H. FARKAS JULIANNA Kortárssegítők a mindennapokban Peer assistance in everyday life Teenagers face both mental and physical problems; it is difficult even to realize these problems not to mention solving them. Furthermore at their age parents or teachers are not necessarily trusted any more, instead they tend to open up towards their friends easily. In our schools the so-called ’peer helping service’ has already been running successfully for years. Members are around the same age as the ones in need of assistance, thus in numerous cases they can understand and help to solve a teenager’s problems more efficiently than adults. The training of the members is also a critical point: It includes topics like psychology, sociology, ethics, communication, problem solving, self-knowledge, free time activities, and even the issue of drugs. In short, peer assistants are more informed in most cases than average teenagers, but they are not in the possession of power. The most important thing is that it is possible to conduct real and meaningful conversation with them. This is necessary for young people, but in most of the cases they cannot have these kinds of conversations with parents. With the help of peer assistants the possibility of dropping out of school, or developing a negative attitude to school or future career can be decreased significantly. Why does someone apply for such a delicate job with teenagers? Is every applicant able to handle adolescents’ problems? How do they take responsibility? Are their own personalities in danger of suffering damage in their job? What skills are necessary and what kind of attributes, experience can they acquire in their job? How can they use these skills later in their own personal life? Reviewing the relevant literature as well as interviews and structured talks with peer assistants can help to understand the subject in detail.
A közvetlen tapasztalat és a szakirodalom egyaránt alátámasztja, hogy az ifjúság egyre több mentálhigiénés problémával küszködik. A BGF KVIK Üzleti Szakoktató és Pedagógia Intézetnek gyakorló iskoláiban tapasztaltak, valamint a tanári Mester képzésben résztvevő hallgatók által készített esettanulmányok is megerősítették ennek a tendenciának a létezését. Mivel hallgatóink az ország különböző régióiból jöttek és alapjában véve nem különleges, hanem inkább tipikusnak mondható eseteket dolgoztak fel, valószínűsíthető, hogy a magatartási, tanulási zavarok, az agresszív megnyilvánulások és az iskolai lemorzsolódás igen gyakoriak. Ugyanakkor sajnos ezek a tipikus esetek nagyon is extrémek a maguk módján, hiszen felnőtt szerepbe kényszerült fiatalokról, emberhez méltatlan életkörülményekről, családon belüli fizikai és főképp lelki terrorról, deviáns, kallódó, kilátástalan életekről olvashatunk bennük. A gyerekek egy része az eleve vesztes pozícióból tekint már tizenévesen a jövendő életére. Az okok nyilvánvalóan makro- és mikro társadalmi szintűek: egyaránt befolyásoló tényező a gazdasági helyzet, a társadalom általános mentális állapota, értékrendje, a regionális adottságok, de legfőképp a fenti körülmények által alapvetően meghatározott család, illetve a családi funkciók zavarai. EMILE DURKHEIM elmélete szerint – aki a társadalmat egy szuperorganizmusnak fogta fel – az együttélés alapvető eleme a társadalom életét szabályozó erkölcsi normák, szakrális hitek egyáltalán, valamilyen közös eszmerendszernek a létezése. Mindez DURKHEIM szerint egy kohéziós, összetartó erő, ennek hiányában a közösségi élet felbomlik, elsivárosodik, darabokra hull, demorali-
483
