„Everybody knows your name But they don’t know who you are But to them it’s just the same Yeah, you’re just another name” Lifehouse – Just Another Name Ahol fény van… Myka már lassan négy hete feküdt kórházban, amikor az orvosok végre közölték vele, hogy hazamehet. Ugyan nagy megkönnyebbülés volt számára, hogy maga mögött hagyhatja a fertőtlenítőszagú folyosókat és kórtermeket, a meredten bámuló betegeket és látogatókat, az érthetetlen szakkifejezésekkel kommunikáló ápolókat; az emlékektől viszont így sem szabadulhatott meg. Szabadidejében, amikor épp nem kellett utólagos vizsgálatokra vagy gyógyszeres kezelésekre járnia, otthon feküdt a kanapén, zenét hallgatott és próbálta kizárni a külvilágot. Kényszerítette magát, hogy visszagondoljon az elmúlt négy hónapra, az akkori boldog és felhőtlen időszakra. Olyan távolinak tűnt minden, hogy igencsak nehezére esett felidézni a történteket, de mégis úgy érezte, muszáj rájönnie, mi vezetett idáig. Myka világéletében arról álmodott, hogy egy szép napon majd híres modell lesz belőle, így amikor az egyik meghallgatáson hosszas próbálkozások után végre őt választották egy neves ügynökség új reklámarcának, szinte túlcsordult benne az öröm. Nagyon sokáig küzdött keményen azért, hogy önerőből, a tehetsége segítségével érjen el sikereket, nem pedig protekcióval vagy nagyobb összegű adományok felajánlásával, ahogy rengetegen mások kerültek be a show bizniszbe. Tudta ugyan, hogy puszta elszántsággal és akaraterővel nehezen és lassan valósíthatja csak meg az álmait, ám úgy tartotta, ezzel a módszerrel jóval tartósabb karrierre számíthat. Na nem mintha a külsején múlott volna, hogy csak ilyen hosszú idő elteltével került céljával testközelbe. Mire betöltötte a tizenhármat, magassága már elérte az egy méter hetvenet, aztán egymásfél év leforgása alatt nőtt még hozzá nyolc-tíz centit. Habár az arcát nem lehetett kifejezetten szépnek nevezni, de karakteres volt, könnyen megjegyezhető, és az az élénk tekintet mindig magára vonzotta a pillantásokat. Bőrét és haját gondosan ápolta, emellett az alakjára is nagyon odafigyelt, részben egy személyi edző, részben szigorú étrend segítségével. Így tehát ő volt a tökéletes modelljelölt, rendkívüli céltudatossággal és önfegyelemmel megáldva. Hogy sokáig mégsem állt szándékában senkinek se felfedezni őt, azt annak a számlájára írta, hogy nem feltételezték róla, lesz benne elég akarat ahhoz, hogy ne omoljon össze a nyomás alatt. Ezért érzett most olyan hatalmas hálát, amiért az ügynökség belé vetette a bizalmát. A mellé kirendelt menedzser, Abigail Bennett tapasztalt volt és szigorú, ennek ellenére roppant kedvesen bánt Mykával, amolyan pótanya lett számára. Még a névváltoztatást is ő javasolta. – Nos, kedvesem, mit gondolsz? – kérdezte nem sokkal azután, hogy kiválasztották Mykát a több száz jelentkező közül. – Nem ártana keresni neked egy művésznevet, főleg mivel még csak gimnazista vagy. És ez, hogy Maria Hendricks… egy kicsit közönséges, nem gondolod? – És mit javasol? – érdeklődött a lány, s próbálta nem nehezményezni, hogy menedzsere leszólta a nevét, amit még a szülei adtak neki. Ráadásul az Abigail Bennett sem volt épp túl különleges. – Valami olyasmire gondoltam, ami könnyen megjegyezhető, de mégis jól cseng. És persze nem ártana illenie a személyiségedhez. Nincs valami beceneved esetleg? – Nincs – válaszolta Maria tömören, s közben lebiggyesztette az ajkát. – De amikor egy időben még régen blogot írtam, a Mykát használtam. Ez megfelelne? – Hm, nem is rossz – bólogatott Abigail elgondolkodva. – Azt hiszem, akkor ezt meg is beszéltük. Így lett tehát Myka a kis Maria Hendricksből, s ezzel be is indult a gépezet. Érkezett a sok-sok felkérés, címlapfotózás, tévés szereplés, s minden sarkon riporterek és újságírók hadai várakoztak, hogy interjút készítsenek a sztárvilág újonnan felkapott üdvöskéjével, értelmetlen kérdéseket szegeztek neki, hogy aztán szavait kiforgatva megcsinálják a nagy sztorit, s persze mindennek
elengedhetetlen kellékei voltak a lesifotósok, akik csak azt lesték, mikor kerül kompromittáló helyzetbe a fiatal modell. Nagy csalódottságukra azonban Myka mintaszerűen kezelte a hirtelen jött hírnevet. Nem szállt a fejébe a siker, nem hozta nyilvánosságra a magánéletét, és nem keveredett rossz társaságba. Mindössze annyi hibát követett el, hogy túlságosan megbízott mindenkiben, aki barátkozó szándékkal közeledett felé. E mögött pedig a lehető legegyszerűbb, legnyilvánvalóbb ok húzódott. Myka ugyanis eddigi élete során soha nem tudott igazán elmélyült kapcsolatokat kialakítani másokkal. Az iskolában a lányok csak addig barátkoztak vele, míg meg nem tapasztalták, mennyivel népszerűbb náluk a fiúk körében. Ebből következett, hogy többé már házibulikba se hívták meg, kiközösítették, a háta mögött pedig gonosz megjegyzésekkel illették, amelyek közt talán még az anorexiás ribanc minősült a legenyhébb kifejezésnek. Myka gyorsan megtanulta, hogy az a