Az Igazság Szelleme – „Ez a helyes út!” Julian McGarry Az Igazság Szelleme az egyik főszereplője a valaha előadott legcsodálatosabb szerelmi történetnek. Ő a Teremtő Fiú szelleme, melyet a helyi világegyeteméhez tartozó világ halandó lakóira árasztott ki egy alászállási küldetésének befejeztével. Ez a „szellembarát”, ez az „új tanító” mindig megmutatja a helyes irányt az igazságosság útjain; amikor összezavarodunk, ha kétség vagy félelem fog el, ő megmutatja a jó irányt, mondván: „Ez a helyes út.” Az urantiai szolgálatra átmenetileg kirendelt Fenséges Hírvivők egyike ekképpen fogalmaz: „Miután elindultatok az örök élet útján, miután elfogadtátok a feladatot és megkaptátok a fejlődésre vonatkozó utasításokat, ne féljetek az emberi feledékenység és a halandói állhatatlanság veszélyeitől, ne gyötörjön benneteket a hibázás lehetőségéből fakadó kétség vagy a nagyfokú zavar, ne tétovázzatok és ne kérdőjelezzétek meg a besorolásotokat és a helyzeteteket, mert minden sötét órán, az előremutató küzdelem minden keresztútján az Igazság Szelleme mindig szólni fog hozzátok, mondván, » Ez a helyes út«.” (34:7.8) E bolygó egyszerű halandóiként vajon nem tapasztaltuk-e meg mi mindannyian ezeket az emberi gyarlóságokat? De akkor hogyan kell érteni azt a kijelentést, hogy az Igazság Szelleme mindig szól, mondván, „Ez a helyes út”? Hogyan lehet személyesen megtapasztalni ezt az útmutatást? Ez vajon olyasmi, amit magától megtapasztalunk vagy tennünk kell valamit annak érdekében, hogy megkaphassuk ezt az útmutatást? Ebben az írásban ilyesféle kérdésekkel foglalkozunk. Előbb azonban röviden tekintsük át az Igazság Szellemének a másik két szellem-felruházottságunkhoz fűződő kapcsolatát, melyek együttesen alkotják az Istennél való fiúságunk valóságát. A hármas szellemi felruházottságunk A szellemmel való első kapcsolatfelvételre a hét elmeszellem-segéd – közülük is legfőképpen a hatodik és a hetedik segéd – munkálkodásán keresztül kerül sor: „A halandó ember a Szellemnek az elmével együtt való segédkezését először akkor tapasztalja meg, amikor az evolúciós teremtmények tisztán állati elméje az istenimádat- és a bölcsesség-segéd iránti fogadókészségre szert tesz. A hatodik és a hetedik segéd e segédkezése jelzi, hogy az elme evolúciója átlépte a szellemi segédkezés küszöbét. És az istenimádati és bölcsességi működést mutató ilyen elmék azonnal bekapcsolódnak az Isteni Segédkező szellemi köreibe.” (34:5.3) Ez különböztet meg bennünket az állatoktól és tesz bennünket igazán emberivé – ez az istenimádásra és a bölcsességre való képességünk. Itt már valami „szellemi” történik. Ezzel rögtön be is kapcsolódunk az Isteni Segédkező szellemi köreibe; ezzel a Szent Szellem hatása alá kerülünk és ez attól függetlenül megy végbe, hogy sor kerül-e az Atya szellemének és a Fiú szellemének fogadására. „Az ember minden vallásos megnyilvánulását az istenimádat-segéd korai segédkezése támogatja és a bölcsesség-segéd igazítja ki. Az embernek a felsőbb-elmével való első felruházottságát a Világegyetemi Alkotó Szellem Szent Szellemébe való személyiségbekapcsolódás képezi; és e hatás már jóval az isteni Fiak alászállása, illetőleg az Igazítók általános eljövetele előtt működik annak érdekében, hogy tágítsa az ember erkölcstani, vallási és szellemiségi nézőpontját. (…)” (103:0.1)
