Forrás: http://www.medicine-history.de/index.php? option=com_content&view=article&id=245&Itemid=20&lang=hu
Előszó „A medicina kultúrtörténete” első digitális kiadásához „Bücher zu konzipieren, zu schreiben und zu verlegen ist immer ein großes Abenteuer voller ungewisser Anfänge, schicksalhafter Fügungen, unverhoffter Rechercheerfolge, Schreibkrisen und Schreibhöhenflüge, Termindruck und vieler gemeinsamer Stunden mit all jenen, die am Zustandekommen eines solchen Projektes beteiligt sind – seien sie namentlich erwähnt oder nicht” (Monika Czernin: Duino, Rilke und die Duineser Elegien, 2004) Fata sua habent libelli. A medicina kultúrtörténetéről írott monográfiám egy szerencsés véletlennek köszönheti születését. Miután 2002 őszén meghívtak a Debreceni Egyetemre az elsőéves orvostanhallgatóknak orvostörténeti kurzust tartani, a könyv összeállítását két éves intenzív gyűjtőmunka előzte meg. Az orvostudomány egyetemes történetével ekkor már több évtizede foglalkoztam behatóbban. Kézikönyveket, monográfiákat egyedül vagy társszerzőként eddig is írtam, összesen tizet, de mindig éjjel. 2002 őszén azonban nyugalomba vonulva végre élvezhettem a bencésrend erényét, a stabilitas loci előnyét. Az utolsó évtizedben írott, többnyire még nem publikált magyar, német és angol nyelvű, mintegy 30 orvostörténeti előadásom és tanulmányom megtalálható a dvd-hez mellékelt füzet utolsó oldalán és a honlapomon (www.medicine-history.de). További hely- vagy orvostörténeti munkák és bibliogáfiák felvételére is sor kerül a következő években[1]. A 2004 és 2006 között a mintegy 250 elsőéves medikusnak tartott debreceni előadásokra készített orvostörténeti jegyzetek, amelyeket a digitális kiadás függelékébe bővítve felvettem, nem felelhettek meg annak a hármas igénynek, melyet kielégíteni szándékoztam. Megírni az egyetemes és a hazai medicina összefoglaló történetét úgy, hogy azt a medikus, a kutató vagy a klinikus orvos és a művelt laikus is haszonnal forgathassa. A téma egészében lebilincselőnek igérkezett, és elfeledtette az írás 15 hónapos fáradozását. Mindebben sokat segítettek mentoraim és lektoraim, Schultheisz Emil professzor, Szállási Árpád egyetemi magántanár és Dr. Gazda István, a Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatójának, valamint Józsa László professzor bátorítása, tanácsai és korrekciós javaslatai. A magyar orvostörténelmi irodalom kiemelkedő alkotóinak munkásságát az első fejezetben méltattam. A hazai orvostudomány egyes periódusainak, iskolateremtő kutatóinak és klinikusainak bemutatására az előző évszázadban többen is vállalkoztak (többek között Linzbauer Xavér Ferenc, Fekete Lajos, Gyergyai Árpád, Pataki Jenő, Orient Gyula, Győry Tibor, Herczeg Árpád, MagyaryKossa Gyula, Diósadi Elekes György, Hints Elek, Mayer Ferenc Kolos, Gortvay György és Benedek István). Kortárs orvostörténészeink ezt a hagyományt ápolva – néhány példát kiemelve -, feltárták a reneszánsz, a kora újkor, a nagyszombati és a pesti orvosi iskola, a Rákóczi- és az 1848/49-es szabadságharc és orvosegyetemeink történetét, lefordították Weszprémi István négy kötetes orvoséletrajzi enciklopédiáját, kutatták Jeszenszky, Semmelweis, Tauffer Vilmos munkásságát, vagy a magyar immunológia történetét, a magyar orvostörténészek és orvos-írók műveit, összeállították a magyar orvostörténeti irodalom bibliográfiáját és egy magyar orvoséletrajzi lexikont. Évtizedes értékmentő fáradozásuk anyaga, az Orvostörténeti Közlemények több mint 200 kötete és az Orvosi Hetilap Horus-rovata, valamint a Magyar Tudománytörténeti Szemle Könyvtárának eddig megjelent 32 tudomány- és orvostörténeti monográfiája hatalmas adatbázis, minden további hazai kutatómunka alapja.
