Égi Béke a Földön közösség lapja
2013.október 27 .
Én, Jézus, Atyámmal együtt tudjuk, hogy aki Bennem hisz, az már átment a halálból az életbe. Mert az Isten nem a halottak Istene, hanem az élõké. Akik azáltal élnek, hogy hisznek Benne. /Márk 12,27./ Ezért ne a test elmúlásától féljetek, hanem a gondolkodás-átalakítás elmulasztásától. (Hang 3376)
Kérdés-felelet Dombi Feri bácsi válaszai feltett kérdéseinkre az inárcsi utolsó vasárnapi összejöveteleink (szentmise, meditáció, kérdés - felelet) alkalmával. Az 1998. májusától rendelkezésünkre álló hangfelvételek alapján szerkesztett változat. 2001.01.28. Kérdés: Ha a jövõt Isten nem tudja, mivel az még nincs, mi a helyzet a bibliai jövendöléssel? Válasz: Erre az okos kérdésre testvérek egy példával tudok – gondolom értelmes választ adni. Ha valaki magról ültet mondjuk egy barackfát, elássa a magot, betakarja földdel. Valakiknek megmondja az eseményt, itt barackfa fog nõni – elvetette a magot, Õ tudja. A próféciák, jövendölések a bibliában olyanok, hogy magjában megvannak, csak idõben a kibontakozását mondják elõre a próféták. Én egyszer úgy jártam – nem tudom ti voltatok -e így: álmomban egy orvos barátomat vittem Pestre Halásztelekrõl. Alighogy elindultunk, kikerül bennünket egy furgon és nem messze elõttünk látok egy nagy teherautót. Mondom a barátomnak, nézd ez az õrült neki megy! Placcs... már neki is ment. – Egy hónap múlva -lehet talán több- szó szerint ez megtörtént! Mikor megtörtént, akkor döbbentem rá ez az esemény már folyamatban volt és én megálmodtam. Csak olyasmit álmodunk meg elõre, ami már valamiképpen folyamatban van. Tehát igaz, hogy ami nincs, arra a jó Isten csak azt mondja: nincs. Mint lehetõséget, az Isten mindent tud, de csak mint lehetõséget…Ha te ma nem jöttél volna ide, akkor a jó Isten tudná, hány helyre mehettél volna, és ott veled mi történt volna, de ezek mind lehetõségek. Ami megvalósul, az magjában megvan. Ha jól tudom, Péter a levelében mondja: csak az a jövendölés igaz, ami megvalósul. Sok mindent mondanak egyesek, hogy majd ez lesz, meg az, de nem jön be. Ezekre mondhatjuk, hogy hamis próféták, mert nem valós területrõl indultak el, de ha Isten sugall valakinek valamit, az mindig olyan, hogy magjában már elindult. Tudjátok, ha azt a fát elültettük a magjáról – igaz, hogy barackfa fog belõle kinõni és nem körtefa, de lehet az göcsörtös, össze-vissza növõ… Tehát magának a prófétának a gondolatvilága, magatartása is lehet göcsörtös, össze-vissza növõ, de maga a tény csak azért valósulhat meg, mert azt Isten magjában már beleültette a tér-idõ dimenzióba. Ennyit tudok ezekrõl a próféciákról mondani. Kérdés: Van -e átmenet a Mennyország és a Pokol között? Lehet -e megtérni a tisztítótûzben? Válasz: A bennem megszólaló Hang, a Hang könyvek alapján a következõket tudom mondani: A pokol és a mennyország között semmiképpen nincs átmenet. Ezt Jézustól tudjuk lásd a gazdag ember és szegény Lázár történetét. Mond olyat ebben a példabeszédben, hogy a pokolban szenvedõ kéri – küldj a Földre a Mennyországból. Erre Jézus nem mondja, hogy azt nem lehet, csak azt mondja: édes gyermekem nincs értelme, mert itt vagyok Én. Ha 2
Mózesnek, a prófétáknak, Nekem sem hisznek – gondolod, hogy valaki másnak majd hisznek? Megemlítem, mert a nagyobb probléma ott van, hogy a pokolból is lehet lejönni a Földre – a reinkarnációnak ez a lényegéhez tartozik. – Itt két dolgot kell tudni. Az egyik: csak az kárhozik el, aki akar. Ez az ember oldaláról természetes. Az Isten oldaláról pedig: addig van a kárhozat helyén az illetõ, ameddig akar. Isten senkivel szemben sem erõszakos. Szabad akaratot adott. Senkit nem lehet erõszakkal sem boldogtalanná, sem boldoggá tenni. Talán tudjátok, hogy Medugorjében egyik nap Vicka meg Jakob beszélgetnek Jakob szüleinél. Édesanyja ebédet fõz, õk a szobában vannak. Megjelenik a szobában nekik a Szûzanya és azt mondja ’most elviszlek benneteket a Mennyországba’ Még Jakob ellenkezik ’ inkább Vickát vidd légy szíves. Neki vannak testvérei én meg csak egyedül vagyok és az anyukámnak nagyon fájna, ha elvinnél…’ Õ úgy gondolta, hogy ez a történés végleges, onnan már nincs visszaút. Akkor mondja a Szûzanya: ’visszahozlak benneteket.’ No elvitte õket a Mennyországba – onnan tudjuk, hogy közben keresték õket. Az édesanya mondta, biztosan bent voltak, hallottam õket beszélgetni. Az egész ház 20 percig kereste õket végig az utcán – tényleg elvitte õket a Szûzanya! Késõbb elmondták: kinyílt a tetõ és elmentek… -Mivel én nem vagyok képes erre, mint a Szûzanya, szoktam néha tréfásan mondani a nálam lévõnek:’ várd meg míg kiengedlek az ajtón, mert én nem vagyok képes kivinni téged a tetõn keresztül.’- Megmutatta nekik a poklot is. Õk úgy látták, hogy van egy lángoló tó. Ott emberkék járnak a szélén körbe, egyszer csak az egyik fogja magát, beugrik a tüzes tóba. Elmondták, volt ott egy csinos lány, fogta magát, beugrott a tûzbe…Ahogy felbukkant, iszonyat volt ahogy megváltozott, torz alakokat öltöttek
mind. Ami bennük volt, az jött ki. Megmutatta a tisztítóhelyet is. A tisztítóhely olyan mint egy füsttel teli terem, szinte nem lehetett látni. Hallották, hogy ott vannak emberek, azok sem látják egymást, ütõdnek egymáshoz, nyögnek. Innen hogyan lehet jutni a Mennyországba? Egyet tudunk: a Mennyországba csak az jut, aki újjászületik. Ezt Jézus tanította, tudjuk. (Jn.3,3.) Nehéz elképzelni, hogy a tisztítóhelyen lehet újjászületni. Onnan lehet lejönni a Földre, nyilvánvaló. Igazolniuk kell azt, hogy õk vissza akarják szeretni az Istent. Jézustól tudjuk: Isten mindenkiben benne van rászoruló módon. Ha én valakit úgy szeretek, hogy segíteni akarok abban, amiben rászorul – néha csak egy kedves szót mondok, vagy végighallgatom a jaját-baját, valami kis simogatást adok neki lelkileg – már Jézust szerettem vissza. Jézus mondja: amit eggyel is tettetek, Velem tettétek! Itt meg tudjuk mutatni, hogy igen, mi akarjuk szeretni az Istent az emberben. Ez nem más, mint a két szárny: az alapalázat és az univerzális hit. Az újjászületést nem én csinálom – azt Isten teszi! Az Isten Lelke szül újjá. Mikor, hogyan, mint? – ezt megint a Hang könyvbõl ismerjük: van három szituáció: saját testedben normális helyzetben, álom állapotában, klinikai halál állapotában. Ezekrõl tudunk – gondoljatok a jobb latorra. Tehát a pokolból a mennyországba nincs átmenet. Addig marad ott valaki, ameddig akar. A másik: a józan ész azt diktálja - ha egyszer valaki az Isten békéjére, boldogságára van teremtve, örökkönörökké azt nem tudja magának bedumálni, hogy õ ezt nem akarja. Ezért remélhetjük, hogy aki a pokolban van, az onnan – amikor a mennyei Atya és az Õ angyalai jónak látják – kijöhet, dönthet arról, hogy lejön a Földre gondolkodást átalakítani, lejön, hogy a Földön az Istent visszaszeresse. Testvérek minden keresztény teológiának tétele, hogy a poklot is Isten tartja létben. Én afelé hajlok, hogy örök kárhozat