Utak és útvesztők a társkapcsolatokban

www.palhegyi-ferenc.com

1

Dr. Pálhegyi Ferenc

Utak és útvesztők a társkapcsolatokban


2

A bibliai házassággondozás keskeny útja A szaporodó betegségekkel együtt szaporodnak a gyógymódok is. Korunk embere fokozódó mértékben szenved társkapcsolati zavarokban, így házassági válságokban is. Ugyanakkor egyre nagyobb a segítő programok és terápiák kínálata is. Vajon ki nyeri meg a versenyt, a betegség vagy a gyógyítás? Az elmés tudósok és az ügyes feltalálók munkája elvezet-e az egészséges élet boldog állapotába, vagy – ha nem is hirtelen, de elkerülhetetlenül – el kell pusztulnunk? Isten bibliai kijelentése ad választ: a tőle való elszakadás miatt az emberiség erkölcsi és egzisztenciális lejtőre került, amelyen megállíthatatlanul és fokozódó sebességgel csúszik lefelé a teljes pusztulásig. Majd egyszer – „az idők végén” – Isten közvetlen beavatkozása menti meg az embert Krisztus második eljövetelekor, amikor „új eget és új földet” teremt, „amelyben igazság lakik” (2Pt 3, 13). Az egyén életére nézve van tapasztalati válasz is: előbb-utóbb mindenki meghal, az is, aki naponta rongálja az egészségét kémiai szerekkel és stress-dús életmóddal, ráadásul sohasem kért segítséget; és meghal az is, aki mindig jó levegőt szívott, egészségesen táplálkozott, sportolt és kellemes barátokat szerzett. „A bölcs is meghal, meg a bolond is” (Préd 2,16). Nem mindegy persze, hogy valaki mennyi ideig és hogyan élhet. Világos, hogy a házasság ennek a néhány évtizedes (vagyis viszonylag rövid) és biológiailag egyre romló minőségű emberi életnek a része. Mi a célja a házasságterápiának és a házasság-gondozásnak? Az egyén testi gyógyításának és gondozásának nyilvánvalóan az a célja, hogy élete fájdalom-mentesebb és élvezetesebb legyen. Ennek megfelelően a házasság-gondozásnak és terápiának is az a célja, hogy a felek jobban érezzék magukat a házasságukban. Vajon a bibliai házassággondozás is egy a házasságokat gyógyító terápiák sorában? Miben különbözik tőlük? Hatékonyabb-e, mint a többi segítséget kínáló program? Az erre adható válasz – remélem – egyértelmű lesz. Előbb azonban tekintsük át korunk két legelterjedtebb házasságsegítő irányzatát. Az egyiknek a humanista pszichológia, a másiknak a tanuláslélektan képezi az elméleti bázisát.


3

A humanista pszichoterápiára épülő házassággondozás Napjainkban a házasságterápiát túlnyomórészt Rogers ún. „személyközpontú” pszichoterápiája uralja. Ez a lelki gyógymód négy alapelven nyugszik: 1. Elfogadás. Ez azt jelenti, hogy a segítséget kérő ügyfél (kliens) kezelése csak abban az esetben lehet eredményes, ha a terapeuta fenntartások nélkül elfogadja őt – függetlenül nemétől, életkorától, kultúrájától, bőrszínétől, nézeteitől. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy egyet kell értenie az illető nézeteivel, vagy helyeselnie kell a viselkedését, hanem csak azt, hogy a terapeutát nem zavarják a segítséget kérő tulajdonságai és megnyilvánulásai. Nem fél és nem undorodik tőle, nem háborodik fel attól, amit elmond vagy ahogy viselkedik. 2. Empátia. Maga a szó beleélést jelent. De nem csupán érzelmi rezonanciáról van szó, hanem inkább arról, hogy a segítő megérti a segítséget kérőt azáltal, hogy beleilleszkedik a helyzetébe; más szóval: onnan nézi a problémát, ahol a kliens van. Szép példa erre Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz című verse. A rossz kölyök viselkedése felbosszantja az apát, meg akarja verni, de gondol egyet, és inkább leül a gyerek mellé a padlóra játszani. Ettől a pozíció-váltástól megváltozik az apa látásmódja, mert a padlóról nézve „olyan nagyok a nagyok” és „minden csupa láb”. Megérti Lócit. Így fejezi be a verset: „Magasba emeltem szegénykét, hogy nagy, hogy óriás legyen.” 3. Kongruencia. Magyarul: hitelesség. A terapeuta nem játssza meg magát. Nem tesz úgy, mintha elfogadná és megértené ügyfelét, hanem valóban elfogadja és megérti őt. 4. Végül: képes kifejezni – a segítséget kérő számára is érthető és meggyőző módon –, hogy elfogadja és megérti őt. Ennek a négy alapelvnek összefoglaló kulcsszava a kommunikáció. A terapeuta egyrészt vételre képes: eljut hozzá minden információ a klienstől, nem állják útját a megismerésnek fenntartások és előítéletek. Másrészt a terapeuta, mint adó is jól működik, mert eljut a segítséget kérőhöz elfogadó attitűdje és megértő figyelme. Mindez azt jelenti, hogy a pszichoterápiás folyamatban nem az eljárás vagy a módszer a legfőbb gyógyító tényező, hanem a terapeuta (elfogadó, megértő, hiteles és kommunikáció-képes) személyisége. Más szóval: fontosabb, hogy ki az, aki segítséget nyújt, mint az, hogy hogyan végzi a munkáját. Nem nehéz észrevenni, hogy ezek az alapelvek nemcsak a pszichoterápiás kapcsolat, hanem minden emberi kapcsolat működésének fontos előfeltételei. Először a szülő-gyermek és a pedagógus-gyermek kapcsolatban fedezték fel a rogersi elvek jelentőségét (Thomas Gordon). De ezzel szinte egy időben evidenssé vált, hogy a házastársi kapcsolatban is elengedhetetlen, hogy a felek elfogadják és megértsék egymást, hitelesek (őszinték és „átlátszók”) legyenek egymás számára, és hogy kölcsönösen ki is fejezzék egymás iránti szeretetüket (elfogadásukat) és megértésüket úgy, hogy közben nem rendül meg egymásba vetett bizalmuk. Ezt felismerve a rogersi pszichoterápia a házasságterápiás eljárások legelterjedtebb eszmei alapjává vált.


4

Összhangban állnak-e Rogers alapelvei a Biblia tanításával? Természetesen fölmerül a kérdés, hogy ez az eszmerendszer összhangban áll-e a Biblia szemléletével, továbbá, hogy ezek az alapelvek működnek-e Isten és a hívő ember kapcsolatában. Ezekre a kérdésekre első megközelítésben egyértelmű igen a válasz. 1. A Biblia arra bíztat minket, hogy feltétel nélkül fogadjuk el és szeressük egymást. 2. Pál apostol empátiás azok iránt, akikhez elviszi az evangéliumot (1Kor 9, 1922). Ez nála sem azt jelenti, hogy elfogadja a görög pogányságot, vagy a zsidó törvényeskedést, hanem csak azt, hogy a maguk szintjén és kultúrájában szólítja meg őket (lásd athéni prédikáció). Ugyanakkor arra kéri olvasóit, hogy kövessék őt (1Kor 11, 1). 3. A kongruencia is alapvető erkölcsi érték a Bibliában. „Boldogok a tiszta szívűek” (Mt 5, 8). 4. Az is nyilvánvaló a Szentírásból, hogy Isten határozottan azzal a szándékkal teremtette az embereket, hogy kommunikáljanak egymással. („Ki adott szájat az embernek?… Most azért menj!” 2Móz 4, 11-12) A prófétát is Ő tanítja beszélni, „hogy tudja szólni igéjét” (Ézs 50, 4). Mindezeknek az emberre jellemző tulajdonságoknak és megnyilvánulásoknak az az alapja, hogy maga Isten elfogadó és empátiás irántunk, egyértelmű minden szándékában és megnyilatkozásában (kongruens), és kommunikál: megszólít, üzen, kijelenti magát – és ugyanakkor gondolatainkat és szándékainkat is érti. Azért vagyunk társas lények, mert maga a Teremtő társas lény – aki az embert „a maga képmására teremtette” (1Móz 1, 27). 1. Az egész Biblia arról szól, hogy Isten elfogad és szeret minket – noha a bűneinket utálja. 2. Az isteni empátia Jézus Krisztus személyében nyilvánult meg legvilágosabban, „aki áthatolt az egeken” (Zsid 4, 14), azaz a végtelen dimenziójú láthatatlan világból eljött a mi látható háromdimenziós terünkbe. Ez a „pozíció-váltás” meggyőzhet minket arról, hogy „nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben” (Zsid 4, 15). 3. Isten abszolút megbízható. Ő a világosság Atyja, „akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása” (Jak 1, 17). „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13, 8). 4. Isten a Szentírásban világosan közli, hogy ki Ő, és azt is elmondja, hogy milyennek lát minket, sőt még azt is, hogy hogyan menekülhetünk meg a halál állapotából, amibe azért jutottunk, mert elszakadtunk tőle.


5

A humanista házassággondozás pszichológiai kritikája Mindezek után meglepő, hogy a humanista szemléletű házasságterápia a gyakorlatban nem bizonyult eléggé eredményesnek. Egy amerikai szerzőpáros (John M. Gottman és Nan Silver) nemrég magyarul is megjelent sikerkönyvében (A boldog házasság hét titka) azt olvashatjuk, hogy a hagyományos (nagyrészt Rogers elveire épülő) házasságterápia a legjobb házassággondozó praxisában is legfeljebb 35 %-ban vezet némi javuláshoz. Ezzel szemben a (tanulás-lélektani szemléletű) szerzők 9 hónapos kurzusain a javuló párok visszaesése 0 %. Már könyvük elején mítosznak minősítik a humanista házasságterápia alapvető gondolatát, hogy „a kommunikáció, a megbeszélés – és azon belül is a konfliktusmegoldás elsajátítása – a romantikus, maradandóan boldog házassághoz vezető királyi út”. Majd megállapítják: „A konfliktusmegoldáson alapuló házasságterápiák többségére jellemző, hogy egy átmeneti javulás után a kezeltek nagy része visszaesik.” Nincs lehetőségünk arra, hogy ellenőrizzük: igazak-e ezek az állítások. Fogadjuk el, hogy a humanista házasságterápia nem eléggé sikeres. Arra a kérdésre, hogy miért nem eléggé sikeres, később még visszatérek. Egyelőre abban se kételkedjünk, hogy a szerzőpáros munkája kimagaslóan sikeres. De nézzük meg közelebbről, hogy mit állítanak, és mit javasolnak. Feszülten várjuk, hogy milyen az a biztosan hatékony eljárás, amit a szerzőpáros javasol, amelyben a visszaesés 0 % – ha a segítségért folyamodó házaspár vállalja a 9 hónapos tréninget.


6

Tanuláslélektanra épülő házassággondozás Úgy vélem, jól illusztrálja ezt a szemléletet A boldog házasság hét titka c. könyv. A szerzőpáros – John M. Gottman és Nan Silver - hét alapelvet fogalmaz meg: 1. A tréning elején részletes szeretet-térképet kell készíteni. Ehhez egy 20, majd egy 60 pontból álló kérdőívet kell kitölteni. Ezek arra jók, hogy a felek jobban megismerjék egymás élmény- és gondolat-világát, vágyait, irányultságait, ízlését stb. A kérdések megválaszolása, kiértékelése, majd megbeszélése meglehetősen időigényes. (Közbeszúrva előre bocsátom, hogy sejtésem szerint az eljárás hatékonyságának a titka éppen ebben rejlik: rákényszeríti a párokat, hogy sok időt töltsenek egymással, miközben a házasságukkal foglalkoznak.) 2. Második alapelv: Tápláljuk az egymás iránti szeretet és csodálat érzését! Ehhez is kérdőíveket kínálnak, de tulajdonság-listát is a társunk lehetséges előnyös tulajdonságairól. Javasolnak egy 7 hetes kurzust, melyben napokra beosztva előírnak egy vezérgondolatot és egy feladatot. Találomra idézek a programból: 1. hét Hétfő Gondolat: Őszintén szeretem a páromat. Feladat: Nevezzük meg a másiknak egy olyan tulajdonságát, amelyet szeretetre méltónak vagy szerethetőnek tartunk! Csütörtök Gondolat: A párom vonzó nő/férfi számomra. Feladat: Gondoljunk párunk egyik nekünk tetsző fizikai tulajdonságára! 4. hét Péntek Gondolat: A mi házasságunk egy kicsivel jobb, mint a legtöbb házasság körülöttünk. Feladat: Gondoljon egy olyan házasságra, amelyikről az a véleménye, hogy borzalmas! Az történik eszerint, hogy a kurzusban résztvevők 49 napon át szuggerálnak magukba egy pozitív gondolatot, kiegészítve egy gyakorlati lépéssel vagy az előzőhöz kapcsolódó újabb gondolattal. 3. Harmadik alapelv: Forduljunk egymás felé, ne távolodjunk el egymástól! Ezt az alapelvet három gyakorlat-csoportban érvényesíti. Az „érzelmi bankszámlát” egy 62 pontos lista alapján töltik ki. A társ visszautasító viselkedésére adott reakciókat szintén tesztlap segítségével tudatosítják, és ezzel csökkentik az érzelmi feszültséget. 4. Negyedik alapelv: Vegyük figyelembe a párunk véleményét is! Szellemes, túlélési fantázia-játék segíti a párokat abban, hogy megtudják egymásról, mit tartanak fontosnak vagy értékesnek. („Mit mentenél meg a hajórakományból egy lakatlan szigetre kerülve?”) 5. Ötödik alapelv: Oldjuk meg a megoldható problémákat! Ugyanis nem minden házassági probléma megoldható. Ami nem oldató meg, azzal ne foglalkozzunk! 6. Hatodik alapelv: Ki kell szabadulni a csapdából! Ez azt jelenti, hogy engedjük meg a társunknak, hogy elképzelései szerint éljen; ha például szeret templomba járni,


7

ne akadályozzuk meg; ha a szalvéta-hajtogatás a kedvenc időtöltése, ne tartsuk felesleges butaságnak. 7. Végül: Találjuk meg közösen a házasságunk étrelmét! Kapcsolati rituálék (pl. ünnepi ebédek, közös reggeli); szerepek; célok; szimbólumok. Ezeken a területeken azonos véleményre kell jutni. Mi új van mindezekben? – Úgy érzem, jogosan merül fel ez a kérdés. Hiszen magától értetődő, szinte banális alapelvekről van szó. Miért van szükség kutatóintézetre és éveken át tartó kutatásra ahhoz, hogy ezeket az alapelveket felfedezzük? Úgy sejtem, hogy a szerzők munkájának a sikerét nem a „felfedezett” alapelvek (a „hét titok”) adják, hanem az, hogy jól megszerkesztett tesztlapokkal feltárják a segítséget kérő párok irányultságait, attitűdjeit, érzelmeit, gondolkodásmódját, mindezt tudatosítják bennük, és hónapokon át gyakoroltatják a megfelelő magatartást. Ha valaki rászán arra negyvenkilenc napot (és ki tudja mennyi pénzt), hogy egy kemény tréningen foglalkozzék a házasságával, annak nyilvánvalóan fontos a házassága. Lehetséges, hogy nem a jó alapelvek, hanem az elkötelezett odaszánás hozza rendbe a házasságát. Jellemző az eljárásra az a javaslat, amit a szerzők a tréning végén adnak a pároknak annak érdekében, hogy ne essenek vissza, ha már szépen megjavult a házasságuk az intenzív kurzus alatt. Az útra bocsátó javaslatnak ezt a címet adják: A mágikus öt óra. Ugyanis hetenként öt órára van szükség ahhoz, hogy a felek gondozzák – és ezzel szinten tartsák – a házasságukat. Hadd álljon itt ebből is egy kis ízelítő: Reggeli búcsú. „Minden reggel, mielőtt elköszönünk egymástól, tudjunk meg legalább egy dolgot, ami aznap történik a párunkkal – attól kezdve, hogy a főnökével ebédel, azon át, hogy elmegy az orvoshoz, vagy telefonon felhív egy régi barátot.” Ez napi 2 percet vesz igénybe; 5 munkanapot számítva ez hetenként 10 perc. Hasonlóképpen elmondja a javaslat a hazaérkezéssel kapcsolatos tennivalókat (napi 20 perc, 5 munkanap alatt 1 óra 40 perc). A csodálat és nagyra értékelés is része a programnak (napi 5 perc, heti 35 perc). A szeretet c. program időigénye is heti 35 perc, naponta 5 perc. Ennek tartalma: „Csókoljuk meg, öleljük át, vonjuk magunkhoz és simogassuk meg a párunkat, amikor együtt vagyunk. Elalvás előtt pedig mindig csókoljuk meg egymást.” Szerepel még a heti randevú a programban: 2 óra egyszer egy héten. Ha összeadjuk a szükséges időtartamokat, 5 óra az eredmény. Úgy vélem, csupa jó és hasznos dolgot javasolnak e jeles házassággondozók. Például jó dolog megcsókolni és megölelni egymást, sőt: mi sem természetesebb egy házasságban. Az már szokatlan gondolat, hogy ennek a műveletnek naponta 5 percig kell tartania. Szeretném hangsúlyozni azt is, hogy a könyvben közölt kérdőívek és gyakorlatok is hasznosak, átvehetők és alkalmazhatók – a bibliai házassággondozás folyamatában is! De téved a házassággondozó – és az ügyfél is, ha azt hiszi, hogy a kérdőívek és gyakorlatok gyógyítják meg a házasságát.


