Ézs 54,9-17 Békeidő és védelem a nyomor után

Ézs 54,9-17 Békeidő és védelem a nyomor után „Mert úgy lesz ez nékem, mint a Noé özönvize; miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvize e földön, úgy esküszöm meg, hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek. Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad. Oh te szegény, szélvésztől hányt, vígasztalás nélkül való! Ímé, ólomporba rakom köveidet, és zafirokra alapítalak. Rubinból csinálom falad párkányzatát, és kapuidat gránátkövekből, és egész határodat drágakövekből; És minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége. Igazság által leszel erős, ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned, és a rettegéssel, mert nem közelg hozzád. És ha összegyűlvén összegyűlnek, ez nem én tőlem lesz! A ki ellened összegyűl, elesik általad. Ímé, én teremtettem a kovácsot, a ki a parazsat éleszti és fegyvert készít mestersége szerint: és én teremtém a pusztítót is a vesztésre! Egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés, és minden nyelvet, mely ellened perbe száll, kárhoztatsz: ez az Úr szolgáinak öröksége, és az ő igazságuk, mely tőlem van, így szól az Úr.” Bevezetés Ez az 54. rész örömről, ujjongásról, és áldásról szól, és nem véletlen, hogy az Ézsaiás 53. részt követi, ugyanis mindez az öröm és áldás csak azoké lehet, akik elfogadják Jézus Krisztust, aki értünk szenvedett, értünk halt meg, és értünk támadott fel. Ez vonatkozik Izráelre is, akikről közvetlenül szól ez az Ézsaiás 54. rész, de vonatkozik ránk is, bárkire egyénileg is, öröm, áldás csak azok életében lehet, akik a megfeszített és feltámadt Jézus Krisztusnak átadták az életüket. Az első nyolc versben a múlt alkalommal láttuk az Igének a prófétai és az életünkre szóló személyes üzenetét. Most ugyanilyen szempontból figyeljük meg ezt a felolvasott szakaszt is. Először a prófétai rész. Ez is ugyanúgy, mint az első nyolc vers az ezeréves királyságról szól. Bár Ézsaiás beszélt a babiloni fogságból való szabadulásról, de nyilvánvaló ennek az Igének az összefüggéséből, hogy jóval túlmutat ezen, sőt, bizonyos értelemben még az ezeréves királyságon is túlmutat, egészen az új Jeruzsálemig. Különösen az a rész, ami a 11-12. versben van, hogy drága kövekből építi majd fel az Úr újból Izraelt. Az özönvíz és a nagy nyomorúság Nézzük először, mint próféciát: „Úgy lesz ez nekem, mint a Noé özönvize” (9. vers). Noé özönvize és az ezeréves királyságot megelőző nagy nyomorúság között nagyon sok hasonlóság van. Először is az a hasonlóság, hogy Isten mindkét esetben a bűn miatt tartott ítéletet. Noé napjairól olvassuk: „És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz” (1Móz 6,5). Ezért törölte el Isten az akkori emberiséget. A nagy nyomorúság idején ugyanez lesz a helyzet, a bűn sokasodik meg: „Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól” (Jel 18,5). A nagy Babilonról van szó, az egész világ, az egész föld egy nagy Babilonná válik, akár politikai Babilon, akár gazdasági Babilon, akár vallási Babilon, mindegyiknek a bűne az égig hatol, ezért jön az ítélet. Másodszor a Noé özönvize és a nagy nyomorúság abban hasonlít, hogy mind a két esetben Isten valakiknek megkegyelmezett. Noénak és családjának, illetve majd a nagy nyomorúság után is egy maradéknak, akik hisznek az Úr Jézus Krisztusban. Olvasunk arról, hogy: „Noé kegyelmet talált az Úr előtt, mert Noé Istennel járt” (1Móz 6,8-9). Közvetlenül az előbb

