MERT ÉLNI JÓ…
2 0 0 6 „A fenyők szélsóhajokat küldenek idegen, messzi síkokra: Jaj nekünk, magányos fáknak, jaj nekünk itt a tetőn!”
Dsida Jenő Törpefenyők jaja Opálos árnyak a bérci bordán, töprengő törpefenyők. Úgy elfogyott az élet idefenn! Szürkés fehérség, csend, hideg, az ég peremén szúró csillagok s néha robogva, zuhanva dörgő lavinák. A fenyők szélsóhajokat küldenek idegen, messzi síkokra: Jaj nekünk, magányos fáknak, jaj nekünk itt a tetőn! Apáink dárdás üstöke még a felhős egekbe döfött, unokáink már ki sem látszanak a hó alól.
(Részlet: Dsida Jenő/ Leselkedő magány c. verseskötetéből)
Tisztelt Olvasó! Amikor 2004 októberében a Tábortűz c. havilappal közösen meghirdettük a „Mert élni jó…” c. irodalmi pályázatot, még nem sejtettük, milyen természeti csapások tanúi leszünk. A sok közül az egyik minket is érint. Kevés olyan család él Szlovákiában, aki valamilyen formában ne látogatott volna el a Magas Tátrába. Sok híres ember erőt és ihletet merített a csodálatos látványból és a felejthetetlen fenyőillatból. Sok ember nyerte vissza egészségét a tátrai szanatóriumokban. Sok kisgyerek sírt esténként az anyuka után, de valahogy meg kellett szabadulni attól a csúnya köhögéstől… És sok ember élvezte a táj szépségét csak úgy. Sétált, túrázott, hegyet mászott, és valahol a lelke mélyén úgy érezte, hogy „élni jó…” A 2006-os naptári összeállítással kívánunk a Magas Tátrának mielőbbi felépülést, sok boldog facsemetét és sok látogatót! Itt szeretnék köszönetet mondani a pedagógusnak, gyermekpszichológusnak, szülőnek, és a gyerek-zsűrinek, hogy segítségemre voltak a levelek feldolgozásában, valamint a Tábortűz főszerkesztőjének, aki támogatja tevékenységünket. A zsűri értékelése megjelent a Tábortűz 2005. júniusi számában. Puha Julianna a –KUPIDO– Polgári Társulás alapító tagja
2006 Célunk nem a tehetségek felkutatása, hanem az életérzés ápolása.
A naptár a következő 14 alapiskolás: Bartos Csilla, Bölcs István, Gyöpös Lajos, Izsmán Gyöngyi, Kázmér Nikoletta, Kiss Bernadett, Kontár Szilvia, Lábadi Enikő, Lieskovsky Edina, Ludas Gabriella, Márton Erik, Sulczi Alexandra, Takács Róbert és Zubricky Franciska írását tartalmazza. A fényképes illusztráció: válogatás Puha Dávid felvételeiből, melyek 2005 februárjában a Magas Tátrában készültek. A szöveget (rangsorolás nélkül) válogatta és összeállította: Puha Julianna
„Ó, Uram, mond meg nekem, miért a fájdalom és miért a könnyek a fáradt arcokon. Add, hogy elfogadjam a tőled kapott életet, és tudom, hogy a szenvedés nem általad született. Mint ág, téltől tavasz felé száraz, de életre vágy, Úgy várom, hogy a lelkem rügyét valaki bontsa már! Mert kell, igen kell nekem egy igaz és hű barát, Aki véd és átkarol, ha látja mindazt, mi bánt!” Egyszer talán minden ember rájön arra, hogy az élet ajándék. Egy ajándék, amit csak úgy nem dobhatunk el! Vannak az életben nehéz