8

Miért alacsony a humanista házasságterápia hatásfoka? Fentebb kifejtettük, hogy Rogers terápiás elvei nem állnak ellentétben a Biblia tanításával. Ezért fel kell tennünk a kérdést: miért alacsony mégis (Gottman szerint legfeljebb 35%-os) a humanista házasságterápia hatásfoka? Azt hiszem, ugyanazért, amiért a testi gyógyítás hatásfoka is alacsony. Hogyan? – kérdezhetné valaki. – Vannak olyan betegségek, amelyeknek a gyógyítása magas hatásfokon történik. Valóban? Azt mondják: az influenza gyógyszeres beavatkozással 2 hét alatt gyógyul, gyógyszer nélkül 14 nap alatt. Mindkét esetben a szervezet maga győzi le a betegséget. Igaz persze, hogy orvosi segítséggel kivédhetők a szövődmények. Az orvosi terápia erősítheti a szervezet védekező tevékenységét, kiküszöbölhet károsító hatásokat, pótolhat hiányzó funkciókat – sőt tönkrement szöveteket és szerveket; meghosszabbíthatja az életet. De nem képes megállítani (legfeljebb csak lassítani) az öregedés folyamatát. A legfontosabb tény pedig ez: a halál elleni küzdelemben lehet csatákat nyerni, de a háború végső kimenetele mindig a vereség. Ennek a küzdelemnek a hatásfoka 0%. Úgy vélem, Rogers elvei jók. Az elfogadás, az empátia, a hitelesség és a megfelelő kommunikáció (a szeretet célba érkező közlése) élesztgetik és erősítik a társkapcsolatot, mint a C-vitamin a szervezetet, de nem adnak védelmet a halál-erők ellen. Gottman 7 alapelve is jó. Az általa szerkesztett, társunk iránti érzéseinket, rejtett irányultságainkat stb. feltáró kérdőívei és az általa javasolt, kapcsolatunkat erősítő gyakorlatok alkalmazása is hasznos – a bibliai házassággondozásban is alkalmazható. De általuk is csak a viselkedés változik meg, a megromlott emberi természet és az önző szív változatlan marad.


9

A bibliai házassággondozás célja Ezek a gondolatok újabb kérdéseket vetnek fel: Valójában mit akarunk elérni? Mi a bibliai házassággondozás célja? A világi házassággondozás célja – függetlenül attól, hogy tanulás-lélektani, mélylélektani vagy humanista pszichológiai alapra épül – a komfortos párkapcsolat elérése; más szóval: az emberek érezzék jól magukat a házasságukban. Ha ezt a célt nem lehet elérni, akkor a terapeuta a fájdalommentes válás elősegítésén dolgozik. (Kézenfekvő a testi gyógyítás analógiája: ha a beteget nem lehet meggyógyítani, az orvos arra törekszik, hogy a lehető legkevesebb szenvedéssel menjen a halálba.) Nem kétséges, hogy a komfortos párkapcsolat elérése jó cél. De fölmerül egy újabb kérdés: a bibliai házassággondozás – és általában a keresztyén lelkigondozás – képes-e ennél a célnál valami minőségileg mást: emberi kapcsolatot, sorsot és életet alapvetően megváltoztatót nyújtani? Ezt a kérdést – a válasz megfogalmazása előtt – szeretném tovább élezni egy idézettel Lawrence Crabb keresztyén pszichológus Mélybenéző. Életünk és kapcsolataink gyógyulása c. könyvéből: Egy férfi ezzel a sürgető kéréssel indította a lelkigondozói beszélgetést: - Jobban akarom érezni magam minél előbb. Pillanatnyi szünet után válaszoltam: - Akkor azt ajánlom, vásároljon jó sokat a kedvenc italából, és néhány hölgy társaságában utazzon el egy hónapra a Bahamákra. Most ő döbbent meg. Furcsán rám meredt, majd megkérdezte: - Mondja, ön keresztény? - Miért kérdezi? - A tanácsa nem tűnik túlságosan biblikusnak. - Ez a legkézenfekvőbb válasz a kérésére. Ha tényleg most, azonnal jól karja érezni magát, és megszabadulni minden kellemetlen érzéstől, nem javasolnám Krisztus követését. A részegség, a kétes gyönyörök, a vakációzás erre sokkal megfelelőbbek. Megkapja, amire vágyik, persze nem túl hosszú időre. Megkérdezhetjük tehát, hogy a „jól érzem magam” állapot elérésén kívül, vagy akár a komfort-érzés hiányában, mit adhat az embernek Jézus Krisztus követése. Más szóval (és még egyszerűbben): Mire jó a keresztyénség? Ad-e valamit, ami több és más, mint amit más vallások és életfilozófiák nyújtanak? Úgy vélem, hogy ha megválaszoljuk ezt a kérdést, feleletet kapunk arra is, hogy mi mást és többet várhatunk a bibliai házassággondozástól annál, mint amit (akármelyik pszichológiai irányzat elveire épülő) világi házasságterápia kínál.


10

Mire jó a keresztyénség? Olyan vallásra van szükségük, amely működik. Ezt a gondolatot William James fogalmazta meg a 20. század első éveiben (Erwin W. Lutzer idézi). William James kora jóhírű pszichológusa volt Amerikában, még a behaviorista (viselkedéstani = tanuláslélektani) irányzat születése előtt. Kiderül ebből a pragmatista megállapításból, hogy a közvetlen hasznosságra törekvő gyakorlatiasság nemcsak a behavioristákra (és utódaikra, a tanuláslélektan képviselőire) jellemző, hanem általában az amerikaiakra. Ez már csak azért is valószínű, mert később egy másik amerikai, a humanista Abraham Maslow (szintén nem behaviorista) a 20. század közepén – James gondolatával összhangban – azt írja, hogy az ő rendszere betöltheti a valláspótlék szerepét. (Hozzáfűzi: a világvallások közül az ő pszichológiája a Zen-buddhizmushoz áll legközelebb.) Magyarán: mindegy, hogy mit gondolsz és mit hiszel, csak legyen hasznos, amit gondolsz és hiszel. Nos, működik-e a keresztyénség? Lutzer (amerikai protestáns teológus) írja: „Kérdezzétek meg a vértanúkat, akik nem szabadultak meg az oroszlánoktól, hogy működött-e a hitük. Kérdezzétek meg azokat, akik Istenhez fordultak gyógyulásért, és mégis valamilyen, az emberi méltóságot leromboló betegségben haltak meg. Kérdezzétek meg azt a férfit, aki keresztyén lett, és akit elhagyott a felesége, mert ellenségesen nézte férje megtalált hitét. Ha a mi véges megfigyeléseinket vesszük alapul, akkor a keresztyénség bizony nem mindig működik.” Hála legyen Istennek, Lutzer gondolatmenete itt nem szakad meg. Így folytatja: „Mármost ha azt kérdezitek, működik-e a keresztyénség abban, hogy minket kibékítsen Istennel, ha azt kérdezitek, hogy működik-e a halálra, és a ránk váró örökkévalóságra való felkészítésünkben, akkor igen, minden okunk megvan, hogy azt higgyük: nagyon jól működik.” (Krisztus és a többi isten. Lélek és Élet Alapítvány, 1995.) Azt hiszem, mindannyiunk naponkénti tapasztalata, hogy hívő keresztyének is megbetegszenek, elveszíthetik az állásukat, megbukhatnak a vizsgán, konfliktusba kerülhetnek a munkatársukkal – sőt a házastársukkal. És mindez nem azért eshet meg velük, mert gyenge a hitük vagy, mert nem elég jó keresztyének. Korunk fogyasztói szemléletű emberei sok esetben keresztyénné válva sem vetik el fogyasztói életszemléletüket. Ennek megfelelően azt várják Istentől, hogy anyagi jólétet, jó egészséget és sikeres életet adjon nekik – itt a földön. Szerintük Istennek az a dolga, hogy komfortos életet biztosítson számukra, beleértve ebbe a zökkenőmentes házasságot is. Mindezekkel együtt jó testi-lelki közérzetben, eufórikus hangulatban lehessen részük. Jézus mennyei kincsekben gazdag életet ígérő szavait (Jn 10, 10) a földi jólét jegyében értelmezik. (Azt sejtem, hogy a 20. század fogyasztói szemlélete virágoztatta fel a karizmatikus mozgalmakat.) Ha a komfortos élet nem valósul meg, annak az oka vagy az, hogy nem elég erős a hitük, hogy nem elég buzgón imádkoznak, hogy nem eleget adakoznak, hogy keveset szolgálnak a gyülekezetben stb. – vagy (ez a másik lehetőség:) Isten nem elég megbízható.


11

Mi az élet célja? Pál apostol Timóteusnak ezt írja: „Lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak.” (2Tim 4, 3-4) Talán még kifejezőbb a katolikus fordítás: „Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják.” Korunk posztmodern embere azt a boldogságot keresi, amit a tündérmesék ígérnek. Ezzel szemben a Biblia Isten áldásával azonosítja a boldogságot; az Úr áldásában pedig nem azok részesülnek, akik gazdagok és sikeresek, hanem azok, akik lelkileg szegények (rászorulnak az Úr mennyei kincseire), bánatosak, szelídek, igazságra éhezők, irgalmasok, tiszta szívűek, béketeremtők, és az igazsághoz való ragaszkodásuk miatt üldözöttek a földön (Mt 5, 3-12). Ismertem egy szent életű lelkipásztort, akit egyházi vezetői mellőztek, a világi hatóságok üldöztek (rövid időre börtönbe is zárták, gyakran beidézték, faggatták), a házassága sem volt harmonikus. De sírkövére egyik utolsó vallomását vésték: Jézusban való hitemben boldog voltam. A Biblia szerint a boldogság elérése soha nem közvetlen cél az ember számára. A boldogságot (= az áldást) Isten ajándékul adja övéinek. Az élet igazi célja: szentül élni, hogy látva hitünket, küzdelmeinket, szenvedéseinket, hűségünket, reménységüket, állhatatosságunkat – Isten dicsősége ragyogjon fényesebben a világban. Túrmezei Erzsébet szép soraival: Tisztíts meg teljesen, Szentelj meg, hadd legyen Fényedből fénysugár az életem. Ezt a célkitűzést életünk – és házasságunk – számára már az ember teremtéséről szóló első híradásban megfogalmazza a Szentírás: Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. 1Móz 1, 27 Eszerint emberi kapcsolatainknak – főleg a házasságainknak – Isten képét kell tükrözniük a világ számára. Az Isten szeretet (1Jn 4, 8) – mutassa hát be az életünk, hogy mi a szeretet – hogy kicsoda Isten. Az, hogy Isten gyermekeinek a házasságát békesség, szeretet és egymás megbecsülése jellemezze, nemcsak azért fontos, hogy a felek jól érezzék benne magukat, hanem ezen felül és ezt az emberi célt megelőzve elsősorban az, hogy Isten hatalma, szeretete és dicsősége ragyogjon fel általa. Ugyanakkor szembe kell néznünk azzal a ténnyel is, hogy vannak olyan Istennek szentelt életű keresztyének is, akiknek minden igyekezetük ellenére sem harmonikus a házasságuk. Ez főleg azokban a házasságokban fordul elő, melyekben az egyik fél nem követi Jézus Krisztust, és meg-nem-értéssel viszonyul párja hitéhez. Isten dicsőségét szolgálhatja tehát annak a keresztyén embernek az élete is, akinek a házassága tele van feszültséggel és szenvedéssel, de türelmesen, hűségesen, önmegtagadóan és szeretettel viszonyul a párjához.


12

A bibliai házassággondozás célja (másodszor is megfogalmazva!) Eszerint a házasságom nem értem van, hanem Isten ügyének (dicsőségének) terjedéséért. Nem az a célja, hogy tőle én személyesen boldog legyek, hanem az, hogy általa felismerjem, megtanuljam és gyakoroljam az Úrnak szentelt életet. Más kérdés, hogy én ezáltal lehetek igazán boldog a földön (Mt 16, 25). Szeretek kényelmesen utazni. Élvezem, ha jó helyet kapok az IC-n, nem is szólva a repülőgépről, ahol etetnek-itatnak, és láthatom alattunk a tájat. De magáért az utazásért sohasem szállnék be a vonatba vagy a repülőbe. Fontosabb az uticél, ahhoz képest mellékes az utazás kényelme. A bibliai házassággondozás is fáradozik azon, hogy a házastársak megértsék és tiszteljék egymást, hogy javuljon a kommunikációjuk, hogy sikeresebben kezeljék a konfliktusaikat, hogy megtanulják élvezni és értékelni egymásban azt is, ami eredeti elvárásaiknak nem felel meg. Röviden: mi is dolgozhatunk azért, hogy a hozzánk forduló pároknak komfortosabb legyen a kapcsolata. Eközben használhatunk nem hívő keresztyén szakemberek által alkotott teszteket és technikákat is. De ha csupán ezt tesszük, és ezt érjük el, semmivel sem nyújtunk többet, mint akármelyik sikeresen működő világi házasságterápia. Mindemellett igazi célunk az kell, hogy legyen, hogy a hozzánk fordulók közelebb kerüljenek Istenhez – és ezen keresztül egymáshoz is. Márpedig Istenhez közelebb kerülni – Lawrence Crabb élesen világos szavai szerint – fogyasztói szemlélettel nem lehet.


13

Néhány összehasonlítás Végül hasonlítsunk össze néhány házasságterápiás ill. házassággondozó rendszert. Ettől az összehasonlítástól azt várom, hogy szemléletesebb és érthetőbb lesz, amit fentebb elmondtam. Világi házasságterápia Teljesen mindegy, hogy az eljárás tanulás-lélektani, pszichoanalitikus vagy humanista elméleti bázisra épül-e, minden világi házasságsegítő tevékenység azonos abban, hogy a figyelem fókuszában az ember illetve a pár áll. A cél minden esetben a komfortos (szenvedésmentes és élvezetes) párkapcsolt elérése. A munka elméleti és gyakorlati alapját és irányvonalát a pszichológia által feltárt ismeretek (vagy feltételezett tények) adják. Ugyaninnen származnak a módszerek is. A bibliai kijelentésnek semmiféle szerepe sincs a munkában.

Cél: Komfortos párkapcsolat

A pszichológia szerepe: alapot és iránymutatást ad

A Bibliának nincs szerepe

Módszer: pszichológiai értelmezések és technikák

Pasztorálpszichológiai házasságterápia A pasztorálpszichológiai lelkigondozás legmarkánsabb képviselője, Stollberg, azt vallja, hogy a lelkigondozás nem más, mint pszichoterápia az egyház keretén belül. Ugyanez a szemléletmód érvényesül a pasztorálpszichológiai házassággondozásban is. A világi házasságterápiákkal szemben csak abban különbözik ez az irányzat, hogy idézik a Bibliát is – a pszichológiai felismerések szemléltetésére. Cél: Komfortos párkapcsolat

A Biblia szerepe: idézik a pszichológiai felismerések szemléltetésére

A pszichológia szerepe: alapot és iránymutatást ad Módszer: pszichológiai értelmezések és technikák


14

A fogyasztói keresztyénség házassággondozó munkája Gondolom, sokan meghökkennek, ha elmondom, mit értek „fogyasztói” keresztyénségen: azt a keresztyén szemléletet és életgyakorlatot, amely saját személyes hitéletével van elfoglalva; más szóval: önmaga körül forog. Ide sorolható az egyháztörténetileg sok tekintetben haladó és megújulást hozó pietizmus is, melyhez napjainkban még a karizmatikus mozgalom társul. Ezek a kegyességi irányzatok ragaszkodnak a Bibliához, Isten kinyilatkoztatásának tartják, és tekintélyét teljes mértékben elfogadják. Ebben a bibliai házassággondozó szolgálat is együtt halad velük. De náluk ez a belső magatartás a pszichológiai felismerések elvetésével és az Írás sokszor szelektív és törvényeskedő idézésével jár. Életgyakorlatuk azt tükrözi, hogy a Bibliában főleg korlátok, szabályok és parancsok vannak. A figyelem középpontjában az ember áll: mit kell nekem tenni, miben kell megváltoznom? Isten kegyelme belépteti az embert a mennyországba, de a földi élet dolgaiban – így az emberi kapcsolatokban és a házasságban – saját kegyes elvei és szokásai vezetik. Fontos észrevenni, hogy a házassággondozás célja náluk is az, hogy a felek jól érezzék magukat a házasságban, szebben fogalmazva: boldogok legyenek – a kapcsolati komfort-érzés értelmében. Cél: Komfortos párkapcsolat

A Biblia szelektív és törvényeskedő idézése

A pszichológia felismeréseit nem veszi figyelembe

Kegyes elvek és technikák (erősebb hit, több ima és bibliaolvasás) Szabályokhoz igazodás


15

Bibliai házassággondozás A bibliai házassággondozás nem fél és nem irtózik a pszichológiától, mert nem a pszichológiában (és módszereiben), hanem Istenben bízik. Ezért munkáját Isten és az Ő igéje irányítja, a pszichológia felismeréseit és technikáit pedig eszköznek tekinti, és eszközként használja. A legfontosabb pedig ez: értéket nem a boldogság érzése és a személyes szükségletek kielégítése képvisel, hanem a bensőséges kapcsolat az Úrral – és Őbenne egymással. Ezáltal válik életvezetést szabályozó értékké az önfeláldozás, a hűség és a másik ember megbecsülése. Cél: Isten dicsősége

A Biblia vezérfonal

A pszichológia eszköz

Bibliai értelmezések, „megtisztított” pszichológiai technikák Értékekhez igazodás

Pál apostol Krisztusért „kárba veszni hagyta” megtérése előtti életének értékeit: származását, teológiai képzettségét, vallásos buzgóságát (Fil 3, 4-8). Később „Krisztus ismeretének páratlan gazdagsága” eszközként adta vissza neki mindezt. Döntéseit és tetteit többé nem ezek az értékek irányították, de eszközként használhatta őket élete Urának – Krisztusnak – a szolgálatában. Így járhat el a bibliai házassággondozás is a hiteles pszichológiai felismerésekkel és a világi tudomány minden eredményével.

