Távozik a polgármester, oszlik a testület: mi ez az egész?!
Halas a térség motorja lesz?
Hétfőn írásban benyújtotta lemondását az alpolgármesternek a vezetõ * A városi képviselő-testület önmagát számolná fel
Bányai Gábor választókerületi és megyei elnök jelentős fejlesztéseket tervez a térségben
Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben
Durva: nem fizetnek a milliárdos földért Vitatott vezetői pályáztatás-ok Rekordszámú állásajánlat Megy a Profi, megszépül a Halasi Áruház? Gazdapanasz: a magára maradt Magyarország
2012. április 18. • XXVI. évfolyam 16. szám•Ára: 165 Ft
Ásnak és temetnek
fotó: pozsgai ákos
Óriási fejlődés – és átmeneti felbolydulás – vette kezdetét hétfőn: jövő ilyenkor már a végjavításokat végzik 3000 ingatlan új csatornahálózatra kötése után
www.halasmedia.hu
LAPZÁRTA 2012. április 18.
innen onnan Országos élvonalban a sziládys diák
Új korcsoportjában, sőt, a serdülők legfiatalabbjaként is megállja a helyét Márta Dominik. A Sziládygimnázium 13 éves diákja nemrég a sakkozók Országos Korcsoportos Nemzeti Bajnokság elődöntőjében 38 induló között szerezte meg a döntős pozíciót: a legjobb 10 között végzett. (Ugyanezt az előkelő helyet szerezte meg korábban, a 12 évesek korcsoportjában is.) A magántanuló Dominik felkészülésében Ábel Lajos edző szakértelme mellett sokat számít a gimnázium hozzáállása: nemcsak személyesen szurkol az igazgató és a tanárok, de gondoskodnak arról is, hogy az ifjú sakktehetség nyugodtan készülhessen a versenyekre. (kz)
Sziládys vegyészek
14. alkalommal rendezte meg a Szilády-gimnázium a Református Középiskolák Országos Kémiaversenyét. A szervezők legnagyobb örömére több halasi tanuló is előkelő helyen végzett a minden eddigitől nagyobb létszámú mezőnyben. A délelőtt folyamán a diákok laborgyakorlatok és elméleti feladatok megoldásában mérték össze tudásukat 7-11. évfolyamon. A sziládys Gusztos Éva az első helyen végzett, tanára Zseni Zsófia. Gavlik Ádám és Hérák János Benjámin (képünkön) – tanára Gavlikné Kis Anita – az előkelő 4. helyen végeztek. (sza)
Családokat, baráti köröket, munkahelyi közösségeket indított meg szombaton a II. Sóstó Gulyásfesztivál Kiskunhalasról, a térségből, de még külföldről, például Münchenből is. A megjelenésében, hangulatában magyar hagyományokat ápoló rendezvény emlékezetes eseményként vonul be a Sóstó Csárda 150 éves történetébe – mondta Herczeg Nóra ügyvezető. „Újszerű módon, a csárda parkjában, az eddig kihasználatlan színpad környezetében rendeztük be a főzőhelyeket, miközben kihasználtuk a lovaglásra, játszótérre alkalmas udvarunkat, a többit vendégeink tették hozzá. Csárdák a csárdában összkép fogadta a több mint ezres kilátogató közönséget. A csapatok saját arcukra formázva, díszítve alakították ki állásaikat, többen élő zenei fellépőkkel, tánccal egészítették ki az általunk biztosított Csíszár Pityu Zenekarának előadásait. A zsűri Illés Lajos vezetésével győzte az ínycsiklandó gulyások sokaságát, és több száz vendég tapsviharában adták át a díjakat délután a legjobbaknak. Köszönöm a KB Autoteam Kft. társszervezői segítségét Juhász Tibor irányításával, Csala Mónika munkáját, a Pásztortűz-egyesület közreműködését és valamennyi csapat lelkes, egymást segítő hozzáállását.
Csárdák a csárdában Közösségi ünnep lett a II. Sóstó Gulyásfesztivál Takács József ügyvezetőtársammal személyes vendéglátói sikerként éltük meg, hogy ilyen barátságos hangulatú, magas színvonalú közösségi rendezvénnyé, jellegzetes alföldi kultúrát megjelenítő fesztivállá formálódtunk. Ez kötelez a jövőre nézve minket, óriási motivációt adva a hétről hétre megtartandó további programjainkhoz.” Eredmények: Alföldi gulyás kate-
barátok gazdátlanul kóborolni. A Golden Retrieverről később kiderült, egy telephelyen tartják őrző-védő kutyaként, de a tulajdonosa lemond róla, és ingyen odaadja, ha sikerül találni neki szerető új gazdát. A kutyus kan, tetoválva, chipezve nincs, körülbelül 10 éves lehet. Fontos tudni még, hogy más állattal nem lehet együtt tartani, mert nem jön ki velük, egyébként barátságos, emberszerető és rendkívül értelmes, mondják róla ideiglenes befogadói. Érdeklődni a A képen látható kutyust Kiskunhala- (+36) 06-70/458-37-69-es teleson, a Széchenyi utcán találták állat- fonszámon lehet.
GAZDIKERESÕ
gória: 1. Huszár Team (Kunfehértó), 2. Pirtó csapata 3. Csányi Zoltán csapata. Egyéb gulyás kategória: 1. Jánoshalma csapata, 2. Lekrinszki Zoltán csapata, 3. Ízvarázs csapata. Különdíjasok: Vad-Guly-ászok, Cafe Forum, Vári Szabó István Szakközépiskola diákcsapata, Kan boyok. Sóstó Csárda különdíjasai: HABI Kft. csapata, Folyón túliak társasága, Böszörményi Adrián nemzet-
közi csapata. Soós Dezső különdíjasai: Semmelweis-kórház csapata, Mesterhármas, Pécsi Mihály (Bukta), Ízvarázs csapata, Csányi Zoltán csapata. Kép, szöveg: Kovács Iván (A Halasi Tükör és a Halasmédia további sok-sok éves eredményes munkát, jó egészséget, áldást és szeretetet kíván külsős munkatársának, Kovács Ivánnak 50. születésnapján!)
2012. április 18. A titokzatosan misztikus elnevezésű enneagram nevű módszert az ókori arabok fejlesztették ki az egyes emberek jellemének leírására. Az egyszerű képletre épülő karaktertérkép 9 típusa hihetetlen mélységekbe képes vezetni az önismeretre vágyó embert, nem véletlen, hogy később keresztény kutatók, de ma már amerikai kormányok és nyugat-európai cégvezetők is alkalmazzák. Az enneagram érdekes választ ad arra, mi történik mostanában a közéletben. Évtizedekkel, egy-kétszáz évvel ezelőtt például az úgynevezett 1-es típusú férfiak kerültek hatalmi szerepbe: a politikai, gazdasági és kulturális elitbe. Az 1-es típusra például az jellemző, hogy maximalistaként veti alá magát mások szolgálatának; abszolút követi az erkölcsi elvárásokat, és képes a saját érdekeit alárendelni a többségnek. Igen komoly, konzervatív, bosszantja mások alávalósága és az igazságtalanság. Ám ahogy az idők változtak, egyre több 3-as típusú személyiség került a vezető osztályokba. A 3-asok egyik fő jellemvonása, hogy „divatosak”: kiválóan értenek a trendhez, a sajtó és a közhangulat működ(tet)éséhez;
EZ TÖRTÉNT A 7EN
Majomparádé
Halas a térség motorja lehet Bányai Gábor jelentős fejlesztéseket tervez a térségben.................. 4. o.
értik a nyelvi rafinériát; a szavak csűrését-csavarását. Született médiasztárok és – manapság ebből következően – született politikusok is. Antall József például, az új magyar demokrácia egyetlen komoly, fajsúlyos és tekintélyt érdemlő alakja, tipikus 1-es volt: konzervatív, értékelvű és az első és utolsó szavahihető szereplő. Köztudott volt róla, hogy nemcsak felelősségteljes volt, értelmes és hiteles, de ugyanilyen rosszul bánt a sajtóval is: konkrétan lenézte az újságírókat (amiben sok igazsága volt és volna ma is:)). Követői nincsenek, csak utódai. Ma a 3-asoké a divat: a vásári bohócoké, a hazug majmoké, szóvivőké és kipíározott pártvezetőké, akik nem az értékük, hanem az érdekeik szerint mérik a dolgokat. Antall József nem tudott és nem is akart volna demagóg választási hazugságokkal nyerni és kormányozni, mert komoly ember volt. Utódai simán lefőzik őt a sajtóban és a népgyűléseken – ma az egyre profibb hazudozóké a terep: az egyik még titkon bevallja, a másik már azt se. A hazugság persze olyan pénz, amivel a világ minden táján lehet fizetni. Az önsorsrontó butaság már veszélyesebb kérdés. Az 1-esek szinte képtelenek rá, hogy alább adjanak a szakmai és erkölcsi szempontokból. A 3-asok bármire képesek az öntetszelgő siker érdekében. Ahol tehát a könnyű népszerűség trendi maszlag-politikája veszi át a terepet, ott nem a közjó, hanem a népszerűségi manipuláció fog érvényesülni. Ott az ellenzék nem elvből, hanem zsigerből támad, de a kormány sem észből, hanem közvélemény-kutatói javaslatra dolgozik. Kis túlzással: az 1-esek építették fel azt a civilizációt, amit most a 3-asok felélnek.
Ragaszkodnak a névhez Indulatok, tiltakozás és aláírásgyűjtés a Fazekasban (is?)................ 5. o. Hatalmas javulás Minden árkot betemetnek * Jövő ilyenkor már aszfaltjavítás............ 6. o. Jön a Városmenedzser 2.0? Csipke, média, művelődés: mindent összevonnak?........................... 6. o. Vitatott vezetői pályáztatás-ok..................................................... 6. o. Elképesztő história: nem fizetnek a milliárdos kincsért Az asszony földjén termelik a gázt, de nem akarnak tejelni.............. 7. o. Rekordszámú állásajánlat.............................................................. 8. o. Előbb-utóbb szépül a torzó Vannak tervek és tárgyalások az egykori Halasi Áruház megújítására......9. o. A magára maradt Magyarország Hová tűnik el bel- és külföldön a pénz, amit megtermelnek a magyar gazdák?............................................... 10-11. o. Jubilál a halasi csipke................................................................... 14. o. Haltelepítés a Sóstón............................................................... 20. o.
Lemond a polgármester, feloszlathatja magát a képviselő-testület
Váratlan, de nem meglepő, éles fordulatokat vesz a közélet a halasi kistérség két településén. Tompa városában lapzártánk után dönt a képviselő-testület saját feloszlatásáról, Kunfehértón pedig benyújtotta lemondását a polgármesterasszony.
A SZERK
Forradalom a kistérségben
F Kovács Erzsébet
a hét
Tompán a héttagú önkormányzati testület 5 tagja – Kovács Gábor, Kucsó István, Kószó László, Kiss Anikó és Gubics Lajos képviselők – közös előterjesztésben javasolják a városi közgyűlés feloszlatását. Egyelőre hivatalos információnk nincs a feloszlatási javaslat indoklásáról. Azt azonban régóta hallani, hogy kiéleződött az ellentét a testület több tagja és a polgármester között. Megbízható, de hivatalosan meg nem erősített közlések szerint az új ciklusban számos, a korábbi időszakot érintő pénzügyi visszaélés – egyelőre bizonyítatlan – gyanúja merült fel, amelyek kivizsgálására a mostani városvezetés kísérletet tett. A másik oldal ugyanakkor szintén több kritikát vet a polgármester szemére. Úgy tudjuk, ezek vezethettek a mostani lépéshez. Kérdés, mennyiben érinti ez a fordulat a tompai önkormányzat működését és stabilitását – időközben ugyanis a város nagy volumenű szennyvízfejlesztési beruházásba fog uniós
F A tompai képviselõ-testület a polgármesterrel támogatással. Szintén jelentős változás állhat be Kunfehértó életében: mint megtudtuk, a polgármesterasszony a hét elején beadta felmondását a községházán. Mint ismert, a 2010-es választásokon felállt képviselő-testület működése a sorozatos viták miatt lényegében működésképtelenné vált, majd a községi döntéshozó tanács 2011 év elején feloszlatta magát. Az időközi választáson a vállalkozói szférával jó kapcsolatot ápoló és (tompai kollégájához hasonlóan) aktív nyilvánossági jelenlétet fenntartó Kovács Erzsébet
meggyőző fölénnyel ismét elnyerte a polgármesteri címet. Az új önkormányzat, úgy tudni, már kevesebb vitával végezte munkáját, ezért is éri váratlanul a nyilvánosságot Kovács Erzsébet távozási szándékának híre. Kovács Erzsébet végül április 16-án Harnóczi Sándor alpolgármesternek adta át lemondó nyilatkozatát. A polgármesterasszony arra hivatkozik: az állammal szemben korábbról fennálló köztartozását már nem tudja fizetni, s e helyzet a polgármesteri tisztséggel összeférhetetlen. A kialakult helyzetben döntő része van annak, hogy a fe-
hértói képviselőknek 2011. július 21én – azaz az új testület megalakulásakor – első dolguk volt a másodszor is megválasztott polgármesterasszony illetményét a törvényi maximumról a törvényi minimumra csökkenteni (korábban a testület a 2010-es választásokon távozó előző polgármesternek 3+2 havi juttatás és 1 havi szabadságmegváltást fizetett ki). A községvezető 2009-től fennálló adótartozására részletfizetést kért és kapott, majd egy 2011. januári ülésen – az összeférhetetlenség elkerülése érdekében – fizetési előleget kért. Később, idén januárban jelezte, hogy a polgármesteri kiadásait a csökkentett költségtérítés nem fedezi, ezért kérte a testülettől, hogy annak mértékét állítsák vissza a korábbira. Ezt 1 igen, 5 nem szavazattal elutasította a testület. Kovács Erzsébet kinyilvánította: csökkentett jövedelméből fizette polgármesteri költségeit is, de családi kiadásaival együtt köztartozása részletfizetését már nem tudja a vállalt módon teljesíteni. Kunfehértón most az a kérdés, hajlik-e majd a testület a kompromisszumra, vagy elfogadja-e a lakosok részéről kétszer is megválasztott Kovács Erzsébetet köztartozása miatt. KohoutZ
interjú 2012. április 18.
