Ela, a káosz úrnője 5. fejezet A nap sugarai behatoltak a színes üvegablakokon, világossá és gyönyörűvé téve a tróntermet. Ela a kipárnázott trónszéken ült. Olvasott, és közben néha-néha ivott a kristálypohárban lévő százéves borból. Sötét árny suhant végig a falakon. Néha megállt, mintha azt figyelné, nem vették-e észre. A falról a mennyezetre suhant és onnan közelítette meg az istenséget. Mikor fölé ért, el tudta olvasni a könyv címét: ”Kínvallatások legpraktikusabb módszerei”. Az árny megcsóválta a fejét. - Mindig megtalálta a legérdekesebb olvasmányokat, úrnőm! - szólalt meg az árny. Vidám hangja visszhangzott a falakról. - Discord, jó, hogy újra hallhatom a hangodat! - mosolyodott el a vörös ló. - Amikor kiszabadítottalak kőbörtönödből, akkor összeestél, mint egy... hulla! - kuncogott. - Látom, a humorod maradt a régi - csúszott lejjebb az árny. - Hivatott, úrnőm! Rendelkezzék velem! - Igen, hívattalak, de hagyjuk most a munkát! Előbb beszélgessünk egy kicsit. - Ela vörös szarva felizzott. Hangos pukkanással és füstfelhő kíséretében megjelent Discord kígyószerű alakja. Így máris jobb! - Ön még mindig ugyan olyan tüzes, mint mikor elváltunk, úrnőm! - mosolygott Discord meggyőzően Elára. - Tudod, hogy nem szeretem a vicceidet! - nézett rá élesen. - Inkább meséld el, hogy mit csináltál, miután én eltűntem. - Az egy igazán izgalmas történet! - fogott bele vidáman. - Miután száműzött téged a harmónia elemei és a király, én a megmaradt sereggel visszavonultam és a háttérből követtük őket. Reméltem, hogy jön egy alkalom, amikor orvul lecsaphatunk rájuk. Nem is kellett sokat várnom. Sajnos számítottak ránk, így csapatomat egy pillanat alatt szétverték. Külföldre menekültem és az időt ott azzal töltöttem, hogy rájöjjek, miként tudnálak kiszabadítani börtönödből. Kutatásaim során megértettem, vissza kell jönnöm Equestriába. Azonban, ahogy átléptem a határt, Celestia elkapott és kővé változtatott. De látom, a segítségem nélkül is sikerült kisza... - Nem tudom, hogy tudsz ennyit hazudni annak a személynek, aki téged teremtett! - vágott Discord szavába Ela. Hangerejétől megrepedtek a falak és összetörtek az ablakok. - Te nem kerestél engem! Örültél, hogy végre eltűntem! Felszabadultál, végre nem kellett elnyomva élned! Remélted, ha a király meghal, akkor majd visszatérhetsz szerelmedhez, de tévedtél! Ő nem szeretett és kővé dermesztett! - Ela hagyott egy kis szünetet. Elégedetten vette tudomásul, hogy sikerült eltűntetni Discord arcáról a mosolyt. - Honnan... - nyögte elhaló hangon. - Mikor ájultan feküdtél, beleolvastam a fejedbe - felelte fagyos hangon. - Elárultál akkor, de én adok neked még egy esélyt. Menj a kincstárba és vedd ki onnan a barna zsákot. A volt harmónia elemeinek az ékszerei vannak benne. Vidd el a környéken lévő összes településre. Ha ott vagy, akkor küldj az égbe egy koponya alakú füstöt és öntsd ki a zsák tartalmát. Mikor
mindenki megcsodálhatta, rakd vissza és menj a következő helyre! Na, hajrá! – mutatott a kijárat felé. Mielőtt Discord kilépett volna a teremből, hozzátette: - És jól jegyezd meg! Ha megint elárulsz, megsütöm a testedet és megetetem veled! A fejedet pedig odarakom a trónszék fölé, mint egy trófeát! *** Twilight álmatlanul forgolódott az ágyban. Szörnyen fáradt volt, más helyzetben egy pillanat alatt el tudott volna aludni. De ez nem olyan helyzet volt. Pár óra leforgása alatt az élete felborult. Érzelmi kitörései gyorsan változtak. Egyik pillanatban kínkeservesen sírt, majd rájött a nevetés, utána a düh és a bosszúvágy, ezt követte a depresszió, amit felváltott a tettrekészség, viszont ez is csak egy pillanatig tartott, mert ez után a csüggedtség vett erőt rajta. Nem tudta, hogy mióta fekszik. A napszakok nem voltak többé. A nap és a hold önkényesen váltogatták egymást, nem törődve az idővel. Most a sárga golyó volt az égen. Twilight nem bírta tovább, felkelt és bement a fürdőszobába. Megengedte a melegvizet és bemászott a kádba. Az emlékei és a gondolatai követték. Valamiért mindig itt tudott a legjobban gondolkodni, bár most mindent megadott volna azért, hogy a fejében üresség legyen. Barátaira gondolt. Húsz évvel ezelőtt még nem akart barátokat, s mégis, most úgy érzi, nem