Ézs 31,1-9 Az ötödik jaj „Jaj nékik, a kik Égyiptomba mennek segítségért, lovakra támaszkodnak, és a szekerek sokaságában bíznak, és a nagyon erős lovagokban; és nem néznek Izráelnek Szentjére, és az Urat nem keresik. De Ő is bölcs, és hoz veszedelmet, és beszédeit nem változtatja meg; hanem fölkel a gonoszoknak háza ellen és a bűnt cselekvők segítsége ellen. Hiszen Égyiptom ember és nem Isten, és lovai hús és nem lélek, és ha az Úr kinyújtja kezét, megtántorodik a segítő, és elesik a megsegített, és együtt mind elvesznek. Mert így szólott az Úr hozzám: A mint mormol az oroszlán és az oroszlánkölyök zsákmánya mellett, a mely ellen összehívatnak a pásztorok sereggel, és szavoktól ő meg nem retten, és meg nem ijed sokaságuktól: így száll alá a seregek Ura, hogy hadakozzék a Sion hegyén és halmán! Mint repeső madarak, úgy oltalmazza a seregek Ura Jeruzsálemet, oltalmazván megszabadítja, kimélvén megmenti. Térjetek vissza hát hozzá, a kitől oly nagyon elpártolátok, Izráelnek fiai! Mivel ama napon megveti mindenki ezüst bálványait és arany bálványait, a melyeket kezeitek csináltak néktek bűnre. És elesik Assiria, nem férfiú kardjától, és nem ember kardja emészti meg azt; és fut egy kard előtt, és ifjai adófizetők lesznek; És kőszála félelem miatt menekül, és a zászlótól fejedelmei elfutnak, szól az Úr, a kinek tüze Sionban van, és kemenczéje Jeruzsálemben.” Bevezetés Amint láttuk, a 28. résztől a 33. részig, hat jaj, van leírva Ézsaiás könyvében. Amit most olvastunk, ez az ötödik jaj. „Jaj nékik, a kik Égyiptomba mennek segítségért, lovakra támaszkodnak, és a szekerek sokaságában bíznak, és a nagyon erős lovagokban; és nem néznek Izráelnek Szentjére, és az Urat nem keresik” (1. vers). Ennek a résznek szeretnék először szólni a prófétai beteljesedéséről, azután pedig a személyes üzenetéről. Történelmi háttér Nézzük először a próféciai beteljesedést. Egy kis történelmi háttér, amit először el szeretnék mondani. Abban az időben Asszíria volt a legnagyobb világbirodalom. Volt még mellette egy másik hatalmas ország, Egyiptom, de Asszíria sokkal nagyobb és hatalmasabb volt, körülbelül ahhoz lehetne hasonlítani, mint a mai világban az Amerikai Egyesült Államok. Vannak ugyan még nagyhatalmak, de azért Amerika a legkiemelkedőbb. Asszíria pusztító hadjáratokat folytatott. A környékben már minden országot elpusztított, meghódította a népeket, és az volt a szokása, hogyha egy országot elfoglalt, akkor annak a népét kitelepítette, és áttelepítette egy másik országba, helyette pedig egy másik országból telepített népeket abba az országba. Ugyanígy tett az északi tíz törzzsel is. Mikor elfoglalta az északi királyságot, akkor kitelepítette onnan Izraelnek a tíz törzsét, helyette másokat telepített be, ebből lettek a samáriaiak, a samaritánusok, egy nagyon keverék nép. Emlékszünk rá, hogy amikor azok az idegen népek oda mentek lakni, le van írva a Szentírásban, a lakásuknak a kezdetén oroszlánok támadtak rájuk, és akkor azt mondták, hogy ez azért van, mert ezek nem tudják a föld istene tiszteletének a módját. Küldjenek vissza papokat, akiket kitelepített Asszíria, és tanítsák meg őket. Jöttek is papok, meg is tanították őket az igazi Isten-tiszteletre, de azért minden népnek megmaradt a maga bálványistene. Istent is imádták, azt is imádták, tehát egy szellemileg is egy nagy keveredés jött létre, amit a déliek, a két törzs, Júda és Benjámin, Jeruzsálem központtal, mindig megvetettek azután, e miatt, hogy ilyen keverék, bálványimádó nép volt.
