DR. NAGY ANDRÁS* Szoftverlopás? A szerzői jogok politikai gazdaságtana1 Кража софтверов? Политическая экономия авторских прав В условиях XIX. века произошла своеобразная метаморфоза в области авторских прав: эти права из личностных прав превратились в правах собственности. Однако в наших днях, когда технически стало возможным абсолютно идентичное размножение умственных благ и их почти бесплатное распространение через Интернет, толкование прав этой области, в духе XIX. века, потеряло положительные первоначальные ценности и стало проблематичным и юридически, и экономически. Настоящий доклад пытается освещать этот круг проблем.
A XIX. század viszonyai között sajátos metamorfózis ment végbe a szerzői jogok területén. Ugyanakkor napjainkban azáltal, hogy műszakilag lehetővé vált a szellemi javak tökéletesen azonos sokszorosítása és szinte költségmentes terjesztése (Internet) ez a XIX. századi jogértelmezés elvesztette eredeti pozitív értékeit és közgazdaságtanilag, jogilag egyaránt erősen problematikussá vált. Előadásomban ezt a problémakört próbálom megvilágítani. Több ezer évig a szellemi alkotásokat nem védte semmilyen jog. Az alkotásokat rendszeresen másolták, sok alkotás csak másolatban maradt fenn (HOMÉROSZ, PITAGORASZ, ARISZTOTELÉSZ és más görög gondolkodók művei, a Biblia, híres görög és római szobrok stb.). Ha a másolást a maihoz hasonlóan szigorú törvények korlátozták volna, ezeket az alkotásokat egyszerűen nem is ismernénk. A szellemi alkotó tevékenységek egy jelentős köre (tudomány, művészet) lényegében teljesen vagy majdnem teljesen el volt szakadva a létfenntartási cikkek termelésétől. Egyrészt, ilyen tevékenységet vagy az uralkodó osztály tagjai, mintegy szórakozásból folytattak, vagy az uralkodó osztály mecenatúrájába fogadott udvaroncok uraik megrendelésére foglalkoztak szellemi alkotással. A tiszteletre méltó kivételek (APÁCZAI CSERE, CSOKONAI, VAN GOGH stb.) általában jószerével éhen haltak. Másrészt a művek egészen egyedi technikával materializálódtak (kézzel írt kódexek, freskók, táblaképek, öntött és faragott szobrok stb.) és másolásuk az előállításukhoz hasonlatos tehetséget, felkészültséget igényelt, így az azzal foglalkozók jórészt ugyanebből a körből kerültek ki. Mindezek következtében a jogvédelemnek semmi értelme nem volt. Ha beszélhetünk mégis bizonyos jogvédelemről, az abban merült ki, hogy a szerzőségről késhegyig me-
BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar, Közgazdaságtan Tanszék, főiskolai tanár, a közgazdaságtudomány kandidátusa. 1 Az alábbi fejtegetések nem a szerzői jogok körüli jogszabályok betűjének bírálatát tartalmazzák – lévén a szerző nem jogász. Itt, hogy úgy mondjam, a szerzői jog gyakorlatának szelleme a kritika tárgya. Nem a jogi felépítmény, hanem a gazdasági alap. *
23
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2004 nő viták folytak (főképpen a szent szövegek és az ereklyék vonatkozásában). Ez azonban nem jogi, hanem hatalmi-erkölcsi kérdés volt. A jogvédelem intézménye a XIX. században vált szükségessé és lehetségessé. Az ipari forradalmak által felgyorsult kapitalista fejlődés olyan parnevü polgárságot termelt ki, amely szellemi alkotásokra nem volt képes, mecénáskodni nem volt hajlandó (megint tisztelettel adózunk az igen csak ritka kivételeknek), de bizonyos szellemi javak iránt fokozott érdeklődést tanúsított. E kereslettel szemben a gépesített nyomda és más sajtoló, forgácsoló technika, majd a fényképezés elég egyszerűvé és ugyanakkor jó üzletté tette a szellemi alkotások tömeges sokszorosítását. Ekkor jöttek létre az óriási kiadó vállalatok, a minőségi bulvár-sajtó stb. Ezeknek a szerzőkkel közös érdekük volt a copyright bevezetése, hiszen a tőkeerős konkurencia képes volt minőségi „kalózmásolatokat” készíteni, és ez ellen szükség volt az állami