Halas a térség motorja lehet
Bányai Gábor jelentős fejlesztéseket tervez a térségben Csaknem két hete történt, hogy Bányai Gábort választották a Fidesz választókerületi (vk) elnökének a térségünkben. Ennek a pártbelügynek Halasra nézve abban van jelentősége, hogy hagyományosan a vk-elnökök lesznek az országgyűlési képviselőjelöltek is a 2014-es parlamenti választásokon. Bányai Gábort ugyan sokan jól ismerik Halason (a jánoshalmi származású mérnök parlamenti képviselő és a megyei önkormányzat elnöke; gyakorta vendég a Halasmédiában is), de azt még nem tudjuk, mit tervez a jövőre nézve. • A vk-elnökké választásával egyben, valóban a 2014-es kormánypárti képviselőjelöltet is látjuk önben? • Papírom még nincs róla, de tény, hogy az új választókerületi tanács engem választott elnökének, és ezt Orbán Viktor elnök úr hagyja majd jóvá, (a Parlament által a tavalyi választójogi törvény reformjával kialakított új, 5-ös választókerület nagyobb, mint a korábbi 8-as: lényegében Keceltől Jánoshalmán, Bácsalmáson és Majsán át Tompáig tömöríti a térséget – KZ) és várható, hogy én képviselem a térségünkben a Fideszt a 2014-es választásokon. • Ha most belegondol, mi jellemzi a térségünket, és mihez kell majd fognia, mit kell terv-
be foglalnia képviselőjelöltként, mit emelne ki első helyeken? • Két súlyos szerepemből – a Bácsalmás-jánoshalmi körzet parlamenti képviselőségéből és a megyei elnökségből kiindulva – a fejlesztéspolitikát tartom és látom a legfontosabb kérdésnek. Szóval, nemcsak a pártpolitikát, hanem az itt élő vállalkozások, civil lakosság közvetlen érdekeit. Ez nem is lehet máshogy, hiszen mindannyian tudjuk, hogy Bács-Kiskun megye erősen polarizált. Az egyik pólus, Kecskemét és szűkebb környéke felfelé ívelő fejlesztési fázisban, viszonylag jól prosperáló gazdasági helyzetben van. A másik pólus, a megye Kecskeméttől délre eső tér-
sége azonban visszaesőben vagy eleve tartós lemaradásban van. Ezt kell végre elkezdeni megállítani, ehhez a célhoz kell szabni minden új elképzelést. Itt hét város – Halas, Bácsalmás, Kecel, Jánoshalma, Tompa, Mélykút és Hajós – és 16 község jövőjéről, életéről van szó, ahol meg kell állítani a leszakadást. • És mi ennek a módja ön szerint? • Halasra az utóbbi években kevés fejlesztés „érkezett”. Nem akarok belemenni most abba, hogy miért – ez a szomorú tény. De abban biztos vagyok, hogy jó együttműködéssel, a vállalkozók, civilek, egyházak, az önkormányzatok és minden társadalmi csoport öszszefogásával igenis lehet fordítani ezen a helyzeten, és olyan pozitív, pénzügyi forrásokkal is megalapozott jövőképet felvázolni, ami választ adhat az említett negatív folyamat megállítására. Ha ugyanis összefogás van, akkor mindjárt van kellő partner és lesz forrás is a megoldásokhoz. A probléma pedig általában nem azzal van, hogy nem tudjuk a válaszokat a problémákra, hanem azzal, hogy rendre nem fogunk össze. • Ön az említett nagy választókerület több városa mellett kell, hogy Halas ügyeire is figyeljen. Milyen szerepet szánna e városnak? • Egyértelműen Halasnak van lehetősége, hogy a térség motorja, központja legyen. Újra el kell érni azt, hogy a gazdasági ereje legyen legalább akkora, mint a rendszerváltozás előtt volt jellemző – az mindenkinek jó lenne, meggyőződésem. Ez a város még a leginkább iparosított a többi mezőváros között, és bár az ipar a rendszerváltás után leépült, viszszahanyatlott, ma is megvannak azok az alapok, amelyekre lehet építeni. Ez egyben a munkahelyteremtés egyik lehetséges irányát is megjelöli. A térség többi részén, ahogy ismerjük, a mezőgazdasági termelés a jellemző, nem is nagyon lehet más, ezt viszont ki kell használni. A két irány azonban integrálható, és a 2020-ig a megyénkbe érkező 2-300 milliárd forintos fejlesztési forrás egy részéből, szerintem, éppen az agráriumot segítő vidékfejlesztési célokat kell finanszírozni. • Mire gondol például? • Például a feldolgozóipar erősítésére, helyreállítására – persze
nem rövid, hanem közép-, hoszszabb távon. • Ez egész biztos kemény munka lenne: éppen most írok riportot arról, milyen óriási feszültség van e téren. A termelők a mezőgazdasági forgalom negyedét sem kapják meg; kis- és középgazdaságok ugyanúgy ki vannak szolgáltatva a nagyüzemeknek és kereskedőláncoknak, mint a vásárlók, akik már alig találnak magyar árut, hogy arról már ne is szóljunk, hogy hatalmas tömegeknek nem biztosít megélhetést a föld, mert ismét kevesek kezében halmozódik termőföldvagyon... • Ahogy mondta, ezek nem rövidtávon megoldható problémák. Például a kereskedelemmel szemben
a korábbi szinttől...?! Ám 2014-től ehhez is jelentős támogatási-pályázati források nyílnak meg, és a terveinket úgy kell szabni, hogy a termelés-tenyésztés, a feldolgozás és az értékesítés komplexen a térség gyarapodását szolgálja. Én mindig is a helyi érdekű komplex tervezés híve voltam és vagyok. • Ugyanakkor a piacra jutáshoz, a versenyképességhez minimum az is feltétel, hogy ez a térség visszakerüljön a „véráramba”, ami a mi rossz útjainkkal, döcögő vasutunkkal – aminek a korszerűsítését „évszázadok” óta ígérik nekünk – aligha fog menni. • Ez biztos. Nagyon szomorú, hogy az utóbbi hét évben nem költöttek erre; 2013 végéig csak alig 100 kilométer út lesz felújítva európai
„
A probléma pedig általában nem azzal van, hogy nem tudjuk a válaszokat a problémákra, hanem azzal, ha nem fogunk össze. az egyik fontos dolog a szemléletváltás. A rendszerváltás előtt a magyarok arra vágytak, bár lennének itt is hipermarketek. Megkaptuk... Most azt szeretnénk, bár ne menne ki a pénz az országból, bár ne nyugati élelmiszereken kellene élnünk, hanem bár ehetnénk-ihatnánk a környékbeli gazdák, gazdaságok termékeit. Igen, csak ehhez az kell, hogy vegyük komolyan a saját érdekeinket, legyünk mi is lokálpatrióták, vegyük elő a jó értelemben vett nacionalizmusunkat, és keressük, vásároljuk a honi termékeket. Ha mindenki eltökélné, hogy például, csak havonta egy palackkal több helyi bort vagy több liter tejet iszik, és naponta 10-20 dekával több helyi gyümölcsöt, kenyeret, húst vagy bármi mást fogyaszt, már azt megérzi majd a helyi gazdaság – és szerintem az egészségünk is...! • Említette az iparral, gazdasággal kapcsolatos nézetét. Kifejtené? • Arra gondoltam, hogy például Halason a korábbi nagy építőiparral szemben ma csupán egy-két nagyobb-erősebb cég van talpon. Ám azok is elsősorban tervezők, kivitelezők és kereskedők, nem pedig építőanyag-gyártók. Úgy gondolom, e szegmens helyreállítása is fontos. A másik, a mezőgazdasági feldolgozóipar: ma csak a baromfi-feldolgozó működik a városban, ami még szerencse, de hol vagyunk
uniós forrásból ebben a megyében. Látjuk, hogy ez Halas környékén milyen állapotokat eredményezett. A következő 2014-es fejlesztési ciklusban 500 kilométer út felújítására van szükség, és hogy ez hol, melyik szakaszokon valósuljon meg, ahhoz megint csak egyeztetés és közös döntés kell. • Kiskunhalason sokan úgy ítélik meg önt, mint a kiegyensúlyozottság, a higgadt párbeszéd képviselőjét, ami manapság nem éppen gyakori. Nyilván tudja, hogy Halason a politikai elit két(-három) oldala egymást marja ahelyett, hogy szakmai-polgári elkötelezettséggel dolgozna a város problémáin. Önnek különösen sok feladata lesz ebben vk-elnökként. Akar-e, tud-e tenni ez ügyben, és ha igen, mit? • Nos, 2010-ben a halasi választók hoztak egy döntést az ősszel és előtte tavasszal is, és ezeket a döntésüket mindenkinek tiszteletben kell tartani. Halas túl nagy és túl jelentős város ahhoz, hogy abban az állapotban maradjon, amit ön is leírt most. Most rossz a város optikája, és ezen változtatni kell, méghozzá közösen, és sokat kell tenni azért, hogy ez pozitív irányba változzon. Ebben, igen, én is részt akarok és fogok vállalni. Asztalhoz kell ülnünk. Kohout Zoltán
2012. április 18.
hírek
Kitelepítés
FOTÓ: JÁGER LEVENTE
Újabb bizonyítékok és források * Tájékoztató Halason
Ragaszkodnak a névhez Indulatok, tiltakozás és aláírásgyűjtés a Fazekasban (is?) A Fazekas Gábor utcai lakók közül legalább 80-an írták alá azonnal azt az ívet, amely kéri a városházától: ne változtassák meg a közterület elnevezését. A tervezett módosítás kapcsán tartott lakossági fórumon indulatokat váltott ki az, hogy át akarják keresztelni a város egyik leghosszabb utcáját. Míg a többség ragaszkodik a Fazekashoz, a szintén az utcában élő fideszes képviselő változtatna. – Hol van, aki ezt az egészet kitalálta? Mással kellene foglalkozni, nem az utcák átkeresztelésével! Üres a városkassza, nem biztos, hogy milliókat ki kell dobni ilyen felesleges dolgokra – hangzott el többek között azon a lakossági fórumon, amelyet a Fazekas Gábor utcában tartottak a tervezett átnevezéssel kapcsolatban. Halász Balázs alpolgármesternek többen jelezték tiltakozásukat a Fazekas helyett Akácfa utcára történõ átnevezés terve miatt. Közel 80-an jöttek el a megbeszélésre, ahol még transzparens is hirdette: maradjon az eredeti. Halász a Halasi Almanach alapján ismertette, hogy Fazekas a munkásokért, egyszerű emberekért munkálkodott politikusként. Az utcabeliek hangos nemtetszésüket is kifejezték, amikor Hunyadi Péter
Magyar tudósok kutatásai is megerősítették, hogy 2035-re a Homokhátságon megszűnnek az élet feltételei, amennyiben nem történnek hathatós lépések a víz utánpótlására. A fél évvel ezelőtt lapunkban bemutatott projekt gazdái amerikai befektetőkkel, a kormánnyal, sőt, már az Unióval is tárgyalnak az időközben 630 milliárdosra növekedett gigantikus fejlesztés kivitelezéséről. Bár sokan légből kapottnak, mások megvalósíthatatlannak tartják a Dunát a Tiszával összekötő csatorna megépítésének tervét, azt mindenki elismeri, hogy valamit lépni kell, különben a vízhiány a mostaninál is súlyosabb problémákat okozhat. A régiónkat jelenleg is sújtó aszály egyik megoldása lehet a több száz milliárdos projekt, amely gőzerővel halad előre. Õsszel arról számoltunk be, hogy külföldi befektetők érdeklődnek a megvalósítás iránt, és az érintett önkormányzatok is látnak benne fantáziát, ám a kormány még nem nyilatkozott. Utóbbi szándéknyilatkozat még mindig várat magára, ám ezt a lehető legtöbb okkal alátámasztva folyamatosak az előkészületek.
vannak a város életében fontosabb dolgok is – hangzott el. Hunyadi szerint az utcanév-reform a lakosoknak pénzébe sem kerülne. Ezt többen cáfolták, mondván, a lakcímkártyák cseréje a városháza számára sem volna ingyenes. Egy Fazekas utcai vállalkozó kiszámolta, hogy legalább 50-60 ezer forintos költséget jelentene neki a változtatás. A jelenlévők közül szinte mindenki aláírta azt az ívet, amelyben tiltakoznak a terveTöbbe fog kerülni zett keresztelő ellen. A csatorna megépítése az újonnan tervekbe került csongrádi vízlépcsővel együtt mintegy 630 milliárd forintba kerülne. Amerikában már ösz– Hiába óvtuk a választókat a túlzó Fidesz-fölénytől, a szavazók akkor szeállt egy befektetői csoport, amely még mindenképpen változást akartak, de a Fidesz nemcsak él, hanem teljes egészében finanszírozná a givisszaél a hatalommal. Egyre többen döbbennek rá, hogy megint átver- gantikus építkezést. A mű elkészülte ték őket, szétesőben az oktatás és az egészségügy, nő a munkanélküli- után 25 évig szeretnének minden joség és az adó, közben primitív megjegyzések hangzanak el fideszesek- got megszerezni a csatornával kaptől arról, hogy vidáman meg lehet élni 47 ezer forintból. Az emberek csolatban. Ennyi időt kérnek a beközben félnek, és nem merik elmondani a véleményüket – mondja Sza- fektetett pénz megtérülésére. A tőke bó Károly, aki volt politikusként és közösségszervezőként részt vett a összeállásához kormánygarancia kell. Fazekas utcai fórumon. – Nem merik bírálni a munkahelyi vezetőket és az intézkedéseket, mert naponta hallani arról, hogy rúgnak ki embere- Napirenden az EU-ban ket az ellenvéleményük miatt – mondja. Szabó Károly úgy véli, indo- A csatorna projektmenedzsere lakolatlan meghurcolni, leváltani az utcanév-változások kapcsán Garbai punknak beszámolt arról is, hogy az Sándor vagy Fazekas Gábor nevét. – Nem igaz, hogy törvény írja elő Európai Unió illetékes bizottságaiban az utcanév-felülvizsgálatot. Garbai ráadásul a valaha élt legmagasabb is napirenden van a Homokhátság rangú halasi politikus lett, sokat tett a dolgozók helyzetének, bérének problémája, mint Európa kiszáradásjavításáért, a demokráciáért, és sem Horthyék, sem Rákosiék nem ked- sal leginkább fenyegetett régiója. velték... Miért lett újra üldözött...? – kérdi lapunkon keresztül a volt vá- – A Tisza hajózhatóvá tétele nemzetközi ügy lett. A csongrádi vízléprosi és megyei képviselő. Közben lapunk úgy értesült, a Garbai Sándor utcai vállalkozók is moz- cső megépítése révén megindulhatna a hajóforgalom, a Dunával való golódni kezdtek, ott is hamarosan lakossági fórumot tartanak. (HT-összeállítás) összeköttetés révén pedig a nemzetképviselõ beszélt. – Fazekas a patkányforradalom időszakának és a korszaknak egyik alakja volt. Kiszolgálta a diktatórikus rendszert. Egyetértek a változtatással. Évtizedekkel ezelőtt nem kérdezte meg az elnyomó rendszer, hogy egyetértenek-e a lakosok a Fazekas Gábor névvel – érvelt az utcában élő képviselő, aki szerint a múlttal le kell számolni. A lakossági fórumon résztvevők nem osztották a szavait. – Mással kellene foglalkozni,
Visszaélnek a hatalommal
közi áruforgalom is beindulhatna – állítja Csizmazia Pál. Halas csak nyerne Tapasztalatai szerint városunk több előnyét is élvezné a két folyó összeköttetése révén térségünkön is áthaladó öntözőcsatorna-hálózatnak. – Tudom, hogy a városuk több pontján vannak úgynevezett tűzi vízszivattyú házak. Ezeket az öntözőcsatornák működtetése során, kisebb átalakításokkal fel lehetne használni, jelentős költséget megtakarítva – állítja a projektmenedzser, aki szerint a csatorna révén a kiszáradással fenyegetett Sóstó vízszintje is stabilizálható lenne. Egyre több bizonyíték Csizmazia szerint az elmúlt fél év eredménye az is, hogy egyre több hazai tudós, elismert szakember igazolja azokat az első hallásra meghökkentő állításokat, amelyeket a projekt indokaként megfogalmaztak. Így például azt, hogy a Homokhátság valóban kiszáradással fenyegetett, mi több 2035-re megszűnnek az élet feltételei. Amennyiben nem történnek lépések, 867 ezer embert kell kitelepíteni, amelynek becsült költsége eléri a 14 ezer milliárd forintot. Ezt támasztja alá az is, hogy a SZTE egy olyan pályázat beadásán dolgozik, amely a klímaváltozás hatásaira igyekszik felhívni a figyelmet. A halasi önkormányzat előtt is A tavaly októberben lapunkban is felvázolt projekt – a hónapok óta tartó lakossági és önkormányzati fórumok nyomán – folyamatosan formálódik. Egyrészt még több fejlesztés épült be. Vagyis egyre kevesebb lesz az a munka, amit az érintett településeknek, illetve a lakosságnak magának kell megoldania. A hazánkban soha nem látott méretû beruházás költségvetése legutóbb mintegy 50 milliárd forinttal megemelkedett. A projektmenedzser bár maga sem tudja ennek okát, azt cáfolja, hogy ezek „rejtett” költségek lennének. – A projekttel kapcsolatban sok kétség merül fel, különösen az önök térségének. Ismerem a kunokat, nyakas emberek, de igazuk van. Amíg én élek, rajta tartom a szememet, minden munkafolyamaton, így a pénz elköltésén is – mondta a Tükörnek Csizmazia Pál, aki májusban a halasi képviselő-testület előtt is szeretne beszámolni a projekt állásáról. Hegyes Attila
HÍREK 2012. április 18.
Vitatott vezetői pályáztatás Mint sok más esetben, a „döntést eljárási hibákra” hivatkozva Kiskunhalason is eredménytelennek nyilvánította a szakminisztérium a megyei kezelésben lévő közoktatási intézmények vezetői feladataira kiírt pályázatokat. A városban öt intézmény igazgatói állását érinti a pályáztatás, s az eddigi vezetők újrapályáztak a vezetői posztra. A Vári-szakképző eddigi igazgatója, Molnár Nándor a döntést követően visszalépett az újabb pályázástól. A szakmai érdekképviseletek botrányosnak minősítik az igazgatói kinevezések körüli eljárást: úgy vélik, a politika belenyúlt a szakmai kérdésekbe. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Hálózat a Tanszabadságért azt javasolja, módosítsák a köznevelési törvényt: az államosított intézmények esetében a vezetői megbízások az eredeti határidőig legyenek hatályosak. Az érdekképviseletek szerint a mostani botrányok az intézmények életét súlyosan megzavarják, működésüket veszélyeztetik. Arról is beszélnek, hogy az államosítás alapot teremt az intézményvezetői gárda teljes lecseréléséhez és a pedagógusok elbocsátásához. Az érdekképviseletek szerint a felvételikre, az érettségikre vagy a szakmai vizsgákra való felkészülés idején komoly zavarokat okozhat, ha még a vezetői megbízatások is megszűnnek. Kiskunhalason mind az öt megyei intézmény – az alapfokú művészetoktatási intézmény, az előkészítő szakiskola és nevelési tanácsadó, a konduktív pedagógiai intézmény, a Vári-szakközépiskola és kollégium, valamint a pszichiátriai otthon – igazgatója az első körben újra megpályázta a vezetői állást. A Vári igazgatója, Molnár Nándor azonban visszalépett az újbóli pályázástól; eddigi helyettesét, Nagy Istvánnét bízták meg az intézmény vezetésével. (pá)
Jön a Városmenedzser 2.0? Csipke, média, művelődés: mindent összevonnak?