Ugyanakkor egy rendszeres, valamennyi korszakot átölelő, és az egyetemes orvostörténelem menetébe beillesztett magyar orvostörténeti munka, kézikönyv az utolsó 60 évben nem született. A múlt század 70-es éveiben tervezett több szerzős magyar orvostörténeti monográfia sem készült el, holott ennek hiányára a Tanú-ban Németh László már 1934-ben emlékeztetett. Továbbra sincs önálló orvostörténeti tanszék a magyar egyetemeken, és nincs mindegyiken rendszeres orvostörténeti kurzus szabadon felvehető tárgyként sem. Az orvostörténelem oktatásának az egyetemi tantervbe illesztése és módszereinek elfogadtatása más országokban és korokban sem ment zökkenő nélkül. A medikusokat a 19. században pályájuk előzményei nem érdekelték, a fakultások pedig hol elutasították, hol megtűrték, máskor pedig óhajtották az önálló orvostörténeti tanszékek létesítését (W. Leibbrand, 1953), amely nélkül rendszeres egyetemi szintű továbbképzés, kutatás, az oktatók utánpótlása nem lehetséges. Korunkban a medikohistória az európai orvosképzés integráns része lett, mely két témakörbe (medical humanities és medical sciences, Axel Bauer 1998) foglalva történeti-kultúrtörténeti paradigmák és a korábbi élet- és kórtani elméletek mellett elemzi az orvosképzés, az orvos-beteg kapcsolat változását, a betegek és betegségeik holisztikus szemléletét, az orvoslás etikai dilemmáit és társadalmi fogadtatását is (condicio et societas humana; Klaus Bergdolt 1998). A legtöbb tanszéken az oktatás és a kutatás kiterjed a tudománytörténet, biotechnika és az orvosi etika területeire is. Ezen a téren a nyugat-európai országokhoz mérten hazánkban hatalmas lemaradás tapasztalható. Ez is szükségessé tette egy, elsősorban az egyetemi előadók és a végzett orvosok számára összeállított nagyobb formátumú kézikönyv könnyen elérhető, egyszerűen bővíthető és digitális formátumú kiadását. Ez jelen kötetem célja. W. Dilthey heurisztikus kísérlete 1883-ban a szellem- és a természettudományok kettéválasztására hátrányosnak bizonyult az orvostörténeti kutatásokban. Az ellentmondás gyökere: a medicina alapvetően alkalmazott természettudomány, de evolúciójának kutatása szükségszerűen szellemtörténeti módszer maradt (W. Leibbrand, 1953). Amellett a természettudomány alkotóit egészen a legújabb időkig nem érdekelte különösképpen szakágaik régebbi múltja. Történeti gyökerük nyilvánvaló, szemléletük azonban teljességel történelmietlen (Nikolaus Hartmann, 1949). Ezen a téren örvendetes fordulatot hoztak a tudománytörténeti módszer, George Sarton, Paul Tannery, Charles Singer és követői, A. C. Crombie, H. T. Pledge, John Gribbin és más tudománytörténészek, hazánkban id. Simonyi Károly, Vekerdi László és Gazda István munkássága, vagy ezen szemlélet ellensúlyozásaként a szociológiai és antropológiai kutatások átvétele (Roy Porter, Sir Henry Sigerist, Heinrich Schipperges, hazánkban Józsa László). Orvostörténeti szemléletem kialakulását kortárs orvostörténészekkel folytatott közös munkálatok és levelezések, valamint a medicina klasszikusaival folytatott csendes könyvtári eszmecserék érlelték. Mivel az orvostudomány fejlődését mindig is a művelődés- és részben a technikatörténet részének tartottam, a fejezetek kultúrtörténeti bevezetésénél rendre áttekintettem a görög mitoszok és természetfilozófia, a római jog- és államalkotás, a keresztény karitás és skolasztika, a humanizmus, reneszánsz és a francia moralisták, a felvilágosodás és a német természetfilozófia eszméi és ismeretelméleti rendszereit. Ezek voltak szellemtörténeti iránytűim az irodalom