bármikor eljöhessek és láthassalak, és többé nem lépsz le, nem próbálsz kizárni az életedből. – Hüvelykujjammal végigsimítottam az ajkát, fölülről lefele. – Nekem csak ez kell, bébi. Megteszed nekem? Nehezebben szedte a levegőt, melle föl-le járt a türkizkék póló alatt, szeme szikrázott, ahogy a dolgot fontolgatta. Láttam rajta, hogy megijedt, de meg kellett tanulnia bízni bennem, ez a záloga annak, hogy együtt maradjunk. Latolgattam az esélyeimet. Mi van, ha nem fogadja el az általam szabott feltételeket? Összeomlok? Kukkoló leszek? Bejelentkezek egy pszichológushoz? – Csak… annyira nehéz egy kapcsolatban megbíznom. Eddig mindenkinél messzebbre jutottál, Ethan. Először életemben döntenem kell egy komoly, de riasztó kapcsolat és a biztonságos, sokkal magától értetődőbb egyedüllét között. Felmorrantam, és egy kicsit szorosabban megöleltem.

– Tudom, hogy megijedtél, de kérlek, adj magunknak egy esélyt. Nem az a magától értetődő, hogy egyedül vagy, hanem az, hogy valakivel… Velem. – Kissé durvának éreztem szavaimat, de már késő volt visszaszívni őket. Brynne meglepetésemre finoman elmosolyodott, és megrázta a fejét. – Te annyira más vagy, mint a többi, Ethan Black stone. Ilyennek születtél? – Milyennek? – Követelőzőnek, szókimondónak, közvetlennek. Vállat vontam. – Meglehet. Nem tudom. Csak azt tudom, hogy veled hányadán állok. Olyan dolgokat szeretnék veled, amiket eddig senki mással. Kellesz nekem, ennyi. Kezdetnek azt szeretném, hogy menjünk haza, és legyünk kettesben. De ehhez meg kell ígérned, hogy nem fogsz az első probléma jelentkezésénél faképnél hagyni. Lehetőséget adsz, hogy megoldjam a dolgot, és nem hagysz el azonnal. – Mindkét kezemmel megfogtam a vállát. – Csak akkor érthetlek meg, ha megmondod, hogy mi kell tőlem. Mert mindent meg szeretnék adni neked, Brynne, amit csak kérsz. – A nyakát dörzsölgettem a hüvelykujjammal, a puha bőr mágnesként vonzott, amint hozzáértem. Most, hogy

újra megérinthettem, be kellett vallanom magamnak, hogy soha többé nem akarom elengedni. Hátravetette a fejét, és egy pillanatra becsukta a szemét. Megadta magát a vonzalomnak, ezzel reményeket ébresztve bennem. Mindössze egyetlen szót ejtett ki a száján. Az én nevem volt az. – …Ethan! – Azt is sejtem, mi kell neked. Engedd, hogy megadjam neked. – Egy kicsit közelebb vontam magamhoz. – Válassz engem. Mondd, hogy járunk. Megborzongott. Láttam is rajta, éreztem is. Bólintott, és csak tátogta a szavakat: – Rendben. Megígérem, hogy többé nem szaladok el. Megcsókoltam, nagyon lassan, a kezem felkúszott az arcára, hogy bizton tarthassam. Édes ajka közé toltam a nyelvem, és, hála az égnek, beengedett a szájába. Igen! Utat nyitott nekem, aztán visszacsókolt, meleg, selymes nyelve az enyémnek feszült. Megütöttem a főnyereményt! Ez a menet már biztosan az enyém. Gondolatban megveregettem a vállamat, és hálát rebegtem mennyekben lakozó édesanyámnak.

Tovább garázdálkodtam Brynne szájában. Mindent beleadtam ebbe a csókba, birtokba vettem az ajkát, harapdáltam, igyekeztem minél mélyebbre hatolni. Minél mélyebbre megyek benne, annál kevésbé akar majd elhagyni – járt a fejemben. Ez a harci stratégiám, és akár egész napig harcolok, ha kell. Nem menekülhet többé, nem bújhat el, nincs apelláta, semmi. Akarnia kell, hogy az enyém legyen, hagynia, hogy szeressem. Brynne elolvadt a tüzes csókban, ellágyult, és odaadó lett. Megtalálta a helyét, ahol végre önmaga lehet, és biztonságban van. Végre olyan otthonosan érezhette magát, mint én, amikor parancsolgathatok. Működik a dolog – láthatóan igen-igen jól. Hátrahúzódtam, és mélyet sóhajtottam. – Most pedig gyerünk haza. – Nem arról volt szó, hogy lassítunk? – kérdezte puhán. – Mindent egy lapra, bébi – suttogtam. – Másképp nem megy. – Ha feltárom előtte, mi mindent akarok tőle a közeli jövőben, még a végén megint bevágja nekem a durcit. Ezt nem kockáztathattam meg. De majd annak is eljön az ideje.

– Még rengeteg dolgot át kell beszélnünk – mondta. – Akkor majd szépen szerét is ejtjük. – De éppenséggel mást is csinálhatunk. Elfészkelődött az ülésben, kényelembe helyezte magát, és figyelte, ahogy kiállok a parkolóból. Egész úton végig figyelt. Tetszett, hogy rám függeszti a szemét. Tényleg, kibaszottul jólesett. Látszott rajta, hogy pont annyira kíván engem, mint én őt. Ha épp nem kellett az utat néznem, én is oda-odapillantottam felé. – Mindent egy lapra? Azt hiszem, tényleg meg kéne tanulnom pókerezni. Felnevettem. – Benne vagyok! Valami azt súgja, hogy őstehetség lennél, drágám. – Kajánul felvontam a szemöldökömet. – Mit szólnál például egy parti vetkőzős pókerhez? – Vártam már, hogy mikor sütöd el ezt a poént. Jó tudni, hogy nem hagysz cserben – mondta, és a szemét forgatta. Erre csak vigyorogtam, és elképzeltem, ahogy levetkőzik a pókerjátszmánk alatt, mivel mindent én nyernék meg. Igazán jó képzelőerővel vagyok megáldva. Végül megkért, hogy álljak meg a lakásánál, hogy beugorhasson a „bogyóiért”. Nem voltam

biztos benne, hogy fogamzásgátlót ért-e bogyókon, vagy altatót, de nem is akartam megkérdezni. Mindkettőre szükségünk lesz. Szóval azt tettem, amit minden épelméjű csóka tett volna a helyemben. Hallgattam, és a lakására hajtottam. Csak áldottam az eszemet, hogy nem viselkedtem bunkón. Várakoztam, amíg összecsomagolt. Szóltam neki, hogy több napra pakoljon. Igazából arra vágytam, hogy határozatlan időre maradjon. De talán nem ez a megfelelő alkalom, hogy ilyetén vágyaimat hangoztassam. Megint csak áldhatom az eszemet, hogy nem mentem át bunkóba. Megrohantak az emlékek, amikor a lakásba léptünk. Örökre bevésődött a frontális lebenyembe az a fal a bejárati ajtóval szemközt. Brynne lila miniruhát és csizmát viselt, úgy tartottam a karomban. Te jó ég, de isteni is volt, amikor a farkammal szinte odaszögeztem a falhoz! Úgy szeretem azt a kikúrt falat! Ez vicces. Belül nevettem is egyet saját kis viccemen. – Most meg min somolyogsz? – kérdezte Brynne, amint kifordult a hálószobájából egy alaposan megpakolt táskával. Sokkal jobban festett, mint idáig. Derűlátó természete, úgy tűnt, visszatért.

– Öööö… Csak azon morfondíroztam, mennyire szeretem a faladat. – És olyan magasra szalasztottam a szemöldökömet, amennyire csak tellett tőlem. Kivettem a táskát a kezéből. Brynne imádnivaló ajka szétnyílt a meglepődöttségtől, aztán mosolyra húzódott. – Még mindig képes vagy megnevettetni, Ethan. Ritka adottság. – Köszönöm! Az adottságaimat mindig szívesen állítom a szolgálatodba – mondtam ráutalóan, és a lakásból kimenet a nyakába raktam a karomat. Amikor elmentünk az ominózus falszakasz mellett, ő is végigszántott rajta tekintetével. – Láttam – vetettem oda neki. – Ugyan mit? – kérdezte ártatlanul. Micsoda pókerarcot bír vágni! Már alig vártam, hogy leülhessek vele zsugázni. – Ránéztél a falra, és eszedbe jutott róla az a feledhetetlen dugásunk. Játékosan oldalba bökött. – Én ugyan nem! És lehet, hogy neked felejthetetlen volt, de nekem már rég kiment a fejemből. – Persze! – Megcsiklandoztam, amitől összerándult, és átölelt. Végre megint a karomban tarthattam, ez annyira felemelő érzés volt! – Na, valld csak be, bébi, milyen mesebeli menet volt az

ott a falnál! Mire hazaértem Brynne-nel, és bezártuk az ajtót magunk mögött, a nyári éjszaka már teljesen beállt, sötétség telepedett a városra. Útközben még beugrottunk egy üzletbe, és szereztünk egy új mobilt, új telefonszámmal. Ez majdnem egy órába tellett, de meg kellett venni. A régi telefonját a gondjaimra bízta. Akárki is keresi rajta majd Brynne Bennett-tet, annak velem fog meggyűlni a baja. Ma este talán utánanézek annak a hívásnak, és esetleg értesítem róla Tom Bennett-tet is. Nem ajzott fel túlságosan a gondolat, de egyszerűen nem lehet kibújni alóla. Csá, Tom! Már megint a lányodat töcskölöm. Ja, és mielőtt elfelejteném, a biztonságáról mostantól csakis én gondoskodom. Azt mondtame már, hogy a csaj az enyém? Az enyém, Tom. És ami az enyém, arra vigyázok, mint a szemem fényére. Vajon hogy fogadja majd a híreket? Belegondoltam, de rájöttem, hogy ez csöppet sem izgat. Ő vezetett Brynne-hez, magára vessen. Végül is mit akar? Elvégre maradéktalanul a gondjaimba vettem a lányát, még az enyhe szellőtől is óvom. Majd csak megbirkózik a gondolattal, ahogy én is

tettem. Brynne az ablak előtt állva a város fényeiben gyönyörködött. Odasettenkedtem, és a háta mögé álltam. Amikor először volt nálam, mondta, hogy mennyire elbűvölő innen a kilátás. Erre azt válaszoltam, hogy az ő látványával a lakásomban semmi sem vetekedhet. Ezt a véleményemet továbbra is szilárdan tartottam. Óvatosan megérintettem, a kezem a vállán, az ajkam a fülén. – Mit fürkészel? Látta az üvegben a tükörképemet, így nem sikerült megijesztenem. – A várost. Imádom az éjszakai fényeket. – Imádlak nézni, miközben a város fényeiben gyönyörködsz. – Félrehajtottam a haját, és megcsókoltam a nyakát. Félrebillentette a fejét, hogy jobban hozzáférhessek. Beszívtam bőrének igéző illatát, és majd megőrültem tőle. – Olyan jó veled itt – suttogtam. Mindvégig a vágyaimmal küszködtem, amikor csak Brynne velem volt. Eddig ilyesmit egyetlen kapcsolatomban sem tapasztaltam. Persze a dugást szerettem – hiszen férfi vagyok és farkam van. Az sem okozott gondot soha, hogy partnert találjak. A nőknek tetszik a megjelenésem, ahogy apa

mondta. Jóllehet, ez megkönnyítette a dolgomat, nem feltétlenül éreztem tőle jobban magam. Ha a nők csak azért üldöznek, mert jó pasi vagy, és mellé még egy kis pénzed is van, akkor a kapcsolat jobbára hamar elsilányul, végül mindinkább csupán az állatias ösztönök kielégítésére szorítkozik. Vacsi, szex, talán egy ráadás-randi dugással, aztán ki is fújt. A lényeg az, hogy utálom, ha kihasználnak. Évekig próbálkoztam, de mindig csak olyan nőkkel sikerült összejönnöm, akiktől csak szexet kaphattam. Brynne találkozásunk pillanatától fogva más reakciókat váltott ki belőlem. Sosem éreztem, hogy üldöz, ez az egyik. Ha a galériában a lehallgatómmal nem fogom a beszélgetést, amiből kiderült, hogy tetszem neki, sohase jöttem volna rá. Mindig a jó gombokat nyomta meg rajtam. Először életemben az érzéseimet végre a testiség elé helyezhettem. Szó se róla, a szex most is fontos volt! Csak más lett. Domináns vágyaim virágba borultak, mióta Brynne-t megismertem. Mintha ő lett volna a katalizátor. Nem is mintha; ami azt illeti, az volt.

Olyan dolgokat akartam tőle, amelyektől megijedtem, mert nem akartam – nem bírtam volna – elveszíteni. Amit velem ma megosztott, attól, mi tagadás, rendesen összecsináltam magamat. Hirtelen világossá vált, mitől is volt az elején annyira titokzatos. Most már legalább tudtam, miért menekült folyton. – Én is jól érzem magam – mondta, és hosszan kifújta a levegőt. – Annyira hiányoztál, Ethan. – Újra hozzám hajolt, a feneke domborulata egyenesen a csípőmnek simult. Minthogy csupán a futónadrág takarta a legnemesebbik szervét, a farkam felágaskodott, önként jelentkezve bevetésre. Szűzanyám! Mindösszesen ennyi kell, hogy felizguljak? Egy pillanat, és észreveszi, hogy áll a zászló. Akkor mi lesz? Most semmiképp nem szabad rányomulnom. Olyan törékeny, hiszen még be sem fejezte a történetét. Ha ezt meg tudnám magyarázni a dákómnak. Magam felé fordítottam a fejét, és olyan csókot kezdeményeztem, amitől minden, ami ésszerű, hirtelen elvesztette a

logikáját. Rágcsáltam, szopogattam az ajkát, mintha csak fel akartam volna szippantani. Annyira jó íze volt. Brynne hagyta magát, és engedte, hogy hadd vigyem messzire. Számomra már nem volt visszaút. Muszáj ismét magamévá tenni a nőmet! Csakis egy szemétláda lehet, aki jelen állapotában Brynne-t ágyba vinné és levetkőztetné. Ezek szerint én egy ilyen mocskos szemétláda vagyok. Becsülettel felvállalom. Brynne mindig mondta, hogy a szókimondásomért szeret. Szereti, ha előre tudja, mi az, amit akarok tőle. Hát, ha ez kell neki… Mély levegőt vettem, és kiböktem, mit akarok. – Le akarok feküdni veled, most rögtön. Át akarlak ölelni, és beléd hatolni rendesen. – Ránéztem, és az arcán kerestem a választ. 5 – Én is kívánlak – bólintott, és pipiskedett, hogy megcsókoljon. – Vigyél ágyba, Ethan! – Napok óta a legszebb szavak, amiket hallottam! Megcsókoltam a felém nyújtott ajkat, és felnyaláboltam Brynne-t úgy, hogy teste szorosan a mellkasomhoz simult. Csípőm köré fonta a lábát, arcát a nyakamba temette. Hangosan felmorrantam és megindultam.

Amikor beértünk a hálóba, a vetett ágy és a tiszta lepedő hívogató látványa fogadott. Ma hétfő van! Annabelle pont ma takarított, hála a mindenható isteneknek! Ha még a reggeli, mocskos lepedő lett volna felhúzva, ékes bizonyítékául a reggeli szánalmas matyizásnak, nem is tudom, mit tettem volna. Gondolatban csomót kötöttem a zsebkendőmre, hogy ne felejtsek el busás borravalót adni Annabelle-nek, amiért ilyen diszkrét volt. Brynne-t háttal végignyújtóztattam az ágyon, és módszeresen végigmértem. Fontos, hogy most lassan, komótosan lássak hozzá. Becézgetnem kell, hogy lássa, értékelem az ajándékát. Úgyhogy megfontoltan fogom ízlelgetni. Haja szétterült a vállán, a szeme zölden világított a türkizkék pólótól, ami még mindig rajta volt. Megjegyzem, már nem sokáig. A tornacipőjével kezdtem a vetkőztetést. Aztán a bokazokni következett. Kézbe kaptam a lábát, és megmasszíroztam, aztán végigsimítottam, fel egészen a csípőjéig, míg a sortja derékrészéhez értem. Becsúszott alá az ujjam, és már le is hullott a textil. Szemem magába szívta az előbukkanó bőr látványát – köldök, csípőcsont, has, punci, végül a hosszú láb. A láb, amit körém font, amikor

mélyen benne voltam gyönyörű, szőrtelen puncijában. Édes istenem! Oka volt annak, hogy a csajom modell volt. Aktmodell. Olyan testet mondhatott magáénak, amitől a szó szoros értelmében szemem-szám elállt. És még nem is értem a lemeztelenítés végére! A pólón volt a sor, hogy lekerüljön. Semmi egyebet nem találtam alatta. Nagy kedvem lett volna győzedelmesen felüvölteni. Brynne melle puhán elomlott, amint a pólót keresztülhúztam a fején. – Brynne… gyönyörű vagy! – hallottam, ahogy a neve önkéntelenül kiszalad a számon. Ismét látnom kellett meztelenül, hogy emlékezzem a látványára, hogy tudjam, joggal megérinthetem, mert elfogad. Valamelyik porcikáját tüstént a számba kellett vennem, nem bírtam már magammal. Addig nem mehetek tovább. Fokozatosan végighúztam a számat a köldökétől kezdve egészen tökéletes melléig. Beterítettem a mellbimbóját, és rácuppantam. Bevettem a számba, a melle alsó részét közben az ujjaimmal birizgáltam. Milyen puha! Megkeményedett a bimbója a nyelvem alatt, és már csak a tisztesség is

megkívánta, hogy a párját is kezelésbe vegyem. Ez a két gyönyörűség egyenlő elbánásban fog részesülni. Annyira érzéki és odaadó volt, ahogy ott feküdt, a szemem alig tudott betelni a látványával. Mintha egy festmény lenne. De olyan festmény, amit egyes-egyedül csak én láthatok. Ez nem igaz. Fölém tornyosult ez a nyaggató érzés, igyekeztem a lelkem mélyére száműzni a tényt, hogy Brynne-t mások is láthatják meztelenül. Most lakomán vagyok, teljes odaadással részt kell vennem benne. Éreznem kell a húst a nyelvemmel és a számmal. Annyira kívántam, hogy remegtem, amikor lerúgtam magamról a cipőt, és babráltam az övemmel. Hamar kibújtam az összes ruhámból, és közben nagyon is tiszta volt előttem, hogy Brynne minden mozdulatomat árgus szemmel figyeli. Ez a csodálat annyira felizgatott, hogy a golyóim már fájtak, a farkam pedig égett. Éspedig egyedül őérte. Rátérdeltem az ágyra, és hirtelen nem is tudtam, hol is kezdjem. Olyan volt, mint egy terített büféasztal: lábát enyhén behajlította, enyhén kifordítva, de a kedvenc részem még láthatatlan

maradt. A vágyaim feltörtek, és ezeket a szavakat mondatták velem: – Tárulkozz ki, mutasd magad! Szeretném látni, ami az enyém, bébi! Lassan felfelé csúsztatta a lábát, majd térdben behajlította, és egészen az ágyhoz lapult. A lélegzetem is elállt, szívem hevesen dobogott. Először az egyik lába csúszott félre, azután a másik. Csak így, egyszerűen. Minden további nélkül megtette, amire kértem. Kecses mozdulatával tökéletesen alávetette magát nekem, a farkamban már ott rezgett a kéj, amint ezt a magánszámot bemutatta. De még közel sem teltem be a látvánnyal. Jó hosszan ki akartam élvezni, mielőtt nekiveselkedem annak, ami túl hosszú ideig nem adatott meg. – Tedd a kezed a fejed fölé, és kapaszkodj erősen az ágyba! A szeme megvillant, és a számra fókuszált. – Bízz bennem. Hidd el, nagyon jó lesz, bébi. Hadd csináljam most így… – Ethan – suttogta, de megtette, amire utasítottam, lassan felemelte a kezét, és karját keresztbe téve belekapaszkodott a matrac szélébe. Istenem, de imádtam, amikor szeretkezés közben a nevemet mondta! Imádtam és kész, vége, pont.

– Bébi! – Melle oldalra omlott, majd a magas tartástól egy kicsit fölfelé mozdult. Az a kis málnaszerű csúcsocska a nyelvem után szomorkodik! Mihamar vissza is tértem hozzá, szívogattam, dögönyöztem az érzékeny húst, és élveztem, hogy nyelvem alatt Brynne föl-le mozog. Egy ritmusban járt a testünk. Elhúztam az ajkamat. Az ujjaim kinyúltak az egyik mellbimbóért, köröztek körülötte, aztán egy csippentéssel meghúzták. Brynne felnyögött és homorított, de a kezét továbbra is a feje fölött tartotta. A másik bimbóját is megcsíptem, és láttam, hogy megfeszül a csípője, a lábát szélesebbre tárja, egyre jobban felfedve rég nem látott punciját. – Olyan gyönyörű vagy így – mondtam a hasának, és végigcsókolgattam addig a pontig, amit a legjobban vártam. Imádtam, ahogy a teste válaszolt a csókra. Érintésemtől összeborzongott. Végigkóstolgattam ajkának összes redőjét, és kibontottam, mint egy virágkelyhet. Az enyém! Megfeszítette az izmait, és nyöszörgött. Finom hangocska: vágyakozó, kéjes. Utánam sóvárog, és az után, amit meg is adok neki.

– Olyan… olyan kurva gyönyörű vagy, Brynne! – motyogtam megbűvölten az ajka közé. – Én meg szépnek érzem magam tőled – dadogta suttogva, és egy kicsit még jobban szétnyitotta a combját. – Ez az… add át magad teljesen nekem, bébi! – Úgy csókoltam a punciját, mintha csak a szája lett volna. – Úgy elélvezel mindjárt, mint a huzat, és semmi másra nem fogsz gondolni közben, csak rám! – mondtam neki. – Légy szíves, csináld! A puncijába morogtam. – Ahogy a nyelvemtől elélvezel, az lesz a legizgatóbb dolog az egész világon. Ahogy izegszmozogsz majd. Amilyen ízed lesz. Amilyen hangot majd adsz, amikor felérsz a csúcsra… – Aaaah… – nyögdécselt, és ficánkolt alattam. Milyen csodás hang. Még derekasabban folytattam, sikoltozott és homorított, hogy erősen a számnak feszülhessen. Széttárva tartottam a lábát, és csak faltam és faltam a remegő puhaságot. Nem tudtam abbahagyni, még csak lelassítani sem állt módomban. Csak az érdekelt, hogy a puncija a számban legyen, és nyelvemet újra és újra bele

tudjam dugni. Úgyhogy csak csináltam, izgatva a csiklóját, egészen addig, amíg el nem ment. – Ó, istenem, Ethan! – kiáltott fel halkan, és megrázkódott, mert felért a csúcsra. – Ez az! – mondtam, de már alig tudtam beszélni. – Most pedig még egyszer el fogsz élvezni! – azzal felkeltem, és csatarendbe állítottam a farkam. Megrándultam, amikor összeértünk, mintha elektromos szikra csapott volna meg. Pillantásunk találkozott, pupillája kitágult a behatolás másodpercében. Egyetlen határozott, erőteljes lökés, és már benne is voltam, egy percig sem várhattam tovább. Amikor belemélyesztettem a szerszámom, a legszexisebb hangot adta, amit csak hallatni lehet. Basszus, de jó érzés – feszes, forró, magába szippant, belső izmai szorosan körülölelik a dákóm. Ezek szerint még tart az orgazmusa. Annyira elképesztő volt az érzés, hogy szinte megijedtem, micsoda hatalmat gyakorol felettem. Brynne rabul ejtett, kezdettől fogva egyfolytában a foglyának éreztem magam. A szexben is. Mindörökre a foglya maradok. Velem együtt mozgott, úgy örült minden lökésnek, mintha az élete függött volna tőle. – Addig baszlak, amíg újra el nem élvezel!

Így is történt. Brynne-nek alaposan kijutott; a dákóm vágtázó ütemet diktált, egymáshoz csapódó testünk hangja betöltötte a szobát, egyre közelebb és közelebb kerültünk a kéjhez. Ráhajoltam az arcára, szemébe néztem, testemmel teljesen birtokba vettem. Csak őt láttam, csak őt hallottam, csak őt éreztem. Mélyen belül megfeszült, szeme kifordult, száját kitátotta. Gyorsan azt is betöltöttem. Rátapasztottam a szájamat, és belenyomtam a nyelvem. Elnyeltem a kiáltását, amikor kezdett elélvezni, és belekiáltottam a szájába, amikor az inger összerántotta a golyóimat. Iszonyú óriási, leírhatatlan erejű robbanás volt, szavakkal nem lehet visszaadni. Csak elveszhettem benne, hagytam magam sodorni, ahogy rövid időre öntudatlan állapotba kerültem. A testem lassan megállt, és benne maradtam, mert még mindig lövelltem kifelé. Soha nem akartam elhagyni azt, ahol voltam. Hogy is tudnám? Az idő megállt, mi ziháltunk. Minden erőnket fölemésztette az egyszerű levegővétel. Éreztem, ahogy a szívem dobog odabent, és a farkam még ráng egy utolsót Brynne puncijának feszes falai között. Bazmeg, de jó volt!

Amikor végre el bírtam szakítani a számat a bőrétől, az arcát néztem, az elégedettség jeleit kutatva. Féltem, hogy nem találom meg. Legutóbb, amikor együtt voltunk, nagyon rossz dolgok történtek a szex utáni pillanatokban. Azt mondta, szálljak le róla, majd kisétált az ajtón. – Úgy szeretlek – súgtam oda neki, alig hallhatóan. Csak centiméterek választottak el az arcától, így láttam, hogy a szeme fátyolosodik, aztán hirtelen nedves lesz. Sírni kezdett. Nem éppen ezt a reakciót reméltem tőle. Kihúzódtam belőle, és éreztem, ahogy kifolyt a nedvesség. Azonban Brynne ismét meglepett. Ahelyett, hogy eltávolodott volna, belefúrta magát a mellkasomba, belém kapaszkodott, és csendesen szepegett. Sírdogált, de nem próbált otthagyni. Vigaszt keresett. Ráébredtem, hogy soha az életben nem fogom megérteni a nők észjárását. – Mondd, hogy minden rendben lesz… még ha nem is igaz… – mondta két szipogás között. – Arra mérget vehetsz, bébi. Gondoskodom róla. – Annyira vágyódtam egy Djarum cigi után, hogy már-már a számban éreztem az ízét. De aztán cigizés helyett mégis inkább Brynne haját simogattam, selymes fürtjeit gereblyézgettem ujjaimmal, egészen addig, amíg abba nem hagyta a

sírást. – Miért? – kérdezte egy idő múlva. – Mit miért? – Homlokon csókoltam. – Miért szeretsz? – Halkan szólt, de érthetően. – Nem változtak az érzéseim, Brynne. Az okát ne kérdezd. Egyszerűen csak tudom, hogy te vagy a társam, és hogy a szívemet kell követnem. – Ő még mindig nem mondott nekem hasonlókat. Tudtam, hogy mélyen érez irántam, de alighanem még fogva tartotta az a tévképzete, miszerint nem méltó szeretetre. Vagy hogy képes lenne szeretetet adni. – Még nem hallottad a történet végét, Ethan. Szuper. – De hát mitől félsz? – Megmerevedett a karom közt. – Mondd el, ami a lelkedet nyomja, bébi! – Félek, hogy nem fogsz majd szeretni. – Mármint hogy én? Azt már nem! – De ha majd megtudsz rólam mindent, így lesz. Alaposan el vagyok baszva. – Felnézett, és szeme ismét különféle színekben játszott. – Hümm. – Megcsókoltam az orra hegyét. – Már eleget tudok, és ez mit sem változtatott az érzelmeimen. Nemigen tudsz eltántorítani. Azonnal tessék abbahagyni az aggódást. És hogy el lennél baszva? Hát… inkább meg. Általam. – A kezem a lába közé siklott, ujjaim a punija kellős

közepét keresték, hogy megtapasztaljam, mit hagytam ott. A bennem lakozó ősembernek tetszett a tocsogós cucc, Brynne-nek lehet, hogy már kevésbé. – Fürödjünk meg, aztán megbeszéljük. A szeme tágra nyílt az érintésemtől, de aztán bólintott. – Ez jól hangzik. Lehengeredtem az ágyról, és kimentem, hogy megeresszem a fürdővizet. Követett a szemével, a hátamat nézte. Tudtam, hogy a sebhelyeimen akadt meg a tekintete. Azt is tudtam, hogy hamarosan rá is kérdez a viselt dolgaimra. És akkor meg kell osztanom vele a múltamat, ami kész ronccsá tett. Nem akarom. Minden porcikám tiltakozott a gondolat ellen, hogy azt a nagy batyu szart ki kell majd csomagolnom. De hát nem rejtegethetek előle semmit. Ezt a leckét már megtanultam. Beállítottam a víz hőfokát, és habfürdőt löttyintettem a kádba. Hátrafordulva arra eszméltem, hogy Brynne utánam jött. Meztelen, szép, felém tart: a lélegzetem is elakadt, pedig betegesen le

volt soványodva. Még egy kőkorszaki dugás beleférne, gondoltam, de ésszerű okokból leküzdöttem a vágyaimat. Muszáj, hogy az agyam rendesen működjön, mert át kell még rágnunk egy-két dolgot. A szex természeténél fogva mindig előrefurakszik, és mindent a háttérbe szorít. Mohó kis rohadék! Szóval inkább kézen fogtam Brynne-t, és besegítettem a kádba. Én is beszálltam. Kényelmesen elhelyezkedtünk. Én ültem hátul, síkos popsija csábítón nyomódott éledező szerszámomnak. Minden idegszálammal Murielre, az utcai árusra összpontosítottam, hogy lehűtsem pajzán kedélyeimet. Brynne isteni puncija iránti vágyamat csak az képes lehervasztani, ha Muriel bajuszára gondolok. Muriel olyan rusnya teremtés, hogy énszerintem nem is nő. Minden bizonnyal valami földönkívüli szerzet, egy felderítő, akit az anyabolygója szalasztott, hogy újságot áruljon, és megtanulja a nyelvet. Djarum cigarettát! Egy egész kartonnal! Brynne beleszimatolt a levegőbe. – Te itt dohányozni szoktál?

– Néha igen. – Most már tényleg le kéne tennem a cigit. – De ha te itt vagy, nem fogom többé a lakást telefüstölni. – Semmi bajom vele, Ethan. Szeretem a fűszer és a szegfűszeg illatát, szóval egyáltalán nem zavar. Csak egyvalami aggaszt, hogy nem tesz jót neked. – Már leszokóban vagyok – mondtam. Végigcsúsztattam a kezem a karján, majd le a vízvonalon lebegő mellére –, és ha nálam maradsz, akkor végleg abbahagyom a cigit. Te fogsz majd ösztönözni, helyes? Mély levegőt vett, és rábólintott. Aztán belefogott mondókájába. – Soha nem mentem vissza a középiskolába. Pedig már csak hat hónap volt hátra az érettségiig. A szüleimet alaposan megijesztette a döntésem. Nem tartott sokáig, és a videóról is tudomást szereztek. Vitatkoztak, hogy mihez kezdjenek, és nagyon eltérő álláspontra jutottak. De ez engem hidegen hagyott. Az én agyam másutt járt; nagyon, de nagyon betegnek éreztem magam. Nehéz elismernem, de ez volt az igazság. Érzelmileg teljesen összetörtem, a múlt szelleme elől nem tudtam hova menekülni.

Megcsókoltam a tarkóját, és szorosabbra vontam az ölelésemet. Tudnék én is mesélni a múlt faszszopó szelleméről! – Azt megkérdezhetem, hogy a szüleid miért nem perelték be azt a hármat zaklatásért? Fel nem foghatom! Nem lett volna nehéz elfogatóparancsot szerezni. Te fiatalkorú voltál, ők pedig már felnőttek… a videofelvétel pedig bizonyító erejű dokumentumnak minősült volna. – Apám rács mögé akarta dugni őket. Anyám nem akart nyilvánosságot. Őszerinte, ha feslett hírbe kerülök, az sárba rántotta volna az egész családot, társadalmi helyzetével egyetemben. Talán igaza volt. De engem ez sem érdekelt a legkevésbé sem. Teljesen befordultam. – Ó, édesem! – És aztán az is kiderült, hogy terhes lettem tőlük. A váratlan hírre elcsendesedtem. A büdös francba… – Ettől aztán teljesen padlót fogtam. Ezzel már tényleg nem tudtam mit kezdeni. Apámnak fogalma sem volt róla, mi ilyenkor a teendő. Megkereste a szenátort. Anyám bejelentett abortuszra. Úgy éreztem, hogy vége a világnak. Nem akartam gyereket. De azt sem akartam, hogy megöljenek

valamit, ami bennem fejlődik. Mindössze azt szerettem volna, hogy elfelejtsem az incidenst, de mindenről és mindenkiről egyre-másra csak az jutott az eszembe. Ha nem álltam volna magammal hadilábon, akkor jobban tudtam volna kezelni a helyzetet. Persze ha nem állok magammal hadilábon, el se megyek abba a buliba, hogy a biliárdasztalon végezzem. – Annyira sajnálom… – Lágyan szólaltam meg, de határozottan. Iparkodtam, hogy csakugyan megértse, miként érzek. – Figyelj, bébi, nem okolhatod magad azért, ami történt. – Közelebb húzódtam a füléhez. – Bűncselekmény áldozata lettél, kegyetlenül elbántak veled. Nem a te hibád, Brynne. Remélem, ez világos számodra. – Fel-le dörzsölgettem a karját, meleg vizet lötykölve testére. Jobban belefészkelte magát a karomba, és mélyen beszívta a levegőt. – Azt hiszem, már az. Dr. Roswell segített, mint ahogy az is, hogy megtaláltam a helyemet a világban. Ám annak idején… totál kikészültem. Meg akartam halni. Nem láttam más kiutat. Minden melegség elszállt belőlem, és kapaszkodtam, várva, mi jön. Tisztára, mint egy

vonatszerencsétlenségnél – nem lehet nem odanézni. Tudnom kellett, mi történt Brynne-nel, pedig nagyon nem akartam tudni. Nem akaródzott betenni a lábam vele arra a sötét helyre. Kicsit fészkelődött a kádban, tűnődve gyűrűzött az ujjával a vízen, majd folytatta. – Soha nem éreztem magam olyan nyugodtnak, mint aznap. Fölkeltem, és pontosan tudtam, mit fogok tenni. Megvártam, míg apu munkába megy. Rosszul éreztem magam miatta, hogy az ő házában készülök meghalni, de tudtam, hogy anyám sose bocsátaná meg, ha nála vetek véget az életemnek. Hagytam nekik búcsúlevelet az ágyamon. Aztán bevettem egy marék altatót, amit anyám titkos készletéből loptam, beszálltam a kádba, és fölvágtam az ereimet a csuklómon. – Ne! – Szívem fájdalmas görcsbe merevedett, csak öleltem magamhoz Brynne-t, másra nem tellett. Hálát rebegtem, hogy vele lehetek, és érezhetem testének melegségét. Elképzeltem a pillanatot, amint olyan fiatalon majdnem eldobta az életét, mert nem látott megoldást. Ez kijózanított. Biztos voltam az érzelmeimben Brynne iránt, de most rendesen össze is szartam magam.

– De még ezt is elbénáztam. Álmos lettem, így nem szántottam elég mélyen a csuklómba ahhoz, hogy elvérezzek – mint később megtudtam. Az altatóval sokkal többet ártottam magamnak. Apu még időben megtalált. Hazajött ebédelni, meg hogy rám nézzen. Azt mondta később, hogy aznap egész délelőtt baljós előérzet kerülgette, és csak úgy hazajött. Megmentette az életemet. – Brynne enyhén megborzongott. Fejét kissé jobban elfordítván megállapodott arcával a mellkasomon. Hálás köszönetem, Tom Bennett! – Annyira jó, hogy elbénáztad! – súgtam. – Elvégre nem lehetsz mindenben kiugróan tehetséges. – Próbáltam könnyedebbre venni a figurát, de a beszélgetést nem lehetett más vizekre terelni. Nekem most az a dolgom, hogy végighallgassam. Megcsókoltam a feje búbját, és a szívére tettem a kezem. – Ha majd beszélek apáddal, megköszönöm neki – suttogtam. – Egy pszichiátriai klinikán tértem magamhoz. Anyám első dolga volt közölni, hogy elvetéltem, és nagyon ostoba és önző tettet próbáltam véghezvinni. Nem reagálta le túl jól a dolgot. Tudom, hogy szégyent hoztam rá. És most, hogy idősebb vagyok, még mindig csak sejthetem, min mentek

keresztül akkor a szüleim. Anyám sem igen volt képes szembenézni a tettemmel. Csak áradozott, hogy a vetélésem mekkora egy égi szerencse, mintha ez lett volna a fődolog. Nem egyszerű a kapcsolatom vele. Bármit csinálok, általában nem nyerem el a tetszését. Brynne megint felsóhajtott. Továbbra is öleltem, hogy biztosítsam magamat afelől, hogy csakugyan ott van velem. Egy fürdőkádban ültünk meztelenül, éppen feltárta a legrejtettebb titkait egy világraszóló hancúrozás után. Nem mintha kivetnivalóm lenne vagy ilyesmi. Na, jó, van egykét kivetnivalóm a dologgal kapcsolatban, de megtartom őket magamnak. Újra meleg vizet öntöttem tenyeremből a karjára és a mellére. Közben arra gondoltam, hogy egyszerűen nem tudok mentséget találni az anyja viselkedésére. Miféle anya az olyan, aki ilyesmiket mond közvetlenül a lánya öngyilkossági kísérlete után? – Amikor lecsendesedett az ügy, a szüleim elküldtek egy csendes helyre az új-mexikói sivatagba. Időbe tellett, de lassacskán jobban lettem. Úgyahogy megbékéltem a múltammal, azt hiszem.