A Szent Szellem felruházza az elménket azzal a képességgel, hogy tudatos vagy nem tudatos kölcsönhatásba léphessen az Egyetemes Atya szellemével, a Gondolatigazítónkkal. „Amint az elme így felruháztatik a Szent Szellem segédkezésével, már rendelkezik azzal a képességgel, hogy (tudatosan vagy öntudatlanul) az Egyetemes Atya szellemi jelenlétét – a Gondolatigazítót – válassza. (…)” (34:5.4) Nem minden normális elméjű halandóba költözik Gondolatigazító azt megelőzően, hogy az alászálló fiú kiárasztja az Igazság Szellemét: „Az Igazság Szellemének valamely evolúciós világ lakóiba való kiáradásának korát megelőzően az Igazítók adományozását láthatólag számos szellemhatás és személyes beállítottság határozza meg. Nem értjük teljesen az ilyen adományozásokat irányító törvényeket; nem értjük, hogy mi határozza meg azoknak az Igazítóknak az elküldését, akik ilyen fejlődő elmékbe való költözésre önként vállalkoztak.” (108:2.5) Azonban az Igazság Szellemének megérkezésével meglepő változás történik: „(…) De mindaddig, amíg az alászállt Fiú fel nem szabadította az Igazság Szellemét a minden halandó számára teljesítendő bolygói segédkezésre, addig egyetlen ép elme sem részesül magától a Gondolatigazító befogadására való felkészítésben. Az Igazság Szelleme egyként munkálkodik az Isteni Segédkező szellemének jelenlétével. E kettős szellemi összeköttetés a világok felett kering, azt keresve, hogy miként taníthatná igazra az emberi elméket és miként világosíthatná meg azokat szellemileg, miként ösztönözhetné a felemelkedő fajok teremtményeinek lelkét, és miként terelhetné az evolúciós bolygókon lakozó népeket mindegyre az isteni beteljesülést jelentő paradicsomi céljuk felé.” (34:5.4) „(…) A paradicsomi Fiak alászállásait követően a felszabadult Igazság Szelleme tekintélyes mértékben járul hozzá az ember vallásos igazságok felfogására való képességének kiteljesedéséhez. (…)” (103:0.1) Míg a Szent Szellem és a Gondolatigazítók a tudatos együttműködésünktől függetlenül is képesek segédkezni nekünk, addig az Igazság Szellemének korlátozottak a lehetőségei abban, hogy feljavítsa a vallási igazságok megértésére való képességünket; e korlátot az jelenti, hogy mennyire nem vagyunk képesek személyesen elfogadni az alászálló Fiú küldetését. „Bár az Igazság Szelleme minden húsvér testre kiárad, a Fiú e szellemének működését és hatalmát majdnem teljes egészében korlátozza, hogy az ember személyesen miként fogadja azt, ami az alászálló Fiú küldetésének összességét és lényegét jelenti. (…)” (34:5.5) Ezek az isteni szellemek a működésüket tekintve különböznek ugyan, de a hármas szellemfelruházottság tökéletes összhangban működve teszi képessé a halandókat mindazoknak a lehetőségeknek a kiaknázására, melyek bennünk mint az Egyetemes Atya fiaiban rejlenek. „A Végtelen Szellem Világegyetemi Leánya Szent Szellemének, az Örökkévaló Fiú Világegyetemi Fia Igazság-szellemének és a paradicsomi Atya Igazító-szellemének jelenléte bármely evolúciós halandóban, illetőleg mellett, a szellemi felruházás és segédkezés arányosságát mutatja, és ez az ilyen halandót képessé teszi arra, hogy tudatosan megismerje az Istenhez fűződő fiúi viszony hiten alapuló tényét.” (34:5.7) Az Igazság Szellemének személyes megtapasztalása Miután az Igazság Szellemének döntő fontosságú szerepét összevetettük a Szent Szellem és a Gondolatigazítók segédkezésének jelentőségével, most irányítsuk a vizsgálódásunkat közelibb célterületre – az Igazság Szellemének személyes megtapasztalására, az ő működésére és
