Ézs 53,1-12 III vers Jézus Krisztus türelme a szenvedések között

Ézs 53,1-12 III. 7-9. vers Jézus Krisztus türelme a szenvedések között „Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos! Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint a ki elől orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele. Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté. Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg! A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?! És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában. És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz. Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli. Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozá, és a bűnösökért imádkozott!” Bevezetés Az a három vers, amiről most részletesebben szólnék, a 7-9. vers. Elolvasom ismét: „Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémúl az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg!” (7. vers). Egy mondatban összefoglalva, ebben a versben az Úr Jézus türelmét látjuk a szenvedések között. A zsidók előtt ismeretes volt nagyon ez a kép, hogy milyen az, amikor a juhot nyírni viszik, és milyen az, amikor a bárányt a mészárszékre viszik, vagy amikor a bárányt áldozatra vitték az Úr oltárához. Alázatos volt, ahogy az Úr Jézus is, némán alávetette magát mások akaratának. Elsősorban Isten akaratának, mert Ő volt az Isten báránya. Ahogy Keresztelő János rámutatott, amikor ott járt: „…Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1,29). Most ezeknek az igeverseknek három szempontból szeretném bemutatni a mondanivalóját. Először, hogy hogyan teljesedett be az Úr Jézus életében ez a prófécia, másodszor, hogy mit üzen nekünk, személyesen ez az Ige, és harmadszor pedig, hogy milyen hatással van ránk, a magatartásunkra, személyiségünkre és a mindennapi életünkre. Mint bárány és juh Nézzük először ennek az igeversnek a beteljesedését az Úr Jézus Krisztusban. Úgy olvastuk, hogy: „mint bárány vitetett mészárszékre, mint juh, megnémul az őt nyírők előtt” (7. vers). Az Úr Jézus Krisztus a halála előtt két bíróság előtt állt. Először a szanhedrin előtt, az Ő népe vallási vezetőinek a bírósága előtt. Mindenféle bűnt igyekeztek rábizonyítani, de még a hamis tanuk is ellentmondásba kerültek. Végül a főpap annak alapján mondta ki az ítéletet, hogy nem tagadta, hogy Ő az Isten Fia. A bíróság előtt az Úr Jézus Krisztus nagyon sokat

hallgatott, nem védte magát. Úgy olvassuk, hogy a szanhedrin előtt „Jézus pedig hallgat vala” (Mt 26,63). Nagyon keveset beszélt. Csak amikor a főpap kényszerítette az Istenre, hogy „mondd meg nekünk, hogy te vagy-e a Krisztus?” Amikor Pilátus elé vitték, a világi bíróság elé, akkor Pilátus is sok mindent kérdezett, de azt olvassuk: „Akkor monda néki Pilátus: Nem hallod-é, mily sok bizonyságot tesznek ellened?” (Mt 27,13). Tehát védd magad, lehet magadat védeni. „És nem felele néki egyetlen szóra sem, úgy hogy a helytartó igen elcsodálkozék” (Mt 27,14). Az, hogy „mint juh, viteték a mészárszékre, mint bárány megnémul az őt nyírők előtt”, azt jelenti, hogy nem védekezett. Mindent elfogadott. Péter apostol így emlékezik vissza az Úr Jézusnak erre a helyzetére, ezt az Igét is elolvasom: „A ki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélőre” (1Pt 2,23). Ilyen volt a mi Urunk, ilyen alázatos volt. Vajon miért tudta hagyni „az igazságosan ítélőre”, holott lett volna hatalma? Be tudta volna bizonyítani, hogy mindez nem igaz, amit mondanak rá. Kérhetett volna Istentől „többet tizenkét sereg angyalnál”, hogy mentsék ki. Egy szavára elnémult volna mindenki. János evangéliumában