ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2014/2015. tanév II. félév A TANTÁRGY Kódja: NBG_TV116G5 Megnevezése: VIDÉKI TURIZMUS Turizmus-vendéglátás (BA) Szak: Heti tanóra:
A tantárgy kreditértéke:
4
5
Vizsgajelleg: Kollokvium
A tantárgy előtanulmányi rendje: A tantárgy képzési célja: Cél a vidéki (falusi) turizmus fogalmának megismertetése. A hallgatók ismerjék meg azt a tevékenységi formát, amely jelentősen hozzájárulhat a vidéki emberek életkörülményeinek javításához. A vidéki turizmus fejlesztése elősegítheti a helybéli lakosság helyben maradását. Segítségével a hazai hagyományok megújíthatók. Az előadások a vidéki turizmus elméletének, rendszerének, jogi hátterének megismertetésével segítsék a rendszer működésének elsajátítását. A gyakorlati oktatás feladata hazai és nemzetközi esettanulmányok megismerése, szakmai cikkek feldolgozása, saját tanulmány elkészítése. A hazai és európai rendszerek, szerveződések és modellek pedig mintaként szolgálnak. Az órák időpontja:
Előadás: Hétfő 11.50 – 13.30 B/205. Szeminárium: Csütörtök 15.30 – 17.10 B/107.
Kurzus oktatója, elérhetősége:
Dr. habil. Mező Ferenc, egyetemi docens Turizmus Tanszék
[email protected] Szabó Róbert, tanársegéd Turizmus Tanszék
[email protected]
A tananyag tartalma részletesen: Hét 1. hét 2015. február 2– 6.
2. hét 2015. február 9– 13.
3. hét 2015. február 16– 20.
Tananyag Előadás: A vidéki, a falusi turizmus fogalma, fejlődése; jogszabályi háttere. Szeminárium: A tantárgyi tematika ismertetése. Az évközi hallgatói feladatok megbeszélése. Előadás: A falusi turizmus helye a magyar turisztikai kínálatban; keresleti trendek. Szeminárium: Szakmai cikkek feldolgozása csoportmunkában: Kabai Róbert: Falusi turizmus és tájvédelem (Turizmus Bulletin 2001/4. ) Előadás: A vidéki vendégfogadás feltételrendszere, tárgyi és személyi feltételei Szeminárium: Szakmai cikkek feldolgozása csoportmunkában: Kiss Kornélia: Falusi turizmus: eltérő értelmezések-eltérő piaci lehetőségek (Turizmus Bulletin 2001/1.)
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET Előadás: A magánszálláshelyek követelményrendszere, minősítési rendszere. Osztályba sorolási rendelet 54/2003 GKM rendelet. 4. hét Szeminárium: 2015. február 23– 27. Szakmai cikkek feldolgozása csoportmunkában: Kóródi Márta: A rurálturisztikai terméktípusok feltételrendszerének sajátosságai a vidéki kistérségekben: az atelier turizmus (Turizmus Bulletin 2005/2) Előadás: Programtípusok, programlehetőségek a vendégfogadónál, a faluban. 5. hét Szeminárium: 2015. március 2-6. Szakmai cikkek feldolgozása csoportmunkában: Michalkó Gábor: A fenntartható fejlődés ökoturisztikai aspektusai Magyarországon. (Turizmus Bulletin 2003/4) Előadás: A falusi turizmusban a marketingtevékenység főbb jellemzői, 6. hét feladatai. 2015. március 9-13. Szeminárium: Marketinges feladat (hallgatói prezentációk). Előadás: A vidéki turizmus formái és csoportosítása. 7. hét A hagyományok újraéledése a falusi turizmusban. Tematikus utak: 2015. március 16-20. Palóc út. Szeminárium: Marketinges feladat (hallgatói prezentációk). Előadás: 8. hét Környezetvédelem. Ökoturizmus. Fenntarthatóság. 2015. március 23-27. Szeminárium: Egy megye falusi turizmusának bemutatása (hallgatói prezentációk). Előadás: Az oktatás szerepe a falusi turizmus minőségi hátterének javításában. 9. hét A felsőoktatási intézmények szerepe a szakemberképzésben. A vidéki 2015. március 30-április 3. turizmus és a vidékfejlesztés kapcsolata. Szeminárium: Egy megye falusi turizmusának bemutatása (hallgatói prezentációk). 10. hét 2015. április 6-11. 11. hét 2015. április 13-17.