pillanatok, hullámvölgyek, de akkor is meg kell állnunk a saját lábunkon. Nem veszthetjük el a reményt! Hiszen élni jó! Annak ellenére is, hogy vannak a világon szörnyű dolgok is. Nap, mint nap hallom a rádióban, olvasom az újságban a rosszabbnál rosszabb híreket. Túszejtés, robbantás, repülőgép eltérítés. Én nem értem, miért van a világon annyi háború, annyi veszekedés, amikor az életet azért kaptuk, hogy boldogok legyünk. Annyi csodás pillanat van az életben: a gyerekek vidám, gondtalan napjai, a fiatalkor gyönyörű percei. Nekem már örömet okoz egy séta is a természetben. Hallgatom a madarak csicsergését, és úgy érzem, gazdagabb vagyok egy érzéssel. Lehet, hogy más nem tud úgy örülni ezeknek a pillanatoknak, és itt egy idézet jut az eszembe, ami így hangzik: „Szegény az, aki nem ismeri a rosszat, mert nincs mihez viszonyítania a jót. Én boldog vagyok, várom a holnapot, szeretek élni, naponta megölelni a fákat és tisztelem a sziklákat.” Szeretek élni, és minden apróságnak tudok örülni. Bár vannak emberek, akik ezt nem értik. Aki nem tud semminek örülni, annak nehéz elmagyarázni, hogy az élet szép. Igaz, nem mindig tündérmese! Talán több benne a rossz, mint a jó. Én mégis szépnek látom. Vannak céljaim, amit el akarok érni. Sok mindent várok az élettől. Tudom, hogyha a jó utat választom, az életem egy gyönyörű mese lesz, amit senki nem rombolhat szét. Magamnak építem. „Miért nem ég bennem az égi fény, miért van gyűlölet a jó helyén? Miért nem látom már a célt, a gyönyörű célt, amit nekem itt tennem kell. Nézd, mennyi rohanó ember, lassan sorsuk elér. Gyerekek kiáltó hangja, ha szól, fülükig süketen ér! Jöjjön egy jobb világ miránk, legyen egy boldogabb hazánk az égben fent s a földön lent!” Szeretek élni!
Ludas Gabriella Tallósi Alapiskola 9. osztály
Még nem vagyok felnőtt, önálló keresetem sincsen. Talán nem túlzok, ha azt mondom: sokat segítek másokon. Az életünk ajándék, melyet ésszerűen kell felhasználnunk. Segítsünk egymáson, mert soha nem tudhatjuk, mikor lesz szükségünk a viszonzásra!
Az életben egészen apró dolgoknak is lehet örülni. Engem boldogság tölt el, ha a meghitt, téli estékre gondolok, melyeket a családommal töltök. Főleg karácsony közeledtével. Ilyenkor az egész család összeül, és elmeséljük az élményeinket. Megfigyeltem, hogy ezen összejövetelek alkalmából még az örökké veszekedő testvéreim is megkomolyodnak…
Izsmán Gyöngyi Felsőpatonyi Alapiskola 9. osztály
Minden egyes napnak örülni kell! Sok rossz van benne, de így fogadd el! Adj szeretetet, kedvességet. Kívánj mindig békességet. Sok jóságot, boldogságot. Teremts mindig igazságot! Süssön a Nap, ragyogjon! A sok gyerek daloljon! Élni jó és bízni kell, Hogy sikereid elérhesd!
Gyöpös Lajos Negyedi Alapiskola 6. osztály
Élni jó, élni mindig jó. Van hogy szép, van hogy rossz. Van hogy édes, van hogy keserű. Jó felkelni, jó lefeküdni, mert élni jó!