Egy friss előterjesztés marketing és médiaszolgáltató céggé építené egybe a hungarikum halasi csipkét, a helyi sajtót és a művelődési intézményt. Skribanek Zoltán és Máté Lajos elképzelése azután kerül most elő, hogy a helyi közművelődés korábban tervezett átszervezése – saját jobboldali frakciójuk akarata miatt – megbukott. Most mégis
a Fidesz e területtel kapcsolatos átalakítása kerülhet napirendre. A terv – akárcsak 2007-ben, a rövidéletű Városmenedzser Kft. esetében, a „gazdaságosabb és hatékonyabb feladatellátás”, a városmarketing magasabb színvonalú megvalósítása érdekében akarná a helyi média és művelődés átszervezését, öszszevonását. Az elképzelések szerint
a kulturális és médiacég egyesülése után létrejöhetne a Halas Marketing, Kulturális és Médiaszolgáltató Kft., amely többek között a csipkemúzeumot is működtetné. A halasi hungarikum alapítványa megmaradna, de az csak pénzügyi feladatokat látna el. Úgy tudjuk, ha többséget kapna az elképzelés, akkor Máté Lajost bíznák meg a cégek átvilágításával,
neki kellene gazdasági számításokkal alátámasztani az átszervezés szükségességét. Az előterjesztés azt is tartalmazza információnk szerint, hogy a két cég egyesülését abban az esetben érdemes elhatározni, ha ennek vannak előnyei. Ennek vizsgálata vár a képviselőre, amennyiben a testület erre felhatalmazást ad. JL
Hatalmas javulás a szennyvízkezelésben
Minden árkot betemetnek a kivitelezés során * Jövő ilyenkor már a felbontott aszfaltot javítják
Kilenc év után, hétfőn reggel megkezdődött a szennyvízcsatornahálózat-építés 2. üteme Kiskunhalason. A jórészt EU-támogatással megvalósuló, a város életében legjelentősebbnek számító 4,5 milliárdos fejlesztés keretében közel 3000 ingatlant kötnek rá a szennyvízhálózatra, és korszerűsítik a szennyvíztelepet is. A kivitelezési munkálatokban közvetve 3 halasi vállalkozás is részt vesz. Jövő nyárra elkészülhet a beruházás. – Az elmúlt héten kapta meg a város az első olyan engedélyeket, amelyekkel végre elkezdhető a kivitelezés, amit hosszas előkészítés előzött meg – mondta a kivitelezés hétfő reggeli megkezdésekor Gyovai István polgármester. A munkások a Jókai és a Csokonai utca sarkán lévő ingatlanok előtt láttak munkához, a lakók régóta várták, hogy elkezdődjenek a munkálatok. Az egyre növekvő szippantási költségek jelentősen megterhelik a családokat, nem beszélve a vele járó kellemetlenségekről. Elsőként a szennyvízcsatorna-építésben már korábban a megye más településein bizonyított halasi Vízépszolg 94 Kft. kezdte meg – az árkok kiásása után – a gerinchálózathoz csatlakozó csövek lefektetését. Két óra múltán már több ingatlan előtt be is temették az árkokat. Ígéretük szerint a lehető legkisebb fennakadást okozzák a lakóknak és a közlekedésben. – Naponta minden munkaárkot betemetünk, nyitott árok másnapra nem marad – mondta az újságíróknak Varga István ügyvezető. A kivitelezésben a későbbiek során részt vesz a Merkbau Kft. és a Modinvest Kft. is. – Idén a csőhálózat mindenképpen a földbe kerül – ígérte Herédi László, a Duna Aszfalt Kft. képviselője. Jövőre már, miután az aszfaltburkolat-bontással járó részeken megtömörödött a talaj, az út-helyreállításokat március-áp-
rilisban elkezdik. A nagyszabású beruházás része a városi szennyvízkezelő-telep korszerűsítése is, amely várhatóan az év végéig elkészül, és 2013 tavaszáig megtörténik a próbaüzemelése is. Az összesen 4,5 milliárdos beruházásban a város 1 milliárdos saját erőt vállalt, amelyből 353 millió forint a lakossági víziközmű társulási rész, 645 millió pedig a kötvénykibocsátásból származik. A projekt végére összesen több mint 46 km hosszú új csatornahálózat épül, közel 3000 új ingatlant csatlakoztatnak a szennyvízcsatorna-hálózathoz: ezzel közel száz százalékos lesz a csatornázottság Kiskunhalason. Az új szennyvízkezelőben a korábbi másfélszeresére nő a napi kapacitás, és 5 új körzeti átemelő épül meg. Mindezzel a város szennyvizének teljes körű elvezetése és kezelése megoldódik, jelentősen javulni fog a környező felszíni és felszín alatti vizek minősége. A természetes élőhelyek védelmét, fenntartását fogja elősegíteni az egészségesebb, tisztább környezet, amely jelentősen javítani fogja a halasiak életminőségét, és pozitív hatással lesz a később felnövekvő nemzedékek számára is. A lakosság a felmerülő kérdéseivel a kivitelezésben társberuházóként résztvevő halasi Víziközmű Társulat elnökéhez, Vili Gáborhoz (06-30/747-61-68) fordulhat, aki a heti műszaki megbeszéléseken közvetít a kivitelezők felé.
2012. április 18.
hírek
innen onnan „Szakrális földrajz”
...címmel a „szent földrajz” témájába nyújt bevezetést Balla Ede Zsolt székelyudvarhelyi kutató, író előadása és könyvbemutatója, amely a Kárpát-medence szakrális működését, táj szentségét és működtetését vizsgálja április 21-én délután 3-kor a Közösségek Házában.
Szent György havi aprók tánca
fotó: hegyes attila
... lesz a Fészekrakó- és a Pásztortűzegyesület szervezésében a Borudvarban április 28-án délután 3 órakor. (kz)
Elképesztő história: nem fizetnek a milliárdos kincsért A halasi asszony földjén már termelik a gázt, de még mindig nem akar tejelni a cég Még mindig fut a pénze után az a halasi asszony, akinek történetét 4 évvel ezelőtt írtuk meg lapunkban. A napokban országos nyilvánosságot kapott a történet, miután a gázkitermelés elindult, ám az asszony továbbra sem kapta meg a szerinte őt megillető pénzt értékes – eurómilliárdokat érő – földje után. 2008 óta tart a földfoglalás Féltve őrzött dokumentumokat, leveleket szorongatva a kezében kereste meg a Tükört 4 évvel ezelőtt Bartek Sándorné. Az idős asszony elcsukló hangon mesélte el, hogyan próbálja egy külföldi cég potom pénzért megszerezni a földjét, hogy az alatta lévő óriási gázkincset kitermelhesse. A Halason élő asszony, balotaszállási birtokán egykor paprikát, dohányt, gyógynövényeket termesztett. A 2,2 hektárnyi föld szép bevételt hozott évről évre. Multi termeli a gázt Ma azonban ipari övezetté vált, gőzerővel folyik rajtra a gázkitermelés. (Mint lapunkban is rendszeres beszámoltunk, térségünkben óriási gázmező feltárása kezdődött meg 5 évvel ezelőtt. A kivitelező cég, akkor a Toreador Magyarország Kft. egy, az egye-
gázlelőhely miatt neki jár. De nem vagyunk Amerikában! Úgy tűnik, ez a föld sem ér többet, mint ahol jelenleg például gabonát termelnek. Az asszony ezidáig csak a terméskiesés után járó összeget kapta meg, miközben azt álsült államokbeli olaj- és gázki- lítja, hogy a szénhidrogénkincs értermelésre szakosodott Toreador tékéhez kellene viszonyítani földje Resources leányvállalata volt. Az négyzetméterenkénti árát. időközben tulajdonosváltáson átesett társaság főként Szolnok, il- Bartekné minden követ letve Tompa környéki fúrásokban megmozgat volt érdekelt. Utóbbi beruházás A napokban az országos sajtóban
„
A multi azonban sajnálja ezt a pénzt, inkább közérdekre hivatkozva kisajátíttatná a területet a magyar állammal. Az asszony most bizonyítékokat gyűjt arra, hogy – a társaság állításával ellentétben – nemcsak kutatás, hanem engedély nélküli kitermelés is folyik a földjén... keretében jutottak el Balotaszállásra. Az itteni gázvagyont mintegy 6,8 milliárd köbméterre becsülik.) Bartekné évek óta küzd azért, hogy földjéért megkapja azt az összeget, ami szerinte egy ilyen
megjelent írásból kiderül, hogy a multi azonban sajnálja ezt a pénzt, inkább közérdekre hivatkozva kisajátíttatná a területet a magyar állammal. Bartekné – miközben jogászokkal próbálja keresni iga-
zát – igyekszik nyomást gyakorolni a gázkitermelést végző társaságra. Bizonyítékokat gyűjt arra, hogy – a társaság állításával ellentétben – nemcsak kutatás, hanem engedély nélküli kitermelés is folyik a földjén. Állítása szerint erre utaló jelek 2009 óta vannak. Állítólag a gázt egy csővezetéken elszállítják a zsanai gáztározóba. Az idős kisnyugdíjas jogi úton próbál érvényt szerezni igazának. Harc a végsőkig Az egyeztetések során azonban a társaság kisajátítást, szolgalmi jog bejegyzését helyezte kilátásba, és arra kérte az asszonyt, hogy a médiában rájuk nézve negatív nyilatkozatokat ne tegyen. Barteknét azonban nem lehet megfélemlíteni, felvette a kapcsolatot Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztossal is. Lapunknak nem kívánt részleteket elárulni az ügy állásáról, de szemlátomást megtörte az elmúlt 4 harcosan telt év. Szeméből azonban továbbra is az az elszántság tükröződik, mint ami 2008-ban, amikor egyedül indult el a „hatalmasságokkal” szemben. Hegy-s
Tekósok a TOP 10-ben
Az „Életre való tudásért!” mottó jegyében versengtek diákok szerte az országban, köztük kiskunhalasiak. A „Gazdasági kalandjáték” megméretésén a II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola tanulói is részt vettek. A Junior Achievement Magyarország ismét megrendezte „Gazdasági kalandjáték” Országos Tanulmányi Versenyét magyar középiskolás fiatalok számára. A megméretés 10 éves múlttal rendelkezik. Az idei versenyre 40 csapat nevezett be a különböző régiókból, hogy összemérje tudását. – A csapatok az elődöntők során vállalkozásokat alapítottak és működtettek: projekttervet dolgoztak ki, pályázati anyagot állítottak össze, CSR stratégiát készítettek – tájékoztatott Téglás László, a helyi szakközépiskola igazgatója. Az idei verseny döntőjét április 2-án a Magyar Nemzeti Bank Antall József Konferencia Központjában rendezték meg 8 csapat részvételével. Az indulók különböző szituációs gyakorlatokon keresztül önálló csapatmunkát, kreativitást igénylő feladatokat oldottak meg, üzletviteli döntéseket hoztak, és mutattak be a hallgatóság és a zsűri részére vállalkozásaik képviseletében. A II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola 11. c osztályos tanulóiból álló csapatot Kecskés Dóra, Friebert Ágoston, Novák Mihály, Demjén Levente és Fekete Antal alkották. A tekós tanulók a 8. helyet szerezték meg a nagyobb részt 12-13. évfolyamosok között. Kecskés Dóra teljesítményét különdíjjal jutalmazta a szakértő zsűri. (ht)
HÍREK 2012. április 18.
Rekordszámú állásajánlat Régiónk szinte minden településén a szokottnál is több munkalehetőséget hirdettek meg a munkáltatók. Kiskunhalason lakatos, NC, CNC gépkelező, targoncavezető, adminisztrátor, területi képviselő, fóliaszabász, mosodai kisegítő, raktári segédmunkás és nyomdai előkészítő számára hirdettek meg állást. Kiskunmajsa és térségében németül beszélő üzletkötő, úszómester, élelmiszerbolti eladók, pék, baromfidaraboló, faipari munkás, zöldségbolti eladó és baromfigondozó számára van elhelyezkedési lehetőség. Kiskőrösön és közelében részmunkaidős felszolgálót, 5 üdítőital-gyártó gépkezelőt, GLETT gyártót, 5 kertészeti segédmunkást, targoncavezetőt, 2 szobafestőt, 3 pultost, benzinkútkezelőt, műszaki bolti eladót, angolul beszélő külkereskedelmi ügyintézőt, üzemvezetőt, kertészeti üzemvezetőt, állatgondozót, gépjárműszerelőt, sütőipari munkást, németül és angolul beszélő irodai ügyintézőt, angolul beszélő adminisztrátort, fuvarszervezőt, proAlpha rendszer adminisztrátort, jogászt, CAD konstruktőrt, grafikust, külföldi szállítmányozásra 2 személygépkocsi-vezetőt, 3 kőművest, 3 ívhegesztőt, betanított bolti eladót, körzeti ápolónőt, 2 gépjárműfényezőt keresnek a vállalkozások. A kiskőrösi munkaügyi kirendeltségen keresztül németországi munkavállalásra is van lehetőség. Németül beszélő kőművesek, vasbetonszerelők jelentkezését várják. Baján kamionsofőröket, ács-állványozó, konyhai kisegítő, szakácsok, valutapénztáros, nyomdaipari üzletkötő, számítógépes grafikus, kárpitos, bőrés szövetvarró, szerszám-értékesítő, ruhaipari technikus, élelmiszerbolti eladó, kereskedelmi ügyintéző, takarító, szolgáltatási ügyintéző, épületasztalos, web-site szerkesztő, áruszállító, varrónő, épületvilágítás-szerelő, eladó, udvaros, pincér, gyógypedagógus, minőségbiztosítási mérnök, bőrdíszműves, gyermekgondozó, éttermi felszolgáló, szállodavezető, bölcsődei szaktanácsadó, idősekklubja-, bölcsőde- és halászatitelep-vezető jelentkezését várják. (Bővebb információ a területi munkaügyi központokban, a Tükör hirdetési oldalán és a Halas Tv Képújságjában.) (ha)
innen onnan Szerény zöldítés Halason
Idén a korábbi évekhez képest szerényebb mennyiségű virágot ültetnek a város köztereire. A növények elsősorban a szűk belvárosba kerülnek majd. Ennek oka a költségvetés helyzete, valamint a napokban elindult csatornázás. A munkálatok ugyanis a város több pontján is földmunkákkal járnak majd, amelyek veszélyeztetnék a virágoskerteket. A város zöldfelületeinek rendezése a kivitelezések befejeződése után keCBA lesz a Profiból? Sajtóhírek szerint más külföldi üzletláncok mellett a Profi is kivonulhat Magyaror- rülhet ismét napirendre. szágról, felvásárlásukkal a honi CBA kísérletezhet. A tranzakció érintené a halasi Profi áruházat is, amely az ezredforduló után települt be Kiskunhalasra, több nagy értékű családi házat is villámgyorsan lebontot- Énekel a fülemüle tak a Vasút utcán, hogy mielőbb felépülhessen az áruház. Akkoriban azt rebesgették, komoly árat fizettek Eredményes volt a Szélkiáltó-egyea telekért. (Kép, szöveg: PÁ) sület által szervezett Fülemüle-túra a pirtó homokbuckák között. A hétvégi természetjárás során a közel 30 résztvevő – bár a korábbi évekhez képest halkabban – hallhatta a fülemüle énekét. Tavaly zengett a táj a kismadarak énekétől, most azonban a későn jött tavasz miatt csak kevés hím madár próbálja ily módon elEgy országos bulvárlap is felfigyelt arra a kiskunhalasi fia- Idén nem kapnak önkormányzati támogatást a ha- csábítani a tojókat. Egy éve számoltalemberre, aki mintegy másfél millió forintot gyűjtött ös- lasi ingatlantulajdonosok járdaépítésre, pedig a csa- tunk be arról, hogy a természetvédő sze két év alatt. A 16 éves Pintér Gábor jótékonysági tornázás befejeztével feltehetően sokan rendeznék egyesület varjúfészkeket helyezett rendezvényeket szervez, és a befolyt összeget rászoru- kulturált módon az ingatlanaik előtti utcaszakaszt. ki annak érdekében, hogy a madalóknak adja. Mint a cikkből kiderül, a tini először14 éve- A támogatás megszűnésének oka forráshiány. Jó hír rakat visszacsábítsa Halas térségésen, a vörösiszap-katasztrófa kapcsán érezte, hogy segí- azonban a tavaly támogatásban részesült tulajdono- be. Az akció egyelőre nem volt eredtenie kell. Gábor jelenleg egy drogellenes napot szervez, soknak, hogy – több hónapos csúszással – e héten ményes, de a Szélkiáltók nem adják ahová már több sztárvendég is elígérkezett. jl végre megkapják pénzüket. h. a. fel, idén is hasonló ötletekkel próbálják az itt őshonos madarak életét segíteni.
Jótékony halasi srác
Nincs járdaépítés
Zöld utat kapott a bővítés Két ingatlanban működhetnek az új szolgáltatások
A nyár elején új szolgáltatást vezet be a kistérségi Szociális Szolgáltató Központ. A fogyatékosok ellátása a Nagy Szeder István utcában, a volt körzeti orvosi rendelőben kezdi meg működését, ahol 40 fő nappali gondozására lesz mód a dolgozói létszám bővítésével együtt. Öt évvel ezelőtt, még Gép Károlyné vezetése alatt adtunk hírt arról, hogy a Halasi Többcélú Kistérségi Társuláson belül létesített Szociális Szolgáltató Központ(SZSZK), a törvény által biztosított keretek között – az országban elsők között jött létre. A mintaintézmény tapasztalatait azóta több kistérség hasznosította már. Az SZSZK idén újabb jelentős lépésre készül szolgáltatásaik bővítésével. Mint arról korábban már hírt adtunk, közösségi és szenvedélybetegek ellátásával, támogató szolgálattal, valamint nappali foglalkoztatóval sze-
retnék tevékenységüket bővíteni. Az előzetes információk szerint a 100 százalékban központilag finanszírozott feladatok a kistérségi településeknek nem okoznak pluszkiadást, sőt, lesz ahol épp befizetési kötelezettséget csökkentenek. A tavaly megfogalmazott elképzelésekből a Támogató Szolgálat már működik. Ennek keretében a mozgásukban korlátozottakról, a látás- vagy hallássérültekről, illetve szellemi fogyatékosokról való gondoskodást végzik az intézmény szakemberei. A nappali ellátás – illetve annak egy része –
pedig nyár elején indulhat el, mivel Kiskunhalas Önkormányzata 2017ig térítésmentes használatba adta az SZSZK-nak a Nagy Szeder I. u. 1. szám, illetve a Petőfi u. 2. szám alatti ingatlanokat. Utóbbiban kap majd helyet a pszichiátriai betegek nappali ellátása, ám ez egyelőre nem indul el, mivel az épület jelentősebb átalakításokra szorul. Ami elérhető közelségbe került, az a fogyatékos személyek nappali ellátásának beindítása a Nagy Szeder utcai épületben. Ez többek között hasznos lehet az ilyen betegségben szenvedő fiatalokat nevelő szülők számára is, akik így munkát tudnak vállalni. A május-június táján beinduló intézményben mentálhigiénés és orvosi ellátásra, esetleg szociális foglalkoztatásra is lehetőség lesz. h. a.
