Ela, a káosz úrnője Utolsó fejezet Mindenki az asztal körül állt. Az álmosságtól nagyokat pislogtak, ugyanis pár perccel ezelőtt gondtalan álmuktól fosztotta meg őket Twilight. Most a kis üvegcsét nézték, melyben a sárga erőnövelő szer volt. Skyhorn feltette a kérdést, ami mindenki fejébe befurakodott: - Ennyi? - Ezt hogy érted? - kérdezett vissza Zecora. Nagy hévvel pakolta be a szükséges holmikat a táskájába. - Hát, tudod, egy egész üstnyit kavargattál ebből a löttyből. Hol a többi? - Kiöntöttem - jött a rövid válasz, majd a kérdést megelőzve, hozzátette: - Az italnak csak az a kis része iható. A többi méreg! És nem aggódjatok, egy speciális szűrővel választottam el a jót a rossztól - vette fel a szakadásig telerakott táskát a hátára. - Biztos, hogy nem jössz velünk? - kérdezte Twilight szomorúan. - Teljesen biztos. Sok évet leéltem már, és még sokat is akarok! Visszamegyek Herrányába, ott van egy kis kunyhóm - mélyet sóhajtva ránézett a lila unikornisra. - Remélem, sikerrel jártok! kinyitotta az ajtót és kilépett. - Nem jössz vissza, ha legyőztük Elát? - kiáltott utána. - Nem! - az ajtó becsukódott. Twilight hosszú percekig mozdulatlanul állt, Zecora után bámulva. Még egy barátja lépett ki az életéből. „Még hányan fognak elmenni?” tette fel a kérdést magának. A válaszba nem mert belegondolni. Nagyon fáradtnak érezte magát, amit még tetőzött az álmosság is. Öt órát ült kint az eget nézve, ahelyett, hogy aludt volna. Persze a többieknek volt eszük, bár még így sem néztek ki valami fitten. Twilight megfogta a kis üvegcsét és berakta a táskájába. Ránézett a többiekre, akik lassan megmozdultak és elkezdtek készülődni. Gyorsan megvoltak, mivel nem volt sok holmijuk, majd elhagyták a házat és rátértek a Ponyvillebe vezető útra. Spikék ott maradtak, mondván, Traunixnak pihennie kell. - Először is visszamegyünk Ponyvillebe és szerzünk valami kaját - tervezgetett magában Twilight -, mert borzasztóan éhes vagyok! Vajon a többiek ettek? - hátratekintett. Nagyon fáradt, komótosan lépkedő pónikat látott. - Haj, ilyen állapotban nem mehetünk Canterlotba! Előbb pihennünk kell! De az időnk fogytán, Ela bármelyik percben lecsaphat a világra! Az út felé jártak már. A táj kékről szürkére váltott. Twilightnak sajnos nagyon is igaza volt, amikor a pihenésre gondolt. A csapat az ájulás szélén állt, de ezt nem merték egymásnak bevallani. Minden energiájukat arra összpontosították, hogy ne essenek el. Hát, igen, már nem voltak fiatalok! De lássuk be, hogy elveszítették a szeretteiket, egy szűk barlangba kellett bemászniuk, majd onnan eszeveszetten menekülniük, több órát gyalogolniuk, megküzdeniük egy hidrával és egy nagymedvével, nem is beszélve arról, hogy már rég ettek és kb. két napja nem aludtak, leszámítva azt a pár órát. Ez még fiatalon is megerőltető lenne! Megkönnyebbülten sóhajtottak fel, mikor kiértek az Everfree Forestből, de utána elakadt a lélegzetük. A faluból nem maradt semmi, leszámítva a megkövesedett lávát, az itt-ott kiálló házmaradványokat és az elszenesedett pónikat. Ponyville ugyanolyan kihalt lett, mint az erdő. - Tornado! - kiáltott fel rémülten Soarin’, és elrepült a házuk irányába. - A teremtőkre! Anya! A többiek némán álltak, majd mikor sikerült felfogniuk a helyzetet, ami lássuk be, már elég tragikus volt, a kék pegazus után rohantak. Borzasztó volt látni az ismerős arcokat, melyek halálra rémülten tekintettek az égre. Tom megállt, és rámutatott az egyik halottra. Soarin’ anyja volt az.
- Jaj, ne! - Twilight szemében gyülekezni kezdtek a könnycseppek. - Akkor ezek szerint Tornado is… A mondatot nem tudta befejezni, már csak azért sem, mert hirtelen és villámgyorsan valaki elkapta hátulról, felpeckelte a száját, valamit a szarvára rakott és megkötözte a lábait. Így jártak a többiek is. Lunában feltörtek a rossz emlékek, melyek apja és anyja orvtámadásán történtek, de most felülkerekedett rémületén és támadott. A hátán lévő valamit megfogta mágiája segítségével és elhajította. Az a valami, amiről kiderült, hogy egy pegazus, nekicsapódott egy háznak a falára és onnan beleesett egy kiálló karóba. Szerencsétlennek pont a nyakán döfődött át. - Kik vagyok ti és mit akartok? - kiáltotta Luna felerősített hangerővel, és a hatás kedvéért felszállt a levegőbe, a szemét vakító fehérré változtatta. - Elébia katonái vagyunk, és jöttünk megölni az úrnőtöket! - felelte bátran, bár reszketve az a póni, amelyik Tomot fogta le. Mikor Luna ránézett, az egy kicsit erősebben szorította meg Tomot, akinek a szemei emiatt kigúvadtak. - Mi nem őt szolgáljuk, sőt, mi is meg akarjuk ölni! - kiáltotta Luna. - És engedd el a barátaimat! - Mi folyik itt? - landolt egy barna pegazus ezüst páncéljában. A páncél majdnem teljesen belepte, csak a fejét hagyta védetlenül. A pegazust még hatan követték. - Parancsnok! - szólalt meg a Peart őrző póni. - Ezek a kémek idejöttek, megölték Snowot és velünk is végezni akarnak! - Nem vagyunk kémek és nem akarunk végezni veletek! - Luna leszállt a földre és normális hangerővel folytatta: - Egyébként is ti támadtatok ránk! - A falu teljesen elpusztult, a túlélők a közeli almáskertben kaptak szállást, Canterlotot pedig elfoglalták. Mégis, akkor ti honnan jöttetek? - kérdezte nyugodtan a parancsnok, de látszott rajta, hogy feszülten figyel minden mozdulatra. - Az Everfree Forestből! Engedjék el a barátaimat! - az utolsó mondatot megint mágikus hangerejével mondta. A kiabálás nem ért el nagy eredményt, kivéve, ha sikernek nevezzük azt, hogy most már kést is szorítottak az elfogottak nyakához. - Szóval az Everfree Forestből, mi? - nézett az égre elgondolkodva. - Az erdőből, ahol állítólag azok a borzasztó lények élnek - visszanézett Lunára és mély, kemény, parancsoló hangon folytatta - És ahonnan két kémet kaptunk el! Az egyik a helyi postásnak álcázta magát, a másik pedig a könyvtárosnak! Pont úgy nézett ki, mint az a póni! - mutatott rá Twilightra. - De én Luna Hercegnő vagyok, Canterlot és Equestria jogos örököse! - kiáltotta egyre kétségbeesettebben Luna. Szeme sarkából látta, hogy egyre több katona lopakodik feléjük nesztelenül. Körül vannak véve és barátai tehetetlenül feküdtek a földön! - És? Bárki alakját fel tudjátok venni! - a parancsnok a mellette lévő, az átlagnál egy kicsit magasabb unikornisra nézett és halkan odasúgta neki. - Végezzenek velük! - Neeee! - ordított valaki eszeveszetten a háta mögül. - Ne bántsátok őket! Sword parancsnok, kérem! Az említett hátrafordult, majd a fejét rázta idegességében. „Nem hiszem el, megint ő!” A szürke árnyalat ellenére is lehetett látni, hogy egy sárga szőrű, alma piros sörényű, gyönyörű, fiatal kanca futott feléjük. Arca ragyogott az örömtől, de a szeme elárulta kétkedését. Mélyen felsóhajtott, mikor közel ért hozzájuk: - Hála az égnek, jól vagytok! Már azt hittem, ti is odavesztetek! Semmi baj Sword parancsnok, elengedheti őket! - fordult angyali szemekkel a barna pegazushoz, hátha ezzel hatást gyakorolhat rá. Csalódnia kellett. - Mit keres itt?! - förmedt rá - Hangsúlyoztam, hogy semmilyen körülmények között se hagyja el a farmot! - visszafordult az embereihez. - Maguk meg mire várnak? Szedjék le az imposztort! Luna a parancs elhangzása után védekezni próbált. Már két katonát emelt a magasba, amikor éles fájdalom hasított a két szárnya tövébe. Az alicorn odakapta tekintetét a fájdalmat okozó dologra. Kampók voltak azok, melyekre erős, vastag drótkötelet kötöttek és húzni kezdték két oldalról. Hátulról két pegazus vetődött rá. Az egyik a nyakát kapta el és kést szegezett rá, a
másik valamit rárakott a szarvára. Luna a fájdalomtól és a sokktól összeesett. - Parancsnok? - kérdezte a kést tartó. Az ezüstbe öltözött bólintott. - Ne, ne, ne, ne! - sikította rémülten Apple Bloom. - Be tudom bizonyítani, hogy nem kémek! Parancsok, be tudom, kérem! - Sword a könnyek láttán egy kicsit megenyhült. „Ha nem tetszenél ennyire kicsikém, akkor már rég egy tömlöcben csücsülnél a szemtelenségeid miatt.” gondolta bosszankodva. - Rendben! És mégis hogyan? - Explosion tud rólam egy elég kínos titkot! - vallotta be szerényen Apple Bloom. Ha barátai megmentéséhez ez kell, gondolta idegesen. Pedig remélte, hogy az soha, de soha nem tudódik ki. - Ha el tudja mondani, akkor ők azok! - És melyik ő? - kérdezte türelmét vesztve Sword. - Ő az! - mutatott a fehér földi pónira. Explosion szájából kiszedték a pecket és Apple Bloom megérte, hogy árulja el legféltettebb titkát, ám a földi póni némán figyelte a körülötte lévőket. A sárga kanca látva, hogy barátja tényleg az élete árán is megtartaná a titkot, hiszen akkor azt ígérte, könyörögni kezdett. A parancsnok várt pár percet, majd csöndben megszólalt: - Kérem, menjen vissza a farmra! - Istenekre, nem! - ordította magából kikelve. - Twilight az egyetlen, aki bejutott Canterlotba és onnan élve ki is jutott! És ahogy látom, megtalálta Luna hercegnőt! Ő egy alicorn! - De nem látja, hogy nem ők azok?! A barátai minden bizonnyal… - hirtelen elhallgatott. Csodálkozás ült ki az arcára. - Skyhorn, tényleg te vagy az? Mármint, nem! Nem lehetsz ő! Vagyis… - elgondolkodott egy pillanatra, majd újabb parancsot adott ki. - Vegyél ki a pecket! mikor megtették, mélyen belenézet Skyhorn szemébe. - Három kérdést teszek fel neked. Első: Miért is vagyunk itt? - Mert levelet küldtem a királynak, hogy nagy veszélyben vagyunk! És a veszély nem más, mint Ela! - Mi a kedvenc időtöltésem? - Velem együtt inni a Hétmérföld fogadóban! - És mit akartam egész életemben? - Parancsnok lenni a hadseregben, találni egy elbűvölő asszonyt, két gyereket, az egyik fiú a másik lány és egy hatalmas házat, mely a tengerpart nyugati csücskén található, ott, ahol a legszebb a napfelkelte! - hadarta gyorsan egy szuszra a kék póni. - Drága barátom! - nevette el magát a parancsnok és átölelte Skyhornt. Persze a parancsnok még így is ideges és feszült volt. Attól, mert az előtte álló póni, aki egyébként élete legjobb barátja, megválaszolta ezeket a kérdéseket, nem jelenti azt, hogy tényleg ő az. A gondolatolvasás és az emlékek közötti kutatás nehéz feladat és csak néhány kivételes unikornis képes erre, de Ela szolgái rendelkezhetnek ezzel a képességgel, még akkor is, ha az illető egy földi póni. Az előző kémek is csak Apple Bloom miatt buktak le. Mikor a lávafolyam enyhült és kezdett megszilárdulni, a sárga kanca túlélők után ment kutatni bátyjával. Már a falu felét átvizsgálták, amikor megérkezett a király és a hadserege Elébiából. Apple Bloom minden elmondott, és szállást nyújtott a farmján az utazástól elfáradt katonáknak. Miután mindent elrendezett, ment volna vissza a faluba, de meglátott két katonát, akik egy lila unikornist és egy szürke pegazust cipeltek a parancsnokhoz. Boldogan ment utánuk, hisz megtalálták Twilightot! De amikor belépett a parancsnok sátrába és meglátta Derpyt, olyan rémült arcot vágott, mintha kísértetet látott volna. Végül is az ő szemében kísértet is volt, mert Derpyt félig elszenesedve találta meg a faluháza előtt. - Hogy kerülsz te ide? - kérdezte vidáman Sword parancsnok. - Egyik nap még boldogan énekelünk részegen, a másik pillanatban eltűntél. Nem tudtam, mi lett veled! - De hát mondtam, hogy elmegyek! - dörzsölgette patáit ott, ahol a kötél vörös nyomot hagyott. Vacak ez a kötél! Miért nem használtok jobbat?
