Ela, a káosz úrnője Második rész Twilight egy gyönyörű kertben találta magát. Feküdt a puha gyepen és előtte volt a kedvenc könyve. Körülnézett. A hely kör alakú volt, egyetlen bejárattal. A bokrok és fák eltakarták a kinti világot. A kertet hosszú, kövezett utak szövevénye hálózta be, az út mellett sokszínű virágok nyíltak. A bokrok és fák különböző gyümölcsök termettek. Madarak énekeltek és mókusok ugráltak ágról-ágra. A földön fehér nyuszik játszadoztak. Az ég tetején ott tündökölt a nap. Kellemes szellő lengte végig a kertet, simogatva az unikornist. Itt minden olyan idillikus volt. Twilightnak nagyon ismerős volt a kert. Bár nem tudta, hogy hol található ez a hely és hogy mikor járt itt utoljára, viszont nagyon boldognak érezte magát, ezért nem is zavarta tudatlansága. Visszanézett a könyvre és olvasni kezdett. Pár perc múlva patadobogást hallott a bejárati ösvény felől. A hang egyre erősödött. Valaki közeledett. Twilight reménykedett, hogy egyik barátja jön hozzá beszélgetni. Meglepődött, mikor Skyhorn jelent meg a bejáratnál. Skyhorn ránézett Twilightra sötétbarna szemével és elindult felé. - Üdvözlöm Sparkle kisasszony! - Szép napot Skyhorn! Kérem, én már nem vagyok kisasszony és nevezzen nyugodtan Twilightnak - mosolygott a pónira. - Köszönöm a kegyet Twilight kisasszony - mosolygott vissza. - Tudja, egy rózsaszín póni mondta, hogy jöjjek ebbe a kertbe, mert itt gyönyörű kincs vár rám. És igaza volt! - Ó, tényleg? - pirult el Twilight. Szóval Pinkie küldte ide Skyhornt, futott végig a lila pónin. - Igen! De szerintem sokkal szebb lenne, ha éjszaka lenne - kocogott oda egy üreges fához, belesúgott valamit és felnézett az égre. A nap leereszkedett az égről, hogy helyt adjon testvérének. Megjelentek a csillagok és a kertben lámpások gyúltak. Szentjánosbogarak szállíngóztak Twilight körül. A hold megvilágította az unikornist, mintha reflektor fénye lenne. Twilightnak leesett az álla. Tudta, hogy a barátai már régóta össze akarták hozni valakivel, de hogy ebben segítsen nekik Celestia és Luna? Mert mivel magyarázható az, hogy egy földi póni képes az égi testeket mozgatni. Twilight szétnézett, hátha meglátja egyik barátnőjét. Persze nem volt senki a közelben, csak Skyhorn. - Tökéletes, bár így nem lehet olvasni - mutatott a könyvre. - Viszont lehet táncolni - nyújtotta patáját Twilight felé. A mágus felállt és odament Skyhornhoz. Rárakta patáját a másik patájára és engedte, hogy vezesse. A madarak bécsikeringő ritmusát csiripelték. A lila unikornis nagyon élvezte a táncot. Skyhorn nagyon jól vezetett. Könnyedén és lazán, mindvégig Twilight szemébe nézve. A madarak csodálatosan énekeltek. Abbamaradt a zene. A két póni megállt egymással szemben. Twilight nem tudta miért, de ellenállhatatlan érzés lett úrrá rajta, hogy közeledjen a másik póni felé. Közelebb lépett és kinyújtotta a nyakát. A kék póni viszonozta a közeledést. Végig egymás szemébe néztek. Már csak pár milliméter volt közöttük a távolság. Twilight érezte, hogy elvörösödik. Kicsit megijedt, de nem volt visszaút. És a két póni ajka összeért.
