FEHÉRHÁTÜ FAKOPÁNCS (DENDROCOPOS LEUCOTOS) A BAKONYBAN
A fehérhátú fakopáncs az 5 európai Dendrocopos faj közül a legritkább. Elterjedése i n k á b b k o n tinensünk keleti és délkeleti részére szorítkozik. A Kárpát-medencétől n y u g a t r a csak a Keleti-Alpok ban, a Bajor-erdőben, a Cseh-erdőben, valamint szigetszerűen a Pireneusokban fordul elő. H a zánk legritkább harkályfaja. Az utóbbi évtizedekben a Dunántúlról e g y á l t a l á n n e m is v o l t i s m e r e t e s . A századforduló előtt költött ugyan az Alpokalján Velem környékén (CHERNÉL, 1899), de azóta nin csenek róla adatok (CSABA, 1962). A z É s z a k i középhegység több tagjában előfor d u l (Zempléni-hegység, B ü k k hegység, Mátra, Börzsöny). Költése azonban csak a Zempléni-hegy ségből és a Bükkből ismert, de valószínű költ a Börzsönyben is, ahol fészekodút vágó m a d a r a t fi gyeltek meg 1959. IV. 5-én (GÁRDONYI, 1962). A Bükk hegységben magam is g y a k r a n t a l á l k o z t a m v e l e . A teljesség és az összehasonlíthatóság kedvéért az alábbiakban röviden felsorolom ezeket az adatokat is. Az első példányt 1966. VIII. 19-én figyeltük meg BANKOVICS ANTAL nagybátyámmal az Őserdőben. A madár egy alacsony, korhadó bükkfacsonk oldalán kopácsolt, miközben 10 m közelségre bevárt. A további megfigyeléseim az 1967-es év őszéről valók, amikor a lillafüredi ÉRTI kirendeltségnél dolgozva naponta jár tam a Lillafüredi Erdészet területét. Összehasonlításul a bakonyi adatokhoz, e megfigyeléseimnél is megadom, hogy milyen környezetben tevékenykedett a madár, vagyis milyen fafajokon kereste táplálékát. A további 1967. évi bükki megfigyeléseim a fehér hátú fakopáncsról: IX. 5., Lillafüred, Lusta-völgy: 1 Ç száraz kőrisfa kérgét fejtegette, 1 ff a földön korhadó ágakon mozgott. IX. 6., Lillafüred, Lusta-völgy: 1 db. Kurtabérc: 1 + 1 db, az egyik száraz lucfenyő (Picea excelsa) törzsön kopácsolt. IX. 8., Kurta-bérc — Disznós: 1 Ç + 1 $ + 1 5, az egyik közülük száraz hegyi szil (Ulmus scabra) kérgét fejtegette, egy másik szintén száraz hegyi szil törzsön mozgott. X. 4., Kurta-bérc: 1 db. X. 5., Kurta-bérc: 1 db csonka bükkfa száraz ágán kopog. X. 6., Kurta-bérc: 1 ff-et 50 percig figyeltem, ezalatt egy félhektárnyi területen moz gott, s 8—12 törzset vizsgált végig. Ezek száraz vagy korhadó szil- és bükkfák, vagy korhadó bükkcsonkok voltak,
X. 12. Jávorkút: 1 db taplós, héjaszott, de még élő bükkfán kopácsolt. X. 13., Kurta-bérc — Nagyhárs: 1 db. X. 18., Disznós: 1 $ bükkfa száraz koronaágán kopogott. XII. 6., Lillafüred: 1 db. Az adatokból is kitűnik, hogy ez a faj a Bükkben eléggé elterjedt, gyakran kerül szem elé. Elsősorban a már száradó vagy korhadó bükkfákon, máskor kiszá radt hegyi szilen, magas kőrisen keresi táplálékát. A megfigyelt bükki példányokra jellemző, hogy kevéssé vadak, az embert közelre bevárják. Ezzel szemben, úgy tűnik az eddigiek alapján, a bakonyiak félénkebbek, az ember elől már messziről odébb repülnek.
