Francziaország mezıgazdasága a nagy forradalom óta. I

Francziaország mezıgazdasága a nagy forradalom óta. I. Az elénk tüzött feladat, azt hiszszük, fog némi érdekkel birni a gazdára és a politikusra egyaránt. A nagy Francziaország agricol-állam ma is, és még inkább az volt 100 év elıtt; gazdaosztálya nem egy vívmánynyal, nem egy fölfedezéssel gyarapitá a mezıgazdaságnak mindinkább gazdaguló történetét. Azon nemzet, melynek multja annyi megkapó jelenetet, annyi tetterıt mutat minden tévedései és botlásai mellett, nem lehet, hogy ne tudna érdekest, tanulságost nyujtani azon a téren, hova munkásságának és erélyének kiváló része összpontosult — a mezıgazdaságban. A forradalom gazdasági forradalom volt elsı sorban, és éppen ezért vázlatunk kiinduló pontjául ezt kelle választanunk.1) A mezıgazdaság felvirulása nem régi keletü magában Nagy-Britanniában sem; még kevésbé az Francziaországban. A forradalmat megelızı évszázadban oly viszonyok uralkodtak, minıkrıl fogalmunk alig lehetne, ha magunk is nem annyira az imént bontakoztunk volna ki e helyzetbıl. A földmívelés állapota olyan, minı a középkorban. Flandria és Elsass kivételével, minden másod- és harmadévben ugaron maradnak a földek. A használt szerszámok kezdetlegesek, s az ekék olyanok, aminıkrıl még Virgil énekelt. A taliga oldala gyakran szolgál borona gyanánt. Kevés a marha, ezért kevés a trágya is; soványak a földek, silány a termés is. Az utak végtelenül rosszak, s a távol kerületekben, hol hálátlanok a földek, gyakori vendég az éhség. A toulousei sík lakói alig esznek egyebet tengerinél a hegyek lakói fél éven át gesztenyén élnek a burgonyát alig ismerik. Normandiában, mely ma egyike az ország legjobban mívelt részeinek, fı étel a zab; a troyesi kerületben, a hires Champagneban, a tatárka, gesztenye; Auvergneben a tatárka, gesztenye és aludttej. Búzakenyeret nem is látnak, húst nem vehetnek. A házak földbıl épülvék, ablakok nélkül; tetıjük szalma. Persze, ez csupán a föld népérıl, nem pedig a föld urairól szól. Az oktalan gazdaság, sulyos szolgáltatások és mindenekfölött a pazar költekezés mellett azonban az elszegényülés kiterjed a felsı rétegre is. Ez állapotok XIV. Lajossal kezdıdve, utóda alatt tovább fejlenek. XVI. Lajos szerencsétlen végü uralkodása alatt változás áll be. A gabona- és borkereskedést felszabadítják, a jobbágyi szolgálatok legterhesbjeit eltörlik. Parmentier népszerüvé teszi a burgonyát, Daubenton meghonosítja a spanyol merinojuhokat; két oly lépés, melynek jelentıségét eléggé megbecsülni alig lehet. Az ipar és kereskedés meginduló fejlése mellett úgy látszik, mintha a fokozatos javulás korszaka következnék be a földmívelésre is. Míg az urak Versaillesban vagy Párisban szólják el a nehezen összecsinált ezreket, azalatt a vidéken nevezetes változások történnek. A nemesség, daczára minden elınyeinek, napról napra pusztul és birtokait új emberek ragadják magukhoz. És ez új emberek nem kis része az agyonsanyargatott, elkínzott és rosszul táplált parasztság soraiból kerül ki. Jacques Bonhomme — amint a franczia parasztot nevezni szokták — annyi válság és annyi sanyaruság mellett sem mondott le régi erénye: a takarékosságról. Járt rongyos ruhában vagy táplálkozott a lehetı leghitványabb ételekkel, de azért el nem mulasztá évenkint legalább néhány frankkal gazdagitani kincseskamaráját: az ócska harisnyát vagy eldugott fazekat. 1

) Taine: „A jelenkori Francziaország alakulása”. A Magyar Tudományos Akadémia kiadása. Budapest,. 1881. — Fıleg pedig L. Lavergne: „Économie Rurale de la France depuis 1789”. Paris, 1877. IV-ik kiadás.

