ENDRE ALAPISKOLA PÁRKÁNY
60 év
Köszönetet mondunk az iskola támogatóinak és Párkány város önkormányzatának a segítségért.
Nyomda:
REGRA - Kovan
Kedves Olvasó! Iskolánk 10 évvel ezelőtt ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. Az ebből az alkalomból megjelent évkönyv összegezte és egyben méltatta intézményünk fél évszázadának sorsfordulóit, eseményeit, eredményeit. Azóta eltelt egy évtized, amely igen mozgalmas, változásokkal teli időszak volt. Iskolánk fennállásának 60. évfordulóján legfőképp erről az utóbbi 10 évről szeretnénk számot adni. Szeretettel ajánljuk ezt az évkönyvet a jelenlegi és egykori kollégáknak, szülőknek, diákoknak és mindenkinek, aki szívesen érdeklődik a párkányi Ady Endre Alapiskola múltjáról és jelenéről. Mgr. Fodor Zsuzsa igazgató
Visszatekintés Ha egy mondatban kellene jellemeznem az elmúlt tíz évet, azt mondanám: a legutóbbi évtized a változások időszaka volt. Iskolánk épült úgy fizikai mivoltában, mint szakmaiságában. Alapfilozófiánk ma is: megóvni a múlt értékeit, építkezni a jövő számára. Ezért is választottuk mottónak névadónk sorait: „ A Mában élni a Jövőért, Az Újnak tenni a hitet...“ Az első komoly lépés az iskola jogalanyiságának felvétele volt 2001-ben, amely bizonyos gazdasági önállóságot és óriási felelősséget jelentett. 2002-ben fenntartónk Párkány város önkormányzata lett. 2004-től bevezetésre került a normatív finanszírozási rendszer, amely iskolánknak a magas gyermeklétszámnak köszönhetően kedvező anyagi feltételeket biztosított. 2008-ban elindult az oktatási reform, mely egy saját pedagógiai program kidolgozását írta elő. A törvény által előírt és a gazdasági változások mellett egyéb kihívásokkal is szembe kellett nézzünk. A folyamatosan csökkenő gyermeklétszám valamint az államhatárnyitás versenyhelyzetet alakított ki az iskolák között. A szülők részéről megnőtt az érdeklődés az idegen nyelvek, főleg az angol oktatása iránt, ezért - a matematika osztályok mellett - nyelvi tagozatos osztályokat is nyitottunk. Ezt a lépésünket néhány év után átértékeltük, s a szülőkkel való egyeztetés után meghagytuk az alsó tagozatban kialakult osztályközösségeket, biztosítva ezzel minden tanulónknak az esélyegyenlőséget. 2000-től felvállaljuk a sajátos nevelést igénylő tanulók integrálását is, amennyiben garantálni tudjuk fejlődésüket. Megsegítésükre gyógypedagógust alkalmaz az iskola. Az évek során tudatosítottuk, hogy az iskola nem az információátadás egyedüli helye, ezért változtatni kellett tanítási szokásainkon, és a tanulásszervezésre helyezni a hangsúlyt. Pedagógusaink szakmai megújulását tantestületi továbbképzések szervezésével biztosítottuk, amelyekhez az anyagi segítséget sok esetben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségétől kaptuk. Az alsó tagozat első két évfolyamában önkéntes jelentkezés alapján elindítottuk az „egésznapos” iskolát, vagy más néven iskolaotthont, amelynek célja a helyes tanulási szokások kialakítása, rendszerben tanulás és segítségnyújtás a dolgozó szülőknek. Tantestületünk túlnyomó része megértette, hogy saját értékrendünk megtartása mellett figyelembe kell venni a szülők és a tanulók elvárásait az iskola
alapcélkitűzéseinek megfogalmazásakor. Hosszútávú céljainkat 5 pontba foglaltuk össze: 1. 2. 3. 4. 5.
Megtanítani a tanulókat tanulni, ismereteket rendszerezni, Fejleszteni gondolkodásukat és kreativitásukat, Egészséges életmódra, a környezet és természet védelmére nevelni őket, Tisztességes, erkölcsös, humánus és demokratikus polgárrá formálni tanulóinkat, Erősíteni bennük a nemzeti önazonosságot, megőrizni és fejleszteni az anyanyelvhez és a nemzeti hagyományokhoz való viszonyt.
Nem kis feladatra vállalkoztunk, de a párkányi alapiskola mindig arról volt nevezetes, hogy magasra tette a mércét. Elődeink is fontosnak tartották, hogy a hozzánk járó gyerekek magas színvonalú képzésben részesüljenek. Számos hagyományos rendezvényt is ránk hagytak, mint pl. az Ady-napok, a szülőkkel közösen szervezett farsangi bálok, ballagás, Nyitnikék diáklap kiadása, Kuckó fesztivál stb. Az iskola hagyományai kibővültek. Több tantárgyban és sportágban felvállaltuk a regionális versenyek szervezését azzal a céllal, hogy erősítsük a párkányi térség iskoláival való együttműködést. Áprilisban a Zöld hét keretén belül egészségmegőrző és környezetvédelmi programokat szervezünk. Május végén osztjuk ki az év legaktívabb és legjobb tanulójának járó „Gyermekmosolydíjat“. Június végén családi napot szervezünk a szülők és az iskola kapcsolatának erősítése céljából. Az iskola folyosóján megnyitottuk a Léda Galériát, ahol a helyi és környékbeli képzőművészek alkotásai mellett ügyes kezű tanulóink munkáit is kiállítjuk. Széleskörű szabadidős programokat kínálunk szakkörök, nyári táborok, sítúra, erdei iskola tanulmányi kirándulások formájában. Az elmúlt tíz év eredményeit köszönöm a bennünket bizalommal elfogadó szülőknek, az iskola dolgozóinak, a pedagógus-kollégáknak, akiknek munkája nélkül nem lehet volna megvalósítani a legnemesebb elképzeléseket sem. Iskolánk 60. születésnapján azt kívánom, gyarapodjunk, legyen egyre több magyar ajkú gyermek, hogy még sok-sok jubileumi évet ünnepelhessünk! Éljen sokáig a párkányi magyar iskola!
Iskolánk igazgatói 1950-től napjainkig: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Brigan Dezső /Švec Imréné alsó tagozat/ Benčík Jenő Bitter Károly Vajda István Forgách Emília Zahradnicsek Béla Szendi László Csicsay Alajos Bálint Ernő Fodor Zsuzsa
Az iskola igazgatóhelyettesei: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.
Brigan Dezső Vajda István Péter László Béres István Villant Anna Švec Irén Bitter Károly Csicsay Alajos Horbulák Mihály Martiška Éva Dávid Sándor Reichel János Bálint Ernő Szász Éva Dávid Mihály Izsák Ferenc Marcibál Márta Folk Ildikó Himmler Zsófia
Az iskola pedagógusai voltak Bajcsi Márta Bakonyi Béla Bálint Ernő Baranovics Róbert Baranyai Gabriella Baráth Jolán Baráth Péter Bencsík Jenő Benyó Anna Berecz Irén Berecz Levente Béres István Bernáth Anna Bitter Károly Bogdányi Tivadar Bognár Éva Bohák Olga Boross Ilona Brigán Dezső Brigán Erzsébet Burkó Blanka Cilling Erzsébet Cséfalvy Szilárd Csicsay Alajos Csicsay Aranka Csicsay Károly Csicsay Sarolta Csiffáry Ilona Csiffáry László Csizmadia József Czanik Ildikó Čermák Katalin
Dániel Mária Dávid Anita Dávid Emília Dávid Márta Dávid Mihály Dávid Sándor Dejcző Mária Délcegh Mária Drubits Ilona Erdős Emőke Farkas Anna Farkas Mónika Fehér Katalin Fekete Magdolna Filakovszky Katalin Filakovszky Péter Forgács Emília Forgács Mária Forgács Péter Fülöp József Futó Tibor Gál Dezső Garami Borbála Gegely Jolán Gergely Ferenc Gerő János Góra Dezső Góra Ilona Gulyás László Gulyás Valéria Gyetven Miklós Gyuricza Teréz
Hajtman Kornélia Halasi Tibor Halász Zsuzsanna Hindi Teréz Hogenbuch László Horbulák Mária Horbulák Mihály Horváth Anasztázia Horváth Mária Hubík Anna ifj. Vozák Tibor Jakab József Jakubík János Jantošík Anna Káplóczky Beáta Keszegh Pál Kiánek Margaréta Kolláth Gabriella Kosztolányi Erzsébet Kotrusz László Kovács László Kovács Zita Kremmer Júlia Kremmer László Kriska Mihály Kubovszky Franciska Kuklis Anna Lelóczky Annamária Lelóczky Krisztína Lelóczky Miklós Lelóczky Veronika Lengyelfalusy Miklós
Lengyelfalusy Tamás Lettang Géza Lettang Irén Mánya Ilona Martiška Éva Matus Éva Muszka Erzsébet Nágel Borbála Nagy András Nagy Árpád Nagy Erzsébet Nagy Jolán Németh Jolán Németh Zsuzsanna Papp Tibor Pásztó András
Pesti László Peszeki János Péter László Petrás Gabriella Pócs Béla Potfay Bernadett Potfay Mária Princzkel Marcella Pupák Mária Reichel Hedvig Reichel János Reichel Mária Reichel Miklós Retkes Darina Révész Mária Romsauer Lídia
Rutai Anna Selsky Györgyi Severin Gabriella Sipos Márta Skuta Etel Slabák Ágnes Sógor Valéria Sokol Anna Sonkoly Tibor Stégmár Ilona Steiner Márta Száraz László Szász Éva Szatmári Edit Szekér Valéria
Tantestületünk a 2010/2011-es iskolaévben Mgr. Áron Andrea RNDr .Bacsó Peter PhD. Baláž Zsuzsanna Bartal Anna Mgr. Batta Jolán Bauer Blanka Mgr. Bogdányi Anikó Botlík István Búcsi Teréz Dávid Zsuzsanna Mgr. Drozdík Katalin Mgr. Fazekas Marianna Mgr. Fodor Zsuzsanna Folk Ildikó PaedDr. Frunyó Csilla Mgr. Góra Angéla Mgr. Gulyás Ágnes PaedDr. Gyetven Melinda Hajtman Borbála Mgr. Halasi Éva Mgr. Háromszéki Anna Mgr. Himmler Zsófia Horváth Ildikó Izsák Ferenc Izsák Éva Jakubík Teréz Mgr. Jókai Ildikó PaedDr. Kénesy Károly PaedDr. Kénesy Anna Kerekes Andrea Mgr. Marcibál Márta PaedDr. Mészáros Zsuzsanna Mészáros Anna Mgr. Tóth Mikóczi Katalin Mgr. Molnár István Mgr. Morvai Szilvia RNDr. Muszka Katalin Mgr. Nágel Anna Mgr. Németh Anita PaedDr. Rutai Judit
alsó tagozat földrajz - környezetvédelem alsó tagozat nevelőnő alsó tagozat gyógypedagógus alsó tagozat földrajz - testnevelés magyar nyelv szlovák nyelv nevelőnő alsó tagozat alsó tagozat fizika - kémia magyar nyelv szlovák nyelv magyar nyelv szlovák nyelv matematika - kémia alsó tagozat kémia - biológia hittan alsó tagozat alsó tagozat alsó tagozat alsó tagozat alsó tagozat magyar nyelv szlovák nyelv magyar nyelv képzőművészet testnevelés - nevelőnő matematika - kémia matematika - kémia kémia - biológia német nyelv orosz nyelv német nyelv orosz nyelv nevelőnő magyar nyev angol nyelv hittan matematika - fizika matematika - számítástechnika szlovák nyelv német nyelv magyar nyelv - történelem alsó tagozat
Pesti Zsuzsanna Pinnel Mónika Repka Mária Mgr. Rózsa István Rózsa Zsuzsanna Sipos Tímea Mgr. Sukupčák Melinda Mgr. Szabó-Szentgáli Éva Mgr. Szép Annamária Szigeti Aranka Mgr. Szilva Mónika Mgr. Szőcs Kornélia Mgr. Tomus Csintalan Márta Mgr. Tóth Szilárd Tóth Valéria Mgr. Tóth Ildikó Turczel Renáta PaedDr. Ugrik Angelika Valašek Valéria Mgr. Zalaba Szilvia Mgr. Zátik Annamária Mgr. Pereszlényi Anita Mgr. Križan Lucia
alsó tagozat alsó tagozat nevelőnő alsó tagozat nevelőnő nevelőnő nevelőnő magyar nyelv történelem alsó tagozat magyar nyelv angol nyelv matematika - fizika matematika - kémia alsó tagozat alsó tagozat magyar nyelv - biológia nevelőnő alsó tagozat angol nyelv szlovák nyelv zenei nevelés szlovák nyelv - történelem
Az átépítés után az iskola belső parkja is felújult.
Alkalmazottak névsora Slovák Szilvia — gazdasági felelős Riban Szilvia — bérelszámoló Babiak Ferenc — gondnok Dibúz Irén — gondnok Pathó Mária — gondnok Bábindeli Katalin — takarítónő Balesz Gizella — takarítónő Ferenc Karalin — takarítónő Krausz Erzsébet — takarítónő
Sýkora Gizella — takarítónő Tóth Jolán — takarítónő Kara Adrianna — konyhai alkalmazott Korytiaková Mária — konyhai alkalmazott Lencsés Margit — konyhai alkalmazott Meňhart Adrianna — konyhai alkalmazott Tapló Mária — konyhai alkalmazott Tóth Melánia — konyhai alkalmazott Valient Jutka — konyhafőnöknő
Iskolánk története évszámokban 1950
szept. 1-én megalakul az első ötosztályos nemzeti iskola (210 tanulóval), melynek igazgatója Švec Imréné. A szlovák középiskola igazgatósága alatt 1 magyar osztály nyílik 63 gyerekkel, melyet Reichel Jánosné vezet váltakozó tanítással.
1951
február 1-től Brigan Dezső a magyar középiskola igazgatója. Az iskola önálló intézmény.
1953 -
új iskolareform, az I. és a II. fokozat összevonásával és a 9. évfolyam megnyitásával létrejön a 11 éves iskola 510 tanulóval és 22 tanerővel. November 1-jén új épületbe költözik az iskola, melynek igazgatója Dr. Bencsík Jenő.
1960
Az iskola igazgatója Bitter Károly.
1961
Egy igazgatóság alá kerül a szlovák és a magyar felső tagozat, ezzel létrejön az általános műveltséget nyújtó középiskola. Az I. és II. tagozat neve: Alapfokú Kilencéves Iskola.
1963
Az iskola igazgatója Vajda István.