Amikor az északi tíz törzset már elvitte fogságba Asszíria, Jeruzsálem ellen készült. Meg is indította a hadseregét Jeruzsálem ellen. Ekkor Jeruzsálemnek a vezetői nagy bajban voltak. Mit csináljanak? És a vezetésben sokan a mellett voltak, ahogy már az előző részben is szó volt erről, hogy menjenek, és kérjenek segítséget Egyiptomtól, a másik nagyhatalomtól. El is mentek a követek. Isten segítségét nem kérték. Isten azt mondta erre, hogy jaj, akik Egyiptomba mennek segítségért! Jaj, akik azokban a lovakban bíznak, akikkel majd jönnek az egyiptomiak, azokban a szekerekben, és azokban a lovasokban, akik majd Egyiptomból jönnek! Jaj, nekik, mert nem néznek Izráel Szentjére, és nem az Urat keresik. Nem Isten elé mennek segítségért. Azért is jaj, és azért is súlyosabb a bűnük, mert Isten ráadásul már a próféta által korábban, több ízben megígérte, hogy hiába jön Asszíria, nem engedi, hogy bevegye Jeruzsálemet az Ő nevéért és Dávidért. Megígérte Isten, hogy megoltalmazza a várost. Nem bíztak Istenben, hanem inkább emberekben, lovakban, szekerekben bíztak. Ez a mi számunkra is tanulság. Nekünk is jaj, ha nem Istenben bízunk. Helyette emberekben, vagy valaki, valami másban, anyagiakban, vagy pénzben, vagy kapcsolatokban, vagy bármi másban is bízunk. Isten féltőn szerető Isten. Nem engedi, hogy az Ő népe Ő rajta kívül másba vesse a bizodalmát. Átkozott, aki emberben bízik, mondja Jeremiásnál az Ige. Itt pedig: jaj, nekik! Isten maga védi meg őket Aztán elmondja az Ige azt is, hogy miért értelmetlen és balga dolog Egyiptomban bízni. A 3. versben azt olvastuk, hogy azért, mert Egyiptom ember, és nem Isten. Hát micsoda nagy különbség van ember és Isten között! Az ember teremtmény, Isten a Teremtő. Azt mondja: értelmetlen a lovaiban bízni, mert lovai csak hús, test, másik fordítás így mondja: test és nem Szellem. Tudjuk, hogy a Szellem, a szellemvilág, az mindig sokkal, de sokkal nagyobb hatalom, mint a látható, testi világ. Azt mondja itt az Írás, hogy ha Isten kinyújtja a kezét, mindegyik elveszik (3. vers). Hát nem balga dolog a Mindenható, Teremtő Isten helyett emberekhez menni segítségért, és emberekben bízni? Nekünk is ott van Isten. Minden anyagi és minden emberi segítség felett rendelkezésünkre áll. Ő mondja, hogy bízzunk Benne, Ő mondja, hogy „minden gondotokat Őreá vessétek, mert Neki gondja van reátok”. Ő biztosít bennünket a felől, hogy Ő szeret minket. Ha Hozzá kiáltunk, Ő meghallgat minket. Ne legyünk oktalanok, mint amilyen Izrael volt, hogy emberekhez megyünk segítségért, amikor Isten ott van nekünk! Aztán a másik, amit elmond az Ige, amiért balga és értelmetlen Egyiptomhoz menni: „Mert így szólott az Úr hozzám: A mint mormol az oroszlán és az oroszlánkölyök zsákmánya mellett, a mely ellen összehívatnak a pásztorok sereggel, és szavoktól ő meg nem retten, [tehát az oroszlán attól nem fél, hogy akárhány pásztor is jön, legfeljebb bottal jönnek azok a pásztorok] és meg nem ijed sokaságuktól: így száll alá a seregek Ura, hogy hadakozzék a Sion hegyén és halmán!” (4. vers). Isten oroszlánhoz hasonlítja magát. Szemben akár az ellenséggel, Asszíriával, akár Egyiptommal, aki jöhetne segítségül. Azt mondja, hogy Ő, mint ahogy az oroszlán nem ijed meg attól, hogy az emberek jönnek, a zsákmányt elragadja, és nem fél az emberek sokaságától. Hát Isten sem fog megriadni, akármennyi ember jön, akármennyi lesz az asszír sereg, vagy akárkik is jönnek, nem fog megriadni, mert Ő Isten. Azt is megígéri itt is, hogy oroszlánként fog harcolni a Sion hegyén. Azt ígéri, hogy Asszíria az ellenség zsákmánya lesz. Amint mormol az oroszlán és az oroszlánkölyök a zsákmánya mellett, így fogja Isten megvédeni. Mond egy érdekes dolgot, így száll alá a seregek Ura, hogy hadakozzék a Sion hegyén. Alászáll, és hadakozni fog. Ugyanezt folytatja egy másik hasonlattal: „Mint repeső madarak, úgy oltalmazza a seregek Ura Jeruzsálemet, oltalmazván megszabadítja, kímélvén megmenti” (5. vers). Itt ebben a másik hasonlatban a repeső madarakhoz hasonlítja magát az Úr. Mint ahogy az anyamadár, amikor a fiókáit a fészekben valamilyen veszély fenyegeti, odaszáll a
