1868
2008
AZ ÜNNEPI ÉV PROGRAMJA
A magyar agrár-felsőoktatásban kiemelkedő szerepet betöltő 140 éves oktatási-kutatási tevékenységünk közös ünneplésére, számos tudományos és ismeretterjesztő rendezvényre hívjuk a Kedves Olvasót a 2008-as ünnepi évünkben.
Ajánlás
1868-ban tudós szakemberek, tanárok közös akaratával nyitotta meg kapuit a debreceni Országos Felsőbb Gazdasági Tanintézet azzal a céllal, hogy „a gazdasági pályára készülő ifjakat, mint leendő birtoktulajdonosokat, bérlőket magasabb készültségű gazdatiszteket jövő hivatásukra, időszerinti tudományos szakképzettséggel a gazdászat minden ágaiban úgy az elméletnek, mint a gyakorlatnak terén, alaposan előkészítse”. E törekvés a debreceni agrár-felsőoktatásban immár 140 éve változatlanul él, ennek eredményeként mára az intézmény az ország egyik legnagyobb tudományos mezőgazdasági és vidékfejlesztési központjává vált. Mindenkori állapotát a szakmai nyitottság jellemezte, kezdetektől széles körű kapcsolatban a különböző
intézményekkel, gazdálkodó és civil szervezetekkel. A tudománynak a nagyközönséghez való eljuttatása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a kutatás, az innováció elnyerje a neki kijáró rangot. Az ünnepi év rendkívüli alkalmat nyújt intézményünk múltjának, jelenének, értékeinek, lehetőségeinek számbavételére és ennek tükrében a jövő irányának megfogalmazására. 140 éves múlttal a hátunk mögött, ma sem ígérhetünk mást, mint hogy továbbra is féltve őrizzük a szakma iránt érzett szeretetünket és ragaszkodásunkat, azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy az intézmény tekintélyes múltjából erőt meríthessünk a jelen és a jövő feladatainak vállalásához is. Az ünnepi év rendezvénysorozatának célja a debreceni agrár-felsőoktatás tudományos eredményeinek bemutatása, az intézményben folyó kutató-fejlesztő munka népszerűsítése. Valljuk, hogy aki a tudást, a tudományt választja, az a jövőt választja.
A programfüzet és az éves rendezvénysorozat arról tanúskodik, hogy színes, változatos programokkal várjuk a szakmai és egyéb érdeklődő közönséget. Így emlékezik elődei munkásságára a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centrumának oktatói kara és hallgatósága. A rendezvényeink a gazdasági élet szinte minden tudományterületét felölelik. Jó szívvel ajánlom szíves figyelmükbe a tudomány és az agrár-felsőoktatás sokszínű kapcsolatrendszerét bemutató rendezvényeinket. Ajánlom ezt minden érdeklődő figyelmébe, különös tekintettel azokra, akik valamilyen módon kötődnek a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centrumához, illetve a jogelőd Debreceni Agrártudományi Egyetemhez. Debrecen, 2008. január 7.
Prof. Dr. Nagy János prorektor, centrumelnök
Január
Január 7.
Január 8.
AZ AGRÁR- ÉS MŰSZAKI TUDOMÁNYOK
A MAGYAR REKTORI KONFERENCIA AGRÁR
CENTRUMA ELNÖKÉNEK JUBILEUMI
FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK
ÉVNYITÓ FOGADÁSA
BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE
Helyszín: Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma, Aula Debrecen, Böszörményi út 138.
Január 9. AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI KÉPZÉS HELYZETE A BOLOGNAI FOLYAMAT TÜKRÉBEN, Tanácskozás Szervező: DE AMTC MTK Víz- és Környezetgazdálkodási Tanszék
Január 9-16. TUDOMÁNYOS MŰHELY: AZ ANGOL, MINT A TUDOMÁNY NYELVE Szervező: DE AMTC MTK Állattenyésztéstudományi Intézet
Január 25. TOXINREZISZTENCIA-NEMESÍTÉS AZ ÁLLATTENYÉSZTÉSBEN Tanácskozás Szervező: DE AMTC MTK Állattenyésztéstudományi Intézet
Január 26. X. AGRÁRBÁL ÉS SZAKEMBER TALÁLKOZÓ Szervező: DE AMTC és az Agráriumért Alapítvány
Február
Február 4-8.