Felfedeztem magamban az érdeklődést a művészet iránt, és végül belejöttem a felnőtt létbe. Brynne megint megszakította a történet fonalát. Próbálta bemérni, hogy mennyire borít ki, amit hallok. Hát, aggasztónak találtam az újságot, az nem vitás. Fölemeltem a kezét, és megcsókoltam a csuklóján végigszaladó hegeket. Az egyébként tökéletes bőrt itt-ott kis, áttetsző fehér csíkok éktelenítették, alatta látszódtak a kékes erek. Az, hogy összevagdalta magát, nagyon elszomorított. Hirtelen belém nyilallt valami – Brynne nagyjából ugyanakkor kísérelt meg öngyilkosságot, amikor én is majdnem eldobtam a kanalat abban az afgán börtönben. Az enyéimbe kulcsolta az ujjait, és kivezetett a révedezésemből; kezemet az ajkához emelte, és ott tartotta. Ezúttal ő csókolta az én kezemet. Éreztem, ahogy a melegség végigömlik a testemen, és igyekeztem az élmény minden percét kiélvezni. Gesztusától teljesen elnémultam, annyira elérzékenyültem tőle. – Nem tudtam, hogy apám elment Oakley szenátorhoz. Gyakorlatilag megzsarolta. Teljesen odavolt, hogy csaknem elveszített. Lance Oakley-t okolta mindezért. Vádat akart emeltetni, de rájött, hogy nem bírnám idegekkel a tárgyalást. Sem akkor, sem később. Ráadásul anyám is

ragaszkodott hozzá, hogy hagyjanak békében meggyógyulni, így aztán végül eltekintett a hivatalos vádemeléstől. Egyfajta jóvátételhez azonban továbbra is ragaszkodott. Oakley szenátor minden csúnyaságot igyekezett távol tartani politikai karrierjétől, ezért rákényszerítette a fiát, hogy katonának álljon. A hátáról a legnagyobb púpot Irakba száműzte ezzel. Aztán amikor eljött az ideje, és elég erős voltam kimozdulni ÚjMexikóból, intézkedett, hogy felvegyenek a Londoni Egyetemre. London mellett döntöttünk, egyfelől azért, mert itt képzőművészeti szakoktatás folyik. Másfelől meg messze van Kaliforniától. Az sem volt utolsó szempont, hogy beszélem a nyelvet, na meg hogy itt lakik Marie nénikém is. Így nem kellett úgy idegenbe szakadnom, hogy nem lakik a közelben családtag. – Akkor tehát a szenátor mindvégig tudta, hol vagy? – A helyzet elég szarnak tűnt, sokkal nagyobb volt a baj, mint gondoltam, Brynne pedig óriási kockázatnak volt kitéve. – Erről a múlt hétig nem is hallottam – súgta. – Azt hittem, a saját erőmből jutottam be az egyetemre.

– Megértem, hogy ez zavar. A diplomád viszont már a saját érdemed, mert példásan helytálltál a szakterületeden. Láttalak dolgozni, és elmondhatom, hogy boszorkányosan ügyes vagy. – Játékosan megpusziltam az arcát. – Bennett professzor asszony, kis strébibébi. – Strébibébi? Ez meg miféle szakkifejezés? – Tudod, a strébibébi az, aki kiérdemli a pedálmedált. Az amcsik gyíkfejnek mondják. Az vagy te. – Egy újabb csókra magam felé fordítottam a fejét. Tudtam, hogy mindketten ugyanarra a hülyeségre gondolunk, amit az autóban beszéltünk. Hogy ő a tanító néni, és megbüntet engem, mert rossz kisfiú voltam. – Ne őrültködj! – szólt rám. – Mit csináljak, megőrülök érted! – Picit megszorongattam. – Na de visszatérve, Oakley szenátor baromi olcsón megúszta az egészet. Egyáltalán nem örülök neki, hogy tudja, hol vagy, mit csinálsz, meg minden. – Hát igen. Meg is ijeszt a dolog. Apu elmondta, hogy Eric Montrose meghalt egy gyanús kocsmai verekedésben, amikor Lance ott volt eltávon. Ő volt a videón az egyik. Amúgy egyikükkel

se találkoztam az ominózus éjszaka után. Még Lance Oakley-jel sem. Nem hagyott nyugodni Brynne hangszíne, mint ahogy az sem, hogy micsoda szörnyűségeket művelt vele az a három degenerált. Mi tagadás, örültem, hogy egyikük már halott. Ez a tudat nem fájt a legkevésbé sem. Csak azon imádkoztam, hogy a halála nem áll összefüggésben a videóval, illetve Oakley szenátor üzelmeivel. Kihúztam a dugót, és kisegítettem Brynne-t a kádból. – Nem hagyom, hogy bajod essék, nem kell félned semmitől. Mindenről intézkedem. – Mosolyogtam, és egy törölközővel elkezdtem dörgölni a lábát. – Holnap beszélek apáddal, és mindent kiszedek belőle Oakley szenátorról. – Megtöröltem a karját, a hátát és a mellét. Nem mondom, ebbe könnyű lenne beleszokni! – A szenátor legyen az én gondom. Ráállítok egy pár embert, és majd meglátjuk, mit szednek össze róla. Csak a testemen át férkőzhet bárki közel hozzád. Rám mosolygott, és édesen megcsócsálta az alsó ajkamat. Nehezen tudtam csak megállni, hogy ne dobjam fel a mosdóállványra, és ne döngessem meg újra.

Brynne bőre, amely máskülönben természetes aranyos színben pompázott, most kipirosodott a forró víztől, úgyhogy nehéz volt hátsó gondolatok nélkül ránézni. Nem szabad rá gondolnom! Vágyaimat féken tartva törölgettem buja idomait, melyek ugyan veszítettek teltségükből, de még mindig szépek voltak. És mind csak az enyém! Kecsesen pózolt nekem, egyáltalán nem zavarta a meztelensége és a közelségem. Csak ámultam rajta. Na persze, min csodálkozom, elvégre Brynne aktmodell, hozzá van szokva, hogy bámulják. De aztán ezt a gondolatomat is gyorsan félresöpörtem. Nem emlékeztem, hogy valaha hagytam volna magam ennyire a farkamnál fogva vezetni. Talán még a kezdet kezdetén előfordult ilyesmi, de akkor sem ilyen egetverő intenzitással. A szeretkezés Brynne-nel pont olyan alapvető volt nekem, mint az étel és a fedél a fejem fölött. Mindenkinek szüksége van bizonyos alapvető dolgokra, Brynne. Ételre, vízre… egy ágyra. Olyan érzelmeket gerjesztett bennem ez a lány, amelyeknek még a létezéséről sem tudtam azelőtt, hogy belibegett az Andersen Galériába, és butaságokat hordott össze a haverjának rólam és hűséges jobb kezemről.

Egy szexi félmosoly kíséretében kikapta a törölközőt a kezemből, és krémszínű, puha frottírba bugyolálta dicső meztelenségét. Milyen nagy kár! Besétált a hálószobába, és hallottam, amint a fiókokat húzkodja. Tetszett, ahogy odabent szöszmötölt lefekvéshez készülődve. Elővettem magamnak is egy törölközőt, és ledörgöltem magamról a vizet. Közben rettenetesen hálás voltam, hogy Brynne ma éjjel a karomban fog aludni. 6 Brynne illatát éreztem az orromban, amikor a sötétben kinyitottam a szememet. Rögtön rájöttem, hol vagyok. Brynne mellett az ágyban. Óvakodtam, hogy zajt ne csapjak, nehogy a végén felébresszem. Arccal felém feküdt, fejét a karjára hajtva. Pár percig csak néztem, ahogy lélegzik, és napok óta először elégedettség járta át szívemet. Szerettem volna megérinteni, de inkább hagytam, hadd aludjon. Szüksége van rá, isten a megmondhatója. Szükségletek. Annyi szükséglet dúlt bennem. Olyanok, amiket csak Brynne képes kielégíteni. Ez megijesztett. Egy hónappal ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy így érezzek egy nő iránt.

Erre tessék, már el se tudom képzelni Brynne nélkül az életemet. Alighanem az egymástól külön töltött idő örökre átformálta a tudatomat. Mélyen belélegeztem, és visszatartottam a levegőt. A szex szagát nyomokban még érezni lehetett a lepedőn, de alapvetően az ő tiszta virágillata dominált. Már a legelső alkalommal, hogy találkoztunk, megrészegedtem tőle, éppen úgy, mint most. Annyira finoman illatozott, hogy sajnáltam otthagyni, de végül csak fölkeltem mellőle. Melegítőnadrágot és pólót húztam. Az irodámba menet átvágtam a nagyszobán és az előtéren. A hálószoba ajtaját résnyire nyitva hagytam, ha esetleg Brynne rosszat álmodna. Muszáj volt rágyújtanom, és az apjával is okvetlenül beszélnem kellett. – Itt Tom Bennett. – A mobilom túlvégén felhangzó pattogó amerikai akcentus hirtelen arra emlékeztetett, mennyire távol is él Brynne a családjától. Igaz, megvigasztalt a tudat, hogy a lány már Londont tekinti otthonának. – Ethan vagyok – mondtam, és mélyet szippantottam a cigarettából.

Egy pillanatnyi csönd. Majd kérdések özöne zúdult rám. – Brynne jól van? Mi történt? Hol van most? – Semmi sem történt, Tom. Brynne békésen alusz kál. – Ismét beszívtam egy adag füstöt. – Vele vagy? Várjunk csak. Nálad van? – A csönd besűrűsödött közöttünk, Tom Bennett nyilván azt latolgatta, hogy vajon mi mindent művelhettem a lányával. – Akkor ezek szerint kibékültetek. Nézd, nagyon sajnálom azt a múltkori telefonhívást… – Sajnálod? – vágtam közbe. – Amúgy igen, Brynne nálam van épp, és úgy tervezem, hogy nagyon szorosan magam mellett fogom őt tartani, Tom. – Elnyomtam a csikket, és ellenálltam neki, hogy újra rágyújtsak. Majd a beszélgetés után. – Csak hogy tudd, nem fogok bocsánatot kérni, hogy összejöttem vele. Te intézted így a dolgot. Én csak egy egyszerű férfi vagyok, aki belesett ebbe a gyönyörű, imádnivaló lányba. De hát mit csináljak, ez van. Tom olyan hangot hallatott, ami mögött tehetetlenséget véltem felfedezni. Sajnáltam volna, ha megpukkad. Talán még mindig benne van a tüske.

– Ide hallgass, Ethan, engem csak Brynne biztonsága érdekel. Hogy kivel jár, az az ő dolga. Nekem csak az a fontos, hogy azok a rohadékok ne férkőzhessenek a közelébe. Ne emlékeztessék arra a sok szarságra. Nem is sejted, min kellett keresztülmennie. Majdnem belehalt. – Tudom. Mindent elmondott ma este. Pár dolgot viszont neked is tudnod kell. – Folytasd! – türelmetlenkedett Tom. – Először is szeretném megköszönni, hogy hallgattál az ösztöneidre, és hazamentél ebédelni aznap, amikor az a szörnyűség történt. A másik dolog egy kérdés. – Kis hatásszünetet tartottam. – Mi a halál faszát képzelsz, hogy nem mondod el, mi is történt valójában a lányoddal? A tudás hatalom, Tom. Hogy az istenbe védjem meg, ha nem tudom, mit műveltek vele? Brynne nem egy indiszkrét videóról mesélt, amit te pedzegettél! Az, amit vele tettek, vastagon kimeríti a nemi erőszak fogalmát! Három, törvény előtt nagykorúnak számító elkövető zaklatott egy tizenhét éves lányt! – Ezt én is jól tudom – mondta megtört hangon. – Csak nem akartam elveszíteni a bizalmát azzal, hogy feltárom a múltjának a részleteit. Ezt a történetet csak ő oszthatja meg másokkal.

Bassza meg. Rágyújtottam a második szál Djarum ra. – Azt is elfelejtetted megemlíteni, hogy a lányod londoni ösztöndíját a szenátor intézte el. Szóval pontosan tudja, hol van Brynne, ráadásul már évek óta. – Ez is világos, de újra elmondom, mindezt csak azért tettem, mert távol akartam tartani tőle a gazfickókat! – vágott vissza. – Tudom, hogy kész katasztrófa a lányom jelenlegi helyzete, a lehető legrosszabb! Most már felfogod, hol kerülsz te a képbe? Az egész ügy a feledés homályába merült volna, ha az a gép nem zuhan le. Mégis, ki sejthette volna, hogy Oakley lesz az új alelnökjelölt? Hangosan felsóhajtottam. – Már rajta vagyok az ügyön, de szomorúan mondom, hogy még nem találtam sötét foltot a szenátor múltján. A fia szemétláda, de ő maga makulátlan múltat hagyott maga mögött. – Hát, én nem bízom benne. Az egyik kibaszott degenerált már feldobta a bakancsát, ne feledjük! Ez az ügy olyan, amit a szenátor a lehető legmélyebbre temetne, a lányom pedig a szarkupac legeslegtetején csücsül! Ez elfogadhatatlan! – Igazad van, de higgy nekem, már megfigyelés alatt tartom őket. Megvannak a kapcsolataim a

Különlegeseknél, akik az Oakley fiú katonai múltját vizsgálják. Ha bármit csinált, azt megtudom. Egy kérdés, Tom. Brynne azt mondta, hogy a videón egyedül ő felismerhető. Állítólag a többiek nem néztek a lencsébe, a hangjukat levették, és egy számot kevertek a film alá… – Láttam, igen. Láttam, mit műveltek a disznók az én kislányommal… – A férfi teljesen összetört. Behunytam a szemem, és megpróbáltam száműzni a rám törő képeket. El sem tudtam képzelni, milyen lehetett Tom bőrében. Látta a gyalázatot, és mégsem ölte meg azokat, akik ezt tették a lányával. Nem vált gyilkossá, ez dicséretes dolog. Megköszörültem a torkomat, hogy beszélni tudjak. – Van még valami, amit tudnod kell rólam. – Mi lenne az? – Brynne már az én felelősségem. Én fogom a szálakat mozgatni, és ha eljön az ideje, majd fölveszem a kapcsolatot Oakley embereivel. De Brynne felnőtt, és mi együtt vagyunk. Ha az indítékaim érdekelnek, tessék, feltárom őket. Szeretem a lányodat, Tom. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a haja szála se görbüljön. – Egy utolsót szippantottam a cigarettaszálból, és hagytam, hogy a szavaim leülepedjenek. Sóhajtott, mielőtt válaszolt volna.

– Erre mindösszesen két dolgot tudok neked mondani. Mint az ügyfeled, teljes szívemmel támogatlak. Tudom, hogy nincs nálad jobb. Ha valaki átláthatja a zűrzavart Brynne körül, hát te vagy az. Megállt, és kitaláltam, mi lesz a következő. – Egyúttal azonban apa is vagyok, aki szereti a lányát. Ezt addig nem értheted, amíg te magad is apa nem leszel. Ha bármi módon megsérted Brynne-t, vagy összetöröd a szívét, azt nem úszod meg szárazon, Blackstone. Akkor nincs pardon, azt is elfelejtem, hogy valaha jóban voltunk. Elvigyorodtam ültömben, mert a beszélgetés a végéhez közeledett. – Fair ajánlat, Tom Bennett. Ezek betartható feltételek. Egy kicsit még beszélgettünk, és megtudhattam a San Franciscó-i Oakley család háttértörténetét. Megígértem, hogy a fejleményeket majd mindig telefonon közlöm vele, aztán letettük. Egy darabig még az íróasztalom mellett maradtam, feljegyeztem pár dolgot, és elküldtem egykét e-mailt, mielőtt kikapcsoltam volna a gépet. Amikor eloltottam a villanyt, észrevettem, hogy

Simba hevesen integet a kivilágított akváriumból. Visszamentem, és dobtam neki egy jutalomfalatkát. Ezután kiültem az erkélyre. A hálószobában csend honolt. De jó lenne, ha Brynne jól aludna! Ne is legyen rémálma soha többet. Már éppen elég megpróbáltatás érte, egy egész életre elég. Az éjszakai égbolton millió és millió csillag ragyogott. Általában nem ennyire fényesek, bár ki tudja, rég voltam éjnek idején az erkélyen. Rágyújtottam a harmadik szál cigire. Nem számít. Ha kint dohányzom, azt senki nem tudja meg. Bent amúgy sem gyújthatnék rá, mert Brynne itt van. Keresztbe tettem a lábamat az erkélykorláton, és hátradőltem. Kegyesen megengedtem az elmémnek, hogy visszagondoljon a mai nap eseményeire. Belegondoltam Brynne tragikus történetébe, és hogy mint változott meg ez által a harci helyzet. Megváltozott, méghozzá mindkettőnk számára. Na, ja… a sötét korszakaink. Akár két párhuzamos világ. Ő tizenhét volt, én huszonöt. Mindketten nagyon rossz helyre kerültünk. Egyre közelebbnek éreztem magamhoz őt

így, az erkélyen ülve, tökegyedül, ízesített dohányfüsttel a tüdőmben. Régebben Dunhillt szívtam. Ez a márka volt az egyik legjobb a piacon. Nem csoda, hogy ezt választottam, szeretem a finom holmikat. De Afganisztán után ez is megváltozott, mint ahogy annyi minden. Testem felszívta az áhított nikotint, én pedig felnéztem a fejem fölött sugárzó csillagmezőre. …Minden őr szegfűszeges dohányt szívott. Az utolsó szögig az összes mocsadék lázadónak ilyen isteni, tökéletlen alakú, kézzel sodort cigaretta lógott a szájából, miközben a foglyokat verte és alázta. És az illat? Mint a tiszta ambrózia. Elfogatásom után pár napig csak a füsttel álmodtam. A dohánnyal kevert szegfűszeges füsttel. Néhány nap után már biztosra vettem, hogy előbb meghalok, mintsem egy ilyen cigit megkóstolhatnék. A verések és a kihallgatások csak később kezdődtek. Először, szerintem, nem is tudták, miféle madarat fogtak. Persze nyugtával kell dicsérni a napot, végül rá is jöttek, ki vagyok. Az afgánok ki akartak cserélni a saját

fogságba esett embereikkel. Szinte érthetetlen mocskolódásukból ezt azért kivehettem. Tudtam, hogy a tervük kivihetetlen – a kormány szigorúan előírta, hogy terroristákkal tilos egyezkedni. Ez nem fog nekik tetszeni. Tehetetlenségüket rajtam vezették le. Kezdetben nagyon közel álltam ahhoz, hogy megtörjek, kíváncsi vagyok, vajon ezt tudták-e? Bűntudatot éreztem, hogy birtokában vagyok az igazságnak, de most már örülök, hogy végül nem fedtem fel. Pedig egyes kihallgatásokon (ha lehet ezeket egyáltalán annak minősíteni), mint a dalos pacsirta, úgy énekeltem volna, ha megkínálnak egy olyan édes, szegfűszeges, házilag sodrott rudacskával! Amikor végre kikecmeregtem a romhalmaz alól, mert kimentettek, a legelső amerikai tengerészgyalogostól azonmód ilyet kértem. Azt gondolták, sokkot kaptam. Hát, igen is, meg nem is. Szerintem inkább ők kaphattak sokkot, hogy élő emberre bukkantak egy börtönben, amit akkurátusan szarrá lőttek (ezt egyébként szépen meg

is köszöntem nekik). Ám igazán csak akkor kaptam sokkot, amikor rájöttem, hogy a sorsom egy csapásra megváltozott. Végre rám mosolygott a szerencse. Ethan Blackstone igazi mázlistává avanzsált… A tompa megvilágításban hirtelen egy árnyat vettem észre mozogni. Megfordultam. A szívem nagyot ugrott, mert Brynne állt a tolóajtó másik oldalán, és rám meredt. Egy-két pillanatig csak néztük egymást, végül elhúzta az ajtót, és kilépett az erkélyre. – Te fönt vagy? – kérdeztem. – Te pedig idekint dohányzol – válaszolta. A hamutartóba tettem a cigit, és széttártam neki a kezem. – Most rajtakaptál. Odajött. Haját festőien kócosra aludta, világoskék póló volt rajta és az egyik selyem alsógatyám. Alatta semmi. Az ölembe vontam, egy kissé elmosolyodott, amikor két hosszú lábát oldalirányban kitette. Terpeszben ült, és két kezébe vette az arcomat. – Rendesen lebuktál, Blackstone. – Örökösen mozgatta a szemét, mintha le akart volna olvasni. Nyilván erről volt szó, bár szerettem volna tudna, mire is gondol valójában. Már annak is nagyon

örültem, hogy kijött, és beleült az ölembe, annak meg aztán pláne, hogy vidáman ébredt. – Mmmmm, már ki is eszeltem a magam számára a méltó büntetést – szóltam neki. Hozzám bújt, erre átöleltem. – Hát mégis mit képzelsz, mondd csak? Csak úgy kijössz ide, és füstölögsz a sötétben! A hajába mormoltam a szavakat, miközben föl-le simogattam a hátát. – Épp a szerencsén töprengtem… hogy milyen jó, ha megtalálja az embert. – Ez csakugyan így van, hiszen máskülönben már alulról szagolnám az ibolyát, de ezt még nem oszthattam meg Brynne-nel. Majd egyszer, ha kitalálom, hogyan kezdjek hozzá. Nem kell neki még egy zsák szar a sajátja mellé. – Miért? Te szerencsés vagy? – Régen peches voltam. De egy szép napon jóra fordultak a dolgok. Kaptam az alkalmon, és kártyázni kezdtem. Finoman birizgálta a mellkasomat, nem sejtvén, hogy ezzel mennyire felizgat. – Sok versenyt megnyertél. Apámmal is egy ilyen versenyen találkoztál. Bólintottam, homlokunk összeért. Megcsókoltam a feje búbját.

– Nagyon megkedveltem az apádat. Még most is bírom. Beszéltem vele az előbb. Egy pillanatra abbahagyta a birizgálást, de aztán folytatta. – És hogy ment? – Úgy, ahogy számítottam, hogy menni fog. Üdvözlés után mindjárt a tárgyra tértünk. Megmondtam neki, hogy állunk. Ugyanazt akarja, amit én is – hogy te biztonságban legyél, és boldognak lássunk. – Melletted biztonságban érzem magam… kezdettől fogva így van. És tudom, hogy apu nagyon tisztel téged. El is mondta, mennyire kellett erősködnie, hogy elvállalj. – Finom hang jött a torkából, és pont a mellkasomat rezgette meg vele. Nagyon beindult tőle a vérkeringésem odalent. – Csak azt sajnálom, hogy nem mondta el, mi történt veled. – Szünetet tartott, és vágyakozón suttogva folytatta. – Tudnom kell, mi történik, Ethan. Nem lehetek többé tehetetlen áldozat. A titkok elpusztítanak, nem tudok velük mit kezdeni. Mindig mindenről fel kell engem világosítani. Az, hogy hirtelen egy asztal közepén ébredek, azt sem tudván, fiú vagyok-e vagy lány… na, azt soha többet. Azt soha…

– Psszt! Tudom. – Leállítottam, nehogy túlzottan beleélje magát. – Most már tudom. Az arca után nyúltam. Látni szerettem volna a szemét, amikor közlöm vele a következő hírt. Észtvesztően gyönyörű, ahogy a gyatra csillagfényben fölnéz rám a mellkasomról. Muszáj volt megcsókolnom a száját. Nagyon kívántam a testét is, de megzaboláztam magam. – Annyira sajnálom, hogy titkolózó vagyok. Megértelek, hogy miért szeretnél belelátni a dolgokba. Megígérem, hogy mostantól fogva mindenről be fogok neked számolni, még akkor is, ha nem a te fülednek való. És tudom, hogy nehéz volt elmondanod a történetedet. Állati büszke vagyok ám rád. Annyira erős vagy… és imádnivaló… és fantasztikus, Brynne Bennett. Te vagy az én gyönyörűséges amerikai csajom. – A hüvelykujjammal végigsimítottam az ajkán. Rám villantott egy félmosolyt. – Köszönöm. – Ezt szinte hang nélkül mondta. – És tudod, mi a legjobb az egészben? – tudakoltam. – Mondd meg! – Az, hogy itt vagy velem. Éppen itt, és ezt tudom veled csinálni, ide süss. – Kezemmel

benyúltam a pólója alá, és tenyerembe vettem az egyik mellét. Betöltötte az egész markomat az édes teher. Rámosolyogtam, méghozzá olyan mosollyal, amit éreztem is az arcomon. Ezt a mosolyfajtát Brynne-nen kívül csak nagyon keveseknek tudom előadni. – Ejha! – mondta. – Én is örülök, hogy itt lehetek veled, Ethan. Te vagy az első ember, aki mellett… felejteni tudok. – Hangja finomabb lett, furcsamód azonban erősebb is. – Nem tudom, miért érzem ezt irántad, de ez az igazság. Hosszú ideig nem voltam képes semmiféle intimitásra. És még ha meg is próbáltam, nagyon nehezen ment. – Ez már nem számít, bébi – vágtam közbe. Nem esett jól Brynne-t valaki más karjában elképzelni. Mások is látták meztelenül, hozzáértek, a csúcsra juttatták, ez biztos. A féltékenységbe belereszkettem, ezzel együtt örültem annak, amit mondott. Én vagyok az első ember, aki mellett felejteni tud. Szép volt, haver! Ha minden jól megy, még a végén én leszek az utolsó ember, akire emlékezni fog. – Megvagy, és én nem eresztelek el soha többet! Dorombolni kezdett, és a szeme fellángolt, amikor a másik mellét is megfogtam. Pláne, amikor

megtaláltam kemény mellbimbóját. Érzékeny volt a bimbója, szívesen harapdáltam. Ettől teljesen beindult. Ha őszinte akarok lenni, nálam mindig erre ment ki a játék. Megszállottan hajtottam rá, hogy Brynne-t beindítsam. Félresöpörtem a haját az útból, és rácuppantam a nyakára. Imádtam a bőre ízét és azt, ahogy az érintésemre reagál. Egészen kezdettől fogva működött közöttünk a kémia. Beledomborította a mellét a tenyerembe, hogy szorosabban foghassam. Belecsippentettem a mellbimbójába és ínyemre volt a kiváltott kéjes hang. Tudtam már, mi fog történni, illetve hogy mit fogok tenni. Beleteszem a farkam, a mennyországba röpítem, és miután elélvezett, gyönyörködöm lágy, szépséges pillantásában. Ezért a pillantásáért élek. Ettől viselkedek vele úgy, ahogy eddig más nővel sohasem. Fickándozni kezdett az ölemben. Csípőjével a már alaposan felcsigázott szerszámomon ringatózott, amit csak tréningnadrágom vékony anyaga választott el tőle. Mindenféle pajzán ötleteim támadtak, amiket majd szívesen kipróbálnék. Atyám, bizony, de kipróbálnék vele még egyet-mást!

Bekígyóztam a kezemmel a selyemalsó szárán át egyenesen a puncijáig. Nem okozott nehézséget rábukkanni. Olyan nedves volt, mint a Niagaravízesés. Felnyögött, amikor megérintettem, és körözni kezdtem megduzzadt csiklója körül, ami csak arra várt, hogy a farkamat megérezze. Brynne vitán felül kívánt. És ezt én idéztem elő. Ha csak erre volnék képes, mert mást nem hagyna, már akkor is boldog ember lennék. De nekem több kell. Sokkal-sokkal több. Elemeltem a számat a nyakától, a kezemet pedig a puncijától. Aztán felállítottam az ölemből. Én fekve maradtam a nyugágyban. Rávillantottam a szemem. – Vetkőzz! Egy kicsit megremegett a lába, lenézett rám, de nem tudtam kiolvasni semmit a tekintetéből. Nem tudhattam, mihez kezd az utasításommal. De nem is érdekelt. Úgyis majd kiderül; a kaland izgalmától mindenesetre kőkeményen állt már a farkam. – De hát… idekint vagyunk… – Megfordult, lenézett az erkélyről. – Vetkőzz le, és mássz vissza rám! Nehezebben kezdett lélegezni. Még mindig nem lehettem biztos benne, hogy megteszi, amit

mondtam neki. Azért bízzunk! Brynne szereti a szókimondásomat. – Itt senki nem láthat. Itt és most akarlak megbaszni, a csillagos ég alatt – mondtam. Lebámult rám meghatározhatatlan színű szemével, és megfogta a pólója alját. Egy szempillantás alatt lerántotta magáról. Még egy másodpercig a kezében fogta az anyagot, csak azután ejtette az erkély kövezetére. A késleltetés, és ahogy nézett hozzá, leírhatatlanul erotikus volt. A barátnőm tudja, mitől döglik a légy. Ráadásul neki van a legcsodálatosabb melle a világon. Most a bokszeralsó következett, keze máris a derekánál volt. Hüvelykujját a gumi alá csúsztatta. A szájamban összefutott a nyál, ahogy a ruhadarab lecsúszott. Kecsesen lehajolt, és kilépett a selyem alsóneműből. Teljesen pucéran állt előttem, kisterpeszben, zilált hajjal, és csak a következő parancsomra várt. – Na, nézzenek csak oda! Ne szólj egy mukkot se, ugyanúgy érzek, és ugyanúgy kívánlak, mint mindig! Sőt! – A szerszámom a szívem ritmusával összhangban lüktetett, öklelőzős hangulatba jött. – Higgy nekem! – böktem oda egy cseppnyi éllel a hangomban. Olyan arcot vágott, amitől azt hihettem, hogy a szavaim nyomán nagy kő esett le a szívéről.

Brynne kételkedett abban, hogy a múltja kicsit sem gyakorolt hatást az érzelmeimre. Muszáj lesz dolgoznom rajta, hogy eloszlassam az ilyetén félelmeit. – Gyere ide, szépségem! Oda is jött, és felkucorodott az ölembe. Behajtotta a lábát, és elhelyezkedett a farkamon; csak vékonyka réteg pamutanyag választott el bennünket egymástól. Először a mellét vettem kézbe, és markolászni kezdtem. Pontosan kitöltötte a tenyeremet, nem szaladt túl rajta. Annak ígéretével kecsegtetett, hogy kisajátíthatom egy időre. Tökéletes. Homorított, amikor finoman beleharaptam az egyik mellbimbójába. Picit összerázkódott, és kéjesen felnyögött, amikor a harapás után nyelvemmel enyhítettem fájdalmát. Vajon mit szólna egy mellbimbó-csipeszhez? Lefogadom, hogy elélvezne tőle. Egész nagyszerű volna azt a jelenetet végignézni. A másik mellén kezdtem dolgozni, megfeszült a teste, szanaszéjjel dobott tagokkal ült rajtam, meleg volt… és elképesztő. Benne akartam érezni magamat. Leírhatatlan élmény, amikor Brynne elélvez, akár az ujjamtól,

akár a nyelvemtől, akár a farkamtól. Teljesen a megszállottjává tett. Kezemet lassan lefelé csúsztattam a hátán, a fenekén, majd még lejjebb; végül hátulról beleszemtelenkedtem nedves puncijába. Halkan felszisszent, amikor az ujjam megérintette, majd felnyögött, amikor határozottan behatolt a lucskos forróságba. – Az enyém vagy… – suttogtam. Csak pár centire voltam az arcától. – Ez a punci is az enyém… mindig… akár az ujjam van benne, akár a nyelvem… akár a farkam. Fellángolt a szeme, amikor az ujjaimat bevetésre indítottam. A combja között folyó hadműveletemmel párhuzamosan a nyelvemet is a szájába temettem, amilyen mélyre csak lehetett. Az a két ennivaló comb azért kapta közre a csípőmet, mert megparancsoltam a gazdájának. Annyira felajzott állapotban voltam, hogy egész biztosan túl durván garázdálkodtam benne, nem tudtam uralkodni magamon. Nem tiltakozott, de ha megteszi, természetesen leálltam volna. Minden válasza, minden hangja, sóhajtása, testének minden hullámzása azt sugallta, hogy élvezi a dolgot. Brynne szereti a szexben, hogy én irányítok, ami, mi tagadás, tetszett.

Ebben a pózban tartottam, és muszáj volt egyre közelebb húznom magamhoz. Meg kellett értetnem vele, hogy többé nem ereszthetem el. Nem is fogom elereszteni. Talán valami szükséglet motoszkált bennem, hogy birtokoljam. Eddig is én uraltam a szexet, de vele más volt. Brynne felfoghatatlan dolgot tett velem. Még soha életemben nem éreztem így magam. Csakis ővele. Felemeltem a csípőmről. Megértette, mit akarok, mert megtartotta magát a levegőben, elég ideig, hogy lejjebb toljam a tréningalsómat. Akrobatamutatvány volt, de hát végre kellett hajtanom, ha egyszer bele akartam jutni. Brynne segített a terv végrehajtásában. Feltartottam a farkam, és felharsantam. – Itt van. És jól basszál meg! Alighanem egy-két könnycsepp is szökött a szemembe, amikor rám ereszkedett, és mozgolódni kezdett. Mi több, egész biztos. Ahogy a puncija körbefogta a farkam azzal a sikamlós, buja forrósággal, éreztem, hogy könnyezek. Aztán vad lovaglásba kezdett, önkívületbe vitt vele, ahogy föl-le fickándozott. A könnyem akkor is patakzott, amikor beledurrant a patronom. Belőle is előcsaltam az orgazmust, amikor hüvelykujjammal megdörzsöltem a csiklóját. Gyönyörködtem

nyögdécseléseiben, finom sikolyaiban, ahogy fölért a csúcsra pár pillanattal később. Teljesen összepréselődtem benne. De a legjobb, hogy közben a nevem szökött a szájára. Ethan… Amikor Brynne a karomba zuhant, a farkam még mindig össze-összehúzódott, mélyen a puncijában. Belső izmai még keményen dolgoztak, húztak befelé. Örökre benne tudtam volna maradni! Nem akaródzott elszakadnom, csak öleltem. Még egy darabig kint maradtunk az erkélyen. Ujjbegyeimmel masszírozgattam a gerincét, föl-le. Orrával bele-belebökött a nyakamba és a mellkasomba. Annak dacára, hogy éjszaka volt, és Brynne teljesen meztelenül hevert mellettem a szabad ég alatt, a testét puhának és melegnek éreztem. De a biztonság kedvéért levettem a huzatot a másik nyugágyról, és Brynne köré csavartam. Első ízben tapasztalhattam, hogy a boldogságtól igenis lehet sírni. 7 – Csak rajta, válaszd ki, amelyik tetszik – mondtam neki. Brynne elővigyorgott a szekrényajtó mögül, aztán újra eltűnt a szekrényben.

– Hát, imádom a lilát, de szerintem ma inkább ebben megyünk! – jelentette be, és előrántott egy kék nyakkendőt. Bóklászott egy darabig mögöttem, aztán nyakam köré próbálta a selyemcsíkot. – Jól megy a szemed színéhez. Imádom a szemed színét! Én meg imádom, ha velem kapcsolatban használod azt a szót, hogy „imádom”. Figyeltem az arckifejezését, ahogy megcsomózza a nyakkendőmet; gusztusos alsó ajka szögletét beharapta, annyira koncentrált. Tetszett, hogy kitüntet a figyelmességével, kevésbé, hogy nyilvánvalóan másokon gyakorolta a nyakkendőkötés tudományát. Pont így állhatott az előző pasas előtt is. Ez világos. Próbáltam nem belegondolni, hogy egy olyan reggelen csomózgatta az illető faszszopó nyakkendőjét, amelynek előestéjén talán épp az említett faszszopó faszát szopta. Micsoda féltékeny szemétláda vagyok! Akikkel Brynne előtt jártam, azokra bezzeg nem voltam féltékeny. Ez is csak azt mutatta, hogy Brynne mennyire más, mint egy hétköznapi csaj. Brynne maga a csaj. Az én csajom. – De jó, hogy ezt megcsinálod nekem – szóltam.

– Én is élvezem! – egy pillanatra felmosolygott rám, aztán visszatért a feladathoz. Annyi minden volt még, amit el akartam mondani, de nem tettem. Nem bírja, ha tolakodom, ezt már megtanultam, mégis, annyira nehéznek találtam a lassítást. Brynne-hez nem passzol a lassított felvétel. Vele kapcsolatban csakis az intenzív tempó jöhet szóba. Hála istennek, ez nem szaladt ki a számon. – És kegyednek hogy néz ki a napja, Miss Bennett? – kérdeztem inkább. – Mindenféle egyetemi kollégákkal fogok ebédelni. Majd szoríts nekem. Éppen azon vagyok, hogy beadjam az igénylést munkavállalási engedélyre. Ebből még lehet valami. Esetleg restaurátorként dolgozhatom valamelyik nagy londoni múzeumban. – Befejezte a csomót, és megpaskolta a nyakkendőmet. – Na, kérem alássan. Csinosan fest magán a kék nyakkendő, Mr. Blackstone. – Behunyt szemmel szájon csókolt. Éppen csak megcsipegettem a csücsöri kis ajkat. Kinyitotta a szemét, kissé összehúzta, és kicsit kiábrándultnak tűnt. – Csak nem többet vártál tőlem? – Imádom piszkálni és megnevettetni.

