Eötvös József Főiskola Pedagógiai Fakultás Könyvtár Szak

Eötvös József Főiskola Pedagógiai Fakultás Könyvtár Szak

Fenyő Miksa és a Nyugat A dolgozatot a szerző engedélye nélkül sem másolni, sem sokszorosítani, belőle idézni, felhasználni csak a szabályoknak megfelelő pontos hivatkozással lehet.

Konzulens:

Készítette:

dr. Fülöp Géza

Jakity Attiláné©

Mélykút, 1998.

2 Fenyő Miksa és a Nyugat

Fenyő Miksa (Mélykút, 1877-1972. Bécs)


Tartalomjegyzék

Bevezetés ................................................................................................. 4 2. Előzmények ....................................................................................... 6 2.1 „... Csillagos emlékeim ...” ............................................................... 6 2.2 Kezdetek ..................................................................................... 10 3. „Jelen voltam” .................................................................................. 18 3.1 A pénzügyminiszter .................................................................... 19 3.2 A szerkesztő ............................................................................... 21 3.3 A kritikus ..................................................................................... 27 4. Befejezés ......................................................................................... 30 5. Felhasznált irodalom ........................................................................ 33


Bevezetés

Fenyő Miksa nevével először a gimnáziumi tanulmányaim során találkoztam. Munkásságát felületesen ismertem meg, csupán annyit tudtam meg róla, hogy ő volt a Nyugat egyik szerkesztője. Kíváncsiságomat az keltette fel, mikor 1996 augusztusában levél érkezett a helyi polgármesteri hivatalba. A levél írója az Amerikában élő Fenyő Jean - Pierre Ady volt. A levélben ez állt: „Tisztelt Mélykúti Polgármester Úr, (Kiss Csepregi Ákos)! Nagyapám, Fenyő Miksa emlékére, kinek hagyományát őrzöm, gondoltam, hogy törődni kellene a szülővárosával. Ajándékoznék tiszteletpéldányokat nagyapám önéletrajzi könyvéről (ami 1994 - ben jelent meg), egy domborművet és plakettát, amit az ottani iskolában lehetne felavatni. ...Természetesen szép lenne egy Fenyő Miksa utcát vagy teret létre hozni, illetve megnevezni. ...Hogy mindez miért lenne hasznos Mélykútnak, ezt gondolom Önök jobban megtudják fogalmazni... Mély tisztelettel Önnek Mélykútiaknak, baráti kézszorítással, Fenyő Miksa unokája, Fenyő Jean-Pierre Ady.”1 Még ekkor a következő kérdések fogalmazódtak meg bennem: Ki volt ő valójában ? Milyen kapcsolatban állt a Nyugattal ? Ezek a kérdések mindaddig nyitottak maradtak számomra, amíg a szakdolgozati témák között rá nem bukkantam erre a címre: Fenyő Miksa és a Nyugat. Tudtam most jött el az idő, hogy kérdéseimre választ kapjak. A dolgozatom három fő részre tagolódik. Az első fejezet a Kezdetek címet kapta. Ebben a részben mind Fenyő, mind a Nyugat indulását vázoltam fel.

1

Fenyő Jean-Pierre Ady levele. 1996. augusztus


Azért tartottam fontosnak az előzmények részletes bemutatását, mert véleményem szerint, meghatározó volt szerepük a lap létrejöttében és Fenyő kritikai működésének a kialakulásában. A kidolgozás során derült fény arra, hogy milyen összetett szerepet játszott a lap életében. Egy olyan " háttérmunkát" végzett - pénzügyminiszter, levelező szerkesztő - , mely a Nyugat megjelenésének és zavartalan működésnek egyik feltétele volt. A második fejezet, melynek címe Jelen voltam, ezeket a szerepköröket tárgyalja részletesen, kiegészítve kritikai és kiadói tevékenységével. A Nyugat és Fenyő kapcsolata az 1930-as években lassan megszakadt. Egyre jobban eltávolodtak egymástól, majd útjaik szétváltak. A válás már sem a Nyugatnak, sem Fenyőnek nem jelentett traumát. Hosszú folyamat volt, amíg a kapcsolatuk idáig eljutott. Az okokra, a kérdésekre a választ a Befejező részben írtam le. Fenyő rendkívüli ember volt. Az ő munkájára, tapasztalatára, tolarenciájára nagy szüksége volt a lapnak. Lehet, hogy nélküle egy egészen más folyóirat született volna, lehet, hogy nem élt volna meg ennyi időt a Nyugat, lehet, hogy meg sem született volna ez a korszakalkotó lap. Semmit sem lehet tudni, csupán azt, szükség volt Fenyőre. Mire végére értem a dolgozatom megírásának tudtam, méltán büszke lehetek falum szülöttére. Egyetlen percet sem sajnálok, melyet a Nyugat és Fenyő kapcsolatának a kutatásával töltöttem el. Hiszem, hogy sem az utókor, sem mi mélykútiak nem feledkezhetünk el róla, mert méltó arra, hogy emlékezetünkben örökre megtartsuk.


2. Előzmények 2.1 „... Csillagos emlékeim ...”2 1877. december 8-án született az ő „Siennájába”3, Mélykúton egy zsidó családban. Ő maga írja szülőfalujáról: „Mélykút. Nem gondolom, hogy bárki is tud falumnak létezéséről, hacsak nem az én himnuszaimból, aki ott életem legboldogabb éveit töltöttem.”4 A Fleischmann család hetedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Ezt a népes családot édesapjuk tartotta el, mint szabó. Anyagi nehézségeik ellenére, boldog gyermekkora volt. A világ - a maga ellentmondásai ellenére is - kezdett kitárulni számára. Az ünnepek és hétköznapok csodálattal töltötték el. Bámulta a lányok öltözetét, „...ahogy összefogózva fölvonulnak, száz szoknyában, a legfelső nehéz selyem volt, virágos mintájú löbötykében, színes fejkendővel. ... A férfiak kékposztó ünnepi öltözetben, vagy igénytelenebb fekete ebelaszt (everlasting) ruhában : a legények selyembársony vagy brokát mellénnyel (mándli,lajbi), pakfong gombsorral - , ... "5. Fontos volt számára a Kisasszony - nap, az Úr napja, melyeknek ünnepléséhez zsidó létükre hozzájárultak. „... A Szűk utca sarkán is, a mi szomszédságunkban, virágos oltár állt. Anyám adta a díszítéshez a virágokat: Muskátlit, violát, szegfűt, floxot, ciniát, mert anyám kertjében nőttek a legszebb virágok6- írta az Úr napi ünnepségről. Így már kora gyermekként megismerhette az egymás mellett élés szabályait, és az oly fontos tolarenciát, melynek felnőtt korában nagy hasznát vette. Már öt évesen megtanult olvasni. A nagyapja ajándékozta meg Petőfi kötetével azzal a céllal, hogy majd - mondja ő – „...fölolvassak neki.”7 Iskoláit Jankovácon, a mai Jánoshalmán kezdte el. Nem sokáig maradt itt. A félelem, melyet az iskola komorsága és a benne élők hidegsége okozott, szökésre késztette.

2

Fenyő Miksa: Önéletrajzom. Bp. Argumentum. 1994. 24.p.

3

Ua. 23.p.

4

Ua. 23.p.

5

Ua. 24.p.

6

Ua. 35.p.

7

Ua. 36.p.


