Égi Béke a Földön közösség lapja 2009. december 27.
és egyszerre csak ott állt elõttük az Úr angyala, és az Úr dicsõsége körülragyogta õket, és nagyon megijedtek (nagy félelemmel megfélemlettek) és ezt mondta nekik az angyal: ne féljetek! mert lám, (öröm)hírként hirdetek nektek nagy örömet, amely minden népé lesz, hogy megszületett nektek ma az Üdvözítõ, aki az Úr Krisztus, Dávid városában, (Luk.2,9-11)
Kérdés-felelet Dombi Feri bácsi válaszai feltett kérdéseinkre az inárcsi utolsó vasárnapi összejöveteleink (szentmise, meditáció, kérdés - felelet) alkalmával. Az 1998. májusától rendelkezésünkre álló hangfelvételek alapján szerkesztett változat. 1998.12.27. Meditáció az év utolsó vasárnapján. Mennyei Atyánk – szívünkben a Te Szent Fiaddal és kegyelmi módon Veled és Lelkeddel most teljesen át akarjuk adni magunkat Neked, a Te jelenlétednek…. Szeretnénk, ha átjárnál bennünket gyógyító szereteteddel, átsimogatva testünket-lelkünket. Ezért most ellazítjuk magunkat…. Mint valamiképp egy csodálatos fénysugárba állunk bele, engedjük, hogy testünkön végig rezegjen a béke, nyugalom, ellazulás. – Ebben a csodálatos nyugalomban, békében fölhangzik szívünk legszentebb imája, amire Jézusunk Te tanítottál bennünket és a hét fõcsakrán keresztül belénk árad ennek a csodás imának hét kérése. – Kinyílik a koronacsakránk … Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te Országod….Egész értelmünket átjárja a bennünk való megszentelõdésed – a Mennyország látás, gondolkodás kérdése. – Köszönjük, hogy értelmes emberekként magunkba fogadhatjuk a Mennyek Országát – ami azonos Teveled. – Kinyílik a homlok-csakránk. Legyen meg az akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is… Mi nem menekülünk, hanem szembesülünk. Homlokegyenest Tefeléd fordulunk édes Istenünk. Szembesülünk mindennel bátran, mert tudjuk, hogy a gyõztes oldalán állunk. Hangzik a szívünkben: Isten+1 fõ abszolút többség. Ez a bizonyosság árad belénk a homlokcsakránkon át. Eljut a torokcsakránkig, kinyitja. – Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. – A mi mindennapi kenyerünk elsõsorban annak tudata, hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden olyan szellemi értékkel, ami Tõled van. A torokcsakránkon keresztül táplálkozunk Teveled Istenünk – azzal az igazsággal, hogy a szeretet boldogít. Csak ez a szeretet érteti meg velünk, hogy otthon vagyunk akkor is, ha zarándokként megyünk. A torokcsakránkon keresztül ez az étel a Te erõdet is jelenti bennünk…Kinyílik a szívcsakránk. Bocsásd meg vétkeinket.– Ezt már nem is szomorúan, inkább mosolyogva mondjuk, hiszen Te nem is tudsz mást csinálni – mint megbocsátani. Mint a tékozló fiú édesapja nem azt nézed, hogy milyenek vagyunk, hanem azt, hogy a tieid vagyunk. Csodálatos érzés. A szívcsakránk mondja, hogy a Tieid vagyunk, Te a miénk vagy. De jó nekünk édes Istenünk! – A szívünk a Te otthonod, mert a Te szíved a mi otthonunk. – Egy örökkévalóság sem tudja ezt a hálát kitölteni, amit átélünk ezért a nagyszerûségért – a Te Lelked, a mi Lelkünk! …Ez a létazonosság. – Van egy feltétele annak, hogy egyre jobban meg tudjunk érteni – az egyetlenjeid vagyunk és nem az a fontos milyenek vagyunk, hanem a tieid. – Ez a feltétel a gyomorcsakránkon át áradó szent vágyad, …miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezõknek. – Szeretni csak azt lehet, akinek meg tudunk bocsátani. Megbocsátani csak akkor lehet bárkinek, ha megértjük önmagának árt, aki rosszat akar. Nekünk esetleg a gyomrunk görcsbe rándul, de gyorsan megszûnik, mert tudjuk, hogy a mi megbocsátásunk által bennünk csoda történik! Egy új világ, a Te békéd, a Te örömöd, a hazataláltságunk nagyszerûsége. – Édes Istenünk csodadolog ez! Ha Te megbocsátasz – akkor is bennünk történik csoda, ha mi megbocsátunk, akkor is. – A hasi csakránk mikor kinyílik és elfogadja ennek a csodálatos imának a következõ kérését: ne vígy minket a kísértése. Úgy is mondhatjuk – ments meg minket, hogy ne essünk kísértésbe, segíts nekünk, hogy ellenálljunk a kísértésnek. A múlandóság annyira lehúz, feledteti velünk, ami örök. Nekünk mindig azt kellene gondolnunk: mi ez az örökkévalósághoz képest? – Mindig tudatosítani kellene magunkban, hogy mi az örökkévalóság gyermekei vagyunk! Mi a Fény gyermekei vagyunk! Mi az Istennek vagyunk édes gyermekei! A kísértés el akarja velünk feledtetni életünk legszentebb, legboldogabb óráját – a halálunkat. Egyre jobban megértjük, hogy a születésünk órája volt a kegyetlenebb és a legkegyesebb a halálunk órája lesz. – A gyökércsakránk kinyílik… szabadítsd meg a gonosztól! – Halljuk a lelkünkben szavadat: Veled és Érted – mondja Szent Fiad. Szabadítsd meg a gonosztól – Nálam nélkül semmit nem tehettek: mondja a Te Szent Fiad. Mi ezt tudjuk, ezért Vele Benne és Általa mindenre képesek vagyunk, ami a szívbékénket illeti. Nagyon hálásak vagyunk ezért édes Istenünk. … Megköszönünk még valami nagy csodát, hogy abban a dimenzióban, ahol most élünk – gondolatunkban, szívünk vágyában, ebben a meditációban nem egyedül vagyunk. Itt van a hitvestárs -aki néha borzasztó tud lenni- a gyerek, aki nem ért meg bennünket, az unoka, rokon, itt vannak a betegeink – akik vergõdnek és nehéz elfogadniuk, hogy õk is adósságtörlesztésre jöttek a Földre. Õket mind hordjuk magunkban – nem vagyunk egyedül. Ahogy a prédikáció is sejtetett valamit, hogy a kegyelmi rend az igazi, a kegyelmi család az igazi és nekünk egy csodás feladatot adtál, hogy amikor elfogadjuk, befogadjuk a Te 2
