Mottó: „Cserkészként embert és ezáltal kultúrát formálunk!”
„Egy Szövetségben” az Átmenet programja Bevezető
Kedves Cserkésztestvérek! Az utóbbi időben nagyon sok helyről tapasztaltuk a magyar cserkészet, mint közös értékünk iránti jó szándékú féltést és annak az igényét, hogy jövőnket illetően konszenzus alakuljon ki közöttünk. Sokat beszélgettünk és gondolkodtunk a Szövetség közeli és távolabbi jövőjéről. Ennek kapcsán magunkat a bennünk is valódi változást létrehozni tudó Szentlélekre bíztuk. Így láttunk neki gondolatainkat és a jövőt érintő programmá formálni. Tudjuk, hogy minden társadalmi szereplő, aki társadalmi változásokat szeretne előmozdítani és emberek közösségi nevelésével foglalkozik, akkor tud eredményes lenni, ha képes a megújulásra! Igaz ez a cserkészek közösségére is. A megújulás érdekében folyamatos párbeszédre van szükség és munkák időről-időre történő értékelésére. A visszajelzések összegyűjtése lehetővé teszi számunkra, hogy reflektáljunk a jelenre és meglássuk, hogy mi az, amit megtettünk és mi az, amit elmulasztottunk megtenni. Az előttünk álló hónapokban szeretnénk stabilizálni az elmúlt évek eredményeit, amelyek cserkészetünk
jövőjét erősítik, értékelni a 2012 óta eltelt időszakot, lezárni elnökségi munkánk egy évtizedét és Veletek közösen kitalálni, merre járjuk tovább a cserkészet útjait. Azért fogunk dolgozni, hogy letisztuljanak a
magyarországi cserkészmunka keretei. Megtaláljuk a legjobb módját a cserkészcsapatokban folyó munka támogatásának, a kerületek működésének; megerősítsük testületeink működését és nagyobb átláthatóságot teremtsünk.
Mindezzel a bizalom köreinek helyreállításáért, megőrzéséért szeretnénk tenni! Ahhoz, hogy sikeres és elismert szervezet lehessünk, szükségünk van arra, hogy összetartsunk. Úgy gondoljuk, ebben az időszakban nem személyes köreinket kell futnunk és egyre mélyebbre jutni saját, vélt igazságainkban, hanem egyenlő, előítélet-mentes és előremutató párbeszédet szükséges folytatnunk. Célunk, a lehető legszélesebb összefogás megteremtése és ennek mentén olyan újabb évtizedre szóló átfogó megoldás megtalálása, ami segít továbbvinni a közösen megteremtett eredményeket és egyúttal válaszol cserkészközösségünk elmúlt hónapokban tett felvetéseire. Ennek érdekében november végén, a TÁMOP-hoz kapcsolódó feladatok felelősségteljes lezárását követően rendkívüli közgyűlést hívunk össze, ahol lehetőséget kívánunk teremteni a stratégia alapdokumentumról történő vitára, valamint a tisztújításra. Közös érdekünk, hogy a TÁMOP kiemelt projektünk lezárását követően egy olyan tiszta helyzet jöjjön létre, ahol a Szövetség kényszerektől mentesen tud a jövőről dönteni. Szeretnénk, hogy cserkészmunkánk örömet jelentsen számunkra. Szeretnénk, hogy a cserkészet mindannyiunk otthona lehessen, ahol bizalommal lehetünk egymás iránt!
