Frank Winkin A LÉTEZÉSI TÖRVÉNYEK Az ensológia jelentése: a létezõ tudománya. Minden létezõnek, Istennek a tulajdonságaival, természetével, törvényeivel és mûködésével foglalkozik. Rendszerelméleti és gyakorlati módszertani tudományág a filozófián belül (lásd: még az ontológiát és metafizikát). Egy jó, használható filozófiának szilárd alapokra kell támaszkodnia. Az alaptéziseknek egyszerûeknek, világosaknak és minél kevesebb axiómára (magyarázatra nem szoruló sarkigazságra) épülõknek kell lenniük. A filozófia célja létrehozni egy olyan egységes világképet, melynek égisze alatt az összes tudomány és a világban általunk megtapasztalható minden jelenség megnyugtatóan elfér. Az ensológia egyetlen posztulátumra (követelményre, egyszerûbb igazságra vissza nem vezethetõ alaptételre) épül, a létezés kiindulási pontjára, az abszolútumnak tekintett okforrásra, mely rendelkezik mindazon tulajdonságokkal, melyekbõl az egész megnyilvánuló létezés levezethetõ. 1. ábra. Ezen szubsztanciából (minden létezõ közös lényegébõl) következnek azok az immanens (benne rejlõ), és determináns (meghatározó, szükségszerû) törvényszerûségek, õselvek, melyek választ adnak a létezés céljára és az élet értelmére is többek között. Ezek a törvények képezik a valóság alapját, melynek kutatása és minél pontosabb megismerése a célunk.
Kezdjük tehát gondolatmenetünket a valóságot felépítõ alapvetõ törvények és tulajdonságok megfogalmazásával. 1. A FORRÁS TÖRVÉNY Minden létezõ megnyilvánulás legvégsõ (legelsõ) oka, a teremtés kiindulási pontja a megnyilvánulatlan okforrás. Ez teljesen transzcendens, idõbeli létezõ, amolyan idõcsíra (kronoblaszt), mely potenciális teremtõje minden késõbbi megnyilvánulásnak. Nincs olyan létezõ, mely ne ebbõl az okforrásból keletkezett volna és ne ennek az okforrásnak az eseményterében tartózkodna. Minden létezõ teremtménye, másolati forrása virtuális, fennmaradását az elsõdleges, originális létforrásnak köszönheti. Megjegyzés: Ilyen abszolút okforrásból a rendelkezésünkre álló információk szerint tíz darab egzisztál (létezik) jelenleg a mindenségben. Ezek együtt, egymással kölcsönhatásban keltik a kezdetektõl fogva a mindenséget. A másolati források a teremtõjükhöz (a nem tér nem idõn, az õskáoszon keresztül vezetõ) egy dimenziós idõszálaikkal kapcsolódnak. A teremtés így egy fraktális rendszert, fa szerûen elágazó struktúrát alkot. Az okforrás léte axióma, keletkezésének módja ismeretlen és minden valószínûség szerint meghatározhatatlan. A létrejöttének körülményei és okai ugyanis a jelenlegi tudásunk szerint a megismerhetetlenség tartományában vannak még a forrás, az Isten számára is. Fizikai és filozófiai tulajdonságai elképzeléseink szerint a következõk.: 1. A FORRÁS FIZIKAI PARAMÉTEREI
2. 1. IDÕTARTAM: A forrás idõbeli, tértelen, dimenziótlan létezõ. Önnön jelenében létezik, a sajátideje önmaga számára állandó, végtelen, szubjektív és abszolút, vagyis egy omnipotens szingularitás (mindenható pontszerû jelenség), melyen kívül nincs más létezõ. 2. FORGÁS: A forgás csak inerciarendszerben értelmezhetõ tulajdonsága a forrásnak. Inerciarendszernek tekintendõ minden olyan rendszer, mely minimum két, egymással kapcsolatban álló elembõl áll, lásd: a kettõs egységnél. Az egymásban elhelyezkedõ két forrás egymáshoz viszonyított relatív, tengely körüli elmozdulása a forgás. Iránya kétféle lehet: balos és jobbos. 3. CIKLIKUSSÁG: A forrás geometriáját tekintve egy önmagába visszatérõ és visszazáródó, ismétlõdõ létegység. Ott a kezdete, ahol a vége, lásd: a ciklus törvényt. 4. KETTÕS EGYSÉG: Az elsõ létezõ inerciarendszer. A megnyilvánuló forrás úgy egy, hogy közben két egymásba ágyazódó, egymástól elválaszthatatlan forrásból áll. A megnyilvánulás lehetõségét a kettõ között fellépõ kölcsönhatás eredményezi. A létezésben tehát az egységet minimum ketten (két fél rész) alkotják. Az egy elemes rendszer, mint megnyilvánulatlan, önmagában definiálhatatlan és értelmetlen. A két elemes rendszer már inerciarendszerként viselkedik és a fellépõ relatív különbségek, pl.: a forgás, az elmozdulás iránya és sebessége lehetõvé teszik a forrás számára a megnyilvánulást. 5. GEOMETRIA: A forrás, bár mérete miatt pontszerûnek (dimenzionális kiterjedés nélkülinek) tekinthetõ, meghatározott formával, belsõ geometriával rendelkezik. Ez az ekvitemporiális felületû torroid, melynek keresztmetszete egy lemniszkáta, a felülete pedig egyoldalú möbiusz(szalag)ként jellemezhetõ. (Ekvitemporiális: egyidejû. Torroid: körgyûrû. Lemniszkáta: fekvõ nyolcas alakú görbe.: Azon pontok mértani helye, melyek két adott ponttól való távolságának szorzata állandó.) 6. INSTABILITÁS: A forrás és teremtett környezete az állandó kölcsönhatásban levés során folyamatosan változik, átalakul. Az instabilitás következménye a megnyilvánulás, a mozgás, az állapotváltozás, a fejlõdés, tehát maga a létezés. 7. EMANÁCIÓ: A forrás kronogén (idõszülõ, idõkeltõ) létezõ. A megnyilvánulása során a saját létezésének tényét, eseményét sugározza ki, árasztja magából. Ez az eseményhorizont. Mivel a forrás önmagában álló és pontszerû, ezért az emanáció kétirányúként definiálható. Egyrészt kifelé áradhat, másrészt befelé sûrûsödhet önnön dimenziótlanságába (lásd: mint a neoplatonizmusnál). 8. TASZÍTÁS: A forrást elhagyó múltszféra, az eseményhorizont
taszítólag hat minden elért másolati forrásra sugárirányban. A források nem ütköztethetõk egymással, az eseményhorizontok pedig kölcsönhatás és változás nélkül áthaladnak egymáson. 3. A FORRÁS FILOZÓFIAI JELLEMZÕI
1. ÉN LÉTEZEM: Tudatában vagyok a saját létezésemnek. Tulajdonságaimat a fizikai paramétereimbõl és a természetembõl következõ létezési törvények határozzák meg. A forrás éntudat nélküli öntudattal rendelkezik, lásd: a létezés evolúciójánál. A létezés önmagának az oka, lásd: a forrás axiómát. 2. EGY VAGYOK: Önmagamban teljes vagyok és egy elemi egészet alkotok. Ez az abszolútum vagyok én, az egy önvaló, a létezés mértékegység nélküli alapmértéke, melybõl minden késõbbi megnyilvánulás levezethetõ. Nincs rajtam kívül lévõ, mert minden bennem van (lásd: a szolipszizmust). Az okforrás, mint elemi egész már a kezdetektõl, a megnyilvánulatlanság állapotában is látensen magában hordozza a kettõsséget, mely a megnyilvánulás, a dualitás alapja, lásd: a kettõs egységnél. 3. SZABAD VAGYOK: Teljes szabadsággal és önfüggõ akarattal rendelkezem. Úgy viselkedem, formálódom, ahogy akarom. Határt, korlátokat csak én szabok magamnak. Ennek oka az, hogy a forrás önmagában teljes és önmagába zárt, környezet nélküli rendszernek tekintendõ, melyet teljes egészében a saját belsõ tulajdonságai határoznak meg. Külsõ tényezõk és létezõk tehát rajta kívül (a 10 okforrás alkotta egységes minden létezõn kívül) nincsenek! Ugyanakkor minden megnyilvánulás, másolati forrás, teremtmény a forrás részhalmazának tekintendõ, tehát a szabadsága is csak részleges az egészhez viszonyítva. 4. VÁLTOZOM: Mozgok, önfenntartó belsõ dinamizmussal rendelkezem. Fraktálisan feloszthatom és egyesíthetem, megnövelhetem és lekicsinyíthetem, sokszorosíthatom és vizsgálhatom stb. magam. Tetszõleges formákba rendezõdhetem a saját létezési törvényeim szerint. Az állapotváltozás, az átalakulás elidegeníthetetlen tulajdonsága minden létezõnek és ténye a forrás instabilitásából adódik. 5. VÉGTELEN VAGYOK: Minõségemet, mennyiségemet, formámat, lehetõségeimet, képességeimet, egyszóval minden (eleve meglévõ és teremtett) paraméteremet illetõen. Korlátlanságom, határtalanságom a geometriám és a belsõ szabadságom következménye. 6. EGYENSÚLYRA TÖREKSZEM: A részhalmazaim közötti kölcsönhatások eredményeként a legkisebb kényszer elve alapján a változások során fellépõ belsõ instabilitás, káosz csökkentésére,
megszüntetésére törekszem, melyet ugyanakkor a tulajdonságaimból következõen sosem valósíthatok meg teljes mértékben. Ez a létezési paradoxon a mozgás és a stabilitás közötti változó egyensúly következménye (lásd: a kölcsönhatási törvénynél). 7. TERMÉSZETEM VAN: Lényegi tulajdonságom az önmegvalósítás, önmagam minél teljesebb és tökéletesebb formába öntése, mûködtetése és végtelen változatosságban való kiterjesztése a fennmaradásom érdekében. Ez a cél, mely értelmet ad a létezésemnek. (Nem azonos a hagyományos értelemben vett individualizmussal!) Ez azt is jelenti, hogy nincs olyan rendszer, mely ne törekedne önmaga fenntartására és fejlesztésére. A létezés alaptermészetét tehát a fizikai paramétereibõl következõ filozófiai jellemzõi határozzák meg. 2. A LÉTEZÉSMEGMARADÁSI TÖRVÉNY A létezés szubsztanciája (legbelsõbb lényege) nem szûnhet meg és nem keletkezhet a semmibõl. A lét egy önfenntartó, örök "vanás". A semmibõl (ami nem létezik) nem lehet valamit csinálni. Ami pedig létezik, azaz az originális okforrások nem szüntethetõk meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy a másolati források, tehát a teremtés egy múlandó megnyilvánulás. Ami született, annak el is kell pusztulnia szükségképpen valamikor. Megjegyzés: Mindebbõl következik, hogy az anyag, energia és impulzusmegmaradás törvényei nem tekinthetõk érvényesnek sem fizikai, sem filozófiai szempontból. A létezés maga az igazi perpetuum mobile. 3. AZ INFORMÁCIÓMEGMARADÁSI TÖRVÉNY A létezés eseményének megmaradása az önmagába zárt létezõben. A létezésben minden információ korlátlan ideig, még a kibocsátó forrásának pusztulása után is, tehát gyakorlatilag örökké megõrzõdik. Az információ a források által kibocsátott longitudinális idõhullámok frekvencia modulációjában õrzõdik meg. Ezen hullámok nem csillapodók, mivel terjedésük közegfüggetlen, vagyis a kibocsátó forrást elhagyva már nem változnak meg, csak változtatnak, minden általuk elért más idõforrást. Az azokra gyakorolt hatásuk az információ átadásának, szuperponálódásának (felülhelyezõdésének, felgyülemlésének), továbbá a kölcsönhatásoknak az alapja (részletesebben lásd: az ezzel foglalkozó idõfizikai publikációkban). Minden létezõ rendszer legvégsõ lényege, oka és célja tehát az információ, illetve annak keltése, teremtése, megõrzése, továbbadása és felhasználása. 4. A KÖLCSÖNHATÁSI TÖRVÉNY
A létezést két alapvetõ fizikai kölcsönhatás tartja fenn és mûködteti. Az elsõ az emanációs taszítási kölcsönhatás: A források által kibocsátott eseményhorizontok taszítólag hatnak (sugárirányban) minden más elért forrásra és egyben a sajátrezgésüknek megfelelõen modulálják, átrezgetik azokat, lásd: az információátadás elvét. A második az idõszálas vagy fluidszálas kölcsönhatás: Minden másolati forrás egy idõszállal kapcsolódik az õt létrehozó forráshoz, a teremtõjéhez. A másolati források is képesek a teremtésre, így jön létre az univerzum fraktális hierarchiája, mely a jelenlegi ismereteink szerint mindössze hét másolódási szintig (hetedíziglen) képes stabilan mûködni és fennmaradni. Ezen szálakon (melyek megfelelõ isteni technikával a nem tér nem idõben elvághatók, összeköthetõk és elágaztathatók - lásd: a sors fonalakat szövõ Párkákat a római mitológiában) keresztül a távolságtól függetlenül egyidejû, késésmentes kommunikáció, információ átvitel végezhetõ. Így áll minden létezõ (forrás) a kiindulási (ok)forrásokon keresztül kapcsolatban egymással. Az univerzumban folyamatosan teremtõdnek olyan új dolgok, melyek korábban még nem léteztek. Ezek a létükkel hatást gyakorolva a már meglévõ rendszerekre növelik az egész mindenség rendezetlenségét, instabilitását. Éppen ezért a kölcsönhatások során fellépõ változások a rendezettség, az egyensúly növelésének irányába hatnak, vagyis az univerzum önnön karmikus entrópiájának, rendezetlenségének csökkentésére törekszik (melyet maga a rendszer teremtett meg szükségszerûen, a saját megnyilvánulása során). Minden kölcsönhatás három legfontosabb jellemzõje tehát.: 1. Minden folyamat igyekszik a legkisebb kényszer elvét követni. 2. Nincs akció reakció nélkül. 3. Minden rendszer a környezetével való egyensúly, harmónia megvalósítására törekszik. 5. A CIKLUS TÖRVÉNY A ciklikusság: (ön)ismétlõdés, visszacsatolás. Minden létezõ rendszer (valamilyen formában) a ciklikusság által tartja fenn önmagát, marad meg a létében. Minden rendszer változik, átalakul, ezért a visszacsatolás elengedhetetlenül szükséges a létfolytonossághoz. Ennek megvalósítására a gyakorlatban végtelenek a lehetõségek. Megjegyzés: Minden olyan létezõ rendszer, halmaz és folyamat, mely önmagába visszatérõ, visszazáródó, ismétlõdõ, tehát eleget tesz a ciklikusság törvényének, egésznek és önmagában teljesnek tekinthetõ. Teljesnek tekinthetõk sok egyéb mellett azok a rendszerek is, melyek a kör, gyûrû, lemniszkáta, torroid és gömb geometriák valamelyikével jellemezhetõk a fizikai és filozófiai tulajdonságaikat tekintve. Minden részhalmaz nyílt rendszernek tekintendõ és ezért csak részlegesen lehet teljes. A relatív teljesség szubjektív idea és folyamatosan változó értéknek tekintendõ. A minden létezõ, bár önmagában abszolút teljességnek tekintendõ, mégsem állandó, mert önmagán belül folyamatosan változik és növekszik, vagyis az
információmegmaradási törvénynek megfelelõen az értéke önmagához viszonyítva állandóan nõ. 6. A FORMA TÖRVÉNY Mindennek ami létezik formája, struktúrája és belsõ tartalma van. Formanélküli létezõ tehát nincs. Még a megnyilvánulatlan okforrásnak is van geometriája. A létezés elválaszthatatlan a formától és az azt létrehozó, alakító tartalomtól (szubsztanciától), vagyis önmagától. Tehát a tartalom hozza létre a formát és a forma tartja létben a tartalmat. A létezés során megnyilvánuló formák virtuális illúziók és folyamatosan változnak a pillanatnyi kölcsönhatásoknak megfelelõen. Ez a forma paradoxon: a létezés tartalma állandó, viszont a tõle elválaszthatatlan tulajdonsága, a formája örökké változó (lásd: az arisztotelészi hülémorfizmust). 7. A CÉLIRÁNYOSSÁGI TÖRVÉNY Minden létezõ megnyilvánulásnak van valamilyen célja, melynek elérésére, megvalósítására törekszik (lásd: a teleológiát és az intencionalizmust). A létezés természetébõl következik, hogy a létezõk igyekeznek elfoglalni magukat valamivel, célt és értelmet találni (teremteni) önnön létüknek, amivel eltölthetik, kitölthetik az idejüket, amire hatást gyakorolhatnak (Az Isten idõtöltést végez). A megnyilvánulatlan létezõ célja a megnyilvánulás, maga a létben maradás. Az okforrásnak a teremtés megkezdéséhez elõbb teremtõ forrássá kellett teremtenie magát önmagából, önmagától ahhoz, hogy a megnyilvánulás, a teremtés elindulhasson. Ennek mikéntjét (a könyv lezárásáig) még nem tudtuk kielégítõ pontossággal lefordítani emberi fogalmakra. A megnyilvánuló létezés célja az élet, mint jelenség létrehozása, fenntartása, fejlesztése és kiterjesztése minden lehetséges szférára. Ennek eredménye a teremtett világ élõ organizmushoz való hasonlatossága (lásd: a panteizmust, hülozoizmust). Minden létezõ (élõ) megnyilvánulás számára az alábbi állapotok megvalósítása, elérése és megõrzése, fönntartása tekinthetõ közös szükségletnek.: 1. A LÉTEZÉS CÉLJAI 1. ÖNFENNTARTÁS: Minden létezõ rendszer önmaga fenntartására törekszik. 2. EGYSÉG: Minden létezõ eredete egyetlen közös okra vezethetõ vissza. Lényegét tekintve minden és mindenki egy. 3. SZABADSÁG: Minden entitás törekszik a saját szabad akaratának érvényesítésére. 4. ÖNIRÁNYÍTÁS: Autonómiára törekvés. Minden rendszer uralni igyekszik önmagát és a környezetét, az általa birtokolt
perifériákat, területeket. 5. VÁLTOZÁS: Minden létezõ rendszer állapota folyamatosan változik a céljai érdekében. Semmi sem állandó, csak maga a változás, a létezés. 6. EGYENSÚLY: Minden létezõ rendszer homeosztázisra, a számára kedvezõ állapotok megõrzésére törekszik, a változás során fellépõ kellemetlen hatások kiküszöbölése érdekében (lásd: a karmikus entrópiát). 7. HARMÓNIA: Összhang. Minden létezõ a külsõ és belsõ egyensúly megvalósítására és fenntartására törekszik. 8. BOLDOGSÁG: Minden létezõ közös célja az élvezet állapotának elérése és fenntartása (lásd: az eudaimonizmust). Minden létezõ megnyilvánulás számára az alábbi tevékenységeknek és általános céloknak van értelme a fennmaradása során.: 2. AZ ÉLET ÉRTELME 1. MEGISMERÉS: A tanulás. Információk gyûjtése a külsõ világból, azok feldolgozása, értelmezése, integrálása, elraktározása, a visszaemlékezés rájuk, az információk felhasználása és tovább adása. A belsõ világ megismerése, értelmezése és újraértelmezése, az emlékezés, az információk felhasználása a célok érdekében és egyben a kreativitás is. 2. VISZONYULÁS: A kapcsolat. Más létezõ tudatokkal, entitásokkal való kommunikáció és összeharmonizálódás, ideák fejlesztése és maga a megismerés. Viszonyulás önmagamhoz és a környezetemhez. A harmónikus kapcsolat alapjai: türelem, elfogadás, megegyezés, változatosság. Fõbb formái: munkatársi viszony, barátság, gondoskodás, szeretet, szerelem. 3. TEREMTÉS: Az alkotás. Ideák, állapotok és kölcsönhatások létrehozása, megvalósítása. Az alkotás: önmegvalósítás, szolgálat, vágyakozás, tervezés, kisérletezés, változatosságra törekvés, kapcsolatteremtés, befolyásolás, fejlesztés, tehát maga az élet. A szellemi fejlõdés befelé: ideák integrálása, alkalmazkodás, kreativitás, önmagamhoz való viszony és harmonizáció, lelki fejlõdés. A szellemi fejlõdés kifelé: kivetítések és teremtmény létrehozása, befolyásolás, a másokhoz való viszony és harmonizáció, mások lelki fejlõdésének elõsegítése. 4. TÖKÉLETESEDÉS: A fejlõdés. A tanulás, a kapcsolat és az alkotás tökéletesítése a végtelenségig. Az univerzumban a fejlõdés minden lehetséges (és fõként a teremtõk számára kívánatos) irányban állandóan folyik. A lényeg a megnyilvánulások fejlesztése, az új irányokba történõ átmenet, az állapotváltozás, mindig a körülményeknek, a szükségleteknek és a céloknak megfelelõen. Ezekkel a törvényszerû tulajdonságokkal jellemezhetõ tömören a
minden létezõ, az Isten, és szükségképpen minden teremtménye, részhalmaza is, mivel azok szintén ezen törvényeknek vannak alárendelve. Megjegyzés: Mindezekbõl következik, hogy önnön tulajdonságait, törvényeit még az Isten sem képes alapjaiban megváltoztatni, pl.: a lét nem képes megszûnni, önmagából kilépni, megszakítani a ciklikusságot vagy megállítani a forrás forgását, stb. Sejtéseink szerint csupán az õselvek bizonyos (pontosan még nem ismert) határok közötti módosítására, azaz önmaga "finomhangolására" képes az Isten.
A MEGISMERÉS A MEGISMERÉS FOKOZATAI Eddigi ismereteink szerint a megismerés, a tapasztalatszerzés, a tanulás minden létezõ számára szükségszerû, folyamatos, örök tevékenység. Értelmet ad az életnek és célokat. Az entitás információkat gyûjt a külsõ és belsõ világból, azaz érzékel. Az érzékelt szubjektummal kölcsönhatásba lépve, annak rezgéseire hangolódva közvetlenül vagy testen, s annak érzékszervein keresztül eggyé válik a szubjektummal, magába integrálja, tudomásul veszi azt. Az információk szûrése, idealizálása, majd feldolgozása, értelmezése és elraktározása az ezzel automatikusan, programszerûen együttjáró tanulható és fejleszthetõ folyamat a szellemben. A megismerés az eligazodás, viszonyulás alapja, célja a külsõ és belsõ világ rendszerezett feltérképezése és uralása. A belsõ világ kutatása a visszaemlékezés, ugyanakkor mivel az univerzumban minden mindenben benne van információját tekintve, ezért lényegében egy a külvilág felfedezésével. Bármerre indulsz el, elõbbutóbb ugyanoda jutsz vissza. Ez az önmagába zárt létezés információs lemniszkátája. A tudás olyan zárt rendszer, mely önmagán belül az analízis által differenciálódik és önszaporító. A megismerés mélysége, részletessége a mi teremtményünk és a végtelenségig kutatható, vizsgálható. Mi építjük meg magunk elõtt a tudás útját, melyre azután rálépünk, hogy bebarangolhassuk azt (lásd: a gnoszeológiát, episztemológiát, ismeretelméletet és a relativizmust). Ezért van az, hogy az Isten csak azt tudja, amit megteremtett, mint tudást önmagából, önmagának, azaz önmagát. A megismerés ennélfogva teremtõ és tudattágító folyamat. 4. ábra. A tudás a nem tudás bekeretezése. A tudásunk valójában abból áll, hogy megmondjuk mi az, amit még nem tudunk. A fejlõdés az, hogy egyre pontosabban meg tudjuk mondani, mit nem tudunk a világról. Minden létezõ megnyilvánulás saját szubjektív tudásának össz eredõje adja az Isten önmagáról való objektív tudását. Ezen objektív tudás a teremtés során folyamatosan nõ, tehát az Isten egyre jobban megismeri önmagát.
Kiegészítés: A beigazulási tartományhoz: Az észlelés felbontása hozza létre, szabja meg az idõt is! A jövõ-jelen-múlt idõfogalom valójában fiktív idõrendszer, megállapodás és törvény szerinti felbontása az egyidejûségnek. Az Isten szemszögébõl nézve ugyanis minden egyszerre van, mivel a teremtett létezõk összes információja örökké megõrzõdik az egészben. Az elkülönültség illúziója: Mivel a fizikai síkra a lélek feltudati törléssel reinkarnálódik, az egységbõl kiszakadva itt mindenki magányosnak és elveszettnek érzi magát egy idegen és ismeretlen, veszélyes közegben. Az elkülönültség mellett még a tudatlanság az, amely megnehezíti az itt végzett cselekedeteket, a karmát, az életet. A tudatlanságból vagy a nem megfelelõ tudásból eredõ eseményt, reakciókat nevezzük általában rossznak, gonosznak. A helytelen cselekedet tehát valójában sikertelen törekvés a helyes cselekedetek végzésére. A jó és a rossz ideája: viszonyfogalmak, egymást kiegészítõ ideapárok. Kijelölésük, meghatározásuk és elkülönítésük önkényes alapon történik az értelem által, ennél fogva szintén az illúziók közé tartoznak. A dolgok nem jók és nem rosszak. Csupán az egymással való kölcsönhatásaik során válnak azzá az ítélõ értelem számára (lásd: késõbb). A tudás tovább adása: Egyetemes törvény, mely minden entitásnak feladata, sõt kötelessége. Taníts, hogy tanítsanak. Oszd meg a tudásod másokkal, add tovább amit tanultál.
