FEHÉR FÜZET 2003
NEKI Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédô Iroda Másság Alapítvány
FEHÉR FÜZET 2003 A tízéves Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédô Iroda kiadványa
Felelôs szerkesztô és kiadó: DR. FURMANN IMRE Esetleírások: DR. BIHARY LÁSZLÓ • DR. BODROGI BEA • IVÁNYI KLÁRA • DR. MUHI ERIKA DR. UDVARI MÁRTON • VERESSNÉ DR. BOROVSZKI TÍMEA Olvasószerkesztô: MIKLÓSI GÁBOR Vezetô asszisztens: JAKAB MÁRIA • Asszisztens REGGEL JÓZSEF A MÁSSÁG ALAPÍTVÁNY kiadványa A sokszorosítás A TIPO-TOP, MISKOLC munkája © MÁSSÁG ALAPÍTVÁNY, NEKI, FEHÉR FÜZET 2003, BUDAPEST
Tartalom
Köszöntô. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6 Válogatás a NEKI 2003-ban érkezett ügyeibôl I. Munkaügyi diszkrimináció. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 1. Jogellenes felmondás (A.-né R. Ibolya). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10 2. Igazolást is adtak (V. I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 3. A kapun sem mehettek be (P. Mariannék) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 4. Halálos baleset (B.-né K. Krisztina) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19 5. Munka, megrokkanásig (F.-né T. Terézia) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22 II. Önkormányzati jogsértések, emberi méltóság . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25 1. Kiszolgáltatva sorsnak, jegyzônek (P. község) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26 2. Önkényes védelembe vétel (B. Jánosné) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37 3. Hivatali visszaélés (Sz. Jenôék) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 40 III. Egészségügy . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 55 1. Elkésett császármetszés (D. Éva) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 56 2. Kollektív felelôtlenség (K. Miklós) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 60 IV. Rendôrségi ügyek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 63 1. Üsd, vágd, hazudj! (M. László és társai) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 64 2. Az arc visszaköszön (ORFK körözés) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 66 3. Jogos védelem, más minôsítés (G. Tibor) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 68 4. Az egyszerû embert nem viselik meg a börtönviszonyok? (G. fivérek) . . . . . . . . . . . . . . . . . . 71 V. Etnikai csoport tagja elleni erôszak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 75 1. Etnikai csoport tagja elleni erôszak (L. Tibor) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 76 VI. Egyéb ügyek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 79 1. Pofon mint nevelési eszköz (I. község) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 80 2. A gyerek van az iskoláért? (S. Alexandra) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 83 3. Filléres bonyodalmak (F. Géza) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 87 4. Ha cigány, megbízhatatlan? (O. Sándor). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88 5. Majd az esô megoldja (G. község) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 89 6. Alkotmányos nyugalom (D. község). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 91 VII. Statisztika a NEKI ügyeibôl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 93 VIII. A diszkriminációról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 97 IX. A NEKI . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 101
FEHÉR FÜZET 2003
A tízéves NEKI
Számomra, aki a bölcsô óta bábáskodtam a NEKI felett, hihetetlennek tûnik, hogy már tízéves a gyerek. Már a neve is szerencsésre sikeredett, mivel NEKI-nek, nem MAGÁ-nak nevezte el a sors. Nomen est omen. Kisebbségi jogvédelem ismeretlen fogalom volt nálunk, az utolsó félévszázadban. A NEKI tevékenységének kezdetekor alig volt e téren mozgás, kezdeményezés. A szó szoros értelmében úttörô munka az övé. Azóta, szerencsére, kisebbségi és roma, de nemzetközi emberjogi és jogvédelmi szervezetek is beálltak a sorba. Ma már a civil szektor részeként beszélhetünk egy jogvédelmi alszektorról, amelyhez a jogsérelmet elszenvedett megkülönböztetett csoportok és egyének bátran fordulhatnak. Úgy vélem, ebben is fel kellene mérni a NEKI elôfutár szerepét. Nemzetközi tapasztalat bizonyítja, hogy a diszkriminációnak nemzedékeken keresztül kitett egyének és csoportok bizony híján vannak a jogorvoslás tudatának, technikájának, mivel kirekesztettségük pszichikai következménye, hogy kételkedjenek jogaik érvényesítésének akár reményében is. A jogvédelmen túlmutató szerep tehát az áldozatban a „jogalanyi” tudat felébresztése, mivel ez egyben az állampolgári tudat alapját képezi. A NEKI e téren is kiemelkedô módon szerepelt. A pozitív ítélettel befejezôdött, emlékezetes Góman - ügy (1995-ben) elsô fecskeként tekinthetô a magyar joggyakorlatban. Ma már feledésbe merültek azok a kételyek és viták, amelyek a kezdeteket jellemezték. Akkor még nem volt világos, vajon kizárólag emberjogi, diszkriminatív jelenségek jogorvoslásával foglalkozzon-e a NEKI, vagy a romákat érintô magánjogi - mondjuk családi konfliktusokból származó - témákkal is. Hiszen segíteni akartunk a jogvédelemhez nem szokott kliensek életén, problémáin. Mára már nemcsak, hogy kikristályosodott az emberjogi aspektus elsôbbrendûsége, hanem a csapat tapasztalata és szakmai fejlôdése akár jogalkotási javaslatokig is felfejlesztette a tevékenység szintjét. Nemrég olyan tanulmány látott napvilágot, amely a bûncselekmények áldozatainak igényérvényesítési polgári jogi eszközeit vizsgálja és a NEKI által kezelt rendôrségi ügyek konkrétumaira támaszkodva javaslatokkal áll elô. Mára odáig fejlôdött és szakosodott az évi átlag 80 - 90 ügy kezelésén felüli tevékenysége, hogy állami igazságügyi, de akár nemzetközi szervek is bevonják tanácsadási szerepkörben. Nem elhanyagolható, sôt kiemelkedôen fontos, amit fiatal jogászok szakosodásában tesz a szervezet. A NEKI már azzal is dicsekedhet, hogy a karámjában felnevelkedett Farkas Lillát vagy Bodrogi Beát, a szakma fiatal „sztárjogászait” a médiumok rendszeresen, megbízható emberjogi szakemberekként szólaltatják meg; hogy túljelentkezés van végzôs jogászok szakmai gyakorlatra történô jelentkezésében, és hogy a bojtárok között roma emberjogi ügyvédpalántákkal találkozunk. (Mi teszi, hogy számarányukhoz képest a NEKI nômunkatársai elsöprô többséget képeznek, bizony megérdemelne egy misét. Netán az okok a kisebbségi sors évezredes sanyarú tapasztalataiból született szolidaritásban keresendôk?) A NEKI mai elismertségének Furmann Imre a kovácsa. Szerénysége és jogászi megszállottsága, ügyfelei és munkatársai iránti elkötelezettsége tette ezt a kezdeményezést azzá, ami ma. Amikor, most már egy évtizede, felkerestem azzal a kéréssel, hogy vállalja el a NEKI létrehozását, felépítését rendkívülien sûrû elfoglaltságára hivatkozva sajnálattal visszautasította. Majd egypár nap múlva felhívott, az ajánlat nem hagyta aludni, mondr 6 s
ELÔSZÓ
ta, bizony elvállalja. Ma már a személy és az intézmény egybeforrt, sôt tapasztalatom szerint a köztudatban Imre nevéhez társítják a NEKI-t, és nem fordítva. Kurátortársaimmal: Éliás Sárával, Nagy Boldizsárral, Miszlivetz Ferenccel ott álltunk Imre mellett az évek során. Állíthatom, valamennyien a NEKI sikerét, tevékenységének jobbítását helyeztük kurátori teendônk központjába. Vitáink, javaslataink ezt szolgálták. Már több mint félévszázados polgárjogi aktivistaként lezajlott életembôl ezzel a csapattal eltöltött évtized marad talán a leggazdagabb emlékeim között. BÍRÓ ANDRÁS alternatív Nobel díjas a Másság Alapítvány tiszteletbeli elnöke
r 7 s
Válogatás a NEKI 2003-ban érkezett ügyeibôl I. Munkaügyi diszkrimináció
FEHÉR FÜZET 2003
Jogellenes felmondás (A.-né R. Ibolya)
R. Ibolya közel 7 éven át dolgozott foglalkoztatási és szociális tanácsadóként egy egyesületnél. Munkáltatója általában néhány hónapra szóló, de mindig határozott idejû munkaszerzôdésekkel foglalkoztatta ôt, 2003. január 31-e után azonban új szerzôdés megkötésére már nem került sor.
A hét év során három esetben fordult elô, hogy R. Ibolyával egy évre szóló munkaszerzôdést kötöttek, legtöbbször ugyanis csak néhány hónapra szóló szerzôdéssel rendelkezett. Tudomása szerint munkatársaival számos esetben hosszabb idôre szóló munkaszerzôdést kötöttek, mint vele, jóllehet ugyanabban a munkakörben, ugyanazt a munkát végezték, mint ô. Elmondása szerint munkáját tisztességesen látta el, a hét év alatt panasz sem az ügyfelek, sem a munkáltató részérôl nem érkezett. R. Ibolya munkaviszonyát az egyesület az utolsó szerzôdése lejártával szüntette meg. Közvetlen felettese nem közölte, hogy miért nem hosszabbítja meg a szerzôdést. Kérdésére munkáltatója csak anynyit közölt vele, hogy a lépést nem köteles megindokolni. R. Ibolya elmondta: tisztában volt azzal, hogy a törvény határozott idejû munkaszerzôdés megszûnése esetén nem teszi kötelezôvé az indoklást, de rosszul esett neki, hogy közel hét év után nem kapott magyarázatot a történtekre. Tudomása szerint távozása óta már felvettek a helyére egy új munkavállalót, aki pontosan az ô korábbi munkakörét tölti be. Hátrányosan érintette, hogy mivel korábban kizárólag határozott idôre szóló munkaszerzôdésekkel alkalmazták, végkielégítést sem kapott; erre ugyanis a munkavállaló csak akkor jogosult, ha határozatlan idôre szóló munkaszerzôdéssel rendelkezik1. A panaszos arról is tájékoztatott bennünket, hogy munkája során fônöke hátrányosabb munkafeltételeket szabott neki, mint kollégáinak. Véleménye szerint ennek roma származása lehetett az oka. A munkahelyen például egyedül ô nem kapott kulcsot az irodához, ezért – függetlenül attól, hogy mennyi tennivalója volt aznapra – gyakran nem tudta munkáját idôben megkezdeni. Amíg valamelyik kollégája meg nem érkezett, az utcán kellett várakoznia. Ha pedig egyik kollégája sem ment be dolgozni, ô sem dolgozott, mivel egyedül nem tartózkodhatott az irodában. Ennek ellenére ezekre az idôszakokra is teljesítenie kellett az egyesület által megállapított normát. R. Ibolya elmondta, hogy ezt a problémát csak úgy tudta megoldani, hogy az ügyfeleket a lakásán fogadta, és az ügyintézéshez a saját telefonját használta. Az ilyen esetekben felmerülô költségeit azonban a munkáltató nem térítette meg. Problémát okozott R. Ilonának az is, hogy némelyik ügyfelét nem bent, az iroda helyiségeiben, hanem csak az iroda elôtti folyosón fogadhatta. Ez a megszorítás az ügyfelek többségét kitevô romák
1
Mt. 95. §. (1) bekezdése kimondja, „hogy a munkavállalót végkielégítés illeti meg, ha munkaviszonya a munkáltató rendes felmondása vagy jogutód nélküli megszûnése következtében szûnik meg”. Ez az eset pedig csak a határozatlan idôre kötött munkaszerzôdések esetén valósulhat meg.
r 10 s
MUNKAÜGYI DISZKRIMINÁCIÓ
esetére vonatkozott. Fônöke nem engedte továbbá, hogy a roma ügyfelekkel az anyanyelvükön beszéljen, és emiatt több alkalommal rá is szólt. Az egyedül rá vonatkozó, eltérô munkafeltételek miatt az asszony több alkalommal szóban panaszt tett a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetôjénél, minden eredmény nélkül. Ezt követôen fordult Irodánkhoz és kérte segítségünket egy esetleges jogi eljárás megindításához. Álláspontunk szerint az egyesület indokolatlanul és jogellenesen foglalkoztatta R. Ibolyát 1996. május 28-tól egészen 2003. január 31-ig határozott idejû munkaszerzôdésekkel. A Munka Törvénykönyve2 (továbbiakban: Mt) értelmében a határozott idejû munkaviszony idôtartama nem haladhatja meg az öt évet, ettôl érvényesen eltérni nem lehet3. A munkáltatói jogoknak az ilyen, nem rendeltetésszerû gyakorlása az Mt értelmében sem megengedett4, a munkavállalót, akit az intézkedés sújtott, emiatt nem érheti hátrány. A törvényben meghatározott munkáltatói jogokat és kötelezettségeket rendeltetésüknek megfelelôen kell gyakorolni, R. Ibolya esetében viszont az egyesület nem így járt el. A határozott idejû munkaszerzôdések miatt az asszonyt éveken keresztül folyamatos bizonytalanságban és kiszolgáltatott helyzetben tartották, és a végkielégítéstôl is elesett. A panasz természetesen nemcsak arra vonatkozott, hogy az asszonnyal jogellenesen kötöttek munkaszerzôdéseket, hanem arra is, hogy a munkavégzés során hátrányos megkülönböztetés érte. A törvény értelmében tilos a munkavállalókat a munkaviszony keretében koruk, nemzetiségük, fajuk, származásuk alapján hátrányosan megkülönböztetni.5 Az egyesület a panaszost származása miatt a kollégáinál rosszabb és megalázó munkafeltételek között dolgoztatta, megvalósítva a hátrányos megkülönböztetést. R. Ibolya helyére fônöke egy nem roma származású férfit vett fel. Az asszony azt is diszkriminációnak érezte, hogy saját munkahelyére nem mehetett be egyedül, és az utcán kellett várakoznia a többi kollégája érkezéséig. Ha reggel érkeztek az ügyfelek, magyarázkodnia kellett, hogy miért kint kell várakozniuk. Elfogadhatatlannak tartja továbbá, hogy a „nem kívánatos ügyfeleket” a folyosón, az erre a célra kitett asztalnál kellett fogadnia. A munkáltatónak tehát nemcsak R. Ibolya személyével – illetve származásával – volt problémája, hanem a roma származású, kevésbé jól öltözött ügyfeleket sem szívesen látta. Az asszony panaszát megerôsítette a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetôje is, aki személyesen gyôzôdött meg arról, hogy valóban létezik a panaszos és a roma ügyfelek számára elkülönített asztal a folyosón. 2003. június 6-án keresettel fordultunk a bírósághoz a határozott idejû munkaviszony jogellenes volta, valamint a hátrányos megkülönböztetés ténye miatt. Keresetünkben kértük a bíróságot, hogy az egyesülettel kötött munkaszerzôdést változtassa határozatlan idejûvé, és kötelezze a munkáltatót a törvénybe ütközôen
2
1992. évi XXII. törvény 79. § (2) bekezdése Ezzel kapcsolatban a Legfelsôbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 6. sz. állásfoglalása kimondja, „A határozott idôre létesített munkaviszony megszûnésével a felek megállapodhatnak újabb, hasonló jellegû munkaviszony létesítésében. Az elsô és az újabb határozott idejû munkaviszonyok együttes idôtartama azonban az öt évet nem haladhatja meg. Érvénytelen azonban az újabb határozott idôre szóló megállapodás, ha a munkáltató jogos érdekének csorbítására vezetne. Ilyen esetben a határozott idôre kötött újabb munkaviszonyt határozatlan idôre létesítettnek kell tekinteni.” 4 Mt. 4. §. 5 Mt. 5. §. (1) bekezdése 3
r 11 s
FEHÉR FÜZET 2003
hosszú ideig tartó, határozott idôre kötött munkaszerzôdések miatt 2.025 ezer forint vagyoni kár, valamint a hátrányos megkülönböztetés miatt 300 ezer forint nem vagyoni kár megfizetésére. Két héttel a tárgyalás elôtt az alperes jogi képviselôje megkereste Irodánkat, és egyezséget ajánlott: amennyiben elállunk a keresettôl, egymillió forintot fizetnek a felperesnek. Mivel R. Ibolya nyitott volt a megegyezésre, Irodánk úgy döntött, hogy megkezdi a tárgyalásokat az alperessel, illetve annak képviselôjével. Számtalan vitás kérdésben ugyanis érdemes komolyan megfontolni a peren kívüli megegyezés lehetôségét, hiszen a pereskedés több évig is elhúzódhat, és kimenetele mindkét fél számára bizonytalan. Mindemellett megfigyelésünk szerint a bíróságok kevés tapasztalattal rendelkeznek azokban a munkaügyi perekben, amelyekben a kereset a diszkrimináció tilalmának megsértésére is hivatkozik, és ezért kevés esély van arra, hogy a felperes számára kedvezô ítélet szülessen. Mindenesetre az egyeztetés során Irodánk ragaszkodott ahhoz, hogy a „kialkudott” kártérítési öszszeg kifizetése mellett a munkáltató bocsánatot is kérjen R. Ibolyától, tekintettel a munkaviszonya során, illetve annak megszüntetésekor elszenvedett megaláztatásokra. Fontosnak tartottuk továbbá, hogy a két fél közötti egyeztetés a bíróság elôtt, annak jóváhagyásával történjen. A tárgyalás eredményeképpen a munkáltató végül egymillió egyszázezer forintot volt hajlandó fizetni, amit R. Ibolya elfogadott. Az összeg megfizetése mellett a munkáltató bocsánatot is kért az asszonytól a következôk szerint: „szeretnék elnézést kérni az alperes nevében a felperestôl ezért a kellemetlenségért, amit okoztunk neki.” Annak ellenére, hogy a hátrányos megkülönböztetésre való utalás nem került be a szövegbe, az egyezség megkötését mégis jónak tartjuk. Úgy ítéljük meg ugyanis, hogy önmagában az a tény, hogy a munkáltató a kártérítés megfizetésén túl elnézést kért R. Ibolyától és elismerte, hogy törvénybe ütközô hibát követett el, egyfajta „beismerést” jelent mind az érintett, mind a külvilág felé. R. Ibolya. 2003. október végén megkapta a megállapodásban szereplô összeget. Az ügy vitelét az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) az antidiszkriminációs program keretében támogatja.
r 12 s
MUNKAÜGYI DISZKRIMINÁCIÓ
Igazolást is adtak V. I.
Idén februárban az egyik újságban megjelent egy hirdetés, melyben nyomdai szakembereket kerestek. Mivel a roma származású V.I.1 szakképzett nyomdász, felhívta a megadott telefonszámot. A telefonban egy hölgy tájékoztatta, hogy nyomdai termékek elôállítására keresnek munkatársakat, és jelenleg is van felvétel. Két órával késôbb, a személyes találkozó alkalmával azonban közölték vele, hogy az állást már betöltötték.
V.I. furcsállotta, hogy két óra alatt találtak megfelelô szakembert. Tapasztalata szerint ugyanis csak a próbamunka során szokott kiderülni, hogy a jelentkezô jó szakember-e. Miután elhagyta a cég telephelyét, egy óra múlva ismét felhívta a hirdetésben szereplô telefonszámot. Ekkor ismét azt a választ kapta, hogy van még felvétel, de személyes elbeszélgetésre is szükség van. A cég munkatársával ismét megegyezett egy másnap délelôtti idôpontban. A panaszos ezt követôen felkereste Irodánkat, hogy úgy érzi, roma származása miatt nem alkalmazták. A munkavállalást megelôzô tárgyalások során történt rejtett diszkrimináció bizonyítása rendkívül nehéz. A hátrányos megkülönböztetés megvalósulásakor csak a potenciális munkavállaló és a munkáltató képviselôje van jelen. Nincs közvetlen bizonyíték, nincsenek tanúk. A sérelmet szenvedett fél gyakran még arra vonatkozóan sem rendelkezik bizonyítékkal, hogy valóban járt a munkáltatónál az általa mondott idôpontban. Legtöbb esetben ugyanis nem kerül sor felvételi elbeszélgetésre, nem veszik fel a jelentkezô adatait, nem töltetnek ki vele semmilyen ûrlapot. Egyszerûen csak közlik a vele, hogy nincs felvétel. Így történt ez V.I. ügyében is. Az ügyben induló eljárás során azonban a diszkrimináció bizonyításához tényekre, adatokra van szükség. Ezek beszerzésére alkalmas eszköz a tesztelés. A módszert akkor használjuk, amikor a kisebbségi csoporthoz tartozó panaszos, feltehetôen származása miatt más elbánásban részesül, mint a hozzá hasonló tulajdonságokkal, adottságokkal rendelkezô, de nem roma származású személyek. A módszer lényege, hogy a panaszossal azonos kisebbségi csoporthoz tartozó tesztelô és egy másik, a kisebbségi csoporthoz nem tartozó, de vele egyébként azonos releváns képességekkel és tulajdonságokkal rendelkezô személy ugyanazzal a céllal keresi fel a bepanaszolt céget. A tesztelôk mindig párban dolgoznak, és ugyanazt az eljárást követik, mint a panaszos.2 A meghirdetett állásra elôször elküldünk egy roma tesztelôt, majd nem sokkal késôbb egy nem roma jelentkezôt. Amennyiben a roma tesztelôt elutasítják azzal, hogy betelt az állás, míg a késôbb érkezô nem romát fel-
1 2
Az ügyben késôbb született megállapodás értelmében ügyfelünknek kizárólag a monogramját tüntethetjük fel. Lásd még: Fehér Füzet 1998, 3. oldal, III. Új módszer
r 13 s
FEHÉR FÜZET 2003
veszik, megalapozottnak látszik az etnikai alapon történô hátrányos megkülönböztetés, amely alapján már lehet jogi eljárást kezdeményezni. Fontos, hogy a tesztelôk lehetôség szerint minden releváns tulajdonságukban megegyezzenek, úgy mint nem, életkor, végzettség, nyelvtudás, korábbi gyakorlat. Ugyancsak lényeges, hogy mindig a roma tesztelô jelentkezzen elôször. Amennyiben ilyen esetekben bírósági eljárásra kerül sor, az eljárás mindig az eredeti panaszos nevében indul, és a tesztelôk lesznek a tanúk. A tesztelést követôen azonnal kitöltenek egy-egy kérdôívet, melyek összehasonlítása során kimutatható különbségek szintén a hátrányos megkülönböztetést bizonyíthatják. Jelen esetben a roma származású tesztelô V.I.-hez hasonlóan járt: a telefonban még megvolt az állás, a személyes találkozás során azonban elküldték. Tôle sem kérdezték meg, hogy milyen végzettsége van, dolgozott-e már hasonló pozícióban. Ezzel szemben, 10 perccel késôbb a nem roma tesztelôt ugyanaz az alkalmazott végigvezette a nyomdán, megmutatta neki a munkavégzés helyét, a gépeket. Azt is megtudta, hogy próbamunka keretében három-négy órát kellene dolgoznia, és csak ezt követôen tudják eldönteni, hogy felveszik-e a munkára. A végzettsége után nem érdeklôdtek, egyszerûen megegyeztek abban, hogy másnap reggel nyolcórai kezdettel beáll. Nem roma tesztelônk másnap reggel nyolctól tizenegy óráig dolgozott, melynek során nyomdai munkát végzett a cégnél. A próbanap végén munkáját pozitívan értékelték, és közölték vele, hogy hétfôtôl munkába állhat. Erre természetesen már nem került sor, hiszen a tesztelés a munkáltató munkafelvételi eljárására vonatkozott. A Munka Törvénykönyve tiltja a munkavállalók közötti hátrányos megkülönböztetést.3 A diszkrimináció tilalma kiterjed a munkaviszonyt megelôzô felvételi eljárásokra is. Mivel a tesztelés eredménye alátámasztani látszott a panaszos által elmondottakat, a nyomda ellen V.I. nevében munkaügyi pert kezdeményeztünk hátrányos megkülönböztetés miatt. Kértük, hogy a bíróság kötelezze az alperest a felperes személyét ért megaláztatás miatt 1.000.000 Ft nem vagyoni kár megtérítésére,4 illetve egyhavi elmaradt munkabér megfizetésére, melynek összege 50.000 Ft.5 A felperest DR. MUHI ERIKA ügyvéd képviseli. A per elsô tárgyalásán az alperes egyrészt a kereset elutasítását, továbbá hatáskör hiányában a keresetlevél áttételét kérte a hatáskörrel és illetékességgel rendelkezô bírósághoz, mert álláspontja szerint ez nem minôsül munkaügyi pernek. Az alperes arra is hivatkozott, hogy állítása szerint „mint munkáltató a múltban is és jelenleg is alkalmaz magukat önkéntesen roma származásúnak valló munkavállalókat”. A bíróság végül az áttétel kérdésében nem döntött, ugyanis idôközben a peres felek a jogvita peren kívüli rendezése érdekében közös kérelmet terjesztettek elô az eljárás szüneteltetése iránt.6 A jogvita külön megállapodással, peren kívül rendezôdött.
3
1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvérôl 5. § (Mt.) Mt. 174. § (1) A munkáltató a munkavállalónak munkaviszonyával összefüggésben okozott kárért vétkességére tekintet nélkül, teljes mértékében felel. 177. § (2) Meg kell téríteni a munkavállalónak azt a kárát is, amely nem vagyoni kár. 5 177. § (1) A munkáltató a 174-176. §-on alapuló felelôssége alapján a munkavállalónak elmaradt jövedelmét, dologi kárát, a sérelemmel, illetve ennek elhárításával összefüggésben felmerült indokolt költségeit köteles megtéríteni. 6 Pp. 137. § (1)a) alapján eljárás szünetel többek között akkor, ha a felek erre vonatkozó kölcsönös megegyezésüket akár az elsô tárgyalást megelôzôen, akár az elsô fokú eljárás folyamán bármikor bejelentik. 4
r 14 s
MUNKAÜGYI DISZKRIMINÁCIÓ
A kapun sem mehettek be (P. Mariannék ügye)
2003. januárjában egy Nógrád megyei cég álláshirdetést jelentetett meg a helyi Szuperinfó újságban. Nôi gépkezelôi, csomagolói valamint raktárosi munkakörbe kerestek munkatársakat. A hirdetést követô elsô nap P. Mariann és T. Istvánné már reggel 8 óra körül felhívták az újságban megadott telefonszámot, hogy elsôk legyenek az állásra jelentkezôk között. Mivel a megadott telefonszámon senki nem jelentkezett, úgy döntöttek, hogy személyesen keresik fel a céget. A bejáratnál azonban megállította ôket a biztonsági ôr, és megkérdezte, hogy kit keresnek. A két asszony közölte, hogy az újságban meghirdetett állásra jöttek jelentkezni. Az ôr feltelefonált a cég irodájába, majd közölte a két asszonnyal, hogy minden hely betelt, menjenek haza. P. Mariann felháborodottan megkérdezte a portástól: „miért nem mondja meg az igazat? Azért nem mehetünk be, mert mi cigányok vagyunk?” A két asszony azonban még nem ment haza, néhány percig várakoztak a bejárati ajtónál, és látták, hogy más jelentkezôket beengednek a portán. Mivel a cégrôl az a hír járja, hogy nem szívesen alkalmaznak roma munkavállalókat, nem gondolhattak másra, minthogy ôket is azért nem engedték fel az irodába, mert mindketten romák.
A két asszony megszégyenülten távozott. Mivel P. Mariannal nem elôször fordult elô, hogy ugyanez a cég még esélyt sem adott neki a felvételi beszélgetésen való részvételre, ez alkalommal hangot kívánt adni elkeseredésének. A megalázó eset után a két roma asszony egyenesen a helyi roma jogvédô irodába ment, hogy panaszt tegyen. Az irodában dolgozó két alkalmazottnak mondták el, hogy mi történt velük, és a segítségüket kérték. Az egyik ügyintézô a panaszosok jelenlétében felhívta a céget, hogy érdeklôdjön a meghirdetett állás iránt. Rövid beszélgetés után kiderült, hogy még lehet jelentkezni az állásra, valamint tájékoztatták a munkafeltételekrôl, a keresetrôl, stb. Még aznap délelôtt két fiatal roma lány is felkereste a jogvédô irodát, hogy állásügyben segítséget kérjenek. Mint kiderült, aznap ôk is jelentkeztek a cég álláshirdetésére, ahol S. Anna adatait felvették és rögzítették, míg Sz. Rozáliát ugyancsak azzal az indokkal küldték el, hogy minden állás betelt. A két lány közül S. Annán nem látszik, hogy roma származású, ellentétben Sz. Rozáliával és a korábban jelentkezô két roma asszonnyal. S. Anna még az Irodából ismét felhívta a céget, és a meghirdetett állás iránt érdeklôdött. Ugyanaz a hölgy, aki Sz. Rozáliát néhány órával korábban elküldte, most telefonon azt közölte, hogy az állás még nem telt be, megerôsítve ezzel azt – a környéken is elterjedt – vélekedést, hogy a cég „nem szívesen” foglalkoztat roma munkavállalókat. P. Mariann és T. Istvánné még januárban felkereste Irodánkat, hogy biztosítsunk számukra jogi képviseletet a cég ellen induló munkaügyi perben. A jogi eljárásban DR. BODROGI BEA ügyvéd képviseli a felpereseket. Mivel a Munka Törvénykönyve (Mt.) módosítása lehetôvé teszi munkaügyi per indítását azon munkáltatók ellen, akik a munkaviszony létesítését megelôzô eljárás, tárgyalás során az állásra jelentkezôk között hátrányos r 15 s
FEHÉR FÜZET 2003
1
megkülönböztetést alkalmaznak , Irodánk P. Mariann és T. Istvánné nevében keresetet nyújtott be a cég ellen a városi bírósághoz hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése miatt. Keresetünkben az emberi méltóságában megalázott asszonyok részére fejenként 600 ezer Ft nem vagyoni kár megfizetésére kértük kötelezni a munkáltatót. P. Mariann és T. Istvánné esete valószínûleg nem egyedi a megyében. Mindkét roma asszony évekig dolgozott egy helyi gyárban, a rendszerváltást követô létszámleépítések, elbocsátások azonban ôket sem kímélték. Minden lehetôséget megragadnak ezért, hogy az évek óta tartó munkanélküliségbôl kitörjenek és ismét munkát találjanak. A munkaügyi per az egyértelmû törvényi szabályozás ellenére nehezen indult. Az alperes cég álláspontja szerint ugyanis a felperesek a keresetet a törvényi határidô lejárta után terjesztették elô, ezért a bíróságnak a pert meg kell szüntetni.2 Arra az esetre, ha a bíróság nem szünteti meg az eljárást, védekezésül elôadták, hogy az állásinterjú napján a cég irodájában egyetlen személy tartózkodott, akinek nem volt tudomása az aznapi munkafelvételrôl. A két roma asszony elküldése ezért csupán a véletlennek, azaz a félretájékoztatásnak köszönhetô. Elmondásuk szerint miután megérkezett a cég vezetôje, a félreértés tisztázása után reggel fél 9-tôl már fogadták az állásra jelentkezôket. Az alperes jogi érvelésében arra is hivatkozott, hogy a felperesek kártérítést amúgy sem kérhetnek a jelen perben, hiszen a munkáltatóval nem álltak munkaviszonyban, ami megalapozhatná kártérítési igényüket.3 Az elsô tárgyaláson az ügyben eljáró bíró is határozatlannak tûnt, hogy a keresetünkben elôadottak munkaügyi bíróságra tartoznak-e vagy sem. A felperesek jogi képviselôjének érvelését elfogadva azonban mégis elrendelte a tárgyaláson megjelent felperesek meghallgatását. A Munka Törvénykönyvének módosítását követôen egyértelmû, hogy a munkára jelentkezôk közötti hátrányos megkülönböztetés alkalmazása miatt is bírósághoz lehet fordulni. „…Tekintettel arra, hogy munkavállalók nemük, koruk stb. miatti hátrányos megkülönböztetésére leginkább a munkaviszony létesítését megelôzôen kerül sor, a jogalkalmazás egységessége érdekében az új (3) bekezdés egyértelmûen kimondja, hogy a hátrányos, illetve közvetett hátrányos megkülönböztetést tiltó rendelkezéseket, a munkaviszony létesítését megelôzô eljárás során is alkalmazni kell…”4. A kártérítés kapcsán a felperes jogi képviselôje a 2001. júliusától módosított Mt. rendelkezéseire hívta fel a bíróság és az alperes képviselôjének figyelmét. A törvény szerint a hátrányos megkülönböztetés következményeit megfelelôen orvosolni kell.5 Mivel az orvoslás módját a törvény nem részletezi, a sérelmek orvoslásának megválasztásában a feleknek és a bíróságnak széles mérlegelési joga van. Bár a törvény és annak magyarázata a hátrányos megkülönböztetés esetén indított eljárások tekintetében egyértelmûen fogalmaz, Irodánk tapasztalata mégis azt mutatja, hogy a munkaügyi diszkriminációban indított perek nagy része a bíróság hatáskörének tisztázásával kezdôdik. Miután az esetek többségében az eljárás mégis a munkaügyi bíróságon folytatódik, a következô probléma a fordított bizonyítási teher6 tekintetében merül fel. A törvény rendelkezése szerint diszkriminációs esetekben a munkáltató eljárásával kapcsolatos vita esetén a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy eljárása nem sértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmára
1
1997. évi LXXII. Tv. 32.§. Hatályos 1999. I.1.-tôl Az alperes jogi képviselôje szerint a perre a Munka Törvénykönyve 202.§-a irányadó, miszerint a keresetlevelet az intézkedés közlésétôl számított 30 napon belül kell elôterjeszteni. 3 Mt 174. § (1) bekezdés 4 Részlet az Mt 5. § (3) bekezdéshez fûzött törvényi indoklásból. 5 Mt 5.§ (7) bekezdés 6 Mt 5. § (8) bekezdés 2
r 16 s
MUNKAÜGYI DISZKRIMINÁCIÓ
vonatkozó rendelkezéseket. A felperesnek elég csupán valószínûsítenie, hogy hátrányos feltételt alkalmaztak vele szemben a kiválasztás során, s onnantól kezdve az eljárásban – a bizonyítás általános szabályaitól eltérôen – a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy nem történt hátrányos megkülönböztetés. A munkaügyi perben tartott három tárgyalás során az alperes cég jogi képviselôje minden alkalommal kérte a bíróságot, hogy állapítsa meg hatáskörének hiányát, álláspontja szerint ugyanis az eljárás – a korábban kifejtettek miatt – nem tartozik a munkaügyi bíróság hatáskörébe. A bíróság az alperes indítványára eddig még nem reagált, végzést az alperesi indítvány elfogadásáról vagy elutasításáról nem hozott. Az alperes „védekezése” tehát arra épül, hogy a reggeli idôpontban az irodában egyedül a cég titkárnôje tartózkodott, aki nem tudott a munkafelvétel meghirdetésérôl, és ezért utasította a portást arra, hogy a két várakozó roma nôt küldje el. Vallomása szerint az iroda ablakából nem is lehet látni, hogy ki várakozik a kapunál, így arról sem tudhatott, hogy az állásra jelentkezôk milyen származásúak voltak. Miután a cég egyik vezetôje fél 9 körül megérkezett az irodába, kiderült a félreértés, és attól az idôponttól kezdve már származásra való tekintet nélkül minden jelentkezôt beengedtek. Annak bizonyítására, hogy a cég nem alkalmaz hátrányos megkülönböztetést a munkavállalóival szemben, az alperes három nyilatkozatot csatolt be a bíróságnak, amelyben a cég három alkalmazottja arról nyilatkozik, hogy roma származású, a cég alkalmazásában áll, és a nyilatkozatot saját akaratából írta alá. Az alperes ezzel bizonyítottnak véli, hogy a felperesek állítása alaptalan, és hogy a bíróságnak a keresetet el kell utasítani. Az alperes állításával ellentétben a diszkrimináció – álláspontunk szerint – egyértelmûen tetten érhetô az esetben. A folytatólagos tárgyalás során ugyanis a felperesek indítványára tanúvallomást tett egy olyan helybéli asszony is, aki ugyanazon a napon, P. Mariannt és T. Istvánnét megelôzôen jelentkezett a cégnél a meghirdetett állásra. Vallomásában elôadta, hogy reggel nyolc és negyed kilenc között járt a cégnél, ahová minden probléma és kérdés nélkül beengedték. Miután végzett a személyes meghallgatással, kifelé jövet látta a két roma asszonyt, amint a bejárati kapunál várakoznak, és a portás közli velük, hogy nem mehetnek be, mert nincs több felvétel. Miután a két felperes is emlékszik a hölggyel való találkozásra, a három vallomás megdönti az alperes „tévedésre” alapított védekezését. Az alperes jogellenes eljárását azonban nem egyedül a cégnél korábban járt hölgy vallomása támasztja alá. Álláspontunk szerint az ügyben nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat az elszólásokat, apró mozzanatokat sem, amelyek összességükben a felperesek által elmondottakat támasztják alá. Az alperes a bíróságra becsatolt egy olyan listát, amely a meghirdetett állásra jelentkezôk névsorát tartalmazza. A cég elmondása szerint a közel hetven fô nevét tartalmazó listán nemcsak azok neve szerepel, akik a perbeli napon állásra jelentkeztek, hanem azoké is, akik az adott hónapban a céget munka iránt érdeklôdve felkeresték. A cég ugyanis minden jelentkezô nevét és elérhetôségét rögzíti, hogy megüresedés esetén a listáról új embert választhassanak. Az alperes érvelését követve értelmezhetetlen, hogy a meghirdetett állásinterjúra jelentkezett három felperest elküldik, míg más alkalommal, hirdetés hiányában is beengedik és rögzítik azok adatait, akik munka iránt érdeklôdnek a cégnél. Szintén több tanú bizonyítja, hogy Sz. Rozália és S. Anna aznap a munkáltatónál járt munkafelvétel kapcsán. Sz. Rozáliát meghallgatás nélkül elküldték, néhány órával késôbb telefonban azonban arról tájékoztatták ôket, hogy még tart a felvételiztetés. r 17 s
FEHÉR FÜZET 2003
Problematikus az alperes azon védekezése is, miszerint a cég titkárnôje saját hatáskörében utasította a portást, hogy küldje el a jelentkezôket, mert aznap nincs felvétel. Nem életszerû, hogy a titkárnô, aki hasonló tévedést sem korábban, sem azóta nem vétett, ne kérdezze meg a kollégáját, vagy más módon ne járjon utána, hogy van-e aznap felvétel. Annál is inkább valószínûtlen a felperes védekezése, mivel a felvételiztetés nem része a titkárnô munkakörének, így nem a saját, hanem egy kollégájának a munkakörébe tartozó kérdésben tévedett. Kétszeresen elvárható tehát, hogy ilyen szituációban a munkavállaló felhívja kollégáját. Az alperes a tárgyalás során becsatolt három nyilatkozatot, melyek szerint a gyárban dolgoznak romák, bizonyítva ezzel, hogy a hátrányos megkülönböztetés milyen távol áll a cég politikájától. Jelen munkaügyi per tárgya azonban nem az, hogy a cég alkalmazásában álló romákat éri-e hátrányos megkülönböztetés, hanem az, hogy a három felperest a munkaviszony létesítését megelôzô eljárás során hátrányos megkülönböztetés érte. Önmagában tehát az a tény, hogy az alperes alkalmaz romákat, nem mentesíti ôt annak bizonyítása alól, hogy a felpereseket nem érte hátrányos megkülönböztetés. Mindemellett a három nyilatkozat jogi szempontból nem igazán értékelhetô. A hatályos szabályok szerint ugyanis bárki romának, illetve más kisebbséghez tartozónak vallhatja magát, annak ténye és valósága nem vitatható. Az pedig, hogy egy gépsor mellett dolgozó munkavállaló „egyszer csak” azzal kopogtat a vezérigazgató ajtaján, hogy hallott a cég ellen folyó igazságtalan perrôl, ezért szeretne segíteni az említett nyilatkozat aláírásával, és tisztelettel megkéri a vezérigazgató urat, hogy a perben a nyilatkozatát bizonyítékként csatolják be a bíróságra, további kételyt vet fel a cég tisztességes pervitelével kapcsolatban. A következô tárgyalás az ügyben 2004. február 9-én lesz.
r 18 s
MUNKAÜGYI DISZKRIMINÁCIÓ
Halálos baleset (B.-né K. Krisztina)
B. István huszonnégy éves roma fiatalember 2001. októberében segédmunkásként dolgozott egy építôipari cégnél, ahol vakolási, javítási munkákat végzett. Az egyik felújítási munka során a brigádvezetô arra utasította ôt, hogy álljon a negyedik emeleten lévô erkély ajtajába, nehogy valaki a korlát nélküli részre lépjen. Az utasítás arra is kitért, hogy az építési munkálatok befejezése után a takarítás következik. B. István – feltehetôleg az utasítás félreérthetô volta miatt – megkezdte az erkélyrôl a lehullott törmelék és malter takarítását, de egy óvatlan pillanatban elveszítette az egyensúlyát és mintegy 14-15 méter magasságból az épület és a mélygarázs közötti földes talajra zuhant. A zuhanás következtében májszakadást és belsô vérzést szenvedett, majd a kórházba szállítás közben elhunyt. Özvegye, B. Mariann és kiskorú gyermeke képviseletében nyújtottunk be keresetet a munkáltató ellen a bírósághoz.