12. hét 2015. április 20-24.
13. hét 2015. április 27-május 1.
14. hét 2015. május 4-8.
TAVASZI SZÜNET Előadás: Országos megyei és települési intézményrendszer, az önkormányzatok szerepe a falusi turizmus fejlesztésében, a foglalkoztatás javításában. Szeminárium: Egy megye falusi turizmusának bemutatása (hallgatói prezentációk). Előadás: Nemzetközi példák a sikeres falusi, vidéki turizmusra. Franciaország, Németország, Nagy-Britannia Szeminárium: Egy megye falusi turizmusának bemutatása (hallgatói prezentációk). Előadás: Vidéki turizmus az Európai Unióban, Vidékfejlesztés, felzárkóztatás. Szeminárium: Tanulmányi kirándulás: Egerszalók Előadás: Vidékfejlesztés, felzárkóztatás. Szeminárium: Tanulmányi kirándulás: Noszvaj vagy Poroszló
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET Előadás: 15. hét A vidéki turizmus hatásai. 2015. május 11-15. Szeminárium: Gyakorlati jegyek lezárása. A tananyag feldolgozásához szükséges irodalom: Fizetővendéglátás és falusi turizmus I-II. (Alapismeretek a Kötelező irodalom: szállásadók és vendégfogadók részére) KIT, 1992. Hoffmann Istvánné: Modern marketing, Universitas, Budapest, 1990. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény Ajánlott irodalom: Kabai Róbert: Falusi turizmus és tájvédelem, Turizmus Bulletin, V. évfolyam, 4. szám, 2001. december Kiss Kornélia: Falusi turizmus- eltérő értelmezések, eltérő piaci lehetőségek? Turizmus Bulletin, V. évfolyam 1. szám. Kovács Dezső: A falusi turizmus hagyományai, Mezőgazda, 2002 Pethő Mária: A falusi turizmus gyakorlata-Magyarország népi ételei, Szaktudás Kiadó Ház rt. 2003 Sándor J.: A falusi turizmus mint az idegenforgalom speciális megjelenési formája Idegenforgalmi Közlemények 4. 1989. Tóthné Igó Zsuzsanna: A hagyományok újraéledése a falusi turizmusban, Országos turisztikai konferencia, Szerkesztő: Aubert Antal, Pécs, 2002. Fehér István - Kóródi Márta: A vidéki turizmus fejlesztése, Szaktudás Kiadó Ház, 2008. Kerek Zoltán - Marselek Sándor: A vidékfejlesztés gyakorlata, lehetőségek, intézkedések, Szaktudás Kiadó Ház, 2009.