A LÉTEZÕ EVOLÚCIÓJA Hosszú út vezet a kiindulási forrástól addig a végtelenül bonyolult és összetett, kifinomult rendszerig, amit egyszerûen csak univerzumnak, mindenségnek nevezünk. A teremtés evolúciója, mely elõször spontán, majd késõbb egyre pontosabban megtervezett, célirányos folyamatként zajlik a létezésben, tartalmaz olyan elemeket, melyek alapján meghatározható, egyszerûen körülírható. Kutatásaink során több irányú megközelítéssel igyekeztünk felderíteni ennek fõbb állomásait, és végül az alábbi csekély huszonöt pontban foglaltuk össze tapasztalatainkat. A minden létezõ, élõ megnyilvánulásra egyaránt vonatkozó általános, leegyszerûsített fejlõdési útvonal tömör vázlata elképzeléseink szerint a következõ.: 8. TUDAT: Ami létezik, az tudomással bír önmagáról. A tudatosság a létezõ mozgásának, változásának következménye. A tudat elsõ formája a megnyilvánulatlanság állapotában lévõ forrás léttudata. A megnyilvánult létezõ tudata az önmagáról és környezetérõl való tudomás, tudás növelésének irányába fejlõdik, mozog. Ez a figyelem, mely irányultságot ad a mozgásnak. A figyelem a koncentráció elsõ foka. 9. FÓKUSZ: A figyelem célja. Amire koncentrálsz, amit aktuálisan tudomásul veszel, arra irányítod a fókuszt. A megnyilvánuló létezésben ez a forrás
abszolút jelene. Az észlelési tartományt szabályozó keret, forma. Észlelési tartomány: minden, amit a forrás érzékel. A fókusz a forrást, mint tudatot elérõ eseményhorizontok, információk szûrõje, erõsítõje. Befolyásolható és irányítható. 2. ábra. ÉRZÉKELÉS: A tudat (állapot)változása, mozgása. A forrást elérõ eseményhorizontok hatása, a kölcsönös relatív realizálódás a megnyilvánuló létezésben. A tudomás növekedése az érzékeléssel kezdõdik (lásd: a szenzualizmust). Érzékelek, tehát vagyok. ÉRZÉS: Az érzékelés során a tudatban végbemenõ állapotváltozás. Befolyásolja a fókuszt. Alapvetõ fontosságú információ minden létezõ számára a környezetérõl. ÖSZTÖN: Maga az érzés. Ösztönprogram: az érzékelt esemény által a tudatban kiváltódó feltétlen reakció. Mûködése az emlékezésen alapul. EMLÉK: Minden információ, engram, melyrõl a tudat tudomással bír. Emlékezés: a fókusz ráirányítása az egyszer már tudomásul vett, érzékelt információkra, a múlt eseményeinek realizálása a jelenforrásban. HALMAZ: Meghatározható rendezõ elv által csoportosított információk összessége. Mindennek ami létezik formája, kerete van, tehát halmaznak tekintendõ. Isten, mint abszolútum önmagába zárt halmaz, akinek minden teremtménye, részhalmaza nyílt rendszer. 3. ábra. A halmaz burkolatának célja a benne lévõ információk, emanációk összetartása, fenntartása, a szubjektum identitásának megõrzése. A pusztulás a halmaz felbomlása. A halmaz fenntartása energiát igényel, tehát a folyamatos teremtõdés, azaz változás állapotában van. A halmazt a formába öntött erõ, azaz a mozgás tartja össze, ez a rendezõ elv. A rendezõ elv: az információkat rezgésbeli (azaz érzési) vagy formai (azaz ideabeli) hasonlóság alapján csoportosítja, tartja össze (lásd: a tipológiát és a strukturalizmust). A rezgésnek van formája és a forma rezgésbõl áll. Az összetartás vagy összekötés a huzalozási rendszer. Példa: A szellemnek, mint szoftvernek a rendezõ elve, tároló és védõ burkolata, halmazkerete a lélek részecske, a hardver (részletesebben lásd: a léleknél). A test ezen analógia alapján megfelel a perifériának. A szellem, mint halmaz a tudomásul vett információk összessége. A tudat, a fókusz és az emlékek is (rész)halmazokat képeznek. A szubjektív jelenforrást övezõ halmaz az entitás. Az entitás több, mint részeinek összessége. Ez az entitás te magad vagy, a tudatos lélek. Entitásnak minõsül továbbá tágabb értelemben minden létezõ, vagyis az Egész. 10. IDEÁK: Halmazok, formába öntött energiák. A teremtõ megnyilvánulás során keletkeznek. Megváltoztathatók, átformálhatók más ideákká. A tudomás fejlõdése során jelennek meg az emlékezetben. Jobban megformáltak az érzéseknél. Befolyásolják a fókuszt. A koncentráció a fókuszt vezérlõ ideahalmazoknak köszönhetõ. A fókuszt befolyásoló ideahatássorozat a
program. Ez fejlettebb az ösztönprogramoknál, mert nemcsak feltétlen, hanem feltételes reakcióként is mûködhet. Ezzel veszi kezdetét a tudat önirányítása, a fókusz negatív és pozitív visszacsatolású önszabályozása. A mérlegelés képessége, a tudomás növelése, a tanulás irányítása innentõl kezdve válik tervezhetõvé ideaszinten, azaz programszinten irányíthatóvá. Az ideát fenntartó erõ az idea megvalósítására törekszik, azaz a program egy önmagát végrehajtó utasítássorozat. Lehet aktív, reaktív, önkioltó, önátformáló és ciklikus is, stb. A program lefutása maga a forrást érõ állapotváltozás, mely energiáját a forrásból, az ideákat teremtõ tudatból nyeri. Az egész világ a tudatom teremtménye, azaz emanáció. Ilyen programnak tekinthetõk a gondolat és vágy elementálok, mantrák és beigazulások is. Az elementál és a mantra a környezet befolyásolása felé irányul és visszahat az entitásra. A beigazulás a környezetbõl jövõ információk rendszerezésére, halmazba való beigazítására irányul, azaz fókuszvezérlõ program és mûködésével, a fókusz környezethez való igazításával, azaz az alkalmazkodással kihat a környezetre. Minden teremtmény elementál (a teremtõjének része), amíg le nem szakad fraktálisan a teremtõjérõl. Ha leszakad, általában elpusztul (pl.: Az élettelen anyagi részecskék keletkezésének oka az isteni, élõ fraktálról való leszakadásban keresendõ). A mantra bizonyos környezeti feltételek esetén végrehajtódó program, mely a tudattól függetlenül is mûködhet, akárcsak az elementál. A fókuszban van a beigazult észlelési tartomány. A beigazulások összeállítását külön rendezõ elvek szabályozhatják. Az elementálok, mantrák és beigazító rendezõ elvek, mint ideák szabályozzák a szubjektum önmagához és környezetéhez való viszonyát, kölcsönhatását, a kapcsolatait és a kommunikációt. Szintén önmaguk fenntartására törekszenek, lásd: beidegzõdések, szokások, ragaszkodás, kötõdések, az identitástudat erõsítése, stb. 11. SZEMÉLYISÉG: A tudatban, mint szellemben aktuálisan mûködõ szubjektív programok változó, de önmagát stabilizálni igyekvõ halmaza. A környezet számára a személyiség az individuális identitás megnyilvánulásainak halmaza, vagyis a szellem akciói és reakciói a környezet felé a kölcsönhatásban levés során. Tökéletesítése elsõrendû fontosságú a szellem fejlõdése szempontjából a létezési törvények miatt. 12. GONDOLAT: Formába öntött érzés, azaz az érzékelt információk idealizálása, rendszerezése, hogy a reakcióképzés miatt programba építhetõ legyen. Gondolkodás: programok átfuttatása a fókuszon. Telepátia: a tudat által kibocsátott információkkal (idõhullámokkal) való kommunikáció a források között. Az érzésátvitel könnyebb, mint a gondolatátvitel, mert a gondolat megformáltságánál fogva merevebb, nehezebben integrálható a befogadó tudat számára. Együtt érezni könnyebb másokkal, mint együtt gondolkodni! A gondolatátvitel csak közös ideaemlékek esetén mûködik két entitás között. Nem tudsz olyan ideát közölni egy másik szubjektummal, amely hiányzik az õ emlékezetébõl, tudatából (lásd: az absztrakció, fogalomképzés és
elvonatkoztatás problémáit). A közlés vétele során tehát információ vész el. A közlés értelmezése során, a huzalozásba való beillesztéskor a halmazba rendezés, sablonizálás miatt újabb információ vész el, ezért minden értés máshogy értés. A vevõ nem úgy értelmezi az üzenetet, mint az adó. Ez számtalan probléma forrása a kapcsolat során és további kommunikációra, tanulásra készteti az entitást. 13. EGO: Éntudat. Nem azonos a léttudattal, hanem annak egyik terméke. Egy identitást meghatározó és fenntartó ciklikus program, gondolatban történõ önazonosítás. Erõsíti a szellemhalmaz határait. Belsõ Én: az entitás teljes információhalmaza, mely a tudomás aktuálisan legfelsõ szintjét képezi. Ennek mindig csak egy darabkája reinkarnálódik a fizikai testbe. A tanulás által a szellem bizonyosságtudata önmagáról és a környezetérõl, a valóságról folyamatosan nõ. Külsõ Én vagy feltudat: a hamis ego, a Belsõ Énen belül célirányosan elszeparált személyiségtöredék, mely önállóan fejlõdik, tanul és kapcsolatban áll az egésszel. Entitássá válhat vagy visszaolvadhat a Belsõ Énbe. 14. ELME: Azon személyiségprogramok összessége, melyek a lélek operációs rendszerét képezik. Feladata a fókusz irányítása, a tapasztalatok szûrése, elraktározása, értelmezése, visszakeresése, továbbadása, felfrissítése, továbbá az entitás védelme és az összes többi ösztönös és ideaszintû személyiségprogram mûködtetése és fejlesztése. Az elme mûködésének hatékonysága döntõ fontosságú a szellem számára, mivel ez az entitás fõvezérlõje. Önvédõ, de befolyásolható rendszer. 15. LOGIKA: Szervezõ elv, rendszerezõ program. Az emlékezetben az információkat adott halmazok, ideák szerint csoportosító, huzalozó program. Az értelem megjelenése és fejlõdése a tudomás növekedése során a logikának köszönhetõ. A logosz kialakulása és fejlõdése az alkalmazkodás következménye. Transzlogika: minden olyan program, mely másként rendszerezi az információkat, mint az önkényesen és közmegegyezéssel logikának kinevezett program, transzlogikusnak tekinthetõ. A transzlogikus rendszerek analógok a logikával, kialakulásuk a másféle adaptációs kényszernek, ill. a logosz átprogramozásának köszönhetõ. A logikus és transzlogikus rendszerek összekapcsolhatók, de (akár a számrendszerek) nem minden esetben konvertálhatók át egymásba maradéktalanul (részletesebben lásd: késõbb). Huzalozási rendszer: értelmezési rendszer. Az emlékezetbe kerülõ információkat a logosz rezgésbeli hasonlóságaik alapján tárolja el. Ez az analógia. Két hasonló információ közt az értelem által létesített kapcsolat a "huzal". (Ez nem ténylegesen létezõ drótszerûség, csupán hasonlat a jelenség leírására.) A hasonlóság azt jelenti: van közös részhalmaza az információknak, vagyis egybevágóak valamilyen mértékben. Emlékezéskor mindig valamirõl valami jut az eszünkbe. Ilyenkor a fókusz a logosz vezérlésével a huzalok mentén ugrál, mozog a keresett információk felé, analógiákat keres. Értelmezés: az emlékezetbe bekerülõ információ bekötése, huzalozása a
rendszerbe. Minél több helyre analóg, azaz kapcsolható valamely részhalmaza által az információ, annál könnyebb integrálni, azaz megérteni és visszakeresni a késõbbiekben. Ez a definiálás: az információhoz, fogalomhoz tartozó részhalmazok közös és megkülönböztetõ vonásainak meghatározása. Az agykontroll pl. a huzalozási rendszer tökéletesítésére, edzésére irányul. A kombinatórikai készség a huzalozási rendszer bonyolultságának függvénye. Amely tapasztalat értelmezhetetlen az elme számára, az engramként, pusztán mint esemény tárolódik el az emlékezetben. Ha az élmény intenzív vagy drasztikus volt, az sokkot és emlékblokkot (amnéziát) is kiválthat a tudatból (feloldásának módjait lásd: késõbb). A személyiség fejlõdése szempontjából tehát döntõ fontosságúak az elsõ tapasztalatok egy adott, ismeretlen területen, az értelmi rendszer kondicionálása, beszabályozása miatt. Isteni Törvény: az Isten által megalkotott huzalozási rendszer. Isteni logika, Logosz: az értelem csúcsa az univerzumban, mely magába foglalja az egész rendszert, figyeli és felügyeli az összes eseményt a teremtésben. Eredendõ bûn: a teremtmények azon felismerése, hogy az isteni huzalozási rendszertõl (nézõponttól) eltérõ szervezõ elvek létrehozásával, a kisértésnek való engedelmeskedéssel elõnyre lehet szert tenni. Ez a törvényszegés. A kisértés a létezési törvényekbõl adódik, tehát szükségszerû és elkerülhetetlen a megjelenése. Önmegvalósítás: a szellem teljes integrációja, eggyé válása szabad akaratából az isteni huzalozási rendszerrel. Ekkor jön létre az "-Én és az Atya egy vagyunk" és a "-Legyen meg a Te akaratod" állapota. Ez nem azonos a beolvadással, mert a szellem megõrzi identitását és szabad akaratát a rendszeren belül. Beolvadás: a teremtmények önálló létüket feladva visszaolvadnak a teremtõjükbe informatikailag. Összeolvadás: több entitás egyesül informatikailag, hogy egy erõsebb, életképesebb rendszert alkotva fejlõdhessen tovább. Különválás: a teremtmények kiválnak informatikailag a teremtõjükbõl bimbózás vagy osztódás által, önálló entitássá alakulva. A teremtmény tulajdonságait, egyedi jellegét a teremtõje határozza meg a szétváláskor. Ez az eleve elrendeltsége a teremtménynek (lásd: a lélek tulajdonságainál késõbb). 16. INTELLIGENCIA: Az ego, az elme és a logikai rendszerek együttes halmaza. Az emlékezet nem tartozik bele, bár az intelligencia sikeres mûködéséhez elengedhetetlen a jelenléte. Nem csak tanulásra és önfejlesztésre képes rendszer, hanem kreatív is. A már meglévõ ideákból, halmazokból a logosz segítségével képes olyan halmazokat összehuzalozni, melyek korábban, elõtte még nem voltak jelen a minden létezõben. 17. KREATÍV TEREMTÉS: Az intelligencia új ideahalmazt létrehozó alkotó tevékenysége. Minden új megnyilvánulás elõször ideaként születik meg az alkalmazkodás kényszerétõl hajtott szellem tudatában. Tökéletesítése és stabilizálódása után az idea a megvalósulásra törekszik. Az anyagi világ a valóság azon területe, ahol az ideák annyira besûríthetõk, hogy ütköztethetõk legyenek. A mi három dimenziós anyagi világunk az idearendszerek (egyik)
tesztelõ laboratóriuma. Felépítésénél fogva relatíve elszeparált a szellemi világtól. Az itt tartózkodók elöl a többi dimenziót a máya fátylának is nevezett álcarendszer takarja el. Ez egy olyan fókuszvezérlõ program, mely egy kollektívan meghatározott beigazulási tartományhoz, a megállapodás szerint kijelölt anyagi valósághoz köti a fókuszt. Az anyagi sík kitûnõ környezet a kisértések vizsgálatára és a lélek immunizálására velük szemben. A kreatív teremtés célja a létezési törvényekbõl következik és a felmerülõ kérdésekre, problémákra, igényekre próbál választ, megoldást adni. Az isteni teremtés, léteztetés folyamatos. A teremtés a tudatban zajló folyamat. Realizálása a kivetítés, elementálok formájában a beigazulási tartományon keresztül. A teremtéshez az erõt, az energiát a forrás szolgáltatja. 18. ALKALMAZKODÁS: A szellem azon önirányító tevékenysége, mely a külsõ környezeti instabilitáshoz való illeszkedés megvalósítására irányul (lásd: a szocializációt). A szellem átalakítja önmagát, tökéletesedik a fennmaradása érdekében. A fejlõdés az alkalmazkodással kezdõdik. Késõbb megjelenik a befolyásolás, és a kettõ ideális esetben egyensúlyba kerül egymással. 19. BEFOLYÁSOLÁS: A szellem azon környezetére gyakorolt hatása, tevékenysége, mely a külsõ környezeti viszonyok megváltoztatására és a szellem homeosztázisának fenntartására irányul. A szellem átalakítja környezetét, tökéletesíti a kivetített ideáit, beigazulásait, a teremtményeit a fennmaradása érdekében. A befolyásolás az alkalmazkodás kivetítéseken keresztüli megvalósítása. Ha a szellem egy problémát önmagán belül, alkalmazkodással nem tud megoldani, akkor kivetíti a környezetébe és befolyásolással ott oldja meg, majd visszaintegrálja önmagába. Az anyagi világ Isten tudatában és a teremtményekében is egy ilyen kivetítés, amit közösen hozunk létre. 20. ÖNIRÁNYÍTÁS: A szabad akarat gyakorlása. Az a folyamat, mely során a szellemben mûködõ összes program a szellemet önmaga fejlesztése, tökéletesítése felé irányítja, mozgatja. Az önirányítás egyben önmegvalósítás is, mely során a szellem megtanulja uralni önmagát és környezetét. Minden entitás a létezési törvényekbõl következõen törekszik az önirányításra. Ez együtt jár az önnön teremtményeimért vállalt felelõsség tudatának növekedésével és az isteni huzalozási rendszerbe való integrálódással. Teremtményeim: a saját személyiségem, minden szerzett tudásom, a gondolataim, szavaim, tetteim, kivetítéseim és mindezek hatásai, a karmám. 21. HATALOM: A szellem uralma önmaga és környezete fölött. A hatalom gyakorlása: valamely rendszer ellenõrzése és vagy befolyásolása a szellemen kívül vagy belül. Megvalósíthatatlan kisértés. A megvalósíthatatlanság oka az, hogy minden rendszer nyílt (tökéletesen elszeparálhatatlan a többitõl), ezért az uralni kívánt rendszer mûködésébe mindig beleszólhatnak (és bele is szólnak) mások is. Beszámíthatatlansági tényezõ: ami nem tervezhetõ be a hatalom gyakorlása, az
önirányítás és a befolyásolás, ill. az alkalmazkodás során. Mivel az univerzumban minden forrás és halmaz kölcsönhatásban van egymással, ezért mindenki hat mindenkire. Egy forrás vagy halmaz változásának (és elmozdulásának, deformációjának) irányvektora tehát az összes ráhatás eredõje, amely egyszerûen kiszámolhatatlan, azaz beszámíthatatlan az elmozdulás, elmozdítás megtervezésekor. Bizonytalansági tényezõ: a beszámíthatatlanság következménye. Nincs biztos pont minden létezõben (lásd: a relativizmust). Sosem az történik (pontosan) amit eltervezünk, mert a tervet a nem ismert tényezõk befolyásolják. Ezért minden nyílt rendszer szükségképpen tökéletlen, mert még saját magát sem képes tökéletesen uralni. Isten kezében vagyunk. Õ tökéletes, mert teljes és abszolút, azaz önmagába zárt, tehát nem érik õt külsõ befolyásoló hatások. Megjegyzés: az Isten olyan zárt, önszaporító informatikai rendszer, melyet nem befolyásolnak külsõ tényezõk, csak belsõk. Isten számára a saját teremtése sem uralható tökéletesen, mivel még õ sem képes önmagán belül egyszerre mindenfelé figyelni és mindent irányítani. Ráadásul a teremtmények szabad akarattal vannak felruházva, ami tovább bonyolítja az univerzumban zajló események menetét és állandó meglepetéseket szolgáltat minden létezõ számára. A tökéletesedés az alkalmazkodás az instabil külsõ és belsõ környezethez. A végtelenségig folytatható. Az Isten is tökéletesedik, tanul és fejlõdik! 22. ERÕ: A tudat változása, mozgása során fellépõ relatív elmozdulás irányvektora. Kölcsönhatás a források között, tehát mindig magában hordozza önmaga azonos nagyságú, de ellentétes irányú ellenerõjét (lásd: az akcióreakció törvényt). Az erõ a személyiségben vágybeli és gondolati késztetésként jelenik meg. A szellem számára a megismerés erõt ad, mert a tudomás növekedésével az alkalmazkodási és befolyásolási készség, képesség megnõ és a hatalom gyakorlására készteti az entitást. Az erõ a kreatív teremtéshez és az önirányításhoz, a szabad akarat gyakorlásához nélkülözhetetlen, a létezési törvényekbõl adódó eredõ esemény. Szubjektív és relatív jelenség. 23. CÉLOK: A cél a fókusz létrejöttének, az önirányításnak, a kreatív teremtésnek, az alkalmazkodásnak, a befolyásolásnak, a hatalomnak és az erõnek az együttes következménye. A cél a tudat, a forrás, a szellem relatív elmozdulásának iránya. A létezés célja és az élet értelme a létezési törvényekbõl következik és természete minden entitásnak. Ezek az önfenntartás, egység, szabadság, önirányítás, változás, egyensúly, harmónia, boldogság, megismerés, viszonyulás, teremtés, tökéletesedés. 24. LEMONDÁS: A valóság természetének felismerésébõl következõ cselekedet, ill. életcél. A hibás, tökéletlen világképbõl fakadó illuzórikus cselekedetek felismerése és beszüntetése, a figyelem átirányítása Istenre, a létezés lényegi természetére. Mivel a hatalom gyakorlása és az erõ használata a célok érdekében (ilyenek például a misztikus és mágikus képességek) nem vezet el Istenhez, az abszolút és legvégsõ célhoz. A lemondás, a megadás, az elfogadás, a tökéletes integrálódás Istenbe, vagyis az Õ tiszta szeretete a megoldás
minden problémára, melyek a létezés természetébõl fakadnak. Ez az összhang, az egység, majd a beolvadás az Istenbe. Az önmegvalósítottság állapota, az eggyéválás a szeretetben az isteni közösség egy tudatával. A teljesség, a szeretet, a harmónia, a boldogság és az idõtlenség, az öröklét állapota. 25. ELFOGADÁS: Isten akaratának, törvényének elfogadása, a tökéletes alkalmazkodás. Nem szolgai függõség és parancsvégrehajtás, hanem az önállóság, szabadság azon formája, melyet épp a törvény betartása ad meg a teremtményeknek. 26. EGYSÉG: Teljes integráció az isteni huzalozási rendszerbe, az isteni közösség egy tudatába. Az entitás, szellem, személyiség közben megõrzi identitását és emlékeit. Az egység következõ fokozata a beolvadás a Teremtõbe, az egyetemes szellem tudatába. Megszûnik a világtól való elkülönültség érzete, a "-Vagyok én és van a világ", helyette megjelenik a "-Minden és mindenki egy" állapota. 27. TUDAT: A létezés kiindulási pontja, az önmagamról való tudatosság bizonyosságának egy magasabb szintjén. Minden tapasztalatom és változásom ellenére lényegemet tekintve ugyanaz az egy, örök, transzcendens, létezõ forrás maradtam, aki voltam, azaz aki örökké vagyok. Önmagamban teljes, egész és tökéletes. Minden álmodott, teremtett tapasztalatom bennem van és: "Én vagyok - A létezés elsõ törvénye". A létezõ evolúciója tovább folytatódik. ÖSSZEFOGLALVA: A létezõ, mint léttudat megteremti és megtapasztalja önmagát a külsõ kivetítéseken és a belsõ önvizsgálaton keresztül. Figyelmét a fókusz irányítja, melyen keresztül érzékel. Az érzékelés érzéseket kelt a tudatban. Az érzések által kiváltott reakció az ösztön. Minden érzékelt tapasztalat elraktározódik emlékként a tudatban, halmazokba rendezetten. A formálódó halmazokból lesznek az ideák, melyek a személyiséget alkotó és mûködtetõ gondolatprogramok alapjai. A gondolkodó entitás az ego, az én tudat. Az elme a szellem fõvezérlõ programjaiból áll, melyek az összes információ rendszerezõ elvet, logikai programot felügyelik. A szellem vezérlõprogramjai együttesen az intelligencia, mely a tapasztalatai révén kreatívan teremteni képes önmagát és kivetített környezetét. A teremtés velejárója a teremtményekhez való alkalmazkodás és azok befolyásolása. Ezen tevékenységek összefoglaló neve az önirányítás, mely az önmegvalósítás irányába hajtja a szellemet. További következménye a teremtésnek a hatalom gyakorlása, az erõ használata, a célok követése és elérése, majd a fejlõdés során a valóság természetének felismerése és a mindezekrõl való lemondás és Isten elfogadása, szeretete, végezetül az integrálódás, majd a beolvadás az egység tudatába. A kör bezárult. Mindez természetesen csak tömör és leegyszerûsített vázlata a valóságnak. A létezõ evolúciója ennél sokkal finomabb és teljesebb folyamat, több annál, mint amit egyszerû emberi értelemmel még föl lehetne fogni. A folyamat részleteinek felderítése további kitartó kutatásokat igényel még.
A MEGISMERÉS A MEGISMERÉS FOKOZATAI Eddigi ismereteink szerint a megismerés, a tapasztalatszerzés, a tanulás minden létezõ számára szükségszerû, folyamatos, örök tevékenység. Értelmet ad az életnek és célokat. Az entitás információkat gyûjt a külsõ és belsõ világból, azaz érzékel. Az érzékelt szubjektummal kölcsönhatásba lépve, annak rezgéseire hangolódva közvetlenül vagy testen, s annak érzékszervein keresztül eggyé válik a szubjektummal, magába integrálja, tudomásul veszi azt. Az információk szûrése, idealizálása, majd feldolgozása, értelmezése és elraktározása az ezzel automatikusan, programszerûen együtt járó tanulható és fejleszthetõ folyamat a szellemben. A megismerés az eligazodás, viszonyulás alapja, célja a külsõ és belsõ világ rendszerezett feltérképezése és uralása. A belsõ világ kutatása a visszaemlékezés, ugyanakkor mivel az univerzumban minden mindenben benne van információját tekintve, ezért lényegében egy a külvilág felfedezésével. Bármerre indulsz el, elõbb-utóbb ugyanoda jutsz vissza. Ez az önmagába zárt létezés információs lemniszkátája. A tudás olyan zárt rendszer, mely önmagán belül az analízis által differenciálódik és önszaporító. A megismerés mélysége, részletessége a mi teremtményünk és a végtelenségig kutatható, vizsgálható. Mi építjük meg magunk elõtt a tudás útját, melyre azután rálépünk, hogy bebarangolhassuk azt (lásd: a gnoszeológiát, episztemológiát, ismeretelméletet és a relativizmust). Ezért van az, hogy az Isten csak azt tudja, amit megteremtett, mint tudást önmagából, önmagának, azaz önmagát. A megismerés ennélfogva teremtõ és tudattágító folyamat. 4. ábra. A tudás a nem tudás bekeretezése. A tudásunk valójában abból áll, hogy megmondjuk mi az, amit még nem tudunk. A fejlõdés az, hogy egyre pontosabban meg tudjuk mondani, mit nem tudunk a világról. Minden létezõ megnyilvánulás saját szubjektív tudásának össz eredõje adja az Isten önmagáról való objektív tudását. Ezen objektív tudás a teremtés során folyamatosan nõ, tehát az Isten egyre jobban megismeri önmagát. Kiegészítés: A beigazulási tartományhoz: Az észlelés felbontása hozza létre, szabja meg az idõt is! A jövõ-jelen-múlt idõfogalom valójában fiktív idõrendszer, megállapodás és törvény szerinti felbontása az egyidejûségnek. Az Isten szemszögébõl nézve ugyanis minden egyszerre van, mivel a teremtett létezõk összes információja örökké megõrzõdik az egészben. Az elkülönültség illúziója: Mivel a fizikai síkra a lélek feltudati törléssel reinkarnálódik, az egységbõl kiszakadva itt mindenki magányosnak és elveszettnek érzi magát egy idegen és ismeretlen, veszélyes közegben. Az elkülönültség mellett még a tudatlanság az, amely megnehezíti az itt végzett cselekedeteket, a karmát, az életet. A tudatlanságból vagy a nem megfelelõ tudásból eredõ eseményt, reakciókat nevezzük általában rossznak, gonosznak. A
helytelen cselekedet tehát valójában sikertelen törekvés a helyes cselekedetek végzésére. A jó és a rossz ideája: viszonyfogalmak, egymást kiegészítõ ideapárok. Kijelölésük, meghatározásuk és elkülönítésük önkényes alapon történik az értelem által, ennél fogva szintén az illúziók közé tartoznak. A dolgok nem jók és nem rosszak. Csupán az egymással való kölcsönhatásaik során válnak azzá az ítélõ értelem számára (lásd: késõbb). A tudás tovább adása: Egyetemes törvény, mely minden entitásnak feladata, sõt kötelessége. Taníts, hogy tanítsanak. Oszd meg a tudásod másokkal, add tovább amit tanultál.
A TRANSZLOGIKA Minden logikai, rendszerezõ, szervezõ elvvel bíró rendszer transzlogikus rendszer. Viszont nem minden transzlogikus rendszert tekint(het)ünk szubjektíve logikusnak. A transzlogikus rendszerek közül az entitás a saját tapasztalatainak megfelelõen szubjektíven és önkényesen, ill. más entitásokkal való közmegegyezés alapján jelöli ki a maga számára ezen rendszerek közül a reálisakat, az elfogadhatókat, a logikusakat (lásd: a paradigmákat). A valóság természetét tekintve ez éppúgy illúziókhoz vezet a szellem számára, mint maga a szervezõ elv, legyen az bármilyen, ha objektíve valóságosnak veszi. A transzlogika a szellem teremtménye. Mint program segíti a megismerést, az értelmezést és az emlékezést. A logika által felállított útvonalak és falak, törvények és elvek fiktívek, de valóságossá válnak, ha a szellem a teremtett valóság vizsgálata közben valóságosnak tekinti õket. Ez a belemerülés az illúziókba. A beigazulási tartomány ekkor már nem csak a valóság egy darabját mutatja meg, de el is takarhatja a többi darabot, kívül rekesztve azokat a fókuszon. Az illúzió olyan álcarendszerré válik, mely fogságba ejti a tudatot a reálisnak kinevezett beigazulásokon belül és elrejti a létezés összes többi tartományát. Az anyagi világ hipotézisünk szerint egy ilyen összetett álcázási rendszer. Az idõt, a teret, az anyagot és önmagunkat csak egy szûk sávban, a logika által megengedett formában tudjuk itt észlelni. Aki kilép, kilóg, áttör az álcán, az parafenomén vagy õrült, esetleg médium, próféta a többiek szemében. A kilépés, kinézés a mi dimenziótartományunkból egyébként technikailag is megoldható. Lásd: dimenziókamera, kronovizor, idõtávcsõ (emanodetektor), ill. térugrás. A megismerésben a transzlogikus rendszerek használata elengedhetetlen. Általuk növelhetõ az észlelés felbontása ill. kitágítása. A transzlogikus rendszerek lehetnek közvetlenül vagy közvetve egymásba ágyazódó részhalmazok. Az információ átvihetõ egyikbõl a másikba újraértelmezéssel egy másik szubjektív szempontból vizsgálva, de az újra sablonizálás, idealizálás során információ veszhet el, mert nem minden esetben alakíthatók, konvertálhatók át egymásba az ideák maradéktalanul (lásd: a hermeneutikát). Egy egyszerû példa: az idiomatizmus. Ez olyan, valamely nyelvre jellemzõ sajátos
kifejezésmód, amely nem fordítható le szó szerint más nyelvekre. Hasonlat: Minden szervezõ elv egy adott nézõpontnak tekinthetõ, amely köré az értelmezett információk gömbszerûen illeszkednek. A gömbök egymásba érnek, összekapcsolhatók, nagyobb gömböket alkothatnak. Ugyanazt az információt több gömbben, rendszerben is lehet értelmezni. Az igazi valóság azonban az, hogy én, mint szellem szabom meg azokat a törvényeket, transzlogikus rendszereket, melyek alapján a világot magam köré szervezve akarom látni. Azt látom amit látni akarok, abból a bonyolult hullám kavalkádból, ami van körülöttem, bennem, rajtam, általam.
A HUZALOZÁSI RENDSZER Az isteni huzalozási rendszer az Istenhálózat, röviden a Godnet. A Godnetben az információk az eltárolás módja szerint vannak elhelyezve, és úgy is kereshetõk vissza. Ez alapértelmezésben az események egymás utániságának felel meg, ez maga az eseménytár, az akasha. Az isteni Logosz ezen kívül még saját értelmi rendszereket is használ a visszakeresés folyamatának megkönnyítésére, akárcsak a teremtményei. Hasonlat: A Godnet egy olyan óriási számítógép hálózat, melyre minden létezõ megnyilvánulás rá van csatlakoztatva a fluidszálai révén. Így tudja a teremtõ minden teremtményével azonnal, idõkésés nélkül fölvenni a kapcsolatot. A teremtés elején az Isten valószínûleg pórul járhatott néhányszor, mert a gondolatvírusok és a huzalozással visszaélõk (lásd: a Sátánt) károkat okoztak a rendszerében. Miután immunizálódott velük szemben, kiépített egy olyan hierarchiát és kódrendszert a hálózata védelmében, mely védelmet nyújt a számára a rendszerében már jelenlévõ, és szükségszerûen keletkezõ újabb kísértések és kísértõk ellen. Ezen védelmi rendszert természetesen folyamatosan tökéletesíteni, módosítani kell, hogy lépést tarthasson a támadók eszköztárának fejlõdésével. A hozzáférés joga: Csak azon információhoz férhetsz hozzá, melyhez ismered a kulcsot vagy odaengednek hozzá vagy egyáltalán be tudod fogadni. Az elõítélet és a szûk látókör csökkenti, az elfogulatlanság, a széles látókör és a heterogén, kombinatórikus tudás növeli a hozzáférési kört. Lásd: Olvasás az akashából, kronovizor használata, telepatikus (meta)kommunikáció. A tanulás során csak lépésrõl lépésre haladhatsz a fejlõdésedben, amennyire azt az értelmi kapacitásod megengedi, azaz nem ugorhatod át a saját árnyékodat. Példa: Nem lehet egy ember tanítását az integrálszámítással kezdeni, ha még az egyszeregyet sem tudja. Az értelmezés korlátai is szûkítik a befogadási tartományt. Az univerzumban nincsenek elzárt titkok és információk, csak olyan adatok, melyeket nem tudsz befogadni, nem tudsz rárezegni a tudatoddal. Ez azt is jelenti, hogy a tudás mindig jelen van körülötted. Az is, amit még fel sem tudsz fogni, ott rezeg benned (a mindentudás szó szerint!). Csak nem férsz hozzá, nem tudod integrálni magadba, az értelmi rendszereidbe, viszont hatást gyakorol rád. Ez a hatás, mint ismeretlen tényezõ késztet a hatás okának megismerésére, a tanulásra. Az Isten útjai kifürkészhetetlenek: A Teremtõ rejti magát és a saját terveit a teremtményei elõl. A rendszergazda szabja meg mindenki abszolút jogosultsági szintjét. Természetesen akadnak olyan kódtörõk (fekete mágusok, démonok, kísértõk,
stb.), akik próbálnak betörni a Godnetbe, és ezzel folyamatos fejlesztésre késztetik a rendszervédelmi programozókat. A jogosultsági szintekbõl és az entitás képességeibõl kifolyólag következik például az az érdekes jelenség, hogy a fejlettebb szellem elbújhat, láthatatlanná válhat a fejletlenebb elöl és befolyásolhatja azt. Az Isten is így bújik el a világa, a teremtményei elõl és rejtve figyeli, tanulmányozza a rendszerét. Kiegészítés: A huzalozási rendszer úgy épül fel, mint az emberi agy struktúrája. Minden sejt több másik sejthez kapcsolódik az axonjaival, bonyolult hálózatot alkotva. A lelki sérülés: a személyiség hibás huzalozásának eredménye. Oka a szellemet ért olyan élmény, hatás, melyet az értelem nem tudott megfelelõen beilleszteni és lereagálni. Az így képzõdõ tudati zárványok, elfalazott információk, emlékek blokkolják az energia áramlását és nyugtalanítják a tudatalattit. A gondolatvírusok is hasonló hatásokat válthatnak ki. A lelki sérülések gyógyítása az értelem és a személyiség, a jellem megedzésével végezhetõ. Az entitásnak szembe kell néznie a problémával, újra rá kell irányítania a figyelmét a zárványra és fel kell azt oldania. El kell fogadnia és a megfelelõ felismerések által le kell gyõznie, majd tovább kell lépnie rajta.