Pálhegyi Ferenc


16


17 „Hogyan tarthatja tisztán életútját az ifjú? Úgy, hogy megtartja igédet.” Zsoltárok 119, 9

Mi a szerelem? „Sötét verem” – írja Petőfi Sándor. Jaj annak, aki beleesik! Hasonlóképpen gondolkodik róla Balassi Bálint is, mert örül, amikor megszabadul tőle. Egyesek szerint a szerelem romantikus álmodozás, amelyből előbb-utóbb mindenki felébred. Mégis szép a plátói szerelem, amelyben csak vágyakozunk a kedves után, de eszünkbe se jut, hogy testi kapcsolatba is lehet lépni vele. (Létezik ma ilyen?) A pszichológus tudatbeszűkülést és projekciót emleget, amikor a szerelemről kérdezik. A mélylélektan materialista szemléletű hívei szerint egy ősi, állati ösztön szublimációjáról van szó. Az a benyomásom, hogy korunk „gyakorló” szerelmesei túlnyomórészt ez utóbbi – darwinista-freudista – tanítást követik. Hiszen kortársaink közül sokan magas rendű állatnak,

vagyis

ösztönlénynek

tekintik

magukat,

és

viselkedésüket

ehhez

az

emberképhez igazítják. A 20. század folyamán az derült ki, hogy egy sokat hangoztatott marxista tételnek (a lét határozza meg a tudatot – és nem fordítva) éppen az ellenkezője igaz. Ugyanis ahhoz igazodva élünk és cselekszünk, amit tudunk önmagunkról és a világról. Aki tudja magáról, hogy ő tábornok, az parancsol a közkatonáknak, és nem kér tanácsot tőlük. Aki féregnek képzeli magát, az nem kezdeményez, nem áll elő ötletekkel, hanem visszahúzódik, és arra vár, hogy mikor tapossák el véglegesen. Korunk emberképe Darwin elméletéből fakad. Eszerint magas rendű állatok vagyunk, akik a létért folytatott küzdelem során, a természetes szelekció révén fölkapaszkodtunk a törzsfejlődési létra legmagasabb fokára. Szabó Lőrinc szavaival: az ember „tökéletes állat”, akik végig járva a tökéletesedés útját „szívében végig fenevad maradt” (Szún Vu Kung lázadása). Egyszerűbben fogalmazva: az ember is ösztönlény, mint az állatok, akiknek nincsenek hosszú távú terveik, hanem csak közvetlen céljaik vannak: kielégíteni alapvető szükségleteiket. Ezzel magától értetődővé, sőt legálissá minősítettük az önzést. Az emberképből ugyanis értékrend sarjad (mit részesítünk előnyben, mit tartunk


18

fontosnak, miért érdemes küzdeni és dolgozni). Életvezetésünk (döntéseink sorozata) pedig értékrendünk szerint alakul. EMBERKÉP

ÉRTÉKREND

ÉLETVEZETÉS

A mai ember életében ez az ok-okozati lánc a következőképpen alakul:

BIOLÓGIAI ÉS PSZICHÉS SZÜKSÉGLETEK

ÖSZTÖNLÉNY

FOGYASZTÓI SZEMLÉLETNEK MEGFELELŐ ÉLETVEZETÉS

Az ösztönlény döntéseit és tetteit az élvezeti elv (Lust-Prinzip) vezérli. A szerelmi vágy – noha konkrét személyre irányul – lényegében személytelen, mert nem arra törekszik, hogy testi-lelki-szellemi kapcsolatot építsen egy másik emberrel, hanem arra, hogy élvezethez jusson a másik nem egy kívánatos tagjával. Ebben a szemléletben a kedvesem (szerelmem tárgya) = ösztöntárgy. Az ösztöntárgy szerepe az, hogy kielégítse a szükségletemet, például a szexuális éhségemet. Ha történetesen a kedves Olvasónak abban az örömben lenne része, hogy valaki szerelmes belé, gondoljon arra a freudi értelmezés tükrében: „Olyan vagyok számára, mint egy csirkecomb, fel akar falni.” Nyilvánvalók ennek a felfogásnak a következményei: 1. Egy tárgyhoz nincs értelme a hűségnek. Bármennyire finom egy csirkecomb, nagyon unalmas, ha minden nap azt kell enni. Idővel a legjobb ennivalónak is romlik

a

minősége,

kiszárad,

megposhad,

rágóssá

válik

stb.

Ilyenkor

természetesen ki kell dobni, és újat kell beszerezni helyette. Azt hiszem, köztudott, hogy sok kortársunk életében ez a szemlélet érvényesül a társukkal kapcsolatban: nem látnak problémát a szexuális hűtlenségben, a partner lecserélésében, a válásban. 2. Ebből a felfogásból ered az is, hogy a párok, ahelyett, hogy örömöt és kielégülést nyújtanának egymásnak, érzelmileg kifosztják, gyötrik, tönkreteszik egymást, míg végül a formálisan fennmaradó kapcsolatukban magányossá válnak. Jól példázza


19

ezt a folyamatot egy anekdota. A kannibál siránkozva áll a barlangja előtt: „Jaj, de éhes vagyok, jaj, de éhes vagyok…” Bemegy a barlangba. Amikor kijön, újra siránkozik: „Jaj, de árva vagyok…” A Biblia emberképe alapvetően különbözik korunk darwini-freudi emberképétől. Isten „a föld porából” teremtett minket, vagyis ugyanabból az anyagból, amiből az élővilág többi tagját. Testünk minden funkciója hasonlóképpen működik a gerinces állatok megfelelő megnyilvánulásaihoz, beleértve a párzás és az ivadékgondozás aktusait is. Ugyanakkor azonban a Teremtő „életnek leheletét lehelte orrába, és így lett az ember élőlénnyé” (1Móz 2, 7). Nem a törzsfejlődésben elért csúcsteljesítmény, hanem Isten lehelete különbözteti meg az embert az állatoktól.


20

A föld pora + Isten lehelete = ember Ez a képlet azt fejezi ki, hogy a test és a lélek szerves, szétválaszthatatlan egységet alkot az emberben, nem egymástól függetlenül működnek. A „plátói szerelem”, amely igyekszik figyelmen kívül hagyni a másik ember iránti testi vágyakat, nem felel meg a bibliai emberképnek. A Szentírásban testi szerelemről olvashatunk (Énekek Éneke, Példabeszédek 5). De ez a testi szerelem lelki üzenetet hordoz: személyes vonzalmat, kitárulkozást, bizalmat, életre szóló elkötelezettséget. Ugyanakkor idegen a Biblia tanításától a darwini-freudi antropológia is, amely arról akar meggyőzni, hogy csupán szerelmi érzéssé szublimált testi vágy létezik. Ez a durva materializmus nemcsak a bibliai szemlélettől idegen, hanem minden konzervatív nézettől is. Képviselői talán arra is képesek lennének, hogy Radnóti Miklós „Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét” kezdetű versét fölcseréljék egy operett-dalra: „Vágyom egy nő után”. Az ókori görög nyelv – az Újszövetség eredeti nyelve – három olyan szót ismer, amelyeket magyarra a szeretet vagy a szerelem szóval lehet lefordítani. De a görög szavak jelentéstartalmai másképpen különböznek egymástól, mint az említett magyar szavaké.

AGAPÉ FILIA ÉROSZ

Az érosz testi élvezettel járó szeretetet jelent. Erotikus élményt nyújt az ölelés, a csók és minden szexuális cselekedet. De tágabb értelemben az érosz körébe tartozik az is, ha ízlik az étel, vagy ha élvezettel simogatjuk az ölünkbe bújó kiscicát. Három éves korában Noémi nevű unokám világított rá legélesebben arra, hogy mit jelent az érosz. Húsvétra egy élő kiskacsát kapott ajándékba. Nagyon szerette ezt a kis jószágot, állandóan a markában akarta tartani. „Ne szorongasd annyit, mert megdöglik” – figyelmeztette az apja. „De én a döglöttet is szeretem” – válaszolta Noémi. Valóban „szerette”, de nem volt tekintettel a kis állat érdekeire. A görögdinnye ízletes gyümölcs. De ha meghámozzuk, és a tálon hagyjuk, hamarosan erjedni kezd, megszállják a muslicák, élvezhetetlenné válik. Az érosznak is védő burokra van szüksége, hogy ne romoljon el, és hosszú évekig – évtizedekig – élvezhető maradjon. Az érosz első védőburka a filia. Ez a szó pozitív érzelmekkel telített baráti szeretetet jelent. Akit filiával szeretünk, azzal jókat tudunk beszélgetni, élvezzük egymás társaságát,


21

közös az érdeklődésünk, az alapvető céljaink stb. Nem romlik meg hamar az érosz, ha filiába van burkolva. Ezért boldog, aki elmondhatja, hogy a párja a legjobb barátja. Az élő hitű keresztyén ember nem ösztönlény, hanem Isten követe az emberi társadalomban. Teste a Szentlélek temploma, ezért ösztönéletét is az Úrtól kapott szeretet irányítja. „Szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által” – írja az apostol (Róma 5, 5). Pál itt az agapé szót használja. Mindig ez a szó szerepel az Újszövetségben, amikor az Isten szeretetéről van szó. Az agapé himnusza az 1Kor 13. híres fejezete is. Miközben az élvezeti elv irányítja azok szerelmi életét, akik ösztönlénynek tekintik magukat, a keresztyén ember az agapé-elvhez igazodik a szerelem és a házasság gyakorlatában is. A bibliai emberképből kiinduló ok-okozati lánc a következőképpen alakul:

A TEREMTŐ KÉPVISELŐJE

MARADANDÓ ÉRTÉKEK („mennyei kincsek”) Hűség, szeretet, önfeláldozás stb.

AZ ÉLETVEZETÉS ALAPELVE: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” ApCsel 20, 35

Az agapé szó eredetileg közös vacsorát jelentett. Az ókori keleti ember, ha asztalhoz telepedett valakivel, ezzel kifejezte azt, hogy kész elfogadni és befogadni az illetőt, sőt életközösséget vállal vele. Ezért ütköztek meg a farizeusok azon, hogy Jézus együtt evett és ivott a vámszedőkkel és „egyéb bűnösökkel”, mert ezzel azt fejezte ki, hogy vállalja ezeket az embereket. Meg is mondta: értük jött. Ennek fényében az Úr legnagyszerűbb ígérete számunkra az, hogy velünk vacsorázik, ha megnyitjuk számára az ajtót és behívjuk Őt az életünkbe. (Jel 3, 20) Az agapé elkötelezett szeretet. Nem függ a szeretett személy viszont-szeretetétől, viselkedésétől, hálájától. Az érosszal és a filiával ellentétben, az agapé nem múlik el soha (1Kor 13, 8). Ezért az agapé olyan, mint egy kemény csonthéj a filia hártyája körül. Egyedül Isten képes agapéval szeretni, és azok, akiket megajándékozott vele. Ugyanakkor egyértelmű, hogy Isten azt akarja, hogy az Ő gyermekeinek életében az agapé legyen a házasság alapja. Ez először is azt jelenti, hogy a valódi keresztyének nem futó kalandokra vállalkoznak, hanem életre szóló szövetségre lépnek egymással. Nem hagynak „biztonsági kiskaput” a menekülésre azzal, hogy a házasságot meg sem kötik, hanem csak összeköltöznek, hogy könnyebb legyen a kapcsolat megszakítása „szükség esetén”. Testi kapcsolat létesítésével képesek megvárni a házasság valóban biztonságos fészkét, hiszen „az agapé türelmes” (1Kor 13, 4). Nemcsak a saját szükségleteik kielégítését keresik, hanem a párjukét is, hiszen „az agapé nem keresi a maga hasznát” (1Kor 13, 5a). Készek megbocsátani a másik botlásait, hiszen „az agapé nem rója fel a rosszat” (1Kor 13, 5b). Ha zátonyra fut a kapcsolat, nem adják fel, hiszen „az agapé mindent remél, mindent eltűr” (1Kor 13, 7). Azt hiszem, nem szükséges bizonygatni, hogy az agapé-szerelemre csak olyan pároknak van esélyük, akik először Jézus Krisztussal vállaltak örök életre szóló közösséget, mielőtt egymással is egy földi életre szóló szövetségre lépnének. Magyarul: hívő embernek hívő


22

ember legyen a párja. Hiszen, ha nem ugyanazok az értékeik, aligha fognak egymással harmonizálni. Nem csodálkoznék, ha írásomat olvasva valaki azt kérdezné: „Nem túlzás ez? Lehetséges-e agapé-szerelem a mai világban? Meggyőződésem, hogy emberi erővel soha sem volt lehetséges. A keresztyén élet titka éppen az, hogy a bennünk élő Krisztus valósítja meg. A hitetlen ember Isten számára halott, sodródik az árral, mint a döglött halak. Az élő halak azonban képesek szembe úszni.


23

Hogy találhatok rá a páromra? A Grimm-mesében királyfivá változik a varangyos béka, akit megpuszilt a királylány. A valóságban azonban ennek éppen az ellenkezője szokott történni: sokan azt élik át, hogy a délceg királyfi – vagy a szépséges királylány – akivel házasságot kötöttek, közös életük során varangyos békává változik. Hogyan lehet ezt elkerülni? Hogyan lehet tartós és kölcsönösen kielégítő párkapcsolatra szert tenni? Nem gondolom, hogy a boldog házasság egyedül a megfelelő párválasztáson múlik. Sőt inkább azt hiszem, hogy a párválasztás az esetek többségében legalábbis nem rossz. Hogy milyen lesz a házasság, főleg azon múlik, hogy a felek ápolják-e és gondozzák-e a kapcsolatukat. (Egyik barátom szerint a házasság olyan, mint a csecsemő: rendszeresen tisztába kell tenni, és etetni kell.) Ugyanakkor kétségtelen, hogy a jó házasság egyik előfeltétele a jó párválasztás. Kit keresel? Az első kérdés, amit tudatosítanod kell, az, hogy kit keresel? A/ Sokan, akik elindulnak a párkeresés útján, azt a valakit keresik, aki kielégíti a szükségleteiket. 1. Először is azt várják jövendőbeli társuktól, hogy csillapítsa szexuális éhségüket. Ehhez persze nem feltétlenül szükséges házasságot kötni. Napjainkban ezért nem kevesen nem is vállalják a házasságot, hiszen az sok bajjal, gonddal, felelősség vállalással is együtt jár, hanem egyszerűen összeköltöznek – egy időre. Eközben persze nem veszik észre, hogy alapvető emberi szükségleteik kielégítetlenek maradnak, hiszen nem is tudják, hogy az ember nem csak ösztönlény. Az pedig végképp csalódás-forrás, ha a másik ember ösztöntárgy. 2. Sokan azt remélik választott párjuktól, hogy mellette biztonságban élhetnek – hiszen „erős, meg fog védeni, ha kell; egészséges, jól keres, sok jó tulajdonsága van, és szeret engem.” Ezek a társkeresők azt a régi nótát fújják, hogy… Nékem olyan asszony kell, Ha beteg is, keljen fel, Főzze meg a vacsorát, Úgy várja haza az urát. A nóta nők számára készült változata: Nékem olyan férfi kell, Aki pénzzel halmoz el, Tőle lehet gyerekem, S társadalmi presztízsem. 1. Sokan (főleg férfiak) olyan társra vágynak, akinek a csodálatában fürödhetnek. Idősödő férfiak gyakran beleesnek ebbe a csapdába. Csinszka-effektusak nevezném ezt a jelenséget, mert a kimenetele keserű csalódás: a zsenge ifjú hölgy előbb-utóbb rájön, hogy az általa csodált nagyság közelről éppen olyan nehéz természetű ember, mint a többiek, és a rózsaszín köd szertefoszlik. B/ Vannak, akik a párjuk szemében önmagukat szeretnék látni.


24

A görög rege szerint Nárcisszusz királyfi vadászat közben meglátta saját tükörképét, amikor lehajolt inni egy forrás fölé. Azelőtt sohasem látta magát (akkoriban még kevés volt a tükör). Annyira el volt bűvölve sajátmagától, hogy beleszeretett önmagába. A mélylélektan szerint nárcisztikus személyiség az az ember, aki túlságosan el van ragadtatva saját szépségétől, okosságától, kiválóságától. De a történetnek még nincs vége. Oscar Wilde, a híres angol meseíró, folytatta a történetet. „Ugye, te is siratod Nárcisszuszt?” – kérdezte a szellő a forrástól. „Igen, én is siratom őt.” „Ugye, milyen szép volt Nárcisszusz?” A forrás csodálkozik: „Szép volt? Én ezt nem vettem észre. Én mindig a fodraimat figyeltem a szemében, amikor fölém hajolt.” Bárkit választ valaki társul, nem fogja megismerni a másikat, ha még akkor is önmagát szemléli, amikor a másikra néz. C/ Sokan olyan társat keresnek, akire rávetíthetik azt az ideális képet, amit önmagukban hordoznak a kívánatos lányról illetve fiúról. A fiú esetleg Csipkerózsikát véli felfedezni az álmatag, de mosolygós kislányban. A lány, amikor meglátja a tüzes szemű, széles vállú legényt, nagyot dobban a szíve: Winetou – mondja magában önfeledten. Nyilvánvaló, hogy az életet nem lehet végig álmodni, mert Rózsikának szúrnak a tüskéi, „Winetou” jelleme pedig nem olyan, mint a regényben. Kit érdemes keresni? Ezek után felmerül a kérdés, hogy kit érdemes keresni, ha a fenti lehetőségek csalódáshoz vezetnek. Úgy gondolom, azt az embert, akivel szeretet-kapcsolatban élve megvalósíthatod Istentől kapott küldetésedet. Más szavakkal: azt a valakit keresd, akivel a házasságotok Isten lényét (szeretetét) fogja tükrözni az emberek felé. Tudom, hogy ez a szépen hangzó kijelentés magyarázatra szorul. Isten azért teremtett minket férfivá és nővé (házaspárrá), hogy Őt kép-viseljük a világban. Ezt jelenti az a bibliai mondat, hogy „Isten a maga képmására teremtette” az embert (1Móz 1, 27).Ez a cél csak úgy valósulhat meg, ha mindkettőnk értékrendjének centrumában az Úr van, azaz a Vele való kapcsolat a legfontosabb az életünkben. Nem harmonizálhat egymással az a pár, amelynél az egyik „mennyei kincseket gyűjt” (hűséget, türelmet, szeretetet, belső békét stb.), a másik pedig az anyagi jólétért és a minél teljesebb komfortért töri magát. Ezért figyelmeztet az apostol: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában” (2Kor 6, 14). Ha az Úré a szívem (ha Ő áll az értékrendem centrumában), abból az következik, hogy döntéseimben, sőt egész életvezetésemben az Ő tetszése szerint akarok élni. Ennek megfelelően annak tudatában választok párt, hogy ez a döntésem egész életre szól. A libegőből menet közben életveszélyes kiszállni. Aki úgy fog bele a házasságba, hogy „ha nem megy, legfeljebb elválunk”, annak nem való a libegő; az jobban teszi, ha a Vidámparkban az óvodások számára működtetett lassú körhintába száll be. Az ugyanis abszolút veszélytelen. Persze nem visz sehová. A társkapcsolatból faladó megelégedettség és egység csúcsára csak a felelősséggel vállat házasság „libegőjével” lehet feljutni. A házasságok az égben köttetnek? Széles körben elterjedt hiedelem, hogy előre ki van jelölve számunkra valaki, akit meg kell találnunk. Én ezt nem hiszem. Ez az elképzelés nem a Szentírásban, hanem a görög mitológiában gyökerezik. Zeusz kettétört egy cserépedényt, és a két darabot ledobta a földre: „Találjátok meg egymást!”


