G. S. FRATER P. A. X. Sátánista mágia. Könyvkiadó 2001

G. S. FRATER P. A. X.

Sátánista mágia

Könyvkiadó 2001.

© Kássa László (G. S. Frater P. A. X.) 2001.

Nyelvi lektor: Borsos Mária

Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás a kiadó előzetes írásbeli hozzájárulásához kötött.

Védelmi pentákulumok a mágus számára

Bevezető A titkos tudományokban a kígyó a bölcsesség jelképe és a mágusok évszázadok óta keresik a tiltott gyümölcsöt, amely számukra a kígyó ígéretének beteljesedését elhozni hivatott. A sátánizmus az istenellenes elv tisztelete, Princeps Tenebrarum (a Sötétség Fejedelme) elsősorban a manicheus-gnosztikus dualizmusra (az Isten és a Sátán elvi egyenrangúságának elfogadására) vezethető vissza, ahogy megnyilvánult számos késő ókori-korakeresztény szektában. Ezek között az „eupheniták”-ról és a „messalinu-sok”-ról tájékoztatnak a régi iratok. „Ők olyan kifinomultan filozofáltak, hogy azt mondták: Mert annyi sok szenvedést okoz a Sátán az embernek, imádni kell őt, hogy ne legyen a kárunkra.” A bogumil szekták”Satanael”-nek hívták az ördögöt. A dualisztikus alsó áramlás elismerése a középkor szellemi életében, amelyet a boszorkányhitre vonatkozó egy-két vélemény fejezett ki, önmagában is sokat mond, még ha a történészek többsége elutasította is a Sátán értelmében való szervezett boszorkánykultusz hitelességét. Az inkvizítorok szemében azonban evidencia volt. A Gonosz a sötét erőszaktevő, az irracionális, a pusztítva teremtő, amely mindig felfoghatatlan, megbízhatatlan, s ezért borzalmasnak látszik. Ez a Sátán-princípium. Erről a princípiumról Schelling a következőket mondja: „A Gonosz nem más, mint a létezés alap oka, amely a teremtett lényekben aktualizációra tör, a valóságban tehát a természetben ható ős okok magasabb potenciája.” Az angol művelődéstörténészek szokásszerűen elfogadják a sátánisztikus boszorkánykultuszt, s ugyanakkor pánszerű természeti démonként fogják fel a rituálisan tisztelt „ördögöt”. Kétségtelen, hogy sátánisztikus tendenciák mutatkoznak a XIX. századi okkultizmusban, e korszak banálisan haladáshívő materializmusának nyilvánvaló reakciójaként, amelyet az ortodox vallásosság ugyan teljesen elhárított magától, de mégis valamilyen „sötét misztérium „ után vágyakozott. Ez a fenekestül felkavaró „antivallás” nemcsak az irodalomra volt hatással, hanem arra is, hogy mindenféle titkos köröket hozzanak létre és különféle szertartások jegyében beavatásokat végezzenek.

Sátáni beavatás - ellenbeavatás. Az ellenbeavatás nem hamisítvány, hacsak nem abban az értelemben, hogy – mintegy fordított árnyékként – szükségképpen utánoznia kell a beavatást, habár voltaképpeni szándéka nem az utánzás, hanem a szembenállás. E szándék persze elkerülhetetlen kudarcra van ítélve, ugyanis a metafizikai és spirituális terület teljesen zárt előtte, minthogy ez utóbbi kívül van minden szembenálláson, mindössze annyit tehet, hogy nem vesz tudomást erről a területről, vagy éppen megtagadja, és semmiképpen sem juthat túl a „közbülső világon”. Valóban, a pszichikus övezet mind az emberi rendben, mind a kozmikus rendben minden tekintetben a „Sátán” privilegizált befolyásövezete. A beavatás szakrális alaphangja, mint a mágikus centrum kisugárzása, az egész létet át kell hogy hassa, és e magasan tartott színvonalról kell bekövetkeznie a végső felszárnyalásnak vagy a legsötétebb zuhanásnak. Corruptio optimi pessima (a legjobb a legrosszabbá hitványul). Ha igaz az, amit a szent források mondanak, hogy a rossz nem a világegyetemmel együtt teremtődött, hanem később született a jó romlásából, akkor az is igaz, hogy a rosszban tovább él a jó lényege, amelynek léteznie kellene, és amelynek a helyén jelenleg nincs semmi pozitívum. Tehát mindig ott a legfőbb rossz, ahol a legfőbb jó süllyedt romlásba. Omar Al Rashid bég a következőket mondja: „A világ harc, az élet és a megsemmisülés által van, minden felépítés rombolás által, minden keletkezés elmúlás által létezik, és minden létezésben benne nyugszik a lét megszűnése.”

Jelen mű G. S. Fráter P. A. X. hermetikus tevékenységének, azaz páholymunkájának gyümölcse. A világban működő hermetikus-kabbalisztikus-mágikus közösségek tagjai számára kötelező különböző ezoterikus témák feldolgozása és annak a rendtársak előtt történő ún. megvédése. Előírás az önálló kutatómunka és ismereteiknek a mágia és ezotéria területén való továbbfejlesztése. A hermetikus páholyok archívumaiban megtalálható ritka kéziratok csak a közösség tagjai, beavatottjai számára voltak ez idáig hozzáférhetőek. Az író illetve a kiadó megkapta az engedélyt ezen írások folyamatos kiadására.

Alvilági démon megidézése egy középkori metszeten

Az Ördöggel kötött szerződés (Urbain Grandier)

A Sátán mítosza A jó és a rossz egy keréken forog, mely Egy és nem Sok. Mi végre van a rossz? Az általunk ismert világ kezdete előtt néhány elbizakodott szellem fellázadt teremtő Istene ellen. Az Úrhoz hű angyalok (hírvivők) hada Michael arkangyallal az élen, legyőzte a lázadó angyalokat, akik az ég magasából a Föld legmélyebb szakadékaiba zuhantak. Vezérük, Lucifer (fényhordozó) lesz mindörökre a Sátán (ellenség, ellenfél, áruló), ő az ördög (aki viszályt szít), a rossz hirdetője, az ember megkísértője. Ez a történet, amely a Bibliában hivatalosan nem szereplő szövegekből ismeretes, nem a legősibb mítosz, de kétségkívül a legrégibb történésekre utal. Az iszlám hagyományban szereplő szellemeket, a dzsinneket a legfőbb istenség, Allah teremtette a sivatagi tüzes szélből azután, hogy életet lehelt az emberbe. Saytan (Sátán) az egyik dzsinn, aki gőgből fellázad. Az iszlám tanítás szerint a Saytan a lelken keresztül tudja birtokba venni az embert, míg a szellem, amelynek lényege tiszta fény, kívül esik lehetőségeinek körén. A „Sátán” a tulajdonképpeni teremtő, az értékhozó, az értékfokozó princípium, amely rendszerint rossznak, gonosznak tűnik, – a „Szeráf” viszont a nyugalmi, a megtartó, az értékálló pólus, amelyet jónak hívnak. A Sátán a megtermékenyítő, a gyümölcshozó, a rombolva- építő küzdelem, a Szeráf a birtoklás és a béke. A Sátán és a Szeráf tehát nem ellentétes fogalmak, amelyeket el lehetne választani egymástól, hanem éppen ellenkezőleg: pólusfogalmak, amelyek csak együtt és egymás által létezhetnek. Minden embernek megvan a maga egészen sajátos őseinek sora és az univerzumban elfoglalt helyzete által meghatározott démona, vagyis az összkozmikus dinamikának egy egészen individuális projekcióját hordozza magában. Ennek a démonnak, mint minden energetikai

összetételnek, különböző állapotformái vannak, amelyek az ektropia és entrópia két pólusa, a Sátán és a Szeráf között rezegnek. Róbert Blum azt mondja: „Az energia, amely mint ok és mint előkép, alapja a látható világnak, szükségszerűleg kell, hogy egyesítse magában a két princípiumot: a pozitívat és a negatívat,... koegzisztenciális és koesszenciális feltételét minden élei megnyilvánulásának és az alapját minden fejlődésnek.” A. M. O. pedig: „Istened jó és rossz egyszerre, és a megnyilatkozásban nem is lehet más. Ha nem lehet rossznak is elképzelni, máris nem Isten! Istennek, mint mindenható, a rosszra is képesnek kell lennie. „ Végül Schelling: „A természete szerint sötét princípium ugyanaz, mint amelyek egyszersmind a világosságban is megnyilatkozik, és a kettő bizonyos mértékben egy.”

Phurcas ábrázolása és pecsétje Salamon Kis Kulcsaiban

Az angyalok lázadása Henoch Apokalypszise szerint „Így pusztulnak el a régi világban az óriások fejedelmei, lezuhantak, mint a gyökérnélküli fák, és nem lehet helyüket megtalálni.” A Luciferről és az őrizőkről szóló legendák a gonosz eredetét isteni lények bukásában látják, amelyek dölyfből vagy szexuális vágyból vétkeznek, és büntetésül a pokolba átkozzák őket. A két legenda később összefonódott egymással, és az őrizők Lucifer követői lettek. Elhagyták az eget és a föld leányaival meg nem engedett viszonyt kezdtek. A felvigyázók, elárulva a nagy titkot, a mágia titkát, az átkozott tudományt –„megromlott szívvel az asszonyoknak elmondtak”. Erre már Henoch első könyvében is utalnak. Egy rész ott arról szól, hogy az őrizőket sátáni szellemek csábítják el, és egy másik részben Azazel „a mennyből lehullott csillag”. Kétségtelen, hogy mielőtt az őrizők a földre leszálltak, az emberiség áldott ártatlanságban élt.

Az angyalok lázadásának leírása: „Amikor az emberek nemzedékei megsokasodtak, azokban az időkben az embereknek szépséges és bűbájos leányaik születtek. Az angyalok, az ég fiai pedig látták és megkívánták őket és azt mondták egymásnak: Menjünk és az emberek leányai közül válasszunk ki magunknak asszonyokat és hozzunk a világra velük gyermekeket. Azazel pedig, aki valamennyiüknek feje volt, így szólt: Félek, nem szabad kedveteket találni abban, hogy ilyesmit tesztek s végül nekem magamnak kell e nagy bűnért megfizetnem. Azok pedig azt válaszolták: Mi mindnyájan megesküszünk és egymást átok terhe alatt kötelezzük, hogy ezt a szándékunkat nem adjuk fel, hanem igenis megvalósítjuk. És mindnyájan megesküdtek és egymással átok terhe alatt szövetkeztek.

Valamennyiüknek feje pedig Azazel volt, a vezetők pedig Arathak, Kimbra, Sammané, Daniel, Aredros, Semiel Iomel, Chochariel, Ezekiel, Batriel, Sathiel, Atrel, Tamiel, Barakiel, Ananthna, Oóniel, Ramiel Aseal, Rakiel, Turiel. Ezek és a többiek, velük együtt mind asszonyokat vettek maguknak és mindegyik választott a maga számára és meglátogatták őket és egyesültek velük. Megtanították őket a varázsszerekre és a varázsszavakra, és megmutatták, miképpen kell növényeket és gyökereket szedni. Az asszonyok pedig teherbe estek és hatalmas óriásokat szültek, akiknek magassága a háromezer rőföt is meghaladta. S ezek az emberek minden vagyonát felfalták, amíg már senki sem tudott mit enni. Ekkor az óriások megharagudtak reájuk és elkezdték az embereket enni. És elkezdtek vétkezni a madarakkal és az állatokkal és a csúszómászókkal és a halakkal, és felfalták egymás húsát, egymás vérét pedig megitták. A föld pedig e törvénytelenség láttán jajveszékelni kezdett. Azazel pedig megtanította az embereket kardot és kést, pajzsot és vértet készíteni és megmutatta nekik az érceket és az ércből való munkát és karkötőt és ékszert és a mesterséget, hogyan kell a szemeket festeni, miképpen kell a szemöldököt kirajzolni és megmutatta a ritkábbnál ritkább és drágábbnál drágább köveket és festékeket és cserére alkalmas dolgokat. A földön pedig nagy és szörnyű istentelenség terjedt el, és az emberek lealacsonyodtak és útjaikon, mint az eszeveszettek tévelyegtek. Azazel a lázadókat, Aimoros a varázsszavak tudósait, Rakiel a csillaglátókat, Chochiel a rejtett jeleket, Sadiel a csillagjóslást, Seriel a hold tudományát tanította. Az emberek pedig egyre pusztultak és kiáltoztak, és hangjuk az égig hatolt.”

Barbiel ábrázolása egy középkori grimoireban

A Sátán megjelenése „Az ember nem azáltal világosodik meg, hogy elképzeli a fény alakjait, hanem azáltal, hogy tudatosítja a sötétséget.” C.G Jung Valóban nem könnyű a tudásszomjas neofiták profán szemei elől fellebbentem a vastag fátylat, amely évezredek óta az isteni mágia sötét oldalát takarja. Itt is csak egy hátravetett pillantás vethető a múltra, a sátánista mágia egyfajta szintézisére, amely a koronát, a fekete mágia legvégső és legmagasabb fokát jelenti. A „fehér” és „fekete” mágia szétválasztása ostobaság, és tisztán csak konvenció. Mert a „fehér” mindig annyit jelent, hogy „megengedett”, a „fekete” pedig, hogy tilos” Ez a megkülönböztetés viszont tökéletesen relatív, és mindig az éppen uralmon lévő, tehát jogosnak és helyesnek elismert alapszintézistől függ. Még indokolatlanabbá válik ez a megkülönböztetés, ha szociális-morális területre visszük át, és a fekete mágiát mint egoisztikusat, a fehér mágiát mint szociálisat vagy altruisztikusat jelöljük meg. Mert semmi sem indokolja, miért kellene egy tetszés szerinti sokaság előnyét többre értékelni, mint az egyénét. Azok számára azonban, akik neofitasága egyszer véget ér, és a pap megszentelt, védelmező köpenyétől, a beavatott ismeretétől különbözik, ez a könyv több lesz, mint a sátánizmus puszta önéletrajza. Bennük régóta érik az egyről szóló vágyott tudás, miután a fény és az árnyék váltakozását felismerték az isteni arcon. A szellemi rokonság elvezeti őket a kapuhoz. Ennek kulcsa magában az emberben lakozik. A többiek előtt azonban, akik régóta a sötét utat járták, ez a könyv csak új mélységeket nyit majd, ahová ismét beleesnek, az ő esetükben évezredeken át tartó inkarnációkon keresztüli Az ember vagy felismeri életének karmikus terheit, oldja az előtte álló kvadratúrákat, feloldja kozmikus énjének ellentéteit, és átalakítja

ezeket az aspektusokat trigonokká, - vagy útja, pusztulása, az ellipszisek száguldó folyamán halad tovább az Abyssos soha meg nem telő mélységébe.(A Szaturnusz, a küszöb őrzője, könyörtelen*] A mítoszok beszámolója szerint Szaturnusz felfalja saját gyermekeit. Szaturnusz-Kronosz az idő szimbólumaként is ismert, így valamennyi ember, valamennyi nép és nemzedék esetében a beteljesedő sors istene is. Nem véletlenül nevezték annak idején Kronoszt az aranykor uralkodójának. Neki is le kellett győznie apját ahhoz, hogy megkaparintsa a hatalmat. Győzelme után azonban nyomába szegődött a rettegés. Félni kezdett, hogy vele is megtörténhet ugyanaz, és ezért nyelte el gyermekeit. A rettegés vitte rá a gonosz tettre, a rettegés, ami mindenkit gonoszságra sarkallhat. Figyelemreméltó az ókor olyan élénk képpszichológiája, melyhez foghatót a mai kor embere nem tud felmutatni. Akit a tévelygő emberiség azon kínja, melyet e könyv tisztán és egyértelműen megmutat, nem ébreszt fel, nem rengeti meg a legmélyebb énjét, az nem érett az eljövendő korszakok inkarnációs sorához kapcsolódni, segítséget nyújtva az egész emberiség karmájának elviselésében. A beköszöntött Vízöntő korszakot a Szaturnusz alsóbb oktávjában kezdi és odaveti számtalan áldozatát az Uránusznak, amely a higany ezüstösen hideg lényében mögötte áll. Az emberiség sóhajt és reszket már az eljövendő uránuszi korszak kozmikus világdinamikájának kisugárzó robaja alatt is, anélkül, hogy ezt legalábbis felismerje vagy akár sejtse. Azon keveseknek azonban, akik magasabb odaadással, szellemi felkészültséggel és emelkedettséggel rendelkeznek ahhoz, hogy látó szemekkel és tudattal lépjenek át e korszakon, azoknak a Szaturnusz a Jupiter szimbólumaként isteni, új lényben mutatkozik meg. - Lucifer csillaga nem volt ámítás, nem volt téves fény, mert az ugyanazon templomhoz vezetett fel a márványlépcsőkön. Az isteni mágia egy magasrendű tudomány, mellyel nem szabad visszaélni vagy tévesen alkalmazni anélkül, hogy azt és magunkat el ne veszítenénk. Egyetlen tévedés évezrednyire bosszulja meg magát, másrészt egyetlen igaz felismerés messze magával ragadja a keresőt a lénybe. A kozmikus törvényszerűség olyan szorosan kapcsolódik a mágikus papsághoz, hogy akár egyetlen eltévelyedés is a helyes útról gyógyíthatatlan diszharmóniához, romboláshoz és megszűnéshez vezet. A magasrendű isteni mágia szentsége érinthetetlen a pogányoknak és a

beavatatlanoknak. Démonokkal és istenekkel közvetlenül érintkezni egyet jelent a papság elnyomásával, a szent szimbólumok és rítusok profanizálásával. Az a tényszerűség, miszerint a magas, titkos mágikus erőket jóra és rosszra lehet használni, papi beavatást igényel. Minden beavatottnak egy nagy, munkával teli, szenvedésben és csalódásban gazdag életet kell leélnie, hogy megismerjen és tudjon. E tudás minden egyes részéért drágán megfizettek és nehezen harcolták ki. - Jupiter jósága és bölcsessége méltatlanok számára nem sugárzik. Ezek a kereső emberek, akik megérdemelték a nagy beavatást és méltóak voltak azokat megtalálni és magukhoz vonzani, mindig a titkos páholyok feladata volt, és ma is az.

