EVOLÚCIÓ ROPPANTÓ (Evolution Cruncher)

1 

   

EVOLÚCIÓ ROPPANTÓ  (Evolution Cruncher)   

1. Fejezet  Az evolúciós elmélet rövid története  avagy hogyan bonyolódott a modern tudomány ebbe a problémába        Ez  a  fejezet  a  háromkötetes  Evolution  Disproved  Series  (Megcáfolt  evolúció  sorozat)  harmadik, Other Evidence  (Másik bizonyíték) c. kötetének két fejezetén (Az evolúciós elmélet  története  pp.  895‐934,  és  Evolúció  és  társadalom  pp.  1003‐1042)  alapul.  Nem  tartalmazza  tudósok  legalább  318  megállapítását,  amelyeket  az  említett  fejezetek  függelékeiben  találhatsz  meg.  Még  több,  témába  vágó  idézet  olvasható  a  honlapunkon:  evolution‐ facts.org.    Ez a fejezet nagyon tömör, és számos tudósoktól, történészektől, evolucionistáktól származó  hivatkozást kihagy.                      Fordította: Dr. Bozó Tamás, 2011 

2 

Bevezetés      A  csillagok  evolúciója  azon  az  elméleten  alapul,  hogy  a  semmi  képes  felrobbanni  és  létrehozni  az  összes  csillagot,  és  világot.  Az  élet  evolúciója  az  ősnemződés  (spontán  kialakulás  vagy  generatio  spontanea)  és  a  lamarckizmus  (a  szerzett  jellegek  öröklődése)  elméletein alapul – noha tudósok több mint egy évszázada mindkettőt megdöntötték, ezen  elméletek továbbra is a biológiai evolúció alapjai maradtak.  A  tudomány  a  természeti  világ  tanulmányozása.  Hálásak  vagyunk  annak  a  sok  elhivatott  tudósnak, akik szorgalmas munkájukkal javítják az életkörülményeinket. Azonban látni fogjuk  ebben  a  könyvben,  hogy  felfedezéseik  nem  szolgáltak  olyan  érdemleges  bizonyítékokkal,  amelyek alátámasztanák az evolúciós elméletet.  A premisszák fontosak. Ezek azok a fogalmak, amelyeken keresztül a tudományos tényeket  értelmezni  tudjuk.  Több  mint  egy  évszázad  óta  történnek  erőfeszítések  arra,  hogy  a  tudományos  tényeket  megmagyarázzák  egy,  a  19.  század  közepén  keletkezett  elmélettel,  amit  evolúciós  elméletnek  nevezünk.  Ez  számos  más  elmélet  alapját  alkotta  meg,  amelyek  szintén nem tudományos tényeken nyugszanak.  Újrafogalmazva őket, íme, a két premissza, amelyen az evolúció számos elmélete alapszik:    1. Az univerzumot létrehozó evolúciós egyenlet:    Semmi + semmi → két elem + idő → 92 természetes elem + idő → az összes fizikai  törvény, galaxisok teljesen strukturált univerzuma, rendszerek, csillagok, bolygók, és  tökéletes egyensúlyban és rendben keringő holdak.    2. Az élet keletkezésének evolúciós egyenlete:    Por + víz + idő → élőlények    Az  evolucionisták  azt  feltételezik,  hogy  a  fenti  két  egyenlet  lehetővé  teszi  minden  ismert  dolog  létrejöttét,  kivéve  az  ember  alkotta  tárgyakét,  mint  amilyenek  az  automobilok  vagy  épületek.  Az  összetett  tárgyak,  mint  amilyen  egy  kapcsos  faládika,  gondolkodást,  intelligenciát  és  gondos  emberi  munkát  igényelnek.  Azonban  minden  más  a  természetben  (mint a kolibrik, vagy az emberi szem) állításuk szerint vakszerencse, véletlenszerű keveredés  és némi idő eredménye. Még nyersanyagra sincs szükség mindehhez – hiszen az is önmagát  hozza létre!    Hogyan  indult  útjának  ez  az  egész  képtelenség?  Könyvünket  az  evolúció‐elmélet  modern  történetének áttekintésével fogjuk kezdeni.  Ne felejtsük el, hogy bármilyen képtelen elképzelésnek is tűnik, az evolúciós elmélet nagyban  befolyásolta  –  és  rombolta  –  az  emberiséget  a  20.  század  során.  Hagyni  fogjuk,  hogy  továbbra is ez történjen, most, hogy a 21. században vagyunk? A társadalmi és morális hatás,  amit az evolucionista elméletek a modern világra kifejtettek elrémítő.  A  morális  és  etikai  normák  jelentősen  csökkentek.  A  gyermekek  és  fiatalok  azt  tanulják  az  iskolában, hogy ők fejlett szinten álló állatok; nincsenek morális alapelvek. Mivel csak állatok,  azt  tehetnek,  amit  csak  akarnak.  Az  egyéni  túlélés  és  siker  csakis  versengés,  küzdelem,  és  másokon való átgázolás által vívható ki. 

3    Íme,  egy  rövid  áttekintés  a  modern  evolúciós  elmélet  történetének  eseményeiről  és  személyiségeiről. Ám mindez csak egy futó pillantás. Jóval többet találsz majd, ahogy ezt a  könyvet tovább olvasod1. Lebilincselő olvasmány lesz!    Mindössze  néhány  dolgot  soroltunk  fel  ebben  a  fejezetben,  de  ez  elegendő,  lesz,  hogy  jó  kezdőpontként  szolgáljon  a  könyv  további  részeihez.  Jusson  eszedbe,  hogy  bármikor  odalapozhatsz  a  könyv  végén  található  név‐  és  tárgymutatóhoz,  ahol  gyakran  még  több  információt találhatsz az adott témához csoportosítva (Linné, Termodinamika, Mendel, stb.). 

1

 Magyar nyelven, tudomásunk szerint, mindössze ez a fejezet hozzáférhető jelenleg. (a ford.)

4     

1 – 18. és 19. századi tudósok      Az 1800‐as évek közepe előtt a tudósok kutatók voltak, akik szilárdan hittek abban, hogy a  természetben  minden  a  Legfőbb  Tervező  műve.  Azok  a  pionírok,  akik  a  modern  tudomány  alapjait  lefektették  kreacionisták2  voltak.  Hatalmas  intellektusú  tudósok,  akik  egyenlőtlen  fegyverekkel küzdve végezték munkájukat. Szorgalmas kutatók voltak.  Ezzel  szemben  a  filozófusok  karosszékükből  alig  kimozdulva  üldögéltek,  és  elméleteket  faragtak mindenről, miközben a tudósok, tudomást sem véve róluk, végezték a munkájukat.  Azonban  a  19.  században  változás  következett,  a  filozófusok  megpróbálták  kontrollálni  a  tudományos  vállalkozásokat,  és  elnyomni  azon  kutatásokat  és  eredményeket,  amelyek  kedvezőtlenek lettek volna elméleteik számára. A ma evolucionistái erőteljesen védelmezik  az általuk több mint egy évszázada kigondolt, tudománytalan elméleteket.    Willam  Paley  (1743‐1805)  1802‐ben  írt,  klasszikus  Természetes  Teológiájában  összegezte a  tudósok nézőpontját. Azzal érvelt, hogy az élővilágban látható gondosan tervezett struktúrák  világosan a Tervezőre mutatnak. Ha látunk egy órát, tudjuk, hogy van tervezője és készítője,  bolondság lenne azt állítani, hogy önmagától jött létre. Ez a „tervezési érv”. Mindannyian a  természet  világához  tartozunk,  és  fejünk  felett,  éjszaka  a  csillagok  univerzuma  látható.  Figyelmen  kívül  hagyhatjuk,  vagy  kinevethetjük,  ami  van,  esetleg  mondhatjuk  azt  is,  hogy  önmagától  jött  létre,  de  a  gúnyolódásunk  nem  változtatja  meg  a  helyzet  valóságát.  *Fred  Hoyle3, korunk vezető ateista tudósa írta, hogy noha nem nehéz megcáfolni a darwinizmust,  amit  Paley  mondott,  az  minden  valószínűség  szerint  megválaszolhatatlannak  tűnik  (*Fred  Hoyle és *Chandra Wrickramasinghe, Evolution from Space, 1981, p. 96)4.    Figyelemreméltó tény, hogy az evolúciós elmélet alapját hét tudományos kísérleti eredmény  döntötte meg – még mielőtt *Charles Darwin először közölte volna elméletét.    Karl  Linné  (1707‐1778)  természettudós  volt,  aki  mérhetetlen  számú  élőlényt  osztályozott.  Határozott kreacionista volt, világosan látta, hogy nincsenek átmeneti fajok. Minden növény‐  és állatfaj határozott kategória, és különbözik a másiktól. Lehetségesek fajon belüli variációk,  és  létezik  számos  alfaj.  De  nincsenek  átmenetek  egyik  faj  és  egy  másik  között  (*R.  Milner,  Encyclopedia of Evolution, 1990, p 276).    A  termodinamika  első  főtétele  (1847)  Az  energia‐megmaradás  törvényét  Heinrich  von  Helmholtz állította fel: valamennyi anyag végösszege mindig ugyannyi marad5. E törvény az  evolúciós  elmélet  számos  aspektusát  megcáfolja.  *Isaac  Asimov  ezt  „az  univerzumról  2

 Kreacionista: Olyan személy, aki hisz a világ teremtett mivoltában. (a ford.)   A  könyv  csillaggal  jelöli  azokat  a  személyeket  és  szervezeteket,  akik  ismerten  evolucionisták,  vagy  nem  feltételezhető, hogy kreacionisták lennének. 4   Zárójelben,  kurzívval  szedve  jelöljük  a  fejezet  hivatkozásait,  megtartva  az  eredeti  szöveg  formátumát,  az  érdeklődők számára a hivatkozott angol nyelvű szakirodalom kutatását megkönnyítendő. 5  A termodinamikai rendszer belső energiájának megváltozása egyenlő a rendszerrel közölt hő, és a rendszeren  végzett  munka  összegével.  Vagyis  egy  környezetétől  elszigetelt  rendszerben  a  rendszeren  belül  az  energiák  összege állandó, bármilyen folyamatok menjenek is végbe. (a ford.) 3

5  alkotott legalapvetőbb általánosításnak” nevezi, „amelyet a tudósok valaha is képesek voltak  megfogalmazni” (*Isaac Asimov, In the Game of Energy and Thermodynamics You Can’t Even  Break Even,” Journal of Smithsonian Institute, June 1970, p. 6).    A  termodinamika  második  főtétele  (1850).  Az  entrópia  tételét  Rudolf  Julius  Emanuel  Clausius  (Született:  Rudolf  Gottlieb)  állította  fel:  Minden  rendszer  a  matematikailag  legvalószínűbb  állapot  elérésére  törekszik,  és  végül  teljesen  véletlenszerűvé  és  rendezetlenné  válik  (*Harold  Blum,  Time’s  Arrow  and  Evolution,  1968,  p.  201).  Más  szavakkal: minden lemerül, elhasználódik, szétesik (*R.R. Kindsay, „Physics: To What Extent is  it  Deterministic,”  American  Scientist  56,  1968,  p.  100).  E  törvény  teljesen  kizárja  azt  az  alapvető evolóciós elméletet, hogy az egyszerű összetetté fejlődik. *Einstein azt mondta, ez  a két főtétel a legidőtállóbb törvény, amit ismer (*Jeremy Rifkin, Entropy: A New World View,  1980, p. 6).    Guadeloupe‐i nő megtalálása (1812). Ez egy jól dokumentált felfedezés, amit több mint egy  évszázada  őriznek  a  British  Múzeumban.  A  francia  Karib  térséghez  tartozó  Guadeloupe  szigetén  teljesen  modern  csontvázat  találtak  egy  hatalmas  mészkőtömbben,  amelyet  a  modern  geológusok  28  millió  évesre  datáltak.  (Több  más  példát  is  idézhetnénk.)  Emberi  lények, amelyek épp olyanok, mint a maiak (csak valamivel nagyobbak) kerültek elő nagyon  mély szinten lévő kőzetrétegekből.    Gregor  Mendel  (1822‐1884)  a  Csehországi  Brünn  (ma  Brno)  mellett  élő  és  dolgozó  kreacionista volt. Természettudományt és matematikát oktatott6. A teoristákkal ellentétben  Mendel  valódi  tudós  volt.  Borsót  tenyésztett,  és  a  különböző  változatok  keresztezésének  következményeit  tanulmányozta. Munkáját  1856‐ban  kezdte,  és  nyolc  év múlva fejezte  be.  1865‐ben publikálta kutatását a Brünni Természettudományi Társaság újságjában. Az újságot  Európa,  Anglia  és  Amerika  120  könyvtárában  terjesztették.  A  tudományos  közvélemény  mégis  teljesen  mellőzte  kutatásait,  míg  1900‐ban  újra  fel  nem  fedezték  (*R.A.  Fisher,  „Has  Mendel’s  Work  Been  Rediscovered?”  Annals  of  Science,  Vol.  1,  No.  2,  1936).  Kísérletei  világosan megmutatták, hogy egy faj nem tud egy másikká átalakulni. Létezik egy genetikai  akadály, amit nem lehet áthidalni. Mendel munkája lefektette a modern genetika alapjait, és  felfedezései  hatékonyan  megdöntötték  a  fajok  evolúciójának  alapját  (*Michael  Pitman,  Adam and Evolution, 1984, pp. 63‐64).    Louis Pasteur (1822‐1895) egy másik zseniális tudós volt. A fermentáció folyamatát vizsgálva  végezte  el  híres  1861‐es  kísérletét,  amelyben  megcáfolta  az  ősnemződés  (generatio  spontanea) elméletét. Kísérlete igen nagy jelentőséggel bírt, mivel egészen addig a tudósok  többsége hitt az ősnemződésben. (Úgy gondolták, hogy ha egy halom ócska ruhát hagyunk a  sarokban,  egerek  keletkeznek  benne.  Bizonyítékul  az  szolgált,  hogy  később  visszatérve  gyakorta találtak egereket a ruhák közt.) Pasteur arra következtetett kísérleteiből, hogy csak  Isten képes élő teremtményeket alkotni. Azonban a modern evolúciós elmélet továbbra is az  ősnemződés (élő keletkezése az élettelenből) idejétmúlt, Pasteur által megcáfolt elméletén  alapul7. Miért? Mert ez az egyetlen alap, amelyen az evolúció előfordulhat. Ahogy *Adams 

6

 Ágoston rendi szerzetes tanár volt. (a ford.)  Helyesen fogalmazva: bár a kísérletek és megfigyelések azt bizonyítják, hogy az élővilágban élő szervezet csak  élő  szervezetből  képződhet,  előd‐utód  leszármazással,  az  evolucionisták  azt  hiszik,  hogy  a  távoli  múltban  7

6  megjegyezte: „Az ősnemződés [Pasteur általi] hiteltelenítésével a biológusok az élet eredetét  magyarázó  elmélet  nélkül  maradtak”  (*J.  E.  Adams,  Plants:  An  Introduction  to  Modern  Biology, 1967, p. 585).    August  Friedrich  Leopold  Weismann  (1834‐1914)  német  biológus  volt,  aki  megcáfolta  *Lamarck elképzelését a szerzett jellegek öröklődéséről. Elsősorban úgy emlékeznek rá, mint  arra a tudósra, aki 901 újszülött egér farkát vágta le 19 egymást követő generációban, mégis  minden új nemzedék teljes hosszúságú farokkal született. A legutolsó vizsgált nemzedék épp  olyan  hosszú  farokkal  jött  a  világra,  mint  a  legelső.  Weismann  más,  Lamarck  elméletének  cáfolatát  alátámasztó  kísérleteket  is  végzett.  Felfedezései,  azzal  a  ténnyel  együtt,  hogy  a  zsidó  férfiak  4000  éve  tartó  körülmetélése  nem  befolyásolta  az  előbőrt,  kudarcra  ítélte  az  elméletet (*Jean Rostand, Orion Book of Evolution, 1960, p. 64). Mégis a lamarckizmus máig  tovább él az evolucionista biológia rejtett alapjaként. Például az evolucionisták még mindig  azt tanítják, hogy a zsiráfok nyaka hosszabbá vált, mivel állandóan nyújtogatták, hogy elérjék  a magasabb ágakat.8 Egy későbbi könyvében *Darwin letett a természetes szelekcióról, mint  kivitelezhetetlenről, és visszatért a lamarckizmushoz, mint az egyik fajtól másikig tartó sosem  észlelt változás okához (*Randall Hedtke, The Secret of the Sixth Edition, 1984).    Íme,  egy  rövid,  részleges  áttekintés  arról,  amit  az  igazi  tudósok  végeztek  a  18.  és  19.  században. Mindannyian kreacionisták voltak.    Louis Agassiz (1807‐1873): jéggeológia, ichthyológia.  Charles  Babbage  (1792‐1871):  statisztikai  táblák,  számológép,  számítástechnika  megalapozása.  Francis Bacon (1561‐1626): a tudományos kutatás módszere.  Robert Boyle (1627‐1691): kémia, gáztörvény.  Sir David Brewster (1781‐1868): optikai mineralogia, kaleidoszkóp.  Georges Cuvier (1769‐1832): összehasonlító anatómia, gerincesek őslénytana.  Sir Humphry Davy (1778‐1829): termokinetika.  Jean Henri Fabre (1823‐1915): entomologia (rovartan).  Michael Faraday (1791‐1867): elektromos generátor, elektromágnesesség, mezőelmélet.  Sir John A. Fleming (1849‐1945): elektronika, hőszelep.  Joseph Henry (1797‐1878): elektromos motor, galvanométer.  Sir William Herschel (1738‐1822): galaktikus asztronómia, kettőscsillagok.  James Joule (1818‐1889): reverzibilis termodinamika.  Lord  William  Kelvin  (1824‐1907):  abszolút  hőmérsékleti  skála,  energetika,  termodinamika,  transzatlanti kábel  Johannes Kepler (1571‐1630): égi mechanika, csillagászati évkönyv, fizikai asztronómia.  Carolus Linnaeus (1707‐1778): osztályozási rendszer, szisztematikus biológia.  Joseph Lister (1827‐1912): antiszeptikus sebészet.  Matthew Maury (1806‐1873): hydrográfia, oceanográfia.  biológiai  molekulák  kölcsönhatásaik  során  primitív  sejtekké  fejlődtek,  és  ez  bonyolódott  tovább  az  élet  megjelenéséig. (a ford.) 8  Gyerekkönyvekben talán még előfordulhat, tudományos szintű szövegekben azonban általánosan elismert a  lamarckizmus hitelvesztése. Legfeljebb a „kulturális evolúció” esetében tarthatják elfogadottnak, illetve néhány  speciális biológiai példában (pl. DNS metiláció) vélik felfedezhetőnek a lamarckizmus enyhe formáit. Azonban  még ezek a kérdések is vitatottak. (a ford.)

7  James C. Maxwell (1831‐1879): elektrodinamika, statisztikus termodinamika.  Gregor Mendel (1822‐1884): genetika.  Samuel F.B. Morse (1791‐1872): telegráf.  Isaac Newton (1642‐1727): kalkulus, dinamika, gravitációs törvény, tükrös távcső.  Blaise Pascal (1623‐1662): hidrosztatika, barométer.  Louise Pasteur (1822‐1895): bakteriológia, biogenezis törvénye, pasztörizálás, vakcináció, és  immunizáció.  Sir William Ramsey (1852‐1916): inert gázok, izotrópikus kémia  John Ray (1827‐1705): természettörténet, állatok és növények osztályozása.  John Rayleigh (1842‐1919): dimenzióanalízis, modellanalízis.  Bernhard Riemann (1826‐1866): nem‐euklidészi geometria.  Sir James Simpson (1811‐1870): kloroform anesztézia, gynecológia.  Sir George Stokes (1819‐1903): folyadékmechanika.  Rudolph Virchow (1821‐1902): pathológia.   