összeválogatásában. A mintegy 1400 felhasznált irodalmi forrásból kiragadva: a történelem előtti kor és a keleti kulturák orvoslásához Henry E. Sigerist , Hans Schadewaldt, Karl-Heinz Leven és Jan Van Alphen, az ógörög medicinához Kerényi Károly, Hornyánszky Gyula, Walter Müri és Antje Krug, a középkor medicinájához Gundolf Keil, D. Riesman és Heinrich Schipperges, a járványok történetéhez Klaus Bergdolt, Manfred Vasold, William Naphy, Andrew Spicer és Stephan Winkle, a reneszánsz és a kora újkor medicinájához Schultheisz Emil „Traditio renovata“ és Birtalan Győző az „Európai orvoslás az újkorban“ kötetei, a spekulativ-romantikus orvostudományhoz Werner Leibbrand művei juttattak közelebb. Az egyetemes medicina áttekintését megkönnyítették Theodor Puschmann, Max Neuburger és Pagel 3 kötetes munkája, továbbá Jean-Charles Sournia, Julius Leopold Pagel, Ernst Julius Gurlt, Karl Sudhoff monográfiái és Heinz Schott magyar nyelven is ismert orvosi krónikája. A bibliográfiai anyag kiszűrését segítette Karl Sprengel és Ludwig Choulant, továbbá Walter Artelt,
Wolfgang Uwe Eckart és Robert Jütte propedeutikai műve (2007). Az orvosi gondolkodás és a medicina oktatásának történetéhez Mirko Grmek, Puschmann F. Curtius, Charles Lichtenthaeler és Roy Porter adtak fogódzót. A sort hosszan folytathatnánk. A neves és iskolateremtő orvostörténészek biográfiai adatait megtalálja az olvasó a bevezető propedeutikai fejezetben. A fejezetek művelődéstörténeti részeinél Alexander von Humboldt Kosmos-előadásait, George Sarton, John Gibbon, Arnold Toynbee, Egon Friedell, Archie C. Crombie, H. T. Pledge, Charles Singer és Vekerdi László tudománytörténeti tanulmányait forgattam nagy haszonnal, míg az életrajzok megformálásánál Sir William Osler, René Dumesnil és Hans Schadewaldt tanulmányai, valamint Theodor Heuss és Carl Jakob Burckhardt esszéinek stílusát iparkodtam anyanyelvünkre átültetni. A magyar történeti anyag kiválasztásához Győry Tibor dolgozatai, Magyary-Kossa Gyula és Daday András levéltári anyaga és kuriózumai, Dörnyei Sándor két bibliográfiája, Gortvay György a magyar orvosi művelődésről és egészségügyről írott, sajnos befejezetlenül maradt kötete, valamint Társaságunk Orvostörténeti Közleményei és a Magyar Tudománytörténeti Intézet kiadványai nyújtottak segítséget. Népszerűsítő munkák felhasználásától általában tartózkodtam. Ezekből egy válogatást azonban felvettem az irodalomjegyzékbe. Az orvosi diagnosztika és terápia az utolsó 5 évtizedben elért korszakváltó eredményei annyira felgyorsították a fejlődés menetét, hogy mára már az ismeretek felezési ideje 6 évre rövidült. Nem osztom Hans Schadewaldt korábbi, az 50-es években még általánosan elfogadott nézetét, mely szerint az orvostörténésznek (és a tudománytörténetnek) az utolsó félévszázaddal nem szükséges foglalkoznia. Ezért fordítottam különös gondot a kortárs medicina ábrázolására, annál is inkább, mert az orvosképzésben szerzett több évtizedes oktató munkám során éppen ezen a területen tapasztaltam a legnagyobb érdeklődést ― és hiányt. Oktatóként is tapasztaljuk a gimnáziumi és egyetemi hallgatók az alapkutatások és a technikatörténet iránt fokozódó érdeklődését. Az elméleti és a klinikai szakágak előadóinak is erre a legújabb kori orvostörténeti anyagra van leginkább igénye, mert mint Virchow mondotta: „Egy orvosi témájú előadás a medicina történetére utalás nélkül barbár tett“. Örömmel láttam, hogy az újabb külföldi orvostörténeti művek is ezt az újabb utat követik. Pár példát kiragadva ilyen átfogó és aktuális a szociáltörténész Roy Porter