Kázmér Nikoletta Királyfiakarcsa
Szeretem az idősebb embereket hallgatni, elmesélik egy-egy élményüket, ahogy felelevenítik mindezeket emlékezetükben. Jó érzés és egyben megható, ahogy azt nevetve, néha könnybe lábadt szemmel adják tovább a fiatalabb nemzedék számára. Nagyszüleim legtöbbet a disznóölésről mesélnek nekem. A disznóölésen mindig jelen volt egy disznóölő, akivel már hetekkel előbb időpontot kellett egyeztetni. A férfiak addig nem kezdtek a munkához, míg egy „kisüstit” vagyis pálinkát meg nem ittak szíverősítőként és bátorításként. Az első nagy gondot a disznó kiráncigálása okozta. Fülén és a két elülső lábán fogva erőltették ki az ólból. Ezután az arra kijelölt személy leszúrta a disznót. Felfogták a vért, amit reggelire megsütöttek, és jóízűen elfogyasztottak. A pörzsölés sem volt egyszerű dolog. Szalmát raktak a disznó testére, amelyet meggyújtottak, így az szépen lassan magában pörzsölődött. A gyerekek is raktak egy kis tüzet, amely körül melegedtek. Miután felbontották az állatot, az asszonyok jó alaposan megtisztították a beleket. Ma már nehéz elhinni azt, hogy abba töltötték a kolbászt, hurkát és a disznósajtot. A húsokat közben feldarabolták, besózták, kicsit állni hagyták, majd fölfüstölve elraktározták. Ezeket a munkákat már délelőtt elvégezték, mivel nagyon korán reggel kezdtek. Délben már friss húsból készült pecsenyét és májpörköltet fogyasztottak. Közben kicsit megpihent a társaság, mert délután el kellett minden edényt mosogatni. Amikor már mindennel elkészültek, megkezdődött a szórakozás, vagyis a disznótor. Előkerültek a kártyapaklik, és a férfiak pénzben játszottak. Valakinek kedvezett a szerencse, valaki azonban sirathatta a nála tartott pénzét. Néha még a falu muzsikusait is meghívták. Sokszor olyan sokáig tartott a mulatozás, hogy az egyik disznóölésből a másikba igyekezett a disznóölő és a rokonság is. A gyerekek másnap, kóstolót vittek a rokonoknak az ölésben készült finomságokból: pl. húslevest, töltött káposztát (negyediesen takartot), hurkát, kolbászt és egy darab húst. Bizony megtörtént, hogy a házigazda másnap a húsos fateknőben csak kisebb húsdarabokat, csontokat, besózott sonkát és szalonnát talált. De ő ezen egyáltalán nem bánkódott, örült, hogy mindenki jóllakott és jól érezte magát. Számára az volt a fontos, hogy együtt volt a rokonság, azaz összetartott a család. Mindig akad valami, ami a fiatalabb nemzedéket érdekli, amiről az idősebbek szívesen mesélnek egy-két érdekességet, s az ilyen életüket meghatározó esemény továbbadása után sokszor hozzáteszik ezt a pár szót is: „Megérte élnem, vagyis élni jó!” Takács Róbert Negyedi Alapiskola 8. osztály
Egyszer egy szegény család vett egy kis fenyőfát, amit elültettek. Ez a fa nem más volt, mint én. A föld, amelybe ültettek, nagyon szokatlan volt. De ami még ennél is szörnyűbb, az a háziak makacs kutyája volt. Állandóan föl-le ugrált rajtam, sőt ami ennél is rosszabb, illemhelynek használt. Így nőttem, nődögéltem, s én lettem a világ legszebb fenyőfája. Mindenki megbámult, és meg szeretett volna venni. A gazdám azonban nem adott oda senkinek.
Egyszer egy nem várt vendég érkezett, aki sok pénzt akart értem adni. Így hát el is adtak. Az ember, akihez kerültem, rögtön fölállított a szobában és feldíszített. Szörnyű volt. Alig kaptam levegőt. Olyan csúnya lettem, hogy nem bírtam magamra nézni. Nem szeretem a csillogó-villogó cuccokat. Sehogy sem éreztem jól magam a bőrömben. De a legrosszabb csak ezután következett. Tudjátok, hova kerültem? Még elmondani is szörnyű. Egy szeméttelepre! Utolsó pillanataimban erre gondoltam! Bárcsak megmaradtam volna egyszerű fenyőfának!
Kiss Bernadett Felsőpatonyi Alapiskola 8. osztály
Engem, Lőrincet, a diófát egy nyári napon ültetett el a Molnár család. Nekem az udvar hátsó része jutott, bezzeg a kutyaól a kutyával együtt a ház mellett volt. Az első érzésem az volt, hogy itt jó helyem lesz. Naponta öntöztek, beszéltek hozzám, és a kutyával is megbarátkoztam. A tél volt a számomra a legrosszabb időszak. Nagyon irigy voltam a karácsonyfára. Ő benn volt a melegen, és a gyerekek szépen feldíszítették. A karácsonyi időszak után a karácsonyfát kidobták, és a szemetesek elvitték a világ végére.
