Esther és Jerry Hicks: Kérd és megadatik 2 Az elfogadás művészete A tudatos szándék megdöbbentő ereje
Ajánljuk ezt a könyvet a tanítóknak, akik világszerte emberek százezreivel ismertetik meg nagy lelkesedéssel a nevünket fémjelző könyv, a „Kérd és megadatik!” tanításait. És mindenekelőtt azoknak a ragyogó tanítóknak, akiknek sokat segített abban, hogy Abraham tanításai eljussanak azokhoz, akik e művektől megkapják, amit kértek. Ha a tanítvány készen áll a tanító megjelenik! Louise L. Hay, az Éld az életed! című sikerkönyv előszava Az életnek nevezett rejtélyben szűntelenül válaszok után kutatunk. Mindig is a kezünkbe akartuk venni életünk irányítását, de nem ismertük ennek a módját. Mindig is arra vágytunk, hogy megszabaduljunk félelmeinktől - a testünkkel és a hozzánk legközelebb állókkal kapcsolatos legbensőbb aggodalmainktól kezdve a komolyabb félelmeinkig, amelyeket a halál gondolata, országunk kormányának döntései, a világ eseményei, netán a földön kivüli élet lehetősége ébreszt bennünk. Ez a szerfelett megnyugtató könyv minderre megoldást nyújt. Bármi is nyomaszt vagy nyugtalanít, Abraham nemcsak megoldást kínál, hanem egy egyszerű módszerrel is megismertet, amelyet elsajátítva leküzdheted félelmeidet, gondjaidat, és új minőségében tapasztalhatod meg az életörömöt. Meggyőződésem, hogy az Abraham néven ismert tanítók a kor legkiválóbbjai köze tartoznak bolygónkon. Szavaik kétségkívül szélesítették a látókörömet. Rendkívül hálás vagyok Jerry és Esther Hicksnek, amiért idejüket nem sajnálva, odaadó munkával, a térnek és időnek ezen a pontján elhozták nekünk ezeket a tanításokat. Tudásod elmélyítésének megvan a maga ideje, és ez most érkezett el. Ez a könyv pedig áldásként és boldogulásod segítőjeként került a te kezedbe. Már évek óta tudok Abrahamról, Jerry és Esther Hicksről, és amikor először hallottam Abraham szavait, abban a pillanatban éreztem, hogy szoros kapcsolat van közöttünk. „Ezek a tanitók igazán remek munkát végeznek" - gondoltam. És minél jobban megismertem a tanításokat, annál nagyobb elismerést éreztem a tanitók iránt. Később aztán megismerkedtem Jerryvel és Estherrel. Igen mély benyomást tett rám, hogy mennyire a tanításokhoz híven élik az életüket. Két boldog emberrel találkoztam, akik úgy alakítják az életüket, hogy minduntalan jó tapasztalatokban van részük. Imádják egymást, és az életet is jobban szeretik, mint bárki, akit csak ismerek. Öröm volt látni, hogy szemlátomást mindig vidáman és nevetve fordulnak egymáshoz. Jót tesz a lelkemnek, ha olyan embereket látok, akik tényleg élvezik életük minden pillanatát. A Hay House kiadónál mindannyian nagyon büszkék vagyunk rá, hogy e könyvsorozatot mi adjuk közre, és lehetőségünk nyílt rá, hogy ezt a művet világszerte megismertessük az olvasókkal. A sorozat első darabjáról, a Kérd és megadatik! címmel megjelent könyvről Wayne Dyer, a sikeres szerző így írt: „E munkát mérföldkőnek tartom a könyvkiadás történetében, mert olyan alapelveket tár fel, amelyek ismeretében megérthetjük és beteljesíthetjük sorsunkat." Ez a kötet, amely a sorozat második darabja, még közelebb visz önmagadhoz. Magabiztossá tesz, mert rádöbbensz, hogy számtalan eszköz áll rendelkezésedre, amelyek segítségével minden elképzelhető helyzetben boldogulhatsz. E magabiztosság megerősödésével aztán rájössz, hogy bármit elérhetsz. Megtanulsz felhagyni a küszködéssel, hogy helyette az elfogadás művészetét gyakorold, és mennyei örömmel tölt el a felismerés, hogy milyen egyszerű olyan boldogan élni, ahogyan mindig is szerettél volna. Arra biztatlak, hogy tedd azt, amit én: tartsd mindkét könyvet az ágyad mellett, hogy ébredés után és elalvás előtt olvashass belőle. Jobban alszol majd, úgy kezded a napodat, hogy csak jó dolgokat engedsz be az életedbe... és közben csodálatosan érzed magad! — Louise
1
Jerry Hicks bevezetője Gondolkodtál már a fejlődésedről azoknak az eseményeknek a fényében, amelyek meghatározó szerepet játszottak abban, hogy később sikeresnek és elégedettnek érezd magad? Őrzöl képeket kellemes emlékeid gyűjteményében azokról a pillanatokról, amelyek mintha abba az irányba terelgettek volna, hogy olyanná válj, amilyen valójában lenni szeretnél, azt tedd, amit igazán akarsz, vagy megvalósítsd, amire mindig is vágytál? Visszagondolsz néha - a nagyrabecsülés érzésével - azokra az emberekre, könyvekre és látszólag véletlen helyzetekre, amelyek a korábban ismeretlen bölcsesség világosságát felragyogtató szavakkal vagy tapasztalatokkal ajándékoztak meg? Ezeket a sokatmondó tapasztalatokat nevezheted fordulópontoknak, válaszutaknak, az utadon felbukkanó irányjelző tábláknak vagy akár a Jól-lét különleges érzése jeleinek... de nem voltál tisztában életedre gyakorolt tartós és kedvező hatásaikkal? Ezt az előszót a French Broad River folyama és a Biltmore birtok kacsaúsztatója között futó földutunkon parkolva kezdtem el írni. Feleségemmel, Estherrel már tizenöt éve tartunk előadásokat itt, az észak-karolinai Ashville-ben. A folyópartnak ez a pontja legszívesebben látogatott helyeink egyike, ahol tavasszal csatlakozunk a ludacskákhoz, majd később, ősszel a kanadai ludak ezreinek a vándorlásához hasonlóan, akik céljuk biztos ismeretében szárnyalnak át az égen, az országot járva mi is áthaladunk a váltakozó évszakokon. Itt ülök tehát, életem legboldogabb időszakában, és azzal foglalkozom, amiből oly sok örömem származik. Azzal a szándékkal írom e sorokat, hogy gyakorlatias indokokkal Abraham Tanításainak gyakorlatba ültetésére ösztönözzelek, és így tudatosan többet tapasztalhass meg abból, aki valójában vagy. Emlékeztetlek rá, hogy nem a szavak, hanem az élettapasztalatok tanítanak. Bár e könyvben szavakkal találkozhatsz, ezek a nagy erejű kifejezések olyan újszerű, lelkesítő nézetekkel ismertetnek meg, amelyeket új, jó érzésekkel eltöltő meggyőződéseidként fogadhatsz el. Új meggyőződéseid aztán - a Világegyetem természeti törvényeinek megfelelően - új és örömteli élettapasztalatokhoz vezethetnek... Emelkedett tapasztalataid pedig még többet tárnak fel előtted a rég vágyott tudásból, amely jobbá teszi az életedet. Biztos vagyok benne, hogy ezt a könyvet kincsnek, a későbbiekben mindig nagy becsben tartott, megvilágosító erejű útmutatónak találod majd. Megérted belőle, hogy bárki lehetsz, bármit megtehetsz és bármit megszerezhetsz, amire csak vágysz, és azt, is, hogy ezt miként érheted el. Ha mindössze azt a valódi okokból kiinduló, egész életemet megváltoztató szemléletmódot ismertette volna meg velem ez a könyv, hogy mi teremtjük meg a saját valóságunkat, már akkor is rendkívül nagy hasznomra vált volna. Amikor arról olvastam, hogy amit valóságnak tartunk, nem több meggyőződésnél, amelynek egy bizonyos ideig figyelmet szentelünk, és meggyőződéseink mindössze gondolatok, amelyekre egy bizonyos ideig figyelmet fordítunk, akkor tudatosodott bennem igazán a gondolatok megdöbbentő hatalma. Nemrég véletlenül hallottam, mit mondott egy rendkívül sikeres vállalkozó, amikor megkérdezték tőle, hogyan tudott elérni ilyen elképesztő sikereket: - Nagy dolgokban gondolkodom... Mivel amúgy is gondolkodnék, arra a következtetésre jutottam, hogy akkor miért is ne gondolkodjak nagy dolgokban? Ez is a gondolatok megdöbbentő hatalmát bizonyítja. Eszembe jut, amit jó néhány évvel ezelőtt a 20. század egyik legelismertebb lángelméjének a könyvében olvastam. Lényegében a következőt állította: „A legtöbb ember tényleges képességeinek kevesebb mint egy százalékát használja... Lehetőségeik kilencvenkilenc százalékát - akivé válhatnának, amit megtehetnének, vagy amit megszerezhetnének - soha életükben nem használják ki." Ez a kötet, A tudatos szándék megdöbbentő ereje, hatékony gyakorlatokkal ismertet meg, amelyek segítségével még több, eddig kiaknázatlan lehetőségeddel élhetsz - ebben az életedben. Eltűnődtél valaha azon, hogy mennyi ismeretlen öröm rejlik még benned? Tudatosodott már benned valamilyen szinten akár életed legboldogabb pillanataiban, hogy ennél sokkal nagyobb boldogságot is megtapasztalhatnál? Bármilyen pompásan érezted magad a testedben, bármilyen jól szolgált téged, nem sejtetted valahogy mégis, hogy lehetne még jobb? És amikor feleleveníted kapcsolataid üdítő emlékeit, amelyeket azokkal együtt éltél meg, akiknek hatással voltál az életére, miközben azzá a Lénnyé fejlődtél, aki most vagy, vajon nem voltál-e biztos benne, hogy még több, örömöt adó kapcsolatot alakíthatnál ki temérdek lelkesítő emberrel, akik valahol
2
arra várnak, hogy az életedbe vonzd őket? Néhány oldalon belül találkozol majd Abrahammel - a „tanítók tanítóival". (Akik most ismerkednek meg ezekkel a tanításokkal, azoknak el kell mondanunk, hogy Abrahamre többes számban utalunk, lévén szó egy kollektív tudatról.) A világ egyik legkiválóbb írója és filozófusa „bolygónk jelenlegi legnagyszerűbb tanítóiként" jellemezte Abrahamet. Amikor két évtizeddel ezelőtt először találkoztam Abrahammel, engem is magával ragadott az, ahogyan tanít, én pedig arról akartam többet megtudni, miként segíthetnék másoknak a nagyobb anyagi siker elérésében? Felidéződnek bennem azok az idők, amikor egy Volkswagen lakókocsiban éltem, és Napoleon Hill immár klasszikusnak számító, Think and Grow Rich című könyvét olvastam, amelyben a szerző ezt írta: „Amikor gazdagodni kezdünk, a vagyon oly gyorsan és oly bőségesen árad felénk, hogy azon tűnődünk, vajon hol bujkálhatott eddig, annyi éven át..." A Think and Grow Rich kétségtelenül megadta, amit kértem. Egy kis montanai szálló dohányzóasztalán bukkantam rá, elolvastam, majd következetesen a benne megfogalmazott elvek szerint jártam el. Abból a helyzetből, hogy a megélhetésemhez épp csak eleget kerestem a szórakoztatóiparban és nem kellett dolgozni járnom, alig néhány év leforgása alatt odáig jutottam, hogy kiépítettem egy több millió dolláros terjesztővállalatot. Akik hajlandóak voltak meghallgatni, azoknak mindig elmondtam, hogy sikeremet azon alapelveknek köszönhetem, amelyeket Hill könyvéből ismertem meg. Ezek az alapelvek annyira jól beváltak számomra, hogy Hill munkáját hamarosan tankönyvként kezdtem használni, hogy üzlettársaimnak is megtanítsam, amit én tanultam. Néhány év múlva mégis azt vettem észre, hogy „tanítványaim" közül csak kevesen bővítették milliós nagyságrendűre üzleti forgalmukat. Bár sokan értek el szerénynek korántsem nevezhető sikereket, mégis akadtak néhányan, akiknek szinte egyáltalán nem javult a pénzügyi helyzetük, akárhány üzleti előadáson vettek is részt. Mintegy tíz évvel ez után, amikor már elértem az üzleti életben kitűzött céljaimat, arra kezdtem keresni a választ, miként segíthetnék még hatékonyabban még több embernek, hogy beteljesíthessék a saját vágyaikat... Ez a „kérés" nyitotta meg Esther előtt és előttem az utat, amely elvezetett Abraham tanításaihoz. E rövid előszó szűk terjedelme miatt nem magyarázhatom el részletesebben, hogy kicsoda vagy micsoda Abraham, és hogyan kerültünk kapcsolatba vele, de akit érdekel, ingyenesen letöltheti a hetvennégy perces An Introduction to Abraham című felvételt a www.abraham-hicks.com címen található weboldalunkról, vagy , megrendelheti irodánktól postai úton CD-n vagy kazettán: Abraham-Hicks Publications, P.O. Box 690070, San Antonio, TX 78269. Telefon: [830] 755-2299. De álljon itt „Abraham-élményünk" rövid összefoglalója: Estherrel azt a tanácsot kaptuk, hogy naponta tizenöt percre csendesítsük el az elménket (meditáljunk), és így választ kaphatunk kérdéseinkre. Bár Esthernek rendkívül erőteljes fizikai érzései voltak, amikor először meditáltunk együtt, kilenc hónapig kellett napi rendszerességgel gyakorolnunk, hogy valamilyen formában értelmezhető kommunikáció alakuljon ki. Az értelmezhető itt azt jelenti, hogy Esther feje következetesen mozogni kezdett, mi pedig rájöttünk, hogy az orrával betűket ír a levegőbe, mintha szavakat betűzne ki egy láthatatlan táblán: A NEVEM ABRAHAM... Abraham a következőképpen mutatja be magukat: „Abraham nem egy egyéni tudat, ahogy ti egy testben lakozó egyéni tudatnak tartjátok magatokat. Abraham egy kollektív tudat. Létezik egy nem fizikai tudatfolyam, és amikor valamelyikőtök feltesz egy kérdést, akkor sok-sok tudatpont összpontosul, ami egyetlen nézőpontnak érzékelhető, mert jelen esetben egyetlen ember, Esther tolmácsolja vagy fogalmazza meg a mondanivalóját, így egyéni tudatnak tűnik számotokra. Ugyanakkor mégis sokdimenziósak és sokrétűek, és mindenképpen „soktudatúak" vagyunk... " Azon nyomban kérdezni kezdtem, és Abraham válaszolt, kezdetben úgy, hogy Esther orrával betűzte ki a szavakat. Később odáig jutottunk, hogy Esther az írógépe segítségével fordította le a mi nyelvünkre Abraham nem fizikai gondolati egységeit, majd néhány hónappal később elkezdte szavakba önteni a gondolatokat, amelyeket átadtak neki. Pár évvel ezelőtt rábukkantam a Seth-szövegekre (Jane Roberts és Robert Butts hasonló módon kapta meg ezeknek a széles körben ismert könyveknek az anyagát). Ezekből a könyvekből valamennyire megértettem, mi történik velünk, de amennyire tudtuk, egyikünk sem kérte ezt, és nem is számítottunk erre az élményre. Jómagam olyan módszerek megismerését reméltem és kértem, amelyekkel sikeresebben segíthetek másoknak, hogy eredményesebb legyen az életük - ezt azonban nem így képzeltem.
3
Esther és én ugyanúgy vágytunk a bölcs gondolatokra, amelyeket Abraham oly készségesen osztott meg velünk, de mindketten nyugtalankodtunk amiatt, hogy vajon összeegyeztethető-e jól bevezetett üzletmenetünkkel és lehetőségeinkkel egy efféle, nyilvánvalóan szokatlan jelenség. Úgy gondoltam, hogy üzleti elméletem alapelveinek taníthatóknak és megtanulhatóknak kell lenniük. Arra törekedtem - amit gyakran hangoztattam is, hogy akire hatást gyakorlok, annak vagy előre kell lépnie, vagy lényegében ugyanott kell maradnia, ahol a találkozásunkkor volt. Kínosan ügyeltem rá (mint ahogy ma is ezt teszem), hogy soha senkinek ne csökkenjenek a lehetőségei azért, mert kapcsolatba került velem. Esther véleménye szerint ezen elvek gyakorlatba átültetésének egyszerűen elégedettséget kellett okozniuk. Esther eleinte többé-kevésbé természetes fizikai ellenállást érzett az „Abraham-élménnyel" szemben. Például amikor elkezdett „Abraham nevében beszélni”, a szék karfáját görcsösen markolva, behunyt szemmel ült, és ebben a feszült testtartásban hangja erőltetettnek tűnt. Ahogy teltek az évek, és Abraham emberek ezreinek sorozatos kérdéseire válaszolt Estheren keresztül, kezdett felengedni a feszültség a testében. Először a szemét nyitotta ki, majd mozgatni kezdte a kezét és a karját. Néhány év múlva pedig egy széknek vagy magas asztalnak támaszkodva felállt ülő helyzetéből, és később már könnyedén járkált ide-oda. Testének ellazulásával a hangja is természetessé vált. Ha meghallgatnád korábbi felvételeink egyikét, olyan különbséget fedeznél fel, amelyet talán valamilyen idegenszerű hanghordozásként határoznál meg. Most azonban, miután Esther csaknem húsz éve adja át magát Abraham közvetítésének, a hang, amelyet hallanál, nem hangzana annyira másnak, mint amilyen Estheré. Abban érzékelnéd a különbséget, amit én az Abraham szellemiségére és szemléletmódjára jellemző megközelítésnek neveznék. Mielőtt befejezném ezt a bevezetőt, szeretnék kitérni még valamire. Aki olvasta előző, Kérd és megadatik! címmel megjelent könyvünket, az már megismerkedhetett Abraham tanításával, mely szerint utazásunk során az örömteli teremtés kedvéért tapasztaljuk meg a Föld fizikai világát, és nem azért vagyunk itt, hogy megpróbáljunk helyrehozni vagy véghezvinni valamit. Abraham azt mondja, minden törekvésünk mögött az áll, hogy úgy hisszük, ha elérjük, amire tetteink irányulnak, jobban fogjuk magunkat érezni, mint addig... Abraham szerint pedig nincs fontosabb annál, hogy jól érezzük magunkat... Ha tehát nem azért vagyunk itt, hogy helyrehozzunk vagy véghezvigyünk valamit, honnan tudhatjuk, hogy földi életünk eredményes volt-e? Abraham arra tanít, hogy a sikert nem a fizikai világban elért eredményeinken vagy az összegyűjtött dolgainkon mérhetjük le. Sikerünket az mutatja, mennyi örömben van részünk jelenlegi földi utunk alatt. Ezért, ha szeretnél megbizonyosodni arról, hogy valaki sikeresen alkalmazza-e Abraham tanításait, egyszerűen csak figyeld meg, mennyire boldog az adott pillanatban. Ugyanis mindent azért mondunk, teszünk vagy igyekszünk elérni (bármi legyen is az), mert olyan helyzetbe szeretnénk kerülni, amelyben jobban érezzük magunkat. Talán már észrevetted, hogy nem a vagyon, az egészség, a kapcsolatok vagy a fizikai világban elért eredmények tesznek boldoggá. Valószínűleg mégis nagy lesz az ámulatod, amikor rájössz, hogy ha az általad választott, örömteli utadon tudatosan megtalálod és fenntartod rezgésed egyensúlyát, akkor mindent magadhoz vonzol, amit csak kívánsz és a boldogság is rád talál. Estherrel immár két évtizede Abraham tanításai szerint élünk, hogy kapcsolatunk ugyanolyan örömteli maradjon. Kiváló, rendkívül rokonszenves és jó képességű alkalmazottak és alvállalkozók csapatát vonzottuk magunkhoz, akiknek köszönhetően e filozófia kibontakozásának üzleti oldala zökkenőmentesen működik és fejlődik. Nagyszerű barátokra és üzlettársakra leltünk, ugyanakkor kellemes érzésekkel gondolunk vissza azokra is, akikkel már nem állunk személyes kapcsolatban. Kifogástalan egészségnek örvendünk, orvosokkal csak barátként találkozunk, nem járunk kivizsgálásokra, nincs betegbiztosításunk. Olykor persze nálunk is előfordulnak ilyen-olyan testi zavarok, de igen hamar megoldódnak maguktól, amint helyreállítjuk az energia egyensúlyát. Ami a pénzügyeinket illeti, a tavaly befizetett adónk összege nagyobb volt, mint a tudatos szándék alapelveivel való megismerkedésünket megelőző évek összes nyeresége. Vagyis a dolog működik! És ami a legfontosabb, nem ismerek nálunk boldogabb embereket (talán unokáink, Laurel, Kevin és Kate kivételével). Estherrel együtt járjuk az országot, és évente mintegy hatvan városban emberek ezreinek tartunk „Elfogadás Művészete" tanfolyamokat. Buszóriásunkkal (egy csaknem tizennégy méter hosszú, átalakított Prevost távolsági busszal) utazunk, amelynek hátán nagy, vidám betűkkel írva ez áll: AZ ÉLET LÉNYEGE AZ ÖRÖM.
4
Talán te is tapasztaltad már azt, amit én ötéves koromban éreztem, amikor vágy ébredt bennem, hogy valamiképpen segíthessek másoknak boldogabb életet élni. Ezért aztán életem során rengeteg lehetőséget találtam, hogy ezt számos különböző formában megtegyem. E sorokat írva óriási nagyrabecsülést érzek azok iránt (a rengeteg név felsorolása ezen a helyen lehetetlen), akik hatással voltak boldog életemre. Bár Abraham tanításait talán nem annak köszönhetem, hogy ténylegesen vonzottam Abrahamet, de átadásukat mindenképpen eme üzenet nagyarányú fizikai kibontakozásának tulajdonítom. Ugyancsak neki köszönhetjük azt a hatalmas örömöt, amit Estherrel érzünk, amiért abban a szerencsében van részünk, hogy különböző lehetőségeket teremthetünk, amelyek révén eljuttathatjuk hozzád gyakorlatias szellemisége filozófiáját, amelynek az öröm áll a középpontjában. - Őszinte szeretettel: Jerry (Megjegyzés: Mivel nem mindig léteznek olyan fizikai szavak, amelyek tökéletesen kifejeznék az Esther által fogadott Nem Fizikai gondolatokat, ezért Esther néha új összetételeket alkot, más módon használ már ismert szavakat, például a szokástól eltérően nagybetűvel kezdi őket, hogy egy újfajta szemléletet fejezzen ki.)
Esther Hicks bemutatja Abrahamet Szia, Esther vagyok, én tolmácsolom Abraham rezgését. Abraham elmagyarázta, hogy emberi Lényem egy tudattalan szintjén fel tudom fogni rezgésben megnyilvánuló szándékukat. Elmondásuk szeri nt tudattalan szinten fogadom ezeket a jeleket, akár egy rádióadást, majd a nekik megfelelő szavakra fordítom le őket. Kifejtették, hogy összekötöm a fizikai világot, ahol én összpontosulok, a Nem Fizikai világgal, ahol pedig ők összpontosulnak. Kapcsolatunk elején elmondták, hogy azért vagyok különösen jó tolmácsuk, mert nincsenek merev előítéleteim vagy nézeteim, amelyek megnehezítenék számomra jeleik torzításmentes fogadását. Szerintük nem is annyira arról van szó, hogy nem alakítottam ki véleményt semmiről, mint inkább arról, hogy nem zárkózom el élesen semmi elől. Többnyire olyannak fogadom el az életet, amilyen, és amikor először léptem kapcsolatba Abrahammel, különösen jó rezgésállapotban voltam. Abraham arról is beszélt, hogy mindenki képes információt fogadni a Nem Fizikai síkról, akárcsak én Abrahamtől. Mint ahogy mindannyiunkat megszállhat az ihlet egy gyönyörű zene szerzéséhez vagy szép képek festéséhez, ehhez is bármikor, bármilyen fizikai helyzetből hozzáférhetünk. És mint ahogy az emberek leírhatatlanul sokféleképpen tolmácsolják a zenét és más művészeteket, a Nem Fizikai Energiát is ugyanilyen sokféleképpen értelmezik. Ennek tudatában Abraham-fordításaimat mindig az Abraham-Hicks elnevezéssel jelöljük, hogy egyéni értelmezésemet megkülönböztessük másokétól. Amikor elkezdtem tolmácsolni nekik, Abraham azt tanácsolta, hogy ne olvassam mások írásait, mert azt szerették volna, ha értelmezésemet nem befolyásolják más emberek nézetei. Megakartak kímélni az aggodalomtól, hogy tudattalanul esetleg más könyvekből vagy személyektől veszek át információkat. Azt szerették volna, ha nincsenek kétségeim afelől, hogy valóban torzításmentesen tolmácsolom, amit átadnak. Az elmúlt években időről-időre átvettem ezt-azt abból, amit mások küldtek nekünk, és ma már érzem, hogy az olvasottak rezgése összhangban áll-e vagy sem Abraham gondolataival. Abraham megnyugtatott, hogy ezen a ponton már nem kell tartanom attól, hogy talán nem fogom pontosan hallani őket, ha olvasok, ám gyakran mégis kell némi idő, míg tisztán ráhangolódom eredeti gondolataikra. Ezért aztán, bár szeretettel teli érzésektől vezérelve sokan küldenek nekünk könyveket, kéziratokat vagy tájékoztatókat, inkább nem olvasok el ezekből semmit, mert szeretném a lehető leghívebben tolmácsolni, amit Abraham rajtam keresztül közöl. Abraham elmondta, hogy gondolatról gondolatra, mondatról mondatra, a magyarázatok sorozatában (Abrahammal együtt) egyedi és pontos megoldásokat találtunk egyre kifinomultabbá és világosabbá váló tanításaik kifejtésére. Amikor átadnak egy gondolati egységet, tudattalanul megteszek minden tőlem telhetőt, hogy olyan fizikai szavakat találjak, amelyek a lehető leghitelesebben adják vissza a jelentésüket. És ha szavaim összhangban állnak Abraham gondolatainak értelmével, elindul egy lendületes, izgalmas folyamat, amelynek során
5
ezek a gondolatok letisztulnak. Valahányszor felvetődik az adott téma, a gondolatok minden alkalommal egyre világosabbá válnak. Mekkora öröm forrása volt ez számomra! Érzékelem a szeretetet, az erőt és az örömöt, amit Abraham érez, miközben rajtam keresztül beszél. Csaknem minden nap érkezik egy újabb felkérés a világ valamely pontjáról, hogy szervezzünk még egy Abraham-Hicks beszélgetést, így évről évre némileg több programmal kell számolnunk. Mostanra azonban eljutottunk odáig, hogy képtelenek vagyunk többet vállalni, hacsak nem hagyunk abba valamit, amivel eddig foglalkoztunk. Jerryvel azt tekintjük a feladatunknak, hogy kérdés-felelet formájában tartott beszélgetéseinken minél több emberrel találkozhassunk, és így Abraham üzenete még jobban kibontakozhasson. Mi pedig abban leljük a legnagyobb örömünket, ha egy „Elfogadás Művészete" tanfolyam lelkes résztvevőivel teli szobában lehetünk, akik Abrahamnek szánt, újra meg újra pontosított kérdéseikkel jöttek el hozzánk. Abraham üzenete azoknak a kérdéseknek köszönhetően lesz egyre világosabb és bontakozik ki mind jobban, amelyekkel az emberek Abrahamhez fordulnak, illetve amelyeket személyes életünk vet fel. Bármit javasol is Abraham, Jerry és én mindig megteszünk mindent, hogy megértsük, és saját életünkben alkalmazzuk. Az évek során rengeteg gyakorlatot adtak át - azt szokták mondani kedvesen, hogy ők örök gyakorlatontók. Ezért amikor egy újabb gyakorlattal ismertetnek meg, keresem az alkalmat, hogy kipróbálhassam azt a mindennapjaimban. Igyekezetemet pedig mindig gyors és kielégítő eredmény kíséri. Amikor csodálatos hétköznapjainkra, az életünk minden területén elért bámulatos sikereinkre gondolok, megnyugszom a biztonságérzetben, amely annak megértéséből fakad, hogy mi teremtjük meg a saját valóságunkat. Elégedetten látom, milyen nagyszerű valóságot teremtettünk, és szeretném mindenkivel megismertetni, amit felfedeztünk. Nagyjából hatvan tanfolyamot tartunk minden évben, és városról városra utazunk remek járgányunkkal, amelyet Abraham kedvesen „óriásbusznak" nevez. Mindig elragadó helyeket találunk, ahol letáborozhatunk, sétálhatunk és megírhatjuk könyveinket. Az ellazuláshoz és Abraham gondolatainak fogadásához igen fontos olyan helyet találnunk, ahol pompásan érezzük magunkat. Otthon, Texasban sok csendes, félreeső és gyönyörű hely közül választhatok, ahol leülhetek és fogadhatom Abraham üzenetét. A kedvencem azonban a lenyűgöző, fára épült lakunk. Amikor a lombok közé mászom a laptopommal, és átadom magamat Abraham mennyei Energiájának, mindig örömteli előérzettel várom, amit mondani készül . Ahogy behunytam a szemem és ellazultam, várva, hogy átjöjjön a szöveg, amelyről tudtam, hogy abból egy újabb csodás könyv lesz, Abraham így szólt hozzám: „Esther, ezek a szavak könnyedén fognak áramolni. A Kérd és megadatik olvasótábora népes, és már eljutottak hozzánk az emberek kérdései, amelyekre további magyarázatokat várnak. Ez a könyv más lesz, mint az előző, de annak a folytatása, és megírása könnyen megy majd. Örömünket leljük abban, hogy örömödet leled a fára épült lakodban. Akkor hát, lássunk neki..."” 1. FEJEZET
Egy új szemlélet Fizikai formában élő barátaink közül sokaknak ugyan nem ez a véleménye, de a Földön az élet minden korhoz viszonyítva most a legjobb... és egyre jobb lesz! Ezt a megalapozott és helytálló kijelentést nemcsak a földi élet szövevényes részleteinek megfigyelésére alapozzuk, hanem a Világegyetem hatalmas Törvényeinek ismeretében, illetve annak tudatában állítjuk, hogy minden örökké tágul és fejlődik. Az emberek gyakran panaszkodnak a mai élet miatt, mondván, hiányzik belőle valami, aminek emlékeik szerint régebben örvendtek, és visszavágyódnak a régmúlt időkbe vagy korábbi körülmények közé. Mi azonban sohasem a múltban keressük a jobb időket, mert tudjuk, hogy ami most történik, és ami ezután következik, abban lelhető fel a legjobb, amit az élet adhat. Sokan félreértik az Örök fejlődés csodálatos folyamatában betöltött szerepüket, és jelentéktelennek tartják önmagukat a dolgok nagyobb rendjében. Egyesek úgy hiszik, hogy Isten vagy valamilyen Felsőbbrendű Hatalom teremtett mindent, őket is beleértve, és most azért vannak itt, a Föld nevű bolygón, hogy egy Istennek kedvesebb állapot eléréséért, vagy Isten tetszésének elnyeréséért munkálkodjanak. Mások úgy ítélik meg, hogy a világ istentelen, így hát azon iparkodnak, hogy senkinek se tegyenek a kedvére. Nagyobb rálátást biztosító, Nem Fizikai nézőpontunkból tekintve tisztában vagyunk az emberi Lény, az em-
6
beri elme és gondolat hatalmával, céljával és értékével, mert tudjuk, hogy ti vagytok a gondolat Előőrse. Tisztában vagyunk a sokszínű jelenségek értékével, amelyek között éltek, és ismerjük az általatok tapasztalt ellentétek rendeltetését. Érzékeljük a környezetetekre összpontosuló figyelem révén megjelenő világosságot, és felvidít minket a gondolat továbbfejlődése, amelyet életetek tapasztalatainak átélése eredményez. Mi értjük a teremtés mikéntjét és tisztában vagyunk a gondolat hatalmával. Nem azért vagytok fizikai testben, hogy megpróbáljátok elérni a Nem Fizikait, hiszen nem különültök el a Nem Fizikaitól. Előőrsként a Nem Fizikai Energia kiterjesztései 'vagytok. Nem azért vagytok a Földön, hogy megpróbáljatok visszatérni ahhoz, ami Nem Fizikai, hanem épp ellenkezőleg, oda vonzzátok a Nem Fizikait, ahol ti vagytok. Ezáltal pedig Minden Létező tágul, amit az tesz lehetővé, hogy megidézitek a Nem Fizikait.
Minden vágyad meghallgatásra talál, és nem marad válasz nélkül Miközben éled az életed, és tudatában vagy környezetednek és egymással ellentétes jellegű alkotóelemeinek, természetes módon tisztázódnak számodra személyes vonzalmaid. Néha ezek tökéletesen tudatosulnak benned, és vágyaidként beszélsz róluk. Olykor viszont nehezebben meghatározhatók, és nem öntöd szavakba őket, ugyanis ezek a vonzalmaid Lényed más-más szintjein. alakulnak ki. Még a testedet alkotó sejtek is Tudatpontok, „akik" megtapasztalják az ellentéteket, és tisztázzák vonzalmaikat. Valójában minden, ami körülvesz titeket: az állataitok, a fáitok - még a kövek, a sár és a por is - lüktető, eleven Tudattal rendelkeznek, amelyek megtapasztalják az ellentéteket, és vonzalmaik alakulnak ki. Ezek az eleven, lüktető vonzalmak pedig megidézik a Nem Fizikait. Mi szeretjük ezt egyszerűbben megfogalmazni: Amit kérsz, megadatik. Mindig megadatik. Minden alkalommal, kivétel nélkül... Amit te kérsz, vagy valaki, valami más kér, megadatik. A tapasztalás egyszerű folyamata pedig, amely arra készteti a Tudatot, hogy megfogalmazza személyes vonzalmait, a Nem Fizikait megidéző rezgéseket kelt, így a Világegyetem örökké tágul. Ha ráébredsz, hogy minden maga a Tudatosság, amit tér-idő valóságodban magad körül látsz, és a Tudatosság minden pontjának tapasztalatai vannak, amelyeket átélve megszületnek saját személyes vonzalmai, és ezek kivétel nélkül meghallgatásra találnak, majd válasz érkezik rájuk, hozzánk hasonlóan bizonyosan te is megérted majd, hogy nagyon is rendben van minden.
Az Előőrs hatalmas teremtői vagytok A gondolat, a tapasztalat és a tágulás Előőrsében vagy. Semmi esetre sem vagy egyedül, mert minden, ami előtted érkezett, tudatában van annak, hogy hol vagy, mit teszel és mit kérsz. Előőrs-éned Nem Fizikai része szintén megtapasztalja a tágulást, ujjongva örül az új elképzeléseknek, és boldogan tart veled, miközben továbbhaladsz nagy jövőd felé. Azt szeretnénk, ha mindenre emlékeznél abból, aki vagy, és úgy tudnál örülni Előőrsbéli helyzetednek, ahogy az szándékodban állt, amikor eldöntötted, hogy ebben a fizikai testben születsz meg. Nem vagy alsóbbrendű Lény, akinek meg kell világosodnia. Nem vagy jelentéktelen részecske egy beláthatatlan, soha meg nem szűnő Világegyetemben. Nem vagy félrevezetett vagy elfelejtett gyermek, aki próbál hazatalálni. Az Előőrs hatalmas teremtője vagy, aki a tágulás valaha keletkezett legjelentőségteljesebb hullámát lovagolja meg. Az a vágyunk, hogy ez ismét tudatosuljon benned, és így az ebben a fizikai testben töltött időd a kívánságod szerinti, tudatos örömben teljen! 2. FEJEZET
A Földön egyre jobb és jobb az élet Bolygód minden nemzedékének előnyére szolgálnak a korábbi nemzedékek tapasztalatai. Úgy véljük, a legtöbben,. akik: ezt olvassák, nyilván magától értetődőnek találják ezt az állítást. Mindazonáltal jóval több rejlik ebben a kijelentésben, mint azt a legtöbben első pillantásra megértenék. Ha a Vonzás Törvényének ismeretében (a hasonló a hasonlót vonzza) gondolkozol el ezen a kijelentésen, és
7
nem felejted el, hogy tér-idő valóságodban minden az onnan érkező összpontosított kérés miatt létezik, érzékelni kezded mindazoknak a fontosságát, akik összpontosították vágyaikat, akik megtapasztalták az ellentéteket, és akik kértek... válaszokat kérdéseikre, megoldást gondjaikra, bizonyos helyzetek jobbra fordulását és vágyaik beteljesülését. Az ellentétek megtapasztalása - ami a vágy összpontosításához vezet - idézi meg a Világegyetem Teremtő Energiáját, és alapjában véve ez minden Élet fejlődésének a mozgatórugója.' Azt is mondhatnánk, hogy az ellentétek megtapasztalása egyet: jelent az Energiát, vagyis magát az Életet megidéző kéréssel vagy vággyal.
A megfontolt teremtés rendkívül nagy örömöt szerez Korábban sokat beszéltünk a Teremtés Folyamatáról, és elmagyaráztuk, hogy te teremted meg a saját tapasztalataidat. Sokan már kezdik felismerni a megkérdőjelezhetetlen összefüggést gondolataik, a gondolataikkal járó érzések illetve a között, ami figyelmük ilyen irányú összpontosításának hatására valósággá válik. És az a sok ember a világ különböző részein, akik kezdik megtanulni a Megfontolt Teremtést, szántszándékkal a személyes igényeiknek megfelelő teremtésre összpontosítják figyelmüket, és rendkívül elégedettek eredményeikkel. Örömünkre szolgál, amikor látjuk, ahogy fizikai formában élő barátaink tudatosan koncentrálják gondolataikat, miközben megfigyelik, milyen érzelmeket váltanak ki ezek belőlük - és így élettapasztalataikat egyre kellemesebb és kellemesebb következmények felé irányítják. Ha így teszel, nagyon is elégedett leszel az életeddel. Örömünkre szolgál, amikor látjuk, ahogy fizikai formában élő barátaink nem kívánt helyzeteket élnek át, majd tudatosan megváltoztatják figyelmük irányát, és így érzéseik, tehát vonzásuk irányultsága is megváltozik - és más, sokkal kielégítőbb eredményeket érnek el. Nagyon is elégedett az, aki így tesz. A tudatos összpontosítás tehát egyet jelent a megfontolt teremtéssel, és a kedvezőbb kimenetelek tudatos megteremtése igen kielégítő eredményekkel jár. A beteg test egészségessé változtatása örömet szerez. Örömet szerez, ha engeded magadhoz áramlani a pénzt, hogy sok örömet szerző dolgot vásárolhass. Örömöd származik abból, ha megváltoztatod a kapcsolataidat, új otthonba költözöl, új járművet vezethetsz. Megnyugtató, ha tudod, miként kerülheted el fizikai életed tapasztalatának kelepcéit..
A tudatos szándék és az Elfogadás Művészete Nemrég azt javasoltuk Jerrynek és Esthernek, hogy az Abraham-Hicks beszélgetések elnevezése a „Megfontolt Teremtés tudománya" helyett az „Elfogadás Művészete" legyen, mert a Megfontolt Teremtés sokkal több kedvező eredmények elérésénél vagy különféle helyzetek jobbra fordításánál. A Megfontolt Teremtéstulajdonképpen azt jelenti, hogy elfogadod személyes kapcsolatodat a Jól-lét Áramával, és mindazzal, amit jónak tekintesz. Bár a teremtés kétségtelenül eredményekről vagy a kívánt dolgok, tapasztalatok és helyzetek megvalósulásáról szól, ennél sokkal fontosabb a teremtés folyamata. Más szóval nagyszerű dolog magadhoz vonzani egy nagyszerű járművet, és így annak birtokába jutni - de az élet valójában ennek a folyamatáról szól. Az élet lényege valójában az, hogy elkezded érezni az elégedetlenség finom sürgetését... majd azt a könnyed folyamatot, amelynek során világossá válnak személyes vonzalmaid valami mással kapcsolatban... és ráhangolódsz a vágyott jármű gondolatára és részleteire... aztán tudatosan figyelemmel kíséred a különféle erők és helyzetek alakulását, amelyek úgy rendezik, hogy: hozzájuthass vágyad tárgyához. Az élet lényege valójában az újabb helyzetekből kiinduló folyamatos, soha véget nem érő, újabb és újabb összpontosítás. Az Élet folyamatosan hozzád és rajtad keresztül áramlik, de az igazi életet akkor éled át a lehető legelevenebben, ha ennek tökéletesen tudatában vagy. Valamilyen végeredményt elérve a valóságot alakítod. Rezgéseid egyensúlyának tudatos fenntartása és megőrzése nem más, mint Megfontolt Élet. Mi pedig pontosan ezt nevezzük az Elfogadás Művészetének.
Tudatos szándékod megdöbbentő ereje Ez az Előőrsnek szánt könyv tehát valójában azt kívánja elmagyarázni, hogy az eredmények eléréséhez milyen fontos tudatos szándékkal rendelkezned, miközben mindvégig ügyelsz Energiád egyensúlyára. Nem is annyira a célok kitűzése vagy a végeredményre való összpontosítás számít azonban, sokkal inkább az Energiád kiegyen-
8
súlyozottságára fordított tudatos figyelem. E könyv megszületésének ez az alapvető különbség az oka. Amikor már érted és sikeresen próbálgatod az itt felkínált gyakorlatokat, amellett, hogy gyorsabban éred el a kívánt célokat vagy eredményeket, a feléjük vezető úton megtett lépések mindegyikében örömödet leled majd, még mielőtt beteljesülnének vágyaid. Életedet folyamatos, örömteli utazásként éled, nem pedig hosszú, egyhangú időszakok egymásutánjaként, amelyeket néha meg-megszakítanak valamiféle kívánság teljesülésének átmeneti elégedettséget adó pillanatai.
3. FEJEZET
A halál mint új kezdet A legtöbb ember nincs tisztában azzal, ki is ő valójában. Nem igazán tudja, honnan jött, merre tart. De mindenekelőtt: fogalma sincs, miért van a Földön, mi lehet ittléte oka. Elmondjuk, kinek ismerünk téged, és hogyan illeszkedsz Minden Létező nagyobb összefüggéseibe, mert tudjuk, milyen fontos ez a nézőpont számodra. Ha visszaemlékszel arra, hogy ki vagy, és teljesen visszanyered létezésed folytonosságának érzetét, hogy honnan jöttél, és merre tartasz, elégedettebb leszel a nagy lehetőségeket rejtő jelenben. A legkönnyebben talán úgy alkothatsz fogalmat Lényed teljességéről, ha előbb a fizikai halálodról beszélünk. Ez különösnek tűnhet számodra, ha fizikai formában élő barátaink közül azok közé tartozol, akik a halált életük végének tekintik. Mi azonban nem úgy látjuk, hogy halálod tapasztalatával bármi is véget érne, mert Örökkévaló Lény vagy, aki mindig létezni fog. Mint ahogy életed nem ér véget azzal, amit „halálnak" nevezel, létezésed sem az általad „születésnek" nevezett eseménnyel vette kezdetét. Örökkévaló Tudat vagy, aki a Tudat soha véget nem érő, fenséges táncával fejezi ki önmagát. Soha nem szűnsz meg létezni. Amikor megtapasztalod, amit „testi halálodnak" nevezel (nagy gondot fordítunk ezeknek a szavaknak a tisztázására, ugyanis a halál nem létezik), visszavonod Tudatodat abból a hatalmas erejű fókuszpontból, amelyet fizikai személyiségedként ismersz, és teljes mértékben a Nem Fizikai valóságban összpontosulsz. Koncentrációd megváltozásának pillanatában pedig magad mögött hagyod az alsóbbrendűség, a kétség, az aggodalom, a gyűlölet és a harag minden érzését, és egy mérhetetlenül rövid pillanat alatt visszatérsz az örömteli, tiszta, Pozitív Energia nézőpontjához, aki valójában vagy. Amikor elhatározod, hogy fizikai testben születsz meg, a Tudatnak, aki vagy, csak egy része összpontosul átmenetileg ebben a testben. Amikor megtapasztalod a „fizikai halált", ez az egy pontba sűrített Tudat visszahúzódik a fizikai világból, és újra a Nem Fizikaiban összpontosul.
Tudatos szándékkal érkeztél ide A Tudat fizikai testben összpontosulása nem olyasvalami, amit Nem Fizikai nézőpontodból félvállról veszel. Egyértelmű és tudatos szándék áll a döntés mögött, hogy Tudatodat ebbe a tér-idő valóságba vetítsd, és óriási lelkesedéssel költöztél ebbe a testbe. Lelkes várakozásodnak több oka is van: - Tudod, hogy Örökkévaló Lény vagy. - Tisztában vagy Lényed értékével. - Tökéletesen tudatában vagy annak, hogy ki vagy. - Értéked vagy megbecsültséged nem kétséges számodra. - Tisztában vagy azzal, hogy ennek a tér-idő valóságnak a léte a gondolat Előőrse. - Tudod, hogy állandó környezetbe érkezel. - Tudod, hogy e körn yezet rendjét a Jól-lét határozza meg. - Tudod, hogy e környezetet érdekes alkotóelemeinek hihetetlen sokszínűsége jellemzi. - Tisztában vagy a Világegyetem Törvényeivel, illetve a teremtés alapelvével. - Nagyszerű teremtő vagy, ami nem kétséges számodra. Kedved leled a teremtésben. - Tudod, hogy remekül megy. - Érted és nagyra becsülöd a Vonzás Törvényét.
9
- Biztos vagy igazságosságában, és nagyra becsülöd következetességét.
- Alig várod, hogy szert tegyél új nézőpontodra, és így környezeted új vonzalmakat és vágyakat ébresszen benned. - Pompás érzéssel töltenek el az új, eddig ismeretlen vágyak. - Tisztában vagy vele, hogyan válaszol a Világegyetem új, eddig ismeretlen vágyaidra. - Kívánod a vágy érzését, amely megidézi a rajtad keresztüláramló Energiát. - Tudod, hogy a vágy érzésével magát az Életet érzed. - Nem aggasztanak az ellentétek, mert tisztában vagy a szerepükkel. - Tudod, hogy az ellentétek és a sokszínűség hatására születnek meg a vágyaid. - Fenntartások nélkül, lelkesen várod új vágyaid tudatosulását, ami az Előőrsben töltött élet szükségszerű következménye. - Nem azzal a várakozással érkezel ide, hogy bármit is véghezviszel, mert bölcsességedben nem feledkezel meg saját magad és Minden Létező Örökkévaló természetéről. - Tudod, hogy az élet örökké fejlődik, és nem az a célod – de másé sem -, hogy teljessé vagy befejezetté tedd. - Tisztában vagy vele, hogy a fejlődés az ellentétekre összpontosuló figyelmed természetes velejárója, mert tudod, hogy az ellentéteket megtapasztalva kérni fogsz. - Tudod, hogy mindig megadatik neked, amit kérsz. Ezért aztán nem kívánsz kitérni az ellentétek elől, mert tudatában vagy, hogy az ellentétek hatása összpontosításra késztet. - Tudod, hogy a sokszínűség és az ellentétek személyes vonzalmaid pontos részleteinek meghatározására késztetnek. Nem kétséges számodra, hogy ezek mindegyikére már megszületésük pillanatában - akár nagyon, akár kevésbé erős - választ kapsz. Ezért hát nagyrabecsülést kell érezned ellentétekkel teli környezeted iránt, mert csak így tapasztalhatod meg tudatosan annak folytonosságát, aki valójában vagy.
Azért jöttél, hogy új vágyaid szülessenek Szeretnénk segíteni, hogy visszatérjen a lelkesedésed és az a várakozással teli érzés, amelyet örömteli életed tapasztalata iránt tápláltál, amikor ebbe a fizikai testbe és tér-idő valóságba léptél. Nem azért érkeztél, hogy helyrehozz valamit, ami tönkrement, vagy segíts más irányba terelni egy félrevezetett világot. Nem, azért érkeztél, hogy bizonyságot tégy személyed értékéről, vagy, jutalmat nyerjél az ebben a testben töltött idő alatt kifejtett erőfeszítéseidért... Értéked és becsességed biztos tudatában, a fizikai és Nem Fizikai világok tökéletességének ismeretében jöttél ide - egy ellentétekkel teli környezetbe, amelyről tudtad, hogy új, eddig ismeretlen személyes vágyakat fog ébreszteni benned. Vágyakat, amelyek hatalma az Előőrs új teremtésébe idézi az Energiát, a Tudatot és Minden Létezőt. Tudtad, hogy maga az Élet vagy, amely még több Életet teremtve az Életet éli. És ami a legfontosabb: tudtad (és Nem Fizikai részed most is tudja), hogy mindennek és mindennek az oka - az öröm! 4.FEJEZET
A Nem Fizikai rezgéseinek kiterjesztése vagy Ahogy fizikai testedben élve tudomást szereztél magadról, és ha fizikai formában élő barátaink többségéhez hasonlóan vélekedsz, nem ugyanolyannak ismered magadat, mint amilyennek mi ismerünk téged. Fizikai természetedet látod - hogy úgy mondjuk, hús-vér valódat. Persze nem tagadjuk, hogy hús-vér ember vagy, de a testedként ismert fizikai megnyilvánulásod mellett mi elsősorban Tudatként, Rezgésként és a Forrásenergia Áramának egyik kiterjesztéseként ismerünk. Sokkal inkább Rezgés és Energia vagy, mintsem az a fizikai Lény, akinek magadat tartod. Csak akkor ismerheted fel azt a folytonos Rezgésenergiát, aki valójában vagy, ha Rezgésekből álló Lényként fogod fel magadat. Tulajdonképpen csak akkor érheted el testet öltésed valódi célját, vagy akkor lelheted igazán örömödet ebben az életben, ha tudatosan felismered ezt a folytonosságot.
10
Az emberek rendszerint összezavarodnak, amikor Rezgésként vagy Energiaként próbálnak önmagukra tekinteni, mert ahhoz szoktak, hogy ezeknek a rezgéseknek csak a fizikai megnyilvánulási formáira fordítsanak figyelmet. Világodat és fizikai tulajdonságait megfigyelve könnyen olyannyira magával ragadnak a rezgések következményei... hogy figyelmen kívül hagyod a következményekért felelős rezgéseket.
Érzelmeid a Nem Fizikaihoz fűződő viszonyodat jelzik Fizikai tested oly pontos és kifinomult „rezgéstolmácsokkal" jött világra, hogy gyakran nem is veszel tudomást róluk, vagy arról, hogy valóságod leírására használod őket. Ezt a világot azonban rezgések alkotják, és mindent a rezgések értelmezése révén érzékelsz: - A szemed lefordítja a rezgéseket, ezért látsz. - A füled lefordítja a rezgéseket, ezért hallasz. - Az orrod lefordítja a rezgéseket, ezért érzel szagokat. - A bőröd lefordítja a rezgéseket, ezért rendelkezel tapintóérzékkel. - A nyelved lefordítja a rezgéseket, ezért érzel ízeket. Önmagad folytonosságát, aki Örökkévaló Nem Fizikai Lényként (de itt, ebben a fizikai testben) vagy, az érzelmeidnek nevezett rezgéstolmácsok segítségével értheted meg. Érzelmeid minden pillanatban jelzik, hogy Nem Fizikai Éned és fizikai éned rezgései milyen kapcsolatban állnak egymással. Ennél a kapcsolatnál nincsen fontosabb számodra. Semmi sem teheti jobbá fizikai tapasztalatodat, mint érzelmeid megértése, hiszen azok mindent elárulnak fizikai éned és Nem Fizikai Éned kapcsolatáról.
Legtermészetesebb állapotod a zavartalan kapcsolat azzal, aki valójában vagy Ha tudatosan törekszel rá, és némi gyakorlatra teszel szert, nemcsak felismerheted Nem Fizikai Énedhez fűződő kapcsolatodat, de rezgésedet is folyamatosan összhangban tarthatod vele. A Forrásenergiád rezgésével tudatosan fenntartott összhangot nevezzük az Elfogadás Művészetének. Ez teljességed elfogadásának a művészete, hogy jelen lehessen az Előőrs eme jelentős pillanatában. Valahányszor létrehozod ezt a csodálatos Kapcsolatot, elevenebbnek érzed magad, lelkesedés, szenvedély, nagyrabecsülés, világosság, életerő és az elragadtatottság érzése tölt el. Más szóval elfogadod azt az üdvös helyzetet, hogy mindaz, ami lettél, itt legyen a teremtés Előőrsben átélt pillanataiban. Ez a teremtés tapasztalatának eszményi állapota. Az élet így juthat kifejeződésre a legteljesebben - és ez a legtermészetesebb állapotod. Ezt a Kapcsolatot valódi Lényeddel tehát rezgésed ráhangolásával teremted meg. Ez rezgések formájában sugárzott jelek összehangolásával valósul meg, ami tulajdonképpen nem sokban különbözik attól, mint amikor a rádiódat egy bizonyos hullámhosszra hangolod, hogy egy adott állomásról közvetített zenét hallgathass. Tisztában vagy vele, hogy ha a 98,7-es rövidhullámon sugárzott adást kívánod hallgatni, erre a frekvenciára kell hangolnod rádiódat / vevőkészülékedet. Csak akkor lesz tiszta a vétel, ha a hullámhossz pontosan egyezik. Fizikai testedet nem látták el ugyan kijelzővel vagy mérőeszközzel, amely megmutatná, melyik hullámhosszon sugárzol, érzelmeid azonban éppen erről tájékoztatnak. Érzelmeidre figyelve a szó szoros értelmében érzed, hogy rezgésed mennyire hangolódott rá Forrásod rezgésére.
5. FEJEZET
Azért érkeztél, hogy megteremtsd a saját tapasztalatodat Ha tudatos kapcsolatot alakítasz ki fizikai személyed (akit ebben a testben énedként és az Örökkévaló Nem Fizikai Tudat (valódi Éned) között, akkor beteljesítheted azt, amiért a fizikai élet valóságába születtél. Folytonosságod tudata - vagyis a tudás, hogy nem fizikai születéseddel jöttél létre, hanem valódi Lényed létezése folytatódik - elengedhetetlen ahhoz, hogy akárcsak megközelítőleg is kielégítő, eredményes életet élj. A megelégedésedre szolgáló fizikai élet tapasztalatának másik fontos tényezője értéked és becsességed felismerése, amiről csakis a Nem Fizikai részedhez fűződő tényleges Kapcsolat révén győződhetsz meg. Más szóval,
11
ha nem ébredsz tudatára, hogy ki is vagy valójában, és rezgésedet nem hangolod össze valódi Lényed rezgésével, semmiféle fizikai dologgal nem helyettesítheted ezt a Kapcsolatot. Sokan sokféleképpen próbálják kitölteni az ürességet, ami akkor jelenik meg, ha valakinek a rezgése nem áll összhangban Nem Fizikai Belső Lénye, a Tudat, Isten, a Forrás vagy az Energia rezgésével (hiszen Nem Fizikai részednek számos elnevezése van). Vannak, akik mások elismerésére áhítoznak, ezt némelyek úgy remélik elnyerni, hogy igyekeznek viselkedésükön változtatva alkalmazkodni egyik vagy másik csoport szabályaihoz vagy elveihez. Vannak, akik kemény erőfeszítéseket tesznek azért, hogy viselkedésüket mások megfigyelt viselkedésével összevetve, magatartásukkal kitűnjenek a többiek közül. De semmi sem pótolhatja azt, ha rezgésed összhangban áll Éneddel.
Rezgésed összhangja valódi Lényeddel Semmi sem fontosabb annál, mint hogy Éned és annak rezgése összhangban legyen, vagy megőrizd folytonosságod tudatát, mert minden egyes pillanatodra hatással van Belső Lényedhez fűződő Kapcsolatod, vagy annak hiánya. Ez a Kapcsolat Teljes Éneddel, akivé váltál, az Éneddel, aki azelőtt voltál, hogy megszülettél volna e fizikai testben. Ha megérted, ki is vagy valójában, és tudatosan törekszel rá, hogy létrehozd és megőrizd ezt az összhangot azzal, aki valójában vagy, életedben minden csodálatos harmóniává rendeződik. Ha azonban nem törődsz ezzel a Kapcsolattal, semmit sem tehetsz, ami kitöltené az űrt, vagy helyettesítené ezt az összhangot. Néha annak hatására jön létre ez a harmónia, hogy gyönyörködsz valamiben, vagy ha egy olyan ember társaságában vagy, aki a maga összhangját éli meg. Olykor észrevétlenül kerülsz ebbe az állapotba, amit talán az vált ki, hogy nagyrabecsülést érzel valaki iránt... Életed tapasztalata azonban akkor a legnagyszerűbb, ha tudatában vagy az összhang értékének, és tisztában vagy azzal, hogyan érheted el és tarthatod fenn. Ezt nevezzük mi Megfontolt Teremtésnek.
Belső Lényed és Érzelmi Vezérlőrendszered Az adott pillanatban belőled áradó rezgések és Belső Lényed rezgése közötti eltérés tudata az Érzelmi Vezérlőrendszered. Ha az éned és Éned közötti folytonosságra gondolsz, ez teljesen érthető is. Forrásenergia Éned kiterjesztése vagy. Te pedig itt vagy, a gondolat Előőrsében, és figyelmed összpontosul valamire. Miközben a te nézőpontodból figyelsz erre a dologra, valamilyen rezgés árad belőled, amelynek hullámhossza vagy megegyezik, vagy eltér attól a rezgéstől, ahogyan Belső Lényed látja ugyanazt. Tegyük fel például, hogy elhibázol valamit a munkádban. Észreveszed a tévedést, ki is javítod, de utána kárhoztatod magadat, vagy bűntudatod támad. A hiba elkövetése miatt úgy véled, okkal gondolsz magadra haraggal, így rezgésed eltér Belső Lényed szeretetteljes rezgésétől, Nem Fizikai részed azonban (az Isteni Erő, a Forrásenergia, Belső Lényed, vagy ahogy te nevezed azt az Örökkévaló Nem Fizikai Energiát, amelyből keletkeztél) soha semmilyen körülmények között nem érez mást irántad, csakis szeretetet és nagyrabecsülést. Ha megtanulod megkülönböztetni az összhangra jellemző é zéseket a harmónia hiányából születő érzésektől, eredményesen használhatod Érzelmi Vezérlőrendszeredet. Ekkor kijelentheted: Összhangban állok vagy nem (Forrásom Energiájával). Kapcsolatban állok vagy nem (Forrásom Energiájával). Elfogadom vagy elutasítom (Forrásom Energiáját). Kizárólag érzéseid tudatosításával kaphatsz következetes, meg bízható visszajelzést arról, hogy engeded-e Éned teljességét jele lenni az adott pillanatban. Mások ösztönözhetnek vagy befolyásolhatnak ugyan, Kapcsolatod meglétének megállapításához. mégsem vehetsz alapul semmi más hatást, amit mások gyakorolnak rád. Túl sok egyéb tényező játszik még szerepet - az életükben, amit ők élnek -, ezért nem támaszkodhatsz másokra, hogy. segítsenek fenntartani Kapcsolatodat.
12
Érzéseidre figyelve teremthetsz egyensúlyt Energiádban A boldog élet és életed megfontolt megteremtésének igen lényeges feltétele, hogy tudatában légy annak, miként viszonyul rezgésed a Forrásod rezgéséhez az adott pillanatban. A Tudatos Kapcsolat tulajdonképpen nem más, mint hogy pillanatnyi gondolataid rezgését érzéseidre figyelve összhangba hozod azzal, amit. Belső Lényed gondol arról a pillanatról. És ha már képes vagy tudatosan érezni e két nézőpont rezgéseinek összhangját vagy eltérését, tudatában leszel Érzelmi Vezérlőrendszerednek. Energiád Kiegyensúlyozása valójában azt jelenti, hogy tudatosan keresed azokat a gondolatokat, amelyek harmóniát teremtenek két nézőpontod rezgése közt. Ha Énedre hangolod magad, Energiádban egyensúly jön létre, és összhangba kerülsz Lényed erejével. Semmi sem helyettesítheti ezt az összhangot. Energiád kiegyensúlyozott állapotában világosságot, életerőt, lelkesültséget, testi Jól-létet tapasztalsz, bővelkedsz mindabban, amit jónak tartasz, és túláradó örömöt érzel. Ez a természetes állapota annak, aki valójában vagy. 6. FEJEZET
Teremtő gondolatod vonzóereje Ha netán még nem vagy teljesen tudatában rezgésjellegednek, akkor is Rezgésekből álló Lény vagy, aki Rezgésekből álló. Világegyetemben él. Ami azt illeti, mindent rezgések alkotnak! Amikor figyelsz valamire, egy gondolatra, egy emlékre, egy észlelt helyzetre, álomra vagy ábrándképre, amelyet megjelenítesz magad előtt, valójában rezgéseket hozol működésbe. Ezután figyelmed összpontosítása működésbe hoz valamilyen rezgést, és ennek a rezgésnek a tartalma határozza majd meg vonzásod irányultságát. Bármire gondolsz is, a gondolat rezgésének tartalma, rezgésed lényegének működő része lesz - figyelmed tárgya pedig közeledni kezd feléd. A legtöbb emberben nem tudatosul, hogy ha gondol valamire,. azzal tapasztalatai közé idézi annak a „valaminek" a lényegét. Amikor elhatároztad, hogy ebbe a testbe költözöl, természetesen: ismerted rezgésekből álló világodnak és ennek a Világegyetemnek a természetét. Ez lelkesedést ébresztett benned, mert bíztál abban, hogy képes vagy a tudatos koncentrációra. Világegyetemed rezgésjellegének ismerete megnyugtató, ugyanakkor fel is villanyoz. Megnyugtató, mert tudod, hogy nincs mitől félned, hiszen csak az juthat el hozzád, amit magadhoz hívsz. Felvillanyoz, mert tisztában vagy vele, hogy bármit magadhoz vonzhatsz, amire csak vágysz, vagyis örömödet lelheted a megtapasztalásában. Ha megérted, hogy rezgésed révén mindent, ami csak eljut hozzád, te vonzol magadhoz, és csakugyan hatalmadban áll meghatározni, hogy mi jöjjön el hozzád, új távlatok nyílnak előtted világodban. Nem kell tartózkodással vagy védekezéssel korlátoznod tapasztalásodat, mert semmiféle nem kívánt dolog nem törhet vagy tolakodhat be tapasztalataid közé. Te teremted meg a saját tapasztalatodat, senki másnak nincs fölötte hatalma. És ez mindenkire igaz.
