Nagy Imr e és kor a Az 1956os for r adalom és előzményei
A pályázatot készítette: Veres Szimonetta (8. osztály) Felkészítő tanár: Kondor Ágnes
Szárcsa Általános Iskola 1213 Budapest, Szárcsa utca 911. Tel.: 2782374
Tar talom
Magyarország a kommunisták markában ….………….1 Az „új szakasz” .........…………………………….........2 Útban a forradalomhoz .……………………………….4 A forradalom első szakasza ...…………………………5 A forradalom átmeneti győzelme ……………………..8 A forradalom leverése …………………………….…..10 A pályázat készítésénél felhasznált irodalom ……...…12
Magyar or szág a kommunisták mar kában Hazánk a második világháború után a Szovjetunió érdekszférájába került, és szovjet támogatással az országban a kommunista párt 1948tól a Magyar Dolgozók Pártja néven, egypárti diktatúrát épített ki. A kommunista politikusok aktív közreműködésével valósult meg az 1945ös földreform és a pénzügyi stabilizáció, az ország újjáépítésben is sikereket értek el, ám ennek ellenére a lakosság elégedetlen volt. Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Révai József, és a párt vezető testületei antidemokratikus módon, elsősorban a moszkvai utasításokat figyelembe véve határoztak az ország ügyeiről. A totális diktatúra áthatotta az emberek mindennapjait. Rákosi Mátyást a nép sokszor „Sztálin legjobb magyar tanítványaként” emlegette. A párt rendszeresen tömegmegmozdulásokon való részvételre kényszerítette az embereket: kultúrcsoportokban, brigádrendezvényeken és szemináriumokon kellett megjelenniük. A kommunisták azt hirdették: a szocializmus minden tekintetben jobb, mint a régi rendszer, ők a munkások és a parasztok érdekében járnak el. Rákosi Mátyás, az MDP főtitkára a gyanakvás és a félelem légkörét teremtette meg az országban. A terror megvalósításának eszköze a „párt ökle”, a rettegett ÁVH volt. Ebben az időben rengeteg ember került börtönbe és internálótáborba, sőt, az MDPn belül is folyt az ellenségkeresés. Koholt vádak alapján számos korábban befolyásos politikust ítéltek börtönbüntetésre vagy halálra, leghírhedtebb a Rajkper volt. Az ÁVH 1950 és 1953 között mintegy kétmillió személy ellen folytatott nyomozást, és eredményeként háromszáznyolcvanezer embert ítéltek el a bíróságok. A Rákosihoz való hűség volt a legfőbb követelmény, a kommunisták jelszava ez volt: „Aki nincs velünk, az ellenünk van”. A lakosság mindennapjait megkeserítette a hazai adottságokat teljesen figyelmen kívül hagyó gazdaságpolitika: a parasztságot súlytó adóterhek, az állandóan emelkedő normák, a munkaversenymozgalom, a nehézipar túlhajtott fejlesztése, a könnyű és élelmiszeripar elhanyagolása, és az ezzel összefüggő ellátási nehézségek.