Február 18-22.
MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVHÓNAP Könyvbemutató A MAGYAR AGRÁR SZAKMAI NYELV HASZNÁLATÁNAK FONTOSSÁGA
„LOGISZTIKAI MŰHELYTALÁLKOZÓ”
Kerekasztal beszélgetés Szervező: DE AMTC, MTK Állattenyésztéstudományi Intézet
Február 11-15. A KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI, A TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VADGAZDA MÉRNÖKI BSC. ALAPKÉPZÉSI SZAKOK KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEINEK KIDOLGOZÁSA ÉS A SZAKOK BEINDÍTÁSA CÍMŰ HEFOP 3.3.1. PROJEKT KONFERENCIA Szervező: DE AMTC MTK
Szervező: AMTC Regionális Logisztikai Központ
Február 20. „ÍZEK ÉS HAGYOMÁNYOK” (show és főzőverseny) Szervező: DE AMTC MTK HÖK
Március
Március 17-25.
Március 25-30.
TERMÉSZETFOTÓ KIÁLLÍTÁS
OBSZERVATÓRIUM–KLÍMAKUTATÓ
A VÍZ VILÁGNAPJA TISZTELETÉRE
ÁLLOMÁS ÁTADÁSA
Szervező: DE AMTC MTK
Szervező: Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centrumának Obszervatóriuma
Március 18. ORSZÁGOS ÖNTÖZÉSI KONFERENCIA Szervező : KITE és a DE AMTC
Március 21. GAZDASÁGI–PÉNZÜGYI VETÉLKEDŐ KÖZÉPISKOLÁSOKNAK Szervező: DE AMTC és a Magyar Nemzeti Bank
Március Interaktív Ágazati Workshop: BAROMFI VERTIKUM SERTÉS VERTIKUM TEJ VERTIKUM HALÁSZATI ÁGAZAT Szervezők: DE AMTC AVK, MTK
Március
Március 25. „AGRÁR-FUTÁS!” Szervező: DE AMTC Veres Péter Kollégium
Március 25-26. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA Szervező: DE AMTC Mezőgazdaságtudományi Kar
Március 27. ÚJDONSÁGOK A VILÁG GYÜMÖLCSTERMESZTÉSÉBEN Szervező: DE AMTC Kutatási és Fejlesztési Intézet Helyszín: Szatymaz, Művelődési Ház
Április
Április
Április 14-19.
Interaktív Ágazati Workshop: JUH / HÚSMARHA / GYEP ÁGAZATOK
„INTERKULTURALITÁS A MINDENNAPOKBAN” Magyarország külföldi szemmel fotókiállítás
GOF SZEKTOR
Szervező: DE AMTC
GYÜMÖLCS VERTIKUM ZÖLDSÉG VERTIKUM
Április 22.
Szervezők: DE AMTC AVK, MTK
FÖLD NAPJA RENDEZVÉNYSOROZAT
Április 7-12. SÁRGULÁSI HÉT, SÁRGULÁSI BÁL
Szervező: DE AMTC MTK Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék és a DATE Természetvédelmi Klub
Április 14-19.
Április 24.
NEMZETKÖZI HÉT
Az EX SITU természetvédelem magyarországi
Diplomácia szerepvállalása – kerekasztal
helyzete. Tudományos ülés
beszélgetés
Szervező: Debreceni Kultúrpark, DE AMTC MTK Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék, WWF Magyarország
Szervező: DE AMTC
Április
Április 26. 55 ÉVES A HORTOBÁGY NÉPTÁNCEGYÜTTES – JUBILEUMI EST Szervező: DE AMTC Hortobágy Néptáncegyüttes
Április 28-30. VIDÉKFEJLESZTÉS ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA Regionális vidékfejlesztési találkozó Szervező: DE AMTC AVK Vidékfejlesztési és Tájhasznosítási Tanszék
Április VÁLLALKOZÓI ÉS MENEDZSMENT KÉSZSÉGFEJLESZTÉS Szervező: DE AMTC AVK
Május
Május 5.
Május 11.
MAGYAR MŰSZAKI ÉRTELMISÉG NAPJA
MADARAK ÉS FÁK NAPJA
Konferencia
Terepi bemutató
Szervező: DE AMTC Műszaki Kar Helyszín: Debreceni Egyetem, főépület, aula Debrecen, Egyetem tér 1.