fészek fölé, és védelmezi a fiait. Van egy ilyen ének is, hogy miként a sas, kitárt szárnnyal védelmezi fiait, úgy fog az Úr a magasságból leszállni, és körülfogni Jeruzsálemet, és meg fogja védeni, mint ahogy az anyamadár a fiókáit megvédi. Isten itt azt ígéri, hogy eljön a magasságból felülről, segítségük lesz, és úgy harcol érte, mint fiaiért, mint az anyamadár a fiókáiért. Ebben a versben egyértelműen kijelenti, hogy megszabadítja őket, megmenti őket, megoltalmazza őket, és megkíméli őket. Jeruzsálem nem fog elesni. Micsoda ígéretek ezek! Mennyi szeretet van benne! Miért kételkedtek? Megkérdezhetnénk, hogy mégis miért kételkedtek Izraelnek a vezetői Istennek ennyi szeretete és ígérete után? Mert volt már régebben is Izrael történetében olyan eset, amikor igen nagy bajban voltak. Isten, ha megígérte, hogy megvédi őket, akkor megoltalmazta őket. Miért kételkedtek? Megtudjuk, hogy miért: „Hiszen Égyiptom ember és nem Isten, és lovai hús és nem lélek, és ha az Úr kinyújtja kezét, megtántorodik a segítő, és elesik a megsegített, és együtt mind elvesznek. […] fölkel a gonoszoknak háza ellen és a bűnt cselekvők segítsége ellen” (3. és 2. vers). A bűnt cselekvőknek és a gonoszoknak kellett Egyiptom, és az egyiptomi segítség. Ez így van most is, hogy a bűn elválasztja az embert Istentől. A bűn megrontja az embernek a gondolkozásmódját. A bűn vakká teszi az embert, és nem úgy látja a dolgokat, ahogy van a maga valóságában. A láthatókat többre értékeli, mint a láthatatlan Istent. Így ferdíti el az ember látását és gondolkozását a bűn. Aki Istennel közösségben él, az világosan lát, és látja, hogy Isten egymagában több minden embernél és mindenkinél. Ha Ő egyszer megígéri, hogy megtart, vagy ígér valamit, akkor be is fogja teljesíteni. Mivel Izrael nagy része akkor bűnben élt, hiszen erről szól az Ézsaiás próféta könyve szinte elejétől végig, hogy csak szájával közelgettek hozzá, de a szívük távol volt. Ezért gondolkoztak így, ahogy nem kellett volna gondolkozniuk. Ezért mondja az Ige, hogy „Térjetek vissza hát hozzá, akitől oly nagyon elpártoltatok, Izráelnek háza” (6. vers). Beteljesítette Isten az ígéretét? Az Asszír sereg nyomult Jeruzsálem felé. Egyszer elérkezett az idő, amikor körülfogta a várost, és hozzákészülődött az ostromhoz, hogy megostromolja. Azt olvastuk: „És elesik Assiria, nem férfiú kardjától, és nem ember kardja emészti meg azt…” (8. vers). Hogyan teljesítette be Isten az ígéretét? Elolvasom a beteljesedést: „Azért azt mondja az Úr Assiria királya felől: Be nem jő e városba, és nyilat sem lő bele, sem paizs nem ostromolja azt, sem sánczot nem ás mellette. Azon az úton, a melyen jött, tér vissza, de e városba be nem jő, azt mondja az Úr. És megoltalmazom e várost, hogy megtartsam azt, én érettem és Dávidért, az én szolgámért. És azon az éjszakán kijött az Úr angyala, és levágott az Assiriabeli táborban száznyolczvanötezeret, és mikor jó reggel felkeltek, ímé mindenütt holttestek hevertek. És elindult, és elment, és visszafordult Sénakhérib, Assiria királya, és Ninivében maradt. És lőn, mikor ő a Nisróknak, az ő Istenének templomában imádkozék, Adramélek és Sarézer, az ő fiai, levágták őt fegyverrel; magok pedig elszaladtak az Ararát földébe, és az ő fia, Esárhaddon uralkodék helyette” (2Kir 19,32-37). Így teljesedett be. Nem emberek kardja által, hanem ahogy az Úr mondta, Ő száll le, mint oroszlán, Ő száll le, mint madár, védelmezni a fiait, elküldte az Úr az angyalát, lejött az égből, és egy éjszaka levágta az asszíriai sereget. Egy kevés maradt, de száznyolcvanötezret levágott, és látta a király, itt vége. Itt most már el kell vonulnia, szégyenszemre. Nem sok idő múlva a királyt a saját fiai ölték meg. Mindenki megszégyenült, aki emberekben bízott. Mindenki megszégyenült, aki odaadta a kincseit, hogy vigyék a tevék meg a szamarak, ahogy az előző részben olvastuk, Egyiptomba a segítségért. Mindenki megszégyenült, aki nem bízott Istenben. Bár emberileg nem látszott kiút. Mert emberileg nem látszott kiút. Hogy szálljunk szembe az akkori világ legnagyobb hatalmasságával? Mi, egy város? Nem érkezett meg
