Ézs 5,21 „Jaj azoknak!” – V. A bölcsességről „Jaj, azoknak, a kik magoknak bölcseknek látszanak, és eszesek önnön magok előtt!” Bevezetés Ézsaiás próféta könyvének ebben a részében ez már az ötödik jaj. A protestáns fordítás így hozza ezt a verset: „Jaj azoknak, akik bölcseknek képzelik magukat, és magukat tartják okosnak.” Szeretnék azzal foglalkozni most, hogy ki a bölcs vagy okos, eszes ember Isten szerint, az Ő Igéje szerint. És kik azok, akik magukat okosaknak vagy bölcseknek tartják? És hogy miért jaj azoknak, akik annak tartják magukat? Ki a bölcs? Ki a bölcs ember? Nem is így tenném én fel a kérdést, hanem egyáltalán ki a bölcs? Mert tudniillik a Római levélben a következőt olvassuk: „Az egyedül bölcs Istennek a Jézus Krisztus által dicsőség mindörökké. Ámen” (Róm 16,27). Ez az igevers azt mondja, hogy Isten az egyedül bölcs. Nemcsak ez az egy vers mondja, hanem például az 1 Timótheus 1,17ben is ugyanez van szó szerint, hogy az egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsőség örökkön örökké. A Júdás levelének is a 25. versében ugyanezt mondja: „Az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak, dicsőség, nagyság, erő és hatalom most és mind örökké.” Tulajdonképpen Isten egyedül a bölcs. Nincs rajta kívül más, aki bölcs lenne. Miért? Mit is jelent a bölcsesség tulajdonképpen? Ha a Mózes 1. könyvének a 3. részéből két verset elolvasunk abból a történetből, amikor az ember elbukott, ott a következőt olvassuk, az ördög azt mondta Évának: „Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek, mint az isten: jónak és gonosznak tudói. És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kívánatos az a fa a bölcsességért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék…” (1Móz 3,5-6). Azt mondja, hogy az a fa kívánatos a bölcsességért. Mert mit mondott az ördög? Azt mondta, hogy ha esztek belőle, olyanok lesztek, mint Isten, tudjátok, hogy mi a jó, és mi a rossz. Most ezt egy kicsit kibővítve úgy mondhatnánk, hogy az asszony azt gondolta, hogy az lesz a bölcsesség, hogy ha úgy lát mindent, ahogyan Isten látja. Mert a bölcsnek nyitott szeme van, és a maga valóságában látja a dolgokat, és el tudja dönteni, hogy mi a rossz, és hogy mi a jó. Igazán tudja, hogy mi a rossz, és mi a jó. Látja az összefüggéseket, nem csak az orra hegyéig lát. Látja a dolgoknak az egymásra hatását, és látja még a szíveknek a szándékait is. Mert Isten ilyen. Más kérdés, hogy az ördög ezt hazudta, és nem így lett, de mikor Éva ezt hallotta, azt mondja, na, ez a bölcsesség, és ezért kívánatos az a fa, és evett róla. Az értelmező szótár azt mondja, hogy a bölcs az nagy tudású, tapasztalt, megfontolt, és érett ítélőképességű. Tulajdonképpen csak Isten ilyen. Nagy tudású. Mi a nagy tudás? Mennyit tud az ember? Minél többet tud egy ember, annál inkább tudja, hogy nem tud semmit. Annál inkább látja parányiságát, és annál inkább látja, hogy mennyi minden van még, és nem ismeri, nem tudja. A mindentudó, az igazán nagy tudású csak Isten. És ki az, aki tapasztalt? Mit tapasztalunk mi, nyúlfarknyi, földi életünkben? Nem mondhatnánk, hogy nagyon tapasztaltak vagyunk. És ki az, akinek érett az ítélőképessége? Nem hiába mondja Isten az embernek: ne ítéljetek! Bízzátok az ítéletet rám. Mert csak Ő az, aki helyesen ítél. Tehát egyedül csak Ő a bölcs.