És ha a földesúr gyorsan szaporodó adósságainak fedezésére eladogatja az ısi curia tartozékait, ki sem jobb és készebb vevıje annak, mint a paraszt szomszéd. Tehát az elem, mely, átvehette volna a rosszul megbecsült örökséget, nem hiányzott. Nem követhetjük itt a kifejlett véres drámát minden fokozatán, de méltányolni kell röviden azon alkotásokat, melyeket a forradalom a földbirtok tekintetében keresztülvitt. 1789-ki augusztus 4-ének éjszakáján hozza a nemzetgyülés azon nevezetes határozatot, mely a kiváltságolt osztály elıjogait lerontva, törvénynyé emeli a nemzet békétlen és most már hatalmasabb részének régi kivánságait. A személyes szolgáltatások egyszerüen megszünnek, a többieket pedig meg lehet váltani. A megváltás módját és kulcsát a nemzet gyülése fogja megállapitani. A kerületek, tartományok és városok különös kiváltságai érvényüket veszitik, a polgárok egyenlık. A fejlıdésnek és virágzásnak új kora látszott földerülni; megszüntek a földmíves-osztályt nyomó terhek s az elnyert gazdasági szabadságot még becsesebbé teszi a politikai. 1791-ben új törvényt hoznak, mely kiegésziti a két év elıtti határozatokat. „Francziaország területe egész teljedelmében szabad, mint azok, akik lakják. A tulajdonos szabadon rendelkezhetik földével, mívelheti és használhatja azt legjobb belátása szerint.” Ez elvek adják meg a franczia mezıgazdaság további fejlésének az irányt, s lassankint átterjedve a távolabbi, kevésbé fejlett államokra, elısegitik és keresztülviszik a gazdasági és társadalmi élet teljes átalakulását jóval elıbb, mintsem a harmadik köztársaság megülni készül az elsınek jubiläumát. 1789 elıtt a király tisztviselıi nem csupán vámokat és igazságtalan adókat szedtek a földmívestıl, hanem megszabták nem egyszer a vetésforgót is, és miután mindenekelıtt kenyérre volt szükség; szılıt sem volt szabad ültetni felsıbb engedély nélkül, nehogy ezáltal elfogják a fontosabb czélra szánt területeket. A forradalom további fejleményei — a papok és aristokraták javainak elkobzása — nem sorakozik azon rendszabályok közé, melyek a mezei gazdaság nagymérvü emelkedését vonták volna maguk után. Milliárdokat érı földbirtok kerül így a piaczra, anélkül hogy lenne, ki megvegye illı áron. Nem csupán azért, mert nem elég a pénz, hanem mert ki bíznék ily körülmények közt a jövıben? Francziaország egyharmadát bocsátják árúba meggondolás nélkül egyszerre; csoda-e, ha ily rendszabályok mellett a földbirtok értéke leszáll? Ezen birtokelkobzás szükség szerint maga után vonja a belsı háborút, a király halálát és ez az általános zőrzavart. Ily idıkben ki számíthatna fokozatos és folytonos fejlıdésre. A külsı kereskedelem megakad, a belbiztonság megszünik, a forradalmi zászlók alá gyül a föld népe s a szántóföldek nagy része vetetlen marad; Emelkedésrıl szó sincsen. E tekintetben csupán a consulatus idejében áll be némi változás, a viszonyok consolidatiója mellett a földmívelés kedvezıbb helyzetbe jut. E rövid pár év sikereit azonban paralyzálják Napoleon háborui. „Úgy hogy a forradalom dühe s egy ember dicsvágya fokozatosan emészti el mindazt, mit egy nagy nép munkája létrehozhatott volna.” A királyság helyreállitása megadja a sokat szenvedett országnak a békét. A forradalom és külsı háborúk által lekötött erık újra kezdenek mőködni, s a helyes gazdasági politika, párosulva a nemzet szorgalma és haladásvágyával, a mezıgazdaság terén is oly virágzást hoz létre, minıt Francziaország még nem látott. E boldog korszak 1847-ig tart. E három évtized alatt nem kevesebb mint 125.000 k/m új utat épitenek, szabályozzák vagy csatornákkal kötik össze a folyókat, kikötıket épitenek vagy javitanak ki, s ezen máris tetemes közmunkákhoz a vasutak építése járul. A népesség növekvése a legbiztosabb mérték a közgazdasági állapotok megitélésénél. 1815-tıl 1847-ig e növekvés nem volt kevesebb 6 milliónál, mi 200.000-et ad ki évente, míg 1847-tıl 1856-ig az emelkedés évente már csupán 60.000; kétségkivül meglepıen gyors fordulat és visszaesés.

