ÉS VERSENYKÉPESSÉG. Készítette: Artner Annamária

KÜLFÖLDI MŰKÖDŐTŐKE-BEVONÁS ÉS VERSENYKÉPESSÉG

- ÍRORSZÁG PÉLDÁJA Készítette: Artner Annamária

A tanulmány a MEH – MTA megállapodás alapján, „A gazdasági versenyképesség erősítésére irányuló tevékenységről” című, MEH 10.035-8. iktatószámú projekt keretében készült Kutatásvezető: Szalavetz Andrea

MTA Világgazdasági Kutatóintézet Budapest, 2004. június

TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ............................................................................................................................................................. 3 1. VERSENYKÉPESSÉG ÉS TŐKEVONZÁS.................................................................................................... 5 1.1. „NEMZETGAZDASÁGI” VERSENYKÉPESSÉG.............................................................................................................. 5 TŐKEVONZÁSI KÉPESSÉG.......................................................................................................................................... 10 2. AZ FDI HATÁSA AZ ÍR GAZDASÁGRA..................................................................................................... 12 2.1. A TŐKEBEÁRAMLÁS MÉRTÉKE ÉS HÁTTERE........................................................................................................... 12 A TŐKEBEÁRAMLÁS HATÁSA..................................................................................................................................... 14 Gazdasági dualizmus.....................................................................................................................................15 Multiplikátor hatás?...................................................................................................................................... 17 Jövedelmi egyenlőtlenségek növekedése....................................................................................................... 18 AZ ÍR GAZDASÁGPOLITIKAI FELFOGÁSÁBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK..................... 21 A KORMÁNYPOLITIKA HATÁSA A VÁLLALATOKRA – VÁLLALATI VÉLEMÉNYEK....................................................................23 A MŰKÖDŐTŐKEIMPORTOT SZOLGÁLÓ GAZDASÁGPOLITIKA......................................................24 INFRASTRUKTÚRA.................................................................................................................................................... 25 TŐKEBECSALOGATÁS............................................................................................................................................... 26 BÉREK ÉS ADÓK......................................................................................................................................................28 A MUNKAERŐPIAC „FLEXIBILITÁSA”........................................................................................................................... 30 SZAKKÉPZÉS...........................................................................................................................................................32 A szakképzés állami intézményrendszere...................................................................................................... 35 A szakképzést végző szervezetek.................................................................................................................... 36 HÁTTÉRIPAR – KKV-POLITIKA.................................................................................................................................38 MILYEN MÉRTÉKBEN SZOLGÁLTÁK AZ EU-FORRÁSOK AZ FDI-VONZÓ HATÁST?.................. 40 A KERETPROGRAMOK HATÁSA................................................................................................................................... 41 ÖSSZEFOGLALÁS: AZ ÍR VERSENYKÉPESSÉG ELEMEI....................................................................... 44 TÁBLÁZATOK.....................................................................................................................................................47 1. táblázat Írország egyes makrogazdasági mutatói 1961-2004................................................................................ 48 2. táblázat Az ír működőtőke-forgalom jellemzői 1961-2002 éves áramlás, állomány és arányok........................... 50 1. táblázat Külföldi működőtőke-beáramlás* Írországba országok szerint 2002...................................................... 51 2. táblázat Vállalati profitok megoszlása tulajdon szerint 1990-1999 (royalty-k és licencdíjak nélkül)................... 52 3. táblázat A külföldi vállalatok súlya az ír feldolgozóiparban 1983-1998............................................................... 52 4. táblázat Az ír tulajdonú vállalatok profitabilitásának alakulása 1993-1998.......................................................... 52 5. táblázat Az információs technológiák használata Írországban vállalati méret és tulajdon szerint, 1998............... 53 6. táblázat A külföldi feldolgozóipari vállalatok vásárlásai Írországban 1993-1998................................................. 53 7. táblázat A feldolgozóipari és nemzetközi kereskedelmi szolgáltatásokban működő ír és külföldi tulajdonú vállalatok vásárlásai Írországban 1993-1998................................................................................................................... 54 8. táblázat Az ír lakosság képzettségét jellemző adatok nemzetközi összehasonlításban, 1996................................ 54 9. táblázat Bérarány és reálbér Írországban, az EU(15)-ben, USA-ban és Japánban 1960-2004.............................. 55 10. táblázat Nemzeti tervek és EU-finanszírozásuk Írországban 1989-2006............................................................ 55 11. táblázat A strukturális alapok szektorális megoszlása Írországban 1989-1993................................................... 56 12. táblázat A strukturális alapok szektorális megoszlása Írországban 1994-1999................................................... 56 13. táblázat A strukturális alapok szektorális megoszlása Írországban 2000-2006................................................... 57

IRODALOM.......................................................................................................................................................... 58

2

BEVEZETŐ Egy ország versenyképességének növelése a makrogazdasági-politikai döntéshozók számára a legnagyobb kihívás. A versenyképesség ugyanis piaci, tehát mikroszintű fogalom, valós mikroszintű viszonyokat, vállalati követelményeket jelent, a makroszintű, nemzetgazdasági folyamatok csak mint a sok, egymástól és a makroszinttől is független tényezők eredője jelennek meg. Ezért makroszintű versenyképességről nincs is értelme beszélni. A makroszint csak mint a mikroszintű folyamatokat befolyásoló alapzat létezik. A makroszint ebből a szempontból kevesebbet jelent, mint a mikroszint, mégis bővebb kategória. A mikroszinten közvetlenül nem megjelenő és/vagy nem befolyásolható tényezőket is tartalmaz, miközben ezek a tényezők – gyakran több áttételen keresztül – meghatározzák a mikroszintű versenyképességet. Az áttételek, homályba vesző nagyívű összefüggések miatt nehéz makroszinten meghatározni azokat a tényezőket, folyamatokat és gazdaságpolitikai lépéseket, melyek végeredményben befolyásolják a mikroszintű versenyképességet. A dolgot bonyolítja, hogy az összefüggések gyakran olyan áttételesek, hogy a makroszintű feltételrendszer ilyen-olyan változtatása közvetlenül nem is jelenik meg a vállalati versenyképesség javulásában, vagy éppenséggel közvetlenül, rövid távon még ellentétes is vele. Mivel azonban a piaci konkurenciaharcban a rövid távnak meghatározó szerepe van, a rövid távú veszteségek hosszú távú hátrányokban jelennek meg (elvágják a hosszabb távú perspektívák lehetőségét), a makroszintű feltételrendszer ilyen típusú alakítása nem megengedhető. Ha mégis, csak annyiban, amennyiben a rövid távú piaci veszteséget a gazdaságpolitika újabb eszközökkel korrigálja, kompenzálja. Ez azonban újabb ellentmondást szül: a piaci viszonyok adott (nemzetgazdasági) szintű fejlődését szolgálni hivatott gazdaságpolitikának a piaci ösztönösséggel, gazdasági liberalizmussal, mikro-orientáltsággal ellentétes, tudatos, s kisebb-nagyobb mértékben „dirigista” módon kell(ene) beavatkoznia. A makro- és mikroszintnek ez az ellentmondása objektív alapú: a termelés társadalmi („makro”) jellege és szervezeti-tulajdoni szempontból elkülönült, szétaprózott („mikro”) jellege közti ellentmondást jeleníti meg. Ahogyan a piaci rendszer megkettőződik társadalmi termelésre és magánvállalati szervezetre, úgy kettőződik meg a gazdaságtan (elmélete és gyakorlata) makro- és mikroszintre. Ez a fent több aspektusból bemutatott, azonos gyökerű ellentmondás legtisztábban a gazdaságpolitikától elméletileg és gyakorlatilag is (mindkét esetben helytelenül) külön kezelt szo3

ciálpolitika vonatkozásában tükröződik. A mikrogazdaságtan magja a tőkehasznosulás, miközben a termelés másik – és időt állóbb – tényezője, társadalom alkotója, az ember (munkaerő). Ez utóbbi, tehát az ember, összehasonlíthatatlanul bonyolultabb és gazdagabb kategória, mint a tőke, sőt magát a tőkét és ő hozza létre. A mikrogazdaságtanban, és az azt szolgálni hivatott makrogazdaságtanban azonban a tőkével egyenrangú, de leginkább másodlagos szereplővé redukálódik. Ennek a megnyomorításnak a káros hatásai a nemzetgazdasági folyamatokért felelős döntéshozók számára is szembe tűnőek, és feladatukból kifolyólag orvosolandók. A gazdaságtan mikro- és makroszintre kettőződésével azonban ez az orvoslás a termelés (versenyképesség) szempontjából külsődleges marad, pontosabban ezt a látszatot ölti, és a jótékonykodás, emberszeretet, igazságérzet, szolidaritás stb. nemes eszméinek megvalósításává degradálódik. Ezért a „makroszintű” versenyképesség vizsgálatának és megvalósításának útját keresve legelőször ezt a hamis megkettőződést kell félresöpörni, s elfogadni, hogy az ember (munkaerő) sokoldalú viszonyainak javítása nem kevésbé fontos, sőt sokkal fontosabb, mint a tőkeértékesülés feltételeinek megteremtése. Annál is inkább, mert ez utóbbi többnyire ellentmond az előbbinek. Számolva a makro-mikro megkettőződés objektív tényével, de ugyanakkor szem előtt tartva a fent elmondottakat a dolgozat arra törekszik, hogy felvázolja az ír gazdasági fejlődés objektív és szubjektív (gazdaságpolitikai) tényezőit, bemutatva a tőke és a munkaerő fejlesztésére, működési feltételeire és gyarapodására törekvő intézkedéseket, miközben utaljon azokra a fejleményekre is, mely a termelés alapját, az embert (munkaerőt) a maga komplexitásában nem eléggé preferálja vagy éppen rombolja. Fakad ez abból, hogy a dolgozat írója a gazdasági sikereket a gazda(g)ságot létrehozó emberek életkörülményein tartja mérhetőnek. A működőtőke importjáról híres Írország a 90-es években látványos fejlődést mutatott, aminek következtében nemcsak túlszárnyalta az EU15 egy főre eső átlagos GDP-jét, de 199899-ben a 11., 2000-ben pedig már a 7. legversenyképesebb gazdaságként tartotta őt számon az IMD World Competitiveness Yearbookja. A szociális mutatók azonban messze nem támasztják alá az e sikerek széles körű társadalmi hasznosítására vonatkozó elvárásokat. (Ld. még 1. 1

táblázat) Ezért mindenképpen érdemes kritikus elemzésnek alávetni a történteket. A dolgozat a továbbiakban először rövid bepillantást nyújt a nemzetgazdasági versenyképesség szakirodalmába (2. fejezet), majd a külföldi tőkebeáramlás és nemzetgazdasági fejlődés kapcsolatára koncentrál (3. fejezet), arra, hogyan illusztrálja az ír példa a tőkebeáramlás hasznosításának szükséges elemeit (akár pozitíve, akár a visszájáról, negatíve), s 1

Ennek bővebb elemzését ld. Artner (2004)

4

keressük a beáramlás multiplikátor és átstrukturáló hatását. Ezzel összefüggésben az iparpolitikai koncepcióváltás (4. fejezet) után az 5. fejezetben a beáramlást segítő tőke- és munkapiaci és egyéb keretfeltételekre irányuló politikákat mutatjuk be (adópolitika, kedvezmények, szakképzés stb.). Az Európai Unió tagjaként Magyarország és vezetése joggal tarthat számot a gazdag országokat is magában foglaló Unió pénzügyi, reálgazdasági segítségére. Ezért az ír példa kapcsán a 6. fejezetben az Unió strukturális alapjainak felhasználásáról is szólunk. Végül a 7. fejezetben összefoglaljuk az ír versenyképesség, pontosabban tőkevonzás legfontosabb elemeit.

1. VERSENYKÉPESSÉG ÉS TŐKEVONZÁS 1.1. „Nemzetgazdasági” versenyképesség A szakirodalom a versenyképesség fogalmát régóta vitatja. A XVIII. századi gondolkodók (Ricardo, Smith) eszmerendszerén alapuló komparatív előnyök elmélete sokáig uralta, és bizonyos mértékig még most is rányomja bélyegét e vitára. A klasszikus elmélet ugyanis a nemzetgazdaságok, nemzeti piacok kialakulása idején keletkezett, napjainkat azonban a termelés globalizálódása, a világpiac egységülése s ezzel együtt az állami szabályozás lehetőségeinek csökkenése jellemzi, miközben a gazdaságpolitika formálásának intézményes keretét még most is az államok adják. Mit jelent egy ország versenyképessége, és mi határozza azt meg? A World Competitiveness Yearbook egy ország nemzetközi versenyképességét a hozzáadott érték, gazdagság létrehozásának képességére, a rendelkezésre álló erőforrások, a vonzerő és agresszivitás, globalitás és közelség ennek megfelelő menedzselésére, s mindezek gazdasági-társadalmi modellbe integrálására vezeti vissza – amivel nem jutunk messzire. 2

Stanovnik et al. (2000) szociológiai értelemben úgy definiálja a versenyképes társadalmat, hogy az „képes dinamikus egyensúlyt elérni a gazdagság termelése és a társadalmi kohézió között”. Egy gazdaság nemzetközi versenyképességét pedig még szélesebben, mint a hosszú távú gazdasági növekedés képességének és a világpiaci követelményekhez könnyen alkalmazkodó gazdasági struktúrának a megteremtését definálja.

3

2

IMD World Competitiveness Yearbook, idézi: Stanovnik et al. (2000), 1. old.

3

Stanovnik et al. (2000), 2. old.

5

Mások a külső és belső gazdasági egyensúlyt, a versenyképes termékek előállítására való képességet és/vagy a kielégítő életszínvonal-növekedést állítják a definíció középpontjába. Így például Aiginger és Landesmann (2002) a versenyképesség több szintjét különböztetve meg, az első szinten a versenyképes gazdasági teljesítményt egy gazdaság azon a képességének fogva fel, hogy növelje az egy főre jutó jövedelmet, aminek feltétele a termelékenység és a foglalkoztatás növekedése. (Idézett szerzőknél a versenyképesség további szintjei magukban foglalják a gazdaság induló pozícióját, a fenntarthatóságot, a szociális rendszert, a környezetet, az egészségügyet, oktatást, egyenlőséget.) Aiginger és Landesmann elutasítja, hogy a versenyképesség azonos lenne az alacsony költségszinttel, s emellett azt a némiképpen tautológikus érvet hozzák fel, miszerint: a költség-versenyképesség ellentmond a jövedelemnövekedés hosszú távú céljának, a „low cost input”-okra épülő versenyképesség hosszabb távon önromboló, mert a jövedelmeknek előbb-utóbb növekedniük kell. A versenyképesség záloga tehát szerintük a szaktudás, kutatás és új technológiák.

4

Ezzel szemben az ír Nemzeti Versenyképességi Tanács (NCC) a költségeket teszi a versenyképesség első számú jellemzőjévé (cost competitiveness), és ennek alapján a kormány feladatát az üzleti életet befolyásoló költségek csökkentésében („driving down the cost of doing business in Ireland”) látja.

5

Az Európai Bizottság (European Commission (1999)) szerint egy ország versenyképessége állampolgárai jólétének záloga. A nemzetgazdasági versenyképesség a termelés növekedését, a nagyarányú foglalkoztatást és a fenntartható környezetet jelenti, és egyik kulcseleme az alkalmazkodóképesség (adaptability), amely a sokkokkal szembeni ellenálló-képességet is növeli.

6

A versenyképességet növekedési lehetőségként értelmezi Scharle (2003), és a munkaerő, mint az egyik erőforrás szempontjából a munkaerőkínálat nagyságát, a munkaerőpiac rugalmasságát és a munkaerő képzettségét jelöli meg fő szempontokként. Magyarországon a magas inaktivitási rátát tartja a legfőbb versenyképességet korlátozó tényezőnek.

7

A magas inaktivitási ráta azonban csak következmény: az adott bérszinten, az adott struktúrában nem alkalmazható versenyképesen a munkaerő. Az „inaktív” emberek nem tudnak olyan bérért elhelyezkedni, ami javítana helyzetükön, amelyben valamiféle „aktivitásból” most is megélnek. Ha a munkaerő termelési tényező, tehát a termelés függeléke, akkor inaktivitása nem lehet ok. Ahogy a kapaci4

Aiginger et al (2002), 10-11. old.

5

NCC (2003), 1. old.

6

European Commission (1999) VII. old.

7

Scharle (2003), 5-6. old.

6

táskihasználtság (a tőke parlagon heverése) sem oka, hanem következménye a termelés, a konjunktúra helyzetének. Scharle (2003) szerint a bérek alakulása „biztosíthatja a munkaerő hatékony allokációját. Ha a gazdaságot érő sokkok hatására a bérek szabadon alkalmazkodnak az új helyzethez, akkor a munkaerő mindig ott dolgozik, ahol a legmagasabb termelékenységet éri el, és ez biztosítja a munkaerőforrás szempontjából a maximális összkibocsátást.”

8

Ebben valóságtól némiképpen elrugaszkodott neoklasszikus feltételekből (tökéletes verseny, korlátlan mobilitási lehetőség stb.) kiinduló egyensúlyi modellre épülő okfejtésben keveredik a termelési tényező árának és mobilitásának fogalma, a hatékonyság és a termelékenység fogalma, a termelési potenciál (lehetséges maximális összkibocsátás) és a konjunktúra (tényleges kibocsátás) fogalma. Anélkül, hogy részleteznénk: a mobilitásnak is ára van, és a foglalkoztatás nem csak a bérek függvénye (szaktudás). A béreknek, mint költségnek jelentős szerepük van a hatékonyságban (profitabilitás), de semmi közük a termelékenységhez (órára – esetleg foglalkoztatottra - jutó kibocsátás). A munkaerőforrás maximális kihasználása nem csak strukturális, hanem üzemszervezési kérdés is, és adott helyen is sokféleképpen befolyásolható (p.l, intenzitás, munkaköri leírás). Scharle meghatározása továbbá olyan tulajdonságot kér számon az egyik termelési tényezőn (a munkán) amelyet sem a tőkén, sem semmilyen árun nem lehet számon kérni: az árak egyik esetben sem tudnak szabadon igazodni az új helyzetekhez, mivel az ár csak az adott áru értékét fejezi ki, és tartósan az alá nem mehet. Ha a konkurenciaviszonyok miatt egy áru értékén (költségén) nem adható el, akkor parlagon (raktáron) hever, vagy megsemmisítik. Ha a tőke nem tud megfelelően értékesülni szintén kivonják a termelésből. A bérszínvonal és az azokhoz kapcsolódó mutatók (egységnyi munkaerőköltség, reálbérváltozás) gyakorta a nemzetgazdasági versenyképesség fő elemeként jelenik meg a szakirodalomban, konjunktúraelemzésekben, évkönyvekben. Az OECD (2001) például a feldolgozóipari egységnyi munkaerőköltség bázisindexeinek alakulása alapján veti egybe az USA, Írország és az euro-övezet versenyképességi pozíciójának alakulását az elmúlt évtizedekben. Az 9

is előfordul, hogy – mint például Cerra és Soikkeli (2002) - az egységnyi munkaerőköltség alapján számított reál effektív árfolyammal mérik az országok versenyképességét. Különösen a termelékenység-emelkedéssel összevetésben szokás vizsgálni a bérek alakulását. Gyakorta a termelékenység önmaga is mint a versenyképesség döntő eleme jelenik meg. Ezzel kapcsolatban probléma, hogy gyakran – helytelenül – az egy foglalkoztatottra jutó termelést tekintik a termelékenység mérőszámának. Valójában a munkaórákra kell vetíteni a kibocsátást. Bár még ezt a mutatót is finomítani kellene , mindenesetre közelebb visz a termelékenység megértéshez, mint a foglalkoztatott10

8

Scharle (2003), 15-16. old.

9

OECD (2001) 29. old.

7

ra vetített kibocsátás. Aiginer és Landesmann fel is hívja a figyelmet rá, hogy a munkahét rövidülése miatt Európa egy munkaórára eső kibocsátása (tehát termelékenysége) 1985-1995 között kétszer olyan gyorsan nőtt, mint a stabilabb munkaóraszámmal bíró USA-é. A foglalkoztatottra vetített kibocsátás esetében Európa előnye jóval kisebb. 11

A fentiekkel – látszólag – ellentétben Porter (1990) azt hangsúlyozza, hogy a versenyképesség ágazati, vállalati szinten dől el. A hazai gazdaság tudja befolyásolni a vállalatok képességeit és a vállalatok sikerei/kudarcai visszahatnak a nemzetgazdaságra. De a porteri teóriában az egyes ágazatok/vállalatok versenystratégiája áll a középpontban, legalábbis látszólag. Porter szerint el kell felejteni a „versenyképes nemzet” terminust, mert egy ország célja állampolgári életszínvonalának emelése (nem pedig a verseny). Ez a cél a rendelkezésre álló erőforrások (munka és tőke) termelékeny kihasználás múlik. Ezért nemzeti szinten az egyetlen értelmes versenyképességi koncepció - Porter szerint - a nemzeti termelékenység. A termelékenység határozza meg a béreket és a profitot. Porter tehát a nemzetgazdasági termelékeny12

séggel visszacsempészi a nemzetgazdasági versenyképesség fogalmát, a nemzetek között folyó verseny koncepcióját. Ebben egy platformra kerül (többek között) Thurow-val, aki szerint a nemzetgazdaságok éppúgy versenyben állnak egymással a nemzetközi piacon, mint a cégek, s amely nemzet termelékenysége, technológiája alulmarad a másikéval szemben, az veszít.