Egyiptom segítsége, hiába adták oda a pénzt. Mit csináljunk? Emberileg nem volt kiút, de Istennek számtalan lehetősége van. Boldog, aki Benne bízik! Samária ostroma Ezzel a mi számunkra az a tanulság, hogy talán a nehézségeinkben mi sem tudjuk elképzelni, hogy, hogy segíthet Isten. Gondolkozunk így, hogy azt mondjuk: itt nincs megoldás. A diákok is, némelyik matematika feladatra úgy néznek, ez megoldhatatlan. De lám, a tanár meg tudja oldani. Hát a mi életünk megoldhatatlan kérdéseit Isten könnyen meg tudja oldani, és feljebb, mint sem mi kérjük, vagy elgondoljuk. Így történt itt is. Ilyen nem volt még, hogy leszálljon az Úr angyala, és megöljön egy éjszaka száznyolcvanötezer harcost. De volt azért más hasonló, és erre gondolhattak volna. Hasonló helyzet volt Samáriában, az északi országban, amikor Szíria támadta meg Samáriát. A 2Királyok 6-7. részében van ez leírva: körülfogták, és azt mondták, hogy kiéheztetik a várost. Elizeus volt akkor a próféta, és bent volt Samáriában. Elizeus azt mondta a királynak, hogy várjunk az Úrra, Isten meg fog szabadítani. Igen ám, csak az éhség mindig nagyobb lett. Oly óriási lett az éhség, hogy egyszer megtudta a király, hogy két anya levágta a saját gyermekét, és megették először az egyiket, és utána a másik nem akarta odaadni, hogy most az övét egyék meg, és előre úgy állapodtak meg, hogy előbb az egyiket, aztán a másikat. Mikor ezt meghallotta a király, azt mondta: Kivégeztetem ezt az Elizeust, mit ámít bennünket itt, hogy még jön az Úrnak a segítsége. Itt már nincs segítség, itt már mindennek vége! Odament Elizeushoz, és Elizeus azt mondta, hogy holnap ilyenkorra olyan nagy gazdagság lesz Samáriában, olyan nagy bőség lesz, hogy alig lesz értéke a kenyérnek meg a gabonának. Egy főember azt mondta, ez lehetetlen, hacsak Isten az égen ablakokat nem csinál. Azt mondta Elizeus: Meg fogod látni, de nem eszel belőle. Mi történt? Négy bélpoklos ott van Samária kapuja előtt, azt mondják: nekünk végünk. Be a városba hiába megyünk, be se nagyon engedik a bélpoklost, de ha bemennénk is, ott is éhség van, ott halunk meg, ha itt maradunk, itt halunk meg éhen, menjünk el a szíriai táborba. Lehet, hogy ott is megölnek, de teljesen mindegy, hátha mégis kapunk. Elmentek a táborba, és látták, hogy üres a tábor. Sátrak ott vannak, sok holmi ott van, a rengeteg ennivaló ott van, katona egy se. Mert Isten úgy rendezte, hogy azt hallották, mintha seregek jöttek volna. Úgy megijedtek, hogy elfutottak, és mindenüket otthagyták. Jelentették a királynak. Tényleg összegyűjtötték a rengeteg ennivalót. Másnap abban az időben, amit mondott Elizeus, úgy lett. Akkora tumultus lett a kapuban, amikor osztották szét a sok mindent, hogy azt a főembert összetaposták, aki hitetlenkedett, hogy ez nem lehet, ha csak Isten ablakokat nem csinál az égen. Tehát van Istennek módja, számtalan módja van! Éppen ezért, ha olyan helyzetbe kerülünk, ami teljesen kilátástalan, Istennek nincs kilátástalan dolog. Sokszor még olyat is tesz Isten, amikor azt mondjuk, hogy nincs erőnk, vége van, elfogyott az erőnk, akkor Isten megsokasítja az erőtelen erejét. Csodálatos módon megsokasítja. Amiről azt mondtuk, hogy nem bírjuk, ki fogjuk bírni. Amire azt gondoltuk, hogy itt aztán már belehalunk, még meg fogunk erősödni, nem, hogy belehalnánk. Ő azt, aki Benne bízik, feljebb hallgatja meg, mint kérjük, vagy elgondoljuk, az Ő gazdagsága szerint! Mit jelent az Úrra nézni? Hadd térjek rá most szorosabban a személyes üzenetére ennek az Igének. Ezzel kapcsolatban csak egy-egy igeverset, vagy egy-egy mondatot szeretnék kiemelni. Először: „…és nem néznek Izráelnek Szentjére…” ( 1. vers). Jaj, azoknak, így kezdődik ez a mondat, jaj, azoknak, akik ezt meg ezt csinálják, Egyiptomban bíznak, és nem néznek Izráelnek Szentjére. Mit jelent nekünk az Úrra nézni? Istenre nézni? A következőt olvassuk az Úrra való nézésről: „Szemeim mindenha az Úrra néznek, mert ő húzza ki a tőrből lábamat” (Zsolt 25,15). Tehát, ha beleesek valamibe, megfog valami, azt mondja, én ránézek az Úrra, mert Ő húzza ki a