Szent Fiadat – akkor egy missziót is befogadunk. Kitárjuk a szívünket, hogy a mieinket – akikkel bármiféle kapcsolatunk van – tudja megérinteni a Te kegyelmed. – Nem mézes-mázas szavakkal, hanem a belsõ megtérés realitásával döbbenjenek rá mindazok, akikkel kapcsolatunk van, hogy milyen jó nekünk és milyen jó lehet nekik is – ha kinyílnak Feléd. – Nálad nélkül õk sem tehetnek semmit…. Édes Istenünk gyógyítasz bennünket, orvosunk vagy megszabadítónk, leoldod görcseinket arról a karmikus vonalról – amit vállaltunk, mert Neked is az a leghõbb vágyad, mint nekünk – az újjászületés! – Ebben a testünkben átélni a Veled való, megtapasztalható Istent. Köszönjük neked, hogy ennek az esztendõnek utolsó vasárnapján átengedhettük magunkat Neked. Te segíts bennünket a felé a gondolat felé: Nálad soha nincs vég csak kezdet, lendület, újrakezdés, újra nekilendülés. – Köszönjük, hogy a remény, ami épít, buzdít, vigasztal kiapadhatatlan forrásból, a Te szeretetedbõl táplálkozik. – Drága Szûzanya, égi édesanyánk. Téged választott ki a Mennyei Atya, rád bízta legdrágább gyermekét. A te igened elindított valamit ebben a világban és keresi azokat a szíveket, akik tudnak erre újra igent mondani, hogy a te Szent Fiad tudjon újra megjelenni ebben a nagyon beteg világunkban. Mi valóban nem tudjuk azt sem, hogy pár perc múlva mi lesz, de egyet tudunk, hogy most a fiaid vagyunk és ezért igazán már nem is érdekes, hogy mi lesz a továbbiakban. Óh édes Istenünk, karácsonyi ének hangján újra belépünk ebbe a világba, ami tudjuk, hogy eszköz jellegû és nagyon szeretnénk, ha a karácsonyi ének tartalma segítene bennünket abban, hogy a múlandóságot az örök élet látásával cseréljük fel. Amen. Lejegyezte: Budainé Marika
Elõszó Szél Jani bácsi testvérünk hosszabb idõre a helyi kórház ápolási osztályának lakója lett. Egyik látogatásom alatt egy igen meghatározó és napokig magával ragadó gondolat foglalkoztatott. Ez a fizikai testünk mennyire nem az örökkévalóságra lett teremtve. Ezt megelõzõen is jártam kórházban, édesapámat és más ismerõseimet, feleségemet látogattam gyermekeink születésekor, illetve egy késõbbi kórházi kezelése alkalmával hetekig bejártam ebbe az intézménybe. Valamiképpen csak most láttam rá, tapasztaltam meg, hogy mennyire múlandó a testünk. Ahogy mentem ezen az osztályon láthattam, hogy az idõs, hetvenen túli emberek mennyire megromlott testi, szellemi állapotban élnek. A köszönésemet sem fogadták, nézték a televíziót, de nem láttam rajtuk a figyelmet, csak néztek valahova, talán nem is látva, nem is hallva.. Tudom, hogy nem mindenki ilyen ebben az életkorban, de nagyon sok a beteg, tehetetlen, magára maradt idõs ember. Egy hasonlat jutott eszembe: az örökélet véget nem érõ óceánján mennyire kicsi és sérülékeny ez a hajó – a testünk. Mennyire nem alkalmas erre – viszont a lelkünk képes az örökélet óceánján élni, sõt erre van kitalálva. A lelkünk az örökélet óceánjának hajója. A látogatásom során ez a megtapasztalás felindította bennem még jobban az örök életre való felkészülést. Itt kézzel fogható volt számomra, hogy egyszer bizony én is elmegyek, nekem is véget ér földi létezésem. Az én testem is egyszer elkezd rosszul mûködni, majd meghal. A szembesülés igazsága itt nagyon megérintett. A halálom órájára készülnöm kell, hogy az legyen életem legboldogabb pillanata. Kérdezhetnénk, mi történik akkor? Egy találkozás, egy igazi, valós találkozás Jézussal, a színrõl-színre látásban. Mi tudjuk hogyan kell készülnünk és mit kell tennünk, hogy ez a találkozás egy boldog beteljesülés legyen. Jézus eljött kétezer évvel ezelõtt, most karácsonykor ismét ünnepeljük születése napját; elmondta, elénk élte, majd késõbb a tanítványaival leíratta ennek mikéntjét. Útként rajzolta elénk a felkészülés munkáját, amit járnunk kell Istent és embert szeretéssel. Deák Zoltán
ÉGI ÉDESANYÁNK, A BÉKE KIRÁLYNÕJÉNEK ÜZENETE Meðugorje, 2009. november 25. “Drága Gyermekek! Ebben a kegyelmi idõben arra hívlak benneteket mind, hogy újítsátok fel az imádságot családjaitokban, hogy Jézus jövetelére örömmel készülõdjetek. Kicsinyeim, legyen a szívetek tiszta és szolgálatkész, hogy a szeretet és a melegség szabadon áradjon általatok mindenki szívébe, még ha távol van is az Õ Szeretetétõl. Kicsinyeim, váljatok kinyújtott kezemmé, amely így a Szeretet Keze lesz mindazok számára, aki elveszett, akiknek nincs többé sem hite, sem reménye. Köszönöm, hogy követitek hívásom.” 11/2009 (Medjugorje-i hivatalos fordítás.) Forrás:www.medjugorje.org/olmmsghu.htm 3
KARÁCSONYI VERSEK I. Bajorerdõ. Zimankós fenyvesekbõl elõoson a téli szürkület. Gunnyasztó házak ködrongyokba bújva koldus szatyorban gondot gyüjtenek. Egy vonat sípol messze valahol. Fulladtan vész el fák között a hang. Sóhajt az erdõ. Csönd. Valahol messze kísértethangon fölsír egy harang. Olyan este ez is csak, mint a többi: olyan a színe, nyirkos ködszaga. Pedig valahol szent titokpalásban csodát takargat az éjszaka…! Angyalok húznak a világ fölött. Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke! Megszületett az Igazság, a Jóság, akit úgy vártunk: megszületett végre! Keresik régen bölcsek és királyok, papok, költõk és koldusok. Világmegváltó konferenciák várják jöttét, és fényes trónusok! Megérkezett. Bámulják bamba szemmel barmok, cselédek, pásztorok. Talán van olyan is, aki letérdel s valami együgyû imát motyog. A jászol fölött fölragyog egy csillag, nehány angyal és gyermek énekel… Szelíden száll az ének és a pára szurtos ólból a fényes égre fel… Aztán a barmokat itatni hajtják. A hajnal megnyergeli rõt lovát, és robotos nyomán a szürke élet megy úgy, mint eddig, megy tovább. Mintha nem történt volna semmi sem. Meresztgetik szemeiket a kandik: királyok, bölcsek, költõk, hadvezérek… amíg lassan a csillag is kialszik. A zord-sötét zimankós fenyvesekbõl elõoson a téli virradat. Ködrongyokban gunnyasztanak a házak s vacognak vedlõ gondjaik alatt…
4
II. Elindul újra a mese! Fényt porzik gyémánt szekere! Minden csillag egy kereke! Ezeregy angyal száll vele! Jön, emberek, jön, jön az égbõl Isten szekerén a mese! Karácsony készül emberek! Szépek és tiszták legyetek! Súroljátok föl lelketek, csillogtassátok kedvetek, legyetek újra gyermekek, hogy emberek lehessetek! Vigyázzatok! Ez a mese már nem egészen mese. Belõle az Isten szeme tekint a földre lefele. Vigyázzatok hát, emberek, Titeket keres a szeme! Olyan jó néha angyalt lesni s angyalt lesve a csillagok közt Isten szekerét megkeresni. Ünneplõben elébe menni, mesék tavában megferedni, s mesék tavában mélyen, mélyen ezt a világot elfeledni. Mert rút a világ, fekete. Vak gyûlölettõl fekete. Vak, mint az emberek szeme: az égig sem látnak vele. Pedig az égbõl lefele porzik már Isten szekere! Minden csillag egy kereke, ezeregy angyal száll vele, az Isten maga száll vele, és csillagtükröt nyújt felénk, mesetükröt, a keze. Szent tükrébe végre egyszer pillantsatok tiszta szemmel, tiszta szemmel, Istenszemmel milyen szép is minden ember! Minden ember szépségtenger s mint a tenger csillagszemmel telve vagytok szeretettel…!
