Az „energiainfúzióra” épülő társadalom jövőképe
Felkorbácsolt idegrendszer Energiaitalok
Gyakran halljuk és magunk is emlegetjük: korunkat a felgyorsult élettempó jellemzi. E sebesség mellett jó minőségben alig élhető az élet, s hosszabb-rövidebb idő után fizikailag és szellemileg-lelkileg egyaránt a megfáradás, csüggedés, kedvetlenség, kiégés lehet úrrá rajtunk. A jó döntésekhez, a hibák felismeréséhez, a történések kiértékeléséhez csendre és időre van szükségünk, ám ma e kettő hiányzik a legjobban.
Életvezetés helyett életversengés? Az egyének és a társadalom életét tekintve egyaránt inkább „életversengésről” beszélhetünk, semmint életvezetésről. A rohanás átlagossá vált, sőt az lett az etalon. A nyugodt, nem loholó ember feltűnik a rohanó tömegben, szinte gyanússá válik: miért nem siet? Talán nincs dolga, feladata? Esetleg munkanélküli, vagy beteg – gondolhatják a járókelők, és futnak tovább sebesen. A fiatalok különösen kiveszik részüket a „pörgésből”, sőt többnyire nem szükséges rossznak tartják az idővel vívott versenyt, hanem kimondottan keresik a kihívásokat, az izgalmas vagy akár veszélyes élethelyzeteket. Növelik a sebességet, élvezik az adrenalinszint emelkedését, mintegy „vezénylik” életüket a stresszhormonok. A gyors élettempó elviseléséhez átlag feletti vitalitás szükséges, azonban a modern polgár energiaszintje, teljesítőképessége igen alacsony, testileg-lelkileg nincs felkészülve a folyamatos stresszhatásokra. Ellentmondásos helyzetbe jutottunk tehát: a modern életvitel, a pörgés rendkívüli ellenálló képességet kíván, de ezt a jelenlegi életmód, étrend, szemléletmód nem biztosítja. A szervezet vízháztartása nincs egyensúlyban, a szabályozó anyagok hiányoznak, a vércukorszint ingadozik, az éhség-jóllakottság központ a „műízekhez” igazodva működik, mintegy becsapott állapotban.
Honnan „szerezhetnénk” tehát energiát? Hogyan lehetne energikussá az ember, ha az életmódján változtatni nem akar, a rohanásba beletörődött, és még a teljesítőképességét is növelni szeretné? Az egészségtelen szokások ellenére átlag feletti aktivitást szeretne felmutatni, ez azonban „szabályszerűen”, az egészség törvényeinek tiszteletben tartása mellett nem lehetséges. Az „élelmiszeripar művészei” azonban ismét segítségül hívták az agyi és idegi kémia és táplálkozásbiológia ismerőit, és erre a problémára is megalkották a félmegoldást: az energiaitalokat.
A védőbástyák ledőlése Mit tesz velünk az energiaital? Egy ideig felgyorsítja az idegrendszeri folyamatokat, az anyagcserét, az ébrenléti folyamatokat, és fokozza teljesítményt. Végső soron olyan, mint a fáradtsággal küzdő igavonó állatnak az ostorcsapás, amely ugyan rövid ideig újra aktivitásra készteti, de energiaraktárait biológiai úton nem regenerálja. Kölcsönveszi az energiatartalékok utolsó „cseppjét” is az aktuális feladat ellátására, de ennek súlyos ára lesz később, rendszeres fogyasztás esetén. A stressztartalékok ugyanis a szervezet védőbástyái, melyeket az idegrendszer a kritikus életszakaszok elviselésére, átvészelésére kapott. Az energiaitalok éppen azokat az energiaraktárakat ürítik ki, amelyek a szervek és az idegrendszer egészségi állapotát hivatottak védeni nehezebb időkben vagy krízishelyzetekben. Így az energiaitalokat fogyasztók szervezete olyan várhoz hasonlítható, amelynek kerítése, védőfalai leomlottak, kiszolgáltatottá vált a kisebb hatásokkal szemben is. Ebből adódóan az ilyen italok aláássák a hosszú távú energikusságot, az egészséget, miközben labilis idegállapotot, gyengülő stressztűrő képességet, a hosszú távú energiaraktárak (az ún. felszíni és mély alkalmazkodási energiatartalékok) kimerülését és a szervek korai elöregedését eredményezik. Végső soron gyorsított idősödési folyamatról, kiégésről van szó, hiszen az energiaraktárakhoz képest az energiaszükséglet nagyobb. Az energiaital nem ad új energiát, hanem olyan anyagokat tartalmaz, amelyek „átprogramozzák” magának a „gazdaszervezetnek” az idegrendszeri státusát, annak érdekében, hogy még több energiát szabadítson fel saját tartalékaiból. (Ilyen értelemben a vírusok mint sejtparaziták viselkedése juthat itt eszünkbe, amelyek a szervezet „átprogramozása” révén sokszorozzák meg
