MAGA ZIN
Fehérvár a fehérváriaké(rt)! • Az ŐsFehérvár program információs lapja II. évfolyam, 4. szám • 2010. szeptember-október
Érkezik az új Városkártya! Érvényes: 2012. január 31-ig. Év végéig párhuzamosan él a két kártya! Csereakció: ha még idén becseréled a régit, 800 Ft-ért 2 kártyához jutsz!
ŐsFehérvár napi
SEBŐ KONCERT Október 15. péntek,
Szent István Művelődési Ház, 18.30 óra
Információk: a hátoldalon
PROGRAMAJÁNLÓ
A HVG az ŐsFehérvár Városkártyáról Fehérváron van a legtöbb elfogadóhely A HVG augusztus 28-i számában háromoldalas cikkben elemezte a magyarországi városkártyák helyzetét és a helyi gazdaságban játszott szerepüket. Jelenleg kilenc magyar városban létezik városkártya, Győrben, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Miskolcon, Pécsen (ott mindjárt két különböző is), Salgótarjánban, Sárospatakon, Székesfehérváron és Zalaegerszegen. Örömmel jelenthetjük, hogy a kártyatulajdonos vásárlók számára legfontosabb szempont, az elfogadóhelyek száma szerint toronymagasan a mi ŐsFehérvár kártyánk vezet, hiszen 320 üzletben, vendéglátóhelyen és egyéb szolgáltatónál lehet igénybe venni a különféle vásárlási kedvezményeket. Ebben a tekintetben Miskolc a második 176, Kaposvár a harmadik, 67 elfogadóhellyel. Győrben, ahol az önkormányzat jóvoltából minden háztartásba jutott ingyenes kártya (55 ezer db), csupán 47 üzlet, illetve szolgáltató ad a multi láncoknál használatos bevásárló kártyákhoz hasonló pontjóváírást. A városkártyák vagy a Fehérváron működő azonnali vásárlási kedvezmény nyújtására, vagy a pontgyűjtésre alapozódnak. A tapasztalatok szerint az utóbbival inkább a nagyobbacska cégek, főleg élelmiszerláncok járnak jól, mint pl. Győrben a CBA, Salgótarjánban a Coop. A kisvállalkozók, kiskereskedők számára akár ráfizetéses lehet a kártyaleolvasó gép havi 30 ezer forintos összköltsége. A HVG megállapítása szerint a városkártyák valódi értéke a kereskedők, vállalkozók szempontjából reklámerejükben van, feltéve, ha a rendszer szereplői tudatosan élnek a hírverés lehetőségével. Példáképpen említi erre a mi ŐsFehérvár Városkártyánkat, illetve a hozzá tartozó ŐsFehérvár Magazint, valamint ŐsFehérvár internetes portált, ahol ingyen hirdethetnek az elfogadóhelyek. Márpedig a városkártya forgalomnövelő hatása szoros összefüggésben van az elfogadóhelyek marketing aktivitásával. Ha ügyes a vállalkozó és jól kommunikálja akcióit, növekvő forgalomra, több vásárlóra számíthat. A lap szerint egyébként több város is tervezi a városkártya bevezetését. Szegeden például szeptember elején mutatkozik be a kártya, jelentős önkormányzati ráfordítással.
A város legnagyobb makett és minimax választékával, nagy játékismerettel, biztos ajándéktippekkel és szeretettel várnak a TomCat-lányok, Emi és Julcsi!
2
ŐsFehérvár kártyával: -10%* • ŐsFehérvár Napon: -15%* *az ajánlat az akciós termékekre nem vonatkozik
Érkeznek az új Városkártyák! A jelenleg érvényben lévő ŐsFehérvár Városkártyák ugyan még 2011. január 31-ig érvényesek, ám mégis érdemes már most becserélni őket egy, vagyis mindjárt két újra! Áruk marad, amennyi volt, sőt: a kártyatulajdonosok a „régi” kártyájuk leadásával 990 Ft helyett mindössze 800 Ft ellenében vehetik át 2012. január 31-ig érvényes új kártyájukat, és mindennek tetejébe egy városkártyát ajándékba kapnak! Figyelem! December 31-ig párhuzamosan él régi és új, vagyis ez év végéig az Elfogadóhelyek még mindkét kártyát elfogadják. Érvényes: 2012. január 31-ig Kapható: szeptember 22-től Ára: 990 Ft Kártyacsere esetén 2 db kártya ára: 800 Ft Az akció ez év végéig érvényes, és két árusítóhelyre vonatkozik: • TomCat Játéküzlet (Kossuth u. 8., az Árpád-fürdő és a fekvő katona között) • Lénia 2 Reklám- és Médiaügynökség (Pozsonyi út 23., a Sparral átellenben, a Fiskális úti körforgó alatt) A 2010/11 évi Városkártya 990 Ft-os áron megvásárolható: A’la Carte Kézművesbolt (Kossuth u. 15.); Alba Kerékpár (Tobak utca 11-13.); Ákos Jegyiroda (Kossuth u. 11.); Bélyegzőcentrum (Piac tér 1.); Computer3 Kft. (Új Csóri út 68.); CsavarAkku (Berényi út 47.); Édesvíz Biobolt (Várkörút 3.); Fehér Holló Lakástextil (Kossuth u. 6.); Fotósarok (Budai út 46.); Lavanderi Virág-Ajándék (Bodajk, Petőfi u. 64/2.); Lénia 2 Kft. (Pozsonyi út 23.); Oil benzinkút (Zámolyi út); Papírgaléria (Oskola u. 11.); Premier Jegyiroda (Kossuth u. 14.); Royal Cipő Szalon (Rózsa u. 1.); Szent István Művelődési Ház (Liszt Ferenc u. 1.); Tip Top Cipőáruház (Lakatos u. 6.); Fényszöv (Kossuth u. 15., Fő u. 19., Tolnai u. 40.); TNT Ékszer (Kossuth u. 2.); TomCat Játékbolt (Kossuth u. 8.); Vajda János Könyvesbolt (Fő u. 2.); Vitál Club (Király sor 60.); Zrínyi Utcai Cukrászüzem (Zrínyi u. 1.) Az árusítóhelyek listája folyamatosan bővül! A teljes lista a www.osfehervar.hu portálon tekinthető meg.
Ajándék a Szent György Kórház dolgozóinak Ha nekünk, betegeknek megterhelőek a hosszú sorok és a magyar egészségügyi ellátást sújtó pénztelenség, akkor ez a dolgozókra duplán igaz. És mégis, többségük szívvel-lélekkel, sikeresen dolgozik nap mint nap a betegellátás viszonylagos zavartalanságáért. A kiadó Lénia 2 Kft. ajándékaként ezért adományoztunk őszinte tisztelettel a Fejér Megyei Szent György Kórház dolgozóinak 1600 darab ŐsFehérvár Városkártyát (a képen Szabó Bakos Zoltánné ápolási igazgató és Csathóné Harmath Krisztina kommunikációs vezető). Reméljük, Karácsonyhoz közeledve különösen hasznosnak bizonyul számukra ajándékunk. Kellemesen takarékos vásárlást kívánunk nekik!
ŐsFehérvár ŐsFehérvár hírek, hírek, információk: információk: www.osfehervar.hu www.osfehervar.hu
ŐsFehérvár Városkártya Program – Fehérvár a Fehérváriaké(rt)!
Nyerjünk a kártyán! Örömteli megerősítést jelent nekünk a HVG-ben megjelent elemzés a magyarországi városkártya rendszerekről. A magazin mintaként mutatja be az ŐsFehérvár Városkártya Programot, mindenekelőtt a kártyát használók és az Elfogadóhelyek kiemelkedően magas számát méltatva. A siker és az elismerés tehát a lokálpatrióta szemléletű kártyatulajdonosokat és a 300-nál is több Elfogadóhelyet is illeti, akik az ŐsFehérvár Program segítségével egyre növekvő számban találnak egymásra. A program szervezőiként továbbra is azon vagyunk, hogy folyamatos fejlesztésekkel, új ötletekkel segítsük a tudatosan vásárló közönség és a városszerető kereskedők, szolgáltatók, vendéglátók egymásra találását. Fejlődik az ŐsFehérvár portál is. Programozó partnerünk, a Neosoft Informatika közreműködésének köszönhetően rövidesen még gazdagabb tartalommal várhatjuk a látogatókat. Ajándék .................................................................. Green Trend Kft. Lavanderi Virág-Ajándék Bodajk, Petőfi u. 64/2. Telefon: 22/410-053 Kedvezmény: vágott virág, szobai cserepes növények 10%, egyéb termékekre 5%. ..................................................................
Ajándék, kézművesbolt .................................................................. A’la Carte Kézművesbolt Székesfehérvár, Kossuth u. 15. Telefon: 06-30/574-6662 Kedvezmény: minden termékre 5%. (készpénzes fizetés esetén) * ŐSFEHÉRVÁR NAP: minden termékre 15% kedvezmény. ................................................................. Papírgaléria Székesfehérvár, Oskola u. 11. Telefon: 20/967-52-37 Kedvezmény: minden termékre és szolgáltatásra: 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: bőrárura -15% ................................................................. További üzletek: www.osfehervar.hu ..................................................................
Akupunktúra ..................................................................
AKUPUNKTÚRA Dr. Somogyi Rózsa Aneszteziológus és intenzív terápiás főorvos Akupunktúrás orvos Orvos-természetgyógyász Akupunktúrás test- és fülkezelések Mire jó az akupunktúra? Fájdalmak • Emésztőrendszeri problémák • Nőgyógyászati problémák • Belgyógyászati betegségek (asztma, magas vérnyomás) • Idegrendszeri betegségek (bénulások, lumbago, fülzúgás) • Allergiák • Szénanátha • Függőségek • Elhízás
Minden teljes árú kezelés -10%.
Dr. Somogyi Rózsa, orvos-természetgyógyász Székesfehérvár, Kégl György u. 15. Telefon: 06-30/385-31-07 Kedvezmény: minden teljes árú kezelés árából 10%. (fül- és test-akupunktúra, NES-terápia, EIS mérés) ..................................................................
Akkumulátor
lásd: Csavar-akku ..................................................................
Alakformálás ..................................................................
Freya Alakformáló Szalon Székesfehérvár, Pozsonyi út 116. Telefon: 22/302-532 Kedvezmény: masszázsok árából 10%. (bérletvásárlásra nem vonatkozik) ..................................................................
Állandó kiállítások ..................................................................
Budenz-Ház – Ybl Gyűjtemény Székesfehérvár, Arany János u. 11. Telefon: 22/315-583 Kedvezmény: 50% a belépő árából. .................................................................. Fejér Megyei Múzeumok – Téglák a múltból kiállítás Székesfehérvár, Megyeház u. 17. Telefon: 22/315-583 Kedvezmény: 50% a belépő árából. .................................................................. Gorsium Szabadtéri Múzeum –Régészeti Park Tác, Fő u. 6. Telefon: 22/362-243 Kedvezmény: 50% a belépő árából. .................................................................. Középkori Romkert – Nemzeti Emlékhely Székesfehérvár, Koronázó tér Telefon: 22/315-583 Kedvezmény: 50% a belépő árából. .................................................................. Palotavárosi Skanzen Székesfehérvár, Rác u. 11. Telefon: 22/315-583 Kedvezmény: 50% a belépő árából. .................................................................. Tárgyalkotó Hagyományok Fejezetek Fejér Megye Néprajzából Székesfehérvár, Országzászló tér 3. Telefon: 22/315-583 Kedvezmény: 50% a belépő árából. .................................................................. Vörösmarty Mihály Emlékmúzeum Kápolnásnyék, Vörösmarty u. 1. Telefon: 22/709-014 Kedvezmény: 50% a belépő árából. ..................................................................
Állateledel ..................................................................
Alpha-Zoo Székesfehérvár Székesfehérvár, Homok sor 7. Telefon: 22/516-440 Kedvezmény: a kisállatfelszerelések árából 10%. .................................................................
Állatgyógyászat ................................................................... Alpha-Vet Állatkórház Székesfehérvár, Homok sor 7. Telefon: 22/330-754
Eljött az ideje az új városkártyák kibocsátásának is. Az ŐsFehérvár-vásárlók hűségét rendkívül kedvezményes akcióval honoráljuk. A kártyatulajdonosok egy kis kedvezménnyel is megfejelt egyet fizet, kettőt kap csereakció keretében vehetik át új kártyáikat (részletek a 2. oldalon). Karácsony előtt bizonyára jól jön majd két kártya a családban! Fontos, hogy december 31-ig párhuzamosan él régi és új, vagyis év végéig az Elfogadóhelyek még mindkét kártyát elfogadják. Reméljük, a következő oldalakon sorjázó szeptember-októberi kedvezmények – köztük 10 új Elfogadóhely ajánlatai – tömkelegében is sok hasznos ajánlatra bukkan a kedves Olvasó. Jó böngészést, kellemesen takarékos vásárlást kívánunk! P.D.
Kedvezmény: 10% minden kutyamacska védőoltás árából. ................................................................... Állategészségügyi Centrum Öreghegyen Székesfehérvár, Kassai u. 38. Telefon: 22/301-800 Kedvezmény: 10% állatorvosi szolgáltatásra, állateledelre, állatgyógyszerre. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 20 e Ft feletti vásárlás vagy szolgáltatás esetén -20%. ...................................................................
Antikvárium ...................................................................
Hold Antikvárium Székesfehérvár, Vasvári Pál u. 3. Telefon: 06-20/345-6969 Kedvezmény: 5 e Ft vásárlás felett 5-10%. ................................................................... Nap Antikvárium ELKÖLTÖZTÜNK!!
Székesfehérvár, Fő utca 3. (Márvány Udvar) Telefon: 06-30/643-7204 Kedvezmény: könyvek eladása, vásárlása 10% kedvezménnyel. ..................................................................
Ásványvíz ..................................................................