tud nélkülük élni. Már nem is barátok voltak, hanem inkább testvérek. Pinkie Piera gondolt, aki mindig is szeretett volna egy gyereket, de sose érezte magát elég érettnek a feladathoz. Ó, szegény Tornado! A tegnapi születésnapi partiból halotti tor lett. Mikor elmondta a történteket, Tornado könnyezve kiabált az anyja után. Soarin’ megpróbálta megvigasztalni, viszont úgy tűnt, hogy a kis pegazus már nem érzékeli a körülötte történteket. Felpattant, és érthetetlen dolgokat maga elé motyogva kirohant a házból. Apja rémülten rohant utána Tommal. A többiek még maradtak egy darabig, de csak fizikailag. Mindenki maga elé bámult értetlenül. Nem tudták vagy nem akarták felfogni a történteket. Sajnos a tényeket nem lehet tévhittel eltüntetni, semmisé tenni. Szép lassan mindenki szemében megcsillantak a könnyek. Egyik póni tűnt el a másik után a könyvtárból. Twilight csak akkor ment fel a hálószobába, amikor mindenki elment. Most pedig itt feküdt a kádban, egyedül. Mindent elvesztve, ami fontos volt számára. Lassan elkezdett lejjebb csúszni. Víz alá került a nyaka, a szája, az orra, a szeme és végül a szarva hegye. El akarta hagyni földi létét, mindent elfelejteni és újból látni szerette volna a barátait. A szemét becsukta és kifújta a levegőt magából. Pár másodperc múlva paták érintését érezte a hóna alatt, amint elkezdték kihúzni a vízből. - Te teljesen megőrültél?! - kiáltotta remegő hangon Skyhorn. - Mi a fenét csinálsz?! Twilight nem válaszolt. Hagyta, hogy a kék póni kihúzza őt a kádból. Kedvtelenül, csurom vizesen feküdt a földön. Skyhorn levett egy törölközőt a polcról és elkezdte vele törölni az unikornist. Közben gyengéd hangon beszélt hozzá: - Tudom, hogy nagyon fáj a barátaid halála, de nem ez a legjobb megoldás! - mutatott a kádra, majd folytatta. - Képzeld el, mit éreznek az elhunytak férjei és mégis... - hírtelen elhalkult egy pillanatra, de utána folytatta. - Hisz a lelkük már szinte összeforrt a párjukéval, s most el kellett veszíteniük azt. És szerinted mit csinálnának a barátnőid fordított esetben? Szerintem bosszút
esküdnének és mindent erejükkel azon lennének, hogy legyőzzék Elát! És nekünk is ezt kéne tennünk! Nem szabad feladni! - fejezte be mondanivalóját és átfordította Twilightot, hogy a másik oldalát is megtörölje. A lila unikornis elgondolkodott a hallottakon. Szégyellte magát, hogy a teljes megfutamodást választotta a harc helyett. Igazat adott Skyhornnak abban, hogy barátnői mindent megtettek volna, hogy száműzzék Elát. De ők nincsenek többé, tehát neki egyedül kell legyőznie azt a szörnyeteget! Tettrekészség lett úrrá Twilighton, de nem mozdult meg. Titkon élvezte, ahogy szerelme törölgeti, és csodálta, hogy ilyen válságos helyzetben is képes volt erőt önteni belé. Van ebben a póniban valami... varázslatos. - Rendben, kész! - rakta le a törölközőt a földre. Twilight elé sétált és mélyen belenézett gyönyörű lila szemeibe. - Figyelj! Tudom, hogy most gyászolsz és nem én vagyok a legjobb vigasztaló a világon, ezáltal amit mondok neked az vagy lepattan, vagy elkeserít, vagy feldühít. Engem feldühített mások vigasztaló szava, amikor elveszítettem a szüleimet. - Skyhorn szeme nedvesedni kezdett. - Még soha, senkinek nem mondtam el, hogy akkor mi történt. És most se fogom. Nagyon fáj, ha rágondolok. Csak annyit szerettem volna mondani ezzel, hogy együtt tudok érezni veled. És részvétem a barátnőidért! - Köszönöm! - felelte Twilight lehelet halkan. Skyhorn rámosolygott a még mindig szipogó pónira, és felsegítette a földről. Némán nézték egymást egy darabig, majd Skyhorn idegességgel a hangjában megszólalt : - Öhm, Twilight! Már legalább negyedórája várnak minket a nappaliban. - Kik? - lepődött meg őszintén. - A barátnőid házastársai. Gyere, menjünk le! - lökte meg gyengéden Twilight oldalát. - Várj egy pillanatot! - ült le, a nógatásnak ellenállva. - Miért vannak itt? - Azt ők szeretnék elmondani. Kérlek, gyere le! - nézett rá kérlelően Skyhorn, aminek nem tudott ellenállni Twilight, és szép lassan megmozdult. Kiléptek a fürdőből és elindultak lefele a lépcsőn, amikor Twilight hírtelen megállt. - Tényleg! Te hol voltál? Amikor felmentem lefeküdni, üres volt a lakás - nézett kíváncsian a kék pónira.
