Ez 6,1-14 Az Úr üzenete a hegyeknek és a népnek „És lőn az Úrnak szava én hozzám, mondván: Embernek fia, vesd tekintetedet Izráel hegyeire, és prófétálj ellenök: És mondjad: Izráel hegyei, halljátok meg az Úr Isten beszédét! Ezt mondja az Úr Isten a hegyeknek és a halmoknak, a mélységeknek és a völgyeknek: Ímé én fegyvert hozok reátok, és elvesztem a ti magaslataitokat. És elpusztulnak oltáraitok, és összetörnek naposzlopaitok, és elhullatom sebesültjeiteket bálványaitok előtt. És vetem az Izráel fiainak holttesteit bálványaik elé, és szétszórom csontjaitokat oltáraitok körül. Minden lakóhelyeteken a városok elpusztuljanak, és a magaslatok elveszszenek, hogy elpusztuljanak és rommá legyenek oltáraitok, és törjenek össze és legyenek semmivé bálványaitok, és kivágattassanak naposzlopaitok, és eltöröltessenek csinálmányaitok. És elhulljon a sebesült közöttetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. De maradékot hagyok, hogy legyenek közületek, a kik megmenekedtek a fegyvertől a pogányok közt, mikor szétszórattok a tartományokban. Akkor megemlékeznek én rólam menekültjeitek a pogányok közt, kik közé fogságba vitetének, mert megtörtem parázna szívöket, mely tőlem elszakadt, és bálványaikkal paráználkodó szemeiket, és megundorodnak önmagok előtt a gonoszságokért, melyeket cselekedtek minden útálatosságuk szerint; És megismerik, hogy én vagyok az Úr: nem hiába mondottam, hogy megcselekszem velök e gonoszt. Így szólt az Úr Isten: Csapj tenyeredbe, toppants lábaddal és mondd: Jaj az Izráel háza minden gonosz útálatosságáért, mert fegyver, éhség és döghalál miatt hullanak el; A ki messze van, döghalál miatt hal meg, a ki közel van, fegyver miatt esik el, és a ki megmaradt biztonságban, éhség miatt hal meg; és teljessé teszem búsulásomat rajtok. És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor sebesültjeik ott lesznek bálványaik között az ő oltáraik körül, minden magas halmon, minden hegyeknek tetein, minden zöld fa alatt és minden lombos terpentinfa alatt, a hol csak kedves illatot adának minden bálványaiknak. Kinyújtom azért kezemet reájok, és teszem a földet kietlen pusztasággá, a pusztától fogva Dibláig minden lakóhelyökön, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr!” Miért a hegyekhez szól Isten? Láttuk eddig, hogy Ezékielt Isten jelként használta fel Izrael háza között. Először csak bemutatta a jelet, amit az Úr mondott neki, és azután már szólt is az Úr nevében. Talán ez az első rész, ahol teljességgel csak próféciát mond Ezékiel. De különös prófécia ez. A hegyeket szólítja meg Isten, nekik kell, hogy prófétáljon Ezékiel. Így olvastuk: „...mondjad: Izrael hegyei, halljátok meg az Úr Isten beszédét! Ezt mondja az Úr a hegyeknek...” - és akkor jön a prófécia, hogy mit üzen a hegyeknek. Ez különös, miért Izrael hegyeihez szól az Úr? Miért nem a néphez szól az Úr? Vagy talán tényleg a hegyekhez szól az Úr, nem a néphez? Úgy gondolom, hogy a népnek kellene érteni ebből, amit az Úr szól a hegyeknek. Két tanulság Ez által, hogy a hegyeknek szól Isten, két nagyon fontos dolgot tanulhatunk meg. Az egyik, hogy ezzel bemutatja Isten, amit már mondott is Ezékielnek, amikor elhívta, hogy keménynyakú, megátalkodott szívű ez a nép, és nem akarja hallani az Úrnak a beszédét. Tehát ezzel mintegy az Úr kijelenti, hogy a hegyek, a kövek, a kősziklák jobban meghallják az Úrnak a beszédét, mint ahogy Izrael népe meghallja. Bemutatja az Úr, hogy lehet egy ember olyan kőkemény szívű, hogy hiába szól az Úr hosszú éveken keresztül hozzá, semmit nem
