Utak a minőséghez 2011. április 30. Budapest
Téma: 4. terület, a szabadság Rövid összefoglaló az előző előadásokról. Először megnéztük, hogy mit akarunk, mi is a cél (1. terület: feladat meghatározás és vezérkép kialakítása), majd azt, hogy ki mit csinál (2. terület: személyes felelősség és dinamikus delegáció folyamata), utána pedig azt néztük meg, hogy képesek vagyunk-e erre (3 terület: képesség, tudás). A tudás kapcsán szót ejtettünk a tapasztalatainkon keresztül történő tanulásról, és az érzéseinken keresztüli tanulásról is. A tanulás nem hierarchikus, hanem egyenrangú módját is körüljártuk (pl. szülő-tanár viszony). Pedagógusnak fontos folyamatos párbeszédben maradnia a szülőkkel, és a mentorokkal is. Szó volt még a közös felelősségvállalás érzetének felébresztéséről, valamint a később csatlakozó családok integrációjának kérdéséről is. Ha valaki jelen van, az önmagában még nem jelent kapcsolódást. A szabadság Független vagyok, mások nem rendelkezhetnek felettem. Önálló embereknek nem lehet semmit megparancsolni. Felelősnek lenni azért, hogyan alakítsuk a sorsunkat (nem vagyunk készen). A szabadság egy olyan dolog, amibe belenövünk, miközben érezhetjük saját felelősségünket. Aki elnyomja a szabadságot, az az idő ellen dolgozik. A felelősséget élni kell, és nem csak beszélni róla. Nem muszájból, hanem szabad akaratunkból vagyunk itt pedagógusként is és gyerekként is – ennek tudatában kell lenni. Itt nem történik semmi automatikusan, csak akkor, ha mi a szabadság terében találkozunk és összekapcsolódunk. A következő (5.) területnél, a bizalomnál majd részletesen megnézzük, hogy ez az, ami megnyit bennünket egymás felé. Tradicionális értelemben a pedagógus a múltból közvetített tudását adja a gyereknek. Ugyanakkor a Waldorf pedagógiában a fejlődésben levő gyermekre irányul a nevelés. Nem meghatározó értelemben tekintünk a múltra, hanem mint egy részre. A másik rész a jövő (mi szeretne lenni a gyerekből), az, hogy egyéni vetületben is érzékelem a másikat. A pedagógus és a gyerek között ennek a két áramlatnak (múlt és jövő) van a találkozási pontja. Ebből kell valami alkotót kihozni.
A pedagógia a találkozásban, a kapcsolatban jön létre. „Kapcsolati szolgáltatásnak ” nevezzük ezt a teret. Úgy kell ténykedni, hogy ez a tér köztünk létre tudjon jönni. Erre vigyázni kell, óvni kell.
Mindehhez általános (pl. embertani) ismeretekkel is rendelkezni kell. Ez egy állandó szociális művészeti teljesítmény – a nevelés művészete. A gyerek kedvéért keressük a szabadságot, mert így tud
megjelenni a gyerek ebben a kapcsolatban; nem pedig a tanár kedvéért. A hagyományos pedagógia számára nem volt fontos a szabadság, a Waldorf pedagógia számára fontos. Csoportmunka Az alábbi 7 lépés alapján – megragadni a teret kompetenciánk kibontakozásához 1. Megismerve áthatni a feladatot (magunkénak érezni a feladatot) - tisztázni a hatáskört (pl. feladatmeghatározás) - felelősséget vállalni - érdeklődéssel foglalkozni a helyzettel 2. Visszaszorítani a megszokott cselekvési mintákat - (elő)feltétel nélkül érzékelni - visszaszorítani a múltban gyökerező előítéleteket és viselkedési mintákat - várakozásteli feszültséget teremteni és ezt fokozni 3. Késznek lenni arra, hogy mozgósítsuk akaratunkat a szükségesnek megítélt dolgok érdekében - intuitív érzékszervvé átalakítani saját képességünket - önzetlenné válni – odaadás - elhatározni, hogy azt, amit szükségesnek tartunk, meg is tegyük 4. Intuícióra szert tenni - ráhangolódni egy intuícióra - megvizsgálni az összefüggést az intuitív válasz és a feladatból eredő kérdésfeltevés között - vonzalmat ébreszteni a helyesnek megítélt szándék iránt 