Érdektelen képet vágott. – Dehogy – mondta és megvonta a vállát. – A csókjaid… hogy is mondjam… elmennek. Úgyahogy. De a világért se csinálj belőle ügyet. Jót nevettem az arckifejezésén, és megcsiklandoztam az oldalát. – Jó is, hogy festményt restaurálsz, mert a hazugságból nemigen tudnál megélni. A csikizéstől visongani kezdett, és megpróbált elszökni. A karomba vontam, és magamhoz öleltem. – Nincs menekvés! – morogtam az ajka közé. – Ugyan ki akar menekülni? – kérdezett vissza. – Nekem úgy is jó – feleltem rá egy igazi csókkal. Lassan, alaposan csókoltam, kiélvezve ezt a kora reggeli, munkába menés előtti pillanatot. Olyan édesen olvadt belém, hogy végig emlékeztetnem kellett magamat: először a munka, aztán a szórakozás. Most nincs idő ágyjelenetre. Még szerencse, hogy a nap végén újra itt leszünk, és akkor majd kiélhetem élénk fantáziáimat. A Rothvale Galéria mélygarázsában, ahova vittem, a liftre várva még váltottunk néhány búcsúcsókot, mielőtt elváltunk volna. Ilyen örömei vannak, ha valakibe az ember fia őrülten

beleszeret. Még mindig mázlista fickónak tartottam magam. Arra azért képes volt az agyam, hogy ezt belássam. Miután leparkoltam, kimentem az utcára, mert minden vezető amerikai napilapból be akartam szerezni egy-egy példányt. Át akartam tanulmányozni őket, a legkisebb részletig. Már biztosan tele lesznek politikai sárdobálással, pedig még el sem kezdődött az igazi haddelhadd. Az elnökválasztás majd csak november elején lesz, szóval még öt hónapon át tombolhat a sajtóháború. Kínzó aggodalmat éreztem, de nem vettem róla tudomást. Brynne-t meg kell védenem. Nem engedhetek meg magamnak egy lebőgést. Muriel rám vigyorgott, amikor az újságokért leszurkoltam neki a pénzt. Próbáltam nem összeborzongani a kivillantott fogsor látványától. – Tessék, kedves – mondta, és maszatos kezével felém nyújtotta a visszajárót. A koszos kézre pillantva nyomban úgy határoztam, hogy inkább maradjon az övé az apró, semmint hogy összeszedjek tőle valami ragályos betegséget. – Tartsa csak meg! – Belenéztem zöld szemébe, mely rendhagyó módon szép volt, és

bólintottam. – Rendszeresen fogom venni az amerikai újságokat, majd tegyen félre belőlük, legyen szíves. – Jaj, de kedves, igazán! Jó, majd gondom lesz rá. További kellemes napot! – Rám kacsintott, és újabb betekintést engedett visszataszító fogazatára. Próbáltam nem ellenőrizni, de véleményem szerint Muriel jóval dúsabb sörtézet büszke tulajdonosa, mint jómagam. Szegény pára. Amikor beértem az irodába, nekiálltam lenyomozni Brynne telefonját. Meghallgattam a hangüzenetet, amiről beszélt. A felvételt többször is lejátszottam. Amerikai férfi hangja, könnyed, nem fenyegető, egyáltalán semmi nem derül ki arról, hogy mennyit tudhat. Jó napot! Greg Denton vagyok a Washington Review-tól. Egy bizonyos Brynne Bennett-tet keresek, aki a San Franciscó-i Union Bay középiskolába járt… Rövid, lényegre törő üzenet. A végén megadta az elérhetőségét is. A hívásinfó szerint mindössze egyszer kereste Brynne-t, szóval nagy az esély rá, hogy keveset tud. Sőt talán abban sem volt biztos, hogy Brynne a megfelelő ember, akivel kapcsolatba akart lépni.

Francesnak kiadtam, hogy nézzen utána ennek a Greg Dentonnak a Washington Review-nál, továbbá azt is meghagytam neki, hogy böngéssze tovább a napilapokat. Részletekbe nem avattam be, de hátha talál valami érdekeset. Székemben hátradőlve szemeztem a fiókkal, ahol a cigarettáimat rejtegettem, amikor Neil lépett az irodámba. – Ma reggel egész… emberi a külsőd, pajtás. – Leült velem szemben, méricskélt, szögletes állkapcsát mosoly szántotta keresztbe. – Szállj le rólam – figyelmeztettem. – Rendben. – A mobiltelefonjával kezdett foglalatoskodni. – Nekem aztán ütésem sincs róla, ki is aludt nálad tegnap. Arról meg aztán pláne nem, hogy kivel smaciztál reggel a liftnél. Pedig láttam a biztonsági kamerán… – Na, húzzál innen! Neil elröhögte magát. – Anyám, az egész iroda felélénkült, haver! Végre szabadon lélegezhetünk, nem kell tartanunk a kibelezéstől. A főnök visszaszerezte a csaját. Hála az isteneknek! – A mennyezetre fordította a tekintetét, kezét a magasba emelte. – Elbaszott egy pár hét volt ez…

– Szívesen megnéznélek, hogyan vonszolnád magad, ha Elaina egy szép napon úgy döntene, hogy nem hajlandó tovább a tenyérbe mászó pofázmányodat bámulni! – szakítottam félbe egy műmosollyal, és vártam, hogy változik-e a kedélyállapota. – Ez bármikor beüthet, ismerem ám a kisded, szégyenletes titkaidat! Mintegy varázsütésre, fél másodperc alatt leolvadt Nickről a seggfej vigyor. – Tényleg örülünk nektek, EB – mondta elcsendesedve. És látszott, hogy komolyan gondolja. – Mi a helyzet Oakley hadnagy katonai nyomozati anyagával? – kérdeztem. Közben beadtam a derekam, kihúztam a fiókom, és elővettem egy doboz Djarumot öngyújtóstul. – Terrorizálta a jónépet Irakban. Megúszta, de még kibukhat az ügy. A szenátornak valószínűleg csak az a fontos, hogy a fia ne zavarja a köreit a választási kampány körül, az iraki zűrök kevésbé izgatják. Egyetértően felmorrantam, és beszívtam az első édes slukkot. A szegfűszeg elég erős, de már hozzászoktam. Hagytam a nikotint hatni, enyhe bűntudattal, hogy károsítom az egészségemet.

– Akkor kinéz neki a katonai karrier? – Messze elfújtam a füstöt, hogy ne Neilre szálljon. Neil megrázta a fejét. – Nem hinném. – Miért nem? Neil olyan éles ösztönökkel rendelkezik, mint senki más. Messze más, mint egy mezei alkalmazott. Sokkal-sokkal több. Együtt nőttünk fel, együtt mentünk katonának, túléltük a poklot, hazatértünk Angliába, és sikeres üzletet csináltunk. Akár az életemet is rá mertem volna bízni. Na és Brynne életét. Örültem, hogy Brynne-nek is szimpatikus volt. Mindenképpen úgy láttam jónak, hogy valaki vigyázzon rá, amikor nincs odahaza, ezért megint Neilt fogom mellé adni. Brynne majd nyilván tiltakozni fog. Gyűlöli ezt a felhajtást a biztonsága körül. De nem fogja Neilen kitölteni a haragját, túl rendes ahhoz. Persze én se most jöttem le a falvédőről – akár barát, akár nem, nagyon örülök, hogy Neilnek már van barátnője. Ha egyedülálló volna, nem éppen őt választottam volna Brynne testőréül. Ahhoz túl jóképű. – Hát, ez elég érdekes dolog. Lance Oakley hadnagy frontszolgálatát a gép lezuhanása után önkényesen meghosszabbították. Pedig a Pentagon már több mint egy éve felhagyott a

hosszabbítgatásokkal, csak néhány rendkívüli esetben alkalmazták. – Arra gondolsz, amire én, cimbi? Neil ismét bólintott. – Ahogy a szenátor megtudta, hogy alelnök lehet, elintézte, hogy a fiát a tűzvonalban tartsák Irakban. Csettintettem a nyelvemmel. – Úgy tűnik, a szenátor úgy ismeri a fiát, mint a rossz pénzt. Addig jó, amíg távol marad a választási cirkusztól. Annál nagyobbak apuci esélyei. – Pöfékelve hátradőltem. – Ki is intézhetne el egy önkényes hosszabbítást, mint valaki, akinek politikai összeköttetései vannak? Kezdem azt hinni, hogy Oakley szenátor hamar kibékülne azzal, ha a fiát lepedőben hoznák haza Irakból. Háborús hős meg minden… ő lenne a hazafiság mintaképe. – Kezemmel hadonászva nyomatékosítottam szavaimat. – Pont erre gondoltam én is. – Neil szeme rágúvadt a cigimre. – Azt hittem, már leszokófélben vagy. – Csak otthon – és a hamutartóba helyeztem a csikket. – Brynne körül nem fogok bűzölögni. – Szinte biztos voltam benne, hogy Neil elég rafkós, hogy rájöjjön, miért nem. De hát ez a helyzet a

barátokkal… A barátok megértik egymás gondolatait, nem kell velük orrvérzésig olyasmiről beszélni, ami fájdalmas emlékeket ébreszt. A barátok ízig-vérig részét alkotják egymás lelkének. Kizökkentem a melóból, amikor Brynne mobilja villogni kezdett. Megnéztem a kijelzőt. Egyetlen szó állt rajta: Anya. Na, ez jó bulinak ígérkezik! – gondoltam, és lenyomtam a zöldet. – Halló! Pillanatnyi csönd, azután egy fennhéjázó hang szólt a telefonba. – A lányomat szeretném elérni. Úgy tudom, ez az ő száma. Kivel beszélek? – Ethan Blackstone-nal beszél, hölgyem. – Miért veszi fel a lányom telefonját, Mr. Black stone? – A régi mobilját tartom megfigyelés alatt, Mrs… bocsánat, nem tudom a nevét. – Nem fogok mindent ezüsttálcán elébe kínálni. Brynne anyukájának apróra mindent meg kell majd kérdeznie. Szép udvariasan. Eddig nem vagyok tőle túlzottan elragadtatva. – Mrs. Exley. – Várta, hogy beleszóljak, de csalódnia kellett. Pókerezem, így értek valamicskét az

időzítéshez. – Miért tartja megfigyelés alatt a lányom telefonját? Leplezetlen mosoly ömlött végig az arcomon. Mindketten tisztában voltunk vele, ki nyerte ezt a kört. – Igen, tudja, én biztonsági szolgálattal foglalkozom. Ez a munkám. Brynne édesapja bízott meg, hogy nézzek a lánya után, amíg az Oakleykampány le nem fut. Nem árulok zsákbamacskát, hölgyem. Tudom, miért leselkedik veszély Brynnere, és tudja maga is. – Itt a hatás kedvéért megálltam. – Brynne már beszámolt róla, hogy mit kellett elszenvednie az Oakley fiú karmai között. Hallottam, ahogy élesen beszívja a levegőt, és sokért nem adtam volna, ha látom hozzá az arcát is. Sajnos, itt a képzelőerőmre kellett hagyatkoznom. – Maga vette meg a portréját, ugye? Brynne mesélte, hogy maga megvette az aktképét, azután hazafuvarozta. Egyvalamit tudnia kell a lányomról, Mr. Blackstone. Brynne szeret nekem kínos pillanatokat okozni. – Igazán? Erről nem is tudtam, Mrs. Exley. Nem is említette magát nekem egészen tegnapig.

Szóval semmilyen viszonyítási alapom nincsen magával kapcsolatban. Eleresztette a füle mellett a burkolt sértést, és gyilkosabb hangnemben folytatta. – Akkor maga párkapcsolatban áll a lányommal, ugye, Mr. Blackstone? Tudok olvasni a sorok között, és le tudom vonni a következtetéseket, éppúgy, mint bármelyik épeszű ember. Brynne az egyetlen lányom, és bármit mondott is rólam, szeretem, és csakis a javát akarom. – Hívjon nyugodtan Ethannak, kérem. És igen, egyértelműen kijelenthetem, hogy kapcsolatban vagyunk, Brynne meg én. – Kinyúltam egy újabb cigiért, és felpattintottam az öngyújtó fedelét. Nagyon komoly! Ez a nő nem tudja, kivel áll szemben. Egész nap folytathatnánk a beszélgetést, akkor is én nyernék a végén. – És én is így vagyok vele. Egy pillanatra elhallgatott, aztán föltette a kérdést: – Maga is így van vele? Hogy érti, Mr. Blackstone? – Én is szeretem a lányát, és csakis a javát akarom. Megóvom minden veszélytől. Ő már az én felelősségem. Most is csak elképzelni tudtam, amint az asszony a szemét forgatja attól, amit hallott. Vajon

Brynne hogy bírta ki ezt a rengeteg elutasítást, ami az anyjától érkezett? Azt is kiszúrtam, hogy nem akaródzik neki a keresztnevemen szólítania. Szegény Brynne. Egész életemben anya után sírtam; Brynne-nek megadatott, ám minden lépését folyton rosszalló tekintettel vizslatta. A magam részéről én inkább őrzöm egy nemlétező anyuka emlékét, semhogy örökre el kelljen viselnem egy ilyen sárkányt. – Akkor megadná nekem a lányom új telefonszámát, ha már ő nem kegyeskedett ezt megtenni édes anyukájának? – Most átment mártírba, ráadásul hovatovább le is akar rázni. Most már szélesen vigyorogtam. Kurvára imádom a nyerő lapokat. – Jaj, kérem, ne sértődjön meg rá, Mrs. Exley! Mindez nagyon hirtelen történt, tegnap este. Brynne mondott nekem valamit, ami miatt úgy döntöttem, lecseréljük a telefonját. Ilyen egyszerű az egész! Még nem jutott idő kapcsolatba lépnie önnel, pusztán ez az ok. – Verhetetlen lapokkal a kézben nem nehéz nagylelkűnek lenni. – Maga hozta a döntést, Mr. Blackstone? – Igen. – Hú, de isteni most ez a cigi! – Miért maga hozza a döntéseket Brynne helyett? – Anyuci kimeresztette oroszlánkörmeit.

– Mert, ahogy már mondtam, Mrs. Exley, mindentől és mindenkitől meg akarom védeni, aki csak bántani akarja. Mindentől… és mindenkitől. – Jó mélyre szívtam a következő slukkot, és hosszan ízlelgettem. Erre elcsöndesedett. Kivártam, míg végre beadta a derekát, és újra megszólalt. – Brynne új számát, ha kérhetem, Mr. Blackstone. – Természetesen, Mrs. Exley. Tudja mit? Átküldöm önnek a számát a mobilomról, és így egyúttal az én számomat is megkapja. Ha érdeklődni szeretne Brynne-ről, vagy ha a médiától keresnék Brynne múltjával kapcsolatban, kérem, jelentkezzen. Hívhat akármikor. A beszélgetésünk ezután igen hamar véget is ért. Nem kicsit elpilledtem tőle. Uramatyám, nem egyszerű a nő! Szegény Brynne. Szegény Tom Bennett. Hogyan akadhatott össze egy ilyen nővel? Lefogadom, hogy szép lehetett. Hideg szépség. Megírtam az SMS-t Brynne anyjának, a számmal együtt: Kellemeset csevegtünk, Mrs. E. – EB. Pötyögés közben végig vigyorogtam. Brynne egy órán belül küldött egy üzit: Beszéltél anyámmal?! :O

Atyám! Anyuci elérte. Remélem, nem kerültem túl nagy slamasztikába. Visszaírtam: Bocs, bébi. A régin hívott, nem örült, amikor fölvettem :/ Brynne azonnal válaszolt: Bocs h dumálnotok kellett. Kárpótollak: ?? Ettől fülig szaladt a szám. Már gépeltem is: küldtél két ??-t!! Szavadon foglak. Amúgy nem vt oan szörnyű. Mégiscsak az anyja, szóval megengedtem magamnak ezt a kis füllentést. Igazából a hideg is kirázott tőle. Egy kis idő eltelt, amíg újra válaszolt, de megérte a várakozás. Nagy hatással vtál rá. Maj mesélek. Húzok ebédelni. Hiányzol… bébi xxx ? Magamba szívtam a szavakat a kijelzőről, sokáig nem akaródzott becsukni az üzenetet. Azt írja, bébi. Azt írja, hiányzom. Puszikat és szívecskéket küld. Nem akartam túl sokszor elolvasni, de nehéz volt megállni. Azt akartam, amit, és egy percet sem voltam hajlandó várni rá. Émelygős epekedésemet félbeszakította Frances, és hirtelen belém hasított, hogy a cégem nem fogja elvezetni saját magát. – Ivan Everley van a vonalban – mondta Frances a kihangosítóba.

Szóltam neki, hogy kapcsolja, és felvettem a hallgatót. – Már megint a bajt keresed, mi? – mondtam gunyorosan. – Befutott egy újabb halálos fenyegetés, EB. Ezúttal az Íjász Világszövetség vegzál, hogy vegyem komolyabban a dolgot. Én magasról leszarnám, de azok a marhák az Olimpiai Bizottságnál téged akarnak, addig nem hajlandók kiírni a versenyt. Úgy meg hogy a túróba kommentáljak? Tök hülyék a szervezők, nincs nekem időm ilyen baromságokra. – Nem kell bemutatnod őket. Majd beszélek velük, de szerintem találkozzunk is, hogy átfussuk a védelmi terved, ezzel egy kalap alatt letudnám a helyszín biztosítását is. – Mikor gondolod? – Ebédeljünk együtt. Frances majd megszervezi a szabadidődet, ne félj. – Nekem jó. Hálás vagyok neked, EB. Nélküled nem is tudnám kommentálni az olimpiát. Szerencsére a céged valamelyest ellensúlyozza azt a sok baromagyú szervezőt. – Apropó, baromagyú szervezők… Ivan, benne vagy még a National Gallery igazgatótanácsában?

Úgy rémlik, mintha egyszer újságoltad volna, hogy a tagja vagy. Ivan felhorkant. – Persze, még ott vagyok, igen. Miért kérded? Egyébként most úgy fogok tenni, mintha nem sértettél volna meg az előbb. Ma nagylelkű hangulatban találtál. Na meg családtag is vagy. – Unokatestvéri minőségben! A barátnőm restaurátornak tanul a Londoni Egyetemen. Amerikai állampolgár, és szüksége lenne munkavállalási vízumra, hogy határozatlan időre az országban maradhasson. – Várj. Hátrább az agarakkal. Csak nem az ütötte meg a fülemet az imént, hogy „a barátnőm”? A megközelíthetetlen Blackstone mítosza szertefoszlik, vagy mi? Mi ütött beléd? Tudhattam volna, hogy piszkálni kezd, amint kinyitom a számat. Zavartan nevetgéltem. – Hát, azt nem tudom, de azt igen, hogy említett barátnőm igen ügyes restaurátor, és szívesen csinálja, amit csinál. És nagyon a szívemre venném, ha lejárna a vízuma… – Értelek, EB. Majd megérdeklődöm. Amúgy éppen most lesz valami a Nationalben. A Mallerton Társaság…

– Igen, a barátnőm már mesélt róla. El is viszem rá. Éppenséggel az egyik kiállított darabot pont ő restaurálta. Brynne részletesen el tudja magyarázni. Majd meglátod. Be fogom neked mutatni. – Már alig várom, hogy találkozhassam az amerikai szépséggel, aki a farkadnál fogva rángatott ki az egyéjszakás kalandok örvényéből. – Ezt azért majd ne hangoztasd, ha találkoztok, különben rózsacsokrot küldök figyelmes rajongóidnak, akik azokat a snájdig halálos fenyegetéseket küldözgetik, arra biztatva őket, hogy csak így tovább! Felnevetett. – Tudod mit, EB? Ha tényleg határozatlan időre itt szeretnéd tartani, vedd el feleségül. Akkor nem lesz szüksége munkavállalási vízumra. Az agyam majd’ eldurrant a házasság gondolatától, és egy újabb cigiért kezdtem kotorászni az asztalfiókban. – Ha nem tudnám, hogy ekkora bunkó vagy, most azt hihetném, ideje fülészhez fordulnom. Te jössz nekem a házassággal – ez időtlen idők óta a legjobb poén a részedről. Mondd csak, a seggedből húzod elő az ötleteidet, vagy mi?

Az unokatesóm jót rötyögött a kontómra. – Az, hogy az én házasságom balfogás volt, nem jelenti, hogy a tied is szar lesz, EB. – Akkor ezzel lezártnak tekintem a beszélgetést, Ivan. Vedd úgy, hogy leteszem a telefont. – Amikor elemeltem a kagylót a fülemtől, még hallottam a nevetését. 8 Brynne-t mindig imádom elhozni a munkából. Ez a nap sem kivétel. És mióta azt az üzenetet küldte, tűkön ülve vártam a munkaidő végét. Beálltam a Rothvale parkolójába, és az ajtóra meredtem, amely mögül majd előbukkan. Unokatestvérem szavai a házasságról még ott csengtek a fülemben. Ezzel párhuzamosan a fejemben mindenféle őrült dolog kavargott. Házasság… na, ne már! Esetleg egy kizárólagos, elkötelezett kapcsolat. Kezdetnek az is megteszi. Soha nem gondolkoztam azon, hogy valaha is megnősüljek. Nem volt megírva a tenyeremben. A házasság intézménye, mint olyan, kivívta legmélyebb tiszteletemet. Azonban én minden valószínűség szerint csúfos kudarcra ítéltetnék benne. Mindenesetre zilált életstílusom és elcseszett múltam mind ide mutatnak. Annyi szar történt az életemben, hogy alig tudok olyan

időszakaszt mondani, amikor normálisan alakultak a dolgaim. A nővérem boldog házasságban él, és van három gyönyörű gyereke. Hannah és Freddy az etalonházaspár, bár ezen korábban még nem töprengtem el. Nővérem vitte a családi vonalat, és unokákkal ajándékozta meg apát. Ezzel kifogta a szelet a vitorlájából, nem kellett többé versenyeznem. Úgy értem, Hannah olyan ügyesen csinált mindent, hogy szinte teljesen levette rólam a szülői nyomást. Elhatároztam, hogy fölhívom, amíg Brynne-re várakozom. Kettőt csörgött, és széles mosollyal nyugtáztam, amikor fölvette. – Hogy van az én öcsikém? – Belepistul a nagy hajtásba – közöltem. – Nem csak abba pistultál te bele! Hallottam egyet s mást! – Ha éppen olyanja van, Hannah őrjítően önelégült tud lenni. – Ezek szerint apának eljárt a szája, mi? – Jaj, annyira aggódik miattad! Úgy mondta, még sosem látott téged ilyennek. Amikor a háborúból hazakeveredtél, akkor sem. – Ajvé! Akkor nem kellett volna odamennem és telebeszélnem a fejét a sirámaimmal. Micsoda

lelketlen tuskó vagyok! Majd igyekszem jóvátenni. Na de mesélj, veled mi van, nővérkém? – Próbálsz terelni, mi? Na, abból nem eszel! Végre valakibe belegabalyodsz, és azt reméled, hogy csak úgy hagyom elúszni ezt a szaftos sztorit? Teljesen hülyének nézel? Egy testvérpár értelmesebb felével beszélsz, haver! Felsóhajtottam. – Jól van, most az egyszer igazat adok neked, Han. – Hűha, ez aztán a változás! Ámulok és bámulok! – Ja, tényleg nem vagyok a régi. Remélem, javamra vált a változás. Apa megnyugodhat, mert azóta újra összejöttem a lánnyal. Szóval már nem az a megtört fiú vagyok, saját magam árnya, aki utoljára bezörgetett az ajtaján. – Most meg valami költőtől idéztél, Ethan? Eddig nem volt ilyen szókincsed. – Ehhez inkább nem fűzök megjegyzést… Figyelj, arra gondoltam, hogy egyszer majd leviszem bemutatni. Ott tölthetnénk egy hétvégét valamikor? Szerintem tetszene neki Halborough, és annyira szeretném néhány napra kimozdítani a városból. Beleférne nektek? – Hogy idehozd? Az amerikai csajt, aki a mulya, élhetetlen kisöcsémből ömlengős, szerelmi

bánattól elkenődött, mexikói sört vedelő roncsot csinált? Hát hogyne! Ez nevetésre fakasztott. – Nagyszerű! Majd szólj, hogy mikor lenne a legalkalmatlanabb. A házatok jó terep arra, hogy mindenkinek bemutathassam Brynne-t. Már nagyon hiányoznak a gyerekek. – Nekik is hiányzik Ethan bácsi. Rendben van… megnézem majd az előjegyzést, és szólok, hogy mikor nem lesztek útban. Mindjárt itt az olimpia, úgyhogy sok a vendég. – Ne is mondd, az egész város megőrült, pedig még csak június van! Leraktuk. Továbbra is Brynne-t lestem az ablakból. Előhúztam a mobilját a zsebemből, és megnyitottam az üzenetet, ami tönkrevágta tökéletesen induló napomat. Valami Alex Craven nevű ürge írta a Victoria és Albert múzeumból. Brynne, Jó, hogy ma megint összefutottunk. A Mallertonod elképesztő. Ha együtt vacsiznánk, megbeszélhetjük, hogy milyen feltételekkel alkalmazhatunk. Nem is tudtam, hogy modellkedsz! Láttam a fotóidat, erről muszáj mesélned! – Alex. Legszívesebben kiheréltem volna.

A fogamat csikorgattam dühömben, szerintem még a nyelvemet is elharaptam. Akkora késztetést éreztem arra, hogy visszaüzenjek, hogy még a vér utóízét is édesnek éreztem. Valami ilyesmit: Pattanj le róla, idióta barom! Foglalt a csaj, és ha túl sokáig sasolod a pucér képét, a pasija még le találja vágni a töködet! – Ethan, a Kaszaboló. Persze nem küldtem el, de kicsi volt a híja. Istenem, hogyan uralkodjam magamon? Nem vagyok én jó az ilyesmiben. Ez a féltékenység kikészít. Brynne még meg is orrolhat miatta. Francért kell neki magát meztelenül mutogatnia! Több megerősítésre vágyom tőle, de eléggé úgy tűnik, hogy erre jelen állapotában még nem lesz képes. Kinyílt a hátsó ajtó, és Brynne rogyott az ülésre, futástól kipirultan. Időközben ugyanis szemerkélni kezdett az eső. Elvigyorodott, és előrehajolt, hogy puszit adjon. – Na, végre már! – Magamhoz húztam. A bőre egy kicsit hideg volt, ám az ajka meleg. Alaposan nekiveselkedtem egy szenvedélyes csóknak, mélyen beleástam a nyelvem, hogy érezze,

mennyire kívánom. Nem tiltakozott, úgyhogy addig nem is álltam le, amíg fel nem sikított, hogy ne essem túlzásokba. Elengedtem, és oldalt fordultam az ülésemben, hogy rálássak. – Bocs, ez egy kicsit vadra sikeredett – igyekeztem bűntudatos arcot vágni. Már máshogy nézett rám, tekintetével fürkészett. Mennyire gyönyörű! Nem is csoda, hogy az olyan kis nyikhajok, mint ez az Alex, meztelenül akarják látni. Én is szeretném meztelenül látni. Basszus, itt és most! Ki volt bontva a haja, sötétzöld dzsekit és sálat viselt. Fantasztikusan állt neki ez a szín, kiemelte szemének zöldesbarna árnyalatát. Mindehhez még pár esőcsepp is harmatlott a hajában. – Mi a gond, Ethan? – Ugyan miből szűrted le, hogy gond lehet? – Női megérzés – mosolygott. – Na meg kint felejtetted a nyelved. Megráztam a fejem. – Tudod te, mennyire hiányoztál? Milyen volt az ebéd a kollégákkal? Hanyatt estek tőled? – Nagyon jól ment. Elregéltem nekik mindent a Lady Percival-festmény restaurálásáról, úgyhogy

az emlékezetükbe véstek. Remélem, lesz belőle valami. Talán lesz is. – Mosolygott. – És mindezt neked köszönhetem. – Rövid csókot nyomott az ajkamra, miközben az államnak támaszkodott. Megpróbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. De egyszerűen nem bírom megjátszani az érzéseimet. Amint a féltékenységgel, úgy ezzel is mindig keményen befürdök. Ó, persze, biztosan lesz belőle valami! Alex Cravennek például tutira egész napos merevedése lesz. Nem a szívvel-lélekkel restaurált Lady Percival miatt vésnek az emlékezetükbe, de nem ám! Hanem a pucér képek miatt, bizony! Mallerton nyugodtan dohosodhat a pincében, ő Brynne Bennett-tet akarja a farkára tűzni! Brynne felsóhajtott. – Elmondod végre, mi bajod van? Csak morgolódsz, de ha jól tudom, az nem éppen a boldogság és az összhang egyezményes jele. – Nagyon mérgesnek látszott. – Ez jött nemrég. – Az ölébe tettem a mobilját a megnyitott üzenettel. Elolvasta, nyelt egyet, aztán oldalvást nézve lesütötte a szemét.

– Féltékennyé tett, amikor megláttad – jelentette ki. Rábólintottam. Most már akár ki is teregethettem, ami a lelkemet nyomta. – Ágyba akar bújni veled. És ezzel minden férfi így van, aki meglátja a meztelen fotódat. Ezt persze nem mondtam fennhangon, nem őrültem meg. Pedig ez a színtiszta igazság! – Erre azért nem vennék mérget, Ethan. – Miért, meleg a tag? Megvonta a vállát. – Nem hinném, hogy Alex meleg volna, bár meglehet. – Akkor viszont hétszentség, hogy meg akar dugni – mondtam mogorván a szélvédő felé fordulva. Az apró cseppekkel pöttyözött üveg híven tükrözte lelkiállapotomat. – Ethan, nézz csak ide rám! A parancs erélyességétől meghűlt az ereimben a vér. A farkam pedig felágaskodott. Ránéztem a barátnőmre, aki rövid idő alatt mindennél fontosabb lett számomra, és vártam, mit akar. Nem tudtam, hova tegyem a féltékenységemet, nem volt világos, hogyan legyek méltó

szeretője egy aktmodellnek, akire minden férfi a nyálát folyatta, akivel minden férfi le akart feküdni. A fejemben teljes volt a homály. – Alex Craven egy nő. Brynne összeszorította az ajkát, hogy ne kacagjon fel hangosan. Nem számított, akkora kő esett le a szívemről, hogy most kedvére bosszanthatott, akár fát is vághatott a hátamon. – Ó – csuklottam fel. Rettentő ostobának éreztem magamat. – Hát, ez esetben muszáj Alex Cravennel vacsoráznod! Sok sikert, bébi! Nagyon úgy tűnik, hogy tényleg állást akar neked kínálni – bólogattam. Felnevetett. – Túl sokat variálsz, bébi! Közel hajoltam az ajkához, de nem értem hozzá. – Nem tehetek róla. Viszont imádom, ha bébinek szólítasz! – Ismét megcsókoltam, ezúttal nem úgy, mint egy neandervölgyi, hanem sokkal inkább úgy, ahogy az előbb kellett volna. Gyengéden megfogtam a fejét, és próbáltam bemutatni, milyen sokat jelent nekem. Néhányszor megharapdáltam még az alsó ajkát, aztán lassan elhúzódtam, a tenyeremet végighúzván az arcán és a nyakán. – Most haza szeretnélek vinni. Hozzám. Nagyon kellesz most.

Remélem, leesett neki, hogy ezt kérésnek szántam. Bár szóltam, hogy hozzon magával ruhát egy pár napra, nem lehettem biztos, hogy teljesítette-e, amire kértem. Csak az után vágytam, hogy mindig velem legyen. És nem igazán tudtam érzékletesebben kifejezni ezt a vágyamat. Nekem az kell, hogy ott legyen nálam, ahol beszélhetünk és érintkezhetünk. És dughatunk. Nagyigényű rohadék vagyok. De nem tud érdekelni. Ördöngösen nehéz dolog folyton visszatartani magam. Egyszerűen nem bírtam nem rányomulni. – Oké, akkor ma este nálad. – Beletúrt a hajamba, miközben folyamatosan fürkészett okos szemével. Szinte meg mertem volna esküdni rá, hogy nyitott könyv vagyok a számára. Fel nem foghattam, hogy egyáltalán hogyan bírt elviselni. Talán mert viszontszeretett, de inkább nem kattogtam rajta, mert mindig ugyanoda kanyarodtam vissza… mert mi van, ha nem? – Köszönöm – megfogtam a kezét, és a számhoz emeltem. Közben ránéztem, hogy mit szól hozzá. Megnyugodva tapasztaltam, hogy mosolyog. Visszamosolyogtam, és beindítottam a kocsit.

Ideje hazavinnem a csajomat, ahol végre azt tehetjük, amiben kedvünk telik. A parmezános csirke hihetetlenül jóra sikeredett. Omlós hús, ízes szósz és fűszerezés. De a vacsoratársaság, aki velem szemben foglalt helyet, még sokkal lenyűgözőbb volt. Végignéztem, ahogy főz, közben dolgozgattam a notebookomról. A konyhapultnál ültem, és időnként fölpillantottam rá a munkámból. Imádtam, ahogy a konyhai eszközökkel zörög. Örültem, mert Brynne készítette a vacsorát az édes kezecskéivel. Jóérzéssel töltött el. Hát még az illatok! Őrjítően szexi dolog, ami azt illeti. Az más volt, amit Annabelle tett értem: ő alkalmazott, aki takarít, és fagyasztott, felcímkézett ételeket állít elő. Ezzel szemben Brynne szívből törődik velem, nem a pénzért csinálja. Eddig még nemigen volt szerencsém olyan nővel lakni, aki főzött rám. Hozzá tudnék szokni, annyi szent! Bizony! Brynne teljesen lebilincselt. Zseniális, szexi, gyönyörű, komoly, kitűnően főz – és az ágyban, alattam elnyúlva a jónál is sokkal jobb. Azt már említettem, hogy szexi és gyönyörű? Lassan le kéne feküdnünk.

Még egy falatot vettem a számba, és hosszasan ízlelgettem. Brynne haja fel volt tűzve egy olyan csíptetős csattal, és mélyen dekoltált karmazsinvörös top feszült a felsőtestén. Ínycsiklandozó mellbimbója kitüremkedett, és a szám után kiáltott. Néhány hajtincs elszabadult a csat szorításából, és most Brynne mellének domborulatára simult. Mmmmm… de fincsi. – Örülök, hogy ez a véleményed róla. Nagyon könnyű elkészíteni – mondta. Figyeltem az ajkát, amint belekóstolt egy pohár borba. Teljesen felzaklatott, hogy az előbb hangosan is megszólaltam; még szerencse, hogy Brynne azt hitte, a vacsorát dicsérem. – Hol tanultál meg ilyen jól kefélni? Izé… akarom mondani, főzni? Fejét csóválva forgatta a szemét. Vigyorgással és kacsingatással igyekeztem leszerelni. – Mert mindkettőt igazán elsőrangú szinten műveled ám! – Olyan hülye vagy – méltatlankodott. – Főzőműsorokat néztem, és megtanultam belőlük ezt-azt. A szüleim válása után apámon gyakoroltam. Majd kérdezd meg, milyen csapnivaló voltam

kezdetben. – Felszúrt egy darab húst a villájára, és bekapta. – De azt inkább ne emlegesd neki, hogy mi ketten mikor kezdtünk kefélni. Jót nevettem magamon, majd lehorgasztottam a fejemet. – Ezek szerint nem mesterszakácsként jöttél a világra, fakanállal a kezedben? – Szó sincs róla! Szegény apámat mérgezgettem a főztömmel egy jó darabig. Mondjuk, sose panaszkodott. – Apád tudja, mit csinál, és az is biztos, hogy nagyon szeret téged! – Örülök, hogy kibeszéltétek a dolgot kettőtök között. Elnyerted ám a rokonszenvét, Ethan. Nagyon tisztel téged az öreg. Egy mosolyt szalasztott felém. – Hát, én is megkedveltem. – Haboztam, hogy az anyját felhozzam-e. Végül győzött az illem. – Azt viszont nem hinném, hogy anyádat is lehengereltem. Bocsánatot kérek. Jónak láttam neki bemutatkozni, és közölni, hogy mit várok az élettől – de talán lehettem volna valamivel tapintatosabb. Megrázta a fejét. – Semmi baj nem történt. Igazság szerint még örült is neki, hogy valaki vigyáz rám, pláne, hogy

egy ilyen elszánt fickó, aki sose hagyná, hogy bármi történjék velem… Éreztem, hogy elhalványodik a hangja. Másra se vágytam, mint hogy nyugtázzam az elmondottakat, de megvártam, amíg befejezi. – Mondjuk az az érzése, hogy nem hagyod a saját életemet élni. – Játszadozni kezdett az étellel. Megvontam a vállamat. – Az már igaz, minden érzésemet feltártam előtte, kerek perec. Rám mosolygott. – Ezt is mondta. Igazán bátor tett volt, Ethan. – Elmondani az igazat? Az nem vall bátorságra, az igazság mindenkitől elvárható. Fontos nekem, hogy a szüleid tudják, hogy nem pusztán a lányuk őrzését látom el. – Kinyújtottam felé a kezem. – Az is fontos, hogy ezt te is tudd, Brynne. Rengeteget jelentesz nekem. Kezembe tette a kezét, megfogtam a filigrán csontocskákat, és behunytam a szemem. Ez az imádnivaló kéz főzött nekem vacsorát, ez csomózta meg reggel a nyakkendőm. Kisvártatva ugyanez a kéz fogja a testemet is simogatni az ágyban. – Te is nekem, Ethan. Ettől megint elöntött a birtoklásvágy. Esküszöm, mintha benyomtak volna rajtam egy gombot.

Az egyik pillanatban még a helyzet ura voltam, vitézül próbáltam ellenállni. Aztán egyszer csak érkezett egy ártatlannak tűnő utalás, és bumm! Máris mást sem akartam, csak azonnali, instant szexet. Kész, nem bírtam magammal. Felálltam, felnyaláboltam Brynne-t. Vittem az ebédlőből a hálószobába. Az odaúton az arcomat fogta, és őrülten csókolt. Nem panaszkodtam. Imádtam, amikor ilyen tüzes. Brynne nagyon felajzott tud lenni. Kurvára jó! Lehámoztam róla mindent, ezúttal elmarad a sztriptíz. Azonnal látnom kellett a testét, mielőtt teljesen elvesztettem az eszem. Ibolyaszínű melltartó és fekete tanga volt rajta. Elcsukló hangon leszóltam neki odaföntről: – Te engem megölsz, te nő! Mosolygott, és jobbra-balra ingatta a fejét. – Dehogyis – suttogta. Ezért a válaszért fölé hajoltam, és lassan, jóízűen megcsókoltam, de a szívem már hevesen vert. Istenem, de jó, hogy itt van, puha és csalogató – és elfogad engem. Annyi mindent szeretek benne egyszerre!

A hasára fordítottam, kikapcsoltam a melltartóját, és megszabadítottam a bugyitól is. Eszembe véstem a látványt, szenvedélyesen felsóhajtottam, és végighúztam a kezemet a hátán, a csípőjén, a popsiján, aztán visszafele is bejártam ugyanezt az utat. Amikor már meztelenül feküdt előttem, megnyugodtam és lelassítottam. Nem vetkőztem le, csak kinyújtóztam mellette. Felém fordult, és úgy néztük egymást egy darabig. Kivettem a csatot a hajából, haja végigzúdult a hátán és a vállán. Brynne haja hosszú és selymes. Imádom megérinteni, és a kezemmel fésülgetni. Imádom, ha a haja a mellkasomat verdesi, amikor Brynne a farkamon lovagol. Imádok belemarkolni, megkapaszkodni benne, amikor fuldokló gyönyörhöz juttatom, amelynek a végén a nevemet kiáltja. De mára másmilyen programot szánok neki. Lassan, óvatosan fogom babusgatni, minden zegétzugát bejárván a nyelvemmel és az ujjaimmal. Orgazmusból orgazmusba viszem majd, végül levetkőzöm, és a szerszámommal is megpiszkálom egy kicsit.