Királyvíz Mintabolt Székesfehérvár, Kereszttöltés út 2. Telefon: 22/506-481 Kedvezmény: 5 karton ásványvíz vásárlása esetén + 1 karton ajándék. ..................................................................
Telefon: 22/500-242 Kedvezmény: Thule tetőcsom. és box (bérlés); Banner, J.P. akkuk, egyes Hella termékek -6%. ..................................................................
Autósiskola ..................................................................
Stift 90’ Autósiskola Székesfehérvár, Oskola u. 3. Telefon: 22/501-985 Kedvezmény: a tanfoly. alapdíjából 10%. ..................................................................
Autószerviz, alkatrész ..................................................................
Bosch Car Service Székesfehérvár, Szárcsa u. 32. Telefon: 22/505-424 Kedvezmény: a szerviz szolgáltatásra és a vásárolt alkatrészre 5% kedvezmény, kivétel a hatósági áras szolgáltatások. .................................................................. Lencsés Autószerviz Székesfehérvár, Borszéki u. 45. Telefon: 22/500-445 Fax: 22/500-755 Kedvezmény: HELYBEN műszaki vizsgáztatás! Szervíz szolgáltatásokra 5%, vásárolt alkatrészekre 5% kedvezmény. ..................................................................
Lencsés Autószervíz
Autóápolás ..................................................................
DHM 2002 Kft. Székesfehérvár, Új Csóri út 30. Telefon: 22/379-775 Kedvezmény: 10% minden szolgáltatás árából. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: minden szolgáltatásra 20% kedvezmény. .................................................................. Sika-Mika Kézi Autómosó és Gumiszerviz Székesfehérvár, Zrínyi u. 1. Telefon: 22/310-938 Kedvezmény: minden szolgáltatás árából 10%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: minden szolgáltatásra 20% kedvezmény. ..................................................................
Autóflotta kezelés .................................................................. Nelson Flottalízing Kft. Székesfehérvár, Mártírok útja 78. Telefon: 22/514-190 Kedvezmény: a flottakezelési díjból 30% új ügyfeleink részére. ..................................................................
Autósbolt .................................................................. Marcojan Kft. Autósbolt Székesfehérvár, Király sor 2.
HELYBEN műszaki vizsgáztatás!
Székesfehérvár, Borszéki u. 45.
5FMt'BY Marcojan Kft. Autósbolt Székesfehérvár, Király sor 2. Telefon: 22/500-242 Kedvezmény: Thule tetőcsom. és box (bérlés); Banner, J.P. akkuk, egyes Hella termékek -6%. .................................................................. Marton Gumiszerviz Szabadbattyán, Malom u. 36. Telefon: 22/363-558 Kedvezmény: a gumiszerelés és centírozás, valamint a szervizszolgáltatás árából 20%. ..................................................................
3
Autó | Egészség-Életmód | Építkezés-Felújítás | Háziállatok | Kereskedelem | Kultúra | Sport-Szabadidő | Szolgáltatás | Vendéglátás
* ŐSFEHÉRVÁR NAP: szeptember 17. péntek, október 15. péntek Suzuki – Kőnig Székesfehérvár, Fiskális u. 32. Telefon: 22/513-050 Kedvezmény: szervizszolgáltatásokra és vásárolt alkatrészekre 10%. Kivéve hatósági áras szolgáltatások. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: Szerviz munkadíj ÁFÁ-ját elengedjük. .................................................................. Wolf Auto Kft. Székesfehérvár, Új Csóri út 116. Telefon: 22/512-860 Kedvezmény: szerviz szolgáltatásra és a vásárolt alkatrészekre 10%. ................................................................. További szolgáltatók: www.osfehervar.hu ..................................................................
Autóüveg fóliázás .................................................................. Solardesign Bt. Székesfehérvár, Berényi út 13. Telefon: 06-70/312-1000 Kedvezmény: komplett autóüveg fóliázás árából 5% . ..................................................................
Autóüveg szakszerviz .................................................................. Autóüvegezés, Gulyás és Társa Bt. Székesfehérvár, Móri út 154. Telefon: 22/310-615 Kedvezmény: 10% a számla végösszegéből. (Egyéb akcióval nem összevonható!) * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 12% kedvezmény .................................................................. Gondola Autóüveg Székesfehérvár, Bakony u. 4. Telefon: 22/317-093 Kedvezmény: 15% a számla végösszegéből. (Egyéb akcióval nem összevonható!) ..................................................................
Autóvillamosság ..................................................................
EVILL Fehérvár Bt. Székesfehérvár, Szőlő u. 50. Telefon: 22/507-600 Kedvezmény: 10% a javítás, v.mint az önindító és generátor alkatrészek áraiból. ..................................................................
Bádogosmunkák ..................................................................
Aliquander Kft. Székesfehérvár, Forgó u. 15. Telefon: 22/503-240 Kedvezmény: minden termékből 5%. Nem vonatkozik az akciós termékekre. ..................................................................
Ballonos ásványvíz ..................................................................
Rex Fontana Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Székesfehérvár, Batthyány út 28. Telefon: 22/326-939 Kedvezmény: A vízadagoló listaárából 10%. Ballonos 19 l-es Ave ásványvíz árából 5%. ..................................................................
Barkácsbolt, barkácsgépek ..................................................................
Golenyák Fa-Barkács Áruház Székesfehérvár, Seregélyesi út 70/a. Telefon: 22/337-696 Kedvezmény: kulcsmásolás 10%, faés lécáru 5%. .................................................................. Nimbusz Áruház Barkácsgépek Székesfehérvár, Repkény u. 1. Telefon: 22/514-560 Kedvezmény: 5% a Nimbusz barkácsgépekből. ..................................................................
Baromfibolt
Lásd: Élelmiszer
..................................................................
Bemer /3000/ Terápia ..................................................................
Bemer /3000/ Terápia Székesfehérvár, Liszt F. u. 11. Telefon: 06-70/601-1553 Kedvezmény: első konzultáció, állapotfelmérés, terápia megbeszélése + alapkezelés: 50%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: aznap bejelentkezők részére -20% a kezelésből. ..................................................................
Bélyegző, névjegykártya .................................................................. Bélyegző Centrum • Székesfehérvár, Piac tér 1. Telefon: 22/323-151 • Székesfehérvár, Távirda utca 2/a. Telefon: 22/379-477
• Székesfehérvár, Aszalvölgyi út 1. Telefon: 22/313-190 Kedvezmény: mindenre 10%. ..................................................................
Benzinkút ..................................................................
OIL Benzinkút Székesfehérvár, Zámolyi út Telefon: 22/507-486 Kedvezmény: Minden üzemenyag fajtából -5 Ft/liter. Összegyűjtött 90 l tankolás után ingyen autómosás. ..................................................................
Betörésvédelem ..................................................................
Solardesign Bt. Székesfehérvár, Berényi út 13. Telefon: 06-70/312-1000 Kedvezmény: biztonsági hő- és fényvédő ablakfóliák. Szolgáltatás árából 5%. ..................................................................
Biobolt ..................................................................
Édesvíz Ezoterikus & Biobolt Székesfehérvár, Várkörút 3. Telefon: 22/323-531 Kedvezmény: minden termékre 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: minden termékre -10% .................................................................. Misstee Teabolt Székesfehérvár, Ady Endre u. 32. Telefon: 06-20/552-7370 Kedvezmény: 5% a teafüvekre. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: minden termékre 5% kedvezmény. .................................................................. Tavaszpont Bioüzlet Székesfehérvár, Ady Endre u. 5. Telefon: 22/379-447 Kedvezmény: minden termékre 5%. Az akciós termékekre nem vonatkozik. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10%. ..................................................................
Biztonságtechnika ..................................................................
Praktiker Security Alarm Székesfehérvár, Királykúti ln. 20. Telefon: 22/331-660 Kedvezmény: minden szolgáltatásra 8%. ..................................................................
Borkereskedelem ..................................................................
Hegedüs Családi Borászat Székesfehérvár, Nagyszombati u. 225. Telefon: 20/957-34-67 Kedvezmény: borvásárlás esetén 1000 Ft felett 5%, 5000 Ft felett 10%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: félédes minőségi borok 10 l felett 50% kedvezménnyel. .................................................................. Lics Pincészet Pákozd, Csúcsoshegyi út. Hrsz.: 056 Telefon: 06-30/385-66-27 Kedvezmény: 5%, 6 üveg felett 10%. .................................................................. Monarchia Borszaküzlet Székesfehérvár, Ady Endre u. 6. Telefon: 22/503-446 Kedvezmény: a borok árából 8%. (más akciókkal nem összevonható) * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -12% minden borra. .................................................................. Sáfrán Pince Csákberény, Vértes u. 15. Telefon: 20/962-04-78 Kedvezmény: folyóborok árából 10%. ..................................................................
Bowling ..................................................................
West Side Music Club Székesfehérvár, Vörösmarty tér 1. Telefon: 22/507-633 Kedvezmény: 30% a bowling árakból, 10% az étel és italfogyasztásból. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -20% az étel és italfogyasztásból. ..................................................................
Bőrdíszmű ..................................................................
Bőrdíszmű Bolt Székesfehérvár, Budai út 12. Telefon: 06-70/933-0459 Kedvezmény: minden termékből 10%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -20%. ..................................................................
Bőrgyógyász ..................................................................
4
Doktor Bőr bőrgyógyászati magánrendelés Székesfehérvár, Mátyás király krt. 11. Telefon: 06-70/597-8111 Kedvezmény: a vizsgálatok és kezelések árából 10%. ..................................................................
Burkolatok ..................................................................
m2 Szőnyegáruház
Székesfehérvár, Fecskepart u. Telefon: 06-70/645-9182 Kedvezmény: laminált parketta 6% + ingyen szegélyléc + alátétfólia, padlószőnyeg 10%, PVC 15%. ..................................................................
Bútor, lakberendezés ..................................................................
Arola Bútor Székesfehérvár, Katona J. u. 32. Telefon: 30/979-8136 Kedvezmény: egyedi bútorok, konyhák, fürdőszobabútorok, gardróbszekrények árából 10%. .................................................................. Burkolatok Háza Székesfehérvár, Szeder u. 87. Telefon: 22/786-336 Kedvezmény: Berry floor laminált padlókra 10%, bambusz parkettára 5%, kerti bútorokra 10%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: bambusz ajándéktárgyakra 10% kedvezmény. .................................................................. Domos Áruház Székesfehérvár, Palotai út 25. (Ady lp.) Telefon: 22/514-080 Kedvezmény: 5% minden termékből. (Más akcióval nem vonható össze) * ŐSFEHÉRVÁR NAP: Minden nem akciós bútorra és függönyre -15%. .................................................................. Marcosy Kereskedelmi és Lakberendezési Kft. Székesfehérvár, Kertalja u. 11/a. Telefon: 22/503-003 Kedvezmény: 500.000 Ft alatt minden termékre 3%; felette 5% kedvezmény. (Akciós termékekre nem vonatkozik.) Minden kártyatulajdonos vásárló egy lakberendezési magazint kap. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10%, az akciós termékekre is. .................................................................. Rusztikus Bútorbolt Székesfehérvár, Raktár u. Telefon: 22/506-001 Kedvezmény: felújított bútorokból 10%, új bútorokból 5%. ................................................................... További üzletek: www.osfehervar.hu ..............................................................
Cipő .................................................................
Belvárosi Cipő Stúdió Székesfehérvár, Várkörút 38. Telefon: 06-70/634-7552 Kedvezmény: 20% kedvezmény! Tavaszi-nyári modellek beszerzési áron -50%, -60%. -70% a készlet erejéig!Táskák akciós áron: -40%, -50%! ÚJ ŐSZI-TÉLI KOLLEKCIÓ! * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -25% ................................................................ Hétmérföldes Cipőbolt Székesfehérvár, Ady Endre u. 3. Telefon: 22/327-250 Kedvezmény: minden termékre 5%. Akciós termékekre nem vonatkozik. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10%. ................................................................ Manó Gyermekcipő Székesfehérvár, Távirda u. 25. Telefon: 06-20/445-1344 Kedvezmény: cipőkre 5%, zoknikra és harisnyákra 10%. ................................................................ Play Cipő Stúdió Szfvár., Széchenyi u. 23-25. Telefon: 06-70/634-7562 Kedvezmény: 20% kedvezmény! Tavaszi-nyári modellek beszerzési áron -50%, -60%. -70% a készlet erejéig!Táskák akciós áron: -40%, -50%! ÚJ ŐSZI-TÉLI KOLLEKCIÓ! * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -25% ................................................................ Royal Cipő Szalon Székesfehérvár, Rózsa u. 1. ÚJ Telefon: 06-70/634-75-47 Kedvezmény: Minden kedves vásárlónkat 20%-os nyitási akcióval várunk! ÚJ ŐSZI-TÉLI KOLLEKCIÓ! * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -25% ................................................................
Autó | Egészség-Életmód | Építkezés-Felújítás | Háziállatok | Kereskedelem | Kultúra | Sport-Szabadidő | Szolgáltatás | Vendéglátás
ŐsFehérvár kedvezmények a megjelenéstől október 31-ig Egyéb akciók: www.osfehervar.hu RYN Shop Egészséges cipők boltja Székesfehérvár, Várkörút 56. Telefon: 20/621-23-96 Kedvezmény: Ingyenes 3D talpvizsgálat. Listaár -10%. Más akcióval nem összevonható. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: ajándék cipőápolószer, vagy két pár vásárlása esetén további 5% kedvezmény. ................................................................ Sepa Cipő a Cipőmárkák Háza Székesfehérvár, Ady Endre u. 4. Telefon: 06-20/449-5491 Sepa Cipő Multibrand Üzlet Székesfehérvár, Kossuth u. 11. Telefon: 06-20/449-5490 Kedvezmény: 7% minden cipővásárlásnál. A belváros legnagyobb és legszebb cipőválasztékát kínáljuk! ................................................................ TipTop Cipőáruház (Korona) Székesfehérvár, Lakatos u. 6. Telefon: 22/501-997 Kedvezmény: minden árucikkből 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10% ................................................................