Az „új szakasz” 1953. március 5én meghalt a Szovjet Kommunista Párt első titkára Sztálin és utóda, Hruscsov új politikai irányvonalat követve reformokat kezdeményezett: megkezdődött az „olvadás”. A második világháború után a két szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió kapcsolata annyira megromlott, hogy az ötvenes évek elejét a hidegháború időszakaként szokták emlegetni. 1953 után a szovjet vezetés tárgyalásokat kezdett a nyugati hatalmakkal, ez utalt bizonyos enyhülésre, emellett a Szovjetunióban is változások történtek, a sztálini terror némiképp enyhült. A szovjet fennhatóság alá tartózó országokban, a népi demokráciákban is moszkvai utasításra demokratizálódás és gazdasági irányváltás kezdődött. 1953. június elején Rákosit, és az MDP néhány vezetőjét Moszkvába rendelték, és felszólították őket a hibák kijavítására, ám a politikus erre csak látszólag volt hajlandó. Erre a tanácskozásra Nagy Imrét is meghívták, és a szovjet vezetőség döntött az ő miniszterelnöki kinevezéséről is. Június 2728án az MDP Központi Vezetőségében a moszkvai tanácsoknak megfelelően bíráltál Rákosiék vezetési gyakorlatát „Valójában a vezetés klikkszerű volt, mindössze négy elvtársRákosi, Gerő, Farkas, Révai elvtársakkezében összpontosult” 1 és az addig követett gazdaságpolitika megváltoztatásáról döntöttek, mivel az elmúlt években nem számoltak „az ország reális helyzetével és a munkásosztály, a dolgozó nép életszükségleteivel” 2 . A pártvezetésben szinte először bírálták nyíltan Rákosit. A Központi Vezetőség „júniusi határozataiban” az iparosítás ütemének csökkentéséről, a törvényesség helyreállításáról, Nagy Imre miniszterelnökké választásáról és egyéb a lakosság által várt kiigazításokról esett szó. Az „új szakasz” politikája, a Nagy Imre nevéhez fűződő reformcsomag, az újonnan megválasztott országgyűlésen, 1953. július 4én kormányprogramként lett meghirdetve. Nagy Imre kifejtette, hogy a kormány gazdaságpolitikájának egyik legfontosabb feladata: „népgazdaságunk fejlesztése ütemének és a beruházásoknak általános és jelentős csökkentése az ország teherbíró képességének megfelelően.” 3 . A kormányfő elmondta, hogy „a kormány gazdaságpolitikájának célkitűzése: a dolgozó nép, elsősorban a munkásosztály életszínvonalának emelése” 4 .
1
Ripp Zoltán: 1956. Forradalom és szabadságharc Magyarországon. Budapest, Korona Kiadó, 2002. 39. o. Ripp Zoltán: 1956. Forradalom és szabadságharc Magyarországon 38. o. 3 A Nagy Imre vonal. Dokumentumválogatás. Bev. és válogatta: Dér Ferenc, Szerk.Kovács Lajos Péter. Budapest, Reform, 1989. 251. o. 4 A Nagy Imre vonal 252. o. 2
A lakosság körében nagy várakozást keltett az új kormányprogram, melyben szó esett az iparosítás ütemének csökkentéséről, a könnyű és élelmiszeripar fejlesztéséről, a jobb áruellátásról, a mezőgazdasági beruházások növeléséről, az egyéni gazdálkodók segítéséről, a beszolgáltatási kötelezettség enyhítéséről, a termelőszövetkezetekből való kilépés engedélyezéséről. Részleges amnesztia és az internálótáborok feloszlatása is szerepelt a tervek között. Rákosi azonban csak átmenetinek tartotta a reformokat, tudta, ha Moszkvában másképp döntenek, félreállíthatja Nagy Imrét. Az állam szervei 1953 júliusában hozzákezdtek a törvényesség és a jogrend helyreállításához, átalakítások kezdődtek a gazdaságban. Az 1945ös földosztás minisztereként megismert Nagy Imre 1953ban ismét népszerű lett, nemcsak reformprogramja, a „demokratikus szocializmus” ígérete, de emberi stílusa is szimpatikus volt az embereknek. A reformok megvalósítását azonban akadályozta, hogy Rákosi hívei ültek a hivatalokban. A kommunista funkcionáriusok, akik addig mélyen hittek a „nép atyjának” a csalhatatlanságában, akik az átlagosnál jóval kényelmesebb életüket a pártnak köszönhették, féltették pozíciójukat és sokan közülük gyanakodva figyelték az újításokat. Politikai harc kezdődött, melyben a pártapparátus többsége még mindig Rákosi mögött sorakozott fel, igaz a kormányfő mellett kialakult egy reformtábor. Rákosi és Nagy ellentéte az 1954. októberi MDP pártvezetőségi ülésen felszínre is került. Kiderült, hogy a párt vezető értelmiségi csoportjai támogatják a reformokat. Ősszel az Írószövetség vitái bebizonyították, hogy tekintélyes kommunista írók is a reformok hívei. Ekkor úgy tűnt, hogy Nagy Imre vonala győzött Rákosiék felett, igaz a változások igen vontatottan haladtak. 1955. januárjában ismét Moszkvában döntöttek Magyarország sorsáról. Mivel a szovjet elvtársak féltek, hogy a reformok a pártvezetés egységének megbomlását hozzák, a visszarendeződésről döntöttek. Hruscsovék tartottak attól, hogy Nagy Imre reformjai a jugoszláv típusú „különutas” politikához vezethetnek, hogy ezt megakadályozzák, a politikus félreállításáról döntöttek. Önkritikára is próbálták rávenni, de ő ellenállt a követelésnek. Nagy Imre ebben az időben kapott szívinfarktust, ami egy időre ágyhoz kötötte. Ezt kihasználva 1955. április 14én leváltották miniszterelnöki tisztségéről, majd hamarosan kizárták a pártból. Az új miniszterelnök Hegedűs András lett. Rákosi újra átvette az irányítást, ám a régi ”vaskezű” politikához nem mert visszatérni. A diktatúra nem tudott újra megkeményedni.