A baleset körülményeit a Munkaügyi Felügyelôség vizsgálta.1 A vizsgálat megállapította, hogy a kivitelezô nem látta el védôkorláttal a beüvegezetlen erkélyajtót és az erkélyt, és nem követelte meg az ennek hiányában szükséges védôeszköz, valamint a biztonsági öv használatát. A brigádvezetô a munkavállalót olyan munkaterület közvetlen közelében dolgoztatta, ahol fennállt a veszély, hogy leesik. Ezen túlmenôen bebizonyosodott az is, hogy munkába lépése napján B. Istvánt nem részesítették munkavédelmi oktatásban, és orvosi alkalmassági vizsgálatra sem küldték el. Mindezek alapján a felügyelôség a munkáltató céget és a kivitelezôt – egyaránt 1.500 ezer Ft összegû – munkavédelmi bírsággal sújtotta. A cég vezetôje a szabálysértés elkövetése miatt 100.000 Ft szabálysértési bírságot fizetett. Mindez azért is fontos, mert a baleset elôtt néhány nappal már vizsgálódott a felügyelôség az építkezésen. Akkor is megállapította a védôkorlátok, az egyéni védôeszközök hiányát, és határozatban rendelte el az azonnali végrehajtást, tekintettel a munkaterületen dolgozókat fenyegetô közvetlen élet- és balesetveszélyre. A vizsgálat lezárultával a felügyelet feljelentést tett D. József brigádvezetô ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének2 alapos gyanúja miatt.
1
1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemrôl (Mvt.) rendelkezik a munkabalesetek kivizsgálásának szabályairól, illetôleg az ilyen ügyekben eljáró hatóságokról. Mvt. 64. § (1) A munkabalesetet és a foglalkozási megbetegedést - ideértve a fokozott expozíciós eseteket - be kell jelenteni, ki kell vizsgálni, és nyilvántartásba kell venni. 2 1978. évi IV. törvény a Büntetô Törvénykönyvrôl (Btk.) Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés 171. § (1) Aki foglalkozása szabályainak megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz, vétséget követ el és egy évig terjedô szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendô. (2) A büntetés a) három évig terjedô szabadságvesztés, ha a bûncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget, b) egy évtôl öt évig terjedô szabadságvesztés, ha a bûncselekmény halált, c) két évtôl nyolc évig terjedô szabadságvesztés, ha a bûncselekmény kettônél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz. (3) Ha az elkövetô a közvetlen veszélyt szándékosan idézi elô, bûntettet követ el, és az (1) bekezdés esetén három évig, a (2) bekezdés esetén - az ott tett megkülönböztetéshez képest - öt évig, két évtôl nyolc évig, illetôleg öt évtôl tíz évig terjedô szabadságvesztéssel büntetendô. (4) E § alkalmazásában foglalkozási szabályok a lôfegyver használatára és kezelésére vonatkozó szabályok is.
r 19 s
FEHÉR FÜZET 2003
3
A BRFK a nyomozást megszüntette, mondván, nem állapítható meg bûncselekmény elkövetése, valamint az eljárás folytatásától sem várható eredmény.4 Az indokolás kifejtette, hogy a baleset helyszínén csak a gyanúsított, illetve a sértett tartózkodott, ezért a tanúként kihallgatott személyek az eljárás során nem tudtak érdemi információval szolgálni. A gyanúsított – elmondása szerint – azzal bízta meg az elhunytat, hogy álljon a negyedik emeleti lakás keresztdeszkákkal védett erkélyajtajához, és senkit ne engedjen ki oda, mivel a lepattanó betondarabok veszélyes sérüléseket okozhatnak. Tagadta, hogy arra utasította volna a sértettet, hogy lépjen ki a korláttal nem védett erkélyre és ott takarítson. Véleménye szerint a felügyelôségen tett vallomását félreértették, hiszen nem adott takarításra vonatkozó utasításokat a munkavállalónak. Elmondása szerint arra kérte az elhunytat, hogy a munka befejezése után szedje össze a szerszámokat, és végezze el az ilyenkor általában szükséges takarítási feladatokat. Egyértelmûen cáfolta, hogy a munkavállalót az erkély takarításával bízta volna meg. A nyomozást lezáró határozat erre vonatkozóan az alábbi indoklást adja: „Tekintettel arra, hogy a feljelentô állításával és a gyanúsított tagadásával szemben olyan tárgyi vagy személyi bizonyítékot felkutatni nem tudtunk, amely egyértelmûen bizonyítaná, vagy kizárná a gyanúsított részérôl a bûncselekmény elkövetését (…) a rendelkezô részben foglaltak szerint (…) határoztam”5 Az ügyben sértetti képviseletet ellátó ügyvéd a határozat ellen panaszt nyújtott be. Ebben felhívja a nyomozóhatóság figyelmét, hogy életszerûtlen az, ha munkavégzés nélkül állítanak egy embert a bedeszkázatlan erkélyajtóba. Ezen túl a munkáltató kötelessége lett volna az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit biztosítani, ami ebben az estben nem történt meg. Az ügyészség a panaszt a következôkkel utasította el: „(…)A megállapított tényállás szerint valóban sérültek a biztonságtechnikai elôírások a kérdéses építkezés során, emiatt a munkaügyi felügyelôség a céget pénzbírsággal is sújtotta. A bûncselekmény megállapíthatósága szempontjából azonban e tényeknek akkor van jelentôsége, ha az emiatt fokozottan balesetveszélyes területen a munkavállalót munkavégzésre utasítják, vagy az ott történô munkavégzést eltûrik. Jelen esetben erre vonatkozó adatot beszerezni nem volt lehetséges.” A büntetôeljárás befejezése után az ügyben eljáró ügyvéd megkereste Irodánkat, és a segítségünket kérte a kártérítési per megindításához. A beszerzett dokumentumokból kitûnik, hogy a munkáltató valóban nem tett meg mindent a baleset elkerülése érdekében. Továbbá a tanúk vallomásaiban is fellelhetôk olyan ellentmondások, amelyek arra utalnak, hogy az elhunytat nem pusztán az erkélyajtó ôrzésével bízták meg. A Munka Törvénykönyve (Mt.)6 értelmében a munkáltató vétkességére tekintet nélkül, teljes mértékben felel a munkavállalónak a munkaviszonnyal összefüggésben okozott kárért. Ez alól a felelôsség alól csak akkor mentesülhet, ha bizonyítja, hogy a kárt a mûködési körén kívül esô elháríthatatlan ok, vagy kizárólag a károsult magatartása okozta. Mentesül továbbá a kár azon részétôl, amelyet a munkavállaló vétkes magatarása idézett elô. 3
Budapesti Rendôr-fôkapitányság Vizsgálati Fôosztály Élet és Ifjúságvédelmi Osztály Életvédelmi Alosztály Az akkor hatályos 1973. évi I. törvény a büntetôeljárásról 139. § (1) A nyomozást határozattal meg kell szüntetni, ha a) a cselekmény nem bûncselekmény, vagy azt nem a gyanúsított követte el; b) a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bûncselekmény elkövetése, az elkövetô kiléte, illetôleg az, hogy a bûncselekményt a gyanúsított követte el, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény; c) a büntethetôséget kizáró vagy megszüntetô ok áll fenn; d) a cselekményt már jogerôsen elbírálták. 5 Részlet a megszüntetô határozatból. 6 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvérôl (Mt.) 174. § (1) bekezdés 4
r 20 s
MUNKAÜGYI DISZKRIMINÁCIÓ
A munkavállalónak kell tehát bizonyítani, hogy az egészségkárosodás, jelen esetben a halál a munkaviszonnyal összefüggésben keletkezett. Ilyen esetekben vizsgálni kell azt is, hogy a kárt a munkáltató mûködési körébe esô ok idézte-e elô. A Munkaügyi Kollégium 29. számú állásfoglalása szerint azt, hogy a kárt elôidézô ok az adott esetben a munkáltató mûködési körén kívül esik-e, mindig objektív ismérvek alapján kell vizsgálni. B. István esetében nyilvánvalóan a munkáltató mûködési körébe esô okról van szó, hiszen az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit az Mt. értelmében7 a munkáltatónak kell biztosítani Ez természetesen csak egy általános meghatározás, amelyet az egyes foglalkozásokra vonatkozó szabályok töltenek meg tartalommal. A konkrét ügyben a biztonságos munkavégzéshez akkor lettek volna adottak a feltételek, ha van védôkorlát az erkélyeken, és a munkavállalókat ellátják a szükséges egyéni védôeszközökkel. Emellett elôzetes orvosi alkalmassági vizsgálatra kellett volna ôket küldeni. Egy építkezésen nem dolgozhat olyan személy, akinek tériszonya van. A munkavállalókat balesetvédelmi oktatásban is részesíteni kell. A munkáltató felelôsséggel tartozik abban az esetben is, ha a kárt mûködési körén kívül esô ok idézte elô, de a kár oka tényszerûen elhárítható lett volna. A munkáltató ezért még abban az esetben is felelôs a munkavállaló balesetéért, ha – miként védekezett – kifejezetten megtiltotta B. Istvánnak az erkélyre való kilépést. A bekövetkezett baleset ugyanis pusztán a védôeszközök biztosításával és használatuk megkövetelésével is elhárítható lett volna. Ha van védôkorlát az erkélyen, B. István balesete nem történik meg. A gondatlanság megítélését súlyosbítja, hogy néhány nappal korábban e hiányosságokat már megállapították, és a munkáltatót kötelezték azok pótlására. A törvény értelmében a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállaló közeli hozzátartozójának a károkozással összefüggésben felmerült kárt, az indokolt költségeket.8 Amennyiben a károkozással összefüggésben a munkavállaló meghal, eltartott hozzátartozója olyan összegû tartást pótló kártérítésre tarthat igényt, amely szükségleteinek – a tényleges, illetôleg a várhatóan elérhetô munkabért, jövedelmet is számításba véve – a baleset elôtti színvonalon való kielégítését biztosítja. A sértett özvegye és kiskorú gyermeke érdekében pert indítottunk, és kértük a bíróságot, hogy részükre az alperes fizessen vagyoni és nem vagyoni kártérítést. Mivel a családban B. István volt a családfenntartó, mind a feleség, mind pedig a gyermek részére kértük a tartást pótló járadék megállapítását is. A keresetlevelet DR. MUHI ERIKA ÜGYVÉD 2003. január 24-én nyújtotta be a Pest Megyei Munkaügyi Bírósághoz. Az alperes ellenkérelmében vitatta a kereset jogalapját, kérte annak elutasítását és a per költségeinek a felperesre hárítását. Álláspontja szerint a baleset az alperes mûködési körén kívül esô elháríthatatlan ok következménye, mely okot a károsult elháríthatatlan magatartása idézte elô. A munkáltató elôadta azt, amit már a büntetôeljárás során is állított: a brigádvezetô a kijutás megakadályozása végett állította az erkélyajtóba B. Istvánt. Arra is hivatkoztak, hogy a munka utáni takarítás nem az erkélyre, hanem a szerszámokra vonatkozott, és az erkélyen az elhunytnak nem volt feladata munkát végezni. Az ügyben a felperesi képviselô munkavédelmi szakértô kirendelését indítványozta. A bíróság a szakértô kirendelésének kérdésében még nem hozott döntést. 7
Mt. 102. § (2) A munkáltató köteles – az erre vonatkozó szabályok megtartásával – az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit biztosítani. (3) A munkáltató köteles a) a munkát úgy megszervezni, hogy a munkavállaló a munkaviszonyból eredô jogait gyakorolni, kötelezettségeit teljesíteni tudja; b) a munkavállaló számára a munkavégzéshez szükséges tájékoztatást és irányítást megadni; c) a munkavégzéshez szükséges ismeretek megszerzését biztosítani. 8 Mt. 181. § (1) és (2) bekezdés
r 21 s
FEHÉR FÜZET 2003
Munka megrokkanásig (F.-né T. Teréz)
F.-né T. Teréz 1999. májusától 2002. decemberéig egy gyógynövény-feldolgozó kft. telephelyén dolgozott, évente meghosszabbított, határozott idejû szerzôdéssel. Elmondása szerint ô volt az egyetlen roma származású munkavállaló a cégnél. Az asszony 2002-ben különbözô mozgásszervi panaszok miatt több alkalommal is táppénzre ment. Január 15-én munkáltatója levélben közölte: betegségére való tekintettel lejárt munkaszerzôdését nem kívánják meghosszabbítani.
A cég telephelyére hetente kétszer érkezett áru, F.-né feladata az volt, hogy a sokszor 20-30 kilós zsákokat a teherautóról lepakolja, raklapra tegye. Rajta kívül a telepen egy férfi munkavállaló dolgozott: mint a telephely vezetôje, ô látta el az adminisztrációs feladatokat. Volt még egy munkatársnôje is, aki azonban a zsákok mozgatásában általában nem vett részt: az mindig F.-nére maradt. 2002-ben egyre gyakrabban jelentkeztek panaszosunknál nyaki és vállfájdalmak, illetve a bal karja állandóan zsibbadt. Betegsége miatt több alkalommal is betegállományba került, végül az orvosok közölték vele, hogy mûtéti beavatkozás vált szükségessé. Az asszonynak rendkívül rosszul esett, amikor megtudta, hogy munkáltatója nem kívánja tovább foglalkoztatni. Leginkább azt sérelmezte, hogy nem értesítették elôre, mit tervez a cég vele kapcsolatban, és még a lehetôségét sem kínálták fel, hogy esetleg más munkakörben tovább dolgozhasson. Azt ô maga is belátta, hogy egészségi állapota miatt az addigi nehéz fizikai munkát már nem tudta volna megfelelôen ellátni. Ugyanakkor úgy gondolta, egészségi problémáinak kialakulása összefüggésben van azzal, hogy a megengedettnél nagyobb terheléssel járó munkát végeztettek vele. Erre utal szerinte az is, hogy korábban semmilyen hasonló panasza nem volt, és a problémái a kft-nél töltött idô alatt kezdôdtek. Az Országos Orvosszakértôi Intézet a 44 éves asszony állapotában 50 százalékos munkaképesség-csökkenést állapított meg. A szakvélemény alapján F.-né többek között nyaki gerincsérvben szenved, mely érinti a gerinccsatornát is. Az orvosok szerint a gerinc degeneratív elváltozásai korral járó folyamat következményei, a gerincsérvek keletkezésében azonban szerepet játszhatott a 10-20 kg feletti terhek rendszeres emelése, mozgatása. A Munka Törvénykönyve (Mt.) alapján a határozott idejû munkaviszony idôtartama az öt évet nem haladhatja meg.1 A munkáltató tehát nem követett el jogszabálysértést, amikor 2003. januárjától nem hosszabbította meg F.-né szerzôdését. Felmerül azonban a kérdés, vajon mi az oka annak, hogy egy folyamatos, mellesleg rendkívüli fizikai megterheléssel járó feladat elvégzésére mindig csak egy-egy évre kötnek szerzôdést az alkalmazottal. A határozott idejû munkaszerzôdést általában akkor célszerû alkalmazni, amikor egy konkrét feladat elvégzésére keresnek valakit, vagy meghatározott idôre helyettesíteni kell egy dolgozót. Amikor a válaszokat keressük, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy abban az esetben, ha a munkaszerzôdés határozatlan idejû lett volna, F.-né munkaviszonyát nem szüntethették volna meg. Táppénzes állomány alatt erre ugyanis nincs lehetôség.
1
1992. évi XXII. törvény 79. § (5)
r 22 s
MUNKAÜGYI DISZKRIMINÁCIÓ
A munkavállaló által hordozható legnagyobb megengedett teherrôl szóló, a munkáltatókra nézve kötelezô Egyezmény2 értelmében egyetlen munkavállalótól sem követelhetô meg, illetve engedélyezhetô számára olyan rakomány kézi szállítása, amely súlyánál fogva feltehetôen veszélyezteti az egészségét.3 Korlátozni kell a nôk és a fiatalkorú munkavállalók által történô kézi szállítást. Amennyiben mégis velük végeztetik ezt a munkát, a teher legnagyobb megengedett súlyának lényegesen kisebbnek kell lennie, mint a felnôtt férfi munkavállalók esetében.4 F.-né orvosi leleteit jelenleg egy Irodánk által felkért orvos-szakértô vizsgálja. Amennyiben az orvos összefüggést talál az asszony által végzett munka és egészségi állapotának megromlása között, a panaszossal egyeztetve kártérítési keresetet nyújtunk be a munkáltatóval szemben. Az okozati összefüggés megléte esetén ugyanis a munkáltatót kártérítési felelôsség terheli, függetlenül attól, hogy határozott vagy határozatlan idejû szerzôdés keretében alkalmazza a munkavállalót.
2
2000. évi LXIV. törvény a munkavállaló által hordozható legnagyobb megengedett teherrôl szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1967. évi 51. ülésszakán elfogadott 127. számú Egyezmény kihirdetésérôl 3 Egyezmény 3. cikke 4 7. cikk
r 23 s
II. Önkormányzati jogsértések, emberi méltóság
FEHÉR FÜZET 2003
Kiszolgáltatva sorsnak, jegyzônek (P. község)
Az elmúlt években megszaporodtak az önkormányzatokkal kapcsolatos bejelentések. Egyre több roma panaszos fordul Irodánkhoz azt sérelmezve, hogy a helyi önkormányzat a szociális ellátások mértékének megállapításakor diszkriminatív módon bánt vele. 2003. januárjában olyan panasszal kerestek meg minket P. községbôl, mely tartalmazta a települési önkormányzatok által a helyi lakosok sérelmére elkövethetô jogsértések valamennyi lehetséges módozatát. A település roma lakosságának képviselôje szerint a helyi jegyzônô a képviselôtestület támogatásával évek óta mindent megtesz annak érdekében, hogy a helyi költségvetés nehéz helyzetén segítsen, ám eközben a nincstelen romákat még nehezebb helyzetbe taszítja. Mikor munkatárasaink a helyszínre utaztak, tizenhét roma lakostól kaptak meghatalmazást arra, hogy az ügyeikben jogi képviselôjükként járjunk el. A panaszosok véleménye szerint a p.-i önkormányzat nem a jogszabályi elôírásoknak megfelelôen, illetve azokat teljesen önkényesen alkalmazva jár el a hatáskörébe tartozó ügyekben. Eljárása következtében elsôsorban a roma lakosság került még hátrányosabb helyzetbe.
A munkatársainknak nyilatkozó roma lakosok elôadták, hogy számos nehéz helyzetû család hiába jogosult rá, nem kapja a rendszeres gyermekvédelmi támogatást. A rendszeres szociális segélyre sem tudnak jogosultságot szerezni, mert a jegyzônô különbözô valótlan indokokra hivatkozva nem tekinti ôket az önkormányzattal együttmûködônek, ami feltétele a támogatás megítélésének, illetve folyósításának. Ennek következtében több roma vagy nem roma, de szegény sorban élô család problémája, hogy a szülôk munkanélküliek, több gyermeket nevelnek, ám a települési önkormányzat részérôl semmilyen ellátásban nem részesülnek. A panaszosok emellett sérelmezték, hogy számos alkalommal hiába fordultak kérelemmel az önkormányzathoz, írásbeli beadványaikat rendre nem veszik át, vagy ha át is veszik, arra érdemi választ nem kapnak. Végezetül álláspontjuk szerint az önkormányzat közhasznú munka végeztetése címén sokszor megalázó, az emberi méltóságukat sértô módon jár el velük szemben, kihasználva kiszolgáltatott helyzetüket. Többen sérelmezték, hogy a kiegészítô családi pótlékot azzal az indoklással vonták meg tôlük, hogy az apa munkanélküli, elsôsorban az ô kötelessége gyermeke eltartása, ezért sürgôsen keressen munkát. A kérelmezôknek igazolást kellett volna bemutatniuk, hogy legalább két munkahelyen sikertelenül próbálkoztak elhelyezkedni. Egy asszony azt kifogásolta, hogy a rendszeres gyermekvédelmi támogatásból a jegyzô két alkalommal levont hatezer forintot, mivel élettársának bérlettartozása volt az önkormányzat felé. Megtörtént, hogy két nôt nyolchónapos terhesen a helyi jegyzônô arra utasított, hogy árkot tisztítsanak, és buszmegállót takarítsanak, ellenkezô esetre a szociális segély megvonását helyezve kilátásba. Munkaruhát és védôfelszerelést az asszonyok nem kaptak. Mindkettôjüket több alkalommal rendelték be hasonló módon, megalázó munkák végzésére. r 26 s
ÖNKORMÁNYZATI JOGSÉRTÉSEK, EMBERI MÉLTÓSÁG
Gyakori probléma még a panaszosok szerint, hogy az önkormányzat úgy végeztet közcélú munkát, hogy nem harminc, hanem, csak néhány napra köt szerzôdést. A munkavégzésre való felszólítást sokszor a munkavégzés napján küldik ki azzal a kikötéssel, hogy aki nem hajlandó dolgozni, attól megvonják a segélyt. Egyes p. községbeli szociális ügyeket az illetékes megyei ügyészség, a megyei közigazgatási hivatal és a kisebbségi ombudsman is megvizsgált. Valamennyien megállapították, hogy az önkormányzat törvénysértôen járt el. Az eljárásoknak azonban komolyabb következménye nem volt, egyik szerv sem követte nyomon, hogy helyreállt-e a községben az önkormányzat törvényes mûködése. Bár a megvizsgált egyedi ügyekben az ügyészség és a közigazgatási hivatal felszólításának, illetve a kisebbségi ombudsman ajánlásának az önkormányzat eleget tett, más ügyekben ettôl függetlenül továbbra is folytatta a jogszabályok önkényes alkalmazását. Nem történt meg a törvénytelenül elvont gyermekvédelmi támogatások visszamenôleges kifizetése sem. Van olyan család, amelynek pl. másfél évig nem fizetette az önkormányzat a támogatást, mert az édesapa nem dolgozott. A Pest Megyei Közigazgatási Hivatalt Irodánk is megkereste. Fél évvel korábbi állásfoglalása még számos törvénytelenséget tárt fel, most viszont nem talált okot arra, hogy bármilyen intézkedést tegyen. Irodánk két alkalommal is járt a helyi önkormányzatnál, ahol ügyvédi meghatalmazás alapján az érintett panaszosok ügyében készült valamennyi hivatalos iratról másolatot szerettünk volna készíteni. A település jegyzônôjét minden alkalommal az odautazásunk elôtt levélben kerestük meg azzal, hogy az általunk megjelölt iratokat készítsék elô. A helyszínen azonban azt tapasztaltuk, hogy bizonyos iratok eltûntek az aktákból, vagy a panaszos birtokában lévô eredeti határozat szövege nem egyezik az önkormányzatnál lévôvel. Egyes ügyekben tehát két azonos dátummal ellátott, azonos ügyszámmal rendelkezô, de eltérô tartalmú határozat született. Munkatársaink arra is találtak példát, hogy az önkormányzati jegyzôkönyv alapján a képviselôtestület egy kérelmezônek megítélte a támogatást, a megszövegezett határozat azonban már elutasító volt. Találtunk olyan tértivevényt, melynek a „feladó”, és a „címzett” által aláírt részét ugyanazzal a tollal és írással töltötte ki valaki. Abban az ügyben, melyben a rendszeres gyermekvédelmi támogatásból lett levonva a bérlettartozás, megtaláltuk a befizetési bizonylatot, melyen az egyik önkormányzati alkalmazott aláírása szerepelt, és ezt kérdésünkre az illetô el is ismerte. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a megyei közigazgatási hivatal munkatársa ott jártunk elôtt, az általunk megjelölt ügyekben elvileg mindent megvizsgált, azonban – ahogy arra már utaltunk– az általunk feltárt hiányosságok, törvénytelenségek elkerülték a figyelmét. Tekintettel a nagyszámú panaszosra, és arra, hogy évek óta zajlott a törvénytelen gyakorlat, P. községben a tényfeltáró munka egy évig tartott, három munkatárs bevonásával. Az ügy jelenlegi szakaszában elôkészületben van egy büntetô feljelentés elkészítése ismertetlen tettesek ellen hivatali visszaélés bûntette miatt. Négy ügyben államigazgatási jogkörben okozott kár és személyiségi jogok megsértése, négy ügyben pedig szintén személyiségi jogok megsértése miatt fogunk polgári peres eljárást kezdeményezni. A keresetlevelek 2004. januárjában kerülnek benyújtásra. Számos panaszos ügyében nem tudunk eljárást indítani, tekintettel arra, hogy nem sikerült megfelelô bizonyítékokat gyûjtenünk. Az önkormányzati aktákban a szükséges dokumentumok nem voltak fellelhetôk, ügyfeleink pedig nem ôrizték meg a sokszor több évvel korábbi iratokat. Több személy nevében 2003. szeptemberében új rendszeres szociális segély és rendszeres gyermekvédelmi támogatási kérelmeket adtunk be. Ezekben az ügyekben az önkormányzat a törvényes határidôt figyelmen kívül hagyva mindeddig nem volt hajlandó döntést hozni.1 1 Az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. tv. (Áe) 15. § (1) szerint az érdemi határozatot a kérelem elôterjesztésétôl, illetôleg az eljárás hivatalból történt megindításától számított harminc napon belül kell meghozni. A (2) bekezdés szerint a testületi szerv hatáskörébe tartozó egyedi államigazgatási ügyben az (1) bekezdésben meghatározott határidôn belül, vagy ha ez nem lehetséges, legkésôbb a soron következô testületi ülésen kell határozni.
r 27 s
FEHÉR FÜZET 2003
* * * P. község esete rendkívül szemléletes példája annak, hogy a szociális ellátások rendszerének jelenlegi szabályozása során hogyan kerülhet olyan helyzetbe a kérelmezô, hogy a törvény által megállapított jogosultsági feltételek megléte ellenére elessen a támogatástól. A segélyezés rendszere egyes önkormányzatok, így P. község önkormányzatának a kezében is a büntetés-jutalmazás eszközévé válik, mellyel a település rászorulóit érdemes és érdemtelen szegényekre osztják. Az állam szociális kötelezettségével kapcsolatos feladatokat a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény2 (továbbiakban Szt.) foglalja rendszerbe. A törvény meghatározza az állam által biztosított egyes szociális ellátások formáit, szervezetét, a szociális ellátásokra való jogosultság feltételeit, érvényesítésének garanciáit. A szociális ellátás feltételeinek biztosítása a szociális törvény, illetve a helyi önkormányzatokról szóló törvény3 (továbbiakban önkormányzati törvény) szerint az állam és a helyi önkormányzatok feladata. Ezek alapján a különbözô szociális feladat- és hatásköröket a helyi önkormányzat képviselôtestülete, illetve a település jegyzôje gyakorolja. Úgy tûnik azonban, számos önkormányzat még nem érett arra, hogy éljen, és ne visszaéljen azzal a szabadsággal, mellyel választott képviselôit a közösség ügyeinek intézéséhez a törvény felruházza. A bepanaszolt önkormányzati eljárásokról általában elmondható, hogy csak ritkán kimutatható bennük a nyílt, közvetlen diszkrimináció. A hátrányos megkülönböztetés általában úgy valósul meg, hogy a roma ügyféllel a hatóság kevésbé odafigyelôen, körültekintôen jár el, esetleg jobban megvárakoztatják, kevésbé veszik komolyan észrevételeit, beadványait, vagy részére az ügyintézés a szokásosnál is bonyolultabb és nehézkesebb. A közigazgatás (vagy a tisztviselô) lélektelen, bürokratikus ügyintézésével, viselkedésével szemben a sokszor írni-olvasni sem tudó kérelmezô teljesen kiszolgáltatott helyzetben van. Elôfordul, hogy a hivatali ügyintézésben járatlan, hátrányos helyzetû személy megkereséssel fordul az önkormányzathoz, a hivatal azonban sem a kérelmezôt mint ügyfelet, sem saját közigazgatási funkcióját „nem veszi komolyan”. Az írástudatlan, vagy gyenge írásképességû kérelmezô szóban elôterjesztett igényét, beadványát a hivatal nem regisztrálja, nem jegyzôkönyvezi, így a közigazgatási eljárás el sem indul. Legtöbb esetben a szóban elôterjesztett igényt az ügyintézô szóban is utasítja el, megfosztva ezzel a kérelmezôt a fellebbezés, illetve jogorvoslat lehetôségétôl. P. községben az is elôfordult, hogy az ügyintézô, vagy maga a jegyzônô egyszerûen nem volt hajlandó átvenni az írásban elôterjesztett kérelmet. Az önkormányzat sokszor olyan feltételekhez köti egy-egy segély jóváhagyását (P. községben pl. csak az kapott gyermekvédelmi támogatást, aki igazolta, hogy dolgozik), melyeket sem a szociális törvény, sem a helyi rendelet nem köt ki, és amelyeket gyakorlatilag csak roma kérelmezôkkel szemben alkalmaznak. P. községben arra is volt példa, hogy a törvénysértô feltételeket helyi rendeletbe foglalták. Az is elôfordul, hogy a kistelepülésen a polgármester vagy jegyzô számára kevésbé szimpatikus kérelmezôt ezen ellenszenv alapján, törvénytelen indokokkal utasítják el. Az önkormányzat tájékoztatási, az ügyfelekkel való együttmûködési kötelezettsége teljesítésének hiányosságaiból is származhat diszkrimináció: az átlagos állampolgár megkapja a jogai érvényesítéséhez szükséges információkat, a hátrányos helyzetû kisebbséghez tartozók azonban nem tudnak hozzájutni ezekhez.
2 3
1993. évi III. tv. 1990. évi LXV.
r 28 s
ÖNKORMÁNYZATI JOGSÉRTÉSEK, EMBERI MÉLTÓSÁG
A hivatal diszkriminatív eljárásai mögött általában két ok húzódik meg, külön-külön, vagy egyszerre. Számos hátrányos helyzetû település nem tud megküzdeni a munkanélküliségbôl, rossz infrastrukturális viszonyokból, forráshiányból fakadó problémákkal. A legtöbb panasz hozzánk is olyan térségekbôl érkezik, ahol a környéken nagy a munkanélküliség, és a lakosok között magas a roma származásúak aránya. Elôfordul, hogy a romák száz százaléka munkanélküli, így gyakorlatilag minden család egyedüli megélhetési forrása a települési önkormányzat által nyújtott rendszeres szociális segély, illetve a gyerekek után kapott támogatás, melynek egy része szintén a település költségvetését terheli. Az ilyen településeken azonban a nem roma lakosok pénzügyi helyzete sem sokkal kedvezôbb, és nagy a feszültség az anyagi javak elosztása körül. Az önkormányzatokra megoldhatatlan feladat hárul, az igények és a feladatok jelentôsen meghaladják az erôforrásokat, így ott húznak a nadrágszíjon, ahol lehet. E megszorítások során elôfordul, hogy a képviselôtestület nem veszi figyelembe a jogszabályi elôírásokat, és önkényesen utasít el olyan kérelmezôket, akiket kevésbé tart támogatásra érdemesnek. Az önkormányzat diszkriminatív eljárása mögött sokszor a nehéz gazdasági helyzet mellett, vagy akár anélkül is határozott kirekesztô szándék áll, mely egyértelmûen a kérelmezô etnikai hovatartozására vezethetô vissza. Elôfordul, hogy a település romaellenes vezetôi ellen felszólaló kérelmezôt azzal „büntetik”, hogy beadványait rendre elutasítják, vagy a számára addig folyósított támogatást megvonják. Így a segélyezés rendszere megint csak egyfajta büntetési eszközzé alakul át, mellyel azokat sújtják, akik valamilyen formában hangot mernek adni elégedetlenségüknek. A probléma egy másik vetülete a településen élô romák érdekérvényesítô képességének teljes hiánya. P. községben a legtöbb panaszosunk iskolázatlan, vagy maximum hat–nyolc osztályt végzett. Jogaikkal, az önkormányzat kötelezettségeivel, a hivatalos eljárások, határidôk, jogorvoslatok általános szabályaival nincsenek tisztában. Számukra a településen a hatalom megtestesítôje a jegyzônô, és meg sem fordul a fejükben, hogy az utasításainak, az általa aláírt határozatoknak ellent lehet mondani. * * *
Rendszeres szociális segély P. községben gyakorlattá vált, hogy a település jegyzônôje a rendszeres szociális segélyben részesülôket hosszabb–rövidebb idôre, sokszor csak egy-egy napra berendeli dolgozni. A munkára való behívás általában azonnali munkavégzésre való felszólítást jelentett azzal a kikötéssel, hogy amennyiben az illetô nem jelenik meg, a részére folyósított rendszeres szociális segély megvonásra kerül. A jegyzônô szívesen végeztetett nehéz fizikai munkát (ároktakarítást, hólapátolást) asszonyokkal. A munkavégzés során a dolgozóknak a szükséges munkaruhát, védôfelszerelést, megfelelô munkaeszközt nem biztosította. A településen sokan azért estek ki a szociális ellátórendszerbôl, mert a jegyzônô az önkormányzattal kötött közcélú, illetve közhasznú munkavégzésre vonatkozó munkaszerzôdésüket a szociális eljárásra jogosító minimum harmincnapos idôszak letelte elôtt különbözô valótlan indokokkal felmondta.4 A felmondásokat nem foglalták írásba. A munkaviszony rendkívüli felmondással való megszûntetése a vonatkozó jogszabály5 szerint alapul szolgál az ellátás megvonásához.
