Ela, a káosz úrnője Harmadik rész Twilight verejtéktől átnedvesedve riadt fel álmából. Még sötét volt. Az unikornist rémálmok gyötörték egész éjjel, melyektől mindig felébredt. Az utolsó volt a legrosszabb. Mikor kellő mértékben megnyugodott, felkelt és elindult a fürdő irányába. Nem akarta felébreszteni segédjét, ezért nem csinált magának fényt. Végigbukdácsolt a szoba romjain, egészen a fürdőig. Mikor becsukta maga mögött az ajtót, egy fénygömböt varázsolt, mely beragyogta az egész helyiséget. A tükör elé sétált és belenézett. Egy megviselt és szomorú unikornist látott. Eljátszott a gondolattal, hogy használja a tükör-lélek bűbájt, de letett róla. Nem érne semmit. A tükör-lélek bűbájt a pszichológusok használják előszeretettel, mivel majdnem mindig siker a végeredmény. A varázslat segítségével az unikornis képes saját vagy egy másik póni lelkét kivetíteni egy tükrön. A hatás olyan, mintha a tükörkép életre kelt volna. A póni megbeszélheti magával bánatát, félelmeit, gyötrelmeit és a lélek lebeszéli a rossz döntésekről vagy megvigasztalja. A lélek nem tud hazudni, ezáltal a póni nem tudja becsapni saját magát kétes gondolataival, amit az agya alkot és mindig a legjobb megoldást fogja választani. Az egyedüli hátulütője az, hogy beleszerethet saját magába az illető. Twilight elnézett a tükörtől. Megnyitotta a csapot és belemászott a kádba. A tegnapi nap járt a fejében. Nem emlékezett sok dologra, de arra igen, hogy Skyhorn elment és emiatt törtzúzott. Elszégyellte magát. Egy fiú miatt képes volt így kiakadni és ami fontosabb, egy napot ágyban tölteni. Pedig tanulhatott volna! Twilighton enyhe düh és keserűség lett úrrá. Gyorsan megfürdött, majd elindult lefele. Egyenesen a konyhába tartott. Édes illatok szálltak a nappaliban. Twilight már a lépcsőn megérezte. - Spike már fent lenne? - kérdezte magától. - Hisz még éjszaka van! De valami finomat csinál! örült meg a lila mágus. Spike egy vicc miatt már nagyon rég nem sütött édeset. Pinkie egyszer kicserélte a cukrot fehér robbanós porra. Mikor a kissárkány nekikezdett a palacsinta sütésének a tűzhelynél, a tészta elkezdett szikrázni, majd apró durranással felrobbant. Spike pár métert repült és a fejére érkezett. Természetesen nem sérült meg, hisz a sárkányoknak erős, pikkelyes bőrük van, viszont apró sokkot kapott. Attól a naptól megfogadta, hogy nem csinál semmit, amibe cukor kell. Twilight benyitott a konyhába és jó hangosan köszönt. Választ viszont nem kapott. Nem volt senki a helyiségben, leszámítva a csodás reggelit. Olyan 40-50 darab palacsinta, 5 fajta öntettel és üdítők. Az asztal szépen meg volt terítve. Twilight közelebb ment és a tányérjában egy levelet talált. Maga elé lebegtette, és olvasni kezdte: Remélem, ízleni fog a reggeli, amit csináltam. Nagy lelkierő kellett hozzá, hogy nekifogjak, de fel akartalak vidítani, mert tegnap elég rossz volt a kedved. Nem tudom, hogy mi zaklatott fel ennyire, de remélem megoldódik. Ha nem nagy baj, elmentem barlangászni. Tegnap mindent elintéztem a könyvtárban, szóval csak a hálószobát kell rendbe rakni. Sok szeretettel Spike! Twilight lerakta a levelet és gondolataiba merülve nekilátott az étkezésnek. Spike fél éve, minden héten egyszer elment barlangászni és általában másnap jött haza. Ami furcsa, az az, hogy mindig csak egy helyre megy. Twilight többször is látta azt a nyílást, ahol a kissárkány eltűnik. Ő viszont nem ment utána és nem is kérdezte Spiket, hogy mi érdekes van odalent a barlangban. Eleget mászkált már veszélyes odúkban ahhoz, hogy teljesen megutálja az efajta
mókát. A lila unikornis végzett a palacsinták felével, a többit meg elrakta későbbre. Újra elolvasta Spike levelét. "Remélem, ízleni fog a reggeli..." - Érdekes - nézte a mondatot. - Vajon mikor csinálhatta meg a palacsintákat? Twilightnak elakadt a lélegzete ahogy ránézett az órára. Reggel nyolc óra. Az nem lehet, mert akkor már világos lenne! Az unikornis kinézett az ablakon, de mivel nem látott sokat, ezért kifutott a házból. Az utcában fényt a lámpák biztosították. Sok póni járt-kelt, mindegyik az eget kémlelte, hátha meglátják valahol az izzó égitestet. Twilight leült a földre és megpróbált rájönni, hogy mi történhetett. Levelet Spike nélkül nem tudott küldeni Celestiának és ilyen sötétben nem találna oda Canterlotba. Hírtelen éles fény vakította meg a lila mágust. Könnyezve hátrált vissza a házba. Az ablakokból ömlött be a vakító világosság. Twilight behúzta a függönyöket, de így is világosabb volt az átlagosnál. Celestia későn engedi fel a napot, aztán megvakít mindenkit, értetlenkedett aggódva Twilight. Az unikornis lassan megszokta az erős fényt és körülnézett. Spike tényleg remek munkát végzett a nappaliban. Mindenhonnan letörölte a port és a könyveket ABC-sorrendbe rakta, cím szerint. Az egyedüli oda nem illő dolog: a sárkány ágya volt. Twilight visszalebegtette az ágyat a hálószobába, majd felsétált a lépcsőn, közben behúzta az ablakok előtt a függönyt. Twilight most látta meg, hogy mekkora pusztítást hajtott végre. Sok tárgy a földön, legtöbbjük széttörve, de ez igaz a bútorokra is. Sajnos a kedvenc tükrét is eltörte, mely egy kisasztalhoz volt rögzítve. Elszégyellte magát. Mit fog mondani majd Apple Bloomnak, mi volt itt? Apple Bloom lett a falu ácsa, asztalosa és mérnöke. A tervei alapján már három épületet is felhúztak. Köztük volt a fogadó is, ahol megszállt Skyhorn. Amint erre gondolt Twilight, ürességet érzett a mellkasában. Fél óra alatt végzett a rendrakással. A javítani kívánt tárgyakat egy kupacba rakta, a menthetetleneket varázslattal összezsugorította és berakta a kukába. Művén végignézve