A HUMORRÓL A humor a logikai rendszerekben, az értelmezésben rejlõ hibák, paradoxonok következménye, ill. a transzlogikus rendszerek közti konvertálásból adódó félreértéseké. A humorérzék olyan logikai rendszer, mely nem a hagyományos huzalozásra, értelmezésre épül. Kitûnõ bizonyítéka az elõzõ fejezetekben elmondottaknak. A nézõpont megváltoztatása során keletkezik. Fejleszti a kombinatórikai, konvertálási, logikai készséget, az értelmezést. Mivel természetébõl következõen szokatlan, figyelem felkeltõ hatású, a humorba öltöztetett tudás jobban megmarad az emlékezetben. Gondoljunk csak a gyermekkorunkban hallott tréfás anekdotákra, tanmesékre, viccekre. Jobban megmaradt bennünk, mint a száraz iskolai tananyag nemde? Erre további kitûnõ példa és egyben bizonyíték a Murphy okoskodik c. könyv, melyben több olyan bölcsesség is található, melyek megegyeznek az ebben a könyvben található megállapításokkal. Csak amíg a filozófusok éveket töltenek komolyan elmélyülve ezen témák tanulmányozásában, addig ama könyv szerzõje egy pillanat alatt megtalálta a választ a kérdésekre, humorba csomagolva. Mert akinek humora van, az mindent tud. Kiegészítés: A tudatalattinak, tapasztalataink szerint (bizonyos esetekben, de nem mindig) éppen ezért nincs humorérzéke, mert mindenféle értelmezést, ideát, huzalozást szó szerint valóságosnak vesz és annak megfelelõen reagál rá. Akinek nincs humora, az mindenre képes. Ha ostobaságot programozunk a tudatalattinkba, az azt is végrehajtja, mert komolyan veszi. Így betegíthetjük meg magunkat a legkönnyebben vagy nehezíthetjük meg ezerféle módon az életünket. Legyünk tehát óvatosak az önszuggesztió során. Nem mindegy mire utasítjuk a lelkünk mélyebb
rétegeiben található rendszereket. Néhány példa: a megrögzött elképzelések, gátlások kialakulása és a személyiség irányított kondicionálása a nevelés során, lásd: késõbb.
A DEZINFORMÁCIÓ A dezinformáció téves értelmezése a kapott információknak. A kommunikáció természetébõl következõ, azzal mindig velejáró jelenség. Minden értés máshogy értés a jeltorzulás és az értelmezés különbözõsége miatt (lásd: a szemantikus filozófiát). A kommunikáció során a lényeg a megegyezés az alapfogalmakban, és az annak megfelelõen kódolt új információk közlése hasonlatok által. Lásd: a szemiotikát (általános jelelméletet) és a dialektikát (a fogalom meghatározás módszertanát). A képi közlés kevesebb torzulással jár, mint a fogalmi közlés (például a beszéd). A dezinformáció ugyanakkor késztet a további kommunikációra, a félreértések tisztázása érdekében. Kiegészítés: Ha mindezzel tisztában vagy, akkor semmit sem fogsz készpénznek venni, még ezt a könyvet sem, és óvatos leszel a kapott információk értelmezésekor. Így sok kellemetlenségtõl megkímélheted magad a megismerés és a viszonyulás során. A hétköznapi életbõl ismert tapasztalati tény, hogy a dolgok többnyire nem úgy vannak, ahogy azt mások mondják nekünk. Egyszerûen megfogalmazva: az emberek sokat fecsegnek, keveset beszélnek, még kevesebbet mondanak, és annak is csak a töredéke igaz, ill. használható a számunkra.
AZ INGERÜLETSZÜKSÉGLET Minden tudatnak szüksége van serkentõ hatású ingerekre a figyelme lekötéséhez. Ez egyben alapfeltétele is a fejlõdésnek és az unalom elkerülése végett is hasznos. Az ingerszegény életmód információs beltenyésztés kialakulásához vezethet, vagyis az új tapasztalatoktól elszigetelt rendszerek degenerálódni kezdenek, leromlanak informatikailag. A tudás az élet, a nem tudás a halál. Folyamatosan tanulnod kell, frissítened a tudáskészletedet, ha életben akarsz maradni. A tudás hatalom. Ez a fennmaradásért folytatott verseny, a kiválogatódás alapja és lényege. A túlingerlés ugyanakkor zavarodottságot és instabilitást, passzivitást és részleges lebénulást okozhat, elzárkózást az új információktól. Az optimális beállításnak tehát nagy szerepe van a tudat harmónikus mûködése szempontjából. Ugyanez vonatkozik a testi mûködésekre is, lásd: a civilizált ember mozgásszegény életmódját, illetve a túlhajszoltságot, az egyoldalú megterhelések következményeit. Kiegészítés: A szünetjel: az elme csapongásának következtében a tudatban futó olyan programok összessége, melyek nem célirányos gondolkodás eredményeként, akaratlagosan mûködnek, hanem spontán módon, mintegy pótcselekvésként kitöltve a fókuszt az elme passzív mûködése, pihenése során. Végtelen változatosság és minimális rendezettség jellemzi õket. Ezt nevezzük a figyelem elkalandozásának, ábrándozásnak, álmodozásnak, ill. az ego belsõ fecsegésének. A tudatra bizonyos körülmények között frissítõleg hatnak, de túlzott mûködésük káros informatikai perturbációkat, vagyis az emlékek újraértelmezése során fellépõ kedvezõtlen
személyiségváltozásokat eredményezhet (lásd: az ún. "pihent agyú" embereket).
AZ ÉRZÉKELÉS FAJTÁI Az érzékelés kölcsönhatás az érzékelõ és az érzékelt megnyilvánulások között, mely a résztvevõ szubjektumok állapotváltozásával jár (lásd: a létezés evolúciójánál). Ez a legegyszerûbben a rezgéskép és az irányultság szerint csoportosítható.: REZGÉSKÉP SZERINT: Felület és megnyilvánulás érzékelés. A felületi érzékelés a dolgok formájának és más felszíni tulajdonságainak (szín, albedo) az érzékelése. Az optikai szemmel történõ látás a környezõ tárgyak irányából a receptorokba érkezõ fotinók által keltett ingerekbõl összeálló két dimenziós, sík kép, vetület észlelése. Az agy ezt a képet élesíti és fordítja meg, majd ál három dimenziós képet készítve belõle továbbítja a léleknek. Ez a jelfeldolgozás sokféleképpen becsapható és csak szûk határok között használható. A megnyilvánulás érzékelése a dolgok tartalmának, belsõ lényegének lelki szemmel történõ látása. A lélek, az érzékelõ forrás minden longitudinális idõhullámot, eseményteret észlel amely eléri õt, tehát a megfigyelt tárgynak nemcsak a felszínét, hanem a teljes anyagát, az azt alkotó összes atomot, forrást is érzékeli egyszerre. Ezen rezgéseket a lélekben mûködõ fókuszvezérlõ és értelmezõ, látó programok állítják össze térbeli képpé. Ez a tér - kép a környezet belsõ megjelenítése a tudatban. Az észlelt beigazulási tartomány mintegy benne van az észlelõben, annak részét képezi, benne rezeg. Meglehetõsen nehéz pontosan körülírni a lelki látás jelenségét egy olyan nyelven, mely a felületi látást használó emberiség által észlelt dolgok közlésére lett kifejlesztve. Ez a fajta látás egyébként sokkal részletesebb és variálhatóbb képet ad, mint az optikai látás és lehetõvé teszi minden létezõ megnyilvánulás észlelését. Kiegészítés: A semmi vakfoltként, totális sötétségként jelentkezik a lélek számára például a szeparátorban, a téridõ tartományokat elválasztó nem tér nem idõ régióban. Ami létezik és megnyilvánul az észlelhetõ, látható, amennyiben a hullámai elérnek téged, mint forrásrendszert. IRÁNYULTSÁG SZERINT: A külsõ és belsõ világ érzékelése. Külsõ, extraszensz érzékelés: kifelé történik. A szellemhalmaz, az identitás keretein kívül található megnyilvánulások érzékelése az engem érõ hatások megfigyelésébõl áll. Belsõ, intraszensz érzékelés: befelé történik. Az identitáshalmazomon belül lévõ információkat figyelem, visszaemlékezem a korábbi tapasztalataimra. A belsõ és külsõ világ valójában egy, csak az értelem, az ego tesz különbséget köztük. Egy példa az ókori görög filozófiából: Platon szerint az ember nem megismeri a valóságot, hanem visszaemlékezik rá. Bennem, mint mikrokozmoszban megtalálható minden létezõ. Tehát befelé indulva el önmagamban, önmagamat felfedezve egyben a külvilágot is megismerhetem. Amilyen kint, olyan bent, mert bennem van az egész világ.
A RENDEZETT RENDEZETLENSÉG Milyen is hát a valóság? Az elõzõ fejtegetéseket folytatva kétségtelen, hogy szubjektív jelenségnek kell tekintenünk, mely az észlelõjében van jelen. Vagyis a valóságot is meg kell teremteni. No de nem mindegy, milyennek teremtjük meg a saját valóságunkat! Tapasztalataim szerint a valóság olyan, amilyen. Láthatom rendezett, stabil rendszernek is egy adott nézõpontból adott transzlogika szerint szemlélve, de láthatom rendezetlen, instabil káosznak is máshonnan, máshogyan nézve. Mivel minden megnyilvánuló létezõ transzcendens (idõ)hullámok halmazaként írható le, nyugodtan mondhatjuk, hogy minden hullámtermészetû, még az anyagi részecskék is (mivel nincs bennük semmiféle legkisebb "bogyócska"). A hullámok pedig egymásba ágyazódnak, végtelen bonyolultsági fokú hullámtereket, eredõ eseménytereket hozva létre. Ebbõl következik, hogy a rendezettség vagy rendezetlenség illúzióját az értelem hozza létre, miközben a beigazulási tartomány változtatásával figyeli a valóságot. Ami a felbontás egyik szintjén rendezett, az egy másik szinten esetleg rendezetlennek mutatkozik (pl.: egy simának tûnõ felület kinagyítva egyenetlennek látszik). Lásd: A mikroszkóp vagy a távcsõ által mutatott képet. Kiegészítés: Ami az egyik logikai rendszerben értelmezhetõ, az egy másikban esetleg értelmezhetetlen. Lásd: a különbözõ számrendszerek közti átszámításokat, vagy a különbözõ felfogású emberek, kultúrák találkozását és az így felmerülõ problémákat.
ÁTLÁTHATATLAN Ilyen a mi világunk valójában. Nem ismerjük egymást, a világot, a valóságot, de még a minket körülvevõ gépeinket, a teremtményeinket sem. Nagymértékben kiszolgáltatottak vagyunk a környezetünknek. A civilizációtól, embertársainktól, az Istentõl függünk. Ennek oka a hatalmasra duzzadt információ mennyisége és a befogadására való alkalmatlanságunk, a személyes korlátaink, ill. a lustaságunk, az idõ, az energia és a kellõ akarat hiánya. Mindig több olyan dolog lesz a világon, amit még nem tudunk, mint amit már tudunk. Mindent nem lehet tudni. A megoldás a világ egyszerûsítése és a tudás tömörítése. Fölé emelkedéssel rá lehet látni a belülrõl átláthatatlan rendszerekre és el lehet igazodni bennük. Kérdés, hogy mi az, amire szükségünk van és mi tekinthetõ fölöslegesnek. Az oktatás nagy problémája, hogy mit tanítsunk, ha nem tud(hat)juk pontosan elõre, éppen a bizonytalansági tényezõ miatt, hogy mire lesz késõbb szükségünk? A megoldás: Ne halat adj az éhezõnek, hanem hálót. Tanítsd meg a másikat arra, hogyan juthat hozzá a számára szükséges tudáshoz és hogyan igazodhat el az információk özönében. Az eligazodás pontossága többek között a felbontás mértékétõl és az értékrend kifinomultságától is függ (részletesebben lásd: a tökéletesedésrõl szóló fejezetben).
VARIÁCIÓK VILÁGNÉZETRE Az ebben a könyvben szereplõ elméletrendszer nem új találmány. Sokan, sokféle formában tanították már a történelem kezdete óta a különbözõ kultúrákban és tanítják ma is (lásd: a zárójeles utalásokat). Ez a könyv mégis új, hisz a régi bölcseletet modern formában adja át a mai viszonyokra adaptálva értelmileg, kiegészítve a legújabb kori tudásunk eredményeivel. Minden kornak megvannak a maga metaforái a valóság lényegének a kifejezésére. Az õsi filozófiák semmivel sem tekinthetõk jobbnak vagy rosszabbnak a maiaknál. Egyszerûen csak mások, mert az akkori emberekhez szóltak, az õ nyelvükön. Az új idõk most új megfogalmazást kívánnak. Minden entitás igyekszik magában minél pontosabb világképet kialakítani. Ahány szubjektum, annyi világnézet, mégis mind ugyanarról az egyetemes valóságról szól. A másképp értelmezés miatt fellépõ különbségek az igazság látása terén látszólagos zavart, konfliktusokat keltenek az entitások között. Megoldás: Nem a különbségekre, hanem a hasonlóságokra kell figyelni, az értelemhalmazok metszetére, és analogikus módszerekkel értelmezni az eltérõ világképeket. Ez egyfajta kódfejtés, mely a megismerés kitûnõ eszköze és a viszonyulást harmonikusabbá, a kollektív teremtést pedig egységesebbé teszi. Minden vallás ugyanarról beszél. Minden bölcs és tanító ugyanazt mondja, és ugyanerrõl szól az élet és a tudomány is, de ezerféle nyelven, millió szempontból és végtelen részletességgel tárva elénk a valóság természetét. A világképek összehangolása, kompatibilizálása döntõ fontosságú az önmegvalósítás és az isteni közösségbe történõ integrálódás szempontjából. Azt meglátni és megérteni, hogy lényegét tekintve a világon minden és mindenki egy. Hasonlat: A valóság olyan, mint egy láthatatlan ember. A tudósok, filozófusok, kutatók a szabók, akik ruhát igyekeznek szabni az illetõre. Minél testhezállóbb a ruha, annál pontosabb a valóságról alkotott magyarázat, elmélet. A ruha színe bármilyen lehet, ezért oly sokszínûek a vallások, holott mindegyik ugyanarról az egy Istenrõl szól. Csakhogy van egy apró probléma, melyrõl a tudósok rendre el szoktak felejtkezni. Még a legtökéletesebben testre szabott ruha sem azonos ugyanis magával az illetõvel. Csak a ruháját látjuk, magát az embert nem!
AZ ÉRTELEM HATÁRÁN TÚL Minden nyílt, véges rendszernek, részhalmaznak van határa. Egy zárt rendszernek végtelennek, azaz határtalannak és mégis önmagába zártnak, egynek kell lennie. A zárt rendszer sejtésünk szerint megszámlálhatóan végtelen számú elemet tartalmaz. (Ez egyben azt is jelenti, hogy megszámlálhatatlanul végtelen számú elemet tartalmazó rendszer nincs.) Ezek az abszolútum, az Isten jellemzõi. A transzlogikai rendszerek mind minõségi, mind mennyiségi jellemzõiket tekintve végesek. Minden szervezõ elvnek, halmaznak van fala, korlátja, kerete, formája, amely résszé és ezért tökéletlenné teszi azt. A fejlõdés az értelem határainak maximális kiterjesztésével jár. A szellemben az egymással kapcsolatban álló
transzlogikus rendszerek lehetõvé teszik a végtelen fejlõdést, a tudás differenciálódását, szaporodását. Viszont az entitás több, mint részeinek összessége. A részek az értelmi rendszerek. Ami rajtuk túl van, az ugyan megtapasztalható, de nem integrálható az értelembe megnyugtatóan, mivel túl mutat annak keretein. Beszámíthatatlan a transzlogika számára. Az értelem a saját dimenzióiban végtelen, de más dimenziókra nézve nagyon is véges és korlátolt (lásd: a 3. ábrát korábban). Az értelmezhetõn túli tartományok vizsgálhatók, de nem az értelem, hanem csak a tudat, a fókusz és az ösztön által. Ezek az igazán misztikus, megérthetetlen, de megtapasztalható tartományok. A fejlõdés szükségszerûen ezek megismerése felé is folyik. Az értelmezhetõ tartomány csak részhalmazát képezi az értelmezhetetlen tartománynak. Az értelmen túli tartományok vizsgálata meditáció során, a fókusznak az értelemtõl történõ eloldása által végezhetõ. A tapasztalatokra a visszatérés után lehet emlékezni, de ezek az élmények értelemmel fölfoghatatlanok és elmagyarázhatatlanok. Az átadhatatlan tudás az, melyet nem tudsz megérteni vagy tovább adni, mert a kódolása nem megoldható (lásd: az egzisztencializmust és a diltheyi, bergsoni életfilozófiákat). Ezért nem képes az ember a maga három dimenzióra adaptálódott értelmével felfogni az Istent a maga teljességében.
AZ ISMERETLEN TARTOMÁNY Az ismert világ mindaz, amirõl a szubjektum, az entitás tud, amit megtapasztalt. Az ismeretlen világ az, amit megismerhet, megtapasztalhat. A megismerés erõt ad, mivel az új megtapasztalása szükségessé teszi a figyelem növelését, és a tudomás a bizonyosságtudatot, a szellem belsõ stabilitását növeli. Az ismeretlen ugyanakkor félelmetes, idegen, veszélyes és szokatlan, furcsa is lehet, ami a megismerõt óvatossá teszi. Az ismeretlenben minden tudat az ismerõs vonatkoztatási pontokat, információkat keresi, hogy legyen viszonyítási alapja az értelmezés, az integráció megkönnyítéséhez. A totálisan ismeretlen tartományokba csak a legbátrabb, ill. legõrültebb entitások mernek belépni. A lassú, óvatos fejlõdés biztonságosabb. Az ismerõs dolgok megnyugtatólag hatnak az elmére, a biztonságtudatát növelik. Az óvatosság az identitásnak, mint halmaznak a védelmét szolgálja. Ha túlzottan belemerül a tudat az ismeretlenbe, elszakadhat a gyökereitõl, a stabilitást adó külsõ környezettõl és a belsõ értelmi rendszerektõl, és elveszhet, eltévedhet az ismeretlenben. A terjeszkedés és kutatás során ezért használ mindenki vonatkoztató vagy lépõpontokat, hogy meglegyen az útvonal, a huzal visszafelé. Ezen Ariadné fonál használata különösen a beigazulási tartomány nagyfokú megváltoztatásakor szükséges. Aki elszakad a gyökereitõl, könnyen széteshet mint halmaz és megõrülhet, elveszhet a saját információs halmazában. Az ilyen személyeket nevezik pl. eltévelygett, elveszett embereknek, ezoterikus lelki sérülteknek. A megismerhetetlen tartomány: az az állapot, ahol nincs tapasztalás. Ez a semmi, a létezés hiánya. A fókusz, a tudat nem érzékel semmit. A testetlen, megnyilvánulatlan tudat állapota, sõt még azon is túl van valamennyivel. A vizsgálata veszélyes, mert
legyengíti, elbizonytalanítja az entitást. A megismerhetetlenség maga a semmi, a nem lét. A tudomás legalacsonyabb szintû állapota alatt található, a kutatását senkinek sem javasoljuk. Úgy írható le, mintha az önmagába zárt létezõ ki akarna lépni saját magából, ami egyébként lehetetlen, és meg akarná tapasztalni a rajta kívül lévõ világot. Nincs rajta kívül lévõ világ, mert Õ maga a világ. A megismerhetetlen tartományt mint fogalmat és paradoxont tehát azért alkotta az értelem, hogy kifejezze valamivel azt a határt, amely átléphetetlen és keretet szab a megismerhetõségnek. Ezáltal érvényesülhet a paritás törvénye is, mivel az értelem alapjában véve duális természetû és szüksége van egy olyan fogalomra, mellyel meghatározhatja a végtelen és abszolút egységet, önmaga számára felfoghatóan és megnyugtatóan.
A VÉGTELENSÉG FOGSÁGÁBAN Az Isten korlátlan és szabad. A teremtményei Õbenne korlátozottak és ezért a szabadságuk is csak részleges. Vannak dolgok, melyek felõl szabadon dönthetünk, és vannak dolgok, melyekbe nem tudunk beleszólni. Függünk a környezetünktõl, minden létezõtõl. Ez a függés kölcsönös. Minden létezõ is függ tõlünk, mert hatást gyakorolunk rá minden cselekedetünkkel, minden pillanatban. A szabadság tehát viszonyfogalom. Ugyanígy a rabság is. A rabságunkat okozó falak illúziók, lebonthatóak és bármikor újra építhetõek. Az abszolútumnak, a mindenségnek viszont elképzelésünk szerint nincs fala a hagyományos értelemben véve. Az univerzum a jelenleg használatos kozmológiai elméletek egyike szerint egy önmagába visszagörbülõ, a Lobacsevszkij féle, pozitív téridejû univerzumhoz hasonló geometriájú rendszert alkot, melynek ennél fogva minden pontja kijelölhetõ középpontnak. Az Isten önnön végtelenségének fogságában van, mivel nem tud magából kilépni. Ez az Õ abszolút szabadsága. Kiegészítés: A valóság olyan, mint a Mandelbrot halmaz. 5. ábra. Egy szép, fraktális szimmetria, melynek pontjait irracionális számok alkotják. A végtelenségig lehet nagyítani a halmaz bármely részét és mindig új, és mégis hasonló arcát mutatja a szemlélõdõnek.
A FELISMERÉS FURCSASÁGAI Mik az illúziók? Szigorú értelemben véve minden annak tekinthetõ. Semmi sem olyan, amilyennek látszik. A látás ugyanis értelmezéssel, halmazképzéssel jár és ennélfogva a szervezõ elvtõl függ. Azt látom, amit látni akarok. A ragaszkodás az illúziókhoz történik, amíg fel nem ismered a dolgok lényegét és meg nem tanulod a hozzájuk kapcsolódó leckéket. A valóság és az illúziók analógok a transzlogikai rendszerekkel. A valóság is illúzió és az illúziók is valóságosak, mert hiszen léteznek valahol, valamilyen formában. Az már csak kollektív megállapodás kérdése, hogy mit tekintünk a tapasztalt jelenségek közül valóságosnak. Az illúziókba menekülés oka a bizonytalanság és a tudatlanság. A kábítószer azoknak való, akik nem tudják elviselni a valóságot. A valóság elviselésének nehézsége
szintén illúzió, és az illúziókra nevelés, a hibás szellemkondicionálás eredménye. A világkép tökéletesítésével, helyreállításával megoldható a problémák java része, pl.: elõítéletek, tévhitek, megrögzött elképzelések a világról, a dolgok készpénznek vétele, stb. Ha megpróbáljuk elkülöníteni a valóságot az illúzióktól, a folyamat végén eljutunk a megnyilvánulatlanhoz. Ezért nem tanácsos minden illúziót lerombolni, hanem csak azokat, melyek hátráltatják a fejlõdésünket vagy konfliktusokat okoznak bennünk, nekünk. Vagyis sok illúzió kifejezetten egészségesnek tekinthetõ a psziché kiegyensúlyozott mûködése szempontjából. Kiegészítés: Ha megpróbálsz valamilyen lenni, pl.: jó ember, akkor azt kell észrevenned, hogy mennyire nem vagy az. Ha önzetlen vagy azt fogod látni, mások mennyire önzõek, ha pedig önzõ vagy, másokat önzetlennek fogsz látni. Ez az erõellenerõ hatás következménye. Ha önmagad akarsz lenni meglátod, hogy a személyiséged elemeit másoktól vetted át, másoltad le. Ha viszont másokra akarsz hasonlítani azt fogod látni, hogy mennyire nem vagy olyan és, hogy nem is állna jól neked az a fajta viselkedés. Ha valóságkutatással kezdesz el foglalkozni, naívnak fogod érezni magad a tapasztalataid fényében. Ha viszont belemerülsz az illúziókba, nagyon realistának fogod magad érezni. Ez a tulajdonságok és a példakép problematikája, melynek oka szintén az illúziókban, a szubjektív látásmódban rejlik.
POKOLRASZÁLLÁS ÉS MENNYBEMENETEL A pokolraszállás az alámerülés az árnyékvilágba, a sötét oldal megnyilvánulásai közé. Itt találhatók a félelmek, fájdalmak, kétségek, elfojtások, fóbiák, beteljesületlen vágyak, az alapvetõ életérzések és reakciók. A sötét oldal mindenkiben ott van, mert elválaszthatatlan kísérõje, kiegészítõje a fényes oldalnak. Megtagadható, a tudatból számûzhetõ és elfelejthetõ, de le nem gyõzhetõ tulajdonságok ezek, a lét másik oldalának szükségszerû megnyilvánulásai. Egy érdekes példa: Ennek a könyvnek létezik egy párja, egy "Árnyékkönyv", mely ezzel párhuzamosan, illetve ezt követõen született meg a szerzõ tudatában. Az Árnyékkönyv ugyanazon témákat tárgyalja, mint a Gondolatok a valóságról, csak éppen a sötét oldal szemszögébõl mutatja be a világot. A két könyv együtt alkot egészet, de itt most az Árnyékkönyv tartalma nem kerül ismertetésre. Az ösztönvilág, az árnyékos, tudatalattiba számûzött részek megtekintése, illetve a múlt számunkra kellemetlen emlékeinek megfigyelése és felszínre hozása nagyon fontos a lelki tisztulás és tökéletesedés szempontjából. Ez pl.: a szembesülés a küszöb õrével (lásd: késõbb). Az itt szerzett tapasztalatok immunizálódásra, az önirányítás fejlesztésére és emlékeztetõül használhatók. A mennybemenetel a bennünk lévõ univerzumnak, a fényes oldalnak a felismerése, Isten önmagára ébredése a teremtményében, a szembesülés a Belsõ Énnel. A perspektíva kitágulása és élesedése észlelhetõ ebben a gyakorta extázissal és lelki boldogsággal járó emelkedett állapotban. Példa: A Godnetben az egyes teremtmények a munkaállomásoknak felelnek meg. A
pokolraszállás az elszigetelõdés a hálózattól, a rendszer perifériájára való kiszorulás. A mennybemenetel: bejutás a rendszergazda központi székhelyére. Ez az Atyának, a teremtõ tachion csúcsának, a teremtés hegyének az elérése, az "egyhegyûség" állapota, a megvilágosodás (gnózis). Kiegészítés: Ahogy az embrió átmegy az evolúciós fejlõdés egyes stádiumain gyorsított sebességgel, megismételve az anyaméhben az egész evolúciót, úgy a szellem fejlõdése is ugyanezen mintát követi. A reinkarnáció során, ahogy az ember felnõ, újra végigmegy a korábbi leckéken, a fejlõdési lépcsõ elõzõ fokain. Ennek leglátványosabb megnyilvánulási formája és persze bizonyítéka a gyerekeknél a játék, pl.: a bújócska, fogócska, indiánosdi, stb. A szellemben meglévõ egyes fejlettségi szintek az emberi agy felépítésével analógok. Lásd: agytörzs, hüllõ komplexum, limbikus rendszer, neokortex analógia az ösztönlénnyel, gyermekkel, felnõttel, öreg bölccsel. A szellem felnõtté válása konkrétan a szervezõdés egy magasabb, kifinomultabb szintjének megvalósítását jelenti. Példa: Az Isten hasonlatos egy õssejthez, mely elõször megsokszorozza önmagát. Sok önálló, egész sejtet hoz létre magából, ez a szimmetriarobbanás. Ezek telepekbe, csoportokba szervezõdnek és differenciálódni kezdenek, egyre komplexebb struktúrákat hozva létre az alkalmazkodás kényszerétõl hajtva. A sejtek egy élõlényt, entitást hoznak létre, mely egy magasabb fokon szervezett élõlénnyé, (kisbetûs) "istenné" lesz ezáltal. Az ember pl. a teste sejtjeinek az istene. Ez az élõlény (ember) ugyanarra képes, mint az egyes sejtek, csak lényegesen nagyobb hatékonysággal. A sejtek közötti munkamegosztás, együttmûködés tehát életképesebbé, sikeresebbé teszi a sejteket, mint egyedeket és végsõ soron magát a csoportot, azaz az embert. Ez a fejlõdés, az evolúció lényege. Minden élõlény folyamatosan védi magát a külsõ és belsõ romboló hatásoktól. Igyekszik fenntartani önnön homeosztázisát, a struktúrája kiegyensúlyozott mûködése érdekében. Az élõlények csoportja társadalmat alkot, melyek szintén csoportokba szervezõdnek még magasabb szinteken. A legfelsõ szervezõdési szint, a csúcs a (nagybetûs) Isten. Egy nagy test, melynek van belsõ hierarchiája, struktúrája és tulajdonságait tekintve olyan, mint egy õssejt. Amilyen lent, olyan fent. A fejlõdés visszafordul önmagába és minden kezdõdik elölrõl, csak egy magasabb szinten.