védelemre. Ugyanakkor a tőkeszegény, „kisipari” másolás csak igen silány és ezért nem versenyképes termékeket produkált, amelyek ellen nem volt szükség védelemre. Aki látott már stencil-gépet és a termékét, az tudja, miről beszélek. Ezek üldözése ugyan elég reménytelen lett volna (nem is foglalkoztak nagyon vele), de szükség sem volt rá. Viszont éppen a minőségi másolás hatalmas tőkeigénye miatt volt lehetséges a copyright tiszteletben tartatása, mert egy sikeres „kalózcég” a „bűnjelek” – a minőségi sokszorosító berendezések – lefoglalása után aligha volt képes még egyszer talpra állni. A szellemi termékek egy speciális, a létfenntartási termeléshez csatlakozó fajtája, a találmányok védelmére bevezették a szabadalmat. A kapitalizmus előtti időkben ez sem létezett, hiszen a találmányok – amelyek nagyon ritkán keletkeztek – nem a kizsákmányoló, uralkodó osztályoknak hoztak hasznot, hanem a rabszolgák, jobbágyok, céhlegények életét tették valamivel elviselhetőbbé. A kapitalizmus hajnalán, amikor a találmány már gazdasági tényező kezdett lenni, még mindig a céheknek maguknak kellett gondoskodni titkaik megőrzéséről, azt az állam nem vállalta át magára. A szabadalom bevezetésére is az ipari forradalom miatt volt szükség. Egyrészt a találmányok ekkor már a „levegőben lógtak” és komoly verseny folyt azért, hogy ki vezeti be őket elsőnek, hiszen ez most már nem a munkás életének megkönnyítését, hanem ellenkezőleg a munkának a tőke uralma alá vetését, a nagyobb profit elérését szolgálta. Másrészt egy találmány általában csak nagyon komoly tőkebefektetés révén jöhetett létre, amelyet csak a kizárólagosság valamennyi időre való biztosítása tett megtéríthetővé. Ezért a feltalálónak, vagy menedzserének érdemes volt a szabadalmi díjra áldozni. Napjainkra a helyzet teljesen megváltozott. Nagyon sok szellemi alkotónak az alkotó tevékenység ismét mellékes tevékenységévé vált. Csak egy példa: a könnyűzenei zeneszerzők műveiket stadion-koncerteken adják elő, óriási közönség előtt (ez már nem HAYDN a fertődi kastély exkluzív közönsége előtt), aminek bevételeiből elég szépen meg lehet élni. Ehhez jön még itt egy kis filmzene, ott egy kis stúdió-berendezés kikölcsönzés (Omega) és a zenésznek a jogdíj nélkül is van mit a tejbe aprítania. Tehát a jogdíjra igazán nincs már szüksége.
24
DR. NAGY A.: SZOFTVERLOPÁS? A SZERZŐI JOGOK POLITIKAI GAZDASÁGTANA De egyre inkább lehetősége sincs rá. A szinte (vagy akár „szinte” nélkül) tökéletes másolatok ma már csekély költséggel előállíthatóak. Egyrészt, a modern technika behatolt a művek alkotásának folyamatába, így a szellemi tevékenységnek egyre kevésbé kell magas szintű manuális készségekhez kapcsolódnia, így annak megismétlése az ötlet birtokában nem okoz nehézséget. Másrészt, a manuálisan igényesebb alkotások (előadó-művészet, művészi grafika stb.) olcsó eljárásokkal digitalizálhatóak és az eredetihez a megszólalás után is hasonló másolatok készítését teszi lehetővé – viszonylag csekély ráfordítással. Ma könyvek, kották nagyon jó minőségű lemásolásához csak egy számítógép (cca 100 000 Ft), egy szkenner (30 000 Ft) és egy szövegolvasó (OCR) program (szabad szoftver esetén elenyésző költséggel), egy CD-író (20 000 Ft) kell, meg némi szabadidő szükséges. Ezzel komplett nyomdakész másolatok nyerhető cca 150 000 Ft tőkeberuházással és minimális folyó költségekkel. Hát ez mégsem egy nyomda ára. Ugyanígy lehet fillérekért hang-, és videóanyagot másolni. De a minőségi grafika előállítása sem igényel milliárdokat. Ha a rendőrség olykorolykor el is kobozza ezeket a másolóberendezéseket, azok szinte pillanatok alatt pótolhatóak. Raktárnak meg ott vannak a világháló távoli szerverein ingyen, vagy olcsón bérelhető tárhelyek, amik után az Interpol is hiába lohol, mert a TCP/IP csomagok gyorsabban mozognak nála.
