A JOGSZOCIOLÓGIA KLASSZIKUS PROBLÉMÁI II. EUGEN EHRLICH ÉS A JOG PLURALITÁSA; AZ AMERIKAI REALISTA MOZGALOM – A JOG TÁRSADALMISÁGA ÉS KISZÁMÍTHATÓSÁGA; ROSCOE POUND ÉS A TÁRSADALMI MÉRNÖKÖSKÖDÉS ESZMÉJE EUGEN EHRLICH és a jog pluralitása A német nyelvű jogszociológia MAX WEBER melletti másik nagy alakja – tulajdonképpeni alapító atyja – EUGEN EHRLICH (1862-1922) volt. Ehrlich munkássága a XIX. század végén – XX. század elején elsősorban Németországban működő szabadjogi irányzathoz kapcsolódik, amely a nagy törvénykönyvek megjelenése után megjelenő „mechanikus” jogalkalmazás életszerűtlenségét kifogásolta. EHRLICH elméletének kidolgozását nagyban formálta karrierje alakulása. A bécsi tanulmányokat követően ugyanis a bukovinai szülővárosában, Czernowitzban kapott professzori kinevezést. Bukovina az Osztrák-Magyar Monarchia gazdaságilag fejletlen, periférikus része volt és polgári jogi viszonyait az osztrák polgári törvénykönyv szabályozta. EHRLICHnek feltűnt, hogy a ténylegesen ható helyi jog nagymértékben eltért attól, amit az osztrák kódex előírt. A bukovinai társadalmi kapcsolatokban tehát az osztrák szabályozási szisztémától eltérő szabályrendszer alakult ki a családi jog, az öröklési jog és a szerződési jog bizonyos területein. A „könyv joga” és az élő jog közötti eltérés ezért EHRLICH központi problémájának bizonyult. EHRLICH kutatásai eredményeként kétféle normát különböztetett meg egymástól:
a döntésre szolgáló normákat, amelyeket az állami szervek, mindenekelőtt a bíróságok alkalmaztak, illetve az élet valóságos kötelékeiből származó szabályokat, amelyek az élet olyan tényeiből fejlődtek ki, mint a család, a falusi közösségek, a gazdasági élet és így tovább.
A döntésnorma tehát EHRLICH tipizálásában utasítást jelent arra nézve, hogy a bíró vagy a hivatalnok (a mai fogalmaink szerinti közigazgatási jogalkalmazó) miként döntsön a jogvitákban. EHRLICH szerint azonban a jognak nem csak az a feladata, hogy lehetővé tegye a jogi jellegű konfliktusok eldöntését, hiszen a jog a társadalmi együttélésnek szervezetet, formát is ad. Ekként a jog legfontosabb része a szervezeti normák csoportja, amelyek formát adnak egy közösség életének. EHRLICH megfogalmazásában: „a jogviták eldöntésén túl a jognak egészen más céljai is vannak: valójában a jog a társadalmi szervezet alapja, (…) a társadalmi test csontváza.”1 EHRLICH elméletében kulcsszerepet játszanak az ún. „egyesületek” vagy egyesülések (Verbände). Ezeken szociológiai értelemben vett közösségeket értett, amelyek a különböző társadalmi igények kielégítésére fogják össze a személyeket és a feladatuknak megfelelő szervezettel rendelkeznek (ilyen egyesülésnek minősül a család, a rokonság, a nemzet, az állam, az egyház és a különböző gazdasági társulások).2 Az egyesületeknek feladataikból következően szabályozniuk is kell tagjaik magatartását. Az állam által alkotott jog hatástalansága azon alapul, hogy az állam nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben tud ilyen szervezeteket létrehozni és befolyásolni. Az állam irányítási feladatát ugyanis alapvetően 1
EHRLICH, EUGEN: Recht und Leben: Gesammelte Schriften zur Rechtstatsachenforschung und zur Freirechtslehre. Duncker und Humblot, Berlin, 1967, 178. p. 2 EHRLICH, EUGEN: Grundlege der Soziologie des Rechts. Duncker und Humblot, München–Leipzig, 1913, 182. p.