1964 -
Az iskola igazgatója Forgách Emília, a tanév 33 osztályban 937 tanulóval kezdődött .
1966
szept. 1-jén átadják az új 18 tantermes iskolaépületet (a mai A és B pavilon) új bútorokkal és segédeszközökkel felszerelve. Az iskola neve: Kilencéves Alapiskola.
1968
Az iskola megbízott igazgatója Zahradnicsek Béla. Az iskola új nyelvi szaktanteremmel bővült.
1969
Az iskola igazgatója Forgách Emília, a tanulók száma 881.
1970
Az iskola igazgatója Szendi Gábor. Új sportpálya létesül. A tanulók száma 821. 35 osztályban tanulnak.
1971
Az iskola igazgatója Csicsay Alajos, a tanulók száma 783. 32 osztályban 56 tanerő dolgozik.
1972
A tanulók száma 774, az osztályok száma 29.
1976
A tanulók száma 815, pedagógusok száma 53. Új módszerként bevezetik a halmazelméletet és a képolvasást.
1970 - Megkezdődik a körzetesítés, a környék falvaiban megszűnnek az iskolák. 1982 - Az alapfokú képzés nyolc évre rövidül, neve: Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 1983
A tanulók száma 1125, 34 osztályban 66 pedagógus tanít.
1985
1988 1991 1992
1993 1999 2000
2001 2002
2005 2006 -
2009 -
A tanítás a főépületen kívül a Komenský utcán, Nánán, Ebeden és Kőhídgyarmaton folyik. A tanulók száma: 1228, 37 osztályban 72 pedagógus tanít. Megkezdődik az új nyolc tantermes épület építése. Az iskola igazgatója: Bálint Ernő. Átadják az új nyolc tantermes épületet (C pavilon). Megalakul az 1. Iskolatanács. A tanítás a főépületen kívül a Komensky utcában, a volt autóiskolában, Ebeden és Garamkövesden is folyik. A tanulók száma 1124, 39 osztályban 77 pedagógus tanít. Az Ady-napok rendezvénysorozat kezdete. A magyar nyelvű óvoda elköltözik az iskola területéről. Az iskola hivatalos neve: Ady Endre Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Az alapiskolai képzés ismét kilencéves , a tanulók száma: 1084. Az iskola igazgatója: Fodor Zsuzsa. Az iskola felvállalja a tanulási nehézséggel küzdő és mozgássérült gyermekek integrált oktatását. Az iskola jogalanyi intézmény. Az INFOVEK pályázati pénzéből ingyenes internet-szolgáltatás indul az iskolában. Átadják a Teraszokon levő iskolaépület egy részét, így megszűnik az oktatás a város különböző részein (Komensky u., Vámházköz, Hársfa u.) Az iskola fenntartója a Párkányi Városi Hivatal Az iskola felújítására kiírt EÚ által támogatott pályázatot az iskola megnyeri. Átadják a felújított és hőszigetelt iskolaépület A és B pavilonját, az összekötő folyosót. Az épület egy emelettel bővült, ahol 12 tanterem, szaktantermek található. Valamennyi osztály egy helyen, az Ady u. 9 szám alatt működik. Az iskola hivatalos neve: Ady Endre Alapiskola.
(A fenti adatokat az iskola krónikájából merítettük.)
Iskolánk infrastrukturális fejlődése Az elmúlt tíz évben a leglátványosabb változás a tárgyi feltételek javítása terén következett be. 2000ben még négy épületben tanítottunk a város négy különböző pontján: a Vámház közben, a Comenius utcában, a Hársfa utcában , valamint az Ady utcában. 2OO2ben átadták a Teraszokon lévő új iskolaépületet. Néhány osztály maradt a C pavilonban, valamint a régi óvoda ma D pavilon épületében. Az örömbe azért némi üröm is vegyült, amikor szembesültünk a ténnyel, hogy az új épület fenntartása elviszi iskolánk költségvetésének jelentős részét. Ezért, amikor 2OO4ben lehetőségünk nyílt pályázatot benyújtani az EU strukturális alapjához, nem késlekedtünk, s a fenntartóval közösen egy 30 millió koronás fejlesztési tervet dolgoztunk ki. Pályázatunk pozitív elbírálásban részesült, s iskolánk új tetővel, új emelettel, új ablakokkal ellátott, hőszigetelt épületté vált. Az iskola tizennégy tanteremmel bővült, és lehetőség nyílt új szaktantermek kialakítására is. Ma iskolánkban modern, minden igényt kielégítő kémia, fizika, biológia, valamint két nyelvi és két számítástechnikai szaktanterem működik. Könyvtárunkban diákjaink több mint ezer könyvből válogathatnak. A világos, tágas előadóterem alkalmas színtere ünnepélyeinknek, hangversenyeknek és egyéb szabadidős programoknak. Az alsó és a felső tagozat egy épülettömbbe jutott, így végre egy tető alá került az addig kettészakított iskola. Ily módon évente jelentős anyagi megtakarítást értünk el, és lehetőségünk adódott korszerű segédeszközökkel és digitális technikával felszerelni szaktantermeinket és a szertárainkat. A következő években a sportlehetőségek kibővítésére összpontosítottunk. Kívül belül megújult a tornaterem, salakpályánkat műfüves labdarúgópályává alakítottuk, megjavítottuk az étterem mögötti sportpályát is, amely most többfunkciós pályaként működik. A legkisebbeknek bővítettük a játszóteret, parkokat, pihenőket alakítottunk ki. Akadálymentesítettük a bejáratokat az A, B és a C pavilonokban, valamint az iskolai étkezdében. A fejlesztések nagy részét pályázatokon nyertük, melyek közül a legjelentősebbek voltak: Phare - oktatási segédeszközök, Párkány és Vidéke Kulturális Társulás - beiratkozási program, Illyés Közalapítvány - iskolarádió, könyvtárfejlesztés, Apáczai Közalapítvány - előadás, képzés költsége, Apáczai Közalapítvány - informatikai felnőttoktatás, Orange -- Mátyás király udvarában - rendhagyó történelmi nap,
City Bank rendhagyó történelmi török nap, Szlovákia Közlekedési Minisztériuma - Digitálni Štúrovci ECDL, angol, német oktatóprogram, Szlovákiai Iskolaügyi Minisztériuma - Otvorená škola sport, aerobic, Szlovákiai Iskolaügyi Minisztériuma - Otvorená škola sportu, atlétika, Szlovákiai Iskolaügyi Minisztériuma - Kráčajme do sveta nyelvi laboratórium, Szülőföld Alap Iroda - Tanuljunk játszva angolul, Socrates - Comenius program, MV RR SR az iskola infrastruktúrájának fejlesztése „Allons”, Közép - európai Alapítvány - Kistérségek értünk SFZ - UEFA - Miniihrisko, Ekopolis - Slovnaft - Zelené oázy Folk Ildikó
Az alsó és felső tagozat Minden közösség életében meghatározó szerepe van az iskolának. Párkány és vidékének életét mindig meghatározta a párkányi magyar alapiskola. Az alsó tagozat tantestülete jól képzett, innovatív pedagógusokból áll, akik munkájukat hivatástudattal, magas fokú szakmaisággal végzik. Tíz évvel ezelőtt sikeresen működtek a Tolnai, Zsolnai és Leonardó módszerek, melyek új szemléletet nyitottak. Ezek jól megfogalmazott, egységbe rendezett pedagógiai elvek voltak, melyek bizonyos fejlesztéseket tettek előtérbe. Az utolsó tíz évben átalakult a tanulás és tanítás folyamata az alsó tagozaton is, új oktatási, nevelési célok és feladatok fogalmazódtak meg. Mivel az alsó tagozat alapozó szakasz, itt a tanulókkal való foglalkozás középpontjában a mi iskolánkon is a fejlesztés áll; mindazon képességek és készségek, személyiségjegyek fejlesztése, önfejlesztése, amelyek a későbbi hatékony munkavégzéshez, fejlődéshez elengedhetetlenek. Legfőbb pedagógia célunk az életre nevelés és a személyiség fejlesztése. Mivel pedagógusaink rendszeres továbbképzéseken vesznek részt, biztonságosan alkalmazzák már a differenciált és a kooperációs tanulási formákat munkájuk során. Megtanulták a számítógép és az interaktív tábla kezelését és az oktatásban való alkalmazását egyaránt. Az osztálytermeink hangulatosak. Az ízléses dekorációk igazodnak az évszakokhoz, jeles ünnepekhez, aktuális eseményekhez, a gyermeki alkotások pedig személyessé, otthonossá teszik a helyiségeket. Kiemelt feladatunk az anyanyelvi nevelés, mely elsősorban eszköz a tanulók értelmi, önálló ismeretszerzési és kommunikációs készségének a fejlesztéséhez. Fontos részévé vált a mindennapi oktatásunknak az egészséges életmód és a környezeti nevelés. Ezen területek feladatait jól átgondolt és megszervezett foglalkozásokkal, versenyekkel, játékokkal, előadásokkal, műsorokkal és színházlátogatásokkal igyekszünk beépíteni a tanulók mindennapi tevékenységébe. Differenciáltan oktatunk, figyelembe vesszük tanítványaink különbözőségét, az egyén fejlődésének lehetőségét. Ehhez nyújtanak segítséget a holland CED program anyanyelvi és matematikai feladatlapjai. Az alsó tagozat minden évfolyamában 3 - 4 párhuzamos osztályban folyik az oktató-nevelő munka. A 2009/2010-es tanévtől az első-második osztályban választhat a szülő gyermeke számára iskolaotthonos, illetve napközi otthonos osztályt. Ezt elsősorban azoknak a szülőknek ajánljuk fel, akik munkájuknál fogva kevés időt tudnak szentelni kisiskolás gyermekük otthoni felkészülésére. A két év tapasztalata azt mutatja, igény van a szülők részéről erre a szolgáltatásra is. A 2008-as évben kiadott oktatási program új változást hozott az alsó tagozat óraelosztásában. Lehetőséget kapott az iskola arra, hogy évfolyamonként
adott óraszámban bővíthesse egyes tantárgyak óraszámát, vagy új tantárgyakat vezethessen be. Ennek a programnak köszönhetően a másodikosoknál bevezettük az informatikai nevelést, a harmadik évfolyamban pedig a német és az angol nyelvet tanítjuk heti 3 órában. Az első két év alapozó szakasza után megkezdődnek azok a tanulmányi versenyek, melyeken az alsó osztályosok szintjüknek megfelelően csoportokban, vagy egyénileg vehetnek részt. Népszerűek gyerekeink körében a szavalóversenyek, környezetismereti és matematikai versenyek, anyanyelvi játékok és mesefeldolgozások. Szoros kapcsolatot tartunk a város és környékének óvodáival. Rendszeresen tájékozódunk az óvodákban folyó munkáról, hisz a mi feladatunk az oktató-nevelő munka folytatása, mely szorosan az óvodára épül. 2002 - től évente Mazsola Napot, azaz nyitott napot tartunk a legkisebbeknek, melyen átadjuk tornatermünket a jövendő kisiskolások seregének. Ügyességi próbatételeken, játékos feladatokon át mutathatják meg iskolaérettségüket, mialatt megismerkedhetnek magával az iskola épületével, a jövendő tanítóikkal is. A kezdeti nehézségeket szeretnénk áthidalni az évek óta jól működő Szombati szöszmötölővel. Novembertől februárig minden szombaton nyitva áll az iskola azon iskolakezdő gyerekek előtt, akik hasznosan szeretnék szüleikkel együtt eltölteni a szombati délelőttöket. Arra törekszünk, hogy valóban meghatározó legyen az alapozó szakasz. Erre ad garanciát a több évtizede összeszokott alsós tanítói közösség. Munkájukra biztosan építhet a felső tagozat. Mgr. Drozdík Katalin Mgr. Himmler Zsófia Az elmúlt 10 év jelentős változásokat hozott a felső tagozat életében is. Kezdettől fogva támogattuk az idegen nyelvek csoportbontásban való oktatását, és emeltük az idegen nyelvi órák számát. Szakköri tevékenység keretében biztosítottuk tanulóink részére a tehetséggondozást és felzárkóztatást. Bevezettük a számítástechnikai alapismeretek tanítását nem kötelező órák keretében. A magatartászavaros, értelmi fogyatékos, tanulási gondokkal küzdő diákokkal gyógypedagógus foglalkozik. 2008-ban új oktatási program indult, mely lehetővé tette, hogy a kötelezően előírt tananyag és óraszám mellett a szülők és diákok elvárásainak alapján választható tantárgyakat indíthatunk, így bővítettük az anyanyelv, a szlovák
nyelv és idegen nyelvek óráinak számát. A szülői elvárásokat figyelembe véve fő célkitűzéseink: az idegen nyelvek színvonalas oktatása, a szóbeli és írásbeli kommunikáció fejlesztése, számítástechnikai és informatikai ismeretek szerzése, környezet- és egészségvédelem, egészséges életmódra nevelés, regionális ismeretek. Nevelői munkánkat elsősorban az érzelmi nevelésre alapozzuk. Ez minden pedagógus feladata, mégis leginkább az osztályfőnökök feladatköre. Az osztályfőnöki munka témakörei: önismeret, személyiségfejlesztés, viselkedéskultúra, önálló tervezés és döntéshozatal, különböző tanulási módszerek alkalmazása. Egységes értékelési rendet dolgoztunk ki, amelynek alsó szintje a tantárgyi minimum. Szorgalmazzuk az élményszerű oktatást, az iskola felszereltsége színes skálát kínál a kreatív pedagógusoknak, akik rendszeresen képzik magukat, megfelelő számítástechnikai és módszertani ismeretekkel rendelkeznek. Nem zárkózunk el azon szülők kívánságai elől sem, akik szeretnének bepillantani a tanítás folyamatába, sőt szorgalmazzuk a kölcsönös óralátogatásokat, mint a tapasztalatszerzés egyik legkézenfekvőbb lehetőségét. Az oktató-nevelő munka színvonalát igazgatói felmérőkkel folyamatosan ellenőrizzük és értékeljük. A pozitív megerősítésnek, odafigyelésnek köszönhetően jelentősen csökkent az iskolát elégtelen eredménnyel befejező tanulók száma. Javult a tanulók magatartása, csökkent az iskolakerülők száma. Eredményeinkről, módszereinkről, programjainkról, és tantárgyi sikereink hosszú soráról tanítványaink sikerei beszélnek. Marcibál Márta
Tanulmányi versenyek
Humán tantárgyak „ Csodálatos dolog a nyelv. Vigyázzatok a hangsúlyára és írásjeleire, mert azok őrzik meg a lelkét!”- írja Kosztolányi Dezső. Magyar tanáraink lelkes csapata jól ismeri e sorokat. Elszántságunk, odaadásunk és persze tanítványaink kitartásának a bizonyítéka az a több száz oklevél, melyet diákjaink nyertek az utóbbi 10 év folyamán. A Tompa Mihály vers- és prózamondó verseny résztvevői ismerik az érzést… Fáradhatatlanul tökéletesítik produkciójukat, míg eljutnak egészen a kerületi, majd az országos döntőig. Három élménydús napot tölthetnek Gömörország fővárosában, Rimaszombatban, a legnépesebb felvidéki versenyen. Az országos döntőben diákjaink minden évben arany- és ezüstfokozattal térnek haza. 2010-ben az Anyám fekete rózsa című szavalóversenyen a kárpátmedencei döntőben 2. helyezettek lettünk. A Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen évek óta bejutottunk az országos döntőbe, s onnan többször elhoztuk a fődíjat. Az igazi főnyeremény az, hogy ezzel eljutnak diákjaink a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen megtartott nemzetközi kárpát-medencei döntőbe, ahol összemérhetik tudásukat az anyaországi és a többi kisebbségi magyar ajkú nebulóval. A legsikeresebbek egy hetes zánkai táborozást nyertek. A 10. alkalommal rendezett jubileumi döntőn Jakubík Teréz kiváló pedagógiai munkájáért megkapta a tudományegyetem arany oklevelét és a Simonyi Zsigmond serleget. Intézményünk felvállalta Szlovákia magyar tannyelvű iskoláiban a BENDEGÚZ anyanyelvi vetélkedő szervezését. Az iskolai fordulók után mi adunk otthont a szlovákiai döntőnek. Több száz ifjú „nyelvÉSZ” lepi el ilyenkor intézményünk tantermeit, s teszi próbára rátermettségét, találékonyságát, tudását. A kreativitást igénylő játékos logikai feladatok sora nagy közkedveltségnek örvend. Az anyaországi döntőbe a legeslegjobbak között évente ott vannak diákjaink, akik a Felvidéket képviselik Szegeden. A kiejtési verseny a „SZÉP MAGYAR BESZÉD” versenye, mely a szóbeli kifejezőkészség és az előadó-művészet varázslatos egyvelege. Mindezek mesterszintjéről kell a versenyzőknek tanúbizonyságot tenniük, hiszen feladatuk egy szöveg értő, hangsúlyos tolmácsolásán kívül egy téma frappáns megfogalmazása, majd azonnali, rögtönzött előadása. Tehetséggondozásunk
