XXIII/19 * 2014. május 9. péntek
Kávézzon a rendőrökkel
Volt pályázat, de már nincs?
Pénteken a Széchenyi utcai CBA áruházban tart nyitva a Police Café » 2. old.
Vadkacsasirató: elütötték őket
Eltemették a Báthori utcában elcsapott két állatot » 6. old.
Adorján Attila útjai Vác és Bécs között » 8-9. old.
l Csaknem egy éve szeretne visszakerülni régi állásába a volt váci szakorvos l Kórház: a kamara mindent » 4. old. rendben talált
2
Váci Napló
Radnótisok a góbéságok szülőföldjén nem él oly elevenen a néphagyomány, mint a meglátogatni kívánt települések fiataljaiban. A kirándulással a tanulók magyarságtudata erősö-
dik, a célterülettel kapcsolatba hozható tantárgyi (irodalom, nyelv, történelem, hon- és népismeret, néprajz, művészetismeret, földrajz, kémia, erkölcstan) ismereteik elmélyednek. (Kissné Gyürü Magdolna és Bagyánszki Erika osztályfőnökök) n
Táncház az iskolában. Készülnek a diákok a nagy utazásra A Határtalanul program keretében a Váci Radnóti Miklós Általános Iskola 7.a és 7.b osztálya elnyerte erdélyi kirándulás programjához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatását: 758 ezer 800 forintot.
Június 3-tól 6-ig vendégeskedik 40 tanuló Erdélyben, ahol megismerik az ott élők természeti kincseit, kultúráját, gasztronómiáját. Kapcsolatba kerülnek ott élő kortársaikkal. Városi környezetben nevelkedő diákjainkban már
Erdélyről is tanulnak a hetedikesek az iskolában
Pénteken kávézzon együtt a rendőrökkel Vácott A Nemzetközi Bűnmegelőzési Tanács szervezésében a Police Cafe következő rendezvényére pénteken Vácon, a Széchenyi utcai CBA üzletben kerül sor. A program keretén belül az üzletben kialakított részlegben várják a lakosságot, s egy csésze kávé mellett válaszolnak a szakemberek a kérdésekre, vagy az esetlegesen felmerülő problémákat megpróbálják a leghatékonyabban orvosolni – áll a Váci Rendőrkapitányság közleményében. A program városunkban 11 órakor sajtótájékoztatóval kezdődik a helyszínen, majd ezt követően 11.30-tól 16 óráig fogadják az érdeklődőket folyamatosan a helyszínen. (munkatársunktól) n
a május 9. a május 10. a május 11. a május 12. a május 13. a május 14. a május 15.
Gyöngyvirág Gyógyszertár Duna Gyógyszertár Kisváci Szent Gellért Gyógyszertár Váci Levendula Gyógyszertár Benu Gyógyszertár Fekete Kígyó Gyógyszertár Alsóvárosi Gyógyszertár
Váci Napló
3
Júniustól itt az új buszmenetrend:
hosszabban, ritkábban Június 1-től lép életbe Vácon az új helyi buszmenetrend. A képviselőtestület áprilisi ülésén döntött a Volánbusz Zrt-vel kötött szerződés módosításáról, melynek értelmében nyártól járatös�szevonásokkal teszik olcsóbbá az önkormányzat számára a szolgáltatást. Az új menetrend ez év végig lesz érvényben, január 1-től ugyanis közbeszerzés útján fogják kiválasztani a szolgáltatót.
Az önkormányzat szűkösebb költségvetése miatt szükséges ésszerűsíteni a városi tömegközlekedést. A testület már februárban döntött a Volánbusz Zrt ajánlata szerinti új menetrend elfogadásáról, amely nagyjából 25 százalékos teljesítménycsökkenéssel tervezi a személyszállítást. A szolgáltató úgy tudja olcsóbbá tenni a város számára a közlekedést, hogy több helyi járatot összevon, így gya-
Éjszakánként munkavégzés folyik a vasútállomáson A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt beruházásának keretén belül, tavaly nyáron elindult a váci vasútállomás korszerűsítése. A kivitelező a héten több éjszaka is vágányszabályozási munkálatokat végzett az elmúlt napokban és ilyen lesz a hétvégén is.
korlatilag hosszabb utat tesznek majd meg a buszok. A nagyobb körjáratok miatt várhatóan ritkábban érkeznek majd a járművek és sok esetben hosszabb menetidővel is kell számolni június 1-től. A viszonylag magas jegyárak mellett az önkormányzat évi 100 millió forintot meghaladó összeggel támogatta a városi buszközlekedést. A támogatás mértéke, illetve a jegy-
árakból származó bevételek azonban együtt sem teszik veszteségmentessé a személyszállítást ezért szükséges a bevételekhez igazított menetrend kialakítása - áll a Volánbusz indoklásában. A város a június 1-től életbelépő menetrend szerinti szolgáltatásra fogja kiírni a közbeszerzést, amelynek lefolytatására még ebbe az évben kerül sor - írja a estv.hu. n
A nagygépes vágányszabályozást a vállalkozónak hétfőn, kedden, szerdán éjszaka kellett lefolytatnia, aminek során az újonnan épített vágányokat a tervek szerinti végső állapotába állította be a géplánc. A befejező munkálatokra vasárnap éjszaka kerül sor.
Kerékpárosok viszik a váciak üdvözletét
Kedden reggel nyolc órakor Gödöllőről elindult közel 3000 kilométeres kerékpáros útjára Almási Attila és Végh Tibor, akik több országban Gödöllő és Vác néhány testvérvárosát is érintik. Délelőtt fél 10-kor a váci városháza előtt fogadta a sportembereket Mokánszky Zoltán. Városunk sportért felelős alpolgármestere sok szerencsét és jó utat kívánva megkérte a két túrázót, hogy adják át a váciak üdvözletét az érintett négy testvérvárosunk (Ipolyság, Dubnica nad Váhom, Otrokovice és Donaueschingen) vezetőinek, polgárainak. A határig velük tart majd egyik váci barátjuk is. (vac.hu) n
Az elővárosi vasúti vonalak közül a váci az egyik legforgalmasabb, így a munkavégzéshez szükséges teljes vágányzárat és feszültségmentes állapotot a MÁV Zrt csak éjszaka engedélyezi. A szabályozásra váró vágányokon a vasúti forgalom várhatóan nyáron indulhat el – áll a NIF Zrt közleményében. Az új vágányok forgalomba helyezésével egyidejűleg az új, biztonságos D jelű magasperon átadása is nyárra tehető. Az éjszakai munkavégzés fokozott zajterheléssel jár, ezért kérik a lakók megértését és türelmét. További információért kövesse a www. facebook.com/nifzrt oldalt. (munkatársunktól) n
4
Váci Napló
Indoklás nincs: egy megüresedett állásra pályázott, mégsem veszik vissza
Dr. Kapás István neurológus több mint 17 évig dolgozott a Jávorszky Ödön Kórházban, de 2011-ben egy családi ügy Veszprémbe szólította, így itteni állását felmondta. Mivel azonban rendeződött a magánélete, szeretett volna visszatérni Vácra két év után. Állása még betöltetlen volt, ezt jelezte az is, hogy érvényes pályázaton hirdették. Ám ő hiába jelentkezett, állítása szerint szinte indoklás nélkül – amit azóta sem kapott meg – nem vették vissza. Szerinte okot a mai napig nem tudnak felhozni, sem az osztályvezető főorvos, sem pedig az intézmény főigazgatója. És az álláshirdetés is lekerült a kórház honlapjáról, holott a pozíció még betöltetlen. A tapasztalt orvos a Pest Megyei Orvosi Kamarához fordult, ahol először azzal hárították el beadványát, hogy a munkáltató dönti el, kit alkalmaz. Ám mivel úgy érezte, hogy ez ebben az esetben nem áll meg, és a kamara feladata pont az ilyen esetekben való eljárás lenne, megkereste a Magyar Orvosi Kamarát. Ők utasították a Pest megyeieket, hogy intéz-
kedjenek az ügyben. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelezésből kiderül: ez még januárban történt, több mint három hónapja, de azóta sem történt semmi előrelépés. Dr. Kapás István lapunknak elmondta: nagyon várja, hogy végre megszülessen az álláspont az ügyében. Az bántja őt a legjobban, hogy sem szakmai, sem etikai indokokat nem kapott arra, hogy miért ne tölthetné be ő az üres pozíciót. Dr. Kapás István hozzávetőlegesen egy évig volt megbízott osztályvezető főorvos is a Jávorszky Ödön Kórházban, s e rövid időszak alatt elérte, hogy a neurológiai osztály akkreditációt kapjon az egyetemi oktatáshoz, így az osztály azóta is elismert oktatóhellyé vált. Hasonló szintű szakmai előrelátásával és elhivatottságával járt el eredményesen annak érdekében, hogy a trombolízis terápiát az OEP fogadja be és emelje az általános ellátottság szintjére, ennek következtében az akkor vezetése alatt álló osztály a stroke ellátásában magasabb szintre került – derül ki az egyik beadványából. A 2013-ben kiírt neurológus szakorvos pályázatra azért is jelentkezett, mert az akkori orvosigazgató biz-
tosította őt arról, hogy helye van Vácon. Ám azt állítja: a jelenleg is az osztályt vezető főorvos már nem így látta. Gondolkodási időt kért és személyes megbeszélést ígért, majd később dr. Kapás István szerint már úgy fogalmazott: nincs realitása annak, hogy visszavegye kollégáját. Ekkor kérte Kapás doktor, hogy írásban is értesítsék ki, amely meg is történt, ám indoklást nem tartalmazott a levél. “Ugyanakkor alapvető joga és méltányolható igénye van arra, hogy közöljék vele a személye vagy szakmai alkalmassága ellen szóló és pályázatát mereven elutasító érveket” – ezt már dr. Kapás István ügyvédje írja a januárban kelt levelében a Magyar Orvosi Kamarának. Az ügyvéd határozott álláspontja szerint ügyfele volt munkáltatójának eljárása jelentősen sérti a Magyar Orvosi Kamara Alapszabályában és a kamarai törvényben megfogalmazott alapelveket és konkrét rendelkezéseket. Szerinte a hatályban lévő etikai kódexben lefektetett általános és konkrét, továbbá zsinórmértékként elvárható etikai követelményeknek sem felel meg a munkáltató hozzáállása ezen konkrét ügyben a szabályosan benyújtott pályázat elbírálása kapcsán” – olvasható a beadványban. Lapunk megkereste a kórház főigazgatóját, Sámoly Györgyöt, aki az üggyel kapcsolatban szűkszavúan nyilatkozott. Mint írta: „Kórházunkban a megfelelő személyzeti háttér biztosítása szabályszerű keretek között zajlik, orvosaink kiválasztása jogszerű rendben történik, melyet a Magyar Orvosi Kamara illetékes etikai testülete is megfelelőnek talált.” Az ügy azonban itt nem ér véget, hiszen még a megyei kamara döntésére vár dr. Kapás István. (Furucz Anita) n