tevékenységüket.) Ha ezek a raktárak belátható időn belül nem töltődnek fel, a belső folyamatok veszélybe kerülnek, és elkezdődik a legérzékenyebb szervek megbetegedése. Az energiaitalok fogyasztóinak tehát még többet kellene pihenniük, mozogniuk, még egészségesebben táplálkozniuk, mint az ilyen „üdítőket” nem fogyasztóknak, hiszen idegrendszerük „lemaradásba került” az első csepp ital bevitelétől kezdve. De ha valaki többet pihen, már nincs szüksége ilyen italokra a továbbiakban. Az energiaitalok kérdésköre ezen a ponton is önellentmondásba torkollik. Mindez jól példázza: nem lehet büntetlenül felborítani az energiaegyensúlyt az emberi szervezetben. Az energiaitalok legfontosabb összetevői a taurin, a koffein, az inozitol, a guarana, a ginszeng és a B-vitamin-család tagjai. Egyes országokban normál italként történő forgalmazásuk tilos (például Franciaország, Dánia, Norvégia), a legtöbb országban azonban engedélyezett a kereskedelmük.
Az idegrendszerre ható komponensek Az idegrendszerre ható komponensek közül a koffeint kell elsőként említeni. A koffein a kávéban (1–1,5 százalék), teában (2–5 százalék), kóladióban (kb. 1,5 százalék) és kakaóbabban (kakaót tartalmazó élelmiszerben, például csokoládéban) jelen lévő alkaloid. Hatásai szélesebb körben is ismertek: izgatja a központi idegrendszert (kiemelten az agykérget), szaporábbá teszi a szívritmust, fokozza a szellemi funkciókat, egy ideig enyhíti a fáradtságérzést. Hatással van a hőszabályozásra (testhőmérsékletre), és az izmok teljesítőképességére. Serkenti a vizeletkiválasztást, egyes esetekben a bélműködésre is hatással van. A szorongásra hajlamosabb emberek érzékenyebbek a koffein hatására is, náluk már egészen kis mennyiség is elősegíti a fokozott idegesség, ingerlékenység, esetenként a depresszióhoz hasonló tünetek kialakulását. Végső soron tehát a gyakori koffeinbevitel (feketekávé, energiaitalok) a későbbi neurotikus állapotok „előszobáját” is jelenthetik a felfokozott agyi és idegi kémiai folyamatok, illetve a fokozatosan kimerülő idegrendszer miatt (lásd a Selye János által leírt stresszreakciók kimerülési fázisát). A koffein biológiai hatása, a szervezet egyensúlyvesztése megfigyelhető a csokoládét és kakaót fogyasztó gyermekeknél, kólát ivó fiataloknál, feketekávézó felnőtteknél. Dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos szerint Magyarország felnőtt lakosságának a fele rendszeres kávé-
fogyasztó, és esetenként koffeinfüggő is. Ha valaki három éven keresztül naponta 150 milligramm koffeint elfogyaszt (ami egy–másfél csésze feketének felel meg), akkor tulajdonképpen koffeinfüggő: ez ugyanolyan pszichopatológiai kórkép, mint bármely egyéb függőség, mert ha az illető nem jut kávéhoz, akkor bizony elvonási tünetei vannak. Kevésbé ismert anyag a taurin, amellyel kapcsolatban szokás említeni természetes jelenlétét az anyatejben, illetve alkalmazhatóságát a csecsemőtápszerekben, azonban nagy dózisú fogyasztásának mellékhatásairól ritkábban hallhatunk. Valóban, a taurin olyan – nem fehérjeépítő, kéntartalmú – aminosav, amely az agyban és idegsejtekben található meg nagyobb mennyiségben, részt vesz bizonyos folyamatok stimulációjában. Hatással van a teljesítőképességre, a kalcium szabályozására, az izomsejtek folyadékegyensúlyára, a zsíremésztésre, az inzulin- és adrenalinszintre, az immunműködésre, a koleszterinszintre is. Magas dózisa toxikus: emésztőszervi zavart (hasmenés), depressziót, nyálkahártya-sérüléseket, ideiglenes memóriazavart okozhat. Az inozitol összegképletben a glükózzal egyenértékű: C6H12O6 (a szőlőcukor izomerje). Szerepet játszik a sejtmembránműködésben, az idegek ingerülettovábbításában, a zsírok szállításában, kis mennyiségben májvédő hatású, növeli a haj erősségét, de csökkenti az erek megkeményedését. Antidepresszáns hatását igen magas dózisnál tapasztalták (12 g/nap). A guarana az Amazonas őserdeiben őshonos, örökzöld kúszónövény. A koffein hatásához hasonlóan képes egy ideig jelentősen fokozni az energikusságot, emellett természetes zsírégetőként is számon tartják. Fokozza a szexuális vágyat, mintegy stimulálja a szenvedélyekre való hajlamot.