- Ez legyen a legkisebb bajod! Na, gyertek, a király biztosan látni kíván! És útközben elmondhatnád, hogy mi történik itt és mi a tervetek. - Parancsnok! - kiáltott rá dühét visszafojtva a szürkeségtől szürkébb pegazus. - Megölték a bátyámat, Snowot és ennyi?! Barátságosan eltipegünk a királyhoz?! Hát nem! Megtorlást követelek! Sword megállt. „A katonának igaza van!” bosszankodott. Ránézett a jövevényekre. Az unikornisokról leszedték a mágia-blokkoló karikákat, a pegazusokról a szárnybilincset, kipeckelték a szájukat és eloldották a köteleket. Lunához odamentek az orvosok és begyógyították a kampók okozta sebeket. „Remélem, nem lövök nagy bakot!” - Igaz! E tettet nem lehet figyelmen kívül hagyni! Ám - itt ránézett Lunára -, ő állítólag Luna hercegnő! Egy alicorn, hatalmas erővel! Mint az írásokban is olvashattuk, Klerto király győzte le múltkor is Elát, aki egy alicorn volt! És ő a lánya! Ez egy kivételes alkalom. Erős pónit kaptunk. Miatta eltekintünk a vád felől! Természetesen a bátyádat tisztességgel eltemetjük, és bőséges kártérítést fogsz kapni. - Nem és nem! - kiáltotta magából kikelve a katona. Tehetetlen dühében, mivel látta, hogy az ő szava itt mit sem ér, elfutott az erdő irányába. - Menjenek utána és hozzák vissza! - parancsolta bosszankodva Sword - Majd adjanak neki egy nagy adag nyugtatót! Ti pedig gyertek! Szóval Skyhorn, elmondanád, mi a tervetek? - kérdezte, miközben elindultak az almás- és körtés kert felé. - Várjunk csak! - állt meg Twilight. - Hol van Soarin’? - Volt veletek még valaki? - nézett rá aggódva Sword parancsnok. Ha őt is elkapták a katonák, akkor nem biztos, hogy még él! - Igen! Egy világoskék pegazus, akinek hiányzik a jobb hátsó lába. - Keressék meg és vigyék a sátramhoz! - parancsolta szinte kiabálva a parancsnok. - Te, menj előre és tudakold meg, hogy találtak-e valakit. A haja szála se görbüljön meg! - kiáltott utána, majd visszafordult a Skyhornhoz. - Kapkodjuk meg a lépteinket! Szóval? Skyhorn szokásához híven megint majdnem a legelejéről kezdte a beszámolóját. Elmondta, hogy mit tudtak meg a királyi naplóból, Ela alakját és képességeit, Twilight különös felbukkanását, a harmónia elemeit - hogy kik is ők -, Luna megtalálását, a varázslatot - mely felerősíti a harmónia mágiát - és a varázsitalt. Mire befejezte a hosszadalmas történetet, addigra már ott is álltak a királyi sátor előtt. - Uram, megtaláltuk az elkóborolt pegazust - szállt melléjük az a katona, akit előreküldött a parancsnok. - Most a lánya mellett van és ápolja. - Köszönöm! Leléphet! Ti menjetek a barátotokhoz! - ezt Twilightéknak címezte - Te pedig gyere be velem! - ezt pedig Skyhornnak. A kis csapat Apple Bloom kíséretében felszaladt a pajta emeletére. Soarin’t az egyik ágy mellett találták. Rajta kívül a padláson lehettek vagy harmincan, enyhe vagy komolyabb égési sérülésekkel. Az ajtóból még nem látták Tornadót, csak mikor Soarin’ mellé értek. Először fel sem ismerték a kis pegazust, annyira megégett. Az arcának a jobb oldaláról hiányzott a bőr, a szemeit fehér ruhadarabbal takarták le. Sörénye teljesen odalett. A hasáról és a jobb oldaláról szintén hiányzott a bőr, sőt, a szárnyait is levágták. Patái is csúnyán megégtek, de azokat fásli takarta el. Kicsiket lélegzett és félrebeszélt, vagyis inkább nyögött. - Soha többé nem fog látni és repülni! - szólalt meg elcsukló hangon az apa. - Az állapota is válságos! Nem tudni, hogy megéli-e a… a másnapot! - fejét lehajtotta, könnyei a padlóra hulltak. Pear melléült, átölelte és vigasztalni próbálta. A többiek némán álltak. Szánakozva figyelték a kis pegazust, aki anyja után nyöszörgött. Twilight nem bírta tovább. Hátralépett, majd elindult a kijárat felé. Az ajtóban Apple Bloom állította meg. - Jól vagy? - kérdezte aggódva. - Elég sápadtnak tűnsz! - Nem, egyáltalán nem vagyok jól! - a lila unikornis könnyei patakként kezdtek folyni. - Fáradt vagyok, éhes vagyok és többet sírtam ebben a pár napban, mint egész életemben! A barátaim, Celestia, Zecora és most pedig Tornado! Egyáltalán hogy a francba tudott megégni, hisz egy
felhőn volt! - ekkora már majdnem mindenki őket nézte. - Nem tudom, de kérlek, ne kiabálj! - csitítgatta őt a sárga póni. - Kérlek, ülj le és pihenj egy kicsit! - A kislány leugrott a felhőről - szólalt meg a mellettük lévő unikornis. Levendula színű szőre foltokban maradt csak meg, a teste többi része húsig leégett. Egy kicsit feljebb ült, majd egy fájdalmas sóhaj után folytatta: - A kislány anyja után kiáltozva levetette magát a földre. Őt egy másik pegazus követte. Többet nem tudok, mert sajnos rám dőlt egy fa és elájultam. De látható, hogy vele is csúnyán elbánt az élet. - Igen, el! - felelte indulatosan Twilight, majd faképnél hagyta az unikornist, a kórtermet és a pajtát. - Hová mész? - szaladt utána Apple Bloom. - Megnézem a hágót, ami már nincs is meg, hála Elának! Sőt, itt már semmi sincs! Min akar egyáltalán uralkodni?! Ezen a kövön?! - mutatott egy kisebb sziklára, majd idegességében, haragjában és keserűségében belerúgott. Eredmény, a szikla egyhelyben maradt, Twilight szitkozódva sántikált tovább a hágó irányába. Apple Bloom csendben követte. Katonák voltak mindenfelé. Lehettek vagy tízezren. Fel-alá rohangásztak különböző üzenetekkel, utasításokkal, vagy gyakorlatoztak, vagy pihentek egy fa tövében. Twilighttal és Apple Bloommal a kutya sem törődött. A lila unikornis a gondolataiba merülve haladt a Canterlotba felvezető úton. Egy gyors és egyszerű megoldást akart találni, mellyel feljuthatnak a palotába. Semmi kedve nem volt megint megkerülni az egész hegyet. Mikor elérte a hágó bejáratát, meglepődve nézett az égre. Az út ugyanúgy végződött, mint a múltkor. A hegy oldalában, mely derékszögben volt a talajjal. Ez nem volt annyira meglepő Twilight számára, de az igen, hogy több mint a feléig lépcső vezetett fel. Mármint kettő. A toronyban a lépcsőket úgy oldották meg, hogy tizenkét lépcsőfok után megint tizenkét lépcsőfok következett, ami az előző mellett haladt tovább felfelé. Helytakarékos és egyszerű! A tornyokon katonák dolgoztak. Az Everfree Forestből hozták a fákat a földi pónik, majd unikornisok faragták megfelelő formára és méretre, a pegazusok pedig felvitték az építmény tetejére. Ott közösen dolgoztak. A két torony között volt egy fadoboz. Egy hatalmas fadoboz, aminek volt ajtaja, vagyis inkább egy kisebb kapuja. A közepén, a hegy oldalába beleverve egy vasoszlop, ami egyenesen felfelé vitt. A fadobozba beleférhetett vagy kétszáz póni! Sword parancsnok az építmény tetején volt. A munkálatokat ellenőrizte, amikor meglátta a jövevényeket. Elnézést kért a főmérnöktől, majd lerepült Twilightékhoz. Arca ragyogott az örömtől, a hangja vidám és lágy volt. - Én kis angyalom! Én kis megmentőm! - ölelte meg Apple Bloomot. - A terveid és ötleteid alapján ezerszer gyorsabban halad a munka! Mit nekünk egy hét, pár óra és kész! Hihetetlen! - nagy cuppanós puszit nyomott a kanca homlokára. - És a felvonó is működik! Kipróbáltuk! A felét, oda és vissza tíz másodperc alatt megteszi, ami azt jelenti, hogy fél perc alatt megvan az egész! Zseniális, zseniális! - lelkesedett nagy hévvel a parancsnok. - Ööö, elnézést, hogy megzavarom örömmámorában - bökte oldalba Swordot Twilight, hogy felhívja magára a figyelmét, - de elmondaná, hogy mi folyik itt? - Természetesen! - fogott bele maradandó lelkesedéssel és vidámsággal. - Mint látja, eltűnt az út. A hegy megette, ha úgy tetszik. Ezért felküldtem egy csapatot, hogy nézzenek körül. Jelentésük szerint, fent az út megvan és egyenesen Canterlotba vezet. Valahogy fel kell jutnunk, ezért elkezdtünk fákat vágni, hogy azokból létrát készítsünk. De jött ez az áldott póni itt ránézett Apple Bloomra és megint megölelte - az őrült ötleteivel! Még hogy lépcsők, meg az a furcsa dolog! - mutatott a dobozra. - De meggyőzött minket, hogy a létrákkal nem lehet felmászni, mert túl magas a hegyoldal. Bármikor eltörhet, eldőlhet egy apróbb fuvallatra, a póni a fáradtságtól vagy a szédüléstől leeshet és ráadásul lassú is! Mire felvinném azt a sok katonát! De a lépcsők, melyek olyan
szélesek, hogy tíz póni is elfér egymás mellett, és a felvonó, mely azokon a síneken egy pillanat alatt felvisz háromszáz pónit! Minden hódolatom az öné, kisasszony! - Köszönöm! - Apple Bloom arca olyan piros lett, mint a sörénye. - És várhatóan mikor lesz kész? - faggatta tovább Twilight a parancsnokot, csöppet sem barátságos hangon. - Olyan négy-öt óra, ha így haladunk! - válaszolta büszkén, meg sem sértődve azon a hangnemen, amit a lila unikornis tanúsított iránta. Az Everfree Forest felől egy madár közeledett. Vörös tollain nem látszódott a táj szürke árnyalata. A madár akkora lehetett, mint egy sas. Kecses mozdulattal landolt a parancsnok kinyújtott patáján. A csőrében levelet tartott, melyet kedvesen átnyújtott a címzettnek. A parancsnok átvette a levelet, megsimogatta a főnixet fejét, majd feltörte a pecsétet és olvasni kezdett. - Ááá, ennél jobb már nem is lehetne! - felelte csengő hangon. - A hadsereg másik fele a déli kapunál van. Már csak a jelre várnak! Várjunk csak! - most nézte meg tüzetesebben a lila unikornist. - Maga nem Twilight Sparkle, a mágia képviselője? - De, én vagyok! - Twilight gyanúsan nézett a parancsnokra. Miért tesz fel neki ilyen kérdést? - Nagyszerű! Akkor kérem, jöjjön vissza velem a farmra! Evett? - értetlen fejrázás a válasz. Gondolom, farkaséhes. Megvacsorázik, majd lepihen! Próbáljon aludni pár órát, szüksége lesz az energiára. Önben és a barátaiban van az utolsó reményünk! - Rendben van! - mondta Twilight kicsit nyugodtabban, majd hirtelen megkérdezte: - Tényleg! Ela eddig nem támadott? - Furcsa mód nem! - felelte idegesen Sword. - Kicsit aggaszt a dolog! A katonák között elterjedt az a feltevés, hogy Ela nem is tudja, hogy itt vagyunk! Remélem, így is van! *** Ela a trónterem egyik ablaka előtt állt. Borospoharát maga előtt lebegtetve vizsgálta a tájat. Körül van véve, ezt nagyon jól tudta. De kik ezek? Senkik! Egy gondolat és halottak! Bár abban meg mi a mókás? Nem, ő szórakozni akart. Kopogtak az ajtón, majd belépett a hadnagy. Illedelmesen meghajolt, majd kővé dermedve várt. Milyen komoly, milyen udvarias, milyen szófogadó! Persze az élők! Az élők nem jók szolgának! Mindig csak esznek, alszanak, feleselnek! Ela elfordult az ablaktól és sokatmondóan ránéz a hadnagyra. Úrnőm! - hangja mély és rekedtes. - Körülvettek minket! A déli kapuknál pónik hada. Lehetnek vagy harmincezren! Az északi oldalon, ahol a falu volt, egy másik póni sereg van, ugyanakkora létszámmal! Sőt, néhány perccel ezelőtt zebrák is csatlakoztak hozzájuk. Ők lehetnek százezren. Az északi oldalon még egy felvonót is építenek. A keleti oldalt a griffek szállták meg, létszámuk nem több tízezernél. Nyugaton az óriásgyíkok serege, negyvenezres létszámmal. - Köszönöm! Leléphet! - a hadnagy tisztelgett és kilépett a teremből. A káosz úrnője természetesen mindent tudott, a jelentés nélkül is. Mindenre odafigyelt, amióta… Nem gondolt rá, inkább kiürítette a poharát és visszatért az ablakhoz. Bolondok! Tényleg azt hiszik, hogy legyőzhetnek? Egy félisten és a harmónia elemei nélkül soha, de ezt nekik is tudniuk kellene! Vagy ennyire elhülyült volna mindenki az évek alatt? Luna, vajon hol lehetsz? „Imádott húgom”, csak ennyi állt azon a képen, melyet a hálószobában talált. Az ablakból látta, ahogy a griffek élesítették a pengéket, melyek inkább karmok voltak. Végül is a karmaikra tették fel! Páncélt fényesítettek, mintha az megvédené őket! Persze az ő pónijainak nem kell páncél! Az ő seregének nem kell semmi. Se szállás, se élelem, se zsold, se páncél! Fegyvert azért kaphatnak, de az sem szükséges. És ami még előny, hogy ha az ellenség soraiból meghal valaki, az pár perc múlva az ő oldalán fog harcolni! Az utánpótlás is megoldva!
Töltött magának még egy kis almabort. Elégedettséggel töltötte el a tudat, hogy győzni fog! És ha győz, akkor messziről el fogják kerülni ezt a helyet! Békében fog itt élni, míg rá nem un és keres egy másik palotát. Kell néha a változatosság! És a kis pónijai, a kis griffjei, óriásgyíkjai, gyémántkutyái, pandái, sárkányai, zebrái és a többi aranyos, értelmes lény ezen a bolygón! Mindenki be fog hódolni akaratának. Szórakoztatni fogják őt, tisztelni és persze rettegni tőle! Nincs is jobb ennél! Persze, majd joggal gondolhatják, hogy mindenkit meg akar ölni, de ez nem igaz! Csak itt akart mindenkivel végezni, Equestriában! Ez nem más, mint személyes bosszú. Mivel az a személy, aki száműzte innen, már halott, az utókoron kell megtorolnia sérelmeit! Piros fény repült a magasba. Mikor elérte a holtpontját, felrobbant. „Piros, az jó szín! De szerintem a vörös szebb lenne!” gondolta magában, majd szarva enyhén felragyogott. A táj szürkesége vérvörössé változott. Támadnak. A Griffek felszálltak és elindultak a palota felé. Gyors haláluk lesz, ha elérik a védőaurát. Ela kinézett a déli kapura nyíló ablakon. Földi pónik, pegazusok és unikornisok futnak a halálukba. A vörös ló gondolt egyet és gyengébbé tette a védőaurát. Így könnyen át fognak jönni! Legyen egy kis sikerélményük! A káosz úrnője átment az északi oldalra. Ahhoz képest, hogy eltűntette a hágót, szép számmal jönnek fel a pónik! Behívta a hadnagyát. Csak azután adott neki védekezésre engedélyt, miután látta, hogy az unikornisok sikeresen feltörték az aurát. A hadnagy szélsebesen elvágtázott, hogy riassza a pónijait. Ela fordult volna el az ablaktól, amikor meglátott valakit. Valakit, akit rég halottnak hitt. - Gyere drágám, van neked meglepetésem! *** Twilight hiába aludt négy órát, így is fáradtnak és álmosnak érezte magát. És ez az őrült vágta sem segített a helyzetén. Megostromolják Canterlotot, az ő otthonát, ahol született! Sose gondolta volna, hogy ez bármikor is bekövetkezhet. Mellette futott Luna hercegnő. Az ostrom előtt megitta az erőnövelő szert, de elmondása szerint semmi változást nem érzett. Unikornisnak álcázva magát vágtázott mellette. Úgy gondolták, jobb, ha Ela elől eltitkolják alicorn kilétét. Másik oldalán Soarin’ repült. Szomorúság és szánalom költözött Twilightba, ha ránézett. A pegazus semmit sem aludt, nem evett, csak a lánya mellett maradt és ápolgatni próbálta, kevés eredménnyel. Szegény Tornado, az élet jól elbánt veled! A többiek Skyhorn javaslatára elmentek aludni, de mint említettük, Soarin’ a lánya mellett maradt. A kis pegazus állapota javult, miután Luna is szemügyre vette, de csak csekély mértékben. Már nem beszélt félre. Az ostrom előtt fél órával Tornado a fejét apja felé fordította. - Apa, itt vagy? - kérdezte nehézkesen. - Igen drágám! Az apu itt van! - felelte könnyeivel küszködve Soarin’, majd megkérdezte, hogy megbizonyosodjon lánya épelméjűségében: - Érted, ami mondok? - Igen, apuci! Anyu nem jön vissza soha többé, ugye? - kérdezte szomorúan. - Nem, kicsim, azt hiszem nem! - Soarin’ nem bírta tovább sírás nélkül. Nagyokat szippantott és próbálta a hidegvérét megőrizni. - Apa, mi ez a szemem előtt? Miért van bekötve a szemem? És miért nem érzem a szárnyaimat? - kérdezte olyan ártatlansággal, mint mikor az ebéd után érdeklődünk. - Volt… volt egy nagyon csúnya… csúnya baleseted! - fakadt ki Soarin’. Nehezen vette a levegőt a sírástól. - Akkor most kórházban vagyok? - I-igen! - Olyan szomjas vagyok! Kérhetek vizet?