Cukrászda ................................................................
Aranyalma Cukrászda Székesfehérvár, Palotai út 4. Telefon: 22/314-971 Kedvezmény: minden termékre 5%. ................................................................ Édességtár Sütiző, Fagyizó Székesfehérvár, Tóvárosi ln. 19/c. Telefon: 06-30/253-2341 Kedvezmény: minden süteményből és tortából 10%. .............................................................. Korona Cukrászda Székesfehérvár, Tobak u. 11-13. Telefon: 22/312-800 Kedvezmény: minden termékből 5%. ................................................................ Zrínyi Cukrászat Székesfehérvár, Zrínyi u. 1. Telefon: 22/311-332 Kedvezmény: a sütemények árából 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: minden általunk gyártott termékből 10%. ................................................................ További üzletek: www.osfehervar.hu ..............................................................
Csavar-akku ................................................................
Csavar-Akku Szaküzlet Székesfehérvár, Berényi út 47. Telefon: 22/379-999 Kedvezmény: 5 e Ft feletti vásárlás esetén 500 Ft értékű, 10 e Ft felett 1000 Ft értékű, 20 e Ft felett 2000 Ft értékű ajándék. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 10 e Ft feletti vásárlás esetén 5 Ft-ért vásárolhatsz 1 db 2790 Ft értékű fém szerszámos koffert. ................................................................
Csavarbolt ................................................................ Csavar és Gazdabolt Székesfehérvár, Balatoni út 77. Telefon: 22/336-564 Kedvezmény: minden termékre 5%. ................................................................
Csempebolt ................................................................
Csempebolt Alba Kerámia 57 Kft. Székesfehérvár, Mártírok útja 60. Telefon: 22/314-118 Kedvezmény: készpénzes vásárlás minden termékre 5%, kivétel az akciós termékek. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 50 ezer Ft feletti vásárlásnál ŐsFehérvár kártyát adunk. ................................................................
Dekoráció ................................................................ B-Dekor Stúdió Székesfehérvár, Szüret u. Telefon: 06-20/971-6648 Honlap: www.bdekorstudio.hu Kedvezmény: 10% a munkadíjból. ................................................................ Díszállatkereskedés ................................................................ Amazonas Díszállatkereskedés • Székesfehérvár, Berényi út 9. Telefon: 06-20/9763-117
• Székesfehérvár, Cserepes köz 5. Telefon: 06-20/466-9873 Kedvezmény: 10% (akciós termékre nem vonatkozik). * ŐSFEHÉRVÁR NAP: élőállatra 20%, egyébre 15% kedvezmény. ................................................................
Divatáru ................................................................
Belvárosi Üzletház (Korona) Székesfehérvár, Megyeház u. 3. Telefon: 22/507-530 Kedvezmény: minden árucikkből 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10%. ................................................................ Duett Ruházati Bolt (Korona) Székesfehérvár, Szent János köz 2. Telefon: 22/503-823 Kedvezmény: minden árucikkből 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10%. ................................................................ Easy Woman Divatáru Üzlet ELKÖLTÖZTÜNK!!
Székesfehérvár, Budai út 14. (Budai - Távirda u. sarok) Telefon: 06-30/849-88-03 Kedvezmény: minden árucikkből 15%. (Más akcióval nem vonható össze) * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -20% ................................................................ Masita Márkabolt Sport- és Divatüzlet Szfvár., Távirda u. 25. (Falköz) Telefon: 06-20/554-9333 Kedvezmény:10-20-30% alapkedvezmény + további 5% minden termékre. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: minden melegítő és szabadidőruha -20% ................................................................ Piramis Női Divat Székesfehérvár, Távirda u. 2/A. Telefon: 06-20/561-57-82 Kedvezmény: 10% minden termékre! (Egyéb akcióval nem vonható össze!) ................................................................ Sepa Cipő a Cipőmárkák Háza Székesfehérvár, Ady Endre u. 4. Telefon: 06-20/449-5491 Sepa Cipő Multibrand Üzlet Székesfehérvár, Kossuth u. 11. Telefon: 06-20/449-5490 Kedvezmény: 7% minden cipővásárlásnál. A belváros legnagyobb és legszebb cipőválasztékát kínáljuk! ................................................................ S’Oliver Divatáru Székesfehérvár, Rózsa u. 1. (Fő u.) Telefon: 22/315-565 Kedvezmény: árainkból 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: új árukra -10%. ............................................................... Stile Italiano - Olasz női divatáru Székesfehérvár, Széchenyi u. 78. Telefon: 22/398-646 Kedvezmény: Nyári ruhákra 40-50% kedvezmény szeptember végéig, októbertől az őszi kollekcióra 15%. ................................................................ Sztár Divatkellék Székesfehérvár, Fő u. 3. Telefon: 22/314-005 Kedvezmény: Szeptember, október hóban pénztárcák, sálak 5% engedménnyel. ................................................................ Wepper Jeans Shop Székesfehérvár, Távirda u. 2/A. Telefon: 06-30/377-34-62 Kedvezmény: 5% minden termékre! Egyéb akcióval nem vonható össze. ................................................................ Lásd még: Gyermek ill. Férfidivat ................................................................
Duguláselhárítás .................................................................
Kupi Tibor Non-Stop Duguláselhárítás kamerázással Víz - Gáz - Fűtésszerelés Székesfehérvár, Torony sor Telefon: 30/261-28-18 Kedvezmény: 10% minden szolgáltatásra! ................................................................
Édességbolt ................................................................
Milka Szalon Csokibolt Székesfehérvár, Várkörút 42. Telefon: 06-20/222-6835 Kedvezmény: Milka termékekre 10%. Az akciós termékekre nem vonatkozik.
jégkrémekre 20%, minden egyéb termékre 10% kedvezmény. 5000 Ft feletti vásárlás esetén ajándék kártya. ................................................................ * ŐSFEHÉRVÁR NAP:
Ékszer, óra ................................................................
Bijou Varázs (Divatékszerek) ELKÖLTÖZTÜNK!!
Székesfehérvár, Távirda u. 7. Telefon: 06-20/234-99-50 Kedvezmény: 15% mindenre (más kedvezményekkel nem vonható össze.) * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 2+1 akció: három termék vásárlásakor a legolcsóbb ajándék. ................................................................ Csilla Ékszer Székesfehérvár, Fő u. 11. Telefon: 22/327-736 Kedvezmény: minden termékből bruttó 10%. ................................................................ Koronás Kovács Óra-Ékszer Székesfehérvár, Lépcső u. 1. Telefon: 22/314-099 Kedvezmény: készpénzes vásárlás esetén 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: egyes ezüstékszerekre -50%, egyes aranyékszerekre -20%. ................................................................ TNT Ékszer és Zálogház Székesfehérvár, Lépcső u. 2. Telefon: 22/327-557 Kedvezmény: zálogforgalom után aranyékszert adunk ajándékba. 30.000 Ft feletti új aranyékszer vásárlása esetén 5%. Szolgáltatásainkból 5%. ...............................................................
Élelmiszer, vegyesbolt ................................................................
Építők Forrása Kft. Székesfehérvár, Budai út 408. Telefon: 22/300-034 Kedvezmény: burkolólapok (padlólapok, csempék) árából 10%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: minden csempéhez, padlólaphoz ingyen ragasztó. ................................................................ GIPSZ TREND Kft. Székesfehérvár, Fecskepart u. Telefon: 22/502-420 Kedvezmény: 100.000 Ft felett: gipszkarton és szigetelés 3%, PORTA belső ajtók 10%. Más akciókkal nem vonható össze. ................................................................ Házépítők Boltja (Korona) Székesfehérvár, Széchenyi u. 138-142. Telefon: 22/505-527 Kedvezmény: minden árucikkből 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10% ................................................................ Integrál Kereskedelmi Kft. Székesfehérvár, Vásártéri u. 3. Telefon: 22/502-390 Kedvezmény: hőszig. anyagokból 5% * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10% ................................................................ Sika Center – Ragasztás, tömítés, szigetelés Székesfehérvár, Móricz Zs. u. 58. Telefon: 06-20/457-04-03 Kedvezmény: 7% a számla végös�szegéből. (Egyéb akcióval nem összevonható!) * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10%. ................................................................
Építőipar ................................................................
ER-VILL 2000 Bt. Székesfehérvár, Selmeci út 46. Telefon: 06-20/9216-616 Kedvezmény: 10% a szolgáltatások árából. ...............................................................
Fehérvár-Plusz Bt. Székesfehérvár, József Attila u. 2/E. Telefon: 22/786-021 Kedvezmény: 5%, akciós termékekre nem vonatkozik. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 10% kedvezmény. .................................................................. Mesterünk Kft. Szfvár., Nagyszombati u. 213/a. Telefon: 22/501-569 Kedvezmény: ingyenes tételes költségvetés készítése 25 e Ft értékben, ha behozza terveit az irodába. Ajándék, ha 1 héten belül felteszi kérdéseit. .................................................................. Pretz-Mozaik Kft. Székesfehérvár, Zobori u. 14. Telefon: 22/500-628 Kedvezmény: minden árajánlatból 5%. ................................................................... További üzletek: www.osfehervar.hu ..............................................................
AlbaGips Exim Kft. Székesfehérvár, Kereszttöltés út Telefon: 22/312-200 Kedvezmény: 10% minden árajánlatból. ................................................................ Digitalbau Építőanyag Webáruház www.digitalbau.hu Telefon: 88/428-702 Kedvezmény: termék vásárlása esetén 6%. Kivétel az akciós termékek. ................................................................
Szalakóta 2002 Bt. Szfvár., Szabadságharcos út 49. Telefon: 70/315-27-40 Kedvezmény: 5% a végösszegből. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 10% a szolgáltatások árából. .................................................................. Trendmoto Építőipari Kft. Székesfehérvár, Szent Gellért u. 8/c. Telefon: 22/506-675 Kedvezmény: 10% minden szolgáltatásra. ..................................................................
Mindigvár Élelmiszer Nonstop Székesfehérvár, Prohászka O. u. 67. Telefon: 06-20/770-69-58 Kedvezmény: élelmiszerekre 10%. ................................................................ Vito Szárnyas Kft. Szfvár, Palotai út 1-3. (Városi Piac) Telefon: 06-30/859-67-63 Kedvezmény: 5% kedvezmény 10 e Ft feletti vásárlás esetén. Éttermeknek, viszonteladóknak nagyobb rendeléskor további kedvezmény. ..............................................................
Emelőkosár bérlés ................................................................
Építőanyag kereskedelem ................................................................
Épület-energetika ..............................................................
7Ç[ H»[ GéUÃTT[BL»SVI»[ GÖSEåT[PCBT[BMPO DTFNQFÃT ÃQÇUåBOZBHLFSFTLFEÃT 'FSSPMJMBQSBEJ»UPSPLBLDJÍKB Ferroli lapradiátorok akciója: 2010.09.01-2010.09.30-ig JH
/ÃI»OZQÃMEB»SBJOLCÍM
22 kw 600/800 4.890 Ft 22 kw 600/1000 17.360 Ft 22 kw 600/1100 19.190 Ft 22 kw 600/1200 20.590 Ft 22 kw 600/1400 23.390 Ft 22 kw 600/1600 26.490 Ft Áraink az áfát tartalmazzák.
4[ÃLFTGFIÃSW»S (ZJNFTJV #BMBUPOJÔUÃT(ZJNFTJVTBSPL
5FMFGPO .ÍS "T[UBMPTÔU WPMUPSPT[MBLUBOZB
5FMFGPO XXXIPMMBOEFSIV
5
Autó | Egészség-Életmód | Építkezés-Felújítás | Háziállatok | Kereskedelem | Kultúra | Sport-Szabadidő | Szolgáltatás | Vendéglátás
* ŐSFEHÉRVÁR NAP: szeptember 17. péntek, október 15. péntek Épületgépészet ................................................................... Delta-F Fűtéstechnika Kft. Székesfehérvár, Budai út 274. Telefon: 22/503-469 Kedvezmény: munkadíjból 5%. 1 millió Ft feletti megrendelésnél egyedi elbírálás. ................................................................ GÁZ-VÁR Szerelvény és Épületgépészeti Szaküzlet Székesfehérvár, Balatoni út 81. Telefon: 22/322-509 Kedvezmény: Szolid árainkból 5% kedvezmény minden termékre (csapok, gázkészülékek, radiátorok, stb). Az akciós termékekre nem vonatkozik. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: További 2% kedvezmény. (Az akciós termékekre nem vonatkozik.) ................................................................ Hollander 2000 Kft. Székesfehérvár, Gyimesi u. 2. Telefon: 22/347-423 Kedvezmény: minden árucikkből 10%, a készülékek és radiátorok árából 5%, beleértve az akciós temékeket is. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: Minden árucikkből 5 illetve 10+3% kedvezmény. ................................................................ Nimbusz Áruház Épületgépészet Székesfehérvár, Repkény u. 1. Telefon: 22/514-560 Kedvezmény: minden radiátor árából 5%. ................................................................ Szalakóta 2002 Bt. Szfvár., Szabadságharcos út 49. Telefon: 70/315-27-40 Kedvezmény: 5% a végösszegből. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 10% a szolgáltatások árából. ................................................................
Esküvő ................................................................
Felicita Menyasszonyi Ruhaszalon Székesfehérvár, Kégl Gy. u. 34. Telefon: 06-20/311-1579 Kedvezmény: esküvői ruha, kellékek vásárlásakor 5%, menyasszonyi ruha kölcsönzés esetén 20%. ................................................................
Étrendkiegészítő ................................................................
Dr. Lenkei vitamin Székesfehérvár, Távirda (Falköz) 25. Telefon: 22/326-839 Kedvezmény: 10 000 Ft feletti vásárlásnál 1 doboz (500 mg, 30 db-os) C-vitamint adunk ajándékba. ................................................................
Étterem ................................................................
