a bevarrt pedofilok, mivel rabtársaik utálják őket, és ezt durván kinyilvánítják. A jergliben nem csupán az elkövetett bűn súlya-neme határozza meg a rangsort. Sokat nyom a mérettyűben az agresszivitás. Márpedig ezek az ördögök brutális természetűek. Minapi sunnyogásuk során a mit sem sejtő sétalovasok felbukkanása is alapos okot adott nekik a lövöldözésre. Később a temetőben is fejtörés nélkül fegyverre kaptak a civódó pár láttán. Bizonyára ez a címerfeliratuk: Nem gondolkodunk. Nincs mivel. Lövünk. Van mivel. Benyitunk a hobbivadölőkhöz. A komfortos kétágyas szobában fekvő középkorú pasasok a bömbölő tévét túlkiabálva csevegnek egymással. Az idegbántó ricsajban fel se fogják érkezésünket, noha – eklatáns személyiségek lévén – betöltjük a teret. Ryack még nem otthonos a főnök-szerepkörben. Nem veszi át az irányítást, a torkát köszörüli. Martin vigyorogva szemléli az ordítozó fickókat. Belloq felkapja a keze ügyére eső távkapcsolót. Elnémítja a készüléket, és szép jó estét kíván. Az üvöltő páciens befejezi a megkezdett mondatot: – …djuk meg nekik, hogy tüntessék el az árulkodó hogyhívjákokat! És csináljunk válságstábot! – Jelenlétünkre felfigyelve a nyelvébe harap, a párnára kövül. – Szép jó estét – szól újfent Daniel. – Megjöttek a zsaruk. – Zsaruk? Minek?! – nyögi a sebesült. – Hogyhogy minek? – mordul társa. – Tán nem mi követeltük, hogy jöjjenek? Az orvlövész miatt. Ők majd megnevezik azt a greenpeace-es patkányt! Azután akko-
161
ra kártérítési pert akasztok a nyakába, hogy az ükunokája is eladósodik! – Eszerint ön ügyvéd? A vállsérült férfi Belloqra mered: – Persze hogy ügyvéd vagyok! Miért? Minek nézett? Kukázónak? Rongyszedőnek? A bőszült patvarista, Beed Torro félszáz év körüli, őszes halántékú, veséző tekintetű, termetes polgár. Nyusziemblémás selyempizsamában hever az ágyon. Lábkörmein kissé megkopott, levelibéka-zöld lakkozás csinoslik. Könyéken lőtt társa, a szintén ötvenes Valero Cahar szalmaszín hajú, szomorú képű, csúnyácska kisfiúként indította földi létét, és utóbb alig változott. Ryacktől tudjuk, hogy féltucatnyi húsboltot működtet Borulat Cityben. Dereng neki, hogy találkozott velünk az éjszakai támadás után, ám akkori kínjai miatt híjas a memóriája. Egyszerre kezdik mondani, hogy az előbb láttak egy tévériportot a Bambi kommandóval, és biztosan azok a szemét állatvédők nyomorították meg őket. – Bambi kommandó? – sóhajtom, a memóriámban kapirgálva. – Vadászatellenes huligánok csürhéje! Büdös green peace-esek! – üvölti magából kikelten a jogász. – Jellemző, hogy nem hallottak róluk, elvégre azok bűnözők, maguk meg zsaruk! Miért hallottak volna róluk? Hiszen csak védtelen vadászokra lövöldöznek a sötét éjszakában! Lesből! Tüntetésaktivista öcsém megszólal: – Én speciel hallottam róluk, éspedig azt, hogy nem
162
szokásuk orvul lövöldözni. Mellesleg sehogyan se, mert éppenséggel pontosan lövöldözésellenesek. Törvényes eszközökkel küzdenek a kedvtelési vadászok túltengése ellen. Például film- és fotókészítéssel. Legdurvább csínyük az volt, hogy vadleseket kentek be bűzös kenőccsel. – Más szóval szarral! – bömböli Cahar. – Üljön fel maga egy csurig szaros lesre! – Az aromaterápia roppant kúl manapság – jegyzem meg. – Iszappakolással kombinálva még tutibb. Remélem, a bambisok megkérték a kúra árát. A prókátor rám förmed: – Aranyos, amit maga iszappakolásnak nevez, az közönséges szar! Tudja maga, milyen érzés szarban csúszkálni? Bólintok. Úgy rémlik, ez az ügy is ilyen lesz. – Beszéljünk a konkrét esetről – javallom. – Önöket meglőtték. Mindketten jobbkezesek? Cahar biccent, a saját nevében. Torro felém bökkenti vastagon bepólyált vállát. – Amint látja, én balkezes vagyok! Vagyis csak voltam! – Köszönöm, épp arról akartam megbizonyosodni, hogy jól sejtem: az úgynevezett ügyes karjukat lőtték meg. Tehát a tettes egyértelműen azt akarta elérni, hogy önök soha többé ne vegyenek flintát a kezükbe. Mi a közös kettőjükben? Egyikük jogász, másikuk husodás. Vadászaton kívül is összejárnak? Szert tettek közös ellenségre? Megsebeztek valakit cserkelés közben? – Nem! Még csak egymást se! – mordul a patvarista, ám szempillarebbenései cáfolják kijelentését. – Tehát? – firtatom.