Twilight soha nem érzett még ilyet. Az egész teste belebizsergett, a lábai elgyengültek, kis híja volt, hogy el nem esett. Fantasztikus érzés volt. Boldogabb volt, mint mikor felvették Celestia iskolájába. Nem akarta, hogy vége szakadjon, de Skyhorn elengedte Twilightot. - Ó, Twilight! Most én vagyok a legboldogabb póni az egész világon! - mondta ellágyult hangon a kipirult unikornisnak, majd Spike hangján szólalt meg: - Ideje felkelni! Twilight! Már tíz óra és sok a munka! *** Twilight kócosan kelt fel. Dühös volt Spikera, amiért felébresztette, de ez csak egy pillanatig tartott. Fejét lehorgasztva elindult a fürdő irányába. A kis sárkány az ágy előtt állt és aggódva nézte az unikornist. Manapság sokat aludt, nem evett és néha a semmit fürkészte. Twilight becsukta maga mögött az ajtót és odament a kádhoz. Bemászott és magára engedte a melegvizet. A parti már másfél hete volt. Azóta Twilight mindig a kertről álmodott és persze Skyhornról. De eddig vagy beszélgettek vagy együtt olvastak. A mai viszont... Szerelmes lennék? kérdezte magától. Visszagondol az elejére, a találkozásukra. Akkor két órát beszélgettek, pedig nem tűnt többnek az pár percnél. A partin, mikor Tornádónak mesélt régi anekdotákat vagy mikor Pinkievel falatozgatott vagy bármi más tevékenységet csinált, mindig Skyhornra tévedt a tekintete. Akkor és ott még azt hitte, hogy csak a kíváncsisága vezérli, hisz az a kék póni más országból érkezett és földi póni létére nagyon sokat tudott. Az esti parti után jelenkeztek az álmok... Ezután csak kétszer látta őt. Mikor Skyhorn eljött egy rakás csillagászati könyvért és mikor visszahozta. Twilight csak most fogta fel, hogy akkor tudtán kívül, de tetszeni akart Skyhornnak. Például kecsesebben járt, húzta az időt amikor kereste a könyveket és feleslegesen emelte meg az egyik szekrényt, majd a végén meghívta egy teára. A földi póni a könyveket megköszönte, de a teát visszautasította, mondván: neki tanulnia kell Luna vizsgájára. Twilight nehezen ismerte be magának, hogy szerelmes. Ilyen még nem fordult vele elő. Pedig nagyon sokan próbáltak neki udvarolni; mindhiába. Twilightot csak a könyvek érdekelték és nem a fiúk. A bókokat udvariasan elfogadta és néha viszonozta, de ilyen beszélgetéseknél is az éppen olvasott könyvön járt az esze. Viszont Skyhorn nem is udvarolt neki és mégis csak rá gondol! Még most is. Ez nem mehet így tovább! Meg kell keresnie, és tudja is, hogy hogyan. Pinkie! Újult erővel szökkent ki a kádból. Gyorsan megtörülközött és már futott is le a lépcsőn. Spike a könyveket helyezte vissza a polcra, mikor megjelent az unikornis. Furcsállta, hogy Twilight reggeli rossz kedve eltűnt, és helyét átvette a boldogság. A parti óta nem látta mosolyogni, kivéve mikor jött az a póni... - Hé, hova mész? - kérdezte, mikor látta, hogy Twilight a kijárati ajtó felé vette az irányt. - Átmegyek Pinkiehez - állt meg félúton. - Csak nincs ellene kifogásod? - Nincs, de ha már úgyis mész, akkor elvihetnéd a naplót, amit Celestiától kaptál - mutatott az asztalon lévő, bőrkötésű könyvre. - De még el se olvastam! Nem ér rá? - Nem. Celestia meghagyta, hogy ma adjuk fel postán - csóválta a fejét Spike. - És mi az, hogy nem olvastad el? Egész héten csak afölé görnyedtél - értetlenkedett. - Hát... - gondolkodott el Twilight. Igaz, hogy olvasta, de nem tudta felfogni. Mindig elkalandoztak