A Vonzás Törvénye hatalmas és egyetemes érvényű Mint ahogy a tömegvonzás törvénye következetesen hat bolygótok minden fizikai anyagára, ugyanúgy hat a Vonzás Törvénye minden rezgésre. Minden kivetülő gondolat, rezgés, akár a múltra, a jelenre vagy a jövőre vonatkozik, tehát vonzóerővel rendelkezik. Minden gondolat a rádiójelekhez hasonló jelet sugároz, amelyet a Vonzás Törvénye felismer, és másokhoz illeszt. A hatalmas és megbízható Vonzás Törvénye (a hasonló a hasonlót vonzza) a belőled sugárzó rezgésekre reagálva következetes eredményeket ad. Nincsenek önkényes, ellentmondásos válaszok, amelyek miatt lehetetlenség volna megérteni a Vonzás Törvényét. Megbízható, igazságos, mindig válaszol, nagy hatalma van - a Megfontolt Teremtő legjobb barátja. A Vonzás Törvénye nagyszerű következetességének tudata - és működésének ismerete, ami Érzelmi Vezérlőrendszered tudatos alkalmazásával társul -, felruház a hatalommal, amelynek révén csodálatos, örömteli életet teremthetsz. Figyelmed tárgyának tudatos megválasztása, és összpontosításod sajátságainak kifinomítása Érzelmi Vezérlőrendszered használatával hatalmas, Megfontolt Teremtővé tesz, aki a szándéka szerint éli meg ezt a fizikai élettapasztalatot. Engeded, hogy Forrásod nézőpontja jelen legyen az Előőrs tapasztalatában, miközben meglovagolod
13
ezt a pompás hullámot, amely a gondolatot minden eddiginél magasabb szintre viszi.
Élettapasztalatod egyedi és személyes Bár ismerhetsz másokat, akiknek szemlátomást a tiédhez hasonló tapasztalatai vannak, mégis egyedi élettapasztalatban van részed. Más szóval, ahogy világodban mozogva kapcsolatba kerülsz tér-idő valóságod alkotóelemeivel, megtapasztalva környezeted sokszínűségét és ellentéteit, önkéntelenül és folyamatosan egyre világosabbá teszed személyes vonzalmaidat. Az Előőrsbe elfoglalt helyed egyedi nézőpontjából tapasztalva személyes vonzalmak és vágyak jelennek meg benned, amelyek nyomán rezgések formájában jeleket sugárzol. Ezek a rezgések pedig a Vonzás Törvénye miatt hasonló rezgéseket hívnak magukhoz, és mindaz, ami vagy - és Belső Lényed vagy Forrásod teljessége - megtapasztalja e vonzás kiterjedését. Nem Fizikai részed tobzódik e soha nem látott mértékű tágulás lelkesült örömében. Nincs ugyanis örömtelibb helyzet a egész létezésben, mint az, hogy itt lehetsz, az Előőrsben, ahol első kézből tapasztalhatod meg ezt az újfajta tudatosságot. Azért írjuk ezt a könyvet, mert arra vágyunk, hogy közvetlenül tapasztaljátok meg az Előőrs nézőpontjának boldogságát. Szeretnénk, ha a rajtatok keresztüláramló élet iramának teljes tudatában élnétek át a gondolat Előőrsében elfoglalt helyzetből fakad életörömöt... A jelenleg belőletek sugárzó vágyak, majd azok vonzóereje későbbi nemzedékek javát szolgálja majd. Mi azonban azt szeretnénk, ha ti is részesülnétek áldásaiból. Itt és most! 7 . F EJ EZET
Gondolataid lényegéből alkotod meg a valóságot Ma már kezded megérteni, hogy a gondolatok természetüket tekintve rezgések, és visszahat rájuk a Vonzás Törvénye, az is világossá válik számodra, miképpen lehetséges, hogy te teremted meg saját valóságodat. Életedben minden az összpontosított gondolataidra adott válaszként érkezik hozzád. Amíg azonban nem vagy tisztában a gondolataidat alkotó rezgések jellegével, és nem találod meg a módját, hogy összehasonlításukkal felismerd őket, nem uralhatod tudatosan a tapasztalataidat. A megfontolt teremtés jóval több annál, hogy egyszerűen megfontoltan választod meg figyelmed tárgyát, amelyre azután összpontosítasz. Jó dolog ugyan tudatosan megválasztani figyelmed tárgyát, ezzel együtt azonban érezned kell, milyen rezgések alkotják gondolataidat, mert csak így uralhatod teljesen tudatosan a teremtésedet. Tegyük fel például, hogy gondolataid tárgya az anyagi javak bősége. Ez azonban, mint gondolataid bármely tárgya, önmagában véve sok mindent magában foglalhat. A dolog egyik véglete az anyagi bőség meglétének, míg másik a hiányának gondolata. Ezért leegyszerűsítve azt is mondhatjuk, hogy gondolataid tárgya kétféle lehet: amire vágysz, illetve a vágyott dolog hiánya.
Gondolataid széles rezgéstartományban mozoghatnak Amikor fizikai formában élő barátainknak elmondjuk, hogy „azt kapjátok, amire gondoltok", gyakran zavarba jönnek, mert úgy vélik, több pénzről, egészségesebb testről, jobb kapcsolatról vagy kielégítőbb munkáról „gondolkoztak". Néha egyesek azt bizonygatják, hogy határozottan a pénz körül jártak a gondolataik, és nem értik (ha tényleg ez a helyzet), hogy miért nem áramlik több pénz a tapasztalatukba. A pénz gondolata azonban széles rezgéstartományt ölel fel. A pénzbe kapcsolódó gondolatok a fényűző, kiapadhatatlan gazdagságtól egészen a bőség kétségbeejtő hiányáig terjedhetnek. Ezért, ha, egyszerűen csak figyelmed tárgyává teszed a pénzt vagy annak gondolatát, az csupán a szükséges összpontosítás, vagy a Rezgés Energia alakításának a kezdete, amellyel a pénzt a tapasztalatodba vonzod. Első lépésként megfelel, ha gondolataidat a pénz témaköre felé irányítod, de ezt követően azzal is tisztában kell lenned, hogy valójában hol is vagy a pénz gondolatához kapcsolódó lehetséges rezgések széles tartományában. E rezgéstartomány melyik végéhez állsz közelebb? A mesés gazdagsághoz vagy a bőség kétségbeejtő hiányához? Ha tisztázod az érzelmeidet, könnyen megválaszolhatod ezt a kérdést, ugyanis érzéseid tudatosítása révén is,
14
merheted meg a gondolataid rezgésének összetételét. Valójába; leginkább az számít, hogy a gondolatra összpontosítás közbe milyen érzéseid támadnak.
Milyen érzéssel jár ez a gondolat? Egyesek már kezdik belátni: azt kapod, amire gondolsz. Mi azonban szeretnénk egy kiegészítéssel világosabbá tenni ezt a kijelentést: Azt kapod, amit azzal kapcsolatban érzel, amire gondolsz. Hol vagy tehát a pénz gondolatához kapcsolódó tehetsége rezgések mozgó skáláján? Talán gyakran hangoztatod, hogy több pénzt szeretnél, de ha folyton csak csalódottságot érzel, netán még félelem is ébred benned, amiért nincs elég pénzed, akkor a pénz gondolatához fűződő rezgéseid nem állnak összhangban a megfogalmazott vágyaddal. Márpedig a belőled áradó rezgések határozzák meg vonzásod irányultságát. Ami a pénzzel kapcsolatos tapasztalatodban ténylegesen történik, az mindig összhangban áll a belőled áradó rezgések lényegével. Ha megfigyeled, mi valósul meg vagy történik veled, pontosan megállapíthatod, hogyan állsz a lehetőségek Rezgésskáláján. Ennek ismerete rendkívül nagy segítségedre lehet, Ezt azonban már azelőtt is megtudhatod, hogy a dolgok valósággá válnának vagy megjelennének tapasztalatodban. Ez pedig az életed tapasztalata feletti tudatos uralom sokkal kielégítőbb megközelítése.
Sohasem késő irányt váltani Vonzásod irányultságának tudatában lehetsz a dolgok megvalósulása után (miután megtörtént valami), de a dolgok megvalósulása előtt is (mielőtt megtörténne valami). Mi persze arra biztatunk, hogy mindig legyél tudatában annak, hogy merre tartasz. Máskülönben olyan helyzetbe kerülsz, mintha egy bizonyos célállomásra szeretnél hajtani az autóddal, de rossz úton haladnál, az ellenkező irányba, és ez csak akkor derülne ki számodra, amikor rájössz, hogy nem a kívánt helyre érkeztél. Bármikor visszatérhetsz a helyes útra, de minél hamarabb ébredsz rá, hogy rossz irányba haladsz, annál kellemesebb és kielégítőbb lesz az utazásod. Az örömteli, Megfontolt Teremtés kulcsa az, hogy szántszándékkal választod meg gondolataid tárgyait, miközben éberen figyeled, hogy a gondolataid milyen érzéssel járnak. Ha ugyanis ennek nem vagy tudatában, azt sem sejtheted, hol állsz a lehetséges rezgések mozgó skáláján. 8. FEJEZET
Amit kérsz, az mindig megadatik Amikor elhatároztad, hogy ebben a fizikai testben és ebben a tér-idő valóságban születsz meg, tisztában voltál e környezet kimeríthetetlen bőségével. Nem érezted úgy, hogy bármiben is versengened kellene azokkal, akikkel megosztod ezt a bolygót, mert tökéletesen tudatában voltál annak, hogy környezeted a hatására megszülető vágyakkal arányosan tágul. Lelkesedéssel gondoltál arra, hogy sok más emberrel kerülsz kapcsolatba, és a különböző szándékok, elképzelések, meggyőződések és vágyak sokszínű változatait tapasztalod meg. Tisztában voltál a mérhetetlen sokféleség és az ellentétek értékével, mert tudtad, hogy hatásukra új gondolataid születnek. Tudtad, hogy csakis az ellentétek megtapasztalásával alakulhat ki bármilyen vonzalom vagy vágy. És nagyon is jól ismerted a vágyak megszületésének értékét, mert tisztában voltál a vágyak vonzóerejével. Tudtad, hogy amit kérsz, mindig megadatik - kivétel nélkül. Vizsgáljuk meg ezt a rezgések szempontjából! Tudomásod van a környezetedről, amelynek hatására kialakulnak személyes vonzalmaid. Ezek a vonzalmak, akár megfogalmazod őket hangosan, akár nem, rezgések formájában kisugárzást (kérést) indítanak el felőled, amelyre a hatalmas Vonzás Törvénye a kisugárzásodhoz illő rezgésekkel válaszol.
Kilőtted vágyad nyilát, de... Igen egyszerűnek tűnik: az ellentétek vágyakat szülnek, és minden vágyra válasz érkezik... Ha tehát ez valóban így van, bárki bármire vágyik, gyorsan hozzá kellene jutnia. Akkor hát miért van az, hogy vágysz
15
ugyan több pénzre vagy az egészséged javulására, mégsem teljesül a kérésed? E gyakori kérdésre Rezgéseid Mozgó Skálájának ismeretében rejlik a válasz. Egy mélyen átélt helyzet erőteljes vágyat indíthat útjára.E vágy útnak indulása pillanatában, arra a rövid időre rezgésed összhangban áll vágyaddal. Ami azt illeti, a rezgések összhangjának ez rendszerint oly rövid pillanata, hogy mi a Vágy Nyilának nevezzük. Ha azonban az idők során gyakran voltak olyan gondolataid, amelyek máshol helyezkedtek el a Rezgések Skáláján, akkor minden valószínűség szerint olyan gondolkodásbeli törvényszerűséget vagy szokást alakítottál ki, amely meglehetősen eltér attól, amit most kértél. Ha felvetődik benned egy gondolat, működésbe hozod magadban a rezgését. Amikor egy rezgés működésbe lép, hozzá illő gondolatok jutnak el hozzád, így egyre könnyebb és könnyebb lesz ezzel a gondolattal foglalkoznod. Ha a figyelmed gyakran összpontosul ismét erre a gondolatra, működésbe hozott uralkodó gondolattá, vagyis meggyőződéssé válik. (A meggyőződés tényleg csak egy gondolat, amely benned él.) A Vonzás Törvénye pedig természetesen megkönnyíti, hogy továbbra is erre a gondolatra koncentrálj, mert az erre irányított figyelmed, majd rezgésének ezt követő élénkülése miatt a Vonzás Törvénye még több hasonló gondolatot - ezáltal mellette szóló bizonyítékot juttat el hozzád. 9. FEJEZET
Figyelmed iránya határozza meg a valóságot Most már talán világosabban látod, hogy Rezgésekből álló Lény vagy, és csakugyan te teremted meg saját valóságodat. Azonkívül azt is kezded már érteni, hogy gondolataid összpontosításával teremted meg a valóságodat, mert a gondolataid rezgések, és a Vonzás Törvénye hat ezekre a rezgésekre. Ezért valahányszor összpontosítasz valamire - a múltban, a jelenben vagy a jövőben -, mindig teremtesz. Amikor a figyelmed valami olyanra összpontosul, ami a jelen része, amire a múltadból gondolsz, elmélkedsz vagy emlékezel, amit kifejtesz vagy amit elképzelsz, amiről ábrándozol, valamilyen rezgés árad belőled... a Vonzás Törvénye pedig válaszol erre'`` a rezgésre. És akárhányszor visszatérsz ehhez a dologhoz, még több ugyanolyan frekvenciájú rezgést vonzol, és felerősödnek a jeleid erről a dologról. Minél több figyelmet fordítasz valamire, annál erősebben működik a rezgése, és annál több hozzá illő rezgést vonz magához. Végül aztán tapasztalatodban az adott dologhoz kapcsolódó érzéseid lényegével összhangban álló fizikai bizonyítékok kezdenek megjelenni.
Te teremted azt, amit igazságnak hiszel Amikor gondolkozol valamin, működésbe hozod a gondolatra jellemző rezgést, és a Vonzás Törvénye más, az eredetiével azonos rezgésű gondolatokat juttat el hozzád. A dolgon tovább elmélkedve még több olyan gondolat érkezik hozzád, amelyek ezekhez illenek, és ahogy a gondolat egyre inkább működésbe lép, határozottabbá válik, vonzóereje pedig fokozódik. Idővel aztán ezekkel a gondolatokkal összhangban álló dolgok bukkannak fel tapasztalatodban. Ezen a ponton rendszerint ténylegesnek vagy igaznak nevezed a tapasztalatot. Azt pedig senki sem tagadhatja, hogy tényleges vagy igaz, hiszen a tapasztalatot alátámasztó fizikai bizonyíték ott áll előtted. Mi azonban nem ténynek vagy igaz tapasztalatnak, hanem inkább teremtésnek nevezzük a folyamatot, vagyis a Világegyetem természetes válaszának, amelyet következetesen működésbe hozott rezgésedre adott... Semmi haszna, hogy nem kívánt dolgokra összpontosítsd a figyelmedet (és működésbe hozd magadban rezgésüket), amire a Vonzás Törvénye válaszol, mert így olyasmit teremtesz a valóságodban, amire nem vágysz. Az emberek gyakran az adott dolog valóságosságával indokolják, hogy figyelmet fordítanak valamire. Bár sok valóságos dolog van, amit szeretnél személyesen megtapasztalni, sok más dolog is valóságos, amelyeket viszont nem tapasztalnál meg személyesen. Nincs jelentősége, hogy valami valós-e vagy sem. Csak az számít, hogy szeretnéd-e a valóságosságát megtapasztalni az életedben, vagy nem. Mindannak valóságossá kell válnia, amire elég sokáig összpontosítasz! Ez törvény!
16
10. FEJEZET
A Megfontolt Teremtés kulcsa a tudatosság Amint elkezded használni Érzelmi Vezérlőrendszeredet, abban a pillanatban jobbra fordul a sorsod. Életed folyamatosan átélt tapasztalatai arra késztetnek, hogy állandóan tudomással bírj valamiről, ami azt jelenti, hogy egész nap, mindennap összpontosítasz valamire, ami rezgéseket hoz működésbe benned. A legtöbb ember nem ismeri fel, hogy rezgésből álló Lény egy olyan Világegyetemben, amelyet Rezgések alkotnak, és nincs tisztában vele, hogy rezgéseivel vonzza magához a saját valóságát. Így aztán a legtöbben alig vagy egyáltalán nem igyekeznek megfontoltan összpontosítani gondolataikat. Ebben a gyors iramú környezetben, ahol annyi mindenre kell figyelmet fordítanod, nem volna egyszerű feladat tökéletesen tudatában lenned minden gondolatnak. Ami azt illeti, e temérdek adat összességének alapos vizsgálata és elrendezése nem is lehetséges. Szerencsére nem is kell elrendezned a rajtad keresztüláramló gondolatok özönét, mert a Vonzás Törvénye gondoskodik erről. A Világegyetemben minden és mindenki Tudat. A Tudat minden formája pedig Rezgés, vagyis Energia. Minden Tudat képes az összpontosításra (még az egysejtű amőba is). Minden Tudat tapasztal, és minden Tudat egyéni módon észleli tapasztalatait. Egyéni tapasztalataikból pedig folyamatosan vonzalmak alakulnak ki. Az élet ellentéteinek és sokszínűségének megtapasztalása azzal jár, hogy minden Tudatpontból szüntelenül sugároznak személyes vonzalmai. Amikor tapasztalataid hatására kialakul személyes vonzalmad (vagy vágyad), rezgés árad belőled (egy nyílként kilövellő vágy), és Belső Lényed, Forrásod, Minden Létező azonnal neki is lát, hogy reagáljon a kérésedre. Más szóval, amit (Lényed bámely szintjén) kérsz, mindig megadatik.
Képes vagy-e rezgésedet ráhangolni új vágyaidra? Kérésed tehát eljut Nem Fizikai részedhez, tökéletesen tudatában van vágyad nyilának, és minden figyelmét a vágyra fordítja, amely éppen megszületett benned. Más szóval Belső Lényed rezgése azonnal ráhangolódik új vágyadra - így azonnal a javára szolgál az Előőrsből útjára indított, az Előőrsben született vágyad. Ám fizikai nézőpontod felől tekintve a te rezgésed általában még nem áll tökéletes összhangban új vágyaddal, mert az ellentétek hatására jelent meg, és ezért vágyadat illetően még mindig többféle rezgés keveredik benned. Új vágyad vagy vonzalmad kisugárzásának pillanatában Belső Lényed vagy Forrásod (aki azon nyomban ráhangolódott új vágyadra) rezgése és egyéni fizikai nézőpontod (amelyben a rezgések még mindig keverednek) eltérő lesz. Ekkor az a feladatod, hogy rezgésedben csak azt hozd működésbe, ami összhangban áll új vágyaddal. Itt jut szerephez Érzelmi Vezérlőrendszered, mert érzelmeid ezt az összhangot vagy annak hiányát jelzik. Például beszélgetsz valakivel, aki nagyon elfoglalt, és nem igazán akar rád időt szánni. Az illető udvariatlanul viselkedik veled, talán még gorombáskodik is. E tapasztalat nyomán egy vágy sugárzik belőled. Talán nem tudod szavakba önteni, vagy nem mondod ki, de vitathatatlanul jobban örülnél, ha nagyobb tisztelettel bánnának veled. Így hát egy újonnan meghatározott vonzalom sugárzik most belőled. Belső Lényed pedig azonnal megtalálhatja az összhangot a gondolattal, hogy bánjanak tisztelettudóbban veled. Te azonban még nem találtad meg ezt az összhangot. Még mindig felidéződik benned az illető viselkedése, sértő szavai és tettei. Egyelőre a jobb bánásmód utáni vágy és az elszenvedett bánásmód rezgései keverednek benned. Nem vagy összhangban vágyaddal - Belső Lényed azonban igen. Ha elég érzékeny vagy, érezheted a különbséget Belső Lényed rezgése és az adott pillanatra jellemző rezgésed között. Érzelmeid valójában mindig jeleznek: egy jóleső érzelem Belső Lényed és a te nézőpontod rezgéseinek összhangjáról árulkodik. Egy kellemetlen érzelem Belső Lényed és a saját rezgésed eltérését mutatja. Egy másik példa: leveleidet átnézve több fizetési felszólítást találsz, és amikor összeadod a tartozásokat, azt látod, hogy nincs elég pénzed mindent kifizetni. Abban a pillanatban a több pénz utáni vágy sugárzik belőled, Belső Lényed pedig rögtön és kétségektől mentesen a több pénz gondolatára összpontosít, és kedvét leli az elképzelésben. Te azonban továbbra is a számlakupacot vizsgálgatod, és szembesülsz a valós helyzettel, amelyben éppen vagy. - Rengeteg számlám jött, nincs elég pénzem, hogy kifizessem őket - panaszkodsz. Még nem találtad meg az összhangot új vágyaddal, és kellemetlen érzéseid (aggodalom, düh, elégedetlenség) arra utalnak, hogy
17
nem vagy azonos hullámhosszon Forrásoddal. Bármi is a vágyad tárgya, addig nem jelenhet meg a tapasztalatodban, amíg a vágyad rezgése és a sajátod különbözik egy-" mástól. Gyakorolnod kell, hogy rezgésedet összhangba hozd a vágyaddal, mielőtt megvalósulhatna a tapasztalatodban. Ezért nevezzük érzelmeidet az Érzelmi Vezérlőrendszerednek,', mert segítenek felismerni a vágyad rezgése és a belőled áradó rezgések viszonyát. Semmilyen más tényezőt nem kell figyelembe venned, hogy elérd, amit csak kívánsz. Amit mások gondolnak, amit ők éltek át, amit jelenleg megélnek, amin a múltban átmentél, vagy az, ahogy jelenleg élsz - ezek egyikének sincs semmiféle jelentősége arra nézve, képes vagy-e valóra váltani vágyaidat. Csak a saját rezgésed és vágyad rezgésének viszonya számít. 11. FE JE ZET
A Rezgések Viszonya és az Energia Egyensúlya Érzelmi Vezérlőrendszered működése éned és Forrásod rezgésének kapcsolatára épül. Vezérlőrendszered, mint minden vezérlés, valaminek valami máshoz fűződő viszonyát veszi alapul. Gondolj járműved műholdas helymeghatározó rendszerére. Noha képes pontosan megjelölni tartózkodási helyedet, addig nem veheted igénybe útmutatását, amíg a kívánt úti cél adatait be nem programozod. Amikor azonban már a rendszer rendelkezésére áll ez az információ, nekiláthat megtervezni a javasolt útvonalat jelenlegi tartózkodási helyedtől addig, ameddig el szeretnél jutni. Jelenlegi és kívánt testsúlyod viszonya ugyanilyen módon képezi alapját az érzelmek formájában kapott útmutatásnak. Érzelmeid útmutatását az alapján kapod, hogy jelenlegi anyagi helyzeted és a bankszámládra kívánt pénz mennyisége miként viszonyul egymáshoz. Személyes vezérlőrendszered a jelenlegi és a kívánt helyzeted kapcsolatát veszi alapul. Elektronikus helymeghatározó rendszer nélkül is tisztában vagy vele, miként viszonyul egymáshoz az a két hely, ahol jelenleg vagy, és ahová szeretnél eljutni. Ennek ismerete nélkül nem tájékozódhatnál az utadon... csak egyik helytől a másikig bolyonganál. A Rezgések Viszonya minden elképzelhető dologban jelen van, a nagyon fontosakban, a kevésbé fontosakban, azokban, amelyekkel naponta többször találkozol, és azokban a dolgokban, amelyekre csak alkalmanként gondolsz. Mindennel kapcsolatban azonnal hasznos és pontos útmutatást kaphatsz azonban, hiszen életednek nincs olyan területe, ahol ne éreznéd a Rezgések Viszonyát.
Melyik a legjobb út kitűzött céljaidhoz? Ha a kocsidban használtál már helymeghatározó rendszert, bizonyára előfordult, hogy betápláltad a kívánt úti célt, majd valamilyen okból mégis letértél az útról. Talán valami megragadta a figyelmedet, ezért nem a tervezett helyen kanyarodtál le... A GPS pedig azonnal jelzett, hogy nem a célod felé tartasz. Meg tudnád indokolni, miért változtattál irányt, de a helymeghatározó rendszer továbbra is csak a kitűzött útvonal elhagyásáról értesít, mert csupán azzal törődik, hogy letértél az útról. Persze átprogramozhatod a szerkezetet új döntésednek megfelelően, s akkor a hely meghatározó rendszer átáll, és új útitervet készít, de amíg egy meghatározott helyre szándékozol eljutni, mégis más irányba haladsz, szólni fog a vészjelzés. Erre talán azt mondod: „De Abraham, kétségkívül több út is: vezet a kívánt célomhoz." Mi pedig egyetértünk veled. Sok út vezet kívánt célodhoz, sok megfelelő út, olyan utak, amelyek különböző okokból felelnek meg igényeidnek. Ami azt illeti, az élet: öröme valójában maga az utazás. Kocsid helymeghatározója, azonban a sajátos rendszerébe betáplált adatokkal foglalkozik; Meghatározta helyzetedet, és információs rendszerében számos. lehetséges útvonalat tárol, tehát az összes tényező figyelembe vételével a legjobb útvonalat ajánlja fel, amit csak meg tud tervezni. Más szóval: csak a rendszerében tárolt adatok alapján hozhat döntést vagy adhat útmutatást.
18
Saját Érzelmi Vezérlőrendszerrel rendelkezel Saját Érzelmi Vezérlőrendszered is az elektronikus vezérlőrendszerhez hasonlóan működik. Csak olyan útmutatást kaphatsz, amely a rendszeredben lévő utak (vagy meggyőződések) alapján vezérel. Viszonyító Érzelmi Vezérlőrendszered csupán működésbe hozott rezgéseid (meggyőződéseid) és kívánt célod kapcsolatát veszi alapul. (Ne feledd, meggyőződésed valójában csak egy gondolat, amely gondolkodásmódodhoz tartozik.) Érzelmeid a benned munkáló rezgések kapcsolatáról árulkod na k . A Forrásenergia kiterjesztéseként érkeztél ebbe a fizikai testbe, és Forrásod rezgése mindig működik benned. Életed tapasztalatának sokszínűségét és ellentéteit felfedezve, rezgés for m ájában (az elektromos jelekhez hasonló) jeleket sugárzol. Ezek természetes vonzalmaid jelzései, arra vonatkozóan, hogy mit milyennek szeretnél, és ezeket a szó szoros értelmében eljövendő tapasztalatodba vetíted. Amikor egy bizonyos élethelyzet eredményeként kialakul benned valamilyen vágy vagy vonzalom, ez a rezgésjel a vágy nyilaként lő ki, majd erőt gyűjt, és egyre letisztultabbá válik rezgésekként létező jövődben, amit mi rezgéseid feltételes jegyzékeként szoktunk szeretettel emlegetni. Kifejezetten neked marad ott. Senki más nem csaphatja le a kezedről és ragadhatja magához, megfosztva téged saját teremtésed gyümölcsétől. Ott marad, lüktet benne az élet - egyre erősebbé, elevenebbé és letisztultabbá válik, miközben te a további ellentétes tapasztalatok feldolgozásával kiegészíted vágyadat. Az ellentétekkel teli környezet, amelyben összpontosulsz, nagyszerű kiindulópontot nyújt egyéni vágyaid útnak indításához, mert ha megtapasztalsz valamit, amire nem vágysz, egyre világosabb lesz számodra, mire vágysz.
Forrásod rögtön azonosul minden vágyaddal Erre a tér-idő valóságra koncentrálódva, és az életet egyedi nézőpontodból szemlélve, szüntelenül új jeleket sugárzol, hogy jobb legyen életed tapasztalata. Amikor vágyaid nyilai kilőnek, a Forrásenergia eggyé válik ezekkel a vágyakkal. Tulajdonképpen pontosan azért jelentjük ki félreérthetetlenül, újra és újra, hogy amit kérsz, mindig megadatik, mert a Forrásenergia tudomásul veszi a vágyadat, egyetért vele, ismeri és együtt áramlik vele... Forrásod ereje azon nyomban eggyé válik vágyaddal. Ekkor pedig nyilvánvalóvá lesz, hogy újonnan útjára indított vágyad amellyel Forrásod azonosult - és a hozzájuk fűződő szokásos gondolataid vagy meggyőződéseid rezgései miként viszonyulnak egymáshoz. A szó szoros értelmében érzed e két Energia rezgésének meg egyezését vagy eltérését. Ha a postaládából kiveszed a számlákat, és rájössz, hogy nincs elég pénzed mindet befizetni, a pénz utáni vágy lövell ki belőled rezgésekként létező jövődbe. A Forrásenergia abban a pillanatban együtt áramlik vágyad nyilával. Ha azonban tovább keseregsz, amiért nincs elég pénz a bankszámládon, hogy kifizethesd tartozásaidat, rezgésed meglehetősen eltérő lesz vágyadétól. Ilyenkor az aggodalom vagy a félelem érzése jelzi a rezgések közötti összhang hiányát. Ha egy szeretett személy rosszul bánt veled, a figyelmesebb bánásmód utáni vágy tör ki belőled, Forrásod pedig egyetért ezzel, és válaszol kérésedre... Forrásod rezgése köteléket alakít ki kéréseddel vagy vágyaddal, amit azonnal teljesít. A Forrás egyűt áramlik vágyaddal, és gondoskodik róla, hogy az úgy teljesüljön, ahogyan kérted. Ha viszont újra meg újra felidézed a fájdalmas tapasztalatot, vagy arra koncentrálsz, rezgéseddel távol tartod magad a kérésed teljesülésétől. Vágyad rezgése eltér a belőled áradó rezgéstől, amennyiben a figyelmed a rossz bánásmódra összpontosul. Ha a kapcsolatodat tekintve annak a rezgése a meghatározó. benned, ami van, akkor ez a kapcsolat nem javulhat. Fájdalmas érzéseid pedig arra utalnak, hogy javítani kell jelenlegi állapotod és vágyad rezgésének a viszonyán. Ha nem kívánsz saját kérésed teljesülésének útjába állni, meg kell találnod a módját, hogy olyan rezgést sugározz, amely azonos hullámhosszon van vágyad és Forrásod rezgésével.
19
12. FEJEZET
Találd meg az összhangot Forrásenergiáddal! Fizikai testedben összpontosulva a Nem Fizikai Forrásenergia kiterjesztése vagy. Örökkévaló Éned itt, ebben a fizikai testben összpontosul. A tisztán látó, boldog Lény, aki mindannak a Teljessége, aki vagy, hozzád és rajtad keresztül áramlik e testben - de Belső Lényed vagy Forrásod nem gondolkodik helyetted. Nem vagy báb, aki e Tágabb Én rendeléseit hajtja végre. Tökéletesen tudatos teremtő vagy, aki egyéni vágyait fejezi ki itt, ebben a fizikai tér-idő valóságban. Szabadon megválaszthatod gondolataid irányát. Érzelmi Vezérlőrendszered tehát azért létezik, hogy segítsen pillanatról pillanatra meghatározni, milyen kapcsolatban áll egymással figyelmed tárgyának és Belső Lényed nézőpontjának rezgése. Amióta fizikai testedben összpontosulsz, másokkal kölcsönösen hatást gyakoroltok egymásra, és megéled életed tapasztalatának sajátos részleteit, sokféle ellentéttel és sokszínű jelenségekkel találkoztál, amelyek hatására a vágy rengeteg nyilát indítottad útjára. Azt is mondhatnád, hogy ezek a vágyak valahol a jövőbeli tapasztalatodban várnak, hogy valóra váltsd őket. Mi szívesebben fogalmazunk úgy, hogy a rezgések egyfajta feltételes jegyzékeinek formájában a Forrásenergia őrzi azokat, és viseli gondjukat. A te teremtményeid, hozzád tartoznak, és csupán arra várnak, hogy rezgésedet rájuk hangold. Most pedig érezned kell, hogyan juthatsz el ehhez az összhanghoz. Érzelmi Vezérlőrendszered (ahogyan érzed magad) folyamatosan jelzi, mekkora az összhang működő vagy meghatározó rezgéseid (meggyőződéseid) és vágyaid között, amelyeket útjukra indítottál, és arra várnak, hogy valóra váljanak vagy megjelenjenek életed tapasztalatában. Vágyad tárgyára összpontosítva érezheted az összhangot vagy annak hiányát. Minél jobban érzed magad, annál inkább ráhangolódtál vágyadra. Minél rosszabbul érzed magad, annál távolabb állsz az összhangtól.
Nagyobb figyelem mellett az érzelmek is erősebbek Amikor vágyad tárgyának rezgését felé irányított figyelmeddel működésbe hozod, érezheted, hol tartasz a rezgések mozgó skáláján. Érzékelheted, hogy vágyad maradéktalan teljesüléséhez, vagy annak hiányához közelítesz-e. Érzelmeid megmutatják hogy jelenlegi meggyőződéseid miként viszonyulnak az adott vágyhoz. Ha életed tapasztalata arra késztetett, hogy egy bizonyos dologgal kapcsolatban a vágy számos nyilát indítsd útnak, akkor a Forrásenergia erőteljesebben áramlik e vágy felé. Ebben az esetben hevesebb érzelmek dúlnak benned az adott dologgal kapcsolatban. Minél több figyelmet fordítasz rá, a Vonzás Törvénye annál több választ küld, az Energia erőteljesebb mozgásba lendül, és ezt olyan érzésekből ismerheted fel, amelyeket lelkesedésnek, szenvedélynek, kitörő örömnek vagy boldogságnak nevezel. De mi történik veled, amikor a harag, a gyűlölet vagy a félelem kedvezőtlen érzelmei hatalmasodnak el rajtad? Természetesen ezek a heves érzések is az Energia gyorsabb mozgására utalnak. (Más szóval, a vágyaddal ellentétes tapasztalat miatt a vágy erőteljes nyilait indítottad útjára, és a Forrásenergia most ezek felé áramlik.) A kellemetlen érzések azonban vágyad működésbe hozott rezgései (amely felé Forrásod teljes figyelme fordul) és az adott pillanatban működő rezgéseid (amire te irányítod a figyelmed) egymáshoz való viszonya miatt támadnak benned.
Arra koncentrálsz, amit kívánsz? Érzelmi Vezérlőrendszeredtől tehát két fontos tényező alapján kapsz visszajelzéseket. Az egyik a vágyad ereje (vagy rezgésének sebessége), amit az azzal ellentétes tapasztalatok mennyisége, illetve a vágy ezzel kapcsolatban útjára indított nyilainak száma határoz meg. A másik pedig az, hogy az adott pillanatban mire összpontosítasz. Más szóval Érzelmi Vezérlőrendszered hatékony és pontos útmutatást ad arra vonatkozóan, hogy adott és vágyott h e lyzeted rezgései miként viszonyulnak egymáshoz. Ha életed tapasztalatai miatt eljutottál egy pontra, amikor igazán akarsz valamit, bármikor is összpontosítasz vágyad ellentétére, heves negatív érzelmek törn ek rád. Ha azonban erős vágyat érzel és gondolataid rezgései össz-
20
hangban állnak ezzel a vággyal, erőteljes pozitív érzelmek öntenek el. Érzelmeid pontosan jelzik, hogy a kívánt helyzet és jelenlegi helyzeted rezgései hogyan viszonyulnak egymáshoz, Érzelmi Vezérlőrendszered pedig mindig megbízható, és bármikor a rendelkezésedre áll. Csakugyan nagyszerű rendszer. 13. FEJEZET
A fizikai testeddel kapcsolatos rezgések viszonya Az alábbiakban néhány példán bemutatjuk, miként viszonyulnak egymáshoz a fizikai testtel kapcsolatos gyakori vágyak és meggyőződések rezgései, amelyeket sok emberben észlelünk. Először kijelentünk egy sokakra jellemző vágyat, majd felsorolunk több általános meggyőződést, amelyek e vágyhoz fűződnek. A meggyőződések leírása után zárójelben az áll, hogy az adott vágy és a meggyőződés milyen mértékben egyeztethető össze. Mert bármilyen vágyadat szeretnéd is valóra váltani, vagy mielőtt bármi megvalósulhatna életed tapasztalatában, vágyaid és meggyőződéseid rezgéseinek összeegyeztethetőnek kell lenniük. A felsorolt példákat végigolvasva figyeld meg, hogyan csökken az ellentét - vagy hogyan javul a rezgések kapcsolata - a megfogalmazott vágy, és a rendszerint hozzá kötődő meggyőződés viszonyában. Vágy: Hosszú és egészséges életet szeretnék élni ebben a testben. Meggyőződés: Nem valószínű, hogy sokáig és egészségben fogok élni, mert családom történetében sok volt a halálos betegség. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Olyan korban születtem, amely sokban különbözik a szüleimétől, az ő szüleikétől és az ő szüleikétől. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Manapság könnyebb élelemhez és ismeretekhez jutni, amelyek segítségével megőrizhetem az egészségemet. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Hosszú és egészséges életet szeretnék élni ebben a testben. Meggyőződés: A szüleim nem voltak egészségesnek mondhatók. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Az életem meglehetősen különbözik a szüleimétől. Más környezetben élünk, másként táplálkozunk, és másképpen látjuk magunkat. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Szüleim egészségi állapotának nincs köze az én egészségemhez. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Hosszú és egészséges életet szeretnék élni ebben a testben. Meggyőződés: Manapság oly sok betegségben szenved társadalmunk. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Már jó ideje temérdek betegség vesz körül, és számtalan betegséget megkaphatnék, ám ez mégsem történt meg. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Az, hogy egy betegség létezik, nem jelenti azt, hogy hajlamos volnék rá. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel még jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Értelmes testem gyakran került már kapcsolatba betegségekkel, amelyek ellen könnyűszerrel védekezett, tudatos beavatkozásom nélkül. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.]
21
Vágy: Hosszú és egészséges életet szeretnék élni ebben a testben. Meggyőződés: Bár mindig új gyógymódokat fedeznek fel a betegségekre, folyamatosan újabb nyavalyák bukkannak fel. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Az emberek általános egészségi állapota világszerte egyre javul. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: A rezgések összhangjának hiánya miatt kialakuló betegség nem támadhatja meg azokat, akik a harmónia állapotában vannak. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel még jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Ha mások nem fogadják el a saját Jól-létüket, az semmiben sem érint engem és az én Jóllétemet. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Hosszú és egészséges életet szeretnék élni ebben a testben. Meggyőződés: A legtöbben életük végén megtapasztalják a fizikai leépülést: [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: A különböző emberek különböző mértékű fizikai leépülést tapasztalnak. Életünk végén nem leszünk törvényszerűen betegek. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: A fizikai testben töltött idő hossza és a leépülés mértéke között nincs összefüggés. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Fizikai életem során mindvégig tevékeny és erős szeretnék maradni. Meggyőződés: Fizikai testem öregedésével elkerülhetetlenül csökken fizikai erőm és teherbírásom. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Ha látok is olyan embereket, akiknek leromlott a fizikai állapota, nem ismerem életük tapasztalatának részleteit. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Mindenféle korú emberek között vannak gyengék és erősek is; ezt nem az életkor határozza meg. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretném, ha testsúlyom egészséges, vonzó külsőt biztosítana, és meg is tudnám őrizni. Meggyőződés: Igen nehéz megtartani a kívánatos testsúlyt, ha nem végzek mindennap megerőltető tornagyakorlatokat, és nem vonok meg magamtól olyan ételeket, amelyeket szívesen ennék. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Másokat figyelve azt látom, hogy meglehetősen nagy az eltérés a között, hogy mennyi ételt fogyasztanak és mennyit mozognak, és ez igen változatos eredményekhez vezet. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Megtalálhatom azt a kényelmes életmódot, amely a kívánt eredményhez vezet. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Mozgékony és hajlékony akarok lenni. Szeretném, ha a testem könnyen mozogna, és jól esne a mozgás. Meggyőződés: Ahogy öregszem, egyre merevebb, törékenyebb leszek, és veszítek hajlékonyságomból. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Sok idősebb ember van, aki vonzó és ruganyos, a fiatalok közül pedig sokan nem vonzóak és merevek. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Úgy veszem észre, ha elhatározom, hogy napi rendszerességgel mozgok, fizikai állapotom ha-
22
tározott javulásnak indul - mindig, bármikor! [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretném, ha világos lenne az elmém. Szeretnék könnyebben tanulni, és megőrizni a tanultakat. Meggyőződés: Gyakran támad zavar bennem, és kiesik a fejemből, amit tanultam vagy olvastam. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Megfigyeltem, hogy amikor azzal foglalkozom, ami érdekel, jól működik az emlékezetem. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Ha világosságra vágyom, és tudatosan összpontosítok, az elmém tiszta. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Világos elmére vágyom. Szeretnék emlékezni rá, hogy mit hová rakok. Meggyőződés: Mindig elfelejtem, hogy hová tettem a dolgaimat. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.) Meggyőződés: Még ha nem is jut eszembe, hogy hová raktam valamit, idővel mindig megtalálom. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Ha megtalálom a legjobb helyet valamely dolog számára, és arra gondolok, miért is az a legjobb hely, minden nehézség nélkül fel tudom idézni, hogy oda tettem. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Kétségkívül sok mindenről sokféle vélemény vagy meggyőződés alakult ki benned. Az imént olvasott példákban talán ráismertél egyik-másik meggyőződésedre. De mindennél fontosabb, hogy feltedd magadnak a kérdést: ennek a meggyőződésnek a rezgése összeegyeztethető-e a vágyammal? Mert ha nem, nem válthatod azt valóra. Ezért próbálj olyasmit mondani, vagy olyasmire gondolni, ami nagyobb összhangban áll a vágyaddal. Ha kitartóan próbálkozol, találsz majd valamit, ami jobb érzést kelt. Miközben gyakorolod, miként érezheted jobban magad, és folyamatosan keresed a jobb érzést ébresztő gondolatokat, olyanná alakítod rezgésedet (és vonzásod irányultságát), hogy csak jó dolgok érhetnek el hozzád. Meggyőződéseid némelyike a javadat szolgálja, mások nem. A benned munkáló vágy és meggyőződéseid rezgésbeli különbségének tudatosításával könnyen különválaszthatod ezeket. Rájössz, hogy nem nehéz olyan meggyőződéseket találni és életre kelteni, amelyek összhangban állnak vágyaiddal, ha pedig így teszel, valóra vált vágyaidban ölt majd testet világod. 14. FEJEZET
Az otthonoddal kapcsolatos rezgések viszonya Az alábbiakban néhány példán bemutatjuk, hogyan viszonyulnak egymáshoz az otthonnal kapcsolatos gyakori vágyak és meggyőződések rezgései, amelyeket sok emberben észlelünk. Először kijelentünk egy sokakra jellemző vágyat, majd felsorolunk több általános meggyőződést, amelyek e vágyhoz fűződnek. A meggyőződések leírása után zárójelben az áll, hogy az adott vágy és a meggyőződés milyen mértékben egyeztethető össze. Mert bármilyen vágyadat szeretnéd is valóra váltani, vagy mielőtt bármi megvalósulhatna életed tapasztalatában, ,vágyaid és meggyőződéseid rezgéseinek összeegyeztethetőknek kell lenniük. A felsorolt példákat végigolvasva figyeld meg, hogyan csökken az ellentét - vagy hogyan javul a rezgések kapcsolata - a megfogalmazott vágy, és a rendszerint hozzá kötődő meggyőződés viszonyában. Vágy: Mesés otthont szeretnék. Meggyőződés: Nem engedhetem meg magamnak, hogy olyan otthonom legyen, amilyenben élni szeretnék. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: A hasonló árfekvésű lakások és házak között is van némi különbség. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.]
23
Meggyőződés: A megfelelő körülmények között akár rejtett kincsre is bukkanhatok az ingatlanpiacon. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágyrezgéseivel.]
Vágy: Szeretném, ha lenne hatalmam a személyes környezetem felett. Meggyőződés: A környékünkön vannak ugyan rendszabályok, de azokat nem tartják be. A szomszédaim azt
teszik, amihez csak kedvük van, nincsenek rá tekintettel, hogy ez miként érint engem. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: A legtöbb szomszédom maga is jószomszédi viszonyra vágyik. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Többnyire elég jól mennek itt a dolgok. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretném biztonságban tudni az otthonomat. Meggyőződés: Bárki szabadon járkálhat ott, ahol lakom, és nincs rá mód, hogy megvédjem a tulajdonomat. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Ha a sok otthonra és az emberek temérdek tulajdonára gondolok, rájövök, hogy valójában ritkán tesznek kárt mások otthonában vagy tulajdonában. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban öszszeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Nem szemelték ki az otthonomat olyanok, akiket rossz szándék vezérel. Minden rendben van az otthonommal. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretném, ha kényelmesebb lenne az otthonom, hogy gondtalanabb és kellemesebb legyen benne élni. Meggyőződés: Sok mindent árulnak, ami megkönnyíti és kényelmesebbé teszi az életet, de ezek a dolgok rengeteg pénzbe kerülnek. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Könnyen és elérhető áron juthatok hozzá azokhoz az eszközökhöz és felszerelésekhez, amelyek a leginkább megkönnyítik a mindennapjaimat. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Sok mindent tehetek, ami csak rajtam múlik, és kényelmessé is, kellemessé is teszi otthonomat. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretném, ha én lennék az otthonom tulajdonosa. Meggyőződés: Otthonom megvásárlásához nagy összegű foglalót kellene kifizetnem, pedig már így is mindent elköltök, amit keresek. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: A jelenlegi gazdasági helyzetben (aki valóban akarja), szinte mindenki lehet az otthona tulajdonosa. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Tudom, hogy amikor végleg egy saját otthon vásárlása mellett döntök, képes leszek megoldást találni rá. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretnék olyan otthonra találni, amellyel életem végéi elégedett leszek. Meggyőződés: Ha létezik is valahol ez a tökéletes hely, fogalmam sincs, hogyan találhatnék rá, hozzájuthatnék-e egyáltalán, vagy miből engedhetném meg magamnak. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztet-
24
hetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Tapasztalatból tudom, hogy változó Lény vagyok, ízlésem és vágyaim mindennel kapcsolatban változnak. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel ', jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Nem muszáj olyan otthont találnom, amellyel örökké elégedett leszek. Találok majd olyat, amely jelenleg a kedvemre való, és később majd eldöntöm, mi legyen. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Egyesek szerint, ha egyszerűen csak olyan dolgokat keresünk, amelyektől valamivel jobban érezzük magunkat, az szemlátomást vajmi keveset változtat a helyzeten. Mit érek azzal, ha más szavakat használok? Ez vajon nem csak a tagadás egyik formája? Engem arra tanítottak, hogy azt mondjam, ami van, és nézzek szembe valósággal. Szeretnénk, ha megértenéd, hogy ez a gyakorlat segít egy másfajta, sokkal inkább kedvedre való valóság megteremtésében. Ha továbbra is úgy tekintesz a dolgokra, és úgy beszélsz róluk, ahogy vannak, semmi sem változhat. Nem láthatod azonnal lényegesen másnak őket, mint amilyenek, de nézőpontodat könnyen alakíthatod úgy, hogy egyre kellemesebb helyzetből tekinthess mindenre, ami fontos a számodra. Ahogy megváltoztatod a rezgésedet, és érzed érzelmeid kedvező változásait, a vágyaid és meggyőződéseid rezgései közötti ellentét feloldódik. Tökéletesen ráhangolódsz arra, amire vágysz, és pontosan ezeket a változásokat fogja kifejezni minden, ami csak megnyilvánul életed tapasztalatában. Miért is akarnál elfogadni egy olyan valóságot, vagy „szembenézni" vele, amely nincs kedvedre, ha olyan valóságot is teremthetsz, amely a kedvedre van? 15. FEJEZET
A munkáddal kapcsolatos rezgések viszonya Az alábbiakban néhány példán bemutatjuk, miként viszonyulnak egymáshoz a munkával kapcsolatos gyakori vágyak és meggyőződések rezgései, amelyeket sok emberben észlelünk. Először kijelentünk egy sokakra jellemző vágyat, majd felsorolunk több általános meggyőződést, amelyek e vágyhoz fűződnek. A meggyőződések leírása után zárójelben az áll, hogy az adott vágy és a meggyőződés milyen mértékben egyeztethető össze. Mert bármilyen vágyadat szeretnéd is valóra váltani, vagy mielőtt bármi megvalósulhatna életed tapasztalatában, vágyaid és meggyőződéseid rezgéseinek összeegyeztethetőknek kell lenniük. A felsorolt példákat végigolvasva figyeld meg, miként csökken az ellentét - vagy hogyan javul a rezgések kapcsolata - a. megfogalmazott vágy és a rendszerint hozzá kötődő meggyőződés viszonylatában. Vágy: Kielégítőbb munkát szeretnék. Meggyőződés: A képzettségemnek megfelelő munkát végzem, de már elegem van belőle. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Kezdetben érdekesebb volt ez a munka, amikor még új volt számomra. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Ahogy ebbe a munkába beletanultam, ugyanúgy megtanulhatok sok új dolgot elvégezni. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Olyan munkára vágyom, amiért nagyobb fizetés jár. Meggyőződés: Ezzel a munkával nem kereshetek többet, mert mindenki ennyit kap érte, aki ezzel foglalkozik. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Egyes cégek a többinél nagyobb fizetést adnak, és rengeteg cég létezik azon kívül, amelynek dolgozom. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.]
25
Meggyőződés: Találhatok olyan munkaadót, aki jobban megbecsüli, amit nyújtani tudok. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Kellemesebb munkakörülményekre vágyom. Meggyőződés: Visszataszító környezetben dolgozom. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Pár jó ötlet megvalósításával és némi leleményességgel kellemesebbé tehetem a közvetlen környezetemet. Ki tudja, talán még követni is fogják a példámat. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Ha elképzelem, hogy az ötleteim megvalósulnak, és arra törekszem, hogy mindent másképp lássak, végül is nem olyan elviselhetetlen ez a hely. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel. ] Vágy: Olyan emberekkel szeretnék dolgozni, akikkel jó együtt le Meggyőződés: Nincs beleszólásom abba, hogy kit vesznek fel ide, és az idegeimre megy az, az alak, akivel egy szobában dolgozom. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: A munkahelyemen sokféle személyiséggel találkozom. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Nagyon kedvelem azt a kedves lányt, aki felveszi a telefont. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel. ] Vágy: Olyan munkát szeretnék, amely elősegíti személyes fejlődésemet. Meggyőződés: Úgy érzem, hogy megrekedtem ennél a munkánál, pedig nem nyújt lehetőséget a fejlődésre [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Talán mégiscsak találhatnék itt lehetőséget az előrelépésre, amely eddig elkerülte a figyelmemet. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Léteznie kell olyan munkának, amilyenre vágyom, és fel fogom ismerni, ha rábukkanok. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szabad akarok lenni. Meggyőződés: Nincs semmi szabadságom a munkámban, és úgy érzem, mintha mindig a munkahelyemen volnék. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Igenis, van változatosság a munkámban, amelynek egy része örömet szerez. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Én választottam ezt a munkát, és ha úgy kívánom, továbbállhatok. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Más emberek társaságában olykor kissé megerőltetőbbnek találod, hogy megválogasd a saját gondolataidat. Természetesnek tűnik számodra, hogy megfigyeld, mi van körülötted, és reflexszerű válaszokat adj, bármilyen körülmények között. De ha rájössz, hogy megszűrheted a tapasztalataidat, és tudatosan jobb érzésekkel járó nézőpontot választhatsz, lassan megérted, hogy senki sem szólhat bele a teremtésedbe. Idővel aztán képes leszel rá, hogy folyamatosan kapcsolatban maradj a vágyaddal, bármi történik is körülötted. Amikor megtanulod uralni a rezgésedet, attól fogva csak jóleső helyzetekkel találkozol.
26
16. FEJEZET
A kapcsolataidhoz fűződő rezgések viszonya Az alábbiakban néhány példán bemutatjuk, hogyan viszonyulnak egymáshoz a kapcsolatokhoz fűződő gyakori vágyak és meggyőződések rezgései, amelyeket sok emberben észlelünk. Először kijelentünk egy sokakra jellemző vágyat, majd felsorolunk több általános meggyőződést, amelyek e vágyhoz fűződnek. A meggyőződések leírása után zárójelben az áll, hogy az adott vágy és a meggyőződés milyen mértékben egyeztetne össze. Mert bármilyen vágyadat szeretnéd valóra váltani, vagy mielőtt bármi megvalósulhatna életed tapasztalatában, vágyaid és meggyőződéseid rezgéseinek összeegyeztethetőnek kell lenniük. A felsorolt példákat végigolvasva figyeld meg, hogyan csökken az ellentét - vagy hogyan javul a rezgések kapcsolata - a. megfogalmazott vágy és a rendszerint hozzá kötődő meggyőződés viszonyában. Vágy: Szeretnék rátalálni a tökéletes társra. Meggyőződés: Olyan régóta keresem. Az igazán nagyszerű emberek már mind társra leltek. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Csak nemrég érett meg bennem a gondolat, hogy valóban készen állok rá, hogy találkozzam a társammal. Örülök, hogy nem jött el a társam, amikor még nem voltam felkészülve erre. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Ha megérik bennem a döntés, rendszerint sikerrel is járok. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretném, ha felhőtlenebb lenne a kapcsolatunk a párommal. Meggyőződés: Úgy tűnik, bármit teszek, csak felidegesítem. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Kapcsolatunk elején nagyszerűen kijöttünk egymással. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Szeretném, ha visszatérnének a régi érzések, amikor még igazán szerettük egymást. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretném, ha jobb lenne a kapcsolatom a szüleimmel. Meggyőződés: Bár már jó ideje felnőttem, az anyám úgy gondolja, hogy még mindig neki kell megmondania, mit tegyek. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Az anyám azért foglalkozik velem annyit, mert a javamat akarja. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Az anyám tényleg csak jót akar nekem, és amit mond vagy tesz, tulajdonképpen alig, vagy egyáltalán nem befolyásolja az életemet. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretném, ha jobb lenne a kapcsolatom a gyermeke(i)mmel. Meggyőződés: Gyermekem szemlátomást azt gondolja, hogy mindent megkap tőlem, amit csak akar. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Az ő korában nagyon másnak láttam az életet, mint ma - de azt hiszem, nem annyira másnak, mint ő. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.]
27
Meggyőződés: Mindketten folyamatosan változunk, és ez jó. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretnék jobb viszonyban lenni a munkaadómmal. Meggyőződés: A munkaadóm mintha nem lenne tisztában azzal, milyen hasznos vagyok neki. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Szeretnék kitűnni a teljesítményemmel a munkámban. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Úgy érzem, jól végzem a munkámat, akár észreveszik ezt mások, akár nem. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretnék jobban kijönni az emberekkel. Meggyőződés: Senki sem ért meg engem. Olyan vagyok, akár a partra vetett hal. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Az emberek sokfélék. Egyesekkel jól egymásra tudunk hangolódni. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Ezzel az emberrel jó a kapcsolatom. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Amikor a jobb érzést kiváltó meggyőződésekre kezded hangolni nézőpontodat, mi mindig azt tanácsoljuk, hogy kezdd valami könnyűvel. Vagyis ne a leginkább gondot jelentő kapcsolatodra összpontosíts, hogy kipróbáld, mennyire jól tudod javítani jelenlegi, illetve kívánt helyzeted rezgéseinek viszonyát. Ha már bebizonyítottad magadnak, hogy a legtöbb téren könnyedén megtalálod a kedvezőbb nézőpontot, akkor koncentrálhatsz a nagyobb feladatot jelentő helyzetekre. Idővel biztos leszel benne, hogy teljes mértékben rajtad múlik, hogy érzed magad, mire összpontosítasz, mit vonzol magadhoz, és mi jelenik meg az életed tapasztalatában. 17. FEJEZET
Az anyagi helyzetedhez kapcsolódó rezgések viszonya Az alábbiakban néhány példán bemutatjuk, hogyan viszonyulnak egymáshoz az anyagiakkal kapcsolatos gyakori vágyak és meggyőződések rezgései, amelyeket sok emberben észlelünk. Először kijelentünk egy sokakra jellemző vágyat, majd fel, sorolunk több általános meggyőződést, amelyek e vágyhoz, fűződnek. A meggyőződések leírása után zárójelben az áll, hogy az adott vágy és a meggyőződés milyen mértékben egyeztethető ; össze. Mert bármilyen vágyadat szeretnéd valóra váltani, vagy mielőtt bármi megvalósulhatna életed tapasztalatában, vágyaid és meggyőződéseid rezgéseinek összeegyeztethetőnek kell lenniük. A felsorolt példákat végigolvasva figyeld meg, hogyan csökken az ellentét - vagy hogyan javul a rezgések kapcsolata - a megfogalmazott vágy és a rendszerint hozzá kötődő meggyőződés viszonyában. Vágy: Több pénzt szeretnék. Meggyőződés: Annyira elegem van abból, hogy az anyagi helyzetem miatt nem tehetem azt, amit szeretnék. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Ha jól tervezek, szervezhetem úgy az életem, hogy több dologra legyen elég a pénzem. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Annyira örülök, hogy van elég pénzem félretenni erre a dologra. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.]
28
Vágy: Szeretnék könnyebben pénzhez jutni. Meggyőződés: Úgy érzem, életemnek túlságosan nagy részét töltöm azzal, hogy pénzt keressek. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Kétségtelenül vannak olyan dolgok, amelyekkel többet lehet keresni óránként. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Örülök, hogy ismereteim piacképesek, és ebből meg tudok élni. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretnék jó érzésekkel viszonyulni a sok pénz gondolatához. Meggyőződés: Anyám azt mondta, hogy a pénz nem boldogít. Sőt, szerinte életeket tesz tönkre. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Egyaránt láttam szegény és gazdag embereket, akik boldogok, ugyanakkor a boldogtalan emberek közt is láttam szegényeket és gazdagokat. A pénz nem teszi tönkre szükségszerűen az életet. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Annyira örülök, hogy van elég pénzem félretenni erre a dologra. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretnék könnyebben pénzhez jutni. Meggyőződés: Úgy érzem, életemnek túlságosan nagy részét töltöm azzal, hogy pénzt keressek. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Kétségtelenül vannak olyan dolgok, amelyekkel többet lehet keresni óránként. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Örülök, hogy ismereteim piacképesek, és ebből meg tudok élni. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretnék jó érzésekkel viszonyulni a sok pénz gondolatához. Meggyőződés: Anyám azt mondta, hogy a pénz nem boldogít. Sőt, szerinte életeket tesz tönkre. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Egyaránt láttam szegény és gazdag embereket, akik boldogok, ugyanakkor a boldogtalan emberek közt is láttam szegényeket és gazdagokat. A pénz nem teszi tönkre szükségszerűen az életet. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: A pénztől szabadnak érzem magam. Korlátokat old fel, és lehetőségeket teremt. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább össze¬egyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretném, ha nem nyugtalanítaná a lelkiismeretemet , mások szegénysége. Meggyőződés: Imádom az új luxusautómat, de rossz érzést ébreszt bennem, hogy annak az embernek nincs fedél a feje felett. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Tisztában vagyok vele, hogy akkor se lenne hová mennie, ha nem vettem volna meg ezt az autót. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Mindenkinek pontosan annyi pénze van, amennyi megfelel a várakozásainak, és amennyit a tapasztalatába tud fogadni. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretném, ha rendeződne az anyagi helyzetem. Meggyőződés: Bármivel próbálkozom, vagy bármilyen sokat dolgozom is, mindig közbejön valami, ami megakadályozza, hogy előrelépjek. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.]
29
Meggyőződés: Nem igazán rajtam múlik, hogy mennyi bevételem lesz ebben a hónapban, az viszont sokkal inkább, hogy mennyit költök. [Ennek a meggyőződésnek a í, rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel. Meggyőződés: Fokozatosan rendeződik az anyagi helyzetem. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretnék megszabadulni az adósságaimtól. Meggyőződés: Elegem van ebből a temérdek adósságból. A fizetésem nagy része rámegy a havi törlesztésekre, és alig marad valami, amit kedvem szerint költhetek el. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: A felelősséggel vállalt kölcsön nem is olyan nagy nyűg. Így hamarabb hozzájuthattam néhány dologhoz, amely máskülönben nem lett volna lehetséges. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Adóssággal és adósság nélkül egyaránt rendeződhet anyagi helyzetem. Éppen a világ legsikeresebb emberei között vannak olyanok, akiknek a legnagyobb az adósságuk. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Amikor elhatározod, hogy összehangolod a pénzzel kapcsolatos kívánságaid, illetve jelenlegi meggyőződéseid rezgéseit, azonnali eredményeket tapasztalsz. A pénz sokféleképpen befolyásolja az életedet, ezért gyakrabban gondolsz rá. Ha tehát teszel némi erőfeszítést, hogy jobban érezd magad, amikor a pénz kérdése felvetődik, hamar megváltozik vonzásod irányultsága. Vágyaid és meggyeződéseid rezgéseinek kapcsolatában azonnal érzékelhető lesz a javulás. 18. FEJEZET
A világodhoz kapcsolódó rezgések viszonya Az alábbiakban néhány példán bemutatjuk, hogyan viszonyulnak egymáshoz a világoddal kapcsolatos gyakori vágyak és meggyőződések rezgései, amelyeket sok emberben észlelünk. Először kijelentünk egy sokakra jellemző vágyat, majd felsorolunk több általános meggyőződést, amelyek e vágyhoz fűződnek. A meggyőződések leírása után zárójelben az áll, hogy az adott vágy és a meggyőződés milyen mértékben egyeztethető össze. Mert bármilyen vágyadat szeretnéd valóra váltani, vagy előtt bármi megvalósulhatna életed tapasztalatában, vágyaid és. meggyőződéseid rezgéseinek összeegyeztethetőnek kell lenniük. A felsorolt példákat végigolvasva figyeld meg, hogyan csökken az ellentét - vagy hogyan javul a rezgések kapcsolata - a megfogalmazott vágy és a rendszerint hozzá kötődő meggyőződés viszonyában. Vágy: Szeretném, ha a világ boldogabb hely lenne. Meggyőződés: Annyi szenvedés van a világban. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők öszsze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Nekem mindig elég jó életem volt. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban öszsze¬egyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Nézd csak, milyen vidám az a kislány! [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább öszszeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Azt szeretném, ha az emberek jól megférnének egymás mellett. Meggyőződés: Manapság rengeteg a viszály és a háború. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: A viszályok nem érintenek mindenkit. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Sok boldog ember él a világon. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.]