Belial a Pokol kapuja előtt

Sátán meghatározása az okkult hagyomány szerint „Sötétségen keresztül vezet az út a csillagok felé.”

A fekete mágia szertartásai borzalmasak maradtak, éppúgy, mint az Isten nélküli kultuszok, amelyek mind a régi kultúrákat elátkozó gonosztevőknél, mind a barbár népeknél tűntek fel. Mindig ugyanaz az ösztön a sötétségre, ugyanazok a megszentségtelenítések, ugyanazok a véres előírások. A lázító mágia a halottkultusz. A varázsló átadja magát a végzetnek, esküvel lemond az értelméről, feladja a halhatatlanság reményét és gyermekeket áldoz fel. Lemond a törvényes házasságról és megfogadja a terméketlen erkölcstelenséget. Így élvezi őrületének nagy részét, megmámorosodik saját rosszaságától, hisz teljes hatalmában és a hallucinációi megvalósulásában. Azt hiszi, hogy ördögűzéseivel tetszése szerint ki tudja nyitni a sírt vagy a poklot. Stagnum ignis sulphuris. – A Pokol alvó tűz.

Eliphas Lévi rajza a két világ szembenállásáról

Eliphas Lévi definíciója: 1. A Sátán egy forma, nem pedig valóságos személy. 2. Ellentétes formája az istenségnek és a mi képi megjelenésünk kényszerű ellentétpárja. Mesterséges árnyék, mely számunkra láthatóvá teszi az Isten végtelen fényét. 3. Ha a Sátán valóságos személy lenne, akkor két Isten létezne. 4. A Sátán az abszolút gonoszságot vallja, és kényszerű előfeltétele az emberi szabadság tökéletes pozitívumának, mely a vélt gonoszság révén egyensúlyban tartja Isten mindenható hatalmát. Ez az emberi gőg legvakmerőbb álma. 5. „Olyanok lesztek, mint az istenek, a jó és a gonosz irányítói” mondta a Biblia allegorikus kígyója. Tudásra alapozni a gonoszat annyit jelent, mint létrehozni a gonoszság istenét, és ha egy szellem örökké ellenszegül Istennek, akkor már nem egy Isten létezik, hanem kettő. 6. Ellenszegülni a végtelennek mérhetetlen erőt igényel. Két egymásnak ellenszegülő erő kölcsönösen kioltja egymást. Ha létezik a Sátán ellenszegülése, akkor már nincs meg Isten hatalma. Az Isten és a Sátán egymást zavarják és így az ember magára marad. 7. Magára marad isteneivel, hibrid szfinxével, szárnyas bikájával, kezében az egyensúlyt fenntartó karddal, mely villámmá változva az egyik tévedésből a másikba és a fény despotizmusából a sötétség despotizmusába veti az emberi képzelőerőt. 8. A világ szerencsétlenségeinek története az istenek harcának eposza, mely soha nem ér véget, mivel a keresztény világ az ördögi Istenhez fohászkodik és féli az isteni ördögöt. 9. Ördögi a világ, erre én félelmetes logikával azt félelem: nincs Isten. Hiábavaló Isten fölénye után kutatni, mely megengedi a Sátánnak, hogy elpusztítsa az embereket: valami ehhez hasonló határtalan bűnrészesség lenne. Isten azonban nem lehet a Sátán ügynöke. 10. A dogmában a Sátán az ateizmust személyesíti meg. A filozófiában a Sátán az emberi szabadság ideálja. Valójában a testiség

ördöge nem a gonoszság magnetizmusát képviseli. A közönséges ördög a bolond apósa. 11. A Sátán megidézése egy elképzelt személy pillanatokra történő megjelenését jelenti. 12. Ehhez le kell küzdenie perverzitását és az őrület legbűnösebb és legveszedelmesebb tetteit. 13. E művelet eredménye az őrült lélek halála és ez nagyon gyakran a test agyhalálával is együtt jár. 14. A Sátán mindig követel és soha nem ad semmit. 15. Szent János állatnak nevezte őt, mivel lénye egy elállatiasodott ember. A Jánusz-fej rejtélye megoldódott, még a Sátán félelmét is megszünteti. Először is szükséges a sátáni hatalom, annak kultusza, történelmi eredete, megszemélyesülése, keletkezésében alapjaitól végigkövetni és megismerni.

A Sátán negatív hitvallása – az igazi hitetlenek Tehát elkezdem a fekete csillag magyarázatát, melynek félelmetes hitvallása itt következik: „Hiszek a Sátánban, az eszméletlen eunuchban az Ég és a Föld pusztítójában. És az Antikrisztusban az ő egyetlen korcsában, a mi jövőbeni üldözőnkben. Akit hazugság által érzékelünk, akit egy prostituált apáca szült, uralkodni és élni fog a földi királyok feletti kéjben, keresztre feszíti és megöli az utolsó prófétákat. Aki elhozza a Földre a poklot. Idők, egy idő és egy félidő múlva (Dániel könyve 7,25; Menések könyve 12,14) le fog ő újra szállni a Pokolra, hogy a Sátán baljára üljön és az élők és holtak hóhérává legyen.

Hiszek a skizma szellemében, a tisztátalan démoni egyházban, a korrupció és a gonosz kellemes áramlataiban, a bűnök örök megbüntetésében, a hús örök halálában és a remény nélküli sírban. Ki merne egy ilyen hitvallás után ámen-t írni? És mégis, melyik normális katolikus meri majd ezt visszautasítani és e formula végére odaírni: én ebben nem hiszek? Maga a pápa meg merné ezt tenni? Melyik tehát ez a hatalom, amit sem tagadni, sem helyeselni nem lehet? Milyen szörnyű hitvallás ez, amely éppen az ellenkezőjét mondja, mint amit a katolikus hitvallás tanít és amit a katolikusok mégsem mernek visszautasítani, mert jól tudják, hogy alapjában hisznek benne?” - a fenti részlet Eliphas Lévi beavató levelét tartalmazza Spedalieri bárónak. A Sátán valódi neve a megfordított Jahve, Isten tagadása, a fény árnyéka, tehát annak sötét aspektusa. A Sátán a bolygónkon lévő asztrális fény megszemélyesülése és világító Luciferként áll napkeltekor és fénylő Ahrimanként alkonyatkor. Ő a Föld valódi ura a kezdetektől napjainkig, és még évezredekig irányítja majd a földi létet, amíg lunáris és vénuszi erők hatnak az emberekre. „Engem a Világosság Géniuszának, Fényhozónak neveznek. Csodálatos dolog fényt árasztani, oszlatni a körülöttünk lévő homályt. De neveztek a Sötétség Fejedelmének is. Csak kicsinyes szolgalelkek láthatnak ebben ellentmondást. Fény és Árnyék függvényei, kiegészítői egymásnak, értelmi absztrakció útján el lehet ugyan választani őket egymástól: mégis, egymást kölcsönösen áthatva alkotnak dinamikus egészet, vagyis azt mondhatnánk – ha nem volna egyébként is nyilvánvaló –, hogy a Fény az Árnyék hiánya, az Árnyék pedig a Fényé... A megfejthetetlen és kimondhatatlan misztérium a legszebb és legmélyebb tapasztalat, amely az embernek megadatott. Ahogy létezik a Világosság misztériuma, létezik a Sötétségé is. Olyan elemi érzés ez, amely jelen van minden igazi művészet és tudomány megszületésénél. Aki nem ismeri a misztériumot, aki nem döbben meg és nem ámul el, amikora megfejthetetlennel és kimondhatatlannal kerül szembe, az olyan, mint aki meghalt, mintha kihunyt volna a szeme világa. „ - írja P. Santarcangeli sátáni beszélgetéseiben.

Az Aranymetszés törvénye szerint a Föld gyújtópontként mindkét feszültségben és ellentétben álló bolygóközi erőcsoport harctereként tekinthető, ahol a döntés és a kiegyenlítődés lejátszódik. A Vénusz sugárzó erői a Mars bolygóéval ellentétben állnak a Földön. Mivel a legtöbb ember a Vénuszi erőket csak alsóbb oktávokban érzékeli, ezért a Mars alsóbb rezgésének démoni hatása érvényesül, melyet mindkét bolygó kvadratúráinak kapuja tesz kedvezővé a horoszkópban és természetszerűleg szexuális alapon hat, az állatövi jegyek állása szerint, a legrosszabb perverziókig fokozva. Itt van az út világosan és egyértelműen, amely a megváltáshoz vezet. Ha a Föld szimbóluma lassan megfordul, az anyag keresztként nem helyezkedik el többé a szellem felett, hanem a szellem szabadon és kötetlenül lebeg, akkor a nagy mű, a világ Magnum Bonum-a beteljesedik. A nagy fényhordozó eloltja fáklyáját, hogy újra meggyújtsa azt egy magasabb, tisztább fényforrásnál. A Föld bolygója tehát a kozmikus keletkezés szerint a Sátán birodalmának legkülső előőrseként tekintendő, melynek határai messze a Szaturnuszon túl az uránuszi erőmezőkig terjednek. Az Uránusz, amely kozmológiailag, a beavatottak ősi tanításai szerint nem tartozik bolygórendszerünkhöz, hanem egy új Demiurgos közelgő első világtesteként tekintendő, amelynek lényegi magva a Neptunusz, melynek Neptunuszon túli pontos határai még ismeretlenek a tudomány számárai Miután a Nap és a Szaturnusz misztikus egyesülése bekövetkezett, az új Demiurgos, a Neptunusz egyetemes világkorszaka kezdődik Magától értetődő, hogy kezdetben minden természeti jelenséget elszigetelt, különleges istenségként képzeltek el a primitív népek, amíg a természeti törvények összetartozása és egymáshoz kapcsolódása nem ismeretes. Csak egy későbbi időszak egyesíti ezen istenségeket különleges komplexumokká, és ezek aztán újra egyetlen egységgé, az egyetlen Isten istenfogalmává, akinek minden más Isten az alárendeltje. Ez a változás annál gyorsabban játszódik le, minél magasabbra emelkedik a kultúra, hogy a fejlett filozófián és a mélyebb belátáson keresztül megszilárduljon. Így keletkezett a legtöbb vallási rendszer, ha ezeket természettörténetileg, pszichológiailag és történetileg tekintjük. Ennek az a felfogás sem mond ellent, hogy az ember ősidőktől fogva monoteista volt Isten ősi kinyilatkoztatása által, és csak a szellemi

magas szintekből való mindig mélyebb süllyedés útján veszítette el ezen ősi kinyilatkoztatást a materialista gondolkodás és érzésmód felismerésében, hogy ezáltal a politeizmushoz és a fetisizmushoz jusson el. „A mágia igazi értéke nem a speciális mágikus műveletek kifejtésében rejlik, tehát nem abban, amit közönséges értelemben varázslatnak neveznek. Mágikus adottságok igen gyakran alacsony össznívóval társulnak, mint ahogy egész alacsonyrendű emberek olykor mesés fejszámoló képességgel rendelkeznek. Bármilyen fontosak és hasznosak is gyakorlati szempontból az ilyen részképességek, magas értelemben vett mágusnak csak az nevezhető, akinek egész léte mágikusan összpontosított, és ezáltal birtokában van annak a szakrális alaphangnak, amelyet minden nagy iniciáltnál megfigyelhetünk. Ilyen módon átizzítani az egész életet: ez a mágia magasabb értelme és benső értéke. Ebben az értelmezésben a mágia lényege az, hogy kapcsolatba hozza az embert a kozmikus hatalmakkal, és így összeköti őt a Lét gyökerével és forrásával. Ebben a magasságban tehát egybeesik a vallással Minden nagy mágus kimagasló alakja volt a vallásnak is. Hogy a mágia a Lét legsötétebb alapjait érinti, azt már láttuk. Hogy szanatikus oldala van, mint minden létezőnek, az ne indítson arra, hogy elítéljük, mert magukat a kozmikus hatalmakat ítélnénk el vele, akik a Lét délibábos hálóját szövik. Vannak világnézetek, amelyek emiatt elvetették a Létezést. Lemondtak róla és megtagadták, mint Buddha vagy Schopenhauer tanai. Ez azonban vallási negatívizmus, amely megtagadja az Istenek akaratát, és Őket magukat is a Nemlétezésbe taszítja. Ez a felfogás rezignált pesszimizmusból, nihilizmusból és ateizmusból fakad, ami pedig sohasem teremhet kultúrát.” - fogalmazza meg Dr. E. Schertel. 1

1

Dr. E. Schertel: Mágia c. könyve megjelent a Hermit Könyvkiadó gondozásában 2000-ben.

Misztikus pecsétek az Enchiridion-ból

A Szentkönyv sátánf ogalma „Leereszkedni a pokolba nem nehéz, mert éjjel nappal nyitva vannak a kapui.”

A nagy angyal, Samyasa, aki meghajolt Lucifer előtt, tanította meg Ádámnak a szellem, az ige és a dolgok isteni mágiáját. Már Káin is visszaélt apjának mágikus örökségével és Seth is elszakadt tőle, megvált tudásától és elrejtette azt Káin elől. A királyi mágia elválása itt már fekete és fehér mágiaként tűnik fel Seth és utódai, a későbbi atlantisziak, titkaikat a mai szent Athos hegyen rejtették el, míg Káin embereivel keletnek fordult, a későbbi Lemuria felé, tehát alapítója lett a lemuri fekete mágiának. Az izraeliták nem ismerték Satanast, az ördög fogalmát, és csak később, a babilóniai száműzetésben vették át az ördög létezését a perzsák pogány vallásából, Zarathustra duális tanából. Ahriman – Angra Mainju a démoni hordák fővezére, a démonok démona, a feneketlen sötét mélységében lakik, Ormuzd sötét ellenszellemeként vált a zsidó főisten, Jahve kegyetlen tetteinek és ótestamentumi büntetéseinek örökösévé. Erről Mózes II. könyvének 3,19 és 20, 12,13 részei pontos tájékoztatást adnak. Isten nem riadt vissza attól, hogy egyetlen éjszaka személyesen minden újszülöttet az embertől a baromig agyonüssön, de a beavatott zsidók házainak véres felirata könyörületre intette. Ez utóbbi gondolkodásra késztet, és különösen bizonyos végkövetkeztetések levonásánál kell tekintetbe venni. A beható tudományos kutatások szerint kétség sem fér hozzá, hogy itt olyan hagyománnyal állunk szemben, amely az izraeli nép közös vonása a szövetséges sémi népekkel, a szírekkel, az asszírokkal, a kaldeusokkal, a babilóniaiakkal és a föníciaiakkal. Ők e népek közös örökségének részei, és eredetüket tekintve tehát biztosan a perzsa és