Tagadjátok…? Restellitek…? Elfordulnak fejeitek…? Megvakultak szemeitek…? Szépségteket, jóságtokat nem érzitek, nem hiszitek…? Csillaggyertyák fénye mellett Isten elé nem viszitek…? Akkor bizony rútak vagytok, szegények és vakok vagytok, ha szépek lenni nem akartok. De még így is, szegényen is, rútan, vakon, mégis, mégis Isten gyermekei vagytok! Rátok süti fényes szemét, elindítja fényszekerét, jó emberek játékszerét. Milyen kár, hogy áldó kezét nem érzitek, nem nézitek, s nem hiszitek már a mesét. A rút világnak gondja van, minden embernek gondja van, a sok angyalnak mind gondja van, s az Istennek is gondja van, mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó az ember mellõl nyomtalan. Wass Albert
Fel nagy örömre! Ma született, Aki után a föld epedett. Mária karján égi a fény, Isteni Kisded Szûznek ölén. Egyszerû pásztor, jöjj közelebb, Nézd csak örömmel Istenedet. Nem ragyogó fény közt nyugoszik, Bársonyos ágya nincs neki itt. Csak ez a szalma, koldusi hely, Rá meleget a marha lehel. Egyszerû pásztor, térdeden állj! Mert ez az égi és földi király. Glória zeng Betlehem mezején, Éjet elûzi mennyei fény; Angyali rendek hirdetik õt, Az egyedül szent Üdvözítõt. Egyszerû pásztor, arcra borulj, Lélekben éledj és megújulj! Gárdonyi Géza
Ezzel a két verssel kívánunk áldott, békés karácsonyt és örömteli új évet! Szerkesztõség
5
Karácsony „Anya lesz a szûz és fiút szül. Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: velünk az Isten.” Így énekel Izaiás. Igen, az Isten velünk, de mi Istennel vagyunk-e? Az angyalok éneke 2000 év alatt beborította a földet. A jászolban fekvõ Gyermek és annak békessége meghódította az emberi szíveket. Meghódította a mi szívünket is, kérdezzük meg magunktól? Ma már nem az ateizmus nyeri meg a tömegeket, hanem a magukat kereszténynek mondó a Mammonnak elkötelezett emberek miatt fogy az Istenhez tartozók tábora. Az Isten lemondott a szentháromsági hiánytalan létrõl, s eljött a hiányoktól szenvedõ embernek. Emberként bölcsõnek jászlat, halálos ágyként keresztfát választott. Istenként embersorsot, emberként a kiközösítettek sorsát vállalta. A keresztények egy része dicsõíti Öt. Ezért, maguk is igyekeznek életüket kényelmessé tenni, s e kényelmet minden rendelkezésre álló erõvel megvédeni és gazdagítani. Így látni való: a kereszténység és a jézusi kereszténység közötti ellentmondás. A Mammont imádók és a keresztények közötti összhang. A jézusi kereszténység más mint a Mammonnak elkötelezett kereszténység. A keresztény zászló más mint a jézusi keresztény tábor. Ezt ma már, nehezen valljuk be magunknak. Hogyan csináljuk ezt? Elõször is úgy, hogy áthúzzuk a jézusi kereszténység és a Mammonnak elkötelezett kereszténység közötti különbséget. Jézus jászolban született, erre a válasz: Ö megtehette, de rám ma már ebbõl nem következik semmi. Ö szegényen élt, nem volt magántulajdona, ebbõl rám már nem vonatkozik semmi. Ö nem biztosította be magát életbiztosítással, de ebbõl már rám nem vonatkozik semmi. Jézus olyanokat mondott és úgy viselkedett, hogy három év alatt minden igazsága és jósága, gyógyító tevékenysége ellenére is a társadalom közakaratából keresztre került. Ö megtehette, de a mai világban a vélemény kinyilvánítás korszakában rám nem vonatkozik semmi. Attól még nyugodtan nevezhetem magam kereszténynek, ha az életemben nagyítóval sem lehet ebbõl felfedezni semmit, mert a napi huszonnégy órából több mint a felét a pénz utáni futásom tölti ki. Ki ne látná ezt az ellentmondást. Látjuk is és meg is magyarázzuk, hogy elfogadhassuk. Nem merünk radikálisan fogalmazni. Így szól a magyarázatunk: Jézusnak megváltó szerepe volt és ezt a kereszt halálának vállalásával meg is tette. Nekünk tehát teljesen felesleges belefeküdnünk a jászolba, vállalnunk, hogy ne legyen hova lehajtani a fejünket és akasztófára juttatni magunkat. Sokkal többet ér, ha a képességeinknek megfelelõ állást vállaljuk, még akkor is, ha ez a magunk, családunk, közösségünk kárára is van. Nem baj, csak jól fizessék meg, mert mi ebbõl tudunk jó szívvel egyre többet adakozni. Ezek után már csak az a kérdés mi szükség van a jézusi keresztényekre a világon? Hát, ha fenti megváltás elméletet tartjuk igaznak, akkor : semmi. Az egyszeri megváltás és a pénz hatalma minden nehézséget megold, elég, ha elkönyveljük, hogy a gazdagságunkból mennyit adtunk, netán elmegyünk egy szívet, lelket melengetõ zarándok útra. Vigyázunk arra, hogy ne vegyünk el mások életét, jó hírét, de ha mégis sikerül, hát akkor megbánjuk és elmondunk néhány imát. Lehet, hogy ez valakik számára megnyugtató program, de, hogy ehhez Jézusnak semmi köze sincs, az biztos. Nézzük meg mit szól ehhez a családjával utcára kerülõ ember, a milliárdokat érõ alamizsnát osztó keresztényekkel szemben? Egészen egyszerûen dühös lesz és káromkodik egyet. Nézzük meg mit mond a Mammonnak elkötelezett programhoz Jézus. Ha nagyon egyszerûen akarok fogalmazni, akkor ezt kell idéznem Jézustól: „Miattatok gyaláznak engem a nemzetek”! De, adhat választ erre az evangélium szavai is. Kezdve a gazdagoknak, jóllakottaknak, nevetõknek, hízelgést gyûjtõknek mondott szavai. Folytatva a négy boldogságon, amely a szegények, éhezõk, sírók, és kiközösítettek csoportja. Elmondtam-e, hogy nem lehet a gazdagságnak és az Istennek is szolgálni? Elmondtam-e, hogy adjátok oda, amitek csak van a szegényeknek? Elmondtam-e, hogy csak az szereti a felebarátját, aki nem ismer idegent? A Mammon imádása a megátalkodáshoz vezeti az emberiséget. Elveszi az ember szabadságát és a maga rabszolgájává teszi. A Mammon a vevés világát testesíti meg és erre nincs bocsánat. A pénz hatalmának görbéje egyre meredekebb. Csak abban bízhatunk, hogy jön egy nemzedék amely megérti a betlehemi éjszaka angyalénekét. Támadhat a mi nemzedékünkbõl is krisztusi kereszténység, amely megérti és megadja a világnak a békességet, az angyalok karácsonyi jókívánságát. Azt a kívánságot, amely egyre dübörgõbben zúg végig a világon, s ami Jézus nélkül nem lesz meg soha – a békességet. Ismeretlen szerzõ
6