felolvasott vers előtt olvassuk: „És hallék más szózatot a mennyből, a mely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból” (Jel 18,4). Tehát lesz Istennek népe a nagy nyomorúság ideje alatt is, akiket megóv a csapásoktól, mert kifutnak Babilonból. Harmadszor, hasonlít Noé ideje és a nagy nyomorúság ideje abban, hogy egyik esetben sem vették, vagy majd veszik komolyan az emberek a közelgő ítéletet. Az Úr Jézus beszél erről, olvasom: „A miképen pedig a Noé napjaiban vala, akképen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert a miképen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne, És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá: akképen lesz az ember Fiának eljövetele is” (Mt 24,37-39). Se akkor, se most az emberek nem veszik igazán komolyan a közelgő ítéletet. Beszélnek róla, sok jel mutat rá. Az idők jelei, külső jelek is mutatják ezt, például a sokféle katasztrófa, az eldémonizálódott világ, de nem veszik komolyan végeredményben. Azt mondják, mindig volt valahogy, majd lesz most is valahogy. A negyedik, amiben hasonlít a Noé ideje az antikrisztusi időkhöz, az, hogy, ahogy olvastuk, megesküdött az Úr, mikor vége lett az özönvíznek, hogy többé nem megy át Noé özönvize a földön. Azt mondja Isten, hogy ugyanígy fog megesküdni majd a nagy nyomorúság után, mikor elkezdődik az ezeréves királyság, hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek. Isten megesküdött, hogy nem pusztítja el többé a földet víz által. Azért van a szivárvány. A szivárvány mindig arra emlékeztet bennünket is, és Isten azt mondja, hogy őt is. Többet nem pusztítom el özönvízzel az embert. Le van írva az is, hogy mégis elpusztul, csak nem vízzel, hanem tűznek van fenntartva. Azt mondja a 9. vers, hogy Isten megesküdött arra is, hogy akik a nagy nyomorúság idejéből, mint maradék, megszabadulnak, és bemennek az ezeréves királyságba, azokra többé nem haragszik. Miért? Csak azok mennek be, akik az Úr Jézus Krisztusban hisznek. Csak azok fognak bejutni a királyságba is. A hívő maradék jut be az ezeréves királyságba. A nagy nyomorúság alatt bizonyították már az Úrhoz való hűségüket. Bár a személyes üzenetre majd később térek ki, de itt valamit mégis közbeszúrnék, ami személyesen nekünk szól. Mindenkire haragszik Isten, aki elveti az Ő Fiát, Jézus Krisztust. Mindenkire. Mindegy, hogy zsidó vagy pogány. Csak azokra nem haragszik Isten, akik Jézus Krisztus által megbékéltek Vele. El is olvasom, itt beszél erről többek között az Úr Jézus: „A ki hisz a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Jn 3,36). Ha rajta marad a harag, az azt jelenti, hogy rajta is van mindazokon, akik nem hisznek a Fiúban. Ha végig nem hisznek, így halnak meg. Rajtuk marad Istennek a haragja. Ezt komolyan kell venni. Mindegy, hogy nagyon látszik rajtunk a bűn, vagy nem nagyon látszik, mindegy a származásunk, mindegy, kik vagyunk, Isten egyetlenegy szempontot néz: „aki hisz a Fiúban, örök élete van […] akié a Fiú, azé az élet.” Aki nem hisz, nem enged neki, azon az Isten haragja marad. Ezeknek, akiknek megesküdött, hogy rájuk többé nem haragszik, azért múlt el a haragja, mert hittek a Fiúban, így mennek be a királyságba is. Az Úr szövetsége „Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendűl, így szól könyörülő Urad” (10. vers). Hegyek eltávozása és a halmok megrendülése a nagy nyomorúság ideje alatt lesz. Mégpedig valóságosan, teljes fizikai értelemben. Elolvasom: „És az ég eltakarodék, mint mikor a papírtekercset összegöngyölítik; és minden hegy és sziget helyéből elmozdíttaték” (Jel 6,14). Minden hegy elmozdul, ahogy olvastuk, a halmok megrendülnek. Olvassunk el még egy másik Igét is: „És minden sziget elmúlék, és hegyek nem találtatának többé” (Jel 16,20). Nem lesz hegy az ezeréves királyságban. Majd az új földön meg tenger sem lesz. Szó szerint