13

Porter nemzeti versenyképességi előnyök (national competitive advantages) 4 determinánsát adja meg : a termelési tényezők állapota (tőkeellátottság, szakképzettség, infrastruktúra 14

stb.), keresleti feltételek (hazai igény a termékekre, szolgáltatásokra), kapcsolódó iparok (nemzetközileg versenyképes kiszolgáló és kapcsolódó ágazatok), és vállalati stratégia, szerkezet, versengés (alakulás, szervezet, menedzsment, hazai verseny). Ezek azok a feltételek és ösztönzők (pressures) amelyek az ország vállalataira hatnak. Porter szerint a kormányok ösztönzők és kihívók (pusher and challenger ) a vállalatok számára és legfontosabb feladatuk a 15

fenti determinánsokat fejleszteni.

16

10

A termelékenység valójában adott (átlagosan intenzív) munkaórára eső (átlagos minőségű) termékmennyiséget jelent. 11

Aiginger et al (2002), 16. old.

12

Porter (1990), 6. old.

13

Ezért a fejlett országok kizárólagos („nyerő-vesztő”) versenyben állnak egymással a világpiacon. Ld. Thurow (1992) 14

Porter (1990) 71. old.

15

Porter (1990) 681. old.

16

Porter szerint (Porter (1990) 619-625. old.) akormánypolitikákat a következő premisszák kell meghatározzák ().): 1. Vállalatok és nem nemzetek versenyeznek a piacon. 2. Egy ország iparának versenyelőnye relatív. (Nem a termelékenység szintje, hanem növekedésének dinamikája a meghatározó). 3. Nem a rövid távú költségelőnyök,

8

A külföldi működőtőke-import és a nemzetgazdasági versenyképesség összekötésének helytelenségét állítja Porter, amikor a vállalati-ágazati clustereket keresve kizárja a vizsgálatból azokat az ágazatokat, melyeket a külföldi tőke dominál . Ezt azzal indokolja, hogy ezek 17

globális hálózat részeként és nem a vizsgált nemzetgazdaság adottságaira korlátozva szerepelnek sikerrel a világpiacon. Még Porternél egyértelműbben utasítja el a versenyképesség nemzetgazdasági szintű fogalmát Krugman (1996), keményen kigúnyolva az abban komolyan hívőket. Az az állítás, miszerint az országok a vállalatokhoz hasonló módon versenyeznének a piacon, a legelemibb nemzetközi kereskedelmi elméletekkel is ellentétben áll - mondja. Ezért szerinte a képzett közgazdászok nagyon jól tudják, hogy „ez csak egy gyenge metafora”.

18

A gazdasági folyamatok szintjének meghatározásában azonban Krugman sem egészen következetes: a klasszikus külkereskedelmi elméletet (Ricardo-Mill) mint az eddigi legjobbat fogadja el, holott aszerint a kereskedelem célja az import (az export az import megszerzéséhez, kiváltásához kell). Krugman ezzel maga is nemzet(gazdaság)i szintre emeli a verseny fogalmát, hiszen egy vállalati piaci tevékenységet (értékesítés-vásárlás) nemzetgazdasági kontextusba (export-import) helyez. Krugman implicite még Portert is kritizálja, mikor kijelenti, hogy azok, akik a „versenyképesség” fogalmával operálnak vagy nem is hallottak a komparatív előnyökről („comparative advantages”), vagy azt hiszik, hogy az ugyanazt jelenti, mint a „versenyképességi előnyök” („competitive advantages”). Krugman – hangsúlyozottan tapasztalati alapon – arra az 19

álláspontra helyezkedik, hogy a tökéletlen piacokon kialakult helyzeteket semmilyen kormányzati politika nem tudja előre kiszámítható módon befolyásolni, ezért az ilyen befolyásolás (még ha látszólag, a piaci tökéletlenségek miatt szükségesnek is tűnhet), felesleges és káros.

hanem a dinamizmus jelent versenyelőnyt. 4. A nemzetgazdasági prosperitáshoz az iparok növekedése kell. A versenyelőnyök változnak, a kulcs a fejlődés. 5. A versenyelőny gyakran földrajzilag koncentrálódik. 6. Egy nemzetgazdaság versenyelőnye hosszú távon alakul ki. 7. Az országok a különbségek, nem a hasonlóságok miatt tesznek szert előnyökre. 8. Az iparágak kategorizálásának (high-tech, low-tech, sunrise-sunset stb.) sokszor semmi értelme. A kormánynak olyan környezetet kell teremtenie, amelyben bármely ágazat prosperálhat. 9. A prosperitás fenntartása a cégek és dolgozóik számára kényelmetlen lehet. (A legtöbb cég a stabilitást részesítené előnyben az állandó kihívásokkal szemben.) Megjegyezzük, hogy a vállalatok versenyhelyzettel szembeni averzióját Joseph Stiglitz is hangsúlyozza: „A vállalatok sokkal több profitot tudnak termelni a verseny elnyomásával, mint innovációval…”. A vállalatok körében elterjedt a nézet, hogy a verseny nagyon jó dolog „kivéve a saját iparágukban”. Ld. Stiglitz (2002) 11. old. 17

Porter (1990) 739-740. old.

18

Krugman (1996), 18. old.

19

Porter könyvének címe: The Competitive Advantage of Nations.

9

Tőkevonzási képesség E dolgozat szerzője azokhoz az elméletekhez áll közelebb, amelyek nem ismerik el a versenyképesség nemzetgazdasági/országos szintjét, mint piaci kategóriát. A versenyképességnek azonban vagy egy olyan aspektusa, amely értelmezhető nemzetgazdasági szinten. A piaci helytállás záloga a növekedés, a verseny folyamatos kizárása (a versenyben való győzelem). Ez nagyvállalatok kialakulásához vezet, melyek a technika és a szaktudás birtokosaivá, monopolizálóivá válnak. Ezért a fejlődni kívánó régiók ez utóbbiak megszerzését a nagy („külföldi, transznacionális”) vállalatok betelepülésétől remélik. Látszólag tehát a nemzetgazdaságok állnak egymással versenyben, de ez a versengés valójában a fejlett termelőeszközöket birtokló nagyvállalatok befektetéseinek megszerzéséért folyik. A kérdés tehát nem az, mennyire „versenyképes” az adott ország, hanem az, hogy „mi vonzza a külföldi termelőtőkét oda?” A „tőkevonzási képesség” azokat az adottságokat és feltételeket jelenti, melyek magas – a más országokban kínáltnál magasabb - profitabilitású termelésre adnak lehetőséget a vállalatok számára. Ezekben a feltételekben, azok kialakításában az egyes országok valóban versenyeznek egymással. Az ebben az értelemben felfogott „nemzetgazdasági versenyképesség”, pontosabban tehát a „tőkevonzási képesség” irodalma szintén széles. Nunnenkamp (2002) a fejlődő országok tőkevonzási képességét vizsgálva abból indul ki, hogy a TNC-k 90-es években mindinkább profitábilis befektetési területként néztek a fejlődő országokra. A befektetés-elhelyezés („lokáció”) motivációiként az elmélet régebben a piacszerzést és a vámok megkerülését jelölte meg, mára előtérbe kerültek a költségszempontok. Megjegyzendő, hogy a nagy piac megszerzésének és a vámok kikerülésének igényét is a költségszempontok motiválták: a piacszerzés a szérianagyság növelését (egységnyi költség csökkentése), a fejlett országokban már „kifutott” termékek, technológiák újraértékesítését, a szállítási költségek csökkentését, a vámok kikerülése az árak csökkentésén keresztül a piaci részesedés növelését, ezáltal megint csak a termelés méreteinek növelését (az egységnyi költség csökkentését) tette lehetővé. Nunnenkamp tehát (többek között az UNCTAD-ra és Dunningra hivatkozva) A tőkevonzásban új faktorként értékeli a közvetlen és járulékos költségek (infrastruktúra stb.) csökkentésének szempontjait („efficiency-seeking objective”). Az éles árverseny kényszere miatt a 20

költségkülönbségek a termelési vertikum minden szintjén érvényesülnek, a transznacionális vállalatok különböző termelési fázisokat különböző helyekre telepítenek (Dunning után: „vertical efficiency-seeking”). A fejlődő és fejlett országok tőkevonzási képessége azonban kü20

Nunnenkamp (2002), 4. old.

10

lönbségeket mutat. Nunnenkamp egy, az USA-ra vonatkozó empirikus (korrelációszámítás alapján készült) tanulmányt idéz, amely szerint a 1977-ben az USA tőkekivitelét még elsősorban az egy főre jutó GDP határozta meg, 1982-ben azonban – meglepő módon – már nem. Megjegyezendő, hogy a korrelációszámítással alapvető probléma, hogy csak a történések egyidejűségét mutatja, a köztük lévő oksági kapcsolatot nem. Azt az együttmozgó mutatók esetében az elmélet teszi hozzá, amely akár felcserélheti az ok-okozati viszonyt, akár oksági kapcsolatot mutathat ki ott, ahol nincs. Problematikus az ilyen vizsgálatokkal kapcsolatban az is, hogy már magát a vizsgált mutatóknak a kiválasztását is az elmélet (prekoncepció) határozza meg. Hogy a GDP/fő érték önmagában semmilyen mértékben nem befolyásolja a tőkebefektetést, arról a külföldi vállalatokkal foglalkozó ITD Hungary szakemberei is beszámoltak az MTA VKI és az ITDH közti konzultáció során. 21

Nunnenkamp áttekintése szerint más tanulmányok a tőkevonzás kereskedelmi oldalait találták meghatározónak: az adott ország exportorientációját, kereskedelmi (import-) liberalizációját. További tőkevonzási szempont az adórendszer, munkaerőpiac (bérek, rugalmasság, szakszervezetek ereje) az iskolázottság, a beruházással járó törvényi-adminisztrációs eljárások, a technológiával kapcsolatos szabályozás. Nunnenkamp értékelése szerint mindennek ellenére a fejlődő országok tőkevonzási képessége nem sokat változott: a tradicionális piaci szempontok továbbra is döntőek, sőt a piacnagyság még meghatározóbbá vált. Bár a költségszempontok és a piaci nyitottság növelte jelentőségét, továbbra sem vált meghatározó tényezővé. A hangsúlyok némi változása arra mu22

tat, hogy a kormányoknak azért van tennivalójuk: a szakképzettség növelése, (különösen a feldolgozóipari) kereskedelmi nyitottság növelése. Az Európai Bizottság már hivatkozott művében az európai termelés relokációjáról

23

szóló elemzésében megállapítja, hogy az a cégek eszköze ahhoz, hogy növeljék versenyképességüket. A tőkeáramlás tehát a vállalati versenyképességet szolgálja. A működőtőke-importot az határozza meg, hogy a vállalat versenyképes (profitábilis) termelésre lehetőséget adó feltételeket talál-e az adott fogadó-országban. A termelés nemzetközi átstrukturálódása szorosan összefügg a cégek e relokációs tevékenységével – folytatja az Európai Bizottság anyaga. E stratégia lényege a nemzetközi (leányvállalati, alvállalkozói) hálózat kialakítása, amelyben az alvállalkozók a munkaigényesebb termelési fázisokat, a (nemzetközi) cégek pedig a termelési kulcsfunkciókat birtokolják. Egy 21

2004. március 25. 10-12 óra, ITDH, Budapest

22

Nunnenkamp (2002) 35. old.

23

A „relokáció” a termelési aktivitás-transzfer (termelés kitelepítés) révén megvalósuló struktúraváltás kifejezésére szolgál.

11

cég versenyképessége és egy régió vonzásképessége közvetlenül összefügg azzal a szinttel, amelyen az ilyen flexibilis hálózatokba integrálódnak. Ezt az integrálódást pedig az infrastruktúra és intézményrendszer fejlesztésével, vállalati szinten pedig stratégiai szövetségek alakításával, a K+F felfuttatásával, a technológia diffúziójával lehet elősegíteni.

24

2. AZ FDI HATÁSA AZ ÍR GAZDASÁGRA 2.1. A tőkebeáramlás mértéke és háttere A külföldi tőke aránya és jelentősége az ír gazdaságban köztudottan nagy. (Vö. 2-5. táblázat) Beáramlásának gyökerei az 50-es években útjára indított, és 1973, az EGK-hoz történő csatlakozás után kiteljesedett liberalizációig nyúlnak vissza. Ezt a trendet erősítette meg az új, globalizációs világgazdasági helyzetben a 90-es évek monetáris-konzervatív indíttatású, a tőke érdekeit szem előtt tartó gazdaságpolitikai kurzus, a neoliberális intézkedések következetes végigvitele. Mindennek eredményeként a külföldi tulajdonú vállalatok aránya az ír feldolgozóiparban 1983 és 1998 között a termelést tekintve 59-ről 82-re (egyes iparágakban még többre), a foglalkoztatásban 39-ről 47%-ra nőtt. A külföldi vállalatok a feldolgozóiparban a foglalkoztatást tekintve átlagosan 5-ször nagyobbak, mint az írek, exportteljesítményük, termelékenységük szintje is jóval meghaladja a hazai vállalatokét. A porteri értelemben legversenyképe25

26

sebb ágazatok Írországban azok, melyekben dominál a külföldi tőke (digitális processzorok, számítógép-részegységek és alkatrészek, optikai alkatrészek, orvosi műszerek, számítógépek, antibiotikumok, kozmetikumok, ital-sűrítmények, csokoládék stb. ) 27

Az OECD-ből származó tőke éves mennyisége 1994 és 1998 között megduplázódott. 1986 és 1991 között évi átlagban bruttó 368 millió USD külföldi tőke áramlott az országba, de azt szinte teljes egészében kompenzálta a tőkekivonás (profit, osztalék, s csak elenyésző mértékben külföldi befektetés). A 90-es években azonban a be-kiáramlás egyenlege számottevően javult: 1989 és 1994 között 912 millió dollár volt az átlagos évi beáramlás, amivel csak 24

European Commission (1999) 67-75. old.

25

Ld. még Ruane –Goerg (1996), 3. és 5. old.

26

Porter szerint azok a termékek számítanak egy országon belül versenyképesnek, melyekből az adott ország exportjának világpiaci részesedése meghaladja az ország egész exportjának világpiaci részesedését („relatív versenyképesség”). 27

Egeraat et al. (1999)

12

305 millió dollár tőkekivonás állt szemben. 1991-96 között már évi nettó több mint egymilliárd dollár áramlott az országba, ezt követően pedig a nettó beáramlás megtízszereződött (1997-2002 között évi átlagban 11,1 milliárd $), a felhalmozott tőkeállomány pedig négyszeresére nőtt, a 3. évezred első éveiben elérve az ír GDP 130%-át. (Vö. 2. táblázat) 2002-ben az Írországba áramló FDI az UNCTAD szerint 19 milliárd dollárra, az ír statisztikai hivatal szerint 25,9 milliárd dollárra nőtt. Bármelyik is az igaz, nemzetközi összehasonlításban minden28

képpen kiugró teljesítmény, különösen, hogy az FDI-forgalom ekkor már két éve esett úgy világszinten, mind az EU-ban. A legnagyobb befektetők az USA és Hollandia, ezek a 2002-es beáramlás 72%-át adták, s az írországi FDI-állomány több mint feléért felelősek.

29

A tőkebeáramlás egyben struktúraváltást is jelentett: a tőke elsősorban a high-tech-ágazatok (elektronika, vegyipar, szoftveripar) területére áramlott. (ld. még 7. táblázat) Mi történt konkrétan a 90-es évek második felében, amely a külföldi tőkebeáramlás ilyen megugrásához vezetett? Mindenekelőtt jelezni kell, hogy a beáramlás nagy része improduktív céllal érkezett: a nemzetközi (WIR) statisztikák nem, az ír számbavétel azonban kimutatja, hogy a beáramló tőke fele pénzügyi tőke volt, melyet a dublini pénzügyi szolgáltató-központon (IFC) keresztül költöttek el nemzetközi értékpapírokra. Az IFSC forgalmának külön számbavétele 1998 óta folyik, s kitűnik belőle, hogy az utóbbi években a spekulációs tőke érdeklődése jelentősen megnőtt Írország iránt.

30

Ami a termelési célú beáramlást illeti, több tényező szerencsés összejátszásáról (korábbi folyamatok beéréséről és új hatásokról) van szó. A tőkebevonáshoz, a tőke bizalmának elnyerése, ehhez pedig pozitív tapasztalatok kellenek. Az egyszer meghozott (kormányzati) döntések, még ha a tőke szempontjából megfelelőek és végrehajtásuk következetes is, csak valamennyi idő elteltével eredményezik a vállalatok jelentősebb mértékű betelepülését. -

1986-ban leértékelték az ír fontot, majd ezt követően 1987-ben, a kormány fiskális és monetáris megszorító intézkedéseket léptetett életbe és hajtott végre következetesen. E politika eredményei a 90-es évek elejére értek be. A jóléti kiadások és az állami szektor foglalkoztatásának csökkentésével, valamint adónöveléssel realizált restrikció sikeres volt az egyensúly szempontjából. Az addig kétszámjegyű infláció 2-4%-ra csökkent.

28

CSO (2003)

29

CSO (2003)

30

Forfás (2003)

13

A közkiadások 1986 és 1989 között konstans árakon számolva a GNP 21,6%-áról 17,7%-ára, majd 1995-ben 15,2%-ra csökkentek . A restrikciók a takarékosság terheit viselőket kivándorlásra ösztönözte.: 1987-89-ben egyre nőtt az országot elhagyók száma, 1989-ben elérve a 70,6 ezret (a nettó emigráció így 35 ezer fő körül alakult). A gazdaság új pályára állításához a restrikció nem is lett volna elég: az csupán alapul szolgált a fellendüléshez. 31

-

1987-től hároméves egyezmények keretében korlátozták az éves bérnövekedés ütemét, amely így a 90-es években számottevően visszaesett a korábbi évtizedekhez képest. A bérnövekedés különösen a 90-es évek elején volt lassú, mert az 1991-93-as tervet a közszektor nehézségei miatt 1992-ben lefelé módosították. A bérek egyezményes növekedési üteme mindvégig a várható és tényleges GDP-növekedési értékek alatt maradt (aminek következtében a bérek aránya drasztikusan csökkent a GDP-ben). A bérek 1994-99 között (4 év alatt) összesen 8%-kal nőhettek. (2000-2006: 9,6%)

-

A 90-es évek első felére kezdtek beérni a korábbi tervperiódus oktatási-képzési erőfeszítései és 1994-től ugrásszerűen nőtt a képzésbe vontak száma.

-

Írország 1994-1999 között kapott abszolút és relatív mértékben is a legtöbbet az Unió strukturális és kohéziós alapjaiból.

-

Az 1994-99-es terv a termelőszférát állította a fejlesztés középpontjába, ezen belül kiemelten kezelte az ipart, ami sem az előtt, sem az után nem kapott ekkora hangsúlyt.

A tőkebeáramlás hatása Írország egy főre jutó statisztikai átlagértékei (GDP, export, működőtőke, EU-juttatás stb.) több mint impozánsak: irigylésre méltóak, s követésre inspirálnak. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a statisztikai átlagok félrevezetők, ha nem vesszük figyelembe a mögöttük meghúzódó reálfolyamatokat. Így mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy Írország alig 4 millió lakossal bír (a 70-es-80-as években alig 3,5 millióan éltek az országban), így az egy főre jutó értékek gyakran nem is jelentenek összességében nagy számokat (ez különösen az EU-juttatásokkal kapcsolatban van így). Másfelől fals képet nyerhetünk a számokból akkor is, ha elfeledkezünk egyéb relációk vizsgálatáról. Így például a mai mainstream közgazdaságtan receptje szerint bevett dolog a gyors GDP-növekedésből és a vele járó nagy FDI-importból valamiféle multiplikátor-hatásra következteni: a beáramló külföldi vállalatok munkahelyeket teremtettek, megrendeléseket adtak a hazai vállalatoknak, amelyek így maguk is sikeresen „globalizálták” tevékenységüket, így 31

OECD (1997), 164. old.

14

újabb munkahelyek keletkeztek stb. Népszerű ez a vélekedés Írországról és Írországban is, holott a beszállítói kapcsolatok vizsgálata másra enged következtetni.