Egy este betörtek Molnárékhoz. Ez után úgy döntöttek, hogy elhagyják a házat és elköltöznek. Egy cég vezetője vette meg az ingatlant. A házat lebontotta, és egy boltot kezdett építeni. Már tudtam, hogy én is útban vagyok. Az utolsó napon elbúcsúztam a madaraktól, a rovaroktól és magamban Molnáréktól is. Jött a fűrész. De még mielőtt kivágtak volna, elhullattam egy diót, s megkértem a szelet, hogy röpítse el messzire, ahol békében és nyugalomban kifejlődhet. „Az élet mindig folytatódik” – gondolta a diófa bölcsen.
Bölcs István Felsőpatonyi Alapiskola 8. osztály
Ezt a történetet egy vén tölgyfa mesélte el, aki egész életét egy szép kertes ház udvarán élte le. Mint minden fa, ő is az ott élő család életét figyelte sok-sok éven át. Látta, ahogy nőnek a gyerekek, születnek az unokák, bővül, boldogul a család, a rokonság. Kedvesen bántak vele, nem törték az ágait, nem véstek a törzsébe. A fa boldog volt, úgy érezte, ő az emberek kedvence. A levelei vidáman susogtak, mikor reggel meglátta a napocskát, a vidám gyerekek arcát. A lágy szellővel, a madarakkal osztotta meg örömét. Szívesen hintáztatta az utca lurkóit akár egész nap, őt a gyerekek mosolygó arca örömmel töltötte el. Sajnos, ez az érzés egy nap alatt megváltozott. Történt ugyanis, hogy a család elköltözött, a fa pedig egyedül maradt. Egyre szomorúbb és szomorúbb lett, már a lágy szellő és a madarak sem tudták felvidítani.
A levelei napról napra szárazabbak, színtelenebbek lettek, míg végül lehullottak. Úgy érezte, egyedül nem érdemes élni, de amire várt, végül bekövetkezett. Ismét megélénkült a ház, egy új család költözött be. A család legkisebb tagja rögtön kiszúrta a szomorú tölgyfát. Mindig ilyen fára vágyakozott. Ha felmászott a magas ágakra, akkor messze ellátott. Ha bánata volt, a fa vastag ágára telepedett. A lomb suhogása megvigasztalta. Új barátra lelt a szép terebélyes fában. A vén tölgyfa mintha megfiatalodott volna, újabb és újabb hajtásokat növesztett, a levelei harsogva hirdették életkedvét. Újra visszatért a vidámság a kertbe, és a fa boldogan zöldellt, élt tovább.
Lieskovsky Edina Felsőpatonyi Alapiskola 8. osztály
Két fiatal fa, az egyik egy tölgyfa, a másik egy kis fenyőfa, ki nem állhatták egymást. Civakodtak, mert a fenyőcske árnyékban tartotta a kis tölgyfát. Közvetlen közelükben egy vén tölgyfa állt. A fa megelégelte a folytonos vitázást, kiabálást és elhatározta, hogy kibékíti őket. - Hé, fiatalok! Már unom ezt a mindennapi harcot. Mi a baj? Tudok segíteni? - Te? Hogy tudnál te nekünk segíteni? - Hát ide figyeljetek! Elmesélem nektek, hogy barátkoztam össze egy lucfenyővel. Egy hideg téli reggelen, mint már annyiszor, belém kötött egy lucfenyő. Mindenféle baja volt velem. Szerinte én tele voltam szépséghibával. Csak azt hajtogatta: túl vastagok az ágaim, túl szárazak a leveleim, túl sok rajtam a pattanás, egyszóval mindenben elakadt. De történt egyszer, hogy valami megrágta a gyökereit. Elkezdett száradni. Rettenetesen megijedt és szinte bocsánatkérő tekintettel nézett rám. - Drága barátom! Ugye tudod, hogy soha nem gondoltam komolyan azt, amit mondtam. Megbántam, hogy annyiszor sértegettelek. - Ne mondj ilyeneket, úgy beszélsz mintha már a halálodon lennél! Ha összefogunk, minden akadályt legyőzünk – mondtam megnyugtató hangon.
