Ézs 5,11-17 „Jaj azoknak!” – II. Italozás, dorbézolás „Jaj azoknak, a kik jó reggelen részegítő ital után futkosnak, és mulatnak estig, és bor hevíti őket: És czitera, lant, dob, síp és bor van lakodalmokban, de az Úrnak dolgát nem tekintik meg, és nem látják kezeinek cselekedetét. Ezért fogságba megy népem, mivelhogy tudomány nélkül való, és főemberei éhen halnak, és sokasága szomjú miatt eped meg; Azért a sír kiszélesíti torkát és feltátja száját szertelen, és leszállnak abba népem főemberei, és zajongó sokasága, és minden örvendezői; És porba hajtatik a közember, és megaláztatik a főember, és a nagyok szemei megaláztatnak. És felmagasztaltatik a seregeknek Ura az ítéletben, s a szent Isten megszenteli magát igazságban. És bárányok legelnek ott, mint legelőjükön, s a gazdagoknak romjain idegenek élnek!” Bevezetés Egy korábbi alkalommal, amikor a felolvasott Ige előtti kis szakaszt elolvastuk, akkor a meggazdagodásról, és annak a veszélyeiről volt szó. Jaj, azoknak, akik házhoz házat ragasztanak, és mezőt foglalnak mezőkhöz. Most, amit felolvastunk, az italozásról, a mulatozásról szól, és ez egyrészt a gazdagságnak a folytatása, mert sok tehetős ember dőzsöl, másrészről viszont éppen a gazdagságnak az ellentéte, mert van, aki nem gyűjt, nem ragaszt házhoz házat és mezőt mezőhöz, hanem tékozol, és a mának, a kívánságainak él, és ezért mulatozik. Egy néhány dologról szeretnék szólni, ami először az italozással kapcsolatos, de azután más is van még itt, ebben az Igében, amit olvastunk, ami fontos a hívő ember számára is. Az italozás Először az italozásról egy néhány szót. A Példabeszédek könyvének a 23. részéből elolvasok egy rövid szakaszt, az új fordításból olvasom el: „Kinek jaj? kinek oh jaj? kinek versengések? kinek panasz? kinek ok nélkűl való sebek? kinek szemeknek veressége? A bornál mulatóknak, a kik mennek a jó bor kutatására. Ne nézd a bort, mily veres színt játszik, mint mutatja a pohárban az ő csillogását; könnyen alá csuszamlik, Végre, mint a kígyó, megmar, és mint a mérges kígyó, megcsíp. A te szemeid nézik az idegen aszszonyt, és a te elméd gondol gonoszságot. És olyan leszel, mint a ki fekszik a tenger közepiben, és a ki fekszik az árboczfának tetején. Ütöttek engem, nékem nem fájt; vertek, nem éreztem! Mikor ébredek fel? Akkor folytatom, ismét megkeresem azt” (Péld 23,29-35). Ez egy nagyon élethű leírása annak, hogy milyen az ember, amikor részeg. A bor könnyen lecsúszik. De lecsúszik az iszákos ember is, mert az alkohol, mint a kígyó, megmar, megcsíp, mint a vipera. És az ember testileg, lelkileg kifosztott lesz, nyomorult lesz. Éppen most a napokban kaptam egy kis füzetet, amiben valaki bizonyságot tesz arról, hogy hogyan lett az ital rabja, hogyan csúszott le. Hogyan lett az ital miatt hajléktalan, mert a házát is elitta, és végül, hogyan lehet onnan szabadulni, és ő hogyan szabadult meg. Kiírtam magamnak egy néhány bekezdést ebből, és felolvasnám, mert nagyon jellemző, hogy mit tesz az ital. És hadd bocsássam előre, hogy akivel ez megtörtént, az hívő szülőknek a gyermeke. „Az alkoholizmus, ez a szörnyűséges nyavalya, homályban növekszik fel, észrevétlen, minden különösebb előjel nélkül. Azt ugyan megsejtettem, hogy valami végzetes fordulás történt a lelkemben. Jómagamban azonban nem tudatosult, hogy alkoholistává váltam, és e miatt a környezetemben élőknek mennyi gondot és bajt okozok. Van egy arab mondás,