4
Rendkívüli felmondással a munkáltató csak súlyos kötelezettségszegés esetén élhet. Ezzel szemben P. községben már alapos indoknak találta a jegyzônô azt is, ha valaki elkésett a munkakezdésrôl. A helyi rendelettel is ellentéte gyakorlat zajlott, ugyanis az ebben elôírt felmondás elôtti figyelmeztetés nem történt meg egy esetben sem. 5 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról (Szt.)
r 29 s
FEHÉR FÜZET 2003
H. Zsuzsanna és M. Erzsébet p-i roma fiatalasszonyok 2001. ôszén rendszeres szociális segély iránt kérelmet nyújtottak be a helyi önkormányzathoz, mivel a munkanélküli segély folyósításának idôtartamát kimerítették. Az önkormányzat mindkettejüket alkalmazta az úgynevezett közcélú munkavégzés keretében, majd megállapította számukra a rendszeres szociális segélyt, azonban a segély folyósításának idôtartama alatt is rendszeresen behívta ôket különbözô munkák elvégzésére. A település jegyzônôje a fiatalasszonyokkal még elôrehaladott terhességük idején is árkot és buszmegállót takaríttatott, mondván, hogy amennyiben a munkát visszautasítják, megvonja tôlük a rendszeres szociális segélyt. Sokszor csak egy-egy napra hívta be ôket, és munkaszerzôdés helyett megbízási szerzôdést kötött velük. A buszmegálló-takarítás során ki kellett üríteni a kukákat, össze kellett szedni a cigarettacsikkeket és a szemetet. Végig kellett menni az egész falun, természetesen az út mindkét oldalán. A szemeteszsákokat az akkor már hatodik és hetedik hónapban járó kismamák a hátukon cipelték. Amikor egy zsák megtelt, elvitték az önkormányzathoz, ahol kaptak egy újat, amivel visszamentek a soron következô megállóhoz. Több kilométert tettek meg naponta odavissza, közben a beérkezô buszok utasainak figyelmétôl kísérve nagy hassal hajolgattak, sepregettek, zsákot hordtak. Az ároktisztítás során törött üvegeket, iszapot kellett kihordaniuk a több méter mély árokból. Egy alkalommal M. Erzsébetet berendelték, hogy a körzeti megbízott lakását takarítsa ki. Mivel a jegyzô nem volt megelégedve az elvégzett munkával, kétszer küldte fel a létra tetejére, hogy a plafont is letisztítsa. A már szemmel láthatóan elôrehaladott terhes kismamák munkára kötelezése az egész település felháborodását kiváltotta. A kisebbségi önkormányzat elnöke és elnökhelyettese, majd a körzeti védônô is szólt az érdekükben: „a terhesség nem betegség” – hangzott a jegyzônô válasza. A jegyzônô nem csak állapotos kismamákkal végeztetett szívesen nehéz fizikai munkát: a téli idôszakban a hólapátolást két ötven feletti asszonynak, M. Károlynénak és H. Lászlónénak kellett egyedül ellátnia. H. Lászlóné egyébként a helyi kisebbségi önkormányzat vezetôje. A hótakarítás közben a fagyoskodó asszonyok védôitalt nem kaptak, nem mehettek be melegedni, rokonaik vittek nekik meleg teát. Megtörtént, hogy a kisebbségi önkormányzat vezetônôje épp iskolai ünnepségre volt hivatalos, amikor berendelték havat lapátolni. Ünnepi ruhájában az iskola felé tartott, amikor a jegyzônô megállította az utcán, és közölte: menjen haza, öltözzön át, és ragadjon lapátot. Az asszonyok embertelen foglalkoztatása ellen a település polgármestere is eredménytelenül szólalt fel. A településen persze él számos teherbíró, munkanélküli férfi is, a jegyzônô azonban jobbnak látta középkorú asszonyokkal lapátoltatni a havat, és állapotos kismamákkal tisztíttatni az árkot. Elôfordult, hogy egy fiatalasszonynak egyedül kellett téglát hordania az iskolaudvaron. P. községben az is rendszeres gyakorlat volt, hogy a munkára behívott emberekkel nem, vagy csak utólag kötöttek szerzôdést. A felszólítás után az érintetteknek gyakran egy órán belül meg kellett jelenniük és fel kellett venniük a munkát. Ezzel a jegyzônô gyakorlatilag állandó készenlétben tartott mindenkit, aki rendszeres szociális segélyben részesült. 2003. március 31-én a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal a cigány kisebbségi önkormányzat kezdeményezésére vizsgálatot folytatott le a polgármesteri hivatalban. A vizsgálat több súlyos jogszabálysértést tárt fel, többek között a szerzôdések nélkül, vagy csak utólag megkötött szerzôdésekkel végeztetett munkával kapcsolatban. A Hivatal felhívta a jegyzônô figyelmét arra is, hogy „…embereket állandóan készenlétben tartani, és a munkavégzés napján munkavégzésre felszólítani úgy, hogy együtt nem mûködés esetére a segély megszüntetését helyezik kilátásba, sérti az emberi méltósághoz való alkotmányos alapjogot…”.6
6
Részlet a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal P. község jegyzôjének címzett, 2003. április 16-án kelt levelébôl.
r 30 s
ÖNKORMÁNYZATI JOGSÉRTÉSEK, EMBERI MÉLTÓSÁG
Az Szt. 2000. évi módosítása összekapcsolta a rendszeres szociális segély rendszerét az önkormányzat által szervezett foglalkoztatással. Az új szabályozás értelmében a rendszeres szociális segély jogosultsági feltételei között a rászorultság mellett megjelent a munkavégzés kötelezettsége is. A törvény szerint az önkormányzatok 30 napos foglalkoztatást szerveznek a rendszeres szociális segélyre jogosultak részére. Bár a munkavégzésért a foglalkoztatott munkabért kap, abban az esetben, ha a munkát nem vállalja vagy nem végzi el, a foglalkoztatást követôen nem jár neki rendszeres szociális segély. Ha a kérelem benyújtását követôen az önkormányzat nem tud megfelelô munkát felajánlani, a kérelmezônek – amennyiben az elôírt feltételeknek megfelel – a segélyt ki kell utalni. Az önkormányzat szervezhet foglalkozatást azok részére, akiknek már folyósítja a támogatást.7 A foglalkoztatás közhasznú vagy közcélú munka keretében történhet. Közhasznú munka alatt a lakosságot vagy a települést érintô közfeladat ellátását, vagy közhasznú tevékenység folytatását értjük. Az elvégezendô munkának meg kell felelnie a munkavállaló képzettségi szintjének. A közhasznú munka idôtartama a gyakorlatban általában félév, egy év szokott lenni. Közcélú munka alatt olyan állami vagy helyi önkormányzati feladat ellátását értjük, mely a helyi önkormányzat dolga. A közcélú munka idôtartama rövidebb, de az is minimum harminc nap. A közcélú munkát a munkavállaló akkor köteles elfogadni, ha a munka a szakképzettségének, iskolai végzettségének, vagy annál eggyel alacsonyabb szintû végzettségnek megfelel. A 2001. évi módosítás során a jogalkotó szándéka az „aktív korú nem foglalkoztatott személyek munkaerô-piaci helyzetének javítása volt”8. Ám a gyakorlat egyértelmûen azt mutatja, hogy a segélyért folyamodók részére elsôsorban közcélú munkát szerveznek. Így tehát csekély az esélye annak, hogy hosszabb ideig tartson a munkavégzés, mint amennyi a törvény szerint feltétlenül szükséges. Kistelepüléseken az önkormányzat általában kizárólag olyan munkát tud a munkanélkülinek felajánlani, amely különösebb szakértelmet, iskolai végzettséget nem kíván: közterületek tisztántartása, parkrendezés, hóeltakarítás, stb. Ebbôl azonban az következik, hogy az alacsony iskolai végzettségû, illetve iskolázatlan munkanélkülieknek az önkormányzat által felajánlott munkát szinte minden esetben el kell fogadniuk. A gyakorlatban ezt sokan úgy élik meg, hogy míg a településen a romáknak (akik között általában több az alacsony iskolai végzettségû) „utcát kell seperniük, hogy segélyt kapjanak”, a nem romák (akik közül többeknek van magasabb iskolai végzettsége) e nélkül is megkapják az ellátást. Természetesen ott, ahol az önkormányzat a jogszabályok betartása mellett jár el, ez a probléma fel sem merül, sôt, az emberek gyakran könyörögnek, hogy inkább dolgozhassanak, és munkabért kapjanak segély helyett. Sok helyen azonban, így P.-n is az önkormányzat visszaél kettôs szerepével, miszerint egy személyben ô a munkáltató és a segélyt megállapító államigazgatási szerv. Az önkormányzat a rendszeres szociális segélyt megvonhatja, illetve az erre vonatkozó kérvényt elutasíthatja, ha a segélyezett, illetve a kérelmezô nem együttmûködô. A törvény szerint nem tekinthetô együttmûködônek többek között az, akinek az önkormányzat rendkívüli felmondással szünteti meg a munkaviszonyát. A rendszeres szociális segély ilyetén való szabályozásával kapcsolatban a leggyakrabban elôforduló panasz pedig éppen az, hogy az önkormányzat a segélyezett s egyben munkavállaló személy munkaviszonyát különbözô indokokkal felmondja, majd a segélyt arra való hivatkozással, hogy az illetô nem együttmûködô, megvonja. A törvény egyébként rendelkezik arról, hogy a felkínált munkát a kérelmezô, illetve a segélyezett csak akkor köteles elfogadni, ha az minimum harminc napra szól, a foglalkoztatás munkaszerzôdés alapján történik, és
7 8
A rendszeres szociális segély szabályozását lásd részletesen az Szt. 37/A-G § alatt. Szt. 37/A. § (6) bekezdés elsô mondata
r 31 s
FEHÉR FÜZET 2003
a munkabér eléri a kötelezô legkisebb munkabér összegét, részmunkaidôs foglalkoztatás esetén pedig az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét.9 A munkára behívott személyeket munkaviszony keretében kell foglalkoztatni, és nem megbízási jogviszony alapján, ahogy ez P.-n történt. Más szabályok vonatkoznak azonban a megbízási jogviszonyra és a munkaviszonyra. Munkaviszonyban a munkavállalót egészen más jogok illetik meg, mint a polgári jogi jogviszonyok alanyait. A Munka Törvénykönyve10 jelentôs védelmet biztosít a munkavállalók részére. Munkaviszony esetén a munkavállaló táppénzre, szabadságra, illetve munkanélküli segélyre szerez jogosultságot. A munkáltatónak kötelessége biztosítani az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit. Bár a megbízásnál a megbízott jelentôs szabadsággal rendelkezik, ez a szabadság egy ároktakarítás vagy hólapátolás során nem sok jelentôséggel bír. Mind a közcélú, mind a közhasznú munka munkaviszonynak minôsül, tehát a munkaidô, a munkaszerzôdések, a munkaviszony megszûnése, megszüntetése, és a megfelelô munkafeltételek biztosítása tekintetében is a Munka Törvénykönyve (Mt). alapján kell eljárni. Ha a munka jellegébôl az következik, biztosítani kell a munka elvégzéséhez szükséges megfelelô munkaruhát és védôitalt is. Az általunk megkeresett Állami Foglalkoztatási Szolgálat véleménye szerint olyan ésszerû határidôn belül kell értesíteni a munkára kötelezettet, hogy eleget tudjon tenni a munkavégzési kötelezettségének. A rendszeres szociális segély jelenlegi szabályozása a fentieken túl egyéb problémákat is felvet. Azzal, hogy a segélyezésre való jogosultság megítélésekor teljesülnie kell annak a feltételnek, hogy a kérelmezô minimum harminc napot a köz érdekében dolgozzon, a segélyezés legfontosabb alapismérve látszik elveszni, miszerint a rászorultság az egyetlen méltányolható szempont a támogatás odaítélésében. Egyetértünk a jogalkotó azon szándékával, hogy a tartósan munkanélküliek helyzetén a települési önkormányzat is próbáljon segíteni úgy, hogy lehetôségeihez mérten foglalkoztatást szervez. Ez jó esetben segíthet a munkanélkülinek kizökkenni a munkanélküli lét monotóniájából. Azzal pedig, hogy ha rövid ideig is, de munkabért kap, hozzájárulhat önbecsülésének visszaszerzéséhez. Az azonban, hogy a kérelmezô munkáltatója gyakorlatilag ugyanaz az önkormányzat, amely majd segélykérelmét is elbírálja, és hogy kérelmének megítélésekor feltétel a felajánlott munka elfogadása és megfelelô elvégzése, megalázó és kiszolgáltatott helyzetbe hozhatja a rászorultat. Azok az önkormányzatok ugyanis, melyek egyes kérelmezôket ilyen-olyan megfontolásból nem szívesen támogatnak, a közcélú munka intézményén keresztül megtalálják a lehetôséget, hogy az illetôk segélykérelmét késôbb elutasítsák. Irodánk a két kismama, M. Erzsébet, H. Zsuzsanna, és a két asszony, M. Károlyné, és H. Lászlóné nevében személyiségi jogi pert fog kezdeményezni. Álláspontunk szerint az önkormányzat megsértette emberi méltóságukat azzal, hogy nôk számára megalázó, nehéz fizikai munkát végeztetett velük az egész falu szeme láttára. Az önkormányzat visszaélt az asszonyok kiszolgáltatott helyzetével, szegénységükkel, amikor a segély megvonásával fenyegetett. Állandóan készenlétben tartotta ôket, ugyanakkor készenléti díjat részükre nem fizetett. Azt azonban elvárta, hogy felszólítást követôen egy órán belül munkába álljanak. Megsértette az asszonyok személyiségi jogait azzal is, hogy munkaszerzôdés nélkül, vagy utólag megkötött szerzôdésekkel foglalkoztatta
9 Szt. 37/A. § (11) Az aktív korú nem foglalkoztatott személy akkor köteles a települési önkormányzat által a (6) bekezdés szerint felajánlott, valamint a munkaügyi központ kirendeltsége által felajánlott munkát elfogadni, ha a) a munka a szakképzettségének, illetôleg iskolai végzettségének vagy annál eggyel alacsonyabb szintû végzettségnek, valamint az Flt. 25. §-a (2) bekezdésének b) és d) pontjának megfelel, és b) a várható havi kereset eléri a mindenkori kötelezô legkisebb munkabér összegét, c) a részmunkaidôs foglalkoztatás esetén a munkahely és a lakóhely közötti naponta történô oda- és visszautazás ideje az Flt. 25. §-a (2) bekezdésének d) pontjában meghatározott idôtartam felét nem haladja meg és várható havi keresete legalább az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét eléri. 10 1992. évi XXII. törvény (Mt.)
r 32 s
ÖNKORMÁNYZATI JOGSÉRTÉSEK, EMBERI MÉLTÓSÁG
ôket. Megsértette végezetül a testi épséghez, egészséghez való alkotmányos alapjogukat. Az önkormányzat az állapotos kismamák foglalkoztatásakor a születendô gyermek testi épségét is veszélyeztette. Az emberi méltósághoz való jog olyan, az Alkotmányban rögzített emberi jogunk11, amellyel a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága több ízben foglalkozott. Megállapította, hogy az emberi jogok körébe tartozik két úgynevezett „tartalmi” alapjog, amelyek a személy emberi minôségét fejezi ki. E két jog az élethez és az emberi méltósághoz való jog, amely az egyén autonómiájának, önrendelkezésének alapja. „A méltóság az emberi élettel eleve együttjáró minôség, amely oszthatatlan és korlátozhatatlan, s ezért minden emberre nézve egyenlô. Az egyenlô méltósághoz való jog az élethez való joggal egységben azt biztosítja, hogy ne lehessen emberi életek értéke között jogilag különbséget tenni. Emberi méltósága és élete mindenkinek érinthetetlen, aki ember, függetlenül fizikai és szellemi fejlettségétôl, illetve állapotától, és attól is, hogy emberi lehetôségébôl mennyit valósított meg, és miért annyit. Egyetlen ember élethez való jogáról sem beszélhetünk úgy, hogy ne értenénk bele az élethez és méltósághoz való alanyi jogát.”12 Az emberi méltóság olyan személyhez fûzôdô jog, melyet a Polgári Törvénykönyv 76. §-a13 szabályoz, és amely mindenkit megillet. Megsértése esetén a sérelmet szenvedett fél különbözô, a Ptk-ban szabályozott igényeket támaszthat.14 Jelen esetben kereseti kérelmünkben kérjük, hogy a bíróság állapítsa meg a jogsértés tényét, tiltsa el az önkormányzatot a további jogsértéstôl, a település nyilvánossága elôtt adjon elégtételt, és fizessen meg fejenként háromszázezer forint nem vagyoni kártérítést15 a felpereseknek. A felpereseket DR. MUHI ERIKA ügyvéd képviseli, az eljárás elôkészítô szakban van. * * *
11
1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya 54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektôl senkit nem lehet önkényesen megfosztani. 12 Részlet a 64/1991. (XII. 17.) AB határozatból. 13 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 76. § A személyhez fûzôdô jogok sérelmét jelenti különösen a magánszemélyek bármilyen hátrányos megkülönböztetése nemük, fajuk, nemzetiségük vagy felekezetük szerint, továbbá a lelkiismereti szabadság sérelme és a személyes szabadság jogellenes korlátozása, a testi épség, az egészség, valamint a becsület és az emberi méltóság megsértése. 14 84. § (1) Akit személyhez fûzôdô jogában megsértenek, az eset körülményeihez képest a következô polgári jogi igényeket támaszthatja: a) követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását; b) követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértô eltiltását a további jogsértéstôl; c) követelheti, hogy a jogsértô nyilatkozattal vagy más megfelelô módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértô részérôl vagy költségén az elégtételnek megfelelô nyilvánosságot biztosítsanak; d) követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelôzô állapot helyreállítását a jogsértô részérôl vagy költségén, továbbá a jogsértéssel elôállott dolog megsemmisítését, illetôleg jogsértô mivoltától megfosztását; e) kártérítést követelhet a polgári jogi felelôsség szabályai szerint. (2) Ha a kártérítés címén megítélhetô összeg nem áll arányban a felróható magatartás súlyosságával, a bíróság a jogsértôre közérdekû célra fordítható bírságot is kiszabhat. (3) E szabályok irányadók akkor is, ha a jogsértés tilos reklám közzétételével történt. 15 A polgári jog kétféle kártérítést szabályoz: az ún. vagyoni és nem vagyoni kártérítést. Mindkettô pénzbeli kártérítést jelent. Az ún. vagyoni kártérítés, a különbözô anyagi veszteségek megtérítésére, a nem vagyoni kártérítés az ún. erkölcsi károk kompenzálására szolgál. Az emberi méltóság, becsület, jó hírnév, stb. megsértése esetén élhet ezzel a lehetôséggel a sérelmet szenvedett fél.
r 33 s
FEHÉR FÜZET 2003
Rendszeres gyermekvédelmi támogatás P. község önkormányzata három éve bevezette azt a gyakorlatot, hogy a rendszeres gyermekvédelmi támogatást – akkori nevén kiegészítô családi pótlékot - kizárólag olyan gyerekek után ítélte meg, akiknek a szülei munkával rendelkeztek. A szülôknek igazolniuk kellett, hogy legalább két munkahelyre elmentek jelentkezni, és ezért önhibájukon kívül munkanélküliek.
Volt olyan elutasító határozat, amelynek indoklásában közölték a szülôvel: a környéken van munkalehetôség, mivel a településen többen elhelyezkedtek. Ha igényt tart a támogatásra, menjen el dolgozni. Elôfordult, hogy a szülôk által beadott kérelmet az önkormányzat nem vette át, vagy a képviselôtestület egyszerûen nem bírálta el. Amennyiben valaki hiányosan nyújtotta be igénylését, akkor hiánypótlásra történô felhívás nélkül, pont a hiányosságra hivatkozó elutasító határozatot kapott. Gyakran a felülvizsgálat alkalmával vonták el a támogatást, annak ellenére, hogy a család anyagi helyzetében változás nem történt, tehát a folyósítás feltételei továbbra is fennálltak. A bevezetôben utaltunk már arra az esetre, amikor egy asszonynak a jegyzônô azért nem fizette ki a tárgyhavi támogatást, mert a férjnek bérlettartozása volt az önkormányzat felé. Az önkormányzat az ügyletet oly módon adminisztrálta, hogy az átvételi bizonylatra ráírta: a támogatást az édesanya „nem vette át”. 2001-ben a támogatások megvonása miatt több szülô a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyûlési Biztosának Hivatalához fordult segítségért. A panaszosok szerint az önkormányzat gyakorlata elsôsorban a település roma lakosait érintette. Az ombudsman megkeresésére az önkormányzat elismerte, hogy jogsértôk voltak azok a határozatai, melyekben a kiegészítô családi pótlék a munkaviszony hiánya miatt lett megvonva. A polgármester ugyanakkor kifejtette: „a képviselôtestület szándéka jó volt, mivel azt akarta, hogy a családok jobb anyagi körülmények között éljenek”.16 A kisebbségi ombudsman megállapította, hogy P. község önkormányzatának képviselô-testülete azzal, hogy munkaviszony lététôl tette függôvé a kiegészítô családi pótlék megállapítását illetve folyósítását, olyan feltételeket határozott meg, amelyek nem voltak összhangban a gyermekvédelmi törvény17 rendelkezéseivel. Megállapította továbbá, hogy ez az eljárási gyakorlat törvénysértô módon zárt ki szociálisan rászorultakat a támogatásból. Ezzel az önkormányzat a törvényben meghatározott kötelezô feladata alól – azon személyek vonatkozásában, akik nem álltak munkába – jogellenesen kivonta magát. Tekintettel arra, hogy a kiegészítô családi pótlékot kapók körébôl kizártaknak csak egy része fordult az ombudsmanhoz, a biztos arra vonatkozóan nem tudott állást foglalni, hogy a sérelmet szenvedettek valamennyien romának vallják-e magukat. Emiatt nem lehetett egyértelmûen bizonyítani, hogy az önkormányzat eljárása során etnikai diszkriminációt valósított-e meg. A kisebbségi biztos végül azt az ajánlást tette, hogy a képviselô-testület a törvénysértô határozatokat vonja vissza, és folytasson le új eljárásokat az általa megvizsgált hét ügyben.
16 17
Részlet P. község polgármesterének 2001. okt. 10-én, a kisebbségi ombudsman részére írt levelébôl. 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelmérôl és a gyámügyi igazgatásról (Gyvt.)
r 34 s
ÖNKORMÁNYZATI JOGSÉRTÉSEK, EMBERI MÉLTÓSÁG
A kisebbségi ombudsman megkeresése nyomán 2001 ôszén a Pest Megyei Fôügyészség is vizsgálatot folytatott. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a képviselô-testület nem tett meg minden intézkedést a törvénysértések orvoslására. Bár egy ügyben visszavonta a törvénysértô határozatot, azonban ezzel egyidejûleg a többi esetben is meg kellett volna ezt tennie. A fôügyészség felszólalást18 intézett az önkormányzathoz azzal, hogy mind a hét ügyben történjen meg a határozatok visszavonása és az elmaradt támogatás visszamenôleges kifizetése. Jelenlegi adataink alapján nincs tudomásunk arról, hogy az önkormányzat végrehajtotta-e az ombudsman ajánlásában és a Fôügyészség felszólalásában megfogalmazott intézkedéseket. Azzal kapcsolatban sincs információnk, hogy a két szerv a késôbbiek folyamán nyomon követte volna az ügy alakulását. Az Alkotmány kinyilvánítja, hogy a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részérôl arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelô testi, szellemi és erkölcsi fejlôdéséhez szükséges.19 Az 1997-ben megalkotott úgynevezett gyermekvédelmi törvényünk (Gyvt.) kimondja, hogy a gyermekvédelmi rendszer mûködtetése állami és önkormányzati feladat20. E támogatás célja a szociálisan hátrányos helyzetben lévô családok anyagi megsegítése, a gyermek családi környezetben történô ellátásának elôsegítése, illetve a gyermek családból történô kiemelésének megelôzése.21 A jogszabály alapján a települési önkormányzat képviselô-testülete a gyermeket rendszeres támogatásban részesíti, ha az ôt gondozó családban az egy fôre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, és a családban való nevelkedése nem áll érdekével ellentétben.22 A kiegészítô családi pótlék megvonásáról hozott határozatokban a képviselô-testület arra hivatkozott, hogy a szülôk nem tettek eleget a Gyvt-ben elôírt kötelezettségüknek. A törvény azon rendelkezésére próbáltak hivatkozni, mely szerint a szülô jogosult és köteles gyermekét családjában gondozni, nevelni, és a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlôdéséhez szükséges feltételeket, valamint az oktatásához és az egészségügyi ellátásához való hozzájutást biztosítani.23 A törvény rendelkezését az önkormányzat úgy értelmezte, hogy „ha a szülô munkanélküli, akkor nem tesz meg mindent a család anyagi helyzetének javításáért”. A Gyvt. ezzel szemben nem írja elô, hogy a kérelmezônek munkaviszonnyal kell rendelkeznie, és nem ad felhatalmazást az önkormányzatnak arra, hogy a munkába állástól tegye függôvé a támogatás folyósítását. Ez a feltétel teljes mértékben ellentétes a támogatás céljával, ami a törvény szerint a hátrányos szociális helyzetû családok anyagi támogatása, ennek révén a gyermek családi környezetben történô ellátásának elôsegítése, a családból történô kiemelés megelôzése.24
18
A Magyar Köztársaság Ügyészségérôl szóló, módosított 1972. évi V. tv. (Ütv.) 16. § (1) bek. alapján az ügyész a törvénysértô gyakorlat vagy mulasztásban megnyilvánuló törvénysértés megszüntetése végett a szerv vezetôjénél felszólalással él; jövôbeni törvénysértés veszélye esetén pedig a törvénysértés megelôzése érdekében figyelmeztetést nyújt be. 19 Alkotmány 67. § (1) bekezdése 20 Gyvt. 14. § (3) bekezdése 21 Gyvt. 19. §. (1) bekezdése 22 Gyvt. 19. §. (2) bekezdése 23 Gyvt. 12. § (1) bekezdése 24 Gyvt. 19. §
r 35 s
FEHÉR FÜZET 2003
Amint arra a kisebbségi ombudsman is utalt, a képviselô-testület azoktól vonta meg a támogatást, akiknek szülei valamilyen okból nem rendelkeztek munkaviszonnyal, így pont azok a gyerekek maradtak támogatás nélkül, akik arra a leginkább rászorultak. Az önkormányzat ilyen eljárása a családok egyébként is hátrányos szociális helyzetének további romlását elôidézô „büntetésnek” minôsül. Irodánk négy család ügyében államigazgatási jogkörben okozott kár25, illetve személyiségi jogok megsértése26 miatt bírósághoz fordul. Államigazgatási jogkörben okozott kárért a felelôsséget csak akkor lehet megállapítani, ha rendes jogorvoslattal a kár nem volt elhárítható, és a rendes jogorvoslatot igénybe vették. Mivel a képviselô–testület határozata ellen fellebbezni nem lehet27, a rendes jogorvoslat kimerítése esetünkben nem állt fenn. Az önkormányzat jogellenes magatartása a bemutatott ügyekben egyértelmû és kirívó, ezért megalapozza a kártérítést. Erre hivatkozva az 5 éves elévülési idôn belül28 minden felperes tekintetében kérni lehet azt a meg nem állapított vagy visszavont rendszeres gyermekvédelmi támogatást, amelyet törvénysértô indokot tartalmazó határozattal vont el az önkormányzat. Álláspontunk szerint a település képviselô-testülete túllépte hatáskörét, amivel nemcsak anyagi kárt okozott, de a panaszosok emberi méltóságát is megsértette. Megalázó volt az eljárása, amikor felnôtt emberekkel, családapákkal úgy bánt, mintha felelôtlen gyerekek lennének. Határozataiban olyan elmarasztaló véleményt alkotott a kérelmezôkrôl, amely sérti azok emberi méltóságát. Azzal is megalázta ôket, hogy arra kötelezte ôket, igazolják, valóban keresnek-e munkát: ezzel ugyanis felnôtt embereket kényszerített arra, hogy ismét végigjárják azokat a munkaadókat, melyek egyszer már elutasították ôket, igazolást kérve arról, hogy valóban ott jártak és nincs szükség a munkájukra. A képviselô-testület minden kérelmezôrôl feltételezte, hogy munkakerülô, akit folyamatos felügyelettel és külsô nyomással lehet csak rábírni, hogy felelôsségteljesen, felnôtt módjára viselkedjen. Túllépve önkormányzati funkcióján, az érintettekkel mindezt okirati formában, hivatalosan közölte. Eljárásával létbizonytalanságot teremtett az egyébként is nehéz helyzetben lévô családokban azzal, hogy hónapokra megvonta tôlük a támogatást. Tette mindezt annak ellenére, hogy a kérelmezôk arra joggal tartottak igényt.
25
1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvrôl (Ptk) 349. §. (1) bekezdése Ptk. 76. §. 27 Amennyiben a képviselô-testületnek van bizottsága, elsô fokon az hozza meg a döntést. Ez ellen a képviselô-testülethez lehet fellebbezést benyújtani. A képviselô-testület által hozott határozat már jogerôs, ellene felülvizsgálati kérelmet lehet az illetékes bírósághoz benyújtani. A felülvizsgálati kérelem azonban nem tekintendô rendes jogorvoslatnak. Ahol bizottság nincs, rögtön a képviselô-testület hoz döntést. 28 A Ptk. 324. §. (1) bekezdése kimondja, hogy az általános elévülési idô 5 év. 26
r 36 s
ÖNKORMÁNYZATI JOGSÉRTÉSEK, EMBERI MÉLTÓSÁG
Önkényes védelembe vétel (B. Jánosné)
2003. októberében egy Nógrád megyei kistelepülésrôl egy négygyermekes roma aszszony azzal keresett meg minket, hogy a rendszeres gyermekvédelmi támogatást ezentúl nem pénzben, hanem természetben fizeti részére az önkormányzat. Elmondása szerint a faluban mások kézhez kapják a támogatás összegét. Arról nem volt információja, hogy neki miért egy családgondozó vásárol be, ahelyett, hogy maga dönthetné el, mire használja fel a gyermekei után járó pénzt.
Az ügyben született határozat indoklása szerint a település képviselô-testülete a helyi rendeletét úgy módosította, hogy 2003. szeptember 1-tôl a védelembe vett gyerekek után a rendszeres gyermekvédelmi támogatást természetbeni ellátásként állapítja meg. Ez alapján kapta B. Jánosné is a gyermekei után járó támogatást ebben a formában. A határozat indoklása alapján feltételezhetô volt tehát, hogy az asszony gyermekei korábban védelembe lettek véve. Kérdésünkre azonban panaszosunk elmondta, hogy nem tud ilyen intézkedésrôl, és erre vonatkozó határozat sincs a birtokában. A védelembe vétel intézményét az 1997-ben megalkotott ún. gyermekvédelmi törvény1 (Gyvt.) vezette be a hazai gyermekvédelem rendszerébe. A törvény a jogalkotó szándéka szerint azt a célt szolgálja, hogy minden lehetséges eszközzel megelôzze a gyermekek kiemelését vér szerinti családjukból. A gyermeknek mindenek felett álló joga, hogy családjában nôjön fel, vér szerinti hozzátartozóit ismerje, azokkal kapcsolatot tartson. A település jegyzôje akkor veheti védelembe a gyermeket, ha felmerül a gyanú, hogy a szülôk a gyermek veszélyeztetettségét nem tudják vagy önként nem akarják megszüntetni, de alaposan feltételezhetô, hogy segítséggel fejlôdése a családi környezetben még biztosítható.2 Az intézkedésnek az az egyik célja, hogy a család szakmai segítséget kapjon a szintén 1997 óta folyamatosan felállított gyermekjóléti szolgálatokon keresztül a gyermek veszélyeztetettségének elhárításához. Másrészt egyfajta jelzés is, hogy baj van, melynek megszüntetéséhez a családtagoknak is lépéseket kell tenniük. A védelembe vétel általában megelôzi a gyermek családból történô kiemelését, de figyelmeztet is annak lehetôségére. A gyakorlatban olykor elôfordul, hogy a védelembe vétel intézményét a jegyzôn keresztül egyes önkormányzatok önkényesen, a számukra problémás családok „megregulázására” használják fel. Bár a törvény részletesen meghatározza a védelembe vétel eljárásának szabályait, elôfordul – mint B. Jánosné esetében is – hogy az illetékes hatóságok figyelmen kívül hagyják ezen elôírásokat. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló kormányrendelet3 szerint a gyermekjóléti szolgálat javaslata alapján induló eljárás során a szolgálat nyilatkozik a gyermek veszélyeztetettségének okáról. A gyermekjóléti szolgálatnak elvileg a védelembe vételre vonatkozó javaslat elôtt már 1
A gyermekek védelmérôl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi 31. törvény (Gyvt.) Gyvt. 68. § (1) 3 149/1997. Kormányrendelet 2
r 37 s
FEHÉR FÜZET 2003
kapcsolatban kellett lépnie a családdal, és az alapellátás keretében segítséget kellett nyújtania a veszélyeztetettség megszüntetése érdekében. Bár az alapellátás önkéntes, természetesen csak abban az esetben vezethet eredményre, ha a szülôk együttmûködôk. A szolgálat a védelembe vételre akkor tesz javaslatot, ha eredménytelennek látja az alapellátás során tett erôfeszítéseket, illetve ha a szülôk együttmûködési készségét problematikusnak ítéli. A javaslattal együtt a jegyzôhöz el kell juttatni az alapellátás során készített környezettanulmányt, adatlapot, és gondozási tervet. A szolgálatnak javaslatot kell továbbá tennie a kirendelendô családgondozó személyére, a szükséges intézkedésekre. Ha a védelembe vételi eljárás nem a gyermekjóléti szolgálat javaslata alapján indul4, a település jegyzôje 15 napon belül felveszi a kapcsolatot a szolgálattal, és kéri a fent felsorolt javaslatok megtételére.5 A jegyzô a védelembe vételi eljárás során tárgyalást tart. A tárgyalást úgy kell megtartani, hogy az hozzásegítse a gyermeket és a szülôt a védelembe vétel okának, céljának és jogkövetkezményének megismeréséhez. A gyermeket és a szülôt nyilatkoztatni kell arról, hogy vállalják-e a gyermekjóléti szolgálattal való együttmûködést az alapellátás keretében. A nyilatkozattétel elôtt figyelmeztetni kell ôket az ennek hiányában alkalmazható jogkövetkezményekre.6 A védelembe vételrôl a jegyzô határozatot hoz. Az egyéni gondozási-nevelési tervet a kirendelt családgondozónak a határozat jogerôre emelkedését követô 15 napon belül a szülôvel és a gyermekkel együttmûködve kell elkészítenie.7 Mivel panaszosunk úgy nyilatkozott, hogy neki a védelembe vételt elrendelô határozat nincs a birtokában, magáról az eljárásról sincs tudomása, megkerestük a település jegyzôjét. Az édesanyától beszerzett ügyvédi meghatalmazás csatolásával kértük, küldje el számunkra a határozat, az egyéni gondozási-nevelési terv, az együttmûködési nyilatkozat, a gyermekjóléti szolgálat javaslata és a környezettanulmány másolatát. Kértük továbbá, tájékoztasson minket arról, mikor tartottak az eljárás során tárgyalást, és azon kik vettek részt. A település jegyzôje kérésünkre mindössze egy 2003. július 28-án kelt védelembe vételt hat hónappal meghosszabbító határozatot, illetve a gyermekvédelmi támogatás természetbeni juttatásáról szóló határozatot küldte meg. Ismét megkerestük tehát azzal, hogy látni szeretnénk magát a védelembe vételt elrendelô határozatot, mely érthetôvé tenné a megküldött meghosszabbító dokumentumot, továbbá várjuk a már megkért egyéb iratokat, és újfent kértük, nyilatkozzon a tárgyalás idôpontjáról. 2003. november 5-én kelt levelében a jegyzô megküldött egy három évvel korábban, 2000. szeptember 6-án kelt határozatot, melynek indoklása szerint „a kiskorúak szülei rendkívül kedvezôtlen szociális és higiéniai körülmények között nevelik gyermekeiket”. A jegyzô nyilatkozott továbbá arról, hogy az általunk megkért iratok a község gyermekjóléti szolgálatának birtokában vannak, melyet utasított, hogy azok másolatait haladéktalanul küldjék meg részünkre. A jegyzô arról is tájékoztatott, hogy tárgyalásra egy esetben, a védelembe vételt elrendelô határozat után három évvel, 2003. szeptember 30-án került sor, melyen a szülôk nem vettek részt. Az nem derült ki, hogy a szülôk értesítés ellenére nem jelentek-e meg, vagy meg sem hívták ôket. Mindenesetre a tárgyalási jegyzôkönyvbôl arra lehet következtetni, hogy a szülôkkel való kapcsolatfelvételt szándékosan mellôzték.
4 Védelembe vételre javaslatot tehet, kezdeményezheti azt a rendôrség, ügyészség, bíróság, háziorvos, védônô, közoktatási intézmény, nevelési tanácsadó, egyházak, társadalmi szervezetek (149/1997. Korm. rend.). 5 149/1997. Korm. rend. 84. § (1-4) bek. 6 86. § (1-4) bek. 7 89. § (1) bek.
r 38 s
ÖNKORMÁNYZATI JOGSÉRTÉSEK, EMBERI MÉLTÓSÁG
Mivel a jegyzô állítólagos utasítása ellenére a kért iratokat a gyermekjóléti szolgálattól nem kaptuk meg, ôket is megkerestük kérésünkkel, hivatkozva a már becsatolt ügyvédi meghatalmazásra. 2003. november 19-én a település gyermekjóléti szolgálata pár soros levelében arról tájékoztatott bennünket, hogy nem szolgáltathat ki részünkre adatokat (hogy miért, azt nem indokolta). Értesített továbbá arról is, hogy ügyfelünk az írásbeli meghatalmazását (ezzel elismerve, hogy mégis létezik meghatalmazás, mely alapján adatot kellene szolgáltatniuk) visszavonta, és ezt mellékeli egy példányban. A levél mellékleteként valóban küldtek egy, a kérelmezô által kézzel írt pár soros „üzenetet” a következô szöveggel: „Dolgaim rendezôdtek a polgármesteri hivatalnál. Továbbiakban nem kérem az ügyvéd közremûködését. Meghatalmazásomat visszavonom”. Munkatársunk megpróbált azonnal kapcsolatba lépni az édesanyával, aki azonban nem kívánt a telefonhoz jönni. Annyit üzent mindössze, hogy amióta az ügy elindult, számos atrocitás és fenyegetés érte az eljáró hivatalok részérôl, ezért inkább feladja, nem kíván tovább foglalkozni vele. Bár az a tényfeltárás során eddig beszerzett dokumentumokból megállapítható, hogy a védelembe vételi eljárás, és így a rendszeres gyermekvédelmi támogatás természetbeni juttatásáról hozott határozat is több ponton törvénysértô, meghatalmazás híján nem állt módunkban további lépéseket tenni.
r 39 s
FEHÉR FÜZET 2003
Hivatali visszaélés (N. Bertalanné és Sz. Jenô ügye – Gy. község)
N. Bertalanné ügye1 N. Bertalanné ingatlana a 2001. évi tiszai árvíz során súlyosan károsodott. A hat gyermekét egyedül nevelô roma származású asszony egy kormányhatározat értelmében2 jogosulttá vált arra, hogy a központi költségvetés finanszírozza számára lakóhelyén, J. községben vagy a választása szerinti településen egy ingatlan megvásárlását. N. Bertalanné a szomszédos Gy. községben található, K. Csaba és felesége, K. Olga tulajdonában lévô három szobás lakóházat kívánta megvásárolni. Mikor a település lakossága tudomást szerzett arról, hogy roma család szeretne a falu egyik fôutcájába beköltözni, megfenyegették mind az eladókat, mind pedig a vevôket. A település polgármestere és jegyzôje ahelyett, hogy csitítani próbálta volna a falu felháborodását, a tiltakozók élére állva falugyûlést szervezett, ahol valóságos pogromhangulat alakult ki. A falubeliek tiltakozása, a szomszédok fenyegetôzése, a jegyzô és polgármester közbenjárása, illetve a megyei közigazgatási hivatal hallgatása következtében N. Bertalanné nem tudott a faluba beköltözni, és a neki járó hétmillió forint felhasználása helyett egy romos, hárommillió forintos házat kapott V. város szélén.