6
Albapark Étterem Székesfehérvár, M7-60. km Telefon: 22/505-885 Kedvezmény: 5% kedvezmény az ételekre (kivéve akciós termék és a menü). ................................................................ Aranyponty Wellness Központ és Halászcsárda Sáregres, Rétimajor ÚJ Telefon: 25/509-190 Kedvezmény: 10% minden szolgáltatás és fogyasztás árából ................................................................ Bányató Vendéglő Székesfehérvár, Zsolnai út 39. Telefon: 22/507-505 Kedvezmény: 10% minden szolgáltatásból készpénzes fizetés esetén. Nagyobb rendelés esetén egyedi kedvezmények. ................................................................ Caffé MAURO Étterem és Pizzéria Székesfehérvár, Kossuth u. 4. Telefon: 06-20/228-0734 Kedvezmény: minden vacsoravendégnek pezsgőkoktélt adunk aperitifként! ................................................................ Gemini Vendéglő Baracska, M7-es Váli Völgyi pihenő Telefon: 22/454-061 Kedvezmény: 10% az a’ la carte ételek árából, 5% a megrendelt hidegkonyhai készítményekre, 20 fő felett ingyen kiszállítás Székesfehérvárra. ..............................................................
Hétkúti Wellness Hotel és Lovaspark Mór, Dózsa Gy. u. 111. Telefon: 22/563-080 Kedvezmény: szállásból 5%, a Lovas Vendéglőben étel és italfogyasztásnál kp. fizetés esetén 5%, wellness belépőből 10% (csak hétvégén), lovaglásból 10%. ................................................................ Kistrombitás Étterem Székesfehérvár, Bregyó köz 6. Telefon: 22/501-235 Kedvezmény: ételek árából 10%. ................................................................ Novotel Székesfehérvár Szfvár., Ady Endre u. 19-21. Telefon: 22/534-351 Kedvezmény: a szálloda Cafe Alba éttermében 20% a végösszegből! ................................................................ Öreg Prés Étterem Mór, Táncsics Mihály u. 5. Telefon: 22/408-692 Kedvezmény: étel és italfogyasztásból 5% kp. fizetés esetén! ................................................................ Pokol Pince Étterem Szabadbattyán, Emmaróza Telefon: 22/588-028 Kedvezmény: a végösszegből 10%. ................................................................ Salvator Bajor Étterem Székesfehérvár, Ányos Pál u. 3. Telefon: 22/321-486 Kedvezmény: ételek és italok árából 5%. (A déli menüre nem vonatkozik.) ................................................................ Vértes Vendéglő Gánt, Hegyalja út 59. Telefon: 22/354-013 Kedvezmény: meleg ételekre 10%. ................................................................ West Side Music Club Székesfehérvár, Vörösmarty tér 1. Telefon: 22/507-633 Kedvezmény: 30% a bowling árakból, 10% az étel és italfogyasztásból. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -20% az étel és italfogyasztásból. ................................................................ Yankee Snack Point Székesfehérvár, Fecskepart u. 13. Telefon: 06-30/760-1874 Kedvezmény: minden termékből 10%. ................................................................
Faiskola ................................................................ Lásd még: Kertészet Faiskolák: www.osfehervar.hu ................................................................
Falmászás ................................................................
Öko-land 3000 Bt. Festékbolt Székesfehérvár, Sörház tér 9. Telefon: 22/506-762 Kedvezmény: minden termékre 8%. Más akciókkal nem vonható össze. ................................................................ Piktorfesték Festék Kisáruház Székesfehérvár, Pozsonyi út 99/c. Telefon: 22/307-966 Kedvezmény: minden termékre 8%. Más akciókkal nem vonható össze. ................................................................ Piktorfesték Festékszaküzlet Székesfehérvár, Tobak u. 11-13. Telefon: 22/379-124 Kedvezmény: minden termékre 8%. Más akciókkal nem vonható össze. ................................................................ Pinke Festékudvar Székesfehérvár, Móri út 22. Telefon: 22/316-915 Kedvezmény: minden termékre 5%, (kivétel az akciós termékek). ................................................................ Fittness-Wellness ............................................................... ÚJ Aranyponty Wellness Központ és Halászcsárda Sáregres, Rétimajor Telefon: 25/509-190 Kedvezmény: 10% minden szolgáltatás és fogyasztás árából ................................................................ Főnix Wellness Központ Székesfehérvár, Bakony u. 2. Telefon: 22/317-317 Kedvezmény: szolgáltatásokból 10%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: konditerem napijegy féláron. .............................................................. Hétkúti Wellness Hotel és Lovaspark Mór, Dózsa Gy. u. 111. Telefon: 22/563-080 Kedvezmény: szállásból 5%, a Lovas Vendéglőben étel és italfogyasztásnál kp. fizetés esetén 5%, wellness belépőből 10% (csak hétvégén), lovaglásból 10%. ................................................................ Velence Resort & Spa**** ÚJ Velence, Béke út Telefon: 22/589-900 Kedvezmény: 10% kedvezmény a fürdőbelépő árából. ................................................................
Fizikai közérzet javítás ................................................................ Alternatív Terápiás Centrum Székesfehérvár, Távirda u. 15. Telefon: 06-70/7083-419 Kedvezmény: 5 és 10 ezer Ft értékű ajándékutalványok 50%. Felhasználhatók pl. gyógymasszázs, lézer és mágnesterápiás kezelésre. ................................................................
Life Essence Kft. Mágnesterápia
Szfvár., Nagyszombati u. 22. Telefon: 06-20/980-7123 Kedvezmény: Bemer-3000 mágnesterápia: 5 alkalom 15 e Ft -10%, 15 alkalom 30 e Ft -20%, fül és testgyertyázás 3 e Ft/db -30%. ................................................................. Lásd: Bemer 3000 terápia ................................................................ ÚJ Fodrász ................................................................ Nyitás okt.1. Hair Szalon-Szügyi Erika
Székesfehérvár, Kégl György u. 12. Telefon: 20/296-3077 Kedvezmény: 10% kedvezmény Szügyi Erika munkáiból. ................................................................
Fogadó ................................................................ Vértes Vendéglő Gánt, Hegyalja út 59. Telefon: 22/354-013 Kedvezmény: meleg ételekre 10%. ................................................................
Fogorvos ................................................................
Dental-Art Fogorvosi Rendelő és Fogfehérítő Centrum Szfvár., József Attila u. 2/E. Telefon: 20/263-77-71 Kedvezmény: 5% a szolgáltatásból. ................................................................ Dr. Reinitz Zsuzsanna fogszakorvos Szfvár., Fiskális út - Túrózsáki u. Telefon: 22/301-231 Kedvezmény: 5% a szolgáltatásból. ................................................................ G-Dental Fogorvosi Rendelő – dr. Óvári Péter és dr. Megyeri Renáta Székesfehérvár, Zsolnai u. 6. Telefon: 20/591-2410 Kedvezmény: 10% a kezelés árából. ...................................................................
Fotó ...................................................................
Fényszöv 1. Székesfehérvár, Kossuth u. 15. Telefon: 22/312-641 Kedvezmény: Amatőr képkidolgozásra 10% kedvezmény, 100 kép felett 20% kedvezmény. Digitális rendelések:
[email protected] * ŐSFEHÉRVÁR NAP: gyermekfotózás árából -20%. ................................................................
Red Rock Mászóterem Szfvár., Farkasvermi u. 40. Telefon: 06-20/467-9022 Kedvezmény: első alkalom féláron! A napijegyek árából 15%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 1 órás jegy áráért egész nap mászhatsz! ................................................................
Fehérnemű bolt ................................................................
Gyöngyszem Fehérnemű Üzlet Székesfehérvár, Késmárki u. 2. Telefon: 06-20/566-81-78 Kedvezmény: mindenre (magyartól az olaszig) 7% (kiv. akciós termékek) * ŐSFEHÉRVÁR NAP: mindenre -10% ................................................................ Triumph Fehérnemű (Korona) Székesfehérvár, Kossuth u. 6. Telefon: 22/507-367 Kedvezmény: minden termékre 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10%. ................................................................
Férfidivat ................................................................
Férfi Divat Székesfehérvár, Juhász Gyula u. 2. Telefon: 06-30/463-23-41 Kedvezmény: minden termékre 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10%. ................................................................
Festékáruház ................................................................
Festék-Vegyi-Papíráru Szaküzlet (Korona) Székesfehérvár, Fecskepart u. Telefon: 22/503-237 Kedvezmény: minden árucikkből 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10%. ................................................................
Autó | Egészség-Életmód | Építkezés-Felújítás | Háziállatok | Kereskedelem | Kultúra | Sport-Szabadidő | Szolgáltatás | Vendéglátás
ŐsFehérvár kedvezmények a megjelenéstől október 31-ig Egyéb akciók: www.osfehervar.hu Fényszöv 2. Székesfehérvár, Fő u. 19. Telefon: 22/312-641 Kedvezmény: Amatőr képkidolgozásra 10% kedvezmény, 100 kép felett 20% kedvezmény. Digitális rendelések:
[email protected] * ŐSFEHÉRVÁR NAP: gyermekfotózás árából -20%. ................................................................ Fényszöv 3. Székesfehérvár, Tolnai u. 40. Tel.: 22/312-641 Kedvezmény: Amatőr képkidolgozásra 10% kedvezmény, 100 kép felett 20% kedvezmény. Digitális rendelések:
[email protected] * ŐSFEHÉRVÁR NAP: gyermekfotózás árából -20%. ................................................................ FOTO Quick Fotolabor Székesfehérvár, Kossuth u. 10. Telefon: 22/312-446 Kedvezmény: minden termékből 10%; minden szolgáltatás árából 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: az A/4-es képelőhívás és nagyítás árából -20% ................................................................. További üzletek: www.osfehervar.hu ................................................................
Függöny, lakástextil ................................................................
Fehér Holló Függöny és Lakástextil Székesfehérvár, Kossuth u. 6. Telefon: 06-20/289-9818 Kedvezmény: a készleten lévő termékekből 10% + ingyenes függönyvarrás. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -15%. ................................................................ Fehérvári Lakástextil Szfvár., Rózsa u. 2. (Fő u.) Telefon: 22/316-104 Kedvezmény: minden termékre 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10%. ................................................................ Függönyvarázs Lakberendezési Stúdió Székesfehérvár, Dévényi út 3. Telefon: 06-30/395-5146 Kedvezmény: 6% minden termékre és szolgáltatásra (függönyvarrás, ruhajavítás) ................................................................ L’ara-tex Függöny és Lakástextil ELKÖLTÖZTÜNK!
Székesfehérvár, Balatoni út 21. (Jancsár Hotel előtt) Telefon: 06-22/726-011 Kedvezmény: minden árucikkből 8%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: az aznap megrendelt anyagok varrását ingyen vállaljuk! ................................................................ Marcosy Kereskedelmi és Lakberendezési Kft. Székesfehérvár, Kertalja u. 11/a. Telefon: 22/503-003 Kedvezmény: 500.000 Ft alatt minden termékre 3%; felette 5%. Akciós termékekre nem vonatkozik. Minden kártyatulajdonos vásárló egy lakberendezési magazint kap. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10%, az akciós termékekre is. ................................................................. További üzletek: www.osfehervar.hu ................................................................
Fürdő ................................................................
Árpád Fürdő Székesfehérvár, Kossuth u. 12. Telefon: 22/814-400 Kedvezmény: 10% a belépő és a fürdő szolgáltatások árából. ............................................................... Velence Resort & Spa**** Velence, Béke út Telefon: 22/589-900 Kedvezmény: 10% kedvezmény a fürdőbelépő árából. ................................................................
Fürdőszoba szaküzlet ................................................................
Czinger Fürdőszoba Szalon Székesfehérvár, Huszár u. 2/6. Telefon: 22/503-405 ÚJ Kedvezmény: 5% (kivétel akciós termékek) és ingyenes kiszállítás Székesfehérvár területén. ................................................................
Építők Forrása Kft. Szfvár., Budai út 408. Telefon: 22/300-034 Kedvezmény: burkolólapok (padlólapok, csempék) árából 10%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: minden csempéhez és padlólaphoz ingyen ragasztó. ................................................................ Kerámia-Gres Székesfehérvár Kft. Székesfehérvár, Szárcsa u. 42. Telefon: 22/385-130 Kedvezmény: termékeinkből 5%, 350 ezer Ft feletti vásárlásnál 10%, kiv. az akciós termékek. ................................................................
Gumikereskedelem és gumiszerviz ................................................................
Gumiflex Kft. Székesfehérvár, Sóstói út 10. Telefon: 22/321-321 Kedvezmény: gumitárolás, szerelés 20%, gumiabroncsokból akció + 5% (akár 25-50%!) ................................................................ JSI Profil Kft. Szfvár., Új Csóri út 15-23. Telefon: 22/511-200 Kedvezmény: 50% a gumialapszerviz árából! Autó gyorsszervíz díjakból 10%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 4 db új gumi vásárlásnál ajándék gumiápoló. .................................................................. Marton Gumiszerviz Szabadbattyán, Malom u. 36. Telefon: 22/363-558 Kedvezmény: a gumiszerelés és centírozás, v.mint a szerviz árából 20%. .................................................................. Sika-Mika Kézi Autómosó és Gumiszerviz Székesfehérvár, Zrínyi u. 1. Telefon: 22/310-938 Kedvezmény: minden szolgáltatás -10%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -20% ................................................................
Gyermekdivat ................................................................
Rozmaring Gyógyszertár Székesfehérvár, Fiskális u. 65. Telefon: 22/503-715 Kedvezmény: 5% kedvezmény az egyéb termékek árából. Szeptember hónapban minden napozótermék, kozmetikum 20% engedménnyel. (Avene, Vichy, Babé, Doliva) ................................................................ Victoria Gyógyszertár/ állandó ügyeletes Székesfehérvár, József Attila u. 2. Telefon: 22/502-700 Kedvezmény: 8% az egyéb termékekre * ŐSFEHÉRVÁR NAP: Eurovit C vitamin 250 mg. 30 tabletta, Eurovit kalcium rágótabletta és Jovital C rágótabletták 15% kedvezmény. ................................................................ Gyógyszertárak lsd. még: www.osfehervar.hu ................................................................