A szerzői jogokról közgazdász szemmel 1) A szellemi termékekhez eredetileg személyiségi jogok tartoznak: • Ezt a terméket Én alkottam; • Ezt a terméket Én olyanra alkottam, amilyenre Én akartam; • Ez a termék tehát az Én személyiségem tükre. Következésképpen senkinek nincs joga: • azt állítani, hogy a terméket nem Én, hanem Ő alkotta; • úgy megváltoztatni a terméket, hogy a mindenkori felhasználónak ne legyen tudomása arról, a változtatás nem Éntőlem, hanem Őtőle származik; • vagyis nincs joga az Én személyiségemet tükröző termékről azt állítani, hogy az az Ő személyiségét tükrözi és ugyancsak nincs joga az Ő általa eltorzított alkotást az Én személyiségem tükreként bemutatni. A személyiségi jogok közvetlen gazdasági értéke a reputáció fokozásában van, vagyis abban, hogy akinek jelentős alkotásai vannak forgalomban, annak jó lesz a szakmai megítélése és részben abban realizálódik, hogy a szerző kedvező feltételek között kap megbízásokat (amiért természetesen fizetség jár) illetve a további művek első közlési jogát jó áron lehet eladni. Ezt az árat nem jogdíjként fizetik ki, de nem is a szolgáltatás áraként, hanem azért, hogy a 25
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2004 szerző a későbbiekben is alkosson és alkotását első közlésre ismét az adott cégnek adja át. A személyiségi jogokból származtatható jövedelmek alkotják összefoglalóan a honoráriumot. 2) A szellemi termékek piacosítása e személyiségi jogokat a) de facto tulajdonjogokká változtatja (copyright ©); b) ezáltal de facto megszünteti azok személyiségi jogi jellegét. Ugyanis a személyiségi és a tulajdonjog között az a döntő különbség, hogy az előző az ember elidegeníthetetlen joga, azt senki, még ő maga sem idegenítheti el tőle, míg az utóbbinak éppen az elidegeníthetőség ad értelmet. Gondoljunk csak a föld magántulajdonára! A föld évezredekig nem képezte magántulajdon tárgyát, még akkor sem, amikor segítségével idegen munka felett uralkodtak (ez az uralom – amely a munkavégző személy feletti erőszakos uralom – természeténél fogva különbözik a magántulajdon lényegét jelentő idegen munka feletti uralomtól – amely a személy munkavégző képessége feletti megvásárolt uralom). Viszont a piacgazdaság (kevésbé eufemisztikusan – a kapitalizmus) megerősödésének és uralkodóvá válásának elengedhetetlen előfeltétele volt a föld modern magántulajdonának megteremtése, és ezzel elidegeníthetővé tétele. Ezt a TUDOROK korában a Lordok Parlamentje – ösztönösen – ugyanolyan jól érzékelte, mint – tudatosan – S ZÉCHENYI. A hűbérurak az ősiség törvénye mellett is sajátjukként kezelték a földet, amíg fő céljuk nem az elidegenítés volt. Csupán és kizárólag az elidegenítés végett kellett formálisan is magántulajdonba venni a földet. Nincs ez másként a szellemi javak esetében sem – annál is inkább, mert a földhöz hasonlóan a szellemi javak sem tekinthetők a szó szoros közgazdaságtani értelmében terméknek. Amikor valakinek szükséglete támad egy probléma megoldására és ehhez szellemi alkotó tevékenységre van szüksége (verssel szeretné köszönteni valamely szeretett hozzátartozóját, alkalmassá kívánja tenni számítógépét egy konkrét feladat megoldására vagy bármi más), akkor többféle lehetősége van: 1. megkeresi a probléma megoldását a nyilvános információs bázisokban (könyvtár, internet stb.); 2. megoldja a problémát saját maga (verset ír, programoz stb.) 3. megbíz egy szakembert (költőt, programozót stb.) a probléma megoldásával. Tekintsünk el az 1. megoldásban rejtőző 2. vagy 3. típusú mozzanattól (hogy tudniillik a forráskutatás maga is szellemi tevékenység, amelyet magunknak kell elvégezni, vagy mást kell megbízunk vele). Ezzel a megszorítással kimondható, hogy az 1. megoldás természeténél fogva ingyenes, a 2. megoldásnak implicit, a 3. megoldásnak explicit költsége van. Ez a költség azért vállalható, mert létező és valós szükséglet kielégítéséről van szó. De ez a költség semmiféleképpen nem indokolja az 1. megoldás ingyenességének megszüntetését. Ugyanis a 2. és 3. megoldás után a szellemi termék – éppen azért, mert nem termék a szó hagyományos közgazdaságtani értelmében – a szükséglet kielégítésének folyamatában nem semmisül meg, nem fogyasztódik el (akárcsak a föld, mint szűkös erőforrás a termelési folyamatban). Ha a nyilvánosság elé eresztik, akkor azt
26