Május 11. 19 óra: A bermuda háromszög botrány – vígjáték Május 15. 20 óra: Nevet, búg, szeret – koncert a TEAtrum Caféban Május 17. 19 óra: Kávé, kuglóf, szerelem – zenés szerelembeesés Május 20. 18 óra: Szalamandra – könyvbemutató Május 22. 19 óra: Egyik sincs a másik nélkül – érzelmi utazás Május 24. 15 óra: Az aranyszőrű bárány – interaktív mesejáték Május 31. 19 óra: Mágnás Miska – operett
Kávé, kuglóf, szerelem
zenés szerelembeesés a Váci Dunakanyar Színházban
Szép Ernő Kávécsarnok és más írásai alapján állította össze Jantyik Csaba a Kávé, kuglóf, szerelem című előadást. Beleillesztett kuplékat, sanzonokat, és így egy sajátos műfaj született, a „zenés szerelembeesés”, ami tökéletesen leírja a darabot. „Azt gondolom, hogy kell a nézőnek adni, valami rövid ismertetőt. És mindig szeretem, ha a plakáton van valami, ami röviden, tömören jelzi azt, hogy körülbelül mire lehet számítani.” Zenés darab a szerelemről, nem az operett, de ahhoz közel álló zenei világgal. „Ez nem áll távol Szép Ernőtől, ugyanis kabaréknak is dolgozott, kuplékat, sanzonokat írt, így jutott eszünkbe, hogy ilyen dalokat bele lehetne tenni az előadásba. Szerettem volna, ha a fiatalokhoz is eljutnak Szép Ernő művei, így gondoltam, hogy írok egy új darabot, amiben összegyúrom gondolatait és csinálok egy 21. századi és 20. századi történetet. Pici időugrások vannak benne.” - mondta el az előadásról Jantyik Csaba. A Spirit Színház független produkcióját május 17-én 19 órától mutatják be a váci színházban. Főszerepben láthatjuk Gergely Róbertet, Nagy Enikőt, Katz Zsófit és Peller Károlyt. (P. T.) n
Váci Napló
5
Ökojátszóház: Egy aludoboz élete a váci Göncöl Házban
NaturREcycle - Egy aludoboz élete című új, környezeti nevelési játszóház bemutató rendezvénysorozata még ma is tart a váci Göncöl Házban (Vác, Ilona u. 1.) 9 és 16 óra között az iskolásoknak. A játszóházba érkező osztályok játékos formában ismerkedhetnek meg napjaink egyik legjelentősebb környezeti problémájával, amelyet az egyre növekvő hulladék mennyisége jelent. A játszóház megismerteti résztvevőivel azokat a módszereket, amelyekkel csökkenteni lehet a
környezet károsítását, károsodását; fejleszti a rendszerlátás képességét az átadott ismeretek révén, és mindemellett segíti a pozitív hozzáállást és szemléletváltozást a környezetünkkel kapcsolatos kérdések terén. A hulladék csökkentésével, a keletkezés megelőzésével, a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos ismeretek bővítésén kívül az egyes játékok más kompetenciákat is fejlesztenek. A gyerekek kiscsoportokban haladnak végig a feladatokon, közösen oldják meg azokat, sokat mozogva, beszélgetve. A játékok ismertetésében, megoldásában és a feladatok üzene-
tének megértésében szakképzett animátoraink segítik a gyerekeket. (Hulladékos totó, kérdőív, tanácsadás, ügyességi játékok.) Ezen az alkalmon próbálhatják ki a tanulók először a Göncöl Alapítvány és az ÖKOPack által, az IUCN/CEC – a Világ Természetvédelmi Unió Környezeti Nevelési és Kommunikációs Szakbizottságának Európai Tagozata részvételével közösen kifejlesztett NaturREcycle – Egy aludoboz élete című új ismeretterjesztő játszóházat. További részleteket a okopack.hu honlapon találhatnak! (munkatársunktól) n
Uránia múzeumi előadások Időrablók - csendélet, tájkép és életkép: Bárdosi József művészettörténész előadása a Görög Templomban látható Négyen a Gyulai Művésztelepről című kiállításhoz kapcsolódóan. Bárdosi József művészettörténész: “Mint minden korban, korunkban is sok művész van, ám a „művészek” nagyobb részét mindig kirostálja az idő. A legnagyobb művészek azonban időrablók, a műveik időkapszulák, amelyek nem csak születésükkor, hanem később is megnyílnak a néző számára, míg a többiekét magával viszi a múlandó idő. A Gyulaiak festészete olyan realista festészet, amely a klas�szikus műfajokat (csendélet, tájkép és életkép) újította meg és ez az újítás már időrablás. A Görög Templomban kiállító Balogh Gyula, Bodor Zoltán, Marosvári György és Szakáll Ágnes művei kapcsán visszapillantunk az avantgárd által több mint száz éve korszerűtlennek nevezett csendélet, tájkép és életkép történetébe.” Az előadás május 13án, kedden 17.30 órakor lesz a Görög Templom Kiállítóteremben (2600 Vác, Március 15. tér 19.). A belépés ingyenes! A kiállításokra, programokra szeretettel vár mindenkit a Tragor Ignác Múzeum! n
6
Váci Napló
Vadkacsasirató: gondoljatok rájuk egy percig váciak! Az elmúlt napokban többen is találkozhattak azzal a vadkacsa-párral, amely a legtöbbször gyalogosan sétált a Báthori utcában. Minden jó érzésű közlekedő felfigyelt a szokatlan helyzetre és tudta, mit kell tennie. Kivéve egy autóst. Föld napja, víz napja, madarak napja – már mind van. Csak a hozzá való tisztesség nem elég. Vác városa két gyönyörű fiatal vadkacsával lett szegényebb április 29-én. A városunkat a magukénak is tekintő jószágok – kétségtelenül megsértve a KRESZ szabályait – a Báthori utca 3. szám előtt sétáltak az úttesten, amikor két kedves autós társunk fékezve megvárta, amíg elsétálnak, a harmadik azonban, akit jóval erősebb és elegánsabb kocsijában már úgyis zavarhatott, hogy lassítgatással feltartják, minden további nélkül keresztülhajtott rajtuk. Ha egy állat féktávolsá-
H
ivatalosan Váci Madách Imre Művelődési Központnak hívják, de a váciaknak csak a „művház”, az itt dolgozóknak „A HÁZ”. Az elmúlt évadban több alkalommal is szerencsém volt – a szó szoros értelmében – fellépni a művház különböző termeiben, sokféle rendezvényen. Irodalmi esten a színházteremben, kórusszületésnapon egy kisebb teremben, más alkalommal az aulában, és így tovább. A művház jelenlegi műszaki csapata Szabó Attila vezetésével nagyon magas szakmai színvonalon teljesíti feladatát, időponttól, helyszíntől függetlenül. A stáb vezetője, Szabó Attila, és tagjai, Hriagyel István, Terman László és Veres János a meglévő technikai eszközök adta lehetőségeket maximáli-
gon belül kerül a kocsi elé, természetes, hogy elütik. De vajon normális-e, hogy
tésre? Persze, ezek csak gazdátlan állatok voltak. Gazdátlanok? Miért? Vác városa
a Báthori utcán, két fékező kocsi után még féktávolságon belül kerülhessen bárki és bármi a kocsink elé? – teszi fel a kérdést a Váci Napló egyik olvasója, aki levelet írt szerkesztőségünknek. És akinek erősebb kocsira telik, annak miért nem telik egy kicsivel több körültekin-
szegényebb lett a két kacsa halálával. „Egy jótét lélek az úttest szélére húzta, mi pedig május 2-án tisztességgel eltemettük őket. Gondoljatok rájuk sajnálattal egy percig váciak” – írta szerkesztőségünknek. (munkatársunktól - képünk illusztráció) n
A láthatatlan légió san, sőt annál kicsit tágabban kihasználva, lehetetlent nem ismerve, remek hozzáállással oldanak meg minden
rés, kérdés, amire ne az volna a válasz: „Természetesen.”, vagy: „Megoldjuk.” A fiúk nem csak a techni-
problémát. Legyen bár szó hangosításról vagy fénytechnikáról; prózáról, zenéről, táncról, vetítésről, vagy bármi másról, nincs olyan ké-
kára figyelnek oda, de az is fontos számukra, hogy aki a színpadon áll, az jól érezze magát. Emberként, művészként bánnak minden színpad-
Itt a nyári feltöltődés az Invitellel Az Invitel május 2-án vezette be megújult Invilág szolgáltatáscsomagjait. A televízió-, internet- és telefonszolgáltatást tartalmazó csomagok különféle kombinációkban elérhetők és a legtöbbjükhöz 90 napig díjmentesen kipróbálható tematikus tévé minicsomag is választható. A vállalat többek között ezzel is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a személyre szabott szórakozás a nyári időszakban otthon is folytatódjon, és a sok csatorna, a HD-adások, valamint a gyors internet élményét minél többen élvezhessék. A bevezető akcióban most, bármely csomagra is essen a választás, az új lakossági ügyfelek a három szolgáltatást négy hónapon keresztül mindössze bruttó 1288 forintos havidíjért vehetik igénybe, 24 hónapos, határozott idejű szerződéskötéssel. Az Invitelnek Vácott is nagyon sok ügyfele van. Aki szeretne többet megtudni az új lehetőségekről, érdeklődjön az ügyfélszolgálatnál. n ra lépővel, tisztelettel, udvariasan beszélnek mindenkivel. Az egyeztetések hangulata oldott, barátságos. Attilával (aki maga is aktív zenész) való egyik beszélgetésemkor ő maga mondta: „Tudod, én tudom, hogy nagyon fontos az, hogy amikor valaki felmegy a színpadra, minden rendben legyen a produkció és az előadó körül is. Ha nem így van, a fellépő nem tudja a maximumot nyújtani. Bárki jön a művházba, én ezt szeretném neki megadni.” Sikerült Ati! Köszönet érte, és köszönet a fiúknak is! Gratulálok munkátokhoz! Szívből kívánom, hogy még sok ilyen remek évadunk legyen veletek, és mindig ilyen lelkesedéssel dolgozzon a váci művház „láthatatlan légiója”! Patrik Judit
Váci Napló
7