Milyen bölcsesség van? De akkor feltehetjük a kérdést, hogy miért tartják az emberek magukat vagy egymást bölcsnek? Sőt, miért mondja Isten Igéje is, tehát maga Isten is némely emberre, hogy bölcs? Mert például azt mondja az Úr Jézus, hogy a bölcs ember kősziklára építi a házát, a bolond ember homokra. Vagy azt mondja az Efézus 5,15-ben, hogy ne úgy járjatok, mint bolondok, hanem, mint bölcsek. Ezt embereknek mondja, hívő embereknek. Na, ehhez tudnunk kell azt, hogy az Isten Igéje kétféle bölcsességet különböztet meg: van isteni bölcsesség, és van nem Istentől származó bölcsesség. A nem Istentől származó bölcsességből is többféle van, különböző néven nevezi az Ige. Én ezt most röviden szeretném elsorolni, hogy hogyan nevezi ezt Isten, és ideteszek egy-egy Igét ezzel kapcsolatban. Nevezi ezt emberi bölcsességnek. Például így olvassuk: „És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcseségnek hitető beszédiben állott, hanem léleknek és erőnek megmutatásában. [Tehát van ilyen emberi bölcsesség.] Hogy a ti hitetek ne emberek bölcseségén, hanem Istennek erején nyugodjék” (1Kor 2,4-5). Nyilvánvaló, hogy amit itt emberi bölcsességnek nevez, az nem isteni eredetű, nem Istentől való. Aztán ugyanezt nevezi világi bölcsességnek: „Bölcseséget pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek bölcseségét” (1Kor 2,6). Aztán ugyanerről azt mondja, hogy ez a bölcsesség testi: „Mert a mi dicsekedésünk ez, lelkiismeretünk bizonysága, hogy isteni őszinteséggel és tisztasággal, nem testi bölcseséggel, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk a világon, kiváltképen pedig ti köztetek” (2Kor 1,12). Nem testi bölcsességgel. A legmegdöbbentőbb Ige a Jakab levelében van erről a bölcsességről. Ezt így olvassuk: „Ez nem az a bölcsesség, amely felülről jő, hanem földi, testi és ördögi” (Jak 3,15). A Vida féle fordítás így hozza ezt az igeverset: „Ez nem felülről jövő bölcsesség, hanem földön levő, [tehát földi] lélekből fakadó, [lelki] és démoni.” Tehát ami világi bölcsesség, ami ebben a világban van általában, az emberi. És benne van az embernek mind a három része: testi, lelki, lélekből fakadó, és démoni, ördögi, mert az embernek, amíg Krisztusban új életet nem kap, addig a szellemét a démonok, a Sátán uralja. És ezért ez a bölcsesség sátáni, démoni. Az isteni és világi bölcsesség Ezzel szemben az isteni bölcsesség, arról azt mondja Istennek az Igéje, hogy felülről való. Itt a Jakab levelében is olvastuk, hogy ez nem felülről való, hanem földi, testi, ördögi, de a felülről való bölcsesség a következő versben az ilyen és ilyen. Az egyik igevers ezt Isten bölcsességének nevezi. Elolvasom: „Hanem Istennek titkon való bölcseségét szóljuk, azt az elrejtettet, melyet öröktől fogva elrendelt az Isten a mi dicsőségünkre” (1Kor 2,7). Istennek a bölcsessége. Vagy a Római levélben is olvashatunk még ezt az Igét, ideteszem: „Óh Isten gazdagságának, bölcseségének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei, és kinyomozhatatlanok az ő útai!” (Róm 11,33). Tehát úgy beszél itt, hogy van Istennek gazdagsága és Istennek bölcsessége, és ennek van mélysége. Isteni bölcsesség. A Kolossé 1-ben pedig úgy nevezi ugyanezt a bölcsességet, hogy szellemi bölcsesség. Hogy betöltessetek minden szellemi bölcsességgel és értelemmel (Kol 1,9). Tehát ami nem Istentől ered, az világi, emberi, földi, testi, lelki, ördögi, ami pedig Istentől ered, az Istennek a bölcsessége, felülről való, és szellemi bölcsesség. Akinek isteni bölcsessége van, akire azt mondhatja Istennek az Igéje, hogy ez az ember bölcs, annak azért van, azért bölcs, mert kapta. Istentől kapta. Nem a magáé. Éppen ezért az ilyen ember alázatos ember is. Akiben isteni bölcsesség van, az mindig alázatos ember. Akiben nincsen isteni bölcsesség, hanem ez a világi, földi, testi, démoni bölcsesség van, az mindig felfuvalkodott ember. Az nagyon is tudja, legalábbis úgy gondolja, úgy képzeli, hogy ő mennyire bölcs. És ezekre mondja Ézsaiás könyvében, hogy jaj azoknak, akik bölcseknek képzelik magukat, akik okosoknak ítélik magukat. Mert tulajdonképpen az ilyen emberek