színvonalát bizonyítják kassai országos szintű eredményeink. Irodalmi színpadunk lelkes csapata évek óta verssel, zenével közvetít érzéseket, gondolatokat. Színes előadásukat citera, gitár, furulya, triangulum teszi teljessé. Nem hiányozhatnak az október 6-ai, a március 15-ei megemlékezésekről, de az Ady-napokat is rendszeresen ők nyitják meg. Rendszeres résztvevői vagyunk a komáromi Jókai és kora c. országos irodalmi vetélkedőnek. A Rimaszombatban rendezett Mikszáth irodalmi versenyen diákjaink képregényükkel remekeltek. A Palóc Mesemondó Verseny Rozsnyón megrendezett döntőjében iskolánk diákja elnyerte „a palóc mesemondás mestere” címet. Résztvettünk a Visegrádon megrendezett Mátyás király mesemondó versenyen, majd az azt követő budapesti országos döntőben, melyet Vajdahunyad várában rendeztek meg. Természetesen régiónkban is szívesen szerepelünk, rendszeres résztvevői vagyunk a garamkövesdi Gyurcsó István Napoknak, ahol tanulóink felvidéki magyar költők verseit adják elő. Benevezünk a Katedra folyóirat által meghirdetett irodalmi versenybe is. Nem hiányzunk a Féja Géza Közösségi Ház által szervezett eurorégiós vers- és mesemondó versenyről sem, s a legtöbb díjat mi hozzuk el. Minden évben résztveszünk a bibliaversenyen és a Pislákoló mécses egyházi szavalóversenyen. Emlékezetes marad számunkra a „Nagy versmondás“, melynek keretében az esztergomi Szent István-bazilika lépcsőjén 1000 diák hangjától visszhangzott a tér. Jordán Tamás vezényletével tökéletes összhangban skandáltuk Babits Mihály örök érvényű kérdését: „ez a sok szépség mind mire való?” Diákjaink is szerepelnek azon a 25 perces kisfilmen, melyet az MTV készített e közös szavalásról. Fontosnak tartjuk, hogy az irodalom oktatása színes, érdekes legyen. E célt szolgálják a rendhagyó irodalomórák, az író-olvasó találkozók. Az olvasás megszerettetése az egyik legfőbb célunk. Ennek érdekében az 5. évfolyamosok részére minden évben könyvtárbulit szervezünk, melynek keretén belül megismerhetik az írás keletkezését, a könyvnyomtatást, az első európai és magyarországi könyvtárakat, de többek között részt vehetnek egy mese dramatizálásában is. Sokan tagjai a Jonatán Olvasókörnek, mely levelező fordulóin keresztül megismerteti a gyerekeket a legújabb kiadványokkal. Évente két alkalommal szerkesztjük és jelentetjük meg diákújságunkat, a Nyitnikéket. 1981-ben jelent meg a lap első száma, mint a Major István
Pionírcsapat lapja. Első szerkesztője Szász Éva volt, ma pedig Szabó - Szentgáli Éva bábáskodik a lap felett. A lap elsősorban az iskola diákjainak élménybeszámolóit, verseit, rajzait közli, és a különböző versenyeken elért eredményeinkről ad hírt. Jakubík Teréz
Az angol és német nyelvet az új oktatási program bevezetése óta heti 4 órában oktatjuk az 5. évfolyamtól kezdve. Rendelkezésükre áll egy jól felszerelt, több csoportbontásra alkalmas, interaktív technikával ellátott nyelvi szaktanterem, ahol különféle módszerekkel dolgozunk. A tankönyv, az Internet nyújtotta interaktív feladatok, különféle segédanyagok használata mellet tanulóinkkal rendszeresen dolgozunk a Hello angol nyelvű és a Hurra német nyelvű folyóiratokból, melyek színesek, érdekesek, aktuális témákat dolgoznak fel. A nyelvoktatás a kommunikációra épül, ezért egy-egy órának szerves részét képezi a szókincsbővítés, kiejtési és intonációs gyakorlatok. Tehetséges, szorgalmas, önművelő tanulóinkat bekapcsoljuk a különböző tanulmányi versenyekbe az idegen nyelv területén is. Legismertebbek a nyelvi olimpiák, ahol diákjaink már évek óta járási és alkalmanként kerületi helyezettek vagy sikeres megoldók lettek. Iskolánkban évente regionális versenyt szervezünk angol és német nyelvből. Tanulóinkkal bekapcsolódunk a szegedi Bendegúz Adadémia Jonatán idegen nyelvi könyvklubjának levelező versenyébe. Egyre népszerűbb és közkedveltebb a projektmódszer. Ilyen volt a svájci Hídőrök segítségével lebonyolított Szülőföldem, ahol élek (Mein zuhause) című projekt, amelyben egy svájci iskolával tartottuk a kapcsolatot.
Az eTwinning projekt alapvető célja kapcsolatot teremteni az Internet egy közösségi portálján, ahol a diákok ismerkedhetnek, fejleszthetik idegennyelvtudásukat, és barátságokat köthetnek a partnerosztályok diákjaival. A Közösen Európában projektünkben, mely a 2006/2007 es tanévben zajlott, számtalan partnerrel leveleztünk, fejlesztettük német nyelvtudásunkat, bővítettük ismereteinket Európa országairól, kultúrájáról. Lengyel partnereinkkel való együttműködésünk cserelátogatásban csúcsosodott ki. Bejártuk a környékünket, megmutattuk nevezetességeinket. A következő tanévben természetesen ők láttak minket vendégül Lengyelországban. Megcsodálhattuk Gdańsk, Gdynia, Sopot és Oliwa városok nevezetességeit. Orgonakoncertet hallgattunk, botanikus kertben és tengerészeti múzeumban jártunk, hajóval elutaztunk Frombork szigerére, ahol élt és dolgozott a híres csillagász, Kopernikusz. Marcibál Márta
A szlovák nyelv oktatására iskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk. Munkánkat segítik a továbbképzések, a CD vel ellátott új tankönyvcsomagok, a szakmai megbeszélések, a számítógépes programok. Fontos szerepe van a kitűnően felszerelt nyelvi szaktanteremnek. Tehetséges tanulóink rendszeres résztvevői a Dobré slovo vers és prózamondó versenynek. Többen közülük sikeresen szerepeltek az országos döntőben is. A Poznaj slovenskú reč társalgási versenyben két kategóriában mérték össze tudásukat a tanulók. Az első kategóriában a 4. osztályos, a második kategóriában a 8. osztályos tanulók versenyeztek. A környező iskolák diákjai szívesen jönnek hozzánk a Kto čo vie? játékos nyelvi vetélkedőre. Az utóbbi években több szlovák színházi előadást is megtekintettünk. Kirándulásokat szervezünk, melyeken tanulóink megismerkednek Szlovákia kulturális értékeivel. Nágel Anna
Jeles történelmi eseményeinkről, évfordulóinkról minden évben megemlékezünk. Meglátogatjuk az 1848/49-es szabadságharc emlékhelyeit Nagysallót, Lévát, Kéméndet, hogy lerójuk kegyeletünket a hősök iránt. Volt diákunk 2001-ben különdíjat vehetett át a budapesti Történeti Múzeumban Pokorni Zoltán oktatási minisztertől Bény és környéke című munkájáért. Játékos történelmi vetélkedő formájában emlékeztünk meg a 150 évig tartó török uralomról és a párkányi csatáról. Tanulóink rátermettségét, ötletességét bizonyítják azok a projektmunkák, melyek a történelmi Magyarország néprajzi tájegységeit, valamint régiónk falvait mutatták be. Uniós nap az iskolában címmel vártuk az Európai Unióhoz való csatlakozást. Képzeletbeli utazást tettünk azokban az országokban, melyekhez Szlovákia is tartozni készült. Megismerkedtek tanulóink az európai államok sokszínűségével és jellegzetességeivel. Duka Zólyomi Árpád, Szlovákia akkori EP képviselője előadást tartott iskolánkban az Európai Unióról és fontosságáról. A helyi Balassi Bálint Kulturális Napok keretén belül rendszeresen történelmi vetélkedőn veszünk részt. Az iskolák legjobbjai eddig a következő témákban mérhették össze tudásukat: az 1848/49-es szabadságharc története, a reneszánsz kora, magyar jelképek, a párkányi csata története. A magyarországi Város- és Faluvédők Szövetsége
Hungária
Nostra „Gyerekek az épített és természeti környezet védelméért“ című pályázatát több ízben is sikerült megnyerni iskolánk tanulóinak. Az esztergomi Balassa Bálint Múzeum történelmi vetélkedője nagyon népszerű diákjaink körében. Minden évben egy öttagú csapat vesz részt a megmérettetésben. 2008-ban a Strucc elnevezésű, több fordulóból álló játékos történelmi vetélkedőben nyertes csapatunk jutalmul három napos osztálykiránduláson vehetett részt Diósgyőrben. Az Oroszlányban tartott nemzetközi történelmi vetélkedő témája Nők a magyar történelemben volt, ahol csapatunk 5. helyezett lett. Németh Anita
Reáll tantárgyak Pedagógiai programunk egyik alappillére az egészséges életre való nevelés. Ezt a célt követik összehangoltan a kémia, természetrajz és biológia tantárgyakat oktató pedagógusok. Diákjaink felkészültsége természettudományos alapismeretekből a legjobban azzal mutatható ki, hogy számos, iskolán kívüli versenyen kiválóan szerepelnek. Hazai sikereink között kiemelkedik tanulóink remek helytállása a kémia és a biológia olimpiákon, vagy a Chemia Istropolitana versenyen. Az emberi test működésének alapismereteiből, az elsősegélynyújtás szabályaiból, az egészségügyi versenyen jeleskedhettek szorgalmas tanulóink. Azokba a Magyarországon megrendezett többfordulós vetélkedőkbe is szívesen bekapcsolódtunk, mint a Curie kémiaversenybe, Feichtinger Sándor botanikai versenybe, Duna Ismerettár tudáspróbába. „Olyan a világ, amilyenné teszed“ volt a jelszava az első Zöld hét rendezvényünknek, melyet 2008 óta minden évben megismétlünk. Erre a rendezvényre számos előadó érkezik az iskolánkba, akik a környezetvédelem fontosságára és az ökológiai problémákra hívják fel a figyelmet. Pedagógusaink a hagyományos órát felcserélve, különböző témakörökkel készülnek, melyek jól illeszkednek a Zöld hét céljához, hogy egészségesebb és környezetbarát életvitelre buzdítsák diákjainkat. Ifjú egészségvédőink évek óta bekapcsolódnak a Vöröskereszt által meghirdetett versenybe, ahol az elsősegélynyújtás alapjairól tesznek tanúbizonyságot. Az Interregionális környezetvédelmi versenyt, mely három fordulóból áll, a dorogi Richter Gedeon Gyógyszergyár, valamint a párkányi papírgyár szervezte éveken át. .Márciusban a víz jelentőségére igyekszünk felhívni a gyerekek figyelmét. A játékos vetélkedő a VÍZ-KVIZ nevet kapta. Iskolánk éveken keresztül otthont adott az országos földrajzverseny döntőjének. Minden évben más-más téma került feldolgozásra. A verseny célja a Kárpát-medence földtörténeti, társadalom-földrajzi értékeinek megismerése és a magyarságtudat erősítése. Az országos földrajzverseny mellett tanulóink aktívan bekapcsolódtak a földrajzolimpia egyes fordulóiba. Mgr. Kerekes Andrea, PaedDr. Gyetven Melinda Németh Anita
A felújított iskolaépület új számítástechnikai és fizikai szaktanteremmel bővült. Kivetítők, interaktív táblák és személyi számítógépek segítik az oktatást. Ezeknek köszönhetően új módszereket is használhatunk tantárgyaink oktatásában. Diákjaink számos helyezést értek el a matematikai, a fizikai olimpia és a Pitagoriász járási és kerületi fordulóin, többször eljutottak a Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos döntőjébe, valamint az Ifjú fizikus versenybe is. Sikeresen szerepeltünk a Bátaszéki Matametikai Versenyen, ahol a legjobb eredményért különdíjat is kaptunk. Ifjú matematikusaink rendre megnyerik a szabadidőközpont által szervezett Polgármester Kupát. Az utóbbi tíz évben valóra válik a célunk, hogy minden tanuló részesüljön informatikai nevelésben és képzésben. Több éven keresztül részt vettünk az ELTE Informatikai Tanszéke által szervezett Kihívás országos gondolkodásfejlesztő konstruktív internetes diákvetélkedőn, ahol 2006-ban az első helyen végeztünk. A 2008-as verseny értékelésén büszkeséggel hallgattuk a szervezők szavait, miszerint a következő versenyeken az lesz a többiek számára a kihívás, hogy legyőzzék a párkányi csapatot. RNDr.Muszka Katalin
Képességfejlesztő tantárgyak Tehetséges énekeseink résztvettek az érsekújvári népdalversenyen, Zselízen az „Elindultam szép hazámból” című dalversenyen, az esztergomi József Attila Általános Iskola által szervezett SULI KI MIT TUD vetélkedőn, valamint az iskolánk által szervezett ünnepélyeken. Az Eszterlánc népdalversenyünket egyre többen megtisztelik jelenlétükkel. A környék óvodásai és kisiskolásai egy felvidéki és egy szabadon választott dallal indulhatnak. Rendhagyó zeneórát tartott iskolánkban: Bodonyi András, Zsapka Attila, Vereckei Attila, a Korzár, Ghymes, a Kicsi Hang a 100 Folk Celzius, az Arasinda és a Muzsikás együttes. Erkel Ferenc születésének 100. évfordulóján iskolánkba látogatott az 1800 as járat, mely megismertette diákjainkkal a korabeli zenei és színházi világot és annak képviselőit. A képzőművészet területén is megragadunk minden alkalmat, hogy diákjaink indulhassanak a meghirdetett versenyeken. Rajzkiállítást szerveztünk iskolánkban a Rákóczi évforduló kapcsán. Grafikákkal, korabeli mondák illusztrációival emlékeztünk meg nagy fejedelmünkről. Bekapcsolódtunk a központilag meghirdetett hazai és külföldi versenyekbe: az érsekújvári képzőművészeti versenybe, a Štúrovská paleta rajzpályázatba, a Féja Géza Közösségi Ház által meghirdetett eurorégiós rajzversenybe, az ógyallai csillagvizsgáló „A világűr gyermekszemmel” című pályázatába. Budapesten a Város-és Faluvédők Szövetsége által szervezett képzőművészeti versenyben diákjaink a Mária-Valéria hídról készült makettjükkel elhozták az 1. helyezést. „A felnőttek és én” című rajzpályázat sikeres alkotói meghívást kaptak Budapestre az Országos Széchenyi Könyvtár dísztermében rendezett kiállításra. A sportot kedvelő, tehetséges fiataljaink remekül teljesítenek a járási, kerületi versenyeken, melyről számos oklevél, serleg és érem tanúskodik. Öt éven keresztül megrendeztük az Aerobic maratont, amely napon tornászaink megmozgatták az egész iskolát. A magyar szabadságharcra tizenöt perces futással, valamint focitornával emlékezünk évek óta. Nagyszerű látvány, s felemelő érzés látni, hogy több száz diák kapcsolódik be a közös tornába. Az elmúlt években a sportiskolákat megszégyenítő eredmények születtek. Előfordult, hogy atlétáink maguk mögé utasították a sportiskolák diákjait. Hagyományaink közé tarozik már évek óta a regionális jellegű karácsonyi Mikulás-kupa, az újévi labdarúgótorna.