1
döntésnormákon keresztül próbálja meg ellátni, ami azért bizonyul hatástalan eszköznek, mert összeütközésbe kerülhet az egyesületek létéből eredő joggal. Másfelől az is lehetséges, hogy a szabályozás eredetileg helyesnek bizonyult, de a körülmények megváltozásával – amennyiben az újraszabályozás késik – anakronisztikussá, meghaladottá válik és az élő jog emiatt eltér ettől a normától. EHRLICH szerint az állam nem képes meghatározni a társadalmat, hiszen maga az állam is a társadalmi szervezet részét képezi. Ebben az interpretációban az állam is egy egyesületnek minősül, még ha speciális jogállású is. A jog szervezeti normáit végső soron az élet tényei határozzák meg, és az élő jog ezekből a tényekből vezet le szabályokat. EHRLICH nézete szerint az élő jog mindig érvényesül az állami joggal szemben. Az ehrlichi koncepcióban az állami jog ott kaphat helyet, ahol a társadalmi közösségeket és az azok által kialakított jogot védi a más közösségek beavatkozásától és általában véve az agressziótól. Ennek következtében állami feladat az e körben felmerült jogviták rendezése, azaz a bírósági fórumok fenntartása és a büntető hatalom érvényesítése. Ezen túlmenően állami jognak kell lennie az állami szervezet fenntartását szavatoló intézményeknek. Az adózás és a közigazgatás bizonyos területei tehát a fogalom erejénél fogva az állami jog hatókörébe tartoznak. Az élő jog elmélete ezért valójában a szűk értelemben vett magánjogra redukálódik. A másik probléma a döntésnorma szabályozási hatékonysága. Az állami jog eredendően hivatalnokjog, tehát utasítás az állam egy speciális helyzetű hivatalnokához arra nézve, hogy adott esetben hogyan kell döntenie. Azonban az állami jog, mint döntésnorma sem képes a megfelelő szabályozást ellátni, legyen bármilyen erős is az állam hivatali apparátusa. Az absztrakt törvényi tényállások – amelyeket a hivatalnokseregnek tehát alkalmaznia kell – ugyanis nem mindig tudják követni az élvet változásait, illetve sokszínűségét. A jog EHRLICh meglátása szerint tehát egy folytonosan alakuló és változó rendszer, amit a kodifikált, illetve az állami jog szükségtelenül megmerevít. Az állami jog azért titulálható merevnek, mert elszakad az élettől és nem elég rugalmas. Lehetetlen ugyanis egy központból az élet sokszínűségét regulálni. EHRLICH tanítása a maga idejében viszonylag korlátozott hatású volt, bár később jelentős szerepet játszott az ún. élőjog, vagy jogi népszokás kutatásának elméleti megalapozásában. Legjelentősebb munkája, a Grundlegung der Soziologie des Rechts (1913) az angolra történő lefordítást követően napjaink egyik legtöbbet idézett jogszociológiai munkájává vált. Az amerikai realista mozgalom – a jog társadalmisága és kiszámíthatósága A jog mibenléte és ehhez kapcsolódóan a jog értelmezése nem csak az európai, írott törvényeken alapuló jogrendszerekben okoz problémákat, de a common law világában is. A törvényeken alapuló jog terrénumából szemlélve a common law technikái felettébb érdekesnek bizonyulnak a nagyobb bírói szabadság miatt, de a jogértelmezés problémái, a jogalkalmazói hozzáállás kérdései a common law jogcsaládon belül is vitatott témák. Ezen a területen a jogszociológia szempontjából az amerikai realista mozgalom tanai érdemelnek kiemelt figyelmet. Az amerikai realizmust helyesebb mozgalomnak, mint iskolának nevezni, mert inkább meghatározott irányultságú gondolkodókat tömörített, mintsem egy jól körvonalazható módszertani és filozófiai ismertetőjegyekkel leírható tudományos irányzatot jelentett. 2