becsapottak. Erre a sátáni, démoni hatásra képzelik magukról, hogy valakik vagy valamik, bölcsek, okosak. Nem tudják, hogy kik valójában, hogy nincsen isteni bölcsességük, és ezért ami van nekik, az nem nevezhető bölcsességnek, hanem bolondságnak és oktalanságnak. Ez a kétféle bölcsesség teljesen kizárja egymást, kölcsönösen kizárja egymást. Egy emberben vagy isteni bölcsesség van, vagy világi. Akiben az isteni bölcsesség van, az ha erre a bölcsességre támaszkodik, akkor nem gondolkozik testi, földi e világi bölcsesség szerint. Akiben pedig e világi bölcsesség van, mert nincs benne még isteni bölcsesség, az nem tud Isten gondolata szerint gondolkozni. Nem is érti meg. Bölcsesség vagy bolondság? Elolvasok egy Igét az 1. Korinthusi levélből: „Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje. Mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcseségét és az értelmeseknek értelmét elvetem. [Milyen bölcsességről, és milyen értelemről van itt szó? Nyilván a földiről, e világiról.] Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcseségét? Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket. Mert egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcseséget keresnek. Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot; Ámde magoknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcsességét. Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél. Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hivattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek; Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket; És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse: Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem. Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcseségül lőn nékünk Istentől, és igazságúl, szentségül és váltságúl: Hogy, a mint meg van írva: A ki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék” (1Kor 18-31). Tehát ebben a felolvasott Igében arról van szó, hogy e világnak van bölcsessége, de Isten ezt bolondsággá teszi. Ama napon, amikor kiderül, hogy ahogy ez a világ gondolkozott, és ahogy bölcsnek képzelte magát abban, hogy például: Az a bölcs ember, aki sok gazdagságot tud gyűjteni ezen a földön. Az a bölcs ember, aki ilyen vagy olyan tudományokban ilyen meg olyan tudományos fokozatot ér el. Az a bölcs ember, aki ilyen meg olyan pozíciót tud szerezni ebben a világban, netalán eljut a kormányig, vagy miniszterelnök lesz, vagy köztársasági elnök, vagy nem tudom, micsoda. Az a bölcs ember, aki ismert, akit körülrajonganak. Azt mondja Isten, hogy ezt ama napon mind bolondsággá fogja tenni. Meg fog látszódni, hogy ez nem bölcsesség volt, hogy ezután törekedett, hanem bolondság. Viszont akik e világ bölcsessége szerint gondolkoznak, azok meg azt látják bolondságnak, amit Isten ajánl, és amit Isten ígér. Azt mondják, hogy keresztről való beszéd, hogy Krisztus meghalt a bűneinkért? Hagyjuk, ez bolondság! Majd én megváltom magam, majd én tudom, hogy mit kell nekem tenni. Az, hogy azt mondja Jézus Krisztus, hogy „aki én utánam akar jönni, az is vegye fel a keresztjét, tagadja meg magát, és úgy kövessen engem?” Hát ez is bolondság! Hát miért kell magam megtagadni? Ki kell inkább élni magam, meg kell valósítani inkább magam. De ama napon nyilvánvalóvá lesz, hogy aki meg akarta tartani az életét, elvesztette, és semmi nem marad belőle. De aki elvesztette az életét úgy, ahogy az Úr Jézus Krisztus mondja, hogy „én érettem tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztjét”, az mindent megnyer. És ama napon e világnak a bölcsessége bolondság lesz. Amit a világ bolondságnak tartott, ahogy a hívők