DR. NAGY A.: SZOFTVERLOPÁS? A SZERZŐI JOGOK POLITIKAI GAZDASÁGTANA bárki használhatja – senkinek nem kell újabb erőfeszítést tennie érte, de éppen ezért nem is válhatna újabb jövedelem forrásává sem. Azonnal el kell hárítani egy ellenvetést. Abból, hogy e „termékekkel” ismét ki lehet elégíteni a „termék” születését kiváltóhoz hasonló szükségletet, semmiképpen nem következik, hogy fizetni kell érte – mint ahogy az sem következik belőle, hogy már az első esetben is ingyenesnek kellett volna lennie. Szerencsére a legtökéletesebb piacgazdaságban is vannak szükségletek, amelyek kielégítéséért nem kell fizetni. (Például a lélegzés szükséglete – Isten óvjon minket egy olyan világtól, ahol a lélegzetvételért is fizetni kell! – persze éppen egy ilyen világ lehetőségének rémálma veti fel élesen az általunk tárgyalt problémát.) Akár a munkaérték-elmélet, akár a marginalista értékelmélet talaján állunk, a már megtermelt és felhasznált szellemi termék érték jellege ellentmond az érték deklarált tartalmának – nem testesül meg benne többet társadalmilag szükséges munka, és nem szűkösen áll rendelkezésre. Piacosítása tehát csak monopolizálása útján lehetséges (akárcsak a földé). A monopolizáláshoz vezető út első és legfontosabb lépése a szellemi alkotásokhoz fűződő személyiségi jogok tulajdonjoggá változtatása. Ezzel a fenti jogok helyébe a tulajdonjog ismert elemei lépnek: • A termék az Enyém és senki másé – a birtoklás joga; • A termék felhasználásáról kizárólag Én döntök, vagy az, akit erre Én felhatalmazok – a rendelkezés joga; • A termék által szerezhető hasznok kizárólag Engem illetnek, vagy azt, akinek azokat Én átengedem – a használat joga. Következésképpen senkinek nincs joga: • a terméket birtokolni Én rajtam kívül – aki azt állítja, hogy a termék az övé – jogsértő, esetleg bűnöző; • a termék felhasználásáról az Én engedélyem nélkül rendelkezni – aki az Én engedélyem nélkül dönt arról, mire használhatja és mire nem (például kölcsön adja) a terméket – jogsértő, esetleg bűnöző; • a termék hasznait az Én engedélyem nélkül használni – aki engedélyem nélkül élvezi a termék bármely hasznát (például, a termékben felhasznált bármilyen ötletet, megoldást egy másik termék előállításához használja fel, egyáltalán tanulmányozni meri a termék belső szerkezetét) – jogsértő, esetleg bűnöző. Ennek a formaváltozásnak a legfontosabb tartalmi eleme, hogy amíg a személyiségi jogok elidegeníthetetlenek, addig a tulajdonjogok elidegeníthetők. A rendelkezés és a használat joga bérbe adható, átruházható, a birtoklás joga eladható. elajándékozható. Ebből az ellentétből következik, hogy a tulajdonjogokká változtatás szükségszerűen megszünteti a személyiségi jogokat – a kettő egymást kizárja, hiszen egy „termékhez” fűződő jogok nem lehetnek egyszerre elidegeníthetetlenek és elidegeníthetőek. 27
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2004 A monopolizált szerzői jog realizálása a szerzői jogdíj. A nagy szoftvercégek azon gyakorlata, hogy termékeiknél nem tüntetik fel a tényleges szerzők nevét, sőt, ha e szerzők távoznak a cégtől, akkor titoktartási nyilatkozatot iratnak alá velük azt mutatja meg, hogy e cégek megszerezve a termék szerzői jogát (a copyrightot) a tényleges szerzőket megfoszthatják reputációs előnyeiktől is. Állítjuk, hogy a szellemi alkotókat kiemelkedő teljesítmény esetén kiemelkedő honorárium illeti meg, de tagadjuk a szerzői jogdíjak – közgazdaságtani értelemben vett – jogszerűségét. A személyiségi jogok elidegeníthetetlensége és a szerzői jogok tulajdonának elidegeníthetősége közötti ellentmondás elméleti tételét természetesen látszólag a tételes jog felülbírálhatja. Például az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról (SZJT) megkísérli a lehetetlent, hogy e két ellentmondó vonatkozást összeegyeztesse. Az eredmény – a törvény személyiségi jogokat védő passzusainak szankcionálatlansága, ami miatt e passzusokat nem veszik komolyan, lépten-nyomon megsértik. A hivatkozott törvényt az MS Word program valódi szerzőinek meg nem nevezése1 ugyanúgy sérti, mint a Gellért-hegyi felszabadulási emlékmű zászlótartó szovjet katona alakjának az eltávolítása2. Az is ellentmondásos, hogy amíg a szerző személyiségi jogai az alkotás felett nem évülnek el, azok örök időkre szólnak és így nem képezik öröklés tárgyát, addig a tulajdonjogok (a copyright) egyrészt örökölhetőek, másrészt viszont elévülnek (SZJT 31-32., valamint 84. §). Viszonylag új fejlemény a tulajdonjoggá változtatott szerzői jogok védelmének részbeni kiemelése a polgári törvénykönyvből és beemelése a BTK-ba, a szerzői jogok megsértésnek kriminalizálása: BTK 329/A.