Spanyolországban jártunk: Comenius Program a váci Piarista Gimnáziumban A Piarista Gimnázium sikeresen pályázott, elindult a Comenius Program, a „Comenius Promoting Europe”. A két évig tartó projektben öt ország egy-egy iskolája vesz részt Németország, Wales, Szlovákia, Spanyolország és Magyarország. Az előkészítő találkozás után Madridban voltunk. Négy diák és két tanár. A gazdag program első napján bemutathattuk a már elkészített EU szórólapokat, karikatúrákat és plakátokat. Ezek voltak az első lépések a közös munkában. 20 diák dolgozik együtt, három csoportban, egymást segítve. Alkalmanként 4-5 diák utazhat külföldre két kísérő tanárral, akik a program lebonyolításában végig tevékenyen dolgoznak, és igyekeznek minden segítséget megadni. - A spanyol út jól sikerült, és hasznos volt. A vendéglátó iskola, a spanyol tanárok és a családok is, ahol a diákok szállást és ellátást kaptak, mindent megtettek annak érdekében, hogy a munka mellett a szabadidős programok bemutassák iskolájukat, a spanyol szokásokat, ételeket és Madrid nevezetességeit. Összehasonlíthattuk azt is, hogy az egyes országokban hogyan élik meg az EU tagságot - mondta Sík Péter nyelvtanár. Amikor a huszadik század közepén néhány ország lefektette az Európai Unió alapjait, mi járhatott vajon vezetőik fejében? Nem tudhatom biztosan, de sejtem, hogy valami olyasmi, mint a Comenius pályázatban: a résztvevők összefogva, és a középiskolás korosztályt bevonva emelik ki mindazt, amit az európai országok együttműködése nyújthat – és nyújt. Gimnazistaként pár hónappal ezelőtt nem sok olyat tudtam mondani, ami személyesen előnyt jelent nekem
az EU révén. Ez persze valószínűleg nem azt jelentette, hogy nincs is ilyen, csupán azt, hogy nem ismertem őket. A Comenius programnak viszont pontosan ez az egyik célja: hogy tisztában legyünk a lehetőségeinkkel. Három témakört – a béke, a szabad kereskedelem és a mobilitás – amit feldolgozunk, háromféle módon: poszterek, szórólapok és karikatúrák segítségével. A lényeg, hogy mások számára is érthető és világos legyen, mit gondolunk az adott tartalmakról, és miért fontosak ezek. Nekünk is utána kell nézni sok dolognak. A csoportokon belüli összefogás hihetetlenül lényeges, a program tulajdonképpen ezt hangsúlyozza egyik fő alappilléreként – mindent munkát együtt, közösen végezzünk, egymást segítve. Nemzetközileg háromnégyhavonta egyeztetünk, értékeljük az elvégzett munkát: valamelyik ország vendégül látja a többiek képviselőit. Tanárok és diákok egyaránt angolul kommunikálnak. Az is egy nagyszerű dolog a Comeniusban, hogy láthatjuk, milyen más országokban, kultúrákban az élet. A legutóbbi alkalommal Madridban gyűltek össze megbeszélésre a küldöttek. Lázár Fruzsina az egyik résztvevő szerint Madrid az életre szóló élmények városa. - Bár csak négynapos út
volt, nehéz választani az élmények közül. Nagyon izgatott voltam, a korai kelés miatt elnyomott az álom a repülőgépen. De ahogy földet értünk Madridban, az álmosság kiröppent a szememből. Szerencsére. Ugyanis attól a pillanattól fogva minden tele volt élményekkel, vidámsággal, gyönyörű helyekkel, amiket feltétlenül látnom kellett és csodálatos emberekkel, akiket meg akartam ismerni. Amúgy sem lett volna időm aludni. Vendéglátóink, bár sosem találkoztunk azelőtt, ölelésekkel és széles, barátságos mosollyal köszöntöttek minket. Nem csak mondták, hanem éreztették is az emberrel, hogy „Isten hozott”. Egy rövid városnézés után a központban – amit diákok eszeltek ki számunkra, nem a tanárok–, hazaindultunk a családokkal, ebédeltünk és pihentünk egy keveset. A délutánt új spanyol ismerőseinkkel töltöttük. Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy nem kívülállóként kezeltek, hanem mint a csapat tagját. Mindenki olyan kedves és vendégszerető volt! A hátralévő napok is színesek és élvezetesek voltak, egyszerűen képtelen voltam eldönteni, mi bűvöl el jobban: Madrid szépsége vagy a spanyolok kedvessége. Fotóztam, nevetgéltem és beszélgettem mindenkivel a különböző országokból, és megtettem mindent, hogy
lássam, halljam, megízleljem és kipróbáljam az ös�szes újdonságot, bár tudtam, hogy négy nap alatt lehetetlen a végére érni. Együtt dolgoztunk a témákon, tervezgettük az EU-s hetet a saját iskolánk számára is. Sokszor hallottuk már, milyen fontos egymást segíteni, de most a saját bőrünkön tapasztalhattuk, mit is jelent ez a gyakorlatban. Megkóstoltuk a jellegzetes spanyol ételeket, mint a churros csoki öntettel, a paella-t és sokféle tengeri állatot. Képeslapokat és emléktárgyakat vásároltunk, eveztünk a tavon az El Retiro parkban, megismerkedtünk és összebarátkoztunk soksok emberrel. Az utolsó napon a vendéglátóm elvitt „libegőzni”, és sétáltunk egyet a Casa de Campo-nál, ami egy hatalmas park és erdő, aztán megmutatta Madrid folyóját is a Monzanarest. Még a maradék pár órát is kihasználták, hogy még többet láthassunk a városból, amire méltán büszkék és mesélhessenek magukról. Vágyakról, örömökről, mindennapi életükről. Nemsokára pedig indulnunk kellett a reptérre. Biztos vagyok benne, hogy sosem felejtem el ezt az utazást. Mindig emlékezni fogok rá, milyen jól éreztem magam, milyen barátságos, nyílt szív és szeretetteljes volt mindenki; a vendéglátómtól és családjától kezdve, a lányon keresztül, akivel a Prado-ban ismerkedtem meg, egészen az összes tanárig és diákig, akár spanyolok, akár más nemzetiségűek voltak. Szeretnék a szívem mélyéből köszönetet mondani, a lehetőségért, hogy elmehettem, részese lehettem a fantasztikus négy napnak és hozzájárulhattam a sikerhez a közös munkához – mondta Fruzsina. A pályázatot Palkó Balázs tanár úr írta, ő a program vezetője. Madridban két kísérő tanárunk Szabó Pál Eszter és Sík Péter volt. Mindan�nyian nagyon várjuk az elkövetkező találkozókat. Júniusban Wales következik. 2015 januárjában pedig a váci Piarista Gimnázium lesz a vendéglátó. (Erdélyi Boróka) n
8
Váci Napló
Adorján Attila útjai Vác és Bécs között
A művész festményei továbbgondolásra serkentik a képek szemlélőit
Van egy rendkívül érdekes, korszakokat átívelő "személyes" kapocs Vác és Bécs között a képzőművészet terén. A két főszereplő az egykor a székesegyházunk díszítésében is közreműködő Franz Anton Maulbertsch és a barokk mestert, a bécsi iskola kiemelkedő alakját mélységesen tisztelő Adorján Attila, akinek pályafutását néhány év óta a világhírű Suppann Galéria egyengeti, és akinek rendszeres ottani kiállításai minden alkalommal eseményszámba mennek az osztrák fővárosban. Adorján Attilának egyetlen saját műve sincs az otthonában, pontosabban egy azért természetesen mégis akad, az, amelyiken éppen dolgozik. És ez már több éve így van, amióta mecénásként felkarolta Martin Suppann galériatulajdonos, és az elkészült festményeit azonnal átveszi tőle. Ebből következően igen nehéz összeállítania egy-egy önálló kiállítást, sőt még egy tárlaton való szerepléshez szük-
séges kisebb, három-négy darabos válogatást is. De érthető módon a művész inkább hálás a sorsnak ezért a sajátos helyzetért. - Vácon eddig három önálló bemutatkozásom volt, az elsőt, épp húsz éve Papp László szervezte, nagyon hálás vagyok érte. Aztán több mint tíz évvel később a Görög templom kiállítóhelyen is megmutathattam újabb képeimet. Legutóbb pedig, igazán nagy megtiszteltetésként az én kiállításom egészítette ki a Magyar Kultúra Napjához kötődő városi megemlékezést, ez utóbbi kapcsán bizony hosszú hónapokig tartott a szervezés, mire sikerült kellő számú festményt kölcsönkérni a tulajdonosoktól. Ebből okulva már most el kell kezdeni a levelezgetést-telefonálgatást, hogy a jövő év elejére tervezett következő alkalommal egy másik válogatással mutatkozhassak majd be a közönségnek, ezúttal újra a képzőművészet szentélyévé vált, Katona utcai gyönyörű szakrális épület falai között. De ez természetesen nem panaszkodás, hiszen mennyivel jobb így, mintha itthon porosodná-
nak a képeim - mondta Adorján Attila, akivel a Deákváron lévő otthonukban kialakított műtermében beszélgettünk. - Kérem, szóljon arról, mit jelent hétköznapi értelemben a Suppann Galéria támogatása?! - Rendkívül hálás lehetek az úgymond anyagalériámnak, amely minden, a képek propagálásával, kiállításával, eladásával összefüggő terhet levesz a vállamról, hiszen nekem semmi mással nem kell foglalkoznom, csak a festéssel. Egyébként náluk sem sokáig időznek a képeim, mert nagy örömömre az elmúlt pár évben kialakult, illetve a jelek szerint egyre bővül a munkáimat kereső gyűjtői kör. Így aztán a jövő is megnyugtató-
Névjegy Adorján Attila 1968-ban született Balassagyarmaton. A középiskola után, 1986-tól Gyémánt László Óbudai Festőiskolájában tanult. 1991-től 1996-ig a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakára járt. Mesterei Veress Sándor és Mauer Dóra voltak. Nős, felesége, Adorján Viktória önkormányzati köztisztviselő. Két gyermekük van, Ákos (8 éves) és Emma (3 és fél éves) nak tűnik, szándékaink szerint hosszú távú lesz az együttműködésünk Martin Suppannal. Ami hihetetlenül megtisztelő egyben, mivel olyan nagy nevekkel szerepelhetek együtt, mint a kortársak közül mondjuk Daniel Hirsch vagy a klasszikusok köréből Gustav Klimt. Igazából még mindig kicsit hihetetlen nekem ez a kiemelés, de próbálom meghálálni azzal, hogy folyamatosan fejlődve igyekszem igazán jó festővé válni. - Pedig a sikerei alapján azt gondolná az ember, hogy a hivatás minden mesterfogása a kisujjában van már. - Nem a technikára utalok, hanem az örök elégedetlenségre. Mert hát amikor befejezek egy festményt, mindig arra gondolok, abban reménykedem, hogy a következő majd még jobb lesz. De úgy tűnik, ezzel a lélekállapottal már végképp meg kell barátkoznom. - Milyen mérföldköveket emelne ki eddigi pályafutásából? - Jó szívvel emlékszem arra az időszakra, amikor egy keresztény gimnáziumban tanítottam a szülővárosomban. Festőművészként a Strabag