eljárnak, meg amit Isten Igéje mond, ama napon nyilvánvalóvá lesz, hogy az volt a bölcsesség. Még egy Igét idetennék: „Érzéki ember [lelki ember] pedig nem foghatja meg az Isten lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg” (1Kor 2,14). Tehát aki lelki ember, akinek nincsen krisztusi Szelleme, még nem szellemi ember, hanem csak ez a földi bölcsessége van, azok az emberek nem foghatják fel az Isten Szellemének dolgait. Nem tudják megérteni, és ezért mondják bolondságnak. De ha egy ember így hal meg, hogy mindaz, amit Isten felkínál, az bolondság az ő számára, és azt tartja bölcsességnek, ahogy ő gondolkozik, magát tartja bölcs embernek, a maga gondolatai az okos gondolatok, akkor úgy van, ahogy olvastuk Ézsaiásnál: Jaj azoknak, akik bölcseknek képzelik magukat! Jaj, azoknak, akik okosak az önnön szemeik előtt! Amikor azt hiszi az ember, hogy bölcs Most nézzünk meg egy néhány Igét még máshonnan is, hogy mit mond Isten arról az emberről, aki e világ szerint bölcsnek gondolja magát. A Példabeszédek könyvében azt olvassuk: „Láttál-é oly embert, a ki a maga szemei előtt bölcs? A bolond felől jobb reménységed legyen, hogynem mint a felől!” (Péld 26,12). Most itt arról is szó van, nyilvánvaló, hogy még a világi emberek között is vannak olyanok, akik különösen bölcseknek és okosaknak tartják magukat. Semmiféle tanácsot nem fogadnak el. Neki senki ne mondjon semmit, mert ő mindenkinél okosabb. Nyilván az ilyen ember sokszor még a világiak szemében is megvetésre méltó, és olyan dolgokat csinál majd, amire azt mondja itt Istennek az Igéje, hogy még a bolond felől is jobb reménységünk lehet, mint az ilyen ember felől, aki annyira felfuvalkodott, és annyira kevély, hogy ilyen okosnak tartja magát, és senkitől nem fogad el semmiféle tanácsot. De most én elsősorban nem ilyenről szeretnék szólni, hanem arról szeretnék szólni, amikor egy ember a maga gondolkozását bölcsességnek tartja, amikor Istennek az Igéjét bolondságnak tartja. Amikor azt az utat, amit az Úr Jézus Krisztus mond nekünk, és amit be is mutatott, rossznak tartja, és azt tartja jónak, ahogy általában a világ gondolkozik. És ebben a gondolkozásmódjában ő erős és szilárd, és azt mondja, hogy igen, ez a bölcs dolog, hiszen az emberiségnek nagy része így gondolkozik, hiszen száz emberből kilencvenkilenc így gondolkozik. Tehát mégiscsak ez a jó út, mégiscsak ez az okos, ez a bölcs, ez az értelmes. Amíg egy ember így gondolkozik, azt mondja Isten Igéje, hogy addig a bolond felől jobb reménységünk lehet, mint az ilyen ember felől. Mert az ilyen ember bolondabb a bolond embernél. Annyira öntelt, és annyira kevély, hogy semmit nem tud neki Isten mondani, és semmit nem tud felfogni a szellemi dolgokból, és az örökkévaló dolgokból. Jaj neki, mert az elkárhozás felé halad, a halál felé, a sötétség felé halad! A Példabeszédek könyvéből egy másik Igét olvasok el: „A ki bízik magában, bolond az; a ki pedig jár bölcsen, megszabadul” (Péld 28,26). Aki magában bízik - az ilyen világi bölcsességű ember magában bízik, mert az egész világ magában bízik tulajdonképpen. Majd mi itt megvalósítjuk! Egy olyan életet, ami szép lesz, ami jó lesz, ami paradicsomi lesz, majd én elérem, amit kell. Elég erős a karom, elég okos az eszem, majd én tudom, hogy mit kell. Azt mondja itt Istennek az Igéje erről, hogy aki bízik magában, az bolond. Bölcsen kellene ahhoz járni, hogy megszabaduljon az ember. Aki pedig bölcsen jár, az megszabadul. A Római levélnek az 1. részében azt olvassuk úgy általában az emberekről, hogy magukat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek. Ki is keresném az Igét, hogy milyen összefüggésben mondja ezt Isten: „Mert bár az Istent megismerték [a teremtésből, az Ő alkotásaiból, az egekből], mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett. Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek; És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak
képmásával. Annakokáért adta is őket az Isten szívök kívánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék” (Róm 1,21-24). Majd utána le vannak írva ezek a bűnök. Nézzünk szét a világban! A magát bölcsnek valló ember állati színvonalra süllyed le. Sőt, néha még alábbvaló dolgokat tesznek, mint az állatok. Itt le van írva, nem akarom elolvasni ezeket az Igéket, hogy mit tesz a magát bölcsnek valló ember. És miért? Jaj nekik, mert bölcsek önnön maguk előtt a saját ítéletük szerint! De amit Isten ajánlana, az egyedül bölcs Isten, arra nem hallgatnak. Nem tartják méltónak, hogy ismeretükben megtartsák. Hogy mindennel foglalkozik az ember, mindenféle hiábavalóságokkal, mindenfajta semmit nem érő dolgokkal, de azt a kincset, amit Isten ad az Ő Igéjében, az a kincs nem kell. A bölcs ember kotorászik a szemétdombon, szedi össze a szemeteket, a szemét dolgokat. Isten ott van fölötte, és egy színarany koronát tart, dicsőséget és méltóságot, mert arra hív az Úr, Aki az Ő országába, az Ő dicsőségébe hív. És az ember azt mondja: ez a bölcs dolog, ha itt a szemétdombon összeszedek egy kis szemetet. Ez a bölcs dolog. Fel sem néz, hogy Isten mit ígér neki, és mire hívja. Mert nem méltatja Istent arra, hogy feltekintsen, nem méltatja, hogy ismeretében megtartsa. Azt mondja Jeremiás próféta az egyik helyen, hogy megvetették az Isten Igéjét, micsoda bölcsességük van azért nekik? Mi marad az embernek, ha Istent és Isten Igéjét megvetik? Még egyet ideteszek: „Ne legyetek bölcsek ti magatokban” (Róm 12,16). A Korinthusi levélben pedig azt olvastuk, hogy valaki bolond legyen, hogy bölccsé lehessen. Amikor valaki egyszer csak rájön arra, hogy amit eddig nagynak, értékesnek, bölcs dolognak tartott, ez mind bolondság, és azt mondja magáról, hogy én is bolond vagyok, és bolondul éltem, akkor van remény arra, hogy bölcs lesz majd, mert kinyitja a szemét Isten Igéje előtt. Addig, míg okosnak tartja magát, addig erre nincs remény. Ezért mondja, hogy a bolond felől több reménységed legyen, mint a felől, aki bölcsnek képzeli önmagát. Néhány jellemvonás Nézzük meg, hogy milyen a maga szemei előtt bölcs ember. Persze, rengeteg Ige van, én nem akarom ezeket felsorolni, de négyet szeretnék idetenni, és ezekből is látjuk az ellentétet. „Bölcsebb a rest a maga szemei előtt, mint hét olyan, a ki okos feleletet ád” (Péld 26,16). Van egy lusta ember, egy rest ember, és ezt a rest embert le is írják itt az előző versek: „Azt mondja a rest: ordító oroszlán van az úton! Oroszlán van az utczákon! Mint az ajtó forog az ő sarkán, úgy a rest az ő ágyában. Ha a rest az ő kezét a tálba nyujtotta, resteli azt csak szájához is vinni. Bölcsebb a rest a maga szemei előtt, mint hét olyan, a ki okos feleletet ád” (13-16. vers). Egy lusta ember sok mindent kitalál, hogy ő miért lusta, megokolja, megindokolja. Nem megyek ki, oroszlán van az úton, meg a tereken. Ezért nem dolgozok, ezt azért nem csinálom, azt azért. És ő olyan bölcsnek tartja ebben magát, bölcsebbnek, mint hét olyan, aki igazán bölcs! Ehhez hasonlóan egy másik: „Bölcs az ő maga szemei előtt a gazdag ember; de az eszes szegény megvizsgálja őt” (Péld 28,11). Na, ez a két véglet. A gazdag ember és a lusta ember. Korábban is szó volt az Ézsaiás 5-ben a gazdagságról, akik dolgoznak, gürcölnek, ügyeskednek, mindent megragadnak, nem nyugszanak, hogy gyűjtsenek, hogy ők gazdagok legyenek. És ha gazdag lesz, bölcsnek tartja magát. Bölcs vagyok, elértem dolgokat. A másik az ellentétje. Azt mondja: á, nem ez a bölcsesség. Ez a bölcsesség, hogy csak nyugodtan élni, másokra szorulni, én nem csinálok semmit, de mégis eszek, mégis iszok. Ha nem tetszik, akkor még azt sem. De hát ez a jó élet, ez a tunya henyélés. És ha nem szó szerint vesszük azt, hogy forog az ágyában, és nem megy sehová, hanem úgy gondolunk erre, hogy mennyi ember van, aki nem akar bizonyos dolgokat megtenni, hiszen „mi hasznom van nekem ebből?”, „mi kényelmem származik nekem ebből?” Másokért nem teszek egy keresztbe szalmaszálat sem, de mindenki énérettem tegyen. És okosnak és bölcsnek tartja magát, hogy mindenkit kihasznál, ő senkinek nem ad semmit, de mindenkitől vár valamit. Bölcsebbnek tartja magát.