- Persze! - nyúlt a vödörért, de a gyors mozdulattól felborította azt. - Ne aggódj! Mindjárt visszajövök friss vízzel! Soarin’ reszkető patákkal indult el. Többször orra bukott, mire elérte a kutat. Merített belőle és indult is vissza. Félúton azonban megint elesett, így vissza kellett mennie a kúthoz. Merít, felszáll és berepül a pajta emeleti ablakán. Visszamegy lányához, önt a pohárba és megkéri Tornadót, hogy üljön feljebb. Tornado nem mozdult. „Biztos csak elaludt! Biztos csak elaludt!” gondolta kétségbe esetten, miközben gyengéden rázta lányát és nevén szólítgatta. Tornado nem mozdult, nem beszélt. Soarin’ egyre erősebben kezdte rázni és egyre hangosabban szólítgatta. Tornado nem mozdult, nem beszélt, nem lélegzett. Tornado nem volt többé. Twilight hátranézett. A többiek ott futottak mögötte. Szorosan egymás mellett, nehogy elveszítsék egymást a tömegben. Twilighték megint a csatorna felől akarták megközelíteni Elát. Reményeik szerint az úrnőt most a csata fogja lefoglalni. Átjutottak az aurán, ami most gyanúsan könnyedén ment. Canterlot óriáskapuja kinyílt. „Nem, nem arra!” gondolta magában Twilight és elindult a dombnak lefele, ahol a szennyvíz vízesésként zuhant az Everfree Forestbe. Átvágtak a katonák között, akik egyenesen a főkaput célozták meg. Twilighték gyorsan leértek a csatornákhoz. Megálltak, hogy kifújják magukat a vágta után. Explosion, Fashion, Herry, Luna, Skyhorn, Soarin’, Tom, Twilight. Mindannyian megvoltak és mindegyiknél ott volt az ékszer. Visszanéztek. A csata elkezdődött. Az élőhalott hadsereg kivonult Canterlotból, hogy nyílt téren küzdjenek meg a támadókkal. Rúgtak, haraptak az élőhalottak. Természetfeletti erejüknek köszönhetően egy rúgással képesek voltak három méter magasra felrepíteni áldozatukat. Az unikornisok tűzvarázslatokkal semmisítették meg a védőket. Twilighték felett Griffek repültek a csatába. Tom nem bírta sokáig nézni. Mondta, hogy ő eleget pihent, jó lenne, ha elindulnának befele. A többiek ellenvetés nélkül követték. A csatorna nem sokat változott. Twilight számított arra, hogy valahol csapda lesz, de nem ütköztek bele egybe sem. Biztonságban eljutottak ahhoz a csatornafedélhez, ami a királyi kertre nyílt. Twilight most egy kicsit óvatosabban nézett körül. Az udvar tiszta volt. A csatazaj csak tompán jutott el idáig. Belopakodtak a palotába. A bejárati ajtót zárva találták, de Luna egy perc alatt kinyitotta. A folyosókon nesztelenül haladtak. Mielőtt befordultak volna egy másik folyosóra, előtte tükörrel szemlélték meg a terepet, hogy biztonságos-e. Minden ajtón bekukucskáltak, hátha ott lesz a keresett istenség. Elérték a tróntermet. Twilight óvatosan be akart nézni, de Luna megelőzte egy jól irányzott rúgással. Az ajtó recsegve-ropogva kitárult. Ela a trónon ült, elmaradhatatlan jó barátjával, a borospohárral, benne a legjobb minőségű almaborral. Felette, a falra akasztva lógott Discord feje, szépen díszített kerettel. „Tehát tényleg segíteni akart!” futott végig Twilighton a szomorú gondolat. Ela letette poharát, majd kicsit sértődötten megszólalt: - Kopogásról még nem hallottál, te kis szemtelen?! Az az ajtó… - Csendet, te trónbitorló! - vágott a szavába Luna. - Megölöd a nővéremet, elfoglalod a palotámat, a székemet, megölöd az alkalmazottaimat és feldézsmálod a készleteimet! Ezért meglakolsz! Ela meglepődött a kis unikornis kitörésén, de főleg a kísérete. Twilight nem látta még ilyennek Lunát. Mindig csendes, nyugodt, szomorú és talán egy kicsit félénk volt. De most! - Elég nagy a szád unikornis létedre! - nevette el magát Ela. - Ez tetszik! Ugyanolyan szemtelen vagy, mint az a póni - mutatott Twilightra. - Azt hiszed, hogy zuhant nyolcszáz métert és szörnyethalt, erre tessék! Makkegészségesen megjelenik előttem! Méghozzá egy másik halálra ítélt csapattal! - Nem, Ela, most te fogsz meghalni! - kiáltotta magából kikelve Luna.
- Elég legyen ebből! Tiszteletet fogsz tanulni! - szarva állandó izzása egy kicsit világosabb lett, s vele egy időben Luna szarva is felragyogott. Nem történt semmi. - Ááá! - mosolyodott el szélesen Ela. - Ekkora ereje nem lehet egy halandónak! Szóval te vagy a kis Luna! Már milyen rég meg akartalak ismerni! De akiket meg akarok ismerni, azok valamiért mindig a halálomat kívánják, ami lehetetlen, hisz örökéletű vagyok, nem úgy mint egyesek! Üzletet ajánlok neked Luna! Hagyj fel ezzel, és állj át hozzám. Nem… - Kuss legyen! Gyerünk, intézzük el! - kiáltotta Luna őrülten. - Twilight, neked még áll az ajánlatom! - nézett Ela az unikornis szemeibe. - Ne hallgass rá! - kiabált rá fenyegetően az alicorn, mert időközben ledobta magáról az álcát. - Ez nem a te üzleted! - mondta nevetve Ela és tűzcsóvát küldött felé, mely inkább már lávának tetszett. Luna könnyedén kivédte és ellentámadásként villámot küldött Elára. Az úrnő szarva minimális mértékben világosabb lett és a villám elpárolgott egy másik dimenzióba. - Ne vacakol Twilight, kezdd el a varázslatot! - kiáltotta Tom. - Pedig vissza tudnám hozni a szeretteidet! Mindenkit, akit elveszítettél! - mondta vidáman Ela. - Mindenkit? - kérdezte Twilight nyálhiánnyal küszködve. - Mindenkit! Anyut, aput, bátyót! A barátnőidet! - Ne hallgass rá! Ez csapda! Kezdd el a varázslatot! - kiabálta mindenki. Luna támadásokat indított Ela felé. Tűzhullám, jégbörtön, villámgömb, mindent elpusztító fekete füst, kiszívta az oxigént a levegőből, de Ela nevetve védte ki ezeket a támadásokat, végig Twilighton tartva tekintetét. - Hagyján, hogy visszahozom neked a halottakat, de hatalmas erővel ruházlak fel! Olyannal, amit még álmodni sem mertél. És Canterlot is a tied lehet! Bennem csak rossz emlékeket kelt ez a hely. - Twilight, kérlek! - rohant mellé Skyhorn. - Ne hallgass rá! Kezdd el a varázslatot! - Na? - nézett kíváncsian Ela, miközben egy energiaketrecből szabadult ki. - Nem! - kapott észhez Twilight. - Nem fogom elkezdeni! - ellökte magától a meghökkent Skyhornt. A lila unikornis reménykedve nézett a vörös lóra. - Ela, mondtad, hogy lehetek a lányod, ha akarom. A válaszom: akarom! De csak akkor, ha visszahozod nekem a barátnőimet, a családomat, Zecorát! - Hát, persze! - válaszolta fülig érő mosollyal Ela. - De most menj ki, édesem! Ez nem lesz szép látvány! Twilight meghajolt, majd elindult a kijárat felé. A többiek döbbenten, vagy inkább sokkoltan néztek utána, ahogy kilépett a törött ajtó között és befordul a folyosóra. - Jó volt veletek! - nézett a harmónia elemeire Ela. A hat póni alatt megnyílt a talaj és beestek egy sötét üregbe. A káosz úrnője komor arccal ránézett Lunára. - Tudod, megígértem magamnak, hogyha megtalállak, akkor a fejedet elküldöm Tiának! *** Sword parancsnok a felvonó mellett felállított sátorban volt. Taktikai térképét tanulmányozta, néha-néha megfogott egy bábut és arrébb tolta, hogy aztán visszahelyezze. Nem volt túl rózsás a helyzete. - Szóval elveszítjük a csatát, Sword? - Nem, felség! - válaszolta idegesen a megszólított. - Bármelyik percben összeeshetnek az élőhalottak! Omega király méltóságteljesen sétált a sátor egyik oldaláról a másik oldalára. Mindig kipillantott a sátor ajtaján, ha elhaladt mellette. A lépcsőkön még mindig nagy számmal rohantak fel a katonák. Omega király megállt. - Elbuktak! - mondta pár perc hallgatás után. - Elbuktak, és mi is velük bukunk! Ela elintézte őket, s most minket fog! - hangjában nem volt félelem vagy idegesség. Olyan nyugodtan mondta, mintha csak az időjárásról beszélgettek volna.
- Még van remény! - válaszolta Sword a térképét bámulva. - Nem biztos, hogy elbuktak! És mi sokkal többen vagyunk, hála a zebráknak! Le fogjuk győzni őket! - felnézett a térképéről, majd szemtelenül elmosolyodott. - Mellesleg, ön nagyon jó viszonyban volt egy istennővel. - Igen, de őt hagyjuk. - válaszolta nyugodtan, de pillantásából Sword megértette, hogy felkoncolja, ha tovább beszél róla. De bátraké a szerencse! - Én csak arra akartam kilyukadni, hogy kapott tőle egy kardot! És az a kard… - Igen, igen, persze! - vágott a szavába Omega király. - A kard, mely állítólag a dimenziót is kettévágja, ha úgy suhintunk vele! Csakhogy már évek óta próbálom megvágni a dimenziónkat, de eddig csak hülyének néztek miatta! Nem biztos… Egyáltalán nem biztos, hogy Ela ellen bevethető! - Felség - kezdett bele Sword bizonytalanul -, ugye önnek volt valami terve, mikor idejöttünk? Ugye itt van a kard? Ugye, nem csak úgy a halálba vezetett minket? - Igen, volt! - hangjában most először csendült meg a kétségbeesés. - Természetesen a kard! Csakhogy legutóbb, amikor megnéztem… - itt elhallgatott, odament egy drágakövekkel ékesített, világosbarna fából készült dobozhoz és kinyitotta. Mágiája segítségével kiemelte a kardot. - Elébiára! - kiáltott fel Sword parancsnok. - Inkább a nyamvadt rozsdába! A szent kardot, melyet Marterky, a szerelem és háború istennője adott oda szerelmének, Omega királynak, most a rozsda ette. Lila drágaköve, mely a sötétben az utat mutatta a harcosak, most kis fekete kődarabként ékesítette a markolatot. Éle olyannyira eltűnt, hogy már csak monoklit lehetett hagyni vele. A kard öntvénye egykoron olyan volt, mintha gyémántból csinálták volna, most pedig olyan, mintha a leghitványabb rézből. - Hogy lehetséges ez?! - nézte hitetlenkedve Sword parancsnok. - Úgy, hogy Ela tényleg mindent lát, mindent hall! - Akkor tényleg már csak a harmónia elemeiben bízhatunk! Ela, mint minden isten és félisten, érezte, ha a közelében van egy mágikus tárgy. És egy isten kegyéből kapott tárgynak van akkor kisugárzása, hogy azt Ela kilométerekről megérezze. Meg is érezte. A kardot egy meghipnotizált katona hozta el neki, akit az Everfree Forestben kaptak el. Szegény, egyedül mászkált a szürke éjszakában. Egy pegazus leszállt a sátor előtt és belépett. Arca véres volt, páncéljának a fele hiányzott. A nagy sietségtől kapkodta a levegőt. Mélyen meghajolt a király előtt, majd a parancsnokhoz intézte szavait: - Uram, rossz hírek! Az elesetteink… - megakadt egy pillanatra. - Az elesetteink felálltak és nekünk estek! Nem bírjuk magunkat tartani! Bármelyik percben lejöhetnek a hegyről! - Rombolják le a tornyokat és a felvonót! - adta ki a parancsot Omega király. - Igenis, felség! - tisztelgett és lelépett. - Segíts rajtunk Marterky! - könyörögve nézett az égre a király. *** Skyhorn gyertyákkal megvilágított helységben tért magához. Először azt hitte, tömlöcben van, de ahogy jobban körülnézett, rá kellett jönnie, hogy egy lakosztályban van. Egy meghitt, romantikus lakosztályban. A terem közepén asztal, az asztalon étel, ital, háromágú gyertyatartó, benne különböző színű gyertyák. A kandallóban kellemesen pattogott a tűz, fényjátéka megnyugtatta a felzaklatott lelket. A kandallóval szemben szépen megvetett ágy. Az ágy akkora volt, hogy hat póni kényelmesen elfért volna rajta. A bútorokon gyertyák pislogtak. - Hogy kerültem ide? - kérdezte bele a szobába félhangosan, miközben felállt. - Én akartam így!