beteljesedik az, amit olvastunk korábban: „Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bérczek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt” (Ézs 40,35). Tehát mielőtt dicsőségben eljön az Úr Jézus Krisztus, a hegyeknek síksággá kell válniuk. Minden hegy leomlik, minden völgyet feltölt, sík lesz, nem lesz többé hegy, akkor jelenik meg az Úrnak a dicsősége. Tudjuk, hogy ezt az Igét idézi az Újszövetség Lukács evangéliumában is, Máté evangéliumában is Keresztelő Jánossal kapcsolatban. Ő prédikált a pusztában, hogy „készítsétek az Úrnak az útját.” Elolvasok néhány verset: „Minden völgy betöltetik, minden hegy és halom megalacsonyíttatik; és az egyenetlenek egyenesekké, és a göröngyös útak simákká lesznek; És meglátja minden test az Istennek szabadítását” (Lk 3,5-6). Ez szellemileg megtörtént. A teljes, valóságos beteljesedés csak közvetlen az ezeréves királyság előtt történik meg. Szellemben azért történt meg, minden gőgösnek le kell alacsonyodni az Úr előtt. Senki nem lehet nagy előtte, mindenki bűnös. Amikor bemerítkeztek, és vallást tettek a bűneikről, éppen ezt ismerték el. Érdekes, hogy nem azt mondja, hogy: „minden test meglátja az Úr dicsőségét” (Ézs), hanem: „meglátja minden test Isten szabadítását” (Lk 3,5). Először ezért jött el az Úr Jézus, hogy szabadítson. Ezért alacsonyítja le az ember gőgjét, és ezért emeli fel az alázatosakat, mint ahogy a völgyek betöltetnek és felemeltetnek. Akkor már nem a bűneinkből szabadítani jön, hanem ítélni jön. Akkor is lesz szabadítás, külső szabadítás. A gonosz minden formájától külsőleg is megszabadít az Úr. Dicsősége megjelenése, magát az Antikrisztust is megsemmisíti. Most még azért jött, hogy szabadítson. Megszabadítsa népét az ő bűneiből. Amikor ez megtörténik, hogy visszajön dicsőségben az Úr Jézus, akkor azt mondja, hogy: „a hegyek eltávoztak, a halmok megrendültek, de irgalmasságom tőled el nem távozik, békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad” (10. vers). Egy újszövetségről beszél itt is az Ige. Azt mondja, hogy: „békességem szövetsége” (10. vers). Ez ugyanaz, ami az Újszövetség. Az Úr Jézus is beszélt Újszövetségről, mert ez az Újszövetség, a békesség szövetsége az Ő kereszthalálán, az Ő áldozatán alapszik. A Sínai-hegyi Ószövetség helyett Isten újszövetséget fog kötni az Ő népével, a békességnek a szövetségét. Az ószövetség nem lehetett a békesség szövetsége. Az ószövetség átkot helyezett kilátásba. „Átkozott, aki nem marad meg benne”. Jött is a következménye a bűnöknek. De ez a szövetség a békességnek a szövetsége lesz. Ezékiel próféta könyvéből elolvasok egy-két kis szakaszt, hogy milyen ez a békességnek szövetsége. „És szerzek ő velök békességnek frigyét, [frigy, az szövetség] és megszüntetem a gonosz vadakat a földről, hogy bátorságosan lakhassanak a pusztában és alhassanak az erdőkben” (Ez 34,25). Ilyen értelemben is békesség lesz. Nem lesznek vadállatok, lehet békességesen aludni az erődben is. Hát most az ember még a kullancsok miatt sem merne az erdőben aludni. Minden ellene van, nem csak a gonosz ragadozó vadállatok. „És adok reájok, és az én magaslatom környékére áldást, és bocsátom az esőt idejében; áldott esők lesznek. A mező fája megadja gyümölcsét, s a föld megadja termését, és lesznek földjökön bátorságosan, és megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor eltöröm jármok keresztfáit, és kimentem őket azok kezéből, kik őket szolgáltatják. […] És szerzek velök békességnek frigyét, örökkévaló frigy lesz ez velök; és elültetem őket és megsokasítom [ahogy olvastuk korábban az 1. résznek, ennek az Ézsaiás 54-nek, hogy megsokasítja őket], és helyheztetem az én szenthelyemet közéjök örökké” (Ez 34,26-27; 37,26). Felépül az új templom, a végső templom, az ezeréves királyság temploma, ott lesz az Úr közöttük. „És lesz az én lakhelyem felettök, és leszek nékik Istenök és ők nékem népem. És megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ki megszentelem Izráelt, mikor szenthelyem közöttök lesz mindörökké” (Ez 37,27). Ez lesz a békességnek a frigye, az újszövetség közöttük.