8   

2 – 18. és 19. századi evolucionisták      És  most  látni  fogjuk  a  karosszékben  ülő  filozófusokat.  Alig  valamelyikük  merészkedett  a  kutatás  területére,  vagy  tette  be  a  lábát  kutatólaboratóriumba,  mégis,  ők  alapozták  meg  a  modern evolúció elméletét.    *Emmanule  Swedenborg  (1688‐1772)  semmittevő  szakértő  volt.  1734‐es  könyvében  a  Principia‐ban,  feltételezte,  hogy  egy  gyorsan  forgó  köd  a  napot  és  bolygókat  tartalmazó  naprendszerünkké  formálta  önmagát.  Azt  állította,  hogy  szellemektől  kapta  az  ötletet  egy  szeánsz során. Figyelemreméltó, hogy a csillagköd‐elmélet ilyen forrásból eredeztethető.    *Comte  de  Buffon  (1707‐1788)  léha  filozófus  volt,  aki  nem  lévén  képes  továbbfejleszteni  Linné  munkáját,  azzal  töltötte  az  idejét,  hogy  kritizálta  őt.  Azt  feltételezte,  hogy  a  fajok  egymásból eredeztethetők, és hogy a napból valaha kiszakadt egy darab, amely a bolygónk  lett.  Akárcsak  a  többi  filozófus,  ő  sem  szolgált  semmilyen  bizonyítékkal  állításai  alátámasztására.    *Jean‐Baptist Lamarck (1744‐1829) elméletgyártással szerzett hírnevet. Alig vitt végbe bármi  más jelentékeny dolgot. Megvetette a modern evolúciós elmélet alapjait a szerzett jellegek  öröklődésének koncepciójával, amelyet később lamarckizmusnak neveztek. 1809‐ben adta ki  Philosophie zoologique c. könyvét, amelyben kijelentette, hogy a zsiráfok hosszú nyakukat a  magasabb ágak utáni nyújtogatásnak köszönhetik, és hogy a vízben élő madarak úszóhártyás  lábat növesztettek. Ezek szerint, ha erősen nyújtod a lábaidat, lassanként megnövesztheted  őket,  és  ha  elhatározod  magadban,  hajat  növeszthetsz  a  kopasz  fejeden,  ráadásul  leszármazottaid sosem kopaszodnak meg. Ez tudomány?  *Lamarck további téves hozzájárulása az evolúcióhoz az uniformitarianizmus elmélete volt9.  E  szerint  a  feltevés  szerint  a  föld  minden  korábbi  korszaka  olyan  volt,  mint  a  mostani,  nyugodt és békés, világméretű özönvíz vagy más nagy katasztrófák nélkül.    *Robert  Chambers  (1802‐1883)  szellemekkel  rendszeresen  kommunikáló  spiritiszta  volt.  Ezen  találkozásai  eredményeként  ő  írta  Nagy  Britannia  első  népszerű  evolúciós  könyvét.  A  teremtés  természetrajzának  nyomai  (Vestiges  of  Creation,  1844)  című  könyve  15  évvel  *Darwin munkája a Fajok Eredete előtt jelent meg.    *Charles  Lyell  (1797‐1875)  *Charles  Darwinhoz  hasonlóan  nagy  vagyont  örökölt,  amely  lehetségessé  tette,  hogy  elméletgyártással  töltse  az  időt.  1830‐1833  között  publikálta  a  Geológia  alapelvei  (Principles  of  Geology)  című  munkáját,  és  ez  lett  az  üledékes  rétegek  modern elméletének alapja, noha radio‐ és radiokarbon kormeghatározás, a hiányzó és fölé  tolt (idősebb réteg egy fiatalabb tetején) rétegek 20. századi felfedezése hiteltelenítették az  elméletet.  Elméletének  bizonyítására  Lyell  meglehetősen  hajlamos  volt  tévesen  közölni  a  tényeket.  Olvasta, hogy a Niagara vízesés 11 kilométer hosszú csatornát vájt ki Queenston‐tól, és ez az  9

  Elfogadottabb,  hogy  az  uniformizmus  Charles  Lyell  (lsd.  később)  nevéhez  fűződik.  Olyannyira,  hogy  Lyell‐ elvként is szokták emlegetni. (a ford.)

9  erodálódás  évente  körülbelül  1  méterenként  történt.  Szóval  Lyell  ezt  kényelmesen  0,3  méterre változtatta, ami azt jelentené, hogy a vízesés 35 000 éve folyik. Csakhogy Lyell nem  állított igazat. 1 méternyi erózió évente a jelenlegi folyási sebességnél mindössze 7000‐9000  évvel  vinne  minket  vissza.  Ráadásul  feltételezhető  lenne,  hogy  pont  az  Özönvíz  után  a  vízfolyás sebessége egy ideig jelentősen meg is növelte az erózió ütemét. Lyell Darwin közeli  barátja volt, és sürgette, hogy írja meg könyvét, a Fajok Eredetét.    *Alfred Russel Wallace (1823‐1913) úgy ismert, mint az ember, aki kidolgozta az elméletet,  amelyet  végül  *Darwin  publikált.  Wallace  komolyan  gyakorolta  a  spiritizmust  azokban  az  időkben,  mikor  megalkotta  elméletét  Ternate  Paper  c.  újságjában,  amelyet  Darwin  két  barátjának (*Charles Lyell és *Joseph Hooker) segítségével megszerzett, és a saját neve alatt  publikált. Ily módon a vagyonos Darwin megszerezte a jogdíjakat is, amelyek a szegény sorsú,  elméletgyártó Wallace‐t illették volna. 1980‐ban *Arnold C. Brackman könyvében, a Kényes  megállapodás‐ban  (Delicate  Arrangement)  megállapította,  hogy  Darwin  plagizálta  Wallace  anyagát.  Elintézték,  hogy  Darwin  közleményét  elolvassák  a  londoni  Royal  Society‐ben,  míg  Wallace‐ét visszatartották egy ideig. Ily módon megszerezve az ötlet számára az elsőbbséget,  Darwin nekilátott elkészíteni könyvét.  1875‐ben  Wallace  nyíltan  síkra  szállt  a  spiritizmusért,  és  a  Darwinizmus  egy  másik  mostohagyerekéért, a Marxizmusért. Wallace elmélete a következő volt: A fajok átalakultak  a  múltban,  azáltal,  hogy  egyik  faj,  a  másikból  származott  le,  olyan  módon,  amit  ma  nem  tudunk  bizonyítani.  Ez  pontosan  az,  amit  a  modern  evolúció  tanít.  Noha  ma  sincs  több  bizonyítékuk az elmélet igazolására, mint Wallace‐nek volt 1858‐ban, mikor lázas betegként  kieszelte teóriáját.  1858  februárjában,  a  Maluku  szigetekhez  tartozó  Ternakén,  lázas  delíriumban  eszelte  ki  a  „legalkalmasabb túlélésének” ötletét, mint a fajok megváltozásának módszerét. Azonban az  elképzelés  nem  bizonyít  semmit.  Melyik  is  a  legalkalmasabb?  Amelyik  a  legtovább  él  túl.  Melyik  él  túl  legtovább?  Amely  a  legalkalmasabb.  Ez  önmagára  visszautaló  érvelés.  A  kifejezés semmit nem árul el az evolúciós folyamatról, még kevésbé bizonyítja azt.  Könyvének  első  kiadásában  Darwin  a  természetes  szelekciót  és  a  legalkalmasabb  túlélését  különálló fogalmaknak tekintette. A Fajok Eredetének hatodik kiadásában már azt írta, hogy  ezek ugyanazt a dolgot jelentik, de a legalkalmasabb túlélése sokkal pontosabb kifejezés. Egy  még későbbi könyvben (Az ember származása, 1871) Darwin véglegesen letett a természetes  szelekcióról,  mint  reménytelen  mechanizmusról,  és  visszatért  a  lamarckizmushoz.  Még  Darwin  is  felismerte,  hogy  az  elmélet  darabokra  hullik.  Egyszerűen  nem  voltak  megerősítő  bizonyítékok.    *Charles Darwin (1809‐1882) jómódúként látta meg a napvilágot, és könnyű életet élhetett.  Két év orvosi fakultást végzett az Edinburg‐i Egyetemen, aztán kimaradt az iskolából. Ez volt  az  egyetlen  tudományos  képzés,  amelyben  valaha  is  részt  vett.  Mivel  ideje  jó  részét  kocsmákban  töltötte  a  barátaival,  tantárgyait  alig‐alig  végezte  el.  Darwinnak  nem  volt  különösebb  életcélja,  és  apja  azt  tervezte,  hogy  egy  szépen  fizetett  anglikán  lelkipásztori  álláshoz jutatja. Darwin nem ellenkezett.  Azonban  egy  befolyásos  rokon  fizetés  nélküli  „naturalista”  állást  szerzett  neki  a  föld  körbevitorlázására  készülő  Beagle  nevű  hajon.  Az  utazás  1831  decemberétől  1836  októberéig tartott.  Figyelemreméltó, hogy spiritiszta tevékenységet folytatva egyes emberek a történelem során  mély  gyűlöletre  indulnak  Isten  iránt,  és  arra  éreznek  késztetést,  hogy  gonosz  tanításokat 

10  agyaljanak ki, amelyek számos embert pusztítottak el, míg mások háborúzni kezdenek, ami  milliókat  ölt  meg.  Ezzel  kapcsolatban  olyan  ismert  spiritisztákra  gondolunk,  mint  *Sigmund  Freud és *Adolf Hitler. Általában nem köztudott, hogy Charles Darwint, a Beagle fedélzetén  szolgáló  naturalistaként,  a  Dél  Afrikai  törzsek  megismertették  a  boszorkánysággal.  A  belső  területekre tett lovas túrái alatt részt vett a rítusaikban, és valami történt vele. Angliába való  visszatérte  után,  noha  egészsége  különösen  megromlott,  hátralévő  életét  azzal  töltötte,  hogy elméleteken dolgozott, hogy lerombolja a Teremtőbe vetett hitet.  Dél  Amerika  elhagyása  után  Darwin  néhány  napot  a  Galapagos  Szigeteken  töltött.  Ottléte  alatt  látott  néhány  Dél  Amerikából  odavetődött  pintyet,  amelyek  alkalmazkodva  környezetükhöz számos alfajt hoztak létre. Meg volt róla győződve, hogy ez a fajok közötti  evolúciót (az új fajjá való válást) mutatja. Azonban valamennyi madár pinty volt. A pintyekről  alkotott elmélete volt az evolúció elsődleges bizonyítéka, amellyel visszatért Angliába.  Darwin, aki sosem volt tudós, és semmit nem tudott a genetika gyakorlati vonatkozásairól,  ezután feleségül vette az első unokahúgát, amely házasságból született mind a hét gyermeke  testi  és  szellemi  fogyatékosságban  szenvedett.  (Az  egyik  kislány  a  születése  után  halt  meg,  egy  másik  10  évesen.  A  legidősebb  lánya  hosszú  leépülés  után,  15  éves  korában.  Három  gyermeke  volt  félig  invalidus,  és  legutolsó  fia  szellemi  fogyatékosként  született  és  19  hónapos korában halt meg.)10  Könyve,  A  Fajok  Eredete  1859  novemberében  jelent  meg  először.  A  teljes  címe:  A  fajok  eredete a természetes kiválasztódás útján, avagy a létért folyó küzdelemben előnyhöz jutott  fajták fennmaradása, megmutatja a hangsúlyozott elképzelés gonoszságát. Ez az elképzelés  vezetett közvetlenül az emberiség történetének két legszörnyűbb háborújához.  Ebben  a  könyvben  Darwin  az  elméletből  következtet  a  tényekre,  és  kevés  bizonyítékkal  szolgál  arra,  amit  állít.  A  modern  evolucionisták  szégyellik  a  könyvet  nevetséges  érvelései  miatt.  Darwin könyvében megvolt az, amit néhányan akartak: egy egyértelmű, nyílt, modern kiállás  a fajok változása mellett. Egyszóval nevetséges hiányosságai ellenére tőkét kovácsolt belőle.  Íme, ezt találhatod a könyvben:  Darwin  forrásokat  idéz,  amelyeket  nem  nevez  meg.  Gyakran  emlegeti,  hogy  a  könyv  „csak  egy kivonat”, amit később egy „teljesebb kiadás” követ. Azonban, noha más könyveket is írt,  sosem találta meg elméletei bizonyítékát. Ahogyan azóta senki más sem.  Mikor  megnevezte  a  forrásait,  ezek  rendszerint  levelekből  idézett  vélemények  voltak.  Gyakran  szerepelnek  gondolatainak  hipotetikus  természetére  utaló  kifejezések,  mint:  „úgy  történhetett”,  „talán”,  „valószínűleg”,  „elképzelhető,  hogy”.  Kedvence  a  következő  volt:  „Vegyünk egy képzeletbeli példát”.  Darwin lehetőségeket vetett fel, és később úgy utalt vissza rájuk, mint tényekre: „Ahogy azt  korábban már megmutattuk”. Másutt felveti események lehetséges sorozatát, majd ezeket  bizonyítottnak véve következtet.  Gyakran  támaszkodik  történetekre  tények  helyett.  Zavaros  példákat  hoz.  Megtévesztő  és  körmönfont érvelést alkalmaz, és sok időt tölt a lehetséges magyarázatok előterjesztésével  arra vonatkozólag, hogy a szükséges tényanyag miért nem hozzáférhető. 

10

  Más  források  szerint  Darwin  annak  ellenére  vette  feleségül  az  unokatestvérét,  hogy  félt  a  rokonházasság  következményeitől. Egy Darwin családját vizsgáló genetikai kutatás szerint (Bioscience, 60 (5) 367‐383, 2010) tíz  gyermekéből három halt meg fiatalon, másik három pedig meddő volt. A tuberkulózisban meghalt lánya (Anne  Elizabeth) korai fotográfiáin jól látszanak a fejlődési rendellenesség jelei. Három fia (George Howard, Francis és  Horace) azonban a Royal Society tagja lett, és Viktória királynő lovaggá is ütötte őket. (a ford.)

11  Íme,  egy  példa  az  okfejtéseire:  Hogy  magyarázatot  adjon  a  fajok  közti  átmenet  fosszilis  bizonyítékának hiányára, Darwin azt feltételezi, hogy a fajok biztosan gyorsan változtak meg  a világ egy olyan pontján, ahol még nem tárták fel a rétegeket. Később ezek az átalakult fajok  átvándoroltak a nyugati világba, és ott, mint új fajok találhatóak meg az ottani rétegekben.  Vagyis a fajok a világ másik felén alakultak át, ezért nem lehet a mi oldalunkon köztes fajokat  találni.  Ilyen  fajta  gondolkodás  mellett  mi  értelme  a  tudománynak?  Emlékezzünk  vissza,  hogy  Charles Darwin soha egyetlen nap tudományos oktatásban nem részesült.   Darwin  magyarázata  a  fajok  egymásba  alakulására  vonatkozólag  nem  más,  mint  Lamarck  szerzett  jellegek  öröklődésére  vonatkozó  elméletének  egy  változata.  (*Nicholas  Hutton  III,  Evidence  of  Evolution,  1962,  p.  138).  Darwin  pangenezisnek  nevezi  az  elméletet,  amely  szerint  a  környezeti  hatásoktól  befolyásolt  szervek  gemmuláknak  nevezett  részecskék  kibocsátásával  válaszolnak.  Feltehetően  a  részecskék  segítenek  meghatározni  az  öröklődő  jellegzetességeket. Tehát a környezet hatást fejt ki egy szervre, az gemmulákat bocsát ki, a  gemmulák  pedig  a  reproduktív  szervekbe  vándorolnak,  hogy  változást  idézzenek  elő  azok  sejtjein11  (*W.  Stansfield, Science  of  Evolution,  1977,  p.  38.).  Ahogy  korábban  említettük,  a  tudósok ma szégyellik Darwin ötleteit.  Könyvében  Darwin  azt  tanítja,  hogy  az  ember  a  majomtól  származik,  és  hogy  az  erősebb  rasszok  egy  vagy  két  évszázad  alatt  elpusztíthatják  a  gyengébbeket.  (A  modern  evolucionisták szerint a majom és az ember közös őstől származik.)  A  törzsi  boszorkányrítusokon  való  részvételét  követően  nem  csak  az  elméje,  hanem  a  testi  egészsége is megváltozott. Krónikus, cselekvésképtelenné tévő betegség fejlődött ki nála, és  haláláig  nem  tudott  megszabadulni  depressziójától  (Random  House  Encyclopedia,  1977,  p.  768).  Gyakran  emlegette  magánlevelezéseiben,  hogy  felismerte,  hogy  nincsenek  bizonyítékai  elméletéhez,  és  hogy  az  lerombolhatja  az  emberi  faj  erkölcseit.  „Jóval  előbb,  mint  hogy  az  olvasó  munkám  ezen  részéhez  érne,  egy  nagy  halom  nehézség  fog  feltűnni  neki.  Vannak  köztük  olyan  súlyosak,  melyekre  mai  napig  alig  tudok  habozás  nélkül  reflektálni”  (Charles  Darwin: A Fajok Eredete, 1860, p. 178; quoted from Harvard Classics, 1909 ed. Vol. 11.).  „Gyakran  hideg  borzongás  fut  végig  rajtam,  és  azt  kérdezem  magamtól,  vajon  nem  egy  fantáziának szenteltem‐e magam” (Charles Darwin, Life and Letters, 1887, vol. 2, p.229).    *Thomas  Huxley  (1825‐1895)  volt  az  az  ember,  akit  Darwin  „bulldog”‐jának  nevezett.  *Darwin  egészsége  annyira  gyenge  volt,  hogy  nem  nagyon  jelent  meg  nyilvánosan,  inkább  öröklött  kúriájába  visszavonultan  élt.  Miután  egy  nála  tett  látogatása  során  Darwin  személyesen győzte meg, Huxley minden erejével síkra szállt az evolúciós ügy mellett. A 19.  század  hátralévő  részében,  míg  *Haeckel  az  európai  kontinensen  munkálkodott  komolyan,  Huxley Angliában volt Darwin legfőbb szószólója.    Az *X Club egy titkos londoni társaság volt, amely a további evolúciós gondolatok érdekében  és  a  velük  szembeni  tudományos  szembehelyezkedés  elnyomásáért  fejtette  ki  a  tevékenységét.  Hatalmukat  fémjelzi,  hogy  minden  a  Royal  Society  elé  kerülő  tudományos  cikket  először  ennek  a  kis  kilencfős  csoportnak  kellett  jóváhagynia.  Huxley  elnökletével  a  csoport  tagjai  kapcsolatokat  építettek  ki,  és  hathatósan  befolyásolták  a  brit  tudományos  társulatokat  (*Michael  Pitman,  Adam  and  Evolution,  1984,  p.  64).  „»De  ők  mivel  11

 Ezt az elméletet 1868‐ban megjelent The Variation of Animals and Plants under Domestication c. könyvében  publikálta. (a ford.)