§ (1) Aki az irodalmi, tudományos vagy művészeti alkotás szerzőjének a művén, előadóművésznek az előadóművészi teljesítményén, hangfelvétel előállítójának a hangfelvételén, rádió- vagy televízió-szervezetnek a műsorán, illetőleg film vagy adatbázis előállítójának a teljesítményén fennálló jogát haszonszerzés végett, vagy vagyoni hátrányt okozva megsérti, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. (2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését a) jelentős vagyoni hátrányt okozva, b) üzletszerűen SZJT 12. § (1) A szerzőt megilleti a jog, hogy művén és a művére vonatkozó közleményen – a közlemény terjedelmétől és jellegétől függően – szerzőként feltüntessék. A szerzőt a mű részletének átvétele, idézése vagy ismertetése esetén is meg kell jelölni. A szerző a neve feltüntetéséhez való jogot a felhasználás jellegétől függően, ahhoz igazodó módon gyakorolhatja. (Az „MS Word” a Microsoft bejegyzett védjegye. A „Microsoft” a Microsoft bejegyzett védjegye. Az „M”, az „S”, a „W”, az „o”, az „r”, a „d” a latin–angol–magyar abc betűi.) 2 SZJT 13. § A szerző személyhez fűződő jogát sérti művének mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása vagy más olyan megváltoztatása vagy megcsorbítása, amely a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes. 1
28
DR. NAGY A.: SZOFTVERLOPÁS? A SZERZŐI JOGOK POLITIKAI GAZDASÁGTANA követik el. (3) A büntetés a) öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését különösen nagy vagyoni hátrányt, b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva követik el. (4) Aki a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését vagyoni hátrányt okozva gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. Mint látjuk, büntetőjogi szankciókat kizárólag a vagyoni természetű, tehát tulajdonjogokhoz rendeltek. E törvényi hellyel kapcsolatban meglehetősen érdekes probléma az úgynevezett „szoftverlopás”, a szoftverek lemásolásának problémája (persze valahol ugyanezek a problémák mindenféle szellemi termék esetén felmerülnek). Ha a lemásolt szoftvert a másoló vagyoni ellenszolgáltatásért árusítja, akkor – legalább is a törvény logikája szerint – nyilvánvalóan elköveti a fenti paragrafusban leírt tényálladékot, ám ha ingyen másolja magának, vagy bárki másnak, akkor a fenti paragrafust a bíróság csak egy semmivel alá nem támasztható fikció tényként való elfogadásával alkalmazhatja. Nevezetesen fel kell tételeznie, hogy a másolat használója a szoftver-licencet a másolat hiányában megvette volna. Ezen az alapon bármelyik cukrász bármelyik süteményt sütő háziasszony ellen legalábbis kártérítési pert indíthatna és e pert a fenti logika szerint meg kellene nyernie, mert ha a háziasszony nem sütött volna süteményt, akkor a cukrásznál vásárolt volna süteményt, tehát a süteménysütéssel neki a cukrásznak vagyoni hátrányt okozott. Ad abszurdum a fenti logika következetes alkalmazása a szabad versenyen alapuló piac lehetetlenségét is jelenti, mivel minden konkurens vagyoni hátrányt okoz minden versenytársának, hiszen a vevő, ha nem a konkurenciát választotta volna, akkor nálam vásárolt volna. Ez a fikció tehát nem más, mint a monopólium apológiája. Már szinte hallom az ellenvetést: azért az nem ugyanaz, mert a háziasszony a maga süteményét süti, a szoftver-tolvaj a más szellemi termékét másolja. Ez ismét egy téves fikció. Először is én fent igyekeztem nagyon pontosan megfogalmazni a jogalkalmazást megalapozó fikciót: „a másolat használója a szoftverlicencet a másolat hiányában megvette volna”. A köztudatban – és félő, hogy ebbe bele kell érteni a jogalkalmazót is – a feltételezés úgy szól: „a másolat használója a szoftvert a másolat hiányában megvette volna”. Éppen ez a bökkenő, hogy nem a szoftvert (a szellemi terméket) adják el, mert az nem eladható. A termék köré épített monopólium realizálásáról van szó a felhasználói licenc formájában. A hasonlatban a szoftver-licenc analógja nem a sütemény, hanem annak „süteménysége” azaz az a képessége, hogy az édesszájúak szükségleteit ki lehet vele elégíteni. Az érdekes módon általánosan elfogadott, hogy a „süteménység” nem a cukrászok (pláne nem egy cukrász) tulajdona, a „házság” nem az építési vállalkozók tulajdona és így tovább. A szellemi termékek esetében ez az elv nem érvényes. Ennek a felszíni oka, hogy a szellemi termék – bár mindig van anyagi hordozója – mégsem dologiasul. A sütemény nem azonos a „süte-