Rendszeres résztvevői vagyunk a Mária Valéria Hídfutásnak. A szakköri foglalkozás keretében focit, kiütős labdajátékot, aerobikot, asztaliteniszt és kosárlabdát kínálunk a mozogni vágyó tanulóink részére Jól felszerelt fitnesstermünkben lehetőségük van testépítésre, alakformálásra, masszázsra. Tanulóink sikeresen szerepeltek az asztalitenisz-bajnokságon, a járási terepfutó versenyen és a Párkányi Tavasz nemzetközi kézilabdatornán. A Pézsa Tibor Sportcsarnokban, Esztergomban, 12 résztvevő csapat közül fiúink a 2. helyen végeztek. Lánycsapatunk megnyerte az E-on Kupát és elnyertük a „legjobb góllövő“ megtisztelő címet. Sikeresen szerepeltünk a Coca -Cola nemzetközi nagypályás futballtornán is. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy részt vehettünk a Diák Európakupa amatőr futballcsapatok világbajnokságán a franciaországi Plomelinben. A Föld napja alkalmából évente benevezünk az esztergomi Vízkereső kerékpártúrára. Nem múlhat el téli szezon sítúra nélkül sem. Úszóink pedig minden évben sikeresen szerepelnek a járási bajnokságon. Jókai Ildikó, Botlík István
Az iskola kulturális életének története Az iskolai ünnepélyek, megemlékezések mindig fontos eszközei voltak a nemzeti közösséghez, szűkebb pátriánkhoz, városunkhoz és iskolánkhoz való kötődésnek. A párkányi iskola tanulói már a kezdetektől fogva nagy lelkesedéssel vettek részt az iskolán kívüli munkában. A korabeli krónikák szerint már a megalakulás évében szavalatokkal, tánccal, jelenetekkel, tornamutatványokkal tarkított műsort mutattak be a tanulók. A tanításon kívüli tevékenységet akkoriban a pionírszervezet fogta össze. Az 50-es évek közepén az iskola színjátszói a környék falvaiban is bemutatták színdarabjukat, és a bevételből épült fel az akkori iskola udvarában az üvegház, műhely és annak felszerelése. „Ez fellendítette iskolánkban a micsurini és politechnikai nevelést“ olvashatjuk a régi lapokon. Az ügyes kezű tanulók munkáiból a pedagógusok rendszeresen kiállítást rendeztek a tornateremben. A színjátszók lelkesedése a későbbiekben sem hagyott alább. A 11 éves iskola színjátszói sikerrel mutatták be Jankovich Ferenc: Az aranypróbás legény című darabját Steiner Márta pedagógus rendezésében, melyet később több mesejáték követett. A 70-es évekbe Kremmer László pedagógus folytatta a rendezői munkát. Irodalmi színpadot állított össze, kabaré jeleneteket tanított be. Az általa rendezett Rózsaszirom mesejáték 10 előadást élt meg. Kisebb nagyobb megszakításokkal a színjátszás iskolánkban mindig jelen volt. Keszegh Pál Hahota nevű csoportja, és Izsák Ferenc Tanakodók csapata eljutott az országos versenyekre is. Jelenleg az 1982-ben alakult Batta Jolán vezette Csángálók színjátszói viszik tovább a színjátszás szép hagyományát. A Három malac farkast győz és a Minden egér szereti a sajtot mesejátékukkal a Duna Menti Tavasz országos verseny fődíját is elnyerték.
Az első énekkar 1953-ban alakult, vezetője Sonkoly Tibor volt. Igazi sikereket 1958-tól Lengyelfalusy Miklós vezetésével ért el a csoport, akinek munkáját Steiner Márta és Slabák Ágnes segítette. A kórus népszerűségét bizonyítja, hogy 1976-ban már 92 kórustag énekelt . A kórusmozgalom fontos állomása 1960, amikor megalakult a „ štúrovói járás tanítói vegyeskara“ is. 1971ben énekkarunk 1. helyezett lett az országos kórusfesztiválon. 1982-től a karvezetői munkát Filakovszky Péter és Martiška Éva pedagógusok folytatták. Az első tánccsoportok koreográfiáját Princkel Marcella, Forgács Mária, Reichel Mária és Zahradnicsek Margit pedagógusok tanították be. Kezdetben csak lánycsoport táncolt, de később csatlakoztak a fiúk is, és a csoport repertoárja egyre bővült. 1982-ben alakult meg a Kisbotár gyermektáncegyüttes, Hégliné Bertók Marianna vezetésével. Egy év múlva már a zselízi Országos Népművészeti Fesztivál harmadik helyezettjei lettek, sőt hamarosan megnyerték a fesztivál nagydíját is. Országos hírre tettek szert, több száz fellépést tudhat a csoport maga mögött. A közel harminc év alatt mintegy 400 gyerek táncolt a csoportban. Hárman váltak hivatásos néptáncossá: Hégli Dusán az Ifjú Szívek művészeti vezetője és koreográfusa, Madocsai Imre és Bitter Péter táncosok. A csoportnak 20 évig volt önálló zenekara a Tücsök. Az elmúlt évtizedek alatt számtalan elismerést és kitüntetést kaptak. Többek között elnyerték a Kiváló Népművészeti Együttes címet és Párkány város Pro urbe díjjal tüntette ki a csoportot és vezetőjét. Minden évben nyári tánctábort szerveznek, ahova a gyerekek szívesen járnak. A népszerűségük a mai napig töretlen.
1979-ben Góra Ilona és Bernáth Margit pedagógusok egy kézimunka szakkörön készítették első bábjaikat, és ezzel indították el a Nevesincs bábcsoportot azon az úton, melyet később az 1986-ban alakult Kuckó bábcsoport folytatott Himmler Zsófia, Horváth Ildikó és Valasek Valéria vezetésével. Mindkét csoport többször elnyerte az országos Duna Menti Tavasz nívódíját és fődíját. A Kuckó bábcsoport Fabulák zenés játékával nemcsak az országos verseny fődíját, hanem a gyerekzsűri díját is megnyerte. 2000-től minden év júniusában regionális bábfesztivált szerveznek Kuckó Fesztivál néven a Párkány és környéke kisiskolásainak, óvodásainak.
Az Ady-Street zenekarunk azokat a tanulókat gyűjti össze, akik fogékonyak a modern zenei irányzatok iránt. Vezetőjük, Áron Andrea, aki maga is kitűnő zenész, lelkesen, türelemmel hangolja össze fiatal zenészeink csapatát. 1996-ban Senicán volt az első jelentős szereplés, ahol a zenekar akkori dobosa országos első helyezést ért el. A Nyíregyházán lezajlott nemzetközi gyermekfesztiválról elhozták a zsűri különdíját.
Akik a népi dallamokat kedvelik, és szeretnek énekelni, a Pengetők citerazenekart erősítik. Rutai Judit tanító néni szárnyai alatt olyan szinten sajátíthatják el ennek a népi hangszernek a technikáját, hogy évek óta jelen van a csoport a Tavaszi szél… országos versenyen, citeratalálkozókon, és díjak sorával büszkélkedhetnek.
Gyermekmosolydíj A Gyermekeinkért Iskolánkért Polgári Társulást 2003-ban alapítottuk. Célja az iskola intézményének és az iskolán kívüli tevékenységeknek a támogatása, a tehetséggondozás, kulturális és művelődési tevékenységek szervezése. A társulás 2007-ben díjat is alapított, mellyel azt a mindenkori végzős tanulót kívánjuk jutalmazni, aki szorgalmával, kitűnő eredményeivel arra a legalkalmasabbnak bizonyul. A díjazott oklevelet, emlékplakettet és 100,- Euró pénzjutalmat kap. Díjazottak:
2007 Párkánszky Krisztina 2008 Kuklis Anikó 2009 Nagy Anikó, Szurcsík Ádám 2010 Gardenö Klaudia
Léda Galéria Iskolánk névadójának, Ady Endrének kultuszát kívánjuk erősíteni galériánk elnevezésével. Magának a galériának más küldetése is van: szeretnénk, hogy tanulóink közvetlenül találkozhassanak az alkotókkal, és a kiállított műveken
keresztül megismerhessék a mai művészeti törekvéseket. Elsősorban a régió kortárs képző- és fotóművészetét mutatjuk be. A Léda Galéria eddigi tárlatai: Bugyács Sándor (Párkány) grafika Lőrincz László (Esztergom)- fotó Veróczki Ádám (Esztergom)- karikatúra Fekete József (Esztergom) számítógépes grafika Hidasi Hanna (Esztergom) fotó Góra Katalin tanítványainak munkái (Párkány) rézkarc Pécsi L.Dániel (Budapest) zászlók, címerek Nyergesújfalui Képzőművészeti Kör – olajfestmények A 25. éves Kuckó bábcsoport emlékkiállítása
Unicef 2008. április 15-én több mint félszáz rongybabát vett át Halász Judit színművész, az UNICEF magyarországi jószolgálati nagykövete iskolánk tanulóitól. A rongybabákkal az ENSZ gyermekvédelmi szervezetének munkáját segítettük, akik a babákat „örökbe adták”, vagyis árverésen értékesítették, és a befolyt pénzből fedezik a védőoltások árát. Miért éppen rongybabát? A szervezők elmondása alapján ez az a játék, mely a világon valamennyi kultúrában megjelenik, mely mindenki előtt ismert. Az ünnepélyes átadáson jelen volt az UNICEF szlovákiai bizottságának elnöke, Veronika Lehotská és igazgatója, Miroslav Kaňa is. A jelenlévők nemcsak a szép babákat tekinthették meg, hanem rövid műsort is láthattak tanulóinktól.
Rendhagyó napok a tanításban: Reneszánsz nap „Mátyás király udvarában“ múltidéző történelmi játszóházat rendeztünk, ahol mindenkinek alkalma volt megismerkedni a korabeli ruhákkal, a királyi udvartartással, koronázási ékszerekkel és a király híres fekete seregével. Kézművesek sora várta tanulóinkat az iskola folyosóján, ahol lehetett anyagozni, ékszert készíteni, kardot faragni, címert festeni… Bemutatót tartott a visegrádi Szent György Lovagrend. Volt sólyomröptetés, korabeli divatbemutató, udvari etikett…
Kincskereső napot Móra Ferenc születésének 125. évfordulójára az író egyik legismertebb ifjúsági regényét, a Kincskereső kisködmönt dolgozta fel valamennyi évfolyam. Az osztályok más-más feladattal idézték meg az író történeteit. Készítettek malmot, Malvinka anyó bábuját, ködmönben lakó tündért, nemezeltek, mézeskalácsot sütöttek, szitanyomatot készítettek…
Dobszerda Kodály Zoltán születésének 125.évfordulóján zenei napot szerveztünk. Volt közös éneklés, népdalverseny, játékos zenei vetélkedő, Népdalaink képi világa címmel rajzkiállítás. Zsabka Attila zenés műsora után mindenki a Gereben együttes táncházában ropta a táncot. 550 éve szól a harang… A történelmi emléknapon felidéztük a magyar történelem jeles eseményét. Levetítettük az Egri csillagok című filmet. Vendégül láttuk Gombos Miklós harangöntőt, aki megismertette a tanulóinkat a harangöntés folyamatával. Voltak, akik minaretet faragtak, török fátylat, kendőt varrtak. Nagyfalusi Flóra hastáncbemutatója mindenkinek felkeltette a figyelmét. Délután a budapesti Arasinda együttes török népdalfeldolgozásokat adott elő. Muzsikás együttes 2009. március 22-én a nemzetközi hírű Kossuth-díjas Muzsikás együttes látogatott el iskolánkba. Az interaktív óra a magyar népzene szeretetét erősítette iskolánkban. A vidám éneklés mellett régi dallamokkal, hangszerekkel is megismerkedhettünk az együttes tagjainak jóvoltából. Családi nap Utolsó közös tevékenysége minden iskolaévnek. Június 29-én az osztályok a szülőkkel együtt felállítják kondérjaikat az iskola udvarán, és közösen megfőzik gulyásukat. A legjobb gulyást zsűri választja ki és bírálja el. A nyertesek ajándékot is kapnak. Ez a jó hangulatú nap egyben búcsú az iskolától. Himmler Zsófia
.....és itt fogja mindenki jóízűen elfogyasztani
Kicsi hang koncert
Könyvtárbuli Kuckó bábcsoport
Sítúra
Versenyre készülnek a csapatok
Comenius projekt Lengyelországban Sün Samu az iskola kabalája
20 éves a Kuckó
Hagyományőrzők
Pengető citerazenekar
Anyák napi műsor
E-on focibajnokság
Fitnessterem
Süssünk, főzzünk...1.