Gyümölcs ................................................................
Barackvirág Farm Székesfehérvár - Csala, Farm Telefon: 06-30/336-47-91 Kedvezmény: Szezonban! ................................................................
Hangszer ................................................................ Üzletek: www.osfehervar.hu ................................................................
Használtruha ................................................................
British System Kft. (Angol használtruha) Székesfehérvár, Mártírok útja 60. Telefon: 30/201-48-61 Kedvezmény: 5% kedvezmény egyéni vásárlóink részére, napi 10 kg-ig. Más akcióval nem vonható össze. ...................................................................
Háztartási vegyiáru ................................................................... Alba-Hyper Kft. Vegyiáru Szfvár., Széchenyi u. 116-120. Telefon: 22/398-140 Kedvezmény: 10% háztartási és ipari vegyiáru, tisztítószerek, mosó- és tisztálkodási, illetve illatszerek árából. ................................................................
Festék-Vegyi-Papíráru Szaküzlet (Korona) Székesfehérvár, Fecskepart u. Telefon: 22/503-237 Kedvezmény: minden árucikkből 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10%. ................................................................
Hidegburkolatok ................................................................
KGL-Bau Kft. Székesfehérvár, Móri út 154. Telefon: 70/453-6313 Kedvezmény: 5% minden termék árából. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 500.000 Ft feletti megrendelésből 10% kedvezmény. ...................................................................
Higiénia ................................................................ Varga - Márfy Kft. Székesfehérvár, Zámoly u. 63. Telefon: 22/502-612 Kedvezmény: minden termékből és szolgáltatásból 10%. ................................................................
Honlapkészítés ................................................................
NeoSoft Kft. Székesfehérvár, Távirda u. 2/a. Telefon: 22/503-603 Kedvezmény: ŐsFehérvár klubüzleteknek 10% a honlapkészítés árából. ................................................................
Horgászbolt ................................................................
Fehérvár Horgászbolt Székesfehérvár, Várkörút 3. Telefon: 06-20/962-0475 Kedvezmény: minden termékből 12%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: minden termékből 15%. ................................................................
Horgászcentrum ................................................................
Aranyponty Horgászcentrum Sárbogárd, Örspuszta Telefon: 06-30/380-6522 Kedvezmény: 10% a napijegyek és a halvásárlás árából. ................................................................
Sindy Bébi és Gyermek Divat Székesfehérvár, Távirda u. 10. Kedvezmény: minden termékre 10%. Akciós termékekre nem vonatkozik. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -15% ................................................................
Gyermekfelügyelet ................................................................
Mákvirág Családi Napközi Székesfehérvár, Nefelejcs u. 79. Telefon: 06-30/640-15-97 Kedvezmény: az első beiratkozásnál a szolgáltatás árából 10%, további hónapokra 5%. ................................................................
Gyógymasszázs ................................................................
Anna-masszázs Székesfehérvár, Lövölde u. Telefon: 06-20/993-6510 Kedvezmény: talpmasszázsra 20%. ................................................................
Gyógynövénybolt ................................................................
Egészség-Sziget Gyógynövénybolt Székesfehérvár, Lövölde u. 20. Telefon: 22/311-980 Kedvezmény: minden termékre 10%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: Flavinból is -10%. ...............................................................
Gyógyszertár ................................................................
Alpha Patika Székesfehérvár, József Attila u. 39. Telefon: 22/327-542 Kedvezmény: 5% kedvezmény minden a Társadalom Biztosító által NEM támogatott termék árából. ................................................................ Országalma Patika Székesfehérvár, Távirda u. 8. Telefon: 22/506-942 Kedvezmény: minden egyéb (nem gyógyszer) termékből 5% kedvezmény. Lándzsás útifű 100 ml – 250 ml-es: -10% * ŐSFEHÉRVÁR NAP: minden egyéb (nem gyógyszer) termékből 10% kedvezmény. Más akciókkal nem összevonható. ................................................................
7
Autó | Egészség-Életmód | Építkezés-Felújítás | Háziállatok | Kereskedelem | Kultúra | Sport-Szabadidő | Szolgáltatás | Vendéglátás
* ŐSFEHÉRVÁR NAP: szeptember 17. péntek, október 15. péntek Hotel ................................................................
Hétkúti Wellness Hotel ÚJ és Lovaspark Mór, Dózsa Gy. u. 111. Telefon: 22/563-080 Kedvezmény: szállásból 5%, a Lovas Vendéglőben étel és italfogyasztásnál kp. fizetés esetén 5%, wellness belépőből 10% (csak hétvégén), lovaglásból 10%. ................................................................
Hulladékkezelés, -szállítás ................................................................ Depónia Hulladékkezelő és Településtisztasági Kft. Székesfehérvár, Sörház tér 3. Telefon: 22/507-419 Kedvezmény: eseti konténer megrendelésből 5%. 120 literes új hulladéktároló árából 5%, mechanikus és elektromos palackzsugorító -5%. ................................................................ Illatszer ................................................................ Üzletek: www.osfehervar.hu ................................................................
Internet ................................................................
DataTrans Internet Székesfehérvár, Budai út 9-11. Telefon: 22/505-750 Kedvezmény: új előfizetőink belépési díját elengedjük 2010. okt. 31-ig. ................................................................
Intimtorna ................................................................
Kriston Intim Torna, In-Team Mozgásstúdió Székesfehérvár, Sziget u. 2. Telefon: 06-70/539-02-03 Kedvezmény: 10% az intim tornatanfolyam árából. ................................................................
Irodai szolgáltatások ................................................................
Fehérvár-Plusz Bt. Székesfehérvár, József Attila u. 2/E. Telefon: 22/786-021 Kedvezmény: 5%. Egyéb akciókkal nem vonható össze. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 10% kedvezmény ................................................................
Mindenki Irodája Székesfehérvár, Budai út 64. Telefon: 22/348-388, 349-484 Kedvezmény: magánszemélyeknek minden szolgáltatásra 10%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -20% ................................................................
Irodabútor .............................................................
Szék-Ház Irodabútor Kft. Székesfehérvár, Budai út 50. Telefon: 22/501-466 Kedvezmény: 5%, egyéb akcióval nem összevonható. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 10% kedvezmény ................................................................
Irodaszer ................................................................
ITV Albatech Székesfehérvár, Jancsár köz 12. Telefon: 22/500-366 Kedvezmény: 5% kedvezmény (kivétel akciós termékek) ................................................................
Játékbolt ................................................................
Játékország Székesfehérvár, Fő u. 2-4. Telefon: 22/501-345 Kedvezmény: LEGO-ból 5%, minden más termékből 10%. (kiv. akciós termékek) * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 15% minden szerszám készletre. (kivéve akciós termékek) ................................................................
TomCat Játékbolt www.tomcatjatek.hu Székesfehérvár, Kossuth u. 8. Telefon: 22/500-982 Kedvezmény: minden termékre 10%. (Akciós termékeinkre nem vonatkozik.) Az okt. 15-i Sebő koncertre jegyek 2500 helyett 2200 Ft! * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -15%, kivéve akciós termékek.
Játszóház ................................................................
Kerítés ................................................................
Jegyiroda ................................................................
Kertészet, kertépítés ................................................................ Bioritmus Kertészet Székesfehérvár, Szeder köz 2. Telefon: 22/501-449 Kedvezmény: Konténeres gyümölcsfa: -10%, konténeres szőlő: -10% kedvezmény. .................................................................. Cédrus-Kert Faiskola Székesfehérvár, Tasnádi út 3. Telefon: 06-30/277-20-26 Kedvezmény: díszcserjékre 10%. .................................................................. Fiskális úti KERTÉSZET Székesfehérvár, Fiskális u. 34. Telefon: 30/270-38-60 Kedvezmény: kertészet: földlabdás örökzöld vásárlása esetén 5%; kertépítés, kertfenntartás árából 10%. ................................................................ Green Trend Kft. Lavanderi Virág-Ajándék Iszkaszentgyörgy, Rákóczi út 67. Telefon: 22/440-811 Kedvezmény: vágott virág, szobai cserepes növényekre 10%, egyéb: 5%.
Mocorgó Fejlesztő- és Játszóház Székesfehérvár, Ady Endre u. 30. Telefon: 06-20/555-11-20 Kedvezmény: játszóházi foglakozásra 10%. ................................................................ Ákos Jegyiroda Székesfehérvár, Kossuth u. 11. Telefon: 22/502-425 Kedvezmény: Az okt. 15-i Sebő koncertre jegyek 2500 helyett 2200 Ft! .............................................................. Premier Jegyiroda Székesfehérvár, Kossuth u. 14. Telefon: 22/507-235 Kedvezmény: Sportaréna rendezvényeire ld. osfehervar.hu. Az okt. 15-i Sebő koncertre jegyek 2500 helyett 2200 Ft! ................................................................
Jóga ................................................................
Lásd: Mozgás, egészség, jóga ................................................................
Kandalló és kályha ................................................................
Fehérvár Kandalló és Kovácsoltvas Kft. Székesfehérvár, Havranek u. 45. Telefon: 22/344-292 Kedvezmény: minden kandalló kiegészítő (szellőzők, füstcsövek, tisztító szettek) árából 2%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: minden kandalló kiegészítő: -10%. Gyertyatartók árából 10%. ................................................................
Kárpitosipari kellékek ................................................................ Üzletek: www.osfehervar.hu ................................................................
Kávézó ................................................................
Cafe19 Székesfehérvár, Piac tér 4. Telefon: 06-20/334-72-32 Kedvezmény: 1000 Ft fogyasztás felett 10%. ................................................................ További kávézók: www.osfehervar.hu ................................................................
Képkeretezés ................................................................
COLORAMA Képkeretező és Művészellátó Műhely Szfvár., Prohászka O. u. 12. Telefon: 22/343-846 Kedvezmény: 5% az árukból és a szolgáltatásokból. ................................................................
Képtárak, galériák ................................................................ Csók István Képtár Székesfehérvár, Bartók Béla tér 1. Telefon: 22/315-583 Kedvezmény: 50% a belépő árából. ................................................................ Új Magyar Képtár Székesfehérvár, Megyeház u. 17. Telefon: 22/315-583 Kedvezmény: 50% a belépő árából. ................................................................
FEJER LAP F E J É R M EG Y E I hav ilap
Kerékpár szaküzlet ................................................................
Olvassa Ön is a megye legnagyobb példányszámú havi magazinját! Keresse a postaládájában!
Megjelenik minden hónap elején, 165 ezer példányban. w w w . f e j e r l a p . h u
8
Fejér Lap – Jár Önnek!
Alba Kerékvár Kerékpár Szaküzlet és Szerviz Székesfehérvár, Tobak u. 11-13. Telefon: 22/802-803 Kedvezmény: kerékpárok árából 5%, alkatrészekből 10%. ................................................................ Bringa Bt. Kerékpár Szaküzlet és Szerviz Székesfehérvár, Sütő utca 42. Telefon: 22/327-634 Kedvezmény: minden kerékpárra 4%. Alkatrészekre és kiegészítőkre 8%. (Más akciókkal össze nem vonható!) .............................................................. Vitál Klub Kft. Székesfehérvár, Király sor 60. Telefon: 22/500-977 Kedvezmény: 10% kerékpárokra, alkatrészekre, kiegészítőkre, és egyéb szolgáltatásokra, készpénzes fizetés esetén. Más akciókkal nem összevonható. ..............................................................
Kerítésmester Webáruház www.keritesmania.hu Telefon: 88/428-702 Kedvezmény: termék vásárlása esetén 6%. Kivétel az akciós termékek! A beépítésre nem vonatkozik! ..............................................................
...................................................
Stihl-Viking Szaküzlet Erdészeti és kertészeti gépek szakkereskedése • Székesfehérvár, Jancsár köz 2. Telefon: 22/510-804 • Székesfehérvár, Gugásvölgyi út 4. Telefon: 22/324-121 Kedvezmény: gépek vásárlásakor 3% értékben választhat ajándéklistánkból. .............................................................. Kisgép kereskedelem ................................................................ Stihl-Viking Szaküzlet Erdészeti és kertészeti gépek szakkereskedése • Székesfehérvár, Jancsár köz 2. Telefon: 22/510-804 • Székesfehérvár, Gugásvölgyi út 4. Telefon: 22/324-121 Kedvezmény: gépek vásárlásakor 3% értékben választhat ajándéklistánkból. .............................................................. Klímatechnika .............................................................. Cool-Vent-Air Kft. Székesfehérvár, Széchenyi u. 94. Telefon: 06-20/923-1692 Kedvezmény: teljes szolgáltatásra 10%. .............................................................. Nimbusz Műszaki Áruház Székesfehérvár, Repkény u. 1. Telefon: 22/514-560 Kedvezmény: Nimbusz klímákra 5%. .............................................................. Korcsolya .............................................................. Közönségkorcsolya, ifj. Ocskay Gábor Műjégpálya Székesfehérvár, Raktár u. 1. Telefon: 22/312-035 Kedvezmény: szezonban! ..............................................................
Kovácsoltvas ..............................................................
Fehérvár Kandalló és Kovácsoltvas Kft. Székesfehérvár, Havranek u. 45. Telefon: 22/344-292 Kedvezmény: minden kandalló kiegészítő (szellőzők, füstcsövek, tisztító szettek) árából 2%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: minden kandalló kiegészítő -10%. Gyertyatartók -10%. ..............................................................
Kőés klinkerburkolatok ................................................................
KGL-Bau Kft. Székesfehérvár, Móri út 154. Telefon: 70/453-6313 Kedvezmény: 5% minden termék árából. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 500.000 Ft feletti megrendelésből 10% kedvezmény. ................................................................
Könyvesbolt ................................................................
