Ha kívánod…
2014. június 10.
Üdvözöllek benneteket! Quan Yin vagyok. Bár most nem küldtetek meghívót, mégis én jöttem, hogy egy picit megrázzalak benneteket! Egyrészt, amit szeretnék elmondani, hogy nincs végső valóság, nincs végső igazság. Olyannyira nincs, hogy a világegyetemben nincs olyan, aki tudná a teljes képet, csak rész képekből merít. Amiért nem, az azért van, mert a világegyetem átlapoló. Sok réteg rendeződik egymás alá, fölé, mellé, belé – és még használhatnék ilyen szavakat. És ugyan átjárható, ámde mindez mozgásban, változásban és fejlődésben van. Ezért nem. Így aztán a végső igazság és valóság keresése elég hosszúnak tűnik. Maradjunk annyiban, hogy a Ti földi létezésetek megvilágítása fontos. Sok elképzelés és nézőpont látott már napvilágot, most én szeretnék egy morzsával hozzájárulni.
A jelenlegi földi létezésben jól esne, ha tudatosítanátok azt a HÁRMASSÁGOT, aminek az élénkítése előttetek áll. Amit úgy hívunk, hogy Forrás – az a jelenlévő. És mivel Ti is a Forrás minőségével bírtok, jó, ha tudatosítjátok, hogy jelenlévők vagytok a világmindenségben. Ezt meg nem kérdőjelezheti, és nem is veheti el senki. Ez a létezés elvonhatatlan és elvonatkozhatatlan lényege. Ennek a tudatosítása, megerősítése vár még rátok.
Csakhogy sokan, a létező és az emberi lét ívét egyetlen vonallal kötik össze, amiből egy minőség időnként kimarad. Ez, amit úgy hívunk – és hívtok ti is –, hogy Lélek. A Lélek már elkülönült, tehát a Forrás megmutatta magát elkülönülésben, és itt már megtapasztalható az energia. Miért olyan fontos, hogy tudjátok, Létezők és Lelkek is vagytok? Mert a Lelkek legfőbb tulajdonsága annak tudása, hogy együtt érezni, és együtt működni szükségszerű. No, most fölmerülhet a kérdés, hogy tudatosítsátok magatokban a Létezőt? Erre mondják oly sokan: Lélegezzetek! Nem mintha nem lélegeznétek. A lélegzés létezése elvisz a benned lévő Forráshoz. A lélek tudatosítása, az egyben a szemlélődés. Kérlek, benneteket, szemlélődjetek! Másrészt, amit a múltkor említettem, hogy egy magasabb rezgési szintben legyetek, amikor csak tudtok, és ehhez nagyon sokat segít a derű. És a kifejezés, derűre ború: ez persze jelen van, de mégis, a ború is tud derűs lenni.
Végső valóság nincs, hiszen a Forrás maga is rétegzett. Ezek a fogalmak számunkra kifejthetetlenek még. - Lehet, hogy oksági világban élek még: miért teremtődött az elkülönülés? A Miért-kérdés a világok kicsi részének a kérdése csupán. A mindenre jó válasz: CSAK, de leginkább, hogy gyönyörködjön. A Forrás létezésében, egyneműségében erre csak nagyon kicsit volt képes. Az elkülönülés egy tükör effektus, hogy meglássam a másikban önvalómat, s egyben egy együtt érzésre felhívás. A Forrás nem érez, és ilyeneket nem tud megkülönböztetni, hogy jó és rossz. Megjegyzem a Lélek sem, de azáltal hogy minősége van az egyben – együtt érzőben vagy a különállóban – azt tudja érzékelni. És ugye felmerülhet a kérdés: az emberi lét hogy keveredett ebbe az ügybe? Hát az ember, az anyagban megjelenő ember, az egy elképzelés. A Lélek elképzelése, hogy megtapasztalja az áramlást. És ehhez kapcsolódik a dinamika jelensége. Az ember nagyon szépen kitalált, megkonstruált elképzelés, ahol saját, belső minősége, a gondolatok (elme), érzések, és a cselekvések összhangba tudnak kerülni. Ilyenkor áramlunk. Ez a forma
világa, mert gyönyörű, mert változatos. A Lélek, nem ily módon változatos. Sokkal áttetszőbb.