- Amikor visszatértél a borzalmas hírrel, gondoltam, nem illő, ha itt maradok a gyászolók között. Szóval elmentem, és az utcákat róttam gondolataimmal. Nagyon hosszú idő után arra jöttem rá, hogy ez így nem mehet tovább. Le kell győzni Elát bármi áron! Ezért elmentem a többiekért és idehívattam őket. - Szóval miattad vannak itt? És te képes voltál megzavarni őket a gyászukban?! Nem érzed magad egy kicsit... - sziszegte dühében a lila unikornis, de Skyhorn közbevágott: - Tudom, hogy ez a világ legneveletlenebb dolga, de szerinted jobb, ha Ela elpusztít mindenkit? Mert ezt fogja csinálni! Pár nap, vagy pár óra és nekünk végünk! - nézett keményen Twilight szemébe. Twilight elviselhetetlen dühöt érzett Skyhorn iránt. Odáig rendben, hogy betört a fürdőjébe és megmentette őt önmagától, de az, hogy másokat zavar gyászukban! Ez megbocsáthatatlan, hisz a sebek még nagyon koraiak. És tényleg nem tud normálisan vigasztalni! Engem minden bizonnyal csak azért tudott megnyugtatni, mert ő az első szerelmem! - gondolta Twilight. De
akkor hogy a fenébe tudta idehívni a többieket. Mindenki kidobná azt, aki képes ilyen dolgokkal zavarni a gyászban. - Tudtam, hogy fel fog bosszantani, ezért nem akartam elmondani. De gondoltam, úgy is rá fogsz jönni - tette még hozzá a kék póni. Twilight nem bírt ránézni Skyhornra. Fejét lehorgasztotta tehetetlen dühében és elindult lefelé a lépcsőn. A nappaliban ott találta Explosiont, Fashion Maniát, Harry Peart, Soarin't és Tom Clicket. Mindegyikőjükön meglátszottak a hatalmas veszteség jelei. Kimerültek és sápadtak voltak. Nem szóltak egymáshoz, csak álltak és néztek valamerre. Mikor Twilight belépett , mindegyikőjük egyszerre fordult feléje. Egy ideig álltak némán, majd Harry előrelépett: - Elnézést a zavarásért, Twilight, de szeretnénk kérni tőled valamit - nézett komolyan rá. Szeméből látszott, hogy nemrégiben keservesen zokoghatott. - Szeretnénk, ha segítenél megbosszulni feleségeink halálát! A lila unikornis végignézett a társaságon. Tényleg borzasztóan rossz bőrben voltak, de mindegyik szemében ott volt az elszántság. Kíváncsian várták Twilight válaszát, le nem véve róla a tekintetüket. - Nekem lenne a legnagyobb öröm, ha megölhetném Elát, de ez nem lehetséges! - nézett le a földre Twilight. Nem tudott ezután a szemükbe nézni. - Ezt hogy érted? - kérdezte Fashion meglepetten. - Úgy, hogy ő egy isten és mi csak egyszerű pónik vagyunk. - Te vagy Equestria legnagyobb mágusa! - biztatta Tom. - Nélküled nem tudunk semmit se tenni! Csak van valami gyengéje, aminek a segítségével legyőzhetjük! Hisz egyszer már eltüntették innen! - Hidd el, hogy nincs! A Harmónia varázslat nem működött! És ami a legbosszantóbb, hogy nem tudom, miért. Ha tudnám, akkor már rég legyőztük volna Elát és nem kellett volna... - nem tudta befejezni a mondatot. Twilight szeméből potyogni kezdtek a könnyek. Skyhorn gyengéden átölelte és kedves szavakat súgott a fülébe. Az unikornisnak jólesett a gesztus, egy-kettőre jobban érezte magát. Nem tudom, hogyan, de nagyon jól csinálja, gondolta. Szóval a fürdőben csak a bosszú tüzét akarta fellobbantani. Mikor teljesen megnyugodott, ránézett a többiekre. - Hát, jó! Megpróbálok segíteni, de ne várjatok sokat! - nézett jelentőségteljesen mindenki szemébe, majd folytatta: - Először is újra át kell olvasni Celestia naplóját, hátha találunk még valami információt. Ami azt illeti, minden könyvet át kell néznünk! És be kell törnünk a palotába, hogy vissza szerezzük a... - Gyertek ide! Ezt nektek is látnotok kell! - vágott a szavába Soarin’, az ablak előtt. Mindnyájan odamentek a pegazushoz és kinéztek az ablakon. A nap fent volt az égen, vakítóan fényessé téve az utcát. Kint élettelen volt a táj. Először nem is értették, hogy mit is kéne látniuk, amíg meg nem mozdult az egyik villanyoszlop. Twilight nem akar hinni a szemének. Ez nem lehetséges! A lénynek kígyóalakja volt. A fejéből két szarv nőtt ki, az egyik inkább agancsra emlékeztetett. Szeme sárga, szembogara vörös. Fejformája olyan, mint egy lóé, de az álla alatt kecskeszakáll volt látható. Zebrasörénye a fejétől a nyaka végéig tartott. Egyik keze az oroszlán mancsáé, a másik egy griff karmaihoz hasonlított. Szárnyai is különböztek egymástól. Az egyik egy felnagyított denevérszárny, a másik egy pegazusszárny. Őz- és sárkányláb, sárkányfarok.