A burgonyát egy elıbb nem ismert baj támadja meg 1846-ban, ehhez járul a silány termés és ennek eredménye: az 1847-ki inség; aztán jınek az ötvenes évek rosz termései, a kormányváltozás, külsı háborúk, a nagy városokban, fıleg pedig Párisban végzett közmunkák, melyek annyi munkáskezet vonnak el a vidékrıl. Általán véve azon irány, mely a nagy városokba von minden vagyont, mőveltséget és culturát, folyton erısbül a haladó évekkel. E tekintetben a harmadik köztársaság politikája változást nem igen vont maga után. A nép jókora része elıtt elégnek tünik fel, ha a Párisban mindinkább felülre kerülı radikális irányzatokkal szemben a „paraszt respublica” jelen, a mezıgazdaságra nem igen kedvezı politikájával fenn birja magát tartani. E tekintetben csak utóbb állott be némi változás, ez azonban mutatja egyszersmind magának a földmívelésnek sok oldalát, bajait, melyet a városai iránt elfogult franczia törvényhozás sem tőrhetett tovább. A nagy katastropha 1870-ben megakasztá a gazdasági fejlıdést; Francziaország kettıt veszitett el legjobb tartományai közül, óriás adókkal volt kénytelen sujtani termelését. Ezen bajokhoz járult a phylloxera, mely az ország egyik leggazdagabb bevételi forrását vitte közel a megsemmisüléshez, és még sok egyéb csapás, mely megakasztá, sıt el is pusztitá a gazdasági ipar egyes ágait. Ez a franczia mezıgazdaság története az utolsó évszázad alatt. A forradalom elsı rugója a jobbágyi szolgáltatásoknak megszüntetése volt. A türelmetlen nép azonban itt nem bir megállani, hanem megingatja confiscatiói által a gazdasági fejlıdés alapját: a tulajdon biztonságába vetett hitet. A guillotine alatt nem egy oly férfi feje hull le, ki a gazdasági téren is többet tett vagy tehetett volna hazájáért, mint az ırjöngı radikálisok egész csapata; így péld. Lavoisier. A következett évtizedek bıven termettek hadi dicsıséget az országnak, de nem jutott a kormányra egyetlen oly államférfiu sem, aki jólismerve a mezıgazdaság igényeit, azoknak az ıket megilletı elismerést ki tudta volna vívni. És épp azért, míg egyrészt a kormány korántsem fejtett ki oly tevékenységet e téren, mint péld. a porosz közigazgatás, nélkülöznünk kell azon szivós egyéni tevékenységet és erélyes társadalmi mőködést is, melynek az angol és skót mezıgazdság jelen virágzását és legszebb eredményeit köszönheti. Maguk azon rendszabályok, melyek utóbbi idıkben oly sokat lenditettek a mezıgazdaságon, — a vicinális vasutak kiépitése, — elsı sorban az ipar és kereskedés érdekében történtek. Ezen politikában csak az utolsó idıkben következett be határozott változás. Illı azonban, hogy ez általános vonások után, melyekkel fıleg a franczia mezıgazdaság külsı történetét akartuk vázolni, áttérjünk a fejlıdés részletezésére. Francziaország, kivülrıl tekintve, egyöntetőbbnek tünik fel Európa bármely nagyobb államánál; mindamellett — fıleg mezıgazdasági tekintetben — nem hiányzanak a különbségek. Minden tartománynak megvan a maga története, hagyományai, legtöbb esetben a maga gazdasági jellege; épp ezért bir mindenik önálló fejlıdéssel. Normandia hullámverte meszes szirtjei más szempontok alá esnek mint a déli departement-ok, hol olajfa és narancs tenyész. A különbségekbıl az ujabb fejlıdés hatása alatt sok elmosódott kétségkivül, de abban a korban, melyben vizsgálódásunk kezdıdik, ezek még