megnyilvánulására az életünkben. Gondolatban ellátogatunk abba a felső terembe, ahol Jézus és az apostolai összegyűltek a páska-ünnep megtartására még egyszer utoljára, mielőtt a Mester visszatért volna az Atya jobbjához. E nagy jelentőségű, ünnepélyes alkalom átélését megkönnyítendő, képzeljük magunkat az apostolok egyikének helyébe… együtt éltek Jézussal, nap mint nap, végig a Mester nyilvános segédkezésének ideje alatt. Képzeljük el, amint az ő társaságában éljük az életünket, ezzel a Teremtő Fiúval, ezzel a rendkívül kiegyensúlyozott és szép Isten-emberrel, vele étkezünk, az ő oldalán járjuk az utat és hallgatjuk azokat az emlékezetes tábortűz melletti beszélgetéseket. Képzeljük el, hogy tanúi lehetünk a kedvességének, az erős jellemének, az őszinteségének, a méltányos és bátorító hozzáállása megnyilvánulásának… a tartásának, a lelkesültségének, az összeszedett személyiségének, az emberek iránti szeretetének és részvétének, a jókedvének, a nagylelkűségének, az Atya iránti feltétlen bizalmának, a csüggedtek és az elnyomottak iránti gyengédségének, a mindenek felett álló jóságának, a kedvességének… Tudható, hogy Jézus gyakran mosolygott. A mosolyra való utalásokból mintegy 25-öt találunk az Urantia könyvben. Ennek több mint kétharmada Jézusra vonatkozik… a mosolyára úgy utalnak, mint amely „megnyerő” és „bizalomkeltő”, és a tekintete „kedves volt, de fürkésző”. (127:1.2) Képzeljük el, hogy mennyire megkedvelnénk őt. Képzeljük el, hogy mennyire a szívünkbe zárnánk. Most pedig képzeljük el azt, hogy Jézus mennyire megkedvelne minket! Jézus valóban szerette az embereket. Képzeljük magunkat a tizenéves János Márk helyébe. Ez a fiú nagyon vágyott arra, hogy egyedül lehessen Jézussal; nem is akarta elereszteni az ételes kosarat, míg Jézus bele nem egyezett, hogy János Márk vele tarthat a hegyekben töltendő napján. Képzeljük el azt a kiváltságot, azt a felejthetetlen elragadtatást, hogy valaki egy egész napra egyedül lehet az Istennel a hegyekben. Titkon mennyire irigykedhettek az apostolok! „Az apostolok e nap nagyobb részét azzal töltötték, hogy az Olajfák hegyének környékét járták és felkeresték azokat a tanítványokat, akik velük táboroztak, de kora délután már nagyon szerették volna viszontlátni Jézust. Ahogy telt az idő, egyre jobban kezdtek aggódni a biztonsága miatt; leírhatatlanul magányosnak érezték magukat nélküle. Egész nap sokat vitatkoztak, hogy vajon szabad volt-e a Mestert egyedül elengedni a hegyekbe úgy, hogy mindössze egy küldönc kíséri. Bár egyikük sem mondta ki nyíltan a gondolatait, Karióti Júdást kivéve egy sem akadt köztük, aki ne szeretett volna János Márk helyében lenni.” (177:3.1) Egy nap sem telt bele s az apostolok máris „leírhatatlanul magányosnak érezték magukat nélküle”. Nagyon is megszerették ezt az Isten-embert… ahogy mi is, nem igaz? És nagyon rá lettek utalva… és ő tudta ezt. Jézust egyre jobban aggasztotta, hogy miként fognak majd megbirkózni a nehézségekkel azután, hogy őt elfogták és miután végleg elhagyta az Urantiát. Tudta, mennyire gyengék. Annyira szerette őket. Most pedig képzeljük magunk elé azokat a történéseket, melyek néhány órával az elárulása és elfogása előtt zajlottak. Képzeljük el, hogy milyen hatalmas nyomás nehezedett Jézusra. Rövidesen minden teketória nélkül elválasztják őt az apostolaitól, mint egy közönséges bűnözőt. Hogyan lesznek képesek boldogulni a továbbiakban nélküle? Az erre a kérdésre adható válasz jelentőséggel bír számunkra is, akik csaknem 2000 évvel ezen események megtörténte után élünk. Most pedig folytatjuk az események felidézését a 180. írásnál, a „búcsúbeszédnél”. Tehát Jézus és az apostolok épp megülték a páska-ünnepet együtt, a felső teremben… „Az apostoloktól való elválás élménye komoly teher volt Jézus emberi szívén; e szeretetteljes szomorúság kerítette hatalmába és nehezítette meg, hogy a bizonyosan rá