12  foglalkoznak?« kérdezte egy kíváncsi újságíró. »Ők működtetik a brit tudományt,« válaszolt  egy  professzor  »és  összességében  nem  csinálják  rosszul«”  (*R.  Milner,  Encyclopedia  of  Evolution,  1990,  p.  467).  A  20.  század  során  az  amerikai  kormányügynökségek  a  *National  Science  Federation‐nel  (Nemzeti  Tudományos  Szövetség)  és  hasonló  szervezetekkel  szoros  együttműködésben  forrásokat  biztosítanak  olyan  egyetemeknek,  amelyek  hajlandóak  megpróbálni  bizonyítékokat  találni  az  evolúcióra.  A  teoristák  egészen  a  mai  napig  igyekszenek ellenőrzésük alatt tartani a tudósokat.    Az Oxfordi vitát 1860 júniusában, Oxfordban rendezték, mindössze hét hónappal Darwin A  fajok  eredete  című  könyvének  kiadása  után.  A  British  Association  for  the  Advancement  of  Science  (Brit  Egyesület  a  Tudomány  Fejlődésért)  e  különleges  ülése  jelentős  fordulópontot  jelölt Angliában – mint ahogy az 1925‐ös Scopes per fordulópont volt Észak‐Amerikában.  A  tudomány  tényeinek  egyik  eseményen  sem  volt  nagy  szerepük,  mindkét  esetben  személyiségek  csatároztak  egymással.  Mindkét  alkalommal  az  evolúcionisták  nyertek  –  gúnyolódással.  Ügyük  alátámasztására  nem  mertek  tudományos  tényekre  támaszkodni,  mivel nem bírtak ilyenekkel.  Samuel Wilberforce, az Oxfordi Egyetem anglikán püspöke volt hivatva, hogy ezen az estén a  kreacionizmus védelmében beszéljen. Huxley korábban számos előadást tartott az evolúció  nevében  angol  városokban,  és  nem  tervezte,  hogy  részt  vesz  az  eseményen.  Azonban  Chambers,  Huxley  egy  spiritualista  tanácsadója  késztetést  érzett  rá,  hogy  felkeresse,  és  rábeszélje, hogy jelenjen meg.  Wilberforce félórás, erélyes támadást intézett az evolúció ellen a mintegy 700 fős, teltházas  közönség  előtt.  Előadása  kiválóra  sikerült,  és  nyilvánvalóan  megnyerte  magának  a  közönséget is. Ám ezután Wilberforce Huxley‐hoz fordult, és humorosan megkérdezte, vajon  a nagyapja, vagy nagyanyja ágán állíthatja Huxley, hogy majomtól származik.  Huxley,  aki  nagyon  éles  eszű  ember  volt,  a  püspök  kérdésénél  megérintette  a  mellette  ülő  ember térdét, és azt mondta: „A kezeimben van!”  Huxley  felemelkedett,  és  megvárta,  amíg  a  közönség  várakozása  a  tetőpontra  hág,  majd  kijelentette,  hogy  nem  szégyellené,  ha  egy  majom  lenne  az  őse,  ám  szégyenkezne,  ha  egy  briliáns  ember  olyan  tudományos  kérdésekbe  ártaná  bele  magát,  amiről  semmit  sem  tud  (John W. Klotz, „Science and Religion” in Studies in Creation, 1985, pp. 45‐56).12  Ekkor  az  egész  terem  megvadult,  egyesek  ezt,  mások  amazt  kiabáltak.  Egy  ilyen  gyenge  érvvel  váltak  az  evolucionisták  olyan  hatalommá  Angliában,  amellyel  szemben  a  tudósok  féltek  fellépni.  Látni  fogjuk,  hogy  a  gúnyolódásra  halmozott  gúnyolódás  a  sajtó  révén  ugyanezt az eredményt hozta az amerikai evolúcionistáknak a Tenesse állambeli Daytonban,  1925‐ben.    Az  Orgueil  Meteorit  (1861)  volt  az  egyik  olyan  csalás,  amelyet  az  evolúció  ügyének  előmozdítása  érdekében  követtek  el.  Valakik  különféle  elpusztult  mikroorganizmusokat  borítottak be olyan anyaggal, amely meteorszerű megjelenést kölcsönzött neki. A cél az volt,  hogy  megmutassák,  hogy  az  élet  az  űrből  jött.  A  csalás  azonban  később  lelepleződött  (*Scientific  American,  1965  január,  p.  52).  Azóta  is  nagyszámú  csalás  történt.  Kétségbeesetten munkálkodó emberek próbáltak tudományos bizonyítékot szolgáltatni, ami  nem  létezik.  Az  1990‐es  évek  közepén  egy  „Marsról  érkező”  meteoritot,  felszínen  „halott 

12

 A híres vitáról sajnos nem maradt fenn jegyzőkönyv. A vitán elhangzottakat később a résztvevők egymásnak  ellentmondó visszaemlékezései alapján rekonstruálták. (a ford.)

13  szervezetekkel”  kürtölt  világgá  a  sajtó.  Tette  mindezt  kompetens  tudósok  véleményét  elhallgatva, akik szerint a „felfedezés” meglehetősen spekulatív.    *Sir  Francis  Galton  (1822‐1911)  Charles  Darwin  unokatestvére  volt,  aki  az  elmélet  egyik  logikus  következményét  erősítgette.  Kijelentette,  hogy  az  eugenetika13  „tudománya”  a  megoldás  az  emberiség  problémáira:  A  gyengéket,  betegeseket  és  időseket  el  kell  altatni.  *Adolf  Hitler,  egy  lelkes  evolucionista  sikeresen  alkalmazta  ezt  a  II.  Világháborúban  (*Otto  Scott, „Playing God”, in Chalcedon Report, No. 247, 1986, február, 1986, p. 1).    *Wallace szakítása Darwinnal. Darwin közeli barátja, Russel Wallace végülis elhatárolódott  Darwin  álláspontjától  –  az  állásponttól,  amelyet  ő  szolgáltatott  Darwinnak  –  mikor  felismerte,  hogy  az  emberi  agy  jóval  fejlettebb,  mint  hogy  evolúciós  folyamatok  létrehozhassák  (Loren  C.  Eisley,  „Was  Darwin  Wrong  about  the  Human  Brain?”  Harpers  Magazine, 211:66‐70, 1955).    *Herbert  Spencer  (1820‐1903)  bizonyos  más  emberekkel  (*Friedrich  Nietzche,  *Karl  Marx,  *Sigmund  Freud,  *John  Dewey,  stb.)  együtt  bevezette  az  evolúció  módszereit  és  erkölcsiségét  a  szociális  területekre  (szociológia,  pszichológia,  oktatás,  hadviselés,  közgazdaság, stb.) pusztító hatást fejtve ki a 20. századra. Spencer, aki egyben spiritiszta is  volt,  találta  ki  eredetileg  az  „evolúció”  kifejezést  is  (*R.  Milner,  Encyclopedia  of  Evolution,  1990,  p.  159;  cf.  424).  Spencer  egy  evolucionista  szakkifejezésekbe  öltöztetett  szociológiát  vezetett  be  Európában,  ami  átterjedt  Amerikába  is.  Ösztönözte,  hogy  eliminálják  az  alkalmatlanokat  a  társadalom  megfelelő  fejlődése  érdekében  (*Harry  E.  Barnes,  Historical  Sociology,  1948,  p.  13).  A  későbbi  években  még  a  kor  vezető  evolucionistái,  olyanok,  mint  *Huxley  és  Darwin  is  belefáradt  a  ténybe,  hogy  Spencer  képtelen  a  teoretizáláson  kívül  bármit is tenni, és oly keveset tud a való élet tényeiről.    Archaeopterix  (1861,  1877).  Több  fosszília,  melyeket  egyetlen  német  mészkőbányában  leltek, és amiket a bányatulajdonos egyenként, igen magas áron adott el. Egy közülük kicsiny  dinoszaurusz  csontváznak  tűnt,  szárnyakkal  és  tollazattal.  Az  európai  múzeumok  jó  pénzt  fizettek  értük.  (Ahogy  később  látni  fogjuk  1985‐ben  kimutatták,  hogy  az  Archeopterix  hamisítvány.)    *Ernst  Haeckel,  (1834‐1919)  a  Jénai  Egyetem  tanára  volt  a  Darwinizmus  legfanatikusabb  védelmezője  a  kontinensen  a  19.  században.  Számos  hamisított  ábrát  készített  (melyeket  először  1868‐ban  publikált)  azzal  a  céllal,  hogy  bemutassa,  az  emberi  embriók  csaknem  teljesen azonosak más állatokéival14. A jó hírű tudósok néhány éven belül elutasították őket,  mivel  az  embriológusok  felfedezték  a  csalást  (Lsd.  a  16.  fejezetet  az  ábrákkal).  Darwin  és  13

  Az  eugenetika  vagy  eugenika  az  emberi  faj  genetikai  állományának  javítására  irányuló  társadalomfilozófiai  irányzat.  Pozitív  eszközként  a  „legkiválóbb  egyedek”  házasítása,  míg  negatív  eszközként  a  „geneteikai  ártalmakban szenvedők” születésszabályozása, illetve eltávolítása kínálkozott. Az eugenika eszköze a 20. század  első  felének  számos  társadalmában  elterjedt.  Világszerte  (így  az  Amerikai  Egyesült  Államok  26  államában,  Európa  több  országában,  Szovjetunióban)  sterilizációs  törvényeket  fogadtak  el,  eugenikai  szaklapokat  jelentettek  meg,  és  kiterjedt  „tudományos”  propagandatevékenységet  folytattak  evolucionista  tudósok.  (a  ford.) 14  Ún. biogenetikai alaptörvénye (vagy rekapitulációs elmélet) szerint az egyed embrionális szervfejlődése során  röviden  megismétli  ősei  és  rokonformái  törzsfejlődését.  Később  ezt  a  gondolatot  a  pszichológiai  fejlődésre  is  kivetítette. (a ford.)

14  Haeckel  jelentős  hatást  tett  a  világkommunizmus  kifejlődésére  (*Daniel  Gasman,  Scientific  Origins  of  National  Socialism:  Social  Darwinism  in  Ernst  Haeckel  and  the  German  Monist  League, 1971, p. xvi.).    Marsh lósorozata (1870). *Othniel C. Marsh azt állította, hogy 30 különféle lófosszíliát talált  Wyomingban  és  Nebraskában.  Rekonstruálta  és  a  kisebbektől  a  nagyobb  méretűekig  növekvő  „evolúciós  sorba”  rendezte  azokat,  amely  azonban  nem  felelt  meg  a  valóságnak  (*Encyclopedia Britannica, 1976 ed., Vol. 7, p. 13). Noha egy ideig múzeumokban mutogatták  őket,  a  tudósok  túlnyomó  többsége  később  elutasította  a  „lósorozatot”  (*Charles  Deperet,  Transformations of the Aanimal World, p. 105; *G.A. Kerkut, Implications of Evolution, 1960,  p. 149).    *Friedrich  Nietzsche  (1844‐1900)  a  darwinista  alapelveket  teljesen  magáévá  tévő  ember  mintapéldánya  volt.  Könyveiben  azt  állította,  hogy  a  fejlődés  útja  a  háborúzáson  és  a  gyengébb  rasszok  elpusztításán  keresztül  vezet,  egy  „felsőbb  rassz”  létrehozása  érdekében  (*T. Walter Wallbank and *Alastair M. Taylor, Civilization Past and Present, Vol. 2, 1949 ed.,  p.  274).  Darwin  A  fajok  eredetében  ugyancsak  szükségesnek  nevezi  ezek  megtörténtét.  A  német militaristák mindkettőjük írásait olvasták, ezek vezettek az I. Világháborúhoz. *Hitler  mind  Darwin,  mind  Nietzsche  könyvét  nagyra  értékelte.  Mikor  Hitler  hatmillió  zsidóval  végzett, csak azt tette, amit Darwin tanított.  Figyelemreméltó, hogy egy évvel azelőtt, hogy a Dayton‐i „Majom perben” *John Scope azon  jogát  védelmezte,  hogy  darwinizmust  taníthasson,  *Clarence  Darrow  azt  állította  a  bíróságon, hogy két fiatalember gyilkos gondolatait az okozta, hogy Nietzsche veszedelmes  darwinizmusáról tanultak az általános iskolában (*W. Bigan, ed., Classified Speeches).    *Asa  Gray  volt  az  evolucionarizmus  első  vezető,  teista  szószólója  Amerikában,  abban  az  időben, mikor Darwin a könyveit írta. A presbiteriánus Gray, *Charles W. Eliot‐tal, a Harvard  elnökével szorosan együttműködve hirdette az evolúciót, mint „keresztény tanítást”, hosszú  korszakokról és a Teremtés könyvéről (Mózes I. könyve), mint mítoszról tanítva.    A  Challenger  nevű  brit  hajó  küldetése  az  evolúciós  változások  tengerfenéki  nyomainak  felkutatása volt. Az 1872‐1876‐ig tartó utazás során folyamatosan kotorta a tengerfeneket,  de semmilyen fosszíliát sem talált. Ekkorra nyilvánvaló volt az evolucionisták számára, hogy  sem a szárazföldön, sem a tengerfenéken nincsenek fosszíliák kialakulóban, ezért hallgattak  a  dologról.  Az  évek  során  elméletek,  csalások,  téves  állítások  és  az  evolúciónak  kedvező  gúnyolódások terjedtek el, ám ha ezeket megcáfoló tényekre bukkantak, azokat elhallgatták.    *Karl  Marx  (1818‐1883)  szorosan  kapcsolódik  a  darwinizmushoz.  Amit  Darwin  tett  a  biológiával,  azt  tette  Marx,  mások  segítségével,  a  társadalommal.  A  20.  század  minden  rosszabb  politikai  filozófiája  a  darwinizmus  sötét  barlangjából  mászott  elő.  Marx  teljesen  felvillanyozódott, mikor olvasta A fajok eredetét, és rögtön írt is Darwinnak, kérve őt, hogy  saját főművét, A Tőkét, neki dedikálhassa. Darwin válaszában megköszönte a gesztust, de azt  írta, jobb volna, ha nem tenné.  1886‐ban  Marx  azt  írta  *Friedrich  Engelsnek,  hogy  A  Fajok  eredete  tartalmazza  a  természettudományi  alapokat  az  ő  politikai  és  gazdasági  rendszerüknek  egy  ateista  világ  számára.  Engels,  aki  Marx‐szal  és  *Leninnel  együtt  a  kommunizmus  megalapítója  volt,  azt  írta 1859‐ben Marx‐nak: „Darwin, akit épp most olvasok, csodálatos” (*C. Zirkle, Evolution, 

15  Marxian  Biology,  and  the  Social  Scene,  1959,  p.  85).  Marx  1861‐ben  azt  írta  Engelsnek:  „Darwin könyve nagyon fontos, és a természetes szelekció a történelmi osztályharc alapjául  szolgált számomra” (op. cit., p. 86). Marx temetésén Engels azt mondta, hogy ahogy Darwin  felfedezte a szerves evolúció törvényét a természettudományban, úgy Marx pedig felfedezte  az evolúció törvényét az emberi történelemben (*Otto Ruhle, Karl Marx, 1948, p. 366).  Ahogy  Darwin  a  túlélésért  való  versenyt  hangsúlyozta  ki,  mint  a  fejlődés  kulcsát,  úgy  a  kommunizmus  is  inkább  a  munka  értékére  fókuszált,  mint  magára  a  munkásra.  Darwinhoz  hasonlóan  Marx  is  azt  gondolta,  hogy  felfedezte  a  fejlődés  törvényét.  Fejlődési  fokokban  látta a történelmet, épp ahogy a darwinisták látták a geológiai rétegeket és az élet egymást  követő formáit.    *William  Grant  Sumner  (1840‐1910)  az  evolúciós  elveket  alkalmazta  a  politikai  közgazdaságtanban a Yale Egyetemen. Azt tanította Amerika számos jövendő üzleti és ipari  vezetőjének,  hogy  az  erős  üzleteknek  győzedelmeskedniük  kell,  a  gyengéknek  pedig  elbukniuk,  és  hogy  az  alkalmatlant  segítve  az  alkalmast  bántalmazzuk,  és  semmit  nem  teszünk  a  társadalomért  (*R.  Milner,  Encyclopedia  of  Evolution,  1990,  pp.  59,  446,  72).  Gondolkodása szerint a milliomosok a „legalkalmasabbak”. Az eredmény a modern, laissez‐ faire kapitalizmus volt (*Gilman M. Ostrander, The Evolutionary Outlook: 1875‐1900, 1971,  p. 5).    *William James (1842‐1910) egy másik, az amerikai gondolkodást befolyásoló, evolucionista.  Pszichológiai  nézőpontja  az  állati  evolúció  alapjaira  helyezte  az  emberi  viselkedés  tanulmányozását.    A  Dagály  Hipotézis  (1890).  *George  Darwin,  Charles  Darwin  fia,  valami  eredetivel  akart  előállni,  ezért  kitalált  egy  elméletet,  miszerint  a  Hold  négy  millió  évvel  ezelőtt  csaknem  nekitámaszkodott a Földnek, amely minden öt órában megfordult a tengelye körül. Azután  egy  nap  hatalmas  dagály  támadt  az  óceánokon,  amely  a  Holdat  a  jelenlegi  pozíciójába  emelte!  George  elméletének  későbbi  támogatói  azt  állították,  hogy  a  Csendes  Óceáni  Medence az a lyuk, amit a Hold maga után hagyott, mikor a hatalmas óceánhullám az űrbe  taszította.     

16 

3 – 1898‐tól 1949‐ig      Bumpus  verebei  (1898).  Herman  Bumpus  a  Brown  Egyetem  zoológusa  volt.  1989  telén  véletlenségből  végrehajtotta  a  természetes  szelekció  egyik  egyetlen  terepi  kísérletét.  Egy  fagyos reggelen 136 kábult házi verébre lelt a mezőn, és megpróbálta ápolni őket. 72 maradt  közülük életben, a többi 64 elpusztult. Gondosan megmérte a súlyukat, és úgy találta, hogy  az  átlaghoz  legközelebbiek  éltek  túl  a  leginkább.  Ez  a  gyakran  idézett  kutatási  eredmény  is  annak bizonyítéka, hogy az eredeti fajhoz legközelebb álló állat vagy növény a legellenállóbb.  Az  alfaji  változatok  kevésbé  ellenállók,  és  a  fajok  közötti  teljes  evolúció  (ha  a  DNS  kód  megengedné  is)  túl  gyengévé  tenné  őket,  hogy  túléljenek  (*R.  Milner,  Encyclopedia  of  Evolution, 1990, pp. 61).    *Hugo de Vries (1848‐1935) holland botanikus azon három ember egyike volt, aki 1900‐ban  újra  felfedezte  Mendel  az  öröklődés  törvényszerűségeiről  írt  közleményét15.  Egy  nap,  miközben  kankalinokkal  foglalatoskodott,  azt  hitte,  új  fajt  fedezett  fel.  Ezzel  címoldalra  került.  Valójában  a  kankalinok  egy  új  változatát  (alfaját)  fedezte  fel,  azonban  de  Vries  azt  feltételezte,  hogy  az  ő  „új  faja”  hirtelen,  „mutációként”  keletkezett.  Elmélete  szerint  az  új  fajok  „szaltálnak”,  vagyis  ugrásszerűen  keletkeznek.  Ezt  az  elméletet  szaltációs  teóriának  nevezik.  Az  ötlet  újszerű  volt,  és  a  20.  század  első  felében  számos  evolúciós  biológus  fordult  a  (darwinista)  természetes  szelekciótól,  amelyre  egyáltalán  nem  sikerült  megerősítő  bizonyítékot  találniuk,  a  mutációk, mint  a  fajok  közti  változást  lehetővé  tévő  mechanizmus  felé (neo‐darwinizmus).  Később  e  könyvben  látni  fogjuk,  hogy  a  mutációk  sem  képesek  evolúciót  létrehozni,  mivel  minden  esetben  károsak.  Ráadásul  a  több  évtizedes  kísérletezés  feltárta,  hogy  a  mutációk  sosem hoznak létre új fajt.  A  mutációs  elmélet  bizonyítása  érdekében  de  Vries  és  más  kutatók  azonnal  muslicákkal  kezdtek kísérletezni, ami a mai napig is tart, azonban egy új faj létrehozására nézve totálisan  sikertelenül. 