A Beregszászról áttelepült ukrán állampolgárságú, de magyar származású K. Csaba és Olga 1999-ben vásárolt családi házat Gy. községben. Céljuk az volt, hogy két gyermekük anyanyelvû oktatásban részesüljön. Már Beregszászról – minden nap autóstoppal ingázva – a határ menti V. város általános iskolájában taníttatták a lányokat. Gy községben azonban 2000. áprilisában nem fogadták örömmel a falubeliek által csak „ruszkiknak” nevezett családot. Amikor a szülôk a helyi önkormányzattól két gyermekük után kiegészítô családi pótlékot igényeltek, a település jegyzôje négyszemközti beszélgetésen közölte velük: „ha a család azért települt Magyarországra, hogy a gy.-i önkormányzat pénzén támogattassa a gyermekeit, azt tudja tanácsolni, hogy vigyék vissza ôket Ukrajnába, és a gyerekek az ukrán állam pénzén kamatoztassák tudásukat”. Mivel a család az önkormányzat többszöri felszólítása ellenére sem íratta át gyermekeit a helyi általános iskolába, a képviselôtestület elutasította a kiegészítô családi pótlék iránt benyújtott kérvényüket.3 Az önkormányzat diszkriminatív eljárása miatt a támogatást annak igénylésétôl számított egy év múlva, illetve az ügyben született jogerôs bírósági döntéstôl számított öt hónap múlva kapták meg K.-ék. A fentiekre tekintettel a család régóta szeretett volna Gy.-bôl elköltözni, így örültek N. Bertalanné vételi szándékának. A településen azonban a roma asszony megjelenését követôen megindult a szóbeszéd, hogy árvízká-
1
N. Bertalanné ügyét részletesen ismertettük már a 2002-es Fehér Füzetben (21-32.o.). Az idei évben azonban olyan új tények, bizonyítékok kerültek napvilágra, illetve egy idei esetünk olyan szorosan kapcsolódik az ügyhöz, hogy szükségét láttuk ismételt, a friss fejlemények összefüggésében történô bemutatatásának. Az esetleírásban szereplô történéseket, állításokat K. Csaba és Olga, N. Bertalanné, illetve a különbözô eljárások során megszólaló tanúk elmondásai alapján rekonstruáltuk. 2 1033/2001. (IV.12) Korm. határozat a 2001. évi tiszai árvíz során károsodott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települések helyreállítására és újjáépítésére. 3 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 1/p. 21512/2000/8.sz. ítéletében kimondta, hogy az önkormányzat eljárása törvénytelen volt, amikor megtagadta a kiegészítô családi pótlék megállapítását, és kötelezte az önkormányzatot új eljárás lefolytatására.
r 40 s
ÖNKORMÁNYZATI JOGSÉRTÉSEK, EMBERI MÉLTÓSÁG
rosult cigány családok akarnak tömegesen költözni J. községbôl. A helybeliek aláírásokat kezdtek gyûjteni az állítólagos beköltözések ellen, az egyik utcabeli pedig azzal fenyegette meg az asszonyt, hogy ha beköltözik, rágyújtja a házat. N. Bertalanné egyik látogatása alkalmával K.-ék szomszédja, B. Béla, kezében egy kapával fenyegette meg az asszonyt, hogy amennyiben megveszi a lakást, azt fel fogja gyújtani, emellett becsmérlô kijelentéseket tett roma származására. Ezt követôen megfenyegette K. Csabát és családját is, hogy ha eladja a házát N. Bertalannénak, ôket is meg fogja ölni, illetve harci kutyáját ráuszítja a gyerekeikre.4 A fenyegetések ellenére a felek 2001. július 27-én elôszerzôdést kötöttek a gy.-i ingatlanra. 2001. július 30-án – az elôszerzôdést követô harmadik napon – a gy.-i jegyzô határozatban szólította fel a K. családot a 2000–2001. évi, összesen kétezer forintnyi állítólagos szemétdíj-tartozásuk kiegyenlítésére. Közben a K. családot a falubeliek több alkalommal kiabálva fenyegették, piszkos ruszkiknak nevezték ôket, és közölték, hogy cigánynak nem adhatják el a házat. Mind a vevô, mind az eladó többször kértek segítséget az ôket ért atrocitások miatt a megyei katasztrófavédelmi hivatal területi illetékeseitôl és a Belügyminisztérium helyi képviselôjétôl – de hiába. N. Bertalanné és K. Csabáék az erôsödô lakossági tiltakozás ellenére 2001. augusztus 10-én, ügyvéd által ellenjegyzett végleges adásvételi szerzôdést kötöttek, a belügyminisztériumi megbízott által meghatározott és elfogadott ötmillió hétszázezer forintos vételár mellett. A szerzôdés érvényességéhez a megyei közigazgatási hivatal utólagos jóváhagyására lett volna szükség, ezt követôen került volna sor a vételár átutalására az eladónak. Az adásvételi szerzôdést az ügyvéd irodájában a felek átadták a megyei önkormányzat árvízi biztosának. A biztost a felek és a BM tanácsos azzal bízták meg, hogy a szerzôdést személyesen adja át a megyei közigazgatási hivatal vezetôjének. Ekkor, még az ügyvéd házánál megjelent Gy. polgármestere és jegyzôje, így ôk is értesültek arról, hogy a végleges adásvételi szerzôdés a tiltakozások ellenére megköttetett. Még ugyanezen a napon a helyi polgármesteri hivatalban lakossági fórumot tartottak. A polgármester állítása szerint a falugyûlést a lakosság kezdeményezte. Ezzel szemben több falubeli elmondta, hogy a jegyzô közmunkásokat bízott meg azzal, hogy meghívóleveleket hordjanak szét. A falugyûlésen a résztvevôk elmondása alapján legalább kétszáz ember vett rész. Este hét óra körül a polgármesteri hivatal gépkocsijával öt férfi jelent meg a K. családnál. Felszólították ôket, hogy menjenek át a gyûlés helyszínére, és az emberek elôtt tépjék szét az adásvételi szerzôdést, mert nem adhatják el cigánynak a házat. A család tiltakozott, ezért a férfiak életveszélyesen megfenyegették ôket, és azzal távoztak, hogy tíz perc múlva ott lesz az egész falu, és felégetik a házukat, hogy ne legyen mit eladniuk. K.-ék megpróbáltak segítséget kérni a rendôrségtôl, a közeli város kapitányságán ügyeletet teljesítô rendôrnô azonban közölte: elôbb felvilágosítást kér a gy.-i polgármestertôl, hogy igaz-e amit állítanak, mert ellenkezô esetben hamis vádért eljárást indít ellenük, majd letette a telefont. Pár perc múlva egy férfi kíséretében megérkezett a polgármester. K.-éknak lányaik elôtt kijelentette, hogy nagyon felelôtlen szülôk, mivel nem féltik gyermekeiket. Közölte azt is, hogy ô ennyi embert nem tud megfékezni, és 4
A Vásárosnaményi Városi Bíróság 181/2001/7. sz., 2002. február 21-én kelt végzésében B. Bélát húszezer forint pénzbírsággal sújtotta veszélyes fenyegetés szabálysértésének elkövetése miatt.
r 41 s
FEHÉR FÜZET 2003
nem tudja garantálni a testi épségüket. Kérte, hogy álljanak el a szerzôdéstôl, mert Gy.-n cigány nem vásárolhat házat. Kijelentette azt is, hogy amíg ô a polgármester, addig nem lesz cigány a fôutcában. K-ék ismét kérték a polgármestert, hogy biztosítsa a család védelmét, ô azonban azzal távozott, hogy gondolják újra végig a dolgot. A falugyûlés után, éjjel fél 12-kor körül egy ismeretlen személy K.-ék ingatlanának kapuját baltával megrongálta, miközben az utcáról a családot hangosan szidalmazta: „piszkos ruszkik megölünk benneteket!” A család nagyon megijedt, a kislányok sokkos állapotba kerültek. Másnap a megrémült K. Olga felkereste a polgármestert, beszámolt neki az éjszaka történtekrôl, és védelmet kért tôle. A polgármester közölte, hogy tud az esetrôl, de ne tegyenek feljelentést, mert úgysem lesz rá tanú, és majd a polgármesteri hivatal helyrehozatja a kerítést. A polgármester közölte továbbá, hogy ô elôre szólt, hogy K.-ék gondolkodjanak. K. Olga a polgármester javaslata ellenére feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a V. városi Rendôrkapitányságon, mely az ügyben – tekintettel arra, hogy ami történt, nem bûncselekmény – a nyomozást megszüntette, és szabálysértési eljárást kezdeményezett. Gy. község jegyzôje, mint szabálysértési hatóság az eljárást megszüntette, mivel nem volt megállapítható az elkövetô kiléte. Ezt követôen a falu egyes lakosai részérôl folytatódtak a fenyegetések és szidalmazások, aminek hatására a megfélemlített K. szülôk gyermekeiket Beregszászra vitték. Augusztus 13-án K. Csaba írásban is védelmet kért a polgármestertôl, illetve tájékoztatta a megyei közigazgatási hivatal vezetôjét és a Belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Hivatalát a faluban kialakult helyzetrôl. Augusztus 15-én, mialatt K.-ék Beregszászon tartózkodtak, a gy.-i polgármesteri hivatalba hívták N. Bertalannét. Itt jelen volt a gy-i polgármester és jegyzô, a Belügyminisztérium tanácsadója, J. község polgármestere és alpolgármestere, illetve kisebbségi önkormányzatának képviselôje, végezetül Gy. község kisebbségi önkormányzati képviselôje. A jegyzô közölte az asszonnyal, hogy a „ruszkiktól ne vegye meg a házat, mert ôk ukránok, és nem adhatják el neki az ingatlanukat, különben is zárlat van rajta”. Mint késôbb kiderült, anélkül, hogy arról K.-ékat elôzetesen értesítették volna, két nappal N. Bertalanné hivatalba rendelése elôtt Gy. jegyzôje határozattal négyezer forint állítólagos kommunális adótartozás miatt zárlatot rendelt el a kérdéses ingatlanra, és megkereste a V. városi Földhivatalt a zárlat ingatlan-nyilvántartási bejegyzése céljából. K.-ék a zárlatról csak késôbb kaptak értesítést. Az illetékes földhivatal három napon belül bejegyezte a tulajdoni lapra a zárlat tényét. (A zárlatot aztán hónapokkal késôbb anélkül töröltette a jegyzô, hogy a család bármilyen befizetést eszközölt volna).5 A polgármesteri hivatalban N.-nét azzal bíztatták, hogy ha eláll a szerzôdéstôl, segítenek neki másik lakást találni. Ezt bizonyítandó átadtak neki kétszázezer forintot, azt állítván, hogy az segély, majd az analfabéta asszony elé tettek egy papírt, hogy azt írja alá. A papír egy emlékeztetô volt, melynek utolsó sora az alábbiakat tartalmazza: „B. Gizella6, J. község, visszalépett K. Csaba gy.-i lakos lakásvásárlásától”.
5 6
A késôbb indított polgári peres eljárás során a jegyzô elismerte, hamis tartalmú közokirat (határozat) alapján törölte a zárlatot. N. Bertalanné lánykori neve
r 42 s
ÖNKORMÁNYZATI JOGSÉRTÉSEK, EMBERI MÉLTÓSÁG
Miután K.-ék visszatértek Ukrajnából, N.-né közölte velük, hogy volt Gy.-n, ahol a polgármesteri hivatalban azt mondták neki, hogy nem veheti meg a házat, mert zárlat van rajta. Elmondta, hogy valamit alá is írattak vele. K. Olga kérdésére a hivatalban a polgármester közölte: lehet, hogy K.-ék hazájában annak adják el a tulajdonosok a házukat, akinek akarják, de itt Magyarországon nem. Itt magyar ember cigánynak nem adja el a házát, és ha K. Olga magyarnak vallja magát, akkor tudhatná, hogy ez szégyen. K. Olga kérte a polgármestert, hogy adja mindezt írásba, de ô azt felelte, hogy ez íratlan törvény: Gy.-n a fôutcába nem költözhet cigány, csak mellékutcába. A polgármester azt is közölte, hogy itt K. Olga ne szabjon új törvényt, ha nem tetszik, menjen vissza oda, ahonnan jött, de itt ne pártolja a cigányokat. 2002. augusztus 22-én K. Olga a kisebbségi ombudsmanhoz fordult, és kérte, hogy intézkedjen a polgármesteri hivatal tûrhetetlen eljárása miatt. 2001. augusztus 27-én este a polgármester és a jegyzô felkereste K-ékat otthonukban. Mivel a gyerekek a konyhában lévô magnót titokban bekapcsolták, a beszélgetésrôl magnófelvétel készült. Ez alapján is rekonstruálható, ahogy a jegyzô és a polgármester újra és újra megpróbálja rávenni a családot, hogy álljanak el a szerzôdéstôl, ne adják el a roma N. Bertalannénak a házat. A felvételen hallható, ahogy a jegyzô többek között közli: a szomszédok nem csak nem akarják, de szégyellik is, ha valaki cigánynak adja el a házát. Felhívja K. Csabáék figyelmét arra is, hogy ha ôk eladják a házukat, akkor esetleg a faluban mások is megteszik ezt, ez esetben megugrik a cigányság létszáma a településen, ami semmiképpen sem kívánatos. A jegyzô és a polgármester szerint K.-éknak tekintettel kell lennie a falu közösségére, amelynek érdekét nem szolgálja, hogy a fôutcában cigány lakjon. 2001. december 27-én K. Csaba kézhez kapta Gy. község jegyzôjének határozatát, mellyel megszüntetik az eljárást a 2001. augusztus 10-én éjszaka történt veszélyes fenyegetés és kerítésrongálás ügyében, mivel nem állapítható meg az elkövetô kiléte. Az események hatására K. Olga idegállapota megrendült, 2001. szeptemberében idegorvoshoz fordult, aki depressziót és pánikbetegséget diagnosztizált nála. Az asszony azóta is rendszeres pszichiátriai kezelésre jár. 2001. november 21-én betegsége miatt munkanélkülivé vált. A család azóta sem tudott a településrôl elköltözni. N. Bertalannénak végül V. város szélén, egy hárommillió forintos lakásra kötött adásvételi szerzôdést ellenjegyzett a megyei közigazgatási hivatal. A lakás rendkívül rossz állapotú, falai meg vannak repedve, beázik, fûteni csak egy szobáját lehet. A rendelkezésére álló hétmillió forintból fennmaradt összeg az államnál maradt. N. Bertalanné egyetlen esélye, hogy emberhez méltó körülmények között nevelje fel hat gyermekét, örökre elveszett. Gy. község polgármestere a Magyar Rádió 2002. február 2-i adásában az alábbiakat nyilatkozta a riporter kérdésére: „Igenis azt mondom, hogy nem kérünk abból, hogy több olyan család települjön be, akit szintén nekünk kell eltartani (…) Ez hátborzongató, hogy Magyarországon van olyan személy, aki még munkahellyel sohasem rendelkezett, és hétmillió forint fölött vásárolhat lakást. … Én is azt mondom, hogy olyan család inkább a mellékutcába költözzön, aki a ruháit a huszonegyedik században a kerítésre teregeti.” 2002. február 1-jén kelt állásfoglalásában a kisebbségi ombudsman megállapította, hogy „a polgármester és a jegyzô az adásvételi szerzôdéstôl való elállásra vonatkozó felhívásukkal hivatali hatáskörüket túllépve, önkényesen beavatkoztak az állampolgárok – az Alkotmány által is védett és garantált – autor 43 s
FEHÉR FÜZET 2003
nómiájába, és ezzel jelentôs jog- és érdeksérelmet okoztak.” Mint kifejtette, az önkormányzat eljárásával megsértette a tulajdonhoz, valamint a szabad mozgáshoz és költözködéshez való alkotmányos jogokat. Ezen túlmenôen szerinte a jegyzô és a polgármester megsértették az Alkotmány diszkriminációt tiltó rendelkezését is7. Az ombudsman ezért azzal az ajánlással fordult Gy. község önkormányzatának képviselôtestületéhez, hogy hívja fel a jegyzô és a polgármester figyelmét: a jövôben tartózkodjanak a hasonló – jogilag és erkölcsileg egyaránt kifogásolható – magatartás tanúsításától, és hozzanak olyan határozatot, mellyel megkövetik K. Csabát, K. Olgát és N. Bertalannét az elszenvedett sérelmekért. Az önkormányzat képviselôtestülete az ombudsman ajánlását megvitatta, majd 2002. március 8-án hozott határozatával azt elfogadta. * * * Az ügyben Irodánk büntetô, - és polgári peres eljárást is kezdeményezett8. 2002. április 28-án DR. KÁRPÁTI JÓZSEF ügyvéd bevonásával feljelentést tettünk a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fôügyészségen dr. K. Levente gy-i jegyzô és H. László polgármester ellen folytatólagosan, társtettesként elkövetett hivatali visszaélés bûntette9, illetve ismeretlen tettesek ellen10 nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erôszak bûntette miatt. Feljelentésünkben külön felhívtuk a Fôügyészség figyelmét arra a célzatos és kegyetlen, kitartó folyamatra, amely oda vezetett, hogy K-ék és N. Bertalanné nem tudtak az adásvételi szerzôdésnek érvényt szerezni. Az állandó életveszélyes fenyegetések, gúnyos, sértô megjegyzések áradatát a álláspontunk szerint a települési önkormányzat minden felelôs tisztségviselôjének meg kellett volna akadályozni. Ehelyett részben passzív, részben az Ukrajnából hazatelepült magyar és a roma család ellen irányuló tevôleges kirekesztô magatartásukkal a tisztviselôk az állandó jogsértések fenntartóivá és kiszolgálóivá váltak. Az ügyben – figyelmen kívül hagyva azt, hogy a nemzeti, etnikai faji vagy vallási csoport tagja elleni erôszak bûntettében a megyei rendôrkapitányságnak kell eljárni – V. város rendôrkapitánysága folytatott le nyomozást, gyakorlatilag csak a hivatali visszaélés bûntettének gyanúját vizsgálva. Mivel ügyfeleink számos panasszal éltek a büntetôeljárást lefolytató rendôrkapitánysággal szemben, megbíztuk DR. BALOGH EMESE ügyvédet, hogy lássa el a sértettek képviseletét. 2003. február 25-én a V. városi rendôrkaptányság a nyomozást megszüntette, a határozat szerint a bûncselekmény elkövetése nem volt megállapítható. A nyomozást megszüntetô határozat ellen 2003. március 11-én panaszt nyújtottunk be. Egyebek mellett azt kifogásoltuk, hogy a nyomozóhatóság nem vette figyelembe, hogy a jegyzô két nappal az adásvételi szerzôdés megkötését követôen zárlatot rendelt el K-ék ingatlanára, melyet hónapokkal késôbb anélkül töröltetett, hogy az állítólagos tartozás kifizetésre sor került volna. Nem vette figyelembe annak a személynek a tanúvallomását, aki egy alkalommal jelen volt K-ék lakásán, amikor a jegyzô és a polgármester arra próbálta a családot rávenni, hogy ne adják el a roma N. Bertalannénak a lakásukat. A nyomozóhatóság azt a tanúvallomást is figyelmen kívül hagyta, melyet egy, az események idején közmunkásként dolgozó férfi tett. Az illetô beszámolt arról, hogy maga is részt vett a falugyûlésre szóló meghívók ki-
7
Alkotmány 13. § (1), 58. § (1), 70/A § A 2002-es Fehér Füzetben a feljelentés és a keresetlevél részletesen ismertetve van (21-32.o). 9 Btk. 225. § 10 Btk. 174/B. § 8
r 44 s
ÖNKORMÁNYZATI JOGSÉRTÉSEK, EMBERI MÉLTÓSÁG
hordásában. A nyomozók a benyújtott hangfelvétel tartalmát sem értékelték. A panaszt a városi ügyészség 2003. március 28-án elutasította. 2002. május 29-én Irodánk megbízásából, K. Csaba, K. Olga és N. Bertalanné meghatalmazása alapján DR. KÁRPÁTI JÓZSEF ügyvéd keresetet nyújtott be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságra Gy. község Önkormányzata, annak jegyzôje, és a polgármester ellen államigazgatási jogkörben okozott kár, személyhez fûzôdô jogok megsértése és kártérítés megállapítása végett, illetve B. Béla szomszéd ellen személyhez fûzôdô jogok megsértése miatt. A keresetben kértük a megyei bíróságot, állapítsa meg, hogy az önkormányzat képviseletében eljáró jegyzô és polgármester azon mulasztásaikkal, hogy törvényi kötelezettségük ellenére a közhatalom gyakorlása közben nem fékezték meg a faluban uralkodó lincshangulatot, továbbá az ingatlan-adásvételi szerzôdés meghiúsítására és az attól való elállásra irányuló jogellenes felhívást tettek, megsértették a felpereseknek a személyhez fûzôdô jogait. Megsértették a felperesek testi épséghez és egészséghez fûzôdô, a becsülethez és emberi méltósághoz, a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogait. Megsértették végezetül K-ék és N. Bertalanné hátrányos megkülönbözés tilalmához kapcsolódó személyhez fûzôdô jogait. A bíróságtól kértük annak megállapítását is, hogy B. Béla a városi bíróság által jogerôsen megállapított fenyegetô cselekedetével megsértette N. Bertalanné, K. Olga és K. Csaba nemzeti és etnikai származásához kapcsolódó hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó személyhez fûzôdô jogát, becsületét és emberi méltóságát. Kértük a bíróságot, hogy az alpereseket az ilyen és ehhez hasonló jogsértésektôl tiltsa el. Kötelezze ôket arra, hogy nyilvánosan, levélben kérjenek bocsánatot a felperesektôl a jogsértések miatt, és jogosítsa fel a felpereseket a levél nyilvános közzétételére egy megyei napilapban az alperesek költségén. Kötelezze továbbá Gy. önkormányzatát – a polgármesterrel és jegyzôvel egyetemlegesen –, hogy fizessen meg N. Bertalanné, K. Csaba, K. Olga és két gyermekük részére meghatározott összegû vagyoni és nem vagyoni kártérítést, összesen 5 250 000 forint összegben. 2002. december 6-án DR. KÁRPÁTI JÓZSEF ügyvéd a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elôtt folyó perben a keresetet kiterjesztette a Megyei Közigazgatási Hivatalra is. Arra a következtetésre jutottunk ugyanis, hogy annak a koncepciózus folyamatnak, melynek következtében a szóban forgó ingatlan-adásvétel meghiúsult, a közigazgatási hivatal is részese. Abban az esetben ugyanis, ha a közigazgatási hivatal ellenjegyzi a 2002. augusztus 10-én kötött adásvételi szerzôdést, és a vételárat átutalják a K. családnak, a falu és az önkormányzat tiltakozása ellenére N. Bertalanné beköltözhetett volna. Álláspontunk szerint a hivatalnak tájékoztatnia kellett volna a feleket arról, hogy miért nem fogadták el és jegyezték ellen a szerzôdést, és jogorvoslati lehetôséget kellett volna teremtenie. Úgy gondoljuk, hogy a Közigazgatási Hivatal szervezô-intézkedô tevékenységének körében mulasztást követett el, melynek következtében a felpereseket elzárták attól, hogy megfontolhassák, megvásárolják-e az ingatlant egy a hivatal által is elfogadhatónak vélt vételárért. A szerzôdés pedig a mulasztás eredményeként meghiúsult, hiszen N. Bertalanné kénytelen volt másik ingatlant vásárolni. Mialatt folytak a büntetô- illetve polgári peres eljárások, több alkalommal megkeresett minket K. Olga és N. Bertalanné azzal, hogy a településen rendkívül nyomás nehezedik rájuk. N. Bertalanné elmondta, hogy a jegyzô és a polgármester rendszeresen zaklatják, fenyegetik, és különbözô módszerrel megpróbálják elérni nála, hogy vonja vissza a keresetet, illetve a rendôrségen tett vallomásait. 2002. november 11-én például maga az r 45 s
FEHÉR FÜZET 2003
alperesek jogi képviselôje hívott fel bennünket telefonon azzal, hogy nyíregyházi irodájában megjelent a polgármester és a jegyzô N. Bertalannéval. Az ügyvéd tájékoztatása alapján egy papírt akartak vele íratni arról, hogy az asszony visszalép a peres eljárástól. Mint késôbb N. Bertalanné elmondta, a jegyzô napok óta zaklatta ôt, majd különbözô ígéreteket tett arra az esetre, ha visszavonja a keresetet. Végül a polgármesterrel együtt autón vitték be ôt és testvérét nyíregyházi ügyvédjükhöz. Az ügy bizonyítása szempontjából a helyzetünk a tanúk vonatkozásában teljesen ellehetetlenült. Az elsôfokú eljárás során valamennyi általunk beidézett tanú – annak ellenére, hogy a tárgyalás elôtt még pontosan be tudtak számolni munkatársainknak arról, mi történt a faluban – úgy nyilatkozott, hogy nem látta, nem hallotta, nem emlékszik rá, mi történt azokban a napokban, illetve a korábbiakkal ellentétes vallomást tett. Volt olyan személy, aki a rendôrségen még azt mondta, hogy a jegyzô megbízására maga is részt vett a falugyûlés szervezésében, a bíróságon viszont már azzal kezdte a vallomását: „amit a rendôrségen mondtam, az nem igaz”11. Az ügyben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 2003. február 10-én kelt ítéletében keresetünket elutasította. * * *
Sz. Jenô ügye Néhány nappal azt követôen, hogy N. Bertalanné ügyében a polgári peres eljárást elsô fokon elveszítettük és a büntetôeljárás megszüntetése miatt benyújtott panaszunkat is elutasították, megkeresett bennünket Sz. Jenô. A tényfeltárás során derült ki, hogy a hasonlóképp árvízkárosult hajléktalan férfi családjával ugyanebben az idôben, szintén Gy. községben szeretett volna lakást venni. A gy-i polgármester és jegyzô azonban az ô esetükben is elkövetett mindent, hogy a lakásvásárlástól visszalépjenek. Bár Sz. Jenôék nem a fôutcára akartak költözni, hanem a roma sor mellé, az általuk megvásárolni kívánt lakással a falu elöljáróinak más terve volt. Tervük szerint a roma sor melletti ingatlant N. Bertalannénak kellett volna megvennie, mert akkor nem költözött volna a fô utcára, a „ruszkik” által eladásra kínált házba.
Sz. Jenôék a Beregben pusztító árvíz idején öt gyermekkel váltak hajléktalanná. Az asszony akkor várta hatodik gyermekét, és már csak napok voltak hátra a szüléséig. Emiatt is rendkívül sürgôs volt számukra, hogy mielôbb új otthont találjanak. 2001 augusztusában az ún. „új cigánysorral” szemben lévô utcában találtak rá T. Endre és felesége eladó házára. A ház nagyon tetszett a családnak, mindenképpen meg kívánták vásárolni. Mivel az eladók által kért összeg is megfelelônek bizonyult, úgy tûnt, nincs akadálya a szerzôdkötésnek. A tárgyalásokat követôen azonban T. Endréné megkereste Sz. Jenônét, és elmondta, hogy a jegyzô rendszeresen, gyakorlatilag minden nap „jár a nyakukra”, és hol szép szóval, hol fenyegetéssel próbálja meg rávenni ôket, ne kössenek velük szerzôdést. A kétségbeesett anyukának azt is elmondta, hogy tekintettel Sz-né állapotára mindettôl függetlenül nem fognak visszalépni az eladástól.
11
A bíróság ez esetben úgy tett, mintha hazánkban nem létezne a hamis tanúzás intézménye. A felperes jogi képviselôjének azon indítványát pedig, hogy szerezze be a rendôrségi jegyzôkönyvet, elutasította.
r 46 s
ÖNKORMÁNYZATI JOGSÉRTÉSEK, EMBERI MÉLTÓSÁG
Másnap Sz. Jenô és felesége a polgármesteri hivatalban járva találkoztak a polgármesterrel, a jegyzôvel, valamint a kisebbségi önkormányzat elnökével, akik közölték a családdal, hogy a faluba cigány nem költözhet, és T.-ék házát nem vehetik meg. Közölték, hogy „piszkos cigány ide nem fog beköltözni”. A fenyegetô hangú gyôzködést követôen a házaspár lelkére próbáltak beszélni, mondván, „ne költözzenek az ô falujukba, hisz ezzel csak tetézik a bajt, csak a gond növekedne meg az ellentétek”. A fenyegetések ellenére a felek 2001. augusztus 21-én adásvételi szerzôdést kötöttek. Sz-né ekkor már bent feküdt a kórházban, mert a szülés bármikor megindulhatott, onnan szökött ki, hogy a papírokat aláírja. A szerzôdést eljutatták a megyei közigazgatási hivatalba, ahol azt jóváhagyták. A szerzôdéskötést követôen azonban újabb fenyegetések érték a családot, aminek következtében Sz. Jenô úgy döntött, nem teszi ki családját egy esetleges erôszakos cselekménynek, és mégis visszalép a szerzôdéstôl. Szeptember 12-én felkereste a megyei katasztrófavédelmi hivatal alezredesét, és arra kérte, segítsen nekik abban, hogy más településen keressenek házat, ugyanis a korábban megkötött szerzôdéstôl el akarnak állni. Az alezredes tájékoztatta ôt arról, hogy ennek egyetlen lehetséges formája az, ha az eladók aláírnának egy olyan nyilatkozatot, melyben kifejezésre juttatják abbéli szándékukat, hogy az adásvételtôl „visszalépnek”, a szerzôdés teljesítését már nem kívánják.12 Sz. kérésére az alezredes meg is szövegezett egy ilyen nyilatkozatot, amelyben – mint késôbb vallomásában elmondta – megjelölte az eladók, mint nyilatkozók (T. Endre és T. Endréné) személyét is. Mivel Sz.-ék féltek, hogy T.-ék nem akarnak majd elállni a már megkötött szerzôdéstôl, a „félkész” nyilatkozatot kiegészítették a szükséges adatokkal, majd a T. Endre és T. Endréné helyett aláírt dokumentumot bevitték a polgármesteri hivatalba azzal, hogy azt továbbítsák a közigazgatási hivatalba. Ennek megtörténtével a szerzôdést gyakorlatilag annulálták, hiszen a közigazgatási hivatal úgy tekintette, hogy a felek azt megszüntették. A potenciális eladókat azonban errôl senki nem tájékoztatta, ôk továbbra is várták, hogy a vételár átutalásra kerüljön. A hamis nyilatkozat felhasználására akkor derült fény, amikor T.-ék, azt gyanítva, hogy valami nincs rendben az adásvétel szerzôdéssel, érdeklôdtek a közigazgatási hivatalnál. Itt közölték velük, hogy a szerzôdés már nem él, hiszen éppen ôk nyilatkoztak úgy, hogy annak teljesítését már nem kívánják. T. Endre ekkor feljelentést tett a V.-i Rendôrkapitányságon, ahol magánokirat-hamisítás vétsége miatt eljárás indult Sz.-ék ellen. Az eljárásban könnyen tisztázható volt, hogy Sz. Jenô és felesége követték el a bûncselekményt, amit a házaspár nem is tagadott. A V.-i Városi Bíróság ezért 2002. április 11-én tárgyalás mellôzésével pénzbüntetésre ítélte Sz. Jenôt és feleségét. A végzés fellebbezés híján jogerôre emelkedett. Mindeközben, Sz.-ék találtak egy másik ingatlant, Ó. községben. Az új lakás a korábbinál olcsóbb és rosszabb állapotú volt. Mint elmondták, az események után a lakást kényszerûségbôl vásárolták meg, hiszen gyermeket vártak, és fedélre volt szükségük tél elôtt. T. Endre és családja eladta a házat, félmillióval kevesebbért, mint amennyit az Sz. család eredetileg fizetett volna érte. Mindkét család rosszul járt, cigány pedig nem költözött Gy. községbe. A történet itt azonban nem ért véget. A rendôrségen kapott tájékoztatás alapján T.-ék bírósághoz fordultak, bûncselekménnyel okozott kár megtérítése címén. Úgy gondolták, hogy a bíróság elôtt majd kiderül, kit is terhel felelôsség a meghiúsult adásvételi szerzôdés és az elveszített félmillió forint miatt. Jogi képviselôjük nem
12
A jogszerû megoldás jelen esetben a szerzôdés közös megegyezéssel való megszüntetése (felbontása) lett volna.
r 47 s
FEHÉR FÜZET 2003
volt, így senki nem tájékoztatta ôket arról, hogy az eljárásban tulajdonképpen az Sz. családon kérik számon a félmillió forintot. Sz. Jenôék akkor keresték meg Irodánkat, amikor tudomásukra jutott, hogy polgári peres eljárás keretében félmillió forintot követel rajtuk T. Endre és felesége. Kérték, nyújtsunk nekik jogi képviseletet az eljárásban, mert ôk is csak áldozatok. Áldozatai a gy-i polgármester és jegyzô azon törekvésének, hogy a faluba ne költözzön roma, legalábbis ne a fôutcába. Mivel ez még az N. Bertalanné és K. Csabáék ügyében kezdeményezett polgári peres eljárás másodfokú tárgyalása elôtt történt, úgy gondoltuk, az Sz-ék képviselete során felmerülô újabb adatokat, bizonyítékokat fel tudjuk majd használni abban az ügyben is. A tárgyaláson DR. BIHARY LÁSZLÓ ügyvéd képviselte Irodánkból Sz.-éket, míg T. Endréék jogi képviselô nélkül jelentek meg. Mind Sz-ék, mind a felperes T. Endre és felesége úgy nyilatkozott, hogy a bekövetkezett kárért Gy. község polgármestere és jegyzôje a felelôs. Ôk voltak azok, akik minden eszközzel megpróbálták megakadályozni az adásvétel létrejöttét. Kértük tanúként meghallgatni K. Olgát is, aki újból elmondta a velük és N. Bertalannéval történteket. Ezt követôen rajzolódott ki, mi volt pontosan a jegyzô és a polgármester elképzelése. Eszerint T. Endréék nem adhatták volna el a lakásukat Sz. Jenôéknek, mert azt az elöljárók N. Bertalannénak szánták. Így két legyet üthettek volna egy csapásra: nem költözik roma a fôutcába, és a „ruszkik” sem tudják nagy nyereséggel eladni a házukat13. Ráadásul, egy roma családdal kevesebb marad, hiszen Sz.-ék így lakás híján kénytelenek más községbe költözni. A perben tanúként beidézett elöljárók a tárgyaláson – arra hivatkozva, hogy a községben épp akkor valamilyen csôfektetési munkálat zajlik – nem voltak hajlandók megjelenni. T. Endréné ekkor közölte az eljáró bíróval, hogy a céljuk csak az volt, derüljön ki az igazság. Nem a „szerencsétlen, több gyerekes” Sz. családot akarták anyagilag ellehetetleníteni a követelésükkel. Azt hitték, az eljárás során majd felelôsségre vonják a jegyzôt és a polgármestert. Miután a bíró felvilágosította ôket, T-ék úgy döntöttek, hogy kérik a per szüneteltetését. * * * Az eljárás során született jegyzôkönyveket becsatoltuk a K. Csabáék és N. Bertalanné ügyében benyújtott fellebbezésünkhöz. Felhívtuk egyben a bíróság figyelmét arra, hogy a jegyzôkönyvek tanúsága szerint újabb tanúink vannak arra vonatkozóan, hogy például a pogrom-hangulatú falugyûlést a polgármester és a jegyzô szervezte. T. Endre és felesége ugyanis elmondták, hogy ôk is kaptak egyet a polgármesteri hivatalban készült, és közmunkások által széthordott meghívókból az „eseményre”. A jegyzôkönyvek ezen kívül is számos olyan vallomást tartalmaztak, melyek alátámasztották a K. Csabáék és N. Bertalanné ügyében benyújtott keresetlevelünkben foglaltakat. Az új bizonyítékok ellenére a Fôvárosi Ítélôtábla 2003. szeptember 9-én kelt ítéletében az elsôfokú bíróság döntését helyben hagyta. 2003. december 2-án felülvizsgálati kérelmet nyújtottunk be a Legfelsôbb Bírósághoz. Álláspontunk szerint a Fôváros Ítélôtábla ítélete, mely a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság ítéletét hagyta helyben, a tényállást részben tévesen állapította meg, és téves az ebbôl levont jogi következtetése is.