örmény felföldre, valamint az Eufrátesz és a Tigris forrásához vezethetők vissza. A régi héberek saját bibliai írásaik tanúsága szerint éppoly kevéssé voltak kultiváltak, legalább annyira voltak babonás bálványimádók, mint a népek, akik között laktak. Kezdetben még magának Mózesnek sem Jahve volt népének egyetlen istene. Izrael és Júdea ezen bálványimádása e két birodalom egész történetén végighúzódik, egészen bukásukig. Mialatt Jahve-hez imádkoztak, az izraeli nép magaslatai körül idegen, föníciai, kánaáni, szír isteneknek hozott áldozati tüzek füstöltek. Mózes I. könyve 6,4 szakasza bibliai utalás arra, hogy az isten fiai az Özönvíz előtt az emberek legszebb lányaival párosodtak, és az óriások faját nemzették, ez magában hordozza az igazság magvát, mert ezalatt biztosan az Istentől letaszított 12 angyalt értik, akik Lucifer vezetése alatt elváltak Istentől, segítettek Lucifernek birodalmát megalapítani, és bizonyos tökéletesedés után időnként magasabb szintektől lefelé testet öltöttek, hogy alsóbb szférákban hassanak. Az Ótestamentumban nincs szó az ördögről, azaz egy kezdetektől fogva az Istennel ellenséges, a gonosz birodalmának csúcsán álló lényről. A virágkor prófétáinál, mint Ézsaiás, Jeremiás, Jóel, Micha, sem található utalás egy Istennek ellenszegülő, sátáni lény létezésére. Még Jób könyvének Sátánja (Kr. e.600-ban), valamint a Babilon utáni Zakariásé (Kr.e.500-ban) sem mutat közös vonást a zsidó-keresztény vagy az egyházi-dogmatikus ördöggel. Csak a babiloni fogságot követően 300 évvel, Mózes után 1300 évvel, legkorábban a Kr.e.-i 200 körül, amikor az ótestamentumi vallási ideákat az idegen elképzelések behatolása megtépázta, ekkor merült fel először a Bölcsesség apokrif könyvében ez a szó: „Isten halhatatlannak teremtette az embert, de az ördög irigységén keresztül eljött a világba a halál” (Bölcs. 2,23 és 24) El kell tehát Istent képzelnünk, amint angyalai körülveszik, akik végrehajtották parancsait és segítettek neki megteremteni a világot, és ezen angyalok között természetesen ott volt a Sátán is azon angyalok csapatával, akiket később gonosznak neveztek. Azt a tételt, miszerint ezek az angyalok, a Sátán is, egyformák voltak Istennel külsejükben és ránézésre is, ezt Mózes I. könyve 1,26 bizonyítja a Bibliában, amikor Isten így szól: „Teremtsünk embert a mi

képünkre és hasonlatosságunkra”, vagy amikor Isten a bűnbeesés után így szólt: „Íme Ádám olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván” (Mózes I. könyve 3,22). A régi Bibliában sincs semmi olyan, amiből kiderülne, hogy Isten az angyalok viselkedéséért, hogy ugyanis földi leányokkal párosodtak, megróná őket. Ellenkezőleg, az ezen egyesülésekből származó utódokat óriásokként és későbbi hősökként dicsérik. Tehát, mint korábban már említettük, az egész Ótestamentumban egyetlen olyan rész sincs, ami sátáni motívumokra utalna. Sem a történelemkönyvek, sem a próféták, sem az apokrif iratok, amelyekben a démontan már szerepet játszik, nem tudnak erről semmit. Csak Kr. e. 150 körül, miután az ótestamentumi vallás túllépett fejlődésének csúcspontján, jelenik meg az úgynevezett Henoch könyvében az első elbeszélés az angyalok bukásáról. A hagyomány a maga részletességében, és az, ahogy Henoch könyve adottságként ábrázolja, azt a következtetést engedi meg, hogy itt az emberi nem nemzése és teremtése esetén isteni, kozmikus ősökkel van dolgunk, akik csak látszólag álltak rossz, diszharmonikus aspektusban a kozmikus központi erővel. A kozmikus erők az univerzum dinamikus csomópontjaiban kifejtett diszharmonikus összecsengése is egy kozmikus kristályosodás, az anyaggá válás lehetősége, melynek az egyensúly törvénye szerint be kellett következnie, hogy ellenpólust képezzen a kedvező aspektusok harmonikus fejlődésére. Mindkét keletkezés és nemzés csak isteni eredetű lehet ezáltal. Henoch könyvének szerzője előtt bizonyára az ó-perzsa Ahriman ősképe lebeg, aki kíséretével fellázadt az ég fényes hatalmai ellen. E kozmikus eredet valódi hagyományát a későbbi évszázadok történelmi elbeszélői átvették, továbbvitték, kialakították, és az egyházatyákon keresztül az Újtestamentum és ezáltal a kereszténység eszmevilágába került át, sőt a protestáns dogmatikába is fölvették. Az egyházatyák és a középkori vallások különösen arra használták ezt az ábrázolást, hogy a démonok és emberek közötti nemi kapcsolat lehetőségét megerősítsék. 1484-ben VIII. Ince pápa Boszorkánybullája és az 1489-es Boszorkányrendelet pedig közvetlenül egyházilag büntette azt. Mózes a szétszóródott népének megszervezéséről és összegyűjtéséről szóló nagy művében beérte sátánelképzelés nélkül is. Mindenesetre van egy hely, Mózes III. könyve 16,7-11 és 20-22, ahol

Azazel angyalra utalnak. Aaronnak a engesztelés napján két bakra kell sorsot vetnie, egyet Jahve-ért, egyet Azazel-ért. Tehát itt még egy egyedi eset fordul elő az azonosításról, mert Azazel Henoch után a lázadó angyalok vezetői közé tartozott. A próféták a zsidó nép nagy vallási vezetőiként, már ennek a helyes ősi eszmének terjesztését is kerülték, hogy azt távolt tartsák a néptől és ne ártsanak az általuk propagált Izrael egyetlen és valódi istenének, Jehova-nak. Nagyon fontos Ézsaiás 14,11-15 része: „Miként estél alá az égről, te fényes csillag, hajnalpír fia”. A görög fordítás a világító csillag héber kifejezést az eosphoros, a reggeli fény hordozójával adta vissza; a Vulgáta ezt Luciferrel, azaz a Fényhozóval fordította. Itt eljutottunk Lucifer nevének eredetéhez, amely egyben a Sátán-Lucifer által teremtett új univerzum helyességét is megerősíti. A Sátán név először egyértelmű és meghatározott formában Jób könyvében tűnik fel. Itt világosan kiderül, hogy akkoriban a Sátán uralmát a Föld felett Jahve is elismerte, anélkül, hogy ez harchoz vagy éles ellentéthez vezetett volna a két hatalom között. Ellenkezőleg, a Sátán itt Isten régi angyalaként jelenik meg, akire Isten bizonyos funkciókat ruház át. Nem a Pokol fejedelmeként lép fel, hanem ki és bejár Istenhez a világűr harmóniáját dicsérő többi angyal között. Beszámol az univerzum rá osztott részéről, tehát a Földről is. Isten közvetlen és gonosz megbízásait teljesíti, hogy Jóbot kivetettséggel és szerencsétlenséggel büntesse. Ismét világossá válik számunkra az a felismerés, miszerint a Sátán csupán Isten egyik aspektusa, az isteni akarat megnyilvánulása a kiváltásban, fizikai létünk tervében látszólag csak másodlagos, a valóságban azonban elsődleges, nevezetesen Isten akarata, tehát Isten maga. A Zakariás 3,1-10-ben a Sátán még mindig az angyalok között áll, hogy Józsué főpapot kihallgassa és elítélje. Ő is vádlóvá vált. Tehát Jób és Zakariás könyveinek Sátánja semmiképpen sem egy Istennel szembeállított dualista lény, aki ellentétben áll Istennel, hanem az ismét egy későbbi történelem hamisítás, amely egy gonosz démonná, a Pokol fejedelmévé tette őt, bár csak Isten megbízásából cselekedett. A Biblia számos részében olvasható, hogy Isten szívesen hajtatta végre parancsait nem csak a Sátánnal, hanem gyakran más angyalokkal is,

köztük olyan angyalokkal is, akik büntetést, rémületet és betegséget hoztak az emberiségre. Ide tartozik a Bírák könyvének 5,23 egy fontos része: „Személye együtt folyik Istennel; aki őt látta, Istent látta”. És íme a logikus végkövetkeztetés a Sátán megjelenésére?! További átalakuláson ment keresztül a zsidó angyal- és démontan a babilóniai fogságból való visszatérés után Kr. e. 536-tól Krisztus idejéig, különösen a Kr. előtti két utolsó században. Mivel Perzsia úgynevezett hivatalos udvari nyelve az örmény volt, ami egyre inkább nyugat felé terjeszkedett és Palesztinában még az óhébert is visszaszorította, így természetesen a perzsa vallási rendszer dualista alapvetése egyre inkább felvételre került a zsidó népi vallásba. A tulajdonképpeni zsidó-keresztény ördögöt Henoch könyvében teremtik meg. Ebben a könyvben ábrázolják először pontosan a 200 angyal bukását, akik a földi lányokkal kötöttek szövetséget és számolnak be a büntetésről is. Isten a legmélyebb szakadékokba vasláncokkal összekötözve küldte őket örök időkre. Henoch említi először a nagy özönvizet is, amely eljön a romlott emberiségre. Ő különbséget tesz a gonosz angyalok három osztálya között: 1. a legmagasabb bukott angyalok; 2. azok utódai, a démonok; 3. a sátánok, a tulajdonképpeni ördögök, akik korábban Isten fiai voltak. Amennyire erősen különbözik Henoch könyvének démonológiája Jóbétól és Zakariásétól, annyira választja el Henoch a bukott angyalokat, a démonokat és sátánokat egymástól, mialatt később a középkori keresztény-dogmatikus ördögben e három kategória összekeveredik. Henoch könyvében érdekes a 18. fejezet azon része, amely így szól: „És láttam a szakadékban azt a helyet, amely felett nem volt égi ünnep, és amely alatt nem volt a Föld talaja - láttam ott hét csillagot, mint nagy égő hegyeket és szellemeket, akik engem kérleltek és az angyal így szólt: – Ez az a hely, ahol vége van égnek és földnek; a csillagok, amelyek a tűz felett gördülnek, ezek azok, amelyek túllépték Isten parancsát felkelésük előtt, mert ők nem a maguk idejében jöttek el...”

Itt ismételten egy kétségtelenül világos és egyértelmű magyarázatra bukkanunk, amelyet ismét kozmikus értelemben tudunk használni. Az világos, hogy itt kozmikus intelligenciáktól képviselt világokkal van dolgunk, amelyek diszharmonikus aspektusban központi naptestekké jöttek. Kozmosztanilag az angyalok leereszkedése, köztük a Sátáné, a hét csillagé, bolygórendszerünk sűrű anyagába, különböző naprendszerek születése és keletkezése. Henoch könyvének elképzelését terjesztették és bővítették az egész zsidó irodalomban, ahová elsősorban e vonatkozásban a Jubileumok könyve, Mózes és Ézsaiás mennybemenetele, Ezdrás IV. könyve, a 12 patriarcha testamentuma, amelyeket mi az úgynevezett apokaliptikus iratok között tartunk számon. E könyvekben a gonosz angyalok és démonok számát még bővítették, és a görög módszer szerint élettelen dolgokra is átvitték. így keletkeznek a tűzszellemek angyalai, a hideg és a hőség démonai, a tavasz, a nyár, az ősz és a tél angyalai stb. Ézsaiás könyvében 14,12 ez áll: „Amikor a Sátán nem akart engedelmeskedni. Isten letaszította Samaelt az égből a Földre.” Később egyéb nevek is felmerültek a Sátánra. Samael korábbi szavából, ahogy őt legtöbbször a legrégebbi iratokban nevezték, keletkezett például Ézsaiás mennybemenetelében a „Beliar” szó. A Belzebul név, a Belzebub egy kitekert változata a „Sebul” héber szóra való hasonlatában keletkezett, ami ürüléket és trágyát jelent. Ezzel a Sátánt kezdetben nem illették, hanem a Királyok II. könyve 1,2 szerint, a kánaáni Baalok egyikét hívták így. Az ördögnők és a démonnők keletkezése is erre az időre esik. Lilith, aki a Biblia szerint Ádám első felesége volt, ördögnővé vált, és továbbiak követték mindenekelőtt Salamon idejében. Törvényszerű az, amely az egész vallás és kultúrtörténeten végigkövethető, miszerint egy nép jó istenei, amelyre egy másik meghódítandó nép egy új vallási rendszert kényszerít vagy az egy magasabb kultúra felé halad, gonosz szellemekké és démonokká süllyed vagy szándékosan azzá teszik. Így váltak a régi indiaiak jó istenei gonosz szellemekké és eredeti neveik a fényes istenségre (Div) a gonosz hatalmak megjelölésére, Defs (gonosz géniuszok). Ugyanez történt a görögök és a rómaiak isteneivel a kereszténységben, és a germán istenekkel is, mint az általánosan ismeretes.

János kinyilatkoztatásában már igen nagy teret foglal el az angyal és démonábrázolás, és ez az írás a Dániel könyvében megkezdett és Henoch könyvében továbbvezetett képzeletvilágot kiszélesítve tárgyalja, és ezeknek az eszméknek keresztény értelmezést ad. Most a Sátán nagy sárkányként, öreg kígyóként, gonosz ördögi princípiumként stb. kerül megnevezésre. Nagyon érdekes az a Bibliában található rész, Sámuel I. könyve 16,14, ahol arról van szó, hogy Isten szelleme eltávozik tőle, egy gonosz lélek kezdte nyugtalanítani és eljött rá egy Istentől küldött gonosz szellem. Tehát Istent itt olyan princípiumként értelmezik, amely képes gonoszságot kisugározni. Ezért Saul megszállottságát már az ördögnek tulajdonították. Jézus tevékenysége pályafutásának első időszakában démoni betegek és megszállottak gyógyítására is gyakran kiterjedt, amiről ugye elegendő eset ismert. Világos, hogy Jézus ebből a szempontból nem került ellentmondásba a nép hitével, hanem gyermekként természetesen korának nézeteit osztotta a démonizmusról és az ördögökről, ennek következtében könyörgései és ördögűzése is erre vonatkozott. Jézus tehát kihasználta a népben az ördögről és az ördögűzésről uralkodó véleményt, ahogyan az számos helyen látható a Bibliában. Mindazonáltal az egész Újtestamentum sok helyen különbséget tesz, ahol megszállott emberekről és gonosz, démoni szellemekről beszél, ez nem mindig a Sátán vagy az ördög. Ezek a démonok ugyan gyötrik az embereket, de nem csábítják őket gonoszságra. Nagyon érdekes részek találhatók Lukács Evangéliuma 10,18-ban. Amikor Jézus azt mondja: „Látám a Sátánt, mint a villámot lehullani az égből”, így nagy valószínűséggel hihető, hogy meggyőződésünk szerint a Sátán Földre jövetele Jézus által megélt, és szellemileg látott volt, mert ő az angyalok csapatában volt található. Az a felfogás, hogy Jézust a Nap-logos inkarnációjaként fogják fel, és az ahhoz kötődő végkövetkeztetés, miszerint Jézus a Sátán testvérangyala, egyáltalán nem tévedés. Emellett szól, a Sátánnak Jézussal való egyedi együttléte az úgynevezett kísértéskor, ami általánosan ismert tény. Ez az elbeszélés, amely természetesen szimbolikus módon magyarázható meg, ismét két világrendszer asztrológiai kapcsolatát írja le, amely kihasználatlanul elmúlt, és ismét egy diszharmonikus aspektusba került.

Létezik egy régi, titkos rózsakeresztes irat, amely csak a hermetikus páholyokban hozzáférhető, és amelyben a teljes itt megadott anyagot tisztán kozmológiai és kozmozófiai értelemben tárgyalják. Valószínűleg a fenti történés idejére esik az első földi Hold lezuhanása és Lemuria hanyatlása. A két fejlődési és szellemi irányzat ellentétére utal János Evangéliuma 8,44-ben az a rész, ahol Jézus többek között ezt mondja: „Istenből indultam ki, de nektek más atyátok van, ti az ördög atyjától és az ördög neméből származtok”. Itt ismét kimondják, a Sátán kezdetektől való földi uralmát. Jézus búcsúbeszédében is hangsúlyozza korszakának és a Földről való eltávozásának fontosságát, miközben ezt mondja: „Most van e világ kárhoztatása, most taszíttatik ki e világ fejedelme.” A beavatottak tudják, hogy itt ismét világosan kimondatott, hogy az univerzum azon részének fejlődési fázisa, amelyről már néhány oldallal korábban beszéltünk, nem juthatott el a harmóniáig, s továbbra is a Sátán uralma alatt marad. Jézus előre érezte, hogy a Halak korszakának napfelkeltéje, amely vele jött el, és amelynek szellemi impulzusaként és képviselőjeként szolgál, ugyancsak nem hozta el a szabadulást Lucifer hatalmától, látnokian érezte, hogy ellenkezőleg, az eljövendő időszak jobban, mint eddig bármikor, a legszélsőségesebb materializmusban süllyed el, hogy a szellem sűrű anyaggal való beburkolása megállíthatatlanul folyik tovább, a hármasság egyre inkább négyességgé változik. A Vízöntő korszakának eljövendő időszaka a mi időnkben köszöntött be, már ennek orbiszában és már annak az elkövetkezendő 2160 évnek, amelyre a Nap tavaszpontjának szüksége van, hogy túlhaladjon a Vízöntő állatövi jegyen, is meg van adva az új szellemi impulzus. Érdekes, hogy Krisztus után Pál apostol tanításában is számos rész található angyalokról és démonokról. Pál az angyalokat is fokozatok szerint osztja fel. Egy rendkívül fontos bibliai részt találunk a Korinthusbeliekhez II, 4,4, ahol ő az ördögöt ezen világkor istenének (Aeon) nevezi. Pál is Krisztus ellenképeként nevezi meg a Sátánt, amely megnevezés a már említett 12 patriarcha testamentumában és Jubileumok könyvében is szokásos. Pál is démonokkal és angyalokkal benépesítve képzeli el a

természetet és a kozmoszt, és a csillagokat helyesen intelligenciáknak és a lélekkel bíró lényeket demiurgoknak tekinti. Figyelemre méltó az a tény, hogy Pál véleménye szerint az angyalok még nem tökéletesek, hanem ítélkezés előtt állnak. Ez a nézet a dévákról szóló teozófiai elmélettel takarózik, és rózsakeresztes értelemben helyes. Az itt kifejtett vélemények a neofitáknak okot adnak arra, hogy komolyan tanulmányozza a Bibliát, és ne csak a megjelölt részeket olvassák el, hanem mélyebb beleérzés útján eljuttassák a kereső embert a felismeréshez, miszerint a Biblia szimbolikus elbeszéléseiben egész Naprendszerünk kozmozófiai fejlődése rejtőzik. Éppen úgy, ahogy mi hiszünk a Nap-logosban, és elismerjük létezését, ugyanúgy létezik egy Lucifer-logos, amely a Szaturnusz bolygó intelligenciájában testesül meg, de egyáltalán nem a gonosz eredeteként, vagy a beavatottak számára gonosz princípiumként. Bár a gonosz egy démoni hatalom, amelynek gyökerei az emberben vannak, egy téves kozmoszhoz való beállítottság alapján, amelyben a meglévő diszharmonikus, kozmikus áramlatok szellemileg és lelkileg nem kerülnek átértékelésre.