olvasunk arról, amikor Péter kirántotta a kardját, hogy megvédje az Urat, mikor el akarták fogni a Gecsemáné kertjében. Azt mondta neki: „tedd hüvelyébe a te szablyádat. Avagy nem kell-e kiinnom a pohárt, amelyet az Atya adott nekem?” (Jn 18,11) Ezt tudta, hogy Isten kezéből veszi el. Nem a főpaptól, nem Pilátustól, nem a tömegtől, amelyik kiabált, hogy „feszítsd meg.” Az Atya kezéből vette el, és itta ki teljesen azt a poharat. Tűrünk-e, hogy meglegyen az Ő akarata? Nézzük meg, hogy mi ennek a versnek, az Úr Jézus magatartásának az üzenete ma nekünk. Tűrt az Úr Jézus. Mindent eltűrt. Minden hazugságot, minden szenvedést tűrt. A kérdés, hogy mi tűrünk-e? Az Úr Jézus méltatlanul tűrt, méltatlanul szenvedett. Azt olvassuk, ahonnan az előbb is az Úr Jézusról olvastunk: „Mert az kedves dolog, ha valaki Istenről való meggyőződéséért tűr keserűségeket, méltatlanul szenvedvén. [Az Úr Jézus így szenvedett az Istenről való meggyőződéséért.] Mert micsoda dicsőség az, ha vétkezve és arczul veretve tűrtök? de, ha jót cselekedve és mégis szenvedve tűrtök, ez kedves dolog Istennél. […] A cselédek teljes félelemmel engedelmeskedjenek az uraknak; nem csak a jóknak és kíméleteseknek, de a szívteleneknek is” (1Pt 2,19-20.18). Milyen tűrésre gondol az Ige? Mi van ebben a világban? Állandó lázadás a szívtelen urak ellen, meg az elnyomás ellen, meg ez ellen, meg az ellen. Nem tűrnek. Ez a világi szellemiség. Nekünk pedig azt mondja: tűrj. Nemcsak a jóknak és kíméleteseknek, hanem a szívteleneknek is. Jézus Krisztus tűrt a szívteleneknek, annak a hálátlan tömegnek, akik közül olyan sokat meggyógyított, olyan sokat megvigasztalt. Azt kiabálták: „feszítsd meg!” Tűrt, mert azt mondta: ez az Isten akarata. Nem nézem, hogy ki, vagy mi, vagy milyen nehéz nekem, hanem csak egy dolgot: mi az Isten akarata? Ezt üzeni nekünk is az Úr: „Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek” (1Pt 2,21). Lehet, hogy azt mondják a világban, hogy ez már mulyaság. Ez már nem normális dolog. Biztos, hogy nem normális dolog a világ szerint. Krisztus mégis ezt a nem normális utat járta. „Az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és Isten erőtlensége erősebb az embereknél. […] arra hívattatok el, mert Krisztus is szenvedett érettetek, nektek példát hagyván, hogy nyomdokait kövessétek. A ki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott: A ki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött; [nem mondta, hogy, jaj, lesz nektek, majd ha Isten elé fogtok állni ítéletre. Nem fenyegetőzött senkivel.] hanem hagyta az igazságosan ítélőre: A ki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel gyógyultatok meg. Mert

olyanok valátok, mint tévelygő juhok; de most megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához” (1Kor 1,25; 1Pt 2,21-25). A tévelygő juh mivoltunkban nem szeretünk szenvedni, meg nem is tűrünk, meg kikérjük magunknak. Most megtértetek - azt mondja. Legyünk hát olyan juhok, amilyen juh Jézus Krisztus volt: „Mint bárány vitetett a mészárszékre, nem nyitotta meg a száját, az Őt nyírők előtt” (7. vers). Péter a levelének a 4. részében sokat beszél a szenvedésről. Ez is a Krisztus útja. Most erre részletesebben nem térnék ki, csak még megemlítem, hogy Pál apostol is erről beszél. Például: „Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához” (Fil 3,10). Neki megmondta az Úr Jézus, mikor elhívta, majd én „megmutatom, hogy mennyit kell az én nevemért szenvedni”. Vállalta, mert az Úr Jézus szenvedésének, a némán és türelmesen viselt szenvedésének ez az üzenete a mi számunkra. Mi is viseljük el, mert ez a krisztusi út. „E világon nyomorúságtok