Házi feladatok („Marketinges feladat” prezentáció és az „Egy megye falusi turizmusának bemutatása” prezentáció): „Marketinges feladat” prezentáció: Ezen feladatok a 2. szemináriumon kerülnek kiadásra, mert vélhetően ekkorra már véglegesedik a hallgatói névsor. A 2. szemináriumon a hallgatók a névsor alapján feladatot húznak (névsor szerint elejétől a végéig haladva) melyet a 6., 7. heti szemináriumok valamelyikére egyénileg ki kell dolgozniuk és elő kell adniuk (PowerPoint segítségével). Az előadási sorrend szintén sorsolással (sorszám húzásával névsor szerint elejétől a végéig haladva) derül ki. Ezt követően megbeszélésre kerül, hogy a húzott sorszámhoz mely szemináriumi időpont tartozik. Amennyiben a hallgató a megbeszélt időpontra nem készül el, egy másik időpontban (a soron következő prezentáció időpontjában) kell előadnia, de ekkor már 2 érdemjegy hátránnyal indul (-2), ezért érdemes a feladat elkészítésének időpontját komolyan venni. A prezentációval kapcsolatos elvárások: A prezentációt PowerPoint formátumban kell elkészíteni, és a prezentáció hossza legalább 15 perc legyen. A prezentáció értékelésénél fontos szempont a szabad, önálló előadás mértéke és módja. Célszerű elkerülni a papírról történő monoton felolvasást, ellenkező esetben a prezentáció maximum elégséges (2) érdemjeggyel értékelhető. A prezentáció értékelési szempontjai: • előadásmód • technikai kivitelezés • időkeret betartása • „szakmai” teljesítmény (függ a beadványtól) • kérdésekre adott válaszok „Egy megye falusi turizmusának bemutatása” prezentáció:
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET Ezen feladatok is a 2. szemináriumon kerülnek kiadásra, mert vélhetően ekkorra már véglegesedik a hallgatói névsor. A 2. szemináriumon a hallgatók a névsor alapján feladatot (megyét) húznak (névsor szerint elejétől a végéig haladva) melyet a 8., 9., 11., 12. heti szemináriumok valamelyikére egyénileg ki kell dolgozniuk és elő kell adniuk (PowerPoint segítségével). Az előadási sorrend szintén sorsolással (sorszám húzásával névsor szerint elejétől a végéig haladva) derül ki. Ezt követően megbeszélésre kerül, hogy a húzott sorszámhoz mely szemináriumi időpont tartozik. Amennyiben a hallgató a megbeszélt időpontra nem készül el, egy másik időpontban (a soron következő prezentáció időpontjában) kell előadnia, de ekkor már 2 érdemjegy hátránnyal indul (-2), ezért érdemes a feladat elkészítésének időpontját komolyan venni. A prezentációval kapcsolatos elvárások: A prezentációt PowerPoint formátumban kell elkészíteni, és a prezentáció hossza legalább 50 perc legyen. A prezentáció értékelésénél fontos szempont a szabad, önálló előadás mértéke és módja. Célszerű elkerülni a papírról történő monoton felolvasást, ellenkező esetben a prezentáció maximum elégséges (2) érdemjeggyel értékelhető. A prezentáció értékelési szempontjai: • előadásmód • technikai kivitelezés • időkeret betartása • „szakmai” teljesítmény (függ a beadványtól) • kérdésekre adott válaszok A vizsgára bocsátás és a sikeres vizsga feltétele (az ismeretek értékelése, minősítése): A tantárgy gyakorlati jegy megszerzésével zárul. A gyakorlati jegy összetevői: Szakmai cikkek feldolgozása csoportmunkában (órai munka): 0-25 pont
elégtelen
26-31 pont
elégséges
32-37 pont
közepes
38-43 pont
jó
44-50 pont
jeles
„Marketinges feladat” prezentáció: 0-25 pont
elégtelen
26-31 pont
elégséges
32-37 pont
közepes
38-43 pont
jó
44-50 pont
jeles
„Egy megye falusi turizmusának bemutatása” prezentáció: 0-25 pont
elégtelen
26-31 pont
elégséges
32-37 pont
közepes
38-43 pont
jó
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET 44-50 pont
jeles
Összesített értékelés: Szakmai cikkek feldolgozása csoportmunkában (órai munka): „Marketinges feladat” prezentáció: „Egy megye falusi turizmusának bemutatása” prezentáció: Gyakorlati jegy:
15 % 20 % 65 % 100 %
A súlyozás alapján a gyakorlati érdemjegy az alábbiak szerint alakul: 0-1,99
elégtelen
2,00-2,49
elégséges
2,50-3,49
közepes
3,50-4,49
jó
4,50-5,00
jeles
A gyakorlati jegy sikeres megszerzéséhez feladatcsoportonként külön-külön is teljesíteni kell legalább az elégséges (2) szintet. Eger, 2015. január 15.