Markáns összhatás a függőség elősegítésére A serkentő hatású anyagok egy részénél láthatjuk, hogy ezek a vegyületek nem feltétlenül „mérgek”, hiszen például a taurin vagy az inozitol esetében kis mennyiségű fogyasztáskor a szakirodalmak még pozitív hatásról is beszámolnak. Ez azonban nem áll arányban a teljes energiaegyensúly megzavarásával, a hozzászokással, illetve az említett egyéb hatásokkal, főként a fejlődésben lévő szervezet esetében. Az „idegrendszeri ostorokat” általában egymás mellett használják (szabályozott mennyiségben, például koffein és guarana, koffein és taurin), így egymás hatását is fokozzák (szinergens
hatás), és az „ostorból” végül „korbács” lesz. E markáns összhatást a hozzáadott egyéb hatóanyagok (ginszeng) és vitaminok (B1, B2, B5, B6, B12) tovább erősíthetik, a hozzáadott cukor és az emelt szénsavtartalom mellett (a szénsav gyorsítja a felszívódást). Láthatjuk, milyen erőfeszítések történnek a szervezet mesterséges energetizálása érdekében, hogy lépést tudjunk tartani az össznépi rohanással. Ez azonban visszahat a testre, és az önmagából ideig-óráig tartalék energiákat kipréselő szervezet végül az összeomlás szélére kerülhet. Mindez már épp a nagyobb energikussággal jellemezhető fiatal generációk jelene (de a középkorúak is használják ezeket a termékeket). Dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos szerint a fiatal szervezet hevesen reagál a koffeinre: szapora szívműködés, hányinger, hányás, rossz közérzet, magas vérnyomás jelentkezhet, és a tünetek akár kórházi kezelést is indokolhatnak. A kamaszok egy-egy bulin akár 4-6 energiaitalt és alkoholt vagy más pszichoaktív szert is fogyasztanak, amelyek egymás hatását erősítik. A szakember nem tartja egészségesnek az energiaitalok nyakra-főre fogyasztását: „A tévéreklámokat nézve sokan elhiszik, hogy szárnyakat kapnak, mindent meg tudnak oldani, nem lesz előttük lehetetlen. De sajnos, ez nem így működik, sőt akár vissza is üthet.” Úgy tűnik, a csokizós-kólázós ifjúkor „energetizáló” szokásai és a felnőttkori kávézás már nem adnak kellő energiát, még erősebb hatóanyagokra és koncentrátumokra van szükség, ami egyben a függőség folyamatát is elősegíti, mind egyénileg, mind társadalmilag. Persze felvetődhet a kérdés, mi lesz akkor, ha az energiaitalok is megszokássá, sőt „erőtlenné”, hatástalanná válnak, milyen hatóanyagok és dózisok következnek azután? Mihez vezet ez a tendencia, amelynek elszomorító eredménye néhány év alatt is jól látható? Ez a folyamat megállíthatatlanná válhat, tönkreteheti a jövő generációk idegi-lelki stabilitását és munkaképességét, ha a szabályozó hatóságok nem veszik komolyabban a felelősségüket. Külső energiainfúzióktól függő társadalomra nem épülhet eredményes jövő, és ez komoly árnyat vet az amúgy is agyaglábakon álló társadalmi rendszerekre. Tóth Gábor élelmiszer-ipari mérnök (Új Életmód, 2010/1., 16–20. o.)
A koffeinfüggés ugyanolyan pszichopatológiai kórkép, mint bármely egyéb függőség.
A stressztartalékok a szervezet védőbástyái, melyeket az idegrendszer a kritikus életszakaszok átvészelésére kapott. Az energiaitalok éppen azokat az energiaraktárakat ürítik ki, amelyek a szervek és az idegrendszer egészségi állapotát hivatottak védeni nehezebb időkben vagy krízishelyzetekben.