15

  Más  források  szerint  de  Vries  úgy  fedezte  fel  újra  az  öröklődési  törvényszerűségeket,  hogy  nem  ismerte  Mendel munkásságát. Több zseniális meglátása is volt. Az ő nevéhez fűződik azonban annak feltételezése, hogy  a  különféle  jellegzetességnek  különböző  örökítő  hordozóik  vannak,  ezeket  az  általa  kis  részecskéknek  képzelt  anyagokat „pangén”‐eknek nevezte el. 20 évvel később ebből alakult ki a „gén” fogalma (lsd. Morgan). de Vries  később helyesen feltételezte, hogy a homológ kromoszómák képesek rekombinálódni. Sok evolucionista tudós  hasonlóan, ha téves elméleteket követtek is, vagy helytelen következtetéseket is vontak le megfigyeléseikből,  munkásságuk,  vagy  annak  későbbi  újraértelmezése  révén  olykor  jelentősen  hozzájárult  a  tudomány  fejlődéséhez.  De  Vries,  tévedései  ellenére,  kiemelkedő  biológus  volt.  Mindez  rávilágít  a  tudományos  kutatás  jellemzőire  és  buktatóira  is.  A  kutató  általában  egy  általa,  vagy  a  tudományos  közvélemény  (egy  része)  által  elfogadott  elmélet,  az  aktuálisan  érvényes  világkép,  avagy  a  tudomány  aktuális  állása  alapján  tervezi  és  kivitelezi  kísérleteit.  Nem  is  tehet  mást,  hacsak  nincs  transzcendens  kijelentése,  vagy  elrugaszkodott,  váteszi  megsejtése.  A  kísérletek  eredményét  azonban  nem  szabad  egyedül  az  aktuális  tudományos  nézetek  keretei  között  értelmezni,  azokba  beleerőszakolni,  vagy  ennek  sikertelensége  esetén  elhallgatni,  különösen,  ha  azok  váratlanok, vagy az elfogadott világképbe nem illő eredményeket hoznak. A tudomány kénytelen újra és újra  átértelmezni  saját  kereteit,  ha  nem  akar  dogmatikussá  válni.  Az  evolúció  elmélete  éppen  az  egyik  ilyen  problémás  terület,  ahol  a  dogmává  merevedés,  és  a  megkérdőjelezhetetlenség  státusza  irracionális  módon  a  legnagyobb tudósok gondolkodását is keretek közé szorítja manapság. (a ford.)

17  Furcsa  mód  de  Vries  szaltációs  elmélete  ráadásul  egy  megfigyelési  hibán  alapult.  1914‐ben  *Edward Jeffries felfedezte, hogy de Vries kankalinja csupán egy új alfaji változat, nem pedig  egy új faj.  Évtizedekkel  később  felfedezték,  hogy  a  legtöbb  növényfaj  változatokat  hoz  létre  a  gének  variációja,  és  nagyon  ritkán  mutációk  révén16.  Azok,  amelyeket  génvariációk  okoznak  ellenállóak  lehetnek  (még  ha  nem  is  annyira, mint  az  átlagos  eredeti),  ám  azok, amelyeket  mutációk  okoznak  mindig  gyengék,  és  alacsony  túlélési  rátával  bírnak.  A  Mutációk  c.  10.  fejezetben sokkal több mutációs problémával találkozhatunk.    *Walter  S.  Sutton  és  T.  Boveri  1902‐ben  egymástól  függetlenül  felfedezték  a  kromoszómákat, és a genetikai jellegek hozzájuk kötöttségét. Ez mindössze két évvel Mendel  kutatásainak  újrafelfedezése  után  történt.  A  tudósok  folyamatosan  új  tényeket  tanultak  a  fajok változatlanságából.    *Thomas  Hunt  Morgan  (1886‐1945)  a  génelméletet  megalkotó  amerikai  biológus  volt.  Rájött,  hogy  a  genetikai  meghatározók  a  kromoszómákon  sorrendben,  egymás  után  helyezkednek  el,  és  valamiféleképpen  feltérképezhetők.  Ő  volt  az  első,  aki  intenzíven  dolgozott  Drosophyla  muslicákkal  (*Michael  Pitman,  Adam  and  Evolution,  1984,  p.  70).  Azonban  a  muslicákon  és  más  fajokon  végzett  kísérletek  teljes  kudarcot  vallottak  abból  a  szempontból,  hogy  a  mutációt  a  fajok  közti  változás  mechanizmusaként  mutassák  be  (*Richard  B.  Goldschmidt,  „Evolution,  as  Viewed  by  One  Geneticist,”  American  Scientist,  1952, január, p. 94).    *H.  J.  Muller  (1990‐1967)  miután  halott  az  1927‐es  felfedezésről,  miszerint  a  röntgen  és  gamma  sugarak,  valamint  több  vegyszer  a  kísérleti  állatok  és  növények  kromoszómáinak  kiemelkedően  gyors  mutációit  okozza,  elsőként  alkalmazta  a  röntgensugarakat,  hogy  nagyban növelje a muslicák mutációs rátáját. Azonban ő, és más kutatók is azt találták, hogy  a  mutációk  mindig  károsak  (*H.  J.  Muller,  Time,  1946  november  11,  p.  38;  *E.  J.  Gardner,  Principles  of  Genetics,  1964,  p.  192;  *Theodosius  Dobzhansky,  Genetics  and  the  Origin  of  Species, 1951, p. 73).    *Sigmund  Freud  (1856‐1939)  őszintén  hálás  volt  az  evolucionista  oktatásért,  amelyben  fiatalemberként  Németországban  részesült.  Teljesen  elfogadta  azt,  akárcsak  *Haeckel  rekapitulációs  elméletét.  Freud  Bevezetés  a  pszichoanalízisbe  című  könyvét  (1916)  Haeckel  premisszájával  indította:  „Minden  egyén  megismétli  valamiképpen  az  emberi  faj  fejlődését  rövidebb formában” (R. Milner, Encyclopedia of Evolution, 1990, p. 177).   Freud  „Oedipusz  komplexusa”  az  „őshorda”  elméletén  alapult,  amelyet  arról  a  „mentális  komplexusról”  dolgozott  ki,  amelyben  a  barlanglakó  családok  szenvedtek  valaha.  A  nyugtalansági  komplexusokról,  és  „orális”  és  „anális”  stádiumokról,  valamint  egyebekről  alkotott elméletei azon a meggyőződésén alapultak, hogy az őseink vademberek voltak.   

16

 de Vries eredeti értelmezése szerint a mutáció a darwinitól eltérő, nem‐graduális, ugrásszerű változást jelent,  ez  nem  azonos  a  szó  mai  jelentésével.  Genetikai  értelemben  a  mutáció  a  DNS  bázispár‐kódjának  diszkrét  megváltozását  jelenti.  A  kankalin  általa  megfigyelt  alfajának  létrejöttét  valóban  nem  mutáció,  hanem  kromoszómakettőződés (polyploiditás) okozta. (a ford.)

18  *Herbert  George  Wells  (1866‐1946)  a  science  fiction17  úttörője  evolúciós  tanításokra  alapozta  képzeletszőtte  írásait.  Wells‐t  *Thomas  H.  Huxley  professzor,  *Darwin  fő  védelmezője részesítette tudományos képzésben.    *Sir  Arthur  Connan  Doyle  (1859‐1930),  ahogy  korábban  és  később  más,  legkülönfélébb  evolucionista vezetők is, elszánt spiritiszta volt. Számos rejtélyes története evolúciós témán  alapul.    *George Bernard Shaw (1856‐1950) annyira belebonyolódott az evolúciós elméletbe, hogy  nyíltan  kijelentette,  színdarabjait  az  elmélet  különféle  aspektusainak  tanítására  írta  (R.  Milner, Encyclopedia of Evolution, 1990, p. 177).    A  Piltdown‐i  Ember.  1912‐ben  egy  állkapcsot  és  egy  koponyadarabot  találtak  Angliában,  amelyet  „Piltdown‐i  Ember”  néven  kürtöltek  világgá.  A  felfedezés  híre  hatalmas  szenzáció  lett.  Egy  fogorvos  jelentését  (1916),  amely  szerint  a  fogsort  valaki  lecsiszolta,  egyszerűen  figyelmen kívül hagyták. Ahogy később látni fogjuk, 1953‐ban kiderült, hogy a „lelet” teljes  egészében  hamisítvány18.  Ezt,  ahogyan  az  összes  későbbi  bizonyítékot,  arra  nézve,  hogy  őseink  részben  majmok  voltak  jó  hírű  tudósok  cáfolták  vagy  kérdőjelezték  meg  (lsd.  a  13.  Ősember c. fejezetet).    Az  I.  Világháború  (1914‐1918).  A  Darwinizmus  alapvetően  azt  tanította,  hogy  nem  létezik  morális törvény, őseink vademberek voltak, és a civilizáció csak a másokkal szembeni erőszak  útján  fejlődik.  Ez  aztán  a  nácizmuson  és  fasizmuson  keresztül  extrém  nacionalizmushoz,  rasszizmushoz  és  háborúskodáshoz  vezetett.  Az  evolúcióba  deklaráltan  beletartozott  a  „természetes  kiválasztódás”;  és  a  túlélésért  vívott  küzdelemben  a  rátermettebb  a  riválisai  kárára győzedelmeskedik. *Frederick von Bernhard, egy német katonatiszt 1909‐ben írt egy  evolúciót  dicsőítő  könyvet  arra  sürgetve  Németországot,  hogy  kezdjen  újabb  háborúba.  *Heinrich  von  Treitsche,  egy  porosz  militarista  hangosan  követelte,  hogy  Németország  indítson  háborút,  hogy  betöltse „evolúciós  sorsát”  (*Heinrich  von  Treitsche,  Politics,  Vol.  1,  pp.  66‐67).  A  német  kormányzat  teljesen  azonosult  tanításaikkal  és  csak  egy  ürügyre  várt,  hogy megkezdhesse a háborút (R. Milner, Encyclopedia of Evolution, 1990, p. 59).    Kommunista  Darwinizmus.  Az,  hogy  *Marx  és  *Engels  elfogadta  az  evolúciós  elméletet,  *Darwin  teóriáját  tette  a  későbbi  kommunista  ideológiák  „tudományos”  alapjává  (*Robert  M.  Young,  „The  Darwin  Debate,”  in  Marxism  Today,  Vol.  26,  April  1982,  p.  21).  Az  osztályharcot  hirdető  kommunista  tanítások  kijelentették,  hogy  az  evolúciós  változás  forradalomból  és  erőszakos  felkelésekből  származik.  Kommunista  dogma  deklarálta,  hogy  mindez  a  lamarckizmus  (a  szerzett  jellegek  öröklődése)  mechanizmusán  alapul.  A  mendeli  genetikát  1948‐ban  hivatalosan  törvényen  kívül  helyezték  Oroszországban,  mivel  felismerték, hogy cáfolja az evolúciót. A kommunista teoristák a természetes szelekció vagy  mutációk  helyett  a  „szintetikus  speciáció19”  elméletéhez  cövekeltek  le,  mint  a  fajok  17

Science‐fiction: sci‐fi, avagy tudomyányos‐fantasztikus irodalom.  A hamisítvány bemutatása Charles Dawson brit, amatőr őslénykutató nevéhez fűződik, aki elsősorban erről a  „felfedezéséről” lett híres. A „lelet” egy mai ember koponyája és egy orángután alsó álkapocs összeillesztéséből  származik. A fogakat az illeszkedés érdekében egymáshoz csiszolták, és kémiailag kezelték. A hamisítvány olyan  jól  sikerült,  legalábbis  olyan  kedvező  tudományos  fogadtatásban  részesült,  hogy  csak  mintegy  40  év  múlva,  jóval Dawson halála után leplezték le. (a ford.) 19 speciáció: fajkialakulás 18

19  változásának mechanizmusához (*L. B. Halstead, „Museum of Errors,” in Nature, November  20,  1980,  p.  208).  Ez  a  gondolat  megegyezik  *Goldschmidt  és  *Gould  hirtelen  változás  elméletével, amit később említeni fogunk.    *John  Dewey  (1859‐1952)  egy  másik  befolyásos  gondolatvezér  volt.  Az  erőszakosan  darwinista  Dewey  alapította  meg,  és  vezette  a  „progresszív  oktatási  mozgalmat”,  amely  olyan  nagyon  befolyásolta  az  Egyesült  Államok  oktatásának  történetét.  Ámbár  mindez  semmi más nem volt, mint gondos állatidomítás (*Samuel L. Blumenfeld, NEA: Trojan Horse  is  American  Education,  1984,  p.  43).    A  cél  az  evolúció,  humanizmus  és  a  kollektivizmus  fiatalokba  sulykolása  volt.  Dewey  1933‐ban  alapító  tagja  és  első  elnöke  lett  az  Amerikai  Humanista Egyesületnek (American Humanist Association), melynek alapeszményeit, mint a  Humanista Manifesztót publikálták még abban az évben, és amely az oktatás nem hivatalos  keretévé  vált  a  legtöbb  iskolai  tankönyvben.  Az  evolucionisták  felismerték,  hogy  a  teljes  közoktatást  az  ellenőrzésük  alá  kell  hajtaniuk  (*Sir  Julian  Huxley,  qouted  in  *  Sol  Tax  and  *Charles  Callender,  eds.,  Evolution  after  Darwin,  3  vols.,  1960).  Történelmileg  az  amerikai  oktatás  a  morálon  és  szabályokon  alapult,  azonban  Dewey  kijelentette,  hogy  a  „progresszivitás” érdekében az oktatásnak szakítania kell „a múlttal” és „fejlődnie kell” az új,  modern elképzelések felé.    A  Scopes  Per  (1925  július  10‐21.)  hatalmas  lökést  adott  az  evolúció  ügyének,  noha  tudományos  felfedezéseket  nem  vonultatott  fel.  Az  evolucionistáknak  nagy  szerencséjük  volt,  mivel  egyetlen  fogon  (amelyet  később  megcáfoltak)  és  néhány  más  csaláson  kívül  semmijük  nem  volt,  amit  bemutathattak  volna  (*The  World’s  Most  Famous  Court  Trial:  A  Complete Stenographic Report, 1925).  Az *ACLU (Americai Polgári Szabadságjogok Szövetsége, American Civil Liberties Union) olyan  személyt keresett, akit felhasználhatnának a Lex Buttler tesztelésére, amely törvény tiltotta  az  evolúció  oktatását  Tenesse  állam  általános  iskoláiban.  *John  Scopes,  aki  ekkor  24  éves  volt,  vállalta  a  feladatot.  Később  felfedte,  hogy  valójában  sosem  tanított  evolúciót  az  osztályban, vagyis az ügy csaláson alapult; igazából futball‐manőverek oktatásával töltötte az  órákat  (*John  Scopes,  Center  of  the  Storm,  1967,  p.  60).  Azonban  az  ACLU  kétségkívül  úgy  meg  akarta  alázni  Tenesse  Államot,  hogy  egyik  másik  állam  se  merjen  soha  ellenállni  az  evolucionistáknak. A teljes pert, amelyről széles körben, mint a „Tenessee‐i majom perről”  adtak  hírt,  úgy  tálalták  a  nyilvánosságnak,  mint  valami  komikus  operát.  (Egy  idomított  majmot  is  odaszállítottak,  hogy  megláncolva  sétáljon  Dayton  utcáin.)  A  cél  azonban  halálosan  komoly  volt,  és  nagyon  jól  teljesült.  Noha  az  ítélet  Scopes  ellen  szólt,  Amerika  politikusai megtanulták a leckét: Ne szállj szembe az evolucionistákkal.  A  Scopes  per,  az  első,  rádión  keresztül  országszerte  közvetített  esemény,  nagy  győzelmet  jelentett az evolucionistáknak világszerte. Gúnyolódást, mellébeszélést, félretájékoztatást, és  hamis állításokat állítottak hadrendbe, hogy megnyerjék a csatát. 

20 

    A  Scopes  Per.  Az  evolucionisták  nevetséges  cirkuszt  csináltak  a  Dayton‐i  perből,  hogy  nyomást  gyakoroljanak  az  állam  kormányára  a  kreacionizmus  iskolai  tanrendből  való  eltávolítása érdekében.   