sokkal élénkebb hatással voltak, sokkal elhatározóbban folytak be a fejlés irányára, mint ma; épp ezért számitáson kivül nem hagyhatók. Hat vidékre kivánjuk osztani a még ma is nagyterjedelmü országot: észak-nyugat, észak-kelet, nyugat, dél-kelet, dél-nyugat és a közép részre, s e felosztásban ragaszkodunk a reánk kedvezıbb régi elnevezésekhez. Észak-nyugat leggazdagabb a hat között; magában foglalja a régi Flandriát, Artoist, Picardiát, Normandiát, Isle-de-France és Orleanaist. E vidékek az ország legjobban mívelt, legnépesebb részei. A mezık virágzó culturában, a városok mőveltség és történelmi emlékekben gazdagok. Innen indultak ki a

keresztes háborúk, itt született a késıbb góthnak elnevezett styl; e vidékek páratlanul szép templomai el nem évülı emlékei e jelentıs ténynek. Az állam összes bevételeinek egyharmada e tartományokból kerül ki, és velük csak Anglia egyes grófságai — Belgium vagy Lombardia — mérhetı össze népesség és vagyon tekintetében. Helyzetük elınyös kétségkivül. Egyoldalt Belgium terül el magas gazdasági culturájával, másoldalt csupán egy keskeny csatorna által választva el Anglia. Ily szomszédság nem lehet hatástalan; valóban azt találjuk, hogy a kölcsönös verseny és érintkezés a haladásnak egyik leghatékonyabb tényezıje. Ezen szomszédságot annyival inkább kell méltányolnunk, mert — amint látni fogjuk alább — Francziaország, daczára mőveltsége sokoldaluságának, a mezıgazdaság fıágaiban nagyon kevés eredeti eszmét vagy új irányt produkált. Legtöbb esetben szomszédainak tanítványa volt; épp ezért e vidékei közel esvén a világ két, talán legintensivebben mívelt országához, szükségkép magasan állanak azon megyék fölött, melyek távol a világtól, elmaradottabb szomszédaiktól kevés ujat vagy jót tanulhattak. Hogy meggyızıdjünk ez állitások igazságáról, nem kell egyéb, mint összevetni ezen kerületek helyzetét azon megyék mezıgazdaságával, melyek az ország közepét vagy dél-nyugati részét foglalják el. A különbség igen nagy, s ha okait kutatjuk, be fogjuk látni, hogy a földrajzi elhelyezés és mezıgazdaságilag fejletlen szomszédoknak legnagyobb része van benne. E mellett figyelembe kell vennünk azt is, hogy a most tárgyalt kerületek éppen azon ágakban haladottak, melyekben szomszédaik példája után indulhattak. De mielıtt elitélnık a franczia gazdákat, eszünkbe kell venni, hogy nálunk a haladásnak több akadálya volt, mint Nagy-Britannia vagy Belgiumban. A „Departement du Nord”, mely a belga batár mellett terül el, legszebben mívelt megyéje a nagy Francziaországnak. A fejlıdés és virágzás tényezıi ritkán találkoznak oly szerencsésen, mint itt Egyrészt a talaj, a nép szorgalma s a lehetı intensiv mívelési mód megtesznek mindent, hogy a hozam lehetı magasra emelkedjék; másrészt a mezei gazdasággal karöltve fejlıdı ipar nagy és gazdag városokat — Lille, Valenciennes stb. — teremt, melyek jó piaczai a mezık termékeinek. Ezenkivül, amint érintettünk, Belgium emelkedése és Anglia közelsége mellett a haladás csaknem kényszerüséggé válik. A flammande módon folytatott mezıgazdaság, mely e megyében divik, a legelsık közé tartozik, és gazdag termés daczára sem vezet a föld kimeritéséhez. Egyik legerısebb oldala az állattenyésztés. A flammande lovak messzire hiresek a tehenek tejelésükre nézve versenyeznek az ismert legjobb fajtákkal. A juhok