.BIKÁCSY GERGELY.
.A mondriani csontváz. Metró-utak a moziban
„E
Nem folyóiratok különszámait, hanem könyvtárak termeit töltheti meg – a róla szóló szakirodalom a könyvtár más emeleteit. Hadd említsem meg az Utazás-polc legutolsó kötetét. Mintha külön terembe kívánkozna. Edgar Gordon Pym, a tengerész, a huszadik századi „modern” irodalom el√futára és korai remeke, a hajdani felfedez√utak regényromantikájának bizarr, abszurd, folytathatatlan végpontja. Miközben a metrófilmek után kutakodtam szaklexikonokban és videotárakban, naponta a rádióban olvasták fel. Szövege, a déltengeri bels√ utak víziója elhalványította minden más út emlékét, minden metróalagutat, szerelvényt és sínt. A filmarchívumokban is a vonat, a tenger és az amerikai autóutak diadalmaskodnak. A film az utazást kiválasztott témájaként kezeli feltalálása óta. Vonatutak – hajóutak – és egész Amerikát keresztülutazni: a „road movie” az amerikai film egyik nagy alapm∫faja. Ezek a moziutak nagy lehet√ségei. A metró nem tartozik közéjük. Death Line. A nálunk soha sehol nem vetített USA–angol koprodukció (1979), bizonyos Gary Sherman rendezése és írása a londoni metró fúrásakor a század elején játszódik, ahol robbanás után él√halottak támadnak fel… Japán szekta gáztámadása a metró ellen. Készülnek már a japán tömegfilmek err√l,vagy ez is Hollywoodra vár?
zt az évet a földalattival utazgatta át, külvárostól külvárosig, kétszáz mérföldnyi vaspályán. (…) A peronon álló emberek hosszú évek gyakorlatával bámultak a semmibe. Elvillanó arcukból találgatta, kik lehetnek valójában (…).” Sebesség, √rült kanyarok, zaj, csikorgás, sikoltó fékek, tömeg, torlódó arcok…, és az Utazó mást is tapasztal: „Nem tartotta különösnek, hogy a földalatti leny∫göz√bb világot tartogat számára, mint a híres város a föld fölött. Kint, az áttetsz√ délutánban semmi lényeges nem volt, amit ne talált volna meg sokkal tisztább formában az utcák alatt, itt, ezekben az alagutakban.” Kennedy elnök feltételezett gyilkosa, Oswald kedveli ennyire a metróutakat, s nem Norman Mailer világsiker∫ opuszában, hanem egy kevésbé ismert, bár becsült szerz√, Don DeLillo A Mérleg jegyében (Libra) cím∫ regényében. Metró a filmben? Miért is ne. Ha egyszer a vonat és a vonatutak olyannyira hozzátartoznak a mozi mitológiájához. Van egy letehetetlen könyv a polcomon, most szürreális élményre vágyva belelapozok. Csikvári Jákó A közlekedési eszközök története (Vasutak, posták, távirdák és a g√zhajózás) I–II. Franklin, 1882. Sajnálatos módon a repülés és a földalatti közlekedés nincs benne. „Látjuk, hogy az országokat végtelen hosszú vaskígyók övedzik körül, metszik át és kötik össze egymással, melyeken a g√zparipa majdnem a villám gyorsaságával szállítja (…)” stb. – lelkesedik hevülten Csikvári Jákó. Akár egy kés√bbi filmkritikus a vonatfilmekért.
V
an abban valami tanulságos, elgondolkodtató, hogy ellentétben a vonat nagy filmjeivel, a látszólag hasonló szerkezet, a metró sohasem kínált igazán remekm∫re alkalmat. Nem olyan nehéz rádöbbenni, hogy a metró a m∫vészet, különösen a film szá-
A
z utazás, Odüsszeia vagy Robinson, az irodalom nagy alapélménye, talán nagyobb, mint az életé.