21  A Nebraskai Ember leleplezése (1922, 1928). 1922‐ben találtak egy őrlőfogat és elnevezték  Hesperophitecus‐nak,  vagy  másképp  Nebraskai  Embernek.  Megkértek  egy  művészt,  hogy  készítsen egy majomember rajzot a fog alapján, amely aztán körbejárta a földet. A Nebraskai  Ember volt a Scopes per kulcsbizonyítéka 1925 júliusában (az evolucionistáknak nem nagyon  volt másuk, amit bemutathattak volna). *Grafton Smith‐et, egyet azok közül, akik publicitást  biztosítottak  a  Nebraskai  Embernek  lovaggá  is  ütötték  a  meseszerű  leletet  ismertté  tevő  erőfeszítéseiért. Amikor a paleontológusok visszatértek a helyszínre 1928‐ban megtalálták a  csontváz  többi  részét,  és  felfedezték,  hogy  a  fog  egy  „már  kihalt  disznóhoz”  tartozott!  (R.  Milner, Encyclopedia of Evolution, 1990, p. 322). Később, 1972‐ben ugyanezen disznófaj élő  példányait találták meg Paraguayban.    George  McCready  Price  (1870‐1963)  egyetemi  végzettséggel  rendelkezett,  de  nem  a  természettudományok területén. Mégis ő volt az evolúció legrendíthetetlenebb opponense a  20.  század  első  felében.  Mintegy  38  könyvet  írt,  és  számos  cikke  jelent  meg  különféle  újságokban.  Price  volt  az  első,  aki  aprólékosan  kutatta  a  geológusok  felhalmozott  eredményeit,  és  arra  a  felfedezésre  jutott,  hogy  nem  rendelkeznek  olyan  bizonyítékokkal,  amelyek  megerősítenék  a  rétegekről  és  fosszíliákról  tett  állításaikat.  A  helyzet  a  mai  napig  sem változott (R. Milner, Encyclopedia of Evolution, 1990, p. 194).  A mutációk mellett a fosszíliák és a rétegződés tanulmányozása számít a vezető lehetséges  bizonyítéknak, amely alátámasztaná az evolúciós érveket. Azonban semmilyen átmeneti fajt  nem sikerült felfedezni. Az ősi fajok (eltekintve a kihaltaktól) olyanok voltak, mint a maiak,  legfeljebb  nagyobbak,  és  bizonyos  rétegek  gyakran  hiányoznak,  vagy  időnként  fel  vannak  cserélve:  „fiatalabb”  rétegek  fekszenek  az  „ősibbek”  alatt.  Mivel  nem  létezik  fosszilis  vagy  rétegződési bizonyíték, amely megerősítené az evolúciót, a múzeumok dinoszauruszokat és  más  kihalt  állatokat  mutatnak  be  az  evolúció  előfordulásának  bizonyítékaiként.  Azonban  a  kihalás  nem  az evolúció  bizonyítéka.  További  információ  erről  a  12.  Fosszíliák és rétegek c.  fejezetben.    *Oliver  Wendel  Holmes,  Jr.  (1841‐1935)  hathatósan  befolyásolta  az  Egyesült  Államok  legfelső bíróságát mind nézőpontjában, mind jogi ítéleteiben. Szilárdan állt pozícióiban, és az  egyik vezető bírónak számított 30 éven keresztül. Az ő ideje óta vált uralkodóvá az a nézet,  hogy a jog az evolúció terméke, és folytonosan, a társadalmi berendezkedésnek megfelelően  kell  kifejlődnie.  Ez  azonban  természetszerűleg  sodorja  Amerikát  messzebb  és  messzebb  az  Alkotmánytól.    *Vlagyimír  Iljics  Lenin  (1870‐1924)  és  *Joszif  Visszarionovics  Sztalin  (1879‐1953).  Lenin  nyíltan  evolucionista  volt,  aki  1918‐ban  erőszakosan  megdöntötte  az  orosz  kormányt,  és  megalapította a Szovjetuniót.  Egy  közeli  barátja,  *Jaroszlavszkij  szerint  Sztálin  fiatalkorában,  míg  ortodox  keresztény  iskolába járt Darwint kezdett olvasni, és ateista lett (*E. Yaroslavsky, Landmarks in the Life of  Stalin, 1940, pp.8‐9).  Sztalin volt a Szovjetunió vezetője 1924‐1953‐ig. Ezekben az években  oroszok millióinak haláláért lett felelős, akik visszautasították, hogy behódoljanak rabszolga‐ állam taktikájának. Sztálin uralma alatt a Szovjetunió kiváló példája volt a darwini alapelvek  egy egész államra való kiterjesztésének.    *Austin  H.  Clark  (1880‐1954)  nyílt  evolucionistaként  volt  tagja  a  Smithsonian  Institute  stábjának  1908‐1950‐ig,  és  számos  jelentős  tudományos  szervezetnek  is.  Prominens 

22  tudósként  számos  könyvet  és  mintegy  600  tudományos  közleményt  szerzett.    Azonban  számos  év  után,  amelyben  próbált  megbirkózni  a  ténnyel,  hogy  nem  létezik  bizonyíték  a  fajok  közti  átmenetre,  1930‐ban  egy  meghökkentő  könyvet  írt,  Az  új  evolúció:  Zoogenezis  (The  New  Evolution:  Zoogenesis)  címmel.  Könyvében  tényt  tényre  halmozva  cáfolja  a  lehetőségét,  hogy  növények  és  állatok  főbb  típusai  kialakulhassanak  egymásból.  A  könyv  lélegzetelállító  lett,  és  egyetlen  evolucionista  sem  tudott  választ  adni  rá.  Az  ő  alternatív  javaslata, a zoogenezis, abban állt, hogy minden főbb növény és állattípus egyenesen porból  és  vízből  kellett,  hogy  létrejöjjön,  nem  pedig  egymásból.  (A.  H.  Clark,  The  New  Evolution,  Zoogenezis,  1930,  pp.  211,  100,  189,  196,  114).  Az  evolucionista  világ  döbbent  hallgatásba  merült, mivel Clark olyan szakértő volt, aki ismerte az összes észérvet, amelyek miatt a fajok  közti evolúció egyszerűen lehetetlen volt.    *Richard Goldschmidt (1878‐1958). Ugyanabban az évben, 1930‐ban, mikor Clark megírta a  könyvét,  Goldschmidt  is  feladta.  A  Kaliforniai  Egyetemen,  Berkely‐ben  tevékenykedve,  komoly evolucionistaként annak szentelte életét, hogy bizonyítékot szerezzen az elméletnek  röntgensugarakat és kémiai anyagokat alkalmazva muslicákon, nagyszámú mutációt okozva  bennük.  Mintegy  25  fáradtságos  év  után,  amely  során  muslicák  több  generációjával  dolgozott,  mint  amennyi  ember‐  és  majomgeneráció  a  becslések  szerint  valaha  is  élt  a  bolygón, Goldschmidt elhatározta, hogy más utat kell kitalálnia, amin keresztül a fajok közti  evolúció  megvalósulhat.  A  következő  10  évben,  folytatva  muslicakutatásait,  további  bizonyítékokat  gyűjtött  az  evolúciós  elmélet  tarthatatlanságára,  és  1940‐ben  megírta  Az  evolúció  anyagi  alapja  (The  Material  Basis  of  Evolution)  című  könyvét,  amelyben  pontról  pontra haladva robbantotta fel az elmélet lőszeresládáit (*Norman Macbeth, Darwin Retired,  1974, p. 152). Egyetlen evolucionista sem tudott választ adni neki. Hozzájuk hasonlóan ő is  meggyőződéses  evolúciós  ateista  volt,  azonban  ő  őszintén  szembe  mert  nézni  a  tényekkel.  Miután  alaposan  megsemmisítette  az  elméletüket,  bejelentette  saját,  új  elképzelését,  a  megaevolúciót,  amely  szerint  egy  létforma  hirtelen  teljesen  kiemelkedik  egy  másikból.  „Reményteljes szörnyetegeknek” nevezte el őket. Egy nap egy hal lerakott néhány petét, és  néhány  közülük  békává  vált,  egy  kígyó  tojásokat  rakott,  és  egy  madár  kelt  ki  belőlük!  Goldshmidt még annál is nagyobb csodát keresett, mint amit A. H. Clark javasolt. (*Steven M.  Stanley, Macroevolution: Pattern and Process, 1979, p. 159).    Amerikai  Humanista  Egyesület  (AHA,  American  Humanist  Association,  1933).  A  „humanizmus” az „ateizmus” modern elnevezése. Amint megalapították 1933‐ban, az AHA a  tudományos szövetségekkel szoros együttműködésben dolgozni kezdett az evolúciós elmélet  előmozdításán, az ACLU‐val együtt pedig pereket indított a bíróságokon, hogy kierőszakolja,  hogy  az  amerikaiak  elfogadják  az  evolúciós  vélekedéseket.  Az  aláírók  között  volt  *Julian  Huxley  (*T.H.  Huxley  unokája),  *John  Dewey,  *Margaret  Sanger,  *H.J.  Muller,  *Benjamin  Spock, *Erich Fromm és *Carl Rogers (az AHA reklámkiadványa alapján).    *Trofim  Gyenyiszovics  Liszenko  (1893‐1976)  az  1930‐as  években  jutott  hatalomhoz  a  Szovjetunióban,  miután  meggyőzte  a  kormányzatot,  hogy  képes  megalkotni  az  Állami  Tudományt,  amely  kombinálja  a  darwini  evolúciós  elméletet  a  tudományban,  állattenyésztésben és mezőgazdaságban a marxizmussal. Sztalin erős támogatásával Liszenko  ezrek  haláláért  lett  felelős,  köztük  Oroszország  legjobb  tudósaiért.  Liszenko  betiltotta  a  Mendeli  genetikát,  mint  burzsoá  eretnekséget.  1965‐ben  űzték  el  végül,  mikor  elméletei  mezőgazdasági  katasztrófát  okoztak  az  országnak.  (Azt  állította,  hogy  a  téli  búzát  tavaszi 

23  búzává  tudja  változtatni  hőmérsékletváltoztatással,  és  a  búzát  rozzsá  egyetlen  nemzedékváltás során.)     *Adolf  Hitler  (1889‐1945)  a  náci  Németország  kancellárja  volt  1933‐1945‐ig.  Alaposan  tanulmányozta  Darwin  és  *Nietzsche  írásait.  Hitler  könyve  a  Mein  Kampf  az  evolúciós  elméleten  alapult  (*Sir  Arthur  Keith,  Evolution  and  Ethics,  1947,  p.  28).  Még  a  könyv  címe  (Harcom [hogy túléljek és győzzek]) is egy darwini kifejezést másolt. Hitler hitt benne, hogy ő  fogja  beteljesíteni  az  evolúciós  célokat  a  „nemkívánatos  egyének  és  alsóbbrendű  fajok”  kiküszöbölésével,  hogy  megalkossa  Németország  „Uralkodó  Faját”(*Larry  Azar,  Twentieth  Century in Crisis, 1990, p. 180). (Figyeljük meg, hogy az „Uralkodó Faj” emberei mindig azt a  „fajt” választják a legjobbnak, amihez tartoznak20.)    *Benito  Mussolini‐t  (1883‐1945)  az  olasz  fasiszta  diktátort  ugyancsak megragadta  *Darwin  és  az  a  *Nietzsche,  aki  azt  mondta,  hogy  ötleteit  *Darwintól  vette  (*R.E.D.  Clark,  Darwin:  Before and After, 1948, p. 115). Mussolini hitt benne, hogy az erőszak a társadalmi átalakulás  eszköze (*Encyclopedia Britannica, 1962, Vol. 16, p. 27).    A  Coelecanthus  felfedezése  (1938).  Ezt  a  halfajt  valaha  „index  fosszíliaként”  használták  az  üledékes rétegek korának meghatározásánál. Az evolucionisták kinyilvánították, hogy ez a faj  70  millió  éve  kihalt.  Ha  a  rétegelméletük  megállná  a  helyét,  nem  fordulhatnának  elő  élő  példányok, mivel egyetlen Coelecanthus fosszíliát sem találtak az „évmillók alatt” keletkezett  felsőbb  rétegekben.  Azonban  1938.  december  25‐én  egy  halászhajó  egy  1,5  m  hosszú  példányt fogott ki Dél Afrika partjainál. Később még többet találtak. Számos más felfedezés  is  segített  megcáfolni  az  evolucionisták  fosszília‐,  illetve  réteg  elméleteit.  Még  olyan  teremtmények,  mint  amilyenek  a  trilobiták  is  kerültek  elő  élve!  (*Living  Fossil  Resembles  Long‐extinct Trilobite, Science Digest, December 1957).    Hiroshima  (1945)  egy  evolucionista  paradicsom,  amennyiben  tömve  volt  súlyosan  sugárterhelt  emberekkel,  akik  –  az  evolúciós  mutáció  elmélet  szerint  –  új,  különböző  és  magasabb rendű fajba tartozó gyermekeket kellett volna, hogy nemzzenek. Azonban nem ez  történt.  Mindössze  sebek  és  halál  származtak  az  1945.  augusztus  6‐ai  robbanásból.  A  mutációk  mindig  károsak,  és  gyakorta  válnak  halálossá  egy  vagy  két  generáción  belül  (*Animal Species and Evolution, p. 170, *H.J. Muller, Time, November 11, 1946, p. 38).    Az  első  mechanizmusváltás  (1940‐es  évek).  *Darwin  eredetileg  azt  írta,  hogy  a  véletlen  tevékenység  természetesen  választja  ki  önmagát  a  fejlődésre  (ezt  az  elképzelést  minden  értelmes  ember  teljeséggel  lehetetlennek  gondolná).  Egy  későbbi  könyvben  (Az  ember  származása,  1871)  Darwin  letett  a  „természetes  szelekcióról”,  mint  reménytelenről,  és  visszatért  a  lamarckizmushoz  (a  tudományos  hitelét  vesztett  „szerzett  jellegek  öröklődéséhez”,  avagy: ha  erős  izmokat  fejlesztesz,  a  fiad  örökölni  fogja  őket).  Azonban  az  evolucionisták  még  évtizedekig  hűségések  maradtak  Darwin  eredeti  mechanizmusához,  a  természetes  szelekcióhoz.  Az  1940‐es  években  azonban  számos  közülük  átváltott  a  mutációkra,  mint  a  fajok  közti  átmenet  lehetséges  mechanizmusára.  Ezek  szószólóit  „neo‐ darwinistáknak” hívták. A második váltás később, az 1980‐as években következett be.  20

  Valójában,  biológiai  értelemben,  az  ember  egyetlen,  egységes  fajhoz  tartozik  (Homo  sapiens).  Ezen  belül  különböző  ún.  nagyrasszokba  (pl.  europoid,  mongoloid,  stb.)  sorolható.  A  genetikai  különbözőség  a  nagyrasszokon belül és azok között is igen csekély. 

24    Radiokarbon  kormeghatározás  (1946)  *Willard  Libby  és  munkatársai  fedezték  fel  a  14‐es  tömegszámú szénizotópot (C 14), mint a korábbi szerves anyagok korának meghatározására  alkalmas  módszer  alapját.  A  későbbi  kutatások  azonban  feltárták,  hogy  a  módszer  pontatlansága  a  vizsgálandó  anyag  korával  együtt  növekszik  (*C.A.  Reed,  „Animal  Domestication  int  he  Prehistoric  Near  East”,  in  Science,  130,  1959,  p.  1630;  University  of  California at Los Angeles, „On the Accuracy of Radiocarbon Dates” in Geochronicle, 2, 1966  [Libby saját laboratóriumának publikációja]).    Big  Bang  Hipotézis  (1948)  A  csillagászok  teljesen  tanácstalanok  voltak  azzal  kapcsolatban,  hogy  az  anyag  és  a  csillagok  honnan  származnak.  *Gearge  Gamov  és  két  munkatársa  elkeseredésükben  megálmodtak  egy  lenyűgöző  elméletet,  amely  szerint  a  semmi  felrobbanása  hidrogént  és  héliumot  hozott  létre,  amely  miután  kilövellt,  forogni,  majd  keringeni  kezdett  és  napjainkra  a  galaxisok  és  csillagok  alaposan  strukturált  rendszerévé  alakította  magát.  Ezt  az  erőltetett  elméletet  újra  és  újra  számos  tudós  támadja  (*G.  Burbidge,  „Was  There  Really  a  Big  Bang?”  in  Nature  233,  1971,  pp.  36,  39).  Az  1980‐as  évekre  azok  a  csillagászok,  akik  továbbra  is  ellenálltak  az  elméletnek  kezdték  elveszteni  a  kutatási  idejüket  a  nagyobb  obszervatóriumokban  („Companion  Galaxies  Match  Quasar  Redshifts:  The  Debate  Goes  On,”  Physics  Today,  37:17,  December  1984).  Az  elmélet  tudománytalanságát  és  használhatatlanságát  bizonyító  világos  bizonyítékok  ellenére  az  evolucionisták megtagadják, hogy lemondjanak róla.    Állandó  Állapotú  (Steady‐State)  Világegyetem  Elmélet  (1948).  *Fred  Hoyle,  *Hermann  Bondii‐vel  és  *Thomas  Gold‐dal  együttműködve  1948‐ban  javasolta  ezt  az  elméletet  a  Big  Bang alternatívájaként. Az elmélet szerint az anyag folyamatosan szökken létezésbe az egész  Univerzumban  (*Peret Pocock  and  *Pat  Daniels,  Galaxies,  p.  114;  *Fred  Hoyle,  Frontiers of  Astronomy, 1955, pp. 317‐318). Látni fogjuk, hogy 1965‐ben az elméletet elvetették. Maga  *Hoyle számos tudományos ténynek ellentmondónak nevezte azt.     

25 

4 – 1949‐től napjainkig      Kínai kommunizmus (1950‐ ) Amikor a kommunisták 1950‐ben hatalomra jutottak Kínában,  az első új szöveg, amit minden iskolában bevezettek nem marxista, nem is leninista, hanem  darwini  volt.  A  kínai  kommunisták  mohón  kaptak  az  evolúciós  elmélet,  mint  saját  ideológiájuk  alapvetése  után.  A  kormány  Paleontológiai  Intézetet  alapított  Pekingben,  nagyszámú paleontológusi állománnyal, az evolúció bizonyítására.    *Sir  Julian  S.  Huxley  (1887‐1975)  *Darwin  „bulldogjának”,  *Thomas  Huxleynak  az unokája,  *Julian  Huxley  volt  a  természetes  szelekció  általi  evolúció  legfőbb  szószólója  a  20.  század  közepén. Az UNESCO első főigazgatójaként alkalma nyílt az evolúciót az Egyesült Nemzetek  tudománypolitikájának alapkövévé tennie. Mindezt lehetőségként látta, hogy kiterjeszthesse  az  evolucionista  gondolkodást  a  világ  nemzeteire,  és  ez  jórészt  sikerült  is  (*Julian  Huxley,  UNESCO pamflet).    A Piltdown‐i koponya leleplezése (1953). Ez a koponyadarab és egy különálló állkapocs volt  az  egyetlen,  világos  bizonyíték  arra  nézve,  hogy  az  ember  egy  majomszerű  teremtménytől  származik.  Azonban  1953‐ben  *Kenneth  Oakley,  geológus  és  *Joseph  Weiner  antropológus  valamint *Le Gros Clark anatómia professzor (az Oxfordi Egyetem tudósai) megvizsgálhatták  a Piltdown‐i koponyát és állkapcsot, és bebizonyították, hogy teljes mértékben hamisítvány.  Az  újonnan  kifejlesztett  fluorid  teszt  feltárta,  hogy  a  csontok  meglehetősen  újak.  További  vizsgálatok megmutatták, hogy a csontokat bikromáttal kezelték, hogy ősibbnek nézzenek ki.  A  csontba  fúrva  forgács  hullott  ki  belőle,  nem  pedig  ősi  por.  A  szemfogról  kiderült,  hogy  csiszolták, és festették. Weiner 1955‐ben könyvet írt a Piltdown‐i szélhámosságról (*William  L.  Straus,  Jr.,  „The  Great  Piltdown  Hoax,”  Science,  February  26,  1954;  *Robert  Silvenberg,  Scientists and Scoundrels: A Book of Hoaxes, 1965).    Aminosav szintézis (1953). Amikor *Stanley Miller néhány aminosavat állított elő különböző  kemikáliákat  tartalmazó,  buborékoltató  apparátusában,  az  újságok  címlapjai  azt  harsogták:  „Életet állítottak elő”. Azonban az evolucionisták leplezték az igazságot: a kísérlet valójában  megcáfolta a lehetőségét az evolúció megtörténtének.  Az  aminosavak  nem  „éltek”,  és  a  kísérlet  mindössze  azt  bizonyította,  hogy  a  szintetikus  előállításuk során egyenlő arányban kapunk jobbra és balra forgató21 aminosavakat. Mivel az  állatokban  kizárólag  balra  forgató  aminosavak  léteznek,  a  véletlenszerű  létrejövés  sosem  hozhat létre élőlényeket (*R. Milner, Encyclopedia of Evolution, 1990, p. 274).  21

 Bizonyos kémiai vegyületek, így az aminosavak is, azonos összetétellel, de kétféle változatban állíthatók elő,  melyek úgy hasonlítanak egymásra, mint a jobb és bal kezünk. Ezek első ránézésre azonosnak tűnnek, mégsem  tudunk  jobb  kezünkkel  a  bal  kesztyűnkbe belebújni.  Az élőlények  felépítésében következetesen  csak  az  egyik  variáns  vesz  részt,  a  másik  használhatatlan.  Az  élő  szervezetek  számára  ez  nem  jelent  gondot,  mivel  az  őket  szintetizáló  sejtalkotók  arra  vannak  beprogramozva,  hogy  csak  a  megfelelő  variánst  állítsák  elő.  A  tudomány  számára  már  az  is  kihívást  jelentett,  hogy  szétválassza  a  különböző  variánsokat,  újabban  már  képesek  egyes  molekulákat  körmönfont  módszerekkel  jobb‐  vagy  balkéz‐szelektíven  előállítani.  Azonban  egy  hagyományos,  kémiai  szintézisnél,  ahol  nincs  külön  erre  irányuló  gondos  tervezés,  a  jobb  és  bal  kezes  variánsok  egyforma  arányban  készülnek  el.  Egy  olyan  „fortyogó  őslevesben”,  amilyennek  az  evolucionisták  az  élet  eredetét  feltételezik,  a  jobb‐  vagy  balkézspecifikus  szintézis  nem  történhetett  meg.  Illetve,  ha  az  életet  alkotó  szerves  molekulák ilyen módon alakultak ki, léteznie kéne jobb és balkezes molekulákból felépülő szervezeteknek is. (a  ford.)