30
Vágy: Szeretném, ha a világ biztonságosabb hely volna. Meggyőződés: Mi lesz, ha valamilyen végzetes esemény, mondjuk egy földrengés, árhullám vagy atomrobbanás véget vet bolygónk Jól-létének? [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Már jó ideje együtt élünk az ilyen események fenyegetésével - és valóságával -, de nemcsak fennmaradtunk, hanem még fejlődünk is. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban öszsze¬egyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Kétségkívül a bolygó Jól-léte tűnik meghatározónak. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretném, ha a világ egészséges hely lenne. Meggyőződés: Manapság annyi minden van a világon, ami , az egészségünket fenyegeti. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Míg egyes helyek csakugyan szennyezettek, mások nagyon is virágoznak. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Bolygónk lenyűgöző adottságokkal rendelkezik, mindig képes megújulni. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretnék többet megtapasztalni a világból. Meggyőződés: Oly hatalmas ez a világ, én pedig oly kis részét tapasztalom meg. Úgy érzem, sok mindenről lemaradok. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.]' Meggyőződés: A technika közelebb hozza a világot. Már személyes látogatásom előtt láthatok különböző helyeket, és ismereteket gyűjthetek róluk. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Imádom felfedezni a világomat. Mostantól kezdve jobban odafigyelek mindenre, bárhol is vagyok. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] A régebbi időkben, amikor a bolygó technikai fejlettsége még nem tette lehetővé, hogy láthasd, mi történik bármelyik városban vagy faluban, megfigyelhetted a környezetedben élőket, de ez többnyire nem gátolta meg a Jól-lét tudatának fenntartását. Ezekben az újabb időkben, amikor előtérbe kerültek a békétlenség gócai, a háborúk és a természeti csapások, világod megfigyelésével a hírműsorok előnytelen beállításán keresztül - szerfelett torz képet kapsz bolygód Jól-létéről. Semmi sem erősíti jobban a tehetetlenség érzését, mint amikor szemléletes képekkel folyamatosan olyan szerencsétlenségekre emlékeztetnek, amelyek téged nem is érintenek személyesen, vagy nem áll hatalmadban változtatni rajtuk. Szeretnénk, ha megértenéd, hogy mindezzel nincs dolgod. Az a dolgod, hogy gondoskodj Energiád Egyensúlyáról, és akkor a te világodban tökéletes lesz az összhang. 19. FEJEZET
A kormányodhoz kapcsolódó rezgések viszonya Az alábbiakban néhány példán bemutatjuk, hogyan viszonyulnak egymáshoz az ország vezetésével kapcsolatos gyakori vágyak és meggyőződések rezgései, amelyeket sok emberben észlelünk. Először kijelentünk egy sokakra jellemző vágyat, majd felsorolunk több általános meggyőződést, amelyek e vágyhoz fűződnek. A meggyőződések leírása után zárójelben az áll, hogy az, adott vágy és a meggyőződés milyen mértékben egyeztethet össze. Mert bármilyen vágyadat szeretnéd valóra váltani, vagy előtt bármi megvalósulhatna életed tapasztalatában, vágyaid meggyőződéseid rezgéseinek összeegyeztethetőnek kell lenniük. A felsorolt példákat végigolvasva figyeld meg, hogyan csökken az ellentét - vagy hogyan javul a rezgések kapcsolata - a; megfogalmazott vágy és a rendszerint hozzá kötődő meggyőződés viszonyában.
31
Vágy: Megfontolt és felelősségteljes személyeket szeretnék a kormány vezető tisztségeibe. Meggyőződés: Ostobának és felelőtlennek tartom az országom vezetőit. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Talán néhány tehetséges és megfontolt, a különböző területeken nagy tapasztalattal és tudással rendelkező személy is dolgozik a kormányban. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Tetszett, amit erről az ügyről nyilatkozott az a kormánytisztviselő. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretném, ha a kormányunk a választók vágyait és érdekeit képviselné. Meggyőződés: A politikusoknak csak a szájuk jár, amikor igyekeznek meggyőzni a szavazókat, de amint hivatalba lépnek, azt teszik, ami a saját önző érdekeiket szolgálja. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Kormányunk rendkívül összetett. Míg bizonyos pontokon elvetik a sulykot, a kormánynak vitathatatlanul vannak olyan lépései, amelyek hatékonyan szolgálják az ország javát. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Oly sok előnnyel jár az élet ebben a csodálatos országban. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Szeretném, ha a kormány tisztában lenne azzal, hogy az általa képviselt emberek a munkaadói. Meggyeződés: Kormányunk egy önmaga fennmaradásán munkálkodó ügynökség lett, és mintha elfelejtette volna, hogy azokért kellene dolgoznia, akik megválasztották. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Bár kormányunk munkája sokszor nem kielégítő, nem hiszem, hogy jobb helyzetben lennénk nélküle. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: A kormánynak sok minisztériuma van, ahol rengeteg jó szándékú ember dolgozik. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Igazságos és toleráns kormányt szeretnék. Meggyőződés: Jelenlegi vezetőinkben még csak szándék sem mutatkozik annak elismerésére, hogy esetleg más vélemények is megalapozottak lehetnek. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Tudom, hogy a kormány akkor tűnik a legkevésbé igazságosnak és toleránsnak, amikor eltérő véleményen vagyunk. Véleményeink eltérése talán része az egyensúly létrejöttéhez vezető folyamatnak. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Habár időnként nem értek egyet a hatalmon lévők lépéseivel, kormányzati jogrendszerünk a biztosítéka annak, hogy egyetlen kormány sem maradhat korlátlan ideig hivatalban. Így egyszer majd létrejön az egyensúly, még ha várni is kell rá. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Vágy: Olyan kormányt szeretnék, amelyet a világ más kormányai és népei is nagyra tartanak. Meggyőződés: Szégyellem magam kormányunk lépései miatt, amelyeket sok más nemzet gőgösnek és önzőnek tart. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.) Meggyőződés: A kormányról kialakult véleményem, és a más országokban élő emberek reakciói igen korlátozott mennyiségű információn alapulnak. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban öszsze¬egyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Országom, illetve korábbi és jelenlegi kormányaink erőfeszítései jelentős értékekkel gazdagították ezt a világot. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.]
32
Vágy: Olyan kormányt szeretnék, amely felelősségteljes költségvetési politikát folytat. Meggyőződés: Ha a kormány egy közönséges üzleti vállalkozás volna, amely állandóan többet költ, mint amennyi bevétele van, már évekkel ezelőtt csődbe ment volna, és működésképtelen lenne. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései nem egyeztethetők össze a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: A kormány költségvetési politikájának megbízhatósága miatt érzett aggodalmam tulajdonképpen inkább a jövőtől való félelmemen, mint tényleges történéseken alapul. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései valamivel jobban összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Meggyőződés: Bár a kormányzat egyre bővül, és minden eddiginél nagyobbak a kiadásai, az ország lakossága az életét általában véve folyamatosan egyre jobbnak tapasztalja. [Ennek a meggyőződésnek a rezgései még inkább összeegyeztethetők a megfogalmazott vágy rezgéseivel.] Amikor elhatározzák, hogy ügyelnek Energiáik egyensúlyára, eleinte sokan vonakodnak a legjobbat feltételezni arról, akinek nézeteivel a messzemenőkig nem értenek egyet. A kormányzati kérdéseket (de ha már itt tartunk, semmilyen kérdést) illetően nem kívánunk téged semmiféle nézet felé terelni, vagy bármilyen nézettől eltéríteni. Csak azt szeretnénk, ha megtalálnád a módját hogyan kerülj összhangba önmagaddal. Mert ha így teszel, ez egyensúly jut kifejezésre az életedben és a világodban is, viszont amíg nem, a világon senki nem tehet semmit, ami kárpótolhat Energiáid összhangjának hiányáért. 20. FEJEZET
Visszatérés Jól-léted rezgéséhez Ha olyan vagy, mint a legtöbb ember, az imént felsorolt vágyak és meggyőződések példáit végigolvasva sokfajta rezgés lépett működésbe benned. Az olvasottak között bizonyára volt olyan, amivel egyetértettél, vagy ami ellenkezést váltott ki belőled, mert könnyű szem elől veszteni igazi célodat, amikor egy olyan felsorolást olvasol végig, amely sajátos élethelyzeted több területét is érinti. De szeretnénk emlékeztetni arra a fontos alapfeltételre, amelyet hangoztatunk: Vágyad és meggyőződésed rezgésének azonosnak kell lennie, mert e rezgések összhangjának hiányában te nem vagy összhangban. És amíg ez így van, nem fogadhatod el, hogy tapasztalatodba áramoljon a Jól-lét, amelyet kértél. Az iménti példákat olvasva (amelyeket érdemes volna újra áttanulmányoznod, ha a fejezet végére értél) valószínűleg feltűnt, hogy a vágyakat (vagy legalábbis némelyiket) magadénak vallod, ugyanakkor egyetértesz jó néhány meggyőződéssel is, amelyek az első példában szerepelnek, és összeegyeztethetetlenek a megfogalmazott vággyal. Más szóval meglehetősen általános, hogy valaki több pénzre vágyik, de meggyőződése, hogy egyszerűen nem létezik elég pénz. Sokakra jellemző, hogy szeretnének megszabadulni a felesleges testsúlytól, de meggyőződésük, hogy nem létezik számukra megfelelő fogyókúra. Sokan vágynak egészséges testre, de meggyőződésük, hogy betegségükre nincs gyógymód.
Vágyaid és meggyőződéseid rezgéseinek kiegyensúlyozása Ezeket a példákat azért mutattuk be, hogy segítsünk megérteni: a te feladatod a vágyaid és meggyőződéseid rezgései közötti egyen súly megteremtése. Ha a tested egészséges, vagy ha mindenre van pénzed, amire csak költenél, akkor jelenlegi helyzetedet számba véve beszélhetsz a dolgaid állásáról — úgy, ahogy vannak —, és ez nem zavarja meg vágyaid és meggyőződéseid rezgéseinek összhangját. Ha azonban a dolgaid valamely téren nem úgy áll¬nak, ahogy kívánod, és úgy beszélsz róluk, ahogy vannak, akkor a vágyad és a meggyőződésed rezgése mindenképpen eltérő lesz, a rezgések összhangjának hiánya pedig megakadályozza, hogy valóra váltsd a vágyadat. És ne feledd, érzelmeid azonnal jelzik ezt az egyensúlyzavart.
Energiád alapvető egyensúlya A vágyak és a hozzájuk fűződő meggyőződések fent bemutatott példáit újraolvasva igyekezz tudatosítani a
33
megfogalmazott vágy és az első példában megadott meggyőződés között feszülő ellentétet. Ez után figyeld meg, hogy a második példát olvasva érzed-e a megkönnyebbülést, amit a harmadik példa elolvasása után még nagyobb megkönnyebbülés követ. Életed tapasztalatának csodálatos jobbra fordulásához - bármely téren, ami fontos számodra - mindössze tisztába kell kerülnöd vágyad és meggyőződésed rezgéseinek viszonyával, majd tudatosan össze kell hangolnod őket. Ezzel teremted meg az Energia alapvető egyensúlyát. Könnyű elveszni a vitákban, amelyek a helyes és helytelen kérdését feszegetik, vagy azt firtatják, hogy valami valós vagy valótlan. Sokan érvelnek azzal, hogy „de hát ez történik, én pedig nem tagadhatom, hogy tényleg ez történik". Érvüket alá is támasztják azzal, hogy sokan szintén ugyanilyen igazságtalannak látják ezt, vagy ugyanolyan helytelennek azt. Mi azonban azt szeretnénk, ha felismernéd, hogy amennyiben ezekre a dolgokra irányítod a figyelmedet - ami vágyadéval ellentétes rezgéseket hoz működésbe benned -, az megakadályozza, hogy valaha is elérd a kívánt javulást. Nem táplálhatod tovább a saját szándékaidnak ellentmondó rezgések működését magadban, ha szeretnéd megvalósítani ezeket a szándékaidat. Előbb összhangot kell teremtened Lényed rezgésében. . 21. FEJEZET
Találd meg az összhangot Belső Lényed rezgésévell Rendkívül hasznos, ha folyamatosan a tudatában vagy annak, miként viszonyulnak egymáshoz a te figyelmed irányát, illetve a Belső Lényed figyelmének irányát jellemző rezgések. Ha nem felejted el, hogy Belső Lényed figyelme a kívánt eredményre irányul - és megpróbálod megtalálni az összhangot Belső Lényeddel -, akkor a kívánt eredményre hangolhatod rezgésedet. Több oka is van, amiért üdvös és örömteli, ha arra törekszel, hogy összhangba kerülj Belső Lényeddel, a Forrással, azzal, Aki Valójában Vagy: - Nem Fizikai részed mindannak összessége, amivé váltál, ezért rendkívül bölcs. - Nem Fizikai részed maga a Forrásenergia, ezért rezgése a szeretet és a Jól-lét rezgése. - Belső Lényed rezgése Tiszta, Pozitív Energia (a ti fogalmaitokkal ellenállástól mentes), ezért hatalma óriási, és rendkívüli dolgokra képes. Ezért, ha igyekszel rezgésedet mindinkább Nem Fizikai részedre hangolni, megnyitod magad a bölcsesség, a szeretet, a Jól-lét és az erő előtt. Forrásoddal összhangba kerülve megtapasztalod azt a világosságot, lelkesültséget, szenvedélyt és Jól-létet, amely természetes állapotod.
Elfogadod vagy elutasítod Jól-létedet? Amikor rezgésed összhangban van Forrásod rezgésével, azt mi elfogadásnak nevezzük. Amikor rezgésed nincs a Forrásodéra hangolva, azt pedig korlátozott elfogadásnak. Minél jobban eltávolodsz ettől az összhangtól, és minél kevésbé fogadod el Forrásodat, rezgésed annál inkább az elutasítás állapotába kerül, elutasítod a gyarapodást, az egészséget, a világosságot, a bőséget és személyes Jól-létedet. Ha gondosan figyelsz érzelmeidre, minden pillanatban tudhatod, hogy mennyire vagy elfogadó, vagy éppen elutasító. Minél jobban érzed magad, annál inkább elfogadod kapcsolatodat Forrásoddal. Minél rosszabbul érzed magad, annál kevésbé fogadod el ezt a kapcsolatot.
Legfontosabb döntésed Amikor elhatározod, hogy tudatosítod a saját rezgésed és elmondhatatlanul fontos Forrásod rezgésének viszonyát, életed legnagyobb horderejű döntését hozod meg. Tudatosan hozod ugyanis működésbe személyes Vezérlőrendszeredet, és soha többé nem fogsz eltévedni. Ha megérted az érzelmeidet, és azt, hogy mit üzennek, és így az egyre jobb érzéssel járó gondolatok választásával képes vagy tudatosan kedvező irányban változtatni az érzéseiden, akkor bármit elérhetsz, amit csak akarsz... Minden gyorsan és könnyedén áramlik majd a tapasztalatodba, amire csak vágysz. Miközben folyamatosan új szándékok születnek benned, egyre erősödik a meggyőződésed, hogy azokat is meg tudod valósítani. , Szabadnak, legyőzhetetlennek kezded érezni magad, lelkesedés és öröm tölt el. Úgy
34
fogsz érezni, mint Belső Lényed: örömödet leled az ellentétekben, amely vágyakat ébreszt benned, amely megidézi a világokat teremtő Energiát, miközben meglovagolod e hatalmas iramú áramlat hullámát, idekint, a teremtés Előőrsében. Egyszerűbben megfogalmazva: rezgésed és Belső Lényed rezgésének viszonya a jó és rossz érzések közötti különbségben ragadható meg. A jó érzések az összhangra, vagyis Belső Lényed elfogadására utalnak; míg a rossz érzések a harmónia hiányát, vagy Forrásod Energiájának elutasítását jelzik.
A szabadság vagy annak hiánya érzékelés kérdése Ha az érzelmek hosszú sorára gondolsz, amelyek az olyan jóleső érzésektől, mint az öröm, a szeretet és a nagyrabecsülés... egészen az elkeseredettség, a kétségbeesés, a félelem és a fájdalom érzéséig terjednek, érzékeled vajon, hogy mennyire felszabadítanak a jóleső érzések, és mennyire korlátoznak a rossz érzések? Hát nem nyilvánvaló, hogy a skála egyik végén a szabadság érzése tölt el, míg a másikon a szabadság hiányát érzed? Érzelmi Vezérlőrendszered Skálájának jóleső érzéseket felsorakoztató vége a szabadság érzékelésének rezgésével, míg a másik végén található rossz érzések a szabadság hiányaként érzékelt rezgéssel áll összhangban. A szabadság vagy annak hiánya valójában érzékelés kérdése, mert - akár világos számodra, akár nem - teljesen szabad vagy. Senki nem bújhat a bőrödbe, hogy helyetted sugározzon rezgéseket, hiszen kizárólag a belőled áradó rezgések határozzák meg életed tapasztalatát. Ezért leírhatatlanul fontos, hogy felismerd a saját nézőpontodból a teljes szabadság vagy az életed uralásának érzését, amelyet bizonyos érzelmek jeleznek, és a teljes megkötöttség érzését, amelyre megint mások utalnak. Belső Lényed vagy Forrásod tudja, hogy minden körülmények közt szabadon megteremtheted, amire vágysz, de ha úgy érzékeled, hogy nem vagy szabad, az elkeseredettségből, kétségbeesésből és félelemből származó nyomasztó érzések figyelmeztetnek az összhang hiányára. Belső Lényed vagy Forrásod tudja, hogy történjék bármi, szabadon megteremtheted, amire vágysz; így amikor érzékeled, hogy szabad vagy, az ezt megerősítő és ennek megfelelő jóleső érzések töltenek el, amelyek azt jelzik, hogy összhangban állsz Forrásoddal. Tehát ha arra a következtetésre jutsz, miszerint nincs fontosabb annál, mint hogy jól érezd magad, eljutottál a leglényegesebb felismeréshez, mert ezzel elhatároztad, hogy tudatosan szabályozod Forrásod és saját rezgésed kapcsolatát. Eldöntötted, hogy használni fogod a veled született Vezérlőrendszert, hogy felügyeld és szabályozd jelenlegi szemléleted, illetve az annak nyomán megjelenő rezgés és a Belső Lényed rezgésének viszonyát. Eldöntötted, hogy ápolod a kapcsolatot Forrásoddal. A fejlődés mellett döntöttél, ahelyett, hogy elvágnád magadat a Kapcsolattól. A világosságot, életerőt, lelkesültséget, és mindazon dolgok bőségét választottad, amelyeket jónak tartasz - vagyis az öröm mellett döntöttél. 22. FEJEZET
Vonzásod irányultsága és a megkönnyebbülés szerepe Most egy igen bölcs, ugyanakkor meglehetősen nyilvánvaló kijelentést teszünk: Ott vagy, ahol vagy. Eddigi és jelenlegi gondolataid következménye az, amit teremtettél, amit életedben tapasztalsz, ami van. Ez pedig olyan, amilyen! Mi mégis azt szeretnénk, ha minden figyelmeddel arra összpontosítanál, miként viszonyulnak egymáshoz jelenlegi és kívánt helyzeted rezgései - mert ebben áll minden hatalmad. Ebben rejlik a teremtő szellem izgalma. A jelenlegi és a kívánt helyzeted rezgései közötti eltérés a teremtés színtere, ahova játszani érkeztél: a teremtés Előőrse. Azért érkeztél, hogy megtapasztald és örömöd leld benne - és soha ne érjen véget. Tehát, ahol éppen vagy és ahogy érzed magad, megegyezik vonzásod irányultságával. Ha pedig tudatos figyelmet fordítasz rá, érzéseidből megtudhatod, hogy jelenlegi helyzeted érzékelése éppen összhangban áll-e vagy sem Forrásod rezgésével. Ha feltett szándékod, hogy megteremtsd Forrásod rezgésével a lehető legteljesebb összhangot, amire csak képes vagy, akkor egyre jobb és jobb érzést ébresztő gondolatokat fogsz keresni - és amikor találsz egyet, a megkönnyebbülés érzését tapasztalod.
35
Érzelmi Vezérlőrendszered Skálája az elfogadástól az elutasításig Képzeld el Érzelmi Vezérlőrendszered Skáláját, amelynek egyik végén a jóleső gondolatok, a másik végén pedig a rossz érzést okozó gondolatok vannak. Most gondolj arra, hogy a jóleső vége megegyezik az elfogadással, a rossz érzéssel járó vége pedig az elutasítással. Választott gondolataidtól függően tehát e skála bármelyik vége felé elmozdulhatsz. Az is nyilvánvaló, hogy minél távolabb vagy az egyik végétől, annál közelebb állsz a másikhoz. Más szóval, ettől a gondolattól jobban érzem magam; ettől a gondolattól rosszabbul érzem magam. Ez a jobb érzéssel járó gondolat az elfogadásra utal; ez a rosszabb érzést okozó gondolat az e utasítást jelzi... • Érzelmeid skálája 1. Boldogság / Tudás / Magabiztosság / Szabadság / Szeretet / Nagyrabecsülés 2. Szenvedély 3. Lelkesedés / Elragadtatás / Öröm 4. Örömteli várakozás / Hit 5. Derűlátás 6. Remény 7. Belenyugvás 8. Unalom 9. Borúlátás 10. Kielégületlenség / Bosszankodás / Türelmetlenség 11. Legyőzöttség 12. Csalódottság 13. Kétség 14. Aggodalom 15. Mások hibáztatása 16. Elbizonytalanodás 17. Harag 18. Bosszúvágy 19. Gyűlölet / Düh 20. Irigység': 21. Fenyegetettségérzés / Bűntudat / Az önbecsülés hiánya. 22. Szorongás / Fájdalom / Elkeseredettség / Kétségbeesés / Tehetetlenség Mivel bizonyos szavak több dolgot is jelenthetnek, és ugyanazt a, dolgot gyakran több szóval is jelölhetjük, az érzelmeknek ezek az elnevezései nem tökéletesen helytállóak minden, hasonlóképpen érző ember esetében. Ha neveket adunk az érzelmeknek, az tulajdonképpen zavart is okozhat, és eltereli figyelmedet Érzelmi Vezérlőrendszered valódi rendeltetéséről. Csupán az számít, hogy tudatosan a jobb érzések felé haladj. Az érzés elnevezése nem lényeges.
Folyamatosan haladj az elutasítástól a megkönnyebbülés felé Energiád kiegyensúlyozásának meglehetősen hatékony módja, ha mindig a megkönnyebbülés érzésére törekszel. A megkönnyebbülés érzése mindig rezgésed kedvező irányú változására utal, és minden esetben azt jelenti, hogy valamennyire felhagytál az elutasítással, vagyis nagyobb lett benned az elfogadás - és ha mi a te bőrödben lennénk, a megkönnyebbülés hatását tartanánk egyéni tudatosságunk legfontosabb tényezőjének. Amikor folyamatosan keresed a módját, miként tekints úgy mindenre, hogy attól kissé jobban érezd magad, mint jelenleg, egyre közelebb és közelebb kerülsz ahhoz, hogy úgy lásd világodat, mint a Belső Lényed, és mindeközben magad mögött hagyod az elutasítást. A belőled fakadó elutasítás az egyetlen tényező, amely gátol minden csodás dolog megvalósításában, amire csak vágysz. A betegség oka az elutasítás. A zavarodottság oka az elutasítás. A nincstelenség oka az elutasítás.
36
A bánat oka az elutasítás. Az autóbalesetek oka az elutasítás... Minden, amit rossznak tekintesz, csak azért létezik, mert elutasítod természetes Jól-létedet. A „nemkívánatosnak" nincs forrása Egy szobába besétálva nem keresel sötétségkapcsolót, mert tudod, hogy nincs olyan gomb, amely a fényforrást eltakarva sötétséggel árasztaná el a szobát. Ugyanígy a betegségnek, a rossznak vagy a gonosznak sincs forrása, ezek csupán a Jól-lét természetes Forrásának begyakorolt elutasítását jelentik. Ha pillanatról pillanatra, gondolatról gondolatra, témáról témára keresed a megkönnyebbülést, egyre közelebb kerülsz Jól-léted Forrásához. Ha figyelsz rá, hogyan érzed magad, és tudatosan megpróbálsz úgy tekinteni a dolgokra, hogy attól egyre jobban és jobban érezd magad (vagyis a legjobbat hozod ki belőlük, és nem a legroszszabbat), az elfogadás erősödik, az elutasítás csökken benned. Életed körülményeiben és eseményeiben pedig azonnal tükröződik majd ez a változás. A megkönnyebbülés az elutasítás elhagyását jelzi, ami egyet jelent azzal, hogy a nagyobb elfogadás felé haladsz. Így használod rendeltetésének megfelelően Érzelmi Vezérlőrendszeredet. 23. FEJEZET
Hozd létre az Energiák egyensúlyát, hogy örömöd leld a teremtésben Környezeted sokfélesége, vagyis az ellentétek felbecsülhetetlenül értékesek, mert ezekből születnek meg személyes vonzalmaid vagy vágyaid. Teremtő vagy, és összpontosításod erejével teremtesz. Életed minden pillanatában, és minden megélt tapasztalatodban életed sokszínűsége új vágyak útra indítására és a korábbiak tökéletesítésére késztet. Ezért az összpontosított vágy Szüntelenül árad belőled. A Világegyetem tágulása ezen a folyamaton múlik. Az ellentétek hatására ugyanis összpontosul a vágy, amelyre a Forrás¬energia a Vonzás Törvényével válaszol. Más szóval: ha kérsz, megadatik. Sokan vitatják ezt, mondván, ők régóta kérnek, de nem kapják meg, amit kértek. Mi pedig elmagyarázzuk, hogy bárki, bármikor, bármilyen nézőpontból bármit is kér, mindig megadatik számára. De amit mi kérésnek nevezünk, az nem szavak vagy mondatok kifejezésre juttatása, hanem rezgések áradata, amelyek folyamatosan sugároznak belőled, ahogy felfedezed az ellentéteket. Mert a kérésekből sohasem fogyhatsz ki. A kérés a legtermészetesebb és legfontosabb következménye ellentétekkel teli környezetednek, amelyben összpontosulsz. Az ok (az egyetlen ok), amiért valaki valaha is olyan helyzetben találhatja magát, hogy nem kap meg valamit, amit kér, az, ha rezgései révén elválasztja magát a vágyától. A vágyott dolog rezgésének és a benned meghatározóan működő rezgések hullámhosszának ugyanis összhangban kell lennie.
Példák az ellentétes rezgések összehangolására A következő példák bemutatják, miként válhatnak hasznodra fizikai környezeted ellentétei Érzelmi Vezérlőrendszered használatával, illetve azáltal, hogy tudatosan javítod vágyaid és meggyőződéseid rezgéseinek viszonyát. Az itt következő példák az Energiák Tudatos Kiegyensúlyozásának folyamatát mutatják be, amelynek az a célja, hogy örömöd leld a teremtésben. A kívánság ellentétével szembeállító helyzet: Először leírunk egy általános helyzetet, vagyis azt, ami van. (Figyeld meg az adott helyzetben uralkodó meggyőződéseket.) A helyzetből eredő vágy(ak): Ezt követően felsoroljuk az ellentétek megtapasztalása nyomán megjelenő vágyakat. (Mert amikor olyan helyzetbe kerülsz, hogy tudod, mi az, amit nem kívánsz, az ellentét megtapasztalásának pillanatában világosabban látod, mi az, amit valóban kívánsz.) A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Itt leírjuk az éppen működésben lévő rezgéseket (meggyőződéseket) jelző érzelmeket. Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: Ezen a helyen példaként bemutatunk egy sor kijelentést, amelyek segítenek az éppen működő rezgéseket (meggyőződéseket) összhangba hozni a vággyal. A kijelentéseket olvasva figyeld meg, hogy érzed-e a vágyak és a meggyőződések rezgéseinek viszonyában beálló javulást. Légy tudatában, hogy a megkönnyebbülés érzése az elutasítás csökkenését, illetve a vágy és a meggyőződés rezgéseinek javuló viszonyát jelzi. Más szóval, minél jobban érzed magad, annál inkább egyensúlyban vannak Energiáid. (Persze azt is mondhatnád, hogy minél inkább egyensúlyban vannak az Energiáid,
37
annál jobban érzed magad.) Eredmény: Végül pedig hangsúlyozzuk, hogy a vágy és a meggyőződés rezgéseinek viszonya javult, amiről a jobb érzések tanúskodnak. Nincs olyan tudás, amely valaha is fontosabb lehet ennél számodra. Ha ugyanis megérted, miként hozhatod összhangba meggyőződéseid rezgését szándékaid rezgésével, tapasztalatod Megfontolt Teremtője leszel - és bármit beteljesíthetsz, ami csak szándékodban áll. Ne feledd, ha életed képes bármilyen meghatározott vágyat ébreszteni benned, akkor az eszközök is rendelkezésedre állnak, hogy életedbe fogadd, vagy megvalósítsd, amire vágysz. 24. FEJEZET
A tested Túlsúly: Több mint húsz kiló súlyfelesleg van rajtam. Már rengeteg diétát kipróbáltam. Egy ideig mindegyik működik valamennyire, fogyok egy kicsit... de aztán visszahízom, sőt még többet szedek fel. Nem jönnek rendesen rám a ruháim. Nem szeretek így kinézni, és nem tudom, mitévő legyek. A helyzetből eredő vágy: Szeretném megtalálni a módját a fogyásnak. Szeretném, ha megfelelő lenne a testsúlyom, és meg is tudnám tartani. Szeretném jól érezni magam a bőrömben, és csinos akarok lenni. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Elégedetlen vagyok. Bizonytalanság gyötör. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.)' Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Korábban sikerült már leadnom a súlyomból. - Tudom, hogy bizonyos dolgok beváltak nálam. - Ha elhatározok valamit, rendszerint eredményeket érek el. - Voltam már súlyosabb is, mint most. - Van néhány ruhám, amelyekben szerintem elég jól nézek ki. - Az új szürke ruhámban különösen jól érzem magam. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) Megromlott egészség: Az orvosi vizsgálatot követően ijesztő hírt közöltek velem. Aggodalmamat növeli, hogy a Szüleimnek ugyanez volt a bajuk, és azt hallottam, hogy több rokonom is ebben a betegségben halt meg. A helyzetből eredő vágy: Egészséges akarok lenni. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Félek. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Egy betegség megállapítása nem jelent egyet a halálos ítélettel. - Vannak, akik meggyógyultak ebből a bajból. - Ugyanaz az elnevezés a betegség különböző fokozatait takarja. - Ennek a betegségnek vannak enyhe esetei is. - Nem vagyok rosszul. - Mindig hamar felépültem a betegségekből. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.)
38
Fáradékonyság: Nincs energiám. Állandóan kimerült vagyok. Napközben épp csak talpon tudok maradni. Meglehetősen nehezemre esik a feladataim elvégzése, és semmiben sem lelem örömömet, mert annyira fáradt vagyok. Teljesen legyőzöttnek érzem magam. A helyzetből eredő vágy: Több energiára vágyom. Jól akarom érezni magam. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Legyőzöttnek érzem magam. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Az igazán fontos dolgokat mindig sikerül elvégeznem. - Ha elhatározom, bármit el tudok végezni, amit csak kell. - Feltűnt már, hogy az energiaszintem hullámzik. - Néha sokkal jobban érzem magam, mint máskor. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) Fizikai legyengülés: Attól tartok, hogy a testem kezd elhasználódni. Már nincs annyi energiám, mint valaha volt, és képtelen vagyok azokra a dolgokra, amelyekben régen örömömet leltem. Fájdalmaim vannak, gyaloglás közben hasogat a térdem, és a futással már kísérletezni sem merek. Félek, hogy ez egyre rosszabb lesz. Aggódom. A helyzetből eredő vágy: Szeretném jól érezni magam a testemben. Azt szeretném, ha a testem egész életemben egészséges maradna. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Aggódom. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Elég jó volt az egészségem egész életemben. - Amikor sokkal fiatalabb voltam, néha akkor is előfordult, hogy merevnek éreztem a testem. - Emlékszem, középiskolás koromban is érzékenyek voltak az izmaim. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) 25. FEJEZET
Az otthonod Rendetlenség: Az otthonomban teljes a zűrzavar. Kicsi, és a holmim tárolása megoldatlan, sehová nem tudok elrakni semmit. És amikor megpróbálok kitakarítani, hogy nagyobb legyen a rend, csak még jobban összekuszálok mindent. Elégedetlen vagyok. Legyőzöttnek érzem magam. A helyzetből eredő vágy: Azt szeretném, ha rend lenne otthon. Szeretném, ha rendezettebb képet mutatna a lakásom, és megtalálnám benne, amit keresek. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Elégedetlen vagyok. Legyőzöttnek érzem magam. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Régebben nagyobb rendet tudtam tartani, mint most. - Laktam már ennél kisebb helyeken is.
39
- Több holmit tárolok ekkora helyen, mint amennyire valójában szükségem van. - Megszabadulhatnék néhány dologtól, és máris több lenne a hely. - Ezt nem kell egy szuszra megtennem. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) Lakhatatlanná váló otthon: Már hosszú ideje ugyanott lakom és elegem van. Többé már nem felel meg az igényeinknek, de anyagi helyzetünk nem engedi, hogy elköltözzünk. Azt veszem észre, hogy ürügyeket keresek, csak ne kelljen otthon maradnom, annyira nem érzem magam ott jól. Elégedetlen vagyok. Bosszús vagyok. Borúsan látom a jövőt. A helyzetből eredő vágy: Tágasabb és jobb otthonra vágyom. Szeretném, ha szívesen lennék otthon. Több pénzt szeretnék, hogy egy megfelelőbb lakást vehessek. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Elégedetlen vagyok. Bosszús vagyok. Borúsan látom a jövőt. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Összegyűlt itt néhány dolog, amit szeretek. - Annak idején örömmel költöztem ide. Megengedhetjük magunknak, hogy ebben a házban éljünk. - Talán érdemes lenne elvégezni bizonyos a felújításokat, javításokat. - Ezek a fejlesztések még növelnék is otthonom értékét. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) Kellemetlen szomszédság: Régebben szerettem ezt a környéket, de aztán új lakók költöztek a szomszédba, akik mellett szörnyű az élet. A kutyájuk illemhelynek tekinti az előkertünket, három-négy tragacs áll a garázsuk előtt, ahelyett, hogy a ház előtt, az utcán parkolnának, és kínosan érzem magam, amikor vendégeket hívok. Hibásnak tartom őket. Nem merek szólni nekik. Haragszom rájuk. A helyzetből eredő vágy: Kellemes környéken szeretnék élni. Figyelmesebb szomszédokra vágyom. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Hibásnak tartom őket. Nem merek szólni nekik. Haragszom. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - A vendégeink nem tettek megjegyzést a szomszédainkra. - Előttük igen rendes emberek laktak itt. - Ezek a szomszédok talán nem sokára elköltöznek. - Nagyon kedves a kislányuk. - Olyan jó az elkülönített hátsó kertben lenni. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) Örökös javítások: Egy egész vagyont költünk a házunkra, hogy használható maradjon. A baj ott kezdődik, hogy nincs igazán jól megépítve, most meg már tízéves, és állandóan tönkremegy benne valami. Ha körülnézek, mindig újabb dolgot találok, ami javításra szorul. Elégedetlen vagyok. Legyőzöttnek érzem magam. Csalódott vagyok. Elbizonytalanodtam. A helyzetből eredő vágy: Azt szeretném, ha a házamban minden úgy működne, ahogy kell. Új házra vágyom. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Elégedetlen vagyok. Legyőzöttnek érzem magam. Csalódott vagyok. Elbizonytalanodtam. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.)
40
Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Szeretem, ha minden a lehető legjobban működik. - Csakugyan azt várom, hogy a házamban lévő dolgok jó minőségűek legyenek. - Minél több felszerelés szolgálja a kényelmünket, értelemszerűen annál több gondot kell fordítani a karbantartásukra. - Nagyon örülök neki, hogy ennyi kényelemmel felszerelt házunk van. - A családom mindig is szeretett itt élni. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) 26. FEJEZET
A kapcsolataid Kevés idő: Felnőtt lányom van, aki folyton dühös rám. Nem számít, mennyi időt töltök vele, neki soha nem elég. Amikor vele vagyok, az idő legnagyobb részében arról panaszkodik, hogy nem vagyunk eleget együtt! Annyi dolgom van, és nem tudok sok időt együtt tölteni vele, de amiért így érez, nem is olyan kellemes vele lenni. Bűntudatom van. Haragszom rá. Csalódott vagyok. A helyzetből eredő vágy: Szeretném jól érezni magam a lányom társaságában. Szeretném, ha jó érzésekkel viszonyulna hozzám. Azt szeretném, ha boldog lenne. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Bűntudatom van. Haragszom rá. Csalódott vagyok. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - A kapcsolatunk (talán mint minden kapcsolat) mindig is változni fog. - Kapcsolatunknak voltak hullámhegyei és hullámvölgyei... - Olyan csodálatos személyiség. - Igazán kedves a barátja. - Örülök, amiért igényli, hogy együtt legyünk. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) Magányosság: Nincs sok barátom. Tulajdonképpen egyetlen igazán közeli barátom sincs, és nem olyan vidám egyedül élni az életet. Régen voltak barátaim, de ezek a kapcsolatok nem igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Mintha az embereket csak az érdekelné, hogy mit kaphatnak tőlem, de aztán nem akarnak viszonozni semmit. Elbizonytalanodtam. Magányosnak érzem magam. A helyzetből eredő vágy: Egy igazi jó barátra vágyom. Olyan barátságokra vágyom, amelyek mindkét fél javára válnak. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Elbizonytalanodtam. Magányosnak érzem magam. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Mindig független voltam. - Nem szeretem azt az érzést, hogy valakinek szüksége van rám, vagy nekem van szükségem .valakire. - Kedvemet lelem az érdekfeszítő beszélgetésekben. - Szeretem a vidámságot, és mindig jó másokkal együtt nevetni. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.)
41
Megromlott házasság: A mai napig szeretem a feleségemet, de a kapcsolatunk már egyáltalán nem olyan, mint régen. Amikor összeházasodtunk, alig vártam, hogy a nap végén láthassam, most pedig, az igazat megvallva, majdhogynem rettegek hazamenni. Annyit panaszkodik mindenféle dolog:, miatt, és engem hibáztat, ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné. Nem akarom elhagyni, de együtt lenni se jó. Elégedetlen vagyok. Őt hibáztatom. Bosszús vagyok. A helyzetből eredő vágy: Arra vágyom, hogy örömmel induljak hazafelé. Szeretném jól érezni magam a feleségem társaságában. Újra szerelmes akarok lenni, és arra vágyom, hogy ő is szeressen. Szeretném, ha a feleségem boldog lenne. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Elégedetlen vagyok. Őt hibáztatom. Bosszús vagyok. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Emlékszem milyen volt, amikor megismerkedtünk. - A feleségem mindig keményen dolgozott, hogy eredményesen végezze feladatait. - Nagyon fontos neki a jól szervezett háztartás. A feleségem élhető és rendezett otthont teremtett nekünk. - A feleségem bejár a munkahelyére, és mellette vezeti a háztartást. - A feleségem rendkívül csodálatraméltó ember. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) A gyermeke életébe avatkozó szülő: Már vagy tíz éve nem lakom a szüleimmel, de az anyám még mindig úgy gondolja, hogy neki kell megmondania, mit tegyek. Ezért inkább kerülöm, mert nem szeretem, ha kioktatnak. Ilyenkor dühös lesz rám, ami még rosszabb. De amikor vele vagyok, úgy bánik velem, mintha nem tudnám, hogyan éljem az életem. Hibáztatom. Haragszom rá. A helyzetből eredő vágy: Szeretném, ha az anyám békén hagyna, és engedné, hogy éljem az életem. Szeretném, ha kellemesebb volna vele lenni. Jó lenne, ha megértené, hogy megállok a magam lábán, és tudok dönteni az életemről. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Hibáztatom. Haragszom rá. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Hálával tartozunk a szülőknek, amiért utat mutatnak gyermekeiknek. - Nem lehet könnyű egyszer csak abbahagyni, amit megszoktunk. - Tudom, hogy anyám azt szeretné, ha jól alakulna az életem. - Vagy megfogadom a tanácsait, vagy nem. - Néha segítenek a tanácsai. - Anyám tanácsai mindenképpen jó szándékúak. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) 27. FEJEZET
A munkád Rossz munkatársi viszony: Olyan emberrel dolgozom egy irodában, akinek ki nem állhatom a társaságát. Szinte semmiről sincs egy jó szava, de be nem áll a szája. Nem szereti a munkáját, és bolondnak tart, amikor én a magamét végezném. Bárcsak felmondana vagy kirúgnák. Az élet túl rövid ahhoz, hogy ennyi időt töltsek együtt egy ilyen kellemetlen alakkal. Bosszús vagyok. Hibáztatom. Haragszom rá.
42
A helyzetből eredő vágy: Olyanokkal szeretnék dolgozni, akikkel jó együtt lenni. Szeretném jól érezni magam a munkahelyemen. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Bosszús vagyok. Hibáztatom. Haragszom rá. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Megtanulok teljes mértékben a munkámra összpontosítani. - Ha tényleg odafigyelek, sok tennivalóval végzek. - Nem tudom, valójában mi lehet a baja. - Szép a mosolya. - Biztos vagyok benne, hogy ő is szeretné jobban érezni magát a munkahelyén. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) Nem megfelelő állás: Ahhoz képest, amit sok más helyen lehet keresni, elég jól megfizetnek, de nem indulok örömmel a munkába. Már hosszú ideje lényegében nem találok semmi izgalmasat a tevékenységemben. Senkinek sem tűnik fel, mivel foglalkozom, hacsak nem követek el valami hibát. Minden nap lassan telik... és a következő nap kezdhetem elölről az egészet. Unalmasnak érzem az életem. Sötéten látom a jövőt. A helyzetből eredő vágy: Izgalmasabb, kihívásokban gazdagabb munkára vágyom. Azt szeretném, ha várakozással néznék a munkanapok elébe, és lelkesednék a munkámért. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Unalmasnak érzem az életem. Sötéten látom a jövőt. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Ha elmélyedek egy feladatban, nagy kedvvel foglalkozom vele. - Bizonyos dolgokkal szívesebben foglalkozom, mint másokkal. - Örömömet lelem a feladatmegoldó módszerem tökéletesítésében. - Azt hiszem, ezt más feladatoknál is kipróbálom. - Ezentúl még jobban odafigyelek, hol tehetném; még magam hasznossá. - Igazán szeretem azt érezni, hogy hasznos vagyok. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) Sikertelenség: Kislánykorom óta színész akartam lenni. Vettem órákat is, és úgy érzem, elég jól játszom. Időről időre kapok szerepeket, de semmi izgalmasat, és soha nem olyat, amilyenre igazán vágynék. Nem könnyű. Annyian jelentkeznek ugyanarra a szerepre, hogy reménytelennek tűnik a helyzetem. Lehet, hogy egyszerűen jobb lenne elfelejteni az egészet, és valami rendes munkát kellene keresnem. Csalódott vagyok. Elbizonytalanodtam. A helyzetből eredő vágy: Jó szerepekre vágyom. Olyan szerepet szeretnék kapni, amelyben felfigyelnek arra, hogy jó színésznő vagyok. Olyan szerepekre vágyom, amelyek után még több munkát kapok. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Csalódott vagyok. Elbizonytalanodtam. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Kapok néhány munkát színésznőként. - Tapasztalatokat gyűjtök. - Egyre világosabbá válik, milyen munkára vágyom valójában. - Érdekes emberekkel találkozom.
43
- Hosszú utat tettem meg idáig. - Voltam néhány igazán jól sikerült meghallgatáson. - Imádom a meghallgatásokat. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) Kilátástalanság: A férjemmel évekig dolgoztunk, és megtakarítottunk némi pénzt. Nem túl sokat, de ahhoz eleget, hogy két évig megéljünk belőle. Igazán remek elképzeléseink voltak egy saját vállalkozás alapításáról, és akadt is egy barátunk, akinek volt elég pénze, hogy segítsen az indulásnál. De eltelt két év, és még mindig hozzá kell nyúlnunk a megtakarításainkhoz. A számlánkról gyorsan fogy a pénz. Aggódom. Elbizonytalanodtam. A helyzetből eredő vágy: Szeretném, ha tényleg beindulna a vállalkozásunk. Arra vágyom, hogy ontsa a pénzt, és nehézség nélkül fenntarthassunk egy csodás életmódot. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Aggódom. Elbizonytalanodtam. (Vágyam és győződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.)
meg-
Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért:. - Boldog vagyok, hogy sikerült elindítani a vállalkozásunkat. - Hálás vagyok a barátunknak, amiért hitt az elképzeléseinkben. - Határozottan több pénzt keresünk, mint az elején. - Menet közben ki fogjuk találni, mit kell még tennünk. - Jelenlegi ügyfeleink nagyra becsülnek minket. - Nagyra becsülöm jelenlegi ügyfeleinket. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) 28. FEJEZET
A pénzed Váratlan kiadások: Sohasem tudok előrelépni a pénzügyeimben. Úgy tűnik, mindig felbukkan valami váratlan dolog, ezért mindent el kell költenem, amit keresek, ugyanakkor a hitelkártya-tartozásom is tetemes, tehát valójában többet költök, mint amennyit keresek. Igyekszem beosztani a pénzt, de egyszerűen túl sokba kerül minden. A feleségem dolgozik, ami segít, de ahogy nőnek a gyerekek, rájuk is egyre többet kell költeni. Aggódom. Elbizonytalanodtam. A helyzetből eredő vágy: Szeretném, ha elég pénzem lenne, hogy megtegyem mindazt, amit szeretnék, és amit meg kell tennem. Meg akarok szabadulni az adósságaimtól. Arra vágyom, hogy a családom kedvében járhassak. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Aggódom. Elbizonytalanodtam. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Nem jut eszembe semmi, amire valóban szükségünk volna, de nélkülözzük. - Sokkal jobban élünk, mint a szüleink, amikor ilyen idősek voltak. - A gyerekeink ritkán panaszkodnak valaminek a hiánya miatt. - A gyerekeink annyira lelkesen élik az életüket. - Annyira jó, hogy ilyen gyerekek szülei lehetünk. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.)
44
Elromlott gépkocsi: Az iskola befejezése óta dolgozom és gyűjtöm a pénzt. Sikerült annyit félretennem, hogy kifizessem a nagy összegű előleget a kocsimért. Találtam egy autót, ami igazán jól nézett ki, több mint a felét kifizettem, ezért nem kell sokat törlesztenem. A kocsi azonban még két hónapja se volt nálam, amikor gondok jelentkeztek, és kölcsönt kellett felvennem a javíttatására. Most pedig a törlesztésekkel és a javítás költségeivel együtt többe kerül nekem ez az autó, mintha egy újat vettem volna. Hibáztatom az eladót. Elbizonytalanodtam. Mérges vagyok. A helyzetből eredő vágy: Új autóra vágyom. Azt szeretném, ha megfelelő minőséget kapnék a pénzemért. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Hibáztatom az eladót. Elbizonytalanodtam. Mérges vagyok. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - A szerelők meg tudták javítani a kocsit. - Most már semmi nem utal arra, hogy ne működne rendesen. - Örülök, hogy tudtam pénzt szerezni a javíttatására. - Emlékszem, mennyire izgalomba jöttem, amikor megpillantottam ezt az autót. - Az autó most ugyanolyan, mint amikor először láttam. - Szeretek ezzel a kocsival járni. - Jelenlegi helyzetemben jó választás volt ez az autó. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) Anyagi bizonytalanság: A férjemmel egész életünkben dolgoztunk. Mindig nagyon körültekintően bántunk a pénzünkkel, mert tudtuk, hogy egyszer majd szeretnénk visszavonulni. Egész szép kis összeget sikerült összegyűjtenünk. A fiunk, aki tőzsdeügynök, azt javasolta, hogy ő majd befekteti, és így jelentősen megnövelhetjük a nyugdíjas éveinkre megtakarított pénz összegét. Ezért rábíztuk a pénzt, de mind elveszett - minden, amiért egész életünkben dolgoztunk. Nem tudom, hogy visszavonulhatunk-e valaha. Aggódom. Elbizonytalanodtam. Hibáztatom a fiunkat. Haragszom rá. Nem érzem magam biztonságban. Félek. A helyzetből eredő vágy: Anyagi biztonságra vágyom. Egy nap szeretnék nyugalomba vonulni. Arra vágyom, hogy szeretni tudjam a fiamat, és meg tudjak bízni benne. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Aggódom. Elbizonytalanodtam. Hibáztatom a fiunkat. Haragszom rá. Nem érzem magam biztonságban. Félek. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Fiunk, akit nagyon szeretünk, tényleg jót akart. - Úgysem mostanában akartunk visszavonulni a munkától. - Bármi is van, jelenleg élvezem, hogy a munkám ösztönöz. - Annyi csodálatos dolog van az életünkben. - Jövőnk megtervezése más szempontból is hasznos volt. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) Felhalmozott adósság: Több pénzintézet is küldött nekem hitelkártyákat. Csak fel kellett hívnom egy telefonszámot, hogy aktiválják a kártyát, és már használhattam is őket. Különféle dolgokat vásároltam, amelyekre szükségem volt, míg végül az egyik kártya hitelkerete kimerült. Ezután egy másikat kezdtem használni, majd egy újabbat. Most pedig annyi adósságom van, hogy az esedékes törlesztések, legalacsonyabb összegét is alig tudom kifizetni. Aggódom. A bankokat hibáztatom. Elbizonytalanodtam. Nem érzem biztonságban. Félek. A helyzetből eredő vágy: Több pénzt szeretnék, hogy ki tudjam fizetni a számláimat. Meg akarok szabadulni az adósságoktól. Azt szeretném, ha elég pénzem lenne mindenre, amire csak vágyom, és amire szükségem van.
45
A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Aggódom. A bankokat hibáztatom. Elbizonytalanodtam. Nem érzem magam biztonságban. Félek. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Jó dolog, hogy a hitelintézetek megbíztak bennem. - Mindig büszke voltam rá, hogy állom a szavam. - Jól éreztem magam, amikor megvásároltam mindazt, amire szükségem volt. - Az életem sokkal kellemesebb, amióta megvannak ezek a dolgok. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) 29. FEJEZET
A világod Éhezés és háborúk: Zűrzavar uralkodik az egész világon. Rengeteg országban dúl háború, sok a viszály, és temérdek ember szenved... Nem értem, miért kell még mindig tömegeknek éheznie, amikor annyi eszköz és erőforrás áll rendelkezésünkre. Azt hiszem, ezeket a kérdéseket napjainkra már jobban meg kellett volna oldani. Nem bízom a világban. Hibáztatom a felelősöket, és haragszom rájuk. A helyzetből eredő vágy: Azt szeretném, ha mindenkinek jutna elegendő élelem. Bárcsak jól megférnének egymás mellett a világon az emberek. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Nem bízom a világban. Hibáztatom a felelősöket, és haragszom rájuk. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - A környezetem általában békésnek mondható. - Személyesen nemigen találkozom éhező vagy szenvedő emberekkel. - A világon sokkal több az egészséges, mint a beteg ember. - Bizonyára mindig is voltak nézeteltérések a világban. - Az életszínvonal vitathatatlanul emelkedik világszerte. - A világ nagyobb részét tekintve egyre javul a helyzet. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) Természeti katasztrófák: Bolygónk kiszámíthatatlannak tűnik. Sok a földrengés, a földcsuszamlás, a szökőár és a hurrikán, amelyek váratlanul törnek ránk, és hatalmas pusztítást végeznek. Már-már el se merem engedni a családtagjaimat otthonról, mert félek, hogy valami miatt majd nem találkozhatunk többé, valaki megsérül, vagy még rosszabb történik. Aggódom. Nem érzem magam biztonságban. Félek. A helyzetből eredő vágy: Azt szeretném, ha a családom biztonságban volna. Hosszú és boldog életre vágyom velük. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Aggódom. Nem érzem magam biztonságban. Félek. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Mindig is történtek katasztrófák, amióta csak élek. - Az érintettek többsége rendszerint túléli a katasztrófákat. - Az esetek többségében megfelelő módon figyelmeztetik az embereket, hogy biztonságosan kiüríthessék a veszélyes területeket.
46
- Változékony bolygón élünk, és ez mindig is így lesz. - Nem kell olyan dolgok miatt aggodalmaskodni, amelyek egyáltalán nem érintenek. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) Korlátok: Úgy érzem, korlátok közé vagyok zárva. Minden arra utal, hogy ennek a világnak csak egy aprócska részét fedezhetem fel és ismerhetem meg életemben. Sok helyre elutaznék, de nem hagyhatom ott a munkámat annyi időre, hogy elég messzire mehessek, és annyi időt tölthessek ott, amíg tényleg megismerhetek bármit is. Az, az érzésem, hogy rengeteg dologról maradok le. Unom az életem. Csalódott vagyok. A helyzetből eredő vágy: Fel akarom fedezni a világot. Szélesebb körű, átfogóbb tapasztalatokra vágyom. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Unom az életem. Csalódott vagyok. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Van még elég időm megtalálni a módját, hogy utazhassak. - Most talán az lenne a legjobb, ha gyarapítanám ismereteimet a világról. - Azt hiszem, készítek egy listát azokról a helyekről, amelyeket a leginkább szeretnék látni. - Bizonyos helyekre olcsóbban eljuthatok, mint máshova. - Szórakoztató lesz egy hosszú listát készíteni az izgalmas úti célokról. - Egy nap majd jó érzés lesz bővíteni a listát, miután kipipáltam rajta pár helyet. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) Környezeti ártalmak: Félek, hogy elpusztítjuk a bolygónkat. A levegő már nem tiszta. A víz ihatatlan, mérgező. Pusztulnak a halak, a sarkvidék jégtakarója olvad. Hibásnak érzem az emberiséget, és haragszom. Nem érzem magam biztonságban., Félek. A helyzetből eredő vágy: Egészséges környezetre vágyom. Azt szeretném, ha a bolygó a következő nemzedékek számára is lakható maradna. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Hibásnak érzem az emberiséget, és haragszom. Nem érzem magam biztonságban. Félek. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Az ivóvízellátás megoldására nagyszerű víztisztítókat fejlesztettek ki. - Vizeink nagy része nem szennyezett. - Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az időjárás viselkedése ciklikus. - Noha egyes területek szennyezettek, vannak tiszták is. - Lélegzem és vizet iszom, mégis remekül vagyok. - Lehet, hogy a bolygó iránt érzett aggodalmam megalapozatlan. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) 30. FEJEZET
Az országod vezetői Elégedetlenség: Rettenetesen elegem van az államhivatal gépezetének szakszerűtlen működéséből. Az állam annyi követelményt támaszt, hogy már az űrlapok kitöltésére is külön embereket kell alkalmazni, akikre amúgy nem lenne szükség. Már telefonon sem lehet elérni a hivatalokat, hogy valaki személyesen válaszoljon egy kérdésre. Annyi időt pazaroltam arra, hogy megpróbáljam kitalálni, mit kellene tennem, és minden úgy legyen,
47
ahogyan ők akarják. Jobb közigazgatási rendszerre van szükségünk. Elégedetlen vagyok. Legyőzöttnek érzem magam. Hibásnak tartom a vezetőket. A helyzetből eredő vágy: Hatékonyan működő vezetést szeretnék. Azt szeretném, ha a kormány által támasztott követelményeknek egyszerű lenne megfelelni. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Elégedetlen vagyok. Legyőzöttnek érzem magam. Hibásnak tartom a vezetőket. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az áj vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Idővel mindig megértem, hogy mit várnak tőlem. - A dolgok változnak, de én meg tudom tanulni az új szabályokat. - Nem könnyű megszervezni a dolgokat, amelyek sok ember érintenek. - Minden nagy szervezetnek fejlesztenie kell a kommunikációs gyakorlatát. - Minden kormánynak vannak megvalósítható céljai és előnyei. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) Költségvetési hiány: Olyan eredménytelen és tehetetlen a kormányzatunk. Ha pénzre van szüksége, önkényesen minket sarcol meg. Nincs elszámolási kötelezettségük, meggondolatlanul szórják a pénzt, aztán meg panaszkodnak, hogy nincs elég arra, ami nekünk tényleg fontos lenne. Nyakig vagyunk a bajban. Nem tudom, hogy valaha is képes lesz-e valaki ezt rendbe hozni. Csalódott vagyok. Hibásnak tartom őket. Haragszom rájuk. A helyzetből eredő vágy: Azt szeretném, ha eredményeket felmutatva és célravezetően használnák fel a befizetett adómat. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Csalódott vagyok. Hibásnak tartom őket. Haragszom rájuk. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Nem igazán ismerem a kormány gazdálkodását. - Nekem nem lenne könnyű feladat, ha százmilliárdok sorsáról kéne döntenem. - A kormány továbbra is működik. - Működésének vannak előnyös oldalai. - Ha egyik napról a másikra eltűnne a kormány, mindenkinek hiányozna. - A kormánynak csakugyan fontos szerepe van a stabilitás biztosításában. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) A hazafias érzések megszűnése: Gyerekkoromban Szenvedélyesen szerettem a hazámat. A hazafias érzelmű dalok fellelkesítettek, és imádtam hallgatni az ország kialakulásáról és fejlődéséről szóló történeteket. Többé azonban nem érzek így, azt hiszem, túl sokat tudok. Nem helyeslem kormányunk döntéseit. Csalódott vagyok. Hibásnak tartom a kormányt. Haragszom. A helyzetből eredő vágy: Szeretnék büszke lenni a hazámra. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Csalódott vagyok. Hibásnak tartom a kormányt. Haragszom. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Véleményemet nem a dolgok mélyreható tanulmányozása alapján alakítottam ki. - Én nem vállalnám az ország kormányzását.
48
- Korábbi vezetőink egyikét sem ismertem személyesen. - Nem vagyok biztos benne, hogy manapság bármi is rosszabb lenne. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) Szabadságjogok korlátozása: Úgy érzem, hogy személyes szabadságunk rohamosan korlátozódik. A kormány láthatóan elvetette a sulykot a „közérdek" szolgálatának ürügyével bevezetett kemény kezű módszereivel. Mi a helyzet az én érdekeimmel? Mi a helyzet a hozzám hasonlók érdekeivel? Ezek megőrültek. Biztos vagyok benne, hogy az Alapító Atyák nem ezt akarták. Bizonyára forognak a sírjukban. Csalódott vagyok. Hibásnak tartom a kormányt. Haragszom. Nem érzem magam biztonságban. Szomorú vagyok. Tehetetlennek érzem magam. A helyzetből eredő vágy: Azt szeretném, ha jelenlegi vezetőink tartanák magukat az ország bölcs alapítóinak szándékaihoz. Szeretném, ha megmaradnának a szabadságjogaink, amelyeket az ország alapítói nekünk szántak. A megjelenő érzelmek vagy a rezgések eltérésének jelei: Csalódott vagyok. Hibásnak tartom a kormányt. Haragszom. Nem érzem magam biztonságban. Szomorú vagyok. Tehetetlennek érzem magam. (Vágyam és meggyőződéseim rezgése jelentős mértékben eltér.) Tudatos lépések az új vágy és a jelenlegi meggyőződés rezgéseinek összehangolásáért: - Bárki győz is a választásokon, az nem sokat változtat az életemen. - A saját döntéseim erőteljesebben befolyásolják az életemet, mint az övéik. - Mindennapjaimban megtapasztalhatom a szabadságot. - A kormány nem áll személyes döntéseim útjába. - Nem ismertem személyesen az Alapító Atyákat. - Ha az Alapító Atyák látnák, hogy mi minden történt azóta a világban, talán hasonló következtetésekre jutnának, mint jelenlegi kormányhivatalnokaink. Eredmény: (A rezgések viszonya javult.) 31. FEJEZET
A rezgések javuló viszonyának jelentősége Amikor az emberek azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy ők teremtik meg a saját valóságukat, gyakran mondják, hogy rendkívül nehéz egy nem kívánt helyzetben kellemes érzésekkel gondolni jövőbeli tapasztalatukra. Azt mondják, sokkal egyszerűbb volna egy kellemesebb jelen tapasztalatából kiindulva megteremteni a ragyogó és csodálatos jövőt. Megértjük, miért gondolkodnak így, és elismerjük, hogy csakugyan könnyebb jól érezned magad kedvező, mint kedvezőtlen körülmények közt. Ezért azt is megértjük, hogy azt kívánod, bárcsak korábban jobban ment volna a sorod, mert így a most sokkal örömtelibb kiinduló¬pont lenne a jövendő előkészítéséhez. Egyesek mélységes nehezteléssel viszonyulnak életük korábbi tapasztalatainak kellemetlen eseményeihez, amikor elbeszélik a gyerekkorukban elszenvedett igazságtalanságok, netán testi bántalmazás fájdalmas részleteit. Sokszor védekező álláspontra helyezkednek, mi pedig nem is vitatjuk el tőlük a jogot, hogy így érezzenek. Sok esetben egyetértünk, hogy az átéltek miatt jogos a reakciójuk. Ugyanakkor mindig hozzátesszük, hogy a velük történteket tekintve jogosak ugyan az érzéseik, negatív érzelmeik mégis azt jelzik, hogy olyan helyzetben tartják magukat, amelyben nem kaphatják meg, amire valójában vágynak. De az ilyen beszéd általában csak még jobban felbosszantja őket, mert úgy éreznek, ahogy éreznek, és már oly régóta tartják magukat ebben a helyzetben, hogy szavaink (ha mégoly bölcsek is) nem tántorítják el őket a megtapasztalt igazságtalanságok miatt rögzült meggyőződéseiktől.
49
Tudatosan vagy félreértésből teremtesz? Fizikai formában élő barátaink közül sokaknak megmozdul valami emlékezetük mélyén, amikor elmagyarázzuk nekik, hogy ők teremtik meg saját valóságukat. Tényleg ők maguk szeretnék megteremteni saját valóságukat. Idővel sokan azonosulnak is a gondolattal, hogy a lényeget tekintve rezgésekből álló Lények, egy olyan Világegyetemben, amelyet rezgések alkotnak. Gyakran még azt is elfogadják, hogy velük született Érzelmi Vezérlőrendszerrel rendelkeznek, amelynek segítségével megismerhetik a belőlük áradó rezgések üzenetét, és így mindig tudhatják, hogy amikor megérkezik hozzájuk, amit éppen megteremtenek, az kedvükre lesz-e. De a legtöbben, és sokszor még azok is, akik tudatában vannak, hogy rezgések alkotják őket, és egy Érzelmi Vezérlőrendszer áll a rendelkezésükre, többnyire nem a szándékaiknak megfelelő rezgéseket sugározzák, ezért valóságuk nagy részét is ennek megfelelően teremtik meg. Ennek az oka pedig az, hogy rezgéseikkel elsősorban arra válaszolnak, amit megfigyelnek, és nem a nekik jobban tetsző valóságra. Van valami ellenállhatatlan abban, ami már anyagi valóság vált tapasztalatotokban. Valóságnak nevezitek; azt mondjátok rá, hogy tény, bizonyíték, igazság. Írásba foglaljátok, és képekkel igazoljátok. Történelemnek nevezitek... és közben elfeledkeztek róla, hogy mindez alapjában véve ideiglenes (bármi is az). Mi úgy látjuk, hogy az élet észlelésében a megérdemeltnél sokkal meghatározóbb helyet engedtek „valóságotoknak" elfoglalni, és a jelenlegi „valóságotokra" összpontosító szenvedélyes figyelmetek miatt lassabban jutnak el hozzátok a még örömtelibb „most" tapasztalatai. Szeretnénk, ha megértenétek, hogy a MOST döntően csak egy kiindulópont, ahonnan a következő jelenbe lépsz. Az ÉLET pedig valójában arról szól, hogy ÁTLÉPSZ abba, ami következik. Azt szeretnénk, ha felidéznéd, milyen mámorító a SAJÁT VALÓSÁGOD MEGTEREMTÉSÉNEK ÉRZÉSÉRE összpontosítanod, és nem fordítanál annyi figyelmet a VALÓSÁGRA, AMELYET MEGTEREMTESZ. Érzed a különbséget?