Biodiverzitás nap Halason
Május 22-e minden évben a nemzetközi biodiverzitás napja. Az ENSZ 1993-ban hívta életre az ehhez kapcsolódó mozgalmat annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet bolygónkon a fajok sokféleségének csökkenésére. A WWF, vagyis a nemzetközi természetvédelmi szervezet arra is rámutat, hogy mindezért a kormányok hibás gazdasági és politikai döntései is okolhatók. Az akció hazai résztvevői felhívják a figyelmet, hogy több mint 80 növényfajunk és tucatnyi halfajunk sehol máshol nem található meg Földünkön. Az átgondolatlan fejlesztések komolyan veszélyeztetik ezek élőhelyét. Az idei rendezvénysorozatba Kiskunhalas is bekapcsolódik. A város határában diákok bevonásával történnek majd felmérések, illetve vizsgálatok. (Részletek hamaro(ha) san itt, a Tükörben.)
2012. április 18.
városfejlesztés
innen onnan Főtéri Casting
Előbb-utóbb szépül a torzó Vannak tervek és tárgyalások az egykori Halasi Áruház megújítására
Régi álma valósulna meg a halasiaknak, ha divatjamúlt és alaposan elöregedett külsejét levethetné a főtéri, régi „Halasi Áruház”. Az osztrák multit és a kínai áruházat magában foglaló épület jövőjét érintően terveznek, és tárgyalások folynak. A 70-es években épült, akkor korszerű külsejűnek számító komplexum mára nemcsak stílusát tekintve idejétmúlt. A környezetébe egyébként sem illő kétszintes épület unalmasan tagolt, szocreál felületein az igénytelen tömegcikk-áruházi feliratok, a figyelmetlen áruszállító kamionok és az időjárás is otthagyták a maguk nyomait. A Táncsics utcai hátsó homlokzat egyenesen külvárosi hangulatot idéz, de itt-ott szó sze-
rint szakadtak, sérültek a főtéri oldalak is. Az utóbbi évek egyetlen jelentősebb beruházása a földszinti áruházban történt: az idei télen végeztek fűtéskorszerűsítést; a felső szinten – az akkori konfekcióipari termékek nívóját kivéve – minden változatlanul a 70-es éveket idézi. Miközben az önkormányzat komplex városközpont-rehabilitációt tervez, a volt Halasi két szintjének tulajdonosai is arról beszél-
nek, hogy terveik közt szerepel az épület megújítása. A jelenleg kínai tömegárut forgalmazó felső szint gazdája, Nagy Sándor elmondta: már adtak is megbízást pályázatfigyelő cégnek olyan, megfelelő támogatású uniós tenderre, amelynek segítségével hőszigetelési és esztétikai célú beruházást végezhetnek. A problémát abban látják, hogy az ingatlan közös tulajdonban van, így több félnek kell egyeztetnie bárminemű tervezés kapcsán. A földszinti áruházat tulajdonló cég vezetője szűkszavúan annyit árult el, hogy folyamatban van egy, az épületrész megújítását célzó be-
ruházásról folytatott tárgyalás. Bese Zoltán emlékeztetett, az ott működő áruház vezetésén is múlik a beruházás megkezdése. Mint múlt héten is írtunk róla, 700 milliós nagyságrendű beruházás keretében a Május 1. téri piactól és buszmegállótól egészen a főtér keleti oldaláig megújul a halasi belváros. A sokéves terv újraszabása most vesz újabb, remélhetőleg utolsó lendületet ahhoz, hogy jövőre elkezdődhessen és be is fejeződhessen a kivitelezés. Kérdés, addigra utolérik-e magukat a volt Halasi Áruház tulajdonosai is... Kép, szöveg: KZ
A halasi rendőrkapitányság, a városháza, valamint a gyermekjóléti szolgálat szervezi azt az egész napos programot, amelynek április 18-án, szerdán a belváros ad helyet. A Casting, a Te döntésed címet viselõ rendezvényen délelőtt 10 órától kezdődnek a programok. Óvodák és iskolák bemutatója mellett koncertek várják az érdeklődőket. Fellép a Dirty Slippers, Atee G és a RAProdukció, a Black Sys, az Animal Cannibals, valamint két meglepetéskoncert is lesz majd. Délután negyed kettőtől egy diszkóbalesetet idéznek meg a Hoppá Színpad tagjai, az éles helyzethez hasonlító mentésben tűzoltók, mentők, rendőrök vesznek majd részt. A nap folyamán lehetőség lesz kipróbálni a biztonságiöv-szimulátort, de itt lesz majd a honvédség toborzó irodája, az állatvédelmi egyesület, az állatvédelmi őrszolgálat, a védőnői szolgálat is.
Mentőnap
1887. május 10-én vonult első alkalommal mentő lovaskocsi Budapesten, erre datálható a mentőszolgálat alapítása. A 125 évvel ezelőtti jeles alkalomról a mai utódok is megemlékeznek. Országszerte ünnepségeket tartanak majd, ennek egyik részeként a halasi mentőállomáson is nyílt nap lesz. Május 10-én vasárnap bárki megismerkedhet a most használt mentőautókkal, speciális berendezésekkel, és szívesen válaszolnak minden kérdésre. Április 18-án a halasi főtéren pedig egy egész napos fesztivál keretében lesz egy baleseti bemutató, amelyben szintén főszerep jut majd a helyi életmentőknek. (jl)
(R)omlik, elhanyagolt, szemetes
A szerző felvétele
Foghíjas kerítés, romló épület. A halasi belváros közvetlen közelében, az Eötvös utcában áll az egykori baptista ingatlan. Évek óta kihasználatlan, és ez meg is látszik az állapotán. Az ereszcsatorna mellett már jókora részen a vakolat is lemállott. Halas egyik forgalmas utcájában áll az egykori baptista ingatlan. A lakásként és közösségi színtérként is funkcionáló épületet évek óta nem használják. Több olvasónk is felhívta figyelmün-
ket arra, hogy mindenki szeme előtt (r)omlik az egykor szebb napokat látott ingatlan. És hogy mennyire igaza volt a szerkesztőségünknek jelző polgároknak, arról magunk is meggyőzödhettünk. Az Eötvös utcai kanyarulatban álló, patinás építményre bizony ráférne egy kiadós renoválás. A közvetlenül a járda mellett található épület vakolata több helyen hiányos, a legszembetűnőbb az ereszcsatorna mellett található jókora hiba. Ezt feltehetően a hó és az eső együttes hatásának lehet köszönni. Itt-ott már a tégla is kilátszik a falból. Ugyancsak
repedések vannak a szomszédos ingatlan felőli oldalon. A kerítés néhány eleme hiányzik, valószínűleg tüzelőként végezte. Az udvarban az utcán közlekedők szemete gyűlik. Az ingatlan magántulajdonban van. A vállalkozó megkeresésünkre azt mondta, hogy mindenképpen kell kezdeni valamit az épülettel, az állaga miatt valószínűleg el kell bontani. Ami a jövőbeni hasznosítást illeti, az üzletember szerint ez nagyban függ attól, hogy mit tervez az önkormányzat a szemközti, jelenleg még parkolóként üzemelő beépítetlen telekkel. JL
10
mezõgazdaság 2012. április 18.
A tompai kísérlet
Ne a multik vigyék el azt a pénzt, amit a városban és a halasi kistérségben termel meg a helyi gazdaság – ezt célozta az a program, amit Tompa polgármestere indított el tavaly. A szomszédos hasábokon olvasható riportunkban idézett döbbenetes részesedési arányból kitűnik, hogy a termelők átlagosan csupán a negyedéhez jutnak hozzá abból, amit terményeik után a kereskedelem rátesz termékeikre. – A tompaiak havonta mintegy 7080 millió forintot költenek élelmiszerre, aminek nagy része nem a helyi gazdákhoz kerül, hanem a városon, a térségen vagy éppen az országon túli kereskedőkhöz – vázolta a helyi érdek egyik fontos tényezőjét Homoki-Szabó Róbert. A polgármester azt akarja elérni, hogy a tompai önkormányzat olyan példaértékű boltot hozzon létre, ahol a helyi termelők értékesíthetnék termékeiket. – Az „Önkormányzati” vagy „Termelői” Bolt fenntartása, felszerelése a város feladata lenne, akár a közfoglalkoztatási programban résztvevő szakképzett emberekből, amivel munkahelyet is teremtünk, a termelőt pedig nem vonjuk ki a termelésből – mondta. A bolt állandó jelleggel működne, a képződő bevétel és nyereség is a termelőhöz kerülne.
Miután nyilvánvaló, hogy az 5000 fős Tompa és a tágabb környék sem képes az igényeket teljes körűen kielégíteni, ezért Homoki-Szabó Róbert azt tervezte el, hogy kistérségi együttműködéssel szélesebb, átfogó árucserehálózatot és együttműködést alakíthatna ki. (HT-összeállítás)
Vérszívás, élősködés – számos, az élővilágból vett hasonlattal írják le szakértők és benne élők a mezőgazdaság problémáját. Ha van lesújtó, szomorú történet az új magyar demokráciában, akkor ez az. Az egykor virágzó, minőségi és termékeny ágazat ma ezer sebből vérzik, lemaradt a környékbeli államokhoz képest, és ahelyett, hogy gazdagítaná a vidék polgárait, még arra sem képes, hogy eltartsa, foglalkoztassa őket. Nyögés, vágás, darabolás – Szétszedték, megtiltották a szövetkezést azzal, hogy hát az kommunista valami. Lehet, hogy az volt. Tudom, a nagyapámék is utálták érte akkor a rendszert. De aztán most belátni, hogy ha diribdarabra hasogatják a parcellákat, akkor sok a nyögés, de kevés a termés – vágja rá agrár-riportsorozatunk egyik, múlt heti számunkban is megszólaltatott gazdája. Nemcsak ő, sokan vélik úgy, hogy a két legnagyobb hibát – ha úgy tetszik: bűnt – a rendszerváltás után követte el a magyar állam saját maga ellen. Egyrészt azzal, hogy politikai-ideológiai okokból nemcsak megengedte, de még sürgette is a „szocia-
mögötte áll, mondjuk, egy egész kistérség meg több ezer, netán pár tíz ezer hektár, akkor mindjárt más a követeléseinek a súlya – figyelmeztet egy, a megyei agrárélet szervezésében részt vevő szakember. Felemlíti, hogy néhány tehetős nyugat-európai államot kivéve a világon mindenhol – még az Egyesült Államokban is – az önszerveződő nagygazdaságok támogatása a mezőgazdaság irányítóinak fő vezérelve. – Nálunk ez fordítva van, itt magára hagyják a parasztot, a vidéket, kínlódjanak, ahogy tudnak... A nyugati téeszek Más kérdés, hogy kik és hogyan kapják ezeket a támogatásokat.
„
Édesmindegy, hogy milyen színű az, aki a Rózsadombról vagy épp a szomszéd városból irányítja a vidéket. Abban egyformák, hogy csak néha lejönnek, megnézik, minden rendbe’ van-e, aztán visszaülnek a terepjáróba, és hazamennek. Csak azt tudnám, minek neki a terepjáró a fővárosban... lista” szövetkezeteket – és ezzel az ott működőképes tőkét és vagyont – szétdarabolódni. A másik a mezőgazdasági rendszert segítő állami támogatások átgondolatlan rendszere. Kínlódj, ahogy tudsz... Szövetkezni több okból is megérné a magyar vidéknek. Egyrészt egy több ezer hektárt – vagy több szövetkezet „szindikátusa” esetén akár egy egész térséget – tömörítő gazdasági erő hatékonyan tudná képviselni az érdekeit. A rendszerváltás utáni kormányok, akárcsak a földön termelt nyereséget felélő budapesti vagy helyi nagygazdák ma könnyedén félresöprik a vidék érdekeit. – De csak azért lehet ez így, mert egy 30-70 hektáros gazda hiába áll össze a társaival, hiába zárja le az utat Kőhegyen, Vadkerten vagy Nyírbátornál. De ha
– Egyrészt rendkívül precíz statisztikák készülnek, másrészt igen szigorúan ellenőrzik a pénzek felhasználását. Nem fordulhat elő például az, hogy valaki jelentős összeget kap egy farmra vagy szövetkezeti feldolgozóra, aztán pár hónapon vagy egy-két éven belül csődöt jelentve kimenti a pénzt (ilyen eset Kiskunhalason is előfordult az ezredforduló táján – KZ). Ám a legfontosabb az, hogy a támogatások egy jó részét biztosan nem a feldolgozók, de nem is a termelők kapják egyenesen. Elsősorban gép- és technológiafejlesztésre, illetve a piaci harcban való hatékony részvételre költik – mondja a szakértő. Mindeközben Magyarországon nemrég azért mondott le a szakmában és ellenzéki körökben is elismert vidékfejlesztési szakállamtitkár, mert a mostani kormány sem szakított a kétévtizedes rossz
A magára ma
Hová tűnik el bel- és külf
hagyománnyal. Ángyán József azért távozott, mert bár elkészült a Darányi-terv, az szerinte nem a gazdákat és a vidéket erősíti, sőt, magára hagyja a kistermelőket, középméretű gazdaságokat a nagyüzemekkel szemben.
lu vagy kisváros földjei is elegendőek lennének több száz dolgozó megtartásához. – Nem mondom, hogy nagy jólét lenne, de az má’ biztos, hogy megérné. Nem tudom, hogy, de hát a közösbe’ nem mehetnének olyan rosszul a dolgok: ha minden minÚj grófok látogatóba’ denkié, csak rendesen osszák má’ Sokan persze most a jobboldali el, nem így van...? kormányhoz közel álló „új grófi szérűk” tulajdonosait vélik felfedez- Rálátni a közösre ni az új földbirtokos réteg mögött. Az említett agrár-igazgatáUgyanakkor az elmúlt években si szakértő ezzel mindenesetre számos baloldalhoz kötődő nagy- egyetért. tőkésről híresült el, hogy feldolgo- – A szövetkezeti forma, vagy ha zók, nagyüzemek és hatalmas föld- úgy jobban tetszik, a dolgozói csovagyonok kivásárlói lettek. portok kezében lévő részvénytár– Egyébként meg édesmindegy, saság vagy termelési-értékesítési hogy milyen színű az, aki a Rózsa- szövetkezet arra is jó, hogy azok, dombról vagy épp a szomszéd vá- akik működtetik, rálátnak arra, rosból irányítja a vidéket. Abban hová megy a pénz. Onnan nem biztos egyformák, hogy csak néha könnyű kivonni a nyereséget, malejönnek, megnézik, minden rend- gyarán meglopni a közöst, sőt, a be’ van-e, aztán visszaülnek a te- megtermelt nyereséget vagy harepjáróba vagy az Audiba, és ha- zaviszik az emberek, vagy sajátzamennek. Csak azt tudnám, hogy erős beruházással továbbfejlesztik minek neki a terepjáró az aszfal- a maguk együttműködését. tozott fővárosban... – mondja Gé- Csakhogy addig, amíg az állam za bácsi, az egykori traktoros. nem siet a kis- és középgazdasáŐ is megérte a téesz-idő- gok segítségére, amíg ezt a szöket, és most is úgy látja: egy fa- vetkezési formát nem sürgeti a
2012. április 18.
mezõgazdaság
11
Minden elfagyott! Nagy a baj a földeken a hideg miatt
Idén nem lesz barack, meggy, cseresznye, de könnyen lehet, hogy szőlő sem. Ettől tartanak a Halas környéki gazdák. A károk felmérése jelenleg is tart. – Amit nem vitt el a februári fagy, az most semmisült meg – nyilatkozta lapunknak egy gazda, aki tehetetlenül figyeli miként semmisült meg az idei gyümölcstermése. Amit már most látni lehet, az a meggy, a szilva, és a barackban okozott kár. Ezeken a fákon – a
ni a fagy okozta kárt. Az előrejelzések itt sem biztatóak. A februári -22 oC sem tett jót az ültetvényeknek, de ez még viszonylag „szerencsés” időszakban jött. Remény volt arra, hogy a növények nem károsodtak jelentősebb mértékben, mivel nyugalmi időszakuk lehető legszerencsésebb szakaszában jött a
legtöbb helyen – a virágok barnák, és potyognak. A megyei meteorológiai állomásokon -5, -10 o C-ot mértek április 10-én éjszaka. Halas térségében -4 oC volt a leghidegebb a hajnali órákban. Bár az áprilisi fagyok nem ritkák, a baracktermést átlagosan háromévente elviszi, a mostani mégis szokatlan volt. A levegő ugyanis már a késő esti órákban 0 oC alá hűlt, és csak reggel enyhült az idő. A bajt csak tetézte, hogy egyes gyümölcsfákat teljes virágzásban ért a kemény hideg. A szőlőben még nehéz felmér-
fagy. Most azonban már ebben sem bízhatnak a gazdák. Egyes gyümölcsösökben, illetve szőlőültetvényekben a kár a 100 százalékot is elérheti. Veszteségeik csökkentésére csak azok a gazdák számíthatnak, akik maguk is hozzájárulnak az úgynevezett kárenyhítési alaphoz, amelyet megduplázott a kormány, így abban 8 milliárdos keret áll rendelkezésre. A támogatási igények bejelentésére május 15-éig van lehetőség. Mindez azonban nem segít majd azokon, akik napszámosként legfontosabb nyári keresetüktől esnek el. hegy-s
aradt Magyarország jogszabályi környezet, addig nem történik jelentős előrelépés. Sajtóelemzések arra is figyelmeztetnek, hogy hazánknak nincs ideje bevárni azt a több száz éves természetes fejlődést, amit a nyugateurópai gazdák már felismertek, és kialakították a maguk kiválóan működő kooperációit. Igaz, Magyarországnak, különösen a rosszemlékű kommunista-szocialista erőszakos téeszesítés, vagyonrablás emlékeivel a szívében, érthető előítéleteit is le kellene vetnie.