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2010 zálódik. Alapvetően az „átmeneti” korszakokra, a nagy gazdasági, társadalmi változások nyomában kavargó kaotikus időkre jellemző ez. Ebben az átalakulásban természetesen megváltozik az adott közösség értékrendje, és ez bizonytalanságot ébreszt az emberekben, különösen, ha egzisztenciális bizonytalansággal is párosul. A közelmúltban a rendszerváltás hozott olyan volumenű változásokat, amely az értékek devalválódásával, a fogyasztói társadalom negatív hatásival, a deviáns jelenségek számának növekedésével, a munkanélküliséggel, a szélsőséges társadalmi polarizációval együtt a család kríziséhez is vezettek, és bár a rendszerváltás folyamata már lezártnak tekinthető, a gazdasági világválság továbberősítette ezeket a tendenciákat. (Természetesen az átmenet bár tartós bizonytalanságot is hozhat, de előhívhat olyan eddig látensen szunnyadó képességeket is, mint az innovativitás, kreativitás, az adaptivitás, kialakíthatja a bizonytalanság viszonylag stressz mentes elviselésének, sőt, kezelésének képességét is. Mint minden krízis helyzetben, benne rejlik az én-erők koncentrálásának, az individuális kiteljesedésnek, valamint a közösségi összefogásnak a lehetősége is.) ROBERT MERTON „többtényezős deviancia elmélete” azzal egészíti ki a fentieket, hogy az anómia erőteljesebben jelentkezik az egyébként is kedvezőtlenebb helyzetű rétegekben, és gyakorlatilag ellehetetleníti a létezésüket. A deviáns viselkedés kialakulásában alapvetően négyféle okot sejt: a gyermekkori szocializáció zavarait (pl. deviáns szülők, csonka család), a felnőttkori fesztültségeket (pl. munkanélküliség, az ambíciók kielégítetlensége), a környezet deviáns viselkedésre vonatkozó felfogását (az adott környezetben mi számít devianciának) és a deviánssá minősítés stigmáját. A Kortárs Segítő Műhely Alapítvány 2008-as beszámolójából [12] megismerhetjük azt a felmérést, amely arra kérdésre keresi a választ, hogy kihez fordulnak a fiatalok segítségért baj esetén. A felmérés eredménye kimutatja, hogy mintegy 63%-ban a kortársakat keresik meg a diákok ilyen helyzetekben, kb. 24%-ban a szülőket, a tanárokhoz 0,68%-ban fordulnak, és szintén elég elenyésző azok száma, akik orvost, pszichológust, illetve természetgyógyászt keresnek fel (1. ábra, a következő oldalon). A serdülőkor, illetve a kamaszkor jellegzetessége, hogy nehezen viselik a felnőtt társadalom heteronóm irányítását, sok esetben irányításként élve meg még a jó szándékú szülői gondoskodást, aggodalmat, tanácsot is. Ebben a fejlődési szakaszban sokkal fontosabb számukra a kortársak véleménye és az extrém viselkedésformák és/vagy külső ellenére (vagy épp az által) a közösségbe való beilleszkedés és a rangsorban való megfelelő hely elfoglalása. A szakemberek között már a 80-as években kezdett teret hódítani az az elképzelés, miszerint mind a prevencióban, mind a már kialakult problémák kezelésében hatékony segítséget nyújthatnak a hasonló korú fiatalok. A barátoknak is fontos szerepük van és lehet ezen a téren, ugyanakkor a serdülő, illetve kamaszkorban a kapcsolatok hálózata még viszonylag gyors átrendeződéseken megy keresztül, másrészt a barátok dezinformálhatnak, lévén, hogy nekik sincs még sok tapasztalatuk az életről.
484
H. FARKAS J.: KORTÁRSSEGÍTŐK A MINDENNAPOKBAN
1. ábra Kihez fordulnak a fiatalok segítségért? [12]
2. ábra Szocializáció és a szerepek [12]
485
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2010 Éppen ezért merült fel, hogy olyan fiatalokat kell kiválasztani, akik valamilyen szempontból motiváltak és alkalmasak is erre a feladatra, és ezután fel kell vértezni őket a legfontosabb, és egyben hiteles információkkal, készségekkel, képességekkel. Tulajdonképpen egyfajta mediátori tevékenységről van tehát szó, vagyis „a megegyezés érdekében támogatott kommunikációról”. Mindazon alapelvek, amelyeket a 2002/LV. „Törvény a közvetítői tevékenységről” lefektet, azaz az önkéntesség, együttműködés, az ellenőrzöttség, a bizalom, a tájékozottság és tájékoztatás kötelezettsége valamint a pártatlanság, ezen a téren is lényeges elvárás. A különbség azonban az, hogy a mediátorok a kortárssegítők esetében maguk is fiatalok, még nem kiforrott, érett személyiségek, ebből kifolyólag tapasztalatlanabbak, sérülékenyebbek, mint felnőtt társaik, sokkal inkább rászorulnak a tanácsadásra és rendszeres szupervízióra. Szintén nehezítő körülmény, hogy fent említett értékrendbeli változások miatt olyan problémák is felmerültek, amelyek a „hagyományos” módszerekkel már nem voltak orvosolhatóak. Gondoljunk csak arra, hogy milyen gyakran panaszkodnak arra a pedagógusok, hogy „eszköztelenek” a gyerekekkel szemben, akik sokkal inkább tisztában vannak a jogaikkal, mint