száma nem nagy ugyan, de ami van, kitünı; a sertések és szárnyasok tenyésztése mind igen kiváló fontosságu, s ha Francziaország állattenyésztése azon fokon állana, hol áll ezen megyéé, akkor háromszorta magasabb lenne az állatok száma a mainál. A jól gondozott földek nem csupán a nagyszámu marha után nyert trágyát nyelik el; a szorgalmas földmívesnek ez nem elég. A városi cloakák tartalma, a csontliszt, olajpogácsa, a tenger porondja — mind segít növelni vagy fentartani a szántók termıképességét; ehhez járul még egy melyet ki sem tud oly ügyesen alkalmazni és felhasználni, mint ık: s ez az emberi trágya. Bármily undorral forduljunk is el tıle az bizonyos, hogy e trágyanem egyike a legsikeresebbeknek;hogy ezt elhanyagolva, a gazdagulás egyik legdusabb forrásától fordulunk el és nélküle e megye földmívelıi sem lennének képesek jelen bámulatos eredményeiket felmutatni. E vidékek jóléte egyébként régi keletü és fokozatos fejlés eredménye honosult meg elıször a váltógazdaság és innen terjedt el mindenfelé. Az iparos centrumok — mint Lille, Roubaix, Turcoing — nem csekély elınyére vannak a mezıgazdaságnak: nem csupán mint fogyasztók, hanem mint trágyatermelı központok is. A kifejlett út és csatornahálózat mellett a város ürüléke mérföldekre csaknem ingyen szállítható.

Kiváló helyet foglal el a czukorgyártás és vele összekapcsolva a czukorrépa termelése. A franczia gyáraknak egyharmada e vidékre esik, és ez iparággal karöltve, a marhatenyésztés is nem remélt arányokban emelkedett. A szántóföldek egyharmadát búza foglalja el, mely még átlag 25 H/ℓ hektáronkint. Ehhez csatlakozik a komló, dohány, repce, mák és len. A gazdasági mellékiparágak virágzó fokon állanak, s a czukorgyártással a keményitı- és szeszkészités, az olaj- és sörgyártás versenyeznek. Látjuk tehát, hogy itt — daczára azon viszontagságoknak, melyeken e vidék mezıgazdasága is keresztülment — fokozatos és legalább tartósan meg nem zavart haladással találkozunk; e helyzetnek csak két fenyegetı jelensége van: a föld nagymérvü eldarabolása és a túlnépesedés, mi egyébiránt a földmívelés szempontjából hátrányosnak alig nevezhetı. A régi Artois, Anglia legközelebb szomszédja, a La Manche-csatorna és a fentebb vázolt departement közt terül el. E kettıs — angol és flammande — hatás meglátszik mezıgazdaságán is. Utak, csatornák, folyók és vasutakkal behálózva, a közlekedés végtelen könnyü. Calais és Boulogne-on át nyitva az út a departement termékeinek a legjobb piacz: Anglia felé. Mezıgazdasága nem is sokat enged virágzás és intensivitás tekintetében az elıbbi departement-nak. Agyagos, meszes talaja bıven termi a molnárok által annyira kedvelt búzafajtát: blé de haie; a czukorgyártás elterjedett, egyetlen birtokosnak van 6 — 8 cukorgyára is. Politikailag már a forradalom elıtt némileg kiváltságos helyzetben volt, s ennek nyomai meglátszanak vagyoni helyzetén ma is. A papi javak nagy kiterjedéssel nem birtak itt soha; mindamellett nem volt alárendelt szerep, melyet a mezei gazdaság emelése körül elnyertek. Az elsı ártézi kutat egy monostorban ásták, papok tették az elsı kísérleteket az alagcsövezésre; e mellett rendezett gazdaságaikkal példát mutattak a vidéknek is. Mindez azonban nem volt elég szolgálat arra, hogy a forradalom csupán confiskálja birtokaikat, hanem elpusztították még épületeket