miszerint élj a mának, ördög vigye a holnapot. Hát így éltem. Ekkor még fiatal voltam, és azt mondogattam mindenkinek, hogy naponta csak négy üveg sört iszom, munka után. Bizony, épp elég volt. Az ital gyökeret vert testemben, lelkemben. Aztán pár évvel ezelőtt hallottam, hogy valaki, aki szerette a barackpálinkát, májcirózisban meghalt. Nem semmi, egy korosztály voltam vele. Fokozatosan egyre lejjebb és lejjebb zuhantam. Hányszor volt, amikor kijózanodtam, és megfogadtam, most már kész, vége, abbahagyom, leteszem mindörökre! Végül az alkohol több lett, mint munka utáni kikapcsolódás, pszichológiai szükségletté vált. Ittam bánatomban, ittam örömömben, ittam magányomban, minden lehetőséget megragadtam a hörpölésre. Aztán 1982-ben, egészen komolyan megszólított Isten egy igehirdetésen. Akkor tudom, hogy a békesség fejedelme belépett a szívembe. De nemsokára visszaestem. [Ez is nagyon tanulságos.] Elég egy kupica szesz is, hogy aztán bekövetkezzék a lavina. A baj az volt, hogy a szenvedélybetegségemet titkon őrizgettem a szívemben. [Ezt nem adta fel az Úrnak.] És egyszer, ki tudja, miért, vagy hogy, elmentem egy buliba, és ott a jókedv a tetőfokára hágott, és azt mondtam magamnak: Miért is ne ihatnál egy pohárkával, abból még nem lesz semmi baj? Visszaemlékeztem a régi napokra, amikor ittam, és akkor, azok a napok bearanyozottnak tűntek fel előttem. A gondolatot tett követte. Lehajtottam egy stampedlivel, de mondani sem kell, hogy több lett belőle. Jól berúgtam. És másnap reggel meg arra a kérdésre kerestem magyarázatot, hogy hogyan engedhette ezt meg Isten? [Szóval, az ember Istenre tolja azután.] A régi bűneimet talán meg sem bocsájtotta? És akkor ittam megint, hogy felejtsek. Innom kellett, mert zúgott a fejem, émelyegtem, és abban bizakodtam, hogy majd az italtól elmúlik. Ittam, hogy elaltassam a lelkiismeretemet. És a régi bűnök visszatértek, heted magukkal. Titkoltam mindenki előtt. Legrosszabb az volt, hogy ártatlan félrelépésnek tüntettem fel az egészet önmagamnak is. Majd holnap, mondogattam, újra Isten gyermeke leszek. És múltak a hetek, és múltak a hónapok, és tovatűnt a szívemből a napsugár, az öröm és a békesség. A gyülekezetből hetekre, hónapokra eltűntem. És nem is tudtam még akkor, hogy a lelkemben halál és pusztulás van. Nem tudtam aludni. Az éjszakák voltak a legfélelmetesebbek. Mikor néha kitisztultam, akkor magam körül csak romokat, sivárságot, megcsúfolt barátságokat, szeretteim könnyeit láttam. Magam erejéből akartam leszokni az italról, de nem ment. A Szabadító kétszer próbálta megállítani az életemet. Először, amikor mint mentőautó sofőr felborultam, és a bal vállam ripityára tört. Amputálni akarták, de végül megmentették. Öt évet dolgoztam a mentőknél. Eszembe jut egy megdöbbentő történet. A Józsefvárosi pályaudvarra hívtak egy félreállított tehervagonba, ahol egy halott férfit találtak. A vagon tele volt boros üvegekkel. Miközben kerestük a személyi igazolványát, egy szakadt táskában hatszázezer forintot találtunk. Ez akkora összeg volt, amivel új életet kezdhetett volna. De még így sem tudott önerőből kimászni ez a férfi az alkoholizmusból. Az én életemben is törvényszerűen jött az iszonyatos földindulás. Eladtam a házamat, kisebbet vettem. Ekkor sok pénzem lett, azt