legegyszerűbb, ha figyelmen kívül hagyja a sértéseket, és közömbösen tudomásul veszi, hogy a többiek soha nem fognak repesni a boldogságtól, valahányszor az ő társaságát kell élvezniük. Tökéletesen tisztában volt vele ugyan, hogy a lányok általánosságban véve csak féltékenyek rá, s még ha vannak is köztük olyanok, akik tisztelték az akaraterejét, és ha közelebbről megismerték volna, talán megváltozik a róla alkotott véleményük – ám Mykának nem állt szándékában ráerőltetni magát másokra, ráadásul a többszöri csalódás elvette a kedvét a további próbálkozástól. Ezért hát nem is csoda, hogy minden elővigyázatosságról megfeledkezett, amikor végre barátokra lelt. Valószínűleg most azért lehetett könnyebb dolga, mert túlnyomórészt modellkörökben forgott és egyéb sztárjelöltek társaságában tartózkodott, ahol nem nézték ki az életstílusa és a külseje miatt. Myka a sok új ismerős közül három emberrel került igazán szoros kapcsolatba. Ott volt mindjárt a szintén modell Becky, egy gyönyörű és okos lány, aztán a cserfes szőkeség Layla, aki ugyanolyan nagy elánnal tudott lelkesedni, mint letargiába zuhanni, végezetül pedig egy erősen introvertált srác, Aaron, akit találó és fanyar megnyilvánulásai miatt mindenki kedvelt. A négyesfogat gyakran járt el együtt szórakozni, de csak szolidan, kerülve a feltűnést. Néha-néha mások is hozzájuk csapódtak, de többnyire maguk voltak. Ha minden elővigyázatosságuk ellenére mégis felismerték őket, a lehetőségekhez mérten próbálták diszkréten kezelni a helyzetet, kiosztottak pár autogramot és elbeszélgettek a rajongókkal. Myka azt tapasztalta, azzal, hogy híres lett, a lányok, akik régebben csak sértegették, most epekedve várják, hogy rájuk is szakítson az idejéből. Kissé furcsállta ezt a hirtelen váltást, de nem foglalkozott vele sokat, inkább ő is úgy viselkedett, mintha a múlt meg se történt volna. – Szerintem nőként élni a sztárvilágban nem egy hálás feladat – jegyezte meg Myka egy nap, amikor a többiekkel éppen az ügynökség társalgójában várták a vacsorát. – Jaja, szerintem se – vágott közbe Layla izgatottan, örülve a lehetőségnek, hogy újfent hangoztathatja véleményét. – A rajongók általában csak és kizárólag tinilányokból tevődnek össze, ők pedig csak a pasikat csípik. Ránk meg féltékenyek, mert sikeresebbek vagyunk. Ha pedig eleinte mégis bírják a csajokat is, valami miatt úgyis megutálják őket. Például azért, mert szívük bálványával kezdenek kavarni. És akkor jön a ribancozás, a gyűlölködő szervezetek alakítása, satöbbi, satöbbi… – Milyen igaz! – szólalt meg Aaron gunyorosan. – Tökéletesen lefestetted a női lélek silányságát. – Layla felháborodott arccal szóra nyitotta a száját, de Aaron még folytatta. – Nekem ebből annyi jött le, hogy a nők ott tesznek keresztbe egymásnak, ahol csak tudnak. Ráadásul ahelyett, hogy egyenesen kimondanák a véleményüket, inkább a háta mögött próbálják befeketíteni a másikat. Néhány szintén ott tartózkodó srác helyeslően nevetve nyilvánította ki tetszését. – Azt akkor sem tagadhatod, hogy a nőknek sokkal többet kell gürizniük a sikerért – makacskodott tovább Layla. – Főleg, ha nincs protekciójuk vagy pénzük – tette hozzá finoman Becky. – Küzdhetsz akármennyit az elismerésért, a végeredmény minden esetben ugyanaz – sóhajtott Aaron, és ujjával elrévedve körmintákat kezdett rajzolgatni farmerjára. – Ha be is jutsz a sztárvilágba, annak is megvan a maga árnyoldala, amire fel kell készülnöd. Itt mindenki ismeri a
neved, de senki nem tudja, ki vagy valójában. De az ő számukra ez a két dolog egy és ugyanaz. Itt nem lehetsz más, csak egy újabb név a sok közül. – Szóval azt mondod – kezdte Myka lassan, próbálván megemészteni a hallottakat –, hogy a rajongóknak édes mindegy, ki vagy te? Úgy gondolják, ha már találkoztak a neveddel és olvastak rólad pár meg nem erősített információt, akkor már ismernek is? – Pontosan – hagyta rá Aaron egykedvűen, majd többet nem is fűzött hozzá, csak elmélyülten tanulmányozta a kezeit. A többiek tudták, ilyenkor nem érdemes zavarni, mert egyrészt úgyse figyelne rájuk, másrészt ezekben az esetekben, amikor magába fordult, valamiféle regenerálódás folyt le benne, miután túl sokat beszélt egyhuzamban. Myka magában még sokáig gondolkozott az elhangzottakon. Úgy érezte, ez valamicskét megmagyarázza azoknak a lányoknak a viselkedését, de továbbra is zavarta a dolog, akárhogy szeretett is volna túllépni rajta. Még aznap este újra összefutott Beckyvel a társalgóban. A lány éppen olvasott, de amikor Myka leült mellé, félretette a könyvet. – Még mindig azon agyalsz, amit Aaron mondott korábban? – kérdezte kedvesen, megértő mosollyal az arcán. – Nyugi, ő sem tudta még kiheverni a nagy szentbeszédet. Azóta is alszik – intett állával a szemközti kanapé felé. Myka kényszeredetten felnevetett, de arca rögvest felöltötte a korábbi gondterhelt ábrázatot. Becky rápillantott, majd egy sóhaj kíséretében komolyra fordította a szót. – Figyelj, én tudom, hogy az ember eleinte