is, melyben laktak. Arras szülte Robespierret, s e tudomány egyike volt azoknak, hol a szenvedély és elvakultság a legtöbb rombolást vitte véghez. Gazdasági szempontból sokkal alább állt az elıbb vázoltaknál a régi Picardia, fıleg az ancien regime alatt a forradalom elıtti idıkben. „A városoktól távolabb fekvı vidékek rendkivül szegények” — mondja Necker. De ez nem volt mindenkor így. Századok elıtt e kerületek a kedveltebbek voltak, s vagyon és mőveltségben a legelsık közé tartoztak a birodalomban. Csak egy tekintetet kell vetnünk Amiens vagy Laon székesegyházaira, az ízlést és vagyont eláruló városházakra, s mindenütt a régi jólét nyomait fogjult találni. A kevésbé intensiv mívelést árulja el, hogy e tartománya forradalom idejében még a hármas- forgót — „culture francaise” — üzi. Míg Artois arról nevezetes, hogy ott fúrták az elsı ártézi kutat és tették az elsı kisérleteket a lecsapolásokra, Picardiában az angolmodoru állattenyésztés hódít tért már egy század elıtt. Ehhez járul, hogy a városok ipara itt is kifejlik s a picard földmíves mindtöbbet tanul úgy a közel flandriai, valamint az angol gazdáktól. A kereskedelmi növények termelése és velük a föld értéke emelkedik. A posztóipar jó keletet biztosít a gyapjunak, a nagy városok a húsnak. Innen van, hogy a juhtenyésztés igen nagy mérvben fokozódik. A jól táplált és okszerü tenyésztés által javitott birkák sok hússal és sok gyapjuval jutalmazzák a gazda törekvéseit. A czukorgyáctás és általában a gazdasági iparágak fejlıdése itt is hozzájárul az állattenyésztés emeléséhez, épúgy mint a szomszédos megyékben. Ma már korántsem áll az, mit el lehetett 1789 elıtt Picardiáról mondani. A mezei gazdaság, emelkedik, az értelmes és tanulni vágyó gazdaosztály élénk egyleti tevékenységet fejt ki; szóval számtalan oly jelenségre akadunk, mi egyrészt a gazdák törekvését, másrészt pedig e törekvések sikereit bizonyítja.

Normandiát tartják az ország legboldogabb részének. Itt ugyan nem találkozunk oly magas fokon álló földmíveléssel, mint az északibb megyékben, keresetforrásokban azonban megsincs hiány. Területének nagy részét 1egelık és mesterséges kaszálók foglalják el, melyeken már évtizedek elıtt mintegy 100.000 ökröt hízlaltak ki évente. A cIima — fıleg a tenger közelében — nedves és enyhe, s a lehetı legkedvezıbb a marhatenyésztésre. A gazdák — bízva régi, hasznothajtó eljárásukban — nem nagy barátai az ujitásoknak s a hármas-forgót alkalmazzák legtöbb helyen ma is. Az Oceán számos kikötıjével nem utolsó tényezıje a vagyon szaporodásának; legnagyobb szerencséje azonban e vidéknek mégis a fıváros, Páris közelsége. Tudjuk, hogy Páris szeret jól élni; hogy az ott összehalmozott százezrek és milliók urai képesek és hajlandók is megadni a kért árt azon árúczikkekért, melyeket megszerezni óhajtanak. A normann gazdák értenek e kitünı „cliens” kihasználásához. Folyóik és vasutaik forgalma Páris felé irányul; Páris fogyasztja el halaikat, vásárolja meg lovaik, marháik és szárnyasaikat, ezek tojásait és mindazt, mit termelni birnak. E tartománynak egyik fıiparága az almabor- (cidre-) gyártás, melyet ott széltében fogyasztanak, aztán következik a vaj. Ennek készitésében különösen Calvados tünik ki. Vannak gazdaságok, melyek évente 20.000 — 25.000 frankot vesznek be e czikkbıl, s a „cotentine” tehenek átlag 100, sıt