van, de örök kárhozott: az nincs! Aki dönt, hogy nem akar tovább úgy lenni, ahogy addig, hanem Istent viszont akarja szeretni – lehetõséget kap. Isten nem egy durcás valaki. Õ állandóan a rendelkezésünkre áll. Mihelyt akarja Õt valaki, abban a pillanatban vissza akarja õt Isten ölelni. Mit is mondott Jézuson keresztül? ’Irgalmasságot akarok’ – Õ maga az Irgalom. Ilyen értelemben nincs az Istenben változás. Az Õ szeretete örök, nem idõszakos. Persze itt a Földön te rojtosra beszélheted a szádat, tehetsz bármi jót, mégsem hallgatnak rád. Megátalkodottság van. A szentírásban ott van az a bizonyos Szentlélek elleni bûn, ez a megátalkodottság – de nem örökre, hanem egy világkorszakra nincs erre bocsánat. – Persze ez nem kicsi idõintervallum. Tudomásul kell vennünk, hogy odaát is kell valamiképpen idõnek lenni, amit a latin úgy mond: eternum = örök, evum = angyalok ideje. Õk valamiképp kommunikálnak egymással. A Szûzanya amikor mondja a medugorjei gyerekeknek ’azért késtem pár percet, mert a lelki-atyátoknál voltam, hogy a börtönben vigasztaljam.’ Tehát valamiképp ott is van idõ, csak nem úgy, ahogy mi azt megéljük. Itt a Földön is érdekes az idõintervallum megélése: ha egy jó filmet nézünk, gyorsan elszalad az idõ. A másik véglet: emlékezzetek vissza diákkorotokra – még van három perc az órából, ott csapkod a ménkû körülöttetek: jaj, csak felelni ne kelljen! – menjen már az idõ gyorsan! Bizony az a 3 perc egy örökkévalóságnak tûnik… Mindenképpen igaz, hogy Isten szeretetét nem tudjuk megváltoztatni – bármilyen gazemberek vagyunk. Amikor erre rájövünk, bekattan egy lélektani rendszer: nem lehetek én mindig rossz, ha én a jó Istené vagyok! Ezért ha bekattan a pokolban lévõnek, hogy Isten szeret és mégiscsak a boldogságomról van szó, az én Istenem jó – akkor megkapja a lehetõséget és ezzel tud élni, hogy leszületve a Földre vissza tudja szeretni az Istent és újjá fog születni. Szerk: Budainé Marika
Kedves Olvasó! Néhány nap múlva felkeressük rokonaink, ismerõseink földi maradványait. Virágokat, mécsest helyezünk a sírokra. Ott megállva imát mondunk, elgondolkodunk, visszaemlékezünk a velük töltött szép idõkre. Ezt a napot a halottak napját szembesülésre kellene felhasználnunk. Hiszen ott találkozunk azzal a kikerülhetetlen ténnyel, hogy egyszer mi is meghalunk, mint bármelyik szerettünk aki a leghosszabb ideig is élt a földön. Egészen biztosan a mi számunkra is el fog érkezni a halál angyala aki haza segít minket. Jézus annyira egyértelmûen fogalmaz a Hangban, hogy aki jól áll a halálhoz az áll jól az élethez. Igen, mert aki szembesül ezzel a ténnyel, az felteszi magának a kérdést, hogyan éljek hát akkor. Mi az a helyes életvitel, amit itt a földi életemben meg kell céloznom? Úgy gondolom, hogy az újságunkat olvasók nagy része már elkezdte a gondolkodását odaalakítani ahhoz a jézusi tartalomhoz, amit nekünk éppen Õ kínál fel a halállal kapcsolatban. Azzal kezdi Jézusunk a tanítását, hogy nincsen is halál. Pontosabban aki benne hisz az a halált nem ismeri, hanem a földi élete végén átmegy ebbõl az életbõl a másik életbe az örök életbe. Vagyis az övéi számára a halál nem más mint dimenzió váltás. Úgy is fogalmaz, hogy ez a földi élet inkább hasonlít egy alvó állapothoz, és majd a másik élet lesz igazi Élet. Ott majd felébredünk. 3
Arra is tanít minket Jézus, hogy a szeretet szálait nem vágja el a halál. Tehát találkozni fogunk mindazokkal, akikkel itt szeretet szál kötött egybe. Van a testnek állapotszerû elmúlása, de úgy halál nem létezik, hogy utána nem lenne semmi, vagyis így halál nem létezik, átmenet van, felébredés van, dimenzióváltás van. Nagyon erõs gondolati pályákat kell nekünk átdolgozni a jézusi tanítással, nagyon mély beidegzõdéseket kell átállítani, felülírni. Tudom, hogy ez nem megy máról holnapra, idõ kell ehhez is, kinek kevesebb, kinek több. Azt gondolom, hogy ha a célt újra és újra magunk elé helyezzük, és el kívánjuk azt érni, akkor minden próbálkozásunkkal közelebb kerülünk ahhoz. Ápoljuk a haza távozott szeretteinkrõl a szép emlékeket, abban a reményben, hogy egyszer találkozunk velük. Ugyanakkor legyünk tudatában annak is, hogy õk nem abban a sírban nyugszanak ahová a virágot és a mécsest tesszük, õk a másik világ lakói már, ahová mi is tartunk. Tehát õk elõre mentek mi pedig követjük õket. Deák Zoltán
Evangéliumi Jézus JÉZUS MEGTÍSZTITJA A TEMPLOMOT És bement a szenthelyre (a templomépületbe), kezdte kihaj(í)tani azokat, akik árusítottak benne, (ezt) mondta nekik: írva van : a házam az imádságnak háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek Lukács evangéliumának 19. fejezetében a 45. verstõl a 48-ig olvashatunk a templom megtisztításáról. Az evangéliumoknak olyan története ez, amikor Jézus beavatkozik az emberek életébe, kihajtja a kereskedõket portékáikkal együtt. Mondhatom úgy is, hogy amit tapasztal a templomban, felháborítja és rendet tesz. Az emberek többsége akkor háborodik fel, ha nagy szeretetlenséget (fizikai, lelki bántást) tapasztal, olyan szeretetlenséget, amitõl megszólal a lelkiismerete. Jézus az Ószövetségbõl idéz, miközben helyreállítja a szenthely, a templom rendjét. „A házam imádságnak háza” részhez Izaiás 56. fejezetében a 7. versnél találunk utalást. Iz. 56.7 Az idegenek fiait meg, akik az Úrhoz csatlakoznak, hogy szolgáljanak neki, szeressék a nevét és a szolgái legyenek, aki megtartja közülük a szombatot s vigyáz, nehogy megszentségtelenítse, és ragaszkodik szövetségemhez, azt mind elvezetem szent hegyemre, és örömmel töltöm el õket házamban, az imádság helyén. „Ti pedig rablók barlangjává tettétek” részhez Jeremiás 7. fejezetében 5. verstõl a 11-ig találunk utalást. Jer. 7.5-11 Mert ha jobbak lesztek életmódotokban és tetteitekben, ha jog szerint bántok egymással, ha nem nyomjátok el az idegent, az árvát és az özvegyet, ha nem ontotok ártatlan vért ezen a helyen, és nem szegõdtök idegen istenek nyomába a saját vesztetekre, akkor veletek lakom majd ezen a földön, amelyet régtõl fogva atyáitoknak adtam, mindörökre. De lám, ti hazug beszédekben bíztok, amelyek mit sem használnak nektek. Loptok, gyilkoltok, házasságot törtök, hamisan esküdtök, tömjént áldoztok Baalnak, idegen istenekhez szegõdtök, akiket egyáltalán nem ismertek. Aztán mégis eljöttök és elém álltok ebben a templomban, amely az én nevemet viseli, s ezt mondjátok: „Biztonságban vagyunk, olyan biztonságban, hogy továbbra is elkövethetjük ezeket a gonoszságokat.” Hát rablók barlangjának tartjátok ezt a házat, amely az én nevemet viseli? Vagy azt hiszitek, hogy tán vak vagyok? - mondja az Úr. A kereskedõk kitessékelésével a templom épületének megszûnik a világias funkciója (kereskedelmi tevékenység), 4