hall, lehet az embernek a szíve keményebb a hegyeknél, a köveknél, a kősziklánál. Az Úr mondja is, nagyon sok helyen előfordul ez a Bibliában, itt Ezékiel könyvében különösen, hogy kőszíve van ennek a népnek. Ha jó pár részt előreugrunk, meg is ígéri az Úr, hogy elveszem testükből a kőszívet, és adok nekik hússzívet, hogy megértsék, mit mondok. De most még kőszíve van ennek a népnek. Sok helyen van szó arról a Bibliában, hogy a hegyek és a kövek hallják az Úrnak a beszédét. Azt olvassuk a Józsué könyvében: „És monda Józsué az egész népnek: Ímé ez a kő lesz ellenünk bizonyságúl; mert ez hallotta az Úrnak minden beszédét, a melyet szólott vala nékünk; és lesz ellenetek bizonyságúl, hogy ne hazudjatok a ti Istenetek ellen” (Józs 24,27). Tehát azt mondja az Ige, hogy itt van egy kő, és ez hallotta az Úr beszédét, és ez a kő még bizonyság lesz, ha Izrael népe hazudik az Úr ellen. A másik, amit megemlítenék, mikor az Úr Jézus az Olajfák hegyén jött, a nép leterítette elébe a ruháit, pálmaágat lengettek, és a gyermekek kiáltottak: „Hozsánna! Áldott, aki jő az Úrnak nevében”. (Márk 11,9). Akkor azt mondták a farizeusok: Hallod, hogy mit kiabálnak ezek? Parancsold meg, hogy némuljanak el, ne kiáltsanak. Azt mondja az Úr: ha ezek elhallgatnak, akkor a kövek fognak kiáltani. Megemlítenék még egy Igét a Jelenések könyvéből. Lesz idő, amikor ez a keményszívű ember, akitől a kövek jobban hallották az Úr beszédét, de ez nem akarta meghallani az Úr beszédét, majd a köveknek fog kiáltani, meg a hegyeknek, hogy essetek mireánk, borítsatok el minket, és takarjatok el annak a színe elől, aki szól. Ez tehát az egyik, amit szerettem volna megemlíteni, hogy ezzel kijelenti az Úr, hogy keményebb a népnek a szíve, mint a hegyeknek és a köveknek a keménysége. Mit jelképeznek a hegyek, kövek? Felmerül egy másik kérdés is: Tényleg nem mond az Úr semmit a hegyeknek? Csak azért beszél a hegyeknek, hogy Izrael értsen valamit belőle, hátha ért belőle valamit? Én úgy gondolom, hogy nem. Valóban az Úr a hegyeknek is mond valamit. Mert egész világosan mondja: Mondjad: Izrael hegyei, halljátok meg az Úr Isten beszédét! Ezt mondja az Úr Isten a hegyeknek. Hát, ahogy Józsué idejében a népnek szavát hallották a hegyek meg a kő, akkor hallotta Ezékiel szavát is, amit az Úr mondott rajta keresztül. De hogy hallja meg a hegy? Van a hegynek füle? Ezen érdemes elgondolkozni az Ige alapján, mert ha jól megfigyeljük az Igében, a hegy meg a kőszikla mindig többet jelent, mint puszta hegy és kő. A kövek és a hegyek mögött mindig szellemi hatalmasságok vannak. Például, Izrael népét a pusztában követte egy kőszikla. Ez a kőszikla pedig, azt mondja az Ige, Krisztus volt, és Mózes is beszél Izraelnek a kőszáláról, aki Isten. Na, de nem csak Istent, Krisztust ábrázolhatják ki a kövek, és lehetnek a kövek mögött, hanem gonosz démoni szellemi hatalmak is. Mint ahogy Izrael hegyei mögött itt egészen biztos, hogy gonosz szellemi hatalmak voltak. Mert mit mond a hegyekről? Azt mondja, hogy minden hegyen naposzlopokat állítottak, minden zöldellő fa alatt bálványoknak áldoztak, bálványáldozati oltárt emeltek, és magaslatot az Úr ellen. Hát Izrael népe a