Skyhorn összerándult. Nem tudta, hogy más is van a szobába. Lassan a hangot is felismerte. Abba a sarokba nézett, ahonnan megszólították. - Twilight? - kérdezte bátortalanul, mivel csak halványan tudta kivenni a pónit. - Tényleg te vagy az? - Igen, szerelmem! - a lila unikornis előrelépett az árnyékból. Skyhorn most már hinni sem akart a szemének. Twilight megfiatalodott, még Skyhornnál is fiatalabbnak tűnt. Arcáról eltűntek a ráncok és a szarkalábak, szőre és sörénye megint élénk színben tündöklött. Gyönyörű volt és dögös. - Már nagyon rég vártam, hogy felébredj! Gyere, egyél velem! - kacéran odament az asztalhoz, leült és szenvedélyesen nyalogatni kezdett egy répát. - Mi van veled? - tért észhez pár perces döbbenetéből Skyhorn. - Hogy tehettél ilyet?! Mindenkit elárultál! A pusztulás szélére sodortad a világot! - Jaj, ugyan édes! - nevetett kedvesen Twilight. - Ela nem akarja elpusztítani a világot! Na, gyere! Egyél velem! - simogatta meg a mellette lévő széket Twilight. - Honnan tudod? - kérdezett vissza Skyhorn kiszáradt torokkal és leült a lila unikornis mellé. Nem tudta, miért cselekszik így. Őrjöngenie kéne, leszidnia Twilightot árulásáért. De nem tudta. Ellenállhatatlannak találta, teljesen megigézte látványa. Nem is különösebben érdekelte a válasz, a kérdéseket inkább csak formaság miatt tette fel. - Csak a bosszú vezérli - válaszolta ízes-mázos hangon. - Klerto az oka mindennek. De hagyjuk az istenek érzéseit és törődjünk a sajátjainkkal, te kis csődőr! - közelebb hajolt Skyhornhoz és szenvedélyesen megnyalta a nyakától az arcáig. - Igen, törődjünk csak azzal! - egyezett bele kaján mosollyal a kék póni, majd hirtelen észbe kapott. - Mármint nem! A mindenségit, mi van velem? És mi van veled?! - felállt az asztaltól és hátrált pár lépést. - Jaj, ne kéresd magad, kicsikém! - mondta Twilight játszott ingerültséggel. Ő is felállt az asztaltól és közeledni kezdett Skyhorn felé, ő pedig hátrálni. - Ne legyél olyan, mint egy szűzlány, mert az én vagyok! Igen, még nem voltam csődőrrel, te lennél az első! Tudom, hogy erre gerjedtek. Egy szűz kanca igazi kincs! - édesen elnevette magát, ami kegyetlenül hatolt Skyhorn fülébe, arra kényszerítve a pónit, hogy ott helyben leteperje az előtte állót. Szerencsére Skyhornban volt még elég önakarat. Valamiben megbotlott. Az ágy volt az. Elveszítette az egyensúlyát és beleesett. Twilight egyenesen rávetette magát és mélyen belenézett az alatta fekvő póni szemébe. Skyhorn nem tudta levenni róla a tekintetét. Megigézték a lila szemek. Szép lassan elhomályosult minden, ami manapság történt vele, a külvilág, az új barátai, Ela. Csak Twilightra gondolt, a szerelmére, aki most odaadja magát neki. - Ne aggódj kicsim, nem fog fájni! - kacsintott rá kacéran a lila unikornis és szenvedélyesen megcsókolta. Viszonozta a csókot. Skyhorn érezte Twilight forró testét a sajátján, meleg leheletét az arcán, nyelvét, ahogy ficánkol a szájában. Mindenről megfeledkezett, csak az élvezetnek élt. Twilight kihúzta nyelvét Skyhorn szájából, majd azt kint hagyva, csúszni kezdett lefelé. Végigment a nyakán, a hasán, már majdnem elérte AZT a pontot, amikor hatalmas ütés érte a jobb fülénél. Mikor abbahagyták a csókot, Skyhorn szokásához híven elgondolkodott: - Mit is csinálok most éppen? Elveszem Twilight szüzességét! Mondjuk, ő nem így szokott viselkedni! Bár ki tudja? Csak nemrég ismertem meg! És most csak úgy felajánlja magát! Használd ki öreg, ilyen alkalmat nem szabad elhalasztani! De valami akkor sem stimmel vele! Olyan más! Mit is csináltunk előtte? Miért is vagyunk itt? Ó, már a hasamnál tart! Várjunk csak! Már emlékszem! - ekkor ütötte meg Twilightot. Most sem tudta, hogy mi vezérli. Az ütéstől az unikornis levetődött a padlóra és elterült. A füléből folyni kezdett a vér. Skyhorn ijedten nézett a patájára, mely Twilight vérétől volt piros, majd az unikornisra. Lehet, hogy elvetette a sulykot, gondolta. Csak észhez akarta téríteni! Ment volna, hogy megvizsgálja, ám ekkor Twilight felé fordította a fejét és dühtől eltorzult arccal meredt rá.
Az eltorzult arc talán gyenge kifejezés. Arca soványabb lett, a csontokat tisztán lehetett látni. Bőre is feketére színeződött. Szeme macskáéhoz hasonlított, mellyel most vadul nézte áldozatát. Ráordított Skyhornra, amitől kilátszódtak szemfogai és gyíkszerű nyelve. Felállt. Teste is lesoványodott, patái végéből karmok nőttek. Megindult Skyhorn felé. Áldozata rémülten pattant fel az ágyból, kiutat keresve. A szörny első támadását elhibázta, sajnos ez nem mondható el a másodikról. Macskát meghazudtoló fürgeséggel termett Skyhorn mellett és enyhe vágást ejtett a póni oldalán. A póni védekezésképpen utána rúgott, de a szörny könnyedén szökkent a másik oldalára, hogy ott is gyengén megvágja. „Úgy játszol velem, mint macska az egérrel? Majd meglátjuk!” Skyhorn két mellső patájára támaszkodva pördűlt egyet. Twilightot állon találta. Érdemes volt eljárni Sworddal azokra az önvédelmi órákra! Abban a pár másodpercben, míg a macskaszerű lény a földön volt, Skyhorn körülnézett. A szoba túloldalán meglátta az ajtót, amit sötét árnyék fedett. Elindult a kijárat felé. Még a szoba felén sem volt túl, amikor elkapták a lábát és visszahajították az ágyra. A karmok belemélyedtek a húsba, komoly sérülést hagyva maguk után. A szörny utána vetette magát, mint sas az áldozatára. Skyhorn felemelte két hátsó patáját és kirúgott, mikor a szörny a megfelelő távolságban volt. Twilight felemelkedett a magasba, majd egyenesen berepült a kandallóba. Kínkeservesen felordított, megpróbált kivánszorogni a tűzből, de az jobb mellső patáján átszúródott a kandalló egyik vasdísze, mely lándzsaszerűen volt megformálva. A kék póni kiugrott az ágyból és beljebb kezdte rugdosni a szörnyet. Csak akkor hagyta abba, mikor Twilight nagyot ordítva kilehelte a lelkét. Skyhorn döbbenten leült az ágyra és nézte a tüzet, mely vidáman pattogott az újonnan szerzett nyalánkságon. A szobát elárasztotta az odaégett hús szaga. - Megöltem! - motyogta maga elé hitetlenkedve. - Végeztem vele! A mágia megtestesítőjével! Visszatéríthettem volna a helyes útra, ehelyett én megsütöttem! Pedig olyan gyönyörű volt! bosszankodva felállt és közelebb ment a tűzhöz. Megvizsgálta a tetemet, majd meglepődve kérdezte. - Hol a szarva? Leesett volna? - meg fogott egy piszkavasat és turkálni kezdett a hamuban. A szarvat nem találta. Ha nem is volt szarva, akkor ő nem lehetett Twilight. Mármint, mikor átváltozott, Skyhorn azt hitte, hogy az az a bizonyos hatalmas erő vagy átok, amit Ela sebtében adott Twilightnak. Most, hogy visszagondolt, az unikornisnak tényleg eltűnt a szarva, amikor felvette szörny alakját! Ezek szerint Twilight még él! De vajon a többiek? Áuu! Az adrenalin, mely eddig eszeveszetten termelődött a testében, alábbhagyott és kezdett kiürülni. Skyhorn megvizsgálta az oldalát. Három könnyed vágás, amikből szivárgott a vér. A másik oldalán ugyanaz. A bal hátsó patája nem úszta meg ilyen könnyen. Csontig hatoló vágások, a térdétől a patája végéig. Egy helyen kis bőrdarabka lógott a semmibe. A vértől már nem is látszott szőre kéksége. Megfogta az ágylepedőt és ügyetlenül bekötötte. Jobb, mint a semmi! Skyhorn odafutott az ajtóhoz és megpróbálta kinyitni, ám az zárva volt. Nem törődve azzal, hogy esetleg lehetnek kint, berúgta. Lába hangsúlyozta ellenvetését ez ügyben. Az ajtó nagyot reccsenve tárult szét. Skyhorn kilépett egy nagyon hosszú folyosóra. Tőle jobbra fal, ezért balra fordult. Nem látta a folyosó túlsó végét, viszont volt rengeteg ajtó, amik mögött a barátait remélte. A vele szemközti ajtóhoz ment és berúgta. Hasító fájdalom, vaksötétség. - Nem baj! Van itt bőven terem! - motyogta bosszankodva. *** - Meghaltam - ez volt az első gondolata Explosionnak. - És a halál után tényleg egy hatalmas bulival várják az újonnan érkezettet!
A szoba, amelyben ébredt, díszekkel volt teleaggatva. Lufik a földön és a plafonon, szalagok keresztül-kasul a szobán, poszterek a falakon, konfetti a földön, papírból készített állatkák lógtak a mennyezetről. Alig volt épen hagyott hely. A szobában hat, nagyon hosszú asztal volt elhelyezve, egymással párhuzamosan. Akár száz póni is elférhetett egynél. Az asztalokat roskadoztak a sok étel alatt. A tőle legközelebbin gyümölcsök és zöldségek ezrei várták az éhes szájakat, egy másikon levesek, a harmadikon főzelékek, a negyediken innivalók, az ötödiken sütemények, a hatodikon torták. Explosion a zöldséges asztalt messziről elkerülve rohant a tortákhoz. A bőség zavarával küzdve figyelt fel valamire. Valamire, mely körülvette. A csend. „Hol vannak a többiek?” nézett szét a teremben. Teljesen egyedül volt. Ő meg az a sok finomság. Vállat vont és közelebbről szemügyre vett egy pisztácia tortát. Hirtelen a torta felrobbant! Tésztája és a krémje felragadt a falakra, a plafonra és a szívrohammal küszködő pónira. Nem a robbanástól ijedt meg, hanem attól, aki kijött belőle. A nevetéstől, mely mindig megdobogtatta a szívét, ahányszor meghallotta. A mosolytól, amitől mindig elolvadt. És a szemektől, melyek mindig vidáman fénylettek, és amik elől nem lehetett eltitkolni semmit. - Meglepetés! - kiáltotta kirobbanó örömmel Pinkie Pie, majd hadarva folytatta: - Végre, végre megint láthatlak! El se tudod képzelni, mennyire hiányoztál! De tudtam ám, hogy jönni fogsz! Ezért is csináltam ezt itten! - mutatott körbe és folytatta: - Sütöttem, főztem, díszítettem, majd elbújtam ebbe a tortába! Pisztácia, a kedvenced! Tudtam, hogy ide fogsz jönni először és én jól meglephetlek! Annyi, de annyi mindent el kell mesélned! Meg nekem is! De előbb kezdd te! Vagy szeretnéd, ha én kezdeném? - kiugrott a tortából és átölelte meglepett férjét. - Meghaltam? - kérdezte rekedten. Hát igen, rég használta a hangszálait. - Nem, butus! - nevette el magát Pinkie. - Akkor mégis, hol vagyunk? - kérdezte még mindig döbbenten. Itt van vele Pinkie, el sem tudta hinni. - Hát… nem tudom pontosan. - nézett szét a rózsaszín póni. - Ide kerültem, miután Ela legyőzött minket. De kellemes hely! És mesélj, mit csináltál? - Én? Lássuk csak. A fiúkkal meg akartuk bosszulni halálotokat, mert azt hittük, meghaltatok felszabadultan elnevette magát. - Twilight segítségével megtaláltuk Luna hercegnőt. Vele együtt akartuk legyőzni Elát, de megint elbu… Mi a? Sötét lett. Vaksötét. Gyufa súrolódott a földhöz és apró lángja meggyújtott egy gyertyát. A picike gyertyaláng halványan megvilágította a két pónit. Pinkie belenézett Explosion szemébe, ami megnyugtatta a fehér pónit. - Ne aggódj! Gyakran történik ez! - arca elszomorodott, hangja bűnbánatos lett. - Figyelj! Találtam egy cetlit, amikor idekerültem. Benne az állt, hogy a gyerekünk életben van és egészséges! - Mármint… - ennyit tudott nyögni izgalmában Explosion. Szégyellte magát, amiért gyermekéről elfeledkezett, de Pinkie hirtelen felbukkanása mindent kivert a fejéből. De a gyerek él és virul. De miért ilyen szomorú Pinkie? - Igen, már nincs a méhemben! - mélyet sóhajtott - A levélben az állt, hogy a csikó egy unikornis! - elfordította tekintetét férjétől és nyöszörögni kezdett, mint mikor valaki visszafolytja a sírást. - De hát ez nagyszerű hír! - lelkesedett Explosion. - Na, miért sírsz? - Hát nem vagy dühös? - szipogta félénken a póni. - Miért lennék? - kiáltotta boldogan és megölelte feleségét. - Attól, mert unikornis lett? Ugyan már! Hisz történt ilyen másokkal is! És hol van? - A másik szobában! - mutatott az egyetlen ajtó felé. - De előbb be kell venned ezt! - patái között egy kék kapszula volt. - Minek? - kérdezte undorodva. Nem szerette a tablettákat.