Ígéretek a királyságra „Oh te szegény, szélvésztől hányt, vígasztalás nélkűl való! Ímé, ólomporba rakom köveidet, és zafírokra alapítalak. Rubinból csinálom falad párkányzatát, és kapuidat gránátkövekből, és egész határodat drágakövekből; És minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége” (11-13. vers). Izráel népe szegény, szélvésztől hányt, vetett, és vigasztalás nélkül való volt szinte az egész történelme folyamán. Voltak kivételek, voltak áldott idők, békességes idők, mint Salamon király idejében például, de történelmének a legnagyobb részében szegény, szélvésztől hányt, és vigasztalás nélkül való volt. Miért? Mi az oka? Az, hogy elhagyták az Urat, és a törvény előre megmondta, ennek ez lesz a következménye. Ezért pusztították őket, ezért űzték el földjükről, ezért rombolták le a templomot és Jeruzsálemet. Isten azt ígéri, hogy a maradék, aki bejut a királyságba, mert elfogadja Jézust Krisztusnak, az a maradék, aki bemegy, és akiket ott megsokasít, azoknak azt ígéri az Úr, hogy drágakövekből építi majd fel népének a lakhelyét. Emlékezzünk vissza, hogy amikor Izrael népének, mint népnek a története megkezdődött, Egyiptomban sokasodott meg néppé, és amikor kijöttek Egyiptomból, akkor fel kellett építeni a szent sátort, a szent sátorban a drágakő úgy került be, hogy a pap a hósenén tizenkét drágakövet vitt be az Úr színe elé, és arra fel volt vésve Izráel tizenkét törzsének a neve. Először tehát ez a tizenkét drágakő volt. Amikor a templomot építették, ugyanúgy ott volt a hósenen a drágakő, az már sok drágaságból épült fel. Az ezeréves királyságban ez kiteljesedik, amit most olvastunk, az alap, a falak párkányai, kapui, és egész határa drágakő lesz. A végső beteljesedés azonban az új Jeruzsálemben lesz. Jelenések könyvének a 21. részében van leírva, ez csupa arany, és csupa drágakő lesz. Az alapok, gyöngy lesz a kapu, a falak, a város utcái is színarany, mégpedig átlátszó arany. Azért mondom, hogy itt a próféta, ha nem is egészen, de úgy túl lát az ezeréves királyságon is, mikor ezekről a drágakövekről beszél. Azt olvastuk, hogy: „minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége” (13. vers). Igen, mert úgy kerülnek be a királyságba is, hogy már hisznek Jézus Krisztusban. A gyermekeik, akik ott születnek, így nevelnek. Sőt, nemcsak ők lesznek tanítványai mindnyájan, hanem tanítvánnyá tesznek minden népet, ahogy olvassuk: „Menjetek széles e világra, tegyetek tanítvánnyá minden népeket, megkeresztelvén [bemerítvén] őket az Atyának, a Fiúnak, és a Szent Léleknek [Szellemnek] nevében. […] És ímé én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,18-20). Ez ekkor teljesedik be, a nagy világevangelizáció, amikor népek fognak megtérni, népek fognak bemerítkezni az Atya, Fiú, és a Szent Szellem nevében. Tanítvánnyá lesznek. „Igazság által leszel erős, ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned, és a rettegéssel, mert nem közelg hozád. És ha összegyűlvén összegyűlnek, ez nem én tőlem lesz! A ki ellened összegyűl, elesik általad” (14. vers). Tudjuk, hogy a királyságban nem lesz senki, aki Izrael ellen támadna. Háború sem lesz, fegyverek sem lesznek, erről világosan szólnak a próféciák. Azonban a királyságnak a végén, amikor a Sátán eloldatik, akkor Góg és Mágóg Izráel ellen, Jeruzsálem ellen, és Isten ellen támad. Így olvassuk: „És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az ő fogságából, És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a Gógot és a Mágógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, a kiknek száma, mint a tenger fövenye. És feljövének a föld szélességére, és körűlvevék a szentek táborát és a szeretett várost; [Jeruzsálem] és megemészté azokat. És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké” (Jel 20,7-10). Tehát békesség lesz, nem kell félni háborútól, rettegéstől, de ha mégis ellenük támadnak, azt mondja, „elesnek általad.” Hát úgy, hogy az Úr tüze emészti meg őket a mennyből. Azt mondja itt, hogy: „Egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés, és minden nyelvet, mely ellened perbe száll, kárhoztatsz…” (17. vers). Az utolsó mondatot az új