A Grimorium Verum pecsétei

Egyiptom sötét istenei „Ozírisz egy fekete isten.”

Az ókori Egyiptomban a vallás és a mágia - az istenek elleni mágikus fenyegetésektől és a rontó mágia bizonyos területeitől eltekintve - nem állt ellentétben egymással, mint a vallás egyik részterülete, a vallásos jellegű irodalom egyik sajátos, fontos műfaja azonban elkülöníthető. A legfőbb varázsló, mágus pap volt. Az egyiptomiak mágiája kétféle volt: – amit legális célokra használtak, azzal a céllal, hogy jót tegyenek élővel és holttal. – amit a jövőbeni összeesküvéshez használtak és aminek szándéka az volt, hogy bajt hozzon azokra, akik ellen irányult. A vallási szövegekben látható, hogy hogyan lett a mágia a vallás szolgálóleánya. De meghatározó a beavatási rítusoknál is. Apuleius az alábbiakat írta az Aranyszamárban saját beavatásáról: „Éjjel láttam a napot ragyogó fénnyel világítani.” Az éjféli nap része az alkímia rejtélyének. Az emberben lévő szellemet szimbolizálja, amely az ember szervezetének sötétségén keresztül fénylik. Azokról a rejtélyes fényekről, amelyek megvilágították az egyiptomi misztériumok templomait az éjszakai órákban azt állítják néhányan, hogy annak a spirituális napnak a visszaverődései, melyeket a papok mágikus erői gyűjtöttek össze. A jó és a gonosz elvei közötti harccal foglalkozó primitív fogalmak gyakran a nappal és az éjszaka változásain alapulnak. Az egyiptomi démont, Typhont félig krokodil, félig disznóként ábrázolták, mert ezek az állatok óriásiak és földiek, mind a külső megjelenésüket illetően, mind tulajdonságaik szerint. Sechmet a gyűlölet, a harc és a háborúk istennője. Az ősi Egyiptomban neve azt jelentette, hogy a hatalmas. Oroszlánfejű nőként ábrázolták, feje körül napkoronggal. Setham a gonoszság és a sötétség

istene. Pusztít, hogy győzhessen. Általában állatfejjel, hosszú szögletes fülekkel és vörös sörénnyel ábrázolják. Amióta a világ teremtése megtörtént, az élő mindig félt a sötétségtől, az a néhány teremtmény, aki pajzsként használta azt mesterkedéseihez, általában kapcsolatban állt a gonosz hatalmakkal. Következésképpen a macskák, a denevérek, a varangyos békák és a baglyok a boszorkánysággal hozhatók összefüggésbe.

Typhoni ábrázolások Egyiptomban A démonoktól való félelem tűnik a kutató szemébe, ha az egyiptomi mágikus irodalmat tanulmányozzuk. A démonok és az istenek közötti határvonal az egyiptomi vallásban, más ókori vallásokhoz hasonlóan, gyakran elmosódik. A démonok természetének, tulajdonságainak fel dolgozása a platóni filozófusokhoz fűződik.

A gnosztikus tanítás „És a fátyol alatt akkor egy árnyék keletkezett.” Gnosztikus töredék

A gnoszticizmus legalább annyira filozófia, mint amennyire vallási irányzat, sokat kölcsönöz a platóni filozófiából, a sztoikusoktól és a pythagoreusoktól. Annál figyelemreméltóbb, hogy a vele egykorú nagy hatású filozófiai iskola, mellyel számos alapvető közös vonása volt, az újplatónizmus, határozottan a gnosztikus világszemlélet ellen fordult. Mindkét irányzat egy felsőbb világra irányítja figyelmét, azzal próbálja a kapcsolatot megtalálni, mindkettő az emanációtan alapján lépcsős teremtést tételez fel. Plótinos nyíltan polemizált a gnosztikusok szélsőségesen dualista szemléletével. „Ők talán azt fogják mondani (itt a gnosztikusokra gondol), hogy ezek a tanok velük messze elkerültetik a testet - amelyet gyűlölnek - a mi tanaink szerint ellenben a lélek a testhez van kötve.” - írja Enneas c. művében. Plótinosz szerint - aki egyébként őszintén aszketikus beállítottságú filozófus volt - helytelen a világ gyűlölete. Cáfolja, hogy a teremtés valamely felsőbb lény tévedése, bukása révén történt volna, ahogy ezt a gnosztikusok hirdették. Az ókeresztény gnózis töredékeitől a számos és különböző gnosztikus tanokon át megmaradt a Sátán-eszme, csak gyakran más megvilágításban és szemlélettel ábrázolva. A Sátán-kultuszok elméletét fejlődésének kezdetén, azon széles körben elterjedt dualisztikus vallásfelfogás befolyásolta, miszerint a jó és a gonosz egymással ellenséges istenségei önállóan léteznek. A dualizmus maga még nem implikálja az ördögkultuszt, de előkészíti neki a talajt. Ha az ördög Istennel egyenrangú, akkor ő ennek nem alárendeltje, és ez további vonzerőt jelent az embereknek az ördög szolgálatára. Ortodox keresztény tanítás szerint az ördög Isten alárendeltje, és csak azt teheti, amit ez megenged.

Azok a gnosztikus szekták, akiket a sátánkultusz követésével vádoltak, egy dualisztikus alapfelfogást képviseltek. Azt mondták, hogy e világ minden gnosztikus számára valóságban a pokol. Abbéli meggyőződésükben, hogy a világ úgyis gonosz, a gnosztikusok nem hihették, hogy azt egy jó isten teremtette. Ezért azt feltételezték, hogy a jó isten, a jó elv, a távoli mennyben található. E vélemény szerint a világot kisebb istenségek, az archonok vagy „uralkodók” teremtették és ők kormányozzák. Ők vagy Isten ellenségei, vagy nem tudnak semmit Isten létezéséről. Néhány gnosztikus azt feltételezte, hogy az archonok a bolygók istenei, az őrizők, akik lefektetik az utat az emberi lélek előtt, ha az a halál után megpróbál felemelkedni a szférákon keresztül a mennybe. De éppen a teljes gnózis tanulmányozása teszi felismerhetővé a kozmikus eredetet, vagy legalább is sejteti azt, hogy közülük egy Demiurgos Luciferként felismerhető. A Demiurgos szót az Adam-urgos szóból le lehet rövidíteni. Adam Kadmon felépítette majd elpusztította a világot. Philon azt tanítja, hogy Adam Kadmont Isten képmására teremtették (uranios anthropos), miközben az emberi Ádámot a Földből (genaikos) alkották meg. A gnosztikusok ugyanakkor azt állítják, hogy a „ Világ Ura” teremtette meg „Adam Kadmont” és a „Sötétség Urát” – az első embert. Ő is a nagy Achamo anya öléből származik, és visszatér a nagy világszobrászhoz, ha küldetése beteljesült. Az mindegy, hogy Simon mágus világkorszak tanát, akit a Sátán elsőszülöttjének neveztek, vagy a menandrista tanokat veszik alapul még Basilides-sel, Saturninus-sal vagy Valentinus-sal, a gnosztikusok világkorszak tana minden esetben Amshaspend, Ahuramazda személyes emanációinak zarathustrai tanában gyökereznek. A különböző rendszerek gnosztikus rituáléiban elrejtve megtalálhatók a későbbi középkori sátánkultusz gyökerei. Így vannak még a manapság is szokásban lévő gnosztikus eredetű sátánista praktikák. Ez a sátánista mágia vizsgálatánál különös érdekességgel bír. A Barbelo-gnosztikusok, akik tanaik és kultuszok középpontjába a Barbelo alakját állították, kifejezésmódjukban és elkülöníthető rítusaikban biztosan egyes sátánista szektáktól eredeztethetők, amelyek még ma is léteznek. Nevüket e szókapcsolatnak köszönhetik: Barphe Eloha –„A négyben az Isten”.

Valószínűleg eredete Baal-ban is keresendő. Közéjük számítandó a nikolaitusok, a hibioniták, a stratiotikusok, a levitikusok, a borboriták, a koddiánusok, a zakhariták, valamint a barbeliták. Ezen gnosztikusok tanai elsősorban azon alapulnak, hogy a pneumából négy világkorszak indult ki, amelyek újfent 14 másikat szültek, amelyek fényes és sötét világkorszakokra oszlottak. Világunk archonja, tehát Lucifer ellopta a fényt a testvéri fényközösségből. Tanítják továbbá: a férfi és női nemzőerők lefolyásán keresztül az ember összekapcsolódik az istenivel, és ezen erők szellemi emanációi útján, vissza kell adni az ellopott fényt újra az eredetnek. Ezen meggyőződésből keletkeztek azon különleges kultuszok, amelyek részben közös vonásokat mutatnak a barbelo-gnosztikusok és a nihilista-gnosztikus tanok között. Ezért feleségeiket közös nemi kapcsolatra használták ugyanazon időben. Minden kapcsolatban a kéjelgést és a tobzódást ápolták. Szokásos volt náluk, hogy az esküvő után a férj azzal a paranccsal hagyta el a feleségét: „Állj fel és add oda magad a bátyámnak!” Miután a nemi aktus közben a férfimag kifolyt, a spermát kultuszaikhoz és kenőcseikhez használták, így tettek a nők menstruációs vérével is. A tulajdonképpeni nemi aktust nem volt szabad teljesen befejezni. Ha egy nő mégis terhes lett, akkor erőszakos koraszülést okoztak neki. A vetélést mézzel, borssal és más fűszerekkel keverték és elfogyasztották. E gnosztikus szekták nem is böjtöltek, és kultuszuk a spermatikos-logos legmagasabb szintű tiszteletében csúcsosodott ki, amely a szent világértelem hordozója. Simon mágus azt tanította, hogy a magokban és a tejben van valami nagyon pici szikra, amely határtalan és változhatatlan erővé fejlődik. A régi rózsakeresztes tanokban is el van rejtve, hogy a sperma jelenti a matéria prima-t szervi alapon. Istennel összekapcsolódni annyit jelent a gnosztikusoknál, hogy eggyé olvadni magvával, a világmindenség nemző szubsztanciájával. Különösen a harpokratiánusok vontak le gyakorlati következtetéseket példátlan bátorsággal a nihilista gnosztikus spekulációkból. Ez a szekta egy különleges szűzkultuszt gyakorolt.

Ezalatt olyan asszonyokat és lányokat értettek, akik nemi szervei még nem kerültek kapcsolatba férfi maggal mert ők azt mindig a szájukkal fogták fel. Az alábbiakban megadunk egy rövid részletet a barbelo-gnosztikusok korai szektájának rituális könyvéből, amelyet a titkos archívumból kölcsönöztünk.

A fátyol bezárásának ceremóniája (Főpap az oltárnál erekcióban lévő fallosszal található): Téged, hívunk nagy szobrász. Háromszor hívjuk szent nevedet. Az üresség fejedelmének nevét, a nagy Demiurgos nevét: Jaldabaoth! Jaldabaoth! Jaldabaoth! Lerajzoljuk háromszor szent, mágikus jeledet

Hétszer hívjuk az Éden 12 szent angyalát: Adoneus, Kauithan, Pharao, Karkemenos, Sathen. Bábel, Achamoth, Naas, Bel, Beli-as, Satan, Sael (A főpap bal kezével megfogja a főpapnő jobb kezét, et phallum suum ad gremium sacerdotis ducit): Elvezetlek téged Szűz Mária tisztán és szeplőtlenül kelet felé és hívom az 1. és 2. szférák szellemeit. Felemellek akaratom erejével a pleroma középpontjába. (A papnőt az oltárra emeli, kiterjesztett karokkal imádkozón és könyörögve áll) Hívjuk az alsó hetesség nagy angyalát a kimondhatatlan nevével.

(Négyszer rajzolja a jelet)

A nagy Achamoth anya nevében Jelenj meg! Jelenj meg! Jelenj meg! (A főpapnő felemeli a kezét és erre a jelre egy vörös fátyol burkolja be az oltárt lassan a talajról felemelkedve, amely mögött a főpap ünnepélyes zene közben a főpapnővel található, aki az oltárról a karjaiba omlik, coitum secundum caeremoniam praescriptam efficit.)

A közösség térdelve e szavakat énekli: Jo, Jo, Joo, JAO Sabao, Kyrie Abraxas, Kyrie Mithras Kyrie Phalle

Ezután következik a szent fohászok ceremóniája stb. Gnostici noscuntur omnen scientiam in Satana G n o s i s Tehát a neofita számára a szellemi fejlődése és a titkos tudományok tanulmányozása során kötelesség elmélyülni a szent gnózis tanaiban, azokat tanulmányozni a kezdetektől a maguk különböző változataiban, szektáiban, stb., és azt a magáévá tenni. A mai mágia még szorosan kötődik a gnosztikus titkos tanokhoz. Az ősi mágusok legfőbb igyekezete a démonok nevének kutatása volt, mert a mágikus műveletek hatékonysága szorosan összefüggött a démonhoz kapcsolódó szótagokkal és formulákkal. E szótagok adták többnyire a démon nevét. A démonnevek megállapításának módszerei a középkorban általában kabbalisztikus spekulációkon alapultak, de

minden skolaszticitásuk ellenére is megvolt az a képességük, hogy a mesterségesen meghatározott szótagok hozzákössék a démonikus erőkomplexumhoz. Helyesebb azonban az a módszer, amely magából a komplexumból fejleszti ki a megfelelő hangszimbólumot. Ez az eljárás abban áll, hogy az ember a démonra irányított koncentrációban a beszélőszervek spontán vonaglásából – minden akarati kényszer nélkül – keletkező magán- és mássalhangzókat egybefűzi, vagyis „értelmetlen” szótagokat formál, mint ahogyan azt a kialvási gyakorlatoknál megfigyelhető. Az elkövetkezendő évszázadokban, amikor a keresztény egyház dogmatikus, a régi kultuszokat leromboló befolyása egyre észrevehetőbbé vált, az isteni mágia is természetesen elveszítette jelentőségét. A tanok részben elvesztek, a beavatottak és a papok szándékosan jelrendszer mögé rejtették őket, amelyek kulcsai ugyancsak részben elvesztek. A töredékes hagyományban sok mindent félreértettek és tévesen értelmeztek. A mágia ismerője számára egyébként érdekes bizonyos mágikus rítusok és kultuszok, a régi népek szürke ősidejéig való visszakövetése. A démonkultusz misztikus ceremóniák lefolytatásában áll. E ceremóniák karakter és hatásforma tekintetében mindig az illető démonhoz igazodnak, továbbá áldozat bemutatásában, ami által a mágus magát és törzsét az Istenséghez kapcsolja, s tőle mindig új erőtöltést kap. Az egész démonkultuszban legtitokzatosabb dolog az áldozat. Értelme nem csupán abban rejlik, hogy a démont valamivel meg kell ajándékozni a kedvező hangolódás érdekében, tulajdonképpeni jelentősége a misztikus unió magával démonnal. Az áldozat által a démon folyton új vérhez és realitáshoz jut, mialatt az áldozatot bemutató mágus és törzsi közössége mindig új démoni erőkkel telítődik. Már ebből is nyilvánvaló, hogy a mágia tulajdonképpen nem nélkülözheti a kifejezett démonkultuszt, mert csak a kultuszon és áldozaton keresztül nő a démoni erő, és fokozódnak a mágikus képességek. Már a régi akkádok, az asszír és a babilóniai kultúra megalapítói is rendelkeztek egy kifejlett démonológiai rendszerrel, a jó és rossz démonok világával, amelyet osztályokra osztottak fel. A legfelsőbb osztályba tartoztak az Aladok és Lammák, alatta pedig az Utuk. Ezen osztályok mindegyike 7 szellemet foglalt magába. A fellelt ékírásos

szövegekből megfejthetők voltak Alal (romboló), Gigim (kínzó), Maskim (üldöző) megidézései, amelyek rettegett démonok voltak. Az óperzsa vallás is dualista elvének megfelelően hasonló felosztást vett át. A Zend-Avesta a legjobban tanulmányozható forrás. Sajnos a második hamis Zarathustra elég zavart hozott ezen ősrégi tanokba; a régi istenekből Baal-ból és Astarte-ból Mithra és Anahita lett. A perzsa démonológiából származik az ismert ördög Asmodi, Aesmodaeva = Asmedaj =Asmodeus = Asmodi. Ő a perzsa vágydévák (démonok) közé tartozott. Ajánlatos a megkísértő mágikus rituális megidézésekkor a régi perzsa és babilóniai démon- és istennevekre visszanyúlni. A régi zsidók, akik a maguk részéről a démontant a babilóniaiaktól vették át, hasonló megnevezéseket találtak a bukott angyalokra – a Sedim és Massikim. A Sedimek vezetője a fent nevezett Asmedaj, aki Lilith-tel – Ádám első felesége Éva előtt – egyesült. Mindenféle betegséget hozó démon is feltűnik a zsidó tanban, a legfontosabbak többek között Massik Sibtha, Keteb Meriri, a Thachim és Tachoth. A mohamedán arabok a zsidóknak hasonló megnevezéseket adtak. Ők ugyancsak négy arkangyalt ismernek: Dsebrail, Mikail, Azrail, Israfil. Azrail a halálangyal. Az ő oldalán állnak Munkir és Nekir angyalok. A démonokat az arab ifriteknek és máridoknak hívja, akiknek ve zetője Iblis. Iblis fiai Tir, a rosszat hozó; El-Awar, a csábító; Sot, a hazug és Dasim, a szerető ördög. A Ghulok vámpírok, a Nisnasok is. Nagyon érdekes tanulmányokkal és varázslási lehetőségekkel szolgál az adoniszi démonológia is. Ez a földszellemmel együtt 8 karibimot (bolygóistent) és 12 sumrimot (az állatövi jegyek őrzői) különböztet meg. Az adonizmus elvben nem ismer különbséget a jó és a gonosz szellemek között, őket eredetükben mind Baal-ra vezeti vissza. A kamirokat így hívják: Samas = Nap Chinnadun = Mars Libunit = Hold Gadd = Jupiter Kukab = Merkúr Chazurj= Szaturnusz Adirit = Vénusz Kabilit = Föld

Vannak még Samasim-Kabirok = napok Manzalim-Kabirok = bolygók Jarahim-Kabirok = holdak. Ez a hét bolygószellem minden mágikus tanban visszatér. Wormszi Ábrahám így nevezi őket: Astaroth, Magoth, Asmodi, Belzebub, Oriens, Paymon, Ariton, Amaymon. Doktor Faust „Pokoli kényszer”-ében így hívják őket: Astaroth, Aziel, Aniquel, Marguel, Aziabel, Machiel, Barnel. Andreas Lupius így nevezi őket „Theosophia Pneumatica”-jában: Aratron, Bethor, Phaleg, Och, Hagith, Ophiel, Phul. A zsidó wormszi Ábrahám könyvében számos alszellem és démon is meg van nevezve. A Samasimoknak a Sumrimok (az állatövi jegy 12 őrzője) vannak alárendelve: Baal Gadi = Kos Baalit Tur = Bika Baal Taumin = Ikrek Baalit Sartin = Rák Baal Ari = Oroszlán Baalit Sibbulit = Szűz Baal Miznaim = Mérleg Baalit Akrab = Skorpió Baal Kast = Nyilas Baalit Iail = Bak Baal Dali = Vízöntő Baalit Dagim = Halak Az állatövi jegy minden őrzője egy adott számú Samasimot ural, minden Samasim egy adott számú Jarachimot. Itt már meggyőzően fedi egymást a mágikus hagyomány és az asztrológia.