Egyidejűleg két utazáson veszel részt Nemrég elbeszélgettünk egy nővel, aki csípőízület-gyulladásának fájdalmaitól szenved. Valóságának jelenlegi állapotát a csaknem folyamatos fizikai fájdalom jellemezte. Ha segíthetnénk megérteni neki, hogy kínzó állapota csak egy ideiglenes hely, ahol jelenleg tartózkodik, akkor azon nyomban elindulhatna egy kellemesebb állapot felé. Ha rá tudnánk venni, hogy arra a HELYRE figyeljen, amely felé HALAD, és ne jelenlegi VALÓSÁGÁRA... Ha segíthetnénk figyelmét az ÉRZÉSRE összpontosítani, hogy egy kellemesebb hely felé HALAD, és nem a véglegesnek tűnő VALÓSÁGRA figyelne - állapota azonnal javulásnak indulna. Segíteni akartunk neki, hogy lássa, tapasztalatában minden nap egyidejűleg két úton halad: a Tényleges Utazáson (ami a csípőízület-gyulladás fájdalmas valósága), valamint az Érzelmi Utazáson (ami a választott érzelmeket jelenti). Jelenlegi valóságában, vagy a kiindulóponton, ahonnan most lép következő tapasztalataiba, két lehetőség közül választhat: - Fájdalmas csípőízület-gyulladása van, és érzéseit a félelem, a harag, az aggodalom, a felelősség hárítása vagy a kétségbeesés határozza meg. - Fájdalmas csípőízület-gyulladása van, és reménykedik. A fájó csípő tehát a Tényleges Utazása. Ez történik vele. Ez a valóság. Ez jelenlegi állapota. Mi pedig tökéletesen megértjük, hogy miért vonja el ez a figyelmét. Ha azonban képes lenne akár csak egy egészen kis időre is Érzelmi Utazására figyelni, ha egyszerűen elfogadná, hogy most éppen fáj a csípője, egy darabig félretenné Tényleges Utazásának gondolatát, és az Érzelmi Utazás lehetőségeire összpontosítana, vonzásának irányultsága változni kezdene. Ha így tesz, fizikai állapota is elkezd megváltozni. Nem sugározhatod magadból ugyanazt a rezgést, amely oda Juttatott, ahol éppen vagy, ha innen máshová akarsz jutni. Változtatnod kell a figyelmeden, az összpontosításodon és a rezgéseden. 32. FEJEZET
A Tényleges Utazás és az Érzelmi Utazás Gondolj arra, hogy fizikai testeddel egyik helyről a másikra haladsz. Talán a kocsidban ülsz, és egy másik város felé vezetsz az autópályán, vagy élelemmel és felszereléseiddel telepakolt hátizsákodat cipelve egy erdei
50
ösvényen gyalogolsz. Mindkét esetben valószínűleg pontos elképzelésed van a célodról. Céltudatosan mész egyik helyről a másikra, azzal a szándékkal, hogy eljuss valahová. Ezt nevezzük majd Tényleges Utazásnak (a tényleges tettek utazásának). Ezt a tényleges utazást kézzelfogható adatokkal írhatod le. Meg tudod határozni a tervezett út hosszát. El tudod mondani, hogy milyen az időjárás. Elég pontosan meg tudod becsülni, mikor jutsz el a célodhoz. Igen sok egyértelmű, könnyen érthető és mennyiségileg meghatározható jellemzője van a Tényleges Utazásnak, amelynek nekivágtál. Most pedig szeretnénk felhívni a figyelmedet utazásod egy másik részére. Valójában utazásodnak ez a nézőpontja határozza meg mindannak a színezetét, ami később életed tapasztalatában történik. Utazásaidat ugyanis nemcsak az egyik helytől a másikig megtett út kézzelfogható, tényszerű tapasztalatai teszik ki. Sokkal lényegesebb bennük az, hogyan érzed magad utazás közben. Tapasztalataidnak ezt az oldalát nevezzük Érzelmi Utazásnak. Szeretnénk tehát, ha megértenéd, hogy soha nem valamely utazás egyikén veszel részt. Minden pillanatban egyszerre két úton jársz: Tényleges Utazásodon (ez a tér, az idő és a már megvalósult dolgok tudatossága) és Érzelmi Utazásodon (ez a rezgéseid formájában meghatározó jelenedre adott válasz, amelybe jövőbeli tapasztalataid kialakulnak). A Tényleges és az Érzelmi Utazás végtelenül sokféleképpen társulhat, mi pedig bemutatjuk ennek néhány példáját. Szeretnénk, ha tudnád, hogy minden utazásnak az érzelmi oldala a legfontosabb, mert ha tudatában vagy érzéseidnek, és képes vagy azokat tudatosan befolyásolni, akkor (és csakis akkor) irányíthatod tudatosan minden jövőbeli tapasztalatod valóságát. Ezt nevezzük Megfontolt Teremtésnek. Ezzel szemben, ha döntően Tényleges Utazásod van figyelmed középpontjában - vagyis az éppen a tapasztalatodban történő dolgokra figyelsz, és válaszolsz, engedve, hogy érzéseid maguktól kövessék, amit megfigyeléseid előírnak, és nem törekedsz irányításukra, egyszerűen csak reagálsz a körülményekre és helyzetekre... akkor nem befolyásolhatod tudatosan életed tapasztalatát. Ezt nevezzük félreértésből kiinduló teremtésnek. 33. FEJEZET
A Jó tulajdonságok könyve gyakorlatának alkalmazása Bármi kerül figyelmed középpontjába, működésbe lép benned valamilyen rezgés, és minél jobban érzed magad a dologra összpontosítva, annál előnyösebb a figyelmed iránya. Amikor tudatosan keresed valaminek a jó tulajdonságait, tudatosan hozod működésbe az előnyös rezgéseket. Nem fontos ugyan megtalálnod a tökéletes vagy a legjobb rezgést, de amikor valaminek szándékosan a jó oldalát keresed, önkéntelenül is a megfelelő irányba fordulsz. Ha valami már egy ideje kellemetlenséget okoz neked, nem mindig könnyű hosszú (vagy akár rövid) listát készíteni a jó tulajdonságairól. De ha elhatározod, hogy keresel ilyet, rendszerint találsz is egyet. Ha pedig ráakadtál egyre, és működésbe hozod magadban a rezgését, találsz még egyet, aztán egy újabbat, míg végül tizenöthúsz perc alatt, amíg az adott dologra összpontosítod a figyelmedet, jelentős mértékben megváltoztathatod a vele kapcsolatos rezgésedet. A gyakorlat egyszerű: Szerezz be egy jegyzetfüzetet, amelyet kényelmesen használhatsz, és írd a borítólapjára: JÓ TULAJDONSÁGOK KÖNYVE. Nyisd ki az első oldalon, és írd fel: ...JÓ TULAJDONSÁGAI. (Írd elé azt a dolgot, amivel kapcsolatban szeretnéd megváltoztatni rezgéseidet.) Ez után készíts egy listát az adott dolog jó tulajdonságairól. Ne próbáld kikényszeríteni magadból a gondolatokat, hanem engedd, hogy rajtad keresztül könnyedén a papírra áramoljanak. Addig írj, amíg a gondolatok maguktól jönnek, majd olvasd el, amit papírra vetettél, és élvezd a szavaidat. Segíthet, ha a kérdéses helyzetre összpontosítva felteszed magadnak a kérdést: „Mit kedvelek benned? Mi írható a javadra?" Ez a gyakorlat akkor a leghasznosabb számodra, ha érzelmi állapotod Érzelmi Vezérlőrendszered fokozatainak következő tartományába esik: 1. Boldogság / Tudás / Magabiztosság / Szabadság / Szeretet / Nagyrabecsülés 2. Szenvedély 3. Lelkesedés / Elragadtatás / Öröm 4. Örömteli várakozás / hit 5. Derűlátás
51
6. Remény 7. Belenyugvás 8. Unalom 9. Borúlátás 10. Kielégületlenség / Bosszankodás / Türelmetlenség Ha ennél sokkal rosszabbul érzed magad, akkor más gyakorlatok valószínűleg nagyobb segítséget nyújtanak rezgéseid viszonyának javításához. Mi azonban megfigyeltük, hogy tudatos szándékkal bárki bármivel kapcsolatban javíthat az érzésein. És ha valaki így tesz, a dolgoknak jobbra kell fordulniuk a tapasztalatában is. A Vonzás Törvénye megköveteli! Íme néhány példa arra, hogy a Jó tulajdonságok könyvének gyakorlata hogyan segít felhagyni az elutasítással, és hangolja össze jelenlegi, illetve kívánt helyzeted rezgéseit: Lakhatatlanná váló otthon: Már hosszú ideje ugyanott lakom, és elegem van a helyből. Többé már nem felel meg az igényeinknek, de anyagi helyzetünk nem engedi meg a költözést. Azt veszem észre, hogy ürügyeket keresek, csak ne kelljen otthon maradnom, annyira nem érzem magam ott jól. Elégedetlen vagyok. Bosszús vagyok. Borúsan látom a jövőt. Jelenlegi otthonom jó tulajdonságai: - Már elég hosszú ideje ugyanott tartom a dolgaimat, ezért mindennek tudom a helyét. - Egy ismerős hely biztonságot áraszt. - Rendbe hoztuk ezt a lakást, amennyire szándékunkban állt, így azzal tölthetjük a szabadidőnket, amivel szeretnénk. - Barátaink és szakmai kapcsolataink itt biztosan nem veszítetnek szem elől. - Jóban vagyunk a postással és más emberekkel, akik a környéken dolgoznak, és régóta ismernek minket. - Jó volt látni, ahogy a kertünk fejlődött. A fák és bokrok némelyike olyan számomra, mint egy régi jó barát. Rossz munkatársi viszony: Olyan emberrel dolgozom egy irodában, akinek ki nem állhatom a társaságát. Szinte semmiről sincs egy jó szava, de be nem áll a szája. Nem szereti a munkáját, és bolondnak tart, amikor én a magamét végezném. Bárcsak fel- mondana vagy kirúgnák. Az élet túl rövid ahhoz, hogy ennyi időt töltsek együtt egy ilyen kellemetlen alakkal. Bosszús vagyok. Hibáztatom. Haragszom rá. Helyzetem jó tulajdonságai: - Örülök neki, hogy van állásom. - Boldog vagyok, hogy rendszeresen kapok fizetést. - Szeretem az anyagi biztonságot, amit a munkám nyújt. - Sok itt dolgozó ember társaságát kedvelem. - A munkám figyelmet igényel, és szeretem azt az érzést, hogy hasznos vagyok. - Irodai társam rendben tartja az asztalát. - Mindig csinosan öltözik. - Szeretem, ahogy nevet. - Nagy tapasztalata van ebben a munkakörben. - Gyorsan tanul. Elégedetlenség az országod vezetőivel: Rettenetesen elegem van az államhivatal gépezetének szakszerűtlen működéséből. Az állam annyi követelményt támaszt, hogy már az űrlapok kitöltésére is külön embereket kell alkalmazni, akikre amúgy nem lenne szükség. Már telefonon sem lehet elérni a hivatalokat, hogy valaki személyesen válaszoljon egy kérdésre. Annyi időt pazaroltam arra, hogy megpróbáljam kitalálni, mit kellene tennem, és minden úgy legyen, ahogyan ők akarják. Jobb közigazgatási rendszerre van szükségünk. Elégedetlen vagyok. Legyőzöttnek érzem magam. Hibásnak tartom a vezetőket. A kormány jó tulajdonságai: - Hálás vagyok, amiért a kormány törődik néhány dologgal, amelyekkel nem szeretnék foglalkozni.
52
- A kormányzat sok embert foglalkoztat, ami jó hatással van a gazdaságra. - Kormányzatunk és törvényeink biztos alapokat teremtenek számunkra. - A kormánynak van néhány tehetséges, haladó gondolkodású tagja. - A kormányalkotók jönnek, majd távoznak. Ezeket a példákat olvasva, vagy akár saját életed tapasztalatának kérdéseiben állást foglalva könnyű elmerülni a dolgok méltányosságát, helyességét, valóságosságát vagy tényeit érintő vitákban. Sok dolog van azonban, ami valós, amelyeket valaki valahol megteremtett, te viszont nem szeretnéd ezt megteremteni a tapasztalatodban. És vannak olyan dolgok a múltadban, amelyek valóságosak voltak ugyan, de a jövődben nem kívánod őket viszontlátni. Ha eléggé foglalkoztat valami ahhoz, hogy időt szánj rá, és bevezesd a Jó tulajdonságok könyvébe, biztosan javíthatsz vágyaid és meggyőződéseid rezgésének viszonyán, és ehhez jóval kevesebb erőfeszítésre lesz szükséged, mintha valakivel valaminek a valóságosságáról vagy tényeiről vitatkoznál. A Jó tulajdonságok könyvének gyakorlata azonnal javít rezgéseden... Örülj a jobb érzéseknek, dicsérd meg magad, amiért változtattál rezgéseid viszonyán, és folytasd a napod. Eredményeid további bizonyítékai pedig idővel megmutatkoznak számodra. 34. FEJEZET
A szakaszok előkészítése gyakorlatának alkalmazása A szakaszok előkészítésének gyakorlatával meghatározod annak az időszakasznak a rezgésbeli tulajdonságait, amely felé tartasz. Úgyszólván előre kiépíted rezgésed útját, hogy könnyebb és kellemesebb legyen az utazásod. A gyakorlat segít elterelni a figyelmedet arról, hogy éppen milyen érzésekkel viszonyulsz a dolgokhoz, és így nagyobb figyelmet fordíthatsz arra, hogyan kívánsz érezni irántuk. Ez a hatékony gyakorlat az Érzelmi Utazásra fekteti a hangsúlyt, míg a Tényleges Utazás jelentőségét csökkenti. Ez a gyakorlat segít abban, hogy tudatosabban összpontosíts. Gyakorlásával pontosabb képet alkothatsz arról, hol járnak jelenleg gondolataid, és tudatosabban választhatod meg, melyeket engeded közülük megnyilvánulni. Idővel aztán teljesen természetes lesz számodra, hogy megállsz egy pillanatra, mielőtt egy új szakaszba lépnél, és kinyilvánítod saját szándékodat vagy várakozásodat. Akkor lépsz új szakaszba, amikor a szándékaid megváltoznak: amikor mosogatsz, és megszólal a telefon, új szakaszba lépsz. Amikor beülsz a kocsidba, egy új szakasz kezdődik. Amikor valaki belép a szobába, új szakasz kezdődik. Ha odafigyelsz, és még a belépés előtt elkezdesz gondolkodni azon, mit vársz az új szakasztól, akkor sokkal pontosabban meg¬határozhatod annak jellegét, mintha csak besétálnál oda, és azt figyelnéd, milyen is az adott helyzet. Más szóval a szakaszok előkészítésével az Érzelmi Utazásra, és nem a Tényleges Utazásra összpontosítasz. Ha előre megfogalmazod a kívánt érzésekkel és a szakasz történéseivel kapcsolatos szándékaidat, mindig előnyösebb helyzetet teremtesz magad számára. Ez a gyakorlat akkor a leghasznosabb számodra, ha érzelmi állapotod Érzelmi Vezérlőrendszered fokozatainak következő tartományába esik: 4. Örömteli várakozás / Hit 5. Derűlátás 6. Remény 7. Belenyugvás 8. Unalom 9. Borúlátás 10. Kielégületlenség / Bosszankodás / Türelmetlenség 11. Legyőzöttség Fáradékonyság: Nincs energiám. Állandóan kimerült vagyok. Napközben épp csak talpon tudok maradni. Meglehetősen . nehezemre esik a feladataim elvégzése, és semmiben sem lelem örömömet, mert annyira fáradt vagyok. Teljesen legyőzöttnek érzem magam.
53
Új szakasz: Végeztem a munkahelyemen. Megálltam a boltnál vásárolni. Most álltam meg a garázs előtt, leállítottam a kocsit, de úgy döntöttem, hogy mielőtt kiszállnék, és kipakolnám a vásárolt holmit, elvégzem a szakaszok előkészítésének gyakorlatát. Az új szakasz történései: A vásárolt dolgokat a kocsiból a házba viszem, majd mindent a helyére rakok. Szándékaim az új szakaszt illetően: Azt akarom érezni, hogy hatékonyan és eredményesen végzem a dolgom ebben a szakaszban. Összeszedett kívánok lenni, és szeretném jól érezni magam a testemben. Szeretnék nagyrabecsülést érezni az élelmiszerek és a konyhám iránt. Nem megfelelő állás: Ahhoz képest, amit sok más helyen lehet keresni, elég jól megfizetnek, de nem indulok örömmel a munkába. Már hosszú ideje lényegében ugyanazzal foglalkozom, és nem találok semmi izgalmasat a tevékenységemben. Senkinek sem tűnik fel, mivel foglalkozom, hacsak nem követek el valami hibát. Minden nap lassan telik... és a következő nap kezdhetem elölről az egészet. Unalmasnak érzem az életem. Sötéten látom a jövőt. Új szakasz: Lezuhanyoztam, felöltöztem, megreggeliztem. A munkahelyemhez vezettem, és most parkoltam le. Úgy határoztam, hogy mielőtt bemennék, két-három percig még a kocsiban maradok, és alkalmazom a szakaszok előkészítésének gyakorlatát. Az új szakasz történései: Lesz egy megbeszélés, amelyen az igazgató és a részlegében dolgozók vesznek részt. Minden hétfő reggel összeülünk erre az egyórás megbeszélésre. Szándékaim az új szakaszt illetően: Időben akarok érkezni. Szeretném, ha nyilvánvaló lenne, hogy a hétvége felüdített. Szeretném, ha a gondolataim világosak lennének, én pedig vidám volnék. Szeretném jól érezni magam az összegyűltek körében. Azt szeretném, ha eredményesnek érezhetném ezt a megbeszélést, és örülnék, hogy részt vettem rajta, és ennek a többiek is örülnének. A szakaszok előkészítésének gyakorlata talán túlzottan egyszerűnek vagy könnyűnek tűnik ahhoz, hogy hasznos legyen, pedig tudatos alkalmazása lendületes, szenvedélyes életté változtatja az összeszedetlen, csalódásokkal teli élet tapasztalatát. Ez a gyakorlat azért javítja jelenlegi meggyőződéseid és vágyaid rezgésének a viszonyát, mert alkalmazásával nem arra összpontosítasz, ami van, hanem valami olyasmire, ami közeledik feléd. Némi gyakorlással nagy jártasságra teszel majd szert abban, hogyan tekints egyre nagyobb várakozással eljövendő tapasztalataid elé. Amikor kedélyállapotod csak olyan csekély mértékben rossz, hogy az itt megadott érzelmek valamelyikével jellemezhető, a rezgéseid nincsenek annyira messze attól, hogy derűlátóan viszonyulhass jövőbeli tapasztalataidhoz. Ha azonban az itt felsorolt érzelmeknél rosszabbak az érzéseid, valószínűleg nem könnyű arra számítanod, hogy a közelgő időszakasz kedvező lesz, és kellemetlen érzéseidet átviheted a következő szakaszba. Ha úgy találnád, hogy ez történik, hagyd abba a gyakorlatot, mert semmire nem mész vele, ugyanis ilyenkor még meghatározottabban összpontosítod a jövőbeli szakaszra azt, amit nem kívánsz. Játékos kedvvel és reményekkel telve láss hozzá a gyakorlathoz, idővel érezni fogod az erődet, és biztos leszel magadban, miközben a Világegyetem Erőit és a közrejátszó tényezőket tudatosan arra utasítod, hogy pontosan szándékodnak megfelelően viselkedjenek. Ha gyakorlatra teszel szert, a szakaszok előkészítésével nagyszerű művésznek vagy teremtőnek fogod érezni magad, aki maga szabja meg a dolgok kimenetelét, minden részletet meghatároz, és tudatosan alakítja saját élete tapasztalatát - mert te teremted meg saját életed tapasztalatát. 35. FEJEZET
A „hát nem lenne nagyszerű, ha..." gyakorlatának alkalmazása A legtöbb embert arra tanították, hogy tárgyilagos legyen, abban az értelemben, hogy azt nézze, mi szól a dolgok mellett és ellen, mi a jó bennük és mi nem. Ugyanakkor a dolgok mindkét oldalát figyelembe véve a kívánttal ellentétes rezgéseket is működésbe hoznak, ami meggátolja, hogy elfogadják, amire vágynak. Amikor azt
54
mondod, „szeretném, ha megtörténne ez a dolog, de még nem történt meg", nemcsak vágyad rezgését, hanem vágyad hiányának a rezgését is működésbe hozod - tehát minden marad a régiben számodra. De ha a mondat másik felét elhagyod, és csak annyit mondasz, „szeretném, ha megtörténne ez a dolog", gyakran még akkor is van benned egy kimondatlan rezgés, amely továbbra is olyan állapotban tart, amelyben nem fogadod el, amire vágysz. Ám ha azt mondod, „Hát nem lenne nagyszerű, ha valóra válna ez a vágyam?", akkor másfajta várakozás ébred benned, amely jellegénél fogva kisebb ellenállást kelt. Vágyad és meggyőződésed rezgése között ekkor nagyobb az összhang. Ez a gyakorlat akkor a leghasznosabb számodra, ha érzelmi állapotod Érzelmi Vezérlőrendszered fokozatainak következő tartományába esik: 4. Örömteli várakozás / Hit 5. Derűlátás 6. Remény 7. Belenyugvás 8. Unalom 9. Borúlátás 10. Kielégületlenség / Bosszankodás / Türelmetlenség 11. Legyőzöttség 12. Csalódottság 13. Kétség 14. Aggodalom 15. Mások hibáztatása 16. Elbizonytalanodás Rendetlenség: Az otthonomban teljes a zűrzavar. Kicsi, a tárolás megoldatlan, sehová nem tudok elrakni semmit. És amikor meg¬próbálok kitakarítani, hogy nagyobb legyen a rend, csak még jobban összekuszálok mindent. Elégedetlen vagyok. Legyőzöttnek érzem magam. Hát nem lenne nagyszerű, ha... - olyan helyet találnék néhány holminknak, amelyhez könnyen hozzáférünk? - megszabadulnánk a feleslegessé vált dolgainktól, és felszabadulna némi hely? - volna egy külön tárolóépületünk a hátsó udvarban? - a férjem eladná a régi kocsit, és több hely lenne a garázsban? - néha időt tudnék szakítani rá, hogy itt-ott jobban elrendezzem a dolgokat? - egy valóban összeszedett illető segíteni tudna, vagy ötleteket adna? Lakhatatlanná váló otthon: Már hosszú ideje ugyanott lakom, és elegem van a helyből. Többé már nem felel meg az igényeinknek, de anyagi helyzetünk nem engedi meg a költözést. Azt veszem észre, hogy ürügyeket keresek, csak ne kelljen otthon maradnom, annyira nem érzem magam ott jól. Elégedetlen vagyok. Bosszús vagyok. Borúsan látom a jövőt. Hát nem lenne nagyszerű, ha... - rendbe hoznánk a hátsó teraszt? - pompás bútorokat találnánk a nappaliba alkalmi áron? - megszabadulnánk a felesleges ócskaságoktól, amelyektől csak zsúfolt a lakás? - remek új otthonra bukkannánk számunkra elfogadható áron? - a ház hátsó részéhez építhetnénk egy gyönyörű szobát? - teljesen új, csodaszép színekkel festenénk ki kívül-belül a házat? Kellemetlen szomszédság: Régebben szerettem ezt a környéket, de aztán új lakók költöztek a szomszédba, akik mellett szörnyű az élet. A kutyájuk illemhelynek tekinti az előkertünket, három-négy tragacs áll a garázsuk előtt, ahelyett hogy a ház előtt, az utcán parkolnának, és kínosan érzem magam, amikor vendégeket hívok. Hibásnak tartom őket. Nem merek szólni nekik. Haragszom rájuk.
55
Hát nem lenne nagyszerű, ha... - ezek a szomszédok elköltöznének innen? - a kutyájuk találna más illemhelyet, amelyet jobban szeret? - hatni tudnék a kutyájukra a gondolataim erejével? - végre túl tudnának adni azokon a régi autókon? - kiderülne, hogy tévedtem velük kapcsolatban, és valójában nagyon kedves emberek? - annyira lekötné a figyelmemet a kertünk, hogy nemigen venném észre az övéket? Örökös javítások: Egy egész vagyont költünk a házunkra, hogy használható maradjon. A baj ott kezdődik, hogy nincs igazán jól megépítve, most meg már tízéves, és állandóan tönkremegy benne valami. Ha körülnézek, mindig újabb dolgot találok, ami javításra szorul. Elégedetlen vagyok. Legyőzöttnek érzem magam. Csalódott vagyok. Elbizonytalanodtam. Hát nem lenne nagyszerű, ha... - találnánk egy remek szerelőt? - ezen a dolgon kívül más most jó ideig nem mondaná fel a szolgálatot? - jó minőségű dolgokat tudnánk venni, amelyeket tovább tudunk használni? - könnyedén vennénk az egészet, és egyszerűen elfogadnánk, hogy a dolgokat folyton cserélni kell? - egyre több és több pénz állna a házhoz? Kevés idő: Felnőtt lányom van, aki folyton dühös rám. Nem számít, mennyi időt töltök vele, neki soha nem elég. Amikor vele vagyok, az idő legnagyobb részében arról panaszkodik, hogy nem vagyunk eleget együtt! Annyi dolgom van, és nem tudok sok időt együtt tölteni vele, de amiért így érez, nem is olyan kellemes vele lenni. Bűntudatom van. Haragszom rá. Csalódott vagyok. Hát nem lenne nagyszerű, ha... - valamivel több időt tudnánk szakítani rá, hogy kellemes órákat töltsünk együtt? - mindennap beszélnénk egy kicsit, és mindenről beszámolnánk egymásnak? - gyakrabban láthatnám azt a ragyogó mosolyát? - az élet tele lenne olyan dolgokkal, amelyekkel ő szeret foglalkozni? - teljesnek, kielégítőnek és csodásnak érezné az életét? - mindig fel tudnánk vidítani egymást? Megromlott házasság: A mai napig szeretem a feleségemet, de a kapcsolatunk már egyáltalán nem olyan, mint régen. Amikor összeházasodtunk, alig vártam, hogy a nap végén láthassam, most pedig, az igazat megvallva, majdhogynem rettegek hazamenni. Annyit panaszkodik mindenféle miatt, és engem hibáztat, ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné. Nem akarom elhagyni, de együtt lenni se jó. Elégedetlen vagyok. Őt hibáztatom. Bosszús vagyok. Hát nem lenne nagyszerű, ha... - megint úgy éreznénk egymás iránt, mint amikor megismerkedtünk? - alig várnám, hogy hazaérjek, és vele lehessek? - találna néhány dolgot, amivel tényleg szívesen foglalkozik? - el tudnánk engedni magunkat, és többet szórakoznánk? - függetleníteni tudná magát a dolgoktól, amelyek zavarják? - mindig egymás legjobb barátai maradnánk? A gyermeke életébe avatkozó szülő: Már vagy tíz éve nem lakom a szüleimmel, de az anyám még mindig úgy gondolja, neki kell megmondania, mit tegyek. Ezért inkább kerülöm, mert nem Szeretem, ha kioktatnak. Ilyenkor dühös lesz rám, ami még rosszabb. De amikor vele vagyok, úgy bánik velem, mintha nem tudnám, hogyan éljem az életem. Hibáztatom. Haragszom rá. Hát nem lenne nagyszerű, ha... - az anyám valamilyen új kedvtelést találna, amely teljesen leköti? - valamelyik barátja új érzéseket ébresztene benne?
56
- belátná, hogy valóban felelősségteljes ember vagyok? ...nem hagynám, hogy annyira zavarjon a viselkedése? - annyira szeretném, hogy fel se tűnne, amikor beleártja magát a dolgaimba? - csak akkor találkoznánk, amikor mindketten vidámak vagyunk? Felhalmozott adósság: Több pénzintézet is küldött nekem hitel¬kártyákat. Csak fel kellett hívnom egy telefonszámot, hogy aktiválják a kártyát, és már használhattam is őket. Különféle dolgokat vásároltam, amelyekre szükségem volt, míg végül az egyik kártya hitelkerete kimerült. Ez után egy másikat kezdtem használni, majd egy újabbat. Most pedig annyi adósságom van, hogy az esedékes törlesztések legalacsonyabb összegét is alig tudom kifizetni. Aggódom. A bankokat hibáztatom. Elbizonytalanodtam. Nem érzem magam biztonságban. Félek. Hát nem lenne nagyszerű, ha... - nem volna tartozásom? - minden hónapban vissza tudnám fizetni a felvett kölcsönt? - olyan kártyákat találnék, amelyekről alacsonyabb kamattal vehetnék fel hitelt? - vissza tudnék fizetni mindent, és csak néhány kártyát tartanék meg, hátha jól jönnek? - megtalálnám a módját, hogyan tegyek szert külön bevételre? - történne valami váratlan dolog, és megoldaná a gondomat? Éhezés és háborúk: Zűrzavar uralkodik az egész világon. Rengeteg országban dúl háború, sok a viszály, és temérdek ember szenved... Nem értem, miért kell még mindig tömegeknek éheznie, amikor annyi eszköz és erőforrás áll rendelkezésünkre. Azt hiszem, ezeket a kérdéseket napjainkra már jobban meg kellett volna oldani. Nem bízom a világban. Hibáztatom a felelősöket, és haragszom rájuk. Hát nem lenne nagyszerű, ha... - többet tudnánk segíteni egymásnak? - az emberek éreznék a saját erejüket? - az adónkat eredményesebben használnák fel? - mindenkinek jutna elegendő élelem? - mindenki boldog lehetne? - tiszteletben tudnánk tartani egymás másságát? Elégedetlenség az ország vezetőivel: Rettenetesen elegem van az államhivatal gépezetének szakszerűtlen működéséből. Az állam annyi követelményt támaszt, hogy már az űrlapok kitöltésére is külön embereket kell alkalmazni, akikre amúgy nem lenne szükség. Már telefonon sem lehet elérni a hivatalokat, hogy valaki személyesen válaszoljon egy kérdésre. Annyi időt pazaroltam arra, hogy megpróbáljam kitalálni, mit kellene tennem, és minden úgy legyen, ahogyan ők akarják. Jobb közigazgatási rendszerre van szükségünk. Elégedetlen vagyok. Legyőzöttnek érzem magam. Hibásnak tartom a vezetőket. Hát nem lenne nagyszerű, ha... - egy hatékonyabb államigazgatási rendszert alakítanánk ki? - alkalmazhatnék valakit, aki ért mindehhez, és elvégzi helyettem, amit kell? - tapasztalataik új megoldásokra vezetnék rá őket? - valamilyen új technológia megkönnyítené a helyzetünket? - egy teljesen új adatkezelési rendszert dolgoznának ki? - már közel lennénk a megoldáshoz? Költségvetési hiány: Olyan eredménytelen és tehetetlen a kormányzatunk. Ha pénzre van szüksége, önkényesen minket sarcol meg. Nincs elszámolási kötelezettségük, meggondolatlanul szórják a pénzt, aztán meg panaszkodnak, hogy nincs elég arra, ami nekünk tényleg fontos lenne. Nyakig vagyunk a bajban. Nem tudom, hogy valaha is képes lesz-e valaki ezt rendbe hozni. Csalódott vagyok. Hibásnak tartom őket. Haragszom rájuk. Hát nem lenne nagyszerű, ha... - feltűnne valaki, akinek nagy tapasztalata és jó meglátásai vannak a pénzügyek terén? - a mérleg nyelve kedvezőbb irányba billenne?
57
- olyan gazdag lennék, hogy nem érdekelne, mire költik a pénzt? - mindannyian egyre gazdagabbak lennénk? - mindenki teljesítené a kötelességét? - rátermett vezetőkre akadnánk, akik újszerűen közelítik meg a gazdasági kérdéseket? Ahogy telik a napod, különféle helyzetek adódnak, amelyek sokféle rezgést hoznak működésbe benned. Bizonyos dolgok jó érzéseket keltenek benned, mások már kevésbé, megint mások pedig rosszakat. A „hát nem lenne nagyszerű, ha... ?" gyakorlata szinte mindig segíthet, hogy jó kedélyállapotba kerülj, amennyiben hajlandó vagy a figyelmedet kellemesebb érzések felé irányítani. A „hát nem lenne nagyszerű, ha... ?" mondata jobb rezgésekre hangol, és tudatos összpontosításra ösztönöz. E szavak kiejtése már akkor kedvezőbb rezgéseket kezd működésbe hozni, mielőtt szavakba öntenéd a kívánsággal kapcsolatos felét. Ha tudatosan játszod ezt a játékot, miközben vezetsz, sorban állsz vagy csak éppen nem kell másra figyelned, vágyaid és meggyőződésed rezgéseinek kapcsolata számtalan területen javulni fog. Vágyaid, amelyeket odakint, a rezgések egyfajta letéteként őriznek számodra, idővel sorra beteljesülnek tapasztalatodban. Játszd kitartóan, és jelenlegi és kívánt helyzetedet rezgései életed minden területén fokozatosan összehangolódnak. A „hát nem lenne nagyszerű, ha... ?" játékos, elképesztő erejű gyakorlat, amely meglepő eredményekkel jár. 36. FEJEZET
A „Melyik gondolat esik jobban?" gyakorlatának alkalmazása Ez a gyakorlat akkor a leghatásosabb, ha le tudsz ülni néhány e és leírod a gondolataidat. Később, ha már eleget játszottad ezt a játékot, elég lesz, ha fejben veszed sorra őket, de amikor írsz, sokkal jobban tudsz összpontosítani, így könnyebben érezheted, milyen irányba haladnak választott gondolataid. Kezdd azzal, hogy röviden leírod, milyen érzéseket vált ki belőled jelen pillanatban az adott dolog. Leírhatod a történteket is, de a legfontosabb az, hogy megfogalmazd az érzéseidet. (Így a gyakorlat közben könnyebben érzékelsz majd minden előrelépést.) Miután néhány mondatban megfogalmaztad, hogy érzed magad valójában, jelentsd ki magadnak: „olyan gondolatokat fogok keresni ezzel a dologgal kapcsolatban, amelyek valamelyest jobb érzést okoznak." Ez után írj le néhány rövid mondatot, amelyek éppen eszedbe jutnak, és vélhetően jobb érzéseket keltenek benned az adott dologgal kapcsolatban. (Miután pontot tettél a kijelentő mondatok végére, minden esetben állapítsd meg, hogy jobban, ugyanúgy vagy rosszabbul érzed-e magad tőle, mint a gyakorlat elején.) Az összpontosítással - ami mögött az a szándék áll, hogy jobb érzésekkel viszonyulj a dologhoz - sikeresebben összehangolod vágyaid és meggyőződéseid rezgéseit, vagyis idővel feltétlenül javul majd a helyzet. Rezgéseid irányát követi minden, ami a valóságodban megnyilvánul. Ha jobban érzed magad, a helyzeted is jobb lesz. Minden alkalommal. Ez a gyakorlat akkor a leghasznosabb számodra, ha érzelmi állapotod Érzelmi Vezérlőrendszered fokozatainak következő tartományába esik: 4. Örömteli várakozás / Hit 5. Derűlátás 6. Remény 7. Belenyugvás 8. Unalom 9. Borúlátás 10. Kielégületlenség / Bosszankodás / Türelmetlenség 11. Legyőzöttség 12. Csalódottság 13. Kétség 14. Aggodalom 15. Mások hibáztatása 16. Elbizonytalanodás
58
17. Harag Fizikai legyengülés: Attól tartok, hogy a testem kezd elhasználódni. Már nincs annyi energiám, mint valaha volt, és képtelen vagyok azokra a dolgokra, amelyekben régen örömömet leltem. Fájdalmaim vannak, gyaloglás közben hasogat a térdem, és a futással már kísérletezni sem merek. Félek, hogy ez egyre rosszabb lesz. Aggódom. Olyan gondolatokat fogok keresni ezzel a dologgal kapcsolatban, amelyek valamelyest jobb érzést okoznak: - Többet kellene sétálnom, de képtelen vagyok magamat rávenni. (ugyanolyan) - Sétálhatok egy keveset, és visszafordulhatok, amikor csak kedvem tartja. (jobb) - Nincs erőm sétálni. (rosszabb) - Ha mindennap sétálnék egy keveset, megerősödnék. (jobb) - Idővel talán újra örömöm lelném a sétában. (jobb) - Nem kell egyből lefutnom a maratoni távot. (jobb) - Én döntöm el, hogy milyen messzire megyek, és milyen gyorsan haladok. (jobb) - De séta közben fáj a térdem. (rosszabb) - Ha lassan megyek, valószínűleg nem fog fájni. (jobb) - A testemre azelőtt jó hatással volt a mozgás. (jobb) - Már nagyon rég nem tornáztam. (rosszabb) - Ha elhatározom, hogy mindennap sétálok egy keveset, meg tudom tenni. (jobb) - Azt hiszem, megpróbálom. (jobb) - Remélem, hamarosan jobban fogom érezni magam (jobb) - Nagyszerű lesz újra erősnek és elevennek érezni magam, (jobb) Sikertelenség: Kislánykorom óta színész akartam lenni. Vettem órákat is, és úgy érzem, elég jól játszom. Időről időre kapok szerepeket, de semmi izgalmasat, és soha nem olyat, amilyenre igazán vágynék. Nem könnyű. Annyian jelentkeznek ugyanarra a szerepre, hogy reménytelennek tűnik a helyzetem. Lehet, hogy egyszerűen jobb lenne elfelejteni az egészet, és valami rendes munkát kellene keresnem. Csalódott vagyok. Elbizonytalanodtam. Olyan gondolatokat fogok keresni ezzel a dologgal kapcsolatban, amelyek valamelyest jobb érzést okoznak:,. - Elegem van már abból, hogy meghallgatásokra járok, de nem kapom meg a szerepet. (rosszabb) - Nem tudom, mit kellene másképp tennem. (rosszabb) - Nem értem, hogy az az illető miért kapta meg a szerepet. (rosszabb) - Ebből is szert teszek némi tapasztalatra a színjátszásban. (jobb) - Most már tudom, hogy zajlik egy meghallgatás. (jobb) - Most már nem izgulok annyira a szereplőválogatásokon (jobb) - Ez még híres színésznőkkel is megtörtént. (jobb) - Ha ők túlélték, nekem is menni fog. (jobb) - Annyira jó érzés lesz, amikor kapok egy nagyszerű szerep (jobb) - Tudom, hogy képes vagyok megtenni, bármit is várnak el tőlem. (jobb) - Ha visszagondolok az eddigiekre, úgy látom, hogy sokat fejlődtem. (jobb) - Nem fogom annyira szívemre venni az egészet, és igyekszem, hogy jobban érezzem magam. (jobb) Elromlott gépkocsi: Az iskola befejezése óta dolgozom és gyűjtöm a pénzt. Sikerült annyit félretennem, hogy kifizessem a nagy összegű előleget a kocsimért. Találtam egy autót, ami igazán jól nézett ki, több mint a felét kifizettem, ezért nem kell sokat törlesztenem. A kocsi azonban még két hónapja se volt nálam, amikor gondok jelentkeztek, és kölcsönt kellett felvennem a javíttatására. Most pedig a törlesztésekkel és a javítás költségeivel együtt többe kerül nekem ez az autó, mintha egy újat vettem volna. Hibáztatom az eladót. Elbizonytalanodtam. Mérges vagyok. Olyan gondolatokat fogok keresni ezzel a dologgal kapcsolatban, amelyek valamelyest jobb érzést okoznak: - Ez annyira igazságtalan. (rosszabb) - Tudták, hogy gond van az autóval, amikor eladták nekem. (rosszabb) - Ezek nem tisztességes emberek. (rosszabb) - Most már legalább nincs baj a kocsival. (jobb)
59
- Ez az eset annyira elrontotta a kedvemet. (rosszabb) - Már ránézni is jólesik erre az autóra. (jobb) - Rendesen fizetem a törlesztőrészleteket. (jobb) - A tapasztalatokból tanulunk. (jobb) - Már eleget panaszkodtam. Jobb lesz, ha túllépek rajta. (jobb) Anyagi bizonytalanság: A férjemmel egész életünkben dolgoztunk. Mindig nagyon körültekintően bántunk a pénzzel, mert tudtuk, hogy egyszer majd szeretnénk visszavonulni. Egész szép kis összeget sikerült összegyűjtenünk. A fiunk, aki tőzsdeügynök, azt javasolta, hogy ő majd befekteti, és így jelentősen megnövelhetjük a nyugdíjas éveinkre megtakarított pénz összegét. Ezért rábíztuk a pénzt, de mind elveszett - minden, amiért egész életünkben dolgoztunk. Nem tudom, visszavonulhatunk-e valaha. Aggódom. Elbizonytalanodtam. Hibáztatom a fiunkat. Haragszom rá. Nem érzem magam biztonságban. Félek. Olyan gondolatokat fogok keresni ezzel a dologgal kapcsolatban, amelyek valamelyest jobb érzést okoznak: - Hogy lehettünk ennyire ostobák? (rosszabb) - A fiunknak nem lett volna szabad kockára tennie a pénzünket. (rosszabb) - A főnökének ragaszkodnia kellett volna hozzá, hogy különböző helyeken fektesse be a pénzt. (rosszabb) - Túl fogjuk élni. (jobb) - Még úgysem állunk készen rá, hogy nyugalomba vonuljunk. (jobb) - Még mindig van jövedelmünk. (jobb) - Úgysem nyúltunk ahhoz a pénzhez. (jobb) - Bármi történik is, mindig megbirkózunk vele. (jobb); - Majd kitaláljuk, mi legyen. (jobb) - Még van rá időnk, hogy kitaláljuk. (jobb) Természeti katasztrófák: Bolygónk kiszámíthatatlannak tűnik. Sok a földrengés, a földcsúszamlás, a szökőár és a hurrikán, amelyek váratlanul törnek ránk, és hatalmas pusztítást végeznek. Már-már el se merem engedni a családtagjaimat otthonról, mert félek, hogy valami miatt majd nem találkozhatunk többé, valaki megsérül, vagy még rosszabb történik. Aggódom. Nem érzem magam biztonságban. Félek. Olyan gondolatokat fogok keresni ezzel a dologgal kapcsolatban, amelyek valamelyest jobb érzést okoznak: - Borzasztó lenne, ha efféle csapás érne minket. (rosszabb) - Annyira ijesztőek ezek a lehetőségek. (rosszabb) - Sok éve élek, de nem éltem át ilyesmit. (jobb) - Folyamatosan fejlődik a technika, amely előre figyelmeztette az ilyen esetekre. (jobb) - A gyerekeim elővigyázatosak, és megfontoltan cselekszenek. (jobb) - Semelyikünk sem élt át személyesen végzetes eseményt. (jobb) - Az aggodalmaskodás nem hasznos időtöltés. (jobb) Környezeti ártalmak: Félek, hogy elpusztítjuk a bolygónkat. A levegő már nem tiszta. A víz ihatatlan, mérgező. Pusztulnak a halak, a sarkvidék jégtakarója olvad. Hibásnak érzem az emberiséget, és haragszom. Nem érzem magam biztonságban. Félek. Olyan gondolatokat fogok keresni ezzel a dologgal kapcsolatban, amelyek valamelyest jobb érzést okoznak: - Jobban kell vigyáznunk bolygónkra. (rosszabb) - Az emberek csak magukra gondolnak, és nem hajlandóak megtenni, amit kellene. (rosszabb) - Elmentem a városba, ahol felnőttem, és alig tapasztaltam változást. (jobb) - Bizonyos területek nem olyan szennyezettek, mint mások. (jobb) - Ez ötven évvel ezelőtt is így volt. (jobb) - Ma már tudatosabban cselekszünk, és a károsanyag-kibocsátás mértéke szabályozott. (jobb) - A dolgok kezdenek visszafordulni. (jobb) - Mindig megtapasztalhatjuk, mennyi minden tanúskodik a Jól-létről. (jobb) Költségvetési hiány: Olyan eredménytelen és tehetetlen a kormányzatunk. Ha pénzre van szüksége, önkényesen minket sarcol meg. Nincs elszámolási kötelezettségük, meggondolatlanul szórják a pénzt, aztán meg panasz-
60
kodnak, hogy nincs elég arra, ami nekünk tényleg fontos lenne. Nyakig vagyunk a bajban. Nem tudom, hogy valaha is képes lesz-e valaki ezt rendbe hozni. Csalódott vagyok. Hibásnak tartom őket. Haragszom rájuk. Olyan gondolatokat fogok keresni ezzel a dologgal kapcsolatban, amelyek valamelyest jobb érzést okoznak: - Ha egy vállalkozás így működne, csődbe menne. (rosszabb) - Mindenki láthatja, hogy fogalmuk sincs arról, mit tesznek (rosszabb) - Ma jobban állok, mint tíz évvel ezelőtt. (jobb) - Rám nincs különösebb hatással az, amit tesznek. (jobb) - Ha személyesen érintene, talán elnézőbb lennék. (jobb) - Nem az én feladatom, hogy megoldjam ezt a kérdést. (jobb) - Inkább azokra a dolgokra összpontosítok, amelyeken tudok változtatni. (jobb) A hazafias érzések megszűnése: Gyerekkoromban szenvedélyesen szerettem a hazámat. A hazafias érzelmű dalok fellelkesítettek, és imádtam hallgatni az ország kialakulásáról és fejlődéséről szóló történeteket. Többé azonban nem érzek így, azt hiszem, túl sokat tudok. Nem helyeslem kormányunk döntéseit. Csalódott vagyok. Hibásnak tartom a kormányt. Haragszom. Olyan gondolatokat fogok keresni ezzel a dologgal kapcsolatban, amelyek valamelyest jobb érzést okoznak: - A kormány ijesztő külpolitikát folytat. (rosszabb) - Nem tudom elfogadni kormányunk lépéseit. (rosszabb) - Szégyellem magam az elnök bizonyos megnyilvánulásai miatt. (rosszabb) - Még mindig hiszek az eszményekben, amelyek szellemében ezt az országot alapították. (jobb) - Ezeket az eszményeket nem tévesztem össze azzal, amit egyetlen ember képvisel. (jobb) - Ha valamivel igazán nagy baj van, a dolgok menete előbb-utóbb jóra fordul. (jobb) - Mindenki a saját meggyőződéseiből kiindulva cselekszik. (jobb) - Magam hozom meg a döntéseimet. (jobb) - Még mindig hiszek nemzetünkben. (jobb) - Nincs más hely, ahol szívesebben élnék. (jobb) - Engem a saját cselekedeteim jellemeznek. (jobb) A „Melyik gondolat esik jobban?" gyakorlata közvetlenül a rezgésbeli eltérések lényegét ragadja meg. Ezt a játékot játszva a lehető legtudatosabban használod Érzelmi Vezérlőrendszered. Tudatosan kijelentesz valamit, és megfigyeled, milyen érzést okoz, majd valami mást választasz, azzal a szándékkal, hogy jobb érzést ébresszen benned. Ez a gyakorlat csakugyan jól példázza a Megfontolt Teremtés lényegét. Nem esik nehezedre megfigyelni azt, ami már eleve adott számodra, mint ahogy az sem, hogy megvizsgáld az éppen felvetődő gondolataidat, ám gondolataid tudatos megválasztásához már erőfeszítésekre van szükség. Amikor pedig az alapján választasz, hogy melyik milyen érzést vált ki benned az előző gondolatodhoz viszonyítva, áthidalhatod azt a távolságot, amely jelenlegi és kívánt helyzeted rezgései között van - amit pedig hamarosan a kívánt helyzet megvalósulása követ. Ez a Megfontolt Teremtés legnagyszerűbb formája. 37. FEJEZET
A pénztárca gyakorlatának alkalmazás Szeretnénk emlékeztetni rá, hogy amit jelenleg megélsz, az messze nem olyan fontos, mint az, hogyan érzel azzal kapcsolatban, amit megélsz, ugyanis az folyamatosan változik. Lehet, hogy e sorokat olvasva rögtön vitába szállsz ezzel a kijelentéssel, mert úgy véled, hogy - legalábbis a te esetedben - semmi sem változik., Ha úgy érzed, a dolgok nem, vagy csak nagyon lassan Változnak, annak az az oka, hogy figyelmed döntően arra irányul, amit éppen megélsz, és csak kevéssé arra, amit szeretnél megélni. ! Mivel a pénz a mindennapi tapasztalatotok igen lényeges eleme, vágyaid és a pénzzel kapcsolatban rendszerint működésbe hozott rezgések viszonyának csekély mértékű megváltoztatása is jelentős fordulatokat idézhet elő tapasztalatodban. Ha több pénzre vágysz, de a pénz gondolatához az aggodalom vagy az elégedetlenség érzése társul, Érzelmi Vezérlőrendszered azt jelzi, hogy rossz irányba tartasz. Javítanod kell a vágyad és a vágyad tárgyával kapcsolatos leggyakoribb gondolataid rezgésének a kapcsolatán, mielőtt bármi megváltozhatna. A jobb érzések pedig, mint minden más dolognál, azt jelentik, hogy vágyad beteljesülése felé haladsz.
61
Természetes számodra, hogy a bőség könnyedén áramoljon tapasztalatodba, és a pénztárca gyakorlata segít majd, hogy a pénz fogadásával összeegyeztethető rezgések áradjanak belőled, és ne olyanok, amelyekkel eltaszítod magadtól. Ez a gyakorlat akkor a leghasznosabb számodra, ha érzelmi állapotod Érzelmi Vezérlőrendszered fokozatainak következő tartományába esik: 6. Remény 7. Belenyugvás 8. Unalom 9 Borúlátás 10. Kielégületlenség / Bosszankodás / Türelmetlenség 11. Legyőzöttség 12. Csalódottság 13. Kétség 14. Aggodalom 15. Mások hibáztatása 16. Elbizonytalanodás A pénztárca gyakorlata: Először is szerezz be egy 10 000 forintos bankjegyet, és tedd a pénztárcádba. Tartsd mindig magadnál, és amikor a kezedbe veszed a tárcád, jusson eszedbe, hogy benne van a tízezresed. Örülj neki, hogy ott van, és emlékeztesd magad gyakran, mennyire megnöveli a biztonságérzeted. Amikor jársz-kelsz, jegyezd meg, mi mindenre költhetnéd ezt a tízezer forintot. Azzal, hogy megtartod a tízezrest, és nem költöd el azonnal, rezgésed kedvezőbb állapotba kerül minden alkalommal, valahányszor csak gondolsz rá. Vagyis ha eszedbe jutna, hogy van tízezer forintod, és rögtön az első dologra elköltenéd, akkor anyagi jóléted érzését csupán egyszer tapasztalnád meg. Ha azonban naponta húsz-harminc alkalommal is elköltöd gondolatban ezt a tízezer forintot, rezgésedben akár félmillió forint elköltésének érzése is megjelenik. Minden alkalommal, amikor nyugtázod, hogy megvan hozzá az eszközöd, ott, a pénztárcádban, hogy megvedd ezt, vagy megtedd azt, újra meg újra hozzáteszel valamit anyagi jóléted érzéséhez, ezért vonzásod irányultsága változni kezd: „Megvehetném. Ezt is megvehetném. Megvehetném, ha akarnám..." Mivel tényleg megteheted (és nem csak színlelsz valamit), immár kétséged leghalványabb árnyéka sem akadályozza majd a bőség áradását. A pénztárca gyakorlata egyszerű, de igen hatásos, es megváltoztatja vonzásod irányultságát a pénzzel kapcsolatban. Olvasd el az alábbi példában bemutatott helyzetet, és figyeld meg, hogy tudsz-e azonosulni az ellenállás rezgéseivel, amelyek megakadályozzák a példában szereplő emberek helyzetének bár miféle javulását. Majd a pénztárca gyakorlatának tudatos alkalmazásához kínált példákat olvasva figyelj arra, hogy érzed-e a változást, rezgésedben. Kilátástalanság: A férjemmel évekig dolgoztunk, és megtakarítottunk némi pénzt. Nem túl sokat, de ahhoz eleget, hogy két évig megéljünk belőle. Igazán remek elképzeléseink voltak egy saját vállalkozás alapításáról, és akadt is egy barátunk, akinek volt elég pénze, hogy segítsen az indulásnál. De eltelt két év, és még mindig hozzá kell nyúlnunk a megtakarításainkhoz. A számlánkról gyorsan fogy a pénz. Aggódom. Elbizonytalanodtam. A pénztárca gyakorlata: Elhatároztuk, hogy kocsiba ülünk. Mind¬kettőnknél van tízezer forint, és azt tervezzük, hogy úgy egy óra múlva elmegyünk a közeli bevásárlónegyedbe, ahol gondolatban újra és újra elköltjük ezeket a nagyon is valós forintokat. Ha egyikünk valami olyat lát, amire vágyunk, gondolatban megtapasztaljuk a dolog megvásárlásának örömét. Végül is megvan rá a pénzünk, itt és most nálunk van, vagyis ha igazán akarnánk, meg¬vehetnénk, amit kinéztünk. Csak körbekocsikázunk, nézzük a boltokat, és ha valami megragadja a figyelmünket, ami tetszik, akkor gondolatban megvesszük. - Vacsorázzunk ma este ezen a helyen. Imádok itt enni. - Álljunk meg a virágárusnál, és vegyünk egy hatalmas csokrot. - Azt hiszem, megveszem azt a grillsütőt a teraszra. - Vegyük meg azt a hintát az unokáknak. - Rendeljünk tűzifát a faárustól, hogy legyen fa az első tűzrakáshoz. - Bejelentkezem egy napra a fürdőbe. - Mesés frizurát fogok csináltatni magamnak. - Álljunk meg itt, mert vennék néhány pár új cipőt.
62
- Én is. - Gyönyörű az a takaró! Milyen jó áron adják! - Szeretnék néhányat azokból a nagy kerti virágtartókból. - Tetszenek azok a fára akasztható izzók. - Vegyünk egy új postaládát! - Meg talajtakarót az előkert virágágyásába. - Lemosatom és átnézetem a kocsit. - Tetszik az a hintaszék. Vegyük meg a verandára! - …jól jönne egy új öntözőcső is... Amikor először játszod ezt a játékot, előfordulhat, hogy a megvásárolni kívánt dolgokat megpillantva a pénz hiányának érzése jelenik meg benned, ezért a játék első perceiben kellemetlenebbül érezheted magad, ahelyett, hogy megkönnyebbülnél. Ám ha folytatod a játékot, és minden egyes kinézett dolognál megállsz, és nyugtázod magadban, hogy igen, ha igazán akarnám, itt és most megvan rá a pénzem, amiből megvehetném, a kellemetlen érzés enyhül. Majd, ahogy még tovább játszol, a nyugtalanság teljesen eltűnik. A nyugtalanság megszűnésével pedig az ellenállás is eltűnik. És ha nincs benned ellenállás... anyagi helyzeted feltétlenül javulni kezd. 38. FEJEZET
A figyelem-összpontosító kör gyakorlatának alkalmazása A figyelem-összpontosító kör talán a leghatásosabb gyakorlat, amelyet átadunk neked, hogy segítségével rövid idő alatt összehangold jelenlegi meggyőződéseid és vágyaid rezgéseit. A figyelem-összpontosító kör gyakorlatát végezve valóban érezheted, hogy Energiáid egyre jobban összehangolódnak. Képzeld el, hogy egy játszótéri körhinta előtt állsz, amelyre szeretnél felugrani. Ám a körhinta túl gyorsan forog, és bárhogy próbálsz, nem tudsz felszállni rá. Túl nagy az eltérés a körhinta és a te sebességed között, ezért egyszerűen a bokrok közé repít. Ha azonban lelassulna, egy bizonyos ponton könnyedén felpattanhatnál rá, és akkor már felgyorsulhat, mert kényelmesen ülsz rajta. Hasonló dolog történik, amikor vágyad és meggyőződésed lendülete eltér. Vagy a vágyadnak kell lelassulnia, vagy a meggyőződésednek felgyorsulnia, hogy a kettő összhangba kerüljön. E gyakorlatra összpontosítva lelassíthatod vágyad rezgését, hogy felszállhass a körhintára, majd amikor már rajta vagy, növelheted a rezgés sebességét. Ez gyakorlat akkor a leghasznosabb számodra, ha érzelmi állapotod Érzelmi Vezérlőrendszered fokozatainak következő tartományába esik: 8. Unalom 9. Borúlátás 10. Kielégületlenség / Bosszankodás / Türelmetlenség 11. Legyőzöttség 12. Csalódottság 13. Kétség 14. Aggodalom 15. Mások hibáztatása 16. Elbizonytalanodás 17. Harag A figyelem-összpontosító kör gyakorlatát kezd a következővel: végy egy papírlapot, és rajzol rá egy nagy kört. A nagy kör közepébe aztán rajzolj egy kisebb, úgy hat-hét centiméter átmérőjű kört. Dőlj hátra, koncentrálj a kisebb körre, és érezd, hogy tekinteted arra összpontosul. Most csukd be a szemed egy pillanatra, és fordítsd figyelmedet arra az eseményre, amely a kellemetlen érzelmeket kiváltotta - és határozd meg pontosan, hogy mi az, amit nem akarsz. Majd mondd azt magadnak: „Világosan tudom, hogy mit nem akarok. Akkor hát mit akarok?" Ezután írj olyan kijelentéseket a nagyobb kör köré, amelyek összhangban állnak azzal, amire vágysz. Tudni fogod, mikor bukkansz a vágyadhoz közel álló kijelentésre, mert ilyenkor vagy azt érzed, hogy amit kijelentettél,
63
nem felel meg vágyadnak, és úgyszólván ledob téged a körről, vagy elég közel áll a vágyadhoz, és a helyén marad. A figyelem-összpontosító kör gyakorlata azért olyan hatásos, mert a leírt kijelentéseket tudatosan választod meg. Általánosságban megfogalmazott kijelentésekről van szó, amelyeket eleve elhiszel, és amelyek összhangban állnak vágyaddal. És a gyakorlat azért működik, mert a Vonzás Törvénye oly hatalmas, hogy ha mindössze 17 másodpercig kitartasz egy gondolat mellett, egy másik hasonló gondolat kapcsolódik hozzá. És amikor összekapcsolódnak, olyan izzás jelenik meg, amely még nagyobb erővel ruházza fel gondolataidat. Amikor további gondolatokat találsz, amelyek jó érzést keltenek benned, írd fel őket a nagyobbik kör kerülete mentén. Kezd ott, ahol az órák számlapján a 12 órát jelölik, majd haladj az óramutató járásával megegyező irányba, minden órához egy-egy kijelentést írva, míg végül lesz 12 kijelentésed, amelyek jó érzéssel töltenek el. (Miután leírtál valamit a 11 órához, hangsúlyosan karikázd be a mondatot, amelyet eredetileg a figyelemösszpontosító kör közepébe írtál, és figyeld meg, hogy rezgéseid most már közelebb állnak ehhez a gondolathoz, jóllehet percekkel ezelőtt még fényévekre voltál tőle.) Fáradékonyság: Nincs energiám. Állandóan kimerült vagyok. Napközben épp csak talpon tudok maradni. Meglehetősen nehezemre esik a feladataim elvégzése, és semmiben sem lelem örömömet, mert annyira fáradt vagyok. Teljesen legyőzöttnek érzem magam. - Amit nem akarok: Nem akarom fáradtnak érezni magam. - Amit akarok: Erős, eleven és energikus akarok lenni. - Első ugrási kísérlet (érezni fogod, ha a körhinta lehajít, és azt is, ha a kijelentésed elég közel áll a vágyadhoz, hogy feljuthass rá): Össze kell szednem magam. (nem vagy rajta) - Nem folytathatom tovább így. (nem vagy rajta) - Voltam már jobban is, mint most. (rajta vagy) (Ez a kijelentés a rezgéseit tekintve közelebb áll a vágyadhoz, tehát maradhat. Írd a figyelem-összpontosító körre 12 órához, és amikor találsz olyan további kijelentéseket, amelyek fenntartanak, írd őket a kör köré 1 órához, 2 órához és így tovább.) - Általában jó erőben vagyok. (1 óra) - Csakugyan szeretem jól érezni magam. (2 óra) (Összpontosításod most már eléggé összehangolta jelenlegi és kívánt helyzeted rezgéseit, így nem okoz nehézséget, hogy a körön maradj. Használd ki ezt, és folytasd a gyakorlatot. Minél több kijelentést találsz, amely összhangban áll vágyaddal, annál jobban megerősíted ezt a kedvező rezgést.) - A testem alkalmazkodó. (3 óra) - Máris jobban érzem magam. (4 óra) - Minden nappal egyre erősebbnek fogom érezni magam. (5 óra) - Már alig várom, hogy újra nagy sétákat tehessek. (6 óra) - Üdítő érzés önszántamból mindennap a szabadban sétálni. (7 óra) - Csodás ez a nap. (8 óra) - Remekül működik a testem. (9 óra) - Szeretem jól érezni magam. (10 óra) - Annyi minden van, amiben örömömet lelem. (11 óra) (A játék hatására a jelenlegi és kívánt helyzeted rezgései közötti eltérés érzésére összpontosítottál, amely ez alatt a rövid idő alatt jelentős mértékben csökkent. Méghozzá annyira, hogy most már beírhatsz egy kijelentést rezgésed jelenlegi állapotáról a figyelem-összpontosító kör közepén lévő kis körbe, amely összhangban áll vágyaddal): Erős, eleven és energikus vagyok! Magányosság: Nincs sok barátom. Tulajdonképpen egyetlen igazán közeli barátom sincs, és nem olyan vidám egyedül élni az életet. Régen voltak barátaim, de ezek a kapcsolatok nem igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Mintha az embereket csak az érdekelné, hogy mit kaphatnak tőlem, de aztán nem akarnak viszonozni semmit. Elbizonytalanodtam. Magányosnak érzem magam. - Amit nem akarok: Nem akarok magányos lenni. - Amit akarok: Szeretnék találni egy igaz jó barátot. - Első ugrási kísérlet (érezni fogod, ha a körhinta lehajít, és azt is, ha a kijelentésed elég közel áll a vágyad-
64
hoz, hogy feljut¬hass rá): Nem könnyű jó barátokra lelni. (nem vagy rajta) - Soha nem volt egyetlen igazán jó barátom se. (nem vagy rajta) - Ismerek olyanokat, akiknek vannak jó barátaik. (rajta vagy) (Ez a kijelentés közelebb áll a vágyad rezgéséhez, tehát írd a figyelem-összpontosító körre 12 órához.) - Találkoztam már olyanokkal, akikkel jó volt együtt lenni. (1 óra) - Ez nem olyasmi, amit erőltetnem kellene. (2 óra) - Azonnal tudni fogom, ha olyan emberrel találkozom, akit szeretnék jobban megismerni. (3 óra) - Akit nagyon kedvelek, az általában engem is kedvelni szokott..(4 óra) (Ellenállásod jelentős mértékben alábbhagyott. Rezgéseid között valóban nagyobb az összhang, szóval folytasd...) - Tulajdonképpen nem törekedtem eléggé arra, hogy emberekkel találkozzam. (5 óra) - Bárhol találkozhatom rokonszenves emberekkel. (6 óra) - Mások is vágynak további emberi kapcsolatokra. (7 óra) - Ha jobban érzem magam, olyanokkal kezdek összefutni, akik szintén jól érzik magukat. (8 óra) - Sokféleképpen találkozhatom új emberekkel. (9 óra) - Szeretek emberek között lenni. (10 óra) - Úgy érzem, hogy most valami új kezdődik. (11 óra) (Most már létrejött az összhang, tehát írd a kör közepébe): Izgatottan várom az új barátaimat, akik már úton vannak felém! Rossz munkatársi viszony: Olyan emberrel dolgozom egy irodában, akinek ki nem állhatom a társaságát. Szinte semmiről sincs egy jó szava, de be nem áll a szája. Nem szereti a munkáját, és bolondnak tart, amikor én a magamét végezném. Bárcsak felmondana vagy kirúgnák. Az élet túl rövid ahhoz, hogy ennyi időt töltsek együtt egy ilyen kellemetlen alakkal. Bosszús vagyok. Hibáztatom. Haragszom rá. - Amit nem akarok: Nem akarok egy ilyen kellemetlen alakkal egy helyen lenni. - Amit akarok: Olyan emberekkel szeretném együtt tölteni az időmet, akiknek kedvelem a társaságát. - Első ugrási kísérlet (érezni fogod, ha a körhinta lehajít, és azt is, ha a kijelentésed elég közel áll a vágyadhoz, hogy feljuthass rá): Bárcsak kirúgnák. (nem vagy rajta) - Bárcsak áthelyeznék valamelyikünket. (nem vagy rajta) - Azt szeretem, ha jól érzem magam a munkahelyemen. (rajta vagy) (Ez a kijelentés közelebb áll vágyad rezgéséhez, tehát írd a figyelem-összpontosító körre, 12 órához.) - Sok mindent szeretek a munkámban. (1 óra) - Jó vagyok a magam munkaterületén. (2 óra) (Rezgésed máris sokkal jobb, ezért használd ezt ki, és folytasd, amíg ez a kedvezőbb rezgés és kellemesebb érzéseid válnak igazán meghatározóvá.) - Szeretem bebizonyítani magamnak, hogy tudok összpontosítani. (3 óra) - Amikor igazán friss az elmém, gyakran követik mások is a példámat. (4 óra) - Nem lesz bajom abból, ha jó példát mutatok. (5 óra) - A munkatársam nagyon vágyhat valamire. (6 óra) - Tulajdonképpen alig tudok valamit az életéről. (7 óra) - Szerencsésnek érzem magam, amiért minden rendben van az életemben. (8 óra) - A legtöbb barátommal imádok együtt lenni. (9 óra) - Ha törekszem rá, a legtöbb emberrel jól kijövök. (10 óra) - Hajlandó vagyok többet tenni azért, hogy egyetértésben dolgozhassunk együtt. (11 óra) (Most pedig írd a kör közepébe): Előre örülök javuló kapcsolatunknak! Sikertelenség: Kislánykorom óta színész akartam lenni. Vettem órákat is, és úgy érzem, elég jól játszom. Időről időre kapok szerepeket, de semmi izgalmasat, és soha nem olyat, amilyenre igazán vágynék. Nem könnyű. Annyian jelentkeznek ugyanarra a szerepre, hogy reménytelennek tűnik a helyzetem. Lehet, hogy egyszerűen jobb lenne elfelejteni az egészet, és valami rendes munkát kellene keresnem. Csalódott vagyok. Elbizonytalanodtam.