A következő tanévet ezért Mélykúton folytatta. Itt már jól érezte magát. Zsidóként katolikus iskolába járt, de ez a család számára nem jelentett semmi gondot. Egyedül a nagyanyja lázadt fel ellene, amikor megtudta, hogy az apácák a kis Fenyőt a jóságra biztatták Jézus szeretetéért. így oktatta unokáját: „Mondd meg Apollonia kedves nővérnek, hogy te zsidó vagy, és nem reflektálsz Jézuska szeretetére!8 „... Álmodó gyerek voltam…”9 - vallotta önmagáról. Ez az álmodozás az olvasás és az írás területén jelentkezett. Édesanyja különösen támogatta ezen törekvését. Tudta, hogy így legalább az egyik gyermekük kiemelkedhet az iparos sorból. Az elemi iskola elvégzése után, a jó hírű budapesti evangélikus gimnáziumban folytatta tanulmányait. „... gyönyörű álmaim voltak Budapestről...”10 - vallotta. De nem sokáig. Az új iskola, az új környezet, fiatal kora miatt csalódást okozott neki. Nehezen szokta meg a változást, s mindez még szegénységgel is párosult. Szüleinek csak éppen a taníttatásra futotta. Az iskolaszolga árusította jobb tízórai - falatra, omnibusz - vagy hídpénzre, könyvekre, külföldi iskolakirándulásokra már nem volt pénzük. Rossz tanuló volt, de Lehr Albert a neves Arany - kutató tanár, fölismerte benne a tehetséget. Az ő segítségével nyerte el a Döbrentei - díjat, mely annak a diáknak járt, aki az iskolában legjobban beszélt és írt magyarul. Az érettségi után két választása volt: a tanári- vagy a jogi pálya. Annak ellenére, hogy álma a tanári pálya volt, a család nehéz anyagi helyzete, és a szerény érettségi bizonyítvány eldöntötte a kérdést. 1895-ben iratkozott be a budapesti egyetem jogi karára, de bölcsészeti előadásokat is hallgatott. Az egyetlen olyan fakultás volt, amely lehetővé tette a hallgató számára az egyidejű kenyérkeresetet is, s ez fontos szempont volt Fenyő számára. Az irodalmi ambíciói is itt bontakozhatott ki. Mint egyetemista verseket küldött a Magyar Szalon című képes folyóiratnak, igaz Rezsni Margit álnéven. Kedvenc tanárai Gyulai Pál irodalomtörténész és Bodnár Zsigmond volt, aki filozófiát oktatott. Gyulai előadásai csalódást okoztak számára, írásai azonban élettel voltak tele. Ennek hatására kezdett irodalmi kritikákat írni Fenyő is. Az egyetem elvégzése után megpróbálta a " normális " polgári foglalkozását űzni, ez azonban nem sikerült neki. Szülőfalujába nem akart visszamenni.

8

Fenyő Miksa: Önéletrajzom. Bp. Argumentum, 1994. 37.p.

9

Ua. 36.p.

10

Ua. 49.p.


Tudta, hogy ott nem terem számára babér, így Pesten maradt. Tapasztalatlansága, ismeretlensége, és az irodalom iránti " szenvedélyes szerelme " ügyvédi pályájának a felemelkedését lehetetlenné tette. 1903-ban vette feleségül Schöffer Auréliát. „... harminc esztendő múlva búcsúzott Rella tőlem és három gyermekétől.”11 - írta együttélésükről visszatekintve. Fia György 1904 - ben, Iván 1905 - ben, lánya Anna pedig 1910 - ben született. 1904 - ben életének egy új fejezete kezdődött el. Chorin Ferenc ügyvéd, országgyűlési képviselő, később felsőházi tag, segítségével a Gyáriparosok Országos Szövetségének másodtitkárja lett. 30 éven át dolgozott a GYOSZ - nál. Saját bevallása szerint örömmel és abban a tudatban, hogy a magyarság érdekében cselekedett. Eközben szerkesztője lett a Magyar Gépipar című lapnak, melyben több közgazdasági cikke is megjelent. Pályájának, tehetségének kiteljesedése 1917 - ig tartott. Legtermékenyebb időszaka volt az életének ez az időszak. A Figyelő, majd a Nyugat szerkesztőjeként és alapítójaként a magyar irodalmi élet nagyjai közé emelkedett. A gyermekkorában kialakult alkalmazkodási készségét itt tudta csak igazán kamatoztatni, s így tudott kiemelkedni a szerkesztők sorából. Nemcsak szerkesztőként, de íróként is sikereket ért el. 1912 - ben megjelent az első jelentős esszéje a Casanova is. Politikai karrierje is emelkedni kezdett. A GYOSZ - beli igazgatói kinevezése hamarosan megtörtént, majd 1918. október 29 - én kinevezték kereskedelmi miniszternek a Hadik kormányban. Igaz ez a kinevezés csak egy napig tartott. Ahogyan a politikában és a gazdaságban egyre magasabb posztot ért el, a irodalmi életből úgy kezdett egyre jobban kiszorulni. A Bethlem - éra után mind szűkebb térre szorultak liberális elképzelései. Hitlerről már 1934 - ben leleplező tanulmányt írt, melyet a Nyugat adott ki. Mielőtt a náci szellemű törvénykezés 1938 - ban félreállította volna, lemondott állásáról. Azonban ő sem kerülhette el sorsát. Beköszöntött az 1944 - es esztendő.

11



Erről így írt: „Három hónapig tartott - 1944. június 22 - ig - , mire a merevgörcs, mely a márciusi német megszállás óta az egész valómat megülte, valamit engedett merevségéből, s én tollai foghatta, hogy jegyezzem az eseményeket…”12 A " zsidó - törvények ", majd a harcok, a második házasságából született gyermekével együtt bujdosásra kényszerítették. A német megszállás 10 hónapja alatt született egyik legszebb műve, melyet 1946 - ban Az elsodort ország címmel adott ki. A háború, s az utána jövő „elsodort ország” már nem az ő hazája volt, 1948- ban távozott végleg. Az otthonkeresés állomásai : Róma, Párizs, New York és Bécs volt. Az ezekben az országokban eltöltött évek is termékenyen teltek el. Rómában 86 évesen jelentette meg Ami kimaradt az Odysseából című utinaplóját, melyért megkapta a " Róma város díjat ". A párizsi, a New York - i, és a bécsi emigráció ideje alatt születtek meg a Jézus is DP volt (1952), a Nietzsche és a zsidók (1954), a Lacroix tanár úr zavarai (1956), a Haláltánc (1957), és az egyik legjelentősebb műve, melyet ki is adott, a Följegyzések a Nyugat folyóiratról (1960). 1964 és 1968 között kezdte el írni az Önéletrajzom című művét, melynek befejezésére már nem került sor, pedig életének egyik, hanem a legszebb alkotása lett volna. Ám mindezek ellenére az igazi otthon, Magyarország maradt számára. A 60 - as évektől lehetővé vált, hogy egyre sűrűbben látogasson haza. Az itthon kialakult rendszer miatt azonban soha nem akart visszaköltözni. Ezért, hogy hazájához minél közelebb legyen, 1970 - ben Bécsbe költözött. A közelséget nem sokáig tudta kihasználni. Mindössze két évet élt itt. 1972. április 4 - én, 93 évesen hunyt el. „... Egy nagy korszak szellemi java rétegének utolsó tagja távozott el vele, s tért vissza újra közénk, amikor az ő meghagyására hamvait itthon, kedves Budapestjén helyezik örök nyugalomra.”13

12

Fenyő Miksa: Az elsodort ország. 2. jav. kiad. Bp. Magvető, 1986. 7.p.

13

Keresztúry Dezső: Fenyő Miksára emlékezve = Élet és Irodalom 1972. 18.sz. 4.p.


2.2 Kezdetek

Fenyő Miksa olyan század utolsó évtizedében született, mely a változásoktól, ellentétektől volt hangos. A Kiegyezés - 1867 - lehetővé tette Magyarország felemelkedését, a gazdaság, a politika, a művelődés, tulajdonképpen az élet területén. Ennek a folyamatnak a beindulása sajátságos helyzetet hozott létre, amely sok tekintetben csak erre az országra voltjellemző. Az ipari forradalom lassan átgyűrűzött Európa nyugati részéről Közép - Európába, sőt keletre is, s az ország arculata gyökeresen megváltozott emiatt. Kiépült a vasút- és úthálózat,