Váci Napló festészeti-díj elnyerése hozta meg a kiugrást, ekkor sokan felfigyeltek rám, mecénásként mellém álltak a Körmendi-Csák Galéria tulajdonosai és a Virág Judit Galéria- és Aukciósház. Majd a merész kalandként indult ausztriai kapcsolat előtt átmenetileg fontos volt még a nemzetközi hírű Kogart Galériával kötött exkluzív szerződés. - Önt hiperrealista alkotóként szokás emlegetni, de vajon egyetért a megállapítással? - Figurális és realista festő vagyok, annyiban nevezhetnek hiperrealistának, hogy a képeim húznak a fotó, a média felé. De hiába, hogy zömmel fényképek adják a kiindulási alapot, mivel felfokozom, eltúlzom, sőt irreális irányba viszem a színeket, ezzel befolyásolom, továbbgondolásra serkentem a nézőt, ugyanúgy, ahogy a kompozícióval. És talán még annyit a stílusomról, hogy a képeimet vékony terpentines réteggel alapozom, ami a legősibb, a reneszánszban gyökerező eljárás. - Mit tudhatunk meg a munkamódszeréről? - Már-már háklisan szeretem az állandó dolgokat, az azonos fényeket, így minden nap rögtön azután munkához látok, hogy a gyerekeket elvittük iskolába-óvodába, és este fél hatig dolgozom. Korábban a hétvége sem volt kivétel, tehát akkor is odaálltam a festőállványhoz, de azért erről már leálltam, mert a családra is kell idő, és kikapcsolódásként egészen másfajta tevékenységre. A legfőbb hobbim a földművelés, van
9 egy kis birtokunk Szokolyán, ahol hódolhatok ennek a szenvedélyemnek, főképp gyümölcsfák ültetésével és gondozásával. - Balassagyarmaton született, aztán sokáig Rétságon éltek, csak hét évvel ezelőtt költöztek Vácra. Mi indokolta a váltást, és hogy érzik magukat itt a Dunakanyar szívében? - Kerestünk egy olyan pontot, ami minden nekünk fontos helyszínhez, így a szülővárosomhoz, a korábbi lakhelyünkhöz és hát Budapesthez egyaránt közel van. Nagyon sok emberi szál kötött bennünket ide korábban is, a feleségem például itt járt középiskolába, nekem pedig számos váci barátom volt már fiatal koromban. Így kézenfekvőnek tartottuk a választást, és elmondhatom, hogy jól döntöttünk. Ez egy igazán élhető település, amely minden téren teljes kínálatot nyújt, gondolok itt a leghétköznapibb dolgokra, teszem azt a bolthálózatra ugyanúgy, mint a sportolási-, szórakozási-, kulturális lehetőségekre. És akkor a festői fekvésről, a sétákra csábító gyönyörű Dunapartról és a barokk belvárosról még nem is szóltunk. De nekem van egy további személyes szempontom is, nevezetesen az, hogy számomra különös atmoszférát kölcsönöz Vácnak, hogy egykor műhelyt tartott itt fenn Anton Maulbertsch, kora egyik legjelesebb festőművésze, hátborzongató érzés ebbe belegondolni. (Ribáry Zoltán) n
Emléktájak előtt "áttetsző" emberek Az Adorján Attiláról szóló albumban Szeifert Judit többek között ezt írja: "Adorján Attila pasztelljein a háttérben legtöbbször tájelemek jelennek meg. Valamely valós tájrészlet emlékeként vagy átirataként. Ezen tájak atmoszférájába olvadnak bele az emberalakok, e tájak egy-egy darabjává, részévé válva. Transzparens, testetlen lényekként átengedik magukon a mögöttük lévő térség levegőjét, illet megjelenésükön kívül feloldódnak ezekben a közegekben. Máskor belső terek nyílnak, vagy drapériák hullámzanak. Ezeket a tájakat, enteriőröket megjelenésükön kívül még az alkalmazott színek is eltávolítják a valóságtól."
Tisztújítás volt a Váci Közös Képviselők Klubjában A Váci Közös Képviselők Klubja április 28-án megtartotta soron következő összejövetelét. Az összejövetel beszámoló és tisztújító közgyűlés volt. A szervezet elnöke ismét Hajdu Sándor lett. A jelenlévő klubtagok elfogadták az egyesület elnökségének 2013. évi pénzügyi beszámolóját, a 2014. évi költségvetés tervezetét és az ellenőr jelentését a vizsgálatairól, valamint a 2014. év ellenőrzés időpontjait. Mivel az előző tisztújítás óta eltelt öt év, az elnökség és az ellenőr mandátuma lejárt, tisztújításra került sor. A jelenlévő klubtagok megválasztották az új, háromfős elnökséget és az ellenőrt. Az elnökség tagjai lettek: Hajdu Sándor, Vida Ottília, Zachár Zoltánné. Ellenőrnek a közösség újból Racskó Jánosné közös képviselőt választotta. Az elnök ismét Hajdu Sándor lett. (munkatársunktól) n A SORSTÁRS'94 Alapítvány ( 2600 Vác, Tabán u. 28.) Kuratóriuma köszönetét fejezi ki támogatóinak a SZJA 1%-nak felajánlásáért. 2012 évben ezen a jogcímen befolyt összeg: 351.734 Ft volt, amit 2013 évben közös programjaink megvalósítására, illetve foglalkoztatáshoz eszközök beszerzésére, kellékek és alapanyagok vásárlására fordítottunk. A 2013. évi egyszerűsített beszámoló mérlegének főbb adatai eFt-ban: - Befektetett eszközök: 28; - forgó eszközök: 1422; - Eszközök összesen: 1450; - Saját tőke: 1450; - induló tőke: 27; - tőkeváltozás: 1208; - Tárgyévi eredmény alaptevékenységből: 214; - Vállalkozási tevékenységből: 1; - kötelezettségek: 0; - források összesen: 1450; Ezúton is hálánkat fejezzük ki mindazoknak, akik egyéb juttatásaikkal is segítették alapítványunkat, fiataljainkat: Váci Kábel Televízió, Zsarnóczay Kft, JON TRADE Kft. Külön köszönjük rendszeres támogatóinknak segítségüket: Floch Istvánné cukrászmester, Hámor Szabolcs (Giuseppe Pizzéria), Fábián Ferenc nyomdász, Simonyi Ottó – vállalkozásszervezés, Deákvári Levendula Patika, Váci Egyházmegyei Karitász, Apor Vilmos Katolikus Főiskola. Tisztelettel kérjük, hogy a továbbiakban is támogassák intézményünk fiataljait. Adószámunk: 18666344-1-13 Köszönettel: az alapítvány kuratóriuma
10
Váci Napló
III. Madách szónokverseny
„Ott van a haza, hol a haszon.” Biberach szavai Katona József Bánk bán című drámájából
Bizonyára többen hallották már azt a félig tréfás, de sokunk számára fájó gúnnyal megfogalmazott kijelentést, hogy Magyarország harmadik legnagyobb városa London. Napjainkban magyarok ezrei fognak vándorbotot, hagyják el hosszabb-rövidebb időre az országot, jobb megélhetést keresve. Az okokat értjük, de a helyzet megítélése erkölcsi dilemmaként is felvetődik. Ennek tükrében, Katona József főművéből választotta az idézetet a Madách Imre Gimnázium magyar nyelvi munkaközössége és a váci Magyar Nyelv Barátainak Egyesülete a harmadik alkalommal (magyar nyelv hete keretében, április 24-én) megrendezett szónokverseny témájául. Biberach cinikus kijelentését Dóra Zoltán (egyesületi elnök) és a szervezők kérdésként vetették fel a gimnazisták számára. Azt szerették volna, hogy gondolkozzanak el azon, hogy - elfogadhatjuk-e az egykori „lézengő ritter” véleményét. A fiatal szónokok - többségükben váci középiskolákból (Boronkay, Madách) és budapesti gimnáziumokból jöttek - valamennyien alaposan felkészültek, hiszen a témát előre tudták, és otthon megírhatták a szónoklatokat. Beszédeikben meglepően reálisan ítélték meg a kérdést. Okos gondolatokat, érveket gyűjtöttek össze pro és kontra. Néhány érdekes, értékes véleményt szeretnék megosztani a lap olvasóival. Hajdú Fanni, a budapesti Szent István Gimnázium tanulójának beszéde szép indítója volt a versenynek. Ő az élet keretét adó haza („itt élned, halnod kell”) és a többször változó otthon fogalma közötti különbséget hangsúlyozta. Véleménye szerint,
A megnyitó pillanata: Dóra Zoltán, a Magyar Nyelv Barátainak Egyesülete elnökeként köszöntötte a résztvevőket aki napjainkban más országba megy, az sokszor csak olyan, mint a költöző madár, aki, ha szükséges elhagyja ezt a vidéket, de, ha teheti, visszatér, mint pl. Puskás Ferenc, és mint azok a diákok, akik külföldön tanultak, de az életüket csak itt tudják elképzelni. Több versenyző elmondta, hogy nem tartják megvetendőnek, ha valaki külföldre megy, ha ott többet tud keresni. Rudolf Enikő egyenesen arra szólított fel beszédében, hogy ne ítéljük meg szigorúan őket, mert nem biztos, hogy a pénz a legfontosabb a számukra, hanem az anyagi biztonság a családjuknak, a több szabadidő, a nyugodtabb élet - ezek ugye már mindenki számára elfogadható értékek. Borda Melitta a kivándorlás okai között nemcsak az anyagiakat, hanem a sokszor embertelen hazai munkaadókat és a munka alacsony megbecsültségét említette. Lédermayer Regina szerint - régen csakúgy, mint ma - egyes szakmákat itthon nem értékeltek megfelelően, ezért külföldön könnyebb a boldogulás, gyorsabb az elismerés. Ezt igazolják azok
a híres feltalálók, szakemberek, akik külföldön szereztek hírnevet, bár ezzel Magyarország megbecsültségét is növelték. A külföldi tapasztalatszerzés pozitív példáit is megemlítették a versenyzők, kiemelve az egykori vándordiákok vagy a nagy utazó, Széchenyi István példás személyét. Sokan megállapították, hogy a hazaszeretet ma nem olyan erőteljes érzés, mint a régi, történeti időkben, pl. a reformkorban. Kiss Fruzsina szerint: „manapság a moralitás háttérbe szorul”, „csendesebb” a hazaszeretet, de a magyar lét „belénk van tetoválva”. Valamennyien hangsúlyozták, hogy a haza jelenti számukra a szülőföldet, a családi összetartozást, a barátokat. Az anyanyelv pedig - amelyen legjobban tudjuk kifejezni magunkat, amelyen álmodunk - összekapcsol bennünket a gyermekkorunkkal, a hazánkkal. Kovács Szilárd szerint a szívből indul ki minden élet, a szív a haza. Lédermayer Regina megfogalmazásában: „ahová, a szíved, a lelked tartozik, ott