Líra Könyv Zrt. Vajda János Könyvesbolt Székesfehérvár, Fő u. 2. Telefon: 22/310-601 Kedvezmény: minden árucikkre 7%. ................................................................
Autó | Egészség-Életmód | Építkezés-Felújítás | Háziállatok | Kereskedelem | Kultúra | Sport-Szabadidő | Szolgáltatás | Vendéglátás
fejerlapa6hird.indd 1
2009.07.31. 13:39:24
ŐsFehérvár kedvezmények a megjelenéstől október 31-ig Egyéb akciók: www.osfehervar.hu
Könyvkötészet ................................................................
Könyvkötészet, Szakdolgozat Mórocz Istvánné Székesfehérvár, Sütő utca 22. Telefon: 22/325-007 Kedvezmény: 5% a szolgáltatás árából. ................................................................
Könyvtár ................................................................
Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár Székesfehérvár, Bartók Béla tér 1. Telefon: 22/312-845 Kedvezmény: új beiratkozás esetén 40%, tagság hosszabbításakor pedig 20%. A kedvezmények a teljes árú beiratkozási díjakra vonatkoznak. ................................................................
Kulcs-zár ................................................................
Herman Kulcs-Zárda Székesfehérvár, Ősz utca 7. Telefon: 22/397-577 Kedvezmény: 10% a szolgáltatások díjából. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 10% MINDEN árucikkből (zárak, serlegek, stb.). ................................................................
Kulcsmásolás-zárszerelés ................................................................
Herman Kulcs-Zárda Székesfehérvár, Ősz utca 7. Telefon: 22/397-577 Kedvezmény: 10% a szolgáltatások díjából. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 10% MINDEN árucikkből (zárak, serlegek, stb.). ................................................................ Kulcsember Kft. Székesfehérvár, Jedlik Ányos u. 3. Telefon: 06-70/253-6107 Kedvezmény: ingyenes kiszállás. ................................................................
Lakberendezés ................................................................ Üzlet lsd.: www.osfehervar.hu ..............................................................
Lámpa szaküzlet ................................................................
Basa Lámpaház Székesfehérvár, Basa u. 1. Telefon: 22/503-590 Kedvezmény: 20% minden készleten lévő, nem akciós lámpára. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: lámpákra -10%. ................................................................ Elektro Centrum Székesfehérvár, Széchenyi u. 92. Telefon: 22/333-033 Kedvezmény: minden lámpára 5%.
Az akciós termékekre az ajánlat nem vonatkozik. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: lámpákra
-10%. ................................................................ Villanyász (Korona) Székesfehérvár, Dr. Koch László u. 4. Telefon: 22/502-649 Kedvezmény: minden árucikkből 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10%. ..............................................................
Lapterjesztés ................................................................
Kunos Lovarda Kft., Kisteleki tanya Székesfehérvár, M7/63-as főút mellett Telefon: 22/500-918 Kedvezmény: egyszeri lovaglásból 5%, bérletből 5%. ................................................................
Manikűr-pedikűr ................................................................
Fehérvár-Plusz Bt. Székesfehérvár, József Attila u. 2/E. Telefon: 22/786-021 Kedvezmény: 5% (kivéve akciós termékek). * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 10% kedvezmény. ................................................................
Masszázs ................................................................
Egészség Stúdió Székesfehérvár, Szömörce út 10/1. (Alba Ház mögött) Telefon: 70/774-3089 ÚJ www.egeszsegstudio.co.hu Kedvezmény: 10% minden masszázsra. KoroKan, Lávaköves, Csokoládé, Svéd masszázs... ................................................................
Média ................................................................
Fehérvár Médiacentrum Székesfehérvár, Jókai u. 15. Telefon: 22/502-663 Kedvezmény: minden Elfogadóhelynek és kártyatulajdonosnak 10% a médium tarifaárból. ................................................................ Fejér Lap Székesfehérvár, Szent István tér 9. Telefon: 06-30/956-55-99 Kedvezmény: ŐsFehérvár tagoknak 10% a keretes hirdetésből. ................................................................
Mezőgazdasági szaküzlet ................................................................
Agro Üzletház (Korona) Székesfehérvár, Mátyás Király krt. 11. Telefon: 22/505-942 Kedvezmény: minden árucikkre 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10% (kivéve Stihl). ............................................................... Csavar és Gazdabolt Székesfehérvár, Balatoni út 77. Telefon: 22/336-564 Kedvezmény: minden termékre 5%. ................................................................ FISTER GAZDABOLT Székesfehérvár, Móri út 58. Telefon: 22/316-814 Kedvezmény: minden termékre 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: minden termékre 5%. ................................................................
Mikrohitel ................................................................
Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Székesfehérvár, Budai út 9-11. Telefon: 22/518-010 Kedvezmény: a mikrohitel igénylések regisztrációs díjából 25%. ................................................................
Mobiltelefon ................................................................ Feibra Kft. ELKÖLTÖZTÜNK!!
Székesfehérvár, Móricz Zs. u. 56. Telefon: 06-20/999-65-90 Kedvezmény: aktuális ártáblázatból 10%. ................................................................
Limuzinkölcsönző ................................................................
Limorent Best Limuzinkölcsönző Székesfehérvári kiállással a megrendelő által megadott helyszínre. Telefon: 06-20/452-10-27 Kedvezmény: a szolgáltatások díjából 5%. Egyéb akciókkal össze nem vonható! ................................................................
Lovarda ................................................................
Hétkúti Wellness Hotel és Lovaspark Mór, Dózsa Gy. u. 111. Telefon: 22/563-080 Kedvezmény: szállásból 5%, a Lovas Vendéglőben étel és italfogyasztásnál kp. fizetés esetén 5%, wellness belépőből 10% (csak hétvégén), lovaglásból 10%. ..............................................................
Telenor Székesfehérvár, Várkörút 56. Telefon: 06-20/330-3702 Kedvezmény: 5% a kártyafüggetlen készülékekre, 10% a tartozékok árából. ................................................................
Mozgás, egészség, jóga ................................................................ Lásd: www.osfehervar.hu ................................................................
Munkaruházat ................................................................ Munkaruházati Bolt (Korona) Székesfehérvár, Prohászka O. u. 22. Telefon: 22/502-622 Kedvezmény: minden árucikkből 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10%. ................................................................
Múzeumok ................................................................
Fehérvári Babaház Múzeum Székesfehérvár, Megyeház u. 17. Telefon: 22/315-583 Kedvezmény: 50% a belépő árából. ................................................................ Fekete Sas Patika Múzeum Székesfehérvár, Fő u. 5. Telefon: 22/315-583 Kedvezmény: 50% a belépő árából. ..................................................................
Gorsium Szabadtéri Múzeum –Régészeti Park Tác, Fő u. 6. Telefon: 22/362-243 Kedvezmény: 50% a belépő árából. ................................................................ Szent István Király Múzeum Székesfehérvár, Országzászló tér 3. Telefon: 22/315-583 Kedvezmény: 50% a belépő árából. ................................................................ Szent István Király Múzeum, Rendház Székesfehérvár, Fő u. 6. Telefon: 22/315-583 Kedvezmény: 50% a belépő árából. .................................................................. Vörösmarty Mihály Emlékmúzeum Kápolnásnyék, Vörösmarty u. 1. Telefon: 22/709-014 Kedvezmény: 50% a belépő árából. ................................................................
Műszaki áruház ................................................................ Nimbusz Műszaki Áruház Székesfehérvár, Repkény u. 1. Telefon: 22/514-560 Kedvezmény: 5% kedvezmény a Nimbusz barkácsgépek, a Nimbusz hűtők, fagyasztók, valamint az ös�szes radiátor árából. ................................................................ Művelődési központ ................................................................
Szent István Művelődési Ház Székesfehérvár, Liszt Ferenc u. 1. Telefon: 22/502-871 Kedvezmény: Az okt. 15-i Sebő koncertre jegyek 2500 helyett 2200 Ft! ................................................................
Művészellátó ................................................................
ART Stúdió Képzőművészeti Szaküzlet Székesfehérvár, Halász u. 39. Telefon: 22/316-553 Kedvezmény: füzetcsomag ajándékba (maximum 10 db, minta nélküli füzet). ................................................................ COLORAMA Képkeretező és Művészellátó Műhely Székesfehérvár, Prohászka O. u. 12. Telefon: 22/343-846 Kedvezmény: 5% az árukból és a szolgáltatásokból. ...................................................................
Napenergia ................................................................... Szalakóta 2002 Bt. Székesfehérvár, Szabadságharcos u. 49. Telefon: 70/315-27-40 Kedvezmény: 5% a számla végös�szegéből. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 10% a szolgáltatások árából. ................................................................ További üzletek: www.osfehervar.hu ..................................................................
Nemzeti bolt ..................................................................
Magyarock Nemzeti Bolt és Metal üzlet Székesfehérvár, Oskola u. 1. Telefon: 06-30/891-3390 Kedvezmény: minden termékre 5%. ...................................................................
Nyelviskola ................................................................ Helen Doron Nyelviskola – Csiperke Angol-Magyar Miniovi Sola-Suli Székesfehérvár, Zámoly köz 3. Telefon: 22/344-229 Kedvezmény: Ingyenes bemutató óra. Tanfolyamaink első havi díjából 5% kedvezmény. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: ŐsFehérvár napon beiratkozóknak 10% kedvezmény az első havi díjból A kedvezmény más kedvezménnyel össze nem vonható. ................................................................... Katedra Nyelviskola Székesfehérvár, Palotai út 4. Telefon: 22/787-783 Kedvezmény: a garantált nyelvvizsga program díjából 20%. Lakossági tanfolyamokon minden új hallgatónak 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: lakossági tanfolyamokon minden új hallgatónak 10% kedvezmény. ...................................................................
London Style Nyelviskola Kft. Székesfehérvár, Deák F. u. 13. Telefon: 22/513-917 Kedvezmény: új hallgatóknak egyszeri 10% a tanfolyam díjából. ................................................................... M-Prospect Nyelvi Szolgáltatások Székesfehérvár, Kossuth u. 8. Telefon: 22/311-653 Kedvezmény: lakossági nyelvoktatás és fordítás árából 10%. ................................................................ Rockenbauer Közhasznú Nonprofit Kft. Comenius Nyelviskola Székesfehérvár, Koppány u. 2/a. Telefon: 22/512-136 Kedvezmény: 10% a nyelvtanfolyamok, szakképzések árából. ................................................................ Viadukt Nyelviskola Székesfehérvár, Piac tér 4-8. Telefon: 22/327-644 Kedvezmény: félintenzív tanfolyamaink esetében ingyen tankönyv vagy egyszeri 5.000 Ft beiratkozási kedvezmény! ................................................................
Nyílászáró ................................................................ Ablakmester –
segédanyagok és kiegészítők üzlete
Székesfehérvár, Szárcsa u. 13. Telefon: 22/385-360 Kedvezmény: minden termékre 10%. ................................................................ Gaja Ablak Kft. Székesfehérvár, Új Csóri út 5. Telefon: 22/317-227, 20/354-9844 Kedvezmény: 100 000 forintonként 1%. ................................................................ SHS Global Kft. – nyílászáró szaküzlet Székesfehérvár, Szárcsa u. 13. Telefon: 22/332-053 Kedvezmény: nyílászárókra és kiegészítőkre 7%. ................................................................
Nyomda ................................................................
Extra Média Nyomda Kft. Székesfehérvár, Gombócleső dűlő Telefon: 22/512-120 ................................................................. G+B Nyomda Székesfehérvár, Videoton Ipari Park Telefon: 06-30/993-66-31 Kedvezmény: elfogadóhelyeknek további kedvezmények. ................................................................
Nyomtató
................................................................ ITV Albatech Székesfehérvár, Jancsár köz 12. Telefon: 22/501-466 Kedvezmény: 5% (egyéb akciókkal össze nem vonható). * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 10% kedvezmény. ................................................................ Oktatás (lsd. még: nyelviskola) ................................................................ Albasoft Training Kft. Székesfehérvár, Deák F. u. 13. Telefon: 22/513-913 Kedvezmény: új hallgatóknak egyszeri 10% a tanfolyam díjából. ................................................................... Katedra Nyelviskola Székesfehérvár, Palotai út 4. Telefon: 22/787-783 Kedvezmény: a garantált nyelvvizsga program díjából 20%. Lakossági tanfolyamokon minden új hallgatónak 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: lakossági tanfolyamokon minden új hallgatónak 10% kedvezmény. ................................................................ Prisma Tanoda Kft. Székesfehérvár, Gyümölcs u. 4-6. Telefon: 22/506-962 Kedvezmény: 5% a tanfolyamok díjából. ................................................................ Rockenbauer Közhasznú Nonprofit Kft. Comenius Nyelviskola Székesfehérvár, Koppány u. 2/a. Telefon: 22/512-136 Kedvezmény: 10% a nyelvtanfolyamok, szakképzések árából. ................................................................
9
Autó | Egészség-Életmód | Építkezés-Felújítás | Háziállatok | Kereskedelem | Kultúra | Sport-Szabadidő | Szolgáltatás | Vendéglátás
* ŐSFEHÉRVÁR NAP: szeptember 17. péntek, október 15. péntek Tréning Stúdió Székesfehérvár, Tolnai u. 1/5. Telefon: 22/379-604 Kedvezmény: OKJ-s tanfolyam díjából 10%; egyéb tanfolyam díjakból 15%. ................................................................ Viadukt Nyelviskola Székesfehérvár, Piac tér 4-8. Telefon: 22/327-644 Kedvezmény: félintenzív tanfolyamaink esetében ingyen tankönyv vagy egyszeri................................................................ 5.000 Ft beiratkozási kedvezmény!
Optika ................................................................