Szervező: DE AMTC MTK Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék Helyszín: Debreceni Egyetem, Botanikus Kert
Május 14. Május 10.
TANÁR-DIÁK FŐZŐVERSENY
MŰSZAKI BÁL
Szervező: Veres Péter Kollégium
Szervező: DE AMTC Műszaki Kar HÖK Helyszín: Lovarda
Május 15-16. XXII. DEBRECENI GYEPGAZDÁLKODÁSI KONFERENCIA ÉS SZAKMAI BEMUTATÓ Szervező: DE AMTC AVK Vidékfejlesztési és Tájhasznosítási Tanszék
Május
Május Interaktív Ágazati Workshop: AGRO- ENERGETIKA
Május ÚJABB KUTATÁSI EREDMÉNYEK A TENYÉSZÉRTÉKBECSLÉSBEN Kibővített kerekasztal beszélgetés az állatnemesítési programok hatékonyságának
SZŐLÉSZET / BORÁSZAT
javítása NKFP kutatási téma eredményeiről
DOHÁNY ÁGAZAT
Szervező: DE AMTC MTK Állattenyésztéstudományi Intézet
MÉHÉSZETI ÁGAZAT
Május 29.
Szervező: DE AMTC AVK, MTK
ORSZÁGOS BÚZATANÁCSKOZÁS Szervező: DE AMTC Növénytudományi Intézet
Május vége ÖKO ÉS BORSÓ BEMUTATÓ Szervező: DE AMTC Kutató Központ Nyíregyháza Helyszín: DE AMTC Nyíregyháza, Westsik V. u. 4-6.
Június
Június 1-10.
Június 5.
NAP- ÉS SZÉLENERGIA MEZŐGAZDASÁGI
NÖVÉNYTERMESZTÉSI SZAKMAI NAP
HASZNOSÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI
Szervező: DE AMTC Karcagi Kutató Intézet
Konferencia és bemutató
Helyszín: Karcag, Kisújszállási út 166.
Szervező : DE AMTC MTK Agrár Műszaki Tanszék
Június 10. Június 1-15. AGRÁR-SPARTAKIAD
ŐSZI KALÁSZOS BEMUTATÓ Szervező: DE AMTC Karcagi Kutató Intézet Helyszín: Karcag, Kisújszállási út 166.
Szervező : DE AMTC AVK
Június 10-11-12. Június
ZÖLDMETSZÉSI BEMUTATÓ
INFORMATIKA A VIDÉKFEJLESZTÉSBEN
Szervező: DE AMTC MTK Kertészettudományi és Növényi Biotechnológiai Tanszék
Szervező: DE AMTC AVK Gazdasági és Agrárinformatikai Tanszék
Helyszín: Debrecen-Pallag Kertészeti Kísérleti Telep
Június
Június 20-25.
Június 22.
TRITIKALE ÉS ROZS BEMUTATÓ
DIPLOMAÁTADÓ ÜNNEPSÉG
Szervező : DE AMTC Kutató Központ Helyszín: Kisvárda, Jékei u. 100.
AZ ELSŐ HATÁRON TÚLI KÉPZÉSBEN VÉGZŐ MEZŐGAZDASÁGI MÉRNÖK HALLGATÓKNAK
Június 21-22.
Szervező: DE AMTC és a Partiumi Keresztény Egyetem
TANÉVZÁRÓK, DIPLOMAOSZTÓ NYILVÁNOS ÜNNEPI TANÁCSÜLÉS
Június 26. INNOVÁCIÓK A MEGGYTERMESZTÉSBEN
Június 22. TORMAY BÉLA EMLÉKÉRE ÁLLÍTOTT SZOBOR AVATÁSA Szervező: DE AMTC
Szervező: DE AMTC KFI és az Oppenheimi Kutató és Szaktanácsadó Központ (Németország) Helyszín: Újfehértó, Kutató Állomás
Július
Július 1-4.
Július 24-31.
TALAJTANI VÁNDORGYŰLÉS
CSONTHÉJAS GYÜMÖLCSFAJTA BEMUTATÓ
Szervező : DE AMTC Nyíregyházi Kutató Központ és a Nyíregyházi Főiskola Helyszín: Nyíregyháza, Westsik V. u. 4-6.