újra csak az Istenre figyelés, az Istenhez imádkozás, a lelki töltekezés helye lehet. A második Ószövetségi részben látjuk, hogy a templom megtisztítása csak lehetõség a lelki kapcsolatra, a lelki töltekezésre. Ha ismerjük az Istent annyira, hogy tudjuk, nála jó helyen van az életünk, ennek ellenére önzõ módon élünk, és amikor baj van, megyünk vissza hozzá. Megyünk vissza a biztonságot adó Szeretethez. Rablóként viselkedünk ilyenkor, üldözött rablóként, aki visszatér a biztonságot adó barlangjába, az õt fenyegetõ veszély elõl. Nem tehetjük menedéket adó barlanggá a templomot! Nem élhetünk kettõs életet, mert megszentségtelenítjük testünk templomát! A HANG tanításából tudjuk, hogy háromféle templom van: „Három templom van, melyekben az Én Atyám él és tevékenykedik. Az egyik maga a világmindenség. Ez tanúságot tesz Isten jelenlétérõl azoknak, akik Lélekben és igazságban keresik és imádják Õt. A másik templom az élõ ember. Ti mindannyian a Szentlélek templomai vagytok. Létben tartó módon bennetek él az Isten, és boldogító módon, ha szeretitek Õt. A harmadik az a kövekbõl épült hajlék, melyben az Én szentségi jelenlétemet õrzitek.” Mind a három templom a Szeretet útján segít járni. A világmindenségben fel kell fedeznünk Isten jelenlétét. Életünket egyértelmûen kell élnünk, úgy hogy nem szolgálunk két úrnak, olyan temploma leszünk így a Szentléleknek, ami boldogító életet eredményez számunkra. A harmadik templomban a szentmise épületében, ahol az Istennel találkozunk, szeretetlenségeinket megbánhatjuk, az Oltári szentséggel töltekezhetünk. Kedves testvérek figyeljünk templomainkra, törekedjünk arra, hogy az Istenen kívül ne legyen másnak ott helye! Kecskeméti Sándor
ÉGI ÉDESANYÁNK, A BÉKE KIRÁLYNÕJÉNEK ÜZENETE Meðugorje, 2013. szeptember 25 “Drága Gyermekek! Ma is imádságra hívlak benneteket. Hadd legyen kapcsolatotok mindennapos az imádsággal. Az imádság csodát tesz bennetek és általatok, ezért Kicsinyeim, az imádság hadd legyen öröm számotokra. Akkor mélyebb és nyitottabb lesz az Élettel való kapcsolatotok és megértitek majd, hogy az Élet ajándék mindegyikõtök számára. Köszönöm, hogy meghalljátok meghívásom.”
Versek TEREMTÉS A Fõkertész kertjében minden rendben vagyon, Fû, fa, virág burjánzik gazdagon. Az ápolt kert legnagyobb ékessége, A gyönyörû almafák lebilincselõ szépsége. Van is rá gondozatja a Fõkertésznek nagyon, Mert nagy tudást tartalmaz, levében lélek vagyon. E kertben nincs se õsz se tél, minden évszak kikelet, Csak tavasz és nyár, a nap sugara dédelget. Magam fajta ember a Kertészt öregnek mondaná, Mert szép szakállt növesztett már, hosszú bajusza alá. De ki tudja, hogy hány éves? Még tán Õ maga sem, Ha meg kérdezed mennyi az idõ, Õ nem hallott róla soha sem. De kertjének balzsam illatát, nem csak Õ élvezi csupán, 5
Tanít Õ másokat is, mert unatkozni nem kíván. Ell-ek tanonc hada bámul, a szeretet mily világot teremt, Próbálkoznak õk is, de csak kerten belül odabent. Szebbnél szebb csodák látnak immár kertvilágot, Ki így-ki úgy alkot, épp mi szépet megálmodott. A szeretet oly nagy, nem szab határt semminek, De a kertet átlépni nem szabad, ezt senki nem szegheti meg. Boldog alkotásban telt múlt az idõtlenség, Míg egy Tanonc beleunt, -a kert nem a Mindenség. Odakint is van valami, -fogant meg a gondolat, Minél szigorúbb az intelem, annál nagyobb az áhítat. Szant-á-nell-nek hívták, a Kertész e tanítványát, Ki, ki akarta feszíteni a korlátok eme tág határát. Társai az Ell-ek hiába mondták -ne tedd, Leszakította a legszebb almát, mit kerten kívül elvetett. Nagy Mester az Öreg Kertész észre vette Szant-á-nell e tervét, De mivel szeretettel bûntette, jóvá teheti bûne terhét. S utána küldte õt is, eme kemény intelemmel,Gondoskodj róla méltón, s talán haragom majd engesztel. De Szant-á-nell becsvágya fojtogatta szívét,Saját kertet teremtek, -Így folytatta tervét. Így határozott új birodalmában, nem túl bölcsen Szant-á nell, Gõgjének roppant súlya, oly sok érzést nyomott el. Félre dobta a kert egyik legfontosabb szabályát, Teremteni csak úgy szabad, ha megtartjuk mindennek harmóniáját. Mindennek meg van a párja, így nem billen a mérleg, De mit érdekelte ez Szant-á-nell-t, mikor belül ette a méreg. Mûködni fog még jobban is, -gondolta magában, Õ szabadságot ad mindenkinek, kertjének udvarában. Kezdetben még jó a szándék, de késõbb már mesterkedik, Saját Egó-jával itat át minden gyümölcsöt, a fa ezért férgedzik. Öreg Kertész láva ezt, összevonja õsz szemöldökét, Nem hagyhatja enyészni kertjének gyümölcsét. Hisz kerten belül nincs más, csak sivatag és mocsár, Elfajzik itt minden, az élet oly kopár. Segítséget szervez, nem is akár hogyan,
6
Összehívja az Ell-leket, s kitalálják a módját gyorsan. Megosztják a küldetést, bár nem egyszerû feladat, Cselekedni kell gyorsan, mert a fa könnyen elfajzhat. De mire ezt megtervezték, hiába az idõtlenség, Odakint más világ van, eltelt azóta már nagyon sok év. Hozza is a hajtást, az almafa szépen sorban, Szant-á-nell Egó-jának sava mar, minden gyümölcshúsban. Ámítja is az ágakat, nõjenek messzebb a kerttõl, Gyümölcsük nagyobb ugyan, de színük fakó, húsuk mar az ecettõl. Van olyan gyümölcs, melyben szikrája van a múltnak, Nem tudja miért, a Kert felé törekszik, az ágat arra húzza. De szaporábban növekszik, sajnos a savanyú alma, Megtéveszti õket Szant-á-nell-nek csavaros furfangja. Fakó színre festéket ád, héját cukorral itatja, De az ámítás csak addig tart, míg az esõ földet nem áztatja. -Miért baj, hogy csak szín és máz, -mondják erre a nagyok, -Hisz az élet rövid, -s egymást taszítva földön puffannak nagyot. Zuhanás közben még egy nagyot sóhajtanak, Fenti életükrõl el-elgondolkodnak. -Miért pont én? Hisz oly szépen tündököltem. Ágakat leveleket mind félre söpörtem. A száram alig bírt, míg súlyomat növeltem, Belül valami sírt. Eddig soha rá nem jöttem. Volt rajtam cukor-máz, és festék temérdek, Azt hittem édes almának néznek a többiek. Így gondolkodott, mire a puha földön landolt, Bárcsak újra kezdhetném, és a kisebb almákra gondolt. De az Öreg Kertész segít rajta, lehetõséget ad kezébe, Az Ell-lek jó tanáccsal látják el, majd oda adják a gyökérnek. Tudja már a hibáját, hogy rossz irányba nõtt, A törzsbe jutva van ideje tervezni a jövõt. Majd úgy csinálom, hogy én is a kert felé növekszek, Úgy élek majd, mint a sokkal erõsebb kisebbek. Elfogadom színem és méretem is – gondolta, Más közösséget keresek, már az ágat is kiválasztotta. Mert minden földre pottyant alma rájön a furfangra, Nem jó helyen van, a Kert-be vissza hogy juthatna. Pedig rajta múlik csak, s hogy a szívébe mennyire süt be a nap, Mert ha fénytõl ragyog, elfogadja a világot, és azt amit ad. Ha nem érdekli többé, se cukor, se máz, se nagyság, Ha nem hiszi, hogy csak gátolja õt levél és faág, Ha szándékosan nõ a kert felé, de nem taktikáz, Ha utat mutat, és a Kertészért bátran kiáll, Ha õ napról beszél akkor is, ha ágát vihar tépáz, Ki vele tart segíti, de nem csavarja ágát, Akkor megtörte végleg Szant-á-nell-nek egóját. AKKOR NEM POTTYAN FÖLDRE, KERTÉSZ NYÚJTJA ÉRTE KARJÁT! Írta: Tóth Zoltán
Szeretet tengere Átjár a Fény a Szeretet Tisztára mos Tebenned.