mely

létfontosságú

volt

a

létrejövő

nagyvállalatok,

üzemek

nyersanyagellátásához. Az ezekben dolgozók már jórészt képzett szakmunkások voltak, akik egy új társadalmi réteg alapjait képezték. Ők már nem a " műveletlen parasztok " körébe tartoztak. A polgári társadalom igazi bástyája azonban, a nagy - és középpolgárság volt. Ezek az emberek a nagy - és kisvállalatok, s az ezekhez kapcsolódó hitelszervezetek, kereskedelem tulajdonosai és alkalmazottai köréből kerültek ki. A városokban, a településeken, s elsősorban a fővárosban építkezési láz tört ki. Budapest belváros jellege, arculata megváltozott. Az új társadalmi réteg, arisztokrácia, s maga az állam is építkezett. Ez csak nagy pénzből volt lehetséges, s ez kiválóan megmutatta, hogy az ország jó irányba menetel anyagilag. A mezőgazdaságban a modernizációs folyamat nem igazán indult be. Helyenként már modern gépek tűntek fel, de közben voltak olyan vidékek, ahol még sarlóval arattak. Tehát továbbra is a régi típusú nagybirtok és az elavult kisárutermelés volt jelen. Az országban a modernizációt és a konzervatív gazdaságpolitikát követők között az ellentétek kiéleződtek. A már kialakult helyzetet tovább bonyolította, hogy számolni kellett egy olyan társadalmi réteggel is, mely a fejlődés másik akadálya volt. Ezek azok a hajdani birtokos nemesség volt, melyek birtokait elvesztették, vagy lesüllyedtek állami, megyei hivatalokba. Ahogy a társadalom ilyen mértékű ellentétekre épült, a politika is feszültségekkel volt terhes. Különösen összebonyolódott a konzervatív és a haladó, a reformer és a forradalmi erők harca, a társadalmi haladás és a nemzeti átalakulás problematikája. A kultúra területén sem volt jobb a helyzet. Míg a nemesek vékony rétegének a művészet csupán reprezentációs szerepet töltött be, addig a polgárságnak a szórakozást, a magasabb szellemi élvezetet, elmélyülést jelentette.


Veszélyként érzékelték ezeket a változásokat a kiváltságos réteg. Féltek, hogy a morális és kulturális értékrend fellazul, amely a politikai érdekeiket sérthetik. Az ízlésükben is ellentét feszült a társadalom két különböző rétegénél. Amíg a polgárság a forradalmiságot, addig a dzsentri " középosztály " a maradiságot képviselte. Ebben az ellentmondásos légkörben nőtt fel a magyar kulturális életnek egyik legnagyobb nemzedéke. Olyan egyéniségek léptek pályájukra, mint Bartók Béla, Kodály Zoltán, Szekfű Gyula, Gombocz Zoltán, Lukács György, Balázs Béla és sokan mások. Ahogy a művészet különböző területén változások történtek, úgy az irodalomban is. Különféle irányzatok, szembefordulások jelentek meg a hagyományos népnemzeti romantikus és akadémikus irányokkal szemben. Mindezek a folyamatok egy fontos esemény talaját készítették elő : a magyar művészeti, s ezen belül az irodalom forradalmát. A modern magyar irodalom azonban nem az új századdal kezdődött. Az utolsó évekre a felszíni tespedtség a „Nem volt semmi, de semmi célkitűzés…”14 volt a jellemző - írja erről az irodalomtörténeti kézikönyv. Gyulai Pál ezt a konzervatív szellemiségű kritikát ismertette meg Fenyővel az egyetemi évek alatt. A népnemzeti irodalomból elsősorban Petőfi és Arany műveiből elvont tanulságokat általánosította, foglalta szabályba. E közben magába olvasztotta azokat a hagyományos külföldi kritikai áramlatokat, melyeket a nagy francia és német folyóiratok közvetítettek. Képviselői azonban hiába voltak jó tudományos fegyverzettel felszerelve, nem voltak képesek az új irodalmi jelenségek befogadására és korszerű értelmezésére. Az a nemzedék, amely ezeken a kritikai hagyományokon nőtt fel, hamarosan felismerte ezek hiányosságait. Valami újszerűre, valami másra, modernre vágyott. A változást maga a társadalom, a polgárosodás, a annak hatása a művelődési életre hozta meg. 1867 után, de főleg a századfordulón megszaporodtak az újságok és a folyóiratok. Budapesten több újság jelent meg ekkoriban, mint egyik - másik nyugat - európai világvárosban. Mindez egy új kritikai műfaj, az újságírói kritika megteremtését, fejlődését tette lehetővé. Feladata a kortárs irodalom figyelése volt, s ez azt eredményezte, hogy a sajtó egyre jobban összenőtt az irodalommal, annak újszerű világképével. A kritikaírás hivatássá vált, művelői már nem mellékállásban, hanem főállásban végezték a tevékenységüket.

14

A magyar irodalom története. 5.köt. Bp. Akadémiai K., 1965. 28.p.


Egyre inkább egy újfajta körforgás alakult ki : míg egyfelől a lapok nevelték ki a kritikusokat, másfelől a kritikusok újabb és újabb irodalmi folyóiratok alapításán fáradoztak. Az első folyóirat, mely ezt a szemléletet képviselte és a konzervatív folyóiratok egyeduralmát a 19.század végén megtörte, a Hét című lap volt. Mintegy előkészítette a talajt az irodalmi forradalom számára. 1890 - ben Kis József szerkesztésében indult meg. Célja, hogy az új szellemű polgári, városi irodalomnak központi lapja legyen. Az induláskor munkatársai voltak Jókai Mór és Mikszáth Kálmán is, igazi hangját azonban, a fiatal nemzedék adta meg : Ambrus Zoltán, Heltai Jenő, Ignotus Hugó, Kóbor Tamás és mások. Jelentősége abban volt, hogy sokban hozzájárult a népnemzeti hegemónia megtöréséhez. Felfigyelt a társadalmi problémákra, de ezeknek a megoldásáért nem indított harcot, mint tette ezt utóbb a Nyugat. Tíz évvel később, 1900 -ban újabb folyóirat jelent meg, az Új Magyar Szemle, mely Blaskovich Sándor és Ambrus Zoltán szerkesztésében jelent meg. A kor szinte minden aktuális kérdésével foglalkozott irodalmi síkon. Irodalmi rovatát elsősorban Rákosi Viktor : Elnémult harangok, és Flaubert : Bovaryné című regényének közlése töltötte meg. Egy évi szünetelés után Várnai Sándor szerkesztette polgári radikális szellemben. Az igazi modern irodalom első szócsöve, az Osvát Ernő szerkesztett Magyar Géniusz volt. A munkatársak közé elsősorban a későbbi Nyugat írói, Gellért Oszkár, Kaffka Margit, Krúdy Gyula és mások kerültek. E szellemiség mellé sorakozott fel a mindössze három évet élt, Jövendő is. 1903 - ban Bródy Sándor, Ambrus Zoltán, Gárdonyi Géza együtt indította el. A lap Bródy Sándor haladó polgári álláspontjából bírálta a fennálló társadalmi rendet. Ezek a folyóiratok nagyon fontos feladatot töltöttek be. Együttesen készítették elő az irodalmi forradalom talaját. Hiába ismerték fel a problémákat, az útkeresés miatt nem tudták azt a szerepet betölteni, melynek később a Nyugat tökéletesen megfelelt. Az 1905 - ös év a magyar irodalom forradalmi éve. Gyökeres változások történtek, s ez az újságírói kritikának a fejlődését is szolgálta. Fenyő és barátai felismerték az ebben rejlő lehetőségeket, s így megalapították a Figyelőt, mely a modern magyar irodalmi kritika első igazi fóruma volt.


Az előzmények világítják meg a következő mondatok : „... Hány kávéházi beszélgetés, hány éjszakai séta előzte meg ! Hány cédulát írtunk tele s gyűrtünk zsebünkbe, melyekre cikktémákat jegyeztünk, akikkel kalandos utunkra együtt indulnánk!..”15. A lap szerkesztője Osvát Ernő volt. Fenyő itt vált igazán Osvát munkatársává. A lap nagyobbik részét kritika, szemle, irodalmi publicisztika tette ki. Széles körű tevékenységet fejtett ki itt Fenyő, szinte " teleíija " a lapot nevével, betűjeleivel, álnéven jelölve publikációit. A szerkesztésben is részt vett. Apró recenziókat, szemlecikkeket, esszéket írt különböző témákról, különböző műfajokban. Ezekből az írásokból kiforrott ízlésű, egyéni hangú, saját véleményű, bátor kritikus portréja bontakozik ki. Az irodalmi kritika megújításának a célja vezette, amikor írásaiban legendákat rombolt, irodalmi tekintélyekkel szállt szembe. Károsnak ítélt minden olyan leszűkítést, megkötöttséget, mely az irodalom szabad fejlődést gátolta. Kritikái nem az elemzés mélységével, hanem az ítélet pontosságával, tévedhetetlenségével tűnnek ki. Módszere az ötletszerűség, s eközben határozott elvek és normák is érvényesülnek írásaiban. Legfőbb követelménye az életszerűség, valamint az egyéniség igénye az írók műveiben.