köveket, a fákat, a halmokat imádta? Magaslatokat? Azt, ami mögötte volt, a gonosz szellemi hatalmasságokat. És amikor Isten most szól a hegyeknek, tudjuk, kiknek szól? A démoni hatalmaknak, a Sátánnak és az ő angyalainak szól, és nyilvánvalóan hirdeti, hogy megítéli őket. Most először is hoznék egy igét Jeremiás könyvéből, amivel már foglalkoztunk, hogy a hegyek alatt Isten valóban milyen komolyan szellemi hatalmasságokat ért: „Ímé, én ellened fordulok, te romlásnak hegye, azt mondja az Úr, a ki az egész földet megrontottad, és kinyújtom reád kezemet, és levetlek téged a kőszikláról, és kiégett hegygyé teszlek téged. És belőled nem visznek követ a szegletre és a fundamentomra, mert örökkévaló pusztaság leszel, azt mondja az Úr” (Jer 51,25). Kiről szól ez? Babilonról. Babilon a romlás hegye, és, hogy mi van Babilon mögött, ezt láttuk: teljességgel sátáni, gonosz hatalom. Tehát az Úr szól ehhez a démoni hatalmakhoz, és hirdeti az ítéletüket.
A Sínai-hegy és Sion hegye Itt megállnék, testvérek, ha már egyszer foglalkozunk a hegyeknek és a szellemi hatalmaknak az összefüggéseivel. Igaz, hogy szorosan nem tartozik ide, de egy néhány gondolatot mégis hadd említsek meg. Valamelyik imaórán szó volt a Sínai-hegyről, meg a Sion hegyéről. Azt láttuk, hogy Pál apostol a Galata levélben arról beszél, hogy ezek a hegyek mást példáznak, mert a Sínai-hegy Arábiában az Hágárt jelenti, aki szolgaságra szült, és a törvény alatt levőket jelenti, nevezetesen a mostani Jeruzsálemet, aki fiaival együtt szolgál. De van egy másik szövetség, egy másik hegy, a Sion, amely szabad. Ez a magasságos Jeruzsálem, amely mindnyájunknak anyja. És ezzel kapcsolatosan a Zsidókhoz írt levélből elolvasok néhány igeverset: „Mert nem járultatok megtapintható hegyhez, és lángoló tűzhöz, és sűrű homályhoz, és sötétséghez, és szélvészhez, És trombita harsogásához, és a mondásoknak szavához, melyet a kik hallottak, kérték, hogy ne intéztessék hozzájok szó. Mert nem bírták ki, a mi parancsolva volt: Még ha oktalan állat ér is a hegyhez, megköveztessék, vagy nyíllal lövettessék le; És oly rettenetes volt a látomány, hogy Mózes is mondá: Megijedtem és remegek” (Zsid 12,18-21). Azt mondja az Ige: Ti nem járultatok ehhez. Ez melyik hegy? Ez a Sínai-hegy, ahol a törvényt adta Isten. Így folytatja: „Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez, Az elsőszülöttek seregéhez és egyházához, a kik be vannak írva a menynyekben, és mindenek bírájához Istenhez, és a tökéletes igazak lelkeihez. És az újszövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére” (Zsid 12,22-24). Ez a nagy különbség például e között a két hegy között, pedig mind a kettő Isten hegye. Nem gonosz hatalom van egyik mögött sem, csak a Sínai-hegy mögött az igazságos, törvényt adó Isten, a Sion hegye mögött pedig az új szövetséget, Jézus Krisztus vérét adó Isten, amelyik jobbat beszél, mint az Ábel vére, vagyis a kegyelmes Isten van. A hit és a hegyek Ha már itt tartunk a hegyeknél, gondolkodás végett említenék meg néhány dolgot. Vajon mit jelent az, amikor az Úr Jézus azt mondja: ha annyi hitetek volna, mint a mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek, hogy ugorjon a tengerbe, megtenné. Vagy amikor Pál azt mondja: ha olyan hitem van is, hogy hegyeket tudok mozgatni, de szeretet nincs bennem, semmi vagyok, semmi hasznom abból? Akkor