Léda Galéria
Interaktív táblával jobb
Táncház az udvaron
Igy kell járni...
Muzsikás együttes
Néprajzi nap
100 Folk Celzius koncert az udvaron
Török nap
Fő a gulyás
Betlehem az udvarunkon
Erkel - busz
Reneszánsz dallamok
Az Ady Endre Alapiskola tantestülete (2009-2010)
Első nap az iskolában
Ady Street zenekar
Csángálók színjátszó csoport
Itt a farsang...
Ismerkedés a számítástechnikával
Erdei iskolások
Ballag már a vén diák
Készül a finom ebéd...... Keverem, kavarom
Vendégünk volt Halász Judit színművész az Unicef nagykövete
Közös szalonnasütés
Aerobic maraton
Vajon mit hozott
Műfüves pályát avatott az iskolánk
Játszótér
Jótékonykodó babák
Ady-napok Iskolánk 1999-ben az elsők között vette fel hivatalosan Ady Endre nevét. 1993 óta minden év novemberében megemlékezünk a költő születésnapjáról, mely mára már rendezvénysorozattá nőtte ki magát. Az esemény minden évben ünnepélyes megnyitóval kezdődik, ahol iskolánk Ady Endre irodalmi színpada zenés verses összeállítással köszönti a meghívott vendégeket. A néprajzi kiállítás és vetélkedő sok éven át vezérfonalává vált, amelyet Batta Jolán és Dávid Márta kolléganőink vállaltak fel. A kiállítás minden évben más téma köré szerveződött, pl. régi konyha berendezései és használati tárgyai, régi mesterségek szerszámai, halászati eszközök, stb. A néprajzi szoba állandó vendége volt Csókás Feri bácsi Bényből, aki előadást tartott múltunkról, népünk hagyományairól. Az iskola krónikájába írt mondata őrzi a kiváló népművelő szellemiségét: „Őrizzétek meg a gyökereket, fennmaradásunk érdekében!“ Az irodalmi és a néprajzi vetélkedők mellett sportrendezvények, tanár-diák foci, tanulmányi versenyek és rajzpályázat színesítette a tevékenységek sorát. Volt kézműves-bemutató, kiállítás gyerekeink munkáiból, játszóház a legkisebbeknek, önvédelmi bemutató, rendhagyó zeneóra népi hangszerek bemutatásával, adventi koszorúk készítése, könyvvásár. Pszichológusok tartottak előadást az iskolai erőszakról, serdülőkori problémákról, drogmegelőzésről, és válaszoltak a gyerekek kérdéseire. Világutazó tartott élménybeszámolót. Egyházaink képviselői beszélgettek diákjainkkal az identitástudatról és a keresztény erkölcsről. Nagy Natália Budapestről könyvbemutatót tartott a legkisebbeknek. Viselkedéskultúrát is gyakoroltunk különböző helyzetekben. Volt sportdélelőtt, Zumba-tánc, színházi előadás és filmvetítés. A kémia szakkört látogató gyerekek bevezették társaikat a kémiai titkok kamrájába. November vége az adventi időszak kezdete, ezért a foglalkozásokon a karácsonyra való készülődés is helyet kapott, mézeskalácssütéssel, karácsonyi díszek készítésével, az iskolaépület ünnepi díszbe öltöztetésével. Helyi vetélkedők sokasága tette kellemessé és vidámmá ezeket a napokat. Egy alkalommal ellátogatott hozzánk Budapastről a Csodák Palotája is. 2010 - ben első ízben rendeztük meg az őszi szakmai napokat a város és a régió pedagógusai részére. Az első előadás témája az „Erőszakmentes kommunikáció“ volt. Ezzel remélhetőleg hagyományt teremtettünk. Fodor Zsuzsa
Gyermekeinkért és Iskolánkért Polgári Társulás A Gyermekeinkért és Iskolánkért Polgári Társulást 2003 - ban azzal a céllal hoztuk létre , hogy segítse az iskolai oktatás színvonalának emelését, és a tanulók kimagasló teljesítményének jutalmazását. Minden évben erkölcsi elismerésbe és anyagi jutalomban részesíti az iskola végzős tanulói közül azokat, akik tanulmányi munkájukkal, kiemelkedő kulturális-, sporttevékenységükkel, vagy valamilyen más, mindenki számára példaértékű tettel öregbítette az iskola hírnevét. Anyagilag is segíteni kívánja az oktatási, művelődési feltételek színvonalának emelését, továbbá támogatni kívánja a tanulói közösségek szabadidejének hasznos eltöltését. Legjelentősebb eredményeink: Szülők Pedagógusok Báljának szervezése, Pedagógus továbbképzések, Az Ady Napok, és a Nyitnikék diáklapunk anyagi támogatása, Gyermekmosoly díj meglapítása, Könyvtárfejlesztés, Játszótérfejlesztés, Számítógépek, interaktív tananyagok vásárlása, A műfüves futballpálya társfinanszírozása.
Székhelye: Telefon:
Adyho 9. Štúrovo (Párkány) 943 01 00421 (0)36 7511 131
Alapítás éve : 2003 Számlaszám: 37853341 Adószám:
2021839380
Bankszámla : 1711161753/0200 VÚB Štúrovo
Iskolánk szülői szövetsége Nem sokkal az iskola megalakulása után jött létre az intézmény mellett működő Szülői Munkaközösség. Jelenlegi megnevezése: Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége. A szövetség küldetése, hogy támogassa az anyanyelvű oktatást és nevelést, a gyermekek oktatása és nevelése során együttműködjön az iskolák pedagógusaival és nevelőivel. Az iskola munkáját anyagilag segíthetjük legjobban. Az anyagi segítséget nem az iskola felszereltségének pótlására, hanem elsősorban a különféle kulturális és sportrendezvények költségeinek fedezésére, a szakköri tevékenységek és versenyek támogatására fordítjuk. A szülői választmány éves tervet dolgoz ki munkája során, melyben rögzíti a ciklikusan ismétlődő feladatokat, amelyek figyelembe veszik az iskola belső tanrendjét. Munkatervünket és költségvetésünket a közgyűlés hagyja jóvá. Választmányi összejöveteleinken megvitatjuk az iskola esetleges problémáit, amelyek megoldására javaslatokat teszünk, és segítséget nyújtunk lehetőségeinknek megfelelően. Az eredményes munkához sikerült megteremteni az anyagi hátteret a Pázmány Péter Alapítvány segítségének köszönhetően. Tankönyveket és taneszközöket vásároltunk a diákok részére. Tanulmányi utakat, honismereti túrákat, kulturális rendezvényeket és szociális jellegű kiadásokat támogattunk. Évente minden évfolyamnak megszervezzük a diákok, szülők körében közkedvelt jelmezbált. A szülők, pedagógusok és iskola barátok szorosabb kapcsolatát hivatott szolgálni a „Szülők és pedagógusok bálja”, melyre minden év februárjában kerül sor. Baranyai Ágnes
Napközis történelem Az első napközis csoportok létrejötte 1962 63-ra vezethető vissza. Az akkori csoportok a mai gimnáziummal szemben lévő fabarakban voltak elhelyezve. Később, tekintettel arra, hogy a magyar tanítási nyelvű osztályok a város különböző területein működtek, a délutáni foglalkozások is ott folytak. Egy-egy napközis csoport tevékenykedett a Sobiesky utcában, a zsinagógában, a jelenlegi nyugdíjas klubban, valamint a gimnázium épületében. Amikor a magyar tanítási alapiskola mellett létrejött az első napközis csoport, melynek nevelője Németh Jolán lett. Az ezt követő években a napközis csoportok száma fokozatosan tizennégyre növekedett. Egy-egy csoportot 25-30 gyermek látogatott. Nemcsak alsó tagozatos tanulók látogatták a délutáni foglalkozásokat, hanem felsősök is. Ők voltak az iskolai klubosok. Ebben az időszakban a napközi otthonban alsó és felső tagozatos pedagógusok dolgoztak, akik helyét később szakképzett nevelők váltották fel. Az akkori gyermeklétszám részben a városunkban és környékén nagyon sok szülőt foglalkoztató papírgyár létrejöttének is köszönhető. Abban az időben természetesen sok magyar szülő íratta magyar iskolába gyermekét!! A napközi otthon létrejöttét követő időszakban a következő pedagógusok láttak el főnevelői feladatkört: Kuklis Anna, Lelóczky Annamária, Bakonyi Béla, Tóth József, Batta Jolán, Boncz Edit, Valasek Valéria. Iskolánk napközijét jelenleg 9 csoport alkotja. Ezek a csoportok az iskola épületében működnek, szakképzett nevelőnők irányításával. Intézményünkben igényes munka folyik. Terv szerint dolgozunk, mely szerves része az iskola programjának. A szülők igényeit figyelembe véve a tanításra való felkészítésre, a tananyag elsajátítására fordítjuk a fő hangsúlyt. Két iskolaotthonos csoportunk van. Tanulóink jelentős része naponta utazik, ezért felvállaltuk az utazó napközisek autóbuszhoz kísérését és felügyeletét. Gyermekeink pihenését, szórakozását, szabadidejük hasznos eltöltését irányítjuk. Bekapcsolódunk az iskolánk által szervezett programokba: - napközis kirándulás - játszóházak - beíratás - kiállítások - nyári alkotótábor - szakköri tevékeny. Boncz Edit, Valašek Valéria
Akiknek sikereire büszkék vagyunk Áron Andrea Babindai Áron Babindai Tamás Bábindeli Cintia Bahík Réka Bajkai Éva Bajkai László Baka Gergő Baka Viktória Balázs Veronika Bálint Tímea Balla Ádám Balla Dávid Balla Rita Baranovics Andor Bartalská Carmen Báti Erik Benkó Tamás Bielik Norbert Bielokosztolsky Barbara Bircsák Izabella Bircsák Orsolya Birdáč Ádám Birdáč Ádám Birdáč Mária Bócz Dominik Bócz Tamás Bolgár Balázs Bolyár Balázs Borgula Ákos Bréda Márton Budai Erika Csányi Viktor Cser Adrianna
angol nyelv, kiejtési verseny, szavalóverseny matematika informatika szavalóverseny, irodalom, kiejtési verseny aerobic botanika földrajz asztalitenisz irodalom, szlovák nyelv, biológia, Vöröskereszt történelem képzőművészet, irodalom szorobán szavalóverseny, szlovák nyelv környezetvédelem szavalóverseny, szlovák nyelv szlovák nyelv mesemondó verseny asztalitenisz nyelvész, matematika, szlovák nyelv matematika szlovák nyelv, környezetvédelem, kémia matematika szlovák nyelv kislabdadobás, súlylökés szlovák nyelv szavalóverseny történelem asztalitenisz asztalitenisz terepfutás matematika, szorobán, angol nyelv, kémia aerobic úszás ének
Csiffáry Anikó Csík Nóra Csipak Tímea Czibor Vivien Čermák Judit Čermák Katalin Dobai Klaudia Dobai Szabolcs Dobsony Nikolett Dorna Renáta Drozdík Levente Ecsek Szilárd Engel Tamás Fábián Viktor Fábri Dominika Farkas Attila Farkas Edina Farkas Orsolya Fazekas Dávid Fazekas Emese Fazekas Réka Fazekas Simon Fazekas Szabina Fehér Csilla Ferencz Réka Fischer Noémi Fodor Ildikó Folk Nóra Folk Zsófia
Fóthi Levente Gajdoš Dániel Galbavý Konrád Galgóczi Klaudia Gálik Barbara
angol nyelv néprajz, földrajz, bibliaverseny szlovák nyelv, helyesírás ,informatika, aerobic, irodalom néprajz aerobic matematika, aerobic történelem, művészettörténet matematika, nyelvész néprajz kézilabda, néprajz zenei nevelés képzőművészet síkfutás helyesírás, angol nyelv, történelem, környezetvédelem aerobic, krikettlabdadobás helyesírás szavalóverseny matematika képzőművészet képzőművészet szavalóverseny irodalom, helyesírási verseny, fizika, nyelvész fizika, kémia aerobic szlovák nyelv ének irodalom, helyesírás, nyelvész, történelem, kémia nyelvész, kiejtési verseny, történelem, művészettörténet környezetvédelem, helyesírás, kémia, irodalom, aerobic, botanika, történelem matematika szlovák nyelv matematika angol nyelv matematika, biológia, kémia
Gálik Ramóna Gardenö Dániel Gargenö Klaudia Glázer Bálint Góra Máté Góra Pál Góra Regina Grnyo Noémi Gúdor Márk Gyetven Mihály Gyetven Nikoletta Győrik Enikő Gyűgyi Márk Hajnal Zsuzsa Halló Dávid Halló Dóra Hanza Richard ; Haris Hajnalka Hegedűs Annamária Helész Petra Herman Ákos Hinterschuster Zita Horňák Nikolas Horník Róbert Horváth Lucián Horváth Tibor Hrabovszky Eszter Hudivár Tibor Hugyec Anett Ipolyi Arnold Ipolyi Veronika Ipolyi Cyntia Izrael Ráchel Izsák Dóra Jakubík Felicity Jakubík Gyula
szavalóverseny matematika, történelem szavalóverseny szavalóverseny matematika szorobán biológia, angol nyelv művészettörténet matematika szavalóverseny botanika képzőművészet magasugrás kiejtési verseny nyelvész szorobán, kémia, botanika matematika makett környezetvédelem történelem szorobán, mesemondó verseny szorobán helyesírás, botanika kémia fizika szlovák nyelv képzőművészet néprajz helyesírás mesemondó verseny helyesírás botanika képzőművészet asztalitenisz történelem, művészettörténet matematika, fizika, kémia