váró halállal szembenézzen. Felismerte, hogy az apostolai mennyire gyengék és mennyire tudatlanok, és rettegett attól, hogy el kell hagynia őket. (…)” (182:3.9) Javasolom, jól figyeljünk oda a Jézus által az urantiai történelem eme döntő fontosságú időszakában elmondott szavakra. Az Igazság Szelleme: Vigasztaló és az Igazság Tanítója „Jézus e szavakkal folytatta a tanítást: »Amint eltávoztam az Atyához, és miután ő teljes egészében elfogadta a földön értetek végzett munkámat, és miután megkaptam a saját területem feletti végleges fennhatóságot, azt mondom majd az Atyámnak: lévén, hogy egyedül hagytam a gyermekeimet a földön, ígéretem szerint egy másik tanítót kell küldenem nekik. És amint az Atya jóváhagyja, kiárasztom az Igazság Szellemét minden húsvér testre. Atyám szelleme már a szívetekben van, és amikor e nap eljön, én is veletek leszek, éppen úgy, ahogy most veletek van az Atya. Ez az új ajándék az élő igazság szelleme. A hitetlenek először nem hallgatnak majd e szellem tanításaira, de a világosság fiai mind örömmel és tiszta szívvel fogadják. És amikor eljön, e szellemet olyannak fogjátok megismerni, mint amilyennek engem ismertetek, és ezt az ajándékot a szívetekbe fogadjátok, és ő veletek marad. (…)«” (180:4.1) E néhány szóban Jézus ígéretet tett arra, hogy küld majd egy „másik tanítót”, az „Igazság Szellemét”, melyet kiáraszt „minden húsvér testre”. E szellem ott lakozik majd a szívükben, mint ahogy a szívükben már velük van az Atya szelleme (a Gondolatigazítójuk). Jézus egy új vallás alapelemeire utal ezekkel a kulcsfontosságú fordulatokkal: „élő igazság” és „tiszta szívvel”. „Láthatjátok tehát, hogy nem hagylak benneteket segítség és útmutatás nélkül. Nem hagylak vigasz nélkül titeket. Ma csak személyemben lehetek veletek. Az eljövendő időkben veletek és minden olyan emberrel is leszek, aki vágyik a jelenlétemre, legyetek bárhol is, és mindegyikőtökkel egyszerre leszek. Nem látjátok, hogy jobb, ha elmegyek; hogy azért hagylak el titeket a húsvér testben, hogy jobban és teljesebben veletek lehessek a szellemben?” (180:4.1) Jézus rámutat, hogy mi az előnye annak, hogy „veletek lehessek a szellemben”, ahhoz képest, amikor „csak személyemben lehetek veletek”: mert akkor majd velük lehet, bárhol is vannak, mindegyikükkel egyidejűleg. „Csak néhány óra múlik el, és a világ többé nem lát engem; de ti továbbra is ismerni fogtok engem a szívetekben, míg el nem küldöm hozzátok ezt az új tanítót, az Igazság Szellemét. Miként személyemben veletek éltem, úgy fogok akkor bennetek élni; egy leszek a személyes tapasztalásotokkal a szellemországban. És amikor ez megtörténik, biztosan tudni fogjátok, hogy én az Atyában vagyok, és hogy míg életetek az Atyával bennem rejtezik, én is veletek vagyok. Én szerettem az Atyát és megtartottam a szavát; ti szerettetek engem, és megtartjátok a szavamat. Miként Atyám adott nekem a szelleméből, úgy fogok én is adni nektek a szellememből. (…)” (180:4.2) Vajon mit foghattak fel az apostolok abból a különös kijelentésből, hogy „úgy fogok akkor bennetek élni”, nem pedig „veletek élni”? Ezután Jézus e vigasztaló szavakkal nyugtatja őket: „életetek az Atyával bennem rejtezik”. Ők benne vannak és ő bennük! Ezekre a gyümölcsökre várt az Atya egy örökkévalóság óta… A gyermekei most már biztonságban vannak az ő Tökéletes fiának védőölelésében. „És az Igazság e Szelleme, melyet nektek adományozok, vezetni és vigasztalni fog titeket és végül elvezet benneteket a teljes igazságba.” (180:4.2)