25

Ha valóban úgy lenne is, hogy Isten előre kiszemelt számodra valakit, neked az a dolgod, hogy szabad döntésed tudatában, Isten szempontjait ismerve, bibliai értékrended birtokában döntsd el, hogy kivel kötsz házasságot. Döntésed előtt azt kell mérlegre tenned, hogy választottad valóban alkalmas-e arra, hogy együtt szolgáljátok az Urat; valóban azonos-e az útirányotok (mindketten a „keskeny utat” járjátok); tudsz-e alkalmazkodni számodra szokatlan szokásaihoz; férfi létedre képes vagy-e érte végleg és örökre lemondani az összes többi nőről – ha pedig lány vagy, az összes többi fiúról. Hogyan juthatsz jó döntésre? „Könnyű volt Ádámnak” – mondta egyszer valaki. – „Neki csak aludnia kellett egy jót, és reggel máris ott állt előtte Éva.” Én nem egészen így ismerem ezt a történetet. Mielőtt a Teremtő beadta volna Ádámnak az oldarborda-műtét előtt az altató injekciót, társkereső útra küldte őt. Így fedezte fel az egész állatvilágot, „de az emberhez illő segítőtársat nem talált” (1Móz 2, 20). Pedig bizonyára találkozott aranyos kiscicával, aki dorombolva bújt az ölébe, látott csodaszép tarka tollú madarat, megismerkedett néhány erős, igavonó barommal is. De amikor meglátta Évát, nem gondolt többé a hasznos és kellemes állatokra. Az embert, a másik embert ismerte fel az asszonyban: „Ez most már csontomból való csont, testemből való test” (1Móz 2, 23). Éva ősanyánk bizonyára szép volt. Vajon Ádám lelkesedését az ajándékba kapott asszony külső megjelenése váltotta ki csupán? Nem tudjuk, hogy elbeszélgetett-e vele, mielőtt kimondta, hogy „ez végre emberi lény”. De azt tudjuk, hogy Ádám ismerte Istent – a bűneset előtt még jó kapcsolatban volt vele. Az ajándék minőségét az ajándékozó szavatolja. Mi sajnos az Éden-kerten kívül születtünk, bűneset utáni nemzedék vagyunk. Nem látunk olyan tisztán, mint az ártatlanságban teremtett első emberpár. Ezért hosszabb utat kell megtennünk, hogy világosan lássuk: valóban Isten ajándéka-e a másik, azaz létrejöhet-e vele olyan házasság, amely Istent dicsőíti, az Ő szeretet-lényét tükrözi a világ számára. Néhány személyiség-pszichológiai elmélet szívesen ábrázolja az emberi személyiséget úgy, mintha egymásra rétegeződő burkok alkotnák. Nézzük meg a legegyszerűbbet

A megismerés szondája

KülsőSzóbeli megjelenés megnyilatkozáso Szándékok, k indítékok Értékek

Nyilvánvalóan fontos az első benyomás, amely az illető külső megjelenéséről szól:


26

szép, csinos, jólöltözött, kellemes. Többet megtudunk róla, ha elbeszélgetünk vele. Beszélgetés közben megismerhetjük szándékait és indítékait is. Ha bizalmas kapcsolatba lépünk, feltárul előttünk a szíve, azaz értékrendjének centruma. Bartók Béla Leánynéző c. kórusműve is végigvezet minket a megismerésnek e jól bejárt útján. Nézzük meg a 2. versszakot: Ne nézz a lányka táncos lábára, Ne hajolj az ő mézes szavára, Figyelemmel légy indulatára, Tanulj szert tenni szíve titkára. Úgy vélem, nem arról akar lebeszélni ez a dal, hogy megnézd a táncoló lány csinos lábát, hanem arra figyelmeztet, hogy az még nem elég a jó döntéshez, ha az illető csinos. Hasonlóképen: nem arra bíztat, hogy ne figyelj oda, amikor beszél, hanem arra, hogy bölcsen hallgasd meg. Az indulatán indítékait és szándékait kell érteni. A szíve titka pedig az, ami a legnagyobb érték számára, amiért dolgozni és küzdeni képes, sőt, ha kell áldozatot is tud hozni. Amit tudni lehetne előre Amit tudni lehetne előre, de amiről a legtöbben mégsem vesznek tudomást: • Az idő múlásával egyre gyengébb, betegebb, és kevésbé vonzó, sőt öregebb lesz a párod (veled együtt). Ez a tény főleg azokat zavarja, akik a társukban ösztöntárgyat keresnek. • Vannak olyan tulajdonságai a társadnak (neked is!), amik csak később derülnek ki. • A legtökéletesebb választott sem tökéletes, hiszen ő is az Édenkerten kívül született (akárcsak te). • Önmagában a jó házasság (és a jó házastárs) nem tesz boldoggá. A Bibliában található több mint 50 boldog-mondás között egy sincs, amely azt mondaná, hogy boldogok a házasok. A boldogság forrása Isten – illetve a vele való kapcsolat. Természetesen van boldog házasság: két boldog embernek boldog a házassága is. Záró kép Egy tréfás kedvű buszvezető a végállomáson sötét szemüveggel és fehér bottal a kezében beült a saját buszába az egyik utas-helyre. Amikor már majdnem megtelt a busz, elkiáltotta magát: „Hát senki sem indítja el ezt a tragacsot?” Fölkelt, a vezetőüléshez tapogatózott és beindította a motort. A rémült utasok hanyatt-homlok menekültek. Ha messzire utazom, nem mindegy, hogy ki ül mellettem. Nem szeretem, ha túl terjedelmes az illető, ha rossz szaga van, vagy ha túlságosan bőbeszédű. De sokkal fontosabb, hogy ki ül a vezető ülésen. Vak ember ne vezesse az autóbuszt! Nagyon fontos kérdés, hogy ezen a földi életúton kivel utazol, ki a párod. De a legfontosabb kérdés az, hogy ki vezeti az életedet. Ne tétovázz kimondani: „Vezess, Uram!”


27

Házastársi páros vagy párbaj „Az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek!” (1Pt 4, 8) Első hallásra talán furcsa kérdés: érdekel-e téged az az ember, aki most éppen a férjed vagy a feleséged? Valamikor biztosan nagyon érdekelt, amikor házasságot kötöttél vele. Miért érdekelt? Gondolom, főleg azért, mert úgy érezred: vele együtt megkaphatod mindazt, amire leginkább szükséged van az életben. Mellette átélheted, hogy fontos vagy, hiszen felnéz rád, sőt rajong érted. Az ő oldalán biztonságban tudhatod magad, mert szeret téged, jól keres és gondoskodó fajta. Úgy látszott: céljaidat és törekvéseidet magáévá teszi, ezért nem fogja akadályozni, hanem segíteni fogja a munkádat. Mi történt azóta? Lehet, hogy már külön éltek. Lehet, hogy együtt vagytok, de páros magányban. Lehet, hogy a csalódások és a nehéz életszakaszok ellenére is még mindig fogjátok egymás kezét, mert valami miatt (talán hitbeli meggyőződésből vagy emberi becsületből) ragaszkodtok egymáshoz. Akárhogy is van most, azóta kiderült, hogy a másik nem teljesen olyan, mint amilyennek válted. Annak idején, házasságkötésetek előtt, nem is őt láttad egészen, hanem azt a vágyképet is, amely benned élt, s amelyet rávetítettél. Amikor ezt kezdted felismerni, és őt magát valóságosan megismerni, akkor vagy ”bekeményítettél” (azaz kemény lett a szíved), és mindenáron meg akartad őt változtatni; s minthogy ez nem sikerült, a házastársi páros házastársi párbajjá alakult. De az is lehet, hogy egy ideig még dolgoztál és küzdöttél azért, hogy a valóságos embert is elfogadd. Ez persze csak részben sikerült. Kiderült ugyanis, hogy élvezni őz vagy örülni neki csak akkor tudsz igazán, ha saját magad alkatrészének tekintheted, aki érted van, és olykor rendelkezésedre áll. Szabó Lőrinc őszinte verse kínálkozik ide: Semmiért egészen Hogy rettenetes, elhiszem, de így igaz: Ha szeretsz, életed legyen öngyilkosság, vagy majdnem az. ………………………………………………… Két önzés titkos párbaja minden egyéb; én többet kérek: azt, hogy a sorsomnak alkatrésze légy. …………………………………………………. Mint lámpa, ha lecsavarom, ne élj, hogyha nem akarom!

Érdekel a másik

Rávetítem a vágyaimat

Elfogadom őt alkatrészemként

Együttműködünk, ha hozzám idomul

Manipulálom őt, hogy megfeleljen elvárásaimnak

Nem változott meg, ezért párbajozunk


28

Ez a folyamat, amit most leírtam, sok-sok házasság történetében automatikusan végbemegy. Nem kell tenni semmit, hogy így legyen; nem kell ahhoz súlyos hibákat elkövetni. Az ember alapvetően önző természete vezérli ezt a pusztulás-programot. Van együttműködés és egység az ilyen házasságban? A manipuláció eredménye „egység” is lehet: a zsarnokság által létrehozott látszat-egység. Vajon jobb ez, mint a másik lehetőség: „két önzés titkos párbaja”? Nem hiszem. Sőt előbb-utóbb kiderül, hogy az elfogadás és az együttműködés is csak illúzió. A titkos párbaj folytatódik. Isten bibliai kijelentése biztosít arról, hogy van más út is, amely önként és szabadon választott együttműködéshez vezet. Csakhogy erre az útra nem tér rá automatikusan az ember. Ehhez át kell állítani valahol a váltót. A váltó átállítása pedig önmegtagadással és az emberi természet alapvető megváltozásával jár. Azt hiszem, minden igazi párkapcsolat – az életre szóló szerelem és házasság – azzal kezdődik, hogy érdekelni kezd a másik. Az érdeklődés indítéka pedig minden esetben az a remény, hogy a társam mellett biztonságban érezhetem magam, értelmes életet élhetek, és számíthatok a segítségére küzdelmeimben. A váltó átállítása a társkapcsolatra ez után következik. A társkapcsolatban a váltóállítás azzal a döntéssel kezdődik, hogy nem akarom őt birtokolni, hanem tisztelem a szabadságát. Nem akarom sorsom és személyem részévé tenni, hanem azon vagyok, hogy önálló és öntevékeny ember legyen. Nem akarok kedvem szerint való férjet vagy feleséget faragni belőle, hanem azt szeretném, ha kibomlana belőle minden lehetőség, amit a Teremtő beléje ültetett. Mindezekből az következik, hogy valóban ő kezd érdekelni, és nem az, hogy mi lesz velem és mi lesz belőlem mellette. Az én-központú embernek te-központúvá kell válnia, hogy az önzés útja helyett végighaladhasson a kitartó szeretet útján. „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát” (Lk 9, 23) – így adja meg a Biblia a Krisztus-követés titkát. A házastársak számára ugyanezt így konkretizálja: „Rendeljétek alá magatokat egymásnak.” (Ef 5, 21) Ezen az úton a másik ember iránti érdeklődés első lépése nem az lesz, hogy rávetítem a vágyaimat, hanem az, hogy igyekszem őt felfedezni, megismerni, megérteni. Ebből az következik, hogy elfogadom őt a maga valóságában. A termékeny és tartós együttműködés és egység alapja két szabad ember között létrejött szövetség. Érdekel a másik

Megismerem és megértem őt

Elfogadom önálló személyként

Egység és együttműködés

Tudhatjuk a gyakorlatból, hogy a szeretet-pályára átállított váltó vissza-vissza pattan az önzés nyomvonalára. Megromlott emberi természetünk miatt történik ez. Pedig nem hirtelen fellobbanó, hanem kitartó szeretetre van szükségünk egymás iránt. Mit tegyünk hát? Figyeljük éberen a visszapattanó váltót, és mindig gyorsan nyomjuk vissza a helyére? Ebben a küzdelemben hamar el lehet fáradni. A vasúti pályákon ma már kevés helyen kezelik kézi erővel a váltókat. Számunkra is „gazdaságosabb”, ha folyamatosan bekapcsolva tartjuk adó-vevő készülékünket, amely összekapcsol a Mennyei Váltókezelő Központtal. A váltó átállítását a Központ végzi egy gombnyomással. („Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést” Fil 2, 13). Ugyanakkor nekem éberen jelen kell lennem ennél a mennyből véghezvitt műveletnél – hiszen az én életemről van szó! – azaz (önmagam ellenére!) készenlétben kell állnom az Úr iránti engedelmességre, a szent életre és a másik ember iránti önfeláldozó szeretetre.


29

„Már megint megbántottál…” Nem nehéz megbántani minket. Mindenkinek van néhány „érzékeny pontja” – felszisszen, ha ahhoz hozzáér valaki. A bántás és a megbántódás hátterében megromlott emberi természetünk áll. Ezért a bántás kapcsolataink „természetes” velejárója. Éppolyan természetes, mint az, hogy időnként baktériumok és vírusok támadják meg testi egészségünket. Ne essünk kétségbe tehát, ha megbántott valaki (talán éppen az, aki legközelebb áll hozzánk), hanem tanuljuk meg kezelni a megbántottságot. De mielőtt rátérnénk a „kezelésre”, fogalmazzuk meg pontosabban a „diagnózist”. A kórkép leírásához pedig a kóreredet tisztázására van szükség. Más szóval: mitől romlott meg az emberi természet, és pontosabban mit jelent az, hogy „romlott”? Kóreredet Korunk művelt és jó szándékú embereinek többsége humanista. Ez azt jelenti, hogy Rousseau-val együtt vallják, hogy az ember természeténél fogva jó, csak megrontotta valami. Hogy mi rontotta meg, arra a kérdésre különböző válaszokat adnak. Rousseau szerint a civilizáció (térjünk vissza tehát a természethez); a reformpedagógia hívei szerint a tekintélyelvűség (tehát ne korlátozzuk és ne fegyelmezzük a gyerekeket, hogy szabadon kibontakozhasson a személyiségük); korunk relativista és pluralista gondolkodói szerint a ragaszkodás ahhoz, hogy az igazság és az erkölcsi törvény abszolút. Szerintük az, hogy mi az igazság, attól függ, hogy honnan nézzük. Ugyanígy: helyzete válogatja, hogy mi helyénvaló és mi nem. E szemlélet alapján értelmetlen dolog az emberi természetet eredendően romlottnak tartani. Mi keresztyének a humanistákkal szemben azt valljuk, hogy Megváltóra – Krisztusra – éppen azért van szükségünk, mert emberi természetünk eredendően romlott, más szóval: bűnös. Ezért vagyunk hajlamosak mindannyian a bántásra és a megbántódásra. Diagnózis Az alapbetegség neve: egocentrizmus (én-központúság). Ez azt jelenti, hogy akkor is magamra figyelek, amikor a társamra nézek. Kevésbé érdekel, hogy neki mire van szüksége és mit kellene adnom neki, hanem azt kutatom, hogy mit kaphatok tőle: adja-e azt, ami nekem tőle jár. Megbecsül-e, értékel-e, milyennek tart engem, (Harris találó megfogalmazása szerint:) O.K. vagyok-e nála? Ha a másik szavait vagy viselkedését úgy értelmezem, hogy az veszélyezteti az önbecsülésemet, akkor meg vagyok bántva. Ha egy kapcsolatban szüntelenül egocentrikus módon fordulok a társamhoz, akkor egyre érzékenyebb leszek az ő megnyilvánulásaira, bántásként jut el hozzám tőle az is, amit ő nem bántásnak szánt. Emiatt újabb (vélt vagy valós) bántások érnek. Társamat egyre rosszabbnak, sőt gonoszabbnak látom, akitől újabb és újabb bántásokat kapok. Tehát elkerülhetetlenül ördögi körbe keveredek.


30

Bántás(ok)

Csak a rosszat látjuk egymásban

Érzékennyé válunk egymás iránt

Bántás(ok)

A fokozódó érzékenység és sötéten látás miatt a házasság légköre egyre romlik. A felek elszigetelődnek egymástól. A rossz légkör ördögi köre, mint egy kerék, gurul le az elszigetelődés lejtőjén. Nemcsak egymástól kerülnek egyre távolabb, hanem a valóság érzékelésétől is, sőt Istentől is.