Útban a for r adalomhoz Az 1956. februári SZKP XX. Kongresszus határozatai egyértelműen a sztálinista irányvonal tarthatatlanságát bizonyították a kommunista pártvezetőknek. Hruscsov a kongresszuson elvetette az osztályharc éleződéséről szóló tanítást, elismerte, hogy” a szocializmust, a szovjettől eltérő módon is el lehet érni” 5 . Az SZKP első titkára harcot hirdetett a pártban mutatkozó dogmatizmus ellen, zárt ülésen leplezte le a sztálini időszak rémtetteit. A kongresszus hatására a magyar kommunista mozgalomban a Rákosi–ellenes hangok egyre erősödtek. Leváltása után Nagy Imre körül egyre szélesedő ellenzéki kör alakult ki, melybe főként reformszellemű kommunisták tartoztak. Az Írószövetség és a Petőfi kör is a reformellenzék gyűjtőhelyévé vált. 1956 tavaszán és nyarán már nyilvános vitákon követelték a pártvezetés bűnös tagjainak elítélését, Nagy Imre rehabilitálását, és az „új szakasz” folytatását. 1956. júliusában Hruscsovék személycserével próbálták az egyre mélyülő politikai válságot Magyarországon feltartóztatni: Rákosit lemondatták. Az MDP új első titkára a Rákosiklikk meghatározó személyisége, Gerő Ernő lett. Gerő kinevezése egyértelműen jelezte, hogy a hatalom birtokosai nem hajlandóak gyökeres változtatásokra. 1956 nyarán az elégedetlen lengyel munkások Poznanban tüntetést szerveztek, ám megmozdulásukat leverték. Ezután nemcsak a nép, de a lengyel kommunisták körében is megjelent a reformok követelése. A pártvezetés egy csoportja hajlandó volt felkarolni a lakosság követeléseit köztük a munkások helyzetének javítását és a Szovjetuniónak való alárendelt szerep megváltoztatását , és élére állt egy a reformszellemű értelmiség által is támogatott mozgalomnak, melyet Moszkvában a Szovjetunió elleni akciónak értékeltek. A szovjetlengyel kapcsolatok romlása együtt járt a politikai válság elmélyülésével, mely végül békés úton oldódott meg: október 20án a reformpárti Gomulka lett a lengyel kommunista párt első titkára, és a szovjetek bár tervezték, nem alkalmaztak erőszakot.
5
Aczél Tamás Méray Tibor: Tisztító vihar. Szeged, JATE Kiadó, 1989. 174175. o.