Az Egyesült Államokban a XX. század fordulóján megváltozott a közfelfogás a politikai élet területét illetően. Egyre többen gondolták úgy, hogy a hagyományos amerikai társadalmi rend fenntartása és a haladás jegyében messzemenő engedményeket kell tenni, különösen a munka világának. Úgy vélték, hogy a common law tradicionális szabályaival szemben inkább az állami beavatkozás révén lehet megvédeni a társadalmi status quót. A realisták figyelme emellett főként a bírói jogalkalmazásra terjedt ki, bírálva a hagyományos bírói szerepfelfogást. A jogi realizmus tehát a társadalmi beavatkozás eszméjét elfogadva létezett. Hangsúlyozta, hogy a jog állandóan változik annak érdekében, hogy a megbomló társadalmi egyensúlyt újra és újra korrigálja. Miközben sürgette és üdvözölte a közhatalmi intervenciót – különösen a trösztellenes törvényeket és a szociális törvényhozást –, az alapvető szerepet a bíróságoknak szánta a jogélet alakításában. A realista mozgalom reformernek bizonyult, de politikai hátterét az amerikai liberalizmus szolgáltatta, a szocialista eszmék távol álltak tőle. Az elmélet kidolgozása a realisták számára nem öncél, csak eszköz volt, mondván, minden elmélet annyit ér, amennyit segít megértetni a gyakorlat működéséből. Nem hittek abban, hogy egyetlen átfogó elmélettel meg lehetne magyarázni a jog alapvető kérdéseit, ugyanakkor elméleti érdeklődésük túlterjedt a jogon és a társadalomtudományokon is, hiszen az még a természettudományokat is átfogta. A realisták maguk is úgy tartották, hogy mozgalmuk nem közös elméleti alapokon nyugszik, hanem egy sajátos megközelítési módszeren, amely a következő pilléreken alapul:
a jogot a működését tekintve kell vizsgálni, a jogot a társadalmi célok eszközének kell tekinteni, a társadalom állandó változásban van, a hagyományos elméletet fenntartásokkal kell kezelni, illetve a jogszabályok nem írják le pontosan a joggyakorlatot.
A társadalmat alapvetően érdekvezéreltnek tekintették, amelyben a társadalmi torta nagysága adott és a különböző méretű szeletekért folyik a harc az érdekeiket követő egyének között. Ebben a felfogásban a jog tehát egy olyan mechanizmus, amely befolyásolja a javak elosztását. OLIWER WENDELL HOLMES A realista szemlélet elvi alapjait az amerikai pragmatista szemlélet képviselte OLIWER WENDELL HOLMES (1841-1935) tolmácsolásában. Az amerikai pragmatista filozófia szerint az emberi ész és értelem társadalmi folyamatok eredményeként alakul ki. Ezért a realisták számára a jog és annak megértése sem lehet objektív. Ez a sajátos filozófiai szemlélet könnyen tetten érhető a realisták gondolkodásvilágában, amikor például HOLMES a common law világának nem a logikát tartja, hanem a tapasztalatot. „A jog élete nem a logika, hanem maga a tapasztalat”3 – fogalmazott azóta híressé vált gondolatában. HOLMES ezen felfogásából következett, hogy csak az a jogász, bíró vagy ügyvéd felelhet meg hivatásának és töltheti be megfelelően társadalmi funkcióját, aki ismeri a jog történeti, társadalmi és gazdasági összefüggéseit, illetve képes 3
HOLMES, OLIWER WENDELL: The Common Law. Little, Brown and Company, Boston, 1881, 1. p.