Érzék

enysé g

tás

en lá

Sötét

Egyre távolabb a valóságtól egymástól Istentől


31

A megbántottság „természetes” következményei Amint már említettem: a bántás és a megbántódás „természetes” jelenség abban az értelemben, hogy mindkettő romlott (bűnös) emberi természetünkből fakad. Ezért „természetesek” a következményei is. Nem csoda hát, ha többé-kevésbé minden emberi kapcsolatban (főleg a házasságban) megjelennek. A bántás általában haragot vált ki. A haragot azonban nemcsak nyílt támadással fejezhetem ki (kiabálással, csapkodással, tárgyak rongálásával, a másik személy tettleges bántalmazásával), hanem el is fojthatom. Ekkor keserű érzések keletkeznek bennem. Sőt a le nem vezetett és fel nem oldott harag, ha hagyom stabilizálódni magamban, élet-állapottá lesz, gyűlölködéssé fajulhat.

Bántás

Harag

Keserűség (elfojtott harag) Eltűri magában a megbántottság érzését Dédelgeti magában a keserű gondolatokat

Gyűlölet A harag stabilizálódik Azonosul a haraggal A harag élet-állapottá válik

Nyílt támadás (Agresszió) A harag felgerjed és levezetődik


32

Mérgezési tünetek A keserűséget az egocentrikus látásmód miatt sokan jogosnak érzik, nem tartják bűnnek, sőt sajnálják magukat megkeseredett életük miatt. A keserű kedvű ember dédelgeti magában a keserű gondolatokat. Rejtett vágyai a házasságon kívüli kielégülés, sőt a válás felé terelhetik. Aki megbántottságot él át, annak sérül az önbecsülése is. Társától azt az üzenetet veszi, hogy nem vagy jó társ, szégyelld magad! Ez az üzenet, mint a méreg dolgozik benne: fölöslegesnek érzi magát, elmegy a kedve a munkától, a kapcsolattól, az élettől. Lelkiállapota depresszióvá fokozódhat. A kevésbé „harcias” emberek önbecsülésüket kompenzációval próbálják helyreállítani, kárpótolják magukat a valós vagy vélt sérelmekért: esznek-isznak, költekeznek, társaságba mennek. Ezzel mintegy „kiegyenlítik a számlát”. Természetesen ezzel tovább növelik a kettőjük közti távolságot. A „harciasabbak önbecsülésük védelmére a megtorlást választják. Ezzel hosszú, sok szenvedést okozó háború alakulhat ki a házastársak között. Különösen tragikus formája a vissza-bántásnak az öngyilkos terrorakció. Ez azt jelenti, hogy úgy büntetem a másikat, hogy az nekem is szenvedést okoz: visszautasítom az ajándékot, a másik szeretet-megnyilvánulásait, testi közeledését, megszüntetem a kommunikációt.

A bántás üzenete: Nem vagy jó társ Szégyelld magad!

Kompenzáció

Alacsony önértékelés

Önbecsapás (Kompenzáció az irrealitás szintjén)

Inaktivitás Fölöslegesség érzése Depresszió

Megtorlás (vissza- bántás) „Öngyilkos terrorakció” Magamat is büntetem, ha azzal a másikat is bánthatom


33

A megbántottság rendezése bibliai módon A megbántottság bibliai kezelésének első lépése egy elkötelezett döntés: Nem tűröm el magamban a haragot, hanem Isten elé viszem a bántást és a haragomat. Amire én képtelen vagyok, azt meg tudja tenni Isten. Ehhez az kell, hogy tehetetlenségemet felismerve és beismerve megálljak előtte, és segítségét kérjem. Hiszen „természetes” folyamatokat megszüntetni vagy visszafordítani csak természetfölötti módon – Isten beavatkozásával – lehet. A keresztyén élet természetfölötti élet. Azzal a csodával kezdődik, hogy megértek egy titkot: Isten személyesen ismer és szeret. Ez elsősorban abban mutatkozik meg, hogy Jézus Krisztus – személyesen engem is képviselve – kifizette értem a váltságdíjat az Atyánál. Az Atya elfogadta Fia váltságművét, és ezért engem – minden bűnöm és jellemhibám ellenére – bűntelennek és országa polgárának tekint. Mindez természetfölötti, mennyei esemény, ami az én közvetlen beavatkozásom nélkül zajlott és zajlik le. Valóságos következményeit azonban megtapasztalhatom az életemben, mert rájövök, hogy többé nem kell bűntudatot éreznem és szégyenkeznem. Megszabadulhatok a túlérzékenységtől, és annak forrásától, az egocentrizmustól. Isten bűnbocsátó kegyelme szent életre és Isten szava iránti engedelmességre kötelez. Ezért Isten szavának megfelelően elindulok a bántó személy felé a megbékélés szándékával. Közben ráébredhetek arra is, hogy a másik nem is akart bántani, hanem saját elromlott „felvevő készülékem” torzította bántássá társam megnyilvánulását. Ha pedig a másik valóban bántott, megérik a szívemben a megbocsátás gyümölcse, hiszen én már bűnbocsánatot nyertem Istentől. A bántás hátterében álló konfliktust meg tudjuk beszélni, és – ha a másik félben is van erre készség – meg tudunk békélni egymással.

Bántás

Nem tűröm el magamban

Harag

a haragot

hanem Isten elé viszem a bántást és a haragomat

Isten megmutatja kegyelmét és szeretetét

A kegyelem Isten szava iránti engedelmességre kötelez

Isten elindít a bántó személy felé a megbékélés szándékával

Megbeszélés, megbocsátás, megbékélés


34

Végül szeretném megjegyezni, hogy a megbántottság bibliai módon való rendezése nem pszichoterápiás módszer vagy konfliktuskezelő technika. Maga a Szentlélek Isten indítja erre az embert és vezeti le lépésről lépésre a megbékélésnek ezt a folyamatát. Szentlelket pedig „azoknak adott az Isten, akik engedelmeskednek Néki.” (ApCsel 5, 32)


35

Látod-e és hallod-e a társadat? A fiatalasszony nagy gonddal és izgalommal főzte az első ebédet. A szakácskönyvet tízszer is áttanulmányozta. A legjobb alapanyagokat szerezte be. Munka közben többször is felhívta az anyukáját tanácsért. Végre eljött a tálalás szent pillanata. Lélegzetvisszafojtva figyelte férje arcát, várta a hatást. De az csal lapátolta a szájába szó nélkül az ételt. Aztán megették a desszertet is, és megitták a kávét. A férfi nagyokat szuszogott, ásított, majd elégedetten ledőlt a heverőre. Még mindig nem szólt semmit. Az asszony csak maga elé meredt, sírás fojtogatta. Eltelt egy-két óra, amikor a férjnek is feltűnt valami. - Mi bajod van? – kérdezte a feleségét. Az asszony szipogva mondta: - Nem ízlett az ebéd? - Miért? Mi volt az ebéd? Azt mondják, a szerelem vak. Én azt hiszem, még sötétebb vakságban él az a férfi, aki már nem is szerelmes. A fenti jelenet szereplői fiatalok voltak. A fiatalok többsége még figyel a társára. Az a fájó figyelmetlenség, amit ez a történet mutat be, inkább az idősebbekre jellemző. Az a középkorú asszony, akit észre sem vesz a férje, azért nem sír, mert már belefásult férje közönyébe. A házastársi szeretet-kapcsolat = folyamatos kommunikáció. A férjnek és a feleségnek folyamatosan van mondanivalója a párja számára, és folyamatosan nyitottak egymás felé. Mindkét fél érdeklődéssel fordul a társához, érdeklődését pedig az a vágy motiválja, hogy társa megkapja mindazt, amire szüksége van. Ezért igyekszik földeríteni, hogy társát mi tenné boldogabbá, mi esne jól neki, mi hiányzik ahhoz, hogy testileglelkileg jól érezze magát. Saját magáról szinte megfeledkezik az ilyen (szeretettől motivált) ember, mert figyelme folyamatosan a társára irányul. Ha mindketten ezzel az attitűddel fordulnak egymás felé, kapcsolatukban megvalósul a testi-lelki egység: nemcsak egy közös cél felé néznek, nemcsak egy ütemre lépnek, hanem mindkettőjüknek csak az esik jól (akár a szexben is), ami a másiknak is, és ha egyiküknek fáj valami (akár testi, akár lelki téren), szenved a másik is. Vajon létezi ilyen pár? Az ember természeténél fogva önző és hiú. Még akkor is magát látja, amikor a másikat nézi. Hogy viszonyul hozzám? Mit érez irántam? Mennyire értékel? Milyen embernek tart? Egy tranzakció-analitikus – Thomas A. Harris – szavaival: O.K. vagyok-e nála? Mert ha nem, akkor pocsékul érzem magam a jelenlétében. De ha igen, akkor szeretek vele lenni (talán még feleségül is veszem). Schulz von Thun azt fedezte fel, hogy a fogadó beállítódásán múlik, hogy milyen üzenet jut el hozzá egy közlésből. Négy „füle” van az embernek – állítja. Az egyikkel arra figyel, amit a közlő tulajdonképpen mond. A másik „füle” azt hallja meg, hogy a közlő milyen állapotban van. A harmadik „fül” arra figyel, hogy miként viszonyul hozzá az, aki beszél (milyennek tartja őt). Végül a negyedik „fül” azt figyeli, hogy mit kell tennie. A szerző klasszikus példája: egy házaspár autójában várakozik az útkereszteződésnél, amikor tilosat mutat a lámpa. A volán az asszony kezében van. Egyszercsak megszólal a férj: „Zöld!” Mire a felesége: „Te vezetsz vagy én vezetek?” Ha a feleség a „Mit mond tulajdonképpen” fület használta volna, válasza ez lehetett volna: „Igen, zöld.” Ha arra figyelt volna, hogy a férje milyen állapotban van, ez az üzenet jutott volna el hozzá: „Sietek.” A „Mit kell tennem” fülön át érkező üzenet: „Adj gázt!” Ez az asszony nyilvánvalóan a „Milyennek tart engem” fület használta, amelyen


36

keresztül ezt az üzenetet fogadta: „Nem vagy elég figyelmes autóvezető.” Ettől megsértődött és visszavágott. Alakítsuk át egy kissé a kiváló kommunikáció-pszichológus sémáját egy még egyszerűbb ábrává! (ÁBRA) Nyilvánvaló, hogy nem jut el mind a négy nyíl üzenete egyidejűleg a fogadóhoz, hanem csak az egyiké. A fenti példa esetében ez történik: (ÁBRA) Azt hiszem, ennek a „fülnek” a használata jellemzi leginkább a természetében megromlott embert. Ugyanezt látjuk Schulz von Thun következő példájában is. A házaspár az ebédlőasztalnál ül. „Mi ez a zöld a levesben?” – kérdezi a férj. A feleség válasza: „Ha neked ez nem ízlik, mehetsz máshová enni.” Nézzük meg a lehetséges válaszokat a fogadó különböző attitűdjei esetében: (ÁBRA) Ha mindkét fél csak önmagára figyel, ha csak a saját jogait és sérelmeit tartja szem előtt, és ezért nem fogadóképes a társától jövő, annak valódi szándéka szerinti üzenetére, a közlés tartalma nemcsak torzul, hanem kölcsönös kommunikáció egyáltalán nem jöhet létre. „Süketek párbeszéde” – ez a jellemzés illik erre az esetre. Csak adás van, vétel nincs. Sír az asszony. „Mi bajod van?” – kérdezi a férj. „Semmi bajom sincs.” Erre a férj megnyugszik!!! (ÁBRA) Ha nincs vétel egy kapcsolatban, az azt jelenti, hogy a kommunikáció „lefagyott”. Ha egy házaspár életét ez a kommunikációs séma jellemzi, kimondhatjuk rá a diagnózist: A két teljes (test és lélek egységét képező) ember teljes értékű kapcsolata megszűnt. Lehet köztük testi kapcsolat, üzleti kapcsolat, kulturális érdeklődésből fakadó kapcsolat, nemes célért küzdők bajtársi kapcsolata (lehetne még sok mást is említeni) – de mindez nem házastársi szeretet-kapcsolat. Hogyan lehet újra elindítani a „lefagyott” kommunikációt? A fiatalok is – legalábbis legtöbben – önzők és hiúk. Hogy lehet, hogy mégis élő a kapcsolatuk, szüntelen kommunikálnak, soha nem unalmas az együttlétük Azt hiszem, ennek az a titka, hogy a kölcsönös adás-vétel-kommunikációt a szerelem mozgásba lendíti, és amíg tart (a szerelem), mozgásban is tartja. „Költő szerelme szalmaláng, azért oly sebes és falánk” – ezt József Attila írja egyik töredékében. Azt hiszem, nemcsak a költő szerelme, hanem előbb-utóbb minden szerelem ellobban, vagy lassan elhamvad. Egyesek szerint a szerelemnek szeretetté kell átalakulnia. Én nem hiszem, hogy a szerelem át tud alakulni. De azt gondolom, hogy a szeretetnek valamikor meg kell születnie az ember szívében, a szerelmi lángolás ideje alatt már, vagy később. Ha ez megtörténik, a szeretet fogja mozgásban tartani a folyamatos és kölcsönös kommunikációt a pár életében, mint a mágneses tér a dinamó mozgását. Hogyan születhet meg a természeténél fogva önző ember szívében? Mi adhat reményt elhidegült házaspároknak, akik elveszítették minden reményüket? Pál apostol írja: „A megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” (Róma 5, 3-5) Isten a társunk iránti szeretetet valóban szívünkbe ülteti. De az olyan, mint a csírázó mag a földben – öntözgetnünk és gondoznunk kell, hogy növekedjék.


37

Férfivá és nővé teremtve Nem hiszem, hogy akad olyan ember, aki irigyelné a gilisztákat azért, mert minden egyed hím is és nőstény is egyszerre. A legtöbb állatfaj esetében jól megkülönböztethetők egymástól a nemek – már külső megjelenésükben is, de még inkább a viselkedésükben. Minél följebb hágunk a törzsfejlődési létrán, annál inkább jellemző ez. Az emberszabású majmok közösségeiben már jól megfigyelhető nemi szerepek vannak: a hímek földerítik, elfoglalják és megvédik az élőhelyet, a nőstények gondozzák kölykeiket; olykor besegítenek egymásnak. Az a benyomásunk, hogy korunk embere kezd visszacsúszni a giliszta-szintre. A 20. század elején az ébredező nőmozgalom a nők jogos igényei érdekében szállt harcba. Föllépett a valóban elnyomott, másodrendűnek tartott, munkaerőnek vagy élvezeti cikknek használt nők érdekében, amikor azért küzdött, hogy a nőknek is legyen választójoguk, tanulhassanak felsőoktatási szinten, vállalhassanak felelős, vezető beosztású munkát – a férfiakkal azonos fizetésért. Úgy tűnik, hogy a mozgalom fejlődése túl lőtt a célon: a nőmozgalom feminizmussá változott (mint a kis tigris, amely kedves és játékos, mint egy doromboló cica, de végül veszélyes fenevad válik belőle). Hála Istennek a legtöbb nőegylet nem feminista. De a „giliszta-modell” érvényesül a magyar társadalomban is, ami abban az igyekezetben nyilvánul meg, hogy igyekeznek eltüntetni a nemek közti különbségeket lehetőleg az élet minden területén. Első pillantásra a külső megjelenés eltolódása tűnik fel az uniszex irányába. Néhány fiú is hosszúra növeszti a haját, fülbevalót visel, élénk színű ruhát hord, némelyik lány pedig kopaszra nyíratja a haját, férfiinget és zakót (nem kosztüm-kabátot) ölt magára. Ennek talán nincs nagy jelentősége, meg lehetne szokni – és meg is lehet. Inkább az zavar (gondolom, nem csak engem), hogy ez a külső megjelenés a gondolkodás megváltozásának a kifejeződése. Mi rejlik az uniszex-gondolkodás mögött? Talán tömeges infantilizmus? Farsang alkalmával jelmezbe öltözünk, rövid időre „játékból” királlyá, törpévé, oroszlánná, lányból fiúvá, fiúból lánnyá válunk. Fiataljaink talán szeretnének gyerekek maradni, még sokáig játszani, a felelősséget vállaló felnőtt kor beköszöntét későbbre halasztani. Van esély arra, hogy ez a magyarázat helytálló, hiszen nemcsak a fiúk „lány-jelmeze” jelenik meg az utcán, hanem más farsangi maskarát is lehet látni, függetlenül attól, hogy milyen napokat mutat a naptár: a papagájok minden színében pompázó hajkoronát, kakastaréjt és ki tudja mi mindent még. Az infantilizmus jelének vélik a korombeli felnőttek a sok plüss-állat jelenlétét is, amelyek hátizsákokon fityegnek, alvótársul szolgálnak, vizsgák alkalmával kabalák szerepét töltik be. A felnőtté válás halogatása a felelősségvállalás halogatását jelenti. Úgy vélem, ez elsősorban a fiúk illetve a férfiak esetében feltűnő. Erre utalnak napjainkban sok házasságban a szerepcserék: az asszony vezeti a családot, ő dönt a fontos kérdésekben. De az az érdekes, hogy a férjek a legtöbb ilyen házasságban nem a feleség szerepkörét veszik át, hanem gyerekként viselkednek. A párjukat így szólítják: anyukám. Az asszony válasza: kisfiam. A gyerekek születése miatt az asszonyok általában nem tudnak kitérni a felelősség vállalása elől, ebből fakad az is, hogy kényszerűségből a házasság és a család vezetését is vállalják. Mi rejlik az uniszex-gondolkodás mögött – kérdeztem. A fenti pszichológiai magyarázatot felülírja a Bibliából fakadó válasz: Az ember fellázadt Isten rendje ellen.