Gazdasági dualizmus Az ír gazdaság duális jellegéről szólva mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy a GDP és GNP közötti különbség a 90-es évek eleji 10-12%-ról napjainkra 15-20%-ra nőtt (a GDP javára). Ez egyrészt azt tükrözi, hogy a növekedést alapvetően külső tényezők (a betelepült külföldi vállalatok és azok világpiaci helyzete) generálta, másrészt tartalmaz bizonyos statisztikai hatást. Az ír növekedés tehát részben pusztán „virtuális”. Nem minden valós termelés, ami a statisztikában megjelenik: az ír GDP ugyanis tartalmazza az alacsony ír profitadót kihasználni igyekvő transznacionális vállalatok vállalaton belüli elszámolásainak hatását, az Írországban elszámolt, de nem ott keletkezett hozzáadott értékeket is. És most nézzük meg közelebbről milyen mértékben épülnek a külföldi vállalatok az ír gazdaságába! 1996-ban 2.667 hazai (ír) cég közül mindössze 174 (azaz kevesebb, mint 7%-uk!) volt beszállítója valamely TNC-nek, többnyire rutintevékenységekkel (pl. csomagolás, nyomtatványok). A külföldi vállalatok helyi összes munkaerő-, anyag-, szolgáltatás-) vásárlásainak tömege a 90-es évek folyamán nőt, de aránya a vállalati értékesítéshez képest csökkent. A Forfás felmérése szerint ráadásul a „helyi” vásárlások kétharmada (!) a TNC-k egymás közti vásárlását jelenti. Az országba települt külföldi vállalatok cégektől történő vásárlásainak ará32

nya, és az ezáltal lehetséges multiplikátor vagy fejlesztő hatásuk (vagy ahogy a Forfás fogalmaz: az értékesítés „hazai hatása” - „domestic impact”) a 90-es „globalizációs” évek alatt csökkent. Az IDA Ireland menedzselésében 1985-ben elindított „linkage” program célja az volt, hogy növeljék a külföldi vállalatok írországi nyersanyagbeszerzéseit: Az IDA vállalataira kiterjedő 1998-as felmérés szerint ez sikerült is: 1988 és 1998 között a nem-élelmiszeripari feldolgozóipari külföldi vállalatok írországi nyersanyagbeszerzéseinek aránya összes nyersanyagvásárlásaikhoz képest 15,4%-ról 21%-ra nőtt. Ebből a vállalati kapcsolatok erősödésre lehet következtetni. A tágabb körű vizsgálatok azonban más képet festenek. 33

Először is fel kell hívni a figyelmet rá, hogy a helyi nyersanyag-vásárlási arány növekedésének dandárja a 90-es évek elejéig következett be. Az arány ugyanis már 1993-ban is 20,1% volt, utána némi csökkenés után csak 1998-ban emelkedett 21%-ra. Az aránynövekedést tehát nem a 94-től jellemző kimagasló gazdasági (külföldi tőke-) teljesítés okozta. Továbbá: 32

O’Hearn (2001) 6. old.

33

Forfás (2000)

15

Az ír iparpolitika formálásért felelős, és a végrehajtó intézmények munkáját koordináló Forfás adatai szerint (amely az IDA Ireland hatáskörébe tartozó vállalatoknál szélesebb külföldi vállalati kört ölel fel) 1993 és 1998 között az Írországban működő külföldi feldolgozóipari vállalatok írországi kiadásai (anyag-, munka- és szolgáltatás-vásárlás) 4.771 millió ír fontról 7.770 millió ír fontra (62,8%kal) nőttek. Ez jelentős összeg, de elmarad a külföldi vállalatok forgalmának növekedésétől. Az írországi vásárlások ezért a külföldi vállalatok forgalmához viszonyítva 36,6%-ról 32,9%-ra csökkentek. A csökkenés a béreknél volt a legjelentősebb, ezek aránya az írországi külföldi vállalatok eladásaihoz képest a 6 év alatt 12,7%-ról 9,4%-ra esett, az anyagoké pedig 11,4%-ról 10,2%-ra. Az ír szolgáltatások vásárlása némi hullámzással lényegében szinten maradt (11%). (Ld. 8. táblázat) Mindez azt jelenti, hogy a külföldi feldolgozóipari tőke pótlólagos beruházásai a korábbinál kisebb arányban építettek a belső (írországi) inputokra, tehát a növekvő bevételekből egyre kisebb mértékben részesedett az ír gazdaság és lakosság, vagy máshogy: a pótlólagos jövedelmet egyre kisebb arányban osztották meg az ír lakossággal a külföldi befektetők. Akkor sem nő lényegesen a külföldi vállalatok írországi beszerzéseinek aránya, ha a vizsgálatba bevonjuk a nemzetközi szolgáltatásokat és a 20 főnél kisebb vállalatokat is: Ebben az esetben 1998-ban az összvásárlások aránya 34,7%, a béreké 8,7%, a nyersanyagoké 10,7%, az ír szolgáltatásoké pedig 13,4%. (Ld. 9. táblázat) Hogy a szolgáltatások figyelembevételével kisebb a bérarány, mint a feldolgozóiparban és kisebb, mint az ír vállalatok esetében (annak ismeretében, hogy az új munkahelyek több mint egyharmadát a külföldi pénzügyi szolgáltatási szférában teremtett ék) arra utal, hogy a külföldi vállalatok által igénybe vett szolgáltatásokban alacsonyabbak az átlagbérek. Az egyetlen szektor, amelyben az ír cégek számottevő szaporodásáról és sikeres exportoffenzívájáról számolhatunk be, a software-ipar. 2000-re Írország az USA után a második legnagyobb software-exportőr volt a világon, megelőzve Izraelt és Indiát is. A software-foglalkoztatottak fele ír cégeknél dolgozott. A software-cégek 80%-a bonyolított valamennyi exportot, és közel fele elsősorban exportra termelt. És a csattanó: e cégek 82%-ának semmiféle partnerkapcsolata nem volt transznacionális vállalatokkal. Az ír software-ipart mégis a transznacionális vállalatok dominálják: az ágazat alkalmazottainak felét foglalkoztatva az értékesítés 82, az ír software-export 92, az ágazati jövedelem 89%-át adják.

34

Egyedül a Microsoft az ír software-export 40%-át adta 1995-ben! A hazai ír software-cégek általában nagyon kicsik (kevesebb, mint 15 fővel működnek). Mindez azt bizonyítja, hogy az ír software-ipar (is) duális szerkezetű, jövője a transznacionális vállalatok hatékonyság-kereső beruházási megfontolásaitól függ. 35

Az egész vállalati szférát vizsgálva sem jobb a kép. A dualizmus a 90-es években nemhogy enyhült volna, de mint a 4. és 6. táblázatból látszik, elmélyült: 1990-ben még a vállalati 34

O’Hearn (2001) 6. old.

35

O’Hearn (2001) 6. old.

16

profitok több mint felét a hazai cégek termelték, 1999-re arányuk egytizedre csökkent. Ez ráadásul abszolút csökkenést is jelent: az ír vállalatok profitja folyóáron 30%-kal, reálértékben még jobban esett. De a dualizmus még tisztábban tetten érhető a termelékenységi mutatókban: a 3 USA-vállalatok által dominált szektorban (vegyipar, számítógépipar és elektromos gépgyártás) a kibocsátás 1990 és 1999 között 375%-kal, míg a foglalkoztatás csak 73%-kal nőtt, azaz az egy foglalkoztatottra jutó termelési érték 215%-kal emelkedett, ami évi 9%-nak felel meg. A gazdaság többi részében (amely főként, ha nem is kizárólag, ír tulajdonú, szolgáltató, építőipari, valamint alacsony feldolgozottságú termékeket gyártó vállalatokat jelent) a kibocsátás 55, a foglalkoztatás 40%-kal, így a termelés/foglalkoztatott érték kb. évi 1%-kal nőtt. 1999-ben a külföldi szektorban az átlagmunkás nyolcszor annyi termelési érték előállítására volt képes, mint a gazdaság többi szektorában dolgozók.

36

Multiplikátor hatás? A fentiek alapján meg kell állapítani, hogy Írországban nincs, vagy alig van multiplikátor hatása a külföldi működőtőkének. Erre utalnak a fent említett gyenge beszállítói kapcsolatok, de a kutatás-fejlesztés állapota is. A K+F aránya az ír GDP-ben az élenjáró nemzetközi „hightech-vállalatok” masszív jelenléte ellenére kevesebb, mint 1,2%.

37

A TNC-k helyi tevékenységének izoláltságát és alacsony K+F-tartalmát a 80-as években több tanulmány is kimutatta, s ezek, különösen az amerikai Telesis tanácsadó cég jelentése (1984) jelentős szerepet játszottak a 90-es években végrehajtott iparpolitikai-intézményi reformoknak. A 90-es évek látványos gazdasági növekedése tükrében azt gondolhatnánk, hogy a helyzet megváltozott. De sajnos nem így van. Az EU által finanszírozott, 6 kis ország tudomány-, technológia- és innovációs politikájával foglalkozó KNOGG-program 2003-as jelentésének Írországra vonatkozó megállapításai szerint az ír innovációs rendszer elemei (egyetemi kutatás, vállalati innováció, kockázati tőke és kormánypolitika) között nem elég intenzív a kapcsolat: a vállalati kutatás a külföldi leányvállalatok limitált K+F-kiadásaira korlátozódik. Az 1987-ben útjára indított, de csak 1996-ban integrálttá szélesített állami tudomány- és technológiapolitika valamint intézményrendszer

38

erőfeszítései az innovációs rendszer dinamizálása érdekében eredménytelenek maradtak. A hálózatok, ipari clusterek, alvállalkozási és beszállítói kapcsolatok alulfejlettek. A kormányügy36

Central Statistical Office alapján O’Hearn (2001) 7. old.

37

Ld. még ld. Artner (2004)

38

Ld. Részletsebben Artner (2002) 4.5. fejezet

17

nökségek rövid távú eredményeket értek el a tudás generálásban, de még ennyi erőforrást sem fordítottak a technológiatranszfer és technológiai diffúzió elősegítésére.

39

Az ír innovációs és K+F-tevékenységnek az ország jelenlegi „gazdagságához” és az EU vagy az OECD országaihoz viszonyított alulfejlettségét több nemzetközi évkönyv és adatbázis is kimutatja. 40

A 90-es években útjára indított technológiatranszfer-programok (pl. Technology Acquisition (Licensing) Programme, Technology Partnership Programme, Programme in Advanced Technologies, National Technology Audit Programme stb.) mindegyike félbemaradt, vagy összeszűkült az évtizede végére. Míg 1994-99-ben az ipari kutatás-fejlesztést szolgáló költségvetés fele-fele arányban oszlott meg a tudásgenerálás és a diffúzió-támogatás között, addig a 2000-2006-os tervperiódusban a diffúzióra fordítandó összegek aránya 22%-ra csökkent.

41

A technológiatranszferre, cluster-kapcsolatok kialakítására vonatkozó iparpolitikai törekvések megbuknak az ír iparban kritikus szerepet játszó külföldi vállalatok ellenállásán, hogy bekapcsolódjanak az ország innovációs rendszerébe – állapítja meg a KNOGG-jelentés. Ezért félő, hogy a hazai abszorpciós bázis (a hazai vállalatok) erősítése nélkül a K+F-ser42

kentésére fordított állami pénzek gyümölcsei kiáramlanak az országból az itteni TNC-k anyaországaiba, mindenekelőtt az USA-ba és Japánba.

43

Jövedelmi egyenlőtlenségek növekedése A Népszava „Gazdag lett a szegény Írország” címmel interjút jelentetett meg egy több mint 44

tíz éve Magyarországon élő írrel, két szórakozóhely tulajdonosával, azzal a bevezetővel, hogy: „Írország az egyik legszegényebb uniós tagállamból mára egy gazdag, prosperáló állammá vált.” Mac Cuirc Oran úr, miután elmondja, hogy az „ír lakosság most éli meg azt a klasszikus helyzetet, amely az elmúlt évtized gazdasági gyarapodásának eredménye”, nem sokkal később kinyilatkoztatja: „el sem tudom képzelni, hogy visszamegyek [Írországba], már ami az anyagiakat illeti.” Vajon miért?

39

Cogan-McDevitt (2003) 21-24. old.

40

Többek között az OECD, az Eurostat, World Economic Forum, a Forfás stb. Ld. még ld. Artner (2004)

41

Cogan-McDevitt (2003) 62. old.

42

Cogan-McDevitt (2003) 62. old.

43

Cogan-McDevitt (2003) 63. old.

44

Regős-Simon (2004) 9. old.

18

A 90-es évek gazdasági „sikerei” Írországban korábban ismeretlen jövedelmi egyenlőtlenségeket szültek. Ennek beható elemzését megtaláljuk O’Hearn (2001) művében is, melyet más források, statisztikák támasztanak alá. 1987 előtt a nem-agrárjövedelmek megoszlása bérekre és profitra viszonylag stabilan 70:30 volt. Ezt követően azonban a profitarány gyorsan nőtt, s 2000-ben – az ír történelemben először – a profit részesedése egyenlő volt a bérekével. Ráadásul a béreken belül is nőtt a polarizáció, kialakult, illetve jól elkülönült a „központi” és a „periferiális” munkák csoportja. Az utóbbi többnyire női, részmunkaidős vagy fix határidejű foglalkoztatást jelent elsősorban a szolgáltatásokban, alacsony fizetésért. A „központi” munkák magasan képzett, speciális, többnyire férfiak által végzett, jól fizetett állásokat jelentenek.

45

A foglalkoztatás növekedése 1994 után vett lendületet. 1994 és 1999 között egyharmaddal nőtt a munkahelyek száma. De amíg a TNC-k által dominált feldolgozóiparban mindösszesen 39 ezer új munkahely keletkezett, addig az alacsony fizetési kategóriákkal jellemzett szolgáltatási szektorban 7,5-szer annyi, 293 ezer. A TNC-k által generált új munkák harmadfele pedig részmunkaidős vagy határozott idejű szerződést jelentett, és a legtöbbje rutin-jellegű (betanított) szalagmunkából állt – írja O’Hearn.

46

Az Eurostat (2002) szerint 1990 és 2000 között 47%-kal nőtt a munkahelyek száma, de a növekedés háromnegyede 1995-2000-re esett. Az új munkahelyek (19902000: összesen 526 ezer) 80%-a a szolgáltatásokban keletkezett és ezek kétharmadát nők töltötték be. Ugyancsak az Eurostat (2002)-ből tudhatjuk meg, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya 1990 és 2000 között az összes foglalkoztatott között megduplázódott: 8,1%-ról 16,8%-ra nőtt. Míg azonban a férfiak körében még 2000ben is csak 7,2%-ot ért el, addig a nőknél 2000-ben 30,7%-ra rúgott. A hétvégén dolgozók aránya messze meghaladja az EU15 átlagát: 1997-ben Írországban munkával töltötte a szombatját a foglalkoztatottak 17,2%-a (EU15: 12,1%), vasárnap is dolgozott 30,4%-uk (EU15: 28,3%). Az éjszaka és több műszakban dolgozók aránya megfelelt az EU-átlagnak. (A foglalkoztatásról további adatokat l. Artner (2004)) Nőtt a heti- és órabérek közti különbség: az órabérek tekintetében az alsó tized jövedelme 1987 és 1994 között a mediánjövedelem 73%-áról 68%-ára, míg a felső tizednél 196%47

ról 224%-ra nőtt. Ezzel az órabér-különbségek az OECD-n belül a legmagasabbak szintre ke-

45

O’Hearn (2001) 8-9. old.

46

O’Hearn (2001) 8. old.

47

„Medián”-nak, azaz közepesnek nevezzük azt a jövedelmet, amely alatt és felett egyaránt a lakosság 50-50%-a

él.

19

rültek. A munkakörök polarizálódása tükröződött a jövedelemelosztásban is. A háztartások 48

jövedelem szerinti felső 40%-ának kétszer olyan gyorsan nőtt a jövedelme, mint az alsó 40%nak. A felső és alsó jövedelmi tized között különbség 11-ről a 90-es évek végére 13-ra, majd napjainkban 15-re nőtt. 1994 és 2000 között a mediánjövedelem fele alatt élők aránya megduplázódott (6-ról 13,8%-ra nőtt), a mediánjövedelem 60%-a alatt élők aránya közel felével (15,6-ről 22,1%-ra) nőtt, a 70% alatt élőké pedig másfél százalékponttal (26,7-ről 28,2%-ra) emelkedett. Az EU-ban az ír szegénységi arány az ENSZ 2001-es adatai szerint a legnagyobb 49

(15,3%). Mára Írország az OECD-ben az USA után a legegyenlőtlenebb jövedelemelosztást 50

mutató országa. A jövedelmi polarizációt az 1987-től alkalmazott béregyezmények és adóreformok is előmozdították. (ld. 5.3. fejezet). A jövedelmi egyenlőtlenség növekedése, illetve az ír munkaerő leértékelődése irányába hatottak még az alábbi folyamatok. -

51

Az egy főre jutó egészségügyi kiadások 1990 és 1998 között majdnem megkétszereződtek, de még így is csak az EU-átlag 87%-át tették ki, s csupán Görögországot, Spanyolországot, Portugáliát és Finnországot előzték meg az EU-n belül, és az OECD-n belül csak a 20. helyet biztosította. Az egészségügyi kiadások abszolút összegének növekedés ráadá52

sul relatív stagnálást (1994 után pedig csökkenést) takar. -

Az egészségügyi kiadások a GDP-hez mérten a 80-as években drasztikusan csökkentek,

53

1990 és 1994 között 6,7%-ról 7,7%-ra nőttek, majd 1998-ig ismét visszaálltak az 1990-es szintre (1998: 6,8%), ami csak Luxemburg értékénél nagyobb az EU-ban! -

A 100.000 lakosra jutó orvosok és fogászok száma jelentősen nőtt, miközben a 100.000 lakosra jutó kórházi ágyak száma 1990 és 1999 között 619-ről 484-re (22%-kal !) csökkent. A pszichiátriai osztályokon az ágyszám-csökkenés még drasztikusabb.

-

A szociális lakásrendszer összeomlott, s a várható élettartam tekintetében az ország az ENSZ rangsorában 1970-75 és 1995-2000 között 7 helyet esett vissza.

48

O’Hearn (2001) 9. old.

49

Varga (2004) 73. old.

50

O’Hearn (2001) 9. old.

51

Ld. még ld. Artner (2004)

52

O’Hearn (2001) 10. old.

53

O’Hearn (2001) 10. old. Szerint 1980 és 1996 között a GDP-hez mért egészségügyi kiadások az EU-n belül Írország esetében csökkentek a legjobban: 20%-kal.

20

-

O’Hearn adatai szerint az ír szakképzettségről elterjedt kép ellenére (vagy annak kiegészítéseként) a fiatalok olvasási hajlandósága rendkívül alacsony, és az egy ír diákra jutó oktatási kiadások egy főre jutó GNP-ben mért aránya a legkisebb az OECD-n belül.

54

AZ ÍR GAZDASÁGPOLITIKAI FELFOGÁSÁBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK Írország iskolapéldája lehetne a gazdaságpolitikai felfogás változásának, annak, hogy a változtatás szükségességének felismerése után milyen körültekintően és tudatosan törtek az új gazdaságpolitika felé. Ez a váltás ugyan a hazai és külföldi szféra elkülönítését, a hazai vállalatok igényeinek fokozott figyelembe vételét, az e különbségtételre épülő intézményi rendszer kialakítását jelentette, de anélkül, hogy a külföldi tőkebecsalogatás intézményrendszere veszített volna jelentőségéből. Ezt az iparpolitikai irányváltást már több tanulmányban részletesen bemutattuk, így 55

most csak vázlatosan ismertetjük. A váltás szükségszerűségét az ír gazdaság régóta tartó dualizálódása követelte ki: a fejlett külföldi nagyvállalatok és a hazai, konkurenciától meggyötört kisebb vállalatok termelékenységi, foglalkoztatási, növekedési potenciálja közti különbség. Igaz, erre már a 80-as évek folyamán többen felhívták a figyelmet, de a lépéskényszer csak a 90-es években vált politika-formáló erővé. Nem mintha addig ne történtek volna lépések a hazai kis- és középvállalati szféra megsegítésére, de a 90-es évekig ezek elszórtak, részlegesek maradtak. A probléma persze itt is mint „hazai-külföldi” jelent meg, valójában a nagyvállalatkisvállalat (kis- és közepes vállalat) problémát takarta, és végső soron mint ilyet igyekeztek orvosolni. Úgy is mondhatnánk, hogy a külföldi tőkére vonatkozó politika a beruházási feltételek általános javításán túl „nagyvállalat-politika”, a hazai vállalatokra irányuló intézkedések pedig jellemző módon SME-politikák. Tehát az 1991 júniusa és 1993 májusa között lezajlott több fordulós és széleskörű egyeztetés után megszületett új iparpolitika az 1994-99-es Nemzeti Fejlesztési Tervben ma56

nifesztálódott. Eszerint az iparpolitika általános célja, hogy a foglalkoztatási helyzet javítása

54

O’Hearn (2001) 10. old.. Bár az OECD felmérése szerint a 15 évesek olvasási képességeit (reading proficiency) tekintve Írország az 5-6. legjobb az OECD-ben (http://www. oecd. org/dataoecd/41/17/14764808.xls Table A5.1) a 15-16 éves korosztály a legkevesebbet olvasók közé tartozik a mintában. (http://www.pisa. oecd. org ) Ezzel lehet összefüggésben az az O’Hearn által említett adat, hogy a lakosság 23%-a funkcionális analfabéta. (U. o.) 55

Ld. Pl. Artner (2000/a), (2002)

56

Ld. részletsebben Artner (2000/a)

21

érdekében versenyképes (hazai, külföldi) vállalati szektor jöjjön létre. Az ehhez vezető út a Terv szerint kétágú: 1. A hazai ipar teljesítőképességének és kapacitásának növelése. EU-s és harmadik piacokon való versenyképességük, innovációs bázisuk erősítése. „Egy erős, versenyképes, kifelé forduló hazai feldolgozóipari és szolgáltatási szektor alapvető fontosságú az egész gazdaság fejlődése és a foglalkoztatás-teremtés számára. Az 1994-99-es periódusra javasolt intézkedések központi eleme a hazai szektor fejlesztése integrált megközelítésben.”