191
Bikácsy Gergely
mára – hiába hasonló masina – inkább ellentétpárja a vonatnak. Útjából hiányzik a termékenyít√ ellentét: az elrobogó küls√ táj és mi magunk a bels√ben – két párhuzamos és nem találkozó valóság. Metróablakon kibámulva a fekete semmibe, hiányzik a mozdulatlan, festményszer∫ és valószín∫tlen külvilág, mely felesel a bezárt emberekkel. A repül√filmek is ilyen okokból gyengék, fel sem vehetik a versenyt a vonattal – nincs hátterük, steril, kimódolt, üresen távlat- és plaszticitás nélküliek. A filmtörténeti könyvek egyetlen(!) klasszikussá pácolódott metrófilmet tartanak számon, Rudolph Máté Union Station cím∫ 1950-es opuszát. Ebben emberrablók és üldöz√ik között majdnem mindvégig a New York-i metróban zajlik az üldözés. Ennél többre, tovább, mélyebbre vagy magasabbra azóta is csak technikailag jutott a metrófilm. A közepes és jelentéktelen John Sargeant legjobb akciófilmje, a The Taking of Pelham: 1,2,3 (Hajsza a föld alatt, 1974): egy volt metróvezet√ és bandája pénzt rabol, gyilkol, és váltságdíjat követel. Miként Tarantino els√ vérhagymázában, a Kutyaszorító-ban, a banda tagjainak egyegy szín a neve. A történet csaknem végig a New York-i Pelham állomáson játszódik. A tüsszög√ „Zöld” (Martin Balsam) elvesztve a véres játszmát menekülne a vágányok alagútjain, de tüsszögése elárulja. Brian de Palma a gengszterfilmeket fáradtan és túlfecsegve követ√ m∫ve, a Carlito útja metróhelyszínnel hoz izgalmat. Al Pacinót nagy profi kivégz√banda üldözi, és a Central Station mozgólépcs√ labirintusában zajló végs√ húsz perc igazán izgalmas. A mozgólépcs√k sokasága egymással felesel, mindegyiken gyilkosok utaznak fel-le. Más, újabb rokonfilmje akad még néhány a Union Station-nek: ilyen a Speed (Féktelenül), melynek végén a Los Angeles-i eltérített metrón számol le h√sünk (a nemrégi lányos ifjúból keményökl∫ h√ssé pácolódott Keanu Reeves) egy rend√rruhás gazfickóval. A h√sn√t kapaszkodórúdhoz bilincselték, s a végs√ küzdelem a robogó metrókocsi tetején zajlik, mint a jó öreg klasszikus vonat-westernekben. A süvölt√ alagútban persze hasalni kell, s aki nem hasal jól, annak vége: a gonosz fejét elcsapja egy föntr√l lelógó fémlap. Hasonló izgalmakat nyújt a The Money Train (A pénzvonat). Rendez√je, John Ruben némi halovány humorérzékkel is rendelkezik. Ebben a New York-i metró mocskos hétköznapjait ismerjük meg a részegnek, csavargónak álcázott metrórend√rség embereinek szemével. Minden gazságok forrása, a gonosz és visszataszítóan szadista pénzvonat-f√nök kicsit emlékeztet a francia Subway taszító f√rend√ré-
re. Üldözés, barikádok a síneken. A fémfehér-szürke pénzvonat, mint Trockij vöröscsillagos büntet√ páncélautója, némely jelenetben önállósulva robog, sajnos azonban nem eléggé önállósul, csak majdnem kel életre és szabadul el a közhely-akciófilmek járszalagjáról. Itt sem igazi utazásról van szó tehát. A metróval születése és film-megjelenése óta sem f∫z√dik össze az utazás távlatos képzete. A pénzrablós, túszejt√ metró-viszontagságok után lélekemel√ és horizont-tágító egy kisigény∫, csendes, és – amerikai moziszinten – ízléses szelíd vígjáték, (bizonyos Jon Turteltaub rendezése), az Aludj, én álmodom. Itt az egyedül él√ és teljesen magányos, szegény chicagói metrópénztároslány (Sandra Bullock) a sínek közül menti ki a gazdag, szép és fiatal sikerembert – hogy aztán szívére hallgatva feleségül menjen annak öccséhez. A metró mint meseautó – szó szerint és kép szerint is, hiszen a film utolsó jelenetében felcicomázott metrókocsin indulnak itáliai nászútra. Üres kaland – tartalmatlan akciójellegük miatt becsmérl√en szólok az amerikai metró-moziról. Pedig kiemelked√nek érzek éppen egy amerikai metródarabot. Csalóka azonban a jelz√: egy fiatal független, nem-hollywoodi rendez√ munkájáról van szó. Tömegsikere soha nem volt. Larry Peerce The Incident cím∫ 1967-es m∫ve (a magyar filmklubokban New York, hajnali három címmel vetítették) zárt kamaradarab, természetesen fekete-fehérben, s a bevezet√ képsorokon kívül végig egyetlen metrókocsiban játszódik. A vetítési id√ azonos a „filmid√vel”. Két nagyerej∫ és agresszióra nevel√dött fél-imbecil terrorizálja a kocsi utasait. Sorra alázzák meg √ket. Házaspárt, szabadságos katonát, félénk homoszexuálist. A süvít√ agresszió, az ölni és kínozni vágyás és a megalázkodás filmje. Tizenkét ijedt ember. Utazás a félelembe – hogy egy másik filmcímet, Orson Wellesét idézzem. A rendez√ kés√bb elvesztette amat√rös, független báját. Philip Roth Isten veled, Columbus-ával gy∫lt meg a baja. Aztán profi tömegfilmre vágyott. Hatalmas sportstadion tornyából távcsöves gyilkos szedi találomra áldozatait, és a stadionban irtózatos pánikban tapossa egymást százezer ember. Ez a filmje (Two Minutes Warning; 1976) a saját tehetségét roszszul ismer√ rendez√ búcsúja lett a m∫vészi igényt√l. Az öreg Monet téli ködökben festett vonatokat és pályaudvarokat. Kíváncsi lennék metró-tárgyú festményekre. Fél√, nem valami híresek. A metróalagutak tájain nincs, nem lehet romantikus találkozás, romantikus búcsú. Percekre, órákra búcsúzunk csak el. Már a jöv√ héten találkozunk ugyanott, újságot olvasva, náthásan.
192
Henry Moore: Légiriadó alatt a londoni metróban (1940-41)
193
Bikácsy Gergely
A metró vagy semleges vagy utolsó menedék (mely nem válik be). Vakondlyuk, náthásan tömegben állva, fogantyúba kapaszkodva. (Letépett fogantyút dobtak be egy futballmeccsen, ennek mindenféle következménye lett, sportbüntetések, eltiltás, óvás. „Fo-gan-tyú, fo-gan-tyú” – skandálta a szurkoló, s e kisszer∫, kínosan komikus botrány, botrányocska jellemz√.) A metrónak van valami szellemi szegénysége, gondolati lepusztultsága, valami bánatos és színtelen kopár fantáziátlansága, kiúttalansága. Talan, telen: a metró maga a jöv√-nélküliség, a kaland-nélküliség. Elakadt lift: sablonos katasztrófafilmek és Malle nouvelle vague-ot indító Felvonó a vérpadra cím∫ remeke. Lift-szimbólum Alan Parker Angyalszív cím∫ véresen víziós horrorjának végén: Mickey Rourke a pokolba „liftmerül”, ahol De Niro, a Sátán várja. Össze kellene kapcsolni a két motívumot. Metró, amely nem vízszintesen, de mélyre fúródva száguld. Irtózatos.