- Discord! - suttogta rémülten a lila unikornis. - Hogy kerül ide? Discord egy barna zsákot tartott a kezében. Szétnézett az utcában, majd oroszlánmancsát az ég felé nyújtotta. Kezéből fekete füst szállt fel, mely lassan alakot öltött a pegazusok országútján. Egy hatalmas, félelmet keltő koponya. Ezután a zsák tartalmát kiöntötte a földre. - Én kicsi pónijaim! Kis alattvalóim! - visszhangzott mindenki fejében Ela vészjósló hangja. – Annyira örülök, hogy újra köztetek lehetek. Aki még nem ismerne, én Ela vagyok, a káosz úrnője! Átvettem a hatalmat Canterlot és egész Equestria felett, és pár nap múlva erőm teljes lesz, ami azt jelenti, hogy nektek annyi. Engem fogtok szolgálni, élőhalottként. És miért mondom el mindezt nektek? Mert remélem, hogy megpróbáltok elmenekülni és én majd hajtóvadászatot rendezhetek. - A lényeg. Aki marad és nem menekül el, az szenvedve, de gyorsan hal meg. Aki menekül, azt elkapom és lassan, iszonyatos fájdalmak mellett fog kínhalált halni. Most minden bizonnyal azt mondjátok, ugyan már, a Harmónia Elemei majd legyőznek engem, de ki kell, hogy ábrándítsalak titeket, együgyű lényeket! Az elemek halottak! A bizonyíték a zsákban van, amelyet hadvezérem már kiöntött a földre. Csodáljátok és sírjatok. Discord! Emeld az égbe az ékszereket, tartsd pár percig ott, majd rakd vissza a zsákba és menj tovább! Discord teljesítette az utasításokat. Már épp rakta be a zsákba az ékszereket, amikor a faház felé pillantott. Pár másodpercig megállt a munkában, le se véve tekintetét arról az ablakról, ahonnan a bentiek figyelték őt. A pónik hátrébb húzódtak, nem nézve tovább a lény felé. Pár pillanat múlva kopogtattak az ajtón. A bent lévőkben megállt a vér egy szívdobbanásnyi időre, de utána felkészültek az esetleges harcra. Az ajtón újra kopogtattak. Twilight támadó varázslatok után kutatott a fejében, a pegazusok szárnyaikat széttárták, hogy villámgyorsan neki tudjanak majd menni a betolakodónak. A földi pónik a padlót kaparták a patáikkal. Harmadszorra is kopogtattak. A másodpercek peregtek, az idegek már pattanásig feszültek. Az óra ketyegése egyre hangosabb lett, idegesebbé téve a bentieket. Hol lehet és mit csinál? Vagy már elment? Egyáltalán ő kopogott? Gondolkodott Twilight. Odament az ajtóhoz és kinyitotta. - Nincs is kint senki - lepődött meg Fashion. - Bú! - kiáltotta mögülük valaki. Ezután az a valaki hatalmasat kacagott. - Lunára! Látnotok kellett volna magatok! - Discord! - ordította Twilight a betolakodó nevét, majd dühtől eltorzult arccal adta ki parancsát: Támadás! - Hó-hó! Ne olyan hevesen! - mondta színlelt ijedséggel a hangjában. - Békével jöttem, nem azért, hogy harcoljunk! Hé, nyugi már! - tért ki a két pegazus elől, majd elsiklott Harry és Skyhorn mellett és végül elhajolt két szekrény elől. Mindezek után csettintett ujjával és a pónik egy burokban találták magukat. - Na, így most már rendesen beszélhetünk! - kócolta össze Twilight sörényét. - Ha még egyszer hozzányúlsz, én megöllek! - fenyegette meg Skyhorn. - Jaj, de félek! - nézett rá mosolyogva. - Milyen lovagias! - kuncogott egy kicsit, majd komoly hangon fordult vissza Twilighthoz. - Hallottam barátnőid halálát. Részvétem! - Te szemétláda! – ordította a lila unikornis, s őt követték a többiek is. Discord végighallgatta, hogy minek tartják, majd egy újabb csettintés kíséretével eltüntette a szájukat, kivéve Twilightét. - Amit mondtam, komolyan mondtam! Figyelj, szövetkezni szeretnék veled, vagyis veletek! - És miért is?