AZ ISTENPROGRAM Hasonlat: Az Isten felfogható egy olyan öntudattal bíró számítógépnek, amely magából magát teremti, mûködteti, tovább fejleszti és a hibáit kijavítja. Az ember, mint az Isten alrendszere szintén hasonlítható egy számítógéphez (bár egyáltalán nem úgy mûködik és nem is kompatibilis azzal). Pl.: A szellem a szoftver, a lélek a hardver, a test a periféria. Az Isten magja az operációs rendszer, a hierarchia, a fenntartási és vezérlõ rendszer. A felhasználói programok a tervek és a teremtmények. Az adatok a mûködési környezet, melyben a program fut, ill. minden emlék és információ összessége, a teljes adatbank (akasha). A teremtmények mint alprogramok maguk is mikrokozmoszok, az Isten fraktális másolatai (hozzá hasonlók, de vele nem
azonosak, megegyezõk!). A mester olyan program, mely a fejlõdésében eljutott odáig, hogy programozni tudja önmagát és a környezetét (valamilyen szinten). A kerub speciális isteni célprogram, különleges jogkörökkel felruházva. A buddha az isteni operációs rendszerbe, az egytudatba bekapcsolt, azzal dolgozó programozó. A fejlettségtõl és a munkakörtõl függõen kap a dolgozó jogosultságot a rendszeren belül a rendszergazdától.
AZ ISKOLARENDSZER A jelenlegi földi civilizációban elterjedt iskolarendszer szinte kizárólag csak az értelmet fejleszti. A számonkérés adatközpontú, kevésbé gondolkodás és erkölcsközpontú. Sok lényegtelen dolgot tanítanak a fiataloknak, melyek java része ráadásul már (régen) elavultnak tekinthetõ, hisz az oktatás képtelen lépést tartani a tudomány pillanatnyi és gyorsan változó állásával. Amire az életben igazán nagy szükséged lenne, azt nem tanítják meg neked. Ráadásul az ítélkezõ, értékmérõ és nem személyre szabott követelményrendszerrel sokak kedvét elveszik a további tanulástól és önképzéstõl, vagyis buta és torz személyiségû, világképû, tapasztalatlan embereket nevel a rendszer (lásd: a szókratészi etikai racionalizmust). A tudatlanság újratermeli önmagát, ahogy a tudás is. Hasonlat: A szamszára olyan, mint egy labirintus. Amint belekerülsz a folyosóinak sötétjébe, sikeresen el is tévedsz benne és nem szabadulsz, amíg meg nem ismerted és meg nem találtad a kijáratot, a fénybe való kilépés módját. Az oktatás legfontosabb feladata tehát a lelkek tovább segítése kell legyen a szamszárából a magasabb iskolák felé. Ennek módozatait lásd késõbb: A lélek iskolája c. fejezetben. AZ ÁLMOK ÁLOM ÉS VALÓSÁG Értelmünk különbséget tesz az álom és az ébrenlét valóságossága között. Tesszük ezt annak ellenére, hogy az álomban átéltek akkor és ott tökéletesen valósak a számunkra, és ennek megfelelõen is reagálunk rájuk. Az álom és a valóság viszonya analóg a logikai-transzlogikai rendszerek felépítésével és mûködésével. Minden álom valóságos, csak a valóság más tartományaiban szerzett tapasztalatainkról szól. Az álmodás során más beigazulási rendszerek, programok mûködnek a tudatban. Ezek transzvalóságosak az ébrenlét valóságához képest. Ugyanakkor a valóság is csak egy álom, a tudat kivetítõ tevékenységének következménye, egy illuzórikus álcarendszer a figyelem irányítására. 6. ábra. Egyes misztikus teóriák szerint az ember mindaddig alszik, amíg a megfelelõ szintû beavatás által fel nem ismeri a valóság álomszerû, illuzórikus voltát és el nem kezd tudatosan cselekedni az igazi valóságnak megfelelõen. Ennek megvalósítása persze nem könnyû feladat és csak keveseknek sikerül valóban
felébredniük. Az álmodás egy szándékos, vizualizált virtuális valóság, környezet és eseménytér a tudat számára, melyben a testtõl függetlenül tevékenykedhet. A szellemnek, a léleknek jóval ritkábban van szüksége pihenésre, mint az anyagi testnek, ezért használja az alvás idõszakát különbözõ tudati tevékenységek végzésére. Megfelelõ mágikus tudati technológiával pl. be lehet lépni mások álmába és ily módon kommunikálni velük, befolyásolni őket, stb. Kiegészítés: A tanuló lelkeknek a kísérők, szellemi vezetők játékos formában tanítják meg a teremtés képességét az álmodás segítségével, mert az álom uralása, irányítása az elsõ lépés a külsõ valóság teremtése, befolyásolása felé. A lényeg: szinkronban álmodni, teremteni az Istennel, azaz egyet álmodni vele (lásd: a szolipszizmust).
AZ ÁLMOK FAJTÁI Mint minden csoportosítás, rendszerezés, ez is szubjektív, megállapodás szerinti, és az eligazodást, az értelmezést segíti az álmok vizsgálata során.: NAPI ÉLMÉNYFELDOLGOZÓ ÁLMOK: A tudat alvás közben tovább foglalkozik az ébrenlét során felmerült problémákkal. Újra lejátssza, értékeli, módosítja az eseményt. Fõleg intenzív hatású élményeknél mûködik ez az utófeldolgozás, de a révüléskor is felléphet a félálomban. Egyébként az ember álmában csak annyit foglalkozik az ébrenlét eseményeivel, annyira fontosak neki az ottani dolgai, amennyire az ébrenlétben az álom dolgai fontosak a számára. VÁGYTELJESÍTÕ ÁLMOK: Ha egy vágy az ébrenlét során nem képes megvalósulni, kielégülni, a tudat áthelyezheti az álom valóságába és ott pótcselekvésként megélheti, realizálhatja a maga számára. Ennek speciális formái az álmodozás, a vizualizáció és az ábrándozás. Példa: Az éhes disznó makkal álmodik. PROBLÉMA MEGOLDÓ ÁLMOK: A napi élményfeldolgozó álmok azon csoportja, mely intenzív hatású konfliktusok feloldását, értelmezését segíti. A kísérõk ebbe (is) beleszólhatnak segítõ szándékkal, telepatikusan belépve az álmodó beigazulási tartományába. SZEMBESÍTÕ ÁLMOK: A problémamegoldó álmok azon csoportja, mikor az álom fõ célja az esemény feldolgozása és a szellem megnyugtatása, immunizálása. Ezek az álmok lehetnek rémesek, ijesztõek, céljuk a szembesítés a konfliktussal, pl.: az eltemetett emlékekkel, a küszöb õrzõjével, stb. Kiegészítés: A kísértõ hatású álmok tapasztalataink szerint, többnyire nem telepatikus "támadás" eredményei, hanem egyszerû vágyteljesítõ álmok, melyek az erkölcsi, morális törvények, társadalmi szokások szorításából felszabadult lélek természetes kicsapongásai, és az egyensúly helyreállítását, az alapvetõ
szükségletek beteljesítését szolgálják. Példa: A cölibátusban élõket gyakorta kísértik erotikus álmok és fantáziaképek (Éhes makkal disznókat álmodsz). TANÍTÓ ÁLMOK: A kísérõk gerjesztik az álmodóban, mintegy levetítenek neki egy filmet tanulságképpen. Lehet spirituális és materiális vonzatú, lényege az értelmezhetõség. Ha az álmodó mégsem érti meg, pontosítva megismételhetik az adást, amíg az üzenet célba nem ér. Ide tartoznak a figyelmeztetõ, elõrejelzõ álmok, jóslatok, stb. is. LÉLEKGYÓGYÍTÓ ÁLMOK: A Belsõ Én, ill. a kísérõk beavatkozása az álmodó személyiség sérülésének kijavítása céljából. Ez lehet emlékeztetés a felejtésblokk feloldásával, a tudatalattiba számûzött információk felhozatala, a lelkiismeret megszólal(tat)ása, dorgálás, biztatás, az identitástudat és a bizonyosság erõsítése, immunizáció, egyes programok felülírása és egyéb beavatkozások a tudat rendszereibe. Földönkívüliek is végezhetnek ilyesmit az ember eltérítésekor vagy lélekkiemelés során. MEDITÁCIÓS ÁLMOK: Az önirányítás gyakorlása céljából végzett koncentrációs, kontemplációs (szemlélõdéses), a testet és lelket lazító, tudattágító meditációs gyakorlatok a szellem fejlettségétõl függõen. FOKOZOTT ÉRZÉKENYSÉGÛ ÉSZLELÉSEK: A fókusz eltolása más beigazulási tartományokra. Ide tartozik a jövõbe, múltba, távolba látás, a tudat kiterjesztése vagy összevonása, a telepatikus kommunikáció más entitásokkal, az elõzõ vagy következõ reinkarnáció megtekintése, stb. Mindezek a szellem fejlettségi szintjétõl függenek, a Belsõ Én és a kísérõk irányít(hat)ják tanító, felkészítõ célzattal. TESTELHAGYÁSOS ÉLMÉNYEK: Lélekutazás az asztrálsíkon. A szellem fejlettségétõl, pillanatnyi energia szintjétõl, egészségi állapotától, célfeladatától függõ közvetlen megtapasztalás. Irányíthatja a Belsõ Én, kísérõk, hipnotizõr, földönkívüliek, ha a lélek az önirányítás terén még nem elég képzett, de létrejöhet spontán elszakadás, ösztönös barangolás is. Kiegészítés: Az 1-2 óránál tovább tartó kinn tartózkodást a test egészségileg megsínyli, ezért célszerû az utazás idejét rövidre szabni. Az utazást a távolba látás bizonyos mértékig helyettesítheti. Az utazásnak korlátot szabnak azok a falak, melyek az utazót egy adott halmazba zárják. Minél fejlettebb a szellem, annál több falon tud átjutni, jogosultsága van a kilépésre. Elhagyhatja a Földet, a Naprendszert, a dimenziórendszert. A mennyországtól a pokolig bárhová elmehet, sõt az univerzumot is elhagyhatja és átléphet más univerzumokba. Erre természetesen csak a legfejlettebb (nagylelkû) mesterek képesek, a végtelen vándorai. EGYÉB ÁLMOK: Minden olyan álom, mely nem sorolható be a fenti kategóriák közül egyikbe sem. Ezek az érthetetlennek tûnõ és zavaros álmok. A Belsõ Én az
álmodás során olyan élményekre is szert tesz, melyeket az ébrenléti tudat a saját ideakészletével csak torzan tud értelmezni vagy egyáltalán sehogy. Az értelmezhetetlen álom konvertálása sokszor dezinformatív hatással van a személyiségre, tehát nem szabad túl nagy hangsúlyt fektetni az ilyen álmok megfejtésére. A tanító jellegû álmoktól ezek abban különböznek, hogy nem az ébrenléti tudatnak szólnak, mivel nem neki vannak kódolva. Mindezen felsorolásból is látható, hogy rengeteg dolog vár még felfedezésre az álomtevékenység belsõ összefüggéseivel és külsõ kihatásaival kapcsolatban. Ezt azok tudják a legjobban, akik behatóan foglalkoznak az álmodás jelenségével. AZ ÁLMOK MÛKÖDÉSE: Az álom mûködését tekintve analógnak tekinthetõ pl.: a windows számítógépes programmal. Elõtér és háttér ablakok, ikonok, alkalmazások, dokumentumok találhatók benne. Az álom olyan munkaasztal, ahol a tervezés, értelmezés, elraktározás, emlékezés, alkotás, kommunikáció, érzékelés tovább folyik. Nemcsak az ébrenléti állapot során csináljuk ezeket! A passzív álmodás az, melynek lefolyásába az álmodó nem szól bele, csak átéli, elszenvedi, szemléli azt. Az álom egyben üzenet a tágabb valóságtól, a Belsõ Éntõl a személyiségtöredéknek, az ébrenléti tudatnak, melynek jelrendszere, kódja megállapodás szerint épül fel. Vannak egyedi és kollektív álomszimbólumok. Érzések és ideák, gondolatok és képek, hangok és egyéb kommunikációs, ill. érzékelésfajták a közlés céljától függõen. A kollektív szimbólumok az emberiség, mint csoport közös, megállapodás szerinti õsi jelrendszerébõl származnak, míg az egyediek ideiglenes, személyiség és kultúrafüggõ jelek. Az aktív álmodás kifejlesztése, az álom befolyásolása, irányítása, majd késõbb a létrehozása a visszaemlékezéssel kezdõdik. Minél tökéletesebben kell áthozni az álom emlékeit az ébredési gáton és újraértelmezni, rögzíteni kell a feltudatban. A visszaemlékezést könnyíti a fokozatos ébredés, a révülés gyakorlása, a figyelemkoncentráció és az álomesemények nyomon követése a huzalozási rendszeren keresztül. Az álmok transzlogikus értelmi rendszerek és más valóság tartományokban léteznek. Ezek az alternatív vagy párhuzamos, más beigazulásba esõ valóságrendszerek (tapasztalataink szerint) egyenrangúak, de különbözõek az ébrenléti valóságtól. Az álmodás mûvészete, az álommágia, az álomfejtés és az álommisztika az irányított álmodás lehetõségeinek felhasználása a megismerés, a viszonyulás és a teremtés tökéletesítése érdekében. Ideakonstrukciók tervezése, modellezése, kipróbálása veszélytelen körülmények között, mielõtt az anyagi síkra lehoznánk és megvalósítanánk õket. Az álom a valóság tervezõasztala. Az önirányítás gyakorlása során az álmodó találkozhat saját elementál teremtményeivel, más entitásokkal és más entitások teremtményeivel, ill. az õ Teremtõjével. A megfelelõ viszonyulás nagyon fontos része az önirányítás fejlesztésének (lásd: késõbb). Tapasztalataink szerint az álomban konfliktus esetén a menekülés nem megoldás, az önvédelembõl alkalmazott agresszió helyes lépés és elfogadható, de legjobb a megelõzés a megfelelõ hozzáállással, a helyzet uralásával, az események irányításával.
Az értelmezhetetlen álmok megjegyzése, rögzítése különösen fontos a késõbbi elemzés céljából, akár évekkel késõbb is, mert ezek a spirituális fejlõdés lehetséges irányaiba, a tágabb valóságba mutatnak. AZ ÁLMODOZÁS: Az álmodozás és ábrándozás olyan tevékenység, melyet mindenki elõszeretettel végez az ébrenlét vagy a félálom során, mikor lehetõsége van a lazításra. Az ingerszegény életmód, a vágyakozás, a reménykedés, az elme csapongása okozza ezt a tudati pótcselekvést (lásd: a szünetjelet). Kiegyenlítõen, megnyugtatóan hat a személyiségre. Fontos szerepet játszik az életünkben, mivel élvezetes tevékenység és frissíti, élénkíti a szellemet. A gond akkor kezdõdik, mikor a személyiség a szükségesnél, ill. lehetségesnél több idõt igyekszik eltölteni ebben az állapotban. Nem azért születtünk le az anyagi világba, hogy ábrándozással töltsük az életünket. Fõ feladatunk a tanulás és a munka, az álmodozás csupán mint relaxációs eszköz hasznos a számunkra, nem lehet öncélú tevékenység. Kiegészítés: Az álom és az ébrenlét között átmenetet képez az álmodozás és a halucináció. Az álmodozás speciális fajtái az ihletettség, a belsõ inspiráció, valamint a révülés és a tervezés. Az ihlet minden mûvészet alapja, összehangolódás a kérdéses témakörrel. Az inspiráció a telepatikus sugallat, a külsõ segítség valamely probléma megoldásában, mikor az eszünkbe jut a válasz (valahonnan). A révülés sokféle célra felhasználható, irányított tudati technológia, lásd pl.: a sámánizmust. A tervezés ideakonstrukciók alkotása és vizsgálata a megvalósíthatóság szempontjából elemezve. A halucináció okai lehetnek: látászavar, vizualizáció vagy fokozott érzékenységû észlelés.
A LÉLEKFEJLÕDÉS A LÉLEKRÕL A világ vallásai és a pszichológia sokat beszélnek az emberi lélekrõl, de valójában igen keveset tudunk róla mind a mai napig. Mibõl van a lélek? Hogyan jön létre? Hogy mûködik? Mi lesz vele a testi halál után? Hogy mûködik a reinkarnáció? stb. Igyekeztem összegyûjteni a legfontosabb információkat ezzel kapcsolatban. Az itt következõ adatok nem tudományos mérések eredményei, hanem különbözõ forrásokból összeszedett, bizonytalan információk és ezért pusztán tájékoztató jellegûek. Nem tudni mennyi az igaz belõlük, mindenesetre annyira izgalmasak, hogy feltétlenül megérdemlik a kutatást, az ellenõrzõ méréseket. Íme az elképzelések.: Az emberi lélek egy mikron (a milliméter ezred része) nagyságú, legömbölyített ikozaéder alakú, a barion sorozatba tartozó hatalmas részecske.
7. ábra. Színes, szabad szemmel is látható, önálló mozgásra képes individuális porszem. Születésekor az õt megteremtõ isteni lélek fraktálszimmetriájáról szakad le bimbózással, majd a Teremtõ feltölti az alapszintû operációs rendszerrel és ellátja az egyediségét adó irányprogramokkal, melyek tehetség formájában nyilvánulnak meg késõbb az entitás fejlõdése során. Ez a tehetség a lélek eleve elrendeltsége, mely megszabja a késõbbi fejlõdésének fõbb irányvonalait. A lélek nyolc felszíni csapocskával, interfésszel kapcsolódik a talamuszhoz a testben. Az agyat információ elõ feldolgozó, elosztó és szûrõ rendszernek használja, de nem az agysejtek gondolkodnak, hanem a lélek. Az anyagi testet õ maga növeszti magának, fraktálisan az általa kivetített és fenntartott holografikus kényszertérbe. Ezen tevékenysége során anyagi (és szubanyagi) részecskéket, neutronokat is "szül" bimbózással a saját teste számára, vagyis nem csak az anyjától kapott anyagokkal építkezik. A lélek már a fogamzás elõtt hozzákapcsolódik a petesejthez és a hímivarsejthez, de élõlénynek csak a megtermékenyülés pillanatától kezdve tekinthetõ. Ezért minõsül gyilkosságnak az abortusz, hisz a magzat élõ, tudatos lélekkel rendelkezik. Az olyan megtermékenyülésbõl, melynél nincs jelen a lélek, nem alakulhat ki élõlény. Az emberi lélek sajátrezgéseit tekintve két oktávot fog át. Mivel önálló mozgásra, helyváltoztatásra képes, a súlya nem meghatározható, hisz képes befolyásolni a saját tömegtehetetlenségét. Az átlagos fajsúlya kb. 10^11 g/cm^3. Parányi mérete miatt nagy a nyugalmi tömege, ezért drasztikus hatásra, pl.: autóbaleset során, kiszakadhat a testbõl. A lélek felépítésében a cseresznyéhez hasonlítható. Van egy külsõ, áttörhetetlen, sûrûn pikkelyezett burkolata, ez teszi elpusztíthatatlanná. Tömegének kb. 95%-a a felszínében nyilvánul meg. Ezen kívül még hét auraréteg is övezi és védi a benne tárolódó információkat. A magjában található a tudatalatti, a felsõlélek, mely testrõl testre vándorol, reinkarnálódik. Ez 0.0001 mikron átmérõjû és 5145, más források szerint 5760 teljes emberi élet összes információjának eltárolására alkalmas. Az itt található információk zárolva vannak a feltudat elõl, de egy részük hipnózissal felhozható, megtekinthetõ. Az elõzõ életekre és a köztes létre történõ részleges emlékezés az isteni kegyelem eredménye és tanító célzatú, a spirituális fejlettségi szinttõl, ill. az életfeladattól függõ. A testen kívüli élmény során csak a mag hagyja el a testet. Ekkor egy 1 dimenziós, ezüst színû idõszállal, más források szerint pozitronszállal kapcsolódik a nem tér nem idõn keresztül a feltudati részhez. Ezen fluidszál elszakadása okozza a halált, mivel a testet a lélek látja el energiával és tartja életben. Minden teremtmény ilyen dimenziószálakkal kötõdik a Teremtõjéhez. Ezen keresztül kommunikálni is lehet, méghozzá a távolságtól függetlenül, idõkésés nélkül. Így értesül az Isten minden eseményrõl azonnal, ami a teremtésében történik. A magot körülvevõ feltudati részt kb. 1.6x10^23 db tárcella tölti ki. Ezek nyolcszögletes, levágott sarkú és élû, kockákhoz hasonló idõtükör cellák, melyekben a 100%-osan tükrözõ felszíneken visszaverõdve az információ
longitudinális idõhullámok formájában tárolódik a repülési idõben. Ez az információs halmaz a szellem. A tárcellák 64 rétegben rendezõdnek a lélekmag körül, mindegyik több, maximum 64 szabadsági fokkal fordulhat el a helyén a többihez viszonyítva. Így tudnak a cellák információt átereszteni, továbbítani egymás és a külvilág között. Így zajlik maga a gondolkodás, a programok futtatása is. A tárcellákban található minden emlékünk az adott reinkarnációból és az összes tanult személyiségprogram. Ezen emlékek térbeli hullámképek, melyek összehasonlítása az egybevágóságuk vizsgálatával történik az értelmezés során. A feltudati rendszer a sûrû anyagi környezet zavaró, perturbáló, törlõ hatása (információs háttérzaj) miatt folyamatosan felejt, ezért állandó visszaírást, felfrissítést igényel (lásd: ismétlés a tudás anyja). Minél erõsebb, egészségesebb valakinek az aurája, a testét és a lelkét védõ energiamezeje, annál kevésbé felejt az illetõ. Ideális esetben (isteni kegyelem eredményeként) mindenre vissza lehet emlékezni, az ilyen embereket nevezik elefántmemóriájúnak. A hét rétegû aurát szintén a lélek generálja maga köré és a kivetített struktúrát az egyén karmája és személyiségprogramjai befolyásolják, torzíthatják. Ugyanígy a test is visszahat a lélekre és befolyásolja annak mûködését. Az aura olyan rugalmas védõburok, mely a külsõ behatásokat ellenfázisú rezgéssel igyekszik semlegesíteni, kiegyenlíteni. Ez részben a lélek által keltett szubtilis (finom)anyagból, részben pedig különféle energiamezõkbõl, hullámtérbõl áll, melynek igen bonyolult belsõ felépítése van. Alakja (bizonyos határok között) folyamatosan változik, a pillanatnyi impulzusnyomatéknak megfelelõen. A közegellenállás és a különféle sugárzások torzítják, befolyásolják az aura alakját, gyengíthetik az energiaszintjét. A felsõlélekre nem hatnak a perturbáló hatások, az korlátlanul megõrzi a folyamatosan eltárolódó információkat, bár ugyanazt sokszor kiolvasni belõle nem tanácsos, mert az engramok ennek hatására eltorzul(hat)nak, a jelek elmosódnak. A felsõlélek központjában található az a fénykvantum, mely az egész rendszert generálja, kelti belülrõl egy meghatározott fraktális algoritmus szerint. Az állatoknak egyedi, a növényeknek csoportlelke van. Ezek 0.5 - 1 mikron nagyságú szürkés színû, egyszerûbb (fajspecifikus) szoftverrel ellátott részecskék, mûködésük hasonló az emberi lélekéhez. Az ember nem születik újjá állati vagy növényi testben és azok sem válnak emberré. Az emberi lélek, a speciális interfészei miatt kimondottan az emberi fajba tartozó testekhez képes csak kapcsolódni, reinkarnálódni. Az isteni vagy nagy lélek 4 mikron átmérõjû, 512 interfésszel rendelkezõ struktúra. Bármely testet képes magára ölteni az univerzumban. A Teremtõ osztódása során jön létre, ezért magjában nem fény, hanem térkvantum forrásrendszer oszcillál. Sokkal nagyobb kapacitácú, képességû és lehetõségû az emberi léleknél. A feltudati részében ennek megfelelõen nagyságrendekkel több és másféle geometriájú (hexadekaéder) lélekcella található. Õk az angyalok, akik az isteni hierarchiában, a fenntartási rendszerben dolgoznak.
Általuk (és minden lélek által) teszi magát a Teremtõ manipulatívabbá az osztott adatfeldolgozás segítségével. Az Isten a lelkek összessége. Az ún. nullás másolatú lélek (kerub) információját tekintve egy a Teremtõvel és folyamatos (fluidszálas) kapcsolatban áll vele (akárcsak minden más lélek). Így képes az egy szoftver egyszerre több helyen (hardverben) jelen lenni és tevékenykedni. A koncentráció a fókusz összerendezése és beszûkítése, ill. rögzítése a célhalmazra. Ilyenkor a tárcellák lemerevedhetnek a nagy fokú figyelemtõl. A sokk hasonló rendszerbénulást válthat ki, feloldása a figyelem megzavarásával, a fókusz intenzív ingerrel történõ kimozdításával oldható meg. Az elme csapongásának oka a spontán feltudati tevékenység, a gondolatprogramok szakadatlan futtatása (lásd: a szünetjelet). A tárcellák folyamatosan mozognak, a fókusz ugrál a huzalozási rendszer mentén és figyeli a beérkezõ jeleket a külvilágból. A tudati fluktuáció, a fókusz instabilitása a környezet perturbáló hatásának eredménye. Ez teszi nyugtalanná az elmét és egyben készteti a tevékenykedésre, a változásra, az új információk beszerzésére. Megfelelõ szintû koncentrációval és ciklikus programokkal többé kevésbé fegyelmezhetõ az elme, de a túlzott görcsölés nem tesz jót a személyiségnek, mert beszûkíti és lemerevíti azt. Az emlékezés mûködése hardver szinten a tárcellák programvezérelt elforgatásával, szoftver szinten a huzalozási rendszer segítségével történik. Ha valami nem akar az eszedbe jutni és hiába koncentrálsz, annak oka a tárcellák megmerevedése a koncentráció miatt. Így nem tudnak mûködni a visszakeresõ programjaid. A megoldás: figyelj máshová, másra egy darabig, hogy felszabaduljanak a cellák és szabadon mozogva bevezethessék a fókuszodba a keresett információt. Minél több helyre van behuzalozva a válasz, ill. minél frissebb keletû az emlék, annál hamarább fog az eszedbe jutni. A személyiségprogramok többsége ugyanakkor nem tekinthetõ algoritmusnak, mivel a lélek mûködése nem a matematika nyelvén alapul. Ezért képes az emberi értelem kezelni az olyan tapasztalatokat is, melyek a transzlogikus rendszerek határain túlra mutatnak, tehát irracionálisak, megérthetetlenek, mint például az érzések, az ösztönök. A lélekrõl azért is tudunk ilyen keveset mind a mai napig, mert a Teremtõ zárolta elõlünk az ide vonatkozó információk többségét, nehogy visszaélhessünk velük (lásd: kondicionálás, agymosás, zombi készítés és más bûnök elkövetése miatt). A lélek ellenes cselekedetek a legsúlyosabb bûncselekmény fajták közé tartoznak a teremtésben és ennek megfelelõen kerülnek elbírálásra. Kiegészítés: A felsõlélek több kevesebb rendszerességgel ismétlõdõ testet öltését, visszatérését az anyagi világba nevezzük reinkarnációnak, újjászületésnek. Ennek célja a tapasztalatszerzés, az információk gyûjtése, és a kreatív teremtés (az új dolgok megvalósítása), az entitás eleve elrendeltségi programjának megfelelõen. A reinkarnáció egy többnyire jól meghatározott célfeladatra létrehozott és a Belsõ Éntõl elkülönített személyiségtöredék, önállóan növekedõ értelmi rendszer, mely az élettervben meghatározott
feladatok elvégzésére orientálódik. Ezek sikeres végrehajtása esetén üdvözül a lélek a test elhalása után. A Belsõ Én számára annyi jelentõsége van egy reinkarnációnak, amennyire számít az ember életében egy nap. Vannak az embernek jó és rossz napjai, sikeresek és kevésbé azok, nehezek és könnyûek, munkával és pihenéssel eltöltöttek, stb. Megjegyzés: Mivel a lélekvándorlás folyamata egy meglehetõsen bonyolult és összetett jelenség, és bõséges szakirodalma van már, ezért itt külön nem foglalkozunk a jelenleg elfogadottnak számító elképzelések ismertetésével.