57

2. Új külföldi beruházók vonzása, a már itt lévők termelőbázisának foglalkoztatás-szempontú ösztönzése. Az iparpolitika kidolgozása és végrehajtása ötvözte mindazon területeket, melyek az ipari és nemzetközi szolgáltatási szektorokban (adatfeldolgozásban, szoftverfejlesztésben, nemzetközi pénzügyi, valamint technikai és konzultációs szolgáltatásokban) működő vállalatok versenyképességét érintették. Ezek magukban foglalták a tradicionális eszközökön (direkt ösztönzők, tanácsadás) túlmenően az olyan fontos terülteket is, mint az adópolitika (idevágó részei), infrastruktúra-ellátottság és -költség (pl. posta, utak, telekommunikáció, kikötők, környezetvédelem), oktatás és képzés, versenypolitika, monetáris és fiskális politika. Az alkalmazott eszközökről az 5.2. fejezetben lesz szó részletesebben. A megváltozott koncepcióhoz alakították az intézményrendszert is: 1994–től leválasztották az IDA-ról (Industrial Development Agency, Iparfejlesztési ügynökség) a hazai iparral kapcsolatos funkciókat (ezek 1984-től különültek el az IDA-n belül) és az IDA-t kizárólag a külföldi cégekkel kapcsolatos politika végrehajtásáért tették felelőssé. (Új neve: IDA Ireland) Másfelől pedig létrehoztak egy új intézményt (FORBAIRT), amely egyrészt átvette az IDA-tól a hazai szektor fejlesztését, másrészt az EOLAS (tudomány- és technológiai intézet) technológia-fejlesztési tevékenységét. Később, 1998 nyarán a Forbairt, az Ír Kereskedelmi Tanács (Irish Trade Board – ITB, vagy Córas Trachtála) és a képzési programokért felelős FÁS (Foras Áiseana Saothair – The Vocational Training and Employment Authority) ipari szolgáltatásokat nyújtó részlegeinek és releváns hálózati rendszerének összevonásával új intézményt hoztak létre (Enterprise Ireland), amely hazai feldolgozóipari és a világpiacon működő szolgáltatóipari cégekkel foglalkozik. Az 50-es években kialakított közvetlen vállalkozásélénkítő intézményrendszer (juttatások, támogatások, ügynökségek) tehát 90-es években jelentős változáson ment keresztül: a vállalkozáspolitikát az iparpolitikai céloknak rendelték alá, ez utóbbi pedig a foglalkoztatási és növekedési igények szem előtt tartásával készült. Úgy is mondhatjuk, hogy a vállalatfej57

National Development Plan 1994-1999, 40. old.

22

lesztési koncepció a fejéről a talpára állt: immár nem a vállalkozáspolitika (FDI-becsalogatás) maga lett a fejlesztési eszköz, hanem a koherens, önmaga szűk értelmén túlmutató iparpolitika, melynek tudatosan felépített struktúrájában egy részt foglal el a vállalkozáspolitika, az alábbi értelemben. Mivel a kis belső piac nem bír el több terméket, a sikeres vállalkozáshoz export kell, ami pedig kisvállalati formában ritkán lehetséges. Ezért az ír vállalkozáspolitika a vállalati fejlődésre, növekedésre koncentrál, az új alapítást nem tekinti önértéknek. Az új iparpolitikai koncepció alapjául szolgáló 1992-es ún. Culliton-jelentés ajánlását megfogadva a szakminisztérium olyan vállalkozásfejlesztési modellt dolgozott ki (Business Development Modell) melyben meghatározzák a kulcsfontosságú üzleti funkciókat, ezek fejlesztésének eszközeit, bennük az állami segítség helyét és mértékét. E politika végrehajtója lett az Enterprise Ireland. Az EU strukturális alapjainak reformja és a gyors ír fejlődés (az EU GDP/fő átlagához való felzárkózás) következtében arra kellett számítani, hogy belátható időn belül csökkennek a szubvenciókra rendelkezésre álló pénzalapok. A 90-es években újjáalakult ír iparpolitika tehát abban a közegben született, melyben a direkt szubvenciók egyedi mértéke és összessége is mind szabályozási, mint anyagi oldalról erőteljesen behatárolódott. Ez nemcsak formaváltozást, hangsúlyeltolódást idézett elő a eszközökben, de a juttatások elköltésének rendjét, az eredményességükkel szemben támasztott követelményeket is megszigorította. A 3. fejezetben elmondottak tükrében az új iparpolitika a következőképpen értékelhető: elősegítette az országnak a globalizáció követelményihez való alkalmazkodását olymódon, hogy strukturálta és megerősítette a külföldi vállalatoknak nyújtott kedvezményeket, miközben segítette a hazai (kis)vállalati szférát is. Ennek következtében – a világgazdasági konjunktúra talaján – fellendült a tőkeimport és növekedett a hazai (elsősorban szolgáltatási) szféra foglalkoztatása, anélkül, hogy a kettő között szerves, technológiai fejlődést generáló kapcsolat alakult volna ki.

A kormánypolitika hatása a vállalatokra – vállalati vélemények Az iparpolitika formálásért felelős, és a végrehajtó intézmények munkáját koordináló FORFÁS 1998 végén felmérést végzett az írországi vállalati körben acélból, hogy megtudja mi58

lyen tényezők befolyásolják a szféra versenyképességét, és hogyan hat rá az állami gazdaságpolitika, beleértve az EU strukturális alapjait. A felmérésben külföldi vállalatok is szerepeltek. Ez implicite jelzi, hogy a kormánypolitika elsősorban erős vállalati szférát akar látni, s csak 58

Forfás (1999) 155-165. old.

23

ennek alárendelten alkalmaz hazai tulajdonú vállalatokra orientált politikát. Mivel azonban a különböző nagyságú vállalatok egyenlő súllyal szerepeltek, s mivel az ír vállalatok száma nagyobb, a felmérés eredménye jól tükrözi az ír tulajdonú vállalatok véleményét. A felmérésben 703 vállalatot kérdeztek ki, melyek megfelelően reprezentálták az egyes ipari, szolgáltatási ágazatokat is. A megkérdezettek több mint negyven százaléka szerint az állami politikák jelentősen 59

befolyásolják a vállalkozási környezetet. Leginkább az adópolitika hatását hangsúlyozták, s ezt is elsősorban a szolgáltató és elosztó hálózatokban működő, valamint a 10 évesnél nem öregebb vállalatok vezetői. További jelentős hatást tulajdonítottak az oktatásnak és képzésnek, az információellátottságnak és a telekommunikációnak. A vállalatok közül legtöbben (28%) az új vállalkozásoknak juttatott közvetlen szubvenciókat ítélték kis jelentőségűnek a versenyképesség szempontjából. A hatás előjelét az oktatás/képzés esetében ítélték legtöbben pozitívnak (43%) és a környezetvédelmi előírásokat pedig a legtöbben negatívnak (29%). Érdemes felhívni rá a figyelmet, hogy a 10 vállalatvezetőből 4 szerint versenyképességükre semleges hatást gyakorolnak az ír állam intézkedései, melyeket általában legalább ugyanennyien igen fontos versenyképességi tényezőnek tartanak. A kormánypolitika hatása a munkaerő-kínálatot illetően a vállalatok 15%-a szerint pozitív, viszont 60%-uk szerint negatív, és szintén igen sokan (48%) tartják negatívnak kormánypolitikát a munkaerő-költség/bérek vonatkozásában. A közvetlen állami támogatás hatását általában inkább alacsony hatásfokúnak ítélik, különösen a K+F-fel kapcsolatban (a vállalatok fele), viszont 46%-ban tulajdonítanak jelentős hatást az adórendszeren keresztül alkalmazott ösztönzőknek. Összességében jól kirajzolódik a vállalatok költségszemlélete és az állami politika efelől történő megítélése. A vállalati súlypontok: adó, oktatás, információ, telekommunikáció.

A MŰKÖDŐTŐKEIMPORTOT SZOLGÁLÓ GAZDASÁGPOLITIKA

A tőkebeáramlás nem ok, hanem okozat. A tőke számára versenyképességet biztosító feltételek jelentik a tőkebeáramlás biztosítékát. Mivel pedig a tőke hozza a technológiát, azt a piaci viszonyok függvényében maga választhatja ki, a betelepülést a tőkét „olcsóbbító” beruházási és adó-kedvezmények (a „tőkebecsalogató politika”), általános működési feltételek (infra59

A kormánypolitikákat a kérdezők az alábbi széles területekre osztották: oktatás/képzés, munkaerővel kapcsolatos intézkedések, új vállalat-alapítások közvetlen állami támogatása, magánszektor támogatása, környezetvédelmi előírások, egyéb kormányelőírások, közlekedési infrastruktúra, telekommunikáció, információ-ellátás, adózás.

24

struktúra, intézmények, szabályok gördülékenysége stb.) mellett leginkább az adott fogadóhely törvényileg és társadalmi viszonyok által megengedett bérszínvonala, a munkaerő képzettsége határozzák meg. A tőkevonzás Írország esetében az OECD szerint a következőképpen néz ki: az 90-es évek végétől megugró működőtőke-beáramlás kulcstényezői a képzett és flexibilis munkaerő, a kormány és ügynökségeinek vállalatokat támogató attitűdje és a (sokáig) 10%-os vállalkozási adó voltak. Ehhez - az Európai Bizottság 1999-es anyagában is hangsúlyozottak szerint 60

hozzá kell tenni a termelési hálózatok fejlettségének, tehát a háttériparnak, valamint az infrastruktúrának az állapotát. Ennek megfelelően az ír működőtőke-vonzási képesség elemeiként alább a kedvezményeket, a munkaerőpiacot (bér, szakképzés), és a háttéripar helyzetét, az azokra irányuló kormánypolitikákat tekintjük át röviden.

Infrastruktúra Egy ország infrastruktúrájának, mindenekelőtt útjainak, közlekedési csomópontjainak és telekommunikációjának (beleértve az internetet) helyzete az origó, amelyen eldől, hogy a külföldi befektetető jobbra vagy balra megy-e, azaz egyáltalán hajlandó-e megvizsgálni az odatelepülés közelebbi feltételeit. Írország infrastruktúrájának állapota a 80-as évekig nem volt különösebben jó, különösen ami a belső kapcsolatokat illeti. Ezt a problémát azonban egy ideig megkerülhetővé tette, hogy a tőke eredetileg az ország európai „hídfő”-szerepéért települt be, célja nem a belső termelési kapcsolatok kiépítése és a belpiaci értékesítés, hanem az európai export volt. Ehhez jó feltételeket teremtettek az ipari-tudományos parkok, melyeket repülőterek, egyetemek környékén építettek ki, s melyekben megtalálható volt a fizikai, szellemi és kommunikációs infrastruktúra minden szükséges eleme (épületek, szakképzett fiatal munkaerő, információs- telekommunikációs hálózat stb.) Az ilyen parkok kialakítását és fejlesztését állami.

61

A külföldi vállalatok betelepülésével azonban nemhogy csökkent volna, de éppen hogy nőtt az infrastrukturális ellátottság, az infrastruktúra fejlesztésének jelentősége. A termelési hálózatok kialakítása, a helyi vállalatok és a fejlett betelepülők közti kapcsolat biztosítása érdekében elengedhetetlen a hazai áru-, munka- és információáramlás sebességének növelése. Ezért a nemzeti fejlesztési tervek jelentős és egyre növekvő súllyal kezelték az infrastrukturális beruházásokat. Az első (1989-93) és második (1994-1999) keretprogramhoz kapcsolódó ír 60

OECD (2001), 55. old.

61

Ld. bővebben Artner (2003)

25

terv a beruházások majdnem egyötödét, a harmadik (2000-2006) keretprogramhoz kapcsolódón terv pedig már 27%-át szánta a gazdasági és szociális infrastruktúrára. (V.ö. 12. táblázat) Különösen az utak állapota igényelt törődést.

62

Az 1994-99-es Nemzeti Fejlesztési Terv (1993-as árakon számolva) például összesen 2,6 milliárd ír fontot áldozott a közlekedés fejlesztésére. (Ez az összkiadások 15%-a.) Ezen belül elsődlegesen a szállítási költségek csökkentése, a perifériák jobb (gyorsabb) bekapcsolása, az utazási idő csökkentése, a szűk keresztmetszetek megszűntetése a cél. A nemzeti elsődleges utak minőségének javításán kívül kiemelkedő szerepet játszott a tervben a városokat kikerülő utak megépítése, amely egyben környezetvédelmi, regionális célokat is szolgált.

Tőkebecsalogatás Az ír gazdaságpolitika központjában továbbra is a külföldi tőkeberuházások serkentése áll. Ennek sikere az általános beruházási feltételeken (mint a fent tárgyalt bérviszonyokon, az idegen nyelvet (angolt) beszélő és viszonylag jól képzett munkaerőn, az EU-s keretprogramokból (is) finanszírozott infrastruktúrán stb.) túl a beruházásokra nyújtott kedvezményeken és a kedvező adórendszeren múlik. Az ír beruházási kedvezmények széles spektruma közismert, ezért itt csak röviden felsoroljuk ezeket: régiónként különböző mértékű, de akár 60%-ot is elérő beruházási támogatás (állótőkére, kutatás-fejlesztésre), munkahelyteremtés és képzés nagyarányú finanszírozása, infrastruktúrával kiépített telephelyek, épületek kedvezményes bérbeadása, olcsó szolgáltatások (pl. tanácsadás, tereprendezés, közművesítés), exporthitel-garancia. A külföldi tőkebeáramlásért elsősorban és régóta felelős IDA által adott támogatás juttatás-jellegű: csak a vállalkozás 10 éven belüli megszűnése esetén, s akkor is csak időarányosan fizetendők vissza. Az IDA révén nyújtott támogatások több beruházás „megvásárlását” jelentették. Így például 1990-ben az IDA az Intel számára munkahelyenként több mint 30.000 ír Ł támogatás adott, hogy mikrochip-üzemét Dublinba telepítse. Ebben az időben a beruházásokra nyújtott átlagos támogatás munkahelyenként 12.000 írŁ volt. Ha az adókedvezményeket is figyelembe vesszük, úgy az Intel-beruházás állami támogatása megduplázódik. De az IDA más nagyvállalatokat is „megvásárolt” a számítógép-iparban, az IC-gyártásban, a software területén stb., melyeket aztán beszállítók és kiszolgálók százai követtek. 63

Lényeges tőkevonzó-hatást jelent, hogy a vállalkozások nemzetközi viszonylatban igen kedvezően adóznak Írországban. (Emiatt elszámoló áraik segítségével sok, másutt keletkezett 62

Ld részletesebben Artner (2000/a) 4. fejezet

63

O’Hearn (2001) 3-4. old.

26

jövedelmet is Írországban mutatnak ki, ami részben magyarázza az ír GNP és GDP között nagy, mára már 20%-os eltérést is). 1983-ban a külföldi profit még csak a GDP 3%-át tette ki. 1995-ben elérte a 19%ot, 1999-ben pedig a 40%-ot. (A tőkejövedelmek 48%-át kitevő royalty-kat és licencdíjakat is beszámítva). 64

A feldolgozóipari és szolgáltatási exportra érvényes kedvezményes kulcs sokáig 10% volt (az ötvenes évek végétől sokáig az export teljes adómentességet élvezett). Egyebek mellett a kedvező adónak köszönhető, hogy a 90-es évek végén az amerikai vállalatok 24%-os , a 65

máshol elérhetőnél ötször (!) nagyobb profitrátát könyvelhettek el írországi befektetéseiken, 66

ami magasabb, mint amit bármely más európai országban elérhettek. A vállalkozási adót az EU-val való egyeztetést követően 2003-tól 12,5%-ra növelték , 67

de még ez az „emelt” kulcs is kimagaslóan kedvező más országokkal való összevetésben. Az európai országokban nagy részében például 33-35%-os adókulcsokkal találkozhatunk. Ugyanakkor azonban megemelték azt a bérplafont, amely után társadalombiztosítást kell fizetnie a vállalatoknak. 2001-ben a reálbéremelkedés meghaladta a termelékenység emelkedését, így – hosszú évek óta először – nőtt az egységnyi reál munkaerőköltség. (Azt megelőzően azonban a reálbér-emelkedés hosszú évekig jelentősen alulmúlta a termelékenység emelkedését. ) Ez, az USA információs-technológiai fellendülésének kifulladásának talaján 200168

2002-ben oda vezetett, hogy néhány beruházó olcsóbb befektetési területeket keresett, például éppen Kelet-Európában. E tendenciát erősítette, hogy a korábbi munkanélküliséggel ellentétben, újabban munkaerőhiány lépett fel Írországban, amit a munkavállalási kedvet ösztönözni hivatott SZJA-reformok (ld. következő fejezet) sem tudtak megakadályozni. Meg kell azonban jegyezni, hogy a bérterhek emelkedése nem egyformán érintette a különböző szektorokat. Az elektronika, a vegy- és gyógyszeripar helyzete 2001-ben jelentősen javult. Globális termelési hálózatuk, magas profitrátájuk, nagy hozzáadott értékük és kis élőmunka-arányuk akadályozta meg, hogy a bérköltségek (amúgy is csak átmeneti) emelkedését megérezzék. Az ír ipar 2001-es megtorpanása tehát nem írható pusztán a bérek rovására, abban a világpiaci lassulás,

64

O’Hearn (2001) 5. old.

65

Travers (1999) 13. old.

66

US Department of Commerce (Survey of Current Business) idézei: O’Hearn (2001) 5. old.

67

OECD (2001), 55. old.

68

Ld. ld. Artner (2004)

27

az információ-technológiai „léggömb” kipukkadása és az euró angol fonttal szembeni felértékelődése meghatározó szerepet játszott.

69

A tőkevonzás szempontjából kedvezőtlen fejlemények arra késztették a kormányt, hogy ismét nagyobb lendületet adjon az ország informatikai fejlesztésének és a szakképzésnek. Az előbbi tekintetében a kis és közepes (többnyire ír) vállalatok állnak rosszul , a külföldi válla70

latok ellátottsága sokkal jobb. A kormánypolitika ezért a transzatlanti üvegszálas rendszerre való csatlakoztatással és a nagysebességű technológiák hazai elterjesztésével igyekezett javítani az informatikai helyzeten, ami mindkét vállalatcsoport érdekeit szolgálta. A szakképzés terén szintén az információs technológiákon van a hangsúly.

Bérek és adók Írországban a nagyarányú munkanélküliség és az ország fejlettségi szintje az amerikainál és több nyugat-európainál kedvezőbb bérviszonyokat tett lehetővé. Ehhez járult az 1987-ben bevezetett érdekegyeztetési rendszer ("social partnership"), amely lehetővé tette, hogy a béreket kordában tartsák, és a munkavállalók azonosuljanak az adott viszonyok között folyó termelés növelésének céljával. A hároméves programok során évi 2-3%-os növekedést irányoztak elő a bérek tekintetében. A béregyezmények megkötését a megfelelő előkészítettség, a beígért jövedelemadó-könnyítések és a viszonylag alacsony infláció tette lehetővé. A béregyezmények nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a bérek aránya és az egységnyi munkaerőköltség a 80-as évek vége óta drasztikusan csökken Írországban (pl. a bérek aránya a GDP-hez 1961-ben még 82%, 2002-ben azonban már csak 54% volt, ami a legnagyobb arányú esésnek számít az EU-n belül. A csökkenés a 80-as években kezdődött, de dandárja a 90-es évekre esett.) Korábban szóltunk róla, hogy a 80-as évek végétől jelentősen differenciálódtak a bérek. Ennek oka jórészt éppen a fenti egyezmények voltak: a béregyezményekben rögzített növekedés nem egyenletesen oszlott meg a munkavállalók között. A felsőbb jövedelmi kategóriákra koncentrálódott, az alsóbbakat érintetlenül hagyta. 1987 és 1994 között az órabérek reálértéke a legalsó jövedelmi tizedben stagnált, sőt kissé csökkent, míg felső tizedben több mint 4%-kal nőtt évente. Ennek következtében a felső és alsó tized bérének aránya a teljes munkaidőben foglalkoztatott férfi lakosság körében 3,5-ről 5-re emelkedett. Továbbá: az átlagkereset kevesebb mint kétharmadával rendelkezők aránya 23% volt 1994-ben, ami az USA után a legmagasabb arány az OECD-ben. 2000-ig nem állapítottak meg minimálbért Írországba, akkortól heti 218, havi 983 euroban húzták meg a bérek alsó határát, 71

69

Ld. bővebben Cerra – Soikkeli (2002)

70

Ruane – Goerg (1996)

71

OECD (1997), 91-92. old.