van benne, hogy minden beépített és beprogramozott sejtje újra és újra behatol a fa egyik részébe és egy másikból jön el√…” Az elbeszél√ a metrón ül, és el kell találnia, a kiszemelt lány melyik megállónál száll le. Ha eltalálta, követheti, s a labirintus-folyosókon azt kell kitalálnia, melyik csatlakozás folyosóját választja, s csak akkor követheti, ha mindent eltalál. Így telik az élete, mint valami kései Kafkaunoka a szelídült kínok világában, már nem a Kastély tövében, csak az életfogytiglani metrókocsiban és az alagutakban, míg egy nap megszegi a szabályt, és bár nem találta ki útvonalát, egy lány után megy, a föld fölé, kitörve a földalatti szabályok kényszerzubbonyából. A szabály áthágva. „Lehetetlen, hogy csak így elváljunk, még miel√tt találkoztunk volna.” A végtelen id√hosszal és lehet√ségekkel rendelkez√ vonatúton értelmetlen szellemesség volna – a metróvágyak alaphelyzetét viszont jól kifejez√ mondat. A metróban percekre zsugorodik az életünk, így összezsugorítva lehetetlenné válik a romantikus, nagy találkozás. Cortázar h√seinek vissza kell ereszkedniük a mélybe, hogy majd a szabályok szerint véletlenül találkozhassanak a mondriani fára emlékeztet√ végtelen párizsi metróban. Cortázar borgesi novellája több szellemi szférával a filmes metrótörténetek fölött lebeg, s azt a titkos, szomorú gyanút táplálja, hogy filmen alig lehetne ilyesmit megeleveníteni. A borgesi filmek amúgy sem szoktak sikerülni. Talán még Jacques Rivette képzelete és tehetsége emlékeztet leginkább e fenti elbeszélés szellemére: els√, korai újhullámos bemutatkozása (Párizs a miénk), meg talán a Pont du Nord, ahol két motorbiciklis h√sn√ bonyolult játékszabályok szerint járják be kockadobás nyomán Párizst, kincset követve, mint régi romantikus hajósok, vagy csak a nagyvárosi játék szenvedélyéért. Lemerülni a metróba. Feljönni. A váltás sokkja, lent jó, meleg, zakatolás. Fönt: es√, céltalan lét. Félelem: az utolsó metró. Ez több, mint a kifejezés fogalmi értelme és értéke (Truffaut filmcíme is éreztet ilyesmit). Truffaut egy másik filmje, A bársonyos b√r legels√ jelenetében a polgár-értelmiségi h√s metrólejáróból bukkan föl futva. A metró a perc-gondok, perc-futások szánalmas helyszíne. A leveg√beli szárnyaló utak, az Ikarusz-vágyak ellentéte, a vakondok-lét, a föld alatti út – ez a metró. Az Alagút élménye. Csakhogy az alagút is akkor igazi, ha kontinenseket köt össze, mint a Csalagút-Eurotunnel, s√t távoli kontinenseket, mondjuk Európát Amerikával. Mert ilyesmir√l készült alapfilm. A német filmgyártás angol és francia verzióban is elké-
S
zülethetett volna a metrónak nagy írója. Természetesen Zolára gondolok: az els√ „filmszer∫” író: stílusát, jelenetezését, leírásait sokat elemezték mozgóképi szemszögb√l. A legérdekesebben Eizenstein, aki Zola egyik gyengébb regényét, a porosz–francia háborúban játszódó Összeomlás-t viszi képzelete bels√ vásznára. Írása leny∫göz√, a szürke regény jelenetei felfénylenek, filmmé válnak. Zola életében már volt Párizsban metró, de még nem voltak átszálló csomópontjai, patkányfolyosói, patkányjáratai. (A patkány egyébként természetesen majd minden metrófilm kötelez√ kelléke.) A vonat a találkozás, a megszólítás, a közössé váló kalandok film-helyszíne. Két metróállomás között ilyesmi lehetetlen, vagy kisszer∫ utánzat, pótlék lehet csupán. Van azonban egy, talán egyetlen „el√nye”: a Nézés, a Tekintetek. Bels√ ábrázolásra, bels√ folyamatok képi elevenítésére ez kiválóan alkalmas. Ezt Julio Cortázar egyik legszebb és legtágasabb novellája világítja meg. El√ször Octaedro cím∫ kötetében jelent meg (Buenos Aires, 1974). Címe: Egy zsebben talált kézirat (magyarul in: Nagyítás – Európa, 1977, Scholz László fordítása). „A párizsi metrótérkép, ez a mondriani csontváz, ez a vörös, sárga, kék és fekete ágerd√ (…), ez a fa a nap huszonnégy órájából huszat ébren van, sajgó nedv kering benne, mindig pontos céllal, amely leszáll a Châtelet-nál vagy fölszáll a Vaugirard-nál, és átszáll az Odéonnál a La Motte-Piquet felé, kétszáz, háromszáz, vagy ki tudja hány variációs lehet√ség