A LÉLEKFEJLÕDÉSRÕL A lelki fejlõdés a szellem világot teremtõ, analizáló és szintetizáló tevékenysége a valóság megismerése, a hozzá való viszonyulás és a tökéletesedés érdekében. A korlátok, melyeket a fejlõdés során le kell gyõzni: a karma visszahatásai, az idõ és a tér illúziója, a lelkiismeret noszogató, biztató tevékenysége, a kisértések és más akadályok, valamint a tananyag a lélek iskolájában, az önmegvalósítás. A lélekfejlõdés nem csak egyéni, hanem közösségi szinten is folyik. Egy adott csoport tagjai egy vonatkoztatási rendszerben párhuzamosan tanulnak. Mindenki ugyanazt tanulja ugyanott és ugyanakkor, mégis személyre szabottan akkor is, ha a tudatos szinten nem érintkeznek egymással. Vagyis az egymástól földrajzilag nagy távolságra reinkarnálódott, de egy csoportba tartozó, ill. hasonló fejlettségi szintû lelkek közösen tanulnak, kommunikálnak az asztrálsíkon. A fejlõdés minden lehetséges irányban egyszerre zajlik, ugyanakkor a szellemek között is létezik egyfajta munkamegosztás. Az eleve elrendeltségének megfelelõen mindenki igyekszik specializálódni a saját szakterületére, ahol lényegesen gyorsabban képes elõbbre jutni, mint egyéb területeken. Példa: Vannak politikus, harcos, gyógyító, tanító, stb. szellemek, mások építéssel, tudományos kutatással, mûvészetekkel foglalkoznak. A fejlõdés a bizonyosságtudat növelésének irányába tart, egy darabig. Aztán megérted, hogy a végtelenségig növelheted, az alapfokú bizonytalansági tényezõ mégis megmarad benned. Ekkor túllépsz a bizonyosságtudaton, mert már nem cél a növelése a számodra. A lélek fejlõdése analóg az ember fejlõdésével. A csecsemõ születése: a lélek születése. A szoptatás, etetés, késõbb az önálló táplálkozás: a tanulás, az információgyûjtés. Az elválasztás az anyától: a kiválás az egységbõl. A felnõtté válás: maga a fejlõdési folyamat. Az elköltözés a szülõi házból és egy saját család alapítása: az elszakadás a teremtõtõl és önálló teremtésbe kezdés. Magasabb szinten ez lehet pl.: saját univerzum létrehozása is. Kiegészítés: A csecsemõ a megszületését követõen elõször teljesen tehetetlen, minden szükségletét a szülõknek kell kielégíteniük. Ahogy fejlõdik, megtanul gondoskodni önmagáról és végül önállóvá, önellátóvá, azaz felnõtté válik. A fiatal, ártatlan és tapasztalatlan, a szamszárába éppen csak bekerült szellemrõl elõször a fenntartási rendszer gondoskodik. Bizonyos alapprogramok mûködtetik, szabályozzák az életét. Minél fejlettebbé válik, annál inkább önirányító lesz és a kísérõi egyre szabadabb teret engednek neki, vagyis a külsõ befolyásoló tényezõk az életében egyre visszább
szorulnak. Egyfajta hatalomátadás ez, melynek során az Istenen belül megszületik az Isten. A teremtmény átveszi teremtõjének helyét és az azzal járó feladatokat is. Így lesz a gyermekbõl felnõtt, majd szülõ. A szabadság hatáskörét a gondviselõ, a szülõ adja meg gyermekének. Megjegyzések: A fejlõdésben elakadt lelkek egyesülhetnek, összeolvadhatnak, és az így létrejövõ új entitás megerõsödve folytathatja útját. Az entitásból kiváló személyiségrendszerek önálló entitássá válhatnak vagy visszaolvadhatnak a teremtõjükbe. Fentrõl, az isteni egység állapotából szemlélve nem léteznek akadályok elõttem. Ott Én vagyok. Karma nincs, csak szükségszerû kölcsönhatások a fejlõdés érdekében. Egyidejûség van. Nincs múlt és jövõ, csak egy állandó jelen. Mivel minden mindenben benne van, ezért az univerzum (matematikailag) kívülrõl nézve csak egy kiterjedés nélküli jelenpont. Lelkiismeret sincs, mert én magam vagyok az, aki magamat támogatom, segítem, bíztatom, tanítom. Én vagyok önmagam tanítója és tanítványa is.
A LÉLEK ISKOLÁJA A tananyag az életút során a szamszárában a következõ.: TUDÁS: Változatos, használható információk begyûjtése, az Isten, a törvények, a hierarchia, a világkép és önmagad kellõ szintû ismerete. Az értelem, a kreativitás, a viszonyulás, az önirányítás és a képességek fejlesztése. Az életterv végrehajtása, a szaktudás gyakorlati alkalmazása az eleve elrendeltségednek megfelelõen. SZERETET: Önmagad és mások, az élet, az Isten szeretete, tisztelete. Minél kifinomultabb, harmonikusabb viszonyulás, együtt élés másokkal. A kommunikáció és a kapcsolatfejlesztés gyakorlati alkalmazásai. A gondoskodás másokról, az empátia, a türelem, az elfogadás, a tisztaság és a szív útjának követése. BÖLCSESSÉG: Az isteni törvény ismerete és gyakorlati alkalmazása minél kifinomultabban és rugalmasabban. Az õszinteség, az igazság, a kegyelem, az odaadó szolgálat, az éberség, a befogadás és a tanítás gyakorlása. A lélek fejlettségi szintje a tantárgyakból elért fokozatok átlagának felel meg. Nincs két tökéletesen egyforma fejlettségi szintû lélek a világon. A tudás, a szeretet és a bölcsesség rezgései fényes, ragyogó energiamezõként övezik a lelket és a testet. Minél tisztábbak és erõsebbek ezek a rezgések, annál fejlettebb az illetõ szellem. Ez egyértelmûen látható és érezhetõ mindenkin. A megvilágosodott szellem a buddha, akinek fénylõ lelke és aurája az õsi ábrázolásokon jól látható (lásd: a szentek feje, teste körüli glóriát). Kiegészítés: Az önmegvalósított lélek természete és tulajdonságai a következõk.: SZERETET: minden létezõ feltétel nélküli önzetlen szeretete. HARMÓNIA: testben és lélekben harmónia az egész univerzummal. TÜRELEM: az isteni terv iránti bizalom közvetlen megnyilvánulása. ELFOGADÁS: bizalom a spirituális törvényben, hit Istenben. KITARTÁS: folyamatos spirituális fejlõdés az isteni szikra ereje által. TISZTASÁG: a tiszta gyémánt transzcendens állapot fenntartása.
SZÍV ÖSVÉNYE: egyenes út a legvégsõ cél, Isten felé. SZOLGÁLAT: az Istennek végzett önzetlen cselekedet képesség szerint. VÁLTOZATOSSÁG: a teljes megismerésre és megvalósításra való törekvés. KIKEZDHETETLENSÉG: az önmegvalósított természet állapota.
AZ ISTENGYERMEK Hasonlat: Az Isten olyan, mint egy gyermek, aki teljesen egyedül van, önmagába zárt létezõként a mindenségben, amely Õ maga. Csak Õ van, mint tudat az örök jelenben, végtelenül a megnyilvánulatlanság állapotában. Figyelmének lekötése érdekében álmodik, gondolkodik és teremt, igyekszik folyamatosan megnyilvánulni a létezésben. A teremtés célja tehát az, hogy az Isten figyelmét elvonja a valóságról, a megnyilvánulatlanság ürességétõl. Az Isten írtózik az ürességtõl, ezért inkább kitölti azt. Az okforrás belsõ instabilitásával, a megnyilvánulás vágyával kezdõdik a teremtés. Elõször még nem tudja mit és hogyan kellene csinálnia, csak elképzelései vannak arról, hogy mit is szeretne. A világ még csak a tudatában létezik, tervként. A teremtés vágya és kínja ösztönzi a kisérletezésre, mígnem sikerül elindítania a létesülést. Az okforrás másolni kezdi önmagát, megszületnek a teremtmények. Formálódni kezd az elõször nagyon kaotikusnak induló, majd fokozatosan rendezõdõ világ. Ez egyre stabilabb, változatosabb és bonyolultabb létezõk keletkezésével jár. Ezek már nem csak egyszerûen az Isten tudatában léteznek, mint elképzelések, hanem valósak, mert szabad akarattal bírnak, tehát fraktálisan egyenrangú másolatai az Istennek. Képesek majdnem mindarra, amire Õ. Egy idõ után már az Isten számára is áttekinthetetlenné válik a saját rendszere, olyan bonyolultsági fokra jut el. Az Isten sem gyõzi egyedül a teremtést. Ennek eredményeképpen jelenik meg a beszámíthatatlansági tényezõ. Létrejönnek az elsõ konfliktusok a rendszerben. A teremtmények egy része az Isten mellé áll, mások ellene fordulnak és az elszakadással kisérleteznek. Ez természetesen lehetetlen. Mivel az Isten egyetlen, mindent neki magának kell kitalálnia, felismernie, megértenie, megcsinálnia, hisz Õ az Elsõ. Az Isten baja az én bajom is. Tapasztalatlan az új, még ismeretlen variációkkal szemben, melyek a megnyilvánulása során jönnek létre. Folyamatosan fejlõdik, tanul és nõ. Ugyanakkor, mivel teljes és abszolút, Õ a legfelnõttebb és a legöregebb is a mindenségben, hiszen idõtlen és csak saját magához viszonyítható. Mester csak egy van és Õt Istennek hívjuk. Az Isten mindenben az élen jár. Jóban, rosszban egyaránt, mert a saját erkölcsét, törvényeit, szabályait neki kell megalkotnia a tapasztalatai alapján és tökéletesítenie. Magából, magának, magát teremti. Magáról, maga ítélkezik. Magát, maga tanítja. A teremtési folyamat során egyre többé és többé válik, mégis örökké ugyanaz marad, önmaga. A világ Isten álma. A teremtmények pedig õt álmodják, teremtik egyre tökéletesebbé, és így a teremtett valóság a társaság illúzióját kelti az egyetlen Isten, mint közösség számára.
SZELLEMKONDICIONÁLÁS A szellem kondicionálása olyan személyiségprogramok beírása, készítése a feltudatban, melyek lehetõvé teszik az életben maradást a külvilágban és az önirányítást az egyén számára. Ezen adaptáció, szocializáció a születéssel kezdõdik és egész életünkön át tart. A kisgyermek személyiségének fejlõdését elsõsorban a látott szülõi magatartásminta szabályozza. A gyermek kezdetben úgy fogadja el a dolgokat, az átélt eseményeket, ahogy vannak, valóságosnak és igaznak és ennek megfelelõen cselekszik. Az ítélkezést, az értelmezést, a különbségtételt, a társadalmi konvenciókat, az erkölcsöt és morált, egyszóval a felnõttekre jellemzõ reakciókat csak késõbb sajátítja el. A környezet (több-kevesebb sikerrel) igyekszik úgy kondicionálni a gyermek személyiségét, hogy az bizonyos ideáknak megfeleljen, és ezzel elkerülhetetlenül sebezhetõvé teszi a személyiségét. Ennek oka az, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik, és semmi sem úgy van, ahogy mondják. A valóság más, mint a tanult illuzórikus ideák halmaza. A gyermek a tanultakat valóságosnak, igaznak fogadja el, és ennek megfelelõen akarna cselekedni, de közben összeütközésbe kerül a valósággal, mely illúziórombolólag hat rá. Ennek eredménye a csalódás és a lelki dörzsölõdés, a dörzsöltté válás. Az ilyen konfliktusokból alakulhatnak ki késõbb a pubertáskori személyiségzavarok, devianciák, ha a fiatal nem képes kezelni a lelki instabilitást okozó tényezõket, holott ezek megléte nem szükségszerû! Lehetne úgy is nevelni a gyerekeket, hogy ne legyenek ilyen ifjúkori konfliktusaik, melyek akár az egész életükre is kihatással lehetnek. Csak egyszerûen valóságorientált, személyfüggõen szubjektív és egyedi kondicionálást kellene, lehetne alkalmazni. Vagyis felkészíteni a gyerekeket az igazi életre. Ez egyben immunizálás is lenne a kísértésekkel szemben. Mindennek gyakorlati kivitelezését a szülõknek kellene, lehetne elsősorban elvégezniük. Önmagunk elfogadását gyermekkorunkban tanuljuk. Ahogy viszonyulnak hozzánk a szüleink, a családunk, az emberek, mi is úgy viszonyulunk magunkhoz. Kiépül bennünk a kondicionálás során az az értékrend, mely alapján aztán eldönthetjük, hogy mit kell jónak és rossznak tekintenünk. Az ember személyisége egész életében tükrözni fogja majd azokat az elsõ, kulcsfontosságú mintákat, melyeket gyerekkorában kapott a környezetétõl. A neveléskor elkövetett hibák kiküszöbölése a hibák tudatosításával és felülírásával lehetséges. Kiegészítés: Az elme figyelme szeret elkalandozni. Ennek oka a tudat fluktuációja. A többi forrás áthelyezõ hatása miatt nem mindig pontosan ugyanoda ugrik vissza a fókusz, ezért kellõ koncentráció nélkül elsodródik az érzékletek és emlékek szövevényes hatásterében (lásd: a léleknél). Ez a tudati perturbáció. Az elkalandozó figyelem nagy segítség a spontán kreativitás gyakorlásához és folyamatosan gyengíteni igyekszik a kondicionálás hatását. Ezért szokott az ember úgymond lezülleni, szabadossá válni, ha megszûnik a külsõ kényszer fegyelmezõ hatása. Példa: Hogy is viselkednek a gyerekek, ha nincs a közelükben nevelõ vagy tanár? A kívülrõl a személyiségre erõszakolt fegyelem megbéklyózza az embert, ami ellen mindenki ösztönszerûen lázadni igyekszik. Ennek következménye még a forradalom,
káosz, anarchia és a törvénytelenség megjelenése ott, ahol a külsõ kényszerhatás oldódni kezd. A belsõ fegyelem ellenben erõsíti a személyiséget. Ezen tulajdonságok a módszeresség, precizitás, kitartás, ambíció, önkontroll, stb. Hasonlat: Az elmét befolyásoló külsõ, kényszerû fegyelem a tojáshoz teszi hasonlatossá a személyiséget. A tojás kemény külsõ burkolattal rendelkezik, de belül puha és folyékony. Enyhe ütõdésre csak behorpad, erõs ütõdésre viszont összetörik. Ezért olyan sebezhetõek, törékeny lelkûek az ilyen emberek. Az elmét mûködtetõ belsõ fegyelem viszont a barackhoz teszi hasonlatossá a személyiséget. A baracknak puha húsa van és kemény magja. Enyhe ütõdésre rugalmasan benyomódik, erõs ütõdésre viszont csak a húsa, a felszíne mállik szét, a belseje, a lényege, a magja sértetlen marad. Az ilyen típusú emberek a legnagyobb nehézségek közepette is megállják a helyüket, méghozzá hidegvérrel. Ezen lelki tulajdonság a kikezdhetetlenség (lásd: késõbb). Kiegészítés: A viselkedésünkkel folyamatosan befolyásoljuk mások viselkedését. Ez a visszacsatolás lehet pozitív és negatív, erõsítõ vagy gyengítõ hatású. Mind a gyerekek, mind a felnõttek folyamatosan figyelik a környezetük visszajelzéseit, hogy jól csinálják-e, amit tesznek. Pontosan a bizonytalansági tényezõ miatt, hiszen minden helyzet potenciálisan magában hordja egy új konfliktus lehetõségét, tehát szükséges az óvatos reagálás. Példák: A reakció átfordulás: Amikor elõször hallunk egy viccet, nevetünk rajta. Minél többször halljuk, annál kevésbé fogunk nevetni, végül a reakciónk átfordulhat még haragosba is, mert elegünk lesz belõle. Ha valaki kiönti a lelkét nekünk, elõször általában örömmel, udvariasan hallgatjuk, majd terhessé válik a számunkra, végül pedig menekülni kezdünk elõle. A hamis jelzés: Ha mosolyogsz a gyerek csínytevésein, azzal bátorítod õt a rosszalkodásra. A reakció átfordulás akkor következik be, amikor a gyerek átlépi a szülõ (környezet) tûréshatárát. Példa: Az uralkodót, diktátort körülvevõ emberek a hatalomtól való félelmükben, ill. bizonyos elõnyökért igyekeznek mindenre pozitívan és jól reagálni. Így hamis kép alakul ki a vezetõ(ség)ben a tényleges helyzetrõl. Ennek eredményeképpen hibás döntéseket hoz(nak), vagyis a nép (a beosztottak) szemében egyre diktatórikusabb lesz (a rendszer), mert hiányzik a megfelelõ visszacsatolás, a kontroll az alárendeltektõl. Amennyiben a helyzet tûrhetetlenné válik, forradalmat, puccsot eredményezhet. A legnépszerûbb vezetõbõl is bukott ember válhat, ha áldozatául esik a hamis jelzéseknek. Megjegyzések a személyiség programozásához.: Az algoritmus: elemi lépés sorozat, ideális (számító)gépre írt program. Tulajdonságai: VÉGES: a programozó számára rövid futásidejû. TELJES: minden kérdésre megadja a választ. EGYÉRTELMÛ: minden lépés meghatározott. DETERMINISZTIKUS: azonos bemenõ adatok esetén mindig azonos kimenõ adatokat szolgáltat. A személyiség programok többnyire nem ilyen tökéletesek, mert nem felelnek meg az algoritmus minden kritériumának. A mantra ezen analógia szerint egy mágikus algoritmus.
GONDOLATVÍRUSOK Gondolatvírus: a számítógépes programvírusok fogalmának analógiájára alkotott kifejezés, mely az intelligencia hatékony mûködését gátló ideahalmaz, programhiba. Az értelmet a megismerés, a kölcsönhatásban levés során nem kívánatos ideák fertõzhetik meg. Ezek degeneratív, bomlasztó, diszharmonikus hatásokat váltanak ki a személyiségben, az elmében, amely védekezni igyekszik a gondolatvírusok ellen. Minden olyan tapasztalat, idea gondolatvírusnak minõsül, amely megbontja a személyiség mûködésének harmóniáját adott körülmények között, adott szempontból vizsgálva, azaz bûnbe rántja az ártatlant. A létezésük szükségszerû, a logikai rendszerek mûködésébõl és tökéletlenségébõl, azaz a létezési törvényekbõl következik. Terjedésük a szellem tapasztalásai, a megismerés és a viszonyulás folyamata során történik. A fertõzés: a létesülés egyetemes problematikájának következménye. A másokkal való kapcsolatban levés, kölcsönhatás során jöhet létre, vagyis elkerülhetetlen. A gondolatvírusok a szellem betegségei. Súlyosságuk egyenesen arányos az entitás tökéletlenségének, rugalmatlanságának, intoleranciájának és inkompetenciájának mértékével. Minden olyan tapasztalat, melyet nem tudunk megfelelõen és megnyugtatóan értelmezni, megemészteni, behuzalozni, integrálni magunkba, méregként, zavaró tényezõként hat a szellemünkre. Minden entitás védekezik a gondolatvírusok ellen. Ezen módszerek a fókusz irányítása, az érzékelt információk többszöri szûrése, válságkezelõ és méregtelenítõ, immunizáló programok fejlesztése, tudati sokk és amnézia alkalmazása, a felejtés, vagyis a feltudati információk törlésének használata, valamint tudati zárványok képzése. A zárvány olyan információs halmaz, melyet az emlékezetben nem kötnek össze huzalok vagy csak nagyon kevés a többi információval. Az emlékek, személyiségprogramok elfalazása lényegében csak palliatív (tüneti) kezelés, az entitásról történõ leválasztásuk hozza létre a kyilkhort, a küszöb õrzõjét. A szellemben mûködõ programhibák megfékezése, kijavítása, gyógyítása a lelki fejlõdés elsõ szakaszához tartozik. A hibát meg kell ismerni, tudatosítani és akarattal megváltoztatni, felülírni a hibás programot. A fájó, kellemetlen emlékeket a legjobb újraélni és újraértelmezni, elfogadni, hogy a részünkké válhasson, majd fokozatosan el kell felejteni. Az ilyen élményekkel kapcsolatos tapasztalatokat viszont meg kell õrizni az identitásvédelmi program részeként. Engedni egy gondolatvírusnak egyben kísértésbe esést is jelent. A pszichológia (bár nem így nevezi a jelenséget) komoly eredményeket ért már el eddig is a gondolatvírusok kutatása és gyógyítása terén. A megoldandó feladatok mégis hatalmasak, hisz a civilizáció fejlõdésének köszönhetõen sok olyan problémával kell az embereknek manapság megküzdeniük, ami régen egyszerûen ismeretlen volt, nem létezett. Ilyen többek között a stressz, a szenvedélybetegségek tömegessé válása, a hírközlõ médiák véleményformáló vagy egyenesen dezinformáló hatása, a társadalmi devianciák, etnikai feszültségek, az idegengyûlölet elterjedése, a nagy világvallások és lélekemelõ hatású eszmék hanyatlása, illetve hiánya, a
hagyományos értékrendek felborulása, eltûnése, stb. A mentálhigiéné fejlesztése közösségi szinten, társadalmi méretekben éppen ezért még soha nem volt ilyen égetõen fontos és megoldásra váró probléma, mint korunkban. Nagyon fontosnak tartjuk továbbá megjegyezni, hogy a gondolatvírusok nem kezelhetõk gyógyszerekkel (szedálással), tudatzavaró hatású készítményekkel, sem elektrosokkal, mivel a szellemet támadják meg, nem az idegrendszert, az agyat. Hatásukat tekintve ugyanakkor tény, hogy kárt okozhatnak a hardvernek is, megzavarva annak mûködését, de ez csak tünete a kórnak, nem pedig oka! Természetesen a mûködési zavarok, hardverhibák kihatnak a szoftverre, a szellemre is és befolyásolják annak mûködését. Ezeket lehet csupán gyógyszeresen vagy mûtéti úton gyógyítani. A szellem betegségeinek (véleményünk szerint) éppen ezért a lélekgyógyászat tárgykörébe kellene tartozniuk, nem pedig az ideggyógyászatéhoz.
KISÉRTÉSIMMUNOLÓGIA Kísértés minden olyan program, mely az isteni törvények megszegésének irányába hajtja a szellemet. A kísértõ logikai rendszerek az isteni huzalozási rendszertõl eltérõ értelmezésükkel az eredendõ bûnbe viszik az entitást. Ez az elszakadás az egységtõl. Az Istentelenné, "démonivá" válás kezdete. A kísértés immunológia a bûnös lélek gyógyítását, megtisztítását, az egységbe való hazatérését segíti elõ. Az identitást védõ programrendszereknek immunissá kell válniuk minden kísértéssel, bûnnel, gondolatvírussal szemben. Ez egyben a tökéletesedés és a teljesség megvalósítása is, az önmegvalósítás. A kísértések oka a megismerésbõl, a változatosságra való törekvésbõl, a teremtmények Teremtõjükhöz való fraktális viszonyából és a létezési törvényekbõl fakad. A kísértés természetét tekintve a leggyakoribb illúziók közé tartozik. A szellem világképét, identitástudatát és viszonyulási készségét torzítja el. Konfliktust idéz elõ a teremtményben és diszharmonikus állapotot tart fenn. Szükségszerû, hogy mindenki mindenkit megkísért a kapcsolatban levés során. (Én a kísértõm kísértõje vagyok.) Ez akaratlanul, pusztán a félreértelmezésekbõl kifolyólag, és akaratlagosan, manipulálásként, rosszindulatból és cukkolásképp egyaránt bekövetkezik, lehetetlen elkerülni a megnyilvánult univerzumban. (Jobb ha a barátaid tépnek meg szeretetbõl, mintha az ellenségeid teszik veled ugyanezt.) Legyõzésében az Istenbe vetett szilárd hit és tudás, az elfogadás, a jóra törekvés és az akarat, a kitartás egyaránt sokat segít. Az ártatlanokat beszennyezi a bûn, majd hit, tudás, szeretet, bölcsesség és Isten akarata által megtisztulnak tõle. A kísértés immunológia lényege a probléma felismerése és kijavítása, majd a továbblépés, a szellem tökéletesítése, és a végsõ cél, a kikezdhetetlenség megvalósítása. Ez egyben sebezhetetlenséget is jelent, amikor te döntöd el, hogy mire reagálj és hogyan. Nem tudnak mások beugrasztani olyasmibe, amibe normális körülmények között nem mennél bele. Ez adja meg egyben az illúzióktól való eloldódottságot és a szabadságot is, a lehetõséget az eggyé válásra az isteni közösséggel. A rángató impulzus olyan hirtelen fellépõ, intenzív hatású befolyásoló tényezõk eredménye, melyek vágyakat keltve az elmében meggondolatlan cselekedetekre
késztetik az embert. Bár sok esetben nem jelentenek kísértést a szellem számára, mégis veszélyesek, mert kiszolgáltatottá teszik az egyént a környezeti instabilitással szemben. A megoldás: Csak alapos megfontolás és körültekintés után szabad cselekedni, óvatosan mérlegelve a helyzetet. Tudattisztító technika: A gyógyító idea beépítése, a káros idea eltávolítása (lásd: a kineziológiát). Ezen folyamat analógiája a biológiában az endocitózis és az exocitózis. A leggyakoribb kísértésformák: a gyanakvás, a kételkedés, a rosszindulat, az ítélkezés és a bizalmatlanság, melyek beültetésérõl a környezet gondoskodik (Bogarat tesznek a fülébe). További kísértésfajták a tudásbeli, anyagi, közösségi, egyéni és szellemi kísértések, melyekre az alábbiakban láthatunk néhány példát.: TUDÁSBELI: hazugság, kérkedés, ítélkezés, jogosulatlan információszerzés, árulás, stb. ANYAGI: a földi javak szükségtelen felhalmozása, a fényûzõ életmód, a rablás, lopás, anyagias értékrend, egészségtelen életmód, stb. KÖZÖSSÉGI: a gyilkosság, rosszindulat, gyanakvás, harc, erõszak, zsarolás, hatalommal való visszaélés, a rászorulók meg nem segítése, cserbenhagyás, stb. EGYÉNI: a szeretetlenség, önbecsmérlés, öngyilkosság, káromkodás, egoizmus, önzés, önhit, türelmetlenség, ragaszkodás, konzervativizmus, szexuális eltévelygések, stb. 5. SZELLEMI: a szeretet pénzre váltása, prostitúció, tekintélyelv alkalmazása, helytelen kondicionálás, hitetlenség, kétkedés, elzárkózás, törvényszegés, káros szenvedélyek, átok, pesszimizmus, gyûlölet, piszkos gondolatok, stb. Kiegészítés: Helyesen cselekedni mindig nehezebb, mint engedni a kísértéseknek, mert azok a rövidebb és könnyebb út csábításával vonzzák az embert. A Föld, mint anyagi világ a bûn bolygója. Itt minden kísértés jelen van és az ide leszületett lelkek feladata immunizálódni velük szemben, miután megtapasztalták õket. Így válnak a lélekgyermekek felnõtté, "szobatisztává", hogy beléphessenek a felsõbb szellemi szférákba, a mennyországba. AZ IDENTITÁSTUDAT FELELÕSSÉGE Amilyennek gondolod, látod magad, olyannak gondolnak, látnak téged mások is a környezetedben. Az identitástudatod az a szerep, melyet kiosztol magadra és eljátszol az élet nagy színjátékában. Ezért befolyásolja mások rólad alkotott képét és a hozzád való viszonyát az, hogy kinek, minek tartod magadat. Példa: Minden közösségnek vannak kollektív, megállapodás szerinti elképzelései az egyes szerepekrõl. Egy szentnek például helyesen, erkölcsösen, bölcsen, önzetlenül kell viselkednie és tiszta, önfeláldozó életet kell élnie, stb. Ha a szent szerepét akarod eljátszani, meg kell felelned ezen ideáknak. A közösség mintegy szuggesztíven ezt várja el tõled, vagyis a szerep felelõsséggel jár. Minél látványosabb, fontosabb szerepet játszol, annál többen figyelnek téged és annál nagyobb az elvárás veled szemben. Tényleges társadalmi pozíciódat az fogja megszabni, hogy milyen tökéletességgel tudod eljátszani a szerepedet. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy az önhit kísértése miatt kinevezik magukat valakinek. Olyan szerepet akarnak eljátszani, melyre igazából nem alkalmasak.
Ennek többnyire kellemetlen karmikus visszahatásai vannak rájuk nézve. Gondold meg tehát, hogy ki akarsz lenni és milyen szerepet vagy képes ténylegesen eljátszani az életben. A szerepedet egyébként az életterved és az eleve elrendeltséged határozza meg elsõsorban.
SZEMÉLYISÉGFINOMÍTÁS A tapasztalás során a személyiség differenciálódik, egyre kifinomultabb és sokoldalúbb, árnyaltabb lesz. Folyamatosan tökéletesedik, kiteljesedik, rugalmasabbá válik az õt érõ hatásokkal szemben. Ugyanakkor fellépnek olyan tényezõk is, melyek rugalmatlanná és lemerevedetté teszik a személyiséget egy idõ után. Ez attól függ milyen tulajdonságokat, programokat tart meg az elme és ezek együtt milyen személyiségrendszert alkotnak. Javaslat: A fejlõdésed érdekében tapasztalj meg mindent, amit csak lehetséges. A jót közülük tartsd meg, a rosszat vesd el és menj tovább. Mindig menj tovább, ne ragadj le sehol az úton! Kiegészítés: Az életterv problematikája. Ha megtervezed, hogy mit szeretnél csinálni, pl. egy szerepet akarsz eljátszani egy adott környezetben, mások szinte mindig megzavarnak és kizökkentenek a szerepedbõl, mert nem a te terveid, elvárásaid szerint reagálnak. Ezért van az, hogy sohasem az történik, amit meg szeretnénk valósítani. Megoldás: Akarat és terv, szerep nélkül, pusztán éber szemlélõdéssel élni a jelenben és spontán cselekedni, a lehetõ legjobban azt amit kell, a pillanatnyi helyzettõl függõen. Az ego számára ez megoldhatatlan feladat, de a szellem képes rá. Emelkedj hát felül az egódon és sok problémától megszabadulsz ezáltal.
A SZELEKTÍV EMLÉKEZET Az információkat fontosságuknak, értelmezhetõségüknek megfelelõen tároljuk el a memóriánkban ideiglenesen vagy hosszabb távon (lásd: a rezidens [helytartó] és tranziens [átmeneti] programokkal való analógiát a számítógépeknél). Egyes információk a feltudati felejtés miatt törlõdnek az emlékezetbõl, mások viszont a frissítés miatt sokáig megmaradnak, általában addig, amíg csak szükség van rájuk. A Belsõ Én a feltudatot, mint információhalmazt folyamatosan tisztítani igyekszik. A rossz emlékeket törli, a jókat pedig visszaírni igyekszik. Vannak akik pesszimista, negatív hatású programozással ez ellen, önmaguk ellen dolgoznak, és folyton a régi rossz dolgokon rágódnak. Az információs halmaz ilyen lemérgezése szintén programhiba eredménye és nagymértékben megnehezít(het)i a szellemi fejlõdést.
AZ ÖNHIT Az önhit az értelem betegsége. Elvárásokból, kivagyiságból, ítélkezésbõl, egoizmusból, sértõdékenységbõl, stb. épül fel és gátolja a szellemi fejlõdést, a megismerést és a helyes viszonyulást.