13
Többször K-ék szemére vetették ugyanis azt, hogy a család „idejön Ukrajnából”, majd a lakást jóval drágábban eladva „tovább áll”. A polgármester több alkalommal közölte velük: „nehogy azt higgyék, hogy ennyi pénzzel kisétálhatnak a faluból.”
r 48 s
ÖNKORMÁNYZATI JOGSÉRTÉSEK, EMBERI MÉLTÓSÁG
Az ítélet, mely szerint a közigazgatási hivatalnak nem volt feladata az érintetteket tájékoztatni arról, hogy a szerzôdésben foglalt vételárat nem fogadják el, ellentétes a Legfelsôbb Bíróság állásfoglalásában14 közzétett, az államigazgatási jogkörben okozott kár megállapításával kapcsolatos álláspontjával. Eszerint az államigazgatás „hallgatása” a kárfelelôsség alapjául szolgálhat15. A másodfokú bíróság anélkül hagyta helyben az elsôfokú ítéletnek a közigazgatási hivatal szerepére vonatkozó megállapításait, hogy érdemben foglalkozott volna a jogviszony jellegének kifejtésével. A bíróságok tévesen értelmezték a hátrányos megkülönböztetés fogalmát, és tévesen ítélték meg, hogy az alperesek magatartása megvalósította-e ezt. Hátrányos megkülönböztetés ugyanis nem csak közvetlen formában valósulhat meg, hanem közvetett módon is. Diszkriminációt valósíthat meg az a látszólag semleges feltétel, rendelkezés, intézkedés vagy gyakorlat is, mely valakit, más, összehasonlítható helyzetben lévô személyhez képest hátrányosabb helyzetbe hoz, vagy eljárása ezt eredményezi. A bíróságok a hátrányos megkülönböztetés tilalmát leszûkítették a közvetlen diszkrimináció tilalmára, ami jogszabálysértô. A perben a felperesek által bizonyított eseménysor összességében értékelve a felpereseket súlyosan hátrányos helyzetbe hozta más személyekhez képest, ez pedig hátrányos megkülönböztetést jelent. A diszkrimináció elleni küzdelem joggyakorlata szerint a diszkrimináció csak igen ritka esetekben közvetlen, sokkal gyakrabban közvetett formában valósul meg. Ennek definíciója a magyar jogban is kodifikálás alatt álló, ún. Faji Irányelv16 szerint olyan formálisan semleges rendelkezés, intézkedés, feltétel vagy gyakorlat, mely egy meghatározott csoporthoz tartozókat más, összehasonlítható helyzetben lévô személyhez képest hátrányosabb helyzetbe hozza, azaz tényleges hatása hátrányos megkülönböztetéshez vezet. A bizonyítékok értékelése során a bíróságok megsértették a Legfelsôbb Bíróság eseti döntésében17 foglaltakat, mely szerint azt, hogy a vizsgált magatartás magánszemélyek hátrányos megkülönböztetését valósítja-e meg, a bíróság a körülményeknek és a peres felek érdekeinek egybevetésével állapítja meg. A bizonyítékok mérlegelése azt jelenti, hogy a bíróságnak a bizonyítékokat okszerûen kell mérlegelnie, és a megállapított tényállásból okszerû következtést kell levonnia. Összefoglalva tehát, a bíróságok egyrészrôl a mérlegelésre vonatkozó szabályok megsértése folytán a tényállást részben tévesen állapították meg, ezáltal nem alkalmazták a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó, az Alkotmányban és a Ptk.-ban rögzített rendelkezéseket, másrészt a bíróságok által hiányosan megállapított tényállásból is téves következtetésre jutottak: a közvetett diszkriminációt nem tekintették hátrányos megkülönböztetésnek. A másodfokú bíróság szerint „a falu lakóinak indulata – figyelemmel a lakosság összetételére – nem a kisebbséghez való tartozásra, hanem a közösségbe költözni szándékozók életmódjára, annak megítélésére vezethetô vissza, ami nem jelenthet jogtalan hátrányos megkülönböztetést…”18. A bíróság itt idézett érvelése azonban álláspontunk szerint jogszabálysértô, mert azonosul a faluközösség általánosító, sematikus értékítéletével, mely szerint minden beköltözni szándékozó, árvízkárosult roma „rosszéletû” lenne.
14
Legfelsôbb Bíróság 42. számú Polgári Kollégiumi Állásfoglalás BH. 1997/5. 225. számú jogeset 16 2000/43/EK irányelv 17 BH. 1995. 689. számú eseti döntése 18 Fôvárosi Ítélôtábla 2.Pf.20.522/2003/4. sz. ítélete, 6. o. 15
r 49 s
FEHÉR FÜZET 2003
A bíróság ezen következtetése továbbá ellentétes az elsôfokú bíróság által megállapított tényállásban foglaltakkal, mely szerint „…a Gy. községbeliek között olyan hír terjedt el, hogy a faluba tömegével akarnak betelepülni a j.-i árvízkárosult roma családok…Az emberek azért gyûltek össze, hogy tiltakozzanak a j.-i roma családok beköltözése ellen és megakadályozzák, hogy a K. család roma családnak adja el a házát…”19. A másodfokú bíróság tévesen hivatkozik tehát arra, hogy a falu hangulata nem a kisebbséghez való tartozás, hanem a közösségbe költözni szándékozók életmódjára, annak megítélésére vezethetô vissza. Téves a másodfokú bíróság azon érvelése is, miszerint a falugyûlésen résztvevôk pusztán véleményük kinyilvánítása céljából gyûltek össze. A bíróság szerint „…a közösség a véleményének adott hangot akkor, amikor az összegyûltek az üggyel kapcsolatos álláspontjukat közölték, ez pedig alperesekkel szemben jogsértés megállapíthatóságát nem eredményezi, fôként ha figyelembe vesszük a véleménynyilvánítás szabadságához fûzôdô alkotmányos jogot…”20 A véleménynyilvánítás szabadsága alkotmányos jogának korlátját képezik ugyanis a személyhez fûzôdô jogok és a hátrányos megkülönböztetés tilalmához fûzôdô alkotmányos jog. Míg jelen esetben a bíróságok tiszteletben tartják a faluközösség, valamint annak elöljáróinak a vélemény-nyilvánításhoz való jogát, semmibe veszik a felperesek személyhez fûzôdô jogait. A bíróságok által is megállapított tényállások szerint a falu közhangulata cigányellenes volt, motivációja arra irányult, hogy a felperesek szabad mozgását megakadályozza, mert a lakosság tiltakozása feltételezett, a roma kisebbségre vonatkozó általánosító vélekedésen alapult, és célja beköltözésük megakadályozása volt. Az elsôfokú bíróság idézett ténymegállapításából kiderül, hogy a falu lakói nem csupán véleményük kinyilvánításának céljából gyûltek össze, ahogy azt a másodfokú bíróság megállapította, hanem a jogszerû kereteket túllépve, más személyek szabad mozgását kívánták megakadályozni. Az Alkotmány bekezdése szerint azonban – törvényben meghatározott esetek kivételével – mindenkit, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén, megillet a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának joga, beleértve a lakóhely vagy az ország elhagyásához való jogot is.21 A bíróságok a polgármester és a jegyzô tevékenységével kapcsolatosan is számos meglepô következtetésre jutottak. „…Augusztus 10-én este 8 óra körül a lakosok kényszerítésének engedve ment el a K. család lakására a polgármester, hogy megtudja, ténylegesen mi a K.-ék szándéka a házukkal. Majd a polgármester visszament a falugyûlésre, mondta az embereknek, hogy létezik egy megoldás, hogy Gy.-n senki ne adjon el a közösség döntése ellenére lakást, de ehhez a képviselô-testület döntése kell…”22 „…A polgármester és a jegyzô tolmácsolta a falubeliek kérelmét, ami azonban a felperesekre nézve kötelezô erôvel nem bírt…”23. „A falusi nyilvánosságba beletartozhat az is, hogy a falubeliek összegyûlnek, akár a polgármesteri hivatal udvarán megvitatni a történteket. Nincs rá jogszabályi rendelkezés, hogy ilyen esetben mit kell tennie a polgármesternek és a jegyzônek, hogyan kell viselkednie. Jelen esetben a polgármester és a jegyzô is azt tette, amit helyesnek vélt, megpróbálta a felkorbácsolt indulatokat valamilyen módon mérsékelni. Azzal, hogy elmentek K. Csaba és Olga lakására, ôk beengedték ôket és beszélgettek akármirôl is, jogsérelmet nem okoztak (…) Éppen az indulatok csitítása érdekében ment el a polgármester a K. család lakására. Nyilvánvaló, mint hivatalos személynek, nem szabad lett volna véle-
19
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 1.P.21.351/2002/26. sz. ítélete, 4-5. o. Fôvárosi Ítélôtábla ítélete, 6. o. 21 Alkotmány 58. § (1) 22 Megyei Bíróság ítélete, 5. o. 23 Fôvárosi Ítélôtábla ítélete, 6. o. 24 Megyei Bíróság ítélete, 11. o. 20
r 50 s
ÖNKORMÁNYZATI JOGSÉRTÉSEK, EMBERI MÉLTÓSÁG
ményt nyilvánítania az állampolgárok közötti adásvétel ügyében, nem szabad lett volna engedni a tömeg nyomásának. Ez a magatartás azonban nem lépte túl azt a határt, amelyen túl már jogsérelem van, és amelytôl már jogvédelem igényelhetô…”24. „…Csak megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy a per eldöntése szempontjából annak nem volt az ügy érdemi elbírálására kiható jelentôsége, hogy a falugyûlés spontán szervezôdött-e vagy azt az elöljárók hívták össze…”25. Álláspontunk szerint az itt kiemelt tényállási elemek és a bíróságok abból levont jogi következtetései kapcsán világosan megragadható mind az alperesek diszkriminatív eljárása, mind az ahhoz kapcsolódó téves bírósági szemlélet és jogértelmezés. A bíróságok ítéleteikben azt sugalmazzák, hogy az adott helyzetben a faluközösség véleményének kinyilvánítása, annak módja és motivációja helyénvaló volt. Ugyanakkor az indokolások arra is utalnak, hogy ezzel az állítólagosan jogszerû megnyilvánulással kapcsolatban a polgármester és a jegyzô szerepe a puszta közvetítésre korlátozódott, merthogy az elöljáróknak más lehetôségük az ellentmondások feloldására nem is volt. A bíróságok ítéletének logikája megengedi a falu közösségének az akár szélsôséges vélemények kinyilvánítását, fenyegetô magatartások tanúsítását, a vélemény-nyilvánításhoz való jogot kiemelve, és megengedi a falusi elôjáróknak azt is, hogy ezzel a szélsôséges véleménnyel azonosulva mások életébe, személyes szabadságába oly módon avatkozzanak bele, hogy azzal hátrányos megkülönböztetést valósítsanak meg. Tévesen értékeli a másodfokú bíróság azt is, hogy nincs relevanciája annak a körülménynek, hogy a falugyûlés összehívása a polgármester és a jegyzô által szervezetten történt-e vagy sem. Tévesen értelmezik a bíróságok továbbá a diszkrimináció fogalmát. Az elsôfokú bíróság szerint „…K. Csabáék-ék nem a kisebbséghez, hanem a többséghez tartozóak…Az csak egy dolog, hogy ôk Ukrajnából települtek át…”26 A bíróság figyelmen kívül hagyja, hogy a K.-ék a magyarság egy speciális csoportjához, a külhonból, Ukrajnából hazatelepült magyarok csoportjához tartoznak, mely csoport egyértelmûen körülírható, homogén részét képezi a társadalomnak, és e vonatkozásban tiltott a hátrányos megkülönböztetésük.. A bíróságok tévednek akkor, amikor általánosítva a „többséghez tartozóknak” tekintik ôket. Az elsôfokú bíróság szerint „…velük (K.-ékkal) kapcsolatban nem értékelhetô diszkriminációnak még az sem, hogy a gyerekvédelmi támogatást csak a bírósági döntést követôen, még külön utánjárással kapták meg, mert az önkormányzat vezetôi azt szerették volna elérni, hogy a támogatást úgy adhassák, hogy a K. gyerekek is a helyi iskolába járnak…”27 A bíróság ezen kijelentésével azonosul a település elöljáróinak azon ténykedésével, hogy jogellenesen megpróbálták rávenni a családot, az általuk meghatározott iskolába járassák gyermekeiket. Mindez ellentétes a közoktatási törvényben foglaltakkal. E szerint a szülôt megilleti a nevelési, illetôleg nevelési-oktatási intézmény szabad megválasztásának joga. A nevelési, nevelési-oktatási intézmény szabad megválasztásának joga alapján gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklôdésének, saját vallási, illetve világnézeti meggyôzôdésének, nemzeti vagy etnikai hovatartozásának megfelelôen választhat óvodát, iskolát, kollégiumot28. Az önkormányzatnak nincs joga a támogatás visszatartásával „elérni”, hogy a gyerekek helyi iskolába járjanak. A bíróság nemcsak K.-ék kisebbségi csoporthoz való tartozását vitatta, de azt is, hogy N. Bertalanné roma származásának bármi köze lenne a vele történtekhez. „…N. Bertalannét az I-III rendû alperesek részérôl a cigány származása, kisebbséghez tartozása miatt semmilyen hátrány nem érte. Éppen ellenkezôleg, lehetôvé tették, hogy a gyerme-
25
Fôvárosi Ítélôtábla ítélete, 6. o. Megyei Bíróság ítélete, 13. o. 27 Megyei Bíróság ítélete 13-14. o. 28 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról, 13. § (1) bekezdés 26
r 51 s
FEHÉR FÜZET 2003
29
kei a helyi iskolába járjanak, 200.000 Ft segélyt kapott az önkormányzattól, holott nem is volt gyürei lakos…” . A bíróságban fel sem merült a gyanú, vajon milyen jogcímen, milyen pénzbôl fizet egy önkormányzat „segélyt”, egy, az illetékességi területéhez nem tartozó személynek. Valójában sem ésszerû indok, sem lehetséges jogcím nincs arra, hogy egy szegény önkormányzat egy nem helybeli lakosnak 200 ezer Ft. összegû segélyt kifizessen. Az események láncolatába illesztve a szokatlan összegû támogatás kifizetésének ténye nem értékelhetô másképp, mint annak elômozdítására tett kísérletként, hogy N. Bertalanné álljon el az ügylettôl. Az elsôfokú bíróság szerint „…nem lehet vele (N. Bertalanné) szemben faji, származás miatt, nemzetiség miatt diszkriminációról, megkülönböztetésrôl beszélni akkor, amikor a beköltözés ellen tiltakozó falubelieknek kb. a fele szintén a roma kisebbséghez tartozott…”30. A bíróság nem vette figyelembe, hogy sem az Alkotmány, sem a Polgári Törvénykönyv nem rendelkezik arról, hogy a diszkriminációt elkövetô származása mentesíthet a diszkrimináció következményei alól! Egy magatartás nem azáltal válik diszkriminatívvá, hogy azt ki tanúsítja, hanem azáltal, hogy ki ellen irányul, és hogy a megkülönböztetés ennek a személynek a valós, egyedi tulajdonságain alapul-e, vagy csak valamely csoporthoz való tartozása okán feltételezett tulajdonságain. Végezetül a másodfokú bíróság a fentieket azzal egészíti ki, hogy „…ezentúl figyelemmel kell lenni arra is, hogy a kisebbséghez való tartozás teljesen önkéntes, csak az tekinthetô nemzetiségnek aki annak vallja magát, akarata ellenére senki nem sorolható be egy nemzeti kisebbség tagjai közé. Mindezek alapján megállapítható volt, hogy az I. r. felperes vonatkozásában a hátrányos megkülönböztetés nem valósult meg, mivel származása, cigány nemzetisége miatt ôt megkülönböztetés nem érte…”31. A Fôvárosi Ítélôtábla bírái szerint tehát csak azt diszkriminálják, aki valamely kisebbségi csoporthoz tartozónak vallja magát, és ezt – legalábbis máshogy nem értelmezhetô – elôre közli is a diszkrimináló féllel. Másként ugyanis a bíróság logikáját követve honnan lehetne tudni, hogy valaki esetleg roma származású? Az már szinte szóra sem érdemes, hogy a cigány etnikai kisebbséget a bíróság folyamatosan nemzetiségként aposztrofálja. Ugyancsak nem megfelelôen értékeli a bíróság a zárlat elrendelésének körülményeit. Elsôsorban azt kifogásoltuk, hogy a jegyzô azt mikor, milyen körülmények között és hogyan rendelte el. 2001. augusztus 10. napján került a szerzôdés megkötésre, az egyébként vitatott kommunális adótartozás nyomban ezt követôen vált fontossá. Az iratok közt elfekvô, zárlatot elrendelô, a fellebbezési jogot kizáró határozat 2001. augusztus 13. napján, a felszólító levéllel egy napon kelt, és a tértivevény tanúsága szerint mindkét irat egyazon borítékban, ugyanezen a napon került K. Csabáék részére kipostázásra. Amennyiben fennállt volna a család tartozása, akkor sem állt volna módjukban a felszólításnak eleget tenni. Formailag természetesen hozott a jegyzô határozatot, és ez alapján jegyezte be a földhivatal a zárlatot, de mindezt olyan módon tette, aminek egyértelmû célja az ingatlan értékesítésének megnehezítése lehetett. A „zárlat” kifejezés a köznyelvben valamely ingatlan értékesíthetetlenségére utal, még akkor is, ha a jog szerint a zárlattal terhelt ingatlan értékesítése megoldható. Szintén különös, hogy a jegyzô novemberben – amikor a szerzôdés már nyilvánvalóan meghiúsult – állítása szerint - anélkül töröltette a zárlatot K.-ék ingatlanáról, hogy az megfizetésre került volna, azaz a jegyzô valótlan tartalmú közokiratot bocsátott ki, nyilván vállalva ennek összes lehetséges következményét. Ugyancsak felettébb furcsa, hogy az árvízi újjáépítés idején kezdjenek foglalkozni egy korábbi jelentéktelen tartozással. 29
Megyei Bíróság ítélete, 14.o. Megyei Bíróság ítélete, 14. o. 31 Fôvárosi Ítélôtábla ítélete, 6. o. 30
r 52 s
ÖNKORMÁNYZATI JOGSÉRTÉSEK, EMBERI MÉLTÓSÁG
Adott esetben a zárlat elrendelésének módja és körülménye típusos esete a közvetett diszkriminációnak, mert arra irányul, hogy az adásvételt ellehetetlenítsék, megnehezítsék. Az ítéletek egyáltalán nem térnek ki arra, hogy milyen jelentôséget tulajdonítanak annak, ahogy Gy. község képviselôtestülete határozatában fenntartás nélkül tudomásul vette az ombudsman ajánlását és megkövette a felpereseket. Mind az elsôfokú, mind a másodfokú bíróság tévesen alkalmazza a Ptk. azon rendelkezését32, mely szerint a személyhez fûzôdô jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E körben a döntés ellentétes a Legfelsôbb Bíróság eseti döntésével33 is, mely szerint személyhez fûzôdô jogot sért a magánéletbe való önkényes beavatkozás. A beavatkozást általában akkor kell önkényesnek tekinteni, ha az érintett akaratával, szándékával kifejezetten ellentétes, és a beavatkozást a gondosan mérlegelt körülmények sem indokolják. Az ítélôtábla által nem kifogásolt megyei bírósági ítélet az alábbiakat szögezi le: „Éppen az indulatok csitítása érdekében ment el a polgármester a K. család lakására. Nyilvánvaló, mint hivatalos személynek, nem szabad lett volna véleményt nyilvánítania az állampolgárok közötti adásvétel ügyében, nem szabad lett volna engedni a tömeg nyomásának. Ez a magatartás azonban (…) nem lépte túl azt a határt, amelyen túl már jogsérelem van, és amelytôl már jogvédelem igénylehetô.”34 A polgári jogi jogellenesség jogági jellegû: egy magatartás vagy jogellenes vagy nem, a bíróság fenti vélekedése értelmezhetetlen. A polgári jogi felelôsség és a személyiségi jogok védelme szempontjából nem lehet csak kicsit jogellenesnek lenni, annak bármely csekély foka megalapozza a felelôsséget. A felperesek meglátása szerint értelmezhetetlen a polgármester cselekményeinek bíróság szerinti jogi minôsítése, és megmagyarázhatatlan, miért nem vonja le a polgári jogi felelôsség és a személyhez fûzôdô jogok megsértésének következményeit. * * * Mivel Sz. Jenôék ügyén keresztül számos új bizonyíték látott napvilágot, úgy gondoltuk, az ügy büntetôjogi vonatkozásában is lépéseket kell tennünk. 2003. szeptember 10-én a V. városi ügyészség K. Csabáék és N. Bertalanné ügyében hozott, panaszunkat elutasító határozata ellen panaszt nyújtottunk be a Legfôbb Ügyészségre. Kértük, hogy a hatóság a már korábban kifejtett kifogásaink és a felmerült új adatok, tanúvallomások alapján utasítsa a nyomozóhatóságot a nyomozás továbbfolytatására. Kértük továbbá, hogy amennyiben a Fôügyészség erre nem lát lehetôséget, értékelje beadványunkat Sz. Jenôék és T. Endréék vonatkozásában feljelentésként. 2003. szeptember 15-én a Legfôbb Ügyészség tájékoztatott minket, hogy beadványunkat értékelés és a szükséges intézkedés megtétele végett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fôügyészséghez tette át. A Megyei Fôügyészség 2003. november 13-án értesített minket arról, hogy újabb panaszunkat elutasítja. Ismét levelet írtunk tehát. Felhívtuk a Megyei Fôügyészség figyelmét arra, hogy beadványunkban annak idején kértük, amennyiben a panaszt nem tudják figyelembe venni, tekintsék azt feljelentésként. Újból kértük, hogy rendelkezzen a nyomozás megindításáról, vagy ellenkezô esetben alakszerû határozatban közölje velünk feljelentésünk elutasítását. 32
Ptk. 75. § (1) bekezdése BH 2001. 61 34 Megyei Bíróság ítélete, 5. o. 33
r 53 s
FEHÉR FÜZET 2003
2003. november 24-én a Megyei Ügyészség arról értesítette Irodánkat, hogy hivatali visszaélés miatt tett feljelentésünk tárgyában nyomozást rendelt el, melynek lefolytatásával V. város rendôrkapitányságát bízta meg. A büntetôeljárás jelenleg folyamatban van. A megyei fôügyészség – eddigi adataink szerint – továbbra sem vizsgálja a K. Olgáék telefonhívására ki nem szálló rendôrök cselekményét, a nemzeti és etnikai csoport tagja ellen elkövetett erôszak bûntettének gyanúját. A megyei fôügyészség vezetôje levelezést folytat Irodánkkal, nem határozatot hoz (a hivatali visszaélés bûntette nyomozásának elrendelésére is csak ismételt panaszunk alapján került sor). A megyei fôügyészségnek az ügyhöz való hozzáállása inkább kényszerû jogkövetésnek, mint sem a törvény által az ügyészségre rótt kötelezettség teljesítésének minôsíthetô…
r 54 s
III. Egészségügy
FEHÉR FÜZET 2003
Elkésett császármetszés (D. Éva)
D. Éva roma származású fiatalasszony 2001. július 1-re várta második gyermeke születését. Mivel elôzô nap folyamatosan fájt a dereka, a család úgy döntött, hogy este beviszik a kórházba. Az elsô vizsgálat szerint a méhszáj még csak egy-két centire volt nyitva, haza azonban már nem engedték, mert nem volt minden rendben a baba szívhangjával. A férjének és az édesanyjának azt is elmondták, hogy valószínûleg császármetszéssel fogja világra hozni a második gyermekét is. Hajnal fél négykor a kismamának elfolyt a magzatvize, de fájásai egészen délután négy óráig nem voltak, azonban erôsen vérzett. Orvosai fájáserôsítô infúziót kötöttek rá, aminek következtében elviselhetetlen fájdalmai lettek. A szülés császármetszéssel fejezôdött be. Mint kiderült, úgynevezett „néma hegszétválás” következtében D. Éva méhe szétrepedt. A magzat a szülés során fellépô oxigénhiány miatt súlyosan károsodott.
Miután a kismama magzatvize elfolyt, szólt az ügyeletes szülésznônek. Bár fájásai nem voltak, egyre erôsebben vérzett. A szülésznô ennek nem tulajdonított különösebb jelentôséget, és csak annyit mondott, hogy ez ilyenkor normális. A vérzés olyan erôs volt, hogy az ágynemût is átáztatta. A kismama hiába kérte, hogy cseréljék ki. Az asszony másnap délelôttig folyamatosan, egyre erôsebben vérzett. A szülésznô és az orvos azonban azt mondták, hogy ez nem baj, sétáljon csak tovább, majd lesznek fájások, és akkor „megyünk szülni.” Végül délután kettô órakor orvosai úgy döntöttek, hogy infúzióban fájáserôsítôt (oxitocin) adnak D. Évának, abban a reményben, hogy az majd segít megindítani a szülést. Negyedóra elteltével jelentkeztek az elsô, rendkívül erôs fájdalmak. Közben a vérzés fokozódott, édesanyja elmondása szerint „ömlött” a vér a lányából. A természetes szülést erôltetve az orvosok közölték a kismamával, hogy fogja meg a lábát és nyomjon. Neki akkor ehhez nem volt már ereje. Az elviselhetetlen fájdalom miatt kiabált és üvöltött. Folyamatosan kérte, hogy az orvosok segítsenek rajta, ôk azonban tovább erôltették a hüvelyi szülést. A jelenlévô szülésznô ordibálva közölte vele, hogy „nem is akarja maga igazán megszülni ezt a gyereket, nem értem, hogy minek van ez a gyerek a hasában, ez a gyerek ki akar jönni, nyomja, nyomja, ész nélkül nem lehet szülni”. Az asszony a szülés közben többször elájult. Utolsó emléke az, hogy viszik a mûtôbe, ahol végül császármetszéssel megszületett a második gyermeke, K. Norbert. Mint késôbb kiderült, a szülés kitolási szakában fenyegetô méhen belüli magzati oxigénhiány miatt sürgôs császármetszés történt. A vajúdás során történt méhrepedés következtében a méh eltávolítása vált szükségessé, ugyanis az gyakorlatilag szétrobbant. A köldökzsinór kétszer a gyermek nyakára volt tekeredve, aki az ennek következtében fellépô oxigénhiány miatt súlyosan károsodott. Amikor a gyermeket kiemelték, a gyenge szívmûködésen kívül egyéb életjelet nem adott.1 Azonnal újraélesztették, majd átszállítot1
Az újszülöttnél mind az egy, mind pedig az ötperces úgynevezett Apgar-érték 1 volt. Az Apgar érték egy egytôl tízig terjedô skálán mutatja az újszülött életképességét.
r 56 s
EGÉSZSÉGÜGY
ták egy másik kórház koraszülött intenzív osztályára, ahol két hétig kezelték. Megállapították, hogy a szülés következményeként nyelésképtelenség, epilepszia, nyaki hypotonia,2 súlyos négyvégtagi izomfeszesség3 alakult ki nála. D. Éva az események után megkereste az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumot. A minisztérium az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) illetékes intézetét kérte fel az ügy körülményeinek tisztázására, amely a vizsgálat befejeztével a következô megállapításokat tette: „…Elôzetes császármetszést követôen a hüvelyi szülés, ha annak feltételei adottak, szakmailag nemcsak elfogadható, de kívánatos alternatívája az ismételt császármetszésnek. A történtek ismeretében és hangsúlyozottan utólag, természetesen nyilvánvaló, hogy az elôzetes császármetszéssel az idô elôtti burokrepedéssel szövôdött szülést, annak korai szakaszában, minden következményt megelôzendô, helyesebb lett volna császármetszéssel befejezni. Szakmai mulasztás azonban mégsem állapítható meg, nincs olyan szabály, mely kötelezôvé tenné az elsô császármetszést követô terhességek császármetszéssel történô befejezését. Az elsô császármetszést követô szülés módját minden esetben egyéni mérlegelés alapján kell eldönteni.”4 Az ÁNTSZ vizsgálata alapján a Minisztérium munkatársa megállapította, hogy az egészségügyi személyzet részérôl mulasztás nem történt, de a sajnálatos fejlemények miatt kifejezte együttérzését. Az asszony a kerületben mûködô családsegítô szolgálat tanácsára felkereste Irodánkat. Az ügyben Dr. Lôrincz Jenô egyetemi adjunktus, szülész-nôgyógyász szakorvost kértük fel, hogy adjon véleményt arra vonatkozóan, történt-e orvosi mulasztás, illetve kellô gondossággal jártak-e el a kórház alkalmazottai D. Éva esetében. A szakorvos kifejti: „…a mai orvosi gyakorlatban a császármetszés, a terhesség és a szülés szövôdményeinek elhárításában ma már nemcsak és nem elsôsorban a gyógyítás eszköze, hanem mindenekelôtt az eredményes megelôzésé (…) a cél az, hogy a császármetszést ne közvetlen életveszély elhárítására végezzük (vitális javallat), hanem akkor, amikor még sem az anya, sem a magzat nincs életveszélyben, amikor a magzat károsodása megelôzhetô” Megállapítja, hogy D. Éva esetében már az egészségügyi intézménybe történt felvételkor szerepel a császármetszésre tett javaslat, melynek több oka is volt. Ilyen a korábbi szülés császármetszéssel történô befejezése, a magzat méhen belüli oxigénhiányos állapota. Maga a terhesség sem volt zavartalan, hiszen a 26. héttôl kezdve az anya egyre ödémásabb lett, a terhesség végére mintegy húsz kilogrammot hízott. Ezen túlmenôen az orvosoknak fel kellett volna figyelniük az anyai fájásgyengeségre, ami annak a következménye, hogy a korábbi mûtétek következtében méhe már nem ernyedt el, húzódott össze megfelelôen. A szakértô szerint nem volt megfelelô a panaszos tájékoztatása sem, hiszen pusztán egy blankettaszerû nyilatkozatot töltettek ki vele. A kórház dokumentációja is hiányos, ugyanis a kórlapnak tartalmaznia kellene az egészségügyi ellátás folyamatát, abban kell feltüntetni a kórelôzményeket, a kórtörténetet, a vizsgálatok eredményét, az elvégzett beavatkozásokat, azok helyét, idejét stb. Fel kell tüntetni minden olyan tényt és adatot,
2
A gyermek a fejét nem tudja megtartani, mert gyengék a nyakizmai. Végtagizmai mintha állandóan meg lennének feszítve, mintha görcsben lennének, ebbôl következôen a kezét és a lábát nem tudja használni. 4 Részlet az ÁNTSZ 2002. október 2-án kelt levelébôl. 3
r 57 s
FEHÉR FÜZET 2003
5
amely a beteg gyógyulása szempontjából fontos lehet. D. Éva egészségügyi dokumentációja nem tesz említést az általa folyamatosan panaszolt, egyre erôsebb hüvelyi vérzésrôl. A tágulási szakaszban bizonyos mértékû vérzés a hüvelybôl természetes, az ô esetében azonban ez már nem nevezhetô normálisnak, hiszen egyre gyakrabban kellett cserélni a betéteket, még az ágy is véres lett. Az orvosok mellett a szülésznôi tevékenység minimális követelményeihez is hozzátartozik a vérzés megfigyelése. Amikor a vérzés súlyossá fokozódik, és már nem nevezhetô normálisnak, meg kell tenni a szükséges lépéseket. Erre annál is inkább szükség van, mert a hegszétválás egy folyamat, és ennek egyik alapvetô tünete az erôs hüvelyi vérzés. A fentieket összefoglalva a szakértô az alábbi következtetésre jutott: „D. Éva esetében vélelmezem, a császármetszés megkésett. A profilaktikus javallat mindvégig fennállott, sem a magzat oxigénhiányos állapotára, sem a fenyegetô méhrepedésre (hegszétválásra) vélhetôen nem fordítottak kellô figyelmet. Véleményem szerint július 1-én dél körül indokolt lett volna a császármetszés elvégzése (esetleg már délelôtt elhatározott óvatos fájáskeltés után) a profilaktikus javallat és a vajúdás eseményei alapján, a súlyos magzati oxigénhiány és a méhrepedés megtörténte elôtt.”6 Irodánk D. Éva nevében kártérítési7 pert indított a kórház ellen.8 A beteget az adott lehetôségek között az orvostudomány mindenkori állásának, a beteg egyéni adottságainak, valamint betegsége szakaszának megfelelô gyógykezelésben kell részesíteni. Tehát az adott helyzetben általában elvárható magatartás a gyógyító orvosnál a legnagyobb gondosság és körültekintés. A rendelkezésre álló adatokból - ahogy a szakértô is kifejti - egyértelmûen megállapítható, hogy egy július 1-én dél körül elvégzett császármetszés megakadályozhatta volna, hogy az asszony és gyermeke maradandó fogyatékosságot szenvedjen. A fenyegetô veszélyre utaló jelekre, és az asszony kórelôzményére az alperes orvosai, szülésznôi nem fordítottak kellô figyelmet, nem a kellô gondossággal jártak el. A kórház alkalmazottai nem tettek eleget sem tájékoztatási, sem pedig dokumentációs kötelezettségüknek. 5
Eütv. 136. § (1) A beteg vizsgálatával és gyógykezelésével kapcsolatos adatokat az egészségügyi dokumentáció tartalmazza. Az egészségügyi dokumentációt úgy kell vezetni, hogy az a valóságnak megfelelôen tükrözze az ellátás folyamatát. (2) Az egészségügyi dokumentációban fel kell tüntetni a) a beteg személyazonosító adatait, b) cselekvôképes beteg esetén az értesítendô személy, kiskorú, illetve gondnokság alatt álló beteg esetében a törvényes képviselô nevét, lakcímét, elérhetôségét, c) a kórelôzményt, a kórtörténetet, d) az elsô vizsgálat eredményét, e) a diagnózist és a gyógykezelési tervet megalapozó vizsgálati eredményeket, a vizsgálatok elvégzésének idôpontját, f) az ellátást indokoló betegség megnevezését, a kialakulásának alapjául szolgáló betegséget, a kísérôbetegségeket és szövôdményeket, g) egyéb, az ellátást közvetlenül nem indokoló betegség, illetve a kockázati tényezôk megnevezését, h) az elvégzett beavatkozások idejét és azok eredményét, i) a gyógyszeres és egyéb terápiát, annak eredményét, j) a beteg gyógyszer-túlérzékenységére vonatkozó adatokat, k) a bejegyzést tévô egészségügyi dolgozó nevét és a bejegyzés idôpontját, l) a betegnek, illetôleg tájékoztatásra jogosult más személynek nyújtott tájékoztatás tartalmának rögzítését, m) a beleegyezés [15. § (3) bekezdés], illetve visszautasítás (20-23. §) tényét, valamint ezek idôpontját, n) minden olyan egyéb adatot és tényt, amely a beteg gyógyulására befolyással lehet. 6 Részlet dr. Lôrincz Jenô 2003. július 18-án kelt szakvéleményébôl. 7 Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelôsség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. (Ptk 339.§ (1) bekezdés) 8 Amennyiben az alkalmazott munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, jogszabály eltérô rendelkezése hiányában a károsulttal szemben a munkáltató felelôs. (Ptk 348 (1) bekezdés)
r 58 s
EGÉSZSÉGÜGY
A kórház gondatlan magatartásának következtében D. Éva huszonhárom éves korában elvesztette a méhét, több gyermeket nem szülhet. Az asszony úgy érzi, többé nem igazi nô. Hormonháztartása felborult, az utóbbi idôben nagyon elhízott, folyamatosan fogyókúrázik, fogyni mégsem tud. D. Éva elsô gyermeke születése után folyamatosan dolgozott. Norbert azonban folyamatos ápolásra, gondozásra fog szorulni a késôbbiekben is, így hiába éri el a három éves kort, elhelyezkedni nem tud többé. Igaz, hogy tartósan beteg gyermek gondozása esetén tovább jár a gyes, azonban ez lényegesen kisebb jövedelem, mint amit munkavégzés esetén kapna. Az asszonynak Norbert a második gyermeke. Jelenlegi férjének azonban az elsô. A mûtét miatt több közös gyermekük már nem lehet. A második gyermek születését testvére is nagyon várta, hogy majd játszhasson vele és taníthassa. Norbi azonban soha nem lesz olyan, mint egészséges társai. A kisfiú valószínûleg soha életében nem lesz szobatiszta, állandóan pelenkázni kell. Mind a mai napig gyomorszondán keresztül kell etetni, amihez fecskendôkre, fertôtlenítôszerekre van szükség. Ahhoz, hogy mozgásszervi problémái valamennyire javuljanak, folyamatosan terápiákra kell hordani, illetve különbözô eszközökkel (labda, gördeszka, masszírozó) otthon is tornáztatni kell. A fentiekre tekintettel kértük a bíróságot, állapítsa meg, hogy a kórház jogellenes és felróható magatartásával kárt okozott D. Évának és gyermekének, és kértük a vagyoni és nem vagyoni kár megtérítését. A felperest DR. MUHI ERIKA ügyvéd képviseli. A bíróság az ügyben még nem tûzött ki tárgyalást.
r 59 s
FEHÉR FÜZET 2003
Kollektív felelôtlenség (K. Miklós)
2003. augusztusában Irodánkat felkereste D. István, hogy segítséget kérjen tôlünk testvére, K. Miklós ügyében1. Elmondta, hogy testvére jelenleg börtönbüntetését tölti K. Város Büntetés Végrehajtási Intézetében (továbbiakban Bv. Intézet). Ôrizetbe vétele idején testvére a fogdában sikertelen öngyilkosságot követett el, ami miatt a parancsnok magánzárkába tette ôt, és négy napig alsónadrágban, takaró nélkül, nyitott ablaknál kellett a cellában tartózkodnia.
K. Miklóst december 17-én szállították át a városi börtönbe, ahol befogadáskor az orvos egészségesnek találta ôt.2 Néhány nappal késôbb a fogvatartott jelezte az intézet orvosánál, hogy vesetájékon nagyon görcsöl az oldala. Kivizsgálás végett ezért a megyei kórházba szállították, ahol közölték, hogy további vizsgálatok elvégzése szükséges. Ezután visszaküldték a Bv. Intézetbe. Másnap K. Miklós veséje újra begörcsölt. Ekkorra az állapota már olyan súlyos volt, hogy sürgôsen újra a megyei kórházba szállították, ahol a vese megfelelô mûködését elôsegítô mûtétet3 kellett rajta végrehajtani. Megállapították, hogy begyulladt a veséje, továbbá vesekövet is diagnosztizáltak nála. Az orvosok indokoltnak tartották a kô mûtéti úton történô eltávolítását. A javaslat ellenére a beteget mégis visszavitték az intézetbe.4 December 27-én K. Miklóst ismét kórházba szállították, ahol közel két hónapot töltött. Ez alatt több alkalommal sikertelen vesekôzúzást hajtottak végre, melyek során a kô elmozdult korábbi helyérôl. Mivel a kórház álláspontja szerint „új helyén” a vesekô nem okozott panaszt, K. Miklóst gyógyultnak minôsítették, és 2003. február 19-én visszaengedték a Bv. Intézetbe. K. Miklós öt nap múlva arra panaszkodott, hogy veséje továbbra is fáj. Mivel állapota nem javult, újra elvitték a megyei kórházba, ahol megállapították, hogy fájdalmait a vesekô mellett az idôközben kapott húgyúti fertôzés okozhatja. Bár ezt követôen a bv. kórházban a fertôzését kezelték, a vesekô-eltávolító mûtétet most sem végezték el. K. Miklós ez alkalommal bô másfél hónapot töltött kórházban. Az ismert forgatókönyv 2003. júniusában kezdôdött újra. Fájdalmai nem múltak, ezért kivizsgálás végett kórházba került. A vesekô-eltávolító mûtétet még mindig nem végezték el nála, annak ellenére, hogy folyamatosan panaszkodott a görcsei miatt, és a beavatkozást már decemberben indokoltnak látták. Mint korábban mindannyiszor, ezúttal is tüneti kezeléssel enyhítették fájdalmait, és „gyógyultnak” minôsítve visszavitték a börtönbe.