Útmutatás, vigasztalás és elvezetés a teljes igazságba… ezeket az ajándékokat ígéri ez a szellembarát. „Azért mondom nektek e dolgokat, ameddig még veletek vagyok, hogy jobban felkészüljetek azon megpróbáltatások elviselésére, melyek már most elértek minket. És amikor eljön ez az új nap, a Fiú és az Atya is bennetek fog lakozni. És e mennyei ajándékok mindig éppen úgy fognak együttműködni, ahogy az Atya és én egy személyben, az Ember Fiaként dolgoztunk a földön és a szemetek előtt. És e szellembarát emlékeztetni fog titeket mindenre, amit tanítottam nektek.” (180:4.3) Már későre jár és az apostolok nagyon fáradtak. Vajon felfogják-e a jézusi szavak jelentőségét: „(…) a Fiú és az Atya is bennetek fog lakozni. És e mennyei ajándékok mindig éppen úgy fognak együttműködni (…)” „Amint a Mester egy pillanatnyi szünetet tartott, Alfeus Júdás összeszedte a bátorságát és feltette azon kevés kérdéseinek egyikét, melyeket ő vagy a fivére Jézusnak valaha is feltett mások előtt. Júdás azt mondta: »Mester, te mindig is barátként éltél közöttünk; hogyan fogunk felismeri téged, ha többé már nem mutatod meg nekünk magad másként, mint e szellem által? Ha a világ nem lát téged, akkor mi hogyan bizonyosodjunk meg felőled? Hogyan fogsz nekünk megmutatkozni?«” (180:4.4) Alfeus Júdás, akinek egyébként nem volt szokása a kérdezgetés és aki nagy csodálója volt Jézus szerénységének, ő tette fel azt a kérdést, mely valószínűleg az összes apostolban megfogalmazódott. És mit felelt rá a Mester? „Jézus végignézett rajtuk, elmosolyodott, és azt mondta: „Gyermekeim, én eltávozom, visszamegyek Atyámhoz. Egy rövid ideig nem fogtok látni engem úgy, ahogy most itt láttok, húsvér testként. Nagyon rövid időn belül elküldöm nektek a szellememet, aki ezt az anyagi testet kivéve éppen olyan, mint én. (…)” (180:4.5) Az alkalom minden komolysága és ünnepélyessége ellenére Jézus végignézett rajtuk… és elmosolyodott. Megértette, hogy félnek és tanácstalanok, ezért szólt hozzájuk gyöngédséggel… ez a pillanat igazán hatásos és megindító. Az Igazság Szelleme nem más, mint Jézus szelleme. Ő minden, ami Jézus, kivéve az anyagi testet. „(…) Ez az új tanító az Igazság Szelleme, aki mindegyikőtökkel ott fog élni a szívetekben, és a világosság minden gyermeke eggyé lesz és egymáshoz közelíttetik. Atyám és én épp így leszünk képesek arra, hogy mindegyikőtök lelkében éljünk és minden más ember szívében is, akik szeretnek minket és e szeretetet valódiként élik meg azáltal, hogy szeretik egymást, éppen úgy, ahogy én most szeretlek titeket.” (180:4.5) Jézus utolsó szavai világossá teszik előttünk, hogy az Atya és a Fiú ott él minden hívő lelkében és szívében… azokéban, akik szeretik egymást, éppen úgy, ahogy Jézus szereti őket. Az Igazság Szelleme: mi az igazság? A húsvér testbeli életnek az apostolokkal eltöltött utolsó óráiról szóló felkavaró beszámolót közreadó közteslény ezután azt a kérdést járja körül, hogy mit értett a Mester az „igazság” kifejezés alatt. „Ez az új segítő, melynek elküldését a hívek szívébe, melynek kiárasztását minden húsvér testre Jézus megígérte, nem más, mint az Igazság Szelleme. Ez az isteni felruházottság nem az igazság betűje vagy törvénye, és nem is az igazság formájaként vagy kifejeződéseként kell működnie. Az új tanító az igazságról való meggyőződés, az igaz jelentéstartalmak tudatossága és bizonyossága a valódi szellemszinteken. És ez az új