tőrből lábamat. Ő szabadít ki a csapdából. Egy másik verset olvasok még: „Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas időben” (Zsolt 104,27). Azért olvastam ezt a két igeverset, mert ebből látszik az, hogy az Úrra nézni először is azt jelenti, hogy tőle várni segítséget. Tőle várni segítséget, ha beleestünk a tőrbe, tőle várni segítséget, ha éhezünk, akármilyen bajban vagyunk, mindenek te reád néznek, mert te megadod eledelüket, te kihúzod a tőrből a lábamat. Van egy ígéret Rá nézve: „A kik ő reá néznek, azok felvidulnak, és arczuk meg nem pirul” (Zsolt 34,6). Tehát ha benne vagyunk valamilyen bajban, azt jelenti ránézni az Úrra, hogy számolok azzal, hogy Ő fog kimenteni, számolok azzal, hogy Ő tud arról, hogy én miben vagyok, számolok azzal, hogy Ő nem akar engem benne hagyni ebben csak addig, amíg el nem végzi ez által a nehézség által azt a munkát bennem, amiért megengedte ezt a nehézséget. De nem hagy feljebb kísérteni, mint elszenvedhetném. Ezt jelenti ránézni. A körülményeimre nézni pedig azt jelenti, hogy jaj, nekem, végem van, nincsen segítség, belepusztulok, elveszek. Mi lesz most már velem? Az Úrra nézni pedig azt jelenti: van segítségem. Akik Őreá néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul. Jelent egy másik dolgot is Őreá nézni. Azt mondja Dávid: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában” (Zsolt 27,4). Dávid sokszor volt bajban, olyankor is az Úrra nézett. Dávid akkor is kereste Isten arcát, amikor nem volt bajban. Azt mondja itt, hogy egy kérés van a szívemben: nézhessem az Úrnak az arcát, gyönyörködhessem Benne. Minden hívő emberben a Szent Szellem ezt munkálja, hogy nézzük az Urat. Nem csak azért, hogy mentsen ki, hogyha bajba kerültünk, vagy adjon nekünk valamit, hanem azért, mert az Úr szép. Így kiált fel: „szebb, szebb vagy te az ember fiainál, kedvesség ömledez ajakadon” (Zsolt 45,3). A hívő ember azért néz az Úrra, mert szereti az Urat. És nincs jobb vagy szebb vagy kedvesebb a számunkra, mint az Úr. Rá nézni azt jelenti, hogy mindig többet és mindig új oldalról megismerni valamit az Úrból. Vele közösséget tartani, az Ő közelében lenni, Benne gyönyörködni. Ehhez egy ígéret is fűződik: „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől” (2Kor 3,18). Tehát, ez megfigyelhető, különösen gyerekeknél, de néha még felnőtteknél is megfigyelhető, hogy amelyik gyerek valakit szeret, és nagyon tisztel, és szeret a közelében lenni, nézi minden mozdulatát, arcát, átveszi annak a szeretett személynek minden mozdulatát. Úgy beszél, úgy gesztikulál, olyan a hanglejtése is, szinte mindent átvesz tőle. Szinte az ő arcára formálódik. Ugyanígy vagyunk az Úrral. Nemcsak felvidulunk, mert megsegített, hanem átformálódunk, olyanok leszünk, de ez Isten akarata is az életünkben, hogy akiket Ő elhívott, meg is igazította, és azért hívott el, hogy Fia ábrázatához hasonlatosak legyünk. Tehát, amikor itt azt mondja az Ige, hogy nem néznek Izraelnek a Szentjére, ez fájdalmas. Vajon mi mennyire nézünk az Úrra? Amikor bajban vagyunk, még jobban az Úrra nézünk, de mikor nincs semmi bajunk, mennyire keressük az Úrnak az arcát és közelségét? Különben Isten arca, az az Úr Jézus Krisztus. Aki az Ő dicsőségének a visszatükröződése, és az Ő valóságának a képmása. Mert Istent nem lehet látni, de az Úr Jézus azt mondta, aki engem látott, látja az Atyát. Istennek a segítsége is, amikor várunk tőle, Jézus Krisztusban jött el hozzánk. A legnagyobb segítséget már mi megkaptuk. Krisztus által húzott ki bennünket a pusztulás gödréből, és a sáros fertőből. Krisztusban adta meg az eledelünket is. Most nem a mindennapi kenyérre gondolok (ezt is Őérette adja meg), hanem amikor azt mondja az Úr Jézus Krisztus, hogy én vagyok az életnek a kenyere, a mennyből alászállott kenyér. Tehát az életünk legnagyobb kérdését már megoldotta Krisztusban, a kiszabadítást és az életet, és a táplálékot. Jaj, azoknak, akik nem néznek Izráel Szentjére, Jézus Krisztusra. Mert egyedül Ő az út, Ő az igazság, és Ő az élet. Egyedül Ő a megoldás. De aki ránéz, Benne bízik, Tőle vár segítséget, az Ő képére formálódik, az boldog ember.