1
D. István megváltoztatta tipikusan roma családnevét. A fogvatartottak egészségügyi ellátásáról szóló 5/1998. (III. 6.) IM rendeletben foglaltak alapján kötelezô mindenkit megvizsgálni a Bv. Intézetbe történô bekerülés (befogadás) elôtt. 3 A vesekô elfolyási panaszt okozott, ezért transrenalis drain – t kellett behelyezni. 4 A megyei kórház nem tartozik a bv. kórházai közé, oda csak a sürgôs ellátásra szoruló fogvatarottakat lehet vinni. 2
r 60 s
EGÉSZSÉGÜGY
Mivel „gyógyult” állapota ellenére K. Miklós fájdalmai továbbra sem szûntek meg, ismét szólt az ápolónak, és kérte az ellátását. Nyolc napon keresztül folyamatosan panaszkodott a vesegörcsére. Naponta többször is szólt, azonban a Bv. Intézet orvosán (gyakran csak ápolóján) kívül más nem vizsgálta meg, komolyabb ellátásban nem részesült. A panaszos késôbb Irodánknak elmondta, hogy ekkor már magas láza is volt, és többször összeesett a fájdalomtól. Véleménye szerint életét cellatársai mentették meg. Írtak egy „petíciót” az intézet parancsnokának, beszámolva K. Miklós súlyos állapotáról. Úgy vélték, hogy állapota napról-napra rosszabbodik, és az ellátás, amit kap, nem megfelelô. Kérték, hogy mielôbb vigyék kórházba, mert társuk élete múlhat a gyors beavatkozáson. 2003. július 10-én K. Miklós állapota súlyosra fordult, ismételt kórházba szállítását követôen azonnali életmentô mûtétet kellett rajta végrehajtani. A veséje ekkorra már annyira rossz állapotban volt, hogy el kellett távolítani. Megállapították, hogy a mûtét idôpontjára újabb veseköve is keletkezett. A fogvatartottak egészségügyi ellátásáról szóló rendelet5 – a továbbiakban IM rendelet – kimondja, hogy amennyiben a fogvatartott sürgôsen szakorvosi vagy kórházi kezelésre szorul és a bv. egészségügyi intézete nehezen elérhetô, az orvos írásos javaslata (beutalója) alapján a legközelebbi, megfelelô ellátást biztosító egészségügyi intézménybe kell szállítani. Ezzel szemben K. Miklós esetében a bv. intézmény nyolc napon keresztül semmit nem tett, miközben kórelôzménye (valamint panaszai és magas láza) alapján okkal feltételezhetô volt, hogy azonnali kórházi kezelésre szorul. A rendelet szerint a sürgôs orvosi ellátásra szoruló fogvatartott egészségügyi intézménybe történô szállítása nem tagadható meg és nem halasztható el.6 Az orvosok K. Miklós vesekövét nyolc hónappal a mûtéti beavatkozás elôtt diagnosztizáltak. Már a legelsô vizsgálat alkalmával megállapították, hogy a vesekô eltávolítása mûtétileg indokolt. Az operációt azonban hónapokon keresztül nem végezték el, minek következtében a beteg életveszélyes állapotba került, és életét már csak a veséje eltávolításával tudták megmenteni. K. Miklós helyzetét tovább nehezítette az a tény, hogy a bv. kórháznak nincs urológiai osztálya. Ha ilyen jellegû panaszszal érkezik hozzájuk beteg fogvatartott, akkor egy másik város kórházának urológiai osztályára szállítják ambuláns ellátásra. Ilyen feltételek mellett a szakellátás – amely a kórház megfelelô osztályán való tartózkodás lényege – lehetôsége erôsen lecsökken, pláne egy akut helyzet kialakulásának megelôzése, vagy akut beteg megmentése esetében. A sértett édesanyja 2003. júliusában feljelentést tett a városi ügyészségen. Álláspontja szerint fia nem került volna ilyen helyzetbe, ha nem a bv. keretein belül részesül orvosi ellátásban. Feljelentésében felpanaszolta, hogy sem az orvosok, sem a Bv. Intézet alkalmazottai nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy K. Miklós megfelelô egészségügyi ellátásban részesüljön. A feljelentés alapján a katonai ügyészség ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés bûntettének alapos gyanúja miatt nyomozást indított. A nyomozás során Irodánk felvette a kapcsolatot K. Miklóssal, aki személyesen is megerôsítette a testvérétôl és édesanyjától származó információinkat. Sértetti képviseletét DR. BODROGI BEA ügyvéd látja el.
5 6
5/1998. (III. 6.) IM rendelet a fogvatartottak egészségügyi ellátásáról, 12. § (2) bekezdése IM rendelet 12. §. (3) bekezdése
r 61 s
FEHÉR FÜZET 2003
A nyomozás befejeztével az ügyészség megállapította, hogy bûncselekmény nem történt. Az ügy lehetséges elkövetôi körét megvizsgálták és minden eljárást szabályszerûnek ítéltek meg, így a nyomozást lezárták. Álláspontjuk szerint a Bv. Intézet teljesen szabályszerûen járt el, többet nem tehetett (gyakorlatilag a bv. kórház utasításait hajtotta végre), ugyanis más jogkörrel nem rendelkezett. Ezzel szemben az IM rendelet kimondja7, hogy amennyiben a fogvatartott olyan szakorvosi ellátásra szorul, amely a Bv. Intézetben nem biztosítható, a bv. orvos a fogvatartottat a területileg illetékes egészségügyi intézmény járóbeteg-szakrendelésére is beutalhatja. A rendelet felsorolja továbbá azokat az eseteket8, amikor a beteget be kell utalni járóbeteg-szakrendelésre. Ennek megfelelôen amennyiben a bv. egészségügyi intézetében a szakvizsgálat és a gyógykezelés nem végezhetô el, illetve az ellátást nem tûr halasztást, és a szállítással járó idôveszteség a beteg egészségi állapotát veszélyezteti, a beteget be kell utalni a szakrendelésre. K. Miklós számtalan esetben jelezte, hogy görcsöl a veséje, ám szakellátásban nem részesítették, sôt egy alkalommal majdnem egy hónap elteltével vitték be abba a bv. kórházba, ahol nincs urológia, és elôjegyzés alapján lehet befeküdni. A nyomozást megszüntetô határozat után panasszal fordultunk a felettes katonai ügyészséghez, és kértük, folytassák tovább a nyomozást, mert számos kérdés tisztázatlan maradt. Álláspontunk szerint a nyomozás nem volt alapos. A nyomozó hatóság ugyanis kizárólag a Bv. Intézet felelôsségét vizsgálta, az esetleges elkövetôi kör így kizárólag az intézet ápolójára és orvosára korlátozódott. A beteget legtöbbször ellátó, vizsgáló, majd a mûtétet végrehajtó orvosakat ezzel szemben a nyomozó hatóság még tanúként sem hallgatta ki. Nem vizsgálta meg a katonai ügyészség azt az alapvetô kérdést sem, hogy miért nem végezték el a rutinmûtétnek számító vesekô eltávolítását. Helyette a sértett kezelôorvosai egyéb beavatkozásokat végeztek, melyek – mint az eredmény is mutatja – nem voltak megfelelôek. A mûtétet elhalasztó döntéseik felülbírálására több mint hét hónap állt rendelkezésre, ám az mindannyiszor elmaradt. Az orvosi kérdések megválaszolására a nyomozó hatóság orvos-szakértôt rendelt ki az ügyben. Irodánk álláspontja szerint a szakértôi vélemény nem megalapozott, a szakértô munkáját felszínesen végezte, hiszen megállapítását nem követi indoklás. A beteget nem vizsgálta meg, ezzel szemben véleményében a sértett „betegsége nem várható irányba terelôdése miatt” annak egyéni adottságaira hivatkozik. Véleményének kérdéses megalapozottságát jelzi, hogy a szakértô a 67 oldalt kitevô orvosi dokumentációk elemzését mindösszesen 14 sorban írta meg. 2003. december 3-án a Katonai Fôügyészség határozatában megállapította, hogy panaszunk alapos volt. A katonai ügyészség nyomozást megszüntetô határozatát megalapozatlannak találta, mivel a tényállást nem derítette fel kellô mértékben. Ezért azt hatályon kívül helyezte, és a nyomozás folytatására utasította. Az ügy vitelét az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) az antidiszkriminációs program keretében támogatja.
7 8
IM rendelet 16. §. (1) bekezdése IM rendelet 16. §. (2) bekezdése
r 62 s
IV. Rendôrségi ügyek
FEHÉR FÜZET 2003
Üsd, vágd, hazudj! (M. László és társai)
2002. július 13-án az éjszakai órákban M. László és rokonai hazafelé tartottak. A hat fôs társaság énekelgetve, beszélgetve haladt, amikor rendôrök állították meg ôket. Igazoltatásuk közben bántalmazni kezdték a fiatalokat, akik közül ketten még kiskorúak voltak. Egyedül a társaságban tartózkodó lány úszta meg verés nélkül, a többiek több rúgást és ütést szenvedtek el a rend ôreitôl. A fiatalok még aznap feljelentést tettek az eljáró rendôrök ellen.
A hat fiatal aznap éjjel a szórakozásból 11 óra körül hazafelé indult, útközben beszélgettek, énekelgettek. Elmondásuk szerint egy idô után rendôrautó állt meg mellettük, amibôl három rendôr ugrott ki, és felszólították ôket, hogy igazolják magukat. Igazoltatás közben azonban váratlanul bántalmazni kezdték ôket. M. László több pofont kapott, majd az egyik rendôr a kezében lévô lámpával megütötte, aminek következtében a földre esett, orrcsontja eltört. A földön fekve is több rúgást kapott, amíg bátyja, M. Csaba fölé nem hajolt, hogy a testével védelmezze meg ôt. A rendôrök M. Csabát sem kímélték, és a társaságban tartózkodó másik három fiú is több rúgást, ütést szenvedett el. Az egész jelenet néhány perc alatt zajlott le, a rendôrök a bántalmazás után hirtelen eltûntek. A bántalmazás után a fiatalokat a hozzátartozók kórházba vitték, hogy sérüléseiket ellássák. A látleletek tanúsága szerint M. László és M. Csaba orra eltört, és a többiek is különbözô zúzódásos sérüléseket szenvedtek. Az eset szemtanúja volt két kívülálló személy is. A nyomozás során elmondták, hogy a kérdéses idôpontban a városban haladtak gépkocsijukkal, amikor észlelték, hogy a hattagú csoportot a rendôrök megállítják, majd bántalmazzák. Vallomásaik nemcsak általánosságban, hanem a kisebb részletek tekintetében is alátámasztották a fiatalok által elmondottakat. A sértettek elmondását erôsítette meg az igazságügyi orvos-szakértô véleménye is. A sértettek elmondásával szemben a rendôri jelentés szerint a szolgálatos rendôröket az ügyeletes tiszt tájékoztatta, hogy a helyi rendôrség egyik vezetô tisztviselôje, K. Zoltán bejelentést tett: a házától nem messze az utcán fiatalok hangoskodnak, verekednek. Tanúvallomása szerint – melyet szomszédja is megerôsített – látták a rendôri intézkedést. Ez szerintük szabályszerû volt, bántalmazás nem történt. A nyomozás során a rendôrök tanúként jelentettek be további három személyt az utcából, akik közül az egyik K. Zoltán hozzátartozója. Valamennyien a rendôrök által elôadott verziót erôsítették meg. A jelentés szerint a rendôrök kimentek a helyszínre, ahol négy személyt igazoltattak. Az igazoltatás során a sértettek állítólag azt mondták, hogy összeverekedtek egy másik társasággal. A rendôrök ruházat-átvizsgálást tartottak, majd befejezték az intézkedést. A nyomozás során a rendôrök azt állították, hogy az igazoltatott személyek már véresek voltak, amikor megállították ôket. Érdekes módon ezt a tényt jelentésük készítésekor még nem említették. r 64 s
RENDÔRSÉGI ÜGYEK
Az Ügyészségi Nyomozó Hivatal a nyomozás során tett nyilatkozatok ellentmondásossága miatt azt állapította meg, hogy K. Zoltánnal és szomszédjával, valamint a további három – az utcában lakó – tanúval szemben a hamis tanúzás bûntettének alapos gyanúja megállapítható. A sértettek a nyomozás végsô szakaszában vették fel Irodánkkal a kapcsolatot, és kérték, hogy nyújtsunk részükre jogi segítséget a büntetôeljárás során. Mivel a nyomozás során a megkeresés után érdemi intézkedés már nem történt, így annak végeredményére hatást az Iroda már nem tudott gyakorolni. A nyomozó hivatal 2003. júliusában lezárta a nyomozást és vádiratot nyújtott be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bírósághoz. E szerint a három rendôr hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége, valamint két rendbeli súlyos testi sértés bûntette miatt felel majd a bíróság elôtt, míg a fenti öt tanú hamis tanúzás bûntette miatt kerül a vádlottak padjára. Az ügy jelenleg bírósági szakban van. A sértetteket képviselik.
DR.
FURMANN IMRE és
r 65 s
DR.
BIHARY LÁSZLÓ ügyvédek
FEHÉR FÜZET 2003
Az arc visszaköszön (ORFK körözési lista)
A Népszabadság 2003. június 19-i számában a Roma Sajtóközpont írása arról számolt be, hogy az Országos Rendôr-fôkapitányság honlapján több körözés szövege feltünteti a körözött személy etnikai hovatartozását, többnyire roma származásúak esetében. A cikk nyomán Irodánk levelet küldött az ORFK vezetôjének, kérve, hogy vizsgálják meg, jogszerûek-e a körözések ilyen megszövegezéssel. A levél nyomán – információink szerint – vizsgálat nem indult, a körözések szövegébôl azonban törölték a származás megjelölését.
Mindenekelôtt a különleges adatok1 felhasználhatósága és a körözési adatok köre közötti ellentmondást kell tisztáznunk. A kérdés ezen belül az, hogy a rendôrség az adatvédelmi törvényben, illetve a rendôrségi törvényben2 (a továbbiakban: Rtv.) meghatározott adatkezelési szabályok keretein belül a körözési információk közzétételekor milyen adatokat tüntethet fel és jelölhet meg a körözött személyre vonatkozó adatként. A körözésnek az a célja, hogy az ismeretlen helyen tartózkodó vagy eltûnt személyek, büntetôeljárás esetén a terhelt holléte ismertté váljon, ezáltal vele szemben az eljárás egyszerûbben lefolytatható, illetôleg a vele szemben alkalmazott joghátrány foganatosítható legyen. Mivel ez igen nyomós érdek, könnyen azt gondolhatnánk, hogy olyan, a körözött személy felismerhetôségét, beazonosíthatóságát szolgáló jellemzôk is közzé tehetôk, mint például az illetô etnikai hovatartozása. A körözés során éppen az említett cél elérése érdekében az alábbi szövegek jelentek meg: „cigány kinézetû”, „jellegzetesen sötét bôrû”, „cigány származású”, „roma”, vagy „beszéde nem túl mûvelt emberre vallott, hasonló volt a roma beszédhez”3 A körözést nem csak a rendôrség rendelheti el, ám magát a „körözési tevékenységet”4 kizárólag a rendôrség végezheti. Az említettek szerinti személykörözést –függetlenül az alapeljárás céljától – akkor folytatnak, ha az adott személy holléte vagy kiléte nem ismert. A rendôrség adatkezelési tevékenysége a körözésben is kétirányú. A tipikusan ismert, de ismeretlen helyen tartózkodó személy esetében, vagy ha legalább személyleírás a rendelkezésére áll, adatgyûjtést végez, továbbá már meglévô adatokat nyilvánosságra hozhat. A körözésrôl szóló törvény szerint a rendôrség a körözött személy nevét, képmását, az azonosításához szükséges adatait, a valószínû megjelenési, tartózkodási helyét és a nyilvánosságra hozatal okát nyomós közérdekbôl vagy különös méltánylást érdemlô magánérdekbôl nyilvánosságra hozhatja. Kivétel ez alól, ha azt a körözést 1
1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelmérôl és a közérdekû adatok nyilvánosságáról határozza meg a különleges adatok körét a következôképpen: E törvény alkalmazása során különleges adat: a) a faji eredetre, a nemzeti, nemzetiségi és etnikai hovatartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más meggyôzôdésre, b) az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre, a szexuális életre, valamint a büntetett elôéletre vonatkozó személyes adatok; 2 1994. évi XXXIV. törvény a Rendôrségrôl 3 Ezek az információk (is) szerepeltek a honlapon korábban. 4 A 2001. évi XVIII. törvény a személy- és tárgykörözésrôl 1.§ (2) a) pontja értelmében körözés: az ismeretlen helyen lévô személy vagy tárgy felkutatása, illetve ismeretlen személy vagy holttest személyazonosságának megállapítása érdekében végzett intézkedések összessége.
r 66 s
RENDÔRSÉGI ÜGYEK
elrendelô hatóság kifejezetten megtiltotta. A rendôrség a jogszabály által rendszeresített nyilvántartásokból a körözött személy azonosításához, továbbá lehetséges tartózkodási helyének megállapításához szükséges adatokat igényelhet és azokat kezelhet. Az Rtv. alapján a rendôr az intézkedéssel összefüggésben az intézkedéssel érintett személyrôl, a környezetérôl, illetôleg az intézkedés szempontjából lényeges körülményrôl, tárgyról készített kép- és hangfelvételt, valamint az azokban szereplô adatokat felhasználhatja.5 A rendôrség körözés esetén, nyomós érdekbôl sokféle adatot használhat, gyûjthet be, illetve meglévô adatokat igényelhet további felhasználás végett. Az elôbbi felsorolásból tulajdonképpen az azonosításra szolgáló adatok körét kell megvizsgálnunk, hiszen a többit kizárhatjuk, mint olyan jellegû adatokat vagy adatforrásokat, amelyek különleges adatokhoz való hozzáférést tennének lehetôvé.6 A rendôrségi törvény is meghatározza azokat az adatokat, amelyek a körözés szempontjából fontosak. Ez az adathalmaz a körözésrôl szóló jogszabály felsorolásával szinte teljesen megegyezik. Az azonosításra szolgáló adatok körét végsô soron kijelölhetjük úgy is, hogy abba beletartozzon a nemzeti vagy etnikai eredetre utaló adat is, különösen akkor, ha az adott „ismertetôjegy” valóban jellemzi a körözött személyt7. Nem vitás, hogy számos ilyen jellemzôvel bírhat valaki, mely jellemzôk egyrészt különleges adatnak minôsülnek, másrészrôl viszont jellemzik az adott személyt, ekképp azonosítására is alkalmasak lehetnek8. Vélhetôen ez a logika vezetett oda, hogy ilyen adatokat jelöltek meg a körözési adathalmazban. Bár a körözésre vonatkozó jogszabályok nem tiltják a különleges adat nyilvánosságra hozatalát, evidenciaként kezelik az adatvédelmi törvény e tilalmát. A körözésrôl szóló egyik norma szerint nem lehet egyes adatokat nyilvánosságra hozni, ha a körözést elrendelô szerv azt megtiltotta. Ha ehhez figyelembe vesszük, hogy az elrendelô szerv különleges adatot jóformán nem tarthat nyilván, akkor ez a szabály is azt erôsíti, hogy különleges adat körözésben nem jelenhet meg9. Látható tehát, hogy az említett ellentmondás egyfajta súlyozást követôen oldható fel: a fontosabb érdek e szerint a különleges adatok védelme. Az adatvédelmi törvény azt is kimondja, hogy törvény közérdekbôl - az adatok körének kifejezett megjelölésével - elrendelheti a személyes adat nyilvánosságra hozatalát. Minden egyéb esetben a nyilvánosságra hozatalhoz az érintett hozzájárulása, különleges adat esetében írásbeli hozzájárulása szükséges. Kétség esetén azt kell vélelmezni, hogy az érintett a hozzájárulását nem adta meg. A rendôrségi törvény részletesen meghatározza azt a kört, amelyben különleges adat felvehetô és kezelhetô. Szabályozza továbbá a nyilvánosságra hozatalt is, azonban nem tartozik ide a különleges adatok köre. Ebbôl is az következik, hogy körözésben nem hozható nyilvánosságra ilyen adat, csak ha az érintett hozzájárul – körözött személy esetében azonban ez meglehetôsen problematikus. Mindezzel egybecseng Garamvölgyi László nyilatkozata. A szóvivô az említett cikkben kitért arra, hogy a „körözési törvény” nem említi az etnikai hovatartozást, mint feltüntethetô, nyilvánosságra hozható adatot. 5
2001. évi XVIII. törvény a személy- és tárgykörözésrôl szóló törvény alapján. Vegyük sorra ezeket: a név, képmás nem ilyen, bár a személyiség része. A rendszeresített nyilvántartások – külön felhatalmazás nélkül – nem tartalmazhatnak különleges adatot. Valamelyest problémásabb a rendôrség által felvett adatok köre, azonban – törvényesen – ott sem tarthatják nyilván az érintett különleges adatát. Megjegyzendô, hogy a gyanúsítotti kihallgatások alkalmával a gyanúsítottat megkérdezik a betegségeirôl is, illetve a jellegzetes testrészekrôl, tetoválás, stb., de pl. az etnikai hovatartozásról természetesen nem. 7 A fenti példákra utalva: bôrszín, beszédmód, nyelvhasználat. 8 Azaz felbukkan egy éles ellentmondás: az egyik érdek az, hogy valami ne kerüljön nyilvántartásba és nyilvánosságra, a másik viszont azon alapszik, hogy könnyebben megtaláljanak valakit, aki mondjuk büntetôeljárás alatt áll. 9 Az adatvédelmi törvény 3.§ (2) bekezdése szerint: „Különleges adat akkor kezelhetô, ha a) az adatkezeléshez az érintett írásban hozzájárul, vagy b) a 2. § 2. a) pontjában foglalt adatok esetében, az nemzetközi egyezményen alapul, vagy Alkotmányban biztosított alapvetô jog érvényesítése, továbbá a nemzetbiztonság, a bûnmegelôzés vagy a bûnüldözés érdekében törvény elrendeli; c) egyéb esetekben azt törvény elrendeli.” 6
r 67 s
FEHÉR FÜZET 2003
Jogos védelem, más minôsítés (G. Tibor)
2003. júliusában P. községben az önkormányzat szervezésében fôzôversenyt rendeztek, melyen családtagjaival együtt G. Tibor, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke is részt vett. A rendezvény vége felé egy meglehetôsen ittas férfi szóváltásba keveredett G. Tiborral. G. Tibor mellett állt édesanyja és élettársa, akik csitítani próbálták az erôszakosan fellépô férfit. Egy közös ismerôsük is a kisebbségi önkormányzat elnökének segítségére sietett, aki ezt követôen megpróbált élettársával és édesanyjával tovább menni. Néhány méter megtétele után azonban többen rátámadtak, majd az ütések következtében G. Tibor a földre került. Közben látta, hogy az édesanyja is elesett. G. Tibor feljelentése alapján súlyos testi sértés miatt indult eljárás a városi rendôrkapitányságon.
A sértett a bûncselekményt követô este bement a Sz.-i rendôrkapitányságra, hogy feljelentést tegyen. G. Tibor elmondása szerint az ügyeletes tiszt és ott tartózkodó kollégái azonban nem vettek fel jegyzôkönyvet. Ezt késôbb azzal magyarázták, hogy a bejelentô agresszív és ittas volt, továbbá nem értették, hogy mit kíván jegyzôkönyvbe mondani. Mindezek miatt azt tanácsolták neki, hogy aludja ki magát, és késôbb jöjjön vissza. G. Tibor ekkor elhagyta a rendôrség épületét, majd még az éjszaka folyamán látleletet vetetett fel sérüléseirôl. A roma férfi másnap panaszt tett a feljelentés jegyzôkönyvbe vételének elmulasztása miatt. A panasz kitért továbbá a 2003. június 19-én történt verekedést követô rendôri intézkedésre is. Állítása szerint ugyanis a helyszínre kiérkezô rendôr az intézkedés során több ízben becsmérlô, fenyegetô kijelentéseket tett rá. A sértett panaszát a rendôrség elutasította. A határozat indokolása szerint az intézkedés körülményeit megvizsgálták, ennek keretében a helyszínen tartózkodók közül néhány személyt meghallgattak, akik elmondták, hogy nem tapasztaltak a helyszínen intézkedô rendôr részérôl kifogásolható magatartást. E határozat ellen G. fellebbezéssel élt. Kérte továbbra azt is, hogy a feljelentés jegyzôkönyvbe foglalását megtagadó ügyeletes tiszt eljárását is vizsgálják ki. A fellebbezés nyomán született határozat a megelôzô határozatot helyben hagyta, és a fellebbezést elutasította. Ugyanakkor az ügyeletes tiszt mulasztását sérelmezô bejelentést a rendôrség elkülönítette az intézkedés helyszínén történtetektôl, arra hivatkozva, hogy az ügyeletes eljárása nem tartozik a rendôrségi törvény1 hatáskörébe. G. Tibor ez irányú panaszát ezért közérdekû bejelentésnek2 tekintik, és ekként bírálják el.
1
1994. évi XXXIV. törvény a rendôrségrôl; 92. és 93. § A közérdekû bejelentésekrôl, javaslatokról és panaszokról szóló 1977. évi I. törvény kapcsán megjegyzendô, hogy a jogszabály hatályos szövege elavult – a preambulumról nem is beszélve. A törvény a maga teljességében inkább egy (jog)történeti dokumentum lehetne, de nem az, hanem hatályos és alkalmazható jogszabály, jóllehet, a hozzá kapcsolódó bírósági határozatok mindegyike a rendszerváltást megelôzôen keletkezett. 2
r 68 s
RENDÔRSÉGI ÜGYEK
Álláspontunk szerint ennek ellenére felmerül a lehetôség, hogy az ügyeletes tiszt mulasztása büntetôeljárásbeli intézkedés vonatkozásában vizsgálandó – ez azonban, legalábbis egyelôre, nem érinti a panasznak a közérdekû bejelentéskénti elbírálását. Ez utóbbi esetben ugyanis a büntetôeljárás szabályainak3 alkalmazása is szóba jöhet, ami a nyomozás során biztosít jogorvoslati lehetôséget az eljárásban érintett felek részére.4 A közérdekû bejelentésnek minôsített „panaszt” az Sz.-i Városi Rendôrkapitányság vezetôje alaptalannak minôsítette. A kapitány levelében megállapítja, hogy G. Tibor aznap este a kapitányságon „szemmel láthatóan ittas állapotban összefüggéstelenül, valamint az Ügyeletes Tiszt által ismeretlen nyelven beszélt, miközben trágár szavakat használt”, továbbá a szolgálatot teljesítôk kérése ellenére sem tudta érthetôen elmondani bejelentését. A levélben foglaltak szerint G. Tibor ezt követôen úgy döntött, „hazamegy, kipiheni magát és tiszta fejjel tér vissza a kapitányságra a bejelentését megtenni.” G. Tibor agresszivitását bizonyítandó, a kapitány válaszlevelében szó szerint idéz egy G. Tibornak tulajdonított kijelentést: „a jelenlegi politikai viszonyok mellett teljesen mindegy, hogy mi történt. Származása és betöltött funkciója miatt úgy is neki lesz igaza, mert ma az a divat, ha valaki magyar, azt úgyis mindenhonnan elhajtják, de a cigányokkal ezt nem merik megtenni.” G. Tibor ezt követôen felhívta a kapitányságvezetô figyelmét arra, hogy olyan ellentmondások mutatkoznak az eset kapcsán, melyek vizsgálata nem mellôzhetô. A panaszos megítélése szerint az ügyeletes tiszt alaptalanul tagadta meg a feljelentés jegyzôkönyvbe vételét, így fegyelmi felelôsségre vonásának is helye lehet. G. Tibor elismeri, hogy aznap fogyasztott alkoholt, azonban nem volt „részeg”, nem volt olyan állapotban, hogy bejelentését ne tudta volna érthetôen megtenni. Ezt támasztja alá az események éjszakáján felvett kórházi ambuláns lap is, amelyen egyáltalán nem szerepel, hogy G. alkoholos befolyásoltság alatt állna. Nem valószínû továbbá, hogy egy összefüggéstelenül beszélô, erôsen ittas személy még aznap éjszaka kijózanodik, és Budapesten kéri orvosi vizsgálatát. Ellentmondásos továbbá az is, hogy amennyiben az ügyeletes tiszt, illetve kollégái nem értették G. Tibor elôadását, miként lehetséges, hogy a kapitányságvezetô levelében szó szerint idézett kijelentést nemhogy megértették, hanem késôbb „szó szerint” rekonstruálni tudták. Az sem életszerû, hogy egy összefüggéstelenül, nem magyar nyelven „hadováló”, ittas személy ilyen kijelentést képes tenni. Nem vitatható, hogy G. Tibor rendkívül felfokozott idegállapotban volt, de egy többek által elkövetett verést követôen ez nem is csodálható. Az sem vitás, hogy megelôzôleg fogyasztott alkoholt, azonban nem olyan mennyiségben, ami az összefüggô, érthetô beszédben akadályozta volna. Az ügyben még nem született döntés. Az alapügy leírásakor mindenekelôtt a sértett, illetve családtagjai által – kihallgatásuk alkalmával – elmondottakra hivatkozunk. G. Tibor többek között elôadta, hogy megítélése szerint az ügy korábbra nyúlik vissza, ugyanis neki már a bûncselekményt megelôzôen is volt konfliktusa bántalmazójával: szerinte ez állhat konfliktusuk hátterében, hogy egy G. Tibor által (orvhorgászat miatt) tett korábbi bejelentés alapján – állítólag – ezt a személyt eljárás alá vonták. Vélhetôen ebbôl kifolyólag került sor közöttük már július elején egy összetûzésre, ami akkor nem zárult tettlegességgel. Ezt követôen nem sokkal történt a jelenleg zajló büntetôeljárás alapját képezô cselekmény.
3
1998. évi XIX. törvény Az érthetôség kedvéért: a panaszt azért tekintették közérdekû bejelentésnek, mert a panaszolt mulasztás nem rendôri intézkedés során történt, azaz nem a rendôrségi törvény keretében tételesen felsorolt intézkedés során. A panaszos álláspontja viszont az, hogy a közérdekû bejelentés vizsgálata során az már megállapítható lehet, hogy az ügyeletes tiszt mulasztása a büntetôeljárási szabályokba ütközik, hiszen a feljelentés felvétele kötelezô. Ennek megállapítása esetén a panasz hatóköre tulajdonképpen áttevôdik a folyamatban lévô büntetôeljárásra. 4
r 69 s
FEHÉR FÜZET 2003
G. Tibor elmondta, hogy a bûncselekmény estéjén már a rendezvény kezdetekor zaklatni kezdte ôt késôbbi bántalmazója. G. Tibor egészen hazamenetelükig igyekezett kitérni e „molesztálások” elôl, míg a fent említettek szerint rá nem támadtak. Emlékezete szerint egy-két pillanattal az utolsó szóváltásukat követôen, ahogy elôrelépett, a jobb szemére kapott egy ütést, majd rögtön utána arca másik oldalát is megütötték. Az ütésektôl földre került, majd a nyakára kapott egy ütést üveggel, amitôl erôsen vérezni kezdett. A sértett észlelte, hogy édesanyja is elesett (aki, mint elmondta, egy vállára kapott ütéstôl esett el), és ezért az ô botjával védekezett. Védekezése során az egyik támadóját meg is ütötte, az meg is sérült: G. Tibort emiatt szintén garázdasággal gyanúsítják. A verekedés közben a sértett védelmére kelt fia is. Ô azonban a kihallgatásakor a rá nézve terhelônek minôsíthetô információkat nem tárta fel a hatóságnak. Mivel bántalmazóik is feljelentést tettek ellenük, a hatóság G. Tibor és fia cselekedeteit is garázdaságként értékeli. Gyanúsítotti kihallgatásukra 2003. november 12-én került sor. A kihallgatás alkalmával a sértettek elôadták, hogy kizárólag ôket érte a támadás, és ôk csak védekeztek. A védelem álláspontja tehát az, hogy mind G. Tibor, mind nevelt fia jogos védelmi helyzetben voltak a cselekmény elkövetésekor. Támadóik jelentôs létszámfölényben voltak, és támadásuk bizonyos tekintetben összehangoltnak tekinthetô, mivel több személy egy idôben támadta meg G. Tibort, majd beavatkozását követôen H. Gábort. A jogos védelem, mint büntethetôséget kizáró ok kérdése rendszerint csak a bíróság elôtt tisztázható maradéktalanul; nyomozati és ügyészi szakban az eljárás megszüntetése ilyen esetekben nem tipikus. Az eljárás jelenleg nyomozati szakban van.
r 70 s
RENDÔRSÉGI ÜGYEK
Az egyszerû embert nem viselik meg a börtönviszonyok? (G.fivérek)
G. M. és G. Z. 15 hónapot töltöttek elôzetes fogvatartásban. Az ügyészség a roma testvérpárt társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bûntettével vádolta, a Csongrád Megyei Bíróság azonban mindkettôjüket felmentette a vád alól. A felmentô ítélet birtokában a testvérpár jogosult lett arra, hogy a fogvatartásban töltött hónapok miatt kártalanítást követeljen az államtól. A Szegedi Városi Bíróság a kártalanítás ügyében hozott ítéletében úgy találta, hogy a kért kártérítés öszszege eltúlzott, mert a testvérpár személyisége „primitív”, így kevésbé viselte meg ôket a fogvatartás.