vette csak észre, hogy sötétebb van. Széthúzta a törött ablak előtt a függönyt és kinézett. Olyan világos volt, mint általában, ha nincs felhő az égen. Most viszont egy hatalmas fekete felhő takarta be az eget. Nem lehetett látni sehol egy rést, melyen keresztül a nap lenézhetett volna. - Érdekes - nézte az eget Twilight -, olyan, mintha a felhőből jönne a fény. Rainbow Dash egy csapat pegazussal próbálta elterelni, szétrúgni vagy szétszedni darabokra a felhőt, kevés sikerrel. Tornado a földről szurkolt anyjának. A szivárványsörényű pegazus ettől csak idegesebb lett, mert szégyellte lánya előtt tehetetlenségét. Jobb ötlete nem volt, ezért csak buzdította a többieket. Twilight nézte egy darabig barátnőjét, majd elindult a nappaliba. Olvasni támadt kedve. A szoba közepén megállt, mert meglátott valamit a sarokban, ami eddig elkerülte a figyelmét. Közelebb ment hozzá. Az oldaltáskája volt. Ahogy felemelte, kiesett belőle a könyv. - Jaj, ne! - ijedt meg Twilight. - Nem adtam fel tegnap a naplót. Celestia biztos mérges lesz rám. Azonnal el kell vinnem a postára! - jelentette ki. Ránézett a könyvre, majd kinyitotta annál a fejezetnél, ahol tartott. - De ha már úgyis késik, akkor nem mindegy, hogy egy napot vagy kettőt? Celestia biztos megérti, hogy nem tudtam elolvasni időben. Lement a nappaliba és olvasni kezdett. Az órák peregtek. Twilightot egy hatalmas dörrenés zavarta meg. Rá pár perc múlva kopogtak az ajtaján, de ez csak amolyan formaság volt, mert már nyílt is ki az ajtó. Twilight felnézett a könyvről és köszönt. - Szia Rainbow! Szia Tornado! - Szia Twilight! - köszönt Rainbow. - Bocs, hogy csak így betörünk, de iszonyatos vihar kerekedett. Esik és villámlik! - Semmi baj! Mennyire sikerült a felhőt szétszedni? - kérdezte őszinte kíváncsisággal Twilight. Rainbow először lányához intézte szavait.
- Kicsim, Twilight néninek annyi mesekönyve van, szép képekkel. Nincs kedved megnézni őket? - nézett Tornado szemébe. A kis pegazusnak felragyogott az arca. Imádta a meséket, anyja sokat mondott neki és mindegyiket élvezte. Reménykedve nézett Twilightra. A lila unikornis bólintással adott engedélyt könyvtára szétszedésére. A kis pegazus elszaladt, Rainbow odafordult Twilighthoz. - Borzasztó! Nem tudtam semmit se csinálni. Tuti, hogy felhő, de az állaga olyan, mintha füst lenne. Nem lehet megfogni, nem lehet szétrúgni, nem lehet vele semmit se kezdeni! És ami a legrosszabb, hogy nincs vége! Se hosszában, se magasságában! - Honnan tudod? - Reggel elküldtem négy pegazust négy különböző irányba. Két órát voltak el és beszámolójuk szerint a fekete felhő egy ici-picit sem ritkult. Én viszont felfelé indultam el. Addig mentem, ameddig egy pegazus képes és semmi változás. Vissza csak úgy tudtam jönni, hogy zuhantam egy picit, így tudtam meg, merre van lefele. - Értem! - nézett ki az ablakon Twilight. Szóval a felhő nem természetes, gondolkodott el a lila unikornis. Ha minden igaz, akkor betakarja egész Equestriát. A pegazusok tehetetlenek vele szemben. A felhő eső mellett fényt is biztosít. Reméljük, nem fog több meglepetést okozni. - Anya! Anya! Gyere, nézd milyen szép könyvet találtam! - futott anyjához Tornado. - Légyszi, olvasd fel nekem! Rainbow ránézett barátnőjére. Látta, hogy Twilight teljesen belemerült gondolataiba, ezért odament lányához és olvasni kezdett. Az eső esett, a szél fújt, a felhő meg se moccant. Az utca üres volt. Egyszer-kétszer villámlott, amelyeket hangos dörrenés követett. Twilight valakit látott közeledni az ég felől. Landolt a ház előtt és bekopogott. A mágus ajtót nyitott. Soarin' volt az és bebocsátást kért. Tornado odafutott apjához és megölelte. Rainbow Dash megcsókolta férjét, majd beljebb vonultak, miközben Soarin' belekezdett a fejlemények ismertetésébe. Twilight már csukta volna be az ajtót, de a távolból kiabálást hallott. Applejack és Harry Pear közeledett. - Hello Twilight! - köszönt Applejack, mikor odaértek. - Kösz, hogy beengedtél, de kéne a segítséged! Valami nyavalya megfogta a fáimat és nem t’om, mi az. Az almák és a körték úgy néznek ki, mintha kiszítták volna a nedvet belőlük! Olyan fonnyadtak lettek, mint a mazsola. - Tessék? - nézett furcsán Twilight. - Hogy érted ezt? - Hogy lehet ezt nem érteni? - háborodott fel Applejack. - A gyümölcseim mind tönkrementek. Ilyen állapotban nem fogják megvenni. Az se tudom, hogy így ehető-e. Kell valami ital vagy varázslat, amitől meggyógyulnak az én imádott fáim! - Rendben, segítek! - egyezett bele Twilight. - Csak hozom a megfelelő könyvet. Rainbow – fordult a szivárvány pegazushoz -, ti maradhattok addig, ameddig akartok... Egy hatalmas villám cikázott végig az égen, mely egy pillanatra megvakított mindenkit. A villámot fülsiketítő dörrenés követte. Tornado anyja alá bújt és ott reszketett a félelemtől. Rainbow odafeküdt gyermeke mellé, szorosan magához ölelte és nyugtatgatni kezdte. Odakint az eső hangosabb lett, a cseppek nagyobbakat koppantak. Twilight kinézett az ajtón és nem hitt a szemének. Jég esett az égből! Az utcát ellepték a kavicsnyi méretű jégdarabok. A házban mindenki az idő furcsa tréfáját nézte, amikor Rarity hangos jajgatását hallották. Mellette jött még három póni. Rarity védőpajzs bűbáj védelme alatt szaladt a könyvtár felé. A varázslat jó működött, a jégdarabkák pár centire a feje felett megálltak, majd mikor már senkiben nem tudtak kárt tenni, akkor leestek. Mellette futott Fashion Mania, Fluttershy és Tom Click. Őket is védte a pajzs bűbáj. Mikor elértek Twilighthoz, Rarity siránkozni kezdett: - Jaj, Twilight! Szörnyű dolog történt! - kezdett bele. - A butikomat délben ellepték a molylepkék!