a gondolatai és mire észbekapott, addigra már nem is tudta, hogy miről szólt a történet. Így kezdhette előről a fejezetet. Alig jutott tovább a könyv negyedénél. - Tudod... Nem lényeg, inkább add a táskám! - törődött bele. A sárkány berakta a naplót a táskába, majd ráhelyezte Twilightra. Az unikornis elköszönt és távozott. Egyenesen a SugarCube Corner felé vette az irányt. Az idő felhős volt, a napsugarak csak néhány helyen tudtak áttörni, gyönyörű fénycsíkot előidézve. Szokatlanul sokan voltak az utcán. Három póniba is beleütközött útközben. Twilight elhaladt a posta mellett. Nem állt meg, gondolta, hogy még ráér feladni a könyvet. Legalább addig is nála van a napló, amit kiscsikó kora óta szeretett volna megkaparintani. Most fontosabb dolga is akadt. Találkozni azzal a személlyel, ki képes volt kizökkenteni a tanulásból, pusztán azzal, hogy megismerte. Pinkie és Rarity a SugarCube Corner konyhájában vitatkoztak valamiről. Hogy miről is, azt nem lehet tudni, mert ahogy belépett a lila unikornis, elhallgattak. - Szia Twilight! - köszönt a rózsaszín póni. - Mi szél hozott? Csak nem szeretnél egy kis sütit? harapott bele a mellette lévő tortába. - Sziasztok! Nem, nem édességért jöttem - nyelt egyet, majd odafordult Pinkiehez. - Figyelj, beszélhetnénk négyszemközt? - Persze! - mosolygott barátnőjére. Ránéztek Rarityre, hogy nem zavarja-e őt, ha most kihagyják a beszélgetésből. Bólintással jelezte, hogy felőle rendben és elkezdett enni egy almás pitét. Pinkiék átmentek a másik szobába. - Mit szeretnél mondani? - kérdezte Pinkie hatalmas szemekkel. - Tudod, az ünnepségen megismertem azt a pónit, akit be akartál mutatni és reméltem, hogy tudod, hol lakik - nézte a földet Twilight, miközben elhadarta a mondókáját. - Miért is? - mosolyodott el a hiperaktív póni. - Tudod, nehéz beismerni, de... - halt el a hangja. - De? - Azt hiszem, tetszik nekem Skyhorn - vallotta be legféltettebb titkát, amit ő is csak ma reggel mert beismerni magának. - De légyszi, ne verd nagydobra! Csak azt szeretném tudni, hogy hol lakik. Pinkienek felragyogott az arca. Végre-valahára rájött ez a szerencsétlen lélek, gondolta. Már milyen rég várta, hogy felkeresse őt szerelmi bánatával és segítségét kérje. Nem tudott volna tovább várni. Ha Twilight nem lép, akkor ő megtette volna helyette. De megtörtént! Már csak egy jó kis buli kell! - Pinkie! Hahó! Akkor tudod, hogy hol lakik Skyhorn? - rángatta vissza a valóságba Twilight Pinkiet. - Persze! Mindjárt idehívom! - És már futott is ki az ajtón. - Ne, Pinkie! Várj! - futott volna utána, de halk köhicsélés állította meg. Rarity mögötte állt és szalvétával törölgette az arcát. - Jaj, drágám! Tudod, hogy ez nagy ostobaság? - nézett szomorúan Twilightra, mikor már szép tiszta volt az arca. - Mármint mi? - Pont ez, édesem. Szerelmes lenni egy földi póniba unikornis létedre! - csóválta a fejét Rarity. - Te hallgatóztál? - háborodott fel a mágus. - Ugyan kérlek! Egy úrihölgy nem hallgatózik. Ne nézz így rám, hisz mindenki tudja, hogy érzel