kötete és Peter Schneck szisztematikája 1997-ből, Wolfgang Uwe Eckart 2001-ben kiadott tankönyve, Wolfgang Uwe Eckart és Robert Jütte 2007-ben írott propedeutikai-módszertani kötete (,Medizingeschichte. Eine Einführung'), továbbá, W. E. Gerabek, B. D. Haage, G. Keil és W. Wegner szerkesztésében 2005-ben megjelent 1500 oldalas német orvostörténeti enciklopédiája. John Gribbin Tudománytörténete 1543-tól is napjainkig, 2003-ig áttekinti a természettudomány, a technika és a medicina főbb állomásait. Elrettentő példaként az orvos-újságíró Nancy Duin és az orvos-fizioterapeuta Jenny Sutcliffe még arra is vállalkozott, hogy 1992-ben megírják a gyógyítás történetét 2020-ig! Ezért is sajnálatos, hogy szemléleti okok, a tankönyvre előírt terjedelmi korlátok és az anyagi keretek miatt a kézirat jelentős része kimaradt a lektorok által mintegy felére rövidített „Orvostörténelem” (ISBN 978 963 9070 74 5, ISSN 1416-5368) egyetemi segédkönyvéből (2008), amelynek 2008 szeptemberében javított, de nem bővített második kiadása is megjelent. Kézikönyvem megírásához igénybe vehettem a budapest Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, a Széchényi Könyvtár, a zürichi egyetem orvostörténeti intézetének, az überlingeni Leopold-Sophien-bibliotéka, a sankt galleni kolostori, a lindaui városi könyvtár és levéltár, valamint a konstanzi egyetem humanista könyvtárának anyagát, és így szerencsémre valamennyi klasszikus orvosi munkát eredeti kiadásban is átnézhettem és tanulmányozhattam. Ezek lapjaiból az első 8 fejezethez csatolt képanyagban hoztam kisebb válogatást. Az ókori és középkori szövegek értelmezésében és értékelésében ókortörténészek, nyelvészek, a középkor kutatói és levéltárosok segítettek. Méltatlan lenne, ha itt bárkit név szerint említenék soraikból. Módszeremről röviden: Megfogadva Goethe tanácsát: „Natur kennt weder Kern noch Schale”, a medicina történetét egységesen a történelmi korba, annak művelődés- és technikatörténeti eredményei tükrébe beágyazva közelítettem meg. A történelem előtti kortól és az archaikus
kultúrköröktől egészen a 2006-os évig. Bár a nagy folyammenti ókori kultúrkörök ábrázolásánál európaiságom felejtenem kellett, úgy tűnik, látóköröm mégsem lépte át ennek a piciny szubkontinensnek határait. Már csak azért sem, mert mint Sir Thomas Browne, a könyvnyomtatás felfedezését mindig fontosabbnak tartottam, mint Amerikáét. A fejezetek összeállításánál rétegről rétegre haladva a bevezetőben először vázoltam az egy-egy korszakra váró kihívásokat, a megoldatlan társadalmi, kulturális, szociális és egészségügyi problémákat, azok visszásságait, majd a fejezet végéről visszapillantva értékeltem a kor teljesítményét és annak maradandó ellentmondásait. A fejezetek felépítése így nagyjából követte a szonáta-formát: prelúdium – kidolgozás és záróakkord. Rövidített, fóliás vetítésre alkalmas formában ezeket a részeket mellékeltem a könyv függelékének „Orvostörténeti kompendium és előadási vázlatok“ részében. A magyar orvostörténelem kronológiáját a 3. (görög-római) fejezettől 1800-ig a fejezetek függelékébe, az utolsó 2 évszázad hazai orvoslásának kiemelkedő eseményeit pedig az alfejezetekbe illesztettem. Kurt Sprengel (1766-1833) szellemében tartózkodtam az itélkezéstől. Sprengel volt talán az utolsó nagy alkotó, aki valamennyi általa méltatott klasszikus szerző munkáját 1821 előtt még eredetiben tanulmányozta. Az utolsó évek nagyobb medikohistóriai munkáit áttekintve feltűnt, mennyire mostohán bántak a korábbi korok orvostörténetével, azt sokszor csupán előjátéknak