ez csupán annyit jelent, hogy megmozdulhatnak a kőszikla, holt hegyek? Nem, hanem amit János apostol mond: mi az, ami legyőzi a világot (hozzáteszem: a világ fejedelmét, a Sátánt, a démoni hatalmakat), ha nem a mi hitünk? Tehát azt jelenti, hogyha a hívő embernek van hite, ez előtt a hit előtt mindenféle szellemi hatalmasság meghajol. Ilyen nagy a hitnek az ereje. Mert a hit mögött Isten van, mert a hitet Őbelé vetjük, Aki mindenekfölött van. Vagy most gondoljunk arra a másik igére, amit a Jelenésekből idéztem. Amikor majd azt mondják a hegyeknek azok az emberek, akikhez hiába szólt addig Isten, hogy essetek mireánk, és a halmoknak, hogy borítsatok el annak szemei elől, aki ott ül a királyi székben. Tudjuk, hogy kihez kiáltanak? Valóban csak a hegyekhez? Nem. Ehhez a démoni hatalmassághoz, akit ők addig szolgáltak. El tudják rejteni Isten elől, és a királyi székben ülő elől? Akkor majd nyilvánvalóvá lesz, hogy az a bálvány, az a szellemi sötétség, akinek ők addig szolgáltak, nem tudja őket megvédeni, és nem tudja az életüket megoldani, amikor majd meg kell állni az Isten ítélőszéke előtt. Nem folytatom. Ha a testvérek olvasnak majd hegyekről a Bibliában, gondoljanak erre is! Mi Isten üzenete a népnek? Itt tehát az Úr ítéletet hirdet minden sátáni, démoni, tisztátalan bálványisten fölött, ami Izraelben, Izrael hegyein volt. Na, nézzük meg, hogy mit is szól hát az Úr ez által a prófécia által először a néphez, és azután a tisztátalan szellemvilághoz. A népnek nyilvánvalóan megmondja azt, hogy a bálványimádásért felelni fognak, úgy, ahogy a törvényben Isten ezt
megköveteli. Mert, most nézzük csak meg, négyszer olvastuk ebben a részben, hogy: megtudják, hogy én vagyok az Úr. Meg kell tudni Izrael népének, hogy Isten az Úr, aki szent Isten, és aki nem hiába adta a törvényt a Sínai-hegyen. A nép elfogadta a törvényt, alávetette magát, és megtudják, hogy Ő az Úr. Nem a démoni hatalmak az urak, nem az ő kedvtelésük és nem az ő vágyaik, hanem Isten, a szent Isten az Úr. És ezt úgy tudják meg, ahogy már Jeremiás próféta könyvében láttuk is végig, hogy az Úr rájuk hozza mindazt, ami meg van írva a törvény könyvében: az éhséget, a döghalált, a pusztaságot, az ellenséget, a veszedelmet, a halált. De ez az üzenet csak annyit jelent Izrael népének, hogy jön az ítélet? Én úgy látom, hogy ebben az üzenetben (bár lehet, hogy ők ugye nem értették, mi is csak visszatekintve érthetjük) igen nagy kegyelem is van. Négyszer mondja: megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. És jó dolog az, hogy ha az ember megtudja, hogy Isten az Úr? Így is mondja egyik helyen, a 10. versben: megismeritek, hogy én vagyok az Úr. Az Úr Jézus is azt mondta, hogy: „Az pedig az örökélet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent...” (Jn 17,3). Most Izrael nyelvére így fordítom le, hogy megismerik, hogy az Úr az egyedül igaz Isten, az egyedüli Úr. És ez micsoda? Ez az örökélet. Na, és hogyha ennek az az ára, hogy közben jön az éhség, a döghalál, a fegyver, a pusztulás, a hegyeket kietlenné és pusztává teszi az Úr, mindent elpusztít, és jön a halál; ha ennek az az ára, az akkor is kegyelem! És most is így van. Ha az ember nem akarja másképpen meghallani Istennek a szavát, csak úgy, hogy ha az Úr hozza a veszedelmet, a csapást, a nehézségeket, ha jönnek a könnyek, a kínok, a szenvedések, de