A faj bakonyi
előkerülése
A b ü k k i élőhelye ismeretében hasonló ökológiai adottságú helyeken a B a k o n y b a n is keresni kezd t e m ezt a harkályt, s a hegység legmagasabb pontján, a Kőris-hegyen 1971. XII. 26-án r á is b u k k a n t a m az első párra. A délutáni órákban kiszá radt hegyi szil (Ulmus scabra) koronaágain h á n tották a kérget nagy kopácsolással, k i m é r t ü t é sekkel. A két m a d á r 1—2 m - r e dolgozott egymás tól, de más harkályfajoktól eltérően semmi agreszszivitást nem m u t a t t a k egymás iránt. Fél óra m ú l va e helytől 1,5 k m - r e Bakonybél i r á n y á b a n újabb p á r r a akadtam, melyek épp ugyanazt a műveletet végezték, mint az előbbiek. Kiszáradt hegyi szil kérgét h á n t o t t á k szorosan összetartva. A m i n t a fa alá értem, a fj1 észrevett, s rögtön átrepült egy m á sik fára, a h o n n a n izgatottan figyelmeztette a Ç-t. Eközben a 9 jobbra-balra figyelve kereste a v e szélyt, s amikor a <$ gyors, éles ,.csu-csu-csu-csucsu-csu" riasztó hangját hallatta, észrevett, s nyíl egyenesen repült messze el. Effajta félénkség jellemző a n é h á n y megfigyelt bakonyi egyedre a b ü k k i e k k e l szemben. A téli előfordulás sejtetni engedte a bakonyi köl tésüket is, s a III. 18-i eredménytelen keresés u t á n IV. 6-án újra l á t t a m egy d'-et, a Kőris-hegy dél keleti oldalán. IV. 9-én ugyanott l á t t a m a fj-et. Vi selkedése m i n d k é t esetben azonos volt. E n y h e iz gatottságában időnként „tyúk . .. tyúk" hívó h a n g ját hallatva repült fáról-fára, néhol kopácsolásba kezdett, majd eltűnt szemem elől. IV. 20-án is ugyanott volt a fj1, s ekkor nagy területen végig k o p o g t a t t a m az odvas fákat, m í g n e m a z e g y i k frissen vágott odúból kidugta fe-
533
j é t e g y f a k o p á n c s , majd 1—2 percnyi moz dulatlanság u t á n további riasztgatásomra hirtelen kivágódott és kiáltozva messze elrepült. A szá raz bükkcsonkról, melybe az odút v á g t á k , é s 10 p e r c m ú l v a a z odúhoz röppenő hímről biztosra vehettem, h o g y ez a f e h é r h á t ú f a k o p á n c s f é s z ke. A fészkelőhely
környezetének
leírása
A fészkelőterület a Kőris-hegy (704 m) csúcsától D—DK felé 300 m - r e egy völgynek induló h o r p a dás 80 év körüli b ü k k á l l o m á n y a (Fagetum). Kicsi vel feljebb a bükkös m á r a Kőris-hegy süvegét bo rító hárs-kőris sziklaerdőbe megy át. E területen a csúcson átbukó ÉNY-i széllökések következtében sok fa tövestől kidöntve hever a sziklás talajon, több bükkfa derékba törve. Régi korhadó és fiatalabb kidöntésű fák e g y a r á n t akadnak. Az erdő leggyako ribb fafaja a b ü k k (Fagus silvatica), kisebb szám ban vagy csak szálanként fordul elő a magas kőris (Fraxinus excelsior), a hegyi szil (Ulmus scabra), з nagylevelű h á r s (Tilia platyphyllos), a hegyi j u h a r (Acer pseudoplatanus) és a korai j u h a r (Acer platanoides), a gyertyán (Carpinus betulus) és a bar kóca berkenye (Sorbus torminalis). Cserrj eszint csak a sziklaerdőbcn van, ott is csak helyenként. A f é s z e k o d ú t e g y 9,5 m m a g a s , 30 cm átmérőjű száraz bükkcsonkba, egy k i h a j l ó á g c s o n k t ö v é b e v á g t á k fi.áb ra). Az odúnyílás így felülről védett, tehát eső, hó n e m j u t h a t bele. Az odú DK felé, egyben a lejtés irányába néz, így az uralkodó északnyugati széltől is védett. A környező bükkállomány kb. 28 m m a gasságú. Április utolsó h a r m a d á b a n , a fiókanevelés idején indult a lombfakadás.