3
ezeket az összefüggéseket a gyakorlatban is érvényesíteni. HOLMES tehát egyfajta elvárásként támasztotta a bíróságok felé a társadalomtudományok alkalmazását a valós érdekviszonyok megismerése végett. De egy kicsit többről is van szó ennél: a jog akkor érthető meg igazán, ha a jogon kívüli tényezőket is tanulmányozzuk. Ahogy egy másik bíró, HAND fogalmazott: „Bátorkodom azt hinni, hogy egy bíró számára, aki alkotmányossági kérdésekben dönt, legalább olyan fontos lehet valamilyen tudás ACTONtól, MAITLANDtől, THUKÜDIDÉSZtől, GIBBONtól, CARLYLE-tól és HOMÉROSZtól, DANTÉtól, SHAKESPEARE-től, MILTONtól és MACHIAVELLItől, MONTAIGNE-től, RABELAIS-tól és PLATÓNtól, BACONtől, HUME-tól, KANTtól, mint a tárgyra vonatkozó könyvek ismerete. Ilyen ügyekben ugyanis minden azon a szellemen múlik, ahogyan valaki az előtte lévő ügyhöz közelít. A szavak, amelyek alapján döntenie kell, üres kifejezések, amelyeket azzal tölt ki, amivel csak akar…”4 HOLMES mint az USA Legfelsőbb Bíróságának hosszú időt (1902-1932) szolgált bírája számtalan jelét adta e felfogásnak saját ítélkezésében. HOLMES a grandiózus kisebbségi vélemények szerzőjeként vált ismertté, aki a jogi problémák megközelítésében – főleg bírói működésének kezdeti szakaszában – gyakran került kisebbségbe. HOLMES elméletében markáns helyet foglal el a „rossz ember” hasonlata. Szerinte ugyanis a jogot a „rossz”, vagyis a mások kárára törekvő ember szemével érdemes vizsgálni, aki el akar menni addig a határig, amit a jog megenged és ennek érdekében a jog összes bizonytalanságát kihasználja. Ezért a helyes nézőpont a rossz, haszonleső ember szempontja, mert a jog ténylegesen így működik. A rossz embernek „húsbavágó érdeke” fűződik ahhoz, hogy előre láthassa, várhatóan miként jár el vele szemben az államhatalom, amennyiben adott – vélelmezhetően normasértő – módon cselekszik.5 HOLMES számára a jog mibenléte tehát ténykérdés: arra keresi a választ, hogy mekkora a valószínűsége valamely, a rossz ember számára negatív következmény beálltának. HOLMES szerint a jog, mivel emberek működtetik, ennek a természetnek a nyomát viseli magán, tehát hiba lenne a jogban logikát keresni, mert a jog világa a tapasztalat. Ennek megfelelően nem lehet előre jelezni a jogot egy adott ügy kapcsán, és így a jog nem más, mint prófécia: jóslás arra nézve, hogy adott magatartás tanúsítása esetén milyen következmények érik a cselekvőt a bíróság döntése révén, azaz arra nézve, hogy mit fog tenni a bíróság az adott ügyben.6 JEROME FRANK Az alapító HOLMES mellett a realista mozgalom egyik legtöbbet emlegetett alakja JEROME FRANK (1889-1957). FRANK a karrierje csúcsán szintén bíróvá lett és talán azért válhatott annyira közismertté, mert stílusát tekintve a realista mozgalom legérdekesebb alakjának bizonyult. Írásai olyakor provokatív címeket viseltek (például Emberi lények-e a bírák?), és ennek megfelelő tartalommal is rendelkeztek. Általában nagyfokú kétely jellemezte a jogtudomány álláspontjai iránt, sőt a jog és a bírói döntési folyamat szociológiai elemzésével szemben is komoly fenntartásai voltak. FRANK azt állította, hogy két, azonos szociológiai háttérrel rendelkező bíró sem feltétlenül hoz azonos döntést, mert nem biztos, hogy azonos módon állapítják meg a tényeket. Ezért hozhatta azt a verdiktet FRANK, hogy a