2000. november 4-én a Makói Rendôrkapitányság egy holttestet talált a környék egyik tavában. Az orvosszakértôi vizsgálat megállapította, hogy az ismeretlen férfi halálát erôszak okozta. A nyomozás során csupán két tanú vallomása alapján a G. testvérekre terelôdött a gyanú, ami alapján elrendelték elôzetes fogvatartásukat. A rendôrség mindvégig tartotta magát ahhoz az elôzetes feltevéséhez, hogy a testvérek követték el a bûncselekményt, habár az eljárás elôrehaladtával világossá vált, hogy a két terhelô tanúvallomás önmagának és egymásnak is ellentmond. Mivel a testvérek bûnösségére utaló egyéb bizonyíték az eljárás során nem merült fel, a Megyei Bíróság 2002. április 9-én hozott ítéletével mindkettôjüket felmentette. A büntetôeljárásról szóló törvény (Be.) alapján kártalanítás jár – többek között – annak, akinek elôzetes fogvatartását rendelték el, azonban késôbb a bíróság felmentette a vádak alól.1 Az ártatlanul börtönben töltött hónapokért vagyoni és nem vagyoni kárt lehet kérni az eljárásban alperesi pozíciót betöltô Magyar Államtól, melynek jogi képviseletét az Igazságügyi Minisztérium látja el. A testvérek – immár felperesekként – vagyoni és nem vagyoni káraik megtérítését kérték a bíróságtól. Keresetükben elôadták, hogy a fogvatartásban töltött hónapok óta pszichés gondokkal küzdenek, a börtönben jelentkezô félelemérzet, idegesség szabadulásuk óta is gyötri ôket. Bár a családtagok rendszeresen látogatták ôket, a családtól történô elszakadás mind a börtönben lévôkre, mind az otthon maradtakra nagy lelki terhet rótt. Családjaiknak nélkülözniük kellett az anyagi támaszt jelentô családfôket, emellett a faluban kialakult negatív megítélés ôket is érintette. Egyikük gyermekének az iskolában például azt mondták, hogy az apja gyilkos. G. Z. kapcsolata az élettársával az elôzetes letartóztatás elôtt sem volt problémamentes, viszonyuk a fogvatartás alatt azonban véglegesen megromlott, ma már nem élnek együtt. Egy olyan kis lélekszámú faluban, mint ahol G.-ék is élnek, nagyon hamar elterjed a hír, ha valaki összeütközésbe kerül a hatóságokkal. A testvéreket ráadásul a közfelfogás által az egyik legsúlyosabbnak tartott bûncse-
1
1998. évi XIX. évi törvény 508. § (1) II. a)
r 71 s
FEHÉR FÜZET 2003
lekménnyel, emberöléssel vádolták. A falubeliek közül sokan elfordultak tôlük, általános megítélésük is megromlott. Rossz hírük elterjedését fokozta, hogy két újság is G.-ék teljes nevének feltüntetésével tudósított arról, hogy emberöléssel vádolják ôket, illetve, hogy elkövették a bûntettet. A lelki megrázkódtatások mellett anyagi kár is érte a testvéreket, hiszen a fogvatartás ideje alatt nem tudtak dolgozni, s ez jelentôs keresetkiesést okozott nekik. Mindketten alkalmi, napszámos munkákból éltek, állandó bejelentett munkahelyük nem volt. Keresetükben kérték a bíróságtól anyagi káraik megtérítését is. A Szegedi Városi Bíróság 2003. október 21-én hozta meg ítéletét az ügyben. A testvérek által követelt kétkétmillió forintos nem vagyoni kártérítés helyett azonban a bíróság külön-külön csak egymillió kétszázezer forintot ítélt meg. A felperesek lelki megrázkódtatására vonatkozó nyilatkozatokat különösebb bizonyítás nélkül is elfogadta. A bíróság kifejtette, hogy a szabadságelvonás a nem vagyoni kártérítési igényt önmagában is megalapozza, hiszen a személyi szabadság korlátozása fizikailag és pszichésen egyaránt megterhelô és káros. A kért összeget a bíróság azonban eltúlzottnak találta a következôkkel indokolva: „…a felperesek az átlagosnál primitívebb személyiségükbôl kifolyólag a majd’ 15 hónapos elzárást nem élték meg olyan fokú pszichés károsodással, amely indokolná a kereseti kérelmükben elôterjesztett kártalanítási összeg megítélését.” Az emberi méltóságot sértô kijelentés az ítélet kihirdetését követôen szakmai körökben és az országos média tudósításai nyomán a szélesebb közvéleményben is nagy vihart kavart. A G. testvérek jogi képviselôje a sajtóhírek kapcsán került kapcsolatba Irodánkkal, hogy segítséget nyújtsunk a pereskedés további szakaszában, hiszen elfogadhatatlan az a vélekedés, hogy egy kevésbé képzett, vagy kevésbé intelligens ember számára a börtönben töltött hónapok kisebb lelki megrázkódtatást jelentenek. Mindezek mellett is üdvözlendô azonban a bíróságnak a vagyoni kár tekintetében hozott döntése, s annak indokolása. Alkalmi munkavállalás esetén ugyanis nehéz bizonyítani a keresetkiesést, hiszen ezeknek a munkavégzéseknek nincs írásos nyoma, amivel igazolni lehetne a jövedelmet. Ideális esetben alkalmi munkavállalói könyv igazolja az idôszakos munkavégzést. A gyakorlatban azonban a munkáltatók nem adnak ilyen könyvet a munkavállalóknak, hanem egyszerûen „zsebbe” fizetnek. A bíróság kifejtette: „nyilvánvaló, hogy a napszámosokat, alkalmi munkásokat alkalmazók a feketén dolgozókat részesítik elônyben adó-, illetôleg társadalombiztosítási járulék vonzatok miatt.” Elfogadta a felperesek állítását, s az azokat alátámasztó tanúvallomásokat, ezek alapján ítélt meg egy általános kártérítési összeget. Az ítélet ellen G.-ék ügyvédje fellebezést nyújtott be a Csongrád Megyei Bíróságra. Kérte, hogy a bíróság a kereseti kérelemben meghatározott összeget ítélje meg, s törölje indoklásából a „primitív” kitételt valamint az arra való hivatkozást. Kifejtette, hogy az Alkotmány deklarálja az emberi méltósághoz való jogot.2 Az alkotmánybírósági értelmezésekbôl kitûnik, hogy a jognak mindenkit egyenlôként, azaz egyenlô méltóságú személyként kell kezelnie, vagyis az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékû figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. Az Alkotmánybíróság azt is kifejtette, hogy az embereket általános személyiségi joggal védett meghatározott dimenzióik, így az emberi méltóság tekintetében sem lehet egymással nem egyenlôként kezelni.3 Mindebbôl az következik, hogy a szabadsághoz való jog megsértése
2 3
1949. évi XX. törvény, a Magyar Köztársaság Alkotmánya, 54. § (1) bekezdés 9/1990. (V.25.) AB határozat, valamint 34/1992. (VI. 1.) AB határozat
r 72 s
RENDÔRSÉGI ÜGYEK
esetén nem lehet olyan ismérvek alapján differenciálni, amelyek a jogsértés mértéke megítélésének nem szükségszerû feltételei. A személyiség esetleges egyszerû mivolta pedig nem olyan ismérv, ami kihatna a jogsértés mértékének megítélésére. A Csongrád Megyei Bíróság 2003. december 18-án hozta meg a másodfokú, jogerôs ítéletét. Megállapította, hogy téves az elsôfokú bíróság indokolása a nem vagyoni kár tekintetében. Kifejtette, hogy egy-egy jogsértés minden emberre más hatással van, s e tekintetben a kár mérlegelésénél jelentôsége van a személyiségi jegyeknek. Az intelligencia, a mûveltség mértéke azonban nem hozható közvetlen összefüggésbe az elszenvedett kárral, így téves volt a felperesek „primitív” személyiségére hivatkoznia. A bíróság egyébként is helytelennek ítélte a „primitív” kifejezés használatát. Bár a bíróság azt mint orvosi kifejezést használta, figyelemmel kellett volna lennie arra, hogy a jelzô a köznapi szóhasználatban lealacsonyító, megalázó jellegû. Mindezek ellenére a megyei bíróság úgy ítélte meg, hogy az ügy összes körülményének mérlegelésével az elsô fokú ítélet helyesen állapította meg a kártérítés mértékét, így azt helyben hagyta. Álláspontunk szerint a fenti döntés indokolása kielégítô, a bíróság helyesen járt el, amikor a kártalanítás mérlegelési szempontjai körébôl mellôzte a felperesek személyiségének jellemzését, illetve az arra való hivatkozást. Az összeg tekintetében azonban láthatóan nem akart eltérni a magyar bíróságok által megítélt alacsony kártérítési összegek gyakorlatától. Véleményünk szerint tizenöt börtönben töltött hónap megrázkódtatásainak kompenzálására meglehetôsen alacsony összeg egymillió kétszázezer forint. Az ügy egészét tekintve nem feledkezhetünk el a rendôrség szerepérôl és felelôsségérôl sem. Alaposabb, körültekintôbb nyomozással elkerülhetô lett volna, hogy a G. testvérek hosszú hónapokat töltsenek börtönben. A rendôrség azonban nem kezdeményezte az elôzetes fogvatartás megszüntetését, habár igen komoly kétségek merültek fel a G. testvéreket terhelô két tanúvallomással kapcsolatban, s más olyan bizonyíték sem merült fel az eljárás során, ami alátámasztotta volna bûnösségüket. Bár a sajtóban megjelent cikkek zöme a bíróság ítéletével, annak indoklásával foglalkozott, érdemes megemlíteni az állam szerepét is. Nézetünk szerint az állam kártalanítással kapcsolatos szemlélete változtatásra szorul. Ha egy ember hónapokat tölt elôzetes letartóztatásban úgy, hogy késôbb ártatlannak bizonyul, teljes joggal követelhet kompenzációt. Ehhez azonban egy újabb jogi procedúrán kell átesnie, ami idôigényes és általában megterhelô is. Ráadásul ezt a pert az Igazságügyi Minisztérium ellen kell megnyerni. Egyes, súlyosabb megítélésû esetekben a körülményekre való tekintettel az állam méltányosabban is eljárhatna. Ebben az ügyben már körvonalazódik némi elôrelépés, az Igazságügyi Minisztérium ugyanis egyezséget ajánlott a G. testvéreknek.4 A felajánlott összeg ugyan nem volt elfogadható a számukra, de a szándék már megfogalmazódott, és a jövôben talán mûködô rendszer alakulhat ki belôle, hogy ne kelljen minden károsultnak olyan megpróbáltatásokon keresztülmennie, mint a G. testvéreknek. A testvéreket a polgári perben DR. KOTROCZÓ BÉLA ügyvéd képviselte.
4
Az egyezség lehetôségén túl az állam részérôl megfontolandó lenne a bocsánatkérés kifejezése is.
r 73 s
V. Etnikai csoport tagja elleni erôszak
FEHÉR FÜZET 2003
Etnikai csoport tagja elleni erôszak (L. Tibor)
2003. februárjában három személy belekötött L. Tiborba, majd bántalmazták. A három férfi egyike odalépett a közelükben elhaladó sértetthez, és megkérdezte tôle: „te cigány vagy?” Ezután válaszát meg sem várva megütötte. A sértett futásnak eredt, de támadói üldözôbe vették, és a futás közben elesô sértettet mindhárman megrugdosták. A sértett könnyebb sérüléseket szenvedett.
Az ügyben a gyanúsítottakkal szemben a Heves Megyei Rendôr-fôkapitányság folytatott nyomozást nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erôszak bûntette miatt. A nyomozást követôen az Ügyészség a fenti bûncselekmény miatt vádiratot nyújtott be a Bírósághoz. A vádirat szerint a sértett bántalmazására kifejezetten a származása miatt került sor. A bántalmazás során a földön fekvô sértett belekapaszkodott egyik támadójának lábába, ám a bántalmazók a sértett rugdosását csak egy arra járó személy felszólítására hagyták abba, majd eltávoztak a helyszínrôl. Az ügyben tárgyalás kitûzésére még nem került sor. A tényállás leírása mellett ki kell térnünk a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erôszak bûncselekményének1 néhány kérdésére. A bûncselekmény körében két problémahalmazt különböztethetünk meg: egyrészrôl a bûncselekmény megvalósulása kapcsán, illetve a törvényi tényállási elemek más bûncselekményekhez való viszonya körében, másrészt – az elôbbiekkel szoros kapcsolatban – a bûnügyi statisztika azon adatai vonatkozásában, miszerint ez a bûncselekmény a legritkábban megvalósuló cselekmények egyike. A tényállás körében a következôket kell megjegyeznünk. A cselekmény, lévén hasonlít más elkövetési magatartásokra épülô cselekményekhez2, ezért lennie kell olyan speciális elemének, melynek bekövetkezte (megállapíthatósága) esetén ez a bûncselekmény (mármint az etnikai csoport tagja elleni erôszak3) valósul meg és nem más bûncselekmény. A legalapvetôbb elhatárolási kritérium a szándék és a motívum (indíték) vizsgálata. Az etnikai csoport tagja elleni erôszak csak szándékosan követhetô el, a motívum körében pedig azt kell elemezni, hogy a bántalmazásra, illetve a kényszerítésre valóban a sértett vélt vagy tényleges származása miatt került-e sor. Ha nem állapítható meg, hogy ezek a tényállási elemek megvalósultak-e, akkor a jogalkalmazónak azt kell vizsgálnia, hogy a konkrét cselekmény más törvényi tényállásba ütközik-e. A motívum vizsgálata jóval bonyolultabb eljárást igényel, mint a szándékosság megállapítása. Az elôbbi körében az adott szituációban felmerült kijelentéseknek, szóhasználatnak, az elkövetés egyéb, személyi és tárgyi
1 Büntetô Törvénykönyv 174/B. §:Aki mást valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoporthoz tartozása, vagy vélt tartozása miatt bántalmaz, illetôleg erôszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltûrjön, bûntettet követ el, és öt évig terjedô szabadságvesztéssel büntetendô. 2 Leginkább a testi sértés és a kényszerítés bûncselekményeihez. 3 Az egyszerûség kedvéért ebben a rövid formában használjuk a bûncselekmény megnevezését.
r 76 s
ETNIKAI CSOPORT TAGJA ELLENI ERÔSZAK
körülményeinek óriás jelentôsége van. Részben éppen ebbôl kifolyólag a nyomozó hatóság – feltételezésünk és tapasztalataink szerint – sok esetben nem fordít kellô figyelmet arra, hogy az esetnek e körülményeit alapos vizsgálatnak vesse alá. Ez adott nyomozás esetén azt jelenti, hogy az eljáró rendôrök (ügyészek) egyszerûen „elmennek” bizonyos, az etnikai csoport tagja elleni erôszak megvalósulása szempontjából rendkívül lényeges mozzanatok mellett. Elôfordul, hogy jegyzôkönyvezik a kijelentéseket, rögzítik az egyéb lényeges körülményeket, „mindössze” azok megfelelô módon való értékelése marad el. További gond, hogy mindezt az ún. „forrónyomozás”, azaz az elkövetést követôen rögvest lefolytatandó nyomozati cselekmények körében kell elvégezni: ha ez elmarad, vagy az adatokat nem megfelelô módon értékelik ki, azokból nem vonnak le további következtetéseket, vagy téves következtetéseket vonnak le, akkor a nyomozás iránya majdhogynem helyrehozhatatlanul más irányba terelôdik. Lényeges továbbá, hogy e bûncselekmény esetén a nyomozás a megyei rendôr-fôkapitányságok hatáskörébe tartozik.4 Mi következik ebbôl? Ha a nyomozást elindító rendôrök vagy rendôri szerv az eljárás során nem vizsgálja az etnikai csoport tagja elleni erôszak bûncselekményének megvalósulását, akkor a hatásköri szabály nem is léphet életbe, azaz a nyomozás marad az eredeti szervnél, tipikusan a városi kapitányságon vagy a rendôrôrsön. Talán nem szükséges hosszabban kitérni arra, hogy milyen minôségbeli különbségek lehetnek egy rendôrôrs és egy megyei fôkapitányság által lefolytatott nyomozás színvonala között.5 A 2001-es Fehér Füzetben6 számoltunk be arról az esetrôl, amely „iskolapéldája” volt a tévútra került nyomozásnak. A feljelentés megtétele után a vizsgálódó rendôrôrs – kapitánysági segédlettel – egész egyszerûen nem vette figyelembe azokat az elszórtan felbukkanó mozaikokat, amelyek nem túlzottan bonyolult vizsgálatnak alávetve megrajzolták az etnikai csoport tagja elleni erôszak tényállásának képét. A nyomozást garázdaság miatt folytatták, majd a tettesek felderítetlensége miatt megszüntették. Irodánk jóval késôbb kapott bejelentést az ügyrôl, így – más lehetôség nem lévén – adataink alapján kértük a nyomozás folytatását, de már etnikai csoport tagja elleni erôszak ügyében. Indítványunknak helyt adva az ügyészség utasította a megyei fôkapitányságot a nyomozás lefolytatására, ám az (nem utolsósorban a közben eltelt idô miatt) nem vezetett eredményre. Mindent egybevetve: a nyomozóhatóságoktól elvárható, hogy a bejelentés megtételét követôen minden olyan bûncselekmény észlelésekor, amelynél arra utaló adat merül fel, hogy a cselekmény összefüggésbe hozható a sértett származásával, alaposan és körültekintôen vizsgálja meg az etnikai csoport tagja elleni erôszak bûntettének megvalósulása lehetôségét. Ennek alapvetô gyakorlatnak kellene lennie. Az etnikai csoport tagja elleni erôszak megvalósulása csak ezen elemzések elvégzését követôen zárható ki, és éppen a már említett tényállásbeli hasonlóságok7 miatt csak ezután szabadna egyéb bûncselekmény miatt nyomozni. Muszáj foglalkozni a statisztika problémájával is. Ha a 2002-es, illetôleg 2003-as évek elsô félévének bûnügyi statisztikáját nézzük, a következôket láthatjuk: 2002-ben e bûncselekmény miatt öt, míg 2003. elsô félévében 6 esetben folytattak eljárást. E két adat emelkedést mutat a megelôzô évekhez képest, ugyanis korábban akadt
4
A cselekmény súlyát jelzi, hogy egy másik jogszabály – a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló – szerint e bûncselekmény esetén a nemzetbiztonsági hivatal is információkat szerez, azaz részt vesz annak felderítésében. 5 Ez nem az ôrsök degradálását jelenti, csak egy létezô, egyébként teljesen kézenfekvô különbségre utal. 6 Ld.: Fehér Füzet 2001. 18.o. F. Mária ügye 7 Egyfajta specialitás figyelhetô meg tehát: ha nem valósult meg a Btk. 174/B., akkor lehet a kényszerítés, testi sértés cselekményeit vizsgálni, hangsúlyozottan akkor, ha a sértett származása összefüggésbe hozható a bûncselekménnyel.
r 77 s
FEHÉR FÜZET 2003
olyan év, amikor mindössze egy ilyen cselekmény miatt indult eljárás. A változást természetesen lehetne úgy is értékelni, hogy az negatív, hisz az emelkedés éppen a rasszista motívumú bûncselekmények számának emelkedését jelzi. Álláspontunk szerint azonban a folyamat ezzel éppen irányú: a statisztikai adatok (a NEKI tapasztalatai szerint) azt mutatják, hogy nem a (ténylegesen megvalósult) bûncselekmények száma volt alacsony, hanem a hatóság nem ilyen törvényi tényállás miatt nyomozott, még akkor sem, amikor pedig megállapítható lett volna az etnikai csoport tagja elleni erôszak bûncselekménye. Az említett növekedés számunkra inkább azt jelzi, hogy az eddigi látencia, azaz az etnikai csoport tagja elleni erôszak bûntettének rejtve maradása csökken. Egyrészt feltehetô, hogy növekedett az ilyen tárgyú bejelentések száma, illetve a nyomozó hatóság alaposabb eljárása, elemzése révén többször látta megállapíthatónak ezt a cselekményt. A büntetôeljárás során a sértettet DR. MAGYAR ELEMÉR ügyvéd képviseli.
r 78 s
VI. Egyéb ügyek
FEHÉR FÜZET 2003
Pofon mint nevelési eszköz (I. község)
2003. márciusában I. község kisebbségi önkormányzatának vezetôje azzal kereste meg Irodánkat, hogy a helyi általános iskola igazgatója bántalmazta az egyik tanulót, aminek következében annak dobhártyája berepedt, és sérült fülére enyhe halláskárosodást szenvedett. Az esetet követôen a szülôk három hétig hordták kezelésre gyermeküket. A település polgármestere az ügyben nem indított vizsgálatot. A polgármester egyébként egyben a község háziorvosa is, ô intézte a gyermek kórházi beutalását. A kisebbségi vezetô elmondta, hogy álláspontja szerint az iskolában nem megfelelôen bánnak a roma gyerekekkel, és elkülönítve, rosszabb körülmények között oktatják ôket, mint nem roma társaikat.
Munkatársaink a bejelentést követôen a helyszínre utaztak, ahol a roma önkormányzat vezetôje már egy kisebb fórumot összehívva várta ôket. A beszélgetés elején rögtön kiderült, hogy bár valós az iskola igazgatójával szemben megfogalmazott panasz, Irodánk segítségét azonban elsôsorban ahhoz kívánják felhasználni többen, hogy a jelenlegi polgármestert valahogy elmozdítsák a pozíciójából. A helyi kisebbségi önkormányzat vezetôje a helyhatósági választások során egy másik jelöltet preferált, akit most elhívott, hogy vegyen részt az elvileg a panaszos szülôk meghallgatására szervezett megbeszélésen. Mielôtt a valós tényfeltárás megkezdôdhetett volna, azt kellett tehát tisztáznunk, hogy Irodánk a helyi politikai erôk csatározásában nem vehet részt, még akkor sem, ha a jelenlegi polgármester és a helyi roma vezetés között nem megfelelô az együttmûködés. A szülôk meghallgatását követôen a helyi általános iskolát, illetve annak igazgatóját kerestük fel. Szemben a kisebbségi önkormányzat vezetôje által elmondottakkal, az egész iskola bejárását követôen sem találtuk jelét annak, hogy a roma tanulók elkülönítve, vagy akár csak rosszabb körülmények között tanultak volna. Ellenkezôleg: egy a település méretéhez és infrastruktúrájához képest rendkívül modern, jól felszerelt, és minden szempontból otthonos, gyermekbarát intézményt találtunk. Az iskolában 160 gyermek tanul, roma, nem roma egy osztályban vegyesen. Létezik egy eltérô tantervû osztály is, itt azonban mindössze nyolc, valóban enyhén értelmi fogyatékos tanulóval foglalkoznak. Mint kiderült, már az iskolában is vártak minket: az igazgató összehívta az egész tantestületet, sôt megjelent a település egyházi vezetôje is. Valamennyien kiálltak az igazgató mellett, annak ellenére, hogy ô egy percig sem vitatta, hogy megütötte a panaszos gyermeket. Ismét találkoztunk azzal a gyakori problémával, hogy egy-egy iskolai konfliktus, pedagógusi túlkapás során a tanárok a sértett gyermek kezelhetetlenségérôl, és saját eszköztelenségükrôl kezdenek el panaszkodni. I. község általános iskolája sem különbözik az ország számos iskolájától, ahol a többszörösen bukott, túlkoros, magatartási nehézségekkel küzdô gyermekekkel a pedagógusok egyszerûen nem tudnak mit kezdeni. Hamar rásütik a gyermekre, hogy ô az, akitôl nem lehet az órát megtartani, akitôl kisebb társaikat meg kell védeni, és aki rossz hatással van a többiekre is. Mint kiderült, az igazgatói pofont jelen esetben is az elôzte meg, hogy a sértett gyermek ismét bántalmazott egy nála kisebb tanulót. r 80 s
EGYÉB ÜGYEK
Természetesen nem vitatjuk, hogy a pedagógusok által elôadott problémák valóban komolyak és megalapozottak. Ugyanakkor ezen magatartási problémák nem szolgálhatnak alapul ahhoz, hogy a gyermeket a tanár bántalmazza, megalázó bánásmódnak, büntetésnek tegye ki. Az ilyen eljárás ellentétes a vonatkozó jogszabályokkal, és pedagógiai szempontból is rendkívül kétséges a haszna. Hogyan követelheti meg a pedagógus a gondjaira bízott gyerekektôl, hogy társaikat ne bántalmazzák, ha ugyanez a magatartás az iskolában a tanerô részérôl elfogadott? A probléma álláspontunk szerint kettôs: a jogszabályi tiltás ellenére a közfelfogásban még mindig elfogadott, hogy akár a szülô, akár a pedagógus „odacsapjon” a „rossz gyereknek”, másrészt egy átlagos általános iskola egyszerûen nincs felkészülve arra, hogy kezelje a magatartászavaros, esetleg túlkoros gyermekek problémáit. Nagyon gyakori, hogy az ilyen gyermekeket magántanulói státuszba tanácsolva tartják távol az iskolától, vagy ha erre nincs mód, egyéb eszközök híján néha elszakad a cérna, és el-elcsattan egy pofon. Irodánk természetesen elsôsorban az ügy jogi vonatkozásával tud foglalkozni, így – bár érzékeltük a probléma összetettségét – csakis azt az álláspontot képviselhettük, hogy az igazgató eljárása törvénysértô volt, és a fenntartó önkormányzatnak az ügyet ki kell vizsgálnia és a megfelelô szankciót kell alkalmaznia. A gyermekek jogairól szóló ENSZ Egyezmény1 a bántalmazással kapcsolatban úgy rendelkezik, hogy a gyermeket nem szabad elhanyagolni, nem válhat szexuális visszaélés áldozatává, és nem lehet sem kínzásnak, sem kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni. 1997-ben született meg a gyermekek védelmérôl és a gyámügyi eljárásról szóló ún. gyermekvédelmi törvény2, mely egységes keretbe foglalja magát a gyermekvédelmi rendszert. A törvénybe 2002-ig, azaz öt évig nem került bele a gyermekek testi fenyítésének tilalma. 1997 és 2002 között a jogszabály csak azt mondta, hogy a gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, és a – fizikai, szexuális vagy lelki – bántalmazással, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A vonatkozó rendelkezés3 2002-ben lett módosítva, amikor azzal a kifejezett tiltással egészült ki, hogy a gyermek nem vethetô alá kegyetlen, embertelen, megalázó testi fenyítésnek, büntetésnek vagy bánásmódnak. A közoktatási törvény4 a bántalmazással kapcsolatban úgy rendelkezik, hogy a gyermek, illetve a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell biztosítani számára a fizikai és lelki erôszakkal szemben. A törvény szerint a gyermek, illetve tanuló nem vethetô alá testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak. Az iskolában, óvodában, kollégiumban tehát a pedagógus a tanulóval szemben nem alkalmazhat sem testi fenyítést, sem olyan büntetést, amely megalázó számára, sérti emberi méltóságát. A törvény 2003. szeptember 1-jével hatályba lépô módosítása új fogalmat vezetett be a hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatban: a zaklatást. Zaklatás minden olyan magatartás, késztetés, amelynek célja a gyermek, tanuló megalázása, megfélemlítése, emberi méltóságának megsértése, illetve ilyen hatást kiváltó légkör, környezet kialakítása. A törvény szigorúan tiltja a hátrányos megkülönböztetés bármilyen formáját, így a tanuló zaklatását is.5 Mivel jelen esetben az iskola igazgatója volt a bántalmazó, a fenntartó önkormányzatnak lett volna kötelessége, hogy a szülôk bejelentése nyomán fegyelmi eljárás keretében tisztázza az ügyet. A tényfeltárás során meg-
1
1991. évi LXIV. törvény 1997. évi XXXI. törvény 3 Módosította a 2002. évi IX. törvény 4 1993. évi LXXIX. törvény 5 1993. évi LXXIX törvény, 4. § (7), (10), 10 § (2) 2
r 81 s
FEHÉR FÜZET 2003
kerestük a polgármestert is, aki szóban ígéretet tett arra, hogy a legközelebbi képviselô-testületi ülésen az ügyet meg fogják tárgyalni. A tényfeltárást követôen levélben is megkerestük a település képviselô-testület, és felhívva figyelmüket a vonatkozó jogszabályokra kértük, járjanak el az ügyben. Javaslatot tettünk továbbá arra, hogy megerôsítve a törvény elôírásait, a képviselô-testület a jövôre vonatkozóan alakítsa ki elvi állásfoglalását az iskolában a pedagógus részérôl esetleg elôforduló fizikai bántalmazásokkal kapcsolatban, és azt ismertesse az oktatási intézmény valamennyi dolgozójával. A képviselôtestület az ügyet megtárgyalta, és az iskola igazgatóját szóbeli figyelmeztetésben részesítette. Ennél súlyosabb fegyelmi büntetés kiszabását nem látta indokoltnak, ugyanakkor felhívta az intézmény vezetôjének figyelmét arra, hogy a jövôben hasonló eset többet ne forduljon elô. A képviselô-testület ezen túlmenôen az esetet határozatában elítélte, és kérte a nevelôtestület valamennyi tagját a szabályok betartására. Felmerült, hogy az ügyben – tekintettel a sérülés mértékére – büntetôeljárást kezdeményezzünk, a szülôk azonban ettôl eltekintettek.
r 82 s
EGYÉB ÜGYEK
A gyerek van az iskoláért? (S. Alexandra)
T. község iskolájában a tantermekbe a gyerekek nem léphetnek be utcai cipôben. A szülôk szerint ez nem is baj, ne hurcolják be magukkal a gyerekek a sarat a tantermekbe. Szeptember 2-án, az iskolakezdés második napján azonban a nyolcadikos S. Alexandra elfelejtette átváltani utcai cipôjét bentire, mire osztályfônöke társai elôtt megalázó módon tarkón vágta, majd a hajánál fogva kiráncigálta a terembôl. A bántalmazás közben azt is közölte a tanulóval, hogy félévkor úgyis meg fogja ôt buktatni. Az édesapa, S. Jenô még aznap délután panaszt tett az igazgatónál, aminek az lett a következménye, hogy a gyermeket igazgatói megrovásban részesítették.
A szülô elmondása alapján az igazgató a bejelentést nem kezelte kellô komolysággal, majd egy idô után a tanulót kiküldte az igazgatói irodából. Ezt követôen megpróbálta az édesapát meggyôzni arról, hogy lánya, Alexandra sem viselkedett megfelelôen. Szerinte ugyanis a tanárnônek azért kellett a tanulót megfegyelmeznie, mert a kislány a rendetlen viselkedése miatt kapott osztályfônöki felszólításra szemtelenül reagált. Mivel a gyermek és az igazgató elmondása között ellentmondás volt, S. Jenô behívta a lányát az irodába. Kérte, hogy az igazgató jelenlétében mondja el, szerinte mi történt. A gyermek továbbra is kitartott bántalmazásának ténye mellett, és cáfolta az igazgató állítását, hogy ô „pofákat vágott” volna. Közölte: az igazgató nem mond igazat. Ezt követôen az iskola vezetôje mind az apát, mind a tanulót kizavarta az irodájából, majd másnap igazgatói megrovásban részesítette Alexandrát. Az igazgatói megrovásról az iskola levélben tájékoztatta a szülôket. Az igazgató levelében kifejti, hogy a szülô panaszt tett egy pedagógusi intézkedéssel szemben, „a szülô bejelentésébôl azonban kiderül, hogy a tanuló nem tartotta be a rá vonatkozó házirendet, ebbôl keletkezett a konfliktus”. Az igazgató ezt követôen közli: „az igazgatói iroda elôtt tartózkodó tanuló engedély nélkül benyitott az igazgatói irodába, és az igazgatóról azt állította, hogy hazudik. Gyermekét ezért igazgatói megrovásban részesítem”. Az iskola vezetôje a gyermeknek a szülô felé tett panaszkodását uszításként, a szülô bejelentését pedig fenyegetôzésként és rágalmazásként értékeli a levélben. Végezetül felhívja a szülôk és a tanuló figyelmét arra, hogy a jövôben „tartsák be a pedagógusok kéréseit, tiszteletét. Ellenkezô esetben fegyelmi intézkedésre kerül sor”1. Az igazgató eljárását Irodánk több szempontból is aggályosnak találta, ezért írásban megkerestük mind ôt, mind a fenntartó önkormányzat képviselô-testületét. Az iskola vezetôjének figyelmét felhívtuk, hogy egyrészt jogszabályok tiltják a tanulók fizikai bántalmazását, másrészt a tanárnô megalázó eljárása sértette Alexandra személyiségi jogait. Ezért kértük, hogy a szülôi bejelentés alapján vizsgálja ki az ügyet, és a vizsgálat megállapításaitól függôen tegye meg a szükséges intézkedéseket. A képviselôtestülethez az iskola vezetôjének eljárása miatt fordultunk. Sérelmeztük, hogy az igazgató a szülô bejelentését nem kezelte komolyan, nem indított vizsgálatot, majd pedig a sérelmet elszenvedett tanulót része-
1
Részletek F. Ferenc igazgató 2003. szeptember 3-án kelt levelébôl.
r 83 s
FEHÉR FÜZET 2003
sítette megrovásban olyan indokok alapján, amelyek sem a szülô, sem a gyermek elmondása szerint nem felelnek meg a valóságnak. Kértük a képviselôtestületet, vizsgálja ki, hogy a fegyelmi intézkedést (igazgatói megrovás) az oktatási intézmény vezetôje valós vétség alapján, valamint az iskola SZMSZ-ében lefektetett eljárási szabályok betartása mellett alkalmazta-e.2 A gyermekek, ezen belül a tanulók iskolai bántalmazásának tilalmával több jogszabályunk is foglalkozik. Hazánk csatlakozott a gyermekek jogairól szóló ENSZ Egyezményhez3, mely szerint a gyermekeket nem szabad elhanyagolni, a gyermek nem válhat szexuális visszaélés áldozatává, és nem lehet kínzásnak, vagy kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek, bánásmódnak alávetni. 1997-ben született meg a gyermekek védelmérôl és a gyámügyi eljárásról szóló törvény4. 1997 és 2002 között a jogszabály úgy rendelkezett, hogy a gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, és a bántalmazással – fizikai, szexuális vagy lelki erôszakkal – az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. 2003. január 1-jétôl hatályos az a módosítás5, mely már határozottabban fogalmaz meg konkrét tiltást a gyermekek bántalmazásával kapcsolatban. Eszerint a gyermek nem vethetô alá kegyetlen, embertelen, megalázó testi fenyítésnek, büntetésnek vagy bánásmódnak. A közoktatási törvény (Kotv.)6 úgy rendelkezik, hogy a gyermek, illetve a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani a fizikai és lelki erôszakkal szemben. Nem vethetô alá testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak7. A törvény 2003. szeptember 1-jével hatályba lépô módosításai kitérnek a hátrányos megkülönböztetés tilalmára is. Megadják annak pontos definícióját, ide sorolva a zaklatás fogalmát is. A jelenlegi szabályozás szerint a gyermek, tanuló hátrányos megkülönböztetésének minôsül minden olyan – közvetlen vagy közvetett – különbségtétel, kizárás, korlátozás vagy kedvezés, amelynek célja vagy következménye a közoktatás terén az egyenlô bánásmód megszüntetése vagy akadályozása, továbbá a gyermek, tanuló zaklatása. Zaklatásnak kell tekinteni minden olyan magatartást, késztetést, amelynek célja a gyermek, tanuló megalázása, megfélemlítése, emberi méltóságának megsértése, illetve ilyen hatást kiváltó légkör, környezet kialakítása. A törvény elôírja, hogy a hátrányos megkülönböztetés következményeit orvosolni kell, illetve tilt minden olyan intézkedést, mely a jogorvoslatot kérôre nézve hátrányos. Eszerint a hátrányos megkülönböztetés miatt jogorvoslattal élôvel szemben e tevékenysége miatt alkalmazott bármilyen megtorló intézkedés jogellenes.8 A Kotv. lehetôséget ad arra, hogy a tanuló vagy a szülô az iskola kifogásolt intézkedése ellen eljárást kezdeményezzen. A tanulók fegyelmi ügyeivel kapcsolatban kezdeményezett eljárást az intézmény fenntartójának kell lefolytatnia9. A kérelem elbírálásával kapcsolatos eljárásra az államigazgatási eljárás általános szabályai-
2
A 11/1994. MKM rendelet 4. § (2) i) alapján az oktatási intézmény szervezeti és mûködési szabályzatának tartalmaznia kell a fegyelmezô intézkedések (intô, megrovás, stb.) formáit és alkalmazásának elveit. 3 1991. évi LXIV. törvény 4 1997. évi 31. törvény 5 Módosította a 2002. évi IX. törvény 6 1993. évi LXXIX. törvény 7 Kotv. 20. § (2) 8 Kotv. 4. § (8), (10), (13) 9 Kotv. 83. § (2), (4)
r 84 s
EGYÉB ÜGYEK
ról szóló törvénynek a rendelkezéseit kell alkalmazni. Eszerint a kérelem elôterjesztésétôl számított harminc napon belül, testületi szerv hatáskörébe tartozó ügyben harminc napon belül vagy a legközelebbi testületi ülésen érdemi határozatot kell hozni10. A szülô meghatalmazása alapján 2003. szeptember 11-én T. község képviselôtestületéhez elôterjesztett kérelmünkre azonban még 2003. novemberében sem érkezett érdemi válasz. Ugyanakkor októberben telefonon keresett meg minket az édesapa azzal, hogy aznap reggel tudta meg: gyermekét az iskola tantestületének tagjaiból felállított bizottság kívánja meghallgatni anélkül, hogy ôket értesítették volna. Kifejezte aggodalmát amiatt, hogy a kiskorú gyermeket úgy akarják meghallgatni, hogy egyik szülô sincs jelen. Mi azt tanácsoltuk neki, ha nem is értesítették, feltétlenül menjen be az iskolába, és ne hagyja lányát egyedül az eljárás során. Nem sokkal késôbb újra telefonált, hogy a település jegyzôje közölte vele: nem vehet részt a meghallgatáson, és amennyiben ebbe nem egyezik bele, a vizsgálatot nem folytatják le. Azonnal felhívtuk a jegyzôt, akivel hosszas vitába bonyolódtunk, hogy a kiskorú gyermek meghallgatásán jelen lehet-e szülôje vagy sem. A jegyzô úgy gondolta, az édesapa semmiképpen nem lehet jelen a kislány meghallgatásán, hiszen az ügyben mindketten tanúként szerepelnek, és vallomásaik között lehetnek ellentmondások. Sor kerülhet összebeszélésre, mely akadályozza a vizsgálat tényszerû lefolytatását. Álláspontja szerint egyébként az eljárást befejezettnek lehet tekinteni, hiszen a szülô és a gyermek nem mûködött együtt abban, hogy a vizsgálatot lefolytassák. Kiderült az is, hogy nem hajlandóak vizsgálni az igazgatónak a gyermek panaszbejelentését követô fegyelmezô (álláspontunk szerint megtorló) intézkedését, holott kérelmünk elsôsorban erre vonatkozott. Mivel a vita egy idô után parttalanná vált, kértük, hogy állapodjunk meg egy olyan kompromiszszumban, mely szerint az eljárás során a kiskorú meghallgatásán az édesapa helyett az édesanya vehessen részt. Ô a sérelmezett eseményeknél nem volt jelen, így az ügyben ebbôl a szempontból nem érdekelt. A jegyzô erre mindössze annyit felelt, hogy majd megbeszéli a fegyelmi bizottság tagjaival ezt a felvetést. Tanulságos volt egyébként, ahogy – még mielôtt az érdemi eljárás, a kérelmezôk, tanúk meghallgatása egyáltalán megkezdôdött volna – többször feltette munkatársunknak a kérdést: csak nem gondoljuk, hogy egy magaviseleti problémákkal küzdô gyermek állításával szemben egy olyan tekintélyes ember, mint az iskola vezetôje, hazudott volna? A telefonbeszélgetés óta sem a szülôt, sem Irodánkat az eljárás további folytatásáról, annak állásáról nem értesítették. 2003. november 11-én újabb levelet intéztünk a képviselôtestülethez, melyben felhívtuk figyelmüket az államigazgatási eljárásról szóló törvényben elôírt határidôk betartására, és kértük, folytassák le az eljárást. A képviselôtestület hallgatott, de az iskola vezetôje még szeptember 29-én válaszolt a hozzá intézett megkeresésünkre. Levelében közölte, hogy a szülô bejelentésére a törvényben elôírt intézkedést megtette, az érintett nevelô felelôségre vonása megtörtént. Ezt követôen kifejtette a következôket: „S. Jenô gyermekeinek a T. Általános Iskolában nagyon egyszerû feladatot kell teljesíteniük: szót fogadnak a velük foglalkozó pedagógusoknak, elfogadják, megcsinálják, teljesítik azokat a kéréseket, amit minden tanulótól is megkövetelnek. Tiszteljék nevelôjüket, csak annyira és úgy, ahogyan azt a pedagógusok sikeres munkájuk elvégzéséhez elvárják minden tanulótól. Természetesen ez kölcsönös lesz, a pedagógus munkáján, a tanuló segítésén keresztül adja vissza a rábízott tanuló és szülei tiszteletét11.