nem szívesen hiszi ezt el, de az tény, hogy a rajongók nem sokat vesződnek azzal, hogy alaposabban megismerjenek. Nekik csak az számít, amit nyújtasz, arra pedig magasról tesznek, hogy mi minden van mögötted. Becky keserű hangon fejezte be. Köztudott volt róla, mennyire büszke rá, hogy saját erejéből emelkedett ki a szegény körülmények közül és hagyta maga mögött az állandó nélkülözést. Modelltársaiban ez mélységes tiszteletet ébresztett, ahogy Mykában is, ám mint azt már annyian ecsetelték, a rajongókat nem ez érdekelte, hanem csak a végeredmény. – Sajnálom – motyogta Myka esetlenül, mert nem igazán tudta, mit lenne most helyénvaló mondani, de úgy érezte, valamit muszáj. – Ugyan mit? – nézett rá Becky mosolyogva. – Mindenkinek vannak küzdelmek az életében, olyan időszakok, amiket legszívesebben gyökerestül tépne ki, de minél keményebben próbálkozik, annál jobban bevésődnek az emlékezetébe. Neked is, ugye? Myka bizonytalanul bólintott. Erről a pár hónapról nem beszélt szívesen, mert egyáltalán nem volt rá büszke. De most, Becky biztató mosolya hatására felengedett, s megnyílt a lány előtt. – Két éve történt – fogott bele, minden egyes szót alaposan átgondolva. – Beteg lettem. Anorexia és bulimia egyszerre. Súlyos eset, kórházba is kerültem vele. Talán a stressz váltotta ki, vagy csak egyszerűbbnek tűnt, mint állandóan diétázni. Akár önértékelési zavarok miatt is lehetett. De mindegy is, mert meggyógyultam. És soha többé nem fogok visszaesni. – Nos, akkor mindkettőnknek megvan a maga nagy győzelme – nevetett fel Becky, s most már Myka is sokkal jobban érezte magát. Nyugodt lelkiállapota azonban nem bizonyult tartósnak. Két nappal később a legnagyobb bulvárlapok öles betűkkel hozták le a címlapon, hogy Myka, a modellvilág új üdvöskéje anorexiás és bulimiás. Oldalakon keresztül taglalták, hogy mekkora csalódás ez a sztárt eddig tisztelő rajongóknak, és hogy a lány rossz példát képvisel, ráadásul most már mindenki biztosra veheti, hogy az a hatalmas önfegyelem csupán téves híresztelés volt. Minden elképzelhető pletykarovat ezzel foglalkozott. – Ezt egyszerűen nem tudom elhinni – csapta le az asztalra Abigail Bennett a Bingo! Star egyik példányát. – Maria, magyarázatot várok. – Ilyenek a pletykalapok – válaszolt Myka a tőle telhető legnyugodtabb hangon. – A botrányokból építkeznek. Próbálgatják a hírességek kitartását, kíváncsiak, meddig bírják. Összeírnak róluk mindenféle alaptalan marhaságot. Többnyire csak találgatnak, de néha megesik, hogy beletrafálnak. – Maria, ha beteg vagy, miért nem szóltál róla?
– Elismerem, hogy voltak gondjaim. De meggyógyultam, és soha többé nem fog előfordulni. – El kellett volna mondanod – szólt szigorúan Abigail. – Szerinted ezek után hogy bízom majd meg benned? – Ez a dolog már lezárult! – kiáltotta Myka ingerülten. – Nem arról van szó, hogy kitudódott, hanem hogy a sajtó pont eltalálta! Innentől ez már nem az én hibám! – Beszéltél róla bárkinek? – Csak Beckynek – vont vállat Myka. – Miért, most mire gondol? – Az jutott eszembe, hogy valaki kiszivárogtatta – mondta Abigail töprengve. – De most már megnyugodtam. Beckyben meg lehet bízni, ő nem árulhatta el senkinek. Túl lelkiismeretes ahhoz, hogy ilyet tegyen, és ő is eleget küzdött már, ezért nem lenne képes mást így kiszolgáltatni a sajtónak. Ő megérti, mit jelent, ha valakit megpróbálnak besározni, úgyhogy nem kívánná ezt senkinek, főleg nem egy barátjának. Hamarosan minden visszatért a megszokott kerékvágásba. Myka tette a dolgát, ahogy eddig is, s nem hagyta, hogy a pletykák megzavarják a napirendjét. A nagy bumm fokozatosan elhalt. Időnként még a fülébe jutottak rosszindulatú megjegyzések, de Myka ezekről tudomást sem vett. Egyik este még egy tévéshow-ban is megcáfolta a kész tényként kezelt állítások valóságtartalmát, s a műsort országszerte sugározták. Abigail Bennett rendkívül elégedett volt a lány teljesítményével, amit nem is felejtett el közölni vele. – Remekül dolgoztál, Maria – dicsérte meg szereplése után. – Csak így tovább. Myka pedig újra elemében volt. Sorra járt a fotózásokra, részt vett a különböző estélyeken, s nem omlott össze a teher alatt. Kitartott, ahogy mindig is tette. Menedzsere tanácsára megpályázott egy szerepet egy újonnan bejutott énekes videoklipjében, amitől mindenki nagy sikereket remélt. Mikor aztán jóváhagyták a jelentkezését és beválogatták, úgy érezte, ez lesz élete nagy lehetősége bebizonyítani, hogy többre képes a modellkedésnél. – Sikerült, megcsináltam! – újságolta el boldogan barátainak a nagy hírt. – Szerepelni fogok a klipben! – Ez csodálatos, gratulálok – mosolygott Becky elnézően. – Képzeld, Beckyt is beválogatták! – kotyogott közbe Layla. – Én most lecsúsztam róla, de legközelebb nekem lesz szerencsém. – Komolyan? Ez fantasztikus! – lelkendezett Myka, majd hevesen átölelte Beckyt. – Tök izig, hogy együtt fogunk dolgozni! Már alig várom! Hé, nem megyünk el valahova megünnepelni? – Ne haragudj, de ma nem