Azért használtam az ember szót, mert minden, ami az ő környezetében van, az az ember teremtése. A kő, kristályok, virágok, növények, az állatok. Mert az ember megteremtette a viszonyítást. - Nekem ez egy lánc. A Forrás megteremtette a Lelket, a Lélek, az Embert. Ez így van. Csak egy picit más, mert a Forrás kilehelte a Lelket. A Lélek megálmodta az Embert, mert ő egy elképzelés. Ő egy nagyon szép elképzelés. És az Ember bír a teremtő képességgel, ha ezeket összhangba tudja hozni. - Nagyon szép mondatokat mondasz nekünk! Köszönöm. Ami azonban egy kis dugót, vagy közlekedési fennakadást okozott: a túl sok. A gondolat és az ember szeparációja sokká vált ebben az ívben. Önzővé vált az ember. Kiszorította a Forrás és a Lélek minőségét, és nagyon nagy helyet követelt a saját teremteni tudásával. Ezért azzal, hogy elfelejtette a Forrást, elfelejtette azt, hogy örökkévaló, azzal, hogy elfelejtette a Lelket, elfelejtette, hogy együttérzésben van mindennel. Kapcsolatban és együttérzésben. És ezért mondják sokan, hogy az ego, vagy a személyiség önzővé válásában már nem látja a hatását sokszor. Természetesen ennek is van számtalan előnye, mert ide koncentráltatok, hiszen a teremtéshez kell egyfajta koncentrálás, csak, itt lesz, ha mindezeket újra belélegzitek, megszemlélitek, és ami az embereknek talán most a legnagyobb segítség, támogatás, hogy átlátható életet éljetek. Sok okos írás, könyv született arról, hogy mit kezdjünk ezzel a túlburjánzott ego-val: ne használd az enyémet, ne akard megsemmisíteni a másikat, kapcsold ki a gondolatokat – ez mind igaz. De mint mondtam, végső igazság nincs. Ha úgy tudsz élni, hogy megérted, hogy a Forrás él benned, és úgy teszel, gondolkodsz és érzel, hogy ezt mindenki megtudhatná. Értitek ezt? -
Igen.
Bármit, bármit: hogy mit gondolsz a másikról, mikor kívánod a fenébe, mijét vennéd el, hogy esnél szerelembe… mindent! Mert eldugtátok. Döbbenetes, amit mondtam? - Szerintem most ebbe az irányba tartunk. Nem döbbenetes. Igen. Kétségtelen, ez nagyon sok helyen megmutatkozik. Csak azt kérdezem, ha valaki zavar vagy idegesít, Te hogy? - Kritizálok. Rászólok. Odébb állok. Vagy ellépsz mellőle, vagy meg akarod védeni a saját igazad. Elkezded kritizálni magadban. - És máris turbulencia van bennem. Ez nem baj. Egyáltalán nem baj, csak képzeld el, milyen lenne, ha mindez láthatóvá válna? - Zavaros. Az elején felkavarodást okoz, főleg ha Te kapod, mert még működik az az emberi lét, amelyben a múltunkat, emlékeinket, gondolatainkat azonosítjuk magunkkal. Ez a lét kapaszkodó, és nem megengedő. A Forrás megengedő, nem sértődékeny. Az ember igen, mert ha valaki véleményt mond rólad, akkor azt éled, hogy a saját építményedről, dicsőségedről mond véleményt. Szabadságában áll, a Forrás megengedi. Ez az elfojtás kerül most – reményeink szerint – egyre inkább felszínre. Azt kérem, tényleg úgy cselekedjetek, hogyha egy kicsit is elakadtok, hogy kérdezzétek meg: láthatná ezt a világ? Hogy nem fizetem be, hogy nem adom oda, hogy most nem szeretem. Most nem, lehet, hogy majd holnap igen, de ma nem szeretem. Hogy lekicsinylem, hogy felnagyítom, hogy felruházom, hogy élek az energiájából… - És mi van, ha igen, és mi van, ha nem? Ha átlátható válsz, kinyílnak az ajtók. S ha nem vagyok abban az állapotban, hogy láthatná a világ, de szeretnék abba kerülni? Ha nem vagy abban az állapotban, akkor csak tudatosítsd. Értem, hogy meg kéne neki -
mondanom mit érzek, de most nem vagyok abban az állapotban, mert lehet hogy az én meglátásommal van baj.