fordításból olvasom: „Ez az öröksége az Úr szolgáinak, így szolgáltatok nekik igazságot, így szól az Úr.” Ez az örökségük. Így szolgáltat nékik igazságot a királyságban. Elmúlt az Úr haragja - Krisztusért! Most rátérnék ennek az Igének a nekünk szóló üzenetére, személyes mondanivalójára. Kezdjük először, hogy: „úgy lesz ez nékem, mint a Noé özönvize; miként megesküvém […] úgy esküszöm meg, hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek […] az én irgalmasságom el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül” (9-10. vers). Bűneinknek a büntetését az Úr Jézus szenvedte el a golgotai kereszten. Aki hisz Benne, aki megbánta a bűneit, aki nála keres feloldozást, az bűnbocsánatot nyer. Többé már ne kételkedjen, hogy megbocsájtott-e az Úr vagy nem, haragszik-e még rá, vagy nem, mert azt mondta az Úr: „úgy esküszöm meg, hogy: rád többé nem haragszom” (9. vers). Ezt nem veheti mindenki magára. Nem mondhatja minden ember, hogy itt van a Bibliában leírva, hogy Isten többé nem haragszik ránk. Haragszik, ahogy elmondtam az elején, mindazokra, akik nem fogadják el az Úr Jézus Krisztust. Akik elfogadták, akik Benne hisznek, akik értékelik az értük kiontott vért, azoknak meg azt üzeni, hogy ha a Sátán kísért téged, és azt mondja, hogy még sincs megbocsájtva, vagy ha magadra nézel, hogy milyen nyomorult vagy, már megint bűnt követtél el, és talán azt mondja a kísértő, hogy már neked annyi, úgysem bocsájt meg az Úr, akkor ne csüggedjünk el! Akkor alkalmazzuk magunkra ezt az Igét. Ha az Úrban bízok, nem magamban, a magam jóságában, hanem a golgotai keresztben, ott kiontott vérben, Jézus Krisztus áldozatában, akkor higgyük el és fogadjuk el, Isten megesküdött, ezekre többé nem haragszik. Ne kételkedjünk a bűnbocsánatban! Azt mondja: „irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül” (10. vers). Miért? Mert a mi békességünk maga Jézus Krisztus. Ő nem fog megrendülni soha örökké. A következőket olvashatjuk: „Mert tetszett az Atyának, hogy Ő benne lakozzék az egész teljesség; És hogy Ő általa békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezvén az Ő keresztjének vére által; Ő általa mindent, a mi csak van, akár a földön, akár a mennyekben. Titeket is, kik hajdan elidegenűltek, és ellenségek valátok gonosz cselekedetekben gyönyörködő értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett. Az Ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, tisztákat és feddhetetleneket állasson titeket Ő maga elé. Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan és erősen, és el nem távoztok az evangyéliom reménységétől…” (Kol 1,19-23). Ez az evangélium reménysége, hogy megbékéltetett, nem haragszik ránk többé. Ettől ne távozzunk el: „rád többé nem haragszom” (9. vers). Szellemi életünk drágakövei A 11-13. versekben drágakövekről beszél az Ige, és fiainkról. Úgy olvassuk: „Oh te szegény, szélvésztől hányt, vígasztalás nélkűl való!” (11. vers). Minden ember addig szegény, addig hányja a szélvész, a tanításnak akármi szele, az életnek a viharai, mindaddig, amíg magát nem adja át az Úr Jézus Krisztusnak. Átadta magát, akkor sziklára helyezi az Úr. Tovább nem hányja a szélvész. Szent Szellemet kap, Ő a vigasztaló, tovább nem lesz vigasztalás nélkül való. Nem lesz szegény, mert Krisztus gazdagságát kapja, mert Krisztussal együtt mindent nekünk ajándékozott Isten. Addig „szegény, szélvésztől hányt, vigasztalás nélkül való” (11. vers). Azután gazdag, sziklára helyezett, nem inog, és örök vigasztalása van. Azt mondja az Ige, hogy „megvigasztalt örök vigasztalással és jó reménységgel.” Most nézzük meg ezeket a drágaköveket. Azt mondja: „…Ímé, ólomporba rakom köveidet, és zafírokra alapítalak. Rubinból csinálom falad párkányzatát, és kapuidat gránátkövekből, és egész határodat drágakövekből” (11-12. vers). Ez, hogy „ólomporba rakom köveidet”, nincs benne az új fordításban. Nem tudom miért, de ezt hagyjuk ki mi is. Hanem azt mondja:

„zafírokra alapítalak”. A zafír az drágakő. Ha arra alapítalak, akkor az az alap. Tehát drágakő az alap. Mit jelent ez szellemileg? Azt mondja Pál apostol, „mint bölcs építőmester, fundamentumot vetettem.” Alapot vetett. Mit mond, hogy ki ez az alap? Azt mondja, más alapot nem lehet vetni, egy alap van csak: a Jézus Krisztus. Ez az egy alap van. Jézus Krisztus a mi drágakő alapunk, a szikla, akire ráhelyezett bennünket Isten. Azt mondja, hogy „rubinból csinálom falad párkányzatát” (12. vers). Ez a mi esetünkben azt jelenti, hogy erre a drága alapra építsünk rubint, drágaköveket. Ahogy mondja is az Ige, hogy meglássa, ki mit épít rá. Lehet aranyat, ezüstöt, drágakövet; lehet fát, szénát, pozdorját. Tehát arra biztat itt bennünket az Ige, hogy olyannal foglalkozzunk, ami értékes, ami drágakő. Mi az, ami értékes és drágakő? Arany, ezüst, ami megmarad? Ami krisztusi - csak az. Ilyenekkel foglalkozzunk! Azt mondja: „az odafelvalókkal törődjetek”, a krisztusiakkal. Ebbe a munkába álljunk bele, és akkor az megmarad. „A ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” Azt mondja, hogy „kapuidat gránátkövekből” (12. vers). Az új fordítás szerint „briliáns kövekből vannak a kapui.” A mi életünkben mi a kapu? Amikor a Jelenések könyvét olvastuk, és az új Jeruzsálemnek a kapuit láttuk, akkor már volt erről szó, hogy abban lakik az Úr. Bennünk is bennünk lakik, mert a testünk a Szent Szellem temploma. A testünkön is vannak kapuk. Vannak olyan kapuk, amin általában csak befele mennek: szem, fül, tapintás, ezzel érzékeljük, hogy mi van, és ezeken mennek be a külvilágnak a különböző ingerei. Most azt mondja nekünk, hogy a kapuk azok briliánskövekből vannak. Szépek ezek a kapuk. Az ilyen szép és értékes kapun nem illik beengedni a tisztátalanságot. Se a szemünkön ne nézzünk tisztátalant, se a fülünkkel ne hallgassunk tisztátalant. A kezünkkel ne érintsünk olyat, ami nem külső tisztátalanság, hanem ami szellemileg tisztátalan. Ugyanúgy a száj-kapun. Az is bemenet, táplálja a testet. A száj-kapu kimenet is, és nem az fertőzteti meg az embert, ami bemegy, hanem ami kimegy ezen a száj-kapun. Azt mondja, hogy a szájunkon ne jöjjön ki semmi tisztátalan. Sok helyen beszél az Ige, milyen legyen a beszédünk: építő, hasznos, mérgesség, harag, fölgerjedés vettessék ki. Ne legyen tisztátalan a beszédünk! Azt mondja, hogy: „egész határodat drágakövekből” (12. vers) építi. Új fordítás szerint „gyémánt lesz az egész határ”. Nemcsak a város, hanem az azt környező határ is. Ez azt jelenti, hogy ha drágakő, akkor nem ingoványos sártenger. Nem egy mocsár közepébe teszi Isten az új Jeruzsálemet. Ugyanígy ez azt jelenti, hogy nekünk sem, mint akik az Úr templomai vagyunk, nem mindegy, hogy milyen környezetben élünk. Ez azt jelenti, hogy nem mindegy, hogy a hívő ember merre jár. Nem mindegy, hogy kivel barátkozik. Nem mindegy, hogy milyen helyen érzi jól magát. Nem mindegy, hogy hol tevékenykedik, és mit. Egész ténykedésünk olyan legyen, hogy mi az Úréi vagyunk. Ne vesszünk bele ennek a világnak a bűnös mocsarába. Gondolkodásunk, forgolódásunk, egész ténykedésünk legyen tiszta, értékes, mint a gyémánt. Azt mondja itt: „nagy lesz fiaid békessége” (13. vers). Miért? Az Úr tanítványai lesznek. Most ezt tudom, hogy úgy értik sokan, hogy hívő embereknek minden gyereke megtér, és üdvözülni fog. Ha valaki így érti, neki Isten ilyen hitet, reménységet adott, akkor biztos úgy lesz. Tapasztalatból tudjuk, hogy nem minden hívő szülőnek lesz hívő a gyermeke. Ezt tudjuk. Akkor ez hogy van, hogy „minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz a fiaid békessége”? Én úgy értem, hogy ha a szülők hívők, és ilyen drágakövekből építkeznek, amiről az előbb szó volt, akkor a családjuk, a gyermekeik is békességben élnek otthon, mert az Úr intése és tanítása szerint nevelik őket. Márpedig ha így tanítják őket, akkor az Úr tanítványai, mert az Úr tanítását hallgatják. Azonban, amikor elkerülnek a háztól, igaz, hogy ezt kitörölhetetlenül magukkal viszik, egy gyermekből sem lehet kitörölni, akármilyen istentelen lesz, és akárhogy akarja is elfelejteni. Ezt, amit tanult, nem tudja kitörölni magából. Rajta múlik az után, hogy ő megbékél-e Istennel, Jézus Krisztus által, és az is rajta múlik,