26    A  DNS  felfedezése  (1953).  1953‐ban  *Francis  Crick  és  *James  Watson  *Rosiland  Franklin  néhány  speciális  fényképét  használta  fel  (Franklin  szerzőként  való  említése  nélkül22),  hogy  létrehozza a DNS molekula spirálszerkezetének lélegzetelállító modelljét. A DNS szétzúzta az  evolúciós biológusok reményeit, mivel világos bizonyítékkal szolgál arra nézve, hogy minden  faj a saját kódoló mintázatába van zárva. Egy faj számára lehetetlen volna másikká alakulni,  mivel  a  gének  igen  szoros  hálózatot  alkotnak.  Ez  egy  kombinációs  zárszerkezet,  amit  alaposan  bezártak.  Mindössze  fajon  belüli  variációk  fordulhatnak  elő  (növényváltozatok  és  állatfajták).  Ez  génkeveredéssel  történhet  (*A.I.  Oparin,  Life:  Its  Nature,  Origin  and  Development, 1961, p.  31; *Hubert P. Yockey, „A Calculation of Probability of Spontaneous  Biogenezis by Information Theory”, Journal of Theoretical Biology, Vol. 67, 1977, p. 398).  Annak esélye, hogy egy korrekt DNS kód véletlenszerűen jöjjön létre egy fajban, vagy hogy  átalakuljon  egy  másik  életképes  fajjá,  matematikailag  lehetetlen.  Ezt  számos  alkalommal  megállapították (*J. Leslie, „Cosmology, Probability and the Need to Explain Life”, in Scientific  American and Inderstanding, pp. 53, 64‐65; *E. Ambrose, Nature and Origin of the Biological  World, 1982, p. 135).    Öt közvélemény kutatás az evolúcióról (1954). (1) A nagyközönség masszív többséggel (86%  a 8%‐kal szemben) támogatja, hogy az általános iskolákban a teremtést is oktassák, ne csak  az  evolúciót  (AP‐NBC  News  közvélemény  kutatása).  (2)  Az  ügyvédek  országos  közvélemény  kutatása  is  egyetért  (56%  a  26%‐kal  szemben),  és  a  kettős  oktatást  tartja  alkotmányosnak  (63% a 26%‐kal szemben, American Bar Association közvélemény kutatása). (3) Az egyetemi  hallgatók többsége, akiket két világi egyetemen kérdeztek meg, ugyancsak egyetért (80% a  Ohio Állami Egyetemen, 56% az Oberlin Egyetemen, Fuerst, Zimmerman.) (4) Az iskolaszéki  tagok kétharmada szintén egyetért (65% a 25%‐kal szemben, American School Board Journal  közvéleménykutatása). (5) Az általános iskolai tanárok egy számottevő kisebbsége pártolja a  teremtést az evolúcióval szemben (Austin Analytical Consulting közvélemény kutatás; forrás:  W.R. Bird, Origin of Species Revisited, 1954, p. 8).    Courville kutatásai (1956). Mintegy 15 év gondos kutatómunka után, Donovan A. Courville, a  Loma  Linda  Egyetem  biokémikusa  egy  jelentős  könyvet  adott  ki,  Az  exodus  probléma  és  elágazásai (Exodus Problem and Its Ramifications) címmel. Courville ősi egyiptomi és bibliai  eseményeket  és  dátumokat  hasonlított  össze,  az  egyik  legjobb  elérhető  őskronológiát  biztosítva  számunkra.  Megmutatta,  hogy  Manetho  királylistája  átfed,  ami  az  egyiptomi  dinasztikus  történelem  időtartamának  nagyobb  lerövidítését  eredményezte,  és  az  első  kettős‐uralkodó  dinasztiát  Kr.e.  2150‐re  helyezte.  Ez  a  kutatás,  más,  a  21.  Archeológiai  kormeghatározás  fejezetben  bemutatottakkal  együtt,  rávilágít,  hogy  az  archeológiai  kormeghatározás valóban szorosan korrelál a Bibliai történettel. (A publikáláshoz közelítve,  hely  hiányában  ki  kellett  hagynunk  ezen  fejezet  jelentős  részét,  ám  a  honlapunkon  megtalálható.)   

22

 Watson és Crick nem idézték Franklin eredményeit, hanem rövid közleményük végén köszönetnyilvánításban  hivatkoznak Franklin és Maurice Wilkins még nem publikált kísérleti adataiból nyert inspirációra. Watson, Crick  és  Wilkins  1962‐ben  kaptak  Nobel  díjat  felfedezésükért.  Franklin  ezt  már  nem  érhette  meg  tragikusan  korai  halála  miatt.    A  mai  napig  vita  dúl  azon,  hogy  kit  illetett  volna  a  felfedezés,  illetve  egyesek  szerint  Franklin  mellőzése a kor tudós társadalmának férfi soviniszta felfogásából fakadt. (a ford.)

27  *Thompson támadása *Darwin ellen (1956). W.R. Thompsont, a vezető evolucionista tudóst  kérték  fel,  hogy  bevezetést  írjon  Darwin,  A  fajok  eredete  c.  művének  1956‐os,  reprint  kiadásához. Thompson ebben maró gúnnyal támadta Darwin elméletének minden lényeges  pontját, mint amelyek értéktelenek (*W.R.Thompson, Introduction to Charles Darwin, Origin  of Species, 1956 edition).    Gyermekkönyvek  (1958).  Ahogy  az  evolucionisták  titokban  felismerik,  hogy  elméletük  a  porba hullik, úgy dicsérik egyre jobban és jobban a hiszékeny közvélemény előtt, mint az élet  és  az  anyag  rejtélyének  tudományosan  bizonyított  megoldását.  A  Csodálatos  tojás  (Wonderful  Egg)  c.  könyv  1958‐ban  jelent  meg,  és  az  *American  Association  for  the  Advancement  of  Science  (AAAS,  Amerikai  Szövetség  a  Tudomány  Fejlődéséért)  azon  nyomban  világszerte  úgy  ajánlotta,  mint  tudományos  útmutatót  kisgyermekeknek.  Két  jelentősebb  NEA  (Nemzeti  Oktatási  Szövetség,  National  Education  Association)  egyesület  (Amerikai  Oktatási  Tanács  ‐  *American  Council  on  Education  és  a  Nemzetközi  Gyermekoktatási  Egyesület  ‐  *Association  for  Childhood  Education  International)  a  legmagasabb  ajánlást  adta  neki.  A  könyv  egy  dinoszaurusz  anyáról  mesél,  aki  csodatojást  rakott, amiből egy madárfióka kelt ki – „az első madárfióka az egész világon! És a madárfióka  felnőtt… tollai lettek… az első gyönyörű kismadár, amely valaha is énekelt a fákon… hosszú,  hosszú idővel ezelőtt” (idézi: H. Morris, G. Parker, What is Creation Science? p. 148).    Földtudományi Kutatóintézet (Geoscience Research Institute, GRI, 1958). Ezt a kreacionista  szervezetet,  amely  most  a  Kaliforniai  Loma  Lindában  található,  kifejezetten  azzal  a  céllal  alapították,  hogy  tudományos  munkát  végezzen  a  kreacionizmus  területén,  oktatási  anyagokat biztosítva a tudósok és tanárok számára.    Darwin  centenáriumi  ünnepsége  (1959).  Az  1959‐es  év  érkeztét  az  evolucionisták  kiváló  alkalomnak  látták,  hogy  nagy  hűhót  csapjanak  az  evolúciós  elmélet  dicsőítésére.  Amint  Darwin,  A  fajok  eredetének  100.  évfordulója  elérkezett,  könyvek  és  cikkek  áradata  látott  napvilágot. A legnagyobb összejövetelt a Chicagoi Egyetemen rendezték, ahol *Julian Huxley  tartotta a nyitóelőadást, figyelmét Isten győzedelmes és teljes elutasítására összpontosítva.  Ugyanebben  az  évben  két  nagyobb,  az  evolúciós  elméletet  részleteiben  támadó  könyvet  adtak  ki:  az  első,  a  Chicagoi  Egyetemen  doktorált  *Gertrude  Himmelfarb,  Darwin  és  a  Darwini  forradalom  (Darwin  and  the  Darwinian  Revolution)  című  műve  volt.  Ez  a  könyv  erőteljes  expozé  volt  a  pusztításról,  amit  az  elmélet  a  modern  világra  zúdított.  A  második  részletes  könyvet  *Jaques  Barzun  a  Columbiai  Egyetem  történelemprofesszora  és  dékánja  jegyezte.  Könyve  a  Darwin,  Marx,  Wagner  kinyilvánította,  hogy  az  evolúciós  elmélet  közvetlenül felelős az 1870 és 1945 között zajló európai háborúkért.    Biológiai  Tudományok  Kurrikuluma  (1959).  Az  év  másik  meghatározó  eseménye  a  középiskoláknak  szánt,  standardizált  Biológiai  Tudományok  Kurrikuluma  Tanulmány  (Biological  Sciences  Curriculum  Study,  BSCS)  megalkotása  volt.  Az  evolúció  oktatása,  a  szexuális  oktatás,  faji  problémák,  és  az  abortusz  legalizálásának  szükségessége  voltak  a  Tanulmány  kinyilvánított  céljai  (*A.  B.  Grobman,  Biological  Science:  An  Inquiry  into  Life,  p.  xv.).  A  BSCS  azonnali  7  millió  dolláros  támogatást  kapott  a  Nemzeti  Tudományos  Alaptól  (National Science Foundation), hogy kidolgozza ezeket az új sorozatokat.  Röviddel ezután a második nagyobb tankönyv‐felülvizsgálati projekt, „Az Ember: egy tanulási  folyamat” (Man: Course of Study) kapott 7 milliós támogatást az Alaptól. Ez a munka telve 

28  volt  humanizmussal  és  a  személyes  és  társasági  élet  morálisan  erősen  kifogásolható  értelmezéseivel.    Lázadás  Franciaországban  (1960‐as  évek  eleje).  Számos  francia  biológus  és  taxonómus23  fellázadt  az  evolúciós  hitvallás  láncai  ellen,  és  kinyilvánította,  hogy  folytatni  szeretnék  a  kutatásaikat, de nem hajlandóak tovább próbálkozni az evolúció bizonyításával, amelyet egy  lehetetlen  elméletnek  tartanak.  Azok  a  taxonómusok,  akik  csatlakoztak  a  lázadáshoz  a  „kladista” nevet vették fel (*Z. Lityinski, „Should We Burn Darwin?” in Science Digest, Vol. 51,  January 1961, p. 61).    Az első kvazár felfedezése (1962). A teleszkópok egy rejtélyes tárgyat azonosítottak, amelyet  3C273  számmal  jelöltek,  és  amelynek  érthetetlen  színképe  volt.  Ez  a  különös  objektum  a  legerősebben a látható spektrum szélein sugárzott. Ez teljesen talányosnak látszott egészen  1963 februárjáig, maikor *Jesse Schmidt rájött, hogy a probléma abban áll, hogy a spektrum  egy radikális, 16%‐os eltolódással bír a vörös szín felé. Ha a vöröseltolódás sebességelmélete,  amelyet az evolucionisták erősítgettek, megfelelne a valóságnak, ez az jelentené, hogy ez az  objektum  a  fénysebesség  16%‐ának  megfelelő  sebességgel  távolodna  tőlünk,  és  3  billió  fényévre lenne a Földtől.  Ahogy egyre több, és egyre gyorsabb kvazárokat is felfedeztek a helyzet egyre rosszabb lett.  Végül  a  létezésük  teljesen  megdöntötte  az  evolucionisták  vöröseltolódásról  alkotott  sebességelméletét. Azonban éppen a vöröseltolódás és a háttérsugárzás voltak az egyedüli  „bizonyítékai” egy korábbi Big Bang‐nek. 1977‐ben például egy olyan kvazárt találtak, ami a  vöröseltolódás  elmélete  szerint  gyorsabban  (nyolcszorta  gyorsabban)  mozgott  a  fénysebességnél.  Természetesen  a  tudósok  tisztában  vannak  vele,  hogy  lehetetlen,  hogy  bármi gyorsabban mozogjon, mint a fény (*George Abell, Expoloration of the Universe, 1973,  p. 409; *Time‐Life, Cosmic Mysteries, 1990, pp. 68‐69; *Sky and Telescope 53, 1977, p. 1702).    Teremtéskutatási Társaság (Creation Research Society, 1963). Ezt a fontos teremtéskutatási  szervezetet  kvalifikált  kutatók  alapították  azzal  a  kifejezett  céllal,  hogy  teremtési‐evolúciós  témákban folytasson kutatásokat, és publikáljon rendszeres közleményeket róluk. A Társaság  lapja nagy tudományos kaliberrel bír. (A honlapon megtalálható a Társaság elérhetősége.)    Háttérsugárzás  (1965).  Egy  érzékeny  csillagászati  rádióteleszkóp  segítségével  *A.A.  Penzias  és  *R.W.  Wilson,  a  Bell  Laboratórium  kutatói,  a  külső  űrből  érkező,  alacsony  energiájú  mikrohullámú  sugárzást  fedeztek  fel.  A  Big  Bang  teoristák  rögtön  azt  kezdték  hajtogatni,  hogy  ez  bizonyítékot  szolgáltat  az  Ősrobbanásra.  Azt  állították,  hogy  ez  a  sugárzás  a  robbanás  utolsó  fázisa.  Azonban  a  további  kutatások  felfedték,  hogy  a  sugárzás  nem  egy  irányból  érkezik,  hanem  mindenfelől,  hogy  nem  megfelelő  a  hőmérséklete,  és  hogy  túlságosan  egyenetlen.  Az  1990‐es  évek  felfedezései  sem  tudták  megmutatni,  hogy  a  sugárzás  eléggé  (az  ő  kifejezésükkel  élve)  „csomós”  lenne  ahhoz,  hogy  csillagokat  és  bolygókat hozzon létre.    Az állandó állapotú (steady‐state) világegyetem elméletének feladása (1965). *Fred Hoyle  a  Brit  Szövetség  a  Tudomány  Előrehaladásáért  (British  Associaton  for  the  Advancement  of  Science) találkozóján nyilvánosan jelentette be, hogy feladja steady‐state elméletét. Öt olyan  23

 A fajok osztályozásának szakértője. (a ford.)

29  tudományos érvet sorakoztatott fel, amely lehetetlenné teszi azt (Nature, October 9, 1965,  p. 113). (Az érveket megtalálja a honlapon.)    A  svájci  találkozó  (1965).  Az  1960‐as  évekig  nem  fordult  elő,  hogy  a  neodarwinisták  (akik  feladták  a  természetes  szelekciót,  és  abban  hittek,  hogy  a  mutáció  a  fajok  közti  átalakulás  mechanizmusa) komolyan birokra keljenek egymással. A matematikusok és biológusok ezen  találkozóján azonban komoly matematikai kételyek merültek fel arra vonatkozólag, hogy az  evolúció  egyáltalán  megtörténhetett‐e.  A  több  órás,  heves  vita  végén  elhatározták,  hogy  következő évben újabb találkozót tartanak.    A  Wistar  Intézet  Szimpóziuma  (1966).  A  négynapos  szimpózium,  amelyet  Philadephiában  rendeztek  1966  áprilisában,  mérföldkőnek  számító  találkozó  volt.  Számos,  a  biológiai  kérdésekben jártas matematikus adott elő, és cáfolta meg világosan a neodarwinizmust sok  különböző  szempontból.  Fontos  tényező,  hogy  ekkorra  a  nagy  számítógépek  már  képesek  voltak  nagyon  bonyolult  számításokat  is  elvégezni,  megmutatva,  hogy  az  evolúció  nem  igazán történhetett meg, még évbilliók során sem, alapul véve a DNS, a fehérjék, a sejt, az  enzimműködés, és más tényezők összetettségét.  E  helyütt  egy  példát  idézünk:  *Murray  Eden  az  MIT‐ról24  arról  érvelt,  hogy  az  élet  nem  keletkezhetett  véletlen  kiválasztódás  által.  Megjegyezte,  hogy  ha  a  véletlent  kizárhatjuk,  akkor  csak  a  tervezés  marad,  amely  azonban  egy  Intelligencia  céltudatos  szerkesztését  követeli meg. Bemutatta, hogy lehetetlenség volna még egyetlen, elsőrendű génpár számára  is,  hogy  DNS  mutáció  révén  létrejöhessen  egy  E.  Coli  baktériumban  (amelynek  egyébként  nagyon  kis  DNS‐e  van),  akár  ötbillió  év  alatt  is.  Eden  ezután  bemutatta  a  véletlenszerű  fehérjeképződés  lehetetlenségét.  Ugyancsak  beszámolt  a  hemoglobin25  genetikai  adatával  végzett kiterjedt kutatásairól. A hemoglobin két láncból (alfa és béta lánc) felépülő fehérje.  Minimálisan 120 mutáció lenne szükséges, hogy az alfa láncot bétára változtassa. Ezek közül  legalább  34  kettő  vagy  3  nukleotid  kicserélődését  igényelné.  Azonban,  ahogy  Eden  rámutatott, ha egy mutáció során egyetlen nukleotid cserélődik ki, a hemoglobin károsodik,  amely  tönkreteszi  a  vért,  és  elpusztítja  az  élőlényt.  További  információkért  a  Wistar  Intézetről  lásd  a  következő  könyvet:  *Paul  Moorhead  and  *Martin  Kaplan  (eds),  Mathematical Challenges to the Noe‐Darwinian Interpretation of Evolution, Wistar Institute  Monograph No. 5.     Az  Antelope  Springs‐i  nyomok  (1968).  A  trilobiták  kicsiny, tengeri  teremtmények, amelyek  mára  kihaltak.  Az  evolúcionisták  azt  állítják,  hogy  a  trilobiták  a  legősibb  lények  közé  tartoznak, amelyek valaha megjelentek a Föld Bolygón, és több millió évvel az emberi lények  megjelenése  előtt  éltek.  *William  J.  Meister  egy  nem  hívő  evolucionista  hobbija  a  trilobita  fosszíliák keresése volt Utah állam hegységeiben. 1968. június 1‐én egy emberi lábnyomot és  trilobitákat talált egyazon sziklában, ráadásul a lábnyom épp néhány trilobitára taposott. Ez  az Antilop Forrásnál történt, kb. 69 km‐re északnyugatra a Utah állambeli Deltától.  Ezután egy nagy darab, kb. öt centi vastag kőtáblát leválasztva a szikláról, majd kalapácsával  a  szélére  ütve,  az  szétesett  a  kezében.  Legnagyobb  megdöbbenésére  annak  egyik  oldalán  emberi  lábnyomra  talált,  és  trilobitákra,  amelyek  éppen  a  lábnyomban  voltak.  A  kő  másik  fele  a  lábnyom  és  a  fosszíliák  csaknem  tökéletes  mintáját  formázta.  Hihetetlen  módon  az  ember  szandált  viselt.  Lekerekítve  a  történetet,  a  leletet  a  később  a  helyszínre  érkező  24 25

 Massachusets Institute of Technology. A világ legrangosabb egyetemeinek egyike. (a ford.)  A vörösvértest oxigénszállító összetett fehérjéje. (a ford.)