A neofita számára fontos, hogy a kabbalát és a számára hozzáférhető kabbala előtti írásokat a démonológiai utalások és jelölések tekintetében tanulmányainak kiegészítésére átdolgozza, ott sok érdekes forrásanyagot talál meg.

Az Ördöggel kötött szerződés

A démonok megidézésére szolgáló varázskör

A középkor ördögképe „Általánosan vett értelemben – mindazokkal egyetemben, akiket az isteni tudomány nem sorol adeptusai, beavatottjai közé – a Genezis Kígyója az ördögi gonoszság sátáni megtestesítőjét képviseli. Sátán? Ördög? Gonoszság?... Ne tréfáljatok! Ki, mikor látta ezt a füstből képződött látomást? Hol másutt jelenik meg, mint ködbe burkolt beteges fantázia szüleményében vagy sötét kaleidoszkópikus képzeletben és gyáva lélekben?... Hát már sohasem érhető el az értelem azon formája, mely egyetlen reményünk? Nem, ugyanúgy, mint az Isten és annak kegyetlen ellenfele, ugyanúgy, mint az Isten és annak könyörtelen hóhéra, a Sátán nem jelenik meg ördögként a világmindenségben!... Uram, nem akarsz engem felvilágosítani arról, hol tanyázik?... Mindenütt, ahol a züllés marja a szerencsétlen lelkeket, míg az az együvé tartozás minden kötelékét elszakítja, melyek kölcsönösen más lelkekkel vannak kapcsolatban, mindenütt, ahol a kételkedés oly mértékben megzavarja a lelkiismeretet, hogy már nem különíthető el az igazságosság a jogtalanságtól, – ott mindenhol a Sátán pszichikai alakja lakozik: mint „önzés”.” - írja a Genezis Kígyója című művében Stanislas de Guaita. Amikor Huysmans ezt mondja a „La-Bas” című sátánista regényében: „Az egzaltált miszticizmustól csak egy lépés a legpotenciálisabb sátánizmus, így jellemzi a legjobban a középkor sátánista állapotait és kultuszait.” A mai idők ördögrítusainak legjelentősebb ismerője J. K. Huysmans. Nem bizonyosodott ugyan be, hogy részt vett fekete misén, de talán igaza van, ha ezt állítja. 1891-ben megjelentetett La Bas című regényében ír így. „Itt Durtal hőst egy mocskos kápolnába viszik egy magánházba. Ezt lámpák világítják meg, amelyek bronz csillárokon, rózsaszínű tartókon függnek. Az oltár fölött egy „becstelen, gúnyos Krisztus” képe található, akinek állati arca „közönséges mosolyba torzul”. Az oltáron fekete gyertyák állnak. A szentelt füst kerti rutából, mirtuszból, szárított csucsorból, beléndekből és erősen narkotikus hatású maszlagból áll. A vörös köntösbe öltözött ministránsok és kóristák homoszexuálisok. A misét egy idős, aljas pap,

Docre kanonok celebrálta, aki a meztelen testén egy sötétvörös kóristaszoknyát viselt, és egy skarlátszínű sapkát két szarvval, vörös anyagból a fején. Az ördögpap elkezdi a misét, mialatt a kóristák énekelve felelnek, és a közösség veszi a füstös hordókat, és belélegzi mélyen a kábító füstöt. Az oltár előtt térdelve Docre a Sátánt, mint értelmes és igaz istent dicséri, mint a rágalom urát, a bűn gyümölcseinek adóját, a magával ragadó bűnök és nagy gonosztettek irányítóját, a legyőzöttek megvigasztalóját, a bosszúság főurát, a megaláztatás könyvelőjét, a régi gyűlölet kincstárnokát, a férfi potencia reménységét, az örökségüktől megfosztottak királyát, és a fiút, akinek meg kell buktatnia közömbös apját. Felszólítja az ördögöt, hogy követőinek biztosítson dicsőséget, gazdagságot és hatalmat. Aztán megátkozza az undorító Jézust, a gazfickót és hitszegőt, aki meg akarta váltani az emberiséget, és azt nem tette meg, aki csodálattal akart visszatérni és nem tért vissza, akinek az Atyát az emberekért meg kellett volna kérnie, és nem kérte meg. Papként kinyilvánítja, hogy arra akarja kényszeríteni ezt a méltatlan királyt és gyáva Istent, hogy szálljon le az ostyába, hogy ott testének megsebzésével büntessék.” Mivel az egyház dogmatikus tanai nem elégítették ki őket, a nép széles körei fordultak a mágia tanulmányozásához, és ezáltal a sátánista varázslási praktikákhoz is. Az Antikrisztus középkori birodalma beköszöntött, bár az ördögűzők tűzzel és karddal küzdöttek ellene. Az inkvizíció számtalan máglyája gyulladt fel minden országban, de alapjában véve az inkvizítorok maguk voltak a Sátán eszközei. A mazochizmus és a szadizmus éppen az ő idejükben virágzott fel. – A fekete mágia, a nekromantia, a vámpírizmus, a likantrófia járványként terjedtek, nemcsak a nép körében, hanem a legmagasabb körökben is. A számos remete és babonás szerzetes, valamint apáca rajongó gyakorlati miszticizmusa újra és újra tápot adott az obskurus tévelygéseknek. Az ördög minden elképzelhető alakban megjelent, kígyóként, oroszlánként, farkasként, szamárként, teveként, varangyként, patkányként, pókként és légyként, de csábító, csodaszép nőként vagy nagyszerű ifjúként, a szexuális vágyak természetének megfelelően. Az ördögtan skolasztikus kiépítését nagy hévvel végezték a teológusok, és a törvényhozó szervek a papság segítségével örömmel vették ezeket a tanokat, hogy nyíltabban és tekintet nélkül szilárdítsák meg hatalmukat és semmisítsék meg ellenlábasaikat. IX. Lajos már 1228-ban és II. Frigyes

császár 1234-ben átvette a gyűlöletes poroszlói hivatalt: ad majorem dei gloriam. Ezzel megkezdődött a nagy inkvizítorok tündöklésének időszaka! Az inkubusban és sukkubusban való hit egyre szilárdabb alapot öltött, és 1232-ben Trier közelében megkezdődtek az első boszorkányégetések. A szuggesszió óriási hatása alatt a flagellánsok és táncosok, a megszállott és hisztériában megbetegedett emberek száma elkezdett egyre nőni. Az akkori idő pápái mindenható kezükkel védték az inkvizítorokat és később a kínzás bevezetése az elképzelhető legnagyobb erőszakot és hatalmat adta az egyházi és világi sötét emberek kezébe céljaik teljesítéséhez. Biztos, hogy minden igazi rajongóban és misztikusban magasabb erők munkálkodtak, hogy az ember tudatalattijában szunnyadó látens ösztönöket részben felszabadítsák. Ezért az egész varázslás és boszorkányság eredete szerint sem nem gonosz papok és szerzetesek találmánya, sem nem tisztán a fantázia szüleménye. Sokkal inkább a varázslók és boszorkányok valódi lelki állapota és élményei képezik ennek alapját. A mágikus éjjeli pólus alakjai egyre inkább részben valós jelenségekké sűrűsödtek, úgyhogy gyakran már nem beszélhetünk hallucinációkról. Az újabb okkult kutatás ugyanis bebizonyította az emberi asztráltest ilyesfajta szétválásának lehetőségét. Ezért a szellemeket és démonokat a tudatalatti introjekciójának, legalábbis valódi lelki élményeknek kell felfognunk. A boszorkányok Walpurgisz éjszakájáról számos beszámoló létezik, amelyek közül néhány fontos, jellemző leírás következik majd itt. Az összejövetelekre Németországban, mint ismeretes a Blocksberg-hegyen került sor, de más országoknak is voltak hasonló titokzatos helyeik. Az inkvizíció már a középkorban kiderítette, hogy az állítólagos boszorkányutazások nem jelentettek többet, mint az érintett személyek erotikus-narkotikus élményeit, akik bekenték magukat a híres boszorkánykenőccsel, aminek következtében beállt ez az állapot. A boszokánykenőcs erősen narkotikus hatású mérgező növényekből készült, csucsorból, bürökből és beléndekből. A kenőcs narkotikus hatása által az érzékszervek torzulása lép fel, ahogy ezt Rochas és Durville kutatók az okkultizmusról szóló, legújabb kutatásokat bemutató könyveikben írják. A kenőcs narkotikuma útján

spontán látnokiságot idéz elő, lehetővé válik az ember asztráltestének úgynevezett hasadása. Ehhez járul még a szuggesszió, melyen keresztül lelki kapcsolat jön létre egy ugyanolyan hullámhosszra hangolt emberrel, és így közös élményekhez vezet ugyanazon észlelésekkel. Goethe, az öreg mester Faustjában kiválóan ábrázolja a pokoli Walpurgisz éjszakát. A boszorkányszombatok minden ábrázolása megegyezik abban, hogy az a résztvevők gátlástalan, felfokozott szexualitásának kiélésében végződik. E könyv keretében ez csak a középkori sátánkultuszok gyakran bemutatott reális ábrázolásából érdekel minket, milyen mélyen gyökerezett a néphitben az egyház és a kereszténység dogmatikus tanításai által a fényt hordozó Lucifer. Ezen vallási tévedéseknek sokkal több ember esett áldozatul az inkvizíció és a népbíróságok által, mint hinnénk. Az 1575-ben megjelent „Theatrum Diabolorum”-ból és Doktor Faust „Pokoli kényszerééből, valamint az akkori időszak ördög és sátánirodalmának sokaságából csak a legfontosabb vehető ki, hogy áttekintést nyerhessünk a sátánista mágia középkori kinövéseiről. Minden egyes nép új nevet talált ki az ördögre. A boszorkányperekből a következő nevek maradtak ránk: Avarus, Balsebur, Berril, Légió, Martinetus, Monsieur Robinet, Flederwis, Hinz, Kunz, Merten, Nickel, Volland, Hans vom Busch, Junker Rotbart, stb. Először is a francia irodalomból vesszük és adjuk közre az alábbiakban egy boszorkányszombat bemutatását, ahogy azt Gastineau ábrázolja „Monsieur et Madame Satan” című könyvében, amely alapjaiban megegyezik a többi ilyen jellegű beszámolóval. Gastienau, aki Delancre-re hivatkozik, nagyjából a következőket írja: A szombatot Delancre „Tableau de linconstance de Mauvais Anges” című könyvében egy piachoz hasonlónak ábrázolja, ahová az ország minden vidékéről sietnek a boszorkányok és a boszorkánymesterek. Több százan jönnek ott össze minden évben egyszer-kétszer ünnepelni. Meztelenül, kibontott hajjal száguldoznak a levegőben egy bakon, seprűn vagy macskán lovagolva, gyakran egy vagy két kisgyerekkel a hátukon. Néha egy ördögöt visznek vezetőként magukkal az állaton vagy a seprőn elöl, vagy hátul kormányosként. Százszor gyorsabban repülnek, mint a sas, amely zsákmányára támad.

Ez egy fantasztikus látvány, amint az éjszakai alakok szellemekként leszállnak a felhőkből. Az ördög, mint nagymester egy nagy fekete, szakállas bak alakjában elnököl. Egy aranyozott trónon ül. Mellette egy koronával és ékszerekkel díszített boszorkány, akit a szombat királynőjének választott. Egyre csak gyűlnek a résztvevők, akik rendkívül hasonlóak fanatikus és vad arcukkal. Másrészt köztük vannak a legnagyszerűbb és legszebb nők és férfiak. A Sátán király először megbízza démonait, hogy vezessék át egy tűzön a megérkezett boszorkányokat és boszorkánymestereket, amit sértetlenül elvégeznek. Ezzel kísérli meg hihetővé tenni, hogy nincs mit félniük az emberi igazságszolgáltatás máglyájától, valamint az isteni igazságszolgáltatás örök tüzétől. Először az áldozás következik, ahol a boszorkányok által elhurcolt ártatlan gyermekeket ünnepélyes ceremónia keretében feláldozzák egy sátáncsillaggal díszített, feketén elfüggönyözött oltár előtt. Utána következik az ünnepi étkezés. Az ételeket nagy kondérokban varangyból, viperából, kereszteletlen gyermekek szívéből, akasztott emberek friss csontjából és húsából és más nagyszerű dolgokból készítik. A bort nagy hordókból a legértékesebb kelyhekbe töltik, amelyeket a világ egyházi kincseiből hordtak össze. Eközben csoportok alakulnak, amelyek fazekakban emberzsírral undorító, titkos mérgeket főznek a tűz fölött, és hozzáértő öreg mesterek és boszorkányok segítségével új boszorkánykenőcsöt párolnak le. Miután az étkezésnek vége, groteszk, fantasztikus tánc kezdődik. A párok háttal egymásnak táncolnak az oltár körül, és a lányok és asszonyok az egyik démoni karból a másikba vándorolnak. A vigasság egyre dühödtebb formát ölt, és mozdulataik illetlensége még a legelvetemültebb embert is elijesztené obszcénsága miatt. Különös melódiák szerint táncolnak, énekük és dalaik pimaszak, neveletlenek és hencegők. A tánc után kezdődik az ünnepélyes ceremónia, a nagymise. A Sátán celebrálja a misét az oltárnál. Oldalán nyolc alárendelt ördögöt látni, akik segítenek neki a kelyhet, az ostyás tányért, a misekönyvet és a kannácskákat odanyújtani, valamint ráadni a ceremóniához szükséges kórusinget és mise köntöst, a mitrát feltenni és őt így díszíteni. Elfogad-

ja a felajánlást, a boszorkánykirálynő jobbján, balján a legidősebb, legtapasztaltabb boszorkánymester tartván a rituálét. Az ostyák eredetiek, a templomokból eltulajdonítottak és spermával átitatottak, valamint a baksátán képmásával vésettek. A Sátán megszenteli az ostyát leírhatatlan, az egyházat felülmúló ceremóniával. Minden a legnagyobb ünnepélyesség keretében zajlik. Aztán a pokol hercege egy prédikációjában óvja a résztvevőket a kereszténységhez való visszatéréstől, a legcsillogóbb színekben ígéri nekik a pokoli paradicsom örömeit, amelyek ezerszer jobbak, mint a keresztényeké. Újra áldozat következik. A Sátán konszekrálja az értékes, drágakövekkel díszített kelyhet, amely spermával és boszorkányvizelettel van megtöltve, veszi és adja a vacsorát egy gúnyos imával. Így a hivatalos ceremónia a szent keresztény szokások paródiája. Ezután kerül sor a bemutatkozás ceremóniájára. Az előző évben fölvett boszorkányokat személyesen bemutatják a fejedelemnek. Az egy bizonyos boszorkánynevet ad nekik, és bal kezének nyomásával testük egy elrejtett pontjára feladja a boszorkányjegyet. Ezután következik a nagy ünnepélyes felvonulás. A résztvevők párokban vonulnak el mesterük előtt, mélyen meghajolva, és előírásszerűen a bal kezet, a bal oldalt és a hátsó felet megcsókolva, amihez az egyik segédördög még fel is tartja a farkát. Ismét egy prédikáció következik, ahol még egyszer ünnepélyesen felolvassák az ördögpaktum paragrafusait. Mindenki megesküszik és megismétli a szent esküt. Most egyes boszorkányokat elővezetnek, akik az elmúlt hónapokban vétettek a törvények ellen. A Sátán ismét figyelmezteti őket, bár gyakran kész jóakaratúan megbocsátani, de ellenkező esetben nem bocsát meg, hanem boszorkányokkal vagy démonokkal korbácsoltatja meg őket a háttérben. Miután minden résztvevő ismét tisztelegve térdre borult, hangos gong csendül fel és a sátánista pap megadja a jelet az ünnep folytatására. Nagy tumultus keletkezik, miután a Sátán maga is megadta a jelet a fajtalankodásra. Ő a boszorkánykirálynővel nyilvánosan közösül az oltáron ünnepélyes ritmusban.