Skyhorn iránt. A partin már lehetett látni. Le se tudtad venni a szemed róla. Mindenki arra várt, hogy végre észrevedd magad. Csak én voltam az, aki nem helyeselte a dolgot. - Ennyire észre lehetett venni? - pirult el, majd kíváncsian megkérdezte: - De te miért nem helyeselted? - Mert ez nem természetes! - fortyant fel Rarity. - Földi póninak földi póni, pegazusnak pegazus, unikornisnak unikornis a párja! Nem keveredhet a három faj! Hallottam, hogy Skyhornnak a szülei se egy fajból valók voltak és mi lett belőle. Egy póni, aki varázsolni szeretne, de sose fog tudni! Pedig a földi pónik eleve félnek a mágiától. - Itt levegőt kellett vennie. Ezt használta ki Twilight. - Ne aggódj, Rarity! Csak meg szeretném ismerni. Lehet, hogy nem is szerelem... - Nem szerelem?! Nem szerelem?! - kiabált a fehér unikornis. - Pinkie egész héten téged nézett! Várta az alkalmat. Skyhorn is miatta ment el a könyvtárba a könyvekért. Akkor Rainbow is ott volt leselkedni. Látták, hogy tetszeni akartál! De jó, rendben. Nekem mindegy, csináld azt, amit akarsz. Én nem szólok bele, hisz még nem voltál szerelmes. Magadnak kell rájönnöd a hibára fejezte be lihegve Rarity. Twilight nem tudott mit felelni. Szóval mindenki arra várt, hogy végre felkeresse Skyhornt. Leselkedtek utána a barátai, nyomoztak utána, tesztelték őt. Ez felháborító! És Pinkie a főbűnös. Mindent eltervezett előre és számításba vett. Érezte, hogy egyre dühösebb lesz. Valakin szerette volna levezetni. Ránézett a mellette lévő pónira, aki még mindig lihegett a kirohanástól. Nézte egy darabig, majd letett a kiabálásról. Végül is Rarity semmiről se tehet. A többiek meg csak azt akarták, hogy boldog legyen. Igazán nem hibáztathatja őket, sőt már örült is, hogy ilyen jó barátai vannak. És Pinkie mindjárt megérkezik Skyhornnal. Csak a könyvet sajnálta, amit fel kell adni. Addig is megkérdezte Rarityt, hogy most milyen ruhán dolgozik otthon. A fehér unikornis kapott a témán és az előző vitát feledve, szerényen belekezdett a dicsekvésbe. Nemrég felkereste a Metalosz zenekar és tőle kértek ruhát. Equestria második legnagyobb rockbandája! Rarity már a harmadik bandatag ruhájának mintáját vázolta fel részletesen, mikor megérkezett Pinkie. A rózsaszín póni szomorúan lépett be az ajtón. Ránézett Twilightra, de abban a pillanatban levette róla a szemét. - Sajnálom, Twilight, de Skyhorn már két napja elment. Felvették Luna kurzusára és elutazott. Annyira sajnálom! - nézett szomorúan barátnőjére. - Semmi baj! - mondta könnyeivel küszködve Twilight. - Végülis jobb ez így! Ugye Rarity? Most már nem kell aggódnod. Bocsi, de nekem mennem kell. Sok dolgom van még mára. - kezdett el sírni és kifutott a házból. Egyenesen hazarohant. Egész úton potyogtak a könnyei. Berontott a könyvtárba, felszaladt az emeletre és beugrott az ágyba. Levette magáról a táskát és eldobta messzire. Hangosan puffant a falon. Tehetetlen düh lett úrrá rajta. Amit talált, felemelte és falhoz vágta. A legtöbb dolog eltört a helyiségben, egyedül csak az ágya maradt sértetlenül. Mikor kissé lenyugodott, keservesen zokogni kezdett. Spike a konyhában volt, mikor Twilight megérkezett. Felment utána, hogy megkérdezze sikerült-e feladnia a könyvet. Be akart lépni a szobába, mikor meghallotta a törés-zúzást. Inkább megvárta, míg elhalnak a hangok és csak azután nézett be a szobába. Látta, hogy az unikornis széttörte a tükröt, a szekrények felborítva, a képek szétszakítva és az ágyát kidobta az ablakon.