30  tudósok  is  megerősítették,  mikor  újabb  szandálos  lábnyomokat  találtak.  Meistert  annyira  megérintette  a  dolog,  hogy  keresztény  lett.  Mindezeket  egy  kambriumi  rétegben,  a  világ  legalsó  rétegében,  találták  –  és  ez  a  réteg  már  szandálos  lábnyomokat  tartalmazott!  (Discovery  of  Trilobite  Fossils  in  Shod  Footprint  of  human  in  ’Trilobite  Beds,’  a  Cambrian  Formation, Anelope Springs, Utah,” in Why not Creation? 1970, p. 190).    Az  Alpbach  Intézet  Szimpóziuma  (1969).  A  tudósok  következő  találkozója  a  „Túl  a  redukcionizmuson”  címet  kapta.  Mindez  azonban  csak  semmire  nem  vezető  vitákat  eredményezett  a  problémákat  gondosan  elemző  tudósok,  és  olyan  emberek  között,  akik  kétségbeesetten próbálták megvédeni az evolúciós elméleteket az ellentmondó bizonyítékok  egyre növekedő hegyei ellen.    Az első holdraszállás (1969). Az 1950‐es évekre a tudósok képesek voltak kiszámolni, hogy  ha a Hold több billió éves lenne, akkor több mérföld vastag por kellene, hogy borítsa azt. Ez  annak a ténynek köszönhető, ahogy *R.A. Lyttleton magyarázza, hogy a holdfelszín közvetlen  napsugárzásnak van kitéve, így erős ibolyántúli és röntgensugárzás fokozatosan roncsolja a  sziklák  felületi  rétegét,  porrá  koptatva  azt,  mintegy  néhány  ezredmilliméter  kopási  sebességet eredményezve évente. 5‐10 billió év alatt ez a kopás 32‐97 km vastag porréteget  képezne (*R.A. Lyttleton, idézve: R. Wysong, Creation‐Evolution Controversy, p. 175).  Emiatt a NASA először egy ember nélküli leszállóegységet küldött a holdra, amely felfedezte,  hogy  alig  van  por  a  Hold  felszínén.  Ennek  ellenére  Neil  Amstrong  attól  tartott,  hogy  ő  és  Edwin  Aldrin  megfulladhat,  amikor  landolnak.  Mivel  azonban  a  Hold  fiatal,  semmi  problémájuk  nem  akadt.  1969.  július  20‐ai  holdraszállásuk  alkalmával  átlagosan  1.91  cm  vastag  porréteget  találtak  a  Holdon.  Ez  a  porréteg  6000‐8000  éves  kornak  felelne  meg  (amennyiben 10000 évente 2,54 cm kopási sebességgel számolunk).  *Isaac  Asimov  első,  1958‐ban  publikált  cikkében  azt  jósolta,  hogy  az  első  Holdon  landoló  rakéta dicstelenül elsüllyed majd a porban, és minden utasa elpusztul (a cikk említve: *Isaac  Asimov, Asimov on Science: A Thirthy Year Retrospective, 1989, pp. xvi‐xvii).    Csontleletek (1971). Az 1971 végéig megtalált összes Australopithecus lelet listájából kiadtak  egy  könyvet,  amely  tartalmazta  „félig  majom,  félig  ember  ősünk”  valamennyi  Afrikában  felfedezett csontját (*Time‐Life, The Missing Link, Vol. 2). Habár több mint 1400 mintát írtak  le, legtöbbjük alig több mint kicsiny csontdarab, vagy különálló fog. Egyetlen hiánytalan, egy  egyedtől  származó  csontváz  sem  létezik.  Amikor  csontdarabokra  találnak,  azok,  természetesen  úgy  forgathatók  és  illeszthetők  össze,  hogy  különféle  teremtményekhez  tartozókként  lehessen  őket  értelmezni,  amelyeknek  nagyon  eltérő  koponyája  és  állkapcsa  van. Napjainkig nem létezik igazi bizonyíték bármilyen nem humán ősünk létezésére. A 13.  fejezet  megmagyarázza,  miért  kérdőjelezik  meg,  vagy  utasítják  vissza  jó  hírű  tudósok  az  antropológusok számos felfedezését.    *Matthews  támadása  a  darwinizmus  ellen  (1971).  A  20.  század  későbbi  részében,  noha  a  tájékozatlan  nagyközönség  számára  továbbra  is  azt  állították,  hogy  az  evolúció  ügye  győzedelmes  és  bizonyított,  nehéz  volt  olyan  tudóst  találni,  aki  megvédte  volna  Darwin  elméletét a kollégái előtt. 1971‐ben *L. Harrison Matthews‐t, egy másik kiváló tudós kérték  fel,  hogy  új  bevezetőt  írjon  Darwin  A  Fajok  eredete  c.  könyvéhez  *Thompson  1956‐os  bevezetője  helyett,  amelyben  maró  gúnnyal  támadta  a  darwinizmust.  Bevezetőjében  *Matthews  azt  írta,  hogy  *Thompson  Darwin  elleni  támadásai  „válasz  nélkül  maradtak”. 

31  Matthews aztán továbblépett, és még több leleplező tényt sorolt fel (*L. Harrison Matthews,  Introduction  to  Charles  Darwin,  Origin  of  the  Species,  1971  edition).  Nagyon  nehéz  időket  élhet meg az evolúciós elmélet, ha a könyvkiadók nem tudnak olyan, jó hírű tudóst találni,  aki az elmélet alapvető tanításait vagy annak megalapítóját becsülni tudná.    A Nizzai Szimpózium (1972). A korai 1970‐es évekre már nem csak a biológiai evolucionisták  voltak komoly zavarban, hanem a kozmológusok (az asztronómiai evolucionisták) is. A Nizzai  szimpóziumot  a  beteljesített  célkitűzések  megállapítása,  és  az  ismeretlen  dolgok  számba  vétele  céljával  rendezték  1972‐ben.  A  megválaszolatlan  kérdések  a  külső  űr  evolúciójának  valamennyi  aspektusát  tartalmazták!  (A  név‐és  tárgymutatóban  „Nizza”  cikk  alatt  számos  ilyen  kérdést  felsorol  a  könyv.)  Hogyan  formálták  magukat  a  hidrogénfelhők  csillagokká?  Hogyan  változott  a  feltételezett  Big  Bang‐ből  eredő  lineáris  impulzusmomentum  szögmomentummá, és hogyan kezdett keringeni? Hogyan képződtek a bolygók és holdjaik?  A  teljes  lista  riasztóan  hosszú.  Évekkel  ezután,  az  asztronómusok  a  mai  napig  nem  tudnak  választ adni egyetlen alapvető evolúciós problémára sem (Review of the Nice Symposium, in  R.E. Kofahl and K.L. Segraves, The Creatin Explanation, pp. 141‐143).    Teremtéskutatásért Intézet (1972). Ebben az évben alapították meg Henry Morris és társai a  Teremtéskutatásért  Intézetet  (Institute  for  Creation  Research,  ICR).  Azóta  a  Kaliforniai  El  Cajon‐ban található Intézet a világ vezető evolúcióellenes szervezetévé vált.    A  Reményteljes  Szörnyeteg  visszatérése  (1972).  *Stephen  Jay  Gould,  a  Harvard  Egyetem  nagyhírű  paleontológusa,  *Nules  Eldredge,  a  New  York‐i  Amerikai  Természettudományi  Múzeum  vezető  paleontológusa,  és  *Steven  M.  Stanley,  a  John  Hopkins  Egyetemről  arra  jutottak,  hogy  feltámasztják  *Richard  Goldsmith  „reményteljes  szörnyeteg”‐elméletét,  és  javasolják,  hogy  az  evolucionista  tudósok  közössége  ezt  tartsa  a  fajok  közötti  változás  egyetlen lehetséges mechanizmusának.  Először  *Gould  és  *Eldridge  élesztették  fel  az  elméletet  egy  óvatos  tudományos  közleményben 1972‐ben (Punctated Equilibria: An Alternative to Phyletic Gradualism, 1972),  de egészen 1977‐ig tartott, míg Gould egy cikke végül újra középpontba állította azt („Return  of  the  Hopeful  Monsters,”  in  Natural  History,  June‐July,  1977).  Az  evolucionisták  egyre  növekvő  frusztrációja  amiatt,  hogy  képtelenek  a  természetes  szelekció,  vagy  a  mutációk  révén  akár  a  legkisebb  bizonyítékot  szolgáltatni  a  fajok  közötti  evolúcióra,  végül  számos  tudóst  arra  vitt  az  1980‐as  években,  hogy  efféle,  megdöbbentően  nevetséges  elmélet  felé  forduljon, amely szerint 50 ezer évente előnyös mutációk milliói egyszerre fordulnak elő egy  hím és egy nőstény élőlényben, amelyek egymás közelében élnek, és az ezáltal létrejövő pár  egy új faj első példányait alkotja.    Polgárok  és  szülők  közvélemény  kutatása  (1973).  Egy  1346  háztartást  érintő  közvélemény  kutatás szerint a megkérdezettek 89%‐a szerint a teremtést oktatni kellene a közoktatásban.  Egy másik, 1995 otthonban végzett felmérés szerint, 84% mondta, hogy az evolúcióval együtt  a teremtésre vonatkozó tudományos bizonyítékokat is be kellene mutatni („A Comparison of  Students Studying…Two Models”, in Decade of Creation, 1981, pp. 55‐56).    Dudley  radioaktív  kormeghatározási  kutatásai  (1975).  Az  üledékes  kőzetek  uránium,  rádium, thórium és más radioaktív bomlási sorokon alapuló kormeghatározása a „többmilló  éves”  dátumok  súlyos  alapja  volt.  Azonban  számos  kutatási  eredmény  ismételten 

32  megmutatta,  hogy  ezek  a  módszerek  egyáltalán  nem  megbízhatóak  (erről  jóval  részletesebben  olvashat  a  6.  Pontatlan  kormeghatározási  módszerek  fejezetben).  *H.  C.  Dudley,  egy  ezek  közül  a  kutatók  közül  felfedezte,  hogy  nyomás,  hő,  elektromos  és  mágnesen terek, a monomolekuláris rétegeken alkalmazott erőhatás, stb. segítségével képes  megváltoztatni  mintegy  14  különböző  radioaktív  izotóp  bomlási  sebességét.  Ez  megdöbbentő  bonyodalmakat  okoz.  A  rétegek  ugyanis  nagy  nyomás  alatt  feküdtek  és  a  minták nagyban különbözhettek a hőmérséklet és egyéb változások tekintetében.    *Leakey  lábnyomai  (1977).  A  20.  század  során  számos  alkalommal  találtak  emberi  lábnyomokat  állítólagos  ősi  rétegekben,  olykor  dinoszaurusz  nyomokkal  együtt.  Ebben  a  fejezetben  csak  néhány  példát  említünk  (a  többit  lásd  a  13.  Ősember  c.  fejezetben).  Körülbelül  1977‐ben  *Mary  Leakey  az  Afrikai  Laetoli‐ban,  mintegy  48  km‐rel  délre  Olduvai  Gorge‐tól emberi lábnyomokat talált egy rétegben, amelyet az evolucionisták közel 4 millió  évesre  becsültek  korábban.  Azonban  ezek  a  lábnyomok  teljesen  megegyeztek  a  mai  emberével. Ezek és más hasonló leletek komolyan cáfolják az evolúciós elméletet, különösen  azok,  amelyek  esetében  dinoszaurusz  nyomokat  találtak  az  emberi  nyomokkal  együtt.  A  dinoszauruszokról azt állítják, hogy valamikor 65 és 135 millió ével ezelőtti időszakban éltek,  míg  az  ember  állítólag  jóval  később  jelent  meg  (National  Geographic,  April  1979;  Science  News, February 9, 1980).    A Plesiosaurus felfedezése (1977). A tudósok évtizedekig vitatták, vajon felfedezik‐e valaha  egy  „kihalt”  dinoszaurusz  élő  példányát.  Végül  1977  áprilisában  egy  japán  halászhajó  hálójába egy 1814 kg súlyú, 10 méter hosszú teremtmény akadt Új Zéland keleti partjainál. A  fedélzeten  tartózkodó  kvalifikált  zoológus  lefényképezte  és  gondosan  megvizsgálta  az  állatot, és megállapította, hogy valóban egy plesiosaurus, egy tengeri dinoszaurusz, amelyről  azt  feltételezték,  hogy  100  millió  éve  kihalt.  Annyira  felvillanyozódtak,  hogy  tudományos  cikkeket  közöltek  és  postabélyeget  adtak  ki  a  felfedezésről.  A  nyugati  tudósok  azonban,  felismerve,  hogy  ez  az  élőlény  cáfolja  a  fosszília,  ill.  rétegelméletüket,  azt  állították,  hogy  mindössze egy fóka volt. Nyugaton csaknem teljes hírzárlat volt ezzel kapcsolatban, néhány  publikáció kivételével (*The New York Times, July 24, 1977; Nature, July 28, 1977). (További  adatokat a 12. Fosszíliák és rétegek c. fejezetben lehet találni, képekért lsd. a weblapunkat.)    A  kínai  írásjelek  magyarázata  (1979).  A  kínai  az  egyik  legrégebbi  írott,  ma  is  létező  nyelv.  Minden egyes írásjele több különböző szó kombinációjából áll össze. C. H. Kang és Ethel R.  Nelson kiterjedt kutatásokat folytatott a kínai írásjelek területén, és felfedezték, hogy azok  magukba foglalják a teremtés, az édenkert, Ádám és Éva elbukása, és az özönvíz történetét.  Például a „csónak” szó két másik, a „nyolc” és a „hajó” szavakból épül fel26. A „kísértő” szó az  „ördög”,  „elfed”  és  „fa”  szavakból  áll27.  A  14.  Az  özönvíz  hatásai  c.  fejezet  számos  további  példát  is  említ,  néhányukat  képekkel  is  illusztrálva  (C.  H.  Kang  and  Ethel  R.  Nelson,  The  Discovery  of  Genesis:  How  the  Truths  of  Genesis  Were  Found  Hidden  in  the  Chinese  Language, 1979).  26

  Az  özönvíz  történetét  a  Bibliában  Mózes  első  könyve  (avagy  Teremtés)  6‐10.  fejezetében  olvashatjuk.  E  szerint nyolc ember (Noé, feleségével, három fiával, és azok feleségeivel) menekült meg egy hajóban az akkori  földfelszínt elpusztító világméretű özönvíz elől. (a ford.) 27  A Biblia szerint a sátán kígyó képében hazudott Évának, hogy rávegye az első emberpárt, hogy egyenek a jó  és  a  gonosz  tudás  fájának  gyümölcséből,  amit  Isten  megtiltott  nekik.  Ezután  vették  észre,  hogy  meztelenek,  melyet fügefaleveleket magukra aggatva igyekeztek elfedni. Mózes első könyve, 3. fejezet. (a ford.)

33    Egyetemisták  közvéleménykutatása  (1979).  Az  Ohio  állambeli  Bowling  Green  Állami  Egyetem  diákjai  körében  végzett  felmérés  szerint  a  biológia  órákat  látogató  graduális  és  a  posztgraduális hallgatók egyaránt, elsöprő többséggel támogatták az evolúció és a teremtés  együttes oktatását az iskolákban. A graduális hallgatók 91%‐ban, a posztgraduális hallgatók  71.8%‐ban helyezkedtek erre az álláspontra (Jerry Bergman, „Attitude of University Students  toward the Teaching of Creation and Evolution in the Schools”, Origins, Vol. 6, 1979, pp. 64‐ 66).    A  polisztrát28  rejtély  megoldása  (1980).  A  szénbányákban  gyakran  találnak  függőleges  pozíciójukban  álló  (polisztrát),  mintegy  3‐10  méter  hosszú  fatörzseket.  Azonban  a  szénrétegekről azt feltételezzük, hogy évmilliók alatt alakultak ki. Hogyan kerülnek beléjük a  függőleges  törzsek?  1980  májusában,  a  Mount  St.  Helens  vulkán  kitörése  után  a  közeli  Szellem  tó  (Spirit  Lake)  vizsgálata  során  megannyi  függőleges  állapotban  a  tó  mélyére  süllyedt  fatörzsre  találtak.  Az  özönvíz  során  az  ilyen  fatörzseket  feltehetően  gyorsan  körülvehette és betemethette az üledék (*Edward L. Hold, „Upright Trunks of Neocalamites  from the Upper Triassic,” Journal of Geology, 55:511‐513, 1947; Steven A. Austin, „Mount St.  Helens and Catastrophism” in Impact, July 1986, pp. 1‐3).    Sunderland  interjúi  a  szakértőkkel  (1980‐1981).  Luther  Sunderland  egy  éven  keresztül,  tudtukkal  és  beleegyezésükkel  magnószalagra  vett  interjúkat  készített  hárommal  a  legfontosabb  paleontológusok  közül,  akik  a  bolygó  feltárt  fosszíliáinak  legalább  50%‐át  kitevő, az elmúlt 150 év valamennyi alapvető fosszília‐felfedezését tartalmazó gyűjtemények  felelősei voltak. Úgy találta, hogy egyikük sem tudott egyetlen hiányzó láncszemet, egyetlen  a rendes fajok közötti átmeneti fajt megnevezni (L. D. Sunderland, Darwin’s Enigma, p. 89).  Átmeneti  fajok  ugyanis  nem  léteznek.  További  információk  a  12.  Fosszíliák  és  rétegek  c.  fejezetben.    Chicago‐i  Evolúció  Konferencia  (1980).  Míg  az  újságok,  népszerű  magazinok,  és  iskolai  tankönyvek úgy festették le az evolúciós elméletet, mint amit alapvetően és tudományosan,  számos  különböző  úton  igazoltak,  az  evolucionista  tudósok  valójában  elbátortalanodtak.  Ismerték az igazságot. A Svájci, Wistar és Alpbach találkozók világosan megmutatták, hogy ők  húzták  a  rövidebbet.  Mindazonáltal  egy  újabb  eredménytelen  erőfeszítésként  1980  októberében  újra  összeült  a  világ  160  vezető  evolúciós  tudósa,  ezúttal  a  Chicago‐i  Egyetemen.  Röviden  szólva  verbális  bombatámadás  történt.  Az  evolúciót  cáfoló  tények  bemutatására  dühös  visszavágások  és  sértések  hullottak  vissza  válaszul.  A  következő  havi  Newsweek  (November  3,  1980)  azt  jelentette,  hogy  az  evolucionisták  nagy  többsége  egyetértett abban, hogy még a neodarwini mechanizmus (a mutációval működő természetes  szelekció)  sem  tekinthető  többé  tudományosan  igazoltnak  vagy  tarthatónak.  Sem  az  élőlények  eredete  sem  a  sokfélesége  nem  magyarázható  az  evolúciós  elmélettel  (*Roger  Lewin, „Evolutionary Theory Under Fire, „ in Science, November 21, 1980; *G.R. Taylor, Great  Evolution  mystery,  1983,  p.  55).  Miért  mondják  a  mai  napig  a  nyilvánosságnak,  hogy  az 

28

  A  „polisztrát”  szó  több  réteget  jelent.  A  függőlegesen  álló  fatörzsek  esetében  a  fejfájást  az  okozza  az  evolucionistáknak,  hogy  azok  „különböző  földtörténeti  korokból”  származó  rétegeket  hidalnak  át.  Létük  ellentmond a lassú, évezredeken és évmilliókon át tartó rétegződés elméletének, jól beleillik azonban a rövid  idő alatt, az özönvíz során létrejövő üledékes rétegek kialakulásának elméletébe. (a ford.)