Az erdész épp arra járt, és észrevette a nagyon beteg lucfenyőt. Körbejárta, megtapogatta, majd elkaparta a földet a gyökerei körül. Sietve az erdészlakhoz rohant a féregirtóért, és már rohant is vissza. A lucfenyő pár napon belül szebb lett, mint korábban, a barátság is helyrejött köztünk. - Remélem, levontátok a tanulságot belőle, és nem fogtok többé veszekedni – mondta nagy bölcsen a tölgyfa. - Igazad van. A veszekedés nem megoldás. Így a két kis fa is barátságban élt, míg ki nem vágták őket, és tűzifa nem lett belőlük.
Lábadi Enikő Felsőpatonyi Alapiskola 8. osztály
A XXI. században az emberek figyelmét a számítógépek és a televízió köti le. Engem is nagyon érdekelnek ezek a modern eszközök, nekem is lekötik a figyelmemet, de azért gyakran leülök a nagyszüleim mellé, és kezdem őket faggatni a fiatalságukról. Nagymamám és papám sokat szoktak mesélni a régi élményeikről, melyeket fiatal korukban átéltek. Figyelmemet egy hagyomány, méghozzá a tollfosztás ragadta meg. Ez egy nagyon szép hagyomány volt a falusi emberek számára, mely a következőképpen zajlott: Az asszonyok és a lányok a hosszú téli estéken összeültek libatollat fosztani. A férfiak és a legények addig a kártyázással vagy lányokkal való ismerkedéssel, azaz szórakozással töltötték el az időt. Az asszonyok közben az ún. csutkáról, vagyis a toll száráról eltávolították, lehúzták a tollat. Ezt összegyűjtötték egy tiszta zsákba, ebből készültek majd a paplanok és a vánkosok. Közben az asszonyok és a lányok énekeltek, beszélgettek, történeteket meséltek, persze a pletykálkodás sem maradt el. A tollfosztókat főtt kukoricával, szalajkás (negyediesen szélsós) süteménnyel vendégelték meg a háziasszonyok. A lányok a kimaradt csutkát összeszedték, s kimentek egyet sétálni a faluba, azzal a céllal, hogy a legények háza elé dobják a toll szárát, és azt hideg vízzel leöntsék. Ez reggelre jól megfagyott, a lányok pedig lesték, hogyan csúsznak el a fiúk a jeges úton. Néha a szőlőlugast és az ablakkeretet is kidíszítették huncutságból. Ezt az egészet csak tréfának szánták, soha senkit sem sértettek meg ezzel… A lányok a fiúknak néha vicces üzenetet is hagytak hátra, például: „Serkenj fel Janika, vár rád a tolluska. Villogjon a seprű, csörögjön a lapát, ez serkenti örömre Janikát. Én írtam nem más, csússzon le a gatyád, rajtam kívül föl ne kösse más! Hányj bukfencet addig, amíg nem látsz!” Ezek az élmények ma már csak déd – vagy nagyszüleink meséi, elbeszélései által jutnak el hozzánk. Sajnos az idő múlásával ezek a szép falusi szokások már elavulnak, feledésbe merülnek, s az utókorra, azaz miránk, már csak a modern technika nyújtotta szórakozás jut. Mindezekből a szép hagyományokból, mi már kimaradunk. Kicsit irigykedve hallgatom nagyszüleim elmondásait mindazokról a csodálatos, átörökölt hagyományokról, szokásokról, amelyeket ők átéltek békességben, összetartozásban és főleg szeretetben. Milyen szép és más volt az ő életük, mint a miénk! Ők még tudtak nekünk mit és miről mesélni, de felvetődik a kérdés bennem, vajon mi, fiatalok, mit adunk majd tovább utódainknak?! Kontár Szilvia Negyedi Alapiskola 8. osztály
Reggelente felkel a Nap, S arany tűzként ragyog. Éjszakánként földre hullnak A legszebb csillagok. Kis állatok a zord tél elől Az odvakba elbújnak. Friss forrásként a hegyoldalról A hűs patakok lefolynak. Kis madár a felhők alatt Új hajnalról énekel. Ez az élet, a boldogság, Ezért élni, élni kell. És élni kell a szeretetért, Minek lelke tiszta tó, És élni kell csupán azért, Mert élni, élni, élni jó!