hogy ő, ha hívő is lesz, drágakövekből építkezik-e, vagy haszontalan fát, szénát, pozdorját épít a fundamentumra. Ez már rajta múlik. Három fegyver Rátérnék a következő szakaszra: „Igazság által leszel erős, ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned, és a rettegéssel, mert nem közelg hozzád. És ha összegyűlvén összegyűlnek, ez nem én tőlem lesz! A ki ellened összegyűl, elesik általad. Ímé, én teremtettem a kovácsot, a ki a parazsat éleszti és fegyvert készít mestersége szerint; és én teremtém a pusztítót is a vesztésre! Egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés, és minden nyelvet, mely ellened perbe száll, kárhoztatsz: ez az Úr szolgáinak öröksége, és az ő igazságuk, mely tőlem van, így szól az Úr” (14-17. vers). A hívő ember életében előforduló fegyverek és harcok vannak itt leírva. Tulajdonképpen háromféle fegyver. A hívő ember nem használja mind a hármat, ami itt le van írva. Az Úr minden ellene készült fegyvertől megvédi úgy, hogy nem árthat, mert így szolgáltat az Úr igazságot. Most nézzük meg ezt a három fegyvert. Az első az igazságnak a fegyvere: „Igazság által leszel erős” (14. vers). Ez a hívő embereknek a fegyvere, az igazság. Másnak nem fegyvere. Több fegyverről is olvashatunk az Igében, de ez az elsők között van. Itt a legelső a fegyverek között: „Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben. […] Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok. Álljatok hát elő, körűlövezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába” (Ef 6,11.13). Ez az igazság fegyvere, igazlelkűség és igazságnak a mellvasa, ez tulajdonképpen Jézus Krisztus. Nekünk Ő az igazságunk. Ő adatott nekünk Istentől „igazságul, szentségül és váltságul.” Ő azt mondta: „én vagyok az út, az igazság, és az élet.” Nekünk Ő az igazság, nem a saját igazságunk. Ez az igazság, mivel Jézus Krisztus biztos, hogy győzni fog már az ezeréves királyságban is. Azután Ő fog tartani ítéletet is. Győzni fog. Győzni fog, ha olykor az ellenkezője látszik is. Az Ő igazsága, amit Ő képvisel, akkor is győzni fog, hogyha valaki a hazugságnak, mondjuk képekben: a hazugság ördögi hintóján, látszólag győztesen vonul végig az egész földi életén. Vannak ilyen emberek. Végig hazudják az egész földi életüket, és minden sikerül nekik. Úgy halnak meg. Akkor is az igazság fog győzni, mert neki is meg kell állni a nagy fehér királyi trón előtt, ahol Jézus Krisztus fog majd ítéletet hirdetni. Akkor lelepleződik, hogy ez igazságtalanság volt, hazugság volt. Ítéletre vonja az Úr. Ott nyilvánvalóvá lesz, hogy az igazság fog győzni. Minden hazugság megszégyenül. Ahogy itt olvassuk: „egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés, minden nyelvet, amely ellened perbe száll, minden hazug nyelvet, kárhoztatsz” (17. vers). A másik fegyver, így mondhatnánk, a földi fegyverek. Így olvastuk, hogy: „én teremtettem a kovácsot, aki parazsat éleszt, fegyvert készít mestersége szerint” (16. vers). Olyan fegyver, amit kovács készített régebben, vagy emberek készítenek most. Ez a földi fegyver az első dorongtól elkezdve, ami, nem tudjuk pontosan mi volt. Nincs leírva az Igében, hogy Kain mivel ütötte agyon Ábelt, nem volt különösebb fegyvere, lehet csak egy fa- vagy kődarabbal. Innentől elkezdve végig, a legmodernebb fegyverekig, rakétáig, atom- és lézerfegyverig, repülőgépekig, minden, ami csak létezik, ember készítette, emberi fegyverek, de ezeket a fegyvereket is az ezeréves királyságban az Úr már meg fogja szüntetni. Sok prófécia van erre. Nem lesz fegyver, nem készítenek fegyvert, nem tanulnak hadakozást. Van hatalma az Úrnak erre, azért hívja fel itt a figyelmünket, hogy „én teremtettem a kovácsot a ki […] fegyvert készít” (16. vers). Az is, aki fegyvert készít, az is az Ő teremtménye. Annak is Ő ad életet, leheletet és mindent. Van hatalma megtenni, hogy ne készítsenek több fegyvert, és felejtsék el a haditechnikát.