tekintve. Ezt a szemléleti hibát elkerülendő, különösen ügyeltem az arányokra. Így a 19. és a 20. század a kézirat csupán harmadát, a megjelent egyetemi segédkönyv felét foglalja el. Furcsa módon az ókor és a középkor történetének írása jelentette a kisebb problémát, pedig kezdetben úgy véltem, az utolsó század mindennél dúsabb eseménysorozata könnyebb lesz majd, hiszen ennek felét klinikusként magam is átéltem. A jelenkor történeti áttekintése volt a legnehezebb, átélve a bőségből válogatás dilemmáit és a rövid történeti távlatból adódó tévedések esélyeit. Ehhez egy sztereoszkópikus megközelítésre volt szükség. Félve, hogy megismétlem Fielding E. Garrison und Karl Sudhoff egykötetes, amúgy kitűnő monográfiájának buktatóit, és mint náluk, az utolsó két század telefonkönyv jellegű lesz, a száraz tárgyi adatokat a törzsszövegtől leválasztva kronológiai táblázatokba szedtem, az irodalmi munkákat pedig többnyire a lábjegyzetekbe helyeztem. A kortörténeti-, művelődés-, tudomány-, technika- és orvostörténeti fontosabb mérföldköveinek, sorsfordító felfedezéseinek időrendi áttekintését a fejezetek bevezető részében, vagy a témakörhöz illesztve találja meg az olvasó. Eredeti kéziratomban a képzőművészet nagyobb súlyt kapott; ezek az illusztrációk az Orvostörténelem című segédkönyvében is benne vannak nyomdatechnikailag szép, színes, kontrasztos táblákon. A művészeti anyagot Eugen Holländer ilyen tárgyú köteteiből, a szépirodalmi műveknél saját archívumom mellett Völker Klimpel Schriftsteller-Lexikonából, Solomon Posen „The Doctor in Literature“ c. anthológiájából és Szállási Árpád „Magyar írók orvosai és a magyar orvosírók“ c. esszékötetéből válogattam. A jelen digitális kiadás nagyrészt színes képanyaga azonban jelentősen eltér az Orvostörténelem illusztrációitól. Az orvoslás, képzőművészet és a szépirodalom többezer éves, máig töretlen kapcsolatának, kölcsönös átvételének (ars medicinae ↔ ars et medicina) rendszeres bemutatására nem vállalkozhattam, de ezek az Orvostörténelem egyetemi segédkönyvből sajnálatos módon kihagyott áttekintő tábláit most újra visszaillesztettem a propedeutikai fejezetbe. Ezen túl számos irodalmi utalást találunk a többi 7 fejezet lábjegyzeteiben is. A jelen kötetben az orvoslás művészi értékű tárgyi emlékeinek (iconographia, emblemata, ex libris, feliratok, emléktáblák és -helyek, síremlékek, köztéri szobrok, orvostörténeti gyűjtemények, könyvtárak, az orvostörténeti éremtan és az orvosi filatélia) szórványos említése helyett átfogóbb bemutatására is sor kerül a következő bővített kiadásokban. Jelenősen alábescsültem munkám terjedelmi korlátait. A teljes kézirat kiadása könyv, különösen egyetemi tankönyv formájában a fent említett okokból meghiúsult. Így 2007 karácsonyán kézikönyvem csupán a lektorok és öt munkatársuk munkájával több, mint felére rövidített változata jelent meg mintegy 350 oldalon, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségügyi Centrumának kiadásában Orvostörténelem címmel, egyetemi segédkönyvként. Az egyébként rendkívül szép kiállítású könyv a Magyar Művelődéstörténeti Intézet és a békásmegyer-aquincumi Tordas-nyomda