kat, a kártámogatástól nem fedett ráfizetést... A fennmaradó hatalmas, háromnegyednyi pénz egy olyan világban tűnik el, aminek a fogyasztó csak a vonzóbb arcát látja: a csillogó élelmiszer-áruházak roskadásig rakott polcait. Mögötte dübörög egy, a profitot és a pénz mielőbbi fialtatását észvesztő tempóban diktáló felvásárlói, feldolgozói és kereskedői rendszer. A vízízűre higított „tej”, az állatoknak adott génmódosított brazil „szója”, a serpenyőben nyesedékméretűre Hogy tűnik el a pénz itthon... töpörödő vizes csirkecomb ennek Hogy a rendszerben súlyos ano- a világnak a terméke. máliák vannak, az – kis utánagondolással – a hétköznapi vásárló ... és külföldön? számára is belátható. Magyaror- A pénz és az úgynevezett gazszágon évente szinte felfoghatat- dasági kényszer nemcsak az erlanul sok, több mint 6000 milliárd kölcsöket tünteti el, hanem a haforintot költenek a polgárok élel- zafiságot is háttérbe szorítja. A miszerre. Ennek ellenére a terme- Magyarok Vására például jó allőkhöz ennek csupán negyede(!), kalom arra, hogy meggyőződalig 1500 milliárd jut el. Ebből kel- jünk a nemzeti szellem létében, lene finanszírozniuk mindent: az és abban, hogy sokunk követeszköz-felújítást, a likviditást (mi- né is a szíve hangját. Csakhogy közben a támogatásokat sokszor amikor a dán sertéshús, a szlomásfél éves késéssel fizeti az ál- vák-holland vagy francia-lengyel lam!), az egyre dráguló műtrágya-, sajt 10-20-30 százalékkal oltakarmány- és üzemanyag-ára- csóbb, mint a hazai, akkor mind-
járt alábbhagy a lelkesedés. Még szerencse, hogy Magyarországon nem a Lidl és az Aldi a legnagyobb kereskedelmi lánc – ezekben a legkevesebb a magyar eredetű áruféleség (már ha az: erre következő számunkban térünk ki – KZ). Egy 2008-as kimutatás szerint 270 milliárd körüli bevételt értek el itthon, miközben magyar áru még harmadában sem volt a polcaikon. Vagyis e két nyugati áruház nyugati áruknak csinál piacot Magyarországon. Tény viszont, hogy egyes vevővonzó termékeik ára jóval olcsóbb, mint a konkurenseknél (bár lapunk két évvel ezelőtti összehasonlító riportjában a Coop is jól szerepelt árak tekintetében – ha nem az akciós sajáttermék-kollekciót vesszük alapul). Mostanában sokat támadják – vagy inkább cikizik – a jobboldali kormányt amiatt, hogy állami eszközökkel csinál helyet a CBA-nak. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy a Coop- mellett a CBA-hálózat egyrészt belföldi kézben van, másrészt a legtöbb magyar eredetű terméket ezekben forgalmazzák. (Riportsorozatunkat folytatjuk!) (KohoutZ)
fotó: kohout zoltán
földön a pénz, amit megtermelnek a magyar gazdák?
kultúra 2012. április 18.
12
innen onnan Bohém-koncert
A Városi Filmszínházban április 19-én 13 órakor folytatódik a Filharmónia-sorozat. Az előadás fellépője: a Bohém Trió. Az együttes ragtime muzsikával várja a közönséget. A Szilády Áron Református Gimnáziumban április 19-én 17 órakor Francia és szláv est lesz. Az egyházi középiskola dísztermében komolyzenei műveket hallhat a közönség. Fauré, Dvorak és Rachmaninov szerzeményei szerepelnek repertoáron. Előadók: Baráti Eszter (gordonka), Dallos Erika (zongora), Botos Veronika (brácsa) és Éder Pál (hegedű). A művészek valamennyien a Magyar Állami Operaház tagjai. Több alkalommal adtak együtt kamarazenei koncertet, Kiskunhalason azonban most lépnek fel először.
fotók: pál lászló
Gimnáziumi este
F Kovács Sándor igazgató énekelt a Kertvárosi-iskola aulájában
Költészet napja
Fondor és táncház
A Közösségek Házában április 20-án 20 órától a Fondor együttes ad koncertet. A zenekar tagjai új lemezük anyagát mutatják be az érdeklődőknek. Műsoruk után táncházzal folytatódik a program. Mándity László művész-tanár, a Kiskun Táncegyüttes vezetője tartja a foglalkozást. (pl)
Koncert
A művészeti iskola hangversenytermében április 23-án, hétfőn 17 órakor Gmoser Vilmos tanár klarinét-szaxofon szakos növendékeinek házi hangversenyét tartják. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. (lma)
F Vincze István
F Szûcs Ivettnek gratulál a zsûri A költészetet József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük. Városunk több intézményében is voltak programok ebből az alkalomból. Lapunk a Kertvárosi Általános Iskola, a Kiskunhalasi Művelődési Központ és a pszichiátriai és fogyatékos betegek otthona, továbbá a Bibó István Gimnázium és a városi könyvtár rendezvényein járt. Magyarországon 1964 óta ünnepeljük a költészet napját. A hagyományt évről évre követik a különböző településeken, így Kiskunhalason
is. A Kertvárosi Általános Iskolában idén több mint ötvenen álltak mikrofon elé, hogy szavaljanak. A sort Kovács Sándor igazgató zenés produkciója nyitotta. – Ilyenkor saját maguk választott vagy írt verset mondanak a gyerekek egyénileg vagy csoportosan. Idén is sokan jelentkeztek másodiktól nyolcadik osztályig. A műsor izgalmas és változatos. Mindig felbukkannak tehetségek – értékelt az intézményvezető. A Közösségek Házában a Kiskunhalasi Művelődési Központ, valamint a pszichiátriai és fogyatékos betegek otthona tartotta közös rendezvényét. Közönség elé lépett Vincze István megbízott vezető, és az intézmény lakói is verssel, énekkel szerepeltek. Az előadásra Nógrádi Krisztina és Szikora Józsefné készítette fel őket. – Kimondani, megfogalmazni azt, ami valamibe kerül. Ez a vers. Költők vére, lelke, áldozata jusson eszünkbe ezen a napon – tanácsolta Vincze István.
– A költészet versek írása. Az olvasóknak szólnak – hangzott el a rendezvényen. A Martonosi Pál Városi Könyvtárban a költészet napján tartották az intézmény és a Bibó István Gimnázium versíró versenyének eredményhirdetését. A zsűri soraiban Varga-Sabján Gyula címzetes igazgató, elnök vezetésével Horváth Etelka és Pertics Orsolya könyvtármagyar szakos tanár foglalt helyet. – A diákok nagy örömmel vettek részt a versenyen, és írtak verseket. Témájuk a kiskunhalasi víztorony volt, amelyet 50 évvel ezelőtt, 1962-ben építettek. A verseny indulói így nemcsak a költészet napjára, hanem a műszaki építményre is emlékeztek – mondta Horváth Etelka a zsűri nevében. A megméretés győztese Szűcs Ivett lett a Bibóból. A 2. helyen Hegyi Barbara végzett a Szilády Áron Református Gimnáziumból. A bronzérmes szintén bibós diák, őt Juhász Dórának hívják. A különdíjat Suhajda Klaudia kapta a P. L. Szilády-gimnáziumból.
Diplomakoncert
Föld napja Halason
Harangozó Nikoletta estje
Együtt ünnepelnek óvodások, diákok
A zeneiskola hangversenytermében április 24-én 17.30-kor cselló- és zongoraest várja az érdeklődőket. Fellépők: Harangozó Nikoletta (cselló) és Bacsi János (zongora). Műsoron: J. S. Bach, J. Haydn, E. Grieg, F. Chopin, Hubay művei szerepelnek. Ez a hangverseny lesz Harangozó Nikoletta, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia III. éves végzőse diplomakoncertjének nyilvános főpróbája. A rendezvényt Gyovai István, Kiskunhalas város polgármestere nyitja meg. P. L.
A Bibó István Gimnázium és a Zöld-híd egyesület április 23-án és 24-én közösen tartja Kiskunhalason a Föld napját. A kétnapos rendezvény jól illeszkedik a középiskola öt országot – Hollandiát, Olaszországot, Horvátországot, Németországot, Lettországot – fogadó GLOBE-projektjéhez. A nemzetközi rendezvény fővédnöke Gyovai István, Kiskunhalas polgármestere. – Szeretnénk, hogy minél többen vegyenek részt az élhető környezetért cselekvő programban. A projekt lényege, hogy városunk valamennyi óvodájában, iskolájában tanuló fiatal – társulva a külföldről érkező GLOBEagokhoz – megfogalmaz egy közös üzenetet a Földnek. Első nap
az óvodák, iskolák egy Földet jelképező cserepes növényt visznek körbe, valamint a kiválasztott, előadásra szánt üzenetüket eljuttatják a társintézménybe, a kapott üzenet alapján pedig felkészülnek a bemutatóra. Második nap az óvodák, iskolák egy vagy két képviselője ezt a Föld-üzenetet a Bibó-gimnázium-
ban előadja, majd a Bibó aulájában elhelyezett földgömbbe helyezi – tájékoztattak a szervezõk. Az üzenet lehet vers(részlet), dal(részlet), próza(részlet). A Föld napi rendezvényhez április 24-én csatlakozik az Átlós Úti Óvoda és a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Konduktív Pedagógiai Intézete és Szakszolgálata. A projekt bemutatója április 24-én 11 órától lesz a Bibó-gimnázium aulájában. A kiskunhalasi intézmények és a nemzetközi projekt külföldi képviselői szerkesztett műsorban lépnek közönség elé. P. L.
2012. április 18.
70 éve a kaptafánál
Nagyobbra cseréltetné az Alaptörvény Asztalát a miniszterelnöki megbízott, Kerényi Imre, aki erre körlevélben hívta fel a települések jegyzőinek figyelmét. Szerinte az Alaptörvény Asztala beváltotta a hozzá fűzött reményeket: sok állampolgár igényelt dedikált példányt, ám a díszkiadás mérete miatt szükségessé válhat az asztalok átrendezése vagy nagyobb asztal igénybevétele. Kerényi arra is rámutatott, hogy „az asztal elhelyezése akkor jó, ha a kijelölt munkatárs szemszögébe esik, mert sok helyen ez a munkatárs ad információt a vendégeknek.” A halasi városházán minden szabályos: a tágas előtérben jól látható helyen, üveglappal borított asztalon megtalálható a kisebb méretű kötet, a betérők közül sokan lapoznak bele, igaz, az Alaptörvény díszJobb körülmények kellenek az Alaptörvénynek kiadása csak szűken fér el rajta (az egyetlen példányt elzártan őrzik, Halason eddig 177-en igényeltek Nagyobb asztalra pedig nincs pénz, de előzetes egyeztetés után bárki Magyarország dedikált alaptörvé- ezért marad az eddigi méret. fellapozhatja). nyéből és 8-an a díszes kiadásból. Kép, szöveg: PÁ
Nagyobb asztalt!?
13
innen onnan Buszközlekedés: hogyan tovább?
Április 6-áig kérte be a lakossági és közösségi véleményeket a Bács-Volán Zrt. vezetősége Jánoshalma vonzáskörzetében. Az igényfelmérés arra irányult, megfelel-e a lakosságnak a cég által indított menetrend szerinti járatok gyakorisága, illetve van-e igény új járat indítására; vannak-e konkrét menetrendi igények – akár időbeni, akár útvonal-vezetési vonatkozásban –, továbbá, hogy van-e igény új megállóhely létesítésére vagy meglévő megállóhely áthelyezésére? A közlekedési vállalat arra is kíváncsi volt, megfelelőek-e az utazóknak az átszállási lehetőségek a csatlakozással közlekedő autóbusz-járatokra, illetve arra, hogy ezek az átszállási lehetőségek megfelelőek-e a vonattal való továbbutazásra? A véleményeket a jánoshalmi városháza gyűjtötte össze.
Majsa, Kígyós, Üllés: kun leletek
Kígyós és Üllés – azaz Bács-Kiskun megye határában – egy épülő földgázvezeték megelőző munkálataiként régészeti feltárás zajlik. Közismert, hogy térségünk nemcsak nevében, de a föld alatti rétegekben is őrzi a kun elődök emlékét, maradványait (Kiskunhalason tavaly, de különösen 2005-ben is értékes leletek kerültek elő – akkor a katolikus temető melletti kerékpárút építése során, a temető délkeleti sarkában [lásd felvételünkön!]). A kígyósi-üllési feltárásra nemrég a majsai Dózsa-gimnázium és az Arany János-iskola diákjai látogattak el a helyi helytörténeti intézet szervezésében.
FOTÓ: KOHOUT ZOLTÁN
Kevés olyan halasi van, aki legalább egyszer nem sarkaltatott, foltoztatott, talpaltatott a legendás Egyed István cipészmesterrel. Az Eötvös utcai kis műhely ajtaja manapság is minden reggel kinyílik, és a kuncsaft biztos lehet benne, hogy a kiváló szakipari munka mellett gazdagodik néhány történettel is. Pista bácsi szakértelmét, közösségi munkáját 2004-ben Pro Urbe-díj ismerte el. Most arra vállalkozott az idős mester, hogy találkozóra hívja az egykori Cipészipari KTSZ kollektíváját. A 60-70-80-as évek közismert vállalata a maga korában jól prosperált Egyed István irányítása mellett. A kor legmodernebb felvevőhelye, műhelye is itt nyílt Halason, a tízemeletes lakóház F Egyed István cipész alatt. Pista bácsi szeretné, ha a régi kollégák újra összejönnének, és nosztalgiáznának néhány kellemes órát. Aki szeretne részt venni a találkozón, az keresse a cipészt. – Büszke vagyok a szövetkezetre, és arra is, hogy 13 éves koromtól csinálhatom ezt a szép mesterséget. Ennek már 70 esztendeje van, én vagyok Találkozót szervez a legendás cipész az egyik legidősebb aktív ipaVolt egyszer egy legendás Cipészipari KTSZ, amelynek egy- ros a városban – tette hozzá az kori vezetője, Egyed István most találkozót szervez a koráb- idős mester. Kép, szöveg: JL bi kollektívának.
helyi téma
Akárcsak Halason, korábban itt is előkerültek kun övcsatok, rézpénzek és más tárgyak. A jelenlegi ásatásokon – írja a majsai hírportál – vélhetően az egykori Asszonyszállást találták meg, melynek helyét eddig pontosan nem tudták beazonosítani. A települést egy 1469-es adománylevél említi, amelyben Mátyás király a pusztát, illetve annak legeltetési jogát a szegedieknek adományozta. A terület a török időkben a szomszédos Mayosszállással (ma Kiskunmajsa), Csólyosszállással együtt teljesen elnéptelenedett. Asszonyszállás ugyanakkor a XV. századot megelőzően is lakott volt: a most talált leletek bizonyítják a népvándorlás-kori szarmata-múltat, de azt is, hogy III. Béla korában is éltek, kereskedtek errefelé. Sőt: a település vélhetően templomos hely lehetett, de IV. (Kun) László is időzött e tájon.
Vőfély-találkozó Szankon
Balota- és Kunszállásról, Csanytelekről és Tiszaalpárról, Szekszárdról és Abonyból is érkeztek lakodalmi jókedv-felelősök a 8 év után ismét megrendezett vőfély- és lakodalmas zenekari találkozóra húsvét vasárnapján. Patkós Zsolt polgármester és a vőfélyek pálinkás-zenés köszöntőket mondtak a bográcsok főzőmestereinek, és meg is kóstolták a három hatalmas bográcsban gőzőlgő kakaspörköltet. A gazdag programban aztán volt gyermekek citerajátéka és néptánc, anyakönyvvezetők köszöntése. A főműsorban aztán egymást követték a szebbnél szebb mozzanatok a sikeres helyi Búzavirág Néptánccsoport műsorában, de felléptek a bácskatopolyai zenészek is – majd a mulatozás, a vőfélyek elmaradhatatlan kötelességeként hajnalig is eltartott. (Szerk.: kz)
14
kultúra 2012. április 18.
F Az Utazás kiállításon is nagy sikert aratott városunk büszkesége
Jubilál a halasi csipke
Nagyszabású csipkés találkozóval ünnepli 110. születésnapját a halasi csipke. Ezúttal is lesz nemzetközi fesztivál és kiállítás a Csipkeházban, a Halasi Csipke Közalapítvány szervezésében. A hazai csipkekészítők mellett cseh, észt, horvát, német, orosz, osztrák, szlovén csipkések munkáit is megcsodálhatják az érdeklődők. Az ünnepélyes megnyitót április 20-án 17 órakor tartják. – Az idei fesztivál eltér az eddigiektől, ugyanis ebben az évben ünnepeljük a halasi csipke megszületésének 110. évfordulóját, és ebből az alkalomból a magángyűjtőktől kölcsönzött halasi csipkék mellett az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és a szolnoki Damjanich János Múzeum halasi csipke anyagát is elérhetővé tesszük, valamint a Halasi Csipke Közalapítvány halasicsipke-gyűjteményének még be nem mutatott legújabb szerzeményeit. Így számos olyan színes halasi csipkét is látogatóink elé tárunk, amelyek eddig csak kiadványokban, fotókon voltak láthatók – tudtuk meg Kiliti Zsuzsannától. – A halasi csipke múltja mellett bemutatjuk Györfi Alen, kiskunhalasi gyorsasági motoros halasicsipke-mintával díszített sisakját is, amelyben az idén három – reményeink szerint győztes – futamot teljesít, és év végén elárverezik a halasi kórház javára – tette hozzá a Csipkeház igazgatója.