- Mert utálom Elát! Ő teremtett, és mégis a talpam alatt akarom látni holtan! Ezért segítek nektek legyőzni őt. - Nem hiszek neked! Fogadjunk, hogy ez átverés! Segítünk neked, végigverekedünk minden akadályon, amit felállítottál nekünk, majd a végén jót nevetsz az egészen és végzel velünk! kiabálta, miközben minden erejével azon volt, hogy kiszabaduljon. - Miért csinálnék ilyet veled? Jó, figyelj rám, és fejezd be, mert úgyse tudsz kiszabadulni – nézett rá kacagását visszafojtva, mert nagyon röhejesen nézett ki Twilight eredménytelen szabadulási kísérleteivel. Megköszörülte a torkát, majd olyan hangon szólalt meg, mint mikor a nagypapa mesél a régi időkről: - Mikor még gyerekcipőben jártam eme világot, bár én sose voltam gyermek, már akkor szerettem mókázni. Egyszerűen mindenből tréfát csináltam. Ezt persze nem nézte jó szemmel anyám, ha lehet így neveznem Elát, s megpróbált kordában tartani. Végig kellett néznem a kegyetlenebbnél kegyetlenebb cselekedeteit, melyektől felfordult a gyomrom. Persze ő élvezte. Szerinte ezek voltak mókásak. - Engem azért teremtett, hogy vezessem élőhalott hadseregét. Meg minden bizonnyal magányos volt. Szeretett volna egy gyereket, ugyanis én azután láttam meg a napvilágot, miután nem sikerült neki elrabolnia Celestia hercegnőt. Szóval a hajtóvadászat kellős közepén születtem. Nem volt épp kellemes. - Sokszor elküldött Canterlotba azzal a céllal, hogyha Celestia ott van védtelenül, akkor raboljam el neki. És akkor láttam meg őt! Megdobogtatta szőrös szívemet, amely eddig nem érzett ilyet. Először féltem odamenni hozzá, de ő meglátott és rámmosolygott. Ezek után sokszor találkozgattunk, persze ezeket eltitkolva Ela és a királyi család elől. - Hosszú idő után rájött, hogy én kivel vagyok, és megijedt tőlem. Utána nem láttam őt. Mikor sikerült a Harmónia elemeinek száműznie Elát, én elmenekültem és megvártam a nagy király halálát. Abban reménykedtem, hogy akkor majd visszatérhetek imádott pónim mellé és együtt éljük le hátralévő életünket. Viszont nem így történt. Kővé változtatott testvérével. - Ezután kiszabadultam, hála három kicsi csikónak. Azonnal párom után kezdtem kutatni, de ő nem mutatkozott. Gondoltam, majd elbűvölöm humorommal és erőmmel, s ezért csináltam az általatok utált dolgokat. Még mindig nem értem, hogy mi a baj a csokiesővel és az óriási gyümölcsökkel! Ami titeket illet, csak időt akartam nyerni. Egy-két napig voltam szabadon, de páromat nem találtam. Nem is bántam, amikor visszazártatok kőbörtönömbe. Semmi értelme az életnek, ha ő nincs velem. - S most nem rég újból szabad lettem. Ela hozott vissza az élők közé. Természetesen megint az volt az első dolgom, hogy megkeresem Őt. Nem találtam és Ela se mondta meg nekem, hogy mit csinált vele. Remélem jól van... Viszont azt is láttam, hogy Ela ugyanolyan kegyetlen, mint mikor elváltam tőle. Ezt én nem bírom, szóval el szeretném pusztítani. Most már hiszel nekem? - Nem! - nyögte fáradtan, mert a monológ alatt végig a szabadulásán fáradozott. - Te tudod. De ezeket itt hagyom nektek - azzal kiborította a zsák tartalmát az asztalra. Tapsolt kettőt, amitől az ékszerek megduplázódtak. Az általa készült ékszereket visszahelyezte a zsákba, majd elindult kifelé. Az ajtóban még visszafordult: - Remélem, egy tanácsot azért elfogadsz! Menj, és keresd meg Lunát! Ő minden bizonnyal tud majd segíteni! - mondta szomorúan és átsétált az ajtón, anélkül, hogy kinyitotta volna azt. Amint elhagyta a termet, a varázsburkok eltűntek és a szájak megjelentek. Twilight nem tudta, hogy mit gondoljon. Úgy érezte, Discord igazat mondott neki, s az ékszereket is visszaadta.