- Mert nem szeretnénk, hogy a kicsi beteg legyen, ugye? Vedd be szépen! - nyújtotta át a kapszulát. Explosion vonakodva bár, de lenyelte. Az íze olyan volt, mint a gumicukornak. - Oké, akkor most várunk egy órát, hogy hasson! Utána együtt leszünk örökkön-örökké! - válaszolta fülig érő szájjal. Nem telt el egy perc, Explosion szédülni kezdett és egyre jobban melege lett. Fájni kezdett a feje és hányinger gyötörte. Végtagjai zsibbadni kezdtek. Ezért utálta a gyógyszereket! Valaki belerúgott az ajtóba, majd nagyot ordított fájdalmában. A bent lévők odakapták a tekintetüket. Pinkien az idegesség, Explosionon a rémület futott át. Ki, vagy mi lehet ez? Pár másodperc múlva megint belerúgtak. Az ajtó recsegve adta meg magát. A fény, mely kintről beáramlott, megvakította egy pillanatra Explosiont. Az illetőt árnyékként látták. Az ismeretlen csak állt és figyelte őket, majd rájuk kiáltott, vagyis inkább Explosionra. - Menj onnan! Ez csapda! - a fehér póni meglepődött, mikor meghallotta Skyhorn hangját. - Ő nem Pinkie! - Skyhorn bal hátsó patáját magasan tartva indult el szökdécselve feléjük. - Héj! Állj meg! - állt felesége elé. - Miért ne lenne Pinkie? - Ez Ela műve! Ő Ela szolgája! Ő csak felvette Pinkie alakját! - hadarta és mikor odaért a fehér pónihoz, megfogta és húzni kezdte kifelé. - Na, gyere, mielőtt átváltozik! - Ez mind hazugság! - kiáltotta Pinkie dühösen. - Ne higgy neki! Explosion nem tudta, hogy kinek higgyen. Megzavarodott. Egyszerre két helyről bombázták, egymás szavába vágva. És az az iszonyú fejfájás, mintha fel akarna robbanni a feje. A hasa is kezdett görcsbe rándulni. Nem érezte magát jól és ez eszébe jutatta a gyermekét. Miatta vette be azt a vackot és most elmenne Skyhornnal, aki nem is biztos, hogy ő az? Kibújt a póni patái közül és visszasétált Pinkiehez. - Na, jó! - mondta Skyhorn izgatottan. - Ha nem dobod le az álarcot, akkor leszedem rólad! - azzal odarohant, vagyis inkább csak sántikált Pinkiehez és arcon csapta. Az ütést megismételte, de harmadszorra már nem sikerült, mert valaki megfogta és elhajította. A süteményes asztalon landolt, ami a plusz súly miatt összecsuklott. - Mondom, hogy ő a gonosz! - nyögte Pinkie, miközben vér csordogált le az álláról. - Felvette Skyhorn alakját, mint azok a kémek Ponyvilleben, akik Derpynek és Twilightnak álcázták magukat. Végezzünk vele! - megindult a kék póni felé, de Explosion megállította. - Honnan tudod? - kérdezte döbbenten. - Mit, édes? - kérdezett vissza olyan hangnemben, mint aki tudja, hogy elszólta magát. Patáiból kezdtek kinőni a karmok. - A Ponyvilles dolgot. Te azt nem tudhatod. Azt te nem tudhatod! - kiáltotta keserűen. Pinkie támadott, de Explosion gyorsabb volt. Kitért a karmok elől, majd fejével felborította Pinkiet. A rózsaszín póni a hátán volt, amikor Explosion ráült úgy, hogy két térdével leszorította felesége két mellső patáját és ütni kezdte a fejét. Ütötte, ütötte, nem törődve azzal, hogy az alatta lévő póni már rég halott. Könnyei záporoztak felesége széttrancsírozódott fejére. - Gyere! - tette patáját Skyhorn Explosion vállára. - Ne nézz oda, gyere! Meg kell találnunk a többieket! Mióta kopaszodsz ennyire? - kérdezte meglepetten, miközben egy nagyobb sörénycsomót figyelt a patái között. - Siessünk, mert szerintem megmérgezett! - állt fel a halott póniról Explosion. - Ha minden igaz, kevesebb, mint egy órám van! *** Minden pegazus tudja, hogy a felhőágynál nincs kényelmesebb. Erre gondolt Soarin’ is, mikor felébredt. Felhő vette körül. Otthon lenne? Nem, biztos nem! Kikecmergett az ágyból. A szoba fala felhő, a bútorok felhők, egyedül csak az étkészlet nem az, mely mágiával átitatva képes csak fennmaradni. És a tányéron mi van? Almás pite! Boldogan repült az asztalhoz és leült egy székre. Falatozni kezdett. Evett, evett, amíg meg nem szólították, mert az a hang
édesebb volt mindennél. - Hogy ízlik kincsem? Direkt neked sütöttem! Soarin’ szájából kiesett a pite, ahogy meglátta Rainbow Dasht. Felállt és orra bukott. Teljesen megfeledkezett hiányzó lábáról. De az eszébe juttatta a többit. A napok keserűségeit, felesége és lánya halálát. Felállt, ügyelve arra, nehogy ránézzen feleségére. Visszaült az asztalhoz, majd komolyan hangon kijelentette: - Te nem vagy valódi! - Mármint arra gondolsz, hogy meghaltam? - nézett kedvesen a pegazusra, bár ő nem láthatta. Nem, nem haltam meg. Mikor Ela égetni kezdett, azt hittem meghalok. Nagyon fájdalmas volt… - gondolt vissza a szörnyű pillanatra, majd megrázkódott. Odasétált férjéhez és leült mellé. - De nem égtem el, hanem itt ébredtem fel sérülés nélkül! Furcsa, nem? - Igen, az! - válla fölött rápillantott feleségére. Gyönyörűbb volt, mint valaha. Ó, hogy mennyire hiányzott neki! Rainbowhoz fordult és átölelte. Nem érdekelték a tények, melyek sebet ejtettek a szívében. Nem érdekelte, hogy akit most ölelget, az lehet, hogy nem az imádott asszonya! Annyira hiányoztál! - Te is nekem! - mondta és megcsókolta Soarint’. A csók édes volt, mint a méz! Hosszú, nagyon hosszú ideig nem engedték el egymást. Soarin’ érezte felesége illatát, mely mindig olyan volt, mint a virágos rét tavaszi reggelen. Nem is lehetett volna boldogabb. Rainbow hátrahúzódott és megkérdezte: - Hol van Tornado? - Hát, ööö… Sajnos ő… - szeme nedvesedni kezdett. - Elhagytál! - kiáltotta valaki. Soarin’ a vádló felé pillantott és nem hitte el, amit látott. A kislánya vadul nézte őt az ajtóból. - Ott hagytál egyedül engem Ponyvilleben! Nem siettél a segítségemre, mikor elégtem! - Ez igaz?! - kérdezte szúrós tekintettel Rainbow. - Igaz! - vallotta be nehezen Soarin’. - De nem hagytam egyedül! Ott volt vele anyám! - Miért? Neked hova kellett menned? - Elát mentem legyőzni! Nézd, itt a nyaklánc is! - mutatta fel a hűség nyakláncát. - Ez nem ment fel a felelősség alól! - mondta a szivárvány pegazus hidegen. - Bűnhődnöd kell! - Mi? - ennyit tudott csak kinyögni. Rainbow megfordult és állon rúgta Soarin’t, aki az erőtől berepült az ágyba. A fájdalom mellett érezte, hogy láncok kulcsolódnak patáira. Végtagjait széttárva feküdt, állát sajnálva. Csapdába esett, gondolta. Ez tényleg Ela műve! Hogy lehetett ennyire ostoba? Mi a?... Hirtelen változott a helyszín. A felhőszoba eltűnt, s helyét átvette egy sötét, dohos pince. A falakról láncok lógtak, némelyikhez hozzá volt kötözve egy csontváz. A bútorokon különböző szerszámok, melyekkel nem építkezni, inkább csonkítani szoktak. Most már vaságyon feküdt. A helységet csak egy valami világította be. Valami, ami hőt is termelt. Soarin’ felnézett. Látta, hogy lánya vastag szögeket, vasrudakat, kampókat és egy vasalót visz anyjához, aki egy kályha mellett állt és rakta bele a tűzifát. Megdicsérte lányát, majd fogó segítségével belehelyezte a szögeket a kályhába. „Ennek a fele sem tréfa!” gondolta ijedten és megpróbált kiszabadulni. Ráncigálta a láncait, de azok nem akartak elszakadni. - Tűz által halt meg a lányunk! - hallotta maga mellett Rainbow hangját. A nagy erőlködésben észre sem vette, hogy felesége mellé sétált. - Ezért neked is tűz által kell veszned! Tornado! - Várj! - kiáltotta Soarin’ - Hisz, látod, hogy él! Ott fogja azt a kalap… ÁÁÁÁ! Tornado a tűzforró szöget beleverte apja bal patájába. A szög olyan könnyedén csusszant be, mintha vízbe ejtették volna. A kalapáccsal rásózott még egyet, amitől a szög feje jó két centit beljebb hatolt, csontot repesztve. Soarin kínkeservesen felordított. Az elmaradhatatlan vörös folyadék kibuggyant a sebből, elrejtve a szöget. A kis pegazus a műveletet még kétszer megismételte a maradék végtagokon. Soarin’ érezte a szögek forró lüktetését, amik az istenért sem akartak volna hűlni. Minden ütésnél őrülten felordított, a közte lévő időben meg azért imádkozott, hogy elájuljon. Könyörögni próbált, de
csak lihegni tudott. - A vasrudakat, kicsim! - parancsolta Rainbow. Soarin’ ránézett kislányára, aki vörösen izzó vasrudakat vett ki a kályhából, majd galoppozva megindult feléje. Szabadulni próbált, de ahogy megmozgatta végtagjait, a még mindig forró szögek is mozogni kezdtek. Fájdalmasan felnyögött. Tornado visszaért és az egyik forró vasat ráhelyezte Soarin’ hasára. A kín elviselhetetlen volt. A rúd pillanatok alatt leégette a bőrt és megsütötte a húst. Pár millimétert lejjebb is ereszkedett. Soarin' ordított fájdalmában, könnyeitől alig látott valamit. Tornado megfogta a rudat és fel-le kezdte mozgatni apja mellkasán. A bőr felszakadt és hozzáragadt a vashoz. Égett szőr csípős szaga vegyült a levegőbe. Vér csordogált le az ágyról. A láncok megfeszültek és a hasára fektették a pegazust. Soarin' félájult állapotban volt, a fájdalmon kívül nem nagyon érzékelt mást. Elmosódva hallotta Rainbow hangját, aki valami szárnyakról beszélt. Hirtelen hatalmas, pontszerű fájdalom hasított a hátába, amitől elméje feléledt. Tornado a vasrudat beledöfte apjába, de az nem ment túl mélyre. Mielőtt a pegazus megint döfhetett volna, betörték az ajtót. Explosion jelent meg a bejáratnál, mögötte Skyhorn. Rainbow dühös kiáltást hallatott és nekirontott a betolakodóknak. A fehér póni félreugrott a pegazus elől, de Skyhornnak nem sikerült. A nyakánál kapa el és a földre rántotta. Rainbow patája hatalmas buzogánnyá változott. Emelte fel fegyverré vált patáját, amikor Explosion arcon rúgta. Rainbow hanyatt vágódott, de gyorsan felpattant és felemelkedett a magasba. Odafordult lányához. - Te meg mire vársz? Támadj! A kis pegazus karmokat növesztett és megfogott két izzó vasrudat. Felemelkedett a földről és cikázva közelítette meg Skyhornékat. Az egyik rudat lándzsa módjára elhajította Explosion felé. Ő kitért a száguldó fegyver elől, de Rainbow elől már nem tudott. Buzogány patájával hason találta a földi pónit, aki egyenesen Soarin'ra esett. Skyhorn elvetődött Tornado támadása elől, majd pedig Rainbow elől. Ha lába beszélni tudott volna, akkor mindennek mondta volna gazdáját, de így csak fájdalommal tudta jelezni nem tetszését. Tornado újból támadott. Skyhorn leguggolt, a forró vas a feje felett suhant el. Megfordult és minden erejével arcon rúgta a kis pegazust. Hallani lehetett a csont reccsenését. Ez idő alatt Rainbow Explosionnal volt elfoglalva. Megpróbálta elkapni a pónit a nyakánál fogva, de a bulikon és Pinkie Pie mellett eltöltött évek alatt megedződött reflexekkel rendelkező Explosion könnyen kitért a támadások elől. Igaz, Explosion egyre gyengébben látott, fáradtnak és erőtlennek érezte magát. A fejfájás még mindig nem múlt el, a hányinger már annyira gyötörte, hogy akármikor kiadhatta magából. A csont törésére felfigyelt Rainbow. - Ne! - kiáltott rémülten, majd dühtől és bosszútól eltorzult arccal rohant Skyhorn felé. - Most megdöglessz! A kék póni gyorsan felkapta az izzó vasrudat a földről, ami Tornado karmai közül esett ki és maga elé rántotta. Épp időben, mert a szivárvány pegazus már vetődött rá, hogy pöröly patájával szétüsse. A lökéstől mindketten elestek. Skyhorn fájdalmasan felnyögött. A vas forró része végigszánkázott az oldalán. Mindenre készen pattant fel, de nem érte támadás. Rainbow a fal mellett feküdt, homlokából kiálló rúddal. Skyhorn megkereste tekintetével a másik szörnyet. Az egyik sarokban volt összekuporodva és vacogott a félelemtől. Szánalomra méltó látvány volt. Már ment volna megnyugtatni a kicsit, amikor eszébe jutott, hogy ő is csak Ela teremtménye. Elfordult tőle és odament barátaihoz. Soarni'ról a láncokat kalapáccsal leverte Explosion. A pegazus lassan felült, de többre nem volt képes. Ha rááll a lábaira, a szögek beljebb fúródnak. Mellkasán a vér alvadni kezdett. Skyhorn leszedte lábáról a lepedőt és óvatosan bekötözte vele a pegazust. A lába állapota sokat romlott. "Ezt majd le kell amputálni" konstatálta szomorúan. Segítettek Soarin'nak olyan pózba állnia, ahonnan könnyen felszállhat. Kicsit ingadozva bár, de sikerült felrepülnie. A járásnál ezerszer jobb érzés volt, de így is kínszenvedés. Minden
egyes szárnycsapásnál a hasán leégett bőr, vagyis inkább már csak hús, megfeszült. Kimentek a teremből és a két póni folytatta az ajtók betörését. *** Durr! Durr! Durr! Ezt hallotta Pear, mikor felébredt. Felült és kitörölte a csipát a szeméből. Hol van és meddig aludhatott? És mi ez a zaj? A hang forrása felé fordította tekintetét. Egy gyönyörű kalapos tünemény volt az, aki a durrogást létrehozta. Applejack egy boxzsák előtt állt és teljes erejével rugdosta azt két hátsó lábával. Pear elnézte egy darabig, majd felállt és odament hozzá. - Szia édes! - köszöntött rá kedvesen. - A mennyországban vagyunk? - Óóó, kedveském, felébredtél? - nyögte fáradtan de vidáman Applejack. - Hogy mondhatsz ilyen butaságot! Hisz otthon vagyunk! Pear ellenkezésre nyitotta a száját, de ismerős dolgot vett észre felesége mögött. Az asztali szekrényét, az ágyukat, Applejack asztali szekrényét. Körülnézett. Tényleg otthon volt, méghozzá a hálószobájában. De akkor miért nem az ágyon feküdt? - Érdekes! - nézett furcsán a feleségére. - Akkor te hogy kerülsz ide? Én hogy kerülök ide? És mi történt Elával? - Jaj, szívecském! - nevette el magát Applejack és akkorát rúgott a boxzsákba, hogy az leesett a kampóról. - Mondtam neked, hogy ne igyál annyi almasört! Győztünk! Legyőztük azt a szipirtyót, vagyis ti! - mondta lelkesen, majd férje értetetlen arcát látva magyarázkodni kezdett. - Minket csak tettetésből égetett el, hogyha Twilight elfogadja az ajánlatát, és ha visszakíván minket, akkor vissza tudjon hozni. Igaz, Ela isten, de a halottakat csak akkor tudja visszahozni, ha fájdalmat csinál magának. És ő azt nem szerette volna. - Hiszek neked! - mondta gyengéden Pear. - És mindig is hinni fogok neked! - azzal finoman megcsókolta Applejacket. Hosszasan csókolóztak, egyre szenvedélyesebben. Pear feledni akarta az elmúlt napok borzalmait, kegyetlenségeit. Applejackkel akart lenni. Kibontakoztak a csókból és nézték egymást. - Miért rugdosod azokat a zsákokat? - nézett a boxzsákok kupacára. - A verseny miatt! Gyakorolnom kell! - felelte Applejack. - Verseny? Ilyenkor? Nem a falut kellene rendbe hozni? - A versenyt direkt a falu újraépítéséért szervezték! - mondta Applejack egy kicsit ingerülten. Pénz gyűjtünk vele, amit alapanyagokra költünk. És holnap lesz, szóval... - Segíthetek? - kérdezte elszántan Pear. - Jelentkezzünk együtt! - Rendben, ez jó ötlet! - felelte a narancssárga póni és felvette lasszókötelét. - Vissza kell helyeznünk a zsákot! - Persze! - futott Pear a zsákokhoz és a szájába vette az egyiknek a tartókötelét. Fordult volna vissza, amikor valami megfogta mind a négy lábát és a magasba emelte. Fejjel lefelé lógott a szoba közepén. A lábát megfogó valamire nézett. Applejack kötele volt az. "Ezt hogy csinálta?" csodálkozott el őszintén. Applejack a kötél végét az ágy fakeretéhez erősítette. - Ha-ha, nagyon vicces! - mondta Pear csöppet sem vidáman. - Ez jó poén volt, de most már leszedhetsz! Tudod, hogy nem szeretek lógni! - Miért szedném le a boxzsákom? - kérdezte meglepetten Applejack. - Azt mondtad segítesz, erre most visszalépsz? Tudod, hazudni bűn! - Mi?! - kiáltotta rémülten Pear. - Ott van vagy öt boxzsák! Elég volt ebből! Ez már tényleg nem vicces! Szedj... Áááá! Az első ütés a mellkasát érte. Hallotta, ahogy az egyik bordacsontja eltört, aztán érezte a fájdalmat. Kilengett a rúgással ellenkező irányba, majd mikor elérte holtpontját, magasabbra szállt egy másik rúgás kíséretében. A mostani rúgástól forogni kezdett és eltört még két bordája.