194
A mondriani csontváz
szítette ezt. A Der Tunnel (rendez√je Kurt Bernhardt) Jean Gabin egyik korai f√szerepe Madeleine Renaudval, s a Mephisto f√figurájaként ismert Gustav Gründgensszel a német változatban. A tenger vagy óceán alatti alagút katasztrófafilmként jól funkcionálhat. Az elmúlt télen vetített a magyar tévé is egy „modernebbet”, politikusabbat, de nem kevésbé jelentéktelent. Kémalagút Kelet-Berlin alatt: az egykori „free cinemás” John Schlesinger The Innocent (Az ártatlan; 1993) cím∫ opusza Isabella Rossellinivel. Subway, U-Bahn, underground, métro. A különböz√ nyelvek jelölései más-más utakra viszi a filmet is, képzeletünket is. Aki ismeri kicsit a valóságos metrókat, borítékolhatta volna a film születésekor, hogy az amerikaival szemben vagy párhuzamosan csak a párizsi film képes – részben – versengeni. Épp azzal, hogy másként látja a metrót. A francia film tucatjaiban t∫nik fel clochard-ok és más csavargók hajlékaként, éjjeli menedékeként. (Párizsban 1992/93 rendkívül hideg telén éjjel nyitva tartották a metróállomásokat, s ezek az éjszakák azóta több filmben megelevenednek.) És Zazie a metróban, persze. Hát hogyan feledkezhetnénk meg a szürreális abszurdról, mely arra épül, hogy sztrájk van, és zárva a metró, pedig egy pimasz kislányt egész Párizsból csak a metró érdekli. Queneau humorát képpé fordítani? „Nyald ki” – mondaná rá Zazie, de az egyébként változó színvonalú Louis Malle-nak sikerült. Mindenki kerget itt mindenkit, de metró csak a film legvégén zakatol, és talán ez a titka a sikeres metrófilmnek? (Hogy ugyanis ne legyen benne metró, mint Truffaut Utolsó metró-jában is csak egy egész rövid snitt látható bel√le!) Mi is történik az emberrel, ha már túl van az els√ metróján? Ami Zazie-val: „Megöregedtem.” A metró nagy romantikus kalandra nem, hát mire alkalmas? Talán még leginkább kémhistóriákra. Metróállomáson szúrtak mérgezett hegy∫ eserny√t a hetvenes években a bolgár Szabad Európa egy munkatársába Párizsban. Hitchcocknak, ha belegondolunk, egyetlen filmjét sem ihlette metró, mintha a gyengébb Szakadt függöny-ben volna valami, bár itt is egy autóbuszos szökés a fontos (ez is Kelet-Berlin!). Maga a metrókocsi ritkán és keveset, de a metróállomás, a peronok, a hálózat több lehet√séget kínál. Alexandre Trauner például egyik utolsó nagy és képzelettel teli díszletét alkotta meg a Subway-vel. (Luc Besson filmjének címét kár volt magyarra Metróval lefordítani, az angol szó távlatosabbá tette a helyszínt: nem feltétlenül Párizsban vagyunk.) Barokk mélységpoézis. Amikor a szmokingos sz√ke széfrab-
ló egyre lejjebb ereszkedik vasak, csöpög√ lépcs√k, málló folyosók között, a díszlet egyre naturálisabb és egyre poétikusabb. Érdekes ív ez a Szerelmek városa romantikájától a Subway stilizált, barokkos újnaturalizmusáig: Trauner díszleteinek története. Mit keresne itt az álmodozó és szerelmes mimus, Baptiste, akit Barrault tett mozih√ssé. Pedig itt görkorcsolyázik csavargó tolvajként, rend√rökt√l üldözve az alagutakban… A Subway azzal válhatott a m∫faj eddigi nagy kultuszfilmjévé, hogy poézist csikart ki a teljesen és reménytelenül poézisellenes környezetb√l. A világ legszebb jazzhangversenyét is ebben a képzelt metróban rendezték. Földalatti vasút-melodráma, egy nemlétez√ m∫faj sohavolt és ismételhetetlen sikere. A metróállomás érdekesebb hely, mint maga a szerelvény vagy a sínhálózat: összeköti a föld alatti világot a felettivel. Ebben van valami többlet, kett√sség, bels√ er√. A metróállomás maga sok emlékezetes, jobb filmnek is f√ helyszíne. Marcel Carné klaszszikusát, A pokol kapui-t már említettük. Bertrand Blier lidérces fekete humorú abszurdjának (Buffet froid) elején egy hatalmas, kiürült éjszakai metróállomáson férfi üldögél békésen, késsel a hasában… Itt találkoznak, innen indulnak mind abszurdabb kalandokra a szerepl√k.