alkalmas – mondta Becky bocsánatkérően. – Majd időt szakítunk rá, ha megcsináltuk a munkát, jó? Nem mintha babonás lennék, de azért ne igyunk előre a medve bőrére. Azzal felállt, és otthagyta a többieket. Myka töprengve nézett utána. – Mintha ő nem lelkesedne annyira – jegyezte meg kissé csalódottan. – Ugyan, hova gondolsz? – kiáltott fel Layla a tőle megszokott nagy hévvel. – Annyi az egész, hogy fáradt. Az utóbbi időben egy kicsit túlhajtotta magát. Myka hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a munkába. A videoklipben ő játszotta azt a lányt, akihez Dougie, az énekes dala szólt, mely szerint ők ketten tökéletesen kiegészítik egymást, és egész eddigi életükben a másikat keresték, és a sok viszontagság után végre találkozott a pillantásuk, és egyből érezték, hogy ez szerelem, mindent elsöprő, tündérmesébe illő szerelem. Myka egész hamar megtalálta az összhangot a sráccal, s bár magát a szöveget kissé nyálasnak, a zenét pedig túl mainstreamnek ítélte, azért örült, hogy egy viszonylag vidámabb hangvételű forgatókönyv szerint dolgoztak, s nem kellett azonnal egy jaj-de-fáááj-hogy-elhagytááál alapötletre épülő kesergős-szakítós történetet eljátszania, mert véleménye szerint egy szerelmi csalódást sokkal nehezebb lett volna hitelesen alakítani. A felvételek többnyire remekül sikerültek. A rendező, a producer és a menedzserek nem győztek ódákat zengedezni a szereplők alakításának színvonaláról, büszkeséggel töltötte el őket a fiatalok elkötelezettsége. Csak az utolsó jelenettel nem boldogultak a világért sem. Ebben a részben léptek oda egymáshoz a szerelmesek, hogy egy forró ölelésben egyesüljön a szívük, és bebizonyítsák a körülöttük lévőknek, hogy ha ők ketten együtt vannak, semmi nem állhat az utukba. Ám ahogy
Myka és Dougie kinyújtotta a karját a másik felé, hirtelen mindketten lefagytak, az arcukról eltűnt a boldogságos kifejezés, s egy pillanat alatt félénkké és esetlenné vált minden mozdulatuk. – Állj, állj, állj, még mindig nem az igazi! – kiáltotta a rendező a sokadik alkalommal is, amikor nem találta megfelelőnek az alakítást. – Myka, nem értelek. És téged sem, Dougie. Eddig minden simán ment, tökéletes volt a játékotok. Nehogy már a főjelenet ne jöjjön össze! Na gyerünk, térjetek magatokhoz, megpróbáljuk újra! Ám az előzőekhez hasonlóan sem a következő, sem az utána következő, de még az öttel utána következő sem sikerült, bármilyen elkeseredetten is igyekeztek. Így hát a rendező kénytelen volt lefújni és másnapra halasztani a felvételt. – Jobb lesz, ha most hazamentek és átgondoljátok a dolgot – mondta mélyet sóhajtva. – Mi addig felvesszük azokat a jeleneteket, amikhez ti nem kelletek. Myka kissé csalódottan indult vissza az ügynökség épületébe. Útközben Abigail Bennett hasznosnak vélt tanácsokkal látta el, de ő oda se figyelt. Egyre csak azon járt az esze, miért nem tudtak összehozni egy egyszerű ölelést. Nem értette, mégis hogy volt ez könnyebb pár nappal ezelőtt, amikor ráadásul még alig ismerték egymást Dougie-val. A legkézenfekvőbb megoldást most is Becky tárta elé, miután később kiöntötte neki a lelkét. – Szerintem ti ketten egymásba szerettetek – közölte Mykával, akinek erre leesett az álla. – Ne nézz így rám, komolyan gondolom! Azt hiszem, a tudatalattid nem akarja a világ szeme elé tárni az érzéseidet, ezért blokkolsz le mindig, ezért leszel olyan merev és távolságtartó, valahányszor meg kéne ölelned. De emiatt ne aggódj túlzottan! – tette hozzá gyorsan, mikor látta, hogy Myka egyre rémültebb arcot vág. – Viselkedj természetesen, mert ha ős is ugyanúgy érez irántad, akkor minden tökéletesen rendben lesz. – Köszönöm – mosolyodott el Myka hálásan, s tényleg könnyebbnek is érezte a szívét. Nem sokkal azután, hogy Becky elvonult, Layla lépett be a szobába, nyomában Aaronnal. Körülnézett, majd széles vigyorral az arcán letelepedett Myka mellé. – Hallom, egész jól áll a forgatás. Mit gondolsz Dougie-ról? – Nagyon… jó fej – motyogta Myka, s mélyen elvörösödött, ahogy eszébe jutottak újonnan felfedezett érzelmei. Zavartan lesütötte a szemét. – Meg kedves. És hát… csak olyan… Abbahagyta, amikor Layla harsány kacagásban tört ki. – Szóval igaz! – nevetett, s közben majd’ leesett a kanapéról. – Tényleg belezúgtál! Jaj, Myka, olyan cuki vagy, amikor így elpirulsz! Beckynek annyira, de annyira igaza volt! – Becky mondta el neked? – komorodott el Myka hirtelen. – Jaj, hát persze, hiszen legjobb barátnők vagyunk! Nincs titkunk egymás előtt. Amit ő tud, azt én is tudom. – Úgy érted, minden mindent? Azt is, amit valaki megkér, hogy ne adja tovább egy harmadik személynek? – Általában – bólintott Layla kissé meglepetten. Folytatta volna, de ekkor hárman léptek be a társalgóba, s tekintetük azon nyomban Mykán állapodott meg. – Nocsak, nocsak, a mi kis üdvöskénk. – A lány hangja kellemetlenül affektáló volt, ahogy végigmérte Mykát. – Mondd csak, Dougie tényleg elvette a szüzességed? Persze nem is adhat lejjebb a mi