Mindent felfalnak! Segítened kell! Fluttershyt hívtam előbb, de ő sem tudott semmit se kezdeni velük. Gyere! Gyorsan! - Az utolsó szót már-már kiabálva mondta. - Nyugodj meg, Rarity! - mondta Twilight, majd Fluttershyhoz fordult: - Mindent kipróbáltatok? - Hát... ömm... Majdnem. Próbáltuk kéréssel, könyörgéssel, fenyegetéssel, majd megpróbáltuk őket kivinni a házból, de nem ment. Csak agyon nem ütöttük őket. - A mondat végét már egészen halkan mondta, majd gyorsan hozzátette: - De nem kell megölni őket! Igaz, hogy ma minden állat és bogár egy kicsit furcsán viselkedik, de ezért nem kell... - Hogy érted, hogy furcsán? - vágott a szavába Twilight. - Hát, tudod... Izé... Az állatok... - a sárga pegazusnak könnyezni kezdett a szeme. - Hagyd, szívem, majd én elmondom! - nyugtatgatta Tom a feleségét. - Tudjátok, ma reggel az állatok megőrültek. Nem lehetett velük mit kezdeni. Először szétszedték az egész házat, majd elkezdtek verekedni. Ha szétválasztottuk a viaskodókat, akkor minket kezdtek harapni, karmolni és rúgni. Szegény drágám, mindent megpróbált, de semmi sem használt. Végül kidobtam az állatokat a házból. - Na, ha ezt ilyen szépen megbeszéltük, akkor segítesz, Twilight? - kérdezte Rarity, szinte hisztérikus hangon. - Igen, persze! - indult el egy könyvespolc felé Twilight. - Csak hozom a megfelelő könyveket. Na a terv - kezdett bele, miközben leemelt pár könyvet. - Először elmegyünk Rarityhez és kiűzzük a lepkéket, majd elmegyünk Applejack és Harry farmjára megnézni a fákat és végül megnézem az állatok viselkedését, mert... - Csak nem Twilightot próbáljuk felvidítani? - hangzott el egy kérdés, mely teljesen kizökkentette az unikornist a gondolatmenetéből. - Tessék? - fordult hátra. Az ajtóban ott állt Pinkie és a férje. Hátukon egy hatalmas esernyővel, ami megvédte őket a jégesőtől. Mind a két póni kedvesen mosolygott. - Hát megvigasztalni a tegnap történtek miatt. Vagy nem azért van itt mindenki? - nézett körbe a rózsaszín póni. - Nem - válaszolta Twilight. Pinkie miatt eszébe jutott Skyhorn, amitől egyből lehangoltnak érezte magát. - Miért, mi történt tegnap? - kérdezte szipogva Fluttershy. - Semmi! - kiáltotta Twilight. - Dehogynem történt! - csóválta a fejét Pinkie. - Tegnap felkeresett engem Twilight, hogy végrevalahára össze szeretne jönni Skyhornnal, de sajnos ő már elment Canterlotba. Mindenki ránézett Twilightra. Egyszerre indultak meg az unikornis felé és közben sajnálatukat fejezték ki. Twilight érezte, hogy eluralkodik rajta a düh és a keserűség. - Nem akartam összejönni vele, csak meg akartam ismerni! - kiabálta Twilight. - És ha most megbocsátasz, Pinkie, fontos lepke-problémát kell megoldanom - indult a kijárati ajtó felé. Már majdnem kilépett az esőbe, amikor Lyra futott neki nagy erővel. Az ütközéstől mind a két unikornis elesett. Lyra lírája, mely eddig a levegőben volt, ráesett Twilight fejére. - Annyira sajnálom! - kért elnézést Lyra. - Csak ez az eső nagyon fájdalmas! Láttam, hogy nyitva az ajtód és ezért ugrottam be. - Semmi baj! - vakarta meg ott a fejét Twilight, ahova a hangszer esett. - Hát, most már biztonságban vagy, szóval én megyek is - indult el megint. - Várj! - állította meg Lyra. - Igazából azért jöttem, mert nem jön ki hang a lírámból. Hiába pengetem, egy árva dallamot sem bírok belőle kiszedni. Figyeld! - Elkezdett játszani a hangszerén, mely hallgatott, mint a sír. A néma játék pár percig tartott, majd Lyra aggódva
nézett Twilightra. - Adjatok pár percet, míg rájövök, hogy mi történik itt - csukta be az ajtót Twilight. Ma reggel, nyolc óra után lett világos és akkor is vakítóan. Egy hatalmas fekete felhő takarja be egész Equestriát, melyből, ha minden igaz, a fény jön. A délután folyamán hatalmas vihar kerekedik, melyből víz, majd jég esik. A fákon a gyümölcsök aszottak és az állatok megkergültek. A hangszerek nem működnek. Mi történik itt? Valaki magyarázza el! Kopogtak az ajtón. Twilight ajtót nyitott és elkerekedett a szeme, mikor meglátta, hogy ki van kint. Nem, ez nem lehet! Vele szemben egy eléggé sáros és sérült földi póni állt. Fején egy hatalmas vágás található,mely a jobb szeme alatt haladt végig, egészen a halántékáig. A kék sörényén alvadt vér piroslott. Testén több vágás és zúzódás volt észrevehető és bal mellső patáját kicsit felemelve tartotta. - Szia! Bemehetek? - kérdezte Skyhorn. - Persze! - válaszolt Twilight még elképedve. - Kösz! - sántikált beljebb a földi póni. - Equestriára, veled meg mi történt? - rémült meg Rarity, ahogy meglátta. - Az most nem fontos - nézett végig a jelenlévőkön. - Rendben, mind