163
Torro bepöccen. Holott eddig is jócskán pöccent volt. Ryackre mered: – Vidd innen ezeket! Azt se tudom, kicsodák! Majd Josh kideríti, amit kell, végtére is ő itt a rendőrfőnök! – Jelenleg én helyettesítem őt – feleli Vulcano. – Akkor majd te deríted ki! – Levitonnal beszéltek már? – veti közbe Daniel. – Hogyne beszéltünk volna!? Ősrégi cimborák vagyunk! Ez egy patinás város! Sőt, akár városállamot is mondhatnék! Itt zárt közösség él, és a patríciusok krémje összetart! – Pontosan hogy is történt? – firtatom. – A kórház hivatalból jelentette a zsaruknak a lőtt sérülést… – Nem jelentette, mert magam szóltam Joshnak, hogy meglőttek… – És megindult a nyomozás… – mondom, Ryackre nézve. Ő rám csodálkozik, átfésüli az agyát, és beismeri: – Nem tudok róla. Nem indult meg. – Miért nem? – Ki a francok ezek? – hörög Torro. – Mit feszítgetnek itt minket? Minek hoztad ide a külsős jöttmenteket? Eddig is elsimítottunk mindent a városfalak között, ezután is elsimítjuk! Figyi, Vulcano! Nemsokára jön a választás. Lehet, hogy te most beugrottál Josh helyett, de ne feledd: a rendőrfőnököt nem kinevezik, hanem megválasztják! Az alkalmazottakat viszont a főnök veszi fel, vagy rúgja ki. Érts a szóból, cimbora! Belloq zsebre vágja a kezét. Halkan szólal meg nyomatékos hangján: – Mi ez a rút beszéd, uram? Vulcano hivatalos sze-
164
mély. Úgy hallom, épp fenyegeti őt ebben a mivoltában. Miért tartja ezt célszerűnek? Mitől félnek? Az ügyvéd villogó szemmel hátradől felpolcolt párnáján. Karba fonná két karját, ám a heves mozdulat kiváltja gyötrelmét. Grimaszolva Danielre förmed: – Ha mi fenyegetünk, akkor maguk mit művelnek? Alig vannak itt pár perce, de máris kifejezték, mennyire vadászellenesek! Vagyis elfogultak velünk szemben! Milyen furcsa! Utálják a vadászokat, pedig maguk se különbek! Sőt! Szégyenkezhetnek! Maguk ugyanis embervadászok! Cahar összerándul. – Kussoljál! – rivall társára. Belloq észleli a kritikus mozzanatot. A husodásra szegezi tekintetét. Régi szinkronúszók vagyunk; én a jogász testbeszédét fürkészem. – Szóval mi embervadászok volnánk? – kérdezi Daniel. – Úgy értsem, fizetség ellenében más emberekre vadászunk? Esetleg élvezetből űzzük az embervadászatot? Minden ismétléssel mélyebbre hatol a fickóban. Doktor Beed Torro olyan színűvé válik, mint a lábkörme, s úgy is nyeldekel, mint egy levelibéka. Lapos pillantással mered maga elé, kínosan kerülve a szemkontaktust. Cahar is lefelé bámul, szaporán pislog, nehezen fogja vissza tekergőzési szándékát. Felsőteste szeretne a falhoz vagy bármihez dörgölődni, hogy levakarjon magáról valami zavarót. Ryackhez fordulok: – Történt vadászbaleset a közelmúltban?
165
– Mostanában nem – feleli bizonytalanul. Sebtében végigmotozza agytekervényeit, végül így szól: – Komolyabb biztosan nem történt. Emlékeznék, mert az ilyesmi nagy port szokott kavarni. – Szokott? – néz rá Belloq. – Megesett párszor. A vadász is ember… Cahar felsőteste megint kígyózni készül. Szemvillanást váltunk Daniellel. Biztosra vesszük, hogy mindjárt előkaparunk egy-két csontvázat a szekrényből. E pillanatban Vulcano telefonja kapást jelez.
Jókedvű ember nem törődik vele, mi lesz művével a halála után.* A lépcsőket tízesével véve robogunk a kocsihoz. A hírnök közölte, hogy Loyola hosszan elidőzött egy felüljáró alatt, majd tőle idegen, szabálykövető stílusban a kórház felé pöfögött. Ám mielőtt a parkolóba kanyarodott volna, hirtelen a gázra tiport, és tovaszáguldott. A megfigyelő impressziója szerint az ötödik égtájat vette célba. Jelenleg az épülettömb mögötti városrész irányába füstöl, ahol éppen kirakodóvásárral, borünneppel, vurstlival kombinált utcai mulatság zajlik. A meglévő problémát (a túsz továbbra is túsz) tetézi, hogy Loyola váratlan tettét egy sötét üvegű batár megpillantása okozta, mely néhány perce már a kórház *
Montaigne
166