A sárkány halkan becsukta az ajtót, lement az utcára és behozta fekhelyét. A nap hátralevő részét Twilight az ágyában töltötte. *** Esteledett. A nap már a hegyek mögött járt, de a hold még nem jelent meg az égen. Canterlot királyi hálószobájában Celestia könyvet olvasott, Luna a sörényét fésülte a tükör előtt. A hold úrnője ránézett a faliórára. Szomorúan sóhajtott egyet és elindult kifelé, de az ajtóból még visszaszólt: - Megyek, felengedem a holdat. Celestia bólintott. A fehér alikorn elolvasta még az utolsó bekezdést a fejezetből, majd elrakta a könyvet. Kinézett az ablakon, mely a királyi kertre nyílt. - Szegény Luna! - gondolta. - Amióta újra köztünk van, csak szomorkodik. Pedig mindent megpróbáltam a felvidítására, mindhiába. Ő pedig nem akarja elmondani, hogy mi bántja. Remélem, legalább a tanításban lel örömet. Két hónapja vetette fel az ötletet és én kérdés nélkül belementem. Pedig rossz ötletnek tartom még most is, hisz olyan fiatal még. Már kint is vannak a tanítványok a kertben. Ma előbb kezdődik a tanítás, hogy lássák, miként kel fel a hold és a csillagok. Tizenkettő, tizenhárom, tizennégy... Tizennégy! - hajolt ki az ablakon a nap úrnője. - Mi tizenöt pónit vettünk fel. Csak nem eltévedt. Most már tényleg csinálni fogok egy térképet... Hirtelen éles fájdalom hasított Celestiába. A szarvától indult, végigment a gerincén, egészen a farkáig. Valahol egy hatalmas mágikus erő szabadult fel, sokkal erősebb, mint Celestiáé. Mindig megérezte, ha valahol valamilyen komoly varázslatot hajtottak végre, de azok csak kellemes bizsergések voltak. Mindez egy pillanatig tartott, ahogy a fájdalom is. Celestia a sokktól nehezen lélegzett. Meg kell tudnia, mi történt, futott végig rajta a gondolat. Elindult az ajtó felé, mikor az elviselhetetlen fájdalom megint jelenkezett, csak most még intenzívebben. Összeesett tőle. A mágikus kibocsátás most sokkal közelebb volt hozzá. Túl közel... - Üdvözlöm, Tia Hercegnő! - szólalt meg valaki a háta mögött. Celestia hátrapillantott. Halálfélelem jelent meg az arcán. A szobában egy hatalmas alikorn állt, sokkal nagyobb, mint ő. Az egész póni vörös volt, sörénye úgy lángolt, mint a tűz és cukijegye mindig változtatta alakját. Szarva vörösen izzott, mint a forró vas és szárnya akkora volt, hogy betakarhatta volna vele a földön fekvő “kicsi” alikornt. - E-E-Ela! - dadogta kétségbeesetten. - Te hogy kerülsz ide? - Jaj, kicsikém! Csak nem gondoltad, hogy apád börtöne örökre elragad? - húzta gonosz mosolyra a száját. - Vagy reménykedtél benne? Remélted, hogy neked semmi dolgod nem lesz, csak élvezni az életed? Érzem a mágikus kisugárzásodon, hogy nem fejlesztetted magad, mint az elődeid. Na, mi van? Elvitte a cica a nyelved? - Hogy szabadultál ki? - nyögte a földön fekvő alikorn. - Kis butus! - nevette el magát Ela. - Nem adok neked segítséget hozzá, majd rájössz magadtól! De előtte lenne pár kérdésem. Mikor is száműzött az apád és a kis barátai? - Hatezer évvel ezelőtt lettél száműzve. - Nem is telt el olyan sok idő. Mondjuk én örök életű vagyok. Neked még lehet negyvenötvenezer éved. Következő kérdés. Apád még él? - Nem.