lesz.” A tanítványokat, amikor bezárták börtönbe, és megfenyegették, hogy nehogy a Jézus Krisztus nevében tanítsanak. Végül, amikor kiszabadultak, mentek az övéikhez, és azt olvassuk: „örömmel menének el a tanács elől, hogy méltókká tétettek arra, hogy az Ő nevéért gyalázattal illettettek” (ApCsel 5,41). Ez ugyanaz, amit Péter írt: „Örüljetek, ha részetek van a Krisztus szenvedéseiben, hogy majd az Ő megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek.” Ez így függ össze: „Ha vele együtt szenvedünk, vele együtt dicsőülünk meg.” Tanulságok Most nézzük meg a harmadik szempontot, milyen hatással van az életünkre Krisztusnak a türelmes szenvedése? Milyen változást vált ki? Ezt megtanulhatjuk belőle, erre int bennünket az Ige. Most személyesen tegyük fel a kérdést magunknak, hogy láttuk, az apostolok hogy tűrtek. Láttuk, hogy mire tanítanak bennünket. Hogy van ez nálunk? Mit tűrünk mi el az Úr Jézus Krisztusért? Panaszkodunk, hogy nehéz? Neki is nehéz volt. Neki is nehéz volt, ugyanilyen testben szenvedett, mint mi. Régebben a hívők tűrték a szenvedést. Nem kell visszamenni egészen az apostoli korig vagy az őskeresztyénségig, amikor odavetették a vadállatok elé a keresztyéneket, és megfeszítették őket is. Nem kell odáig elmenni. Ma is van a világban, ahol szenvednek. A mi országunkban most olyan látható, külső szenvedések nincsenek. Például a háború utáni ébredési időszakban én magam is sok testvérnővel beszélgettem. Tornakápolnán, ahová el szoktunk menni nyaranként, sokat szenvedtek az testvérnők a hitetlen férjüktől. Nem engedték őket gyülekezetbe. Teleöntötték a csizmáját vízzel, tél idején, hogy ne tudja felhúzni. Eldugta a ruháját, és az igehirdetőt vasvillával várta. Mentek a testvérek, és nem hátráltak meg. A másikat a férje minden imaóra után fejszével várta, és azt mondta, hogy „szétcsapom a fejed”, és menekülni kellett. A disznóólban aludt, meg a szomszédnál, mikor hol. Vállalta, és nem hátrált meg. Tűrte. Mi változás van a mi életünkben, mit tudunk tűrni? Vagy úgy gondoljuk, hogy Jézus Krisztus köteles bennünket minden szenvedésből kimenteni? Minden jóval ellátni, mert mi királyi gyermekek vagyunk? Nem, azt mondja. Megtértünk, mint tévelygő juhok, most már kövessük az Ő nyomdokait. Jézus Krisztus szenvedése… Rátérnék a következőre: „A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?!” (8. vers). Fogság és ítélet. Hogyan teljesedett be az Úr Jézusnál ez a prófécia? A fogsága akkor teljesedett be, amikor letartóztatták és megkötözték. Mikor fogságba került, akkor olvassuk először: „A csapat azért és az ezredes és a zsidók szolgái megfogák Jézust, és megkötözék őt, És vivék őt először Annáshoz […] Elküldé őt Annás megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz” (Jn 18,12-13.24). Fogság. A fogságból ragadta el a halál, és az ítéletből. Amint már említettem, kétszer ítélték halálra az Úr Jézust, két bíróság: a vallási bíróság és a világi bíróság. A

szanhedrinnél a főpap kimondta: „mit gondoltok? méltó a halálra.” Pilátus is így ítélt: „kezükbe adá, hogy megfeszítsék […] pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában” (Mt 27,26; Ézs 53,9). Nagyon érdekes, hogy mind a két bíróság teljesen ártatlannak, nem ítélte, mert nem mondta ki, de nem talált benne bűnt. Így pontosan, ahogy az Ige mondja, hogy „nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott a szájában” (9. vers). Semmi vétket nem találtak. Mondom, hamis tanúk sorakoztak a szanhedrin előtt, de ellentmondásba keveredtek. Nem tudott már mit csinálni a főpap. Azt mondta: „az élő Istenre kényszerítelek, mond meg hát nekünk, te vagy-e a Krisztus, vagy nem? […] te