28

ami lényegében egyenlő a brit adattal és csak a spanyol, portugál és görög minimumot haladja meg (de azokat kétszeresen). 72

Az nominális órabérek az ír feldolgozóiparban 1982 és 2002 között 5,78-ról 15,09 dollárra nőttek. Az USA-éhoz viszonyítva azonban csak 49-ről (1982) 71%-ra emelkedtek úgy, hogy a 90-es évek közepéig nőttek, utána viszont 80%-ról 71%-ra csökkentek. Az ír munkaerő nemzetközi „versenyképességének” bizonyítéka, hogy 1998-ban az átlagos ír órabér 13 (2002-ben 15) $ volt ami alig nagyobb, mint a spanyol adat (12 $), és messze elmaradt a német (28$) adattól, de még a brittől (16 $) is.

73

Az ír munkaerőpiac tehát a bérek tekintetében mindvégig megőrizte versenyképességét úgy, hogy a 80-as-90-es évek elejének versenyképesség-rontó béremelkedési tendenciáit a 90es évek közepén visszafordították. További lényeges összetevője az ír munkaerőköltség-versenyképességnek, hogy nemzetközi összehasonlításban nagy annak bér-hányada: a munkáltatók csak az összmunkaerő-költség 14-15%-át költik biztosítás, adó formájában a munkaerőre (az USA-ban 20-22%-át, az EU átlagában 22-24%-át). Az ír munkavállaló tehát azonos munkaerőköltség mellett is nagyobb (bruttó) bért kap. Az alacsony járulékteher jobb alapot teremt a bértárgyalásokra (a béremelésből nagyobb arányban részesül a munkavállaló). Az 1987-ben beinduló béregyezmény-rendszer működését mindez megkönnyítette. Az állam ugyanakkor természetesen megadóztatja a béreket, de éppen a béregyezmények (bérkorlátozások) kompenzációjaként hajlandó volt a jövedelem-adók csökkentésére. Az ír jövedelemadó-reform a munkavállalási kedv növelését célozta. A folyamat a 90-es évek végén indult el és lényege a következő. Az adókedvezmények addigi hibrid-rendszere helyett olyan standardizált rendszert vezettek be, amelyben szinte minden SZJA-kedvezmény adóhitel formáját ölti. A legmagasabb jövedelműek adóterhe lényegében változatlan maradt, és növekedett az adókötelezettség alsó jövedelemhatára: ez 1997/98-ban még heti 90 euro volt, 2001/2001-ben pedig 183 euro. A későbbiekben a minimálbért (heti 218 euro) teljes egészében adómentessé teszik. 1997, az adóreformok kezdete óta mind a standard adóráta, mind a legmagasabb adóráta csökkent, és 2001-ben rendre 20 és 42%. (1997-ben 26 és 48% volt.) A standard adósávot pedig kiszélesítették és „individualizálták” (a házastársak között jövedelem-összevonást korlátozták). 74

72

Eurostat (2002)

73

V.ö.: http://www.bls.gov/news.release/prod4.toc.htm

74

OECD (2001) 61. old.

29

1980 után a jövedelem- és vagyonadó aránya a GDP-ben nőtt (11,5%-ról 15,2%-ra), azt követően azonban csökkenésnek indult, s 2004-ban már 11,2%-on állt. 1990 és 1997 között 75

az átlagos jövedelemnek a jövedelem százalékában mérve 5,4%-kal csökkent a fizetendő adója. (Tény az is azonban, hogy a 90-es évek adóreformjai is a polarizáció irányába hatottak. Az átlagjövedelem kétszeresével bírók ugyanis 7,2%-kal fizettek kevesebb adót. Ez abszolút összegben azt jelenti, hogy az átlagos jövedelemmel bírók 708 ír fonttal lettek "gazdagabbak", míg az átlag kétszeresét keresők 1.891 fonttal. ) 76

A társadalombiztosításból származó bevétel 1980 óta először szintén nőtt, majd a 90-es évek közepén csökkenni kezdett, így az időszak egészében a GDP 4,4 b%-áról 5,6%-ára emelkedett. A termelést és importot sújtó adók szintje viszont végig az említett periódusban egyenletesen csökkent, 1980-ban még a GDP 15,3%-ával, 2004-ben már csak 12,3%-ával értek fel. Összességében az ír gazdaság adóterheltsége a 90-es évek közepéig nőtt, majd gyorsan csökkent, de mindvégig a legalacsonyabbak közt volt az EU-ban: Az adók aránya a GDP-hez mérten 1980-ban 31,2%, 1994-ben a csúcsponton 35,5% volt, 2004-re azonban 29,7%-ra csökkent, ami messze a legalacsonyabb az EU15-ben!

77

Az is hozzátartozik a munkaerőköltség kérdéséhez, hogy az állam 1999 óta a központi költségvetésből kiegészíti a nyugdíjalapot a GNP 1%-ának megfelelő összeggel. Tekintve, hogy a gazdasági növekedéssel (a nettó kivándorlás megszűnésével) az átlagéletkor megnőtt, a kormánynak ez a kötelezettségvállalása a stabilitás egyik eszköze. Ezt egyébként az ír munkaadók szövetsége (Ír Vállalkozók és Munkaadók Konföderációja - IBEC ) is örömmel üdvö78

zölte és fenntartását kérte a kormánytól.

79

A munkaerőpiac „flexibilitása” A vállalatok versenyképességét az egységnyi költségek leszoríthatósága szolgálja leginkább. Ennek legrugalmasabb eleme a munkaerőköltség. Írországban a 90-es évekre a bevándorlásnak és a 60-as évek baby-boomjának, valamint a nők fokozott munkavállalási kedvének hatá80

75

European Commisssion (2003)

76

O'Toole (1997)

77

European Commisssion (2003)

78

Az IBEC 7000 szervezetet, mintegy 60 ágazatot tömörítő ernyőszervezet.

79

www.ibec.ie

80

A nők munkaerőpiaci részvétele hagyományosan alacsony Írországban, és még most, a növekedést követően is messze elmarad az EU-átlagtól. A nők munkavállalási „kedvének” növekedése a férfiak munkanélküliségével és a nők képzettségének növekedésével egyenes arányban nő.

30

sára, bőséges és viszonylag magasan képzett, alacsony szervezettségű és ezért (valamint a nagyarányú munkanélküliségnek köszönhetően) „együttműködő” munkaerő állt rendelkezésre Írországban, amely ráadásul - a bő kínálat és a béregyezmények miatt – megfelelően olcsó volt ahhoz, hogy biztosítsa az őt alkalmazó tőke számára a versenyképességet. A foglalkoztatás növekedése nem eredményezte a szakszervezeti tagok számának növekedését, így a szervezettség aránya 1994-ben 53%-os volt, ami 4 százalékponttal kisebb, mint a 80-as évek elején. A sztrájkok számának 90-es évek elején megfigyelhető visszaesését ezen kívül a fent említett béregyezmények is elősegítették. (1994-ben a munkahelyi konfliktusok miatt kiesett napok száma Írországban 1923 óta a legalacsonyabb volt ). 81

Az egységnyi költségek munkaerő oldaláról történő leszorításához nem egyszerűen a bérek adott szintje szolgál alapul. Csökkenti az egységnyi költségeket az is, ha ugyanannyi bérért több munkát fejtenek ki az alkalmazottak, ha a munkakörök összevonásával, az intenzitás (sebesség) növekedésével stb. a korábbiaknál több munka jut rájuk. A fellendülést meghozó években, tehát a 90-es évek elején-közepén az EU15-ben Portugália, Görögország, az Egyesült Királyság után az írek dolgoztak a legtöbbet az EU-ban. (Az Eurostat szerint heti átlagban 41-42, de 1994-97-ben 43-44 órát . A CSO adatai szerint az óra82

számok a 2001-2002-es lassulás idején némileg csökkentek. ). A törvényes munkaidő (-maxi83

mum) pedig 48 óra , amit csak a német és holland adat ért utol, másutt jóval kisebb. A mun84

85

kanélküliséget tehát az európai átlaghoz képest jóval több kifejtett munka ellenében szívta fel a tőke. Ez volt versenyképességének egyik záloga. A munka intenzitásának változásáról csak közvetve lehet adatokat szerezni. Az egyik lehetőség a munkahelyi baleseti statisztikák vizsgálata. Az Eurostat (2002) szerint 1998-ban a 100.000 munkásra jutó, 3 napnál hosszabb munkából való kiesést jelentő balesetek száma Írországban volt a legkisebb (1433), az EU-átlag (4089) egyharmada. Ugyanakkor azonban a 100.000 munkásra jutó halálos munkahelyi balesetek listáján csak Portugália előzi meg Írországot, amely a maga 5,9-es értékével még Spanyolországot is maga mögé utasítja az EU15ben. Az egységnyi munkaerőköltségnek a több élőmunka-felvétel segítségével való csökkentése, az erre való törvényi törekvés nemzetközi tendencia. Bár a 90-es évek óta több nyugat-európai országról hallottuk, hogy a törvényes heti munka81

OECD (1997), 91. old.

82

Eurostat (2002)

83

Ld. ld. Artner (2004)

84

Ennyi egyébként az EU-plafon is.

85

Holka (1996)

31

idő-maximumot csökkentették, az EU-szintű szabályozás, és a munkaadók azzal kapcsolatos álláspontja éppen nem a munkakörülmények javulása irányába mutat. Márpedig, ha EU-szinten olyan szabályozás foglaltatik direktívába, amely egyik-másik ország gyakorlatánál kedvezőtlenebb a munkavállalókra nézve, akkor ez jó hivatkozási alap lesz az adott szabályok megváltoztatására – különösen, hogy ez (az egységnyi munkaerőköltség csökkentése végett a munkaidő kiterjesztése) a tőkének nagy igénye. Minderről tiszta képet fest az UNICE (az Ipari Munkaadók Konföderációinak Európai Szövetsége) 2004 március 4-én kiadott állásfoglalása az EU Bizottságának 2003. decemberi kommunikációjával kapcsolatban. Az UNICE-nek tagja a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége és az Ír Vállalkozók és Munkaadók Konföderációja (IBEC) is. A Bizottság említett kommunikációja a munkaidő EU-szintű szabályozásáról szól, s az UNICE ezzel kapcsolatban leszögezi, hogy a munkaidő flexibilitása ma különösen életbevágó a vállalatok versenyképessége szempontjából. Ezért az UNICE többek között a következőket kéri: a heti (48 órás) munkaidő átlagos referencia-periódusa 12 vagy annál több hónap legyen (a Bizottság rövidebb időt javasolt); a heti pihenőidő átlaga 14 napban legyen meghatározva (a Bizottság javaslata 7 nap volt); a heti 48 órától való eltérésben mind a munkavállalóval, mind kollektív szerződés keretében meg lehessen egyezni (a Bizottság kizárólag a munkavállaló beleegyezéséhez kötné); a munkahelyen (pl. készenlétben, ügyeletben, pihenéssel) töltött, de tényleges munkával nem járó munkaidő ne számítson bele a (fizetett) munkaidőbe. 86

Az egységnyi költségek csökkenését, tehát a tőke versenyképességét az alkalmazott technológia termelékenység-növelő hatása is jelentősen befolyásolja. Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy a versenyképességet a modernizáció csak addig növeli, amíg az ágazatban, a piacon az adott technológia nem válik általánossá. Ezért mindig új fejlesztésekre van szükség, ami pénzt igényel. A pénzt a megelőző időszak nyereségéből, amortizációjából kell felhalmozni, és az új eljárások gyakran nagyon drágák. Ezért a legmodernebb technológiák alkalmazása esetén is döntő jelentőségű a munkaerőköltség fent említett módokon történő csökkentése.

Szakképzés Az ír szakképzés helyzetéről, a vállalati igények teljesítéséről, a kormányzati és üzleti szféra e téren való együttműködéséről néhány éve átfogó tanulmány készült. Ez kimutatta, hogy 87

szemben az általánosan elterjedt képpel, az ír szakképzés helyzete meglehetősen felemás. Az 86

UNICE (2004/a)

87

Artner (2000/b)

32

ország ugyan a felsőfokú képzés terén nemzetközi összehasonlításban jó helyen áll, de már a felső-középfokú (vagyis középfokú szak-) képzésben, a huszonéves korosztály képzésében, továbbá a kiegészítő jellegű (részidős) képzést és az alapfokú képzést tekintve is jelentősen elmarad versenytársai nagy részétől. A 90-es évek közepén Írország a középfokú szakképzésben résztvevők arányát tekintve a legutolsó volt az OECD-ben. Az Eurostat (2002) adatai szerint 88

2000-ben azoknak a 25-64 évesek aránya, akik legalább „felső-középfokú” (középfokú szak-) képzésben részesültek mindössze 49,3% Írországban, ami messze elmarad az EU átlagtól (63,5%) és az EU15-ben csak Portugáliát, Spanyolországot és Olaszországot előzi meg.

89

Írországban az átlagosnál több a kis (10 főn aluli) cég, és kevesebb a képzésre fordított átlagos idő. Különösen nagy az elmaradás pl. Franciaország és az NSZK viszonylatában. A szakképzés a dolgozók mindössze 1%-át érinti, szemben az NSZK-t jellemző 5%-kal. A munkahelyen történő szakképzés tekintetében tehát Írország elmarad az európai élbolytól. Az ír kormány 1997-ben létrehozta a Nemzeti Versenyképességi Tanácsot (National Competitiveness Council - NCC) azzal a céllal, hogy az váljék a gazdaság nemzetközi versenyképességét szolgáló stratégia kialakításának szellemi műhelyévé. Az NCC 13 tagú igazgatótanácsában helyet kap a szakszervezeti szövetség főtitkár-helyettese is. Első körben az NCC munkaprogramja a telekommunikáció, szakképzés, költségek (hatékonyság) és információs társadalom témákra koncentrált. Ezek mindegyikéről külön jelentést is kiadtak. Az NCC szakképzésről szóló jelentése 1998. decemberében látott napvilágot. Ebben a következő fő, „sürgősen teljesítendő” ajánlásokat fogalmazták meg:

90

-

Növelni kell az alkalmazható emberek számát. Ennek érdekében csökkenteni kell a kis keresetek adóját, speciális képzési programokkal be-, illetve visszavezetni a hosszú távú munkanélkülieket, fogyatékosokat a munkaerőpiacra, integrálni a képzéssel foglalkozó állami szervek munkáját. Ezen túlmenően figyelembe kell venni általában a nők, és különösen a gyermeket nevelő nők érdekeit, hogy ne szoruljanak ki a munkaerőpiacról. Átfogó bevándorlási politikára van szükség. (Az országot elhagyó írek visszatelepülésének feltétele a munkahely-kínálaton túl pl. a lakáskínálat növelése is.)

-

Erősíteni az oktatás és a munkahelyek igényei közti kapcsolatot! A piac előre jelzett szükségletei szerinti képzésre van szükség. A szakmunkaigény előrejelzése és az ehhez igazodó oktatás-képzés versenyelőnnyé válik.

88

Forfás (1999) XIX. old.

89

További részleteket l. Artner (2004)

90

Forfás (1999) 54-59. old.

33

-

Növelni az évente kiképzett felső- és közép-szintű technológiai szakemberek számát! Ennek érdekében a szaktudás iránti jövőbeli igényeket vizsgálni hivatott csoport (Expert Group on Future Skill Needs) a társadalmi partnerekkel együtt állapítsa meg az építőipari, kiskereskedelmi és turisztikai ágazat igényeit. Gyorsítsák fel a nemzeti szakképzési program (National Traineeship Program) végrehajtását. A nemzeti szakképzési hivatal (FÁS) működjön szorosan együtt a direkt vállalati igényeket szolgáló vállalati kurzusok szervezőivel.

-

Növekedjék az alkalmazottak továbbképzésére fordított vállalati alapok összege! Az élethosszig tartó oktatás (lifelong learning) gazdasági és társadalmi szempontból is kifizetődő. A szakképzés az állam és a vállalatok közös feladata, és a kis és középvállalati szféra esetében különösen nagy jelentőségű. A szakképzés problémája tehát a 90-es évek végén égetőnek bizonyult, s ezért egy sor

intézkedést is hoztak az orvoslására. -

91

Az 1999-es 57 millió írŁ-os oktatási csomag (Education Package) keretében 14 millió Łot szántak az egy tanárra jutó diákszám csökkentésére, azaz 450 új tanár alkalmazására (egyenlően elosztva az elemi és középiskolák között).

-

A középszintű oktatásban a megmaradási arány 1986 és 1998 között 70%-ról 82%-ra nőtt, de 2000-ig további 8 százalékpontos növekedést tűztek ki.

-

A 90-es évek végén az iskolakötelezettség felső korhatára 15 év volt, amit - éppen a magasabb bennmaradási ráta elérése végett – az NCC javaslatára 16 évre növeltek.

-

Az iskolát elhagyók számára alapított szakképzési programok (Leaving Certificate Vocational Programme - LCVP és Leaving Certificate Applied - LCA) szintén a mind nagyobb arányú középszintű végzettség elérését célozza. Az LCVP-on 1997-ben 2.300-an, 1998-ban viszont már 8.700-an vettek részt. Az LCA-kurzus résztvevőinek száma 1997ben 753, egy év múlva pedig 1.696 volt.

92

-

Az Education Package 1,5 millió Ł-t rendelt az iskolára való felkészítés anyagi-szellemi bázisának erősítésére 1999 folyamán.

-

1998-2000-ben három év alatt 20 millió Ł-ot szántak az iskolaelhagyás csökkentésére. (Évente 14.000 gyerek hagyja el az iskolát mielőtt befejezné korcsoportja szerinti tanulmányait.) Az ipar igényeihez közvetlenül igazodó szakképzést külön intézményrendszer valósítja

meg. 91

Részletesebben ld. Artner (2000/b)

92

Forfás (1999) 52. old.

34

A szakképzés állami intézményrendszere A szakmai oktatásért és gyakorlatért Írországban elsősorban az Oktatási és Tudományos Minisztérium, valamint a Vállalkozási, Kereskedelmi és Foglalkoztatási Minisztérium felel. Saját, speciális területükön azonban az Agrár és Élelmiszeripari Minisztérium, Idegenforgalmi, Sport és Üdülési Minisztérium, Igazságügyi, Egyenjogúsági és Jogi Reform Minisztérium, 93

94

Egészségügyi és Gyermekvédelmi Minisztérium valamint a Tengerügyi és Természeti Erőforrások Minisztériuma végzi a szakképzést. Az Oktatási és Tudományos Minisztérium az oktatás általános letéteményese. Engedélyezésével folyik a szakoktatás a középiskolákban, technológiai kollégiumokban és egyetemeken és egy sor oktatási centrumban (pl. az iskolákat korán elhagyók képzése, munkanélküli felnőttek képzése stb.). A Minisztérium felelős a Nemzeti Tanterv- és Vizsga-tanács (National Council for Curriculum and Assessment - NCCA) által összeállított tanterv elfogadásáért, és ellenőrzi annak végrehajtását, a vizsgáztatást, a bizonyítványrendszert. A végrehajtást különböző intézmények végzik, mint például a Nemzeti Szakképzési Döntőbizottság, (National Council for Vocational Awards - NCVA), a Nemzeti Oktatási Döntőbizottság (National Council for Education Awards - NCEA) és a Minisztérium saját Vizsgáztatási Részlege. Külön szerepe van a Szakképzési Bizottságoknak (Vocational Education Committees - VECs), amely alá a továbbképzés, felnőtt képzés és a fiatalokkal kapcsolatos szolgáltatások tartoznak. A TEASTAS (Nemzeti Bizonyítványügyi Hatóság - National Certification Authority, NCA) dolgozta ki az egységesített szakmai bizonyítvány-rendszert, amely minden, egyetemen kívüli oktatási formában használatos. Az Oktatási és Tudományos Minisztérium szorosan együttműködik a Nemzeti Szakképzési és Foglalkoztatási Hivatallal (FÁS) és az állami turisztikai képzést végző CERT-tel (Állami Turisztikai Képzési Ügynökség) is. A Vállalkozási, Kereskedelmi és Foglalkoztatási Minisztérium feladata kettős: a vállalatfejlesztésen kívül az emberi erőforrást érintő politikáért is felel. Ez utóbbinak alapeleme a szakmai alap- és továbbképzés, munkahelyi gyakorlatokat és foglalkoztatást elősegítő programok. E szolgáltatásokat a FÁS adminisztrálja. Mint sok egyéb, az ipari tanuló rendszer is jelentős változásokon ment keresztül a 90-es években Írországban, s ehhez igazodott az intézményrendszer is. A 80-as években még a tanulással töltött idővel mérték a tudást, napjainkban azonban már a minőségi elem érvényesül. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy kötelező nemzeti szakmunkás bizonyítványt szerezni, amely bizonyos modulokban való kompetencia alapján adható. Az új rendszert a munkaadók és a 93

Department of Turism, Sport and Recreation.