Idézi: JORDAN, CONSTANCE (ed.): Reason and Imagination. The Selected Correspondence of Learned Hand. Oxford University Press, Oxford, 2013, 324. p. 5 HOLMES, OLIWER WENDELL: The Path of the Law, in HOLMES, OLIWER WENDELL: Collected Legal Papers. Harcourt, Brace and Hoew, Inc., New York, 1920, pp. 167-202. at pp. 170-171. Magyarul ld. A jog ösvénye (Fordította Molnár András) http://jesz.ajk.elte.hu/oliver44.html (Letöltés: 2015. 02. 28.) 6 HOLMES: op. cit. (1920), pp. 168-169. 4
4
felsőbíróságok működésére koncentráló „jogszkeptikus” irányzat nem képes a jogalkalmazási folyamat modellezésére. FRANK szerint a tényállás megállapításának bizonytalansága önmagában kiszámíthatatlanná teszi a jogot, mert semmit sem számít, hogy ki határozza meg a szabályokat, ha megmarad a tényállás megállapításának szabadsága. Frank ezért tagadta az egyedi bírói ítéleten túlmenő, általánosan megfogalmazható jog létét. Bon motja szerint a jogszabály legfeljebb „fogadásnak” tekinthető egy jövőbeni bírói döntés várható kimenetelére nézve.7 A jog mindig kiszámíthatatlan, mert még a viszonylagosan statikus társadalmak sem tudtak egy örökkévaló szabályozást létrehozni. A társadalmi körülmények ugyanis állandóan változnak és a társadalmi igények változásait a jognak éppen a társadalom érdekében kell követnie. Ezért a jog változékonysága és ezáltal kiszámíthatatlansága is hasznos. A jog kiszámíthatósága, a jogbiztonság tehát mítosz, illúzió, hiszen a jog a társadalom életével folyamatosan változik. A jog pontosságára és kiszámíthatóságára vonatkozó igény valójában kielégíthetetlen, mivel az emberek nagyobb fokú állandóságra törekednek, mintsem az elérhető, vagy szükséges lenne. IUSTINIANUStól kezdődően azonban állandó törekvés figyelhető meg arra, hogy a jogot stabillá is kiszámíthatóvá tegyék. Igaz ugyan, hogy a jogbiztonság illúzió, de szükséges illúzió, mert az emberek többsége a jogban apapótlékot lát, azaz a jog az élet bizonytalan körülményei között olyan „megfellebbezhetetlen tekintély”, mint az apa a gyermek számára. Az illúzió kialakulását támogatja a jog nyelvezete és a bizonytalanságot elleplező technikák is. Ilyen elleplező technika, hogy az ítéletek szövegében alig található bizonytalanságot kifejező fordulat. Az ügyvédi és a bírói érvelések a döntés logikai jellegű levezetettségét sugallják, és nem mutatják meg a kétségeket. Az „előre jelzett megoldáshoz” képest az eltérő tartalmú ítéletre is rendelkezésre állnak bizonyos magyarázó formulák: „a területre vonatkozó gyakorlat még bizonytalan”, „a jogszabályt rosszul szövegezték meg”, „a szóban forgó eset speciális jellemzőkkel bír” és így tovább. FRANK „konstruktív szkepticizmusa” óhatatlanul jelölte ki vizsgálódásai egyik tárgyaként a jog kiszámíthatóvá tételének kérdését. Kiindulópontja a jogi és elsősorban az ügyvédi hivatásról kialakul kép volt. Miközben a hivatás magas presztízzsel rendelkezik, az is meghatározó eleme a közvélekedésnek, hogy a jogászok nélkül a törvények jobban érvényesülnének. A jogászok ugyanis elferdítik a törvény értelmét, a jogászokra jellemző szőrszálhasogatással kiforgatják a rendelkezések jelentését, ezért az ügyvéd nem más, mint egy „körmönfont cselszövő”. Ez a laikus nézőpont feltételezi a tiszta, világos és kiszámítható jog lehetőségét – amely azonban, mint láthattuk, illúzió. KARL LLEWELLYN KARL LLEWELYN (1893-1962) a jogalkalmazás kérdéseiben mérsékeltebb álláspontot foglalt el. LLEWELYN különbséget tett a jog „papír szabályai” és a „valódi szabályok” között. A papírszabályok körébe tartoznak a jogszabályok, a precedensek és a tankönyvek. A valódi szabályok ezzel szemben a tényleges gyakorlatból állnak.