A for r adalom első szakasza Magyarországon a kommunista párt válsága 1956 őszén elmélyült. Október 6án újratemették az ártatlanul elítélt Rajk Lászót és társait, és az ünnepélyes gyászszertartáson százezres tömeg jelent meg. A résztvevők a diktatúra ellen tüntettek. Párszervezetek szorgalmazták, és a Jugoszláviába készülő pártvezetésnek is épp kapóra jött, így október 13.án Nagy Imrét visszavették a pártba. Az egyetemeken és főiskolákon is forradalmi volt a hangulat. A szovjet függésből adódó nemzeti sérelmek, a gazdasági csőd, a reformgondolatok nyilvánosságra kerülése és a pártvezetés határozatlansága is hozzájárult ahhoz, hogy október végére a lakosság elégedetlensége elérte azt a pontot, hogy szembefordultak „a pártot kezében tartó klikkel, a sztálini ideológiával és gyakorlattal, s {megpróbáltak} valami újat, igazabbat keresni” 6 . Csak egy szikra kellett, hogy az elégedetlenség kipattanjon. Október 23ára a budapesti műszaki egyetemisták a lengyelek iránti szimpátiatüntetést szerveztek, előtte október 22én összefoglalták az ifjúság követeléseit: szorgalmazták például a kormány átalakítását Nagy Imre vezetésével, a szovjet csapatok kivonását Magyarországról, több párti választásokat, a gazdasági élet átszervezését, sajtószabadságot akartak és a Kosuthcímer visszaállítását. A felvonulás szervezői nem is sejtették, hogy ilyen sok résztvevője lesz a demonstrációnak. A budapesti munkások azonban, mivel egyetértettek a követeléssekkel, munkából hazafelé beálltak a tüntetők közé. Bizonytalanság volt az esemény engedélyezését illetően. Fél egykor még a betiltásról olvastak be rádióközleményt, csakhogy délutánra kiderült, hogy a pártvezetés nem képes a tüntetést megakadályozni. Ekkor mégis engedélyezték a felvonulást. Budán az egyetemistákból, katonaiskolák hallgatóiból, párttagokból és munkásokból álló tömeg békésen vonult a Bem szoborhoz, míg a pestiek a Petőfiszobortól indulva érkeztek meg ugyanoda. Az utcákon egyre többen csatlakoztak a tüntetőkhöz. A Bemtéren jelent meg először a forradalom jelképe, a lyukas zászló. A tüntetés jelszavai egyre radikálisabbá váltak: „Vesszen az önkény, éljen a törvény!”, „Ruszkik haza!”, „Vesszen az ÁVÓ!”. A Bemszobornál Veres Péter felolvasta az írók kiáltványát, majd elhangzott a Szózat. A koszorúzás után százezres tömeg vonult a Kossuthtérre és követelte, hogy Nagy Imre beszédet mondjon. A politikus az esti órákban fel is szólalt, ám a tüntetők az elmondottaknál többet vártak.
6
Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála. Bibliotéka Kiadó. 1989. 114. o.
Október 23án este Budapest több pontján egymással párhuzamosan jelentős események folytak. A Rádiónál dördültek el az első lövések, a felvonulásból fegyveres felkelés lett, mely megdöbbentette és felháborította a sztálinista pártvezetést. Gerő első titkár és Andropov budapesti szovjet nagykövet jelentései hatására Hruscsovék engedélyezték a szovjet alakulatok bevetését a felkelés elfojtására. Nagy Imre épp akkor érkezett a pártközpontba, amikor Gerő Ernő bejelentette, hogy szovjet egységek segítenek a rend helyreállításában. 23án éjjel az MDP vezetésén belül a felkelés megítélésében két ellentétes vélemény volt: a régi sztálinista gárda ellenforradalomnak minősítette, és fegyveresen kívánta legyőzni a lázadókat, míg a reform kommunisták a népi elégedetlenség kifejeződését látták az eseményekben, és reformokat sürgettek. Délelőtt, barátai társaságában Nagy Imre még csak feltételekkel tartotta elképzelhetőnek a miniszterelnökséget, a tragikus események azonban arra késztették, hogy vállalja el a pártvezetés által neki felajánlott tisztséget. Az új kormányfő remélte, hogy személye békítően hat majd és a felkelők leteszik a fegyvert. Október 24.ére virradóra szovjet csapatok jelentek meg Budapesten. Az intervenció felháborította a közvéleményt és fegyveres csoportok alakultak. A diktatúra elleni népfelkelés nemzeti szabadságharccá változott. Az MDP Központi Vezetősége ellenforradalomnak minősítette a történteket, és betiltottak mindenféle felvonulást, majd kijárási tilalmat és statáriumot hirdettek. Nagy Imre még aznap rádióbeszédében kijelentette, az új kormány célja: „a magyar közélet széles körű demokratizálása, a szocializmus építése, a mi nemzetközi sajátosságainknak megfelelő magyar út megvalósítása… a dolgozó tömegek életkörülményeinek gyökeres megjavítása” 7 .