Szervező : DE AMTC MTK Kertészettudományi és Növényi Biotechnológiai Tanszék Helyszín: Debrecen-Pallag Kertészeti Kísérleti Telep
Július 11-12.
Július 25-30.
ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET
NAPRAFORGÓ BEMUTATÓ
139. VÁNDORGYŰLÉSE
Szervező : DE AMTC Kutató Központ Helyszín: Kisvárda, Jékei u. 100.
Szervező : DE AMTC és az Erdészeti Tudományos Intézet, Budapest
Augusztus
Augusztus 7.
Augusztus 27-30.
TÁPANYAGGAZDÁLKODÁSI
FARMER-EXPO
ÉS SZAKTANÁCSADÁSI SZAKMAI NAP Szervező: DE AMTC Karcagi Kutató Intézet Helyszín: Karcag, Kisújszállási út 166.
Augusztus 20. CANNA VIRÁGBEMUTATÓ Szervező: DE AMTC MTK Kertészettudományi és Növényi Biotechnológiai Tanszék Helyszín: Debrecen–Pallag, Kertészeti Kísérleti Telep
ÁLLATTENYÉSZTÉSI KIÁLLÍTÁS Szervező: DE AMTC MTK Állattenyésztéstudományi Intézet és a V-Trade Kft.
Augusztus 28-29. ÁLLATTENYÉSZTÉSI TUDOMÁNYOS NAPOK Szervező: DE AMTC MTK Állattenyésztéstudományi Intézet
Augusztus 30.
Augusztus 27-29.
DIÓTERMESZTÉSI KEREKASZTAL
INFORMATIKA A FELSŐOKTATÁSBAN
Szervező: DE AMTC MTK Kertészettudományi és Növényi Biotechnológiai Tanszék
KONFERENCIA Szervező: DE AMTC AVK Gazdasági és Agrárinformatikai Tanszék
POSZTERKIÁLLÍTÁS Szervező: DE AMTC MTK Növénytudományi Intézet
Szeptember
Szeptember 1-5.
Szeptember
KIHÍVÁSOK A FENNTARTHATÓ
JUBILEUMI DIPLOMÁSOK NAPJA
MEZŐGAZDASÁGBAN
Szervező: DE AMTC
DEBRECEN – NAGYVÁRAD – GÖDÖLLŐ NEMZETKÖZI KONFERENCIA
Szeptember
Szervező: DE AMTC Mezőgazdaságtudományi Kar, Nagyváradi Egyetem, Szent István Egyetem
TANÉVNYITÓ ÜNNEPSÉG
Szeptember 2. NAPRAFORGÓ-KUKORICA TANÁCSKOZÁS Szervező: DE AMTC MTK Növénytudományi Intézet
Helyszín: Debrecen, Főnix Sportcsarnok
Szeptember 9. vagy 16. A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSA A NÖVÉNYNEMESÍTÉSRE. Tudományos ülés Szervező: DE AMTC Kutató Központ Nyíregyháza Helyszín: Nyíregyháza, Westsik V. u. 4-6.
Szeptember
Szeptember 10. CIROKTERMESZTÉSI BEMUTATÓ Szervező: DE AMTC Karcagi Kutató Intézet Helyszín: Karcag, Kisújszállási út 166.
Szeptember 20. EMLÉKKIÁLLÍTÁS Vastagh György szobrász születésének 100. évfordulója tiszteletére Szervező: DE AMTC MTK Állattenyésztéstudományi Intézet és a Mezőgazdasági Múzeum
„LÁMPAFÉNYES CAMPUS-TÚRA” a Kulturális Örökség Napján Szervező: DE AMTC HÖK
Október
Október 2. 140 ÉVES A DEBRECENI AGRÁR-FELSŐOKTATÁS JUBILEUMI ÜNNEPSÉG SZOBORPARK AVATÓ ÜNNEPSÉG „A GAZDASÁGI AKADÉMIÁTÓL A DEBRECENI EGYETEM AGRÁRÉS MŰSZAKI TUDOMÁNYOK CENTRUMÁIG” Szemelvények a gazdasági-felsőoktatásból kiállítás a Debreceni Egyetem, Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Agrártudományi Könyvtára gyűjteményéből
Október
Október 5.
Október 9.