Nidobiológiai
megfigyelések
Mivel a fehér hátú fakopáncs köl tésbiológiája csak hézagosan is m e r t , az a l á b b i a k b a n k ö z l ö m az e z zel kapcsolatos észleléseimet is, anélkül persze, hogy az egyszeri esetből messzeme nő következtetéseket vonhatnék le. A fiókás odúnál 3 alkalommal végeztem a t á p lálékhordás intenzitására vonatkozó megfigyelése-
1. ábra: Száraz bükkcsonk, a Dendrocopos Ieucotos (Bechst.) fészkelő fája Abb. 1 Vertockneter Buchenstumpf, Nistbaum von Dendroscopos Ieucotos (Bechst.) Fig. 1. Dry beech stump, the nestling tree of Dendrocopos Ieucotos (Bechst.)
534
ket. Ezek az időpontok és az aznapi időjárás a kö vetkezők: 1972. IV. 20., 14 óra 35 perctől 16 óráig. Kissé bo rult idő. Minimum + 3 CC, reggel 6 órakor + 5 °C, m a x i m u m kb. 14 °C. IV. 27., 7 óra 20 perctől 10 óra 20 percig. Borult, hideg idő hózáporokkal, h ó darahullással, viharos nyugati, északnyugati szél. M a x i m u m kb. + 5 °C. IV. 30., 13 óra 35 perctől 14 óra 20 percig. A korábbi hideg n a p o k r a az első de rült napsütéses nap. M i n i m u m —1 °C, m a x i m u m kb. 15 °C.
1. t á b l . A D. leucotos fészek k ö r ü l i m o z g á s a a m e g t a l á l á s a k o r . (Kőris-hegy, 1972. IV. 20., 14.35—16.00-ig) T a b . 1 Die B e w e g u n g e n u m d a s Nest v o n D. leucotos bei sei n e m Auffinden (Kőrisberg, 20.4.1972, v o n 14,35 bis 16,00 U h r ) T a b l e 1. S t i r r i n g m o v e m e n t of D. leucotos a r o u n d its n e s t w h e n discovered (Kőris-hegy, 20th April, 1972, f r o m 14.35 till 16.00)
Az egyes megfigyelési alkalmak táplálékhordá sának m e n e t é t időegyenesre kivetítve táblázato kon ábrázolom (1—3. táblázat). A táblázatokon az egyenes vonal hossza a megfigyelés i d ő t a r t a m á nak felel meg. A megadott időpontok a m a d a r a k odú körüli mozgásainak idejét adják. Az első ilyen i r á n y ú megfigyelés IV. 20-án tör tént, amikor a fészkelőhelyet megtaláltam. Ekkor kétséges volt ugyan, hogy az odúból kiriasztott J m a d á r tojásokon ült-e még, vagy m á r esetleg pár napos fiókákon, de h a m a r o s a n meggyőződhettem ez utóbbiról, mivel m i n d k é t szülő táplálékot is hor dott. 85 percig távolról figyeltem és jegyeztem az odú körül játszódó eseményeket. Bár a fészekről kiri asztott m a d á r 10 perc múlva a c^-mel együtt viszszatért az odúhoz, de az első 30 percben zavará somra még annyira izgatottak voltak, hogy huza mosabb ideig az odúban nem m a r a d t a k benn. A visszatérő 9 épp csak bebújt az odúba, de rögtön ki is röppent, s 22 percig vissza sem jött. Ezalatt a S háromszor hozott élelmet a fiókáknak, s a h a r madik etetés u t á n ki sem repült, h a n e m rájuk ült. 5 perc múlva halk „tik-tik" hangját hallatva k ö zeledett a 9, mire a <$ rögtön kirepült. Ezután a 9 ült b e n n 15 percig, majd újból а в váltotta fel, mely ekkor 28 percig m a r a d t benn. Rövidesen a 9 táplálékot hozott, etetett, majd beült