Evangéliumi Jézus Mt. 2.1. Amikor pedig Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király napjaiban, lám! tudósok (csillagá-szok) érkeztek napkeletrõl Jeruzsálembe. December elsõ hetében a csoport evangéliumi tananyaga Jézus születése volt. Nagyon jó volt adventi és karácsonyi készülõdésként is az anyag. A Szentírás olvasása közben arra gondoltam napjainkban nem kellene sok-sok kilométert utazni egy hír valóságtartalmának megismeréséhez, megvizsgálásához. A média, abból is talán az internet nagyon gyorsan továbbítja a híreket. A Napkeleti bölcseknek nem volt szüksége a legfrissebb hírekre, elegendõ volt a hitük, biztos tudásuk az eljövendõ születésérõl. Elindultak a hosszú útra megkeresni az Istent, aki testet öltött a földön. Hitükön és ismereteiken kívül segítséget kaptak a Mennyei Atyától is, csillag vezette õket Betlehembe. Mai szemmel nézve szinte hihetetlennek tûnõ vállalkozásuk sikerrel járt, megtalálták Jézus Krisztust. Földre borultak elõtte, imádták Õt. Arannyal, tömjénnel, mirhával ajándékozták meg, igazi földi kincsekkel. Heródes király is kereste (kerestette) Jézust, õ nem hódolni akart elõtte, megölni (megöletni) akarta, királyi pozícióját féltette. Gondolataim fonalát továbbfûzve „irigykedtem” egy kicsit a napkeleti bölcsekre és „sajnáltam” Heródest. Azért „irigykedtem”, mert a csillag pontosan vezette õket a legfontosabb célhoz Istenhez. De jó lenne nekem is ilyen csillag! Az Isten nem személyválogató, akkor nekem is (mindenkinek) van csillaga. Mikor éreztem azt, hogy az Istenhez vezetnek, mutatják az utat? A Hang és a KIO tanulása során egyértelmûen. A tanításokból kiderült milyen is az Isten valójában, hol van a legfontosabb cél. A tudatom által megértett ismeret és az ismeretet jóváhagyó, továbbgondoló, helyére illesztõ lelkiismeretem a csillagom. Tévedhetetlenül vezet Istenhez, ha kellõ idõt szánok a tanulásra, a tanultak értelmezésére és megcselekvésére, figyelem és követem az Isten nekem nyújtott segítségét. A bölcsek is tanultak, hittek a tudásukban, azért indultak el a hosszú útra, és éltek az Isten segítségével. Azért „sajnáltam” Heródest, mert béklyóba kötötte a gazdagsága, hatalma, a földi jólét. Csillagát teljesen elhomályosította hatalmának megvédése. Rájöttem, hogy magam is sajnálnom kell, mert nem tudtam még teljesen elengedni az anyagikat, igaz én nem gyilkoltattam érte embereket. Ma már inkább gondolati szinten foglalkoztat a gazdagabb élet, de ez is eltereli gondolataimat a lényegrõl, halványítja a csillagom fényét. Úgy gondolom, hogy ez a gondolatkör az emberi élet lényegéhez tartozik: a bennünk élõ, minket létben tartó Istenre hallgatunk és így fényes csillag vezeti életünket – vagy hagyjuk, hogy az anyagi világ elterelje figyelmünket a nekünk utat mutatni akaró csillagunkról. Kívánok miden kedves barátomnak, és embertársamnak boldog újévet és fényesen ragyogó „élet csillagot”! Kecskeméti Sándor
Lélektõl – lélekig (Választott igerészek: Lk. 9.29, Mt. 17.23, Mk. 9.23.) A FÉNY - FIÚ A FÉNY-FIÚ SZÍNE EL-ÁTVÁLTOZOTT MAJD FEL-KELT, FEL-KAPOTT S ÍGY A NAP*LÁT*ÓK SZÍVÉBEN, LELKÉBEN MEGFOGANHATOTT SOMLYÓBAN(CSIKBAN), A NYEREGBEN LÁTOM A NAPOT BÍBORBA ÖLTÖZVE AZ ERDÕ (A FÁK) FÖLÖTT AZ ÉG*RE FEL-KAPOTT AZ ÁTVIRRASZTOTT ÉJ SÖTÉTJÉBEN ÖZÖNNYI CSILLAG FÉNYE LOBOG A KERESZT*UTAT JÁRÓ VÁNDOR FÖLÖTT BABBA FÉLHOLDJA RAGYOG A FIÚ ORCÁJA SZÍNE EL-ÁTVÁLTOZOTT 7
ÁTALAKULT MINT A NAP RAGYOGOTT VILÁGÍOTT RUHÁZATA SUGÁRZÓ FEHÉR LETT, IGEN FEHÉR TÜNDÖKLÕN FÉNYLETT, TÜNDÖKLÖTT MINT A FÉNY A FÉNY-FIÚ KARJÁVAL ÖLELI AZ EGÉSZ VILÁGOT SUGÁROZZA ATYJA FÉNYÉT, MELYET OTTHONÁBÓL HOZOTT HOGY GYÚLJÉK FÉNY A TE LELKEDBEN HOGY LOBOGJON A SZÓ (AZ IGE, A LOGOSZ) A SZÍVEDBEN HOGY MÁSNAK IS ELMOND
A FIÚ ORCÁJA SZÍNE EL-ÁTVÁLTOZOTT ÁTALAKULT MINT A NAP RAGYOGOTT VILÁGÍOTT RUHÁZATA SUGÁRZÓ FEHÉR LETT, IGEN FEHÉR TÜNDÖKLÕN FÉNYLETT, TÜNDÖKLÖTT MINT A FÉNY
S EZT TE IS LÁTHATOD S EZT TE IS ÁTADHATOD S EGYSZER MAJD TE IS SZÍN*RÕL- SZÍNRE LÁTHATOD
RÁ*LELÕ LE*RÓVÓ BÍRÓ LAJOS
Alaphang Égi Béke a Földön közösség A Bibliában rangsorolni kell. Jézust ismerve tudjuk, hogy az evangéliumokban és az apostolok cselekedeteiben Jézus ajkára adott szavakon kívül minden más szent író mondata csak annyiban hiteles számunkra, amennyiben Jézus szavaival azok alátámaszthatók. Csak szennyezett sugalmazás van. Ennek magyarázata az, hogy az Isten nem bábunak vagy valami automatának teremtett minket, hanem szabadnak, önálló akarattal rendelkezõnek. Így aki sugalmazást ír, akkor bele viszi önmagát is, mûveltségét, korát, látásmódját stb. Izaiás, Jeremiás, Pál szavai csak annyiban hitelesek számunkra amennyire Jézussal azok igazolhatók. Egy példa: Pál szeretet himnuszában írja, hogy a szeretet mindent elhisz. Ez így nem igaz, nem vagyunk mi hiszékenyek. Amit Jézus mondott az apostoloknak az lényegében nem sugalmazás volt. Jézus elmondta nekik azt amit az Atyánál látott, hallott, megtapasztalt, õk pedig ezeket leírták. Ezért az evangéliumok és az apostolok cselekedetei olyan írások, amelyekre lehet támaszkodni. „Jézus ajkára adott szavak kell, hogy irányítsanak minket. A Bibliában különben benne van minden jó és igaz – meg az ellenkezõje is. Sokan mondják hogy a bibliában minden az Isten szava, ami nem igaz. Az Isten nem fog soha önmagával ellentétbe kerülni. Alapként mi tudjuk, hogy a Jézus ajkára adott szavakat úgy kell érteni mint ahogy Õ mondta a józan ész határán belül. Ez nagyon fontos. Nem mondhatjuk, mikor Jézus mond valamit, hogy nekem ezt nem mondja, ezt másnak mondja. Csak azt mondhatjuk, Jézus mondott valamit, most a józan ész határán belül ez hogyan vonatkozik rám? Mert nyilvánvaló, hogy amit az Úr Jézus mondott az mindenkinek szól, de szó szerint nem mindenkinek. A szó szerint mindenkinek szólást nevezhetnénk fundamentalizmusnak, ez egy bizonyos értelemben 8
Jézusnak egy eltorzított gondolatvilágát tükrözné. Tehát a józan ész határán belül mindig úgy kérdezek rá, amikor Jézus szavait hallom, hogy ezt az én számomra hogyan kell érteni, mert igen is Jézus amit mondott, azt nekem mondja. Mindaddig amíg nem fordítunk hátat annak a gondolatnak, hogy a Bibliában rangsorolni kell, van reményünk, hogy Jézus általunk velünk és bennünk tud valamit csinálni az emberiséggel.” Dombi Ferenc inárcsi prédikációja (2000.08.27.) felhasználásával. Deák Zoltán
Feri bácsi csütörtöki tanításai Interjú a szerkesztõvel Beszélgetõ partnerem Tormáné Erzsike, akit a novemberi inárcsi mise szünetében kérdezek. Elhoztad a "Csütörtöki tanítások" címû könyv negyedik kötetét. - Hogyan született meg az alapgondolat, hogy ezek a csoportbeszélgetések könyv alakban jelenjenek meg? Jó néhány éve, 2002. május elsején Böjte Csaba Gyálon volt, ekkor arról beszélgettek a testvérek, hogy az újságba mi kerüljön bele, mirõl írjunk. Egyszer csak Saci (Kiss Ernõné) megszólalt, hogy - "úgy tudom, valaki felveszi Feri bácsi tanítását, jó lenne abból leírni". Én mindjárt jelentkeztem és a Hang újságba hónapról-hónapra megjelent egy-egy tanítás. Az elsõ 2002. május 26-án jelent meg, a sorozat címe: "Feri bácsinál tanultuk". - Ez a rovat az újságunk egyik legrégebbi sorozata, ma a kérdés-felelet nevet viseli. Vissza kell nyúlnunk ahhoz, hogy én 1998. március 25.