29
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2004 ménységgel”, de a szoftver igenis azonos a „szoftverséggel” – éppen ellenkezőleg, az az adathordozó (floppy, CD stb.) amire másolták, az nem azonos a szoftverrel. Ebből azt az abszurd következtetést vonták le a műszaki kérdésekben nem túl kompetens jogalkotók, hogy már az is bűncselekmény, ha a szoftver „illegálisan” a számítógép operatív memóriájában van (amely memória tartalma a gép kikapcsolásakor automatikusan törlődik). Természetesen az ő logikájuk szerint ez teljesen helyénvaló, a gondolat abszurditása az egész hozzáállás abszurditását tükrözi csupán. A dolognak az az igazi pikantériája, hogy amennyiben a jogalkalmazó eltekintene ennek a fikciónak a jogalapként való felhasználásától, akkor az egész paragrafus, sőt a szerzői jogokhoz kapcsolt vagyoni jogok egész rendszere értelmét vesztené. Hiszen ha a szellemi terméket bárki ellenszolgáltatás nélkül (de a személyiségi jogok teljes tiszteletben tartásával) birtokba vehetné, akkor a másolatok pénzért, anyagi ellenszolgáltatásért való árusítása1 lehetetlenné válna, így a vagyoni hátrányokozás minden formája (az is amit az előbb még nyilvánvalónak tartottunk) elesne. Aki ebben az esetben a szerzői jogdíjakat emlegetné, az ahhoz a viccbeli skóthoz válna hasonlatossá, aki felpofozta a megtakarításával büszkélkedő fiát, mert az pazarló módon nem egy taxi, hanem csak a villamos mellett futott. Itt most nem mélyednék bele abba az egyébként igen fontos témába, hogy egy ilyen nehezen ellenőrizhető és félremagyarázható tényálladéknak mekkora a társadalmi veszélyessége, amely abban nyilvánul meg, hogy miután elvi képtelenség minden jogsértőt felelősségre vonni, a hatalom tetszése – és főleg érdekei – szerint dönti el, kivel szemben lép fel a törvény teljes szigorával és kivel szemben nem. Igencsak jellemző, hogy Magyarország (és valószínűleg más országok) jogrendje a szellemi termékekhez kapcsolt szerzői jogoknak csupán a vagyoni természetű megsértését kezeli a büntetőjog eszközével, a kapcsolódó személyiségi jogok ilyen védelemben nem részesülnek. Így nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a szerzői jogokról szóló 1999. évi LXXVI. törvény hiába taglalja hosszan de jure a szerzők személyiségi jogait, de facto a magyar jogrend is csupán tulajdonjogként kezeli a szerzői jogokat2. Nem a másolás, mint szolgáltatás díjáról van szó! Ha figyelmesen átböngésszük a PTK vonatkozó paragrafusait, azok is lényegében csak a vagyoni természetű jogok megsértését veszik komolyan: PTK 84. § (1) Akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az eset körülményeihez képest a következő polgári jogi igényeket támaszthatja: a) követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását; b) követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől; c) követelheti, hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak; d) követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását a jogsértő részéről vagy költségén, továbbá a jogsértéssel előállott dolog megsemmisítését, illetőleg jogsértő mivoltától megfosztását; e) kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint. 1 2
30
DR. NAGY A.: SZOFTVERLOPÁS? A SZERZŐI JOGOK POLITIKAI GAZDASÁGTANA
Copyright – Copyleft A fentebb elemzett körülmények egy szellemi termékkel kapcsolatban három viselkedési mintát különböztetnek meg: • alkotó magatartás – szellemi javakat hoz létre vagy már meglévő szellemi javakat fejleszt tovább (a dolgok lényegéből következik, hogy filozófiailag mindig a második esetről van szó – persze jogtechnikailag nem feltétlenül ésszerű mindig visszamenni a gyökerekig). Őket nyilván megilleti valamiféle szerzői jog; • passzív potyautas (fogyasztó) – a szellemi javakat, közkincsként kezelve, saját szükségletei kielégítésére használja fel. Nyilván semmilyen szerzői jogra nem tart/tarthat igényt, a jelenlegi jogszabályok esetenként jogdíjfizetést várnak el tőle;