Nagyon jól illünk egymáshoz. A szex vele bensőm legmélyéig megráz, még ha ennek talán Brynne nincs is tudatában. Jószerivel azt sem tudom, mi mindent mondok neki nagy hevültségemben. Mindenfélét összehordok, annyi szent, imádja azt a mocskos számat. Mondta már. Még szerencse, mert nekem már csak ilyen van. Nem igazán működik szűrő az agyam és a szám között. Még mindig fogalmam sincs, mit mondtam Brynne-nek a kirobbanó orgazmus előtt, ami olyannyira leszívott, hogy majdnem álomba merültem, ahogyan ott feküdtem benne. Azt tudom, hogy ő azt mondta: „Én is szeretlek”. A szemem felpattant, belebámultam a sötétségbe, és csak kapaszkodtam belé. Újra meg újra meg újra lejátszódott bennem a jelenet. Bazmeg. Meg fogják tenni. A szívem pumpálni kezdte az adrenalinnal telített vért az ereimben. Ilyen félelmet még nem tapasztaltam. Persze el voltam készülve arra, hogy ez egy szép napon megtörténik. Csak mindig igyekeztem elnyomni magamban, hogy épeszű maradhassak. Az elfojtás egy darabig működött is. Na, ennek van most vége.

– Készen állsz? – kérdezte a fickó, akit kedvem lett volna kibelezni, hogy szép lassan elvérezzen. Aki Brynneről beszélt. Aki azzal kínzott, hogy bántani fogja. Bazmeg, NEEEEEE! Megráztam a fejem, ahogy közeledett, az arca nagyobb és nagyobb lett, a gyűrűző füst a szegfűszeges, kézzel sodort cigarettából gyötrőn incselkedett velem, hogy a nyál is összefutott tőle a számban. Vicces, hogy hogyan kívánhatok cigarettát egy ilyen pillanatban, de az biztos, hogy nagyon kívántam. Ki tudtam volna kapni a cigit a kurva szájából, hogy tovább szívhassam, ha megtehettem volna. Egy másik pribék lefogott hátulról, és bedugaszolta az orromat. Megpróbáltam visszatartani a levegőt, de a testem cserbenhagyott. Amikor levegő után kapva kinyitottam a számat, valami undorítót öntöttek le a torkomon. Igyekeztem kiöklendezni, de a testem ismét a lélegzésnek adott elsőbbséget. Milyen ironikus.

Bedrogoznak, hogy aztán kivégezhessenek… anélkül, hogy tiltakoznék közben… hogy aztán levideózzák, és közzé tegyék mindenkinek a világban. Ne. Ne! NE! Utolsó csepp erőmmel is védekeztem, de az őr csak röhögött a próbálkozásaimon. Könnyek csorogtak végig az arcomon, de biztos, hogy nem sírtam. Hiszen én sohasem sírok! Egy parancsszót vakkantott, és megláttam a kamerát. Egy közlegény háromlábú állványra csavarozta, én pedig csak bámultam és könnyeztem, amint az ópium lassan hatni kezdett. Csakugyan sírok – hasított belém a felismerés. De nem amiatt, amit a kínzóim véltek. Hanem apám és a nővérem miatt. Meg a barátnőm miatt. Látniuk kell, ahogy a fejem lehullik. Az egész világ látni fogja. Ő is. – A nevét! – parancsolt rám az őr. Megráztam a fejem, és a kamera felé biccentettem. – Nincs videó! Ne videózz, faszszopó! Nem csináltok rólam KIKÚRT VIDEÓT!

A számat befogta egy visszakézből érkező pofon. Olyan brutális volt, hogy már a szelétől is torkomra forrt a szó. Az őr még egy parancsot ugatott, és az operatőr katona a dögcédulámra irányította a lencsét, majd förtelmes kiejtéssel olvasta a nevemet: – Blackstone, E. SAS. Főhadnagy. Kettő-kilencegy-öt-nulla-egy. Megint nekem támadtak, csak ezúttal egy görbe, élesre fent kukri is előkerült a hüvelyéből. Még bedrogozva is jól láttam, hogy a szerszám minden további nélkül képes betölteni rendeltetését. Anyámra gondoltam. Egész életemben őutána vágyakoztam, most pedig még erősebben, mint valaha. Nem éreztem bátornak magam. Féltem meghalni. Mi lesz Brynne-nel? Ki fogja megvédeni, ha én már nem leszek? Ó istenem… – Videót ne! Videót ne! Videót ne! Videót ne! – csak ezt tudtam hajtogatni. És ha mondani már képtelen leszek, akkor is ez jár majd a fejemben, ez lesz utolsó gondolatom. Na meg ez: – Annyira sajnálom, Apa, Hannah,

Brynne… annyira rohadtul sajnálom… – Ethan! Bébi, ébredj fel! Rémálmod van! – A legédesebb hangot hallottam, és a legpuhább kéz ért hozzám. Levegő után kapkodva, mint a villám, felültem, a tudatom hiperaktív állapotba csigázott. Brynne elhúzta a kezét, mielőtt a tarkómat a fejtámlának löktem volna, oxigénért tátogva. Szegény lány tágra nyílt szemmel, halálra váltan ült föl mellém. – Ó, bazmeg! – lihegtem, végre az eszemre térve. Gyerünk, haver, lélegezz! Ez már sokszor előfordult velem. Minden csak a fejemben létezik. Nem valóságos. De mégis itt ülök, és a barátnőm előtt látványosan jön elő belőlem a sok szarság. Biztos szörnyen fél most, mély sajnálatomra. Még a hányinger is elfogott. Ismét kinyúlt felém, kezének nyugodt érintése magával ragadott, és visszahozott a valóságba. Brynne mellettem fekszik az ágyban, már nem abban az elcseszett álomban vagyok. Folyton szerepeltetem a rémálmaimban. Mi a faszomnak csinálom ezt? Közelebb húzódott, megsimogatta a mellkasomat, az érintése olyan volt, mint egy mentőöv. – Mi volt ez az egész, Ethan? Mindenfélét kiabáltál és rángatóztál közben, nem tudtalak

fölébreszteni… – Miket mondtam? – szakítottam félbe. – Ethan – nyugtatgatott, és az arcomat simogatta. – Miket mondtam? – kiabáltam, és eltartottam a kezét magamtól, mert öklendezhetnékem támadt attól, hogy esetleg kiadtam neki magam. Visszariadt, és a szívem megszakadt attól, hogy ráhoztam a frászt. De meg kellett tudnom. Ránéztem a sötétségben, és igyekeztem annyi levegőt beszívni, hogy a tüdőm színültig megteljen. Ez persze hiú ábránd volt. Nekem most a London fölött kavargó összes levegő sem lett volna elég. – Egyre azt, hogy „videót ne”. Ez mit jelent, Ethan? A lepedő lecsúszott róla, és az éjszaka fényein át előkukucskáló hold fényében láthatóvá vált imádnivaló melle. Láttam az értetlenkedést a szemében. Lefejtette kezéről az ujjaimat. Nem tetszett a dolog, de ráhagytam. – Bocsánat. Időnként rosszakat álmodom. Ne haragudj, hogy rád kiabáltam. – Kitámolyogtam a fürdőszobába. Ráhajoltam a mosdóra, és a fejemre nyitottam a csapot, aztán kiöblítettem a számat, és ittam pár kortyot. Basszus, össze kell kapnom magam. Ez így nincs rendjén. Erősnek kell

maradnom előtte. Ez a dolog az álmomban ősrégi história, a múltam összes nyűgével együtt el van temetve. A jelenemben nincsen semmi keresnivalója, Brynne-nel közös jövőmben pedig pláne nincs. Brynne hátulról átölelt. Meztelen testével hozzám simult, felkeltve a szerszámom érdeklődését. A sebhelyeimre nyomta az ajkát, és megcsókolt. – Mesélj nekem. Mondd el, mi történt veled annak idején. – Finom hangja acélos elhatározást hordozott magában, de nem akartam elmondani neki azt a sok kínteli borzalmat. Azt már nem hagyom, hogy megtudja! Olyan ártatlan bárányka. – Nem. Most nem akarom. – Belenéztem a mosdó feletti tükörbe, és megláttam magam: hajamról víz csöpög, Brynne karja pedig hátulról körém fonódik, keze felfogja szívem irgalmatlan kalapálását. Még mindig izgatottan vert a rémálomtól. De ő csak ölel, gyönyörű kezében tartva szívemet. Követett, hogy vigasztalást hozzon. – Miféle videóról kiabáltál, Ethan? Végig valami videóról volt szó. – Nem mondom el! – Behunytam a szemem, és gyűlöltem magam, hogy így ráripakodtam, úgy

utáltam, hogy így kell látnia, ilyen feldúltan. – Miattam álmodtál rosszat? Arról a videóról, amin én vagyok? – Elvette rólam a kezét, és visszahőkölt. – Azt mondtad, nem nézted meg. – Éreztem a hangján, hogy megbántódott. Pedig nagyon rossz nyomon járt. Elvesztettem a fejem, teljesen, mert rettegtem tőle, hogy megrendül bennem a bizalma, és megint faképnél hagy. Köré csavarodtam, és erősen magamhoz szorítottam. – Nem, bébi. Nem arról szólt a dolog. Kérlek, hidd el. A múltamnak egy rémes kutyaszorítójáról álmodtam. A háborúban történt. – De nem mondod el. Miért nem meséled el, mi történt veled, Ethan? A sebhelyeidet. Megpróbált elhúzódni, eltávolodni, de bolond lettem volna, ha ezt hagyom. – Ne, Brynne. Szükségem van rád. Ne húzódj el. – Nem is… Beléfojtottam a szót egy mindent elsöprő, viharos csókkal. Nyelvemmel olyan mélyre férkőztem, amilyen mélyre csak lehetett. Ölbe kaptam, és visszabotorkáltam vele a hálószobába. Bele kell hatolnom, minden létező módon. Muszáj bizonyságot szereznem, hogy velem van, hogy én életben

vagyok… hogy ő biztonságban van… én meg életben… – Bébi, annyira szép vagy, és olyan jó vagy hozzám. Kurvára te vagy a mindenem, oké? Mondd, hogy kívánsz! – Ilyesmiket morogtam, míg széjjeltoltam a két lábát a térdemmel, és két ujjamat a nedves melegségbe próbáltam. Simogattam, szétkentem az előző menet eredményét, végig a csiklóján, ahogy szereti. – Kívánlak, Ethan! – válaszolta elcsukló hangon. Puncija felforrósodott, készen arra, hogy befogadjon. Önkontrollom mindig borotvaélen táncol, amikor ilyen megadóan viselkedik, ezzel mindig képes felizgatni. Ő az első nő, akinél ez bejön. – Mondd, hogy megkaphatom minden porcikádat, Brynne. Minden egyes részedet átengeded. – Engedem! – kiáltotta. – Itt vagyok neked! Megint a szájába ökleltem a nyelvemet, mélyen és alaposan, ujjaimmal a puncijában motoszkálva, még jobban benedvesítve. – Magamévá teszem a szádat, amikor a cseresznyepiros ajkad a farkam köré fonódik, és leszopsz.

Alám került, a számat a mellbimbójára tapasztottam, amitől rögtön nyögdécselni kezdett. Mélyen beszívtam, aztán eleresztettem, hogy a másik mellével is hasonlóképpen járjak el. – Enyém a gyönyörű melled is. Megőrjítelek vele, amikor nyalogatom és harapdálom! – Ó istenem… Lefelé haladtam a testén, az ujjaimat még mindig benne tartva, a csiklóján táncoltatva őket. Egyre közelebb került az orgazmushoz. – Ez a mézédes punci is az enyém, amikor telitöltöm a faszommal, és belespriccelek egy adag gecit. – Hasonló malacságokat suttogtam neki, és láttam, hogy egyre jobban begerjed tőle. Vonaglott, fejét ide-oda forgatta. Imádtam, hogy így meg tudom vadítani! Nyelvemmel a csiklóját csiklandoztam, kicsit bele is haraptam, de amikor felsikoltott, az ajkammal vigasztaltam tovább, gyöngéden, finoman, hogy még csigázzam egy kicsit. – Még! Bassz meg, Ethan! Hűha, teljesen tűzbe hoztam! A mindenségit, végre ott volt a csajom, ahol szerettem volna, hogy legyen. Megbabonázott a számban az ő íze, az én ízem, az illata, a melegsége, csurom nedvessége, lökhajtásos hevessége!

– Ó, igen, van még tovább! Meg is adom neked mindjárt. – Kihúztam az ujjaimat a puncijából, és a másik, a hátsó lyukához érintettem, majd beledugtam nedves mutatóujjamat. Kicsit megszeppent és elcsendesedett. Felemeltem a fejem, és fél kézzel tartva megemeltem a testét. Szabad kezemmel tovább simogattam. Csak az ujjam hegyét mártottam bele. A szemébe néztem. Vadul, lángoló tekintettel nézett vissza. – Oda szeretnék bejutni. Megengeded nekem, hogy megdugjam a gyönyörű seggedet is? – Remegő ajka közé mondtam a szavakat, és ujjhegyemmel csiklandozva, alsó ajkát harapdálva vártam a választ. – Igen! – Éles suttogás volt, de kétségtelenül beleegyezett. Elhúzódtam, és hasra fordítottam Brynne-t. Felhúztam csípőjét a magasba, és szélesre tártam a lábát, hogy térdepelve hozzáférjek. Dermesztő volt. Teljesen kitárulkozott előttem, készséges volt és elfogadó, ráadásul észvesztően tökéletes. Kezemet a farkamra téve körüljárattam a makkomat a szétázott puncin, a csiklóján végigvégighúzva

a szerszámot. Ezzel majdnem a csúcsra juttattam, továbbá rendesen beolajoztam a dákót. – Mmm, hmm – hümmögtem, és szűk lyukához nyomtam a farkam bunkós végét. – Kibaszottul tökéletes vagy. – Egy lökéssel éppen hogy csak belehatoltam, hogy egy kicsit kitágítsam, de rájöttem, hogy túl hamar elélveznék. Még el se kezdeném, már végem volna. Megfeszült és homorított a behatolástól, ezért ellazítottam, a kezemet a derekára téve ellentartottam neki, a tenyeremmel megtámasztottam. – Nyugi. Engedd el magad, bébi! – Elhallgatott, és mélyeket lélegzett, behódolva vágyaimnak. Milyen elbűvölő volt, ahogy az izmával szorította eldurranni készülő makkomat! Nem akartam, hogy fájjon neki, de micsoda elképesztően izgató pozíció volt ez. Kapujában voltam annak, hogy az összes létező testnyílását birtokba vegyem. Megvonaglott alattam. – Mindjárt elélvezek, bébi! De előbb te jössz, annyira jó lesz neked, meglátod! – Ethan, vigyél a csúcsra! – fészkelődött a farkam hegyén, és várta, hogy tövig benyomjam neki. Rájöttem, hogy olyan odaadó szerető, még azt se bánja, ha fáj is neki, de beenged mindenhova.

Anyám, segíts! Minden erőmre szükség volt, hogy ne mélyesszem bele a dákómat abba a titokzatos, feltáratlan nyílásba. Éreztem, hogy muszáj visszakozni, bár nagyon akartam. De inkább vele kell foglalkoznom magam helyett. Tudtam, hogy fájdalmat okoznék neki, és ő még egyáltalán nem áll készen. Majd még dolgozunk rajta, és ha már mindketten akarjuk, akkor mehet. Így van ez az összes újdonsággal. Csak elvesztettem az eszem, és nem jöttem rá hamarabb, hogy nem ez a legjobb alkalom az análos elsőzéshez. – Brynne… annyira szeretlek! – suttogtam a hátára dőlve, farkammal a punciját keresve. A húsa olyan forró volt, hogy szinte égetett, amikor hozzáértem. Hallottam a saját kiáltásom, amikor mélyen bevertem neki, és baszni kezdtem. Kezemmel szorosan megragadtam a csípőjét, és hátsóját keményen felhúztam a farkamra, újra meg újra. A testünk egymásnak csattant, és csak a kéjes nyögések hallatszottak. Jó hosszasan elfoglaltuk magunkat. Muszáj volt fátylat borítanom arra a rémálomra, és a baszás jó ellenszernek bizonyult a fájdalmas emlékezésekre. Ha baszol, akkor még biztosan életben vagy –

ezt a brutális logikát nehéz lenne kétségbe vonni. Jó durva menet volt, még nekünk is. Brynne hősiesen állta. Mindig is így volt, így is lesz, mert nem fogom elereszteni. Soha. Mással már el se tudnám képzelni ezeket a dolgokat. Nem volnék képes rá. Később a sötétben jöttem erre rá. A heves menet után, amibe belerángattam, mélyen aludt mellettem. Annyiszor elélvezett, hogy kidőlt a kimerültségtől, amikor végre rávettem magam, hogy én is leálljak. Egyszer se kért rá. A kedvesem nekem adta magát, és nem kérdezősködött. Örültem, mert még nem akartam megnyílni előtte. A bensőm még mindig reszketett a rossz álomtól. Szerettem volna rágyújtani, de visszafogtam magam. Nem éreztem helyénvalónak. Nem lett volna helyes kitennem a saját káros szokásom hatásainak, ezért nem fogok az ő jelenlétében dohányozni soha többet. A lélegzetem is elakadt, ahogy elnéztem a heves szerelmeskedés után: egyenletesen föl-le járó mellét, arcát seprő hosszú szempilláját, vad indákként a párnára tekeredő hajfürtjeit. Tudtam, hogy megtaláltam végre azt az angyalt, aki mellett utolsó leheletemig kitartok.

Az álom meglepett – s tükrözé e képeket. Megmentett a kínzóim őrjítő fogságából. Olyan dolgokra sarkallt, amiket még soha nem akartam. Akár ölni is képes lennék érte. Belehalnék, ha valami történne vele. Végül sikerült visszaaludnom, de csak azért, mert Brynne ott szuszogott mellettem. 9 Arra riadtam, hogy üres az ágy, üres a lakás, és megint rosszat álmodtam. Azután, ami az éjszaka történt, Brynne csak nem mehetett engedély nélküli eltávra. Vagy mégis? Az első gyanús jel az volt, hogy megfordultam az ágyban, és nem ütköztem neki semminek. Sehol se leltem puha, meleg testét, a virágillatút, amihez hozzábújhattam volna. Csak lepedők és párnák mindenütt. Brynne nem volt az ágyamban. Szólongattam, néma csönd. Rettegéses rosszullét kerülgetett. Túl sok volt neki az éjszaka? Először a fürdőbe mentem ki. Azt rögtön láttam, hogy zuhanyozott. A kenceficéi és a fogkeféje kipakolva, de ő sehol. Nem főz kávét a konyhában, nem az e-mailjeit nézi az irodában, nem gyúr az edzőteremben. A lakás összes zegét-zugát bejártam, de Brynne nem volt sehol.

Lejátszottam a biztonsági kamera kazettáját, azét a kameráét, amely a bejárati ajtót és a folyosót lesi. Azon mindennek rajta kell lennie. A szívem úgy lüktetett, hogy majd kiugrott a helyéből. Visszatekertem a kazettán az elmúlt órát, és már láttam is: Brynne tréningnadrágban, edzőcipőben megy a lift felé, fülhallgatóval a fülében. – Picsába! – ordítottam, és dühömben az íróasztalra csaptam. Reggeli futás? Bazmeg, ilyen nincs! A képernyőre hunyorítottam, és megdörzsöltem a szakállamat. – Mondd, hogy rajta tartod a szemed! – üvöltöttem Neilnek a telefonba. – Kicsodán? – Úgy hangzott, hogy Neil még az ágyban hever, ettől aztán csak még jobban felkavarodott a gyomrom. – Rossz válasz, haver! Brynne kirepült. Futni ment! – Én még alszom, EB – mondta. – Ugyan, miért kéne megfigyelnem a lányt, amikor a lakásodon van… Leraktam, és felhívtam Brynne mobilját. Persze a hangpostafiók jelentkezett. Majdnem a falhoz basztam a telefont, de aztán mégis inkább SMS-t küldtem neki: HOVA TŰNTÉL?

A szekrényemhez vágtattam, magamra kaptam ruhát-cipőt, felmarkoltam kocsikulcsot, tárcát, mobilt, aztán uzsgyi le, a garázsba. Téptem kifelé a kocsival, csikorogtak a gumik, számolgattam, hogy a kamerán látottak után eltelt idő alapján merre járhat. Agyam mindenféle rémes forgatókönyveket talált ki, de ami azt illeti, egy profi bérgyilkos most tényleg könnyűszerrel kiteríthette volna Brynne-t úgy, hogy az egész balesetnek látszana. Korán volt még, hét után valamivel, tipikus ködös, éledező londoni reggel. Jöttek a megszokott áruszállító furgonok, az utcai árusok nyitottak, a sarki kávézó élénk forgalmat bonyolított, páran futottak is, de egyikük se az volt, akit én kerestem. Brynne akárhol lehetett. Visszakanyarodtam magamban oda, hogy miért ment el úgy, hogy nem szólt előtte nekem. A szar is megfagyott bennem, ha arra gondoltam, hogy esetleg miattam. Mert úgy látott. Nevetséges, hogy ennyire tele volt vele a fejem. Isten a megmondhatója, mi minden történt velünk életünk során, de talán ez az érzelmi kitörés tegnap, ez már túl sok volt neki. Megdörzsöltem a mellkasom, és vezettem tovább. Csörgött a telefonom. Neil az. Kihangosítottam.

– Még eddig nincs meg. A Cromwellen hajtok délnek, de szerintem előtte járok, a kamerafelvétel után eltelt idő alapján idáig még nem juthatott. – Figyu, EB, bocsesz. – Majd akkor sajnálkozz, ha már megtaláltuk. – Mérges voltam, holott nem Neil hibájából történt, ami történt. Neil nem volt szolgálatban, Brynne-re én felügyeltem. Mekkora egy amatőr vagyok! – Akkor én keletnek megyek. Sok kocogó a Heath Downson fut a park mellett. – Tedd azt, pajti. Tovább tekingettem kifelé, imádkoztam, hogy észrevegyem, amikor egyszerre csak üzenetet kaptam: Fölkeltél? Leszaladtam KVzni. Kérsz vmit? Ja, azt, hogy told haza az édes kis segged, asszony! A megkönnyebbüléstől legszívesebben térdre borultam volna hálaimát rebegni, de még mindig dühös voltam Brynne-re. Kávézni ment, naná! Édes Jézusom! Lehúzódtam, és egy percre a volánra borultam, hogy kifújjam magam. Muszáj lesz leültetnem, és apróra elmagyaráznom neki a dolgokat, amiken változtatnia kell az elkövetkező hónapokban. A szóló kocogások egész biztosan tiltólistára kerülnek. Basszuskulacs!

A kezem remegett, mikor visszaírtam neki: Melyik kvzóban vagy? Kisvártatva jött a válasz: Hot Java. Mérges vagy??? Ostoba kérdés. A szóban forgó kávézó alig egy sarokra van a lakásomtól. Párszor, amikor Brynne nálam aludt, reggel együtt mentünk oda. Szóval akkor nem ment messzire. Visszaírtam neki: Ne menj sehova! Jövök érted! Legalább tíz percbe tellett, hogy visszataláljak a környékünkre. Dühös voltam magamra. Számos okból, de különösen azért, mert átaludtam, hogy elment, ő pedig nem szólt egy szót se. Annyira siettem, hogy utolérjem, hogy simán elhajtottam a kávézó mellett, ahol ücsörgött. Ez egyszerűen elfogadhatatlan. Vénülök, romlik a szimatom. Egy időre elfeledkeztem arról, hogy vajon mitől aludtam olyan mélyen. Biztosan a rémálom meg a kiadós dugás a ludas. Na persze, a dolog úgyis biztos felbukkan még egy beszélgetésben, Brynne tutira rákérdez majd. Jelenleg azonban nem voltak idegeim ahhoz, hogy a tudatalattim bugyborékolását hallgassam. Az elfojtás sokkal-sokkal vonzóbb megoldást nyújtott mostanra. Faszom ebbe a futkározásba!

Az isten fáját, csak nem maradt a fenekén, ahogy meghagytam neki! Nem, ő a járdán ácsorgott két pohárral a kezében! Ráadásul nem volt egyedül, valakivel susmorgott. Valami hapsival, gőzöm sem volt, ki fia-borja. Ismerik egymást egyáltalán? Halál tudja, milyenek a fickó szándékai. Ezért a mutatványért Brynne-t istenesen kiporolom, az egyszer biztos, csak kapjam a kezem közé! Az utca túloldalán kellett leparkolnom, aztán gyalog átsiettem a másik oldalra. Brynne észrevette, hogy feléjük tartott, mondott valamit a másiknak, aki rám nézett, megvillant a szeme, és közelebb húzódott a lányhoz. Kibaszottul rossz lépés volt, öreg! – Ethan! – szólt mosolyogva, csak úgy, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Kedvesem, tényleg le kéne ülnünk, tisztázni egyetmást. – Brynne! – vetettem oda feszülten, derekánál fogva magamhoz rántottam, miközben jó alaposan végigmértem a haverját, akinek már vagy tíz perce le kellett volna kopnia a színről. A fickó túl merész, nem állhatom az ilyet, úgy áll ott, mint akinek joga van Brynne-t feltartani. Mintha hozzá lenne szokva, hogy vele dumál, csak nem egy régi hapsija? Picsába! Ez az ember ismerte. Ez az

ember ismerte Brynne-t! – Ethan, ez itt Paul Langley, ööö… egy barátom az egyetemről. Ott tanít… Én épp kijöttem, Paul meg pont bement, szóval… Ideges. Brynne kényelmetlenül érzi magát. Ha valamiben jó vagyok, hát az az, hogy tudok olvasni az arcokról. Szinte az orromban éreztem Brynne nyugtalanságát. A pasas már más tészta. Öntelt, pöffeszkedő alak, ez jött le nekem róla. Brynne végül rendezte a sorait. – Paul, ő Ethan… Blackstone, a barátom. – Odaadta az egyik poharat. – Vettem neked egy kapucsínót. – Rám pillantott, és beleszürcsölt a saját italába. Naná, de még mennyire, hogy zavarban van! A csórikám felém nyújtotta a kezét. Gyűlöllek. Egyik kezemet Brynne köré csavartam, a másikkal a kávémat szorongattam, szóval a kézfogáshoz előbb el kellett engednem Brynne-t. Utáltam, a pöpec öltönyében, frissen nyírt hajával, messziről bűzlött róla, hogy nagypofájú kókler. De azért letekertem a karom Brynne derekáról, és fogadtam az üdvözlést. Jól összepréseltem a kezét, és próbáltam nem arra gondolni közben, hogy milyen murisan festhetek így, frissen kizuhanva az ágyból. – Örvendek – hadarta álságosan Langley.

Csak egy kurta biccentéssel feleltem neki. Ennyi tellett tőlem, konkrétan leszartam, hogy bunkónak tűnök-e vagy sem. Ahhoz, hogy lespanoljak a fickóval, rossz helyen volt, rossz időben. Első látásra megutáltam a kis tetűt. Végigjáratta rajtam a tekintetét. Úgy döntöttem, mihamarabb el is engedem a kezét a ki-azerősebb versenyen. Visszahúztam a kezem, és Brynne hajához nyomtam az ajkam, de továbbra is szemmel tartottam a pasast. – Fölkeltem, és nem találtalak sehol. – Újra átfogtam a derekát. Idegesen fölnevetett. – Csak egy kora reggeli fehér csokis mokacsínóra vágytam. – Látom, még most is kell neked a reggeli kávé. Bizonyos dolgok sohase változnak, mi, Brynne? – Langley cinkosan Brynne-re vigyorgott, és azonnal világos lett előttem a tényállás. A pasas dugta Brynne-t. Legalábbis próbálkozott vele, hogy megdugja. Az biztos, hogy volt valami közös ügyük. A vörös köd kezdett leszállni a szememre. Te jószagú úristen, micsoda erőszakos gondolatok

söpörtek rajtam végig abban a másodpercben! Kedvem lett volna az aszfaltba döngölni ezt a Langley-t, csak előbb arrébb kellene tessékelnem Brynne-t, ez nem volna neki való látvány. – Ideje mennünk, bébi – jelentettem be, és ráutalón megtoltam egy kicsit hátulról. Brynne egy töredékmásodpercre megmerevedett, de aztán beadta a derekát. – Jó volt téged újra látni, Paul. Vigyázz magadra! – Te is, kedves. Megvan az új számod, és én is megadtam az enyémet, szóval tudod, hol találj meg. – A féreg rám nézett, és nem lehetett eltéveszteni a kihívást a tekintetében. Vízfejű szépfiúnak néz, és ezzel akarta tudomásomra hozni, hogy Brynne-nek csak egy hívásába kerül, és a szőke herceg a fehér lovon már vágtat is a segítségére. Takarodj innen, szánalmas pöcs. Brynne biccentett és mosolygott hozzá. – Viszlát, Paul! Ja, hordd el magad… Paul! Az világos volt, hogy a fülig szerelmes Paulnak nem nagyon akaródzott arrébb gurulni. Puszit akart adni Brynne-nek, vagy meg akarta ölelni, vagy egyéb érzékeny módon szeretett volna tőle

elbúcsúzkodni, de végül volt annyi esze, hogy nem próbálkozott ilyesmivel. Na, ja, az ellenség nem feltétlenül hülye. – Majd hívlak. A Mallerton kiállítás minden részletéről tudnom kell. – A füléhez tartotta a tenyerét, mintha telefon lenne. – Viszlát, kedves! – Búcsúzóul jól végigmértük egymást. Remélem, a pasas tud olvasni a gondolatokban, mert annyi, de annyi mindent szerettem volna vele telepatikus úton közölni. Te faszhimbáló, buzgómócsing kis szarzsák! Naná, hogy nem fogod felhívni Brynne-t, és nem fogsz vele csevegni se Mallertonról, se másról! Nem nézel rá, még csak nem is gondolsz rá. Vili? A csajom már NEM a kedvesed, nem is lesz az soha többé. Tűnj a szemem elől, mielőtt olyasvalamit teszek, amit magam is megbánok, és akkor majd magyarázkodhatok Brynne-nek, aki csak és kizárólag az ÉN csajom. Megindultunk az úttest túloldala felé. A szívem kalapált, hogy így kitomboltam a dühömet. Brynne végül szóra nyitotta száját. – Mi a frász ütött beléd, Ethan? Nagyon, de nagyon goromba voltál ám.

– Csak menjünk, ezt majd otthon megbeszéljük. – Igyekeztem végre lehiggadni. Erre úgy sandított rám, mintha hét fejem nőtt volna, és lecövekelt a járda kellős közepén. – Kérdeztem tőled valamit. Ne beszélj úgy velem, mint egy kisgyerekkel, aki rosszalkodott! – Szállj be a kocsiba! – csattantam fel, és igyekeztem megállni, hogy ne szuszakoljam be az ülésre. Attól aztán meglepődött volna, pedig ugyancsak közel álltam hozzá, hogy megtegyem. – Már megbocsáss, de ez nagy baromság. Gyalog megyek. – Ezzel arrább szambázott. Majd felrobbantam a pipától. Megragadtam a kezét, hogy ne tudjon lelépni. – Nem, nem mehetsz gyalog, Brynne. Gyorsan szállj be a kocsiba. Hazaviszlek. – Artikuláltan és lassan mondtam a szavakat, egyenesen bele a durcás szemébe. Lélegzetelállítóan gyönyörű volt, amikor zabos. A legszívesebben berángattam volna az ágyba, és másfél napig csak huncut dolgokkal traktáltam volna. – Te nekem ne parancsolgass. Mit képzelsz, ki vagy? Becsuktam a szemem, és igyekeztem birkatürelmet színlelni. – Nem képzelek én semmit. – A járókelők már mind minket néztek. Talán azt is hallották, amin

veszekszünk. A büdös életbe! – Kérlek szépen, beszállnál már végre a kocsiba, Brynne? – Ezt megtoldottam egy műmosollyal. – Akkora egy pöcs vagy, Ethan! Saját életem van, tudd meg, reggel igenis elmehetek futni, és ha kedvem szottyan, közben beugorhatok egy kávéra is. – Neil nélkül vagy nélkülem többé már nem. Most pedig emeld végre be a jenki seggedet abba a nyüves kocsiba, az ég szerelmére! Egy pillanatig farkasszemet néztünk. Megrázta a fejét. Szeme, mint egy izzó tőr, felnyársalt. Állát dacosan felszegte, beoldalazott a Roverbe, és jól odacsapta a lábát. Megvontam a vállam. Még így is nagylelkű voltam, hogy ilyen simán lereagáltam ezt a vészhelyzetet. Írtam egy SMS-t Neilnek, hogy megtaláltam, addig Brynne-nek várakoznia kellett. Az ajtó zárva volt, addig sem mászkálhatott el. Ránéztem. Viszonozta pillantásomat. Dühös volt rám. Én még annál is dühösebb voltam őrá. – Ezt többet ne csináld – mondtam ellentmondást nem tűrően. – Mit? Ne sétáljak? Ne vegyek kávét? – Ajkbiggyesztve nézett kifelé az ablakon. A mobilja

hirtelen villogni és berregni kezdett. Sokat mondóan rám villantotta tekintetét, és fölvette. – Igen, Paul. Jól vagyok, köszi. Bocsánatot kérek az előbbi jelenetért, ne firtassuk. Kis összezörrenés, ennyi az egész. – Gúnyos mosolyra húzta a száját, úgy adta tudtára ennek a felfuvalkodott senkiházinak, hogy bal lábbal keltem. Legszívesebben kicsavartam volna a kezéből a mobilt, hogy kivágjam az ablakon. Valószínűleg meg is tettem volna, ha akkor nem kapcsolja ki és teszi zsebre. – Most már tudod, hányadán állunk. Még annyit, hogy máskor, légy szíves, ne gúnyolj ki neki a telefonba. – Nem égethetsz le ennyire! Paul most azt képzeli, hogy… – Az utolsó táskás szemű hegyi mentő kutyát nem érdekli, hogy mit képzel az a faszfej! Ki ő neked egyáltalán? – Rendes ember, a barátom. – Nem nézett a szemembe, úgy mondta, úgyhogy azonnal leesett. De le ám! – Dugtatok, Brynne? Ismeri a pinácskádat, benne volt a farka? He? Tudnom kell. Na, mesélj csak nekem még egy keveset erről a rendes emberről!

– Akkora egy seggfej vagy most! – Karba tette a kezét, és csak nézett előre, kifelé a szélvédőn. – Nem szólok hozzád egy mukkot se. – Ki vele, dugtatok?! Elfordult ültében, és olyan pillantást lövellt felém, amitől belesajdult a dákóm. – Miért, te kit farkaltál meg, mielőtt velem összekerültél, mi? Ki volt az a szerencsés lány? Tuti, hogy alig egy héttel azelőtt, hogy mi először dugtunk, te még javában valaki mással nyomtad! – Kezével vadul gesztikulált. – Ha! És ilyenekkel jön nekem az a férfi, aki szerint az olyan hét, ami kefélés nélkül telik el, nem is hét! Azt a kurva! Nem mondom, pedzeget valamit. Nem szívesen vallottam be magamnak, de nem igazán emlékeztem az utolsó csaj nevére, akit Brynne előtt megkeféltem. Pamela? Penelope? Valami P-s kezdőbetűjű csajszi. Ivan biztos tudná, neki rengeteg nőismerőse van, és ő mutatott be neki. Hiába ráncoltam a homlokomat, csak nem ugrott be. Mindegy… valószínűleg nem lehetett egy numeravirtuóz, sem őrá, sem a dugásra nem emlékszem, mint ahogy a nevére sem. Semmit nem jelentett nekem.

A Paul is P-vel kezdődik, nyilallt belém. De az biztos, hogy az ő nevét nem felejtem el egyhamar. – Na, mi van, már a nevét se tudod? – kérdezte Brynne. Az. – És a haja milyen színű volt, mi? Természetes vörösesszőke. Erre bezzeg jól emlékszem. – És még egyszer megdugtad volna, Ethan, ha mi nem találkozunk? – szekált tovább. Nem válaszoltam. Beindítottam a kocsit, és kikanyarodtam a forgalomba. Haza akartam végre kerülni, hogy újrakezdjem a napot. Utáltam Brynne-nel veszekedni. – Miért lógtál ki reggel? – kérdeztem végül. – A tegnap éjjel után elhatároztad, hogy szakítasz? – Dehogy szakítottam, Ethan! Felkeltem, ügettem egyet a futógépeden, és lezuhanyoztam. Közben megszomjaztam egy jó mokacsínóra. Gondoltam, úgyis mindig ebbe a kávézóba jövünk, téged meg nem akartalak fölverni a tegnapi… hümm… kimerítő este után. Neki is a tegnap este jár a fejében. Azt még nem tudtam, hogy ez előny-e vagy hátrány. Mindenesetre reméltem a legjobbakat. Beálltam a garázsba, és letettem a Rovert. Brynne szeme

még mindig villámokat szórt, amikor ránéztem. Érezhetően még korántsem ért a szóáradat végére. – Általában ilyesmiket csinálok reggelente. Ma nem esik, ezért tökéletesnek láttam az időt, hogy lesétáljak a sarokra. – A kezével tovább hadonászott. – Lefutottam egy programot a gépeden, aztán fehér csokis mokacsínót akartam inni. Ez talán bűn? Komolyan, úgy érzem magam, mintha a Towerba törtem volna be a koronaékszerekért! A szememet forgattam. – Bébi, felfogod te egyáltalán, milyen lehetett nekem ma reggel, hogy felkelek, és te nem vagy ott? Semmi üzenet, semmi! Tarkóját dühösen nekilökte a széknek, és fölfele nézett. – Még hogy semmi! Igenis hagytam üzenetet. A párnára tettem, hogy észrevedd! Az áll rajta: Lementem a Javába kávéért. Nemsokára jövök. Előtte még edzettem meg zuhanyoztam is, szóval szerintem a napnál világosabb lehetett volna a helyzet. Semmi rejtély, csak egy normális reggel, Ethan! Ilyen normális reggelre többet nem akarok ébredni, köszönöm szépen!