A forradalom futótűzként terjedt az országban, Budapest több pontján fegyveres csoportok alakultak. Az itt harcolók csak kézifegyverekkel és „molotov–koktélokkal” voltak felszerelve a szovjet páncélosokkal szemben, ám bátor ellenállásuk megakadályozta az intervenció győzelmét. A
7
Ripp Zoltán: 1956. Forradalom és szabadságharc Magyarországon. Budapest, Korona Kiadó, 2002. 97. o.
felkelők ellen főként ÁVHsok voltak a bevethető egységek, igaz néhol rendőri és honvéd alakulatok is bekapcsolódtak a harcokba. Nagy Imre a rendteremtés után az 1953as reformokhoz kívánt visszatérni, de a forradalmárok követelései már túlléptek a Nagycsoport tervein. Október 25én reggel a kormány felhívást tett közzé a munka feltételéről és a közlekedés megindításáról, ám a Parlament előtti békés tüntetőkre leadott sortűz, újra fellázította a lakosságot. A Kossuthtéren hozzávetőleg hatvan halott és száz sebesült lett áldozata az ávósok illetve a téren tartózkodó szovjet páncélosok lövéseinek. Ennek hatására Gerő Ernőt a Politikai Bizottság ülésén leváltották, és a reformpárti Kádár Jánost választották meg az MDP első titkárának. A miniszterelnökkel ezekben a napokban küldöttségek sora tárgyalt. A felkelők követelték a többpártrendszerű szabad választásokat, a Varsói Szerződésből való kilépést, az ÁVH felszámolását, és a szovjet csapatok azonnali kivonását az országból. Nagy kezdettől a megbékítési politikát látta célravezetőnek, de az első napokban a pártfegyelem miatt elfogadta a pártvezetés döntéseit, nem tiltakozott a fegyveres rendteremtés ellen. Ráadásul hiába volt Nagy Imre a kormányfő, a szokásoknak megfelelően a döntéseket a párt vezető testületei hozták, melyben a sztálinisták meggyőzése igen lassan haladt, sőt mindent egyeztetni kellett a szovjet tanácsadókkal. Az összeomlott közigazgatás helyett a lakosság új hatalmi szerveket, testületeket hoznak létre, országszerte nemzeti és forradalmi bizottságok alakultak. A gyárakban munkástanácsokat választottak, mellyel megvalósulni látszott a munkás önigazgatás. A rend fenntartására számos településen megindul a nemzetőrség szervezése. Október 26ára Nagy Imre hozzáállásában változás volt tapasztalható, határozottabban állt ki a politikai válságkezelés mellett. E napon feloldotta a kijárási tilalmat, leállította a Corvin közi felkelők megsemmisítését célzó tervek megvalósítását, kísérletet tett kormánya átalakítására. A Politikai Bizottsági ülésen Donáth Ferenc indítványozta, hogy a párt álljon élére a demokratikus tömegmegmozdulásnak, de ezt a Központi Vezetőség ülésén végül nem sikerült elfogadtatni. A párt vezetésére Renkívüli Bizottságot (direktóriumot) választottak, melynek október 27ei esti ülésén Nagy irányításával döntöttek arról, hogy elfogadják a forradalmi követelések egy részét, illetve, hogy sem a magyar honvédség, sem a karhatalom, sem a szovjet hadsereg nem kezd támadást. Alkonyattájt Nagy és Kádár a szovjet küldötteket több órás tanácskozáson győzte meg a fordulat szükségességéről. Mikoljan és Szuszlov jóváhagyta az irányváltást, igaz ezt az engedmények maximumának tartották. Moszkvában e napokban szinte folyamatosan ülésezett az SZKP Elnöksége, mely elfogadta az új platformot, de nem mondott le végleg a forradalom leveréséről sem.