tanító az élő és növekvő igazságnak, a kiterjedő, feltáruló és alkalmazkodó igazságnak a szelleme.” (180:5.1) Az Igazság Szelleme nem könyv, levél, hitvallás, törvény vagy igazságdogma, hanem „az igazságról való meggyőződés”. Az isteni igazság szellem-érzékelte, élő valóság. Az igazság kizárólag az isteniség felismerésének és az Istennel való közösség tudatosulásának magas szellemi szintjein létezik. Az igazságot megismerhetjük, és meg is élhetjük azt; megtapasztalhatjuk az igazság gyarapodását lélekben és élvezhetjük az ezzel járó elmebéli megvilágosodás szabadságát, de az igazságot nem írhatjuk le szabályokkal, kódokkal, hitelvekkel vagy értelmes emberi viselkedésmintákkal. Az igazságot csakis az Istennel való tudatos közösség magas szellemi szintjein ragadhatjuk meg. Ez valami olyasmi, amit megismerünk és megélünk, de amit nem lehet szabályokba vagy hitvallásba foglalni… az igazság nem tárgya az intellektuális megismerésnek. „Az emberi szabályokba foglalásra tett kísérlettel az isteni igazság gyorsan elpusztul. A bebörtönzött igazság halálából a legjobb esetben is csak az észbelisített és megdicsőített bölcsesség valamely sajátos formája támasztható fel. Az állandósult igazság halott igazság, és csakis halott igazságot lehet elméletként megtartani. Az élő igazság lendületes és csak a tapasztalás szintjén létezhet az emberi elmében.” (180:5.2) Az élő igazság erővel bír és mindig mozgásban van; az igazság szellemi tapasztalás, nem pusztán intellektuális bölcsesség. A római ottléte alatt Jézus valami hasonlót mondott a Nabon nevezetű görög zsidónak, a Mitrász-vallás egyik főpapjának: „Az igazságot nem lehet szavakkal meghatározni, csakis megélni lehet. Az igazság mindig több, mint tudás. A tudás a megfigyelt dolgokhoz kötődik, az igazság viszont túllép a tisztán anyagi szinteken annyiban, hogy bölcsességgel jár együtt és magába foglal olyan mérhetetlen jelenségeket mint az emberi tapasztalat, sőt a szellemi és az élő valóságok. A tudás a tudományból ered; a bölcsesség az igaz bölcseletből; az igazság a szellemi élet vallásos megtapasztalásából. A tudás a tényekhez kötődik; a bölcsesség az összefüggésekhez; az igazság pedig a valóság értékeihez.” (132:3.2) A Kinyilatkoztató így folytatja az igazságról szóló magyarázatot: „Az értelem a mindenségrendi elme jelenlétével megvilágított anyagi létezésből nő ki. A bölcsességet az új jelentéstartalmú szintre emelkedett ismeret tudatosulása alkotja, és annak működését az egyetemesen adományozott bölcsesség segéd jelenléte indítja be. Az igazságot mint szellemi valóságértéket csakis olyan, szellemmel felruházott lények tapasztalhatják meg, akik a világegyetem-tudat anyagfeletti szintjein működnek, és akik az igazság felismerését követően engedélyezik annak megelevenítő szelleme számára, hogy a lelkükben éljen és uralkodjon.” (180:5.3) Az igazság felismerésének tehát három feltétele azonosítható: 1) csakis olyan, szellemmel felruházott lények tapasztalhatják meg, 2) akik a világegyetem-tudat anyagfeletti szintjein működnek, és 3) akik az igazság felismerését követően engedélyezik annak megelevenítő szelleme számára, hogy a lelkükben éljen és uralkodjon. „A világegyetemi látásmóddal rendelkező igaz gyermek minden bölcs mondásban az Igazság élő Szellemét keresi. Az Istent ismerő egyén a bölcsességét az isteni előrehaladás élő-igazság szintjeihez igazítja; a szellemi fejlődésre képtelen lélek az élő igazságot