- Amit nem akarok: Nem akarom, hogy erőfeszítéseim hiábavalóak legyenek.
65
- Amit akarok: Egy nagyszerű szerepet akarok kapni. - Első ugrási kísérlet (érezni fogod, ha a körhinta lehajít, és azt is, ha a kijelentésed elég közel áll a vágyadhoz, hogy feljuthass rá): Szinte mindennap elmegyek egy meghallgatásra, (nem vagy rajta) - Csak van valaki a világon, aki munkát adna nekem. (nem vagy rajta) - Az a múlt heti meghallgatás tényleg izgalmas volt. (rajta vagy) (Ez a kijelentés közelebb áll vágyad rezgéshez, tehát írd a figyelem-összpontosító körre, 12 órához.) - Szeretek érdekes emberekkel találkozni. (1 óra) - A múltkor nyugodt voltam, és éreztem, hogy jól ment a dolog. (2 óra) - Megtörténhet, hogy egy bizonyos munkára nem én vagyok a megfelelő. (3 óra) - Tulajdonképpen csak akkor szeretném, hogy engem válasszanak, ha tényleg én vagyok a legjobb az adott szerepre. (4 óra) - Sok ismert színész volt pontosan ugyanilyen helyzetben. (5 óra) - Minden szereplőválogatás nagy élmény számomra. (6 óra) - Elég meghallgatáson voltam már ahhoz, hogy ne féljek a helyzettől. (7 óra) - Érzem, hogy egyre közelebb kerülök a célomhoz. (8 óra) - Minden egyes meghallgatással nő az önbizalmam. (9 óra) '! - Azt hiszem, egyre ügyesebb vagyok. (10 óra) - Imádok színésznő lenni. (11 óra) (Vágyad és meggyőződésed rezgése ebben a pillanatban összhangba került egymással, írd hát a következő kijelentést a kör közepébe): Annyira örülök a rám váró, nagyszerű szerepeknek! Ha már jó ideje valamilyen nem kívánt dologra összpontosítasz, és így a vágyaddal ellentétes rezgéseket hozol működésbe, egyre nehezebb lesz arra figyelned, amit kívánsz. De meg kell találnod a módját, hogy figyelmedet másfelé irányítsd, mert csak így teremthetsz meg valami mást. A figyelem-összpontosító kör gyakorlata pontosan ebből a célból született meg. Segítségével kiugorhatsz jelenlegi helyzetedből, majd rezgésed egyre magasabb és magasabb szintűvé válhat. Ez a gyakorlat mindennél gyorsabban eljuttat az erős ellenállástól az ellenállás teljes megszűnéséig. E gyakorlat hatásának a lényege a nevében rejlik: összpontosítás. Ha időt szakítasz rá, hogy minden figyelmedet egyetlen dologra összpontosítsd, és le is írod, ami eszedbe jut, figyelmed (és ezzel az erőd) egyre fokozódik. A nagyobbik kör megrajzolása az összpontosítás tudatos szándékát hangsúlyozza, majd amikor ki¬jelented, milyen helyzetből indulsz, világosabban látod a rezgések ellentétét. Az elején jobban kell összpontosítanod, hogy egyáltalán feljuss a körre; ez a legnagyobb rezgés szintváltás pillanata. De miután leírtad az első kijelentésedet 12 órához, már nem kell annyira összpontosítanod, hogy ott maradhass. És amikor leírsz még egy kijelentést, majd egy újabbat, és megint egy újabbat, az új rezgés megerősödik, így vágyad és meggyőződésed rezgései egyre jobban igazodnak egymáshoz. Mi minden számunkra fontos területen alkalmaznánk ezt a gyakorlatot. Felhasználnánk a különböző helyzetek jobbra fordítására, kapcsolataink javítására, arra, hogy több pénzt vonzzunk magunkhoz, és helyreállítsuk az egészségünket. Ezt a gyakorlatot mindenképpen érdemes megtanulnod és alkalmaznod. Az egész életedet megváltoztathatja. 39. FEJEZET
Az érzés keresése gyakorlatának,,, alkalmazása Az érzés keresésének gyakorlata igen nagy segítséget nyújt abban, hogy megbizonyosodj arról, valóban olyan rezgés sugárzik-e belőled, amely a javadat szolgálja, mert e játék által megtudhatod, hogy mit is vonzol valójában. A képzeletedet arra kell majd használnod, hogy úgy tégy, mintha a vágyad már megvalósult volna, és most minden részletében ezt a megvalósult vágyat élnéd.: Miközben arra összpontosítasz, hogy milyen érzés megélni valóra vált vágyadat, ezzel egy időben nem érezheted vágyad teljesülésének hiányát is, vagyis kellő gyakorlással eljuthatsz arra a pontra, ahol olyan rezgés árad belőled, mintha vágyad már valóra vált volna, jóllehet ez még nem történt meg. Így aztán feltétlenül be is következik majd a dolog.
66
E gyakorlat célja, hogy olyan képeket jeleníts meg magad előtt, amelyek úgy alakítják rezgésedet, hogy elfogadd vágyad teljesülését. Olyan képeket kell létrehoznod, amelyek jó érzést okoznak. Arra kell törekedned, hogy megtaláld azt az érzést, amely akkor jelentkezik, ha valóra vált a vágyad, ne pedig azt érezd, milyen az, amikor ez még nem történt meg.. Felhasználhatod az emlékeidet is, és visszaemlékezhetsz azokra az időkre, amelyek közelebb állnak ahhoz a helyzethez, amelyre vágysz. Vagy igénybe veheted a képzelőerődet, és elképzelheted, vagy úgy tehetsz, mintha mindez most történne. Akár egy olyan illetőre is összpontosíthatsz, aki megéli azt, amire vágysz - és amikor vágyad részletei kerülnek figyelmed középpontjába, a lényegének a rezgése működésbe lép benned. Nem kell ténylegesen megélned valamit ahhoz, hogy az annak megfelelő rezgések áradjanak belőled, de ha ilyen rezgéseket sugárzol, nem kell sokáig várnod, és valóban azt éled majd. Minél gyakrabban játszod az érzés keresésének gyakorlatát, annál jobb leszel benne, és annál szórakoztatóbbá is válik számodra. Amikor színlelsz egy érzést, vagy csak visszaemlékszel arra, ami jó érzést okozott, új rezgéseket hozol működésbe, és megváltozik a vonzásod. És ha ez megtörtént, életed minden olyan téren megváltozik, amely számára új érzéseket találtál. Ez a gyakorlat akkor a leghasznosabb számodra, ha érzelmi állapotod Érzelmi Vezérlőrendszered fokozatainak következő tartományába esik: 10. Kielégületlenség / Bosszankodás / Türelmetlenség 11. Legyőzöttség 12. Csalódottság 13. Kétség 14. Aggodalom 15. Mások hibáztatása 16. Elbizonytalanodás 17. Harag Megromlott házasság: A mai napig szeretem a feleségemet, de a kapcsolatunk már egyáltalán nem olyan, mint régen. Amikor összeházasodtunk, alig vártam, hogy a nap végén láthassam, most pedig, az igazat megvallva, majdhogynem rettegek hazamenni. Annyit panaszkodik mindenféle miatt, és engem hibáztat, ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné. Nem akarom elhagyni, de együtt lenni se jó. Elégedetlen vagyok. őt hibáztatom. Bosszús vagyok. Az emlékek felidézésének módszere: Emlékszem a napra, amikor először találkoztunk. Rögtön megakadt rajta a tekintetem. Nagyon megtetszett, és egyszerűen imádtam a társaságát. Emlékszem, mennyire megfogott, hogy valóban figyelt rám, amikor beszéltem, és ez jó érzés volt, mert tényleg érdekelte a mondandóm. Azonnal tudtam, hogy többet szeretnék vele együtt lenni... (A múlt kellemes emlékeinek felidézése igen hatásos módszer rezgésed kedvező irányú megváltoztatásához, mert működésbe hozod azokat a rezgéseket, amelyek abban az időben érvényesültek. Ugyanakkor, ha arra összpontosítasz, ami éppen történik, azzal egy időben nem összpontosíthatsz arra is, ami régebben történt.) A képzelőerő alkalmazása: Elképzelem, ahogy kilépek a munka. helyemről, és örülök neki, hogy aznapra végeztem a munkával. Beülök a kocsimba. Büszke vagyok erre az autóra. Igazán csodálatos jármű. Bekapcsolom a CD-lejátszót, és felhangzik a feleségem kedvenc zenéje. Elmosolyodom, mert tudom, hogy tegnap vezette a kocsit, és ezt a lemezt hallgatta. Ez a játékunk, hogy mindig hagy valamilyen zenét a lejátszóban. Már alig várom, hogy hazaérjek, és vele lehessek. Olyan kedves nő, mindig hálát érzek azért, hogy vele lehetek. Milyen szerencsés fickó vagyok... (Figyeld meg, hogy semmilyen komoly vagy nagy horderejű dolog nem történik az elképzelt jelenetben. Nem próbálod tökéletesebbé tenni vagy megváltoztatni a feleségedet. Csupán kitalálsz egy történetet, aminek pusztán annyi a célja, hogy kellemes érzések ébredjenek benned, amikor egy számodra fontos dologra összpontosítasz. A képzelet játéka, még ha minden részletében kitaláció is, közelebb hozta egymáshoz az utóbbi időben a feleségeddel kapcsolatban sugárzott rezgéseidet és a feleségeddel kapcsolatos vágyad rezgését. A dolgok javulásnak indulnak, és most legalább jól érzed magad.) Kilátástalanság: A férjemmel évekig dolgoztunk, és megtakarítottunk némi pénzt. Nem túl sokat, de ahhoz eleget, hogy két évig megéljünk belőle. Igazán remek elképzeléseink voltak egy saját vállalkozás alapításáról, és
67
akadt is egy barátunk, akinek volt elég pénze, hogy segítsen az indulásnál. De eltelt két év, és még mindig hozzá kell nyúlnunk a megtakarításainkhoz. A számlánkról gyorsan fogy a pénz. Aggódom. Elbizonytalanodtam. Az emlékek felidézésének módszere: Emlékszem, milyen jó érté volt megkapni az első fizetésemet. Nem kellett számlákat fizetnem és amikor egyszerre ilyen sok pénzt kaptam, gazdagnak éreztem magam. Felvillanyozott, hogy hónapról hónapra mindig újabb fizetést kapok... (Egy kellemes emlék felelevenítése rendkívül hasznos módszer, mert a dolog csakugyan megtörtént veled, ezért tényszerű vagy valóságos számodra, ami miatt kevés benne az ellentétes rezgés. Más szóval elhiszed. Amikor a múltadba tekintesz, és felelevenítesz egy meggyőződést, amely összhangban áll jelenlegi vágyaddal, rezgéseid abban a pillanatban összhangba rendeződnek - és megnyilvánult valóságod számodra kedvezőbben kezd alakulni.) A képzelőerő alkalmazása: Most töltöm ki az utolsó csekket, amellyel visszafizetem a barátunknak a vállalkozásunk elindításához nyújtott kölcsönét. Meglepettnek látszik, és örül neki, hogy ilyen gyorsan vissza tudjuk adni a pénzt. Látom magam előtt, milyen boldog a férjem, amikor átnyújtja az utolsó részlet befizetésének elismervényét. Olyan jó barátok. Jólesett nekünk, hogy a barátunk hitt az elképzeléseinkben, csodálatos érzés, hogy az ötletünk bevált, és ilyen ragyogó sikereket értünk el. És ez még csak a kezdet. Annyi minden vár ránk, amit felfedezhetünk, megtapasztalhatunk, és amiben örömünket lelhetjük... (Amikor arra összpontosítasz, amit kívánsz, azzal egy időben nem összpontosíthatsz arra is, amit nem kívánsz. Ha képzelőerőd segítségével tudatosan egy kellemes érzést ébresztő lehetőséget jelenítesz meg magad előtt, azonnal eltereled figyelmedet a nem kívánt valóságról, és azon nyomban megváltozik a rezgésed is, így összhangba kerülhet vágyad rezgésével.) Ha valóban ismernéd rezgésed hatalmát, soha többé nem összpontosítanál vágyaiddal ellentétes valóságra, mert valóságod nagyon is átmeneti, és könnyűszerrel kialakíthatod benne a kedvedre való helyzeteket, eseményeket, elképzeléseket és körülményeket. Természeti katasztrófák: Bolygónk kiszámíthatatlannak tűnik. Sok a földrengés, a földcsuszamlás, a szökőár és a hurrikán, amelyek váratlanul törnek ránk, és hatalmas pusztítást végeznek. Már-már el se merem engedni a családtagjaimat otthonról, mert félek, hogy valami miatt majd nem találkozhatunk többé, valaki megsérül, vagy még rosszabb történik. Aggódom. Nem érzem magam biztonságban. Félek. Az emlékek felidézésének módszere: Emlékszem a gyermekkoromra, amikor még a szüleimmel éltem. Az előkertben, a kerítés előtt volt két nagy orgonabokor. Édesanyám megengedte, hogy kivigyek néhány takarót, amelyekből ruhaszárító csipeszek segítségével sátrat készítettem a két bokor között. Órákat töltöttem ott, amíg felállítottam, megigazgattam, majd a szobámból hozott játékokkal játszottam... (Láthatod, nem kell megoldanod a világ gondjait - vagy akár a saját nehézségeidet - ahhoz, hogy jobban érezd magad. Elég felidézned a múlt egy kellemes pillanatát, és működésbe hozhatod magadban a Jól-lét rezgését, és ha állandóan érzed a Jól-létet, a tapasztalatodban is csak a Jól-lét jelenhet meg.) A képzelőerő alkalmazása: Látom magam előtt, ahogy a feleségemmel és a gyerekekkel kiszállunk a kocsiból annál a csodás szállónál a hegyekben. Nem túl ismert hely, mi azonban minden évben eljövünk ide. A gyerekek alig várják, hogy idejöjjünk, mert itt kedvükre játszhatnak. Mindig találkoznak más gyerekekkel, és ebben a gondtalan környezetben mindenki pompásan érzi magát. Nem tartjuk magunkat semmiféle szigorú napirendhez. Azt tesszük, amihez kedvet érzünk, és akkor, amikor jólesik. (Rendkívül hasznos az a gyakorlat, amelynek során tudatosan idézel elő egy érzést a gondolataiddal, nem pedig egy gondolat vált ki belőled valamilyen érzést. Ha figyelsz rá, hogy érzed magad, és érzéseid alapján választod meg a gondolataidat, te magad szabályozod a rezgésedet, valamint vágyaid és meggyőződéseid kapcsolatát.) Sokan úgy hiszik, hogy az ábrándozás vagy álmodozás haszontalan időtöltés. Mi Érzelmi Vezérlőrendszeretek alkalmazásának látjuk, hogy elmétek erejének irányításával valamilyen rezgést hozzatok működésbe, amely nem más, mint vonzásotok irányultsága. Mi a Megfontolt Teremtés hatásos gyakorlatát látjuk ebben.
68
Az emlékezés és a képzelet között nincs olyan nagy különbség, mert figyelmed tárgya mindkét esetben olyasmi, ami nincs jelen pillanatnyi valóságodban. Amikor a kívánt dologra összpontosítasz, bármi is történik éppen veled, olyan rezgést hozhatsz működésbe, amely valami mást vonz a tapasztalatodba. De ha figyelmedet kitartóan a létező valóságra összpontosítod, akkor semmi sem változhat. 40. FEJEZET
Az adósságok rendezésére szolgáló gyakorlatalkalmazása Ez a gyakorlat akkor a leghasznosabb számodra, ha érzelmi állapotod Érzelmi Vezérlőrendszered fokozatainak következő tartományába esik: 10. Kielégületlenség / Bosszankodás / Türelmetlenség 11. Legyőzöttség 12. Csalódottság 13. Kétség 14. Aggodalom 15. Mások hibáztatása 16. Elbizonytalanodás 17. Harag 18. Bosszúvágy 19. Gyűlölet / Düh, 20. Irigység 21. Fenyegetettség érzés / Bűntudat / Az önbecsülés hiánya 22. Szorongás / Fájdalom / Elkeseredettség / Kétségbeesés / Tehetetlenség A gyakorlathoz szerezz be füzetet, amelynek lapjait annyi hasábra osztod, ahány különböző havi kiadásod van. A bal szélső hasáb tetejére írd fel, melyik a legnagyobb összegű kiadásod. Például, ha a lakásodra felvett hitel törlesztésére fizeted havonta a legnagyobb összeget, írd fel azt, hogy „lakáshitel-törlesztés". Az alatta lévő sorba írd fel a konkrét összeget. Most karikázd be ezt az összeget, amit minden hónapban ki kell fizetned, majd a következő sorba írd fel a „lakáshitel-törlesztés" teljes hátralékos összegét. A második oszlopba a második, a harmadik oszlopba a harmadik legnagyobb kiadást írd, és így tovább. A lap tetejére írd fel a következőket: „Az a vágyam, hogy betartsam minden anyagi kötelezettségemmel kapcsolatos ígéretemet, és bizonyos esetekben az elvártnál akár kétszerte többet is megtegyek." Amikor kapsz egy-egy számlát, mindig vedd elő a füzeted, és ha szükséges, javítsd ki a havonta fizetendő legkisebb összeget. Ha ez ugyanaz marad, írd be ugyanazt. Amikor először kapsz számlát arról a dologról, amit a jobb szélső oszlopba írtál (tehát amire a legkevesebb pénzt adod ki havonta), vagy amikor esedékes a kifizetése, a szükséges összeg kétszereséről állíts ki csekket. Ezután írd be a hátralék új összegét. Ez a játék kezdetben talán különösnek tűnhet, de még ha nincs is elég pénzed, hogy minden oszlop tartozását rendezd, akkor is duplázd meg a jobb szélső oszlop kifizetésének összegét. Örülj annak, hogy betartottad új ígéretedet, és tegyél meg minden tőled telhetőt tartozásaid rendezésére, bizonyos esetekben pedig az összeg kétszeresének befizetésére. Mivel újszerűen tekintesz pénzügyeidre, rezgésed azonnal megváltozik. Ha csak a legcsekélyebb büszkeséggel is eltölt szavad megtartása, a rezgésed megváltozik. Ha betartod a kifizetések megkétszerezésére tett ígéretedet, a rezgésed módosul, és ezzel együtt anyagi helyzetedben is változások indulnak el, még ha azok csak kisebbek is. Ha elég időt szánsz arra, hogy valóban minden tartozásodat bevezesd a füzetbe, figyelmed újfajta összpontosítása számodra előnyös irányban befolyásolja majd pénzügyi helyzetedet. Amikor a postaládádban újabb számlát találsz, csüggedés helyett lelkesen vezeted majd be füzetedbe az újabb tételt. Mivel hozzáállásod és rezgésed módosult, anyagi helyzetedben is változások kezdődnek. Olyan pénzhez jutsz, amelyre nem is számítottál. Előnyös üzletek bukkannak fel, és vagyonod a vártnál jobban gyarapodik. Különféle váratlan pénzügyi lehetőségeid adódnak, és amikor erre leszel figyelmes, tudatosítsd magadban, hogy mindezt figyelmed újfajta összpontosításának és rezgésed megváltozásának köszönheted. Ami-
69
kor külön pénzhez jutsz, azt veszed majd észre, hogy lelkesen fordítod azt a jobb szélső oszlopba írt tartozás törlesztésére. Hamarosan ki is fizeted a teljes adósságot, így azt az oszlopot meg is szüntetheted a füzetben. Egymás után tűnnek el majd az oszlopok, ahogy egyre nő a különbség bevételeid és kiadásaid között. Anyagi Jól-léteddel kapcsolatos érzéseid már a játék első napján javulni kezdenek. És ha komolyan veszed ezt a játékot, a pénz témájával kapcsolatos rezgésed oly mértékben megváltozik, hogy ha akarsz, rövid időn belül megszabadulhatsz minden adósságodtól. Önmagában semmi baj nincsen azzal, ha tartozásaid vannak, ám ha az adósságot súlyos tehernek érzed, a pénzzel kapcsolatos rezgésedre az ellenállás lesz a jellemző. Ha lehullott a válladról ez a teher, ha már könynyebbnek és szabadabbnak érzed magad, megszűnik benned az ellenállás, és olyan helyzetbe kerülsz, amelyben korlátlanul tapasztalatodba engedheted az áradó Jól-létet. Minden olyan gyakorlat megváltoztatja a pénzzel kapcsolatos rezgésedet, amelynek segítségével jobban érzed magad. Ez a gyakorlat azonban különösen hatásos, ha aggaszt a pénzügyi helyzeted, mert végrehajtásával más szemszögből tekintesz anyagi körülményeidre. Észre sem veszed, és a pénzzel kapcsolatos rezgésed viselkedését napról napra a történtek hatására alakítod, míg amikor csupán egy érzést váltott ki belőled a helyzeted, nem voltál ura a rezgésednek. Az adósságok rendezésére szolgáló gyakorlat ugyanazt a felelősségteljes hozzáállást hozza felszínre benned, amelyhez a pénzzel kapcsolatban már hozzászoktál, mert azt kívánja tőled, hogy jegyezd fel és tartsd számon adósságaid összegét, ám ezzel egy időben egy másfajta nézőponthoz is elvezet. Azonnal érzed a változást, amikor arra gondolsz, hogy mit tehetsz, nem pedig arra, mit nem. Ez gyakorlatias megközelítés, némi játékossággal fűszerezve, ami Energiádat a vágyad felé irányítja. Ha néhány hétig folytatod ezt a gyakorlatot, a pénz témájával kapcsolatban kialakult félelmed és nyomasztó érzéseid helyébe e rövid idő alatt a remény, az öröm és a lelkesedés érzései léphetnek. Ez a játék megszabadít adósságaidtól, ha erre vágysz. Segítségével egyszer s mindenkorra kiegyensúlyozhatod Energiádat a pénzkérdésekkel kapcsolatban, mi pedig biztosíthatunk róla: ha ez megtörténik, anyagi ügyeid is rendeződnek. Az Energiák egyensúlya nélkül azonban pénzügyeidben sem jöhet létre az egyensúly. 41. FEJEZET
A „Bízd az igazgatóra!" gyakorlatának alkalmazása Képzeld el, hogy egy nagyvállalat tulajdonosa vagy, és ezrek dolgoznak neked. Vannak, akik a vállalat termékeinek előállításával és értékesítésével foglalkoznak, vannak könyvelőid és tanácsadóid. Művészek, reklámszakemberek is tevékenykednek a cégnél - ezrek dolgoznak azon, hogy sikeres legyen a vállalatod. Képzeld el, hogy te ugyan személyesen nem dolgozol együtt ezekkel az emberekkel, de van egy cégvezetőd, egy igazgatód, aki igen, és aki megérti, tanácsokkal látja el és irányítja őket. Tehát ha van valami elképzelésed, elmondod az igazgatónak, aki azt feleli: „Már intézkedem is." És valóban intézkedik, hatékonyan, eredményesen, pontosan úgy, ahogy szeretnéd. Most talán azt mondod, jó lenne neked egy ilyen igazgató. Valaki, akire számíthatsz, aki intézkedik helyetted. Mi pedig azt mondjuk: van egy ilyen igazgatód, aki ráadásul sokkal több is ennél. Van egy igazgatód, aki folyamatosan intézkedik helyetted, mégpedig nem más, mint a Vonzás Törvénye. Csak kérned kell, és a Világegyetem Igazgatója azonnal intézkedik. E gyakorlat sikerének a kulcsa abban rejlik, hogy kérsz valamit, és számítasz rá, hogy a kérésed teljesül. Mintha megkérnél valakit, akiben bízol, aki soha nem hagyott cserben, hogy tegyen meg neked valamit, és cseppet sem kételkedsz a dolog sikeres elintézésében. Ilyen hozzáállással kell kéréseidet a Világegyetemhez intézni. Kérj, és számíts arra, hogy kérésedet eredmények követik. Ez a gyakorlat akkor a leghasznosabb számodra, ha érzelmi állapotod Érzelmi Vezérlőrendszered fokozatainak következő tartományába esik: 10. Kielégületlenség / Bosszankodás / Türelmetlenség 11. Legyőzöttség 12. Csalódottság 13. Kétség 14. Aggodalom 15. Mások hibáztatása 16. Elbizonytalanodás
70
17. Harag Kellemetlen szomszédság: Régebben szerettem ezt a környéket, de aztán új lakók költöztek a szomszédba, akik mellett szörnyű az élet. A kutyájuk illemhelynek tekinti az előkertünket, három-négy tragacs áll a garázsuk előtt, ahelyett, hogy a ház előtt, az utcán parkolnának, és kínosan érzem magam, amikor vendégeket hívok. Hibásnak tartom őket. Nem merek szólni nekik. Haragszom rájuk. De most eszembe jut, hogy rendelkezésemre áll a Világegyetem ügyes, hatékony és készséges Igazgatója, aki kimondottan nekem dolgozik. Ezért, miközben igyekszem magamat mindig emlékeztetni arra, hogy ez az igazgató igazán kiváló, és képes kielégítően teljesíteni a kívánságaimat, a következőket kérem tőle: - Szeretném, ha ez a kutya találna egy másik helyet, távol a kertünktől. - Szeretném, ha ezeket a roncs autókat eltávolítanák az utcáról. - Szeretnék jó viszonyban lenni a szomszédaimmal. - Szeretnék büszke lenni rá, hogy ebben az utcában élek. - Köszönöm, hogy gondoskodsz minderről. Örökös javítások: Egy egész vagyont költünk a házunkra, hogy használható maradjon. A baj ott kezdődik, hogy nincs igazán jól megépítve, most meg már tízéves, és állandóan tönkremegy benne valami. Ha körülnézek, mindig újabb dolgot találok, ami javításra szorul. Elégedetlen vagyok. Legyőzöttnek érzem magam. Csalódott vagyok. Elbizonytalanodtam. De most eszembe jut, hogy rendelkezésemre áll a Világegyetem ügyes, hatékony és készséges Igazgatója, aki kimondottan nekem dolgozik. Ezért, miközben igyekszem magamat mindig emlékeztetni rá, hogy ez az igazgató igazán kiváló, és képes ki; elégítően teljesíteni a kívánságaimat, a következőket kérem tőle: - Kérlek, találj nekünk egy sokoldalú, tehetséges szerelőt, aki elfogadható áron dolgozik. - Szeretném, ha megmondaná, mit kell inkább kicserélni. - Kérlek, mutasd meg, hol szerezhetem be ezeket a dolgokat jó áron. - Szeretném felismerni e belakott ház sok-sok előnyét. - Szeretném, ha e régi ház eddigi hátrányos tulajdonságai a múlté lennének. - Most csak ennyit kérek. Köszönöm, hogy gondoskodsz minderről. Kevés idő: Felnőtt lányom van, aki folyton dühös rám. Nem számít, mennyi időt töltök vele, neki soha nem elég. Amikor vele vagyok, az idő legnagyobb részében arról panaszkodik, hogy nem vagyunk eleget együtt! Annyi dolgom van, és nem tudok sok időt együtt tölteni vele, de amiért így érez, nem is olyan kellemes vele lenni. Bűntudatom van. Haragszom rá. Csalódott vagyok. De most eszembe jut, hogy rendelkezésemre áll a Világegyetem ügyes, hatékony és készséges Igazgatója, aki kimondottan nekem dolgozik. Ezért, miközben igyekszem magamat mindig emlékeztetni rá, hogy ez az igazgató igazán kiváló, és képes kielégítően teljesíteni a kívánságaimat, a következőket kérem tőle: - Gondoskodj róla, hogy a lányom jó tulajdonságait helyezzem előtérbe. - Hangsúlyozd jó tulajdonságaimat a lányom előtt. - Napjában többször is emlékeztess minket, hogy milyen jó az életünk. - Rendezd úgy a dolgokat, hogy egy igazán csodás kiruccanásban lehessen részünk.{ - Gondoskodj róla, hogy megoldódjon azoknak a dolgoknak néhány részlete, amelyekre eddig túl sok időt fordítottam. - Most csak ennyit kérek. Köszönöm, hogy gondoskodsz minderről Kilátástalanság: A férjemmel évekig dolgoztunk, és megtakarítottunk némi pénzt. Nem túl sokat, de ahhoz eleget, hogy két évig megéljünk belőle. Igazán remek elképzeléseink voltak egy saját vállalkozás alapításáról, és akadt is egy barátunk, akinek volt elég pénze, hogy segítsen az indulásnál. De eltelt két év, és még mindig hozzá kell nyúlnunk a megtakarításainkhoz. A számlánkról gyorsan fogy a pénz. Aggódom. Elbizonytalanodtam. De most eszembe jut, hogy rendelkezésemre áll a Világegyetem ügyes, hatékony és készséges Igazgatója, aki kimondottan nekem dolgozik. Ezért, miközben igyekszem magamat mindig emlékeztetni rá, hogy ez az igazgató igazán kiváló, és képes ki¬elégítően teljesíteni a kívánságaimat, a következőket kérem tőle: - Kérlek, gondoskodj róla, hogy folyamatosan legyenek ügyfeleink.
71
- Tégy valamit, hogy híre menjen a vállalkozásunknak. - Ösztönözz minket arra, hogy megtegyük a megfelelő lépéseket. - Segíts, hogy barátunk érezhesse őszinte nagyrabecsülésünket a segítségéért. - Irányítsd hozzánk a megfelelő alkalmazottakat, akikre bővülő vállalkozásunk működtetéséhez szükségünk lesz. - Most csak ennyit kérek. Köszönöm, hogy gondoskodsz minderről. Magányosság: Nincs sok barátom. Tulajdonképpen egyetlen igazán közeli barátom sincs, és nem olyan vidám egyedül élni az életet. Régen voltak barátaim, de ezek a kapcsolatok nem igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Mintha az embereket csak az érdekelné, hogy mit kaphatnak tőlem, de aztán nem akarnak viszonozni semmit. Elbizonytalanodtam. Magányosnak érzem magam. De most eszembe jut, hogy rendelkezésemre áll a Világegyetem ügyes, hatékony és készséges Igazgatója, aki kimondottan nekem dolgozik. Ezért, miközben igyekszem magamat mindig emlékeztetni rá, hogy ez az igazgató igazán kiváló, és képes ki¬elégítően teljesíteni a kívánságaimat, a következőket kérem tőle: - Kérlek, teremts olyan helyzeteket, amikor rokonszenves emberekkel találkozhatom. - Rendezd úgy, hogy a hozzám illő emberekkel találkozzam. - Azt szeretném, ha ismerőseim érdekes, szórakoztató és önálló személyiségek lennének. - Jobban szeretem, ha az ismerkedést teljesen természetesnek érezhetjük, és nem hat erőltetettnek. - Szeretném, ha mindez máris elkezdődne. - Most csak ennyit kérek. Köszönöm, hogy gondoskodsz minderről. A gyermeke életébe avatkozó szülő: Már vagy tíz éve nem lakom a szüleimmel, de az anyám még mindig úgy gondolja, hogy neki kell megmondania, mit tegyek. Ezért inkább kerülöm, mert nem szeretem, ha kioktatnak. Ilyenkor dühös lesz rám, ami még rosszabb. De amikor vele vagyok, úgy bánik velem, mintha nem tudnám, hogyan éljem az életem. Hibáztatom. Haragszom rá. De most eszembe jut, hogy rendelkezésemre áll a Világegyetem ügyes, hatékony és készséges Igazgatója, aki kimondottan nekem dolgozik. Ezért, miközben igyekszem magamat mindig emlékeztetni rá, hogy ez az igazgató igazán kiváló, és képes ki¬elégítően teljesíteni a kívánságaimat, a következőket kérem tőle: - Kérlek, emlékeztesd anyámat, hogy már felnőttem. - Kérlek, segíts, hogy észrevegye, milyen ügyes vagyok. - Kérlek, oszlasd el finoman anyám kellemetlen érzéseit. - Vezesd el más értelmes dolgokhoz, amelyekre a figyelme irányulhat. - Segíts, hogy érezze, mennyire szeretem. - Rendezd úgy, hogy mindketten csodásan érezzük magunkat, amikor együtt vagyunk. - Most csak ennyit kérek. Köszönöm, hogy gondoskodsz minderről. Sikertelenség: Kislánykorom óta színész akartam lenni. Vettem órákat is, és úgy érzem, elég jól játszom. Időről-időre kapok szerepeket, de semmi izgalmasat, és soha nem olyat, amilyenre igazán vágynék. Nem könnyű. Annyian jelentkeznek ugyanarra szerepre, hogy reménytelennek tűnik a helyzetem. Lehet, hogy egyszerűen jobb lenne elfelejteni az egészet, és valami rendes munkát kellene keresnem. Csalódott vagyok. Elbizonytalanodtam. De most eszembe jut, hogy rendelkezésemre áll a Világegyetem ügyes, hatékony és készséges Igazgatója, aki kimondottan nekem dolgozik. Ezért, miközben igyekszem magamat mindig emlékeztetni rá, hogy ez az igazgató igazán kiváló, és képes kielégítően teljesíteni a kívánságaimat, a következőket kérem tőle: - Tégy róla, hogy elhívjanak néhány remek szereplőválogatásra. - Tudasd sokakkal, hogy felkérhetnek munkára, és hogy jó vagyok. - Tedd az önéletrajzomat a lehetséges jelöltek iratkötegének a tetejére. - Hozz el hozzám minden tanárt, aki segíthet tehetségem kibontakozásában. - Most csak ennyit kérek. Köszönöm, hogy gondoskodsz minderről. Váratlan kiadások: Sohasem tudok előrelépni a pénzügyeimben. Úgy tűnik, mindig felbukkan valami váratlan dolog, ezért mindent el kell költenem, amit keresek, ugyanakkor a hitelkártya-tartozásom is tetemes, tehát valójában többet költök, mint amennyit keresek. Igyekszem beosztani a pénzt, de egyszerűen túl sokba kerül minden.
72
A feleségem dolgozik, ami segít, de ahogy nőnek a gyerekek, rájuk is egyre többet kell költeni. Aggódom. Elbizonytalanodtam. De most eszembe jut, hogy rendelkezésemre áll a Világegyetem ügyes, hatékony és készséges Igazgatója, aki kimondottan nekem dolgozik. Ezért, miközben igyekszem magamat mindig emlékeztetni rá, hogy ez az igazgató igazán kiváló, és képes kielégítően teljesíteni a kívánságaimat, a következőket kérem tőle: - Rendezd úgy a dolgokat, hogy növekedjen a jövedelmem. - Gondoskodj róla, hogy nagyobb legyen a feleségem jövedelme. - Találj nekünk olyan hitelkártyát, amellyel alacsonyabb kamatra vehetünk fel hitelt. - Emlékeztess gyakran, hogy milyen nagyszerű az életem. - Ébressz bennünk nagyrabecsülést a csodálatos dolgok iránt, amelyek a birtokunkban vannak. - Jelenlegi helyzetünktől vezess el valamiképpen a legjobb pénzügyi döntésekig. - Most csak ennyit kérek. Köszönöm, hogy gondoskodsz minderről, Anyagi bizonytalanság: A férjemmel egész életünkben dolgoztunk. Mindig nagyon körültekintően bántunk a pénzünkkel, mert tudtuk, hogy egyszer majd szeretnénk visszavonulni. Egész szép kis összeget sikerült összegyűjtenünk. A fiunk, aki tőzsdeügynök, azt javasolta, hogy ő majd befekteti, és így jelentősen megnövelhetjük a nyugdíjas éveinkre megtakarított pénz összegét. Ezért rábíztuk a pénzt, de mind elveszett - minden, amiért egész életünkben dolgoztunk. Nem tudom, visszavonulhatunk-e valaha. Aggódom. Elbizonytalanodtam. Hibáztatom a fiunkat. Haragszom rá. Nem érzem magam biztonságban. Félek. De most eszembe jut, hogy rendelkezésemre áll a Világegyetem ügyes, hatékony és készséges Igazgatója, aki kimondottan nekem dolgozik. Ezért, miközben igyekszem magamat mindig emlékeztetni rá, hogy ez az igazgató igazán kiváló, és képes kielégítően teljesíteni a kívánságaimat, a következőket kérem tőle: - Segíts, hogy visszatérjen a gazdagság érzése. - .Találj nekünk gyorsabban járható utat vagyonunk gyarapítására, a meglévő eszközeink segítségével. - Mutass rá helyzetünk előnyeire, amelyek esetleg nem vettünk eddig észre. - Tudasd a fiunkkal, hogy egyáltalán nem neheztelünk rá. - Ébressz bennünk olyan érzéseket, amelyek helyzetünket új kezdetnek láttatják. - Most csak ennyit kérek. Köszönöm, hogy gondoskodsz minderről. Korlátok: Úgy érzem, korlátok közé vagyok zárva. Minden arra utal, hogy ennek a világnak csak egy aprócska részét fedezhetem fel és ismerhetem meg életemben. Sok helyre elutaznék, de nem hagyhatom ott a munkámat annyi időre, hogy elég messzire mehessek, és annyi időt tölthessek ott, amíg tényleg megismerhetek bármit is. Az az érzésem, hogy rengeteg dologról maradok le. Unom az életem. Csalódott vagyok. De most eszembe jut, hogy rendelkezésemre áll a Világegyetem ügyes, hatékony és készséges Igazgatója, aki kimondottan nekem dolgozik. Ezért, miközben igyekszem magamat mindig emlékeztetni rá, hogy ez az igazgató igazán kiváló, és képes ki¬elégítően teljesíteni a kívánságaimat, a következőket kérem tőle: - Iktass be útitervembe egy felfedezőutat. - Jelölj ki egy olyan útvonalat, amely sok szempontból kielégítheti kíváncsiságomat már az első utazásomon. - Tégy valamit, hogy különösen kedvező áron juthassak hozzá mindenhez, ami az utazáshoz kapcsolódik. - Juttasd el hozzám ezeket az információkat, amint rájuk találsz, még ha messze is az utazás időpontja. - Rendezd úgy a dolgokat, hogy mostani és jövőbeli utazásaimnak is meglegyen az anyagi fedezete. - Most csak ennyit kérek. Köszönöm, hogy gondoskodsz minderről. Környezeti ártalmak: Félek, hogy elpusztítjuk a bolygónkat. A levegő már nem tiszta. A víz ihatatlan, mérgező. Pusztulnak a halak, a sarkvidék jégtakarója olvad. Hibásnak érzem az emberiséget, és haragszom. Nem érzem magam biztonságban. Félek. De most eszembe jut, hogy rendelkezésemre áll a Világegyetem ügyes, hatékony és készséges Igazgatója, aki kimondottan nekem dolgozik. Ezért, miközben igyekszem magamat mindig emlékeztetni rá, hogy ez az igazgató igazán kiváló, és képes kielégítően teljesíteni a kívánságaimat, a következőket kérem tőle: - Gondoskodj róla, hogy a bolygó lakhatóságát garantáló erők és folyamatok (a bolygó keringése, a vizek mozgása, a tömegvonzás...) zavartalanok legyenek.
73
- Állítsd helyre a vizek eredeti tisztaságát. - Gondoskodj róla, hogy a Föld Jól-léte szempontjából megfelelő legyen az időjárás. - Ahol csak tudod, mutasd meg a bolygó Jól-létének a bizonyítékait. - Most csak ennyit kérek. Köszönöm, hogy gondoskodsz minderről. Elégedetlenség az országod vezetőivel: Rettenetesen elegem van az államhivatal gépezetének szakszerűtlen működéséből. Az Állam annyi követelményt támaszt, hogy már az űrlapok kitöltésére is külön embereket kell alkalmazni, akikre amúgy nem lenne szükség. Már telefonon sem lehet elérni a hivatalokat, hogy valaki személyesen válaszoljon egy kérdésre. Annyi időt pazaroltam arra, hogy megpróbáljam kitalálni, mit kellene tennem, és minden úgy legyen, ahogyan ők akarják. Jobb közigazgatási rendszerre van szükségünk. Elégedetlen vagyok. Legyőzöttnek érzem magam. Hibásnak tartom a vezetőket. De most eszembe jut, hogy rendelkezésemre áll a Világegyetem ügyes, hatékony és készséges Igazgatója, aki kimondottan nekem dolgozik. Ezért, miközben igyekszem magamat mindig emlékeztetni rá, hogy ez az igazgató igazán kiváló, és képes kielégítően teljesíteni a kívánságaimat, a következőket kérem tőle: - Gondoskodj róla, hogy a megfelelő alkalmazottak kerüljenek a kormányhivatalokba. - Segíts a kormányzatnak felhasználóbarát irányelveket és űrlapokat alkotni. - Segíts megtalálni a módját, hogy könnyen megfelelhessünk ezeknek a követelményeknek. - Emlékeztess gyakran, hogy odafigyeljek azokra a dolgokra, amelyek a legalapvetőbb érdekeimet szolgálják. - Most csak ennyit kérek. Köszönöm, hogy gondoskodsz minderről. Költségvetési hiány: Olyan eredménytelen és tehetetlen a kormányzatunk. Ha pénzre van szüksége, önkényesen minket sarcol meg. Nincs elszámolási kötelezettségük, meggondolatlanul szórják a pénzt, aztán meg panaszkodnak, hogy nincs elég arra, ami nekünk tényleg fontos lenne. Nyakig vagyunk a bajban. Nem tudom, hogy valaha is képes lesz-e valaki ezt rendbe hozni. Csalódott vagyok. Hibásnak tartom őket. Haragszom rájuk. De most eszembe jut, hogy rendelkezésemre áll a Világegyetem ügyes, hatékony és készséges Igazgatója, aki kimondottan nekem dolgozik. Ezért, miközben igyekszem magamat mindig emlékeztetni rá, hogy ez az igazgató igazán kiváló, és képes kielégítően teljesíteni a kívánságaimat, a következőket kérem tőle: - Vezesd rá az ország vezetését a költségvetés felelősségteljes kezelésére. - Rendezd úgy a dolgokat, hogy többet kapjunk minden egyes adóban befizetett forintunkért. - Mutasd meg a kormányzat növekvő megbecsültségének és eredményességének bizonyítékait. - Juttass olyan vezetőkhöz, akik a helyzet javítására összpontosítanak. - Szeretném, ha nem annyira a pártok érdekeit tartanák szem előtt, inkább őszinte érdeklődést mutatnának a megoldandó ügyek iránt. - Most csak ennyit kérek. Köszönöm, hogy gondoskodsz minderről. A hazafias érzések megszűnése: Gyerekkoromban szenvedélyesen szerettem a hazámat. A hazafias érzelmű dalok fellelkesítettek, és imádtam hallgatni az ország kialakulásáról és fejlődéséről szóló történeteket. Többé azonban nem érzek így, azt hiszem, túl sokat tudok. Nem helyeslem kormányunk döntéseit. Csalódott vagyok. Hibásnak tartom a kormányt. Haragszom. De most eszembe jut, hogy rendelkezésemre áll a Világegyetem ügyes, hatékony és készséges Igazgatója, aki kimondottan nekem dolgozik. Ezért, miközben igyekszem magamat mindig emlékeztetni rá, hogy ez az igazgató igazán kiváló, és képes kielégítően teljesíteni a kívánságaimat, a következőket kérem tőle: - Önts lelkesedést a vezetők következő nemzedékébe, és készítsd fel őket. - Adj nyomatékot az országban élők kívánságainak, hogy vezetőink meghallják, mit akarnak az emberek. - Adj olyan vezetőket, akik odafigyelnek azoknak a vágyaira, akiknek az érdekeit képviselik. - Ismertesd meg vezetőinkkel a megkerülhetetlen tényeket, amelyeket figyelembe kell venniük. - Emlékeztesd vezetőinket, hogy felelősséggel tartoznak nekünk tetteikért. - Most csak ennyit kérek. Köszönöm, hogy gondoskodsz minderről. Amikor először játszod ezt a játékot, talán azt veszed majd észre, hogy saját kéréseid ellen dolgozol, mert kételkedsz abban, hogy az Igazgatód teljesíteni fogja kívánságaidat. Ha pedig kétségeid erősebbek, mint a vágyad, természetesen igazad is lesz, és nem láthatod kérésed teljesülésének bizonyítékát.
74
Ha tovább játszod ezt a játékot, és ráérzel, hogyan bízhatod kívánságaid teljesítését a Világegyetem Igazgatójára, kétségeid eloszlanak, várakozásaid nőnek, és megkapod a bizonyítékokat, amelyek alátámasztják saját elméd hatalmát. Izgalmas lesz az a nap, amikor teljesen tudatára ébredsz szándékaid csodálatos erejének. Még csak bele se fogtunk a tőled karnyújtásnyira lévő erők ecsetelésébe, amelyek minden képzeletet felülmúlnak, és készen állnak rá, hogy segíthessenek neked. Csak meg kell találnod a módját, hogy hozzáférj ezekhez az erőkhöz, és akkor a „bízd az igazgatóra!" gyakorlata pusztán egy eszköz lesz számodra. E gyakorlat hatására idővel máshogyan fogod majd fel az életed - ha pedig az észlelésed megváltozik, megváltozik az életed is. 42. FEJEZET
A természetes egészségi állapot visszanyerésére irányuló gyakorlat alkalmazása Ezt a gyakorlatot kényelmes fekvő helyzetben végezd. Minél kényelmesebb a testhelyzeted, annál jobb. Válassz olyan időpontot, amikor legalább tizenöt zavartalan perc áll a rendelkezésedre. Ez a gyakorlat akkor a leghasznosabb számodra, ha érzelmi állapotod Érzelmi Vezérlőrendszered fokozatainak következő tartományába esik: 10. Kielégületlenség / Bosszankodás / Türelmetlenség 11. Legyőzöttség 12. Csalódottság 13. Kétség 14. Aggodalom 15. Mások hibáztatása 16. Elbizonytalanodás 17. Harag 18. Bosszúvágy 19. Gyűlölet / Düh 20. Irigység 21. Fenyegetettség érzés / Bűntudat / Az önbecsülés hiánya / Szorongás / Fájdalom / Elkeseredettség / Kétségbeesés / Tehetetlenség Írd fel egy papírra az alábbi mondatokat, és tedd a listát olyan helyre, ahol jól láthatod. Miután lefeküdtél, lassan olvasd fel magadnak. - A testem számára természetes az egészség. - Ha én nem is tudom, mit kell tennem a gyógyulásomért, a testem tudja. - Több milliárd sejtem van, amelyek mindegyike egyéni Tudattal rendelkezik, és tudják, miként teremtsék meg a saját egyensúlyukat. - Amikor elkezdett kialakulni ez az állapot, még nem tudtam, amit most már tudok. - Ha akkor tudtam volna, amit most tudok, nem jöhetett volna létre a jelenlegi állapot. - Nem kell tisztában lennem a betegségem okával. - Nem kell megmagyaráznom, hogy miért tapasztalom meg ezt a betegséget. - Csak annyit kell tennem, hogy lágyan, fokozatosan elengedem ezt a betegséget. - Nem számít, mi kezdődött el, mert most minden visszafordul. - Természetesen beletelik némi időbe, amíg a testem elkezdi követni megváltozott, a Jól-léttől áthatott gondolataimat. - Semmi okom a sietségre. - A testem tudja, mit kell tennie. d• Természetes számomra a Jól-lét állapota. - Belső Lényem minden részletében ismeri a testemet. - Sejtjeim azt kérik, ami a gyarapodásukhoz szükséges, a Forrásenergia pedig válaszol kérésükre. - Kitűnő kezekben vagyok. r, - Elengedem magam, és hagyom, hogy a testem és a Forrás beszélhessen egymással.
75
- Képes vagyok ezt megtenni. - Könnyűszerrel képes vagyok rá... Ezután csak feküdj, élvezd az ágy kényelmét, és összpontosíts a légzésedre, ahogy ki- és beáramlik, ki- és beáramlik a tüdődbe a levegő. Lélegezz mélyen, anélkül, hogy kellemetlen lenne számodra. Ne erőltesd. Semmit ne próbálj előidézni, csak engedd el magad, és lélegezz. ... Valószínűleg finom, kellemes érzések támadnak a testedben. Mosolyogj, miközben megállapítod, hogy a Forrásenergia éppen sejtjeid sajátos kérésére válaszol. A gyógyulás folyamatát érzed. Ne tégy semmit, hogy segítsd vagy erősítsd. Csak engedd el magad, lélegezz - és engedd kibontakozni a folyamatot. Ha fájdalmaid vannak, akkor is ugyanezt a gyakorlatot végezd el, ám ebben az esetben sokat segíthet, ha a listádat kiegészíted a következő mondatokkal: - A fájdalom azt jelzi, hogy a Forrás sejtjeimet kérésükre Energiával látja el. - A fájdalom érzése nagyszerű jel, mert azt jelenti, hogy már úton van a segítség. - Elengedem magam a fájdalom érzésében, mert tudom, hogy ez a gyógyulás jele. Ezután pedig merülj álomba, ha tudsz. Mosolyogj, tudván, hogy Minden Rendben Van. Lélegezz, engedd el magad - és bízz. Fizikai legyengülés: Attól tartok, hogy a testem kezd elhasználódni. Már nincs annyi energiám, mint valaha volt, és képtelen vagyok azokra a dolgokra, amelyekben régen örömömet leltem. Fájdalmaim vannak, gyaloglás közben hasogat a térdem, és a futással már kísérletezni sem merek. Félek, hogy ez egyre rosszabb lesz. Aggódom. - Hús-vér testem van, de testemet rezgések alkotják. - Testem küllemét és érzetét rezgésem határozza meg. - A testem most olyan, amilyen, és ezzel minden rendben van. - A testem folyamatosan változik, és ez rendjén van. - A belőlem sugárzó rezgések hatással vannak testem változásaira. - A testi legyengülés a rezgéseim, nem pedig a leélt idő eredménye. - Bármilyen sok évet éltem eddig, javíthatok rezgésem állapotán. - A testi legyengülés nem természetes, és nem is szükségszerű. - Nem kell másokra várnom, hogy ezt tudjam vagy bebizonyítsam. - Akár most is, vagy bármikor nekiláthatok, hogy ezt bebizonyítsam. - Rezgésem megváltoztatásának nem lesz azonnal fizikai bizonyítéka. - Rezgésem megváltozását az érzelmeim bizonyítják. - Ha sikerül megváltoztatnom a rezgésemet, és ebben az állapotban maradok, látni fogom ennek bizonyítékát. - Kész vagyok megváltoztatni a rezgésemet, és várni fogok ennek kézzelfogható bizonyítékára. - Egyelőre megelégszem azzal a bizonyítékkal is, hogy javulnak az érzéseim. - Fenséges dolog eljutni az örömteli várakozás állapotába, és ott maradni. - Érzem, hogy testemre máris jótékony hatással van ismét meglelt nyugalmam. - Érzem fizikai testem tartósságát. - Érzem Energiám új összhangjának életadó erejét. - Érzem, hogy Energiám Egyensúlyba kerül. - Érzem, mennyire jólesik testemnek Energiám Egyensúlya. - Most teljesen rendben vagyok - és fokozatosan még ennél is jobban kezdem érezni magam. Ha időt szánsz rá, hogy tudatosan javítsd fizikai testeddel kapcsolatos érzéseidet, fizikai állapotod is javulni fog. Egyre nagyobb várakozásaiddal mutass utat állapotod javulásának, és figyeld meg, mi történik. Ne feledd, a megnyilvánult valóság mindig a rezgéseket követi, és 99,99 százalékban minden teremtés teljes, mielőtt fizikai bizonyítékát látnád. Összpontosíts Érzelmi Utazásodra, és találd meg a kedvező változás felé vezető utat. Ezt fizikai változásnak, a Tényleges Utazásnak kell követnie. Ez törvény, amely alól nincs kivétel!