András Optika Székesfehérvár, Kossuth u. 9. Telefon: 22/348-022 Kedvezmény: új szemüvegre 10% kontaktlencsére 5%, készpénz fizetés esetén. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: minden újonnan elkészített szemüveg árából -40% készpénz fizetés esetén. ................................................................ Beck Optika Székesfehérvár, Távirda u. 18. Telefon: 22/501-084 Kedvezmény: 20% az optikai szemüvegkeretekre. Egyéb akcióval nem összevonható. ................................................................ Boros Optika Székesfehérvár, Prohászka O. u. 26. Telefon: 06-20/320-65-95 Kedvezmény: szemüvegekre 20%. (Az akciós termékekre nem vonatkozik.) ................................................................ Fehér Optika Székesfehérvár, Távirda u. 2/a. Telefon: 22/397-483 Kedvezmény: 10% minden szemüvegre és kontaktlencsére. Más akciókkal össze nem vonható. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 20% a prémiumkategóriás szemüvegkeretekből és napszemüvegekből. ................................................................ Zalka Optika Székesfehérvár, Koronázó tér 4. Telefon: 22/506-457 Kedvezmény: 20% szemüvegkeretre, napszemüvegekre, 5% kontaktlencsére. Más akciókkal össze nem vonható. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 25% a napszemüvegekre. ................................................................
Önindító, generátor ................................................................
EVILL Fehérvár Bt. Székesfehérvár, Szőlő u. 50. Telefon: 22/507-600 Kedvezmény: 10% a javítás, valamint az önindító és generátor alkatrészek áraiból. ................................................................
Öntözéstechnika ................................................................ NALI Kft.
ELKÖLTÖZTÜNK!!
Székesfehérvár, Zámoly út 5. Telefon: 22/500-057 Kedvezmény: 50.000 Ft feletti vásárlás esetén 5%, kiv. akciós termékek ................................................................
Öreghegyi Papírbolt Székesfehérvár, Pozsonyi út 99/6. Telefon: 22/307-337 Kedvezmény: minden termékből 5%; 5000 Ft felett 10%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10%. ................................................................ Papírgaléria Székesfehérvár, Oskola u. 11. Telefon: 20/967-52-37 Kedvezmény: minden termékre és szolgáltatásra 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: bőrárura -15% ................................................................ Papír Írószer Bolt Székesfehérvár, Ady Endre u. 2. Telefon: 22/315-425 Kedvezmény: mindenre 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 10% kedvezmény az ón ajándéktárgyakra. .................................................................. További üzletek: www.osfehervar.hu ................................................................
Parketta ................................................................
Burkolatok Háza Székesfehérvár, Szeder u. 87. Telefon: 22/786-336 Kedvezmény: Berry floor laminált padlókra 10%, bambusz parkettára 5%, kerti bútorokra 10%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: bambusz ajándéktárgyakra 10% kedvezmény. .................................................................. Dilen Parketta Bolt Székesfehérvár, Olaj u. 80. Telefon: 22/506-802 Kedvezmény: minden termékre 5% kedvezmény. ................................................................
Pénzintézet ................................................................
Forrás Takarékszövetkezet Ld. Takarékszövetkezet ................................................................
Pizzéria ................................................................
Caffé MAURO Étterem és Pizzéria Székesfehérvár, Kossuth u. 4. Telefon: 06-20/2280-734 Kedvezmény: minden vacsoravendégnek pezsgőkoktélt adunk aperitifként! ................................................................
Plasztikai sebészet ................................................................
Műtő Alba Sebészeti Centrum • Világszínvonalú, rugalmas ellátás • Maximális felkészültség • Exkluzív, diszkrét környezet 1 napos sebészet
Panzió ................................................................
Domino Panzió Székesfehérvár, Fiskális u. 111. Telefon: 22/305-279 Kedvezmény: a szobaárakból 10%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -50% ................................................................ Malomerdő Panzió és Üdülőház Pusztavám, Petőfi Sándor út 162. Telefon: 22/417-786 Kedvezmény: a szállás díjából 10%. ................................................................
Papír, írószer ................................................................
10
Festék-Vegyi-Papíráru Szaküzlet (Korona) Székesfehérvár, Fecskepart u. Telefon: 22/503-237 Kedvezmény: minden árucikkből 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10%. ................................................................ Korona Papírbolt Székesfehérvár, Virág Benedek u. 9. Telefon: 22/505-933 Kedvezmény: minden árucikkből 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10% ................................................................
Cím: 8000 Szfvár, Huszárr u u. 1 1. Tel.: + 36 20/380-87-84 E-mail:
[email protected] www.egynapossebeszet.hu
Reklám, PR, marketing ................................................................ Lénia 2 Reklám- és Médiaügynökség Kft. Székesfehérvár, Pozsonyi út 23. Telefon: 22/340-840, 501-594 Kedvezmény: Városkártya féláron! ................................................................
Rendezvénytechnika ................................................................ Moonlight Rendezvénytechnika Székesfehérvár, Hadiárva u. 2. Telefon: 06-30/853-4423 Kedvezmény: 10% a hangosítás, világítás, színpad és fedés árából. ................................................................
Rövidáru ................................................................
Fehér Holló Függöny és Lakástextil Székesfehérvár, Kossuth u. 6. Telefon: 06-20/289-9818 Kedvezmény: a készleten lévő termékekből 10% + ingyenes függönyvarrás. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -15%. ................................................................ Gombház (Korona) Székesfehérvár, Fő u. 7. Telefon: 22/502-636 Kedvezmény: minden árucikkből 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10%. ................................................................
Sexshop ................................................................
Sex Shop Erotika Üzlet Székesfehérvár, Király sor 62. Telefon: 06-30/354-09-60 Kedvezmény: minden árucikkből 10%. ................................................................
Söröző ................................................................ Lásd: www.osfehervar.hu ................................................................
Sportbolt ................................................................
Kronos Sportüzlet Székesfehérvár, Távirda u. 39. Telefon: 06-20/979-3215 Kedvezmény: 10% minden termékből. Az akciós termékekre – egyes futballcipők 30-60%, egyes utcai cipők 40-50% – nem vonatkozik. ................................................................ Masita Márkabolt Sport- és Divatüzlet Szfvár., Távirda u. 25. (Falköz) Telefon: 06-20/554-9333 Kedvezmény: 10-20-30% alapkedvezmény + további 5% minden termékre. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: minden melegítő és szabadidőruha 20% kedvezménnyel. ................................................................ Turul Sport 2000. Székesfehérvár, Ady Endre u. 18. Telefon: 22/510-290 Kedvezmény: minden árucikkből 10%. ................................................................ Vitál Club Sportáruház Székesfehérvár, Király sor 60. Telefon: 22/322-993 Kedvezmény: a ruházati termékekből 10%, a cipőkből 5%, készpénz fizetés esetén. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: vízálló túra szandálok -50%, 6000,- helyett 3000,Olympikus futócipők -50% (a készlet erejéig) ................................................................
Sportegyesület ................................................................
Albacomp Férfi Kosárlabda Csapat Székesfehérvár, Gáz u. 19. Telefon: 22/314-442 Kedvezmény: Elővételes vásárlásnál 10% családi kedvezmény a belépőjegy árából. (legalább 3 jegynél). ................................................................ Sportszer ................................................................ Plastobo Kft. Sárbogárd, Ady Endre u. 215. Telefon: 25/461-815 Kedvezmény: 8% minden egyedi gyártású sportszer árából, pl. ping-pong asztal. ...............................................................
Stihl szaküzlet ...............................................................
Stihl-Viking Szaküzlet Erdészeti és kertészeti gépek szakkereskedése • Székesfehérvár, Jancsár köz 2. Telefon: 22/510-804 • Székesfehérvár, Gugásvölgyi út 4. Telefon: 22/324-121 Kedvezmény: gépek vásárlása esetén 3% értékben választhat ajándéklistánkból. ...............................................................
Strand ...............................................................
Csitáry G. Emil Uszoda és Strand Székesfehérvár, Mészöly G. u. Telefon: 22/327-665 Kedvezmény: családi jegyek árából 5%. ................................................................ Sport Beach & Camping Gárdony, Harcsa u. 2. Telefon: 22/355-044 Kedvezmény: Szezonban. ................................................................ Velencei Vízi Vár Velence, Enyedi u. (Evezőspálya mellett) Telefon: 06-30/268-7559 Kedvezmény: Szezonban. ................................................................
Számítástechnika ................................................................
Albacomp Számítástechnikai Zrt. Székesfehérvár, Mártírok útja 9. Telefon: 22/515-414 Kedvezmény: Az Albacomp Boltban kapható minden termékből 5% kedvezmény. ................................................................ Computer3 Kft. Székesfehérvár, Új Csóri út 68. Telefon: 22/508-966 Kedvezmény: 5% minden termékre. ................................................................
Számlavezetés ................................................................
Forrás Takarékszövetkezet Lásd Takarékszövetkezet ................................................................
Személyi edző egészségmegőrzés ................................................................
WEBSTAR–ingyenes személyi edző (kód: INTE-3991-1171) Szfvár., internetes értékesítés Telefon: 20/461-71-46 Kedvezmény: 10% személyes megrendelés árából. Egészségmegőrző, javító termékek, szép bőr, karcsú alak.Táplálkozás, életmódtanácsadás. Továbbiak: www.webstar.biz ................................................................
Műtő Alba Kft. – Egynapos sebészet Székesfehérvár, Huszár u. 1. (Interspar mögött) Telefon: 06-20/380-8784 Kedvezmény: 5% minden szolgáltatás árából. ................................................................
Régiségkereskedelem ................................................................ Enteriart Lakberendezés Székesfehérvár, Palotai út 25. Telefon: 22/786-058 Kedvezmény: Minden árucikk -5% (kiv. bizo.) Megjelölt termékek -50% A művészellátónkban diákoknak 3% Gorsium Szakközepeseknek 5% ................................................................
Autó | Egészség-Életmód | Építkezés-Felújítás | Háziállatok | Kereskedelem | Kultúra | Sport-Szabadidő | Szolgáltatás | Vendéglátás
ŐsFehérvár kedvezmények a megjelenéstől október 31-ig Egyéb akciók: www.osfehervar.hu
Személyiségfejlesztés ................................................................
MABUHASZ Közhasznú Egyesület Székesfehérvár, Balatoni út 8. Telefon: 20/213-50-15 Kedvezmény: oktatások árából 10%, terápiák árából 20%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: az oktató cd-k és dvd-k árából 20%. ................................................................
Szépségszalon ................................................................
Aphrodite Szépségszalon Székesfehérvár, Távirda u. 2. Telefon: 06-30/956-40-62 Kedvezmény: 5% minden szolgáltatásra. ................................................................ Fanni Referenciaszalon
Fodrászat, hajhosszabbítás, kozmetika, manikür-pedikür, műkörömépítés, masszázs, szauna
Székesfehérvár, Gyümölcs u. 4-6. Telefon: 06-70/978-81-94 Kedvezmény: 20% a szolgáltatásból. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: ha ismerősödet bejelented hozzánk, a következő kezelésed árának a felét mi álljuk! ................................................................ Galéria Stúdió Szépségszalon Székesfehérvár, Távirda u. 2/a. ELKÖLTÖZTÜNK!!
Telefon: 06-20/469-77-31 Kedvezmény: a fodrászati és kozmetikai alapdíjakból 10%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: Mezoterápiás kezeléshez ajándék manikűr (bejelentkezéssel!) ................................................................ Sunny Day Szépségház Székesfehérvár, Budai út 40. ÚJ Telefon: 06-20/776-5501 Kedvezmény: Minden szolgáltatás árából 10% kedvezmény. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: Hajfestéshez ajándék szemöldökfestés.Tibeti mézmasszázshoz, arcmasszázs (mézes) Arckezeléshez arcpakolás (feszesítő) Műkörömépítéshez 5 perc szolárium. ................................................................ Szépségmenyország Zsuzsi Kozmetika ELKÖLTÖZTÜNK!!
Székesfehérvár, Budai út 316. (Nordic Hotel Egészségcentrum) Telefon: 22/319-610 Kedvezmény: szempilla festés, szemöldök szedés és festés: 10%. Speciális MATIS-arcmasszázs árából 10%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: boldogság csokoládé-kezelés árából 50%. ................................................................
Szerelvény szaküzlet ................................................................ GÁZ-VÁR Szerelvény és Épületgépészeti Szaküzlet Székesfehérvár, Balatoni út 81. Telefon: 22/322-509 Kedvezmény: 5% minden termékre. Akciós termékekre nem vonatkozik. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: további 2% kedvezmény. (kiv. akciós termékek) ................................................................ Metalloglobus Bolt (Korona) Székesfehérvár, Fecskepart u. Telefon: 22/503-223 Kedvezmény: minden árucikkre 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10%. ................................................................ Szerszám ................................................................ Szerszám Mester Kft. Székesfehérvár, Major u. Telefon: 22/340-140 Kedvezmény: 10% készpénzes vásárlás esetén. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: vásárláskor egyedi ajándékok. ................................................................ Színház ................................................................ Vörösmarty Színház Székesfehérvár, Fő u. 8. Telefon: 22/512-100 Kedvezmény: Az őszi évad előadásaira érvényes jegyek árából 10% kedvezmény. ................................................................. Szolárium ................................................................
Blue Sun Szolárium Székesfehérvár, Lépcső u. 2. Telefon: 22/397-079 Kedvezmény: 15% minden szolgáltatásra. ................................................................
Luxura Szolárium Stúdió Székesfehérvár, Deák Ferenc u. 5. Telefon: 06-30/769-6925 Kedvezmény: szolárium kozmetikumokra 15% kedvezmény. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: a percdíj csak 40 Ft! ................................................................
Szórakoztató centrum ................................................................
West Side Music Club Székesfehérvár, Vörösmarty tér 1. Telefon: 22/507-633 Kedvezmény: 30% a bowling árakból, 10% az étel és italfogyasztásból. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -20% az étel és italfogyasztásból. ................................................................
Szórólap terjesztés ................................................................ Feibra Kft.
ELKÖLTÖZTÜNK!!
Székesfehérvár, Móricz Zs. u. 56. Telefon: 06-20/999-65-90 Kedvezmény: aktuális ártáblázatból 10%. ................................................................