A tánc a nemek nagyszerű keveredésében végződik, és borral, valamint kábító italokkal ösztönzött általános közösülés következik. A legszebb boszorkányokat a Sátán maga is falloszára húzza. Az esti ünnepség gyakran olyan jelentős, hogy a vidék lakói világítani látják a hegycsúcsot, ahol sor kerül erre. A tivornya felett a herceg fekete aranytrónján, fénylőn és csillogón trónol a telihold fényében. Ékszerekkel díszített kezeivel hosszú szakállát simogatja. Az ünnepély ezen részére egy különös, fallosszal és óriási szarvakkal ékesített koronát tesz fel. Arca sápadt és szellemszerű, szemei szigorúan, de tüzesen és jóakarattal tekintenek le vad népére. Felette egy arany-brokátból és a legritkább, selymes anyagokból lévő baldachin fodrozódik obskurus, fantasztikus festményekkel díszítve. A királyi, büszke arcél ellenére bizonyos melankólia ül vonásain, és szája körül egy fájdalmas, keserű, néha unalmas kifejezés. A fajtalan táncok és párosodások között természetesen tovább esznek és tovább isznak. Mindenütt kis csoportok alakulnak ki, elsősorban idősebb boszorkányok és boszorkánymesterek, akik az ifjúság szexuális kicsapongásaiban nem vesznek részt. Itt tanítanak és kölcsönös segítséget nyújtanak, valamint új boszorkányságokról és varázslásokról szóló tanokat olvasnak fel varázskönyvekből. A Sátán közben rendkívüli feladatokat ad beavatott boszorkányoknak bizonyos személyek elcsábítására. Az újonnan felvett boszorkányoknak különös instrukciókat adnak. Parancsot kapnak arra, hogy az erejükhöz mérten a lehető legtöbb gonoszságot kövessék el, különös tekintettel a keresztények és az egyház elleni károkozásra. A démonok is parancsokat kapnak, hogy okozzanak kárt a hűtlen boszorkánymestereknek. Erre a célra nekik és a boszorkányoknak is megadják azt a képességet, hogy kutyává, macskává, farkassá, bagollyá, rókává vagy ragadozó madárrá változzanak adott körülmények között. Az új boszorkányok személyesen a Sátántól kapnak egy fekete vasládából egy varangyos békát, amit állandóan maguknál kell hordaniuk. Egyébként a hely körül vendégsokaság sereglik össze. A széleken zsúfoltan nagy varangyok, baglyok, farkasok, vámpírok és más lények

ülnek nézőként. Az alsóbb boszorkányok és boszorkánymesterek ellátják őket, és megkapják a maguk porció vérét, amiből táplálkoznak. A boszorkányok, akik éppen börtönben vannak, vagy kínzásnak vannak kitéve, utasítást kapnak, hogyan tegyék magukat érzéketlenné, ezt a folyamatot a boszorkányrendeletben Maleficium taciturnitatis névvel illetik. Speciális vizsgákra is sor kerül, amit fiatal, még nem tapasztalt boszorkányok tesznek le, akik közül mindegyiknek felvételekor egy keresztapát vagy keresztanyát, nem szerint bevezetőül meg kell kapnia. Természetesen a sabbat résztvevői között különböző rangi fokozatok vannak, és a kedvenc tanulóknak rendkívüli oktatást tartanak, és a legfontosabb méregkeverékeket adják. Különösen hatásos növényeket kapnak, amit otthon gondosan ápolniuk kell. Az ünnepség napkeltével kezdődik, csúcspontját éjfélkor éri el, és röviddel az új nap első kakas kukorékolása előtt fejeződik be. A résztvevők lassan felkerekednek. A Satanas már korábban eltűnik, miközben a Föld hangtalanul megnyílik alatta, és ő pokoli búcsúkacajjal eltűnik a mélyben. Amikor a reggeli Nap első sugarai rátalálnak a hegyre, a hely kopár és üres. A boszorkányok ismét otthon vannak, a mit sem sejtő, este altató itallal elkábított házastársuk mellett.

Lucifuge ábrázolása egy régi varázskönyvben

Egy oldal Johanes Faustus pokoli igézés c. könyvéből

Az ördöggel kötött szövetségek és ördögidézések A tulajdonképpeni, történetileg hiteles az ördöggel kötött szövetségek egészen az ókorig nyúlnak vissza, és zsidó-orientális eredetűek. A Kisuph ózsidók fekete mágiája és az ördögleírások tulajdonképpeni eredete, mert ez a mágia vagy a tulajdonképpeni nekromantiából, vagy a Satanim megidézéséből áll. A Sátán mindig létezett, mint ellenség, azaz mint ellenálló erő, melyet a természetben lévő dolgok egyensúlya és összhangja kíván meg – amint az árnyék szükséges, hogy vakítóbb legyen a világosság, az éjszaka, hogy jobban kiemelje a nappalt, a hideg, hogy annál jobban méltányoljuk a meleg kellemes voltát. A homogenitás egy és oszthatatlan. A Sátán addig nem vett fel egyéni, emberi alakot, amíg az ember nem teremtett „egy élő személyes Istent” és ekkor is csak azért, mert nagy szükség volt rá. Ez vezetett az első ikeristenek megteremtéséhez: Ozírisz-Typhon, Ormuzd-Ahriman és végül Káin és Ábel bibliai története, valamint az összes többi ellentétpár. Sokszorosan magasabbrendű formája a mágikus tevékenységnek a „nekromantia” vagy halottidézés, ahol a mágus egy halott szellemét idézi meg, és azt használja fel a mágikus hatás kifejtésére. A varázslatnak ez a módja azon meggyőződésen alapszik, hogy a halál az illető individuumot „démonizálja”, vagyis az többé nem mint ember, hanem mint „lélek”, mint „szellem”, mint „daimon” szerepel. Ebből alakult ki az a felfogás, amely mindent, ami „halott”, démoni erők székhelyének tekintett részben a borzalom és bizalmatlanság folytán, amelyet minden kelt, ami halott, részben azon megfontolásból, hogy a „tudatos” élet kiiktatása – mint mély alvásnál is – a parakozmikus hatalmakkal való intenzívebb kapcsolat létrehozását teszi lehetségessé. A nekromantia tehát a démonidézés egy különleges fajtája, a halottkultusz pedig – amely annyi népnél fellelhető, és amely ma spiritizmus néven árnyékban tengődik – a démonkultusz leágazása.

A Satanim asztrális alapszellem a legalacsonyabb szinten álló Sedimeké. E Satanimok idézése vagy a sá-mánista manipulációkon, vagy egy véres áldozatokkal és az anyaggá válás célját szolgáló füstölések formai megidézésén keresztül történt. A vér mindenekelőtt a zsidó varázslásban, ahogy még ma is a sátánista mágiában nem csak egy materializációs eszköz az idézés során, hanem a megjelenő szellemek közvetlen étke is volt, és még ma is az, ezek anyagi kiegészítésüket vérből és spermaesszenciából szerzik. A keresztény ókor leghíresebb ördögszövetségese Theophilus, Adana templomának helyettes dominiusa Szicíliában. A pápák között is számos ördögszövetségest találunk, például II. Szilveszter (998-1003), IX. Benedek (1012-1024), XX. János (1024-1033), VII. Gergely (1073 -1085), XXL János (1277), XI. Gergely pápa (1370 -1378), VI. Sándor (1492-1503). Ezek a pápák a szokásostól eltérő életvitellel és különös kegyetlenségükkel tűntek ki, és mindannyiukról azt tartják, hogy különös szerződést kötöttek az ördöggel. Ezen paktumoknak fő pontjai mindig a keresztény egyházi dogmák és szokások ellen irányultak, és ezeket a pápák be is tartották. Az ördög vagy mórként, fekete szarvasként vagy varangyként jelent meg. Érdekes az is, hogy a legtöbb ördögpaktum esetében az ördög szövetségesét a paktum időtartama alatt mindig megcsalta az ördög. A XVI. és XVII. században rendkívül megsokasodtak az ördögpaktumok. Nem szégyellték e dokumentumokat újszülött gyermekek bőrére írni és itt keletkezett az úgynevezett szűz pergamen is. Az alábbiakban megadjuk annak az ördögpaktumnak, különböző forráskönyvekben máris fellelhető leírását, amelyet a híres ördögszövetséges Urbain Grandier (1630) kötött az ördöggel. Az első leírás Grandier kötelezettségeit tartalmazza. A második leírás az ördög kötelezettségeit tartalmazza. Mindkét írást, az összes ilyen paktumhoz hasonlóan, vérrel írták. E paktum magyar szövege így hangzik: I. Úr és Mester Lucifer, Istenemnek és felettesemnek ismerlek el téged; megígérem, hogy téged szolgállak és neked engedelmeskedem, amíg élek. Lemondok egy másik istenről, Jézus Krisztusról is, az apos-

toli-római egyház minden szentjéről, szakramentumaikról és imáikról, amelyek segítségével a hívők értem felléphettek. Továbbá ígérem neked, hogy gonoszt cselekszem, amennyit csak lehet. Lemondok a szent olajozásról és a keresztelésről, valamint Jézus Krisztus és szentek minden érdeméről, és ha hiányosan teljesíteném szolgálatodat, az érted való imádságot és hódolatom tanúságtételét naponta háromszor, akkor életemet neked adom, mint ami a tied stb…Ez történt ebben az évben és napon … kivonat a pokolarchívumból. Urbain Grandier. II. Mi, a mindenható Lucifer a mai napon Sátán, Belzebub, Leviathan, Elimis, Astaroth és mások egyetértésével elfogadtuk azt a szövetséget, amelyet Urbain Grandier kötött velünk, amiért mi neki ellenállhatatlanságot a nőknél, a szüzek virágát, az apácák tisztességét, minden elképzelhető méltóságot, kitüntetést, szórakozást és gazdagságot ígérünk. Ő három napig paráználkodni fog, nem hagyja ki a részegséget, minden évben egyszer kifejezi nekünk alázatát a saját vérével megpecsételve, az egyház szakramentumait lábbal tiporja, és hozzánk imádkozik. E szerződés érvényessége 20 év minden földi öröm élvezetét jelenti, és aztán bejut a birodalmunkba, hogy velünk közösen kárhoztassa Istent. Kelt a pokolban a démonok tanácsában. Sk.: Lucifer, Beelzebub, Satan, Elimi, Leviathan, Astaroth. Aláírás és az ördögi mester, valamint a démonok vezetőinek pecsétje. Ellenjegyezve: Baalberith, titkár Az alábbiakban egy eredeti ördögszerződést adunk közre, amely 14 paragrafust tartalmaz, és a latin irodalomból lett átvéve.

Az ördögpaktum (Guaccius: Compendium Maleficarum idézve Sinistrari dAmeno: De Daemonialitate) 1. A novíciusoknak egy előírásszerű, saját vérrel aláírt paktumot kell kötnie az ördöggel vagy valamely más boszorkánymesterrel, illetve mágussal, mint az ördög helyettesével, és e paktum által, lehetőleg tanuk jelenlétében az ördög szolgálatába kell lépnie. Ezért az ördög minden elképzelhető és kívánható megtiszteltetésben részesíti és határtalan gazdagságot, valamint a Föld összes érzéki örömét ígéri neki. 2. A novíciusoknak meg kell tagadniuk a kereszténykatolikus hitet, és ezzel meg kell szakítaniuk Istenhez való tartozásukat. Lemondanak a Krisztushoz való bármiféle tartozásról, a Szent Szűz Mária védelméről,és az egyház minden szakramentumáról. 3. A novíciusok elvetik maguktól a Szent Szűz Mária rózsafüzérét, Assisi Szent Ferenc zsinórját, Szt. Augustinus szíját, a karmeliták skapuláréját, aszerint, mely rendhez és egyházhoz tartoznak. Továbbá lemondanak a feszületről, a szent medálokról, az Agnus Dei-ről, röviden minden szentről és áldottról, amit magukkal hordanak, vagy ami a környezetükben található. 4. A novíciusok az engedelmesség és az alávetés esküjét fogadják meg egész földi életükre az ördögnek, és kötelezik magukat, hogy soha többé nem térnek vissza a keresztény hithez, nem imádkoznak többé Istenhez, soha nem cselekszenek jót, sokkal inkább csak a Sátánnak engedelmeskednek, és az elkövetkezendő összejöveteleket a lehető leggyakrabban látogatják, egyetlen boszorkányszombatról sem hiányoznak, és minden fekete misén jelen vannak. 5. A novíciusok megígérik, hogy minden erejüket, a legnagyobb gondosságukat és rendkívüli igyekezetüket fordítják arra, hogy más nőnemű és hímnemű teremtményeket az ördög szolgálatába vezessenek. 6. A novíciusok sátánista, szakrális keresztségnek vetik alá magukat a következő gyűlésen. Itt nyomatékosan lemondanak keresztény kereszt-

ségük atyáiról és anyáiról, és megátkozzák őket, és az ördögtől új keresztszülőket kapnak, akiknek elsősorban a fekete művészetben kell őket tanítaniuk. Megválnak eddigi nevüktől, és egy új, sátánista azonosító nevet kapnak. 7. A novíciusok ruhájukból, fejük és nemi szervük szőrzetéből szálakat, valamint lábuk és kezük körmeiből egy darabot adnak át az ördögnek. 8. A novíciusok a fekete mise alkalmából egy varangyos békát vagy egy varangyos szalamandrát kapnak megőrzésre, mint védő- vagy háziszellemet, amelyet gondosan kell ellátniuk és ápolniuk. 9. A novíciusokat az ördög kitörli Krisztus könyvéből, és bejegyzi saját könyvébe őket. A ceremónia során a szájukkal ünnepélyesen meg kell érinteniük a könyvet, amelybe bejegyezték lelküket. 10. A novíciusok ígéretet tesznek arra, hogy az ördögnek megadott időben áldozatot mutatnak be, és ajándékokat hoznak ünnepélyes ceremónia és füstjáték keretében. Havonta legalább egyszer le kell vágniuk egy kisgyermeket, és annak vérét áldozati tálban ünnepélyesen az ördögnek kell szentelnie. Teliholdkor a vért az elemi lények, a vámpírok és farkasemberek élelmezésére kihelyezik. 11. A novíciusokat az ördög megjelöli az úgynevezett sátán-jellel, különösen azokat, akik megkülönböztetett helyzetben vannak. A jelet a Sátán és segítői a test legrejtettebb pontjaira helyezik fel. A férfiaknál a szemhéj alá, a hónaljra, az ajkakra vagy a vállakra, a hátsó felükre, valamint a nőknél a mellre vagy a nemi szervekre. 12. A novíciusok kötelezik magukat, hogy ha Szűz Mária, a feszület, stb., képei kerülnek hozzájuk, minden alkalommal meggyalázzák, sőt megsemmisítik azokat. Szigorúan tilos szakramentális gyónásnak alávetniük magukat. 13. Minden hónapban a mindenkori utasítás szerint a novíciusoknak a helységeikre és kerületeikre jégesőt, vihart, tűzvészt, marhakórt, gyermekbetegségeket, stb., kell hozniuk és boszorkánykodniuk kell. 14. A következő ünnepélyes összejövetel során, miután a szerződés saját vérrel alá lett írva, az ördög engedélyezi azt, és a novíciusoknak egy különleges magistellust, tanító démont jelöl ki, amely megkülönböztetett barátként vagy barátnőként működik, és akivel a megadott estéken többször nemi egyesülést kell végrehajtani beavatásul.

Az idősebb, már nem fiatal novíciusok egy bakot kapnak partnerül, egy szatírt az elemi birodalomból. E nézetekhez kapcsolódik Dr. Faust híres ördögpaktuma, amely széles körben ismert és Karl Kiesewetter részletesen beszámol róla a „Faust története” című művében. Más hasonló vagy többé-kevésbé ünnepélyes különleges irat is olvasható ott. De az emberi tévelygések ezen időszaka is véget ért. Már a XVI. században is akadtak híres és nagylelkű férfiak és tudósok, akik a boszorkány pöröly és a visszataszító joggyakorlat ellen harcolni és írni mertek. Ilyenek voltak: Agrippa von Nettesheim, Paracelsus, Johan Wier, Reginald Scot, Augustin Lerchheimer. Részlet Agrippa von Nettesheim: Okkult filozófia c. művéből:

A gonosz démonok rendjei, azok bukása és különféle jelleme.