76
43. FEJEZET
Az érzelmi skálán felfelé haladást segítő gyakorlat alkalmazása Mi a következőképpen alkalmaznánk ezt a hatásos gyakorlatot: amikor valamilyen határozott rossz érzés gyötör, próbáld meghatározni ezt az érzelmet. Tudatosítsd magadban, mi az, ami zavar, amíg pontosan meg nem tudod határozni, hogy milyen érzelmeid vannak. Ezt a gyakorlatot minden esetben alkalmazhatod, függetlenül attól, hogy milyen a kedélyállapotod, de ha kimondottan rosszul érzed magad, különösen nagy segítségedre lehet. Az érzelmi skála két végpontjára gondolva megkérdezheted magadtól: „Magabiztosnak vagy tehetetlennek érzem magam?" Ha nem is pontosan ez jellemzi érzelmeidet, meg tudod majd állapítani, hogy jelenlegi érzelmi állapotod melyik ponthoz áll közelebb. Ha ennél a példánál a tehetetlenség a válaszod, akkor tovább szűkítve a kört, megkérdezheted: „Inkább a tehetetlenségre vagy inkább a kielégületlenségre hasonlít ez az érzés?" Vegyük például, hogy közelebb áll a tehetetlenséghez, és még tovább szűkíted a kört. „Inkább a tehetetlenségre vagy inkább az aggodalomra hasonlít?" Ahogy folytatod ezeket a kérdéseket (ne feledd, itt nincs jó vagy rossz megoldás), végül pontosan meg tudod majd állapítani, mit érzel valójában a szóban forgó helyzettel kapcsolatban. Ha már tudod, hogy az érzelmi skála melyik pontja jellemzi az érzésedet, az a feladatod, hogy olyan gondolatokat találj, amelyek némileg enyhítik a jelenleg benned uralkodó rossz érzést. Akkor állapíthatod meg a legkönnyebben, hogy is érzed magad, ha hangosan kimondod vagy leírod a gondolataidat. Amikor azzal a tudatos szándékkal teszel kijelentéseket, hogy olyan érzést ébressz magadban, amely némi megkönnyebbülést jelent, szűnni kezd benned az ellenállás, és az érzelmi skálán feljebb léphetsz egy olyan pontra, ahol már sokkal jobban érzed magad. Ne feledd, a jobb érzés mindig ellenállásod csökkenését jelzi, ez pedig azt jelenti, hogy állapotod közeledik afelé, hogy elfogadd, amit valóban kívánsz. Tehát az érzelmi skálát használva, a jelen helyzetből kiindulva figyelj arra az érzelemre, amely véleményed szerint leginkább leírja jelenlegi állapotodat, és igyekezz úgy fogalmazni, hogy szavaid a kisebb ellenállást jelző érzelmi állapotok felé vezessenek. Érzelmeid skálája: 1. Boldogság / Tudás / Magabiztosság / Szabadság / Szeretet / Nagyrabecsülés 2. Szenvedély 3. Lelkesedés / Elragadtatás / Öröm 4. Örömteli várakozás / Hit 5. Derűlátás 6. Remény 7. Belenyugvás 8. Unalom 9. Borúlátás 10. Kielégületlenség / Bosszankodás / Türelmetlenség 11. Legyőzöttség 12. Csalódottság 13. Kétség 14. Aggodalom 15. Mások hibáztatása 16. Elbizonytalanodás 17. Harag 18. Bosszúvágy 19. Gyűlölet / Düh 20. Irigység 21. Fenyegetettség érzés / Bűntudat / Az önbecsülés hiánya 22. Szorongás / Fájdalom / Elkeseredettség / Kétségbeesés / Tehetetlenség Ne feledd, nem férhetsz hozzá olyan érzelmekhez, amelyek távol állnak jelenlegi rezgésedtől. Előfordulhat, hogy akár egy teljes napig is ugyanabban az érzelmi állapotban maradsz, a következő napon mégis igyekezz
77
kialakítani egy másfajta beállítottságot, még ha az csupán kis előrelépést jelent is. Ha nem túl erős a benned uralkodó rossz érzés, vagy csak nemrég kezdett eluralkodni rajtad, hamar feljebb juthatsz az érzelmi skálán. Ha rendkívül súlyos a helyzeted, vagy ha már sok esztendeje élsz együtt azzal, ami gyötör, elképzelhető, hogy akár 22 napot is arra kell szánnod, hogy feljebb juss, mindennap tudatosan törekedve a jelenlegi állapotnál egy fokkal jobb érzelmi állapotra. A tehetetlenségtől a magabiztosságig 22 nap alatt eljutni egyáltalán nem nagy idő, ha figyelembe veszed, hogy vannak, akik hosszú éveket töltenek az elkeseredettség, a fenyegetettség-érzés vagy a tehetetlenség állapotában. Mivel most már érted, hogy jobb érzésekre kell törekedned, reméljük, hogy ez a gyakorlat megszabadít majd nyugtalanító érzelmeidtől, amelyek évek óta gyötörnek. Majd, ahogy könnyedén és fokozatosan felhagysz az ellenállással, amelyet eddig tudtodon kívül erősítettél, életed tapasztalatában is kedvező változások indulnak el, minden területen, amely most még nyugtalanít. A gyermeke életébe avatkozó szülő: Már vagy tíz éve nem lakom a szüleimmel, de az anyám még mindig úgy gondolja, hogy neki kell megmondania, mit tegyek. Ezért inkább kerülöm, mert nem szeretem, ha kioktatnak. Ilyenkor dühös lesz rám, ami még rosszabb. De amikor vele vagyok, úgy bánik velem, mintha nem tudnám, hogyan éljem az életem. Hibáztatom. Haragszom rá. - Bármit is teszek, az anyám soha nincs megelégedve velem. (tehetetlenség) - Nincs kedvem meglátogatni, de bűntudatom van, ha nem megyek el hozzá. (bűntudat) - Mindig is csalódást okoztam az anyámnak. (az önbecsülés hiánya) - Semmi sem tetszik neki, amit csinálok. Mindenben talál valami kifogást. (az önbecsülés hiánya) - Utálok vele lenni. (gyűlölet) - Napokba telik, mire kiheverem a találkozásainkat. (gyűlölet) - Legszívesebben elmennék valahová messzire, ahol soha többé nem látnám. (bosszúvágy) - Vajon mit gondolna, ha egyszer csak eltűnnék? (bosszúvágy) - Akkor talán hiányoznék neki, vagy eszébe jutna valami jó is velem kapcsolatban. (bosszúvágy) - Talán örülne, ha eltűnnék. (harag) - Találnia kellene valaki mást, akibe beleköthet. (harag) - Nincsenek igazi terveim, hogy hová mehetnék. De szeretnék elmenni. (elbizonytalanodás) - Bárcsak eszembe jutna valami, hogyan mehetnék el innen, és szabadulhatnék el tőle. (elbizonytalanodás) - Nem kellene így lennie, hogy el akarok menekülni. (mások hibáztatása) - Egy anyának lelket kellene öntenie a gyerekébe, nem elüldöznie. (mások hibáztatása) - Bár ne volna ilyen. (csalódottság) - A barátaimnak mind teljesen más az anyjuk. (csalódottság) - Oly sok dologban, oly sok szempontból rossz a kapcsolatunk. (legyőzöttség) - Azt se tudom, hol kezdhetném keresni a megoldást. (legyőzöttség) - Tíz évig jártam pszichológushoz, de ez semmit sem segített. (legyőzöttség) - Egyáltalán nem tesz semmit azért, hogy változzon valami. (kielégületlenség) - Úgy gondolja, hogy a gondjaink valójában csak az én gondjaim. (kielégületlenség) - Úgy gondolja, neki mindig igaza van, én pedig tévedek. (kielégületlenség) - Ő már csak ilyen, és nem hiszem, hogy valaha megváltozik (borúlátás) - Egyáltalán nem érti az én szempontjaimat. (borúlátás) - Nem hiszem, hogy egyáltalán megpróbál az én nézőpontomból tekinteni a dolgokra. (borúlátás) - Nincs mit tenni, el kell fogadnom, hogy ilyen. (belenyugvás) - Nem az én dolgom, hogy megváltoztassam őt. (belenyugvás) - Nem csak én gondolom úgy, hogy nehéz kijönni vele. (belenyugvás) - Talán ha majd sokkal, de sokkal öregebbek leszünk, jobban kijövünk egymással. (remény) - Talán el tudok jutni egy olyan állapotba, amikor nem izgat annyira a véleménye. (remény) - Idővel talán megérti majd a szempontjaimat. (remény) - Idővel talán majd én is megértem az ő szempontjait. (remény) - Később talán egyikünk sem fog bosszankodni a másik miatt. (remény) - Tényleg arra vágyom, hogy szeretni tudjam az anyámat. (remény) - Szeretném, ha az anyám szeretne engem. (remény) - Tudom, hogy valamilyen szinten szeret engem. (remény) - Csak jót akar nekem, még ha rossz tanácsokat ad is. (derűlátás)
78
- Talán nem kellene foglalkoznom ezzel. (derűlátás) - Annyira nagyszerű érzés lenne, ha nem foglalkoznék ezzel. (elragadtatás) - Szinte minden téren nagyon jó az életem. (elragadtatás) - Életem legtöbb területén nagyon szép sikereket értem el. (lelkesedés) - Ha jobban belegondolok, tulajdonképpen csodálatos az életem. (lelkesedés) - Imádom jól érezni magam. Ilyen az igazi énem. (öröm) - Tudom, hogy jól kellene éreznem magam. (magabiztosság) - Képes vagyok jól érezni magam, bármi történjék is. (magabiztosság) - Nem az anyám feladata gondoskodni róla, hogy jól érezzem magam. (magabiztosság) - Nem változtathatom meg anyám véleményét semmiről. (magabiztosság) - Képes vagyok magam alakítani a véleményemet mindenről, így anyámról is. (magabiztosság) - Az anyám hozott világra engem ebben a csodálatos testben, ő szült meg, hogy megtapasztaljam ezt a csodálatos életet. (nagyrabecsülés) - Áldott lélek. Rendesen megdolgoztattam. (szeretet) - Imádom az életem. Annyira örülök, hogy itt lehetek. (nagy becsülés) - Tudom, hogy jó vagyok. Tudom, hogy becses vagyok. Biztos vagyok benne. (tudás) - Minden rendben van velem. (tudás) - Annyira jól érzem magam. (boldogság) - Annyi mindent szeretnék megtenni. (boldogság, szenvedély, lelkesedés) Anyagi bizonytalanság: A férjemmel egész életünkben dolgoztunk. Mindig nagyon körültekintően bántunk a pénzünkkel, mert tudtuk, hogy egyszer majd szeretnénk visszavonulni. Egész szép kis összeget sikerült összegyűjtenünk. A fiunk, aki tőzsdeügynök, azt javasolta, hogy ő majd befekteti, és így jelentősen megnövelhetjük a nyugdíjas éveinkre megtakarított pénz összegét. Ezért rábíztuk a pénzt, de mind elveszett - minden, amiért egész életünkben dolgoztunk. Nem tudom, hogy visszavonulhatunk-e valaha. Aggódom. Elbizonytalanodtam. Hibáztatom a fiunkat. Haragszom rá. Nem érzem magam biztonságban. Félek. - Elúszott a megtakarított pénzünk, és nincs rá mód, hogy újra összegyűjtsük. (félelem) - Egy élet munkája kellett hozzá, hogy összegyűjtsük, és elég volt pár nap, hogy elveszítsük. (fájdalom) - Már nincs elég időnk, hogy összegyűjtsünk annyi pénzt, amennyi a nyugalomba vonulásunkhoz szükséges. (fenyegetettség érzés) - Nem igazság, hogy egyesek még gazdagabbak lesznek, míg a hozzánk hasonlók mindenüket elveszítik. (gyűlölet) - Remélem, hogy a tőzsde összeomlik, és ők is elveszítenek mindent. (bosszúvágy) - Felháborító, hogy ez az eset annyi embert érintett hátrányosan. (harag) - Léteznie kellene valamilyen ésszerű védelemnek az ilyen esetek ellen. (elbizonytalanodás) - Nem lett volna szabad megbíznunk azokban, akiktől a fiunk tanácsokat kapott. (mások hibáztatása) - Ez a szakmájuk. Óvatosabbnak kellett volna lenniük. (mások hibáztatása) - Nem érdekli más őket, csak a jutalékuk. (mások hibáztatása) - Nem igazán törődnek az ügyfeleikkel. (mások hibáztatása) - Remélem, a fiunk rájön, hogy kikkel dolgozik együtt, mielőtt túl késő volna. (aggodalom) - Nem lehet védekezni az ilyen esetek ellen. (kétség) - Annyira vártuk már, hogy majd kényelmes körülmények között nyugalomba vonulhassunk. (csalódottság) - Annyi mindent kellene tennünk, és nagyon kevés időnk van a felkészülésre. (legyőzöttség) - A mi korunkban nem kellene már ilyen helyzetbe kerülnünk. (bosszankodás) - Senki nem tud kielégítően állást foglalni ebben az ügyben. (kielégületlenség) - A legtöbben valószínűleg feladják, és viselik a következményeket. (borúlátás) - Mi azonban jobb helyzetben vagyunk, mint sokan mások. (belenyugvás) - Az otthonunk a mi tulajdonunk, és szeretünk itt élni. (belenyugvás) - Semmi sem akadályozhatja meg, hogy továbbra is itt éljünk, ameddig csak akarunk. (belenyugvás) - Mindketten szeretünk dolgozni. (belenyugvás) - Sok lehetőség létezik, amivel eddig nem számoltunk. (remény) - Anyagi helyzetünk egy ideig gyorsan javult, mielőtt mélypontra jutott volna. (derűlátás) - Elképzelhető, hogy felvetődik valamilyen lehetőség, amely sokat segíthet. (derűlátás) - Habár ebben a pillanatban nem látom a megoldást, érhetnek még kellemes meglepetések. (derűlátás)
79
- Korábban is bele kellett magunkat vetnünk a munkába, és ha eltökéltek vagyunk, szerencsénk lesz. (örömteli várakozás) - Még egyáltalán nem értünk a végére. (örömteli várakozás) - A megtakarított pénzünket elvesztettük ugyan, de a tapasztalatainkat nem. (hit) - Ezzel a tapasztalattal erősebbek lettünk, és tisztábban látunk. (örömteli várakozás) - Izgatottan várom, hogy mit hoz a jövő. (lelkesedés) - Azt hiszem, mi magunk is meglepődünk majd, mi mindenre vagyunk képesek. (elragadtatás) - Ez az ügy mindenesetre érdekes volt, és eltökéltebbnek, elevenebbnek érezzük magunkat, mint korábban. (elragadtatás) - Újfajta céltudatosság érzése pezseg bennem. (magabiztosság) - Alig várom, hogy meglássam, mit tartogat a jövő számunkra. (szenvedély) - Tudom, hogy minden rendben lesz. (tudás) - A dolgok valahogy mindig megoldódnak maguktól. (tudás) - Mindig is hihetetlenül szerencsések voltunk. (nagyrabecsülés) Éhezés és háborúk: Zűrzavar uralkodik az egész világon. Rengeteg országban dúl háború, sok a viszály, és temérdek ember szenved... Nem értem, miért kell még mindig tömegeknek éheznie, amikor annyi eszköz és erőforrás áll rendelkezésünkre. Azt hiszem, ezeket a kérdéseket napjainkra már jobban meg kellett volna oldani. Nem bízom a világban. Hibáztatom a felelősöket, és haragszom rájuk. - Megvannak az eszközeink, hogy ellássuk élelemmel az egész világot. Akkor hát miért nem tesszük? (harag) - Adományoznék a félretett pénzemből, de nem hiszem, hogy eljutna azokhoz, akiknek szükségük lenne rá. (elbizonytalanodás) - Az illetékesek hatékonyabb munkát végezhetnének. (mások hibáztatása) - Annyian szenvednek a világon. (aggodalom) - Ez a rendszer annyira bebetonozódott, és nem látom jelét, hogy bármi is javulna. (kétség) - Civilizációnknak már messzebbre kellet volna jutnia. (csalódottság) - Annyian szenvednek szükséget, mi azonban oly szervezetlenek vagyunk. (legyőzöttség) - Szervezettebbé kell válnunk. (kielégületlenség) - Nem hiszem, hogy ez valóban érdekelne bárkit is. (borúlátás) - Belefáradtam abba, hogy ezen törjem a fejem. (unalom) - Biztos van a világon néhány ember, akiknek jó ötleteik vannak. (remény) - Minden kedvező irányú változást egy ötlet indít el. (derűlátás) - Ez az ország sem virágzott mindig, most azonban a legtöbb téren jó a helyzet. (derűlátás) - Mint ahogy a mi életünk is határozott javulásnak indult, ez más országokban is megtörténhet. (örömteli várakozás) - Azt szeretném, ha a világon minden ember bőségben és boldogságban élne. (elragadtatás) - Szeretnék utazni, hogy saját szememmel lássam ezt a csodálatos világot. (lelkesedés) - Szeretném megmutatni magamnak, hogy igenis Jól-lét uralkodik a világon. (elragadtatás) - Az öröm mintaképe akarok lenni. (elragadtatás) - Imádom az országomat és az életemet. (nagyrabecsülés) - Csodás tudni, hogy tudatos gondolataimmal irányíthatom az életemet. (szabadság / magabiztosság / boldogság) - Nagyszerű dolog tudni, hogy mindannyian olyan életet teremthetünk magunknak, amilyet szeretnénk. (tudás) Környezeti ártalmak: Félek, hogy elpusztítjuk a bolygónkat. A levegő már nem tiszta. A víz ihatatlan, mérgező. Pusztulnak a halak, a sarkvidék jégtakarója olvad. Hibásnak érzem az emberiséget, és haragszom. Nem érzem magam biztonságban. Félek.
- Nem kívánok hozzájárulni bolygónk elpusztításához, de vajmi keveset számít, hogy én egyedül mit teszek. (tehetetlenség) - Mi van akkor, ha tudatlanságunk és mohóságunk miatt olyan életmódot alakítottunk ki, amely tényleg elpusztítja bolygónkat? (félelem) - Ha a kutatások azt mutatják ki, hogy a károsanyag-kibocsátás csakugyan súlyos, hogy engedheti meg bárme-
80
lyik értelmes politikus, hogy ez folytatódjon? (düh) - A politikusokat felelősségre kellene vonni meggondolatlan lépéseikért. (bosszúvágy) - Nem jutalmazni, hanem büntetni kellene őket helytelen döntéseikért. (bosszúvágy) - Ismerik a tényeket, mégsem változtatnak semmin. Hogy tudnak nyugodtan aludni? (harag) - Mind ugyanolyanok. (elbizonytalanodás) - A vezetőink megvesztegethetők, a szavazók pedig túlzottan elnézők. (mások hibáztatása) - Nagyon rossz irányba haladunk. (aggodalom) - Semmi nem utal arra, hogy bármi is javulna. (kétség) - Fiatalabb koromban felnéztem az ország vezetőire. (csalódottság) - Annyi mindenen kellene változtatni. (legyőzöttség) - Mindenki tudja, hogy változtatnunk kellene, de senki nem tesz érte semmit. (kielégületlenség) - Úgy tűnik, mindenki elégedett, amíg megkapja azt, amit akar. (borúlátás) - Elegem van az egészből. (unalom) - Talán jobb lenne, ha a magam dolgával törődnék, és a saját életemre összpontosítanék, ami alapjában véve jó. (belenyugvás) - A dolgok talán jobbra fordulnak, vagy nem is olyan súlyos a helyzet, mint gondolom. (remény) - Bolygónk hatalmas, és már jó ideje létezik. Határozottan úgy tűnik, hogy tartós az egyensúlya. (derűlátás) - Tapasztalataink folyamatosan alakítják viselkedésünket, és ez mindig így lesz. (örömteli várakozás) - Annyira várom már, hogy saját szememmel láthassam e bolygó szépséges tájait. (elragadtatás) - Készítek egy listát a különleges helyekről, amelyeket szeretnék meglátogatni. (elragadtatás) - Nagyszerű korban élünk, oly egyszerű utazni és felfedezni a bolygót. (nagyrabecsülés) - Ha valóban akarnám, már ma is vehetnék egy repülőjegyet, és bárhová elutazhatnék. (szabadság) - Csodás korban élünk. (boldogság / tudás) Szabadságjogok korlátozása: Úgy érzem, személyes szabadságunk rohamosan korlátozódik. A kormány láthatóan elvetette a sulykot a „közérdek" szolgálatának ürügyével bevezetett kemény kezű módszereivel. Mi a helyzet az én érdekeimmel? Mi a helyzet a hozzám hasonlók érdekeivel? Ezek megőrültek. Biztos vagyok benne, hogy az Alapító Atyák nem ezt akarták. Bizonyára forognak a sírjukban. Csalódott vagyok. Hibásnak tartom a kormányt. Haragszom. Nem érzem magam biztonságban. Szomorú vagyok. Tehetetlennek érzem magam. - Miként juthattunk idáig, hogy egy ilyen kormány van hatalmon? (tehetetlenség) - Elképzelni se tudom, vajon mivel tudnák megmagyarázni nevetséges lépéseiket. (tehetetlenség) - Képtelen vagyok felfogni, hogy a közvélemény miért nem háborodik fel. (kétségbeesés) - Igazán ijesztő, hogy olyan emberek lehetnek hatalmon, akik nem látják a nagyobb összefüggéseket. (fenyegetettség érzés) - Hogyan lehet bárki is ennyire vak vagy közömbös a bolygó lakóinak élete iránt? (düh) - Hogyan képesek tükörbe nézni, miközben ezt teszik? (düh) - Remélem, egy nap tudatára ébrednek, mekkora kárt okoztak. (bosszúvágy) - Bárcsak ők is megtudnák, milyen a szenvedés. (bosszúvágy) - Ha valaki megtud valamit, és megpróbál változtatni, egyszerűen semmibe veszik. (harag) - Senki sem hajlandó, és nem is képes szót emelni, és azt tenni, ami helyes volna. (elbizonytalanodás) - Korrupció hatja át az egész politikát. (mások hibáztatása) - Csak akkor ismerjük meg vezetőinket, amikor már túl késő (aggodalom) - Nem állják a szavukat. (csalódottság) - Kibogozhatatlanul szövevényes ez az egész. (legyőzöttség) - Miért nem tiltakozik a közvélemény? (kielégületlenség) - Az embereket félretájékoztatják, talán túl elnézők, vagy e szerűen nem érdekli őket az egész. (borúlátás) - Ám ez személy szerint engem nem érint különösebben. (belenyugvás) - A történelemből megtanultuk, hogy amikor valóban nagy a gond, mindig fordulat áll be. (remény) - Biztosan vannak a világon mindenütt ragyogó elmék, akik levonják a következtetéseket közös tapasztalatainkból. (derűlátás) - Nehéz helyzetekben jelennek meg a nagy vezetők. (örömteli várakozás) - A fiatalok világszerte egyre világosabban látják a dolgokat, és egyre nagyobb a befolyásuk. (örömteli várakozás) - Az új nemzedék elődei tapasztalatainak köszönhetően mindig tisztábban lát. (örömteli várakozás)
81
- Összességében véve egyre jobb az élet ezen a bolygón. (örömteli várakozás) - Azáltal, hogy emberek milliárdjai figyelik a dolgokat, tapasztalnak, és kialakulnak személyes vonzalmaik, az egész világ kér. (elragadtatás) - A Forrás válaszol egyéni és közös kéréseinkre, s ez a politika kicsinyessége felett áll. (magabiztosság) - Senkinek nincs hatalma saját tapasztalatom felett. (magabiztosság) - Én és mi mindannyian magunk teremtjük meg saját tapasztalatunkat. (magabiztosság) - A figyelmem összpontosítása révén olyan jól vagy rosszul érzem magam, ahogy csak akarom. (magabiztosság) - A választásaim nyomán rezgések sugároznak belőlem, amelyek meghatározzák, hogy mit vonzok magamhoz. (magabiztosság) - Ez mindenki esetében így van. (magabiztosság) 44. FEJEZET
A gyakorlatok jelentősége A legfontosabb dolog, amit szeretnénk, ha az itt ismertetett gyakorlatokat elolvasva világosan megértenéd, hogy valójában mi a feladatod Megfontolt Teremtőként: a saját Lényed Energiájában kell összhangot teremtened. A bemutatott példákból, valamint saját életed tapasztalatából tudhatod, hogy a rossz érzések mindig ugyanazt jelentik: vágy lüktet benned, amelynek ellenállsz, meggátolod beteljesülését, mert a vágyadnak ellentmondó rezgés is benned munkál. Ezeket a gyakorlatokat azért adtuk át, hogy megmutassuk, miként gyengíthető ez a rezgések közti ellentét. A gyakorlatokat olvasva egyik-másik téma kapcsán valószínűleg vitába szállsz velünk, hogy a felkínált gyakorlat vagy módszer nem oldotta meg az adott problémát. „Nem értem, hogy ez a gyakorlat miképpen állíthatná meg a sarkvidéki jégtakaró olvadását... vagy hogyan vehetné rá a szomszédomat, hogy megszabaduljon a háza előtt álló tragacsoktól..." De ne felejtsd el, hogy mi is valójában a feladatod: a leggyakrabban működő rezgéseid (meggyőződéseid) és vágyaid (szándékod) rezgései közötti egyensúly létrehozása. Nem hozhatod magad olyan képtelen helyzetbe, amelyben arra van szükséged, hogy szomszédod eltávolítsa rozoga autóit, mielőtt Energiádban létrejönne az összhang. A boldogságod nem múlhat azon, hogy mit tesz a kormány vagy az anyád, hogy a sarkvidék jégtakarója olvad-e vagy sem. Neked kell szabályoznod vágyaid és meggyőződéseid kapcsolatát, mert csak így válhatsz Megfontolt Terem-tővé, és így valósíthatod meg sikeresen céljaidat és vágyaidat, hogy örömöd leld életedben. Ne becsüld alá az Összehangolt Energia hatalmát. Társadalmatok kimagasló személyiségei, a múltbéli és jelenlegi civilizációk lángelméi megtalálták ezt az összhangot... Alapvető különbség van a „hiszek az álmaimban" kijelentése, illetve álmai és rezgésed tényleges összhangja között. Nem a szavaid határozzák meg vonzásod irányultságát, hanem a rezgésed. Ha tudatosan alkalmazod ezeket a gyakorlatokat, azzal a szándékkal, hogy összehangold Lényed rezgéseit, ezek a módszerek hatalommal ruháznak fel - így saját tapasztalatod sikeres, örömteli Megfontolt Teremtője leszel. 45. FEJEZET
Minden teremtés 99,99 százalékban befejezett, mielőtt bármiféle bizonyítékát látnád Most már tudod, hogy te vonzod magadhoz vagy te teremted meg saját tapasztalatodat, mi pedig szeretnénk, ha megértenéd, hogy csakis te vonzod magadhoz vagy teremted meg tapasztalatodat. Úgy hisszük, hogy immár minden eddiginél világosabban érted, hogyan teremtesz, mert most már tudod, hogy rezgések formájában folyamatosan jeleket sugárzol, amelyek meghatározzák, mit vonzol magadhoz. Azt is szeretnénk, ha tudatában lennél Érzelmi Vezérlőrendszerednek, amely megmutatja, hogy az adott pilla-
82
natban összpontosított gondolatod és vágyad rezgései miként viszonyulnak egymáshoz. A szó szoros értelmében érzed, hogy a kívánt dolog felé haladsz-e, vagy éppen eltávolodsz tőle, ugyanakkor azt is érzed, amikor valamilyen nem kívánt valósághoz közeledsz, vagy messzebb kerülsz attól. Örömünkre szolgál, hogy most már érted, vagy legalábbis kezd világossá válni számodra, hogy minden utad hosszát - amely a jelenlegi helytől a kívánt helyig tart - meghatározhatod. Bármire is vágysz, a sikerhez vezető úton soha többé nem kell összezavarodnod vagy eltévedned, mert érzelmeid világos jelzései elvezetnek mindenhez, amit csak kívánsz. Napjaid, minden egyes napod, ösztönző, izgalmas és gondolatébresztő pillanatokból áll amelyek hatására, akár tudod, akár nem, rezgések formájában jeleket vetítesz jövődbe, és ezek a jelek felelősek mindazért, ami történik veled. Minden élethelyzet, minden esemény és minden találkozás - mindaz, amit átélsz - annak folyománya, amiről gondolkodtál, ábrándoztál, elmélkedtél, amit felidéztél, megfigyeltél, mérlegeltél és elképzeltél... A szó szoros értelmében a létezésbe gondolod az életedet. Elmondhatatlanul örülünk, amiért most már tisztában vagy érzelmeid tudatosításának jelentőségével, mert - miközben emlékezel, elmélkedsz vagy ábrándozol - érzelmeid segítenek megtudni, hogy olyasvalamit készítesz-e elő a jövőd számára, amiben örömöd telik majd, ha megvalósul, vagy pedig nem. És mivel minden teremtés kilencvenkilenc százalékban befejezett, mielőtt bármiféle fizikai bizonyítékát látnád, rendkívül hasznos megértened, hogy mit mondanak el érzelmeid gondolataid jelenlegi irányáról. Érzelmi Vezérlőrendszered alkalmazásával gondolataidat kellemesebb dolgok felé irányíthatod, még mielőtt megvalósulnának. Ám ha megvárod, hogy valami valósággá váljon, mielőtt másfelé irányítanád gondolataidat, nem lesz könnyű a dolgod, mert miután valamilyen nem kívánt dolog már megvalósult, sokkal nehezebb arra összpontosítani, amire vágysz. Ha elfogadod, hogy ebben a pillanatban is olyan dolgokat teremtesz, amelyek majd megnyilvánulnak tapasztalatodban, és gondolataidat tudatosan jó érzést okozó elképzelések felé irányítod, a jövőben valósággá váló tapasztalatod olyan dolgokkal lesz tele, amelyekben örömödet leled, ahogy kibontakoznak életedben. Azért írtuk ezt a könyvet, hogy segítsünk tudatára ébredned a (legalábbis eddig) még nem észrevett dolgoknak, amelyeket éppen megteremtesz. Nem hisszük, hogy tudatosan daganatos megbetegedést, autóbalesetet, hatalmas anyagi veszteséget vagy válást vonzanál a tapasztalatodba, de mivel túl sokat gondolsz ilyen dolgokra, anélkül, hogy ennek tudatában lennél, gyakran meglepődsz, amikor valami nem kívánt esemény történik. Néha úgy tűnik, mintha a semmiből bukkant volna fel. Ám nem a semmiből, és nem is azonnal jött. Elérkezését soksok belőled sugárzó gondolat előzte meg, amelyek illettek hozzá. E könyv olvasása után azonban nem lepődsz már meg, amikor jó vagy rossz dolgok jelennek meg az életedben, hiszen egy bizonyos gondolatra összpontosítva mindig tudod majd, hogy a gondolatot kísérő érzelmek azt jelzik, a kívánt cél felé haladsz, vagy éppen távolodsz attól. Most már ismered jelened és jövőd rezgésekre épülő kapcsolatát. Az érzelmi skálának azon a végén, ahol a szenvedélyt, az örömöt, a nagyrabecsülést és a szeretetet tapasztalod, azért öntenek el ezek az érzések, mert érzékeled személyes hatalmadat és szabadságodat. A másik végén pedig azért érzel elkeseredettséget, mert tehetetlennek és rabságban sínylődőnek érzékeled magad. Többé azonban nem kell megtapasztalnod a tehetetlenség érzését, mert immár elég sokat tudsz. Most már tisztában vagy vele, hogy csakis egyvalami akadályozhatja meg, hogy bővelkedj mindabban a jóban, amire vágysz, mégpedig a belőled sugárzó rezgés, amely mindezzel ellentétes irányba visz. Most már tudod, hogy nagyszerű érzelmeid minden téren segítenek megtervezni az utad, és ha az egyre jobb érzést ébresztő gondolatok által kijelölt irányt követed, olyan rezgéseket sugárzol a jövődbe, amely a kedvedre való dolgok megteremtésének szüntelen áradatát eredményezi. Amikor úgy érzed, hogy egyre elégedetlenebb vagy, türelmetlenség vagy harag kezd eluralkodni rajtad, ezt felismerve megállhatsz egy pillanatra, és eltöprenghetsz: „Mit vetítek a letétbe helyezett rezgéseim közé? Megálljak vajon, és a gondolataimat másfelé terelve változtassam meg lehetséges valóságom történéseit, vagy egyszerűen hagyjam, hogy a gondolataim - a Vonzás Törvényének támogatásával - magukkal sodorjanak, és átéljem elővigyázatlan, fegyelmezetlen gondolataim következményeit?" Ugyan bármikor visszájára fordíthatsz mindent, még akkor is, ha már valósággá vált, mi mégis arra biztatunk, hogy ezt addig tedd meg, amíg még rezgésként létezik - mert akkor még jóval könnyebb. De ami ennél is fontosabb, szeretnénk, ha figyelembe vennéd életed valós tapasztalatainak milliónyi és milliónyi pillanatát, amelyben most és most és most érezhetnéd jól magad. Igen, a megnyilvánulásokat csakugyan megtapasztalod majd. A kívánt és nem kívánt dolgok egyaránt úton vannak. Az életed azonban most történik, az érzelmeidet most éled át, és ahogy érzed magad, azt is most tapasztalod. Irányítsd úgy a gondolataidat, hogy jobb legyen a most pillanata - a megnyilvánulások pedig gondoskodnak magukról.
83
Nagy élvezettel figyeljük Nem Fizikai nézőpontunkból életed kibontakozását... Ha úgy láthatnád a jövődet, mint ahogyan mi, ráébrednél, hogy az ajtód előtt ebben a pillanatban is kívánt és nem kívánt dolgok állnak és öltenek formát. És ma, holnap és holnapután is hozzáadsz egy újabb gondolatot, még egy összpontosított rezgést mindahhoz, ami már ott van, és a tetőpontját elérve, megnyilvánul számodra. Ezért hát igazán érdemes ráhangolódnod Érzelmi Vezérlőrendszeredre, hogy tudatában légy, minek készülsz éppen valóságot adni. Ti, emberek azért költöztetek ebbe a fizikai testbe, az Előőrs tér-idő valóságában összpontosulva, mert imádtok teremteni. Nincs semmi az egész Világegyetemben, ami nagyobb örömötökre szolgálna, mint hogy összpontosított elmétek erejével a világokat teremtő Energiát alakíthatjátok. Nem azért érkeztetek, hogy helyrehozzatok egy elromlott világot. Nem azért érkeztetek, hogy segítsetek észrevenni mások törekvéseinek a hibáit, és a helyes útra tereljétek őket. Nem azért érkeztetek, hogy bizonyos tettek véghezvitelével elnyerjétek mások elismerését. Azért érkeztetek ide, a lenyűgöző ellentétek közé, hogy érezzétek személyes vonzalmaitok megszületésének a mámorát. Azért jöttetek, mert tudtátok, hogy érezni fogjátok, milyen kapcsolatban állnak egymással új vágyatok és jelenlegi nézőpontotok rezgései, és alig vártátok, hogy egyensúlyba hozzátok e két rezgés Energiáját. Az új vágyak megszületésének öröme és az Energia kiegyensúlyozásának izgalma hozott bennetek ide. És csakugyan, alig vártátok, hogy megvalósuljon, amit teremtetek, ám a hangsúlyt igazából teremtésetek kilencvenkilenc százalékára fektettétek, amely megelőzi a megnyilvánulását. A megnyilvánult valóság tapasztalatának mámora, bármit teremtettetek is, csupán illanó mámor, amely hamar olyan kiindulóponttá válik, ahonnan elindíthatjátok a következő, majd az azután következő, és az azt követő tapasztalat megteremtését. Életetek azonban akár fizikai, akár Nem Fizikai helyzetetekben igazából a teremtés kilencvenkilenc százalékáról szól, ami a megnyilvánulás előtt történik. - Bárhova megyek is ma, bármit is teszek, és bárkivel is leszek... semmi sem lesz fontosabb, mint hogy jól érezzem magam. - Ma azt fogom keresni, amit látni szeretnék. - Most azonnal megkeresem a legjobb érzést okozó gondolatot, amelyhez eljuthatok. - Gondolatról gondolatra, érzésről érzésre, figyelmemmel összhangba hozom elmém rezgéseit. - Érezni fogom Lényem rezgésének valódi lényegét, és minden gondolatomat úgy irányítom, hogy a rezgések összhangba kerüljenek, mert ezt jelenti valójában az Energia kiegyensúlyozása. 46. FEJEZET
A tudatos szándék megdöbbentő ereje Azért írtuk ezt a könyvet, hogy válaszoljunk kérdéseitekre, mert szeretnétek megérteni, kik is vagytok valójában, és mi a szerepetek a dolgok tágabb összefüggéseiben. És mert szeretnétek megérteni, hogy mi a célja ezen élet tapasztalatának, és hogyan érhetnétek el leginkább céljaitokat, amiért ebben a testben, ebben az időben vagytok. Szeretnénk titeket emlékeztetni rá, hogy Örökkévaló Teremtők vagytok, és azért érkeztetek ebbe az Előőrsbe, hogy megtapasztaljátok Világegyetemetek örömteli tágulását. Szeretnénk, ha emlékeznétek rá, hogy mennyire fontosak és becsesek vagytok, és szeretnénk, ha imádnátok az életeteket. Érezzük szándékotok lenyűgöző hatalmát, amely arra irányul, hogy megértsétek, miképpen teremthetitek meg tudatosan saját valóságotokat, és a szó szoros értelmében idehívtatok minket, hogy segítsünk emlékezni rá, kik is vagytok, és mennyi mindent tudtok valójában. Nincs fontosabb vagy kielégítőbb számodra, mint hogy tudatosan összhangba kerülj Forrásoddal. A mennyei boldogság felülmúlhatatlan csodájában lesz részed, ha nemcsak felismered Forrásod Energiáját, hanem tudatosan összhangba is kerülsz vele. Ez az Energia Kiegyensúlyozásának valódi értelme, és életed tapasztalatának legfontosabb része. Ha rezgésed összhangban van Forrásodéval, bármire összpontosítasz, a világokat teremtő Energiaáram is arra koncentrál. Ennek az összhangnak az ereje szavakkal kifejezhetetlen, de érezhető. Boldogságodban, szeretetedben, túláradó örömödben és szenvedélyedben érezheted. Ha már tanultál nálunk, vagy csak e kis könyvet olvasod, többféle játékkal, gyakorlattal vagy módszerrel ismerkedhettél meg. Nem szükséges mindegyiket, vagy akár a többségüket alkalmaznod, hiszen mindegyiket
84
ugyanabból az okból kínáltuk fel, és mindegyikben erő rejlik. Bármelyik gyakorlatot veszed is igénybe, alkalmazása magasabb szintre emeli Lényed rezgését. Bármelyik játékot játszod, közelebb jutsz ahhoz, hogy összhangba kerülj azzal, aki valójában vagy. Mindegyik gyakorlat a megkönnyebbülés érzéséhez segít, ami arra utal, hogy egyre inkább megszűnik benned az ellenállás. Mindegyik gyakorlat segít Energiád Egyensúlyának megteremtésében. Mindegyik gyakorlat segítséget nyújt, hogy jelenlegi helyzetedből rövidebb idő alatt eljuss oda, ahol valójában lenni szeretnél. Ne megerőltető feladatként végezd ezeket a gyakorlatokat. Válassz egyet, amelyik megtetszik, és használd addig, amíg jólesik. Majd válassz újabbat, majd megint egy újabbat... A legfontosabb, amire emlékezned kell, hogy minél jobban érzed magad az adott pillanatban, annál inkább összhangban vagy Forrásoddal és vágyaiddal. És semmi sem fontosabb annál, mint hogy jól érezd magad. Szeretnénk, ha ez a könyv megszabadítana az egyetlen dologtól, amely valaha is rabságban tarthat, vagy azt a benyomást keltheti benned, hogy nem vagy szabad. Mert valójában csak egyetlen rabság létezik, mégpedig a tehetetlenség érzése. Csak akkor vagy tehetetlen, ha nem vagy az erődre hangolódva, de a kezedben a kulcs, hogy összhangba kerülj erőddel. Ezt senki sem veheti el tőled, csakis a tiéd. Az a feladatod tehát, az egyetlen feladatod (amely azonban állandó feladat, mert soha nem fejezed be), hogy folyamatosan tudatában légy, miként viszonyul egymáshoz pillanatnyi összpontosításodnak és Belső Lényed összpontosításának a rezgése. Belső Lényed tudatában van reményeidnek és álmaidnak, és azokra összpontosít. Ha te nem arra összpontosítasz, érzed az ellenállást. Belső Lényed tisztában van fontosságoddal és értékeddel. Ha te másra összpontosítasz, érzed az ellenállást. Belső Lényed sikeredre számít. Ha te nem, érzed az ellenállást. Belső Lényed örömét leli az állandó tágulás folyamatában. Ha te türelmetlen vagy, érzed az ellenállást. Belső Lényed tudja, hogy Örökkévaló vagy. Ha te azt érzed, hogy nincs elég időd, ellenállást érzel. Belső Lényed tudja, hogy teremtőerődnek nincsenek korlátai; ha te korlátozottnak érzed magad, az ellenállást érzed. Belső Lényed imádja a többieket, akikkel együtt élsz ezen a bolygón. Ha te kifogásolod őket, az ellenállást érzed. Belső Lényed tudja, hogy mindenki rendelkezik ezzel az erővel. Ha te felelősnek tartod magad mások életéért, az ellenállást érzed. Válassz hát a gyakorlatok közül, amelyeket átadtunk, és ne feledd, hogy nem csak egyetlen helyes út vezet el az összhanghoz. Játssz velük, használd őket rugalmasan, próbálj ki, ahányat csak tudsz, és ne ítélkezz eredményeid felett. Csak határozd el, hogy bármiről van is szó - akár a múltat, a jelent vagy a jövőt érinti -, igyekszel úgy felfogni, hogy a lehető legjobb érzésekkel viszonyulj hozzá, bármilyen helyzetben is vagy jelenleg. Ezzel az elhatározással életed azonnal számodra előnyös fordulatot vesz. Azért írtuk ezt a könyvet - válaszul arra, amit közületek oly sokaktól hallunk -, hogy segítsünk nektek megérteni a legfontosabbakat: - Elsősorban Rezgésekből álló Lény vagy, és olyan Világegyetemben élsz, amelyet rezgések alkotnak. - E Világegyetem rezgéseit tökéletesen uralja a hatalmas Vonzás Törvénye. - Folyamatosan rezgések áradnak belőled, és ez mindig is így lesz. - A Vonzás Törvénye miatt könnyen kialakítod a belőled áradó rezgések szokásait vagy törvényszerűségeit. - A körülötted lévő emberek megfigyelése hatással van arra, hogy milyen rezgések áradnak belőled. - Saját életed tapasztalatának megfigyelése hatással van a belőled áradó rezgésekre. - A legtöbb ember elsősorban a megfigyelt dolgok hatására sugározza rezgéseit. - A belőled áradó rezgések határozzák meg, mit vonzol magadhoz. - A gondolataid, a belőled sugárzó rezgések és élethelyzeted összhangban állnak egymással. - Nem számít, milyen szavakat használsz -„összpontosítok, gondolkozom, emlékezem, tűnődöm, megfigyelek, elképzelek, álmodozom" -, rezgéseket bocsátasz ki, amelyekre a Vonzás Törvénye válaszol. - Minél több figyelmet fordítasz egy gondolatra, annál meghatározóbbá válik a rezgésedben. - Életed tapasztalata kizárólag a gondolataidról szól. - Te teremted meg a saját valóságodat. - Amikor figyelsz valamire, működésbe hozod magadban a rezgését. - Minél több figyelmet szentelsz egy gondolatnak, annál erősebben jut érvényre a rezgésedben, mígnem idővel meghatározó rezgéssé vagy vonzásod irányultságának egyik uralkodó jellegévé válik. - Ezekre a meghatározó rezgésekre épül mindaz, amit átélsz, és minden, ami a meggyőződéseddé válik. - A meggyőződés csupán egy gondolat, amely gondolkodásmódod részévé vált. - A sok tapasztalat, megfigyelés és gondolat-összpontosítás révén magadhoz vonzod meggyőződésed fizikai világban megnyilvánuló megfelelőjét. - Kilencvenkilenc százalékban minden teremtés befejezett, mielőtt megnyilvánult fizikai bizonyítékát látnád. - A jövőd ebben a pillanatban is tele van lehetséges megnyilvánulásokkal, amelyek gondolataid nyomán jöttek
85
létre. - Sokkal könnyebb rezgésedet kedvezően megváltoztatni, mielőtt valamilyen nem kívánt dolog valósággá válna. - Sok dologra vágysz, amelyek különböző mértékben állnak készen arra, hogy megtapasztald őket, Érzelmi Vezérlőrendszered pedig segít, hogy tovább haladhass feléjük. - Meg kell találnod a módját, miként hatástalanítsd azokat a rezgéseket, amelyek nemkívánatos dolgokat vonzanak közeli vagy távoli jövődbe. - Egy nemkívánatos rezgés hatástalanítása ugyanaz a folyamat mint egy kívánatos elindítása. - Nem hozhatsz működésbe kívánt és nem kívánt dolgokat egyszerre. Vagy az egyik, vagy a másik kezd működni - érzelmeid pedig világosan megmutatják, hogy melyikre összpontosítasz. - Minden utazásnál meg kell határoznod, hogy milyen távol vagy a kívánt helytől, vagyis tudatosítanod kell magadban az érzelmeidet, mert csak akkor haladhatsz célirányosan a kívánt eredmények felé. - Fizikai testben összpontosuló, Tiszta, Pozitív Forrásenergia vagy, és az a szándékod, hogy felhasználd az ellentéteket, mert segítenek eldönteni és meghatározni egyéni vonzalmaidat. - Ha bármikor, bármilyen dologgal kapcsolatban a legjobb érzést okozó gondolatokat keresed, azzal a pillanatnyi gondolataid és a Forrásod gondolatainak rezgései közötti kapcsolatot javítod. - Napi tevékenységeid közben ezért légy tudatában, hogy te teremted meg a saját valóságodat. Érezd a tudatosságodban felszínre törő érzelmeket, és méltányold, hogy milyen hatalmas segítséget jelentenek számodra. - Nem számít, hogy jó vagy rossz, gyenge vagy erős érzelem jelenik meg benned, mosolyodj el büszkén, amiért tudatában vagy érzésednek és jelentésének. Nyugtázd, hogy minden rezgés jelzi neked, mennyire vagy összhangban Forrásoddal és vágyaiddal. - Nem számít, éppen milyen érzés él benned, légy hálás, amiért tudatában vagy jelenlétének. Tudd, hogy bármikor, bárhol és minden helyzetben választhatsz olyan gondolatokat, amelyek jobb érzést keltenek benned, így javíthatsz éned és Éned rezgéseinek kapcsolatán. - Tekintsd magad Energiának. - Tekintsd magad a Forrásenergiának. - Tudatosítsd e két Energia rezgéseinek a kapcsolatát. - Lényed Energiájának a kiegyensúlyozása nem olyasmi, mint egy diploma, amit ha megszerzel, mindörökre a tiéd marad. - Vagy jelen van az adott pillanatban, vagy nincs. Mindig érezheted az összhangot vagy annak hiányát, az egyensúlyt vagy az egyensúlyvesztést, a Kapcsolatodat vagy hiányát, hogy el¬fogadod vagy elutasítod ezt a Kapcsolatot. - Te a Forrásenergia vagy, itt, ebben a fizikai testben, és az a természetes, hogy az élet kellemes legyen számodra. - Méltó és becses vagy. Teremtő vagy. És itt vagy, a gondolat Előőrsében, hogy megtapasztald, micsoda öröm meglovagolni a tágulás hullámát, amit ez az örökkévaló élet ígér. - Soha nem fejezed be. Soha! - Nem ronthatod el az életed, mert soha nem fejezed be. Szeretnénk kifejezni, mekkora becsben tartjuk az életedet. Arra vágyunk, hogy megbékélj a helyzeteddel életed minden területén, annak tudatában, hogy bárhová eljuthatsz, ahová csak kívánsz. Ha haragszol jelenlegi helyzetedre, bűntudatod van, vagy másokat okolsz miatta, a jövőd összességében nem sokat változik majd. Ám ha enyhíted szorongásodat, és megpróbálod csak egy kicsivel is jobban érezni magad, rezgésed változni kezd. A Vonzás Törvénye pedig segít megtartani a lendületet, és rövid idő alatt eljuthatsz oda, ahová szeretnél. Vedd könnyedén. Fogd fel játékosan. Minden nap mondogasd magadnak: „Semmi sem fontosabb, mint hogy jól érezzem magam. Minél jobban érzem magam, annál inkább elfogadom, hogy az élet csodálatos dolgai felém áramoljanak." Hatalmas szeretet övez itt benneteket. E könyv ezennel elkészült.
ABRAHAM ÉLŐBEN Kérdések és válaszok A következő párbeszédek (amelyeket az érthetőség kedvéért kissé átszerkesztettünk) 2005. január 8-án, szombaton, a floridai Tampában tartott Elfogadás Művészete tanfolyamon hangzottak el.
86
Abraham: Jó reggelt. Rendkívül örülünk, hogy eljöttetek. Jó dolog összejönni, hogy közösen teremtsünk, ugye egyetértetek? Tudjátok, hogy mit akartok? Élvezitek vágyaitok tökéletesedését? Vagyis: Izgalommal töltenek el még be nem teljesült vágyaitok? „Ó, igen, különösen azok, különösen azok." Annyira várjuk már... érezzük a rezgésetekben, látjuk, ahogy alakot öltenek jövőbeli tapasztalatotok légies közegében, már-már halljuk szavaitokat, amikor azt mondjátok: Örökkévaló Lény vagyok, ami azt jelenti: soha nem fejezem be, ami azt jelenti: az ellentétek folyamatosan új vonzalmakat ébresztenek bennem, ami azt jelenti: a Forrásenergia továbbra is válaszol majd új vonzalmaimra, ami azt jelenti: mindig lesz valami, amit vágyamként határoztam meg, de megvalósulása még várat magára - és ennek így kell lennie. Ha Örökkévaló Lény vagyok márpedig az vagyok (mondod, vagy mondjuk helyetted), akkor mindig lesznek még be nem teljesült vágyaim. Mi pedig szeretnénk, ha megértenétek ennek a lényegét, mert ha megbarátkoztok a gondolattal, hogy mindig lesz valami, amire vágytok, de még nem tudjátok, hogyan jön majd el hozzátok, honnan és mikor fogtok hozzájutni, vagy ki fog ebben segíteni, nos, ha elfogadjátok ezt a soha véget nem érő, folyamatosan kibontakozó élményt, ami életetek tapasztalata, úgy kezdtek majd élni, ahogyan szándékotokban állt, amikor ide érkeztetek: örömmel fejlődve, és ennek soha nem szakad vége. Olykor a tökéletességről hallunk titeket beszélni, és ez a szó néha úgy hangzik (vagy amikor beszéltek róla, a rezgésetekben az érződik), mintha azt gondolnátok, mindent ki fogtok húzni kívánságaitok listájáról, és akkor az életetek tökéletes lesz. „Amikor már minden körülmény a kedvemre való, az életem tökéletes lesz." Mi pedig azt mondjuk, hogy akkor halottak lennétek. Ám mi nem ugyanazt értjük a szó alatt, mint ti, mert abban az értelemben semmi sem lesz halott. A befejezettségre, Örökkévaló Lényetek ellentétére gondolunk. Ha ráébrednétek, hogy Örökkévalók vagytok (még ebben a testben, az Előőrs nagyszerű tér-idő valóságában összpontosulva is), és tapasztalataitok nyomán új vágyaitok születnek, ha el tudnátok engedni magatokat, és megértenétek, hogy ennek így kell lennie, és örülnétek, amiért nem végeztek, és örömmel tekintenétek életetek kibontakozása elé, akkor kiegyensúlyozottak lennétek, itt, ahol vagytok, az Előőrsben, és ez olyan, mintha hullámtaréjon lovagolnátok. Tehát amikor az Energia Egyensúlyáról beszélünk, vagy arról, hogyan kerüljetek összhangba magatokkal, miként hangoljátok rezgéseiteket valódi Lényetekre, amikor vágyaitok és meggyőződéseitek megegyezéséről beszélünk, valójában azt magyarázzuk, miképpen használjátok fel érzelmeiteket saját rezgéseitek összhangba rendezésére. Ha ez megvalósul, áramköreitek teljesen nyitva lesznek. Ha áramköreitek teljesen nyitottak (Hogy mire? A Forrásenergiára.), mindenképpen jól boldogultok. Az elmétek Világos, lépteitek biztosak, jól érzitek magatokat, és tapasztalatotokban minden élvezetes. Ekkor azok a Lények vagytok, akik voltatok, mielőtt ezekbe a testekbe költöztetek, azzal a különbséggel, hogy többek vagytok annál, mert már azok a Lények vagytok, akik ezekbe a testekbe költöztek. Most az Előőrsben élő Lények vagytok, akik az Előőrs tapasztalatát élik, teljesen a Forrásenergiára hangolódva, amely veletek együtt gyarapszik. (Hát nem nagyszerű?) Szeretnénk nektek segíteni, hogy - még pontosabban és már korábban - felismerjétek, mikor állnak összhangban rezgéseitek a vágyaitokkal. Megmutatjuk, hogyan tudatosíthatjátok könnyedén (könnyebben, mint ahogy megtanultok kezelni egy számítógépes programot), hogy milyen a rezgésetek. És hogy mit kezdtek majd ezzel, természetesen rajtatok múlik. Ez az Elfogadás Művészete - imádjuk ezeket a szavakat. Mi az Elfogadás Művészetének nevezzük ezt az öszszejövetelt. Elfogadom kapcsolatomat a Forrásommal - valójában ezt jelenti. Ez nem annak a művészete, hogyan tűrj vagy fogadj el mindenféle szörnyűséget. Ez az összhangod megtalálásának a művészete, hogy örömben élj, bármi történik is körülötted. Azt jelenti: „A jó tulajdonságokat keresve, a nagyrabecsülés könyveit írva, és mert annyira szeretném jól érezni magam, rezgésemet oly mértékben összhangba hozom önmagammal, hogy következetesen igazodom , annak a rezgéséhez, aki valójában vagyok." Ekkor pedig, habár továbbra is megtapasztalom az ellentéteket, és talán bizonyos gondokat is vetítek a jövőmbe (mert valójában ez a kérés, nemde?), ezek nyomán azonnal megérkezik a válasz is. Olyan jól belejöhettek gondjaitok vagy kérdéseitek előrevetítésébe - amelyek nyomában ott a válasz -, hogy a megoldás gyakorlatilag a probléma felmerülésével egy időben jelenik meg, így gondjaitokról még csak tudomást sem szereztek. Ez a teremtés legnagyszerűbb formája, amikor az ellentétek folyton-folyvást új, egyre jobb tapasztalatokat eredményeznek, és mielőtt észrevehetnétek, hogy új és jobb tapasztalatra lenne szükségetek, ami még nem következett be, már meg is kaptátok. Ez azt jelenti, hogy kérdéseitek vannak, és amilyen gyorsan megállapítjátok, hogy tudni akarjátok, tudnotok kell rájuk a választ, vagy azt, hogy mit szeretnétek megtapasztalni, a körülmények és az események máris úgy rendeződnek, hogy csaknem ugyanolyan gyorsan, vagy akár azonnal megélitek azt, amit kértek. Ezt a művészetet egész életetekben gyakoroljátok. Soha nem végeztek vele. Újra és újra visszatértek egy-egy
87
leélt életetek után, mert örömötöket lelitek benne. Nem azért, mert fokról fokra feljebb kellene jutnotok valamiféle létrán, vagy jó pontokat kellene kapnotok, nem is azért, mert valamilyen rangot reméltek elnyerni, vagy valamiféle tökéletességre kívántok szert tenni, hogy azután soha többé ne térjetek vissza. Teremtők vagytok, akik imádnak teremteni! Mi pedig azért vagyunk itt, hogy elmondjuk, nincsen semmifajta hely vagy idő, ami élvezetesebb lenne ennél a tér-idő valóságnál, amelyben összpontosultok. Ez az ellentétek valósága, amelynek sokszínűsége oly lenyűgöző. Soha nem voltatok képesek jobban összpontosítani. Most pedig már emlékeztek rá, kik vagytok, kezdtek visszatérni az összhanghoz, tehát hiánytalanul élvezhetitek az örömteli életet, amelyet megteremtetek. Alig várjuk, hogy beszéljünk veletek bármiről, ami fontos nektek. Nincsenek korlátok. Csodálatos beszélgetés bontakozik majd ki, amely a kérésetekre tökéletesen alapot adó gondotokból indul ki. Mindent tudunk rólatok, de ne aggódjatok, nem fedjük fel, amit nem szeretnétek mások elé tárni. Megértők vagyunk magánügyeiteket illetően. Fontos, hogy valamennyire részletesen magyarázzátok el tapasztalatotokat, hogy a többiek, akik hallgatják, érzékelhessék helyzetetek és rezgésetek összhangját. De nem hagyjuk, hogy ez túlzottan magával sodorjon minket, mert az a vágyunk, hogy segítsünk nektek megtalálni Energiáitok Egyensúlyát bármivel kapcsolatban, ami fontos nektek. Azt szeretnénk, ha összhangba kerülnétek mindazzal, amire vágytok. Szeretnénk, ha megértenétek, hogy minden tapasztalat, amelyet megéltetek - a jók, és amit „nem igazán jó" tapasztalatoknak neveztek -, vágyakat indított el jövőbeli tapasztalatotok felé, és ezek fenn vannak tartva nektek... nektek! A ti rezgéseitekkel kódolták őket - a tiétek. Rezgésekként letétbe vannak helyezve. És amikor rezgéseiteket azokra a dolgokra hangoljátok, amelyekről tudattátok a Világegyetemmel, hogy kívánjátok őket (és tudjátok, vágyatok egyre több oldalát ismertettétek meg a Világegyetemmel), a Világegyetem tökéletes tapasztalattá illeszti össze vágyaitok különböző részeit. Vannak dolgok, amelyekről nem is gondoljátok, hogy a jövődben várnak rátok, mert több vágyatokból tevődnek össze, amelyeket már a jövőtökbe küldtetek. Valakik remek mondást fogalmaztak meg, amikor azt mondták: „Vigyázz, mit kívánsz, mert még megkapod." Mi pedig azt mondjuk, amire gondolsz, annak a rezgése alakítja kilátásaidat. Minden csak azon múlik, mennyire kerülsz összhangba vele. Rendben. Van valami, amiről beszélnétek? Igen? Akkor halljuk.
A lelkipásztor Jézus tanításaira ismer Abraham szavaiban Vendég: Szeretnék köszönetet mondani nektek, Jerrynek és Esthernek azért, amit tesztek, mert rendkívül nagy horderejű dolog, különösen a legutóbbi könyvetek (Kérd és megadatik!). Lelkipásztor vagyok egy helyi templomban, és már jó ideje használjuk az átadott anyagot. Az alapján, amit olvastam, és a saját Lényemből megértettem, meggyőződéseink csupán korábbi gondolataink megszilárdult formában, amelyek újra és újra megjelennek bennünk, míg végül hatással lesznek gondolkodásmódunkra. Abraham: Olyan gondolatok, amelyeknél megmaradsz. Olyan gondolatok, amelyeket oly gyakran keltettél életre, hogy működésbe hozott, meghatározó gondolataiddá váltak. Úgy van. Vendég: Ugyanakkor nekem úgy tűnik, hogy nem változtathatjuk meg ezeket a meggyőződéseket, legfeljebb létrehozhatunk egy újat, és akkor abból kiindulva cselekszünk. Ezt úgy értem, hogy ha manapság az öröm határozza meg a viselkedésemet, de korábban például a harag vezérelt, többnyire képes vagyok az örömből kiindulni, mégis úgy érzem, mintha még mindig bennem lenne a harag is. Néha-néha visszacsúszok, rajtakapom magam, majd visszatérek az örömhöz. Abraham: Nos ez így működik. A mai napig létezik minden gondolat, amely valaha is eszedbe jutott, de nem mindegyik hat benned. Ez ahhoz hasonlít, ahogy az adótornyokból sugárzott jelek körülvesznek. A rádió- és tévéadások, a mobiltelefonok jelei és mindenféle más jel jelenleg is itt áramlik. Te azonban nem feltétlenül tudsz ezekről, hacsak nem kapcsolsz be valamilyen készüléket, amely fogja valamelyik jelet. Benned a rezgésed hozza működésbe a vevőberendezésedet, amely aztán kapcsolatot teremt közted és a jel között. Mondtál egy nagyon jó dolgot, amit szeretnénk egy kicsit pontosítani. Azt mondtad, hogy nem feltétlenül tudsz megváltoztatni egy gondolatot vagy meggyőződést, de választhatsz helyette másikat. Ez így is van. De szeretnénk hozzátenni, hogy rendszeresen működésbe hozhatod ezt a gondolatot, és a Vonzás Törvénye segít, hogy ezt egyre könnyebben megtehesd. Ha azonban elég bölcs vagy, és tudod, hogy ez a gondolat nem igazán okoz jó érzést, választhatsz egy olyan gondolatot, amely némileg jobb érzést ébreszt benned. Mármost, ha olyan gondolatot választasz, amely valóban jobb érzést okoz, a Vonzás Törvénye nem segít megtalálni, mert jeleitek túl messze vannak egymástól. Ám ha olyan gondolatot választasz, amelyet csak egy kicsivel jobb érzés követ, és tudatosan működésbe hozod, akkor ez az új gondolat lesz a Meghatározó Rezgésed vagy meggyőződésed, és a
88
korábbi elhalványul. Egy idő után talán már fel sem vetődik. Amikor tudatosan egyre jobb és jobb és jobb gondolatokat keresel, úgyszólván kikapcsolod a korábbi nem kívánt gondolatokat. Szeretnénk ezt világosabban megfogalmazni. Tulajdonképpen nem kapcsolhatsz ki teljesen egy gondolatot, hiszen ezt mondod te is. Nem tudod megszüntetni ezt a gondolatot, de működésbe hozhatod azt a másikat. És minél gyakrabban hozod működésbe azt a másik gondolatot, annál könnyebben jut el hozzád az, és az ahhoz hasonló gondolatok. Tegyük fel, hogy ezt megtetted. Dolgoztál vele. Összességében egyre jobban és jobban érzed magad. Majd történik valami, ami egy ideje már nem fordult elő, és te látod a tévében, ami összpontosításra késztet, ami oda vezet, hogy olyan gondolatot hozol magadban működésbe, amely már régóta nem vetődött fel benned. Nos, ne veszítsd el a fejed. Egyszerűen vedd tudomásul, hogy történt valami, ami felélesztette benned ezt a gondolatot, és ha keresel egy másikat, amely jobb érzést okoz, változtathatsz az állapotodon. Tulajdonképpen ezt jelenti a meggyőződések áthidalása. Külön-külön minden témában keresel egy jobb érzést ébresztő gondolatot, majd egy másikat, és így tovább. Vegyük például, hogy száz különböző téma vetődik fel benned gyakran, amelyek nem okoznak kellemes érzéseket, de egymás után megváltoztatod az érzéseidet velük kapcsolatban. Most már ötvenhez jó érzésekkel viszonyulsz, a másik ötvenhez pedig kevésbé jó érzésekkel. De sorra veszed azokat is, jön a negyvenkilencedik, a negyvennyolcadik, majd a negyvenhetedik, és mindig jobb érzéseket keltő gondolatokat keresel. Idővel aztán lesz kilencven dolog, amellyel kapcsolatban jó érzéseid vannak, és csak néhány marad, mondjuk az adók, vagy az, hogy a kormányod embereket bombáz, vagy a szökőárak, amelyek nem kellemesek. Nagy dolgok, amelyek a te mindennapjaidat nem igazán befolyásolják, de zavar, ha szembesülsz velük. Ám valamelyikkel kapcsolatban mindig döntést hozol, és ahhoz tartod magad, majd jön a következő, míg végül észrevétlenül létrejön benned az összhang, mert megtörtént az Érzelmi Utazás, amit könynyű megtenned, ellentétben a Tényleges Utazással, ami sok esetben lehetetlen. Így következetesen jó érzésekre hangoltad magad. Ekkor felvetődik a kérdés: „vagyis eljuthatok abba a helyzetbe, amikor már megtanultam annyira jól érezni magam, hogy soha többé nem történhet velem olyasmi, ami miatt rosszul érezném magam?" Mi pedig azt feleljük: ugyan mit számít ez? Képes vagy elérni, hogy azokhoz a dolgokhoz is jó érzésekkel viszonyulj. Vagyis, amint rendet teremtettél száz dolog közt, lesz megint száz kevésbé súlyos, amelyek közt rendet teremtenél. Majd, ha ez is megtörtént, talán ugyanennyi még kevésbé sürgető dolgot találsz, amelyekkel így tennél. Később talán, miután eljutottál a reményig... és a derűlátásig, lehet, hogy mindezt nagyrabecsüléssé, örömmé és elragadtatássá akarod változtatni. Soha nem ér véget az utazásod. Soha nem jutsz el arra a pontra, amikor el akarod szigetelni magadat az ellentétek megtapasztalásától, ami összpontosításra késztet. Amit keresel (ó, köszönjük, hogy segítettél nekünk ezt elmondani), az összpontosításod szabályozása a teremtés érdekében. Nem azt akarjuk, hogy a kormányotok hagyja abba, amit tesz, és ezáltal te jól érezhesd magad. Azt szeretnénk, hogy tanuld meg jól érezni magad, bármi is történjék. Nem azt akarjuk, hogy mások legyenek kedvesek hozzád, ne sértsék meg az érzéseidet, és ezért érezd magad jól. Mi azt szeretnénk, ha sérthetetlenek lennének az érzéseid. Azt szeretnénk, ha annyira biztos tudatában lennél annak, hogy - pusztán a szándékod és összpontosításod erejével - megváltoztathatod az érzéseidet, hogy soha többé nem bátortalanítana el, ami odakint a világban történik. Nem félsz a haláltól, imádsz élni. Nem aggaszt, ha mások neked nem tetsző dolgokat művelnek. Teljes hatalmad van a rezgésed felett, tehát minden felett, ami veled történik. Vendég: Vagyis ez egy folyamat. Abraham: Soha véget nem érő, örömteli folyamat. Ezért, amikor az alacsonyabb szintű rezgések valamelyikének az állapotában vagy, ami a félelem, a harag vagy a düh érzésében nyilvánul meg, ne hajszold magad. Mondd magadnak: „Ó, az az áldott Vezérlőrendszerem azt jelzi, hogy valami régi dolog lépett működésbe. Nem számít. Nem az anyám hibája. Nem a kormány hibája. Ahhoz a folyamathoz tartozik, amit eddig átéltem. A végeredmény az, hogy nem érzem jól magam. Ezért másra kell figyelnem, vagy meg kell békélnem a helyzettel, ahogy van. De változtatnom kell azon, ahogy érzem magam." Ezt pedig hatalmadban áll megtenni. Ha megmutatod magadnak, hogy képes vagy erre, akkor, és csakis akkor vagy igazán szabad, mert senki sem adhatja meg neked ezt a szabadságot - a szabadság adott. Másképpen megfogalmazva, ez a Világegyetem alapja. Annyira szabad vagy, hogy a rabságot is választhatod. Szabad vagy. Ám csak úgy érzékelheted ezt a szabadságot, ha megérted, hogy képes vagy jól érezni magad, bármi történik is. És ha eljutottál oda, ahol megszűnik a félelem, elérkeztél a szabadsághoz. Onnan bárhová mehetsz. Akkor csodálatosan érezheted magad, mindentől függetlenül. Bizony. Vendég: Nagyon köszönöm. Van egy tudóscsoport, a nevük Jesus Seminar (Jézus Tanításait Kutató Társaság), akik elkülönítették, amit véleményük szerint Jézus valójában mondott, és az egész néhány oldalba sűríthe-
89
tő. Most olvastam, amit leírtak, és számomra nem kérdéses, hogy Jézus pontosan ugyanazt tanította, mint ti. Abraham: Ugyanaz az Energia. Vendég: Pontosan. Abraham: Jerrynek van egy barátja, aki csak spanyolul beszél, Jerry szerette volna kifejezni iránta érzett szeretetét és nagyrabecsülését, ezért írt egy terjedelmes levelet angolul, amelyet elvitt egy másik barátjához, aki tud spanyolul, és megkérte, hogy fordítsa le. Odaadta a levelet a barátjának, aki nagyon örült neki. Majd hetekkel később Jerry találkozott másvalakivel, aki spanyol-angol fordító volt. Még mindig megvolt a levél, és megkérte ezt az embert, hogy fordítsa vissza spanyolról angolra. Amikor elolvasta, alig ismert rá. Vendég: Pontosan ez történt itt is. Abraham: Jerry azt mondta: „És ez csak egy levél, amely két ember kezén ment keresztül." El tudod képzelni? A két fordítónak csak az állt szándékában, hogy minden tőlük telhetőt megtegyenek az üzenet átadására. Semmiféle titkos érdek nem vezette őket, hogy megpróbáljanak befolyásolni, terelni, vagy bármi egyébre rávenni valakit. Ezért hát nem csoda, hogy ezek a tudósok néhány szóra tudták szűkíteni a tanításokat. A tanítások túlnyomó részét rendkívül eltorzították, vagy egyszerűen elhagyták, hogy annak az érdekeit szolgálja, aki annak idején éppen újra megfejtette őket. Ezért gondoljuk úgy, hogy Esther tolmácsolására sem igazán jó támaszkodnod. Szerintünk el kellene készítened a saját fordításodat.