itt vagytok. Nagy szükség van most rátok! Vagyis a harmónia elemeire. Szavait mély csönd követte. Kint zuhogott a jég, bent nagy volt a feszültség. Szóval mégis baj van, futott végig a gondolat Twilighton. Celestia biztos küldött egy levelet, de mivel Spike nincs itt, ezért nem kaphatta meg. Ó, miért ma kellett elmennie? - Mi a baj és honnan tudod, hogy mi vagyunk a harmónia elemei? - kérdezte Rainbow. - Elmondom az egészet. Annyit kérek, hogy ne vágjatok közbe és a kérdéseket a végén tegyétek fel! A legjobb, ha az elejétől kezdem. *** Három nappal ezelőtt indultam el innen Canterlotba. Kora reggel érkezett meg a hintó a pegazusokkal, mely felvitt. Az út nem lehetett több egy óránál. Mikor megérkeztem, bevezettek a palota előterébe. A többiek is ott várakoztak. A félelmem beigazolódot: csak én voltam egyedül földi póni. Velem együtt tizenöten voltunk. Először megmutatták a szállásunkat, majd közölték, hogy az első tanóránk csak másnap lesz és negyedórával előbb fog kezdődni. Ezután megreggeliztünk, majd körbevezettek. Megmutatták a kastély legtöbb helyét és mindegyikhez fűztek valami kis érdekességet. Számomra a legemlékezetesebb a dicsőségfolyosó volt, mivel négy képen hat igen ismerős póni tündöklött. Köztük, akit felismertem, egy lila unikornis volt. A képek alatt feltüntették a pónik nevét és az eseményt. A nevekből már tudtam, hogy ti vagytok azok. Nem hittem volna, hogy ti kergettétek el a sötét árnyakat, vagy hogy a meteort, ami elpusztította volna a fél világot, ti térítettétek ki a pályájáról. Az idegenvezetés egész napos program volt. Este visszatértünk a hálószobánkba. Ott a többiek kerec-perec megmondták, hogy én nem vagyok idevaló és el fogják érni, hogy kicsapjanak. Nem törődtem velük, ettől még dühösebbek lettek és kidobták a bőröndömet az ablakon, amiben a holmijaim voltak. A szállás a palota ötödik emeletén volt található, vagyis a felszerelésem olyan 10 métert eshetett, míg földet nem ért a királyi kertben. Nem volt mit tenni, vissza kellett hoznom. Este nem volt szabad engedély nélkül mászkálni a palotában, ezért óvatosan haladtam lefelé. Szerencsére nem találkoztam senkivel. A bőröndöm felakadt egy magas fa tetejére. Ez remek, gondoltam, hogyan fogom leszedni onnan? Fára mászni nem tudok. Megrúgtam egyszer-kétszer a fát, de nem voltam elég erős ahhoz, hogy leessen. Tehetetlen dühömben dobálni kezdtem a tatyómat kővel. Észre se
vettem, hogy állt valaki mögöttem. - Te meg mit keresel ide kint ilyen későn? - kérdezte, de a hangjában nem volt felelősségre vonás. - Elnézést, csak a társaim kidobták a bőröndömet az ablakon - fordultam hátra. Velem szemben Princess Luna állt. Szomorúan nézett rám. Félelem lett úrrá rajtam. Most mi lesz? Milyen büntetést fogok kapni? Mindenesetre mélyen meghajoltam. - Hol van? - Fent a fán - mutattam fel reszketve. A hercegnő felnézett a lombkoronára. A szarva felragyogott és a felszerelésem megmozdult. Szépen leereszkedett, majd mikor leért, Luna belenézett és megkérdezte: - Te volnál az a földi póni, aki bejutott a tanfolyamomra? - Igen, felség! - válaszoltam alázatosan. - Érdekes - nézett meg jobban Luna. - Egy földi póni, kit érdekel a tudomány és aki a tesztemen maximum pontszámot ért el, míg a második legjobb csak kilencvennégy százalékot. Már előbb meg akartalak ismerni személyesen, csak sajnos sok dolgom volt. És most jobb, ha visszamész a szobádba. Tessék a felszerelésed - lebegtette a hátamra a bőröndömet. - Köszönöm, felség! - hajoltam meg. - Ugyan, semmiség! És szólíts nyugodtan Lunának, de most menj! Még egyszer meghajoltam, majd visszafutottam a hálószobába. A többiek már aludtak vagy csak alvást színleltek. Az ágyamon volt egy üzenet, miszerint ha nem megyek el önszántamból, akkor nagy bajra számíthatok. Másnap szabadfoglalkozás volt. Én egész nap a könyvtárban voltam. Estefelé jöttem csak ki és visszafele áthaladtam a dicsőségfolyosón. Megálltam a képetek előtt és belemerültem. Csak az óra kongására eszméltem fel. A tanítás negyedóra múlva elkezdődik! Futni kezdtem a hálószobám felé, hogy a tanórára szükséges tárgyakat felvegyem. A hálószobában volt még egy tanulótársam. Ahogy meglátott, undor ült ki az arcára és kiment. Becsukta maga mögött az ajtót és hallottam, ahogy kattant a zár. Na ne, csak nem zárt be?! Odamentem az ajtóhoz és lenyomtam a kilincset. Nem nyílt ki. Hát mégis bezárt!! Szóval így akartok kirúgatni. Ha nem jelenek meg az első órán, kicsapnak. Márpedig ebből nem esznek! Kinéztem az ablakon. A kertben már ott gyülekeztek a többiek. Pár perc múlva megjelent az unikornis, aki bezárt. Megpróbáltam