1
Vezetői munkánkra vonatkozó alapvetések: 1) Térnyitás: az új megközelítések, új szereplők bekapcsolása az MCSSZ működésébe. A bevonás kultúrájának elterjesztése. Rendszeres és rendszerezett párbeszéd, véleménycsere lehetőségének és tereinek biztosítása. Célunk, szellemi erőforrásaink koncentrálása, azok szétforgácsolása helyett. 2) Alulról jövő motivációk támogatása: Kerületek megerősítésének körüljárása és az aktív csapatok helyi kezdeményezéseinek támogatási lehetőségeinek feltérképezése. Erre vonatkozó javaslatok benyújtása az OKGY felé. Elindult fejlesztési projektek megvalósulásának segítése. (Miskolc, Kecskemét, Szombathely) 3) Szervezeti megújulás támogatása: Tehetséges és tenni akaró fiatal vezetők helyzetbe hozása minden munkaterületen. Fiatalok bevonása az MCSSZ vezetésébe. 4) Tiszta helyzetek: Irányítás, megvalósítás, ellenőrzés még határozottabb szétválasztása. Országos Tanács és FB megerősítése. A munkatársi és a választott küldötti szerep szétválasztása. Az MCSSZ működése kapcsán pénzügyek nagyobb transzparenciájának biztosítása az Országos Közgyűlés és a küldöttek irányába. 5) Megegyezés a célokban és eszközökben: Az elindult és félidőben járó stratégiai tervezési folyamat végigvitele. Széles támogatottságú, 3+3 évre szóló, az Összmagyar Cserkészstratégiára épülő alapdokumentum előkészítése és a hozzá kapcsolódó társadalmi vita lebonyolítása. Ennek eredményeképpen szülessen széles körű megállapodás a cserkészet alaptevékenységére, vállalt társadalmi feladataira és a választott eszközökre vonatkozóan. 6) Cserkészet alaptevékenységének és társadalmi vállalkozási tevékenységeinek szétválasztása: A cserkészet számára jövedelmet termelni képes vállalkozási láb kialakítása és elhelyezése az MCSSZ mellett. 2017-ig megvalósítandó középtávú vállalkozásfejlesztési program létrehozása, amely választ ad arra, hogy miként gazdálkodjunk eredményesen az MCSSZ vagyonával. 7) Határon túli magyar Cserkészszövetségek helyzetbe hozása: Az MCSSZ sikeres magyarországi szerepvállalása kihat az anyaországon túlra is. Kiemelt feladatunknak tartjuk és közös felelősségünknek érezzük, hogy választ találjunk arra, hogy miként erősíthetjük, illetve javíthatjuk az eddigi együttműködéseket, hogyan terjeszthetjük azokat ki nevelési, vezetőképzési, program területekre és miként készíthetjük elő egy összmagyar cserkészszövetség létrejöttét. Hisszük, hogy csak közösen lehetünk sikeresek. Elnökségi munka keretei: Az MCSSZ országos elnökségének elsődleges feladata a cserkészcsapatok és kerületek minél szélesebb körű támogatása, segítése, hiszen a legfontosabb az őrsökben, rajokban, csapatokban folyó nevelő munka. Ennek érdekében lezárjuk a jelenleg futó TÁMOP 528 projektet és annak eredményeit megosztjuk a csapatokkal és hívunk mindenkit a közös értékelésre. A következő időszakban fontos a központban dolgozó munkatársaink (elnökség fizetett, munkatársak, önkéntesek) tagság felé való közvetlenebb kommunikációjának elősegítése, az önkéntesen dolgozó vezetők munkájának támogatása. Munkatársainktól mindenhol elkötelezettséget, felelősségvállalást, felkészültséget és teljesítményt várunk el. Minden munkavállalóra, minden munkatársra egyformán vonatkoznak cserkészetünk értékei, és az ezek szerinti együttműködést várjuk el tőlük. A tiszta viszonyok kialakítása és fenntartása érdekében előterjesztjük az OKGY-nak, hogy fogadja el azon javaslatunkat, miszerint az MCSSZ fizetett munkatársainak le kell mondaniuk csapatparancsnoki szint feletti önkéntes megbízatásaikról és nem lehetnek küldöttgyűléseinken jelen szavazati joggal. Szeretnénk, ha fizetett munkatársaink munkájukat az MCSSZ-ben dolgozó önkéntes vezetők ismernék és elismernék. A kölcsönönös együttműködésekben pedig a köszönet és megbecsülés kultúrája jelenne meg. 2