A macskabarátnak gondjai vannak a hűtőben tárolt állatokkal Vendég: Szia, Abraham. Köszönjük, hogy ilyen türelmes vagy velünk. Abraham: Könnyű türelmesnek lenni, ha tudod, hogy minden rendben van. Vendég: Az emberek és az állatok lelke életről életre követi egymást? Abraham: Igen. Vendég: Hogyan léphetek kapcsolatba azokkal, akik a Nem Fizikai valóságban vannak, beleértve a macskáimat is? Abraham: A Nem Fizikai világban akarsz találkozni velük? Azt mondtad, „életről életre", ami úgy hangzott, hogy fizikai életről fizikai életre. Tehát a Nem Fizikai valóságban, vagy csak a jövőbeli fizikai életekben szeretnél találkozni a macskáiddal? Vendég: Mindkettőben. Abraham: Nos, ebben az a szép, hogy ezt nem kell fizikai nézőpontodból megszervezned. Ez pedig jó, mert elég nagy feladat, és a legtöbben nem hiszitek el, hogy képesek vagytok rá. Két dolog szükséges, hogy elérd, amit csak kívánsz: meg kell fogalmaznod a vágyadat, majd el kell fogadnod, hogy teljesüljön. Amikor megszülettek egy következő fizikai életben, különösen, amikor még apróságok, gyerekek vagytok, sok, más tapasztalatokból ismert háziállattal találkoztok. Csak felnőttként kezditek megkérdőjelezni, hogy képesek vagytok erre. Hát nem találkoztál sok olyan állattal, amelyek más állatokra emlékeztettek téged? Az emberek nemigen tudnak mit kezdeni azzal, amit most mondani fogunk, de néha a nagyon ismerős érzést keltő kedvenceid valójában ugyanannak az Energiaáramnak a részei, amelyik te magad vagy. Az emberekben ez aggodalmat kelt, mert anynyira szerettek a tápláléklánc vagy a „karmikus körforgás" csúcsán lenni, hogy nem szívesen osztoztok ilyen módon az állatokkal. Vagyis „hozd el hozzám az állatkámat, és imádni fogom, de nem akarok az ő Nem Fizikai Rezgésének hullámhosszán lenni. Szeretnénk, ha tudnátok, hogy az Energia az Energia, és különböző szándékból jöttetek megtapasztalni a fizikai életet, de ez a kettő ugyanaz a Nem Fizikai Energiaáram. Az állat lényege pedig nem tér el annyira az ember lényegétől. Mindkettő Tiszta, Pozitív Energia. Az egyetlen említésre méltó különbség ember és állat között az, hogy az állatok nagyobb összhangban vannak önmagukkal. Szorosabb kapcsolatban állnak valódi énjükkel. Ennek részben az az oka, hogy nem rejtőznek a beszéd mögé, részben pedig az, hogy életük tapasztalata rövidebb, és nincs olyan sok lehetőségük, hogy annyi ellenállást építsenek ki. Vagyis, amikor a hatalmas távolságokra vándorló pillangókról vagy madarakról hallasz, és azt kérdezed: „Melyikük ismerte az utat? Ki vezette a csapatot? Melyikük tudta, hogy merre kell vezetni a többit?", mi erre azt feleljük, hogy az Átfogóbb Nézőpont. Hozzáfértek ehhez az Átfogóbb Nézőponthoz. Megfigyeltél már egy repülő madárrajt, és elgondolkoztál, vajon miért nem ütköznek egymásnak? Nem gyakorolták, amikor nem figyelted őket. Más szóval belépnek abba a sávba, amelyben Átfogóbb Nézőpontjukból tekintve minden részletet ismernek. És betöltik a szerepüket, mert tudják ösztönösen (így is mondhatjuk), mert
90
megérzéseik révén (meg így is mondhatjuk), mert rezgésükből, összhangjukból adódóan tisztában vannak vele, miképpen illeszkednek a dolgok rendjébe. És ti is azon vagytok, hogy ezt kitaláljátok. Megtörtént már veled, hogy vezettél, és érezted, hogy együtt áramlasz a forgalommal, majd felnéztél, és megérezted, mi történik majd? Lassítottál, mielőtt még láttad volna, hogy kigyulladnak az előtted haladó kocsik féklámpái. Vagy sávot váltottál, mielőtt erre okod, legalábbis szemmel látható okod lett volna... Ilyenkor ugyanazt teszed, mint az állataitok. Egy Átfogóbb Nézőpont vezérel. Vendég: Értem. Ez elvezet a következő kérdésemhez. Nehezemre esik elfogadni azokat a családtagjaimat és barátaimat, akik húst esznek (az állatok szenvedése miatt), és ez különösen nehéz, amikor olyanokkal lakik együtt az ember, akik halott állatokat kívánnak tartani a hűtőben, és ételt is akarnak készíteni belőlük a házamban. Tudsz nekem ebben segíteni? Abraham: Nem igazán. Vendég: Rossz ezt hallani. Abraham: Sok bánatnak teszed ki magad, mert nagy ügyet csinálsz ebből. Amelyik szót csak lehetett, úgy használtad, hogy ezt rossz dolognak állítsd be. Mi tehát ezt mondanánk neked: a kettő nem megy együtt. Nem lehet, hogy hevesen ellenzed a dolgot, ugyanakkor mégis levágott állatok húsa van a hűtődben. Vagyis valamelyiknek meg kell szűnnie - mi pedig azon volnánk, hogy alkalmazkodjunk a dolgok természetéhez. Más szóval, lehetséges volna, hogy egy uralkodó oly nagy hatalomra és annyi bombára tegyen szert, amellyel minden más embert rá tudna venni, hogy többé ne egyék meg az állatok húsát. A többi állatot azonban sohasem fogod rávenni arra, hogy ne egynek meg más állatokat. A nagyobb mindig meg fogja enni a kisebbet. Szóval a nagy hal mindig megeszi a kis halat. És ha ráérzel ennek az összehangoltságára, és megérted, hogy az állatok ennek tudatában jönnek ide, nem fogsz majd olyan nagy ügyet csinálni belőle. Mi pedig biztosíthatunk róla, hogy amilyen világos ezeknek az állatoknak (beleértve titeket is) az elméje, ha ezt a játékot nem szeretnék játszani, nem térnének vissza újra és újra, hogy veletek együtt játsszák. Lemondhatsz a húsevésről. Nem muszáj húst enned. De ne szállj szembe olyasmivel, ami annyira elterjedt társadalmatokban, hogy nem tudsz ellene mit tenni. Esther és Jerry egyik közös barátja egyszer arról beszélt, nem akarja, hogy embereket bombázzanak. Esther pedig másnap közölte Jerryvel, hogy ha Jerry még egyszer felbosszantja magát, amikor meglát egy lökhárítómatricát, a lakókocsi hátuljában kell majd utaznia, és az ablakokat is elsötétíti. Ugyanis Jerryt teljesen felkavarja, ha olyan szöveget lát egy ilyen matricán, amellyel nem ért egyet, Esther pedig legszívesebben szemellenzőt tenne rá, hogy ne idegesítse fel magát. A világ tele van olyanokkal, akiknek a véleménye eltér a tiédtől. Egy nap bele kell nyugodnod, hogy nem csak neked van véleményed. Mindenkinek kialakul a maga véleménye, mindenki ragaszthat matricát a lökhárítójára, és mindenki élhet és érezhet úgy, ahogy neki tetszik. A te feladatod, hogy megtaláld a módját, miként érezd jól magad ebben az egészben, nem pedig nekik kell kedvedre való matricákat készíteniük.
Házastárs megnyugtatása, miután ijesztő híreket közöltek vele Vendég: Hogyan segíthetnék a férjemnek? Nemrég közölték vele, hogy igen súlyos az állapota, és nagyon, de nagyon fél. Abraham: És te hogy vagy? Te is félsz? Vendég: Próbálok nem gondolni rá, de belefájdul a gyomrom. Abraham: Ha gondolsz rá, félsz? Vendég: Igen. Abraham: Akkor nem vagy olyan helyzetben, hogy segíthess neki, mert ugyanúgy félsz, mint ő. Tehát, ha beszéltek a helyzetről, mindössze ezen a félelmen fogtok osztozni. Először is gyakorolnod kell a reménykedést, amíg biztos nem leszel abban, hogy több benned a remény, mint a félelem. Akkor nagy segítséget jelentesz majd neki. Vendég: Rendben. Abraham: Mondd el, melyik kijelentés rémít meg: „A férjemnél ijesztő betegséget állapítottak meg." [igen] „És meg vagyok rémülve." Vagy: „A férjemnél ijesztő betegséget állapítottak meg, és úgy érzem, nincs semmi baj." Mit gondolsz, helytelen dolog jól érezned magad valami olyasmivel kapcsolatban, ami mindenki mást megrémít? Ez a nagy kérdés: vajon jogodban áll, hogy jól érezd magad rossz körülmények között? [igen] Nos, ez az első nagy lépés. Mert ha elhiszed, hogy jogod van hozzá, a következő kérdés az (a férjedet és az állapotát teljesen félretéve), hogy inkább jól vagy rosszul éreznéd magad? [jól] Szerinted ha valami olyanra összpontosítasz, ami általában rossz érzést okoz neked, lehetséges, hogy mégis jól érezd magad? [nem] Pedig valójában lehetsé-
91
ges, és pontosan ezt kell megoldanod. Vagyis megváltoztathatod a figyelmed tárgyát, és olyan dolgok felé fordulhatsz, amelyek jó érzést okoznak, de ez nem változtatna semmit azon, ahogy azzal a dologgal kapcsolatban érzel, amelyik megrémít. Tehát a következő a dolgod: valami olyanra kell összpontosítanod, amitől éppen félsz, és rá kell venned magad, hogy ne félj tőle annyira. Ez a feladat. Ez az Érzelmi Utazás. Csökkentened kell a félelmedet. Vendég: És hogyan tehetem ezt meg? Abraham: Akard eléggé ahhoz, hogy ne hagyj fel a próbálkozással. Próbáljuk meg itt. Szóval, még mindig van benned félelem? [igen] Lássuk, hogy meg tudjuk-e változtatni. Onnan fogod tudni, hogy sikerült, ha enyhül az érzés. Igazán tetszeni fog, ami most következik; ez nagyon fontos. Most az a feladatod, hogy elindulj velünk az Érzelmi Utazásra, vagyis az a feladatod, hogy itt, a jelenlétünkben, változtasd meg a rezgésedet, ami mindent megváltoztat. Növeli a befolyásodat, és ez lehetővé teszi, hogy segíts a férjednek. Tehát indulj el az Érzelmi Utazásra, vagyis változtasd meg a rezgésedet, tehát törekedj arra, hogy jobban érezd magad, és megkönnyebbülésre lelj. Ezt kell most tenned. Az a feladatod, hogy ne próbálj gyógymódot találni. Ennél sokkal egyszerűbb a dolgod: a félelemtől el kell jutnod a nyugalomig. Tehát a feladat csak annyit kíván, hogy elkalandozz a dologtól. Próbálj meg elszakadni a diagnózistól, a várható fejleményektől, mindentől, amit a férjed érez. Igyekezz itt és most függetleníteni magad mindentől, hogy akkor is jól tudd érezni magad, ha a figyelmed erre irányul. Vendég: Rendben. Tehát megállapították nála ezt a betegséget, de a lelkem mélyén nem hiszem el, hogy ez igaz. Számomra nem úgy tűnik, mintha valóban beteg lenne. Majdhogynem úgy látom, hogy ez csak afféle modern tudományos mese. Tudod, elmész az orvoshoz, aki azt mondja, beteg vagy. Nekem valahogy mégis úgy tűnik, hogy rendben van. Nem érzem betegnek. Abraham: Lám, helyben is vagy. Ahogy beszéltél, nekünk ez tűnt a biztosabb érzésednek. Vagyis a félelem, amit az ijesztő hír és férjed reakciója felerősített, csak afféle pittyegés volt a radarodon. Ám amit az imént mondtál, azt érzed a valóságosabb Beállítottságodnak, nem? Érezzük, hogy így érzed. Tehát amikor azt kérdezzük, hogy félsz-e, azt feleled: „Képes vagyok félelmet ébreszteni magamban, ha úgy összpontosítok a dologra, hogy ijesztőnek lássam, és úgy tekintek rá, ahogy az orvos beszél róla. De többet kell tennem azért, hogy féljek, és mások legyenek az érzéseim, mint hogy ne tegyem." Jól mondjuk? Vendég: Ez így van. Abraham: Akkor nagyon jó helyzetben vagy ahhoz, hogy segíts a férjednek. El tudod képzelni, hogy ezt elmondod neki? Amikor beszélsz erről, követ téged és nyugodt, félelemmentes érzéseidet, vagy inkább a betegség korlátait bizonygatja? Vendég: A betegség korlátait bizonygatja. Abraham: Tehát az orvosnak jobban hisz, mint neked. Vendég: Mindig. Abraham: Akkor most olyan helyzetben vagy, amikor az aggaszt, hogy mit tesz a rezgésével, mert tudod, hogy ez hatással lesz tapasztalatára. Vendég: Pontosan. Abraham: Akkor Érzelmi Utazásod nem arról szól, hogy a betegség kiváltotta félelemtől a nyugalom felé tartasz, mert már nyugodt vagy. Most az aggodalomtól kell odáig eljutnod, hogy ne aggasszon, milyen valóságot teremt a férjed a maga számára. Érted? [igen] Vagyis ennek az Érzelmi Utazásnak az a lényege, hogy bízni tudj abban, hogy a férjed képes uralni élete tapasztalatát, vagyis képes meggyógyulni. Elhiszed, hogy képes rá? Ezzel kapcsolatban milyen az Érzelmi Beállítottságod? Vendég: Nem igazán hiszek benne, hogy képes rá. Abraham: Szeretnél hinni benne. Szeretnél reménykedni, de... nem tudsz hinni. Vagyis nem hiszel benne, hogy képes rá, de hinned kellene benne, mert csak így érezheted jól magad, nemde? Vendég: Igen, igen. Abraham: Tehát erre az utazásra szeretnénk elindulni veled. E rövidke idő alatt, ebben az összpontosított Energiában próbálj meg ide eljutni. Próbálj meg eljutni onnan, ahol nem hiszed, hogy rendbe tudja tenni a rezgését, és képes meggyógyulni, odáig, ahol elhiszed vagy remélni tudod, hogy képes rá. Törekedj erre. Ne felejtsd el, mit teszel: megkönnyebbülést szeretnél magadnak. Nem a férjedet próbálod meggyógyítani, nem azt szeretnéd elérni, hogy egészséges legyen. Érzelmi Utazásodon oda próbálsz eljutni, ahol te érzed jobban magad. Nincsenek derűlátó érzéseid azzal kapcsolatban, hogy ő kézbe tudja-e venni ezt a helyzetet, márpedig derűlátó szeretnél lenni ezért olyan dolgokat akarsz mondani magadnak, amelyek ezt az érzést erősítik benned. Eddig
92
mindenben szánalmasan elbukott, amivel próbálkozott? Vendég: Ó, dehogy. Abraham: Ezek szerint képes elérni bizonyos dolgokat. Mint például? Vendég: Igen, az üzleti életben sikeres... Abraham: Úgy érted, képes összpontosítani, és elérni, hogy megtörténjen, amit akar? Vendég: Hát persze. Abraham: És a világtól kedvező visszajelzéseket kap? Vendég: Nagyon is. Abraham: Akkor tehát nem olyasvalakinek látod, aki képtelen elhatározni magát, és elérni, amit akar? Vendég: Egyáltalán nem. De ebben a kérdésben kissé bizonytalan, mert egy szakértője közölte vele a rossz híreket. Abraham: Pontosan erről van szó. Tapasztaltad már, hogy az üzleti életben vagy valahol máshol olyat látott, ami nem volt a kedvére, de az akaraterejével megoldotta a dolgokat, holott korábban a kívánttal ellentétes helyzetre látott bizonyítékokat? Láttad már, hogy ilyet tett? [igen] Például? Vendég: Előfordul, hogy mondjuk, megjelenik egy új termék, amire ránézek, és azt mondom, „ez nem működik igazán jól". ő pedig azt feleli, hogy „nem, rendben lesz, ne kételkedj benne, minden rendben van vele". Abraham: Akkor tehát érti ezt. Érti, hogy az elme az anyag felett áll. Tudja, miképpen használhatja összpontosított akaraterejét, hogy megtörténjenek dolgok. Láttad már, hogy a tapasztalatában ért el így sikereket, ugye? Vendég: Igen, de nem az egészsége terén. Abraham: Most felejtsd el, hogy mi volt a célod. Mert közel járunk hozzá. Már majdnem ott voltunk, de aztán hátranyúltál, és megragadtál valamit, amitől rosszabbul érzed magad. Miért tennél ilyet? Érted, hogy miről beszélünk? [értem] Vagyis ez a feladat. Nem az a szándékod, hogy visszanyúlj, és olyan dolgokat vegyél magadhoz, amelyektől csak rosszabbak lesznek az érzéseid. Előre akarod nyújtani a kezed, hogy megtaláld azt, amitől jobban érzed magad, majd addig akarod gyakorolni ezt a jobb érzést adó gondolatot, amíg meggyőződéssel ki nem tudod jelenteni: „A férjem képes az összpontosításra. Ez a dolog valóban kibillentette kissé az egyensúlyából, de bárkivel ez történt volna. Ám korábban is vissza tudta nyerni az egyensúlyát." De mivel kapcsolatban? Milyen eset kapcsán láttad, hogy visszanyerte az egyensúlyát? Láttad már valaha, hogy elvesztette az egyensúlyát, majd visszanyerte? [igen] Például? Vendég: Golfozik. Kinéz az ablakon, és tud így beszélni: „Esőre áll az idő, de mindenképpen elmegyek, mert talán mégsem esik majd. Később kitisztul az ég, és minden rendben lesz." Abraham: Ez az, ami igazán jellemző rá, nem? [de igen] Nem érzed máris ostobaságnak, hogy kételkedtél benne? Vagyis könnyűszerrel kézbe veszi ezt a helyzetet, ha már valamennyire belenyugodott a gondolatba. Visszatér az ereje, és visszanyeri majd az egyensúlyát, mint mindig, igyekezete pedig sikerrel jár. És itt vagy neki te, akit még csak nem is nyugtalanítanak igazán az állapotával kapcsolatos ijesztő hírek. Derűlátó vagy, és gyengéden vezeted az örömteli várakozás felé. Most már jobban érzed magad, ugye? Vendég: Igen. Abraham: Nem volt szükséged az első Érzelmi Utazásra, amelyre megpróbáltunk elvezetni, mert már ott voltál, ahova vezetett volna. A másodikat pedig, láthatod, nagyon gyorsan, igen rövid idő alatt megtetted. Tehát, ha kétségeid ébrednének - ami előfordulhat -, egyszerűen hallgattasd el olyan dolgokkal, amelyek jobb érzést okoznak, amíg vissza nem nyered a magabiztosságodat. Magad is meg fogsz lepődni, milyen nagy hatást gyakorolsz majd a férjedre, ha kitartóan arra számítasz, hogy kézbe veszi az életét. Eddig is ő irányította az életét, méghozzá rendkívül jól. És nincs oka rá, hogy abbahagyja ezt egy kellemetlenség miatt, aminek sokkal több köze van ahhoz, amit az orvos gondol, mint ahhoz, amit ő. Bizony. Vendég: Köszönöm.
Az iskolába készülő lángelme, aki „nem hajlandó figyelni a tanárra" Vendég: A kérdésem ötéves fiammal kapcsolatos. Nem hallgat rám. Abraham: Remek.
93
Vendég: Egyetlen nőre sem hallgat. A férfiakra valamivel jobban. Egy tanár megkérdezte, rá tudnám-e venni, hogy hallgasson rá. Azt mondtam neki, hogy rám se hallgat. És... Abraham: Kire hallgat? Vendég: Gondolom, saját magára, mert ezt mondta nekem: „Tudod, én a magam módján élem az életem, te pedig a magad módján teszed a dolgokat." Abraham: Ezek szerint ránk hallgat. (derültség) Vendég: Úgy van. Meg azt szokta mondani, hogy „pedig te mondtad, hogy Abraham azt mondta..." „Jól akarom érezni magam", mondja. Erre a tanár így szól hozzá: „Joseph, azért nem figyelsz rám, mert nem érted, amit mondok, vagy mert nem akarsz?" „Mert nem akarok", feleli. Aztán megint felhívott ez a tanár, és azt mondta, hogy Joseph kilyukasztotta a dolgozatát. Így akarta, hát meg is tette. „Joseph, ezt nem teheted", mondtam neki. „Ha már a saját házadban laksz, olyan lesz a rezgésed, amilyennek szeretnéd, de az én házamban az enyémhez kell igazodnod." Tehát ez így megy oda-vissza... és ez a kérdésnek csak az a része, amely a figyelmet érinti. Aztán az anyám is belekotyog: „El kellene fenekelned. Ezt kellene tenned, azt kellene tenned. Én se haltam bele, te is túlélted." Meg ilyenek. Abraham: Nos, íme a dolog lényege. Ha Joseph nagyon is azt teszi, amit akar, és képes továbbra is azt tenni, és tizenöt-húsz évvel később, amikor nem csak elképesztő sikereket ér el az élet minden területén, de ő lesz az egyik legboldogabb ember, akivel valaha találkoztunk, meglátogatnánk, és megkérdeznénk tőle, hogy „Joseph, mi a titkod?", azt felelné: „Volt egy erő, egy belső késztetés, amire jobban hallgattam, mint mindenki másra. Igen, az anyám megpróbált lebeszélni róla, persze, hogy megpróbálta. Még azzal is megfenyegetett, hogy kidob otthonról. De nem hagytam, hogy bármi is eltántorítson a Vezérlőrendszeremtől." Kicsit persze tréfálkozunk veled, de az olyan anyák miatt érzed magadat „megsebzettnek", mint amilyen te is vagy. Közületek sokan nem bíznak a saját belső útmutatásukban, mert sok más ember útmutatására hagyatkoztak, akik pedig nincsenek abban a helyzetben, hogy megmutassák a számotokra helyes utat. Ha végiggondolod, láthatod, hogy ez a tanár úgy tereli Josephet, hogy megkapja tőle, amit ő akar, és te is úgy mutatsz neki utat, hogy , megkapd tőle, amit te akarsz, tehát aszerint irányítjátok, amit ti akartok tőle. De ki fogja megmutatni neki, hogyan kaphatja meg azt, amit ő akar? Pontosan ezt próbálja másokkal is megértetni, Nem szeretnénk megsérteni senkinek az érzéseit, de mi az ő oldalán állunk. Vendég: Es mi a helyzet a korával? Úgy értem, nem túl fiatal még? Nem szeretném, ha olyan felnőtt lenne belőle, aki senkire sem hallgat, aztán... Abraham: Akkor a szándékaink ellentétesek, mert mi azt szeretnénk, ha olyan felnőtt válna belőle, aki senkire sem hallgat. Azt szeretnénk, ha mindannyian olyan felnőttek lennétek, akiket nem bizonytalanítana el az, amit mindenki más gondol, és a saját rezgéseteknek ellenállva nem utasítanátok el azt, amit valójában ti akartok. Tudjuk, mit akarsz mondani, tehát mi a következőt tennénk. Itt van ez a kis ember, aki még emlékszik rá, és nagyon is jól tudja, hogy ő kicsoda, aki visszautasít egynémely dolgot, amit megpróbálsz neki megtanítani, és némi bánatot okoz, amiért nem hajlandó idomulni. Ha elgondolkozol róla és Tényleges Utazásáról, számos választási lehetőséged van. Vagyis figyelheted, és felidegesítheted magad, vagy figyelheted, és ráhangolódhatsz. Mondj el néhány dolgot, amit jónak érzel abban, hogy a maga feje után megy. Vannak egyáltalán ennek előnyei? Vendég: Igen, valóban tudja, hogy mit akar. És nem alkalmazkodik megalkuvóan (mint ahogy az ő korában én sem tettem). Elmondja, amit érez, hogy tudd, mi a helyzet. Egyenes ember. [csakugyan?] Azt hiszem, ez valamilyen módon a hasznára válik majd. Abraham: De mindezek mellett, érzed abból, amit ma itt hallottál, hogy milyen roppant sokat jelent az, ha döntést hozol, és nem bizonytalankodsz? [igen] Tehát valóban azt akarod, hogy olyan ember legyen, aki maga dönt, és nem bizonytalankodik. Egészen addig, amíg valaki más, aki nagyobb, erősebb és több hatalma van, szembeszállhat vele, és megváltoztattatja vele a döntését? Vagyis tehetetlenségre vagy magabiztosságra szeretnéd-e tanítani? Vendég: Magabiztosságra. Abraham: Ez pedig csak akkor zavar téged, amikor az ő magabiztossága mást mond, mint ami a te elképzelésed arról, hogy mit kellene tennie? Vendég: Csak akkor, amikor a tanára felhív. Nem szeretnék olyan szülő lenni, aki folyton ott áll az irodájában, mert a gyerek nem hajlandó azt tenni, amit kívánnak tőle. Abraham: De a kettő nem zárja ki egymást? És ez az, amire valójában szeretnénk rámutatni. Lehet olyan gyereked, aki magabiztos, aki tényleg tudja, hogy kicsoda, ugyanakkor alázatosan fejet hajt azelőtt, amit mindenki más elvár tőle? [nem] És hogyan segítenél neki megállapítani, hogy kire lenne érdemes hallgatnia, és kire nem? Vagyis szeretnéd, ha mindenkire ugyanúgy hallgatna, aki a tanár szerepében áll előtte? Mert ha ez a helyzet, nem kellene alaposabban szemügyre venned a tanárokat? Nem lenne jó megtudnod, hogy mire próbálják ők ösztö-
94
nözni? Nem volna érdemes megtudnod, hogy kik ők, és milyen szándékok vezérlik őket? Szóval nem szeretnéd tudni, hogy úgy igyekeznek-e befolyásolni őt, hogy a demokratákra, vagy a republikánusokra szavazzon, vagy keresztény legyen, vagy valami más? Szeretnéd tudni, milyenek a belső indítékaik, ugye? Ezt pedig te csak komoly nehézségek árán deríthetnéd ki, nemde? Nem beszélnél szívesebben így: „Ó, Joseph, te olyasvalaki vagy, aki tudja, mit akar, és aki a Tiszta, Pozitív Energiára van hangolva. Bízom benned, hogy te mindezt meg tudod állapítani. Rád bízom a kapcsolataidat ezekkel az emberekkel. Félreállok, és nem fogom megpróbálni védeni az álláspontjukat. Sőt, félreállok, és nem fogom megvédeni a te álláspontodat sem. Megadom neked a lehetőséget, amit születésünkkor mindannyian megkaptunk, hogy leszűrd a tapasztalataidat, és az élményeid segítsenek meghatározni, hogy mit akarsz. Majd pedig hallgathass saját belső Útmutatásodra, amely elvezet ahhoz, amire vágysz." Gondolod, hogy fiad a kudarcot választaná? Szerinted a rosszindulatot választaná? Soha nem tapasztaltál ilyet, ugye? Gondolod, hogy a lustaságot választaná? Ilyet sem tapasztaltál. Más szóval, eddig kizárólag éleselméjűségére láttál bizonyítékokat, mégsem mered engedni, hogy önmagára hallgasson. Mi pedig úgy gondoljuk, hogy a szülők már hosszú ideje úgy hiszik, ők az okosok, és ők ismerik a világot, és ha nem terelgetik gyermekeiket, azok biztosan rossz útra tévednek. De szeretnénk, ha megértenétek, mennyire visszás ez a gondolkodásmód. Ezek a rendkívül tehetséges teremtők, akik éppen csak megérkeztek a Nem Fizikai valóságból, érzik a hatalmukat, és nem tévednének el, ha hagynák őket a saját eszközeikre támaszkodni. Ugyanolyan becsesek maradnának, megőriznék önállóságukat, megmaradna bennük a Jól-lét érzése. Remekül boldogulnának és fejlődnének hacsak nem tanítják őket valami másra. Vagyis, ha mások nem tesznek olyasmit, amitől ez megváltozik, rezgésük a gyarapodás rezgése. Ennek a bizonyítékát is látod, nem? Azért érkezett, hogy emlékeztessen erre. Hát nem látod a nyilvánvaló jeleit annak, hogy többnyire jól boldogul és jól érzi magát? Jerrynek és Esthernek volt szerencséje találkozni valakivel, aki alapított egy iskolát (a Massachusettsben lévő Sudbury Valley Schoolt), ahol az oktatás arra épül, hogy senki nem tanul semmit, hacsak őszinte vágyat nem érez valami iránt. Nem tanítanak csak a tanítás kedvéért. Ha valaki szeretne valamit tanulni, hangot kell adnia vágyának, ők pedig mindent megtesznek, hogy segítsenek ebben. Ám a tanárokat és az oktatókat nemhogy erre biztatnák, még csak meg sem engedik nekik, hogy odamenjenek a kicsi Josephez, és azt mondják: „Szeretnéd ezt elolvasni?" Vagy: „Nem szeretnél erről tanulni?" Mindent a gyerekek kívánságára hagynak. Jerry és Esther pedig azért találja olyan izgalmasnak ezt a dolgot, mert erre épül Abraham tanítása: Amíg nem kérsz, nem kapsz választ. Ha pedig kérsz, mindig kapsz választ. Joseph igyekszik segíteni neked és a tanárainak az emlékezésben, hogy először is ő választ, és bármit is választ, az eljön hozzá. Nem aggódik amiatt, hogy ha nem áll be a sorba, végül nem tanul meg semmit. Téged és a tanárait talán nyugtalanít ez, őt azonban nem. Ő még mindig emlékszik rá, hogy ha akar valamit, a Világegyetem megadja neki. És őszintén nem érti, miért ez a nagy felhajtás. Hát nem erről beszél neked időről időre? [dehogynem] „Miért csinálsz belőle olyan nagy ügyet? Jól megvagyok. Minden rendben." Érted? Ez olyan, mintha egy egészséges és világos elméjű ember egy olyan közösségbe születne, ahol valamilyen oknál fogva szinte mindenki biceg. A többiek pedig az ő járásán gúnyolódnának, mert még nem biceg. Ő pedig azt mondaná: „Látom, hogy ti mind bicegtek, és úgy tűnik, szeretitek is, nekem azonban nincs kedvem hozzá, és szemlátomást jól megvagyok nélküle." A többiek viszont mind azt mondják neki: „Itt mindenki biceg. Tanulj meg bicegni!" „De nem szeretnék bicegni", feleli. Ezért aztán jól térden verik egy bottal, majd elbiceg. (derültség) Ekkor már mindenkitől azt hallja: „Jól van Joseph, ügyes vagy." Ezzel pedig nem túlzunk! Ez egy nagyon is helytálló párhuzam. Azt mondja mindnyájatoknak, hogy „nem akarok bicegni". Ne aggódj miatta, és ne nyugtalanítson, hogy a tanárok mit gondolnak róla. Tehát az Érzelmi Utazásra van szükséged, jól mondjuk? Mert gondolj arra, hogy ő az, aki. Emlékszel, veled mennyi baj volt? Pontosan olyan voltál, mint ő, és édesanyád sokat bajlódott, hogy megváltoztasson. Sikerült? Ez csak bánatot okozott mindkettőtöknek, de ugyanolyan önfejű maradtál, nem? Tehát nem lelkesedsz a gondolatért, hogy ugyanezt tedd Joseph-fel. Akkor hát mit tehetsz, ha azt a független, rendkívül tehetséges teremtőt látod benne, aki ő valójában? Gondolod, hogy megszégyenítéssel megalkuvásra kényszerítheted? Nem, és ezt nem is akarnád. Gondolod, hogy a büntetés megalkuvásra késztetné? Ez nálad sem vált be. Mit tehetsz hát? Gondolod, hogy a Tényleges Utazás értelmében más embert faraghatsz belőle, mint amilyennek született? Ez sem menne, ugye? Tehát választhatsz néhány lehetőség közül. Itt van ez a kis csibész, aki önmagára van hangolva, te pedig kereshetsz okokat, hogy miért örülsz ennek, vagy miért okoz rossz érzést. Nem gondoljuk, hogy az Érzelmi Utazásoddal azt szeretnéd elérni, hogy ő változzon meg, mert szerintünk hozzánk hasonlóan nagyon is olyannak szereted, amilyen. Úgy véljük, neked az oktatási rend¬szerrel van gondod, amely nem érti, amit te, Abraham vagy
95
Jo¬seph ért. Mondanád akkor, hogy az Érzelmi Utazásnak arról kelle¬ne szólnia, hogy jobb érzésekkel viszonyulj a tudatlanságukhoz? Vendég: Valószínűleg. Abraham: Arról kellene szólnia, hogy jobb érzésekkel viszonyulj a tudatlanságukhoz, vagy (ó, tényleg jutni fogunk valamire) szeretnéd megtalálni a módját, hogy megértők legyenek veled, amiért ilyen fiad van, mint Joseph? (Hú, ez kicsit sok, nem?) „Tehát olyan fiam van, aki nem hajlandó idomulni. Ragyogó, nagyszerű Lény." Szeretnéd, ha más lenne? Szeretnéd, ha inkább félne? Szeretnéd, ha inkább alázatosan fejet hajtana? Azt szeretnéd, ha megtenné, amit elvárnak tőle, vagy jobban szereted azt látni, hogy független? A Tényleges Utazásodnak, abból kiindulva, hogy Joseph milyen, az a célja, hogy nem őt akarod megváltoztatni, hanem azon változtatnál, hogy milyen érzéssel viszonyulsz ahhoz, ahogy mások Joseph-fel kapcsolatban éreznek. Tehát választhatsz. Minden bizonnyal továbbra is helyteleníteni fogják a viselkedését, te pedig nem tudod rávenni, hogy számukra elfogadhatóan viselkedjen. Ezért választhatsz, hogy rossznak találják, és te ettől függetlenül jól érzed magad, vagy rossznak találják, és ez nyugtalanít téged. Melyik lenne jobb érzés? Vendég: Ha jól érezném magam. Abraham: Akkor mondj néhány szót ennek érdekében! „Szeretném megtalálni a módját, hogy jól érezzem magam, még akkor is, amikor nem helyeslik Joseph tulajdonságait." Kalandozz el egy kicsit, és meglátjuk, jelent-e ez némi megkönnyebbülést. Vendég: Nem akarom, hogy bármit is mondjanak, amikor belépek az ajtón. Abraham: Rendben, de ettől csak még rosszabb lesz. Vendég: Szeretném, ha egyszerűen csak felvehetném az iskolánál, indulhatnánk, és nem kellene látnom őket. Abraham: Ez nem segít. Vendég: Szeretnék továbbra is tevékeny szerepet vállalni az iskolában, mint eddig. Abraham: „Szeretem az iskolai szerepvállalásomat. Szeretném, ha valamennyire hatással tudnék lenni rájuk. Szeretném, ha megértenék a teremtő lángelméket, akik odajárnak. Szeretném, ha megértenék, hogy az iskola nem börtön. Az iskola olyan környezet, ahol az alkotókészség kifejeződhet, és az volna a kívánatos, ha sokféleképpen juthatna kifejeződésre. Én pedig szeretném, ha segíthetnék az alkotókészséget - és ne az idomulás készségét - fejleszteni ezekben a gyerekekben. És született egy ragyogó alkotótehetséggel megáldott gyermekem, aki felébresztette bennem a vágyat, hogy ezt tegyem, és ebben örömöm lelhetem." Ez jobb érzés volt. Nem te mondtad ezt, de jobban érezted magad, amikor hallottad. Vagyis: Mi a célod? Hogy jobb érzéssel viszonyulj ahhoz, ahogy Joseph iránt éreznek, aki nem fog megváltozni. Szóval lemondtál a Tényleges Utazásról? Jobban járnál, mert nem tudod megváltoztatni. Tehát olyan marad, amilyen, és ezt szeretheted vagy nem. Szerinted melyik jobb neked, és melyik neki? Tudtad, hogy világotok nagyszerű teremtő lángelméi - kivétel nélkül - olyanok voltak, mint Joseph, amikor megszülettek, és ebben soha nem változtak? Vagyis nem hódoltak be. Hagyták, hogy a teremtő szellemük tovább áramoljon. Igazából te is ezt kívánod neki, nem? Egy tanár pedig, aki nem érti ezt meg... szeretnéd, ha ez a tanár ennek az útjába állna? [nem] Akkor hát jó vagy rossz érzésekkel szeretnél a tanár téves felfogásához viszonyulni? Vendég: Egyszerűen nem akarok foglalkozni azzal, hogy mit gondol. Abraham: Nos, ez jó lépés. Josephet nem tudod megváltoztatni. A tanárt megváltoztathatod? [nem] Ugye, nem? Tehát hiábavaló lenne minden erőfeszítés, amely Joseph megváltoztatására irányul. Semmire nem mennél vele, egyetértesz? [igen] Akkor miért csinálsz ügyet belőle? Mert mások azt akarják, hogy ügyet csinálj belőle. A tanár behívat, mert élni akar a hatalmával. Azt akarja mondani neked: „Nem lehetek elégedett, amíg a fia így viselkedik, tehát változtassa meg a viselkedését." Te meg azt felelnéd neki: „Sajnálom, én meg nem lehetek elégedett, amíg ön így viselkedik a fiam viselkedése miatt. Tehát máshogy kellene viselkednie a fiam viselkedése miatt, mert én csak akkor lehetek elégedett." És egyedül Joseph a bölcs. Ő azt mondja: „Hé, én elégedett vagyok! Nem várok el tőletek semmilyen viselkedést ahhoz, hogy elégedett lehessek. Nem számítotok, ebben nincs szerepetek. Nem érdekel, mit gondoltok!" (Hát nem ő az, aki tanít?) Érzelmi Utazásodnak tehát az a célja, hogy jól tudd érezni magad, szeretetteljes érzésekkel viszonyulhass ehhez a tanárhoz, és megértsd, hogy jók a szándékai. Szeretnéd, ha azt tudnád neki mondani... lássuk csak, gyakorold magadban ezt: „Tudja, el sem tudom mondani, mekkora öröm látni, hogy ennyire törődik a kisfiammal. Olyan kedves öntől. Nagyon, nagyon kedves. És megértem önt, mert Joseph rám sem hallgat. De rájöttem, hogy ha szabadjára engedem és követem, ragyogó dolgokra képes. Úgy gondoltam, tanárként ez érdekelné. Azt is felfedeztem, hogy ha nem próbálom korlátozni és elvenni a szabadságérzetét, ő a világ legkedvesebb kis fickója, akivel könnyű szót érteni. Ám ha csak egy pillanatra is azt a benyomást keltem benne,
96
hogy nem szabad, úgy küzd az életéért, mintha párnát nyomnék az arcába. Én is emlékszem erre az érzésre, és szerintem maga is. Ezért többé már nem nyomom a párnát az arcába. Elkezdtem ráhangolódni a szabadságérzésére, és szerintem mindketten büszkék leszünk rá, ha nem állunk az útjába, és engedjük, hogy az a ragyogó elme legyen, aki valójában. Köszönöm a fáradozásait, és szeretném elmondani, mennyire nagyra becsülöm mindazt, amit taníthat neki. Tudom, hogy szeretne tanulni öntől. Azt mondja, kedveli önt. Annyi mindent szeret abban, ahogy velük foglalkozik. Maga jó tanár, ebben biztos vagyok. És sajnálom, hogy kisfiam nem hajlandó idomulni - de azt gondolom, hogy a világ nagy szellemei sohasem idomultak." És ha már elég sok hasonló beszélgetés zajlott le köztetek, egy idő múlva nem fog többet behívatni. Amikor rájön, hogy nem gyakorolhatja a hatalmát feletted, hogy vedd rá valamire a fiadat, amit úgysem fogsz megtenni, többé nem fog behívatni. És mindeközben Joseph fejlődik, meg fogja nyerni magának a tanárát, és megmutatja neki, ki is ő valójában. Úgy ám. Vendég: Köszönöm.
Remény a cukorbetegség megszűnésére Vendég: Nagyon ideges vagyok. Cukorbajom van. Mindig azt hittem, hogy egyszer végzek majd magammal, és ezt most jó alkalomnak is érzem, de vajon mi akadályoz meg benne? Abraham: Arról beszélsz, hogy a cukorbajjal végzel magaddal fokozatosan, vagy valamilyen gyorsabb dologról van szó? Vendég: Egyszerűen szeretnék továbblépni, azt mondani, rendben, meg tudom tenni. Végeztem. De a legjobban attól félek... Abraham: „Továbblépni?" Egy egészséges fizikai testbe? Vendég: Igen. Tudjátok, a legjobban attól félek, ha abbahagyom a kezelést, meghalok. Abraham: Nos, ezt meg fogod hallani, mert Tényleges Utazásod azt mutatja, hogy a kezelés rendbe hozza valamennyire az állapatodat. Mi tehát azt javasolnánk, hogy egy ideig még változtatás nélkül folytasd Tényleges Utazásodat. De érezd, mennyire más, ha folytatod a kezelést, ami miatt bosszankodsz, illetve az, ha folytatod a kezelést, és hálát érzel, amiért átmenetileg rendben tartja az állapotodat. Tudod, mit jelent az, hogy a Forrásenergia kiterjesztése vagy, és tested sejtjei megidézik az Életerőt, és pontosan tudják, mit kell tenniük? Tudod, hogy amikor az emberek egyenként és közösen a Forrásenergiához fordulnak, és kérnek tőle, választ kapnak, és tulajdonképpen ez zajlik akkor is, amikor az orvosok élőnek nyilvánítanak? Vagyis ez egy folyamat. Tehát a sejtjeid - ha soha nem figyeltél tudatosan a cukorbetegségre, vagy nincs ilyen bajod - tudják, mit kell tenniük, hogy tökéletes formában tartsák fizikai tárolóedényed. És amíg nem teszel valamit, ami ezt megakadályozza, a tested remekül átjárható marad. A sejtek kommunikálnak egymással, és ha valami kisebb egyensúlyzavar lép fel, kiigazítják. Minden tökéletesen működik. Néha arra ösztönöznek, hogy egyél bizonyos ételeket, mert sejtjeid valami olyat kérnek, ami abban az ételben megtalálható, és Lényed valamelyik szintjén tudod, hogy vegyi üzemed meg tudja azt emészteni, és a kívánt tápanyagot nyújtja a kérdéses sejtcsoportnak. Fizikai tested lenyűgöző rendszer. Amikor ebben a helyzetben vagy, hogy cukorbetegséget állapítottak meg nálad, és már elég régóta élsz vele együtt ahhoz, hogy igazán zavaró és terhes legyen, mint mindenki más, te is egyszerre két utazáson veszel részt: A fizikai utazáson, amelyen a testeddel foglalkozol, valamint az Érzelmi Utazáson, ami azt jelzi, hogy milyen érzéseid vannak azzal kapcsolatban, amivel foglalkozol. Ez már régóta és gyakran zavart okoz, mert azt szokták kérdezni tőlünk: „A nem-cselekvést tanítjátok? Ha azt tanítjátok, hogy a gondolatok teremtenek, mi a szerepe a cselekvésnek?" Mi pedig azt feleljük, hogy a cselekvés életed örömteli tapasztalatának megélése. Nem akarunk eltántorítani a cselekvéstől. Vannak, akik úgy értik ezt, hogy különbséget kell tenni a fizikai tettek és megnyilvánulások világa és a Szellemi Világ között. Mi pedig szeretnénk elmondani, hogy környezetetekben minden a Forrás kiterjesztése - tehát minden Szellemi. A fizikai formában élő Lények oly gyakran gondolják, hogy le akarunk titeket beszélni a cselekvésről, és mindent a gondolataitokkal kellene elérnetek. Majd úgy gondolkodnak: „Képesnek kellene lennem arra, hogy a gondolataimmal meggyógyítsam a testem. Nem is volna szükségem erre a gyógykezelésre. Pont az ellenkező irányból közelítem meg a dolgot." Szeretnénk, ha megértenétek, hogy ott vagytok, ahol vagytok, és ezzel minden rendben van, Tényleges Utazásotokon pedig semmi esetre sem borítanánk fel mindent. Mi is folytatnánk a cselekvést, akárcsak ti - ám mellette komoly figyelmet szentelnénk Érzelmi Utazásunknak.
97
Ugyanez a helyzet azzal a csípőízület-gyulladásban szenvedővel: választhat, hogy csípőízület-gyulladása van és fél, vagy pedig csípőízület-gyulladása van és reménykedik. A félelem és a remény közti különbségen múlik, hogy fájdalma belátható időn belül megszűnik-e. Ezért hát ne aggódj amiatt, hogy mitévő légy. Itt vagy, ebben a fizikai testben, beveszed a gyógyszereket, és ezzel minden rendben van. Ne ítéld el magadat, bárhogyan jutottál idáig, vagy mert ilyen az állapotod. Annyira szeretnénk, ha mindannyian hallanátok: Ott vagy, ahol vagy - és ezzel minden rendben van! Ismersz valakit, aki meggyógyult? Vendég: Nem, de ha még nem volt ilyen, szeretnék az első lenni. Abraham: Tudod, hogy vannak olyanok, akik meggyógyultak? Tudod, hogy vannak emberek, akik komoly mértékben csökkentették függőségüket a kezeléstől? Tudod, hogy vannak olyanok, akik annyira megváltoztatták a rezgésüket, hogy a testük újra elő tudta állítani az inzulint, amire szükségük van? Tudod, hogy léteznek ilyen emberek? Ezért azt mondhatnád: „Hé, Világegyetem, szeretném, ha eljuttatnád hozzám ennek bizonyítékait. Alig várom már, hogy olyasmiről értesüljek, ami alapot ad a reményeimnek." Mert amikor azt mondják, hogy „én szeretnék az első lenni", a legtöbb embernél üresen csengenek és tartalmatlanok ezek a szavak, mert nem igazán hisznek benne, hogy ők lehetnek az elsők. Megkönnyebbültél némileg? Enyhültek a rossz érzéseid, amikor elmondtuk, hogy vannak ilyen emberek? Vendég: Igen. Abraham: És feltámadt benned kissé a remény, hogy talán olyan dolgokról értesülsz, amelyek tovább erősítik a hitedet? [igen] Most az történt, hogy reménykedni kezdtél a remény megalapozottságában, ami már egyet jelent a reménnyel. Láthatod, reménykedni kezdtél, hogy van remény. Az Energiád megváltozott. Ha most belépne valaki az ajtón, akit most látsz először, és megkérdezné, hogy érzed magad, mit felelnél neki őszintén? Vendég: Remekül! Es egyre jobban. Abraham: És még mit mondanál, ha megkérdezné, hogy érzed magad valójában? Még mit tennél hozzá? Vendég: Várakozással tekintek elkövetkező napjaim elé. Alig várom... Abraham: Vagyis „reménykedem!" Vendég: Igen. Abraham: „Reménykedem." Ha szeretnél, egy kicsit tovább is mehetnél ennél, és ezt ugyanúgy megteheted most is, mint bármikor... Tehát remélsz. „Várakozással tekintek elkövetkező napjaim elé." Milyennek érzed azokat a napokat? „Haladok az összhang felé. A testemben kezd létrejönni az összhang. Elmegyek vizsgálatra. Visszaigazolást kapok, hogy a dolgok változnak. Azt javasolták, hogy továbbra is maradjak a kezelés mellett, ami egyáltalán nem bizonytalanít el, mert Abraham is erre biztatott, és már értem, hogy folytathatom. Rendelkezésemre áll ez az áldott, nagyszerű inzulin, amely egyensúlyba hozza a fizikai állapotomat, miközben folytatom Érzelmi Utazásomat. Nemcsak reménykedem, hanem kimondottan derűlátó vagyok! Már látom, miként állhatnak helyre a dolgok. Erre pedig nagyon izgalmas gondolni, mert az esetem egyike lehet azoknak a csodaszerű gyógyulásoknak, amelyeket senki sem ért igazán - csak én! Elértem az Érzelmi Utazás célját. Tudatosan haladtam afelé, ahogyan érzem magam. Reggelente felkelés után minden nap meditáltam egy kicsit. Elmentem sétálni. Olyan dolgokat tettem, amelyek jó érzéssel töltenek el. Olyan dolgokkal foglalkoztam, amelyek kedvemre vannak. Átadtam magam a túláradó nagyrabecsülésnek. Szándékosan jó hangulatba hoztam magam, mert életemben először végre megértettem, az érzéseimen múlik, hogy testem sejtjei képesek-e befogadni, amit kértek. Végül megtettem, amit mondtam. Elálltam az útból! Elálltam az útból, és hagyom, hogy a Jól-lét keresztüláramoljon rajtam. Most már érzem, hogy ez mit jelent: fizikai testemben létrejön ez az összhang. Le fogok adni a súlyomból, és ezt mindenki észreveszi majd, akivel csak találkozom. A hozzáállásom máris javult; azonnal észre fogják venni. De fizikai testem állapotának látható bizonyítékai is szemet szúrnak majd nekik. Az orvosok pedig vizsgálatokat végeznek rajtam, és hurrá, vagy jobban érzik magukat az eredményektől, vagy nem. Én mindenesetre jobban fogom magamat érezni, amikor tükörbe nézek. De mindenekelőtt nagy várakozással tekintek az élet elé, amelyre születtem. Élni és fejlődni akarok, és most már látom, hogy mi ennek a módja. Nem kell egyszerre mindent megtennem. Nem kell azonnal kitalálnom mindent. Itt és most csupán azt kell kitalálnom, miként érezhetem magam egy kicsivel jobban, mint általában, hogy érezhetem magam egy kicsivel jobban, mint általában. Ettől fogva dicsérni fogok, és nem leszólni. Nem töltöm együtt az időt olyanokkal, akik arról akarnak beszélni, ami van. Olyan emberekkel fogok barátkozni, akik teljesen elszakadnak. ettől, vagy olyan dolgokról beszélnek, amelyekről nekem is jólesik beszélni. Nincs szükségem senki sajnálatára. Nincs szükségem rá, hogy bárki is segítsen igazolni a helyzetemet. Többé nem akarom ezeket a dolgokat kifogásként használni, hogy miért nem
98
sikerül nekem semmi. Igenis minden kezd sikerülni!" Íme, megtetted az utat. Vendég: Köszönöm, nagyon köszönöm. Sajnálom, hogy kellemetlen voltam. Abraham: Számunkra nagyon is reménykedőnek tűnsz. Te milyennek tűnsz magadnak? Ha meglátnád magad az utcán, mit mondanál? „Nézd csak, mintha remény ébredt volna benned. Árad belőled a remény." „Minek neveznéd magad? Reménykedőnek." „Mit kaptam, amikor találkoztam Abrahammel? Reményt." „Mi volt életem legjelentősebb fordulópontja? Az a nap, amikor a félelemtől eljutottam a reményig. Emlékszem arra a napra. Remény ébredt bennem, és többé sosem zuhantam vissza a kétségbeesésbe. Ez volt számomra a fordulópont. A nap amikor felébredt bennem a remény." És bizony minden ezen múlik.
Miért nem találkozhatunk Abraham tanításaival Egyiptomban? Vendég: Köszönöm a lehetőséget. Kissé feszült vagyok, de lenne egy kérdésem. A világ egy másik részéről származom, ahol a Rezgésrendszer mintha némileg alacsonyabb szintű vagy zárt volna. Egyiptomból, a KözelKeletről jöttem, és arra lennék kíváncsi, hogy arrafelé miért nincs lehetőségük az embereknek, hogy Abrahammel vagy hasonló csoportokkal találkozzanak, és általuk más életfelfogással, más gondolkodásmóddal és más életmódokkal ismerkedjenek meg. A szellemiségnek ez a formája miért nem elterjedtebb, és miért nem osztják meg a világ azon részeivel, amelyeknek megnyugtatásra lenne szükségük? Abraham: Nos, a dolog úgy áll, hogy ha Egyiptomban valaki, többen vagy akár csak egyetlen ember kér, a Forrásenergia válaszol. A kérdés tehát nem az, hogy „miért nem adatott meg?", hanem az: miért nem fogadják be? És szeretnénk valamennyire megnyugtatni azzal, hogy a világnak azon a vidékén egykor több egyénben volt világosság, mint a bolygó többi részén együttvéve. Vagyis Egyiptom nem olyan hely, amely nem áll Kapcsolatban a Forrásenergiával. Mi tehát nem töltenénk több időt azzal, hogy folyton azt kérdezgetjük, miért nem jobb ez és ez? A ti helyzetetekben azzal kezdenénk, hogy jobbnak képzeljük el. Vagyis csak azon múlik, hogy ezt is itt, azt is ott így nézed. Esther olyan ember volt, aki boldogan éldegélt, miután éppen egy olyan illetővel házasodott össze, akinek soha nem fogynak el a kérdései. Jerryben mindig új kérdések vetődnek fel. Mára több kérdést írt össze magának, mint ti együtt, vagy legalábbis majdnem annyit. Szóval ő később áttanulmányozza a jegyzeteit, elmélkedik róluk, újra meghallgatja a beszélgetés felvételét, megbeszélni Estherrel. Tehát, ami Jerryt illeti, számára még csak most kezdődött el ez a beszélgetés. Később lefarigcsál a szövegből, elkészíti a szerkesztett változatát, készít egy hoszszabb, nyers változatot... Elküldi valakinek Coloradóba, aki szóról szóra lemásolja. Majd visszaküldik neki, és minden egyes szavát elolvassa. Ám a kérdései még így sem fogynak el, mert tudod, minden válasz (bármilyen csodás válasz is) egy újabb kérdést vet fel. Tehát szeretnénk, ha belátnád, hogy soha nem szűnhetnek meg a válaszok, mint ahogy folyamatosan új kérdések születnek. E bolygó egyetlen része sincs megfosztva ettől a Kapcsolattól. Itt van Esther. Először, amikor meditáció közben ráébredt, hogy fogad valamit, és keresztüláradt rajta ez a nagyszerűség... eleinte ez meglehetősen ijesztő volt számára, mert hihetetlennek találta. Jerry mindent rögzített, amit Abraham valaha mondott. Amikor Esther visszahallgatta, nem tudta elhinni, hogy ezek a szavak rajta keresztül jöttek át. Tudod, képtelen volt elhinni, hogy rajta keresztül jöttek át ezek a világos gondolatok olyan dolgokról, amelyekről alig tudott valamit. Így hát megígértette Jerryvel (mivel oly kísértetiesnek tűnt számára a helyzet), hogy soha nem beszél erről senkinek. Nem érdekelte, milyen csodálatos volt. Nem akarta, hogy bárki is megtudja, mennyire furcsa ember ő. Szerintünk pedig ez a legszomorúbb az egészben, mert arról tanúskodik, hogy azok, akik valamiképpen megtalálták a módját, miként nyílhatnak meg a világokat teremtő Energia számára, hogyan hagyhatják, hogy az Isteni Erő keresztüláramoljon rajtuk, és a megvilágosodásról beszélhessenek, félnek, mert mindenki mástól különböznek. Úgy gondolják, hogy ezt titkolniuk kell. Vagyis javarészt ez tartja vissza az embereket a közvetlen kapcsolattól. Attól tartasz, hogy kinevetnek. Sokan félnek attól, hogy valódi önmaguk legyenek, mert igazi énjük annyira nyugodt és zavartalan, hogy a bizonytalanok, akik körülveszik, megpróbálják eltántorítani. Akik nem tudnak, azoknak a száma egyre inkább felülmúlja azokét, akik tudnak, míg ez utóbbiak végül nem hajlandók elismerni, hogy tudnak. Idővel aztán úgy nő azoknak a száma, akik látszólag nem tudnak, mintha járvány terjedne, te pedig azt kérdezed: „miért nem tudnak?" Mi pedig azt mondjuk, hogy valaha tudtak, és újra tudhatnak. Mindössze annyi kell, hogy legyenek közülük néhányan itt-ott. Tehát ne aggódj. Az üzenet átadatott. Vendég: Akkor mi lehet az én szerepem, egy olyan valakié, aki itt él, és amikor visszamegy a hazájába, azt
99
látja, hogy az emberek többsége egy félreértelmezett valláshoz ragaszkodik, amely alacsonyabb szintre viszi a társadalom rezgését? Abraham: Ezt mondjuk minden tanítónak és az emberek lelkesítőinek, te pedig mindenképpen az vagy: Ha a rezgésed a tudás, a bizalom és a jó érzések szintjén van, a tanítványodé pedig a kétségbeesés és a félelem szintjén, bármilyen kiválóak is a szavaid, nem fogja meghallani őket, mert túlságosan eltérnek a rezgéseitek. Azt teheted tehát, hogy alkalmazkodsz egy helyzethez, amely jobban megfelel neked, és bízol. És itt jut szerephez a remény. Bízol benne, hogy a rezgésükben hozzá közelebb álló tanítók képesek magukra vonni a figyelmét, és elérik, hogy meghallja a tanítást. Majd azok a tanítók, akik rezgésükben közelebb állnak mostani helyzetéhez, már képesek magukra vonni a figyelmét, és elérik, hogy meghallja a tanítást... Ez a gondolat Előőrse! Vagyis míg ez a színtér oly kielégítő számodra, a többség számára korántsem az. Az Előőrsben soha sincs tömeg. Ám ez nem jelenti azt, hogy gond volna azzal a hellyel, ahol a többiek vannak. Ne hibáztasd magad, amiért nem tudsz mindig idefent, az örömben maradni. Békélj meg helyzeteddel, és akkor jobbra fordulhat. Mi tehát ezt mondanánk, ha beszélnénk velük. Igyekeznénk megnyugtatni őket. Megpróbálnánk elmondani nekik, hogy minden rendben van velük. Nem ítélnénk őket visszamaradottnak, vagy sötétségben élőknek. Nem kiáltanánk ki rezgésüket alacsonyabb szintűnek. Inkább másfajta rezgésnek neveznénk. Azt mondanánk, hogy még mindig kérnek. Hátrább lépnénk, és megállapítanánk, kik ők valójában: ők még mindig keresnek. Ezen a bolygón nem kizárólag egyféleképpen lehet helyesen élni az életet. Vagyis eszünkbe se jutna kijelenteni, hogy a mi tanítási módszerünk hatékonyabb, hasznosabb, meggyőzőbb vagy jobb, mint Sai Baba módszere - hanem más. Érted? Vendég: Nagyon szépen köszönöm. Nagyra becsülöm a szavaidat, köszönöm. Abraham: Szívesen.
Szeretnék munka nélkül egymillió dollárhoz jutni Vendég: Üdv, Abraham. Több hangfelvételen is hallottalak arról beszélni, hogy nem követelőző, tolakodó világban élünk. A gondolatainkkal mindent magunkhoz vonzhatunk. Ezért... Abraham: Nincs követelőzés. Vendég: Miként egyeztethetném össze azt, hogy mindent az életembe vonzzak, miközben nem merülök bele munkám tevékenységébe vagy szerepeibe, bármivel is foglalkozom? Szeretnék egymillió dollárt, de nem akarok dolgozni érte. Abraham: Nos, kijelentésed igen sokatmondó és fontos, mert azt állítod: „Szeretnék egymillió dollárhoz jutni, és meg vagyok győződve róla, hogy ezt többféle módon is elérhetném, amelyekkel nem akarok foglalkozni." Tehát ezt mondod: „Akarom ezt, ezt viszont nem." Ebben az állapotban azonban nincs sok erő, mert eleve ellentmondást teremtesz. Finomíthatod azzal, ha azt mondod: „Szeretnék egymillió dollárt, és rá akarok jönni, hogyan juthatnék hozzá a számomra megfelelő módon." Ebben már kevesebb az ellenállás, mert azt állítod: „Szeretnék egymillió dollárt, és tudom, hogy sok embernek van ennyi pénze, akik olyan módon jutottak hozzá, ami nem okozna nehézséget számomra." De amikor úgy beszélsz, hogy „szeretnék egymillió dollárt, de senkitől sem fogok örökölni", vagy „szeretnék egymillió dollárt, de senkit sem ismerek, aki halála után rám hagyna ennyi pénzt..." Szóval fel kell oldanod az ellentmondást. Amikor arról beszélsz, amit kívánsz, és amiért kívánod, rendszerint kevesebb benned az ellenállás, mint amikor azt ecseteled, hogyan fogod megszerezni azt, amit kívánsz. Mert amikor olyan kérdéseket vetsz fel, amelyekre nem tudsz választ adni, mint például a hogyan, hol, mikor és kicsoda kérdései, az ellentétes rezgéseket kelt benned, amelyek mindent lelassítanak. Figyeld meg, mennyire hiányzik ebből a kijelentésből az ellenállás: „Biztos sok ember van napjainkban ezen a bolygón, akinek van egymillió dollárja, ami még több is, mint amennyire szükségük lenne, és akik valaha pontosan olyan helyzetben voltak, mint én. Egyszerűen csak vágytak rá, de nem tudták, honnan lesz meg." Az olyan szavak, mint a hit vagy a bizakodás, bizonyos szinten igen bosszantóak lehetnek, mi azonban szeretnénk elmagyarázni a jelentőségüket. Mert ha nem is tudod a honnan, hol, mikor vagy kitől kérdéseire a választ, de tudod, hogy mit akarsz, és beszéltél arról, hogy miért, és annyit foglalkoztál a gondolattal, hogy már nagyon megbarátkoztál vele, olyan dolgok kezdenek történni, amelyek eddig nem eshettek meg veled. Elképzelések merülnek fel benned, amelyekre eddig nem gondoltál, és olyan emberekkel kerülsz kapcsolatba, akik korábban elérhetetlenek voltak számodra. Majd, amikor eljön hozzád a milliód, meg még annál is sokkal több, azon fogsz tűnődni, hogy vajon hol lehetett ez a sok pénz mindeddig.
100
Vendég: Azon töprengtem, hogy talán túlzás az, amit meg akarok teremteni, és túl nagy szakadék lehet a jelenlegi helyzetem és a vágyam között. Többek között ez lehetett a bánatom oka? Abraham: Egymillió dollár egyáltalán nem túlzás a te helyzetedben. Cseppet sem túlzás. Esther egyszer egy milliárdos vállalkozót hallgatott, és megfigyelte, milyen szavakat használ: „Ó, ez isteni. Biztos siker. Ez a leglenyűgözőbb épület, amit valaha építettek. Mi építjük fel a leggyönyörűbb épületet, amit Chicagóban valaha építettek. Egyszerűen csodálatos. Ó, igen ez az ember a barátom." Ahogy hallgatta, ráébredt, hogy ez a vállalkozó rájött, a világ nagy részét bosszantja. De tudod mit? Egyáltalán nem érdekli! Kapcsolatot teremtett adott helyzete és vágyai között. Amikor még nem azt élte, amire vágyott, a szavaiból akkor sem tudtad volna ezt megállapítani. Vagyis mindig úgy meséli el a történetet, amilyennek ő akarja - a Világegyetem pedig mindig engedelmeskedik neki. Most pedig mindenféle ember azt mondja: „Ó, az a kérkedő. Könnyű neki így beszélni, hiszen milliárdos." Mi pedig azt mondjuk, hogy nem volt mindig az. Úgy beszélt, és azután lett az. Neked persze nem kell mintának tekinteni az életét vagy a személyiségét, ám a sikeresség alapelveit, amelyekre rátalált, neked is követned kell. Beszélned kell arról, amit akarsz. Azt kell elmondanod róla, hogy milyennek akarod. Nem tekintheted olyannak a valóságot, amilyen, ha bármit is változtatni szeretnél rajta. A valóságnak azokra a részeire kell figyelned, amelyeket szeretsz, a hézagokat pedig a képzeleteddel vagy várakozásaiddal kell kitöltened. Itt vagy tehát, és életedben számos jó dolog van, amelyeket kidomborítasz, nagyra becsülsz, amelyekről beszélsz és listát készítesz. Listát készítesz a jó tulajdonságokról, és átadod magad a túláradó nagyrabecsülésnek. Mindenhol azt keresed, ami jó, és igyekszel a lehető legjobban érezni magad. Vannak céljaid, de nem tudod, hogyan érhetnéd el őket. Az űrt tehát ábrándozással, elképzelt dolgokkal, illetve azzal töltöd ki, hogy úgy teszel, mintha már teljesültek volna vágyaid. Amikor elkezdesz így tenni, lesz egy álmod, ami miatt még valóságosabbnak érzed mindezt, vagy találkozol valakivel, aki valóban azt éli, amire vágysz. Esetleg bekapcsolod a tévét, és valaki éppen arról beszél benne, amit te elképzeltél. Lehet, hogy ráakadsz egy könyvre, vagy hallasz egy másik beszélgetést... Vagyis a Világegyetem segít neked, hogy a megváltozott rezgésednek megfelelő dolgokkal találkozz. A Világegyetem nem tesz különbséget az olyanok között, akiknek valóban van, és akik csak úgy érzik, hogy van egymillió dollárjuk. Amikor pedig így érzed, olyan a rezgésed, hogy a Vonzás Törvénye mindenképpen ilyen dolgokat sorakoztat fel előtted. És ez ugyanígy van a kapcsolatok, birodalmak létrehozása és a vállalkozásodhoz segítségül odavonzott emberek esetében is... Nem számít, miről van szó - meg kell találnod a dolog rezgését, majd gyakorolnod kell ezt a rezgést, amíg fel nem váltja a kétség rezgését. Amikor vágyad rezgése felváltja kétséged rezgését, egy csapásra megtörténik, amire vársz. Akkor pedig azt mondod: „Hol bujkáltál eddig?" Azt mondod majd: „Tudtam, hogy eljössz. Éreztelek. Eleinte csak reménykedtem, hogy megérkezel, aztán később elkezdtem igazán bízni benne. Majd nem is olyan régen már tudtam, hogy eljössz, és [bumm] íme, itt vagy." A dolgok azonban addig nem jöhetnek el, amíg nem jutsz el ehhez a bizonyossághoz, ezt pedig nem könnyű elérni, hiszen eddig a bizonyosság hiányát gyakoroltad. Gyakran nem szívesen ismeritek be érzéseiteket, mert tartotok attól, amit más esetleg az érzéseitekről mondana, ezért igazán fontos lenne, hogy ne beszélj annyit olyanokkal, akik nem értenek meg. Beszélj azokkal, akik megértenek - vagy bölcsen hallgass. Jerry évekkel ezelőtt írt valamit, amiben ez állt: Tartsd meg magadnak az elképzeléseidet, amíg teljesen ki nem alakultak. Ugyanis sok olyan embernek adott üzleti tanácsokat, akiket fellelkesített egy elképzelés, ami azonban új volt a számukra, és még nem foglalkoztak vele eleget ahhoz, hogy meghatározóvá váljon bennük. Még csak érlelődött (ő pedig tudta, hogy ez akár vissza is fordulhat), majd amikor hazamentek, beszéltek róla valakinek, mielőtt még valóban határozott formát öltött volna elképzelésük. Aztán az illető kétségei, előnytelen megjegyzései újra működésbe hozták bennük a régi rezgést, az elképzelés a múlté lett, mert anyagi bőségük gondolatának a magva még nem csírázott ki eléggé, hogy gyökeret eresztve biztosan megálljon önmagában. Semmi okod rá, hogy olyasmit tapasztalj, ami bármennyivel is kevesebb, mint amit akarsz. Ha el tudod képzelni, ez a Világegyetem képes megadni. Tudd, hogy mit akarsz, és kérd: ez az Első lépés. A Második pedig mivel kértél, és a Világegyetem megadta, amit kértél - abból áll, hogy félreállsz az útból, és a tapasztalatodba fogadod. Egyvalamit még szeretnénk elmondani. Amikor kijelented, hogy akarsz valamit, de nem szeretnél megdolgozni érte, szerintünk ütköznek a céljaid. Nem szeretsz olyan dolgokkal foglalkozni, amelyeket véleményed szerint meg kell tenned, hogy megkapd, amit akarsz, de nem hiszed, hogy másképpen is hozzájuthatsz. Ebben van az ellentmondás. Ezzel ezt mondod a Világegyetemnek: „Tedd meg ezt a lehetetlen dolgot." Tehát rá kell jönnöd, miként érhet-
101
néd el, hogy ne érezd lehetetlennek. Végezz egy kis kutatómunkát. Figyeld meg, milyen sokféleképpen lehet pénzhez jutni. Vagyis alapozd meg a hitedet, hogy ez lehetséges számodra. Vendég: Rendben, nagyon köszönöm. Abraham: Szívesen.