15

Osvát Ernő a kortársak között. Bp. Gondolat, 1985. 95.p.


1. ábra: A Figyelő c. újság címlapja


Drámabírálataiban ezzel szemben, a klasszikus poétika szabályait tartja szem előtt. Műveltsége, világirodalmi tájékozottsága lehetővé tette számára, hogy írásainak sajátságos, különleges színt tudott adni. Példaképe Alfréd Kerr német kritikus, esztéta volt. Az ő hatására a konzervatív kritika legnagyobb tekintélyeivel merészen és következetesen szembeszállt. Nemcsak személyekkel, de személyekért is harcba szállt, ha az irodalom megújítása volt a cél. A lap már pontosabban és láthatóbban jelzi az új szerkesztői elvet. Elsősorban a polgárosult nyugatra figyelt. Igyekezett megismerni az európai eszmeáramlatokat, rendszeresen feldolgozta a haladó, főleg a francia folyóiratokat. S mindezek mellett a világirodalom fejlődését is nyomon követte. Felhívása azoknak az íróknak szólt, akik a minőséget tartották fontosnak. Ezzel egy olyan láncreakciót indítottak el, mely majd később a Nyugat - mozgalmat a társadalmi forradalmak előkészítőjévé tette. A Nyugat későbbi legjelentősebb írói itt csoportosultak először. Ebben az alkotóműhelyben „... Csupa csillagos név hintette benne fényét...”16 . Ilyen volt Cholnoky Viktor, Kaffka Margit, Ady, Gárdonyi Géza, Bródy Sándor, Szini Gyula, Kosztolányi Dezső, Kemény Simon, akik már befutottak, és olyan tehetségek, akik most indultak el a pályájukon. „A Figyelő megszűntével a némaság átka szakadt ránk...”17 - írta Fenyő. A folyóirat kényszerű megszűnésébe nem tudott sem Osvát, sem ő belenyugodni. Megszokták, hogy szabadon, kötetlenül írhatták meg benne a véleményüket. Tudták, szükségük van egy független lapra. 1906. októberében indult meg a Szerda című folyóirat, „melyet…” - írja Fenyő „... nem mi alapítottunk, ... idegen elem volt számunkra.”18 A lap mindössze novemberig tudott csak működni. Az Ambrus Zoltán és Ignotus által irányított lap szerkesztője és tulajdonosa Gundel Antal volt. írógárdája szinte azonos volt a Figyelőjével. Céljuk egy még igényesebb, modern folyóirat létrehozása volt. A literátor szemléletkörből próbáltak kitörni, az új írók mellett tudósokat, köztük a fizikus Zemplén Győzőt, a műtörténész Fülep Lajost, az esztéta Lukács Györgyöt, a nyelvtudós Gombocz Zoltánt, a biológus Entz Gézát és a történész Angyal Dávidot is megszólaltatták. Sajnos ez a vállalkozás is nagyon hamar megbukott, a körülötte kitört pénzügyi botrány a lap pályafutásának a végét jelentette. 16


17


18



2.ábra: A Szerda c. tudományos és művészeti folyóirat címlapja.


Fenyő így búcsúzott tőle : „Szóval a lap megszűnt, mi nem is nagyon bántuk..”19 Fenyő és Osvát most már tudták, hogy milyen lapot nem szeretnének alapítani, de azt is tudták, mennyire szükség van egy stabil folyóiratra, mely a szellemi forradalom méltó képviselője lehet.

3.ábra: A Nyugat c. folyóirat első évfolyamának címlapja.

19



3. „Jelen voltam”20 „Az én történetem a Nyugat folyóirat megjelenésével - 1908. január 1. - vel kezdődik; minden, ami addig történt velem, előkészület volt erre az eseményre.”21 - írja Fenyő Miksa önéletrajzában. Fenyő és Osvát nagyon sok éjszakát beszélgetett át különböző kávéházakban, különösen a Bristolban, melynek eredményeként a Nyugat megteremtésének a gondolata alakult ki. Igényes folyóiratnak indult, s megpróbált az is maradni. Rangját már az első néhány számával megteremtette. Főszerkesztője Ignotus, szerkesztői Fenyő és Osvát volt. Fenyő szerint, a tulajdonképpeni szerkesztői munkát Osvát végezte „...s hogy barátjának fogadott, értéket adott életemnek...”22 . A lap az ő irányítása mellett lett szellemi egység. Ez azt jelentette, hogy az írók megbecsülték a Nyugatot, s a legjavát adták tehetségüknek. A szellemi forradalom eszköze lett a lap a kezükben. Céljuknak tekintették, hogy a magyar irodalmat a nyugati nagy irodalmak színvonalára emeljék. A Nyugat jelezte, hogy olyan új polgári réteg növekedett fel, mely szűknek érezte a kiegyezés biztosította kereteket. Valódi társadalmi változást akart. Ady révén a polgári forradalmat támogatta. íróinak lázadása többfelé nyitott utat. Egyesek a szocialista gondolat kapujába érkeztek, mások megálltak a reformok bizonytalan határainál. Néhányan osztályuk hanyatlásának passzív tükrözői voltak. Ez magyarázza, hogy a Nyugat miért volt ennyire színes és pártatlanul ellentmondásos. Mindezek mellett, szükség volt egy olyan emberre, aki a lap háttérmunkáit irányítja, működésének zavartalanságát anyagilag is biztosítja. A Nyugat forradalmiságából adódtak a belső és külső konfliktusok, melyeknek elsimítását egy ember végezte. Ezeket a feladatokat Fenyő Miksa látta el.

20

Feljegyzések és levelek a Nyugatról. Bp. Akadémiai K., 1975. 47.p.

21


22



3.1 A pénzügyminiszter

Ahogyan egy háborút a pénz élteti, úgy egy lap életének és létének is meghatározója ez. Fenyő a lap részvényeinek a többségével rendelkezett, s bár az a jó, ha egy vállalkozás sikeres és részvényei is sokat érnek, a Nyugatnál nem ez volt az elsődleges szempont. A puszta fennmaradásért is állandóan küzdeni kellett, s ez jó pénzügyi taktikázás nélkül nem volt lehetséges. Induláskor a lap biztos alapja nem volt meg. Fenyő ekkor még nem rendelkezett olyan anyagi háttérrel, mellyel a lapot támogatni tudta volna. Ez a szerep a Nyugat első korszakában Hatvanyra hárult mindaddig, míg Osváttal való ellentéte következtében kivált a Nyugattól . Fenyő emiatt kénytelen volt hamarosan a lap élére állni, átvenni az ő szerepét. Ezek után Hatvany csak, mint magánszemély támogatta a Nyugatot. Az ő segítségével érte el, hogy mintegy száz előfizető támogassa a lapot. Bár a Nyugat tekintélye egyre nőtt, az anyagi helyzete cseppet sem javult. Fenyő lassan olyan befolyásra tett szert a GYOSZ - nál, hogy a folyóirat számára rendszeres hirdetéseket, pausálét, előfizetőket tudott verbuválni. Az előfizetők száma a kezdeti 700 - 800 főről 3500 főre növekedett. Kétharmaduk a zsidó, s egyharmaduk a keresztény középosztályból került ki. A nemesi rétegből nagyon csekély számú támogatója volt a lapnak. Ezek számát is Andrássy Gyula grófnak köszönhették, aki a kor egyik haladó gondolkodású embere, és nem csak az irodalom, de a művészetek más ágainak is felvilágosult támogatója volt. A Nemzeti Kaszinó köréből kikerült anyagilag tehetős előfizetőket azonban hamarosan elvesztették, egy a folyóiratban megjelent Csáth novella miatt. Mivel a Nyugat anyagi léte mindezek mellett állandóan bizonytalan volt, ezért vidéken előadásokkal próbáltak meg további előfizetőket toborozni. Sokszor ezek az előadások annyit sem hoztak, mint amennyibe kerültek. A helyzet akkor sem változott meg, amikor a lap élére Móricz került. A lapnak ekkor mintegy huszonnégyezer pengő adóssága volt. Ezt sikerült rövid időre úgy - ahogy lefaragni. Egy idő múlva azonban az anyagi gondok újból felütötték a fejüket. Szinte minden hónapban Fenyőék tíz - tizenkétezer pengővel támogatták a lapot, de még így is veszteséges volt. A kiadói tevékenysége minimális volt a folyóiratnak. Sokszor egy könyv kiadása többe került, mint amennyiért el lehetett adni. Ennek megoldására ügynöki hálózat kiépítését kezdték el.