hittem, sokáig ki fog tartani. Dehogy tartott ki! Ekkor már nem én játszottam az alkohollal, hanem az kerített teljesen a hatalmába, mint valami légió. Uralkodott rajtam, és folyton folyvást megalázott. Hiába próbálkoztam olykor fogcsikorgatva kitörni. Ez már a pokolba vezető út volt, és én mégsem féltem a pokoltól. És akkor Isten másodszor próbált kemény kézzel belenyúlni az életembe. Az alkohol már annyira széjjelbomlasztotta az agyamat, hogy sem járni, sem értelmesen gondolkozni nem tudtam. Ekkor már az ördög a fülembe duruzsolta: átkozd meg a világot, és halj meg. Vöröses kábulatban éltem. Időközben a szomszédomba romák költöztek. Könnyű dolguk volt velem. Heteken át itattak, mígnem aláírattak velem egy papírt valamelyik zugügyvédnél, adtak valamennyi pénzt, és egy másik lakás sufnijába költöztettek. Mint később kiderült, elvesztettem a lakásom. Ezek után, ha lehet ilyet mondani, még többet ittam. De már nem volt kedvem tovább élni. Összeszedtem annyi gyógyszert, amennyit csak fellelhettem, és bevettem. Három napig aludtam tőle. Föleszmélve, minden eddiginél marcangolóbb, mély sötétség tartott a vasmarkában. Másodsorra
megdupláztam a gyógyszer mennyiséget, és még egy üveg vodkával is jól megöntöztem. Azt gondoltam, ennyi elég. De Isten másképp gondolta. Ezektől csak hánytam, hánytam, ocsmányul éreztem magam, de megmaradtam. De körülöttem és bennem minden egy romhalmaz volt.” Eddig ment lefele. Majd még egy néhány dolgot olvasok belőle. De ez az, amit itt olvastunk: jaj, azoknak, akik részegítő ital után futnak. Kinek, óh, jaj? Kinek sebek? kinek vörös szemek? Kinek fájdalmak? Igen, ez ilyen; megmar, mint a kígyó. Bódulat Tudjuk, hogy az alkohol mellett ma már egyéb szerekkel is bódítja és kábítja magát az ember. Van, aki gyógyszerekre, nyugtatókra, altatókra iszik, régebben a fiatalok ragasztóztak, az idősebbek emlékeznek rá, amikor ez volt a divat, most már jönnek az igazi kábítószerek, a lágyak is, meg a kemények is, amihez egyre könnyebben juthatnak hozzá. De miért italozik, miért bódítja magát az ember? Elolvasom a Példabeszédek könyvéből: „Adjátok a részegítő italt az elveszendőnek, és a bort a keseredett szívűeknek. Igyék, hogy felejtkezzék az ő szegénységéről, és az ő nyavalyájáról ne emlékezzék meg többé” (Péld 31,6-7). Elveszendő, de így is mondhatnánk, az elveszett és a megkeseredett szívű ember. Mert az ember elveszett, és Isten nélkül való, és végeredményben keseredett szívű, fáj a lelke, örömtelen, üres és céltalan. Csak nem mindig látszik ez azonnal. És nem csak a szegény és beteg, vagy akit veszteség ért, ilyen, hanem a gazdag és az egészséges, és a szerencsés ember is ilyen, mert bűnös, és a bűn már tönkretette az embernek a lelkét. És mivel bűnös, így van megírva, hogy szűkölködik az Isten dicsősége nélkül. Akkor is, ha akármennyi pénze van! Szűkölködik, örömtelen, és ezzel próbálja feledtetni, és felvidítani magát: alkohollal, vagy kábítóval, vagy valami ilyesmivel. De amikor ez a jelenség, ez az italozás és kábítózás már társadalmi méreteket ölt, már nagyon sok embert érint az egész világon, és most nagyon ott tartunk, akkor ez biztos jele annak, hogy az emberiség nagyon súlyosan beteg. Lakmározás és dőzsölés A felolvasott Igében nem csak italozásról van szó. Így mondja az Ige, hogy jaj, azoknak, akik jó reggel részegítő ital után