a haza. Bíberachnak könnyű volt – mondta Juhos Dóra – neki nem volt igazi hazája, ő nem áldozott fel semmit. Szabó Nikolett egy szép Wass Albert idézettel zárta beszédét: Ha őseink is elszaladtak volna, valahányszor nehéz idők jöttek, ma üres lenne ez az ország.” Szabó Zsanett Váci Mihály versét idézve figyelmeztetett a haza iránti kötelességeinkre: Nem elég? a Világért! Több kell? a nemzetért! Nem elég? a Hazáért! Több kell most? a népedért! A zsűri elnöke, dr. Bóna Judit adjunktus szerint, a versenyzők átérezték a téma jelentőségét. Az elhangzott beszédek tartalmilag értékesek, többségükben stilisztikailag igényesen megformáltak voltak. A szónokok sok idézetet, példát használtak az érvelésben és nyelvileg helyesen, kifejezően adták elő a beszédműveket. Dicséri őket az is, hogy tisztában voltak a nyilvános fellépés követelményeivel. A versenyt Hajdú Fanni, a budapesti Szent István Gimnázium diákja nyerte, második helyen Ruzsik Réka, a Váci Madách Imre Gimnázium tanulója végzett, míg Rudolf Enikő, a Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és kollégium diákja harmadik lett. Minden versenyző emléklapot kapott és a másik két zsűritag: Fazekas Lászlóné és Tekes Rozália magyartanárok hasznos tanácsait és észrevételeit is meghallgathatták, hogy a későbbi versenyekre eredményesebben készülhessenek fel. A verseny zárásaként Dóra Zoltán egyesületi elnök megköszönte a középiskolások lelkiismeretes felkészülését. Ez meggyőző bizonyítéka annak, hogy a fiatalok képesek és hajlandóak komoly problémákról gondolkodni és véleményt formálni, sőt véleményüket okos érveléssel előadni. Mivel közülük kerülnek ki a jövő felelős állampolgárai, esetleg politikusai, nem lehet közömbös számunkra, hogyan vélekednek napjaink legégetőbb gondjairól. (Kmettyné Balogh Zsuzsanna) n
Váci Napló
Karolinás győzelem született az idei Tour de Vácon 1991-ben rendeztük meg Vácott először a föld napját az általános iskolásoknak. Azóta több mint 20 év eltelt, de még nem maradt ki év, hogy az általános iskolások ne szálltak volna kerékpárra és ne vettek volna részt a Tour de Vác versenyen, ami nem csak kerékpározást jelent a regionális kerékpárúton, hanem az ott ehelyezett állomásokon a környezetvédelmi megmérettetést is. Az idén a föld napján az esőzések miatt el kellett napolni a versenyt. Így április végén, 29én került sor az általános iskolás megmérettetésre, mely ezúttal esőmentesen zajlott. A versenyzők a kerékpárúton teljesítették a feladataikat, majd a múzeumkertbe érkeztek, ahol Fördős Attila polgármester, Kovács Szabolcs Cselgő diákpolgármester és Mokánszky Zoltán alpolgármester fogadták és köszöntötték őket. A verseny erőviszonyai a következőképpen alakultak: 7. a Földváry, 6. az Árpád, 5. a Simon, 4. helyezést ért el holtversenyben négy iskola is, a Petőfi, a Juhász, a Sződi és a Pivár iskolák. A dobogó 3. helyére az idén a Cházár András speciális iskola, 2. helyre a verőcei iskola és a dobogó csúcsára az idén is a Karolina katolikus iskola csapata állhatott. A karolinások vihették haza ismét a vándorkupát, melyet a legügyesebb csapat birtokol egy éven keresztül. A verseny különdíját az idén a
11 Petőfi iskola csapata kapta. A helyezések is mutatják, hogy a csapatok mind felkészültek a versenyre, melynek forgatagában sportolni és tanulni is lehetőségük nyílt. (Bíró György) n
12
Váci Napló
Vác Város Önkormányzat nevében és képviseletében a Váci Városfejlesztő Kft Vagyonhasznosítási részlege hirdetései: Beépítésre alkalmas ingatlanok eladásra: - Vác, Hóman Bálint utca - Gombási - Téglaház út által határolt "volt Laktanya" kivett beépítetlen megnevezésű területet 26 ha 4705 m2 (nyílt pályáztatással) - Vác, Budapesti főút 2-8. szám alatti "volt Karacs Kollégium" 3765/1 hrsz-ú kivett kollégium művelési ágú ingatlant (jelentkezés sorrendjében) Beépítésre alkalmas ingatlanok eladásra: - Vác, Deákvár-Bácska városrészén, 3 db - 5189/14,15,16 hrsz-ú - 1000 m2/telek nagyságú, kivett beépítésre alkalmas ingatlanokat - külön-külön (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvár-Bácska városrészén, 5189/12 hrsz-ú - 1000 m2 nagyságú, kivett beépítésre alkalmas ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Csatamező dűlő 5675 hrsz-ú 10388 m2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Altány-dűlőben a 4747/11 és 4747/12 hrsz-ú összesen 2406 m2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlanokat egyben (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Csuka telep 402/57 hrsz-ú 4277 m2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Ulrich Károly köz 2. 5404/1 hrsz-ú, 3103 m2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Ulrich Károly köz 4. 5404/2 hrsz-ú, 2719 m2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Damjanich utcában lévő 4426/8 hrsz-ú 1263 m2 nagyságú kivett beépítetlen megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, „Toperini park” Avar utcába lévő 4530/431 hrsz-ú 1 ha 2955 m2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Csatamező Bolgár utca 5676/2 hrsz-ú 1218 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Törökhegy Szablya utca és Tábor köz sarkán, 6161 hrsz-ú, 755 m2 kivett udvar és gazd. épület megnevezésű ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvár-Törökhegy - Fokos köz - 5999/2 hrsz-ú, 753 m2 nagyságú , önálló kivett beépítetlen ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvár-Törökhegy - Harács köz - 6023 hrsz-ú, 750 m2 nagyságú, önálló kivett beépítetlen ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Kőhíd lakóparkban, 598 m2-598 m2 nagyságú, tóparti (2 db) közművesített telkeket (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Mária utcában lévő 3590 hrsz-ú 508 m2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű, belterületi ingatlant (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Deákvár-Papvölgy 4 db - 4762/36,37,38,39 hrsz-ú - önálló kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlanokat (jelentkezés sorrendjében) Mg- i földterületek haszonbérletre, eladásra Nem lakás célú helyiségek bérbeadásra: - Vác, Március 15. tér 16-18. fsz. 11. szám alatti, 39,8 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre (nyílt pályáztatással) - Vác, Zrínyi utca 9. szám alatti, 2707/1/A/25 hrsz-ú, 35,24 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, iroda-szolgáltatás tevékenységi körre (nyílt versenytárgyalás megtartásával) - Vác, Zrínyi utca 9. szám alatti, 2707/1/A/19 hrsz-ú, 41 m2, alapterületű, nem lakás célú helyiséget, iroda-szolgáltatás tevékenységi körre (nyílt versenytárgyalás megtartásával) - Vác, Zrínyi utca 9. szám alatti, 2707/1/A/20 hrsz-ú, 11 m2, nem lakás célú helyiséget, iroda-szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Radnóti úti buszmegállónál 2 db pavilonokat (külön-külön), 13-13 m2 alapterülettel, - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Központi Piac területén, a főépületben a 3180/A/34 hrsz-ú, 18 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, - szolgáltatás - iroda tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Zöldfa utca 33. szám alatti, 31 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, - kereskedelem - szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Március 15. tér 16-18. fsz. 1. szám alatti „volt Copy Special”, 44,5 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget - kereskedelemszolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Káptalan utca 18. szám alatti, 14 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, kereskedelem-szolgáltatás tevékenység körre ((jelentkezés sorrendjében) - dr. Csányi L. krt. 45. szám alatt „volt Baba bolt”, 51,88 m2 nem lakás célú helyiséget, - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Budapesti főút 21. szám alatti, Műemléki épület, 39 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiséget, kereskedelem - szolgáltatás tevékenységi körre (jelentkezés sorrendjében) - Vác, Szent István tér 4. szám alatti, 15 m2 alapterületű, garázs-tároló helyiséget (jelentkezés sorrendjében) Hasznosítási pályázat épületingatlanra: - Vác, Eszterházy utca 2. szám alatti épületingatlan felújítására, hasznosítására Lakások értékesítése: - Vác, Derecske dűlő 11. felújítást igénylő lakást, jelen állapotban - 94 m2 alapterületű - (jelentkezés sorrendjében) Pályázat feltétele, teljes szövege letölthető: www.vacholding.hu és a www.vac.hu honlapról Információ: Váci Városfejlesztő Kft. Vagyonhasznosítási részleg Tel.: 27/510-103
Váci Napló
13
Ha május, akkor nemzetközi gitárfesztivál Vácon Immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Akusztikus Gitárfesztivált Vácott. A fesztivál május 9-én, pénteken 19 órakor lesz a váci Madách Imre Művelődési Központban. A gitárfesztivál nem titkolt célja az akusztikus gitármuzsika népszerűsítése Magyarországon. Évtizedekkel ezelőtt – mivel nem ismerte – nem fogadta el ennek a műfajnak a létjogosultságát a hazai zenészszakma. Ez a helyzet azóta már megváltozott.