munkáját dicséri. Sajnálatos módon azonban ez a kiadvány - tudomásom szerint - napjainkig sincs könyvárusi forgalomban. (Időközben a kötet második utánnyomott változata megvásárolható a Medicina Könyvkiadó boltjaiban is.) Ha ez a felsőoktatási intézmények számára készült segédkönyv kielégíti is az elsőéves orvostanhallgatók ezirányú igényeit és az egy szemeszterre tervezett orvostörténeti előadások tematikáját, az elkerülhetetlen rövidítések következtében elvesztette kézikönyv jellegét. A fentebb vázolt okokból kimaradt az életrajzi és a művelődéstörténeti áttekintések java, az összes lábjegyzet, a szövegközti irodalmi jegyzet, a szövegközti utalások, a táblázatok és illusztrációk egy része és a bőséges forrásmunkák szinte teljes jegyzéke is. Mindez szükségessé tette az utolsó évek orvostörténeti kutatásaival kiegészített és javított, jórészt új képekkel, orvostörténeti előadási vázlatokkal, bőségesebb biográfiai, továbbá részletesebb, tárgykörök szerint csoportosított irodalomjegyzékkel ellátott teljes monográfia megjelentetését. Az új kiadásban helyreállítottam a szövegkorpuszok eredeti felépítését, az alfejezetek decimális beosztását és minden egyéb utalást, mely a tárgymutató nélkül is megkönnyíti az olvasó eligazodását. Ugyanakkor rövid tárgymutató, mintegy másfélezer forrásmunka, a mintegy 3300 életrajzi, többezer szövegközti utalás, 3030 lábjegyzet és egy rövid orvostörténeti terminológia is kiegészíti a DVD-n kiadott kézikönyvet. A jelen kötethez csatolt felhasznált és továbbvezető irodalom ─ szerzők és témakörök szerint csoportosított ─ 280 oldala ugyanakkor nem öleli fel az egész bibliográfiát; ezek nem kis része u. i. a lábjegyzetekbe került. A közel 1500 oldalas teljes kézirat kiadása praktikus okokból egy kisérő füzethez mellékelt interaktív, kereső programmal felszerelt DVD-vel célszerűbbnek bizonyult, jutányosabb ára, könyvkereskedelmi és internetes hozzáférhetősége révén. Az anyag időszakos aktualizálására is ez a legegyszerűbb megoldás. Az interaktív program segítségével az olvasó maga is készíthet könyvemhez jegyzeteket. A több mint 10.000 szavas kulcsszóbázis pedig helyettesíti a részletes tárgymutatót és megkönnyíti az összetartozó részek gyors felkeresését. Így a tárgymutató csupán a legfontosabb, alfejezetekben található címszavak jegyzékét tartalmazza. Célja ezért elsősorban az orvostörténelem „vertikális“, korszakokat átölelő témáinak összefoglalása. Hálával adózom mindazon hazai és külföldi orvostörténészeknek, akik korábbi munkáimat, orvostörténeti gyűjteményeim gondozását és ezen kötet összeállítását baráti kritikával támogatták. Előadásaikat hallgatva és műveikből merítve alkotó-értékmentő munkásságuk tanúja és részese lehettem. Láthatatlanul ők álltak mögöttem, bátorítottak a csüggedés, a könyvírás és -kiadás véget nem érőnek látszó éveiben. A nyomdai munkák lezárása után az Orvostörténelem egyetemi segédkönyv több szakmai tévedését Józsa László professzor Úr tanácsai alapján kijavítva ez a digitális változat már nem tartalmazza. Ezúton is köszönöm a bizánci medicina újraértékelésében nyújtott értékes segítségét. Köszönettel tartozom Bodorné Sipos Ágnes és Láng Veronika, a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársainak is, akik áldozatos és körültekintő munkával ellenőrizték a könyv történelmi adatait, kijavították a szövegszerkesztésnél elkövetett hibákat és segítettek a szövegben említett orvosok, kutatók, természetbúvárok és történelmi személyek életrajzi adatainak összeállításában. Hálásan gondolok Dr. Kapusz Nándor, a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum főtanácsosának éveken át velem szemben tanúsított önzetlen támogatására, az Orvostörténelem egyetemi segédkönyv kiadása körül kifejtett fáradozására és az igazságügyi medicina történeti áttekintéséhez nyújtott segítségére. Feleségem, Dr. Répay Gabriella türelme, belső „lektori“ segítsége, nyelv- és stílusbeli javításai, az ismétlések és ellentmondások kiszűrése, a szerkesztett szövegek általa végzett többszöri átolvasása nélkül nem tudtam volna megbírkózni a hatalmas anyaggal. Ugyanakkor a jelen teljes digitális kiadvány az Orvostörténelem egyetemi segédkönyv lektorainak és munkatársainak rövidítéseit, módosításait és szövegbéli kiegészítéseit már nem tartalmazza. (A segédkönyv egyes szövegrészei u. i. nem kéziratomból származnak, és szerzőségük utólag sem állapítható meg. Eredeti anyagommal összehasonlítva jelentős eltérést mutat az Orvostörténelem szerkezeti felépítése, az