több kilogrammot adnak évente. A marhák hízlalását szintén hasonló szerencsével és fokban üzik. A baromfitenyésztés jövedelmezısége szintén magasan áll. Normandia millió-számra küldi a tojást Angliába s a szárnyasokat Párisba. A hires „Crévecoeur”-ökön kivül pulykák, ludak, kacsák százai lepik el a gazda udvarát, és nem egy közülök fedezi ezekbıl minden kiadását. A normann lovak jó hírneve távol idıkbe nyulik vissza, és Perche vidéke szülte azt a lófajtát, melyet sokáig a legjobbnak tartottak a nehéz postakocsik vontatására. Bármily tanulságos is látni ezen sokirányu munkásságot és haladást, van egy jelenség Normandiában, mely érdekesebb mindezeknél, s ez: a kézmőiparnak egyesitése a földmíveléssel. Az iparos Rouent környezı völgyekben Orue vagy Calvados mezıin a mőhely a tanya mellett emelkedik, sıt — mint péld. a csipkeverésnél — a megrendelést magán a tanyán teljesitik, a többi házi foglalkozással együtt, s a mezei élet komoly és monoton foglalkozásaival az iparos munkásság sikere egyesül, De indokolni kell azon áltitásunkat is, hogy e megyék az ország legboldogabb része. A vagyonosság önmagában még nem lehet döntı. Nagy gazdagság mellett lehet nyomorban a nép nagy része, itt azonban nincs úgy. A városokban sok a milliomos, a vidéken kevés a szegény; e szerencsés körülmény az, mi Normandiát oly boldoggá teszi. „A vár a kunyhóra, a kunyhó a várra támaszkodva,” megszületik azon szerencsés harmonia, mely becses bárhol, de sehol inkább, mint a szenvedélyektıl feldúlt Francziaországban. Éppen Angliából jıve utaztam át e tájakat, s annyival inkább feltünt a hasonlóság a két ország között. Gondosan nyírt sövények keritik a kerteket és szántókat, a gyümölcsösök közt egy-egy fehér lakóház vagy ódon kastély tünik elı, a zöldelı legelık alig engednek valamit az angoloknak. Csak az örök köd és párázat hiányzott, mi azonban csak vidámabb képet adott az egésznek. E tájak nem csupán búzában gazdagok. Normandia szülte Poussint a mővészeteknek, azonkivül Malesheres-t és Corneillet, kik mindnyáján oly kiváló befolyással voltak a nemzet jellemének fejlıdésére. Talán nem vak eset csupán, hogy a mezıgazdasági cultura mellett ezen boldog tartomány tudott oly szellemeket is teremni, kik a mőveltség fensıbb ágaiban tüntek ki. Minden egymásba szövıdik, s a zöld sövények, gondosan tartott mezık, a barátságos lakók, melyek a gazda szemében nem jeleznek mást, mint a tulajdonos szorgalmát vagy jólétét: Poussin elıtt a természet, a mezıgazdaság költészetét képviselik, új ideálok

alkatrészeivé válnak s az egyik téren elért sikerek eszközeivé lesznek egy még magasabb fejlıdésnek. A pusztáknak is megvan a maguk költészete, igaz, de értük nem rajonghat az, ki élte czéljául a folytonos törekvést és haladást tőzte ki. A hajdani, jelenleg négymegyére osztott Isle-de-France félkörben övezi Párist, s a fıváros óriás fogyasztása ad irányt e megyék gazdasági termelésének. A marhahús, vaj, tojás nagyrészt Normandiából jı; a tej, kerti termények, fızelékfélék, gyümölcsnemüek stb. fıleg e közel departement-okból. A talaj — némely helyeket kivéve — nagyon közepes, a bér mindamellett igen magas és a fıváros közelében 200 — 250 frankra, sıt magasabbra is emelkedik hektáronkint. Az állattenyésztés egészben véve nem áll magas fokon, a létszám is aránylag csekély, csupán a tehenekre