Érintettek Érintetti párbeszéd
Fertetics Mandy ügyvezető, vezető tanácsadó Alternate Kft.
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
Etika – három fontos megközelítés • Erény etika: • Alapvetően személyiséget, viselkedést ír le (motivációkat, célokat, szokásokat) nem pedig „szabályoz” vagy következményeket vizsgál Ez alapján minden olyan tettet, tevékenységet etikusnak mondhatnánk, amit a vállalat (közössége) tesz, anélkül, hogy bárkinek is ártani akarna. (Problémák ezzel: információhiány, kiszolgáltatottak, externáliák stb.) • Jogi etika: • Alapvetően arra fókuszál, hogy mi a helyes és a helytelen bizonyos szabályokhoz, törvényekhez, jogokhoz viszonyítva. Ez alapján minden olyan tettet, tevékenységet etikusnak mondhatnánk, amit a vállalat (közössége) tesz és jogi értelemben védhető. (Problémák: jogi hiányosságok, jogérvényesítési hiányosságok, félreérthető jogszabályok, jogi előírásokon túlmutatás stb.) • Haszonelvű etika: • Alapvetően azt vallja, hogy bármely tevékenységet legitimál az eredmény, vagyis a tetteket azok társadalmi hasznossága alapján ítéljük meg. Ez alapján minden olyan tettet, tevékenységet etikusnak mondhatnánk, amit a vállalat (közössége) tesz és több előnye van mint hátránya az eredményének. (Problémák: nem minden kvantifikálható, ki dönti el stb.)
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
Etika - lelkiismeret • Neked van lelkiismereted? • Hiszel abban, hogy a vállalatoknak van lelkiismerete? • Mi a vállalati lelkiismeret hangja?
Érintettek = A vállalat lelkiismeretének hangjai
Érintetti párbeszéd JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
• „minden olyan egyén vagy csoport, aki befolyásol(hat)ja a szervezet célmegvalósítását vagy érintve van/lehet abban” • AA1000 nemzetközi sztenderd • Az érintettek bevonásának célja a vállalati stratégia és működés erősítése és javítása, valamint hozzájárulni egy olyan fajta fenntartható fejlődéshez, ami a szervezetek, az érintettek és a tágabb társadalom (a és a jövő generációi) számára is előnyös. • A bevonás módjai: • Funkcionális • Ügy alapú • Szervezeti, vállalati
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
Etika – három fontos megközelítés • Erény etika: • Alapvetően személyiséget, viselkedést ír le (motivációkat, célokat, szokásokat) nem pedig „szabályoz” vagy következményeket vizsgál Ez alapján minden olyan tettet, tevékenységet etikusnak mondhatnánk, amit a vállalat (közössége) tesz, anélkül, hogy bárkinek is ártani akarna. (Problémák ezzel: információhiány, kiszolgáltatottak, externáliák stb.) • Jogi etika: • Alapvetően arra fókuszál, hogy mi a helyes és a helytelen bizonyos szabályokhoz, törvényekhez, jogokhoz viszonyítva. Ez alapján minden olyan tettet, tevékenységet etikusnak mondhatnánk, amit a vállalat (közössége) tesz és jogi értelemben védhető. (Problémák: jogi hiányosságok, jogérvényesítési hiányosságok, félreérthető jogszabályok, jogi előírásokon túlmutatás stb.) • Haszonelvű etika: • Alapvetően azt vallja, hogy bármely tevékenységet legitimál az eredmény, vagyis a tetteket azok társadalmi hasznossága alapján ítéljük meg. Ez alapján minden olyan tettet, tevékenységet etikusnak mondhatnánk, amit a vállalat (közössége) tesz és több előnye van mint hátránya az eredményének. (Problémák: nem minden kvantifikálható, ki dönti el stb.)