Megfürödni, megtisztulni, A sok kísértést legyõzni, Új erõvel feltöltõdni.
Tengeredben fürdöm én! Veled élni gyönyörûség!
Tiszta már a lelkem, mert Tengeredben megfürödtem.
Itt van a nagy alkalom. Benned gazdagodni akarok!
Most már arra kérlek Istenem, Soha ne engedd el a kezem!
Szívom magamba a csodát. A Szeretet hatalmát!
Oly hatalmas a Te karod Legyen meg rajtam Szent akaratod!
Nincs nála erõsebb kötelék Mely minden testvérünkhöz elér!
Hang tábor, 2013.07.10.
Deákné Erzsi
Felmelegítve – újratöltve A júniusban Magyartésen megtartott csoportvezetõk találkozóján született meg a gondolat, hogy az inárcsi délutánok egyik programja legyen a kérdés feltevés és válasz lehetõsége. Feri bácsi vezette be és gyakorolta minden alkalommal az inárcsi együttlétek délutánján. Lehetett neki papíron az asztalra tenni kérdéseket, amiket õ megválaszolt. Utána Zénó folytatta a munkát. Ezután szünet következett, egészen eddig. A csoportvezetõk úgy gondolták, Deák Zoli alkalmas arra, hogy a feltett kérdésekre válaszoljon. Vállalta a munkát. Ez volna egy rövid tömör kommentálás egy adott témáról. Most következik a megszólított válasza. Ha visszatekintek az elmúlt évekre azt látom, hogy erre a munkára is felkészítést kaptam Jézustól. Gyakorta találkozom olyan emberekkel, akik itt és most teszik fel a kérdést, és itt és most kell azt megválaszolnom. Tehát egy elõzmény volt, van az életemben, egyfajta felkészülés volt ez. Itt is látom, hogy Jézus nem személyválogató, hanem bizony feladatokat felkínáló. Õt úgy ismerem, hogy olyan feladatot kínál fel, ami a képességemnek megfelelõ, amit el tudok végezni. Nagy megtiszteltetés számomra, és nagyon komoly feladat Inárcson a kérdés- felelet hagyományát folytatni. Az általam nagyon tisztelt és becsült testvérek nyomába lépni, folytatni amit õk elkezdtek. Nagyon meghatódtam mikor a felkérés elhangzott felém. Egy különös és ismerõs erõ járt át. Éreztem én ezt már többször, Jézustól kapott feladataim során. Mindig magával sodor és bele visz még inkább a szolgálat, a másért élés világába. Sok éves tanulásom, erõfeszítésem, áldozatom gyümölcseként is tekintem e feladatot, mely semmiképpen nem a hátradõlést jelenti számomra. Jó, most már ezt is elértem. Semmiképpen, olyannyira nem, hogy én erre nem vártam, meg sem fordult a fejemben soha ennek lehetõsége. Lehetõség számomra mégis – talentum. Nagy örömmel szeretném végezni a munkámat és teljes felelõsséggel. Amit mondok válaszként – tudom, hogy emberek, lelkek használják azt fel lelkük épülésére, földi életük rendbetételére, az Úton járásukban segíti õket. Hogyan gondolom megvalósítani? – errõl szeretnék most írni. Amikor én vagyok a délután házigazdája - legközelebb januárban leszek - akkor a papíron nekem adott kérdésre válaszolok és nem nyitom ki a jelentkezés lehetõségét mint a múltkor, hanem miután ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásával végeztem mondok egy témát, amihez lehet majd hozzászólni, látásokat elmondani. Úgy gondolom, hogy helye van a kérdés – feleletnek a közösségünk életében. Azt az áthallást, hogy én Feri bácsit akarom utánozni, messzire elkerülöm. Nem errõl van szó. Viszont szó van arról, hogy az úton járás alatt kerülhetünk olyan helyzetbe, mikor mi magunk nem látjuk a kiutat. Ekkor nagyon jól jön egy olyan testvér segítsége, aki kívül van az eseményen és objektíven tudja azt látni. El tudja mondani a jézusi megoldást. Ez az egyik, amiért ennek létjogosultságát látom. A másik, hogy a fogalmakat, kibontásokat, összefüggéseket nagyon érdemes újra és újra meghallgatni. Szerintem mindegyikõnkkel megtörtént már, hogy Feri bácsi számtalanszor elmondott fogalom-kibontása után esett le a tantusz és mondtuk magunkban, most értettem meg, mit jelent ez. Ez most is így van. A harmadik pedig, hogy a mi tudatunk ezekkel a tartalmakkal harmonizál, ezt értjük, ez a miénk, ezeket hallani azonosulást is jelent számunkra mindazzal amit képviselünk, azonosulást jelent végsõ soron Jézussal, mert mi ezekkel a tartalmakkal táplálkoztunk. Mi így értjük az Isten világát és ezeken keresztül tudjuk az meg -és felfogni, élni. Nagy örömömre volt is kérdés mindjárt már az elsõ alkalommal, pedig nem tudták a testvérek, hogy lesz ilyen. A 7
megkötözöttség leoldásáról, az ellenségszeretésrõl, a létsíkokról. A kérdezõk mindegyike úgy tette fel a kérdését, ’hogyan tudom ezt vagy azt elérni, megvalósítani’. Tehát elakadt, és meg akarja azt oldani. Nekem ez arról beszél, hogy igény van erre a tanulási formára, erre a segítségre. Nagy örömmel segítek ebben a munkában, én magam is nagyon sokat tanulok ezek által. Alakítsuk át gondolkodásunkat. Kérdezzetek – felelek. Deák Zoltán
Szomszédolás (Ölelj Fényedbe) Csongrád és Szentes között 11 km távolság van. Ebben a két városban élnek, dolgoznak kisközösségek. Csongrádon, most karácsonykor lesznek egy évesek a Shall család lakásán jönnek össze hetente kilencen, hogy tanulják Jézust. Szentesen a Medgyesi család lakásán találkoznak ugyanezen céllal 12-en és még az Erdélyi család is otthont nyújt 68 fõnek, hogy tanulják az Evangélium, a Hang Jézusát. Szomszédjai õk egymásnak. A csongrádi kisközösség gondolt egyet és meghívta magához a másik kettõt. Közös ige elemzésre, liturgiára, beszélgetésre, egy ajándék mûsor megtekintésére. Jöttek is a meghívottak -aki tehette- tizenöten. A szervezõdõ találkozás hírére Bíró Lajos azonnal ajándékot kínált fel. A dalaiból összeállított egy mûsort. A megbeszélt idõben mind megérkeztek, örömben ölelték át egymást az ismerõsök és azok is akik még nem ismerték egymást. A nyitó körimában elmondták fohászaikat, áldást kéréseiket, ezután pedig az igeliturgiában találkoztak Jézussal titokzatos módon. Majd e meghitt ünnepi találkozás érintésével a szívükben meghallgatták Lajos és leánya Ági gyönyörû, szívet, lelket megérintõ gitáros-énekes elõadását. A szünet után közösen bontogatták ki az evangélium üzenetét. Máté evangéliumából vettek részletet: „… és körbejárt Jézus minden várost és falut, tanított zsinagógáikban és (hírnökként) hirdette az Isten királyi uralmának jó hírét (evangéliumát) és (gyógy)kezelt minden betegséget és minden gyengélkedést. Amikor pedig látta a tömeget, megszánta õket, mivel olyan agyongyötörtek voltak és úgy lézengtek, mint a pásztor nélküli juhok. Ekkor mondta a tanítványainak: az aratni való ugyan sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, hogy vessen be munkásokat aratásába,” (Máté 9,36-38.) Gondosan körbejártak minden részletet. Kik az aratók, mi az aratás, miért kevés a munkás. Jézus példája miszerint Jézus körbejárt és hirdetett sem kerülte el a figyelmet. Miért voltak agyongyötörtek az akkori emberek, keresték a választ a beszélgetõk. Isten Lelke vezette a beszélgetés fonalát. Ajándék emléklappal és áldást hordozó kártyával is gazdagodott mindenki. A közösségünk zászló emblémájára egy egy áldás volt ráírva a Hang könyvekbõl. A záró imádságok elmondása és közös záró énekek eléneklése után szívükben melegséggel és örömmel tértek haza a testvérek. Deák Zoltán