38

Isten rendjét Pál apostol így fogalmazza meg: „Minden férfinak feje a Krisztus, az asszony feje a férfi” (1Kor 11, 3). Sietek leszögezni: a Biblia nem azt tanítja, hogy a férfi értékesebb a nőnél. Mindkét nem értéke ugyanaz, hiszen Isten férfiért és nőért ugyanannyit fizetett: nem ezüstöt és aranyat, hanem drága vért (1Pt 1, 18). A férfinak és nőnek a szerepköre más. Különbözőségünk biológiai teremtettségünkben nyilvánvaló. Egyetlen férfi sem képes átvenni feleségétől a terhességet, a gyerekszülést és a szoptatást. (A mosogatást, a takarítást és a bevásárlást nyugodtan átveheti, mert nem ezek elutasítása a férfi szerepének a lényege.) Ha valaki mégis ragaszkodik ahhoz, hogy férfiak és nők mindenben ugyanolyanok vagyunk, az gondoljon arra: szeretne-e egy reggel arra ébredni, hogy a felesége (vagy a férje) ugyanolyan, mint ő. A férfi szerepének a lényege: felelősségvállalás az asszonyért és a gyerekekért. Ebbe természetesen beletartozik a döntések felelőssége is. Nem zsarnokságról van szó, hanem szolgálatról. Pál apostol írja: „Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte.” (Ef 5, 25) Jézus Krisztus pedig ezt mondta: „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Márk 10, 45) Ezt a szolgálatot és a vele járó felelősséget nem vállalják napjainkban azok a férfiak, akik feleségük gyerekeként élnek a családban. De eleve elutasítják azok a fiúk is, akik ódzkodnak a nősüléstől, mert agglegényként élni kevesebb felelősséggel jár. Nyilvánvaló, hogy ez a magatartás engedetlenség Isten parancsával szemben, aki nekünk is mondja (nemcsak a Babilonba száműzött zsidóknak), hogy „házasodjatok, szülessenek fiaitok és leányaitok” (Jer 29, 6). A keresztyén férfiak számára ebben a rövid mondatban foglalható össze ennek az írásnak a tanulsága: Ti férfiak, legyetek valóban férfiak! Hívő leányaink és asszonyaink számára pedig értelemszerűen ez az üzenet: Legyetek nők – vagyis legyetek nőiesek, vállaljátok örömmel női mivoltotokat, ne akarjatok férfiasak lenni. Az egészséges lelkű férfiak a nőies nőket találják vonzónak. (Én nem tudtam volna beleszeretni annak idején egy traktorista lányba vagy egy női sztahanovista vájárba.) Ez pedig mindkét nem számára fontos utasítás: „Az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek.” (1Pt 4, 8)


39

Az empátiáról Az empátia szó jelentése: beleérzés. De a fogalom sokkal többet jelent érzelmi rezonanciánál. Azt jelenti: Megértem a másik embert azáltal, hogy a helyzetébe illeszkedem. Eszerint az empátia értelmi tevékenység is. Kitűnő szépirodalmi illusztrációt ad az empátiáról Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz című versében. A vásott kölyök földühítette az apját, mert fölmászott a gázrezsóra, kalapálta a bútort, ledobta az erkélyről a mozsarat, és még sok ezekhez hasonló szörnyűséget művelt. Az apa már-már ott tartott, hogy jól elfenekeli, amikor gondolt egyet, és inkább leült a kisfia mellé a padlóra játszani. De ettől a pillanattól kezdve minden megváltozott számára, mert a padlóról mindent úgy látott, ahogy a gyerek: „olyan nagyok a nagyok” és „minden csupa láb”. Megértette Lócit, amikor a helyzetébe illeszkedett. Ezért verés helyett „magasba emelte szegénykét, hogy nagy, hogy óriás legyen”. Kapcsolataink előfeltétele Az empátia minden emberi kapcsolat fennmaradásának és elmélyülésének fontos előfeltétele. Nélküle elképzelhetetlen tartós barátság, harmonikus házasság, kiegyensúlyozott szülő-gyermek kapcsolat, gyümölcsöző tanár-diák viszony, vagy akár munkatársi együttműködés. A felsorolt emberi kapcsolatok esetében egymás kölcsönös megértésére van szükség. A lelkigondozói és a pszichoterápiás kapcsolat egyoldalú empátiát feltételez a lelkigondozó illetve a terapeuta részéről. A szülő-gyermek és a tanár-diák kapcsolatban is sokszor be kell érni a gyerek egyoldalú megértésével. A másik ember megértése (vagyis empátia) nélkül elképzelhetetlen a konfliktusok megoldása, társaink valódi szükségleteinek felderítése, kommunikációs mintáinak (így „szeretet-nyelvének”) megismerése, sőt az is, hogy a másik ember minket megértsen. Erre érzett rá Pál apostol, amikor missziói munkájáról így vall: „Mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket.” (1Kor 9,22) Mindennapi élethelyzetek Gondolom, nem ritkák az alábbihoz hasonló történetek. Egy fiatal pár házassági évfordulójuk megünneplésére készül. A férj már reggel, munkahelyére menet, azt a gondolatot dédelgeti magában, hogy „de jó lesz délután hazajönni, mert ünnepelni fogunk; drága kis párom már az előszobában puszival vár majd, aztán jöhet az ünnepi vacsora”. De rosszul kezdődik a reggel, mert az az „átkozott Trabant” nem akar elindulni, úgy viselkedik, mint egy csökönyös szamár. Emiatt persze elkésik (egyik baj hozza a másikat), a főnök csúnyán néz rá; sőt azután is, egész nap, barátságtalanul bánik vele. A fiatal férfi lelki egyensúlyát csak az a gondolat tartja fenn, hogy „de jó lesz hazamenni”. Pedig még újabb bajok keserítik az életét: egy kellemetlen levél az egyik üzleti partnertől, a számítógép lefagyása (nem mozdul a kurzor), az adminisztrátor ügyetlensége és lassúsága. Afféle „Jakab-nap” ez, aminek örülni kellene (Jakab apostol írja, hogy „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez”) – de ő most nem tud őszintén örülni, legfeljebb kibírni képes ezt a sok frusztrációt. Ez is csak azért sikerül, mert bíztatja magát: „Jó lesz négykor hazamenni… drága feleségem puszival fogad…”. De újabb csapás következik: fél négykor közli a főnök, hogy bent kell maradni egy fontos ügy megbeszélésére. Idegesen ül le az értekezletre, amelyen egyik-másik kollégája túl bőbeszédűen szól


40

hozzá. Lassan mászik az idő. De végre mégis indulhat („drága feleségem puszival fogad”), a Trabant most rendesen elindul; de dugóba keveredik; „telefonálni kellene haza” – de lemerült a mobilja, elfelejtette feltölteni. Eközben otthon az asszony készíti az ünnepi vacsorát. Már előző nap beszerezte hozzá a legjobb alapanyagokat. Most mégis minden percre szüksége van, hogy idejében elkészüljön. Kellemetlen, hogy beállít a szomszédasszony megkérdezni valamit, „csak öt percre” – mondja, de már háromnegyed órája áll az előszobában. Elküldeni nem lehet, mert megsértődik. Végre elmegy, de jön a postás. Aztán hazajön a nagyfiú (már nyolc éves), intőt hoz az iskolából (elhanyagolja a matek házi feladatokat). A kisbaba pedig ma különösen nyűgős (Mi lehet vele?). És nem telefonál a férje, akinek elmondhatná mindezt, hogy könnyebb legyen elviselni ezeket a nehézségeket. Mégis mindennel időben elkészül, ünnepi teríték kerül az asztalra, még gyertya is. Negyedötkor meggyújtja a gyertyákat, hogy várva várt párját ünnepi fények fogadják. Már félöt. Már öt óra. Már negyedhat… Hol marad ilyen sokáig? Miért nem telefonál? Csak nem érte valami baj? Remeg a keze, elszorul a torka. A gyertyák már félig leégtek, a vacsora kihűlt… Végre fordul a zárban a kulcs, belép a férj. Várja a puszit. A puszi elmarad. Helyet - Csakhogy végre hazataláltál! – ez a köszöntés fogadja. - Igen, drágám, tudod ma… Az asszony közbevág: - Nézd meg Pisti üzenő füzetét! Bukásra áll matekból, mert te nem foglalkozol vele. - Igen, megnézem, csak hadd fújjam ki magam… - Mert te mindig csak kifújod magad és a feleségeddel nem törődsz. Az asszony sír, a férj tehetetlenül toporog. Vége az ünnepi hangulatnak. Nyilvánvaló, hogy empátiára lett volna szükség ahhoz, hogy megmentsék az ünneplést. Meg kellett volna hallgatni a másik történetét, kicsit átélni, amit a másik átélt, és ezáltal megérteni őt: miért késett el a férj, miért ideges a feleség. Hasonlóképpen empátiára lenne szüksége a tanító néninek, akit „halálra bosszant” az a gyerek, aki rendszeresen elalszik az órán, szünetekben verekszik, soha nincs kész a házi feladata. Ha felkeresné őt otthon, megtudhatná, hogy a gyerek apja éjszaka szokott hazaérkezni italosan, villanyt gyújt, hangoskodik, olykor verekszik, az egész család retteg tőle. A tanító néni természetesen nem tudja megváltoztatni ezt a helyzetet, de ha a gyereket most már megérti, jobb lesz a kapcsolatuk. Felnőttként sokszor nehezen értjük meg a kamaszokat. Számukra persze még nehezebb feladat volna megérteni minket, felnőtteket. Mi legalább voltunk már serdülők, de ők csak ezután lesznek felnőttek. Sokszor nehezen értjük meg az öregeket, az ágyhoz kötött betegeket, a testileg, érzékszervileg vagy értelmileg sérült embereket. Velük kapcsolatban különösen világossá válhat számunkra, hogy nem elég az érzelmi rezonancia: gondolatban, képzeletben végig kell kísérnünk velük együtt azokat az élethelyzeteket, amelyekben meg kell küzdeniük nehézségeikkel, hogy megértsük őket. Az empátia hiányáról, az emberek közti „billió fényévnyi” távolságról szólnak Tóth Árpád megrendítő sorai is, amikor megszólítja a távoli csillagot: Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy, Mint egymástól itt a földi szívek! A Szíriusz van tőlem távolabb Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg? Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!


41

Ó, jaj, az út lélektől lélekig! Küldözzük a szem csüggedt sugarát, S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

Nem műveltség és intelligencia kérdése Az empátia képessége nem függ a műveltségtől és az intelligenciától. Sokszor megfigyelhetjük, hogy kiemelkedő műveltségű és magas intelligenciájú embereknél sem működik az empátia. Két világhírű tudós szolgáltat ehhez a tényhez figyelemre méltó példákat. Max Planck (a kvantum-mechanika megalkotója) kezdi egyik tanulmányát ezzel a mondattal: „Egy új eszme a tudományban nem úgy szokott diadalra jutni, hogy az ellenfelek meggyőzetnek, hanem úgy, hogy kihalnak.” Valószínűleg saját kellemetlen tapasztalatai állnak e megállapítás mögött: az öreg professzorok nem értékelték, mert nem akarták megérteni, a fiatal Planck gondolatait. Később belőle is öreg professzor lett, remélhetőleg szellemileg rugalmasabb, mint elődei. A másik jeles tudós a fejlődéspszichológia kiemelkedő kutatója, Jean Piaget. Ő is egyik tanulmánya elején veti papírra témánkhoz tartozó szellemes megjegyzését: „A tudományos viták nagyon hasznosak, mert a vitatkozó felek a végén jobban értik a saját gondolataikat.” Szó sincs tehát egymás meggyőzéséről. Erről a parlamenti viták jutnak eszünkbe. (Nem azért, mert a képviselők többsége is a kiemelkedő műveltségű és magas intelligenciájú emberek közé tartozik.) Érdemes volna utána nézni, hogy az elmúlt másfél évtized alatt előfordult-e akár csak egyszer is, hogy az egyik oldal logikus érvelésével meggyőzte a másik oldalt. (Lehetséges persze, hogy valójában nem egymást, hanem a választókat akarják meggyőzni.) Úgy látszik, Konrad Lorenz kevésbé művelt és kevésbé okos kutyája nagyobb empátiával rendelkezett, mint sok-sok ember. Általában az asztal alatt hevert, amikor a Nobel-díjas etológus tudós vendégei körülülték az asztalt, és tudományos kérdésekről vitatkoztak. A derék eb – mintha értett volna angolul vagy németül – mindig belekapott annak a vendégnek a lábikrájába, aki a gazdájával szemben ellentétes álláspontot képviselt. Igaz, ez nem empátiás viselkedés, ha elfogadjuk az empátiának fentebb megfogalmazott meghatározását. Szó sincs itt megértésről, hanem „csak” (ez sem kevés) érzelmi rezonanciáról. Hiszen a tudományos viták sem érzelem-mentesen folynak. Érzelmeinket elárulják a hangszín és a hangerő metakommunikatív változásai, egy kutya számára pedig az izzadtság összetételének indulatok hatására történő kémiai változásai. Lorenz kutyája egyszerűen szolidáris volt a gazdájával, és úgy érezte, hogy meg kell védenie őt. Az empátiás képesség fejleszthető Nem tisztázott, hogy az empátiás képesség genetikai adottság-e, mint a zenei hallás, a humorérzék vagy az intelligencia típusa. Az azonban bizonyosnak látszik, hogy – mint a felsoroltak – az empátiás képesség is fejleszthető. Éppen Piaget kutatásaiból tudjuk, hogy a gyermeki gondolkodás egocentrikus (énközpontú), ami azt jelenti, hogy nem képes más szemével látni a világot, vagy más fejével gondolkodni. A környezet tagjaival való érintkezés és kölcsönhatás során azonban fokozatosan megtanulja, hogy a másik ember nem ugyanazt érzi, nem ugyanazt látja, és nem ugyanazt gondolja, amit ő. Jó esetben (sajnos nem minden esetben), mire felnő, a


42

gyermeki egocentrizmus eltűnik, a felnőtt ember társ-központúsága – szociocentrizmusa – váltja fel. Gyermeki egocentrizmus

Felnőtt szociocentrizmus

Ami fejlődik, az fejleszthető is. Aki fejleszteni akarja empátiás képességét, annak elsősorban azt kell gyakorolnia, hogy kevesebbet figyeljen magára, de annál többet a társára, akivel éppen kapcsolatban áll. Ha egy kapcsolatban folyamatosan arra figyel valaki, hogy a másik ember milyennek tartja őt, hogy viszonyul hozzá, mennyire értékeli, mit kaphat tőle stb., annak aligha fog fejlődni az empátiás képessége. A fejlődés útjának első állomása ezen a területen egy fontos attitűd-váltás: ne tükörnek használjuk a társunkat, akire nézve önmagunkról kaphatunk információt, hanem felfedezésre váró területnek tekintsük őt, akit szeretnénk egyre jobban megismerni és megérteni. Miért nem értjük meg vagy miért értjük félre egymást? Miért van annyi bajunk az empátiával? Miért van az, hogy a legtöbb ember felnőtt korára is egocentrikus marad, és tükörnek használja a másik embert? Honnan ered ez a gyengeség a kapcsolatépítésben? Tény, hogy aki nem empátiás, az nemcsak egocentrikus, hanem egoista is. És sajnos, többé-kevésbé mindnyájan ebbe a kategóriába tartozunk, az egész emberiség. Természeténél fogva minden ember önző. A fenti kérdésekre a kielégítő válasz nem pszichológiai, hanem teológiai. Röviden így hangzik: Mindnyájan az Éden-kerten kívül születünk. Az emberi természet eleve romlott (Róma 3, 9-18). A humanisták (így Rousseau) azt állítják, hogy az ember eleve jó, csak megrontotta valami (a civilizáció, a tekintély…). Ezért térjünk vissza a természethez. A Szentírás szerint azonban az ember eleve romlott; hogy megjavuljon, nem a természethez kell visszatérnie, hanem a természet Teremtőjéhez, aki ellen fellázadt. A bűneset bibliai története azt mondja el, hogy az ember a saját kezébe vette az erkölcsi megítélést (annak eldöntését, hogy mi jó és mi rossz), amikor evett a jó és rossz tudásának a fájáról. Ez a magatartás így is megfogalmazható: „Isten ne szóljon bele az életembe, én a magam istene akarok lenni.” Aki kizárja Istent az életéből, annak az emberi kapcsolatai is kárt szenvednek. Ezt mutatja Ádám és Éva esete is. „Észrevették, hogy mezítelenek” – olvassuk. Eddig is azok voltak, de nem zavarta őket. Most azonban minden megváltozott, nem láthat mindent a másik, ezért takaróznak fügefalevelekkel. Titkaink vannak: van dugipénzünk, titkos gondolataink, be nem vallott élményeink, rejtett vágyaink. Legmeghittebb kapcsolatainkat kínzó feszültség jellemzi: szeretnénk feltárulkozni egymás előtt, de ugyanakkor félünk is egymástól. A mély barátságot és a jó házasságot egyaránt az jellemzi, hogy a felek „átlátszók” egymás számára. A bűn következtében azonban megszűnik az átlátszóság.


43

Empátiás-e Isten? Olvassuk el figyelmesen az alábbi bibliai sorokat! Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához… (Zsid 4, 14-16)

Biztos vagyok abban, hogy Isten akkor is megértene minket, teremtményeit, ha nem jelent volna meg köztünk emberi testben, Jézus Krisztus által. Ez a tette inkább minket győz meg arról, hogy Ő empátiás irántunk. Földi életének mintegy három évtizede alatt emberként átélte Ő is a fáradtságot, a testi fájdalmat, az éhezést és a szomjazást, de a meg nem értést is szerettei részéről, sőt a fájdalmas csalódást is, amikor a legnehezebb órában cserben hagyták legjobb barátai. „Áthatolt az egeken” azért, hogy eljöhessen közénk. Itt nem valamiféle fordított sztratoszféra-repülésre kell gondolnunk, hanem arra, hogy nagyon messziről jött: messzebbről, mint Tóth Árpád csillagának a fénye. Az isteni lét végtelen dimenziójú világából (ahol nem léteznek sem térbeli sem időbeli korlátok) megérkezett a mi háromdimenziós terünkbe – méghozzá egy tehetetlen kisbabaként, akit időnként ugyanúgy meg kellett szoptatni és tisztába kellett tenni, mint bármelyik emberi csecsemőt. Végig kellett mennie a testi, a szociális és az értelmi fejlődés fokozatain is, mint minden más gyereknek (Luk 2, 52). Szenvedése és megaláztatása nem a Golgotán kezdődött (ott érte el a csúcspontját), hanem a születésekor. Isten Fia, aki most ismét a mennyben van (túl a mi térben és időben korlátozott világunkon, és ugyanakkor mindenütt jelenvaló módon közvetlen ül közel is hozzánk), egyszer majd (hamarosan) újra láthatóvá válik, amikor eljön „ítélni élőket és holtakat”. De tudnunk kell, hogy egyszer már „áthatolt az egeken” értünk, és ezért az Ő bírói és királyi széke valóban a „kegyelem trónusa” azok számára, akik váltságművét elfogadták. Az egocentrizmusból és egoizmusból Istenhez visszatérő (megtérő) ember nemcsak követhető mintákat, hanem motivációt, útmutatást és erőt is kaphat mások megértéséhez az empátiás Jézus Krisztustól. „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.” (Jn 15, 12). Énközpontú vagy Krisztus-központú viszonyulás a másik emberhez A továbbiakban tegyünk néhány összehasonlítást: mi a különbség az önmaga által irányított életű ember és a Krisztus uralmát elfogadó ember között a másik emberhez való viszonyulásában. Az egocentrikus ember azt kutatja, hogy mit kaphat a másiktól; ennek alapján dönti el, hogy érdemes-e kapcsolatba lépni vele, időt szánni rá, esetleg feleségül venni, vagy férjhez menni hozzá.