Előttünk álló időszakra vonatkozó feladatmegosztás: A nevelési munka irányítása az országos vezetőtiszt és munkatársai feladata. Főbb területei a csapatokban folyó munka támogatása, a nevelési hálózatok, a vezetőképzés, a szakágak, a nevelési kiadványok, az alapozó képzés, a gyerekek és fiatalok esélyteremtését támogató programok, a cserkész szakmai együttműködések és rendezvények megvalósítása, külügyi munka koordinálása. A szervezeti és gazdasági háttér biztosítása az országos ügyvezető elnök és munkatársai felelőssége. Munkájukhoz tartozik a központi titkárság, pénzügyek, a projektirodák, a Cserkészszövetséghez kapcsolódó alapítványok és vállalkozások irányítása, illetve ezekhez kapcsolódóan általában az emberi erőforrás gazdálkodás, az MCSSZ projektjeinek megvalósítása a támogatási szerződésekben vállaltaknak megfelelően. Feladatuk a technikai, informatikai háttér biztosítása, a pénzügyek átlátható kezelése, a vagyongazdálkodás, kiemelt figyelemmel az ingatlanok kezelésére és a cserkészetet népszerűsítő programok szervezése. Az összefogás erősítése és cserkészetünk sokrétű társadalmi képviseletének biztosítása az országos elnök és munkatársai feladata. Az országos elnököt munkájában az országos elnökség titkára támogatja. Az országos elnök segítői útján foglalkozik a szervezet kommunikációjával és ő a társadalmi szerepvállalás ügyeinek összefogója. A Párbeszéd rendszere: 1. Kibővített elnökség A munkaszervezés szempontjából is új szemléletmódra van szükség. Látva az MCSSZ sokrétű feladatait a jelenlegi elnökségi működés rendszerét tágítjuk. Az elnökségi munkába OVT helyettest (Tekse Balázs cst. 958. ) és ÖÜVE helyettest (Lendvay Endre cst. 1909) vonunk be. Beer Miklós püspök atya tiszteletbeli elnöki szerepben a párbeszéd létrehozását vállalta, ami a stratégiai alapdokumentum elfogadásához elengedhetetlen. Miklós atya ezen felül tanácsadóként segíti munkánkat. Az elnökségi munkát az MCSSZ igazgatója szervezi. . 2. Kerekasztalok rendszere Kiemelt feladatnak tartjuk, hogy a következő rövid időszakban két alkalommal sor kerüljön olyan kerekasztalok megszervezésére, ahol az adott vezető kerületi tisztségviselőkkel, saját munkatársaival találkozik. Ezek a találkozások nyilvánosak, előkészítő anyagaik és beszámolóik elérhetőek az intraneten mindenki számára. Az őszi INDABA kiemelt egyeztetési fórum, ahol az MCSSZ jövőjére vonatkozó elképzelésekről egyeztetünk. 3. Társadalmi partnerségek A megkötött szerződéseket helyesnek látjuk, és az eddigi egyensúly fenntartásával kívánunk tovább dolgozni. A kormányzattal, egyházakkal, más civil szervezetekkel, oktatási intézményekkel továbbra is nyitottak vagyunk az együttműködésre. Úgy gondoljuk, hogy a cserkészmunkáról nem lehet bezárkózva gondolkodni. Most a lehetőségeinket magunk teremthetjük meg, ilyenkor fokozottan figyelnünk kell másokra is. Az elmúlt évek munkája rámutatott arra, hogy a cserkészetet sok szálon futó ökoszisztéma veszi körül. Erősítsük a szálakat, tanuljunk meg együttműködni és kölcsönösségen alapuló, hosszú távú kapcsolatokat kialakítani.