8
Anselm Grün: A Szelídség Angyala Számomra a lágy õszi fény mindig azt az embert jelképezi, aki önmagára, hibáira és gyengeségeire, és általában minden emberre szelíd pillantással tekint. A szelíd õszi fény mindent megszépít. Még a kiszáradt fák is szépnek látszanak. Minden sajátos ragyogást kap. A középkori milde=szelíd, lágy szó a mehlen=megõröl, megdarál igébõl ered. Tehát a szelíd szó azt jelenti: apróra õrölt, finom, lágy, puha, gyengéd. Alig van természetétõl fogva szelíd ember. A szelídség a „megõrlés” folyamatát feltételezi. Ennek során lesz a kemény gabonamag puha és lágy. A szelíd öregeket az élet malmai õrölték meg. Válságokat és kételyeket éltek át, sötét hasadékokon préselte át õket az élet. Harcoltak a gyengeségeik ellen, de újra és újra veszítettek. Ám mindig felálltak és tovább küszködtek, harcoltak. 9
A sorsuk malomkövei megõrölték õket. Nem lázadtak fel a malomkõ ellen. Igent mondtak a megõrletésre. A szerzetes Evagrius Pontius számára a szelídség a lelki ember ismertetõjele. Az aszkézis, amelyet keményen és öntelten végeznek, értéktelen. Csak az képes valamit megérteni a lelki útból, aki olyan szelíd, mint Dávid és Jézus. Azt kívánom neked, hogy életed folyamán sokszor találkozz a Szelídség Angyalával! Megtapasztalod, milyen jó hatással vannak rád a szelíd emberek. Megtanulhatod tõlük a szelíd tekintetet, amivel életedet megmerítheted a lágy õszi fényben, s még kudarcaidnak is különleges méltóságot és szépséget ajándékozhatsz. Ha pedig a szelíd emberek iskolájába jársz, akkor talán magad is a Szelídség Angyalává válsz az emberek számára, akik önmagukra is dühösek, elítélik magukat, és kétségbe esnek hibáik miatt. Nem szükséges túl sok mindent mondanod nekik. Talán szelíd tekintetedbõl megérzik, hogy másként is szemlélhetik az életüket, nem csak keményen és elítélõn, hanem szelíd és lágy pillantással, amely mindent megfürdet a szelíd õszi fényben. Ajánlja Nyíriné Kiss Mónika
Délben a Szûzanyánál. Dél van. A templom nyitva áll. Belépek. Jézus anyja nem azért jöttem, hogy kérjek. Nincs amiért könyörögjek vagy amit felajánljak neked. Csak azért jöttem, Szûzanya, hogy nézzelek. Hogy nézzelek, sírjak a boldogságtól, tudjam, hogy fiad vagyok és itt vigyázol. Csak egy pillanatra, amikor minden elakad, délben! veled legyek, Mária, ott ahol Te vagy. Semmit se szóljak, arcodon merengvén hagyjam, hadd énekeljen szívem a maga nyelvén. Semmit nem szólni, csak énekelni, mert a szívem túlságosan tele már, ahogy kedvét tölti és váratlanul felcsendíti énekét a rigómadár. Mert szép vagy és szeplõtelen, az asszony, akit fölemelt végre a kegyelem, a teremtmény kezdeti tisztaságában és kivirágzásának tetején, ahogy Isten kezébõl kikerült eredeti ragyogása reggelén… /Paul Claudel/
Mindenszentek, halottak napja közeleg. Gyertyákat gyújtunk, felkeressük szeretteink sírját virággal koszorúval, a szívünkben hálával, szeretettel emlékezünk. Emlékezünk hozzátartozóinkra, testvéreinkre, barátainkra – akik megelõztek bennünket és tudjuk majd egyszer mi is, mi is elmegyünk... Lobogjon a gyertya lángja, tiszta fénye – az élet szimbóluma ezen a napon… A szívünkben éltek. A szeretet nem múlik el…
Üzenet Rég elmúlt gyermekkorom már – imám hálával Égbe száll… Az ember jól szívével lát – szeretve szebb lesz a világ. Ha életemnek vége lesz, legyen nekem az boldog perc… Most egy Hang szól, halk és áldott – Békét adó, boldogító… Nézz Rám – veled Vagyok. Rád élet vár – az Országom. A hit, remény és Szeretet szívedben él – ott él…
Van itt fenn egy Ország - ahol színrõl – színre látsz, - amely mindenkire vár. - Ahová egy Út vezet, - Itt vár öröm, szeretet. Van ott fenn egy Ország - az igazi Hazám, - ahol örök élet vár. - Ahová a Fény visz el, - Ott az Isten átölel. Van ott fenn egy Ország… Budainé Gábor Marika 10
Bánfi Gyula testvérünk 2011. október 15-én tért vissza Teremtõjéhez. 2012. február 12-én kaptuk tõle az alábbi üzenetet, amelyet megosztok az Égi Béke a Földön Közösséggel:
/- Édes Szûzanyám! Van-e újabb üzeneted, mit bízol ma rám? Most nincs újabb, figyelj - földi nevén Gyulára -, õ szól most rajtad keresztül a Remény-Hang Közösséghez!/
-
Szeretett Testvéreim!
Köszöntelek szeretettel titeket innen a másik oldalról, amelynek neve a ti világotokban HALÁL, a mi felfogásunkban pedig: FELTÁMADÁS. Amint már üzentem hazajövetelem után is: a halál nem megsemmisülés, hanem ÁTALAKULÁS. A kisbetûs életbõl a nagybetûs, a jézusi ÉLETBE. Itt már nem tükör által homályosan látunk, hanem színrõl színre látjuk a hatalmas Isten dicsõségét és teremtményeit csodálhatjuk. Meglátjuk mindazt a sok jót, amely szívetek mélyére rejtve még esetleg kicsírázni sem tudott, de mi már itt látjuk, mily szép lesz az alvó mag, ha eljön az ideje, s már szárba is szökken! Mindenki szívébe elvetette ezt a magot TEREMTÕ ATYÁNK, s esõt is küld, napot is rá, csak ki kell nyitnotok szívetek ajtaját. Ha nem teszitek ezt meg, akkor a mag a sötét szárazságban elhal, elpusztul. Hogy tudna akkor 30-, 60 -, 100-szoros termést hozni? Menjetek hát, emberhalásszatok, segítsetek! Ahogy a mai Rózsafüzér egyik titka mondja: Jézus szelídségével osszátok a föld sóját! Mindig Jézussal járjatok, a Szentlélek segítségére figyelve! Nekünk is hatalmas öröm ideát Jézus közelsége. Együtt munkálkodunk, segítünk titeket. Elszomorodunk, ha torzsalkodtok, s ujjongva örülünk, ha ráfigyelõ szeretettel, békességgel segítitek egymást. Én itt már látom, hogy ezt nekem is csak töredékesen sikerült megvalósítanom földi életemben. Ma már sok mindent másképp csinálnék, ha a mai tudásommal lettem volna ott. Nagyon köszönöm az értem mondott imáitokat, sokat segítettek! Jézus megbocsátott nekem, szívem szándékát vizsgálva. Megengedte nekem, hogy… segíthessem a Remény- Hang Közösséget is. Részt veszek az összejöveteleiteken, gondolataitokban szólhatok, ha kérdeztek. Imában közbenjárhatok értetek. Mindez azonban nem köti le teljesen az energiánk, így… emellett tanulunk és dicsõítünk, mennyei boldogságban élhetünk. Dicsõség érte Atyánknak, akivel együtt és EGYEK lehetünk a szeretetben, békességben és örömben, az összes Angyalokkal és Szentekkel együtt, Mennyei Édesanyánkkal és testvérünkkel, Jézussal egyetemben. Isten áldását kérve rátok maradok veletek: Testvéretek, akit Bánfi Gyula néven ismertetek.