– Hát nem vettem észre a fránya üzeneted! Felhívtalak, és tessék, hangpostafiók! Miért nem veszed fel, ha egyszer egyebet se teszel, mint sorban állsz kávéért? – Kiszálltam, és feltéptem neki az ajtót. Fel akartam hessenteni, hogy végre magunk lehessünk. Ez a köztéri hiszti nagy szopacs. Megrázta a fejét, és kiszállt. – Éppen Marie nénikémmel beszéltem. Mutatóujjamat a lift hívógombjába döftem. – Olyan korán? – Bezavartam a liftbe, és beszorítottam egy sarokba, karommal kalitkát képezve, hogy nyomatékosíthassam a mondandómat. Brynne fékevesztett fenevadra emlékeztetett. A hang, amit az ajtó adott ki, amikor ránk csukódott, most a legkedvesebb muzsika volt a füleimnek. – Marie néni korán kelő típus, és jól tudja, hogy reggelente kocogni szoktam. – Brynne a számat nézte, szeme villámlott, és mintha az agyamban turkált volna. Szerettem volna tudni, mire gondol. Mi volt a szívében. Jó közel húzódtam hozzá, de nem értem a testéhez. Egyelőre meg kellett emésztenem az örömömet, hogy egy darabban láttam viszont.

– Ezt többet ne csináld, Brynne. Komolyan mondom. Egyedül nem mászkálhatsz el, azoknak az időknek vége. Kinyílt a liftajtó, és ő a karom alatt kislisszolt a folyosóra. Követtem, és a kulcsommal kinyitottam a lakásom bejárati ajtaját. Mihelyst becsukódott az ajtó, Brynne agya eldurrant. Szeme szikrákat hányt. Nagyon-nagyon zabos volt, és olyan gyönyörű, hogy jó keményen állt már tőle a zászló. – Mi az, hogy nem ugorhatok le még a sarokra se kávézni? – toporzékolt. – Már hogyne ugorhatnál! Csak egyedül nem, pláne se szó, se beszéd. – Kimerültségemben megráztam a fejem, ledobtam a kulcscsomóm, és masszírozni kezdtem a halántékomat. – Miért olyan istentelenül nehéz ezt felfogni? Furán meresztette rám a szemét, mintha csak olvasni akarna bennem. – Akkor most miért is vagy olyan dühös, Ethan? Nem volt valami ütős veszélyhelyzet, fényes nappal lementem kávézni, egy csomó ember volt a közelben. – Ismét összefonta a kezét a hasán. – Gyanúm támadt, hogy esetleg megint faképnél hagytál, és hazaköltöztél. Az igazság néha kegyetlen. Ezt most hangosan mondtam vajon?

– Ethan! Sose tennék ilyet! – Csúnyán nézett. – Miért gondoltad, hogy ilyet tennék? – Mert már egyszer előfordult! – üvöltöttem. Már megint az a mocskos igazság mozgolódik, próbál beférkőzni a kétségeimbe. – Baszd meg! – sziszegte. A haja szétrebbent, amikor hátat fordított, és sértődötten bevonult a hálószobába. Jól bevágta maga mögött az ajtót. Na, megállj csak, látom, egy jó kefélésre van szükséged! Van egy-két ötletem, amivel be tudnám fogni a száját. Az ember azt gondolta volna, hogy a tegnap éjjel után békésen ébred, és kezes lesz, mint egy álomittas kiscica. Nem volt ilyen szerencsém. Prüszkölő, gyilkos vadmacskát fogtam. Eszembe jutott, hogy a kávémat a kocsi pohártartójában felejtettem. Faszom a kurva kávéba, nekem most egy üveg Van Gogh kell, meg vagy egy tucat cigi. Továbbá le is kellett zuhanyoznom. És arra is szükség lesz, hogy ennek az idegőrlő nőstényördögnek kristálytisztán elmagyarázzam a dolgok állását. Istenem, olyan értetlen! Na, mindegy, lezuhanyozom, utána majd leülünk, és ki tudja, talán sikerül logikus érveléssel

meggyőznöm. Hátulról mentem a fürdőbe, nem a hálón keresztül, biztos a munkahelyére készül, és öltözködik. Gondoltam, most magányra vágyik, elvégre épp az imént küldött el engem a vérbe. Lerúgtam a cipőmet, lerángattam az ingemet, és beléptem. Brynne félmeztelenül állt a tükörnél, a haját vagy a sminkjét rendezgetve, rohadtul szexi fehérneműben. Össze kellett kaparnom a szemgolyómat a földről, mert kiesett, és messzire gurult. Megpördült, és olyan tekintetet vetett rám, amivel kilométerekről is ölni lehetett volna. – Megtaláltam az üzenetet, amit neked hagytam – és felvett egy papírszeletet a fürdőszobapolcról. – A lepedő alatt volt, ahova beástad. – Elmosolyodott, és a földre hullajtotta a papírt. Azután visszafordult a tükörhöz, és megvillantotta csodálatos hátsóján a dekadens, fekete csipkebugyit. A látóidegem ettől kész, kiégett. A fenekére gondoltam és a tegnap éjjelre. Mi mindent csináltunk és mi mindent nem… A szemével elkapta a pillantásomat a tükörben. Aztán lenézett mellének domborulatára, amit fekete csipkemelltartó borított. Féltékeny vagyok arra a melltartóra. Kissé elpirult.

Ez az én csajom! Ő is visszamerengett az éjszakára. Lehet, hogy most bizonyos mértékig fasírtban vagyunk, de a szexrészleg nem szenvedett csorbát. – Még messze nem tárgyaltuk ki a biztonságodra vonatkozó új szabályokat. Mögé óvakodtam, és belemarkoltam a hajába. Mélyet sóhajtott, és szemével villámokat szórt rám a tükörből. – Nagy bajban vagy ám. – Félrehúztam a fejét, és szabaddá tettem a nyakát, hogy hozzáférjek. – Ahhhh – mélyen beszívta a levegőt. – Mit művelsz? Ráhajoltam a nyakára, és végighúztam az ajkam a karcsú hajlaton, itt-ott bele-beleharapva. Épp csak annyira mélyesztettem bele a fogam, hogy piciket sikkantson. Az illata teljesen megrészegített, nem tudom visszafogni magam már sokáig. – Most nem én, hanem te fogod megmondani, mit akarsz, bébi. Mit csináljak veled először? – Egyik kezemmel a haját fogtam, a másikat a lapos hasára csúsztattam, kinyújtóztatva az ujjaimat, míg végül benyúltam a finom csipkék alá. Összeborzongott, de én szorosan tartottam, középső ujjam besiklott a redők közé, egyenesen a csiklójára.

– Ezt? – ujjamat előre-hátra mozgattam, hogy jól benedvesedjen. De nem nyúltam beljebb. Azért meg kell még dolgoznia. – Ó istenem! – nyögte. Picit meghúztam a haját. – Rossz válasz, szépségem! Még nem mondtad el, mit szeretnél. Mondd szépen, hogy Ethan, azt szeretném, ha… – Kivettem a kezem a lába közül, és az ujjamat, amivel a csiklóját simogattam, a számba vettem. Jó látványosan leszopogattam. – Hmmmmm! Mint a fűszeres méz! – Ismét a nyakát kezdtem majszolgatni. Zizzent volt már a vágytól, forró és türelmetlen, de én élveztem a dolgot. Most majd megbűnhődik a reggeli kis kalandért! A farkamnak tolta a seggét, de én visszarántottam a csípőmet, és felnevettem, hallva hangos tiltakozását. – Ethan… Évődtem vele, és még egy kicsit megcibáltam a haját. – Olyan rosszcsont voltál ma. Még mindig várok, bébi. Mondd meg, mire vágysz! – Szabad kezemmel jól belecsíptem a fenekébe. – Te kezdted ezt a kis játékot, jól tudod, szóval mondd csak

meg, mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga a kezemben van! – Ismét megcsippentettem a popsiját, de amikor dugta volna felém, megint kikerültem. – Nem-nem! Arról szó sem lehet, amíg nem kéred szépen! – Visszakézből rápaskoltam egyet a popójára. Meglepetten makogott, és lábujjhegyre állt, úgy tolta kifelé a fenekét, akár egy istennő. – Ethan, azt szeretném, ha… – Ellazult, és megpróbálta a fejét a mellkasomnak nyomni. – Aha, szóval azt szeretnéd, ha megcsapkodnám a csodás kis seggedet, mi? Kell még? – suttogtam a fülébe. – Meg is érdemled a fenekelést, bébi. Tudod te jól, hogy megérdemled, de most már nyögd ki végre, mit akarsz, te kis ördögfióka! Mit is csináljak veled, ha már így ráhajolsz arra a mosdótálra? Imádnivaló, odaadó hang szakadt fel belőle, hallatára a szívem hevesen vert, a farkam pedig kis híján eldurrant. – Ki vele! – Ismét megpofoztam a seggecskéjét, lélegzetvisszafojtva vártam a választ. – Ahhh! – Elegáns ívben behomorította a hátát, és kinyitotta a száját, kéjes hang kíséretében. Nyertem, most már biztosan kimondja, amit hallani szerettem volna. Még soha nem vártam

semmit ennyire. – Ethan, dugj meg úgy, hogy a mosdókagylóra hajolok! – Na, végre! – Hajolj teljesen előre, és kapaszkodj a szélébe! – rendelkeztem, és a háttérbe vonultam, hogy kivitelezhesse a parancsot. Egy kicsit remegett, de aztán felvette a kívánt pozíciót. Annyira fel volt tüzelve, hogy az én agyam is majd szétdurrant, ebből semmiképp nem mászunk ki kielégülés nélkül. Az ujjaimat az izgató fekete csipkebugyi gumija alá siklattam, és kihámoztam a popsiját, majd széjjeltoltam a lábát. Éreztem rajta a kéjvágy buja illatát. Letoltam a gatyámat, és kezembe vettem a farkamat. Nedves vágatához illesztettem, hozzádörzsöltem a csiklójához, de nem hatoltam még bele. – Csak nem ez után sóvárogsz, szerelmem? Brynne puncija szinte magába akarta szippantani a dákót, aminek nagyon örültem, de mivel én osztottam a lapokat, én is licitáltam először. Most nagy volt a tét, és feljebb akartam srófolni a nyereményt is. Ismét megráncigáltam a haját, hogy Brynne feje elegánsan hátracsuklott. – Válaszolj, bébi! – mondtam lágyan. Gyönyörű torka megbicsaklott, amint nyelt egyet, és

közben folyamatosan néztük egymást a tükörben. A haja gyeplőként szolgált a kezemben. Nem húztam meg annyira, hogy fájjon, viszont ezzel irányítottam szex közben. Teljesen megvadította, de megjegyzem, ha nem tetszett volna neki, ráhagyom. Én örömöt akarok okozni neki, nem fájdalmat. – Igen, a farkad kell, Ethan, azt akarom, hogy megdugj, hogy elélvezzek! Légy szíves! – Teste már tombolva tüzelt, szinte sistergett a forróságtól. Felnevettem, és megnyalogattam a nyakát, amit odanyújtott. – Jó kislány! És most mondd meg szépen, mi az igazság? – Még egyszer odadörgölőztem érzékeny csiklójához, és a válaszra várva élvezettel szívtam be bőrének érzéki illatát, ami most a felajzottság jellegzetes aromáját árasztotta. – Az igazság az… hogy a tiéd vagyok, Ethan! De most már gyerünk! – kérlelt, a szavaktól a szívem csaknem kettérepedt. Igazi tökély! – Ó, igen, úgy van, bébi, meg is kapod mindjárt! Kielégít, ha kielégíthetlek! – Beigazítottam a kemény botomat, és tövig nyomtam belé. Mindketten hangosan felkiáltottunk, ahogy besiklottam a szűk nyílásba.

Továbbra is selymes hajába kapaszkodtam, hogy baszás közben láthassam a tükörben azt a gyönyörű, tüzes szemét. Ez a rögeszmémmé vált: valamiért Brynne szemébe kell néznem szerelmeskedés közben. Látnom kell benne az érzelmek csillogását, minden tolást-húzást, ahogy a testünk minden egyes mozdulatát, haladva a végkifejlet felé, míg végül elveszünk abban az érzésben, amit egymásnak adunk meg. Van igazság abban, hogy a kedvesed szemébe kell nézni, amikor elélvezel. Brynne szemében elmerülni akkora összekötő kapcsot jelentett az elélvezés pillanatában, hogy ennek a pillanatnak a valóságát meghatározónak éreztem. A köztünk lévő dolog intenzitásától egyébként már-már magam is megijedtem. Rettenetesen érzékennyé váltam tőle ugyanis, de már túl késő. Már benne vagyok. Belső izmai összefacsartak, úgy összehúzódtak a rátörő orgazmustól. A nevemet kiáltotta, és összeborzongott. Én továbbra is pumpáltam a farkammal, puncijának teljes mélységében, és kiélveztem, hogy ráncigál és szorongat. Úgy megcsócsálta a szerszámomat, hogy még a szemem is belesajdult.

Brynne testét szexre teremtették, de nekem nem számított a teste. Én őt magát szerettem. Másodpercekkel az előtt, hogy a csúcsra jutottam volna, olyan messze döftem belé, amilyen messzire csak lehetett, és a vállába mélyesztettem a fogamat. Jól hallhatóan felsikoltott, nem tudom, hogy a kéjtől-e vagy a fájdalomtól. Nem akartam, hogy fájjon neki, de abban a pillanatban jószerivel elvesztettem a józan ítélőképességemet, magamhoz akartam ragadni, foggal-körömmel, tele akartam tölteni a gecimmel, teljesen a magaménak akartam tudni. Amikor a spermám kiszaladt belőlem, és beléfröcskölt, elkiáltottam magam: – Szeretlek! Ezt a szót egyenesen a tükörképe szemébe mondtam. Mondani se kell, hogy késésben voltunk a munkából. Sebaj. Vannak dolgok, amik fontosabbak. Mindketten támolyogtunk még a szextől, alig tudtunk megállni a lábunkon. Felemeltem Brynnet, és a zuhanyfülkébe cipeltem. Mindenét alaposan lezuhanyoztam, és hagytam, hogy ő is megfürdessen. Nem szóltunk közben egy szót se. Csak néztük egymást, fogdostuk, csókoltunk és

révedeztünk. Zuhanyozás után törölközőbe bugyoláltam, és visszavittem az ágyba. Csak amikor puhán és elégedetten kinyújtózott, és én melléje heveredtem, akkor eredt meg a nyelvünk. – Nem biztonságos egyedül kimenned. Több ilyen nincs. Mindketten tisztában vagyunk a rád leselkedő veszéllyel, és nem kockáztathatunk. – Finoman, de határozottan beszéltem neki. Nem engedhettem a negyvennyolcból. – Szóval ez a helyzet. – Ilyen komoly a dolog? – Meglepettnek tűnt, és megjelent az arcán az a félelem, amit már ismertem korábbról. – Nem lehet tudni, hogy miben mesterkedik Oakley és az ellenpárt. De valószínű, hogy rajtad tartják a szemüket, Brynne. Oakley mindenesetre tudja, hol találjon. Tudja, hol dolgozol, hol laksz, talán azt is, hogy kik a barátaid. Hamarosan beszélnem is kéne Gabrielle-lel és Clarksonnal. Mindenképpen tudatnom kell velük, hogy mit kell tenniük, ha a közelükbe próbálnának férkőzni. A barátaidat mindenbe beavattad, ugye? Bánatosan bólintott. – Nem érem fel ésszel, hogy miért akarhat bárki is bántani. Nem csináltam semmit, és

semmiképpen nem akarnám felhánytorgatni a múltat. Sőt, pont hogy szeretném elfelejteni, ami történt! Nem az én hibám, ugye? Megcsókoltam a feje búbját, és megdörzsöltem az állát a hüvelykujjammal. – Semmi sem a te hibád. Csak nagyon óvatosnak kell lennünk. Nagyon, nagyon óvatosnak – mondtam, és háromszor egymás után szájon csókoltam. – Semmit sem akarok Oakley szenátortól – súgta. – Mert nem vagy opportunista. Mások kihasználnák, és pénzt kérnének tőle a hallgatásért cserébe. Te nem zsaroltad, de mindenesetre szemmel tartanak, hogy mire készülsz. Azt szintén biztosan figyelemmel kísérik, hogy nem járnak-e a nyakadra Oakley ellenfelei. Igazság szerint az ellenpárt ügynökei jobban aggasztanak. A videó és az, hogy Oakley tudott róla, pusztán vétkessé teszi, és ennyi. Oakley ellenfelei viszont politikai kincseskamrájukká tehetik az ügyet. A felnőtt Oakley fiú bűnelkövető, az apja falazott neki – ebből undorító sajtóhadjáratot kanyaríthatnak, hogy a szenátort lejárassák. – Ó, istenem… – Az oldaláról a hátára fordult, arcát a kezébe temette.

– Ejnye már… – Visszahúztam, hogy az arcába nézhessek. – Ezt nem hagyjuk, rendben? Számos okom van rá, hogy ne engedjem nekik, hogy bánthassanak. Először is, ez a munkám. Másodszor pedig, a barátnőm vagy. – Közelebb hajoltam hozzá. – Ugye, még mindig az vagy, Brynne? – Nem engedtem el, mert szükségem volt a megerősítésre. Tudnom kellett. – A tegnap éjszakát… tudom, hazavágtam… – Nem változtak az érzéseim – szakított félbe. – Még mindig a barátnőd vagyok, Ethan. A tegnap éjjel semmit sem változtat a tényen. Te is átéltél sötét dolgokat, ugyanúgy, ahogy én is. Megértelek. Beleforgattam a takaróba, és hosszan, alaposan megcsókoltam, tudatván vele, hogy mennyire vágytam hallani ezeket a szavakat. De még ennél is többet akartam tőle. Örökösen, mindig többet és egyre többet. Hogyan is lehetne elegem belőle, ha egyszer ilyen édes, szép és imádnivaló? – Bocsánatot kérek a ma reggelért – mondta, ujjával az ajkamat simogatva. – Annak idején megígértem, hogy többé nem hagylak csak úgy ott, és ezt komolyan is gondoltam. Elszomorított,

hogy azt hitted, szószegő lettem. Persze megijedtem, amikor fölriadtál álmodból, Ethan. Nehéz volt téged abban az állapotban látni. Megcsókoltam az ujját. – Az önző énem örült, hogy velem voltál akkor. Leírhatatlan megkönnyebbülés vett rajtam erőt, amikor láttam, hogy biztonságban fekszel mellettem. A másik énemnek viszont nem tetszett, hogy tanúja voltál az esetnek. – Megcsóváltam a fejem. – Egyszerűen gyűlöltem, hogy úgy kellett látnod, Brynne. – Te is láttál már engem rémálomból felriadni, anélkül, hogy az érzéseid megváltoztak volna miatta – mondta. – Bizony! – Hát ez az eset ugyan miben más, Ethan? Kár, hogy nem osztod meg velem… nem engedsz közel magadhoz. – Már megint sértődöttnek tűnt a hangja. – Nem is tudom… majd megpróbálom, oké? Igazából még senkinek nem meséltem róla sokat. Nem biztos, hogy sikerülne… és nem is akarom, hogy elborzadj, olyan rémes az egész. Nem szívesen avatlak be.

– Ó, bébi! – Végigsimított a halántékomon, és a szemembe nézett. – Pedig olyan szívesen végighallgatnám. – Tovább fürkészett. – Azt szeretném, ha elég fontosnak tartanál ahhoz, hogy beavass a titkaidba. Azt akarom, hogy te akard. Jó hallgatóság lennék. Miről álmodtál? Igyekeztem természetesnek hangzani, de még nem voltam benne biztos, hogy képes leszek-e rá. Valószínűleg ez volt az egyetlen járható útja annak, hogy megtarthassam Brynne-t. Brynne makacs teremtés, és valami azt súgta, nem fogja csak úgy hagyni, hogy megtartsam magamnak a titkaimat. – Fontos vagy nekem, Brynne. Te számítasz egyesegyedül. Végigsimogattam a haját és még egyszer megcsókoltam, mélyen belészántva a nyelvemmel. Ízlelgettem, és örültem a gyengéd fogadtatásnak. Azonban a csóknak egyszer vége szakad, és nekem szembe kell néznem a mumusommal. Összeszedtem a bátorságomat, mély levegőt vettem, a hátamra fordultam, és felnéztem az égboltra. Az idő éppolyan szürke lett, mint a hangulatom, ráadásul esőre állt. A fejem is tiszta felhő

meg köd volt. Brynne továbbra is az oldalán feküdt, és várta, hogy megszólaljak. – Nagyon sajnálom a tegnap estét, meg az azutánit. Túlreagáltam, és nagyon sok voltam, tudom. – Lágyabban beszéltem. – Nincs harag? – Persze, hogy nincs, Ethan. De meg kell értenem, miért történt mindez. – Kinyújtotta a kezét, és a szívemen állapodott meg vele. – Az a rémálom a Különlegeseknél eltöltött időket hozta vissza. A csapatomat orvtámadás érte, majdnem mindenkit megöltek. Én voltam a parancsnok, de a gépkarabélyom besült. Elfogtak… Az afgánok huszonkét napig vallattak. Éleset szusszant. – Ezért vannak a sebhelyek a hátadon? Ők csinálták? – Hangja lágy volt, de éreztem rajta az aggodalmat. – Aha. Kötéllel vertek, meg hasonlók. Egy kicsit szorosabban ölelt. Nagyot nyeltem, és éreztem, hogy egyre idegesebb leszek. Folytattam, bár kicsit rosszul éreztem magam amiatt, hogy félrevezetem – de nehezen tudnám neki érzékletesen elmagyarázni, hogy a legcsúnyább sebeket nem a hátamon ejtették. – Olyat álmodtam, ami megtörtént… és akkor még úgy tűnt, hogy én soha többé… – Megálltam.

Bennszakadt a mondat, egy hangot se tudtam kipréselni a torkomon. Egyszerűen nem ment. – Úgy kalapál a szíved. – Megcsókolta a mellkasomat, éppen ott, ahol az a lüktető izomcsomó a véremet pumpálja. A tarkójára tettem a kezem, és ott tartottam, közben újra és újra végigsimítottam a haját. – Semmi baj, Ethan, nem kell most többet mondanod. Majd ha már megy, folytatjuk. Én itt leszek neked. – A hangja ismét szomorúnak tűnt. – Nem akarom, hogy miattam még jobban szenvedj. Megsimogattam az arcát. – Te csakugyan létezel? – suttogtam. Mosolygott és bólintott. – Amikor fölébredtem, és te nem voltál mellettem, azt hittem, azért hagytál itt, mert az az elcseszett rémálmom beütött az éjjel. Brynne… én nem tudok nélküled meglenni. Tudod, ugye? Egyszerűen nem tudnék nélküled élni. – Megérintettem a pirosló fognyomot a vállán, ahol beleharaptam a mosdós szerelmeskedés hevében. – Bántottalak. Még ez is. Bocsánat. – Megnyalogattam a foltot. Teste belereszketett a csókba. – Ide hallgass! – Két tenyerébe vette az arcom. – Szeretlek, és veled akarok maradni. Tudom,

hogy nem mondom ki elégszer, de ez nem jelenti azt, hogy nem is érzem. Ethan, ha nem akarnék veled lenni, vagy nem tudnék, akkor nem járnánk… és azt meg is mondanám. Megkönnyebbülten fölsóhajtottam, és vagy egy percig keresgéltem utána a hangomat. – Ezt mondd csak ki még egyszer! – Szeretlek, Ethan Blackstone. 10 A Gladstone vendéglőben már az asztalnál ültem, de Ivan jellemző módon késett. Nem is értem, miért próbálok pontos lenni, ha vele van találkozóm, mert az unokatestvérem aztán tényleg nem csinál gondot a pontosságból. Ránéztem az órámra, és körbenéztem a helyiségben. Az étterem a múlt században előkelő klub volt, aztán újjá varázsolták: fehér drapériák, üveg és fenyődekor mindenütt: rá se lehet ismerni a száz évvel ezelőtti londoni uraságok társasági mulatójára. Mondjuk, egy arisztokrata klubba Ivan tökéletesen beleillene, merthogy kékvérű a szentem. Igaz, utálja, ha erre emlékeztetik, és távol is áll tőle a fennhéjázás. A származásáról senki se tehet: Ivan apja Rothvale bárója volt, az enyém meg taxisofőr. Közös bennünk, hogy mindkettőnknek olyan

kapcsolatai vannak, amilyenekre pénzzel nemigen lehet szert tenni. Ha már a kapcsolatoknál tartunk, Ivan tulajdonképpen elbújhat: velem szemben két gyönyörű, vidám lány is ült, a kedvesem és a legjobb barátnője. – Ahogy elnézlek benneteket, a vásárolgatás meghozta nálatok a kívánt hatást. – És kitöltöttem a rizlinget a vihorászó csajoknak. Brynne és Gabrielle cinkosan összevigyorgott. Bizonnyal valami női titok áll a háttérben, amiről csak halvány sejtéseim lehettek. Zsákmánykörútról tértek meg, ruhákat vadásztak maguknak a városban. Portyázás közben Brynne írt egy SMS-t, hogy van-e kedvem vele ebédelni. Mivel alig pár sarokra bóklásztak a Gladstone-tól, áthívtam őket, hogy gazdagítsák férfiúi társaságunkat. Ivant amúgy is be akartam mutatni Brynne-nek, mert szerettem volna, hogy bevesse az érdekében a National Gallerys kapcsolatait. Pedig annyira utálok szívességet kérni. Nem mintha Ivant feszélyezné a dolog. Egyáltalán nem veszi komolyan magát, pedig ott ül a világ egyik

legszínvonalasabb múzeumának igazgatótanácsában. Neki az smafu. A nyakamat rá, hogy szíve szerint le is mondana erről a posztról, ha nem félne, hogy kiközösítik. – Bizony, Ethan! Brynne megvette a létező legelragadóbb estélyit a Mallerton gálára. Pislogsz majd nagyokat! – figyelmeztetett Gabrielle. Elhúztam a számat. – Ezek szerint még a szokásosnál is elragadóbb lesz. – Brynne-re sandítottam, aki elpirult, majd visszanéztem Gabrielle-re. – Más se hiányzik nekem, ezzel még több hódolót gyűjt magának, akik majd üldözik. Pedig reméltem, hogy legalább egy fikarcnyi segítségre számíthatok tőled, Gabrielle – pirongattam. – Miért nem vitted Brynne-t inkább egy olyan helyre, ahol vágylankasztó fürdőköpenyeket árulnak? – Jóllehet szavaim játékosan hangzottak, halálosan komolyan gondoltam mindet. Rühelltem, amikor más férfiak mustrálgatták Brynne-t, a szemükkel vetkőztetve. Gabrielle vállat vont. – Marie néni irányított minket abba az üzletbe. Annak a nőnek elképesztő érzéke van az egyedi és

ritka dolgokhoz. A bolt igazi kis ékszerdoboz, a Knightsbridge egyik eldugott szegletében bújik meg. Mérget vehetsz rá, hogy nem most mentem oda utoljára. – Rám vigyorgott. – Különben is, Ethan, szükséged van egy kis konkurenciára, az mindig jót tesz! – Beleszürcsölt a borába, aztán ellenőrizte, hogy írt-e neki valaki a mobilján. – Nem is igaz, éppen eléggé meg kell szenvednem érte, köszönöm szépen! – Felvettem Brynne kezét, és megcsókoltam. – De jó, hogy velem ebédeltek! Brynne nem tett egyebet, csak szokásához híven titokzatosan mosolygott. Szerettem volna vele egyedül lenni. Amennyire megítélhettem, Gabrielle szívbéli jó barátja volt Brynne-nek, akár foggal-körömmel is kész lett volna megvédeni. Amíg jó vagyok nála, és nem lát bennem ellenséget, addig biztos kitűnően megértjük majd egymást. Eddig jól vizsgáztam nála. Gabrielle szép is a maga módján, igaz, nem az esetem. Lehengerlő az élénkzöld szem és barnásvörös haj kombináció. Az alakja is csinos, el kell ismerni. Nem vagyok fából, és nem is vakultam meg. A szeme pont olyan színű, mint Ivané. Ugyanaz a zöld. Kíváncsi vagyok, mi lesz a vén nőcsábász

véleménye. Biztosan tetszeni fog neki. Majdnem hangosan felnevettem, mert eszembe jutott, hogy ha Gabrielle elküldi a búsba, Ivan szemrebbenés nélkül megkérdezi majd, hogy hajlandó lenne-e oda elkísérni. Persze ahhoz előbb ide kéne érnie. Brynne szobatársa is Londonban élő amerikai volt, ő is művésznek tanult, és ő is otthonról menekült idáig. Apja brit állampolgár, zsaru, Robert Hargreave, főfelügyelő a New Scotland Yardnál. Már utánanéztem, és minden szempontból gyanún felül álló személynek találtam. A rendőrségi erők oszlopos tagja. Találkoznom is kellene vele valamikor. Igaz, Oakley-ügyben jelenleg nem tapasztaltam sok mozgást. Ha nincs hír, az jó hír – legalábbis remélem. – És milyen színű az az álomruha, amivel féltékenység általi halálra ítélsz? – kérdeztem. – Mert a sok pasas biztos a nyálát fogja csorgatni tőle. – Levendulakék. – Ismét mosolygott. – Marie nénivel sokáig elvoltunk, amíg kiválasztottuk. Olyan jó szeme van a ruhákhoz. – Miért nem hoztátok őt is ebédelni? – Hívtuk, de már elígérkezett valami csajos programra a könyvklubos ismerőseivel. De azt

mondta, hogy nagyon szeretne veled megismerkedni. – Brynne megint fülig pirult, mintha szégyellné, hogy együtt kell mutatkoznunk más emberek előtt. Volt benne valami elbájolóan szégyellős, de ez csak nyilvános helyeken érvényesült, a hálószobámban nagyon nem. De nem ám. Velem egyáltalán nem volt szégyellős, és ez nagyon is rendjén volt így. Már számoltam az órákat, mire újra bevonszolhattam a hálószobámba, hogy megmutathassa azt a bizonyos szégyentelen oldalát. A lepedőket már bejárattuk… a zuhanytálca megvolt… az íróasztalom is… a kandalló előtti szőnyeg is… erkély, edzőterem, mind kipipálva. Élvezettel gondoltam vissza arra a reggeli hmmm… gyúrásra. Fészkelődtem a székemben. Ki hinné, hogy egy fekve nyomó pad mi mindenre jó! Ahogy Brynne meztelenül csúszkált le és fel a… – Marie-t imádni fogod, Ethan – vonta el a figyelmemet Gabrielle, aki még mindig a telefonját bújta. Tönkretette az erotikus képzelgésemet. Igazítanom kellett volna a farkamon, ehelyett azonban egy erőltetett mosolyt villantottam a lányok felé.

Találkozásom a népszerű nagynénivel még váratott magára. Ami azt illeti, a pillanat vészesen közeledett, mert már eldöntöttük, hogy összetrombitáljuk a családot és a szűkebb baráti kört egy közös vacsorára, hozzám. Ott lesz apám, Brynne nagynénje, Gabrielle, Clarkson, Neil és Elaina. Azt is megbeszéltük, hogy akkor majd egy füst alatt a Brynne-re leselkedő veszélyeket is kitárgyaljuk, szintén közösen. Elvégre mindenkinek tudnia kell, hogy mi forog kockán. Brynne túl fontos nekem ahhoz, hogy bármiféle rizikót vállaljak, a múltját pedig már úgyis ismerik a majdani egybegyűltek. – Már alig várom, hogy találkozzam vele! Úgy fest, hogy egy igen-igen szerető nagynénivel lesz dolgom. – Újra ránéztem az órámra. – Ez az Ivan lehetetlen egy alak! Akkora taplóság, amit velünk művel! – Hát hívd fel! – javasolta Brynne. – Nem lenne sok teteje. Soha nem veszi fel a telefont. Ha engem kérdezel, szerintem be se kapcsolja – jegyeztem meg szárazon. – Jaj, anyám! – nézett föl Gabrielle az üzeneteiből. – Át kell mennem az egyetemre. Baj van egy festménnyel. Valami oldószer ömlött végig egy ritka – figyelsz, Brynne? – Abigail Wainwrightképen.

– Gabrielle elborzadt, fölpattant, és szedegetni kezdte a szatyrait. – Ez nem valami jó hír! – Nem, egyáltalán nem az – válaszolta Brynne fejcsóválva. – Az oldószer áteheti magát a vásznon, ha nem közömbösítik. Próbáltam követni a szakmai beszélgetést, de nem volt könnyű dolgom. Nem hinném, hogy lenne akár egy csepp művészi vénám. Élvezni a művészetet, azt még csak-csak. Például a Brynneről készült fotó aztán igazán tetszett, számomra a művészet csúcspontja volt! – Elvitesselek? Szólok Neilnek, ha akarod – ajánlkoztam. – Nem, semmi gáz, hívok egy taxit. Úgy gyorsabb. Aranyos tőled, de azonnal indulnom kell. Holnap este találkozunk, Ethan, nálad! Jó étvágyat! – Majd mondd el, hogy sikerült – kérte Brynne. – Ha valaki helyre tud hozni egy ekkora bajt, az te vagy, Gaby! Gabrielle megölelte Brynne-t, és búcsút intett, majd távozott. Magas, telt alakja számos elismerő férfitekintetet odavonzott, amint keresztülment az éttermen. Brynne-re mosolyogtam. A tenyerembe vettem mindkét kezét.

– Úgy néz ki, végül egyedül esszük meg azt az ebédet. – A többit suttogtam: – Milyen kár, hogy nyilvános helyen vagyunk! – Tudom. Nem nagyon jutunk egymáshoz. – Gyöngéden megszorította a kezem. – Olyan sokat dolgozol mostanában, képzelem, micsoda falat lehet ez az olimpia. Uramatyám, Ethan! Az a rengeteg ember. – Elmosolyodott. – Vilmos herceg és Katalin! Bólintottam. – Igen, ők is részt vesznek az eseményen. Harry herceg is. Ő jó arc. – Miért, ismered? – érdeklődött hitetlenkedve. Megint bólintottam. – Kieszközölhetek nála egy kihallgatást… de csak akkor, ha nem buksz a vörhenyes hajú hercegfélékre. – Ugyan! – mondta csábító pillantással. – Az én esetem kimondottan a sötét hajú testőrtípus. Ki tekerte fel azt a rohadt fűtést? Szememmel a kijáratot kerestem. De megteszi egy „szolgálati helyiség” feliratú ajtó is, ha találok ilyet, esküszöm, berángatom mögéje, és sec perc alatt pucérra vetkőztetem. – Micsoda kegyetlen némber maga, Miss Bennett.

Nagyon elégedett volt magával, ahogy elnéztem. Olyannyira, hogy visszarévedtem a mosdós fenekelésre. Istenem, de szép is volt, ahogy a mosdóra hajolt! Teljesen bepörögtem tőle. – Beszélj még a munkádról! Kiemelt ügyfelekkel dolgozni az olimpián, ez nem semmi, Ethan! – Lelkesedése kizökkentett az emlékeimből. Talán nem is volt baj. – Hát, nem panaszkodhatom, jót tesz az üzletnek, de a stresszfaktor elég erős. Csak minden simán menjen. Ha elérem, hogy ne legyenek terroristák meg baltás őrültek, csőbombák meg lebőgések, akkor majd föllélegezhetek. És ha az ügyfelek nem dobják fel a bakancsukat, már elégedett lehetek magammal. – Kinyúltam a borosüvegért. – Szerintem rendeljünk. Ivan most már biztosan nem jön… mindenről lekésik! – zsörtölődtem, és lapozgatni kezdtem az étlapot. Brynne előre elmondta, mit szeretne enni, arra az esetre, ha odajönne a pincér, aztán kiszaladt a mosdóba. Néztem, ahogy távozik, ugyanúgy, mint a vendéglőben az összes férfi. Felsóhajtottam. Brynne visszafogott nő, de mégis megvan benne az a valami, ami miatt a férfiak felfigyelnek rá. Nem bánnám, ha ez a valami hiányozna belőle, de hát ez is része a csomagnak. A férfiak mindig

meg fogják bámulni. És kívánni is fogják. És megpróbálják majd elhódítani. A munka most csakugyan felőrölt, és minél több volt a meló, minél jobban hajtottam magam, annál kevesebb energiám jutott Brynne védelmére. Az elmúlt két hétben kiválóan elvoltunk, de nem minden aggódás nélkül telt el ez az időszak. Az aggódás végigkísérte az ember életét. A biztonságiaknál alapszabály, hogy akkor kell elkezdeni odafigyelni, amikor látszólag minden a legnagyobb rendben megy. Brynne még mindig sérülékeny volt, én meg bediliztem tőle. – Bocs, EB, nem futottam valami jó időt – szakította félbe a gondolataimat Ivan, és ledobta magát velem szemközt. – Szép, hogy eljöttél! Mintha nem te csődítettél volna ide pár órával ezelőttre, jól csalódom? Söprés arról a székről, ott Brynne ül, csak kiment! – A mellette lévő székre mutattam. – Mindjárt visszajön. Ivan engedelmesen átült. – Valami közbejött, ezért maradtam el. – Persze! – röffentettem oda. – A farkad maradt el valahol. Hadd halljam, ezúttal kit cipeltél ágyba?