94

Department of Justice, Equality and Law Reform.

35

szakszervezetek képviselőit is magában foglaló Nemzeti Ipari Tanuló Képzés Tanácsadó Bizottsága (National Apprenticeship Advisory Committee) felügyeli.

A szakképzést végző szervezetek Írországban háromféle iskolatípusban zajlik a középfokú oktatás: középiskolákban, gimnáziumokban/közösségi iskolákban és szakmunkásképzőkben. Az iskolák 95%-ában az oktatás ingyenes. A gyerekek a legutóbbi évek reformja következtében már 16 évig tankötelesek. A köteles kor utolsó 3 éve (a középfokú képzés első 3 éve) az ún. junior ciklus. Ezalatt az idő alatt a diákok közös program alapján tanulnak és a végén vizsgát tesznek (Junior Certificate Examination) A junior ciklust követően (tehát 20-24 éves korban) a diákok többsége a folytatja tanulmányait, azaz a senior ciklusba lép (felső-középiskola), ami egy, két vagy három évig tarthat. A junior és senior ciklus között van lehetőség az egy éves átmeneti oktatásra (Transition Year Programme). A tanköteles kort követően azonban számos más lehetőség kínálkozik a szakmai képzettség növelésére. Erről mindenek előtt a szakképzési bizottságok (Vocational Education Committees - VECs) gondoskodnak.

95

A VECs-t az 1930-as Szakoktatási Törvény hívta életre. A szakképzési bizottságok központi szerepet játszanak az ír szakoktatás fejlődésében. Minden megyének és községnek saját bizottsága van és minden bizottság az oktatási, kulturális, ipari és kereskedelmi érdekek keresztmetszetét reprezentálja. A VEC-k adminisztrálják a szakiskolákat és kollégiumokat, amelyek a rendes junior és senior oktatást végzik, központi szerepük van a felnőttoktatásban, valamint az iskolán kívüli oktatásban, mint pl. az iskolát korán elhagyók vagy munkanélküliek képzése. Az ír szakképzés legfőbb végrehajtó szerve a nemzeti szakképzési intézet (National Training and Employment Authority - FÁS) A FÁS első formája 1967-ben született meg. Ezt követően többszörös reformokon ment át, de ennek ellenére az igények folytonos változása miatt feladatát a 90-es évekre (ismét) nem tudta megfelelően ellátni. Ezért 1993-ban (az új iparpolitikát is megalapozó ún. Culliton-jelentés hatására) átalakították (mai nevét is ekkor nyerte el). Az újjáalakult intézmény keretén belül két külön divízió jött létre: az egyik a munkanélkülieket érintő, a másik a munkahelyeken történő szakképzésre. Az átszervezéssel együtt a kiadások között nagyobb súlyt kapott a munkanélküliek oktatása. A munkahelyeken történő képzés finanszírozása a FÁS összes költségvetésén belül 12%-ról (1991) 1995-re 7% alá csökkent. Ebben az évben a munka95

További részleteket ld. Stokes - Watters (1997) 18-19. old.

36

adók bérköltségeik mindössze 1,3%-át költötték alkalmazottaik tudásának fejlesztésére, ami - annak ellenére, hogy nagyobb, mint a korábbi évek adata - messze elmarad a fejlett európai államok sorára jellemző 3 (egyes nagy európai cégek esetében 5)%-tól. A FÁS közvetlenül a Vállalkozási, Kereskedelmi és Foglalkoztatási Minisztérium alá tartozik, a miniszter nevezi ki igazgatótanácsát. Az 1992-től datálódó új iparpolitika hatékony (koherens, centralizált, feladat-specifikus) intézményi rendszerének megteremtése keretében legutóbb, 1998-ban foganatosított átszervezés a FÁS üzleti szolgáltatásokat nyújtó részlegét áttette az újonnan alakult Enterprise Ireland-hoz. A FÁS 17 tagú igazgatótanácsában a munkaadókkal egyenlő súlyt képvisel a szakszervezet (4-4 fő), de a munkavállalók két fővel közvetlenül is képviseltetik magukat. Ezen kívül helyet kapnak benne a kormányzat (5 fő) és az ifjúság képviselői (1 fő) is.

96

A FÁS feladatkörébe tartozik az alapfokú és folyamatos szakképzés és újraképzés, foglalkoztatás elősegítése, tanácsadás. 20 képzési központok üzemeltet, 55 foglalkoztatási hivatalt, és mintegy kétezer fővel dolgozik. Kiadásait részben az államtól kapott pénzek, részben a vállalatokra kivetett (90%-ban visszaigényelhető), a forgalom 1%-át kitevő szakképzési adó (Levy Grant Schemes) és 15%-ban EU-források fedezik. Évente 30 ezer fő végez a FÁS kurzusain. 1998-ban 17 ezer ipari tanuló képzését finanszírozta az ITC munkája alapján (ld. lentebb) és 3.200 vállalatnál 27.500 alkalmazott ki- és továbbképzését támogatta ("Training Support Scheme"). Az FÁS e fentieket az üzleti szféra számára nyújtott szolgáltatásainak97 keretében valósítja meg

98

Ezek a szolgáltatások az alábbiak: Az ipari munkaerő iránti igény meghatározása, a képzés ehhez való igazítása. E munkát az Ipari Szakképzési Bizottság (Industrial Training Committee - ITC) végzi. A ITC-ket a 80-as évek közepén hozták létre azzal a céllal, hogy szakképzésre még nagyobb hatást tudjanak gyakorolni a leginkább érintettek (vagyis a munkaadók és alkalmazottaik). A konzultatív szerepkörrel bíró ITC-k az élelmiszer-, ital-, dohány-, textil-, ruha-, cipő-, építő-, gép- és vegyiparban szerveződtek meg. A bizottságok tagjai a munkaadókon és oktatási szervezeteken kívül a szakszervezetek képviselői is. Munkájukat 6 ipari és 6 szolgáltatói albizottság segíti. Az igények felmérését, a szükséges oktatási stratégia kidolgozása majd a tanfolyamok megszervezése követi, aminek eredményeként a megfelelő kínálat biztosítható szakmunkásokból.

96

A 17. az elnök

97

Ezeket vette át az Enterprise Ireland.

98

Ld. részletesebben Farkas (1999)

37

Az Ipari Szerkezet-átalakító Program része a Szakoktatás-támogatási Program (Training Support Scheme) Ez utóbbi nagy súlyt helyez a kisebb vállalkozások támogatására. Az 500 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalatok szakképzési programjait akár 80%-ban is finanszírozza. Az Ipari Szerkezet-átalakító Program további része a Traineeship Programme, amelynek keretében az ipari tanuló képzés folyik. Itt a FÁS a költségek 75%-át állja. A FÁS speciális képzési programokat is támogat. Pl. az iparpolitikai koordináló szervvel, a FORFÁS-szal karöltve menedzserképzést végez, külön programok (Construction Training Incentive Scheme, Construction Skills Certification Scheme) keretében támogatja az építőipari szakképzést. A FÁS különböző igazolásokat ad ki tanfolyamok elvégzéséről, képzettségről, a vállalati minőségről. Részt vesz a szövetkezetek fejlesztésében, továbbá a hozzá forduló vállalatoknak tanácsot, információt ad, adatbankot működtet, és munkaerő-toborzást is végez. Mindezen felül a FÁS profitorientált Kft-je (FÁS International Consulting Ltd.) menedzseli az EU Írországra vonatkozó oktatási programjait, külön szolgáltatásokat nyújt (tanfolyamokat szervez, állást közvetít) munkanélkülieknek. A Community Employment Programme keretében a hosszabb ideje munka nélkül lévőket képzik (1997-ben pl. 40 ezer főt) munkaerőpiaci reintegrálásuk végett. A fent ismertetett intézményeken túl szektorális testületek, felsőoktatási intézmények (egyetemek, technikai kollégiumok), állami és magán kollégiumok, tisztviselői kurzusok, magán és önkéntes intézmények sorában folyik szakorientált képzés Írországban.

99

Az ír szakszervezeti szövetség, az ICTU is tevékeny részt vállal az állami, vállalati képzés irányainak kijelölésében, megszervezésében: részt vesz a fontosabb állami intézmények, így a nemzeti szakképzésért felelős FÁS igazgatótanácsában, a nemzeti fejlesztési tervek kidolgozásában, a Nemzeti Partnerség Centrum munkájában stb. Mindezen túl saját képzési tevékenységet is folytat.

Háttéripar – KKV-politika A beáramló külföldi tőke nemzetgazdasági hatásának optimalizáláshoz – mint az ír példa is bizonyítja – elengedhetetlenül szükséges a (természeténél fogva túlnyomórészt hazai) kis-és középvállalati kör segítése, fejlesztési lehetőségeik kitágítása. Ezt azért nem lehet a piaci mechanizmusoktól várni, mert azok a szelektálás, az aktuálisan nem versenyképesek kiütése irányába hatnak. A háttérvállalati kör ilyen pusztulása azonban összerombolja magának a nagyvállalati körnek is az alapzatát, s így kedvezőtlen beruházási légkört teremtve hozzájárul el99

Bővebben ld. Stokes - Watter (1997) 12-13. old.

38

vándorlásukhoz. Tehát a kis- és középvállalati körre irányuló állami politika előmozdítója lehet a működőtőke-importnak, végső soron a nemzetgazdasági fejlődésnek. E probléma nemcsak a kis országokban, európai szinten is él. Az UNICE (az Ipari Munkaadók Konföderációinak Európai Szövetsége) 200 vállalat körében végzett felmérést, melyek kétharmada kis-és középvállalat volt. A felmérés szerint a vállalatok több mint egynegyede arról számolt be, hogy az egységes piac megterhelő és átláthatatlan szabályozást hozott számára, több mint felerészben pedig arról panaszkodtak, hogy a többféle (a nemzetközi mellett hazai) követelményeknek kell megfelelniük, ami termékváltásra kényszeríti őket. Sokan a nemzeti igazolások, tesztek elvégzésére, nemzeti dokumentációk kiadására is kötelezettek a nemzetközi szabványok mellett. Az ír SME-politika az Európai Uniós tagság ilyen követelményeinek 100

könnyebb teljesítését hivatott szolgálni. Az ír iparpolitika 90-es évek eleji átstrukturálásának lényege az volt, hogy elválasztotta egymástól a nagy, külföldi, és a kisebb, hazai vállalatok fejlődését elősegítő feladat- és intézményrendszert. Az IDA Ireland a külföldi tőkéért, az Enterprise Ireland a hazai vállalatokért lett felelős. A hazai vállalatpolitika lényegében kis- és középvállalati (KKV-) politika. Egy korábbi tanulmányban ezt is részletesebben bemutattuk, itt csak röviden tekintjük át az KKVket segítő intézményi hátteret. Az általános iparstratégiáért felelős Vállalkozási, Kereskedelmi és Foglalkoztatási Minisztériumon belül Írországban külön a kisvállalatokkal foglalkozó osztály, a Small Business & Local Enterprise Unit működik. Tevékenysége magában foglalja a kisvállalkozási érdekcsoportokkal való együttműködést, a Kisvállalkozási Fórum (Small Business and Services Forum), más minisztériumokkal és állami ügynökségekkel való kapcsolattartást, részvételt az EU-ban és egyebütt rendezett nemzetközi kisvállalkozási fórumokon, a nemzetgazdasági tervek kisvállalkozásokat érintő alprogramjainak menedzsmentjét, az EU kisvállalkozási programjának (EU Small Business Operational Programme - SBOP) felügyeletét. A minisztérium kisvállalkozási osztálya tehát egyfajta koordináló tevékenységet végez, a konkrét esetekkel a Vállalkozásfejlesztési Hivatalok, valamint az Enterprise Ireland, a Forfás, a regionális ügynökségek (mindenekelőtt a Shannon Development) foglalkoznak. A Minisztérium ezeket látja el pénzalappal. A minisztériumi osztály információs és propagandaanyagokat bocsát ki, melyek a lehetőségekről és a kompetens intézményekről tájékoztatják a segítségre szoruló kisbefektetőket.

100

UNICE (2004/b)

39

Ezen kívül 6 Európai Információs Központ (European Information Centre - EIC) is található Írországban, ahol az Unió által nyújtott támogatásokról tájékozódhatnak az érdeklődők. (Az EU-ban több mint 250 ilyen centrum található.) A kisvállalatokat tanácsadással, pénzzel segítő további ír intézmények: A Vállalkozásfejlesztési Hivatalok (City and County Enterprise Boards - CEB) szám ma már 35-re rúg. Az EB-k a 10 főnél nem nagyobb létszámú vállalkozások elindítását és fejlődését hivatottak szolgálni helyi szinten. Nem támogatnak azonban olyan vállalkozásokat, amelyek kiszorítanak másokat vagy konkurenciát jelentenek egy már meglévőnek. Megvalósíthatósági tanulmányok elkészítését finanszírozzák 5.000 Ł-ig (a költségek maximum 75%-áig), továbbá a tőke- vagy egyéb beruházási költségek maximum 50%-át (de nem többet, mint 50.000 Ł) A Shannoni Fejlesztési Ügynökség (Shannon Development) 5 regionális hivatallal rendelkezik (Clare, Limerick, North Tipperary, West and South West Offaly, valamint North Kerry) Az Udaras na Gaeltachta 6 regionális hivatala Donegal, Mayo, Galway, Kerry, Cork, Meath és Waterford megyéket fedi le. Az Enterprise Ireland 1998-ban az Forbairt, az Irish Trade Board és a szakképzéssel foglalkozó FAS ipari részlegeinek egyesüléséből jött létre, átvéve az intézmények hálózatrendszerét is. Az Enterprise Ireland hazai feldolgozóipari és a világpiacon működő szolgáltatóipari cégekkel foglalkozik. Az Enterprise Ireland pénzügyi segítség-nyújtásának formái közé tartozik a részvényvásárlás, tőkejuttatás, külső pénzügyi források, beruházók megtalálásában való segítségnyújtás, és a vállalkozói tőkealapokhoz való hozzájutás segítése. Az Enterprise Ireland a következő vállalati funkciókat, tevékenységeket segíti munkájával és pénzével: K+FR, innováció; kereskedelem-fejlesztés, marketing; információ; képzés; termelési kapacitások és lehetőségek bővítése. E fő intézmények mellett számos, speciális ágazati, funkcionális és területi igényeket kezelő, így az SME-k számára hasznos hivatal, ügynökség is működik Írországban.

101

MILYEN MÉRTÉKBEN SZOLGÁLTÁK AZ EU-FORRÁSOK AZ FDI-VONZÓ HATÁST? Köztudott, hogy az Európai Unió regionális (ma már „kohéziósnak” hívott) politikájának kialakulásában és fellendülésében a fejletlenebb országok, így első körben Írország csatlakozása adata meg a lökést. (Az ERDF, az Európai Regionális Fejlesztési alap 1975-ben jött létre.) Bár ez a politika önmagában nem eredményezte volna Írország 90-es években produkált - GDP/főben mért - látványos felzárkózását, kétségtelenül hozzájárult a sikerekhez. Hogyan? Nem elsősorban a pótlólagos financiális források révén (bár, mint látni fogjuk, ezek is jelentősek vol101

Ld. bővebben Artner (2000/c) 1.5 és 1.6. fejezetek

40

tak), hanem áttételesen, a tudatos gazdasági, strukturális, infrastrukturális stb. fejlesztési koncepciók kialakítására való késztetés, a kapott pénzösszegek hatékony felhasználására való kényszerítés révén. A tudatos politikai elképzeléseknek nemzeti fejlesztési tervekben kellett összegződniük.

A keretprogramok hatása A keretprogramok beindulása néhány évvel megelőzte az ír felzárkózás beindulását, így első pillantásra akár azt is mondhatnánk, hogy e programok váltották azt ki. Közelebbről nézve azonban kitűnik, hogy a fordulathoz elengedhetetlenül szükséges lépéseket már az EU 198993-as keretprogramja előtt megtették. 1987-ben (az ír font 1986-os leértékelésének talaján) szigorú fiskális-monetáris konszolidációt hajtottak végre annak minden stabilitást növelő és szociális helyzetet rontó velejárójával. (Ld. 3.2.3. fejezet) Ezzel megteremtődött a piaci értelemben vett fellendülés alapja: a költségek, mindenekelőtt a bérköltségek csökkentése, a realizált profitok növekedése. (Ld. 5.3. és 5.4. fejezet) Az általánosan hangoztatott elv szerint Írországban az Unió strukturális alapjait a gazdasági-társadalmi kohézió növelésére igyekeztek használni. Úgy is mondhatnánk, hogy a versenyképesség növelésére, bár nem lényegtelen, hogy ír elemzők nem ezt a kifejezést használják. A gazdasági-társadalmi kohézió emeltyűje lehet a nemzetközi versenyképességnek, de több is annál. Gazdaságitársadalmi kohézió híján is lehet „versenyképes” egy ország (vállalatai), mint azt számos latin-amerikai, délkelet-ázsiai újonnan iparosodó ország, vagy akár az OECD-ben kimagaslóan rossz társadalmi mutatókkal rendelkező USA példáján látjuk, de ez olyan terheket jelent, melyek hosszú távon nemhogy visszafogják a versenyképességet, hanem akár (gazdasági-társadalmi) krízisekkel és robbanásokkal is fenyegetnek. A strukturális alapok jelentős mértékben szívó hatást gyakoroltak a külföldi működőtőkére is: a projektek és programok nagy részét betelepülő, tovább-beruházó külföldi cégek használták ki. Ugyanakkor maguknak az EU-s alapoknak a kihasználásához is megfelelő gazdaságpolitika szükségeltetik. Ezt – az EU-s alapok kihasználását, s egyben a tőkevonzást – volt hivatott szolgálni az 1989-1993-as, I. keretprogramhoz (CSF) kapcsolódó nemzeti fejlesztési terv , melynek 102

stratégiai célja a termelési bázis nemzetgazdasági szintű fejlesztése volt. A nemzeti terv összkiadásai 12,3 milliárd eurot értek el, ennek 68%-át ko-ofinanszírozta az EU. A strukturális és 102

IRO-NACS (2003) 3.és 22. old.

41

kohéziós alapokból összesen 3,7 milliárd euró érkezett (30%). A nemzeti terv és az EU prioritásainak megfelelően az EU-pénzek a következő súlypontok mentén oszlottak meg (ld. még 12-13. táblázat): -

Első helyen állt a humán erőforrás-fejlesztés: a termelőszféra igényeinek kielégítése, szakmai gyakorlati képzés, hosszú távú foglalkoztatás támogatása, képzési infrastruktúra fejlesztése. Ez a prioritás az EU strukturális alapjaiból Írországra jutó rész közel 40%-át vette fel az 5 év alatt.

-

A második helyet az agrárium (és vidékfejlesztés, turizmus) foglalta el, a strukturális alapok több mint 22%-át kapta.

-

A harmadik helyen az infrastruktúra (közutak, kikötők, repülőterek, vasútvonalak fejlesztése) állt, az alapok közel 19%-ával.