Hosszú évek gyorsan szállnak. “Carpe diem!” – Élj a mának! Élj a mának a szép időkért, Élj a mának a szülőkért. Akard, kívánd az életet, Élvezd addig, amíg lehet. Akarj sírni, és akarj nevetni, Akarj élni, és akarj szeretni. Légy boldog, hisz az már fél siker, Élj azért, mert élni, élni, élni kell!
Sulczi Alexandra Muzslai Alapiskola 9. osztály
Úgy gondolom, hogy az emberek manapság az életcéljaiknak azt tűzik ki, hogy minél gazdagabbak és sikeresebbek legyenek, s csak az emberek töredékének más a gondolkodása ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Hiába vagyunk milliárdosok, ha boldogtalannak érezzük magunkat. Vannak dolgok, amiket pénzért nem lehet megvenni. Én azt mondom, hogy mindenből csak annyi kell, amennyire szükségünk van, ha pedig netalántán több van, akkor azt fordítsuk jótékony célra. Ha segítőkészen fordulunk az emberekhez, akkor ők sem fognak a hátunk mögött összesúgni. Csak úgy van értelme az életnek, ha nemcsak a magunk javát tartjuk a szemünk előtt, hanem azt is, hogy biztosan vannak olyan emberek is, akik jobban rászorulnak a segítségre, mint mi, és előbb rajtuk kell segíteni, minthogy magunknak igyekezzünk luxuskörülményeket teremteni. Az életünket nem szabad rablással, kábítószerezéssel, és egyéb piszkos dolgokra fecsérelnünk, mert vannak sokkal jobb, örömtelibb dolgok is. Ha valaki megbízik bennünk, vagy egyéb fontos érzelmeket táplál irántunk, azt nagyra kell értékelnünk. Ezekért az érzelmekért gyakran áldozatot is kell hoznunk, és azt hiszem, hogy ezt meg is kell tennünk. Ezekben az érzelmi kötődésekben az őszinteség és a kölcsönös bizalom a legfontosabb alapkő. Azt hiszem, ha ezek a belső érzelmek megvannak bennünk, és irántunk is táplálják őket, akkor fogjuk szeretni az életet, és ehhez nem kell milliárdosnak lenni. Márton Erik Jóka 8. osztály Az élet tele van szép és jó dolgokkal. Ki nem örül az életnek? Gyerekek és felnőttek egyaránt örülnek az életnek. Szeretik az életet, mert jó. A gyerekeknek ott a gyerekkoruk – játszadoznak, örülnek, hogy élnek. És a felnőttek? Járnak munkába, gyerekeket nevelnek, és ők is szeretik az életet. De vannak olyanok is, akik eldobják maguktól az életet. Olyan rossz hallani a rádióban, látni a tévében a kétségbeesett szülőket. Az öregektől szívesen meghallgatjuk a régi történeteket. A mi történeteinket pedig majd a mi unokáink fogják hallgatni. Azért élünk, hogy szeressenek, és, hogy mi is szeressünk. Aki él, boldog lehet! Zubricky Franciska 10 éves, Szádalmás
Mostanában nagyon sokat gondolok arra, hogy milyen lehet függetlenül a saját életünket élni. Mivel most az alapiskola 9. osztályába járok, azon is el kell gondolkodnom, hogy milyen foglalkozást válasszak magamnak. Ez az első olyan fontos döntés, ami befolyásolja a jövőmet. Eddig könnyű volt az életem, de ha ezután el akarok érni valamit, keményen kell tanulnom és keményen meg kell dolgoznom minden sikerért. Ez így első hangzásra ijesztően hangzik, de engem nem rémiszt meg, hisz tudom, hogy sikerülni fog