– Menj a francba, most nem ez volt! Azok az átok riporterek nem hagynak élni. – Tekintete a borosüvegre tévedt. – Ennél most valami erősebb kell. – Intett a pincérnek. Fájdalmas, üres pillantását gyorsan felcserélte egy vidámabbal. Nem feszegettem a dolgot. Mindenkinek megvannak a hibái, így az unokatestvéremnek is. Ez persze nem jelenti azt, hogy meg is érdemli a sorsát. Ivan pontosan ugyanolyan elcseszett, mint bárki más. Brynne pár pillanat múlva visszajött. Nem tudtam leolvasni az arcáról a gondolatait, de szerintem valamit kitalálhatott. Vajon mi lehet az? Felálltam, és kinyúltam Brynne kezéért. Megrúgtam Ivan székét, hogy ő is emelje fel a fenekét. Felugrott, és elkerekedett szemmel gusztálta Brynne-t. Nem a székébe, a lábába kellett volna belerúgnom. – Brynne, ez itt az unokatestvérem, Ivan Everley. Ivan, ő Brynne Bennett, az én igen gyönyörű, és teszem hozzá, teljesen foglalt barátnőm. – Enchanté, Brynne. – Megfogta a kezét, és megcsókolta, ám én ezt a csókot aligha neveztem volna közömbösnek. De mit várhat az ember Ivantól?

Ez idióta költői kérdés volt. Brynne elbűvölően mosolygott, mint mindig, udvariasan üdvözölte Ivant. Leültünk. Ivan állva maradt. A hülye. – Most már leülhetsz. És húzd vissza a szádba a nyelved! – mondtam. – Az igazat megvallva, kedves Brynne, eredetileg azt szerettem volna megkérdezni, hogy hogyan sikerült becserkészned Ethant. De most, hogy találkoztunk, inkább Ethannek teszem föl ugyanezt a kérdést, kicsit átalakítva. – Színpadiasan rám forgatta a szemét. – Hogy a büdös francba szerezhettél egy ilyen különleges teremtést, EB? Nézz csak rá! Aztán nézz magadra! A mogorva mindenedet, hiszen te zsémbes vagy és rosszarcú! – Most Brynne-hez fordult. – Kedvesem, mit eszel ezen az alakon? – Érdeklődést színlelve lekönyökölt, és az öklére támasztotta az állát. – Istenem, akkora gyökér vagy, Ivan! Brynne nevetett, és megjegyezte, hogy milyen sokat kellett erőlködnöm, mire rávettem az első randira. – Ethan szívósan kitartott, végül csak bedobtam a törölközőt. – Belekortyolt a borába, és rám kacsintott. – Ti ketten olyan különbözőek vagytok. Mindig ilyen közel álltatok egymáshoz? –

érdeklődött. – Igen – feleltük kórusban. Találkozott a tekintetem Ivanéval, és rögvest kommunikálni kezdtünk, de aztán azonnal le is állítottuk magunkat. Majd máskor megbeszéljük. Most rendesen kell viselkednünk. – Közel álltam hozzá, hogy megöljem! – vigyorogtam Brynne-re. – De komolyra fordítva a szót, inkább megpróbálom elviselni ezer idegesítő hülyeségét. Hálára kötelezlek ezzel, nem igaz, Ivan? – Hát, azt hiszem… jobb, mintha te is ki akarnál nyírni – válaszolta. Brynne felnevetett. – Ki akarna téged holtan látni, Ivan? – Vannak egy páran – válaszoltuk, megint majdnem egyszerre. Jót derültünk az elképedt Brynne-nen, azután megjelent a pincér, úgyhogy még jó pár percig nem jutottam hozzá, hogy ódákat zengjek igencsak összetett unokatestvéremről. – Hmmmm, hol is kezdjem? – Itt kis hatásszünetet tartottam. – Anyáink testvérek voltak, mindig együtt játszottunk, kiskorunktól kezdve. De ha nincs közöttünk vérségi kötelék, kétlem, hogy

valaha is összefutunk. Tudod, Iván arisztokrata. Ez öröklött dolog, és ez az oka, hogy annyira odavan tőle az Íjász Világszövetség. – Ivan erre összeráncolta a szemöldökét. – Brynne, te most Lord Rothvale színe előtt állsz, illetve ülsz, aki valami porfészek tizenharmadik vagy hányadik bárója. Sporttársai csak úgy szólítják: Lord Ivan. – Nagy szorgalommal igyekeztem hajbókolni. – Ízig-vérig nemesember. Ezúttal Brynne-nen volt a sor, hogy meglepődjön. – Rothvale… mint az a galéria, amelyikben festményeket restaurálok? – Hát, ja. Nekem személy szerint nincs semmi közöm a galériához, pusztán annyiban, hogy az ük-ük-üknagyapámról nevezték el – mondta Ivan. – De a Nationalhez van közöd – emlékeztettem. Brynne hitetlenkedve nézett rám, aztán ismét Ivanhoz fordult. – Tagja vagy a National Gallery igazgatótanácsának, Ivan? Ivan hatalmasat sóhajtott. – Igen, kedvesem, de nem én szúrtam ki magamnak a posztot. Örököltem a címet, és sajnos ezt az örökséget nem igazán lehet elinni. Művészeti szaktudásom meglehetősen sekélyes, tartok tőle.

Te viszont menő restaurátor vagy, EB már eldicsekedett vele. – Szeretem a munkámat. Épp egy csodálatos Mallerton-festményen dolgozom. – Brynne rám sandított, és megfogta a kezem. – Ethan segített megoldani a rejtélyt, hogy a képen látható nő milyen könyvet tart a kezében. – Brynne tényleg fenomenális a szakterületén, Ivan. – A hüvelykujjammal lágyan masszírozni kezdtem a kezét. – Én csak egy kis francia fordítással segédkeztem, ez minden. Ivant mulattatta a dolog. – Fú, ti aztán jól kifogtátok egymást… netán magatokra hagyjalak benneteket, hogy még egy pár dolgot lefordíts franciáról? Brynne elkapta a kezét. A szememet haragosan rávillantottam Ivanra. Ivan csibészes mosollyal felelt. – Igazából akad munka nálam dögivel, kellene akár egy egész gárda restaurátor. – Megvonta a vállát. – Az írországi birtokomon, Donadea-ban a kastély minden szobája dugig van 19. századi festményekkel. Van ott egy nagy kupac Mallerton is. – Meghunyászkodva az égnek emelte a tekintetét. – Bocsánat a franciázásért, tényleg szükségem van valakire, aki rendbe teszi és

katalogizálja az ott fellelhető festményeket. – Megrázta a fejét, és két tenyerét védekezőn maga elé tartotta. – Azt se tudom, mi van ott, csak azt, hogy rengeteg minden, és hogy le kéne őket végre pucolni. Már évek óta halogatom. – Félrefordította a fejét, és úgy nézett Brynne-re. Udvarolni próbál a pimasz, de majd adok én neki! – Szóval, érdekel? – kérdezte. Naná, hogy nem! Nem megy veled az ír birtokodra festményeket katalogizálni, míg te valami ócska trükkel megpróbálnád az ágyadba csábítani! – Hát persze! – vágta rá Brynne. – Hú! – utánoztam a fülesbaglyot. – Csak akkor mehetsz, ha engem is magaddal viszel útitársnak. Csakhogy én augusztus végéig be vagyok táblázva. – Ivannek jeleztem a szememmel, hogy Brynne csak az oszlásnak indult holttestemen keresztül mehet egyedül Írországba. – Micsodaa? Te nem bízol meg bennem, EB? A saját véredben? – Megcsóválta a fejét. – Ez szomorú. – Kecskére nem bízok káposztát! Nem képzeled! – Brynne keze után kaptam, az volt a mentőövem. Pedig tényleg féltékeny disznó vagyok, még az unokatestvéremre is.

– Tudod mit, majd bemutatlak a szobatársamnak, Gabrielle-nek. Mallertonból írja a szakdolgozatát. Ő a te embered, Ivan. Itt volt az imént, csak el kellett mennie. Kár, hogy elkerültétek egymást. – Brynne édesen mosolygott, láthatólag elnyerte tetszését önnön javaslata. Roppant egyet a keze, amikor kihúzta a markomból. Vádló tekintettel nézett rám. – Úgy is van! – lelkesedtem hirtelen támadt érdeklődéssel. – Gabrielle tökéletesen érti a dolgát, Ivan! – Már alig várom, hogy lássam a szikrákat, amikor a két titán majd összecsap! Én nem tehetek semmiről, az egészet Brynne-re kenhetem. Meg így Ivan legalább leszáll Brynne-ről. – Majd bemutatom neked a Mallerton gálán. Csak próbálj keveset beszélni, és minden rendben lesz – bátorítottam. – Mutogasd a festményeket, ennyi. De Ivan nemigen vett rólam tudomást, helyette dicshimnusz-koszorút kötött Brynne homlokára. – Nagyon köszönöm, Brynne! Szívesen megismerkednék a barátnőddel, és akkor a munkát is neki adom. Az a rendetlen kastély, mint az a közmondásos tüske a talpamban, már évek óta nem hagy nyugodni…

Ha! Csak várj, amíg Gabrielle kimutatja a foga fehérjét, és visszasírod te még azt a közmondásos tüskét a talpadba! Megérkezett az ebéd, nekiláttunk. Ivan összevissza locsogott Brynne-nek, nekem meg előadta a biztonsági problémáit; mire észbe kaptam, már vissza is kellett mennem dolgozni. Magukra hagytam őket, amíg az épület elé álltam a kocsival. Ivan előtte rám kacsintott: biztosított, hogy vigyázni fog helyettem Brynne-re. Megköszöntem neki, hogy állta az ebédünket, de azért figyelmeztetően rávillantottam a szemem – nem hagytam kétséget felőle, hogy Brynne-re nagyon jól tudok vigyázni magam is. Persze tudtam, hogy az unokatesóm csak szórakozik velem. Szegény feje, nyilvánvalóan magán kívül van az örömtől, hogy végre szerelmesnek lát. Négyszemközt biztos kiokosít majd a szerelemről. Jaj. Átadtam a bilétát a parkolóban, és körbenéztem. Ez nálam automatikus dolog. Észrevettem egy barna dzsekis ürgét, aki az épület falának támaszkodva várakozott. Fényképezőgép lógott a

nyakában. Szenzációhajhászó ábrázata azonnal elárulta, hogy lesifotós. Abból él, hogy hírességeket fényképez, akik ki-be járogatnak a szórakozóhelyekről. A Gladstone parkolója kétségkívül jó leshely. Az őr a kocsimhoz vezetett, beültem és vártam. Bekapcsoltam a rádiót, a Butterfly ment a Crazy Towntól. Pontosan illik az alkalomhoz, gondoltam, és a kormánykeréken vertem a ritmust, amíg Brynne és Ivan kiértek. Csak ne jópofiznának annyit. Attól sem voltam túlzottan oda, hogy fotózásra kellett elszállítanom Brynne-t. Ha valamin változtatni tudtam volna vele kapcsolatban, hát akkor ezen. Teljes szívemből gyűlöltem még a gondolatát is, hogy a kamerának vetkőzik, és más férfiak is látják meztelenül. Lehet, hogy művészet volt, de én nem szerettem, ha mások bámulják, ami az enyém. Gondolataimat félbeszakította Ivan, aki kinyitotta a kocsiajtót Brynne-nek. Teátrálisan elbúcsúzkodott tőle, két puszit adott az arcára. Ezzel egy időben az a szemétláda fotós csattogtatni kezdte a gépét! Nem tudhatta, hogy nem

hírességeket fényképez, de akkor is. Mondjuk, ha már itt tartunk, Ivan a hírességek közé sorolható. Te jószagú atyaúristen! Brynne egész elképesztően festett, ahogy az unokatestvéremmel beszélgetett. Hogy fogom ezt túlélni? Majd belegebedtem, úgy vágytam egy cigarettára, de megálljt parancsoltam a szenvedélyemnek. – Viszlát, Ivan! Annyira örülök, hogy megismertelek, és jó lesz téged újra látni a Mallerton gálán. – Brynne beült a kocsiba, és felmosolygott Ivanra. – Én is örülök, hogy találkoztunk, Brynne Bennett. – Ivan vigyorogva behajolt hozzám néhány szóra. – Aztán vigyázz nekem erre a gyönyörűséges nőre! Nincsen dühroham meg hiszti, oké, EB? Menni fog, ne félj. – Azzal felnevetett, és becsapta a kocsiajtót. – Nagyon vicces – morgolódtam. A kocsival leálltam a járdaszegélyről. – Nagyon rokonszenves unokatestvéred van, Ethan! Igazi színes egyéniség. Örülök, hogy bemutattad. Nem hiszem el, te tudtad, hogy a National Gallery igazgatótanácsában van, és nem is

mondtad? – Belebokszolt a vállamba, amit hihetetlenül dögösnek éreztem a részéről. – Bocs, az zavart meg, hogy magasról tesz a művészetre, szóval eszembe se jutott. De aztán bevillant, hogy megesküdtem: mindent elmondok neki. – Na jó, az igazság az, hogy már régebben beharangoztalak neki. Ki akartam puhatolni, hogy van-e neked valami munka a Nationalben. Jó lenne, ha megkapnád a vízumot. – Ránéztem, ragyogott a gyönyörű arca. Tudtam, hogy mindent megtennék azért, hogy velem maradjon Angliában. Esetleg még azt is, amit Ivan viccelődve mondott a telefonba? – Ó, Ethan! – Megérintette a lábamat. – Nagyon kedves tőled, de inkább hagyd, hogy én szaladgáljak munkáért. Fontos nekem, hogy egyedül érdemeljem ki a vízumot. Ne kérj miattam szívességet az unokatestvéredtől. Tudom, hogy jó kapcsolatai vannak. És imád flörtölni. Mit is beszélek, hiszen ő egy valóságos, eleven flörtgép! – Ne is mondd! Ebéd közben többször is erős késztetésem volt rá, hogy megfojtsam! – Ugyan már, csak teszi az agyát, Ethan. Te is tudod. Tisztel téged, és olyan jóban vagytok, mintha csak édestestvérek lennétek.

– Persze, tudom, hogy rendes a lelke legmélyén. Csak újabban eléggé rájárt a rúd, nem tett jót neki. – Ismerős szitu. – Ismerős szitu, mi? – mondta Brynne. Válasz helyett megragadtam a kezét, és az ölembe húztam. Nem tudtam mit reagálni a költői kérdésre, ráadásul nem voltunk már messze az úti célunktól. Szívből kívántam, hogy bárcsak tovább tartana az utazás. Ahogy közeledtünk, egyre morcosabb és morcosabb lettem. Amikor odaálltam a stúdió parkolójába, már tajtékoztam. Az irracionalitás végigsöpört a testemen, és keményen kellett küzdenem, hogy lerázzam. Mr. Hyde csatázott bennem Dr. Jekyll-lel. Jól seggbe rúgta és vígan gyomrozta a derék doktort. – Mi lesz ma a fotózáson? – vallattam. Remélem, legalább részben lesz rajta ruha. – Ethan – kezdte, és ujjával fenyegetőzött –, ezt a dolgot már megbeszéltük. Nem jöhetsz be, viszont fejezd be a hisztit! Nem lesz ott senki a fényképészen meg a fotólencsén kívül. Ebből élünk, csak a munkánkat végezzük. – Lelassított. – Amúgy meg most lesz rajtam valami fehérneműféle lebernyeg.

– Ki fényképez ma? – Marco Carvaletti. Már találkoztatok. – Igen, emlékszem a sima modorú kis olaszra, aki olyan alapos puszikkal szeret tőled elbúcsúzni, drágaságom. – Most hagyd abba a hülyeséget, Ethan – mondta határozottan. – Ez is csak munka, éppen olyan, mint a tiéd. Csak ültem letaglózva, és szerettem volna megtiltani neki, hogy bemenjen és levetkőzzön. Szerettem volna odaállni Carvaletti mögé, hogy minden mozdulatát és instrukcióját szemmel tarthassam. Ott kellene lennem, hátha hozzáér, vagy túl közel merészkedik Brynne-hez. Legszívesebben rükvercbe tettem volna a kocsit, hogy hazavigyem. Ahogy hazaértünk volna, megdugtam volna a falnál, mint a múltkor. Szerettem volna hallani, ahogy a nevemet kiáltja elélvezés közben. Szerettem volna érezni, hogy benne vagyok, én, nem pedig valaki más. Annyira szerettem volna. De ebből most semmi sem lesz. Az égvilágon semmi. El kell búcsúznom tőle, és visszamennem a munkahelyemre. Már mondtam neki, hogy a fotózás

után majd Neilt hívja, mert nekem délután találkozóm lesz, és nem érek rá érte jönni. Csak néztem, ahogy Brynne bemegy az épületbe, és az ajtó becsukódik mögötte. Ő odabenn, én idekinn. Nem tehettem mást, elhajtottam. Muszáj volt. Utáltam minden pillanatát. Akkor sem voltam jobb kedvemben, amikor végre elszakadtam az irodából. Felhívtam Brynne-t, de a hangpostafiókja jelentkezett. Hagytam neki üzenetet, írtam, hogy majd én viszek vacsorát. A fotózás mindig lefárasztja. Nem kéne folyton arra a kicseszett fotózásra gondolnom. Nem akadtam ki tőle, hogy nem vette fel, mert tudtam, hogy otthon van. Neil mindig ideszól, ha teljesítette a küldetését. Reméltem, hogy ma megint nálam alhatunk, de Brynne ezúttal nem lelkesedett az ötletért. Amikor megkérdeztem, azzal hárított, hogy szeretne végre a saját ágyában is aludni, ráadásul a másnapi összejövetelen úgyis megint nálam leszünk. Próbáltam úgy ügyeskedni, hogy minden éjjelre átjöjjön, de még vonakodott feladni a függetlenségét. Brynne-ben mindig felment a pumpa, amikor okvetetlenkedtem, vagy megkíséreltem befolyásolni a döntéseit.

Mint ezt a modellkedést is. Már megint seggfej vagyok, hogy erre gondolok. Francba, ez a bugyuta párkapcsolat rohadt munkaigényes egy valami… egy perc nyugta nincs tőle az embernek. Szóval, zsenikém, akkor tessék mérlegelni: a saját lakásom Brynne nélkül, vagy az ő icipici lakása Gabrielle-lel súlyosbítva. Nem volt nehéz eldöntenem a kérdést. Brynne mindig nyert. Basszus, még mindig a falas dugásról fantáziáltam, és azon tököltem, talán meglepem vele, ha átérek, és tiszta lesz a levegő. Hol szerezzek harapnivalót? Egy csomó minden van, amit szerettünk. Először egy lasagnére gondoltam, a Bellissimában nagyon jól készítik. De aztán beugrott, hogy Carvaletti is olasz. Ettől aztán egy csapásra elment a kedvem tőle. Az a disznó látta ma meztelenül. Brynne rajong a mexikói kajáért, csak ő messze jobban készíti, mint bármelyik étterem. Imádom, hogy annyira odavan a dél-amerikai dolgoktól. Végül úgy döntöttem, hogy indiai kaját rendelek, vajas csirkét, báránycurryt és zöldségsalátát. Az étteremből kijövet írtam egy gyors SMS-t: 1-2re ott vagyok, bébi. Indiai pipi és bari a menü. Azonnal jött a válasz:

Csá. Fáradt vok, alszom inkább. Vacsorát kihagyom, nem baj? Mi van? Sehogy se tetszett ez nekem. Azonnal kombinálni kezdtem, mit is akart ezzel mondani. Enyhén kényelmetlenül kezdtem érezni magam. Most úgy értette, hogy egyáltalán nem is menjek át, vagy csak azt, hogy nem éhes? Ez az üzenetből nem derült ki, pedig vagy tízszer elolvastam. Magam is fáradt voltam, zsémbes, goromba és nikotinhiányos, nem is biztos, hogy kibírtam volna egy vélhetően szeszélyes állapotban leledző nőszemélyt. Másra se vágytam, mint hogy egyek valamit, lezuhanyozzam, és bemásszak az ágyba. Még talán a szexről is kész lettem volna lemondani, csak arról nem, hogy együtt aludjunk. Abban már megegyeztünk Brynne-nel, hogy néha itt alszunk, néha meg ott, de ahhoz hajlíthatatlanul ragaszkodtam, hogy mindig egymással. Ezt már a kezdet kezdetén kikötöttem. Felhívtam a kocsiból. – Szia. Nem vagyok éhes, Ethan. – Ezt valahogy olyan kurtán-furcsán szögezte le. – De hát mi a baj, bébi? Nem érzed jól magad? – Ez lenne az első eset. Eddig még nem láttam betegnek, leszámítva az első találkozásunk estéjét, amikor fájt a feje. – Fáj a hasam. Éppen lefekszem.

– Csak nem betegedtél le? Hozzak neked rá valamit a patikából, ha úgyis elhajtok mellette? – ajánlkoztam. Nem válaszolt azonnal. – Nem… csak megjött – szólt titokzatosan. Aha! Lecsóérés. Nővérem van, szóval tudom, milyen az, de párkapcsolatban még nem volt ilyesmihez szerencsém. Az igazat megvallva még egyetlen párkapcsolatom sem fordult ennyire komolyra. Az egyéjszakás kalandoknak nincs meg az a nyűge, hogy egy hét csak úgy ukmukfukk kimarad. De van olyan barátom, aki már évek óta emiatt nyivákol, plusz a nővéremmel kapcsolatban is akadtak emlékeim jócskán. Ilyenkor nem tanácsos ingerelni a nőket, elsőbbséget kell adni a hormonoknak. Szerinted?! Ez most nyilván azt jelenti, hogy a falhozszorítós dugást, amit olyan szépen kigondoltam, most egy az egyben felejthetem is el. Francba. – Jó… akkor majd megmasszírozlak, ha átérek. Egyébként minden rendben? Milyen volt a fotózás? – Éreztem, hogy feszülök, ahogy a válaszára vártam. – Öööö, a fotózás jól ment. Jól. – Elakadt, és szívott egyet az orrán. – Beszéltem anyámmal

telefonon. – Szomorúnak hangzott. Kíváncsi vagyok, vajon azért szipog, mert sírt? Belefér. Attól a nőtől én is majdnem könnyekre fakadtam, pedig csak egyszer beszéltem vele. – Nem esett jól vele a beszélgetés. – Sajnálom, cica. Mindjárt ott leszek, és akkor megbeszéljük. – De én nem akarok az anyámról beszélgetni! – dörrent rám. Olyan édesen haragos volt a hangja, hogy egészen kanos lettem tőle, de aztán a kilátások lelomboztak. Egy pillanatig haboztam. – Azt is lehet. Hamarosan jövök. – Miért sóhajtozol nekem a telefonba? Szent isten. Csak tátogtam, mint a csuka, mert erre a kérdésre már tényleg nem tudtam mit válaszolni. – Én nem is… – Most megint csináltad! – morgott. – Ha arra készülsz, hogy a fotózásról meg anyámról faggatózz, akkor inkább ne is gyere. Azt most nem bírnám elviselni, Ethan. Ezek a galád hormonok fúriát csináltak a barátnőmből! Rendesen bemajréztam. – Nem bírnád elviselni, hogy beszéljünk, vagy engem nem bírnál elviselni? Mert én szeretnék

veled beszélni. – Próbáltam úgy intézni, hogy ne csuklódjon meg a hangom, de nem biztos, hogy sikerült. Sőt a hidegvérem is egy csapásra taccsra került. Egyáltalán, olyan fura most ez az elcseszett párbeszéd. Nagy szívás. Síri csönd. – Halló, Brynne? Most akkor jöjjek vagy ne jöjjek? – Nem tudom. Elszámoltam tízig. – Ez most komoly? Az a válaszod, hogy „nem tudom”? Mi a sistergős istennyila ütött ebbe? Ebédnél még olyan édes volt. Változna már vissza! – Már megint sóhajtozol. – Perelj be. Nézd, egy rakás indiai dobozzal ülök a forgalom kellős közepén, és nem világos, hogy akkor most merre tovább. Kisegítenél, bébi? Rohadtul nem hiányzik, hogy ilyesmin hajba kapjunk. Azt nem engedem. Szar napja van, meg rendetlenkednek a hormonjai. De majd csak elleszünk valahogy. Szívás, hogy nem omolhatunk ma egymás karjába, de legalább együtt maradunk. A fúria elronthatja az éjszakámat, de előbb-utóbb kiszáll Brynne-ből, és újra minden a régiben lesz. A biztonság kedvéért majd imádkozom.

– Oké… akkor gyere értem – mondta határozott hangon. Nem hittem a fülemnek. – Menjek érted? Azt hittem, ma otthon akarsz aludni. Úgy volt… Nyelve, mint egy kétélű penge, félbevágta a mondatomat. – Meggondoltam magam. Nem akarok itt maradni. Bepakolok, és öt perc múlva útra készen várlak. Szólj, ha lenn vagy, és lemegyek. – Oké, főnök! – habogtam zavartan, és vártam, hogy letegye. Aztán jóízűen és hangosan felsóhajtottam. Utána megráztam a fejem, és füttyentettem. Ráléptem a gázra, hogy begyűjtsem kiszámíthatatlan, zizis, beszólogatós barátnőmet, készen állva rá, hogy strandpapucs módjára meghúzzam magam. Nők… bemajrézom tőlük néha. 11 – Ez Marie néni lesz! Ethan, kinyitnád neki? Én most nem tudok elszakadni – és Brynne rámutatott a készülő ételre, amit lázasan kavargatott. – Intézkedem. – Dobtam neki egy csókot messziről. – Most ugrik a majom a vízbe, mi? Rábólintott. Gyönyörű, mint mindig, hosszú, fekete szoknya volt rajta és lila felső. Ez a szín

remekül illik hozzá, és mióta megtudtam, hogy a lila a kedvence, áldottam a szerencsémet, hogy első körben lila virágot küldtem neki. Mindent egy lapra, bébi. Kinyitottam az ajtót. Egy aranyos nő viharzott be rajta. Nemigen voltak vele kapcsolatban elvárásaim, csak annyit tudtam róla, hogy Brynne anyai nagyanyjának a testvére. De az asszony, aki a küszöbön állt, kicsit sem hasonlított megfáradt anyókához. Arca ránctalan, haja sötétvörös. Fiatalos, divatos és hát… dögös a korához képest. Komolyan, egy nappal se nézett ki idősebbnek ötvenöt évesnél. – Bizonyára te vagy Ethan, akiről már annyi szépet hallottam – köszöntött kedvesen. – Ön pedig… Brynne Marie nénikéje? – hebegtem, mert nem voltam biztos a dolgomban. Egek, ennek a családnak a hölgytagjai bámulatosak! Megint eszembe jutott Brynne anyukája. Ő vajon miféle szépség lehet? Elbűvölően felkacagott. – Mintha egy pillanatra elbizonytalanodtál volna! Beinvitáltam, és becsuktam az ajtót. – Egyáltalán nem. Csakhogy arra számítottam, hogy Brynne nagynénje jön ma hozzánk vendégségbe, nem pedig Brynne nővére. Brynne amúgy a konyhában főzőcskézik, és engem bízott

meg, hogy beengedjem a látogatókat. – Kinyújtottam felé a kezem. – Ethan Blackstone. Nagyon örvendek, Marie néni! Brynne folyton dicséri, úgyhogy már régen vártam a percet, hogy találkozzunk. – Jaj, nyugodtan tegezz, és szólíts Marie-nak! – mondta, és fogadta a kézfogást. – Milyen elbűvölő vagy, Ethan. Én, mint Brynne nővére, mi? Felnevettem, és vontam egyet a vállamon. – Túl hízelgő voltam? Azt nem hinném! Légy üdvözölve minálunk, Marie. Örülök, hogy időt tudtál szakítani ránk. – Én köszönöm, hogy meghívtál varázslatos otthonodba! Úgysem látom eleget az unokahúgomat, és ez így hab a tortán. A megjegyzésed pedig, még ha enyhén túloztál is, nagyon jólesett. Beloptad magad a szívembe, Ethan. – Rám kacsintott, és ettől egészen elolvadtam. Brynne kijött a konyhából, és átölelte a nagynénjét. Marie néni válla fölött ráláttam boldog mosolyára. Világosan látszott, hogy Brynne-nek Marie nénivel nincsenek problémái, anyukájával ellentétben. Ettől felderültem. Mindenkinek szüksége van rá, hogy valaki feltétel nélkül szeresse. A

két nő kivonult a konyhába, én pedig az italokért mentem, hogy kinn legyenek, mire a többi vendég is beszállingózik. Mosolyogtam magamban a gondolatra, hogy vajon apa mit szól majd Marie nénihez. Tudom persze, hogy gyermektelen özvegyasszony, de amilyen szép, biztosan akad vagy három szekérderéknyi hódolója. Már alig vártam, hogy Brynne-nel ezt megdumcsizhassuk. Clarkson és Gabrielle érkezett legközelebb, és mivel ők már jóban voltak Marie nénivel, mást se kellett tennem, mint tölteni egy kör italt. Clarksonnal olyasféle volt a kapcsolatom, mint Gabriellelel: nem adtam okot rá, hogy leharapja a fejem. Mindenképp közös volt bennünk, hogy jót akartunk Brynne-nek, és boldognak akartuk látni. Clarkson is fotózta Brynne-t, de nem akartam emiatt rámászni, hiszen meleg. Megjegyzem, ha hetero lett volna, nem tűrtem volna meg az otthonomban. Lehet, hogy nem vagyok normális, de ez van. Amikor Neil és Elaina is megjelent, kezdtem magam otthonosabban érezni a saját lakásomban. Clarkson kiment a konyhába kuktáskodni Brynne és Marie mellé, Gabrielle és Elaina meg valami

könyvről beszélgettek. Valami trendi sztori egy fiatal multimilliomosról és még fiatalabb barátnőjéről, fűszerezve sok-sok erotikával, ahogy megítélhettem, a regény minden oldalára jutott egy szexjelenet. Neillel együttérzőn összenéztünk, de egy árva kukkot se tudtunk hozzátenni a beszélgetésükhöz. Ki olvas ilyen szarságokat? Kinek jut ilyesmire ideje? Minek olvasgatni a szexről, amikor élőben sokkal élvezetesebb? Fel nem fogtam. Na és hogy huszonévesen valaki multimilliomos? Magamban megráztam a fejemet, kívülről viszont úgy tettem, mintha feszülten figyelnék. Ilyen egy megjátszós szemétláda vagyok! Ránéztem az órámra, és mintha megidéztem volna a vendéget, már csöngettek is. Ez apám lesz, végre. Kiszálltam a fotelből, hogy ajtót nyissak. Szegény Neil is velem akart volna jönni, legalábbis olyan képet vágott. – Apa! Már kezdtem érted aggódni. Gyere, ismerkedj meg a barátnőmmel! – Fiam! – Rácsapott a hátamra, mint mindig, amikor csak találkoztunk. Mosolygott. – Most vidámabbnak tűnsz, mint amikor utoljára láttuk egymást. Hannah mesélte, hogy mentek fel hozzájuk Somersetbe, te meg Brynne.

– Aha. Szeretném őket összeismertetni. Gyere velem, Brynne erre van. – Kivezettem a konyhába, ahol Brynne a legsugárzóbb mosolyát villantotta apára, amikor megpillantotta. Nagyot dobbant a szívem. Fontos az első benyomás. Bennem legalábbis eszeveszetten felértékelődött annak jelentősége, hogy a szeretteim jól kijöjjenek egymással. – Akkor tehát te vagy Brynne… ő meg a nővéred? – A szavakat Brynne-nek és Marie-nek címezte. – Hé! Ez az én szövegem, apa! – Igaza van – mondta Marie. – Ezt a poént a fia már ellőtte, amikor az ajtón beléptem. – Az alma nem esik messze a fájától – jegyezte meg vigyorogva apa, aki Brynne, Marie és Clarkson gyűrűjében állt. – Ő az apám, Jonathan Blackstone. – Törtem ki a révületemből, hogy megejtsem a bemutatásokat. Közben Brynne hátát simogattam. Kíváncsi voltam, vajon ő hogy éli meg ezt az egészet. Olyan hamar jutottam el vele olyan nagyon messzire, hogy az kész őrület volt. De most már nem térhettünk le az útról. Szaladtunk lefelé a hegyoldalon, és nem volt megállás. Brynne nekidőlt az oldalamnak, én pedig egy picit magamhoz szorítottam.

Apa kezet csókolt Brynne-nek. Amióta az eszemet tudom, így köszönt minden nőnek. Elzengte neki, hogy mennyire örül a találkozásnak, és hogy micsoda gyönyörű lány ejtette rabul a fia szívét. Brynne a bókoktól elpirulva mutatta be neki Marie-t és Clarksont. Persze, a vén sármőr Marie kezét is megcsókolta, úgy éljek, hogy ma még itt minden női kezet végigsmárol. Ha női kezet lát, automatikusan csókot nyom rá. Azt is láttam persze, hogy apának nagyon bejön Marie. Nem volt nehéz kiszúrni. – A maga kezét inkább nem csókolom meg – mondta apa, és kezet rázott Clarksonnal. – Pedig csak tessék, egész nyugodtan – biztatta Clarkson, hogy megtörje a jeget. – Nagy voltál, haver! Ettől még neki is elakadt a szava – mondtam Clarksonnak. Brynne először rám nézett, majd apára. – Most már tudom, Ethan hol tanulta a kézcsókot, amit annyira szeretek, Mr. Blackstone. Látom, kiváló mestere volt – mondta lenyűgöző mosollyal. Egy ilyen mosollyal egy egész szobát ki lehetne világítani. – Kérlek, hívj csak Jonathannak, tegeződjünk! És engedj meg nekem még valamit. – Apa

előrehajolt, és megcsókolta Brynne arcát! Brynne még jobban elpirult és elgyámoltalanodott, csak a vidámsága nem lankadt. Tovább cirógattam a hátát, és nagyon drukkoltam, hogy ne legyen neki ez túl sok így egyszerre. – El onnan, vénember! – viccelődtem. – Az én csajom. Az enyém. – És addig szorítottam Brynnet, amíg nyöszörögni nem kezdett. – Szerintem már felfogták, Ethan – mondta, és a mellkasomra tette a kezét. – De mi lesz, ha elfelejtik? – Hát, az nagy szívás lenne, bébi! Bébinek szólított! Olyan jó, és most, hogy így összejött mindenki, nevettem is egyet magamon. – Csirke vörösborban… Nyamm! Brynne, kedvesem, ez hogy készül? – kérdezte teli szájjal apa. – Csak mert mennyei! – Csokoládés vörösborral locsoltam a csirkét. – Érdekes ötlet! Nagyon ízlik. – Apa Brynne-re kacsintott. – Ezek szerint nagy ínyenc vagy! – Köszönöm, de nem nevezném magam ínyencnek. Szeretek főzni, apámon gyakoroltam, amikor a szüleim szétmentek. A könyvolvasóm tele van Rhonda Plumhoff kiváló szakácskönyveivel. Ő

nagyon híres ott, ahonnan én jövök. Imádom a receptjeit. Apa félrefordított fejjel vizslatott. – Milyen okos fiút neveltem! – Nem vagyok hülye, apa. Brynne tényleg jól főz, de ez nem derült ki azonnal. Az első közös étkezésünk egy fehérjeszelet volt. Szóval elképzelheted, mennyire meglepődtem, amikor idejött, és azonnal nekiállt edényekkel zörögni, meg élesre fent konyhakésekkel hadonászni. Azóta inkább meghúzom magam, és kitérek az útjából. – Ahogy mondtam, okos fiú vagy! – kacsintott rám apa. Minden vendég nevetett, és felszabadultan cseverészett, ami sokat dobott a kedélyemen. Csak még előttem állt egy nehéz feladat: tájékoztatnom kellett őket. Ez azért volt kemény dió, mert Brynne is az asztalnál ült. A beszéd könnyen megy, a szakmai rész sosem okoz nekem az égvilágon semmi gondot. Csakhogy Brynne nem puszta célszemély, hanem sokkal, de sokkal több annál! Nem mellesleg pedig a világért sem akartam volna érzelmileg felkavarni, nehogy mindez a

kapcsolatunk rovására menjen. Védenem kellett őt is és a kapcsolatunkat is. Ez nem vitatéma, így éreztem és kész. Senki nem sérthette meg többet azzal, hogy felemlegeti a múltját. Még én sem. Ezért aztán rafinált tervet eszeltünk ki. Először Clarksont és Gabrielle-t tájékoztattam az irodában, amíg Brynne szóval tartotta a többieket. Aztán turnusváltás volt, Marie és az apám lettek kiokosítva. Így Brynne-nek nem kellett feszengenie, amíg én power pointos preziben vázoltam a helyzetet, és képeket mutogattam, hogy mindenki megismerje az ügyben szereplő személyeket. Fontos, hogy a Brynne-hez közelállók tudják, hogy mi, hol, merre és meddig, továbbá, hogy milyen indítékkal akarhat bárki is a nyomukba szegődni. Egy amerikai elnökválasztás kétségkívül a legnyomósabb politikai indíték. Ráadásul az ellenpárt legalább akkora bevetéssel áskálódik, mint amekkorával a szenátorék igyekeznek a nyomokat eltüntetni. Nem tudtam tapintatosabban megoldani a barátok tájékoztatását. Elaina és Neil már be lettek avatva, Brynne azt mondta, nem bánja, ha ők meg apám tudnak a dologról. A többiek pedig már ismerték az előtörténetét, ezt talán

mondanom sem kell. Bejelentkeztünk dr. Roswellhez párterápiára, mert éreztük, hogy bizonyos dolgokban el kellene mélyednünk. Amikor Brynne előhozakodott vele, azonnal helyeseltem. Brynne fejében még mindig ott volt az a tévhit, hogy nem szerethetem amiatt, amit a videón műveltek vele. Mintha tizenhét évesen véglegesen kurvának bélyegezték volna vele. Elszomorított, hogy önmagát vádolja. Tudtam, hogy ezzel a problémával neki kell megküzdenie. Mindazonáltal még sokat fogok szenvedni én is, amíg kiverem a fejéből azt a hülyeséget, hogy nem szerethetem eléggé, mert megerőszakolták. Mindkettőnknek megvolt a maga sötét foltja. Az én zivataros múltamat még csak felszínesen tártam fel Brynne előtt. Egyáltalán, bárki előtt, és nem először motoszkált bennem, hogy én is elmegyek lélekgyógyászhoz. A gondolattól, hogy beüt egy újabb rémálom, sikoltozni tudtam volna. Attól meg, hogy ennek Brynne is tanúja lehet, elfogott a rosszullét. Egész este figyelmesen szemléltem. Kívülről gyönyörűnek és bájosnak tűnt, de belülről egyre jobban emésztette valami. Miután végeztem apa és Marie tájékoztatásával, Brynne-t a konyhában

találtam, ahol kávét és desszertet készített a vendégeknek. Nem nézett föl, holott tudta, hogy bent vagyok. Hátulról átöleltem, és a feje tetején pihentettem az államat egy darabig. Puha volt, a haja virágillatú. – Drágám, mi a helyzet desszertfronton? – Brownie lesz vaníliafagyival. A legjobb desszert a világon. – Hangja tompán csengett. – Istenien néz ki! Legalább annyira ínycsiklandó, mint te. Szipogott egyet és elcsöndesedett. Láttam, hogy megtörli a szemét. Magam felé fordítottam, és a tenyerembe vettem az arcát. Utáltam sírni látni. Nem a könnyeit, sokkal inkább a mögöttük lévő fájdalmat. – Az apád… – Nem fejezte be, de eleget mondott. Magamhoz vontam, és beljebb húztam a konyhába, hogy a többiek ne lássanak. Egy percig csak ölelgettem. – Azon aggódsz, hogy mit gondol rólad? Bólintott. – Imád téged, mint ahogy mindenki más. Apám nem olyan fickó, aki ítélkezni szokott. Az nem az ő stílusa. Viszont örül, hogy engem boldognak lát, és jól tudja, hogy ezt csakis neked köszönheti. –

Megint a két kezembe fogtam az arcát. – Te teszel engem boldoggá, bébi! Felnézett rám szomorú bociszemmel. A tekintete hirtelen felcsillant, mert Brynne végre megértette a szavaimat. – Szeretlek – suttogta. – Látod? – És magamra mutattam. – Boldog hapsi. Szájon csókolt, amitől hevesebben kezdett dobogni a szívem. – A desszert… – intett a konyhapult felé. – A fagyi el fog olvadni. Még jó hogy eszébe jutott, nekem totál kiment a fejemből. – Hadd segítsek – mondtam. – Minél előbb tálalunk, annál hamarabb elmennek. – Felszedtem a desszertes tányérokat, és kimentem a vendégekhez. Elvégre mégiscsak a tettek embere vagyok. Nagy zajra és mozgolódásra ébredtem az éjjel. Brynne álmodott valamit. Nem rémálom volt az, hanem valami sokkal-sokkal kellemesebb. Legalábbis annak tűnt. Ide-oda vonaglott és ollózott a lábával. A pólóját gyűrögette, és felhomorította a hátát. Ezt már nevezem, micsoda élénk erotikus álom lehet ez! Nagyon reméltem, hogy álmában én gyömöszölöm, és nem valaki más.