Másnap október 28án Nagy és Kádár a magyar pártvezetés elé terjesztette a nélkülözhetetlennek tartott változásokat. Miben állt a fordulat? A szovjetek beleegyezése után Nagyék a Központi Vezetőséggel is elfogadtatták az új politikai irányvonalat, mely esélyt adott a békés kibontakozásra. A megtört MDP újjászervezésére megalakították a párt Elnökségét. A rádióban fél egy körül kinyilvánították az általános, egyben azonnali tűzszünetet. Nagy Imre beszédében elismerte, hogy az elmúlt napokban „egy nagy, egész népünket átfogó és eggyé forrasztó nemzeti demokratikus mozgalom” zajlott Magyarországon, mely „célul tűzte ki, hogy biztosítsa nemzeti függetlenségünket, önállóságunkat és szuverenitásunkat, kibontakoztassa társadalmi gazdasági, politikai életünk demokratizmusát… Ezt a nagy megmozdulást az elmúlt történelmi korszak súlyos bűnei robbantották ki” 8 . Az új Nagy Imre kormány két órakor alakuló ülést tartott, ahol elfogadta a kormánynyilatkozat tartalmát. A kormánynyilatkozat több forradalmi követelés teljesítését – az ÁVH megszüntetését, a szovjetmagyar kapcsolatok felülvizsgálatát, a Kossuthcímer visszaállítását, március 15e nemzeti ünneppé nyilvánítását, stb. ígérte.
A for r adalom átmeneti győzelme Október 29én úgy tűnt, hogy a Nagy Imrekormány irányításával végbemehet az átalakulás, mely a forradalom győzelmét hozza, ám a tűzszünet kihirdetése ellenére nem álltak le a harcok. A vidéki városokban sortüzek dördültek, néhol honvédségi és belügyi alakulatok próbálták visszaszorítani az ellenszegülőket. A felkelők ugyan nem tették le a fegyvert, de a kormánnyal megegyeztek a közös rendteremtésről és új karhatalom létrehozásáról, melynek központi szervezetét október 31én hozták létre a Kilián laktanyában Király Béla tábornok vezetésével. Az ekkor formálódó Nemzetőrségbe honvéd és rendőri alakulatok, az üzemek munkásosztagai, sőt a felkelők és az egyetemisták fegyveres csapatai is helyet kaptak. A kormány és a felkelőcsoportok tárgyalásai során világossá vált, hogy a fegyveresek politikai feltételekhez kötik a harcok beszüntetését, ám ezek a követelések a szovjetek számára elfogadhatatlanok voltak. Az ország függetlenségének feltétele ugyanis a szovjet csapatok teljes kivonása volt, ám Moszkvában tartottak attól, hogy ez egyet jelent azzal, hogy Magyarország kiválik a szocialista táborból. A szovjetek szemében hazánkban egyre megmagyarázhatatlanabb dolgok történtek: Tildy Zoltán javaslatára Nagy Imre elérte, hogy a magyar pártvezetés elfogadja a
8
A forradalom hangja. Magyarországi rádióadások 1956. október 23. november 9. Összeáll.: Varga László. Szerk.: Kenedi János. Budapest, Századvég Kiadó Nyilvánosság Klub, 1989. 131. o.
többpártrendszer visszaállítását, az MDP vezetése feloszlatta az elmúlt napokban amúgy is darabjaira hullott pártot, és Magyar Szocialista Munkáspárt néven új kommunista párt alakult. Hruscsovék egyre jobban tartottak attól, hogy a Nagykormány döntései alapján a kommunista párt elveszíti hatalmát Magyarországon. Október 30án még a szovjet kormány nyilatkozata a szovjetmagyar kapcsolatok felülvizsgálatát, és egyenjogúság alapján történő rendezését ígérte, ám másnap a Kremlben az SZKP elnökségi tagjai Hruscsov javaslatára a magyar forradalom fegyveres leveréséről határoztak. Nagy Imre a szovjet álláspont változásáról semmit sem tudott, és 31én a miniszterelnök az Országház előtt bejelentette: „a mai napon megkezdtük a tárgyalásokat a szovjet csapatok kivonására az országból, a Varsói Szerződésből reánk háramló kötelezettségeink felmondásáról” 9 . A magyar nép remélte, hogy lehetséges Magyarország függetlensége. Bíztató volt, hogy a szovjet csapatok kivonultak Budapestről, igaz, közben folyamatosan