Mit jelent az Urat keresni? A másik, amire ráirányítanám a figyelmet, szintén itt van: „…nem néznek Izráel Szentjére, és az Urat nem keresik” (1. vers). Látszólag ez mintha ugyanaz lenne, de nem teljesen ugyanaz. Mert mit jelent az Urat keresni? Hadd hozzak ide is két Igét, az egyik: „Keressétek az Urat, a míg megtalálható, hívjátok őt segítségűl, a míg közel van. Hagyja el a gonosz az ő útát és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörűl rajta, és a mi Istenükhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban” (Ézs 55,6-7). Keressétek az Urat. A következő versben megmagyarázza, hogy ez mit jelent. Hagyja el a gonosz az útját. Hagyja el a bűnös a gondolatait, a bűnös gondolatait, térjen az Úrhoz, akkor Isten megbocsát. Ugyanezt mondja egy másik Ige is: „És Azáriást, az Obed fiát felindítá az Isten lelke: A ki Asa elé lépett, [Asa király volt] és monda: Hallgassatok meg engem Asa s egész Júda és Benjámin! Az Úr van veletek, ha ti is ő vele lesztek; ha őt keresénditek, [tehát, ha őt keresitek] megtaláljátok; de ha őt elhagyándjátok, ő is elhágy titeket. Sok ideje, hogy Izráel az igaz Isten nélkűl, tanító pap nélkűl, és törvény nélkűl van. Ha megtért volna az ő nyomorúságában az Úrhoz, Izráel Istenéhez: megtalálták volna azok, a kik őt keresik” (2Krón 15,1-4). Tehát, itt szeretném, ha világosan látnánk mindnyájan, hogy az Urat keresni első lépésben is azt jelenti, hogy megtérni hozzá. Elhagyni a gonosz utat, elhagyni a gonosz gondolkozást, megbánni az embernek a bűnét, úgy közelíteni az Istenhez. Tehát, nem valami érzelmi dolog, hogy keresem az Urat, de hol keressem? Nem egy olyan dolog, hogy olvasok itt, olvasok ott, kérdezősködök ezt vagy azt: hol keressem az Urat? Mert hiszen az Úr közel van. Azt mondja, hogy itt van. Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Őhozzá közelebb jutni, Őt megtalálni egy módon lehet: hátat fordítani a bűnös, gonosz életmódnak, megtérni az Úrhoz, megbánni bűneinket. Ezt nem csak úgy felszínesen. Szintén erre a megtérésre, az Úr keresésére szólítja fel az Úr Izraelt: „És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem” (Jer 29,13). Teljes szívből keresni, vagyis teljes szívből hátat fordítani a régi életmódnak. Teljes szívből megbánni, megutálni, és ott akarni hagyni a régi életmódot, a régi bűneinket. Ezt jelenti keresni az Urat. Térjetek vissza! Azt mondja itt az 1. versben: „Jaj, nekik, a kik az Urat nem keresik.” Bizony, azoknak, jaj. De jó azoknak, akik keresik az Urat: „Térjetek vissza hát hozzá, a kitől oly nagyon elpártolátok, Izráelnek fiai!” (6. vers). Térjetek vissza hát Hozzá. Ebből is látszik az, hogy nemcsak a teljesen hitetlen embernek van szüksége a megtérésre, hanem annak is szüksége van, aki valaha az Úrral járt, de aztán valami miatt elpártolt tőle, eltért az Úrnak az útjáról. Nekünk, hívő embereknek is jöhet olyan az életünkbe, amikor valami miatt letérünk az Úr útjáról, mint Izráel. Letérünk a szeretetnek az útjáról, a megbocsájtásnak az útjáról. A békességnek és az áldásnak az útjáról. Egy másik útra térünk, a haragnak az útjára, a gyűlölködés útjára. Az engesztelhetetlenségnek az útjára, vagy az engedetlenségnek és a békétlenségnek az útjára. Mert ezekből ez következik. A haragból, engesztelhetetlenségből, bűnös útból mindig csak békétlenség következik. Miért tér le egy hívő ember? Mi az oka, hogy