Üzenethordozó: Deák Éva Mária
Kedves Testvérek! A mai napon (okt. 13) egy éve annak, hogy Zoltán – megérdemelten – átléphette a mulandóság ködvilágát és a Fénybe, Boldogságba, Életbe költözhetett. Csak jóval késõbb elmenetele után értettem meg, hogy miért nem tudtam igazán reménykedni abban, hogy testileg meggyógyul. Elõzõ tavasszal egy álomban pontosan ugyanolyan állapotban láttam õt, mint 7 hónappal késõbb a betegségében. De már két évvel korábban, egy ébrenléti lelki eseménnyel is készített Jézus annak elviselésére, ami várt rám. 2010 nyarán, egy alkalommal egyedül voltam itthon, és minden átmenet nélkül, egyszer csak a szívem gyökerébõl szakadt fel egy érzés, emlékszem, még hangosan ki is mondtam: „Mennyire fog hiányozni!” 11
Utólsó fénykép együt 2 évvel ezelõtt,Emese általános iskolai ballagásán
A ravatalozói búcsúztató volt az egyetlen alkalom eddigi életemben, ahol összegyûlt embereknek „kellett” beszélnem. Marika, a nõvére az életét foglalta össze egy szép csokorban. Nekem fogalmam sem volt, mit mondjak. Mit is mondhat az ember a férje temetésén? Végül a János 16; 16-ot választottam Jézus ajkáról és próbáltam mondani azt, amit a Léleknek sikerült kipréselni belõlem. Azt nem mondhatom, hogy erõt kaptam, mert úgy éreztem magam, mintha egy ólomsúlyú ködben lebegtem volna szürke kísértetként: Azokban a percekben Zoltánt élõbbnek éreztem, mint saját magamat. Az erõ akkor jött meg, amikor – legnagyobb csodálkozásomra – többen odajöttek hozzám: „Még te vigasztaltál minket…” Hálát adok az Istennek, hogy olyan szenvedésektõl szabadította meg Õt, melyektõl sem én, sem más soha meg nem tudta volna szabadítani. S hálát adok, hogy amit én nem tudtam megadni Neki gyarló ember-voltomból fakadóan, abban Õ most már örökre és mindent felülmúlóan részesíti õt. Köszönöm, hogy áldás lehetett a számomra. Gondolatban újraéltem ma az utolsó napot, amikor hang nélkül, lecsukott szemmel, ziháló lélegzettel erõsen megszorította a kezünket. Mintha azt akarta volna mondani: Én most elmegyek, de nem hagylak árván benneteket. Azután este a halálba fulladt egy sóhajtással, miként Jézus is fulladásos halállal halt meg a kereszten. Sugallataival, szeretetével velünk maradt és arról is gondoskodik, hogy mellettem legyen az, azok, akikre szükségünk van. Tisztaszívû, nagyon jó ember volt. Amikor ma reggel Jézust kértem, hogy adjon vigasztaló gondolatokat, akkor a négy és félezer oldalnyi Hang-ból ezek a sorok tûntek a szemembe rövid keresgélés után: „Hidd el és vedd át tõlem az Én békémet, mert õ is, te is az Én szeretetemnek hordozói vagytok! Neki már nagyon jó! Neked még nem. De csak idõ kérdése, és te is tapasztalni fogod azt a csodálatos boldogságot, amelyet egyedül csak Én adhatok, és adok is azoknak, akik nyitottak Felém. Azzal a mérhetetlen szeretettel, amellyel szeretlek téged, a földi életben betölteni nem tudlak, mert azt képtelen lennél kibírni. Férjed úgy él ebben a szeretetben, mint egy visszatért vándormadár otthonában a tavaszi napsütésben. Téged is szeretettel várunk ide, de amíg úgy látom, hogy szüksége van környezetednek a te szeretetedre és arra, hogy õk is növekedhessenek az irántad való szeretetben, addig a földön kell maradnod. Megáldalak a BIZALOM LELKÉVEL!” Nyíriné Kiss Mónika
Elmúlás és élet Macska Béla – családunk legkedvesebb cicája – alig egy évet élt. Cuclival felnevelt, árva kölyökbõl cseperedett nyurga kandúrrá, s elvarázsolt mindenkit derûs, mókára mindig kész lényével. Elég volt csak ránézni, hogy boldog dorombolásba fogjon. Õ volt fele akkora rokona, Fincike gyámolítója, valamint Dugó kutyánk országos barátja és hálótársa. Egy vasárnap délután éppen Budapestre készülõdtünk vissza a szüleimtõl, amikor Béla pofácskája feltûnt a borostyán-levelek között, a kerítés peremén. Szemeiben dermedt döbbenet ült. Valahogy leugrott, és bevonszolta magát az almásládák közé. Láttam hogy az egyik lába kicsavarodva, élettelenül lóg az oldalán. Odamentem hozzá és óvatosan megsimogattam. Ahogy ott meghúzta magát, azt is láttam, hogy testének hátsó fele eldeformálódott. Szegény kis kandúrunk felületesen, zihálva lélegzett, sokkos állapotban volt. Apukám az ölébe vette óvatosan, miközben állatorvos után telefonáltunk. Lassan vér szivárgott ki cicánkból a nadrágjára. Tudtuk, hogy nagyon nagy a baj. Béla talán kiugrott az utcára a borostyánnal befuttatott kerítés alól, éppen egy bicikli kerekei közé… Az utolsó csepp erejével jöhetett vissza a kertbe. Fincike is megsejtette, hogy valami rendkívüli történt a barátjával, mert alig tudtuk távol tartani Bélától. Miért is hessegettük el? Telefonon nem sikerült az állatorvost elérni, ezért a cicát dobozba téve, autóval vittük el a legközelebbi szakemberhez. Anyukám szorongatta a dobozkát az ölében. Az orvost nem találtuk otthon, a felesége azonban elirányított a szomszéd faluba az ügyeleteshez. Átmentünk s vártunk a ház elõtt. Megpróbáltuk nyugtatgatni keservesen kínlódó cicánkat. Béla fel-felüvöltött a fájdalomtól. Nem lehetett azt a hangot nyávogásnak nevezni. Kétségbeesetten hara12
pdálta az alá tett ruhadarabot. Nagyon kifáradt, s az egyik mancsával megmarkolta a doboz szélét. Sokáig simogattuk a kedves praclit. Mire az állatorvos kezébe került, feladta. Bénultan hevert a doboz alján, s nem volt már hangja sem. A vizsgálat eredménye alapján döntöttünk Bélánk sorsa felõl, és kértük az injekciót. Szipogva vittük haza kedvenc helyére a mûhelybe, a kazán mellé, és simogattuk egészen addig, amíg el nem szállt belõle az élet… A cicánk „csak” egy állat volt, ám igazi derûvel, igazi ragyogással, igazi kínnal, és igazi szenvedéssel. „Ugye öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyrõl sem az Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!” (Lukács 12/6.) Tehát fontosak vagyunk! Tehát semmi sem történik értelmetlenül (Bélánk elmúlása sem). Távol kerültünk a haláltól. Nem illik róla beszélni. Legfeljebb úgy, hogy ebben a robbantásban ennyien, abban az áradásban annyian veszítették el az életüket. Filmszereplõ lett a halál, s a híradók sztárja! Távoli, csak mással megtörténõ valami! Vajon megbarátkozhatunk vele? Ha nem történik véletlenül, akkor közünk van a meghalásunkhoz is, bármilyen módon is történik. Mintha kinyomozhatóak lennének azok a pillanatok, amikor mellette döntöttünk, az élet helyett. A sok kicsi pedig sokra megy… Apukám édesanyja nagyon gyorsan elment. Sietve követte a kórházat a koporsó. Hajnalban távozott, s nem volt senki mellette a fehér falak között. Két nagypapámat otthon érte a