Példa: Azért mennek az emberek általában közösségbe, társaságba, hogy megkapják amire vágynak. Ez az elvárás, mely többnyire csalódással jár. A közösségben mások ítélkezésbõl alulértékelnek téged, ezért az egyensúly miatt felülértékeled magad és általában meg is sértõdsz. Ez a kivagyiság, az egoizmus alapja. Az egónak stabilitásra van szüksége és ezt a fontosság érzete adhatja meg neki leginkább. Kell, hogy tudja, hogy õ fontos másoknak, hogy õ valaki. Ez a létezési törvényekbõl következik, a valamilyenné válás kényszerébõl, mely értelmet ad az egónak, melyet így nem fenyeget az elkallódás, a kirekesztõdés veszélye. A baj a szélsõséges eseteknél kezdõdik. Ha túl nagyra dagad az egó és eluralkodva bajt csinál vagy ha összetörik, lelki sérülést szenved a környezeti ártalmaktól, pl. kiközösítés, erõszakos személyiség kondicionálás, stb. miatt (lásd: katonai kiképzés). A mennyországban fordítva mûködik minden, mint a fizikai síkon. Ott megkapod amire szükséged van: szeretetet, gondoskodást, elismerést, megbecsülést, stb. Ennek oka az egy tudatban, a mennyország felépítésében és az isteni gondviselés mûködésében van. Azért merülünk alá az anyagba, hogy megtapasztaljuk mindezek hiányát és megtanuljuk becsülni, értékelni azt, amit egyébként, mint teljesen természetest, a szellemi világban talán észre sem vennénk. Az egészséges önhit támogatja az embert és védi, segíti a fejlõdésben és a cselekvésben. A megszabadulás az önhittõl minõségi ugrással lehetséges (lásd: késõbb), a dolgok lényegi természetének felismerésével, a világkép és az értékrend, a viszonyulás tökéletesítésével. Ez lényegesen rugalmasabbá teszi a személyiséget és kitágítja lehetõségeinek körét. Megnyitja számára az utat a kreatív teremtés magasabb szintjei felé.
A BUKÁSRÓL Valahányszor hibát követsz el, mert engedtél a kísértésnek, mert nem a helyes útra léptél, elbuksz. Ennek oka a tökéletlenségedben, és a dolgokra való kellõ szintû odafigyelésed hiányában rejlik. Aki éber, azt nem lephetik meg olyan könnyen a kísértések és nem zavarhatják meg a megkülönböztetõ képességét. Az éberség jelenlétet, a dolgok tisztán látását és cselekvési készenlétet igényel, pillanatnyi lazítás nélkül. Ezt (tapasztalataink szerint) szinte lehetetlen megvalósítani az elme csapongása és a tudati fáradékonyság miatt. A beszámíthatatlan tényezõk és a szubjektív nézõpontok miatt különben sem lehetséges mindig helyesen cselekedni. A hibás útra lépés ezért sikertelen törekvésnek tekinthetõ a helyes út elérése érdekében. Mivel minden rosszban van valami jó és minden jóban találni valami rosszat, csak egyet tehetsz. El kell fogadnod a helyzeted és le kell mondanod az ítélkezésrõl, a bírálatról. Példa: Az emberek más szemében a szálkát is észreveszik, a magukéban a gerendát sem látják meg általában. Ez azért van, mert kifelé figyelnek, mindig csak másokra. Ha befelé kezdesz el figyelni önmagadra, meglátod a saját hibáidat. Ha mások hibáiról elfordul a figyelmed, azokat nem fogod látni. Ha emlékszel arra, milyen sok jót tettél másokkal és elfelejted, mennyit ártottál nekik, akkor csalódni fogsz és elégedetlen leszel, mert nem viszonozzák a jóságodat. Ennek eredménye lesz önmagad felülértékelése és mások lebecsülése. Így viszont nem tudsz tanulni a
hibáidból. Ha elfelejted, milyen sok jót tettél másoknak és emlékszel, mennyi rosszat tettél nekik, akkor kisebbrendûségi komplexusod lesz és bûntudatod, viszont tanulsz majd a hibáidból. Nyilvánvaló, hogy egyik változat sem jó megoldás önmagában, célszerû tehát együtt alkalmazni õket és lehetõleg tartózkodni az ítélkezéstõl. Ha már megtörtént a bukás, minél elõbb állj talpra! Meg kell tanulnod biztonságosan esni és a dolgokat azonnal korrigálni, még zuhanás közben amit csak lehet. Törekedj arra, hogy lehetõleg másokat ne ránts magaddal, ha bajba kerülsz. Aki cselekszik, az hibázik. Ha tétlen vagy, az szintén nagy hiba, hisz nem arra teremtettél! A hibázás és a vele járó bukás tehát elkerülhetetlen, a létezési törvényekbõl következõ esemény és része az életünknek. A hibázástól az Isten sem tud megmenteni. Kiegészítés: Az értelem terveket, cselekvési mintákat készít, amiket meg akar valósítani, lehetõleg minimális hibaszázalékkal. Ha nem sikerül, az a bukás. Ezt követi az ismétlés, amikor egy másik konstellációban (hasonló helyzetben) ugyanazt a mintát keresed meg és nézel vele szembe, próbálván a terved megvalósítani. Ha másodjára sikerül tovább lépsz, ha nem, ismételsz vagy feladod, mert megértettél valamit, ami fölöslegessé teszi a dolog további folytatását. A lélek iskolájában muszáj tanulni, hisz ezért vagyunk itt. A vezetõk programoznak téged és nem menekülhetsz a "szülõi szigor" elöl. A szamszárából kijutva azonban szabad vagy és önprogramozó, akár fel is adhatod a saját sikertelen terveidet és más mintát választhatsz, készíthetsz, amit majd követhetsz. Vagyis csak rajtad áll, milyen leckékkel nézel szembe buddhaként, mit csinálsz és tanulsz és milyenné válsz, teszed magad. Ez a felnõttsége, szabadsága a léleknek, az önálló istenemberré válás, az ezzel járó felelõsséggel. És ezt a felelõsséget nem lehet megúszni, mert hajt a élet árama elõre. Itt fontos tényezõ a szándékok megléte és milyensége. Ha felkészületlenül válsz istenemberré (ami gyakorlati okokból szinte teljesen kizárt, de nem lehetetlen), a személyiséged eltorzulhat. A helyességet a létezési törvények szabják meg. Ezért is kell megtapasztalni a jót és a rosszat, majd a rosszat elvetni, a jót pedig megtartani és tovább menni. Megjegyzés: Az ismétlõdési effektus: amikor kétszer egymás után történik meg ugyanazon esemény. Ez az eddigi kutatásaink szerint szinte bárhol, bármikor, bármivel kapcsolatban, és bármilyen ismétlõdési intervallummal megtörténhet, de mindig csak kétszer! A jelenség oka lehet a ráhibázás, véletlen, szerencse, vagy az értelem által generált elképzelés. Ha a tudati fókuszt ráállítod az értelmeddel egy halmazra, tartományra, mintára és mindenhol azt kezded el keresni analogikusan, mindenhol azt fogod látni. Mindenrõl az jut majd az eszedbe. Így fedezheted fel a hasonló konstellációkat (együttállásokat) a különbözõ észleletekben (lásd: az egybevágóságot). Ebbõl a szempontból az ismétlõdési effektus csak illúziónak tekinthetõ és a formai hasonlóság felismerésén alapul.
HIT ÉS CSALÓDÁS Ha meghiúsul egy terved vagy elképzelésed, csalódsz. Ez a hiteden alapuló elvárásból ered, mely a hatalom és a kiszámíthatóság illúziójának következménye. A
csüggedés a csalódásból születik, mikor egy jónak tartott tervet egy új felismerés vagy külsõ kényszer hatására fel kell adnod. Mind a csalódás, mind a csüggedés gyengítõleg hat a hitre és növeli az ego instabilitását, a belsõ bizonytalanságodat. Mindkettõ kiküszöbölhetõ megfelelõ világkép és viszonyulás kifejlesztése által. A valósághamisítás: spontán vagy szándékolt megtévesztés a célhalmaz reakcióinak befolyásolása érdekében. Az értelem hajlamos rá, hogy minden észlelt eseményt valóságosnak fogjon fel, ha az megfelel bizonyos szubjektív kritériumoknak, mert mindenki hajlamos rá, hogy abban higgyen, ami megerõsíti az õ elképzeléseit a valóságról. Ezt használják ki a szélhámosok, szemfényvesztõk, csalók és az egész szórakoztató ipar (lásd: a reklámok, filmek hatását a nézõre), hogy olyasmire vegyék rá az áldozatot, amit az egyébként nem tenne (venne) meg. Kiegészítés: A morfogenetikai kölcsönhatások, kollektív elképzelések szuggesztív hatása a csoport tagjaira és a környezetre (tömeghatás jelensége). Példa: Az erõszakot ábrázoló filmek, melyek informatikailag lehangolják az ember lelkét, szétzilálva annak sajátrezgéseit, hosszú távon az erõszak elterjedését vonják maguk után a társadalomban. Amire gondolsz, azzá válsz. A bûnözõk börtönökbe való összezárása, elkülönítése erõsíti a lelkükben rezgõ agressziót, és ez erõsebben fertõzi egy ország szellemi légkörét, mintha egymástól nagy távolságra, elszigetelten lennének elhelyezve. A háziõrizet alkalmazása tehát (vagy lázadás, tüntetés esetén a tömeg szétoszlatása) morfogenetikailag kifejezetten elõnyösebb, mint a hasonló beállítottságú emberek összezárása (lásd: késõbb a közösség erejénél).
TUDATI TECHNOLÓGIÁK Minden olyan tevékenység, melyet a létezõk végeznek, tágabb értelemben véve tudati technológiának nevezhetõ. Ezen belül a szellem által végzett mûveletek a következõk: a figyelem, a koncentráció, az érzékelés, az emlékezés, az értelmezés, a nézõpont változtatás, a beigazulás, a kivetítés, a kommunikáció, a felülírás, a programozás, a kreativitás, az alkalmazkodás, a befolyásolás, az elfogadás, a szabályozás, az önvédelem, a szuggesztió, stb. Vannak összetett, az elõzõekbõl következõ, másodlagos tudati technológiák is, mint pl.: a tisztánlátás, akasha olvasás, jóga, levitáció, álmodás, teremtés, stb. Ez a könyv teljes egészében a tudati technológiákról, azok alapjairól, mûködésérõl és alkalmazásáról szól, vagyis arról, hogyan mûködik a világ, hogyan mûködünk mi, emberek.
A VISZONYULÁS A VISZONYULÁS FEJLÕDÉSE A viszonyulás a halmazok egymással való kapcsolata. Ez az érzékelés, a
reagálás, a kommunikáció, az alkalmazkodás, a befolyásolás, a hatalom és a teremtés folyamata. Minden nyílt rendszernek viszonyulnia kell kifelé más rendszerekhez, mivel kölcsönhatásban van velük. A zárt rendszer csak befelé viszonyul, önmagán belül az egyes részei között. A magány: az egyedüllét illúziója, elszigeteltség a társaságtól. A szeparáció nélkülözhetetlen az identitás fennmaradásához és fejlõdéséhez egyaránt. A metamorfózist (átalakulást) a környezettel való kapcsolat váltja ki, teszi szükségessé. A kapcsolatban levés és az elkülönültség állapota a fejlõdés során dinamikusan váltogatják egymást az entitás mûködésében. A viszonyulás a megismerés következménye, értelmet és célt ad az életünknek. Amirõl tudomásunk van, azzal kölcsönhatásban vagyunk és ennél fogva valahogyan viszonyulnunk kell hozzá, méghozzá az ösztön, ill. az értelem által irányítottan. Az univerzumban létezõ szubjektumok kölcsönösen reagálnak egymásra és komplex rezgéseikkel, emanációjukkal meghatározzák egymást. Mindenki hat mindenkire (lásd: a beszámíthatatlansági tényezõt). A kommunikáció két halmaz között metszet képzésével történik. Két értelmi rendszer között nemcsak együttérzés, hanem együttgondolkodás, egyetértés is lehetséges, de ez a szubjektív ideaformálás és idealátás miatt állandó, kisebb nagyobb félreértésekhez vezet. A félreértés alkalmat ad a kommunikáció folytatására, a pontosításra, a kód finomítására és fejlesztésére, az átviteli csatorna szélesítésére. A kapcsolat a metszeten, mint csatornán keresztül egyben kötõdést is jelent, mely szélsõséges esetben ragaszkodássá válhat. A vágy és a vágy tárgya közötti kapcsolat, viszony a leggyakoribb olyan kötõdés, mely ellenõrzött körülmények között a szellem fejlõdését szolgálja. Ha viszont elszabadul, rablánccá válik a szellem számára. Így ragadnak bele az anyagi világ illúziójába a birtoklás és a hibás értékrend miatt a lelkek. A viszonyulás célja a harmonizáció, a stabilitás, az egyensúly megteremtése a résztvevõ felek között valamely megállapodás útján. A megállapodások lehetnek önkényesek azaz elvontak, és tényszerûek azaz reálisak, de mindenképpen a viszony ellenõrzöttségének javítását szolgálják. Fontos lépések a viszonyulás fejlõdése során a megismerés, a türelem, a tolerancia, az óvatosság, a változatosság, az alkalmazkodás, az egyensúlyra törekvés, a segítségnyújtás, az odaadó szolgálat, a barátság, a szeretet, ill. ennek felfokozott extázisa a szerelem. A viszonyulás speciális formája az, amely a teremtés során nyilvánul meg a teremtõ és teremtménye között. Ez az értelem viszonyulása önmagához és a kivetítéseihez, melyek részleges önállósággal is bírhatnak. A kapcsolat itt fraktális természetû, hisz a teremtményt a teremtõje tartja létezésben. A kivetítés lehet osztódás vagy bimbózás, a szellem egy részének szeparációja a többitõl a megismerés, a változatosság érdekében. Az Isten, mint entitás több részre osztódva sokkal manipulatívabban tudja megvalósítani saját magát a létezésben. Az Õ teremtményei (a lelkek), a szeparált entitásdarabkák maguk is egésznek tekinthetõk, mikrokozmosznak, mert tulajdonságaikat tekintve virtuális hologram töredékek. A teremtés a létezõ önmaga utáni vágyakozásából, az egységre, teljességre való törekvésbõl fakad.
Kiegészítés: A viszonyulás következménye az is, hogy a másik entitást és a világot csak olyan mélységig tudod megismerni, amennyire saját magad ismered, mert benned van az. A SPIRITIKA TÖRVÉNYEI A spiritika jelentése: spirituális etika. A létezõk egymáshoz való viszonyával foglalkozik. Minden entitásnak létérdeke, hogy harmonikus viszonyt és kölcsönösen gyümölcsözõ kommunikációs kapcsolatot alakítson ki a környezetével. Ennek gyakorlati megvalósításához nyújt segítséget a spiritika, melynek alapelvei az isteni törvényekre épülnek.: 0. AZ IRGALMASSÁG ÉS SZERETET TÖRVÉNYE: Azt add meg a másiknak, amit az Isten szeretne neki megadni rajtad keresztül. 1. AZ IGAZSÁG VAGY OKOZAT TÖRVÉNYE: Azt add meg a másiknak, ami a karma törvénye szerint jár neki kivéve, ha ez ütközik a nulladik törvény elõírásával. 2. AZ ELFOGADÁS ÉS SZOLGÁLAT TÖRVÉNYE: Azt add meg a másiknak, amit õ szeretne kapni tõled kivéve, ha ez ütközik a nulladik és az elsõ törvény elõírásaival. 2. A HARMÓNIKUS VISZONY TÖRVÉNYE: Azt add meg a másiknak, amit szeretnél, hogy õ is megadjon neked, amennyiben ez nem ütközik az elõzõ törvények elõírásaival. 3. A SEMLEGESSÉG TÖRVÉNYE: Ne adj semmit a másiknak, ha nem vagy képes az elõzõ törvények elõírásai szerint cselekedni. 4. A HIBÁZÁS VAGY TÖKÉLETLENSÉG TÖRVÉNYE: Ha nem vagy képes betartani az elõzõ törvényeket, nézz szembe a hibáiddal és javítsd ki õket ezen törvényeknek megfelelõen. A TÖRVÉNYEK KÖZTI ÖSSZEFÜGGÉSEK: Jobb szeretetbõl irgalmasnak és megbocsátónak lenni másokhoz, mint igazságosnak. Jobb az egyensúly miatt igazságosnak lenni, mint engedni, hogy mások igaztalanok legyenek veled szemben. Jobb áldozatként elfogadni és szolgálni másokat, mint olyannak lenni velük szemben, amilyenek õk veled szemben. Jobb elvárásból jó viszonyra törekedni másokkal, mint semlegesnek lenni. Jobb a béke érdekében semlegesnek lenni, mint ellenségesnek. Jobb a társaság miatt ellenségesnek lenni, mint az egyedüllétet választani. Megjegyzés: Ezek a törvényszerûségek (kategórikus imperatívuszok) precedens, szubjektív tapasztalatokra épülnek, ezért kivételes esetekben
felülbírálhatóak, módosíthatóak, azaz a köztük fennálló összefüggések rugalmasan megváltoztathatók. Példa: Valaki árt neked, és te a nulladik törvény értelmében megbocsátasz neki. Erre az illetõ vérszemet kap és megint kárt okoz neked, karmikus adósságokat halmozva fel magának. Egy idõ után megbomlik az egyensúly és az elsõ törvény a nulladik fölé kerekedik. Meg kell akadályoznod, hogy a másik tovább folytathassa a cselekedeteit, az õ érdekében is, nem csak a sajátodéban, vagyis irgalmasságból igazságosnak kell lenned vele szemben. A KAPCSOLAT FÁJA Hasonlat, a két ember közötti harmonikus kapcsolat szimbóluma. • A GYÖKÉRZET: a közös élmények és tapasztalatok, a kitartás és az együttélés, mely rögzíti a kapcsolatot egymással. • A TALAJ: a környezet, mely körülményeivel táplálja a kapcsolatot. • A FA TÖRZSE: az akaraterõ, az egység, a kölcsönös kapcsolatból eredõ közös cél alapja. • AZ ÁGAK: a közös tervek, cselekedetek és együtt elérendõ célok. • A LEVELEK: a kapcsolatot éltetõ és beburkoló önzetlen szeretet. • A VIRÁGOK: a bimbózó szerelem és a csábítás, a rajongás. • A GYÜMÖLCSÖK: a kapcsolat eredménye, bennük az új fák magjaival. A VISZONYULÁS PROBLÉMÁI Minden kapcsolatnak szükségszerû velejárója a konfliktus. Ennek fõbb formái és megoldásuk lehetséges módjai a következõk.: 1. AZ ELÉGEDETLENSÉG
A pillanatnyi helyzet, állapot, a körülmények el nem fogadása, mely többnyire a változtatás igényével, szándékával párosul. Gyakori velejárója a türelmetlenség, a változás siettetése. Az, hogy különbség mutatkozik aközött, amilyen vagyok és aközött, amilyen lenni szeretnék, váltja ki belõlem az elégedetlenséget. (De különbség van aközött is, amilyen vagyok és amilyennek hiszem magam, illetve aközött, amilyen lenni szeretnék és amilyen egyáltalán lehetek!) Megoldás: Az elfogadás. A dolgok tudomásul vétele úgy, ahogy vannak. Nem azonos az egyetértéssel. Amit el tudsz fogadni magadban, a tudatodban, az az uralmad alá kerül, vagyis megváltoztathatod. Ha van egy hibád vagy problémád, el kell fogadnod, tudomásul kell venned ahhoz, hogy megvizsgálhasd, megérthesd és kijavíthasd. Amit nem tudsz elfogadni azt kizárod magadból, elfalazod magadtól. Így jön létre az elkülönültség illúziója, mely a fejlõdésed útjába áll. A teljesség, az egység felé a feltétel nélküli elfogadás vezet, mely a dolgok lényegi természetének felismerésébõl következik (lásd: a létezõ evolúciójánál).
2. AZ AKARATOK ÜTKÖZÉSE
A gondolatok, az ideák és az akarat a szellemi síkon öltenek formát, teremtõdnek meg elõször, majd a megvalósulásra törekedvén innen áramlanak le a fizikai síkra, sûrûsödnek bele az anyagba. Az anyagba öntött ideák ütköztethetõk, ezért romboló hatást is kifejthetnek egymásra. Példa: A Földet, az anyagi világot azért kell folyton újrateremteniük az Isteneknek (lásd: tûz és víz özönök), mert a rendszert a benne lévõ lelkek akaratának összeütközései szétzilálják. Minél nagyobb a belsõ konfliktus, annál hamarább esik szét a rendszer, annál sûrûbben kell újra kezdeni a teremtést. Ezért is élnek az emberek a Földön oly rövid ideig és ezért van itt olyan sok szenvedés és probléma, konfliktus. Egy harmonikus, egyetértõ világ tovább marad életképes, és ennél fogva ott az emberek is tovább élnek (lásd: a mennyei bolygókat, ahol az emberek életkora az ezer évet is eléri vagy még annál is többet). Megoldás: Az akaratok összehangolása egy közös cél érdekében, a lemondás és az önzetlenség, az odaadó szolgálat gyakorlása. 3. AZ AGRESSZIÓ
Az agresszió a dominanciára, uralomra való törekvés a csoporton belül. Ha nem a vágyaink, terveink szerint alakulnak az események, csalódunk. Ekkor megpróbáljuk erõ alkalmazásával a valóságot a terveinkhez igazítani. Ennek visszahatásait azután el kell szenvednünk, mivel ki agresszió által él, az agresszió által is vész el. Megoldás: A szelídség. Ennek lényege az elfogadás és a türelem, az eloldódottság és a tolerancia, a szeretet, mely a dolgok lényegi természetének felismerésébõl fakad. Kiegészítés: Az egészséges, megfelelõ szintû agresszió ugyanakkor evolúciós szempontból nagy szerepet játszik a kiválasztódásban és a fejlõdésben. Az önfenntartás, a környezet befolyásolása, az önvédelem és a kreatív agresszió nélkülözhetetlen az életképesség megõrzéséhez, vagyis a harc létfontosságú. Az agressziót éppen ezért szabályozni kell, nem pedig elfojtani vagy szabadjára engedni. Erõ ez, melyet építésre és rombolásra egyaránt fel lehet használni. 4. AZ ELLENSÉGESKEDÉS
Mindig lesz valaki, akinek nem fog tetszeni az, amit csinálsz, mivel nincs erõ ellenerõ nélkül. Ügyelj rá, hogy ne tedd ellenségeddé az illetõt, mert akkor harcolnod kell, és egy háborúnak mindig csak vesztesei vannak. Az igazi gyõztes az, akinek sikerül megakadályoznia a háború kitörését. Ha mégis harcra kerülne a sor, akkor ügyelj a következõre.: Az ellenség mindig a gyenge pontjaidat támadja meg és ezzel arra késztet, hogy felfigyelj rájuk és megerõsítsd azokat. Ezért lehet gyorsabban fejlõdni egy konfliktusokkal teli
környezetben, mint ott ahol béke van. Nagy csatákban születnek a nagy harcosok. Az anyagi világ harcmezõ. Ideális terep a fejlõdésre. 5. A " HÁROM ENS PROBLÉMA " SPECIÁLIS ESETEI A VISZONYULÁS
SORÁN A három test probléma Lagrange féle megoldásainak analógiájára kidolgozott viszonyulási lehetõségek három személy (létezõ) között.: 9. ábra. 1. A két fél közé állás, közvetítés. 2. Mögé állás az egyiknek, szemben állás a másikkal. 3. Egyenlõ oldalú háromszög kialakítása, pártatlanság, semlegesség. Hogy mikor, melyik megoldást célszerû választanunk, azt számtalan tényezõ befolyásol(hat)ja, éppen ezért a gyakorlatban igen ritkák az ilyen formációjú, stabilnak tekinthetõ felállások három személy között. KISÉRÕK ÉS KISÉRTÕK Minden fejlõdõ személyiségtöredéknek, entitásnak vannak kísérõi. Ezek nála fejlettebb entitások, akik védik, támogatják, tanítják az útja során. Az anyagi létbe reinkarnálódott emberiséget nagyon sokan segítik. A szellemi síkról telepatikus sugalmazáson és médiumi csatornákon, illetve sorsirányításon keresztül segítenek a kísérõk. Õk olyan lelkek, mint mi, csak nem születtek le ebbe az álcarendszerbe. A szellemi vezetõ, lelki tanítómester az entitás szellemi fejlõdését segíti, ösztönzi, és egyben tanácsadó is. Az õrangyal vagy védõszellem a fizikai és szellemi síkokon az entitást fenyegetõ veszélyek elhárítását végzi mágikus eszközökkel. Az inspirátor a célirányos, szakmai fejlõdésben segít, hogy ráhangolódhass a téged érdeklõ témakörökre. Egy festõnek pl. olyan inspirátora, múzsája van, aki maga is festõ a szellemi síkon, tehát szakértõ vagy az volt valamely reinkarnációjakor. A kísértõ vagy cukkoló az a lélek, aki a személyiség bûnökkel szembeni immunizálását végzi nem éppen könyörületes és kedves módszerekkel és a hibák kijavítására, a valósággal történõ szembenézésre buzdít. Egy embernek több kísérõje is lehet. Egy-egy szellem több embert támogathat, akár csoportokat is a helyzettõl függõen. A kísérõk változhatnak, cserélõdhetnek egy életen belül, de több reinkarnáción keresztül is a lélekkel maradhatnak. A kísérõ szimbolikusan megnyilvánulhat védõállatként vagy emberként, valamilyen azonosítható, a segített entitás számára elfogadható lényként meditáció, révülés vagy álom során. Kérésre fokozott hatékonyságú segítséget nyújt. Fõ feladata a kísérõknek, hogy biztosítsák a számunkra a tanulás, a fejlõdés optimális feltételeit. Minél fejlettebb valaki, annál fejlettebb kísérõket kap, végzett szakfeladatának megfelelõen. A kísérõk megjelenhetnek a fizikai síkon is reinkarnálódott lelki tanítómesterekként, jóakaró, támogató barátokként, de ezen esetekben a tevékenységük behatároltabb, hiszen itt õk is (elsõsorban) a saját élettervükön, önmaguk fejlesztésén (vagy valamilyen küldetésen) dolgoznak. Az univerzum zavartalan mûködését az Isten által létrehozott irányító és kiszolgáló apparátus igyekszik biztosítani, mely a mennyei hierarchia néven ismert. Ennek tagjai
az angyalok, nagylelkek, istenségek, akik feladata az emberek, emberi lelkek, és az állati, növényi lelkek segítése, a saját fejlettségüknek és illetékességi körüknek megfelelõen. A hierarchia csúcsán az Isten áll, a mennyei sereg Ura. A Földrõl, mint iskoláról és kísérleti teleprõl külön fenntartási rendszer gondoskodik. Ez felügyel minden eseményt a bolygón és annak körzetében. Külsõ támadások ellen védelmet nyújt, belsõ katasztrófák esetén a helyreállítást végzi. A fizikai síkon való megjelenésük részben UFO tevékenységként ismert. Nem minden UFO tartozik a fenntartási rendszerhez, vannak máshonnan érkezett idegen lények is, többnyire kutatási feladattal a térségben. Az olyan katasztrófákat, eseményeket, melyek oka karmikus visszahatás, a fenntartási rendszer nem akadályozza meg, viszont minden más esetben maximális hatékonysággal igyekszik fellépni a zavaró tényezõkkel szemben. Kiegészítés: Kommunikáció a kísérõkkel: Imán vagy meditáción, álmokon keresztül. Egyszerû megfogalmazással kell mondani vagy elgondolni a kérést. Célszerû megszólítással kezdeni és köszönettel, ámennel (vége) zárni. Fontos az udvariasság, a tisztelet és az elfogadás, az õszinteség és a hála. A kérés megvalósítása vagy meg nem valósítása az isteni törvénytõl függ, ill. hogy szinkronban van-e az isteni tervvel. Minden kérést meghallgatnak valahol. Éppen ezért célszerû, ha nem üzengetünk fölöslegesen az égieknek (lásd: a folytonos emlegetésüket), mert ezzel indokolatlanul lekötjük a figyelmüket. Te sem szereted, ha folyton nyaggatnak okkal vagy ok nélkül. Isten nevét a szádra hiába ne vedd! A kísérõk számára nyitott könyv a lelkünk. Szeretnek és bátorítanak bennünket minden igyekezetükkel. A kísérõknek is vannak kísérõik és a lánc végén (vagy inkább az elején) az okforrás, a Teremtõ Isten áll. AZONOSÍTÁSI FORMÁK A kommunikáció során fontos, hogy a résztvevõk azonosítsák egy megállapodás szerinti kóddal önmagukat és a közölni kívánt ideákat, halmazokat, programokat, cselekedeteket. Ez a nyelv, a kódokat rendszerbe foglaló elv létrejöttének oka. Bár minden létezõ halmaz egyedinek tekinthetõ, durvább felbontás esetén a dolgok meghatározásának, és ezzel a kommunikációnak a megkönnyítésére az azonosnak, hasonlónak (egybevágónak) tûnõ halmazokat megállapodás szerint hozzárendelt azonosító kóddal látjuk el. Példa: Sokféle asztal létezik, mégis funkciójuk alapján csoportosítva õket, mindegyiket ugyanúgy asztalnak nevezzük. Ezek az azonosító kódok a nevek, jelek, szimbólumok, rezgésformák, számok, színek, egyéb ideák, szervezõ, rendszerezõ elvek, stb. (lásd: a nominalizmust). Az azonosítás megkönnyíti a kommunikációt, leegyszerûsíti, segíti a sablonizált értelmezést, tehát egyrészt hasznos, másrészt ugyanezen okok miatt káros, mert pontatlanságokhoz, félreértésekhez vezet (lásd: a dezinformációt). Minden létezõ egyedi, tehát egyedi formája van a megnyilvánulásának körülményeit tekintve. Az asztrológia ezen egyediség által állít fel analógiákat a létezõk sorsa közötti összefüggések és a köztük lévõ kölcsönhatások alapján. Az egyedi körülmény, mint ok egyedi sorsot, mint okozatot hoz létre a vizsgált halmaz számára. Hasonló körülmények hasonló sorsot jelentenek, erre az analógiára épül a horoszkóp. A fizikai
síkon egy entitást, embert az arca, neve, személyi száma, ruházata, külalakja, stb. adatai alapján azonosítanak, tartanak nyilván. A szellemi síkon a lelket és az általa mûködtetett perifériát, teststruktúrát azonosítják többféle módon. A látó misztikusok észlelik az aurát és a benne lévõ szimbólumokat, feliratokat, számokat, egyéb azonosító kódokat, képességtõl függõen, ill. az egyén sajátrezgéseit, melyek beleivódnak, áttevõdnek a környezetére, ruháira, használati tárgyaira is. Az azonosítás az ítélkezés, a különbségtétel egyik formája, tehát illúzió. A dolgok lényegi szintjén eltûnnek a különbségek és minden eggyé válik. A képzett misztikus nem tesz különbséget lényegileg a dolgok között, mert mindenben Istent látja és ennek megfelelõen viszonyul mindenhez. Az egység felismerése az önmegvalósításhoz vezetõ út egyik lényeges lépése. AZ ÍTÉLET ÉRTELMETLEN A létezõk közti viszonynak elengedhetetlen részét képezi a viszonyítás, a mérés, a mérlegelés, az összehasonlítás és az ítélkezés (lásd: az indukciót, dedukciót, dialektikát). A tudománynak, az idealizálásnak és legfõképp a sablonizálásnak, kategorizálásnak ez az alapja. A kölcsönös relatív realizálódásnak ezen következménye rengeteg problémát okoz minden entitásnak. Az ítélet, mint helyesnek vélt cselekedet arra az illúzióra, ideára épül, mely szerint a valóság objektív, stabil, statikus, materiális, tehát nem transzcendens és szubjektív jelenség, melyet fix törvények kormányoznak. Az idõfizikára épülõ (teremtés)filozófiai hipotéziseink szerint azonban a létesülés egy önfenntartó és öngerjesztõ, paradox és instabil, dinamikus rendszer, amely egyféle alkotóból, idõforrásokból áll. A forrás az alap, az idõkvantum (kronoblaszt). Az alapmérték pedig a megnyilvánult világban az expand, az emanáció terjedési sebessége. Az univerzumban tehát annyi igazság létezik, ahány nézõpont, forrás, entitás, isteni forrástükrözõdés van jelen benne. Szubjektíve és relatíve. Az igazság mégis egy, mert a létesülés egy egész rendszert alkot. Az Isten, a minden létezõ minden pontjából szemléli minden pontját és az összes szubjektív látásmód eredõje adja számára az egyetlen tökéletes és objektív képet önmagáról. Ezért jelent állandó problémát mindennapi életünkben a mérés, az alapmértékegység nem kellõen pontos megválasztása miatt, és ezért vannak bajok az ítélkezéssel egyéni és közösségi szinten egyaránt. Az ítélkezés lényegében egy új dolog hasonlítása a sztenderdnek választott régi dologhoz. Csakhogy az új egyben új konstellációt is jelent, amely elgondolásunk szerint nem ismétlõdik meg soha többet a rendszerben. A létesülés változatossága és egyedisége miatt tehát nem lehet két tudományos kísérletet, bizonyítást abszolúte pontosan elvégezni, csak közelítõ pontossággal. Minden körülmény, erõhatás, befolyásoló tényezõ folyamatosan változik, tehát minden pillanat csak önmagában ítélhetõ meg és önmagához mérhetõ, hisz megismételhetetlen és éppen ezért megítélhetetlen. Az ítélkezés az ideaképzésnek és az értelmezõ, rendezõ elveknek, halmazképzõ programoknak köszönhetõ. Illuzórikus cselekedet, mégis mindannyian folyton ezt tesszük. Tudatunk, értelmünk csak egy rendezett, értelmezett világban képes eligazodni, stabilan mûködni, fejlõdni. Az ítélet tesz rendet a dolgok között, tehát szükség van rá. Az Isten ezért hozta létre
az univerzumot irányító és szabályozó törvényeket és az Õ ítélete helyes, mert a mindenség teljes tudására támaszkodik. Amely entitás a kísértés, tudatlanság és az eredendõ bûn által letér az isteni törvények útjáról és kilóg az isteni huzalozási rendszerbõl, az tévesen ítél és ebbõl kifolyólag hibásan cselekszik. Az eredmény a karmikus visszahatás, a szamszárába kerülés. Az ítélet tehát lényegében értelmetlen és tökéletlen cselekedet, de felszíni, illuzórikus voltát tekintve elengedhetetlenül fontos mindannyiunk számára. Az emberek által alkotott törvénykönyvek közül azok közelítik meg leginkább az isteni törvények mûködésének elvi alapjait, melyek a precedensre épülnek. Nincs akkora könyv, melybe minden elképzelhetõ bûnre kidolgozott ítélet, törvény beleférne. Megoldást pusztán a hasonló esetek alapján történõ hasonló elbírálás jelenthet. A mennyei törvényszék így mûködik. Merthogy a bûnök is egyediek és tökéletesen megismételhetetlenek. A fejlõdõ szellem az ítélkezésen akkor lép túl, mikor átlép az értelmezhetetlen tartományba. A formanélküli transzcendens egység, a teljesség állapotában nincs ítélet, mert ott látod, hogy ítélõ, ítélt és ítélet egy. Minden ítélet tökéletlen, tehát pontatlan és ezért az a legjobb, ha nem vesszük nagyon a szívünkre még akkor sem, ha van benne valami. Gondoljunk itt pl.: mások kritikáira és az önkritikánkra. A HIT PROBLEMATIKÁJA Amit nem tapasztaltál meg, az nem bizonyosság a számodra, azt legfeljebb elhiheted. Amiben hiszel, reménykedsz, az a világképedben valóságosként jelenik meg és kivetül a valóságra (projekció). Ha nem egyezik a hit a valósággal, azt elõbb utóbb felismered, ez viszont csalódással jár. A csalódás gyengítõ hatással van a szellemre, az egóra. Az emberek jobban szeretik a hitvilágukat erõsítõ információkat, eseményeket, mint az illúziórombolókat, mert a megerõsítés jó hatással van az értelemre, az egóra és a további hitre. Ugyanakkor a tapasztalati tudás a gyakorlatban többet ér, mert használható, hisz a valóságra épül. A hit torzítja a látott, érzékelt valóság értelmezését és észlelését, mert elõítéletként, prekoncepcióként jelenik meg a logoszban. Olyan, mint egy szemüveg. Csak azt engedi láttatni, amit látni szeretnénk. Ezért célszerû idõnként levenni a szemüveget, mielõtt a kérlelhetetlen valóság verné le a szemünkrõl a maga módján. A hit ugyanakkor a teremtés alapja. Hidd el, hogy meg tudod csinálni. Amely lehetõségben, lehetségességben hiszel, azt akarássá alakítva realizálhatod a magad számára. Azt látod magad körül, ami benned is megvan, mert amilyen kint, olyan bent. Kiegészítés: A negatív erõk, a kételkedés mindig a hited alapjait, a biztos pontjaidat támadják meg és igyekeznek szétrombolni. Legyen hát a hited szinkronban a mindenhatóval, mint valami piramis (vagy oktaéder), mert ez a forma a legellenállóbb mindenféle bomlasztó hatással szemben, és ekkor kikezdhetetlen hitre teszel szert.