Janok Margaréta Janok Márk Jantošík Laura Javorka Viktória Juhász Karina Juhász Monika Kabai András Kalmár Kiara Kamoncza Nikoletta Kanyicska Dalma Kanyicska Judit Kassai Veronika Kecskeméti Judit Kelecsényi Szilárd Kelemen Petra Keresztényi Dávid Keresztényi Réka Keserű Zsófia Keszegh Ágnes Klajman Andrea Kollár Dominika Könözsi Klára Korbéli Dávid Környi Zoltán Kóšik Erika Kotásek Michaela Kovács Ildikó Kovács Kornélia Kovács Réka Kozma Szilárd Krizsan Dóra Kuklis Anikó Kurdi Bálint Kurdy Győző Lábik Nikoletta Lábik Péter
szlovák nyelv, ének, Vöröskereszt matematika, fizika matematika, szlovák nyelv ének történelem szorobán, bibliaverseny matematika, környezetvédelem szavalóverseny botanika képzőművészet, kémia, informatika képzőművészet kiejtési verseny terepfutás, környezetvédelem, helyesírás, kémia botanika aerobic földrajz, történelem művészettörténet, matematika aerobic Szavalóverseny, történelem nyelvész botanika, környezetvédelem, kémia atlétika kiejtési verseny, helyesírás, nyelvész földrajz szorobán szlovák nyelv, képzőművészet terepfutás, szavalóverseny bibliaverseny szavalóverseny szlovák nyelv, földrajz, informatika nyelvész matematika, fizika, kémia,Vöröskereszt szorobán bibliaverseny matematika, biológia, kémia, irodalom matematika
Lengyel Alexandra Lettrich Richard Mácsadi Anna Magát Dominika Majtényi Patrik Márkus Monika Marsal Patrícia Marsal Szimona Matus Dávid Matus Orsolya Mejía Antonio Mejía Gyöngyi Mejía Santiago Menyhárt Andrea Menyhárt Vivien Mészáros Anikó Mészáros Áron Mészáros Emma Mészáros Krisztián Mészáros Patrícia Mészáros Rozália Mészáros Szabolcs Mészáros Tamás Mihálka Mátyás Mihály Barbara Milus Lilla Miluš Fruzsina Misurda Kitty Miškovicz Barbara Molnár Viktor Mucha Márk Muszka Katalin Muszka Róbert Nagy Anikó Nagy Kinga
aerobic földrajz bibliaverseny matematika nyelvész, kémia,fizika bibliaverseny kémia botanika történelem bibliaverseny szlovák nyelv, úszás, számítástechnika matematika úszás nyelvész, kiejtési verseny, matematika, botanika biológia irodalom, helyesírás, néprajz képzőművészet szavalóverseny szorobán képzőművészet Vöröskereszt szorobán matematika, helyesírás matematika, fizika, földrajz,informatika környezetvédelem ének, matematika ének magasugrás matematika matematika szavalóverseny helyesírás, nyelvész, történelem matematika, kémia matematika, nyelvész, földrajz, fizika, biológia, kémia, irodalom néprajz
Németh Attila Németh Bernadett Németh Katalin Németh Marco Nozdroviczky Tamás Nyitrai Dániel Nyitrai Dávid Nyitrai Krisztina Ölveczky Patrik Orosky Kornél Oroszlány Lóránt Páldi Ádám Palička Gergely Papánek Bianka Paraj Zsolt Párkánszky Krisztina Partali Tamás Pathó Gyöngyvér Pathó Júlia Peck Arnold Peck Viktor Potfay Attila Putz Dominika Rab Szilvia Rákota Bianka Récsey Boglárka Retkes Dorottya Retkes Rebeka Rigler Barnabás Rišńovsky Carmen Ruzsík Erik Ruzsík Patrícia Sajkó Beatrix Saláta Krisztán
matematika helyesírás német nyelv, nyelvész, irodalom,helyesírás, történelem, biológia szavalóverseny, kémia földrajz matematika matematika matematika, informatika asztalitenisz botanika matematika, környezetvédelem matematika asztalitenisz szlovák nyelv, környezetvédelem, biológia, kémia fizika, kémia matematika, kiejtési verseny, népdalverseny, irodalom, botanika népdal matematika, szavalóverseny szavalóverseny nyelvész terepfutás kémia botanika, lányfoci néprajz mesemondó verseny, bibliaverseny matematika, kémia szavalóverseny szavalóverseny német nyelv szorobán terepfutás bibliaverseny Vöröskereszt futball, kislabdahajítás
Sárközi Mercédes Sáska Denisza Simon Viktória Sliva Szabina Sliva Zsolt Sluka Márta Sóky Csilla Stambauer Friderika Stehlík Anita Stehlík Arnold Stugel Éva Stugel Roland Sukupčák Marian Süll Péter Szabó Annamária Szabó Cintia Szabó Evelin Szabó Klaudia Szabó Tihamér Szalatnyai Nikoletta Szalatnyai Tamás Szalma Nikoletta Szebellai Dániel Szelecky Tamás Szeleczky Anikó Szeleczky Zsolt Szép Gergely Szilva Katalin Szőllősi Krisztián Szukupčák Marian Szurcsík Ádám Šesták László Šimšík Szimona Škultéty Éva Škvarenina Bálint
asztalitenisz, futball helyesírás, néprajz, kémia helyesírás néprajz földrajz Vöröskereszt ének Vöröskereszt néprajz néprajz bibliaverseny képzőművészet kémia úszás ének, megzenésített versek helyesírás, nyelvész botanika szlovák nyelv, földrajz, kémia matematika anyanyelvi vetélkedő, magasugrás matematika, irodalom szlovák nyelv nyelvész bibliaverseny matematika matematika, fizika, földrajz matematika, szavalóverseny földrajz, kémia matematika kémia szavalóverseny, mesemondó verseny, matematika, kémia, magyar nyelv, néprajz kézilabda történelem, aerobic szlovák nyelv
Štefankovics Julianna Stugel Éva Štrbík Adrián Takács Anikó Takács Hajnalka Takács Krisztián Takács Veronika Takács Vivien Tamás Angelika Tamás Dávid Tamás Gabriella Tarics Erika Tóth Barbara Tóth Denisz Tóth Erik Treindl Ádám Treindl Attila Tungli Tamás Turi Nagy Eszter Ubár Róbert Udvary Bálint Ulahel Zsófia Urban Marian Ulahel Zsófia Válent Anna Válent Viktória Valkó Martin Vančo Anna Varga Bettina Varga Bianka Varga Dávid Varga Norbert Varga Zsófia Vaškovič Nikoletta Vataščin Péter Verbók Zsuzsanna
szlovák nyelv, aerobic botanika, bibliaverseny matematika, informatika néprajz makett néprajz szlovák nyelv képzőművészet szorobán, környezetvédelem, kiejtési verseny, irodalom informatika történelem képzőművészet szlovák nyelv, botanika matematika történelem asztalitenisz matematika matematika szlovák nyelv képzőművészet helyesírás, földrajz szorobán, botanika Vöröskereszt botanika botanika, kémia, képzőművészet képzőművészet botanika szorobán, képzőművészet, matematika, nyelvész környezetvédelem szavalóverseny, Vöröskereszt, aerobic matematika, földrajz, Vöröskereszt, informatika bibliaverseny terepfutás környezetvédelem, kémia, biológia bibliaverseny mesemondó verseny, bibliaverseny
Vincze Melinda Erzsébet Vincze Roland Viola Adrianna Vnučko Krisztián Vojta Gyöngyi Wittman Ákos Wittman Tifany Zajcsek Cintia Zalaba Andrea Zalabai Éva Zámočník Attila Záň Ádám Záň Dávid Zawada Szabina Zsitva Stefánia Zvoncsár Tímea
szavalóverseny matematika, helyesírás, kémia bibliaverseny német nyelv, történelem, környezetvédelem, képzőművészet történelem, matematika szorobán szorobán nyelvész, helyesírás népdalverseny néprajz, történelem távolugrás szlovák nyelv, nyelvész szlovák nyelv, fizika szlovák nyelv környezetvédelem, történelem irodalom, helyesírás
Az utolsó tíz év végzős tanulói 2000/2001 9.a - Osztályfőnök: Zátik Annamária ( Mgr. Fodor Zsuzsa ) Árpás Angelika Góra Zoltán Németh Martina Benko Bálint Hariš Richard Récsey Boglárka Bernáth Zoltán Horecsnyík Melinda Szentgáli Zsolt Bori Zoltán Horváth Norbert Szép Zoltán Czibor Vivien Lévai Tibor Sztehlík Zsolt Drozdík Levente Lukáč Ronald Vanya Renáta Együd Péter Melečke Ágnes Vojácsek István Fábián Ildikó Moravčík Martina Zalabai Éva Fiala Katalin Nagy Kinga Galla Adrián Nemes Ákos 9.b - Osztályfőnök: PaedDr. Mészáros Zsuzsanna Antalík Péter Herman Attila Bajkai Anikó Ivanič Erika Bernáth Renáta Jakab Monika Bitter Aranka Janošovič Katalin Čičó Erzsébet Kóša Iveta Čičó Katalin Kosztolányi Katalin Dorna Renáta Kováč Katalin Fábián Viktória Levicsek Dávid Fekete András Michalec Tibor Házelmayer Henrietta Pathó Tamás Herda Richard Perágovič Róbert
Somogyi Richard Somogyi Tibor Sajkó Nikoletta Szabó Péter Szeleczky Adrián Takács Anikó Tóth Péter Valašek Árpád Vlacsuha Melinda
9.c - Osztályfőnök: Bényi Margaréta ( Mgr. Marcibál Márta ) Adamik Zsuzsanna Hajman Kornél Moravčík Marianna Andruskó Marcella Hangya József Németh Henrietta Bagó Tamás Horváth Monika Németh Patrik Bathó Szilvia Izrael Orsolya Rekli Bernadett Bogdányi Zsófia Katona Franciska Sáli Erika Cibula Veronika Kollár Zoltán Süll Péter Domonkos Tamás Kovács Gábor Szegedi Hajnalka Farkas Anikó Kukolík Anita Tamás Judit Fazekas Zsuzsanna Madarász Markéta Varga Borbála Feigl Richard Markó Csaba Zuzula Zdeno Gubina Krisztína Matuš Zsuzsanna Žilák János
9.d -
Osztályfőnök: Dávid Márta
Berecz Brigitta Bircsák Erika Bircsák Orsolya Čákvári Zsuzsanna Hegedűs Ildikó Helész Petra Holler Zsolt Hudivár Tibor Jeremiás Gábor Kicsindi Katalin
Környi Zoltán Letrich Richard Mandík Márta Matus Tamás Mátyás Beáta Mikler Monika Mikóczi Gabriella Molnár Norbert Pálinkás Szabolcs Šesták László
Szalatnyai Gábor Szász Patrícia Sklenár Monika Sliva Zsolt Színai Tamás Takács Krisztián Tóth Erzsébet Tóth Hajnalka Ubár Otília Vígh Anita
9.e - Osztályfőnök: Dávid Sándor Bognár Zoltán Cirok Mária Dékány Tímea Farkaš Izabella Ferencz Richard Horváth Tamás Kóša Mária
Matus Gábor Németh Milan Nyitrai Richard Opálka Henrietta Palkovics Róbert Posmik József Potočka Pál
Rigó Brigitta Šrajer Gábor Szulcsán Hajnalka Tóth Márk Vodička Péter
2001/2002 9.a Osztályfőnök: Lelóczky Veronika Angyalík Krisztián Balázs Gábor Búcsi Erzsébet Csenger Erzsébet Dejcző Krisztián Gúdor Dániel Herda Veronika Jaššák Anita Kovács Gábor Kovács Zsolt
Matuš Réka Meidlik Péter Melaj Szabolcs Nagy Melinda Oláh Imre Pham Zsuzsanna Rekli Tamás Simon Balázs Tóth Gábor Tóth Gábor
Turczel Krisztína Ujvári Monika Varga Dávid Vodička Éva Weber Edina Zsákovics Miroslav Zsarnai Erik Zsitva Štefánia
9.b - Osztályfőnök: Kénesy Károly Bábi Gábor Babindai Ildikó Bagó Katalin Bankházi Péter Dióši Katalin Dobsony Balázs Góra Marian Házelmayer Anikó Hegedűs Richard Horváth Anasztázia
Jeremiás Dániel Kanyicska Zsuzsanna Kotoláči Barnabás Máté Veronika Menyhárt Ildikó Menyhárt Veronika Mészáros Róbert Pasztorok Roman Polák Dávid Rigler János
Ronovský Róbert Szabados Szabolcs Szabó Dénes Szabó Szilvia Szaller Zsuzsanna Szász Dominik Tóth Erika Wihnálik Antal
9.c - Osztályfőnök: Búcsi Teréz /Čermák Katalin/ Bajkai Monika Bajza Tibor Barák Dominik Bathó Denisza Csonka Csaba Hiroš Tamás Jáger Anita Kiss Joachim Klemász Denisza
Kormos Mária Kovács Krisztína Kubíni József Lampert József Matus János Mikecs Dávid Németh Katalin Pallag Tamás Patuš Szilvia
Pekaj Sándor Pohlodko András Svoren Emőke Šipoš Csilla Škvarenina Bálint Tóth Katalin Varga Sándor Verebes Attila
9.d - Osztályfőnök: Retkes Darina /Vataščin Éva/ Bagó János Bogdányi László Bongya Sándor Botlík Dávid Csík Nóra Drozdík Zoltán Farkas Róbert Fazekas Szabina Fekete Veronika
Fodor Ildikó Horváth Tibor Jakubík Gyula Keszegh Pál Kuczman Gergely Kuklis Imre Kurdi Győző Mészáros Anikó Mészáros László
Mészáros Tamás Paraj Zsolt Páldi György Podhorsky Angelika Stehlík Anita Špek Gergely Vataščin Péter Zvoncsár Tímea
9.e - Osztályfőnök: Szőcs Kornélia Ambrus Marián Antal Alexandra Árendás Dárius Balázs Gyula Bathó József Bednár Katalin Benyó Szilvia Bordács Zsuzsanna Farkaš Viktória Gyarmati Attila
Hindi Tamás Ipolyi Ildikó Kis László Kiss Angelika Kiss Katalin Kočner Andrea Kovács Béla Kóša Zsaneta Krausz Dávid Kuklis Krisztina
Lacuška Szimona Mészáros András Niszler Tamás Patus Viktor Simon Csaba Szabados Krisztián Tóth Tamás Vojtek Gyula
2002/2003 9.a - Osztályfőnök: Dávid Sándor /Lettang Irén/ Adamik Andrea Frajkovský Györgyi Bathó Norbert Horváth Márta Benkó Anikó Jung Szabina Bolgár Pál Madarász László Búcsi Ilona Menyhárt Gabriella Cser Adrianna Mikuš Attila Dejcző Marian Paradi Tamás Feigl Réka Partali Tamás Fodor Attila Perágovič Erika