3
Feladatterv: • • • • • • • • • • •
Az Országos Közgyűlés által létrehozott bizottság ajánlásait megfontoljuk és annak ajánlásaiból – amit rövid távon tudunk – átültetünk az elnökség és a munkaszervezet munkájába. az Országos elnökség tagjainak feladatait a megbízatáshoz rendelni, és azt rögzíteni – június 15. Projektzárás kapcsán dönteni a munkaszervezet jövőjéről – július 15. Felügyelő Bizottsági munka átalakítására tett javaslatok eljuttatása az FB számára, igény szerinti konzultáció – július 15. Uniós kiemelt projekt [EFOP] előkészítés kereteinek meghatározása – július. 30. (Alapos igényfelmérést és előkészítési munkát követően a projekt megvalósításáról az őszi közgyűlés dönt.) az Országos Közgyűlés által létrehozott bizottság ajánlásait megvizsgálni és kidolgozni az MCSSZ jövőjére vonatkozó válaszokat egy Ajánlásgyűjtemény [Zöld Könyv] formájában – augusztus 31. A Felügyelő Bizottsággal együttműködve kialakítani a működési rendjét, és megfelelő erőforrásokat rendelni a munkájukhoz – augusztus 31. az Országos Tanáccsal közösen kialakítani az OE működési rendjét – szeptember. 30. A TÁMOP kiemelt projektünket lezárni, eredményeiről beszámolni – november 30. (a projekt várható technikai zárása: 2016. március) elnökség tagjainak és munkatársainak „fogadóóráit” bevezetni, és a távoli elérést megoldani (utazás helyett a technikai eszközökkel való részvétel) – szeptember MCSSZ stratégiájának társadalmi vitája INDABA-n és az Országos Közgyűlésen – november (a stratégiai alapdokumentum elfogadása a 2016. évi tavaszi Közgyűlésen)
Jó munkát!
Budapest, 2015. június 2.
Buday Barnabás cst. (16.) – országos elnök jelölt dr. Henn Péter csst. (442.) – országos ügyvezető elnök jelölt Solymosi Balázs cst. (205.) - országos vezetőtiszt jelölt
4
ÖNÉLETRAJZ
Buday Barnabás cst. (16.) Személyi adatok Születési hely, idő: Budapest, 1974. október 13. Cím: 1024, Budapest Lövőház utca 24. Postacím: 3713 Arnót, Petőfi u. 96.a Telefonszám: +36 20/824 7636 Családi állapot: nős, két gyermek édesapja (Botond 2006, Benedek 2010) Iskolai végzettség Evangélikus Hittudományi Egyetem, Budapest 1993 – 2000 Kirchliche Hochschule Bethel (Bielefeld, Németország) 1997 - 1999 Fasori Evangélikus Gimnázium, Budapest 1989 – 1993 Munkahelyi tapasztalatok Borsod – Hevesi Evangélikus Egyházmegye, esperes 2013. február Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola, Miskolc, iskolalelkész 2007. szeptember – 2009. június Arnót – Újcsanálosi Evangélikus Társgyülekezet, lelkész 2005 – Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség Evangélikus Egyetemi Gyülekezet, egyetemi lelkész 2003 – 2014 Segédlelkészi szolgálat (Pilis, Budapest – Kelenföld, Ózd, Arnót 2002 - 2005 Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda, Ifjúsági és Gyermekosztály, ifjúsági referens 2000- 2002 Nyelvismeret Angol: folyékony (állami nyelvvizsga - középfok, C típus) Német: folyékony Cserkész tapasztalatok, tevékenységek Csapat: 16. Evangélikus Gimnázium Cserkészcsapat, Budapest Csapatba lépés: 1989. szeptember Cserkészfogadalom: 1990. március 15. Tiszti fogadalom: 1992. Képesítések Őrsvezető: 1991. Cserkészsegédtiszti: 1992. Cserkésztiszti: 2013
Megbízatások Őv: 1991 Cspkh: 1994; 1997 – 2002 Cspk: 1995 – 1997 Országos elnök: 2006 -