HA NEM TUDOD MIT TEGYÉL A megismerés során mindannyian kerülünk olyan helyzetbe, amelyben még nem voltunk, ami új és ismeretlen. Ilyenkor az újhoz való viszonyulás sajátos problémákat vet fel. Az ismeretlent egy már ismerthez hasonlítva igyekszünk analógiát találni, mely megszabhatná a viselkedésünket. Természetes, hogy utólag visszagondolva úgy találjuk, a viselkedésünk meglehetõsen szerencsétlen, suta, nevetséges, esetleg kínos volt. Nem a legjobb megoldást választottuk, mert nem jól értettük a helyzetet. Utólag okosnak lenni persze könnyû, de mit tegyünk, mikor egy ilyen helyzet elõtt állunk? Ha nem tudod mit tegyél, zavarodban általában hülyeséget csinálsz. Ez azért van, mert belsõ programkényszert érzel arra, hogy reagálj valahogy az eseményekre, valamilyen séma szerint, eljátszva egy használhatónak tûnõ szerepet a személyiséged kelléktárából. Minél bõségesebb kelléktárral rendelkezel, annál könnyebb eltalálnod az adott helyzetben a megfelelõ viselkedési sémát. A sikeres szerepléshez azonban elõbb meg kell ítélned a helyzetet, ami a félreértésekbõl kifolyólag hibás lesz, mivel minden értés máshogy értés. Két elfogadható megoldás kínálkozik ennek a problémának és következményeinek a kiküszöbölésére. Az elsõ: Kérdezd meg a Belsõ Éned vagy a szellemi vezetõdet. Az esetek többségében idõben meg fogod kapni a választ. Ha mégsem, akkor marad a második lehetõség: A passzív spontaneitás. Ha nem tudod hogyan reagálj, ne akarj elõre reagálni sehogy, ne tervezd el a válaszreakcióidat. Úgysem veszed hasznát a sémáidnak. Legyél éber a jelenben és csak közvetlenül reagálj, spontán ösztönösséggel, amennyiben nincs idõd gondolkodni a válaszreakció kinyilvánítása elõtt. Ha van idõd, várj a cselekvéssel, amíg egészen biztos nem lehetsz a dolgodban. Ehhez fontos a passzív, ítélkezés nélküli szemlélõdés, a gondolatok leállítása. A személyiség értelmezõ programjai állandó, automatikus fecsegésre késztetik az egyébként is igen nyughatatlan elmét. Ez elvonja a figyelmet a valóságtól és befelé fordítja, el a jelenben történõ eseményektõl. A belsõ monológ megszüntetésével, idõleges kikapcsolásával jobban lehet kifelé figyelni. Koncentráltabb figyelemmel pedig elkerülhetõ, hogy meggondolatlan, felszínes cselekedeteket végezz. Nagyobb tudatossággal fogsz reagálni az elõálló szokatlan helyzetekben. Tudni vagy legalábbis sejteni, érezni fogod, hogy mit kell tenned. A KÖZÖSSÉG EREJE Közösségi szinten a viszonyulás bonyolult problémákat vet fel. A tömeg könnyebben befolyásolható olyan egyszerû és manipulatív szuggesztiókkal, melyek ellen az egyén önmagában még meg tudja magát védeni. Az egyén kiszolgáltatott a csoportban. Mint individuumnak beszûkülnek a cselekvési lehetõségei. A tömeg pszichikai energiái erõteljesebb hatást gyakorolhatnak az egyénre és a környezetre, mint amivel az még meg tudna bírkózni (lásd: a morfogenetikai tér hatását az adaptációra). Példa: Ha egy ország lakossága elégedetlen a vezetéssel, pláne rosszat gondol róla, a tömeges szuggesztió hibás lépésekbe hajszolja a vezetõket. Hülyét csinál a nép a választott vezetõibõl. Ennek következménye az, hogy minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel. Ez a csoportkarma hatása. Akik együtt esnek
bûnbe, sokszor csak együtt szabadulhatnak az általuk teremtett kötelékbõl. Ez alól csak a helyes felismerésbõl fakadó megbocsátás és az eloldódás adhat felmentést. Minden közösség egy valamilyen szinten szervezõdõ rendszer, tehát önmaga fenntartására, erõsítésére, bõvítésére, stabilizálására törekszik. Ennek következménye a belsõ hierarchia, a bürokrácia, a rituálék és a dogmatizmus kialakulása, melyek hosszabb távon konzerválják, lemerevítik a rendszert. Minden vallási és világi intézményrendszer tehát önmagát bénítja meg, s ezen rugalmatlanság okozza a késõbbiekben a felbomlását is. Minden közösségre, csoportra a legnagyobb veszélyt nem a külsõ fenyegetések, az ellenséges csoportok, a természeti csapások stb. jelentik, hanem a belsõ konfliktusok. Ezek a demoralizálódás, a feszültségek és a stressz az egyénen belül és a csoportban, illetve a pszichikai nyomás feloldásának megoldatlansága. Az egyén lehetõségeinek, mozgásterének, a szabad akarat beszûkülésének következménye a csoport klikkekre bomlása, a dominanciára törekvés, a homogenizálódás, mely válaszreakció lehet a túlzott heterogenitásból eredõ problémákra. További következmény a hátrányos megkülönböztetés megjelenése az ítélkezés, a kiközösítés és a büntetés alkalmazásával. A problémák többsége az ember ösztönös viselkedésébõl ered. Ezek az önfenntartás, a szexualitás, a hatalomgyakorló és területszerzõ magatartás, valamint az agresszió. Leküzdésük módozatai sokfélék lehetnek, de mind ugyanabból a szükségletbõl indul ki, és ez pedig az alkalmazkodás. Minden közösségnek van egy adott, sajátos szellemi, anyagi megnyilvánulási szintje. Ez a csoport sajátrezgése, mely a belsõ összetartó erõtõl függõen lehet homogén vagy heterogén. Ez a fejlettségi szint általában stabilizálódik a közösség kiépülése után, még késõbb pedig a rendszer megcsontosodásával csökkenni kezd. Azon egyén számára, aki fejlettségében a közösség alatt van, a csoport vonzó, mert általa felemelkedhet. A csoport védelmet, biztonságot nyújt a tagjainak, ezért cserébe alárendeltséget vár el a választott vezetõkkel szemben, a csoport érdekeire való hivatkozással. Ha az egyén tovább akar fejlõdni, egy idõ után a közösség visszahúzó erõvé válik, mivel a csoport lényege az összetartás, jóban-rosszban. Az elszakadás viszont problémákkal jár. Az átlépés egy másik csoportba: csöbörbõl vödörbe kerülés. Egyedül fejlõdni pedig kockázatos, veszélyes, magányos dolog, szinte lehetetlen egy bizonyos fejlettségi szint elérése elõtt. A társaságra tehát szükség van, de az egyénnek meg kell találnia az egyensúlyt a saját útja és a közösség útja között, mert a kettõ sok esetben nem azonos egymással. Egyetlen nagyobb közösség sem képzelhetõ el vezetõ, vezetõk nélkül. A vezetõ utáni szükséglet a csoport irányításának szükségességébõl fakad. Az embereknek kell valaki, aki megmondja nekik, hogy mit kell tenniük, hol a helyük a közösségen belül, mihez igazodjanak. Ha látnak maguk elõtt egy ilyen vagy ilyennek tûnõ személyt, követni fogják. Ennek oka javarészben az, hogy eleve erre nevelik, kondicionálják a gyerekeket a társadalmunkban. Csak keveseket nevelnek kimondottan vezetõnek. Sajnálatos, hogy az emberek többségét ezzel együtt leszoktatják az önálló gondolkodásról és döntéshozatalról is, erõsítve bennük az engedelmeskedés kényszerét. Ezért van, hogy az emberek inkább hallgatnak a vezetõikre, mint az igazságra.
A jó vezetõnek széles látókörrel kell rendelkeznie. Át kell látnia a rá bízott rendszernek és környezetének felépítését és mûködését, ismernie kell a rendszer erõs és gyenge pontjait és képesnek kell lennie arra, hogy változtasson, javítson rajta. A jó vezetõnek karizmatikus személyiségnek, példaképnek kell lennie, mert amilyen a fõnök, olyanok a beosztottjai. A közösség teszi erõssé a vezetõjét és a vezetõ teszi erõssé a közösségét. A KÖZÖSSÉGI TÖRVÉNY ALAPJAI Mindezen fejtegetések után lássuk akkor, milyen alapelvekre kell(ene) épülnie egy utópisztikus társadalom törvénykezésének filozófiai szempontból.: 6. Minden emberi törvény legyen összhangban az isteni törvénnyel és a spiritika alapelveivel. 7. A törvény nem feltételes, hanem kizárólag kijelentõ módban fogalmazandó meg. 8. A törvénynek tartalmaznia kell a helytelen és büntetendõ cselekedetek megfogalmazása mellett a helyes és betartandó cselekedetek leírását is. 9. A törvény alól nincs kivétel. A szabályozás mindenkire, a törvényhozókra és a bírákra is egyaránt vonatkozik. 10. Minden állampolgárnak fejbõl tudnia kell a törvényeket leegyszerûsített, világos formában. A gyerekeknek az iskolában az olvasással és írással egyszerre kell megtanítani a törvényt. 11. A gyermek által elkövetett bûnök és hibák annak 18 éves koráig a szülõket vagy a gyámot, a gondviselõt terhelik. 12. Minden külföldit a felségterületre történõ belépéskor tájékoztatni kell az érvényes törvényekrõl, mert az rájuk is vonatkozik, kivétel nélkül. 13. Diplomáciai mentesség nincs. 14. Az egyén érdekeit mindig alá kell rendelni a közösség érdekeinek. 15. Amnesztia, azaz feltétel nélküli közkegyelem nincs. 16. Bûn és hiba között különbséget kell tenni az eljárás, ítélkezés és végrehajtás során. Bûn a szándékos törvényszegés, hiba a felelõtlenségbõl, gondatlanságból vagy tudatlanságból elkövetett törvényszegés. 17. Az elkövetõ állampolgári jogaiban korlátozást kell szenvedjen, de emberi jogait tilos csorbítani. 18. A bûnös vagy hibás egyén törvényileg szabályozott módon az ítéletet követõen megfosztandó társadalmi pozíciójától. 19. Az egyént a törvényszegés súlyosságának mértékében kell alacsonyabb társadalmi pozícióba helyezni, biztosítva ezáltal számára a munkához, a megélhetéshez, a beilleszkedéshez való jogot. 20. A kollektív hibák és bûnök az egyéni felelõsség mértékének megfelelõen ítélendõk. 21. A megbánás és önkéntes jelentkezés a hatóságnál, valamint az együttmûködés a nyomozás során enyhítõ körülménynek minõsítendõ. 22. Az ítélkezésnek és a végrehajtásnak a precedensre kell épülnie. 23. A vitás, egyértelmûen nem lezárható esetekben az ügy a legfelsõbb bíróság
hatáskörébe adandó, melynek a saját döntését utólagosan csak akkor kell érvénytelennek minõsítenie, ha a késõbbiek során egyértelmû bizonyíték merül fel az elítélt ártatlanságával kapcsolatban. 24. Az ártatlanul elítélteket az államnak kötelessége legyen rehabilitálni és a törvényben megszabott módon a nekik okozott egzisztenciális kárt megtéríteni. 25. A bûnök nem évülnek el. Amíg a tettes él, bármikor felelõsségre vonandó kell legyen, amint erre fizikailag lehetõség nyílik, vagyis amint bíróság elé kerül. 26. Az ítélet végrehajtás a törvényben megszabott kivételek esetén késleltetendõ, egyébként azonnal végrehajtandó. 27. A bûnösöket a közösségtõl elzárni, a társadalomból kizárni és egymással összezárni a negatív szocializáció lehetõsége miatt egyaránt tilos. 28. A büntetés célja nem a bûnelkövetéstõl való elrettentés, hanem az elkövetõ személyiségének megfelelõ kondicionálása, helyes útra terelése kell legyen. 29. A bûnöst a büntetés idejére ki kell emelni a megszokott társadalmi közegébõl és speciális, átnevelõ hatású közegben kell elhelyezni, ahol az elkülönítés célja a szakemberek segítségével történõ személyiség és értékrend újrakondicionálása kell legyen szelíd módszerekkel és spontán adaptációval. 30. A büntetés részbeni vagy teljes elengedése a bûn súlyosságától függõen, kegyelem által az õszinte megbánáshoz és a jó magaviselethez kötendõ. 31. A büntetés letöltése után a rehabilitált személy a törvényben meghatározott ideig folyamatos megfigyelésnek vetendõ alá, az átnevelés eredményességét ellenõrizendõ. 32. Az átnevelés eredménytelensége esetén az elítélt büntetésének meghosszabbítása alkalmazandó a törvényben meghatározott módon és ideig. 33. A maximálisan kiszabandó büntetés a halálos ítélet legyen, melynek alkalmazásáról minden esetben a legfelsõbb bíróságnak kell döntenie. HARAG ÉS SZUGGESZTIÓ A harag a csalódásból, a tervek meghiúsulásából, a létezési problémakör természetének meg nem értésébõl fakadó diszharmonikus tudati állapot. Azért haragszol meg másokra, mert a róla benned élõ idea nem fedi a másikról szerzett új tapasztalataidat, vagyis a szemedben a másik nem a te elvárt, megítélt értékrended szerint cselekszik. Ha haragszol valakire, az a te bajod, nem a másiké. A te lelki békédet bolygatja meg, neked kell alkalmazkodnod a helyzethez vagy drasztikus beavatkozással megváltoztatnod a környezetedet. A harag illúzió és az eredendõ bûn következménye. A szuggesztió olyan idea, ítélet valamirõl vagy valakirõl, mely a célt meghatározza és hatást is gyakorol rá, hogy az olyan legyen, s ne másmilyen. Éppen ezért mindenféle szuggesztiót, legyen az pozitív vagy negatív, a tapasztalataink szerint helyesebb inkább elvetni, mint alkalmazni, mert sablonizáló hatással van a célra. Ez pedig többnyire csökkenti a rugalmasságot és a változatosságot, és hosszú távon a fejlõdés ellenére van, mivel alakítja a célt, hatást gyakorol rá és formázza azt. Tömeges szuggesztióval egészen nagy dolgokat is meg lehet változtatni, csodát lehet tenni. Normál körülmények között azonban az akaratok sokfélesége miatt a
szuggesztiók valóságdeformáló hatása kiegyenlítõdik, így a dolgok csak nagyon kis mértékben változnak meg. Koncentrációval és az alkalmazott energia szintjének emelésével a szuggesztiók ereje megnövelhetõ. Ha egy csoportban sokan elégedetlenek valakivel, haragszanak rá, a gondolataik és érzéseik a telepatikus kommunikáció során eljutva a célszemélyhez, mélytudati szinten is szuggesztív sugallatokként hatnak rá, nemcsak a feltudat szintjén. Ez még akkor is mûködik, ha például az illetõ a felszínen nem érzékeli a többiek véleményét, ítéletét, mert egyszerûen nem éreztetik vele. A közösség ráhatása ekkor is alkalmazkodásra készteti a szellemet, amely átformálja a személyiségét és igyekszik megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek. Vannak építõ és romboló sugallatok. Ez nem jelenti azt, hogy ezek jók vagy rosszak, csupán a hatásuk következményeire vonatkozik a meghatározás. Az építõ szuggesztiók a személyiség meglévõ rendszereire vannak gyógyító, fejlesztõ, erõsítõ hatással, a rombolók pedig gátolják azt a harmonikus mûködésben. Ha valakirõl sokan gondolják azt, hogy jó és okos, egészséges, sikeres ember, vagyis bizonyságot tesznek ezen látszólagos tulajdonságairól, akkor azzá is válik az illetõ. Ha valakit azonban sokan, sokáig hülyének, rossznak, betegnek néznek, egy idõ után az egyéni befolyásolhatóságától függõen magára veszi ezeket az ideákat és tényleg olyanná is válik. Ezzel ölni is lehet. Az identitásvédelmi programok erõsítése és a heterogén élettér, a vegyes társaság megválasztása a legbiztosabb védelem ezen romboló gondolatok ellen. A rontás, az átok olyan felerõsített, irányított romboló sugallat, amely elkerülhetõ, visszaküldhetõ, elhárítható. Az áldás, az ima és az együttérzés, a részvét építõ hatású, erõsítõ sugallatok. Csodákat lehet tenni velük. Minden ilyen ráhatásnak karmikus visszahatása van, tehát a mások szuggerálása valójában önmagad szuggerálása. A Földön, mint a bûn iskolájában az egyik nagyon fontos vizsgafeladat megtanulni a gondolatok szabályozását, a tulajdonképpeni tudati kikezdhetetlenséget. A gondolatok ugyanis éppoly valóságosak és mérhetõ erõhatással bírnak (lásd: pszichokinézis), mint a hétköznapi értelemben vett anyagi dolgok. Mivel az anyag maga is idõhullámokból, gondolathullámokból áll. Kiegészítés: A szellemi hierarchiát is befolyásolják a közösségi szuggesztiók. A bolygó, ill. az emberiség vezetõi is érzik magukon, hogy kezdenek butulni, ha a rendszerükben csökkenni kezd az általános tudásszint és a rezgések lecsökkennek, szétzilálódnak. Ilyenkor a hierarchia tagjai a fizikai síkra reinkarnálódnak, a megfelelõ helyen és idõben ott, ahol hatékonyan be lehet avatkozni az emberiség szellemi fejlõdésébe. Õk azok, akik tanítókként, mûvészekként próbálják emelni a jelenlétükkel és a munkájukkal az emberiség szellemi szintjét. Jelenleg sok ilyen tanító tartózkodik lent a fizikai síkon, így ebbõl is láthatjuk, hogy milyen komoly válsághelyzet állt elõ a Földön. A KAKUKKTOJÁS A kakukktojás vagy trójai faló egy széles körben alkalmazott tudati technológia, mellyel különbözõ rendszerekbe lehet behatolni a védelem és az ellenõrzés kikerülésével. Jó és rossz célra egyaránt felhasználható. Ez a kiskapu a falon
keresztül. Tágabb értelemben véve minden olyan módszer kakukktojás, mellyel egy rendszer hatást gyakorol egy másikra annak tudta és akarata ellenére. A fizikai síkon ilyen a személyiség átprogramozása reklámok, szuggesztiók által, a kémkedés, a szélhámosság, a hazugság, az igérgetés, a csábítás és az összes olyan beugratás, amely a célpont bizalmába való beférkõzéssel éri el célját. A kakukktojás alkalmazásának legfõbb oka tehát a másik személy, entitás befolyásolása. A kakukktojás elleni védekezés és elhárítás, ill. a megelõzés a szabad akarat, az identitás és a saját érdekek védelmét szolgálja. A gyanakvás, a bizalmatlanság, az ellenõrzési és szûrési technikák megvédhetik ugyan az embert a beugratástól, viszont elõsegítik a személyiség lemerevedését. A változás, a személyiség fejlõdése ugyanis a tanulás során megy végbe. Ha elzárkózol és véded magad a külsõ behatásokkal szemben, akkor a tapasztalatoktól fosztod meg magad. A viszonyulásnak fontos része a bizalom és az ezzel járó sebezhetõség, a beugrathatóság. Ennek elszenvedése által is immunizálódik ugyanis a személyiség a csalódások során, a csalódásokkal és a meglepetésekkel szemben. Kiegészítés: Az elsõ kakukktojás a Sátánnál volt a mennyországban, aki visszaélve az isteni törvényekkel megteremtette a kísértéseket a másfajta huzalozással, vagyis a fennálló rendszer ellen fordult. Ennek következményeként fosztották meg rangjától (él) és számûzték az anyagi világba a követõivel együtt (lásd: a bûnbe esést). A REJTÕZÉS LÉNYEGE A mágia egyes számú alapszabálya, teorémája, hogy senki se tudjon róla mit csinálsz. A hatékony spirituális fejlõdéshez nélkülözhetetlen a rejtõzés alkalmazása, melynek lényege önmagad álcázása a környezeted elõtt. Senki sem lehet próféta a saját házában. Ne tudjon róla senki, még a közvetlen hozzátartozóid sem, hogy ki vagy és mivel foglalkozol. Amirõl mások nem tudnak, abba nem szólhatnak bele, és azt nem árulhatják el másoknak és nem okozhatnak vele kárt neked. Kilétedet, tevékenységedet, céljaidat, eszközeidet mindig tartsd titokban mindenki elöl. Légy átlagember, kerüld a népes társaságot, a feltûnést, ne akarj valaki lenni egy közösségben. Kerüld a konfliktusokat és mindenkit igyekezz meggyõzni arról, hogy te egy jelentéktelen figura vagy. Minél fontosabb munkát végzel, annál többen akarhatnak keresztbe tenni a terveidnek, tehát annál jobban kell rejtened magadat. Még a barátaidban sem bízhatsz, hisz minden és mindenki változik ebben a világban. Õk a te legkedvesebb ellenségeid, mivel sokat tudnak rólad és közeli kapcsolatban állnak veled. Ügyelj hát rá, hogy ne fordítsd õket magad ellen. Ugyanakkor törekedj arra, hogy te ne legyél senki ellensége. Jobb megkerülni másokat, mint hadakozni velük. A cselekvõ célja minél kisebb áldozatok árán minél hatékonyabb munkát végezni. Ne feledd el, hogy mindig az nevet igazán, aki a végén nevet. Éld az életed úgy, hogy a végén boldogan, nevetve távozhass el ebbõl a világból.