A fesztivál főszervezője ezúttal is Szabó Sándor (képünkön lent) gitárművész, aki évről-évre más és más előadókat kér fel a világ különböző pontjairól, hogy a hazai közönség globális képet kapjon a gitárkultúráról, s megismerje az egyes országok művészetét. Ebben az esztendőben is több, kiváló művész lép fel a váci közönség előtt. Edward Powell (képünkön jobbra, fent) Kanadában született. Több, mint harminc éven
nak és mára ezen a területen is jelentőset alkotott. Ez a különleges kétnyakú sokhúros hangszer szinte a védjegye lett és azóta immár több, mint húsz különböző példányt épített. Zenéjében az indiai és a közép-ázsiai zene ötvöződik. 2000 óta hat önálló albumot jelentetett meg. Gyakran játszik együtt keleti muzsikusokkal fesztiválokon. Hazánkban már járt néhány alkalommal. A Chillio (Magyarország) Antoni Arnold és Hórvölgyi Péter gitár duója tíz éve, 2004-ben alakult. Ezt az ígéretes magyar gitárduót két eltérő zenei kultúrából érkező gitáros alkotja. Antoni Arnold, a rock zene felől érkezett, míg Hórvölgyi Péter klasszikus zenei irányból. Így a duó arculatát a belső kontraszt és sajátos zenei szerepvállalásuk rajzolja ki. Előéletüknek köszönhetően Arnold azt játssza, ami a gitár zenekari szerepének felel meg, Péter pedig azt, ami a zenekar összhangzását imitálja. Zenéjük ezért egyfajta friss szintézisét mutatja a rock és a jazz muzsikának, miközben a klasszikus gyökerek
át, mint professzionális muzsikus bejárta az egész világot. A 80’-as 90’-es években eljutott Indiába és Közép-Ázsiába, ahol egy évtizeden át tanulta a keleti muzsikát és időközben a hangszerépítést is kitanulta Faruk Turunz török hangszerkészítő mesternél. Hamarosan, egy az indiai rága és az arab makám zenére is egyaránt alkalmas hangszert épített, melyet elnevezett ragmakamtar-
hangzásuk kimunkáltságában érezhető. A zenészek külön-külön is aktívak. Antoni Arnold 7 éves kora óta gitározik, autodidaktaként kezdte a gitározást és mára az egyik legkeresettebb „session gitáros” lett, számos ismert hazai sztár albumán működött közre. Jelenleg is igyekszik szélesíteni tudását, klas�szikus gitáron képezi magát tovább. Hórvölgyi Péter zenei általános iskolában, csellóval ala-
pozta meg zenei tudását, 14 évesen kezdett gitározni előbb önállóan, majd Eötvös József tanítványaként végezte el a Zeneművészeti Főiskolát, ezután Németországban, Augsburgban tanult tovább Thomas Königsnél. Itt tette meg első határozott lépéseit a „könnyű zene” irányába is. Pályáját végig kísérik saját szerzeményű dalai, színpadi művekhez írt zenéi. Az Ad Libitum Gitár együt-
Törökszentmiklóson született Szabó Sándor a tizenhat húros és bariton gitárok mestereként ismert a gitármuzsika nemzetközi birodalmában. A kilencvenes évek közepétől érdeklődése lassanként a kortárs akusztikus gitárzene felé irányult. Zenéjét az ősi keleti hagyományok mellett a kortárs klasszikus muzsika, a népzene és a jazz is formálta. Egyéni hangvételű játékával, jellegzetes hangzásával és kompozícióival mára a nemzetközi akusztikus gitár világának elismert magyar művésze lett. Rendszeresen koncertezik Európában az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Koreában, Indiában és Kö-
tes 1999 őszén alakult Budakeszin. Az Ad Libitum név jelentése "tetszés szerint", mivel repertoárjukon a reneszánsztól a XXI. század zenéjéig mindenféle stílusú mű megtalálható. A koncertjeiken saját darabjaikat, illetve könnyűzenei átirataikat is előadják. Koncertjeikre rendszeresen hívnak meg vendégművészeket. Az idei fesztiválra Szerdahelyi Tamás gitárművészt kérték fel, hogy gitárjátékával színesítse előadásukat. Megalakulásuk óta számos hangversenyt adtak Budapesten, Pest megyében és az ország más területein egyaránt. Felléptek többek között templomokban, múzeumokban, jótékonysági rendezvényeken, fesztiválokon, kiállítás megnyitókon, konferenciákon, esküvőkön, egyetemeken. Megalakulásuk 10. évfordulója alkalmából adták ki első hanglemezüket "ÁLOM" címmel, melyen a gitár együttes repertoárjának gyöngyszemei csendülnek fel. A trió tagjai: Bárkányi Ágota, Rónai-Czentár Katalin, Kocsis Tamás. A főszervező, Szabó Sándor természetesen ezúttal is a közönség elé lép. A
zép-Ázsiában is. Ma már több mint 40 hanglemezen hallható játéka. 2010-ben megkomponálta és bemutatta, majd CD-n meg is jelentette az első nagyobb formátumú magyar gitárművét a Magyar Gitár Rapszódiát. Független zenekutatóként a magyarok őseinek zenéjét kutatja, melynek eredményeként 2010-ben elkészítette a Modern Magyar Makám című albumot, és ezzel a keleti zenei körökben is elismerést vívott ki. Ez az album mérföldkőnek számít a zenei pályafutásában, ugyanis ebben az albumban foglalta ös�sze minden keleti zenével kapcsolatos kutatásait, új elgondolásait és ami oly tipikus, ez ismét csak külföldön hozott számára elismerést és sikert. Ennek köszönhetően 2013-ban meghívást kapott a Szamarkandban megrendezett nemzetközi keleti zenei konferenciára ahol koncertet adott és előadást tartott kutatásairól. A különleges élményt ígérő zenei estre elővételben 1700, az előadás napján 2000 forintért lehet belépőjegyeket váltani a váci Madách Imre Művelődési Központban. Minden érdeklődőt várnak a szervezők! n
14
Váci Napló
Bronzos debütálás és fokozódó népszerűség A Pro kategória dobogójának harmadik fokán zárhatta a taszári Gyorsulási Futamot a Solid Racing Team gymkhana pilótája. Szőke Ákos minden tőle telhetőt megtett a jó eredmény elérése érdekében, azonban a Somogyban lecsapó nagy viharok igencsak rányomták bélyegüket a teljesítményre. A hangulatban azonban ennek ellenére is fantasztikus volt: ezrek voltak kíváncsiak a Gymkhana Országos Bajnokság indulóira, valamint a Gyorsulási verseny résztvevőire. Közöttük pedig Ákos és a sárga színben pompázó BMW E30 versenygépe volt az egyik közönség-kedvenc. Szőke Ákos: Beigazolódott most is, miért szeretjük an�nyira a taszári Gyorsulási Futamot – ismét fantasztikusan éreztük magunkat, nagyon hálás volt a közönség, akik előtt öröm volt autózni. A BMW tökéletesen működött, még a nagy meleg ellenére is, ami egészen csütörtök délutánig uralta a taszári pályát. Elszámoltuk magunkat, ugyanis mi a jó szerencsében
bízva nem készültünk esőgumival a május 1-jei rendezvényre. Ezzel szemben kétszer is leszakadt az ég, úgy ömlött az eső, mintha dézsából öntenék. Az idő így rányomta bélyegét a teljesítményemre, a vizes pálya igencsak megviccelt engem és az autót is. A dobogó harmadik fokára azért így is felfértem, a tavaly bajnok Zahuczky Zsolt – alias Zacc – és Horváth Ferenc után. Elkeseredve azonban nem vagyok, bízom benne, hogy a bajnokság további részében jobb eredményeket fogok elérni, és az összetett értékelésben is előrébb léphetek. Nagyon elfáradtam, de
Esősre sikerült a gokartverseny Május 2-án, péntek este került megrendezésre a 3 órás endurance csapatverseny a váci gokartpályán. Nyolc csapat küzdötte végig a 180 perces viadalt, amelyet az esőzés miatt az elején meg is kellett szakítani, majd a folytatásban izgalmas csatákat és hatalmas versenyhangulatot tálalt a nagyszámú közönség elé.