minduntalan lehúzza a bölcsesség halott szintjeire és a pusztán felmagasztalt tudás területére.” (180:5.4) Ezen a ponton a Kinyilatkoztató az „Aranyszabályt” (úgy bánj másokkal, ahogy a veled való bánásmódot másoktól elvárnád) hozza fel az „igazság”, valamint a pusztán etikus viselkedés, a társadalmi erkölcsök, a jellemes élet fennkölt elvei közötti különbség szemléltetéséül. Végül így zárja a gondolatmenetet: „De az aranyszabály legfelsőbb szintű felismerése és legigazabb értelmezése az, hogy az ilyen isteni kijelentés tartós és élő valóságának igazsága a szellemben tudatosul. Az egyetemes viszony eme szabályának igaz mindenségrendi jelentése csakis azon szellemi felismerésben nyilatkoztatik ki, azon viselkedési törvény értelmezésében, mely értelmezést a Fiú szelleme nyújt az Atya halandó ember lelkében lakozó szellemének. És amikor az ilyen, szellem vezette halandók felismerik ezen aranyszabály igazi értelmét, túlárad bennük annak bizonyossága, hogy ők egy barátságos világegyetem létpolgárai, és a szellemvalósággal kapcsolatos eszményképeik csak akkor jelentenek megelégedést nekik, amikor úgy szeretik a társaikat, ahogy Jézus szeretett mindannyiunkat, és hogy ez az Isten szeretete felismerésének valósága.” (180:5.8) Ahogy egyre jobban megismerjük az Urantia könyvben használatos igazságfogalom tartalmát, úgy leszünk képesek egyre jobban megérteni, hogy miért lett az Igazság Szelleme az új vallás eredeztetője azon a páska-ünnepi napon csaknem 2000 évvel ezelőtt. Az Igazság Szelleme és az új vallás „És mindez világosan mutatja a különbséget a régi és az új vallás között. A régi vallás önmegtagadást tanított; az új vallás csak önzetlenséget tanít, teljesebb önmegvalósítást az együttes társas szolgálatban és a világegyetemi megértésben. A régi vallást félelemtudat hajtotta; az országról szóló új evangéliumot igazság-meggyőződés uralja, az örökkévaló és egyetemes igazság szelleme. (…)” (180:5.12) „A régi úton a tiltásra, az engedelmességre és az életmódbeli szabályoknak való megfelelésre törekedtek; az új úton először átalakít benneteket az Igazság Szelleme és így a lelketek mélyén megerősítést kaptok az elmétek állandó szellemi megújulása révén, és így felruháztattok az Isten kegyes, helyes és tökéletes akarata biztos és örömteli végrehajtásának erejével. (…)” (143:2.4) Ez a helyes út… a szellemi átalakulás. Innen nyerhetünk lelki erőt és energiát az Isten akaratának megcselekedésére. A régi vallás azt tanította, hogy az Isten akaratának megcselekedéséhez fel kell áldoznunk magunkat, félnünk kell az Istent, el kell nyomnunk az ősi ösztöneinket és késztetéseinket, engedelmeskednünk kell az Isten törvényeinek és alkalmazkodnunk kell hozzájuk… de mi az eredménye mindennek? Az, hogy újra és újra csak kiábrándulást és csalódást kelt a gyengécske teljesítményünk. Vagy álszentség és büszkeség uralkodik el rajtunk. Jézus megmutatta az új utat… az Igazság Szellemének útját: önzetlenség, az önmegvalósítás kiteljesítése a közösségi szolgálattal összekapcsolt világegyetemi megértésben, az igazságról való meggyőződésben és az elménk folyamatos szellemi megújításában. Felfogtuk-e az új vallás eme felszabadító üzenetét, vagy még mindig a régi vallás igényeinek való megfeleléssel küszködünk? „Ne felejtsétek el – az Isten minden mértéket meghaladóan nagy és becses ígéreteiben való személyes hitetek az, amely biztosítja, hogy részeseivé váltok az isteni természetnek. Így a hitetek és a szellembeli átalakulás révén valóságosan is az Isten templomává váltok, és az ő szelleme ténylegesen bennetek lakozik. Ha pedig a szellem bennetek lakozik,