fantasztikus új modellünknél. Fogadok, hogy neki is ez volt az első. Mesélj egy kicsit, Myka! Gyengéd volt? Fájt? És mikor tervezted, hogy világgá kürtölöd? Vagy inkább másra bíztad? Mert akkor jól döntöttél, ugyanis Becky már fűnek-fának elújságolta. Valószínűleg már csak a média nem tudja, de ne aggódj, nem fog sokáig tartani. Myka döbbenten hallgatta a lányt, s közben végig valamiféle kapaszkodót keresett, hogy az egész csak egy rosszmájú ugratás. Laylára nézett, de ő kerülte a tekintetét, elfordult tőle. Aaronra pillantott, aki szintén őt figyelte, de a szeméből csupán a megerősítést tudta kiolvasni, nem cáfolta meg az elhangzottakat. Érezte, ahogy megremeg az ajka, hogy könnyek homályosítják el látását, és hogy ne tűnjön még szánalmasabbnak ennél is, inkább felugrott és elrohant. A női mosdóban talált menedéket, bezárkózott egy fülkébe, s ott várta meg, hogy kissé lecsillapodjon. Megpróbálta hideg fejjel végiggondolni a dolgokat, de még Aaron tekintete ellenére is nehezére esett elhinnie mindazt, amit az a lány mondott neki. Végül arra jutott, hogy ezzel mindössze meg
akarták törni. Azt akarták elérni, hogy feladja és tegyen tönkre mindent, amit ezidáig felépített. De biztos volt benne, hogy ez nem sikerülhet nekik, ahhoz nagyobb kitartás kellett, mint az övé, Mykáé. Másnap már nem is gondolt az incidensre. Úgy döntött, ismét csak a munkájára fog koncentrálni. Most már sikerülnie kellett az utolsó jelenetnek, hogy megmutathassa a többieknek, nem roppant össze a pletykálkodás miatt. Úgy viselkedett, mintha mi se történt volna, s amikor Dougie odament hozzá, hogy üdvözölje, azt is természetes kedvességgel fogadta. – Hogy vagy, hercegnőm? – kérdezte a fiú, lazán a mondat végére csapva a pár napja bevezetett titulust. – Remekül – válaszolt Myka kis mosollyal. – Bár meg kell hagyni, bizonyára jobban lennék, ha tegnap este nem esküdött volna össze mindenki ellenem. – Féltékenyek az ügynökségnél? – Dougie arca kissé elsötétedett. – Mennyire komoly a dolog? – Maradjunk annyiban, hogy vannak, akiket most már nehezemre esik barátként kezelni. – És miről pletykáltak? – A… szerelmi életemről – pirult el Myka, s mikor Dougie kérdőn felvonta a szemöldökét, még jobban zavarba jött. – Rólad és rólam – fejezte be lesütött szemmel. – Ó… hát, ez… kissé… – Tudom, tudom, elég kínos. Tök ciki, hogy téged is belerángatnak. – Nem, én nem erre gondoltam – rázta meg a fejét Dougie. – Engem nem izgat, hogy mit pletykálnak rólad vagy… – itt ő is elpirult – vagy kettőnkről. Úgyhogy fel a fejjel! Búcsúzásképp nyomott még egy puszit a meglepetéstől szóhoz sem jutó Myka arcára, majd félszegen eloldalgott. Myka kővé dermedve bámult utána, miközben bensejében felbuzgott az energia, s tudta, hogy most már minden rendben lesz. Szeretett volna örömében sikítozva körbekörbe rohangálni, de mivel ezt méltóságán alulinak érezte, csak belépett a terembe, ahol a rendező osztogatta az utasításokat. Amikor meglátta Mykát, gyorsan elküldte, hogy próbálja fel az új ruhát, amit az egyik stylist tervezett neki. A lány engedelmesen az öltözők felé vette az irányt, de a folyosón valami megtorpanásra kényszerítette. A falnál ugyanis ott állt egymásba gabalyodva Dougie egy lánnyal, akiben Myka nem mást ismert fel, mint Beckyt. Léptei hallatán kibontakoztak az ölelésből, s felé fordultak. Dougie összezavarodott arccal bámult, és nagyon úgy festett, fogalma sincs, mi folyik itt. Becky ajka viszont diadalittas mosolyra húzódott, amitől Mykának borsózni kezdett a háta. Szóra nyitotta a száját, de hang nem jött ki a torkán. – Ugyan, mégis mire számítottál? – Becky kérdése úgy csattant, mint az ostor, és fájt, mintha valaki a szívét tépné ki. – Hogy bármelyik pasi majd téged választ, amikor engem is megkaphat? Na ne áltasd magad! Ne tégy úgy, mintha te annyira különleges lennél! Ugyanaz a senki maradsz, akármit is csinálsz! Azzal faképnél hagyta a másik kettőt, elviharzott, mielőtt még bármit utána szólhattak volna. – Myka, én… – fogott bele Dougie, de a lány belé fojtotta a szót. – Nem akarom hallani! – Kérlek, hall… – Azt mondtam, fogd be! – ordította Myka, majd berontott az öltözőjébe, és könnyekben tört ki. Megtörtént, amire a legkevésbé sem számított, hogy bekövetkezhet. Összeomlott. A sminkkel valahogy sikerült eltüntetni a sírás nyomait, de Myka lelkiállapotán még a csodás ruha sem segített. A feje zsongott a történtektől, Becky árulásától és kegyetlen szavaitól. Hallotta, hogy a rendező beszél hozzájuk, de a tudatáig nem jutott el belőle semmi. Úgy érezte, mintha nem is ő irányítaná a testét. Észrevette, ahogy a rendező int neki, s tett felé egy bizonytalan lépést. Aztán minden nagyon gyorsan történt. Hirtelen meghallotta, ahogy a körülötte állók kiabálnak és sikoltoznak, de előtte túl későn bontakozott ki a szavak értelme. Felnézett a plafonra, s ijedtében arrébb ugrott, de elbotlott a saját lábában, és már csak annyira maradt ideje, hogy karjával védelmezően eltakarja a fejét.