– Bébi – költögettem, a vállát rázogatva. – Hangosan álmodsz… ne ijedj meg. Csak én vagyok az. Felpattant a szeme, azonnal felült, körbenézett, majd a tekintete megállapodott rajtam. Istenem, milyen gyönyörű, ahogy a haja a vállára omlik, és föl-le jár a melle! – Ethan? – kérdezte, és kinyúlt felém. – Én vagyok az, bébi. – Megfogtam a kezét. – Mit álmodtál? – Semmit… fura volt. – Kikelt az ágyból, és elszaladt a vécére. Vízcsobogást hallottam, aztán meg azt, hogy egy poharat visszahelyez a pultra. Veszteg maradtam, és vártam, hogy visszajöjjön. Pár pillanat múlva jött is. Mi az, hogy jött! Anyaszült meztelenül parádézott, azzal a bizonyos üzenettel a tekintetében, amit már jól ismertem, miszerint „szexet akarok, de most rögtön”. – Brynne? Mi az ábra? – Szerinted? – mondta csábos hangon. Rám mászott, és lenézett az arcomba, a haja előreomlott, mint egy szexistennőnek. Készen állt arra, hogy a magáévá tegyen.

Ez az! Kezem önkéntelenül a mellére siklott. Édes istenem! A tenyerembe fogtam és számhoz húztam a puha husikát. Homorított és riszálni kezdett a dákómon, ami időközben éberebb lett, mint jómagam. Eszembe se jutott, hogy telihold van, mert Brynne semmi jelét nem adta neki. Cseppet sem zavartatta magát a piros betűs napok miatt. A számba vettem a mellbimbóját, és mélyen beszoptam. Imádtam az ízét, napestig eljátszottam volna Brynne gyönyörű mellével. Komiszkodva beleharaptam a másik mellbimbójába. Ha egy picike fájdalom vegyült az élvezetbe, annál jobb. Brynne felsikoltott és erősebben nyomta magát a számhoz. Éreztem, hogy keze becsúszik az alvós bokszeralsóm alá, és megfogja a farkamat. – Ezt akarom, Ethan! Lepattant a csípőmről, és a mellbimbója kicuppant a számból. Időt se hagyott reklamálni, rögtön lerántotta rólam a selyemalsót, és szájával a makkomon kezdett dolgozni. – Ahhh, istenem! – Hátravetettem a fejemet, és átadtam magam az élvezetnek. Annyira jó volt, hogy még a golyóim is belebizseregtek. Brynne mestere a szopásnak. Belemarkoltam a hajába, és

hagytam, hogy az orgazmus küszöbéig vigyen. Jobb szerettem volna nem a szájában elélvezni, hanem mélyen a puncijában, miközben hevesen a szemébe nézek. A barátnőm még tartogatott számomra egy-két meglepetést, mert ezt mondta: – Azt akarom, hogy belém élvezz. Ezt meg hogy a fenébe csinálta? – Nem baj? – szakadt föl belőlem, amikor fölkelt, hogy felvegye a harcállást. – Nem-nem! – mondta, feltérdelt, rám ereszkedett, hogy tövig magába rántsa a farkamat, egészen a golyóimig. Azt nem tudom, hogy ez hogy nem fájt neki. Lehet, hogy fájt, de nem én okoztam, ő akarta. Hát, ha ragaszkodsz hozzá! – Ó, bazmeg! – üvöltöttem, és felsegítettem a dákómra, a csípőjét markolva. Brynne totál megvadult, keményen lovagolt rajtam, úgy riszált ide-oda, hogy neki a legjobb legyen. Eszelős ritmusban vágtázott, és tudtam, hogy ami élvezet most jön, az több ezer megatonnás lesz. Éreztem, hogy bemerevedek, de kivártam, mert őt is magammal kellett rántanom az önkívületbe. Olyan nincs, hogy csak nekem jó. Nem vagyok az az önző típus.

Brynne belül szorosan és forrón ölelt, ahogy föl-le fickándozott. A lába közé csempésztem a kezemet, oda, ahol a testünk egymáshoz kapcsolódott. A síkos, nedves rengetegben hamar rátapintottam a csiklójára. Szívesebben csináltam volna a nyelvemmel, de most az ujjamra kellett hagyatkoznom. Simogatni kezdtem. – Jövök! – lihegte. Úgy mondta ezt, ahogy szokta, olyan lágyan és kifinomultan. Mindig epedve vártam tőle ezt az egy szót. Ekkor Brynne mindig atomjaira hullott, és teljesen belém feledkezett. Halk kinyilatkoztatása engem is átlendített a csúcson. – Igen, bébi, élvezz. Most! Élvezz nekem! Végignéztem, ahogy elmegy. Ez az, bébi, teljesíti a parancsot. Megfeszült, sikoltott, kapaszkodott és reszketett. – Óóóóóóóó, Ethaaaaan! Igen. Igen. Igen! Parancsra élvez. Ez az én csajom, akkor megy el, amikor mondom neki. Végtelenül szerencsés flótás vagyok. Csak néztem, és áldottam minden pillanatot. Magamba szívtam az örömét. És amikor én is már majdnem felértem a csúcsra, még utoljára lenyomtam, ütközésig felnyomtam belé a farkam, azután elengedtem magam.

Kiszökött belőlem a forró sperma, és belezubogott Brynne legmélyére. Minden lövellés élesen tört föl belőlem, bódultan lovagoltam a boldogság szökőkútjának hullámain, már nem is voltam tudatában, hogy a kezem merre markolászik, vagy úgy egyáltalában, mit csinál a testem. Csak annyit tudtam, hogy egyenesen Brynne gyönyörű szemébe nézek. Valamivel később – fogalmam sincs, mennyi idő telt el – Brynne a mellkasomra omlott, és felszegte a fejét. – Ez meg mi volt? – Egy bődületes menet az éjszaka közepén? – csipkelődött. Kuncogtam. – Egy igazán bődületes menet az éjszaka közepén. Megcsókoltam, és még magamon tartottam egy darabig, csak aztán kászálódtam ki belőle. Szeretkezés után nem szeretek azonnal távozni. Ráadásul Brynne most felül volt, nem én feküdtem őrajta. Szóval ezúttal nem furdalt a lelkiismeret, hogy összenyomom, ezért nem is siettem el. Jól megforgattam benne még egyszer a szerszámom, fényűzőt nyögött az ajkam közé. – Még egyszer akarod? – kérdezte. Elégedettség és meglepetés vegyült a hangjában.

– Csak akkor, ha te is – mondtam. – Sose okoznék neked csalódást, és imádok is veled hancúrozni, de nem azt mondtad, hogy megjött? – Nálam ez nem úgy van, mert szedem a bogyót, tudod. Nem tart nálam a mensi tovább egy-két napnál… valamikor ki is marad… – Elkezdte csókolgatni a mellkasom, a mellbimbómat megmegcibálva fogával. Jézusom, de jólesett! Ez az odaadás megint tűzbe hozott, készen álltam a második menetre. – Megölsz engem, te nő… de legalább kibefaszottul szép halálom lesz! – Ezt még sikerült kinyögnöm, de aztán egy jó darabig nem szóltunk egymáshoz. A fúria átváltozott Afroditévé, és hosszadalmas áldozatot mutatott be Erósz oltáránál. A szerencsém, úgy látszott, nem ismert határokat. – Az amerikai napilapok – konferálta fel az újságokat Frances, és a köteget lerakta az íróasztalomra. – Van egy érdekes cikk a Los Angeles Timesban azokról a képviselőkről, akiknek a gyerekei tényleges katonai szolgálatot teljesítenek. Találja ki, kit választottak interjúalanynak?

– Van egy tippem. Nem hemzsegnek az ilyen képviselők. Oakley, gondolom, kapva kapott az alkalmon. – Megpaskoltam az újsághalmot. – Mi van azzal a másik dologgal? Frances nagyon elégedett volt önmagával. – Azt majd akkor veszem fel, amikor leszaladok ebédelni. Mr. Morris szerint egész rendesen néz ki, ahhoz képest, hogy évekig a pincében állt. – Köszönöm, hogy elintézte nekem. – Frances az asszisztensek gyöngye volt. Úgy vezette az irodát, mint a parancsolat. Én szerveztem az ügyfelek biztonságát, igaz, viszont Frances nélkül soha nem találtam volna meg a dolgaimat. Egy percre sem becsültem le a titkárnőm fontosságát. – Brynne imádni fogja. – Frances még az ajtóban toporgott. – Még mindig azt akarja, hogy tegyem szabaddá a hétfőjét? – Igen, ha megtenné. Ma lesz a Mallertonos balhé, holnap reggel pedig felkerekedünk Somersetbe. Csak hétfőn este indulunk vissza. – Akkor intézkedem. Nem lesz vele gond. Ahogy Frances becsukta maga mögött az ajtót, fellapoztam a Los Angeles Timesban azt a bizonyos cikket a szenátorral. A gyomrom is felfordult tőle. Az álnok kígyó egyszer sem említette az

interjúban, hogy a kicsi fiacskája szolgálati idejét önkényesen meghosszabbították. Ez kicsit sem lepett meg. Vajon a fiú mit gondolhat az apjáról? Elképzeltem ezt a nem működő családot, és elég borzalmasnak tűnt. Visszatettem az újságot a kupacra, és ugyanazzal a mozdulattal lesodortam valamit alóla. Egy boríték volt az. Valaki az újságok közé rejtette. Ezt önmagában is furcsának véltem, hát még, ami a borítékon állt. Attól dobtam egy hátast. AJÁNLOM FIGYELMÉBE – ez volt ráírva, meg a nevem. – Frances, kitől vette ma reggel az amerikai lapokat? – harsogtam a távbeszélőbe. – Muriel hozza őket. Az elmúlt hónapban minden áldott nap félretett önnek egy-egy példányt. Mire én beérkezem, az újságok már glédában állnak az asztalomon. – Egy pillanatra habozott. – Netán valami gond van velük? – Nem, dehogy. Köszönöm. A szívem még mindig a torkomban dobogott, ahogy a borítékot szuggeráltam. Fel akarom bontani? Végül csak meghúztam rajta a piros nyitószalagot. Belesüllyesztettem a kezem, és fényképeket húztam elő belőle. Nyolcszor tízes fekete-fehér fotókat. A legtöbb Ivant és Brynne-t

ábrázolta, amint a Gladstone étteremnél beszélgetnek. Az egyik fényképen az a jelenet volt látható, ahol Ivan arcon csókolja Brynne-t, míg én a kocsiban várakozom. Egy másik azt örökítette meg, hogy Ivan lehajol hozzám elbúcsúzni, egy harmadik pedig azt, hogy Ivan egyedül ácsorog a kocsijára várva. Akkor az a fotós, akit az étteremnél láttam, kimondottan Ivanra vadászott? Már kapott halálos fenyegetést… most pedig lefotózzák Brynne és az én társaságomban? Ez nem hangzott túl biztatóan. Ivannek megvannak a maga problémái, de a francnak sem hiányzik, hogy a zaklatója Brynne-t is belerángassa a szarba. Bassza meg! Átnéztem egyesével a fényképeket. Semmi. Az utolsón mégis megakadt a szemem. Sohase öld meg azt, aki meg akarja öletni magát. Az egész karrieremet végigkísérte ez a jelenség. Persze nem árt komolyan venni a fenyegetéseket, de az esetek többségében arról van szó, hogy valami bezsongott alak bosszút akar állni valami régi személyes sérelemért, amit így vagy úgy, de a híresség okozott neki, mégpedig

szánt szándékkal. Sportolók gyakran esnek áldozatául ilyesminek. Annak idején Ivan számos embert megsértett azzal, hogy elhappolta előlük az aranyat. Bár már visszavonult az íjászattól, és már nem volt olimpikon, még mindig NagyBritannia ünnepelt aranyifjai közé számított. Az újságírók pedig ennek folytán állandóan utána loholtak. Mivel vérrokon, neki a testőrség ingyen dukált. De az biztos, hogy rengeteg munkám volt vele. A fotók két héttel ezelőtt készültek. Vajon a fotós kifejezetten Ivan skalpjára pályázott, vagy véletlenül pont őt sikerült lencsevégre kapnia: Ivan Everley-t, az íjász olimpikont, és a képekért szeretett volna pár fontot kasszírozni? Mivel a paparazzóság egy olyan hivatás, hogy a szakmabelieknek mindig celebgazdag környéken kell ólálkodniuk, nehéz lenne megmondani, hogy a képek akaratból vagy véletlenül készültek-e. Másfelől viszont, mi végre küldene egy pszichopata gyilkos fényképeket éppen kiszemelt áldozata biztonsági főnökének? Ennek semmi értelme. Miért küldte őket pont nekem? Akárki volt is a fotós, valamiért azt akarta, hogy lássam a képeit. Vállalta érte még azt a kockázatot is, hogy

becsempészte a képeket tartalmazó borítékot az újságos által kikészített napilapok közé. Muriel. El ne felejtsek beszélni vele pár szót, amikor hazamegyek. Aznap korán le akartam lépni, a Mallertonos hacacáré miatt, úgyhogy Murielt biztosan az utcán találom még. Kinyitottam az íróasztalfiókot, és előhúztam belőle a cigarettámat meg az öngyújtót. Brynne régi mobilja is a fiókban hevert, kivettem azt is. Nem volt túl sok hívása az elmúlt két hétben, mivel a barátai már mind az új számán keresték. A férfi a Washington Review-tól nem jelentkezett többet, nyilván úgy ítélte, hogy hamis szálon indult el. Ez Brynne-nek természetesen jó hír volt. Feltettem a telefont a töltőre, hogy magunkkal vihessük a hétvégére. Rágyújtottam, ez volt az első szálam aznap. Tökéletesre sikeredett az első slukk. Véleményem szerint jól haladtam a leszokással. Brynne ügyesen motivált, de amikor rázós szakaszba jutott a kapcsolatunk, mindig átmentem láncdohányosba. Talán ki kellene próbálnom azt a nikotintapaszos tortúrát. Feloldódtam a füstélvezetben, és magam elé képzeltem az előttünk álló hétvégét. Ez lesz az első

utazásunk együtt. Sikerült kiverekednem magamnak három szabadnapot, hogy a barátnőmet Somersetbe vihessem, a nővéremék vidéki házába. A vityilló amúgy felkapott panzióként funkcionált, és még soha nem fordult elő, hogy magammal vittem volna valakit, amikor megfordultam ott. Most először kértem ilyen szívességet a nővéremtől. Brynne számos okból más eset volt, mint a többi lány. Habár még nem álltam készen érzelmeimet a nyilvánosság előtt is felvállalni, annyit elismertem, hogy Brynne különleges. Szerettem volna beszélni vele a közös jövőnkről, és kikérni a véleményét. Az egyetlen ok, ami miatt ezt nem tettem még meg, az volt, hogy rohadtul cidriztem a lehetséges válaszoktól. Mi van akkor, ha nem akarja, amit én? Mi van akkor, ha ezen az első igazi kapcsolatán csak ki szerette volna próbálni magát? Mi van akkor, ha titokban már kinézett magának valaki mást? És még sorolhattam volna szorongásom bővizű forrásait. Csak azzal tudtam vigasztalni magam, hogy Brynne becsületes, egyenes lány, és ha megvallja nekem az érzelmeit, az igazat fogja mondani. A barátnőm sohase hazudott. És azt mondta, szeret.

Terv szerint a gála után, hajnalban indulunk, hogy elkerüljük a reggeli csúcsforgalmat. Már alig vártam, hogy Brynne-nel kinn legyek a városból. Szerettem volna romantikázni egyet vele, de hiányzott is a vidéki friss levegő. Szerettem Londont, de időnként ki kellett szakadnom a nagyváros forgatagából, hogy épelméjű maradhassak. Ezért rendszeresen kiruccantam. A telefon tépte szét a fejemben kavargó pásztori idillt, és visszazökkentem a sürgető, kihívásokkal teli munkám pörgős világába. A nap hamar elrepült, alig vettem észre. Ideje volt felcihelődni. Kifele menet felhívtam Brynne-t, hogy már úton vagyok. Lelki szemeimmel láttam az ideges hanyatt-homlok kapkodást a gála és az utazás előtt. A hangpostája válaszolt, úgyhogy inkább üzenetet küldtem neki: M1ek haza. Kl vmi? De nem érkezett válasz. Nem tetszett ez nekem. Kezdett bennem körvonalazódni, hogy én mindig aggódni fogok Brynne miatt. Az aggodalom nem hagy el soha. Mások a gyerekükkel kapcsolatban érzik ugyanezt. Hallottam már, hogy az ember nem is tudja, mit jelent az aggódás, amíg nem találkozik valakivel,

aki igazán fontos a számára, akit igazán szeret. Az ilyen szeretetbe bele van építve a potenciális veszteség is – és ez a teher megviseli az embert. Nehéz ebbe belegondolni. Eszembe jutott a boríték az újsághalomban, ezért Muriel újságosbódéja felé vettem az irányt. Látta, hogy közeledem, és végig rám függesztette életteli tekintetét. Lehet, hogy nehéz az élete és a kenyere, de az biztos, hogy Muriel rendkívül intelligens. Éles szemét nem kerülhette el semmi sem. – Jó estét, Muriel! – Magának is, főnök úr! Mit tehetek önért? Járnak rendesen az amcsi újságok? – Igen, és nagyon köszönöm. – Rámosolyogtam. – Egy kérdés, Muriel. – Amint beszéltem, figyeltem a testbeszédét, hogy vajon sejti-e, mit akarok tőle. Előhúztam a borítékot Ivan fényképeivel, és a magasba tartottam. – Mit tud erről? Valaki a mai amerikai napilapjaim közé csempészte. – Semmit. – Nem sandított közben balra, nem szakította meg a szemkontaktust sem. Ez a két ismérv azt tudatta velem, hogy igazat mond. Szóval kénytelen leszek a megérzéseimre és a saját emlékeimre hagyatkozni az elkövetővel kapcsolatban.

Letettem egy tízest a pultra. – A segítségét kérném, Muriel. Ha bárki gyanúsat lát vagy bármi szokatlant észlel, azt tudassa velem, kérem. Fontos volna. Emberélet múlhat rajta. – Bólintottam egyet. – Megtenné, hogy nyitva tartja a szemét? Lenézett a tízfontos bankóra, aztán rám villantott egy őszinte mosolyt, úgyhogy láthatóvá vált vérfagyasztó fogazata. – De csakis a maga kedvéér’. – Felmarkolta a pénzt, és zsebre gyűrte. – Ethan Blackstone, negyvennegyedik emelet – mutattam az épületre. – Tudom a nevit, jó a memoárom. Elég jó vásárt csináltam a ravasz öregasszonnyal. A kocsimhoz ügettem, már égető szükségét éreztem, hogy Brynne-t a karomba kaphassam. Még egyszer feltárcsáztam a számát, puff, megint hangposta. Rámondtam, hogy már úton vagyok. Töprengtem, vajon mit csinálhat, amitől nem tudja felvenni a telefont. Talán fürdik, vagy edzés közben zenét hallgat, vagy csak úgy lehalkította a telefonját. Rendesen meg kellett küzdenem az aggodalommal. Először is, az érzés számomra új volt,

másodszor pedig nem tudtam félretenni. Folyamatosan Brynne miatt emésztettem magam. És attól, hogy ilyen szorongást még sohasem éreztem, dögnehéznek tűnt felkutatnom az aggodalom gyökerét. Na de jó pap holtig tanul. A lakásba lépve síri csend fogadott. Az idegesség már a gyomromat szurkálta. Keresgélni kezdtem a lányt. – Brynne? Teljes némaság. Edzőterem, iroda, erkély, mind megnéztem, de Brynne sehol. A fürdőszoba volt az utolsó mentsváram. Szívem zakatolt, mint az expresszvonat, amikor lassan kinyitottam az ajtót. Hiába, a fürdőt is üresen találtam. Bassza meg! Brynne, merre vagy? Gyönyörű estélyije a fogason lógott. Az a levendulakék, amit abban a régiségboltban vett Gabrielle-lel aznap, hogy a Gladstone-ban ebédeltünk. Láttam a készülődés nyomait is: kenceficék szanaszét, meg egy félig bepakolt bőrönd. Vagyis Brynne már elkezdett szedelőzködni a gálára és a hétvégére. Persze Brynne-t megilleti az ártatlanság vélelme, csakhogy egyszer már elhagyott: lehet, hogy

most is erről van szó? A mai dilis fotósorozat után tiszta görcs volt a gyomrom, tudnom kell végre, hol a picsában van Brynne! Átmentem a hálószobába, és a pániktól félőrülten hívtam Neilt. Hirtelen a világ legcsodálatosabb látványa tárult a szemem elé. A sok-sok ruha és félig-meddig bepakolt táska között ott szunyókált Brynne, összegömbölyödve. – Mondjad – szólt bele a kagylóba Neil. Úgy megdermedtem, hogy észre se vettem, hogy a mobilom még a fülemhez tapad. – Izé… Téves riasztás. Bocs. Találkozunk a National Galleryben pár óra múlva. – Letettem, mire válaszolni tudott volna. Szegény Neil, most biztos azt hiszi, begolyóztam. Hát, ami azt illeti, tényleg nagy barom vagyok! Halkan levettem a dzsekimet és a cipőmet, aztán óvatosan bebújtam az ágyba és Brynne-hez húzódtam. Beszívtam édes illatát, és bevártam, míg szívverésem lelassul. Eszeveszetten vágytam egy cigarettára, de inkább Brynne melegére összpontosítottam, és vártam, hogy alábbhagyjon a dohányzás iránt fellángolt szenvedély. Brynne kidőlt, mint egy fa – nagyon mélyen aludt. Kíváncsi voltam, mitől merült ki ennyire, de

nem akartam felverni. Gondoltam, majd őrzöm az álmát, és közben emésztgetem a leckét, amiben ma részeltetett a sors. Úgy tűnik, nem csak neki voltak gondjai a bizalommal. Dolgoznom kellett még magamon, nem vitás. Ha egyszer Brynne azt mondja, hogy nem hagy ott, akkor bíznom kellett benne, hogy a szavának áll. Arra nyitottam ki a szemem, hogy Brynne tanulmányozza az ábrázatom. Mosolygott, vidámnak és egy cseppet önelégültnek láttam. – Szeretem nézni, ahogy szundikálsz. – Hány óra van? – Felnéztem az égre, és láttam, hogy a nap még nem ment le. – Így elbóbiskoltam volna? Amikor hazajöttem, nem tudtam ellenállni, és bebújtam melléd. Magaddal rántottál az álmok birodalmába, álomszuszék! – Fél hat körül jár, ideje felkelni. – Macska módra kinyújtózkodott, érzékin, erotikusan. – Nem tudom, miben fáradtam úgy el. Csak ledőltem egy percre, és amikor kinyitottam a szemem, te már mellettem feküdtél. – Elkezdett felkászálódni az ágyból. Megkapaszkodtam a vállában és visszahúztam. Rátehénkedtem, és odaszemtelenkedtem a lába

közé. – Ne olyan hevesen, szépségem! Még legyünk egy kicsit magunkban. Hosszú lesz az este, amikor is egy rakás idiótával kell majd osztozkodnom rajtad. Felnyúlt, megfogta az arcomat, és elmosolyodott. – És hogy képzelted te ezt a magunkban levést? Lassan és alaposan megcsókoltam, szájának minden négyzetcentiméterét bejártam a nyelvemmel, csak ezután méltattam válaszra. – Úgy, hogy te meztelen vagy, és a nevemet kiáltod. – Lassan puha testének nyomtam a csípőmet. – Valahogy így. – Hmmm, igen meggyőző tud lenni, Mr. Blackstone! – mondta, és még mindig az arcomat fogta. – De készülődnünk kell az esti ramazurira. Össze tudnánk kötni a kellemeset a hasznossal? – Én sok mindenhez értek – biztosítottam, és újra megcsókoltam. – Mi jár a fejedben? – Hát, a zuhanyfülkéd legalább ugyanolyan jó, mint a fürdőkádad – jegyezte meg félénken. – Ez úgy hangzott, mintha csak a fürdőszobám felszereltsége miatt szeretnél. Ezen kacarászott egyet, és lenyúlt, megfogta keményedő farkamat. – Másfajta szerelvények is közrejátszanak benne!

Egyszerre nevettem és nyögtem a kéjtől, majd félresöpörtem, és kiviharzottam a fürdőszobába. – Megeresztem a meleg vizet… és tárt karokkal várlak! Nem kellett sokáig várnom, Brynne már jött is, meztelenül és észbontóan dögösen, ahogy szokott. Azonnal rabul ejtett a vágy, hogy hevesen és parancsolón a magamévá tegyem. Ha együtt vagyunk, egyszerűen nem tudom megfékezni magam. Brynne-ben ötvöződött legnagyobb örömöm és legerősebb félelmem. Csak vicceltem, amikor azt mondtam, hogy a gálán osztoznom kell rajta másokkal, azonban ennek az állításnak a kelleténél sokkalta súlyosabb igazságtartalma volt, és ezt magamnak se vallottam be szívesen. De hát ez is Brynne része volt, ha a barátnőmnek tekintem, ezzel a nehézséggel is kénytelen voltam férfi módra megbirkózni. Remekül kihasználtuk az időt a meleg fürdőhabos vízben. Kiderült, hogy nagyon is jól össze tudom kötni a kellemeset a hasznossal. Ha helyzet adódik, mindig maradéktalanul kiaknázom. – Még a szebbnél is szebb vagy, tudod magadról? A tükörben láttam, hogy elpirul, a pirosság végigömlött a nyakán, még a csodálatos estélyi dekoltázsa alá is bekúszott. A ruha csupa csipke volt, rásimult, habos rövid szoknyarésszel, az

anyag nevét nem tudom. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy ez a ruha végérvényesen megpecsételte a sorsomat ma estére. Annyira szar lesz nekem a gálán. – Te is nagyon jóképű vagy, Ethan! Jól összeöltöztünk. Azt a nyakkendőt direkt választottad, hogy passzoljon a ruhám színéhez? – Naná! Nem hiába van egy rakat nyakkendőm. – Figyeltem, amint a sminkjét igazítja, és az utolsó simításokat végzi. Közben meg örültem, hogy nem zavarja, ha a háttérben lődörgök. Csak ideges voltam amiatt, hogy mi lesz. – Feltennéd a kedvemért azt a régi, ezüst nyakkendőtűt? A kedvencemet? Tökéletes bevezető. – Hát persze! – és előszedtem a tűt az öltözködő asztalon heverő ládikából. Feltűztem. – Családi ékszer? – kérdezte. – Igen, az. Anyám családjából. A nagyszüleim vagyonos, régi angol família sarjai voltak, és csak lányaik születtek. Anyám és Ivan anyja. Amikor meghaltak, minden az unokákra szállt, Hannah, Ivan és én örököltük a csecsebecséket. – Hihetetlen! Imádom az antik dolgokat. Olyan mívesek, és ha ráadásul még emlékek is fűződnek hozzájuk, hát annál jobb, nem?

– Sajnos, anyámról mindössze egy-két emléket őrzök, olyan korán meghalt. Viszont a nagymamámra jól emlékszem. Ha nála vakációztunk, sok régi történetet mesélt, és rengeteg fényképet mutogatott. Igyekezett a legjobb tudása szerint megismertetni velünk anyámat, és mindig azt mondta, hogy biztos anyám is ezt akarta volna. Brynne lerakta a sminkecsetet. Leporolta a ruhaujjamat, megigazította a nyakkendőmet, aztán tiszteletteljesen meglapogatta a nyakkendőtűt. – A nagymamád rendkívüli asszony lehetett. Anyukád úgyszintén. – Mindketten nagyon imádtak volna. – Körültekintően megcsókoltam, hogy el ne kenjem a rúzsát, és előhúztam egy dobozkát a zsebemből. – Van itt valami a számodra. Különleges… kimondottan neked szánom – nyújtottam felé. Szeme elkerekedett a fekete bársonydoboz láttán, aztán zavartan felnézett. – Mi van benne? – Egy kis ajándék a barátnőmnek. Fogadd el! Remegő kézzel nyitotta fel a dobozt, és halkan felsikoltott. – Ó Ethan!… Ez valami… ez valami gyönyörű!…

– Csak egy kis apróság anyám holmijából, gondoltam, neked tökéletes lesz. – De hát ne ajándékozz nekem családi ékszert! – Megcsóválta a fejét. – Nem helyénvaló dolog, hogy… szétszórod az örökségedet… – Neked szántam, és neked is adom! – mondtam határozottan. – Megengeded, hogy a nyakadba akasszam? Lenézett a medálra, aztán vissza rám, és megint szabadkozni kezdett. – Szeretném, ha elfogadnád az ajándékot, és hordanád a medált ma este! – Ó, Ethan! – Brynne alsó ajka remegett. – Miért? Őszintén? Ami igaz, az igaz, az ametisztekkel és gyémántokkal kirakott medál önmagában is csinos darab volt, de Brynne-nen teljesedett ki igazán a szépsége. Amikor eszembe jutott, hogy az anyám holmijainak rám eső részével együtt ez is a pincében porosodik, gyorsan felhoztam. Még akadt a ládikában egy-két szép darab, de nem akartam mindent egyszerre Brynne nyakába zúdítani. Majd csak ha még jobban elmélyül a kettőnk dolga. – Ez csak egy nyaklánc, Brynne, ami rád emlékeztetett. Régiség, a kedvenc színedben pompázik,

ráadásul szív alakú. – Elvettem tőle a dobozkát, és kivettem belőle a medált. – Remélem, elfogadod, és hordod majd, hogy mindig az eszedbe juttassa, mennyire szeretlek. – Félrefordítottam a fejemet, és a két ujjam közé csippentve tartottam a medált, Brynne beleegyező válaszára várva. Összeszorított ajakkal mély levegőt vett, majd szikrázó szemmel nézett föl rám. – Mindjárt sírok, Ethan. Ez… ez annyira szép, imádom… és annyira kedves tőled, hogy nekem adtad… úgy szeretlek! – Visszafordult a tükörhöz, és felemelte a haját, hogy a láncot felcsatolhassam. Győzelemmámorban úsztam. Megesküdnék, hogy évek óta nem volt részem olyan sugárzó örömben, mint abban a pillanatban, hogy Brynne hattyúnyakára csatoltam a láncot. Földöntúli gyönyörűségem tellett benne, hogy több évtizednyi sötétség után a drágaköves szívecske végre új otthonra lelt Brynne nyakában. Mintha a saját szívemet akasztottam volna oda. 12 A National Gallery arcképcsarnoka kiváló helyszíne különféle összejöveteleknek, ezt már számos alkalommal volt szerencsém megtapasztalni: vagy a biztonságra felügyeltem, vagy meghívottként

voltam jelen, sőt egyszer-kétszer már az is előfordult, hogy nővendéget is vittem magammal. De ilyet még soha! Brynne mellett még a szokásosnál is hatalmasabbra dagadt a birtoklási mániám. Meghalok, mire a nap véget ér, hogy győzöm majd levakarni róla azt a sok kiéhezett bájgúnárt? Gyönyörűnek, mi több, tökéletesnek láttam a levendulakék csipkeruhában és az ezüstszínű cipőben. Kívülről modellalkat, belülről viszont a szakmában elismert, elmélyült művészlélek. Ma estére átvedlett ünnepelt hírességgé. Melegséggel töltött el az is, hogy a nyakában hordta az ajándékomat. Emberek, ő az enyém! Hozzám tartozik! Nehogy elfelejtsétek, köcsögök! A Lady Percival leleplezése tényleg nagy sláger lett. A kép amolyan állatorvosi ló gyanánt lett bemutatva: még nem állt készen, viszont ragyogóan lehetett rajta követni a restaurálás folyamatát. És persze, Brynne főkonzervátori minőségben szerepelt az eseményen. Amikor leültünk vacsorázni, a megnyitó beszédben megemlítették a felfedezését. Sose fogom elfelejteni büszkesége pillanatát,

mert büszkeség volt, amit akkor a szemében láttam megcsillanni. Az estély összes befolyó bevételét a Rothvale Művészsegélyező Alapítvány javára ajánlotta fel a galéria, és mindenhol kizárólag pénzes és nagynevű embereket láttam. Olybá tűnt nekem, hogy Mallerton a reneszánszát éli, és Brynne felfedezése, hogy a mester annak idején mit is festett, hozzájárult ahhoz, hogy a megújult érdeklődés a tetőfokára hágjon. Amúgy mellesleg ez a Rothvale jótékonysági alapnak is kapóra jött. – Brynne drágám, ez a te Lady Percivalod annyira más, mint a többi – hízelgett Gabrielle. – Jól megnéztem magamnak, amikor ideérkeztem. Nagyon jópofa, hogy ezen mutatják be a restaurálás módszereit. Látszik, hogy mennyit számít a megőrzés. A te kezed pedig aranyat ér! Ethan, te meg, úgy hallom, kulcsszerepet töltöttél be a rejtély megoldásában. – Na, kulcsszerepet, azt nem. Csak lefordítottam pár szót. Mindenesetre köszi, Gabrielle! Semmi az egész, csak egy kis francia. – Brynne-re kacsintottam. – Brynne annyira örült, amikor megfejtette. – Mi az, hogy, eksztázisba estem! Ez a festmény megalapozhatja a karrieremet. És mindezt neked

köszönhetem, bébi! – Kinyúlt, és megfogta a kezemet. Istenem, de szeretem ezeket az apró gesztusokat, amelyekkel a ragaszkodását kifejezi! A számhoz emeltem a kezét, és cseppet sem érdekelt, hogy valaki esetleg megláthatja. – Vajon Ivan meg hol lehet? Szerinted ideér hamarosan? – kérdezte Brynne. Az örömöm sárga irigységgé változott két másodpercen belül, és lefogadom, hogy a homlokomat is összeráncoltam, amíg rá nem jöttem, hogy Brynne teljesen ártatlanul érdeklődött. Eszembe villant, hogy Ivannel amúgy is szót kell váltanom a fényképekről, viszont a fogamat csikorgattam attól, hogy majd a nyálát csorgatja, ha meglátja Brynne-t ebben a szerelésben. Brynne a barátnőjéhez fordult, és izgatottan újságolta: – Gab, Ethan unokatestvére is itt lesz, legalábbis nagyon remélem! Van neki egy egész háza telistele Mallerton festményeivel, meg még ki tudja, mi mindennel, és keres valakit, aki katalogizálná a képeket. Muszáj találkoznod vele! Egyszerűen csak muszáj, komolyan mondom! Gabrielle felnevetett. Vidám és a maga módján nagyon szép volt, a szemével csodálatosan

harmonizáló zöld ruhakölteményben parádézott. Jó figyelemelterelő lesz, gondoltam. Ivan így legalább nem fog állandóan Brynne körül legyeskedni. Valami azt súgta egyébként, hogy ha Ivan megérkezik, fülig belezúg majd Gabrielle-be. Erre akár fogadást is kötöttem volna. És meg is nyertem volna. – Hát, azt nehéz megjósolni. Ivan fogalma az időről, hogy úgy mondjam, sajátos. Bosszantó nagyon… – Itt elhalkultam, mert megláttam valakit a szemközti asztalnál. Basszuskulacs. A vörösesszőke excsajom. Pasikra vadászik, mindenét kitette az ablakba. Rossz hír. Gyorsan félrenéztem, és Brynne-re összpontosítottam. Ő is odanézett, ahova én az előbb, aztán vissza rám. Szinte hallottam, ahogy kattog az agya. Brynne okos lány. Próbáltam megőrizni a hidegvéremet, közben imádkoztam, hogy ez a Pamela vagy Penelope ne emlékezzen rám jobban, mint én őrá. Nem fűztem hozzá sok reményt: a csaj Ivan sleppjéhez tartozott, és tuti, hogy az este folyamán még odajön hozzám. Hol van ilyenkor a szabálykönyv, amiben le van írva, hogy miként

kezeljük az ehhez hasonló kínos helyzeteket? Vulgáris dolog-e bemutatni a csajt, akit dugtál, annak a csajnak, akit jelenleg dugsz? Ajj. – Minden oké? – kérdezte Brynne. – Igen. – Felemeltem a borospoharamat, és megfogtam Brynne székének támláját. – Tökéletesen. – Mosolyogtam. – Oda nézz, ott van Paul! – Vigyorogva odaintegetett ádáz ellenségemnek, aki erre felénk emelte a poharát. Biztos voltam benne, hogy ideeszi a fene. Persze, hiszen aznap össze akartam ismertetni az aszfalttal. – Légy kedves vele. Ne is gondolj rá, hogy még egy hisztit levághatsz előtte – motyogta suttyomban Brynne. – Remek – fintorogtam, és megemeltem a poharam. Ha fekete mágus lennék, most varangyos békává változtattam volna Pault. Nem jó, alapból úgy néz ki, mint egy varangy… akkor svábbogárrá. – Min töprengsz? – Hogy bizonyos rovarok mennyire visszataszítóak. – Erre ittam is egy kortyocskát. Megforgatta a szemét. – Igazán?