-tõl jártam Feri bácsihoz, minden csütörtökön ott voltam, és kéthárom hónap elteltével rádöbbentem, hogy olyan gyorsan jegyzetelni nem tudok, ahogy Feri bácsi magyaráz. Szívtam magamba az anyagot, éreztem, hogy itt valami rendkívüli történik, de az embernek nincs olyan agya, hogy mindent megjegyezzen. Ezért vettem egy diktafont és Feri bácsi megengedte, hogy felvegyem az aktuális tanításokat. Így az évek alatt kb. 130 kazettám gyûlt össze, amiket ott csütörtökönként vettem fel nála. -Telt múlt az idõ, jelentek meg ezekbõl a felvételekbõl az újságban részek, míg nem egyszer csak hoztad nekünk ide Inárcsra a "Dombi Ferenc csütörtöki tanításai" címû könyv elsõ kötetét. Hogyan készült az elsõ? Az elsõ könyvet megelõzõen elég komoly anyag gyûlt össze. Ekkor már volt közösség nálunk a lakásunkon és a testvéreknek kinyomtattuk. A férjem, Károly azt mondta - "te ebbõl könyv lesz". Ugyan már, hogyan lenne ebbõl könyv, feleltem neki. Arra már nem emlékszem pontosan, hogy én adtam oda Szabó Jánosnak, vagy más, mikor is egyik alkalommal õ és Galambos Robi nagy csodálkozással és nagy örömmel fogadták. Azt mondták, hogy ebbõl könyvet kell csinálni. Így igaza lett a férjemnek, aki ezt elõre jelezte. Ezek után elkezdõdött a munka. Együtt volt az anyag, én még ezt elég nyersen írtam le akkor, úgy nevezik ezt, hogy nyers "fordítás". Tudjuk mindannyian, hogy Feri bácsi olyan nagy hévvel, lendülettel beszélt, a szeme villant, a keze járt, mosolygott és nevetett. Bizony, mikor leírtam, észrevettem, hogy itt is, ott is hiányzik egy fél mondat, vagy nincs befejezve egy-egy gondolat. Tehát õ gesztikulációjával is hozzátett a mondandójához. Ezért úgy kellett nekilátni a munkának, hogy egy kicsit szinte ki kellett pótolni. - Hogy az olvasás visszaadja gesztikuláció nélkül is azt, amit õ ott elmondott nektek. Igen. Ehhez bizony sokszor át kellett olvasni nekem is, és Jánosnak is. Átnézte, belejavított, visszaadta, én is belejavítottam. Többszöri átnézés, átolvasás után alakult ki olyanná, mikor úgy éreztük, hogy ez most már kinyomtatható. Más testvérek is átolvasták, Galambos Robi minden alkalommal. Tehát több szem többet lát alapon azt szerettük volna, hogy mindenki számára világos, egyértelmû legyen és Feri bácsihoz teljesen hû. - Tehát létrejött egy csapat, akik együtt dolgoztatok ebben, az elsõ kötettõl kezdve egészen a mostani negyedikig. Tulajdonképpen a kazettákról mindig én írom le, illetve rövid ideig Kiss Mónika is besegített. 9
Az elsõ munka mindig az enyém, beteszem a kazettát a magnóba, és mondatonként írom le a hallottakat. Visszahallgatom, belejavítok, ez az elsõ lépés itt indul el. Formába öntöm, elrendezem, átnézem. - Írtad, hogy sok anyag áll rendelkezésre, lesz újabb rész? Nem lesz folytatása, ebben a részben az utolsó oldalakon ki is derül. Feri bácsival való utolsó együttlétünk 2001. karácsonya volt. Azért nem több, mert bizonyos témák nagyon sokszor ismétlõdtek. Hiszen jöttek újak, ez a csütörtöki közösség nem volt állandó tagokból álló csoport. Voltak, akik jöttek egy darabig, majd elmaradtak, újak érkeztek, persze volt azért egy törzsgárda is. - Hogyan látod, át tudtad adni ezekben a könyvekben azt az atmoszférát, ami ott esténként kialakult Feri bácsival? Én nagyon remélem ezt, a testvérek mondják, hogy ott érzik magukat a közösségben, olvasva ezeket a tanításokat, hallják Feri bácsi hangját. Még olyan is volt, aki alig ismerte õt, vagy csak kazettáról ismeri, mégis azt érzi, hogy ott a lelke közöttünk. Ezt magam is megtapasztaltam. Az elmúlt idõben az Interneten is olvasható Hang könyveket javítottam, helyesírási szempontból. Így hosszabb idõ maradt ki a "Csütörtöki tanítások"-kal való munkából. Mikor aztán újra folytattam, megérintett a frissességével, olyan jól esett. Ugyanaz a frissesség érintett meg, ami a "Hang" könyveknél is. Akárhányszor olvasom, mindig új és mindig van adnivalója. Még egy érdekességet szeretnék elmondani. A napokban beszélgettem valakivel Jézus igájáról, terhérõl. Azt tapasztalom, hogy ami igát, vagy mondjam úgy, hogy feladatot Jézus ad, az egyértelmûen valóban édes iga. Nekem olyan örömet szereztek ezek a munkák az elmúlt években, hogy ha kérdez valaki, azt tudom mondani, hogy a legboldogabb nyugdíjas vagyok, mert csodálatos feladatom van. Meg kell köszönnöm testvéreimnek a segítségüket, férjemnek is, aki mindenben segít nekem. Nagyon bízom benne, hogy aki olvassa ezeket, annak sokat fog adni és örömet szerez, gazdagodik, tanul és a gondolkodás-átalakításban rendíthetetlenül teszi a dolgát. Deák Zoltán
Könyvajánló Részlet Gyökössí Endre Hiszek c könyvébõl „ mi felülrõl vezérelt emberek volnánk. És elvesztettük a kapcsolatot!… Mi ennek a kapcsolatvesztésnek a következménye? – Elég, ha az õs-gyülekezet életét tõmondatokban hozzámérjük a mi életünkhöz: - Vezetés helyett – tanácskozás, konferenciázás. - Öröm helyett – mámor. - Erõ helyett – szájaskodás. - Szeretet helyett – érzelgõsség. - Jóság helyett – jótékonykodás. - Bölcsesség helyett – okoskodás. - Igazságosság helyett – jog és paragrafus. - Békesség helyett – gõgös önfegyelem. - Élõ hit helyett – vallásoskodás. Folytathatnám. De úgyis mindig az a bajunk, hogy túl sokat beszélünk a Szentlélekrõl és keveset a Lélek által. Inkább csendesedjünk el – és kérjük a Szentlelket! Hittel, teljes reménységgel, mint a legfõbb jót, hogy vegyen hatalmába bennünket. Köszönjük meg, hogy adja önmagát. És tüstént cselekedjünk is, amit tenni késztet. Akkor és így „hiszünk” igazán a Szentlélekben, mert Isten aktivitását nem lehet passzív hittételekbe zárni.” Lejegyezte Medgyesi Istvánné Gizike
10
Mese a szeretetrõl Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien elõkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielõtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott. A Gazdagság egy luxushajón úszott el a Szeretet mellett. Õ megkérdezte: Gazdagság, el tudnál vinni magaddal? – Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra! Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett. – Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni? – Nem, Szeretet, nem tudlak elvinni! – válaszolt a Büszkeség, itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak! Hát a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen elõtte hajózott el: Bánat, kérlek, vigyél el magaddal! Óh, Szeretet! – mondta a Bánat. Én olyan szomorú vagyok, hogy egyedül kell maradnom a hajómon! A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a Szeretet kérését. Hirtelen megszólalt egy hang: Gyere Szeretet, én elviszlek téged! Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást: Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem? Az IDÕ volt – mondta a Tudás. Az IDÕ? – kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDÕ? A Tudás vála-szolt: mert csak az IDÕ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET! (ismeretlen szerzõ)
Mlecsenkov Angel
Vasárnapi gondolatok 2010. január hónapra 2010. jan.03. Vízkereszt Mt,2,1-12. „Majd bemenvén a házba megpillantották a kisgyermeket Máriával…” /Mt.2,11/ Mit szoktam ajándékozni? Kinek? Mikor? Mennyit? Hogyan nyújtok át ajándékot? Hogyan nézek az ajándékra, amit kapok? Mit érzek amikor átnyújtják? 2010. jan. 10. Urunk megkeresztelkedése. Lk.3,15-16; 21-22. „Sok és különféle buzdítással evangelizálta aztán a népet” /Lk.3,18/ Kiket gyûjtök magam köré? Milyen buzdítással örvendeztetem a környezetemet? Hogyan reagálok, ha engem kritika ér? 2010. jan.17. Évközi 2. vasárnap Jn.2,1-11. „Ezt tette a Szabadító a jelek elsõjeként a galileai Kánában.” /Jn.2,11/ Mennyire minõségi amit csinálok? Mennyire vagyok hiteles, vonzó az enyéim számára? Mennyire hiszek Jézusban? Mióta? Miért? 2010. jan.24. Évközi 3. vasárnap Lk. 1,1-4; 4,14-21. „Ám elkezdett hozzájuk beszélni, hogy tudniillik „ma beteljesedett a fületekben ez az írás” /Lk.4,21/ Mennyire figyelek oda, amikor fontos dolgok hangzanak el? Mennyire van szemem az események jelentõségének felismerésére? Mennyire érdekel, hogy kinek kik az õsei?