Érintetti párbeszéd
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
Érintetti bevonás – AA1000AS • AA1000 Stakeholder Engagement Standard (AA1000SES) • Az érintetti párbeszéd célja, hogy ösztönözze a vállalatok stratégia megvalósítását és működési kiválóságát, hogy hozzájáruljon a fenntartható fejlődéshez (s ezáltal a vállalat, az érintettek és a tágabb társadalom jóllétéhez): • Tanulás • Innováció • Teljesítmény • A bevonás típusai: • Funkcionális bevonás • Ügy-alapú bevonás • Szervezeti szintű bevonás • A következő diák az AA1000 nyilvánosan elérhető sztenderdre épülnek és a képek többsége onnan ered. JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
1
Érintetti bevonás előnyei (ha…) • • • •
• • •
•
Méltányos és fenntartható fejlődés Jobb kockázati menedzsment Jobb reputáció menedzsment Erőforrás allokálás és kiterjesztés (ezáltal olyan problémák megoldása, olyan projektek végrehajtása és olyan célok elérése, amire a vállalat egyedül nem lenne képes) A piaci trendek jobb megértése, lehetséges új stratégiai, fejlődési irányok feltárása Az érintettektől való tanulás révén folyamat- és termékfejlesztések Befolyásolni az érintetteket és az üzleti környezetet, hogy döntéseik révén hatással legyenek a vállalat működésére és sikerességére Bizalom építése
Érintetti párbeszéd - Elvek • Lényegesség • Tudni, hogy mi a fontos a vállalatnak és érintettjeinek • Teljesség • Megérteni a vállalat hatásait másokra és hogy miképpen látják a vállalat, működését • Válaszadó-képesség • Megfelelő válaszok kidolgozása
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
Érintetti párbeszéd – Folyamat • Három elv mentén legfontosabb szakaszok: • Stratégiai gondolkodás • Elemzés és tervezés • A bevonási kapacitások erősítése • Kialakítani a folyamatot és a bevonás • Értékelni, reagálni, beszámolni (tenni!)
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
Érintettek bevonása • Folyamat! • Három fő szakasz és lépcsői: • Tervezés • Előkészítés és bevonás • Válaszadás és mérés
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
Érintettek azonosítása
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
Érintettek priorizálása Érinttek függőségi és befolyásolási mátrixa
• Érintetti „térkép”: hat lépcsős teszt • felelősség • befolyás • közelség • függőség • képviselet • politikai és stratégiai szempontok
Az érintett befolyása a vállalatra Alacsony Magas Az érintett függősége a vállalattól
„Bánj vele méltányosan”
Stratégiai lehetőség vagy veszély
„Minimális figyelem”
„Tájékoztasd folyamatosan, vond be”
Alacsony JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
Magas
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
2
Érintettek magas befolyással
Érintettek erős függőségben
• Akik elvehetik, befolyásolják vagy megadhatják a „működési engedélyt” • Akik korlátozhatják az erőforrásokhoz, telephelyekhez vagy szellemi tőkéhez való hozzájutást • Akik építhetik vagy rongálhatják a vállalat reputációját, hírnevét • Akik hozzájárulhatnak vagy megakadályozhatják a vállalat tanulási és fejlődési képességét, innovációit • Akik biztosítani tudják vagy akadályozni tudják befektetési forrásokról, beruházásokhoz való hozzájutást. • Akik biztosítani tudják időben a fontos ügyekkel, kockázatokkal kapcsolatos információkat, egyfajta „jelzőlámpák” • Akik képesek eltéríteni a vállalat menedzsmentjének figyelmét a fontos feladatoktól, időt vesznek el tőlük • ???
• Akik közvetlen pénzügyi függősében vannak (pl. munkabér, vállalkozói díj) • Akik közvetett pénzügyi függőségben vannak (pl. gazdasági hozzájárulás, helyi termelőerő, fogyasztói szegmens) • Akik nem pénzügyi függőségben vannak (pl. létszükségletet kielégítő termék fogyasztói) • Akik nem pénzügyi jellegű káros hatásnak, kockázatnak vannak kitéve a működés által (pl. szennyezés, munkakörülmények) • Akinek nincsen választási lehetőségük (pl. munkaerőpiacon kiszolgáltatott alacsony iskolázottságúak, helyi közösség, fogyasztók)
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
Érintettek priorizálása - Hajlandóság • • • •
Ellenséges Ismeretlen Közömbös Formális csatornák révén érintett (pl. vállalatirányítás, szabályozás, tárgyalás) • Együttműködő • Versengő • (kritikus barát, fejlesztő, „káros segítő” stb.)