kinyitni az ablakot, de az is mágiától volt zárva. Kitörni nem törhetem ki. Visszamentem az ajtóhoz. Próbáltam kinyitni, de mindhiába. Kulcsot nem kaptam és nincs varázserő, hogy kinyissam a zárat. Öt perc és kezdenek. Visszament az ablakhoz. Kint jót nevettek a többiek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan eltávolítanak innen. Valaki a túloldalról lenyomta a kilincset. - Be van zárva? - értetlenkedett a kinti póni. - Ennek nem szabadna zárva lennie! Na mindegy. Már szóltam volna, hogy bent vagyok, amikor meghallottam a kulcs zörgését a zárban. Kinyílt az ajtó és behátrált rajta megmentőm, egy felmosó vödörrel. Már nekikezdett volna a felmosásnak, amikor meglátott és csodálkozva kérdezte: - Hát te meg mit keresel itt? - Köszönöm, hogy kinyitotta az ajtót. Az egyik tanulótársam zárt be. És ha nem haragszik meg, sietnék órára - futottam ki a teremből Leszaladtam a lépcsőn és elindultam a kapu felé, mely a kertbe vezet. Sajnos azonban az is valamiért zárva volt, így elindultam egy másik kijáratot keresni. A palota hatalmas, én meg új voltam benne, ezért el is tévedtem . Nem tudtam, hogy hol vagyok és furcsa mód nem voltak sehol az őrök, kiktől útbaigazítást kérhettem volna. Már-már kétségbe voltam esve, amikor az egyik folyosón haladva beszélgetésre lettem figyelmes. Csak egy ajtó volt a folyosón, résnyire nyitva. Bekukucskáltam. Nagy önuralom
kellett ahhoz, hogy fel ne kiáltsak. A szoba közepén egy fehér alikorn, ha minden igaz, akkor Princess Celestia feküdt. Nem volt szája és az oldalából ömlött a vér. Felette egy nála sokkal nagyobb alikorn állt. Vörös szőre volt és a sörénye lángolt! A cukijegye meg egyfolytában változtatta alakját! Láthatólag élvezte az előtte lévő alikorn szenvedését. - Látod, tudsz te jó kislány is lenni! Jutalomból visszakapod a szád és a sebedet is begyógyítom, mert teljesen összevérezel mindent - a szarva felragyogott. Celestiának begyógyult a sebe és visszakapta a száját. Ezután megkérdezte: - Utolsó kívánság? - Menj a pokolba! - Onnan jövök! - És eltüntette az előtte lévő alikornot. Hátrébb húzódtam az ajtótól, majd elindultam visszafele. Valakit értesítenem kell a történtekről, de nincs itt senki! Hova tűntek az őrök? A személyzet ilyenkor már bent van a saját körzetükben, csak az a baj, hogy nem tudom, merre van a lakosztályuk. Kéne ide egy térkép, hogy szerencsétlen újonnan jöttek is eljussanak oda, ahova akarnak. Ahogy róttam a folyosókat, felfedeztem az egyikben egy titkos járatot. Véletlen volt az egész, nekidőltem az egyik szobornak, mely egy kicsit megmozdult és a mellette lévő fal feltárult. Végigmentem rajta és a dicsőségfolyosón találtam magam. Remek, legalább tudom, hogy hol vagyok, gondoltam. Ott megláttam a képeteket és tudtam, hogy mit kell tennem. Vissza kell jutnom Ponyville-be. Tudtam, hogy hol a kijárat a kastélyból, így elindultam a megfelelő irányba. Mivel nem találkoztam senkivel, ezért gondoltam, nem tudok hintóval visszarepülni, így marad a gyalogút. A kaput nyitva találtam. Elvettem egy égő fáklyát és nekivágtam a sötétségnek. Az út hosszú és fárasztó volt. Követtem a jelzőtáblákat, de sajnos még így is eltévedtem. Az Everfree Forestben találtam magam. A fáklyám már a végét járta, én meg már nagyon fáradt voltam. Lepihentem egy picit és véletlenül el is szundítottam. Arra ébredtem, hogy valami reccsen a bokrok mögött. A fáklyám kialudt, ezért nem láttam semmit. Felkeltem és vártam. Mivel nem hallottam, hogy még egyszer megmozdult volna az a valami, ezért szép lassan elindultam. Sajnos AZ mégis követett. És nem volt egyedül. Egyre több helyen zörögtek a bokrok. Átváltottam kocogó tempóba, majd futni kezdtem. Ők követtek. Hirtelen az egyik nekem ugrott oldalról és felhasította az arcom. Én rúgtam egyet, ami talált. Tovább futottam, sőt inkább az már sprintelés volt. Nehezen haladtam, mert az ágak egyfolytában az arcomat csapkodták. Viszont azok a valamik gyorsabbak voltak és jobban tudtak tájékozódni az erdőben. Megint nekem ugrottak, de már egyszerre többen is. Ütöttek és vágtak, én nem tudtam tenni semmit ellenük. Biztos meghaltam volna, ha nem lesz hirtelen vakítóan világos. Támadóim megijedtek és elfutottak. Én szép lassan megszoktam a fényt és megvizsgáltam magam. Több helyen véreztem és ha minden igaz, akkor eltört a bal patám. Iszonyatosan fájt és még most is fáj mindenem, de tudtam, hogy el kell jutnom Ponyville-be. Így felkeltem és elindultam. Szerencsémre találtam egy ütött-kopott táblát, mely a helyes útra vezetett. Így jutottam el hozzátok. És most már tudjátok, hogy mi a baj.