Rák Szabina Rakovský Balázs Sáli Réka Szalma Gábor Škvarenina Dávid Takács Hajnalka Václav Erik
9.b - Osztályfőnök: Nágel Anna Árendás Barbara Balázs Marián Benke András Bielik Anita Bolya Gyula C.Čomor Monika Diósi László Dobsony Dávid Gyurkovics Gábor Hacskó Bianka
Horváth Monika Chudý Marián Ivanič Róbert Juhász Szilvia Kulisi Patrik Lee Thank Péter Mihálko Adrián Nagy József Oláh János Petrík Péter
Rajnoha Balázs Ronovsky Brigitta Színai Tibor Šallai Adrián Šimko Rozália Štúgel Szandra Urban Andrea Vörös Tamás
9.c - Osztályfőnök: Izsák Éva Adamcsok Péter Baráth Attila Barna Anikó Berecz Attila Blaho Péter Cibula Dávid Dékány Róbert Fótyi Miriam Galambosi Bernadett
Juriga Szabina Klincsek Boglárka Krajčír Krisztína Krčmár Zsolt Kuklis László Lencsés Anita Mandík Roland Matus Viktória Meštra Richard
Mészároš Zsuzsanna Polgár András Poloma Réka Srajer István Szabó Tamás Szántó Gábor Szőcs Erzsébet Tégen Tamás Vörös László
9.d - Osztályfőnök: RNDr. Muszka Katalin /Bognár Éva/ Babiák Ákos Balázs Erika Blaskó Melitta Borsányi Gábor Čermák Monika Dobsony Nikoletta Farkaš Péter Fazekas Réka Horník Róbert Hugyec Anett
Izrael Péter Izsák Máté Jakubík Adrián Kamanca Richard Kovács Ildikó Lelóczký Tamás Lévai Mátyás Németh Zsuzsanna Podhorský Viktor Potfay Attila
Pšenák Tibor Rab Szilvia Sáska Denisza Štugel Karin Sliva Szabina Takács Tamás Ujlaki Bernadett Varga Zoltán Vavreczky Gábor
2003/2004 9.a Osztályfőnök: Gyetven Melinda Antalík Renáta Benko Gábor Benko Levente Bitter Anita Borbély Veronika Csík Zoltán Czuczor Erzsébet Fiam Péter Galambosi Angelika Gonosz Attila
Góra Tibor Góra Katalin Hendrich Klaudia Horešník János Kelecsényi Szilárd Kovács Krisztína Krizsán Dénes Mezei Monika Nagy Csaba Pál Szabolcs
Sipos Mihály Sukupčák Marián Svitek Szabina Topán Veronika Válent Anna Válent Viktória Varga Gábor Varga Zsuzsanna
9.b - Osztályfőnök: Jakubík Teréz Antalík Nikola Csenger László Csonka Gábor Ecsek Szilárd Engel Márta Farkas Edina Heiszler Dániel Hereng József Hlavácsek Réka Holler Tamás Ipolyi Veronika
Kanyicska Judit Kis Denisza Kovács Alica Kovács Kornélia Kovács Réka Kovács Tímea Környi Csaba Laki Imre Lampert Monika Mácsadi Anna Mácsai Zsuzsanna
Mikle Péter Ölvedy Balázs Polgár Renáta Sirányi László Szikora Éva Tarič Tivadar Tóth Bianka Tóth Melinda Varga Norbert
9.c - Osztályfőnök: Dávid Mihály Bajkai Monika Balesz Karin Bedő Bianka Benkó Dávid Čikel László Hajnal Zsuzsanna Jung Anita Jung Rita
Könözsi Klára Lukács Attila Lukáč Lajos Morvai Róbert Muzslai Rozália Nagy László Petrik Alena Petrik Melinda
Rajcsányi Anikó Slávik Zoltán Szép Ildikó Štramský Veronika Tamás Angelika Tóth László
9.d - Osztályfőnök: Berecz Irén /Lelóczky Krisztina/ Bajtai Éva Balla Rita Bolya Zsolt Csepregi Viktor Fazekas Tibor Garai Kristóf Góra József Haulík Alexandra Janok Márk
Juhász Lívia Kelemen Éva Krausz Attila Kuczman Viktor Oroský Kornél Pető Tímea Pikler Sándor Pinnel Péter Sliva Nikoletta
Šmida Anita Šimšik Szimona Tarr Réka Tóth Roland Tungli Tamás Valent Patrik Valkó Martin Zalaba Melinda
2004/2005 9.a - Baranovics Róbert Csábi Péter Csonka Angelika Fazekas Tamás Földi Ferenc Gubis Szilvia Gubrica Arnold Hrabovsky Veronika Kalácska Szilvia Kiss Péter
Kovács János Lengyel Szandra Lukács Richard Mikony Tamás Nagy Anna Ocsovszky Alexandra Ocsovszky Tamás Pham Nikoletta Polák Patrik
Prescher Anikó Škultéty Éva Václavík Mihály Varga Zsolt Kudri Györgyi Špek Zsófia Pathó Tamás
9.b - Osztályfőnök: Szász Éva Árendás Angelika Birdáč Mária Čičo Alfréd Dávid Nikoletta Fábián Viktória Galla Krisztián Góra Angelika Góra Annamária Góra Lilla Gubán Balázs
Kardos Szabolcs Kiss András Kovács Gábor Kovács Károly Kovács Veronika Krajčír Judit Magyar Enikő Márkus Krisztián Márton Tamás Molnár Klaudia
Parádi László Porubszky Petra Simon István Tóbi Edina Urbán Gábor Uzsák Dominik Vicián János Vlacsuha Gábor Szabó Ákos
9.c Osztályfőnök: Jókai Ildikó /Tarr Éva / Adamik Alexandra Bahík Réka Babindai Tibor Balázs Tamás Benkó Attila Budai Erika Daitš Angelika Engel Tamás Fábri Dominika Farkas Bálint
Flekáč Mihály Janig Norbert Janszó Patrik Javorka Richard Magyar Tímea Mánya Kinga Mészáros Nikolett Nozdroviczky Gábor Ölvedi Tamás Pásztor Rudolf
Posmik Péter Saláta Krisztián Sóki Marietta Sotkovszky Marietta Šrajer Anna Szabó Adrián Tamáš Veronika Vodička Beáta
9.d - Osztályfőnök: PaedDr. Kénesy Anna Árpás Bálint Bajkai László Farkas Andrea Folk Zsófia Hugyec Krisztína Javorka Erik Kabai András Kelemen Melinda Király Ildikó Kiš Kamil
Kotra Csongor Kovács Kinga Licskó Gábor Matus Réka Molnár Natália Muszka Katalin Nagy Gábor Oroszlány Lóránt Pathó Katalin Rákota Bianka
Ruzsík Nikoleta Szabó Klaudia Tóth Zoltán Tóth Anett Tóth Enikő Urban Zoltán Varga Roland Verbók Zsuzsanna Viola Adrianna Zalaba Andrea
2005/2006 9.a - Osztályfőnök: Fehér Katalin Bálint Zsuzsanna Cselédka Anikó Cserge Andrea Csóka Dezső Dinnyés Tamás Domonkos Kitty Feigl Roland Góra Lilla Hegedűs Ákos
Hubač Krisztián Jezsó Regina Ipolyi Viktor Kiš Ádám Könözsi Brigitta Kotroczó József Le Thanh Éva Madarász Monika Nagy Klaudia
Oguntoye Viktória Pál Patrik Sárai Alexandra Szalatnyai Alexandra Szalma László Szőke András Tóth Tamás Urbán Tamás Vadkerti Anett
9.b - Osztályfőnök: Kerekes Andrea Csákvári Adrián Ďurčič Dominika Filipovič Enikő Garami Csaba Halasi Szilvia Halász Alexandra Haluška Gergely Horvát Anett Klajman Mátyás
Kováč Gergely Kovács Károly Kozák Emőke Levicsek Judit Matus Veronika Opálka István Orlík Piroska Patyi Szimona Petróczky Petra
Pitnya Tímea Polčák Andrea Pupos Tamás Rákóczy Laura Slezák Marián Szabó Attila Száraz Krisztína Filipovič Enikő Verebes Csaba
9.c - Osztályfőnök: PaedDr. Mészáros Zsuzsanna Áron Andrea Bircsák Ibolya Csiffáry Anikó Engel Erzsébet Fazekas Tamás Gál Attila Gévay Mária Gyetven Alexandra Hrachoviczy Petra Kamoncza Szandra Konti Channel
Kóšik Erika Lehotkai Anita Lengyel Nóra Márkus Tamás Mojzes Réka Momko Erika Pál Alexandra Pathó Júlia Pesti László Putz Dániel Rózsa Bianka
Sluka Márta Škuta Veronika Struhár Barnabás Szalma Nikolett Sztruhár Nikolett Takács Veronika Tóth Viktor Valko Patrik Varga Rita Vondra Adrián Zvončár Viktor
9.d - Osztályfőnök: PaedDr. Bényi Margaréta Balázs Veronika Bogdányi Brigitta Cilling Andrea Debnárik József Engel Gyula Fazekas Csaba Fazekas Emese Fehér Szabolcs Fiala Marietta Gőbölös Orsolya
Góra Pál Gurbicz Gergely Halló Dóra Horváth Mátyás Juhász Igor Juhász Monika Király Zsolt Muszka Róbert Pinnel János Pusztai Patrik
Révész Bálint Ruzsík Patrícia Szép Gergely Szilassi Krisztína Štugel Éva Treindl Attila Ulahel Zsófia Vincze Roland Wittman Ákos
2006/2007 9.a - Osztályfőnök: Retkes Darina Antal Attila Dióši Dániel Farkaš Attila Herda Tamás Kelecsényi Roland Kóša Zoltán
Molnár Imre Nagy Monika Nap István Ocsovský Tamás Oršóš Izabella Retkes Rebeka
Štefankovič Julianna Svitek Anita Tamáš Ildikó Turček Richárd Varga András
9.b - Osztályfőnök: Szőcs Kornélia Baka Dominika Bócz Dominik Deméndi Kristóf Fazekas Dávid Fazekas Szilvia Fazekas Zsolt Gonda Gabriella Horesnyík Ervin Hudivár Tamás Jordán Gábor Juhász Dávid
Kiss Alexandra Kovács Ákos Kubíni Dávid Madarász Zsuzsanna Mejia Antonio Menyhárt Andrea Menyhárt Júlia Ölvecky Patrik Párkánszky Krisztína Rezníček Péter Srajer Alexandra
Szalatnyai Tamás Színai Krisztína Sipos Dávid Takács Veronika Tóth György Valkó Angelika Virsinszky Róbert Vlacsuha Margaréta Vojtek János
9.c - Osztályfőnök: Szentgáli Éva Andráš Andrea Bábel Ádám Benke Dániel Benko Tamás Bócz Tamás Csala Bianka Danis Dániel Fábián Viktor Farkas Attila
Farkas Nikoletta Hiroš Dávid Kasner Csilla Kluvánek Henrik Križan Patrik Lelóczký Marián Matuš Dávid Mikle Bianka Molnár Erika
Nemes Dávid Niszler Márió Papánek Lívia Škuta Viviána Svitek Barbara Tóth Erik Verbók Dominik Vnučko Krisztián
9.d - Osztályfőnök: Németh Anita Adamka Attila Benkó Viktória Csákvári Boglárka Diósi Károly Dobai Dávid Eppinger Dávid Fodor Viktor
Gulyás Zsuzsanna Hereng Norbert Kiss Alexandra Kormoš René Kovács Péter Kuczman Ferenc Matuš Adél
Ölvedi Csilla Palička Gergő Suhaj Judit Szabados Tamás Szikora Angelika Varga Bence
2007/2008 9.a - Osztályfőnök: Ugrik Angelika Cifra Erzsébet Csík János Farkas Szandra Grnyó Dominika Harča Ármin Kelemen Petra
Kormoš Evelin Kovács Ildikó Kóša Szabina Morva Tamás Onofrej Bernardína Pitňa Erika
Retkes Dorottya Trgiňa Adrián Urban Rebeka Varga János
9.b - Osztályfőnök: Nágel Anna Angyalík Dóra Antal József Árpás Zoltán Barna Adrianna Barna Ildikó Fodor Attila Janig Réka Janszó Dániel Juhász Máté
Kecskés Dávid Komló Dávid Lukács József Maršal Patrícia Szalma Attila Szőcs Roman Szulcsán Sándor Szulcsán Monika Šimon Péter
Varga Zsófia Tóth Gábor Bukovský Nikolas Gyetven Patrik Ruman Benjamin Trieb Edina Valkó László
9.c - Osztályfőnök: Izsák Éva Bábindeli Cintia Baka Viktória Bálint Tímea Borbély Barnabás Čermák Judit Dávid Tamás Hajtman Arnold Hegedüs Annamária Hendrich Szabina Horváth Hajnalka
Ipolyi Cyntia Juhász Noémi Kamoncza Nikoletta Kecskeméti Judit Klajman Andrea Krčmar Veljko Matuš Orsolya Márkus Monika Németh Katalin Pathó Csaba
Pál Zsolt Párkánszky Monika Putz Dominika Raczkó Rita Szabó Evelin Szabó Roland Szauder Zsolt Tóth Barbara Vanya Richard
9.d - Osztályfőnök: RDDr. Muszka Katalin Androvič Annamária Babindai Orsolya Babindai Tamás Csipak Tímea Ivanics Kristián Kanyicska Dalma Kovács András Kozma Szilárd Krčmár Tímea Kuklis Anikó
Matus Dávid Mejia Santiago Mihálka Mátyás Molnár Erik Nyitrai Krisztina Sándor Péter Szabó Dávid Szelecký Tamás Štrbík Adrián Tamás Ádám
Tamás Dániel Tamáš Dávid Tóth Viviána Ujlaki Dániel Urblík Szabolcs Valent Ákos Varga Bianka Varga Dávid Vlacsuha Vivien
2008/2009 9.a - Osztályfőnök: Szőcs Kornélia / Egri Margit / Benkó Bettina Dékány Beáta Gálik Brigitta Golán Rita Gubis Nikoletta Komáromi Klára
Könözsi Szilvester Magyar Veronika Nagy Tamás Pál Viktória Rabina Alfréd Raczkó Viktor
Sukupčák Richárd Verbók Szabina Vojta Zoltán Zámocsník Attila
9.b - Osztályfőnök: Dávid Mihály Daniš Márk Dencső Gergely Ďuráč Tamás Gavlas Martin Golán Péter Halász Csaba Ipolyi Alica
Király Evelin Klimo Brigitta Meriak Dávid Pásztor Tamás Pušš Viktor Rudas Vanessa Szabó Csaba
Szendi Marian Szentes Noémi Szép Evelin Tóth Xénia Viola Vivien Virág Zoltán Zeman Dániel
9.c - Osztályfőnök: Jakubík Teréz Bircsák Izabella Csapszky Alexandra Fábián Márk Gál Zsófia Gúgyela Viktória Gyurkovics Ádám Hiroš Beáta Horesnyík Dóra Hugyivár Angelika Juhász Bettina
Király Viktória Kiss Kinga Klemász Bettina Kočiš Karmen Korbéli Dávid Kostolánsky Richárd Lenkey Nicolas Májuška Viktória Meňhárt Viviána Michalec Gabriella
Nyitrai Márk Oláh Nikolas Rigler Barbara Rigler Barnabás Soóky Viktória Sulci Csaba Szabó Annamária Szabó Cintia Szombat Tímea Straka Mária
9.d - Osztályfőnök: Morvai Szilvia /Góra Angéla/ Benkó Monika Bogyó Tamás Borgula Ákos Csákvári Roderik Čermák Katalin Detven Melánia Fehér Csilla Henzel Patrik Hrmó Dávid Juhász Cintia
Keresztényi Dávid Keserű Zsófia Keszegh Ágnes Kotra Levente Lábik Nikoletta Nagy Anikó Peck Viktor Ruzsík Erik Sajkó Szabina Szalatnyai Nikoletta
Szebellai Mátyás Szelecky Zsolt Szurcsík Ádám Tamás Gabriella Tóth Hajnalka Tóth Viktor Urbán Antal Záň Dávid