5. Az ideáktól a valóságig: kifejleszteni a teremtő fantáziát - megragadni az intuíció csírájában rejlő erőt - létrehozni egy olyan cselekvési tervet, melynek segítségével az intuíció konkrétan megvalósítható formát ölthet - kapcsolódni a fennálló viszonyokhoz 6. Megvalósítani a cselekvési tervet - az érintettekkel való kölcsönhatásban megtalálni a megvalósításhoz vezető gyakorlati lépéseket - az intuitív cselekvési tartalmat hatékonnyá tenni - megbizonyosodni a cselekvések sikerességéről (és megélni a sikert) 7. Megoldani a feladatot - a régi viszonyokat elmozdítani a fejlődés irányába - szabad döntésből átalakítani egy szociális szükséghelyzetet - felebaráti szeretetből véghezvinni egy cselekedetet (és letenni a feladat terhét: erre voltam képes) Azáltal, hogy feldolgozzuk a folyamatszinteket, egy új erényt sajátítunk el: az önzetlenség katarzissá válik. A szabadság belső feltételei Lelki gesztusok a munka során (maga a lélek is végigcsinál egy mozzanatot): Gyereket meg kell ismernem. Helyzet érzékelése. Érdeklődés, érzékelő hangulat, odafordulás. A léleknek önzetlennek kell lennie (nem magunkra kell állandóan gondolnunk). A szabadság által a tekintetünk szabaddá válik mások iránt. Nap hangulat: egész ember áll a másik előtt. Kapcsolatba kerülök. Eszembe jut a múltból valami, de ezt visszafogom, hogy ne rögtön reagáljak. A tegnap válaszát visszaszorítom – ezzel egy teret hozok létre. Ez a szabadság tere. Egy bizonytalanság jön létre a jövőt illetően – kereső mozdulat. Tükörré válok az érdeklődés és a tudás által (egy üveg is csak akkor lesz tükör, ha mögé teszünk valamit). Az akarat kész bennünk arra, hogy tegyünk valamit, amiről még nem tudjuk, hogy mi is az. Kész vagyok arra, hogy megtegyem, ami helyesnek bizonyul, amit a dolog akar („nem én, hanem Krisztus bennem”).
És most jöhet az intuíció. Az előzőek a feltételei annak, hogy megjelenhet. Ehhez nem lehet teli-nek lenni. Nyitottság kell ennek a szellemi erőnek a megjelenéséhez, hiszen ennek a másikhoz van köze, hozzám nincs. Most meg kell néznem, hogy mindezt hogyan hozom le az életbe. Ehhez kell a fantázia, így találok formát ehhez. És mindez akkor működik, ha ezt a világot tényleg ismerjük. „Morális technika” (Steiner) Ha egy problémát meg akarok oldani, akkor valamit mozgásba lendítek (dugót, elakadást elhárítok). A szabad cselekvés mindig valamit mozgásba lendít (aikido-s párhuzam). Így válik az önzetlenségből (miközben mi magunk kehellyé válunk) katarzis A szabadság külső feltételei Eddig a szabadság belső feltételeiről, lélekállapotairól beszéltünk, most pedig a külsőkről fogunk. Ha cselekszünk, akkor nem légüres térben tesszük, hanem a valóságban. A problémák egyik forrása, hogy a dolgokat nem onnan nézzük, hova azok tartoznak. Alap: a gyerekek kedvéért vagyunk itt, és egymásra vagyunk utalva. Ezért kell egymással megtalálnunk a hangot. Nem megyünk a másik szentélyébe, de kinyitjuk az ajtót, és a másik elé megyünk – nyitunk a másik felé. E helyett sokszor inkább úgy teszünk, mintha betörési kísérletek történnének. Persze vannak is ilyenek, de az együttműködés hosszú idő, és sok próbálkozás. - pedagógia - egyesület - pénzügy Lehetetlen ezek közé a területek közé vízszintes elválasztó vonalakat tenni, és azt mondani, hogy pl. a pedagógia csak a tanárok feladata. Nem lehetséges azt mondani a szülőknek, hogy semmi közötök ahhoz, ami az iskolában történik. Azt kell megnézni, hogy ezekhez a területekhez én mivel járulok hozzá? Mindegyikhez. A magunkkal kapcsolatos követelményeket kell felállítanunk, nem pedig a másokkal kapcsolatosakat. Kérdéseket kell, hogy feltegyünk. Pl. azt, hogy mi mint szülők mit