*** Mindenkinek elállt a lélegzete a történet hallatán. Skyhorn leült és várta a kérdéseket, de senki sem szólalt meg. Mindenki egymást nézte és próbálták feldolgozni a hallottakat. Majd Rainbow felállt és feltette az első kérdést: - Miért mondtad el ilyen hosszasan? Nem lett volna egyszerű annyit mondani, hogy jött egy gonosz alikorn, akit fenéken kell billenteni? - De, egyszerűbb lett volna - nézett rá a sérült póni. - Csak nem voltam benne biztos, hogy elhiszitek, ha csak annyit mondok. És gondoltam, jobb, ha minden részletet elmondok, hogy
aztán ne vonjatok felelősségre, ha valami kimaradt. - Szerintem te túl sokat beszélsz. - Gyakran mondják. - Nekem is lenne egy-két kérdésem - szólalt meg Twilight. - Nem tudod, hogy ki lehetett az a másik alikorn? - Nem, bár a kinézete emlékeztetett az egyik istenre, mely lejött a földre. - Ezt honnan gondolod? - kérdezte Applejack. - Elébia könyvtárában voltak képek istenekről, kik valami okból lejöttek ide, ebbe a világba. Általában azért, mert beleszerettek valakibe, de voltak olyanok, akik komolyabb dolog miatt jöttek. Mondjuk, hogy figyelmeztessék a pónikat, ha valamikor katasztrófa történne. - Miért nem oldották meg a problémát? Miért csak mondták, hogy mi lesz? - értetlenkedett Tom. - Nem lehet tudni, hogy az istenek mit miért csinálnak. A lényeg annyi, hogy őt láttam már valamelyik képen, csak nem vagyok biztos benne, hogy ő az. - Nekem van könyvem az istenekről! - kiált fel Twilight. Az egyik szekrényről leereszkedett egy könyv, egyenesen az unikornis elé. - Írd le pontosan, hogy hogyan is nézett ki. - Vörös volt a szőre és a szeme. A szarva izzott és ha varázsolni kezdett, akkor beleégett a retinádba a szarv alakja. A sörény úgy mozgott, mint a tűz lángja és az elején sárga, majd ahogy haladunk a vége felé egyre pirosabb lett a színe. Sokkal nagyobb volt, mint Celestia. És ami a legfurcsább, hogy a cukijegye mindig változik. Egyszer koponya, másszor virágok, harmadszor labda... - Megvan! - vágott a szavába Twilight. - Ela, a káosz úrnője. Leírta alakját és van hozzá képe is. Ő az? - mutatta meg a képet Skyhornnak, aki egy aprót biccentett. - Oké, akkor olvasom: „ Ela a káosz istene. Több ezer évet élt e bolygón. Szent feladatának tartotta, hogy mindenhol szenvedést és bánatot teremtsen és így uralkodjon a pónik felett. Ezért is nevezi magát inkább úrnőnek mint istennek. Nem sokan mertek neki ellentmondani, de voltak bátrak vagy inkább bolondok, akik megpróbálták. Ela nevetve pusztította el ellenségeit, sokáig nem volt olyan erő, mely megállíthatná őt, egészen Klertóig. Klerto Equestria uralkodója volt, ki száműzte innen Elát.” - Nem valami sok - jegyezte meg Rarity. - Tényleg nem sok - sóhajtott Twilight. - Annyit tudok, hogy Klerto volt Celestia apja, de sajnos Celestiát nem tudjuk megkérdezni, hogy győzte le egykor Klerto Elát, mert ha minden igaz... – Twilight szeméből könny csordult ki. Meg foglak bosszulni, ezt megígérem. - Ki-rá-lyi fel-jegy-zé-sek - olvasta fel szótagolva Tornado az asztalon lévő könyv címét. - Várjunk! - ugrott be a lila unikornisnak. - Celestiát már nem tudjuk megkérdezni, de talán leírta a naplóba! - futott oda az asztalhoz, ahol a könyv volt. Mindenki a napló köré gyűjt. Twilight fellapozta a könyvet Celestia bejegyzéseihez. Meg is találta a keresett fejezetet. Hangosan kezdte olvasni: Ela száműzetése Sajnos nekem is végig kellett utaznom a fél világot apámmal. Mivel Ela megpróbált elrabolni, ezért apám, a jó Klerto nem vette le rólam aggódó tekintetét. Mindig mellette kellett lennem és nem engedett el 10 méternél messzebbre magától. A hadjárat 121 évig tartott és csak ritkán tértünk haza. Az utazással nem volt semmi bajom, élveztem is, csak az a sok szenvedés, amit néha láttam. Nem is tudom leírni őket. Rettenetes dolgokat tudott véghez vinni egy szempillantás
alatt, mert hatalmas erővel rendelkezett. Képes volt arra, hogy hegyeket tüntessen el, vagy hogy a tenger vizét vérré változtassa. Apám zászlaja alatt sok katona harcol. Sajnos ezek a katonák egy-két évnél nem éltek tovább. Ezért apám a hadjárat 67. évében bevezetett egy különleges kiképzést. Ha azon átmegy a póni, akkor jöhet a hadjáratba. Ezáltal kevesebben lettünk, de hatékonyabb lett a küzdelem. A katonának azért volt érdemes részt venni a hadjáratban, mert jó zsoldot kap és ha száműzik Elát, akkor földet és hírnevet szerez magának. Én nem voltam ott a csatáknál. Nekem a sátorban kellett maradnom. Általában ott volt velem mindig apám egyik bizalmasa, hogy megvédjen, ha valami baj történnék. Az egész hadjárat alatt a sátor négy falát nézhettem. Ezért is utáltam az egészet. A hadjárat utolsó éveiben apám felvett hat parancsnokot. Nem ismertem és soha nem is láttam őket. Apám eddig mindig olyan pónikat vett fel erre a posztra, akik Canterlotban éltek. Ők messziről érkeztek. A 121. évben az utolsó haditanácsra én is elmentem. Ott ült apám középen, körülötte a hat parancsnok. Ötnek nyaklánc volt a