az, amit célul tűztem ki magamnak. Nehéz helyzetekben néha kétségbe esünk, és kérdezzük magunktól: „Miért is vagyok ezen a világon? Nem vagyok fontos senkinek! Jobb lenne, ha nem is léteznék.” Ilyenkor arra kell gondolnunk, hogy ott vannak a barátok, akiknek mindig mindent elmondhatunk, ha tudnak, segítenek, de mindenképp lelki támaszt nyújtanak. Ott vannak a szüleink és a testvéreink, akiknek fontosak vagyunk, és ha nem lennénk, hiányoznánk nekik. A mai világnak az egyik nagy hibája, hogy a szép, a jó, a kellemes dolgok háttérbe szorulnak, nem figyelnek fel rá úgy az emberek, mint a rossz dolgokra. A kellemetlen, a rossz események sokáig bennünk maradnak, és elnyomják a boldog és szép pillanatokat, ezért érzik sokan azt, hogy velük csak a rossz történik meg. Én szerencsére nem ezekhez az emberekhez tartozom. Én a rossz dolgokat könnyen elfelejtem, és a jóra pedig sokáig tudok emlékezni. Talán ezért van, hogy sokaknak az a véleménye rólam, hogy én egy örök-vidám lány vagyok. Hát bárcsak így lenne! Próbálok úgy élni, ahogy a következő vers is mondja: „Ha fáj a szíved, tűrjél csendesen, fájdalmadat ne lássa senki sem. Légy víg, kacagj, hogy irigyeljenek, könnyek a szemedben sose legyenek.” Az én életemben is voltak, vannak, és biztosan lesznek is szomorú és szívszorító pillanatok. De én ennek ellenére is szeretek élni. Szerintem nincs olyan ember, akivel még soha nem történt volna semmilyen rossz. Ezeket fel kell dolgozni, és olyan társaságot kell keresni, ahol segítenek feldolgozni a történteket. De fura módon, mindig eszembe jutnak azok a gyerekek, akik nem ismerik a szüleiket, és a gondoskodó család helyett nevelőotthonban élnek. Itt, Tallóson is van egy ilyen otthon, ahol nemcsak árvák élnek, hanem segítségre szoruló, tolókocsiba kényszerült gyerekek is. Néha van alkalmam ilyen fiúkkal és lányokkal találkozni. Némelyiküket meg is kedveltem, jó velük beszélgetni, mert teljesen más szemszögből látják a világot, mint mi. Nemrég egy olyan rajzkiállításon voltunk, amelyen a rajzokat ilyen gyerekek készítették. Ezért szeretek én élni! Annyi újjal és érdekességgel találkoztam már most alapiskolás koromban, hogy tárt karokkal várom az élet meglepetéseit. Én nagyon várom a „nagybetűs életet”, és remélem, nem fogok csalódni benne. És azt is remélem, hogy akkor is boldog és vidám leszek, mint most, hiszen élni jó. Bartos Csilla Tallósi Alapiskola 9. osztály
…van egy kis csapat, aki művészetével, jókedvével és jóságával a kórházban fekvő súlyosan beteg gyerekek mindennapjait igyekezik boldogabbá tenni, és reményt adni a felgyógyuláshoz. Ők a „Bohóc doktorok”. Az elmúlt iskolaévben szorosan együttműködtünk, voltak közös fellépéseink és nagyon megkedveltük őket. A 2006-os naptár bevételéből őket szeretnénk támogatni.
Támogatásodat előre is köszönjük!
Kultúrno-pedagogická protidrogová osveta –KUPIDO– Kultúr-pedagógiai drogellenes oktatás Mierová 44, 821 05 Bratislava 0903 252 801 IČO 30791120; Č. Ú. 178752058 / 0900
[email protected] www.kupido.szm.sk