a fiókákra (1. táblázat). A második alkalommal IV. 27-én 3 órán keresz tül figyeltem az etetést (2, és 2a. táblázat). Mint a táblázatokból láthatjuk a 3 ó r a alatt a 9 19- s z e r, míg a (5 6 - s z ó r h o z o t t élel m e t a f i ó k á k n a k . (Megjegyzem a (5 az első etetéseknél izgatott volt, az első érkezésekor pl. 10 percig is v á r t táplálékkal a csőrében, míg többszöri odaröppenés u t á n be m e r t menni az odúba etetni.) A 9 táplálékhordásában h á r o m olyan szakaszt le het megkülönböztetni, amikor sűrűn, szinte per cenként h o r d t a az élelmet 4-szer, 5-szor, illetve 3szor egymás u t á n . Ilyenkor valószínű a közelben b u k k a n t bőséges táplálékra, s onnan hordta az élelmet. A c?-nél is hasonló eset állhatott fenn,
m e r t mindig 2-szer t é r t vissza egymás u t á n táplá lékkal. A megfigyelés idején a fiókák 8—9 naposak l e hettek, ekkor m á r az öregek a hideg idő (havazás) ellenére sem ültek rajtuk napközben. A h a r m a d i k alkalommal JASZENOVICS TIBOR erdész b a r á t o m m a l végeztük a megfigyelést 45 p e r cig. Ez idő alatt csak a 9 jelent meg az odúnál, 3szor hozott táplálékot. Etetéskor m á r n e m bújt be teljesen az odúba, csak a fejét dugta be. Jelenlé t ü n k miatt izgatott volt, többször hallatta lágyan ejtett „csuk . . . csuk" hangját. Előbb egy száraz szilfán, majd egy száraz bükkfa ágon néhányszor dobolt is (3. táblázat). A három megfigyelés alapján te hát valószínűsíthető, hogy a 9 g y a k r a b b a n e t e t m i n t a $. összesen a megfigyelések 310 perces (5 óra 10 perc) i d ő t a r t a ma alatt a 9 23-szor, míg а в csak 9-szer hozott élelmet a fiókáknak. Az 1—2 napos fiókákon az öregek még napköz ben is ülnek, míg később, egy hét után, m á r nem. A táplálékot kb. 300 m-es körzetből h o r d t á k a hárs-kőris sziklaerdőből és a bükkösökből. Egy al k a l o m m a l а в a fészektől 250 m - r e korhadó t ü s k ö kön keresgélt. A táplálék mineműségére n e m szerezhettem a d a tokat. A d az első etetéseknél fehér l á r v á k a t (?) hordott a csőrében. A költés sikeressége csak feltételezhető, 10—12 napos k o r u k b a n m é g az o d ú b a n voltak, később n e m végezhettem megfigyelést. A fehérhátú fakopáncs előfordulásai a
költésidőn Bakonyban
kívüli
Két eset kivételével a költésidőn kívül is csak a Kőris-hegyen találkoztam e fajjal. 1971. XII. 26án a Kőris-hegy hárs-kőris sziklaerdejében 1 pár, lentebb a bükkös szálerdőben szintén 1 pár 1—1 kiszáradt hegyi szil kérgét fejtette. 1 9-t l á t t a m 1972. VI. 28-án szintén a fenti szik laerdőben, mely a következő fafajokon mozgott: gyertyánfa 8 cm átmérőjű száraz oldalágán kérget hántott, majd fáról fára gyorsan tovább haladt, odébb nagylevelűhárs-koronában n é h á n y percig tollászkodott, u t á n a magaskőris-korona ágain k o 535
2. t á b l . D. leucotos fiókaetetés g y a k o r i s á g á n a k (Kőris-hegy, 1972. IV. 27., 7.20—10.20 h-ig)
regisztrálása.