futkosnak, és mulatnak estig, bor hevíti őket. Citera, lant, dob, síp és bor van lakodalmukban. A 12. verset az új fordítás azt mondja, hogy bor mellett lakmároznak. Tehát lakmározás, evés-ivás, dőzsölés is folyik. Ilyet persze főleg a gazdagok tarthatnak, meg is tették, és meg is teszik mostanában is. Ami az Ige szerint a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kérkedése. Azonban egy bizonyos határon túl Isten nem nézi el ezt az embernek, és nem nézi el egy országnak sem. Utána bukás következik. Hadd olvassam el az Igét Ámós próféta könyvének a 6. részéből. Hadd tegyem hozzá, hogy Ámós lehet, hogy kortársa is volt Ézsaiásnak, talán közvetlenül előtte élt, de lehet, hogy volt egy olyan szakasz, amikor kortársak is voltak. „A kik a veszedelem napját messze gondoljátok, és az erőszaknak széket emeltek; A kik elefántcsont pamlagon hevernek, és az ő nyoszolyáikban elnyújtózkodnak, és a nyáj legjavából és a kihizlalt borjakból lakmároznak” (Ám 6,3-4). Na, ez a lakmározás, ez a dőzsölés. És itt azt mondja Ámós, hogy messze gondolják a veszedelemnek a napját, pedig már közel volt. Ézsaiás is erről beszél, amikor ezt elmondja: ezért fogságba megy népem, ezért a sír kiszélesíti torkát, feltátja a száját. Egyes ember életében is, amikor ilyen életmódot folytat, hogy italozik, dőzsöl, lakmározik, a bűn egyénileg is azonnal meghozza a szörnyű következményét. Amikor ez országosan, társadalmi szinten megy, akkor az országnak is közel van a vég. Feljegyzik a történetírók, hogy a római birodalom közvetlen bukása előtt a császári udvarban és a gazdagoknál ment folytonosan a lakmározás, a dőzsölés, az italozás. El sem múltak az italozási napok, egyik a másikat érte. És az ellenség már ott volt a határszéleken, meg voltak számlálva Róma napjai. De visszaemlékezhetünk a háború előtti úri Magyarországra is. Ment az uraknak az italozás, a lakmározás, a kártyázás, a dőzsölés. És meg voltak számlálva a
napjai. Egy bizonyos ponton túl az Úr nem nézi el. És itt most Izráelnek is azt üzeni. Fogságra megy a népem, mert tudomány nélkül való. És a főemberek, akik most esznek, isznak, dőzsölnek, lakmároznak, éhen halnak. A sír kiszélesíti torkát, és így tovább. Itt szeretnék valamit megjegyezni. Van a lakmározásnak egy enyhébb formája is, ami sok embert érint világviszonylatban, nálunk Magyarországon is: ez az elhízás és a túltápláltság, ami szintén magában hordja azonnal a büntetését. Cukorbetegség, magas vérnyomás, szív-, és érrendszeri betegségek. Nem azt mondom, hogy csak ettől lehet ezt a betegséget kapni, de ezeknek ez a következménye. Nem hiába mondja az Ige, hogy igazán, mértékletesen és szentül éljünk e jelenvaló világon. Ilyen tekintetben is. Nagy kereslete van most a fogyasztószereknek. Olyan csodaszereket keresnek az emberek, amit hogyha bevesznek, le is fogynak, de a lakmározást azt folytathatják. Mert a test kívánságát nem akarják feladni. A zene hatása A harmadik, amiről szeretnék szólni, azt olvastuk itt az Igében: citera, lant, dob és síp, és bor van a lakodalmukban, és mulatnak estig. Jó reggel kezdik, mert úgy olvastuk, hogy jó reggelen részegítő ital után futnak, és mulatnak estig. Nappal dolgozni kellene, de nem dolgoznak. Ezzel töltik el az egész napot, az egész életüket. Ez egy könnyelmű, gondtalan, gondatlan és henye élet. Ámós könyvében, ahonnan az