„Néhány teológus a gonosz démonokat kilenc rendbe sorolja, amelyek bizonyos módon szemben állnak az angyalok rendjével. Az első helyet foglalják el a pszeudothók, azaz a hamis istenek, akik visszaélve az istenek nevével, olyan tiszteletet várnak el, mint amilyet az istenek kapnak és áldozatokat és fohászt kívánnak, mint azok a démonok, akiknek felajánlva a világ összes birodalmát, ezt mondta a Sátán: „Mindezt neked adom, ha meghajolsz és letérdepelsz előttem.” Ennek a fokozatnak uralkodója az, aki így szólt: „A felhők fölé emelkedem és kibékülök a Legmagasztosabbal.” Ezért kapta a Belzebub nevet, aminek jelentése öreg isten. Másodikként következnek a hazug istenek, akikhez azok tartoznak, akik mint hamis szellemek elhagyták Ahab jós száját. Ezek uralkodója az a Python kígyó, akitől Apolló a Pythius gúnynevet kapta és akiről Sámuelnél a szentély nevét kapta, úgy ahogyan egy másik az Újszövetségben, amely rendelkezett saját jövendőmondó szellemmel. A démonok ezen fajtája hazug és az embereket hamis jóslatokkal és jövendölésekkel ámítja. A harmadik fajta alkotja az igazságtalanság edényét, amelyet úgyszintén neveznek még a harag edényének. Ezek a gonoszság és minden hamis ismeret feltalálói, mint

Platónnál Theutus démon, aki kockajátékra tanított; ezekből származik minden gonosztett, mindenfajta rosszaság és szégyenletesség és ezekről Mózes 1. könyvében van szó: „A gonoszság edényének székhelye és rendje ne keveredjék lelkemmel.” A zsoltáros a halál edényeinek nevezi, Ezékiel a pusztulás és gyilkolás edényeinek, Izaiás a düh edényeinek, Jeremiás pedig a harag edényeinek. Ezek fejedelme Belial, ami annak jelölése, aki nem akar alárendelt, engedetlen, ellenfél, hitehagyott lenni, akiről Pál ezt írja a Korinthusiakhoz írt 2. levelében: „Hogyan ért egyet Krisztus Beliallal?” A negyedik rendbe tartoznak a gonosztettek megbosszulói. Uralkodójuk az Asmodeus nevet viseli, azaz azét, aki ítéletet hirdet. Az ötödik helyen következnek a boszorkányok, akik hasonlítanak a csodákhoz, szolgálói a varázslóknak és varázslónőknek és hamis csodáikkal elcsábítják az embereket, mint tette ezt a kígyó Évával. Uralkodóját Sátánnak nevezik és róla Szt. János azt írta, hogy az egész világot elcsábítja, nagy tetteket hajt végre és hagyja a mennyországból a villámot az emberek szeme előtt leesni. A föld lakóit annak jegyében csábítja el, mely számára cselekedettel bír. A hatodik rend a levegő hatalmasságaié. Viharok idején tevékenyek, megrontják a levegőt, pestist és más kórt idéznek elő. Hozzájuk tartozik az a négy angyal, amelyekről a Jelenések Könyvében az van írva, hogy az általuk kölcsönzött hatalom kárt tesz a földben és tengerekben, hiszen négyféle szelet tart kézben négy világrészen. Uralkodóinak neve Meririm, azaz a délidő démona, ez egy lángoló, délidőben dühöngő szellem, akit Szt. Pál az efezusi fejedelemnek írt levelében levegő felett uralkodónak hív, amely szellem hatással van a hűtlenség álmaira. A hetedik rendben találhatók a fúriák, a szerencsétlenségek, civakodások, háborúk és pusztítások elindítói. A Jelenések Könyvében fejedelmük neve Apollion, héberül Abadon, azaz a megsemmisítő és pusztító. A nyolcadik rendet a vádlók vagy kémek foglalják el, akiknek Astaroth a fejedelme, azaz a tudósító, görögül Diabolas vagy vádló, és aki Isten orcája előtt őt vádolja nappal és éjjel. Végül az utolsó rendet a kísértők és cselszövők foglalják el, akik egyenként hozzá csatlakoznak az emberekhez, miközben őket gonosz géniuszoknak nevezzük. Uralkodójuk a Mammon nevet viseli, ami tudatos gyönyört jelent. Az összes gonosz szellem, ahogyan egyöntetűen állítják, ebben az alvilágban kóborol és barátságtalanul viselkedik mindenkivel szemben, miközben ördögnek

nevezzük őket. Róluk állítja Augustinus a megtestesülés szaváról Januarisnak írt első könyvében a következőket: „Az egyház tanítói arra tanítanak minket, hogy létezik az ördög és annak angyalai. Azonban nem eléggé világos, hogy mik ők „ Nagyobbrészt az a vélekedés uralkodik, hogy az az angyal, akit most ördögnek nevezünk, bukása során sok angyalt magával rántott, miközben azok angyalának nevezik. Görögországban azonban az a feltételezés járja, hogy nem mindannyian elveszettek, sem gonosz szándékúak, inkább a világ keletkezésekor a dolgok sorrendjében közölték velük a bűnös lelkek megbüntetésének módját. Más teológusok úgy vélekednek, hogy egyetlen démont sem teremtett meg a gonosz, sokkal inkább ellenszegülő, dacos hajlamuk miatt kiűzettek a jó angyalok társaságából. Erről az ellenszegülésről nemcsak a mi teológusaink tesznek említést, hanem a zsidó, asszír, arab, egyiptomi és görög hittudósok is. A szír Ferekides leírja a démonok bukását és azt állítja, hogy Ofis, azaz a démoni kígyó, vezetője volt a fellázadó seregnek Hasonló bukásról tesz említést Hermész a Pimander c. írásban, míg Homeros énekeiben Ate néven énekli meg, Plutarchos pedig az uzsoráról szóló értekezésében azt mondja, hogy Empedokles feltételezte a démonok effajta bukását.

A démonok maguk elismerték saját bukásukat. Az ebbe a könnyes völgybe történő letaszítottak körülöttünk kóborolnak a sötét levegőben, mások a tavakat, folyókat és tengereket, megint mások a földet lakják, megtámadják azokat, akik kutakat és aknákat ásnak. Földrengéseket okoznak, megrengetik a hegyek alapjait és kínozzák az embereket és állatokat. Egyesek csak a nevetéssel és csodákkal elégszenek meg, inkább fárasztanak mintsem kárt okoznak. Mások az óriások vagy az észrevétlen pigmeusok alakját veszik magukra, majd újfent különféle formákat és igyekeznek megfélemlíteni az embereket. Megint mások örömüket lelik a hazudozásban és átkozódásban, ahogyan erről a Királyok 1. könyvében is olvashatunk: „És így szólt: Összes jövendőmondójának szájában hamis szellemek jelennek meg és bukkannak elő. „Azonban a démonok legrosszabb fajtája az, aki elzárja az utakat és megtámadja az arra járókat, aki örül a háborúnak és a vérontásnak és az embereknek nagy szenvedést okoz. Róluk ezt olvashatjuk Matus-nál: „A tőlük való félelem akkora volt, hogy senki sem mert az utakon végigmenni. „Az írás úgyszintén szól az éjszakai, déli és nappali szellemekről és az így elkárhozott szellemeket különféle nevekkel jelöli meg. Aztán Izaiásnál beszél a sárkányokról, struccokról, nyestekről, keselyűkről, sztyeppei démonokról, sündisznókról és kányákról, a Zsoltárokban pedig a viperákról, baziliszkuszokról, oroszlánokról és sárkányákról, az Evangéliumban a skorpiókról, Mammonokról, evilági fejedelmekről, a sötétség igazgatóiról, melyeknek feje Belzebub, akit a Szentírás a képmutatás fejedelmének nevez. Porphyrius azt állítja, hogy ennek fejedelme Serapis, míg a görögök Plútót tartják annak. Mások elképzelése szerint ez nem más mint Kerberos, akit egy háromfejű kutyával szimbolizálnak, mivelhogy ez a kártékony démon három elemben, a levegőben, vízben és földön lakozik. Ebben a három elemben sokszor előfordul Proser-pina is, azok uralkodónője, amikor önmagát dicsőíti a következő versszakokban: Lucina vagyok, a természetes hármasság leánya, hasonlítok a bikára, akinek szintén három feje van, aranyos Phoebe vagyok, küldötte a mennynek Alakom gyakran változik, a hármasság az én jegyem, három alakom van, a föld, a levegő és a tűz.

Origenesnek a démonokról alkotott nézete a következőképpen hangzik: „A démonok azok, akik uralkodójuknak az ördögöt választották és Isten szolgálatától renegátok lettek, amikor tudatára ébredtek bűnüknek, így lelepleződik emberi testük, hogy később a megkeresztelődés után, mellyel visszakapták testüket, visszatérjenek Isten szeme elé, minek folytán megszabadulnak légies vagyis éteri testüktől. Azután a mennyországban, a földön és a föld alatt mindannyian térdre ereszkednek Isten előtt, hogy Isten legyen a mindenük” Szent Irenius így értékeli a mártír Justina vélekedését: „A Sátán addig soha nem merészelte átkozni az Istent, míg az Úr nem jött a világra, mivelhogy nem értette meg tulajdon elkárhozását.” Sokan azt hiszik, hogy a bukott démonok közül sokan remélik üdvözülésük eljövetelét, melyből azt a következtetést vonják le, ami Jeromos egyházában le van írva, ami nagyon komoly esemény Pál remetéről, vagy amit a Szt. Brandamról szóló legendában olvashatunk, hogy az ilyen szellemek kívánsága meghallgatásra talál, aminek bizonyítéka az Evangélium, ahol Krisztus meghallgatta a gonosz szellemek kéréseit és megengedte nekik, hogy beléphessenek a sertéskondába. Ugyanez vonatkozhat a 71. (a zsidó számítások szerint 72.) zsoltárra, ahol ez van írva: „Előtte meghajolnak az etiópiaiak és ellenségei porrá lesznek.” Egy titokzatos kabbalisztikus értekezés szerint e helyütt a következőt kell érteni: „Előtte fejet hajtanak a sivatag lakói, azaz a levegő szellemei fognak hozzá fohászkodni.” Port nyelő ellenségei Zazellal és annak seregével rokonszenveznek, akiről Mózes 1. Könyvében ez olvasható: „Életed összes napja után biztosan porrá leszel.” És más helyütt így szól a próféta: „A föld pora a te kenyered. „Azzal a véleménnyel, hogy néhány démon üdvözülni fog, ugyanúgy egyetértenek a kabbalisták és Origenes is. De a boszorkányőrület kialvása után is, egészen a XVIII. századig voltak egyes sátánista szekták, amelyek a régi szokások szerint megtartották összejöveteleiket. A régi idő egy ilyen szektáját Psellus a következőképpen írja le: „Az euchiták lemondtak a mennyei elvről, és a sátánkultusznak szentelték magukat. Ez a szekta időről időre összegyűlt egy titkos, korábban megjelölt házba, mindegyikük egy fáklyát hordott a kezében. Ott egyfajta litániát énekeltek, amely démonidézésekből állt, míg az ördögöt bak alakjában a helység közepén megjelenni látták. Ez volt a jel! Mindannyian kioltották fáklyáikat, és mindegyikük azzal a

nővel egyesült, akire rátalált a sötétben, függetlenül attól, ismerte-e őt, az anyja vagy testvére volt-e, vagy a barát felesége, idős vagy fiatal. Kilenc hónap után újra összejöttek. A szégyenletes egyesülésből származó újszülötteket elégették, hamvukat a születéskor felfogott vérrel és spermájukkal keverték. (E szekta egy másik fajtája, a tratucellek, úgy ölték meg a gyermekeket, hogy kört alakítottak ki, a szerencsétlen teremtményeket kézről kézre dobták, amíg azok meghaltak.) Az ilyen módon nyert anyagot ételükbe keverték; azt mondják, aki ezt egyszer megízlelte, menthetetlenül a sátánkultusz követője lett.” Psellusnál találjuk a hírhedt „Missa spermae”-t (Sperma-mise) első alkalommal megemlítve és leírva, amelyet a beavatottak még ma is hasonló módon élnek át.

-

.-:.

~

.... ,

*1"

~C

-'.

,/ v )'

~

"

~ .It8"'" ....

1uIfer. IoIfct.

Démon szignatúrák

Áldozat és idézés A legtöbb varázskönyv egy állat levágását írja elő. Ez rendszerint egy fiatal kecske. A régebbi grimóriumokban ez jóval a tulajdonképpeni ceremónia előtt megtörténik, és az áldozati állat bőréből pergament készítenek. Erre rajzolja a mágus a pentagrammát és a hexagrammát, hogy védje magát és sakkban tartsa a szellemet, amint az megjelenik. Egyes esetekben ez egy szabályszerű áldozat Isten dicsőségére vagy a megidézendő szellemére. A Grimorium Verum egy olyan áldozatkezelést mutat be, ahol egy szűz nőstény kecskét ölnek meg a mágikus késsel egy mozdulattal, és közben a szellem nevét mondják: „Leváglak x szellem nevében és dicsőségére.” Salamon kulcsai-ban a mágus a fiatal kecskének egy suhintással levágja a fejét, és nevén nevezi a szellemet: „Ó, te magasztos és hatalmas lény! Fogadd ezt az áldozatot! Vidítson ez fel téged. Szolgálj minket hűségesen, és jobb áldozatok fognak következni!” Salamon kulcsai-ban arról van szó, hogy a fehér állatokat jó szellemeknek, a fekete állatokat démonoknak kell feláldozni. A később írott grimóriumokban az áldozat kezelése többé-kevésbé magának a ceremóniának része, és a modern rituálék során az áldozati állatot néha a cselekvés csúcspontján vágják le. Ez azért történik, hogy a körön belül lévő mágikus erőket intenzívebbé tegyék. Okkult felfogás szerint minden élőlény energiát tartalmaz, és ha megölik, ennek az energiának legnagyobb része felszabadul. Az áldozati cselekménynek a kör belsejében kell lejátszódnia, hogy az áldozati állat életenergiája ott maradjon, és ott koncentrálódjon. Az állatnak fiatalnak, egészségesnek és szűziesnek kell lennie, hogy a belőle kiáramló életerő lehetőleg még elhasználatlan legyen. Az állat megölésekor kiáramló energia rendkívül erős, az állat méretével és testi erejével nem hasonlítható össze, és a mágusnak soha nem szabad hagynia, hogy ellenőrzése alól kikerüljön. Ahogy bizonytalanná válik, és koncentrációja alábbhagy, az általa felszabadított erők őt magát is térdre kényszeríthetik. Ősi mágikus elképzelés szerint a vér az életerő hordozója. A szellem vagy a titkos hatalom, amelyet idéznek, rendszerint láthatatlan.

Egy szellem látható alakban akkor képes megmutatni magát a mágusnak, ha egy olyan energiaforrással kapcsolódik össze, amely a fizikai lét szintjén található. Ez azáltal történhet, hogy a szellem hatalmába kerít egy, a rituáléban résztvevő embert. Azonban az áldozati állat véréből felszálló gőzt vagy az áldozati tálból gomolygó füstöt is használhatja egy látható test megteremtéséhez. A vér ugyanis hatásosabb, mint a füst.

A fekete misék Magát a fekete misét számos változatban ismertetik, és virágkorát a XVII. században élte a francia nép körében. Ezt miseként csak egy felszentelt, hitehagyott pap végezhette, vagy egy magas szintű rend vagy egy titkos társaság beavatott mestere. Az egyházi előírások és szokások rituáléi szerint pontosan történik meg az isten- vagy sátántisztelet. Az oltáron egy meztelen női test fekszik, amelyen a pap elvégzi cselekvését, és a kelyhet, valamint a szent eszközöket elhelyezi. Ismét újszülött gyermekek vérét használják, akiket ezt megelőzően a nyaki ütőér átvágásával mészárolnak le, hogy ezzel az ostyákat átitassák. A misét előszeretettel tartják nagy egyházi ünnepeket megelőző éjjeleken, amilyen a Nagypéntek, a Húsvét, Szent Iván napja, Mindenszentek, ami a korábbi boszorkányszombatokkal közös. Az alábbiakban először részletet közlünk az albigensek „fekete miséjéből”, akik miséjét „fordított misének” is nevezik. Ez a mise az egyetlen ezek közül a gúnyos ceremóniák közül, amely komolyan vehető, mert rítusukon vitathatatlanul vallási szellem hatol át. Ezt bizonyíthatóan a XII. században dolgozták ki, és a régi albigensek tanait örök érvényűvé teszi. A korai gnosztikus tan suttog belőle, melyet még a kaldeus mágiára való emlékezet ront meg. Ezt a kétfejű Sátán tiszteletére celebrálják, és a jövő királyát ábrázolja. Ezt a misét hangsúlyozottan csak egy avatott pap vezetheti, mert csak az ő keze képes megbecsteleníteni a szentet. Csak ő teheti meg azokat a hatásos gesztusokat, amelyek bemocskolhatják, megkínozhatják és szellemileg megölhetik Istent. Csak a felszentelt papnak van meg az ereje az Istenhez szóló könyörgéshez és csak ő hívhatja az ördögöt is. Aki meg tudja nyitni a mennyországot, ért a pokol kapui kinyitásának művészetéhez is. Csókolva köpni, kenetteljes szájjal szitkozódni – hát nem ezek az istenkáromlás legmagasabb szintű és legszebb fűszerei? – Éjfél előtt röviddel egy láthatatlan kéz kinyitja az oltár mögött lógó fekete függönyt, egy sötét alak tűnik fel a kórus homályában, és három könyvet helyez szimmetrikusan az oltárra, a harmadikat a

szentségtartóra támasztja. Éjfélt üt az óra! – A tizenkettedik ütésnél fantomként jelenik meg az oltár előtt a pap, széttárt karjaival élő keresztet alkotva. Hosszú ideig áll így mozdulatlanul, egy előkészítő „éber-lét”, miközben kisugározza a Sátánt hívó akaratát. Aszkéta arca holdsápadt, melyet füstölő drogok felhői vesznek körül. Hirtelen négy gyertya lángol fel az oltáron, a sötét templom megvilágosodik, és megkezdőik a szent ceremónia: A pap magasra emelt kezében tartja a kelyhet, melyet fekete fátyol vesz körül, és a rituálé szerint először vizet, aztán bort vesz magához. Ekkor megcsillan kezében az ereklyetartó. Három pecsétet törnek fel, három koponya csillog a gyertyák fényében, ősrégiek, mintha múmiasírokból vették volna őket. Ezek Theobens, Menser, Sair három királyok, Joh fiainak csontjai, Balaam próféta tanítványaié, akiket a legenda Kaspar, Melchior és Balthasar néven ismer. „Hatalmas mágus, légy könyörületes hozzám”, szól a pap, „porhüvelyeitek a bölcsesség szavaival szólnak hozzám, és a halál szavait szólják.” Ő felolvassa János gnosztikus Evangéliumát, de ahelyett hogy azt olvasná: „Az ige hússá lett”, így szól: „A hús igévé lett”, és tovább: „Azt mondták, hogy minket a hús vált meg; meztelenül kell az életet járni, és a gonoszat a gonosszal megsemmisíteni, eszelősen átadni magunkat a gonosznak, hogy az elmehessen.” Ekkor egy kis port vesz ki a három koponyából, azt a kehelybe helyezi és így szól: „Légy áldott halál kenyere, ezerszer áldottabb, mint az élet kenyere, téged nem emberi kéz vetett, és hozzád nem tapad a munka verejtéke. A gonosz isten az oszlás sírjába helyezett téged, hogy te légy a kinyilatkoztatás kenyere.” E szónál összekeveri a keresztény ostyát a régi mágikus királyok porával. A pap eszik és iszik, aztán ledobja az oltárról a keresztet, meztelen lábával tapossa és így szól: „Ó kereszt, megsemmisítelek a régi templomos lovagok emlékére.” „Megsemmisítelek, mert te voltál Jézus kínzóeszköze.” „Megsemmisítelek, mert te vagy a szenvedés pentákuluma.” „Megsemmisítelek, mert uralmadnak vége, mert nem szükséges többé, hogy az emberek elmerüljenek a fájdalomban. Fel kell támadniuk, hogy üdvözöljék az ember szellemét, mert ő a parakleuta.”