zajlott a bevetésre szánt újabb szovjet alakulatok beáramlása az országba. Nagy Imre hiába tiltakozott a szovjet csapatmozgások miatt, Moszkvában már Magyarország fegyveres lerohanását tervezték. E hadművelet fedőneve a „Vihr”, magyarul „Forgószél” volt. November 1jén a szovjet intervenció megelőzésére, a kormány bejelentette, hogy Magyarország kilép a Varsói Szerződésből, és ezzel tudatta a világgal Magyarország függetlenségét. Ennek védelmére az ENSZhez fordult, és felkérte a négy nagyhatalmat semlegessége garantálására. Újabb forradalmi cél valósult meg a semlegesség kimondásával. A budapesti üzemek a sztrájk beszüntetéséről határoztak. Az ország népe határtalanul boldog volt, úgy tűnt győzelmet aratott a forradalom. Ebben az időben tűnt el Kádár János, aki közreműködött a Nagykormány munkájában. Münnich Ferenc közvetítésével hívták a szovjet nagykövetségre értekezni, ez után veszett nyoma. Kádárt Moszkvába szállították, itt értesült a készülőben lévő szovjet intervencióról. Ekkor fogadta el, hogy ő lesz a Hruscsovék által szervezett bábkormány miniszterelnöke. November 2án és 3án a Nagykormány kísérletet tett, hogy a Szovjetunióhoz való viszonyt az ország függetlensége alapján rendezze. Úgy tűnt, a tárgyalások megindulnak. A Malinyin vezérezredes vezette szovjet katonai küldöttség tárgyalásokat kezdett a csapatok kivonásáról a magyar delegációval, ám szovjet részről ez a tárgyalás csak látszat volt, időhúzás, ők már újabb támadásra készültek. A tárgyalásokat november 3án este Tökölön a szovjet parancsnokságon tervezték befejezni, de itt a nemzetközi jogot megsértve a magyar küldöttség tagjait letartóztatták. Ezen a napon új, koalíciós kormány alakult Nagy Imre vezetésével. E napon úgy tűnt, az új kormány létrejöttével a forradalom minden célkitűzése megvalósulhat. 9
A forradalom hangja. 293. o.
A for r adalom lever ése November 4én 5 óra 20 perckor Nagy Imre drámai bejelentést tett a rádióban: „Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van!” 10 A csapatok azonban nem álltak harcban, mivel előző este a tököli repülőtéren orvul fogságba ejtették a hadsereg legfőbb irányítóit (Maléter Pál honvédelmi minisztert és Kovács István vezérkari főnököt), Nagy Imre pedig nem adott parancsot a reménytelennek tűnő fegyveres harcra. A politikus családjával és pár hívével együtt a belgrádi kormány menedékjogával élve a jugoszláv nagykövetségre ment.
Néhány fegyveres csoport ugyan tett kísérletet az ellenállásra, ám a hatalmas túlerő győzött, a szovjetek november 11ére Budapest minden részét megszállták. A szovjetek által hatalomra segített Magyar Forradalmi MunkásParaszt Kormányt november 4e után általános ellenszenv övezte. Az ország lakossága kitartott a forradalom vívmányai mellett és a bábkormány képmutató ígéretei ellenére tüntetésekkel, sztrájkkal, illegális felhívások, újságok megjelentetésével tiltakozott az új hatalom ellen. A szovjet katonai jelenlét, illetve a tömegeket súlytó megtorlás végül is megtörte a nép ellenállását, 1957 elejére megszűntek a demonstrációk. Terror alkalmazásával a kádári vezetés végül megszilárdította hatalmát. A forradalomban való részvétel miatt 229 embert végeztek ki, és több mint 16 ezer főt ítéltek börtönbüntetésre, sok ezer személyt internáltak, illetve távolítottak el munkahelyeikről. Nagy Imre sorsa akkor dőlt el, amikor kiderült, hogy nem hajlandó lemondani Kádár javára. Mivel személye állandó veszélyforrás volt az új hatalomnak, a szovjetek kezdeményezésére november 22én Nagyot és a társaságában a jugoszláv követségről távozó többi személyt is –Kádár büntetlenséget garantáló ígérete ellenére a szovjetek elrabolták, majd Romániába szállították. A 10
A forradalom hangja. 487. o.