L
enti világ? De ha már lent, mégsem a metró jut néz√ és rendez√ eszébe. Ott a víz alatti film, Atlantisztól a tengeralattjárókig: Nemo kapitány és a víz alatti város, az elsüllyedt Atlantisz, az óceán-téma sok elágazással, csatornával, ciszternával – míg a földi, a föld alatti izgalom soványkának látszik. A párizsi Katakombák, az igen: Victor Hugo Nyomorultak-jában, majd Jókainak a párizsi Kommün idején játszódó Szerelem rabjai-ban szerepel. Nem zakatol benne gép, csak a félelem: ez így jó. Mint a temet√. „Vasúttal a temet√n át?”… – ilyen nincs, még scifiben sem. Pedig nem volna rossz egy halálszerelvény, melyet csontváz vezet és minden utasa zombi. Père Lachaise – Kerepesi út. Labirintus? Belátható, a Barlang közeli rokona, mintegy kiegészít√je, nem pedig az Utazásé, nem az út élményéé. Jason akkor utazhat majd el, ha el√bb túléli a labirintus próbatételét – de maga a labirintus nem út. Zavarba ejt√, ennek ellentmondani látszó példa Dante látogatása, a Pokol persze. Vagy összekapcsolhatnánk Orpheusz és Euridiké mítoszával: metróállomáson ereszkednek alá, s diadalmasan csi-
195
Bikácsy Gergely
fura maszkokkal – a Breaking Glass (Üvegtör√k) végén látható, ahol is Hazel O'Connor vonul át szigorú pop-angyalként, ijeszt√en fényl√ sminkkel és fényl√ ruházatban a londoni metrókocsikon. A már említett Speed végén a fék nélkül rohanó, megállíthatatlan metrószerelvényt szándékosan mellékvágányra kell állítani és kisiklatni. A metró kitör a földfelszínre. Egy hatalmas 2001, ır-Odüsszeia plakát mellett bukkan el√. Nem tudom, mennyire tudatos (ön)irónia ez, hiszen efféle vonás nagyon ritka a hollywoodi akciófilmekben. De talán mégis: a metró kínálta út a negatív, a vak, és a legtávlattalanabb ∫rutazás föld alatti vakondfolyosókon. Beszéljünk nagyobb dolgokról. A filmtörténet legszebb metrófilmje bizonyára Wajda Csatorná-ja. Persze, hogy nem metróalagutakban vándorolnak benne haláluk felé az esend√ h√sök. 58-ban készült, s mint majd a Hamu és gyémánt, tele szándékos anakronizmussal és „áthallásokkal”. A felkelést végigharcolt h√sei reménytelenül ereszkednek a csatornába, hogy az elpusztult Varsóból a város egy másik részébe jussanak, szabadságot keresve. Sokat idézett képe, amikor a folyó rácsán át egy halálosan sebesült férfi és n√ meglátja a folyó másik, szabad partját. Metróalagútban nehezen elképzelhet√ ez az érzelmi hatás. Nem a feltáruló folyópart miatt: ilyesfélét meg lehetne csinálni. Hanem a szabadságba vezet√ út vonzóereje, az hiányzik fájdalmasan. A metróalagútban csak a gazdagság, a pénz szabadsága felé utazgatnak maffiózók vagy velük szembeszálló hollywoodi zsaruk és magánhéroszok. A Csatorna nemcsak a varsói felkelést idézte: a magyar néz√nek 56-ot is. Ha októberében lett volna már metró Budapesten (hiszen 53-ra ígérték és tervezték felavatását), akkor a felkelésben az alagutak olyan szerepet játszanak benne, mint a szennycsatornák a 44-es Varsóban. Kusturica nemrégi, oly küls√dleges és oly hamis Underground-jában az átértelmezett múlt után a jöv√ negatív utópiája tárul elénk. Az Európát behálózó metróalagutakban nem szerelvények, hanem tankok, hadseregek és menekül√k bolyonganak Belgrádtól Berlinig. Mivel az ötvenhatos földalatti megkésett, az alagútparancsnokság most már csak öngyilkosait számlálja és nem h√seit. A jöv√ is késik. „Éljünk a mi id√nkben”, mint Kassák írta. Az esend√, olykor szánalmasan botladozó, vaksin a föld alatt vonszolódó „mégis-h√söket” Wajda filmjében fedezzük fel. Egy képzeletbeli metró halálra ítélt utazói, akik nem találták a Szabadság állomást.