„In short, a legal right is usually a bet, a wager, on the chancy outcome of a possible future law-suit.” FRANK, JEROME: Courts on Trial. Myth an Reality in American Justice. Princeton University Press, Princeton, New Jersey, 1950, 27. p 7
5
A szabályok és a jogi tanok azért nem fedik le a teljes jogéletet, mert nem ellenőrzik, csak irányítják a bírákat. A gyakorlat ugyanis a döntést befolyásoló tényezők hatására a papírszabályt szűkítheti, tágíthatja, kizárhatja, vagy éppen árnyalhatja is. Ezért a jogi fogalmakat az általuk kívánt cél oldaláról, vagyis a következményeket szem előtt tartva kell megérteni. A jogalkalmazásban alapvetően két probléma létezik: egyfelől a megoldás megtalálása, másfelől ennek feltételeként a fogalom helyes megértése. A jogi fogalmak megértése azonban nem teljesen szubjektív, mert a bírói megértést olyan, az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó normatív elvárások befolyásolják, mint például, hogy milyen a helyes bírói magatartás, vagy a döntésigazolás módszerei. ROSCOE POUND és a társadalmi mérnökösködés eszméje Az angolszász nyelvterületen – és ezzel a common law rendszerén belül – a legkiemelkedőbb jogszociológiai elméletalkotó ROSCOE POUND (1870-1964) amerikai professzor, az ún. pragmatikus jogszociológia megteremtője volt – dacára annak, hogy munkássága céljának a szociológiai jogelmélet átfogó kereteinek megteremtését tekintette, azaz nem kifejezett jogszociológiát akart művelni. POUND akkor lépett a jogirodalom színterére, amikor a „laissez-faire” elmélete egyre kevésbé volt tartható. Az amerikai társadalomban már látszott, hogy a jog alakulásába egyre nagyobb mértékben kívánnak beleszólni az addig politikai hatalommal nem, vagy csak csekély részben rendelkező csoportok. Ezzel párhuzamosan a gazdasági monopóliumok megjelenése is új kihívások elé állította a politikai rendszert. Ezzel összefüggésben a politikai vezetők egyik csoportja egyre inkább úgy látta, hogy az állami beavatkozás a gazdaság és a társadalom életébe immáron elkerülhetetlenné vált, és az állami intervenció természetes eszközének tekintette a törvényhozást, a jogalkotást. A közhatalmi beavatkozás gondolata pedig szükségszerűen magával hozta a társadalmi viszonyok tudatos alakításának gondolatát. POUND a jogot folyamatos fejlődésben lévő társadalmi jelenségnek tartotta. Tipológiájába a jog egy meghatározott típusa egyben a fejlődés meghatározott fokának felel meg, és a típusok a jog céljaihoz kötötten változnak. A poundi rendszert az alábbi táblázatban lehet összefoglalni: „primitív jog”
a jog célja
a jog társadalmi hatása
szigorú jog
equity, érett jog természetjog a közbéke a biztonság a az egyenlő megteremtése és szavatolása magatartások lehetőségek fenntartása etikai biztosítása, befolyásolása, a szerzett a jó jogok erkölcshöz biztonsága való igazodás a békés a az ész által az egyéni társadalomirányítás bizonyosság vezérelt jogok és erkölcsi kimunkálása egységesség standardok kidolgozása
a jog társadalmasítása az igények egyre szélesebb köre válik kielégíthetővé
a jog túllép az individualista szemléleten, a társadalmi érdekek kapnak prioritást
6
POUND számára főként az utolsó fejlődési szakasz jelentett prioritást a vizsgálódásai során, ezt elemezte érdemben és ennek során dolgozta ki a társadalmi mérnökösködés ideáját. POUND nevéhez fűződik annak megállapítása, hogy a jogelmélet minden fontos kérdése a szabály és diszkréció összebékítéséhez, azaz a jogi stabilitás-és változásigényekhez, az általános biztonság és az individuális emberi élet összeegyeztetéséhez kapcsolódik. Vizsgálódásai eredményeként végül arra a következtetésre jutott, hogy a jogrend stabilitás-és változásigényének ellentmondása az ún. relatív természetjog kialakításával oldható meg. A relatív természetjog azon alapvető megállapítások (posztulátumok) összessége, amelyek kortól és társadalomtól függő módon az adott társadalom olyan igényeit, követeléseit tartalmazzák, amelyek a jogi szabályozással szolgálandók. Ezen posztulátumokat POUND az amerikai társadalomra nézve a következőkben foglalta össze:
civilizált társadalomban minden embernek biztosnak kell lennie abban, hogy mások nem fogják megtámadni, azaz nem követnek el velük szemben szándékos agressziót, az embereknek biztosnak kell lenniük abban, hogy a munkájukkal létrehozott javak felett – amelyeket a fennálló társadalmi és gazdasági rendnek megfelelően szereztek – rendelkezhetnek, ezeket saját céljaikra fordíthatják, a társadalom tagjai joggal elvárhatják, hogy az ígéreteket betartják, és az ésszerűtlen, valamint igazságtalan gazdagodást a társadalom nem tűri el, a társadalom tagjainak biztosnak kell lenniük abban, hogy mindenki kellő gondosságot tanúsít cselekedetei közben, és azon károkat, amelyeket veszélyes üzeme és más dolgai által okozott, megtéríti.8
Ebből következik, hogy a jog bizonyos célok érdekében teljesít funkció(ka)t, és megítélésének is az az alapja, hogy milyen hatékonysággal teljesedhetnek ki ezek a funkciók. POUND egy bizonyos társadalomban élő emberek de facto igényeiben, érdekeiben találta meg a jog számára megalkotandó posztulátumok bázisát. A figyelem a jogelméleti irányzatok fejlődése során óhatatlanul fordult a jog természetének kutatásától a jog célja, funkcionális gyakorlatának vizsgálata felé. Ebből következően az a szemlélet került előtérbe, amely az alapján mérlegeli a jogszabályokat, jogi elveket és intézményeket, hogy miként működnek közre a jog céljainak teljesítésében. A jogról mint olyan társadalmi intézményről szükséges gondolkodni, amely a civilizált társadalomban keletkező érdekek, igények és intézmények kielégítésére szolgál, az emberi magatartások rendezése útján. A jogtörténet POUND szerint a „folyamatos, egyre hatásosabb társadalmi mérnökösködést” igazolja.9 POUND alaptétele szerint a jogrend tartós problémája a stabilitás szükségességének összeegyeztetése a változás elkerülhetetlenségével. A gyakorlatban ezt az összebékítést, harmonizációt az eszmék segítségével hajtják végre; a jogalkotás és az értelmezés, a „bírói jogalkotás” és a tudományos fejlődés az ezekkel való megegyezés felé irányul. A társadalmi mérnökösködés ellátása a jogszociológia feladata, amelynek el kell válnia a szobatudósokra jellemző jogi gondolkodásmódtól. Fel kell mérnie a tényleges igényeket és érdekeket, és ezek alapján meg kell formálnia az adott társadalom adott időszakára szolgáló jogi
8 9
POUND, ROSCOE: Jurisprudence. Volume I. West Publishing Company, St. Paul, Minnesota, 1959, pp. 8-10. POUND, ROSCOE: An Introduction to the Philosophy of Law. Yale University Press, New Haven, 1954, 47. p.
7
posztulátumokat, amelyekre a jogalkotásnak és a jogalkalmazásnak egyaránt támaszkodnia kell. A poundi „mérnökösködés” tartalma az alábbiakban foglalható össze:
fel kell deríteni azokat a tényleges érdekeket, amelyek bizonyos időben és civilizációban befolyásolják az embereket, meg kell vonni azokat a határokat, amelyeken belül eme érdekek jogi támogatást kapnak, meg kell határozni, hogy milyen jogszabályok, milyen fogalmak és ezek kikényszerítésére milyen gépezet szükséges az érdekek biztosításához, végül azt is rögzíteni kell, hogy milyen mértékben kaphatnak ezek az érdekek jogi támogatást.
POUND szavaival élve a társadalmi mérnösködés „nem csupán passzív eszközök szolgálata, hanem cselekvés, amelyen keresztül matematikai formulák és mechanikai törvények realizálódnak az alkalmazás során. A mérnököt azon keresztül ítélik meg, amit tesz, munkáját pedig azon az alapon, hogy alkalmas-e arra a célra, amit szolgálnia kell. (…) Mi (…) a jogrendet akarjuk tanulmányozni a jog természetéről folytatott viták helyett. Mi érdekekről, igényekről, követelményekről gondolkodunk, nem pedig jogokról; ezeket kell biztosítani és kiépíteni. Ezt azzal a hat ponttal is illusztrálhatjuk, amelyek a mai jogi irodalomban felszínen vannak: a jogi intézmények és jogi doktrínák társadalmi hatásainak tanulmányozása, a hatékony jogszabályalkotás eszközeinek tanulmányozása, a jogi módszer tanulmányozása, a szociológiai jogtörténet, az egyéni esetek azonnali és ésszerű megoldásának fontossága.”10
10
POUND, ROSCOE: Interpretations of Legal History. University Press, Cambridge Mass., 1923, pp. 152-153.
8