halál, és mindannyian elbúcsúzhattunk tõlük a haldoklásuk alatt. Az utolsó napokban mindketten rég eltávozott rokonokkal beszélgettek, mint valóságos látogatókkal. Ott voltak, várták és segítették õket. Anyai Nagymamám és anyukám ápolták papáinkat. Apukám szemlélõ volt, mi meg, Budapestre szakadt „vendégek” csupán. Le is maradtunk arról, hogy teljesítsünk az egyik papám kérését: képet egy kicsi házzal a domb tetején. Addig pörögtünk a mindennapos rohanásban, hogy mire kitaláltuk, hogyan is legyen azzal a képpel, már nem volt kinek odaadni… A nagyszülõk távozása valahogy belesimult az életbe. Sokk-szerûen találkoztam azonban a halállal huszonévesen, az államvizsgák után. Az utolsó egyetemi sítáborba utánunk jött négy fiatalember is, a barátaink. Nem ügyeltek a jelekre… Az autó, amivel elindultak, lerobbant alattuk egy budapesti utcasarkon. Elintézték a sorsát, s kölcsön kérték egyikük édesapjának a kocsiját. Megérkeztek rendben, s örültünk a viszontlátásnak. Elhatározták, hogy délután elszaladnak szaunázni. Hatan nem utazhattunk együtt, ezért nem csatlakoztunk hozzájuk. Ugyan felmerült a csomagtartóban meghúzódás gondolata is, de azt elvetettük. Vidáman elindultak, mi pedig róttuk a köröket a sípályán, egészen addig, amíg olyan szorongás-roham nem tört rám, hogy le kellett gyalogolnom a sílécekkel a vállamon. Nagyon vártuk õket vissza, de csak a hír érkezett: vonattal ütköztek néhány kilométerre a tábortól. Éppen akkor, amikor rám zuhant a félelem. Megéreztem… Leírhatatlan idõszak következett. A temetésükkel sem voltam képes elengedni õket, annyira érthetetlen és elfogadhatatlan volt, ami történt. Egészen kifordultam magamból, és képtelen voltam bármit is feldolgozni. Éretlen huszonévesként csak sodródtam a kínjaim között, és szinte megbénult az életem. Látszólag senki sem tudott segíteni. Azzal azonban, hogy sírhattam, üvölthettem „kedvemre”, sokat tettek értem, akik meghallgattak. Nyolc éven keresztül kerestem a válaszokat – többé már megkerülhetetlenül – a kérdéseimre az élet s a halál értelmét kutatva. Faltam a könyveket e témakörben, s az elõször át sem gondolt, majd bosszúálló, haragvó kaporszakállúként utált Isten képe átalakult, és a szívem közepébe került. Elõször vádoltam: ha van, hogyan lehet olyan gonosz. Majd elcsitultam és beleszerettem. Megbékéltem a bizonyosságban, hogy a barátaim nem váltak semmivé, csak egy ideig nem találkozunk. Teszik a dolgukat ott, ahol kell… Mostanában egyre többször kapom magam azon, hogy nem az élet mellett döntök sokszor szinte tudattalanul. Amikor bosszankodom, aggódom, haragszom, vádolok, provokálok, megsértõdöm, védem az igazamat, veszekszem, mártírkodom, levert, lehangolt vagyok…, akkor nem igazán élek. Olyankor elfutnak mellettem azok a pillanatok, amikor jókedvû és békés is lehettem volna. Azért kezdtem ezt figyelni, mert egyszer egy elkeseredett mosogatás közben – amikor valamin rágódva csaptam, vágtam az edényeket – bevillant, hogy ennyi erõvel mosolyoghatnék is. Ahogy elkezdtem kacagni a mosogatószivacsot lecsapva, azt hiszem, elõször döbbentem rá, hogy miben tipródom a derû és kiegyensúlyozottság helyett. Addig teljesen természetes volt számomra a rosszkedvûség, az aggodalmaskodás és az önsajnálat. Nem tudtam, hogy másként 13
is lehetne léteznem nekem is. Nem volt távlatom magamhoz, hogy ezt megláthassam. Számtalanszor rajta kapom magam most már ilyesmin, és nem kétséges, hogy számtalanszor nem. Ha elkapom magam, akkor tudok változtatni a rögzült viselkedésemen, mert kicsit távolabbról tisztábban látszom. De ha nem látom át, hogy mit csinálok, akkor nem lehetséges változtatnom sem. Bár Isten úgy áll hozzám is, ahogyan az idézetben volt, ezzel együtt tiszteletben tartja a szabad akaratomat, és nem avatkozik bele az életembe. Az persze más, ha behívom – mert hogy türelmesen vár az ajtóm elõtt – és a segítségét kérem. Már olyat is mondtam Neki, hogy segítsen összeszednem magam, mert úgy érzem, hogy csak a számmal fordulok hozzá. Bennem lapul a kételkedés, és mérgezi az életemet. Õ tudja, hogy milyen kórság emészt és díjazza az õszinteségemet. Megvigasztal, s olyankor azt is biztosan tudom, hogy sohasem vagyok egyedül. Még a pokol fenekén sem, s akkor sem ha éppen születek, s akkor sem, ha éppen meghalok. Úgy tûnik, hogy a felelõsség fokozatosan erõsödik meg bennem. Az is lehet, hogy több élet kell hozzá. Mert hogy esélyt biztosan kapunk az ébredésre. Az Õ célja az, hogy Éljünk. Ezzel együtt tudja, milyen nehéz rájönnünk arra, hogy fontosak vagyunk a számára. Azért idõnként én is beleérzek ebbe, s olyankor semmi mást nem tudok, csak bõgni vég nélkül… Örömömben. Nagymamám számára minden egyértelmû. Kilencvenhat évesen elment a tíz évvel idõsebb barátnõje, Iduska néni. Elesés, combnyaktörés, két nap kórház… Rendszeresen találkoztak, sokat beszélgettek, és még bevásárolni is elmentek együtt a sarki boltba. Történt egyszer, hogy Mamámnak valami sürgõs elintéznivalója akadt, és serényen sürgött-forgott. Annyira belefeledkezett a tevékenységbe, hogy elmaradt a látogatása a barátnõjénél. Telefonjuk nem volt. A legközelebbi látogatáskor gyorsan megkapta: „Katicám, jól elfelejtetted a vénasszonyt!” A „fülön fogott” Katica hirtelen csak annyit tudott válaszolni: „Jaj, mit gondolsz szívem, hát én mi vagyok?!?” Kuncogtak kicsit a vénasszonyos poénon, majd kávéztak egy jót, ahogy szokták. Mamámnak fájt a veszteség! Szerette a barátnõjét, s Iduska néni halálával közel s távol õ maradt a legidõsebb. Amikor négy évvel fiatalabb húga ment el, nem értette. Azt mondogatta, hogy fordítva kellett volna történnie – õ volt soron, nem a húga. Nagymamám sírdogált kicsit, amikor elveszített valakit, majd megnyugodott mindig, elfogadva a távozást. Éli tovább szorgos, serény életét házikójában, a kutyájával, cicáival, tyúkjaival, kacsáival, kiskertjével. Az önállóságát nem adja fel. Szinte minden nap meglátogatja valaki a családból. Segítenek neki, amiben csak lehet, bár Nagymamám sokszor megelõz mindenkit. A legutóbb még a kislétrán felmászott a fára cseresznyét szedni. Ó, hogy könyörgött neki mindenki, Anyukámmal az élen, hogy csak azt szedje, amit a földrõl elér, majd másznak a fára a fiatalabbak. Ha ilyen jó tanácsot vagy sopánkodást hall, lelkesen bólogatva mindent megígér, majd teszi a dolgát, ahogy jónak látja… ÉL!!! (Bozó Edit)