a kötelességeikkel. Tény az, hogy míg az előző rendszerben, illetve korszakban a pedagógus tekintélye a státuszából fakadóan eleve adott volt, most keményen meg kell küzdenie ugyanezért a tekintélyért és tiszteletért, illetve megtalálni azokat az eszközöket, amelyek a pedagógiai munka lényegét érintik, vagyis „a konstruktív életvezetés”-re, egy stabil és pozitív értékrendre való nevelést céloznak meg. Mindezeken túl, a család krízisének következtében nagyon sok olyan feladat hárul a pedagógusokra, amely eredendően a szülői funkciók lennének, de a család különböző okokból nem képes ellátni azt. Szerencsére léteznek olyan, általában alapítványi, alternatív koncepciójú iskolák, (pl. Zöld Kakas Mentálhigiénés Lyceum, Belvárosi Tanoda) amelyek pontosan azoknak a marginalizálódott fiataloknak a pártfogását és fejlesztését tűzték ki célul, akik egyébként minden más iskolából kikerülve a társadalom perifériájára szorulnának, kallódó, sodródó emberekké válnának. Ezen iskolák alapelve az, hogy a személy maga fontosabb, mint a teljesítmény, illetve, hogy egy önbizalommal bíró, harmonikus személyiség inkább képes az önkibontakoztatásra, mint az alacsonyabb önértékelésű, aki magát feleslegesnek érzi. A cél érdekében olyan eszközöket alkalmaznak, mint a pszichológiai és karrier-tanácsadás, mentorálás, facilitálás, pálya utánkövetés, önismereti tréningek. Azt az elvet vallják, hogy a tanárnak nem azzal kell foglalkoznia, hogy milyen az aktuális „gyerekanyag” vagy milyen egy gyerek – korától igencsak meghatározott – felszínes viselkedése, hanem azzal, hogy azt a gyereket, aki éppen ott van, megtanítsák arra, amit nem tud. Ennek kapcsán a pedagógusképzés hiányosságaira is fel kell hívni a figyelmet, amelyből – különösen a gyakorlat szintjén – többnyire hiányzik a devianciára vonatkozó speciális felkészítés, mind a diagnosztizálás, mind a metodika, és a megoldások területén. A téma áttekintéséhez BGF KVIK Üzleti Szakoktató és Pedagógia Intézetének egyik gyakorló iskolájában, a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában, a kortárssegítő fiatalok (15 fő) által kitöltött kér-
486
H. FARKAS J.: KORTÁRSSEGÍTŐK A MINDENNAPOKBAN dőíveket, valamint a Kortárs Segítő Műhely Alapítvány, a Konzultációs Képzőés Életpálya Központ, a Company Alapítvány (Tini-lánc Kortárssegítő Csoport) közétett interjúit és beszámolóit használtam fel. A szakképző iskolában kiadott kérdőív főbb pontjai a következők voltak: • Hol, kitől hallottál a kortárs segítő szolgálat munkájáról? • Miért vállaltad el? • Milyen képzést kaptál? • Probléma esetén kihez fordulhatsz, kitől kaphatsz tanácsot? • Szüleid és tanáraid mit szóltak ehhez a tevékenységhez, támogatták vagy ellenezték? • Melyek a legtipikusabb esetek? • Melyek a legkülönösebb esetek? • Milyen a többi diákhoz való viszonyotok, ők hogyan értékelik a munkátokat? • Mennyire megterhelő időben, szellemileg, érzelmileg ez a munka? • Mi volt a legnagyobb siker, amire büszke vagy? • Volt-e olyan eset, amiben nem tudtál segíteni, és miért? • A diákok honnan tudják, hogy hozzátok fordulhatnak, probléma esetén ti fordultok hozzájuk, vagy ők keresnek meg benneteket? • Te hatékonynak, fontosnak tartod ezt a tevékenységet? A tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy a kortárs képzésben résztvevő fiatalok alapvetően két csoportba sorolhatók: egy részük a stabilabb személyiségű, a segítségnyújtásra erősen motivált fiatalokból tevődik össze, másrészt azokból, akik maguk is hasonló problémákkal küzdöttek, mint jelenlegi pártfogoltjaik. Ez utóbbi csoport jelentősége abban is megfogható, hogy informális kapcsolataikon keresztül alkalmasabbak a veszélyeztetett fiatalok rejtett populációinak megtalálására, és a velük való kapcsolatfelvételre (outreach strategies). Jól alátámasztja ezt a Konzultációs Képző- és Életpálya Központ által összeállított anyag, amelyben a szerzők feltüntetik, hogy a Belvárosi Tanoda ügyeletén megforduló diákok 47%-a az azonos szubkultúrában élő kortársak tanácsára fordul hozzájuk segítségért. A képzés ideje intézményenként eléggé különböző, az egy-két hetes gyorstalpaló programoktól kezdve a komoly, 8–9 hónapig tartó heti 3 