A jubileumi év védnöke Mádl Dalma asszony, aki az elmúlt évtizedben sokat tett a halasi csipkéért, sőt, napjainkban is fáradhatatlanul dolgozik annak népszerűsítésén. A halasi csipke jubileumi kiállítását pénteken 17 órakor nyitják meg. Közreműködik: a szegedi Szöllősy Kvartett. A Csipkeház kertjében szombaton 9-től 17 óráig csipketechnikai bemutatót tartanak. A résztvevők: Ausztria, Cseh-, Észt-, Horvát- és Oroszország, továbbá hazai csipkekészítők. A rendezvény közönsége megismerkedhet ennek az aprólékos munkának a sokszínűségével. Természetesen a halasi csipkevarrás is folyamatosan megtekinthető a program során. A Magyar Posta a Csipkeházban, kihelyezett hivatalában alkalmi bélyegzéssel – „110 éves a halasi csipke”– bélyeg- és képeslapárusítással várja az érdeklődőket. A Halasi csipkevarrás élő hagyománya 2010 óta szerepel a Szellemi Kulturális Örökségünk Nemzeti Jegyzékén. Az ünnepi alkalommal a Nemzeti Listán szereplő elemek több jeles képviselője is bemutatkozik. Itt lesz a Karcagi Birkafőzők Baráti Társasága, a kalocsai Mezei Virágok Népdalkör. Jönnek a mezőtúri fazekasok és a sokác hagyományőrzők Mohácsról. Érkezik tovább egy mohácsi busóálarc-faragó mûvész is a Csipkeház kertjébe. P. L.
• Emlékszel, mikor és mi volt az, aminek a hatására megfogalmazódott benned, hogy nemcsak nézőként, hanem színpadi szereplőként is érdekelne a színház? • Pontosan nem tudnám megfogni a pillanatot, vagy felidézni azt a pontot, amikor elhatároztam magam. Valahogy mindig bennem lehetett a dolog, talán már születésemkor. Hiszek abban, hogy céllal kerülünk az életbe, és nagyon remélem, hogy én ehhez a célhoz közelítek. Ha kicsit földhözragadtabban kellene felfognom a kérdést, akkor már egész kicsi koromban érdekelt az irodalom, illetve a szereplés. Szerencsére Kiskunhalason bőven volt lehetőségem próbálgatni magam, majd később egyre világosabbá vált, hogy ezt kell csinálnom. Szerencsére minden támogatást megkaptam, tanáraimtól, családomtól és barátaimtól. Voltak, akik nem hittek benne, hogy sikerül, most nekik is szeretném megmutatni, hogy az akarat és a szorgalom mire képes. A színház számomra nagyon fontos társadalmi jelentőséggel bír. Tanít, szórakoztat, és irányt mutat. • Milyen műfajok állnak hozzád a legközelebb? Milyen karaktereket érzel leginkább a magadénak? • Nem tudnék különösebben határvonalat húzni a különböző műfajok között. A dráma és komédia vagy a zenés színpadi művek és a prózai darabok között rengeteg árnyalat létezik, mindegyik iz-
fotó: kondor alexandra
fotó: pál lászló
A szegedi Impro Stúdió április 27-én 19 órakor vendégszerepel Kiskunhalason. A társulat tagjai a Tévedések összjátéka című komédiát mutatják be a Közösségek Házában. Az előadásról és az indíttatásról Horváth Istvánt, a stúdió helyi kötődésű vezetőjét kérdeztük.
Tévedések összjátéka Impro-előadás a Közösségek Házában
galmas feladat egy színész számára. A Tévedések összjátékában is megmutatkoznak különböző karakterek, el kell választani őket, ha a színpadon egy komikus, és egy drámai hős áll, a köztük lévő kapcsolat adja meg a feszültséget, a kontraszt pedig a humort. Nyilván vannak olyan szerepkörök, amik hálásabbak, de mindenki fontos egy produkcióban. Nagyon fontos. Mindemellett játszunk lélektani drámát is, ami szintén közel áll hozzám. Szóval, csúnyán mondva, nem válogatok. • Az Impro-társulatnak vezetője is vagy. Milyen szempontok a mérvadóak, mikor darabot választotok? • A Tévedések összjátékával kapcsolatban már régen foglalkoztatott, hogy milyen lehet Rejtő Jenő műveit feltenni színpadra. Megyeri Zoltán színművész vezetett be a kabaré stílusába. Persze közben tanultam nagyon sokat. Szerencsére nagyon ügyes színészgárdával dolgozom együtt, így gyorsan haladhattunk
Bemutató halason. A Tévedések összjátéka Rejtő Jenő négy jelenetére épül. Az egyes részeket a humor, a félreértés és az abszurdba hajló, de a szereplők számára valóságos szituációk kapcsolják össze. A történetek a magánéletre, elsősorban a szerelmi szálakra és azok kifordítására fókuszálnak. Az egyikben a megesett lány biztosítékot követel. A másikban a Szibériából hazatérő férj azzal a helyzettel találkozik, hogy felesége újra elkelt. A harmadikban az esetlen hivatalnok tévedések sorozata miatt cégvezető lesz. A negyedikben tökélyre fejlesztik a hamis tanúzást. A darab ajánlója szellemi wellnesst ígér mindazoknak, akik kíváncsiak az előadásra.
a munkával. Amikor elkezdtünk az anyaggal foglalkozni, egyértelmű volt a célom. Rengeteg a dráma az emberek életében, szeretném, hogy közel két órán át kikapcsoljanak, és szórakozzanak. Ezzel indítottuk az évadunkat a Szegedi Pinceszínházban, majd Jean-Paul Sartre: Zárt tárgyalás című drámáját mutattuk be. Mint vezető, fontosnak tartom a társulat véleményét. Hozták a darabötleteket, és átbeszéltük őket. Ezek alapján készül most egy Dorian Gray adaptáció, illetve a jövő évadban az Elefántember történetét szeretnénk megmutatni, ahogyan mi látjuk, hiszen író is van a csapatban. • A kiskunhalasi közönség a Tévedések összjátékát tekintheti meg április 27-én este a Közösségek Házában. Miért tartod jó választásnak péntek esti programként? • Úgy vélem, hogy egy nehéz hét után mindenkinek szüksége van a kikapcsolódásra. Lerázni a gondot, kikapcsolni. Rejtő Jenő írásaiban nagyon erős humor van, amit nagyon komolyan kell kezelni, ahhoz, hogy éljen. Persze nem csak buta történetek ezek. Tanítanak, rengeteg utalás maga a szerző életére is visszavezethető. Mellesleg nem csak a félreértésekre, a karakterekre lett kihegyezve a produkció, hanem tele van nyelvi humorral, ami még inkább megfűszerezi az előadást. Bármely korosztálynak valóban élvezetes lehet. Pál László
2012. április 18.
15
innen onnan
A Muzsikás együttes koncertjei, táncházai mellett rendhagyó énekórákat is tart. Kiskunhalason több oktatási intézménybe is ellátogattak. Diákoknak szóló műsorukkal a Felsővárosi Általános Iskolában, a Szilády Áron Református Gimnáziumban és a Vári Szabó-iskolában léptek közönség elé. A dalok közötti humoros felvezető szövegeikkel hamar elnyerték a gyerekek szimpátiáját, akik a közös éneklésbe is bekapcsolódtak. A zenekar képviseletében Hamar Dániellel beszélgettünk.
Zene nélkül nincs élet
fotó: pál lászló
• Sikeres koncerteket adtak Énekóra MOL-ban címmel. Nagyon egy húron pendültek a gyerekekkel. • Cél is, hogy megérezzük, mit tud a közösség egymást segítve létrehozni. A közösség erő. A mai világban, amikor a közösség szétszakítása szinte mindennapos jelenség, az erőt megtapasztalni mindig jó. Semmi más nem történik, minthogy a gyerekek egyszerre csujogatnak. Mégis olyan hangulat jön létre egy rigmus egyszerre, zenére való mondásával, ami élmény. Nekünk is az. • Segítheti azt is, hogy legközelebb a szülőkkel együtt látogassanak el koncertekre. • Így van. Az élő zene semmi mással nem pótolható. Ma már az interneten mindenféle zenéhez hozzá lehet jutni: jóhoz, rosszhoz. Megszűnt a zenének a kiváltsága. Meg kell tanulni, hogy a hatalmas nagy zajból, zörejhalmazból hogyan lehet kiválasztani azt, ami értékes és hasznos. Olyan, mintha egy mennydörgésből egy pacsirtahangot kellene megtalálni. A zaj, a nagy zörej üzleti alapon zenének kinéző forma. Mindenki tudja, miről beszélek. Ez veszi körbe a gyerekeket, miközben egészen pici korban van egy hihetetlen érzékük, hogy a jó zenét a rossztól megkülönböztessék. Óvodáskorban még nagyon tudja mindenki, azután később a divattal átnevelik őket. Ilyenkor már csak tudatosan, egy műveltségi szint elérésével lehet ezen változtatni. Ezt a műveltségi szintet, a zenének ezt a kiválasztását az iskola, sajnos, nem adja. Az énekórákat, mint „fölösleges”, időrabló dolgokat visszaszorították, és heti egy órában határozták meg, ami erre nem elég. Elhatároztuk, hogy ezt az órát azért
kultúra
F A Muzsikás együttes: Sipos Mihály, Porteleki László, Hamar Dániel és Éri Péter
A közösség erő Énekórák a Muzsikás együttessel
is megtartjuk, hogy élményt adjunk egy olyan fajta zenével, ami többnyire ismeretlen ezeknek a gyerekeknek a számára. Nem szerepel abban a divatirányzatban, amiket ők hallgatni szoktak. • Fontos része a humor is, ami lenyűgözte őket. • Ez a zene közösségi zene. Közösséget teremtő és közösséget megtartó zene. Eredeti formában ezeket nem másoknak, hanem maguknak énekelték. A zenész azért muzsikált, mert a falu közössége táncolni akart, vagy vigasztalásra szorult. A zenésznek megvoltak azok a szerepei, amelyek az összetartást erősítik. Egy koncertterem,
Hallban zenéltünk. Minden zenész álma, hogy oda eljusson. Nagy sztárok életrajzában is benne van, hogy mikor volt az első fellépésük a Carnegie Hallban. Ezt mindenki számon tartja. Nekünk ez a második volt. Most visszahívtak minket. • Ez még nagyobb dicsőség. • Igen, mert a különlegesség miatt van úgy, hogy meghívnak egyegy zenekart, de ha visszahívják, az azt jelenti, hogy többet jelent az ottani embereknek, mint különlegesség. A közönségünk szinte kizárólagosan amerikai volt. Nem a kint élő magyarok. Felállva, hangosan tapsoltak. Olyan zajos siker volt, hogy a Carnegie Hall személyzete
„
Olyan hangulat jön létre egy rigmus egyszerre, zenére való mondásával, ami élmény. egy torna- vagy sportcsarnok alapjában szétválasztó. Mi vagyunk az egyik felén, és velünk szemben áll, vagy ül a közönség. Ez a zene mégis létre tudja hozni azt a közösséget, ami miatt érdemes csinálni. • Komoly rajongótáborral rendelkeznek, és ez elmondható külföldön is. USA-turnéjuk volt a közelmúltban. • Így van. Nagyon pozitív visszajelzésünk volt. Az Egyesült Államokban talán a legnagyobb presztízsű helyen, a New York-i Carnegie
is meglepődött ezen. Úgy búcsúztak, hogy fiúk másodjára voltatok itt, de hamarosan biztosan újra viszontlátunk titeket. Még a technikusok számára is emlékezetes siker volt az az este. • Ott is, itt is megtapasztalhatta a közönség az élő zene varázsát. Ezt a muzsikát azonban haza is lehet vinni CD-n. Megjelent egy a közelmúltban, sőt, kettő. • Így van. Az is nagyon érdekes, hogy mit jelent egy angol embernek
a magyar zene. Fly Bird, Fly címmel Angliában megjelent dupla albumunk már harmadik hónapja folyamatosan szerepel az angliai Amazon.com internetes áruház 100-as eladási listáján. A zenéket Joe Boyd válogatta, aki hosszú időn keresztül a beatmozgalom egyik meghatározó egyénisége volt. Huszonéves kora óta olyan zenészeknek, együtteseknek volt a managere és segítője, mint Jimmy Hendrix vagy a Pink Floyd. Teljesen véletlenül – ahogy Bartók vagy én jómagam is – egy-egy dallam hatására beleszeretett a magyar népzenébe. Külföldön ő adta ki a lemezeinket. Amikor a VOMEX-díjat kaptuk, ő mondta a laudációt. Amikor az angol Nascente lemezcég felkért minket a Very best of Muzsikás című válogatásalbumunk megjelentetésére, őt bíztuk meg az elkészítésével. Nagyon érdekes, ahogy 35 év terméséből választott. Kérdés, miért pont azok a dallamok voltak számára fontosak. Ezt le is írta abban a füzetecskében, ami a lemezzel jelent meg. Nagyon remélem, hogy ez a CD hamarosan itt is kapható lesz. Megvannak a csatornák, hogyan lehet behozni Magyarországra. Ebben az az érdekes, és önbizalommal kell eltöltsön minden magyar embert, hogy milyen fontos tud lenni egy eddig csak magyaroknak gondolt zenei világ a külföld számára. Pál László
A cím idézet a hangversenyt nyitó versből, melyet Juhászné Zelei Judit tanárnő szavalt tanszaka házihangversenyén. Az alsóbb osztályosok ügyesen játszottak, eltekintve az első fellépés izgalma okozta apróbb hibáktól. Tudásban kimagaslott közülük Chen Xin, aki több versenyen is kiemelt nívódíjat kapott. Jó volt még Németh Benkő Noel és Bartos Boglárka, aki nívódíjasok. Sós Henrik Clementi, Szőke Gréta Majkapar művét játszotta. A nívódíjas Bácsalmási Eszter tehetségesen szólaltatta meg Gurlitt: Virágok és bimbók (No. 7) című, technikailag nehéz zenedarabját. Több négykezes színesítette a műsort. Papp Dóra és Németh Blanka nemcsak szólóban, de ily módon is megmutatta tudását. Tarjányi Anna (nívódíj), Lengyel Lili, Izsó Enikő, Szabó Luca és Kiskovács Péter is játszott négykezest. A felsőbb osztályos Miklai Ágnes, Kajdocsi Roland (kiemelt nívódíj) és Hegedűs Ádám (nívódíj) Schubert, Ravina és Shitte keringőjét és etüdjeit mutatta be. Tassi Eszter Claydermann ismert művét – Ballada pour Adeline – zongorázta. Zöldi Nikolett (kiemelt nívódíj) Muszorgszkij Könnycseppjeit átéléssel jelenítette meg. Tolnai Anett, aki tíz éve tehetséges és aktív növendéke az iskolának, Schubert által Szerenádot adott a hallgatóságnak. A sikeres koncertet két kiváló négykezes zárta: Csajkovszkij: Induló a Diótörő című balettből, valamint Moszkovszki Bolerója. Zöldi Nikolett, Tolnai Anett és Juhászné Zelei Judit művésztanár produkciója kiemelkedő élménnyel engedte útjára a hangversenylátogatókat. (lma)
Képzőművészeti pályázat gyerekeknek, fiataloknak
„Továbbélő múlt” címmel képzőművészeti pályázatot hirdet a halasi művészeti iskola 3-18 éves korosztály részére. A II. forduló témája: Kulturális, történeti, néprajzi, építészeti értékeink. A pályaművek készülhetnek bármely képzőművészeti technikával, további formák: fotó, kerámia, bőr, szálasanyagok. Leadási határidő: 2012. május 11. További információ: www.mindenkilapja.muvsuli.hu. A pályázat a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola „Halas, a hatalmas” – városunk helyi értékei elnevezésű, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló projektjének része.
16
hirdetés 2012. április 18. A Savanya Vízgépészeti Kft. felvételt hirdet általános hegesztő és AWI hegesztő munkakör betöltésére. Tel.: 06 20/9-270-741 A-323 Jó kommunikációs készséggel rendelkező személyt keresek vidéki munkára aszszisztensnek. Teherautó jogosítvány előny. Tel.: 06 70/31-75-123 A-293 Összetett, magas szintű nyomdai munka végzésére GÉPMESTERT KERESÜNK. Betanítás a próbaidő alatt pályakezdők jelentkezését is várjuk. Elvárás: középfokú végzettség fényképes önéletrajzot várunk az ALLASINTERJU02@ GMAIL.COM-ra. A-301 Összetett, magas szintű nyomdai munka végzésére SEGÉD-GÉPMESTERT KERESÜNK. Betanítás a próbaidő alatt. Pályakezdők jelentkezését is várjuk, gépész szakma előny. Fényképes önéletrajzot várunk az ALLASINTERJU02@ GMAIL.COM-ra. A-302 Angol és német nyelvtudással agilis BESZERZŐ MUNKATÁRSAT KERESÜNK. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Elvárás: felsőfokú végzettség. Fényképes önéletrajzot várunk az
[email protected]. A-303 RAKTÁROS munkatársat keresünk. Elvárás: középfokú végzettség, targoncavezetői jogosítvány, számítógépes ismeret. Fényképes önéletrajzot várunk az ALLASINTERJU02@ GMAIL.COM-ra. A-304 „B” és „C” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőt felveszünk! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal, minden munkanapon 15-17 óráig az ügyvezető igazgatónál. CAR-TEX Halas Kft. 6400 Kiskunhalas, Szénás utca 15.