A fizikailag, taktikailag és érzelmileg is óriási kihívást jelentő erőpróbán a győztes csapat 289 kört teljesítve diadalmaskodott a váci aszfaltcsíkon. Az első helyezett: a Speedy Racing csapata lett (Tőzsér Bence Alex, Csernyánszki Mihály). Minden résztvevő csapatnak gratulálunk! (gokartvac. hu) n
www.vaci-naplo.hu
minden egyes percért megérte részt venni ezen a – számomra – messzi futamon. Még egyszer nagyon köszönöm a kilá-
togató nézőknek, hogy a vihar ellenére is kitartottak és folyamatosan szurkoltak! Legközelebb május 17-én, Rétságra utazunk, ahol az Extrém Nap keretein belül tartunk majd egy bemutatót, s egy szerencsés rajongó be is ülhet majd mellém egy körre. A következő megmérettetés, verseny körülmények között azonban csak augusztusban lesz, Tökölön, de előtte még a júliusi, Tótkomlós Rallyra is ki fogunk ruccanni. Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Bomba!, KYOCERA – The new value frontier, Sigillanda, V4 Transport Szállítmányozási Kft., AVANZO-TRADE Kft. - The Body Shop, INNOVITAS – Kutatás-fejlesztési Tanácsadó Központ, Budatel, TT.risk, Václámpa.hu, Váckonyha. hu, Szőke és fiai ácsmunkák, RetroCar, Balu gumi, Klímatti, Realsys.hu, Viczián István építőipari vállalkozó.
Birkózó sikerek
Több, mint kétszáz fiatal birkózó palánta csapott össze a Csömöri Sportcsarnokban, Budapesten, a Diák II. Kötöttfogású Országos Bajnokságban.
A Kertvárosi Sportegylet rendezésében idén már másodszor megszervezett versenyen május 1-én, csütörtökön, 13 súlycsoportban osztottak bajnoki címet. A vácdukai,
de az ESMTK-ban versenyző Varsányi László egészen a döntőig menetelt, ahol Kajdi Kristóf ellen 23 másodperc alatt tussal nyert. A 211 induló közül 35 kilógrammos súlycsoportban Kiss Krisztián (Váci Forma SE) a második helyen végzett. A 46 kilógrammos súlycsoportban a vácdukai Varsányi László (ESMTK) bajnok lett. Gratulálunk az eredményekhez! n
» Klimász János kőfaragó mester « Vác, Avar u. 16. Érdeklődni lehet: 27/510-335, 06-30/9345-214. Sírkövek, kripták készítését vállalom. Részletfizetési kedvezmény! E-mail:
[email protected], www.klimasz.hu
Váci Napló
15
Már a XXV. Vanyek Béla atlétikai versenyt rendezték A Reménység Egyesület, alapítónkra történő emlékezését április 25-én kezdte. Megkoszorúztuk az alapító, dr. Vanyek Béla székházunkon elhelyezett emléktábláját, majd koszorúzással emlékeztünk Lehőcz János újjászervezőre. Szombaton az időjárás nem fogadta kegyeibe az országos atlétikai versenyre érkezőket, nevezőket. A verseny lemondásának gondolatával foglalkoztunk, amikor az elsők között érkező atléták reményt adtak a lebonyolításra. Öröm volt számunkra, hogy ismét voltak a nevezők között fogyatékkal élő versenyzők is. Az indulók között a Verpelét SE, Hevesi SE, GEAC, Cegléd, Kiskunlacháza, BMTE, Albertirsa, Postás SE, Honvéd, Ráckeve, IKARUS, Szolnok, Tatabánya, Dunakeszi,
Esztergom, Leányfalu, Vác versenyzőit üdvözölhettük. 18 egyesület, 328 nevező atlétája, 140 fiú-férfi, 173 leány-nő, 15 parasportoló elosztásban. Egyesületünk szép eredményeket elérve 17 arany-, 17 ezüst-, 11 bronzérmet szerzett. (A részletes eredmények a Váci Reménység honlapon megtekinthetők.) A már megszokott Kaposvári emlékverseny kiegészült
a Seben Péter emlékére rendezett versennyel is. A 600 m-es futás 10-11-12 éves fiú győz-
teseinek ajánlott fel 1-1 kupát a verseny névadójának családja. A kupákon a Csepeli DAC és a Postás versenyzői osztoztak. Seben Péter futó atléta születésének 100. évfordulóján írtuk ki ezt az emlékversenyt. Diósjenői születésű volt. Szülei tizenkét testvérével együtt nevelték. Eminens tanuló volt. Első komolyabb sikerét 16 éves korában a Magyar Nurmi tehetségkutatón szerezte, első helyezett lett. Fő támogatója dr. Vanyek Béla az egyesületünk alapítója volt, akihez gyermeki szeretettel ragaszkodott. Többszörös bajnok, 400, 800 és 1000 m-en. Az 1940-es tokiói olimpiára utazó magyar csapat tagja volt, de nem jutottak ki a háború kitörése miatt. Az egyesület első örökös tagja, városunk az atlétikáért végzett munkáját Pro Urbe díjjal ismerte el. (Mikulai Dániel titkár) n
Újra lendületben a váci vízilabda-élet Új lendületet vett a Váci Vízilabda Sportegyesület. Az egyesület elnöksége nemrégiben nevezte ki az új vezető edzőt Póka Sándor személyében. Feladata az utánpótlás-nevelés irányítása lesz, melyben bizonyítottan nagy tapasztalattal rendelkezik. Szakmai múltja az Egyesült Államokban kezdődött, ahol tagja volt az ifjúsági vízilabda válogatottnak, elvégezte a California State University of Long Beach főiskolát, testnevelő tanári diplomát, később vízilabda edzői szakképesítést szerzett. Hét éven át dolgozott edzőként a South Pasadena Highschool vízilabda csapatánál és a CHAWP klubcsapatnál, kiemelkedő eredményeket mutatva fel csapataival. Miután szíve visszahúzta Magyarországra, vezetése alatt létrejött a Budafóka SE vízilabda szakosztálya, ahol hét éves vezető edzői tevékenysége során példa nélküli fejlődést és eredményeket mutatott fel a szakosztály. A semmiből fokozatosan felküzdötte magát csapataival az országos bajnokság felsőházába három korosztályban is. Számos érmet és serle-
get szereztek a szülők és a gyerekek nagy megelégedésére és büszkeségére. A felkérést követően családjával Vácra költözött, hogy minden idejét a szakmának és az imádott sportágnak szentelhesse. Elmondása szerint nagyon hamar megkedvelték a
légájával, aki aktív sportolóként az UVSE játékosa volt. Jelenleg, 23 éves korát meghazudtolva, komoly elkötelezettséggel végzi immár harmadik éve edzői munkáját az egyesületnél. Az energikus, lendületes fiatal edző szép eredményeket mutatott fel az elmúlt időszak-
várost és a csodálatos dunakanyari környezetet, számos értékes emberrel találkozott és alakított ki jó, személyes, baráti kapcsolatot, amelyben – úgy látja – nagy szerepe van a váci emberek közvetlenségének, vendégszeretetének. Az elmúlt hónapok során napi rendszerességgel dolgozott együtt Pintér Richárd kol-
ban. A Budapest bajnokságban hatodik, míg a Duna kupában második, harmadik helyezést értek el csapatával. Idén is döntősök lesznek, akár még az első helyezésért is jó eséllyel indulnak. Közös céljuk a váci vízilabda élet fellendítése, a patinás sportág népszerűsítése minél több, alsó tagozatos gyer-
mek bevonásával a rendszeres edzésmunkába. Vonzó, jó közösséget szeretnének kialakítani a gyerekek számára. Nem titkolt célkitűzésük, hogy Vác városa is felkerüljön a magyar vízilabda térképére, megismételve a Budafokon már elért szép eredményt, az országos első tízbe jutást. Most a Magyar Vízilabda Szövetség által meghirdetett Sulipóló rendezvény helyi versenyének megszervezésén, lebonyolításán dolgoznak gőzerővel, erre május 9-én pénteken, azaz ma kerül sor a váci uszodában. A rendezvény célja a Magyarországon méltán elismert sportág megismertetése, megkedveltetése a gyerekekkel. Tizenöt környékbeli iskolát hívtak meg, hogy minél több kisgyermeket megmozgassanak ezen a délelőttön. Reményeik szerint megtelik az uszoda, és sokakat megfertőz majd vízipóló szeretetük, elkötelezettségük annyira, hogy csatlakoznak az egyesülethez. Szurkoljunk együtt a gyerekeknek, belőlük válhatnak a jövő reménységei. (munkatársunktól - képünk illusztráció) n
16
Váci Napló
Névnapok
május 9. május 10. május 11. május 12. május 13. május 14. május 15. május 16.
Gergely Ármin, Míra, Pálma Ferenc Pongrác, Gyöngy Szervác, Imola Bonifác Zsófia, Szonja Mózes, Botond
Idõjárás NAPPAL: 20 - 22 oC ÉJSZAKA: 6 - 9 oC Marad a nyárias időjárás, elszórtan továbbra is várható zápor, zivatar. Szombaton megélénkül a szél, vasárnap pedig esősebb nap lesz. Hétfőtől több lesz a napsütés, csak szerdától várható ismét többfelé eső. A jövő hét végére azonban már a hőmérséklet is emelkedhet, és igazi nyári időjárásban lehet részünk. A nap vicce
- Itt vannak a Fagyosszentek uram! - Jean, akkor hívja be őket és kínálja meg forró teával mindet!