mondád. Megszaggatva ruháját mondá méltó a halálra.” Ha Isten szempontjából nézzük, így méltó a váltsághalál elvégzésére, mert megvizsgálta a főpap, és épnek találta. Mint annak idején a bárányt meg kellett vizsgálni, csak olyan mehetett áldozatra, amelyik teljesen ép. Csak az volt méltó. Az Úr Jézus méltó volt, mert nem volt Benne bűn, se álnokság a szájában. Megvizsgálta Pilátus is, a világi hatóság is. Elolvasom: „A helytartó pedig monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig méginkább kiáltoznak vala, mondván: Feszíttessék meg! Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vévén, megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok! És felelvén az egész nép, monda: Az ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon” (Mt 27,23-25). Kimondta: ártatlan ez az ember. Mégis meg kellett halnia, mert szükséges volt, hogy a vére eltörölje a bűneinket. Azt olvastuk még, hogy „kivágatott az élők földjéről” (8. vers). Mikor az Úr Jézus vitte a keresztet, az asszonyok siránkoztak rajta. És azt mondta nekik: ne rajtam sírjatok. Magatokon, és a magzataitokon. Mert ha a zöldellő fán ezt mívelik, mi esik a száraz fán? Ő zöldellő fa volt. Ugye, mikor azt mondjuk, hogy kivágatik, mondjuk, egy fa, akkor élő fára gondolunk. Ő a zöldellő fa volt, férfi erejének teljében. Kivágatott. Már előre írt a próféta erről: „Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!” (JerSir 3,54). Beteljesedett az Úr Jézus életében ez az Ige is. Most nézzük meg még azt, hogy: „népem bűnéért lőn rajta vereség” (8. vers). Ezt az Igét elolvasnám még, amikor a szerecsen komornyik olvasta az Ézsaiás tekercset: „Az írásnak helye pedig, melyet olvasott, ez vala: Mint juh viteték mészárszékre, és mint a bárány az ő nyírője előtt néma, azonképen nem nyitotta fel az ő száját. Az ő megaláztatásában az ő ítélete elvétetett, az ő nemzetségét pedig kicsoda sorolja el? Mert elvétetik a földről az ő élete” (ApCsel 8,32-33) Érdekes megfigyelni ezt a két igeverset, amit itt olvastunk. Ez idézet Ézsaiás könyvéből, pontosan az a két igevers, amit ma olvastunk, a 7-8. Az a feltűnő benne, hogy a 7. vers teljesen úgy van szó szerint, ahogy itt olvastuk Ézsaiásnál, de a 8. vers másképpen van. „A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?!” (8. vers). Itt pedig úgy van e helyett, hogy: „az ő nemzetségét pedig kicsoda sorolja el, mert elvétetik a földről az ő élete” (ApCsel 8,32). Ez azért van így, mert ezt az Igét kétféleképpen lehet fordítani. Így is lehet, meg úgy is, ahogy az Ézsaiás 53-ban olvastuk. Ez a fordítása az Igének, ami a Cselekedetek könyvében van, rámutat valami fontos dologra, ami ebben a mi időnkben, ebben a nagy kavarodásban, ami most van, különösen fontos. Ez az Ige: „az Ő nemzetségét kicsoda sorolja el, elvétetik a földről az ő élete” (ApCsel 8,32), arra mutat, hogy nem lesz utóda, gyermeke, nemzetsége. Nem lehet felsorolni senkit, mert úgy hal meg, utód nélkül. Ez pedig arról beszél, hogy az Úr Jézus Krisztus nőtlen volt. Nem volt gyermeke, utóda, nemzetsége ezen a földön, test szerint. Ezt azért hangsúlyoznám, mert hallottak már biztos többen arról, hogy megjelent az a Da Vinci-kód című könyv is, meg film is. Más könyvek is foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Apokrif iratokat, és különböző régi most megtalált, vagy most újonnan felfedezett régi iratokat hoznak elő annak a bizonyítására, hogy