- Hát, ez elég furcsa volt - jegyezte meg Tom. - Az. Viszont igaza van. Meg kell keresnünk Lunát! - adta ki az utasítást Twilight. - De előbb meg kell győződnünk, hogy ezek az igaziak - mutatott az asztalra. Az asztal köré gyűltek. A lila unikornis megfogta a koronát és a fejére tette. Érezte az ismerős energiát, ami végigfolyt a testében. Ez a valódi! De mit ér az ékszerekkel, ha a viselőik halottak? Sajnos újakat kell találnia. Vagy... Twilightba villámként csapódott a felismerés. Hisz itt vannak előtte! Éveket éltek együtt a barátnőivel és szerencsére e hosszú idő alatt felvették párjuk tulajdonságait! Skyhorn is megmondta: a lelkük már összeforrt a párjukéval! - Vegyétek fel az ékszereket! - mondta a férjeknek. - Ha az ékszer felragyog, akkor ti vagytok az új elemek. - Honnan veszed, hogy mi lennénk azok? - kérdezte Fashion, miközben nézte Rarity nyakláncát. - Sehonnan. Csak remélem – jött a rövid válasz. Egymásra néztek, majd Twilightra és végül az ékszerekre. Egyszerre nyúltak értük, ki-ki azt, amelyik a feleségé volt. Vettek egy mély levegőt és a nyakukra csatolták az ékszereket. A nyakékek felragyogtak egy pillanatra, s a drágakövek formái is átalakultak gazdáik cukijegyévé. Tűzijáték, villámló felhő, körte, fotógép és reflektor. Mindegyikőjüknek leesett az álla a meglepetéstől. - Ezt nem hiszem el! - hebegte Soarin’. - Mi lennénk az elemek új tulajdonosai? - Nagyon úgy tűnik - mondta mosolyogva Skyhorn. - Na, és most mi a terv? - fordult Twilighthoz. - Elmegyünk Spikért! Ő meg elvezet minket Lunához! *** - Biztos vagy benne, hogy itt kell bemenni? - kérdezte aggódva Tom. - Nem tudom! Sötétben még soha nem jártam erre - felelte idegesen Twilight. Miután elhagyták a könyvtárat és rátértek az Everfree Forest felé vezető útra, a nap szó szerint leesett az égről. A hold lusta volt elfoglalni a helyét, s a csillagok nem mertek nélküle mutatkozni. Ezért a pónik az orruk hegyéig se láttak. Fashion és Twilight élő fáklyaként vezette a csapatot. A sötétség miatt meggyűlt a baj a tájékozódással és még az is nehezítette a helyzetet, hogy rengetek nyílás volt található a hegyen. Ez volt az ötödik, amin benéztek. Twilight egy ismerős dolgot keresett és meg is találta! Egy kő, mely zöldre volt festve. Még szerencse, hogy egyszer elkísérte a bejáratig Spiket. - Ez az! Gyertek! - mondta lelkesen. - Honnan tudod? - kérdezték egyszerre a többiek. - Látjátok az a zöld követ? Ott hátul! Én is csak alig vettem észre - odacammogott a kő mellé és patájával megütögette, majd elindult beljebb. - Csak tudnám, hogy mi van Spike-al! Általában csak egy napot szokott távol maradni. Reggel megy és másnap reggel már otthon is van. Félő, hogy történt vele valami baj. Sose mondta neki, de számára olyan, mintha a gyermeke lenne. Ő keltette ki, ő etette és nevelte, tanítgatta. Ha valami történt vele, akkor... Nem mert belegondolni, mi minden történhet egy barlangban. Hogy elterelje vészjósló gondolatait, odament Shorin’hoz. - Hogy van Tornado?
- Nagyon kivan - sóhajtott egy mélyet. - Miután sikerült hazaráncigálnom, leültettem egy székre és megpróbáltam vigasztalni anyámmal. Viszont én is, és ő is ramaty állapotban volt, így nem értünk el nagy sikert. Csak ült és nézte a semmit... - Twilight a szarva fényénél látta, ahogy kibuggyannak a könnyek Shorin’ szeméből - Bocsánat, csak tudod... - Igen, tudom - mondta együttérzéssel a hangjában Twilight. - Most otthon hagytam anyámmal. Remélem, mostanra jobban van! Nem beszél, nem eszik, nem iszik, nem csinál semmit! Annyira aggódok érte! Nem tudom, hogy csinálta Skyhorn. - Mit? - nézett meglepetten rá a lila unikornis. - Azt, hogy rávett a harcra. Miközben beszéltem lányomhoz, hallom, valaki a nevemet kiáltja. Kinézek az ablakon és ott látom a házunk alatt. Mutatta, hogy menjek le. Gondoltam, részvétét szeretné nyilvánítani, de helyette felvetette ezt az őrült ötletet. Vitatkoztunk, majd mikor nem bírtam tovább, megfordultam és faképnél hagytam. Viszont ő utánam kiáltott: - “És szerinted Ela mit csinál veletek, ha elkap? Tudni fogja a félelmeidet! Előbb a szemed láttára fogja megkínozza Tornadot, majd élőhalottat csinál belőle! És az első parancsa az lesz, hogy öljön meg téged! Látni fogod, ahogy halott szemeivel rádmered és lesújt. Rajtad áll a döntés! Vársz vagy harcolsz?” Nagyon jól tud érvelni. Twilight hátranézett a kék pónira, aki épp akkor vette le a tekintetét róla. Szóval mindenkiben sikerült elültetned a bosszúvágyat. Így vagy úgy, de belementek a harcba. Mint ahogy én is. Több szó nem esett köztük. Csendben haladtak tovább a szűk és sötét járatban. Sok volt a kiálló szikla, melyben majdnem mindig elestek. Patájuk visszhangot vert a falakon, melytől a kis emlősök ijedten menekültek be apró lyukaikba. Szerencsére elágazás nem volt, így megkímélhették magukat a választás nehéz feladatától. Már nem tudták, hogy mióta mennek. A járat egyre szűkebb lett, s már a klausztrofóbia és az ismeretlentől való rettegés kezdte megőrjíteni a csődöröket, viszont Twilightnak már volt gyakorlata ebben. Ő csak attól félt, hogy rossz barlangba jöttek be. Minél beljebb mentek, annál melegebb lett. Twilight ezt jó jelnek vette, hisz ez nem egy vulkán! Vagyis Spikenak itt kell lennie! Csak az bosszantotta, hogy izzadságcseppek folynak a szemébe. A forróság már elviselhetetlen mértékbe szökött. Hírtelen halk mormogást hallottak, amit nevetés követett. Mindenki megtorpant és hallgatózott. A valami megint morgott. Twilight megerősítette a hanghullámokat, így hallhatták a társalgást: - ...Aztán megfogtam a farkát és levágtam a földre! Sajnáltam őt, de ha megtámadja a barátaimat, akkor nincs kegyelem! - mondta nagy lelkesedéssel Spike. - Óóó, te olyan erős és hősies vagy! A lila unikornis nem tudta beazonosítani a másik személyt. Hangja alapján lány lehet, bár nagyon mély hangzású. A párbeszéd folytatódott. Twilight intett, hogy haladjanak tovább, a többiek bólintottak. Pár perc séta után kiértek egy nagyobb helyiségbe. Több helyen zöld tűz égett. A terem közepén ott volt Spike. Onnan nézve úgy tűnt, mintha egy sziklához beszélt volna nagy hévvel. Előtte egy lepedő volt, a lepedőn élelem. Gyümölcsök, édességek, drágakövek és hús. Hús?! Mióta eszik Spike húst, villant át Twilighton a kérdés. A társaság elindult a sárkány felé. Spike feléjük nézett és abbahagyta a történet elmesélését. Először a döbbenet, majd a rémület ült ki az arcára. A szikla felé kezdett oldalazni. - Megállj! - parancsolt rá Twilight - Miért van nálad hús, és miért nem jöttél már haza?! - Hát, tudod... - Kik ezek, Spikie? - jött elő a szikla mögül egy lánysárkány.