Kiképzői munka a vezetőképzésben, az alábbi megbízatásokkal: 2009. 17/A STVK kiképzője Egyéb munkák X. Cserkészkerület, vezetőképzés, lelkészi szolgálat 2000 – 2002,I. (Budai) Cserkészkerület és a II. (Miskolci) Cserkészkerület vezetőképzés, lelkészi szolgálat 2002 –
Cserkész önéletrajz dr. Henn Péter csst. Országos Ügyvezető Elnök (OÜVE) 442. Báthory László cserkészcsapat (Budapest-Zugliget) Iskolai végzettség Móricz Zsigmond Gimnázium, Budapest 1993 – 1997 Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsésztudományi Kar:Történelem szakos tanár 1997 – 2002 Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Állami és jogtudományi Kar:Jogász, Európa szakértő 1998 – 2003 Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Doktori Iskola 2003 – Nemzetközi Üzleti Főiskola, Szervezetfejlesztő, szupervízor 2005 –2010 Nyelvismeret Angol: folyékony (állami nyelvvizsga - középfok, C típus) Latin: alapfokú (állami nyelvvizsga - középfok, C típus) Olasz: alapfokú Cserkész tapasztalatok, tevékenységek Csapat: 442. sz. Báthory László Cserkészcsapat, Budapest-Zugliget Csapatba lépés: 1989. Cserkészfogadalom: 1990. április 23. Tiszti fogadalom: 1998. augusztus 1. Képesítések: Őrsvezetői: 1993. Cserkészsegédtiszti: 2001. február 10. Megbízatások: Őv: 1993 – 1997 Rpk: 1997 – 2002 Kiképző: 1998, 1999, 2001-ben őrsvezető-vezetőképzésben MCSSZ Rovervezetőképzés képzésvezető: 2001 – 2002 XX. Cserkész világtalálkozó (Thaiföld) MCSSZ magyar kontingens parancsnok: 2002-2003 MCSSZ Stratégiai Bizottság elnök: 2004 – 2006 MCSSZ országos ügyvezető elnök: 2006 – 2015 Kiképzői munka az őrsvezető-vezetőképzésben, az alábbi megbízatásokkal: 1998. I. (Budai) Csker ŐVVK PUF altábor, kiképző (Erdőkertes, pk: Besznyák István) 1999. I. (Budai) Csker ŐVVK PUF altábor, kiképző (Erdőkertes, pk: Besznyák István) 2001. I. (Budai) Csker ŐVVK PUF altábor, kiképző (Erdőkertes, pk: Besznyák István) 2001. MCSSZ Rovervezetőképzés, képzésvezető
Csekészéletpálya - önéletrajz Személyi adatok Születési hely, idő: Budapest, 1977. március 25. Postacím: 1022 Budapest, Bimbó út 5. Telefonszám: +36204615117 (cs) Fax: +3613360093 Családi állapot: nős (Aszódy Anna csst. (1909.)), három gyermek édesapja (Kata 2006.; Réka 2009.; Gergő 2013.) Iskolai végzettség Czuczor Gergely Bencés Gimnázium, Győr 1991 – 1995 Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Tanárképző Főiskolai Kar Matematikafizika tanár 1996 – 1999 Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Matematika tanár 1999 – 2004. Munkahelyi tapasztalatok Human Telex Consulting Kft. 20032010. ÉrMe keresztény üzletemberek klubja 20102011. Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 20122013. Helyi Mérték Alapítvány 20132014. Egyéni vállalkozó 2015 Nyelvismeret Angol: folyékony (állami nyelvvizsga középfok, C típus) Cserkész tapasztalatok, tevékenységek Csapat: 205. Zrínyi Miklós Cserkészcsapat, BudapestVárosmajor Csapatba lépés: 1989. szeptember Cserkészfogadalom: 1990. augusztus 4. Tiszti fogadalom: 1996. augusztus 13. Felnőttcserkész fogadalom: 2003. május 1.