Az ügynökök a felvett pénzzel azonban megszöktek, így ez sem hozott eredményt, azok viszont, akik előfizetőivé lettek a Nyugat kiadványainak egy idő után nem tudták az előfizetési díjat fizetni. Túl magas volt számukra a díj, így ez a vállalkozás is megbukott. A Nyugat fennmaradása tehát nem az előfizetőktől függött, hanem azoktól az emberektől, akik az anyagi zavarukon önzetlenül segítettek. Többnyire olyanok, akik tisztában voltak jelentőségével, s kulturális szempontból fontosnak ítélték fennmaradását. Csupán olvasói voltak a lapnak, a szellemi irányításba nem szóltak bele. A másik csoportba azok az emberek tartoztak, akiknek felkutatása és bevonása a mecénási körbe igazán nehéz feladat volt. Ez volt Fenyő asztala. Olyan személyeket tudott megnyerni az irodalom ügyének, akik pénzemeberek voltak, távol álltak minden irodalmi érdeklődéstől. Kikötésük csak az volt, hogy a Nyugat üzleti mérlegét időnként bemutassák nekik. Gondolkodásuk, magatartásuk alapján megállapítható : „Nem sok örömük telt benne ; meggyőződhettek, hogy ha ők a maguk ügyeit úgy vették volna, mint mi a Nyugatét, soha nem kerültek volna abba a helyzetbe, hogy a Nyugatot megsegíthessék.”23 Fenyő a rendszeres anyagi támogatás megszervezése mellett nem egyszer mentette meg a lapot azzal, hogy a GYOSZ összeköttetései révén hirtelen aláírót szerzett egy - egy életmentő váltóra. Fenyő miniszterkedése a Nyugatban, kiválásáig megmaradt. Ezt a nehéz szerepkört senki sem irigyelte tőle, s nem is vállalta át. Még maga Móricz is elismerte ezt, s bár úgy gondolta 1933 - ban, hogy a lap meg fog szűnni, de Fenyőnek köszönhetően erre csak 1944 - ben került sor.

23



3.2 A szerkesztő

Ezt a szerepet Osváttal együtt végezték, vele osztotta meg. Míg Osvát személyesen foglalkozott a szerzőkkel, addig Fenyő a levelezést, a személyes konfliktusok és a külső támadások elsimítását végezte. Nem volt könnyű feladat! Az írók többsége vidéki volt. így Ady, aki ugyan először Párizsban, de később Érdmindszenten, majd Csúcsán élt. De vidéken élt egy ideig Babits, Kaffka Margit, Tóth Wanda. Hosszabb ideig külföldön lakott Lengyel Menyhért, Bíró Lajos, Hatvany. Az érintkezés velük gyakran bonyolult levelezést igényelt. Fenyő a GYOSZ - beli állása mellett ezt a nehéz feladatot maximálisan végezte, pedig ez nem is a főállása volt. A szerkesztői kapcsolatokon túl nagyon jó emberi kapcsolatokat is ki tudott alakítani, ami gyakran nem kis nehézségekbe ütközött. Türelmes és tapintatos szerkesztő volt. Minden írót, szerzőt számon tartott, különcségeiket elfogadta. Ezt " munkatársai " hálás szívvel fogadták és köszönték meg neki. így például Lesznai Anna is : „... Magától, kedves Fenyő, nem félek. Talán azért, mert a harcot kiírja magából és a mosolygást éli. Mindig boldoggá tesz, mikor átvesz tőlem egy verset és azt mondja ; « Ez nem is rossz, de változtasson rajta...«, és olyan barátságosan mosolyog hozzá. ... És én tudom, hogy ezt a kedves mosolyt nemcsak az arcán viseli. Ott találom írásainak legkomolyabb sorai közt is. Emberi megértést jelent és azt, hogy minden közel áll magához, bár semmivel sem azonosítja magát teljesen. Azt hiszem, ezt nevezik bölcsességnek..”24 A levelezés a szerkesztői tevékenységének a könnyebbik részét képezte. Különleges taktikai készségére akkor volt nagy szüksége, amikor a békebíró szerepét kellett betöltenie munkatársai között. Az ellentétek elsimítását nem ösztönös tapintattal, hanem tudatos diplomáciával végezte. A Nyugat első korszakában Adyval volt a legnehezebb dolga. Ő nemcsak komoly megalkuvásra, de kis érdekegyeztetésekre is legkevésbé volt kapható. Mivel az újságot saját lapjának tekintette, rossz néven vette, ha nem közölték egy - egy írását, nem írtak kritikát verseskötetéről, ha burkolt támadások érték, vagy ha a Nyugat nem állt mellé a kívülről jövő támadások ellen.

24



Fenyő tapintatos magatartását Ady iránt így jellemzi : „... Nagyon tudtam vigyázni arra, hogy ne követeljek tőle semmi olyat, ami alaptermészetével ellenkezik, ne próbáljam őt átnevelni...”25 Osvátnak sem volt könnyű a természete. Nem türt beleszólást sem a szerkesztés elveibe, sem a gyakorlatába. Ady írásait is több ízben közölhetetlennek minősítette. Ilyenkor Fenyő közvetített abból a megfontolásból, hogy a Nyugat nem lehet meg Ady nélkül, de Adynak is szüksége van a Nyugatra. Ady látszólag hálás volt ezekért a békítésekért. így vallott kapcsolatukról : „Téged tartalak a legbeszámíthatóbb s legjobb embernek a bandából.”26 A kisebb - nagyobb afférok többnyire elvi ellentétekből és nem ízlésbeli eltérésekből fakadtak. A béke e miatt csak ideiglenesen állt vissza, Ady ingerültsége is mindig újra és újra fellobbant. Ezek a lappangó elvi ellentétek kétszer is látványosan kirobbantak. Először a duk - duk affér során, majd három év múlva az irodalompolitikai vitában. A duk - duk affér háttere a következő volt : A Holnap körül megindult kritikai hadjárat még javában tartott, mikor Ady szerencsétlen lépésre ragadtatta magát. A duk - duk affér című cikkét Hercezeg Ferenc lapjában, az Új időkben tette közzé. A furcsa címét Ady így magyarázza: „Melanéziában van egy duk - duk nevű társaság, afféle ősformájú szabadkőművesség, ahol a vezér ritkán tudja meg, hogy ő a vezér.”27 Úgy érzi, hiába hozta be az irodalomban körülbelül ötven év, gondolkodásban, társadalmi eszmékben legalább száz esztendő mulasztásait egyedül. Ezzel még korántsem változtatta meg a magyar irodalom, a nemzeti közgondolkodás egészét, a magyar társadalom berendezkedését. Úgy érezte, céltalan minden erőlködése. Az eredménytelenséget azoknak tulajdonította, akik nem őszinteségből álltak az új mellé, s mégis azok, akik az új csapáson elindultak nem egy nagyobb anyagi és erkölcsi sikert ért el, mint ő. A duk - duk probléma az, hogy mások aratják le a neki járó babért.