Applejack kitért Pear lengő teste elől. Várt, míg egy kicsit csillapodik a boxzsákja lendülete, majd ismét rúgott. A fején találta el. Pear a fájdalomtól felordított, amit rosszul tett, mert a következő rúgás a szájában talált. Fulladozva köpte ki három fogát. Az orrából a vér felkúszott a homlokára. Még egy rúgás, még egy rúgás! A hasán, oldalán, farán. Pear tíz után már nem számolta a rúgásokat. A fájdalom nem engedte. Érezte, hogy minden rúgás után eltörik egy-egy csontja. Applejack megint a fején találta el. Pear álla leesett, szó szerint. Eltört az állkapcsa. Szájából ömleni kezdett a vér. Érezte, hogy megfullad a vértől, ami becsordogált az orrába. Applejack valamit mondott, de nem értette. Úgy hallott, mintha a víz alatt lenne. Valami rátekeredett a nyakára és felhúzta. Most már nem a vértől, hanem a kötéltől fuldoklott. Könyörgött, hogy valaki vagy valami segítsen rajta. A vérén keresztül látta Applejacket, aki készült odakötözni a kötél másik végét az ágyhoz. Durr! Durr! Bamm! Az ajtó betört. Applejack a meglepettségtől kiejtette a szájából a kötelet, Pear pedig a földre esett. Skyhorn óvatosan letette sérült lábát és benézett. "Épp időben érkeztünk" állapította meg megkönnyebbülten. Applejack dühében fújtatott és a földet kaparta. Farkasszemet néztek egymással, majd a narancssárga póni elindult Skyhorn felé. Ő visszahátrált a folyosóra és számolni kezdett. Mikor Applejack majdnem kilépett az ajtón, Skyhorn elkiáltotta magát: - Most! Explosion rúgott, de nem talált, mivel Applejack az ajtóban magasra ugrott. A levegőben megfordult és arcon találta Skyhornt. A földi póni félájultan rogyott a földre, szájából és az orrából folyni kezdett a vér. Explosion megpróbálta felrúgni Applejacket, de elhibázta egy méterrel. Látását kezdte lassan elveszíteni, szinte már csak a fényt és az árnyékokat érzékelte. Applejack megfordult és vagy három méterre elrúgta Explosiont. Soarin' felettük figyelte az eseményeket. Két barátját kiütötte! Ha nem csinál valamit, akkor mindnyájan odavesznek. De szinte az egész teste sérült, patáiban szögek vannak! Eszébe jutott Spitfire kedvenc buzdító mondata: "A fájdalom nem akadály!" - Hát nem! - nyögte, mindenre felkészülve. Lebukott, kitért az első rúgás elől, majd a második elől, végül a harmadikat bekapta. Fájdalmasan csapódott a falba. Alig kapott levegőt és érezte, ahogy mellkasán megint felszakad valami. "A fájdalom nem akadály! Csak megerősít!" Applejack odafutott hozzá és a magasba emelkedett, hogy lecsaphasson, de Soarin' felugrott és a fogait Applejack nyakába mélyesztette. Érezte a vér ízét, mely lecsorgott a torán, állán. Patáit a földi pónira rakta és ellökte magától, torkának nagyobb darabját a szájában hagyva. Applejack a nyakát fogva lépett kettőt, majd összeesett. Soarin' kiköpte a húsdarabot, majd a patáit kezdte rázni fájdalmában és közben sziszegett. - Édes Celestia! Ez durva volt! - mondta Skyhorn vért köpködve. - Te tényleg elharaptad a nyakát? - Igen! - felelte rémülten a pegazus. - Sose gondoltam volna, hogy ilyet teszek valamikor is! - Nyugi, hamarosan vége lesz! Vagy így, vagy úgy! - nyögte, majd elindult Peart megvizsgálni. Soarin' addig odament Explosionhoz, aki még mindig a földön feküdt. Nem volt jó állapotban. A sörénye teljesen kihullott, a farkából még maradt egy-két szál. Szőre csak foltokban volt megtalálható. Ráncai megszaporodtak, arca beesett lett. Fogából hat kiesett. Lassan és nehezen vette a levegőt. - Jól vagy? - kérdezte aggódva. - Nem! - felelte patáit bámulva - egyáltalán nem látok már! - Gyere, hadd segítselek! - leszállt a földre, amitől a szögek egy kicsit beljebb nyomódtak. Megfogta barátja patáját és vezetni kezdte visszafelé. Skyhorn visszatért, hátán Pearrel. Ránézett barátaira és felötlött benne az a rémes gondolat, hogy ezt nem fogják túlélni. ***
- Jaj, ne! - kiáltott fel egy angyali hang. - Ne ne ne ne ne! Ugye nem történt veled semmi baj! Tom kinyitotta a szemét. Egyenesen Fluttershy világoskék szemeibe nézett. Meghaltam, állapította meg. De akkor miért ijedt meg ennyire Fluttershy, hisz a mennyországban nem történhet semmi baj! - Nem, most már minden rendben van! - mosolygott rá a feleségére kedvesen. - Dehogy van minden rendben! - fakadt ki Fluttershy rémülten. - Ela foglyai vagyunk! Be... - Tessék? - vágott a szavába Tom. - Hogy lehetnénk Ela foglyai? Téged elégetett, én meg lezuhantam a semmibe! Olyan szűk volt a lyuk, hogy nem tudtam használni a szárnyaimat és a fal is csúszós volt! - Igen, ide zuhantál be az imént! - hadarta ugyan olyan rémülten. - Én már nem is tudom, hogy mióta vagyok itt! Egyedül a kicsi lények tartották bennem a lelket! - Milyen kicsi lények? - kérdezett rá félénken Tom. - Azok ott! - mutatott egy résre a falon. A lyuk bejáratánál egér méretű, bolyhos kis lények nézték az újonnan érkezettet. Fluttershy az aranyos cincogó hangjával kicsalogatta a lényeket. Azok mosolyogva kiugráltak védett helyükről. Lehettek vagy nyolcan. - Aranyosak, de mégis, mik ezek? - simogatta meg Tom azt, amelyik gombméretű szemével figyelte őt. - Nem tudom, de nagyon bolyhosak és ölelni valók! Ő itt Snupi, ő Flower, ő Hungry, Gemy, Fluffy, Apple, The Biggest és a kis Slowly! - mutatta be őket lelkesen a sárga pegazus. Tessék, simogasd meg Fluffyt! Ő a legpuhább! - nyújtotta át a kis Fluffyt, aki boldogan ugrált Fluttershy patáin. - Rendben! - vonakodva vette át a kis lényt. Valamiért kirázta a hideg, ha rájuk nézett. Pedig tényleg ennivalóak voltak, de valami volt bennük. Valami megmagyarázhatatlan. Fluttershy kérdezgetni kezdte Tomot a kint történtekről. Az aranysárga pegazus majdnem mindent elmondott, csak a vérengzős részeket hagyta ki, ügyelve felesége labilis lelki világára. Mire beszámolója végére ért, a kis lények már nem tűntek annyira hátborzongatónak. Sőt, megkedvelte őket. Kis labdaszerű, bolyhos izék! Most Tom kérte meg, hogy beszéljen Fluttershy, mit csinált itt a kis drágaságokkal. A pegazus boldogan fogott bele beszámolójába. Sokat játszottak, például fogócskát, bújócskát, trükköket tanított nekik, amiket be is mutattak Tomnak. Jó volt újból látni Fluttershy, hallani hangját, nevetését, érezni illatát. - Kezdenek éhesek lenni! - mondta egy kis idő után Fluttershy. - Akkor etessük meg őket! - mondta szórakozottan Tom. - Mit esznek? - Húst és vért! - felelte szégyenkezve a pegazus. - Tessék... - ennyit tudott csak mondatni. A kis bolyhos lények rácuppantak Tomra, bénító mérget fecskendezve beléje. A póni összerogyott. Nem tudott mit tenni, még a szemét sem tudta mozgatni. Érezte, ahogy az apró fogak belemélyednek a húsába és elkezdik lassan, finoman rágni. A fájdalom egyre erősödött. Hogy teheti ezt Fluttershy vele? Hát fontosabb neki ezek a kis dögök, mint ő? Az ajtót valaki megrúgta. Majd még egyszer és még egyszer. A negyedikre egy kicsit megrepedt, az ötödikre már félig-meddig kitört és a hatodikra végre sikerült. Skyhorn fáradt feje nézett be az ajtónyíláson. A szoba közepén meglátta Tomot, rajta a kis lényekkel. Más nem volt a szobában. Gyorsan odasántikált barátjához és agyonnyomta ez egyik szörnyecskét. - Hagyd őket békén! - kiáltotta valaki mögötte. Mire megfordulhatott volna, az a valaki felöklelte. A földön csúszott egészen a falig. Nehézkesen felállt, csakhogy utána újra leüssék. Skyhorn felpillantott, de csak egy sárga patát látott, ami kiszúrta a szemét. Fájdalmasan felkiáltott és patáját a szeméhez kapta. "A francba! Vérzik!" A kiáltásra felfigyelt Soarin'. Ő és a barátai kint maradtak a folyosón. Skyhorn javaslata volt ez, mondván, állapotuk nem engedhette meg a harcot. Pear ájultan feküdt a földön, Explosion a látása mellett kezdte elveszteni a hallását is, Soarin' pedig félig meg van égve és a kötésből
csöpögött a vér. De a kiáltásra a világoskék pegazus berepült a szobába. Tom a szoba közepén feküdt, a lényecskék lassan leették róla a bőrt. Skyhorn tőle balra volt, szemét eltakarva szitkozódott. "Kell másnak is lennie a szobában!" gondolta, szemével a szobát pásztázta. Felnézett a plafonra. Ott meglátta. - Fluttershy! - kiáltott fel hozzá és szélsebesen nekirohant. Fejével találta el a látszólag ijedt pegazust. A föld felé irányította és együtt becsapódtak a talajba. Megint a torkát akarta elharapni, de hirtelen valami beléharapott. Megbénult és rádőlt a sárga pegazusra. Azt a valamit még ketten követték és elkezdték enni a szabadon hagyott részeken. Skyhorn bosszankodva konstatálta, hogy elveszítette a bal szemét. Felállt és lassan megindult Fluttershy felé, aki a megbénított pegazus alól próbált kimászni. Mikor elérte felemelkedett. Látta Fluttershy rémült, könyörgő tekintetét. Lecsapott. Patája úgy törte szét a pegazus fejét, mint a dinnyét. Barátjáról leszedte a kis lényeket úgy, hogy azokat is szétnyomta. Bolyhos lények voltak ezek, nem erősek. Könnyebb volt őket megölni, mint a szúnyogokat. Mikor megvolt, odasántikált Tomhoz és róla is leszedte a kis dögöket. A kék póni kérdezgette az aranysárga pegazust, hogy minden rendben van-e, de nem hogy nem válaszolt, még a szemét sem mozdította meg. Visszanézett a másik áldozatra, aki ugyan úgy volt, mikor otthagyta. - Remélem, ez el fog múlni! - sóhajtotta - Ne aggódjatok! Már kint lehet látni a lépcsőt, ami felfelé vezet! Lehet vagy még ötven ajtó. Ott megtaláljuk Fashiont! - megfogta Tom farkát és húzni kezdte kifelé. - Szegtíhetek? - kérdezte mögötte Pear. Állkapcsát valahogyan helyrehozta, bár nem volt tökéletes. - Igafh, hogy eltöft majdnem migyenem, de maratak éphek isz. Pégyául a patháimból tszak egyh tört ej - a kék póni aprót bólintott. *** Fashion dúdolgatásra ébredt fel. Mézes-mázos hang, melyet csak a felesége tudott kiadni, mikor dolgozott. Kinyitotta a szemét és egy fehér helyen találta magát. Nem is fehér, inkább egy nagyon világos helyen. Felült és szembe találta magár Rarityvel. Kedvesen mosolygott rá, szeme nedvesedni kezdett. Átölelte férjét és megkönnyebbülten felzokogott. Kellemesen meleg könnyei benedvesítették Fashion arcát is. Megcsókolták egymást. - Annyira hiányoztál! - mondta Rarity két csók között. - Annyira régen vagyok itt egyedül. De tudtam, hogy eljössz, hisz egyszer mindenki meghal! - Tessék? - lepődött meg Fashion. - Meghaltam? - Igen, szívem! - felelte Rarity bűnbánóan, mintha csak ő tehetne erről. - És ez lenne a... mennyország? - nézett körül lehangoltan. - Nem, ez csak az előcsarnok! A mögött a díszes ajtó mögött van az igazi mennyország mutatott egy virágokkal díszített faajtóra. - Nem akartam nélküled átlépni rajta, ezért vártam rád! - Ez nagyon kedves, de nyugodtan átmehettél volna! - mondta ellágyult szívvel Fashion. - Akkor mire várunk? Találkozzunk a többiekkel! - Te így akarsz átmenni? - botránkozott meg Rarity. - Meztelenül? Nem, és nem! Csinálok neked is ruhát! Fashion csak most vette észre, hogy feleségén ruha van. Egy gyönyörű ruha, mely a természetet ábrázolta. A cipője volt a fű és onnan nőttek ki a virágok, melyek felkúsztak egészen a hasáig és ott kinyíltak. A virágszirmok drágakövek voltak. A virágon lepkék és katicabogarak táncoltak. Feljebb az ég következett a madarakkal. Fashionnak elállt a lélegzete a látványtól. - Csodálatos!