[email protected] Tel.: 06 77/424-340 A-326
Kiskunhalas belvárosában IV. emeleti felújított, egyedi fűtésű, erkélyes lakás, konyhabútorral, fürdőszobabútorral, légkondicionálóval. Iroda kiadó (27 m2 területű) berendezve, re- Tel.: 06 30/387-92-42 A-341 zsiköltségekkel, takarítással, közös teakonyha-használattal, internet, fénymásolás, telefon, Tanya eladó Tompán a nemzetközi út mellett. A-342 biztonságirendszer-szolgáltatással, az épü- Tel.: 06 30/271-37-75 let előtt ingyenes parkolási lehetőséggel Kos- Tanya eladó 8,5 ha lucerna földdel. suth u. 27. szám alatt (volt Erste Bank épület). Tel.: 06 20/55-18-983 A-343 Tel.: 06 30/9-437-531 A-172 Toldi utca 29. szám alatti ház eladó. Városközpontban lakás kiadó. Tel.: 06 20/9-522-630 A-344 Tel.: 06 70/263-25-23 A-253 Schönfeld u. 1+2 félszobás lakás eladó. Tázlár központjában nagy villamosenergia-vé- Tel.: 06 20/9-522-630 A-345 telezési lehetőséggel 250 m2-es telephely kiadó. Tel.: 06 70/335-36-93 A-308 Kurucon földszinti 2 szobás lakás eladó. Tel.: 06 20/9-522-630 A-346 Családi ház kiadó. Tel.: 06 30/982-81-70 A-333 Kuruc vitézek terén III. emeleti, távfűtéses 62 m2Lakás kiadó. Tel.: 06 30/610-59-49 A-334 es felújított, mérőórákkal felszerelt, erkélyes lakás garázzsal eladó. Tel.: 06 70/943-33-83 A-347 Eszén lakás kiadó. Tel.: 06 70/365-64-05 A-335 2 generációs tanya Röszkén 2700 m2 földÜzlethelyiség kiadó Szász Károly u. 15. del (víz, gáz, villany van) 5,2 M Ft-ért eladó. szám alatt (volt Angex használtruha-bolt). Tel.: 06 20/926-77-86 A-348 Tel.: 06 30/9-438-242 A-336 Kisszálláson IV. körzetben 1,5 ha földdel tanya 1 szobás albérlet kiadó. Tel.: 06 70/317-88-77 A-353 sürgősen eladó. Tel.: 06 30/659-86-00 A-287 Igényesen bútorozott, belvárosi lakás kiadó. Lakás eladó. Irányár: 3,9 M Ft. Tel.: 06 30/619-62-68 A-356 Tel.: 06 20/88-68-227 A-349 Széchenyi utcában 1,5 szobás felújíKisméretű utánfutó, 7 fiókos fagyasztószekrény. tott, földszinti lakás eladó, esetleg csere. Tel.: 06 20/988-53-40 A-350 Tel.: 06 30/395-18-21 A-324 Kiskunhalason családi ház eladó. Ár: 13,2 M Ft. Tujafa-vásár Kelebián. Tel.: 06 77/454-239, Tel.: 06 20/255-27-01 A-354 06 20/933-80-00 A-258 A Kertváros szélén építésre alkalmas terület Zab, árpa, 5600 Ft/q+áfa, búza, kukorica, szója sürgősen eladó. Tel.: 06 70/336-90-28 A-355 eladó. Tel.: 06 30/32-33-789 A-311 Lakás eladó. Az árba termőföldet beszámítok. Méhek Hunor-kereten vagy kaptárban eladók. Tel.: 06 30/611-97-38 A-358 Tel.: 06 30/512-42-46 A-337 Félház eladó a Jókai utcában. Az árba termőfölSmaragdtuják végkiárusítása 700-2000 Ft-ig det beszámítok. Tel.: 06 30/611-97-38 A-359 Kiskunhalas. Tel.: 06 20/31-069-31 A-338 Belvárosi tömbfűtéses 1+2 félszobás lakás eladó. Tel.: 06 70/453-42-62 A-232
Szegedi 2,5 szobás lakásomat halasi házra vagy lakásra cserélném, értékegyeztetéssel. Tel.: 06 70/518-79-11 A-244 2005-ös diesel Mitsubishi Colt eladó. Tel.: 06 20/9-590-421 A-320 Eladó a Kertvárosban igényesen felújított sorház jellegű családi ház a Pattantyús u. 6. szám alatt. Tel.: 06 20/9-270-741 A-322 www.menyasszonyiszalon.hu A-243 3 szobás felújított lakás a Kossuth Tel.: 06 70/547-87-87 Pultost keresek, Pirtó, Soltvadkert. utcán sürgősen eladó. Irányár: 4,8 M Ft. Kőműves munkát vállalok. Tel.: 06 70/510-72-53 A-328 Tel.: 06 70/507-37-10 A-325 Tel.. 06 30/435-43-82 A-193 A Halas Irodaszergyártó Kft. feldolgozó-üzemi gépke- 2 szobás lakás eladó. Tel.: 06 30/635-96-39, Dugulás-elhárítás, vízszerelés. zelőt keres. Fényképes önéletrajzot „gépkezelő” jel- 06 30/743-10-25 A-214 Tel.: 06 20/917-14-03 A-496 igével a
[email protected] címre várunk. A-329 Fenyő u. 5. kertes ház eladó. Épületek energetikai tanúsítása (adás-vételhez, tarTel.: 06 20/450-12-29 A-95 tós bérléshez és pályázatokhoz) rövid határidővel. Kisherceg Sörözőbe eladót keresek. Tel.: 06 70/385-12-09 A-330 A Kuruc vitézek terén II. emeleti, 2 szobás lakás Ocskó László Tel.: 06 20/91-35-535 A-321 eladó. Tel.: 06 30/45-66-973 A-285 Kiskunhalason és Jánoshalmán gyermekek koSzakképzett szakácsot keresünk részmunkaidőben. Tel.: 06 70/330-54-58 A-331 1+2 félszobás, I. emeleti lakás eladó. Kossuth rai fejlesztését, iskolai előkészítő oktatását, vau. 19. Tel.: 06 30/23-44-608 A-289 lamint alsó tagozatos diákok korrepetálását, figyelmének, emlékezetének és koncentrációÖnállóan dolgozni tudó, munkájára és önmagára igényes szobafestőt felveszek belföldi és kül- Jánoshalma belterületén városközponthoz kö- jának fejlesztését vállalom. Babinyecz Ágnes földi munkára. Tel.: 06 70/321-88-06 A-353 zel 3 szobás családi ház és a hozzá tartozó 100 tanító, pszichológia szakos gyógypedagógus. A-351 m2-es műhelynek vagy raktárnak használható Tel.: 06 30/836-12-47 helyiség eladó. Tel.: 06 30/635-00-18 A-291 Ácsmunkákat, tetőfedést akciósan vállaMosodai dolgozókat felveszünk! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal, minden munkanapon 15-17 óráig ügyvezető igazgatónál. CAR-TEX Halas Kft. 6400 Kiskunhalas, Szénás utca 15.
[email protected] Tel.: 06 77/424-340 A-327
Félsertés eladó. Tel.: 06 20/33-20-160 A-332
Anyakönyvi hírek Születtek: Rózsa Zalán István (Harkai Adrienn) Kiskunhalas, Kakuk Gábor (Szabó Enikő) Kiskunhalas, Rácz Zsófia (Batiz Mónika) Kiskunhalas, Zvertyel Bettina (Vincze Annamária) Tompa Elhunytak: Apró Lászlóné Sándor Julianna (Kiskunhalas), László Katalin (Kiskunhalas), Dóczi Erzsébet (Kiskunhalas), Pethő Lajosné Bakonyi Rozália (Kiskunhalas), Konkoly Györgyné Rozinka Kamilla (Tompa)
A belvárosban lakás eladó. Tel.: 06 77/424-063 Jánoshalmán lakás eladó. Tel.: 06 30/27-26-987 Társasház eladó Pozsony u. 53/a. Tel.: 06 20/462-79-94
A-318
lok. Paprika Zsolt www.acs-mester.hupont.hu Tel.: 06 70/382-87-62 A-352
Minőséget olcsóbban! MOSÁS - VEGYTISZTÍA-339 TÁS (szőnyegtisztítás, bőr- ruhafestés is) CSAK A TESCO „Tiatti” gyorstisztítóban professzionálisan! Magánszemélyeknek, cégeknek, hétfőtől A-340 vasárnapig. Tel.: 06 30/494-65-55 A-357
2012. április 18. HALAS TV Kábelen és sugározva UHF 31-es csatornán
MÛSORAJÁNLATUNK: Április 18. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:20 Napi Mozaik (ism.) 07:30 Sport Magazin 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Nóvum - ismeretterjesztő magazin 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda 20:20 Napi Mozaik 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 FILM: Különös őrangyal (16) 23:00 Híradó/szerda (ism.) 23:20 Napi Mozaik 23:30 Beszéljünk róla 00:00 Képújság
07:30 Kultúrkép - kulturális magazin 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép - kulturális magazin 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Öko-Házak - építészeti magazin 17:30 Képújság 18:00 PONT - ifjúsági műsor 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 10 éve történt 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:20 Gyermeksarok (ism.) 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: A gyanú (16) amerikai thriller 23:00 PONT - ifjúsági műsor 01:00 Képújság
Április 21. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép - kulturális magazin 09:00 Kukkantó 09:30 „Akinek a sebeivel gyógyultatok meg” Április 19. csütörtök 10:00 EzoÉlet - magazin 00:00 Képújság 10:30 Kincses Sziget - zenés műsor 07:00 Híradó/szerda (ism.) 11:30 EzoÉlet - magazin 07:20 Napi Mozaik 12:00 10 éve történt 07:30 Beszéljünk róla 12:30 Híradó/péntek (ism.) 08:00 Képújság 13:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla 17:20 Napi Mozaikok, Zöld Percek, 12:30 Híradó/szerda (ism.) Gyermeksarok 13:00 Képújság 18:00 PONT - ifjúsági műsor 17:00 „Akinek a sebeivel gyógyultatok meg” 19:00 Sport Magazin 17:30 Képújság 19:30 Kultúrkép - kulturális magazin 18:55 Műsorajánló 20:00 10 éve történt 19:00 Híradó/csütörtök 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 19:20 Zöld Percek - környezetv. magazin 21:00 SlágerMix Attilával 19:30 Kultúrkép - kulturális magazin 22:00 Bencze-Show: Moravetz Levente 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 FILM: Édes otthon (12) 20:20 Zöld Percek - környezetv. m. (ism.) 23:00 FILM: Válaszút (18) amerikai thriller 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 01:00 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: Amikor a sasok lecsapnak (16) 01:30 Műveltségi kvíz 23:00 Híradó/csütörtök (ism.) 02:00 Képújság 23:20 Zöld Percek - környezetv. m. (ism.) 23:30 Kultúrkép - kulturális mag. (ism.) Április 22. vasárnap 23:55 Képújság 00:00 Képújság 09:00 Kukkantó Április 20. péntek 09:30 Rák Kati meséi 00:00 Képújság 10:00 Ezoélet - magazin 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 10:30 A doktor - egészségügyi showműsor 07:20 Zöld Percek - környezetv. m. (ism.) 11:00 Helyzet-Kép - magazin
11:30 EzoÉlet - magazin 12:00 Képújság 17:30 10 éve történt 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 FILM: Gyomok között (12) 23:35 SlágerMix Attilával 00:40 Kincses Sziget - zenés magazin 01:05 Nóvum - ismeretterjesztő magazin 01:35 Hírháló / Az ország helyi hírei 01:50 Műveltségi kvíz 02:00 Képújság Április 23. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT - ifjúsági magazin 08:00 Képújság 17:00 Stílus - életmódmagazin 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:30 Tíz éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 FILM: Lökött tehenek (12) 23:00 Híradó/hétfő (ism.) 23:30 Tíz éve történt (ism.) 23:55 Képújság Április 24. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Tíz éve történt (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Tíz éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Viva Natura - életmódmagazin 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 FILM: Kissinger és Nixon (12) 23:00 Híradó/kedd (ism.) 23:20 Napi Mozaik (ism.) 23:30 Sport Magazin 23:55 Képújság A mûsorváltozás jogát fenntartjuk. A Halas Tv saját mûsorai vastag betûvel szedve.
HIRDETÉS
17
sport 2012. április 18.
innen onnan Rangadók előtt
A sorsolás furcsa szeszélye folytán ismét pihenősek voltak a Kiskunhalasi FC csapatai a megyei bajnokságban. A Solt FC visszalépése okán volt a szabadnap, de a meccset mindkét csapatunknak 3-0-ával írta jóvá a szövetség. Mint emlékezetes, a halasiak az Izsák ellen sem léptek pályára, mert az ellenfél állítólagos betegsége miatt el sem utazott Kiskunhalasra, erről a meccsről még nem hozott döntést a fegyelmi bizottság. Mindenesetre a tavasszal még győzelem nélküli csapatunknak kellene a mérkőzés, ugyanis vasárnap már igazi rangadó vár Kis Péter fiaira. A Soltvadkert érkezik a városi sportpályára, a találkozó 17 órakor kezdődik. Előtte 15 órától a tavasszal remeklő ifisták játszanak a vadkertiekkel.
Nekünk 8
Bajnokcsapathoz méltatlan körülmények között, összevissza vonalazott pályán játszott a megyei keresztpályás bajnokságban a Kiskunhalasi FC női csapata. A Balázs Tímea-Csóti Kitti, Nagy Zita, Tóth Kitti, Végh Emese (Herczeg Andrea), Csorba Szandra, Kéri Judit (Rávai Enikő), Martonosi Erika összeállítású csapat a Méhecskék ellen meccselt. A halasiak helyenként ötletes és szép focival rukkoltak elő, és fölényesen nyerték a mérkőzést. Főleg a szünet után brillíroztak Halász Géza tanítványai. Faddikor Kiskunhalasi FC-Kalocsai Méhecskék 8-0 (1-0), a gólokon Tóth 2, Csorba 2, Rávai 2, Martonosi és Herczeg osztozott.
Hullámvölgyben
Az Orgovány elleni idegenbéli vereség után hazai környezetben sem sikerült a pontszerzés a Kiskunhalasi Spartacusnak. A Palcsik RóbertMuntyán László, Lajkó Zoltán, Árvai Roland, Mihályi Tamás (Németh László), Kamara Jenő, Takács Sándor, Faddi Károly (Varga Liviu), Lőrincz István (Vígh Mihály), Kovács István (Csernák Zsolt), Lajkó Csaba (Kazinczi Tamás) összeállítású Szpari a városi sportpályán kapott leckét a Soltszentimrétől. A vendégek a meccs elején kétgólos előnyre tettek szert, amelyet meg is tartottak a lefújásig. Kiskunhalasi Spartacus-Soltszentimre 0-2 (0-2). (jl)
E tanévben rendezte meg első alkalommal a FODISZ a „Tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák” alsó tagozatos tanulóinak terematlétikában – a felmenő rendszerű verseny csúcsaként – az országos viadalt Budapesten. Kilenc megye versenyzői öttusában – 30 m futás, helyből távolugrás, kislabdahajítás, medicinlabda-dobás és 4x200 m-es megyei vegyes váltó – versenyszámonF Kolompár Tímea, Kolompár Milán és Kolompár Brigitta ként és összetett egyéniben is megküzdjenek egymással. A megyénket képviselő nyolc résztvevő közül Kiskunhalasról három tanuló szerezte meg ehhez a jogot. A Balogh Annamária által felkészített „kis atléták” 2 arany-, 5 ezüst-, 9 bronzéremmel, továbbá pluszban 3 pontszerző helyeA Terematlétika Országos Diákolimpiai Döntőjében a Kis- zéssel, valamint összetett egyékunhalasi Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Nevelé- niben 2 második és 1 harmadik si Tanácsadó kis sportolói garantálták Bács-Kiskun megye helyért járó serleg „értékével” járultak Bács-Kiskun trófeájához. A győzelmét. Fotó: Szőke József
18
Győzelemre vitték a megyét Úszóaranyak
A hódmezővásárhelyi Országos Rövidpályás Vidékbajnokságon 38 egyesület versenyzői vettek részt 3 korcsoportban, 25 méteres medencében. A Halasthermál-Merkbau kiskunhalasi úszócsapata remekelt: Novotny Attila tanítványai 18 országos rövidpályás vidékbajnoki cím mellé további 12 érmet szereztek. – Lányaink magabiztos versenyzéssel, fantasztikus egyéni csúcsokkal egyéniben 15 vidékbajnoki címet zsebeltek be, ráadásul igen nagy fölénnyel megnyerték mindhárom váltószámot – értékelt az edző, aki hozzátette, hogy László Levente és Nagy András az esélytelenek nyugalmával álltak rajtkőre, miután a 14
évesek mezőnyében voltak értékelve. Ennek ellenére kiváló időeredményekkel az élmezőnyben végeztek, és pontszerző helyezéseikkel nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a mindössze 6 fős csapat, a bajnoki tabella 4. helyén tudjon végezni. Az eredmények: Juhász Adél 5 arany, 1 ezüst; Juhász Janka 5 arany, 2 bronz; Slezák Vivien 3 arany, 2 ezüst, 2 bronz; Vas Luca 2 arany, 2 ezüst, 2 bronz. Országos bajnok volt a Juhász Janka, Juhász Adél, Slezák Vivien és Vas Luca összeállítású váltócsapat a 4x100 mes vegyesváltóban, a 4x100 mes gyorsváltóban és a 4x200 m-es gyorsváltóban. A pontszerzők között találjuk még László Leventét és Nagy Andrást is. HA
részletes eredmények, I. korcsoport: Kolompár Milán 1. medicinlabda-dobás, 2. helyből távolugrás, 4. kislabdahajítás, 6. 30 m futás. Kolompár Brigitta: 1. helyből távolugrás, 2. kislabdahajítás, 5. 30 m futás. II. korcsoport, Kolompár Tímea: 2. helyből távolugrás, 2. 30 m futás, 2. kislabdahajítás. Ezen felül mind a hárman tagjai voltak korcsoportjuk 3. helyezett megyei váltójának. Egyéni összetettben – az öt versenyszám pontjainak összegzésével – pedig Kolompár Milán és Kolompár Brigitta második, Kolompár Tímea harmadik lett. A dobogó legfelső fokát biztosító 108 ponthoz a halasi versenyzők 48 pontot tettek hozzá – a többi 60 pontot kiskőrösi, kecskeméti és tiszakécskei csapattársaik együtt gyűjtötték –, és ezzel komoly érdemük van Bács-Kiskun országos bajnoki címének megszerzésében. VK
Vári Kupa Tíz fiú és hat leány focicsapat mérte össze tudását a 26. Vári Kupán. Nagy Istvánné intézményvezető azt emelte ki, hogy a nehéz gazdasági körülmények ellenére is sok iskola fogadta el a szervezők meghívását. A városi sportpálya gyepszőnyegén izgalmas és színvonalas mérkőzéseket vívtak. A lányoknál szegedi győzelem született, a Tekó a 3. volt. A fiúknál kecskeméti siker volt, a halasi iskolák közül a Szilády a 4., a házigazda Vári az 5., míg a Bibó a 7. helyen végzett. (További részletek a következő Tükörben.)