11
Humorzsák Feri bácsi mesélte több alkalommal is. „Olyan emberek legyünk, akik a bennük lévõ emberséget akarják kihozni magunkból…” A villamosra felszáll egy gyerek az anyjával és persze a gyerek ül le és az anya áll mellette. A gyerek a cipõjét a mellette ülõ szoknyájába törölgeti. Rászól a szomszéd – ’édes gyerekem ne rugdalj engem’. Ekkor az anyának áll följebb, ’én a gyerekemet arra nevelem, hogy ami benne van az jöjjön ki belõle, úgy ahogy azt õ látja jónak. Hallja ezt egy huligán, aki éppen mellettük áll és rágózik, kiveszi a szájából a rágógumit és odanyomja az anyának a homlokára. Ezt mondja közben – ’engem is így neveltek’.
Inárcsi novemberi pillanatképek
12
Evangéliumi Igerészek és Hang idézetek Január 1. LK. 2. 16-21 2. Jn. 1 19-29 3. Mt. 2 1-12 4. Mt. 4.12-17 23-25 5. MK. 6 34-44 6. Márk 6 45-52 7. LK. 4 14-22 8. LK. 5 12-13 9. Jn. 3 22-30 10. LK. 3 15-16, 21-22 11. MK. 1 14-20 12. MK. 1 21-28 13. MK. 1 29-39 14. MK. 1 40-45
H H H H H H H H H H H H H H
5/402 20/1878 24/2393 1/29 5/359 10/827 13/1038 33/3404 6/483 17/1678 4/284 3/223 30/3074 24/2392
15. MK. 2 1-12 H 26/2398 16. MK. 2 13-17 H 10/813 17. Jn. 2 1-12 H 10/809 18. Mt. 25 1-13 H 2/140 19. MK. 2 23-28 H 29/3041 20. MK. 3 1-6 H 9/698 21. MK. 3 7-12 H 38/4119 22. MK. 3 13-19 14/1340 23. MK. 3 20-21 H 12/1018 24. LK. 1 1-4 4 14-21 H 13/1038 25. MK. 16 15-18 H 3/183 26. LK. 22 29-30 H 11/959 27. MK. 4 1-20 H 11/903 28. MK. 4 21-25 H 26/2567 29. MK. 4 26-34 H 15/1426 30. MK. 4 35-41 H 32/3376 31. LK. 4 21-30 H 16/1560 Összeállította: Palásti Imre
Böjte Csaba atya adventi szavai A gonosz szeretne lelkünkbe furakodni és elvenni tõlünk a reményt. Szeretné elhitetni velünk, hogy nincs jövõ, hogy létünk elérte a korlátokat, a plafont, és most már innen a civilizációnk hullámcsúcsáról csak a mélybe zuhanhatunk. Hihetetlen komor színekkel, sok logikával dolgozik: Ember, az ami rád vár, csak vergõdés és szenvedés! Látod a lepusztult, szeméthegyektõl árnyékos, kihaló világban mindent elrontottál, nincs tovább. Nemcsak mint ember, hanem mint nemzet is, és mint az emberiség is, végnapjaidat éled, éld ki hát magadat részeg tivornyádban. Félõrült, egymás torkának esõ politikusok, diktátorok, beteges zombivadászok között, a puszta létükért küzdõ porba süllyedt, rongyokba burkolt párák kóvályognak egyre gyakrabban a filmeken, a könyvekben, a holnaptól félõ megriadt emberek tudatában, és lassan már az utcáinkon is. Ez várna ránk? Valóban feléltük volna a mát és a holnapot? Teremtõ,gondviselõ Istenünk jóságosan feltarisznyált, és mi léha gyermekei, mindent eltékozolva, már a tarisznya alján kotorászunk? Vajon a globális felmelegedés, az altalaji kincsek elpazarlása, a tornyosuló szeméthegyek világából nincs kiút? A szabad akarattal megajándékozott emberiség égbetörõ repülése, minden hõsies erõfeszítése, évezredes vágya a jobb és a szebb után, lihegõ állati ösztöneink kiélésében, egy lerobbant lebujban fog véget érni? Minden szétesik egy nagy orgiában, hol öntudatlanul, önön magzatának elpusztítását ünnepli egy végtelen groteszk torban? Vajon tényleg, e lét vergõdõ szenvedésébõl az egyetlen megváltás, a világ teátrális pusztulása, egy hatalmas tûz, mely tõlünk emberektõl fertõtleníti meg ezt a földet? Adventben élünk! Az élet egy nagy csoda! Én hiszem Anyámmal az Egyházzal, hogy van jövõ. Nem magamban és nem is a bûnre hajló emberben bízok, hanem a gondviselõ Istenben, Jézus Krisztusban, ki azt mondotta: Atyám mindmáig munkálkodik és én is munkálkodom. Én ebben az értünk munkálkodó Istenben bízom! Hiszek a mennyei Atyában, ki a teremtés hajnalán azt mondta, hogy legyen és lett! Hiszek a Fiúban aki Karácsony éjszakáján képes volt magára venni az emberi lét minden terhét, gondját és rámosolyogni édesanyjára, nevelõ apjára, az egyszerû pásztorokra. Hiszek a Lélekben, ki marék porból született létünket megszenteli és vezeti. Hiszem, hogy a Szentháromság által megálmodott világunk minden bûnünk ellenére, az egymást váltogató adventek sóvárgó imájában elõre halad, kibontakozik. Hiszem, hogy nem reménytelen a mai reggeli korán kelésem, a rorátéra hívó templom harang szavával feleselõ kisgépem billentyûzetének kopogása. Tudom, hogy szeretõ Istenünk karjai roskadásig tele vannak ajándékokkal, melyet nekünk szán, és melyeket mi megálmodni sem tudunk, de alázatosan térdre rogyva kérhetünk. Igen, kérhetünk és elfogadhatjuk, mert Istennek gyermekei vagyunk...! Advent van, és én gyengeségeim, bûneim tudatában, nem magamban bízva, nem is a tudósokkal perelve, hanem Krisztusom akaratát alázattal teljesítve mondom, mormolom az imát, és benne az örök igéket: Miatyánk....Jöjjön el a te országod.... Adveniat regnum tuum...! Szeretettel, 2009. adventjén,
Csaba testvér 13
kl
et
14
lé