végül ezáltal megismeri az ember, hogy kicsoda Isten, kicsoda Jézus Krisztus, akkor megérte, akkor ez kegyelem. Mit üzen a szellemi hatalmaknak? Nézzük meg, mit üzen a szellemi hatalmaknak, a hegyeknek: „…Ezt mondja az Úr Isten a hegyeknek és a halmoknak, a mélységeknek és a völgyeknek: Ímé én fegyvert hozok reátok, és elvesztem a ti magaslataitokat. És elpusztulnak oltáraitok, és összetörnek naposzlopaitok, és elhullatom sebesültjeiteket bálványaitok előtt. És vetem az Izráel fiainak holttesteit bálványaik elé, és szétszórom csontjaitokat oltáraitok körül” (3. vers). Vagyis, ítéletet hirdet a szellemvilágban, lerontja a magaslatokat, a szellemvilágnak is meg kell ismernie közelről, hogy Ő az Úr, ahogy itt négyszer is olvastuk. Mert amikor majd lerontják a bálványokat, és a bálványoltárokat, azt mondja, hogy „elhulljon a sebesült közöttetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr”. (7. v). A szellemi hatalmasságok hamarabb meghallják, és hamarabb megismerik, mint az emberek, hogy az élő Isten az Úr mindenek felett. Emlékszünk, amikor az Úr Jézus jött, még Izrael fiai nem ismerték fel, hogy Ő az Isten Fia, de az a gadarai megszállott ember, aki a sírboltokban lakott, leborult előtte, és azt mondta, hogy: Jézus, a Magasságos Fia, tudom, hogy ki vagy, Te vagy az Isten Fia. Kérlek, ne gyötörj. Az tudta, Izrael pedig nem tudta. Ugyanaz teljesedett be Izrael hegyein, amit így fejez ki Kolossé levélben az Ige, hogy lefegyverezvén fejedelemségeket és hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vett rajtuk abban. Tehát itt Ezékiel előre hirdeti azt a diadalmat, amit Jézus Krisztus vesz majd a szellemvilág fölött az ember megmentése érdekében. „Maradékot hagyok” Van ebben a részben szó a maradékról, ezzel érdemes foglalkoznunk. Már az előző részben is, amikor jelképesen levágta Ezékiel az Úr parancsára a haját és a szakállát, már akkor a harmadrészből kivett a köntöse csücskébe egy kis részt, szám szerint nem sokat, ez volt a maradék. És most itt szó van erről a maradékról. Azt olvassuk: „De maradékot hagyok...” (8. vers). Nem maradék marad, hanem hagyok maradékot. Nem azért, mert ezek megérdemlik, hogy megmaradjanak, hanem mert az Úr kegyelmes, és hagy maradékot. Nyilvánvalóan látszik, hogy nem érdemre megy a dolog, mert azt mondja a 9. vers: „Akkor megemlékeznek én rólam menekültjeitek a pogányok közt, kik közé fogságba vitetének, mert megtörtem
parázna szívöket, mely tőlem elszakadt, és bálványaikkal paráználkodó szemeiket, és megundorodnak önmagok előtt a gonoszságokért...” Tehát nem érdem, hanem kegyelem, hogy az Úr hagy maradékot. „Megtörtem szívöket” Az előző résznek a jelképes próféciája szerint a haját és a szakállát minden utolsó szőrszálig három részre kellett osztani. Mi volt a három résznek a sorsa? Azt mondja: egy részt égessék el a városban, ez ott fog meghalni, egy részt vagdald a karddal szét a város körül, ezek ott hullanak el fegyverrel, és a harmadik részt pedig azt a szélnek szórod, és azután majd én vonok kardot. És ismét beteljesedett az, amit Dávid nagyon jól tudott, hogy ha az Úr von kardot, abban mindig kegyelem van. Mikor Nabukodonozor vont kardot, abban nem volt kegyelem; kétharmad rész elpusztult. De az egyharmad után úgy vont kardot az Úr, hogy hagyott maradékot. Ezt Dávid tudta, amikor megszámláltatta a népet, és vétkezett, és elejébe