10 11
1954. évi IV. törvény (Áe), 15. § (1-2) Részlet F. Ferenc igazgató 2003. szeptember 11-én kelt levelébôl
r 85 s
FEHÉR FÜZET 2003
Az igazgató levelébôl kiderül az iskola – számunkra meglehetôsen különös – ars poetica-ja: a gyermek és szülôje van az iskoláért, a pedagógusért, és nem fordítva. Válaszát nem tudtuk elfogadni azért sem, mert bár levelében közli, hogy a tanárnô felelôsségre vonása megtörtént, arról elfelejt minket tájékoztatni, milyen megállapításokkal zárult az esetleges vizsgálat, és pontosan mit is kell érteni a felelôsségre vonáson. Újabb levelet intézünk tehát az igazgatóhoz, melyben kértük, pontosítsa a felelôsségre vonással kapcsolatban adott tájékoztatását. Felhívtuk továbbá a figyelmét a Kotv. azon rendelkezésére, mely szerint a pedagógus kötelessége a gyermek, a tanulók és a szülôk emberi méltóságának tiszteletben tartása12. Nem vitattuk természetesen, hogy minden pedagógust is megillet a tisztelet diákjai, és azok szülei részérôl. Levelünkre válasz a mai napig nem érkezett. Felmerül esetleg az olvasókban, vajon érdemes-e „ekkora ügyet csinálni” egy tanári pofonból, hiszen a pedagógus is ember, ô is hibázhat, kijöhet a sodrából, és sokszor valóban „nehéz a gyerekekkel” az iskolában. Mindezt nem vitatva Irodánk álláspontja szerint probléma akkor van, amikor egy községben a tisztelet csak az iskolát és annak pedagógusait illeti meg, miközben a házirendet, szabályokat, törvényeket csak a gyermeknek és szüleiknek kell betartaniuk. Miközben S. Jenô ügyében érdemi határozat még mindig nem született, egy másik szülô úgy gondolta, létezik gyorsabb és hatékonyabb megoldás problémás ügye kezelésére. Miután november elején az ô gyermekét is bántalmazta egy tanár, bement az iskolába és a bántalmazó tanárt többször megütötte. Miként tanár nem bántalmazhat tanulót, úgy a szülô magatartása is megengedhetetlen. El kéne azonban gondolkozni, hogy miképp szabadulhatnak el ennyire az indulatok egy oktatási intézményben. A legfôbb kárvallott ugyanis minden ilyen esetben a gyermek: álláspontunk szerint az iskola van ôérte, és semmiképpen sem fordítva.
12
Kotv. 19. § (7)
r 86 s
EGYÉB ÜGYEK
Filléres bonyodalmak (F. Géza)
F. Géza, H. község Kisebbségi Önkormányzatának elnöke a roma általános iskolás gyermekek nevében minden évben pályázatot nyújt be tanulmányi ösztöndíjra. Elnyerésének egyik feltétele a megfelelô tanulmányi átlag, melynek igazolására a pályázatot kiíró szerv az év végi bizonyítvány hiteles másolatát kéri csatolni. Az iskola igazgatója azonban úgy döntött, a szülôk fizessenek, ha ösztöndíjat akarnak gyermeküknek.
2003 júniusáig a pályázat benyújtásához nem volt szükség a bizonyítvány hiteles másolatára, elegendô volt egy közönséges másolat is. Így az általános iskola lefénymásolta a bizonyítvány megfelelô részét, és kiadta azt a szülôknek. Idén viszont az iskola igazgatója tájékoztatta az érintetteket, hogy minden másolatért kétezer forint illetéket kell fizetni. A bejelentés rendkívül kellemetlenül érintette a szülôket, hiszen többségük számára még kétezer forint kifizetése is nagy terhet jelent. A szülôk azt is sérelmezték, hogy az igazgató azzal az indokkal nem adja ki a bizonyítványokat, hogy neki azokat az iskolában kell ôriznie. Az illetékrôl szóló törvény értelmében az iskolai bizonyítvány, továbbá tanfolyami bizonyítvány másolatának kiállításáért kétezer forint illetéket kell fizetni1. F. Géza tájékoztatása szerint azonban a pályázat elbírálásához elegendô lett volna az utolsó év eredményének másolata is, mely méltányosságból esetlegesen kiadható. Megkértük a település jegyzônôjét, közvetítsen az iskola és a szülôk között. Ô egyet értett azzal a felvetésünkkel, hogy valóban inkább minden eszközzel támogatni kellene a tanulásban igyekvô roma gyerekeket. Közölte azonban, hogy nem áll módjában segíteni. Álláspontja szerint az igazgató belátásán múlik, hogy eltekint-e az illeték lerovásától vagy sem. Mivel az iskola a tanuló bizonyítványát a szülô kérésére köteles kiadni, azt tanácsoltuk, mindenki kérje el, és közjegyzô elôtt készíttessen hiteles másolatot. Ennek díja a kétezer forintos illetékkel szemben jóval kevesebb, hatszázötven forint.
1
Az illetékrôl szóló 1990. évi CXIII. törvény
r 87 s
FEHÉR FÜZET 2003
Ha cigány, megbízhatatlan? (O. Sándor)
O. Sándor azzal a panasszal fordult Irodánkhoz, hogy az ellene indított polgári perben a felperes jogi képviselôje a bírósághoz csatolt egyik beadványában feltüntette, hogy a férfi roma származású. Az eljárás adatvédelmi és személyiségi jogi problémákat vet fel, annál is inkább, mert a felperes olyan cég, mely több százezer ügyféllel áll kapcsolatban.
O. Sándor ellen a fent említett cég pénztartozás meg nem fizetése miatt indított polgári peres eljárást. A felperes jogi képviselôje a per folyamán becsatolt a bírósághoz egy dokumentumot, amely többek között a lakhelyén végzett környezettanulmány összegzését tartalmazta. Ebben a dokumentumban tüntették fel O. Sándor etnikai hovatartozását is. Az adatvédelmi törvény szerint a faji eredetre vonatkozó személyes adatok különleges adatnak minôsülnek.1 Ezekre az adatokra – felhasználásukra, kezelésükre – szigorú szabályok vonatkoznak, mivel a személyes adatok csoportján belül is egy védettebb kategóriát képeznek. Maga az Alkotmány is alapvetô emberi jogként definiálja a személyes adatok védelméhez fûzôdô jogot.2 Ezeket az információkat az érintett írásbeli hozzájárulása, illetve nemzetközi egyezmény vagy törvény felhatalmazása nélkül nem lehet kezelni, azaz felvenni, tárolni, feldolgozni vagy felhasználni. Egy bírósághoz becsatolt dokumentumban az érintett írásbeli beleegyezése nélkül az etnikai hovatartozás feltüntetése jogtalan adatkezelésnek minôsül, ami sérti az érintett személyes adatai védelméhez fûzôdô jogát. A NEKI megítélése szerint a származásra vonatkozó adatok jogtalan kezelése sérti az érintett személyiségi jogait is. A Polgári Törvénykönyv3 Kommentárja ugyanis kifejti, hogy a törvény az adatkezelést és feldolgozást – annak leggyakoribb módját a számítógép útján történô adatkezelést külön is kiemelve – személyhez fûzôdô jogként védelemben részesíti. Irodánk az Adatvédelmi Jogok Országgyûlési Biztosa Hivatalához fordult, s kérte, hogy fejtse ki álláspontját az üggyel kapcsolatban. Kérelmünket regisztrálták, azonban érdemi válasz még nem érkezett.
1
1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelmérôl és a közérdekû adatok nyilvánosságáról, 2. § 2. pont: „különleges adat: a) a faji eredetre, a nemzeti, nemzetiségi és etnikai hovatartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más meggyôzôdésre … vonatkozó személyes adatok.” 2 1949. évi XX. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról, 59. § (1) bekezdés: „59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.” 3 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvrôl (Ptk.) Kommentárja
r 88 s
EGYÉB ÜGYEK
Majd az esô megoldja (G. község)
2003. szeptemberében V. Lászlóné segítségünket kérte G. településrôl, mivel elmondása szerint polgármesterük egy új, de járhatatlan utat csináltatott utcájukban, minek következtében a helyi romák teljesen elszigetelôdtek a falutól.
Mint kiderült, a korábbi földutat, ahol V-ék és a falu legtöbb roma családja lakik, zúzott vasúti kövekkel szórták fel. Az utcában nincs járda, és a sokszor bokáig érô sárban korábban is rendkívül nehézkes volt a közlekedés. A lakosok évek óta kérték az önkormányzatot, hogy csináltassa meg az utat, mert esôs idôben és télen lehetetlen a közlekedés. Az új út azonban nem javított a helyzeten. Mint elmondták, az utcába autóval azóta nem lehet behajtani, mert az apró, éles kövek tönkreteszik a gumikat, a gyalogos közlekedésnek pedig a cipôk látják kárát. Az is elôfordult, hogy az idôsebbek balesetet szenvedtek, mert annyira nehézkes a köveken való egyensúlyozás. V. Lászlóné, majd férje is kétségbeesve és felháborodva kérte, hogy intézkedjünk, mert úgy érzik, teljesen el lettek szigetelve a településtôl. Ahogy ôk fogalmaztak, „rabszolgasorba tették ôket”. Elmondásuk szerint a településen kizárólag a romák által lakott részeken van ilyen közlekedési nehézség: a kövek leszórása teljesen ellehetetlenítette a lakók életét. Irodánk még aznap levelet írt a település polgármesterének, melyben kértük, vizsgálja meg a panaszt, és amennyiben az megalapozott, intézkedjen az út járhatóvá tételérôl. Tájékoztatást kértünk továbbá útépítés körülményeirôl, és arról, hogy rendelkeztek-e a szükséges hatósági engedéllyel, és ha igen, az engedély pontosan milyen munkálatok elvégzésére szólt. A helyi önkormányzatokról szóló törvény alapján a helyi közszolgáltatások körében a települési önkormányzat feladata többek között a helyi közutak fenntartása. A helyi közutak fenntartását kötelezô feladatként határozza meg a jogszabály1. A közúti közlekedésrôl szóló törvény értelmében közutat hatósági engedély birtokában lehet építeni. A közút kezelôje köteles gondoskodni arról, hogy a közút a biztonságos közlekedésre alkalmas legyen. A törvény rendelkezése alapján az út kezelôje a kezelôi kötelezettségének elmulasztásával okozott kárt a polgári jog általános szabályai szerint köteles megtéríteni2. Levelünk kézhezvétele után a község polgármestere azonnal telefonált Irodánkba, hogy felháborodásának hangot adjon. Kikérte magának, hogy beleavatkozunk az ügybe, illetve hogy firtatni merjük a szükséges hatósági engedély létét, tartalmát. Közölte továbbá, hogy addig, amíg az utca lakói nem fognak szerszámot a kezükbe és a segélyek felvételén kívül nem tesznek maguk is valamit a faluért, ne kritizálják mások munkáját.
1 2
1990. évi LXV. tv. 8. § (1), (4) 1998. évi I. tv. 29. § (1), 34. § (1), 35. §
r 89 s
FEHÉR FÜZET 2003
Az ügy ezen a ponton megrekedt. A rendkívül feldúlt panaszosok szinte naponta telefonáltak, követelve, hogy intézkedjünk a tarthatatlan helyzet miatt. A polgármester megkeresésünkre írásban nem válaszolt, és a kialakult konfliktus kezelésére, illetve az út járhatóvá tételére semmilyen intézkedést nem tett. 2003. októberében a helyszínre utaztunk, ahol saját szemünkkel gyôzôdtünk meg arról, hogy a panaszosok sérelme megalapozott. Az utcába leszórt zúzott köveken járni valóban nem egyszerû, a gumikat féltve autónkkal meg sem kíséreltünk behajtani. Az utcában nyolc roma család lakik, összesen 22 gyermekkel. Elpanaszolták, hogy több gyerek cipôje tönkrement, egy idôs férfinek pedig a bokája rándult meg. Az asszonyok szerint az is gond, hogy babakocsival azóta nem lehet az utcában közlekedni. Ismét kijelentették: úgy érzik, teljesen el lettek szigetelve a falutól. Sérelmezték azt is, hogy amikor felháborodásuknak hangot adtak, a polgármester gúnyosan azt válaszolta: „cigányoknak jó lesz ez is, ugráljanak, táncoljanak rajta jó sokat, majd attól kisimul az út”. Nem sokkal késôbb megjelent az utcában a polgármester, akit a lakók hangos felzúdulással fogadtak. Körbevitt minket autójával az egész településen, hogy az utak állapotával kapcsolatban valós képet kapjunk. A szemle során megállapítottuk, hogy nem megalapozott panaszosaink azon állítása, mely szerint egyedül az ô utcájuk lenne hasonló kövekkel felszórva. A faluban valóban számos rossz állapotban lévô (fôleg) földút van, de találtunk hasonló kôzúzalékos utat is. Az is tény, amit a polgármester elmondott: egy olyan kis településen, mint G. község, rendkívül nehéz a forrásokat elôteremteni ahhoz, hogy az önkormányzat mindenhol megfelelô közlekedési feltételeket tudjon kialakítani. Ugyanakkor kiderült, hogy az önkormányzat nem rendelkezik az útépítéshez szükséges hatósági engedéllyel. A polgármester azt is elmondta, hogy amikor „egy ismerôse” szerzett valahonnan több fuvar zúzott követ, a település egy másik (nem romák lakta) részén akarták elôször azt leszórni. Az ott élôk azonban nem kérték a köveket, így ott az útépítés elmaradt. Kérdésünkre, hogy a panaszosainkat is megkeresték-e elôre, akarják-e a köveket az utcájukba, nemleges választ kaptunk. A lakossági felzúdulást és Irodánk megkeresését követôen az önkormányzat járdát akart építeni az utcába, azonban az elsô lakóház tulajdonosa azt megakadályozta, mondván, az ô kerítésére, elôkertjére ne építsen senki járdát. Világossá vált tehát: az útépítést nem elôzte meg engedély beszerzése, az utcabeli lakosok se megkérdezve, se tájékoztatva nem lettek, és arra sem történtek elôzetes vizsgálatok, felmérések, hogy hogyan lehet majd járdát kialakítani a gyalogosok részére. A település bejárását követôen az utcába visszatérve a lakók elmondták, hogy ha már elkészült, nem akarják, hogy az utat felbontsák. Amúgy korábban, a földút idején sem volt jobb a helyzet, hiszen akkor meg sokszor bokáig süllyedtek a sárban. Ugyanakkor, mint mondják, ragaszkodnak ahhoz, hogy az önkormányzat tegye az utat járhatóvá, mert a téli fagyok beálltával szerintük életveszélyes lesz a közlekedés. A tényfeltárást követôen ismét megkerestük levélben az önkormányzatot, tolmácsolva a panaszosok kérését. Az ügyben megkerestük a megyei közigazgatási hivatalt is. Választ a mai napig nem küldött sem a hivatal, sem az önkormányzat, és nincs tudomásunk arról, hogy bármilyen intézkedést tettek volna, vagy valamelyik szerv vizsgálatot folytatott volna le. Amennyiben elôrelépés az ügyben nem történik, a megyei közlekedési felügyelet hatósági eljárását fogjuk kezdeményezni.
r 90 s
EGYÉB ÜGYEK
Alkotmányos nyugalom (D. község)
A Nógrád megyei D. község önkormányzata eladásra kínált fel egy jó helyen lévô üres telket. 2003. áprilisában K. Szilárd roma lakos bejelentette vásárlási szándékát. A képviselô-testület július 23-án határozott arról, hogy a telket eladja a férfinak. Az érvényes önkormányzati határozat ellenére a szerzôdéskötést az utcabeliek tiltakozása egy jó ideig megakadályozta.
A kérdéses telek megvásárlására többen is jelentkeztek az önkormányzatnál, azonban szerzôdéskötésre egyik jelentkezô esetében sem került sor, mivel nem akadt köztük igazán komoly vevô. K. Szilárdnak azonban határozott szándéka volt, hogy megveszi az ingatlant, s úgy tûnt, hogy ennek nem is lesz semmi akadálya. A képviselô-testület ugyanis egyhangúlag megszavazta, hogy eladja neki a telket. A fiatalember szándéka az volt, hogy házat épít a telekre, ahol feleségével és kiskorú gyermekével szeretett volna élni. Az adásvételi szerzôdést azonban a szomszédok tiltakozása miatt nem tudták megkötni. Elterjedt ugyanis a hír, hogy egy roma származású személy akarja megvenni az üres telket, s ennek következtében többen megkeresték a polgármestert, hogy akadályozza meg az adásvételt. A szomszédok tiltakozó akciójának eredményeképpen a képviselô-testület 2003. szeptember 17-én ülést tartott, hogy megtárgyalja a kérdést. Annak ellenére, hogy a jegyzô többször figyelmeztette a képviselôket, hogy az ügyben a képviselô-testület már hozott döntést, felfüggesztették a júliusi határozat végrehajtását. Megállapodtak abban is, hogy beszélnek K. Szilárddal. Megkérdezték, továbbra is akar-e abban a környezetben lakni, tudván, hogy szándéka milyen ellenérzéseket keltett az utcabeliek között. A fiatalember megdöbbent, amikor tudomást szerzett a fejleményekrôl, de feleségével úgy határoztak, hogy nem állnak el szerzôdéskötési szándékuktól. Bíztak abban, hogy a szomszédok végül megbékélnek. K. Szilárd családja régóta a faluban él, és korábban nem tapasztaltak olyan indulatokat, melyek az utcabeliek fellépéséhez akár csak hasonlóak lettek volna. A képviselôtestület szeptember 29-én tartotta következô ülését. Erre az ülésre több szomszéd elment, hogy kinyilvánítsa nemtetszését a telek eladása miatt. Az ülés a szomszédok fellépése miatt igen feszült légkörben zajlott le. Az egyik utcabeli lakos kijelentette, hogy „cigánynak ne adjuk el a telket”. Az ülés azzal végzôdött, hogy a határozat végrehajtásának felfüggesztése hatályban maradt. A képviselôk sajnálatos módon nem kötelezték el magukat a jogszerû, és mindegyikük által megszavazott júliusi döntésük végrehajtása mellett. Hagyták magukat befolyásolni a kialakult közhangulat által, sôt az ellenséges hangulatot a képviselôtestület ülésére is engedték beszabadulni. A község jegyzôje hiába hívta fel a figyelmüket arra, hogy erkölcsi és jogi kötelességük is, hogy megkössék az adásvételi szerzôdést K. Szilárddal, a képviselôkben nem volt meg a bátorság, hogy ellenálljanak a falubeliek nyomásának. r 91 s
FEHÉR FÜZET 2003
A fenti ülésen hozott határozat meghozatala után a község jegyzôje megkereste Irodánkat. A körülmények azonban szerencsés módon úgy alakultak, hogy mire munkatársaink a helyszínre utaztak, az események figyelemmel követésén kívül nem akadt más dolguk az ügyben. Köszönhetôen a jegyzô következetes kiállásának, a képviselôtestület következô ülésén hozott döntésével elrendelte júliusi határozatának végrehajtását. Az akadályok az adásvételi szerzôdés megkötése elôl elhárultak, és ma már K. Szilárd a kérdéses telek jogos tulajdonosa. Úgy tûnik, az indulatok lecsitultak, az utcabeliek elfogadták, hogy K. Szilárd és családja felépíti a házát és beköltözik az utcába. Ha a képviselôtestület határozottan kiáll döntése mellett, és közvetít a szomszédok illetve K. Szilárd között, talán hamarabb és kevesebb indulattal folyhatott volna le a telekeladási procedúra. Az ügy üdvözlendô aspektusa a jegyzô közremûködése a konfliktus megoldásában. D. községben egyedül ô volt az a hivatalos személy, aki mindvégig kiállt K. Szilárd mellett. Vállalta a konfrontálódást a képviselôkkel annak érdekében, hogy törvényes döntés szülessen. Jóllehet ez minden jegyzônek a feladata lenne Magyarországon, Irodánk általában éppen az ellenkezô szemlélettel szokott találkozni.
r 92 s
VII. Statisztika a NEKI ügyeibôl
FEHÉR FÜZET 2003
2003-ban a NEKI-hez összesen 92 kérelem, írásos panasz érkezett. A 92 panaszból 28 hátrányos megkülönböztetést állapított meg az Iroda.
Az ügyek megoszlása MUNKAÜGYI: ÖNKORMÁNYZATI: EENDÔRSÉGI: EGÉSZSÉGÜGYI: ETNIKAI CSOPORT TAGJA ELLENI ERÔSZAK: EGYÉB ÜGY: ÖSSZESEN:
5 12 4 2 1 4 28
Az ügyek állása BÍRÓSÁGI SZAKBAN: 9 2 RENDÔRSÉG, ÜGYÉSZSÉG ELÔTT: 1 EGYÉB HATÓSÁG ELÔTT: 10 PER ELÔTTI SZAKBAN: 6 BEFEJEZETT: A befejezett ügyek közül: 1 PERBEN, BÍRÓSÁG ELÔTTI EGYEZSÉGGEL: EGYÉB MÓDON (LEVELEZÉSSEL, HELYSZÍNEN TÖRTÉNT EGYEZTETÉSSEL): 5 EREDMÉNYTELENÜL: 0
r 94 s
STATISZTIKA A NEKI ÜGYEIBÔL
Megyék szerinti statisztika BAZ MEGYE: BUDAPEST: PEST MEGYE: HEVES MEGYE: NÓGRÁD MEGYE: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE: CSONGRÁD MEGYE: BÁCS-KISKUN MEGYE:
AZ ELÔZÔ ÉVEKBEN INDULT ÉS 2003-BAN BEFEJEZETT ÜGYEK SZÁMA: 11. AZ ELÔZÔ ÉVEKBEN INDULT ÉS MÉG FOLYAMATBAN LÉVÔ ÜGYEK SZÁMA: 19. ÖSSZES FOLYAMATBAN LÉVÔ ÜGY SZÁMA: (22 + 19): 41
r 95 s
1 4 11 2 4 3 1 2
VIII. A diszkriminációról
FEHÉR FÜZET 2003
A DISZKRIMINÁCIÓ A diszkrimináció olyan megkülönböztetést jelent, amit bizonyos csoportokra, vagy az azokhoz tartozó emberekre – szándékosan vagy erre tudatosan irányuló szándék nélkül – alkalmaznak; ez a megkülönböztetés nem az egyénnek az ügy szempontjából releváns tulajdonságain alapul, hanem a kisebbségi csoportról alkotott véleményen. A figyelembe vett kisebbségi (vagy védett) csoport alapja leggyakrabban a faj, az etnikum, a nemzetiség, az állampolgárság, a nem, a szexuális irányultság, a betegség, a társadalmi réteg. Diszkrimináció alatt általában hátrányos megkülönböztetést értünk. A már meglévô hátrányok kiküszöbölését célzó megerôsítô intézkedéseket (az amerikai szakirodalomban: affirmative action), vagy az ezekre alapuló politikát Magyarországon gyakran pozitív diszkriminációnak nevezik1. Ez utóbbi elnevezés véleményünk szerint megtévesztô, mert azt sugallja, hogy valamely csoportnak „többet adnak”, és nem azt, hogy a meglévô hátrányok kiküszöbölése az intézkedés célja. Magyarország Európai Unióhoz (EU) való csatlakozásának elôfeltétele, hogy jogszabályait harmonizálja az EU jogrendszerével. Ennek keretében, az uniós irányelveket követve készült el Az egyenlô bánásmódról és az esélyegyenlôség elômozdításáról szóló törvény tervezete. A diszkrimináció típusait a törvény az alábbiakban határozza meg: KÖZVETLEN DISZKRIMINÁCIÓ Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minôsül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport neme, faji hovatartozása, bôrszíne, nemzetisége, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozása, anyanyelve, fogyatékossága, egészségi állapota, vallási vagy világnézeti meggyôzôdése, politikai vagy más véleménye, családi állapota, anyasága (terhessége) vagy apasága, szexuális irányultsága, nemi identitása, életkora, társadalmi származása, vagyoni helyzete, egyéb helyzete, tulajdonsága, vagy jellemzôje (együttesen: tulajdonsága) miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben lévô személyhez vagy csoporthoz képest kedvezôtlenebb bánásmódban. KÖZVETETT DISZKRIMINÁCIÓ Közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minôsül az a közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek nem minôsülô, látszólag az egyenlô bánásmód követelményének megfelelô rendelkezés, amely a közvetlen diszkrimináció fogalmánál meghatározott tulajdonságokkal rendelkezô egyes személyeket vagy csoportokat más, összehasonlítható helyzetben lévô személyhez vagy csoporthoz képest lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz. ZAKLATÁS Zaklatásnak minôsül az az emberi méltóságot sértô magatartás, amely az érintett személynek a diszkrimináció fogalmánál meghatározott tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítô, ellenséges, megalázó, megszégyenítô vagy támadó környezet kialakítása. JOGELLENES ELKÜLÖNÍTÉS Jogellenes elkülönítésnek minôsül az a magatartás, mely a diszkrimináció fogalmánál ismertetett tulajdonságai alapján egyes személyeket vagy személyek csoportját másoktól – tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerû indok nélkül – elkülönít. MEGTORLÁS Megtorlásnak minôsül az a magatartás, mely az egyenlô bánásmód követelményének megsértése miatt kifogást emelô, eljárást indító vagy az eljárásban közremûködô személlyel szemben ezzel összefüggésben jogsérelmet okoz, jogsérelem okozására irányul vagy azzal fenyeget.
1
Az egyenlô bánásmódról és az esélyegyenlôség elômozdításáról szóló törvény az „elônyben részesítés” kifejezést használja.
r 98 s
A DISZKRIMINÁCIÓRÓL
A DISZKRIMINÁCIÓ EGYÉB MEGJELENÉSI FORMÁI Történelmi diszkrimináció (historical discrimination): fôleg az amerikai szakirodalomban használt fogalom. A korábbi diszkriminatív jogszabályok, hatósági intézkedések, vagy magánszemélyek – akkor jogszerû – diszkriminatív aktusai következtében a történelem során felhalmozódott hátrányoknak vagy a köztudatban élô elôítéletnek a következménye, ami a ma élô kisebbségek számára a jogszabályokban biztosított egyenlôség ellenére hátrányos helyzetet teremt. Aránytalan hatás2 (disparate impact): az a jelenség, amikor egy jogszabály, intézkedés vagy feltétel látszólag semleges, de a történelem során felhalmozódott hátrányos helyzet miatt a belôle potenciálisan fakadó hátrány jelentôsen nagyobb mértékben jelentkezik a védett csoportok3 esetében, vagyis az hatásában rontja az adott csoport helyzetét, vagy nagyobb terhet jelent számukra, ami miatt pl. nem tudnak munkát vállalni vagy magasabb pozícióhoz jutni. Aránytalan bánásmód elve (disparate treatment): az a fajta diszkrimináció, amikor magánszemélyek, jogi személyek vagy állami szervek nem egyenlô módon bánnak a kisebbségekkel, ennek elismerése (és esetleg felismerése) nélkül. Mivel ez az a fajta rejtett diszkrimináció, amelyet nehezen lehet bizonyítani, Hollandiában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban a statisztikai adatokat is felhasználják az ilyen esetek bizonyítása során. Az USA-ban, ha a felperes bizonyítani tudja, hogy ô (a) védett csoporthoz tartozik (b) jelentkezett egy (lakás- vagy munkaügyi) hirdetésre (c) jelentkezését elutasították (d) ezt követôen elfogadták egy nem védett csoport tagjának a jelentkezését, aki az ügy számára releváns tulajdonságokban vagy képességekben nem különbözik a felperestôl, akkor az alperes részérôl fennálló jogellenes diszkriminációs célzatot a bírói gyakorlat bizonyítottnak tekinti. Szándékos diszkrimináció (intentional discrimination): az az eset, amikor egy látszólag „semleges” törvényt szándékosan diszkriminatív módon alkalmaznak. De jure diszkrimináció („de jure” discrinination): az a jogszabály, amely mind megfogalmazásában, szellemében, mind alkalmazási lehetôségeiben semleges, de hatályba lépése a gyakorlatban mégis diszkriminációt okoz.
2
Szinonimája a szakirodalomban: „nagyobb teher elve” A „kisebbségek” kifejezés helyett „védett csoportok” fogalmát használja, mert ez véleményünk szerint hívebben fejezi ki a csoport helyzetét és státuszát a jogvédô tevékenységben, elletve általában a demokráciában. 3
r 99 s
IX. A NEKI
FEHÉR FÜZET 2003
I. A szervezet A vállalt tevékenység: jogvédelem minden olyan magyarországi ügyben, ahol nemzetiségi vagy etnikai diszkrimináció történt. • jogvédelem: tényfeltárás, majd jogi eljárás kezdeményezése és végigvitele ügyvéd és szakértôk biztosításával bármely magyarországi nemzetiségi/etnikai csoporthoz tartozó sérelmére elkövetett ügyben; • etnikai diszkrimináció: etnikai hovatartozás alapján történô jogsértô, hátrányos megkülönböztetés. Megállapítása alapos tényfeltárást igényel. Ha a jogvédô munka során kiderül, hogy az ügy nem vezethetô vissza etnikai diszkriminációra, de jelentôs emberi jogi (vagy eljárásjogi) problémákat vet fel, és más szervezet nem foglalkozik vele, a NEKI elvállalhatja az ügyet. A mûködés kezdete: 1994. január Jogi státusz: a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédô Irodát mûködtetô MÁSSÁG Alapítvány jogi személy. Magánalapítvány, a Bíróság közhasznú szervezetté nyilvánította. A szervezet független az államtól (NGO), pártoktól, politikai szervezetektôl, és más civil szervezetektôl. Alapító: Magyar Humanista Egyesület, képviselôje: dr. Papp Gábor. Kuratórium: elnök: BÍRÓ ANDRÁS; tagok: DR. ÉLIÁS SÁRA, DR. FURMANN IMRE, DR. MISZLIVETZ FERENC, DR. NAGY BOLDIZSÁR. Felügyelô bizottság: MENDI RÓZSA, CZÖVEK JUDIT, FERENCZHALMY ZSÓFIA Az Iroda munkatársai: igazgató: DR. FURMANN IMRE; ügyvédek: DR. BODROGI BEA, DR. MUHI ERIKA, DR. BIHARY LÁSZLÓ; jogi referensek: DR. UDVARI MÁRTON, VERESSNÉ DR. BOROVSZKY TÍMEA; szociális referens: IVÁNYI KLÁRA; adminisztratív asszisztens: JAKAB MÁRIA, technikai asszisztens: REGGEL JÓZSEF. A NEKI területi irodái: Eger (DR. MAGYAR ELEMÉR); Miskolc (DR. LOSS SÁNDOR); Nyíregyháza (PÉK KATALIN); Debrecen (DR. BARCSI ISTVÁN). Önkénteshálózat: ügyvédek, jogászok, pszichológus, fotósok, filmesek, szociológusok, szociális munkások, pedagógusok és más önkéntesek. Alapelvek a vállalásokról: • a NEKI minden elvállalt esetben az ügyet végig követi, függetlenül attól, hogy a jogi eljárás meddig húzódik; • nem utasítja el a kevésbé hátrányos eseteket, akkor sem, ha ezeknek a sajtó vagy más nyilvános fórum nem tulajdonít jelentôséget; • nem vállalja azokat az eseteket, amelyekben a jogsértés nem vezethetô vissza etnikai diszkriminációra; eleve elutasítja azokat az eseteket, amikor családon belüli vagy roma ill. cigány szervezetek közötti konfliktusról van szó; • csak akkor teszi közzé az ügyfelek nevét (és az érintettek felismerhetôségét elôsegítô adatokat), ha azt az ügyfél kifejezetten kéri, és ha ez az ügyfél érdekeit elôreláthatóan nem sérti. Munkamódszerek: • tényfeltárás: levelezés, ügyfelek fogadása, helyszíni interjú (magnófelvétel, fotó, film), sajtófigyelés; • jogi munka az ügyvédek bevonása elôtt: a NEKI jogászai az ügyeket elôkészítik az ügyvédnek: a saját tényfeltárásukat elvégzik, az iratokat beszerzik, elemzéseket végeznek, alternatívákat dolgoznak ki, hazai és nemzetközi szakanyagokat gyûjtenek; • ügyek megoldása: csak jogi eszközökkel. Jogi elôkészítés után eljárások indítása, ügyvéd meghatalmazása, az eljárások figyelemmel követése (részvétel a bírósági tárgyalásokon), kapcsolattartás az ügyféllel és az ügyvédekkel; • szakértôk bevonása: a szakértôi vélemények beszerzése a jogászi háttérmunka fontos része, az eljárások kimenetele múlhat rajta (orvosi, építési, pszichológusi, mûszaki stb. szakértôi vélemények). • konfliktusmegoldó tevékenység: nem tartozik a NEKI vállalásai közé, de egyrészt a helyszíni tényfeltárások alkalmával – a felek nézôpontjainak kölcsönös megismertetésekor – „spontán” - oldódhat a feszültség, másrészt szükség esetén javaslatot teszünk a NEKI-vel kapcsolatot tartó szakemberek bevonására, vagy az ügyeket megfelelô szervezetekhez tesszük át.
r 102 s
A NEKI
II. A jogvédelemrôl A NEKI a Magyarországon élô nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak védelmét tûzte célul. Nemcsak azért tartja ezt a tevékenységet fontosnak, mert történelmi tapasztalatok szerint egy ország demokráciájának és belsô egyensúlyának egyik legfontosabb mutatója a kisebbségek helyzete, hanem azért is, mert hazánkban a rendszerváltás után olyan problémákkal kell szembenézniük a kisebbségeknek, melyek eddig részben rejtve voltak, s melyek elôtt a többségi társadalom is sokszor értetlenül áll. Az elmúlt években egyre nyilvánvalóbbá vált feszültség objektív megismertetéséhez és a helyzet megoldásához a NEKI úgy igyekszik hozzájárulni, hogy a megtörtént diszkriminációkat – alapos feltárásuk után – jogi útra tereli, a sértetteket hozzásegíti a jogorvoslathoz, miközben gyakran a jogrendszer vagy a joggyakorlat hiányára is rámutat. Sokszor nem könnyû bizonyítani egy-egy intézkedés diszkriminatív jellegét. A döntési pozícióban lévôk könnyen hivatkoznak az általuk kirekesztettek „saját hibái”-ra. Az intézkedô rendfenntartó szervek pedig olyan szabályokkal vagy szabálytalanságokkal járnak el, mellyel kiszolgáltatottság-érzetet idéznek elô. Ilyenkor, úgy véljük, kilátástalan helyzetbe kerülnek a kisebbségek, ha nem áll mellettük olyan társadalmi szervezet, amely tudatában van az országban élôk jogainak, s egyszersmind az ô speciális adottságaiknak. Olyan adottságoknak is, mint a történelem során korábban elszenvedett diszkriminációk máig érezhetô hatásai, amelyek, ha megismétlôdnek, tovább mélyítik a szakadékot a többség és kisebbség között. Ha pedig e különbségek vagy ellentétek súlyosbodnak, az nemcsak a védett kisebbségre, hanem a többségre is ártalmas. A NEKI az elsô ilyen jellegû jogvédô iroda volt Magyarországon. Az idôközben létrejött és jelentôs tevékenységet kifejtô más jogvédô irodák sem tették azonban feleslegessé a szervezet további mûködését: szükségességét mutatják egyrészt az egyre erôsebben és a társadalom egyre szélesebb rétegeinél megnyilvánuló diszkriminációs hajlamok, másrészt az Iroda azon specialitása, hogy szigorúan jogi munkát végez. A NEKI budapesti irodája 2003-ban már két fôállású jogásszal és három állandó megbízott ügyvéddel mûködik. Három ügyvédünk szakvizsgája elôtt két, illetve három évig a Jogvédô Irodában fôállású jogászként szerzett tapasztalatokat. A munkát segítik az ország egész területérôl bevonható ügyvédek és más szakemberek. Nemcsak földrajzi, hanem szakmai értelemben is a minél alaposabb és szélesebb körû jogvédelemre törekszik az Iroda: az egyetemi hallgatóktól kezdve nemzetközi jogi szakemberekig, külföldi szakértôket is ideértve, számos jogászt és más szakembert von be a tevékenységbe. Az évente megjelentetett Fehér Füzetben csak néhány eset bemutatására nyílik alkalom. A valóságban sokkal több üggyel foglalkozik a NEKI. Az eltelt 10 év alatt jelentôs mennyiségû, több mint ezer panasz beérkezésérôl számolhatunk be. A NEKI megalakulása óta nem változtatta meg tehát célját, és munkamódszereinek lényegét sem. Változott azonban az ügyek kezelésének stratégiája, miután azt tapasztaltuk, hogy számos esetben nemcsak a megtörtént diszkrimináció okozza a sérelmet: tovább súlyosbítják a sértettek helyzetét az eljárási hibák és joghézagok. A jogi tényállást ezért sokszor az országra kötelezô nemzetközi egyezményekbôl és természetesen az Alkotmányból kiindulva közelíti meg az Iroda. Kiteljesedett viszont a NEKI tevékenysége azzal többek közt, hogy a 10 év tapasztalatait összefoglaló tanulmányokban összegezzük, és ezeket a tanulmányokat letesszük a döntéshozók asztalára. (Ezidáig két ilyen tanulmány készült el: a rendôrség tevékenységérôl, illetve a szociális ügyeinkrôl, de a következô években más területekrôl is készítünk ilyen jellegû összefoglalókat.) A NEKI filozófiája mindezzel együtt az maradt, hogy a kisebbségek jogainak – országon belüli – védelme mindenkinek érdeke.
r 103 s
Támogatók 2003-ban BELÜGYMINISZTÉRIUM: Együtt a Belüggyel program EURÓPAI UNIÓ: PHARE ACCESS 2001 PROGRAM: A roma munkavállalók jogainak védelme és az ehhez kapcsolódó társadalmi párbeszéd elôsegítése EUROPEAN ROMA RIGHTS CENTER: diszkriminációs ügyek viteléhez FORD ALAPÍTVÁNY: jogvédô alaptevékenységhez MAGYARORSZÁGI CIGÁNYOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY: jogvédô alaptevékenységhez MAGYAR SOROS ALAPÍTVÁNY: nemzeti és etnikai kisebbségek jogvédelméhez MAGYAR SOROS ALAPÍTVÁNY - NYÍLT TÁRSADALOMÉRT INTÉZET (OSI) – ALKOTMÁNY-ÉS JOGPOLITIKAI INTÉZET (COLPI): rendôri atrocitás vizsgálata és jogorvoslata program NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI HIVATAL: jogvédô alaptevékenységhez NYÍLT TÁRSADALOMÉRT INTÉZET (OSI): jogvédô alaptevékenységhez
NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGVÉDÔ IRODA Másság Alapítvány Postacím: 1537 Budapest 114., Pf.: 453/269 Telefon/fax: (06-1) 303-8973; 314-4998 Internetes honlapunk: www.neki.hu e-mail:
[email protected] A szervezet adószáma: 18051922-1-42 Bankszámlaszáma: OTP Bank Rt.: 11711034-20810629 OTP Bank Rt. Központi Deviza Fiók: 11763055-24746012