Székesfehérváron születtem 1957. december 29-én. Ezekben az években Balatonszabadi-fürdõtelepen laktunk anyám szüleinél, mivel Siófokon apám építette házunkat. Szabadin együtt éltünk: nagyapám, akit atyusnak hívtunk, nagymamám, õ mami volt, valamint az õ édesanyja, a dédi, továbbá anyám, apám és én. Idõnként megjelent nagybátyám, anyám öccse, Attila, és felesége, Piroska. Halvány emlékeimbõl és anyám elmondásaiból tudom, hogy dédivel sokat játszottam, építettem, építõkockával, kártyával. Sokat rajzoltam, s így mondtam: „Levente dzsajzol” Dédit még ma is úgy emlegetik sokan a rokonságból – apám fehértói öccse is - hogy egy nagyszerû asszony volt. Korán elvesztette férjét, két lányát egyedül nevelte Csökölyben, s mellette kocsmát vezetett. Amikor én kicsi voltam, rengeteget foglalkozott velem, 3 fogásos ebédet fõzött minden nap. Nagyapán jegyzõ volt, és Nagyatádról származott, magyar, szerb (horvát) paraszti családból. Az õ édesanyja – sokak elmondása szerint egy kibírhatatlan, gonosz természetû (Gasparics származék) nõ volt, édesapja viszont egy végtelenül jó szívû, kedves ember. Nagyanyám Ertl leszármazott volt, akik Bajor országból telepedtek Magyarországra. Ertl Ferenc, ükapám Keszthelyen élõ gazdag ember volt, de elkártyázta mindenét, és lecsúszott. Így kerültek Csökölybe. Anyai dédapámról Verbai Károlyról keveset tudok, az elsõ világháborúban orosz hadifogságban tûnt el. Apám Újfehértóról került a Dunántúlra, Nagyatádon volt katona, és Szabadi fürdõtelepen dolgozott a H.T.I. erõsítõ állomásán. Anyám apácáknál volt éveken át, ott nevelkedett középiskolás korától. Gimnáziumi érettségije volt. Apám papoknál nevelkedett, talán pap is akart lenni. Õ technikus lett, de késõbb próbálkozott az Eötvös Lóránt TE matematikai szakával levelezõn, mivel középiskolai matektanár akart lenni, de a család eltartása nem tette lehetõvé, hogy befejezze az egyetemet. Így megmaradt postatechnikai mûszerésznek. Amúgy egy polihisztor volt, értett szinte mindenhez: asztalos munkákat végzett jövedelem kiegészítésként. Értett a kertészethez, csillagászathoz, borászathoz, házat épített, villanyt, vizet szerelt és nagyon ügyesen rajzolt.
el
Nyáron levelet kapok drótpostán, hogy az alapítványnak ajándékozna Bihari Puhl Levente festõmûvész egy Feri bácsiról készült festményt. A festmény címe: Pátkai lepel. – A Torinói lepel kapcsán. – Ott találkozott Feri bácsival, a Bokor közösséggel. Az idõm nem engedte meg, hogy elmenjek Siófokra. Leventével Pilisvörösváron találkoztunk egy kiállításon, ott adta át a festményt. Szeretném bemutatni nektek Leventét: Levyt.
M
Találkozás Levyvel
Anyám kedves, szelíd, de igen makacs természetû asszony volt, aki a gyermekeiért élt, értünk éjjel nappal dolgozott otthon – mivel háztartásbeli volt. Szívével sokat betegeskedett. Számomra minta anya. Tõle örököltem szelídségemet, átölelõ szeretetemet. Apám okos, bölcs, egyenes, következetes, igaz ember volt, akinél viszont hamar felment a pumpa, s ilyenkor hevesen kiabált, vagy vert. Szerette az alkoholt, bár nem volt részeges ember. Számomra mintaapa. Tõle örököltem igazságszeretetemet, következetességemet, egyenességemet. Két testvérem lett: 1961-ben Csongor, majd 65-ben Tímea. Emlékeim szerint 3-4 éves lehettem, amikor félig elkészült házunkba, Siófokra költöztünk. Legjobb barátom öcsém, és Dóczi Sanyi volt. Õ a szomszédunkban lakott és ugyanazon évben született, mint én, csak februárban. Kicsi gyermekkoromtól fogva bennem volt az erkölcsi rend, a szeretet. Otthon pl. szüleim sosem beszéltek trágár módon, nem káromkodtak, de az õ szüleik sem. Az iskolába kerülve találkoztam elõször csalárdságokkal, igazságtalanságokkal – amikor pl. csak úgy az elsõ nap pofon vágott az egyik osztálytársam. Szüleim római katolikus emberek voltak, az õ szüleik is. Engem rendesen járattak templomba, hittanra. Ezek adták elsõ vallásos élményeimet, építették gyermekes hitemet. Anyám szülei alapvetõen ellenezték anyám házasságát apámmal, ezért titokban, Nagyatádon házasodtak össze, szerelembõl Apám nagyon szerette anyámat. Ez számomra késõbb derült ki, egyrészt abból is tudom, mert nem volt érdekember, aki azért vette volna el anyámat, mert jó módú családból származott. Udvarlási idejében számtalan ajándékkal halmozta el anyámat, amiket maga csinált. Elsõ házunkat is anyám gyermekkori házuknak mintájára építette. Anyám kérésére még tradicionális – Puhl – nevét is megváltoztatta 1966-ban. Anyám szerelmérõl nem tudok igazán, de biztosan megnyerte apám egyenessége, vallásossága, és a sok ajándék, bár egyesek elmondása szerint szülei elõl is menekült ebbe a házasságba, mivel mást akartak neki. Nagyszüleim azért ellenezték a házasságot, mert apám szegény, paraszti családból származott, továbbá ivott. Érdeklõdési irányultságomra nézve a mellett, hogy sokat és nagyon szerettem rajzolni, festeni, igazából természettudományos érdeklõdésû voltam, valamint az állandó alkotás, szerelés foglalkoztatott. Nagyobb szórakozás volt fából hajót összeszegelni – apám mûhelyébõl elcsórt lécekbõl és szegekbõl mint focizni. Amúgy sem tudtam befogadni az ilyen társas játékokat, mivel azok a gyerekek, akikkel játszani lehetett igazságtalanok, rosszak voltak – számomra.