az Úr Jézus Krisztusnak mégis volt gyermeke. Ez hazugság. Nem volt. Így van, ahogy az Ige mondja: „az Ő nemzetségét kicsoda sorolja el? Elvétetik a földről az Ő élete” (ApCsel 8,32). …mit változtat az életünkön? Most nézzük meg a 8. versnek a személyes üzenetét. Egy kicsit összevetem még a 7. verssel is, mert érdekes megfigyelni, hogy nagyon sok szó, Ige, szenvedő alakban van. Ilyet olvastunk például: „kínoztatott, mint juh, vitetik mészárszékre, ítéletből ragadtatott el, kivágatott az élők földéről”. Ebben a szenvedő alakban nincs megadva az alany. Tehát nincs megadva, hogy ki kínozta, ki vitte, ki ragadta el, ki vágta ki az élők földéből, ez az úgynevezett általános alany. Ez arra mutat, hogy az Úr Jézus nagyon jól tudta, hogy Isten volt az, aki ezt tette végeredményben Vele. Isten akaratából történt mindez. Ahogy olvassuk, hogy: „Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette [vagy bűnáldozattá tette] értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne” (2Kor 5,21). Így olvastuk: Az Úr akarta őt megrontani (10. vers). Milyen hatással van mindez az életünkre? Gyakorlatilag mit változtat ez az életünkön? Ez a harmadik szempont és a harmadik kérdés. Bizonyára többen hallották már azt, hogy Zinzendorf gróf annak idején egyszer látott egy képet a megfeszített Krisztusról. Ez alá a kép alá az volt írva, hogy: Ezt tettem én érted, mit teszel te értem? Igen nagy hatással volt rá ez a kép. Elgondolkozott rajta, és megváltoztatta az életét. Nyilván ő ismerte a Szentírásnak a szövegét, tudta, hogy miről szól az a kép. Elgondolkozott: ezt tette értem, ennyi szenvedést. Itt valamit szeretnék közbeszúrni. A mai emberek nagyon elméleti emberek. Különösen, mióta számítógép van, a fiatalok már szinte egy virtuális világban élnek. Egyébként is olyan automata korszakban vagyunk. Benyomunk egy gombot, aztán kijön a végeredmény. Ez valahogy a gondolkozásunkra nagyon ráüti a bélyeget. Olyan értelemben, hogy elméletileg fogunk meg mindent, és úgy gondoljuk, ha már elméletileg értünk valamit, vagy elméletileg a végére értünk valami problémának, akkor az már meg is van oldva. Figyeljük meg Istent. A mi megváltásunkat nem elméletileg oldotta meg, hanem véres valóságként, és gyakorlatilag. Ilyen testet öltött, szenvedett, mint ahogy ma is szenved sok ember. Folyt a vér, keserű kínlódás és a halál fájdalmai. Amikor ránézünk a szenvedő, és értünk meghalt Úr Jézusra, és ez a kérdés a szívünkig hatol: Ezt tettem érted, de te mit teszel? Ennyit teszek, hogy elolvasom a szenvedéstörténetet? Olvasok Bibliát, vagy imádkozok? Semmi más változás nincs az életemben? Akkor ez nem jól van. Nem csak elméletileg kell ismerni. Nem csak az eszünkkel kell helyeselni dolgokat, hanem a valóságban kell változni valaminek. A gyakorlatban, a tetteinkben, az eljárásunkban, a testünkben. Van egy ének, ami nagyon hasonlít ehhez, ami Zinzendorffal történt, bár nem ő írta ezt az éneket (227.): „Te érettem adtad, én Uram, éltedet, / hogy halálból támadt és megbékélt legyek./ Te adtad életed, mit adtam én neked?” Most elolvasom minden versnek az utolsó sorát. „Te éltél itt értem, én érted mit éltem? Mind értem hagytad el [a mennyet], mit hagytam érted el?” 4. vers: „Te születtél nekem, én neked mi lettem? Te jutalmat hoztál, de tőlem mit kaptál? Te jöttél énnekem, ím, fogadd életem.” Talán ezt a verset végig elolvasom, mert ez a helyes válasz erre, hogy én mit teszek érte: „Hadd adjam éltemet, és éveim érted./ Kínt, s örömet vegyest így viselek véled./ Te jöttél énnekem, ím, fogadd életem.” Pál apostol azt írja: „…kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, mintha köztetek feszíttetett volna meg” (Gal 3,1). Amikor az apostolok az evangéliumot hirdették, a megfeszített Jézus Krisztust hirdették. Pál apostol összefoglalja az evangélium hirdetésének a lényegét. Ez az, amiről szól: „Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangyéliumot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is, A mely által üdvözültök is, ha megtartjátok, a minémű beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. Mert azt adtam előtökbe főképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint. És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az