(2) Ha a kártérítés címén megítélhető összeg nem áll arányban a felróható magatartás súlyosságával, a bíróság a jogsértőre közérdekű célra fordítható bírságot is kiszabhat. (3) E szabályok irányadók akkor is, ha a jogsértés tilos reklám közzétételével történt. PTK 85. § (1) A személyhez fűződő jogokat - a (2) és a (3) bekezdésben foglalt kivételekkel csak személyesen lehet érvényesíteni. A korlátozottan cselekvőképes személy a személyhez fűződő jogai védelmében maga is felléphet. (2) A cselekvőképtelen személyhez fűződő jogok védelmében törvényes képviselője, az ismeretlen helyen távollevő személyhez fűződő jogok védelmében pedig hozzátartozója vagy gondnoka léphet fel. (3) Meghalt személy emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhat a hozzátartozó, továbbá az a személy, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített. Ha a meghalt személy (megszűnt jogi személy) jó hírnevét sértő magatartás közérdekbe ütközik, a személyhez fűződő jog érvényesítésére az ügyész is jogosult. (4) Ha a jogsértést valószínűsítették, és a késedelem jóvá nem tehető kárral járhat, a bíróság ideiglenes intézkedést tehet; ennek során elrendelheti a jogsértés eszközének bírósági zár alá vételét is. PTK 86. § (1) A szellemi alkotás a törvény védelme alatt áll. (2) A védelmet – e törvény rendelkezésein kívül – az alkotások meghatározott fajtáira, valamint egyes rokon tevékenységekre a szerzői, az iparjogvédelmi (a szabadalmi, a védjegy-, eredet-megjelölés-, származásjelzés- és mintaoltalom), továbbá az újítói jog, valamint a hangfelvételek előállítóit védő jogszabályok határozzák meg. (3) A törvény védi azokat a szellemi alkotásokat is, amelyekről a külön jogszabályok nem rendelkeznek, de amelyek társadalmilag széles körben felhasználhatók és még közkinccsé nem váltak. (4) A személyeket védelem illeti meg a vagyoni értékű gazdasági, műszaki és szervezési ismereteik és tapasztalataik tekintetében is. A védelmi idő kezdetét és tartamát jogszabály határozza meg. PTK 87. § (1) Akinek szellemi alkotáshoz fűződő jogát megsértik – a külön jogszabályban meghatározott védelmen kívül – a személyhez fűződő jogok megsértése esetén irányadó polgári jogi igényeket támaszthatja. (2) A külön jogszabályok hatálya alá nem tartozó szellemi alkotásokat és a személyek vagyoni értékű gazdasági, műszaki, szervezési ismereteit és tapasztalatait érintő védelem körében a jogosult azt is követelheti, hogy az eredményeit elsajátító vagy felhasználó személy részeltesse őt az elért vagyoni eredményben.
31
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2004 • aktív potyautas (parazita) – a mások által létrehozott szellemi javakat kisajátítja és a valódi szerző helyett támaszt szerzői jogi igényeket az előző kategóriával szemben, sőt nem egyszer a valódi szerzővel szemben is. A jelenlegi jogszabályok erősen támogatják ezt. Ha megnézzük egy jogvédett szoftver névjegyét, abban hemzsegnek a ©-utalások – miközben a termék valódi szerzőinek, a programozóknak a nevét nem tüntetik fel. A copyright célja a szerzői jogoknak, mint vagyoni jogoknak az intézményes biztosítása, amivel a parazita szervezetek egyre felháborítóbb módon visszaélnek. A Szabad Szoftver Alapítvány (FSF) hosszas jogi mérlegelés eredményeképpen megalkotta a „copyleft”-et, ami formailag egy közönséges copyright, ám a tartalma egy olyan megfogalmazás, amely mindenkinek megadja a termék teljes tulajdonjogát (birtoklás, rendelkezés, használat) azzal az egy kikötéssel, hogy az új tulajdonos bárki másnak szintén köteles ezeket a jogokat megadni. Mindennek az a jogi értelme, hogy senki az ellenszolgáltatás nélkül megszerzett vagyoni jogokat ne sajátíthassa ki, sem a termékre, se a termék átalakításával nyert termékre ne alapíthasson valóságos (másokat kizáró) copyrightot. A copyleft a jogi alapja a „GNU Általános Licenc”-nek (GNU GPL), amely megszüntetve a hatálya alá tartozó szoftverek szerzői jogainak tulajdonjogi mivoltát, helyreállítja azok személyiségi jogi mivoltát: előírja, hogy a Licenc hatálya alá eső terméket teljes dokumentációval lássák el, amelybe beletartozik a termék létrehozásában résztvevő valamennyi szerző és módosító nevének feltüntetése. Az Általános Licenc egyik legfontosabb sajátossága, hogy minden olyan programtermék, amely valamely az Általános Licenc hatálya alá eső programtermékből származik, maga is az Általános Licenc hatálya alá esik. A copyleft-et ma már egyre több szellemi termék estében alkalmazzák. Ez a jogvédelem az Internet kultúra adekvát eszköze. Megvédi a szerzők személyiségi jogait, ugyanakkor kizárja vagy legalábbis megnehezíti az élősködő típusú potyautasságot. Jellemző, hogy bár az FSF aktivistái szinte alig várják (az angolszász precedensjog miatt), eddig egyetlen egy copyleft per sem indult. Az internet-kultúra résztvevői példás fegyelemmel tartják be az Általános Licenc feltételeit.