25


26


27



Amikor 1908 őszén feljött Pestre, egy új irodalmi társaság előkészületeinek híre fogadta. A Magyar írók Társasága írói érdekvédelmi egyesületnek indult, de mivel a Nyugat égisze alatt szervezkedett, az egész irodalmi közvélemény valamiféle modern irodalmi társaságnak tekintette. A társaság elnökéül Ambrus Zoltánt szemelték ki, akinek nem sok köze volt a modern irodalomhoz és személyes rossz viszonyban is volt Adyval. A Nyugat októberi számában nagy cikket írt az új irodalom védelmében, de ez a cikk minden látszólagos tárgyilagossága ellenére is sok konzervatív, Adynak nem tetsző tézist tartalmazott. Kiderült, hogy nemcsak a társaság leendő tagjai közt voltak szép számmal konzervatív írók, hanem több vezető tisztség betöltésére is az ellentáborhoz tartozó személyek, mint Rákosi Jenő, Herczeg Ferenc kerültek szóba. Adynak ezért támadt nézeteltérése az Ambrus vezetése alatt szervezkedő modern irodalmi társaság körül a Nyugat főembereivel. Ezeknek a vitáknak a lecsapódása volt " A duk - duk affér " című cikk, melyben ilyen előzmények után sok minden érthetővé válik, amit a kortársak sértettségükben Ady érthetetlen hisztériájára magyaráztak. De bármennyire jogos volt is Ady felháborodása, a cikk azzal, hogy az Új Időkben jelent meg, bántó volt mindazokra, akik a legjóhiszemübben, a legnagyobb lelkesedéssel álltak mellé, a Holnaposokra, a Nyugatosokra, akik közül Hatvanyra még eredet nevének elferdítésével is célzott. Ha a duk - duk cikk után tovább vitázik, akkor szakadás következett volna be a Nyugat táborában. Mindez nem kis mértékben határozta meg számára az egyedül lehetséges magatartást: Megbékülni akár megalázkodás árán is. Amit a Nyugat és A Holnap csak elindított, az a duk - duk ügy hatására befejezett tény lett : Magyarországon divatba jött az irodalom. Széles körben vitatták a modern irodalom kérdéseit, ami azelőtt elképzelhetetlen lett volna. Azzal, hogy a duk - duk ügy lappangó elvi ellentéteket robbantott ki Ady és a Nyugat között, mindkét fél előtt tudatosította is azokat, az a tény pedig, hogy az összecsapás Ady személyes meghurcoltatása ellenére mégis az ő győzelmével végződött, végső soron a kényszerű szövetség megszilárdításához vezetett, ami jelentős taktikai eredmény volt az új irodalom győzelméért vívott harcban. Ha ugyanis ebben az időpontban mégis bekövetkezett volna a szakadás Ady és a Nyugat között, az nemcsak Ady személyes helyzetét befolyásolta volna kedvezőtlenül, de alapjaiban rendíthette volna meg a Nyugatot is, mint az irodalmi forradalom egyetlen fórumát. A duk - duk körüli vitákból világosan megállapítható,

hogy

Ady

megbánta,

hogy

beugrott

Herczegéknek,

maga

is

szerencsétlennek tartotta cikkét, de annak lényegét sohasem vont vissza. Fenyő ezért tudta később ezt az ügyet felhasználni Ady megfékezésére.


Az irodalompolitika vitában lényegében ugyan az történt, mint a duk - duk ügyben, csak itt már nagyobb nyilvánosság miatt, a lényeget teljesen elkendőzni nem lehetett. A Nyugat vezérkara csak félig és hallgatólagosan vállalta az irodalmi forradalmat. Azon az állásponton volt, hogy a Nyugat nem a régivel szembehelyezkedő forradalmi mozgalom, melynek sajátos irodalomfelfogása és határozott céljai vannak, hanem olyan szabad fórum, melyben az új irodalom is szóhoz juthat a többi mellett. A Nyugatot tehát saját esztétikai színvonalára gondosan ügyelve, a teljes irodalmi szabadság jegyében meg lehet nyitni az egész magyar irodalom, akár a konzervatív irányzatok előtt is. Ady és átmeneti szövetségesei, így Hatvany is, viszont végig akarta vinni az irodalmi forradalmat, és károsnak tartott mindenfajta felhígítást. Ebben az elvi kérdésben Fenyő nem foglalt nyilvánosan állást, de tudta, hogy Hatvany anyagi támogatása nélkül a Nyugat nagyon nehéz helyzetbe kerülne, ezért az utolsó percig egyeztetni próbált a két tábor között. Végsőkig azon volt, hogy feltartóztassa a szakítást Hatvany és a Nyugat között, még Osvát feláldozását is vállalta volna. Egy kívülálló szemében és munkatársai között is nagy visszhangot keltett ez az ügy. Fenyő azonban tudta, hogy a " Beschwichtigungs - Hofrat" - o t , azaz az " elsimító " szerepét el kell vállalnia a Nyugat érdekében. Fenyő felismerte, hogy az újság léte a belső békétől függ, ha ez nincs meg, akkor a lap is megszűnik. Fenyő taktikája az volt, hogy az elvi ellentéteket személyes kérdéssé értékelte le, s úgy próbálta őket elsimítani, hogy kifelé a Nyugat egységén ne essék csorba. A Nyugat második korszakában a lappangó ellentétek egyre jobban elmérgesedtek. Ezek a problémák nem elvi jellegűek, hanem inkább személyesek voltak. Ilyen volt az Ady Babits ellentét, mely nem robbant ki konkrét afférban, de Babits haláláig tartott. Ady nagyrabecsülte Babitsot, mint embert, mint költőt. Babitsnak viszont kezdettől fogva volt egy félelme, hogy utánzónak tarthatják az emberek, sőt maga Ady is. Ezért mindig támadásra készen állt vele szemben, de Ady költészetét mégis nagyra értékelte. A másik nagy ellentét a Móricz - Babits féle affér volt. Móricz 1929 -ben vállalta át a Nyugat irányítását és szerkesztését Babits-csal együtt. Míg Móricz fő szerkesztési elve, az „életes irodalom”28 támogatása, a sok publicisztikai, dokumentum jellegű írás közlése,

28

A magyar irodalom története. 5.köt. Bp. Akadémiai K., 1965. 194.p.


addig Babits a " tiszta " irodalom elvét próbálta érvényesíteni. A két szerkesztési elv nem fér meg egymás mellett, s ez állandó polémiákat okozott. Fenyő a békesség érdekében kész volt feláldozni Ignotust is, vállalva annak kezdeményezését, hogy Ignotus nevét vegyék le a lapról. Ennek az áldozatnak nemigen volt elfogadható indítéka. Ignotusnak a főszerkesztői címe csak névleges volt eddig is. Nevének eltávolítása engedményt jelentett az új törekvésekkel szemben, melyet még az új két szerkesztő Babits és Fenyő sem vállalt. Fenyőnek az az érzése, hogy a Nyugat megmentésének ez az útja történelmi szükségszerűség, csak önálltatás volt. A lap ekkor már nem jelentette a modern irodalom egyetlen fórumát. Ekkor már a lap egysége nemcsak befelé, de kifelé is fikció volt. Ignotus formális távozása nem biztosította Babits és Móricz harmonikus együttműködését. Fenyő ezzel a döntésével csak negatív hatást ért el. Mind ő, mind a lap hírneve csorbát szenvedett. Fenyő a lap belviszályaiban minden áron a béke helyreállításán, a látszategység kialakításán munkálkodott. E közben kifelé azt hangsúlyozta, hogy a Nyugat nem egységes irodalmi irány, sőt egyáltalán nem irány: „... a Nyugat nem irány, hanem folyóirat, melynek hasábjain helye van minden tehetségnek s minden becsületes irodalmi törekvésnek.”29 Tipikusan védekező taktika volt ez. Akármilyen határozott programot adnának a Nyugat - mozgalomnak, azonnal összeomlana a mindig ingatag belső egység. Ám a reakció korlátoltsága mégis egységes irányzattá, mozgalommá kovácsolta össze a Nyugatot a magyar társadalom szemében. Fenyő a lap első korszakában nem azzal a taktikus harcmodorral csatázott, melyet a belső béke megteremtésénél láthattunk. Csupán a Nyugat - mozgalom forradalmi köntösébe bújt. így támadott és védekezett. A külső ellenfelekkel folytatott vitákban inkább Ignotus volt a diplomata. Fenyő néha a nyerseségig őszinte, időnként bántóan goromba volt. Fenntartás nélkül azonosult az üggyel, amely téves képzeteken alapult. Számára a lap az önmegvalósítás eszköze volt, melyet minden módon meg akart védeni a külső támadásokkal szemben. Vitapartnerei ugyanazokat az elveket valló személyek ekkor is, akikkel a Figyelő-ben is szembeszállt már: a tanári vaskalaposság hatalmasságai. Ezt nyugodtan megtehette, mivel mögötte már a fejlődő nagytőkések álltak. Képviselői széleskörűek, műveltek voltak, s érdekeik is azt kívánták, hogy a modern irodalmi törekvések mellé álljanak. A polémiák majdnem állandó ütközőpontja Ady volt.