írások szerint; És hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettőnek” (1Kor 15,1-5). Azután még többeknek. Igen, ez az üdvösség evangéliuma. Ahogy írja is: „ami által üdvözültök is […] ha csak nem hiába lettetek hívőkké.” Ez az üdvösségnek az evangéliuma. Ha csak annyit fogunk fel ebből az evangéliumból, hogy de jó, hogy meghalt az Úr Jézus az én bűneimért, most már nekem nem kell elkárhoznom. Ha nem merül fel bennünk az a kérdés, ha Ő ennyire szeretett, ha Ő ilyen sokat tett értem, nem kell valami az én szívemben is viszont-szeretetből fakadóan valami változás, valamit tenni érte? Nem kell? A kereszt beszél. Olvassuk, hogy a kereszt beszéde, de nem a keresztről való beszéd: „a kereszt beszéde, bolondság azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik megtartatunk, Isten ereje” (1Kor 1,18). Igen, a kereszt beszél. A kereszt feltesz ilyen kérdést: mit teszel te Krisztussal, és mit teszel te Érte? Én ezt tettem. Ha Jézus Krisztusnak a szeretete és áldozata nem hoz változást valakinek az életében, akkor bátran ki merem mondani, hogy az egész igehallgatása, igeolvasása, imádkozása, éneklése nem más, mint szórakozás. Mi a szórakozás? Az időtöltés. Egy kedves időtöltés. Amikor csak leülök, élvezem, amit látok, vagy amit hallok, de semmit nem kell, hogy az életemben megváltoztasson, mert az csak szórakozás. Az Úr fájdalmasan mondta már ezt az ószövetségben is. Látta, hogy sokaknak az Ő Igéje csak szórakozás. Nincs változás. Mondta az Úr a prófétának: „…olyan vagy nekik, mint valamely jó hegedűs. Csak hallják beszédidet, de nem cselekszik azokat” (Ez 33,32). Valaki szereti a zenét, szereti a hegedűszót, az nem állítja az embert választás elé. Az nem követeli, hogy legyen valamilyen változás. Meghallgattuk, jó volt a lelkünknek, szórakoztunk. Testvérek, a mai keresztyénség nagy része szórakozás. Hirdetik az Igét, és akkor azt figyelik hogy, milyen jó az az igehirdető. Szépen beszélt? Okosan beszélt? Kedvünkre valóan beszélt? Jó történeteket mondott? Mosolyra fakasztó, vagy vicces dolgokat mondott? Akkor jó volt. Énekeljünk. Nem az Isten dicsőségére, hanem a magunk szórakoztatására. Csak annyi, mint a hegedűszó. Változás semmi az életben. Semmi. Minden megy úgy, ahogy régen. Minden ugyanúgy. Ugyanolyan gondolkodásban, ugyanolyan bűnben. Minden ugyanúgy. Jézus Krisztus a kereszten ezt tette értünk. Milyen változást végez az Ő munkája bennünk? Vele együtt eltemetve Rátérek még röviden, hogy: „…gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában” (9. vers). Itt az Úr Jézus temetéséről van szó. Beteljesedett: gonoszok közt adtak sírt neki. Olyan értelemben, hogy azt olvassuk: „A zsidók pedig, hogy a testek szombaton át a keresztfán ne maradjanak, miután péntek vala, (mert annak a szombatnak napja nagy nap vala), kérék Pilátust, hogy törjék meg azoknak lábszárait és vegyék le őket” (Jn 19,31). Teljesen együtt kezelték az Úr Jézust a másik két gonosztevővel. Nyilván az volt bennük, hogy úgy temetik el, mint a gonosztevőket, gonoszok között adnak neki sírt. Végül nem így történt, hanem ennek az igeversnek a második része teljesedett be: „gazdagok mellé jutott kínos halál után” (9. vers). Jött arimathiai József, és az ő új sírjába temették el, gazdagon, gazdagoknak megfelelően mirha és aloé