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
Melyik ügyről beszéljünk?
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
Ügyek azonosítása • 5 lépcsős lényegességi teszt • stratégia • rövid távú pénzügyi eredmény, jogi megfelelés • versenytársak • érintettek • társadalmi normák, aktualitások
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
Érintetti párbeszéd további lépései 3. A bevonás stratégiájának azonosítása (tárgya, kiterjedtsége stb.) 4. Akciótervezés (bevonási terv és megvalósítási ütemezés tervezése, elkészítése) 5. Meghatározni azokat a bevonási formákat, amelyek működnek (szint, moderálási technika, módszertan, képviselet – kockázat elemzés és kulturális különbségek feltérképezése) 6. Kapacitás építés és erősítés (megértés, nyelvi akadályok, szakértők és speciális menedzserek) 7. A bevonás olyan formáinak megvalósítása, amely növeli a tanulás és fejlődés lehetőségét 8. Gyakorlatias, tapasztalati tanulás, internalizálni a tanulást és kommunikálni a tanulást (teljes, koherens, konzisztens válaszadás minden azonosított ügyre) 9. Teljesítmény mérése, értékelése (mérés, monitoringozás, minőség „ellenőrzés”) 10. Értékelés, újratérképezés, újra meghatározás
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
3
Érintetti panel
Bevonási képességek és kompetenciák • • • • •
Projekt menedzsment és elemzési kézség Személyes viselkedés Bevonási technikák Szakismeret Hitelesség
• Te készen állsz? Be tudod vonni a szükséges kompetenciákat?
• Javasolt folyamat: • Tervezés • Szabályalkotás • Erőforrások • Támogatás • Siker mérése
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
Válaszadó-képesség?
Érintetti párbeszéd – barátok? •
„Critical friends” riport a UNEP és az AccountAbility felmérése alapján (érintetti panelek vizsgálata)
•
Mindenkinek szüksége van „kritikus barátokra”
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
Bevonás költsége, kockázata és potenciális előnye
Érintettek bevonása - szintek ás ul n ta
Demokrácia(?) Delegálás Együttműködés
k de vé
e
Kibékítés
s zé
Konzultáció A cél együttes kialakítása (Bevonás)
Tájékoztatás (Ki)oktatás Manipuláció
Kétirányú párbeszéd Nincs bevonás Egyirányú kommunikáció
Érintettek bevonása - módszerek Tájékoztatás
Konzultáció
Párbeszéd
Együttműködés
▪ Oktatás, tréning érintetteknek ▪ Céges brossúrák és jelentések ▪ Belső és külső hírlevél ▪ Honlapok ▪ Utasítások, szerződési feltételek, nyilatkozatok ▪ Előadások, prezentációk és ezek anyagai ▪ Nyílt napok, gyárlátogatások ▪ Road show ▪ Közlemények és levelek ▪ Hirdetések, PRcikkek, sajtómegjelenés
▪ Kérdőívek ▪ Mélyinterjúk ▪ Fókuszcsoportos interjúk ▪ Munkahelyi értékelések ▪ Auditok ▪ Ad hoc érintetti találkozók, fórumok ▪ Véleményező szakértői testület, szakértői panelek ▪ Online fórumok és visszajelző űrlapok ▪ Jelentések minősítése
▪ Érintetti fórumok (tematikusak, érintetti csoport specifikusak vagy ezek kombinációja) ▪ Tanácsadó testületek ▪ Érintetti panelek, moderált érintetti párbeszédek ▪ Vezetői üléseken résztvevő érintettek ▪ Virtuális, interaktív bevonási eszközök ▪ Jelentés-minősítő fórum
▪ Vegyes vállalkozások ▪ Üzleti kapcsolatok ▪ Közös projektek, vállalkozások ▪ Multi-stakeholder kezdeménye-zések ▪ Szövetségek, koalíciók ▪ Önkéntes projektek
Forrás Alternate (az AccountAbility által közreadott gyűjtemény továbbfejlesztésével)
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
4
Köszönöm a figyelmet!
JVSZ – CSR az érdekképviseleteknél, 2009.05.21.
Alternate minta prezentációhoz – 2009. január 15.
5