És így van az ember addig, amíg nincsen isteni bölcsessége. Földi dolgokban kitűz valami célt, egyiknek az a cél, hogy nyugodtan éljek, ne dolgozzak, másiknak az, hogy gazdagságom legyen, harmadiknak az, hogy híres legyek, és hogyha ezt eléri, bölcsebbnek tartja magát, mint hét igazán bölcs ember az Isten gondolata szerint. Azt mondja: mit tudtok ti, például ti, hívő emberek? Mit értetek el ti ebben a világban? Mennyit dolgoztok ti? Mennyit dolgoztok másért? És nincsen semmitek mégsem. Tehát egészen más a szemlélet. Ez ördögi, démoni. Isten pedig tudja azt, hogy most vetés van még, az aratás majd eztán következik. Nem most aratunk. Most vetünk. Na, még a Példabeszédekből két Igét ideteszek: „Az igaznak szája bőségesen szól bölcseséget; a gonoszság nyelve pedig kivágatik” (Péld 10,31). Azt mondja, hogy az igaz szája szól bölcsességet. Aki bölcs, az igazat beszél. Na, a világban nem ez a bölcsesség. Áh, egyáltalán nem! Ki tud nagyobbat hazudni. Ki tud nagyobbat ígérni úgy, hogy maga is tudja, hogy ezt nem fogja beteljesíteni. Ki tud jobban eltagadni dolgokat. És ezt tartják bölcsességnek, hogy ennek így mondtam, annak úgy mondtam, és átlavíroztam a dolgokon. De azt mondja Isten Igéje: kivágatik az ilyen nyelv. Sőt, nemcsak a nyelv vágatik ki, az egész ember. Aki pedig igazat beszél, annak azt mondják, hogy bolond vagy. Miért kell megmondani az igazat? Miért kell még önmagadra is terhelő dolgokat mondani? Miért kell mindig megmondani, hogy így van, és úgy van? Legalább a magad javára egy kicsit, ha nem is hazudsz, de úgy kétértelműen állíts be dolgokat. Nem. A bölcs az igazat beszéli. Az igaznak szájából, ahogy itt olvastuk, az bőségesen árad a bölcsesség. Bőségesen szól bölcsességet. A gonoszság nyelve kivágatik. És a 11. részben ezt olvassuk: „Kevélység jő: gyalázat jő; az alázatosoknál pedig bölcseség van” (Péld 11,2). Vagyis, azt mondhatjuk, hogy ha egy ember kevély, abból gyalázat fog következni. A kevélység után mindig gyalázatos bukás következik, de az alázatosaknál bölcsesség van. Úgy mondhatjuk: a bölcs ember alázatos ember. Soha nem kevélykedik. Ezzel is kezdtem. Akinek isteni bölcsessége van, tudja, hogy nem az övé, hanem Istentől kapta, és az ilyen ember alázatos. Kinek ad Isten a maga bölcsességéből? Hogy valaki kaphasson ebből a bölcsességből, egyszer rá kell arra jönnie, és ha az ember igazán őszinte a szívében, rá is jön arra, hogy amit a világ bölcsessége szerint elért ebben a világban, az nem teszi őt boldoggá. Nem elégíti meg, üres marad a szív. Hány híres ember lett már öngyilkos? Hány gazdag ember sóhajtozott már, hogy mindenemet odaadnám, csak boldog lehetnék. De nem az. Nem elégíti meg az embert. És itt, amikor valaki kezd erre rájönni, hogy valami sántít az én bölcsességemmel, akkor Isten keresi ezt az embert, és akkor kezd valamit megérteni az ilyen ember az Isten szeretetébő, és kereséséből, mikor csődbe jut az élete. Azt olvassuk a Példabeszédek könyvének a 9. részében: „A bölcsességnek kezdete, az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség” (Péld 9,10). Tehát amikor valaki nem tartja már magát olyan nagyon bölcsnek, és kezdi félni, tisztelni Istent, itt kezdődik el a bölcsesség. És ott folytatódik, hogy kezdi ismerni a Szentet. Hogyan kezdi