nyakában és a hatodiknak, ki unikornis volt, egy korona díszelgett a fején, vagyis ahhoz hasonló. A nyakláncokba és a koronába berakott drágakövek formája megegyezett a személy cukijegyéjével. Mint megtudtam, ők a harmónia elemei. A tanácskozáson mindenki boldog volt, mert állítólag beszorították Elát és már csak a végső döfést kell megadni neki. Ezúttal csak apám és a hat parancsnok ment Ela után, a katonákat hátrahagyva. Én könyörögtem, hogy mehessek én is, hadd lássam, ahogy legyőzik Elát. Persze nem engedte meg. Amikor elmentek, én pár percre rá utánuk lopóztam, vigyázva arra, hogy ne vegyenek észre. Tudom, hogy felelőtlenül cselekedtem, de 121 évig gubbasztottam egy sátorban és végre látni valami izgalmasat. Sajnos az ütközetről lemaradtam, mert egy hatalmas kő takarta el a kilátást, viszont láttam egy gyönyörű szivárványt, mely felemelkedett az égbe, majd hírtelen lecsapott a földre. Mire sikerült a kő mögül kinéznem, addigra már Ela nem volt sehol. Apám rám nézett és elmosolyodott. „Győztünk! Száműztük Elát a föld legmélyére, egy neki készített börtönbe” mondta és elindultunk hazafelé. Bővebb információ a gazdasági illetve a külpolitikai részekben találsz! Twilight fellapozza a többi oldalt, de nem talál több értékes információt. Becsukja a könyvet és ránéz barátaira. Végiggondolja, hogy mit fog mondani, majd belevág: - Elát a harmónia elemei győzték le! Mint akkor, most nekünk kell száműznünk őt. Tudom, hogy ez nehéz feladatnak tűnik, de mi már sok más problémát megoldottunk komolyabb baj nélkül. Hát ez is menni fog! Szóval, menjetek haza és készüljetek fel, mert holnap indulunk! És ne felejtsétek otthon a nyakláncokat! Equestria számít ránk! - nézett rájuk komolyan. - Rendben van, Twilight! - mondta Rainbow. - Természetesen felkészülünk - reszketett Fluttershy. - Ne aggódj édeském, nem lesz semmi baj! - nyugtatgatta Applejack a sárga pegazust. - Nézzétek! Elállt az eső! - kiáltott fel Rarity. - Akkor már megyünk is! - ugrált kifele Pinkie. - Rarity, várj! - állította meg Twilight. - Tessék! Itt ez a könyv, melyben van pár varázslat a kártevők elkergetéséről. Én a negyvenhármast próbálnám ki. - Köszi, Twilight! - vette át a könyvet. - Holnap találkozunk! Mindenki távozott a könyvtárból, hogy felkészüljön a csatára. A lila unikornis becsukta maga mögött az ajtót. Sóhajtott egy nagyot, majd megfordult. Akkor vette észre, hogy Skyhorn még itt van. És egy kicsit halványabb a kelleténél.
- Skyhorn, jól vagy? - futott oda hozzá. - Persze, csak egy kicsit szédülök és hányingerem van. - Teljesen kiment a fejemből, hogy meg vagy sérülve. Mutasd a lábad! - mondta aggódva. Skyhorn felemelte bal patáját. Twilight rész vett egy elsősegély-tanfolyamon pár évvel ezelőtt, így meg tudta állapítani a mágia segítségével, hogy mennyire súlyos a seb. Felragyogott a szarva. Szerencsére csak egy kicsit megrepedt, diagnosztizálta magában, ezt könnyen helyre lehet hozni varázslattal. A szarva megint világítani kezdett és Skyhorn érezte, hogy enyhül a fájdalom a lábában, majd teljesen elmúlik. Twilight rátért a többi sérülésre is. Előbb az apró vágásokat tüntette el, majd a zúzódásokat. A komolyabb sebeket nem merte mágiával beforrasztani. Azért annyira nem ment neki a gyógyítás. Ezeket fertőtlenítette, majd bekötötte. - Köszönöm szépen! - hálálkodott a végén a sebesült. - Ugyan, semmiség! - mosolygott Skyhornra, majd megkérdezte. - Szédülsz még? Nincs hányingered? - A szédülésem elmúlt, de még mindig hányinger kerülget. - Mikor ettél utoljára? - Tegnap délben. Kihagytam a vacsorát. - Akkor gyere! Vacsorázunk! - indult el a konyha felé és közben ránézett az órára, mely hatot mutatott. - Lehetne egy kérdésem? - Persze. - Hogyhogy a lábamat meg tudtad gyógyítani, de a vágást az arcomon nem? - Mert csak megrepedt a csont. Rainbow Dashnek valamelyik csontja mindig enyhén megsérült egy rosszul sikerült trükk miatt és én raktam rendbe általában. Szóval ebben van gyakorlatom, viszont ha a lábad törött lenne, akkor sínbe raktam volna. Tudod, nagyon veszélyes varázslattal gyógyítani, mert ha elrontjuk a bűbájt, akkor sokkal, de sokkal rosszabbul lesz a páciens. Szóval, jobb, ha nem kísérletezek rajtad. Miközben beszélt, bementek a konyhába, Twilight megterített és elővette a reggeli maradékát. A témánál maradva társalogtak. Lassan ettek és sokat magyaráztak. Egyszer az egyik, aztán a másik. Mikor megették az utolsó szem palacsintát, Twilight felrakott vizet forralni a teához. Utána visszaült és nézték egymást némán. Twilightban megfogalmazódott egy kérdés, mely egyre jobban a felszínre akart törni. Ránézett az órára, majd az előtte ülő póni szép barna szemébe és kitört belőle: - Nincs kedved itt aludni? - mikor rájött, hogy mit mondott azonnal magyarázkodni kezdett: mármint nem tudom, hogy van-e most szállásod, de ha nincs, akkor megszállhatsz nálam, de csak akkor, ha te is szeretnéd. - Most éppen nincs sehol fekhelyem, ezért elfogadom a kedvességedet, de csak akkor, ha ez nem nagy probléma. - Ha az lenne, akkor nem vetettem volna fel! - pirult el egy kicsit. Most tényleg egy fiú fog nála aludni? A teavíz felforrt. Twilight belerakta a tealevelet, majd megízesítette. Átmentek a nappaliba. Skyhorn végignézte a könyveket, majd rámutatott egyikre másikra és arról kezdtek beszélgetni. Szépen lassan elfogyott a tea. Twilight azon kapta magát, hogy szorosan, egymáshoz simulva fekszenek a szőnyegen és hibákat keresnek egy könyvben. Eddig ő tizenkét hibát talált, Skyhorn meg csak tizet. Ránézett a mellette fekvő pónira. Kellemesen belebizsergett a másik közelségébe, főleg