T a b . 2 Das R e g i s t r i e r e n d e r Häufigkeit des F ü t t e r n s d e r J u n g e von D. leucotos (Kőrisberg, 27.4.1972, v o n 7,20 bis 10,20 Uhr) Table 2. The t i m e - t a b l e of t h e nestling feeding of D. l e u c o t o s (Kőris-hegy, 27th A p r i l , 1972, for 7.20 till 10.20)
pácsolt, majd egy újabb nagylevelűhárs-törzsre röppent, amit végigvizsgált a koronaágakig. IX. 5-én fészkelőhelyük környékén mozgott a ^ és a 9 is, egymástól kb. 300 m-re, mindkettő elegyetlen bükkösben. A c J l O perc alatt kb. 100 m-es vonalon 5—6 egyébként egészséges b ü k k alsó, elszá radt koronaágait vizsgálta végig. A ?, melyet 15 percig figyeltem, ugyanezt a műveletet végezte, majd egy alászorult, vékony száraz b ü k k f á n hoszszasan kopácsolt. A K ő r i s - h e g y e n k í v ü l 1972. VIII. 3 1 é n t a l á l k o z t a m v e l e e l ő s z ö r . Ménesjá ráspusztától északra egy rudas gyertyánostól kö rülvett öreg csertölgyekből (Quercus cerris) álló er dőben mozgott egy hím. A közelében levő nagy
fakopáncs (Dendrocopos maior) h í m a fehérhátút arrébb riasztotta. Ez a terület 4 k m - r e esik a fész kelőhelytől, előfordulhat tehát, hogy itt újabb p á r ról van szó. Még feltűnőbb a legutóbbi megfigyelés. 1972. XI. 7-én a Kőris-hegytől északkeletre légvonalban 9 km-re a Zörög-tetőn (494 m) t a l á l k o z t a m e g y h í m m e l . A m a dár 30—50 év körüli kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) állományban mozgott olyan helyen, ahol a tölgyek között meglepően sok volt a kiszáradt 8—20 cm átmérőjű sziltörzs.
3. tábl. A D. leucotos fiókaetetés i n t e n z i t á s á n a k (Kőris-hegy, 1972. IV. 30., 13.35—11.20 h-ig)
regisztrálása.
T a b . 3 Das Registrieren d e r I n t e n s i t ä t der F ü t t e r u n g der J u n gen v o n D. leucotos (Kőrisberg, 30.4.1972, v o n 13,55 bis 14,20 Uhr) Table 3. The t i m e - t a b l e of the i n t e n s i t y of the nestling feeding of D. leucotos (Kőris-hegy, 30th A u r i s , 1972, from 13.35 till 14.20)
Összegezés A fehérhátú fakopáncsot tehát az 1971. XII. 20.-i megfigyeléssel sikerült első ízben kimutatni a B a konyból. 1972. IV. 20-án a költése is bebizonyoso dott. A B a k o n y m a d á r f a u n á j á b a n e z -
2a. tábl. A D. leucotos fiókaetetés i n t e n z i t á s á n a k ö s s z e h a sonlitása 3 ó r á s megfigyelés a l a p j á n . (A n ő s t é n y 19-szer, m í g a h í m 6-szor hozott t á p l á l é k o t 3 ó r a a l a t t ) . T a b . 2a Der Vergleich der I n t e n s i t ä t des F ü t t e r n s der J u n g e n v o n D. leucotos auf G r u n d einer 3stündigen B e o b a c h t u n g (A. 19mal, w ä h r e n d a 6mal in den 3 S t u n d e n F u t t e r brachte) Table 2a. C o m p a r i n g t h e intensity of t h e nestling feeding of D. leucotos on t h e basis of a 3-hour o b s e r v a t i o n (A. 19-times, while food b r o u g h t six t i m e s in 3 h o u r s )
536
1. térk. A D. leucotos előfordulásai a Bakonyban Karte 1 Die Orte des Vorkommens von D. leucotos im Bakony-Gebirge
zel t o v á b b g y a r a p o d o t t a fészkelő m o n t á n e l e m e k száma. Ezideig jelenlétükről főleg a Kőris-hegyről, v a lamint Ménes járáspuszta mellől és a Zörög-tetőről (Csesznek h a t á r á b a n ) v a n n a k adatok. Számuk megfigyeléseim alapján 3—4 p á r r a tehető. Táplálékát úgy a Bakonyban, mint a B ü k k b e n is elsősorban száraz és k o r h a d ó bükktörzsön és ágakon, előszeretettel a szálanként előforduló k i száradt hegyi szilen, de m á s fafajokon is, m i n t a magas kőris, nagylevelű hárs, gyertyán, csertölgy stb. keresi. G y a k r a n mozog tuskókon, a talaj köze lében, olykor a talajra is leszáll. Az erdőgazdálkodásnak kimondottan hasznára van. Mivel ez a h a r k á l y faj Európa-szerte ritka, a D u n á n t ú l o n pedig a Bakony az egyetlen lelőhelye, javasolom a f é s z к e 1 ő h e ly é ü 1 s z o l gáló erdőrészek védetté nyilvání t á s á t a K ő r i s - h e g y e n . így remélhető, hogy a Bakony m a d á r f a u n á j á n a k ez az értékes színezőeleme t o v á b b r a is fennmarad. Bankovics
Map 1. The occurrence of D. leucotos in the Bakony Mts.