2009/2010 9.a - Osztályfőnök: Kénesy Anna Babindai Áron Becse Krisztína Berka Adelina Blunár Carmen Földi Krisztián Gálik Cynthia Grnyó Veronika Gulyás Kitti Gyetven Barbara
Halasi Gábor Hinterschuster Tímea Horváth Simoneta Jezsó Dávid Kanozsai Máté Kicsindi Péter Kóša Miranda Kováč Adrianna Magyar Szimona
Mezei Gergő Molnár Ádám Molnár Veronika Nyitrai Dóra Penička Melinda Schürger Petronela Szilva Katalin Šrajer Gábor Zsok Rebeka
9.b - Osztályfőnök: Szigeti Aranka Bauer Réka Beňo Gábor Bielik Bence Csóka Róbert Gardenö Klaudia Győrik Enikő Gyűgyi Márk Hendrík János Horn Patrik Kara Mária
Kóréh Dániel Krištof Roman Kubík Tamás Kurdi Nikolas Lábik Péter Sóki Csilla Sotkovszký Márk Suhaj Veronika Süli Nicolas Szép Angelika
Szőllősi Krisztián Štugel Roland Treindl Ádám Tóth Carmen Ulrich Alexandra Valjent Veronika Vážan Dávid Verbók Dénes Viola Barbara
Hindi Erika Horváth Lucián Kecskeméti Viktor Koncz Szimona Kormoš Loretta Kosdi René Kotásek Lucia Lakatoš Charlotte Majtényi Patrik Mészáros Lili
Mihály Gyula Müller Denis Németh Marco Nyitrai Karina Pavlík Gergő Peck Arnold Punzarov Plamen Szekér Gergő Szép Ádám Szőcs Viktória
9.c - Botlík István Birdáč Ádám Birdáč Erik Csizmadia Gábor Dávid Viktória Eppinger Dominik Fábián Dávid Fazekaš Šimon Gyarmati Miklós Hangya Melinda Hanza Barbara
Resumé Základná škola Endre Adyho s vyučovacím jazykom maďarským v Štúrove patrí medzi veľké školy svojho typu. Ročne ju navštevuje cca 800 žiakov vo veku 6 až 15 rokov. V každom ročníku sú žiaci začlenení do 3-4 paralelných tried. Škola bola založená v roku 1950 s cieľom vyučovať a vychovávať tu žijúcich žiakov maďarskej národnosti. V školskom vzdelávacom programe sú vytýčené hlavné dlhodobé ciele školy: Vytváranie zručností, návykov a techník učenia sa, rozvíjanie kreativity a myslenia, výchova ku správnej životospráve, ekologickému mysleniu a zabezpečenie podmienok pre šport a pohybové aktivity, posilnenie národnej identity, zachovanie, pestovanie, a rozvoj materinského jazyka a národných tradícií Žiaci už od prvého ročníka povinne sa učia slovenský jazyk, od tretieho anglický a od šiesteho nemecký jazyk. So základmi informatiky sa oboznamujú už od druhého ročníka. Na prvom stupni rodičia majú možnosť si vybrať pre svoje deti tzv. „celodennú školu“, kde nie sú domáce úlohy, športovú triedu, alebo tradičnú triedu. Zamestnaní rodičia môžu využívať služby školského klubu. Podporujeme integrovanie žiakov s poruchou učenia do bežných tried. Prácu s nimi koordinuje špeciálny pedagóg. Naša škola má bohaté tradície. Už desaťročia sú úspešné záujmové telesá školy ako bábkový súbor „Kuckó“, detský folklórny tanečný súbor „Kisbojtár“, dramatický krúžok „Csángálók“, citarový súbor „Pengetők“, a hudobná skupina „Ady Street“. Každoročne ponúkame žiakom 40 druhov voľnočasových aktivít, z ktorých si môžu vybrať. Zorganizujeme letné tábory, školy v prírode, exkurzie, lyžiarsky výcvik, Medzi tradície školy patria aj rôzne podujatia. Také sú napr. Adyho dni, oslavy našich národných sviatkov, organizovanie regionálnych vzdelávacích a športových súťaží, Zelený týždeň. V rámci kultúrneho programu každý rok udelíme cenu „Detský úsmev“ najlepšiemu a najaktívnejšiemu žiakovi školy. V spolupráci s rodičmi zorganizujeme fašiangové plesy, zber papiera, rozlúčku s deviatakmi a rodinný deň. Dvakrát ročne vydáme školský časopis „Nyitnikék“. Škola sa úspešne zapája do rôznych medzinárodných projektov, ako napr. Comenius a eTwining. Naša škola je obnovená, dobre vybavená učebnými pomôckami a digitálnou technikou. Má dve ihriská s umelou trávou, odborné učebne informatiky, chémie a biológie, fyziky, jazykové učebne. V okolí školy je upravený park, skleník a detské ihrisko pre školský klub detí.
Résumé Ady Endre Primary school with the educational language of Hungarian belongs to the large school category. Nearly 800 students attend it from the age 6 to 15. Students are divided into 3 or 4 parallel classes in every year. Our school was established in 1950. Its purpose was to ensure education for the Hungarian minority living in Slovakia. The long-term purposes of our school are the following: Acquirement of the methodology of teaching learning, development of creativity and thinking, training of the right way of life, ecological thinking and ensure the conditions for sport, upbringing honest, using and development of native language and national traditions, these purposes are worked into our curriculum and the school events are organized according to them. Our students learn Slovak from the first, English from the third and German from the sixth form compulsorily. They get the basic items of ICT from the second form. At the first and second classes the parents can choose from three types of classes. These are the following: full-day school - where is no homework, sport class where are extra PE lessons and sport activities and traditional class. The schools club helps working parents after school. Our main task is at first to teach the basic facilities then according to student's abilities differentiate them. Their education is coordinated by a special education teacher. Our school has a rich tradition. Popular afternoon classes are the following: Kuckó puppet club, Kisbojtár folk dance club, Csángálók dramatic club, Pengetők zither club, Ady Street music band Nearly all of them exist more than ten years. Every year we offer nearly 40 free time activities after school for students. We organize summer camps, open-air schools and ski trips. The events Ady days and Green week offer special education for students. Every year the most skillful and active student gets the award The smile of children. In cooperation with parents we organize carnivals, collecting papers, school-leaving ceremony and family-day. Every year twice we issue the school magazine Nyitnikék We regularly and successfully take part in international projects, like Comenius and eTwinning. Our school is renewed and set up with special tools and digital technology. We have two artificial turf courses, language laboratories and other special laboratories for Physics, Chemistry and ICT. Around the school there is a renewed park, a glasshouse and a playground for the school club.
Resume Die Ady Endre Grundschule mit ungarischer Lernsprache gehört zu den grössten Grundschulen in der Slowakei. Unsere Schule besuchen jährlich zirca 800 Schüler im Alter von 6 15 Jahren. In jeder Jahrstufe sind 3-4 parallele Klassen. Die Schule wurde 1950 gegründet, mit dem Ziel die ungarisch sprechenden Schüler separat in einer Schule zu unterrichten. Die Hauptziele des Ausbildungsprozesses sind: die Fertigkeiten und Lerngewohnheiten der Schüler zu entwickeln, die Schüler Lernen zu lernen, die Kreativität und Denkweise der Schüler zu entwickeln, eine richtige Lebensweise zu führen, ökologisch zu denken, die Schüler zu bewegungsvollen Aktivitäten zu motivieren, dafür die Bedingungen zu versichern, die Nationalidentität zu verstärken, unsere Muttersprache und Traditionen zu pflegen und entwickeln. Im Unterrichtsprozess unterrichtet man differenziert, je nach der Fähigkeit der Schüler. Die schwach leistenden Schüler mit Lern- und Verhaltenproblemen sind integriert, für sie steht ein Spezialpädagoge zur Verfügung. Unsere Schule hat reiche Traditionen. Zu den erfolgreichsten Gruppen gehören : das Puppentheater „Kuckó“, die Volkstanzgruppe „Kisbojtár“, die Theater-Gruppe „Csángálók“, die Zithargruppe „Pengetők“ und die Pop-Gruppe „Ady street“. Jedes Jahr bieten wir für Schüler zirca 40 NachmittagsFreizeitaktivitäten. Wir organisieren Sommerlager, Naturschulen, Exkursionen und Skikurse. Wir haben Programme, bei denen man bei traditionellem Unterricht auch erlebnissvoll lernen kann: Ady-Tage im November, unsere nationelle Festtage, regionale Fach- und Sportwettbewerbe, die Grüne Woche, Kinderlächeln und einen Familientag. Die besten, aktivsten und erfolgreichsten Schüler werden gelobt und beschenkt. Einer von ihnen wird auch finanziell unterstüzt, er hat den Preis „Kinderlächeln“ gewonnen. Dieser Preis wie manche andere Programme werden von der Stiftung „Für unsere Schule und Kinder“ finanziert, die Stiftung haben die Lehrer und Schulfreunde gegründet. Zweimal pro Jahr erscheint unsere Schulzeitschrift „Nyitnikék“. Die Schule macht auch erfolgreiche internationale Projekte Comenius und eTwinning. Die Schule wurde im Jahre Digitaltechnik und Hilfsmaterialien ausgestattet.
2006 wieder neugebaut, mit
Die Schule hat zwei Sportplätze mit Kunstrasen, Physiklabor, Chemielabor, zwei Informathikräume und zwei Sprachräume. Um die Schule liegt ein schöner Park, mit einem Treibhaus und und einem Spielplatz für kleine Kinder.
Tartalom
Köszöntő…………………........……....……...………..…3 Visszatekintés...……………………………….............….4 Iskolaigazgatók 1950-től napjainkig………......................6 Az iskola volt pedagógusai …………………...........….....7 Jelenlegi tantestületünk ………………………..............…9 Alkalmazottak névsora .....................................................11 Iskolánk története évszámokban ......................................12 Infrastrukturális fejlődés az elmúlt tíz évben …...............14 Az alsó és felső tagozat ……………...…….........…........16 Tanulmányi versenyek ……………………….........…....19 Az iskola kulturális életének története ………............….29 Ady-napok …………………………………........…...…36 Gyemekeinkről és Iskolánkról Polgári Társulás...............37 Iskolánk szülői szövetsége ………………...…............…38 Napközis történelem …………………………............…39 Akikre büszkék vagyunk ……………………….............40 Az utolsó tíz év végzős tanulói ………………...........…49 Resumé po slovensky …………………...……...........…63 Resumé in English ……………………………..........…64 Resume in Deutsch ………………………...……..........65 A párkányi Ady E. Alapiskola jelképei…………...........68
Žilina Ružomberok
Poprad
Prešov
Trenčín Košice Banská Bystrica Trnava
Nitra
Bratislava
Štúrovo - Párkány
A párkányi Ady Endre Alapiskola jelképei A címer a zászlóval együtt egy közösség önazonosságának fontos szimbólumai. A címerképek jelentése: Párkány város címerpajzsa és címerképe aranyszínű háttérben egy vörös stilizált kakassal. Kakasfej: a középkori Kakasd ősi települést, a mai Párkány elődjét jelképezi. Nyitott könyv és lúdtoll: az iskolában folyó oktatást és nevelést jelképezi. Nyitott könyv: a bölcsesség és az isteni titkok szimbóluma. Lúdtoll (penna): az írásbeliség kezdete óta az írásrögzítés fontos eszköze. A E az iskola névadójának, Ady Endrének kezdőbetűi. A címerpajzs alatt zöld szalagon aranyszínű betűkkel az iskola neve, valamint az iskola alapításának (1950) és a címer elkészítésének (2010) évszámai olvashatók. A színek jelentéstartalma Fehér : isteni fény, tökéletesség, tisztaság, ártatlanság szimbóluma. Sárga (arany): a Nap, az örökkévalóság színe. Vörös: tűz, melegség, szeretet, vér színe. Zöld: a tavasz, a remény, a győzelem színe. Kék: az ég, a levegő, a víz színe, jelképezi a hűséget és az igazságot. Zászló A zászló alapszíne fehér, melynek széleit kifelé mutató vörös-zöld színű farkasfogazat díszíti. A fehér szín esetünkben az erkölcsi tisztaságot és a jövőbe vetett reménységet, hitet óhajtja kifejezni. A fehér zászlómezők 1/2 osztású tengelyében található az alapiskola címere méretarányosan elhelyezve. A címer és zászló tervezője és kivitelezője: Pécsi L. Dániel.