Élesztés 1991-ben vagyunk, egy fiatal, kétgyermekes családanyáról van szó. Mikor hozzám, a mûtõbe behozták, a szíve már megállt. A kérdés itt nem az volt, hogy vajon meghalt-e, hanem hogy mikor halt meg. Tudniillik, miközben a mûtõbe szállították, nem volt náluk olyan ellenõrzõ mûszer, amellyel az életfunkciókat követni tudták volna. Elkezdtük az újraélesztést. Ezt természetesen – ugyanúgy, mint a szívmûtéteket – nem egyedül végeztem, ez egy tíz-tizenkét tagú csapat munkája, amely csapatnak én vagyok a kapitánya. Negyven perces megfeszített munkával sem tudtuk az életfunkcióit beindítani, azaz a halálból valahogy visszahozni. És én, a kapitány azt mondtam – miközben Istennel és a világgal pereltem –, hogy: akkor most elhagyjuk a hajót. A miérteket kerestem. Miért kellett ennek a fiatalasszonynak meghalnia és két gyereket árván hagynia? Ennyit ér a tudományom? Most mit tegyek, Istenem? Már kihúzták a csövet a légcsövébõl, már az utolsó fázis lett volna, hogy az EKG-kontaktust megszüntessék, mikor kifelé menet a mûtõbõl az ajtó kis kerek ablakán, nem is tudom miért, egy pillanatra visszanéztem. Ebben a másodpercben, mintha láttam volna valamit a monitoron, most már soha nem fogom 14
megtudni, hogy ez egy utolsó szívmozgásból származó elektromos jel volt, vagy csak meglökték a lábát, és ez az elektromos zaj valahogy a monitoron megjelent. Mindenesetre ez a “jel” nekem elég volt ahhoz, hogy a hitem visszajöjjön, hogy él az illetõ, és hogy meg tudom menteni. Visszarendeltem a stábot, és elkezdtük a mûtétet. El kellett felejtenünk, hogy több mint fél óráig eredménytelenül próbálkoztunk az újraélesztéssel. Valahogy el kellett hitetnem a stábbal azt is, hogy nem halottat operálunk. Felnyitottam a szívét. Akkor látszott, hogy az egyenirányító szelepek, a billentyûk olyan súlyosan károsodtak, tehát annyira beteg volt a szív, hogy valószínû ezért nem mutatott a gépen a monitoron semmilyen életjelt. Persze ez csak egy utólagos teória. A mûtét alatt végig ott volt a levegõben az a kérdés, hogy: akkor most halottat vagy élõt operálunk? A mûtét befejezése után hat órával beszéltem a hölggyel. Ennek már hét éve, és a hölgy azóta is él és jól van. Amint látja, borzasztóan veszélyesek mindenhol a dogmák, a beidegzõdések, de leginkább az élet és halál mezsgyéjén. Tarthatatlannak tartom azt, hogy az emberi életért való küzdelmet pillanatokhoz, percekhez kössék. Sok ember, érzésem szerint azért hal meg, mert az egyetemi tankönyvekben még mindig azt olvashatják az orvostanhallgatók, hogy három perc után nem érdemes újraélesztést végezni, mert az már maradandó agykárosodást okoz, és hat-hét perc után a szív sem újraéleszthetõ. Ezt a dogmát mindenki megtanulja és elhiszi, bár számtalan ellenpéldával találkozik élete során. Ezek természetesen a tudomány mai állása szerint megalapozott tételek, csakhogy tartok tõle, hogy a tudomány az élet számos területén vajmi keveset tud. Egy mondattal válaszolva a kérdésére, azt tudom mondani: nem érzem magam olyan tudás birtokában, hogy meg tudnám biztonsággal állapítani az élet végének és a halál kezdetének a pillanatát. Ezért aztán biztos elkövettem többször azt a hibát is, hogy halotton végeztem az újraélesztés manõvereit.” Dr. Papp Lajos
Szülõk Fiatal pár lép be a város legszebb játéküzletébe. A férj és feleség hosszasan nézegetik a színes játékokat. Egyrészt fenn sorakoznak az állványokon, másrészt a mennyezetrõl lógnak le vagy a pultokon fekszenek szívderítõ tarkaságban. Vannak itt síró és nevetõ babák, elektronikus játékok, kicsike konyhák, melyekben lángost és süteményt sütnek. Nem tudják eldönteni, melyiket vegyék meg. A csinos eladónõ hozzájuk lép. - Nézze - kezdi magyarázni a feleség - nekünk egy egészen kicsi lányunk van és mi sokat vagyunk távol hazulról, gyakran még este is. - Olyan kislány, aki keveset mosolyog - folytatja a férj. - Szeretnénk venni neki valamit, ami boldoggá tenné - veszi át a szót újra az asszony - akkor is, ha mi nem vagyunk mellette... Valamit, aminek örülne, ha egyedül van. - Nagyon sajnálom - szólal meg udvariasan az eladónõ - de mi nem árulunk szülõket. (Ismeretlen szerzõ)
Alapítványi Híradó A Hang Szociális Alapítvány kuratóriumának a Hang tábor helyszínén, július 3-án szerda délután tartott ülésérõl. A levezetõ elnök Kundra István a jegyzõkönyv vezetõje Deák Zoltán. Elsõ napirendként a levezetõ elnök megállapítja, hogy nem érkezett egyéni javaslat az ülésre. Ezután a levezetõ Elnök beszélgetést kezdeményez melynek eredménye, Kecskeméti Sándor vállalja, az Alapítvány honlapjára felhelyezi a 2012-es évi záró mérleg könyvelési anyagát, és a Hang könyvek hirdetési anyagait is. Majd az Elnök bemutatja és kézbe adja a Hang Szociális Alapítvány 2012-es év záró mérlegét. Ezt egyhangúlag elfogadták. 15
A kuratórium arra a döntésre jutott, hogy a fenntartáshoz szükséges összegekkel támogatja a közösség mûködését. Kundra István vállalja, hogy pénzügyi tervet készít az év hátralévõ hónapjaira. A kuratórium fontolóra veszi a 2013as év második felében a pénzügyi támogatásokat. Ezt követõen az elnök tájékozatja a jelen lévõket, hogy átadta Kiss Márton erdélyi papnak az 50.000.Ft(ötvenezer) adományt. Tájékoztat továbbá, hogy Király Ignác részére is átutalt 100.000.Ft(százezer) adományt, és átadott az idei Hang tábor támogatásra 78.500 Ft összeget a tábor vezetõjének. Utolsó pontként Kundra István tájékoztat, hogy beadta a cégbíróságra Kecskeméti Sándor kilépési és társalapítóvá válási kérelmét. Deák Zoltán
A SZENTMISE IDÕPONTJA NOVEMBWR 24. Inárcs
Zrumeczky Dezsõ Mûvelõdési Ház és Könyvtár Idõpont:12h-15,30h (Inárcs, Bajcsy Zsilinszky út 94.) 1./ Mise: Mlecsenkov Angel 2./ A délután házigazdája: Bíró Lajos Téma: A Lélek ajándékai. Elõadó: Gyulainé Fazekes Erzsébet
Hang-könyvek, Csütörtöki tanítások 4. Szabó Jánosné 2011 Budakalász, Hegyalja u. 10. Tel.: 06/26/341-468
Hang Szociális Alapítvány 1026 Budapest Törökvész Lejtõ 18/a Adószáma: 18683648-1-41 S zámlaszáma: 11707024-20450184 OTP Bank RT
Újra kiadott Hang könyvek 1-20-ig Újra kiadott Csütörtöki tanítások 1,2,3, Tárgymutató: A Hang könyvek (1-43) név és tárgymutatója
Kundra István 1026 BP. Törökvész lejtõ 18/a T: +36/30/324-0304
Társ web - oldalak: - web-hang.hu - ahangtanítvany.hu - szeretethang.hu
Fõszerkesztõ - tördelõ: Deák Zoltán, korrektor - szerkesztõ: Budainé Marika, rovatvezetõk: Kecskeméti Sándor, Mlecsenkov Angel, Nyíriné Kisss Mónika A szerkesztõség címe: 6600 Szentes, Áchim A. u. 6. T: 06/30-692-9274 E-mail:
[email protected] Közösségünk internetes oldala: www.egibeke.hu Az újság postai úton megrendelhetõ: Kecskemétiné Kohlmann Eszter 6200 Kiskõrös Budai Nagy Antal u. 9. Tel.: +36/70/337-3274; 06/78/950-309 200 Ft.