A fájdalom elemi erővel hasított a testébe, úgy érezte beleroppan. Tompán érzékelte, ahogy egy pillanat alatt megindul körülötte a nyüzsgés. Mindenki egyszerre kezdett rohanni, próbáltak úrrá lenni a káoszon. Úgy tűnt, hirtelen senki nem tudja, mi ilyenkor a teendő. Végül a rendező vette kézbe az irányítást. – Nyugodjanak meg! A pánik most nem segít! – Valaki azonnal hívja a mentőket! – Miért nem szedték már le róla azt az izét? – Igyekezzenek, a végén még megfullad! – Hívta már valaki a mentőket? – De mégis hogy a fenébe esett rá? Ezt maga Myka is nagyon szerette volna tudni. Vajon tényleg ennyire szerencsétlen? Vagy ez egyszerűen csak a büntetése volt, amiért hagyta, hogy egy múló fellángolás eltérítse a kitűzött céltól? Bármelyik legyen is az oka, most más sem járt a fejében, mint az elviselhetetlen fájdalom, és hogy túl fogja-e élni egyáltalán. Hirtelen eltűnt a hatalmas súly. Myka mély lélegzetet vett, de rögtön meg is bánta, mert a fájdalom ismét belenyilallt. Egyetlen porcikáját sem tudta mozdítani. Beszéltek hozzá, és amikor nem reagált, felemelték és hordágyra fektették. Valaki fölé hajolt, s Myka nagy nehezen felismerte benne Abigail Bennettet. Látta, ahogy mozog a szája, de a szavak elmosódtak, ahogy lassan a képek is. Elvesztette az eszméletét. Sípoló hangra tért magához, s hamarosan a kórház orrfacsaró szaga is megcsapta. Szemét jobbnak látta becsukni, mert a fény túl erős volt. Nem tudta, mennyi ideig lehetett eszméletlen, de most különösebben nem is érdekelte. Próbált leltárt készíteni az állapotáról, de az agya nem volt hajlandó együttműködni. A nagy erőlködés közepette kinyílt az ajtó, s Abigail Bennett jelent meg mögötte. Letelepedett Myka ágya mellé, és elkezdett csevegni valami teljesen másról, ám Myka közbevágott. Őt csak az érdekelte, mi történt. Abigail sóhajtott, majd belefogott. Azzal kezdte, hogy kilazult egy csavar az egyik világosítóállványon, az esett rá Mykára. A lába nem sérült, a felsőteste viszont nem úszta meg. Néhány bordatörés, a jobb karjában megrepedt egy csont, a bal válla ripityára zúzódott. Belső vérzése is volt, de istennek hála, a feje egyben maradt, még ha egy enyhébb agyrázkódást el is kellett szenvednie. – Még valami? – kérdezte Myka rekedten, amikor Abigail hirtelen elhallgatott. – A bal válladban az idegek is súlyosan sérültek – bökte ki végül némi habozás után. – Soha többé nem tudod majd használni a karodat. Myka szinte közömbösen vette tudomásul menedzsere szavait. – Most magamra hagyna, ha kérhetném? És Myka napjai így teltek a kórházban. Vizsgálatokról vizsgálatokra járt, s miután belső sérülései többé-kevésbé rendbe jöttek, már egyedül is kimehetett sétálni a kertbe. Szülei és menedzsere gyakran meglátogatták, s egy alkalommal, mikor egy padon ülve bámulta a halastavat, Becky is tiszteletét tette. – Nem akarlak látni – közölte Myka ellenségesen köszönés helyett. – Hát így kell üdvözölni egy régi barátot? – kérdezte Becky mézesmázosan. – Mit keresel itt? – Myka szinte köpte a szavakat. – Gondoltam, ez a legkevesebb, ha már így elintéztelek. – Becky hangja most már jéghideg volt. – Végtére is mindent megtettem, hogy ne legyen egy nyugodt perced sem. És azt a csavart is én lazítottam ki. – Miért is nem lepődöm meg? – sziszegte Myka dühösen. – Ha azért jöttél, hogy mindent szépen meggyónj, akkor elárulom, azzal kicsit elkéstél. – Nos, én csak tisztázni akartam a dolgokat. Bár lehet, hogy csak tudni szeretném, milyen érzés közölni veled, mennyire szánalmas is voltál. – Becky kissé felnevetett, s nem foglalkozott Myka izzó tekintetével. – Tudod egyáltalán, mikor néztelek ki magamnak? Azon a válogatón, amit te megnyertél, és aztán befutottál. Nagyon rosszul esett, hogy egy kis kezdő legyőzött. Ezért nem
sokkal később barátok lettünk. Olyan könnyű volt eljátszani a megértő társ szerepét! Pedig közben mennyire idegesítettél! Sokáig kellett színlelnem. Nyíltan nem támadhattam, mert Aaron rajtam tartotta a szemét. Patthelyzetbe kerültünk, hiszen ő sem figyelmeztethetett téged, úgyse hittél volna neki. Megbíztál bennem. Hihetetlen, hogy akkor se gyanítottál semmit, amikor kiadtam a sajtónak a titkodat. Myka mélyeket lélegzett, de még így sem tudta lecsillapítani magát. Csak hallgatott és várta a fejleményeket. – Nagy csalódást okoztál, amikor nem omlottál össze – biggyesztette le Becky az ajkát. Most már minden figyelme a történetre összpontosult. – Úgy tűnt, kárba veszett az a sok erőfeszítés. Aztán pedig megkaptad a főszerepet Dougie videoklipjében, én meg csak egy ugrabugráló háttértáncos lehettem. – Becky dühösen horkantott egyet. – El tudod te képzelni, milyen megalázó volt ez? Fogalmad sincs, ugye? Mint ahogy arról se, hogy terveltem ki az eltávolításodat. Olyan egyszerűen ment minden. Rávettem azt a balekot, hogy csavarja el a fejed. Azzal indokoltam, hogy úgy sokkal könnyebben fogsz együttműködni. Aztán meg neked is elültettem a bogarat a füledben, hogy egymásba szerettetek. – Beckynek egy pillanatra megfeszült az állkapcsa. – És aztán az a barom Dougie jól keresztülhúzta a számításaimat, amikor totál beléd habarodott. Mykának elkerekedett a szeme, ám Becky már annyira beleélte magát, hogy észre sem vette. – Igazából semmi különösebb dolgom nem volt, bár pár dolgon változtatnom kellett – folytatta. – Csak tovább kellett adnom Laylának, amit te mondtál el nekem, és máris tudta az egész ügynökség, Layla nagy szájának köszönhetően. De amikor másnap megint csak az az idegesítő magabiztosságod sütött belőled… Soha nem volt még ilyen kemény ellenfelem. Szegény Dougie olyan ártatlan és befolyásolható! Nem volt nagy ügy elcsábítani. És ahogy te pont abban a szent szúrásban megjelentél… Komolyan, a mennyekben éreztem magam. – Becky arcán átszellemült mosoly ragyogott fel. – Miután meg rád esett az állvány… Bevallom, az nem volt egy kellemes élmény, de hát a cél szentesíti az eszközt. Azt kell mondjam, azért