előbb felolvastunk egy kis szakaszt, a 6. rész 1. verse így kezdődik: „Jaj, azoknak, akik gondtalanul élnek a Sionon”. Sodomáról van megírva, hogy ez volt a bűne: az eledel bősége, és gondtalan békesség volt nála, és leányainál. De a szegénynek nem nyitotta meg a kezét. Ma ez már úgy változott, hogy este kezdik, és reggelig mulatnak, és napközben meg alszanak. Teljesen rendetlen, természetellenes életet élnek. És a mulatságnak a kellékei között nem csak a bor, és a jó ételek vannak itt felsorolva, hanem a zene is: citera, lant, dob, síp. A borról és a jó ételekről szóltam, egy néhány szót hadd mondjak most a zenéről ezzel kapcsolatban. A mulatságoknál a zene elengedhetetlen. Sőt, maga a zene olyan hangulatot, olyan lelkiállapotot tud teremteni, mint a bor, vagy a kábítószer. Kábítószerből szabadultak mondták el, hogy ha bizonyos zenét hallgatnak, ezt a kemény rock, meg démonikus ihletésű zenéket, igen nagy kísértés támad bennük vissza a kábítószerhez, vagy vissza az italozáshoz, a borhoz. A világban, meg a hívő emberek is, eléggé jól ismerik már a bornak a káros hatását. Azonban a zenének a káros hatásával sokan nincsenek tisztában. Ezért van az, hogy gyakran a hívő emberek a gyülekezetekbe meg az életükbe beengednek olyan zenét, amiről nem is gondolják, hogy milyen káros hatása van. Ámós könyvében is olvashatunk erről a zenéről. Ezt is elolvasnám: „A kik hárfa mellett dalolgatnak, és azt hiszik, hogy hangszereik a Dávidéi” (Ám 6,5). Ez egy megdöbbentő igevers. A hárfa Dávidnak egy szent zeneszerszám volt, amivel ő zsoltárokat énekelt. Itt azt mondja: hárfa mellett dalolgatnak, mulatoznak. És mivel azt mondja, hogy azt hiszik, hogy hangszereik a Dávidéi, talán éppen - most a mai nyelven mondom - hívő énekeket dalolgattak. Elmulatoztak a hívő énekek mellett. Hát bizony sokszor ez az érzésem, hogy elmulatoznak! Nem az Isten dicsőítése az az éneklés, nem a szívből jövő, és az Isten színéig felszálló hálaimádat vagy könyörgés, hanem mulatozás a magunk kedvére. És azt hiszik, hogy hangszereik a Dávidéi. Azért mondja az Ige: „Távoztasd el tőlem énekeid zaját, hárfáid pengését sem hallgathatom” (Ám 5,23). Megszívlelendő ez testvérek, minden tekintetben. Nem csak úgy, hogy nehogy valami idegen ihletésű, Istenhez méltatlan stílusú zenét engedjünk vagy hallgassunk, vagy gyakoroljunk, hanem egyáltalán, hogy amikor éneklünk, szívből jövő legyen. Mert egyébként csak dalolgatunk a magunk passziójából, és azt hisszük, hogy Istennek énekelünk, mind Dávid. Látjuk-e Isten tetteit? Aztán azt olvastuk az alapigében Ézsaiásnál: „És czitera, lant, dob, síp, és bor van lakodalmukban, de az Úrnak dolgát nem tekintik meg, és nem látják kezeinek cselekedetét”
(12. vers). Ez a legsúlyosabb, amit itt az Igében mond nekünk az Úr. Protestáns fordításban úgy van: de az Úr tetteit nem veszik észre. Az ilyen könnyelmű, laza, felszínes, erkölcstelen életnek a legfőbb bűne az, hogy az Úrral és az Ő munkájával nem törődik az ember. Nem is gondolkozik el rajta. Nem gondolkoznak el az élet fontos és nagy kérdéseiről. Nincs csend az embernek a lelkében és a szívében. Nem akarja hallani a lelkiismeretnek a szavát sem. Ha megszólal a lelkiismeret, elbódítják, ahogy olvastuk is ebben a bizonyságtételben, hogy mikor a lelkiismerete megszólalt, ivott, hogy elhallgattassa. Vagy elnyomják zenével, zajjal. Nem