A pap tovább celebrálja könyörgését, miközben az alábbi szavakkal meghajol a fejek előtt: „Ti, királyi mágusok, az ember hírnökei, legyetek hozzánk könyörületesek.” „Te, Kaspar, ki aranyat hoztál szegénységünkre, adj nekem bölcsességet, add nekem a tudás aranyát.” „Te, Melchior, fennkölt aggastyán, te, ki felkínáltad a megaláztatás füstjátékát, erősítsd meg akaratomat, és űzd el tőlem a félelmet.” „Baltazar, te, ki hozzám a legközelebb állsz, te neveletlen, Sába királynőjének szeretője, mirhát hoztál a tisztaság lábaihoz; fiatalítsd meg érzékeimet, adj nekem erőt.” E szavaknál tisztelettel és bensőségesen megcsókolja a három koponyát és újra megszenteli a régi szent könyveket. Ezután lassan eloltja a gyertyákat és megadja a kéjelgés jelét az összegyűlt közösségnek, amit ő az oltárról megáld. Így ér véget az albigensek miséje.

Kézzel írott grimoire egy oldala

A fekete mise

Ezékiel és Wintras szerint

A Sátán-templom falai értékes, ördögi freskókkal vannak díszítve, amelyek a gyilkosságot, a szentgyalázást és a terméketlen szerelmet dicsőítik. Körös-körül márványszobrok állnak, amelyekben a művész keze pogány szépséggel örökítette meg a visszataszító istenkáromlást. Közben a fülkékben és az oltáron fallikus szobrocskákat, elefánt tagú Apollókat, ördögarcú luciferi pápákat, szamárfülű Krisztusokat és keresztben végződő óriási fekete falloszokat lehet látni. Minden résztvevő és megemlékező rézből készült füstölőedényeket lóbál, amelyek narkotikus drogokat tartalmaznak, hogy előidézzék a szombati kábulatot: beléndek, csucsor, maszlagos nadragulya és sisakvirág. A teremben kerti rutából és borókából készült értékes parfüm terjeng, hogy megakadályozza a fogantatást és megsemmisítse a gyümölcsöt, azaz már a szellemi fogantatást is igyekszik megakadályozni, hogy távol tartsa a reinkarnációra törekvő lelket. A fő istentiszteletet a pap sátánmaszkban, fejedelmeivel együtt celebrálja: Belzebuth, Asteroth, Asmodai, Belial, Moloch és Baal, akik nagy márványfigurái az oltárkereszt mögött állnak. A pap megidézésein keresztül e démonok asztrális anyaga órákra inkarnálódik a templomban. Az ördögpap meztelenül az oltárra emelkedik: „Introibo ad altare dei.” Aztán kinyitja az ostyás dobozkát, és megkezdődik a ceremónia. Ennek során újra és újra a Sátánt idézi, és a konszekrációnál sűrű füstben tűnik el a Sátán kép, és beburkolózik egyben a logos kisugárzó ereje elől, legyen az akár húshoz és borhoz kötve. De amikor Krisztus a ceremóniában kenyérbe és borba zárul, és a pap dicsőségesen felkiált: „Hoc est enim corpus meum...!”

Ekkor megvilágosodik a füst a Sátán arca és alakja, és hatszárnyú angyalfejedelemként, e templom mestereként jelenik meg. „Oremus, Fratres, ut nostrum sacrificium, acceptabile fiat apud luciferum omnipotentem.” Miközben a közösség a hazugság és a kicsapongás úrvacsorájához igyekszik, a füstös párában megkezdődik az orgia. Azok az úgynevezett ránk maradt ördögidézések, amelyeket a nyilvánosság számára a „Claviculae Salamonis-ban bemutatnak, amelyből egyébként számtalan hamis kiadás kapható, használhatatlanok, ahogy a fekete mágia hasonló titkos könyveinek utasításai is, amelyek Faustra és Salamonra vezethetők visszaj Az ördögkultuszok kívülállnak a tulajdonképpeni mágikus hagyományon, mert az igazi mágus minden természetes és természetfeletti erő feletti uralomra törekszik. Aki teljesen átadja magát a gonosz hatalmának, az eggyé válik vele. A XVI. században írt könyv, a Faust pokoli kényszere mondja ki az állítólag magától Fausttól származó előszóban: ”Ha igazi mágus akarsz lenni és tetteimet akarod cselekedni, akkor Istent éppen úgy ismerned kell, mint minden más lényt. De semmiképpen sem szabad tisztelned, és csak azt teheted, ami e világ hercegének tetszik... Aki művészetemet birtokolni akarja, szeretnie kell a pokol szellemeit és a levegőt kormányzó szellemeket, mert csak ők tudnak minket boldoggá tenni ebben az életben. Aki bölcsességre vágyódik, keresnie kell azt, az ördögtől megnyerni. Mert milyen dolgok azok a világon, amelyeknek nem az ördög a legjobb képviselője, e világ hercege? Egyszóval: bármit is kívánsz, gazdagságot, tiszteletet és dicsőséget, tőle megkaphatod, és ha jót vársz a halál után, akkor saját magadat ámítod.” Az angyalok, a szellemek és a hercegek legfülledtebb, végtelen, kenetteljes idézései csupán ostoba koholmányok, és nem többek, mint stimulációs eszközök a világi mágus számára, hogy őt a szükséges extázisba juttassák. A lényeg az, hogy a mágus a kabbalista, hamisítatlan pentákulum és pecsét birtokában legyen, a mágikus kvadrátokat és a kozmikus glyptusok potenciális hatását uralja, akkor nem sok szóra lesz szüksége. Természetesen a valódi fémkészülékek nagymértékben támogatják a mágikus-mágneses vonzást, valamint a megfelelő drágakövek használata is ajánlható. A kabbalista könyvek pontos

tanulmányozása elengedhetetlen. Az alábbiakban közlünk egy táblázatot a használatos démonnevekkel és pecsétekkel, valamint néhány pentákulummal, amelyek Agrippa von Nettesheim műveiben találhatókhoz hasonlóak. Elegendő azon szerzők könyveit elolvasni, hogy betekintést nyerhessünk, akiket legtöbbször tévesen modern sátánistákként illetnek. Ezért a sátánkultusz vörös fonálként vonul végig az évszázadokon, az emberiség történetének kezdetétől. Az ördög befolyása minden korszakban megállapítható, legyen szó az ókorról, a parasztháborúkról, a középkor képrombolóiról vagy Voisin idejének fekete miséiről. A Föld minden népe, még ha gyakran csak periodikusan erősebben is, ezen ördögi ösztönzők hatása alá kerül. Az aztékok véráldozatai, a szamoák ördögtáncai, az afrikai négerek voodoo kultuszai, Ázsia sámánista szokásai, a világháború ördögi mérgesgázos gyilkosságai, a tényeket oldalakon keresztül lehetne sorolni, de tisztán felismerhető, hogy a Föld egész emberisége egy Demiurgos befolyása alatt áll, amely ennyire ártón hat, mert a teljes éretlenség, a nagy szellemi és kozmikus természeti törvények ismerethiányának következtében így kell magát kifejeznie.

Azon kevesek azonban, akik szellemi erőiket, intuitív értelmüket, egész gondolkodásukat, cselekvésüket és teremtésüket életük folyamán a nagy testvériség szent szolgálatába állították, amely feltűnés nélkül törekszik a Föld bolygó karmájának elhordására, Lucifer segítésére annak isteni természete beleérzésen keresztüli megértésével, visszatalálni Istenhez,

azok inkarnációinak törvényes folyása úgy kerül szabályozásra, hogy ők egykoron, egy új emberiség könyörületes segítőiként és vezetőiként haladnak új kozmikus, hatalmas időszakokon át. Lucifer azonban mindig újra meggyújtja majd a fény hordozójaként a fáklyát, hogy megvilágosítsa az emberiséget, a sötétséget és felismertesse Isten igazi orcáját, amíg eljön az ő ideje. Az öntudatos lét mártíriuma már az embernél megkezdődik, és erősebben és nyomatékosabban érvényesül egészen a legmagasabb intelligens lényekig. A Demiurgos Lucifer szája körül képletesen oly gyakran ábrázolt szenvedés-vonás megfelel a Jézus Krisztus szája körüli fájdalmas vonásnak. Keresztre feszítésük felismerését mindketten régóta magukban hordják. Lucifert is az anyag X keresztjére kötözték korszaknyi időre a maga fejlődésében, és felismerése odáig terjed, hogy a maga kozmikus hatalmi területének evolúciója során megszabaduljon e köteléktől. A bolygóintelligenciák kozmikus egyesülésén keresztül, amelyek erőcsoportokká gyülekeznek, amelyek a spiráltörvényei szerint lassan, de biztosan bekövetkezik, Lucifer is eljut a hármasságig, a harmóniáig, a-melyben a kikristályosodási folyamat a Szaturnusz szférájában lejátszódik. Az özönvizek, amelyek a periodikusan ismétlődő jégkorszakok következményeként lépnek fel, amelyek mélyebb értelemben felfoghatók Földanyánk, a mindenség szülőjének bűnhődési áramlatainak. Beavatott misztikusok nemhiába adják neki a szülőanya szimbólumát, amely számára egy bolygócsoport adott fejlődési folyamatát ábrázolja. Az abszolút kinyilatkoztatásai folyamatosan bizonyos matematikai számtörvények szerint játszódnak le, és az egész teremtés egyáltalán nem fogható fel egy antropomorf istenség kényének kedvének. A Demiurgos építőmesterek is szigorúan a matematikai tanok alapján dolgoznak, amelyeket az emberiség ismer, csak még azok magasabb szintű lehetőségeit nem fogja fel. A szellem és a szubsztancia közötti váltóhatás következtében keletkeznek a világok, ezt mondja a mi titkos archívumból vett Szaturnusz gnózisunk, nem a semmiből való teremtés által, amit a Biblia

mond. És a fény kezdetektől fogva világít a sötétségben, mert a sötétség a fény! A fény a kinyilatkoztatott sötétség. Az első különbségtétel téves módon a gonosz keletkezésére utal. Ugyan itt kezdődik az intellektualitás, az egoizmus, de csak akkor, ha ezt az egység elleni fellázadásnak érzékelik, lehet képletesen a gonosz kezdetéről beszélni. Ugyan az emberiség szaturnuszi erőkhöz való téves beállítottságának gyökerei csak a lunáris befolyásokban vannak, és hatásuk átmeneti. Minden hermetikus páholyban érvényes a szellemi megszabadulás a nőneműtől, mint a lunáris befolyások fő hordozójától törekvésre méltó és a magasabb szintű titkos tudományok tanulmányozásának alapfeltétele. Csak a mágus exemptus használhatja tudatosan és védelem alatt a mágikus holderőket, és ezzel a nőt lelkileg és testileg is mágikus célokra. A szexuálmágia e titkos és ősrégi tudáson alapszik. A szó, a logos, a szeretettel ellentétben áll. A szerelem egyedül inaktív. „Nincsen semmi – és a semmiben mégis hat a semmi!” Gnosztikus eredetű régi mondás, melynek értelme: „Nincsen üresség, semmi. A tulajdonképpeni mindenség a semmi, tehát hat a mindenségben, az igenlésben a nem, a polarizáció törvénye szerint.”

Sátánista pecsétek

A Tarot ördöge A Tarot, bármi is legyen az eredete, egy tagadhatatlanul tradicionális tudomány nyomait őrzi, értve ezalatt a kabbala, az alkímia és a mágia tudományát, tehát ilyen értelemben magát a hermetikus hagyományt. Noha vannak az eredetében igen homályos aspektusok is. A Tarot témával való foglalkozás valóban veszélyessé válhat mindazok számára, akik nincsenek eléggé felkészülve a „földalatti erők” befolyására. A téma legnagyobb ismerője Aleister Crowley magyarázata alapján: XV. képen Pan Pangenitor a kozmosz megtermékenyítője került ábrázolásra… „Számodra nincs más feladat, mint végrehajtani akaratodat. Tégy úgy és senki más mond nemet többé. Mivel ez tisztává teszi az akaratot, nem csúfítja el a szándékot, felszabadítja a vágyat és minden szempontból tökéletes. Később láthatjuk, hogy a fa törzse áthatol az égbolton, körülötte Nuith testének gyűrűje található. Hasonlóképpen a bot szára is áthatol a föld közepén. Ha felszegem fejem én és Nuith egyek vagyunk. Ha fejem lehorgasztom és kígyómarás ér, akkor gyönyör lesz a földön, én és a föld egyek vagyunk.” Hermetikus-kabbalista értelmezés szerint a XV kép bizonyos szexuális eljárásokra is utal (amit természetesen Crowley kártyája tökéletesen ábrázol). A kép Baphomet-et ábrázolja, egy kosfejű androgyn alakjában. Karjain tetoválások láthatóak „Solve et Coagula” az ilyenfajta ábrázolás a beavatási, iniciatikus szexuálmágia különböző mozzanataira utal. Az egy nemzedékkel korábban élt Eliphas Lévi szintén kihangsúlyozza ennek a képnek a negatív sátánista, fekete mágikus jelentését: „Egészen a szentélyig hatolunk és szembenézünk a Sabbat fekete istenével, a borzalmas mendesi bakkal. Mindenekelőtt azonban nyíltan és bátran tegyük fel a kérdést: van-e Ördög? Ki az ördög? Az első kérdésre a tudomány hallgat, a bölcselet vaktában tagad, egyedül a vallás felel igenlően.

A második kérdésre a vallás azt mondja, hogy az ördög bukott angyal. Az okkult filozófia elfogadja és megmagyarázza ezt a kitételt. Nem akarunk ismételni, azonban ide egy új revelációt fűzünk: A FEKETE MÁGIÁBAN AZ ÖRDÖG NEM MÁS, MINT A NAGY MÁGIKUS ÁGENS, AMIT PERVERZ AKARAT ROSSZRA, GONOSZRA ALKALMAZ. Az ősi legendák kígyója nem egyéb, mint az univerzális ágens, a földi élet örök tüze, a föld lelke és a pokol elevenlángja. Tudjuk, hogy az asztrálfény a formák gyűjtőtere, összefoglalója. Ha az értelem idézi fel, a formák harmóniává lesznek, ha az őrület hívja elő, rendetlenség és monstruozitás következik. Ez a bölcsője Szent Antal kísérteteinek és a Sabbat fantomjainak. Van-e valóban szellemidézés és démonománia? Minden bizonnyal, hiszen ezekről be tudnak számolni a legvitathatatlanabb, legborzalmasabb módon a legendák. Ha az ördögöt megidézik bizonyos szertartással, megjelenik és láthatóvá válik. Ahhoz, hogy ne sújtson valakit villámként e látvány, hogy ne váljék kataleptikussá vagy idiótává, már eleve őrültnek kell lennie. Egyszóval az ördög a mi szemünkben a tévedések szolgálatába ideiglenesen beállított erő, miként a halálos bűn is az akarat állhatatossága az abszurditásban.”

A legelső európai Tarot Ördög ábrázolása Marseilles Tarot

Aleister Crowley XV Tarot lapja

A Sátán az idők kezdetétől, az idők végezetéig köztünk jár.

Tartalom

Dreamland