34  evolúciós elmélet alapvetően igazolt, és minden tudós hisz benne, amikor valójában mindkét  állítás távol áll az igazságtól?    New  York‐i  Evolúció  Konferencia  (1981).  A  következő  évben  egy  másik  fontos  találkozót  tartottak,  ezúttal  New  York‐ban  az  Amerikai  Természettudományi  Múzeumban.  *Colin  Patterson  a  Britt  Természettudományi  Múzeum  szenior  paleontológusa  felolvasott  egy  cikket, amelyben kinyilvánította, hogy az evolúció „kifejezetten tudásellenes”, és hozzátette,  hogy „egész életemben balek voltam, mert az evolúciót kinyilatkoztatott igazságnak vettem”.   Mondta mindezt úgy, hogy Patterson a felelős a fosszilis minták millióiért, és igen jól ismeri  az egész gyűjteményt. A válságot kommentálva egy másik tudós, *Michael Ruse írta, hogy az  egyre  növekvő  számú  kritikus  között  számos,  „a  legmagasabb  intellektuális  igazolással”  rendelkező személy is található (*Michael Ruse, „Darwin’s Theory: An Excercise in Science,”  in New Scienist, June 25, 1981, P. 828).    Pánspermia  (1981).  Az  evolucionista  tudósok  kétségbeesett  és  zavarodott  jajveszékelése  közepette  a  20.  század  egyik  leghíresebb  tudósa,  egy  Nobel  díjas  kutató,  új  elmélettel  állt  elő.  1981‐ben  *Francis  Crick,  a  DNS  szerkezetének  egyik  felfedezője,  kiadott  egy  könyvet,  amelyben azt állította, hogy „irányított pánspermia” hozta létre az életet a Földön. Eszerint  az  elmélet  szerint  egy  másik  bolygóról  származó  emberek  rakétát  küldtek  a  földre  élőlényekkel a fedélzetén, hogy benépesítsék a bolygónkat. Crick beismerte, hogy ez nem ad  magyarázatot  az  összes  növényi  és  állati  fajunk  létrejöttére.  A  szállítás  problémáját  sem  magyarázta  meg.  Mindehhez  a  külső  űr  hidegében  tett  évszázados  utazásra  lett  volna  szükség. Ez az elmélet egy kétségbeesett, kapkodó erőfeszítés volt arra, hogy megoldásként  szolgáljon  a  kérdésre,  hogy  honnan  származnak  az  élőlények,  egy  olyan  kirakós  játékra,  amelyet tudósok ezrei 150 évnyi szorgalmas munkával még mindig nem képesek megoldani.  A pánspermia elméletét végül alig egy‐két értelmiségi fogadta el29.    Cambridge‐i  Evolúciós  Konferencia  (1984).  A  megoldásra  áhítozó  kétségbeesésben  egy  1984‐ben  a  Cambridge‐i  Egyetemen  tartott  szeminárium  *Stephen  Gould  „reményteljes  szörnyeteg” elméletét (amely szerint egy gyík tojásából egyszer csak egy madár kelt volna ki)  vitatta meg. Ugyancsak a találkozó témája volt *Karl Popper tudományról alkotott elmélete.  Popper  a  tudományfilozófia  vezető  szaktekintélye  volt.  Álláspontja  szerint  egy  elméletnek  tesztelhetőnek  kell  lennie.  Az  evolúció  természetesen  nem  felel  meg  a  teszten.  (Lsd.  37.  A  történelem filozófiája fejezetet a honlapunkon.)    Második  mechanizmusváltás  (1980‐as  évek).  A  kimondottan  tudománytalan  „reményteljes  szörnyeteg”  elmélet,  amelyet  *Richard  Goldschmidt  az  1930‐as  években  javasolt  teljesen  29

  A  pánspermia  elmélete  különböző  formában  ma  is  fel‐felbukkan,  elsősorban  a  sci‐fi  és  az  UFO  tárgykört  taglaló fórumok iszamos határvidékein. Lényege, hogy, mivel az élet kialakulása a rendelkezésre álló adatok, és  a feltételezett földtörténeti korszakok nem elegendően hosszú volta miatt nem történhetett meg itt a Földön,  ezért  a  fajokat,  vagy  legalábbis  azok  őseit  földönkívüli,  intelligens  lények  hozták  ide  valamilyen  céllal.  Egyes  elképzelések szerint a Föld bolygó ezen lények kísérleti biológiai telepe, ahol a különböző klónjaikat tesztelik. Ez  az  elmélet  megkerüli  azt  a  problémát,  hogy  a  feltételezett  földönkívüliek  hogyan  jöttek  létre.  Más  részről  tartalmazhatja az igazság magvait is, abban az értelemben, hogy az életet valóban egy külső intelligencia, Isten  hozta létre a földön. Épp így a földönkívüliek létezése is igazolható bizonyos értelemben, hiszen Isten számos  teremtménye valóban nem földi lény, tehát jogosan tekinthető földönkívülinek. A látható megjelenésük (legyen  szó  akár  angyalokról,  akár  démonokról  vagy  más  lényekről)  feltehetően  igen  ijesztő,  földönkívüli  képzeteket  keltene az emberekben. A Biblia szerint erre volt, és úgy tűnik lesz is példa a világtörténelemben. (a ford.)

35  megdöbbentette  az  evolucionista  világot.  Azonban  ahogy  múltak  az  évek,  és  mind  a  természetes  szelekcióval,  mind  a  mutációkkal,  mint  a  fajok  közti  átmenet  lehetséges  mechanizmusaival  szemben  hegynyi  bizonyíték  került  a  felszínre,  a  szakértők  frusztrálttá  váltak. Nem maradt más lehetőség, mint a hirtelen, csodálatos, „millió mutáció” elmélete, a  minden  50 000  évben  bekövetkező  előnyös  változások,  amelyeket  *Gould,  *Stanley  és  társaik  egyre  inkább  sürgettek.  Ahogy  az  asztronómusok  20  évvel  korábban  kétségbeesésükben  a  Big  Bang  elméletet  fogadták  el  a  rendezett  galaktikus  rendszerekből  álló  univerzum  magyarázatául,  úgy  most  a  biológiai  evolucionisták  is  továbbléptek  saját  evolúciós  águkon.  A  genetikusok,  biológusok  és  paleontológusok  felismerték,  hogy  egy  faj  kifejlődése  egy  másikból  másképp  lehetetlen  volna.  Az  evolucionisták  reménytelen  kétségbeesésükben végül egy elképzelt „reményteljes szörnyeteghez” menekültek.    Válaszok  a  Teremtésben  (1980‐as  évek).  A  Válaszok  a  Teremtésben  (Answers  in  Genesis)  kreacionista  szervezetet,  amely  ma  a  Kentucky  állambeli  Florence‐ben  található,  Ken  Ham  indította.  A  szervezet  gyorsan  az  evolúciós  tévedések  leleplezésének  hatalmas  szócsövévé  vált  az  egyetemi  campus‐okon  és  másutt  tartott  találkozókon.  Minden  ma  munkálkodó  kreacionista szervezetre igazából száznak kéne jutnia. Miért ne indítanál te magad egyet?    *Halton C. Arp mellőzése (1983). Mint vezető asztronómus és az 1980‐as években a Csendes  Óceáni Csillagászati Társaság (Astronomical Society of the Pacific) elnöke, Arp több mint 30  évet  töltött  kutatással,  beleértve  a  Palomar  és  Mount  Wilson  Observatóriumokban  felhasznált  kiterjedt  kutatási  időt.  Több  mint  80  csoport  több  mint  260  galaxisát  tanulmányozta, és táblázatba foglalt 24 fő galaxist és 38 disszonáns vöröseltolódás‐párt, és  még  ennél  is  többet  tevékenykedett.  A  kutatásai  világosan  megcáfolták  a  vöröseltolódás  elméletét,  amely  a  háttérsugárzás  együtt  alkotta  azt  a  mankót,  amelyre  támaszkodva  az  evolucionisták  a  Big  Bang‐et  védelmezték  (*Halton  Arp,  Quasars,  Redshifts  and  Controversies,  1987,  p.  5;  és  még  számos  tudományos  cikk).  Miután  megfenyegették  az  Egyesült  Államok  obszervatóriumaiból  való  kizárással,  amennyiben  nem  hagyja  abba  a  Big  Bang‐et  alátámasztó  két  alappillér  egyikének  rombolását,  Arp  visszalépett.  Néhány  kiváló  csillagász,  köztük  *Geoffrey  Burbidge,  a  hírneves  asztrofizikus  szenvedélyesen  könyörgött,  hogy  mindenki  legyen  nyitott,  de  nem  sok  sikerrel.  1983‐ban  a  Caltech  teleszkóp  kiutalási  bizottsága  úgy  döntött,  hogy  Arp  kutatási  iránya  nem  érdemel  támogatást,  és  nem  biztosítottak  számára  többé  időt  a  Mount  Wilson  és  Palomar  Obszervatóriumokban.  Visszautasítva, hogy politikailag elfogadható kutatásba kezdhessen elhagyta a Caltech‐et, és  a  München‐i  Max  Planck  Intézetbe  távozott,  ahol  folytatta  ötletei  kivitelezését.  Erre  a  hirtelen és méltatlan eltávolításra utalva Burbidge később azt írta: „Egyetlen általam ismert  valamirevaló  tudós,  beleértve  számos  Arp  téziseit  hevesen  ellenző  asztronómust,  sem  gondolja, hogy igazságot szolgáltattak az ügyben.” (*Time‐Life, Cosmic Mysteries (1990), pp.  67‐68)    Az  Orce‐i  ember  leleplezése  (1984).  Borzongató  hírek!  Félig  majom  őseink  legalább  egy  példányát  találták  meg  Spanyolország  Andalúzia  régiójában.  A  paleontológusok  kiváló  csoportja  által  a  „legrégebbi  európai  ember”‐ként  azonosított  lelet  azonnal  a  címlapokra  került,  ahogy  számos  meghívót  küldtek  ki  az  egész  kontinens  tudósainak  egy  találkozóra,  ahol  tudományos  előadásokat  tarthatnak  a  dologról.  Ezután  azonban  párizsi  kutatók  felfedezték, hogy a lelet egy négyhónapos szamár koponyadarabja volt. A spanyol hivatalos 

36  szerveknek  mintegy  500  levelet  kellett  pánikszerű  sebességgel  elküldeni,  hogy  töröljék  a  találkozót („Ass Taken for Man,” *London Daily Telegraph, May 14, 1984).    Az Archeopteryx leleplezése (1985). Habár soha nem találtak egyetlen fajok közti „hiányzó  láncszemet”  (amely  félig  az  egyik,  félig  a  másik  faj  tagja  lenne),  egyszer  felfedeztek  valami  ehhez  hasonlót.  Ahogy  korábban  említettük,  1861‐ben  egy  fosszilizálódott  tollat  találtak  a  Solnhofen‐i  mészkőüledékben,  Németországban  (közel  Eichstatt‐hoz).  Ez  értékes  felfedezésnek minősült, mivel, a jelentés szerint, egy késő Jura kori rétegből származott, és  nem gondolták, hogy akkoriban madarak éltek volna. Hamarosan egy másik fosszíliát kínáltak  eladásra  (és  mindig  ugyanazon  kőfejtő  tulajdonosa).  Egy  madár  volt,  tollakkal,  nyak  és  fej  nélkül.  A  British  Museum  sokat  fizetett  érte.  Aztán  1877‐ben  egy  újabb  madarat  kínáltak  eladásra, és úgy látszott, mintha piciny dinoszauruszfeje lenne. 1985‐ben hat vezető tudós,  köztük  *Fred  Hoyle  vizsgálták  meg  a  fosszíliát,  és  megállapították,  hogy  csalásról  van  szó.  Részleteket lásd a 17. Evolúciós vitrin fejzetben.    Az  Arkansas‐i  Teremtés  per  (1981).  1981  decemberében  az  Arkansas  állambeli  Little  Rock  Szövetségi Kerületi Bíróságán William Overton bíró elnökölt egy perben, amely hivatott volt  eldönteni, vajon Arkansas Állam helyet biztosíthat‐e a teremtésről alkotott elképzeléseknek  az állami iskolai tankönyvekben. A 200 fős tárgyalóterem tömve volt riporterekkel. Az ACLU  több  mint  50  ügyvédje  és  jogi  segítője  dolgozott  az  ügyön.  Ezzel  szemben  az  Arkansasi  Államügyész  hivatala  mindössze  három  ügyvédét  áldozta  az  ügynek.  Az  ACLU  egy  tanúja  *Francisco  J.  Ayala  azt  vallotta,  hogy  az  élőlények  porból  és  vízből  való  származása,  habár  megtörtént,  nem  volt  az  evolúció  része!  Ez  szépen  kivonta  az  evolucionista  puzzle‐t  a  bírósági perből. Akárhogy is, a felperesek sokféle ügyeskedése és téves állítása alapján a bíró  Arkansas Állam ellen döntött. Ismert tény, hogy az ACLU valamennyi állam törvényhozását,  amely  mindkét  nézet  számára  egyenlő  időt  biztosító  törvény  megalkotását  fontolgatta,  megfenyegette, hogy egy jól megszervezett „majom pert” varr a nyakukba, ahogy 1925‐ben  a  Tenesse‐beli  Daytonban  is  tették.  Az  evolucionisták  sosem  védik  meg  tudományos  tényekkel  az  álláspontjukat,  mivel  nem  rendelkeznek  ilyesmivel.  Ehelyett  gúnyolódást  és  pereskedést  alkalmaznak  (Norman  Geisler,  The  Creator  and  the  Courtroom,  1982;  Robert  Gentry, Creation’s Tiny Mistery 1986).    A radioaktív holdudvar megcáfolja az olvadt Föld elméletet (1986). Robert V. Gentry évekig  kutatta  a  gránit  radiogyűrűit,  végül  1982‐ben  eltávolították  az  Oak  Ridge  Kutatólaboratóriumból,  mert  Arkansas  Állam  védelmében  tanúskodott  a  fent  említett  perben. Ezután többévi kutatási eredményeit és szakcikkeit egy könyv formájában jelentette  meg  (Creation’s  Tiny  Mistery,  1986).  Röviden:  billió  és  billió  polónium  21830  okozta  radioholdudvar  található  a  gránitban,  azonban  minden  ilyen  gyűrű  kevesebb,  mint  3  perc  alatt  keletkezett.  Nincs  rá  mód,  hogy  ezek  a  gyűrűk  bejussanak  a  gránitba,  miután  az  kialakult,  azonban  a  gránitnak  szilárdnak  kellett  lennie,  amikor  a  gyűrűk  kialakultak.  Ez  azt  jelenti,  hogy  a  gránit  kevesebb,  mint  3  perc  alatt  vált  szilárddá.  Mivel  a  gránit  valamennyi  kontinens alatt fekvő alapkőzet, lehetetlen, hogy a Föld valaha egy olvadt tömeg lett volna,  ahogy  azt  az  evolucionisták  feltételezik.  Meglehetősen  érdekes,  hogy  a  gránit  megolvasztható,  azonban  lehűlvén  rhyolittá  szilárdul  vissza,  és  soha  többé  nem  lesz  belőle  gránit. Lsd. a 3. A Föld eredete c. fejezetet további információkért. A honlapunkon egy teljes  tanulmány található ebben a témában.  30

 A Polónium 218‐as tömegszámú, radioaktív izotópja. (a ford.)

37    Biológiatanárok közvélemény kutatása (1988). A Texasi Egyetem által végzett közvélemény  kutatás  tanúsága  szerint  a  400  megkérdezett  középiskolai  biológiatanár  30%‐a  a  bibliai  teremtésben hisz, és csak 19%‐uk hisz az evolúcióban (Waco Tribune‐Herald, September 11,  1988).    Csernobil  (1986)  egy  másik  evolucionista  paradicsom.  Mivel  manapság  úgy  vélik,  hogy  a  mutációk  az  előnyös  evolúciós  változás  vezető  okai,  a  nagymértékű  sugárzás,  amit  az  emberek  1986.  április  26‐án  szenvedtek  nagy  előnnyel  kellett  volna,  hogy  járjon  számukra  mutációkat kiváltó hatásai miatt. Erősebbnek, egészségesebbnek kéne lenniük, továbbfejlett  szervekkel,  és  magasabb  létformájú  gyermekeket  kellene  nemzeniük.  Azonban  nem  ez  történt. A tudósok jól tudják, hogy már Marie Curie és lánya is a sugárzással való munkájuk  miatt  haltak  meg.  A  mutációk  károsodást  és  halált  okoznak,  sosem  evolúciós  változást  (*Isaac Asimov, Asimov’s New Guide to Science, 1984, pp. 691‐692).        „Mindig  tudtam,  milyen  kevéssé  szeretném,  ha  bizonyítanom  kéne  a  szerves  evolúciót  egy  törvényszéken.”  *Errol  White,  Proceedings  of  the  Linnean  Society  London  (1966)  [egy  ichtyológus (halszakértő) 1988‐ban írt üzenetében Londoni Linné társaság találkozója előtt.]    „Kétlem,  hogy  akadna  bárki  a  tudományos  közösségben,  aki  meg  tudna  birkózni  a  [kreacionista] érvek teljes tárházával egy seregnyi szakterületi konzultáns segítsége nélkül.”  *David  M.  Raup,  „Gelogy  and  Creation,”  Bulletin  of  the  Field  Museum  of  Natural  Historym  Vol. 54, March 1983, p. 18.        Az evolúció nem képes erre    A mallee madár az Ausztrál sivatagban él. Májusban vagy júniusban a hím madár karmaival  egy  gödröt  ás  a  homokba,  éppen  megfelelő  méretűt:  körülbelül  90  cm  mélyet  és  180  cm  hosszút.  Ezután  növényi  részekkel  tölti  meg  a  gödröt,  amelyek  rothadni  kezdenek,  és  felmelegítik  azt.  A  madár  türelmesen  vár  az  esőkre,  amelyek  tovább,  38°C  fölé  növelik  a  hőmérsékletet  a  gödör  alján.  A  madár  megvárja,  amíg  a  hőmérséklet  visszahűl  33°C‐ra.  Amikor elérte a megfelelő értéket, odahívja a párját, aki 30 napon keresztül naponta 1 tojást  rak, aztán továbbáll. Ezután a hím betakarja a tojásokat homokkal, és folyamatosan ellenőrzi  a  hőmérsékletet  a  hihetetlen  hőmérő  csőrével  7  héten  keresztül.  Nem  hagyja,  hogy  a  hőmérséklet  egy  fokkal  is  feljebb  emelkedjen,  vagy  lejjebb  süllyedjen.  Ha  este  lehűl,  több  homokot halmoz a tojások fölé, ha napközben túlhevülnének, szétteríti a homokot. Kikelési  időkor a csibék feltörik a tojásaikat, és kiássák magukat a mintegy 60 centis homok alól! A  felszínre  érve  mindegyikük  képes  repülni  és  önálló  életet  élni.  Sem  a  hím,  sem  a  nőstény  madár nem biztosít semmilyen további gondoskodást, vagy oktatást a csibéknek. És amikor  felnőnek, ugyanazt teszik, amit a szüleik tettek.