– Ühüm. Nem viccelek. A csótányok, pimasz egy bagázs, mindenhova odapofátlankodnak, ahol semmi keresnivalójuk. Elnevette magát. – Cuki vagy, mikor féltékenykedsz! – Aztán összehúzta a szemét, és egészen közel hajolt. – Viszont ha ma is úgy leégetsz előtte, mint a múltkor a kávézónál, jaj neked, Blackstone. Véged lesz, mint a botnak. – Azzal pillantása a derekam alá gördült. Visszanevettem, de csakis azért, mert vicceset mondott. A fenyegetés jogos, viszont a csótányka még mindig minket bámult. – Nem baj, tökéletes úriemberként fogok vele viselkedni… csak ne ártsa a csápjait a kettőnk dolgába. Brynne megint a szemét forgatta. Megfigyeltem, hogy a levendulakék ruha mennyire megkékíti ezt a bájos szempárt. Vacsora után volt szerencsém megismerni Alex Cravent a Victoria és Albert Múzeumból, és most a saját szememmel is meggyőződhettem róla, hogy Alex talpig nő, igazi felséges, sugárzó jelenség. Gondolatban megköszöntem anyámnak, hogy nem küldtem el Ms. Cravennek azt a

bizonyos „Ethan, a Kaszaboló” záradékú SMS-t. Anya ezek szerint vigyázott rám odafentről. Persze én sem gyakran kísértettem a szerencsémet. Alig telt bele egy-két szempillantás, és Brynne-t már el is szipkázta a műpártolók hada, hogy kifaggathassák a Lady Percival restaurálásának minden egyes mozzanatáról. Behódoltam az elkerülhetetlennek, és elmentem egy másik italért. Éreztem, hogy valaki néz. Megfordultam, hát nem az vörösesszőke fixírozott ezerrel? Francba. Tudtam, hogy ez lesz. – Hahó, Ethan! De jó, hogy te is itt vagy! Pont a minap érdeklődtem felőled Ivannél. – Tényleg? – Zavartan bólogattam. Bárcsak eszembe jutna a neve! – Iszol valamit, ööö…? – Lesütöttem a szemem, legszívesebben elsüllyedtem volna. – Még mindig Priscilla vagyok! A kezdőbetűt legalább tudtam. Csettintettem egyet, és a plafonra mutattam. – Persze! Priscilla, hozhatok neked egy italt? Épp megyek vissza a Viktoriánus Képtárba. – Utasíts el nyugodtan, légyszi! – Igen! Jólesne egy Cosmo! – Belelkesült, mert némi halovány érdeklődést érzékelt a részemről. Alaposan végignézett, amitől meglehetősen kényelmetlenül kezdtem magam érezni. Minden nő

ezzel kezdi, ha velem találkozik. Mindig elviseltem, de csak a szex miatt. Végül is ki engedné, hogy megfektessem, ha nem hagyom, hogy megnézegessen, ha nem fogadom a bókjait? De most tényleg nem esett jól a dolog. Ez a csaj csupán egy sima, mezei numera volt. Brynne előtt minden nőt szimplán prédának tekintettem. Mekkora rohadék voltam. – No és, mit mondott rólam Ivan? – Azt, hogy nagyon lefoglal a munkád meg az olimpia… na meg az új barátnőd. – Ahaa… Nos, ez mind igaz is – mondtam, és igyekeztem fájdalommentesen levakarni magam róla. – Csakugyan van barátnőm. – És most sürgősen és haladéktalanul szeretnék lepattanni rólad! – Láttam a vacsoránál. Fiatal kis pipi, ugye? – Priscilla közelebb lépett, és a karomra tette a kezét. Szavai méregként hatoltak a bőröm alá. – Nem olyan fiatal már. – Lenyeltem egy korty vodkát, és isteni csodáért imádkoztam. Valaki ragadjon már ki ebből a borzalmas helyzetből! Ekkor megláttam, hogy a csótányka Brynne-nel az oldalán éppen arrafelé grasszál. Hülyegyerek, itt az isteni csoda!

– Bébi! – Leszakadtam Priscilláról, és Brynne felé indultam. – Hoztam magamnak egy italt, és közben összefutottam… ööö… Priscilla… izé… – A vezetéknevére pláne nem emlékeztem. Kínos. Sosem volt érzékem az ilyen helyzetekhez. Ezt a szart konkrétan az iszonyatgáz kategóriába soroltam. – Blackstone! – Az a faszpörgettyű Paul Langley vádló tekintettel meredt rám. – Brynne nem érezte jól magát, ki kellett jönnie. Megfogtam Brynne kezét, és megcsókoltam. – Rendben vagy? – Csak egy kis vizet kérek – mondta. – Hirtelen furán lettem, melegem lett. – Ülj le, légy szíves, majd én hozok vizet. – De mire megmoccanhattam volna, az az eminens kis köcsög Langley már nyújtotta is neki a kristálypoharat. Kipróbáltam rajta a telepátiát: Felkérném, hogy távozzon, Langley, baszod. De nem volt neki sok foganatja. – Köszönöm, Paul. – Brynne hálás mosolyt villantott rá, és inni kezdett. – Szívesen, kedves! – dorombolt neki vissza a csó tányka.

Fenébe… Hordaná végre el magát innét ez a nyálgép! Langley, aki láthatólag a hízelgés nagymestere volt, odadugta a kezét Priscilla orra elé, és bemutatkozott. – Paul Langley vagyok. – Priscilla Banks. Örvendek. Gyönyörű. Na most, fiúk-lányok, hogy így összejöttetek, menjetek szépen dugni a klotyóra, vagy beszéljetek ki minket a hátunk mögött, vagy bánom is én, csak innen húzzatok el a búbánatba! Csodák csodája, legott arrább is gurították az alvázukat, és beszédbe elegyedtek. Lenéztem Brynne-re, és együttérzőn megkérdeztem: – Jobban vagy, drágám? – Igen, sokkal. – Rövid oldalpillantást vetett Paulra és Priscillára. – Ez kicsoda, Ethan? – suttogta. – Ivannek valami barátja. Ezt nem vette be. Úgy nézett rám, hogy tudtam, menten elporladok, hacsak nem találok ki valami okosat. – És veled is haverságban van? – Nem igazán – bukott ki belőlem. – Hogy értsem azt, hogy nem igazán?

Nem szóltam azonnal, nehogy tovább súlyosbítsam ezt a tré helyzetet. Egy jótékonysági esemény nem éppen a legmegfelelőbb helyszín egy kiadós veszekedésre, ezért kivételesen egy képzeletbeli szájkosarat húztam a fejemre, és azon át szűrtem a mondandómat. – Egyetlenegyszer randiztunk, és semmi, de semmiféle barátság nem szövődött köztünk. Nem úgy vagyok vele, mint te Langley-vel. – Felhúztam a szemöldököm. – Na jó. Megértettem – mondta. Egy darabig gyűlölködve méregette Priscillát, aztán megitta a maradék vizet a poharából. Hümmm… akkor egy időre ejtettük a témát. Hála a jó égnek! Most pedig kerüljünk minél messzebb a csótánykától meg a vöröskétől, de hatszázzal ám! – Nem megyünk vissza a képtárba? Biztos még egy hadseregnyi rajongód áll glédában, hogy megrohamozzon a kérdéseivel. – Igaz – nevetett Brynne, és a fejét rázta. – Ja, tényleg vissza kellene mennünk, Lady Percivalnak meg kell kapnia, ami neki jár. Túl sokáig bujkált a sötétben. Ahogy Brynne-nel felmentünk a Viktoriánus Képtárba, önkéntelenül is őrá vonatkoztattam a

legutolsó mondatát. Túl sokáig bujkált a sötétben. Valamiért elöntötte tőle a szívemet a boldogság. Egy perc sem telt belé, és Brynne már el is merült a kérdések újabb özönében. Szerényen a háttérbe húzódtam, hadd legyen most ő a reflektorfényben. Kibontakozóban volt a karrierje, és több okból is örültem a sikerének. Először is: beteljesülhetett az álma. Másodszor: egy jól fizető állás biztosan Londonban tartaná, és akkor velem maradhat. Egyszóval legalább annyira motivált voltam Brynne sikerében, mint ő maga. – Tetszik a műsor? – Szólalt meg Ivan a fülem mellett. – Na, de jó, végszóra érkeztél! Csaknem lemondtunk már róla, hogy kitüntetsz bennünket megtisztelő jelenléteddel. Brynne szeretne bemutatni egy barátjának. – Körbenéztem, hátha meglátom Gabrielle-t a zöld ruhájában, de nem volt sehol. – Brynne most mintha nem érne rá – pillantott elismerően a barátnőmre. – Talán később. – Ivan, ide hallgass. Befutott ma egy kacsának tűnő fenyegetés, neked címezték. Nem tűnik

túlzottan komolynak, de azért részletesen is elmondom, mi van. – Átnyújtottam neki a borítéknyi fényképet, amit magammal hoztam, reménykedvén benne, hogy Ivan felbukkan. Szilárdan tartottam magam ahhoz, hogy az ügyfeleknek minden apró fenyegetést azonnal feltárjak. Az őrültek nem javulnak, ezért nem árt résen lenni. Ivan meg én már tengernyi hasonlón átestünk, szóval nem igazán éltük bele magunkat a veszélybe. Ivan egykedvűen felmorrant, átpörgette a képeket, és egy perc múlva már vissza is adta őket nekem. – Kösz, EB, hogy vigyázol rám. Ha az olimpia lecseng, majd biztos elfelejtenek. – Ránézett az italra a kezemben. – Legalábbis nagyon remélem. – Nem tehetünk mást, várunk, öreg. – Bólintottam és hátba veregettem. – Nem akarok lemaradni mögötted, kerítek magamnak valami piát. – Búcsút intett, és lelépett a büfébe. Jobb híján egy pár percig még a vodkámat pátyolgattam, aztán úgy döntöttem, hogy kiszaladok rágyújtani. Brynne-t még mindig lefoglalták a vendégek, szóval megkerestem Neilt, és szóltam

neki, hogy őrizze, amíg én kint vagyok. Kiszúrtam egy vészkijáratot a földszinten, kitámasztottam, hogy ne kelljen majd kerülnöm visszafelé, és kiléptem a hűvös, friss éjszakába. A szegfűszeg annyira finom volt, hogy még a farkam is fölkunkorodott tőle. Már csak néhány óra, és kint leszünk London fergetegéből, csak Brynne meg én. A fűszeres cigarettafüst köpenyként ölelt körül, körülöttem a város fényei és hangjai zsongítóan hatottak. Ahogy ott álltam a koporsószöggel a kezemben, azon kezdtem morfondírozni, hogy le tudom-e tenni a cigit valaha, egyszer s mindenkorra. Próbálkoztam derekasan az adag csökkentésével, de már olyan régóta dohányoztam! Még nem dolgoztam ki tervet, aminek alapján örökre véget vethettem káros szokásomnak. A függőség feladása erősen igénybe vette a testet és a jellemet. Nálam az egész ráadásul nem csak a nikotinról szól. Szakavatott segítségre volt szükségem, végre szembe kellett néznem saját valóságommal. Rezgést éreztem a mellkasomnál. Megijedtem, mert egy pillanatig nem tudtam beazonosítani a jelenség forrását. Brynne régi mobilja volt az, a dzsekim elülső zsebében. A ketyere már olyan

régóta nem szólalt meg, hogy majdnem el is álltam tőle, hogy magammal hozzam. Szokásból aztán mégis feltöltöttem, és bekapcsolva zsebre vágtam. Elővettem a telót, és láttam, hogy multimédiás üzenet érkezett. Egy kép. Meghűlt a vér az ereimben, és a félelem, mint egy hideg penge fúródott a beleimbe. Megnyitottam az üzenetet, és majdnem sokkot kaptam. ArmyOps17 zenés videót küldött Brynne-nek a Spo tifyon. Baszd meg, ne! Nehogy már, miért éppen most történik mindez! Fogadtam az üzenetet, kelletlenül bár, de muszáj volt. A hivatásos énemnek pontosan látnia kellett, hogy mi újság. Azonnal fölismertem a számot. A Közelebb a Nine Inch Nailstől. Amit a Brynne-ről készült videó alá kevertek. Majdnem belebetegedtem, mire kötelességtudóan végignéztem a klipet, pedig a hivatalos klip volt az, nem az a változat, amelyikben Brynne is szerepelt. Hála a magasságos egeknek! Majom a keresztre kötözve, disznófej pörög, Trent Reznor lóg a bilincsen, szájában labda alakú fétis-szájpecek, meg a női nemi szerv anatómiai ábrája.

A klip végeztével fellélegeztem, és csak bámultam a képernyőre. ArmyOps17? Ki a faszom küldte ezt a szart? Oakley? Az ő hollétéről alaposabb ismeretekkel nem is rendelkezhettem volna. Lance Oakley Irakban volt, és nem is jön onnan haza egyhamar. Hacsak nem hullazsákban hozzák vissza San Franciscóba, amiben őszintén reménykedtem. Megeshetett, az esély mindenesetre megvolt rá. Egy pillanat múlva szöveges üzenet is jött: Brynne, segíts, összetörtem belül, Brynne, segíts; már nincs eladó lelkem. Brynne, segíts, hogy elszökjek magamtól. Brynne, segíts, hogy megálljon az eszem. Brynne, segíts, hogy más ember legyek. Brynne, SEGÍTS!! Ujjaim nem kicsit remegtek, amikor válaszoltam erre a nagy halom agymenésre: Ki vagy és mit akarsz tőlem? Azonnal választ is kaptam rá: Nem neked írtam, Blackstone. Nekem Brynne kell. Nyomd el a cigit, és add át neki az üzenetemet! Felkaptam a fejem, körbejárattam a tekintetemet, először a horizonton, aztán a tetőkön. Figyel a rohadék? Életemben nem cselekedtem még ilyen gyorsan. Egyetlenegy cél hajtott: hogy

megtaláljam Brynne-t, és minden teketóriázás nélkül azonnal itt hagyjuk ezt a helyet. Lélekszakadva futottam. Odaszóltam Neilnek a rádión, hogy fedezzen. – A biztonságiak már ürítik az épületet, valaki betelefonált, és bombával fenyegetőzött, EB. Micsoda? Az agyam lázasan kombinált, de most nem volt idő arra, hogy Sherlockosdit játsszak. – A szemed Brynne-nen, és várj meg! – ugattam a mikrofonba. Neil nem szólt vissza azonnal. Rossz jel. – Azt ne mondd, hogy szem elől vesztetted! – Kiment a mosdóba, engem meg elővettek a biztonságiak – de már úton vagyok! – Bazmeg! Irányt változtattam. Megszólalt a riasztó, kurva hangosan bömbölt. Kigyulladtak a VÉSZKIJÁRAT feliratok, és sorra nyíltak az ajtók. Gabrielle rohant el az orrom előtt. Úgy pucolt, mintha futóversenyen lett volna, pedig tűsarkú cipő volt a lábán. A haja, valamint zöld ruhájának szoknyarésze teljesen szétzilálódott a nagy loholásban. Nem tudtam rákérdezni, hogy Brynne-t hol hagyta. Magamnak kellett előkerítenem.

Lábdobogást hallottam magam mögött. Megfordultam. Ivan volt az, aki nem nézett ki különbül Gabrielle-nél, a haja kócos, az inge félig begyűrve a nadrágjába. Vajon ezek ketten csináltak valamit hátul?… Na de erre aztán tényleg nincs idő! – Mi történik? – kérdezte lihegve Ivan. – Bombariadó. Az történik. – A villogó fényekre böktem. – Kiürítenek mindent. – Ugye, csak viccelsz? Miattam van a dolog? – robbant ki belőle. – Részleteket nem tudok. Éppen cigiztem, amikor meghúzták a vészharangot. Neil mondta, hogy a biztonságiak bombariadó miatt mindent lezárnak. Majd később kiderítjük. Egyelőre csak rohanj kifelé! Otthagytam Ivant, és a Viktoriánus Képtár felé futottam. Ott már mindenki egymást taposta. Az emberek pánikba esve üvöltöztek, és körbe-körbe rohangáltak. Mint ahogy én is. Brynne, hol vagy?! Levendulakék színt kerestem a szememmel, de nem láttam sehol. A szívem a torkomban dobogott. – Megtaláltad már? – vallattam Neilt a rádión keresztül.

– Nem. Két női mosdót már átnéztem az emeleten, de mindkettő üres volt. Elainának meghagytam, hogy ha Brynne a kiterelt emberek között lenne, akkor tartsa ott. Én meg tovább járom a mosdókat. Kétségbeesésemben kész lettem volna felkínálni a lelkemet akár magának az ördögnek is, csak épségben találjam a barátnőmet. Átvergődtem abba a szárnyba, ahol a Lady Percivalt bemutatták, hátha ott lesz. Eszembe jutott, hogy Brynne említett valami hátsó bejáratot, amit akkor használt, amikor a Lady Percivalt segített a Rothvale-ből a kiállításra áthozni. Kerestem az ajtót, és két-három méterrel arrább meg is találtam. Majdnem észrevétlenül volt a falba beleillesztve, csak éppen „Tilos a bemenet” felirat díszelgett rajta. Ez az! A kilincset lenyomva egy óriási raktárba értem, ahonnan több ajtó is nyílt. Az egyikre ki volt írva, hogy „WC”. – Brynne!? – kiabáltam, és hangosan bedörömböltem az ajtón. Próbáltam a kilincset, de zárva volt. – Itt vagyok – hangzott fel halkan az ajtó mögül. Hála az angyaloknak, ő az!

– Bébi! Hála istennek… – nyomogattam a kilincset. – Engedj be! Mennünk kell! Kattant a zár, és én nem haboztam feltépni az ajtót, hogy semmi ne állhasson közénk. Legszívesebben darabokra szaggattam volna a nyílászárót, és a darabjait széthajigáltam volna. Ott állt Brynne sápadtan, kezét a szájára tapasztva, gyöngyöző homlokkal, csinos levendulakék ruhájában. A leggyönyörűbb szín az egész kurva világon! Valószínűleg örökre ez is marad a kedvenc színem, mert soha nem fogom elfelejteni, amit abban a pillanatban éreztem. Megkönnyebbülésemben majdnem térdre rogytam előtte. – Elromlott valahol a füstjelző? – kérdezte. – Rendben vagy? – öleltem át, azonban Brynne a karját kinyújtva eltolt magától. – Éppen kidobtam a taccsot, Ethan. Ne gyere hozzám közel. – Egyik kezével eltakarta a száját. – Nem tudom, mi bajom. Szerencsére még időben eszembe jutott, hogy van egy vécé a közelben. Épp a porcelánt ölelgettem, amikor megszólalt a riasztó… – Ó, bébi! – csókoltam meg a homlokát. – Gyorsan ki kell jutnunk. Nem tűzriadó van, hanem bombariadó. – Megragadtam a másik kezét, és húzni kezdtem magam után. – Tudsz járni?

Arca még jobban elsápadt, aztán újra megélénkült valamelyest. – Igen. Leadtam a drótot Neilnek, és mint az eszelősök rohantunk kifelé az épületből. Az adrenalin elképesztő hatást gyakorol az emberi testre. Számos kis dologért lehettem hálás, de ami számomra a legfontosabb, azt végre biztonságban tudtam a karomban. Hihetetlen rumlival telt az elmúlt pár óra. Vezettem az autót, és egész idő alatt az eseményeket emésztgettem. Amikor hazaértünk, kicsit átírtuk a terveinket. Felhívtam Hannah-t, és szóltam neki, hogy még az este lemegyünk Somersetbe. Meglepődött, de örült, hogy korábban jövünk. Nem zárja be a házat, mondta, úgyhogy be tudunk majd menni. Brynne már keményebb diónak bizonyult. Egyrészt nem érezte jól magát, másrészt pedig aggódott a festményekért, félt, hogy esetleg tényleg felrobban valami a galériában. Bombát ugyan nem találtak, de minden tévécsatorna híradójában bemutatták az esetet, amit a mindenkori

terroristaveszéllyel hoztak összefüggésbe. A nyomozóimmal lefuttattam az ilyenkor kötelező köröket, de igazából sokkal jobban aggasztottak a Brynne telefonjára érkezett üzenetek. Akárki küldte is őket, a közelben volt. Még azt is látta, hogy cigarettázom a National Gallery mögött. És ha hozzám ilyen közel járt, Brynne-hez talán még közelebb merészkedett. Az SMS-től meg végképp nem lettem okosabb – a szám dalszövege, Brynne nevével megtoldva a sorok elején. Rám hozta a frászt, és emiatt határoztam úgy, hogy abban a minutumban útra kelünk vidékre. Ott ült mellettem az anyósülésen, fejét a magával hozott kispárnára hajtva aludt. Olyan hirtelen szakítottam ki a nagyvárosból, lesz mit magyarázkodnom. Szerencsére hagyta magát, nem volt olyan kedvében, hogy ellentmondjon. Éppen csak átvedlettünk hétköznapi ruhába, felkaptuk a csomagjainkat, aztán hajrá, fel az M4-es autópályára. A tengerpart csak három órára volt. Két óra múlva megrezzent. Úgy ébredt, hogy máris egy kérdést szegezett nekem. – Azt akarod mondani, hogy kirángattál ide az éjszaka kellős közepén, holott hetekkel ezelőtt megbeszéltük, hogy csak reggel kelünk útra?

– Nem akartam elmondani az okát, rosszul voltál meg minden, csak még inkább megviselt volna. – Megfogtam a kezét. – Nem beszélhetnénk meg ezt holnap? A fejét rázta. – Nem. – Bébi, kérlek… kimerült vagy… – Emlékezz, mit ígértél, Ethan – vágott közbe. – Mindent el kell mondanod, másképp nem lesz meg a bizalom kettőnk között. Hangja nagyon kemény volt, kis híján magam alá csináltam tőle ijedtemben. Hát igen, emlékszem az egyezségünkre, de most akkora darab szar van a palacsintában… másfelől viszont, ha eltitkolom előle a dolgot, kirúg. Ekkora áldozatot nem fogok hozni a tapintat oltárán. – Igen, emlékszem az ígéretemre. – Előszedtem a mobilját a zsebemből. – Jött egy üzenet, amíg odakint dohányoztam. Ezért nem tudtam, merre vagy. Kimentem az épületből rágyújtani. Az üzenet nagyjából egy időben érkezett azzal, hogy a bombariadós pánik kitört. Reszketeg kézzel nyúlt a mobiltelefon után. – Ethan, mi jött át? – Először egy videoklip, azután egy szöveges üzenet valami ArmyOps17-től. – A karjára tettem a

kezem. – Nem muszáj meghallgatnod. Tényleg nem… Arca teljesen megdermedt a félelemtől, mindazonáltal feltette a kérdést: – Az a videó volt az… amin én vagyok? – Nem! Csak a Nine Inch Nails-szám hivatalos klipje. Ide figyelj, nem kell megnézned, kérlek, Brynne! – Dehogynem! Nekem küldték, vagy nem? Bólintottam. – Ha nem lennénk együtt, akkor is megkaptam volna, ugye? – Valószínűleg. De hát mi nagyon is együtt vagyunk, és szeretnélek távol tartani az ilyen lökött agyúaktól. Nem élem túl, belehalok, hogy így kell téged látnom! Sírni kezdett. Egészen csendesen pityergett, ahogy szokott, mégis, ezek a néma könnyek erőteljesebbek voltak a leghangosabb zokogásnál. – Ez az egyik oka annak, hogy szeretlek, Ethan – szipogott. – Meg akarsz védeni, mert annyira törődsz velem. – Jól mondod, bébi. Nagyon szeretlek. Nem akarom, hogy lásd azt a szart… Megnyomta a „lejátszás” gombot, és megszólalt a klip zenéje. Lélegzetvisszafojtva néztem a jelenetet.

Brynne nem vesztette el a hidegvérét, csak meredt a videóra meg a benne megjelenő összes őrült tudósos fétises szarságra, egészen a legvégéig. Annak abszolút nem adta jelét, hogy mit érez közben. Persze a lelkéről nem tudok nyilatkozni, de kívülről semmi nem látszott rajta. Arról viszont számot tudok adni, hogy én mit éreztem. Teljes tehetetlenséget. Aztán az SMS-en volt a sor, hogy azt is megnyissa. – Ott volt? Nézett, amint cigarettázol?? Ó, basszus! – A szája elé kapta a kezét és öklendezni kezdett. – Húzódj le! Bassza meg! A fizika törvényeivel és a KRESZ szabályaival dacolva, nagy nehezen az út szélére evickéltem. Brynne rögtön bevette magát a bokrok közé, amint lefékeztem. Tartottam a fejét, és simogattam a hátát. Atyám, mi jöhet még ma éjjel! – Csak tudnám, mi van velem – fulladozott. – Hoznál nekem egy papírzsepit vagy valamit? Hoztam pár törölközőt a kesztyűtartóból, meg egy üveg vizet, hogy kiöblíthesse a száját. Nem szóltam semmit, elhatároztam, hogy csakis valamiféle testen kívüli élmény lehet, aminek részese lettem. Kizárt dolog, hogy ez valóság. – Már jobban vagyok – lihegte. – Akármi bajom volt is, elmúlt. – Lassan felegyenesedett, és fejét

az éjszakai égboltra emelte. – Istenem! – Sajnálom, bébi. Te beteg vagy, én pedig kocsikázni viszlek, és minden el van cseszve… – De velem vagy legalább! – búgta. – És segítesz nekem a sok szarság közepette, ami velem történik, ugye? – Rám meredt, szeme még nedves volt, a hányástól nehezen lélegzett. Emberfeletti bátorságról tett tanúbizonyságot, és ez ámulatba ejtett. – Számíthatsz rám, Brynne. – Megtettem azt a pár lépés távolságot, ami elválasztott bennünket, és magamhoz öleltem. Arca a mellkasomhoz simult. – Minden pillanatban magad mellett tudhatsz, és biztonságban leszel. Mindent egy lapra, emlékszel még? Bólintott. – És én is, Ethan! – Jó. Minden rendben lesz, bébi! – Masszíroztam a hátát, és éreztem, hogy ellazult némileg. – Tényleg jobban vagyok, habár még rókaszagom van – mondta. – Ne haragudj. – Örülök, hogy jobban érzed magad. És csak egészen enyhén érződik rajtad, hogy hánytál. – Megpusziltam a feje tetejét, erre megropogtatta a bordáimat, úgy megölelt. – De most vissza kell

mennünk a kocsihoz. Nincs már messze a végcél, és muszáj ágyba kerülnöd, hogy végre igazából is alhass. Freddy orvos. Holnap kivizsgál, miután kipihented magad. – Rendben. Zűrös egy éjszaka ez, mi? – Maga körül mindig történik valami, Miss Bennett. – Beültettem a kocsiba. – De mostantól álljunk vissza a normális randevúkra, ha kérhetem. – Homlokon csókoltam, mielőtt becsaptam volna az ajtót. Ezen felvidult, és örültem, hogy végre mosolyt láthattam az arcán a kegyetlenül elbaszott éjjelen. – Érzed már az óceánt? – kérdeztem egy idő után. – Igen. A szülőhazámra emlékeztet. A tenger illatával az orromban nőttem fel. – Kinézett az ablakon. – Mesélj nekem Hannah-ról és a családjáról! Kicsit elszégyelltem magam, hogy felhoztam a gyerekkorát. Nem biztos, hogy terhes volt számára, mindazonáltal nem feszegettem tovább a témát. Majd esetleg máskor. – Szóval, Hannah öt évvel idősebb nálam, basáskodó, de nagyon is szereti a kisöccsét. Nagyon közel állunk egymáshoz… talán mert olyan fiatalon elvesztettük anyánkat. Szorosan

összetartottunk, miután ő meghalt. Apa, Hannah, meg én. – Ez olyan szép tőletek, Ethan! Hogy ennyire törődtök egymással. – Már alig várom, hogy találkozzatok. Freddy is jó srác. Orvos, ahogy már mondtam, egy faluban, Kilve-ben rendel. Hannah-ék Holboroughban laknak, így hívják Freddy családjának, a Greymontoknak a birtokát. Óriási nemesi kúriában élnek, sokba kerül fenntartani, ezért flancos penziót nyitottak benne. A vállalkozást Hannah vezeti, közben a három gyerkőcre is ügyelnie kell. – Hogy hívják őket? Hány évesek? – Colin novemberben lesz tizenhárom. Jordan most töltötte be a tizenegyet, és a kishercegnő unokahúgom, Zara, ebben a hónapban ünnepli az ötödik születésnapját. Ő amolyan ráadás-gyerek, senki se számított rá. – Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak. Zara annyira tündéri volt, ellágyultam az ilyen kislányoktól. – Ő egészen különleges, majd meglátod. A kisasszony lazán lenyomja a bátyjait. – Már alig várom, hogy megismerjem Zarát. Szeretem az olyan nőket, akik képesek irányítani a férfiakat. Ő, úgy látszik, korán kezdi. – Hát, majd holnap. Megérkeztünk amúgy.

Ráhajtottam a kavicsos kocsibejáróra, amely félkörben övezte a sápadt terméskőből épült György-korabeli épületet. Az évszázadokon át zajló, egymást követő átépítések miatt a házra sok építészeti stílus rányomta bélyegét. A gótikus csúcsíves ablakok például a történelemért rajongóknak dobogtathatták meg a szívét. Még mindig elegáns épület volt, ahogy ott a part felett magasodott; nem utolsó tengerparti házikó. Ha erre járok, mindig leesik tőle az állam. Freddy szerint Holborough amolyan kis nyaralószerűségnek épült kétszáz évvel ezelőtt, ide ruccant le Londonból a család. Ha ez volt a nyaraló, akkor milyen lehetett a házuk? – Szent ég, Ethan, ez hatalmas! – Brynne felnézett a homlokzatra, és a szája is tátva maradt. – Gyönyörű, már nagyon várom, hogy bejárhassam. – Az idegenvezetés holnap lesz. – Kiemeltem a cuccainkat a csomagtartóból, és bezártam a kocsit. – Ideje ágyba bújnod. Aludnod kell. Követett az oldalsó bejárathoz, amely Hannah ígéretéhez híven nyitva állt. – Először le szeretnék zuhanyozni – mondta fojtott hangon mögöttem. – Akár fürödhetsz is, ha inkább ahhoz volna kedved. A lakosztályok eszement jól fel vannak

szerelve – suttogtam a főlépcsőn menet. Hannahtól a legszuperebb lakosztályt kuncsorogtam ki. A kékre mázolt falút a nyugati szárny sarkában, teljes panorámával az óceánra, még a walesi partok is látszódtak. Brynne-t lenyűgözte a látvány, amikor bevezettem. Láttam rajta. A szava is elakadt, amikor a tekintetével fölmérte a szobát. – Ethan! Ez egészen elképesztő! – szélesen mosolygott rám, boldognak látszott. – Köszönöm, hogy idehoztál! – De aztán hirtelen lelombozódott. – Sajnálom, hogy ma ilyen zűrös voltam. – Gyere ide, bébi! – tártam szét a karom, hogy beleomoljon. Omlott is, majdnem beleroppant a derekam. Megemeltem, hogy a lábát is körém fonhassa, azt úgy szerettem. Megpróbáltam szájon csókolni, de nem hagyta, a nyakát kínálta helyette. – Mielőtt itt bármibe is belekezdenénk, le kell zuhanyoznom, és meg kell mosnom a fogam – dörmögte a fülembe. – Ma nem kezdünk semmibe, lezuhanyozol vagy megfürdesz, ahogy tetszik, utána viszont mars aludni! – Hékás! – felszegte a fejét, és csúnyán nézett. – Megtagadja tőlem a testét, Mr. Blackstone?

Ez volt az utolsó dolog, amire jelen pillanatban tőle számíthattam. – Öööö, izé, hogyne már, vagyis pont hogy dehogy, Miss Bennett. Sose vetemednék olyan sületlenségre, hogy megfosszam önt testem élvezetétől, amikor minden jel szerint kívánja. – Helyes, merthogy már kitűnően érzem magam. Kicsattanok… – A tenyerébe fogta az arcomat, és elbájolóan mosolygott. – Aha, látom, látom. Nekifeszült a farkamnak, és a lábával még közelebb húzta magát hozzám. – Úgy érzem, hogy teljes mell-, akarom mondani csípőszélességgel támogatja a tervemet, Mr. Black stone. Naná, ha így ölelsz a lábaddal, és a legimádatosabb testrészedet dörzsölgeted a dákómhoz. Elóvakodtam a fürdőszobáig, aztán letettem Brynne-t. Felkapcsoltam a lámpát, és gyönyörködtem benne, hogy másodszor is hanyatt esik a fürdőkád és a panoráma láttán. – Az ott az óceán lenne, amit innen az ablakból látok? Magasságos egek! Olyan szép itt, hogy menten elalélok! Felnevettem. Na most akkor nem is tudom, ki nyert, a fürdőkád, vagy a nemi öröm.

– Kellemest a hasznossal, bébi, tudod. – Keresztülhúzta a fején a kapucnis pólót és a földre dobta. – Mondtam már, mennyire szeretem, amikor bébinek szólítasz? A vetkőzőszáma olyan piszkosul vadítónak ígérkezett, hogy máris egész testemben bizseregtem. – Egyszer-kétszer talán már megemlítetted. Lehúzta a pólóját, és megpillantottam rajta a nyakláncot. – Hát fölvetted? Bólintott, és ott állt egy szál kék csipke melltartóban. Nyakában pedig ott lógott a szív alakú medál, amit a pokoli kimenetelű estély előtt adtam neki. – Amikor átöltöztünk, nem volt szívem levenni. – A szemembe nézett, és a medált az ujja körül csavargatta. – Hogyhogy? – kérdeztem. – Mert tőled kaptam, és azt mondtad, hogy szeretsz, és… – Ne is vedd le többet! – vágtam szenvedélyesen a mondata kellős közepébe. – …és mert azt mondtad, mindent egy lapra tettél fel.

– Úgy ám! Mindent föltettem rád, és az első perctől fogva tudtam, hogy így lesz. Komolyan is gondoltam egytől-egyig minden szót. Tudtam, mit akarok. Kristálytisztán láttam magam előtt az utat, ahonnan többé nem fordulok vissza soha. A mindent egy lapra-dolog örökre szól, bébi… Amikor Brynne felé kinyúltam, és tettekkel is, szavakkal is igazoltam, mekkora szükségem van rá, rájöttem, hogy annak idején pókerben pitiáner alapon játszottam. Jóval többet tettem kockára azon a sötét éjjelen Londonban, amikor ezt a gyönyörű amerikai lányt leszólítottam. Ez volt életem legfontosabb játszmája, olyan leosztással, hogy a végén mindent föltettem egy lapra. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A Blackstone-affér című kis történetem a hónapok során úgyszólván önálló életre kelt. Nőttön-nőtt, és a végén olyan hosszú lett, amilyenről álmodni se mertem azon a bizonyos nyári délutánon, amikor nekiültem a regényemnek az amerikai modellről és az angol férfiról, aki megvásárolta a lány aktképét. Ez a sztori kétségkívül megváltoztatta az életemet, átszabta napjaimat: ízig-vérig

hivatásos íróvá tett. Joggal mondhatom, mert így igaz. Azt is tudom, kinek köszönhetem mindezt. Természetesen a Blackstone-affér rajongóinak, akik megvették a könyvet, és azután szüntelen méltatták a blogjukon, a könyvklubokban, megmutatták a munkatársaknak, barátoknak, testvéreknek, anyukáknak, nagymamáknak, egyesek még a férjüknek is. Örök hálára köteleztek. Csak nektek köszönhető, hogy a történet felszárnyalt, és magasra repült. KÖSZÖNÖM NEKTEK a szívem legmélyéből. Üzenem a bloggereknek, akik elolvasták a kezdeti változatot, és visszajelzést küldtek: IMÁDLAK BENNETEKET! Miattatok maradhatok otthon, mint főállású író. A sorozat második részéhez érkezve új kihívásokkal kellett szembenéznem. Az All In Ethan története. A mesélő mindvégig egy brit férfi. Habár azt tudtam, hogy miként akarom megírni a könyvem, arra nem gondoltam, hogy milyen nehéz lesz, csak amikor már jócskán benne voltam. De tudjátok mit? Gyorsan tanulok! Végül is amerikai nő vagyok! *kuncogás* Hála és köszönet nektek,

Gitte és Jenny (TotallyBooked), amiért megtanítottátok nekem a brit angol mondatfűzést és a szaftos brit káromkodásokat; jó alaposan tele is tűzdeltem velük a könyvet. *kacsintás* A segítségetek nélkül nem mentem volna sokra! Akkor hát, folytatom a sorozatot, és megírom utolsó részét, a Tágra nyílt szemet. Ki tudja, hova halad a történet? Ilyen az írás varázslatos világa. Raine