korgó kocsin térnek vissza a föld alól. (Mityisinszkij Zavód.) Van egy metróútban ilyen hangulati töltés, hiszen a szerelvény jobb helyeken – s csak ott érdemes utazni vele – végül kijön a fényre a föld alól. Marcel Carné utolsó remekm∫ve Az éjszaka kapui (Les portes de la nuit; 1946) egy emeletes metróállomás nagy vastraverzei között játszódik (Trauner díszlete), de a dönt√, romantikus jelenetek helyszíne mégis a Szajna-part, meg vasúti sínek maradtak benne, nem a metró. Párizs alatt sokáig Európa legnagyobb metróhálózata bújt meg. Ma talán Londoné nagyobb, de bizarrmód kisebbnek hat. Elképzelhetetlen, hogy Radnóti-versben a londoni metróállomások nevei zúgnának. Dubonnet… Dubonnet… Dubonnet… mikor el√ször bámultam ki a párizsi metró ablakán, ez a név követett foszforeszkálva. (A három nagy Párizs-regényben, Szomory: Párizsi regény, Márai: Idegen emberek, Hevesi András: Párizsi es√… Hol, melyikben száll metróra a h√s, csak, mert ott sok és sokfajta francia arcot lehet megismerni? Lehet, hogy a negyedikben, Illyésnél? A Hunok Párizsban elbeszél√je metrózik szerelmi és munkásmozgalmi csalódásában? Megvolt-e már a húszas években a Dubonnet… Dubonnet… Dubonnet…?) Pabst 1955-ös filmjének (Der Letzte Akt), mely Hitler végóráit eleveníti meg, nem a Führer összeomlása vagy bizarr házassága, hanem a berlini metróalagutak vízzel elárasztása lett a legemlékezetesebb képsora. Sadoul magyarul is megjelent könyvében kép van róla, hangulatteremt√ borzalom, ha már a filmet itthon nem láthattuk. A Szállnak a darvak-ban ott a moszkvai metró, mint óvóhely (akár a híres fotók és híradók a polgárháborús madridi metróállomásokról). Poétikus, romantikus metrófilm-vágyainkat állandóan szétdübörgik a förtelmes akciófilmek. Charles Bronson a Bosszúvágy metrókocsis igazságszolgáltató és „jó” gyilkosa. Carlito útja: a mozgólépcs√k véres balladája. Walter Hill The Warriors cím∫, egyébként nem érdektelen filmjében New York különböz√ pontjairól nagy, végs√ leszámolásra gyülekeznek a bandák. Minden banda metróval utazik, s közben sem töltik tétlenül az id√t. Ellenpontként a végs√ leszámolás tengerparton zajlik. Odáig futnak a New York-i metrók? A Road movie, esetleg a Vonat önálló címszót kap igényesebb filmlexikonokban, a metró soha, sehol. Talán vízió kellene, a képzelet játéka, mely nem csupán váltságdíjjal és lopott pénzzel meg túszrablással foglalkozna. Metróvízió – nem is érdektelen,
196