Szőnyeg ................................................................ m2 Szőnyegáruház
Székesfehérvár, Fecskepart u. Telefon: 06-70/645-9182 Kedvezmény: laminált parketta 6% + ingyen szegélyléc + alátétfólia, padlószőnyeg 10%, PVC 15%. ................................................................
Takarékszövetkezet ................................................................
Forrás Takarékszövetkezet Székesfehérvár, Vörösmarty tér 1. Telefon: 22/506-482 Kedvezmény: Takarékdoboz 5.000,FT megfizetése ellenében 60.000,Ft kedvezményt biztosítunk. ................................................................
Takarítógépek ................................................................ NALI Kft. ELKÖLTÖZTÜNK!!
Székesfehérvár, Zámoly út 5. Telefon: 22/500-057 Kedvezmény: 50.000 Ft feletti vásárlás esetén 5%, kiv. akciós termékek. ................................................................
Taxi ................................................................
City Taxi Székesfehérvár, Berényi út 1. Telefon: 22/311-111 Kedvezmény: 220 Ft helyett 200 Ft/km áron szállítjuk utasainkat. ................................................................
Táncház ................................................................ Alba Regia Táncegyesület (Táncház) Székesfehérvár, Malom u. 6. Telefon: 22/312-795 Kedvezmény: az Alba Regia Táncegyesület rendezvényeire, ifjúsági szállásokra 10%. ................................................................
Tea szaküzlet, teázó ................................................................ Misstee Teabolt Székesfehérvár, Ady Endre u. 32. Telefon: 06-20/552-7370 Kedvezmény: 5% a teafüvekre. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: minden termék -5%. ................................................................
Térkő forgalmazás ................................................................
IMZS Hungária Kft. Szfvár., Németh László u. 11. Telefon: 06-30/348-61-01 Kedvezmény: Térkövek, szegélykövek, zsalukövek, útépítési elemek forgalmazása. A gyártó cég listaárából 25%. ................................................................
Térkőburkolatok lerakása ................................................................ Platz-Bau Mélyépítő Kft. Székesfehérvár, Móri út 88. Telefon: 22/340-200 Kedvezmény: munkadíj árából 5%. ................................................................
Testés fülgyertyázás ................................................................ Anna-masszázs Székesfehérvár, Lövölde u. Telefon: 06-20/993-6510 Kedvezmény: talpmasszázsra 20%. ................................................................
Tetőfedés, építőanyag ................................................................
Fehérvár Tető Kft. Székesfehérvár, Őrhalom u. 3. ÚJ Telefon: 22/500-047 Kedvezmény: Tetőfóliákra, fém- és műanyag tetőkiegészítő elemekre: -5% ................................................................
Tűzés munkavédelem ................................................................ Lásd: www.osfehervar.hu ................................................................
Uszoda ................................................................ Csitáry G. Emil Uszoda és Strand Székesfehérvár, Mészöly G. u. Telefon: 22/327-665 Kedvezmény: a családi jegyek árából 5%. ................................................................
Utazási iroda ................................................................
Fehérvár Travel Székesfehérvár, Prohászka O. u. 14-16. Telefon: 22/321-871 Kedvezmény: minden saját szervezésű út részvételi díjából 4%. (Más kedvezménnyel nem vonható össze.) * ŐSFEHÉRVÁR NAP: Félpanzió árából 10% kedvezmény. ................................................................ ÚJ Ibusz Utazási Iroda Székesfehérvár, Táncsics Mihály u. 5 Tel.: 22/329-393 Kedvezmény: Saját szervezési utak díjából 5 % kedvezmény. ................................................................ INVENT Marketing und Tourismus GmBH Magyarországi képviselete Székesfehérvár, Várkapu u. 1. Telefon: 0043/732/65-18-18-52 Kedvezmény: egyéni kedvezmény (5-10%) minden szállodai csekkcsomagunkra! ................................................................
Útépítés ................................................................ Platz-Bau Mélyépítő Kft. Székesfehérvár, Móri út 88. Telefon: 22/340-200 Kedvezmény: munkadíjból 5%. ................................................................
Vadászbolt ................................................................
VADEX Vadászati Szaküzlet Székesfehérvár, Tolnai u. 1. Telefon: 22/510-554 Kedvezmény: minden termékből 5% Kivétel: engedélyhez kötött lőszer és fegyver vásárlása. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: engedélyhez nem kötött fegyverek árából 5%. ................................................................
Varroda ................................................................
Varroda Ez-Az Bt. Székesfehérvár, Deák Ferenc u. 19. Telefon: 70/245-38-24, 22/747-619 Kedvezmény: 10% új ruha készítés esetén. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: minden ruhajavítás és függönyvarrás árából 10%. ................................................................
Vasáru ................................................................
Házépítők Boltja (Korona) Székesfehérvár, Széchenyi u. 138-142. Telefon: 22/505-527 Kedvezmény: minden árucikkből 5%. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10%. ...............................................................
Vas-műszaki ................................................................ Vas-Szer 96 Bt. Vas-Műszaki-Vegyiáru Székesfehérvár, Balatoni út 73. Telefon: 22/501-002 Kedvezmény: minden termékre 5%. Kivéve akciós termékek. ................................................................
Vendéglátó szaküzlet ................................................................ Lásd.: www.osfehervar.hu ................................................................
Virág ................................................................ Fantázia Virágstúdió Székesfehérvár, Eszperantó tér 1. Telefon: 22/322-605 Kedvezmény: minden virágra, valamint az egyéb termékekre is 10%. ................................................................
Freya Virágszalon Székesfehérvár, Malom u. 34. Telefon: 22/313-592 Kedvezmény: 10% minden termékre. Egyedi szolgáltatásunk: virágküldés! ................................................................ Green Trend Kft. Lavanderi Virág-Ajándék Bodajk, Petőfi u. 64/2. Telefon: 22/410-053 Kedvezmény: vágott virág, szobai cserepes növényekre 10%, egyéb: 5%. ................................................................ Oázis Virágüzlet Székesfehérvár, Palotai út 133. Telefon: 22/398-570 Kedvezmény: 10% minden termékre. Virágfutár, bankártyás fizetés! Frissesség garancia! * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 10% kedvezmény MINDEN termékre! Virágfutár, bankártyás fizetés! Frissesség garancia! ................................................................
Vízadagoló ................................................................ Rex Fontana Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Székesfehérvár, Batthyány út 28. Telefon: 22/326-939 Kedvezmény: a vízadagoló listaárából 10%. Ballonos 19 l-es Ave ásványvíz: 5%. ................................................................
VízGáz- Fűtésszerelés ................................................................
Kupi Tibor Víz - Gáz - Fűtésszerelés Non-Stop Duguláselhárítás kamerázással Székesfehérvár, Torony sor Telefon: 30/261-28-18 Kedvezmény: 10% minden szolgáltatásra! ................................................................ Szalakóta 2002 Bt. Szfvár., Szabadságharcos utca 49. Telefon: 70/315-27-40 Kedvezmény: 5% számla végösszegből. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: 10% a szolgáltatások árából. ................................................................ További szolgáltatók: www.osfehervar.hu ................................................................
Zárszerelés
lásd még: kulcsmásolás, zárszerelés ................................................................ Kulcsember Kft. Székesfehérvár, Jedlik Ányos u. 3. Telefon: 06-70/253-6107 Kedvezmény: ingyenes kiszállás. ................................................................
Zeneterem ................................................................
Petőfi Mozi Music Pub Székesfehérvár, Arany János u. 22. Telefon: 22/960-471 Kedvezmény: 5% minden fogyasztásból. * ŐSFEHÉRVÁR NAP: -10% minden fogyasztásból. ................................................................ Az Elfogadóhelyek fenntartják maguknak a jogot a megadott kedvezmények módosítására. A módosításokról a www.osfehervar.hu honlapon találhatóak naprakész információk. A Magazinban feltüntetett kedvezmények más, az üzletek által nyújtott egyéb egyedi akciókkal nem vonhatók össze. A kiadó a megadott kedvezmények valóságtartalmát nem ellenőrzi és azokért nem vállal felelősséget. Az esetleges nyomdai hibák miatt szíves elnézésüket kérjük.
Szeretné regisztráltatni cégét, üzletét? Hívja munkatársunkat!
Tóth Gabriella: 06-20/346-0045 www.osfehervar.hu
11
Autó | Egészség-Életmód | Építkezés-Felújítás | Háziállatok | Kereskedelem | Kultúra | Sport-Szabadidő | Szolgáltatás | Vendéglátás
* ŐSFEHÉRVÁR NAP: szeptember 17. péntek, október 15. péntek
0LUÍCFS ÍSB 4[FOU*TUW»O.ûWFM÷EÃTJ)»[ NAP
4ö,0/$&35b.BDTLBJOEVMÍo 8FÐSFT4»OEPSNFH[FOÃTÇUFUULÐMUFNÃOZFJWFM 4FC÷'FSFOD ÃOFL UFLFS÷MBOU HJU»S PVE DJUFSB
#BSWJDI*W»O U»SPHBUÍ CPMH»SLBWBM NPMEWBJLBWBM Q»OTÇQ EWPKOJDF GVSVMZB DTFMMÍUBNCVSB CS»DTBUBNCVSB
1FSHFS-»T[MÍ QSÇNUBNCVSB CPMH»SUBNCVSB HJU»S WPL»M
4FC÷'FSFODUÐCCÃWUJ[FEFBNBHZBSOÃQ[FOFJÃMFU NFHIBU»SP[ÍFHZÃOJTÃHF[FOÃT[LÃOUÃTOÃQ[FOFLV UBUÍLÃOU BLJOFLFMÃWÖMIFUFUMFOÃSEFNFJWBOOBLBIB[BJ IBOHT[FSFTOÃQ[FOFJÃTU»ODI»[NP[HBMPNFMJOEÇU»T»CBO JTCFOBMBQÇUPUUBNFHB4FC÷&HZÖUUFTU BNFMZ B[ÍUBJTBNBHZBSOÃQ[FOFJÃMFUFHZJLMFHFMJTNFSUFCC GPSN»DJÍKB
Jegyár: 2500 Ft illetve 2200 Ft (diák, illetve öT'FIÃSW»S kártyával)
Jegyek kaphatók:
LPTÃT1SFNJFS+FHZJSPEB5PN$BU+»UÃLÖ[MFU 4[FOU*TUW»O.ûWFM÷EÃTJ)»[ -ÃOJB,GU
KULTURÁLIS KÖRUTAZÁSOK Városlátogatások, „üdülés és kultúra” programok, egzotikus utazások
MEGJELENT TÉLI KATALÓGUSUNK!
12
R01364/1996/2000
&ĞŚĠƌǀĄƌdƌĂǀĞůſŶƵƐnj͗
ũĄŶůĂƚĂŝŶŬĂƚĠůŝŝĚƅƐnjĂŬƌĂ͗ ͻ ŐnjŽƟŬƵƐƵƚĂnjĄƐŽŬ͗
ͻϱΎͲŽƐŝŶĚƵůĄƐŝŐĂƌĂŶĐŝĂ ͻůƵdžƵƐĂƵƚſďƵƐnjŽŬ ͻĞŐLJĞĚƺůƵƚĂnjſŬĨĞůĄƌŶĠůŬƺů ͻƷƚůĞŵŽŶĚĄƐŝďŝnjƚŽƐşƚĄƐ ĂƌĠƐnjǀĠƚĞůŝĚşũďĂŶ ͻŝĚĞŐĞŶǀĞnjĞƚĠƐƌĄĚŝſƐĂĚſͲǀĞǀƅǀĞů
h^͕DĞdžŝŬſ͕WĞƌƵ͕ƌŐĞŶơŶĂ͕ƌĂnjşůŝĂ͕ŚŝůĞ͕ĠůͲĨƌŝŬĂ͕ ŐLJŝƉƚŽŵ͕:ĂƉĄŶ͕ŐLJĞƐƺůƚƌĂďŵŝƌĄƚƵƐŽŬĠƐKŵĄŶ͕dŚĂŝĨƂůĚ͕ ^njşƌŝĂ͕:ŽƌĚĄŶŝĂ͕ŝƉƌƵƐ͕DĂĚĞŝƌĂ
FEHÉRVÁRI INDULÁS
ͻ <ĂƌŶĞǀĄů͗
(/ä)2*/$/6,.('9(=01< OKTÓBER 15-IG!
jũĚŽŶƐĄŐŽŬ͗
4[ÏLFTGFIÏSWÈSt1SPIÈT[LB0ÞU 5FM tXXXGFIFSWBSUSBWFMIV
ͻ ĚǀĞŶƚ͗
&ƌĂŶŬĨƂůĚ͕EƺƌŶďĞƌŐ͕ĠĐƐ͕^ĂůnjďƵƌŐ͕ůnjĄƐnj
ͻ ^njŝůǀĞƐnjƚĞƌ͗
WĄƌŝnjƐ͕ZſŵĂ͕ĠůͲ/ƚĄůŝĂ sĞůĞŶĐĞ͕&ƌĂŶĐŝĂZŝǀŝĠƌĂ;EŝnjnjĂ͕DĞŶƚŽŶͿ ͻ ĚǀĞŶƟǀĄƐĄƌŽŬsĞƌŽŶĄďĂŶ ͻ DĞƐĞďĞůŝ/ŶĚŝĂ "'FIÏSWÈS5SBWFM .BHZBSPST[ÈH QJBDWF[FUǮ LÚSVUB[ÈTT[FSWF[ǮKF
t t
LFEWF[NÏOZNJOEFOVUVOLSÏT[WÏUFMJEÓKÈCØM NÈTLFEWF[NÏOOZFMOFNWPOIBUØÚTT[F
&YUSBLFEWF[NÏOZB[ƮT'FIÏSWÈSOBQPO CFö[FUFUUVUBLSBBGÏMQBO[JØÈSÈCØMLFEWF[NÏOZ