abba, hogy egymáshoz ér az oldaluk. És olyan játékot játszanak, amit mindig is akart, de itt Ponyville-ben senkit nem tudott volna rávenni erre. Most pedig játszanak és Skyhorn a gyönyörű barna szemével keresi a hibákat. Twilight nem tudta levenni róla a tekintetét. Nem tudja, hogy mi vezérelte, de adott a mellette lévő póninak egy puszit. A kék póni elkerekedett szemekkel nézett Twilightra. Twilight elnézést akart kérni buta viselkedéséért, de nem tudott megszólalni. Teljesen belemerült a mellette lévő póni szemeibe. Skyhorn nézte a lila unikornist, majd lassan közeledni kezdett felé. Twilight gerincén végigfutott egy kellemes bizsergés. Már annyira közel voltak egymáshoz, hogy érezték a másik forró leheletét. Majd a két ajak összeforrt. Twilight sokkal jobb élvezte ezt a csókot, mint amit álmában élt át. Úgy érezte, mintha repülne. Ha most állt volna, biztos, hogy elesik. Kellemes melegség töltötte el a testét. Szarvából egy apró szikra pattant ki. Skyhorn ettől megijedt és felpattant. - Elnézést! Nem akartam megbántani! - mondta kétségbeesve. - Gondolom, most az lesz a legjobb, ha elmegyek - indult a kijárat felé. - Ne! Várj! - esett kétségbe Twilight is. - Nem történt semmi! - Kedves öntől, de így nem maradhatok. Ön adott egy barátságos puszit, én meg megcsókolom. Nem, ez így nem helyes. Eljátszottam a bizalmát, mennem kell - indult el megint. - De mondom, hogy nem kell elmenned! - kiabált utána, de a kék póni nem állt meg. - Ne menj! – már az ajtót nyitotta. - Szeretlek! - kiáltott utána. Ettől megállt a földi póni. - Szeretlek! Az igazság az, hogy még sose éreztem így senki iránt, mint irántad. Mikor megismertelek, még nem is tudtam, hogy ekkora hatást fogsz gyakorolni rám. Aztán megjelentél álmaimban, nem tudtak lekötni a könyvek, mert csak rád gondoltam. Gyermekkorom óta vágytam arra a könyvre, amiből megtudtuk, hogy kell legyőzni Elát, de miattad nem tudtam elolvasni időben, mert a gondolataim mindig feléd szálltak! Kérlek maradj! - kezdett el könnyezni. Skyhorn lassan megfordul. Nézi a vele szembe álló unikornist. Elindult felé, de a szoba közepén megállt. Mindvégig Twilight könnyes szeme tartotta rabul tekintetét. Szavakat keresett, de nem talált. Pedig mindig annyit tudott beszélni, hogy aki társalogni kezdett vele, az nem jutott szóhoz hosszú percekig. És most még nyögni se tudott. Twilightnak a szája már sírásra állt. Félt, hogy elmegy az, akit jobban szeret a könyveknél. - Tudod, hogy én unikornisok között nőttem fel - kezdett bele Skyhorn -, és eddig csak utálatot kaptam tőlük. Mindig kiközösítettek. Mit keresek egy varázslóképzőben? Mit remélek, hisz egy teleszkóp az unikornisoknak való, egy földi póni nem tudja kezelni. De leginkább azért utáltak, mert okosabb voltam náluk. Ezt a tudóspalánták, majd a tudósok nem tudták elfogadni. És jöttél te! Egy szép és okos unikornis, ki kedves hozzám, nem keresi a hibáimat, gyengéimet, hogy azokat felhasználva támadjon. Nem tudtalak kiverni a fejemből. Amíg itt tartózkodtam, sétáim során mindig e ház előtt találtam magam. Amikor kinéztem a fogadó ablakán, mindig remélem, hogy te fogsz elhaladni előtte. A vizsgámra se tudtam rendesen felkészülni. Attól féltem, hogy megbukok. - De végül is száz százalékos lett - szipogta Twilight. - Hát, igen! Aztán megjött a levél, hogy felvettek. Örülnöm kellett volna, de nem tudtam. Visszahoztam a könyveket és megnéztelek utoljára. Attól féltem, hogy nem látlak soha többé. Tudtam, hogy te voltál az az unikornis, aki nem utál a tudásom miatt, sőt inkább örül neki. És most a csóknál az a szikra. Azt hittem, felbosszantottalak. Sajnálom! - nézett le a földre. - Nincs miért - Twilight elpirult. - Tudod, ez volt életem első csókja - halt el a hangja, mikor rájött, hogy megint olyanokat mond, amivel elkergetheti szerelmét. - Jobb lesz, ha megágyazok neked. Gyorsan lefutott a pincébe a vendégágyért. Nem hiszem el, hogy ilyeneket mondok és
csinálok! Ez nem vall rám, bosszankodott. Fellebegtette az ágyat a nappaliba, majd felment az emeletre párnáért és paplanért. Szépen megágyazott, majd jó éjt kívánt és felszaladt az emeletre, aztán beugrott az ágyba. Skyhorn szépen elhelyezkedett a vendégágyon. Mindketten a plafont nézték és csak egy dologra tudtak gondolni: - Milyen szerencsétlen vagyok! To be continued... Írta: Laczkó Balázs (Dream Breaker)