tehetünk azért, hogy a tanárok jobban tanárok tudjanak lenni? Vagy: mi tanárok mit tehetünk azért, hogy a szülők jobban szülők tudjanak lenni? A szabadság lényege: nem rólam van szó, hanem a másikról. Nincs szociálisabb dolog a szabadságnál. Minél szabadabb az ember, annál inkább tudatában van a kötelékeinek (én mindig azt akartam csinálni, amit tennem kell). A cselekvés során bontakoztatjuk ki magunkat. Konkrét példa: a szülői képviselet kialakításának módja helyett lehet, hogy azon kellene elgondolkodni, hogy mennyire vannak megérintődve a szülők egyes területeken, milyen formák vannak erre (pl. pedagógusokkal való beszélgetés, szülői estek). Ezeket a lehetőségeket mennyire használjuk valójában? Lehet-e működőbbé tenni ezeket a már meglevő formákat? Tematizálni pl. Olyan kérdéseket kell feltennünk, amiben érintettek vagyunk. Mit jelent szülőnek lenni egy iskolában? Amikor valami minden szülőre vonatkozik – akkor az egyesületi formában vagyunk! Először olyan kérdésekkel próbálkozzunk, amire tárgyilagos válaszokat lehet adni (különben könnyen szakadás keletkezik a közösségben). Az egymáshoz közelítés nyitott gesztusa, ez a szabadság feltétele – de ettől többnyire félünk. Pedig e nélkül nem jön létre valódi találkozás. E helyett a hatalom terepén találjuk magunkat (védekezéstámadás). Ehhez bizalom szükséges (ez lesz a következő alkalom témája, ez az 5. terület). A szabadság abban áll, hogy megtesszük az első lépést. Csak a bizalmatlan ember mondja azt, hogy a másiknak kell megtennie az első lépést. A szabadság védő mozzanatai (ezzel válik a tér, ahol pedagógusként tevékenykedünk, védetté): - önkéntesség (nem kötelező itt lenni), - nem mondjuk meg az adott személynek, hogy mit tegyen, hanem segítünk felkészülni és visszatekinteni.
Felelősség és kompetencia szabályozása Kérdések: hol kezdődik és hol végződik a munkavégzés kreativitásának tere? Kivel kell beszélnem? Milyen formáink vannak erre? Mit csinálok, ha problémák merülnek fel? Mi az, ami adott? Hogyan bánunk a szabályokkal? Az alkotás és a felelősségvállalás egyéni tere A kompetencia alkalmazása Egyéni felelősségvállalás A szervezeti alegységekben való munkával részesévé válni a közös alakításnak Együttműködés a szabályozási szervek által rögzített megegyezésekben
Belső szervezeti szabályozások Struktúrák, irányvonalak, általános szabályozások
Törvények, előírások, szerződések Társadalmi feltételek
A felelősségvállalás egyéni tere: Mi a feladat teljesítésének célja? Milyen szakmai kompetencia szükséges ehhez? Hol kapcsolódik a felelősség a szakmai tudáshoz? Hol tekintenek vissza, tartanak beszámolót és hol teremtik meg a tehermentesítés lehetőségét? Szervezeti alegységekben/mandátumcsoportokban történő munka: Mely mandátumcsoportban tevékeny az, aki a feladatért felelősséget vállal? Milyen hatást gyakorol a csoportra: tanácsadói, döntő jelentőségű, vagy beilleszkedő (részvételi) minőségben van jelen? Mik a feladatai az egyes mandátumcsoportoknak? Belső szervezeti szabályozás: Milyen belső szabályozásokat, struktúrákat kell figyelembe venni a feladat teljesítése során? Mely személyek/funkciók belső szervezeti szabályozások bírnak különös jelentőséggel a feladat teljesítésének szempontjából? Társadalmi szabályozások: Milyen törvényeket, előírásokat kell a feladat teljesítése során különösen figyelembe venni? Vannak külső partnerek, akik a feladat teljesítését illetően döntő jelentőséggel bírnak? A fenti folyamat patológiás formái: - valakik a végtelenségig kiterjesztik az autonómiájukat, - túl sok a szabály (túlszabályozás),
- mindent a középső részbe helyezünk, és túlbeszélünk, „túl-munkacsoportozunk”.