A rajzolás és festés terén otthon sem kaptam semmilyen ösztökélést a mûvészeti pályára. Gondolom azért, mert szüleim azt a rossz felfogást képviselték, hogy a festészet egy bohém szakma, abból nem lehet megélni, anyagi egzisztenciát teremteni. Így csak hánykolódtam, anyám és nagyapám nyomására gimnáziumba kerültem, hogy érettségim legyen. Elõtte azonban vegyipari szakközépbe felvételiztem – kémiai érdeklõdésem miatt – sikertelenül. Onnan Nagykanizsára kerültem, az olajipari szakközépbe, mert érdekelt a geológia, és apám inkább a szakma szerzése felé ösztökélt. - Ezt a sulit 2 hét után otthagytam. Ekkor is hatalmas családi veszekedés lett, menekültünk, s két hétig nem voltunk itthon, anyámmal nagyszüleimnél laktunk, mígnem apám visszakönyörgött. Még 80’ februárjában ismertem meg Dombi Jancsit, akivel a rockzene hozott össze minket. Ahogy megismertem, kiderült, hogy vallásos, bár sosem beszélt nekem Jézusról direktben. Jancsi szüleinél viszont -Szabadiban- megtaláltam azt a békét, örömöt, boldogságot, amit én nem találtam meg otthon – annak ellenére, hogy viszonylag szegénységben éltek, és Jancsinak 4 testvére lakott ott. Mindig kedvesen, megértõen fogadtak. Mindig is vonzott a számomra ún. értékes emberek társasága; egy olyan csoport, ahol gondolkozó, alkotó, valamilyen filozófiát, eszmét követõ, békés emberek vannak együtt, jönnek össze. Dombi Jancsi még 82’ év elején többször elvitt Maklári Pistához, pap barátjához, aki pszichológusként is mûködött. Sokat beszélgettünk, és sok mindent feltárt az életembõl, pl. a tenyerembõl megmondott dolgokat, vagy leíratta velem a számsort addig, ahány éves voltam, és megállapította azt a törést az életemben, amit Sanyival való mély barátságunk megszakadása okozott. Adott nekem egy Újszövetséget, és kérte, hogy olvassam el János evangéliumát. Mivel sokat foglalkoztam jógával, a benne írt Jézus-csodák nagy részét úgy konstatáltam, hogy én is meg tudom csinálni, de alapvetõen az egész evangéliumot kiröhögtem a vonaton Siófok felé utazva. Így értem el 1982. április 22-ig, amikor egy borongós, enyhén esõs délelõtt felébredtem. Nagy lehangoltságomban vánszorogtam ide-oda, latolgatva, mit tegyek: kezdjek el inni, vagy a vonat…? De végül is adtam magamnak még egy utolsó esélyt, azt mondtam: elmegyek ehhez a Jancsihoz, talán tud valamit mondani Istenrõl, Jézusról. Biciklivel mentem, és a szobájában mondtam neki: „beszélj nekem Jézusról, mert nagy bajban vagyok” Õ ezzel kezdte: JÉZUS ISTEN FIA, ÉL ÉS SZERET TÉGED Utána még sokat beszélgettünk, de ezekre a szavakra szinte egybõl megváltozott minden. Kivirult az életem, az összes nehézség, depresszió, fájdalom, békétlenség eltûnt az életembõl. Jézus élõ valósággá
lett, elcsókolta minden fájdalmamat. Mindez 5 perc alatt megtörtént! Hazafelé biciklizve tele voltam örömmel, békével, ujjongással. A nap is kisütött, és attól a naptól napokig gyönyörû, szép áprilisi-májusi idõ lett. Vonatra ültem, és egy elsõ osztályú kocsiban olvastam azt a János evangéliumot, melyet korábban kiröhögtem. Mentem Évihez Szárszóra, hogy elújságoljam neki megtérésemet. Olvastam János evangéliumát, és a szívembõl hangos nevetés tört fel, olyan szívbõl jövõ öröm nevetése, ahogy addig sosem nevettem életemben. Évinek hirdettem az örömhírt, s 2-3 nap múlva õ is megtért. Apámmal 2 nap múlva találkoztam. Neki is elmondtam, és bocsánatot kértem tõle, mint tékozló fia, aki most Jézusra talált. Könnyek közt borultunk egymásra. Elsõk között volt, hogy megbeszéltük, megyünk Fehértóra, rokonainkhoz, unokatestvéreimhez, akikkel egy évtizede nem találkoztam – mert rájuk is haragudtam. Öröm, béke, Jézus jelenléte volt a velük való, új találkozás. Gitárral, énekkel, együtt dicsértük Jézust. Siófokon kibékültem Jucika nénivel, aki annak idején koholt váddal összeveszett velünk. Elkezdtem a füvét, kerítés melletti sövényét nyírni – zavartsága, méltatlankodása kísérte, s tán még ma is kíséri Jézus adta szeretetemet iránta. Kibékültem másik szomszédommal is. Anyai nagyszüleimmel úgyszintén – mert már rájuk is haragudtam. Kitakarítottam a siófoki házat, felszabadítottam a rá tapadt átokból, fényt, békét, örömöt engedtem be. Kitártam a kaput. Ajtó- és kapukulcsot évekig nem ismertem. Nem hívtam senkit, de nekem, akinek azelõtt nem voltak barátai, számtalan barátom lett. Tele lett a siófoki ház emberekkel, mindig újabbak jöttek, akiknek segítséget, szállást, adtam, adtunk, és ezernyi barátom lett, még Fülöp-szigetekrõl, Norvégiából is voltak nálunk. Kinyílt a szívem és a házam az emberek elõtt. Gyülekezeti alkalmak tömegei voltak nálunk, s ennek köszönhetõ, hogy Ágocskát is megismertem. Elkezdtem járni egy fehérvári gyülekezetbe, melyet Dombi Feri bácsi vezetett, aki akkor Pátkán volt pap. Oda is kezdtem járni rendszeresen éjszakai imákra, lelkigyakorlatokra. Ott, 82 pünkösdjén, egy nagy gitáros misén nyertem el a nyelveken szólás karizmáját. Aztán mentem mindenhová, ahová tudtam, ahol Jézusról lehet hallani, Jézustól kapok valamit, mert szomjaztam Jézust, az Õ szavait, dolgait. (Jártam pünkösdiekhez, adventistákhoz, evangélikusokhoz, baptistákhoz, reformátusokhoz, szabad keresztényekhez). Elvettem Évit feleségül, és 85-ben megszületett Andi lányunk, majd 89-ben Tomi fiunk. 85-ben elkezdtünk gitáros miséket adni a siófoki plébániatemplomban. AZ ÉLETEMET TELJESEN ÁTJÁRTA JÉZUS, AZ Õ ÉLETE, ÖRÖME, ÉLETET KAPTAM TÕLE, ÖRÖK 15
ÉLETET. Csak egyedül Jézus volt a fontos, a SZERETET, vele élni minden körülményekben. Nem érdekelt, mi lesz velem, mezõn, szalmában alszom, vagy saját palotában, lesz-e feleségem, vagy nem. A pénz sem érdekelt. Teljesen szabad lettem mindentõl! Így tudtam elhordozni Évi késõbbi hûtlenségeit, és az anyagi nehézségeket. Így tudtam másodszor is nõsülni, amikor feleségül vettem Ágocskát, és ebben a házasságban született Dani fiunk. Így tudom, szinte fiamként szeretni Ágotám fiát, Zarit. És így indulok el azon a HIT úton, mely most valóságba hozza azt, amit Isten megadott nekem, mint festõmûvésznek, családos, feleségét és gyermekeit szeretõ embernek, akinek – Noéhoz hasonlóan – egy bázist adott, amit fel kell építsek, hogy megmutassa az ÚR az Õ dicsõségét, az Õ munkáját, hogy miképp emeli fel az elveszettet, az eldobottat, a kicsit, azt, aki Benne bízik, hozzá fordul, Tõle vár mindent. Hogy így dicsõítse meg az Õ hatalmas nevét, mely név JÉZUS KRISZTUS! Kundra István
A SZENTMISÉK IDÕPONTJAI
JANUÁR 17. Szolnok JANUÁR 31. Inárcs
Szolnok - Szandaszõlõs, Kocsoros út 28. Mlecsenkov Angel Zrumeczky Dezsõ Mûvelõdési Ház és Könyvtár Inárcs, Bajcsy Zsilinszky út 94. 1./ Mise: Mlecsenkov Angel 2./ A délután házigazdája: Deák Zoltán
Idõpont: 10,30h
Idõpont:13h-16,30h
Téma: 1, Kérdések-válaszok. 2, Beszélgetés a gondolkodás-átalakításról, metanoiáról. Társ web - oldalak: - web-hang.hu - ahangtanítvany.hu - szeretethang.hu A Hang-könyvek megrendelhetõk: Szabó Jánosné 2011 Budakalász, Hegyalja u. 10. Tel.: 06/26/341-468
Hang Szociális Alapítvány 1026 Budapest Törökvész Lejtõ 18/a Adószáma: 18683648-1-41 S zámlaszáma: 11707024-20450184 OTP Bank RT
Fõszerkesztõ - tördelõ: Deák Zoltán, korrektor - szerkesztõ: Budainé Marika, rovatvezetõk: Kecskeméti Sándor, Mlecsenkov Angel A szerkesztõség címe: 6600 Szentes, Klauzál Gábor u. 40. T: 06/30-692-9274 E-mail:
[email protected] Közösségünk internetes oldala: www.egibeke.hu Az újság postai úton megrendelhetõ: Kohlmann Eszter Kecel, Rózsa u. 3. Tel.: 06/70/337-3274; 06/78/421-502
LAPZÁRTA: JANUÁR 15. 200,-Ft