AZ ELVÁLÁSRÓL Ami megszületett, az el is pusztul elõbb vagy utóbb. Így van ez a kapcsolatokkal is. A kapcsolatok felbomlásának oka ugyanaz, mint ami létrehozta õket. A közös cél, az együtt átélt élmények és a változatosság hiánya, az elkülönültség igénye, a konfliktusok, az új kapcsolatok kiépülése lassan eltávolítják egymástól a résztvevõ feleket. És ekkor jönnek a problémák. Hiányozni kezd a másik, üresség marad utána benned. Vedd észre, hogy nem a másik személy szokott hiányozni neked, hanem az, hogy nem kaptad meg a kapcsolattól, amit szerettél volna. A csalódás kelti benned a hiányérzetet és a vágyódást a másik után. Hol vannak azok, akik elõzõ életeinkben oly fontosak voltak a számunkra? Elnyelte õket az idõ. A mostaniakkal is ugyanez fog történni, és nem fognak hiányozni. Maga a kapcsolat és az általa nyerhetõ élmények, élvezetek és a tapasztalás az, amire szükséged van és ami hiányozhat. A legjobban a fordított eset bizonyítja ezt, mikor neked nem hiányzik a másik személy az elválás után, hanem te hiányzol õneki. Ez mutatja, hogy nem személyfüggõ a hiányérzet, hanem élményfüggõ. A jó, kellemes élmények azok, melyek hiányoznak neked, míg a rossz dolgok nem hiányoznak. Gondolj csak bele...! A SZERETETRÕL A szeretet: érzés és állapot, elfogadással és türelemmel járó harmonikus viszony a létezõk között. Kiáradás, az isteni megnyilvánulás és léteztetés maga. Semmihez sem hasonlítható, csodálatos érzés, mely késztet az eggyé válásra. Éltetõ, gyógyító, boldogító, harmonizáló fény, mely adható és elfogadható és értelmet ad az életünknek. A szeretet nem szorítható be az értelem ideakeretei közé és nem magyarázható, vagyis szavakkal leírhatatlan, mégis mindenki számára egyértelmûen érthetõ és átélhetõ. A szeretet Isten ajándéka. A szeretet igazsága vezet bennünket haza az úton az életbe, Istenhez. A szeretet önmagából táplálkozik és mindvégig jelen van a létezõ evolúciója során minden entitásban. A szeretet extázisig fokozódó érzése a szerelem, a rajongás, mely öröm, gyönyör, boldogság annak is aki adja és annak is aki kapja. A szeretet minden létezõ iránt, tisztán és elfogulatlanul az önmegvalósítás célja. Általa tovább lehet jutni a megismerésben, mint a puszta tudomás és bármekkora bölcsesség által. Ez a szellemi fejlettség igazi mércéje. A szeretet hiánya a fény, az élet, a harmónia hiánya. Ez a zûrzavar, a sötétség, a tudatlanság és a gonoszság fájdalma. Szeretet nélkül a legnagyobb tudás és bölcsesség sem ér semmit. A szeretetérzés elfojtható és eltorzítható, de meg nem szüntethetõ. A leggonoszabbak lelke mélyén is ott pislákol a szikrája. A szeretet annak a felismerése, hogy minden létezõ egy. Az önmegvalósítás során az entitásban öntudatára ébredõ Isten kisugárzása magából, magának, magáért. A szeretet Isten valóságos természetének, a létezés lényegének felismerése és megvalósítása. A szeretet minden. Kiegészítés: Az odaadó szolgálat a szabad akaratból, másokért végzett önzetlen
jócselekedet. Azért tenni valamit, hogy a másiknak jó legyen (lásd: a spiritika 2. törvényét). Áldozatvállalással jár, tehát lemondást követel és a veszteségek elviselését. Ez a szeretet közvetlen megnyilvánulása, a legnemesebb tevékenység a világon, mert mások szeretõ szolgálatában fejlõdhetünk a legjobban. Sokszor úgy segíthetsz a másikon, ha magadon segítesz elõbb vagy csak az eszközt (tudást) adod meg neki, hogy segíthessen magán. Mert a szeretet lényege az élet. Élni és másokat élni hagyni.
A SZERELEMRÕL A szerelem az a tudati, érzelmi szeretetjelenség, mikor a vágy ideáját kivetítve fedésbe tudjuk azt hozni egy másik ember (entitás) által kivetített viszonyformával. A vágyaid tárgyát látod a másikban. Ez illúzió. Nem a másikat látod, hanem amit õ megmutat magából neked, amit te érzékelni tudsz belõle és feldolgozva magadban egy képpé állítasz össze. Nem a másikba vagy szerelmes, hanem abba a képbe, információhalmazba, ami a tudatodban a másikról benned él. 11. ábra. Ha a másik nem látja meg benned a saját vágyideáit, õ nem lesz beléd szerelmes. Ekkor jön a beteljesületlenség. Ez csalódáshoz vezet, boldogtalansághoz. Ha a szerelem kölcsönös, az a csoda. Az egymásra találás illúziója. Minél jobban megismeritek egymást, a bennetek élõ kép a másikról annál kifinomultabb lesz. Akár teljesen meg is változhat. Mivel a másik nem olyan, amilyennek te látod, ezért nem úgy cselekszik ahogy várnád, feltételeznéd. Ez problémákhoz, csalódáshoz vezet. Ekkor vagy elváltok, mert kihunyt a szerelem, hisz a másik nem olyan mint a vágyaid, az álmaid kedvese, vagy tudomásul veszitek a tényeket és elfogadva egymást szeretetben, közös akarattal továbbra is együtt maradtok. A szerelem egymás ámítása. Akit szeretsz, annak igyekszel a kedvére tenni, azaz megfelelni a benne terólad lévõ ideaképnek és elvárásoknak. Ez hosszú távon neked kényelmetlen lesz, mert nem lehetsz önmagad. A másik pedig ezt nem látja, õ csak ragaszkodik a benne élõ idea illúzióhoz és egyben tehozzád. És csalódik, ha nem felelsz meg neki. Az önzetlen, tiszta szerelem az, amikor hagyod, hogy a másik önmaga legyen. Elfogadod és próbálod megismerni. Nem a másikat alakítod, hanem a benned õróla élõ képet. Így viszont azt kell majd látnod, hogy õ nem olyan, mint a vágyaid, tehát csalódsz. Kielégületlen maradsz és boldogtalan. A kielégüléshez önzõnek kell lenned. Akkor viszont nem lehetsz belé szerelmes, mert a szerelem a másiknak akar jót és nem önzõ. Ha önzõ vagy, nem szereted a másikat, és õ ezt látva el fog hagyni, tehát mégiscsak kielégületlen maradsz. Viszont ha önzetlen vagy, csak akkor leszel boldog, ha a másik is ugyanilyen, és képesek lesztek kölcsönösen úgy kielégíteni egymás vágyait, hogy közben mindketten önzetlenek maradtok.
Szép is lenne a szerelem, ha ilyen egyszerû volna a dolog. Az embernek ugyanis nem csak szép és elõnyös, hanem csúnya és elõnytelen tulajdonságai is vannak. Jó és rossz, fény és árnyék lakik bennünk szétválaszthatatlanul, egymást formálva, alakítva. Csak akkor tudod elfogadni a másikat, ha a benne lévõ jót és rosszat egyaránt elfogadod. De ez csak akkor lehetséges, ha õ is el tudja fogadni magát teljesen, és te is el tudod fogadni magad teljesen. Elfogadni viszont csak azt tudod, amit ismersz. A megismeréshez szembe kell nézned a megismerendõvel, legyen az bármilyen, jó vagy rossz. Ehhez viszont elfogulatlanságra van szükséged magaddal és másokkal szemben, vagyis el kell felejtened az elõítéleteidet. Le kell szoknod az ítélkezésrõl, ami viszont nem más, mint értelmezés, tehát természete az értelemmel bíró embernek. Ha viszont nem értelmezed a vágyaid, nem öntöd õket formába, akkor nem tudod kivetíteni, hogy megtaláld a vágy tárgyát, tehát kielégületlen és boldogtalan maradsz. Persze ezek a problémák rugalmas hozzáállással leküzdhetõk és jöhet a szerelem, az együttélés, a boldogulás. Szép is lenne az élet, ha ilyen egyszerû volna a dolog! Csakhogy minden változik. Te is és a másik is folyamatosan változtok, fejlõdtök, átalakultok. A vágyaitok, gondolataitok szintén, tehát a köztetek lévõ viszony is változik. Még ha mindketten közös akarattal az együtt maradáson és a szerelem beteljesülésén munkálkodtok, akkor is beleszólnak a terveitekbe és cselekedeteitekbe a beszámíthatatlan tényezõk. A félreértések, melyek tisztázása újabb félreértéseket szül. Vagyis a kapcsolatba illuzórikus elemek is beépülnek. Amíg nincs olyan probléma, amely próbára tenné a kapcsolatot, nincs baj. Csakhogy az élet tele van problémákkal és nehéz helyzetekkel és a terheléskor kiderülnek ezek az illúziók. Ez csalódással jár, ami kölcsönös boldogtalanságot eredményezhet. Persze hozzá kell tennünk, hogy vannak kellemes csalódások is és a beszámíthatatlan tényezõk nemcsak szerencsétlen, hanem szerencsés helyzeteket is elõidézhetnek. És ha a kapcsolatotok még ezt is kibírta, és megmaradt a bizalom, a barátság, a szeretet, a tisztelet, az önzetlenség és az egyensúly kettõtök között, méghozzá féltékenység, ragaszkodás és kielégületlenség nélkül, nos ez a legjobb eset. De sajnos a szerelem így is elmúlik. Az orgazmus sem tart örökké. A csodából tartós, mély, dinamikus kapcsolat lesz, melyet a szeretet tüze tart össze. A szerelem csak szikra volt, mely lángra lobbantotta, mint valami katalizátor a két didergõ, magányos lelket és összehozta õket, hogy egymás tükrében szemlélõdve fejlõdhessenek, tökéletesedhessenek, amíg a sors kíméletlenül el nem választja õket. Vagy meg nem unják. Nagyon sok variáció lehetséges egy kapcsolat lefolyására nézve és nagyon sok tényezõ szól bele. Ha nem hajtana bennünket a magány boldogtalansága és kielégületlensége, a törekvés az egyesülésre, talán bele se kezdenénk, olyan nehéz és problémás. De tény, hogy nincs boldogság szenvedés nélkül. A legvégsõ, nagy szerelem pedig, mely a teremtményt a teremtõjéhez, Istenhez vonzza az önmegvalósítás, az eggyé válás során, véget vet a kínlódásnak és mindenkinek megadja az igazi, teljes, tökéletes és örökké tartó boldogságot, gyönyört, kielégülést a hazatérésekor. Minden más szerelem csak elõjáték, próba, gyakorlás volt, felkészülés az Istennel való nagy találkozásra, az igazi alkímiai mennyegzõre.
De szép is volna, ha olyan könnyû lenne ezt az utat végigjárni, mint elmagyarázni és megérteni!
A TEREMTÉS A TEREMTÉS SZINTJEI A megismerés és viszonyulás következménye a teremtés. A létezõ önmagát létezteti, teremti folyamatosan. A megismerés során a megismerõ hozza létre a megismerendõ tartományt a tudatában. A tudás (az információ) a már meglévõ dolgok analízise és szintézise, vagyis a figyelem (tehát végsõ soron a kölcsönhatások, a változás) következményeként szaporodik, nõ a tudatban. A tudat a szeparáció, a teljességtõl való elkülönülés által hozza létre a külsõ világot, a kivetítést, így teremtõdik meg a világ (lásd: az objektivációt, a tárgyiasulást). Istennek elõször Teremtõvé kellett teremtenie magát, hogy teremthessen, magából, magát, magának. Ez a folyamat a forrás megnyilvánulása. A megnyilvánulások, a kivetítések a teremtmények. 12. ábra. A teremtés idõben folyamatos (lásd: a teizmust) és minden pillanatban új, korábban nem lévõ állapot jön létbe, létre. Ez a változatosság. Törvény, hogy ami még nem volt, annak lennie kell. Így törekszik önnön teljességének kinyilvánítására és megélésére a Minden Létezõ. Minden teremtés kreatív is egyben (valamilyen szinten) és minden létezõ, megnyilvánuló forrás szubjektív teremtõ. Az entitások önmagukat építik belül és kívül egyaránt. A belsõ teremtés az alkalmazkodás a környezethez és a belsõ egyensúly megteremtése. A külsõ teremtés a környezet befolyásolása, alakítása a belsõhöz. A külsõ és a belsõ egy, elválasztásuk illúzió. A kis és nagy dolgok (mikroés makrokozmosz) is egyek, elválasztásuk szintén illúzió. Amit egy ember csinál a környezetében, azt teszi a társadalom a bolygóval és a szellemi közösség az univerzummal. A teremtés egyes szintjeinek, tartományainak elválasztása tehát illúzió, a tudás relatív differenciálódásának, az ítéletnek, a különbségtételnek köszönhetõ. A teremtés célja, értelme a megismerés és a viszony tökéletesítése, vagyis maga a teremtés. Lefoglalja a létezõk figyelmét és leköti energiáikat. A teremtõk és a teremtmények a teremtés illúziójába merülnek, mely felfogható kollektív játéknak, álomnak is. Az Isten tehát nem különül el határozottan a teremtésétõl (lásd: a panteizmust). A jó és a rossz harca, a dualizmus mûködése a világban felfogható egy végtelen sakk játszma sorozatnak, melyet az Isten játszik önmagával. Egyszer az egyik, máskor a másik nyer vagy épp döntetlen az állás. Teljesen mindegy ki gyõz, mert a játék (a
teremtés) végén minden bábút lesöpörnek a tábláról a színétõl, hovatartozásától függetlenül. Ekkor szünet van a teremtésben, pihenés és a játszma elemzése, majd új felállással új játék kezdõdik ugyanazokkal a bábúkkal. 13. ábra. Így ismétlõdnek a rendszerben a kiterjedés, összehúzódás és szünet periódusai folyamatosan, a végtelenségig. 28. Aki egyszer az egyik oldalon harcolt, az máskor a másik oldalon lesz. A lényeg
a minél változatosabb, teljesebb megismerés minden bábú, entitás számára. A jó és rossz cselekedetek pedig a létesülés teljes, végtelenbe nyúló rendszerét tekintve kiegyenlítik egymást. Isten se nem jó, se nem rossz, egyszerûen olyan amilyen. Önmagában álló, csak magához mérhetõ és minden tekintetben abszolút. Kiegészítés: Kezdetben az Isten csak vágyott, de nem tudta a vágyait megvalósítani. A vágyak kezelésének három fõ módja van: 1. A LEMONDÁS: A vágy leküzdése, a vágynélküliség állapota. Ennek
elõnyös és hátrányos oldalai egyaránt vannak. Elõnyös, mert általa sok szenvedéstõl és konfliktustól megkímélhetjük magunkat és hátrányos, mert csökkenti az életerõt és az életkedvet, vagyis ellenére van a fennmaradás, az önfenntartás törvényének. 2. AZ ÖNKIELÉGÍTÉS: Nekünk magunknak kell megteremtenünk,
elérnünk a saját erõnkbõl a vágy célját. Ez sok esetben nem megvalósítható, hisz vannak olyan vágyaink, melyek csak másokkal közösen, együttmûködve teljesíthetõek be. 3. A VÁGY MÁSOK ÁLTAL TÖRTÉNÕ KIELÉGÍTTETÉSE: Ez
kiszolgáltatottsággal jár azzal szemben, akitõl a megoldást várjuk, kérjük. Akitõl akarsz valamit, attól függésbe kerülsz annak akarata miatt. A viszonyulás problémái tehát itt jelentkeznek fõképp (lásd: az elõzõ fejezeteket). A megoldás: mindhárom lehetõség és irányzat együttes fejlesztése, a lemondás, a teremtés és a viszonyulás. Mivel a lehetõségek mindig meghaladják a képességeket, a vágyak állandó hajtóerõt szolgáltatnak a fejlõdéshez. Az univerzum a mindig kielégítetlensége által hajtódik elõre. A legalapvetõbb vágy az, amely az Istennel való egyesülésre késztet. Valójában ez nyilvánul meg a teremtmények minden vágyában burkoltan, tökéletlen formában, ahogy keressük a legjobb megoldást a lét - szükségleteinkre. A megvilágosodáskor aztán rájössz, hogy csak Õbenne találod meg azt amit keresel. Egészen neki kell adnod magad ahhoz, hogy Õ egészen neked adhassa magát. Mivel az Isten igyekszik kitölteni a semmit ( itt: a tudatában meglévõ ûrt, az ún. hézagokat, melyeket a már létezõ megnyilvánulások "között" észlel a
figyelme), értelmes és fejlõdésre képes, együttmûködõ teremtményekre van szüksége. Az alkalmatlan (lusta, fejlõdésre képtelen) teremtmények tehát tulajdonképpen hulladéknak minõsülnek a rendszer számára, ezért õk újrahasznosításra, újraformálásra kerülnek a lelkek iskoláiban. Ebbõl persze az is következik, hogy a szellemi világ szüli az anyagit, az anyagi pedig a szellemit, mivel kölcsönhatásban állnak egymással. 29. A NINCSRÕL
Olyan, hogy "semmi" nem létezik. Lehetetlen és soha be nem következõ események sincsenek, éppen azért, mert nem következnek be. Ha valamire szükséged van, de nem tudsz hozzájutni, akkor abban hiányt szenvedsz. Ennek következményei hasonlóak a megvonási tünetekhez, melyek okai az elvárásból, ill. a struktúra fenntartásához szükséges javak hiányából fakadnak. Van szükséges hiány és van szükségtelen hiány. Különbséget kell tenni aközött, hogy valamire ténylegesen szükséged van vagy csak azt hiszed, hogy szükséged van rá. Nehéz eldönteni, hogy mikor melyikrõl van szó. A hiányállapot, a nincs - telenség tudata erõteljesen befolyásolja a szellemet. Következményei az aggodalom, a körülményeknek való ellenszegülés, az erõszak, önzés, mazochizmus, stb. attól függõen, hogyan reagálja le a szükségállapotot a személy. A nincs kiküszöbölése a lemondás, a takarékosság, az elvárások feladása, az elfogadás, a tartalékolás és a felülemelkedés által lehetséges. Azért veszélyes a nincstelenség, mert megingatja a lélek azon hitét, mely szerint a világ egy bõséges hely, ahol mindenkinek mindenbõl annyi jut, amennyire szüksége van. Elõhozhatja a legrosszabb és a legnemesebb tulajdonságokat is az emberbõl ez az állapot, mely kemény próbatétel, és ugyanakkor (a valóság természetének ismeretében nézve) szintén csak illúzió. A HALÁL A halál az élet megszûnése, a pusztulás, a fennálló rendszer lenullázódása. A dualitás megköveteli a halált, hogy általa fennmaradhasson az élet. A kettõ csak együtt létezik (együtt van értelmük), dinamikusan váltakozva és kölcsönösen fenntartva egymást. A halál az élet fenntartója. A halálnak annyi formája van, mint az életnek. Ami megszületett, annak el is kell pusztulnia. A létezés, az okforrás mindig volt, sosem keletkezett és ezért mindig lesz, sosem fog megszûnni, véget érni. A lét örök. Kiegészítés: Nézõpont kérdése, hogy mit tekintünk halálnak. A felejtés, az információk eltûnése, törlõdése, a személyiség átalakulása is halál. A test, a forma, a halmaz felbomlása szintén az, bár a struktúra alkotói, az elemi részecskék, az atomok megmaradnak, csak új formát vesznek fel. Az álomba merülés az ébrenlét halála, a reinkarnáció pedig a köztes lété. Számtalanszor
átéljük mindegyiket a fejlõdésünk során, célszerû tehát megbarátkozni az elmúlás gondolatával és elfogadni az életet a halállal együtt olyannak, amilyen. Ez az elfogadás teszi az embert igazán felnõtté, nem a kor. AZ EGÉSZSÉG ÉS A BETEGSÉG TERMÉSZETÉRÕL Az egészség és a betegség fogalma ellentétpárok, nem lehetnek meg egymás nélkül. Egészséges az, aki az egység, az egész - ség állapotában van, azaz önmegvalósított szellem és hazatért Istenhez. Az egység állapotából történõ kiszakadás, az elkülönültség, tehát a megnyilvánulás, a teremtés illúziója okozza a betegség illúzióját. Az Isten akkor is egy, ha önmagán belül teremtmények formájában elszigeteli egymástól a saját részeit, vagyis falakat, akadályokat, halmazokat képez. Ezek a nyílt rendszerek, Isten részhalmazai tökéletlenek, vagyis betegek, nem egész(séges)ek. A szeparáció a rendszer önvédelmét, identitástudatának megõrzését szolgálja, tehát egészségmegõrzõ hatású. Ugyanakkor el is zár az egység teljességétõl, azaz hiányt, vágyat, szenvedést, fájdalmat, betegséget idéz elõ. Ezért van az, hogy minden ami megszületett, az elõbb vagy utóbb el is pusztul. Ugyanaz az erõhatás mindkettõnek az oka. Az egészségessé és a beteggé válásnak is! Mert erõ csak egy van, de az nagyon sokféleképp nyilvánul meg. Biológiai értelemben véve az egészség több, mint az észlelhetõ betegség tünetek és okok hiánya. Az ember holografikus kényszerterét, mintáját befolyásolja a személyiség és a környezet. Ezen torzító hatások jelennek meg a testben betegségként. A gyógyítás lényege a harmonikus rezgéskép helyreállítása számtalan féle módszerrel. A személyiség betegségei átformálással, immunizálással, az isteni törvények megismerésével, az isteni huzalozási rendszerbe történõ integrálódással, tehát az önmegvalósítással küzdhetõk le. Az entitásnak úgy kell egésszé válnia, hogy tudomással bírjon önmaga egészérõl és képes legyen azt tudatosan önirányítani. A betegség az élet, a változás áramlásának, hatásának gátoltsága blokkok, zavarok formájában. A betegség egyensúlytalan állapotot idéz elõ, tehát instabil megnyilvánulás. Ha megszûntetjük az okát, az instabilitást elõidézõ gerjesztést, magától eltûnik, bekövetkezik a spontán gyógyulás az élet áramlási erejének köszönhetõen. Ugyanakkor maga az élet is instabil jelenség egy másik nézõpontból szemlélve. A betegség oka sokszor az, hogy a szellem stabilizálja az életet annak szeparációjával. Ez az identitástudatnak köszönhetõ akkor, ha az nem képes alkalmazkodni az élõhely, a környezet változásaihoz. Ez az élet áramlásának befolyásolása. Az egészség és a betegség problematikája analóg a létezés, az élet problémáival, tehát illúzió és lényegében megoldhatatlan. Felszínét tekintve viszont leküzdhetõ, ennek módszertanát lásd a problémákról szóló fejezetben. Mindenki magának csinálja a betegségeket a tapasztalás, a fejlõdés érdekében, tehát csak õ maga gyógyíthatja meg önmagát. Az orvosi munka filozófiai szempontból nézve éppen ezért illúzió, de mivel az emberek az orvoslás ideáját
fontosnak tartják és kivetítik, ezért az orvos beavatkozásai sok esetben hatnak is a betegségre szuggesztív úton. A gyógyítás végülis programozás. De nem az orvos az, aki meggyógyítja a beteget, hanem õ maga azáltal, hogy befogadja az új, gyógyító hatású programot. Sokan éppen azért nem gyógyulnak meg vagy esnek vissza valamely betegségbe, mert nem akarnak megválni a betegségtõl, a problémától. Szükségük van rá valamilyen okból, pl. a lelki egyensúlyuk megõrzése érdekében. Ez a jelenség olyan rendkívül összetett és kifinomult, hogy vizsgálata és megértése rengeteg további kutatást igényel még a pszichológusok és a gyógyítók részérõl (lásd: Thorwald Dethlefsen és Rüdiger Dahlke munkásságát). Ennek megértése minden fejlõdõ entitás számára alapvetõ fontossággal bír, érthetõ okokból. Egészségi állapotunkat nagymértékben befolyásolja az energiaszintünk. A világ tele van energiával. Vannak éltetõ és romboló hatású energiák. Az aura feladata, hogy megvédjen a káros energiáktól és ellásson a számunkra szükségesekkel. A csakrák energiát szívnak be a környezetbõl és több lépcsõben transzformálva eljuttatják a test minden sejtjéhez. Elosztják úgy, hogy a legoptimálisab legyen az energiaszint, az elhasznált energiát pedig elvezetik a környezetbe. Ez az élet - folyam - at, mely nélkülözhetetlen a testünk sejtjei számára. Hibalehetõségek: a káros környezeti besugárzás, az aura sérülése, belsõ energiablokkok, zárlatok, zárványok kialakulása, energiaátalakítási problémák. Mindezek egyensúly zavarokkal járnak. Az energiahiány vagy a túltöltöttség szintén gondokat okozhat. Megjegyzés: A szenvedélybetegségek közös, lényegi vonása, hogy tudom, helytelen amit csinálok (dohányzás, alkohol és kábítószer fogyasztás, stb.), mégis megteszem, mert általa olyasmihez jutok hozzá, amihez másként nem tudnék, és ami fontos a számomra és élvezetes, mert elõsegíti a belsõ egyensúlyom fenntartását. A lélek nagymértékben befolyásolja a testet, hisz õ növesztette, építette azt föl és mûködteti, határozza meg a paramétereit. A személyiség hibái torzítják az aurát. A lélek hangulata, érzelmi állapota, gondolatai szintén befolyásolják az energiamezõt. A betegség sok esetben egy belsõ lelki hiba kivetülése, mely felhívja magára a figyelmet és megoldásra vár. A tudatlanságból, haragból végzett cselekedetek diszharmonikusak és lehangol(hat)ják a lelket, amitõl az a halál után a szeparátorba (tisztítótûzbe) eshet az energiahiány miatt. A szeretet és a szerelem a legmagasabb frekvenciájú rezgések, ezek felhangolják és erõsítik a lelket, rendbe teszik a rezgésképét. A szeretet tartja életben a világot. Gyógyító erõ ez, melyet adni-kapni egyaránt jó érzés. A FÓBIÁKRÓL A fóbia olyan programhiba, mely a gyerekkorból vagy valamelyik elõzõ reinkarnációból származó élményre épül. Adott helyzetben, adott kulcsinger hatására merül fel a tudat mélyérõl ösztönösen. Többnyire óvatosságra késztet,
távol tartani igyekszik valamely veszélyes helyzettõl az embert. Az élmény, mint tapasztalat (engram) ösztönszinten beindít egy válaszreakciót. Ez a személyiségre belsõ késztetésként hat, akár több életen keresztül is, és fóbiás tüneteket vált ki belõle. Több újraszületésbe is beletelik, mire kikopik a lélekbõl a hatása. Ha engedsz a fóbiás késztetésnek, beépül a személyiségedbe és meghatározó erõvé válhat. Általában rettegés és fájdalom kapcsolódik az élményhez, ezért igyekszik a fóbiás távol tartani magát bizonyos dolgoktól, helyzetektõl. A fóbiák fõbb tünetei: a rettegés, félelem, stressz, veszélyérzet, menekülési vágy, kényszeres gondolatok és cselekedetek, részleges vagy teljes bénulás, stb. A megoldás: Az önvizsgálat, az ösztönprogram felülírása, átprogramozása, feloldó hatású élmények segítségével. AZ ÉLETKEDV NÖVELÉSE Az életkedv az a belsõ erõ, vitalitás, mely tevékenykedésre buzdítja a szellemet és elõrébb viszi az úton. Növelése az életcél és az élettervek helyes megválasztásával (motiváció, lelkesedés) érhetõ el. Az életkedv növelhetõ az odaadó szolgálat, a szeretet, a harmonikus kapcsolatok, az Istenre figyelés által. Fontos, hogy az általunk végzett tevékenység hajtóerejéül szolgáló késztetés valamilyen nemes, isteni idea legyen, mert ez visz elõbbre az úton. Az anyagi javak hajszolása csak egyre jobban belebonyolítja a lelket a karmikus visszahatások hálójába és számtalan gond okozójává válik. Kiegészítés: A buddhizmus az életkedv elfojtására, kioltására irányul, a megnyilvánulatlanságba való visszaesésre, mivel minden lét szenvedés. Ez által érhetõ el a nirvána, mely a nyugalom, a tétlenség állapota a lélek számára. A nirvánába merülõ lélek kikerül a fejlõdés áramából és ezzel az életbõl. A rendelkezésünkre álló ismeretek szerint azonban nem ez a létezés célja. Az élet lényege maga az élet, folyamatosan mozgásban maradni és változni a végtelenségig. Mert minden lét boldogság, ha a megfelelõ nézõpontból szemléljük a dolgokat. AZ ÉLVEZET FONTOSSÁGA Az élvezet szükséglete a létezési törvényekbõl ered. Mindenki törekszik a gyönyörre, a jó és harmonikus érzésekre. Élni csak boldogan lehet igazán, tartalmasan. (Megjegyzés: Ez nem azonos a hedonizmussal!) A vágyak alapja az élvezet szükségletébõl fakad. Az élvezetmegvonás káros az egészségre. Az élvezet, a gyönyör hiányát pótcselekvéssel, önkielégítéssel igyekszünk kompenzálni. Hosszú távon a sikerélmények, élvezetes pillanatok hiánya felõrli a személyiséget és legyengíti az életkedvét, vagyis az ember puszta fennmaradása kerül veszélybe. A szenvedés éppen ezért az életkedv, az élvezet hiányának köszönhetõ. Az érzék kielégítés valójában a tudat kielégítése, mert a szellem az élvezõ. A test csupán eszköz, melyen keresztül a fizikai síkon hozzájutunk a számunkra
szükséges élvezetekhez. A kellemetlen élmények hatására fokozott igény jelentkezik a szellemben az élvezetre, a harmonikus érzések átélésére (lásd: az örömterápiát). Kiegészítés: A rossz cselekedet valójában sikertelen törekvés a jóra, a torz világképnek és a hibás programoknak köszönhetõen. Vagyis gonosz és rossz nincs, csak tudatlanság vagy hibás tudás van! A kudarcélmények gyengítõleg és sorvasztólag hatnak a személyiségre. Fontos, hogy az értékrendnek megfelelõ sikerélmény mennyiséghez hozzájussunk. Ennek hiánya torzulásokat idéz elõ a szellemben. Ha nem tudunk elegendõ sikerélményhez jutni, szükségessé válhat megváltoztatni az értékrendünket, az elvárásainkat a valósághoz igazítani vagy ami még jobb: megszûntetni! A földi körülményeket megtapasztalni jöttünk ide, és ebbe a jó és kevésbé jó dolgok egyaránt beletartoznak. Tanuld meg élvezni az életet, akkor könnyebben, kellemesebben telik majd az idõd. A SZAKMAI ÁRTALOM Ha nem azt csinálod amit szeretnél, és nem úgy, ahogy szeretnéd, akkor kényszermunkát végzel. Ez ellen elzárkózással tiltakozik a személyiséged, vagyis próbálja a valóságot kívül rekeszteni a tudatán és más dolgokra vágyakozik. A szakmai ártalom tehát a túlzásba vitt egyoldalú ingerlés következtében fellépõ reakció átfordulás következménye. Ezzel a szakmai ártalommal mindenkinek szembe kell néznie a munkája során. Íme néhány egyszerû és bizonyára sokak számára ismerõs példa.: A tanár, aki utálja a gyerekeket. Az orvos, aki viszolyog a betegektõl. A vallásos ember, aki ellenséges a más vallásúakkal szemben. A gondolkodó, aki intoleráns a másként gondolkodókkal szemben. A cölibátusban élõ, akit erotikus álmok gyötörnek és emiatt bûntudata van. A szülõ, akinek elege van a családjából, a gyerekeibõl. A legegyszerûbb megoldás: Próbáld meg élvezni amit csinálsz vagy legalább ne utáld. Legyen a hozzáállásod inkább semleges, mint negatív. Sok problémától kímélheted meg magad ezáltal.