29



Központi alakja volt a Rákos Jenő : Holnap , vagy a Horváth János : Greguss jutalom előadói jelentése körül kirobbant vitájában is 1913 - ban. Horváth a nyugatosok, Schöpflin, Babits tanulmányainak és Ady : Petőfi - esszéjének méltánylását hiányolta Angyal Dávid előadói beszédéből. Válaszában Angyal azzal vádolta meg, hogy ő is forradalmár. Ekkor Fenyő megsemmisítő gúnnyal fricskázta le Angyalt: „Ez az angyali üdvözlet közelebb esik a denunciáláshoz, mint az irodalmi vitatkozáshoz.”30 Bölcsessége, arányérzéke, de fölényes humora is cserbenhagyta Fenyőt. Nem használta ki a helyzetet, miszerint a jobboldal két neves ideológusa összevész a nyugatosokon, és forradalmárnak titulája egymást. Az igazi tollharc Beöthy Zsolt 1913 - as nyilatkozatára robbant ki : Beöthy mint regényfejedelmet ünnepelte Herczeget nyilatkozatában, Herczeg pedig ismét az új irodalom

nemzetietlenségéről

beszélt

a

Petőfi

Társaságban.

Fenyő

egyetlen

indulatrohammal támadta Beöthyt és Herczeget. A vádak elcsépeltek, védekezni sem lehetett ellenük tényszerű érvekkel. Azonban itt már ironikus eszközök teljes arzenáljával vitatkozik Herczeg Ferenccel Fenyő. A Nyugat körüli viták a háború alatt változtak meg. Az irodalmi háborúskodás politikai jelleget kapott. 1915 - ben Rákosi Jenő a reakciós sajtóval együtt frontális támadást intézett az újság ellen. Defetizmussal, kishitűséggel vádolta és katonaszökevényként denunciálta, árulta be a lap íróit. Most már Fenyő is nevén nevezi Rákosi dühének politikai indítékait : „... aminthogy a szerb, az orosz, a francia nacionalizmus lelkén szárad az egész háború, tehát éppen azok a törekvések döntötték veszélybe, melyeket itt minálunk Rákosi Jenő írt zászlajára,hála istennek kevesebb tudással, kevesebb meggyőződéssel, és így remélhetőleg kevésbé ártóan.”31 Ebbe a vitába Rákosinál sokkal agresszívabb nacionalista is bele szól, Milotay István. A végső következtetést most sem akarja Fenyő levonni. Még mindig a tiszta, tendenciamentes művészet bástyája mögé bújik. A belpolitikai bajok egyik legsúlyosabb okának a művelt, vagyonos középosztály hiányát tartja. Az 1920 - as években a külső támadások is differenciálódtak. A Nyugat munkatársait zsidókra és nemzsidókra osztották fel.

30


31



Fenyő szerepe a Babits - Móricz féle Nyugatban már csak az anyagi ügyek intézésére korlátozódott. A szerkesztéstől visszavonult. Az 1930 utáni Nyugat programja, amely a " nemzeti koncentráció " és a napi politika mellőzését hirdette, Fenyő számára is elfogadható volt. Ő azonban már a saját politikai ambícióit akarta megvalósítani, így a Nyugattal való kapcsolata megszakadt.

3.3 A kritikus

Fenyő számára a Nyugat az önmegvalósítás egyetlen fóruma volt. Biztos ítélőképessége e lapban sem hagyta cserben. Az ismeretlenségből emelte ki például Musil regényét, a Törlesst. Nem Musil írói értékei ragadták meg elsősorban, ezeket meg se próbálta összességükben látni, hanem a szexuálpszichológia problémák. Egy kamasz fiú szexuális ébredésének egymásba torlódó lélekpályái, lelki aberrációk, az első gyönyörök gyötrelmei keltették fel érdeklődését a regény iránt, a lélekrajz mögött nyomasztó társadalmi kényszerekre, fojtogató szokásrendszerekre ügyet sem vetett. Fenyő általában ott volt elemében, ahol hasonló pszichológiai, vagy szexuálpszichológiai problémákat boncolt az író. Egyik legjobb drámakritikáját Hatvany - Lengyel : A szűz című színdarabjáról írta. Következetesen végigvitt lélektani motivációkat szembesített a dráma menetével, s erre alapozta ítéletét. Máshol kedvetlenebb hangulatban írt bírálataiban gyakran helyettesíti az esztétikai okfejtést felkiáltásokkal: „Mely szép az a jelenet. . . ” vagy „Meg kell nézni a darabot…”32 Legtöbb írása Adyról szól. Emberi magatartását idegennek érezte, költészetéért való rajongásában azonban sohasem ingott meg. A legelsők közt megjelenő üdvözlő cikke hódolat volt, mintsem kritika. Némely észrevétele találó és lényeges. Mégis elsőként mondta ki, hogy Ady lírája egyetlen nagy egység, melyben mindegyik vers összefügg a másikkal, az egyik nem fejti ki, nem alapozza meg, nem rendezi következetes gondolatsorba megjegyzéseit, így a legjobb megfigyelései is belevesznek a hódoló lelkesedésbe. írásaiban kevés megfogható gondolat van Ady művészetéről, újszerűségének esztétikai és világnézeti együtthatóiról. Azt azonban jól látja, hogy ez a költészet a modern élet teljessége felé tör. Ennek a fogalmi megragadására az impresszionista kritika eszköztára már gyönge volt. 32



Világképének középpontjában mindig Ady állt. Az ő költészetének vált prófétája és propagandistája. Meglátta, hirdette és hitte Ady nagyságát akkor is, amikor saját politikusi pályája régen keresztezte írói pályáját. Fenyő a Nyugat gárdájából - Ady mellett - Babitsot tartotta az egyik kiemelkedő alkotónak. Barátjának tartotta, s költészetét is elismerte. Ennek ellenére mégis keveset írt róla, 1920 -ig csak egyetlen kritikát készített. Ennek oka az, hogy a Nyugat belső békéjének érdeke ezt kívánta tőle. Kaffka Margit írói és emberi arculatát jobban sikerült átvilágítania. Nem rendszerező, elemző kritikát készített a Tallózó évek című verseskötetéről, mégis sok mindent meglátott benne, ami igazán fontos a költészetében. Verseinek tudatos és állandó fejlődő művészi megmunkálását emelte ki. Szerinte Kaffka nem spontán lírai alkat, hanem keményen küzd a kifejezésért. 1913 - ban változás történt Fenyő kritikai magatartásában. Ekkor írja meg Móricz - cikkét, melyben az irodalom katartikus szerepét ismerte el. Nem az impresszionista kritika mellett foglalt állást, hanem azt próbálta bizonyítani, hogy az igazán nagy művészi egyéniségek tudatformáló hatása alól, a legszubjektívebb kritikus sem vonhatja ki magát. Ebben is inkább ünnepel, mint mérlegel. Azt a következtetést vonta le, hogy „az igazi nagy művész nem adhat úgy emberi dokumentumokat, hogy egyúttal a társadalom kritikája ne nyilatkozzon meg művében.”33 Szerinte " politikai forradalmár" Móricz is, mert művei a politikai forradalmat igazolták akaratlanul is. Fenyő a Nyugat első korszakában az impresszionista kritikát valósította meg, bár ennek az eszköztára már nagyon gyenge volt egy színvonalas kritika megírásához. 1920 után az első írásai a Nyugatban politikai jegyzetek voltak. Ezeket az írásokat még kevesebb valóságérzék jellemezte, mind az előzőeket. Liberális illúzióit még a fehér terror sem tudta eloszlatni. A kurzus antiszemitizmusa ellen tiltakozott a maga módján. Inkább védekezett. Sohasem mélyedt el igazán írásaiban az okok és összefüggések keresésében. A bethlemi konszolidációt azonban már szívvel - lélekkel támogatta. így jutott el a romantikus - soviniszta Revíziós Ligában való részvételhez is. Ennek keretében békült meg a Nyugat - mozgalom két ellenségével, Rákosi Jenővel és Herczeg Ferenccel.