-

A nemzetközi piacon tevékenykedő iparágak és nagy hozzáadott értékű szolgáltatások fejlesztésére az Írországban felhasznált strukturális alapok közel 15%-a jutott. Az 1994-1999-es, II. keretprogram alapjául szolgáló nemzeti fejlesztési terv még min-

dig elsősorban nemzetgazdasági szinten operált, az addigi eredményekre építve igyekezett konszolidálni a gazdaságot és felzárkóztatni az egy főre jutó jövedelmet az EU-átlaghoz. A II. CSF ugyanakkor már közelített a regionális fejlesztés koncepciójához, bár ekkor még elsősorban szektorális megközelítésből. A szektorok fejlesztése, a terv végrehajtása azonban már az 1994-ben létrehozott 8 regionális hivatalon keresztül történt. A programperiódus közepén nyilvánvalóvá vált, hogy az eleve fejlettebb (keleti és déli) régiók jóval gyorsabb ütemre képesek (akceleráció), s így belső regionális feszültségek alakultak ki, illetve erősödtek fel. Ez a probléma már ekkor előrevetítette a regionális dimenzió felülkerekedésének szükségességét a III. programperiódusban. Az 1994-1999-es nemzeti terv összértéke 16,8 milliárd eurót tett ki, ennek 62%-volt koofinanszírozott. A költségek 41%-át fedezték a strukturális alapok és (az időközben életre hívott) Kohéziós Alap. Írország ebben a programperiódusban kapott abszolúte és relatíve is a legtöbb segítséget gazdaságfejlesztéséhez az Uniótól. (ld. 12. táblázat) A Gazdasági és Társadalmi Kutató Intézet (ESRI) szerint 2 százalékponttal nagyobb növekedést lehetett elérni a II. CSF-fel, mint nélküle lehetett volna, és a keretprogram igen pozitív hatást gyakorolt a foglalkoztatásra is. Fő céljai és a strukturális alapok azokhoz való hozzájárulása a következők voltak (ld. még 14. táblázat): -

Továbbra is első számú prioritás maradt a humán erőforrások fejlesztése, de kisebb súllyal, mint a megelőző periódusban: az Írországra jutó strukturális alapok 31%-át szívta fel ez a feladatcsoport. 42

-

A termelő szektor fejlesztése címszó alatt az ipar, az agrárium és a turizmus fejlesztése kapott helyett. Ezek együtt a programot támogató EU-alapok 45%-át szívták fel. Ezen belül az ipar a korábbiaknál nagyobb súllyal részesedett (18%), az agrárium megőrizte 18%ot meghaladó súlyát, turizmus részesedése azonban kétszeresére nőtt (8%)

-

Az infrastruktúra összességében hasonló arányban szerepelt, mint a megelőző programperiódusban (19%), de ezen belül megnőtt a környezetvédelemmel kapcsolatos projektek aránya. A II. CSF irányultsága és struktúrája a termelőszféra középpontba állításával és az ír ter-

melés tulajdoni szerkezetének figyelembe vételével (külföldi vállalatok nagy termelési súlya) nagyrészt a betelepült vállalatok beruházási feltételinek javítását szolgálta. Nemcsak közvetlenül, a fejlesztő-beruházások finanszírozása révén, hanem a termelők igényeihez igazodni igyekvő oktatási-képzési politikával is. 1994 végén például a korábbiak kétszeresét, 40 ezer munkanélkülit vontak be az EU által finanszírozott nagyszabású képzési programba. (Community Employment Scheme - CES). Ennek és a termelés felfutásának is köszönhető, hogy 1994 után a munkanélküliség gyors ütemben tovább csökkent, 1999-ben már csupán 6-7% volt.

103

Az Unió forrásai a regionális fejlődés kiegyensúlyozására hivatottak. Ehhez először az egyes tagországok gazdaságának „felpörgetése” modernizálása kell(ett) és csak ezt követhette az országokon belüli regionális fejlődés kiegyenlítésének politikája. (Ugyanakkor az országok között és az országokon belüli regionális fejlődés dialektikus kölcsönhatásban állnak.) Írország keretprogramjain jól tetten érhető a (belső) regionális politika felé való törekvés. Az első CSF a nemzetgazdasági szintű fejlődére, a második az első eredményein építkezve a konszolidációra irányult, de még mindig nemzetgazdasági szinten. A harmadik keretprogram már kifejezetten a regionális kiegyensúlyozottságra koncentrált. Az addig egységesen kezelt Írországot ekkor (1999-ben) osztották két NUTS II régióra Ezek számára külön regionális köz104

gyűléseket hoztak létre, s az új nemzeti fejlesztési terv e régiók adminisztratív, menedzseri és ellenőrző munkájára épült. A 2000-2006-os, III. CSF-hez kapcsolódó nemzeti fejlesztési terv 57,1 milliárd euro összkiadással számol, melynek 13,5%-a koofinanszírozott projekt és a kiadások 6,6%-át fede103

OECD (1999), 134. old.

104

A Bizottság és az Eurostat dolgozta ki a NUTS-rendszert, melynek szintjei a közigazgatási szintekhez igazodnak: A NUTS I-be 77 nagy makrorégió tartozik, a NUTS II-be 206 kisebb közigazgatási egység, a NUTS III pedig 1031 megyét foglal magában. További kisebb közigazgatási szintek is léteznek egészen a NUTS V-ig. A regionális politika célterületei a NUTS II és III szintek. A NUTS II a strukturális politikák, a NUTS III régiók pedig az egyedi projektek célterületei. Írország a 90-es évek vége óta két NUTS II régióra, 8 NUTS III, 34 NUTS IV és 3445 NUTS V régióra oszlik. Nagy (2001)

43

zik az Unió strukturális és kohéziós alapjai. Ez utóbbiak elköltésének súlypontjai az alábbiak (ld. 15. táblázat): -

Összhangban a terv fő célkitűzésével a legnagyobb rész, 31% jut a kiegyensúlyozott regionális fejlődést szolgáló beruházásokra.

-

Arányaiban szűkül, de még mindig kiemelkedő jelentőségű a foglalkoztatás és humán erőforrások fejlesztése (28%).

-

Közel ugyanennyi jut a gazdasági és szociális infrastruktúrára (27%):

-

Az előző tervperiódushoz képest jelentősen visszaesett a strukturális alapok Írországra jutó részében a termelő szektorra szánt pénz (11%). Mint látható, a három keretprogram, illetve az azokhoz kapcsolódó nemzeti tervek vilá-

gos logika mentén mutatnak a nemzetgazdasági „versenyképességet”, pontosabban tőkevonzási képességet az adottságok kihasználása (hiányosságok orvoslása) révén növelő kiegyensúlyozott fejlődés felé. Kérdés, miért voltak sikeresek a strukturális alapok Írország esetében. -

Mindenekelőtt azért mert koherens nemzetgazdasági keretprogramba ágyazottan használták fel őket.

-

Másodszor azért, mert a körülmények szerencsés összejátszása folytán a legnagyobb összegek éppen akkor érkeztek az EU-ból, mikor a struktúraváltás és egyensúly kialakításának nehéz feladata volt porondon.

-

Harmadszor a beruházási prioritások helyes megválasztása miatt. A termelés humán feltételeinek megteremtése: oktatás, képzés a tőke szükségletei szerint. Írország a kohéziós országok sorában unikum e tekintetben: a strukturális alapok 35%-át allokálta a humán erőforrás fejlesztésére, szemben a másik 3 ország (Görögország, Spanyolország és Portugália) 25%-os átlagával.

-

Végül a strukturális alapok hatékony felhasználása csak olyan kormányzati és ellenőrző munka mellett volt lehetséges, melyet Írország – nem függetlenül a 90-es évek elején beindított iparpolitikai intézményi reformoktól – végrehajtott (többéves tervezés, monitoring, szociális és regionális partnerség stb.).

ÖSSZEFOGLALÁS: AZ ÍR VERSENYKÉPESSÉG ELEMEI A dolgozatban érintettük a „nemzetgazdasági versenyképesség” és „tőkevonzás” elméleti kérdéseit, s állást foglaltunk amellett, hogy „nemzetgazdasági versenyképesség”-ről beszélni nincs értelme, egy ország tőkevonzó képességének elemeit azonban meg lehet határozni. A tő44

kevonzási képesség a profitábilis tőkeberuházás feltételeinek biztosítását jelenti, s ezeket illetően az egyes országok, régiók valóban versenyben állnak egymással. Ennek megfelelően bemutattuk a külföldi működőtőke ír gazdaságban játszott szerepét, a külföldi vállalatok betelepedését befolyásoló gazdasági, társadalmi és kormánypolitikai tényezőket. Mindezek alapján az összefoglaló fejezetben arra igyekszünk választ adni, miből áll Írország tőkevonzó képessége. A versenyképesség, pontosabban az Írországban termelő tőke versenyképességének elemeire világít rá, ha megkeressük az ír gazdasági sikert determináló tényezőket, vagy másként: a növekedés determinánsait. 2000 végén elvégeztünk egy korrelációszámítást, amely azt vizsgálta, mely tényezők állnak a legszorosabb kapcsolatban az ír GDP mozgásával. Ennek ered105

ményeit jól alátámasztják más – nagyrészt korábban már ismertetett – kutatási konklúziók. A 90-es években (1990-1999) az ír növekedés elsősorban a teljes tényezőtermelékenységgel (TFP ), importtal, munkatermelékenységgel, exporttal, végső felhasználással, ezen be106

lül meghatározó módon a bruttó állótőke képződéssel, továbbá a magánfogyasztással, s végül, de nem utolsó sorban a profitabilitással mozogtak együtt leginkább. Ezek a mutatók 0,6 feletti korrelációs együtthatóval bírnak a GDP viszonylatában, 0,9 felett viszont csak az export, import és a termelékenység(ek) állnak. Negatív korrelációban állt az ír GDP-vel a bértömeg, az egységnyi munkaerőköltség és a tőkeintenzitás. Semlegesnek mutatkozott a GDP irányában a reálkamat-változás, a megtakarítások, a kormányfogyasztás, változása. Ez annak a jele, hogy az ír GDP nagyrészt nem belső, hanem külső tőkeforrásokból táplálkozott: a beruházásokat külföldi működő és kölcsöntőkével hajtották végre. Ez magyarázza a reálkamat és GDP közti korreláció hiányát is. (Közel nulla korrelációs együttható.) A 90-es évek gazdasági sikereinek exogén-jellegét hangsúlyozza O’Hearn (2001) is. A külföldi tőkeberuházások felfutását az amerikai IT-boom-mal, az IT-vállalatok (mindenekelőtt a számítógépeket és tartozékaikat gyártók) piacéhségének természetes célpontja volt Európa, különösen az Egységes Piac megteremtődésével. Az USA európai beruházásai tehát gyorsan nőttek, néhány regionális gócpont körül csoportosulva. Írország roppant alacsony, az európai átlag egyharmadának-egynegyedének megfelelő (10%-os) profitadójával, olcsó, képzett, angolul beszélő munkaerejével, gördülékeny ügyintézésével, az IDA tradicionálisan jó tengerentúli kapcsolataival jó befektetési helynek bizonyult. Írország az IDA politikájának hatására az IT-boom következtében az EU-ba irányuló amerikai beruházások 40%-át szívta fel 1991-94 között. Az amerikai cégek részesedése az ír 105

Artner (2000/d)

106

TFP=total factor productivity. Jelentése: az üzleti szféra reálnövekedése mínusz a tőke és munkaerő súlyozott átlagnövekedése.

45

állótőke-képződésben 1990 és 1998 között egyharmadról kétharmadra nőtt. Az amerikai vállalatok beruházásainak növekedéséhez tehát a hazai és egyéb külföldi vállalatok beruházásainak stagnálása járult. A 90-es évek első felében a transznacionális vállalatok az ír gazdasági növekedés 45, az évtized második felében 85%-áért voltak közvetlenül felelősek. 1995 és 1999 között a TNC-k profitnövekedése adta a gazdasági növekedés 53%-át. 1990-ben a külföldi vállalatok hozzáadott értéke az ír GDP 14, 1999-ben már 50%-ával volt egyenlő. És ez a növekedés csak néhány szektorra koncentrálódott (vegyipar, számítógépipar, elektromos gépgyártás). 107

A termelési tényezőkre koncentrálva vizsgálatunkat (már csak azért is, mert az import és az export növekedése a termelés felfutásának következménye) első pillanatra megállapítható, hogy az írországi vállalatok versenyképességének növekedéséhez (a GDP felfutásához) a munka árának (legalábbis relatív, tehát egységnyi termékre jutó) csökkenése kellett. De mi újság a tőkével? A korrelációelemzés szerint a tőkeintenzitás (tőkeállomány/munkás) csökkent, pedig a beruházások (bruttó állótőke-képződés) szorosan együtt mozogtak a GDP-vel. Ezek a tények arra mutatnak, hogy nem feltétlenül a modernebb, termelékenyebb technológiákba történt beruházás, hanem – legalábbis nagyrészt – a korábbi technológiák intenzívebb (több) élőmunkával való kihasználása történt, valamint - miként a 3.2.3. fejezetben bemutattuk -, hogy munkaintenzív termelési-szolgálati ágazatokba történt beruházás. A fent említett 3 húzóágazat (vegyipar, számítógépipar, elektromos gépgyártás) a 90-es évek folyamán végig nagyobb ütemben nőtt, mint az ír GDP. Foglalkoztatásuk azonban alig nőtt. A munkahelyek száma ehelyett a szolgáltatásokban ugrott meg, hozzájárulva az egyenlőtlenségek növekedéséhez. 108

Itt kell lemondani azt is, hogy a teljes tényezőtermelékenység (TFP) növekedése sem jelenti önmagában, hogy termelékenyebb technológiákat alkalmaztak. A TFP nőhet akkor is, ha a termelésbe bevont munkaerő intenzívebb/több munkát fejt ki, mint korábban. Arról, hogy az írek a 90-es években nemzetközi összehasonlításban igen sokat dolgoztak, az 5.4. fejezetben szóltunk, és a 3.2.3 és 5.3. fejezetekben több adattal illusztráltuk a külföldi tőke írországi tevékenységnek versenyképességét biztosító ír munkaerő értékét (árát) befolyásoló tényezők változását, illetve az ír munkaerő leértékelődéséből eredő szociális következményeket, a gazdasági sikerekből való részesedés differenciáit (egészségügyi helyzet, lakáshelyzet, jövedelmi egyenlőtlenségek).

107

O’Hearn (2001) 3-4. old.

108

O’Hearn (2001) 4. old.

46

A kutatás eredményeként Írország tőkevonzó képességének elemeire a következők adódnak:  földrajzi fekvés (interkontinentális, periferiális helyzet);  angolul anyanyelvi szinten beszélő, viszonylag olcsó, és intenzíven dolgoztatható, a vállalati érdekek szerint képzett munkaerő;  olcsó befektetési feltételek: kiépített infrastruktúra és telephelyek (ipari parkok, épületek, információs, telekommunikációs hálózatok, olcsó bérlemények stb.);  a beruházásokat és a termelést olcsóbbító kormánypolitika (beruházási/munkahely-teremtési juttatások, alacsony profitadó, kedvező munkatörvénykönyv, a vállalati igényeket kiszolgáló szakképzés stb.);  az EU-juttatások kihasználását biztosító intézményrendszer;  a társadalmi-gazdasági biztonságra törekvő monetáris, fiskális, kereskedelmi és szociálpolitika (pénzügyi, költségvetési egyensúly, liberalizáció, béregyezmények, a hazai foglalkoztatást segítő KKV-politika stb.)

TÁBLÁZATOK

47

1. táblázat

Írország egyes makrogazdasági mutatói 1961-2004

1961-73 1974-85 1986-90 1991-95 1995 Éves növekedés (%) GDP 4,4 áru- és szolgáltatásexport 8,7 áru- és szolgáltatásimport 9,7 Hozzájárulás a GDP-növekedéséhez (%)

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

3,8 8,0 4,4

4,6 8,9 7,1

4,7 12,8 9,9

10,0 20,0 16,4

8,1 12,2 12,5

10,9 17,4 16,8

8,8 21,0 25,8

11,1 15,2 12,0

10,0 20,6 21,2

5,7 6,7 6,1

6,0 4,3 0,6

3,3 4,9 3,8

4,5 7,5 6,8

3,7 1,9 2,5 -3,8 -1,3

2,3 0,2 3,0 -1,9 1,1

2,0 0,8 4,8 -3,6 1,2

2,4 0,4 8,0 -5,6 2,4

3,1 2,2 14,0 -10,1 3,9

4,1 2,9 9,4 -8,1 1,2

4,7 3,4 13,8 -11,3 2,5

4,9 3,0 17,7 -18,3 -0,7

5,7 3,0 14,2 -9,9 4,3

5,6 1,5 20,0 -17,6 2,4

3,9 -0,1 7,1 -5,6 1,6

2,4 0,0 4,6 -0,6 4,0

1,6 0,0 5,2 -3,3 1,8

2,0 0,5 8,0 -6,0 2,0

19,0 0,9 19,9 21,5 -2,5

22,9 -4,5 18,4 25,8 -7,9

19,5 -3,0 16,5 18,1 -1,2

18,7 -0,7 18,0 17,2 1,9

20,8 0,0 20,8 18,4 2,8

20,5 1,8 22,3 19,9 3,3

20,9 3,3 24,2 22,0 3,1

21,5 4,3 25,7 23,9 0,9

18,1 6,5 24,6 24,2 0,4

17,1 7,9 25,0 24,6 0,1

18,0 5,5 23,4 23,5 -0,3

18,0 3,9 21,9 22,2 -0,3

18,2 3,0 21,2 21,3 -0,1

18,4 2,8 21,2 20,8 0,3

kapacitás-kihasználtság .. profitabilitási index (1961100,0 73=100) Növekedési potenciál (éves növekedés%)

.. 80,8

73,5 106,4

76,2 115,9

79,9 77,6 75,9 76,6 75,9 78,6 78,4. 75,9 .. .. 136,4 147,7 167,2 176,2 185,8 185,9 179,3 189,2 189,7 193,7

nettó tőkeállomány (reál) nettó tőke/output ráta (reál) tőkeintenzitás munka-termelékenység teljes tényezőtermelék. (TFP) Foglalkozt. éves változása (%)

4,8 3,4 4,8 3,7 1,9

2,5 3,6 1,4 3,5 2,9

2,3 3,2 0,3 2,7 2,6

fogyasztás beruházás export import nettó export A GDP%-ában magánszektor megtakarításai kormány megtakarításai nemzeti megtakarítások bruttó állótőkeképződés folyó fizetési mérleg Beruházások jellemzői

5,0 3,1 4,9 4,3 2,4

2,6 3,0 -2,3 4,4 5,6

48

3,3 2,8 -0,3 4,3 4,4

4,1 2,6 -1,4 5,1 5,6

5,0 2,6 -3,3 0,2 1,5

5,6 2,4 -0,4 4,9 5,0

5,6 2,3 0,9 5,0 4,7

5,2 2,3 2,1 2,6 1,8

4,7 2,3 3,3 4,6 3,4

4,3 2,3 3,9 2,9 1,5

4,2 2,3 2,8 3,1 2,0

foglalkoztatás aktivitási ráta munkanélküliségi ráta Árak és bérek éves vált. (%)

0,3 62,3 10,6

1,0 61,2 15,5

2,0 62,1 14,5

4,9 62,7 12,3

3,7 63,4 11,7

4,0 63,5 9,9

8,4 65,7 7,5

6,5 67,3 5,6

4,7 68,5 4,3

2,8 68,8 3,9

1,4 68,7 4,4

0,4 68,7 5,6

1,4 68,7 5,6

nominálbér/fő 11,3 16,7 reálbér/fő 4,7 2,6 nominál egységnyi munkaerőkölt6,8 12,5 ség reál egységnyi munkaerőköltség -0,4 -0,2 GDP deflátor 7,2 12,8 magánfogyasztás deflátor 6,3 13,8 cserearány 0,8 -1,7 Általános kormány költségvetés (GDP%-ában)

5,6 2,3 2,1

4,5 1,8 1,7

2,4 -0,4 -2,2

3,5 0,9 -0,8

4,2 1,6 -0,8

4,7 0,8 4,4

5,2 2,0 0,3

8,9 4,6 3,6

9,2 4,8 6,4

6,5 1,8 1,8

5,5 1,5 2,5

5,2 2,1 2,1

-1,1 3,2 3,2 -0,2

-1,1 2,9 2,7 -1,0

-5,1 3,0 2,8 -1,8

-2,8 2,1 2,6 0,2

-4,8 4,2 2,6 0,5

-1,7 6,2 3,8 0,6

-3,7 4,1 3,1 0,2

-0,6 4,3 4,0 -1,5

1,1 5,3 4,2 0,7

-3,6 5,6 4,6 1,6

-0,8 3,4 4,0 0,2

-1,4 3,6 3,1 0,3

nettó egyenleg adósság (időszak végén) Pénzpiacok hosszú lejáratú kamatláb (nominál) hosszú lej. kamatláb (reál) rövidlej. kamatláb (nom.) reáleffektív árfolyam (1991=100)

0,1 66,4 5,6

-3,5 45,1

-10,0 109,6

-5,3 101,5

-2,5 82,7

-2,1 82,7

-0,1 74,1

1,4 65,0

2,3 54,9

2,0 49,3

4,5 39,3

1,2 36,8

0,0 33,3

-0,6 33,4

-0,9 33,3

..

14,6

10,2

8,5

8,3

7,3

6,3

4,8

4,6

5,4

4,9

4,9

..

..

.. .. 103,6

1,6 13,4 105,1

6,8 10,5 109,1

5,4 8,8 100,8

5,1 6,3 97,4

5,1 5,4 97,7

2,1 6,1 97,3

-1,3 5,5 95,4

0,5 3,0 91,4

1,1 4,4 87,4

-0,3 4,3 91,2

-0,6 3,3 93,3

.. .. 98,9

.. .. 99,7

Forrás: European Commission (2004)

49

2. táblázat

Az ír működőtőke-forgalom jellemzői 1961-2002 éves áramlás, állomány és arányok (millió $ és%) 198691 éves átlag

éves bruttó beáramlás millió USD a beruh.-k%-ában éves bruttó kiáramlás millió USD a beruh.-k%-ában

1989-94 1991éves át- 96 éves lag átlag

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

368 5,9

912 10,9

1.469 14,7

2.618 19,2

2.712 16,8

8.579 18.500 26.447 15.681 19.033 45,4 81,4 115,9 65,7 70,9

357 5,7

305 3,9

436 4,2

727 5,3

1.016 6,3

3.906 20,7

belső FDI-állomány millió USD a GDP%-ában külföldön befektetett állomány millió USD a GDP%-ában

6.109 26,9

4.629 20,3

5.865 24,6

2.706 10,1

1980

1985

1990

1995

2000

2001

2002

32.461 155,6

33.361 163,5

34.208 72,3

40.406 60,7

118.550 124,4

138.266 133,9

157.298 129,1

.. ..