alkalommal járó tanfolyamokig, de valamennyi megegyezik abban, hogy alapvetően tréning jellegű, amelyben kiemelt szerepet kap az esettanulmány. A képzések közös tartalma főként a deviáns magatartásformák, az agresszió kezelése, konfliktuskezelés, önismeret, jogi alapismeretek, kommunikáció, egészségmegőrzés, stresszkezelés stb. A kortárssegítők kívánatos attitűdje az előítélet-mentesség, azaz a deviáns fiatalok személyének, személyiségének az elfogadása, az értékrendszerükkel való azonosulás nélkül, ami nem könnyű feladat. A felkészítés során instrukciókat kapnak arra nézve, hogy véleményüket nem erőszakolhatják rá a pártfogoltjaikra (sok esetben a GORDON-féle módszer egyes elemeit, és az asszertív kommunikációt is ismerik) hogy sokkal célravezetőbb egyfajta közös gondolkodás, beszélgetés, ami egyébként annyira hiányzik a családok életéből, tehát mindenképpen hiánypótló jelentősége van. Tudni kell egy beszélgetést levezetni, olyan atmoszférát teremteni, amelyben könnyen
487
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2010 megnyílnak a fiatalok, tudni kell elkezdeni és lezárni egy gondolatsort, ami nagy fokú felelősség vállalást is jelent. Fontos az is, hogy tisztában legyenek kompetenciáik határaival, azaz mikor kell a fiatalokat speciális szakemberekhez irányítaniuk. Nagy előny, hogy a kortársak képesek lehetnek a pszichológusokról alkotott képet és szemléletet megváltoztatni a diákokban, és növelni az elfogadás szintjét. Ezzel együtt a szégyenérzet is csökkenhet, hisz a csoportos foglalkozásokon belül kiderül, hogy a diák nincs egyedül problémájával, mások is hasonló gondokkal küzdenek, és ettől csillapulhatnak a félelmek, kialakulhat a biztonság érzése. Ugyanígy a pozitív minta, azaz a hasonló problémákat már leküzdő, önbizalomban megerősödött kortárs, szintén növeli a segítőkben, a módszerben és nem utoljára az önmagukban való hitet. A heti csoportfoglalkozások, klubdélutánok, melyek nem kötelezőek, mégis rendszeresek, kialakíthatják a közösséghez tartozás megélését is. Az interakciók során fejlődik a kapcsolatteremtő képességük, könnyebben beilleszkednek más közösségekbe is, ezzel megelőzve a serdülők, kamaszok körében nem szokatlan magányosság és az elidegenedés kialakulását. E mediátoroknak nagy szerepük van az úgynevezett „rendszerközi akkomodációban” azaz abban, hogy segítsék a fiatalokat a szülők, tanárok, diáktársak sokszor nagyon különböző elvárásaiból fakadó stressz és disszonancia kezelésében, egy harmonikusabb személyiség kialakításában. Míg a biológiai, illetve a mentális szféra fejlődése, alakulása viszonylag jól kontrollálható, az affektív – érzelmi szféráé sokkal kevésbé, ugyanakkor ez az élet motorja, melynek hiányosságai, vagy torzulása különböző pszichoszomatikus zavarokhoz vezethet. Az érzelmek megfigyelése, megismerése és kontrollja segít a fiataloknak kiemelkedni a belsejükben dúló kaotikus viharokból. Hathatós segítséget nyújt ebben a pszichodráma, playback, illetve élményszínház, hiszen alkalmat ad arra, hogy objektíven, kívülről lássák, és más szemszögből tudják megítélni problémáikat a fiatalok, valamint növelik az improvizációs készséget, a spontaneitást. (A drámapedagógiában rejlő erőt már a jezsuita moralisták és pedagógusok is felismerték és használták, a gimnáziumokban, kollégiumokban, és a protestáns iskolákban is igen népszerű volt.) Mindezen közben saját maguk védelmére is gondolniuk kell, hiszen még ők sem felnőtt, érett személyiségek, ugyanakkor sokszor félelmetes és megoldhatatlannak tűnő gondokkal kell szembenézniük. Nem szabad, hogy a frusztráció érzése legyen a domináns, nehogy korai kiégéshez vezessen. Éppen ezért, rendkívül lényeges a felnőtt szupervizorokkal való folyamatos és rendszeres konzultáció, esetmegbeszélés. Egy jól működő kortárs csapat egymással is megosztja a gondokat, és a közös gondolkodás tovább mélyítheti az együvé tartozás és a bizalom élményét. A szabadidős programok megszervezése a kallódó, céltalan diákok számára is megteremti az értelmes időtöltés és a közösségbe való beilleszkedés módjait. Milyen eredményeket könyvelhetnek el a képzésben résztvevő és „hivatásukat” gyakorló kortárs fiatalok?