ÉN ,

Mit kaphatok tőle? Mivel tartozik nekem?

A másik ösztöntárgy vagy rivális


44

A kapcsolat folyamán pedig többnyire arra figyel, hogy megkapja-e a másiktól azt, ami jár, amivel a másik tartozik neki. Vannak, akik évtizedeken át gyűjtik „jogos” elvárásaikat. Az énközpontú ember számára a másik nem társ, hanem ösztöntárgy, aki arra való, hogy az ő szükségleteit kielégítse (szexuális éhségét, kényelmét, presztízsét stb.). Idővel az ösztöntárgy riválissá, sőt ellenséggé válhat, akinek a jelenléte azzal fenyeget, hogy elveszi, megeszi, elkölti az ember féltett tulajdonát: akár anyagi javait, akár a dicsőségét, mert mellette a sajátja elhalványul. Alapvetően másként működik az, aki élete irányítását átadta az Úrnak.

Mire van szüksége? Mit adhatok neki?

én

A másik akit szerethete

Az önátadás nem jelenti azt, hogy az embernek megszűnik az egyénisége. Látható az ábrán, hogy az „én” jelen van, de az Úrnak alárendelve. Az Úr pedig a másikra irányítja az ember figyelmét. A szeretet gyakorlatilag abban nyilvánul meg, hogy igyekszünk megismerni és kielégíteni a másik valódi szükségleteit. Ez gyakran azzal jár, hogy háttérbe szorítjuk a magunkét. Jól látható ez néhány valódi szeretet-kapcsolatban élő házaspár döntéseiben: melyik programot válasszuk, ha csak az egyikre van időnk, mit vegyünk meg, ha mindkettőnk óhajára nem telik a pénzünkből. „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (ApCsel 20, 35) Aki folyton önmagára figyel, az természetesen nem látja a másikat: „északfok, titok, idegenség” marad számára. (Ezeket a jelzőket Ady önmagára mondja, kifejezve ezzel magányosságát; de azt is elmondja ugyanebben a versben, hogy nem akar így maradni.) Az empátia-fok: 0.

ÉN

Nem értem őt

Északfok, titok, idegensé g..

A másik

A következő ábra – az előbbivel ellentétben – éppen az empátiáról szól: arról, hogy megértem a társamat, mert a helyzetébe illeszkedem.

én

A másik

Ha valaki úgy érzi, hogy ez nem természetes, mert emberi természetünk arra késztet, hogy magunkra figyeljünk, és csak a saját szükségleteinkkel foglalkozzunk,


45

annak igaza van. Valóban megújult természetre, megváltozott gondolkodásra van szükség a valódi empátiához. A keresztyén élet természetfölötti ebben az értelemben is. Ádám és Éva fügefalevelekkel próbálta elrejteni szégyenét. Úgy tűnik, hogy ma sokan páncélt öltenek magukra, amikor becsukódnak a másik ember előtt. Nyilvánvalóan félelemből és bizalomhiányból fakad ez a magatartás.

ÉN

Nem bízom benne Nem adom ki magam Kész vagyok az önvédelemre

A másik

A jó kapcsolatért mindig kockáztatni kell: le kell vetnünk a „páncélt” kiszolgáltatva egymásnak a titkainkat. Ezzel természetesen sebezhetővé tesszük magunkat. De tudnunk kell, hogy a szeretet-kapcsolat nem tűri a bizalmatlanságot és az egymástól való félelmet. (1Ján 4, 18)

A mási k

én Levetem a páncélt, sebezhetővé teszem magam

Az egocentrikus ember megkísérli önbecsülését azáltal is fenntartani, hogy saját magát igyekszik egyre nagyobbnak látni, a másikat pedig egyre kisebbnek. Ezért arra törekszik, hogy felfedezze a másik hibáit és gyöngeségeit. Így a saját foltjait kevésbé fogja látni.

ÉN

Gyöngeségeire és hibáira figyelek, hiszen ő kicsi és jelentéktelen

A másik

A szeretet azonban arra tanít minket, hogy a másik értékeit tartsuk szem előtt, mindazt, ami kedves, szép és jó benne. MEGBECSÜLÉS én

Kutatom és felfedezem a másik értékeit Fil 4, 8

A másik


Miért van szükségünk empátiára? 1. Empátiára van szükségünk ahhoz, hogy valóban megismerjük egymást. 2. Empátia nélkül nem vagyunk képesek megoldani konfliktusainkat. 3. Az empátia útján jöhet létre szilárd és tartós egység a kapcsolatunkban.

46


47

A hívő ember és a stressz „Mi, kommunisták, különös anyagból vagyunk formálva” – mondta Sztálin, amikor Lenint búcsúztatta. Diákkorom marxista tanulmányi emlékeiből ez a furcsa mondat jutott eszembe, amikor feltették nekem a kérdést: „Beszélhetünk-e egyáltalán a stresszről hívő emberekkel kapcsolatban? Vagy az Úrban megtalált békesség megóv minket tőle?” Nos, én azt gondolom, hogy mi, hívő keresztyének, ugyanabból az anyagból vagyunk formálva, mint mindenki más. Az újjászületés nem óv meg senkit a betegségektől, az öregedéstől, de még a biológiai haláltól sem. Gondolom, sokunk tapasztalata, hogy nem kerülik el a hívőket a teljesítménnyel kapcsolatos kudarcok, a munkahelyi feszültségek, a csalódások, a generációs problémák, sőt a házassági válságok sem. Mennyei Atyánk jól tudja, hogy életünk folyamán nehézségekkel kell megküzdenünk, nehéz helyzetekben kell helytállnunk, fájdalmakat kell kibírnunk. Ezért sokféle testi és lelki képességgel együtt felruházott minket azoknak a fiziológiai és pszichés reakcióknak a mechanizmusaival is, amelyekkel a stresszt okozó hatásokra reagálunk. A stressz nem feltétlenül károsítja az embert, nem minden esetben rossz dolog, sőt inkább szükséges ahhoz, hogy sikeres életet éljünk. Nem tudományos igényességgel, hanem csak vázlatosan – a legfontosabb összefüggések megértése érdekében – vegyük szemügyre a stresszre adott reakciók keletkezését és szerepét. Ebben segít minket az alábbi ábra is. Fiziológiai reakciók A mellékvesekéreg adrenalint, noradrenalint (és még többféle hormont) termel

Pszichés reakciók Felkészülés a küzdelemre: fokozott figyelem, készenléti állapot

Sikeres alkalmazkodás Alkalmazkodási kudarc (ha túl erős vagy tartós a stressz)

Szorongás

Harag,

Fásultság

Depresszió

agresszió

A stresszt okozó hatás (a stresszor) hormontermelésre készteti a mellékvesekérget. Ezek a hormonok készenléti állapotba hozzák az embert: feszültséget él át, fokozódik a figyelme, mintegy „ugrásra készen áll”, hogy felvegye a harcot a „támadóval”: a nehéz vizsgahelyzettel, a nyilvános szerepléssel (ezt nevezik lámpaláznak), a nyugtalanító


48

rossz hírrel, tehetetlensége átélésével (például közlekedési dugóban), kiszolgáltatott helyzetével, stb.. Stresszor bármi lehet, amit úgy élünk át, hogy általa veszély fenyeget – akár fizikai, akár társadalmi értelemben (félünk a zuhanástól és félünk a megszégyenüléstől). A fokozott figyelem feszültsége azért hasznos, mert éberré, harcképessé tesz. Közismert tapasztalat, hogy jó teljesítményhez izgalmi állapotra van szükség: sportban, nyilvános szereplésben, alkotó munkában… bármiben. Ugyanakkor maga a feszült állapot is energiát használ el. Ezért a tartós vagy a túl erős stressz már nem segít, hanem megterhel. Az ember alkalmazkodó magtartása csődöt jelent: megjelennek a harcképtelenség, a tehetetlenség tév-reakcói: szorongás, harag, fásultság, depresszió. Mindez minden egyes embernél működik, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő, gyermek vagy felnőtt, hívő vagy hitetlen. Ha valaki mégis azt gondolná, hogy a hívő keresztyén csak győztes lehet – a tehetetlenség tév-reakciói rá mégsem jellemzőek, mert hite mindig legyőzi a stresszort – legyen őszinte magához, és figyelje meg elfogulatlanul hívő testvéreinek az életét is. A hívő diák is szorong a nehéz vizsga előtt, a hívő embert is megviseli a kellemetlen, hosszú utazás, ha órákon át a zsúfolt peronon kell állnia hangoskodó, dohány- és italszagú emberek között, mindenkit megterhel a bírósági tárgyalás, amelyen alperesként kell megjelennie, minden ember némi aggodalommal gondol a közelgő, nehéz és kockázatos műtétre, annak ellenére, hogy teljes bizalommal az Úr kezébe teszi az életét. De gondolhatunk a bibliai hithősökre is! Különösen a Zsoltárok könyvében találunk megrázó vallomásokat a stressz okozta szenvedésről – az Úr felé kiöntött panasz formájában. Dávid a 13. zsoltárt így kezdi: Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem? Meddig kell magamban tanakodnom? Az utolsó mondat fordítása ez is lehetne: Meddig kell még gondolataimmal birkóznom? A 31. zsoltárban hol a szorongás, hol a depresszió hangjait halljuk: …Bajban vagyok, szemem elhomályosodott a bánattól, odavan testem-lelkem. A gond miatt vége lesz életemnek, a sóhajtozás miatt esztendeimnek…. …Csontjaim sorvadoznak… …Ha látnak az utcán, elfutnak előlem. Elfelejtettek, mintha meghaltam volna, olyan lettem, mint egy kallódó tárgy. Depresszió szól a 38. zsoltárból is: Megbűzhödtek, elgennyesedtek sebeim oktalanságom miatt. Elcsüggedtem, meggörnyedtem nagyon, úgy járkálok egész nap, mint aki gyászol…


49

…Kimerültem, végképp összetörtem… Sokáig folytathatnánk még az idézetek sorát. Nemcsak a mély depresszió, hanem a gyötrő félelem, sőt az izzó harag megnyilvánulásaival is találkozunk a Zsoltárok könyvében. Törjön rájuk a halál! (55, 16) Vádlóimat borítsa gyalázat! (109, 29) Bár megölnéd, Istenem, a bűnöst! (139, 19) Minthogy emberi testben élt a földön, maga Jézus is kifejezte olykor haragját, mély bánatát, szorongását. Tanítványai tehetetlenségét látva kifakadt: Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket?(Márk9, 19) A Gecsemáné kertben „rettegni és gyötrődni kezdett” és így szólt: Szomorú az én lelkem mindhalálig (Márk14, 33-34). Aligha lehet kétséges, hogy az apostolok missziói útjaik során állandóan stresszben éltek, még akkor is, amikor éppen nem tartoztatták le, nem zárták kalodába, nem kövezték meg őket, nem szenvedtek hajótörést. Pál egyetlen félmondatban így tudósít erről: „kívül harcok, belül félelmek” (2Kor 7, 5). Megtanulhatjuk a Bibliából, hogy nem az a bátor, aki nem fél, hanem az, akit nem akadályoz meg a félelem küldetése teljesítésében. Nem az az örvendező ember, aki nem szomorú, amikor van oka a szomorúságra, hanem az, akit a bánata nem akadályoz meg abban, hogy másokra odafigyeljen (ahogyan Jézus a keresztre szögezve is gondoskodott édesanyjáról). Nem az a szerető szívű ember, aki sohasem haragszik, hanem az, aki dolgozik, sőt életét adja azokért, akiket szid. Fel kell tennünk ezek után a kérdést: a stressz átélésében és lereagálásában, miben különbözik a hívő keresztyén azoktól, „akiknek nincs reménységük” (1Thessz 4, 13)? 1. Először is: éppen ebben: van reménysége, van mennyei perspektívája – ezért képes túl látni az aktuális nehézségeken. Pál „pillanatnyi, könnyű szenvedésnek” (2Kor 4, 17) minősítette azokat a gyötrelmeket, amelyek között kellett élnie és szolgálnia. Az örökkévalóság fényében pillanatnyinak látta a több évi börtönt, az örök dicsőséghez képest könnyűnek látszott számára a megaláztatás és a testi szenvedés. 2. A megváltott embernek nem a kísértések és a próbák tűnnek el az életéből, megváltatlan teste miatt éppen olyan esendő marad, mint azelőtt volt, hanem a pozíciója lett alapvetően más. A halálra ítélt bűnös kegyelmet kapott, a sötétség lakója most már mennyei polgár, az Istentől távol élő idegen a mennyei Atya gyermeke. A megváltozott alaphelyzet (tanítja a pszichológia) megváltoztatja az aktuális helyzetben való viselkedést is. 3. Az újjászületett embernek új szíve (új értékrendje) van. „Ami nékem nyereség volt – írja Pál – kárnak ítéltem… Krisztus Jézus ismeretének páratlan (felülkínálhatatlan) nagyságáért.” (Fil 3, 7-8). A hívő ember számára is súlyos csapás a váratlan anyagi veszteség, gyötrő érzés a mellőzés és a megszégyenítés, nehéz teher a gyász. De amikor elveszít olyan dolgokat (esetleg embereket), amelyek (vagy akik) számára fontosak és kedvesek, tudja, hogy élete legfőbb kincsét nem veszítette el. 4. A hívő ember legnagyobb előnye a nem hívőkkel szemben talán az, hogy a stressz okozta gyötrelmeit el tudja mondani élete Urának és bizalmas barátjának, az Úrnak. Dávidnak – és hitünk bibliai hőseinek – ez adta a legnagyobb erőt a stressz elviseléséhez. „A lelkemet öntöttem ki az Úr előtt” – mondta Anna. (1Sám 1, 15) A szentíró még megjegyzi: „És nem volt többé szomorú az arca.”(1Sám 1, 18) „Mindez nagyon szép – mondhatná valaki – de mit mondjunk azoknak, akik a stresszt éppen az Úrral való kapcsolatukban élik át?” Ennek egyik tipikus variánsa a „Hogy engedhette meg Isten?!” lelki reakció. Hogy lehet, hogy Isten eltűri ezt a sok gonoszságot? Miért éppen én szenvedek ebben a szörnyű betegségben? Miért éppen az én gyerekemet érte baleset? Tóth Árpád is így


50

panaszkodik: „Pénzt, egészséget és sikert másoknak, Uram, többet adtál.” Jeremiás próféta is szemrehányást tesz Istennek: „Olyan vagy hozzám, mint a csalóka patak.” (Jer 15, 18) De mindketten (a költő is és a próféta is) egyenesen Istennek mondják el a panaszt és a szemrehányást. Belső feszültségük ezáltal oldódik. Magatartásuk az Úr felé olyan, mint az apja ellen lázadó kisgyermeké, aki végül apja ölében alszik el, a legbiztonságosabb helyen, amikor kifárad a lázadó sírástól (Adrian Plass, a „kegyes kétbalkezes” mondja el ezt a történetet nagyon szívhez szóló módon.) A másik gyakori „hívő” stressz a „nem tudok megfelelni” kétségbeesés. Némelyek már abban is kételkedni kezdenek, hogy Isten elfogadja őket. „Nem megy nekem ez a hívő élet. Talán meg sem tértem igazán.” Eszembe jut egyik barátom esete. Megtérése előtt alkoholista volt. Isten megszabadította, megújult a házassága is, igei szolgálatokat is vállalt. Egy csendeshét első estéjére őt kértem meg az áhítat megtartására. Az utolsó percekben érkezett meg. Első mondata ezt volt: „Bukott ember vagyok.” Kiderült, hogy előző nap újra leitta magát. Határtalanul nagy volt a kétségbeesése. De az ilyen esetekben is vígasztal és bátorít Isten igéje. Pál apostol is átélte ezt a válságot: „Miközben a jót akarom tenni, csak a rosszat tudom cselekedni…Én nyomorult ember!” (Róma 7, 21,24) Meg kell tanulnunk egyrészt azt, hogy Isten nem teljesítményt vár tőlünk, hanem hitet. Másrészt azt kell szívünkbe vésni, hogy nemcsak a megtéréshez, hanem hívő életünk gyakorlatához is Isten kegyelmére van szükségünk.