- Ugye? - pördült meg Rarity vidáman. - Na, gyere! Neked is csinálok egyet - mutatta, hogy kövesse. A semmiből előtűnt egy varrókészlet, textil anyag a szivárvány minden színével. - Állj oda és ne mozogj! Olyan ruhát csinálok neked, amit soha nem fogsz levenni! - Ha a mennyországban nem kell fürödni és nem koszolódik a ruha, akkor nem is fogom, csak ha kéred! - mondta szórakozottan. - Tudod mit? Azért a biztonság kedvéért... - szarva felragyogott. Fashion izmai megfeszültek és úgy maradtak. Nem tudta megmozdítani a testét. - Na akkor lássunk hozzá! Rarity odament férjéhez és körbejárta. Végigtanulmányozta, majd a tűt belemélyesztette Fashion bal oldalába, közel a nyakához. A fehér unikornis gyors, rutinos mozdulattal vart. Kék színű anyagot használt, és közben magyarázott. Az óceánt akarta ábrázolni a ruhán. Gyorsan végzett a bal oldallal, áttért a másikra. Itt sárgát használt, a homokos partot jelképezve. A hasánál és a hátánál volt a választó a víz és a föld között. Halakat és kagylókat varrt fel díszítésül. Az egész varrás nem tarthatott tovább húsz percnél. Fashion minden egyes tűszúrást elszenvedte. Fájdalom, hát ez is van a túlvilágon? Vagy csak itt, az előcsarnokban? Akár meghalt, akár nem, dühös volt Rarityre. Először is, mert rá- varrja ezt a ruhát, másodszor mert fájdalmat okoz neki. A legszívesebben ordibált volna vele, de a varázslat nem engedte, hogy a száját megmozdítsa. Rarity megvizsgálta művét. Felragyogott az arca, majd lekonyult és bosszankodva szakította le a ruhát Fashion bőrével együtt. A fájdalom, mely átjárta az unikornist rosszabb volt, mint mikor elveszítette Rarityt. A könnyeken és a hangos nyögéseken kívül nem tudott más csinálni. - Jaj, szívem, összevérezed a textilt! - nyavalygott Rarity. Most meg tudta volna fojtani a feleségét. Rarity varázslatával elállította a vérzést, de a fájdalmat nem csillapította. A anyagok között kezdett matatni, majd egy sárga színűvel visszafordult. Megint körbe-körbe járkált, keresve a megfelelő pontot, ahol elkezdheti. Mikor megtalálta, elkezdte a varrást. Most már sokkal kellemetlenebb volt, mint az elején. Fashion megpróbált kiszabadulni a varázslat hatása alól, de nem sikerült. A saját mágiáját is akadályozta. Rarity végzett a jobb oldalára, átsasszézott a bal oldalára és folytatta a munkát. Minden egyes szúrás olyan érzés volt, mintha karddal vagdosnák. "Nem halhattam meg! Fájdalom nem lehet a túlvilágon, ezt a lelkek mondták! De ha mégis meghaltam, akkor a pokolra jutottam! De vajon miért? Mindig megpróbáltam helyesen és igazságosan viselkedni! Mi kell ahhoz, hogy a mennybe jusson a póni?" ilyen gondolatok cikáztak a fejében, miközben a fájdalom lassan az eszét vette. Rarity végzett a ruha felvarrásával, most a díszek következtek. Ekkor törték be az ajtót. Tom berohant a szobába, egyenesen Rarityt célozva meg. A hús nagy foltokban látszódott rajta, szőre lucskos volt a vérétől. Őt Skyhorn és Pear követte. Már majdnem elérte Tom Rarityt, amikor felemelkedett a földről és ugyanakkora lendülettel nekicsapódott a falnak. - Bolondok! - mondta Rarity jól begyakorolt fennsőbbséges hangsúllyal. - Azt hiszitek, hogy legyőzhettek egy úri hölgyet? Hát nagyot tévedtetek! - kiáltotta és tűzfalat varázsolt maga elé, majd szélsebesen elindította a betolakodók felé. Skyhorn arrébb vetődött, de így is elérte a láng, Pear megfordult és kifutott a szobából. Mikor a tűzfal elaludt, visszajött sántikáló vágtával. Rarity felnevetett és jégnyilakat kezdett lövöldözni. Látszólag élvezte. A három póni megpróbált az unikornis közelébe férkőzni, de a jéggel való civakodás nem engedte. Rarity megunta a nyilakat és a földhöz nyúlt. Éles sziklákat növesztett ki a földből. Ezek elől épp hogy csak ki tudtak térni. - Na jó, meguntalak titeket! - mondta dámai hangon. Mágiája segítségével felemelte őket, majd jajgatva elengedte. Amíg szórakozott a többiekkel, Fashion érezte, hogy láthatatlan börtöne kezd gyengülni. Végül sikerült kitörnie belőle és rácsapott felesége szarvára. Megbotránkozva nézett férjére, aki átkulcsolta a nyakát és megrántotta. Apró nyekkenés. A fehér unikornis Fashion lába előtt hullott a porba. Fashion átlépett feleségén. Könnyezve haladt át a szobán, egyenesen az ajtóhoz sietett. El sem érte, mikor kiadta gyomra tartalmát. Támolyogva lépett ki a folyosóra, ahol Explosiont és
Soarin't találta. A pegazus a levegőből próbálta támogatni süket-vak barátját, akiről időközben a bőr is kezdett lehámlani és füléből csöpögött a vér. A többiek is kijöttek a teremből. Pear sokatmondóan rátette ép patáját barátja vállára. Skyhorn odament a lépcsőhöz. Spirálban vezetett felfelé, a végét nem lehetett látni. Visszafordult a többiekhez, hogy indulást parancsoljon, de a látványtól egy kicsit megtorpant. Explosion farka, sörénye, szőre teljesen kihullott. Arca beesett volt, szemei helyén üres üregek voltak. "Mikor folyt ki a szeme?" kérdezte magától szánakozva. Füléből vér csordogált, szájából hiányoztak a fogak. Tisztán lehetett látni a bordacsontjait, annyira lesoványodott. Halálán volt. Soarin', akitől elvette Fashion a támogatás terhét, fájdalmasan és fáradtan mozgatta szárnyát. A lepedő, mellyel bekötötték, teljesen átnedvesedett a vértől. Patáiról egy-két helyen hiányzott a bőr, ahol a kis szörnyecskék megrágcsálták. Tomot az egyik jégnyíl eltalálta a hasánál. A nyíl azóta elolvadt, apró lyukat hagyva maga után. A sárga pegazus pirossá színeződött át a sok kifolyt vértől. Pearen csak zúzódások és patanyomok látszódtak, pedig majdnem minden csontja eltörött. Nehezen vette a levegőt, néha vért köhögött föl. Fashion sárga és zöld ruhája ellepte a sebeket. Nem folyt ki belőle vér, szépen tartott. Mintha igazi kötés lett volna. Az igazság az, hogy iszonyatosan fájt mindene az unikornisnak. Skyhornnak a bal hátsó lába felmondta a szolgálatot, nem tudta megmozdítani. A bal szeme húscafatként maradt az üregében. Az oldalain a három-három vágás szépen gyógyulónak indult volna, ha nem égeti meg magát a vassal és a tűzfallal. Mélyet sóhajtott és indulót fújt. A lépcsőfokok magasak voltak és sok volt belőlük. A körözéstől egy kis idő után szédülni kezdtek. Explosion miatt lassan haladtak felfelé, de semmi sem tart örökké és jó száz lépcső után kiértek a palota előcsarnokába. - Vissza kell jutnunk a trónterembe! - mondta Fashion. - Kövessetek! - Honnan tudod, hogy merre kell menni? - kérdezte meglepetten Skyhorn. - Ez a palota hatalmas. - Rengetegszer voltam már itt! - felelte, miközben elindult. - A legtöbb divatbemutatót itt tartották. Vagyis a legpuccosabbakat. Nem vagyunk messze, hamar odaérünk. A lényeg, hogy nálunk legyenek a nyakékek... - itt elhallgatott, majd egy cifrát káromkodott. Akármennyire is megkínozták őket, a harmónia ékszerei náluk maradtak. De volt köztük egy áruló, ki feladta őket a saját boldogságáért. Twilight Sparkle, te kis... Nem tudta és nem is akarta befejezni a mondatot. És ott volt még Luna, akiről semmit sem tudnak. Lent nem volt, mivel Fashiont az utolsó ajtó mögött találták meg. Befordultak a folyosóra, ami a trónterembe vezetett. Az út felénél tartottak, amikor valakit sírni hallottak a tőlük jobbra lévő teremből. Az illető kanca volt, a hangjából ítélve, mert közben beszélt is. De csak ő beszélt, más hang nem szűrődött ki az ajtón. Pear óvatosan benyitott. - Twilight! - kiáltotta dühösen és indult volna, ha Skyhorn le nem fogja. - Nem! Nem tudtam! - zokogta Twilight. - Kérlek bocsássatok meg! - szünet. - Tudom, hogy elhibáztam, amikor csak úgy elindultunk, de a könyvből nem derült ki több! A kis csapat odasántikált a lila unikornishoz. Twilight a semmibe bámult és könyörgő tekintettel folytatta tovább a monológot: - Rainbow, kérlek, ne mondj ilyet! Nem vagyok áruló! - Soarin'ra szegezte könnytől megtelt szemeit. - Nem hazudtam, Applejack! Esküszöm nektek, hogy nem így van! Neeeee! - kiáltotta kínkeservesen. Fashion meglengette patáját Twilight előtt, majd gyengén arcon ütötte. - Semmi! - vakarta a fejét - Hallucinál! - Ne mondjatok ilyet! Kérlek, Fluttershy, hinned kell nekem! - Szerintem Ela hipnotizálta - felelte Tom. - Ezért is árult el minket! - Nem olyan biztos! - felelte keserűen Fashion. A Trónteremben csattant valami. Mindenki odakapta a tekintetét egy pillanatra, majd vissza Twilightra. - Pinkie, ne nézz így rám! - szünet. - Nem törtem meg a Pinkie esküt!
- Vajahogyhan éhhez khéne téjítyenünk! - mondta Pear, majd az unikornis fülébe kezdett ordítani. - Tyálájt! Hajjaszf mikket? - Az más volt! Ott nem tehettem mást! - védekezett Twilight. - Ha megtettem volna, akkor Scootaloo nem lenne most profi! - Ez nem használ! - mondta Fashion és jól erősen arcon vágta Twilightot! - Te csak ütögetni akarod! - támadt neki Skyhorn. - Akkor mondjátok meg, hogy mivel hozhatom rendbe a hibámat! - fakadt ki Twilight egyre kétségbeesettebben. - Nyugodjatok le! Ezzel nem oldunk meg semmit! - próbálta lenyugtatni a kedélyeket Tom. A trónteremből egy hatalmas durranás szűrődött ki, de most a kutya sem törődött vele. - A rázás mindent megold! - Mi?! - rémült meg Twilight. - Ezt nem mondhatjátok komolyan! Jó, akkor megteszem, de hol van? - Ide mágia kell, nem rázás! Keressük meg Lunát! - mondta Skyhorn. - Szóval az asztalon? Rendben, csak legyünk újból barátok! - Twilight felállt a földről és elindult a terem egyetlen asztala felé. - Most meg hova megy? - kérdezte Fashion és elkezdte követni az unikornist. Twilight odasétált az asztalhoz és felvett egy kés onnan. Mélyet sóhajtott és maga felé tartotta a kés élét. - Neee! - kiáltott fel egyszerre az öt póni. Skyhorn kiverte a kést Twilight patái közül és megcsókolt az unikornist. Hosszan és szenvedélyesen. Twilight egy kis idő után viszonozta a gesztust. A kék póni belenézett Twilight könnytől csillogó szemébe. Az unikornis lassan elmosolyodott. - Sose gondoltam volna, hogy így érzel irántam Fluttershy! - azzal magába szúrta a kést. Telekinézist használt és bénán célzott vele. A hasába hatolt be a kés. Felnyögött, de a fájdalom nem hárította el, hogy kihúzza a kést és újból magába döfje. Skyhorn megpróbálta megszerezni a kést, de csak megvágni sikerült magát vele. Az unikornisnak harmadszorra is sikerült magába mártania a gyilkos eszközt, pár centivel a szíve alatt. Skyhorn könyörgött, hogy történjen már valami. A trónteremben megint csattant valami, majd kirobbant a fal. Törmelék és apróbb tégladarabok repültek szerte széjjel. Egy nagyobb test eltalálta Skyhornt és Twilightot, amitől mind a hárman továbbgurultak a terem túlsó faláig. Ela felállt és dühösen kiáltott vissza a trónterembe. - Te kis fattyú! Erősebb vagy mint gondoltam, de most vé... - Luna beszállt a lyukon keresztül egy hatalmas oszlopmaradvány kíséretében és arcon vágta vele az istent. Ela az ütés erejétől kirepült az ablakon. - Luna hercegnő! - kiáltották szinte egyszerre. - ÁÁÁ! A mellkasom! - jajdult fel Twilight. - Mi történt itt? - Semmire nem emlékszer? - kérdezte Fashion, de a választ nem várta meg. - Helyes! Fogd a koronát és kezdd el a varázslatot! - De hol van Ela? Neki is itt kell lennie! - ellenkezett Twilight, miközben fejére tette az ékszert. - Mindjárt itt lesz, de ha nem kezded el, Explosion meghal! Luna hercegnő, készen áll? - Már azóta, hogy idejöttünk! - felelte indulatosan. Twilight becsukta a szemét. Érezte, ahogy felemelkedett a földről, ahogy egyre magasabbra szállt. Mikor megállt, furcsa, eddig számára ismeretlen energia áradt szét a testében. Kellemes melegség, önbizalom, biztonságérzet, vidámság. "Ela pusztuljon el!" mondta ki magában a varázsszót. Ela dühösen és gyilkos indulatokkal repült vissza a terembe, de bent a rémület lett úrrá rajta. A harmónia elemei ott lebegtek a szeme előtt. A hűség, a kedvesség, a nagylelkűség, az őszinteség és a vidámság körbe fogta a mágiát. Twilight magasan felettük lebegett. "Ne! Nekik már rég halottnak kellene lenniük!"