Víg zetes találkozó KNKSE-Dunaújváros 27-31 (13-17) Kiskunhalas, 200 néző, vezette: Kékes Cs., Kékes P. KNKSE: PETHŐ – Kurgyis, Takács B. 2, Szamoránsky A. 3, Barna 8, Tápai 1, Sterbik 3, csere: Scholtz (kapus), VARGA D. 9/3, Valovics 1, Drávai, edző: Dankó Ervin. Dunaújváros: VÍG – Vadász, Gáspár 4, FERLING 7/1, Takács D. 2, HOSSZÚ 6, Erdősi 3, csere: Pisák (kapus), LÉRÁNT 6/1, Gera 1, Sári 2, edző: Gulyás István Hétméteresek: 5/3, illetve 2/2 Kiállítások: 8 perc, illetve 10 perc Rendkívül csalódott volt mindenki a szombati találkozó után. A halasiak rengeteg hibával játszottak, és nem volt olyan vezéregyénisége sem a csapatnak, aki magával vitte volna a többieket. Támadásban rengeteg ziccer kimaradt, Víg kapus remekül védett, igaz, a mieink is sokat tettek azért, hogy ő legyen a mezőny legjobbja. Annyi technikai hi-
bát követtünk el, amely egy bajnokságban is sok volna, nemhogy egy meccsen. Több alkalommal is megközelítettük az ellenfelet, de a lendületesebb és akaratosabb vendégek ellen nem sok esélyünk volt. A végeredmény azért is szomorú, mert a szekszárdiak megverték a Békéscsabát, így megint a KNKSE az utolsó a tabellán. levi
Sport
19
innen onnan Magabiztosan
F Fényes érmek a DKMT Kupán
F A Fazekas Olimpia halasi főszereplői
Hazai érmek a Fazekas Olimpián DKMT Kupa: halasi sikerek
Egy nap, két országos, sőt, nemzetközi tornaverseny Kiskunhalason. A hagyományos Fazekas Olimpia mellett városunk volt a házigazdája a DKMT Kupának is. Ami külön öröm, a Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola ifjú tehetségei újabb aranylapokat tettek hozzá az intézmény 40 éves sporttörténelméhez. Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Fazekas Olimpiát a tornászok számára. Az idén 40 éves Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola hívó szavára az ország 9 városából érkeztek csapatok. Két korcsoportban és 4 kategóriában versengtek egymással a tornászok, és bizony a pontozóbíróknak nem volt egyszerű dolguk. Az I-II. korcsoport, B-kategóriás bajnokságát a szegediek nyerték, a hazaiak fiatal csapata (László Ákos, Víg Gábor, Patocskai Lázár, Patocskai Csongor, Kopasz Bence) a 6. he-
lyen végzett. Az A-kategóriában a patinás fővárosi klub, a Budapest Honvéd szerezte meg az első helyet, a Fazekas válogatottja (Süveges Csanád, Masa Bence, Németh Dominik, Deli Márk, Jacsó Gergő, Urbán Dominik) az előkelő 2. helyen zárt. Egyéniben Süveges Csanád a 3. helyen végzett. A III-IV. korcsoportos, B-kategóriás bajnokságban szegedi siker született. Az A-kategóriában a házigazdák (Szalai Viktor, Kovács Gábor, Lintner Milán, Szalai Ádám, Micic Milán) nagy fölénnyel nyertek, a
másik halasi csapat (Kádár Leander, Süveges Csaba, Kádár Zalán, László Dénes, Gyóni Tamás) pedig a 3. helyet szerezte meg. Egyéniben Szalai Viktor volt a bajnok, Kovács Gábor a 2., Lintner Milán a 3. helyen zárta a versenyt. Délután már a XI. DKMT Kupán mérték öszsze tudásukat a szerb, román, magyar tornászok A hat szeren zajló verseny kiélezett küzdelmeket hozott. Minden tornász igyekezett tudása legjavát nyújtani, és ez meg is látszott a bemutatott gyakorlatokon. A 8-10 évesek között egyé-
Kézitoborzó
ni összetettben a Fazekas versenyzője, Németh Dominik a 7., Jacsó Gergő a 8. volt. Dominik lólengésben nyert egy ezüstérmet, talajon pedig egy bronzot. A 11-12 évesek között Szalai Ádám volt a 3. legjobb tornász, lólengésben viszont nem talált legyőzőre. Nyújtón pedig a 3. volt. A 13-14 évesek mezőnyében a halasi színekben versenyző Földes Márton ugrásban és korláton is bajnok volt, lólengésben pedig bronzérmet nyert. Szalai Viktor viszont gyűrűn nyert egy aranyérmet. A 15-18 évesek között az erős nemzetközi mezőnyben Kovács Gábor a 3. volt, lólengésben és korláton pedig övé volt a legjobb gyakorlat. Kép, szöveg: Jáger Levente Tizenhét halasi fiatal vett részt a Kiskunhalas NKSE toborzóján a hétvégén. A klub szeretné, ha így sikerülne biztosítani a klub utánpótlását. A helyi testnevelők, edzők olyan kiváló játékosokat neveltek, mint Pastrovics Melinda, Juhász Edina, Tápai Szabina. Az ő nyomdokain haladhatnak azok az általános iskolások, akik a KNKSE játékosainak segítségével belekóstolhattak egy mérkőzés hangulatába is. A kicsik között többen egészen jól mozogtak a pályán, és ez biztató lehet a jövőre nézve. A kézipalántáknak rendszeres edzéseket tart majd Mészáros Anita. Aki még szeretne csatlakozni, az bármikor megteheti – kaptuk a hírt. Kép, szöveg: J. L.
Újabb remek győzelmet aratott a Szilády RFC U13-as csapata a kiemelt megyei bajnokságban. Velez Attila tanítványai a Faddi Dávid, Nagy Dávid, Torma Roland (Kovács László), Keresztúri Márk, Kaszap Attila (Fekete Sándor), Papp Dominik, Fenyvesi Kristóf (Bleszák Csaba), Szőke Patrik (Laskovics Marcell), Simon Márk, Nyitrai Nóra (Lengyel Csanád), Ács Gergely összeállításban szerepeltek. Az ellenfék a Kiskunfélegyháza volt, és a vendégek nem tudtak különösebb ellenállást tanúsítani. Kiskunhalasi Szilády RFC-Kiskunfélegyháza 3-1, a múlt héten 8 gólt szerző Simon Márk ezúttal mesterhármast lőtt. Az U16 is pályára lépett, és hat remek gólt rámoltak be a félegyháziaknak. A halasi csapatban Cs. Kovács Márk (Panák Viktor)-Tóth Robin (Döbrentei Dávid), Hugyecz János, Kanyó József, Forgács Bence (Burszki Zoárd), Papp Bence (Mike Kristóf), Patocskai Mátyás, Torma Barnabás, Csillag Dániel, Heródek Péter (Grácz László Gergő), Vágó Olivér (Jurity Zsombor) kapott helyet. Már a szünetben 4-0ra vezettek a halasiak, utána még két gólt lőttek a vendégeknek. Kiskunhalasi Szilády RFC-Kiskunfélegyháza 6-0 (4-0), a gólokon Torma Barnabás 4, Patocskai Mátyás és Csillag Dániel osztozott.
Felemásan
Idegenben lépett pályára a Kiskunhalasi UKSC két csapata a megyei bajnokságban. Az UKSC I Dávodon szerepelt, és 20-17-es győzelmet aratott. Ezzel Simon László fiai továbbra is versenyben vannak a bajnoki címért. Szombaton hazai pályán a Baja lesz az ellenfél. Az UKSC II a CSÁTESZ ellen játszott egy kiélezett találkozót, ahol egyetlen góllal a hazaiak győztek. Nagy Ernőék ezzel a 6. helyen állnak a bajnokságban, ők szombaton az ugyancsak a bajnoki címre pályázó Dunaföldvár ellen szerepelnek.
Fiat-siker
Magabiztosan menetel a 9. bajnoki címe felé a Fiat KB Autoteam SE, amely Bácsalmáson nyert a hétvégén. Bácsalmás-KB Autoteam SE 18-29 (914), a halasi gólokon Makai Katalin 8, Csősz Szilvia 5, Baksa Nikolett 5, Rácz Fodor Ágota 3, Agócs Erika 3, László Krisztina 2, Kardos Csilla 2, Laczkó Krisztina 1 osztozott. (jl)
2012. április 18.
Gólya-bál földön és levegőben. Ha invázióról (sajnos) nem is beszélhetünk, az idén is változó időkben – ide késõbb, máshová hamarabb –, de a szokottnál nagyobb számban tértek vissza térségünkbe a csodálatos szépségű, kedves tekintetű, szelíd és hatalmas madarak. A gólyákat sokan előkészített kosarakkal, magaslati keretekkel várták, de úgy tudni, még az áramszolgáltató is óvintézkedéseket tett az oszlopcsúcsokra fészkelő szárnyasok védelmében. Felvételeink a Déli Kapuban és a Szénás utcán készültek. (jl-kz) Haltelepítések Sóstón. Idén is több alkalommal telepítenek halakat a Sóstóba. A tavat gondozó horgászegyesület tervei szerint az idei évben 10,6 tonna ponty, amur, illetve 20 ezer darab süllőivadék kerül a vízbe. Az első telepítés már a múlt hónapban megtörtént, és 2012-ben még hét alkalommal lesz hasonló a Sóstón. Pontyot 5, süllőt 2, amurt pedig 1 alkalommal hoznak a népszerű horgászhelyre. Az egyesület összesen 7,04 millió forintot költ erre a célra – számol be a Sóstó SHE honlapja. Az is kiderült, hogy a múlt hónap végéig 466-an rendezték tagsági viszonyukat, ezzel az egyik legnagyobb civil szervezetet alkotják a városban a helyi horgászok. jel
RITA ÍZVARÁZSLATA Spagetti pestóval A pestót egyszerűen, gyorsan, házilag is elkészíthetjük, nem kell üveges formában megvásárolnunk a boltban. A hozzávalókat botmixerrel öszszeturmixoljuk, és kész is. Rakhatjuk pizzára, főtt tésztára, de ízesíthetünk vele salátaöntetet is. A zöld pesto sóval és borssal együtt hét hozzávalóból áll, nevezetesen: két evőkanál fenyőmag, öt evőkanál olívaolaj, két maréknyi friss bazsalikom, 4 gerezd összetört fokhagyma, 10 deka reszelt parmezán sajt. Ízesíthetjük olívabogyóval, különféle
A bolygók nem csinálják, hanem magyarázzák az eseményeket; s jelképeik kész válaszok helyett továbbgondolkodásra sarkallják a megfigyelőt. E rovatunkban minden héten azt vizsgáljuk, hogy az adott hét egy kiemelkedő jelentőségű mozzanata fűszerekkel, és készíthető petre- mit szimbolizál. E héten zselyemzölddel, rukkolával vagy a szennyvízberuházás paradicsommal is. A paradicsomos pesto hozzá- kapcsán elemzi a csillagállások érvalói: 15 dkg paradicsom, 2 ek. telmezését Rácz-Fodor Garbielrozmaring, 2 gerezd fokhagyma, la (mint lapunk 6. oldalán tudó1 ek. fenyőmag, 2 ek. parme- sításunkban írjuk, hétfő reggel 8 zán, 1,5 dl olívaolaj, só. A tész- órakor végezték el az első árokátát sós, forró vízben kifőzzük, sást a leendő csatornahálózaton – és valamelyik szósszal összeke- a szerk.). Az asztrológus szerint a verjük, a végén reszelt sajttal is Mars állása ugrásra kész állapotot szimbolizál, egyfajta lelkesímegszórhatjuk. Ilyen egyszerű, szinte néhány tő fényszöget vet a már többször perc alatt elkészíthető ebédre, emlegetett, erőteljes-radikális minőségű Plútóra. Mindkettő földvacsorára. Rita asszony jegyben és mindkettő vizes, „fo-
CSILLAGTÜKÖR lyékony” házban van. Így a Mars mint a vas vezeték, a behatolás, a Plútó mint a föld alatti, „alvilági”, „altáji”, a sötét, szenny-tartalmú, bomló, halott tartalmak bolygója is, így rejtett részeinket, de a regenerálódást, a minőségi változást is jelképezi. A szakember szerint a hétfőn megkezdett csatornázás pozitív üzenete az, hogy a fejlesztés egyben a korábbi állapot meghaladását, egy tisztább rendszer működését eredményezi. Megjegyzi, hogy a képben benne van az időt jelképező Szaturnusz és a fontos feladatokat jelképező Neptun is, amelyek a tisztulást több szempontból is szimbolizáló Vízöntőben állnak. – Azaz idő van, ideje volt ennek a tisztítási feladatnak a megoldá-
sára – hangsúlyozza Rácz-Fodor Gabriella. Hozzáteszi: metaforikusan a meghalt-szennyes részektől, termékektől való meg- és felszabadulás, a szennyek megszűrése és korszerű tisztítóművel való kezelése átvitten egy magasabb szellemiség, minőségi átalakulás, tiszta újjászületés világát is megmutatja. A mostani dátum és fejlesztés arra is rámutat, hogy a sorsot jelképező Uránusz és a bőséget, közösséget (is) szimbolizáló Jupiter most szerencsés forrásokat, segítséget, „ajándékot” és kapcsolódást is mutatnak, ami egyrészt az EU támogatását, másrészt a közmű vonalas létesítményével összekapcsolt háztartásokat jelentheti. (HT-összeállítás)
VÁROSUNK SZÍNEI
20
Só. Jó a só, de ha megízetlenül, mivel sózzák meg? – ez aztán tömör beszéd! Ha a kaja nem annyira sikerül, még lehet rajta segíteni több-kevesebb sóval. Na de, ha már a sónak nincs-sincs íze, akkor hová lehet menni segítségért...? A régiek még tömören beszéltek. Szűkszavúak, képletesek voltak a Biblia szerzői, akik hat napban intézték el az evolúciót; metaforákban beszéltek a római patríciusok és az elme meghaladását tanító zen mesterek is. Akinek volt-van füle, hogy kihallja a szavak mögötti lényeget, annak úgysem kell sok szó. E szófukarságnál is meglepőbb azonban, hogy sokan voltak, akik nemcsak hallották, hanem meg is hallották, meg is értették e tömörséget. Értették, mit jelent az, hogy ha a sónak is elvész az íze, a lényege, akkor baj van. Értették, hogy ha az ember – mint a Föld sója – elveszíti emberi mivoltát, akkor ott nagy a baj. Hogy a növény öntudatlan és az állat ösztönösen működik, az rendjén van. De ha az ember megy le növényi-állati szintre, akkor felfordul a „Föld”, a világ, és káosz kerekedik. Ha a világegyetem legnemesebb lénye, az ember, méltatlanul visszaesik fél-állatba, akkor mi fogja nemesíteni, „ízesíteni” az univerzumot...? Ha ösztönből, indulatból, falánkságból él, akkor mitől több, mint egy állat? Nem tudom, hogy hányan vagyunk kíváncsiak ilyen kérdésekre manapság. Azt sem, hányan értenénk meg. Ma egyszerre fukarkodjuk és egyszerre csépeljük a szót. Arról szinte alig beszélünk, mi értelme van (van-e egyáltalán) az életünknek, és hogy mikor élünk értelmesen. Minden egyébről hihetetlen mennyiségben fecsegünk, vagy hallgatjuk mások terjengősségeit. A tévéét, a közemberekét, a pletykás szomszédét. És minél több az infó, annál kevesebb a tartalom; a tájékoztatás inkább homályosítás. Persze, a politikusok, „médiaszemélyiségek” és a pletykák hangja elvész a semmibe: ma a közügyek max arra jók, hogy 10-20 másodpercre felbosszantsák vagy megnevettessék az embert. De ha majd végleg elvész a szavakból a lényeg és az emberből az értelem, akkor mi lesz...? k-out