A másik alig volt alacsonyabb Spikenál. Pikkelye rózsaszínű volt, taraja piros. Szeme színe kék. Egész lénye aranyosan nézett ki, nem csoda hát, hogy Spike mindig ebbe a barlangba járt. Amint meglátta a pónikat, Spike mögé ugrott és egész testben remegve elkiáltotta magát: - Kérlek! Védj meg ezektől a szörnyektől! - Ne aggódj, Traunix! Ők a barátaim! - próbálta vigasztalni megrémült barátnőjét. - Ők?! Ők?! - fakadt ki a kis sárkány. - Akik megölték a szüleimet?! - Hogy mi? - lepődött meg Spike. - Twilight, ez igaz? Te azt mondtad, hogy csak kikergetitek Equestria földjéről a sárkányokat! - Úgy is volt! - felelte Twilight, majd felrémlettek benne a részletek, amitől rosszul kezdte érezni magát. - Mondjuk volt egy pár, mely makacskodott. Semmi nem hatott rájuk, még Fluttershy sem! Kezdett elfajulni a helyzet és a végén megtámadtak minket. Mi csak védekeztünk. A harmóniával - hajtotta le a fejét a lila unikornis. - Hogy tehettétek?! - ordította Spike. - Te hazudtál nekem! Azt mondtad, hogy senkinek se esett bántódása! És hol van a többi gyilkos?! Most velük jöttél sárkányt ölni?! - mutatott a csődörökre. - Ők... Meghaltak - felelte Twilight. Érezte, hogy szemébe megint könnyek szöknek. Spike dühödt arca döbbenetbe csapott át. Próbált valamit kinyögni, de csak tátogni tudott. Traunix még mindig remegett a félelemtől. Az unikornis papírt és tollat vett elő táskájából. A papírra ráírta: “Kedves Princess Celestia! Jövünk és megmentünk!”. A levelet átnyújtotta Spikenak. - Küldd el! - adta ki a parancsot. A kis lila sárkány átvette a papírt és ráfújt. A levél meggyulladt, tűzcsóvaként emelkedett fel a levegőben, tett egy kör a kis helységben, majd hamuként hullt a földre. - Erre számítottam! - nézett lehangoltan a hamukupacra Twilight. - Akkor küldjünk levelet Lunának! Felizzott a szarva egy pillanatra, melytől Spike a torkához kapott, mintha fojtogatnák. Twilight újabb papírt vett elő. Ugyanazt a két mondatot írta rá, csak kicserélte a neveket. Ezt is átnyújtotta Spikenak és ő már küldte is. A láng felemelkedett és céltudatosan elindult egy irányba. Kifelé a barlangból. - Után... - adta volna ki a parancsot Skyhorn, amikor a hegy morogni és mozogni kezdett. Ijedten néztek körül. Pár pillanat múlva megint morgott és érezhetően melegebb lett. Szinte forrt a levegő. Hirtelen akkorát ordított a hegy, hogy a plafonról hegyes sziklák szakadtak le, és fúródtak bele a földbe. Az egyik eltalálta volna Explosiont, ha Shorin’ nem löki arrébb. Egy hátul lévő nyílásból ömleni kezdett a vörösen világító, olvadt kőzet. - Mindenki rohanjon a kijárat felé! - adta ki az utasítást Harry. A nyílásba csak egyesével tudtak bemenni. A láva gyorsan terjedt, pár pillanat alatt elérte azt a pontot, ahol Spike és Traunix randiztak. Explosion, Tom, Traunix, Fashion, Spike, Shorin’, Harry, Twilight és végül Skyhorn. A járat visszafelé hosszabbnak és nehezebbnek tűnt, mint befele jövet. A haladást nehezítették a sziklák, melyeket kerülgetni kellett, a levegő, mely fogytán volt és a forróság, ami kiszárította a pónikat. Egyedüli pozitívum talán az volt, hogy láttak. A falak repedéseiből láva folydogált, mely vörösre festett mindent. Hosszú-hosszú idő után, mikor már kezdték feladni a harcot, friss levegő csapta meg az orrukat. - Nem lehetünk már messze! Mindjárt kint vagyunk! - biztatta az előtte futó pónikat Skyhorn.