Attila
IRODALOM — LITERATUR CHERNÉL I. (1899): Magyarország madarai különös tekintettel gazdasági jelentőségükre — Budapest, 1899. CSABA, J. (1962): Változások Vas megye nyugati szélén élő egyes harkályfélék számarányában — Aquila, LXVII—LXVIII., p. 224—226. GÁRDONYI, G. (1962): Fehérhátú fakopáncs előfor dulása a Börzsönyben — Aquila, LXVII—LXVIII., p. 226. HORVÁTH, L. (1958): Piciformes-Harkályalkatúak (In Aves-Madarak, 9.) — Budapest, Akadémiai Kiadó. JÁNOSSY, D. (1952): Az Istállóskői barlang fosszilis madárfaunája — Aquila, LV—LVIIL, p. 205. KÉVE, A. (1960): Nomenciator Avium Hungáriáé — Budapest. KOHL, I.—STOLLMANN, A. (1968) : A fehérhátú fa kopáncs (Dendrocopos leucotos Bechstein) rendszertani helyzete a Kárpátokban — Aquila, LXXV, p. 193—206.
KORODI GÁL, J. (1958): Adatok a Bihar hegység madárvilágának ismertetéséhez — Aquila, LXV., p. 209. LOVASSY, S. (1927): Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik — Budapest, 1927. NAGY, GY. (1965): Jegyzetek a Mátra madárvilágá hoz — Aquila, LIX—LXIL, p. 417. THIBAUT DE MAISIERES, CL. (1943): Megfigyelé sek a hőcsikről az Alpokban — Aquila, L., p. 371. TURCEK, F. J. (1952): Adatok az erdő madárpopu lációjának funkciójához a biocönológia és az erdőgaz daság szempontjából — Aquila, LV—LVIIL, p. 51. WOYNAROVICH, E. (1942): Háborús madártani megfigyelések Ukrajnában az 1941. évben — Aquila, XLVI—IL., p. 310. — Szerző nélkül : Magasbakonyi erdőgazdasági táj — Országos Erdészeti Főigazgatóság kiadványa.