Nagyon fontos: csak átengedem. Volt egy meglátásom. Az emberi nyelv jó. Volt egy meglátásom. Érted? Volt egy meglátásom, hogy nagy a feneke – csak átengedem. Volt egy meglátásom, hogy irigy disznó – csak átengedem. Volt egy meglátásom, hogy meg akart bántani – csak átengedem. Elengedem, nem raktározom, mert így lépünk a könnyed felé. Így lépünk abba a mezőbe, amiről a múltkor beszéltem. Ebből a mezőből teremteni (egy könnyedebb mezőből) nagyon szép, és nagyon nagy dolgok történhetnek. A súlyosból teremteni akadozó. Teremtettetek: gyárakat, gépeket, gondolatokat, tudományokat, pszichológiát, egy csomó mindent. Orvostudományt. Képzeld el, ha mindez átlátható lenne! Ha egy páciens odamegy a terapeutához, és látná a gondolatát! Szerinted hányan maradnának ott? Miközben le is egyszerűsítené a dolgot: idejöttem, kéne a pénzed, hagyd itt, köszönöm, meggyógyultam. Nekem nagyon összefügg: az átlátható világhoz kell, hogy az elme ne raktározza a dolgokat. Azt éreztem, ezt a sok mindent nem bírom befogni. Ha befognám, megbolondulnék. Így van. Teljesen így van. -
Én most értetlenkedek egy picit: ha azt mondom, átengedem, akkor miért fontos, hogy láthatná-e a világ? Mégis, akkor hogy tudnád a teremtésed folyamatát meglátni? Az ember egy elképzelés, és -
így ő, az elképzeléseivel teremt. Ha a gondolataink, kicsit sármosabbak, rögtön fantáziává válnak, és rögtön szépeket kíván. Így? - Még mindig nem értem. Mondok egy történetet! Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy TV, televízió készülék. Nagyon büszke volt magára, időről időre sugárzott műsorokat, képeket. Azt látta, hogy sok ember ül körülötte, és egyre inkább azt mondogatta: ez az én műsorom, ez én vagyok. Kicsit gőgös is lett, lenézte a kenyérpirítót, nem beszélve a mosógépről. Változatosnak, színesnek, jelenlévőnek, fényesnek és nagyon hasznosnak érezte magát. Egyszer azonban áramszünet keletkezett. A gazdi hiába nyomkodta a be-ki gombot, nem sugárzott. És
dühös lett rá, és két ököllel verte, hiszen hozzászokott jönnek a hírek, a filmek, a mesék. És a TV akkor rájött, hogy áram nélkül ő nem működik, és, hogy a kenyérpirítót is az áram működteti. De a gazdája ezt nem ismerte fel, dühében kihúzta a TV-t a falból, és úgy ahogy van kihajította az utcára. És a TV ebben a röpülésben értette meg, milyen szűk világban élt. Szerintetek vége? - Szerintem nem. Nem bizony, mert úgy folytatod, ahogy akarod. Ha akarod, úgy folytatok, hogy valaki megtalálta, és örült neki. Vagy jött egy TV szerelő, kivette a képcsövet, és a TV tovább élt, és közben madarak raktak fészket benne. Ha akarod, úgy folytathatod, elvitték, és gyönyörű szép szobrokat tartottak rajta. Ha akarod, úgy folytathatod, hogy egy fa mellé pottyant, és barátságba keveredett… Ha akarod. Ha megértetted, úgy folytatod, ahogy akarod.
Na, most befejezem. Gondolkodhattok! Gondolkodhattok, mi lehet a címe: a nincs végső valóság, vagy a TV története. - Vagy: ha akarod… Így-így, vagy ha akarod. Kicserélem, jó? Ha kívánod. - Oké! Ennyi voltam mára. Na, hát akkor, átlátható életet nektek!