51

A szingli-jelenség Egy kedves, régi zsidóvicc szerint Kohn ezzel a kérdéssel lepte meg a rabbit: - Szép lány a Grünék Zálija, és azt mondják, hogy nyert a lottón. Mit tegyek? - Vedd el, fiam, - válaszolt a rabbi. De két hét múlva Kohn ismét megjelent: - Nem is olyan szép ez a Záli, és azt mondják, nem is igaz, hogy nyert a lottón. - Akkor ne vedd el fiam. Eltelt újabb két hét, és Kohn újra bekopogott a rabbihoz: - Mégis tetszik nekem Záli, és azt mondják, mégis igaz, hogy nyert a lottón. Mit tegyek? - Vedd el, fiam. Ez a jelenet még néhányszor megismétlődött kéthetenként, amíg a rabbinak elfogyott a türelme: - Térj át, fiam! – kiabálta. Kohn meglepődött: - Rabbi, te tényleg ezt mondod nekem? Miért? - Gyötörd a plébánosodat a hülye kérdéseiddel. Kiderül ebből a régi viccből, hogy a „megházasodjam-e vagy ne” dilemmája nem új keletű. Mégis foglalkoznunk kell vele, mert napjainkban egyre több fiatal nem vállalja a házasságot. Ez a hullám a keresztyéneket is eléri. Kohn, mint hallottuk, bizonytalankodik. De a székely legény, akiről a vidám ballada szól, hosszas töprengés után határozott döntésre jut: Az az egy reménység táplál ezután is, Jó lesz a legénység nékem továbbra is, Ajajaj-ajajaj, nékem továbbra is. Vajon a mai szinglik előképe ő? Ebben a dolgozatban egyrészt arra a kérdésre keresek választ, hogy mi lehet az oka annak, hogy napjainkban a fiatalok tömegesen nem vállalják a házasságot. Ezt a társadalmi méretekben megfigyelhető magatartást nevezem szingli-jelenségnek. Másrészt azt kell világosan látnunk, hogy mit tanít erről a kérdésről Isten igéje. „Házasodjatok, szülessenek fiaitok és leányaitok!” – olvassuk a Bibliában (Jer 29, 6). Ezt a mondatot egy nevezetes „szingli”, Jeremiás próféta írta Babilonba száműzött honfitársainak. Egy másik bibliai „szingli” – Pál apostol – pedig ezzel ellentétben ezt tanácsolja: „A nem házasoknak és az özvegyeknek pedig ezt mondom: jó nekik, ha úgy maradnak, mint én is.” (1Kor 7, 8) Ki tud itt eligazodni? – kérdezhetné valaki. Azoknak, akik esetleg ezt kérdezik, előbb azt kell észrevenniük, hogy Jeremiás és Pál nem ugyanabból az indítékból választotta az egyedülálló életformát, amiből szingli kortársaink jelentős része, akik a házasság és a gyermeknevelés felelősségének terhe elől menekülnek. Sietek hozzátenni, hogy a mai egyedülállók egy része sem ezért él házasság nélkül. Sokan közülük – főleg a lányok – örömmel házasságot kötnének, de nem találkoztak azzal az emberrel, aki hajlandó lenne összekötni velük az életét, vagy akivel ők szívesen összekötnék. De vannak köztük olyanok is, akik – Jeremiáshoz és Pálhoz hasonlóan – a rájuk bízott szolgálat felelősségéből fakadóan vállalják a házasság nélküli élet terhét. Amikor „szingli-jelenségről” beszélek, nem rájuk gondolok; és nem az özvegyekre, nem az elváltakra. Az ő problémájuk külön előadást érdemelne. A


52

„vízválasztó” nem a házasság és az egyedülálló életforma között áll, hanem az önzésből fakadó felelősség-elhárítás és a szeretetből fakadó felelősség-vállalás között. Ebben az értelemben a házasságban is lehet valaki ”szingli”, ha úgy él, mint egy magának való agglegény vagy öntörvényű amazon.

A szükségletek kielégítése házasságon kívül is lehetséges

A darwini-freudi ideológia legalizálta az önzést a közgondolkodásban

A szülők nemzedékének életpéldája nem teszi vonzóvá a házasságot és a családi életet

Fiataljaink elhárítják a házasság és a családi élet felelősségét

Infantilis férj (vagy feleség)

= egy a gyerekek közül

Szingli

Az egyedül élőnek nem kell másokhoz alkalmazkodnia

A létbizonytalanság elfojtott tudata infantilizál és az irrealitás világát teszi vonzóvá

Házasságban élő „agglegény” vagy „vénlány”

Napjainkban sokan vannak, akik rájöttek, hogy a házasság önmagában nem boldogít. A kis pásztorfiú mesebeli hős, aki küzdelmei jutalma képen elnyerte a királylány kezét. De sokan ma sem tudják, hogy az agglegények és a vénlányok sem boldogok pusztán azért, mert nem vették magukra a házasság igáját és a gyermeknevelés terhét. A Biblia egyik legfontosabb üzenete éppen az, hogy a boldogságot ne emberi kapcsolatoktól reméljük, de attól se, ha a kapcsolatok okozta megkötöttségektől szabadon élhetünk. A boldogság igazi forrása az Úrral való személyes és szoros kapcsolat, és a bűn kényszerétől való szabadság. Nyilvánvaló, hogy az emberi természet az édenkerti tragédia óta eleve romlott, vagyis önző. Kérdés tehát, hogy napjainkban miért jelentkezik fokozottabb mértékben a szingli-jelenség, mint régebbi korokban.


53

Nem nehéz felfedezni néhány tényezőt, melyek ebbe az irányba sodorják korunk emberét. 1. A fizikai szükségletek kielégítése házasság nélkül napjainkban könnyebb, mint korábban. Ez a megállapítás némiképp mást jelent a nők, mint a férfiak számára, de azért érvényes mindkét nem esetében. A/ A nők napjainkban anyagilag függetlenebbek lehetnek, mint korábban. Valaha a „szegény özvegyasszony” volt a világ legszerencsétlenebb embere, mert férje halálával támasz nélkül maradt. Ma akár vezetőállást is betölthet, és idős korában saját jogon nyugdíjat kap. B/ A férfi „agglegény-élete” is könnyebb a háztartási gépek, a kész és félkész ételek stb. miatt. 2. Az egyedülálló életben nem kell másokhoz alkalmazkodni. Az agglegény arra költi a pénzét, amire akarja, úgy osztja be az idejét, ahogyan akarja. A független nők is annyit költhetnek magukra, amennyi tetszik, követhetik a legújabb divatot, szórakozhatnak, flörtölhetnek, hódolhatnak kedvteléseiknek. Ugyanakkor köztudottá vált, hogy a házasság a legtöbb ember számára nemcsak teher, hanem sok szenvedés forrása is; nem is szólva a gyerekekről, akiket a mai világban nemcsak a szülők nevelnek, hanem a tévé, az utca, az iskolatársak között is uralkodó korszellem. Talán róluk írta az apostol, hogy „dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek” (2Tim 3, 2). 3. Ellátást és szexet házasságon kívül is lehet kapni. Enni-inni lehet a gyorsbüfékben is, nem sokkal drágábban, mint otthon; lehet mosatni, takarítást rendelni. Mindez csak pénz-kérdés, de az egyedülállónak relatíve többje van, mint a családos embernek, mert csak sajátmagáról kell gondoskodnia. Hasonló a helyzet a szexszel is: a fogamzásgátlás ezerféle módja megkönnyíti a vágyteljesülést, miközben persze fokozza a felelőtlenséget. 4. Az hogy napjainkban köztudott, hogy a házasságok többsége nem harmonikus: magas a válási arány, az együtt maradók jelentős része pedig állandó konfliktusban vagy páros magányban él, a fiatalok számára nem teszi kívánatossá a házasságot. 5. darwinista-freudista ideológia a 20. század közepén megfertőzte és elnyomorította az európai és az amerikai kultúrát. Korunk embere azt hiszi magáról, hogy ő magasrendű állat, aki az evolúció csúcsára küzdötte fel magát a létért folytatott küzdelem és a természetes szelekció során. Ezzel természetessé és legálissá vált számára az önzés. Értékrendjét fogyasztói szemlélete alakítja: a másik ember ösztöntárgy számára, aki arra való, hogy szükségleteit kielégítse; ha erre időközben alkalmatlanná válik, félre lehet tenni vagy le lehet cserélni, de életközösségre lépni egy „tárggyal” értelmetlen dolog. 5. A szingli-jelenség kialakulásának legfőbb (lélektani) oka: menekülés napjaink fenyegető valósága elől. Korunk embere többszörös fenyegetettségben él. 50-60 évvel ezelőtt (emlékszem erre fiatal koromból) szorongva gondoltunk az atomháború veszélyére. Ez a veszély ma sem múlt el, de már nem gondolunk rá. 10-15


54

évvel később megdöbbenve hallottuk a hírt: Thor Heyerdahl, a bátor felfedező, aki papirusz-nádból készült hajóval szelte át a világtengereket, olajfoltokat látott az óceán felszínén. Azóta sok tankhajó felborult vagy kilyukadt, a tenger szennyezettsége napról napra nő, de már nem riadozunk ettől, „megszoktuk”. Hasonlóképpen nyugtalanító volt évtizedekkel ezelőtt az a hír, hogy a sugárhajtású repülőgépek és a gázzal töltött kozmetikai spray-k miatt kilyukadt az ózonpajzs, amely a káros sugárzásoktól védi a Föld élővilágát. Ezt is „elfelejtettük”, pedig a lyukat máig sem sikerült befoltozni. Hogyan is sikerülhetett volna, hiszen a rövidlátó, önzésből fakadó, gyors anyagi haszonra törekvő fogyasztói szemlélet azt sem teszi lehetővé, hogy határt szabjunk a levegőt és a vizeket szennyező ipari termelésnek. Veszélyt jelentenek az egyre-másra felbukkanó „újabb” betegségek – élükön az aids-szel. Nem ígér rózsaszín jövőt a terjedő és visszaszoríthatatlannak látszó terrorizmus, a nacionalista gyűlölködés a mi térségünkben, a liberális-nihilista ideológia, amely a fogyasztói életszemlélettel párosulva erkölcsileg teszi tönkre és sodorja pusztulásba magyar népünket is. A mélylélektan felhívta a figyelmünket arra, hogy a kellemetlen és kínzó tudattartalmak ellen elfojtással, nem létezőnek nyilvánítással, elfelejtéssel, bagatellizálással lehet védekezni. Amit rossz tudomásul venni, arról nem veszünk tudomást. A tudatból kiszorított tartalmak azonban nem szűnnek meg létezni, hanem továbbra is hatnak, és álcázott formában olykor megnyilvánulnak. Korunk emberének a lelke mélyén is – mint egy mély és sötét pincében – ott vannak felhalmozva a létbizonytalanságot okozó tények: félelem a nukleáris háborútól, a mérgező levegőtől, a fertőzött víztől, a gyógyíthatatlan betegségtől, a terrorizmustól, a kozmikus katasztrófától. Az indonéziai szökőár pusztításainak híre apokaliptikus képeket idézett fel képzeletünkben. Egyetlen egyszer hallottam a rádióban azt az információt, hogy egy köztiszteletben álló német tudós szerint a Földközi tengerben is van egy olyan törésvonal, amely hasonló katasztrófát válthat ki Európában is. Felejtsük el gyorsan ezt is? A mai ember nem akarja tudni, hogy élete veszélyben van. Ezért menekül a valóság tudomásul vétele elől. Hová menekül? A valóságot tartalmazó tudat kikapcsolásának legegyszerűbb és legkézenfekvőbb módja a kábulatba menekülés. 100 évvel ezelőtt alkoholos mámorban ezzel bíztatták egymást azok, akiket megérintett a halál szele: „Sej-haj, sose halunk meg.” Közben természetesen tudták, hogy meghalnak. Ma a kémiai kábítószerek az alkoholnál hatékonyabbnak bizonyulnak. Még hatékonyabbak, elterjedtebbek és elfogadottabbak a lelki és szellemi drogok. Ezek ellen nem született törvényi szabályozás, és valószínűleg nem is fog, pedig lélekölő pusztításuk felbecsülhetetlen. Ilyenek az ún. ezoterikus gondolkodás termékei, a babonás hiedelmektől a keleti vallásokból importált „egészségmegóvó” szokásokon át a spiritiszta szeánszokon megvalósuló kemény okkultizmusig. De mi köze ennek a szingli-jelenséghez? Úgy gondolom, nagyon is sok. Mindkét jelenség ugyanarról a gyökérről fakad: menekülés a valóság elől. Bizonyos távolságból szemlélve korunk fiataljait, az a benyomásunk, hogy nem akarnak felnőni. Mintha ez lenne a jelmondatuk: „Gyerek maradok, hogy ne kelljen felelősséget vállalnom és másokról gondoskodnom.” Az infantilizmus számos jele fedezhető fel náluk. Plüss-állatkákkal veszik körül magukat. Néhány évvel ezelőtt Kárpátalján töltöttem egy hetet. Vendéglátóm nagylánya Magyarországon tanult egy főiskolán, így hát az ő szobájában aludtam. Hozzáfogtam


55

megszámolni a szobában látható plüssállatokat, melyek a mennyezetről lógtak, a szekrény tetején sorakoztak, asztalon és padlón hevertek. 100 fölött abbahagytam a számolást. Plüss-állatkák lógnak a hátizsákokon, kabala-állatként szolgálnak a vizsgán, sőt hálótársul szegődnek huszonéves gazdájukhoz. Ellentétben a plüss-állatkákkal, az állandó farsangozás még (egyelőre) nem tömeges jelenség. Egyesek ugyanis folyamatosan jelmezben járnak-kelnek; a nemek ruha- és hajviselet cseréje, maskarák felöltése, tarka tollú trópusi madarak fejdíszévé alakított hajzat és hasonlók hirdetik, hogy itt a karnevál, „nehogy komolyan vegyen minket valaki”. Számomra nem kétséges, hogy ezek a fiatalok keresik, de nem találják önmagukat, identitás-zavarban élnek, ami óvodás korban még egészséges fejlődési jelenség. Mindezek mellett a legtöbb figyelmet az a megfigyelés érdemli, hogy napjainkban a felnőttek jelentős része is a mesék világában él. A hétköznapok valóságából elvágyódva a titokzatosság világa iránt éreznek vonzalmat. Ezért könyvsiker A gyűrűk ura, ezért magas a sci-fi filmek nézettsége. Néhány évtizeddel ezelőtt Bruno Bettelheim írt egy szép könyvet: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek. Kimutatja ebben, hogy a gyermeknek személyisége harmonikus alakulásához szüksége van a mesére. Fiktív helyzetekben él át borzalmakat, és megtanulja, hogy ezeket le lehet győzni; követhető mintákra lelhet a bátorsághoz, a kitartáshoz, a leleményességhez, és ahhoz, hogy a jóért való küzdelmet nem szabad feladni. Ugyanakkor már 4-5 évesen nagyon jól tudja, hogy mi az, ami „csak mese”, és mi az, ami valóságos. A realitás és az irrealitás világának elkülönülése a gyermeki gondolkodásban fontos lépés a lelki fejlődésben. Korunk jellegzetes mese-utánzatai – mint a Harry Potter – ezzel ellentétben éppen ezt a differenciálódást akadályozzák, és azt segítik elő, hogy a valóság és a nem-valóság közti határ átjárható maradjon. Erre a határátlépési lehetőségre „vevő” a mai ember, hiszen a fenyegető valósággal körülvéve jól esik – ha csak átmenetileg is – azt átélni, hogy láthatatlanná válhatok, átváltozhatok és varázsolhatok. Ebből a képzeletbeli élményvilágból csak egy lépés behatolni az okkultizmus területére, ahol ezoterikus energiák sugárzásába kerülhet az ember a csoda-gyógyítónak vagy parafenoménnak nevezett varázsló közelében. Lehet, hogy túl merésznek látszik a szingli-jelenség és az okkult jelenségvilág párhuzamba állítása. Megjelenésében valóban nincs semmi hasonlóság a kettő között. Mégis azt hiszem, hogy a gyökerük azonos. Ugyanarról a gyökérről fakad két ág.

Veszélyes a világ Védelemre vágyom

Belépek a titokzatos erők világába, ahol átváltozhatok és varázsolhatok Gyerek maradok, hogy ne kelljen felelősséget vállalnom és másokról gondoskodnom

Ez a megállapítás figyelmeztessen arra, hogy a szingli-jelenséget vegyük éppolyan komolyan, mint az okkultizmust. Mindkettő szerzője „az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget” (Jel 12, 9). Ezzel már arra a kérdésre is választ kaptunk, hogy hogyan ítélhetjük meg a szinglijelenséget a Biblia szemszögéből. A teljesebb megértés kedvéért mégis szeretném ezt néhány gondolattal kiegészíteni. 1. Isten az embert férfivá és nővé, azaz házasságra teremtette. A házaspár küldetése az, hogy hordozza a Teremtő képét a világban és uralkodjék az Ő


56

nevében a természet fölött (1Móz 1, 27). Ezért a házasság nélküli élet nem szentebb és nem magasabb rendű, mint azoké, akik házasságban élnek. Kivételes eset az, amikor az Úr valakit olyan feladattal bíz meg, amely egyedülállóként teljesebben végezhető (lásd Jeremiás próféta, Pál apostol). (Pál üzenete a korinthusiakhoz, hogy jobban teszik, ha nem házasodnak meg, szintén speciális esetre vonatkozik. Ui. a címzettek keresztyén-üldözés korát élték; könnyebben helytállt és kevésbé féltette az életét az, akinek nem kellett családról gondoskodnia.) 2. Aki szeretne házasságot kötni, de nincs kivel, bízza ügyét az Úrra, aki tudja, hogy „nem jó az embernek egyedül lenni” (1Móz 2, 18). Ugyanakkor legyen tudatában annak, hogy sem a családi, sem az egyedülálló életforma nem oldja meg az emberi problémákat, legkevésbé a boldogság kérdését. A „ki legyen a párom” kérdést jó, ha megelőzi az a kérdés, hogy „hogyan akar engem Isten megáldani – házastársként vagy egyedülállóként”. 3. Szinglik, együtt járók, jegyesek és házasok egyaránt kérjenek átvilágítást a lelki diagnózis Doktorától: „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton …” (Zsolt 139, 23-24). A kóros állapot lényege az önzésből fakadó felelősség-elhárítás, az egészséges szívre pedig a szeretetből fakadó felelősség-vállalás jellemző. vége

Utak és útvesztők a társkapcsolatokban

Recommend Documents