Selyés diákok Münchenben Áprilisban tanulóimmal ismét az AWO Bayern meghívásának tehettünk eleget. Az idősotthonokat és óvodákat üzemeltető cég 8 diákommal ismertette meg a német egészségügyi ellátórendszert, idősgondozást és ápolást. A kirándulás keretében müncheni idősotthonokat látogattunk meg. A hasonló felépítésű otthonok egy-két részletben különböztek egymástól, de közös volt bennük az emberközpontúság és a barátságos légkör. Az idős, gondozásra szoruló emberek igényeit mindenhol maximálisan kielégítik, napközben szociálpedagógusok foglalkoznak velük. Láttunk felújított és éppen elkészült, egy négycsillagos szállodával vetekedő otthont is. „Itt szívesen dolgoznék” – mondta egy tanítványom, aki májusban szerez OKJ képesítést az iskolánkban. Ő már középfokon beszél németül, így a cégtől állásajánlatot is kapott. „Anyukám idősotthonban dolgozik, sokszor gumikesztyű sincs elegendő, az itteni otthonok felszereltsé-
ge európai színvonalú.”- jegyezte meg egy másik diákom. Nemcsak nézelődtünk, volt alkalmunk részt venni egy foglalkozáson is, mely az idősek szellemi és fizikai állapotát volt hivatott szinten tartani. Diákjaim megismerhették a számítógépes szoftvert, amivel az ápolók dolgoznak. Elbeszélgethettek idős nénikkel és bácsikkal, és beleláthattak a személyzet munkájába, közelről megismerhették munkakörülményeiket. Szabadidőnkben megnéztük a várost, bejártuk az Olimpia Parkot és a
belváros nevezetes épületeit. A tanulmányi kirándulás maradandó élményt és jelentős tapasztalatszerzést jelentett diákjaimnak, akik tanulmányaikat az érettségi megszerzése után is a Selyében folytatják. Tanítványaim egy év után segédápoló, újabb egy év után gyakorló ápolóképesítést szereznek. Azok, akik a három éves képzést elvégzik, eurokonform OKJ ápoló végzettséget kapnak, amivel akár az AWO egyik intézményében is elhelyezkedhetnek. (Burjánné Török Orsolya) n
Váci Napló
17
Hajléktalannak nézték: a színész még ajándék pizzát is kapott A jószívű francia turista egy percig nem gondolkodott, hogyan segítse meg a szemétben turkáló meglehetősen attraktív hajléktalant.
Ha eddig nem tudtuk volna, ma már teljesen biztos: Richard Gere remek színész. S hogy mennyire, azt a napokban egy nagyon is valóságosnak tűnő jelenettel támasztotta alá. A 64 éves sztár éppen csak elkezdte forgatni „Time Out of Mind” című új filmjét (premier 2015-ben), de máris szerepel a hírekben. A filmdráma egy hajléktalanról szól, aki újra egyenesbe próbál jönni életével. A feltűnést pedig azzal keltette, hogy nagyon is jól alakítja szerepét, mely szerint borostásan, elnyűtt cipőben mászkál New York utcáin. Mégpedig annyira élethűen, hogy egy turista együttérzésből neki ajándékozta a pizzáját. Karine Valnais Gombeau férjével és 15 éves fiával éppen egy Manhattan-i pizzériából jött, amikor a
Grand Central Station közelében egy a szemétben turkáló férfi tűnt fel neki. A francia asszony pizzája becsomagolt maradékát spontán odanyújtotta a ”hajléktalannak". Mi van a dobozban? – kérdezte az inkognitóban lévő sztár, mire az asszony franciával kevert angolsággal mentegetődzött, hogy a benne lévő pizza már kihűlt. Gere udvariasan megköszönte: „Nagyon köszönöm, az Isten áldja meg!” Hősnőnk csak két nappal később tudta meg a New York Post-ból, hogy adományával egy forgatás közepébe csöppent, a lap ugyanis közölt egy képet a forgatásról amin ő is látható volt. „Hihetetlen, őrület, szinte elképzelhetetlen, hogy ez megtörtént”- mondta Gombeau utólag, aki egyébként kora ellenére is meglehetősen attraktívnak találta a férfit. Az amerikai „Page Six” szerint a színész kolléganője, a 43 éves Padma Lakshmi is hasonlóan gondolkozhat, híradásuk szerint kettejük újabban gyanúsan sokat találkozik.
Vácon születtek: Boda Imre és Vegh Judit lánya Borbála, Szlávik József és Kassai Katalin lánya Nikoletta, Balázs Richárd és Csernitzky Renáta fia Levente, Kucsera Attila és Bahor Éva fia Botond, Demeter Bertalan és Visky Anita lánya Hanna, Gyügyei Péter és Pascu Doris fia Dominik Péter, Hugyecz József és Danis Edina lánya Abigél Bodza, Soós Roland és Takács Szilvia lánya Gréta Lotti. Vácon kötöttek házasságot: Balogh Sándor és Szabó Emese Nikoletta, Burik Antal és Gőz Mária, Bartha Richárd és Bezeczki Erika, Molnár Zsolt Pál és Kovács Éva Judit, Lázár Zoltán és Tövis Arabella, Krupa Sándor és Boros Tímea, Smatarla Péter és Revóczi Márta. Vácon hunytak el: Pálosi Andrásné sz. Magyar Piroska (1923) Fót, Halász Istvánné sz. Szabó Mária (1924) Penc, Pongó Imréné sz. Huszka Katalin (1927) Fót, Bezeczki György (1944) Márianosztra, Nagy Ákos Kálmán (1974) Fót, Veszelovszky János Gusztávné sz. Slezák Emma Mária (1947) Vác, Kollár Lászlóné sz. Dékány Anna Mária (1925) Vác, Petrik Istvánné sz. Dobner Lenke (1931) Fót, Csihar József (1967) Dunakeszi, Túri Aranka Julianna (1956) Dunakeszi, Gyetvai Mihály (1954) Sződ, Mészáros Tiborné sz. Misnyovszki Margit (1960) Vácrátót, Feuerstahler Ágostonné sz. Tarsoly Erika Márta (1956) Kosd, Antal Árpád Endre (1949) Dunakeszi, Darányi László (1923) Dunakeszi, Kazinczy Gusztávné sz. Veres Valéria (1927) Bátonyterenye, Werner Gyuláné sz. Kurdi Anna (1924) Vác, Rácz Istvánné sz. Fazekas Ilona (1941) Fót.
Minden, ami taxi! Váci Teletaxi! Keresse autóinkat a Dunakanyar áruháznál.
06-27/301-555
Ü G Y E L E T E K Orvosi ügyelet Vácott az éjszakai orvosi ügyelet a 06-27/306-090 telefonszámon hívható, hétfõtõl csü törtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfõn reggel 7 óráig, helye a dr. Csányi L. körút 47. szám alatt. Vidéki háziorvosi ügyelet (Kosd, Acsa, Csõvár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. Szom baton, vasárnap és ünnepnapokon, valamint továbbképzési napokon 24 órás, egész nap. Az ügyelet helye: váci mentõállomás, tel.: 06-27/314-862. Mentõk (súlyos esetben): 104.
PATIKÁK A VÁROSBAN Váci Levendula (Sas u. 1/a., tel.: 301-367, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12), Kisváci Szent Gellért (Papp Béla u. 10., tel.: 306-190, 70/4117820, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-13), Alsóvárosi Patika (Zöldfa u.1. tel.: 311-157, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12)
Váci Napló – megjelenik minden pénteken. Fõszerkesztõ: Furucz Zoltán . Szerkesztõségi telefon: 27/316-100, fax: 27/305-581. Szerkesztõségi olvasószolgálat munkanapokon 9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés:
[email protected] Kiadja a Proxa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: Proxa Kft. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 750 forint, negyedévre 2250 forint. (x) = fizetetett közlemény. HU ISSN 1216-4313.
Váci Napló
19
Elballagtunk… és köszönöm Egy boronkays diák levele
Tisztelt Igazgató Úr, Tisztelt Tanárok, Kedves Iskolám! Mint minden évben, idén is eljött a búcsú ideje és a végzős diákok elköszöntek iskolánktól, hogy igazgató úr ünnepi szavai szerint, ez a búcsú egyúttal új kihívásokkal, feladatokkal való szembenézést is jelentsen számunkra, akik most ballagtunk el. Mint mindig, most is a végzős diákok közül külön elismerésben, kitüntetésben részesültek azok, akik itt létük alatt nem csak „koptatták” az iskolapadot, hanem valami olyat is tettek, amivel tovább öregbítették az ország legjobb iskolájának, a Boronkaynak a hírnevét. Én is kaptam egy kitüntetést, Boronkay Sportjáért elismerés arany fokozatát, amely díj szerint én a sportban elért teljesítményemmel tettem valamit az iskolánkért.
Szerettem volna elmondani, de nem tudtam, hogy én pont fordítva érzem. Az iskola volt az, amely mindent megtett értem és a többi diáktársamért, hogy mindegyikünk a maga tehetsége, érdeklődése szerint a legtöbbre vihesse abban, amit csinál. Ha tehetném az Ország Legjobb Iskolája és Tanárai Arany Fokozatú Érdemrendet adnám azért a sok segítségért, jó szándékú hozzáállásért, rugalmasságért, türelemért és tűrésért, amivel a diákok sokszínűségét évrőlévre ilyen eredményesen tudja az iskolánk igazgatója és tanáraink kezelni.
Nem tudom, van-e az országban még egy olyan iskola, ahonnan sok-sok éve az élet oly sok területén annyi eredményes diák nő fel, mint a Boronkay. Most, ha csak a sportra gondolok, talán csak olimpiát nem nyert itteni diák
iskolai évei alatt. Ez nem csupán a mi, nem csak a diákok érdeme, hanem sokkal inkább az iskola eredménye is. Hát ezért vagyok zavarban a kapott kitüntetés miatt, mert nem találok szavakat annak a hálának a kifejezésére, amivel köszönetet tudnék mondani iskolámnak, tanáraimnak, igazgatómnak mindazért a sok, megkülönböztetett szeretetért, figyelemért, törődésért, ami nélkül a negyedét sem tudtam volna elérni azoknak az eredményeknek, amiket elértem. Köszönöm az itt töltött éveket, köszönöm, hogy itt tanulhattam, köszönöm, hogy boronkays diákként az ország legjobb iskolájába járhattam. Nagy Mihály IV. b. A szerkesztő megjegyzése: Nagy Mihály boronkays diákként lett sokszoros magyar bajnok és válogatott sportoló, nyert junior és felnőtt EB-t sumo birkózásban, junior VB-t strandbirkózásban és lett ugyanitt felnőtt VB ezüstérmes. n
20
Váci Napló