S valóban. Pár perc múlva meglátták a zöld követ és mögötte a kinti világot. Traunix futás közben megbotlott egy kiálló sziklában és orra esett. Fashion mágiával felemelte a kis rózsaszín sárkányt és maga előtt lebegtetve futott ki a szabadba. Kint tettek még pár lépést, hogy eltávolodjanak a barlangnyílástól, majd összeestek. Élvezték a levegőt, a hideget és a nyálat, mely lassan megint termelődni kezdett a szájukban. Nem is törődtek azzal, hogy mi történik körülöttük. Pedig a helyzet nem volt rózsás. Egymás után három hegy tört ki. Övék volt a harmadik. Az első Manehattem közelében, a második az a hegy volt, ahonnan Fluttershy kikergetett a nagy horkoló sárkányt, és volt ez, közvetlenül Ponyville mellett. A kis falut hirtelen lepte meg a természeti katasztrófa, nem tudott védekezni ellene. Mindent beborított és felgyújtott az olvadt kőzet. Csak néhányan tudtak megmenekülni. Mindezt nem láthatta a hét póni és a két sárkány. Talán, ha pár métert arrébb mennek, akkor észrevehették volna a hatalmas fekete felhőt, mely a porrá égett faluból szállt fel. - Miért... Vörös... Az... Ég? - lihegte Spike, az eget kémlelve. - Elmondjuk majd útközben - válaszolta Twilight, mikor már úgy érezte, hogy normálisan tud beszélni. - A lávával nem kéne valamit csinálni? - kérdezte Fashion, és rámutatott a barlangból csordogáló forró folyadékra. - De - felelte a lila unikornis. A szarva felizzott, a föld remegni kezdett. A nyílás beomlott, elzárva a láva kifelé vezető útját. Ami kifolyt, azt a szél segítségével lehűtötte. Miután végzett, elégedetten fordult a többiekhez: - Kész! - Rendben! De tulajdonképpen, hol is vagyunk? - nézett körül Tom - Az Everfree Forestben - adta meg a választ Spike. - Ott a földút. Ha arra megyünk - mutatott beljebb az erdőbe -, akkor Zekora kunyhójához érünk, viszont, ha a másik irányba megyünk mutatott az ellenkező irányba -, akkor a kanyar után láthatjuk is Ponyvillet. - Így van! - erősítette meg Twilight a sárkány szavát. - Tessék, fújd el! - adott egy papírt Spike kezébe. Spike vett egy mély levegőt, és kifújta. A tűzcsóva szélsebesen indult el az erdő belseje felé. Nézték, ahogy elmegy. Twilight ránézett a többiekre, majd parancsba adta, hogy a megjelenő ”jelzőfényt” kövessék. Kivette táskájából az összes lapot és átadta Spikenak. A kis sárkány mindig meggyújtott egyet, ha az előző eltűnt. Így haladtak előre, remélve, hogy előbb találják meg Lunát, minthogy kifogynak a lapból. Miközben haladtak, Skyhorn mindent elmondott Spikenak és Traunixnek. Az erdő kihalt volt. Lehet, hogy a benne élő lények megérezték Ela jelenlétét, és elhagyták ezt a területet. Vagy maga az istenség végzett velük. Nem tudni. A csapat elhaladt Zekora kunyhója mellett, melynek ablakai nem világítottak a tűztől. Lehet, hogy most nem főz semmit. Vagy nincs otthon. Vagy... Nyolc lap. Hét lap. A lapok fogytak, de ők nem érezték közelebb magukat a hold úrnőjéhez. Hat. Öt. Közeledtek egy hegynek a lábához. Négy. Három. A hegy már jóval föléjük tornyosodott. Kettő. Elindultak felfelé a hegynek. Egy. Látták, ahogy a tűzcsóva bemegy egy barlangba. Benéztek a sötét nyílásba, de nem láttak semmit. Twilight beküldött egy fénylabdát, mely megvilágította a kis barlangot. Nem is igazán barlang volt ez, hanem inkább egy kisebb vájat. Hat lépésből el lehetett jutni az egyik faltól a másikig. Sziklák és kavicsok. Többet nem is láttak. De várjunk csak! Mintha valami
megmozdult volna a sarokban. Egy fekete szőrű lény. Össze volt kuporodva, csak a hátát látták. Nagyon csapzottnak és erőtlennek tűnt. Kicsit remegett, néha-néha azonban teljes testéből megrándult, mintha sírna. Az egész lény szánalomra méltó volt. Twilight jobban megnézte, majd rémülten futott oda hozzá, és hebegve megkérdezte: - Princess Luna? To be continued... Írta: Laczkó Balázs (Dream Breaker)