ismerni? Legelőször az Ő Igéjéből ismerhetjük meg Istent. És a Timótheusi levélben olvasunk is ilyet, azt írja Pál apostol, hogy „..gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölcscsé tehetnek….” (2Tim 3,15). De a kettő együtt megy: nem elég csak az írásokat tudni, ha nincs isteni félelem. Lehet akkor okos teológiai professzor is, akárki, teljesen világi bölcsességgel, semmit nem fog megismerni az Isten bölcsességéből. Csak ha az istenfélelem ott van a szeme előtt, akkor ebben az istenfélelemben kinyílik előtte a Szentírás, és megismeri azt, Akiről szól. A Szentírás pedig Isten Fiáról, Jézus Krisztusról szól. Minden Róla szól. Mert csak Ő általa lehet menni az Atyához. És a Kolossé levélben így olvassuk, hogy „…az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére. A melyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve” (Kol
2,2-3). Rájön az ember arra, hogy Krisztusban van minden bölcsesség, minden ismeret elrejtve. Ha Őt ismerem, akkor ismerem a bölcsességet, és ha Ő az enyém, akkor van bölcsességem. Ha Ő nem az enyém, akkor nincs bölcsességem sem. Így olvastuk a Korinthusi levélben, hogy Krisztus adatott nekünk Istentől bölcsességül, szentségül és váltságul. Ha Ő az enyém, bölcs vagyok, amíg Ő nem az enyém, nem vagyok bölcs Isten szerint. Tehát az Úr félelmével, az Ige ismeretével kezdődik, és eljut odáig, hogy Krisztus. Benne van minden elrejtve. Hogyan kapjuk ezt a bölcsességet? Hogy milyen úton-módon kapjuk meg ezt, még egy-két dolgot idetennék mellé. „A vessző és dorgálás bölcseséget ád; de a szabadjára hagyott gyermek megszégyeníti az ő anyját” (Péld 29,15). Aki féli Istent, és ismeri Krisztust, Isten gyermeke lesz. Isten, ahhoz, hogy igazán bölcsek legyünk, megdorgál és megfenyít bennünket. Ezért mondja itt az Ige, hogy a vessző és dorgálás bölcsességet ad, mert itt mondja, hogy a gyermek elméjéhez köttetett a bolondság. Sok mindent nem értünk meg másképpen az Isten Igéjéből sem, ha az Úr át nem visz nehézségeken, fenyítéseken, szenvedéseken, a kékek a sebek, belső részekig ható csapások távoztatják el a gonoszt. De ez bölcsességet ad. „Fenyítsd meg a te fiadat, és nyugodalmat hoz néked, és szerez gyönyörűséget a te lelkednek” - ezt mondja a következő vers. De még valamit, hogy Isten hogyan vezet el bennünket odáig. A Példabeszédek 9,8-ban azt olvassuk, hogy fedd meg a bölcset, és szeret téged. Érdekes, hogy amikor már bölcsek vagyunk, mert féljük Istent, és Krisztus a miénk, és Ő fenyít bennünket, fedd bennünket, jobban szeretjük. De ez vonatkozik arra is, amikor valaki ember fedd meg bennünket. Ha bölcsek vagyunk, szeretjük. Ha bolondul gondolkozunk (mert Isten gyermeke már nem bolond, de gondolkozhat bolondul), megsértődünk, és haragszunk rá. Ez bolond gondolkozás. De Isten gyermeke bölcs, és ilyen bölcsen gondolkozzon, szeressen, hogyha valaki megfedd. Ez egyúttal alázat is. A 90. zsoltárban azt imádkozza Mózes: Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Bizony, eltelik ez az élet. Ne világi bölcsesség szerint gondolkozzunk. Úgy gondolkozzunk, hogy Uram, minden napon taníts, mindenen keresztül taníts, hogy bölcs legyen a szívem. Isteni bölcsesség legyen bennem, isteni értelem, átlátása a dolgoknak, hogy bölcs szívhez jussak. Alázat Már említettem, hogy a bölcs emberre, aki Isten szerint bölcs, jellemző az alázat. A Példabeszédek könyvének a 30. részében egy érdekes Igét olvasunk. Az első verset az új fordítás szerint olvasom el: „Agurnak, a Jáké fiának beszédei, prófécia, melyet mondott: Elfáradtam Istenem, elfáradtam Istenem. Végem van. Minden embernél tudatlanabb vagyok én, nincs emberi értelem énbennem. Nem tanultam bölcsességet, hogy a Szentnek ismeretét tudnám. Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna? Kicsoda fogta össze a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a vizet az ő köntösébe? Ki állapította meg a földnek minden határait? Ki ennek a neve? És kicsoda ennek, fiának a neve, ha tudod?” (Péld 30,1-4). Látunk itt egy alázatos embert, aki azt mondja: Istenem, elfáradtam. Végem van. Nem vagyok bölcs, tudatlan vagyok. Nem tudom, ki ment fel az égbe, nem tudom, ki az Ő Fia, mi az Ő Fiának a neve. Jól látta önmagát. Ezt csak azért hozom példának, hogy a bölcs ember alázatos ember, ismeri a maga korlátait. Azonban akik Krisztuséi, azok már tudják, hogy ki ment fel az égbe? És ki az, aki előbb alászállott? És, hogy miért jött le erre a földre? És hogy mikor felment, nem egyedül ment, foglyokat vitt fogva. És mindenkor diadalra vezet bennünket. Ismerjük a nevét: Jézus Krisztus a szabadító, aki bölcsességül lett nekünk. És már nem mondhatjuk magunkat tudatlannak. De az alázat, az bennünk marad ugyanúgy. Mint ahogy ennek az Agurnak, Jáké fiának ott volt az alázat a szívében. A bölcs ember az mindig alázatos ember.
Befejezés Egy Igével fejezném be: „Kicsoda köztetek bölcs és okos? Mutassa meg az ő jó életéből az ő cselekedeteit bölcsességnek szelídségével. Ha pedig keserű irigység és czivódás van a ti szívetekben, ne dicsekedjetek és ne hazudjatok az igazság ellen. Ez nem az a bölcsesség, a mely felülről jő, hanem földi, [lélekből fakadó] testi és ördögi. Mert a hol irigység és czivakodás van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van. A felülről való bölcseség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató” (Jak 3,13-17). Figyeljük meg ezeket, hogy milyen a földi bölcsesség, ez a démoni bölcsesség? Azt mondja, hogy ha valakiben irigység van, keserűség, civódás, civakodás, háborúság, ne hazudjon, és ne mondja, hogy benne az isteni bölcsesség munkálta ezt. Ez az emberi, ez a földi bölcsesség. Ez van a világban. Ahol a felülről való bölcsesség van, az a felülről való bölcsesség először is tiszta. Ezt nagyon szeretném aláhúzni, hogy először is tiszta. Ezért mond igazat, szó volt erről az előbb. Ezért alázatos, ezért nem tűr szennyet, vagy mocskot. Először is tiszta. De azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmas, jó gyümölcsökkel teljes. Nem kételkedik, nem képmutató. Ez a szeretet. Ilyen a felülről való bölcsesség. És a 18. vers: „Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, a kik békességen munkálkodnak.” Jaj azoknak, akik bölcsek önmaguk előtt. Jaj azoknak, akik okosaknak tartják magukat, mert valamit elértek ebben a világban. Jaj azoknak! És békesség azoknak, áldás, és dicsőség azoknak, akikben isteni bölcsesség van, és akik így élnek, ahogy leírja itt Jakab levele is, hogy milyen a felülről való bölcsesség! Ámen. Debrecen, 2003. március 12.