488
H. FARKAS J.: KORTÁRSSEGÍTŐK A MINDENNAPOKBAN A tanárok véleményét is figyelembe véve is elmondható, hogy mélyül az önismeretük, erősödik a személyiségük, problémamegoldó képességük. Tudatosabban szemlélik a világot, saját érzelmeiket, belső folyamataikat, lehetőségeiket, alakítják kapcsolataikat, és az extrém problémákkal is szembenézve, nő lelki teherbíró képességük, differenciáltabban tudnak bizonyos helyzeteket megítélni. A terepmunka során rádöbbenhetnek a történések és léthelyzetek megítélésének relatív voltára is. E munka legnagyobb hozadéka talán az önbizalom és az én-erő növekedése, a segítő identitás elmélyülése. A pálya utánkövető felmérések szerint a kortárssegítő képzésben való részvétel és maga a praxis segíti a későbbi pályaválasztást is. Sajnos a kutatások arra is rámutatnak, hogy az igényekhez képest (különösen, ami a drogkérdést illeti) kevés diák vág bele ebbe a képzésbe, és elég magas a lemorzsolódási arány. Néhányan arról számoltak be, hogy vagy a szülők, vagy a tanárok nem minden esetben nézik jó szemmel ezt a tevékenységüket, mert hitük szerint elveszi az időt a tanulástól. A diákok úgy látják, hogy nincs presztízse a szociális és más segítő szakmáknak ma Magyarországon, és félnek attól, hogy megbecsülés hiánya hosszú távon kiégéshez, fásultsághoz vezet. Úgy gondolom azonban, hogy a kortárssegítők képzése szinte egyedüli segítségforrás azok számára, akiknek a társadalom nem tud más felzárkóztatási lehetőséget biztosítani. Az oktatáspolitikai reformok és intézkedések bár elengedhetetlenek, önmagukban nem tudnak megoldást nyújtani, nem elegendőek a társadalom, vagy egy kisebb közösség perifériájára szorult, attól leszakadó hátrányos helyzetű diákok életkilátásainak javítására. Az oktatási rendszer nem képes csökkenteni azt a szélsőséges polarizációt, ami ma a magyar társadalmat jellemzi, ezért a civil szférának, az alapítványoknak, lokális szerveződéseknek, illetve a kortársképzést koordináló országos szervezeteknek úttörő jelentőségük van. Ahhoz, hogy ez az esélyegyenlőtlenséget mérséklő tevékenységi forma, a kortárssegítő szolgálat hatékonyan tudjon működni, a célok pontos megfogalmazására, illetve azok megvalósításához elengedhetetlen kísérletek, tapasztalatok elemzésére, az eredmények és hiányosságok összegzésére, egy objektív mérési szisztéma kialakítására van szükség.
Felhasznált irodalom [1] [2] [3] [4] [5]
LORAND FERENC: Értékek és generációk, OKKER, Bp., 2002. VARGA KÁROLY: Értékek fénykörében – 40 év értékkutatás és jelen országos értékvizsgálat. Akadémiai kiadó, Bp., 2003. HORVÁTH SZABÓ KATALIN: Tanárok a tanárszerepről, Pedagógusképzés, 1998. FÖLDES PETRA (szerk.): Segítő kortársak – kortárs segítők, Új Pedagógiai Szemle, 2010/10. DOBAI ATTILA, VARGA ERIKA: Fiatalok hullámvasúton, krízis és perspektíva néhány fiatal interjúja alapján, http://www.c3.hu/ifyyou/98/palyazatok /dobai-varga (2010. 11. 02.)
489
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2010 [6] [7]
Kortárssegítő képzés, http://www.letvagy/hu (2010. 11. 03) BALÁZS JÁNOS, Paksi BORBÁLA: Iskola, értékek, értékorientációk, in: Életvilágok találkozása (szerk.: PERJÉS ISTVÁN, KOVÁCS ZOLTÁN), Aula, Bp., 2002. [8] VÁRNAGY ELEMÉR, VÁRNAGY PÉTER: A hátrányos helyzet pedagógiája, Corvinus, 2000. [9] Hogyan látják a segítők? Interjú DR. PARAICZ ÉVA gyermek-neurológussal, http://www.c3.hu/ifyou/98/palyazatok/dobai-varga/hogy.html [10] 2002. évi LV. törvény a közvetítői tevékenységről. http://www.bekekovet.hu /index.php?lap=torveny [11] Mediátorok Szakmai Etikai kódexe, http://www.mediacio.hu/kodex.htm [12] Kortárs Segítő Műhely Alapítvány 2008-as beszámolója, http://www.ksma.hu /ikepzes.html
490