érdekli Isten szeretete, nem érdekli Jézus Krisztus, nem érdekli az Ige. Nem érdekli Istennek váltságmunkája. Nem érdeklik az örökkévaló dolgok. Nem érdekli a holnap, és az odafelvalók. Ahogy hallottuk: élj a mának, ördög vigye a holnapot. És viszi is. Az Úrnak dolgát nem tekintik meg, és nem látják kezeinek cselekedetét. Nem látják Istennek a tetteit a saját életükben, hogy hányszor szólt hozzá az eseményeken keresztül. És amit a bizonyságtételben is olvastunk, hogy utólag visszaemlékszik arra a két esetre, mikor keményen szólt hozzá Isten. Nem látja az ember, hogy hányszor megkímélte őt Isten, hányszor megtartotta az életét, milyen hosszan tűrő, milyen kegyelmes iránta. Úgy gondolja: túléltem a mát, csak a túlélésre megy. Valahogy éljem túl ezt a kemény telet, valahogy éljem túl ezt az éjszakát, menjen el a mai nap is, a többi nem érdekel. De nem csak egyes ember, hanem az emberiség is vak és süket az Úr dolgai iránt. A világ rohamosan érik az ítéletre. Gyülekeznek a viharfelhők, villámlik, mennydörög, és így, ilyen körülmények között az ember vagy vagyont gyűjt, mezőt mezőhöz ragaszt, amiről az előző alkalommal szó volt, vagy mulatozik. Nem érdekli, hogy az erkölcstelenség, a korrupció, a hazudozás az égig ér. Nem érdekli, hogy készül az antikrisztusi világbirodalom, hogy az emberiség legnagyobb tragédiája és szenvedése előtt áll, a nagy nyomorúság előtt. Nem látják. Mert nem is érdekli Istennek a terve, Isten Igéje, Isten szava, Isten gondolata, Isten tettei, cselekedetei, Isten útja. Nem érdekli. Ezért, azt mondja itt az alapige, fogságba megy népem. Mivel tudomány nélkül való. Főemberei éhen halnak, sokasága szomjú miatt eped meg. A sír kiszélesíti a torkát. Feltátja száját szertelen, leszállnak abba népem főemberei, és zajongó sokasága, és minden örvendezői. Porba hajtatik a közember, megaláztatik a főember. S a nagyok szemei megaláztatnak. És felmagasztaltatik a seregeknek Ura az ítéletben. És a szent Isten megszenteli magát igazságban. Hogy magasztaltaik fel az Úr? De azért ehhez a 16. vershez szeretnék valamit hozzáfűzni: „És felmagasztaltatik a seregeknek Ura az ítéletben...” Nem csak majd a nagy világítélet, az antikrisztusi korban vagy az utolsó ítéletben. Most is, minden egyes ember életében, amikor a bűn miatt belemegy mélységekbe, és Isten ítél, akkor is, minden egyes ember ítéletében felmagasztaltatik a seregeknek az Ura. És kétféleképpen magasztaltathatik fel. Akkor is felmagasztaltatik, ha az ember végképp nem érti meg Isten dolgát és cselekedeteit, de különösen felmagasztaltatik akkor, amikor egy ember megérti a nyomorúságban, az Isten ítéletében, vagy a bűnnek a következményében, hogy milyen az Isten. És most hadd folytassam, amit az előbb elkezdtem ebből a bizonyságtételből. „És mikor minden romhalmaz volt körülöttem, akkor „véletlenül” meglátogatott az édesanyám. Meglátott, és megrettent. És az után minden nap jött. Imádkoztunk, és felolvasott nekem a nagy orvos gyógyszeres könyvéből. És megértettem a megmentő Isten jó szándékát velem. Ezt az Igét olvasta: Életemre mondom, így szól az én Uram, az Úr, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útjaitokról! Miért halnátok meg? (Ezékiel 33,11). És végre megértettem, hogy Isten a halálból is tud életet teremteni. Majd félév telt el, amikor valaki megvette a lakást, és vele együtt azt a nyomorúságos viskót is, ahol éltem. Ekkor derült ki, hogy jogcím nélkül tartózkodom ott. Mennem kellett. Eljött az a nap, amikor nem volt hová mennem haza.