33



Ez az ellenforradalomba való belebékülés odáig vezetett, hogy rokonszenvezett még Mussolinival is. Politikai rövidlátásának ékes bizonyítéka, hogy Mussolini fasiszta diktatúráját simán összeegyeztetette az olasz kultúrával. Politikai írásain túl a Nyugatban olyan írásai is megjelentek, melyek a lap hagyományainak élesztgetésére korlátozódtak. Nem racionálisan fogalmazódott meg benne ez, hanem az öregedő ember emlékidőző hajlamaként. Irodalmi publicisztikájában Ady állt most is a középpontban. Az egyre több könyv, amelyeket Ady Lajos, Révész Béla, Makkai Sándor vagy Hegedűs Lóránt írt Adyról, jó ürügyet adtak számára, hogy a körülöttük létrejövő vitába feltétlenül beleszólhasson. A Nyugatban reagált Kosztolányi, Ady - revíziójára és Illyés jegyzetére, mellyel Kosztolányi Ady - cikkét az író posztumusz kötetben kísérte. Az a határozott vonal, mely eddig jellemezte Adyról szóló írásait, egyre halványabbá vált. Mindezek ellenére felvállalja az emlékeztető szerepkörét. A korábbi ridegség, melyet Ady iránt érzett, felolvadt, ahogy ezt a missziót elkezdte : „... aki ezeket a verseket élte és írta, olyan tündöklően világosan áll előttem, hogy szemem íriszéről szinte fotografálni lehetne.”34 1924 - ben Babitsról írt szép esszét. Ebben a jószemű kritikus próbálja meg egységbe vonni az író ellenmondásos alakját. Fenyő volt az, aki először mutatott rá ilyen határozottan Babits ellentmondásosságára. Megemlíti, hogy mennyire kiemelkedően képes a lelket formába önteni Babits : „A lélekből a formát úgy szökkent i kristályba, mint az ég felé szálló imából és tömjénből a gótikus oszlopokat”35 Írásai aztán egyre ritkábban jelennek meg, majd 1930 után teljesen el is tűnik a lapból. Ennek az oka a politikai karrierje volt. A Nyugatnak nem volt többé szüksége rá, s neki sem a Nyugatra és a nyugatosokra. Az emberi kapcsolatai mindezek ellenére sem szakadtak meg velük, barátsága Babitssal és Móriczcal élete végéig megmaradt. Írásai ezentúl többségükben az Esti Kurírban jelentek meg.

34


35



4. Befejezés

Fenyő pályájának legmaradandóbb szakasza a Nyugat első korszakával kapcsolódott össze. Itt lett okos, megértő, megegyezésekre kész, „felelős ember”36 A lap életében is ezt volt a legjelentősebb időszak. A folyóirat a L'art pour l'art esztétikát hirdette meg, vagyis az alkotók korlátlan jogát. A művészi

mondanivalóikat

a

tartalmi

-

formai

hagyományok

és

kötöttségek

figyelembevétele nélkül, szabadon fejezték ki a lap munkatársai. A Nyugat radikális szárnya ugyanakkor tudatosan egy társadalmi átalakulást célzó programot képviselt. Fenyő, a nyílt eszmevállalás helyett, az irányzat nélküli művészet bástyája mögé húzódott. Az írók megértő barátja volt, de mégis távolságot tartott mindenkivel szemben. Művészi érzékenysége, szervezőképessége, taktikai készsége egyszerre szolgálta a Nyugat ügyét és a saját érvényesülését. A GYOSZ - beli állása és a Nyugat biztosította számára, hogy kiemelkedő személyiség váljék belőle. Az 1917 -es esztendő fordulatot jelentett Fenyő pályáján. A GYOSZ ügyvezetője lett. Igazgatóként kibékült mindazzal, ami ellen irodalmi barátai, a Nyugat legjobbjai harcoltak. Az 1918 - 19 - es forradalmak leverése után a Nyugat tovább működött. Főszerkesztője továbbra is Ignotus, szerkesztője Osvát Ernő, társszerkesztők pedig Babits Mihály és Gellért Oszkár voltak. Fenyő szerepe folyamatosan szűkült. Kritikusként egyre kevesebbet írt, szerkesztőként pedig lassan megszűnt jelen lenni a lapnál. Szerepe csak a pénzügyminiszterségre korlátozódott, pedig a Nyugat második korszaka épp oly jelentős a magyar irodalom életében, mint az első. A háború utáni első években még állandó támadások érték a lapot. Ennek oka, hogy az írókat ellenségnek, a vezérkarát a nemzeti katasztrófa előidézőjeként tekintették a hivatalos irodalom szószólói. Ugyanakkor Móricz, Juhász Gyula, Kassák Lajos és még mások rendszeresen bírálták az ellenforradalom íróit. Bátran cikkeztek az irodalom savanyú helyzetéről Magyarországon.

36

Mezey László, Pobori Ágnes: 20 történelmi arckép. Bp. Trezor K., 1991. 32.p.


Fennen

hirdették

a

Nyugat

elévülhetetlen

kulturális

érdemeit,

s

a

Nyugat

irodalompolitikáját, amely ekkor még Adyra támaszkodott. Ahogy Fenyő politikai karrierje egyre feljebb ívelt, úgy távolodott egyre messzebbre a Nyugattól. Osvát Ernő 1929 - ben bekövetkezett halála után Babits Mihály és Móricz Zsigmond együttesen vállalták a lap szerkesztését, s négy évvel később pedig már csak Babits maradt meg egyedüli szerkesztőnek. A Nyugat ennek ellenére továbbra is megtartotta magas művészi színvonalát. A harmadik generáció nehéz körülmények között indult útnak. A fasizmus nyomása egyre erősödött. Babits Mihály, - aki Hitler hatalomra jutása után nap mint nap állást foglalt a fasizálódó magyar közélet kérdéseiben a nácizmussal és a hazai szálláscsinálóival szemben aktív ellenállást hirdetett. Az izmusok korszaka, s a harmincas évekbeli játékosság után új realizmus felé tájékozódott az irodalom. Móricz is a realizmus modern útját kereste. Újra fogalmazta, s új tartalommal töltötte meg a klasszikus formákat igazolva, hogy az új a hagyományosba ágyazva a legéletképesebb. Illyés népiessége pedig nem jelentett külön esztétikai vagy irodalmi programot : népiesnek a társadalmi és nemzeti haladás egységéért küzdő irodalmat tekintette. A nemzedék minden egyes tagjának szinte természetes kifejezési formája volt a műfordítás. Fordításokkal és esszékkel igyekeztek beemelni a magyar műveltségbe a polgári irodalom kincseit. A folyóirat mégis egyre elvontabb, egyre műhelyjellegűbb lett. A veszedelmes ideológiai - politikai áramlatok ellen nem lépett fel. Saját nemzedékének sok értékes tagját elidegenítette magától. Akadémikussá vált. Ez Adytól való fokozatos elfordulásban, és József Attila fel nem ismerésében jelentkezett. A Nyugat hangulatát ekkor már a válságérzés uralta, de a cél, amelyet kitűztek maguknak - a nyugati színvonal elérése megvalósult. Ennek az egész folyamatnak Fenyő már csak megfigyelője volt. Még írásai sem jelentek meg a folyóiratban. Az a sértődöttség, mely a szívét uralta, lassan elillant. Az öröm lépett a helyébe. Örült, hogy részese lehetett egy olyan folyamatnak, amely megváltoztatta az egész magyar irodalmi életet. Ez a felismerés a következő sorokban nyilvánul meg :


„... Velük élhetni életem beteljesülése volt. Egyetlenegy sincs közöttük akihez valami közöm ne lett volna ; barátság, mely elválaszthatatlanul belenőtt életembe ; jó ismeretség, melyet szívesen ápoltam, többen, kikről valami különös emlékem van, szép emlék, furcsa emlék s nagyon kevés kínos s már megbékült emlék.”37

37



5. Felhasznált irodalom

Feljegyzések és levelek a Nyugatról ; Sajtóalá rend. Vezér Erzsébet. - Bp.: Akadémiai K., 1975. Fenyő Miksa : Önéletrajzom. - Bp.: Argumentum K., 1994. Király István : Ady Endre. - Bp.: Magvető, 1970. Magyarország története : 7 / 2 ; Szerk. Hanák Péter. - Bp.: Akadémiai K., 1978. Mezey László Miklós - Pobori Ágnes : 20 történelmi arckép. - Bp.: Trezor, 1991. Osvát Ernő a kortársak között ; Vál. Kőszeg Ferenc - Márványi Judit. - Bp.: Gondolat, 1985. Új Magyar Irodalmi Lexikon ; Főszerk. Péter László. - Bp.: Akadémiai K, 1994. Vezér Erzsébet: Ady Endre élete és pályája. - Bp.: Seneca, 1997.

Eötvös József Főiskola Pedagógiai Fakultás Könyvtár Szak

Recommend Documents