letér? Mert valami miatt becsapott lesz. Vagy a saját lelke csapja be, vagy az ördögnek sikerül becsapni, de valami miatt becsapott lesz. Becsapja például a vélt igazsága, hogy nekem igazam van ebben a dologban. És addig-addig kergeti a maga igazát, míg észre sem veszi, már gyűlölködik, már nem bocsájt meg a másiknak, már engesztelhetetlen lesz a szíve, és békétlenné vált. Vagy öntelt lesz valaki. Becsapja a maga jósága. Már azt gondolja, hogy valami éntőlem telt ki, nem az Úr kegyelme által vagyok, aki vagyok. Vagy becsapja az önsajnálkozása. Isten nehézségeket ad az életébe, és elkezdi saját magát sajnálni. Nem látja benne, hogy hát ezt az Úr adta. Javamra. Hiszen
minden a javunkra van, amit Ő ad nekünk. Amikor az ember ilyen becsapott lesz, akkor valahogy messze kerül az Úrtól. Mi a megoldás? Nincs más megoldás, mint térjetek vissza. „Térjetek vissza Őhozzá, akitől oly nagyon elpártolátok, Izráelnek a háza” (6. vers). Dávid is eltért az Úrtól egy időben, tudjuk, amikor vétkezett. Nagy bűnt követett el. Hogy tudott visszatérni az Úrhoz? Isten mégis azt mondta róla, még évezred múlva is azt mondta róla, az Igéjében is leírta, hogy találtam szívem szerint való királyt. Úgy talált vissza, hogy megtért: „Vétkemet bevallám néked, bűnömet nem fedeztem el. Azt mondtam, bevallom vétkemet az Úrnak, és te elvetted rólam bűneimnek a terhét. […] Míg elhallgatám, megavultak a csontjaim a napestig való jajgatás miatt. […] életerőm ellankadt, mintegy a nyár hevében” (Zsolt 32,5.3-4). Így van. Ellankad az életerőnk, megavulnak a csontjaink, összeesünk, semmivé válunk szinte szellemileg, és nincs más út. Vétkemet bevallám. Térjetek vissza hát hozzá, akitől oly nagyon elpártolátok, Izraelnek fiai. Ez a másik személyes üzenet nekünk. Nézzünk rá, és térjünk hozzá! Beváltja, amit mondott – de kegyelmes is! A harmadik, amit ide szeretnék tenni: „De Ő is bölcs, és hoz veszedelmet, és beszédeit nem változtatja meg…” (2. vers). Hoz veszedelmet, és beszédeit nem változtatja meg. Ha valaki nem akar megtérni, és nem is tér meg, Isten veszedelmet hoz rá. Isten karja nyúl ki ellene, ahogy itt olvastuk, az Úr kinyújtja a kezét, és megtántorodik, nincs segítség, és nem változtatja meg a beszédét. De van egy eset, amikor Isten mégsem hozza rá a bűnös emberre a veszedelmet, mégsem úgy nyújtja ki a kezét, hogy tántorodjon meg, hanem úgy nyújtja ki a kezét, hogy felemeljen, és ez az egyetlenegy eset az, amikor megtér Hozzá valaki, amiről az előbb szó volt. Megtér Hozzá, akármilyen bűnös is, megtérhet Hozzá. Ott volt Ninive, a múlt alkalommal is említettük, amelyikre már Isten elhatározta: negyven nap, és elpusztul Ninive. Megváltoztatta az Úr, mert megtért Ninive. Ott van Dávid. Dávid önmaga felett mondta ki a halálos ítéletet, amikor elmondta neki Nátán próféta azt a tanító mesét. Azt mondta: halálnak fia az az ember. Azt mondta Nátán: te vagy az az ember. Isten megváltoztatta. Mikor Dávid bevallotta, hogy vétkezett, és megalázta magát, azt mondta Isten: nem fogsz meghalni. Lesz következménye a bűneidnek, de nem fogsz meghalni. Isten azonban tulajdonképpen akkor sem változtatja meg a beszédét, két ok miatt. Nem ember az Isten, hogy hazudjon. Szóval, nem úgy van, ahogy Jónás gondolta, hogy hát én elmondtam, hogy elpusztul, és mégsem pusztult el, akkor most nem mondtam igazat. Isten mindig kijelenti azt, hogy Ő az alázatosaknak