adta a próféta által az Úr, hogy tessék, itt van három csapás, választhatsz, hogy melyiket küldjem rád ezért a bűnért. És mit választott Dávid? Hadd essem az Úr kezébe, mert nagy az Ő irgalmassága, és ne essek ember kezébe. És itt is ez teljesedett be, hogy az a rész, ami az Úr kezébe esett, amelyik után Ő vont kardot, abból maradékot hagyott az Úr. Hagyott, ismétlem, nem érdem, hanem kegyelem. Na, és ha egyszer kegyelmezett az Úr, akkor újból kegyelmezett ennek a maradéknak, és azt mondja itt, hogy majd ha fogságba kerülnek, megemlékeznek Róla, nem azért, mert egyszer csak a szívük megjavult, hanem azért, mert „megtörtem parázna szívöket, mely tőlem elszakadt, és bálványaikkal paráználkodó szemeiket, és megundorodnak önmagok előtt gonoszságukért” (9. vers). Az Úr törte meg. Az Úr vitte véghez a szívükben, hogy meglássák, kicsodák ők, milyen undorító bűnösök, hogy törjön meg a szívük és a szemük, hogy undorodjanak meg önmaguktól. Ezt az Úr vitte véghez. Most is ezt munkálja az Úr. Senki ember fia a másiknak meg nem tudja mondani úgy, hogy bűnös, hogy megundorodjon önmagától. Mert ugye, hiába mondjuk mi a másiknak: hát nézd meg, hogy milyen bűnös vagy! Mit érünk el vele? Védekezik: nem is úgy van, nem is jól látod, más még olyanabb. De amikor az Úr mondja meg, az Úr töri meg a szívet, és az Úr világosságában látja az ember magát olyan undorítónak, hogy megutálja saját magát is. Na, az ilyen emberrel már lehet mit kezdeni. Az ilyen emberrel már az történik, ahogy folytatja itt a 10. versben: „És megismerik, hogy én vagyok az Úr: nem hiába mondottam, hogy megcselekszem velök e gonoszt.” Az ilyen ember, aki megundorodott önmagától, az tudja megismerni, hogy kicsoda az Úr. Mert lehet az Úrhoz sokféleképpen jönni. Lehet úgy is jönni (és sokan így jönnek), hogy világban is van egy társaság, hívők közt is van egy jobb társaság. Már aki így gondolja, mert nem mindenkinek ez a jobb. Valamivel rendesebb társaság, és itt jobban érezzük magunkat, itt azért jobbat lehet tanulni, mint a világban. Hát ennek nem nagy jövője van az örökkévalóság szempontjából. Ez csak olyan földi dolog. De mikor valaki azt mondja: én nem a jó társaságba megyek, meg a jobb társaságba, hanem undorodom saját magamtól, és megoldást keresek a bűneimre, mert az Úr összetörte a szívemet. Akkor az megismeri, hogy kicsoda Jézus Krisztus, és kicsoda Isten. És ismétlem, ez az örökélet. Akkor az örökéletbe tudja Isten vezetni. Az Úr szava mindig beteljesedik Befejezésül még egy dologgal foglalkoznék. „És megismerik, hogy én vagyok az Úr: nem hiába mondottam, hogy megcselekszem velök e gonoszt” (10. vers). Egy néhány szót erről, hogy majd megismerik, hogy nem hiába mondottam; vagyis, majd megismerik, hogy az Úrnak a szava nem volt hiábavaló. Talán azok nem ismerték meg, akik elhullottak a fegyver miatt, hogy nem volt hiábavaló az Úrnak a szava? Azok is megismerték, de már késő volt. Azok az ítéletben ismerték meg, hogy az Úrnak a szava nem szélnek eresztett szó, hanem