Egyáltalán nem tartozunk felelőséggel mások megmentéséért? Vendég: A kérdésem a felelősséggel kapcsolatos. A szavaitokból arra lehet következtetni, hogy magunkért vagyunk felelősek. De vajon nem a mi felelősségünk, hogy segítsünk másokon, amennyiben ezt megtehetjük? Abraham: Rendkívül tetszik, ahogy ezt megfogalmaztad. „Nem a mi felelősségünk, hogy segítsünk másokon, amennyiben ezt megtehetjük?" Ha a te rezgésed itt van, az övék pedig ott, nem sokat nyújthatsz nekik. Vagyis ha mások rezgése nem nagyon hasonlít a tiédhez, nem hallanak meg. Így aztán egy tanító, gyógyító, segítő vagy vigasztaló eredményessége azon múlik, meg tudja-e állapítani, milyen szintű az illető rezgése, akin segíteni szeretne. Tehát a lehető legjobban az illetőhöz kell igazítania a rezgését, miközben megőrzi az egyensúlyát. Vagyis a dolog azon múlik, hogy rezgése az Energiára legyen hangolva, amellyel segíteni fog, és ne veszítse el ezt az összhangot. A „felelősség" lényege (kérdésed fényében ez nem tetszik majd neked, nekünk azonban igen) valójában a Vonzás Törvényében rejlik. Az emberek igazságról és igazságtalanságról szoktak beszélni. Mi pedig azt mondjuk, sohasem történik igazságtalanság, mert senkivel sem eshet meg olyasmi, ami jellegében más lenne, mint az illető rezgése. Azzal nyújthatod a legnagyobb segítséget másoknak (ha úgy tetszik, nevezheted ezt felelősségnek), ha segítesz nekik megérteni, hogy ők teremtik meg a saját tapasztalatukat. Rezgéseket bocsátnak ki, és ezek alakítják a tapasztalt következményeket. És tanításodat a saját példáddal tedd érthetővé. Vendég: Akkor minek neveznétek? Minek nevezzem, ha nem felelősségnek? Abraham: Tanításnak, a saját példádon keresztül. Mindenki más erejének együttérzéssel teli elismerésének neveznénk. Összhangnak neveznénk, amikor valódi Lényedre hangolódsz, hogy meglásd mindenkiben a szépséget és az erőt, akire összpontosítasz. A Forrással való összhangnak, és a hatalom megértésének neveznénk, amely minden egyén sajátja. Erőnek, hogy akkor is ismerd az értéked, amikor nem érzékeled. Erőnek, hogy akkor is egészséged tudatában légy, amikor beteg vagy. Erőnek, hogy akkor is tudatában légy gazdagságodnak, amikor nem tudod kifizetni a számláidat. Erőnek, amely révén úgy gondolsz másra, hogy az a legjobb érzéseket keltse benned, így összekapcsolódhatsz a Forrással, és nézőpontodon igazi valója áramolhat át. A Világegyetemben mindenütt jelenlévő Forrásenergia legfelelősségteljesebb, legnagyobb együttérzéssel áthatott felhasználásának neveznénk. Vendég: Köszönöm.
Szükségszerű, hogy a gyerekeket olyan hatások érjék, amelyek miatt rossznak érzik magukat? Vendég: Jó reggelt kívánok, és nagyon köszönöm nektek, Esther, Jerry és Abraham. Úgy tíz hónapja hallottam az első felvételeteket, és úgy érzem, megváltozott az életem. A kérdésem pedig az, hogy hol voltatok eddig? Abraham: Letétbe helyezett rezgéseidben (nevetés), éppen csak a függöny másik oldalán, várva, hogy elhúzzák. Vendég: Természetesen tudtam a választ, mert szinte állandóan a felvételeiteket hallgatom. De a következő a helyzet. A legutóbbi beszélgetésen, két héttel ezelőtt, azt mondtam, nem szeretnék visszatérni ide. Ti pedig azt feleltétek: „Ó, ez balszerencse. Nincs választásod." Abraham: Hol az írnok? (nevetés) Máshogy fogalmazol, mint mi tettük. Vendég: Úgy van. Abraham: Nos, tulajdonképpen így értettük. Igazad van. Vendég: Igen, igen. Szóval, mielőtt idejöttem volna, azt mondtam: „Ebbe az életbe, ebbe a világba akarok jönni, és úgy akarom rendezni a rezgéseket, hogy egy mesés életet teremtsek." Majd megérkeztem, ahogy ti mondjátok, és ebben a (nem mindig, de sok esetben) hihetetlenül előnytelen környezetben találtam magam, ami elfeledtette velem (vagy mi is történik) azokat a csodálatos dolgokat, amelyeket ideérkezésem előtt tudtam. Így hát... Abraham: Értünk téged. Gyakran beszélgetünk erről az emberekkel, és mindig nagyra becsüljük, ha valaki,
102
akit különösen foglalkoztat ez a gondolat, lehetőséget ad számunkra, hogy talán másféleképpen magyarázzuk el ezt a dolgot. Mielőtt ebbe a testbe költöztél volna, nem azt mondtad, hogy „belevetem magam ebbe a tér-idő valóságba, és boldogulni fogok ebben a kíméletlen környezetben". Végtelenül lelkes voltál, hogy belevetheted magad. Tökéletesen biztos voltál magadban. Ez a különbség a céltudatosság - a magabiztosság és lelkesedés érzése - illetve a félelem között. A félelem állapotában nem könnyű felidézni a magabiztosság érzését, mint ahogy haragosan is nehéz emlékezni az életörömre és a szenvedélyre. Ezek eltérő rezgések. Ha kíméletlen, előnytelen, gonosz, kellemetlen vagy rideg helynek látod a világot, sokáig beszélhetnénk, de nem igazán jutnánk előre... mert ha erre összpontosítasz (amire jó okod van, mert semmiképpen nem akarjuk azt sugallni, hogy csak azért döntöttél így, mert gyötörni akarod magad), nem hallhatod meg, amit a másik helyzetről mondunk. Mégis mindig azt mondjuk nektek, fogadjátok el, hogy a lelkesedés rezgésében voltatok, amikor elhatároztátok, hogy a fizikai világba jöttök. Erre azt mondod: „Rendben, ezt értem. Akkor lelkes voltam. Ide akartam jönni. Miért változott ez meg?" Mi pedig szeretnénk elmondani, hogy ez azért változott meg, mert olyanokkal voltatok körülvéve, akik már elfelejtették, hogy az számít, hogyan érzik magukat. Olyanokkal, akik már külső körülményekre, külső útmutatásra hagyatkozva hozták meg döntéseiket arról, miként irányítsák a gondolataikat. Esther egy-két nappal ezelőtt bekapcsolta a tévét, hogy ellenőrizze az új óriásbuszuk műholdvevő antennáit, és tanúja volt egy televíziós pszichológus és egy fiatalember beszélgetésének. Annyira kegyetlen volt a dolog, hogy Esther inkább kikapcsolta a tévét. A pszichológus felzaklatta ezt a fiatalembert (akinek fiatalabb korában szexuális kapcsolata volt egy másik gyerekkel). Évekkel később hazudott erről, amit a hazugságvizsgáló elárult, és most azért nyúzták, hogy miért nem ismerte be elvetemültségét és gaztettét, amikor nyilvánvalóan ez lenne a legelső lépés. Esther egyszerűen hátat fordított ennek, és kikapcsolta a tévét. Annyi szabály, és annyi elképzelés létezik a megfelelő viselkedésről - gondolta -, és annyi ember kész szót emelni ellened, és helytelennek ítélni a magatartásodat, ha nem felelsz meg az elvárásaiknak úgy, ahogyan szerintük kellene, hogy jobban érezhessék magukat... Annyian szakadtak el Jól-létük érzésétől. Esther szeretett volna beugrani a tévébe, hogy átölelje a fiatalembert, és azt mondja neki: „Ne hallgass rájuk; nem vagy rossz?" Annyira szerette volna elmondani neki, hogy azok az emberek nem ismerik őt, és ne figyeljen rájuk. A válaszunk tehát az, hogy nagyon sokan elkezdtetek hallgatni a körülöttetek lévő tekintélyekre, ahelyett hogy veletek született Vezérlőrendszeretek útmutatását vettétek volna igénybe. Ez pedig a következő kérdést vetheti fel: „Akkor hát nem másként kellett volna elrendezni a dolgokat? Vezérlőrendszerünk útmutatása nem lehetne nyilvánvalóbb?" Mi pedig azt feleljük, hogy az Útmutatás nagyon is nyilvánvaló. Tudjátok, mi okoz jó érzést. Tudjátok, mi okoz rossz érzést. Felidézheted legkorábbi emlékeid valamelyikét, és emlékezhetsz rá, milyen gyomorszorító érzés volt, amikor valaki rád mutatott, és rossznak nevezett. Úgy képzeljük, sokan listát tudnátok készíteni azokról az élményeitekről, amikor valaki apránként arról próbált meggyőzni titeket, hogy nem vagytok jók. Az illető pedig minden esetben olyasvalaki volt, aki már meggyőzte önmagát arról, hogy ő nem jó. Azt szeretnénk tehát elmondani, hogy saját Vezérlőrendszerrel rendelkeztek. „De miért nem használom a velem született Vezérlőrendszert?", halljuk sokatoktól a kérdést. Ám ehelyett mi sokkal szívesebben hallanánk azt: „Elkezdem használni a velem született Vezérlőrendszert." Ekkor pedig hatalmas lehetőségeket rejtő helyzetbe kerültök, mert leszűritek minden ellentétes tapasztalatotok lényegét, amelyek minden képzeletet felülmúló vágyakat vetítettek jövőtökbe. És ahogy az összhang állapotába kerültök, a legtöbben, csaknem minden esetben így beszéltek: „Nagyrabecsülést érzek minden egyes dolog iránt, amit tegnap még szörnyűségesnek tartottam, mert világossá tették, hogy mire vágyom. Most megkapom, amire vágytam, és az életem több lett, mintha mindez nem történt volna meg." Tehát nem arról szeretnénk beszélni veled, hogy a rendszer jó-e vagy sem (mert jó), hanem arról: „Hogyan szüntethetem meg az űrt vágyam és vágyam beteljesülése között most, a jelenemben? Hogyan ébredhetne bennem akkora bizalom a Világegyetem Törvényei iránt, és hogyan lehetnék annyira tudatában rezgésem viselkedésének, hogy eljuthassak arra a pontra, ahol magától értetődően számítok rá, hogy a Jól-lét hozzám áramlik?" Ha eljutsz eddig, visszatér a lelkesedésed. A kisgyerekek pontosan így éreznek. Figyeld meg őket. Amikor pár nappal ezelőtt Oregonban voltak, Jerry és Esther bement egy gyorsétterembe. Esther beállt a sorba, Jerry pedig beült az egyik bokszba. Átadta magát a pillanat örömének, nézte a sorára váró Esthert és a családot, amely előtte állt. A szülők (az anya egy csöppséget tartott a karján) és egy négyéves forma kislány együtt álltak sorba.
103
A kislány megérezte Jerry nagyrabecsülését, hátrafordult, Jerryre nézett és rámosolygott. Jerry visszamosolygott. A kislány a pult mögé lopakodott, és onnan kukucskált Jerryre, aki erre a kalapja mögé rejtőzött. A kislány visszalopakodott, és az asztal mögé bújt. Nyávogott, mint egy macska, és a kutya ugatását utánozta. A szülei már megkapták a szendvicseket, és miközben várták, hogy becsomagolják azokat nekik, és másfelé néztek, a kis lány odarohant Jerryhez, aki azonban nem állt fel. Átölelte a vállát, odahajtotta a fejét, éppen csak megszorongatta, majd elszaladt. Esther pedig azt mondta: „Ő még ismeri a Jól-létet. A rezgése összhangban van saját Lényével, és felismerte, hogy valakinek azonos a rezgése." Tökéletesen az összhang állapotában van, és szemlátomást olyan környezetben él, ahol nem tanítják arra, hogy „tartsd távol magad az idegenektől, mert az idegenek veszélyesek". Nyilvánvalóan gondtalan környezetben él, ahol még képes a szívére hallgatni. Mi tehát nem tartjuk gondnak, ha három-négy évesen a szívedre hallgatsz, majd egy időre elfelejted ezt, aztán később újra rájössz, mert amikor újra összhangba kerülsz azzal, aki valójában vagy, azt egyértelműen tudni fogod. Ha pedig tudatosan éred ezt el, soha többé nem elhagynod ezt az állapotot. Valójában ezt a kérdést halljuk: „Miért történik így?" Mi pedig azt mondjuk, hogy történnek dolgok. „De nem kellene máshogyan lennie?", kérded te, amire azt feleljük, hogy nem, ez így tökéletes. Erre azt kérdezed: „De nem kellett volna a Vezérlőrendszeremnek nagyobb hatást gyakorolnia rám?", és mi azt feleljük, hogy pontosan olyan hatásos, amilyennek lennie kell. Nem irányít; utat mutat. „Nem születhettem volna jobb környezetbe?", kérdezed, amire az a válaszunk, hogy akkor nem lennél az, aki most vagy. „De nem lett volna könnyebb dolgom?", kérded erre, mi pedig azt feleljük, hogy de igen, viszont ez a te döntésed volt. Szóval ülhetünk itt egész nap, és vesződhetsz tovább fizikai életed hátralevő részével, vagy mondhatjuk azt is, hogy békélj meg vele. Vendég: Már nem vesződöm az életemmel. A legtöbben oly hosszú ideig küszködünk. A következő kérdésem pedig ahhoz kapcsolódik, hogy az Elfogadás Törvénye, a Rezgések Összhangja mintha titokban lenne tartva. Miért titok? Abraham: Nos, a titok kitudódott. (nevetés) De ez sohasem volt titok. Arról van szó, hogy inkább másokban bíztok, mint az érzéseitekben. Ez annak a velejárója, hogy kis emberként születtek a nagyok családjába, akik azt hiszik, hogy tudják a válaszokat, vagy meg akarnak óvni. Ugyanakkor Átfogóbb Nem Fizikai Nézőpontodból tekintve látod ennek a szerepét, mert azt akarod, hogy az ellentétes tapasztalatok segítsenek létrehozni vágyaidat. Tudod, ezt meg kell értened. Ez egy fejlődő, táguló Világegyetem. Ez a Világegyetem nem olyan, amelyben valaki már mindenre rájött, ahol az angyalok egy csoportja rájött, hogy milyen a tökéletes élet, majd azt mondják: „Menjetek, kicsinyeink, és éljetek csak úgy, ahogyan mi éltünk." Ez nem így van. A tágulásra szükség van, hogy a létezés fennmaradhasson. A tágulással pedig megjelennek az ellentétek, az ellentétek pedig a megkülönböztetést vonják maguk után. Az ellentétek nyomán jelenik meg az elmélkedés, az átalakítás, a mérlegelés képessége. Tekints erre úgy: ha szakács volnál, sokkal jobban örülnél egy jól felszerelt konyhának, mint egy olyannak, ahol mindössze háromféle alapanyag áll rendelkezésedre. Más szóval, egy jól felszerelt konyhában nem kell minden alapanyagot felhasználnod az étel elkészítéséhez, de több lehetőség áll a rendelkezésedre. Tehát ez a valódi ok. Békélj meg ezzel. Mondd magadnak: „Ez az ellentétekkel teli világ a tágulás lényege. A dolgok sokfélesége, az ellentétek helyezik az Örökkévalóságot az Örökkévalóba. És mindig Vezérlőrendszerrel születünk meg." Csak kicsit siránkozz azon, hogy nem érzékeled Útmutatását. Amúgy nem gondoljuk, hogy annyira nem érzékelitek, mint ti hiszitek. Úgy véljük, tudjátok, hogy mikor éreztek fájdalmat. Szerintünk tudjátok, mikor vagytok mérgesek, mikor érzitek magatokat tehetetlennek. Szerintünk tudjátok ezt. Mi pedig úgy gondoljuk, itt az idő, hogy újra birtokodba vedd ezt a tudást. De arra gondolunk, hogy valóban vedd birtokodba, mert amíg bárkit vagy bármit is hibáztatsz valamiért, addig tehetetlen vagy. Most pedig nem csak hozzád szólunk, hanem mindenkihez. Amíg bárkit vagy bármit is hibáztatsz valamiért, addig tehetetlen vagy, mert ez azt jelenti, hogy valakinek vagy valaminek hatalma van feletted. Márpedig senkinek sincs hatalma feletted, mert senki nem sugározhatja a rezegéseidet helyetted. A Vonzás Törvénye örömmel elhozza mindenkinek a pontos választ, amit képes meghallani. Ezért ne sajnálkozz azok miatt, akikhez nem jutnak el a válaszaid, mert erőszakkal sem tömhetnéd beléjük. Mi ezért már nagyon rég feladtuk. Tanítókként megértettük, csak úgy lehetünk eredményesek, ha tisztában vagyunk azzal, hol áll a tanítványunk. Így hát a Vonzás Törvényére bíztuk, hogy elhozza hozzánk azokat, akik készen állnak erre, és tökéletesen bízunk benne, hogy a Vonzás Törvénye mindenki máshoz eljuttatja azt, amire ők állnak készen. Ők pedig nem szenvednek úgy, ahogy te gondolod. Ők nem azonosak veled.
Aki módfelett nagyra becsüli a sikerét 104
Vendég: Sziasztok. Nagyon köszönöm, hogy engem szólítottatok. Tegnap korán feküdtünk le, és elalvás közben ráébredtem, hogy látlak titeket, amint engem szólítotok. Éreztem azt az érzést, és nagyra becsülöm. Annyit segítettetek nekünk, hogy amióta találkoztunk, az életünkben minden száznyolcvan fokos fordulatot vett. Abraham: A jó dolgok már régóta úton voltak hozzád, mert szeretnéd és megérdemled őket. Mi csupán felgyorsítottuk kissé az elfogadás folyamatát. Vendég: Köszönet érte. Egy kicsit a túláradó nagyrabecsülés gyakorlatát végezném, mert a felvételeiteket hallgatva annyira szeretem, amikor az emberek arról beszélnek, hogy mit tanultak és mihez jutottak mindebből. És persze szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet Jerrynek, Esthernek és Abrahamnek, a Szentháromságnak (nevetés), a feleségemnek, aki azt teszi, amit tanítotok, és e gyakorlat világító fáklyája. Valójában ennek a gyakorlatnak köszönhetem, hogy képes voltam összpontosítani, és megteremteni mindent, amit eddig elértünk - na és életem szerelmének. Szerettem volna nagyjából elmondani mindennek a hátterét. Mielőtt találkoztam volna a feleségemmel (és ezáltal veletek), az eladósodástól odáig jutottam, hogy készpénzért tudtam házat vásárolni. A cégem a csőd szélén állt, sőt a találkozásunkat megelőző napon tönkre is ment. Ő pedig újjá tudta éleszteni. Régen (a cég öt éve létezik) mindent rosszul csináltam. Amikor megismerkedtem vele, és elkezdtük a gyakorlatba ültetni tanításaitokat, az elfogadás és a tevékenység nélküli utazás elveit, minden döntésünk helyesnek bizonyult, és minden jól ment. Sikerült elérnünk az összhangot is, így rengeteg dologtól meg tudtam szabadulni, amelyekhez ragaszkodtam és visszahúztak. Oly nagyra becsülöm mindezt. Annyit tettünk, hogy hallgattuk, gyakoroltuk és nagyra becsültük tanításaitokat. Elmentünk a hajóútra, vagyis a nászutunkra, és közvetlenül ezután történt, hogy kaptunk egy 144 000 dolláros bankutalványt, ami elképesztőnek tűnt. Később pedig kialakítottunk egy olyan környezetet, amely a Jól-lét, az öröm szigete... Tudjátok, függetlenítettem magamat az anyám (minden bizonnyal) jó szándékaitól, amelyek azonban hátrányosan befolyásoltak. Korábban visszatartott apám rossz hozzáállása a pénzhez. Valójában ez azt tette lehetővé, ami történt, hogy megszabadultam mindettől, kapcsolatot teremtettem a Világegyetemmel, és rábíztam a dolgokat. Most csak utazgatunk, és rengeteg csodálatos élményben van részünk. Minden gazdagságunk ebből ered... Ez volt tehát a túláradó nagyrabecsülés gyakorlata. Az első kérdésem pedig... Abrahamtól szeretnék kérdezni. Abraham, mi a különbség köztetek és köztem? Abraham: Semmi említésre méltó. (nevetés) A túláradó nagyrabecsülést érezve a rezgésed összhangban áll azzal, ami mi vagyunk, és nincsenek különbségek. Vendég: Ez könnyeket csal a szemembe. Egyszerűen csodálatos dolog ez a Kapcsolat. Hogyan tudatosíthatnám még inkább magamban? Abraham: Úgy, hogy keresed, és nem izgatod magad azon, ha az egyik pillanatban azt veszed észre, hogy nem olyan erős, ám nagyra becsülöd, amikor jelen van, míg végül a Kapcsolat lesz természetes számodra, és nagyon szokatlan lesz, amikor nem áll fenn. Vendég: Amikor nincs jelen az ellenállás, ez összefüggésbe hozható valahogy az idővel? Az idő és az ellenállás ugyanaz? Abraham: Nem igazán. Az idő más kérdés. Nem feltétlenül jelenik meg benned az ellenállás, ha egy tér-idő valóságban születsz meg. De természetes, hogy valaminek az Előőrsében nagyobb az ellenállás, mint azon kívül. Ez összefügg valamivel, amit korábban mondtál, és amivel kapcsolatban szeretnénk néhány szót szólni. Arról beszéltél, hogy minden nagyszerűen megy, választ kapsz a kérdéseidre, és minden tökéletesen történik. Mi örömmel halljuk ezt, de szeretnénk emlékeztetni, hogy semmit sem ronthatsz el, és sohasem végzel. Lazíts hát, és engedd magad kissé eltérni mindettől. Vagyis néha, amikor valaki ilyen gyorsan felhagy az elutasítással, mint te, hirtelen helyre rak néhány dolgot, és képes elfogadni (ahogy akkor történt, amikor találkoztatok), elő szokott fordulni (és ezt érezzük nálad), hogy a következő történik: olykor megpróbálod magadat egy szigorú, akár természetellenes elváráshoz tartani, hogy fenntartsd ezt a lendületet, vagy megőrizd a dolgok tökéletességét, majd kissé megrémülsz, ha nem vagy képes erre, mintha valahogyan visszatértél volna ahhoz, ami korábban volt. Szeretnénk, ha megnyugodnál, és tudnád, hogy nem fordulhatsz vissza. Már túl messzire jutottál. Ám időről időre csökkenhet az elfogadás mértéke, és ezzel nincs is semmi baj. A teremtés, amit oly határozottan végzel, az új ellentétekről szól, amelyek új vágyat ébresztenek benned, ami először furcsa, de aztán igazodsz hozzá. Miután összhangba kerültél vele, még nagyobb lendületet kapsz, majd egy új helyzet új lehetőségeket hoz létre az újabb kérdések és vágyak megjelenésére, ami először furcsa, de igazodsz hozzá... Más szóval soha nem fogod nem érteni, hogyan működik. De nem feltétlenül leszel mindig a tökéletes helyen és tökéletes időben - ez azonban a játék része, a kalandhoz tartozik. A helyzet mindig olyanná válik majd, ami-
105
lyennek szeretnéd, méghozzá hamar. És biztos hamarabb, ha képes vagy rá, hogy nyugodtan fogadd, bármi is vetődik fel. Élvezettel figyeljük Jerryt és Esthert, akik ennek megfelelően már nem érzik kötelességüknek, hogy tökéletes életet éljenek. És tanfolyamról tanfolyamra segítettünk nekik kiereszteni a gőzt, ha elszúrtak valamit. (derültség) Nem a tökéletesség mintaképeiként hivatkozunk rájuk, csak olyan emberekként, akik imádják egymást és az életet, akiknek új tapasztalataik vannak, amelyekhez folyamatosan igazodnak, akik többnyire igazán jól érzik magukat, nagy ritkán pedig kevésbé, de tudják, hogy olyankor mit kell tenniük. Ez megszünteti a nyomást. Mindig megtalálják az egyensúlyt, mint bármelyik tehetséges művész. Mindig az egyensúlyt keresed. Tudd, hogy mindig meg fogod találni, így soha nem ijedsz meg, ha elveszíted. Vendég: Ez nagyszerű. Köszönöm
Jobban akarom szeretni a vidám énemet Vendég: Annyira izgatott vagyok... Az a kérdésem, a vágyam, még a jelen pillanatban is, hogy miként szerethetném magamat még jobban? Hogyan érezhetném erősebben, hogy érek valamit és méltó vagyok dolgokra, és hogyan lehetnék gyakrabban vidám? Már most közelebb érzem magamat ehhez. Abraham: Nos, ennek nagy része eleve adott, mert természeténél fogva mindenki szereti magát. Semmi sem természetesebb számodra, mint hogy így érezz. Most a Forrásenergia Énedről beszélünk, aki szeretettel telve érkezett ebbe a tapasztalatba, aki imádja, amit lát. Lényeged, Energiád, lelked vagy Forrásod maga a szeretet. Ezt kineveled magadból azzal (mindenekelőtt úgy, ahogy a kérdéseddel felnagyítod), hogy azon aggódsz, vajon ő és ő és ő mit gondol rólad. Hogyan szerethetem magamat? Erre a válasz az: Hagyj fel azzal, hogy nem kedveled magad. A szeretet a létezés természetes állapota, ha nem hadakozol valami ellen, amit nem kívánsz. Az összehasonlítás érdekes dolog, és a vonzalmak meghatározásához elengedhetetlen. De érzed, milyen különbség van aközött, hogy ezekre a dolgokra nézel, és igent mondasz rájuk, azokra nézve pedig azt mondod: nem, nem, nem, nem? Beszéltünk az Energia Egyensúlyának megteremtéséről, és szeretnénk, ha megértenétek, hogy bármire fordítasz is figyelmet, működésbe hozol valamilyen rezgést, tehát ha egy sor dologra nézel, és igent mondasz rájuk, működésbe hozod őket. Igen, mondod, és működésbe hozod őket. Igen, és működésbe hozod őket. Ha a kívánt dolgokra mondasz igent, akkor olyan dolgokat hozol működésbe, amelyeket kívánsz, és a belőled áradó rezgést csak az jellemzi, amit kívánsz, a Forrásenergia pedig válaszol rá. Ekkor minden kellemesen áramlik. Ám egy olyan Világegyetemben, ahol mindent a vonzás határoz meg, nem követelhetsz és nem rekeszthetsz ki semmit. Nem tüntethetsz el semmit azzal, hogy nemet mondasz rá. Ha nemet mondasz rá, eljön, mert a rá irányuló figyelmeddel kéred, vagyis figyelmed a dologra jellemző rezgést hozza működésbe benned, ami egyet jelent a kéréssel. Tehát ha egy sor kívánt és nem kívánt dologra nézve azt mondod, hogy „nézzük csak, ezt akarom, azt azonban nem", a kérésed mindegyiket magába foglalja. „Nézzük csak, ezt akarom, azt azonban nem. Ezt szeretem magamban, emezt meg nem." Így mindent működésbe hoztál. Most ahelyett, hogy zavartalan, tiszta és kiegyensúlyozott lenne az Energiád (abban az értelemben, hogy összhangban van a Forrással), kibillensz az egyensúlyból, mert befogadod ezeket a tőle idegen dolgokat. Az érzés pedig, hogy nem kedveled magadat, abból fakad, hogy egy egész sereg rezgést fogadsz be, amelyek nem illenek ahhoz, aki valójában vagy. Tehát ha nem kedveled magadat vagy mást, a szeretet ellentétét érzed, vagyis olyan rezgéseket érzel, amelyek megakadályozzák, hogy zavartalan legyen a Kapcsolatod az Energiával, amely maga a szeretet. Ez érthető? Vendég: Szeretném, ha mindenki kedvéért bemutatnátok a túláradó nagyrabecsülés egy példáját, és énem új helyzetében hallhatnám, hogy milyen ez a Nem Fizikai nézőpontjából. Abraham: „Itt vagyok, a fizikai testemben, és tudatosul bennem, hogy a Forrásenergia kiterjesztése vagyok. És megértem, amit most már tudok a Forrásenergiáról, vagyis hogy Tiszta, Pozitív Energia vagyok, és mindenféle csodálatos dolog alkotja a lényegem, és ha bármikor is olyat érzek, ami kevésbé jó, mint a lelkesedés, az elragadtatás, a nagyrabecsülés vagy önmagam szeretete, annak az az oka, hogy valamilyen természetellenes dologgal felborítottam az egyensúlyt. Boldog vagyok, hogy van egy Vezérlőrendszerem, amely minden pillanatban, a fokozatokat mutatva jelzi nekem, ha magammal vagy bármi mással kapcsolatban olyan Energiát fogadnék be, amely megakadályozza, hogy rezgésem tökéletes összhangban legyen azzal, aki valójában vagyok. Imádom a Vezérlőrendszeremet, és imádom az érzelmeimet, mindet, kivétel nélkül. Imádom azokat, amelyek csodás érzéssel töltenek el, és imádom azokat is, amelyek nem okoznak olyan csodás érzést, mert mind abban segítenek, hogy - pillanatról pillanatra, finoman, egyre jobban és egymás után minden területen - valódi Énemre hangoljam a rezgésemet.
106
Boldog vagyok, hogy ebben nem kell versenyeznem. Imádom, hogy Örökkévaló Lény vagyok, és van rá időm. És imádom, hogy amikor a jó érzések felé haladok, azonnal élvezhetem ennek jutalmát, és egyből megérkezem hozzá. Ha pedig valami olyan felé közeledem, ami nem okoz olyan jó érzést, még mindig megkereshetem a legjobb érzést keltő gondolatot, amelyhez hozzáférhetek, és ami most éppen megteszi. Ebben a pillanatban amúgy is csak ahhoz juthatok el. Ha nem érzem jól magam, többé nem fogom azt kérni magamtól, hogy érezzem jól magam. Csak azt fogom kérni, hogy valamivel jobban érezzem magam, mert tudom, hogy ha nagyon rosszul érzem magam, és megpróbálom némileg jobban érezni magam, és sikerül, de még mindig nem érzem elég jól magam, de megpróbálom némileg jobban érezni magam, és sikerül, ám még mindig nem érzem igazán jól magam, de megpróbálom némileg jobban érezni magam, és sikerül, de még mindig nem az igazi, és megpróbálom némileg jobban érezni magam, és sikerül... akkor már egészen jól érzem magam, de szeretném még jobban érezni magam, és így is lesz. Most aztán remekül érzem magam, de szeretném, ha ez még jobb lenne - és jobb is lesz. És most igazán jól érzem magam. Imádom igazán jól érezni magam, alig emlékszem már rá, milyen volt rosszul érezni magam. Többé már nem aggódom emiatt, mert tudom, hogy ha nem érzem jól magam, csak meg kell próbálnom kissé jobban érezni magam - és így is teszek. Most aztán igazán, de igazán jól érzem magam, és imádom ezt... Látom, hogy ott az az ember észrevette, hogy mennyire jól érzem magam, és ennek nem igazán örül. Ezért aztán nem érzem olyan jól magam, mint eddig. De semmi baj ezzel, mert tudom, hogy olyan jól érezhetem magam, amilyen jól csak akarom, és minden rendben van azzal, ahogyan most érzem magam. És se erre az emberre, se magamra nem haragszom, amiért most nem olyan jó nekem, mert tudom, hogy csak meg kell próbálnom egy kicsit jobban érezni magam, és ezt megtehetem - és sikerül. Leírhatatlanul szabadnak érzem magam. Többé már nem félek attól, hogy nem fogom jól érezni magam, mert tudom, milyen könnyű eljutni a nem kimondottan jó kedélytől a valamivel jobb kedvig. Ám ezután már nem fogom kérni a lehetetlent, hogy a rosszkedvtől azonnal eljussak odáig, hogy igazán jól érzem magam. Mindig csak egy kicsivel, majd megint egy kicsivel, majd megint egy kicsivel fogom jobban érezni magam, és tudom, hogy onnan bárhova eljuthatok. Igen!" Tudatunknak szüksége van-e fizikai formánkra? Vendég: Jó napot, Abraham! Tulajdonképpen száz kérdésem is volna, de csak kettőt teszek fel. Ez olyan, mintha nálam lenne a csodalámpa, de csak három kívánságom lehetne. Amikor visszatérünk Nem Fizikai Lényünk valóságába, mennyi ideig maradunk ott? Vannak olyanok, akik úgy döntenek, hogy nem jönnek vissza a fizikai tér-idő valóságba? Abraham: Nem, mert ebben a tapasztalatban a teremtés tökéletessége nyilvánul meg, amit keresel. A kérdésed alapvetően egy félreértésből indul ki, mert majdhogynem azt feltételezi, hogy vagy halott, vagy élő, vagy fizikai, vagy Nem Fizikai lény vagy, holott a valóságban Örökké Nem Fizikai Energia vagy, amely egy részét néha fizikai testbe összpontosítja. Tudod, az olyanoknak, mint Abraham (mi Kollektív Tudat vagyunk, amely egy időben többetekbe is áramolhat) nem kell testben megszületniük. Ez némileg ahhoz hasonlít, mintha arról beszélnél, hogy a házadon keresztüláramló elektromosság működteti a kenyérpirítót. De mikor fog az összes áram belejutni a kenyérpirítóba? Erre az a válaszunk, hogy soha. Ez nem így működik. Szóval az elektromosság a kenyérpirítóba áramlik, a kenyérpirító pedig (a példánkban) az Előőrs tapasztalata. A Nem Fizikai Energia, amely te vagy, mindig ez a Nem Fizikai Energia marad. Egy része ebben a fizikai testben vagy másokban összpontosul, vagy így lép kapcsolatba vele, mint Abraham, egy ilyen alkalommal, amellyel egyszerre sokunk él. A Tudatnak nincs szüksége fizikai formára -fizikai forma azonban nem lehet meg a Tudat nélkül. A Tudat pedig örömét leli a fizikai formában, mert a fizikai forma a gondolat Előőrse. A Tudat tehát a fizikai forma által tágul. Nem az egyik vagy a másik vagy. Tehát miközben Belső Lényed keresztüláramlik a testeden és a személyeden, ezzel egy időben ugyanaz a Nem Fizikai Energiád egy más személyen is keresztüláramolhat. Az ilyen embereket nevezitek „lélektársaknak" vagy „ikerlángoknak". Ám ezeket a kifejezéseket rendszerint csak ábrándosan, és bizonyos esetekre használjátok. Általában azt feltételezitek, hogy csupán egy vagy kettő lehet belőlük, pedig csoportosan érkeztek. Tudatfolyamok vagytok, és együtt élitek meg ezeket a tapasztalatokat. Azt is mondhatnánk, hogy valójában minden egyes ember a lélektársatok, aki jelenleg a bolygótokon összpontosul, mert mindannyian ugyanabból a Nem Fizikai Energiaáramból származunk, ti pedig mindannyian tapaszta-
107
latokra és kölcsönös egymásra hatásra vágytok - ami mindnyájatokban egyéni vonzalmakat alakít ki az egész javára. Érted? Vendég: Igen, köszönöm. Abraham: Tényleg ideje volna már, hogy mindannyian túllépjetek ezen a halál dolgon. Ideje volna már, hogy ne aggódjatok többé miatta, mert elkerülhetetlen - és pompás. Csak annak kellene izgatnia titeket, hogy engeditek-e áramolni az Energiát, amely ti vagytok. Vagyis csupán azon aggódhatnátok, hogy nem érzitek jól magatokat, emiatt pedig nem kell aggódnotok, mert ezen változtathattok. Amikor Esther az egyik legutóbbi beszélgetés szövegét gépelte, találkozott egy anya beszámolójával, akit mélységes bánat emésztett a fia halála miatt, s magát tette felelőssé, mert úgy érezte, nem volt elég jó anya. Ahogy Esther a szavait gépelte, fuvallatként átsuhant a gyomrán, hogy mit érezhet a nő, és milyen szörnyű lehet ez a nyomás, mennyire rettenetes lehet gyötrődni valami miatt, amiről tudod, hogy nem tehetsz ellene semmit. A nő fia halott volt; nem hozhatta vissza. Úgy hitte, soha többé nem lehet boldog, mert a fia meghalt. Vagyis alapvetően ez a halálfélelem, nem? Amikor azt érzed, hogy valamilyen szörnyűség fog történni valakivel, akit szeretsz, és vidám éned soha többé nem fog visszatérni. Aztán Esthernek eszébe jutott, hogy ő is tapasztalt olyasmit, ami miatt borzasztóan érezte magát. Későbbi esetekre is emlékezett, amikor azért aggódott, hogy történhet valami, ami miatt megint olyan rosszul fogja érezni magát. Majd az is felidéződött benne, milyen meglepett és boldog volt, hogy végül soha többé nem érezte olyan szörnyen magát. Emlékezett rá, hogy magához vonzotta a tudást, miszerint nincs oka többé rosszul érezni magát. Azt mondta Jerrynek (aki nem tudta, miről van szó, mert Esther csak úgy odakiáltott a busz túlsó végéből): „Nagyszerű érzés tudni, hogy többé nem kell rosszul éreznem magam!" Szóval nagyon sokan várják, hogy megtörténjen a rossz is. Jól érzik magukat az életben, de aggódnak, hogy történhet valami, ami elveszi ezt a jó érzést. Ám mi szeretnénk elmondani mindnyájatoknak, hogy sohasem fordulhat elő veletek ilyesmi, ha megértitek, ha emlékeztek rá, hogy megválaszthatjátok, mire összpontosítotok, így az is rajtatok múlik, hogyan érzitek magatokat. Senkiben nem szűnhet meg a halálfélelem, amíg fel nem fedezi magában az erőt az élethez... Ezt az erőt pedig (ami alatt azt értjük, hogy örömben éltek) senki nem fedezheti fel igazán, amíg nem uralja a rezgését... És nem uralhatjátok igazán a rezgéseteket, amíg nem fedezitek fel az érzéseitek és a rezgésetek minősége közötti kapcsolatot... És nem uralhatjátok érzéseiteket, amíg nem mutatjátok meg magatoknak, hogy a harag jobb érzés, mint a félelem, és a kielégületlenség jobb érzés, mint a harag - és valóban hatalmatokban áll úgy irányítani a gondolataitokat, hogy mindig valamivel jobb érzést okozzanak. Amikor bebizonyítod magadnak, hogy lehetőségedben áll mindig valamivel jobban érezni magad -, nem ugorhatsz innen oda, a félelemtől nem juthatsz el egy lépésben a boldogságig, de lépésről lépésre eljuthatsz oda, visszanyered az erőd. Ha pedig újra tudod ezt, az összes félelmed, így a halálfélelmed is eloszlik. Vendég: Köszönöm, Abraham.
Az örökösnő fia nem beszél az anyjával. Vendég: Jelenleg nagyon izgalmas élethelyzetben vagyok. A szüleim meghaltak, a rokonaimmal pedig nem igazán tartom a kapcsolatot. Tehát senki nem szól bele az életembe. Mindennap vagy két órát töltök az Érzelmi Utazással, nem azért, mert muszáj, hanem mert imádom. Tudjátok, annyira izgatottan ébredek, hogy elkezdhessem, és annyi mindent megváltoztatott az életemben. Mintha újrakezdeném az egész életemet... A fiam nem áll szóba velem, mert úgy gondolja, hogy elszórom minden pénzemet (nincsen betegbiztosításom), és neki semmi nem marad, ha meghalok, mert azt mondja, hogy beteg leszek, kórházba fogok kerülni, és erre rá fog menni minden pénzem. Ezért tehát nem beszél velem. Imádom a fiamat, és ezzel kapcsolatban is végigmentem az Érzelmi Utazáson, és nagyon is jók az érzéseim, de azon tűnődtem, hogy talán volna valamilyen tanácsotok számomra, mert nagyon szeretném, hajó lenne a kapcsolatunk a fiammal. Abraham: Nos, ha a ti fizikai bőrötökben lennénk, mi ezt mondanánk a gyermekeinknek: „Létezik egy örvény, amely lehetővé teszi, hogy hozzád áramoljon minden, amit akarsz. Nem szükséges, hogy bármi is a tiéd legyen, ami az én örvényemen áramlott keresztül." Majd így folytatnánk: „Ha azért nem állsz szóba velem, mert aggódsz, hogy nem lesz örökséged, akkor el kell mondanom, hogy jól gondolod. (derültség) Ugyanis, nem hiszem, hogy jó lenne neked, ha örökölnél. Úgy gondolom, az lenne jó, ha megtalálnád a saját utad." Erre talán azt mondaná: „De te örököltél. Miért ne hagynád rám az örökséged?" Mi pedig azt felelnénk: „Mert hozzáférhetsz a Jól-lét Áramához, és annyira szeretném, ha megtapasztalnád, mekkora izgalmat jelent eldönteni, hogy akarsz valamit, majd megnyitni az örvényedet, és engedni, hogy a kívánt dolog beleáramoljon. Nem szeretném, ha a boldogságod tőlem függene. Nem szeretném, ha a boldogságod bárkitől is függene. És bizony igazad van, fiam.
108
Mindent megteszek, hogy ugyanazon a napon menjen el az utolsó fillérem, amikor én is elmegyek." Majd amikor rájön, hogy komolyan beszélsz, el tudja dönteni, hogy valójában akar-e veled beszélni, vagy nem. De tényleg szükséged van egy olyan kapcsolatra, amely arra épül, hogy valaki mennyi pénzt fog kapni, miután te meghalsz? Vendég: Nem, dehogy. Abraham: Valóban olyan kapcsolatot akarsz, amely arra épül, hogy mennyi minden jut neked? Vagyis tulajdonképpen olyan kapcsolatot szeretnél mindenkivel, ami arra épül, hogy te összhangban vagy a Forrással, és ők is összhangban vannak a Forrással. Vendég: De ő csak azt tudja, hogy mindig dőlt hozzá a pénz. Abraham: Nos, akkor mindig is fog. Vendég: A családomon, majd rajtam keresztül... tehát ő csak ezt látja. De majd megpróbálok beszélni vele. Abraham: Látod, mi történik? Nagyon jó, hogy beszélünk erről, mert amit ő megél, nagyon érzékletesen példázza sok ember érzéseit. Ez egy meglehetősen erős torzítás, ám sokan mégis úgy hiszik, hogy a bőség korlátozott mértékű. Más szóval a fiad így gondolkodik: „Nagy vagyonon osztozunk, de ha anyu megbolondul, és többet költ belőle, túl kevés marad nekem." Általában véve így gondolkodnak az emberek az anyagi eszközökről. „Ha valaki gazdag, bizonyára a szegényektől vesz el, hogy még több legyen neki." De ez egyszerűen nem így van. Ha a fiad a megfelelő módon számít a Jól-létre, akkor mindig része lesz benne. Haragja azonban, mivel úgy érzi, hogy pazarolod a pénzt, olyan helyzetben tartja, hogy a Jól-lét nem áramolhat hozzá. Tehát ha Jól-léte elsősorban, netán kizárólag ilyen úton áramlik hozzá, a forrása ki fog apadni - nem a te viselkedésed, hanem a viselkedésedre adott reakciója miatt. És nem biztos, ezt meg fogja érteni abból, amit majd mondasz neki. A szavak általában nem tanítanak. Vendég: Értem, nagyon köszönöm.
Elégedett vagy-e azzal, amid van, vagy irigykedsz másokra? Vendég: Sziasztok! Hogy s mint vagytok? Gyönyörű ez a nap, nem? Abraham: Valóban. Csodásan érezzük magunkat. Szavakkal nem is tudjuk kifejezni. Vendég: Ejha! Először is szeretném elmondani, milyen nagyra becsüllek benneteket és az üzeneteiteket. Igazán felemelőnek és megnyugtatónak találom, és nagyszerűek a napi idézetek a web-oldalatokon, mert már annyiszor bearanyozták a napomat. Tudjátok, reggelente szükségem van rájuk. Bár nem ismerem Jerryt és Esthert, igazán nagyszerű embereknek, és a szó legnemesebb értelmében szerénynek tűnnek. Mert tudjátok, elméletileg megtehetnétek, hogy csak a „nagy emberekkel" foglalkoztok helyettünk, közönséges emberek helyett. Abraham: Arra vágynak, hogy minél szélesebb körben elterjedjen ez az üzenet, ezért olyan körülményeket kívánnak, amelyek között minél több hozzád hasonló ember eljöhet a maga egyéni látásmódjával, és oly módon teremthet kapcsolatot a Végtelen Értelemmel, mint még soha azelőtt. Ez tölti el őket örömmel - és minket is. Úgy ám. Vendég: Nagyszerű. A legjobb hozzáállásról gondolkodtam, amiről beszéltetek, vagyis hogy örülök annak, ami van, és még többre vágyom. Az a gondom, hogy néha (nem mindig... vagy talán mindig, ki tudja?), amikor olyanokat látok, akik előrébb tartanak, mint én, könnyen irigység támad bennem irántuk. Ilyenkor nem tudok annyira örülni annak, ami nekem van, mert valahogy arra vágyom, ami nekik van. De nem akarom másoktól sajnálni azt, amijük van. Meg például, amikor híres emberek kapcsolata válással végződik, titokban örülök, hogy lám, az ő életük sem tökéletes. Szeretnék örülni mások boldogságának, ahelyett, hogy kárörömöt éreznék. Amikor mások történeteit hallgatom, és valamilyen rossz dologról vagy a szerencsétlenségükről beszélnek, mintha egy kicsit jobban odafigyelnék, mint amikor a jó élményeiket mesélik el, bár mindkettőben részem van. De nem akarom sajnálni másoktól a boldogságot, a gazdagságot, mert ha tudnék örülni mások szerencséjének, az engem is szerencséssé tenne. Abraham: Az imént azt mondtad, „örülök annak, ami van, és még többre vágyom". Amikor örülsz annak, ami van, azzal egy időben nem lehetsz irigy arra, amit más tesz. Ezek nagyon különböző hullámhosszok. Ha el tudod érni, hogy örülj, az csakugyan a javadat szolgálja, akár az irántuk érzett jóindulatból, akár magadért teszel így. Gyakran mondjuk az embereknek, hogy ne azért viszonyulj jobb érzésekkel másokhoz, hogy szívességet tegyél nekik, hanem tegyél ezzel magadnak egy szívességet, ugyanis ilyenkor a rezgéseden finomítasz. Ezzel kapcsolatban számos dolgot szeretnénk neked elmondani, mert sok mindent felvetettél, és ez nagyon
109
fontos. Sokan érzik azt, amiről beszámoltál, ezért beszéljünk az irigység érzéséről. Ahogy élted az életed, a tapasztalataid segítettek meghatározni, hogy mi mindenre vágysz. Így amikor a világra tekintesz, és látod, hogy valaki más azt éli, amire vágysz, ez gyakran a jelenlegi és kívánt helyzeted közötti távolságra világít rá - ez az irigység érzése... Az irigység a vágyaid és az éppen belőled áradó rezgések eltérésének tudatosulása. Ezért feljebb kell jutnod az érzelmi skálán, hogy az irigység kellemetlen érzése elmúljon. Ha pedig ez megtörtént, megvalósul az Energia Egyensúlya, vagy a rezgések összhangja, aminek létre kell jönnie, mielőtt a tapasztalatodba fogadhatnád, amit kérsz. Mi tehát, ha úgy találnánk, hogy irigység vagy kellemetlen érzések támadtak bennünk, először is azt mondanánk: „Ez jó jel, mert azt jelenti, hogy akarok valamit. Ám azt is jelenti, hogy rezgésem éppen nincsen összhangban azzal, amit akarok. Rá kell hangolnom a rezgésemet, mielőtt elfogadhatnám, amit akarok." Azt szeretnénk, ha annyira fontos lenne nektek Energiátok kiegyensúlyozása, hogy mindenki mást kihagynátok az egyenletből. Ha annyi mindent próbáltok elérni, amennyit valaki más rajtatok kívül már elért, ha eredményeiteket mások eredményeihez hasonlítjátok, csak bosszankodni fogtok, mert mindig lesz valaki, aki kiélezettebben összpontosít valamire, így amit magához vonzott vagy megteremtett, meghaladja azt, amivel ti rendelkeztek. Más szóval, sohasem lesztek olyan helyzetben, hogy minden téren többet értek el annál, amit a bolygón minden ember valaha csak elért. Ez egyszerűen nem történhet meg. És ez az egyik ok - nem a legfontosabb -, de mindenképpen olyan ok, ami miatt szerintünk csakugyan jó ötlet lenne, ha nem ütnétek az orrotokat mások dolgába, hanem csak a magatokéval törődnétek. Mi úgy látjuk, hogy az Energia összhangjának a megteremtése az egyedüli feladatotok. Csupán arra kell ügyelnetek, hogyan érzitek magatokat. Tudjuk, hogy nem azért támad rossz érzésed, mert irigy vagy valakire. Azért van benned rossz érzés, mert akarsz valamit, amit te nem fogadsz el. Ez a kellemetlen érzés mindig felerősödik, amikor arra összpontosítasz, hogy másoknak megvan ez a dolog, ami hangsúlyosabbá teszi számodra, hogy te nem rendelkezel vele. Ám ha valami olyasmiről lenne szó, amire nem vágysz, nem éreznél irigységet. Tehát az érzés nem arról árulkodik, hogyan viszonyulsz másokhoz, hanem a rezgésedben megnyilvánuló viszonyulásodat mutatja - mindig, minden egyes alkalommal. Annyiféle ember van, akinek annyiféle dolga van... Amikor Chula Vistában [San Diego mellett] jártak, Esther a tengerparti sétányon állt meg a busszal, és Jerryvel minden nap kisétáltak a mólóra. Esther egy idő múlva tréfásan megjegyezte Jerrynek: „Büszkén kijelenthetem, nem vágyom hajóra. Kevés olyan dolog van, amire nem vágyom, de a hajók hidegen hagynak." Tehát nem volt jelentősége, milyen gyönyörű hajók voltak ott, őt nem érintették meg. Semmi okot nem talált arra, hogy miért lenne igénye vagy vágya egy hajóra. Akár a világ legkáprázatosabb hajója is elúszhatott volna előttük, és Esthert nem gyötörte volna rossz érzés helyzete miatt, mert nem akart hajót. Tehát ha kellemetlen érzésed támad, az minden alkalommal azt mutatja, hogyan viszonyulsz vágyaidhoz. Ezek az érzések pedig a rád gyakorolt hatásukkal csak segítenek megtudnod, hogy rezgéseid hogyan viszonyulnak egymáshoz. Ezt kell rendbe tenned. Vendég: Ejha, ez tényleg segített.
Abraham olyan halott, amilyen csak lehet Vendég: Üdv. Már évek óta gyakorlom a tanításokat, és minden remekül megy. Egyszerűen minden csodás. Az egyetlen gondom, amivel úgy tűnik, nem tudok mit kezdeni, pedig sokaknak láthatóan nem okoz kellemetlenséget, a halál. Elborzaszt a halál, még a gondolata is. Abraham: Nos, írd le. Mi a halál? Vendég: A tudatunk elvesztése. A... Abraham: Nem, nem az! A halál a teljes Tudatosság elnyerése. Nem csoda, hogy félsz tőle. Nem tudod, mit jelent ez. Nem veszíted el az összpontosítás képességét, hanem visszanyered mérhetetlenül átfogó összpontosításodat. Visszatérsz teljesebb, tágabb, ragyogóbb, magabiztosabb, boldogabb önmagadhoz! Vendég: Hogyan bizonyosodhatnék meg erről magam is? Abraham: Halj meg. Vagy kérdezz meg valakit, aki meghalt. (nevetés) Mi halottak vagyunk. Értelmesek, ragyogóak vagyunk, kapcsolatban állunk a Végtelen Értelemmel, és boldogok, elégedettek vagyunk, teremtünk és olyan halottak vagyunk, amilyenek csak lehetünk. Vendég: Tehát csak higgyem el nektek. Nem volna rá mód, hogy feljebb jussak a Rezgések Skáláján? Abraham: Halj meg, és megtudod. Hallanod kellene a harsogó nevetést, különösen akkor, amikor többen halnak meg egyszerre. Általában ilyeneket mondanak: „Ember, hát én gondoltam rosszul?" „Hát ezért aggódtam
110
annyit? Az élet mennyi öröméről maradtam le, amíg a nem létező halál miatt aggódtam." Amikor már nem erre a testre összpontosítasz, magad mögött hagysz minden bizonytalanságot és félelmet. Képzelj el egy kvantumugrást! Képzeld el, hogy bárhol is vagy, egyenesen a Tiszta Pozitív Energiába térsz meg. Képzeld el, hogy magad mögött hagysz minden ellenállást, és megjelenik benned a világosság, ami akkor ragyog fel, ha így teszel. Micsoda suhanás is ez! És az olyanok, mint Esther, és közületek még sokan, akik minden nap eljönnek, hogy tudatosan haladjanak felfelé az érzelmi skálán - halálotok tapasztalatát magától értetődően tekintitek majd a következő lépésnek. Esther (és közületek még mások is), aki olyan kedvező helyzetben van, hogy oly sok órán, oly sok napon és éven át hagyta, hogy a Forrásenergia keresztüláramoljon rajta, hozzászokott a rezgéséhez, így halálának tapasztalatát teljesen természetes lépésnek fogja érezni. Nem érez leírhatatlan megkönnyebbülést, mint az, akinek a rezgése folyamatosan a félelem, kétségbeesés vagy akár kielégületlenség szintjén volt. De nem számít, hogy az érzelmi skála mely fokán álltál. Amikor visszavonod összpontosításodat, visszatérsz az Energiához, aki valójában vagy. Egy pillanatra sem veszíted el annak tudatát, hogy ki vagy. Nem olvadsz bele valamiféle homályos ködbe, nem veszíted el önazonosság-tudatodat, nem fogsz azon tűnődni, hogy vajon hol lehetsz, nem fuldokolsz a levegőhiány miatt. Nem hiányzik majd a tested. Ezzel szemben érezni fogod mindazt, ami valaha voltál. Bárhova eljuthatsz, ahová csak akarsz. Megnézheted a temetésedet is, ha úgy kívánod. Újra működésbe hozhatod Lénységed rezgését. Szóval Nem Fizikai nézőpontodból (amit halottnak nevezel, mi pedig inkább elpatkoltnak, hogy tiszteletlenek legyünk, mivel a halál nem létezik) újra működésbe hozhatod korábbi éned rezgését, és úgy érezheted, mintha még mindig a fizikai testedben volnál. De tudod miként szokott lenni? Ezt senki sem akarja, mert a tágabb nézőpont oly mámorító. Majd hozzászoksz a helyzethez, és újra emlékszel rá, hogy ki is vagy, és találkozol azokkal, akiken tűnődtél, miközben visszatérsz az egyre nagyobb és nagyobb rálátást biztosító nézőponthoz. És van valami, ami miatt egy kissé bizalmatlan leszel fizikai alakod iránt, méghozzá az, hogy emberi személyiséged nagy része kedvezőtlen beállítottságú, és azokat a részeit magad mögött hagyod. Tehát csak a legjobbat őrzöd meg magadból, és a többi nem hiányzik. Az ilyen beszélgetések alkalmával gyakran emlékeztetnünk kell rá titeket, hogy nagyon szeretettek volna ebben a testben lenni. Tehát ne vessétek magatokat a mélybe. Tudjuk, hogy meg fogjátok tapasztalni mindezt, amikor visszatértek a Nem Fizikaiba, de ez az ajtó mindkét oldalról nyílik. Azt szeretnénk, ha feljutnátok az érzelmi skálán, és mindez itt és most belétek ivódna. Ugyanis ezért vagytok itt. Azért érkeztetek ide, hogy itt és most éljetek. Nem azért vagytok itt, hogy fokról fokra feljebb jussatok egy létrán, vagy jó pontokat szerezzetek, és nem is azért, hogy eljussatok valamilyen megértéshez vagy tökéletességhez, és a jól végzett munka tudatával térjetek vissza. A gondolat Előőrsében vagytok! A Forrásenergia vagytok, idekint, az Előőrsben. És minden, amit tesztek, minden, amit tapasztaltok, hozzájárul nemcsak a tér-idő valóság, hanem Minden Létező tágulásához is. Ennek az Előőrsnek nagy a hatása. Tehát nem azt akarjuk, hogy vesd magad a halálba - azt azonban szeretnénk, ha többé nem félnél tőle. Mi pedig még nem ismertünk senkit, aki igazán tudott volna élni fizikai életében, amíg nem szabadult meg a halálfélelemtől, és szerintünk most éppen ez történt veled is. Gyakorold. Vendég: Rendben, köszönöm.
Abraham lezárja a hagyományos Elfogadás Művészete tanfolyamot Abraham: Szerintünk értitek már. Úgy gondoljuk, nincs már miről beszélni, ami világosabbá tenne bármit is, amin rágódtok. Tudjuk, hogy mindent, amit megértettetek, amit tudni akartatok, valamilyen módon több kérdésnél, többféleképpen és többször is elmagyaráztunk. Szeretnénk elmondani nektek, hogy mindannyian rengeteget nyerünk ebből... az életnek az örömről kellene szólnia, és a szabadság az életetek alapja... a fejlődés pedig elkerülhetetlen... és végtelenül becses Lények vagytok. Ha elengednétek magatokat, cirógatnátok a macskátokat, lóbálnátok a lábatokat a patakban, és megtalálnátok a kedvetekre való dolgokat, és azokra összpontosítanátok... És olyanokkal igyekeznétek együtt lenni, akiknek a társaságában a legjobban érzitek magatokat, és azokat a könyveket olvasnátok, azokat a filmeket néznétek meg, amelyek a legjobb érzésekkel töltenek el, ha arra kocsikáznátok, ahol a legkellemesebb érzések ébrednek bennetek, ha munkatársaitoknak azokra a tulajdonságaira gondolnátok, amelyek a legjobb érzéseket keltik bennetek, ha úgy gondolnátok a szüleitekre, ahogy az a legjobban esik, ha olyan ruhában járnátok, olyan ételeket
111
ennétek, és azzal foglalkoznátok és olyan gondolataitok lennének, amelyek a legjobb érzéseket okozzák... hmm, akkor igazán remekül éreznétek magatokat. Az élet ekkor úgy kezdene bánni veletek, ahogy valóban megérdemelnétek. De ha úgy hiszitek, azért vagytok itt, hogy felülemelkedjetek a küszködésen, elérjetek bizonyos eredményeket, ha úgy hiszitek, hogy méltatlanok vagytok, és be kell bizonyítanotok ennek az ellenkezőjét, vagy versengenetek kell a javakért - egészen eltorzultok, és eltávolodtok valódi önmagatoktól. Tudjuk, hogy sokatokat ilyen dolgokra tanították, és érzünk és hallunk titeket, ahogy igyekeztek eligazodni mindezek között. De biztosíthatunk róla, hogy az életnek az öröm a lényege, és becsesek vagytok, amit nem kell bebizonyítanotok, és ha igyekeznétek kissé elengedni magatokat, egy kissé felvidulni, és megpróbálnátok némi derűt vinni tapasztalatotokba, akkor játékosabban viszonyulnátok másokhoz, és nem hagynátok, hogy annyira nyugtalanítsanak a dolgok, és könnyedebben fognátok fel mindent, és olyanokat tudnátok mondani a környezetetekben lévőknek (különösen gyermeketeknek, szerelmeteknek, házastársatoknak), mint hogy: „Nem nagy ügy."„Hát számít ez? Inkább vicces". Vagy: „Vajon miért csinálok ilyen nagy ügyet valamiből, ami az égvilágon semmit sem jelent számomra?" Vagyis kisebbítsétek a dolgok súlyosságát és komolyságát, ahol csak tudjátok. Ne csatlakozzatok azokhoz a csoportokhoz, amelyek nagyobb ügyet csinálnak a dolgokból, mint amekkorák valójában. Tehát találd meg a legjobbat a helyzetedben, és domborítsd ki, amennyire csak tudod. Figyeld meg, hogy a dolgok azon nyomban érezhetően jobbra fordulnak. Majd tedd meg újra. Majd tedd meg újra. Majd tedd meg újra. Majd tedd meg újra... . Hatalmas szeretet övez itt benneteket. És most egy időre elköszönünk tőletek.
112