WEISSRUCKENSPECHT (DENDROCOPOS LEUCOTOS) IM BAKONY-GEBIRGE Dendrocopos leucotos ist die seltenste Spechtart von Ungarn. Bis zu ihrer Beobachtung vom Verfasser im Bakony-Gebirge trat die Art nur in den Gebieten des Zemplén-, Bükk-, Mátra- und Börzsöny-Gebirges auf. Angaben über die Brut sind vom Ende des vorigen Jahrhunderts vom Alpenfuss bekannt (CHERNÉL, 1899.) In dem Gebiet von Transdanubien wurde diese Art in diesem Jahrhundert nicht beobachtet, darum ist die Bakony'er Beobachtung auffallend. Dendro copos leucotos sah Verfasser zum ersten Mal am 26.12.1971 am höchsten Punkt des Gebirges, am Köris-
berg (704 m). Seitdem wurde die Art erneut an 10 Beobachtungstagen gesehen und Verfasser konnte auch die Ausbrütung am 20.4.1972 beweisen. Verfasser vergleicht die Bakonyer Angaben mit den Beobachtungen aus dem Bükk-Gebirge. Die Art wurde in beiden Gebieten an Orten von ähnelnden ökologisten Verhältnissen beobachtet. Bei dem im BakonyGebirge brütenden Paar wurden in erster Linie solche Beobachtungen durchgeführt, die die Intensität des Zubringens der Nahrung betrifft, dessen Vorgang durch Tabellen illustriert wird. Auf Grund der Beobachtun-
537
gen stellt Verfasser folgendes, auf dieses Paar sich be ziehendes fest: 1. Das Weibchen füttert öfters als das Männchen. In der Gesamtbeobachtungszeit von 5 Stunden und 10 Mi nuten brachte das Weibchen 23 Mal, das Männchen nur 9 Mal Futter ihren Jungen. 2. Die Nahrung wurde aus einem ungefähr 300 m grossen Gebiet vom Linden-Eschen-Felsenwald und Buchen-Hochwald zusammengetragen. 3. Auf den 1—2 Tage alten Jungen sassen die Alten auch noch tagsüber abwechselnd, nach einer Woche aber nicht mehr. Die ausser der Brutzeit beobachteten erwachsenen Vögel im Bakony-Gebirge suchten ihre Nahrung in erster Linie an den Stämmen und Aesten der vermo-
derten oder vertrockneten Buchen (Fagus süvatica), mit Vorliebe an den einzeln vorkommenden, ausgetrock neten Bergulmen (Ulmus scabra). An anderen Baumar ten sowie an Eschen (Fraxinus excelsior), Linden (Tilia platyphyllos), Hainbuchen (Carpinus betulus) und Steineichen (Quercus cerris) usw. sind sie auch oft zu beobachten. In forstwirtschaftlicher Hinsicht ist es eine ausgeprochene nützliche Art. Da diese Art in ganz Europa selten ist und im Gebiet von Transdanubien das einzige Vorkommen im Bakony-Gebirge ist, empfiehlt Verfas ser, dass die als Nistplatz dienenden Waldteile am Köris-Berg als geschützt erklärt werden. Attila
Bankovics
THE WHITE-BACKED WOODPECKER (DENDROCOPOS LEUCOTOS) IN THE BAKONY MTS. Dendrocopos leucotos is the rarest of woodepeckers in Hungary. It has been known until now only from the Zemplén, Bükk, Mátra and Börzsöny Mts. There is literature data on its nestling in the Piedmont of Alps (CHERNÉL, 1899). Thus, from the Transdanubia it has not come forward in this century, this is why its occur rence in the Bakony Mts. is so interesting. The au thor first observed Dendrocopos leucotos on the 26th of December, 1971 on the highest point of the region (Kőris-hegy: 704 m). Since he saw it in ten other oc casions and on the 20th of April, 1972 he was able to confirm its nestling here, too. The paper makes a comparison between data re corded in the Bükk Mts. and here in the Bakony Mts. The species was found in both regions in ecologically similar biotopes. Nidobiological observations were ma de in the case of the pair nestling in the Bakony Mts. especially with repect to the intensity of nourishing the nestlings, these are shown in tabulated form. The author established the following for this nestling pair: 1. The hen feeds more often than the cock. During an observation period of five hours and ten minutes the hen brought food for the young 23 times the cock only 9 times.
2. The food was brought from an area of some 300 m in diameter from lime-ash woods settled on rock and from high beech forest. 3. The 1—2-day old nestlings were alternately sal on by the adults even during the day until they reached the 6th or 7th clay. The adult birds were observed outside of the nest ling period to collect their food primarily on moulding or dry beech (Fagus süvatica) trunks or branches but they especially frequented lonely dead wych-elm (Ulmus scabra). Other tree species were also visited like the common ash (Fraxinus excelsior), big-leaf lin den (Tilia platyphyllos), hornbeam (Carpinus betulus), the Austrian oak (Quercus cerris), etc. This species is expressedly useful from sylvicultural point of view. Owing to the fact that this species is rare through out Europe, and the Bakony Mts. is its only nestling place in Transdanubia, the author proposes to make the nestling areas of this species a nature reserve on the Kőris Mountain. Attila
Bankovics