forditanak nagyobb gondot a tej végett. Jelentékeny szerepet visz a juhtenyésztés, e téren azonban az emelkedés meglehetısen új, alig régibb 50 — 60 évnél. A kedvelt fajta a merino. E kerületbe esik a hírneves rambouilleti juhászat, melyet még XVI. Lajos alapitott, s mely szerencsésen átélve a forradalom viharait, egyike lett franczia mezıgazdaság büszkeségeinek. Egy század elıtt Páris fogyasztását 100 millió frankra becsülték, ma 100-szor annyira. Ily óriásmérvü növekvés természetesen nem maradhatott hatás nélkül a szomszédos megyék gazdasági viszonyaira. Innen van, hogy a föld bére ma négyszerese a 100 év elıttinek; hogy a juhok száma háromszor, sıt négyszer annyi, mint volt. De nem csupán a szám nıtt, hanem emelkedett a minıség is; bı táplálás és a rambouillet-kosok felhasználása azt eredményezte, hogy ma minden egyes legalább kétakkora értékü, mint volt 100 év elıtt. A fent érintett körülményeken kivül e vidékek mezıgazdasága sokat köszönhet az itt elszórt nagy nemesi és egyházi birtokok urainak is. Nem ritkák itt oly gazdák, kik százezreket szereztek össze, sıt van közöttük akárhány milliomos. A mezei gazdaság oly ipar jellegét ölti magára, melybe nagy tıkéket fektetnek, de amely bıven kiadja azok kamatait. A nagybirtokosok közül nem egy megyen jó példával elıl a talajjavitás, az állatok nemesbitése vagy mesterséges trágyák alkalmazásával, s a kisgazdák lépést tartanak a nagyobbakkal, sıt birtokaik hozamát illetıleg felülmulják amazokat. A keményitı- és czukorgyárak, a szeszfızık és a mesterséges trágyatelepek folyton szaporodnak. Legérdekesebb vonása azonban e vidéknek a kerti cultura, mely Párist övezi, melyben a franczia kertészek szorgalma és találékonysága valóban culminál és mesés bevételeket biztosít a vállalkozónak. Montreuilben l H/a-nyi haltenyésztésre berendezett terület megér 30.000 frankot, és hoz 6000-et. Thomerry szılılugasaival hasonló eredményt ért el. Argenteuilben a föld eldarabolása hihetetlen mérveket öltött. A nedves és ködös clima mellett is oly korai gyümölcsöket termesztenek, melyek csak a meleg clima alatt látszanak tenyészthetıknek: narancsokat, ananászokat stb. Ehhez járulnak a virágok, melyekért a ragyogni szeretı fıváros milliókat ad ki évente. A régi Orleanaishoz tartozó Eure-et-Loire megye fıleg a grande culture hazája; kevésbé gazdag, mint az elıbbiek, lakói fıleg szemestermékekkel és juhtenyésztéssel vannak elfoglalva. A hármas-forgó általános. A Loire departement újra az elıbbi mögött áll, mit földén kivül a piaczok nagyobb távolságának lehet felrónunk. Az elsı, talán legérdekesebb észak-nyugati regio ismertetését befejeztük. Egészben véve, mindenütt a haladást, a közlekedésnek, a forgalomnak s a hozamnak emelkedését constatálhatjuk. A terméketlen területek fokozatosan eltünnek, helyüket virágzó cultura foglalja el; az ugar a réginek kétharmadára olvad le, a búza mívelése, a mesterséges kaszálók terjednek, a gazdasági ipar mindnagyobb arányokat ölt és mindinkább növeli a gazda fáradozásának hasznát.

A nagybirtokok mellett igen nagy a kisgazdák száma; a földmívelı népesség egyötöde a birtokosokból kerül ki; a második ötödöt a bérlık adják, kik között, igen kevés a „feles”. A többi napszámos és cseléd. A nagy városok milliói, amint láttuk, nem utolsó tényezıi a mezıgazdasági emelkedésnek. Dr Bernáth István.