Ela eredetileg úgy tervezte, hogy gyorsan végez Lunával, utána megnézi az elementek kínkeserves halálát. De elszámította magát. A kék alicorn sokkal erősebb és bátrabb volt, mint Celestia. Már-már az apjuk erejével vetekedett. Az alicorn szépen kivédte támadásait, ellentámadásai gyorsak és jók voltak. És most Twilight mögött lebeg, szarvából halványkék füst árad ki, egyenesen a koronába. Ela tudta, hogy menekülnie kellene, de nem tudott. "A varázslat elkezdődött! Végem!" gondolta rémülten. Soarin'ból kék, Pearből narancssárga, Tomból sárga, Fashionból piros és Explosionból zöld csík kezdett felfelé kúszni spirálisan. Lassan összekapcsolódtak a színek és szivárványként beburkolták Twilightot. Úgy tűnt, mintha össze akarnák nyomni az unikornist. Hirtelen a magasba szökellt egy csík, mint a vízsugár a gejzírből. A csík olyan színben pompázott, melyet még senki nem látott. Egyszerre volt a tündöklő nap sárgája, gyengéden simogató holdfény fehérsége, viharos óceán kékje, erdőtűz pirosa, zsenge rétű fű zöldje. Hatalmas sikítás, ennyit hallott Twilight, mielőtt félájultan zuhant a földre. Sok idő után újból elfáradt a varázslat végrehajtása után. Felpillantott. A többiek el is ájultak. Végül is ez volt az első bevetésük! Visszaemlékezett, amikor ő élte át először. Kellemes és egyben kellemetlen érzés volt. Mögötte Luna lihegett fáradtan. - Ostobák! Ostoba bolondok! Twilightban megfagyott a vér. Nem, ez nem lehet! Ela lassan felemelkedett a földről. Haja megadta magát a gravitációnak, nem lángolt tovább. Szarva állandó izzása megszűnt, ugyanúgy a cukijegy váltakozása is. Most üres volt a feneke. Ela egy kicsit megingott álltában, majd bizonytalanul megindult feléjük. - Nem sikerült, idióták! - erőtlenül felnevetett. - Én még mindig itt vagyok teljes erőmben! - mágia segítségével lökéshullámot hozott létre, ami átrepítette a pónikat a trónterembe. Tényleg azt hittétek, hogy legyőzhettek egy istent? Tényleg ennyire bolondok voltatok? ismét felnevetett. - Nézzetek magatokra! Magatehetetlenek vagytok! És hamarosan halottak! majdnem elesett egy tégladarabban, de szerencsésen kikerülte és belépett a trónterembe. - Inkább te leszel az! - kiáltotta Skyhorn, aki a fal túloldalán várt rá. Karddal a szájában sújtott le rá. Először a torkát vágta el, utána a szemét szúrta ki. Elából kibuggyant a kék vére. Levegő után kapkodva esett össze. A kék póni felvágta az istenség hasát. Belsőségek hada folyt ki a padlóra. - Luna hercegnő, tüntesd el! - motyogta Twilight, majd elájult a fáradtságtól. A hold úrnője erőt vett magán, felállt és odament Elához, aki rémülten forgatta ide-oda megmaradt szemgolyóját. Luna szarva fel-felizzott, majd vakítóan fényes lett. Hangos pukkanás kíséretében eltűnt a káosz úrnője. Luna lépett párat, majd ájultan összerogyott. Skyhorn kiköpte szájából a kardot és Twilighthoz botorkált. Véletlenül belelépett Ela vérébe és megcsúszott. Undorodva állt fel, szőre és arca tele lett a kék trutyival. Mert inkább trutyi volt, mint vér. Kitörölte sérült szeméből a vért. Meglepődve kiáltott fel. Újból látott vak szemével. Az oldaláról eltűntek a sérülések és a lába is olyan lett, mint újkorában. - Az istenek kegye - mondta valaki a trónszék fölött. Kíváncsian nézett arra Skyhorn, de nem látott ott senkit. - Ki az? - Discord a becsületes nevem, és most fali díszként lógok itt - jött a válasz. A kék póni közelebb ment hozzá és kíváncsian szemlélte. Egy kis idő után megkérdezte, amit ilyenkor lehet kérdezni. - Hogy lehetsz még életben? - Fogalmam sincs! - nevette el magát a fej. - Ela teremtménye vagyok! Ki tudja, miként hallhatok meg! - Már emlékszem! - rémlett fel Skyhornban valami. - Te vagy az, aki elhozta nekünk az ékszereket! Ezek szerinte Ela rájött! - mondta bocsánatkérően, mintha ez az ő hibája lett volna. - Szerelmem! Hát élsz?! - Luna lassan közeledett feléjük, mintha attól félne, hogyha rosszul mozdul meg, akkor eltűnik. - Azt hittem, soha többé nem hallhatom a hangodat.
- Én is ettől féltem, bogaram! - nézett kedvesen Lunára. - Mi, ti... ti együtt voltatok? - sétált melléjük Twilight. - Igen, róla beszéltem! Az én kis angyalkám! - mondta Discord. - Mi történt a testeddel, szerelmem? - kérdezte aggódva Luna. - Megettem - válaszolta egyszerűen. - Ela megmondta nekem, ha még egyszer elárulom, akkor elevenen megsüt és megeteti velem a testem. - Twilight, te megfiatalodtál! - kiáltott fel Skyhorn. Eddig Discordot figyelte, magyarázatot keresve életben maradására. Twilight úgy tizenkét évet fiatalodhatott. Ráncai kisimultak, szarkalábai eltűntek. Szőre és sörénye színe újból élénken tündöklött. Kicsit alacsonyabb is lett és Skyhorn szerint a szeme is ragyogott. De ez mondható el a többiekről is, akik szép lassan éledeztek. - Tényleg! Már majdnem olyan fiatal vagyok mint te! - mondta meglepetten a lila unikornis. - A felerősítő varázslat miatt a pónik nem csak meggyógyulnak, de meg is fiatalodnak válaszolta Luna. - És hogy lehet, hogy meg tudtam sérteni Elát egy egyszerű karddal? - kérdezte Skyhorn. - Mert a varázslat után halandóvá vált, mármint testileg. Állítólag rongyként kellett volna feküdnie, de a varázserőm ezek szerint nem volt elég nagy ahhoz. - felelte az alicorn. - Sikerült? - kérdezte Pear, miután felült. - Igen! - válaszolta boldogan Explosion. - Vagyis én sehol sem látom Elát! - Hova tüntette Elát, Hercegnő? - kérdezte Skyhorn Lunát. - Őszintén szólna, nem tudom! Valahova messzire, de pontosan nem tudom! - Akkor ezek szerint bármikor visszajöhet? - pattant fel ijedten Pear, felkészülve arra, hogy bármikor beugorhat az ablakon Ela. - Nem hiszem, hogy az elkövetkező száz évben visszatérne - vélekedte Discord. - Elvágták a torkát és kibelezték. Halálos sérüléseket kapott! Persze az istenek nem halhatnak meg, ők mindig regenerálódnak! - De valamikor visszajön! - ijedt meg Luna - És nem biztos, hogy akkor kéznél lesz egy erőnövelő szer! - Én taníthatlak téged, hogy erősebb légy! - ajánlotta Discord. - Oda-vissza vágom a dolgokat! Az összeset! - Köszönöm, drágám! És én megígérem, hogy valahogyan visszakapod a testedet! - mondta könnyeivel küszködve Luna. - Twilight! - mondta fenyegetően Fashion. - Te elárultál minket! Hogy tehettél ilyet! - Mi? Én nem! - lepődött meg az unikornis őszintén. - Tényleg nem az ő hibája! Ela hipnotizálta - mondta Discord. - Én megmondtam! - felelte büszkén Tom. - Ööö… Discord! - nehezen eszébe jutott Skyhornnak a név. - Mi az az istenek kegye? - Az Istenek vére vagy könnye. Látom, rég járt isten a földön, ha ezt nem tudjátok! Az istenek vére vagy könnye kegy egy póni számára, ugyanis ezek képesek egy italt vagy egy megáldott tárgyat tízszer erősebbé vagy jobbá tenni, meggyógyít minden sérülést, feléleszti a halottakat, bő termést hoz a… - Mit csinál a halottakkal? - vágott a szavába Explosion. Izgalom lett úrrá rajta. - Feléleszti őket! - ismételte meg, majd hozzátette, nehogy légvárakat építsenek magukban. Sajnos nem tudjuk őket visszahozni! Ela szétszórta hamvaikat a királyi kertben. Mindig tisztelte azokat, akik szembeszállnak vele és van is egy csöppnyi esélyük. - Tornado! - kiáltott fel boldogan Soarin’, de ez a boldogság gyorsan el is hervadt. - Nem, nem szabad! Boldogtalan lenne, ha visszakerülne ebbe a világba. Jobb neki a mennyországban Rainbowwal! - Discord hangosan felnevetett. - Azt mondtam, istenek kegye, nem istenek átka! Az újraélesztett egyén nem fog emlékezni a túlvilágra és élete utolsó fél órájára. Kiesik neki.
- Tényleg? Akkor kérek egy üvegcsét! - lelkesült fel Soarin’ és elrohant keresni valamit, amibe belerakhatja a lét. A trónterem főajtaja kitárult és belépett rajta Omega király kíséretével. Mélyen meghajolt Luna előtt, majd egyesével a harmónia elemei előtt, végül átölelte Skyhornt. - Győztünk, hercegnő! Equestria újból az öné! - fordult tisztelettel Lunához. - Köszönöm, ööö… - Omega, Elébia királya! - felelte alázattal. Lunának furcsa volt ez a tisztelet iránta. Egy egész hadserege van itt, simán elvehetné Equestriát tőle. - Mi történt az élőhalott hadsereggel? - kérdezte Twilight kíváncsian. - Összeestek! Az egyik pillanatról a másikra! - felelte gondterhelten Omega király. - Épp időben, mert már alig bírtuk tartani magunkat. Nagyon sok a veszteség! Jó, ha ezren túléltük összesen. - Királyom, a kincstárban megtaláltuk a kardját! - jelent meg egy katona. - Jó, akkor hozzátok elém! De máshoz ne nyúljatok! - parancsolta keményen. - Haj, most mi tévő legyek? - szólalt meg Luna gondterhelten. - Celestia meghalt, hagytam meghalni! Ő irányította egész Equestriát, én nem értek hozzá! Sosem akartam, nagy felelősséggel jár! És most! Fel kell építenem egy birodalmat a romokból! - Hercegnő! - Twilight óvatosan rátette patáját Luna vállára. - Celestia nem halt meg, hanem száműzte Ela oda, ahova ő volt bezárva. És ne aggódj! Kiszabadítjuk onnan valahogy! És addig rendbe hozzuk Equestriát! Együtt! Luna, eljött a te időd!
Epilógus Celestia körbejárta az egész palotát. Tegnap szabadult ki börtönéből, hála húgának. Akkor fáradt és éhes volt, ezért megvacsorázott és lefeküdt. Most viszont fel akart fedezni mindent! Ötszáznegyvenhárom év alatt sok minden megváltozott. Az új építkezési stílus furcsa volt számára. Az oszlopokon a díszek, az ajtókon a faragványok. Nem tudta hova tenni. Belépett a könyvtárba. Ezt is kibővítették, állapította meg. Mennyi új könyv, cifra borítóba kötve. Képekkel díszített, nem mint régiek. És vannak olyanok is, melyeket nem is lehet kinyitni! Fekete doboz, tetején üveglappal. A belsejében két fogaskerék, a fogaskerekeket fekete szalag kötötte össze! Nincs ennek semmi értelme! Celestia visszarakta a furcsa könyvet és keresni kezdte kedvenc olvasnivalóját. Kell valami, ami lenyugtatja! Tényleg annyi minden változott! „Vajon Luna is így érzett, amikor visszajött?” kérdezte magától. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor megtalálta a könyvet. Az asztalhoz sétált és leült. Valamit észrevett a szeme sarkából. Két levél és neki van címezve! Könny gördült le az arcáról, amikor felismerte kedvenc tanítványa írását. Gyorsan felbontotta az egyik. „Kedves Celestia Hercegnő, Sokáig halogattam ennek a levélnek a megírását. Pontosabban egy hónapig! Nem tudom, hogy látni foglak-e még és ez elszomorít! De nem bírtam tovább, egy levelet mindenképp írnom kell! Elát nehezen, de száműztük. Sajnos, hogy hova, azt senki sem tudja! De nem kell aggóni miatta, halálos sérüléseket kapott! De a kár, amit okozott… Több százezer póni vesztette életét Equestriában és több millió világszerte (Nem is beszélve más fajokról)! Városokat tett a földdel egyenlővé, vulkánok törtek ki, tavak száradtak ki, a napot és a holdat összeütközette (de szerintem ezt majd te is észreveszed) és még sorolhatnám.
Luna jól veszi az akadályokat. Összegyűjtötte a túlélőket és már bele is kezdett Equestria újjáépítésében. Külföldről is hivatott pónikat, zebrákat, griffeket, sőt még sárkányokat is! Mindenki dolgozik, szépen lassan helyre áll a gazdaság és vele együtt az élet. Luna sokat gyakorol Discorddal. Igen, Discord visszatért, de kiderült, hogy nem is gonosz! Hát nem mókás? Sajnos csak a feje maradt meg belőle, de így is nagyon jól érzi magát, főleg, mert a szerelmével lehet együtt! Jah, azt nem is mondtam, hogy mire gyakorol! Fejleszti varázserejét. Szegény Luna, az új égitesttel nem tud mit kezdeni! Már egy hónapja vörösen látunk! Én meg jobban megismerkedtem egy pónival. A neve Skyhorn. Még sosem éreztem senki iránt így, mint iránta. Boldog vagyok, mikor mellettem van, megdobogtatja a szívem. És a vonzalom kölcsönös. Ha nem, akkor ő egy nagyon jó színész! Azt rebesgetik, hogy vett nekem egy eljegyzési nyakláncot! De hogy honnan szerezte ebben a káoszban, azt nem tudom! Amit megtanultam ebből, hogy soha, de soha nem adja fel a póni, még ha kilátástalannak tűnik is a helyzet! Mindig van megoldás, csak meg kell találni! Sok szeretettel Twilight Sparkle” Celestia szeméből potyogtak a könnyek, mire a végére ért. "Szóval nem Luna tette tönkre véletlenül a holdat és a napot " gondolta magában és kinézett az ablakon, ahol még mindig a az új égitest tündöklött. Várt pár percet, hogy lenyugodjon, majd kibontotta a másik levelet. „Kedves Celestia Hercegnő! Halálomon vagyok! Ezt a levelet azért írom, mert a legnagyobb sajnálatomra nem láthatlak ismét. Luna hiába találta meg a könyvet, melynek a segítségével kiszabadulhatsz, nem használja fel. Nem akar póni áldozatokat. Keresi a megoldást, amivel helyettesítheti az élőket. Boldog életem volt, még a megpróbáltatások ellenére is. Férjhez mentem egy csodálatos pónihoz, lett két csodálatos lányom (ők unikornisok) és egy fiam (ő földi póni). Sokat meséltem nekik a régi időkről, amitől ötösre vizsgáztak történelemből! De nem csak abból! Szinte minden tantárgyból. Nagyon okos és kreatív gyerekek. Büszke vagyok rájuk! Discordnak sikerült visszaadni a testét. Nehezen, de sikerült! Most majdnem minden nap két órát rohangásznak Lunával a kertben. Olyan elevenek és vidámak! Jó őket nézni. Luna levetette szomorú fátylát és csak mosolyogni lehet látni! Ponyvilleből város lett. Több mint tízmillió boldog póni. Luna nagyon jól vezeti az országot. Béke honol mindenhol. Jó érzéke van a politikához és az üzlethez! Olyan, mintha ezt már évezredek óta csinálná! Mondhatni, mindenhol harmónia uralkodik! Félek-e a haláltól? Nem, mert várnak már odaát! Skyhorn, a férjem, a barátnőim, Applejack, Fluttershy, Pinkie Pie, Rainbow Dash és Rarity. A lányok férjei még mindig élnek, értük később jön el a halál szekere. Remélem, mihamarább kiszabadulsz! Sok szeretettel, öreg tanítványod,
Twilight Sparkle” - Látom, megtaláltad a levelét. - Jaj, Spike! Megijesztettél! - mondta Celestia szipogva. Megpróbálta visszafojtani könnyeit, hisz egy hercegnő nem mutathatja ki gyengeségeit. - Elnézést, hercegnő! Gyere ide, nem kell visszafojtanod! - mondta Spike. - Nekem is nagyon fájt, mikor elment! Celestia ráborult a sárkány vállára és eláztatta őt könnyeivel. Spike sokat változott az évszázadok alatt. Két méterre megnyúlt és a szárnyai is kinőttek. Rendesen tudott már tüzet okádni. Gyémántszemét tisztelet övezte a sárkányok között. Spike gyengéden megsimogatta Celestia fejét. A nap istene lassan kibontakozott az ölelésből. - Ideje új tanítvány után néznem!
Vége Írta: Laczkó Balázs Köszönet Kenessey Péternek, hogy lektorálta a művemet és Laczkó Tamásnak, hogy véleményével elmondta, a mű kiadható vagy kidobható-e!