akkor többé már nem vagytok a húsvér test rabszolgái, hanem a szellem szabad és felszabadult fiai vagytok. A szellem új törvénye felruház benneteket az önuralom szabadságával a félelemtől való önkéntes leigázottság és az önmegtagadás rabszolgasága régi törvényének helyében. (…)” (143:2.4) Az Igazság Szelleme azonban még ennél is többet kínál. Általa nap mint nap, minden pillanatban élvezhetjük azt, hogy részesei vagyunk egy nagyobb közösségnek a nebadoni Mihállyal. Az Igazság Szelleme: közösségben Mihállyal Fentebb azt javasoltam, hogy képzeljük magunkat Jézus egyik apostolának helyébe – akik az Isten Fiával, ezzel az Isten-emberrel vállvetve tették a dolgukat nap mint nap, négy éven át. Áttekintettük azt is, hogy Jézus milyen ígéretet tett arra, hogy mi, az Urantián ma élő halandók ugyanebben a tapasztalásban részesülhetünk abból kifolyólag, hogy az Igazság Szelleme kiáradt minden húsvér testre. „(…) Az eljövendő időkben veletek és minden olyan emberrel is leszek, aki vágyik a jelenlétemre, legyetek bárhol is, és mindegyikőtökkel egyszerre leszek. Nem látjátok, hogy jobb, ha elmegyek; hogy azért hagylak el titeket a húsvér testben, hogy jobban és teljesebben veletek lehessek a szellemben?” (180:4.1) Az anyagi test feladása és a bolygónk elhagyása melletti döntésével Jézus többet is ígérhetett nekünk annál, mint amit az apostolok megtapasztalhattak az ő húsvér testben eltöltött napjai során: mégpedig azt, hogy „teljesebben veletek lehessek a szellemben”. És éppen innen tudhatjuk, hogy megkaptuk az Igazság Szellemét: „Ne kövessétek el azt a hibát, hogy arra számítotok, hogy a kiáradt Igazság Szelleme erőteljesen tudatosul bennetek értelmileg. A szellem sohasem kelt magáról tudatot, hanem csak Mihályról, a Fiúról kelt tudatot. Jézus kezdettől fogva azt tanította, hogy a szellem nem magától beszél. Ezért aztán annak bizonyítéka, hogy közösségben vagytok az Igazság Szellemével, nem az e szellemről kialakított tudatotokban lelhető fel, hanem a Mihállyal való kiteljesedett közösségben szerzett tapasztalásotokban.” (194:2.4) Részesnek lenni a nagyobb közösségben Mihállyal, a helyi Világegyetemünk urával… milyen óriási megtiszteltetés és öröm! De emlékezzünk Jézus szavaira a világosság fiairól: „(…) a világosság fiai mind örömmel és tiszta szívvel fogadják. És amikor eljön, e szellemet olyannak fogjátok megismerni, mint amilyennek engem ismertetek, és ezt az ajándékot a szívetekbe fogadjátok, és ő veletek marad. (…)” (180:4.1) A Mihállyal kapcsolatos személyes élményünk minőségét a szívünk minősége határozza meg: vajon nyitottak vagyunk-e irányában és vajon tiszta szívből vágyunk-e arra, hogy az életünket megosszuk vele? „Az apostolok és sok tanítvány ekkor kezdte megérteni Jézus korai kijelentésének értelmét: »Hacsak nem születtek újjá, hacsak nem születtek a szellemtől, nem léphettek be az Isten országába.« Azonban mindazok számára, akiknek szíve nyílt és hite őszinte, mindörökre igaz marad: »Nézd, az emberek szívének ajtajában állok és kopogok, és aki ajtót nyit nekem, bemegyek őhozzá és vele eszem és jóllakatom az élet kenyerével; egy leszünk szellemben és célban, és így mindörökre testvérek leszünk a paradicsomi Atya keresésének hosszú és gyümölcsöző szolgálatában.« (…)” (166:3.7-3.8) Mondjunk hálás köszönetet Atyánknak azért a felbecsülhetetlen értékű ajándékért, amit az Igazság Szelleme jelent!
Forrás: ·
McGarry, J.: The Spirit of Truth – “This is the way!”. In: Journal. Vol. 22. No.3 Urantia Association International, 2015 August. p.1,3-7. http://urantiaassociation.org/wp-content/uploads/2015/11/Journal_Vol22_No3.pdf