Hajléktalan, hontalan lettem. De a hajléktalanság ekkor már számomra nem volt veszteség, hanem soha nem sejtett nyereség. Ennek lassan már négy esztendeje. Isten elvette tőlem minden földi javamat, hogy ne legyen, ami romlásba sodorjon. Valaha, amikor szorongva eladogattam értékeimet, mindig azt gondoltam, hogy egyszer majd valami csoda módon visszavásárolom azokat. A megtérés, amint a jobb lator esete is mutatja, nem szakít ki ebből a szenvedő helyzetből. Nem múlnak el a fájdalmak, nem lesz hirtelen lakásom, nem lesz jól fizető állásom, de egyvalamit megígért az Úr Jézus: íme, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” És ez azt jelenti, ahogy a bizonyságtételnek a címében is van, hogy a Szabadító oltalmában, ez a címe, hogy A Szabadító oltalmában vagyok. És ez azt jelenti, ahogy Jeremiás írja: szeret az Úr, azért nincs még végünk. Mert nem fogyott el irgalma. Minden reggel megújul, nagy a Te hűséged. Megjegyzem, hogy ezt akkor írta Jeremiás, amikor bekövetkezett az, amiről itt Ézsaiás beszél, hogy elnyeli őket a sír. És akkor azt mondja, hogy mégis szeret. Nem fogyott el az irgalma. Minden reggel megújul, nagy a Te hűséged. Befejezés Három Igével fejezném be, mind a három részegséggel, a mulatozással, az evés-ivással kapcsolatos, de ennek az Igének most főleg a hívő emberekre vonatkozó szellemi mondanivalóját figyeljük meg. „Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia. Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, a kit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál. Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt. Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; És az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene: Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja. És ketté vágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás” (Mt 24,44-51). A második Igét az Efézusi levélnek az 5. részéből olvasom: „Annakokáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akaratja. És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van; hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel. Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az Úrnak. Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának” (Ef 5,17-20). És a harmadik: „Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel. Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jő rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek. De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajmódra lephetne meg titeket. Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé! Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok. Mert a kik alusznak, éjjel alusznak; és a kik részegek, éjjel részegednek meg. Mi azonban, a kik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe” (1Thessz 5,2-8). Csak annyit hadd tegyek hozzá, hogy a hívő embereket nem csak a bor, az alkohol, a kábítószereknek a részegsége, elbódítása fenyegetheti, hanem a szellemi részegség is. A szellemi kábulat, ha elfogadjuk a kísértőnek a hazugságait. De azt mondja: nem kell, mert ti a nappal fiai vagytok. Éberek és józanok legyünk, mert közel van az Úr! Ámen. Debrecen, 2003. február 09.