kegyelmet ad. Elmondja, hogy a bűn zsoldja halál. Elmondja, hogy a bűnnek ez lesz a következménye. De ha valaki megalázza magát az Úr előtt, akkor neki kegyelmet ad. Kegyelem esetén is az Úr büntet. A bűn soha nem maradhat halálbüntetés nélkül. Csak a megtérő bűnös bűnét nem rajta, hanem helyette az Úr Jézus Krisztuson büntette meg halállal. Minden bűnt, Dávid bűnét is. Dávidnak is azért nem kellett meghalni, mert Krisztus halt meg helyette. Az ószövetségi emberek bűneiért is, a mi bűneinkért is, és akik még ezután fognak emberek születni, azok bűneiért is, mindért az Úr Jézus Krisztus halt meg. Aki megtér az Úrhoz, az nagyon jól is tudja, hogy halált érdemeltem volna, Isten nem másítja meg a szavát, csak helyettem Krisztus halt meg. Az Isten Báránya. A következő még, amit ide szeretnék tenni: „Hiszen Égyiptom ember és nem Isten, és lovai hús és nem lélek, és ha az Úr kinyújtja kezét, megtántorodik a segítő, és elesik a megsegített, és együtt mind elvesznek” (3. vers). Ezt a fél mondatot tenném ide: ha az Úr kinyújtja a kezét. Az Úr keze az Úr Jézus Krisztus. Ez a kéz lehet ítélő kéz. Ha kinyújtja a kezét a bűnösök, a meg nem tértek, a megátalkodottak felé, akkor úgy lesz, ahogy itt olvastuk az Igében:
megtántorodik, és elesik. Sőt, tudjuk, hogy Isten a Fiúnak adott át minden ítéletet. Ő fog majd ülni a nagy fehér királyi székben. A nagy fehér királyi székben tekintete elől eltűnik az ég és a föld, helye se lesz többet. Elé kell álljon minden ember. Feltámad mindenki, elé kell, hogy álljon. Ő lesz ott az Isten keze, aki kinyújtja kezét, és vége a földnek, vége az égnek. A pokol és a halál vettetének a tűz tavába. Aki nincs beleírva az élet könyvébe, az is a tűz tavába vettetett. Ő az Isten keze, és Isten kinyújtja kezét, akkor azok, akik megátalkodottak, nem kellett a Krisztusban felkínált kegyelem, azok ide jutnak. Ez a kéz lehet megmentő kéz is. Ez a kéz, Jézus Krisztus, áldást osztó kéz is. Azt olvassuk: „…olyan rövid már a kezem, hogy meg nem válthat? vagy nincs bennem megszabadításra való erő?” (Ézs 50,2). Ezt kérdezi Isten. Olyan rövid már az Ő keze? Ne gondolja senki, akármilyen mélyen van, hogy ha ő az Istenhez kiált, szabadulni akar, hátat fordítani akar a bűneinek, hogy rövid lenne az Úr keze, hogy elérje őt. Ez a szabadító kéz el fogja érni. „Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!” (Ézs 52,10). Istennek a karja az Úr Jézus Krisztus. Feltűrte. Eljött ide, lemeztelenítették, úgy ment a keresztre, hogy a mienk legyen a szabadítás. A kérdés csak ez: „Ki hitt a mi tanításunknak, [ki hisz ennek, hogy Krisztus a szabadító. Ki hitt?] és az Úr karja kinek jelentetett meg?” (Ézs 53,1). Aki hisz, annak megjelentetik az Úr karja, Jézus Krisztus, hogy Ő a szabadító. Befejezés Még egyszer idetennék egy néhány kérdést. Ki hisz Isten Igéjének? Ki bízik Benne? Ki az, aki nem emberi segítséget keres? Ki az, aki nem emberekben és anyagiakban bízik, hanem Istenben? Ki az, aki megértette, hogy Isten minden segítséget és áldást megadott már az Úr Jézus Krisztusban, az Ő halálában, és az Ő feltámadásában? Ki az, aki Isten arcát keresi? Krisztust keresi? Az mind boldog ember. Megtapasztalja Istennek hatalmas karját is, Istennek szabadítását is, és a Krisztus arcán megtapasztalja azt a dicsőséget, amire, ugyanarra az ábrázatra ő maga is el fog változni. Ámen. Debrecen, 2004. december 8.