- Kár! Pedig találkoztam volna vele. Hát, igen! Szegény alikornok azt hiszik magukról, hogy istenek, de ha látnak egyet, akkor úgy remegnek, mint a nyárfalevél! - nézett le az előtte fekvőre és elkezdett nevetni. Celestia megpróbált segélykérő üzenetet küldeni, de ahogy elkezdte a varázslatot, az oldalában hatalmas fájdalom nyilallt. Lenézett és egy hatalmas vágást fedezett fel, melyből ömlött a vér. - Kit hívtál volna, Tia? - kuncogott a vörös ló. - Az őrséged halott, sajnáltam őket, de nem akartam, hogy zavarjanak. - És hatalmas kurjantással újból kacagni kezdett. - Hogy tehettél ilyet? - nyögte a fájdalomtól és a felháborodástól Celestia. - Na, csak megjött a nyelved, de jobb volt, mikor még csendben vacogtál. - Azzal eltüntette Celestia száját. - Ha jól viselkedsz, visszakapod. Miért is jöttem? - nézett az égre színpadiasan. - Ja, igen. Vázolom a helyzetet - váltott a hangja komolyra. - Te, mint mondtam, száműzve leszel oda, ahol én voltam és ezzel átveszem az uralmat. És ne aggódj az őrség miatt! Holnap úgy is szolgálatba állnak, csak egy kicsit engedelmesebbek leszek. És a legjobb, hogy nem fognak érezni semmit, így nem kell nekik ellátás! - mosolyodott el egy pillanatra. - Sajnos nagyon gyenge vagyok most, a szabadulás nagyon sok erőmet elszívta, de egy hét múlva átrendezem egész Equestriát. Persze közben is fogok alakítgatni, mert a mostani... - borzongott meg, ahogy belegondolt. - És az utolsó dolog - hajolt közel Celestiához -, van rajtad kívül még alikorn? Celestia a fejét rázta. Tudta, hogy még soha nem találkozott Ela Lunával. Még nem is hallhatott róla, mert akkor volt Luna 20 éves, mikor őt száműzték. Csak Celestiáról szerzett tudomást, mert nem mindennap 500 éves egy póni. Azon a partin akarta elvinni Ela Celestiát, remélve, hogy felnevelheti, de az akkori király, vagyis a lányok apja megakadályozta. Onnantól kezdődött meg Ela üldözése, ami 121 évig tartott. Ela nézte egy darabig a kétségbeesett pónit, majd elégedetten elmosolyodott. - Látod, tudsz te jó kislány is lenni! Jutalomból visszakapod a szád és a sebedet is begyógyítom, mert teljesen összevérzel mindent. - Ela szarva egy kicsit felragyogott. Celestia érezte, hogy elmúlik a fájdalom, és a szája újra a helyén van. - Utolsó kívánság? - Menj a pokolba! - Onnan jövök - mosolyodott el Ela és felcsillant a szarva hegye. Kis pukkanással tűnt el a földön remegő alikorn. Ela körülnézett a szobában. Most látta, hogy milyen takaros és kellemes. Odament egy polchoz, amin csak képek voltak. Kettőn akadt meg a szeme. Az egyik egy kék alikorn volt és a keretre ez volt írva: ”Imádott húgom”. Reménykedjen Tia, hogy igazat mondott, mert elküldöm neki Luna fejét társaságnak, ha találkozok vele. A másik képen hat póni szerepelt. Igen fiatalok voltak. Középen egy lila unikornis volt és a többi közrefogta, kettő felülről, kettő oldalról és egy alulról. A keretre ez volt írva: ”Kedvenc tanítványom és barátai. Fentről lefelé: Rainbow Dash; Applejack; Rarity; Twilight Sparkle (tanítványom); Fluttershy; Pinkie Pie”. Szóval voltak tanítványai és ahogy megnézte a dátumot és a naptárat, még élnek is! Majd utánanéz. De most túl fáradt volt hozzá. Pihennie kell. Befeküdt az ágyba és onnan nézett még szét. Sóhajtott egyet szomorkásan: - Olyan könnyen ment...
To be continued... Írta: Laczkó Balázs (Dream Breaker)