kényszerű száműzetés 1957 áprilisáig tartott. Ekkor visszaszállították Magyarországra azokat, akiknek az elítélését a Nagy Imre elleni perben akarták végrehajtani. A Nagy Imreper végül csak 1958 februárjában kezdődött meg. Az MSZMP vezetésének útmutatásai alapján az ügyészség Gimes Miklóst, Tildy Zoltánt, Kopácsi Sándort, Dr. Szilágyi Józsefet, Jánosi Ferencet és Vásárhelyi Miklóst a magyar népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés büntettével, e vád mellett Nagy Imrét még hazaárulás, Kopácsi Sándort és Maléter Pált pedig katonai zendülés bűntettével vádolta meg. Losonczy Géza már nem állhatott a bíróság elé, mert 1957 végén börtöncellájában meggyilkolták. A koncepciós per a nyilvánosság teljes kizárásával zajlott. Szilágyi József ügyét elkülönítve, már 1958 áprilisában letárgyalták, bűnösnek találták és kivégezték. Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst halálra ítélték. A többi vádlott több évnyi börtönbüntetést kapott. 1958. június 16án a kőbányai Gyűjtőfegyházban végrehajtották a halálos ítéleteket. A mártírok holttestét koporsóba tették és a börtönudvaron ásták el. Innen 1961ben titokban az új köztemető 301es parcellájába szállították és jelöletlen sírokba temették őket. 1989. június 16án Nagy Imre és társai újratemetésén hatalmas tömeg tisztelgett a mártírok ravatalánál. A magyar nép felmentette őket a koholt vádak alól. 1956 őszén a magyar nép a szabadságáért küzdött, „a szocializmus megújításáról beszéltek és Nagy Imre volt a mindenük. Szinte csodát vártak tőle.” 11 . Ám a szovjet birodalom érdekei miatt, ez a csoda nem válhatott valóra. „Nagy Imre és Maléter tábornok a legnagyobb jóindulattal közeledtek a Szovjetunióhoz, mely a humanizmus naivitásnak, a megegyezés kézséget gyengeségnek, a kibontakozás keresését ellene intézett merényletnek, a bizalmat ostobaságnak, az adott szót és írást papírrongynak tekinti és mártírjainak mérsékletéért árulással, börtönnel és golyóval fizetett” 12 . Ám áldozatuk nem volt hiába való, örökségül hagytak ránk egy álmot, a demokratikus és szabad Magyarországról.
11
Ómolnár Miklós: Tizenkét nap, amely… 1956. október 23november 4. Események, emlékek, dokumentumok. Összegyűjt., vál. és szerk.: Koltay Gábor. Szabad Tér Kiadó, 1989. 86. o. 12 Faludy György: Mindhalálig. In: Nagy Imre és kora. Tanulmányok, forrásközlések I. Szerk.: Sipos József, Sipos Levente, Nagy Imre Alapítvány, 2002. 449. o.
A pályázat készítésénél felhasznált ir odalom
Aczél Tamás Méray Tibor: Tisztító vihar. Szeged, JATE Kiadó, 1989.
Döntés a Kremlben, 1956. A szovjet pártelnökség vitái Magyarországról. Szerk.: Vjacseszlav Szereda, Rainer M. János. Budapest, 1956os Intézet, 1996.
A forradalom hangja. Magyarországi rádióadások 1956. október 23. november 9. Összeáll.: Varga László. Szerk.: Kenedi János. Budapest, Századvég Kiadó – Nyilvánosság Klub, 1989.
Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála. Bibliotéka Kiadó. 1989.
Nagy Imre és kora. Tanulmányok, forrásközlések I. Szerk.: Sipos József, Sipos Levente, Nagy Imre Alapítvány, 2002.
A Nagy Imre vonal. Dokumentumválogatás. Bev. És válogatta: Dér Ferenc, Szerk.: Kovács Lajos Péter. Reform. 1989.
Ómolnár Miklós: Tizenkét nap, amely… 1956. október 23.november 4. Események, emlékek, dokumentumok. Összegyűjt., vál. És szerk.: Koltay Gábor. Szabad Tér Kiadó. 1989.
Rainer M. János: Nagy Imre. Vince Kiadó, 2002. Ripp Zoltán: 1956. Forradalom és szabadságharc Magyarországon. Budapest, Korona Kiadó, 2002.