A szoftver-szabadalom kérdéséhez Eddig az Európai Unió jogrendszere a copyright teljes elismerésén alapult, de tiltotta az USA-ban megengedett és széles körben alkalmazott szoftverszabadalmat. Jelenleg súlyos viták folynak a szoftver-szabadalom európai bevezetéséről. A szerzői jog és a szabadalmi jog között az a nagyon fontos különbség, hogy amíg a szerzői jog az alkotó alanyi joga, ami az alkotás aktusával keletkezik, addig a szabadalom egy megvásárolható koncesszionális jog, amiért jelentős összeget kell fizetni. A copyright (a szerzői jog tulajdonjogi oldala) már azért is sajátos jogi konstrukció, mert ugyan a szerzői jog szerves részeként alanyi jogon jár a szerzőnek,
32
DR. NAGY A.: SZOFTVERLOPÁS? A SZERZŐI JOGOK POLITIKAI GAZDASÁGTANA de a személyiségi jogokkal szemben nem örökidőkre szól és elidegeníthető – ennyiben közelebb áll a szabadalomhoz, mint a szerző jogához. Mint már a bevezetésben említettem, hogy a szabadalom az ipari forradalom korának jellegzetes kategóriája. A szabadalmi iroda nem foglalkozik a „levegőben lógó” találmány feltalálásának elsőségével, csupán azt vizsgálja, hogy ki nyújtott be szabadalmi kérelmet elsőnek. Eközben él az ártatlanság vélelmével és feltételezi, hogy az illető a találmányt nem lopta. Ennek ellenkezőjét a sértett köteles bizonyítani. Ha a nem-euklideszi geometria találmány lett volna, akkor a szabadalmat GAUSS jegyeztette volna be, BOLYAI JÁNOSNAK kellett volna bizonyítani, hogy GAUSS – visszaélve apja baráti levelezésével – ellopta ötletét. LOBACSEVSZKIJ pedig meg sem jelent volna a történetben. Mindamellett a szabadalmi visszaélések szinte egyidősek magával a szabadalommal. Elég itt T. A. EDISON ezirányú „hőstetteire” emlékezni, vagy arra, hogy a bécsi Technikai Múzeumban ma is S IEMENS szerepel a dinamó feltalálójaként. A szoftver-szabadalom negatív következményei két okból jelentkeznének. • Egyrészt a kis programozó cégek nem tudnák saját termékeiket megvédeni, mert nem tudnák megfizetni a szabadalom bejegyzésének költségét. • Másrészt, mivel a nagy cégek viszont szinte korlátlan összegeket képesek erre a célra fordítani, sorozatban védenék le a programozás legnélkülözhetetlenebb algoritmusait és eljárásait, amivel megint csak kizárnák a kevésbé tőkeerős konkurenciát, de egyben hallatlanul lefékeznék a szoftver-fejlesztés egészét is. A szoftver-szabadalom fő csapását a nyílt forráskódú, úgynevezett szabad szoftverekre mérné. Éppen azért, mert eddig még nem volt precedens copyleft ügyekben, kiszámíthatatlan, hogy egy copyleft és egy bejegyzett szoftverszabadalom vitájában a bíróság hogyan döntene. A szoftver-szabadalom ugyanis lényegében az ellentéte a copyleftnek. Itt érdemes emlékeztetni a SINGER-féle varrógéptű szabadalmi ügyére. Ismeretes, hogy egy kihegyezett drótból csakis kétféleképpen lehet varrótűt csinálni. A cérna-nyílást vagy a tompa, vagy a hegyes végéhez kell fúrni. Az első esetben kézzel, az utóbbi esetben géppel lehet varrni. Más lehetőség nincs. Nos SINGER, egy varrógép-feltaláló, az egyetlen lehetséges gépi varrótűre százéves szabadalmat jegyeztetett be azzal a záradékkal, hogy ezt a tűt kizárólag SINGERtípusú varrógépben szabad használni. Ezzel lényegében száz évre sikerült a varrógép-fejlesztést megakadályoznia. A ma használatos varrógépek, sokszínű külső megjelenésük ellenére belül szinte teljesen egyformák – S INGER-típusúak. Hasonló helyzetek előállásával fenyeget szoftverek területén az olyan triviális megoldások szabadalmazása, mint a kurzoros pozicionálás vagy más efféle. Ugyanakkor a szoftver-szabadalom bevezetése ellen nem csak a kis cégek és az FSF szubjektív tiltakozása szól, de az az objektív tény is, hogy egy szabadalom bejegyzése hónapokig, sokszor évekig is eltarthat. Ez az informatikai forradalom viszonyai között, amikor a szoftverek elavulását sokszor hetekben mérik, kissé nevetséges.
33
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2004
Irodalom Az idézett jogszabályokon kívül a szerző a http://www.fsf.org és más OpenSource weboldalak anyagaira támaszkodott. Copyrigt © Dr. Nagy András, főiskolai tanár (BGF PSZF Kar, Közgazdaságtan Tanszék) Ezt az írást bárki publikálhatja, vagy más módon felhasználhatja e copyright szöveg, a szerző neve, valamint a felhasználó által esetleg alkalmazott változtatások pontos feltüntetésével, valamint azzal a kikötéssel, hogy e jogot a felhasználó is mindenki más számára biztosítja.
34