MADÁRGYŰRŰZÉSI BEMUTATÓ
A SZÁMVITEL OKTATÁSÁNAK 140 ÉVE A
ÁLLATOK VILÁGNAPJA ÉS NEMZETKÖZI
DEBRECENI FELSŐOKTATÁSBAN.
MADÁRMEGFIGYELŐ NAP
Szervező: DE AMTC AVK Számviteli és Pénzügyi Tanszék
Szervező: DE AMTC MTK Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék és a MME debreceni helyi csoport Helyszín: A Hortobágyon nyílt túra, madárgyűrűzési bemutató a DE AMTC Bemutatókertjében
Október 6-8. 140 ÉVES A VEZETÉS ÉS SZERVEZÉS
Október 13-18. HIPERSPEKTRÁLIS TÁVÉRZÉKELÉS A KÖRNYEZETI ÁLLAPOT ÉRTÉKELÉSÉBEN Szervező: DE AMTC MTK Víz- és Környezetgazdálkodási Tanszék
OKTATÁSA A DEBRECENI GAZDASÁGI
Október 15-16.
FELSŐOKTATÁSBAN – előadás és fórum
XIII. TISZÁNTÚLI NÖVÉNYVÉDELMI FÓRUM
Szervező: DE AMTC AVK Vezetési és Munkatudományi Tanszék és a Műszaki Kar
Szervező: DE AMTC MTK Növényvédelmi Tanszék Helyszín: MTA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann u. 49.
Október
Október 16.
Október
ÚJ KUTATÁSI ÉS FEJLESZTÉSI EREDMÉNYEK
KUTATÁSI EREDMÉNYEK
AZ ALMATERMESZTÉSBEN
VERSENYKÉPESSÉG NÖVELÉSE A MARHA-
Szervező: DE AMTC KFI és az Újfehértói Gyümölcstermesztési Kutató Kht.
Október 27-28.
HÚS VERTIKUMBAN Kibővített kerekasztal-beszélgetés az elnyert NKFP kutatási téma eredményeiről Szervező: DE AMTC MTK Állattenyésztéstudományi Intézet
GABONAFÉLÉK, TERMÉKEIK ÉS FELDOLGOZÁSUK „CEREALS, PRODUCTS AND PROCESSING”
Október
Hazai kongresszus nemzetközi részvétellel.
GÓLYABÁL
Szervező: DE AMTC MTK Élelmiszertudományi, Minőségbiztosítási és Mikrobiológiai Intézet Helyszín: MTA DAB székház, Debrecen Thomas Mann u. 49.
Szervező: DE AMTC HÖK
November
November 12.
November 20-30.
NAPÉGÉS ÉS AZ ELLENE VALÓ VÉDEKEZÉSI
VIII. SZAKNYELVOKTATÁSI KONFERENCIA
TECHNOLÓGIÁK
Szervező: DE AMTC Agrárszaknyelvi és Kommunikációs Tanulmányok Tanszék
A GYÜMÖLCSTERMESZTÉSBEN Workshop Szervező: DE AMTC Kutatási és Fejlesztési Intézet DE AMTC KFI és Stellenboschi Egyetem (Dél-Afrika)
November 24-29. ORSZÁGOS HUNDEM DOMBORZAT MODELLEZÉSI KONFERENCIA
November 19. TUDOMÁNY NAPJA A JÖVŐ TUDÓSAI, A VIDÉK JÖVŐJE DOKTORANDUSZOK KONFERENCIÁJA Szervező: DE AMTC Helyszín: MTA DAB Székház, Debrecen Thomas Mann u. 49.
Szervező: DE AMTC Víz- és Környezetgazdálkodási Tanszék
December
December ÜNNEPI ÉV ZÁRÁSA Helyszín: Debrecen, Böszörményi út 138.
Reméljük, hogy programjaink felkeltették érdeklődését és megtisztel bennünket jelenlétével!
Programjainkról mindig friss információt talál a www.agr.unideb.hu weboldalon Felelős kiadó: Prof. Dr. Nagy János prorektor, centrumelnök Szerkesztette: Dr. Fürjné Rádi Katalin Fotó: Mezőgazdasági Múzeum Adattár, Oláh Tibor, Iklódy János, Egyetemi Archívum Grafika: Griffes Grafikai Stúdió Nyomdai munka: Center-Print Kft.