kenettel, amit Nikodémus hozott, tudjuk a János evangéliumából. Mi ennek a személyes üzenete ránk nézve? Mi ennek az Igének, ennek a temetésnek a hatása ránk nézve? A Római levélben szó van Jézus Krisztus haláláról és temetéséről, és vele együtt a mi halálunkról, temetésünkről és feltámadásunkról is. „Mit mondunk tehát? Megmaradjunké a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen. Távol legyen: a kik meghaltunk a bűnnek, mimódon élnénk még abban? Avagy nem tudjátok-é, hogy a kik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba [helyesebben belemerültünk Krisztus Jézusba], az ő halálába [merültünk bele] keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért ő vele együtt a [bemerítés] keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk. Mert ha az ő halálának

hasonlatossága szerint vele egygyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek. […] Ezenképen gondoljátok ti is [így számoljatok ti is], hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban: Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint a kik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek” (Róm 6,1-6.11-13). Vele együtt meghalva és eltemetve, hogy új életben járjunk. Nem csak a bűnbocsánatról beszél az Ige. Pontosan ezért teszi fel a kérdést: „megmaradjunk-é a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen?” (Róm 6,1). Manapság szeretik felemelni a kegyelmet, ami igaz. Hála Istennek, hogy nagy a kegyelem. Nincs olyan bűn, nincs olyan mélység, amire nem lenne elegendő Jézus Krisztus kegyelme és a vér. Ez nem lehet azonban mentség a bűneinkre. Jól van, akkor mindegy, mennyit vétkezünk, úgyis nagy a kegyelem. „Ahol a bűn megsokasodik, a kegyelem sokkal inkább bővölködik.” Mert Jézus Krisztus kereszthalála, hogy felvitte a bűneinket a fára, nem csak ennyi volt. Több volt. Felvitte a mi ó emberünket, vele együtt feszíttettünk meg, vele együtt meghaltunk, és vele együtt támadtunk fel. Hogy meghalván a bűnnek, éljünk az Istennek azután. Mert vegyük figyelembe azt is, ami így van megírva, hogy szentség nélkül senki se látja meg az Istent (Zsid 12,14). Az Úr szentté akar bennünket formálni. Ne ragadjunk le ott, hogy meg vannak bocsátva a bűneink! Szentek legyetek, mert én szent vagyok. Befejezés Testvérek befejezem, nagyon röviden összefoglalom. Csodálatos az, hogy Ézsaiás által az Úr évszázadokkal, körülbelül 750 évvel előre, részleteiben és pontosan leírta az Úr Jézus szenvedését, halálát, temetését. Más igei helyek is - például a 22. zsoltár is - nagyon részletesen és pontosan leírja. Ez megerősít bennünket abban, hogy igen, Isten gondolta így, Ő akarta így. Ő szeretett bennünket, kedvesek vagyunk a szemeiben. Mit válaszolunk erre a szeretetre? Mit ér az nekünk, amit Krisztus tett értünk, amit Isten gondol felőlünk, ha nem változtatja meg az életünket? Ha mi csak, mint érdekes történetet olvassuk a kereszthalált, a Bibliát, Jézus Krisztus életét, de nincs változás. Most nagyon komolyan tegye fel magának mindenki a kérdést. Akik itt vagyunk, biztos vagyok benne, hogy nagyon sokszor hallottuk már az Igét. Nagyon sokszor. Tegye fel mindenki magának azt a kérdést: mit változtatott rajtam az eddig hallott Ige? Mit változtatott? Csak annyit, hogy sok mindent tudok? Sok mindent ismerek az Igéből? Mi a változás a gyakorlati életemben? Az eljárásomban, tetteimben, magatartásomban? Ne nyugodjunk abba bele, ha semmi változás nincs, csak a fejünk nő. Nem! Ez nemcsak, hogy kevés, hanem ítélet lesz majd ránk nézve. Még abba se nyugodjunk bele, ha csak keveset változott. Isten akarata az, hogy Krisztushoz hasonlókká legyünk. Ámen. Debrecen, 2008. április 13.