még egész olcsón megúsztad. Örülhetsz, hogy legalább járni tudsz. Még egyszer végigmérte Mykát, majd indulni készült. – Ó, majd’ elfelejtettem! – fordult vissza ragyogó arccal. – Gondoltam, illene tudnod, hogy megkaptam a szerepedet. Kívánj sok szerencsét! Mykának ez volt az utolsó csepp a pohárban. Állapotát meghazudtoló fürgeséggel felpattant ültéből, és nyitott tenyérrel pofonvágta Beckyt. Az elkerekedett szemmel bámult Mykára, miközben vöröslő arcát tapogatta. – Te nem vagy normális! – tört ki belőle, s szeme megtelt könnyel, feltehetőleg a fájdalomtól. – Mi lesz, ha feldagad? – Ó, istenkém – szólalt meg Myka, s még ő maga is elcsodálkozott hangja nyugodtságán. – Tudod, valahogy nagyon nehezemre esik sajnálnom téged. Feldagadt az arcod? Semmi gond, Becky, teszünk rá jeget, és szebb lesz, mint új korában. Lebénult a fél karom? Sajnáljuk, Myka, búcsút mondhatsz az álmaidnak. Igazán nincs miért aggódnod. Az a fájdalom, amit te érzel, csupán töredéke annak, amit nekem kellett és kell most is elviselnem. – Méltóságteljesen megfordult és elindult a kórházépület felé, de egyszer még hátraszólt. – Remélem, soha többé nem keresztezzük egymás útját. És kéz- és lábtörést a forgatáshoz! Nekem bejött – azzal faképnél hagyta a kővé dermedt, leesett állú Beckyt. Mykát közel egy hónap múlva engedték haza. Otthon csak feküdt a nappali kanapéján, hangos zenét hallgatva próbált nem gondolni semmire. Most még a húga is békén hagyta, hadd pihenjen. Abigail Bennett elég gyakran meglátogatta, s egyik nap még Aaron is beugrott. A fiú jelenléte úgy meglepte Mykát, hogy depressziója alábbhagyott, a ezt követően már a lány emeleti szobájában beszélgettek. – Miért nem szóltál, hogy ne bízzak Beckyben? – szegezte a kérdést Aaronnak kertelés nélkül. – Talán hittél volna nekem? – vonta fel a szemöldökét a fiú. – Persze, hogy nem – ismerte be Myka. – De te meg se próbáltál figyelmeztetni. Ez olyan, mintha őt segítetted volna.
– Ne haragudj. Teljesen igazad van. Hülyeség, hogy nem tudtam volna mit tenni. Egyszerűen én csak ilyen konfliktuskerülő ember vagyok – mondta Aaron, majd sietve hozzátette. – Bocs, már megint mentegetőzni próbálok. De ez van. – Aaron – kezdte Myka fagyos hangon –, nekem ez a kis incidens a munkámba került, nem tűnt még fel? – De én mégis mit tehetnék? – pattant fel Aaron kétségbeesetten. Ahogy fel-alá járkált, folytatta. – Nem vágyom másra, minthogy visszaforgassam az időt, és kijavítsam, amit elcsesztem! De tisztában vagyok vele, hogy ez egy lehetetlen kérés. Láttam… – Itt hezitált egy kicsit, mielőtt folytatta. – Láttam, hogy miután otthagytad Beckyt a társalgóban… tudod, amikor beszéltél neki az anorexiádról… szóval miután elmentél, ő azonnal a telefonhoz nyúlt. Még most is… most is annyira szégyellem, hogy nem keltem föl, nem állítottam le… Hagytam, hogy megtegye. Még csak… meg se próbáltam – fejezte be lehorgasztott fejjel. – Ha most feloldozásra vársz, akkor rossz helyre jöttél. Annak a templomban a helye. – Myka Aaronra emelte a tekintetét. Úgy sütött belőle a keserű csalódottság, hogy a fiúnak összeszorult tőle a torka. – Amilyen intelligens és szellemes vagy, Aaron, annyira vagy képtelen a normális emberi kapcsolatokra. Mert ha valaki fontos számodra, habozás nélkül megpróbálod megvédeni. És most menj el, kérlek. Nem sokkal azután, hogy elküldte Aaront, Abigail Bennett érkezett látogatóba. – Maria, híreim vannak számodra – közölte Mykával a menedzsere. – Amint teljesen felépültél, az ügynökség tárt karokkal vár vissza. A továbbiakban is számítunk rád. Sok lehetőség rejlik még benned. – Maga meg miről beszél? – értetlenkedett Myka. – Nem kellek én már senkinek. – Na idefigyelj, Maria! – szólt rá szigorúan Abigail. – Nem azért feccöltünk beléd annyi energiát, hogy aztán feladd az egészet! Mint már említettem, sok kiaknázatlan lehetőség rejlik benned. Mostantól te képviselnéd az esélyegyenlőséget. Erőt adnál azoknak, akiket valamilyen okból kifolyólag hátrányosan megkülönböztetnek. Nagy feladat lenne a tied, ezzel együtt nagy felelősség is. De mi megbízunk benned, mert már így is elégszer bizonyítottál. – Miért pont én? Akárki elvállalna egy ilyen fontos szerepet. – Mi viszont nem adnánk oda akárkinek. Téged már ismerünk. Benne vagy a köztudatban. – Abigail nézte Myka reménytelen arccal, majd nagyot sóhajtott, és hangnemet váltott. – Én még emlékszem, ha te nem is, milyen elszántan küzdöttél a célod elérése érdekében. Maria, most meddig lennél képes elmenni, hogy valóra váltsd az álmodat? Megjátszanád magad a fontos emberek előtt? Félredobnád a saját érzéseidet a karrieredért? Átgázolnál másokon a siker érdekében? Ebben a világban keménynek kell lenned, Myka! – A lány figyelmét nem kerülte el, hogy Abigail most már nem eredeti nevén szólította. – Ha akár egy pillanatra is elgyengülsz, a rosszakaróid ki fogják használni. Errefelé senki nem ismeri az önzetlenség fogalmát; ha valaki kedves hozzád, azért mindig vár valamit cserébe. Biztos vagy benne, hogy végig tudod csinálni? – Abigail innentől már szelídebben folytatta. – Kérlek, csak akkor válaszolj, ha alaposan átgondoltál mindent. Ha most rávágod az igent, és utána mégis elbuksz, te leszel az, aki a legtöbbet veszít. Te fogsz a legnagyobbat zuhanni. Miután Abigail elköszönt, Myka első reakciója a dac volt. Köszöni szépen, ő már eleget szenvedett, többet nem kér belőle. Aztán szép lassan elkezdte végiggondolni, mindent alaposan megemésztett. Tudta, mennyire hálásnak kell lennie, amiért az ügynökség még így is hajlandó alkalmazni, de képtelen volt kiűzni a fejéből, hogy pusztán szánalomból teszik. Igyekezett felülemelkedni büszkeségén, és csak a jó oldalát nézni az ajánlatnak, ám így is napokba telt, mire felemelte a telefont és tárcsázta a menedzsere számát. – Halló? Igen, itt Myka – szólt bele. Nem tudta nem észrevenni, mennyire remegett a hangja. – Döntöttem. Nem adom fel. Küzdeni fogok.