hatalmas szó, amit minden körülmények között bevált. De egész más dolog megismerni, hogy az Úr szava nem hiábavaló, amikor megismerteti velünk önmagát az Úr, mikor leleplezi a mi bűnös szívünket önmagunk előtt, megismerjük, hogy kik vagyunk, de azt is, hogy ki az Úr!. Akkor megismerjük, hogy Istennek egyetlen szava sem volt hiábavaló hozzánk, egyetlen cselekedete sem. Most gondoljunk csak vissza, mondjuk, még Ezékiel könyvének nagyon az elején járunk, de Jeremiás könyvét végig vettük, ugyanazt mondta ő is, mint amit Ezékiel. Ugyanaz volt az üzenet, mert ugyanahhoz a néphez szólt. Hiábavaló volt Jeremiás által Istennek a szava? Ha földi síkon nézzük, úgy tűnik, hiábavaló volt, mert Isten azért szólt, hogy megmentse a népet, és nem menekedett meg a nép, mert nem hallgatott Istennek a szavára. De azt mondja, majd a maradék. A maradék majd megtudja, hogy nem hiába mondottam én ezt. És mikor tudják majd meg? Jaj, de sokára lesz még az! Valamit megsejtettek a hetvenéves babiloni fogság végén is, hogy nem hiábavaló volt az Úr szava, mert mégis csak maradt maradék. Tudjuk, mikor tudják majd meg igazán? Még mindig nem tudják igazán, mert Istennek valamennyi ígérete Krisztusban teljesedik be. Majd akkor tudják meg igazán, ha új szívet kapnak. Most tekintsünk egy kicsit vissza Izrael történetére. Júdában, a bálványimádó, gonosz királyok, és az Urat imádó jó királyok, mondjuk így, általában váltották egymást. Egyszer ilyen volt, egyszer olyan volt. Na, most emlékezzünk vissza, hogy amikor jött egy király, aki az Úr törvényében járt, az ugyanezt csinálta a bálványoszlopokkal, mint amit most itt mond az Úr: kivágattatta, leromboltatta. Ott volt Jósiás, aki ugyanígy a bálványpapok csontjait szétszóratta a lerombolt oltár körül. Emlékszünk? Ugyanezt, mondja az Úr. Csak ez előtte volt még ennek jóval. És Jósiás elment, és jött a következő király, és még gonoszabb volt a bálványimádás. Akkor megint felállították a naposzlopokat, a bálványoltárokat, és még gonoszabbul bálványimádók lettek. Utána megint jött egy másik király, megint mindent elrombolt. Ért ez valamit, hogy külsőre szétrombolták a bálványokat, amíg a szív marad kőszív? Ezért mondja, hogy új szívet ad nekik, új szellemet ad beléjük, elveszi testükből a kőszívet, és ad nekik hússzívet. Mikor teljesedik ez be? Majd az ezeréves királyságban, amikor Krisztus teljesíti be, és akkor majd megtudják, hogy nem volt hiábavaló az Úr szava. Befejezés Mit tanulhatunk mi ebből? Nagyon sokszor most is úgy néz ki, hogy hiábavaló az Úr szava, hiába hangzik az Ige. Egyszer azt mondta egy testvér, aki sok helyen hirdette az Igét: ha most visszanézek, úgy néz ki, hogy minden hiábavaló volt. Úgy néz ki, hogy akiknek hirdettem az Igét, semmi változás nem történt az életükben. Húsz, harminc, negyven évig elhallgatták, és minden maradt úgy, ahogy volt húsz, harminc, negyven évvel azelőtt. De mit mond az Ige? „Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban” (1Kor 15,58). Vagyis, ahogy itt olvastuk, nem hiába mondottam, hogy megcselekszem ezt. Nem hiába szól az Úr. Ahogy mondja a Zsidókhoz írt levélben: nem tér vissza üresen az Úrnak a beszéde, jó szerencsés lesz, és megcselekszi azt, amit az Úr akar. Lehet, hogy majd nagyon sokára tudjuk ezt meg, nagyon sokára ismerjük majd meg, mint itt Izrael népe is; lehet, hogy ebben a földi életben meg sem tudjuk. De az Úr nem hiába szólt, egyetlen szava sem szól hiába. Ha az ember porba hagyja hullani, akkor sem tér vissza üresen, akkor ítéletet von maga után. Ha nem hagyja az ember porba hullani, akkor kegyelmet hoz. De az Úr nem szól hiába. És jó, hogy ha szívünkre vesszük, nem úgy, mint Izrael népe Istennek a szavát. Ámen. Debrecen, 1988. augusztus 17.