Az lehet, és a történelemben nagyon sokszor előfordult, hogy ilyen fegyverekkel megöljék a hívő embereket. Azt gondolták, hogy ezzel legyőzték az igazságot, legyőzték az Urat, legyőzték az Igét, elnémították Istennek a hangját. Nem tudták legyőzni valójában, mert mind a mai napig hirdettetik az Ige. Akiket megöltek, azoknak is csak a testét ölték meg, a lelküket, szellemüket nem tudják megölni. Nem ártottak nekik tulajdonképpen, mert a mártíroknak nagyobb lesz a dicsősége a feltámadás után. Úgyhogy igaz, amit itt ír az Ige, hogy ne félj, ne rettegj, mert: „Egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés, mert minden nyelvet, amely ellened perbe száll, kárhoztatsz” (17. vers). Az Úr igazságot fog szolgáltatni, ez lesz az övéinek az öröksége. Minden mártírért, minden fegyverrel megöltért az Úr igazságot fog szolgáltatni. Van egy harmadik fegyver is leírva, a nyelvnek a fegyvere. „Minden nyelvet, mely ellened perbe száll, kárhoztatsz” (17. vers). A nyelv igen nagy fegyver, olvastunk róla, milyen veszedelmes, olyan, mint a tűz. Fékezhetetlenebb a vadállatnál is, mert azt mondja, hogy „a vadállat megszelídíthető, de a nyelvet senki nem tudja megszelídíteni. Halálos méreggel teljes” (Jak). Tudjuk, hogy milyen lehet az embernek a nyelve, nagy fegyver. Tapasztaljuk is a mindennapi életben, hogy olyan, ahogy mondja az Ige: „Olyan, mint a dárda, mint a nyilak, mint az éles szablya” (Zsolt 52,5). Ismerjük, hogy ennek ellenére, mennyi hazugság, mennyi támadás van az igazság ellen. Most itt gondoljunk a médiának a hatalmára. Ezt a világban nagyon jól tudják, különösen a politikusok hogy, micsoda hatalma van a rádiónak, a televíziónak. Micsoda hazugságokat lehet beadni igazságként, hogy lehet manipulálni az embereket. Azt csinálják, amit mondanak nekik úgy, hogy észre sem veszik az emberek, hogy nem azt csinálják, amit akarnának, hanem amit úgy beletettek a fejükbe. Nagy hatalma van, de ránk nem kell, hogy hatalma legyen, mert nekünk itt van az Ige, és az eligazít bennünket. Azt is tudjuk, hogy a hirdetett Igének is nagy hatalma van. Amikor kimondjuk az Igét, és szívből teszünk bizonyságot, ennek is nagy hatalma van, ezért mondja: „A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mimódon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek” (Kol 4,6) Használjuk ezt a fegyvert mi is jó célra, az igazságnak a hirdetésére és bemutatására. Befejezés Testvérek, befejezem. Olvassuk el még egyszer azt is, amiről az elmúlt alkalommal volt szó, de most kapcsoljuk egybe: „Egy rövid szempillantásig elhagytalak, és nagy irgalmassággal egybegyűjtlek; Búsulásom felbuzdultában elrejtém orczámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad. Mert úgy lesz ez nékem, mint a Noé özönvíze; miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvíze e földön, úgy esküszöm meg, hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek. Mert e hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendűl, így szól könyörülő Urad” (Ézs 54,7-10). Ez a drága ígéret békesség szövetségéről, Isten irgalmasságáról Jézus Krisztus váltságán alapszik. Ő az, akit elhagyott Isten búsulása felbuzdultában, elrejtette előle az orcáját (Ézs 54,7-8), azért, hogy irgalmassága és békessége örökké a mienk lehessen. Ámen. Debrecen, 2008. június 22.