8.852 43,4

11.588 24,5

13.473 20,2

27.925 29,3

33.748 32,7

36.453 29,9

Forrás: 1986-89-re, 1989-94-re és 1996-ra: World Investment Report 2001, 1991-96-ra és 19972002-re: World Investment Report 2003

50

1. táblázat

Külföldi működőtőke-beáramlás* Írországba országok szerint 2002 (millió €) 2001

Régió/ország

Európa EMU-országok** EU-országok ebből: Egyesült Királys. Belgium és Lux. Franiaország NSZK Olaszország Hollandia Észak-Amerika ebből: Kanada USA

részvény Újra-befekt. profit

2002

Egyéb tőke

Összesen részvény Újra-befekt. profit

Egyéb tőke

Összesen

10.720 8.341 13.098

6.668 3.934 4.666

190 73 1.279

17.579 12.347 19.045

10.414 10.359 10.583

12.150 10.439 11.428

-1.204 -2.979 -3.675

21.358 17.821 18.336

5.161 .. .. .. .. .

760 .. .. .. .. ..

3.058 -693 326 201 -415 923

8.979 5.053 1.001 441 131 5.478

237 5.415 .. 1.552 105 2.873

878 538 .. 406 515 8.690

1.406 -2.759 -1.016 1.459 -998 -828

2.520 3.194 -758 3.338 -380 10.734

-929

3.359

-9.995

-7.567

191

4.695

3.194

8.081

60 84 3.299 -10.079

521 -8.088

116 75

-11 4.706

116 3.079

222 7.859

376 -1.305

(táblázat folytatása) 2001 Régió/ország Közép-Amerika Dél-Amerika Ázsia ebből: Japán Afrika, Óceánia, sarki régiók Regionálisan nem specifikált ÖSSZESEN

részvény Újra-befekt. profit

2002

Egyéb tőke

Összesen részvény Újra-befekt. profit

Egyéb tőke

Összesen

.. .. ..

.. .. ..

190 -71 1.420

968 -71 1.511

392 0 78

-731 0 81

-771 331 -2.975

-1.110 331 -2.817

.. ..

.. ..

1.624 -108

1.665 -50

.. -116

.. -1

-3.478 112

-3.335 -5

..

..

-1.251

-1.585

7

294

-246

57

10.040

10.370

-9.625

10.785

10.966

16.488

-1.559

25.895

* Nettó értékek. A negatív előjel tehát azt jelenti, hogy a tőkekivonás meghaladta a befektetéseket. ** Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, NSZK, Görögország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Spanyolország Forrás: Foreign Direct Investment 2001 and 2002. CSO Ireland News Series 9 December 2003, http://ww.cso.ie

51

2. táblázat

1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999

Vállalati profitok megoszlása tulajdon szerint 1990-1999 (royalty-k és licencdíjak nélkül) (millió írŁ, folyóár) TNC részesedéTNC profit Ír vállalati pro- Vállalati profit se az összes vál(mó írŁ) fit összesen lalati profitból (mó írŁ) (mó írŁ) (%) 2.608 2.764 5.372 48,5 2.538 3.053 5.591 45,4 3.042 3.014 6.056 50,2 3.355 3.793 7.148 46,9 3.787 3.715 7.502 50,5 4.193 5.524 9.717 43,2 5.826 4.408 10.234 56,9 7.382 5.458 12.840 57,5 12.078 3.332 15.410 78,4 16.249 1.794 18.043 90,1

Forrás: National Income and Expenditure, Balance of International Payments. In.: O’Hearn (2001), 7.old.

3. táblázat

A külföldi vállalatok súlya az ír feldolgozóiparban 1983-1998 (százalék) 1983 ír Külföldi 41 59 61 39

Termelési érték Foglalkoztatás

1990 ír külföldi 32 68 55 45

1998 ír külföldi 18 82 53 47

Forrás: OECD (2001), 28. old.

4. táblázat

Az ír tulajdonú vállalatok profitabilitásának alakulása 1993-1998 19 főnél többet foglalkoztató vállalatok,%

Összesen Élelmiszer, ital, dohányipar Egyéb feldolgozóipar

1993 4,9 3,7

1994 4,6 3,7

1995 5,4 4,0

1996 4,5 3,4

1997 5,3 3,5

1998 6,0 3,5

7,0

5,9

7,7

6,1

7,5

8,8

Forrás: Annual Survey of Irish Economic Expenditures 1998. FORFÁS. http://www.forfas.ie/publications/iee98.htm

52

5. táblázat

Az információs technológiák használata Írországban vállalati méret és tulajdon szerint, 1998 (százalék) vállalatméret

E-mail Internet Számítógépes tervezés (CAD) Menedzsment/vállalati forrás-tervezés (MRP/ERP) Elektronikus adatcsere (EDI) Intranet Videokonferencia Extranet Egyéb

tulajdon

átlag

<20 fő

20-49

>49 fő

ír magán

külföldi

közüzemiállami

74 70 4

62 61 39

78 72 43

89 84 53

71 67 44

98 96 51

87 79 32

36

30

39

41

33

59

47

27

18

30

40

23

53

55

17 10 8 23

12 7 7 20

17 8 6 25

25 16 10 26

13 6 6 22

40 4 12 28

34 15 35 22

Forrás: Forfás (1999), 162.old.

6. táblázat A külföldi feldolgozóipari vállalatok vásárlásai Írországban 1993-1998 19 főnél többet foglalkoztató vállalatok, 1998-as árak, millió Ł és% Írországban műk. külföldi vállalatok Értékesítés összesen Írországi kiadások (IEE) összesen Értékesítés összesen Írországi kiadások (IEE) összesen - ír nyersanyagok - ír bérek, fizetések - ír szolgáltatások

1993

19934

13.031 4.771

14.287 5.116

100,0 36,6 11,4 12,7 10,7

1997

1998

millió ír Ł 17.302 17.581 6.038 6.288

21.135 6.933

23.651 7.770

100,0 35,8

megoszlás (%) 100,0 100,0 34,9 35,8

100,0 32,8

100,0 32,9

11,4 12,1 10,5

11,4 10,6 11,2

10,1 9,8 10,9

10,2 9,4 11,0

Forrás: Forfás (2000)

53

1995

1996

10,6 10,9 12,2

7. táblázat

A feldolgozóipari és nemzetközi kereskedelmi szolgáltatásokban működő ír és külföldi tulajdonú vállalatok vásárlásai Írországban 1993-1998 A 20 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalatokra vonatkozó becsléssel együtt (1998-as árak, millió Ł és%)

Értékesítés összesen írországi kiadások (IEE) összesen Értékesítés összesen Írországi kiadások (IEE) összesen - ír nyersanyagok - ír bérek, fizetések - ír szolgáltatások - profit*

Ír vállalatok 1997 1998 millió írŁ 14.894 15.221 11.489 11.679 % 100,0 100,0 77,1 76,7 42,7 41,3 16,2 16,6 12,8 12,7 5,5 6,1

Külföldi vállalatok 1997 1998 millió írŁ 29.942 34.394 10.166 11.935 % 100,0 100,0 33,9 34,7 10,0 10,7 8,9 8,7 13,3 13,4 1,7 1,9

* A teljes ír ipari profit és a külföldi vállalatok által fizetett vállalati adó. Forrás: Forfás (2000)

8. táblázat

ország

Az ír lakosság képzettségét jellemző adatok nemzetközi összehasonlításban, 1996

Mutató

Dánia

elemszám érték Helyezés

Írország

érték Helyezés

érték Helyezés Hollandia érték Helyezés Új-Zéland érték Helyezés Egyesült érték Királyság Helyezés érték USA Helyezés

Japán

Oktatási részvétel 16 éveseknél

nettó beiratk. arány (18-21 év)

(%) 26 92,8 12 88,9 16 97,9 4 98,4 3 97,7 5 82,3 22 85,6 20

(%) 24 8,5 21 31,4 6 0 0 24,0 11 29,4 8 26,9 10 34,6 5

felsőszintű felső-köfelsőszintű 5 évesek képzésben zépsz. képz.kvalifik.várható részesülők ben részes. val bírók tanulm. aránya ar.-a (25-64 aránya ideje (25-64 év) év) (25-34 év)

(%) 25 22 10 23 8 0 0 23 8 25 5 22 10 34 2

Forrás: FORFÁS (1999)

54

(%) 25 66 12 50 19 0 0 63 13 60 15 76 6 86 1

év 24 17,1 10 15,6 19 0 0 17,5 4 17,2 8 17,3 7 16,8 14

(%) 25 22 16 31 4 0 0 25 10 24 12 24 12 35 2

9. táblázat

Bérarány és reálbér Írországban, az EU(15)-ben, USA-ban és Japánban 1960-2004 Bérek/GDP (százalék) 19611970

EU(15) USA Japán Írország EU(14)* USA Japán Írország

19711980

19811990

19912000

1960

2001

2002

2003

2004

72,9 74,4 72,4 69,2 72,1 68,6 70,4 70,6 69,4 68,0 71,8 68,2 72,3 76,7 73,5 69,9 78,8 70,3 78,3 76,3 71,6 62,6 78,3 56,1 Egységnyi reál munkaerőköltség (1991=100)

68,5 67,1 69,3 54,3

68,3 67,6 67,8 54,1

68,1 67,3 67,1 53,3

1960

1970

1980

1990

2000

2001

2002

2003

2004

101,1 102,4 111,0 113,5

102,6 103,2 98,6 112,6

107,3 102,2 111,3 117,2

99,7 99,7 99,4 99,5

94,2 98,7 98,8 81,8

95,0 98,7 99,1 82,8

94,8 97,1 97,7 79,7

94,6 97,8 95,8 79,1

94,3 97,5 94,9 77,9

* az EU (15) Luxemburg nélkül Forrás: European Commission (2003)

10. táblázat

Nemzeti tervek és EU-finanszírozásuk Írországban 1989-2006 (millió euro és%) 1989-1993 millió euro 12.275 8.339 3.672 67,93 29,91 207

(1) Nemzeti fejlesztési terv (összesen) (2) Ebből koofinanszírozott beruházás (3) ebből struktúrális/kohéziós alapok (4) (2) az (1)%-ában (5) (3) az (1)%-ában Strukturális alapok/fő euro Strukturális/kohéziós alapok/fő euro Forrás: IRO-NACS (2003)

55

1994-1999 millió euro 16.800 10.383 6.921 61,80 41,20 266 327

2000-2006 millió euro 57.111 7.680 3.739 13,45 6,55 125 147

11. táblázat

A strukturális alapok szektorális megoszlása Írországban 1989-1993 (millió euro és%)

mezőgazdaság, halászat, erdőgazdálkodás, vidékfejlesztés turizmus egészségügyi szolgáltatások ipari szolgáltatások közút, vasút, bekötőút humán erőforrás fejlesztés egyéb összesen regionális alap (ERDF) szociális alap (ESF) agáralap (EAGGF) halászati alap (FIFG) összesen

millió euro 674 152 115 534 694 1.442 63 3.672

% 18,34 4,14 3,12 14,54 18,90 39,26 1,70 100,00

1.646 1.372 654 0 3.672

44,83 37,36 17,81 0,00 100,00

0

Kohéziós Alap 1989-1993 Forrás: Community Support Framework for Ireland 1989-1993

12. táblázat

A strukturális alapok szektorális megoszlása Írországban 1994-1999 (millió euro és%) millió euro 1.029 1.023 456 888 186 1.732 257 49 5.620

% 18,31 18,20 8,11 15,80 3,31 30,82 4,57 0,87 100,00

regionális alap (ERDF) szociális alap (ESF) agáralap (EAGGF) halászati alap (FIFG) Összesen

2.562 1.953 1.058 47 5.620

45,59 34,75 18,83 0,84 100,00

Kohéziós Alap 1994-1999

1.301

ipari fejlődés mezőgazdaság, halászat, erdőgazdálkodás, vidékfejlesztés Turizmus szállítás/közlekedés egyéb infrastruktúra/környezeti szolgáltatások humán erőforrás fejlesztés helyi, városi és vidékfejlesztés Egyéb Összesen

Forrás: Community Support Framework for Ireland 1994-1999

56

13. táblázat

A strukturális alapok szektorális megoszlása Írországban 2000-2006 (millió euro és%)

gazdasági és szociális infrastruktúra foglalkoztatás és humán erőforrások termelő szektor kiegyensúlyozott regionális fejlődés egyéb összesen regionális alap (ERDF) szociális alap (ESF) agáralap (EAGGF) halászati alap (FIFG) összesen

millió euro 855 901 333 972 111 3.172

% 26,95 28,40 10,50 30,64 3,50 100,00

1.863 1.057 182 71 3.173

58,71 33,31 5,74 2,24 100,00

567

Kohéziós Alap 1994-1999 Forrás: Community Support Framework for Ireland 2000-2006

57

IRODALOM Aiginger, Karl – Landesmann, Michael (2002): Competitive Economic Performance: USA versus EU. Research Reports WIIW No 291, November 2002 Artner, Annamária (1999): Európai felzárkózási tapasztalatok Írország példáján. A belföldi fogyasztás bővülése, mint a gazdasági növekedés új forrása Magyarországon OKTK-projekt Vezető: Borbély Szilvia MTA VKI, 1999. október Artner, Annamária (2000/a): A perifériáról a centrumba? Aula, 2000 Artner, Annamária (2000/b): A szociális partnerek szerepe a szakképzésben - Írország példája – A Nemzeti Szakképzési Intézet számára készült háttértanulmány Témaszám: 59507 MTA VKI 2000. február Artner, Annamária (2000/c): Működőtőke-bevonás a hazai gazdaság szolgálatában: A kis és középvállalati szféra és fejlesztésének tapasztalatai Írország és Finnország példáján. A Csáki György által vezetett "Befektetés-ösztönzés és működőtőke-bevonás: magyar lehetőségek az Európai Uniós csatlakozás előkészítésének időszakában" c. OMFB-projekt keretében készült háttértanulmány mta vki 2000. február Artner, Annamária (2000/d): Modernizációs stratégiák az új világgazdasági helyzetben Írország és Görögország példája. A Gazdasági Minisztérium számára készült tanulmány. MTA VKI, 2000. november Artner, Annamária (2002): A hazai (nagy)vállalatok és gazdaságpolitika Írországban „A hazai (nagy) vállalkozások helyzetét értékelő és stratégiát megalapozó” kutatás nemzetközi blokkjának keretében készült tanulmány. A blokkot vezetette Török Ádám 2002. június MTA VKI Artner, Annamária (2003): A támogatásközvetítés Európai tapasztalatai. K+F-fejlesztés Írországban, különös tekintettel a tudásparkokra. Az MFB számára készült háttéranyag. MTA VKI, 2003. március Artner, Annamária (2004): Írország társadalmának és gazdaságának egyes jellemzői a 90-es évek fellendülésének tükrében. MTA VKI, 2004. április Cerra, Valeria – Soikkeli, Jarko (2002): How Competitive is Irish Manufacturing? IMF Working Paper WP/02/160, September 2002 Cogan, Joseph – McDevitt, James (2003): Science, Technology and Innovation Policies in Selected Small European Countries. KNOGG Deliverable 2, March 2003, VATT, Helsinki Community Support Framework for Ireland 1989-1993 Community Support Framework for Ireland 1994-1999 Community Support Framework for Ireland 2000-2006 CSO (2003): Ireland. Foreign Direct Investment 2001 and 2002. Central Statistical Office, Ireland. 9 december 2003. www.cso.ie Egeraat, Van Chris – O’Malley, Eoin (1999): Porter’s Industry Clusters in Irish Indigenous Industry. ESRI Working Paper No 119, August 1999 58

European Commission (1999): The Competitiveness of European Industry. 1999 Report. European Commission (2001): European Economy No 72, 2001. European Commission (2003): European Economy No 3, 2003. European Commission (2004): European Economy No 3, 2004. Eurostat (2002): Yearbook 2002. A Statistical Guide to Europe. Data 1990-2000 Farkas Péter (1999): A kereskedelemfejlesztés és befektetésösztönzés intézményrendszere Írországban. "Az állam gazdasági szerepe Írországban" c. GM-projekt keretében készült tanulmány MTA VKI november. Forfás (1999): Annual Competitiveness Report 1999. National Competitiveness Council. Forfás Forfás (2000): Annual Survey of Irish Economic Expenditures 1998. http://www.forfas.ie/publications/iee98htm Forfás (2003): International Trade and Investment Report 2003. Forfas. http://www.forfas.ie Holka, László (1996): Európai Bíróság: csapás a brit munkaügyre. Magyar Hírlap, november 22. http://www.bls.gov/news.release/prod4.toc.htm http://www.ibec.ie http://www.oecd.org http://www.pisa.oecd.org IRO-NACS (2003): The Future of European Regional Policy – A Place for Ireland and its Regions – Discussion Ducoment. Irish Regional Office, Brussels and NASC Brussels Office April 2003 http://europa.eu.int/comm/regional_policy/debate/document/futur/member/irish_discussion_paper_april_2003_en.pdf Krugman, Paul R. (1996): Making Sense of the Competitiveness debate. Oxford Review of Economic Policy, Vol. 12. No3. Nagy, Zsófia (2001): Írország regionális politikája az Európai Unióban, Szakdolgozat 2001. National Development Plan 1994-1999. Stationary Offfice, Dublin, 1993 NCC (2003): NCC calls for a „Bodget for Competitiveness”. Launch of Annual Competitiveness Report and Competitiveness Challenge. National Competitiveness Council, Press Release 1st December 2003 http://www.forfas.ie/ncc Nunnenkamp, Peter (2002): Determinants of FDI in Developing Countries: Has Globalization Changed the Rules of the Game? Institute für Weltwirtschaft an der Universitat Kiel (IfW). Kiel Working Paper No. 112, July 2002 O’Hearn, Denis (2001): Economic Social Cohesion in Ireland. Fiedrich Ebert Stiftung Digitale Bibliothek. http://library.fes.de/fulltext/id/01135c01.htm OECD (1997): OECD Economic Surveys Ireland 1997. OECD (1999): OECD Economic Surveys. Ireland. May. OECD (2001): OECD Economic Surveys, Ireland, June 2001 O'Toole, Fintan (1997): Tax proposals will widen gap faced by poor. The Irish Times May 20 59

Porter, Michael, E. (1990): The Competitive Advantage of Nations. The Free Press. A Division of Macmillan, Incl. 1990, USA Regős, Zsuzsa – Simon, Zoltán (2004): Gazdag lett a szegény Írország. Népszava 2004. április 15., 9. old. Ruane, Fances - GOERG, Holger (1996): Aspects of Foreign Direct Investment in Irish Manufactuiring since 1973: Policy and Performance. Paper presented to the Statistical and Social Inquiry Society of Ireland, 14 November 1996, Dep. of Economics, Trinity Collage, Dublin Scharle, Ágota (2003): Munkaerőpiac és versenyképesség. Pénzügyminisztérium Kutatási Füzetek 4. 2003. október Stanovnik, Peter – Kovacic, Art (2000): Measuring Competitiveness of National Economies with Emphasis on Slovenia. Institute for Economic Research (IER) Working Paper No 6, 2000 Stiglitz, Joseph E. (2002): Competition and Competitiveness in a New Economy. In.: Competition and Competitiveness in a New Economy, Ed.: H. Handler – C. Burger, Austrian Ministry for Economic Affairs and Labour, Economic Policy Center, Vienna, July 2002 Stokes, Dermot - Watter, Elizabeth (1997): Ireland: Vocational Education and Training. A guide. Leonardo da Vinci. The action programme for the implementation of a European Community vocational training policy. Thurow, Lester (1992): Head to Head: the Coming Economic Battle among Japan, Europe and America. New Yoper, NY, Morrow, 1992. Travers, John (1999): The Role of Information Technology in Attracting Foreign Investment, Creating Industrial Zones, and Developing Human Resources. (Case Study) (Forfás Dublin Ireland) World Competitive Cities Congress at the World Bank, Washington D.C. May 19-21, 1999 Case study: Dublin, Ireland. John Travers Chief Executive Forfás Dublin Ireland www.forfas.ie: UNICE (2004/a): Commission Communication Concerning the Re-examination of Directive 93/104/EC Concerning Certain Aspexts of the Organisation of Working Time. UNICE Position. 4 March 2004 UNICE (2004/b): Survey on the International Market. In: Competitiveness Action Plan, 2004 Varga, Lívia, Judit (2004): Az ír gazdasági felzárkózás, valamint annak regionális és szociális vonulata c. szakdolgozatának bírálata. Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Kar Gazdaságpolitikai és Nemzetközi Menedzsment Szak. Szakdolgozat, 2004 World Investment Report 2001: Promoting Linkages. United Nations, New York and Geneva, 2001 World Investment Report 2003: FDI Policies for Development National and International Perspectives United Nations, New York and Geneva, 2003

60