……………VÉLEMÉNY …………………………………………………………………………………………………………………………..…………………………………………………………………………………………………………
Julie – Ahol fény van Az első dolog, ami feltűnt és egyben megfogott a novelládban az a rendkívül választékos nyelvezet volt. Minden egyes szó a helyén volt, ahol csak tudtál, szinonimákat és rokon értelmű szavakat használtál, nem is tudom, szerepel-e egyáltalán kétszer ugyanaz a szó az írásodban. A sorokból süt az intelligencia és az olvasottság, ami szerintem nagyon fontos egy olyan személynél, aki maga is ír, hiszen hogyan lehetne anélkül jó történetet/könyvet/akármit írni, hogy te magad ne olvasnál jól megírt történeteket. Ilyen választékosan megírt leírások után általában azzal a hibával szoktam szembesülni, hogy az író képtelen elvonatkoztatni ettől, és a szereplők is ugyanebben a hangnemben és stílussal szólalnak meg, amitől lényegében nem válnak ki a történetből, és nem lesz saját karakterük - de te nem estél ebbe a hibába. Igazán nagyszerűen alkalmaztad a szereplők korának megfelelő beszédstílust, és bár konkrétan nem hangzik el, hogy hány évesek is ők, minden további nélkül lehet erre következtetni a „Jaja” „Tök ciki” és a „Totál beléd habarodott” megnyilvánulásokból, hogy csak egy párat említsek. Egyetlen egy dolog, pontosabban szó volt az, ami kicsit szúrta a szemem (talán te is sejted), ez a mainstream volt. Oké, oké, ez a szó mostanában nagyon divatos és sokszor használt, már már elcsépelt (vagy mondjam, hogy mainstream? ), de azért ha már magyar nyelvű a szöveg és helyettesíteni tudod más szóval a jelentését (és a szókincsedet látva nagyon is tudod), akkor inkább tégy úgy. (Főleg azért, mert én például tudtam, mit akarsz vele mondani, hiszen ismerem a szót, de ha olyan valaki olvassa a történetet, aki még nem hallott róla, akkor nagyon megakaszthatja az olvasásban, ami nem szerencsés.) Én még azért hiányoltam ebből a választékosan megírt szövegből egy kis játékosságot, egy kicsivel több stílust, (azt a kis pluszt, amitől a tiéd lesz, és ha máshol, máskor olvasom egy másik írásodat, rögtön rád ismerek) mert bár valóban egy szavam nem lehet az itt felmutatott szókincsre, valahol egy picit száraznak éreztem a szöveget. És nagyjából ennyi is volt a fekete-leves. Hatalmas, ordító nyelvtani hiba biztosan nincs a történetben, mert nem szúrta ki a szemem, de ilyen fogalmazás mellett őszintén szólva nem is kerestem igazán. A történetre rátérve, bevallom, ahogy haladtunk egyre jobban bele, az az érzésem támadt, hogy „jaj ne, nagyon szomorú leszek, ha egy teljesen sablonos történetet kapok ebben a gyönyörűen megírt formában”. A bonyodalmak kezdeténél (kiszivárogtatás) már sejtettem, hogy Becky lesz a ludas, még ha ezt szépen el is kendőzted a megbízhatóságára tett megjegyzésekkel, így őszintén tartottam a történet végétől. És bár valahol egy egészen kicsit valóban érezhető némi sablonosság (egy alapvetően jó lány és egy rosszat akaró „barátnő” konfliktusa egy mocskos világban), mégis, a párbeszédekkel, a korántsem sablonos, inkább nagyon életszerű és valós reakciókkal ezt olyannyira sikerült elfeledtetned velem, hogy a végére egyáltalán nem is éreztem ezt a sablont. Sokkal inkább éreztem azt, hogy igen, ez egy, a való világból kiragadott történet, valós karakterekkel, valós párbeszédekkel. Külön örültem, hogy az Aaron-os szál úgy zárult, ahogyan, és nem lett túlbonyolítva, nem volt már-már rózsaszín összeborulás és megbocsájtás – azt hiszem, az a beszélgetés és Maria ott tanúsított viselkedése tette számomra teljesen szimpatikussá és reálissá a történetet. Mert igen, ez valószínűleg így történt volna meg a valóságban. Maria/Myka karaktere igazán erős, igazán reprezentatív, és nagyon szépen épül a történet erre a kitartásra és az „emeld fel a fejed és csináld tovább” elvre. A mellékszereplők, bár novellához mérten kicsit sokan voltak, visszagondolva mégsem tűnik egyikük sem feleslegesnek. A végkifejlet ütős, mégsem erőltetett és ad egy kis szabadságot a továbbgondolásra, amit én személy szerint mindig is preferáltam. Ami talán még egy kis korrigálást igényelne, az a cím kifejtése a novellában, mert (gondolom én), az „Ahol fény van, ott árnyék is akad” motívumával játszadozol benne, de szerintem jobban ütne, és nagyobbat koppanna az olvasóban ez a „játék”, ha egy kicsit visszaköszönne a cím magyarázata a novellában is. Végül, de nem utolsó sorban a pályázatban kiírt feladat megoldására sem lehet semmilyen panaszom, a novellába tökéletesen illik a választott szöveg-részlet, mi több, szervesen kapcsolódik a mondanivalóhoz és
jókor fordul elő, jó helyen. Nagy piros pont. Összességében ez egy jó alapokra felépített, összeszedett és átgondolt történet, olyan választékos szókinccsel tálalva, ami igazán dicséretes. Szívből gratulálok Julie!