Képesítések: Cserkészsegédtiszti: 1997. május 18. Cserkésztiszti: 2001. november 18. Wood Badge képzésvezető: 2009. november 11. Megbízatások: Őv: 19962001. Rpk: 19982007. 20112012. Kiképző: 1996 (STVK); 2008. (CsTVK) Képzésvezető: 2001 (STVK); 2008 (CsTVK); 2010. (CspkVK) Csapatának vezetői őrsének vezetője: 19972010. 2011 I. (Budai) Csker. Módszertani Bizottságának elnöke: 20012006. I. (Budai) Csker. OIB küldött: 20022007. I. (Budai) Csker. vezetőképzőszakvezetője: 20042009. Országos vezetőtiszt 20062010., 20102014., 2014 Országos táborok szervezése: 1997. Országos Regöscserkésztábor altáborparancsnok (Szentendre; tpk: Ragó Ákos) 1998. Országos Regöscserkésztábor Logisztikai altáborparancsnok (Kosd; tpk: Ragó Ákos) 1999. Országos Regöscserkésztábor Logisztikai altáborparancsnok (Izbég; tpk: Ragó Ákos) 2000. Országos Regöscserkésztábor Logisztikai altáborparancsnok (Szob; tpk: Ragó Ákos) Millenniumi Emléktábor Programfelelős parancsnoka (Esztergom; tpk: Gyulay Endre) 2001. Országos Regöscserkésztábor Logisztikai altáborparancsnok (Zirc; tpk: Virág Zsolt) 2003. Országos Regöcserkésztábor (Sály, tpk: Virág Zsolt) 2003. KMCsSz ŐVkörút Budapesti parancsnok 2013. Nemzeti Nagytábor 2013; Ócsa táborparancsnok Kiképzői munka a vezetőképzésben, az alábbi megbízatásokkal: 1997. 6/A segédtisztivezetőképző (STVK) kiképző (Erdőkertes, pk: Sergyán Szabolcs) 1999. 7/B STVK kiképző (Erdőkertes, pk: Sergyán Szabolcs); 2000. 8/A STVK kiképző (Erdőkertes, pk: Sergyán Szabolcs); 2001. 9/A STVK megbízott képzésvezető és kiképző (Erdőkertes); 2002. 10/A STVK képzésvezető és kiképző (Erdőkertes) MCsSzF 1. CsTVK kiképzője (Palást, Felvidék, pk: Szemerédi Tibor)
2003. 11/A STVK képzésvezetője és kiképzője (Csévharaszt) 64/C STVK kiképzője (KMCsSz, Fillmore, pk: Szentkirályi Pál) MCsSzF 2. CsTVK kiképzője (Tóthfalu, Délvidék, pk: Szemerédi Tibor) 2004. 12/A STVK képzésvezetője és kiképzője (Kakucs) 65/A STVK kiképzője (KMCsSz, Fillmore, pk: Szentkirályi Pál) MCsSzF 3. CsTVK kiképzője (Nagybánya, Erdély, pk: Szemerédi Tibor) 2005. 13/A STVK képzésvezetője és kiképzője (Kakucs) 2006. 14/A STVK képzésvezetője és kiképzője (Vácrátót) 2007. 15/A STVK képzésvezetője és kiképzője (Vácrátót) MCsSzF 4. CsTVK kiképzője (Sepsiszentgyörgy, Erdély, pk: Szemerédi Tibor) 2008. 16/A STVK képzésvezetője és kiképzője (Vácrátót) 1. MCsSz Wood Badge CsTVK képzésvezetője 2009. 17/A STVK képzésvezetője és kiképzője (Vácrátót) 2. MCsSz Wood Badge CsTVK képzésvezetője 2010. 18/A STVK képzésvezetője és kiképzője (Erdőkertes) 2. CspkVK képzésvezetője 2011. 19 STVK képzésvezetője és 19/A tpkja és kiképzője (Vácrátót) 3. MCsSz Wood Badge CsTVK képzésvezetője 2012. 20/A STVK képzésvezetője és kiképzője (Vácrátót) 4. MCsSz Wood Badge CsTVK képzésvezetője 2013. 21/A STVK kiképzője (Vácrátót) 5. MCsSz Wood Badge CsTVK képzésvezetője 2014. 22/A STVK kiképzője (Nagyenyed) 6. MCsSz Wood Badge CsTVK képzésvezetője Egyéb munkáim: Próbarendszer Bizottság 1999. Módszertani Bizottság 19992001. Ruházati Bizottság 19992003. Stratégiai Bizottság 20052007. STB EINK Bizottság 20052007.
csAPATPARANcsNoKl
H
oZzÁJÁnu lÁs
cst. országos "*#e",-
a pozíció betöltésére és az országos feladatkör
Balu az elmúlt évek során mellett a csapatban is aktív szerepet vállalt.
(l*ucl. c§B\
,A--h &ir il ?
május 28-án.
jr',
\&.-\,\ t,),\..1,1.i, i i'( ^ v'
!i.Y:,l
;a }" -J
t'1'1-'1
-, i, j,
i-,
\!.:::
3zll94)
#trt-"* d
n
l.
"tft@fuí-
i \ "1".
,:'.;,1 -!4é
'!%,.
*'*'É * tu
*q*.*
*u*@**qe+t,'.
4ffiffiffilrgjf * q;ry+. %* "'%** " w.-,. ,i+ *í i". #
*l l