alfejezetek sorrendje is.)* Az orvostörténelmi kutatások haladása és szemléleti változása időről-időre szükségessé teszi az egyes részek átdolgozását, ill. kiegészítését is. Ezek, valamint több, a szerző más témájú, magyar, német és angol nyelvű tanulmányainak olvasását és letöltését a digitális kiadás tulajdonosának regisztrációjával tettük hozzáférhetővé. Egyetlen ilyen terjedelmű és egy orvostörténész által összeállított munka sem készülhet hibamentesen. Ezért számítunk az olvasó kritikus észrevételeire, az általa felfedett sajtó- és szakmai elírások, hiányosságok és tévedések felfedésére, melyeket legegyszerűbben elektronikus postán (
[email protected]) közölhet a szerzővel. Közös érdekünk, hogy a következő kiadások szakszerűbbek, olvasmányosabbak és színesebbek legyenek. A szövegkorpuszok böngészését a PC-én egy szabad, tehát individuális keresőprogram biztosítja. Ennek részletes használati útmutatóját az olvasó megtalálja a kísérő füzetben. A címszavak keresése, mint fentebb említettem, helyettesíti a részletes tárgymutatót. Az illusztrációk válogatásában figyelembe vettem az Orvostörténelem könyvében már közölt, többnyire fekete-fehér ábrákat, de azokat jórészt másokkal pótoltam. Ebben a kiadásban ezért többnyire új és színes ábrát talál az olvasó. A szerzői jogvédelemmel bíró mellékletek származását az ábrákhoz csatolt szöveg tartalmazza. Beható kutatás, könyvtári segítség és levélváltás ellenére sem sikerült minden esetben a magángyűjtemények, múzeumok, ill. archívumok átvett képeinek eredetét, az illusztrációk első forrását, megjelenésük évét kideríteni. Ha tehát valaki, felhasználó vagy egyéb jogi személy ezen kiadásban olyan rajzot, képet, fényképet vagy képzőművészeti alkotás másolatát találna, amely szerzői jogot sértene, úgy kérem azonnal közölje ezt a szerzővel a fenti E-mail-en, hogy a további kiadásokban ill. a sokszorosított változatokban a CD/DVD-én ezek az ábrák már ne szerepeljenek. (* Ezen digitális formába öntött kézikönyv jelentősen rövidített változata 2008 elején megjelent a Magyar Tudománytörténeti Szemle Könyvtárának orvostörténeti sorozatában (sorozatszerkesztő Gazda István) és a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum kiadásában, mintegy 340 oldalon (Nyomdai előkészítés és tipográfia: Tordas György és Társa Kft, ISBN 978 963 9070 74 5, ISSN 1416-5368). A rövidített, az orvostanhallgatók oktatásához készült egyetemi segédkönyvből kimaradtak - többek között - az elméleti és klinikai orvostudomány utolsó 50 évének történetileg releváns fontosabb felfedezései, találmányai, szociológiai-társadalmi problémái és tudománytörténeti alapjai.) Überlingen am Bodensee/ Budapest, 2009. májusa
Dr. med. Nemes Csaba
[1] Ezekből egy ízelítő: 1) Ende einer langen Nacht, Teil I: Vor- und Frühgeschichte der Anaesthesie vor 1846 (ca. 300 o.); 2) Ende einer langen Nacht, Teil II: Entstehung der modernen Anaesthesie (1846-1905, 54 o.); 3) Medizinhistorische Bibliographie des Bodenseeraumes und seiner Städte (100 o.); 4) Evolution der Reanimation
